Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. augusztus 1.
A szórvány erős végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. augusztus 1.
Állásfoglalás Varga Gábor ügyében
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értetlenül áll az igazságszolgáltatás döntése előtt, amelyet az Állami Találmányi és Védjegyhivatal elnöke, Varga Gábor ügyében hozott, de azt elfogadja és tiszteletben tartja. Ugyanakkor fontosnak tartjuk leszögezni, hogy Varga Gábor, a nagyváradi RMDSZ alapító tagja, a Szövetség megbízható és becsületes munkatársa 1989 óta.
Irányítása alatt az Állami Találmányi és Védjegyhivatal már Románia uniós integrációja előtt belépett az európai hivatalok sorába, majd az évek során az ország egyik legrangosabb, rendkívül jó nemzetközi hírnévnek örvendő intézményévé vált. Varga Gábor távozásakor a hivatal 70 millió lejes, költségvetésen felüli bevétellel rendelkezett, amely álláspontunk szerint az elkötelezett szakmaiság egyik jelentős fokmérője. A Varga Gábor felfüggesztett büntetésére vonatkozó igazságszolgáltatási döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elfogadja, és nem kívánja azt kommentálni, ugyanakkor leszögezzük, hogy Varga Gábor becsületességében, tisztességében nem kételkedünk, és továbbra is megbízunk benne.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Kelemen Hunor szövetségi elnök
erdon.ro
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség értetlenül áll az igazságszolgáltatás döntése előtt, amelyet az Állami Találmányi és Védjegyhivatal elnöke, Varga Gábor ügyében hozott, de azt elfogadja és tiszteletben tartja. Ugyanakkor fontosnak tartjuk leszögezni, hogy Varga Gábor, a nagyváradi RMDSZ alapító tagja, a Szövetség megbízható és becsületes munkatársa 1989 óta.
Irányítása alatt az Állami Találmányi és Védjegyhivatal már Románia uniós integrációja előtt belépett az európai hivatalok sorába, majd az évek során az ország egyik legrangosabb, rendkívül jó nemzetközi hírnévnek örvendő intézményévé vált. Varga Gábor távozásakor a hivatal 70 millió lejes, költségvetésen felüli bevétellel rendelkezett, amely álláspontunk szerint az elkötelezett szakmaiság egyik jelentős fokmérője. A Varga Gábor felfüggesztett büntetésére vonatkozó igazságszolgáltatási döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elfogadja, és nem kívánja azt kommentálni, ugyanakkor leszögezzük, hogy Varga Gábor becsületességében, tisztességében nem kételkedünk, és továbbra is megbízunk benne.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Kelemen Hunor szövetségi elnök
erdon.ro
2013. augusztus 1.
Székelyföld a lekvár mellett a kultúrát is elkezdte kitermelni
Hogyan éli meg a szórvány a Székelyföld-diskurzus felerősödését, milyen kényszerpályára tolja ez a politikusokat, és mit tesz eközben a civil szféra? Kerekasztal-beszélgetés Székelyföld mentális megkonstruálásáról.
A Félsziget fesztiválon tervezett harmadik Inspiráció-kerekasztalunk azt a témát járta körbe, hogy hol tart most Székelyföld mentális megkonstruálása, mit kell rajta még építgetni, hol állunk a kommunikációban. Eleget beszélünk-e másoknak is róla, vagy túl sokat beszélünk magunknak Székelyföldről? A beszélgetés résztvevői Veres Nagy Timea fejlesztési tanácsadó, Kádár Magor kommunikációs szakember, Zsigmond Csilla szociológus voltak, illetve Nagy Endre, az Erdély FM szerkesztője, műsorvezetője irányította a beszélgetést.
Az első felvetés az volt, hogy a Székelyföld-koncepció miért néz ki másképp Székelyföldről, és másképp azoknak a fejében, akik nem székelyföldiek. Hogyan lehetne megfogni ezt a különbséget? Miért jelent mást Székelyföld egy csíkszeredainak, mint egy kolozsvárinak vagy egy aradinak? Zsigmond Csilla megjegyezte, nehéz egységesen megközelíteni a kérdést: mert ha egyáltalán létezik egyfajta egységes Székelyföld-kép, annak mindenképp van legalább négy pillére. Ráadásul az is kérdés, hogy a Székelyföldön élőknek egyértelmű identitás-e a székelyföldiség. Kifelé legalább három irányba más-más kommunikáció él: egyrészt létezik a székelyföldi tömbmagyarság vs. a romániai magyarság, és ha a politikai diskurzust nézzük, ez egyértelműen egy konfliktusos állapot. Ugyanakkor más a Székelyföld-kép a magyarországi magyarok számára, és megint más a románság számára, ami nemcsak a politika és média szempontjából érdekes, hanem a turisztikai potenciál irányából is. Azt tudjuk, hogy a románok számára nem létezik egy egységes Székelyföld turisztikai régió. Pedig a székelyföldi turisták többsége még mindig román turista, akik számára csak különállóan létezik Kovászna, Szováta vagy Tusnádfürdő. A szociológus szerint ha Székelyföldről beszélünk, közpolitikai értelemben sincs egy egységes koncepció. Különböző trendek vannak, vannak puzzle-szerű elemei, amiben néha konfrontatívan, néha konvergálóan megfér a hagyományos Székelydföld-kép a többivel. Zsigmond úgy érzékeli, hogy az utóbbi 4-5 évben erősödött fel igazán ez a Székelyföld-diskurzus, és nyilván ennek van egy politikai versengés része is. Jó példa arra, hogy a politikum hogyan használja fel az olyan valóban hiánypótló fejleményt, mint a székely tankönyv megjelenése: a kiadás utána fél évvel Bunta Levente polgármester is bejelentette, hogy a hivatala támogatja egy háromkötetes Székelyföld története megjelenését. Időnként létrejönnek hasznos együttműködések, ilyen pl. a Székelyföld napok, vannak próbálkozások, de a pillanatnyi politikai érdek rendszerint felülírja azt, hogy egy végiggondolt stratégia, egy összehangolt közpolitikai döntés megszülessen. Zsigmond szerint talán abban lehet áttörést elérni, ha a felek megpróbálnak versenyképes, dinamikus, nyitott, befogadó imázs-programokat kitalálni – mint pl. amilyen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa projekt -, amely közös háttérgondolkodást eredményezhet.
Hogyan épül fel a székelyföldiek identitása?
Kádár Magor elmondása szerint amikor egy várost vagy egy régiót márkáznak, akkor elsősorban azt nézik meg, hogy mi az, amit a helyiek gondolnak önmagukról, mert az a legfontosabb, hogy az ott lakók komfortérzése nagyobb legyen, jobban kötődjenek. A kommunikációs szakember úgy véli, hogy nagyon sok elem van, amelyek egyformán erősek, ezért nehéz azt megmondani, hogy melyik az a fő érték, indentitáselem vagy vezérelv, amire fel lehetne építeni egy brandet. Ha kiemeled az egyiket, akkor nem az történik, hogy mindenki mögé áll, hanem inkább azt kifogásolják, hogy kihagytad a másik kilencet – hangsúlyozta. Például ha a hagyományos Székelyföld-kép mellett maradnak, akkor rögtön érkezik is a kritika, hogy nem csak tejfejés és kürtöskalács van Székelyföldön.
Veres Nagy Timea szerint is sok kérdést vet fel a székely identitás. Egy példával élve, a zsögödiek úgy tartják, hogy zsögödinek lenni nem egy földrajzi hely kérdése, hanem egy életforma. Véleménye szerint
nagyon sok székely is így gondolja, hogy az, hogy székelyföldi vagy, az elsősorban egy lelkületi kérdés kell hogy legyen. Azért is kényes a kérdés, mert Székelyföldnek van egy jelentős román lakossága, akiket évtizedeken keresztül el lehetett ugyan hallgatni, de ott vannak, és egyre többen vannak. Barátokkal folytatott beszélgetései alapján úgy tapasztalta, hogy a székely identitásban nagyon fontos szerep jut a székelység történetének, és sokan azzal a fajta sajátos észjárással társítják, amit leginkább Tamási Áron fogott meg. De kérdés marad, hogy mitől van, mitől lehet a 21. században valakinek székely identitástudata? Személyes vallomása szerint ő azzal tud leginkább azonosulni, amire egyben büszke is. Az identitás-konstrukció az mindig kettős, egyrészt megmondja, hogy mi vagyok, illetve azt is, hogy mi nem vagyok – fejtette ki Kádár, aki szerint a székely identitásban ez utóbbi nagyon fontos szerepet kap, mert egy ún. nemzetállamban élnek, de nem tartoznak a többséghez, és ez lehet az elsődleges definíció. Ugyanakkor székelyként nem vagy erdélyi magyar sem, és itt jön be az, hogy van egy sajátos történelmük. Véleménye szerint az autosztereotípia a székelyeknél rendkívül erős és rendkívül pozitív: a székely is magyar, csak kicsivel több. De ha definiálni kell azt a kicsivel többet, akkor már bajban vannak. Mindenképp más, de ennél bővebben, konkrétabban talán nincs kialakulva.
Társadalmi igény vagy csak politikai diskurzus?
Veres Timó szerint azért lett 5-6 éve ennyire erős téma Székelyföld, mert a két megyei tanácsi elnök nekikezdett egy alapszintű együttműködésnek, és onnantól kezdve minden rendezvény megkapta a „székely” címkét. Véleménye szerint lehet, hogy most már van reális társadalmi igény, de némiképp manipulált igényről van szó. Amit Szentgyörgyön élőként érzékel, az az, hogy a társadalmi akarat valóban fel van vállalva a politikum által, támogatva van és tér van neki adva. A már említett Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa esetében egy teljes egészében civil kezdeményezésként indult projektről van szó, amit a városvezetés felkarolt, és magát az elnevezést már a polgármesteri hivatal alakította így. Az etnobiznisz nem létezik, de jól élnek belőle – viccelt Magor, aki szerint az elmúlt pár évben megtörtént annak tematizálása, hogy Székelyföld létezik, és megvannak a maga sajátosságai. Beindult egy politikai építkezés, hogy ki lesz az „autonómistább”, a székelyebb, és ha valaki nem autonómiapárti, az legalább akkora bűntény, mint amikor a románok az mondják valakire, hogy „neortodox”. A román politikában és politikai kommunikációban ez a jelző számít az egyik legnagyobb sértésnek. Érvelése szerint magyarul ennek megfelelője lesz „nemautonómista”, aki haza- és nemzetáruló, a kettő egyben, nem közösségünknek a része, nem azt akarja, amit mi. Kicsit versenyeztek a magyar pártok, most már beindult az identitásépítés, szimbólumokban kifejezhető, előkerült egy székely zászló is, aminek a történetiségét ne vitassuk, nagyon sok székely termék, találkozó és rendezvény létezik – foglalta össze a történteket. Hozzátette: kicsit olyan lesz, mint Magyarországon, ahol minden nemzeti: nálunk minden székely. Zsigmond ennek kapcsán úgy véli, egy csapdahelyzet is van abban, hogy azonnal nemzetáruló lesz, aki nem áll teljes mellszélességgel az ügy mellé, és ennek van egy óriási negatívuma: példa erre, ahogy a székely zászló a tél-tavasz folyamán tabutémává vált a romániai magyar politikum számára. Természetesen nagyon fontos, hogy élhetünk a szimbólumainkkal, és ki kell állni ezért, de hogy ez hol párosul a cirkusszal, hol van az a határ, amit akár politikusként is meg lehet húzni, ez már egy csapdahelyzetté vált, nem nagyon lehet meghúzni.
Hogy is van ez Marosvásárhellyel?
Nagy Endre felvetése szerint a Székelyföld koncepció mostani földrajzi elképzelésében az egyik gordiuszi csomó éppen Marosvásárhely, illetve az alsó Maros-mente, a két Küküllő-mente, ez lehet az a része a Székelyföldnek, ahol a magyarok kisebbségben lesznek. Foglalkoznak-e ezzel a kérdéssel, hogy a majdani Székelyföldnek is lesznek szórványvidékei? Veres Timea szerint az egész Marosvásárhely kérdés méhkasszerű, és személy szerint nem érzékeli, hogy erről bármilyen szinten érdemben beszélnének. Pedig nagyon kényes kérdés, mert az ott élő román lakosság miatt kétirányú kommunikációra lenne szükség, de a székely kommunikáció elsősorban befelé irányul. Ennek kapcsán megemlítette a nemrég a parlamentben nyílt, Székelyföldről szóló kiállítást, amely a "szekeres öreg bácsi" típusú fotókkal a hagyományos sztereotípiákat erősítette, ami egyben sajnos a szegénységről is szól – szerinte egy progreszívebb Székelyföldet is meg kellene mutatni, amiben a fiatalok is jól érzik magukat. Ugyanakkor azt nagyon izgalmasnak tartja, hogy a Székelyföld európai kulturális főváros kezdeményezést nyolc polgármester, köztük Dorin Florea is aláírta, vagyis Marosvásárhely polgármestere is beszállt ebbe a történetbe. Látok egy lehetőséget arra, hogy ha sikerül összeszervezni a (becenevén) SIC21-et, akkor meg lehetne oldani azt, ami sem a politikumnak, sem az ellenségképeknek nem sikerül: egy pozitív, mindentől független jövőképet összehozni – jegyezte meg. Kintről egy nagyon ködös kép él a Székelyföldről, nem létezik egy egységes arculat – tette hozzá Kádár Magor, aki szerint ezt most kezdjük csak tematizálni, és az elmúlt 3-4 év nem volt elég, hogy megfogalmazzuk, hogy mit is akarunk. De pont az ilyen kezdeményezések segíthetnek ebben, mint a SIC21. Az a fontos, hogy összeálltak azok az emberek, akik ebben a térségben gondolkodnak, projekteket találnak ki, és elkezdik bevinni a köztudatba. Tudományos vita Székelyföldről már a 90-es évektől kezdődően létezik, és lehet még erről hosszasan vitázni, de ehelyett meg kell kezdeni a munkát, és akkor a gyakorlatban fognak ezek a kérdések eldőlni.
Mit tehet a civil szféra?
A beszélgetés során felmerült a civil szféra átpolitizálódásának, illetve a politikát követő polarizációjának kérdése is, aminek kapcsán Zsigmond elmondta, hogy részben valóban átpolitizált a civil szféra. Viszont részükről mégiscsak létezik valamilyen egységes átgondolás, pl. amikor Székelyföld a bukaresti turisztikai vásáron vagy a Hungexpon is egységesként jelenik meg. Számos önálló civil kezdeményezés van Székelyföldön, és ezeknek mind van identitáserősítő hatása, és kölcsönösen egymást is erősítik. Veres Timea szerint nem szabad megfeledkezni az olyan kezdeményezésekről sem, mint pl. a Mercurius bulik Csíkban, vagy a strandbulik – ami egy igazi nagy székely party. De emellett milliónyi buli van, és a kocsmakultúra is része a kultúrának, a Tilost vagy a G-pont hálózatot mindenki ismeri, ott van a wUnderBar is – alakul egy alternatívabb, fiatalabb arca is a Székelyföldnek, ami azért pozitív, mert erre visszajönnek a fiatalok, ez hívószó a számukra. És természetesen nem csak bulik vannak, de összekapcsolják a kultúrával: slampoetry-estek, kocsmaszínház. Jó fejlemény, hogy a lekvár mellett ezt is elkezdte kitermelni Székelyföld – szögezte le.
Hogyan éli meg mindezt a szórvány?
Zsigmond Csilla szerint nagyon sokat romlott a politikai diskurzus minősége az elmúlt néhány évben. A romániai magyar pártok olyan kényszerpályára álltak rá, ami hosszabb távon nem fenntartható, és ez látszott már a választásokon is. Az RMDSZ-nek megjelentek a kihívó pártjai, és hangsúlyosan autonómiapárti diskurzust hoznak a közbeszédbe. Az RMDSZ addig sikeresen tudta folytatni azt a kettős kommunikációt – amit egyébként csak normális, kiegyensúlyozott politikai klímában lehet -, hogy bizonyos témákat tematizálok Székelyföldön, és más témákat interetnikus környezetben. De egyrészt a versenypártok miatt, másrészt a székelyföldi politikusok hangsúlyosabb térnyerése miatt az RMDSZ is elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, amiben sokkal hangsúlyosabban tematizálta a Székelyföldet, mint rengeteg más, a romániai magyarság számára fontos témát. Ez pedig visszaüt: minél jobban tematizálok egy székely zászlót, annál nehezebb mellette arról is beszélni, hogy miért fontos az, hogy egy kisebb diáklétszámmal osztály indulgat Szilágy megye egyik településén – érvelt a szociológus. Elsikkadt a szórvány kérdése, és a választási eredményekből kiindulva az RMDSZ megtartotta pozíciót, sőt, a helyhatósági választásokon Székelyföldön jobban is szerepelt, de interetnikus közegben egyik választáson sem tudta jelentősen mobilizálni a saját választóit, és ez annak is betudható, hogy belement ebbe a diskurzus-radikalizálódásba. Veres Timea bevallása szerint nagyon sokat dolgozott szórványmagyarokkal, és azt érzékelte, hogy ez a nagyon egyoldalú diskurzus azt eredményezte, hogy a szórványban felnőtt fiatalok „bálványozzák” a székelyföldieket, úgy tekintenek Székelyföldre, mint a magyarság centrumára, mint egy kis Magyarországra – ehhez persze az is hozzátartozik, hogy alapvetően szegény megyékről van szó. A szórvány-székely együttműködési programot nagyon jó kezdeményezésnek tartja, és úgy véli, hogy a nyugdíjasok esetében nagyon jól is működött, viszont a diákoknál megbukott. Méghozzá azért, mert a székelyeknek semmilyen módon nincs bemutatva az, hogy hogy élnek a szórványmagyarok. Éppen ezért nem értik azt a sajátos gondolkodásmódot, lelkületet, ami őket jellemzi. Amikor szórványból érkező fiatalok bekeveredtek a szentgyörgyi középiskolások közzé, akkor néhány óra múlva szinte „lerománozták” őket. Természetesen nem rosszindulatból, de Székelyföldön tökéletesen hiányzik a többi régió ismerete. Ha a politikum így folytatja, és ennyire csak a Székelyföldre koncentrálják az erejüket, akkor még jobban el fog sikkadni a téma – véli Veres. A meghívottak egyetértetek abban, hogy regionalizációra szükség van Romániában, ez nem lehet kérdés senki számára, viszont nem mindegy, hogy az milyen módon valósul meg, és amíg nem a megfelelő módon történik, addig a decentralizáció az, ami fontosabb a magyar közösség számára. Kádár Magor fontosnak tartotta kiemelni, hogy mielőtt létrejönne a Székelyföld régió, meg kellene erősíteni azt a tendenciát, hogy Romániában mindenhol akarjanak regionalizációt, mert addig a magyarság „ellenség” lesz. Ha definiálja magát a Bánság, Közép-Erdély és Székelyföld és további régiók is, akkor abban a pillanatban már nem mi leszünk a vezérhajó, aki töri a jeget, és akit mindenki azzal vádol, hogy etnikailag szeparálódunk.
Gy.A.
Transindex.ro
Hogyan éli meg a szórvány a Székelyföld-diskurzus felerősödését, milyen kényszerpályára tolja ez a politikusokat, és mit tesz eközben a civil szféra? Kerekasztal-beszélgetés Székelyföld mentális megkonstruálásáról.
A Félsziget fesztiválon tervezett harmadik Inspiráció-kerekasztalunk azt a témát járta körbe, hogy hol tart most Székelyföld mentális megkonstruálása, mit kell rajta még építgetni, hol állunk a kommunikációban. Eleget beszélünk-e másoknak is róla, vagy túl sokat beszélünk magunknak Székelyföldről? A beszélgetés résztvevői Veres Nagy Timea fejlesztési tanácsadó, Kádár Magor kommunikációs szakember, Zsigmond Csilla szociológus voltak, illetve Nagy Endre, az Erdély FM szerkesztője, műsorvezetője irányította a beszélgetést.
Az első felvetés az volt, hogy a Székelyföld-koncepció miért néz ki másképp Székelyföldről, és másképp azoknak a fejében, akik nem székelyföldiek. Hogyan lehetne megfogni ezt a különbséget? Miért jelent mást Székelyföld egy csíkszeredainak, mint egy kolozsvárinak vagy egy aradinak? Zsigmond Csilla megjegyezte, nehéz egységesen megközelíteni a kérdést: mert ha egyáltalán létezik egyfajta egységes Székelyföld-kép, annak mindenképp van legalább négy pillére. Ráadásul az is kérdés, hogy a Székelyföldön élőknek egyértelmű identitás-e a székelyföldiség. Kifelé legalább három irányba más-más kommunikáció él: egyrészt létezik a székelyföldi tömbmagyarság vs. a romániai magyarság, és ha a politikai diskurzust nézzük, ez egyértelműen egy konfliktusos állapot. Ugyanakkor más a Székelyföld-kép a magyarországi magyarok számára, és megint más a románság számára, ami nemcsak a politika és média szempontjából érdekes, hanem a turisztikai potenciál irányából is. Azt tudjuk, hogy a románok számára nem létezik egy egységes Székelyföld turisztikai régió. Pedig a székelyföldi turisták többsége még mindig román turista, akik számára csak különállóan létezik Kovászna, Szováta vagy Tusnádfürdő. A szociológus szerint ha Székelyföldről beszélünk, közpolitikai értelemben sincs egy egységes koncepció. Különböző trendek vannak, vannak puzzle-szerű elemei, amiben néha konfrontatívan, néha konvergálóan megfér a hagyományos Székelydföld-kép a többivel. Zsigmond úgy érzékeli, hogy az utóbbi 4-5 évben erősödött fel igazán ez a Székelyföld-diskurzus, és nyilván ennek van egy politikai versengés része is. Jó példa arra, hogy a politikum hogyan használja fel az olyan valóban hiánypótló fejleményt, mint a székely tankönyv megjelenése: a kiadás utána fél évvel Bunta Levente polgármester is bejelentette, hogy a hivatala támogatja egy háromkötetes Székelyföld története megjelenését. Időnként létrejönnek hasznos együttműködések, ilyen pl. a Székelyföld napok, vannak próbálkozások, de a pillanatnyi politikai érdek rendszerint felülírja azt, hogy egy végiggondolt stratégia, egy összehangolt közpolitikai döntés megszülessen. Zsigmond szerint talán abban lehet áttörést elérni, ha a felek megpróbálnak versenyképes, dinamikus, nyitott, befogadó imázs-programokat kitalálni – mint pl. amilyen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa projekt -, amely közös háttérgondolkodást eredményezhet.
Hogyan épül fel a székelyföldiek identitása?
Kádár Magor elmondása szerint amikor egy várost vagy egy régiót márkáznak, akkor elsősorban azt nézik meg, hogy mi az, amit a helyiek gondolnak önmagukról, mert az a legfontosabb, hogy az ott lakók komfortérzése nagyobb legyen, jobban kötődjenek. A kommunikációs szakember úgy véli, hogy nagyon sok elem van, amelyek egyformán erősek, ezért nehéz azt megmondani, hogy melyik az a fő érték, indentitáselem vagy vezérelv, amire fel lehetne építeni egy brandet. Ha kiemeled az egyiket, akkor nem az történik, hogy mindenki mögé áll, hanem inkább azt kifogásolják, hogy kihagytad a másik kilencet – hangsúlyozta. Például ha a hagyományos Székelyföld-kép mellett maradnak, akkor rögtön érkezik is a kritika, hogy nem csak tejfejés és kürtöskalács van Székelyföldön.
Veres Nagy Timea szerint is sok kérdést vet fel a székely identitás. Egy példával élve, a zsögödiek úgy tartják, hogy zsögödinek lenni nem egy földrajzi hely kérdése, hanem egy életforma. Véleménye szerint
nagyon sok székely is így gondolja, hogy az, hogy székelyföldi vagy, az elsősorban egy lelkületi kérdés kell hogy legyen. Azért is kényes a kérdés, mert Székelyföldnek van egy jelentős román lakossága, akiket évtizedeken keresztül el lehetett ugyan hallgatni, de ott vannak, és egyre többen vannak. Barátokkal folytatott beszélgetései alapján úgy tapasztalta, hogy a székely identitásban nagyon fontos szerep jut a székelység történetének, és sokan azzal a fajta sajátos észjárással társítják, amit leginkább Tamási Áron fogott meg. De kérdés marad, hogy mitől van, mitől lehet a 21. században valakinek székely identitástudata? Személyes vallomása szerint ő azzal tud leginkább azonosulni, amire egyben büszke is. Az identitás-konstrukció az mindig kettős, egyrészt megmondja, hogy mi vagyok, illetve azt is, hogy mi nem vagyok – fejtette ki Kádár, aki szerint a székely identitásban ez utóbbi nagyon fontos szerepet kap, mert egy ún. nemzetállamban élnek, de nem tartoznak a többséghez, és ez lehet az elsődleges definíció. Ugyanakkor székelyként nem vagy erdélyi magyar sem, és itt jön be az, hogy van egy sajátos történelmük. Véleménye szerint az autosztereotípia a székelyeknél rendkívül erős és rendkívül pozitív: a székely is magyar, csak kicsivel több. De ha definiálni kell azt a kicsivel többet, akkor már bajban vannak. Mindenképp más, de ennél bővebben, konkrétabban talán nincs kialakulva.
Társadalmi igény vagy csak politikai diskurzus?
Veres Timó szerint azért lett 5-6 éve ennyire erős téma Székelyföld, mert a két megyei tanácsi elnök nekikezdett egy alapszintű együttműködésnek, és onnantól kezdve minden rendezvény megkapta a „székely” címkét. Véleménye szerint lehet, hogy most már van reális társadalmi igény, de némiképp manipulált igényről van szó. Amit Szentgyörgyön élőként érzékel, az az, hogy a társadalmi akarat valóban fel van vállalva a politikum által, támogatva van és tér van neki adva. A már említett Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa esetében egy teljes egészében civil kezdeményezésként indult projektről van szó, amit a városvezetés felkarolt, és magát az elnevezést már a polgármesteri hivatal alakította így. Az etnobiznisz nem létezik, de jól élnek belőle – viccelt Magor, aki szerint az elmúlt pár évben megtörtént annak tematizálása, hogy Székelyföld létezik, és megvannak a maga sajátosságai. Beindult egy politikai építkezés, hogy ki lesz az „autonómistább”, a székelyebb, és ha valaki nem autonómiapárti, az legalább akkora bűntény, mint amikor a románok az mondják valakire, hogy „neortodox”. A román politikában és politikai kommunikációban ez a jelző számít az egyik legnagyobb sértésnek. Érvelése szerint magyarul ennek megfelelője lesz „nemautonómista”, aki haza- és nemzetáruló, a kettő egyben, nem közösségünknek a része, nem azt akarja, amit mi. Kicsit versenyeztek a magyar pártok, most már beindult az identitásépítés, szimbólumokban kifejezhető, előkerült egy székely zászló is, aminek a történetiségét ne vitassuk, nagyon sok székely termék, találkozó és rendezvény létezik – foglalta össze a történteket. Hozzátette: kicsit olyan lesz, mint Magyarországon, ahol minden nemzeti: nálunk minden székely. Zsigmond ennek kapcsán úgy véli, egy csapdahelyzet is van abban, hogy azonnal nemzetáruló lesz, aki nem áll teljes mellszélességgel az ügy mellé, és ennek van egy óriási negatívuma: példa erre, ahogy a székely zászló a tél-tavasz folyamán tabutémává vált a romániai magyar politikum számára. Természetesen nagyon fontos, hogy élhetünk a szimbólumainkkal, és ki kell állni ezért, de hogy ez hol párosul a cirkusszal, hol van az a határ, amit akár politikusként is meg lehet húzni, ez már egy csapdahelyzetté vált, nem nagyon lehet meghúzni.
Hogy is van ez Marosvásárhellyel?
Nagy Endre felvetése szerint a Székelyföld koncepció mostani földrajzi elképzelésében az egyik gordiuszi csomó éppen Marosvásárhely, illetve az alsó Maros-mente, a két Küküllő-mente, ez lehet az a része a Székelyföldnek, ahol a magyarok kisebbségben lesznek. Foglalkoznak-e ezzel a kérdéssel, hogy a majdani Székelyföldnek is lesznek szórványvidékei? Veres Timea szerint az egész Marosvásárhely kérdés méhkasszerű, és személy szerint nem érzékeli, hogy erről bármilyen szinten érdemben beszélnének. Pedig nagyon kényes kérdés, mert az ott élő román lakosság miatt kétirányú kommunikációra lenne szükség, de a székely kommunikáció elsősorban befelé irányul. Ennek kapcsán megemlítette a nemrég a parlamentben nyílt, Székelyföldről szóló kiállítást, amely a "szekeres öreg bácsi" típusú fotókkal a hagyományos sztereotípiákat erősítette, ami egyben sajnos a szegénységről is szól – szerinte egy progreszívebb Székelyföldet is meg kellene mutatni, amiben a fiatalok is jól érzik magukat. Ugyanakkor azt nagyon izgalmasnak tartja, hogy a Székelyföld európai kulturális főváros kezdeményezést nyolc polgármester, köztük Dorin Florea is aláírta, vagyis Marosvásárhely polgármestere is beszállt ebbe a történetbe. Látok egy lehetőséget arra, hogy ha sikerül összeszervezni a (becenevén) SIC21-et, akkor meg lehetne oldani azt, ami sem a politikumnak, sem az ellenségképeknek nem sikerül: egy pozitív, mindentől független jövőképet összehozni – jegyezte meg. Kintről egy nagyon ködös kép él a Székelyföldről, nem létezik egy egységes arculat – tette hozzá Kádár Magor, aki szerint ezt most kezdjük csak tematizálni, és az elmúlt 3-4 év nem volt elég, hogy megfogalmazzuk, hogy mit is akarunk. De pont az ilyen kezdeményezések segíthetnek ebben, mint a SIC21. Az a fontos, hogy összeálltak azok az emberek, akik ebben a térségben gondolkodnak, projekteket találnak ki, és elkezdik bevinni a köztudatba. Tudományos vita Székelyföldről már a 90-es évektől kezdődően létezik, és lehet még erről hosszasan vitázni, de ehelyett meg kell kezdeni a munkát, és akkor a gyakorlatban fognak ezek a kérdések eldőlni.
Mit tehet a civil szféra?
A beszélgetés során felmerült a civil szféra átpolitizálódásának, illetve a politikát követő polarizációjának kérdése is, aminek kapcsán Zsigmond elmondta, hogy részben valóban átpolitizált a civil szféra. Viszont részükről mégiscsak létezik valamilyen egységes átgondolás, pl. amikor Székelyföld a bukaresti turisztikai vásáron vagy a Hungexpon is egységesként jelenik meg. Számos önálló civil kezdeményezés van Székelyföldön, és ezeknek mind van identitáserősítő hatása, és kölcsönösen egymást is erősítik. Veres Timea szerint nem szabad megfeledkezni az olyan kezdeményezésekről sem, mint pl. a Mercurius bulik Csíkban, vagy a strandbulik – ami egy igazi nagy székely party. De emellett milliónyi buli van, és a kocsmakultúra is része a kultúrának, a Tilost vagy a G-pont hálózatot mindenki ismeri, ott van a wUnderBar is – alakul egy alternatívabb, fiatalabb arca is a Székelyföldnek, ami azért pozitív, mert erre visszajönnek a fiatalok, ez hívószó a számukra. És természetesen nem csak bulik vannak, de összekapcsolják a kultúrával: slampoetry-estek, kocsmaszínház. Jó fejlemény, hogy a lekvár mellett ezt is elkezdte kitermelni Székelyföld – szögezte le.
Hogyan éli meg mindezt a szórvány?
