Többnyelvűségért folytatott harc: kényes politikai kötéltánc
Horváth Anna: idén is prioritás az anyanyelvű közoktatás
A választások miatt bekövetkezett politikai változások, valamint a helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek és tanácselnökök politikai migrációját lehetővé tevő jogszabály országszerte óhatatlanul nehezítette, rapszodikussá tette az önkormányzati munkát. Helyi szinten a magyar közösség jogaiért, követeléseiért folytatott, sok esetben szélmalomharcnak tűnő politikai kötéltánc néhányszor kilátástalannak tűnt, Horváth Anna RMDSZ-es kolozsvári alpolgármester mégis konkrét eredményekről is be tudott számolni a lapunknak adott évértékelő interjúban, amelyen azt is elmondta, milyen gondokkal fordulnak hozzá a kolozsvári magyarok. A tisztségviselő előrevetítette az idei prioritásokat is: a többnyelvűség minden szinten és eszközzel történő megjelenítése a Kolozsvár Európa Fővárosa projekt keretében, az anyanyelvű közoktatás biztosítása és bővítése, valamint a civil szervezeteknek nyújtott támogatás növelése.
A Kolozsvár alpolgármesterével egyeztetett, a 2014-es évértékelő és az idei esztendő prioritásait előrevetítő interjú helyszínéhez gyalogolva arra gondoltam, a szokásos kérdések mellett arról is faggatom majd Horváth Annát, hogy szerinte a városháza alkalmazottai titokban miért nevezték el Anakondának.
Miután azonban Horváth Anna a belső városházi megbeszélések során használt homokórát elém tette ugyan, de nem fordította meg – jelezve ezáltal, hogy a régióbeli magyar közösség napilapjának szánt idő hosszabb lehet a szokásosnál –, a felvetéstől mégis eltekintettem. Hiszen tudvalevő az ok: a feladatok elvégzését következetesen, kitartóan, mi több, sokszor makacsul és konokul nyomon követő, számon kérő hozzáállása miatt nevezték el a sokak számára félelmetes gerincesről. Ahogy egy városházi alkalmazott korábban mondta: akárcsak az anakonda, Horváth Anna is elszántsággal, türelemmel megcélozza a tennivalót, kiosztja a feladatot, s ha feltétlenül szükséges, akkor „erőből” kipréseli a munkatársakból az eredményt.
Szabadság (Kolozsvár)

Újból elnök lesz Kelemen Hunor?
Úgy tűnik, nem lesz ellenjelöltje Kelemen Hunornak az RMDSZ április 17-én és 18-án Kolozsváron megtartandó tisztújító kongresszusán.
Az esetleges jelöltek a kongresszus előtt legkevesebb 30 nappal – legkésőbb március 17-ig – nyújthatják be pályázatukat a szóban forgó tisztségre, ám az eddigi jelzések szerint az RMDSZ jelenlegi elnökének nem lesz kihívója.
Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: Kolozs megye támogatását is maga mögött tudhatja a szövetség jelenlegi elnöke.
„Minimális feltételeknek kell megfelelnie annak a személynek, aki megpályázza az RMDSZ országos elnöki tisztségét. A Szövetségi Képviselők Tanácsában (SZKT) képviseleti joggal rendelkező testületek közül kettőnek kell támogatnia a jelölést. Ezek közül az egyiknek kötelező módon megyei szervezetnek kell lennie” – ismertette az RMDSZ országos elnöki funkciójára vonatkozó pályázati feltételeket Kovács Péter.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Túlszabályozott tanügy
A diákok és szüleik fellebbezhetnek az elemi, általános és középiskolában kapott jegyek ellen – többek között ezt tartalmazza az oktatási minisztérium által kiadott, már a Hivatalos Közlönyben is megjelent új tanügyi szabályzat, amely megtiltja a tanulók tiltakozáson való részvételét, és feltételekhez köti a civil szervezetek alapítását.
Noha a szülők és a diákok a szabályzat több pontját kifogásolják, az oktatási szakemberek szerint szükség volt egy egységes, az ország mind a 8500 tanintézetére érvényes rendszabály kidolgozására.
Király András oktatási államtitkár lapunknak kifejtette: az új szabályzat tulajdonképpen csak iránymutató, amelynek alapján az iskoláknak február közepéig kell kidolgozniuk saját belső működési előírásaikat. „Ezt a mankót minden iskola a maga arculatára formálja. Egy kis iskolában például nem kell ennyi szakbizottságot létrehozni, ennyi tevékenységi területet lefedni, de a dokumentum mindenképpen támaszt jelent, ha eddig értelmezési problémák adódtak a tanügyi törvény kapcsán” – magyarázta az RMDSZ-es politikus.
Király ugyanakkor úgy véli: a közel 180 paragrafus egy része fölösleges, ismétli a tanügyi törvény cikkelyeit, valószínűleg ezért tűnik sokaknak túlszabályozottnak. Szerinte nem kellett volna a szabályzatba is beleírni például, hogy mit jelent a közoktatás, vagy mit takar a tanügyi rendszerben a jogi személy, de azt hasznosnak tartja, hogy világosan megfogalmazták: mi tartozik a vezetőtanács hatáskörébe, melyek a diákok, a pedagógusok és a szülők jogai és kötelezettségei. „Egy jó iskola szervezettségéről ismert, egy rosszul szervezett iskola pedig soha nem teljesít megfelelően” – összegzett Király András.
„Pedagóguspróbáló” előírások
Azzal kapcsolatban, hogy sokak szerint a diákok jogait sérti, hogy például tanítási idő alatt nem lehet tüntetni az iskola területén, vagy a tanintézet vezetőségének jóvá kell hagynia a tanulók által alapított civil szervezeteket, az államtitkár úgy vélekedett: a diákoknak nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak. „Ilyen megközelítésben az is sértheti a személyiségi jogaikat, hogy kötelező az órák látogatása” – fogalmazott a szakpolitikus.
Király szerint a problémáknak megfelelő és időben történő kommunikációval lehet elejét venni: ha a pedagógus, a diák és a szülő hatékony párbeszédet folytat, nem kerül sor iskolai tüntetésekre, és civil szervezet létrehozását sem akadályozzák meg. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályzatban „pedagóguspróbáló” előírások is szerepelnek: ilyen például az osztályzatok ellen beadható fellebbezés vagy a diákokkal és szülőkkel szervezendő kötelező konzultáció.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke is úgy véli: szabályzatra mindenképpen szükség van. Rámutatott: a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (Makosz) képviselői azzal keresték meg őket, hogy kifogásolják a tüntetések szervezésére és a civil szervezetek alapítására vonatkozó elírásokat.
„Amennyiben ezek a cikkelyek valóban sértették volna a diákok személyes vagy alkotmányos jogait, mindenképpen támogatjuk a tiltakozásukat, de a Hivatalos Közlönyben megjelent szöveg alapos áttanulmányozása során kiderült, hogy ezek a feltételek nem olyan szigorúak. Civil szervezetet például abban az esetben nem lehet létrehozni, ha az sérti az iskola belső rendszabályzatát, vagy ellentmond a most megjelent módszertannak” – magyarázta a Krónikának az RMPSZ elnöke.
Burus-Siklódi Botond ugyanakkor reméli, hogy a magyar tannyelvű iskolákban nem lesznek visszaélések, az igazgatók, a tanárok nem élnek a megszorításokkal, de ezekben a kérdésekben egyébként sem egyedül az igazgatók döntenek, hanem a vezetőtanács, amelyben a diákok is képviseltetik magukat. A Makosz egyébként nyilvános közleményben is jelezte, hogy meglátásuk szerint a szabályzat nemcsak a diákjogokat, hanem az emberi jogokat is sérti, a szabad véleménynyilvánítási jog érvényesítésének megtagadásával.
Az iskoláknak házirendet kell kidolgozniuk
Az iskolák még ezen a héten megkapják a minisztérium új szabályzatát, a megyei tanfelügyelőségek ugyanis minden tanintézetnek küldenek egy-egy példányt a Hivatalos Közlöny vonatkozó kiadványából. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő lapunknak kifejtette: közel egy hónap áll az iskolavezetők rendelkezésére, hogy áttanulmányozzák és gyűléseken megtárgyalják a dokumentumot, majd kialakítsák saját házirendjüket.
Az intézményvezető úgy véli: mint minden szabályzat, „ez sem tökéletes”, egyes cikkelyeket „alaposabban átgondolhattak volna”, de olyan előírások is bekerültek a dokumentumba, amelyek a korábbi szabályzat hibáit korrigálják hatékonyan. „Pró és kontra vélemények lehetnek, a diákok amúgy is szívesen tiltakoznak minden szabályzat ellen, de az előíráscsomagot miniszteri rendelettel elfogadták, megjelent a Hivatalos Közlönyben, tehát alkalmazni kell. Más kérdés, hogy utólag hányszor fogják majd módosítani, ahogy a tanügyi törvényt is” – fogalmazott Keresztély Irma.
Nem hoz jelentős változást az új szabályzat a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban – jelentette ki Bálint István igazgató, akinek elmondása szerint eddig is megbeszélték, ha egy diák szerint jogtalanul-e kapott alacsony osztályzatot. „Amíg nem tisztázódtak az ilyen ügyek, sosem került be a jegy a naplóba. A rendelet legfeljebb az eljárás adminisztrációs részét bonyolítja” – fogalmazott az intézményvezető.
Ellenkeznek a szülők
A szülők és a diákok már nem ennyire elnézőek az új szabályzattal kapcsolatban: a Háromszéken élő, kétgyermekes szülő, Orsolya például úgy véli, az együttműködésnek a felek jóindulata és bizalma alapján kellene létrejönnie, nem kényszerből és szigorú szabályok alapján.
„Ha bürokratikus úton történő fellebbezések, kérések, beadványok alapján kell megtudnom, hogy miért kapott a gyerekem rossz jegyet, vagy melyek a hiányosságai, annak már nem sok értelme van. Egyrészt kevés szülőnek van erre ideje, másrészt a többség attól tart, hogy ez a gyermekét érinti negatívan” – magyarázta az édesanya.
Orsolya szerint sokkal egyszerűbb, ha a tanárok hazaküldik a dolgozatot, és abból egyértelműen kiderül a pontozási rendszer, vagy a szülőértekezleten beszélik meg a felmerülő gondokat. Hozzátette: a szülők eddig is kérhették és átnézhették a dolgozatokat, tapasztalatai szerint pedig a diákok rendszerint a megérdemelt jegyeket kapják.
Egy szatmárnémeti édesapa egyenesen hajmeresztőnek nevezte azt az előírást, miszerint a szülők és a diákok fellebbezhetnek, amenynyiben nem elégedettek az osztályzattal. Lapunknak ugyanakkor azt is kifejtette: szerinte kimondottan hasznos volna, ha az iskolákban ismét engedélyeznék a testi fenyítést. „Amikor én gyerek voltam, gyakran osztottak pofont a tanárok, és nem haltunk bele, sőt egyes pedagógusokra hálával gondolok vissza azért, mert megtanították nekem, mi a fegyelem” – fogalmazott.
A visszaélésektől tart a vásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium egy tizenkettedik osztályos diákja, aki szerint mindaddig, „amíg a napló és az írószer a tanár kezében van, a diák vagy a szülő keresheti az igazát, úgy sem találja meg”.
„A dolgozatok újraértékelését szintén tanárok végzik, akik inkább tévedő kollégájukat fogják védelmezni, mintsem az igazságtalanul lepontozott diákot. Másrészt az érintett pedagógus bármikor bosszút állhat a tanulón, aki a következő jegyét is tőle kapja” – fogalmazott a diáklány. A Bolyai végzőse az érem másik oldalára is felhívta a figyelmet: meglátása szerint korrupcióhoz is vezethet az intézkedés, ugyanis lesznek olyan szülők, akik visszaélnek a lehetőséggel, és a jobb osztályzás kicsikarása érdekében megpróbálják lekenyerezni a tanárt.
Kötelezettségeket ró mindenkire a szaktárca
A minisztériumi szabályzat szerint a diák vagy a szülő részéről érkező fellebbezés benyújtása után öt nap áll a pedagógus rendelkezésére, hogy megindokolja az általa adott osztályzatot. Amennyiben a fellebbező fél nem elégedett a magyarázattal, írásban kérheti az iskolaigazgatótól az írásbeli vizsga újrajavítását, amit két másik szaktanárnak kell elvégeznie.
A tanintézeteknek azt is tiltja az új szabályzat, hogy nyilvánosságra hozza a diákok személyes adatait, illetve iskolai eredményeit. A tanulók nem szervezhetnek, illetve nem vehetnek részt olyan tüntetésen, megmozduláson, amely „befolyásolja az iskolai tevékenységet”, így például nem zárhatják le a folyosókat. Nem viselkedhetnek sértően, megfélemlítően, diszkriminatív módon sem társaikkal, sem a tanintézet alkalmazottaival, ugyanakkor a pedagógusoknak is tilos úgy megnyilvánulniuk – mind szóban, mind tettlegesen –, hogy az sértő legyen a tanulók számára.
A szülőknek kötelességük legalább havonta egyszer személyesen felvenni a kapcsolatot a tanítóval vagy az osztályfőnökkel, hogy tisztában legyenek gyermekük iskolai fejlődésével. A személyes találkozó idejét írásban is rögzíteni kell. Az elemi osztályosok szüleinek minden reggel az iskola bejáratáig kell kísérniük gyermeküket, amennyiben ez nem lehetséges, meg kell bízniuk ezzel valaki mást.
A szabályzat szerint minden iskolában létre kell hozni az erőszak megelőzéséért felelős bizottságot, az egyes tanintézetek diákjainak pedig megkülönböztető jelet – például kitűzőt, kendőt vagy egyenruhát – kell viselniük, hogy adott esetben a hatóságok azonosítani tudják, hogy melyik intézményhez tartoznak.
Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Kötő József
Életének 76. évében, súlyos betegségben elhunyt január 20-án hajnalban Kötő József dramaturg, színháztörténész, egykori parlamenti képviselő, az Oktatási és Kutatási Minisztérium egykori államtitkára.
Kötő József 1939. augusztus 8-án született Kolozsváron. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1956-ban, magyar szakos tanári oklevelet a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett; ugyanott doktorált 1984-ben.
Zsobokon általános iskolai tanár volt, majd húsz éven át a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára, 1986-1990 között igazgatója. 1991-től egyetemi előadótanár, a Magyar Tudományos Akadémia Testületi tagja volt.
Az RMDSZ társadalomszervező titkára, majd művelődési-, oktatási-, vallásügyi ügyvezető alelnöke; 2005-től az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkára volt. 1998 és 2008 között elnöki tisztséget töltött be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület élén.
Kötő József temetése szombaton lesz Kolozsváron.
maszol.ro

Kötő Józsefről mint volt oktatási alelnökről
Nagyon kevesen vannak olyanok, akik pátosszal, szónoki lendülettel, színesen érvelve is velősen, tartalmasan tudnak megszólalni. Kötő József tudott, így beszélt, így is írt, ezért reméljük, hosszú ideig meg is maradnak szavai.
Kötő József oktatási államtitkárként, de az RMDSZ oktatási alelnökeként is iskolaügyben a legnehezebb, de legmaradandóbb megvalósításokat szervezte, intézte. Két ízben is volt oktatási államtitkár, mindkettő nehéz időszak volt. Két ízben volt az RMDSZ ügyvezető oktatási alelnöke. Az általa kidolgozott, megalapozott programok közül a legtöbbet ma is folytatunk, egyeseket változatlan módon.
Első oktatási államtitkársága idején fő szerepe volt abban, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen a kilencvenes évek végére ne csak tanárképző szakokon, hanem minden szakon lehessen magyar oktatás. Akkor ez nagy lendületet adott a mára rég kiteljesedett közgazdaságtudományi képzésnek. Amikor a legutóbbi, magyar kisebbség számára sarkalatosnak számító oktatási törvény született, a képviselőház oktatási szakbizottságának alelnöke volt, és a terjedelmes, sajnos még ma is hozzávetőlegesen alkalmazott törvény minden betűjére, írásjelére figyelt, hogy a mi iskolaügyünk védve legyen.
Ahol iskoláról, kultúráról, tudományról volt szó, ott állt a szervezők között, érvelt, felszólalt, a szerteágazó és olykor a sok-sok szempont, hívott és hívatlan megmondó által szétcincált iskolaügyünkben próbálta látni és láttatni a lényeget. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik pátosszal, szónoki lendülettel, színesen érvelve is velősen, tartalmasan tudnak megszólalni. Kötő József tudott, így beszélt, így is írt, ezért reméljük, hosszú ideig meg is maradnak szavai.
Magyari Tivadar
foter.ro/cikk