Zsigmond Csilla szerint nagyon sokat romlott a politikai diskurzus minősége az elmúlt néhány évben. A romániai magyar pártok olyan kényszerpályára álltak rá, ami hosszabb távon nem fenntartható, és ez látszott már a választásokon is. Az RMDSZ-nek megjelentek a kihívó pártjai, és hangsúlyosan autonómiapárti diskurzust hoznak a közbeszédbe. Az RMDSZ addig sikeresen tudta folytatni azt a kettős kommunikációt – amit egyébként csak normális, kiegyensúlyozott politikai klímában lehet -, hogy bizonyos témákat tematizálok Székelyföldön, és más témákat interetnikus környezetben. De egyrészt a versenypártok miatt, másrészt a székelyföldi politikusok hangsúlyosabb térnyerése miatt az RMDSZ is elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, amiben sokkal hangsúlyosabban tematizálta a Székelyföldet, mint rengeteg más, a romániai magyarság számára fontos témát. Ez pedig visszaüt: minél jobban tematizálok egy székely zászlót, annál nehezebb mellette arról is beszélni, hogy miért fontos az, hogy egy kisebb diáklétszámmal osztály indulgat Szilágy megye egyik településén – érvelt a szociológus. Elsikkadt a szórvány kérdése, és a választási eredményekből kiindulva az RMDSZ megtartotta pozíciót, sőt, a helyhatósági választásokon Székelyföldön jobban is szerepelt, de interetnikus közegben egyik választáson sem tudta jelentősen mobilizálni a saját választóit, és ez annak is betudható, hogy belement ebbe a diskurzus-radikalizálódásba. Veres Timea bevallása szerint nagyon sokat dolgozott szórványmagyarokkal, és azt érzékelte, hogy ez a nagyon egyoldalú diskurzus azt eredményezte, hogy a szórványban felnőtt fiatalok „bálványozzák” a székelyföldieket, úgy tekintenek Székelyföldre, mint a magyarság centrumára, mint egy kis Magyarországra – ehhez persze az is hozzátartozik, hogy alapvetően szegény megyékről van szó. A szórvány-székely együttműködési programot nagyon jó kezdeményezésnek tartja, és úgy véli, hogy a nyugdíjasok esetében nagyon jól is működött, viszont a diákoknál megbukott. Méghozzá azért, mert a székelyeknek semmilyen módon nincs bemutatva az, hogy hogy élnek a szórványmagyarok. Éppen ezért nem értik azt a sajátos gondolkodásmódot, lelkületet, ami őket jellemzi. Amikor szórványból érkező fiatalok bekeveredtek a szentgyörgyi középiskolások közzé, akkor néhány óra múlva szinte „lerománozták” őket. Természetesen nem rosszindulatból, de Székelyföldön tökéletesen hiányzik a többi régió ismerete. Ha a politikum így folytatja, és ennyire csak a Székelyföldre koncentrálják az erejüket, akkor még jobban el fog sikkadni a téma – véli Veres. A meghívottak egyetértetek abban, hogy regionalizációra szükség van Romániában, ez nem lehet kérdés senki számára, viszont nem mindegy, hogy az milyen módon valósul meg, és amíg nem a megfelelő módon történik, addig a decentralizáció az, ami fontosabb a magyar közösség számára. Kádár Magor fontosnak tartotta kiemelni, hogy mielőtt létrejönne a Székelyföld régió, meg kellene erősíteni azt a tendenciát, hogy Romániában mindenhol akarjanak regionalizációt, mert addig a magyarság „ellenség” lesz. Ha definiálja magát a Bánság, Közép-Erdély és Székelyföld és további régiók is, akkor abban a pillanatban már nem mi leszünk a vezérhajó, aki töri a jeget, és akit mindenki azzal vádol, hogy etnikailag szeparálódunk.
Gy.A.
Transindex.ro
2013. augusztus 2.
Lemondott az EMKE elnöke
A szervezet következő közgyűléséig ideiglenesen az eddigi alelnök, dr. Széman Péter tölti be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztét, miután Dáné Tibor Kálmán a Művelődés című folyóirat főszerkesztőjeként folytatja tevékenységét.
Dáné lapunk megkeresésére elmondta: a Szabó Zsolt nyugdíjazása után megüresedett pozíciót azért pályázta meg, mert kihívásnak, remek lehetőségnek érezte ezt a szerepkört. „Húsz éve tevékenykedem az EMKE-nél, ebből öt évig voltam az elnöke, és úgy éreztem, hogy azt a gyakorlati tapasztalatot, amelyet ez idő alatt felhalmoztam, remekül lehetne kamatoztatni elméletben a folyóiratnál" – magyarázta döntésének hátterét Dáné. Mint kifejtette, szeretné, ha a lap és az egyesület a továbbiakban még inkább együtt tudna működni, az viszont bonyodalmakat okozna, ha mindkét intézményt ő vezetné – különös tekintettel a gazdasági döntésekre –, emiatt határozott úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az EMKE óriási változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, hiszen az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának egyfajta tagozataként induló egyesület az utóbbi tíz évben teljesen önállósult. Irányításával létrejött többek között a Szabédi László, illetve a Györkös Mányi Albert-emlékház, de az egyesület segédkezett a Magyar Ház-hálózat kiépítésében, a különféle civil szervezetek megerősödésében, az EMKE-díjakkal pedig évről évre elismerik az erdélyi magyar kultúrát megőrző, gyarapító személyiségek munkásságát.
„Szép húsz évet töltöttem el az egyesületnél, mindig fontos marad számomra, a lappal is igyekszem támogatni a szervezet munkáját" – fogalmazott Dáné. Ennek kapcsán elmondta: tartalmi szempontból igyekszik az esszéisztikus, elméleti síkról a gyakorlati közművelőkhöz közelebb hozni a Művelődést, az ő munkájukat elősegítve, ugyanakkor igyekszik majd a szórványkérdést, a Magyar Házak problémáit is megjeleníteni a folyóiratban.
A megyei tanács hatáskörébe tartozó folyóirat egyébként anyagi szempontból megerősítésre szorul, hiszen jelenleg hivatalosan csak a főszerkesztői poszt létezik, a többi munkatárs bedolgozói szerződések és „egyéb háttérügyeskedések" révén tevékenykedik, így Dáné egyik fontos célja elérni, hogy új munkatársakat vehessenek fel. Az EMKE egyébként az őszi rendkívüli közgyűlésen dönt az új elnök személyéről.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
A szervezet következő közgyűléséig ideiglenesen az eddigi alelnök, dr. Széman Péter tölti be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztét, miután Dáné Tibor Kálmán a Művelődés című folyóirat főszerkesztőjeként folytatja tevékenységét.
Dáné lapunk megkeresésére elmondta: a Szabó Zsolt nyugdíjazása után megüresedett pozíciót azért pályázta meg, mert kihívásnak, remek lehetőségnek érezte ezt a szerepkört. „Húsz éve tevékenykedem az EMKE-nél, ebből öt évig voltam az elnöke, és úgy éreztem, hogy azt a gyakorlati tapasztalatot, amelyet ez idő alatt felhalmoztam, remekül lehetne kamatoztatni elméletben a folyóiratnál" – magyarázta döntésének hátterét Dáné. Mint kifejtette, szeretné, ha a lap és az egyesület a továbbiakban még inkább együtt tudna működni, az viszont bonyodalmakat okozna, ha mindkét intézményt ő vezetné – különös tekintettel a gazdasági döntésekre –, emiatt határozott úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az EMKE óriási változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, hiszen az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának egyfajta tagozataként induló egyesület az utóbbi tíz évben teljesen önállósult. Irányításával létrejött többek között a Szabédi László, illetve a Györkös Mányi Albert-emlékház, de az egyesület segédkezett a Magyar Ház-hálózat kiépítésében, a különféle civil szervezetek megerősödésében, az EMKE-díjakkal pedig évről évre elismerik az erdélyi magyar kultúrát megőrző, gyarapító személyiségek munkásságát.
„Szép húsz évet töltöttem el az egyesületnél, mindig fontos marad számomra, a lappal is igyekszem támogatni a szervezet munkáját" – fogalmazott Dáné. Ennek kapcsán elmondta: tartalmi szempontból igyekszik az esszéisztikus, elméleti síkról a gyakorlati közművelőkhöz közelebb hozni a Művelődést, az ő munkájukat elősegítve, ugyanakkor igyekszik majd a szórványkérdést, a Magyar Házak problémáit is megjeleníteni a folyóiratban.
A megyei tanács hatáskörébe tartozó folyóirat egyébként anyagi szempontból megerősítésre szorul, hiszen jelenleg hivatalosan csak a főszerkesztői poszt létezik, a többi munkatárs bedolgozói szerződések és „egyéb háttérügyeskedések" révén tevékenykedik, így Dáné egyik fontos célja elérni, hogy új munkatársakat vehessenek fel. Az EMKE egyébként az őszi rendkívüli közgyűlésen dönt az új elnök személyéről.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 2.
A nemzetpolitika alulnézetből
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 3.
Dézsi Attila volt prefektus és kormányfőtitkár a menesztési kormányhatározatról
Nem vonulok vissza a közéletből
46 kormányfelügyelőt menesztett csütörtökön a Ponta kormány, köztük Dézsi Attilát is, Hunyad megye egykori prefektusát és volt kormányfőtitkárt, aki 8 éve tartozik a magas rangú állami köztisztviselők kategóriájába.
2005 és 2006 között a Hunyad megyei prefektúra főtitkára, 2006 és 2009 között alprefektus, majd 9 hónapos Kovászna megyei kihelyezés következett kormányfelügyelőként, 2010 januárjában Hunyad megye prefektusaként tért vissza Dévára, ahonnan majdnem két év után, 2011 decemberében távozott Bukarestbe, ahol előbb a Boc-, majd az Ungureanu-kabinetben a kormányfőtitkári tisztséget töltötte be 2012 májusáig. A minapi kormányhatározatról kérdeztük.
– Meglepetésként érte a kormányhatározat?
– Igenis meg nem is. A kormány már július elsején döntött a 63 magas rangú állami köztisztviselő menesztéséről, augusztus elsején 46-ot menesztett is. Meglepő olyan szempontból, hogy Románia jelenlegi prefektusainak és alprefektusainak kb. 70%-a nem jutott el a magas rangú állami köztisztviselői tisztségig, ahogy a törvény előírja, s csak ideiglenes kinevezés alapján töltik be jelenlegi pozícióikat. Hunyad megyében is így van.
– Nem minden prefektus és alprefektus kerül be automatikusan a magas rangú állami köztisztviselői kategóriába?
– Nem, számos továbbképzésen kell részt venni, számos vizsgának kell eleget tenni, hogy oda juthasson az ember. Jómagam is sokat tanultam, sokat vizsgáztam, le is doktoráltam.
– Tudomásom szerint Ön az egyetlen ember Romániába, aki megjárta a közigazgatási ranglétra minden fokát, a prefektúrai főtitkártól, alprefektusi és prefektusi tisztségeken keresztül egészen a kormányfőtitkárig.
– Ez valóban így van, s álszerénység nélkül állíthatom, hogy én vagyok a legképzettebb a magas rangú állami köztisztviselők közül, beleértve az összes jelenlegi és volt prefektusokat és kormányfőtitkárokat. Ilyen körülmények között nemigen érthető, miért válnak meg közigazgatási szakemberektől, akik jelentősen segíthetnének nemcsak adminisztratív téren, hanem fejlesztési projektek elkészítésénél, mindenekelőtt az EU-s projekteknél.
– Talán politikai okok miatt, hiszen többnyire az előző, PDL-RMDSZ kormány által pozíciókba emelt embereket menesztették.
– A döntés hivatalos indokait nem ismerem, a prefektusok, alprefektusok és a magas rangú állami köztisztviselők azonban nem lehetnek párttagok, ezt az EU előcsatlakozási feltételként szabta meg Romániának. Magánvállalkozásuk sem lehet, apolitikus közigazgatási szakembereknek számítanak, akik a mindenkori kormány rendelkezésére kell hogy álljanak, bárhol az országban. Azt azonban lehetetlen nem észrevenni, hogy minden magyart menesztettek, nemcsak engem.
– Vagyis ha a kormány rosszindulatú, az ország másik végébe küldheti, Hunyad megyéből, például, Tulcea, vagy Vaslui megyébe. Ha pedig jóindulatú, akkor saját megyéjében alkalmazza. Apropó, tavaly májusa óta milyen tevékenységet folytatott?
– 2009-ben engem is Kovásznába küldtek 9 hónapig, tavaly óta pedig a Hunyad megyei adminisztratív apparátus monitorizálása és ellenőrzése volt a feladatom, havonta kétszer jelentést küldtem erről a kormánynak. Tekintettel képzettségemre, nekem volt a 63 közül a legnagyobb hatásköröm, kollégáim inkább a megyei katasztrófavédelmi, környezetvédelmi igazgatóságokat, vagy a szállítási hatóságokat felügyelték.
– Milyen lépéseket tervez, esetleg bepereli a kormányt? A mostani kormányhatározat végül is megtöri karrierjüket mindazoknak, akik éppen a magas rangú állami köztisztviselői statútum miatt nem léphettek politikai pályára, nem indulhattak választásokon, és magánvállalkozást sem indíthattak. Hosszú távú államigazgatási karriert választottak, a kormány döntése azonban kerékbe töri, sőt, megélhetés nélkül maradnak.
– Hogy mit teszek ezután, attól függ, hogy a 30 napos felmondási értesítésben mit ajánlanak fel. Ezt alaposan átgondolom, és azután lépek. Akkor majd többet is tudok nyilatkozni a sajtónak. Mindenesetre a megélhetési gondokat meg kell oldanom.
– Ami eddig hátrány volt, most előnnyé válhat, s visszatérhet a politikába. Tavaly ugyanis széles-körben sajnálták, magyarok és románok egyaránt, hogy nem indulhatott a választásokon, s Dévának nem lehetett magyar polgármestere. Visszatér a politikába, az RMDSZ-be?
– Még korai lenne erről a nyilvánosság előtt beszélni. Egyvalami biztos: nem vonulok vissza a magyarság és a megye közéletéből.
– Sok sikert kívánva jövőbeli tervei megvalósításához, köszönöm a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
Nem vonulok vissza a közéletből
46 kormányfelügyelőt menesztett csütörtökön a Ponta kormány, köztük Dézsi Attilát is, Hunyad megye egykori prefektusát és volt kormányfőtitkárt, aki 8 éve tartozik a magas rangú állami köztisztviselők kategóriájába.
2005 és 2006 között a Hunyad megyei prefektúra főtitkára, 2006 és 2009 között alprefektus, majd 9 hónapos Kovászna megyei kihelyezés következett kormányfelügyelőként, 2010 januárjában Hunyad megye prefektusaként tért vissza Dévára, ahonnan majdnem két év után, 2011 decemberében távozott Bukarestbe, ahol előbb a Boc-, majd az Ungureanu-kabinetben a kormányfőtitkári tisztséget töltötte be 2012 májusáig. A minapi kormányhatározatról kérdeztük.
– Meglepetésként érte a kormányhatározat?
– Igenis meg nem is. A kormány már július elsején döntött a 63 magas rangú állami köztisztviselő menesztéséről, augusztus elsején 46-ot menesztett is. Meglepő olyan szempontból, hogy Románia jelenlegi prefektusainak és alprefektusainak kb. 70%-a nem jutott el a magas rangú állami köztisztviselői tisztségig, ahogy a törvény előírja, s csak ideiglenes kinevezés alapján töltik be jelenlegi pozícióikat. Hunyad megyében is így van.
– Nem minden prefektus és alprefektus kerül be automatikusan a magas rangú állami köztisztviselői kategóriába?
– Nem, számos továbbképzésen kell részt venni, számos vizsgának kell eleget tenni, hogy oda juthasson az ember. Jómagam is sokat tanultam, sokat vizsgáztam, le is doktoráltam.
– Tudomásom szerint Ön az egyetlen ember Romániába, aki megjárta a közigazgatási ranglétra minden fokát, a prefektúrai főtitkártól, alprefektusi és prefektusi tisztségeken keresztül egészen a kormányfőtitkárig.
– Ez valóban így van, s álszerénység nélkül állíthatom, hogy én vagyok a legképzettebb a magas rangú állami köztisztviselők közül, beleértve az összes jelenlegi és volt prefektusokat és kormányfőtitkárokat. Ilyen körülmények között nemigen érthető, miért válnak meg közigazgatási szakemberektől, akik jelentősen segíthetnének nemcsak adminisztratív téren, hanem fejlesztési projektek elkészítésénél, mindenekelőtt az EU-s projekteknél.
– Talán politikai okok miatt, hiszen többnyire az előző, PDL-RMDSZ kormány által pozíciókba emelt embereket menesztették.
– A döntés hivatalos indokait nem ismerem, a prefektusok, alprefektusok és a magas rangú állami köztisztviselők azonban nem lehetnek párttagok, ezt az EU előcsatlakozási feltételként szabta meg Romániának. Magánvállalkozásuk sem lehet, apolitikus közigazgatási szakembereknek számítanak, akik a mindenkori kormány rendelkezésére kell hogy álljanak, bárhol az országban. Azt azonban lehetetlen nem észrevenni, hogy minden magyart menesztettek, nemcsak engem.
– Vagyis ha a kormány rosszindulatú, az ország másik végébe küldheti, Hunyad megyéből, például, Tulcea, vagy Vaslui megyébe. Ha pedig jóindulatú, akkor saját megyéjében alkalmazza. Apropó, tavaly májusa óta milyen tevékenységet folytatott?
– 2009-ben engem is Kovásznába küldtek 9 hónapig, tavaly óta pedig a Hunyad megyei adminisztratív apparátus monitorizálása és ellenőrzése volt a feladatom, havonta kétszer jelentést küldtem erről a kormánynak. Tekintettel képzettségemre, nekem volt a 63 közül a legnagyobb hatásköröm, kollégáim inkább a megyei katasztrófavédelmi, környezetvédelmi igazgatóságokat, vagy a szállítási hatóságokat felügyelték.
– Milyen lépéseket tervez, esetleg bepereli a kormányt? A mostani kormányhatározat végül is megtöri karrierjüket mindazoknak, akik éppen a magas rangú állami köztisztviselői statútum miatt nem léphettek politikai pályára, nem indulhattak választásokon, és magánvállalkozást sem indíthattak. Hosszú távú államigazgatási karriert választottak, a kormány döntése azonban kerékbe töri, sőt, megélhetés nélkül maradnak.
– Hogy mit teszek ezután, attól függ, hogy a 30 napos felmondási értesítésben mit ajánlanak fel. Ezt alaposan átgondolom, és azután lépek. Akkor majd többet is tudok nyilatkozni a sajtónak. Mindenesetre a megélhetési gondokat meg kell oldanom.
– Ami eddig hátrány volt, most előnnyé válhat, s visszatérhet a politikába. Tavaly ugyanis széles-körben sajnálták, magyarok és románok egyaránt, hogy nem indulhatott a választásokon, s Dévának nem lehetett magyar polgármestere. Visszatér a politikába, az RMDSZ-be?
– Még korai lenne erről a nyilvánosság előtt beszélni. Egyvalami biztos: nem vonulok vissza a magyarság és a megye közéletéből.
– Sok sikert kívánva jövőbeli tervei megvalósításához, köszönöm a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
2013. augusztus 3.
SORSUNK ALAKÍTÓI MI MAGUNK VAGYUNK – KELEMEN HUNOR SZÖVETSÉGI ELNÖK SZŐDEMETEREN VETT RÉSZT A KÖLCSEY FERENC EMLÉKÜNNEPSÉGEN
MÁÉRT
Idén 24. alkalommal került sor a nemzeti himnuszunk alkotója, Kölcsey Ferenc előtti főhajtásra a költő szülőfalujában, Sződemeteren.
A Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az RMDSZ tasnádi szervezete, a sződemeter református gyülekezet, a sződemeteri önkormányzat és a Tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesület közös szervezésében került sor a sződemeteri Kölcsey-megemlékezésre. Idén Kölcsey halálának 175., valamint a Hymnus megírásának 190. évfordulója jegyében zajlott a Kölcsey-megemlékezés Szatmár megyében.
„Csak annak a nemzetnek van joga a történelmi létre, amely meg tud újulni” – ezzel a Hegel-i idézettel kezdte beszédét Kelemen Hunor szövetségi elnök, a megemlékezés ünnepi szónoka. „1823 meghatározó esztendő volt a magyar nemzet történelmében: akkor született a Himnusz, és ugyanebben az évben született meg Petőfi Sándor, akinek halálára ezelőtt néhány nappal emlékeztünk. 190 évvel ezelőtt Kölcsey tollából megszületik nemzeti imánk, amelyet aztán 1848-ban énekelnek először, hivatalos állami rendezvényen, Budapesten” – idézte fel a jeles eseményt Kelemen Hunor, majd visszatért a beszédnyitó gondolatra.
„Mit jelent ma, a 21. században a történelmi lét, mit jelent a megújulás a Himnusz tükrében? Történelem-filozófiai megközelítésben a Himnuszban az a szemlélet fedezhető fel, hogy a közösség léte eleve elrendeltetett, de az is, hogy teremtő erővel képesek vagyunk sorsunkat irányítani. Kölcsey, ha tehetné, arra bíztatna, hogy higgyünk abban, hogy sorsunkat irányítani tudjuk, előre nézzünk, de lábunkat vessük meg a múlt szilárd talapzatán” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kifejtette, a Himnusz országhatárok fölötti, összetartó erőként működik a magyar nemzetben, majd felidézte azokat az éveket, amikor nemzeti imánkat nem volt szabad énekelnünk. „1989 előtt itt, Romániában a Himnuszt nem tudtuk szabadon énekelni, de hittünk abban, hogy eljön majd az az idő, amikor ezt megtehetjük. Ma már fel sem tűnik, hogy szabadon léphetjük át az ország határait, de ezelőtt 24 évvel hittünk-e ennek lehetőségében? Magyar közösségünk mindig hitt a közös cselekvés erejében, hiszünk abban, hogy sorsunk alakítóivá kell válnunk, hogy oktatásban, kultúrában, önkormányzatokban szülőföldet építünk, és nem adjuk fel a Kárpát-medencét, nem adjuk fel otthonunkat! Ezt üzeni Kölcsey Himnusza!”.
A sződemeteri református templomkertben tartott megemlékezésen álmosdi, szatmárcsekei, tasnádi, szilágypéri és szilágysomlyói szavalók léptek fel, valamint a tasnádi Maestoso kórus tagjai. Az irodalmi összeállítások és az üdvözlő beszédek után a jelenlevők elhelyezték Kölcsey szobránál a kegyelet koszorúit.
kms.mtva.hu
MÁÉRT
Idén 24. alkalommal került sor a nemzeti himnuszunk alkotója, Kölcsey Ferenc előtti főhajtásra a költő szülőfalujában, Sződemeteren.
A Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az RMDSZ tasnádi szervezete, a sződemeter református gyülekezet, a sződemeteri önkormányzat és a Tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesület közös szervezésében került sor a sződemeteri Kölcsey-megemlékezésre. Idén Kölcsey halálának 175., valamint a Hymnus megírásának 190. évfordulója jegyében zajlott a Kölcsey-megemlékezés Szatmár megyében.
„Csak annak a nemzetnek van joga a történelmi létre, amely meg tud újulni” – ezzel a Hegel-i idézettel kezdte beszédét Kelemen Hunor szövetségi elnök, a megemlékezés ünnepi szónoka. „1823 meghatározó esztendő volt a magyar nemzet történelmében: akkor született a Himnusz, és ugyanebben az évben született meg Petőfi Sándor, akinek halálára ezelőtt néhány nappal emlékeztünk. 190 évvel ezelőtt Kölcsey tollából megszületik nemzeti imánk, amelyet aztán 1848-ban énekelnek először, hivatalos állami rendezvényen, Budapesten” – idézte fel a jeles eseményt Kelemen Hunor, majd visszatért a beszédnyitó gondolatra.
„Mit jelent ma, a 21. században a történelmi lét, mit jelent a megújulás a Himnusz tükrében? Történelem-filozófiai megközelítésben a Himnuszban az a szemlélet fedezhető fel, hogy a közösség léte eleve elrendeltetett, de az is, hogy teremtő erővel képesek vagyunk sorsunkat irányítani. Kölcsey, ha tehetné, arra bíztatna, hogy higgyünk abban, hogy sorsunkat irányítani tudjuk, előre nézzünk, de lábunkat vessük meg a múlt szilárd talapzatán” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kifejtette, a Himnusz országhatárok fölötti, összetartó erőként működik a magyar nemzetben, majd felidézte azokat az éveket, amikor nemzeti imánkat nem volt szabad énekelnünk. „1989 előtt itt, Romániában a Himnuszt nem tudtuk szabadon énekelni, de hittünk abban, hogy eljön majd az az idő, amikor ezt megtehetjük. Ma már fel sem tűnik, hogy szabadon léphetjük át az ország határait, de ezelőtt 24 évvel hittünk-e ennek lehetőségében? Magyar közösségünk mindig hitt a közös cselekvés erejében, hiszünk abban, hogy sorsunk alakítóivá kell válnunk, hogy oktatásban, kultúrában, önkormányzatokban szülőföldet építünk, és nem adjuk fel a Kárpát-medencét, nem adjuk fel otthonunkat! Ezt üzeni Kölcsey Himnusza!”.
A sződemeteri református templomkertben tartott megemlékezésen álmosdi, szatmárcsekei, tasnádi, szilágypéri és szilágysomlyói szavalók léptek fel, valamint a tasnádi Maestoso kórus tagjai. Az irodalmi összeállítások és az üdvözlő beszédek után a jelenlevők elhelyezték Kölcsey szobránál a kegyelet koszorúit.
kms.mtva.hu
2013. augusztus 3.
Elfogta és feljelentette az őt követő titkosrendőrt a polgármester
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki péntek este elfogta az illetőt – közölte szombaton a szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, "egy szekus".
A honlap beszámolója szerint a polgármester testvértelepülések küldötteivel beszélgetett egy szálloda halljában, amikor egy számára már nagyon ismerős "szekus" jelent meg, aki többször lefényképezte. A szekus az egykori kommunista politikai rendőrség, a Securitate nevére utaló pejoratív megnevezése a titkosszolgálati alkalmazottnak.
"Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték, ez nem szűnt meg a rendszerváltozással? Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz a személy, és újból lefényképezett. Ekkor utána szaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni" – idézte a portál a polgármestert.
Ráduly Róbert hozzátette, ugyanez az ember nemrég Csomortánban, a Kárpátok Őre emlékműavatón, az idei Ezer Székely Leány Napján és péntek délután, a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózta őt.
A polgármester hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették a férfit. Egy újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem – írta a honlap, hozzátéve, hogy a rendőrség nem közölt semmit az illető személyazonosságával kapcsolatban.
Az MTI megkeresésére szombaton Ráduly Róbert azt mondta, hogy nem tud új elemeket hozzáfűzni a honlapon leírt történethez. A Hargita megyei rendőrség szóvivője nem válaszolt az MTI hívásaira.
Korodi Attila parlamenti képviselő (RMDSZ) egy közösségi portálon azt írta, hogy rögtön az eset után maga is a helyszínre ment. "Szomorú volt látni, ahogy egy láthatatlan intézmény emberei a társuk támogatására összecsődültek és egész éjszaka fitogtatták hatalmukat. A polgármester feljelentést tett. Ezt nem lehet már eltussolni" – írta bejegyzésében a parlamenti képviselő.
Népszava
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki péntek este elfogta az illetőt – közölte szombaton a szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, "egy szekus".
A honlap beszámolója szerint a polgármester testvértelepülések küldötteivel beszélgetett egy szálloda halljában, amikor egy számára már nagyon ismerős "szekus" jelent meg, aki többször lefényképezte. A szekus az egykori kommunista politikai rendőrség, a Securitate nevére utaló pejoratív megnevezése a titkosszolgálati alkalmazottnak.
"Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték, ez nem szűnt meg a rendszerváltozással? Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz a személy, és újból lefényképezett. Ekkor utána szaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni" – idézte a portál a polgármestert.
Ráduly Róbert hozzátette, ugyanez az ember nemrég Csomortánban, a Kárpátok Őre emlékműavatón, az idei Ezer Székely Leány Napján és péntek délután, a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózta őt.
A polgármester hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették a férfit. Egy újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem – írta a honlap, hozzátéve, hogy a rendőrség nem közölt semmit az illető személyazonosságával kapcsolatban.
Az MTI megkeresésére szombaton Ráduly Róbert azt mondta, hogy nem tud új elemeket hozzáfűzni a honlapon leírt történethez. A Hargita megyei rendőrség szóvivője nem válaszolt az MTI hívásaira.
Korodi Attila parlamenti képviselő (RMDSZ) egy közösségi portálon azt írta, hogy rögtön az eset után maga is a helyszínre ment. "Szomorú volt látni, ahogy egy láthatatlan intézmény emberei a társuk támogatására összecsődültek és egész éjszaka fitogtatták hatalmukat. A polgármester feljelentést tett. Ezt nem lehet már eltussolni" – írta bejegyzésében a parlamenti képviselő.
Népszava
2013. augusztus 4.
Magyar-magyar kapcsolatokat építenek Bánságban
Második alkalommal találkoztak a szerbiai és a romániai Bánság magyar közösségeinek képviselői vasárnap a szerbiai Csóka községhez tartozó Hódegyházán. A falunapok keretén belül szervezett megbeszélésen közel húsz település képviseltette magát.
A házigazda szerepét ezúttal Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere és Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség elnöke látta el, míg Temes megyei RMDSZ képviseletében a találkozón részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Marossy Zoltán, a program ötletgazdája, valamint jelen volt Tanács Gábor, a magyarországi Bordány község polgármestere.
A Temes megyei RMDSZ által kezdeményezett program keretében először júniusban, a Temes megyei Buziásfürdőn találkoztak a román-szerb határ két oldalán levő bánsági magyar közösségek képviselői. A kapcsolat létrehozása után a második találkozó hangsúlyosan a testvér-települési párok kialakításáról, valamint a közös programok tartalmi és formai részeiről szólt. A két találkozó közötti előrelépésekről és fejleményekről Marossy Zoltán, volt kormányfelügyelő tájékoztatta a résztvevőket, majd a jelen levő települések beszámoltak a közösen kialakított elképzelésekről és vázolták együttműködéseik tervezett lépéseit.
A megbeszélésen Molnár Zsolt parlamenti képviselő ismételten felhívta a figyelmet az Európai Unió adta lehetőségekre: „meg kell ismernünk a modern Európa játékszabályait és ezek mentén kell kialakítanunk a határon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat.” A képviselő hozzátette, hogy magyar összefogás által hárompólusú kapcsolatokat is ki lehet alakítani, melyek tovább mélyítenék a magyar összetartozást és identitást a régióban. Ilyen például a Bordány-Csóka-Detta hármas testvér-települési kapcsolat, amely több éve működik. Molnár ugyanakkor arra tett javaslatot, hogy a következő találkozón már a közös ötletek kivitelezéséről, valamint a szükséges finanszírozási források feltárásáról tanácskozzanak a felek.
Maszol.ro
Második alkalommal találkoztak a szerbiai és a romániai Bánság magyar közösségeinek képviselői vasárnap a szerbiai Csóka községhez tartozó Hódegyházán. A falunapok keretén belül szervezett megbeszélésen közel húsz település képviseltette magát.
A házigazda szerepét ezúttal Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere és Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség elnöke látta el, míg Temes megyei RMDSZ képviseletében a találkozón részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Marossy Zoltán, a program ötletgazdája, valamint jelen volt Tanács Gábor, a magyarországi Bordány község polgármestere.