Az RMDSZ a romániai magyarság súlyát és számarányát tükröző választási rendszert szeretne
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) olyan választási jogszabályokat szorgalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyarság számarányának és súlyának megfelelő képviselethez jusson a bukaresti parlamentben és az önkormányzatokban - jelentette ki kedden Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese.
Az MTI arról kérdezte a politikust, milyen mandátummal képviseli a szövetséget a romániai választási rendszer reformját előkészítő 15 tagú parlamenti különbizottságban, amely a napokban kezdte meg munkáját.
Romániában 2016 nyarán rendeznek önkormányzati, őszén pedig parlamenti választást. Az új választási törvényeket legalább egy évvel a voksolás előtt hatályba akarják léptetni.
Románia 2008-ban tért át az arányos választási rendszerről egy sajátos egyéni választókerületes rendszerre, amely többletmandátumokkal próbálta a szavazatarányos politikai képviseletet is biztosítani. A kompenzációs módszer látványos kudarchoz vezetett 2012-ben, amikor emiatt csaknem 600-ra emelkedett a korábban 470 tagú román törvényhozás létszáma.
Márton Árpád rámutatott: az RMDSZ a parlamenti választáson az arányos (pártlistás) rendszerhez való visszatérést támogatná, de a parlament túlzott karcsúsítását nem, mert az csökkentené a magyar érdekképviselet politikai súlyát.
Ha például 200 főre csökkentenék az alsóház létszámát, és abban a hat százaléknyi magyarság 12 törvényhozóval képviseltetné magát, akkor arányos képviselethez jutna ugyan, de politikai súlya jelentősen kisebb lesz a 18 tagú kisebbségi frakciónál, holott a romániai kisebbségi lakosság több mint felét a magyarság teszi ki - magyarázta az RMDSZ képviselője arra utalva, hogy a román alkotmány szerint minden nemzeti kisebbségeknek jár legalább egy képviselői mandátum.
Hozzátette: a szenátusban a magyar érdekképviselet politikai súlyát azért veszélyeztetné a karcsúsítás, mert elveszítheti az önálló frakcióhoz való jogot. Ehhez ugyanis legalább hét szenátor kell, de egy 100 tagú felsőházban a magyarság nem számíthat hatnál több mandátumra.
Az MTI kérdésre, hogy igényli-e az RMDSZ az úgynevezett alternatív parlamenti küszöb fenntartását, Márton Árpád úgy vélekedett: erre egy arányos választási rendszerben nem lenne szükség, de egy kedvezőtlenül megalkotott többségi, vagy vegyes rendszerben alternatív küszöb híján képviselet nélkül maradhat a magyarság.
A hatályos választási rendszerben az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt teljesítő pártok is mandátumhoz juthattak, ha jelöltjeik legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben megszerezték a voksok többségét.
Márton Árpád megjegyezte, az önkormányzatok esetében javasolni fogja, hogy - a szórványközösségeket hátrányosan érintő - ötszázalékos bejutási küszöböt három százalékra csökkentsék.
Arra a kérdésre, hogy mi az RMDSZ álláspontja az elektronikus, vagy levélben való szavazásról, a képviselő azt mondta: az ellenőrizetlen elektronikus szavazást az RMDSZ nem tudja elfogadni, mert az nem garantálja a voksolás közvetlen, és titkos jellegét.
"Egy szavazókörben látják, ha valaki nem egyedül meg be a fülkébe, de ha egy számítógépről voksol, nem látni: nem ül-e mellette valaki, sőt nem szavaz-e helyette más, aki megszerezte a jelszavát" - magyarázta aggályait az RMDSZ képviselő.
A levélben való voksolást elfogadhatónak nevezte, abban az esetben, ha a magyarországi megoldáshoz hasonló garanciákkal párosul: legyen előzetes regisztráció és a levélben leadott voksokat küldjék el a szavazás napja előtt.
Márton Árpád elmondta, a választási reformot előkészítő különbizottság az elvi szintű döntéseket az első szavazáson kétharmados többséggel fogadja el, ha pedig ez nem sikerül, akkor a bizottsági tagok többségének szavazatával. Mivel a kormányzó szociáldemokratáknak és a liberális ellenzéknek is öt-öt tagja van a testületben, nem sok jelentősége lesz az RMDSZ esetleges ellenszavazatának az olyan kérdésekben, amelyekben a két nagy párt meg tud egyezni - mutatott rá az RMDSZ frakcióvezető-helyettese. Bukarest, (MTI)

Hitel
Az elmúlt hetekben sokan és sokfelé emlékeztek meg az 1989-es kelet-európai változásokról. A Népújság is közölt írásokat a 25 év előtti események első heteinek-hónapjainak történéseiről, köszönő és köszöntő megnyilatkozásokat a Lap újjászületésének negyedszázados megalakulása alkalmából, és beszámolt több rendezvényről is.
Úgy gondolom, sok marosvásárhelyi, Maros megyei olvasónk érdeklődését is megragadta volna az a rendezvény, amelyre január 14-én a budapesti MOM házban került sor. A házigazda Hitel című folyóirat ugyanis 2014. decemberi és 2015. januári számaiban több szerzőnek adott lehetőséget arra, hogy a romániai forradalom (?) eseményeiről, az akkori érzésekről, emberi kapcsolatokról beszámolhasson.
Kiemelt figyelmet kapott a folyóirat szerkesztőségétől az egykori marosvásárhelyi Király Károly testvérhúga, Király Ibolya nyugalmazott francia szakos tanárnő, akinek a Hitel mindkét említett számában megjelent írása (Emlék-repeszek). Felidézi mind az 1989 előtti évek, mind a fordulat utáni évek – immár Pécsett átélt – drámai eseményeit. Ezeknek az írásoknak az alapját azok az írásos feljegyzések képezik, amelyeket Király Ibolya megőrzött és kiegészített azokkal a titkosszolgálati iratokkal, amelyeket a Király család megfigyelési dossziéiból fordított magyarra. Megjegyzendő, hogy nemcsak Király Károly, de testvérei, családjuk és barátaik, munkatársaik is a megfigyeltek és megfenyegetettek között voltak a hetvenes-nyolcvanas években. Van remény arra, hogy Király Ibolya, Király Károllyal közösen, könyv formájában megjelenteti a több ezer oldalra terjedő iratanyag általuk fontosnak, közérdeklődésre számot tartó és tanulságul szolgáló eseményeit.
A mintegy hatvan megjelent érdeklődő (részben érintett, részben kíváncsi, egykori marosvásárhelyiek, de történészek, levéltárosok, politológusok, emlékírók, budapestiek is) közel két órán át figyelmesen hallgatta azokat a megszólalókat, akiknek alkalmuk volt elmondani a véleményüket az egykori eseményekről. Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt a magyar Országgyűlés egykori elnöke, Szili Katalin és Marosvásárhely Pro Urbe-díjas barátja, Kerényi György is. A főszereplő Király Ibolya mellett emlékeit idézte Kincses Előd, valamint e sorok írója is. A Tőkéczki László történész, a folyóirat szerkesztője által moderált előadások során a romániai eseményekről megfogalmazott gondolataikat előadták még Stefano Bottoni és Hámori Péter történészek is, de a hallgatóság soraiból feltett kérdésekre is választ adtak a megszólítottak. Az est során egy kivetítő segítségével bemutatásra kerültek korabeli fényképek is, amelyeket Vajda György, a Népújság szerkesztője bocsátott Király Ibolya rendelkezésére. Bemutatásra került a hat marosvásárhelyi halott fényképe is, név szerint emlékeztünk meg Róluk. Ugyancsak megnézhettük azt a rövidfilmet is a székelyudvarhelyi tömeggyűlésről, amelyet az 1990. március 20-i marosvásárhelyi események után tartottak. Kincses Előd akkor ott arra kérte a helyieket, hogy ne utazzanak Marosvásárhelyre, hiszen ez azt jelentené, hogy a magyar közösség besétál abba a csapdába, amelyet az újjáéleszteni kívánt romániai titkosszolgálat állított. Megjegyzendő, hogy bár a tömeggyűlésről Kincses Előd azzal az indokkal távozik a bejelentettnél korábban, hogy a Marosvásárhelyre érkező Ion Iliescu és Király Károly várják, azokban a napokban Király Károly nem utazott Marosvásárhelyre, hiszen sokkal fontosabb volt, hogy Bukarestben elérje a hadsereg beavatkozását a helyzet normalizálására. Ezt pedig csak és kizárólag a fővárosban, Iliescut folyamatosan nyomás alatt tartva tudta elérni. Bár ez a tény az utólagos történések fényében egyértelmű, sokan mindmáig azt nehezményezik, hogy Király Károly (és persze Ion Iliescu) miért nem "jött le" akkor azonnal Marosvásárhelyre.
Ennyit szigorúan, szárazon a rendezvényről, amelyen alulírottban több gondolat is megfogalmazódott. Nem először.
Az elmúlt 25 évben nagyon sokan voltak azok, akik Király Károly 17 éven át (1972–1989) önként vállalt ellenzékiségét leszólták, az egykori magas rangú pártvezetőt lekommunistázták és előszeretettel emlegették, hogy ő csak hallgasson, mert egykor Ceausescuval vadászott. Tulajdonképpen nem is lenne érdemes szót vesztegetni az ilyen vélekedésekre, ha nem bizonyosodott volna be az elmúlt két és fél évtizedben, hogy ezeket a megjegyzéseket (és még egyéb vádakat) nem is elsősorban a "nép egyszerű fiai", hanem igen fontos közéleti szerepet azóta és esetenként máig viselő személyek hangoztatták.
Akkor hát lássuk a "medvét"! No, nem azt, amit anno a főtitkár levadászott, hanem azt, akit nem sikerült megtörnie!
Király Károly nemhogy nem tagadta, de könyvében (Nyílt kártyákkal, önéletírás és naplójegyzetek, Nap Kiadó, 1995) egyértelmű őszinteséggel beszél arról a tevékenységéről is, amelyet 1972-ig fontos párt- és állami vezetőként folytatott. Ha valakit valóban érdekel, hogy 1972 után miként és milyen kockázatokkal vállalta fel az ellenzéki szerepet, milyen tartalmú leveleket fogalmazott meg és juttatott el a párt legfelső vezetőihez, köztük a főtitkárhoz, az olvassa el ezt a könyvet. Azokban az években többen is azok közül, akik a fent említett vádakat hangoztatják, élték mindennapi életüket, ahogy lehetett. Kétségtelen, a nyilvánosságra került titkosszolgálati anyagokból az is közismertté vált, hogy a magyar közösség számos elismert tagja készségesen vagy zsarolás miatt együttműködött a szekuritátéval. Sokkal kevesebben vannak viszont azok, akik merték vállalni a Király Károllyal való szolidaritást, leveleinek tartalmát esetenként akár aláírásukkal is támogatták. Köztük volt többek között Sütő András, de az egykori román miniszterelnök, Ion Gheorghe Maurer is. Szó sincs tehát arról, hogy egyedüli ellenálló volt Romániában, soha nem is gondolta így. Ugyanakkor, éppen előző ismertsége és a birtokában levő tudás a rendszer működéséről, a megbízható ismerősei, külföldi támogatói által a világ közvéleménye tudomására hozott tevékenysége részben megóvta attól, amire különben számítani lehetett: megkísérelték eltüntetni. Miután az 1978 nyarán végrehajtott, közúti balesetnek álcázni szándékozott gyilkossági kísérlet kudarcot vallott, folyamatos fenyegetettség nehezedett rá és családtagjaira, közeli rokonaira.
Nem is folytatom, hiszen végeredményben a féltékenységből vagy más önös érdekből Király Károlyt lekicsinylőket úgysem fogom tudni meggyőzni arról, hogy ő valóban Saulusból lett Paulus. De az akkori időkben még nem élt generáció, az utókor számára fontosnak tartom, hogy a tényeket Király Károlyról minél alaposabban megismerjék.
Tulajdonképpen ezért is írok most: napi rendszerességgel követem Budapestről is a Marosvásárhelyen, Romániában történteket. Elképedve olvasom, hogy Kincses Elődöt nem hagyták volna megszólalni az RMDSZ megalakulására emlékező ünnepségen, ezért ő nem tett eleget a meghívásnak, nem óhajtott díszletként szerepelni a megemlékezésen. Arról nem olvastam, hogy Király Károlyt, a minden kétséget kizáróan az 1989. decemberi és azt követő időben legfontosabb marosvásárhelyi magyar személyiséget egyáltalán meghívták-e az ünnepségre?! A beszámolókból az sem derül ki, hogy szóba került-e a neve az emlékezés során. Igaz, már egy évtizede Magyarországon, Mezőkovácsházán él, egészségi állapota, fizikai gondjai korához mérten nem súlyosak, de talán akadályozták volna személyes megjelenését Marosvásárhelyen. Szellemi frissessége és emlékiratainak gyarapodó mennyisége viszont azzal a reménnyel tölt el, hogy sor kerülhet még a nem is oly távoli jövőben egy Marosvásárhelyen tartandó könyvbemutatóra. Biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik még életben vagyunk az "örök marosvásárhelyiek" közül, legkevesebb ennyivel tartozunk annak az Embernek, akinek nevét 1989. december 22-én, 23-án lelkesen skandáltuk a főtéren. Aki soha nem várt semmilyen anyagi előnnyel vagy kitüntetéssel járó elismerést. Aki 1991 decemberében inkább lemondott szenátori mandátumáról, egyedüliként, mintsem hogy részt vegyen az új román alkotmány megszavazásán, tiltakozásul főleg az első cikkelyben foglaltak miatt. Aki valóban szolgálatként fogta fel a közszereplést, magyar nemzeti közösségünk jogainak biztosításáért.
Az RMDSZ fiatal Maros megyei elnöke az emlékező ünnepségen azt nyilatkozta, hogy vissza kell térni a gyökerekhez. Üzenem, kedves Brassai Zsombor: ha a gyökereket keresitek, semmi esélyetek sincs arra, hogy Király Károlyt "kikerüljétek".
Virág György
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Kötő József halálára
Búcsúzik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség
A hazai magyar kultúra és közélet jeles személyiségétől, dr. Kötő József színháztörténésztől, dramaturgtól, egyetemi tanártól, egykori államtitkártól és parlamenti képviselőtől búcsúzik megrendülten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Közösségünk életében pótolhatatlan űrt hagy távozásával, hiszen általa az erdélyi magyarság páratlan társadalmi érzékenységgel, elkötelezettséggel megáldott, szakmájához alázattal, igényességgel és szeretettel közeledő embert veszített el.
1939-ben született Kolozsváron. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett oklevelet 1961-ben, és ugyanott doktorált 1984-ben. 1965-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, 1985–1990 között pedig az intézmény igazgatója, 1998-tól 2008-ig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke volt. Az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkáraként dolgozott 1998-tól 2000-ig, illetve 2005-től 2007-ig, majd 2008-tól 2012-ig a 4-es számú, külföldi választókerület RMDSZ-es parlamenti képviselője.
A szövetség megalapítását követően országos társadalomszervezési titkára, közművelődési alelnöke, illetve Kolozs megyei szervezetének elnöke, 1998-tól 2000-ig oktatási és vallásügyi ügyvezető alelnöke volt.
Közéleti munkájának kiemelt szakterülete az erdélyi kulturális és oktatási intézményrendszer működése volt, ugyanakkor a hazai pedagógusi pálya lehetőségei és nehézségei is behatóan foglalkoztatták oktatási államtitkári tevékenységében.
"Az én pályám mindig ez volt, hogy megpróbáltam a napi munkához hátteret teremteni, feltöltekezni olyan ismeretekkel, ami a kortárs jelenségek megértését segíti, és beszélgetések révén hozzájárul az alkotómunkához is" – mondta 2009-ben szakmájáról, átfogó színháztörténeti munkájáról, az erdélyi színjátszásra és személységeire is kiterjedő kutatásairól dr. Kötő József a Helikon című irodalmi folyóirat munkatársának.
Számos színháztörténeti kötet, színház- és drámatörténeti, illetve a civil társadalom önszerveződését tárgyaló tanulmány írója, hazai és külföldi tudományos-kulturális folyóiratok szerzője volt.
Díjai: Julianus-díj, 1994; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életműdíja, 1999; Román Köztársasági Érdemrend nagy tisztikeresztje, 2000; Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Wlasics Gyula- díja, 2001; Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, 2002; Ezüstfenyő díj, 2004; Magyar Örökség díj, 2010.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, illetve a Magyar Tudományos Akadémia testületi tagja volt.
Dr. Kötő Józsefet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség saját halottjának tekinti.
Mindazok, akik kegyeletüket szeretnék leróni emléke előtt, megtehetik január 24-én, szombaton 11 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház előterében elhelyezett ravatalánál.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
Kelemen Hunor szövetségi elnök
Népújság (Marosvásárhely)

Folytatódik a zászlóháború Erdőszentgyörgyön
Prefektusi büntetés a székely lobogó és a magyarok zászlaja miatt
Tegnap, január 21-én Lucian Goga prefektus megbízottai, Cormos Elena-Cristina és Sipos Krisztián a prefektus rendelete értelmében jegyzőkönyvet készítettek Csibi Attila-Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, a helyi RMDSZ vezetője ellen, amelyben "megállapítják", hogy "az RMDSZ erdőszentgyörgyi székházára kitűzték a székely zászlót és minden magyarok zászlaját". A jegyzőkönyv értelmében a zászlók kitűzése kihágásnak minősül, és 2.500-tól 5.000 lejig terjedő büntetést von maga után.
Csibi Attila esetében a prefektúra a legmagasabb, azaz 5.000 lejes büntetést állapított meg, amelyet a szovátai államkincstár számlájára kell befizetni. A büntetést a jegyzőkönyv kézbesítésétől számított 15 napon belül kell kifizetni. A jegyzőkönyvet a kézhezvételt követő 15 napon belül lehet megóvni az illető körzethez legközelebbi bíróságon.
Csibi Attila: Természetesen nem vesszük le a zászlókat!
Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy az ügy nem új keletű, még Corneliu Grosu kormánybiztos idejében kezdődött, majd utóda, Oprea Vasile is folytatta a zászlóháborút. A városvezetőt többször felszólították, hogy távolítsa el mind a magyar, mind a székely lobogót. Csibi Attila júliusban tiltakozásképp levette a lobogókat, és helyükbe egy hónapig fekete zászlót tűzött ki.
Tegnap kérdésünkre kijelentette: a büntetést megtámadják a bíróságon, és a zászlókat sem veszik le.
Ugyanakkor elmondta, hogy tegnapelőtt kapták meg azt a bírósági végzést, amely arra kötelezi az önkormányzatot, távolítsa el a polgármesteri hivatal homlokzatáról is a székely és a magyar zászlót. Ezt a döntést is megtámadják, jelentette ki Erdőszentgyörgy első embere, és tovább viszik az ügyet, ha kell, akár nemzetközi szintre.
Ez a gesztus sérti azt a nemzeti közösséget, amelynek a szimbólumai ki vannak függesztve
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke kérdésünkre kijelentette:
– Elsősorban azt kell tisztázni, hogy az erdőszentgyörgyi RMDSZ-székház homlokzatára nemzeti szimbólumok, jelképek vannak kifüggesztve, és maradjanak is ott. A nemzeti szimbólumok nem sértenek sem közérdeket, sem közrendet. Úgyhogy ilyen értelemben tendenciózusnak, szándékos zaklatásnak tartom ezt a büntetést. Ugyanakkor megjegyzem, hogy ez a gesztus viszont sérti azt a nemzeti közösséget, amelynek a szimbólumai vannak oda kifüggesztve, azaz az erdélyi magyarokat, az erdőszentgyörgyi, a Maros megyei magyarokat, az ott elhaladó magyar embereket, akiket ezek a zászlók, úgymond, képviselnek. Így kellene ezt megközelíteni.
Talán diszkriminációs esettel is van dolgunk, mert szándékosan nemzeti szimbólumokba köt bele a kormány helyi képviselője, illetve a kormány képviseletének az intézménye. Valószínűleg ilyen vetületében is elemeznünk kell ezt a kérdést.
A másik dolog pedig az, hogy meggyőződésem, a jegyzőkönyvet meg kell óvni. A polgármester tehát helyesen nyilatkozott, meg kell óvni a bíróságon, tudniillik a jegyzőkönyvben feltüntetett paragrafus és a megfogalmazás is egyértelművé teszi, hogy itt nem más államok zászlójáról van szó, hanem nemzeti szimbólumokról. Székelyföld tudomásom szerint még nem egy önálló entitás, nem önálló állam, a piros-fehér-zöld zászló pedig már egy peres ügyben és a magyar kormány által is tisztázott: nem Magyarország hivatalos állami zászlaja, hanem tulajdonképpen a világon bárhol élő magyaroké.
– A jegyzőkönyvben is az áll, hogy "steagul maghiarilor de pretutindeni".
– A jegyzőkönyv is így kódolja, tehát ilyen értelemben szinte nevetségesnek is tartom. Sajnos, ez a nevetséges volta igazolja, hogy itt tendenciózus, szándékos zaklatásról van szó, hiszen még a jegyzőkönyvbe sem lehetett ráfogni, hogy az idézett paragrafussal szemben követett volna el hibát az erdőszentgyörgyi RMDSZ.
Összegezve: nem értem, hogy miért kell kovásznai hangulatot kelteni Maros megyében is, nem hiszem, hogy szükség lenne erre abban a megyében, ahol 25 év sem volt elég ahhoz, hogy kiheverjük az 1990. márciusi eseményeket, és szinte ijesztő, hogy éppen a márciusi események negyedszázados évfordulójának közelében ismét egy egyértelmű, magyarság elleni zaklatásnak vagyunk a tanúi, elszenvedői – nyilatkozta az RMDSZ megyei elnöke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Búcsúzunk Kötő József színháztörténésztől
Életének 76. évében elhunyt Kötő József színháztörténész, egyetemi oktató, egykori államtitkár és parlamenti képviselő. Kötő József 1939-ben született Kolozsváron, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1958-ban. Magyar szakos tanári oklevelet a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett; ugyanott doktorált. Zsobokon általános iskolai tanár, majd húsz éven át a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára, 1986–1990 között igazgatója.
A Hét kolozsvári szerkesztője (1990), az RMDSZ országos társadalomszervezési titkára, majd közművelődési, oktatási alelnöke. 1998-tól 2008-ig volt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, később főtanácsosa. Az RMDSZ parlamenti képviselője, oktatásügyi államtitkárként is tevékenykedett. A BBTE Színház karának oktatója volt, számos tanulmánya és színháztörténeti kötete jelent meg. A Játéktér című erdélyi magyar színházi lap alapító tagja. A búcsúztató szövegek a 3. oldalon olvashatók.
Szabadság (Kolozsvár)

Sértette valaki szemét
Urăm rasa ungurească” (utáljuk a magyar fajt) feliratú öntapadóssal „díszítették fel” Kopacz Levente kovásznai RMDSZ-es tanácsos autóját szombaton a rendőrség előtti parkolóban. Az öntapadóssal a SIC feliratú matricát próbálták eltakarni. Kopacz megjegyezte: nem tudja, mi állhatott az elkövetők szándékában, mivel ő a SIC jelzéssel nem gyűlöletet kelt, hanem a hovatartozását fejezi ki. Az ügyben nem tesz feljelentést, mert szerinte nincs értelme, ha mindez a rendőrség épülete előtt történhetett meg.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elhunyt Kötő József író, színháztörténész, dramaturg
Életének hetvenhatodik évében elhunyt Kötő József, író, színháztörténész, dramaturg, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte a teátrum.
Kötő József Kolozsváron született 1939. augusztus 8-án, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte a középiskolát. Magyar szakos tanári oklevelet szerzett 1961-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 1984-ben ugyanott doktorált. Pályáját Zsobokon, általános iskolai tanárként kezdte (1961–65). Érdeklődése, ahogy többször ő maga is megvallotta, Janovics Jenő a Farkas utcai kőszínházról írt könyvének hatására fordult a színház felé.
Húsz éven át volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára (1965-től 1985-ig, Senkálszky Endre, majd Bisztrai Mária igazgatása alatt). Úgy tartotta, a kolozsvári színháznak a legkeményebb cenzúra éveiben is az eredeti dráma műhelyének kell lenni és a sajátos erdélyi kultúrát is ápolnia kell.
E törekvés megvalósítása érdekében elmélyülten tanulmányozta az Erdélyben született drámairodalmat, melyről később Fejezetek a románai magyar dráma történetéből címmel könyvet is írt. 1986-1990 között az intézmény igazgatója volt, igazgatása alatt többször rendezett a színházban Harag György és Tompa Gábor.
1990-től tevékenyen részt vállalt az erdélyi magyar kulturális élet szervezésében, A Hét kolozsvári szerkesztője volt, valamint az RMDSZ országos társadalomszervezési titkára, közművelődési alelnöke. 1998-tól 2008-ig volt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, majd a szervezet főtanácsosaként működött haláláig.
Az RMDSZ kötelékében az oktatási és kutatási minisztérium államtitkáraként dolgozott 1998-tól 2000-ig, illetve 2005-től 2007-ig, majd 2008-tól 2012-ig a 4-es számú, külföldi választókerület RMDSZ-es parlamenti képviselője volt. 1991-től színháztörténetet tanított a Babeş-Bolyai Tudományegyetem színházi tanszékén.
Számos színháztörténeti kötetet, valamint több mint száz színházi és drámatörténeti cikket, tanulmányt publikált. Színházelméleti, dramaturgiai cikkeivel a romániai magyar színjátszás megújulásához, a hagyományok korszerű színházelméletben való feloldásához kívánt hozzájárulni.
Munkásságáért 1994-ben Julianus-díjjal, 1999-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életműdíjával tüntették ki. 2000-ben megkapta a Román Köztársasági Érdemrend Nagy Tisztikeresztjét, 2001-ben Magyarország Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Wlassics Gyula-díját. Ezüstfenyő díjas, Magyar Örökség díjas és a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja volt.
„Akkor érzek elégtételt, ha igénybe vesznek, és ha az igénybevétel révén még használhatok is. Megpróbálva egy mondatban aforisztikusan megfogalmazni (...) én azt mondom, hogy az elégtétel, a kiegyensúlyozott, hasznos élet titka az, hogy igénybe vegyenek, te válaszolhass erre az igénybevételre, és ez végül mindkét fél számára hasznos cselekedetben, minőségi munkában és olyan cselekedetsorban kulmináljon, ami közhasznú” – vallotta a nyugdíjasként is aktív életet élő Kötő József.
Krónika (Kolozsvár)

Székely és magyar zászló használatáért bírságolt a Maros megyei prefektúra
Ötezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet állított ki Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármester nevére szerdán délelőtt a Maros megyei prefektúra két munkatársa, miután nem volt hajlandó eltávolítani a székely és a magyar zászlót egy helybéli főtéri épületről.
Elena Cormoș és Sipos Krisztián, a kormányhivatal két munkatársa a városházi irodájában kereste fel Csibi Attila Zoltán polgármestert, az erdőszentgyörgyi RMDSZ-szervezet elnökét, és arra kérték, hogy távolítsa el a szervezet Rhédey Claudia téri épületének homlokzatáról a székely és a nemzetiszínű zászlókat. Mivel Csibi ezt megtagadta, a hivatalnokok ötezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet állítottak ki a nevére. Ebben az áll, hogy „Székelyföld és a magyarok zászlajának kitűzése” miatt Csibi kihágást követett el, amiért a zászlóhasználatot szabályzó 2001. évi 1157. kormányhatározat 24. cikkelye értelmében 2500 és 5000 lej közötti pénzösszeggel bírságolható. Esetében a legmagasabb pénzhatárt alkalmazták a prefektúra kiküldöttei.
Az erdőszentgyörgyi RMDSZ és a prefektúra közötti nézeteltérés nem új keletű. Csibi Attila, a helyi szervezet elnöke 2009-ben helyezte el a főtéri székház homlokzatán a román, magyar, székely, európai és szervezeti zászlókat, amiért Dan Tanasa feljelentése nyomán a prefektúra vizsgálatot indított az ügyben. A polgármester és Corneliu Grosu volt prefektus többször is tárgyalt a kérdésről, de a szentgyörgyiek a többszöri felszólítás után sem voltak hajlandók levenni a magyar zászlót. A nemzeti jelképek használata elleni eljárásra válaszolva Csibi tiltakozásként tavaly júliusban levett minden zászlót, és egy hónapra fekete gyászlobogót tűzött ki, így üzenve a nagyvilágnak az őket ért sérelem kapcsán. Augusztusban a zászlók visszakerültek helyükre, de hogy ne legyen támadható, a piros-fehér-zöld lobogót címeresre cserélték, amely nemzeti jelkép és nem országzászló.
Megkeresésünkre Csibi Attlia elmondta: a jegyzőkönyvben foglaltakat tizenöt napon belül meg fogják támadni a bíróságon. Ha veszítenek, akkor nem lesz más választásuk, kifizetik az összeget, de a zászlók a helyükön maradnak. Az elnök kiemelte: azon is gondolkodnak, hogy a zászlótörvényt is megtámadják, hisz az nem szabályozza egyértelműen az ország- és térségzászlók, valamint helyi jelképek használatát. Ugyanakkor a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézetet is értesítik az esetről.
A Maros megyei RMDSZ elnöke, Brassai Zsombor úgy értékeli, hogy a prefektúra lépése sérti a magyar közösséget és a jelképhasználatot, és lehet hogy az egész kérdést diszkriminációs ügyként kell felfogni és kezelni. A jegyzőkönyvben emlegetett paragrafusok más államok zászlajára vonatkoznak, nem jelképekre, tehát jogilag is sántít a kérdés, amelynek megtámadását mindenképp szükséges lépésnek tartja. Brassai megítélése szerint a magyarság szándékos zaklatásaként is értelmezhető a prefektúra mostani lépése, és nem érti, miért kell kovásznai hangulatot teremteni pontosan Maros megyében, ahol még huszonöt év sem volt elég az 1990. évi márciusi emlékek gyógyulásához, ráadásul ismét ugyanabban az időszakban próbálnak ismét szikrát kirobbantani a magyarság elleni piszkálódással.
Maros Megye Tanácsának alelnöke, Kelemen Márton politikai indíttatásúnak érzi a kérdést, és nem tartja normálisnak azt, hogy a jelképhasználatba politikai oldalról próbálnak beleszólni, ezért mindenképp támogatja Csibi Attila és az erdőszentgyörgyiek szándékát, hogy ezt a lépést megfellebbezzék.
Nagy Zsigmond alprefektus többször is kijelentette, hogy szerinte a székely zászló használata nem törvényellenes. Ezúttal arról kérdeztük a jogász végzettségű kormányhivatalnokot, hogyan minősítené a zászlótörvényt. Nagy Zsigmond elmondta: mivel a parlament még nem fogadta el, nem ismeri a készülő új jogszabályt, a még érvényben levőről viszont ő is úgy látja: nem egyértelmű, ezért szerinte a bíróságra kell bízni a kérdésben való döntést, ha hiszünk az igazságszolgáltatás függetlenségében. A zászlótörvénynek lehet érzelmi és jogi megközelítése is, úgy ahogy számos más törvény is van, amivel nem értünk egyet, ettől függetlenül be kell tartani őket – fűzte hozzá az alprefektus.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Nagyvárad magyar utcanevei
Nagyvárad - Kedd este nagy érdeklődés közepette a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében bemutatták Kordics Imre Nagyvárad fontosabb utcái 1940-1944 című könyvét.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében zajlott esemény A Magyar Kultúra Hete ünnepségsorozat részét képezte. Sajnos a példaértékű emberi nagyságáról, szaktudatásáról és szerénységéről ismert szerzőnek már nem adatott meg, hogy jelen legyen a Megyei Tanács, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és Biró Rozália szenátor által támogatott könyvének a bemutatóján, pedig egy olyan kötetet tett le az asztalra- mint ahogy a rendhagyó, szomorkás hangulatú bemutatón többször is elhangzott-, mely ott kellene legyen minden olyan váradinak a polcán, aki lokálpatriótának vallja magát.
A szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Kupán Árpád köszöntötte az egybegyűlteket, reményének adva hangot, hogy Kordics Imre más kéziratai is megjelenhetnek egyszer majd nyomtatásban. Mielőtt ismertette volna a kiadványt, Dukrét Géza, a PMBET elnöke tisztelgett Kordics Imre emléke előtt. Többek közt felidézte, hogy 1953-ban született Nagyváradon, itt tanult és élte le egész életét. Az 1980-as években kezdett el érdeklődni a pusztulásra ítélt magyar emlékhelyek, műemlékek iránt, az elsők közt felismerve, hogy az olaszi temető felszámolásával két évszázad magyar vonatkozású emlékei tűnnek el. Fényképeket készített, megörökítve a még meglevő értékeket, mely anyagnak egy része 1998-ban megjelent nyomtatásban. 1997-ben lett a Társaság tagja, Dukrét Gézával és Borbély Gáborral közösen óriási helytörténeti kutatómunkát végzett. Neki köszönhető például, hogy 1998. március 15-én a rogériuszi református templomnál új emlékhellyel gazdagodott az 1848-as forradalom emlékezete. Az utóbbi években a Rulikowszki-temető magyar szempontból értékes síremlékeit térképezte fel, a munka 80 százalékával elkészült. Tevékenységét számos díjjal, oklevéllel ismerték el.
Nincs biztosítva
A Patriumi füzetek sorozatban, gazdag fényképanyaggal megjelent kötet előszavát idézve, Dukrét Géza arra hívta fel a figyelmet: az utcanevek minden esetben az adott település társadalmi és politikai helyzetét tükrözik. Nemcsak a tájékozódás biztosítására szolgálnak, de emlékek felidézői, hagyományt őriznek, és eszmei értékek hordozói. A rendszer- és hatalomváltások esetén a régi utcanevek kicserélődnek, az új vezetés semmibe veszi a kisebbség nemzeti érzéseit. Hagyományos, praktikus utcanevek tűnnek el, az új rendszernek történelmileg és politikailag megfelelőek kerülnek előtérbe. Várad esetében is a 19. század második fele a hivatalos utcanévadás kora volt, amikor a már meglevő hagyományos és praktikus elnevezések mellett a nemzeti érzés került előtérbe. Ekkor az ismert és megbecsült személyiségek és események neveit használták fel. Az utcák egész sorát nevezték el olyan személyiségekről, akik közismertek és tevékenységük révén helytörténetünk megbecsült alakjai voltak. Városunk esetében a román hatalom két esetben szüntette meg a magyar utcaneveket, a trianoni diktátum és a második világháború után. Az 1989-es fordulatot követő 25 év alatt- minden erőfeszítés dacára- Nagyvárad magyar közösségének nem adatott meg az a lehetőség, hogy teljes mértékben éljen a törvény által biztosított jogával, vagyis ma sincs meg a számarányunknak megfelelő magyar utcaelnevezés.
A következő fejezetben a szerző rövid áttekintést nyújt a város történetéről, fejlődéséről, illetve bemutatja a főbb utcákat, régi elnevezésüket és az időközben bekövetkezett változásokat. Ezt követően az 1940-es névcsere utáni- mely visszaadta a magyarok önbecsülését, erősítette nemzeti öntudatukat- 93 jelentősebb utcanevet ismertet, összefoglalta a névadó személyiségek életét, munkásságát is.
Olvashatunk még a lakók és az utca kapcsolatáról, az elorzott utcanevekről, valamint porladó figurális domborművekről is.
Dukrét Géza úgy fogalmazott: míg a néhány évvel ezelőtt Nagy József Barna tollából megjelent Várad lelke- Nagyváradi magyar utcanevek című kötet csupán egy egyszerű statisztikai adathalmaz, felsorolás volt, a Kordics Imre könyve sokkal több ennél, hiszen bővíti helytörténeti tudásunkat, és az emberekről beszél szívhez szólóan.
A rendezvény végén többen megemlékeztek Kordics Imréről, két versajándékkal közreműködött S. Németh Katalin.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