A Temes megyei RMDSZ által kezdeményezett program keretében először júniusban, a Temes megyei Buziásfürdőn találkoztak a román-szerb határ két oldalán levő bánsági magyar közösségek képviselői. A kapcsolat létrehozása után a második találkozó hangsúlyosan a testvér-települési párok kialakításáról, valamint a közös programok tartalmi és formai részeiről szólt. A két találkozó közötti előrelépésekről és fejleményekről Marossy Zoltán, volt kormányfelügyelő tájékoztatta a résztvevőket, majd a jelen levő települések beszámoltak a közösen kialakított elképzelésekről és vázolták együttműködéseik tervezett lépéseit.
A megbeszélésen Molnár Zsolt parlamenti képviselő ismételten felhívta a figyelmet az Európai Unió adta lehetőségekre: „meg kell ismernünk a modern Európa játékszabályait és ezek mentén kell kialakítanunk a határon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat.” A képviselő hozzátette, hogy magyar összefogás által hárompólusú kapcsolatokat is ki lehet alakítani, melyek tovább mélyítenék a magyar összetartozást és identitást a régióban. Ilyen például a Bordány-Csóka-Detta hármas testvér-települési kapcsolat, amely több éve működik. Molnár ugyanakkor arra tett javaslatot, hogy a következő találkozón már a közös ötletek kivitelezéséről, valamint a szükséges finanszírozási források feltárásáról tanácskozzanak a felek.
Maszol.ro
2013. augusztus 5.
Szobrot állítottak Budau Lina moldvai csángómagyar népművelőnek
A Bákó megyei Magyarfaluban augusztus 4-én, vasárnap szobrot állítottak a tavaly meghalt Budau Lina népművelőnek, a moldvai magyar kultúra kiemelkedő egyéniségének – közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotását egri támogatók kezdeményezésére állították fel a magyarfalusi közösségi ház udvarán. Amint az RMDSZ hírlevele fogalmaz, Budau Lina 2007-ben állt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló program szolgálatába. A falu valamennyi magyarórára járó gyerekét és fiatalját énekre és táncra tanította. Munkájának vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amelyet a szülőktől, nagyszülőktől örökölt.
A szoboravatáson mondott beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök született népművelőnek, tanítónak, értékmentőnek és értékteremtőnek nevezte Budau Linát. „Tudjuk, itt néha nagyon nehéz magyarnak megmaradni, de azt is tudjuk, hogy ezt a szigetet csak az itt élő közösség tudja megtartani. (...) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására mindig számíthatnak, ám a magyarfalusi emberek bátorságán, kitartásán, akaratán múlik a közösség megmaradása" – idézte a közlemény az RMDSZ elnökét.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 19. században élt Petrás Incze János, a csángómagyarok néphagyományait először lejegyző pap klézsei szobra után Budau Lina a második, magyarságát vállaló moldvai csángó személyiség, akinek szobrot állítanak szülőföldjén. Budau Lina 43 éves korában, 2012 tavaszán halt meg súlyos betegség következtében. MTI
Erdély.ma
A Bákó megyei Magyarfaluban augusztus 4-én, vasárnap szobrot állítottak a tavaly meghalt Budau Lina népművelőnek, a moldvai magyar kultúra kiemelkedő egyéniségének – közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotását egri támogatók kezdeményezésére állították fel a magyarfalusi közösségi ház udvarán. Amint az RMDSZ hírlevele fogalmaz, Budau Lina 2007-ben állt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló program szolgálatába. A falu valamennyi magyarórára járó gyerekét és fiatalját énekre és táncra tanította. Munkájának vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amelyet a szülőktől, nagyszülőktől örökölt.
A szoboravatáson mondott beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök született népművelőnek, tanítónak, értékmentőnek és értékteremtőnek nevezte Budau Linát. „Tudjuk, itt néha nagyon nehéz magyarnak megmaradni, de azt is tudjuk, hogy ezt a szigetet csak az itt élő közösség tudja megtartani. (...) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására mindig számíthatnak, ám a magyarfalusi emberek bátorságán, kitartásán, akaratán múlik a közösség megmaradása" – idézte a közlemény az RMDSZ elnökét.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 19. században élt Petrás Incze János, a csángómagyarok néphagyományait először lejegyző pap klézsei szobra után Budau Lina a második, magyarságát vállaló moldvai csángó személyiség, akinek szobrot állítanak szülőföldjén. Budau Lina 43 éves korában, 2012 tavaszán halt meg súlyos betegség következtében. MTI
Erdély.ma
2013. augusztus 5.
Csíkszereda polgármestere szekust fogott
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki pénteken este elfogta az illetőt – közölte szombaton a Szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, „egy szekus”.
A honlap beszámolója szerint a polgármester testvértelepülések küldötteivel beszélgetett a szálloda halljában, amikor egy számára már nagyon ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. „Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték: ez nem szűnt meg a rendszerváltozással? Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz a személy, és újból lefényképezett. Ekkor utánaszaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni” – idézte a portál a polgármestert. Ráduly Róbert hozzátette, ugyanez az ember nemrég Csomortánban a Kárpátok Őre-emlékműavatón, az idei Ezer Székely Leány Napján és péntek délután, a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózta őt. A polgármester hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették a férfit. Újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem, a rendőrség nem közölt semmit az illető személyazonosságával kapcsolatban.
Korodi Attila parlamenti képviselő egy közösségi portálon azt írta, hogy rögtön az eset után maga is a helyszínre ment. „Szomorú volt látni, ahogy egy láthatatlan intézmény emberei a társuk támogatására összecsődültek, és egész éjszaka fitogtatták hatalmukat. A polgármester feljelentést tett. Ezt nem lehet már eltussolni” – írta bejegyzésében a parlamenti képviselő.
Fülöp György, Csíkszereda testvérvárosa, Tiszaújváros alpolgármestere az MTI-nek elmondta, zaklatásnak érezte, hogy tüntető módon, közelről, vakuval fotózta őket egy idegen, akinek nem adtak erre engedélyt. Hozzátette: a polgármester feltehetően vendégei védelmében szánta el magát arra, hogy üldözőbe veszi az illetőt. Az alpolgármester hozzátette: ő is a rendőrségen töltötte az éjszakát, ahol Zsigmond Barna csíkszeredai magyar főkonzul tolmácsolását igénybe véve jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről. A Hargita megyei rendőrség szóvivője nem válaszolt az MTI hívásaira.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki pénteken este elfogta az illetőt – közölte szombaton a Szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, „egy szekus”.
A honlap beszámolója szerint a polgármester testvértelepülések küldötteivel beszélgetett a szálloda halljában, amikor egy számára már nagyon ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. „Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték: ez nem szűnt meg a rendszerváltozással? Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz a személy, és újból lefényképezett. Ekkor utánaszaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni” – idézte a portál a polgármestert. Ráduly Róbert hozzátette, ugyanez az ember nemrég Csomortánban a Kárpátok Őre-emlékműavatón, az idei Ezer Székely Leány Napján és péntek délután, a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózta őt. A polgármester hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették a férfit. Újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem, a rendőrség nem közölt semmit az illető személyazonosságával kapcsolatban.
Korodi Attila parlamenti képviselő egy közösségi portálon azt írta, hogy rögtön az eset után maga is a helyszínre ment. „Szomorú volt látni, ahogy egy láthatatlan intézmény emberei a társuk támogatására összecsődültek, és egész éjszaka fitogtatták hatalmukat. A polgármester feljelentést tett. Ezt nem lehet már eltussolni” – írta bejegyzésében a parlamenti képviselő.
Fülöp György, Csíkszereda testvérvárosa, Tiszaújváros alpolgármestere az MTI-nek elmondta, zaklatásnak érezte, hogy tüntető módon, közelről, vakuval fotózta őket egy idegen, akinek nem adtak erre engedélyt. Hozzátette: a polgármester feltehetően vendégei védelmében szánta el magát arra, hogy üldözőbe veszi az illetőt. Az alpolgármester hozzátette: ő is a rendőrségen töltötte az éjszakát, ahol Zsigmond Barna csíkszeredai magyar főkonzul tolmácsolását igénybe véve jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről. A Hargita megyei rendőrség szóvivője nem válaszolt az MTI hívásaira.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 5.
Rajtunk a sor
Jól tudjuk, sokan csak azért egyeztek bele a könnyített honosítási eljárásba, mert miután iszonyú vereséget szenvedtek a 2010-es választásokon, nem tehettek másként. S azt is tudjuk, a farkas szőrét elhullatja, de szokásait nem: bár a választójog megadása után némely vezetőik kacsingattak Erdély irányába – találtak is némi befogadókészségre az RMDSZ csúcsvezetői körében –, mások tovább románoztak, és lám, alig kezdődött el a külhoni magyarok regisztrációja, alig küldték ki az első íveket, máris választási csalás rémképével riogatják a magyar és a nemzetközi közvéleményt.
Meg aztán ott szónokolnak úton-útfélen a hamis próféták, azt szajkózva, nincs jogunk kivenni részünket a döntésekből, nem ott fizetjük adóinkat, nem mi szenvedjük el, úgymond, szavazatunk következményeit, ne szóljunk bele Magyarország belügyeibe. Érvelésük látszólag tiszta, indítékuk azonban homályos – az országot a csőd szélére taszító, a nemzet önbecsülését a földbe tipró neoliberális-szocialista restaurációt szolgálják ők, akarva vagy éppen akaratlanul. Mert mondjuk ki tisztán: egy országnak nem lehetnek első- és másodrangú állampolgárai, hogy egyeseknek jár a szavazati jog, mások meg kussoljanak. Emlékeztessük a kákán csomót keresőket: egykoron megkérdezésünk nélkül döntöttek határokról, senki nem volt kíváncsi, mely ország polgárai szeretnénk lenni. A számok, adók nyelvét beszélőknek pedig ajánljuk figyelmébe, végső soron a gazdaságpolitika is nemzetpolitika: a magunk bőrén tapasztaljuk, miként adósítja el az országot, miként árusítja ki az állam vagyonát, és miként fizetteti meg a lakossággal a vezetők hozzá nem értését egy internacionalista, a Nemzetközi Valutaalap és Brüsszel előtt hajlongó bukaresti hatalom, s hogyan próbálja védelmezni, lehetőségeihez mérten, saját állampolgárait a budapesti nemzeti kormány. Végezetül pedig tudatosíthatjuk magunkban is: rajtunk is áll, hogy folytatódik-e az a budapesti politika, mely nem fél kimondani: támogatja autonómiatörekvéseinket, mely szülőföldön való megmaradásunk szempontjából fontos intézményeket és programokat támogat – gondoljunk akár a Sapientia egyetemre vagy a Szülőföldön magyarul pályázatra –, mely egységes magyar nemzetben gondolkodik. Közel tíz évvel 2004. december 5-e után kijelenthetjük: Magyarország kezet nyújtott. Most rajtunk a sor.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Jól tudjuk, sokan csak azért egyeztek bele a könnyített honosítási eljárásba, mert miután iszonyú vereséget szenvedtek a 2010-es választásokon, nem tehettek másként. S azt is tudjuk, a farkas szőrét elhullatja, de szokásait nem: bár a választójog megadása után némely vezetőik kacsingattak Erdély irányába – találtak is némi befogadókészségre az RMDSZ csúcsvezetői körében –, mások tovább románoztak, és lám, alig kezdődött el a külhoni magyarok regisztrációja, alig küldték ki az első íveket, máris választási csalás rémképével riogatják a magyar és a nemzetközi közvéleményt.
Meg aztán ott szónokolnak úton-útfélen a hamis próféták, azt szajkózva, nincs jogunk kivenni részünket a döntésekből, nem ott fizetjük adóinkat, nem mi szenvedjük el, úgymond, szavazatunk következményeit, ne szóljunk bele Magyarország belügyeibe. Érvelésük látszólag tiszta, indítékuk azonban homályos – az országot a csőd szélére taszító, a nemzet önbecsülését a földbe tipró neoliberális-szocialista restaurációt szolgálják ők, akarva vagy éppen akaratlanul. Mert mondjuk ki tisztán: egy országnak nem lehetnek első- és másodrangú állampolgárai, hogy egyeseknek jár a szavazati jog, mások meg kussoljanak. Emlékeztessük a kákán csomót keresőket: egykoron megkérdezésünk nélkül döntöttek határokról, senki nem volt kíváncsi, mely ország polgárai szeretnénk lenni. A számok, adók nyelvét beszélőknek pedig ajánljuk figyelmébe, végső soron a gazdaságpolitika is nemzetpolitika: a magunk bőrén tapasztaljuk, miként adósítja el az országot, miként árusítja ki az állam vagyonát, és miként fizetteti meg a lakossággal a vezetők hozzá nem értését egy internacionalista, a Nemzetközi Valutaalap és Brüsszel előtt hajlongó bukaresti hatalom, s hogyan próbálja védelmezni, lehetőségeihez mérten, saját állampolgárait a budapesti nemzeti kormány. Végezetül pedig tudatosíthatjuk magunkban is: rajtunk is áll, hogy folytatódik-e az a budapesti politika, mely nem fél kimondani: támogatja autonómiatörekvéseinket, mely szülőföldön való megmaradásunk szempontjából fontos intézményeket és programokat támogat – gondoljunk akár a Sapientia egyetemre vagy a Szülőföldön magyarul pályázatra –, mely egységes magyar nemzetben gondolkodik. Közel tíz évvel 2004. december 5-e után kijelenthetjük: Magyarország kezet nyújtott. Most rajtunk a sor.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 5.
Az aradi magyar sajtó napja
Tartalmas, szórakoztató, hasznos – a miénk
A címbeli következtetés vonható le az aradi magyar sajtó napján elhangzottakból, ahol sorozatosan felmerült a Nyugati Jelen regionális napilap szükségessége.
A helyieken kívül Magyarországról és Izraelből is érkeztek meghívottak az eseményre, melyet a Jelen Ház teraszán tartottak augusztus 3-án, szombaton. A rendezvényt a helyi önkormányzat képviselői mellett megtisztelte Winkler Gyula RMDSZ-es Európai Parlamenti képviselő.
Nem sokkal 10 óra után Bege Magdolna és Böszörményi Zoltán házigazdaként köszöntötték az egybegyűlteket. Rögtön a legelején egyperces néma csenddel adóztak Sándor István és Csép Sándor emlékének, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából.
„Én azt látom, hogy annak ellenére, hogy fogyatkozunk, csökken a magyarság, igenis lesz kiért, lesz miért tovább folytatnunk a több mint 150 éves aradi hagyományt, a magyar sajtót. Remélem, hogy minél többen itt maradunk, és azt is remélem, hogy sokkal több gyermek születik a magyar családokban, megmarad ez a közösség, és tovább visszük évezredes hagyományainkat” – mondta Böszörményi Zoltán miután üdvözölte a jelenlévőket.
A Jelen Ház terasza időközben megtelt, Bognár Levente alpolgármester az aradi magyar sajtó közösségformáló fontosságát emelte ki köszöntőjében: „A sajtó az, ami hosszú évek után is bemutatja a következő generációnak a városunkban történteket, ismerteti az eseményeket, és valójában egy olyan krónika, ami számunkra a gyökereket is jelenti. Ennek nem szabad abbamaradnia, kívánom, hogy minden évben legyen ilyen, ígérem, hogy mi itt leszünk, és ezúton kívánok erőt, egészséget ahhoz, amit a Nyugati Jelen tesz.”
Winkler Gyula EP-képviselő az anyanyelvű sajtó európai jelentőségét tartotta fontosnak kiemelni: „Véleményem szerint nem csak bánsági, vagy határ menti, vagy szórvány jelentősége van ennek a találkozónak – és úgy általában a Nyugati Jelen tevékenységének –, hanem európai jelentősége is. Az újság nehéz körülmények között maradt meg a szórvány egyetlen magyar napilapjaként akkor, amikor országos kiterjedésű magyar napilapok szűntek meg. Én szeretem a nyomtatott sajtót, szeretem kézben tartani az újságot, kívánok hosszú életet a Nyugati Jelennek és munkatársainak sok munkabírást.”
A sajtónap alkalmából számos neves előadót hívtak meg a szervezők, elsőként Puskel Péter aradi helytörténészA sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel tartott részletes, összefoglaló előadást, kiemelve az anyanyelv és hagyományaink megőrzésének, ápolásának fontosságát.
„Köztudott, hogy az írott sajtó ma már nem foglalja el azt a fontos helyet, amelyet a korábbi évtizedekben betöltött, helyét átvette a televízió, rádió, internetes portálok. A média ma a kisebbségek számára a túlélés, a megmaradás éltető forrása. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy identitásunk megőrzésében az aradi magyar sajtó mindent megtett, amit lehetett, úgy, ahogy tehetett” – zárta mondandóját Puskel Péter.
Magyarországról érkezett dr. Csermák Zoltán, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) sajtóirodájának kommunikációs főmunkatársa, hogy Az újságírók felelőssége az anyanyelv ápolásában címmel tartson érdekes, hasznos és egyben szórakoztató előadást.
Beszélt az újságírás betegségeiről, olvasási szokásokról, a kétnyelvűség előnyeiről, a magyar divatszavakról, szlengről, helyesírásról, szókincsről stb.
A legnagyobb magyarországi hírszolgáltató munkatársaként rengeteg újságírói bakival, szellemes, helytelen elírással szembesül, melyekből szemelvényeket olvasott fel, mintegy alátámasztva az előzőleg elmondottakat.
Előadásának befejezéseként beszélt a közmédia nevelő szerepéről is.
Raphael Rebeka egy Izraelben megjelenő magyar nyelvű hetilap, az Új Kelet munkatársa, az idegenbeli identitásápolásról tartott rövid beszédet.
„Mi Magyarországon zsidók, de elsősorban magyarok voltunk. Amikor kimentünk Izraelbe, azt tapasztaltuk, hogy megmaradtunk magyaroknak. A nyelv nagyon fontos számunkra, fontos, hogy ápoljuk, ezért is létezik az Új Kelet. Mi Izraelben mai napig magyarként éljük meg a zsidóságunkat” – mesélte Raphael Rebeka.
Az előadások sorát dr. Borbély Zsolt Attila folytatta, az Arad megyei EMNT elnöke, aki a nemzeti identitás megőrzéséről, a sajtó hatalmas felelősségéről és feladatköréről beszélt a jelenlévőknek. Őt követte Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen munkatársa, aki a szabad sajtó fontosságáról tartott előadást.
„A sajtószabadság egyetemes érték és emberi jog. Segít emelni a közösség életszínvonalát, és ez által boldogabbá tenni a közösséget” – mondta Jámbor Gyula.
A sajtónap utolsó felszólalójaként Chirmiciu András, a Nyugati Jelen Hunyad megyei szerkesztőségvezetője összehasonlította tömbvidéken és szórványvidéken a sajtó szerepét, kiemelve, hogy szórványban az identitás megőrzésének egyik tartópillére a média.
Az előadások után néhány jelenlévő is hozzászólt a témákhoz, gratulált és jókívánságait fejezte ki a Nyugati Jelen munkatársainak. Elhangzott az is, hogy bármennyire is nehéz, de szükséges és fontos megszólítani a fiatalokat, bevonni őket, felkelteni érdeklődésüket, különben rövid időn belül teljesen eltűnik a magyarság, nem lesz utánpótlás.
A közös ebéd elfogyasztása előtt Grosz László saját költeményekkel örvendeztette meg a közönséget, ebéd után kötetlen beszélgetés következett, még Simonfi Imre hegedűje is előkerült, a jelenlévők szórakoztatására.
A sajtónap alkalmából kiadott kiadvány is A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címet viseli, a kis könyvecske témába vágó véleményeket is tartalmaz Arad, Hunyad és Temes megyei közéleti szereplőktől.
A kellemes hangulatban lezajlott sajtónap minden bizonnyal folytatást kíván, abban a reményben, hogy évről évre egyre több magyar ajkú embernek sikerül felismernie a magyar sajtó fontosságát hétköznapjainkban.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
Tartalmas, szórakoztató, hasznos – a miénk
A címbeli következtetés vonható le az aradi magyar sajtó napján elhangzottakból, ahol sorozatosan felmerült a Nyugati Jelen regionális napilap szükségessége.
A helyieken kívül Magyarországról és Izraelből is érkeztek meghívottak az eseményre, melyet a Jelen Ház teraszán tartottak augusztus 3-án, szombaton. A rendezvényt a helyi önkormányzat képviselői mellett megtisztelte Winkler Gyula RMDSZ-es Európai Parlamenti képviselő.
Nem sokkal 10 óra után Bege Magdolna és Böszörményi Zoltán házigazdaként köszöntötték az egybegyűlteket. Rögtön a legelején egyperces néma csenddel adóztak Sándor István és Csép Sándor emlékének, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából.
„Én azt látom, hogy annak ellenére, hogy fogyatkozunk, csökken a magyarság, igenis lesz kiért, lesz miért tovább folytatnunk a több mint 150 éves aradi hagyományt, a magyar sajtót. Remélem, hogy minél többen itt maradunk, és azt is remélem, hogy sokkal több gyermek születik a magyar családokban, megmarad ez a közösség, és tovább visszük évezredes hagyományainkat” – mondta Böszörményi Zoltán miután üdvözölte a jelenlévőket.
A Jelen Ház terasza időközben megtelt, Bognár Levente alpolgármester az aradi magyar sajtó közösségformáló fontosságát emelte ki köszöntőjében: „A sajtó az, ami hosszú évek után is bemutatja a következő generációnak a városunkban történteket, ismerteti az eseményeket, és valójában egy olyan krónika, ami számunkra a gyökereket is jelenti. Ennek nem szabad abbamaradnia, kívánom, hogy minden évben legyen ilyen, ígérem, hogy mi itt leszünk, és ezúton kívánok erőt, egészséget ahhoz, amit a Nyugati Jelen tesz.”
Winkler Gyula EP-képviselő az anyanyelvű sajtó európai jelentőségét tartotta fontosnak kiemelni: „Véleményem szerint nem csak bánsági, vagy határ menti, vagy szórvány jelentősége van ennek a találkozónak – és úgy általában a Nyugati Jelen tevékenységének –, hanem európai jelentősége is. Az újság nehéz körülmények között maradt meg a szórvány egyetlen magyar napilapjaként akkor, amikor országos kiterjedésű magyar napilapok szűntek meg. Én szeretem a nyomtatott sajtót, szeretem kézben tartani az újságot, kívánok hosszú életet a Nyugati Jelennek és munkatársainak sok munkabírást.”
A sajtónap alkalmából számos neves előadót hívtak meg a szervezők, elsőként Puskel Péter aradi helytörténészA sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel tartott részletes, összefoglaló előadást, kiemelve az anyanyelv és hagyományaink megőrzésének, ápolásának fontosságát.
„Köztudott, hogy az írott sajtó ma már nem foglalja el azt a fontos helyet, amelyet a korábbi évtizedekben betöltött, helyét átvette a televízió, rádió, internetes portálok. A média ma a kisebbségek számára a túlélés, a megmaradás éltető forrása. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy identitásunk megőrzésében az aradi magyar sajtó mindent megtett, amit lehetett, úgy, ahogy tehetett” – zárta mondandóját Puskel Péter.
Magyarországról érkezett dr. Csermák Zoltán, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) sajtóirodájának kommunikációs főmunkatársa, hogy Az újságírók felelőssége az anyanyelv ápolásában címmel tartson érdekes, hasznos és egyben szórakoztató előadást.
Beszélt az újságírás betegségeiről, olvasási szokásokról, a kétnyelvűség előnyeiről, a magyar divatszavakról, szlengről, helyesírásról, szókincsről stb.
A legnagyobb magyarországi hírszolgáltató munkatársaként rengeteg újságírói bakival, szellemes, helytelen elírással szembesül, melyekből szemelvényeket olvasott fel, mintegy alátámasztva az előzőleg elmondottakat.
Előadásának befejezéseként beszélt a közmédia nevelő szerepéről is.
Raphael Rebeka egy Izraelben megjelenő magyar nyelvű hetilap, az Új Kelet munkatársa, az idegenbeli identitásápolásról tartott rövid beszédet.
„Mi Magyarországon zsidók, de elsősorban magyarok voltunk. Amikor kimentünk Izraelbe, azt tapasztaltuk, hogy megmaradtunk magyaroknak. A nyelv nagyon fontos számunkra, fontos, hogy ápoljuk, ezért is létezik az Új Kelet. Mi Izraelben mai napig magyarként éljük meg a zsidóságunkat” – mesélte Raphael Rebeka.
Az előadások sorát dr. Borbély Zsolt Attila folytatta, az Arad megyei EMNT elnöke, aki a nemzeti identitás megőrzéséről, a sajtó hatalmas felelősségéről és feladatköréről beszélt a jelenlévőknek. Őt követte Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen munkatársa, aki a szabad sajtó fontosságáról tartott előadást.
„A sajtószabadság egyetemes érték és emberi jog. Segít emelni a közösség életszínvonalát, és ez által boldogabbá tenni a közösséget” – mondta Jámbor Gyula.
A sajtónap utolsó felszólalójaként Chirmiciu András, a Nyugati Jelen Hunyad megyei szerkesztőségvezetője összehasonlította tömbvidéken és szórványvidéken a sajtó szerepét, kiemelve, hogy szórványban az identitás megőrzésének egyik tartópillére a média.
Az előadások után néhány jelenlévő is hozzászólt a témákhoz, gratulált és jókívánságait fejezte ki a Nyugati Jelen munkatársainak. Elhangzott az is, hogy bármennyire is nehéz, de szükséges és fontos megszólítani a fiatalokat, bevonni őket, felkelteni érdeklődésüket, különben rövid időn belül teljesen eltűnik a magyarság, nem lesz utánpótlás.
A közös ebéd elfogyasztása előtt Grosz László saját költeményekkel örvendeztette meg a közönséget, ebéd után kötetlen beszélgetés következett, még Simonfi Imre hegedűje is előkerült, a jelenlévők szórakoztatására.
A sajtónap alkalmából kiadott kiadvány is A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címet viseli, a kis könyvecske témába vágó véleményeket is tartalmaz Arad, Hunyad és Temes megyei közéleti szereplőktől.
A kellemes hangulatban lezajlott sajtónap minden bizonnyal folytatást kíván, abban a reményben, hogy évről évre egyre több magyar ajkú embernek sikerül felismernie a magyar sajtó fontosságát hétköznapjainkban.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2013. augusztus 5.
Tamás Sándor regisztrált a magyar választói jegyzékbe
Az RMDSZ-es politikusok közül elsőként regisztrált a magyar választói jegyzékbe Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat vezetője, a szövetség Kovászna megyei szervezetének elnöke.
Tamás Sándor elmondta, öt évig élt Magyarországon, majd hazatért, mert meggyőződése, hogy a jövőt itthon kell építeni. "Arccal és szívvel Magyarország fele fordulok, fontosnak tartom, hogy éljek törvény adta lehetőséggel, regisztráljak a magyar választói névjegyzékbe, így élhetek a szavazati jogommal" – mondta.Az elöljáró továbbá emlékeztetett, Borboly Csabával, a Hargita Megyei Tanács elnökével együtt az elsők között igényelte a magyar állampolgárságot, és 2011. március 15-én családjával együtt letehette az állampolgársági esküt.
Amint arról beszámoltunk, augusztus elsején megkezdődött a külképviseleteken, valamint a magyarországi választási irodákban az állampolgárságot szerzett külhoni magyarok választási regisztrációja, a jövő évi magyarországi parlamenti választásokra. Ennek keretében a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező kettős állampolgároknak ki kell tölteniük egy nyomtatványt, és azt vissza kell juttatniuk a Nemzeti Választási Irodának (NVI). A regisztrációra a választásokat megelőző tizenötödik napig folyamatosan van lehetőség. A levélben kiküldött nyomtatvány letölthető az internetről és hozzáférhető a külképviseleteken is, majd november 1-jén lehetőség lesz az online regisztrációra is.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egy egyelőre nem nyilvános felmérésre hivatkozva a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen mondta el, a magyar állampolgárságot szerzett erdélyiek 35 százaléka biztosra mondta, további 40 százaléka valószínűsítette, hogy részt vesz a választásokon. Toró szerint az erdélyi magyar pártoknak nem a kampány, hanem a tájékoztatás, a segítségnyújtás lesz a feladatuk a folyamatban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Az RMDSZ-es politikusok közül elsőként regisztrált a magyar választói jegyzékbe Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat vezetője, a szövetség Kovászna megyei szervezetének elnöke.
Tamás Sándor elmondta, öt évig élt Magyarországon, majd hazatért, mert meggyőződése, hogy a jövőt itthon kell építeni. "Arccal és szívvel Magyarország fele fordulok, fontosnak tartom, hogy éljek törvény adta lehetőséggel, regisztráljak a magyar választói névjegyzékbe, így élhetek a szavazati jogommal" – mondta.Az elöljáró továbbá emlékeztetett, Borboly Csabával, a Hargita Megyei Tanács elnökével együtt az elsők között igényelte a magyar állampolgárságot, és 2011. március 15-én családjával együtt letehette az állampolgársági esküt.
Amint arról beszámoltunk, augusztus elsején megkezdődött a külképviseleteken, valamint a magyarországi választási irodákban az állampolgárságot szerzett külhoni magyarok választási regisztrációja, a jövő évi magyarországi parlamenti választásokra. Ennek keretében a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező kettős állampolgároknak ki kell tölteniük egy nyomtatványt, és azt vissza kell juttatniuk a Nemzeti Választási Irodának (NVI). A regisztrációra a választásokat megelőző tizenötödik napig folyamatosan van lehetőség. A levélben kiküldött nyomtatvány letölthető az internetről és hozzáférhető a külképviseleteken is, majd november 1-jén lehetőség lesz az online regisztrációra is.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egy egyelőre nem nyilvános felmérésre hivatkozva a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen mondta el, a magyar állampolgárságot szerzett erdélyiek 35 százaléka biztosra mondta, további 40 százaléka valószínűsítette, hogy részt vesz a választásokon. Toró szerint az erdélyi magyar pártoknak nem a kampány, hanem a tájékoztatás, a segítségnyújtás lesz a feladatuk a folyamatban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 5.
Népnevelőnek avattak szobrot Magyarfaluban
Budau Linának, a csángóföldi magyar oktatási program helyi nevelőjének avattak szobrot augusztus 4-én, vasárnap délután a Bákó melletti, 1500 lelkes Magyarfaluban.
Budau Lina 2007-ben állt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló program szolgálatába, majd a falu összes, magyar órára járó gyerekét és fiatalját tanította. Órarend szerinti foglalkozásokon tanított éneket és táncot, emellett számos, a helyi szokásokat bemutató előadást szervezett. Munkájának legfontosabb vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek.
„Született népművelő, tanító, értékmentő és értékteremtő volt Budau Lina asszony, akinek az emléke előtt ma fejet hajtunk. A közösség iránta érzett megbecsülését jelzi ez az ünnepség. Ez a közösség szereti szülőfaluját, szeretnek itt lenni, hiszen minden, ami őket körülveszi, a kezük munkája, ők építették" – mondta az avatóünnepségen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök rámutatva: „Magyarfalu is egy ilyen sziget, ahol magyarul tanulnak, magyarul énekelnek és magyarul imádkoznak". A szövetségi elnök elismerte, hogy egy ilyen térségben néha nagyon nehéz lehet magyarnak megmaradni, de hozzátette: ezt a szigetet csak az ott élő közösség tudja megtartani.
Az RMDSZ elnöke a szövetség támogatásáról biztosította a helyi közösséget. Budau Lina szobrának felállítását az egri Molnár László és családja kezdeményezte, akik a magyarfalusi csángó közösség régi támogatói. A szobor alkotója Kő Pál, Kossuth díjas szobrászművész, a budapesti Képzőművészeti Egyetem volt rektor-helyettese.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 19. században élt Petrás Incze János, a csángómagyarok néphagyományait először lejegyző pap klézsei szobra után Budau Lina a második, magyarságát vállaló moldvai csángó személyiség, akinek szobrot állítanak szülőföldjén. Budau Lina 43 éves korában, 2012 tavaszán halt meg súlyos betegség következtében.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)
Budau Linának, a csángóföldi magyar oktatási program helyi nevelőjének avattak szobrot augusztus 4-én, vasárnap délután a Bákó melletti, 1500 lelkes Magyarfaluban.
Budau Lina 2007-ben állt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló program szolgálatába, majd a falu összes, magyar órára járó gyerekét és fiatalját tanította. Órarend szerinti foglalkozásokon tanított éneket és táncot, emellett számos, a helyi szokásokat bemutató előadást szervezett. Munkájának legfontosabb vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek.
„Született népművelő, tanító, értékmentő és értékteremtő volt Budau Lina asszony, akinek az emléke előtt ma fejet hajtunk. A közösség iránta érzett megbecsülését jelzi ez az ünnepség. Ez a közösség szereti szülőfaluját, szeretnek itt lenni, hiszen minden, ami őket körülveszi, a kezük munkája, ők építették" – mondta az avatóünnepségen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök rámutatva: „Magyarfalu is egy ilyen sziget, ahol magyarul tanulnak, magyarul énekelnek és magyarul imádkoznak". A szövetségi elnök elismerte, hogy egy ilyen térségben néha nagyon nehéz lehet magyarnak megmaradni, de hozzátette: ezt a szigetet csak az ott élő közösség tudja megtartani.
Az RMDSZ elnöke a szövetség támogatásáról biztosította a helyi közösséget. Budau Lina szobrának felállítását az egri Molnár László és családja kezdeményezte, akik a magyarfalusi csángó közösség régi támogatói. A szobor alkotója Kő Pál, Kossuth díjas szobrászművész, a budapesti Képzőművészeti Egyetem volt rektor-helyettese.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 19. században élt Petrás Incze János, a csángómagyarok néphagyományait először lejegyző pap klézsei szobra után Budau Lina a második, magyarságát vállaló moldvai csángó személyiség, akinek szobrot állítanak szülőföldjén. Budau Lina 43 éves korában, 2012 tavaszán halt meg súlyos betegség következtében.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 5.
A felfüggesztett igazság
Ha abból a mulatságos feltételezésből indulok ki, hogy volt még valamennyi bizalmam a hazai igazságszolgáltatásban, az Varga Gábor jogerős elítélésével oly gyorsan és nyomtalanul illant el, mint mondjuk a Nemzeti Liberális Pártból minden, ami szabadelvű. Szűcs László vezércikke.
Ha abból a mulatságos feltételezésből indulok ki, hogy volt még valamennyi bizalmam a hazai igazságszolgáltatásban, az Varga Gábor jogerős elítélésével oly gyorsan és nyomtalanul illant el, mint mondjuk a Nemzeti Liberális Pártból minden, ami szabadelvű. Ami azzal a kellemetlen hozadékkal is jár, hogy elkezdek visszamenőleges hatállyal is kételkedni minden olyan romániai bírói ítéletben, amihez akár egy szemernyi politikai érdek, szándék, megrendelés köthető. Az ügyészi, bírói világot illető zavarodottságomban még képes leszek olyan feltételezésekbe bocsátkozni, hogy teszem azt Becali, Năstase vagy Voiculescu urak is mind a becsület bajnokai. Pedig értük nem sok kedvem lenne tűzbe tenni a kezem.
Több eset lehetséges. A leginkább kézenfekvő, hogy az Állami Találmányi és Védjegyhivatal időközben a kormányfő által menesztett vezérigazgatója ügyében eljáró taláros emberek szellemi fogyatékos igazságügyi szakmunkások, akik el sem tudták olvasni az eléjük rakott aktákat, ezért a biztonság kedvéért, s önnön fontosságuktól megittasulva bűnösnek találták a gyanúsítottat. Jól tudom, a hazai valóság ezt az első variánst is elbírja, de inkább arra gondolok, hogy a korrupcióellenes hatóságnál a politikai kiegyensúlyozottságra való tekintettel már rég tervbe volt véve legalább egy ismertebb magyar, lehetőleg RMDSZ-es káder jogerős elítéltetése. Keresve sem találni megfelelőbb delikvenst, mint azt az intézményvezetőt, aki másfél évtizede, kormányokon és elnökökön átívelve, hazai és nemzetközi elismertségtől övezve igazgatja a bukaresti hivatalt, egy év megszakítással, mely idő alatt keletkezett is egy olyan ügy, amelybe aztán bele lehetett rángatni. Cinikus, de eredményes próbálkozás. Csak azt csodálom, hogy nem sétáltatták egy kicsit bilincsben a fővárosi bulvármédia legnagyobb örömére. A dolog szépséghibája, hogy most tényleg egy olyan embert szemeltek ki a DNA kommandósai, aki nem csupán becsületes, hanem annak is látszik, akinek a munkáját inkább valami jól hangzó díjjal illett volna a kormányfőnek elismernie, nem az elbocsátó papirossal. Maga Victor Ponta is jól tudja, mennyit ér egy ilyen ítélet, de ugye az igazságszolgáltatás független – legfőképpen az igazságtól, – ezért politikus, kormánytag nem minősítheti, nem vonhatja kétségbe a verdiktet. Végső soron még az RMDSZ is úgy fejezte ki elégedetlenségét a táblabírósági döntéssel kapcsolatban, hogy formálisan nem minősítette az ítéletet. Mert ugye, tudjuk a leckét, ha nem irtjuk tűzzel-vassal a korrupciót, akkor Brüsszel szomorú lesz, de olyan szomorú, hogy veszélybe kerül a schengeni csatlakozás, s még az sem vigasztal senkit, hogy a Védjegyhivatal országos kuriózumként Varga Gábor igazgatósága alatt hamarabb csatlakozott az Unióhoz, mint maga az ország. De tényleg, lehet több Európát akarni kevesebb európaiság árán?
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Ha abból a mulatságos feltételezésből indulok ki, hogy volt még valamennyi bizalmam a hazai igazságszolgáltatásban, az Varga Gábor jogerős elítélésével oly gyorsan és nyomtalanul illant el, mint mondjuk a Nemzeti Liberális Pártból minden, ami szabadelvű. Szűcs László vezércikke.
Ha abból a mulatságos feltételezésből indulok ki, hogy volt még valamennyi bizalmam a hazai igazságszolgáltatásban, az Varga Gábor jogerős elítélésével oly gyorsan és nyomtalanul illant el, mint mondjuk a Nemzeti Liberális Pártból minden, ami szabadelvű. Ami azzal a kellemetlen hozadékkal is jár, hogy elkezdek visszamenőleges hatállyal is kételkedni minden olyan romániai bírói ítéletben, amihez akár egy szemernyi politikai érdek, szándék, megrendelés köthető. Az ügyészi, bírói világot illető zavarodottságomban még képes leszek olyan feltételezésekbe bocsátkozni, hogy teszem azt Becali, Năstase vagy Voiculescu urak is mind a becsület bajnokai. Pedig értük nem sok kedvem lenne tűzbe tenni a kezem.
Több eset lehetséges. A leginkább kézenfekvő, hogy az Állami Találmányi és Védjegyhivatal időközben a kormányfő által menesztett vezérigazgatója ügyében eljáró taláros emberek szellemi fogyatékos igazságügyi szakmunkások, akik el sem tudták olvasni az eléjük rakott aktákat, ezért a biztonság kedvéért, s önnön fontosságuktól megittasulva bűnösnek találták a gyanúsítottat. Jól tudom, a hazai valóság ezt az első variánst is elbírja, de inkább arra gondolok, hogy a korrupcióellenes hatóságnál a politikai kiegyensúlyozottságra való tekintettel már rég tervbe volt véve legalább egy ismertebb magyar, lehetőleg RMDSZ-es káder jogerős elítéltetése. Keresve sem találni megfelelőbb delikvenst, mint azt az intézményvezetőt, aki másfél évtizede, kormányokon és elnökökön átívelve, hazai és nemzetközi elismertségtől övezve igazgatja a bukaresti hivatalt, egy év megszakítással, mely idő alatt keletkezett is egy olyan ügy, amelybe aztán bele lehetett rángatni. Cinikus, de eredményes próbálkozás. Csak azt csodálom, hogy nem sétáltatták egy kicsit bilincsben a fővárosi bulvármédia legnagyobb örömére. A dolog szépséghibája, hogy most tényleg egy olyan embert szemeltek ki a DNA kommandósai, aki nem csupán becsületes, hanem annak is látszik, akinek a munkáját inkább valami jól hangzó díjjal illett volna a kormányfőnek elismernie, nem az elbocsátó papirossal. Maga Victor Ponta is jól tudja, mennyit ér egy ilyen ítélet, de ugye az igazságszolgáltatás független – legfőképpen az igazságtól, – ezért politikus, kormánytag nem minősítheti, nem vonhatja kétségbe a verdiktet. Végső soron még az RMDSZ is úgy fejezte ki elégedetlenségét a táblabírósági döntéssel kapcsolatban, hogy formálisan nem minősítette az ítéletet. Mert ugye, tudjuk a leckét, ha nem irtjuk tűzzel-vassal a korrupciót, akkor Brüsszel szomorú lesz, de olyan szomorú, hogy veszélybe kerül a schengeni csatlakozás, s még az sem vigasztal senkit, hogy a Védjegyhivatal országos kuriózumként Varga Gábor igazgatósága alatt hamarabb csatlakozott az Unióhoz, mint maga az ország. De tényleg, lehet több Európát akarni kevesebb európaiság árán?
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. augusztus 5.
Ellopott erdők nyomában
Történelmi családhoz fűződő múltját letagadva végezhetett középiskolát, majd egyetemet. A székely közbirtokosság történetének megírója és a közbirtokossági javak visszaszerzésének vezéralakja, Garda Dezső szerint képtelenek vagyunk tanulni múltunk hibáiból.
– Mennyire határozza meg pályája alakulását, ha valaki történelmi családból származik? Ösztönösen jobban vonzódik a történelem iránt?
– A hatvanas évekbeli gyerekkoromban ez az örökség súlyos koloncnak számított, apám legszívesebben titkolta volna, hogy ne hozzon nehéz helyzetbe. Dédnagyapám, Garda József az 1848-as forradalom szabadságharcosa volt, majd külföldről való hazatérte után a nagyenyedi kollégiumban tanított. Az 1899-es nyugdíjazásakor ő volt a kollégium utolsó teológiai tanára, ekkor szűnt meg ugyanis a tanintézet egyetemi rangja. Nagyapámat, Garda Kálmánt az erdélyi hangyaszövetkezeti mozgalom egyik vezéregyéniségeként tartották számon. A családi múltat leginkább apám szenvedte meg 1948 után: politikai okokból, koholt vádak alapján többször is börtönre ítélték, 1961-ben pedig gyanús körülmények között halt meg.
– Megbélyegzett család sarjaként hogyan lett történész?
– Úgy is fogalmazhatnék: sok szerencsével. Édesanyám Kolozsváron szült meg, ott állították ki a születési bizonyítványom, így sikerült „letagadnom” a nagyenyedi múltamat. Egy kevésbé ismert kolozsvári középiskolába írattak, hogy ne szúrjak szemet senkinek, majd bejutottam a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelemszakára, amelyet 1973-ban végeztem el.
– Milyen volt a Ceauşescu-korszak kezdetén történelmet tanulni Kolozsváron? Egyáltalán: lehetett-e elfogulatlanul beszélni a román, illetve a magyar történelemről?
– Kedvenc tanárom és szellemi mentorom, Imre István jeles történészünk kivételével alig tudok olyan embert említeni, akire fel tudtam nézni egyetemi éveim során. A tanárok többsége belesimult a tájba, lojálisak voltak a rendszerhez. Diákként legtöbben Imre Istvánnál találtunk „menedéket”, ő vezetett rá a történészi munka igazi kihívásaira. Sem a román, sem a magyar történetírással szemben nem volt elfogult. Amikor egyetem után megkerestem, hogy foglalkozzam-e magyar őstörténettel, turkológiával, óva intett tőle, nehogy elcsússzak ezen a pászmán. Külföldön akkor már megjelentek történelmi legendák a 30-40 ezer éves székely népről, meg arról, hogy Hannibál is székely volt, így nekem is felcsigázta a fantáziámat. Imre István négyszemközt azt mondta: ez a fajta magyar őstörténet és a dákó-római kontinuitáselmélet között az a hasonlóság, hogy mindkettő mese.
– A székely közbirtokosság erdélyi szakértőjeként tartják számon. Hogyan lelt erre az útra?
– A történetíráshoz szóló első fogódzót Imre Istvántól kaptam, aki a Változó valóság című tanulmánykötet összeállításakor beajánlott a Kriterion Könyvkiadóhoz. Ezt követően folyamatosan jelentek meg hazai lapokban a székely történelemmel kapcsolatos írásaim. Miközben Gyergyóremetén, majd Gyergyószentmiklóson tanítottam történelmet, levéltárakban kutattam a székely múltat. Helyi ismertségemnek köszönhetően az akkori városvezetőség engem kért fel Gyergyószentmiklós történetének megírására. És ez lett a vesztem.
– Ezt hogyan értsük?
– Fiatal történészként nem voltam tisztában azzal, hogy egy ilyen munkának milyen politikai feltételeknek kell megfelelnie. Kutattam az elérhető levéltári forrásokat, hónapokon át dolgoztam keményen, közben innen is, onnan is érkeztek a furcsábbnál furcsább kérések. Az egyik pártvezető azt követelte, hogy külön fejezetet szenteljek Mihai Viteazul gyergyói látogatásának, és írjam meg, mekkora lelkesedéssel fogadták a székelyek a román vajdát. Amikor értetlenkedve visszakérdeztem, hogy ezt honnan veszi, rám mordult, hogy e nélkül nem fog a könyv megjelenni. Nem adtam be a derekam, a könyvet mégis kinyomtatták. Az öröm azonban nem sokáig tartott, mert a Szekuritáté már a nyomdából elkobozta a teljes tételt.
– Bezúzták?
– Annál is szörnyűbb dolog történt: elégették. Ezt a szekusdossziémból tudom: az a Rab István adott parancsot a könyv elhamvasztására, akit éberségéért Gyergyószentmiklósról Kovászna megye első titkárává avanzsáltak. De más is történt akkor, amiről szintén a rendszerváltás után szerezhettem tudomást. Imre Istvánt, mint egykori tanáromat a Szekuritáté arra akarta rákényszeríteni, hogy írjon elítélő jelentést a könyvről, amely alapján eljárást kezdeményezhettek volna ellenem. A dossziém tanúsága szerint ezt Imre István a fenyegetőzések ellenére megtagadta.
– Hogyan vészelte át ezt az időszakot?
– Több száz oldalas szekusdossziém szerint minden lépésemet követték, de nem távolítottak el a tanügyből. Talán elmagyarázta valaki nekik, hogy mégsem államellenes tevékenység, ha saját történelméről ír a történész. Tény, hogy több könyvem nem jelenhetett meg: a Kriterionnál két kötetem állt várólistán 1989 decemberéig. Az akkori híres cenzor, Koppándi Sándor egyenesen Elena Ceauşescunak írt levelet az egyik kéziratom ügyében, nehogy megjelenhessen a székelyek cenzúrázatlan története. Öröm az ürömben, hogy mindeközben a román történészek körében is többen kezdtek érdeklődni a székelyek történetéről. Demény Lajosnak köszönhetem, hogy 1984–85-ben a Román Akadémián román történészek előtt több részből álló előadássorozatot tarthattam a székelység történetéről. A román és magyar pártfőtitkár, Ceauşescu és Grósz Károly találkozása alkalmával a Scânteia írt részletes beszámolót az akadémián tartott előadásaimról, a cikk szerint az erdélyi magyar történészek szabadon tanulmányozhatják saját történelmüket. Kapóra jöttem.
– A székely közbirtokosságról akkoriban még aligha eshetett szó...
– Ennek a története már átnyúlik a rendszerváltás utáni évekre. Egy svédországi magyar keresett meg, akinek édesapja a gyergyószentmiklósi közbirtokosság menedékházát bérelte. Arra kért, írjam meg a székely közbirtokosság történetét, mert nem jutnak adatokhoz. Kötélnek álltam, a teljes mű azonban csak tíz év múlva, 2002-ben készült el. A munka óriási levéltári kutatást igényelt, Csíkszeredától Kolozsváron át Budapestig minden fellelhető forrást megkerestem. A közbirtokosságért vállaltam 1996-ban a parlamenti képviselőséget is.
– Pedig akkor még szó sem volt a közbirtokossági javak visszaszolgáltatásáról. A dokumentáció birtokában erre nagyobb esélyt látott?
– Amikor az RMDSZ színeiben bejutottam a parlamentbe, román körökben is felfedeztek közbirtokossági szakértőként. Beválasztottak a Román Erdőbirtokosok Szövetségének vezetőségébe, elkezdtük a tájékozódást. Tudtam, hogy az erdélyi közbirtokossághoz hasonló közösségi tulajdonforma létezett Moldvában és Olténiában is. Azzal is tisztában voltam, hogy az akció csak akkor lehet sikeres, ha nem csak a magyarok kérik vissza jussukat, hanem a román közbirtokosok is. Vasile Lupu parasztpárti képviselővel közösen mozgósítottuk a Vrancea megyei közbirtokosokat, velük együtt más moldvai, olténiai és erdélyi közbirtokosok is tüntettek Bukarestben, sőt, a parlamentben is rendeztünk egyféle közmeghallgatást. A román politikumnak lépnie kellett, annak ellenére, hogy a Demokrata Konvenció egyetlen pártja sem akarta igazán rendezni ezt a kényes ügyet.
– Mitől volt ez kényesebb téma, mint másféle tulajdon visszaszolgáltatás?
– A parlament folyosóin elkezdődött a suttogó propaganda, hogy a székelyeket akarjuk helyzetbe hozni. A román politikát nem az érdekelte, hogy több százezer hektár moldvai közbirtokossági erdő kerül vissza a románok tulajdonába, hanem az zavarta őket, hogy a székelység túlságosan megerősödik gazdaságilag. Hosszú és gyötrelmes időszak volt, saját törvénykezdeményezésemet a parlamentben lesöpörték az asztalról. Kompromisszumos megoldásként Vasile Lupu a 2000/1-es földtörvénybe rejtette el a közbirtokossági erdők visszaadását, ez ment át a törvényhozáson.
– Mondhatnánk: minden jó, ha a vége jó. Az elmúlt tíz évben sikerült visszaszerezni a teljes közbirtokossági vagyont?
– Ez sem ment könnyen. A hatalomra kerülő Szociáldemokrata Párt egyik első lépése a visszaszolgáltatás leállítása volt. Az RMDSZ és a PSD közötti egyezség nyomán született meg a 120-as sürgősségi kormányrendelet, amely a törvény alkalmazását szabályozta. Ez kimozdította ügyünket a holtpontról, mára visszaszereztük a teljes közbirtokossági vagyont, az új rendelet alkalmazási módszertanát viszont úgy alkották meg, hogy idegen elemek dönthessenek az igazi tulajdonosok feje fölött. Ebben az RMDSZ is érdekelt volt, hiszen soraiban foglalt helyet a székelyföldi famaffia jelentős része. Érdekes módon azonban az első években a magyar polgármesterek, és egyéb tisztségviselők hátráltatták legvehemensebben a törvény alkalmazását, olyan emberek, akik közvetlen hasznot húztak az illegális fakitermelésből. Nagyon nehezen lehetett visszaszolgáltatni a magán- és a közbirtokossági erdőket. Parlamenti mandátumaim erre a harcra mentek rá.
– RMDSZ-képviselőként harcolt az RMDSZ-es famaffia ellen?
– Egyértelművé vált, hogy ez a harc nem lehet hosszú távú, ki is utáltak a szervezetből, kényszerpályára kerültem, politikai pályafutásom véget ért. Az első székelyföldi közbirtokosságokat magam alapítottam még a törvény megjelenése előtt. Akkoriban mögöttünk álltak a teljes faluközösségek, míg ezek vezetőit ellenem nem fordították. A közbirtokossági vezetők a legtöbb helyen nem akarták megérteni, hogy a közbirtokosság közösségi tulajdon, ami iránt közösségi felelősséggel tartozunk. Ennek a folyamatnak lett az áldozata a gyergyóalfalui alpolgármester is. Székelyföld szomorú helyzetben van: erdeinek kiirtásával saját jövőjét lopja el.
– Önt hallgatva, az az érzésünk, hogy a történelem ismétli önmagát.
– Egyik új könyvem a két világháború közötti Gyergyói-medence közéletéről szól. Megdöbbentő felismerés, hogy mekkora a hasonlóság a korabeli magyar párt és az RMDSZ között. A politikum akkor sem, most sem ismeri fel az egyszerű emberek boldogulásának fontosságát. Nem tudunk, vagy nem akarunk hibáinkból tanulni.
Garda Dezső
Szociográfus, történész, politikus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója. 1948-ban született, 1973-ban szerzett történész diplomát a kolozsvári egyetemen, a rendszerváltásig Gyergyóremetén és Gyergyószentmiklóson tanított történelmet. 1996-2008 között az RMDSZ Hargita megyei képviselője volt a román parlamentben, a közbirtokossági törvény megalkotója, a közbirtokossági erdők visszaszerzésének kezdeményezője. 2002-ben jelent meg A székely közbirtokosság című, két kötetes történelmi munkája. A rendszerváltás óta mintegy húsz, a székely történelemmel kapcsolatos könyvet, tanulmányt publikált.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Történelmi családhoz fűződő múltját letagadva végezhetett középiskolát, majd egyetemet. A székely közbirtokosság történetének megírója és a közbirtokossági javak visszaszerzésének vezéralakja, Garda Dezső szerint képtelenek vagyunk tanulni múltunk hibáiból.
– Mennyire határozza meg pályája alakulását, ha valaki történelmi családból származik? Ösztönösen jobban vonzódik a történelem iránt?
– A hatvanas évekbeli gyerekkoromban ez az örökség súlyos koloncnak számított, apám legszívesebben titkolta volna, hogy ne hozzon nehéz helyzetbe. Dédnagyapám, Garda József az 1848-as forradalom szabadságharcosa volt, majd külföldről való hazatérte után a nagyenyedi kollégiumban tanított. Az 1899-es nyugdíjazásakor ő volt a kollégium utolsó teológiai tanára, ekkor szűnt meg ugyanis a tanintézet egyetemi rangja. Nagyapámat, Garda Kálmánt az erdélyi hangyaszövetkezeti mozgalom egyik vezéregyéniségeként tartották számon. A családi múltat leginkább apám szenvedte meg 1948 után: politikai okokból, koholt vádak alapján többször is börtönre ítélték, 1961-ben pedig gyanús körülmények között halt meg.
– Megbélyegzett család sarjaként hogyan lett történész?
– Úgy is fogalmazhatnék: sok szerencsével. Édesanyám Kolozsváron szült meg, ott állították ki a születési bizonyítványom, így sikerült „letagadnom” a nagyenyedi múltamat. Egy kevésbé ismert kolozsvári középiskolába írattak, hogy ne szúrjak szemet senkinek, majd bejutottam a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelemszakára, amelyet 1973-ban végeztem el.
– Milyen volt a Ceauşescu-korszak kezdetén történelmet tanulni Kolozsváron? Egyáltalán: lehetett-e elfogulatlanul beszélni a román, illetve a magyar történelemről?
– Kedvenc tanárom és szellemi mentorom, Imre István jeles történészünk kivételével alig tudok olyan embert említeni, akire fel tudtam nézni egyetemi éveim során. A tanárok többsége belesimult a tájba, lojálisak voltak a rendszerhez. Diákként legtöbben Imre Istvánnál találtunk „menedéket”, ő vezetett rá a történészi munka igazi kihívásaira. Sem a román, sem a magyar történetírással szemben nem volt elfogult. Amikor egyetem után megkerestem, hogy foglalkozzam-e magyar őstörténettel, turkológiával, óva intett tőle, nehogy elcsússzak ezen a pászmán. Külföldön akkor már megjelentek történelmi legendák a 30-40 ezer éves székely népről, meg arról, hogy Hannibál is székely volt, így nekem is felcsigázta a fantáziámat. Imre István négyszemközt azt mondta: ez a fajta magyar őstörténet és a dákó-római kontinuitáselmélet között az a hasonlóság, hogy mindkettő mese.
– A székely közbirtokosság erdélyi szakértőjeként tartják számon. Hogyan lelt erre az útra?
– A történetíráshoz szóló első fogódzót Imre Istvántól kaptam, aki a Változó valóság című tanulmánykötet összeállításakor beajánlott a Kriterion Könyvkiadóhoz. Ezt követően folyamatosan jelentek meg hazai lapokban a székely történelemmel kapcsolatos írásaim. Miközben Gyergyóremetén, majd Gyergyószentmiklóson tanítottam történelmet, levéltárakban kutattam a székely múltat. Helyi ismertségemnek köszönhetően az akkori városvezetőség engem kért fel Gyergyószentmiklós történetének megírására. És ez lett a vesztem.
– Ezt hogyan értsük?
– Fiatal történészként nem voltam tisztában azzal, hogy egy ilyen munkának milyen politikai feltételeknek kell megfelelnie. Kutattam az elérhető levéltári forrásokat, hónapokon át dolgoztam keményen, közben innen is, onnan is érkeztek a furcsábbnál furcsább kérések. Az egyik pártvezető azt követelte, hogy külön fejezetet szenteljek Mihai Viteazul gyergyói látogatásának, és írjam meg, mekkora lelkesedéssel fogadták a székelyek a román vajdát. Amikor értetlenkedve visszakérdeztem, hogy ezt honnan veszi, rám mordult, hogy e nélkül nem fog a könyv megjelenni. Nem adtam be a derekam, a könyvet mégis kinyomtatták. Az öröm azonban nem sokáig tartott, mert a Szekuritáté már a nyomdából elkobozta a teljes tételt.
– Bezúzták?
– Annál is szörnyűbb dolog történt: elégették. Ezt a szekusdossziémból tudom: az a Rab István adott parancsot a könyv elhamvasztására, akit éberségéért Gyergyószentmiklósról Kovászna megye első titkárává avanzsáltak. De más is történt akkor, amiről szintén a rendszerváltás után szerezhettem tudomást. Imre Istvánt, mint egykori tanáromat a Szekuritáté arra akarta rákényszeríteni, hogy írjon elítélő jelentést a könyvről, amely alapján eljárást kezdeményezhettek volna ellenem. A dossziém tanúsága szerint ezt Imre István a fenyegetőzések ellenére megtagadta.
– Hogyan vészelte át ezt az időszakot?
– Több száz oldalas szekusdossziém szerint minden lépésemet követték, de nem távolítottak el a tanügyből. Talán elmagyarázta valaki nekik, hogy mégsem államellenes tevékenység, ha saját történelméről ír a történész. Tény, hogy több könyvem nem jelenhetett meg: a Kriterionnál két kötetem állt várólistán 1989 decemberéig. Az akkori híres cenzor, Koppándi Sándor egyenesen Elena Ceauşescunak írt levelet az egyik kéziratom ügyében, nehogy megjelenhessen a székelyek cenzúrázatlan története. Öröm az ürömben, hogy mindeközben a román történészek körében is többen kezdtek érdeklődni a székelyek történetéről. Demény Lajosnak köszönhetem, hogy 1984–85-ben a Román Akadémián román történészek előtt több részből álló előadássorozatot tarthattam a székelység történetéről. A román és magyar pártfőtitkár, Ceauşescu és Grósz Károly találkozása alkalmával a Scânteia írt részletes beszámolót az akadémián tartott előadásaimról, a cikk szerint az erdélyi magyar történészek szabadon tanulmányozhatják saját történelmüket. Kapóra jöttem.
– A székely közbirtokosságról akkoriban még aligha eshetett szó...
– Ennek a története már átnyúlik a rendszerváltás utáni évekre. Egy svédországi magyar keresett meg, akinek édesapja a gyergyószentmiklósi közbirtokosság menedékházát bérelte. Arra kért, írjam meg a székely közbirtokosság történetét, mert nem jutnak adatokhoz. Kötélnek álltam, a teljes mű azonban csak tíz év múlva, 2002-ben készült el. A munka óriási levéltári kutatást igényelt, Csíkszeredától Kolozsváron át Budapestig minden fellelhető forrást megkerestem. A közbirtokosságért vállaltam 1996-ban a parlamenti képviselőséget is.
– Pedig akkor még szó sem volt a közbirtokossági javak visszaszolgáltatásáról. A dokumentáció birtokában erre nagyobb esélyt látott?
– Amikor az RMDSZ színeiben bejutottam a parlamentbe, román körökben is felfedeztek közbirtokossági szakértőként. Beválasztottak a Román Erdőbirtokosok Szövetségének vezetőségébe, elkezdtük a tájékozódást. Tudtam, hogy az erdélyi közbirtokossághoz hasonló közösségi tulajdonforma létezett Moldvában és Olténiában is. Azzal is tisztában voltam, hogy az akció csak akkor lehet sikeres, ha nem csak a magyarok kérik vissza jussukat, hanem a román közbirtokosok is. Vasile Lupu parasztpárti képviselővel közösen mozgósítottuk a Vrancea megyei közbirtokosokat, velük együtt más moldvai, olténiai és erdélyi közbirtokosok is tüntettek Bukarestben, sőt, a parlamentben is rendeztünk egyféle közmeghallgatást. A román politikumnak lépnie kellett, annak ellenére, hogy a Demokrata Konvenció egyetlen pártja sem akarta igazán rendezni ezt a kényes ügyet.
– Mitől volt ez kényesebb téma, mint másféle tulajdon visszaszolgáltatás?
– A parlament folyosóin elkezdődött a suttogó propaganda, hogy a székelyeket akarjuk helyzetbe hozni. A román politikát nem az érdekelte, hogy több százezer hektár moldvai közbirtokossági erdő kerül vissza a románok tulajdonába, hanem az zavarta őket, hogy a székelység túlságosan megerősödik gazdaságilag. Hosszú és gyötrelmes időszak volt, saját törvénykezdeményezésemet a parlamentben lesöpörték az asztalról. Kompromisszumos megoldásként Vasile Lupu a 2000/1-es földtörvénybe rejtette el a közbirtokossági erdők visszaadását, ez ment át a törvényhozáson.
– Mondhatnánk: minden jó, ha a vége jó. Az elmúlt tíz évben sikerült visszaszerezni a teljes közbirtokossági vagyont?
– Ez sem ment könnyen. A hatalomra kerülő Szociáldemokrata Párt egyik első lépése a visszaszolgáltatás leállítása volt. Az RMDSZ és a PSD közötti egyezség nyomán született meg a 120-as sürgősségi kormányrendelet, amely a törvény alkalmazását szabályozta. Ez kimozdította ügyünket a holtpontról, mára visszaszereztük a teljes közbirtokossági vagyont, az új rendelet alkalmazási módszertanát viszont úgy alkották meg, hogy idegen elemek dönthessenek az igazi tulajdonosok feje fölött. Ebben az RMDSZ is érdekelt volt, hiszen soraiban foglalt helyet a székelyföldi famaffia jelentős része. Érdekes módon azonban az első években a magyar polgármesterek, és egyéb tisztségviselők hátráltatták legvehemensebben a törvény alkalmazását, olyan emberek, akik közvetlen hasznot húztak az illegális fakitermelésből. Nagyon nehezen lehetett visszaszolgáltatni a magán- és a közbirtokossági erdőket. Parlamenti mandátumaim erre a harcra mentek rá.
– RMDSZ-képviselőként harcolt az RMDSZ-es famaffia ellen?