„Összevarrnák” a szálakat Hargita és Maros megye között
„Összevarrnák” az idő és a nem kimondottan magyarbarát rendszerek által elszakított infrastrukturális szálakat Maros és Hargita megye elöljárói. A két megyét jelenleg mindössze három aszfaltozott út köti össze, ezek számát szeretnék növelni, ugyanakkor a kövezett vagy földutakat is járhatóvá tennék.
„Az utóbbi évtizedekben annyira elvágták az infrastrukturális szálakat a két megye között, mintha két külön, egymástól határátkelővel elválasztott ország lenne” – utalt a Maros és Hargita megyét összekötő utakra Borboly Csaba.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke elkeserítőnek és ugyanakkor természetellenesnek tartja, hogy a két megyét mindössze három aszfaltozott út köti össze: a Marosvásárhely–Csíkszereda 13A számmal jelzett országút Szovátánál és Parajdnál, a Szászrégen–Gyergyószentmiklós DN15-ös út Csobotfalvánál és Maroshévíznél, valamint a Segesvár–Székelyudvarhely 137-es út Héjjasfalvánál és Újszékelynél.
A negyedik, a bözödújfalusi tó partján kígyózó, Erdőszentgyörgy és Székelykeresztúr közötti út elkészítése még várat magára. A hargitaiak majdnem a megyehatárig eljutottak a korszerű aszfaltszőnyeggel, a Maros megyei 2012-es „hatalomváltás” azonban zsákutcába terelte a túlsó oldalon startra kész projektet. „Mi mindegyre keressük a megoldásokat, de a szándékunk csak akkor erősödhet, ha van viszonzása is. Én azonban nem érzem Maros megyei kollegám, Ciprian Dobre pozitív hozzáállását” – fejtette ki lapunknak Borboly Csaba.
Bözödújfalu felé – csak apránként
A Hargita megyei tanácselnök ezzel arra célzott, hogy bár néhány éve sikerült közös nevezőre jutnia Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével az utat illetően, a 2012-es helyhatósági választások után az új elnök, Ciprian Dobre törölte a prioritási listáról a megyeközi út felújítását.
Mindezt annak dacára, hogy négy évvel ezelőtt, 2011-ben a Maros Megyei Tanács jóváhagyta a műszaki tanulmányt, majd 2012 áprilisában el is kezdte a közbeszerzési eljárást. Azonban a tanácselnöki szék elfoglalása után Ciprian Dobre egyik első intézkedése a bözödújfalusi tavat megkerülő és a Hargita megyei Körispatakra átvezető út törlése volt.
„Végül sikerült megértetnünk az elnök úrral, hogy ez a térség is fontosnak számít, és 2014 vége felé elkülönítettünk 2,8 millió lejt az út megépítésére” – mondta el lapunknak Kelemen Márton, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke. Számítások szerint az összegből mintegy két kilométernyi aszfaltot lehet teríteni a megye határáig vezető mintegy 13 kilométeres útszakaszra.
Kelemen azt reméli, ha évente egy-egy kisebb szakasszal megtoldják az utat, előbb-utóbb csak sikerül összekötni a két megyét és lerövidíteni a Marosvásárhely és Székelyudvarhely közötti távot. Az útra annál is inkább szükség van, mert nyári idényben lényegesen nő az amúgy is népszerű bözödújfalusi tó idegenforgalmi potenciálja. Az RMDSZ-es politikus annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy amennyiben beindul az aszfaltozás, kormányprojektbe is be lehetne építeni a fennmaradt szakasz elkészítését.
A világörökséget is közelebb hoznák
Mindkét magyar politikus hasonlóan fontosnak tartja a Szederjes–Erked–Székelyderzs 133-as megyei út korszerűsítését is, hiszen ezáltal a Maros vagy Brassó megye felől érkező turisták számára is „megnyílna” a világörökség részét képező székelyderzsi unitárius erődtemplom. „Akkor pályázhatunk uniós alapokra, ha Maros megye vállalja a partnerséget. Eddig erre semmi biztosítékunk nincs” – fejtette ki Borboly Csaba.
A Marosvásárhely és a Gyergyói-medence közötti távolságot a két térség legszebb útja rövidíthetné le: a Szászrégent Gyergyóremetével a Görgény völgyén összekötő vonal. Valamikor ugyanis nemcsak szekerekkel és traktorokkal lehetett átkelni a hegyen, kisautók is jártak. Kelemen Márton szerint ma már a világ pénze nem lenne elég a modernizálására. Maros megyei oldalról a 153C jelzésű úton csak a királyi vadászkastélyáról híres Laposnyáig lehet aszfalton haladni, míg a gyergyóiak számára Remete jelenti a végállomást.
Az elképzelések szerint jó lenne rendszeresen kövezni és karbantartani a Bözöd és Gagy, Sóvárad és Siklód, Szolokma és Küsmöd, valamint Székelyvécke és Újlak közötti megyei vagy községi útszakaszokat is. Kérdésünkre, hogy a szálak „öszszevarrásában” Maros megye miért kullog a szegényebb Hargita megye mögött, Kelemen Márton úgy vélekedett: a szomszéd térség nemcsak kevesebb pénzből gazdálkodhat, de jóval rövidebb az úthálózat is, amelyről gondoskodnia kell.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Megtűrten, magyarul Erdélyben
Tizennégy éve van érvényben az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogait szabályozó 215-ös számú helyhatósági törvény, de Székelyföldön kívüli településeken felszínesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák. Az okokról nyelvi diszkrimináció ellen harcoló szakemberrel és kisebbségkutatóval beszélgettünk.
Összességében 324 erdélyi településen szavatolja az anyanyelv használatát a 2001-ben elfogadott, majd a 2013-ban módosított 215-ös számú helyi közigazgatási törvény. Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek vállalásai 2008. május elsején léptek érvénybe. Jogszabályokban tehát nincs hiány. Ha betartatnánk, és mi magunk is betartanánk a törvény előírásait, a magyarok lakta erdélyi települések zömében szabadon használhatnánk anyanyelvünket nemcsak iskoláinkban, hanem a polgármesteri hivatalokban és valamennyi helyi közintézményben. A törvényi szabályozás által biztosított széleskörű anyanyelvhasználat kívánatos állapotától azonban nemcsak a vegyes lakosságú megyékben és településeken, hanem még Székelyföldön is távol állnak. A központilag alárendelt különböző hivatalok és a többségi román önkormányzatok packázásain túl ez az állapot az erdélyi magyarság alulinformáltságával, a magyar politikai elit nemtörődömségével és közömbösségével, illetve az emberek kishitűségével magyarázható.
Büntetés nélkül nem megy
A törvény által védett anyanyelvhasználat akadályoztatásának legfontosabb fokmérője az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A székelyföldi nyelvháború nyitányaként Hargita megyei, illetve háromszéki román szervezetek jelentettek fel megyei közgyűléseket és polgármesteri hivatalokat arra hivatkozva, hogy honlapjaikon nem szerepel minden román nyelven. Ez ébresztette rá az erdélyi magyar szervezeteket és magánszemélyeket a tiltakozás lehetőségére. A román médiában felkapott történetek a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjáról támpontot adtak a magyarok számára, hogy ők is jelentkezzenek a diszkriminációellenes tanácsnál a valóságban is megélt hátrányos helyzetük miatt. Az elmúlt években rengeteg beadvány érkezett magánemberek és civil szervezetek részéről – erősíti meg Asztalos Ferenc Csaba, a tanács elnöke is. „A hozzánk érkező panaszlevelek, és az általunk kivizsgált esetek nagy száma egyértelművé tette, hogy azokon a településeken, ahol nincs magyar polgármester, illetve a helyi közgyűlésben magyar többség, nem alkalmazzák a nyelvi jogokat szavatoló jogszabályt. Ez még azokra a Székelyföldön kívüli településekre is érvényes, ahol van ugyan magyar polgármester vagy alpolgármester, de a település szórványként él a többségi román települések között” – magyarázza az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
Eddig 64 erdélyi vegyes lakosságú településen indítottak eljárást, és hoztak valamilyen elmarasztaló határozatot. Első lépésként figyelmeztetik és megrovásban részesítik a vétkesnek talált helyi intézményt, illetve három hónapos határidőt adnak az észlelt szabálytalanságok kiküszöbölésére. Ha a megszabott határidőn túl sem változik a helyzet, pénzbírság következik. A büntetés ellen fellebbező helyhatóságot végül bírósági végzéssel kötelezik a nyelvhasználati jogok betartására. Az eljárás nem könnyű folyamat, a tanács azonban nem hátrál meg. Az eddigi eredmények biztatók, mert a megbüntetett polgármesteri hivatalok rendszerint beadják derekukat, másoknak pedig ez intő példa – magyarázza Asztalos Ferenc.
Kecskére a káposztát?
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai ratifikációja után ismét a kormány és a parlament elé került a 215-ös számú helyhatósági törvény. A jogszabály alkalmazásának felemás tapasztalatait 2013-ban a kabinet új rendelettel próbálta korrigálni, megnevezte a törvény alkalmazásért felelős helyi szerveket: megyei közgyűlés, prefektúra, polgármesteri hivatal. Asztalos Ferenc szerint az a legnagyobb gond, hogy vegyes lakosságú megyékben és településeken eddig is ezek a helyhatósági vagy kormányszervek nem alkalmazták a törvénynek a nyelvi jogokat előíró passzusait. Nem marad más hátra, mint résen lenni, és jelenteni a diszkriminációellenes tanácsnál a visszaéléseket, de a tanács időnként hivatalból is lép.
Persze nem minden esetben nyer, ezt jól szemlélteti annak a két román személynek az esete is, akik azért pereskedtek, mert nem tartották törvényesnek, hogy a magyarok lakta településen a polgármesteri hivatalba történő versenyvizsgán feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete is. A szilágyperecsenyi polgármesteri hivatal jegyzői székére pályázó Florian Mocanu például a legfelsőbb bíróságon nyert a tanáccsal szemben. A bíróság úgy ítélte meg, hogy egy helyi önkormányzat csak abban az esetben kérheti számon versenyvizsgatételként a magyar nyelv ismeretét, ha a jelentkezőt kommunikációs osztályra alkalmazzák. Asztalos ezt bírósági visszaélésnek tekinti, hiszen egyértelmű, hogy falusi önkormányzat nem tarthat fenn kommunikációs osztályt: a falu jegyzője igenis az a személy, aki a helyi polgárokkal tartja a kapcsolatot, következésképpen ismernie kellene a nyelvüket is.
A kutató szemével
A helyhatósági törvény eddigi be nem tartásának története nem újkeletű. A Kisebbségkutató Intézet 2007-ben azzal próbált segíteni a polgármesteri hivatalokon, hogy honlapjára minden olyan űrlap magyar nyelvű változatát feltöltötte, amelyek szabadon felhasználhatók a helyi hivatalokban. A törvény alkalmazásáról azonban átfogó kutatás eddig nem született.
Úttörő vállalkozásnak számít hát a Bálványos Intézet és a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tagjainak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) égisze alatt elkészített kutatása Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban – Helyzetfelmérés címmel. A BBTE Politikatudományi Tanszékének és a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok és Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének oktatói – politológusok, szociológusok és jogászok – a kutatás keretében arra keresik a választ, hogy Románia milyen formában és mértékben biztosítja a magyarul beszélők nyelvi jogait. A kutatás arra is kitér, hogy az országnak milyen mértékben sikerült végrehajtania az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2012 júniusában a Nyelvi Charta romániai alkalmazása kapcsán megfogalmazott ajánlásait.
A 324 érintett erdélyi polgármesteri hivatal és hat megyei közgyűlés címére levélben, majd elektronikus postán, magyar nyelven, de kérésre románul is kiküldött, öt kérdést tartalmazó hivatalos levél arra keresi a választ, hogy a helyi önkormányzat magyarul is nyilvánosságra hozza-e határozatait és a gyűlés napirendjét? Milyen nyelven zajlanak a tanácsülések? Hány helyi intézményhez lehet írásban és szóban magyar nyelven fordulni? Hány magyarul tudó személy dolgozik az ügyfélfogadáson, ezek hány százaléka magyar?
Nincs pénz fordítóra
A kutatás valamennyi olyan erdélyi polgármesteri hivatalt górcső alá vett, ahol 20 százalék fölötti a magyarság részaránya. Mivel az adatok feldolgozása még zajlik, a kutatásvezető, Toró Tibor egyetemi oktató csupán néhány tapasztalatot tudott megosztani lapunkkal. A levelekre a megszólítottak mintegy 40 százaléka, azaz 131 polgármesteri hivatal válaszolt. A kutató szerint sok polgármesteri hivatalban nincsenek tisztában azzal, hogy egyszerű állampolgársági kérésre is kötelesek válaszolni, hivatalos felkérésre pedig annál inkább. A legtöbb válasz Székelyföldről érkezett, a legkevesebb olyan vegyes lakosságú megyékből, ahol sejthetően a legtöbb gond van a nyelvi jogok biztosítása terén.
Első látásra szembeötlő, hogy a tömbmagyar székelyföldi települések kivételével nem elterjedt a magyar nyelv használata a helyi közgyűlésekben. A törvény kimondja, hogy ha egy helyi tanácsnak legalább egyötöde egy kisebbséghez tartozik, ott a tanácsüléseken szabadon használható a kisebbség nyelve, azaz mindent fordítani kell: nemcsak a felszólalásokat, hanem a határozatok és jegyzőkönyvek szövegét is. Ezzel szemben ritkán alkalmaznak román–magyar tolmácsot, eddigi ismereteik szerint csak Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Ha erre helyi igény mutatkozik, a legtöbb vegyes településen a közgyűlés valamelyik tagja vagy a polgármester, alpolgármester fordít. Rendszerint azonban az „úgyis mindenki tud románul” szlogen érvényesül.
Ismeretlen fogalom a magyar kérvény
Az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat, hogy Erdélyben alig találkozni olyan polgármesteri hivatallal, ahol magyar nyelvű űrlapok is az állampolgár rendelkezésére állnak. Toró Tibor szerint a román nyelvű ügyintézés hagyományait még a kommunizmusból örökölte az erdélyi magyarság, és sokan negyed század elteltével sem tudnak megválni a berögződéstől, hogyha nem románul kérvényeznek valamit, sokkal lassabb és nehezebb az ügyintézés. A magyar nyelv térvesztésének tüneteiből is jól látható tehát, hogy az embereket nem bátorítják anyanyelvük hivatalos használatára. Sok polgármesteri hivatalban elkönyvelik, hogy mindenki tud románul, és ebbe a helyi magyar lakosság is belenyugszik. Toró szerint az erdélyi magyar politikum, elsősorban az RMDSZ felelőssége, hogy polgármestereit és alpolgármestereit rávegye a nyelvi törvények alkalmazására. Toró különösen rossz hatásúnak tartja, hogy a Székelyföldön – amelynek elsődleges példát kellene mutatnia – gyakran felületesen kezelik a nyelvi jogok alkalmazását. Innen kezdve a szórványtelepüléseken élőknek sokkal nehezebb a helyzetük.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közelebb a harangok hangjához