– Egyértelművé vált, hogy ez a harc nem lehet hosszú távú, ki is utáltak a szervezetből, kényszerpályára kerültem, politikai pályafutásom véget ért. Az első székelyföldi közbirtokosságokat magam alapítottam még a törvény megjelenése előtt. Akkoriban mögöttünk álltak a teljes faluközösségek, míg ezek vezetőit ellenem nem fordították. A közbirtokossági vezetők a legtöbb helyen nem akarták megérteni, hogy a közbirtokosság közösségi tulajdon, ami iránt közösségi felelősséggel tartozunk. Ennek a folyamatnak lett az áldozata a gyergyóalfalui alpolgármester is. Székelyföld szomorú helyzetben van: erdeinek kiirtásával saját jövőjét lopja el.
– Önt hallgatva, az az érzésünk, hogy a történelem ismétli önmagát.
– Egyik új könyvem a két világháború közötti Gyergyói-medence közéletéről szól. Megdöbbentő felismerés, hogy mekkora a hasonlóság a korabeli magyar párt és az RMDSZ között. A politikum akkor sem, most sem ismeri fel az egyszerű emberek boldogulásának fontosságát. Nem tudunk, vagy nem akarunk hibáinkból tanulni.
Garda Dezső
Szociográfus, történész, politikus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója. 1948-ban született, 1973-ban szerzett történész diplomát a kolozsvári egyetemen, a rendszerváltásig Gyergyóremetén és Gyergyószentmiklóson tanított történelmet. 1996-2008 között az RMDSZ Hargita megyei képviselője volt a román parlamentben, a közbirtokossági törvény megalkotója, a közbirtokossági erdők visszaszerzésének kezdeményezője. 2002-ben jelent meg A székely közbirtokosság című, két kötetes történelmi munkája. A rendszerváltás óta mintegy húsz, a székely történelemmel kapcsolatos könyvet, tanulmányt publikált.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. augusztus 6.
Világnemzet anyaországi háttérrel
Román–magyar párbeszédet alig, magyar–magyar párbeszédet egyáltalán nem hozott a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Tusványos azonban így is megőrizte gondolatébresztő és műhelymunka szerepét.
Sikeres 24. Tusványoson vagyunk túl. A rendezvény bebizonyította, hogy folyamatosan képes fejlődni – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „szenátusának” társelnöke, Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az önrendelkezés kérdéskörét, kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette a 24. tábor legfontosabb témáinak. Azzal maga is egyetért, hogy idén kissé háttérbe szorult a román–magyar párbeszéd. „Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire ingatag lábakon áll a kormánykoalíció, bármelyik pillanatban széteshet, és ebben az esetben mindkét párt számít az RMDSZ-re. Ilyen helyzetben nem jönnek el a szabadegyetemre számukra kényes témákról értekezni” – próbált magyarázatot találni a román politikusi távollétre.
Toró T. Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a tusnádfürdői rendezvényen nem adódott lehetőség a romániai magyar politikai szervezetek közti párbeszédre. „Bár az EMNP mindent megtett annak érdekében, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen, az RMDSZ – annak ellenére, hogy a rendezvény előtt néhány nappal még úgy tűnt, csúcsvezetési szinten is képviselteti magát – mondvacsinált okokból távol maradt. A hivatalos indoklás – úgymond szolidaritást vállaltak Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével –, szerintem a kérdésben testületi döntés született. Stratégiai lépés volt, ami arra utal, hogy az RMDSZ továbbra sem akarja elismerni a Néppárt szerepét. A háttérbeszélgetések alapján azonban kiderült ki, hogy az RMDSZ is egyetért velünk abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.”
Macitól a MISZSZ-ig
Csűrdörmögő, a szavazás nyomán elkeresztelt tusványosi kabalamaci idén a kakukkos óra szárnyas állatának szerepét is átvette és az egyre tágabb értelemmel rendelkező székely zászló alatt pontos időjelzést adott július 23-án: a „mi időnk” tartott is négy napon és öt éjszakán át. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor több mint ötven oldalas idei programfüzete legalábbis erről tanúskodik, s aki bele is kóstolt a programokba, megállapíthatta: zsúfolt, de tartalmas tusványosi forgatag volt az idei is. Bár a politikai paletta idén nem volt túl színes – az óvodai civakodásra hasonlító egymásra mutogatásból csak a valódi okok maradtak ki a meghívás és/vagy távolmaradás mesei (szó)fordulatokkal tarkított történetéből – a program apolitikus része így is sokaknak szólhatott: pártszimpátiától, nemtől és életkortól függetlenül. Magyar-román párbeszédre pedig olyan témák szolgáltattak alapot, mint nemzeti jelképeink – Sabin Gherman és Lucian Mândruţă publicisták is letették a garast egymás kultúrája és közös értékeink mellett ‒ vagy az online „rom-magyar” barátság. Határainkon túlról pedig nem csak magyarországi politikusok és közéleti szereplők, hanem olyan külföldi személyiségek is ellátogattak Tusnádfürdőre, mint például a moldovai Gagauzia kormányzója, Mihail Formuzal.
A főszervező Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács negyedszáz hivatalos partnerével karöltve 25 helyszínen forgatta a mi időnk kerekét. A Lőrincz Csaba sátor idén is a rendezvénysorozat vezérhajójának számított: a sepsiszentgyörgyi születésű, 49 esztendősen elhunyt politológus nevét viselő, egykori Fősátor szolgált a legfontosabb előadások és beszélgetések helyszínéül. Az esti koncertek helyszíne pedig szintén a szokásos, azaz a nagyszínpad volt. Bár ez utóbbi helyszínhez idén a szokásosnál is több koncert és buli társult: a Magna Cum Laude vagy a Csík zenekar utolsó akkordjai után sem maradt csendes a tusnádfürdői völgy. A MISZSZ-sátor színpada mellett a mindig zsúfolt csűr, az idén debütáló Cseh Tamás sátor és a már szintén „bejáratott” DEPO-T-Systems sátor a maga rendjén kiakaszthatta volna a „megtelt” táblát. Ha lettek volna fizikai korlátai a bulihelyszíneknek, de szerencsére nem voltak. A DEPO, vagyis Design Pont&Kreatív műhely napközben olyan témáknak szolgált otthonul, mint az animációk, építészet, divat, este viszont a jó zenéknek hódolt, akárcsak az a sok száz fiatal, aki a zuhanyzók melletti, Medve-köznek keresztelt terepen bulizott a dj-k, vagy a Szempöl együttes zenéjére. A MISZSZ-sátor zenei kínálatát ‒ előbb elő koncertek, majd dj-session-ök ‒ pedig minden sátorozó élvezhette, akár akarta, akár nem, mivel idén is kiérdemelte a táborozókhoz legközelebbi, leghangosabb és leghosszabb ideig zenét szolgáltató sátor megtisztelő címét.
Átlényegült focipálya
A futballpályán kapott helyet a több könyv bemutatójához is otthonul szolgáló Tilos kávéház, és a Cseh Tamás sátor, ahol napközben találkozni lehetett az esti nagykoncertek előadóival. Átellenben, az Erdély Caféban naponta más-más tematika szerepelt: az erdélyi örökség, erdélyi termék és Erdély jövőjét is taglaló előadások a Magyar Turizmus Zrt. helyszínének szomszédságában zajlottak, ahol magyarországi régiókat követett a napi kínálat. Látvány és hangzás szempontjából is teljesen újnak számított viszont az MTVA látványos rádióstúdiója: a Kossuth és a Petőfi Rádió élő műsorokkal is jelentkezett az erdélyi táborból.
A tágabb szomszédságot a főként gazdasági témákat tárgyaló Wekerle-Mikó sátor és a napközben ifjúságot képviselő, ám a „komolyságot” estére teljesen levetkőző MISZSZ-sátor jelentették: ez utóbbi helyszínen napszállta idején a dumaszínház műfajának jeles és méltán „kinevetett” képviselői vették át az irányítást. Néha túlságosan is, hiszen a szemközt álló Kós Károly sátor kevésbé vicces, ám mindenképp érdeklődésre számot tartó előadásainak furcsa aláfestésként szolgált a fel-felhangzó kacajhullám. A Kós Károly sátor közéleti, politikai témáit viszont jól kiegészítették a Commitmentesek oktatásügyi beszélgetései.
Arcok Erdélyből
Elhagyva a focipálya és a sportcsarnok területét, valamint a Gyöngyvirág lassan már mitikussá emelkedett teraszát, a faházikók változatlanságot sugalló sora között kapott helyet az MTVA élménysarka: itt nem csak meséket vagy filmeket lehetett nézni, hanem mesehősökként is lehetett pózolni, sőt, részt lehetett venni azon az arcfotózáson is, amelynek eredményeit a köztévé reklámszüneteiben láthatjuk. Szóval, ha erdélyi arcok bukkannak fel a képernyőn, a felvételek valószínűleg Tusványoson készültek.
A „térség” további kínálatát adta a nappali vetítések és éjszakai „duhajkodások” otthona, a Csűr, az irodalmi fókuszú Csűr-terasz, a minden évben Tusványoson szolgáló keresztény Keskeny út sátor, a főleg édesanyáknak és csemetéiknek szóló CsAK EGY sátor, az Integratio Alapítvány EU-karavánja, de a két erdélyi magyar magánegyetemet képviselő programhelyszínek is. Utóbbiak fiatalos lendülettel és témákkal várták a táborozókat, így aki arrafelé tévedt, mindaddig tán fel sem merült tudományos kérdésekre is választ kaphatott.
A névsorolvasás nem volna teljes Tusványos egyik legsokoldalúbb helyszíne nélkül: a Magyar Teátrum színházi sátra nem csak a szó szoros értelmében vett színházi produkcióknak adott otthont, sőt, előtere nappal a kisgyerekes szülők számára hozhatott megnyugvást: a sok színes gyerekjátékot sok apró kéz szorongatta a négy nap alatt, miközben mellettük a felnőttek sem unatkoztak, például ördöglakatot próbáltak nyílásra bírni. A Nemzeti Színház épülettörténeti kiállítása és a Weöres-centenárium olvasósarka hozta az idei Tusványos Teátrum újdonságait, de eleddig nem látott látványosságot hozott az a bejárható „labirintus installáció” is, ami az infógrafika sűrített színes nyelvén vázolta Erdély történelmi esélyét, az autonómiát. A tábor ‒ több értelemben véve is ‒ legegyedibb pontját idén is a Corvina sátor borkóstolói jelentették, s ezzel körbe is jártuk a helyszínt, amelyet egyszer azért csak meglátogatott egy élő „der medve”, ám szerencsésen távozott is.
Sátortalanul
A helyszínek sora természetesen csak egy a több Tusványos-tényező közül, hiszen az úton, vagy sörcsap mellett töltött idő, az idei fehér egyenpólót viselő két fiatal hulladék pillepalackokból készített tutajának érkezése, vagy „Az autonómia a megoldás” feliratú karszalag beszerzése, illetve a „Tusványos rabja vagyok” üzenetű fénykép készítése sátorfüggetlenül zajlott. Akárcsak az a sok-sok köszöntés és bemutatkozás is, ami Tusnádfürdőn minden évben változatlanul zavarba hozza az embert. Rendkívüli premierként Tusványoson mutatták be a Kriza János Vadrózsák című székelyföldi népköltészeti gyűjtésének második részét – 150 évvel az első kötet megjelenése után.
„Tusványos forevör! Millió köszönet minden szervezőnek! Jövőre ott vagyunk! Ilyen képeket meg ne tegyetek fel, mert megszakad a szívünk” ‒ áll a tábor több mint 12 ezres „Facebook-táborának” egyik lakója által közölt hozzászólásban, utalva egy olyan felvételre, melyen a nyüzsgő helyszín immár elárvulva emlékezik az épp csak elmúlt szép időkre. Az időre, amelyik a miénk volt, és közel egy hét együtt töltött idő után bizton állítható: a miénk is lesz. Nem csak Románia legkisebb városában, Tusnádfürdőn, hanem kinek-kinek az otthonában is.
A kettős állampolgárság kérdése
„A 20. századi történelem Magyarországot szétszórt nemzetté tette, úgy, hogy egyes nemzetrészek közé csak választóvonalakat húztak. Ha a magyarok egy erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni” – hangsúlyozta a miniszterelnök. A dolgok jelenlegi állása szerint közjogi kapcsolatokat létrehozni a világon élő magyarok között nem területi alapon, hanem az állampolgárság kötelékén keresztül lehet. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar egy olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, amit a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
A rendezvény keretében felszólaló Tőkés László azt kérte Orbán Viktortól, hogy a magyar kormány vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan Ausztria is tette Dél-Tirol esetében. A kérés heves román bírálatokat váltott ki, sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat. Tőkés egyébként már-már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnökeként a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.
Martonyi János külügyminiszter idén a Krónikának és az Erdélyi Naplónak adott interjúban áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, olyan nemzetközi jogi kategória ez, amit Budapest nem vet föl.
Koncert „terem” A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor mindkét alappillére ‒ a fesztivál hangulatú esti koncertek és a szabadegyetemet idéző nappali panelek ‒ jól teljesített. Nem kellett lasszóval fogni az előadások hallgatóságait, mint ahogyan koncerteken sem lehetett panasz a nézők jelenlétére, vagyis a létszám példásan alakult. Szerencsére ehhez párosult a kellő hangulat is: a beszélgetéseken tán kevésbé tudott megnyilvánulni, ám estére mindig a közeli Sólyomkő tetejére hágott. Első este a felvidéki Semi Holsen vendégeskedett az Olt partján, majd a Magna Cum Laude tért vissza a táborba, és melegítette a még bátortalan hangokat. Második este már nem volt pardon: a Budapest Bár és a Csík Zenekar kombinációja sokak szerint felülmúlhatatlan maradt. Bárhogy is, jó volt végigénekelni a 25 esztendős Csík zenekar egyedi feldolgozásait ‒ köztük a méltatlan epigonok által agyonismételt, ám a „források” által vége mégis rehabilitált Most múlik pontosant is ‒, mint ahogy a különösebb műfaji csavart nélkülöző Én vagyok az, aki nem jó című népdalt is hűségesen dalolta a teljes közönség.
Csütörtök estére a Beatrice frontembere, Nagy Feró teremtett kvázi tehetségkutató hangulatot azzal, hogy egy színpadra merészkedő fiatalembernek nemes egyszerűséggel odaajándékozta a gitárját. Pénteken a tusványosi bérlettel rendelkező hazai Role után Demjén Ferenc hódította és vonatoztatta a tömeget, szombaton pedig mesterhármassal búcsúzott a szabadegyetem fesztiváloldala: az erdélyi szálakkal is rendelkező Magashegyi Underground után az utánozhatatlan Ghymes játszott határok nélküli és túli muzsikát. S hogy a terek, s területek keveredése teljes legyen, a Balkan Fanatik eklektikus zenéjének akkordjai zárták a tábort, amelynek mai helyszínén már a Krisztus előtti második században laktak.
Ellenszerek Európára A hagyományoknak megfelelően idén is koncertközönségnyi hallgatóság követte figyelemmel Orbán Viktor tusványosi beszédét. A magyar miniszterelnök mondandójának súlypontjait az Európa előtt állótörténelmi kihívásokra adandó válaszok, valamint a jövő évi anyaországi választások jelentették.
A magyar kormányfő „rögtön a dolgok közepébe vágva” igyekezett megfelelő értelmezési keretbe foglalni mindazt, amit a magyar kormány Magyarországon és a Kárpát-medencében tesz. „Mai előadásom első állítása az, hogy ma egy ugyanolyan súlyú, ugyanannyira radikális negyedik átrendeződés időszakát éljük. Ismét megkérdőjeleződtek a világpolitikai pozíciók, Európa súlya és szerepe. Reális veszélyként kell szembenézzünk azzal, hogy a kontinens elveszítheti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Az egyik kérdés az, hogy van-e erre Európának ellenszere?” – szólt a közönséghez. Szerinte ennek az ellenszernek a megtalálására az EU intézményei alkalmatlanok. „Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami szinten fogalmazódhatnak meg” – hangsúlyozta Orbán. A miniszterelnök szerint a nemzetstratégia első számú kérdése: Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz-e a küszöbön álló átalakulásnak? „Az elmúlt ötszáz év során nagyon ritkán és rövid ideig állt fenn az a helyzet, hogy az ország képes volt rendelkezni a saját erőforrásai fölött. Megtörtént a rendszerváltás, de Magyarország mind gazdasági, mind pénzügyi értelemben a politikai szabadság ellenére kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Kiszolgáltatott országnak lenni pedig annyit tesz, hogy a belföldön megtermelt javak kikerülnek a rendelkezésed alól, és máshol hasznosulnak” – magyarázta Orbán. Okfejtésében úgy fogalmazott: a kulcskérdés az, hogy az előállított termékből és értékből mennyi marad az országban. „Az a helyzet, hogy a két dolog – a nemzeti össztermék és a rendelkezésünkre álló felhasználható érték – között igen jelentős, mintegy kétezer milliárd forint a különbség” – érzékeltette az anyaországi valóságot.
Rámutatott: azáltal, hogy Audit vagy Mercedes-Benzt gyártanak, rengeteg munkahely teremtődik, de az előállított profit tekintélyes része a nem magyarországi székhelyű gyáré lesz. A jövedelmek másik része a bankok profitja, aminek nagy részét ugyancsak kiviszik, ezért indokoltnak nevezte a bankadó bevezetését. Hasonló „pénzszivattyú” működik akkor is, amikor a forint árfolyamát mesterségesen lerontják, míg a Nemzeti Bank alapkamatát magasan tartják. A monopol pozícióban lévő multinacionális cégek ármeghatározása is fölötte van az indokolt profitnak, amit szintén kivisznek az országból, de a devizahiteles konstrukció is hasonló típusú.
E logika mentén a kormány pontokban szedte össze azokat a feladatokat, amelyek a magyarok által megtermelt értékek fölötti nemzeti rendelkezés kiterjesztését szolgálja. Orbán fontosnak nevezte, hogy közép-európai tekintetben számottevő, nemzeti kézben lévő vállalatai legyenek Magyarországnak. A következő a korábban igazságtalanul szétosztott közterhek igazságos szétosztása, megszüntetve a pénzügyi szektor és a nagy multik kiváltságait. Emellett a demográfiai programot is hangsúlyos elemként említette, akárcsak a devizahitelek magyar pénzügyi rendszerből való kivezetését.
Csinta Samu, Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Román–magyar párbeszédet alig, magyar–magyar párbeszédet egyáltalán nem hozott a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Tusványos azonban így is megőrizte gondolatébresztő és műhelymunka szerepét.
Sikeres 24. Tusványoson vagyunk túl. A rendezvény bebizonyította, hogy folyamatosan képes fejlődni – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „szenátusának” társelnöke, Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az önrendelkezés kérdéskörét, kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette a 24. tábor legfontosabb témáinak. Azzal maga is egyetért, hogy idén kissé háttérbe szorult a román–magyar párbeszéd. „Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire ingatag lábakon áll a kormánykoalíció, bármelyik pillanatban széteshet, és ebben az esetben mindkét párt számít az RMDSZ-re. Ilyen helyzetben nem jönnek el a szabadegyetemre számukra kényes témákról értekezni” – próbált magyarázatot találni a román politikusi távollétre.
Toró T. Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a tusnádfürdői rendezvényen nem adódott lehetőség a romániai magyar politikai szervezetek közti párbeszédre. „Bár az EMNP mindent megtett annak érdekében, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen, az RMDSZ – annak ellenére, hogy a rendezvény előtt néhány nappal még úgy tűnt, csúcsvezetési szinten is képviselteti magát – mondvacsinált okokból távol maradt. A hivatalos indoklás – úgymond szolidaritást vállaltak Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével –, szerintem a kérdésben testületi döntés született. Stratégiai lépés volt, ami arra utal, hogy az RMDSZ továbbra sem akarja elismerni a Néppárt szerepét. A háttérbeszélgetések alapján azonban kiderült ki, hogy az RMDSZ is egyetért velünk abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.”
Macitól a MISZSZ-ig
Csűrdörmögő, a szavazás nyomán elkeresztelt tusványosi kabalamaci idén a kakukkos óra szárnyas állatának szerepét is átvette és az egyre tágabb értelemmel rendelkező székely zászló alatt pontos időjelzést adott július 23-án: a „mi időnk” tartott is négy napon és öt éjszakán át. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor több mint ötven oldalas idei programfüzete legalábbis erről tanúskodik, s aki bele is kóstolt a programokba, megállapíthatta: zsúfolt, de tartalmas tusványosi forgatag volt az idei is. Bár a politikai paletta idén nem volt túl színes – az óvodai civakodásra hasonlító egymásra mutogatásból csak a valódi okok maradtak ki a meghívás és/vagy távolmaradás mesei (szó)fordulatokkal tarkított történetéből – a program apolitikus része így is sokaknak szólhatott: pártszimpátiától, nemtől és életkortól függetlenül. Magyar-román párbeszédre pedig olyan témák szolgáltattak alapot, mint nemzeti jelképeink – Sabin Gherman és Lucian Mândruţă publicisták is letették a garast egymás kultúrája és közös értékeink mellett ‒ vagy az online „rom-magyar” barátság. Határainkon túlról pedig nem csak magyarországi politikusok és közéleti szereplők, hanem olyan külföldi személyiségek is ellátogattak Tusnádfürdőre, mint például a moldovai Gagauzia kormányzója, Mihail Formuzal.
A főszervező Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács negyedszáz hivatalos partnerével karöltve 25 helyszínen forgatta a mi időnk kerekét. A Lőrincz Csaba sátor idén is a rendezvénysorozat vezérhajójának számított: a sepsiszentgyörgyi születésű, 49 esztendősen elhunyt politológus nevét viselő, egykori Fősátor szolgált a legfontosabb előadások és beszélgetések helyszínéül. Az esti koncertek helyszíne pedig szintén a szokásos, azaz a nagyszínpad volt. Bár ez utóbbi helyszínhez idén a szokásosnál is több koncert és buli társult: a Magna Cum Laude vagy a Csík zenekar utolsó akkordjai után sem maradt csendes a tusnádfürdői völgy. A MISZSZ-sátor színpada mellett a mindig zsúfolt csűr, az idén debütáló Cseh Tamás sátor és a már szintén „bejáratott” DEPO-T-Systems sátor a maga rendjén kiakaszthatta volna a „megtelt” táblát. Ha lettek volna fizikai korlátai a bulihelyszíneknek, de szerencsére nem voltak. A DEPO, vagyis Design Pont&Kreatív műhely napközben olyan témáknak szolgált otthonul, mint az animációk, építészet, divat, este viszont a jó zenéknek hódolt, akárcsak az a sok száz fiatal, aki a zuhanyzók melletti, Medve-köznek keresztelt terepen bulizott a dj-k, vagy a Szempöl együttes zenéjére. A MISZSZ-sátor zenei kínálatát ‒ előbb elő koncertek, majd dj-session-ök ‒ pedig minden sátorozó élvezhette, akár akarta, akár nem, mivel idén is kiérdemelte a táborozókhoz legközelebbi, leghangosabb és leghosszabb ideig zenét szolgáltató sátor megtisztelő címét.
Átlényegült focipálya
A futballpályán kapott helyet a több könyv bemutatójához is otthonul szolgáló Tilos kávéház, és a Cseh Tamás sátor, ahol napközben találkozni lehetett az esti nagykoncertek előadóival. Átellenben, az Erdély Caféban naponta más-más tematika szerepelt: az erdélyi örökség, erdélyi termék és Erdély jövőjét is taglaló előadások a Magyar Turizmus Zrt. helyszínének szomszédságában zajlottak, ahol magyarországi régiókat követett a napi kínálat. Látvány és hangzás szempontjából is teljesen újnak számított viszont az MTVA látványos rádióstúdiója: a Kossuth és a Petőfi Rádió élő műsorokkal is jelentkezett az erdélyi táborból.
A tágabb szomszédságot a főként gazdasági témákat tárgyaló Wekerle-Mikó sátor és a napközben ifjúságot képviselő, ám a „komolyságot” estére teljesen levetkőző MISZSZ-sátor jelentették: ez utóbbi helyszínen napszállta idején a dumaszínház műfajának jeles és méltán „kinevetett” képviselői vették át az irányítást. Néha túlságosan is, hiszen a szemközt álló Kós Károly sátor kevésbé vicces, ám mindenképp érdeklődésre számot tartó előadásainak furcsa aláfestésként szolgált a fel-felhangzó kacajhullám. A Kós Károly sátor közéleti, politikai témáit viszont jól kiegészítették a Commitmentesek oktatásügyi beszélgetései.
Arcok Erdélyből
Elhagyva a focipálya és a sportcsarnok területét, valamint a Gyöngyvirág lassan már mitikussá emelkedett teraszát, a faházikók változatlanságot sugalló sora között kapott helyet az MTVA élménysarka: itt nem csak meséket vagy filmeket lehetett nézni, hanem mesehősökként is lehetett pózolni, sőt, részt lehetett venni azon az arcfotózáson is, amelynek eredményeit a köztévé reklámszüneteiben láthatjuk. Szóval, ha erdélyi arcok bukkannak fel a képernyőn, a felvételek valószínűleg Tusványoson készültek.
A „térség” további kínálatát adta a nappali vetítések és éjszakai „duhajkodások” otthona, a Csűr, az irodalmi fókuszú Csűr-terasz, a minden évben Tusványoson szolgáló keresztény Keskeny út sátor, a főleg édesanyáknak és csemetéiknek szóló CsAK EGY sátor, az Integratio Alapítvány EU-karavánja, de a két erdélyi magyar magánegyetemet képviselő programhelyszínek is. Utóbbiak fiatalos lendülettel és témákkal várták a táborozókat, így aki arrafelé tévedt, mindaddig tán fel sem merült tudományos kérdésekre is választ kaphatott.
A névsorolvasás nem volna teljes Tusványos egyik legsokoldalúbb helyszíne nélkül: a Magyar Teátrum színházi sátra nem csak a szó szoros értelmében vett színházi produkcióknak adott otthont, sőt, előtere nappal a kisgyerekes szülők számára hozhatott megnyugvást: a sok színes gyerekjátékot sok apró kéz szorongatta a négy nap alatt, miközben mellettük a felnőttek sem unatkoztak, például ördöglakatot próbáltak nyílásra bírni. A Nemzeti Színház épülettörténeti kiállítása és a Weöres-centenárium olvasósarka hozta az idei Tusványos Teátrum újdonságait, de eleddig nem látott látványosságot hozott az a bejárható „labirintus installáció” is, ami az infógrafika sűrített színes nyelvén vázolta Erdély történelmi esélyét, az autonómiát. A tábor ‒ több értelemben véve is ‒ legegyedibb pontját idén is a Corvina sátor borkóstolói jelentették, s ezzel körbe is jártuk a helyszínt, amelyet egyszer azért csak meglátogatott egy élő „der medve”, ám szerencsésen távozott is.
Sátortalanul
A helyszínek sora természetesen csak egy a több Tusványos-tényező közül, hiszen az úton, vagy sörcsap mellett töltött idő, az idei fehér egyenpólót viselő két fiatal hulladék pillepalackokból készített tutajának érkezése, vagy „Az autonómia a megoldás” feliratú karszalag beszerzése, illetve a „Tusványos rabja vagyok” üzenetű fénykép készítése sátorfüggetlenül zajlott. Akárcsak az a sok-sok köszöntés és bemutatkozás is, ami Tusnádfürdőn minden évben változatlanul zavarba hozza az embert. Rendkívüli premierként Tusványoson mutatták be a Kriza János Vadrózsák című székelyföldi népköltészeti gyűjtésének második részét – 150 évvel az első kötet megjelenése után.
„Tusványos forevör! Millió köszönet minden szervezőnek! Jövőre ott vagyunk! Ilyen képeket meg ne tegyetek fel, mert megszakad a szívünk” ‒ áll a tábor több mint 12 ezres „Facebook-táborának” egyik lakója által közölt hozzászólásban, utalva egy olyan felvételre, melyen a nyüzsgő helyszín immár elárvulva emlékezik az épp csak elmúlt szép időkre. Az időre, amelyik a miénk volt, és közel egy hét együtt töltött idő után bizton állítható: a miénk is lesz. Nem csak Románia legkisebb városában, Tusnádfürdőn, hanem kinek-kinek az otthonában is.
A kettős állampolgárság kérdése
„A 20. századi történelem Magyarországot szétszórt nemzetté tette, úgy, hogy egyes nemzetrészek közé csak választóvonalakat húztak. Ha a magyarok egy erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni” – hangsúlyozta a miniszterelnök. A dolgok jelenlegi állása szerint közjogi kapcsolatokat létrehozni a világon élő magyarok között nem területi alapon, hanem az állampolgárság kötelékén keresztül lehet. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar egy olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, amit a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
A rendezvény keretében felszólaló Tőkés László azt kérte Orbán Viktortól, hogy a magyar kormány vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan Ausztria is tette Dél-Tirol esetében. A kérés heves román bírálatokat váltott ki, sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat. Tőkés egyébként már-már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnökeként a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.
Martonyi János külügyminiszter idén a Krónikának és az Erdélyi Naplónak adott interjúban áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, olyan nemzetközi jogi kategória ez, amit Budapest nem vet föl.
Koncert „terem” A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor mindkét alappillére ‒ a fesztivál hangulatú esti koncertek és a szabadegyetemet idéző nappali panelek ‒ jól teljesített. Nem kellett lasszóval fogni az előadások hallgatóságait, mint ahogyan koncerteken sem lehetett panasz a nézők jelenlétére, vagyis a létszám példásan alakult. Szerencsére ehhez párosult a kellő hangulat is: a beszélgetéseken tán kevésbé tudott megnyilvánulni, ám estére mindig a közeli Sólyomkő tetejére hágott. Első este a felvidéki Semi Holsen vendégeskedett az Olt partján, majd a Magna Cum Laude tért vissza a táborba, és melegítette a még bátortalan hangokat. Második este már nem volt pardon: a Budapest Bár és a Csík Zenekar kombinációja sokak szerint felülmúlhatatlan maradt. Bárhogy is, jó volt végigénekelni a 25 esztendős Csík zenekar egyedi feldolgozásait ‒ köztük a méltatlan epigonok által agyonismételt, ám a „források” által vége mégis rehabilitált Most múlik pontosant is ‒, mint ahogy a különösebb műfaji csavart nélkülöző Én vagyok az, aki nem jó című népdalt is hűségesen dalolta a teljes közönség.
Csütörtök estére a Beatrice frontembere, Nagy Feró teremtett kvázi tehetségkutató hangulatot azzal, hogy egy színpadra merészkedő fiatalembernek nemes egyszerűséggel odaajándékozta a gitárját. Pénteken a tusványosi bérlettel rendelkező hazai Role után Demjén Ferenc hódította és vonatoztatta a tömeget, szombaton pedig mesterhármassal búcsúzott a szabadegyetem fesztiváloldala: az erdélyi szálakkal is rendelkező Magashegyi Underground után az utánozhatatlan Ghymes játszott határok nélküli és túli muzsikát. S hogy a terek, s területek keveredése teljes legyen, a Balkan Fanatik eklektikus zenéjének akkordjai zárták a tábort, amelynek mai helyszínén már a Krisztus előtti második században laktak.
Ellenszerek Európára A hagyományoknak megfelelően idén is koncertközönségnyi hallgatóság követte figyelemmel Orbán Viktor tusványosi beszédét. A magyar miniszterelnök mondandójának súlypontjait az Európa előtt állótörténelmi kihívásokra adandó válaszok, valamint a jövő évi anyaországi választások jelentették.