Idén januártól új ügyvezető főgondnoka van az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Dézsi Zoltánnal a diktatúrában tanult filozófiáról, a tanári hivatásról, a harangszóba kapaszkodó lélekről, kivándorlásról és költészetről beszélgettünk.
– „Mit ér az életem, ha másképpen élem, mint amilyennek álmodom?” Évtizedek távlatából visszatekintve, ilyennek gondolta?
– Szerencsés vagyok, olyan dolgok történtek velem, amilyenekről ifjú koromban álmodni sem mertem volna. Bár úgy vélem, a szerencsére is fel kell készülni. Egyke voltam, szerény körülmények között éltünk Jódratosnyán, szórványban. Bár szüleim csupán néhány osztályt végeztek, mégis megérezték: gyereküket taníttatni kell. Több nagyszerű szellemi adottságú gyerek azért kallódott el generációkon át, mert a faluban magyar nyelven csak egy összevont osztály működött, így legtöbbjük jobb esetben szakmát tanult, és a közeli gyárakban helyezkedett el. Én amolyan vándordiák lettem, Gyergyóremete, Galócás, Szováta sok kitűnő pedagógusa egyengette az utam.
– A kommunizmusban nem volt könnyű úgy felnőni, hogy közben az egyházhoz is kötődjék az ember. Hogyan került kapcsolatba az egyházzal?
– Édesanyám katolikus, édesapám református presbiter volt, aki hite miatt a sok győzködés ellenére sem lépett be a pártba, mondván „én az Urat választottam”. Mindketten eljártak istentiszteletre és misére is, utóbbit ugyancsak a reformátusoknál tartották, mivel a katolikusok még nálunk is kevesebben voltak. Mivel nem laktunk messze a templomtól, a kegyszereket nálunk tartották, így gyerekként sokat segédkeztem a miséken. Szüleim hívő emberek voltak, református és katolikus vallási nevelést is kaptam. Református hitemhez azonban kétség sem férhetett, ráadásul nagy műveltségű lelkipásztorunk volt, Bakk Imre, akinek ugyancsak sokat köszönhetek.
– A filozófusokra talán még ma is furcsán néznek, fokozottan érvényes ez azokra, akik a régi rendszerben végeztek. Hogyan lehetett összeegyeztetni a diktatúrát a filozófiával?
– Nem filozófiára készültem. A világháború után sok vándorszínész járta a falvakat, ezért először én is színész szerettem volna lenni, de édesanyám lebeszélt róla. Néptanácsi ösztöndíjrendszer működött akkoriban, elhatároztam, külkereskedelmi szakot végzek, de Bukarestbe kellett volna mennem, így édesanyám arról is lebeszélt. Marosvásárhelyre iratkoztam a magyar–történelem szakra, ám az ösztöndíjat – talán munkás származásomra való tekintettel – áthelyezték a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem filozófia–pedagógia–történelem szakára. Falusi gyermekként így kerültem a nagyvárosba, ahol korábban sohasem jártam. Az első éjszakát a Tanítók Háza előtti parkban, aztán a kolozsvári vasúti állomáson töltöttem, mert még a bentlakást sem találtam meg. Kilencen voltunk a magyar csoportban, olyan közösséggé formálódtunk, amely ma is megtartó erő. Rengeteget kellett tanulnom, hiszen addig azt sem tudtam, mit jelent a filozófia. Bretter György a szemináriumokat tartotta, ott ismerkedtem meg a másképp gondolkodás örömével: jó példa erre, amikor Jean Paul Sartre filozófusnak Roger Garaudy kommunista írónak küldött levele révén „szelídítette meg” számunkra a marxista világnézetet, és elkalauzolt Hegel, Kant, Feuerbach világába. Nagy dolognak számított ez abban az időben.
– Miután végzett, hol sikerült munkahelyet kapnia?
– Három helyet ajánlottak, én Gyergyószentmiklóst választottam, mert édesanyám remetei származású volt. Eszembe jutottak szüleim, akik mindig arra tanítottak, hogy anyanyelvemen tanuljak, de tanítani is így a legszebb dolog a világon. Azóta is sokszor megköszönöm Istennek, hogy így gondolkoztak. Az idegen nyelvűséggel ugyanis a gyökereitől vágják el ma is a magyar gyerekeket Erdély-szerte. 1967-ben kerültem az iskolába, és az évek folyamán sok mindent kellett tanítanom lélektantól politikai gazdaságtanig. Diákjaimmal, régiekkel és újakkal ma is nagyon jó a kapcsolatom. Igaz ugyan, hogy KISZ-irányító is voltam, de a Székelyföldön ez nem politikát, hanem kulturális munkát jelentett. Színjátszó kör, szavalókör, néptánccsoport vezetőjeként sokat forgolódtam a fiatalok között. Író-olvasó találkozókat szerveztem mindazokkal, akikkel egyetemi éveim alatt megismerkedtem, Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, és még sokan mások minden évben iskolánk vendége volt. Hívtak újsághoz, megyei pártbizottsághoz, de én kitartottam a tanári pálya mellett.
– Aztán „elszegődött” politikusnak is, az RMDSZ színeiben Gyergyószentmiklós polgármestere, Hargita megye prefektusa, államtitkár, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke is volt. Miért vállalta ezt a szerepkört?
– Úgy lettem polgármester, hogy az 1989-es változások alkalmával a helyiek utánam jöttek. Többször telefonáltak december 22-én, hogy menjek, mert kellenek az emberek. A sokadik kísérletre beadtam a derekamat, szükség volt valakire, aki felajzott emberekkel, nagy tömeggel kommunikálni tud. Így kerültem bele aztán abba a forgatagba, amely továbbsodort.
– És miért hagyta abba? Megcsömörlött az RMDSZ politikájától?
– Nem, én inkább belefáradtam. De megmaradtam RMDSZ-tagnak, mert elkötelezettje vagyok a szövetségnek, bár nem mindennel értek egyet. Más vonalat képviseltem, de mindenképp a konszenzus embere voltam.
– Az egyházi tisztségekbe is csak úgy belesodródott?
– Presbiter voltam Gyergyószentmiklóson, aztán Marosfőre kerültem, ahol ugyancsak presbiter lettem. Ott a kis közösségnek templomot építettünk, hajlékot, amely átalakította életünket. Addig magánháznál tartották az istentiszteleteket, a templom megépítése után pedig három-négyszeresére nőtt a templomlátogatottság. A vaslábi románok, a gyergyói katolikusok is segítettek – nagy összefogással épült fel a templom, amelyhez természetesen felhasználtam a megyei kapcsolataimat is. E körülmények is talán a szerencse számlájára írandók.
– A globalizált, liberális világban egyre szűkül az egyház szerepe. Mit gondol, Erdélyben ma is harangszóba kapaszkodik a világ, a lélek?
– Sajnos a világ nem, pedig szüksége lenne rá. Csak néha, amikor vészhelyzetben van. A mai világ egyre távolodik a harangok hangjától ahelyett, hogy közeledne. Az emberek szívesebben mennek egy-egy vallási jellegű rendezvényre, mint istentiszteletre. Az egyháznak viszont igenis szüksége van rájuk, hogy betöltse a feladatát, szolgálja nemzeti közösségünket. Így maradhatunk meg erős közösségnek a hit jegyében. Ha csak a templomba járókat számoljuk, kevesen lennénk, ezért aztán új generációkat, fiatalokat kell felnevelni az egyház közelében.
– Mit tehet főgondnokként?
– Az intézmény feladatait világosan kell ismerni, együtt kell haladni a korral, felismerni az egyházat érő kihívásokat, képviselni a világiakat az egyházi testületek döntéseiben. Bár sok tisztséget töltöttem be, életem legnagyobb ajándéka, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka lehetek. A szabályzat szerint nincsenek konkrét feladataim, ám amikor elfoglalsz egy ilyen felelős tisztséget, tudásodat, tapasztalatodat, emberi alázatodat az egyház, a gyülekezetek, lelkipásztorok segítségére kell felhasználnod. Felekezeti társaid bizalma rendkívüli felelősséget ró rád.
– A három egyházkerületi főgondnok megegyezett, hogy az ügyvezetői főgondnoki tisztséget kétévente felváltva töltik be. Eddig Markó Gábor volt, 2015-től Dézsi Zoltán lesz, a ciklus utolsó két évében pedig Fekete P. P. János. Miért van erre szükség?
– A szándék azt jelenti, hogy a vezetőségben minden emberre szükség van. Jó lenne, ha egy-egy rövidebb periódusban mindhárman aktívabban vennénk részt az egyházi munkában. A három főgondnok rotációs ügyvezetői főgondnoksága különben csak erre a hatéves ciklusra vonatkozik, a megfelelő időben mindannyian lemondunk a következő javára. Különben szabályzatmódosításra lenne szükség.
– Az asszimiláció és a kivándorlás mellett a természetes apadás is nehéz helyzet elé állítja az egyházat. Hogyan látja az erdélyi reformátusság jövőjét?
– A számok kegyetlen valóságot mutatnak. Szívszorító volt kimenni a kilencvenes évek elején az állomásra, amikor beindították a székely gyorsot Budapestre. Rengeteg búcsúzkodó embert lehetett látni, úgy köszöntek el egymástól, mintha katonának mennének. Ma már más a helyzet: nem vonattal és nem Magyarországra, búcsúzkodás nélkül, de ma is mennek az emberek. És ez nem jó, sőt, veszélyes, és a folyamatot, sajnos, nem tudjuk megállítani, míg a közép-kelet-európai helyzet nem javul. Az is szomorú, hogy a közöttünk is egyre több a szétszakadt család: a szülők külföldön, a gyermekek a nagyszülőnél. Az egyháznak a lehetetlent is vállalnia kell, hogy a fogyást valamilyen szinten próbálja megakadályozni. A körülmények javítása érdekében mindenkire szükség van: egyházra, iskolára, kulturális intézményekre.
Dézsi Zoltán
Marosvásárhelyen született 1943. november 13-án. Gyermekkorát Jódratosnyán töltötte, 1961-ben érettségizett Szovátán. 1966-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia-pedagógia-történelem szakán. Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban tanított 1996-ig. 1990–2008 között az RMDSZ színeiben Gyergyószentmiklós polgármestere, Hargita megye prefektusa, államtitkár, valamint az RMDSZ SZKT-nak elnöke. Tizenkilenc éve tanít a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyói és sepsiszentgyörgyi kihelyezett karán oktatáselméletet és neveléstudományt, ez utóbbi volt doktorátusi dolgozatának témája is. Költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Romániai Írók Szövetségének tagja, több mint 20 kötet szerzője (Haranggal járnék, A Nap és a Hold mesélte, Amit az angyal itthagyott, Harangszóba kapaszkodik a lélek, Mesekalap, Hargitai medvetánc, Drótostót, Somlyószekerén stb.).
– Nemcsak oktatóként, egykori intézményvezetőként és politikusként vagy főgondnokként tartják számon, hanem költőként is. Hobbi ez, vagy annál több?
– Ha csak hobbi szintjén művelném, nem lehetnék a Romániai Írók Szövetségének tagja. A 22. könyvem megjelenése előtt állok. Számomra a költészet az érzelmeim és gondolataim kifejezésének egyik eszköze, már gyerekkoromban verseltem a magam módján. Egyetemi éveim alatt sok költővel ismerkedtem meg, de Király Lászlóhoz, Farkas Árpádhoz, Magyari Lajoshoz, és a Gaál Gábor irodalmi kör, az első és második Forrás-nemzedék nagyjaihoz képest mindig kicsinek éreztem magam. Ettől függetlenül mindig ott voltam, ahol verset írtak, vagy az irodalomról beszéltek.
– Mit mesél a gyermekeknek a Nap és a Hold?
– Szüleim sokat foglalkoztak nevelésemmel, sokat meséltek. Eleinte a Nap és a Hold nem jelentett szimbólumot, hanem két csodálatos égitestet, amely beragyogta a lelkemet, bejárta az életemet reggeltől reggelig. Lassan tudatosult, hogy erre a pályára fel van fűzve egy sor csodálatos történet, amely hitvilágunkkal és történelmünkkel kapcsolatos, beleégetve a génjeinkbe. Ezért szeretek mesélni a gyermekeknek, mert a mese áldást jelent, ugyanakkor élő, játékos, jótevő anyanyelvet. Hatalmas lehetőség arra, hogy gondolataik szárnyaljanak. És nemcsak mesélni, írni is szeretek nekik a szolgálat jegyében.
Somogyi Botond |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Juncker helyettese: oda kell figyelni a kisebbségekre.
Oda kell figyelnünk a kisebbségekre, hiszen ahogyan kezeljük őket, az azt mutatja rólunk, hogy mennyire tartjuk egymást tiszteletben a társadalmunkon belül – vélekedett Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, aki szerdán részt vett az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel-, és igazságügyi bizottság (LIBE) ülésén.
A minőségi jogalkotás, intézményközi kapcsolatok, jogállamiság és Alapjogi Charta témaköreiért felelős EU-biztos Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kérdésére reagálva fogalmazta meg álláspontját az őshonos nemzeti kisebbségeket illetően.
Az erdélyi politikus kérdésfelvetésében hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt éves ciklusban az Európai Bizottság nem kezelte az elvárásoknak megfelelően az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét. - Annak ellenére, hogy az Európai Unióról szóló Szerződés és az Alapjogi Charta olyan lépéseket szorgalmaznak, amelyek egyenlő esélyeket teremtenek a többség és kisebbség számára, mégis számos tagállamban az őshonos kisebbségek másodrendű állampolgároknak érzik magukat. Számos akadályba ütköznek az igazságszolgáltatás, az egészségügy vagy az oktatás területén, továbbá olyan alapjogaik sérülnek, mint a magántulajdonhoz való jog – mutatott rá a képviselő.
Sógor Csaba Frans Timmermanstól azt kérdezte: mit gondol, szükséges lenne-e a tagállamokon számon kérni utólag is – ne csupán a csatlakozáskor – a koppenhágai kritériumokat? Az RMDSZ-es politikus szerint egy ilyen ellenőrzési mechanizmus biztosítaná, hogy az EU-ban élő őshonos nemzeti kisebbségek által képviselt sokféleséget tiszteletben tartsák a tagállamok, ahogyan azt az Európai Unióról szóló Szerződés is kéri.
Az EU-biztos válaszában elmondta: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten belül (EBESZ) foglalkozott a kisebbségek kérdésével és úgy véli, ezekre a csoportokra – különösen a romákra és szintikre – az EU-nak is oda kell figyelnie. Timmermans hangsúlyozta: ami a jogállamiságot illeti, minden jelenleg rendelkezésre álló eszközt meg fog ragadni annak érdekében, hogy párbeszédet kezdeményezzenek vagy akár eljárást indítsanak konkrét kérdésekben azokkal a tagállamokkal szemben, ahol erre szükség mutatkozik.
maszol.ro