A magyar kormányfő „rögtön a dolgok közepébe vágva” igyekezett megfelelő értelmezési keretbe foglalni mindazt, amit a magyar kormány Magyarországon és a Kárpát-medencében tesz. „Mai előadásom első állítása az, hogy ma egy ugyanolyan súlyú, ugyanannyira radikális negyedik átrendeződés időszakát éljük. Ismét megkérdőjeleződtek a világpolitikai pozíciók, Európa súlya és szerepe. Reális veszélyként kell szembenézzünk azzal, hogy a kontinens elveszítheti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Az egyik kérdés az, hogy van-e erre Európának ellenszere?” – szólt a közönséghez. Szerinte ennek az ellenszernek a megtalálására az EU intézményei alkalmatlanok. „Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami szinten fogalmazódhatnak meg” – hangsúlyozta Orbán. A miniszterelnök szerint a nemzetstratégia első számú kérdése: Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz-e a küszöbön álló átalakulásnak? „Az elmúlt ötszáz év során nagyon ritkán és rövid ideig állt fenn az a helyzet, hogy az ország képes volt rendelkezni a saját erőforrásai fölött. Megtörtént a rendszerváltás, de Magyarország mind gazdasági, mind pénzügyi értelemben a politikai szabadság ellenére kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Kiszolgáltatott országnak lenni pedig annyit tesz, hogy a belföldön megtermelt javak kikerülnek a rendelkezésed alól, és máshol hasznosulnak” – magyarázta Orbán. Okfejtésében úgy fogalmazott: a kulcskérdés az, hogy az előállított termékből és értékből mennyi marad az országban. „Az a helyzet, hogy a két dolog – a nemzeti össztermék és a rendelkezésünkre álló felhasználható érték – között igen jelentős, mintegy kétezer milliárd forint a különbség” – érzékeltette az anyaországi valóságot.
Rámutatott: azáltal, hogy Audit vagy Mercedes-Benzt gyártanak, rengeteg munkahely teremtődik, de az előállított profit tekintélyes része a nem magyarországi székhelyű gyáré lesz. A jövedelmek másik része a bankok profitja, aminek nagy részét ugyancsak kiviszik, ezért indokoltnak nevezte a bankadó bevezetését. Hasonló „pénzszivattyú” működik akkor is, amikor a forint árfolyamát mesterségesen lerontják, míg a Nemzeti Bank alapkamatát magasan tartják. A monopol pozícióban lévő multinacionális cégek ármeghatározása is fölötte van az indokolt profitnak, amit szintén kivisznek az országból, de a devizahiteles konstrukció is hasonló típusú.
E logika mentén a kormány pontokban szedte össze azokat a feladatokat, amelyek a magyarok által megtermelt értékek fölötti nemzeti rendelkezés kiterjesztését szolgálja. Orbán fontosnak nevezte, hogy közép-európai tekintetben számottevő, nemzeti kézben lévő vállalatai legyenek Magyarországnak. A következő a korábban igazságtalanul szétosztott közterhek igazságos szétosztása, megszüntetve a pénzügyi szektor és a nagy multik kiváltságait. Emellett a demográfiai programot is hangsúlyos elemként említette, akárcsak a devizahitelek magyar pénzügyi rendszerből való kivezetését.
Csinta Samu, Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. augusztus 7.
Összesítették a Borbolynak gyűjtött aláírásokat
Udvarhelyszéken több mint 15 ezer ember írta alá azt a petíciót, melyet annak érdekében kezdeményeztek, hogy a hivatásából felfüggesztett Borboly Csaba újból betölthesse a megyei önkormányzat elnöki funkcióját.
Több Hargita megyei településen aláírásgyűjtést szerveztek Borboly Csabáért, akit a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata nyomán felfüggesztettek tanácselnöki tisztségéből. Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere kezdeményezte az akciót, mellyel jelezni szeretnék a tanácselnöknek, hogy visszavárják. „Mivel egy választott tisztségviselőről van szó, akinek ügyében nincs ítélet, nem tartjuk méltányosnak, hogy akadályozzák feladatának ellátásában, mert őt a nép választotta meg” – közölte korábban Szentes Csaba.
Udvarhelyszéken több településen is megszervezték az aláírásgyűjtést, összesen 16 357 személy támogatta az indítványt. Legtöbben Székelyudvarhelyen írták alá az ívet, de ezernél több személy támogatta a kezdeményezést Székelykeresztúron, Szentegyházán, Parajdon, Zetelakán, illetve Korondon is – tudtuk meg Bíró Barna Botondtól, az RMDSZ udvarhelyszéki területi szervezetének ügyvezető elnökétől.
Ezeket az aláírásokat elküldik a megyei szervezetnek, ahonnan majd eljuttatják Borboly Csabának. „Szolidarizálunk Borboly Csabával, megpróbáljuk így kifejezni nemtetszésünket az ügyészség eljárása ellen. Három hónapja húzzák az ügyet. Így próbálják kizökkenteni munkájából a megyei tanács elnökét. Úgy gondoljuk, ez egy irányított magyarellenes tevékenység. Láthattuk, hogy az elmúlt héten is mit leműveltek a csíkszeredai polgármesterrel is. Elég szomorú, hogy ilyen nyomást próbálnak gyakorolni a magyar köztisztviselőkre” – mondta még el Bíró Barna Botond. Információink szerint a Gyergyói-medencében több mint hatezer aláírást gyűjtöttek össze, Csíkszeredában pedig csak pénteken összesítenek.
Székelyhon.ro
Udvarhelyszéken több mint 15 ezer ember írta alá azt a petíciót, melyet annak érdekében kezdeményeztek, hogy a hivatásából felfüggesztett Borboly Csaba újból betölthesse a megyei önkormányzat elnöki funkcióját.
Több Hargita megyei településen aláírásgyűjtést szerveztek Borboly Csabáért, akit a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata nyomán felfüggesztettek tanácselnöki tisztségéből. Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere kezdeményezte az akciót, mellyel jelezni szeretnék a tanácselnöknek, hogy visszavárják. „Mivel egy választott tisztségviselőről van szó, akinek ügyében nincs ítélet, nem tartjuk méltányosnak, hogy akadályozzák feladatának ellátásában, mert őt a nép választotta meg” – közölte korábban Szentes Csaba.
Udvarhelyszéken több településen is megszervezték az aláírásgyűjtést, összesen 16 357 személy támogatta az indítványt. Legtöbben Székelyudvarhelyen írták alá az ívet, de ezernél több személy támogatta a kezdeményezést Székelykeresztúron, Szentegyházán, Parajdon, Zetelakán, illetve Korondon is – tudtuk meg Bíró Barna Botondtól, az RMDSZ udvarhelyszéki területi szervezetének ügyvezető elnökétől.
Ezeket az aláírásokat elküldik a megyei szervezetnek, ahonnan majd eljuttatják Borboly Csabának. „Szolidarizálunk Borboly Csabával, megpróbáljuk így kifejezni nemtetszésünket az ügyészség eljárása ellen. Három hónapja húzzák az ügyet. Így próbálják kizökkenteni munkájából a megyei tanács elnökét. Úgy gondoljuk, ez egy irányított magyarellenes tevékenység. Láthattuk, hogy az elmúlt héten is mit leműveltek a csíkszeredai polgármesterrel is. Elég szomorú, hogy ilyen nyomást próbálnak gyakorolni a magyar köztisztviselőkre” – mondta még el Bíró Barna Botond. Információink szerint a Gyergyói-medencében több mint hatezer aláírást gyűjtöttek össze, Csíkszeredában pedig csak pénteken összesítenek.
Székelyhon.ro
2013. augusztus 7.
Olosz Gergely: kafkai rémálom
A sajtónak küldött tájékoztatóban közölt pontosításokat Olosz Gergely tegnap, miután előző nap nyilvánosságra került az ügyében hozott ítélet bírói indoklása. Mint ismert, Olosz Gergely volt felső-háromszéki RMDSZ-es szenátort befolyással való többrendbeli üzérkedésért ítélte hét év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti törvényszék, a július 17-én hozott döntést Olosz másnap megfellebbezte. Tegnapi közleményében Olosz Gergely kifejti: „a bírói indoklás nyilvánosságra kerülését követően a sajtóban számos csúsztatás látott napvilágot, amelynek kiigazítását fölöttébb szükségesnek tartom”. Felidézi, hogy 2008. október 20-ig volt az energiaügyi hatóság elnöke, a Korrupcióellenes Ügyészség pedig 2010. november 10-én kezdte el a nyomozást „egy olyan ügylet kapcsán, amely a vádirat szerint 2010 májusában kezdődött. Tehát a hatóság elnökeként semmiféle befolyással nem üzérkedhettem, és ez a vádban sincs megfogalmazva. Az ügylet, amit célkeresztjébe vett a korrupcióellenes ügyészség, két magáncég között zajlott, semmiféle közpénz nem szerepel benne” – állítja Olosz Gergely. Hozzáteszi, a korrupcióellenes ügyészség feljelentés nélkül, azaz „hivatalból” kezdte el a nyomozást, és kiemeli: az első idézést a 2011-es RMDSZ-kongresszus előtti napon kapta kézbe, a vádiratot pedig akkor adták át a bírósági szerveknek, amikor bejelentette indulását a szenátori tisztségért. A továbbiakban a tárgyalás menetében zajlott furcsaságokra hívja fel a figyelmet, megmagyarázhatatlannak nevezve, hogy „a Bukaresti Törvényszéken mindössze 18 munkanap alatt tartottak öt tárgyalást, és már a második tanúmeghallgatási napon megszületett az ítélet, anélkül hogy ismertették volna velem a vádat, miközben minden, a védelmemet alátámasztó bizonyíték bemutatását elutasították”. „Minden, ami eddig történt, számomra egy kafkai rémálommal ér fel, de nem adom fel a harcot, mert ártatlan vagyok” – zárja közleményét Olosz Gergely.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A sajtónak küldött tájékoztatóban közölt pontosításokat Olosz Gergely tegnap, miután előző nap nyilvánosságra került az ügyében hozott ítélet bírói indoklása. Mint ismert, Olosz Gergely volt felső-háromszéki RMDSZ-es szenátort befolyással való többrendbeli üzérkedésért ítélte hét év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti törvényszék, a július 17-én hozott döntést Olosz másnap megfellebbezte. Tegnapi közleményében Olosz Gergely kifejti: „a bírói indoklás nyilvánosságra kerülését követően a sajtóban számos csúsztatás látott napvilágot, amelynek kiigazítását fölöttébb szükségesnek tartom”. Felidézi, hogy 2008. október 20-ig volt az energiaügyi hatóság elnöke, a Korrupcióellenes Ügyészség pedig 2010. november 10-én kezdte el a nyomozást „egy olyan ügylet kapcsán, amely a vádirat szerint 2010 májusában kezdődött. Tehát a hatóság elnökeként semmiféle befolyással nem üzérkedhettem, és ez a vádban sincs megfogalmazva. Az ügylet, amit célkeresztjébe vett a korrupcióellenes ügyészség, két magáncég között zajlott, semmiféle közpénz nem szerepel benne” – állítja Olosz Gergely. Hozzáteszi, a korrupcióellenes ügyészség feljelentés nélkül, azaz „hivatalból” kezdte el a nyomozást, és kiemeli: az első idézést a 2011-es RMDSZ-kongresszus előtti napon kapta kézbe, a vádiratot pedig akkor adták át a bírósági szerveknek, amikor bejelentette indulását a szenátori tisztségért. A továbbiakban a tárgyalás menetében zajlott furcsaságokra hívja fel a figyelmet, megmagyarázhatatlannak nevezve, hogy „a Bukaresti Törvényszéken mindössze 18 munkanap alatt tartottak öt tárgyalást, és már a második tanúmeghallgatási napon megszületett az ítélet, anélkül hogy ismertették volna velem a vádat, miközben minden, a védelmemet alátámasztó bizonyíték bemutatását elutasították”. „Minden, ami eddig történt, számomra egy kafkai rémálommal ér fel, de nem adom fel a harcot, mert ártatlan vagyok” – zárja közleményét Olosz Gergely.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 8.
Ki veszélyezteti a nemzetbiztonságot?
Románia nemzetbiztonságára nem az ország magyar lakossága jelenti a veszélyt, Románia igazi gondja a szociális helyzet, a demográfiai helyzet, a politikusoknak ezekkel kellene foglalkozniuk, és azzal, hogy mindent megtegyenek azért, a magyarok ne vándoroljanak ki az országból – véli Antal Árpád, aki aggasztónak tartja, hogy a szűk látókörű román politikusoknak még mindig fontosabb a magyarellenes viselkedésük fennen bizonygatása, mint országuk jövőjével törődni.
Hogy immár pártállástól függetlenül minden román politikus össztűz alá vette a magyarságot, az azért is aggasztó, mert nem maradnak partnereink, és ha nincs, akivel tárgyalni, az már komoly veszélyt jelent – mondta az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke. Szerinte az ország valós gondjaival kellene foglalkozniuk a felelős politikusoknak, akik még mindig abban a meggyőződésben élnek, hogy magyarellenesnek lenni több szavazatot jelent számukra, mint országuk gondjait megoldani. „És Románia legsúlyosabb problémái demográfiai jellegűek, néhány éven belül az ország lakossága nyolcmillióra csökken, a fiatalok elmennek, az itt születő gyerekek legalább harminc százaléka szegény családokban jön a világra, ahol nagyon kicsi az esélyük az állam hasznos polgáraivá válni, szociális segélyezettek lesznek életükön át. Az emigráltak helyét pedig idegen kultúrájú, más népek veszik át, ilyen körülmények között Romániának mindent meg kellene tennie, hogy a másfél milliós magyarság ne kivándoroljon, túl kéne licitálnia Magyarország állampolgárságot felkínáló ajánlatát” – fogalmazott Antal Árpád, aki szerint húsz-harminc év múlva szétesik magától Románia, ha az ország mindenkori vezetői végre nem a valós problémákkal kezdenek foglalkozni, ha továbbra is a magyarság autonómiaigénye jelenti számukra a legnagyobb veszélyt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Románia nemzetbiztonságára nem az ország magyar lakossága jelenti a veszélyt, Románia igazi gondja a szociális helyzet, a demográfiai helyzet, a politikusoknak ezekkel kellene foglalkozniuk, és azzal, hogy mindent megtegyenek azért, a magyarok ne vándoroljanak ki az országból – véli Antal Árpád, aki aggasztónak tartja, hogy a szűk látókörű román politikusoknak még mindig fontosabb a magyarellenes viselkedésük fennen bizonygatása, mint országuk jövőjével törődni.
Hogy immár pártállástól függetlenül minden román politikus össztűz alá vette a magyarságot, az azért is aggasztó, mert nem maradnak partnereink, és ha nincs, akivel tárgyalni, az már komoly veszélyt jelent – mondta az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke. Szerinte az ország valós gondjaival kellene foglalkozniuk a felelős politikusoknak, akik még mindig abban a meggyőződésben élnek, hogy magyarellenesnek lenni több szavazatot jelent számukra, mint országuk gondjait megoldani. „És Románia legsúlyosabb problémái demográfiai jellegűek, néhány éven belül az ország lakossága nyolcmillióra csökken, a fiatalok elmennek, az itt születő gyerekek legalább harminc százaléka szegény családokban jön a világra, ahol nagyon kicsi az esélyük az állam hasznos polgáraivá válni, szociális segélyezettek lesznek életükön át. Az emigráltak helyét pedig idegen kultúrájú, más népek veszik át, ilyen körülmények között Romániának mindent meg kellene tennie, hogy a másfél milliós magyarság ne kivándoroljon, túl kéne licitálnia Magyarország állampolgárságot felkínáló ajánlatát” – fogalmazott Antal Árpád, aki szerint húsz-harminc év múlva szétesik magától Románia, ha az ország mindenkori vezetői végre nem a valós problémákkal kezdenek foglalkozni, ha továbbra is a magyarság autonómiaigénye jelenti számukra a legnagyobb veszélyt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 8.
“Elég volt a konfliktusokból”
Interjú Brassai Zsomborral, az RMDSZ Maros megyei elnökével.
– Márciusban került az Maros megyei RMDSZ élére. Megválasztása után azt nyilatkozta, új fejezet kezdődik a szervezet életében. Érték-e meglepetések az eltelt időszakban, találkozott-e olyasvalamivel, amire addig esetleg nem volt rálátása?
– Semmiféle meglepetés nem ért, mindenre volt rálátásom, hisz tizenkét éven keresztül a korábbi elnök, Kelemen Atilla mellett vezettem a szervezetem. Számomra csupán a rám háruló felelősségérzet jelent újdonságot. Már beiktatásom másnapján fel kellett ismernem, hogy a döntéshozatalnak sokkal nagyobb a súlya, mint azelőtt. Különösképpen semmin nem kellett változtatnom, de a legmegfelelőbb döntések meghozatala érdekében konzultációs testületeket létrehozását javasoltam. Így született meg a vidékfejlesztési testület, amellyel havi rendszerességgel találkozunk és átbeszéljük a vidék gondjait, olykor pedig meghívott szakértők bevonásával próbálunk választ találni bizonyos sajátos kérdésekre. Folyamatosan konzultálok a pedagógusokkal, az orvosokkal, de igény mutatkozott az ifjúsági szervezetek bevonására is, és a sort itt még nem kell lezárni.
– Mennyire könnyíti a Maros megyei elnök dolgát, hogy hosszú évek után a marosvásárhelyi szervezet élére is egy teljesen azonos hullámhosszon lévő vezető került?
– Peti Andrással a tavaly együtt kezdtük el a városi alakulat átszervezését, így számos stratégiai kérdésben még az ő megválasztása előtt sikerült egyezségre jutnunk. Nem csak, hogy zökkenőmentes az együttműködés, de a két vezetőség állandó kapcsolatban van, amely lehetővé teszi a döntések előkészítését és összehangolását.
– A vásárhelyi RMDSZ-szervezetet újraalakították, ezzel egy időben azonban szerveződni kezdett egy belső ellenzék is, amelynek tagjai azzal vádolták önöket, hogy ki lettek rekesztve a megújulási folyamatból. Velük hogyan tudnak kommunikálni?
– Úgy tudom, Peti Andrásék többször is próbálták felvenni a kapcsolatot velük, szeretnék rendezni a viszonyt. Úgy, ahogy mi is egy megyei széleskörű konzultációt indítottunk, a városi vezetők is ezt teszik vásárhelyi szinten. Különböző grémiumokkal találkoztak, iskolai vezetőtanácsokkal, egyházi képviselőkkel, civil szervezetekkel, így kapcsolatba kerülhettek azokkal is, akik fenntartásokkal fogadták az átszervezést. Én magam is találkoztam annak az úgynevezett mozgalomnak egyik-másik vezetőjével és jeleztem, hogy nem áll szándékomban tovább gerjeszteni a konfliktust, elég volt belőle.
– Fiatal elnökként hogyan sikerül kézben tartani a szervezet "nagy öregeit"? Annál is inkább, mivel a keménykezű Kelemen Atilla idejében is akadtak külön utasok a "sztárpolitikusok" között.
– Nem hinném, hogy kézben kellene őket tartanom, én inkább a konszenzusos döntések meghozatalára és érvényesítésére próbálok törekedni. Ismétlem, testületekben gondolkodom, melyeknek a parlamenti képviselők is tagjai, ennek megfelelően rendszerességgel találkozunk és egyeztetünk.
– Éppen ez az: a csapatmunkában elengedhetetlen, hogy valaki, valakik ne külön utasként dolgozzanak az RMDSZ mellett vagy éppenséggel az RMDSZ ellen.
– Én nem látom ezt a külön utas ügyködést, inkább azt tapasztaltam az elmúlt négy-öt hónap alatt, hogy nem volt olyan kérdés, amiben ne tudtunk volna egyeztetni.
– Két-három év múlva lesz önben annyi erő és lélekjelenlét, hogy az általam említett "nagy öregek" némelyikének megköszönje negyedévszázados munkáját és arra sarkalja, hogy az ő korukban jó lenne átadni a stafétabotot az utánuk érkezőknek?
– Ezt nem nekem kell megtenni.
– Gondolja, hogy majd megteszik maguktól?
– Gondolom, hogy azzal a tapasztalattal, amivel rendelkeznek, pontosan be tudják majd mérni, hogy mi a helyes lépés az RMDSZ és a választópolgárok szemszögéből nézve. De már most megmondom: a következő választásokat ugyanazokban a széleskörű testületekben fogjuk megszervezni, amelyekben el kezdtünk most dolgozni. Nem hinném, hogy e miatt konfliktushelyzetbe kerülnénk.
– Apropó konfliktushelyzet: érkezése óta valamelyest javult vagy legalább változott az RMDSZ és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester közötti, immár 1996 óta időnként rossznak máskor nagyon rossznak mondható viszony?
– Mind a megyei, mind a városi önkormányzat szintjén folyamatos egyeztetünk a politikai szereplőkkel, azokkal is, akik nem minden esetben nevezhetők politikai partnereknek. Minden egyes kérdésben megpróbáljuk azokat az érdekeket érvényre léptetni, melyek szolgálatára szegődtünk. Úgy tapasztalom, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban megtaláltuk a közös hangot az együttműködés érdekében. Sajnos rengeteg sérelem gyűlt fel az elmúlt években, személyes konfliktusok nehezítik az egészséges együttműködés kialakítását. Egy viszont biztos: a marosvásárhelyi illetve Maros megyei magyar érdek számunkra mindenféle kompromisszumot fölülír.
– Van ennek az együttműködésnek kézzelfogható eredménye?
– Első sorban a marosvásárhelyi 2-es iskola Bernády Györgyről való elkeresztelését tartom egy rendkívül jelentős lépésnek, amit nagyon következetes munkával vittünk véghez. Tegyem hozzá: karöltve a civilekkel, akiknek hálás vagyok a küzdelmükért. Ehhez a harchoz viszont társítanunk kellett azokat a politikai eszközöket, amelyekkel végül is elértük a tanintézmény átnevezését. Ebben voltak partnereink is, hisz a Szociálliberális Unió jobboldali része mellénk állt. Másrészt az iskolahálózat kialakításában is sikerült megfelelő megoldásokat találni ahhoz, hogy ne sérüljön a magyar oktatás. Sőt a belvárosban egy új magyar általános iskolát is létrehoztunk, hisz szeptembertől a Református Kollégium az egykori Szentgyörgy utcai leánybentlakásban előkészítő osztályt indít. Ez sem jöhetett volna létre a helyi eredményes politizálás nélkül. A megyei önkormányzat szintjén valamivel könnyebb dolgunk van, mivel a vezetői nyitottabbak. Éppen ennek köszönhetően a továbbiakban is meg tudtuk őrizni azt a hagyományos 40-60 százalékos pénzelosztási rendszert. Az már más kérdés, hogy nincs túl sok minden, amit el lehetne osztani. Belátom, Dorin Floreaval kissé nehezebb zöldágra vergődni, de vele is tárgyalásokat folytatunk. Úgy érzem, ha nem élezzük az etnikai konfliktusokat, csak sikerül megegyezni.
– Ugyanilyen eredményes egyezkedések folynak a többi magyar párttal is?
– Tulajdonképpen az utóbbi időszakban egyetlen olyan ügy kapcsán tudtunk megegyezni, ez az augusztus végi Vásárhelyi Forgatag megszervezése, amelyből mind az RMDSZ, mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kiveszi a részét. Nyilván ez nem egy politikai színezetű rendezvény és nem is szeretnénk, ha azzá válna. Konfliktusunk az elmúlt hónapokban nem volt, és azt gondolom, hogy, ha ezt a megközelítést állandó gyakorlattá fejlesztjük, akkor elkerülhetők azok a torzsalkodások, amelyek az elmúlt időszakban vesztességekhez vezettek.
Krónika (Kolozsvár)
Interjú Brassai Zsomborral, az RMDSZ Maros megyei elnökével.
– Márciusban került az Maros megyei RMDSZ élére. Megválasztása után azt nyilatkozta, új fejezet kezdődik a szervezet életében. Érték-e meglepetések az eltelt időszakban, találkozott-e olyasvalamivel, amire addig esetleg nem volt rálátása?
– Semmiféle meglepetés nem ért, mindenre volt rálátásom, hisz tizenkét éven keresztül a korábbi elnök, Kelemen Atilla mellett vezettem a szervezetem. Számomra csupán a rám háruló felelősségérzet jelent újdonságot. Már beiktatásom másnapján fel kellett ismernem, hogy a döntéshozatalnak sokkal nagyobb a súlya, mint azelőtt. Különösképpen semmin nem kellett változtatnom, de a legmegfelelőbb döntések meghozatala érdekében konzultációs testületeket létrehozását javasoltam. Így született meg a vidékfejlesztési testület, amellyel havi rendszerességgel találkozunk és átbeszéljük a vidék gondjait, olykor pedig meghívott szakértők bevonásával próbálunk választ találni bizonyos sajátos kérdésekre. Folyamatosan konzultálok a pedagógusokkal, az orvosokkal, de igény mutatkozott az ifjúsági szervezetek bevonására is, és a sort itt még nem kell lezárni.
– Mennyire könnyíti a Maros megyei elnök dolgát, hogy hosszú évek után a marosvásárhelyi szervezet élére is egy teljesen azonos hullámhosszon lévő vezető került?
– Peti Andrással a tavaly együtt kezdtük el a városi alakulat átszervezését, így számos stratégiai kérdésben még az ő megválasztása előtt sikerült egyezségre jutnunk. Nem csak, hogy zökkenőmentes az együttműködés, de a két vezetőség állandó kapcsolatban van, amely lehetővé teszi a döntések előkészítését és összehangolását.
– A vásárhelyi RMDSZ-szervezetet újraalakították, ezzel egy időben azonban szerveződni kezdett egy belső ellenzék is, amelynek tagjai azzal vádolták önöket, hogy ki lettek rekesztve a megújulási folyamatból. Velük hogyan tudnak kommunikálni?
– Úgy tudom, Peti Andrásék többször is próbálták felvenni a kapcsolatot velük, szeretnék rendezni a viszonyt. Úgy, ahogy mi is egy megyei széleskörű konzultációt indítottunk, a városi vezetők is ezt teszik vásárhelyi szinten. Különböző grémiumokkal találkoztak, iskolai vezetőtanácsokkal, egyházi képviselőkkel, civil szervezetekkel, így kapcsolatba kerülhettek azokkal is, akik fenntartásokkal fogadták az átszervezést. Én magam is találkoztam annak az úgynevezett mozgalomnak egyik-másik vezetőjével és jeleztem, hogy nem áll szándékomban tovább gerjeszteni a konfliktust, elég volt belőle.
– Fiatal elnökként hogyan sikerül kézben tartani a szervezet "nagy öregeit"? Annál is inkább, mivel a keménykezű Kelemen Atilla idejében is akadtak külön utasok a "sztárpolitikusok" között.
– Nem hinném, hogy kézben kellene őket tartanom, én inkább a konszenzusos döntések meghozatalára és érvényesítésére próbálok törekedni. Ismétlem, testületekben gondolkodom, melyeknek a parlamenti képviselők is tagjai, ennek megfelelően rendszerességgel találkozunk és egyeztetünk.
– Éppen ez az: a csapatmunkában elengedhetetlen, hogy valaki, valakik ne külön utasként dolgozzanak az RMDSZ mellett vagy éppenséggel az RMDSZ ellen.
– Én nem látom ezt a külön utas ügyködést, inkább azt tapasztaltam az elmúlt négy-öt hónap alatt, hogy nem volt olyan kérdés, amiben ne tudtunk volna egyeztetni.
– Két-három év múlva lesz önben annyi erő és lélekjelenlét, hogy az általam említett "nagy öregek" némelyikének megköszönje negyedévszázados munkáját és arra sarkalja, hogy az ő korukban jó lenne átadni a stafétabotot az utánuk érkezőknek?
– Ezt nem nekem kell megtenni.
– Gondolja, hogy majd megteszik maguktól?
– Gondolom, hogy azzal a tapasztalattal, amivel rendelkeznek, pontosan be tudják majd mérni, hogy mi a helyes lépés az RMDSZ és a választópolgárok szemszögéből nézve. De már most megmondom: a következő választásokat ugyanazokban a széleskörű testületekben fogjuk megszervezni, amelyekben el kezdtünk most dolgozni. Nem hinném, hogy e miatt konfliktushelyzetbe kerülnénk.
– Apropó konfliktushelyzet: érkezése óta valamelyest javult vagy legalább változott az RMDSZ és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester közötti, immár 1996 óta időnként rossznak máskor nagyon rossznak mondható viszony?
– Mind a megyei, mind a városi önkormányzat szintjén folyamatos egyeztetünk a politikai szereplőkkel, azokkal is, akik nem minden esetben nevezhetők politikai partnereknek. Minden egyes kérdésben megpróbáljuk azokat az érdekeket érvényre léptetni, melyek szolgálatára szegődtünk. Úgy tapasztalom, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban megtaláltuk a közös hangot az együttműködés érdekében. Sajnos rengeteg sérelem gyűlt fel az elmúlt években, személyes konfliktusok nehezítik az egészséges együttműködés kialakítását. Egy viszont biztos: a marosvásárhelyi illetve Maros megyei magyar érdek számunkra mindenféle kompromisszumot fölülír.
– Van ennek az együttműködésnek kézzelfogható eredménye?
– Első sorban a marosvásárhelyi 2-es iskola Bernády Györgyről való elkeresztelését tartom egy rendkívül jelentős lépésnek, amit nagyon következetes munkával vittünk véghez. Tegyem hozzá: karöltve a civilekkel, akiknek hálás vagyok a küzdelmükért. Ehhez a harchoz viszont társítanunk kellett azokat a politikai eszközöket, amelyekkel végül is elértük a tanintézmény átnevezését. Ebben voltak partnereink is, hisz a Szociálliberális Unió jobboldali része mellénk állt. Másrészt az iskolahálózat kialakításában is sikerült megfelelő megoldásokat találni ahhoz, hogy ne sérüljön a magyar oktatás. Sőt a belvárosban egy új magyar általános iskolát is létrehoztunk, hisz szeptembertől a Református Kollégium az egykori Szentgyörgy utcai leánybentlakásban előkészítő osztályt indít. Ez sem jöhetett volna létre a helyi eredményes politizálás nélkül. A megyei önkormányzat szintjén valamivel könnyebb dolgunk van, mivel a vezetői nyitottabbak. Éppen ennek köszönhetően a továbbiakban is meg tudtuk őrizni azt a hagyományos 40-60 százalékos pénzelosztási rendszert. Az már más kérdés, hogy nincs túl sok minden, amit el lehetne osztani. Belátom, Dorin Floreaval kissé nehezebb zöldágra vergődni, de vele is tárgyalásokat folytatunk. Úgy érzem, ha nem élezzük az etnikai konfliktusokat, csak sikerül megegyezni.
– Ugyanilyen eredményes egyezkedések folynak a többi magyar párttal is?
– Tulajdonképpen az utóbbi időszakban egyetlen olyan ügy kapcsán tudtunk megegyezni, ez az augusztus végi Vásárhelyi Forgatag megszervezése, amelyből mind az RMDSZ, mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kiveszi a részét. Nyilván ez nem egy politikai színezetű rendezvény és nem is szeretnénk, ha azzá válna. Konfliktusunk az elmúlt hónapokban nem volt, és azt gondolom, hogy, ha ezt a megközelítést állandó gyakorlattá fejlesztjük, akkor elkerülhetők azok a torzsalkodások, amelyek az elmúlt időszakban vesztességekhez vezettek.
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 8.
Szórványkollégium nyílik az erdélyi Szászrégenben
Szórványkollégium nyílik várhatóan ősszel a Maros megyei Szászrégenben, ahol már elkezdték felújítani az új intézménynek otthont adó épületet.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a szászrégeni szórványkollégium létrehozásának ötlete azután merült fel, hogy Ady István magyarfülpösi lelkész létrehozott a térségben egy kisebb kollégiumot, amely a mezőségi és a Felső-Maros menti tanyavilágban kallódásra ítélt magyar gyerekek megmentését tűzte ki célul.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szerint a jó példának foganatja volt, hiszen a szászrégeni magyar közösség helyi vállalkozókkal együtt összefogott, és elkezdte felújítani az új kollégiumot befogadó ingatlant.
A helyi római katolikus egyházközség és az Ady István lelkész által vezetett Szivárvány Alapítvány 25 évre szóló szerződést kötött. Az alapítvány huszonöt évig ingyenesen használhatja az egyházi ingatlant, amelyet teljes egészében felújít és szórványkollégiumként működtet.
A munkálatok két hete kezdődtek el, a beruházás összértéke közel kétmillió lej (134 millió forint). A tervek szerint az intézmény szeptemberben nyitja meg kapuit, kezdetben 9-10 diáknak fog szállást nyújtani. Az épület befejezéséhez mintegy 15 ezer euró (4,4 millió forint) szükséges, amit a kezdeményezők reményei szerint további adományokból sikerül majd előteremteni.
MTI
Szórványkollégium nyílik várhatóan ősszel a Maros megyei Szászrégenben, ahol már elkezdték felújítani az új intézménynek otthont adó épületet.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a szászrégeni szórványkollégium létrehozásának ötlete azután merült fel, hogy Ady István magyarfülpösi lelkész létrehozott a térségben egy kisebb kollégiumot, amely a mezőségi és a Felső-Maros menti tanyavilágban kallódásra ítélt magyar gyerekek megmentését tűzte ki célul.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szerint a jó példának foganatja volt, hiszen a szászrégeni magyar közösség helyi vállalkozókkal együtt összefogott, és elkezdte felújítani az új kollégiumot befogadó ingatlant.
A helyi római katolikus egyházközség és az Ady István lelkész által vezetett Szivárvány Alapítvány 25 évre szóló szerződést kötött. Az alapítvány huszonöt évig ingyenesen használhatja az egyházi ingatlant, amelyet teljes egészében felújít és szórványkollégiumként működtet.
A munkálatok két hete kezdődtek el, a beruházás összértéke közel kétmillió lej (134 millió forint). A tervek szerint az intézmény szeptemberben nyitja meg kapuit, kezdetben 9-10 diáknak fog szállást nyújtani. Az épület befejezéséhez mintegy 15 ezer euró (4,4 millió forint) szükséges, amit a kezdeményezők reményei szerint további adományokból sikerül majd előteremteni.
MTI
2013. augusztus 8.
EMI-tábor – A neptuni titkos tárgyalások húsz év távlatából
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A romániai magyar politikát alapjaiban befolyásoló 1993-as neptuni titkos tárgyalásokat, és ezek hatásait vették számba a székelyföldi Borzonton zajló 9. EMI-tábor, az Erdélyi Magyar Ifjak egyesület által szervezett tábor egyik csütörtöki pódiumbeszélgetésének résztvevői.
A romániai magyar politikatörténet Neptun-ügyként vagy Neptun-gateként emlegetett fejezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három politikusának, Borbély Lászlónak, Frunda Györgynek és Tokay Györgynek a román tengerpart Neptun üdülőhelyén 1993 júliusában lezajlott titkos tárgyalásait fedi. A meghatalmazás nélkül tárgyaló magyar politikusok amerikai közvetítéssel megállapodtak a román kormány képviselőivel néhány, a kisebbségeket érintő kérdésben. Az RMDSZ kisparlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elítélte a titkos tárgyalásokat, de a tárgyalók később fontos tisztségeket kaptak az RMDSZ-ben.
Borbély Zsolt Attila politológus, az egyik előadó a pódiumbeszélgetés után az MTI-nek elmondta, a neptuni tárgyalások logikája mindmáig meghatározza az RMDSZ politikáját. "Ekkor adta fel az erdélyi magyar érdekképviselet a nemzetközi nyomásgyakorlás politikai eszközét" – fogalmazott a politológus. Hozzátette, 1993-ban Románia várta felvételét az Európa Tanácsba, és mind a demokrácia kérdéseiben, mind a kisebbségi jogok tekintetében bizonyítási kényszer nehezedett az országra.
"A neptuni tárgyalók lehetőséget biztosítottak arra, hogy az etno-soviniszta román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen a nemzetközi színtéren. Ahelyett, hogy növelték volna a Romániára nehezedő külföldi nyomást, az RMDSZ-programot messze alulmúló ígéretcsomag fejében legitimálták a román hatalmat" – értékelte a politológus, aki a húsz éves évfordulóra Neptun-gate címen szöveggyűjteményt adott ki a történtekről.
Borbély Zsolt Attila szerint a neptuni tárgyalások egyenes következménye volt az RMDSZ 1996-os bekerülése a kormányba, amelynek következtében Bill Clinton amerikai elnök kijelenthette, hogy Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségi kérdést.
Bodó Barna politológus – a beszélgetés másik előadója – az MTI-nek elmondta, a Neptun-ügy az RMDSZ belső viszonyaira is kihatott. "Az SZKT Neptunnal kapcsolatos állásfoglalása kimondta, hogy az elnöknek van egyedül joga mandátumot adni az RMDSZ nevében tárgyalóknak; ez nyitotta meg az utat Markó Béla hatalomkoncentrációja felé, amely az érdekvédelmi szervezetként alakult RMDSZ elpártosodásához vezetett" – jelentette ki Bodó Barna.
MTI
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A romániai magyar politikát alapjaiban befolyásoló 1993-as neptuni titkos tárgyalásokat, és ezek hatásait vették számba a székelyföldi Borzonton zajló 9. EMI-tábor, az Erdélyi Magyar Ifjak egyesület által szervezett tábor egyik csütörtöki pódiumbeszélgetésének résztvevői.
A romániai magyar politikatörténet Neptun-ügyként vagy Neptun-gateként emlegetett fejezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három politikusának, Borbély Lászlónak, Frunda Györgynek és Tokay Györgynek a román tengerpart Neptun üdülőhelyén 1993 júliusában lezajlott titkos tárgyalásait fedi. A meghatalmazás nélkül tárgyaló magyar politikusok amerikai közvetítéssel megállapodtak a román kormány képviselőivel néhány, a kisebbségeket érintő kérdésben. Az RMDSZ kisparlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elítélte a titkos tárgyalásokat, de a tárgyalók később fontos tisztségeket kaptak az RMDSZ-ben.
Borbély Zsolt Attila politológus, az egyik előadó a pódiumbeszélgetés után az MTI-nek elmondta, a neptuni tárgyalások logikája mindmáig meghatározza az RMDSZ politikáját. "Ekkor adta fel az erdélyi magyar érdekképviselet a nemzetközi nyomásgyakorlás politikai eszközét" – fogalmazott a politológus. Hozzátette, 1993-ban Románia várta felvételét az Európa Tanácsba, és mind a demokrácia kérdéseiben, mind a kisebbségi jogok tekintetében bizonyítási kényszer nehezedett az országra.
"A neptuni tárgyalók lehetőséget biztosítottak arra, hogy az etno-soviniszta román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen a nemzetközi színtéren. Ahelyett, hogy növelték volna a Romániára nehezedő külföldi nyomást, az RMDSZ-programot messze alulmúló ígéretcsomag fejében legitimálták a román hatalmat" – értékelte a politológus, aki a húsz éves évfordulóra Neptun-gate címen szöveggyűjteményt adott ki a történtekről.
Borbély Zsolt Attila szerint a neptuni tárgyalások egyenes következménye volt az RMDSZ 1996-os bekerülése a kormányba, amelynek következtében Bill Clinton amerikai elnök kijelenthette, hogy Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségi kérdést.
Bodó Barna politológus – a beszélgetés másik előadója – az MTI-nek elmondta, a Neptun-ügy az RMDSZ belső viszonyaira is kihatott. "Az SZKT Neptunnal kapcsolatos állásfoglalása kimondta, hogy az elnöknek van egyedül joga mandátumot adni az RMDSZ nevében tárgyalóknak; ez nyitotta meg az utat Markó Béla hatalomkoncentrációja felé, amely az érdekvédelmi szervezetként alakult RMDSZ elpártosodásához vezetett" – jelentette ki Bodó Barna.
MTI
2013. augusztus 9.
Mi szükség volt erre?
Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Román nyelven megírt cikkében az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az Orbán Viktor lejáratására alkalmazott balliberális eszköztárt használja. Írását végigkíséri az „Orbán-rezsim" kifejezés, miközben Orbán Viktor nacionalizmusáról, a magyar demokráciadeficitről, a magyar történelem diktatórikus és szélsőséges nézetű személyeinek rehabilitációjáról, a piacgazdaság elveitől való eltávolodásról, valamint a multikra, bankokra és az Európai Unióra terelt magyar népharagról értekezik.
A cikk végén mintegy ráadásként felhívja a figyelmet az Orbán-doktrína aggasztó erdélyi terjedésére. Szerinte az eredetileg magyar–román párbeszéd céljából létrehozott bálványosi (1997-től tusnádfürdői) rendezvény mára az Orbán Viktor és Tőkés László képviselte csoportok monológjává vált, és ezt a magyar miniszterelnök saját politikai céljaira használja. Ezért kapott a rendezvény túlzott figyelmet a közszolgálati médiában, ami kifejezi a FIDESZ-kommunikáció offenzív stratégiáját, és megmutatja, milyen hatalommal rendelkezik a kormánypárt a közmédia felett.
Végigolvastam a cikket és nem értettem: mi szükség volt erre? Miért érez egy bukaresti magyar ellenállhatatlan vonzódást aziránt, hogy üres lózungokkal támadja Magyarország miniszterelnökét? Kórustaggá válni hiába – nem az értelmes emberekre jellemző vonás. A politikai karrier szempontjából Asztalos cikke kétségtelenül hozhat némi babérokat a konyhára. Nem csak azért, mert – egyik kommentelője fogalmazásával élve – „a román nacionalisták megtapsolják" érte, hanem mert a nemzetközi trendőrök is megdicsérhetik, mivel befolyásos köreikben divatossá vált Orbán Viktorral riogatni. Tartalmát tekintve a cikk egy értelmiségi mázba bújtatott okfejtés, melynek nyomán értelemszerűen felmerül a kérdés: vajon a nagyváradi találkának köszönheti-e a létrejöttét?
Orbán Viktor és a szekuláris trendőrség
Alapértékek tekintetében Orbán Viktor példaértékű politikát folytat Európában. Élve a kétharmad adta történelmi lehetőséggel, megmentette Magyarországot a csődtől, és az új alkotmány bevezetésével végrehajtotta az 1989. óta halogatott rendszerváltást. Ezzel viszont elkerülhetetlenül belenyúlt az opportunizmus darázsfészkébe, amit sajnos Brüsszelben ma nem díjaznak. A balliberális támadások egyik oka az elvesztett privilégiumok mindenáron való visszaszerzése, és a megújulásra való képtelenségük.
Egy másik ok a szekuláris intolerancia – egy elitista attitűd, mely lenézi a népet mint a tudatlanság és a maradi vallásosság primitív megtestesítőjét. Ha egy erdélyi elolvassa azokat a „konkrétumokat", melyekkel ez a szekuláris szemléletű baloldali tábor igazolni véli a magyar kormányt elítélő riogatásait, meghívhatja őket egy kis összehasonlító-terápiára a hétköznapi Romániába (ami ugye, nem az irodák Romániája). A hipochondria ugyanis csak zárt egyének esetében gyógyíthatatlan.
„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon" – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Hasonló véleményen van Marion Smith, aki a tekintélyes National Review-ben egyenesen liberális keresztes háborúról ír. Rupert Scholtz német alkotmányjogász, egykori szövetségi miniszter szerint pedig „aki a magyar Alkotmányból Európa-ellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta a szöveget, vagy szándékosan félreértelmezi". A jogászprofesszor képtelenségnek nevezte azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor önkényuralmi államot hozna létre vagy a szélsőjobb irányába tartana. „Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen Alkotmányt" – mondta. Tegyük hozzá Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus véleményét is, aki „tiszta hülyeség"-nek nevezte azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia.
Az ügyvéd lelkiismerete
Helyhiány miatt a piacgazdaság elveitől való eltérés témájával most nem foglalkozom. Megjegyzem, ítélkező nyilatkozatok előtt meg kellene érteni ezeket az elveket. Multikra, bankokra és Európai Unióra terelt népharag? A magyar kormányfő tusványosi előadásában részletesen kifejtette gazdaságpolitikai stratégiájának fő vonalait. Elmondta és megindokolta azt, amiért nem hajtott térdet egyes monopolhelyzetbe került energiaszolgáltatók és pozícióikkal mohón visszaélő bankok előtt. És ott vannak a multicégekkel évek óta folyamatosan kötött stratégiai megállapodások is, melyeket a miniszterelnök kezdeményezett, e vállalatok igényei szerint alakítva az oktatást, és méltatva azok teljesítményét s hozzájárulását a magyar gazdasághoz.
Miként egyeztethető össze ez a hozzáállás a „rájuk irányított népharag"-gal? Ami pedig a bankokat illeti, a százezreket sújtó devizahitelek mibenlétét megismerve lehetetlen az azokban részt vevő bankokat úgy védeni, hogy közben az ügyvéd lelkiismerete is ébren maradjon.
Európában sokan egyetértenek a klasszikus európai értékekért kiálló Orbán Viktor kritikájával, mellyel a hatáskörüket túllépő EU-bürokratákat illeti. Ám ez a kritika konstruktív és valóságfelfedő, nem haragcélpont jellegű. Jellemző, hogy a szekuláris trendőrök nem értik a különbséget. Az pedig, hogy arroganciájuk nem tűri a kritikát, nem a miniszterelnök hibája. Számukra az EU szent és sérthetetlen, mindenek fölött álló intézmény. Ezért aki alapvető félrecsúszásait kritizálni merészeli, szemükben ellenséges érzületet szít ellene.
Tusványos 24.
Hogy Asztalos Csaba járt-e Tusványoson vagy sem, nem tudom. Ő maga nem tesz említést erről, részemről meg csak annyit mondhatok, hogy ott voltam, de nem láttam őt. A 24. rendezvényen 23 nagysátorban zajlottak az igen sokszínű előadások. A találkozóra eljöttek Londonból, Helsinkiből, Rómából, Barcelonából és Budapestről, az erdélyi helységekről nem is beszélve.
Hogy Viorel Hrebenciuc, Mihai Răzvan Ungureanu és az UDMR (az RMDSZ bukaresti elöljárói) miért nem fogadták el a meghívást, nem tudom. Talán mert nem az UDMR szervezte, és Bukarest távolabb van Tusványostól, mint London vagy Helsinki. Az RMDSZ egyes képviselői viszont megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Jómagam is érdeklődve hallgattam Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének okfejtését, és sajnálom, hogy nem volt időm Horváth Anna kolozsvári alpolgármester előadására elmenni. A szombati beszédnél pedig jelen volt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is, akik – túllépve a pártpolitikai törpeségeken – meghallgatták a miniszterelnök világos előadását a magyar helyzetről, annak okairól és nemzetpolitikájának lényegéről.
A magyarországi és erdélyi kezdeményezők következetességének köszönhetően Tusványos szépen kinőtte magát. Olyan gondolatserkentő rendezvénnyé vált, melyre szükség és igény van a Kárpát-medencében. A magyarságproblémák közös megbeszélését és a magyar–román–európai párbeszédet szolgáló szabadegyetemtől azonban a magyar baloldal távol tartotta magát. Nem akarván „komplikálódni" a külhoniakkal, inkább pezsgőt bontott 2002 december elsején (Kempinski Szálló, Medgyessy Péter, Adrian Năstase, Göncz Árpád, Kovács László, Verestóy Attila, Kelemen Atilla), és agresszív kampányt folytatott a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás előtt az erdélyi magyarság ellen. A magyar állampolgárság megadását követően viszont kénytelen volt „komplikálódni". Így jött létre Mesterházy Attila szimbolikus bocsánatkérése Kolozsváron, és a bocsánatkérést mellőző Bajnai–Kelemen-találka Nagyváradon. És akkor jöhet a kérdés: melyik politikai oldal szűkíti pártpolitikai keretek közé a magyar nemzetpolitikát?
A homokóra kiürült
24 év... Ideje, hogy a „mi majd..." feliratú internacionalista felhőben utazgató UDMR visszatérjen a földre és visszaváltozzon RMDSZ-szé. De ez csak Erdélyben lehetséges, a magyar nemzet iránti szeretetben és az Úr előtti alázatban, a képviseletek közti konstruktív párbeszéd által. Mert a felhő útja illúzió, az örök csalódások sugárútja. Nekünk pedig erre se szükségünk, se időnk. A bizalom homokórája 24 év alatt kiürült, és már csak annyit mutat, hogy Erdély itt van, Bukarest meg ott.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)
Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Román nyelven megírt cikkében az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az Orbán Viktor lejáratására alkalmazott balliberális eszköztárt használja. Írását végigkíséri az „Orbán-rezsim" kifejezés, miközben Orbán Viktor nacionalizmusáról, a magyar demokráciadeficitről, a magyar történelem diktatórikus és szélsőséges nézetű személyeinek rehabilitációjáról, a piacgazdaság elveitől való eltávolodásról, valamint a multikra, bankokra és az Európai Unióra terelt magyar népharagról értekezik.
A cikk végén mintegy ráadásként felhívja a figyelmet az Orbán-doktrína aggasztó erdélyi terjedésére. Szerinte az eredetileg magyar–román párbeszéd céljából létrehozott bálványosi (1997-től tusnádfürdői) rendezvény mára az Orbán Viktor és Tőkés László képviselte csoportok monológjává vált, és ezt a magyar miniszterelnök saját politikai céljaira használja. Ezért kapott a rendezvény túlzott figyelmet a közszolgálati médiában, ami kifejezi a FIDESZ-kommunikáció offenzív stratégiáját, és megmutatja, milyen hatalommal rendelkezik a kormánypárt a közmédia felett.
Végigolvastam a cikket és nem értettem: mi szükség volt erre? Miért érez egy bukaresti magyar ellenállhatatlan vonzódást aziránt, hogy üres lózungokkal támadja Magyarország miniszterelnökét? Kórustaggá válni hiába – nem az értelmes emberekre jellemző vonás. A politikai karrier szempontjából Asztalos cikke kétségtelenül hozhat némi babérokat a konyhára. Nem csak azért, mert – egyik kommentelője fogalmazásával élve – „a román nacionalisták megtapsolják" érte, hanem mert a nemzetközi trendőrök is megdicsérhetik, mivel befolyásos köreikben divatossá vált Orbán Viktorral riogatni. Tartalmát tekintve a cikk egy értelmiségi mázba bújtatott okfejtés, melynek nyomán értelemszerűen felmerül a kérdés: vajon a nagyváradi találkának köszönheti-e a létrejöttét?
Orbán Viktor és a szekuláris trendőrség
Alapértékek tekintetében Orbán Viktor példaértékű politikát folytat Európában. Élve a kétharmad adta történelmi lehetőséggel, megmentette Magyarországot a csődtől, és az új alkotmány bevezetésével végrehajtotta az 1989. óta halogatott rendszerváltást. Ezzel viszont elkerülhetetlenül belenyúlt az opportunizmus darázsfészkébe, amit sajnos Brüsszelben ma nem díjaznak. A balliberális támadások egyik oka az elvesztett privilégiumok mindenáron való visszaszerzése, és a megújulásra való képtelenségük.
Egy másik ok a szekuláris intolerancia – egy elitista attitűd, mely lenézi a népet mint a tudatlanság és a maradi vallásosság primitív megtestesítőjét. Ha egy erdélyi elolvassa azokat a „konkrétumokat", melyekkel ez a szekuláris szemléletű baloldali tábor igazolni véli a magyar kormányt elítélő riogatásait, meghívhatja őket egy kis összehasonlító-terápiára a hétköznapi Romániába (ami ugye, nem az irodák Romániája). A hipochondria ugyanis csak zárt egyének esetében gyógyíthatatlan.
„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon" – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Hasonló véleményen van Marion Smith, aki a tekintélyes National Review-ben egyenesen liberális keresztes háborúról ír. Rupert Scholtz német alkotmányjogász, egykori szövetségi miniszter szerint pedig „aki a magyar Alkotmányból Európa-ellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta a szöveget, vagy szándékosan félreértelmezi". A jogászprofesszor képtelenségnek nevezte azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor önkényuralmi államot hozna létre vagy a szélsőjobb irányába tartana. „Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen Alkotmányt" – mondta. Tegyük hozzá Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus véleményét is, aki „tiszta hülyeség"-nek nevezte azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia.
Az ügyvéd lelkiismerete
Helyhiány miatt a piacgazdaság elveitől való eltérés témájával most nem foglalkozom. Megjegyzem, ítélkező nyilatkozatok előtt meg kellene érteni ezeket az elveket. Multikra, bankokra és Európai Unióra terelt népharag? A magyar kormányfő tusványosi előadásában részletesen kifejtette gazdaságpolitikai stratégiájának fő vonalait. Elmondta és megindokolta azt, amiért nem hajtott térdet egyes monopolhelyzetbe került energiaszolgáltatók és pozícióikkal mohón visszaélő bankok előtt. És ott vannak a multicégekkel évek óta folyamatosan kötött stratégiai megállapodások is, melyeket a miniszterelnök kezdeményezett, e vállalatok igényei szerint alakítva az oktatást, és méltatva azok teljesítményét s hozzájárulását a magyar gazdasághoz.
Miként egyeztethető össze ez a hozzáállás a „rájuk irányított népharag"-gal? Ami pedig a bankokat illeti, a százezreket sújtó devizahitelek mibenlétét megismerve lehetetlen az azokban részt vevő bankokat úgy védeni, hogy közben az ügyvéd lelkiismerete is ébren maradjon.
Európában sokan egyetértenek a klasszikus európai értékekért kiálló Orbán Viktor kritikájával, mellyel a hatáskörüket túllépő EU-bürokratákat illeti. Ám ez a kritika konstruktív és valóságfelfedő, nem haragcélpont jellegű. Jellemző, hogy a szekuláris trendőrök nem értik a különbséget. Az pedig, hogy arroganciájuk nem tűri a kritikát, nem a miniszterelnök hibája. Számukra az EU szent és sérthetetlen, mindenek fölött álló intézmény. Ezért aki alapvető félrecsúszásait kritizálni merészeli, szemükben ellenséges érzületet szít ellene.
Tusványos 24.
Hogy Asztalos Csaba járt-e Tusványoson vagy sem, nem tudom. Ő maga nem tesz említést erről, részemről meg csak annyit mondhatok, hogy ott voltam, de nem láttam őt. A 24. rendezvényen 23 nagysátorban zajlottak az igen sokszínű előadások. A találkozóra eljöttek Londonból, Helsinkiből, Rómából, Barcelonából és Budapestről, az erdélyi helységekről nem is beszélve.
Hogy Viorel Hrebenciuc, Mihai Răzvan Ungureanu és az UDMR (az RMDSZ bukaresti elöljárói) miért nem fogadták el a meghívást, nem tudom. Talán mert nem az UDMR szervezte, és Bukarest távolabb van Tusványostól, mint London vagy Helsinki. Az RMDSZ egyes képviselői viszont megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Jómagam is érdeklődve hallgattam Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének okfejtését, és sajnálom, hogy nem volt időm Horváth Anna kolozsvári alpolgármester előadására elmenni. A szombati beszédnél pedig jelen volt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is, akik – túllépve a pártpolitikai törpeségeken – meghallgatták a miniszterelnök világos előadását a magyar helyzetről, annak okairól és nemzetpolitikájának lényegéről.
A magyarországi és erdélyi kezdeményezők következetességének köszönhetően Tusványos szépen kinőtte magát. Olyan gondolatserkentő rendezvénnyé vált, melyre szükség és igény van a Kárpát-medencében. A magyarságproblémák közös megbeszélését és a magyar–román–európai párbeszédet szolgáló szabadegyetemtől azonban a magyar baloldal távol tartotta magát. Nem akarván „komplikálódni" a külhoniakkal, inkább pezsgőt bontott 2002 december elsején (Kempinski Szálló, Medgyessy Péter, Adrian Năstase, Göncz Árpád, Kovács László, Verestóy Attila, Kelemen Atilla), és agresszív kampányt folytatott a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás előtt az erdélyi magyarság ellen. A magyar állampolgárság megadását követően viszont kénytelen volt „komplikálódni". Így jött létre Mesterházy Attila szimbolikus bocsánatkérése Kolozsváron, és a bocsánatkérést mellőző Bajnai–Kelemen-találka Nagyváradon. És akkor jöhet a kérdés: melyik politikai oldal szűkíti pártpolitikai keretek közé a magyar nemzetpolitikát?
A homokóra kiürült
24 év... Ideje, hogy a „mi majd..." feliratú internacionalista felhőben utazgató UDMR visszatérjen a földre és visszaváltozzon RMDSZ-szé. De ez csak Erdélyben lehetséges, a magyar nemzet iránti szeretetben és az Úr előtti alázatban, a képviseletek közti konstruktív párbeszéd által. Mert a felhő útja illúzió, az örök csalódások sugárútja. Nekünk pedig erre se szükségünk, se időnk. A bizalom homokórája 24 év alatt kiürült, és már csak annyit mutat, hogy Erdély itt van, Bukarest meg ott.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 9.
Borbély László a Neptun-ügyről: élvezzük a romániai magyarság bizalmát
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
A romániai magyar választók bizalma jelzi azt, hogy igazuk volt a húsz évvel ezelőtti úgynevezett Neptun-ügyben érintett politikusoknak – közölte pénteken az MTI-vel Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület szervezésében, a székelyföldi Borzonton zajló 9. EMI-táborban csütörtökön pódiumbeszélgetésen idézték fel a résztvevők, hogy 1993-ban az RMDSZ három politikusa – Borbély László, Frunda György és Tokay György – amerikai közvetítéssel, a tengerparti Neptun üdülőhelyen meghatalmazás nélkül ült le tárgyalni a román kormány képviselőivel kisebbségvédelmi kérdésekről.
Borbély Zsolt Attila politológus, aki a húszéves évfordulóra Neptun-gate címen szöveggyűjteményt adott ki a történtekről, úgy értékelte: "a neptuni tárgyalók lehetőséget biztosítottak arra, hogy az etno-soviniszta román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen a nemzetközi színtéren", és az RMDSZ ekkor adta fel a nemzetközi nyomásgyakorlás politikai eszközét.
A Neptun-gate című könyv megjelenésére és az EMI-táborban elhangzottakra reagálva Borbély László kijelentette: a könyv tele van valótlanságokkal, szerzőinek pedig nincs már más lehetőségük a megszólalásra, és ez is azt bizonyítja, igazuk volt azoknak, akik a román féllel való tárgyalás lehetőségeit keresték.
"Ha mi nem helyesen jártunk volna el, akkor is és utána is, akkor a magyarság elállt volna mellőlünk, nem élveztük volna a magyarság bizalmát. Márpedig ez nem egy választáson bizonyosodott be, hanem sok választáson, akkor is, amikor elindultak ellenünk magyar pártok" – mondta az MTI-nek az RMDSZ politikai alelnöke.
Hozzátette: megtisztelő, ha egyesek úgy gondolják, hogy hárman voltak, akik befolyásolták az utóbbi 23 év RMDSZ-politizálását, de szerinte nem lehet két évtizeden keresztül félrevezetni a romániai magyarságot.
Borbély László szerint a külpolitikai nyomásgyakorlás eszközét sem adta fel az RMDSZ. "Másképp politizálsz, amikor kormányon vagy, és másképp, mikor ellenzékben vagy", de mindig megtalálták azt az eszközt, amellyel előre vihetik a magyarság ügyét – jelentette ki az RMDSZ politikai alelnöke.
MTI
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
A romániai magyar választók bizalma jelzi azt, hogy igazuk volt a húsz évvel ezelőtti úgynevezett Neptun-ügyben érintett politikusoknak – közölte pénteken az MTI-vel Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület szervezésében, a székelyföldi Borzonton zajló 9. EMI-táborban csütörtökön pódiumbeszélgetésen idézték fel a résztvevők, hogy 1993-ban az RMDSZ három politikusa – Borbély László, Frunda György és Tokay György – amerikai közvetítéssel, a tengerparti Neptun üdülőhelyen meghatalmazás nélkül ült le tárgyalni a román kormány képviselőivel kisebbségvédelmi kérdésekről.
Borbély Zsolt Attila politológus, aki a húszéves évfordulóra Neptun-gate címen szöveggyűjteményt adott ki a történtekről, úgy értékelte: "a neptuni tárgyalók lehetőséget biztosítottak arra, hogy az etno-soviniszta román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen a nemzetközi színtéren", és az RMDSZ ekkor adta fel a nemzetközi nyomásgyakorlás politikai eszközét.
A Neptun-gate című könyv megjelenésére és az EMI-táborban elhangzottakra reagálva Borbély László kijelentette: a könyv tele van valótlanságokkal, szerzőinek pedig nincs már más lehetőségük a megszólalásra, és ez is azt bizonyítja, igazuk volt azoknak, akik a román féllel való tárgyalás lehetőségeit keresték.
"Ha mi nem helyesen jártunk volna el, akkor is és utána is, akkor a magyarság elállt volna mellőlünk, nem élveztük volna a magyarság bizalmát. Márpedig ez nem egy választáson bizonyosodott be, hanem sok választáson, akkor is, amikor elindultak ellenünk magyar pártok" – mondta az MTI-nek az RMDSZ politikai alelnöke.
Hozzátette: megtisztelő, ha egyesek úgy gondolják, hogy hárman voltak, akik befolyásolták az utóbbi 23 év RMDSZ-politizálását, de szerinte nem lehet két évtizeden keresztül félrevezetni a romániai magyarságot.
Borbély László szerint a külpolitikai nyomásgyakorlás eszközét sem adta fel az RMDSZ. "Másképp politizálsz, amikor kormányon vagy, és másképp, mikor ellenzékben vagy", de mindig megtalálták azt az eszközt, amellyel előre vihetik a magyarság ügyét – jelentette ki az RMDSZ politikai alelnöke.
MTI
2013. augusztus 9.
Az RMDSZ támogatja a székelyek nagy menetelését
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-re meghirdetett székely nagy menetelést – nyilatkozott az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Kovács Péter elmondta, az utóbbi időszakban több alkalommal is egyeztettek az SZNT-vel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) az októberi nagy menetelésről, és az RMDSZ által szeptember második felében szervezendő Hargita megyei tüntetésről, amelynek részleteit ezután kívánják bejelenteni.
"Úgy ítéljük meg, hogy a székelyek nagy menetelése támogatandó esemény, hiszen az a szervezet, amelyik kezdeményezte, nem vesz részt a választásokon, tehát nem lehet kampányeseményként elkönyvelni" – mondta Kovács Péter.
Az MTI kérdésére, hogy részt vesz-e az RMDSZ a mozgósításban is, Kovács Péter kijelentette: "azzal, hogy támogatandónak nyilvánítottuk az eseményt, az ügy mellé álltunk, és ezt az üzenetet fogjuk továbbra is képviselni országos és megyei szinteken".
Arra a kérdésre, hogy mi változott az RMDSZ-ben március óta, amikor a szövetség nem támogatta a Székely szabadság napját, az SZNT marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulását, Kovács Péter megjegyezte, a márciusi rendezvény szervezésében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is részt vett. "Most előre kell néznünk. Most az a magyar közösség célja, hogy mind a szeptember végi, mind az október eleji székelyföldi tömegmegmozdulásokon erőt tudjunk felmutatni" – jelentette ki az RMDSZ főtitkára.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke egy csütörtök esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy október 27-én a székelyek "nagy menetelésével" kívánnak nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli haragszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással szembetalálkozván – 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki.
MTI
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-re meghirdetett székely nagy menetelést – nyilatkozott az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Kovács Péter elmondta, az utóbbi időszakban több alkalommal is egyeztettek az SZNT-vel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) az októberi nagy menetelésről, és az RMDSZ által szeptember második felében szervezendő Hargita megyei tüntetésről, amelynek részleteit ezután kívánják bejelenteni.
"Úgy ítéljük meg, hogy a székelyek nagy menetelése támogatandó esemény, hiszen az a szervezet, amelyik kezdeményezte, nem vesz részt a választásokon, tehát nem lehet kampányeseményként elkönyvelni" – mondta Kovács Péter.