A SIC-tábla eltávolítását kéri Kovászna megye prefektusa
A sepsiszentgyörgyi prefektusi hivatal elé tiltakozásképpen elhelyezett Székelyföld tábla eltávolítását kéri az RMDSZ helyi vezetőitől Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
A prefektus levélben kérte Tamás Sándort, Kovászna megye önkormányzatának elnökét, és Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, hogy vegyenek részt január 24-én a Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulójára szervezett ünnepségen, és távolítsák el annak helyszínéről a korábban tiltakozásképpen elhelyezett Sic - Terra Siculorum feliratú hirdetőtáblát.
A székely zászlóra emlékeztető 12 négyzetméteres molinót tavaly december 15-én helyezték ki az RMDSZ vezetői az ellen tiltakozva, hogy Sebastian Cucu hivatali elődje a magyar himnusz énekléséért bírságot rótt ki.
MTI
maszol.ro

Széchenyi Zsigmondra emlékeztek Nagyváradon
Péntek délután az RMDSZ, a Premontrei Öregdiákok Egyesülete és a Partium Alapítvány szervezésében megkoszorúzták Széchenyi Zsigmond emléktábláját születése 117. évfordulója alkalmából. Az idén sem kedvezett az időjárás a koszorúzási ünnepségnek: zuhogó esőben gyülekeztek az emlékezők annál az emléktáblánál, melynek állítását néhány évvel ezelőtt a most súlyos beteg dr. Földes Béla, a Partium Alapítvány vezetője kezdeményezte. Gróf Széchenyi Zsigmond életéről Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke beszélt, a körülményekre való tekintettel röviden.
Többek közt elhangzott róla: Nagyváradon született 1898. január 23-án és Budapesten halt meg 1967. április 24-én. Tulajdonképpen az édesapja katonatiszt volt, és az itteni laktanyában tevékenykedett, úgyhogy a gyermek itt született, de még mielőtt az elemi iskolába ment volna, elkerült innen a Dunántúlra. Nagy vadász lévén az apja, a kis Zsigmondnak már igen fiatal korában egy Flaubert-puskát vett, s megtanította célba lőni, főleg madarakra. Tizenhat éves korában beíratta a vadászegyesületbe, és kapott egy jobb fegyvert is, melyet nagy lelkesedéssel használt: őzre, szarvasra, vaddisznóra lövöldözött. Tirolban zergére vadászott, majd utána Olaszországban kőszáli kecskére, Skóciában hódra.
1927-ben már felkérték egy afrikai expedíció levezetésére, Szudánban és Abesszíniában, majd Líbiában vadászott szarvasra és elefántra. (Abban az időben az őáltala elejtett elefántnak az agyara világrekord volt). A dzsungelben és a szavannákban oroszlánra, kafferbivalyra, elefántra vadászott, és időközben fényképezett is, a lehetőségekhez mérten az általa készített színes fotók nagy keresletnek örvendtek.
Vadászott és írt
1935-ben Alaszkában vadászott széles agancsú szarvasokra, illetve medvékre. 1937-ben Indiában vett részt tigris- és párducvadászaton, majd 1940-ben Erdélyben, Déda és Beszterce körül vadászott. A második világháború magyarországi vége felé budai villájuk találatot kapott, teljesen kiégett, az összes trófea megsemmisült. Nemesi származása miatt a szocialista időben kitelepítették, csak az ötvenes évek közepe fele került ismét Pestre. Az 56-os események alatt a Nemzeti Múzeum természetrajzi részlege szintén találatot kapott, úgyhogy az a gyűjtemény, amit a harmincas évek közepén ő az intézménynek adományozott, elpusztult. A hatvanas években felkérték, hogy ismét vezessen egy szafarit Afrikában, azonban egészen más tapasztalatokkal gazdagodott, mint néhány évtizeddel korábban.
Széchenyi Zsigmond több mint 14 könyvet is szerkesztett, a szakfolyóiratokban Európa-szerte publikált útleírásokat. Ugyanakkor összesen több mint másfél millió példányban jelentek meg a könyvei. Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Erdély.ma,

Szimbólum vagy reklámzászló?
Szerdán a prefektúra ötezer lejes bírságot rótt ki Erdőszentgyörgy polgármesterére a helyi RMDSZ-székházra kitűzött székely zászló, illetve magyar lobogó miatt. Csibi Attila polgármester azonban a bíróságon szándékszik megtámadni a büntetést, és kijelentette, a zászlók a helyükön maradnak. Kincses Előd ügyvéd jogi szempontból kommentálta a székelyzászló-ügyet.
– A székely zászló használatát két jogcímen próbálják megakadályozni. Az egyik, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 30 ezer lejjel való megbüntetésekor alkalmaztak, az, hogy a székely zászló reklámzászló. Tudniillik Sabau Pop Olimpiu, aki képzett jogász, a feljelentésében, amelyben azt kérte, hogy állítsák helyre a törvényes rendet, meg sem kísérelte azt állítani, hogy a székely zászló használatát a román zászlótörvény szabályozza, mert az kizárólag a román állami zászló és más államok zászlóinak a középületekre való kitűzésére vonatkozik. Ezért jött azzal az elmélettel, hogy reklámzászló.
Ugyanezt az álláspontot képviselte, vagyis reklámzászlónak nevezte a székely zászlót Ilie Bolojan nagyváradi polgármester is, amikor Tőkés Lászlót megbüntette, bár ő csak megrovásban részesítette, tehát korántsem fogott olyan vastagon a ceruzája, mint a marosvásárhelyi illetékeseknek. A reklámzászlót abban az esetben lehet kitűzni, ha azt helybenhagyja a polgármesteri hivatal, és egy bizonyos illetéket fizet az állandó használatért.
Ezt az álláspontot, vagyis hogy reklámzászló, nem cáfolta a Marosvásárhelyi Bíróságnak az a tavalyi határozata, amely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács büntetését 30 ezer lejről megrovásra változtatta. Ez ellen a törvénysértő ítélet ellen holnap nyújtom be a fellebbezést.
Az erdőszentgyörgyi esetben viszont nem reklámzászlónak tekintik a székely zászlót, és a büntetést a 2001. évi 1157-es számú kormányrendelet alapján szabták ki, amely az állami zászlóknak a középületeken és hivatalos alkalmakkor való használatát szabályozza. A vonatkozó 24. szakasz g pontja, amelyre hivatkoznak, azt mondja, hogy a román vagy egy más állam zászlajának a kitűzése, anélkül, hogy betartanák a hivatalos méreteket, kihágásnak minősül, és büntetendő.
Viszont egyértelmű, hogy a székely zászló nem más országnak a zászlaja, tehát ez a törvény nem vonatkozik rá.
– Ugyanúgy nem vonatkozik az Erdőszentgyörgyön kitűzött magyar zászlóra sem, mert az sem a magyar állam hivatalos lobogója.
– Mivel ez a zászló nem azonos a magyar állam zászlajával, azért sem lehet megbüntetni. Ha elfogadjuk, hogy a zászlótörvény alapján minden olyan zászlót, amely nem egy ország hivatalos zászlaja, tilos kitűzni, akkor nem lehet sem az ENSZ- lobogót, sem az Európa Tanácsét, sem a Vöröskeresztét kitűzni.
Egyébként a jogi egyetemen már első éven megtanítják, hogy amit nem tilt a törvény, azt szabad.
Ezeknek a zászlóknak a kitűzését semmilyen törvény nem tiltja
– Ezeknek a zászlóknak a kitűzését semmilyen törvény nem tiltja. A büntetés kiszabóinak figyelmébe ajánlom az Európai Emberjogi Bíróság legfrissebb joggyakorlatát, amely tavaly szeptemberben Magyarországot 4.000 euróra büntette, mert Vajnai Attilára, a posztkommunista Munkáspárt főtitkárára és egyik munkatársára büntetést szabott ki a vörös csillag, illetve a sarló és kalapács, tehát két, a magyar büntető törvénykönyv által tiltott jelkép kitűzése miatt. Az Európai Emberjogi Bíróság, annak ellenére, hogy kifejezetten büntetőjogi tiltást szegtek meg az illetők, 4.000 euró kifizetésére kötelezte Magyarországot, azzal az indokkal, hogy korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát.
Kérdem én, ha Románia a székely zászló használatát, amelyhez nem tapad vér, amelynek nevében nem gyilkoltak meg rengeteg ártatlan embert, és amelynek használatát semmilyen törvény nem tiltja, üldözi és bünteti, mekkora büntetésre számíthat? Annál is inkább, mert az Európa Tanács ECRI (Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság) tavalyi jelentése elmarasztalta Romániát, mert vitatja a Székelyföld létezését és üldözi a székely zászlót. Tehát ez is súlyosbító körülmény lesz Románia elbírálásában. Nem beszélve arról, hogy azok a székely szimbólumok, amelyek a zászlóban fellelhetők, 1603-ban már szerepeltek Székely Mózesnek, az egyetlen székely származású erdélyi fejedelemnek a címerében. Tehát szó sem lehet reklámzászlóról.
Románia miniszterelnöke a székely és összmagyar szimbólumok reklámozója?
– Visszatérve a reklámzászlóra: Victor Ponta miniszterelnök a tavaly nyáron a Nyergestetőn a székelyek és a magyarok zászlaja mellett tartott beszédet…
– Ha ezek reklámzászlók, akkor Románia miniszterelnöke a székely és összmagyar szimbólumoknak a reklámozója. Ez is elég furcsa következménye lenne annak az aberrált álláspontnak, hogy az ötszáz éves szimbólumokat tartalmazó székely zászló tulajdonképpen reklámzászló. Az is érdekes, hogy a miniszterelnököt nem zavarta a székely zászló, szemben az általa kinevezett prefektussal!
Nem beszélve arról, hogy akkor, amikor Hargita megye címerét a Marosvásárhelyi Táblabíróság törölte, megváltoztatva a címer törvényességét elismerő Hargita megyei törvényszéki határozatot, úgy érvelt, hogy az aranyszínű nap és a hold székely szimbólumok, és mivel Hargita megyében nemcsak székelyek élnek, kizárja a más nemzetiségűeket, ezért megsemmisítette a Hargita Megyei Tanácsnak a címerlétrehozásra vonatkozó határozatát. Tehát ebben az esetben székely szimbólumokról van szó. Ha pedig a székely zászló használatát meg kell akadályozni, akkor a román igazságszolgáltatás szerint már nem székely szimbólum, hanem reklámzászló.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

A 25 évvel ezelőtti eseményekről emlékeznek meg Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és az RMDSZ egyedi eseménysorozattal készül megemlékezni a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi eseményekről. A szervezők 2015. március 20-án, az érdeklődőket az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítással, a személyes vallomásokat, megéléseket tartalmazó bővített és újonnan kiadott Fehér-könyv bemutatásával, illetve egy átfogó kerekasztal-beszélgetéssel várják, amelyen helyi politikusok, történészek, a '90-es években aktív szerepet vállaló személyiségek szólalnak meg, történeteiket, tapasztalataikat megosztva a jelenlevőkkel is.
„Az emlékezésre, az események felidézésére azért van szükség, hogy az 1990-es márciusi események soha többé ne ismétlődjenek meg, hogy azoknak az erőknek, amelyek a változást, a fejlődést nem tudták elfogadni, és kiprovokálták a '90-es márciusi magyarellenes pogromkísérletet, soha ne legyen ismét lehetőségük ilyen típusú megnyilvánulásokra. A két közösségnek együtt kell a tanulságokat levonni” – hangsúlyozta Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)