Az MTI kérdésére, hogy részt vesz-e az RMDSZ a mozgósításban is, Kovács Péter kijelentette: "azzal, hogy támogatandónak nyilvánítottuk az eseményt, az ügy mellé álltunk, és ezt az üzenetet fogjuk továbbra is képviselni országos és megyei szinteken".
Arra a kérdésre, hogy mi változott az RMDSZ-ben március óta, amikor a szövetség nem támogatta a Székely szabadság napját, az SZNT marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulását, Kovács Péter megjegyezte, a márciusi rendezvény szervezésében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is részt vett. "Most előre kell néznünk. Most az a magyar közösség célja, hogy mind a szeptember végi, mind az október eleji székelyföldi tömegmegmozdulásokon erőt tudjunk felmutatni" – jelentette ki az RMDSZ főtitkára.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke egy csütörtök esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy október 27-én a székelyek "nagy menetelésével" kívánnak nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli haragszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással szembetalálkozván – 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki.
MTI
2013. augusztus 9.
A ’93-as neptuni tárgyalások hatásairól értekeztek az EMI-táborban
A romániai magyar politikát alapjaiban befolyásoló 1993-as neptuni titkos tárgyalásokat, és ezek hatásait vették számba a székelyföldi Borzonton zajló 9. EMI-tábor csütörtöki pódiumbeszélgetésének résztvevői.
A romániai magyar politikatörténet Neptun-ügyként vagy Neptun-gateként emlegetett fejezete, az RMDSZ három politikusának, Borbély Lászlónak, Frunda Györgynek és Tokay Györgynek a román tengerpart Neptun üdülőhelyén 1993 júliusában lezajlott titkos tárgyalásait fedi. A meghatalmazás nélkül tárgyaló magyar politikusok amerikai közvetítéssel megállapodtak a román kormány képviselőivel néhány, a kisebbségeket érintő kérdésben. Az RMDSZ kisparlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elítélte a titkos tárgyalásokat, de a tárgyalók később fontos tisztségeket kaptak az RMDSZ-ben.
Borbély Zsolt Attila politológus, az egyik előadó a pódiumbeszélgetés után az MTI-nek elmondta, a neptuni tárgyalások logikája mindmáig meghatározza az RMDSZ politikáját. „Ekkor adta fel az erdélyi magyar érdekképviselet a nemzetközi nyomásgyakorlás politikai eszközét\" – fogalmazott a politológus. Hozzátette, 1993-ban Románia várta felvételét az Európa Tanácsba, és mind a demokrácia kérdéseiben, mind a kisebbségi jogok tekintetében bizonyítási kényszer nehezedett az országra.
„A neptuni tárgyalók lehetőséget biztosítottak arra, hogy az etno-soviniszta román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen a nemzetközi színtéren. Ahelyett, hogy növelték volna a Romániára nehezedő külföldi nyomást, az RMDSZ-programot messze alulmúló ígéretcsomag fejében legitimálták a román hatalmat\" – értékelte a politológus, aki a húsz éves évfordulóra Neptun-gate címen szöveggyűjteményt adott ki a történtekről. Borbély Zsolt Attila szerint a neptuni tárgyalások egyenes következménye volt az RMDSZ 1996-os bekerülése a kormányba, amelynek következtében Bill Clinton amerikai elnök kijelenthette, hogy Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségi kérdést.
Bodó Barna politológus – a beszélgetés másik előadója – az MTI-nek elmondta, a Neptun-ügy az RMDSZ belső viszonyaira is kihatott. „Az SZKT Neptunnal kapcsolatos állásfoglalása kimondta, hogy az elnöknek van egyedül joga mandátumot adni az RMDSZ nevében tárgyalóknak; ez nyitotta meg az utat Markó Béla hatalomkoncentrációja felé, amely az érdekvédelmi szervezetként alakult RMDSZ elpártosodásához vezetett\" – jelentette ki Bodó Barna.
Krónika (Kolozsvár)
A romániai magyar politikát alapjaiban befolyásoló 1993-as neptuni titkos tárgyalásokat, és ezek hatásait vették számba a székelyföldi Borzonton zajló 9. EMI-tábor csütörtöki pódiumbeszélgetésének résztvevői.
A romániai magyar politikatörténet Neptun-ügyként vagy Neptun-gateként emlegetett fejezete, az RMDSZ három politikusának, Borbély Lászlónak, Frunda Györgynek és Tokay Györgynek a román tengerpart Neptun üdülőhelyén 1993 júliusában lezajlott titkos tárgyalásait fedi. A meghatalmazás nélkül tárgyaló magyar politikusok amerikai közvetítéssel megállapodtak a román kormány képviselőivel néhány, a kisebbségeket érintő kérdésben. Az RMDSZ kisparlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elítélte a titkos tárgyalásokat, de a tárgyalók később fontos tisztségeket kaptak az RMDSZ-ben.
Borbély Zsolt Attila politológus, az egyik előadó a pódiumbeszélgetés után az MTI-nek elmondta, a neptuni tárgyalások logikája mindmáig meghatározza az RMDSZ politikáját. „Ekkor adta fel az erdélyi magyar érdekképviselet a nemzetközi nyomásgyakorlás politikai eszközét\" – fogalmazott a politológus. Hozzátette, 1993-ban Románia várta felvételét az Európa Tanácsba, és mind a demokrácia kérdéseiben, mind a kisebbségi jogok tekintetében bizonyítási kényszer nehezedett az országra.
„A neptuni tárgyalók lehetőséget biztosítottak arra, hogy az etno-soviniszta román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen a nemzetközi színtéren. Ahelyett, hogy növelték volna a Romániára nehezedő külföldi nyomást, az RMDSZ-programot messze alulmúló ígéretcsomag fejében legitimálták a román hatalmat\" – értékelte a politológus, aki a húsz éves évfordulóra Neptun-gate címen szöveggyűjteményt adott ki a történtekről. Borbély Zsolt Attila szerint a neptuni tárgyalások egyenes következménye volt az RMDSZ 1996-os bekerülése a kormányba, amelynek következtében Bill Clinton amerikai elnök kijelenthette, hogy Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségi kérdést.
Bodó Barna politológus – a beszélgetés másik előadója – az MTI-nek elmondta, a Neptun-ügy az RMDSZ belső viszonyaira is kihatott. „Az SZKT Neptunnal kapcsolatos állásfoglalása kimondta, hogy az elnöknek van egyedül joga mandátumot adni az RMDSZ nevében tárgyalóknak; ez nyitotta meg az utat Markó Béla hatalomkoncentrációja felé, amely az érdekvédelmi szervezetként alakult RMDSZ elpártosodásához vezetett\" – jelentette ki Bodó Barna.
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 10.
„Tiszta” Romániát! (4.)
Erdély fogalma
A trianoni diktátummal (1920. június 4.) – a köztudattal ellentétben – Románia nemcsak Erdélyt (57 813 km2) kapta meg, hanem Magyarország keleti tájegységeit (45 280 km2) is. Ezek együttes kiterjedése 103 093 km2, ami nagyobb, mint a maradék Magyarország, épp ezért ismertetnünk kell Erdély fogalmát, mert térben és időben változó területet jelöl.
Tovább bonyolítja e kérdést, hogy a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után Erdély két részre tagolódott: az északira és a délire. Mivel az égtájak szerinti megnevezés földrajzilag pontatlan, e területi egységek meghatározásánál a történelmi régiók, tájegységek felsorolása is szükséges. Észak-Erdély a történeti Erdély északi és délkeleti részét, valamint a Partium északi tájait jelenti, míg Dél-Erdély a történeti Erdély déli részét, a Bánát északi és keleti régióit és a Partium déli felét. A történeti Erdély – a hajdani erdélyi vajdaság területe – a Kárpátok keleti és déli vonulatai, valamint az Erdélyi-Középhegység közti térséget foglalja magában. A mai értelemben használt Erdély fogalma az 1920-as trianoni diktátummal Romániához csatolt területet jelenti. Az alaposabb, pontosabb tájékoztatás végett tisztáznunk kell a Partium és a Bánát jelentését is.
A latin Partium név jelzi, hogy az általa jelölt terület hajdanán egy nagyobb politikai egység része volt. Ennek történeti háttere: amikor a magyar királyság a 16. század közepén három részre bomlott, a nyugati és az északi részből kialakult a Habsburg (vagy Királyi) Magyarország, a középső rész török tartománnyá vált, míg a keleti peremvidék, a Partium (az úgynevezett magyar Részek) külön igazgatott területe lett a Keleti Magyar Királyságnak, a későbbi erdélyi fejedelemségnek. A Partium kezdetben az erdélyi vajdaságnál is kiterjedtebb terület, a Tiszától a vajdaság határáig húzódott, majd a török terjeszkedés által egyre zsugorodott. A Partium – a mai értelmezésben – Máramaros bő egyharmada, a déli rész, valamint Szatmár, Bihar, Szilágy és Arad megye közös neve. E régió kiterjedése 29 657 km2. A mai Erdély harmadik területi egysége a Bánát. Ez a történeti Magyarország délkeleti tájegysége, a Duna, a Tisza és a Maros, valamint a Ruszka-havas közti régió. 1718-tól osztrák koronatartomány, amelynek területe teljes egészében csak 1873-ban került vissza a magyar államhoz. Megkülönböztetésül a középkori magyar határőrtartományoktól, bánságoktól, használhatjuk a német nyelvű változatot, a Bánát megnevezést. Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság 1920-ban, a nagy osztozkodás hevében közel állt ahhoz, hogy katonailag összeütközésbe kerüljön egymással. Végül a Bánát háromnegyedét (15 623 km2) – az északi és a keleti részt – Románia kapta meg, egynegyedét a szláv királyság, egy jelentéktelen töredék részt meghagytak Magyarországnak.
Erdély lehetett volna keleti Svájc?
Amilyen sokrétű, különböző jogállású történelmi tájegységeket foglal magában Kelet-Magyarország Romániához csatolt területe, éppoly színes az etnikai arculata. Teleki Pál miniszterelnök, a jeles földrajztudós közeli munkatársa, Rónai András Erdélyről (Transilvania, Ardeal, Siebenbürgen) írt könyvében rámutat arra, hogy ez soknemzetiségű, a nyugati és a keleti kultúrkör határán fekvő országméretű tartomány, amely „majdnem akkora, mint Hollandia (1920-ban 34 225 km2), Belgium (30 507 km2) és Svájc (41 229 km2) területe együttvéve”.
Rónai András a nemzetiségi viszonyok, arányok alapos ismerőjeként úgy látja, Erdélyben a nemzetiségek hatalmas területeken összekeverve élnek, ezért egyenlőségük csak a helyi adottságokat figyelembe vevő autonómiák által biztosítható. Rámutat arra, hogy – a mai két és fél megyényi – Székelyföld tiszta magyar lakosságával, illetve Alsó-Fehér, Fogaras és Hunyad megye „túlnyomóan román” népességével etnikai alapon szervezett autonómiában élhetne, míg a „vegyes területen vegyes nyelvű igazgatás” lenne jogszerű. Különösen a nagyvárosok esetében, ahol az 1930-as népszámlálás szerint „magyar többsége volt Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Szatmárnémeti és Brassó városoknak; német többsége Temesvárnak és Nagyszebennek. Román többségű város Erélyben és a hozzá kapcsolt részeken még 1930-ban sem volt”. 1940-ben, a bécsi döntés előtt két tervezet, javaslat készült egy önálló Erdély nemzetiségi alapon való kantonális felosztására, a társadalmi béke biztosítására. A kantonális felosztás lehetőséget teremtett volna két magyar, két román, egy vegyes (magyar–román) és egy német–magyar–román kanton létrehozására. A második tervezet kibővült volna egy román–rutén kantonnal is. A lényeg, hogy a tiszta kantonokban a helyi lakosság többségének a nyelve, míg a vegyes kantonokban az ott élők (két-három) nyelve vált volna hivatalossá. Sajnos, az önálló Erdély és az egyenjogú nemzetek Erdélye nem valósult meg. A román politikum célja a régiósítással épp az, hogy megakadályozza, felszámolja ennek még a lehetőségét is, bár ma csupán a Székelyföld és a határ menti Partium lehetne külön kanton, tartomány. A román politikai elit azonban nem hajlandó megtűrni az egyenlőséget és főképp a magyarság megmaradását biztosító területi autonómiák megteremtését, erre utal, hogy Victor Ponta román miniszterelnök 2013. május 25-én az RMDSZ Csíkszeredában tartott 11. kongresszusán hangsúlyozta: nincs lehetőség a román alkotmány első cikkelyének megváltoztatására, amely kimondja, hogy Románia nemzetállam. Liviu Dragnea, a régiók átalakításáért felelő miniszter, miniszterelnök-helyettes azt állítja, hogy Székelyföld nemcsak egy nagyon szép térsége Romániának, hanem „egy román terület” is. Úgy látszik, a Románia régiósításával megbízott miniszter nem ismeri az etnikai viszonyokat. Bizonyára nem olvasta a román történész, Nicolae Iorga száz évvel korábban írt tankönyvét, amelyből azt tanították, hogy román föld az, ahol a románok többségben élnek. Ugyanígy mondható az is, hogy Székelyföld az a terület, ahol a székelyek többségben élnek. Úgy tűnik, a miniszter úr azt sem tudja, hogy a székely önigazgatás, autonómia kisebb-nagyobb hatáskörrel 1876-ig működött. Latin, magyar és német nyelvű oklevelek immár fél évezrede említik Székelyföld nevét: „1495: in terra Siculia, 1497: in terram Siculorum, 1587: Zekel földen, 1611: Zegelland”.
A történeti Székelyföld léte evidencia. Aki azt állítja, hogy Székelyföld román föld, annak gondolkodását elhomályosítja a nacionalizmus, akarva-akaratlan megsérti a székely népet. Lehet, hogy e sértegetésekre szükség van, mert létállapotuk tarthatatlanságára döbbenti még a népük sorsa iránt közömbös székelyeket is.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Erdély fogalma
A trianoni diktátummal (1920. június 4.) – a köztudattal ellentétben – Románia nemcsak Erdélyt (57 813 km2) kapta meg, hanem Magyarország keleti tájegységeit (45 280 km2) is. Ezek együttes kiterjedése 103 093 km2, ami nagyobb, mint a maradék Magyarország, épp ezért ismertetnünk kell Erdély fogalmát, mert térben és időben változó területet jelöl.
Tovább bonyolítja e kérdést, hogy a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után Erdély két részre tagolódott: az északira és a délire. Mivel az égtájak szerinti megnevezés földrajzilag pontatlan, e területi egységek meghatározásánál a történelmi régiók, tájegységek felsorolása is szükséges. Észak-Erdély a történeti Erdély északi és délkeleti részét, valamint a Partium északi tájait jelenti, míg Dél-Erdély a történeti Erdély déli részét, a Bánát északi és keleti régióit és a Partium déli felét. A történeti Erdély – a hajdani erdélyi vajdaság területe – a Kárpátok keleti és déli vonulatai, valamint az Erdélyi-Középhegység közti térséget foglalja magában. A mai értelemben használt Erdély fogalma az 1920-as trianoni diktátummal Romániához csatolt területet jelenti. Az alaposabb, pontosabb tájékoztatás végett tisztáznunk kell a Partium és a Bánát jelentését is.
A latin Partium név jelzi, hogy az általa jelölt terület hajdanán egy nagyobb politikai egység része volt. Ennek történeti háttere: amikor a magyar királyság a 16. század közepén három részre bomlott, a nyugati és az északi részből kialakult a Habsburg (vagy Királyi) Magyarország, a középső rész török tartománnyá vált, míg a keleti peremvidék, a Partium (az úgynevezett magyar Részek) külön igazgatott területe lett a Keleti Magyar Királyságnak, a későbbi erdélyi fejedelemségnek. A Partium kezdetben az erdélyi vajdaságnál is kiterjedtebb terület, a Tiszától a vajdaság határáig húzódott, majd a török terjeszkedés által egyre zsugorodott. A Partium – a mai értelmezésben – Máramaros bő egyharmada, a déli rész, valamint Szatmár, Bihar, Szilágy és Arad megye közös neve. E régió kiterjedése 29 657 km2. A mai Erdély harmadik területi egysége a Bánát. Ez a történeti Magyarország délkeleti tájegysége, a Duna, a Tisza és a Maros, valamint a Ruszka-havas közti régió. 1718-tól osztrák koronatartomány, amelynek területe teljes egészében csak 1873-ban került vissza a magyar államhoz. Megkülönböztetésül a középkori magyar határőrtartományoktól, bánságoktól, használhatjuk a német nyelvű változatot, a Bánát megnevezést. Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság 1920-ban, a nagy osztozkodás hevében közel állt ahhoz, hogy katonailag összeütközésbe kerüljön egymással. Végül a Bánát háromnegyedét (15 623 km2) – az északi és a keleti részt – Románia kapta meg, egynegyedét a szláv királyság, egy jelentéktelen töredék részt meghagytak Magyarországnak.
Erdély lehetett volna keleti Svájc?
Amilyen sokrétű, különböző jogállású történelmi tájegységeket foglal magában Kelet-Magyarország Romániához csatolt területe, éppoly színes az etnikai arculata. Teleki Pál miniszterelnök, a jeles földrajztudós közeli munkatársa, Rónai András Erdélyről (Transilvania, Ardeal, Siebenbürgen) írt könyvében rámutat arra, hogy ez soknemzetiségű, a nyugati és a keleti kultúrkör határán fekvő országméretű tartomány, amely „majdnem akkora, mint Hollandia (1920-ban 34 225 km2), Belgium (30 507 km2) és Svájc (41 229 km2) területe együttvéve”.
Rónai András a nemzetiségi viszonyok, arányok alapos ismerőjeként úgy látja, Erdélyben a nemzetiségek hatalmas területeken összekeverve élnek, ezért egyenlőségük csak a helyi adottságokat figyelembe vevő autonómiák által biztosítható. Rámutat arra, hogy – a mai két és fél megyényi – Székelyföld tiszta magyar lakosságával, illetve Alsó-Fehér, Fogaras és Hunyad megye „túlnyomóan román” népességével etnikai alapon szervezett autonómiában élhetne, míg a „vegyes területen vegyes nyelvű igazgatás” lenne jogszerű. Különösen a nagyvárosok esetében, ahol az 1930-as népszámlálás szerint „magyar többsége volt Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Szatmárnémeti és Brassó városoknak; német többsége Temesvárnak és Nagyszebennek. Román többségű város Erélyben és a hozzá kapcsolt részeken még 1930-ban sem volt”. 1940-ben, a bécsi döntés előtt két tervezet, javaslat készült egy önálló Erdély nemzetiségi alapon való kantonális felosztására, a társadalmi béke biztosítására. A kantonális felosztás lehetőséget teremtett volna két magyar, két román, egy vegyes (magyar–román) és egy német–magyar–román kanton létrehozására. A második tervezet kibővült volna egy román–rutén kantonnal is. A lényeg, hogy a tiszta kantonokban a helyi lakosság többségének a nyelve, míg a vegyes kantonokban az ott élők (két-három) nyelve vált volna hivatalossá. Sajnos, az önálló Erdély és az egyenjogú nemzetek Erdélye nem valósult meg. A román politikum célja a régiósítással épp az, hogy megakadályozza, felszámolja ennek még a lehetőségét is, bár ma csupán a Székelyföld és a határ menti Partium lehetne külön kanton, tartomány. A román politikai elit azonban nem hajlandó megtűrni az egyenlőséget és főképp a magyarság megmaradását biztosító területi autonómiák megteremtését, erre utal, hogy Victor Ponta román miniszterelnök 2013. május 25-én az RMDSZ Csíkszeredában tartott 11. kongresszusán hangsúlyozta: nincs lehetőség a román alkotmány első cikkelyének megváltoztatására, amely kimondja, hogy Románia nemzetállam. Liviu Dragnea, a régiók átalakításáért felelő miniszter, miniszterelnök-helyettes azt állítja, hogy Székelyföld nemcsak egy nagyon szép térsége Romániának, hanem „egy román terület” is. Úgy látszik, a Románia régiósításával megbízott miniszter nem ismeri az etnikai viszonyokat. Bizonyára nem olvasta a román történész, Nicolae Iorga száz évvel korábban írt tankönyvét, amelyből azt tanították, hogy román föld az, ahol a románok többségben élnek. Ugyanígy mondható az is, hogy Székelyföld az a terület, ahol a székelyek többségben élnek. Úgy tűnik, a miniszter úr azt sem tudja, hogy a székely önigazgatás, autonómia kisebb-nagyobb hatáskörrel 1876-ig működött. Latin, magyar és német nyelvű oklevelek immár fél évezrede említik Székelyföld nevét: „1495: in terra Siculia, 1497: in terram Siculorum, 1587: Zekel földen, 1611: Zegelland”.
A történeti Székelyföld léte evidencia. Aki azt állítja, hogy Székelyföld román föld, annak gondolkodását elhomályosítja a nacionalizmus, akarva-akaratlan megsérti a székely népet. Lehet, hogy e sértegetésekre szükség van, mert létállapotuk tarthatatlanságára döbbenti még a népük sorsa iránt közömbös székelyeket is.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 10.
Hangulatkeltés rendelésre
Az 1989-es temesvári népfelkelést követő bukaresti hatalomváltás eufóriája után hideg zuhanyként érte az erdélyi magyarságot annak megtapasztalása, hogy a legalapvetőbb jogköveteléseink sem találkoznak a többség megértésével, az elutasításnak pedig a román sajtó szabályos uszítása ad nyomatékot. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom előtt felbugyborékoló sovén fröcsögés még fokozódott is a fekete márciust követően, majd beállt egy alapszintre, ahonnan legfeljebb egy-egy politikai esemény hatására lengett ki. Ilyen volt az 1991-es agyagfalvi népgyűlés kapcsán a hangulat felkorbácsolása, a parlamentbeli Har-Kov jelentés sajtóvisszhangja, Tőkés Lászlónak a finom eszközökkel folytatott román etnikai tisztogatásra vonatkozó kijelentése utáni hisztéria, s még sorolhatnánk.
Mit, mikor, miért?
Érdekes kérdés: vajon mi éri el a sajtó ingerküszöbét? Vélhetően létezik egyfajta központi irányítás, amikor a román háttérhatalom beintésére szólal meg minden orgánum, bizonyos toposzokat ismételgetve, de úgy tűnik, az eseményeknek van egyfajta spontán játékuk is. A kilencvenes évek közepén Borbély Imre a román parlament tagjaként arról beszélt egy interjúban a Bihari Napló riporterének, hogy Magyarországnak növelnie kellene fegyveres erejét, s az egész beszélgetés hangvétele evidenssé tette a politikus magyarságközpontú gondolkodását és az anyaország iránti lojalitását. A szöveget lefordították románra, meg is jelent a román sajtóban, de nem lett belőle országos hajtóvadászat, miként Románia föderalizálásra vonatkozó, eleve a román sajtóban megjelent interjúból sem. Miközben más képviselőket azzal revolverezett ugyanez a sajtó, hogy román–magyar meccsen melyik csapatnak drukkolnak.
Saját 1999-es tapasztalatom, hogy amikor a nyárádszeredai fórumon elmondott beszédemben arról szóltam, hogy akár konfliktusokat is kell vállalni az autonómiaküzdelemben a román hatalommal, a többségi sajtó ingerülten reagált, s azt sugallta, mintha fegyveres konfliktusokról beszéltem volna, miközben egy felszólalótársam nyíltan irredenta megnyilvánulása – szerencsére – reakció nélkül maradt. Szerencsére, mondom, mert egyik oldalról kifejezetten zavaró, amikor a magyar fél akár az anyaországban, akár Erdélyben azt bizonygatja, hogy mi nem akarunk határmódosítást, s egyesek „bizonyságtételi” retorikája már a hatásmódosítás jogosságának tagadásáig is eljut. A másik oldalról viszont az is tény, hogy a területi elszakadás és a határkorrekció a belátható jövőben Erdély vonatkozásában legalábbis irreális célkitűzés, aminek meghirdetése nemzetpolitikai szempontból minden bizonnyal kontraproduktív lenne.
Tőkés László legutóbbi tusványosi beszédét követő sajtófelzúdulás minden bizonnyal központi beintésre történt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt találta mondani, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi státuszt az erdélyi magyarság vonatkozásában, ami egyébként nem új követelés, a kilencvenes években Katona Ádám az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform elnöke mind beszédeiben, mind állásfoglalásaiban újra és újra előhozta a kérdést. A többségi sajtó és politikum most felhorkant, ki tudja, milyen megfontolásból. Beindult a román paranoiagenerátor, az Adevărul című napilap Erdély és Székelyföld problémáját Katalóniával, Észak-Írországgal, Skóciával és a Baszkfölddel hozta párhuzamba, s úgy állította be a védőhatalmi státuszt, mintha ez azt jelentené, hogy Magyarország ellenőrzése alá venné hajdani területeit. A román miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Tőkés László kijelentései büntetendők, s még sorolhatnánk a hisztérikus többségi reakciókat. Az egész cirkusz egyébként felesleges, a védőhatalmi státusz a két fél megegyezésének kérdése, s a román–magyar alapszerződésben kellett volna rögzíteni.
Közös offenzíva
Kiváló alkalom lenne viszont ez is arra, hogy a három erdélyi magyar párt egyeztetett kommunikációs offenzívát indítson a kibeszéletlen kérdések megtárgyalására. Sajnos, erre nincs esély, az RMDSZ továbbra is erőből politizál az erdélyi magyar konkurensek lebecsülésével és leminősítésével. Beszédes, hogy még a jobbak közé sorolt Antal Árpád is lemondta tusványosi előadását arra hivatkozva, hogy barátját, Tamás Sándort kihúzták volna a meghívottak listájáról, miközben csak annyi történt, hogy a Kovászna Megyei Tanácselnököt idén nem hívták meg előadni.
Az MPP hivatalos vezetésének retorikája pedig – híven választás előtti megnyilvánulásaikhoz, amikor is az RMDSZ-re való szavazásra biztatták híveiket – továbbra is az EMNP ellen irányul. Oda jutunk lassan, hogy az a párt, amelynek az EMNT ellen az volt a legfőbb kifogása, hogy a 2009-es európai parlamenti választáson együtt indult az RMDSZ-szel, úgy mozog a politikai porondon, mintha az RMDSZ-nek egyfajta függeléke lenne.
S míg magyar választói bázisra alapozó szervezetek egymással vannak elfoglalva, taktikai, kommunikációs lehetőségek maradnak kiaknázatlanok.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az 1989-es temesvári népfelkelést követő bukaresti hatalomváltás eufóriája után hideg zuhanyként érte az erdélyi magyarságot annak megtapasztalása, hogy a legalapvetőbb jogköveteléseink sem találkoznak a többség megértésével, az elutasításnak pedig a román sajtó szabályos uszítása ad nyomatékot. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom előtt felbugyborékoló sovén fröcsögés még fokozódott is a fekete márciust követően, majd beállt egy alapszintre, ahonnan legfeljebb egy-egy politikai esemény hatására lengett ki. Ilyen volt az 1991-es agyagfalvi népgyűlés kapcsán a hangulat felkorbácsolása, a parlamentbeli Har-Kov jelentés sajtóvisszhangja, Tőkés Lászlónak a finom eszközökkel folytatott román etnikai tisztogatásra vonatkozó kijelentése utáni hisztéria, s még sorolhatnánk.
Mit, mikor, miért?
Érdekes kérdés: vajon mi éri el a sajtó ingerküszöbét? Vélhetően létezik egyfajta központi irányítás, amikor a román háttérhatalom beintésére szólal meg minden orgánum, bizonyos toposzokat ismételgetve, de úgy tűnik, az eseményeknek van egyfajta spontán játékuk is. A kilencvenes évek közepén Borbély Imre a román parlament tagjaként arról beszélt egy interjúban a Bihari Napló riporterének, hogy Magyarországnak növelnie kellene fegyveres erejét, s az egész beszélgetés hangvétele evidenssé tette a politikus magyarságközpontú gondolkodását és az anyaország iránti lojalitását. A szöveget lefordították románra, meg is jelent a román sajtóban, de nem lett belőle országos hajtóvadászat, miként Románia föderalizálásra vonatkozó, eleve a román sajtóban megjelent interjúból sem. Miközben más képviselőket azzal revolverezett ugyanez a sajtó, hogy román–magyar meccsen melyik csapatnak drukkolnak.
Saját 1999-es tapasztalatom, hogy amikor a nyárádszeredai fórumon elmondott beszédemben arról szóltam, hogy akár konfliktusokat is kell vállalni az autonómiaküzdelemben a román hatalommal, a többségi sajtó ingerülten reagált, s azt sugallta, mintha fegyveres konfliktusokról beszéltem volna, miközben egy felszólalótársam nyíltan irredenta megnyilvánulása – szerencsére – reakció nélkül maradt. Szerencsére, mondom, mert egyik oldalról kifejezetten zavaró, amikor a magyar fél akár az anyaországban, akár Erdélyben azt bizonygatja, hogy mi nem akarunk határmódosítást, s egyesek „bizonyságtételi” retorikája már a hatásmódosítás jogosságának tagadásáig is eljut. A másik oldalról viszont az is tény, hogy a területi elszakadás és a határkorrekció a belátható jövőben Erdély vonatkozásában legalábbis irreális célkitűzés, aminek meghirdetése nemzetpolitikai szempontból minden bizonnyal kontraproduktív lenne.
Tőkés László legutóbbi tusványosi beszédét követő sajtófelzúdulás minden bizonnyal központi beintésre történt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt találta mondani, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi státuszt az erdélyi magyarság vonatkozásában, ami egyébként nem új követelés, a kilencvenes években Katona Ádám az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform elnöke mind beszédeiben, mind állásfoglalásaiban újra és újra előhozta a kérdést. A többségi sajtó és politikum most felhorkant, ki tudja, milyen megfontolásból. Beindult a román paranoiagenerátor, az Adevărul című napilap Erdély és Székelyföld problémáját Katalóniával, Észak-Írországgal, Skóciával és a Baszkfölddel hozta párhuzamba, s úgy állította be a védőhatalmi státuszt, mintha ez azt jelentené, hogy Magyarország ellenőrzése alá venné hajdani területeit. A román miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Tőkés László kijelentései büntetendők, s még sorolhatnánk a hisztérikus többségi reakciókat. Az egész cirkusz egyébként felesleges, a védőhatalmi státusz a két fél megegyezésének kérdése, s a román–magyar alapszerződésben kellett volna rögzíteni.
Közös offenzíva
Kiváló alkalom lenne viszont ez is arra, hogy a három erdélyi magyar párt egyeztetett kommunikációs offenzívát indítson a kibeszéletlen kérdések megtárgyalására. Sajnos, erre nincs esély, az RMDSZ továbbra is erőből politizál az erdélyi magyar konkurensek lebecsülésével és leminősítésével. Beszédes, hogy még a jobbak közé sorolt Antal Árpád is lemondta tusványosi előadását arra hivatkozva, hogy barátját, Tamás Sándort kihúzták volna a meghívottak listájáról, miközben csak annyi történt, hogy a Kovászna Megyei Tanácselnököt idén nem hívták meg előadni.
Az MPP hivatalos vezetésének retorikája pedig – híven választás előtti megnyilvánulásaikhoz, amikor is az RMDSZ-re való szavazásra biztatták híveiket – továbbra is az EMNP ellen irányul. Oda jutunk lassan, hogy az a párt, amelynek az EMNT ellen az volt a legfőbb kifogása, hogy a 2009-es európai parlamenti választáson együtt indult az RMDSZ-szel, úgy mozog a politikai porondon, mintha az RMDSZ-nek egyfajta függeléke lenne.
S míg magyar választói bázisra alapozó szervezetek egymással vannak elfoglalva, taktikai, kommunikációs lehetőségek maradnak kiaknázatlanok.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)