Thalia atlétája. In memoriam Kötő József
Szinte élete utolsó pillanatáig úgy tűnt: Kötő József szavatartó ember. Alig öt hónap elteltével viszont az ellenkezőjét bizonyította: egy, a háromnegyed évszázados jubileuma táján készült interjúban arra az újságírói kérdésre, hogy készül-e önéletrajzot írni, a Tőle megszokott határozottsággal felelte: „nem készülök meghalni”…
Pedig Neki, aki megannyi kismonográfiát írt az erdélyi színházak történetéről, aki megannyi „színjátszó személy” pályaképét rajzolta meg, rendkívül gazdag, fordulatos és tartalmas életművel – élettel és művel – a tarsolyában bőven lett volna mit felidéznie a saját múltjából. Mivel ezt nem tette meg, több kutatónak való munkát hagyott örökül, akár színházi, színháztörténészi, akár közéleti-politikai tevékenységére nézvést.
Immár nyugdíjba, de nem nyugalomba vonulását követően pontos, mondhatni racionális mondatokba foglalta önnön krédóját: „Akkor érzek elégtételt, ha igénybe vesznek, és ha az igénybevétel révén még használhatok is. Megpróbálva egy mondatban aforisztikusan megfogalmazni (...) én azt mondom, hogy az elégtétel, a kiegyensúlyozott, hasznos élet titka az, hogy igénybe vegyenek, te válaszolhass erre az igénybevételre, és ez végül mindkét fél számára hasznos cselekedetben, minőségi munkában és olyan cselekedetsorban kulmináljon, ami közhasznú.”
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium országos bajnokságot nyert diákatlétája futását nehéz időkben, 1956-ban folytatta, igen nehéz körülmények között, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem már aláaknásított, majd két és fél év múltán szétrobbantott terepén. A még „ép” tanintézmény bölcsészkarának képviseletében, egy tudományos diákkonferencián másodéves „benjáminként” az ötödéves Lászlóffy Aladár, Láng Gusztáv illetve Kántor Lajos oldalán alkotott kitűnő szellemi „váltócsapatot”. Mint nemrégiben nyilatkozta, „már akkor eldőlt, hogy szabadidőmet a tanórákon kívüli kutatómunkára, a magam képzésére szánom”. És ugyanabban a tanévben érte az az impulzus, amelyik néhány év múltán meghatározó erővel szabott irányt pályája alakulásának: szemináriumi dolgozatként elvállalta Janovics Jenő a Farkas-utcai színházról írt könyvének bemutatását. „Akkor bontakozott ki bennem a színház intézménye iránti csodálat” – vallotta. Mivel 1959-ben egy, a Babeş és a Bolyai egyesítése táján fogalmazott jelentésben három tanára és két diáktársa mellett Őt is „nevesítették”, mint „irredenta, nacionalista” elemet, startja a tanári pályán nem sok jóval kecsegtetett.
Voltaképpeni félresiklatása, a zsoboki iskolában eltöltött öt esztendő nem tűnhetett túl keservesnek, annál inkább nem, mert már 1965-ben megpályázta a kolozsvári magyar színház megüresedett irodalmi titkári állását, és a két, esélyes, egymással élet-halál harcot folytató aspiráns helyett az Övé lett a poszt. Atlétánknak – bár már lehetett némi rálátása a színházi terepre – talán sejtelme sem volt arról, hogy a következőkben titkárként, dramaturgként majd igazgatóként mennyire nem a „megnyugvás ösvényein” kell haladnia, hanem egy áthatolhatatlan drótakadályokkal, átugorhatatlan árkokkal és áthághatatlan falakkal bővelkedő pályán kell kiutat találnia a kulturális életet is ellehetetlenítő, fokozódó diktatúra útvesztőiből. Hogy csapata mégis célba ért, hogy mégis átszakította a célszalagot, azt a hetvenes-nyolcvanas évek kolozsvári színházának időnkénti nagy teljesítményei bizonyítják.
Baj- és kortársai vélhették volna, hogy 1990-től errefelé Kötő József – ha nem is dől hátra, hiszen sosem volt a kényelem embere – immár csupán a teátrum dolgainak és a színháztörténeti kutatásoknak szenteli az életét. De nem így történt, hiszen – amellett, hogy kiteljesítette elméleti, teatrológiai és kultúrtörténeti munkásságát – az EMKE, az RMDSZ, időnként a kormány, illetve a parlament keretében belevetette magát a közélet és a politika sűrűjébe.
Kötő József a napokban pihent meg. Tusája befejeztével, a célegyenes végén bizton vallhatja, vállalhatja Pál apostol szavait: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája…”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kultúra-napi díjakat adtak át
Nagyvárad- Január 22-én este az RMDSZ Bihar megyei szervezete A Magyar Kultúra Napját ünnepelte a Szigligeti Színházban rendezett gálaünnepség keretében. Kilenc díjat adtak át, négy kategóriában.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett gálaesten ünnepi beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere. Ezt követően díjakat osztottak ki olyan személyiségeknek, akik az RMDSZ szakbizottságának döntése értelmében, illetve az ügyvezeti elnökség és a körzetek javaslata alapján az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a magyar kultúra ápolása és terjesztése területén. Ennek értelmében A Magyar Kultúráért-emlékplakettet vehetett át Szabó Amália földrajztanárnő, belényesújlaki néptáncoktató, a Rezgő néptánccsoport vezetője, Brugós Sándor, a Nagyvárad Táncegyüttes tagja, táncpedagógus és az érsemjéni származású Csorba Sándor, aki jelenleg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa. A Magyar Kultúráért- díjban részesült Gali Teréz nagyszalontai dalszövegíró, zeneszerző, előadóművész, az X- Faktor- győztes Tóth Andrea váradi diáklány és dr. Budaházy István váradi főgyógyszerész. Ugyanakkor életmű-díjnak örülhetett Dérer Ferenc újságíró, a Bihari Napló főszerkesztő-helyettese és Molnar Mónika canto-könnyűzene tanárnő. A Jakobovits-díjat az idén Amerikában élő Gerendi Anikó képzőművésznek ítélték oda.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Átadták a Magyar Kultúráért-díjakat Nagyváradon
Átadták csütörtök este a nagyváradi színházban a magyar kultúra napján tartott gálaesten a Magyar Kultúráért-díjakat. A rendezvény fővédnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök a kultúra fennmaradásában viselt egyéni felelősségről is beszélt.
"Egy föl nem lapozott könyv pusztán egy papírtömkeleg, egy el nem hangzó dal mindössze hangjegyek sokasága, egy meg nem látogatott múzeum egy üres tér tele tárgyakkal, egy meg nem csodált festmény csupán festék egy vásznon. Minden dolog mértéke az ember" - jelentette ki csütörtök este Nagyváradon Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke, volt kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából tartott nagyváradi gálaműsor előtt mondott beszédet, amelyben a kultúra fennmaradásában viselt egyéni felelősség fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, valamennyi nemzet kultúrájának a fennmaradása, gyarapodása közösségi, ugyanakkor egyéni döntések hosszú sorát jelenti.
"A magyar kultúra mértéke, mércéje mi vagyunk, a magyar közösség tagjai, értékeink bennünk születnek meg és válnak élő, átörökíthető, fennmaradó értékekké" – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke szólt arról is, hogy az erdélyi magyaroknak közösségként és egyénként is kötelességük, küldetésük megőrizni, a hétköznapok részévé tenni mindazt, amit nemzettársaik, elődeik vagy kortársaik létrehoztak a kultúra bármely területén. Hozzátette, hogy nagyobb érdeklődéssel, figyelemmel, érzékenységgel és tudással kellene közeledni az értékekhez. "Ez a hozzáállás kizárólag rajtunk múlik. Senki nem diktálhatja ezt kívülről, nem határozhatja meg azt, hogy a kulturális javainkat mekkora értéktudattal építsük be az életünkbe" - hangoztatta.
Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy a romániai kommunista diktatúra 25 évvel ezelőtti megbukása után az erdélyi magyarság társadalmi és kulturális téren is újjászületett. Hozzátette, az RMDSZ munkájában mindig kiemelt helyen állt az oktatás és a kultúra, hiszen ezek az identitás megőrzésének fontos elemei. Azt is megjegyezte, hogy az erdélyi magyar közösség számára az értékmegőrzés mellett az értékteremtés is fontos. Az erdélyi magyar alkotók jelentős művekkel gazdagították az egyetemes magyar kultúrát.
Kelemen Hunor után Muraközi István, a rendezvénysorozat védnöke, Berettyóújfalu polgármestere mondott beszédet. „A világ egyre jobban hasonlít egy nagyáruházhoz, ahol egy hatosért megkapni mindent, ami az élvezetre vágyó tömeg napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti” – mondta az elöljáró, aki ennek a veszélyeire is felhívta a figyelmet a beszédében.
A polgármester szerint Magyarországot és a magyarságot sokszorosan megviselték az évszázadok. „A Kárpát-medencében töltött bő 1100 esztendőt sokszor idegen ajkú uralom alatt töltöttük, ugyanakkor a gazdasági és politikai döntések sok nemzetiséget is beengedtek vagy hoztak az országba, ami egy sokszínű, gazdag kultúrát eredményezett” – jelentette ki Muraközi István, aki beszédét a Himnusz kezdő szavaival zárta.
A beszédek után Biró Rozália szenátor és Kelemen Hunor adta át a Magyar Kultúráért emlékplaketteket, díjakat és életműdíjakat. A díjazottak laudációit Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke olvasta fel.
Emlékplakettet vehetett át Szabó Amália, a belényesújlaki Rezgő Néptánccsoport vezetője, Brúgós Sándor Csaba néptáncos, a Nagyvárad táncegyüttes tagja és Csorba Sándor érsemjéni muzeológus. A díjakat Gali Teréz nagyszalontai énekes, az X-faktor győztes Tóth Andrea (akinek távollétében szülei vették át a díjat) és Monica Molnar énektanár (Tóth Andrea és a Megasztár-győztes Tolvai Renáta is a tanítványa volt) kapta meg.
Életműdíjban Budaházy István főgyógyszerész és Dérer Ferenc újságíró részesült, a Jakobovits Miklós-díjat az Amerikai Egyesült Államokban élő Gerendi Anikó kapta, aki azt egy későbbi időpontban veszi majd át.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

A drámai prognózis (avagy: Fábián Ernő igazsága)
A Charlie Hebdóval történtek kapcsán a sajtó, a hit, a vélemény, illetve a Homo Sapiens szabadsága napjaink legsúlyosabb-legdrámaibb dilemmájává vált, és ha az idő múlása koptat is valamit aktualitásából (reméljük: ideig-óráig lecsendesednek az indulatok), ne takarékoskodjunk a reflexiókkal. Azzal kezdeném, hogy csodálatos emlékű kovásznai tanárunk, Fábián Ernő a szó szoros értelmében előre látta a jövőt, mely napjainkban bekövetkezett.
Szaporán cikkezett – a Korunk, a Hét, Magyar Nemzet, Filozófiai Szemle stb. hasábjain, de a Háromszék vezéroldalán is – a bevándorlás, a kisebbségi lét (mondanám, felelősségemre: a „jött-mentség”) erkölcséről és szomorúságáról, előre látva, hogy előbb-utóbb számottevő idegen nemzetrészek alakulhatnak ki a világ ún. befogadó országaiban. Egyik négyszemközti beszélgetésünk alkalmával mondta Ernő bácsi, rá jellemző kedélyességgel (emlékezetből idézem): – Sanyika! Hallgasson rám! A franciák is előbb-utóbb megbűnhődik a múltat s jövendőt!
A francia hipp-hopp
Kell-e magyaráznom, hogy a világháborúkat követő két „igazságtevő” békediktátumról, majd a francia gyarmatbirodalom fénykorában kényszerűségből eltűrt színes bőrű betelepedésről és egyéb jogcímeken (pl. politikai menekültként) engedélyezett népességgyarapodásról lehetett szó közöttünk. Mondanivalóm felvezetéseként meredeken megjegyezném: ezeket a jövevényeket a II. világháborút követő időben a francia „vendégszeretet” feltelepítette Elzász-Lotaringia vidékére, mert ugyebár az elmúlt 250 évben ez a régió folyamatos hipp-hopp tárgyát képezte a Francia és Német Birodalom közt. Csak a közelibb múltra összpontosítva: az első világháború után, amikor ismét Franciaországnak ítélték oda a tartományt, Wilson amerikai elnök vehemensen tiltakozott, de számba se vették. Eltelt újabb negyed évszázad, és Hitler visszafoglalta a területet, melyen elvégre számottevő német nemzetrész élt, de 1944-ben Elzász-Lotaringia ismét visszatért Franciaországhoz. S bár lakossága önállósítani szerette volna ezt a vidéket (figyelem!), az igazságtevők hallani sem akartak róla.
Nyilvánvalóan abból a meggondolásból, hogy többé ne képezhesse cserebere tárgyát, a franciák a betelepítés sátáni módszeréhez folyamodtak. Nos, ezzel a manőverrel az ott rekedt német kisebbséget sikerült felhígítani bevándoroltakkal. Olyannyira, hogy ez a vidék Franciaország egyik legnagyobb népsűrűségű területévé vált. És hivatalosan már németek sem lakják, mert bár Mayerek, Schusterek... stb. lépten-nyomon fellelhetőek, de a francia törvény azt, kinek állampolgárságot is nyújtott, egyszerűen „français” (francia) néven jegyzi népszámlálások idején. Olyan „apróság”, hogy az illető netán német anyanyelvű-e vagy olasz, román, zsidó, Marokkóból, Szíriából, Mauritániából... stb. bevándorolt, vagy épp székely magyar, számára nem érdekes. De tartozunk az igazságnak azzal is, hogy például az elzászi Thionville-ben, melynek főterén az EU-t megálmodó Robert Schuman szobra áll, minden német birodalmi építményt műemléknek kijáró tisztelettel tartanak karban. Ottjártamkor épp a Kaiserliches Postamt (császári postahivatal) feliratot aranyozták újra az épület homlokzatán. (Ettől az állapottól mi Erdélyben még csillagászati távolságban vagyunk, lásd például a Székely Mikó Kollégium és egyebek kálváriáját.) Az imént említett francia „becsület” ellenpólusaként, valamivel később, az EU létrejöttének küszöbén, François Mitterrand elnökségének vége felé már könnyebb volt a tevét átfűzni a tű fokán, mint a bevándorlónak letelepednie, sőt, állampolgárságot is nyernie Franciaországban. S hát arra még emlékszünk-e, hogy már EU-tagságunk „reggelén” Nicolas Sarkozy következetesen összegyűjtögette és repülővel Bukarestbe visszaküldte a Romániából koldulókörútra kiutazó romákat? Rövidesen és nem ok nélkül a szintén EU-tag, sőt, a Romulus-Remus legendája révén testvérnemzeti Olaszországban is fellobbant a Románia elleni gyűlölet, s talán máig is füstöl, mint a Vezúv, melyről szakértők sem tudják, hogy mikor tör ki ismét.
Orbán Viktor védelmében
A közelmúlt aktualitására kapcsolva Orbán Viktor képmutató hisztériákat felkavaró kijelentéséről is szóljunk. A sajtóetikából (eddig) jelesre vizsgázott román vezérmédia (Radio Actualităţi) betű szerint idézte a magyar miniszterelnök interjújának magvát: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”, majd Victor Ponta „agitációs brigádjának” Orbánt kioktató replikáját is, mely szeórint „a sokszínűség növeli az EU kohézióját”. A néhai Román Kommunista Párt utódszervezetének tradicionális magyargyűlöletéhez, sőt, (Ponta)Victor (Orbán)Viktor-ellenes aranyköpéseihez volt alkalmunk hozzászokni, mégpedig RMDSZ-es partnerközelségből, de hogy az SZDP mögött „őrangyalként” vigyázó Ortodox Román Egyháztól sem áll távol a politizálás, azt egy vízkereszt (bobotează) napján elröppent bukaresti főpapi beszéd is bizonyítja. A Radio România Actualităţi déli hírcsomagjában hallhattuk, helyszíni közvetítésből: ...a románság nem olyan keresztény nép, mint az, amely itt él közvetlen szomszédságában, s amely messziről érkezett, helyet foglalván ősi román tájakon, majd „la porunca Voievodului lor” (így! – Vajdája parancsára!) keresztelkedett meg. A románság – mely a dákoktól és a rómaiaktól eredeztethető, elmélkedett a pap – őskeresztény nép, mely a helyszínen, a Jordán folyó vizében vette fel hitét, több száz évvel az idegenek előtt... (emlékezetből idéztem a beszédből). Örvendetes, hogy a román lélek már egyre gyakrabban átlát a szitán (lásd például Johannis megválasztása). De talán még emlékezünk arra is, hogy kb. egy évvel ezelőtt országszerte tiltakozások estek dr. Raed Arafat védelmében, mert Băsescu durván hozzászólt a szíriai „jövevényhez”. Vesztére, mert az azonnal bedobta lemondását az egészségügy éléről! Exállamelnökünk nem mérte fel, hogy dr. Arafat nálánál tekintélyesebb embernek számít. Köztudott: román polgárok tömege ajánlotta fel adójának 2 százalékát az Arafat-alapította SMURD javára. …De szavunkat ne feledjük! Gyakran emlegetik az utóbbi időben, mégpedig Orbán nyilatkozatának apropóján, hogy Bukarest bezzeg mekkora „vendégszeretettel” fogadta a munkát-megélhetést kereső székelyföldi bevándorlókat, akik nagyjából cselédleányok voltak, és ott is ragadtak a román fővárosban. A hetvenes években Kolozsváron, egyetemista berkekben (!), de később a katonaságnál is hallottam, hogy a magyar leányok („unguroaicele”) finomat főznek, és a házasságban hűségesek (!), ergo: érdemes megpályázni őket feleségként. Szerintem a királyi román idők Bukarestjében kell keresnünk eme „folklór” gyökereit. De azt is mondogatják román nemzetféltők, hogy a nagy iparosítások idején mi, magyarok ellenszenvvel fogadtuk a mélynyomorból Erdélybe telepített román munkavállalókat, pedig mi is munkahelyet, tömblakást, iskoláztatást kaptunk... És ehhez a logikai vonalvezetéshez kapcsolják a magyar miniszterelnök szerintük „fasisztoid” nyilatkozatát. Orbán Viktor védelmére mondhatnánk, hogy őszintén és dokumentáltan beszélt, súlyos történelmi tények, népesség- és gazdaságstatisztikai érvek, nemzetközi jogi precedensek ismeretében, unión kívülről való, megélhetési és nem politikai menedékjogot kérő bevándorlók, tehát nem a magyarság szomszédai vagy Magyarország belső nemzeti kisebbségei ellen emelt szót.
Képmutató világbajnokok
Tudni illik, hogy a demokrácia világbajnokaként emlegetett Amerikai Egyesült Államok jelen pillanatban is fegyverrel-kutyákkal-villamos áramütéssel őrzi alsó határait a dél-amerikai bevándorlás megakadályozására. Ez nem újdonság! A hetvenes években Joan Baez (világsztár folkénekes és emberjogi aktivista) gyönyörű dalait mindenki dúdolta Kolozsvárott, és épp a nyomorúságba visszatoloncoltak iránti irgalomért szólt az ének. (Chilében ekkortájt katonai diktatúra dühöngött!) De napjainkban, Ferenc pápa Fülöp-szigeti látogatásáról készült TV-tudósításban láthattuk a bennszülött (katolikus) kislányt, aki azt nyilatkozta: imádkozik naphosszat, hogy szülei, akik idegenbe vándoroltak, találjanak valami munkát... (Hát nem szakad meg a néző szíve? De miként segíthetnénk?) Eközben Franciaországról (mely az 1789-es forradalom „szerzői jogcímén” a demokrácia bölcsőjének nevezhető) egyre gyakrabban halljuk, hogy bár kivonultak gyarmatbirodalmuk nagy részéből, de elpusztítottak vagy hazamentettek mindent, amit ők – a felsőbbrendű kultúra képviseletében – építettek, és a bennszülött népet mai napig nyomorban tartják olyan ravaszul kialkudott „békeegyezmények” révén, melyek továbbra is szentesítik a francia bankok uralmát és az ásványkincsek francia elővásárlói jogát ezeken a területeken. Honoré de Balzac, aki újságíró is volt többek közt a La caricature (!) című lapnál, jól diagnosztizálta a XIX. századi, korabeli jelent, s a jövőt is előre látta, amikor leírta: „...az élet napfényes oldalán sütkérezők kivetik maguk közül a nyomorultakat”, lásd: A szamárbőr című könyvét.
Az archimedesi szilárd pont...
Térjünk vissza az Orbán Viktort meglegyintő EU-szájhőspolitikus-vádra! Nézzük, mi a helyzet a talán földrajzi távolsága okán kevésbé ismert szigetországban, Japánban, ahol már ősidőktől nem verhetnek gyökeret mohamedán bevándorlók. Manapság, korlátozott időre (!), megbízhatóbb személyeket (pl. tudományos kutatókat) beengednek, de szigorúan felügyelik őket. Azt a japán nőt, aki házasságot köt egy mohamedánnal: kiközösíti hazájából a közvélemény! (Na, ezt azon melegében vessük össze a finomat főző, házasságukban hűséges „unguroájkák” esetével!) A japán nemzeti antiiszlamizmusról Komiko Yagi, a tokiói egyetem professzora így nyilatkozik: „Japánban létezik egy szellemi keret, egy közfelfogás. Ez szerint az iszlám egy nagyon szűk látókörű vallás, melytől ajánlatos távol maradni.” (Hm! Súlyos beszéd, nemde?) Erről Germanus Gyula (1884–1979) orientalista professzorunk, aki felvette az iszlám hitet, hogy annak mélységeit vagy akár számunkra félelmetes vetületeit is megérthesse, másként vélekedne. Kerek a világ, lehetetlen rajta „archimedesi” pontot találni az istenek, hitek, hívők és hitetlenek közti dulakodásban. És akkor – nem utolsósorban – miért ne lehetne igaza a nemzeti identitásában, sőt, mindennapi megélhetésében is fenyegetett magyarnak? Milyen jogcímen várhatná el Magyarországtól valaki, hogy letelepedési engedélyt/állampolgárságot nyújtson számottevő (!) távol-keleti vadidegen tömegnek, vállalva a filantropizmus „burkája” alatt besettenkedő terrorizmus veszélyét, miközben ötmillió magyar testvére él határain kívülre szorítva? És akikkel – mint „jöttmentekkel” – szinte nap mint nap kapcáskodnak azok a szomszédok, akik bár EU-tagállamok, a kereszténydemokrácia schumani eszméje iránt felesküdöttek, de bort isznak és vizet prédikálnak. Mikor mondjuk már ki a brüsszeli vagy akár a bukaresti parlamentben az igazat? Hogy mi valóban távolról érkeztünk a Pannon-medencébe, valóban Szent Istvánunkat követve vettük fel a kereszténységet, de több mint ezer év alatt hozzájárultunk a civilizáció bölcsőjének is nevezett Európa felépítéséhez. És azt is vegyék már észre Brüsszelben hablatyoló ellenfeleink, de az amerikai André Goodfriend figyelmébe is ajánljuk: – elvégre nekünk köszönheti Nyugat-Európa, hogy évszázadokkal ezelőtt nem érkeztek turbános-jatagános-„igazhitű” oszmán „vendégmunkások” Bonn, Berlin, Luxemburg, Brüsszel vagy akár Párizs utcáira is. Hány EU-politikus tudja például, hogy – többek közt – a déli harangszót is mi adtuk a kerek világnak?
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem távolítják el a Székelyföld-molinót
Az RMDSZ háromszéki szervezete nem tesz eleget Sebastian Cucu prefektus kérésének, és nem távolítja el a sepsiszentgyörgyi prefektusi hivatallal szemközt kihelyezett Székelyföld-molinót – közölte pénteken Tamás Sándor, az RMDSZ- szervezet elnöke.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, hogy az RMDSZ fél évre bérbe vette a területet, amelyen a 12 négyzetméteres, székely zászlóra emlékeztető SIC – Terra Siculorum (Székelyföld latinul) feliratú, fémkeretbe foglalt hirdetővászon áll.
"A saját identitásunkat fejezi ki, nem sért senkit, arra területet béreltünk, és ott hagyjuk, egyelőre fél évig" – jelentette ki a politikus.
A prefektus arra hivatkozva kérte csütörtökön az általa provokatívnak vélt molinó eltávolítását, hogy a helyi románság szombaton a közelben kívánja megünnepelni Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulóját. A kormány megbízottja a rendezvényt szervező civil szervezeteket idézte, amely szerint "az etnikai alapú területi autonómiát hirdető molinó szélsőséges, provokatív üzenetet hordoz, és sérti a románok nemzeti méltósághoz való jogát".
Tamás Sándor elmondta, hogy nagy tisztelője Alexandru Ioan Cuzának, a román fejedelemségek egyesítőjének, de Székelyföld már akkor is létezett, amikor Románia 156 évvel ezelőtt megalakult. A politikus nem tartotta kizártnak, hogy a szombati felvonuláson megrongálják a molinót, hiszen – mint fogalmazott – "a szervezők között ismert provokátorok is vannak, akiktől semmi jóra nem lehet számítani".
Az RMDSZ először 2012 novemberében tette ki közszemlére a molinót. Akkor Codrin Munteanu prefektusnak a székely szimbólumokat támadó intézkedései ellen kívánt tiltakozni vele. 2013 márciusában azonban eltávolította, miután Victor Ponta miniszterelnök új prefektust nevezett ki Kovászna megyébe. Az utánfutót, amelyre a molinó vázszerkezetét szerelték, tavaly decemberben vontatta be ismét a prefektusi hivatallal szemközti területre, az ellen tiltakozva, hogy – az azóta leváltott – Marius Popica prefektus a magyar himnusz énekléséért rótt ki bírságot.
Tamás Sándor kijelentette: "a molinó mostani kihelyezésével a himnuszénekléshez való jogot" állították vissza. "Nem a prefektusokat kell lecserélni, hanem a problémákat kell megoldani. Azt például, hogy ne büntessék ebben az országban a himnuszéneklést, hogy ki lehessen tűzni a helyi, a megyei zászlót vagy akár a székely zászlót" – jelentette ki Tamás Sándor.
Népújság (Marosvásárhely)

A római Limes Romániában – új perspektívák kulturális örökségünk védelmében
Interjú Hegedüs Csilla volt kulturális miniszterrel, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár-helyettesével
– A mai Románia területén végigvonuló római Limes-szakasz egyike a leghosszabbaknak Európában. Számos ország, így az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország is tagja a Frontiers of the Roman Empire nevű nemzetközi kezdeményezésnek, amely a római limes teljes szakaszát kívánja a világörökség részévé tenni. 2014 decemberében még kulturális miniszterként bejelentette, hogy Romániában is elindult ez a folyamat, a Limes kutatását célzó ötéves (2015–2019) projekt révén. Miben áll ez a kezdeményezés, és kik vesznek részt benne?
– Romániának már régóta szüksége van egy ilyen nagy ívű programra, hiszen azoknak az európai országoknak a zöme, amelyeknek területén végighalad a Római Birodalom határvonala, megtették már a szükséges lépéseket: valódi attrakcióvá alakították a Limes-t.
Nekünk ezekhez a folyamatokhoz kell felzárkóznunk, ezért fel kell tárnunk, tudományos és turisztikai szempontból is hasznosítanunk kell ezt a páratlan értékű régészeti örökséget. Ezért fontos része ennek a folyamatnak a hazai társadalom ilyen vonatkozású tájékoztatása, és annak tudatosítása, hogy ezt az örökséget érdemes az idegenforgalom tekintetében is hasznosítani.
A programban azoknak az intézményeknek a felkészült szakemberei vesznek részt, amelyeknek tevékenységi körébe tartozik a limes kutatása. A bizottságnak a legfontosabb küldetése az UNESCO világörökségi listára való felterjesztéshez szükséges dokumentáció összeállítása. Konkrétan: megszületett a miniszteri rendelet, amely értelmében létrehoztuk az Országos Limes Programot, amelyet a kulturális tárca örökségvédelmi főosztálya a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeummal, a Keleti-Kárpátok Múzeumával, illetve a bukaresti Országos Történeti Múzeummal együtt koordinál. A program szakmai menedzsmentjét az Országos Limes Bizottság biztosítja, amelynek tagjai a felsorolt intézmények képviselői, a Tudományos Akadémia, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Maros Megyei Múzeum és a Bukaresti Egyetem képviselői.
Szabadság (Kolozsvár)

A magyar kultúra napját ünnepelték Zilahon
A magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepi műsort a Zilahi RMDSZ és a Szilágy Társaság január 22-én. A teltházas rendezvénynek a zilahi Ioan Sima Képtár adott otthont.
A nagy érdeklődésnek örvendő rendezvényt Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke nyitotta meg: „nem véletlenül ünnepeljük a mai napon a magyar kultúra napját, hiszen közel két évszázaddal ezelőtt írta meg Kölcsey Ferenc azt a költeményét, amelyet ma nemzeti imánknak mondunk. Ma nem csak a magyarság kultúrájára és elöljáróira emlékezünk, ez az alkalom az összetartozás fontosságára és az értékeink megőrzésének jelentőségére is rámutat”.
„Időközönként fel kell elevenítenünk mindazon költők, írók, művészek alkotásait, akik időtálló műveket alkottak, ugyanakkor gondoskodnunk kell az új tehetségek kibontakozásáról is, mert ez határozza meg magyarságtudatunkat. A magyar kultúra napján nagyobb figyelmet szentelünk annak, hogy örökségünket nem csak ápolni, hanem továbbvinni és gyarapítani kell” – hangsúlyozta Seres Dénes.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke elmondta, nagyon büszke arra, hogy a képtárban a szilágy megyei képzőművészek alkotásait tekinthetik meg az oda látogatók, és hálás a gyerekeknek, amiért előadásaikkal mindig gondoskodnak a múlt szépségeinek megelevenítéséről.
Fazakas Miklós, Zilah város alpolgármestere is köszöntötte az ünneplő közönséget: „büszke vagyok arra, hogy Zilahon ápolni tudjuk a magyar nyelvet. Fontos szerepet töltenek be közösségink életében az egyházi zenekaraink és énekkaraink, a tánccsoportok, a magyar játszóház és más különböző eseményeink. Felbecsülhetetlen értékként kell tekintenünk a magyar nyelvű óvodáinkra, iskoláinkra, kulturális egyesületeinkre és a megyei könyvtárra is, amely nagyon sok értékes könyvvel várja az olvasni vágyókat. A szép magyar nyelvünk csak akkor maradhat fenn, ha azt ápoljuk, ezért nagyon fontos, hogy gyerekeink a magyar óvodákba és iskolákba járjanak”.
„Kölcsey szavaival élve mondom én is: Isten áldd meg a magyart! Egy áldott nemzet az sikeres mindenben, amit tesz, és nem fenyegeti a beolvadás veszélye. Ilyen közösség legyen a zilahi magyar közösség is” – hangsúlyozta Fazakas.
Gáspár Attila, a Szilágy Társaság oszlopos tagja beszédében rámutatott arra, mi mindenben kötődik a magyar kultúra legértékesebb gondolata a szilágysághoz: „himnuszunk költője az egykori Szilágy megyében született, ugyanis a trianoni békeszerződésig Sződemeter szerves része volt a történelmi Szilágyságnak”.
A felszólalók sorát Demény Péter egyetemi tanár zárta, aki kiemelte: „a kultúrában minden mindennel összefügg. A kultúrában ott van a Quimby: Sehol se talállak című dala, Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani című műve, benne vannak a népdalok, Bartók Béla, Hajmási Péter, Hajmási Pál, és helyet foglal benne a Kölcsey által megírt Himnusz is”.
Zárásként Fejér László a Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat XIII. évfolyamának 4. lapszámát, valamint Szabó Attila, az est házigazdája A zilahi kerámia című könyvet mutatta be.
maszol.ro

A nemzeti, polgári jobboldal esélyeiről
Az erdélyi magyar politikai szervezetek stratégiai partnerségének a kialakítását, egy új erdélyi magyar egység létrehozását szorgalmazta a minap Tőkés László, a Fidesz EP-képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A 85 százalékos támogatottság hamis biztonságérzete
Tőkés szerint az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti elkötelezettségű képviselőinek megegyezésre kellene jutniuk egymással a közös nemzeti érdekek és célok szolgálatában.
Az összefogást sürgető felhívás nem váltott ki osztatlan lelkesedést, mint kiderült, az erdélyi magyar politikai alakulatok elvben ugyan nem utasítják el az együttműködést, de konkrét elképzeléseik nincsenek annak kivitelezéséről. Politológusok egyértelmű véleménye szerint egyelőre kevés az esély arra, hogy valamiféle egyezség születhessék. A magyarázat egyértelmű: a jelenleg legerősebb, legbefolyásosabb szervezet, az RMDSZ nem érzi úgy, hogy kényszerhelyzetben lenne, márpedig nélkülük, akaratuk ellenére semmiféle egyezség, összefogás nem jöhet létre.
A legutóbbi választások eredményeire, a 85 százalékos támogatottságukra hivatkozva a „szövetség” vezetői nem érzik szükségét a kompromisszumnak, a vetélytársak pedig egyelőre túl gyengék ahhoz, hogy azt kikényszerítsék.
Elsőként a jobboldal egységét kellene megteremteni
Ebből következően elsőként talán a nemzeti elkötelezettségű, polgári erők politikai egységét kellene megteremteni. A jelenlegi állás szerint az erdélyi magyar nemzeti oldal két részre szakadt, két párt – MPP, EMNP – osztozik a 15 százaléknyi szazavóbázison. A jövő évi helyhatósági választások sorsdöntőek lesznek, ha marad a mostani megosztottság, a nemzeti, polgári, jobboldali erők végzetes vereséget szenvedhetnek.
Egy kis múltidézés: a 2008. március 14-én – második nekifutásra – bejegyzett MPP megjelenése az erdélyi magyar politikai egypártrendszer megszüntét jelentette, jogilag biztosítottá vált a választás szabadsága az erdélyi magyarok számára is. Az új párt felemás eredményeket ért el a 2008-as helyhatósági választásokon, a Székelyföldön viszonylag sikeresen szerepelt, a voksok mintegy 35 százalékát szerezte meg, Erdély más területein viszont nem sikerült megvetnie a lábát, még a Székelyföldhöz tartozó, ma Maros megye részét képező egykori Marosszéken sem.
Személyi konfliktusok útvesztőjében
Időközben egyre mélyült az ellentét a jobboldal két markáns vezető személyisége, Tőkés László és Szász Jenő, az MPP akkori elnöke között. A konfliktus oka: a 2009-es EP-választásokon Tőkés az RMDSZ jelöltlistájának első helyéről indult, miután visszautasította az MPP korábbi hasonló felkérését, továbbá azt a polgári javaslatot is, hogy 2007-hez hasonlóan, induljon függetlenként.
A Tőkés–Szász ellentét személyeskedésekbe torkolló nyílt ellenségeskedéssé fajult, lehetetlenné téve a későbbi együttműködést. A vetélytársak mindenike a Fidesz-táborában próbált szövetségesekre, pártfogókra találni: Tőkés Németh Zsolt környezetében, Szász Kövér Lászlóban vélte megtalálni a maga támaszát.
A „testvérháború” következménye: a 2012-es helyhatósági választásokon a pártok külön-külön közel azonos számú szavazatot értek el, de együttesen nem kaptak annyi voksot, mint négy évvel korábban az MPP egymaga.
Az RMDSZ malmára hajtják a vizet
Az egyértelmű kudarc után Szász Jenő lemondott a pártelnöki tisztségről, s az Orbán-kormány döntése nyomán megalapította a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet. Rá két esztendőre Tőkés László a Fidesz jelöltlistáján jutott újabb EP-mandátumhoz. Ezzel látszatra elhárultak a személyi akadályok a két párt együttműködése elől. Csak látszatra, mert az azóta eltelt időben tovább távolodtak egymástól. 2012 óta az EMNP – az EP-választást leszámítva – minden választáson indított jelöltet, s hozta a törvény által megkövetelt minimális szavazatszámot, az MPP egyen sem.
Jelenleg úgy fest, hogy az EMNP helyzete jogilag megkérdőjelezhetetlen, míg a 2012 óta magát az RMDSZ bűvkörébe lavírozó MPP – inaktivitás okán, mivel két egymást követő országos választáson nem indult – bármikor törölhető a hivatalos pártlistáról.
Nincs más hátra, csak előre
Nos, ilyen körülmények között készülnek az erdélyi magyar jobboldali erők a 2016-os, számukra sorsdöntő, élet-halál fontosságú helyhatósági választásokra. Az MPP vezetői helyi szinten már megfogalmazták a két párt közötti viszony rendezésének szükségességét. Az EMNP pedig – miután az elnökség lemondott az államelnök-választáson produkált gyenge eredmény miatt – tisztújításra készül. Az új elnökségre hárul majd az a nem könnyű feladat, hogy megtalálja a sorok rendezésének módját, ami a jobboldali erők – akár pártfúzió általi – egyesítéséhez vezethet.
Számukra ez látszik az egyetlen lehetséges útnak, ami a túléléshez, jobb esetben az erdélyi magyar politikai jobboldal megerősödéséhez is elvezethet. Másként hosszú időre megfeledkezhetünk a nemzeti, polgári politizálásról, mint alternatíváról.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma