Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. február 16.
Koalíció: keresik a közös nevezőt
Akárcsak a kisebbségi törvény tervezetét, az RMDSZ régióátszervezési elképzeléseit is előbb a koalíció szintjén vitatja meg a két kormányzó alakulat. Erről tegnapi ülésén döntött az RMDSZ és a PD-L vezetőt tömörítő koalíciós tanács.
„Abban megegyeztünk, hogy a jelenlegi felosztás működésképtelen, de az új régiók kialakításáról még nem tárgyaltunk” – mondta Markó Béla RMDS-elnök. Lapunk úgy tudja, a PD-L Vasile Blaga belügyminiszter bízta meg azzal, hogy egyeztessen a kisebbik kormánypárt képviselőivel.
Mielőbb közös nevezőre szeretne jutni az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) a régiók átszervezésének ügyében. Erről tegnap Markó Béla szövetségi elnök, kormányfő-helyettes nyilatkozott a két kormányzó alakulat vezető politikusait tömörítő koalíciós tanács ülését követően.
A testület napirendjére azután került a régiók átszervezésének kérdése, hogy a szenátus a múlt héten hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ vonatkozó törvénytervezetét, majd az ellenzéki pártok kereszttüzébe került. A leggyakrabban hangoztatott kifogás az volt, hogy a tervezet „etnikai alapon” rajzolná meg az új régiók határait.
Markó tájékoztatása szerint a koalíciós partnerek „az elkövetkező napokban” egyeztetik elképzeléseiket az ország új régióinak kialakításáról. „Abban már megegyeztünk a koalíciós partnerrel, hogy a jelenlegi felosztás működésképtelen, de az új régiók kialakításáról még nem tárgyaltunk” – mondta az RMDSZ elnöke.
Emil Boc miniszterelnök megerősítette: a PD-L is úgy látja, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók sem méretükben, sem számukban nem felelnek meg az ország – elsősorban gazdasági – érdekeinek. „Azonban az RMDSZ javaslata sem tűnik számunkra megfelelőnek. Éppen ezért előbb koalíciós, majd parlamenti szinten is tárgyalnunk kell arról, hogyan rajzoljuk át a régiók határait” – nyilatkozta a Mediafaxnak a kormányfő.
Koalíciós bizottságok
A közös nevező megkeresésében az erre a célra létrehozott pártközi bizottság segít, melyben az RMDSZ és a PD-L megbízott politikusai együtt elemzik a lehetséges elképzeléseket, elsősorban a kisebbik koalíciós alakulat javaslatait.
„Előbb a koalíció szintjén tárgyalunk a régiók átszervezéséről, s azt szeretnénk, hogy a törvénytervezet képviselőházi vitája előtt konzultáljunk a kérdésről a többi parlamenti párttal is” – vázolta tegnap lapunknak Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Tájékoztatása szerint az egyeztetés folyamata tulajdonképpen már tegnap, a koalíciós tanács ülésén megkezdődött.
„Az már jó kiindulópont, hogy a PD-L is 15-16 régiót képzelne el a jelenlegi 8 helyett” – mondta a politikus. Lapunk úgy tudja, az RMDSZ fő tárgyalópartnere régióügyben Vasile Blaga belügyminiszter lesz.
Mint ismert, korábban a kisebbségi törvény előmozdítására szintén egyeztető bizottságot hozott létre a koalíció. Ebben RMDSZ részről Márton Árpád és Varga Attila, a PD-L részéről pedig Daniel Buda, a képviselőház jogi szakbizottságának vezetője vesz részt.
A testület célja egyeztetni a tervezet szövegét a Velencei Bizottság ajánlásaival. A nemzetközi véleményezést az RMDSZ korábban éppen azért kérte, hogy eloszlassa a PD-L aggályait a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban. A bizottság tudomásunk szerint még egyszer sem ült össze.
Nem lesz könnyű
A két testület munkája nem ígérkezik könnyűnek. A PD-L egyik, név nélkül nyilatkozó poltikusa a România liberă napilapnak azt mondta: pártja hallani sem akar az RMDSZ régiókkal kapcsolatos elképzeléseiről. Valamivel óvatosabban nyilatkozott erről Daniel Buda a Ziua de Cluj napilapnak.
„Az RMDSZ-el való koalíciós kormányzás nem jelenti azt, hogy bármit elfogadunk, amit a partnereink javasolnak. Semmiképpen nem fogadhatjuk el például azt, hogy az ország regionális vagy közigazgatási felosztása etnikai alapon történjen” – vette át az ellenzéki érveket a képviselő. Korábban a kisebbségi törvényről Daniel Buda megjegyezte: pártja „csakis az uniós jogrendhez igazítva” képzeli el kidolgozását.
Emil Boc dicséri a koalíciós partnert
Akárcsak Markó Béla RMDSZ-elnök, Emil Boc, a PD-L vezetője is úgy látja, a közös kormányzás elmúlt másfél hónapjában nem voltak jelentősebb viszályok a koalícióban.
„Bízom a koalíciós partnerünkben. Jobb lábbal kezdtük a közös kormányzást. Az RMDSZ-szel könnyebb együttműködni, mint korábbi koalíciós parnerünkkel” – jelentette ki a Mediafaxnak a miniszterelnök. Boc úgy látja, a viszálymentes együttműködést az is elősegítette, hogy idén már nem lesznek választások Romániában, „így kevesebb a politikai feszültség”.
Cs. P. T. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. február 17.
Szó sincs közigazgatási átalakításról
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mind ez idáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció — üvöltöztek az úgynevezett román—magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban — mely ügydöntő e kérdésben — aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu—Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az értelmiség erkölcsi felelősségét vitatták meg Kolozsváron
Követhet-e el egyáltalán árulást az írástudó? – tette fel a kérdést Demeter Szilárd író az Írástudók árulása? című kolozsvári kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében. A hétfő este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában rendezett eszmecsere vendége Szőcs Géza és Egyed Péter volt. A moderátor szerepét betöltő Demeter elmondta, szerinte a 70–80-as évek Erdélyében a legnyomasztóbb az értelmiség számára a gondolat szabad áramlásának hiánya volt.
Az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller férje, Richard Wagner egyik írásából idézett, aki feleségével együtt megtapasztalta a romániai kommunizmust. Wagner szerint az egyetlen komolyabb magyar nyelvű szamizdat Erdélyben az Ellenpontok című folyóirat volt, amely csupán kilenc lapszámot érhetett meg (ezeket írógéppel, majd stencillel sokszorosították) 1981 decemberétől, ’82 novemberében azonban a Szekuritáté letartóztatta a lap szerkesztőit, többek között Szőcs Gézát, és csak a Nyugat nyomására tették lehetővé számukra az emigrációt. „Ezt követően mély depresszióba zuhant az erdélyi értelmiség” – áll Wagner írásában.
Igény az értelmiségi diskurzusra
Szőcs Géza elmondta: a lap nem volt előzmények és következmények nélküli. Az alapító Ara-Kovács Attila személyes kapcsolatban állt olyan magyarországi lapok szerkesztőivel, mint a Beszélő vagy a Demokrata, amelyek ötletet adtak az Ellenpontok létrehozásában, majd a lap megszüntetése után létrejött a Kiáltó Szó, amelyet Magyarországon jelentettek ugyan meg, de erdélyiek szerkesztették. „Voltak próbálkozások, számos magányos kísérletről tudunk, de a legfontosabb az volt, hogy éreztük: igény volt rá, hogy egy értelmiségi diskurzus tárgya legyen a diktatúrában senyvedő Erdély helyzete. Az Ellenpontok inkább abban volt egyedülálló abban az időben, hogy viszonylag sok ember szervezett együttgondolkodásának adott keretet” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter Demeter Szilárd kérésére a Bretter-iskoláról is beszélt, arról, hogy Bretter György irányításával hogyan indulhatott el egy magasabb filozófiai gondolkodás a diktatúrában. Demeter Szilárd rákérdezett, hogy milyen igényt is szolgált ki a Bretter-iskola és az Ellenpontok. „Ez nem elvárás kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberi morál előbb-utóbb feltör, akármilyen vastag vasbeton fedi” – fogalmazott Szőcs Géza.
Egyed Péter hozzátette: türelmetlenség, általános várakozás jellemezte az értelmiséget, tudták, hogy történnie kell valaminek, és ez a hangulat szülte az ilyen kezdeményezéseket. Egyed Péter arról is beszélt, hogy később egyre erőszakosabban akarta a hatalom a kezében tartani a kultúrát. Visszaemlékezett arra, hogy ’85-ben egy héten át ellenőrizte a Kriterion Könyvkiadó munkáját egy felügyelőbizottság, melynek nyomán több regényt visszavontak.
Demeter Szilárd visszaterelte a beszélgetést a fő témához, és feltette a kérdést: volt-e az értelmiségnek erkölcsi felelőssége a diktatúrában?
„A közösség által kiválasztott elit kell hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek az egész közösség túlélését biztosítják” – fogalmazott Szőcs Géza, hozzátéve, hogy ez az elit nem csak a politikai vezetőket jelenti, az írástudóknak is van felelősségük. Példaként az erdélyi szászokat hozta föl, akik évszázadokon át ragaszkodtak vezetőikhez, követték azok útmutatását, ami a történelem során segítette is túlélésüket.
Egyed Péter szerint is volt felelőssége az értelmiségnek, példaként többek között Márton Áron püspököt említette, akinek útmutatásait nagyon sokan követték.
A beszélgetés folytatásában Demeter Szilárd azt kérdezte a meghívottaktól, hogy a rendszerváltást követően és a demokrácia kialakításában milyen szerepe volt az írástudóknak Erdélyben. Szőcs Géza elmondta, a rendszerváltást követően a frissen megalakult RMDSZ-ben sokféle ember volt: írók, humán értelmiségiek, mérnökök, csak olyanok nem, akik tudatosan készültek volna erre a politikai szerepre. „Akkor azt gondoltam, hogy ez most lesz, ahogy lesz, majd ezt a sok hályogkovácsot felváltja a következő generáció, akik már tudatosan készülnek erre a szerepre. Sajnálatos módon azt kellett tapasztalnom, hogy az elmúlt 20 év alatt nem változott semmi. Azok, akik a rendszerváltás után vállalták ezt a politikai szerepet, cseppet sem voltak felkészületlenebbek, mint a mostaniak” – értékelt Szőcs.
Az értelmiség „piaca”
Egyed Péter arról beszélt, hogy a ’90-es években a szabad légkörben elkezdtek létrejönni a civil szervezetek, és az értelmiség nagyon gyorsan és mohón próbálta visszaszerezni mindazt, amit évtizedekig elvettek tőle. „Nagyon sokan mentek Budapestre tanulni, hogy kiegészíthessék hiányos ismereteiket, ez az út azonban nem volt könnyű, elég ha arra gondolunk, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben négy bányászjárás is volt” – mutatott rá. Ugyanakkor Bibó István Értelmiség és szakszerűség című tanulmányának gondolatát idézte, miszerint a rendszerváltás utáni első generációs értelmiségi csak akkor független az őt létrehozó hatalomtól, ha nagyon magas szinten képviseli szakirányát, jó az önértékelése, így nincs kiszolgáltatva a politikának. Egyed Péter szerint az erdélyi értelmiség elindult ezen az úton, próbálja elég magas színvonalon művelni szakmáját, a feladat az, hogy megfelelő piacot teremtsenek ezen értelmiség munkái számára, ahol a „szakszerűséget értékén lehet eladni”.
Szőcs Géza az 1940-ben kiadott Írók a viharban című kötetet vette elő, amelyben 13 magyar író közölte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy Magyarország mire számíthat, ha belép a háborúba. Szőcs Kassák Lajos írásából idézett gondolatokat, amely szerint az írónak egyetlen erkölcsi feladata, hogy létrehozza a művet. Szőcs kifejtette: nem akkor követ el az írástudó árulást, amikor nem vállal politikai szerepet, hanem akkor, ha nem hozza létre a műveit.
A beszélgetés végén az egybegyűltek tehették fel kérdéseiket. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azon írókkal, akik tehetségesek voltak ugyan, de egyben besúgók is, Szőcs azzal válaszolt, hogy különbséget kell tenni egy író magánéleti árulása és a közösség elárulása között. Kifejtette: volt rá példa, hogy valaki magánemberként makulátlan, de közösségi szerepében áruló volt, és fordítva is. „Szét kell választani a két szerepet” – hangsúlyozta Szőcs.
Varga László. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Kormánypénz az RMDSZ-nek, mint kulturális szervezetnek
Az RMDSZ mintegy 15 millió lejt kap a 2010-es évre a kormányfőtitkárságtól – derül ki egy, a Hivatalos Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározatból. A szövetség mindezt a pártfinanszírozási törvény által számára megszabott összegen felül kapja, kulturális szervezetként.
Frunda György RMDSZ-szenátor szerdán elmondta, az RMDSZ ezt a 15 millió lejt a romániai magyar kisebbség reprezentatív kulturális szervezeteként kapja. „Az RMDSZ-nek kettős minősége van: kulturális tevékenységet folytató szervezet, emellett pedig politikai alakulat is. Ennek nyomán kisebbségi szervezetként is kap pénzt, akárcsak a többi Romániában élő nemzeti kisebbséget képviselő szervezet, amely parlamenti képviselettel is rendelkezik” – közölte Frunda.
A kormányfőtitkárság összesen 70 millió lejt osztott ki a kisebbségi szervezetek között. A Pro Európa Roma Szervezet mintegy 9,8 millió lejt kap, a Romániai Ukránok Szövetsége 5,7 milliót, a Német demokrata Fórum pedig 5,5 millió lejt. Az összesen 19 reprezentatívként elismert kisebbségi szervezet közül a Romániai Rutének Kulturális Szövetsége kapja a legkisebb összeget, valamivel több, mint egymillió lejt. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A tanügyi átszervezés hatásai Arad megyében – Apránként morzsolódik a magyar oktatás
Több mint valószínű, hogy bezárják a bélzerindi és a nagyvarjasi iskolát, megvonják a gáji Neuman Fivérek Általános Iskola jogi személyiségét, a magyar 5–8. osztályokat beköltöztetik az Aurel Vlaicu Iskolába, és minden bizonnyal ingázniuk kell majd a zimándközi tanulóknak is.
Ezek a legfontosabb változások, amely az Arad megyei magyar oktatást érintik a 2010–2011-es tanévtől, nem beszélve az összevonásokkal járó, illetve a kormány által diktált tanügyi létszámleépítésekről. Pellegrini Miklós aradi főtanfelügyelő-helyettes bízik benne, hogy minél kevesebb pedagógustól kell megválni, és kijelentette, hogy a kevésbé rossz megoldást fogják választani. Minden körülmény között a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – szögezte le a tanügyi átszervezés kapcsán.
– A múlt hétvégén Marosvásárhelyre hívott össze tanácskozást Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RMDSZ oktatási szakembereinek. Miről volt ott szó? – kérdeztem Pellegrini Miklóstól.
– A fő cél az volt, hogy felleltározzuk azokat a problémákat, amelyek általában a tanügyet, azon belül a kisebbségi, még közelebbről a magyar oktatást érintik, mert gyökeres változások elé nézünk.
– A szóbeszéd szerint szeptembertől 320-330 tanügyi állás szűnik meg Arad megyében. Lehet-e tudni, tényleg hány, és hogyan vonják össze az iskolákat?
– Pontosan nem, csak elképzelések vannak. Az iskolahálózatot kell kialakítanunk, és ha megszűntetésekre kerül sor, át kell gondolni a beiskolázási tervet, s csak utána beszélhetünk arról, hogy ez hány személyt érint, hogy lesznek-e olyan kollégák, akik kénytelenek távozni a tanügyből, vagy akik egyik iskolából a másikba kerülnek, netán több helyen kell munkát vállalniuk. A változások kivédhetetlenek, de megpróbáljuk a kevésbé rosszat választani. A következő tanévtől bevezetik a fejkvótát, tehát az iskolák és az önkormányzatok kiszámolhatják, hogy mennyi pénz fog befolyni, és abból hány intézményt lehet fenntartani. A tanulók száma után kapott pénzből a fizetéseket kell fedezni, a fenntartási és működtetési költségek eddig is az önkormányzatokat terhelték. Arad megyében valószínűleg megszűntetünk néhány alsó tagozatos, kis létszámú iskolát. A gyerekek ingázni fognak, de nem túl nagy távolságokra. Például a bélzerindi iskolában négy gyerekünk lesz a következő tanévben – őket Simonyifalvára fogjuk utaztatni, a tőzmiskei polgármesteri hivatal vállalta ennek a költségeit. Abban bízunk, hogy a gyerekek jobb környezetben tanulhatnak majd. Minden esetben szimultán osztályokról van szó, amelyekben a gyerek a ráeső foglalkozási időnek csak egy hányadát kaphatja meg. Ilyen sors vár a nagyvarjai iskola összevont 1–4 osztályára is: a román és a magyar tagozatos gyerekek egyaránt Nagyiratosra fognak járni. Elképzelhető, hogy Zimándköz is erre a sorsra jut. A diákok a közeli Zimándújfalun tanulhatnak majd, mondanom sem kell, hogy milyen kis távolságra… Remélem, hogy a szülők, és az egész közösség elfogadja ezt. Ha a gyerekek érdekeit nézzük, és nem a tanárokét, vagy az iskoláét, akkor az előmenetel szempontjából jobb, ha nem osztatlan osztályban tanulnak, hanem olyanban, amelyikben versenyhelyzet van, ugyanakkor alkalom nyílik a társakkal való együttműködésre is.
– Ön személy szerint jónak tartja ezt az egész változtatást?
– Is-is. Vannak olyan iskolák, amelyek nem gazdaságosak – tudom, hogy az iskola nem biznisz, nem jövedelmet kell termelnie, de az önkormányzat sem szórhatja ki az ablakon a pénzt. Ha létezik egy racionálisabb megoldás, ami pedagógiai szempontból elfogadható és a gyerek érdekei nem sérülnek, azt kell választani. Másrészt a szimultán oktatás nem elvetendő, mert vannak országok, ahol ez jól működik. Nem a harmadik világra gondolok, hanem Svájcra, Finnországra, vagy más olyan országokra, ahol a települések távol vannak egymástól, és kevés a gyerek. De ott a tananyag más, mint nálunk. Ha nálunk a tanárnak lenne annyi szabadsága, mint ott, és nem lenne ennyire tantárgyiasított a rendszer, lenne jövője a szimultán oktatásnak, de így, ahogy mi csináljuk, nem.
– Nem túl nagy felelősség hat-, hét-, nyolcéves kisgyerekeket utaztatni?
– Fűtött iskolabusszal 10-15 percet utazni jobb, mint a falu széléről begyalogolni a központba. De nincs általános képlet erre, minden egyes település esetében ezt külön végig kell gondolni. Ez az új tanév kísérleti év lesz, és szerintem nem olyan merev a rendszer, hogy ha gondok adódnak, ne lehessen visszacsinálni.
– A „temesvári példa” mintájára Aradon is beolvasztanak magyar tagozatokat más iskolákba, mondjuk a Csikybe?
– Arra a döntésre jutottunk, hogy a Mosóczy-telepi és a mikelakai összevont elemi osztályokat tartsuk meg, ne utaztassuk a gyerekeket a Csikybe, vagy máshová, mert nagy a távolság. Mindkét iskola igazgatója azt mondta, hogy vállalják a létszám alatti osztályok fenntartását, remélem, ez sikerülni fog. Viszont kénytelenek vagyunk átszervezni a gáji Neuman Fivérek Általános Iskolát. A magyar tagozat elemistái, az 1–4. osztály ott marad, viszont az 5–8. osztály átköltözik az Aurel Vlaicu általános iskolába, oda fognak járni a magyar gyerekek…
– Ha a szülők nem íratják át őket román osztályba…
– Bízom benne, hogy nem, hogy megértik a helyzetet, és felfogják, milyen fontos, hogy magyar osztályban maradjon a gyerekek. Amúgy is, Gájban olyan kevés a tanuló, hogy az iskola elveszíti önálló jogi személyiségét, és beolvad az Aurel Vlaicu-iskolába.
– Akkor, gondolom, néhány tanárnak is mennie kell.
– Elvileg igen, de gyakorlatilag nem biztos. Amint az iskolahálózat végleges formát kap, meglátjuk, hány pedagógusra van szükség. Előfordulhat, hogy valakinek nem marad meg a kötelező óraszáma, vagy egyáltalán nem tudunk ott órát biztosítani, de a címzeteseket feltétlenül el kell helyeznünk más iskolákban, esetleg többfelé oszlik a katedrájuk. Nagy problémák nem lesznek, és arra számítok, hogy minden kolléga álláshoz fog jutni, lehetőleg a szakjának megfelelőhöz.
– Másutt nem szűnik meg iskola?
– A magyar, vagy magyar tagozatos iskolákat, például Pécska, Kisiratoson, Ágyán, Szapáryligeten, Simonyifalván vagy Zerinden nem érinti a változás. Egyrészt megvan a létszám, másrészt a miniszteri rendelet előírja, hogy egy közigazgatási egységen belül egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának maradni kell. Ha az történetesen magyar iskola, mint Kisiratoson, nem lesz gond, még ha a létszám kisebb is a minimálisnál. A minisztérium pótlékot ad kisebbségi osztályok, vagy művészeti iskolák esetében, mert ezeket nem lehet az átlaggal összehasonlítani.
– Az elmúlt négy-öt évben szinte mindenütt felújították az iskolaépületeket. Mi lesz azokkal az ingatlanokkal, amelyekben megszűnik a tanítás?
– Az önkormányzatoknak kötelességük fenntartani ezeket, de a minisztérium tulajdonában vannak – hacsak nem egyházi vagy magántulajdon –, és a rendeltetésüket nem lehet megváltoztatni engedély nélkül. Az önkormányzatoknak korábban meg kellett volna gondolniuk, hogy mire fordítják az államtól kapott közpénzt, mert a fejkvótás rendszerről régóta szó van, számíthattak arra, hogy előbb-utóbb ez lesz.
Vélemények a normatív támogatásról, az összevonásokról, a párhuzamos osztályokról
Király András, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős aradi illetőségű államtitkára kinevezésekor a következőképp nyilatkozott a Nyugati Jelennek a fejkvóta-rendszerről és az iskolák összevonásáról: „A tanügyi törvényben és az Országos Oktatási Paktumban is vannak kitételek, amelyek a kisebbségi oktatás esetében pozitív megkülönböztetést alkalmaznak, és azon leszünk az RMDSZ-szel, hogy ésszerű, elfogadható változások legyenek. Még parlamenti képviselői mandátumom alatt volt egy törvényjavaslatom – amit most is fenn fogok tartani –, hogy az elszigetelt, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helységekben lévő iskolákat működtessék a létszámtól függetlenül, mert mindenkinek joga van a közoktatáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz. Természetesen, ha az utaztatás, az étkeztetés és a felügyelet megoldható, akkor jobb, ha nagyobb közösségben tanul a gyerek, több pedagógus ügyel rá. Előbb-utóbb a napközis programot is be fogják vezetni, hiszen a karcsúsítás mellett valós reformra is szüksége van már a tanügynek.”
Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége aradi szervezetének elnöke, a tanügyminisztérium nemrég nyugalmazott kisebbségi vezérigazgató-helyettese: „Lehetetlen megmondani, hogy mi lesz szeptember elsejétől. Míg régebb fontosabb volt a jóindulat, és kevésbé számított a pénz a kisebbségi oktatás esetében, most hiába a jóindulat, ha nincs rá pénz. Örülök, hogy nem leszek a döntések aktív részese, de ütjük a vasat, amíg meleg, hogy a legkisebb faluban is megmaradjon a magyar oktatás.”
Kiss Anna tanítónő, az RMPSZ aradi szervezetének titkára a szimultán oktatásról: „Nem kell idegenkedni tőle, mert a gyerek fejlődését szolgálja az, hogy állandóan számon kérik tőle a tananyagot, ugyanakkor folyton ismétel. Már első osztályban is hallja akár a negyedikes leckét, de negyedikben is, mondjuk a másodikos anyagot. Naponta aktívnak kell lennie, míg egy nagyobb közösségben ritkábban kerül rá a sor a felelésnél.”
Gájban beletörődtek
A Neuman Fivérek Általános Iskola magyartagozat-felelőse, Nagy Gizella magyartanár azt nyilatkozta, hogy beletörődéssel vették tudomásul intézményük önálló jogi státusának megszűnését. „Sajnos számítani lehetett arra, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez. A gyerekek tudják, bizonyára a szüleik is, bár ezt még hivatalosan nem közöltük velük. Az elemi tagozat egy tanerővel itt marad, de az 5–8. osztály elköltözik. Mi azon leszünk, hogy minden diák, aki magyar osztályba jár, magyarul is folytassa a tanulmányait. A többség az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, de a távolabbról ingázók, mint a fazekasvarsándiak a Csiky Gergely Iskolacsoportban, amelynek bentlakása is van” – nyilatkozta.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Régiósorvasztás etnikai alapon
A jelenlegi fejlesztési régiókkal senki sem elégedett, és bár mindenki tudja, hogy a megoldás a régiótérkép átrajzolása lenne, eddig egyetlen román párt sem mert lépni, nehogy ellenfelei a „magyarveszélyt” kihasználva előnyre tegyenek szert. Az RMDSZ bízik abban, hogy a jelenlegi koalíciós társ mer lépni.
Háromévi uniós tagsága alatt Románia a strukturális alapoknak mindössze a tizedét használta fel. Ez annak ellenére történt, hogy a csatlakozáskor az érintett hatóságok meglehetősen derűlátók voltak. Optimizmusukat mindenekelőtt arra alapozták, hogy az elsők között készült el a román támogatási keretszerződés, amely a nemzeti fejlesztési terv alapján a források felhasználásáról rendelkezik. Ma megállapítható, hogy az akkori lelkesedésből csak a kezdőlépésekre futotta.
December végén a benyújtott projektek értéke három és félszer meghaladta a teljes keretet, sőt a jóváhagyott projekteké is felülről súrolta a támogatás határát. Ezzel szemben a tényleges finanszírozás helyzete rendkívül rossz.
A projektek jóváhagyása csak az első lépés az európai források lehívásában, és innen még jócskán van visszaút. Ezt mi sem igazolja inkább, mint az hogy a finanszírozásra elfogadott projektek teljes értéke már csupán a fele, az elszámolható költség értéke pedig – az előfinanszírozással együtt – mindössze a 10,26 százaléka a Románia számára elkülönített támogatási összegnek.
Rossz felosztás
Az alacsony felhasználási aránynak több oka van, az első a fejlesztési régiók rossz kialakítása. A 315. számú 2004. évi törvényben meghúzott határok túlságosan nagy és túlságosan heterogén régiókat eredményeztek. „... a legtöbb forrást a legfejlettebb/legnagyobb népességű megyék szerezték. (...) A három erdélyi régióban a magyarok lakta megyék jellemzően vesztesek” – összegzi Csutak István egykori integrációs államtitkár az előcsatlakozási alapok lehívásának tapasztalatait 2006 végén megjelent tanulmányában.
A RMDSZ szakpolitikusa a diagnózis alapján kezelést is javasolt, új régiós felosztást, amely tiszteletben tartaná a célt: a régiókon belüli és az azok közötti egyenlőtlenségek csökkentését. A tanulmány kitér arra is, hogy a jelenlegi régiók „gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsó sorban kulturális különbözősége” gyakorlatilag lehetetlenné teszi az összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket. A legkirívóbb példaként a szubkárpáti Vrancea és a tengerparti Konstanca megyét említette.
Soha senki nem magyarázta meg, hogyan és miért alakultak úgy a fejlesztési régiók határai, ahogyan ma is látjuk. Azonban a több mint egy évtizeddel korábban kezdődött folyamatra visszatekintve elmondható, hogy arra mindvégig rányomta bélyegét a „magyarveszély”, amelyet a román pártok és a sajtó a Székelyföld régió létrehozásában felfedezni véltek.
A Csutak-féle tanulmány alapján törvénytervezet is készült, amelyet az RMDSZ honatyái tavaly júniusban terjesztettek elő a szenátusban. Eszerint a jelenleginél kisebb, tizenhat régió egyikét a három székely megye alkotná. Az alkotmányos határidő lejártával a dokumentum a napokban átkerült a képviselőházhoz, anélkül hogy a felsőház szavazott volna róla. Az ellenzék és a sajtó egy része a nagyobbik kormánypárt „cinkosságát” sejti a veszélyesnek titulált tervezet elfogadása mögött.
Nemcsak a méret probléma
A régiók helytelen kialakítása mellett az uniós támogatások felhasználása ellen hat a régiók jogállása is, amelyet úgyszintén a „magyarveszély” alakított.
A regionális fejlesztésről a 315. számú 2004. évi törvény rendelkezik. E szerint a régió amolyan önkéntes alapon szerveződő, jogi személyiség nélküli – jobb híján – intézmény, amelyet a megyei tanácsok képviselői hoznak létre kölcsönös megállapodás alapján. A régiót a megyei önkormányzatok vezetőiből álló tanács irányítja, hatáskörei meglehetősen korlátozottak, gyakorlatilag hiányoznak.
A hatásköröket úgy alakították ki, hogy elhárítsák a „politikai veszélyt”. A Nagy-Románia párti frakcióvezető fogalmazott így a parlamenti vitában, és bár nem fejtette ki, mit ért politikai veszély alatt, mindenki értette.
Az ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint Hildegard Puwak integrációs miniszter, a kormány nevében a tervezet előterjesztője biztosította az aggályoskodó honatyát, hogy a régiók fejlesztésével kapcsolatos meghatározó döntések továbbra is Bukarestben születnek – annak ellenére, hogy a törvény elvileg a szubszidiaritásra épül.
Jogi úttorlasz
Szintén elvileg a támogatások útja rendkívül egyszerű, az EU-tól a végfelhasználóig a politika – program – projekt hármas biztosítja. A politikát az Európai Unió, vagyis a tagországok együttese határozza meg. Ezen a szinten dől el, hogy az uniós költségvetésnek mekkora hányadát fordítják a különböző területekre, mennyi jut a mezőgazdaságra, oktatásra-képzésre stb.
A programok kidolgozása a nemzeti hatóságok feladata, és hatékonyságuk abban mérhető le, hogy mennyire „vonzzák” az életképes projekteket. Amint a fentebb idézett adatok mutatják, a vonzás meglehetősen gyenge. Az ok abban keresendő, hogy – noha a törvény elvben a szubszidiaritásra épül – a döntéseket nem az érintettekhez legközelebb eső szinten hozzák, a hatáskörök jelentős része a nemzeti fejlesztési ügynökségnél és az operatív programok lebonyolításával megbízott minisztériumoknál maradt.
Az RMDSZ tervezete nem alakítaná át a régiók hatáskörét, talán mert a Szövetség nem akar egyszerre két frontot nyitni. A fejlesztést gátoló problémákra ugyanis a végleges megoldást a régiók jogi státusának és az ország területi felosztásának az átalakítása jelentené, ez pedig alkotmánymódosítás nélkül lehetetlen.
Szőcs Levente. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Kormánysiker az alsóházban
A kormányprogramban szereplő jogszabályok – köztük a kisebbségi törvény – elfogadását is segítheti az a házszabály-módosítás, amelyet tegnap szavazott meg a képviselőház plénuma – erősítette meg lapunknak több RMDSZ-es politikus.
A határozat a jelenlegi legtöbb 33-ról legtöbb 35-re bővíti a szakbizottságok taglétszámát, így helyet szorít a testületekben a függetleneknek is. Mint ismert, a függetlenek az ellenzéki pártokból léptek ki, s a kormányt támogatják. „Így az erőviszonyok a szakbizottságban a kormány javára billenhetnek” – mondta tegnap az ÚMSZ-nek Olosz Gergely RMDSZ-frakcióvezető.
Tájékoztatása szerint a testületekben már korábban sajátos helyzet alakult ki a függetlenek megjelenésével. „A különböző szakbizottságok függetlenek által betöltött helyeire korábbi pártjaik – joggal – igényt tartottak. Ám mivel már nem tartoztak egyetlen alakulathoz sem, nem is hívhatták vissza őket a testületből. Ezt a dilemmát oldottuk fel a házszabály módosításával” – magyarázta a frakcióvezető.
Olosz szerint így „a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt”. A politikus azonban úgy véli: korai lenne még arról beszélni, hogy a tegnapi határozat alapján a kormányzati erők valamennyi bizottságban felülkerekedtek. „Meg kell várnunk, hogy alakul a testületek összetétele a módosítás révén” – jelentette ki.
Hasonlóan óvatosan optimista Seres Dénes, a házbizottság RMDSZ-es tagja is. Mint ismert, e testület feladata napirendre tűzni a kisebbségi törvény vitáját, amely a képviselőház szakbizottságaiban akadt el.
„Meg kell várnunk, hogy a módosítás nyomán miként alakulnak az erőviszonyok. A kormánykoalíció addig nem is javasolná napirendi pontnak a kisebbségi törvényt, amíg ez a kérdés nem tisztázódik” – mondta Seres. A politikus nem zárja ki, hogy a kisebbségi törvény támogatókra lel az ellenzéki pártokban is.
„A liberálisok és a szociáldemokraták jelenleg kongresszusra készülnek, politikusaik emiatt hajlamosabbak a nacionalista kirohanásokra. Megvárjuk a tisztújítást a két pártban, utána már cselekedhetünk” – jelentette ki a képviselőház háznagya.
Az RMDSZ és a Demokrata– Liberális Párt (PD-L) addig is egyeztetni készül a kisebbségi törvény tervezetéről. „Várjuk a koalíciós partnert, hogy álljon elő kifogásainak listájával. Abban már elvi egyezség született köztünk, hogy a törvény vitáját ott folyatjuk, ahol abbahagytuk, azaz az oktatási fejezet végénél. A szöveg egyeztetésénél a Velencei Bizottság ajánlásait tartjuk irányadónak” – tájékoztatta lapunkat Márton Árpád képviselő, aki az RMDSZ megbízásából Varga Attila kollégájával együtt egyeztet a PD-L honatyákkal a törvény szövegéről.
Márton Árpád nem rejtette véka alá: a román pártok számára a törvény legkényesebb fejezete a Kulturális Autonómia Tanácsról szóló. „Várhatóan a koalíciós partnerrel is erről vitázunk majd a legtöbbet” – mondta a politikus.

Frunda szerint néhol maguk a kisebbségek sem élnek nyelvi jogaikkal
Bár túlságosan nem bővülne azoknak a településeknek a köre, amelyek esetében a közigazgatási törvény kötelezővé teszi a többnyelvűséget, a Kolozsvárhoz hasonló nagyvárosok és egyéb települések esetében ‒ ahol a kisebbség aránya meghaladja ugyan a 15%-ot, de nem éri el a 20%-ot ‒ intézményes szinten is kötelezővé válna a kisebbség nyelvének használata – mondta el a Transindexnek Frunda György szenátor, a nyelvhasználati küszöb csökkentését javasló törvénymódosítási tervezet kezdeményezője.
A szenátor elmondta, a '90-es években gyakorlatba ültetett törvény nem tartalmaz a demográfiai adatok alakulására vonatkozó rendelkezést, így a magyar lakosság arányának csökkenése miatt megvonhatják a kisebbségi lakosságtól a nyelvhasználati törvény nyújtotta előnyöket. A törvény módosítása elfogadásának esetében enyhén bővülne a többnyelvűséget alkalmazó települések köre, és emellett továbbra is biztosítaná a nyelvhasználati jogot a 20%-os küszöb alá esett települések esetében.
A tavaly ősszel iktatott módosítás-tervezetben az áll, hogy csökkenjen 20%-ról 15%-ra az a kisebbség arányára vonatkozó küszöb, amely felett alkalmazható a közigazgatásban az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvény. Frunda még elmondta, nem tudni, mikor tűzi napirendre a szenátus a törvénymódosító tervezet megvitatását, ám mindenképpen még ebben a parlamenti ülésszakban, tehát júniusig a plénum elé kerül.
Hozzátette, abban az esetben, ha a kisebbségi törvényről előbb tárgyalnának, akkor javaslatát ennek keretében lehetne elfogadtatni a parlamenttel. Elmondta, a döntő fórum szerepét a képviselőház játssza. A törvénymódosító tervezet elfogadására való kilátásokat firtató kérdésünkre Frunda elmondta, az RMDSZ-nek koalíciós partnerével kell tárgyalnia, és reméli, hogy a PNL, aki általában támogatta az effajta kezdeményezéseket, nem fordul a tervezet ellen csupán azért, mert jelenleg ellenzékben van.
Rámutatva arra, hogy néhol maguk a kisebbségek nem élnek a nyelvhasználati törvény adta jogaikkal, Frunda felszólította a helyi hatóságokat és a prefektusokat, hogy ott, ahol a törvény megengedi, alkalmazzák a többnyelvűséget. A szenátor a lakosságot arra ösztönözi, hogy éljenek jogaikkal, és bonyolítsák ügyintézésüket anyanyelvükön. (hírszerk.) Forrás: Trasindex.ro

2010. február 18.
Erdély-féltés és eszüket vesztett politikusok – Szó sincs közigazgatási átalakításról
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mindezidáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció - üvöltöztek az úgynevezett román-magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban - mely ügydöntő e kérdésben - aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu-Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Látszólag az RMDSZ elégedetten ül a kormányban. Érdekes, hogy mindezidáig csak az igazán szélsőséges pártok — mint a Nagyrománia vagy az Új Generáció - üvöltöztek az úgynevezett román-magyar kormány ellen, a többség elismerte, hogy a szövetségnek jó és megbízható szakemberei vannak, s csak az ország javára szolgál munkájuk.
Nem így, mióta a múlt héten a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kidolgozott, a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezet. Akkor elszabadult a pokol, megkezdődött a haza- és Erdély-féltés újabb hulláma, a liberálisoktól a fiatal szocdemekig mindenki árulást ordított, s az aggodalom már-már eszüket vette a politikusoknak. Az RMDSZ meg mintha nem tudta volna, hogy a törvénytervezetét a képviselőházban - mely ügydöntő e kérdésben - aprópénzre szedik, s az eredeti elképzelésükből annyi marad, amennyit a Băsescu-Boc páros elfogadhatónak tart.
És ezt megerősítendő színre lépett Emil Boc miniszterelnök is. No meg azért is: nehogy nacionalista hívei rosszat gondoljanak róluk és pártjukról. A kormány feje, a magyar párt partnere különösebb óvatoskodás nélkül közölte koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, hogy jó lesz, ha a kérdésen még gondolkoznak, mert a javaslatot ebben a formában ők sem fogadják el. Miközben sietett leszögezni, hogy jelen pillanatban az alkotmány értelmében Romániának nem áll módjában olyan területi-közigazgatási egységeket létrehoznia, amelyeknek jogi statútumuk lenne, csupán újabb, kisebb fejlesztési régiókat, melyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több uniós pénzt hívhasson le az ország.
És az RMDSZ törvénytervezete szerint éppen ezeket a fejlesztési régiókat szerveznék újra. Eszerint 8 helyett 16 lenne Romániában. Ennyi. Szó sincs közigazgatási átszervezésről, tehát az RMDSZ-nek most még az égadta világon semmi oka elégedettségre.
Különben Boc érthetően és a maga szempontjából megnyugtatóan közölte a románokkal, hogy nem eszik a kását olyan forrón, a tervezetről még egyeztetni fognak, s a képviselőházban majd érvényesítik politikai akaratukat. Reméljük, nem sikerül.
Simó Erzsébet. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. február 18.
Az RMDSZ lemondott a pártpénzről a kisebbségi támogatás fejében
Immár hivatalosan is az RMDSZ kasszájába folynak be a romániai magyar közösségnek szánt költségvetési támogatások. A Hivatalos Közlönyben február 17-én jelent meg a 100-as számú kormányhatározat, amely nem a Communitas Alapítványt, hanem a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget jelöli meg a romániai magyar kisebbségnek szánt költségvetési támogatások kezelőjeként. Nem csak ezen a ponton módosult a kormányhatározat a korábbi évek hasonló jogszabályaihoz képest. Kimaradt a dokumentumból az a hivatkozás, amely szerint ebből a pénzből nem részesülhetnek azok a kisebbségi szervezetek, amelyek parlamenti pártként is költségvetési támogatáshoz jutnak.
A helyzetet Frunda György szenátor azzal magyarázta az Agerpres hírügynökségnek, hogy az RMDSZ kettős szerepet tölt be a magyar közösség életében: a közösség politikai képviselete mellett kulturális feladatokat is vállal. A nemzeti kisebbségek 1994 óta kapnak költségvetési támogatást Romániában. A magyarságnak szánt összeget az 1996/27-es párttörvény megjelenése előtt az RMDSZ kapta, 1997-től azonban kénytelen volt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) megjelölnie a pénz kezelőjeként, mert különben elesett volna a parlamenti pártként kapott támogatástól.
Az EMKE maga kérte a feladat átadását „tekintettel az egyre gyarapodó tevékenységére és a más területeken is meglévő adminisztrációs kötelezettségeire.” Az RMDSZ az általa bejegyzett, és vezetői által irányított Communitas Alapítványt nevesítette a Kisebbségi Tanács soros ülésén. Az alapítvány nyilvántartásba vételét a költségvetés végrehajtásáról rendelkező 2001/376-os kormányhatározat emelte jogerőre. Ennek megjelenése óta a Communitas kizárólag a román költségvetésből származó pénzalapokkal gazdálkodott.
Az RMDSZ vezetői több alkalommal is büszkén említették meg, hogy a kisebbségek szervezetei közül egyedül az erdélyi magyarság számára kiutalt pénzeket kezelő Communitas Alapítvány vezetett be nyílt pályázati rendszert. Arról viszont hallgattak, hogy a megszerzett költségvetési támogatásnak rendszerint csak harmadrészét osztották ki a pályázati rendszeren keresztül (lásd a táblázatot). A fennmaradó kétharmad felhasználására soha nem adtak magyarázatot az erdélyi magyarságnak. Az elmúlt években a Krónika megannyi cikkében közölt arra utaló információkat, hogy a Communitas-pénzt tulajdonképpen az RMDSZ élte fel. Az alapítvány székházaként építették fel a szövetség ügyvezető elnökségének kolozsvári épületét, és jószerével a teljes RMDSZ-apparátust a Communitas fizetési listáira írták. Amikor ezt 2004 áprilisában a kolozsvári területi munkaügyi igazgatóságtól kapott hivatalos irattal igazoltuk, az intézmény szóvivőjét fizetésmegvonásban részesítették a bizalmasnak tekintett információk kiadása miatt.
Feláldozták a párttámogatást
A Communitas Alapítványt egyébként már 2009-ben felmentették a korábbi feladatai alól. Ez a tavalyi kisebbségi támogatások elosztásáról szóló 2009/396-os kormányhatározatból derül ki. A januárra és februárra járó támogatási összeget még az alapítvány kasszírozta, márciustól azonban az RMDSZ lépett a helyébe. A kormányhatározatot az Interetnikus Kapcsolatok Hivatala részéről Markó Attila államtitkár jegyezte. Csütörtöki megkeresésünkre elmondta, az ő nyilvántartásukban az RMDSZ szerepel az erdélyi magyarság képviselőjeként. Az RMDSZ-től kapott kérvény alapján utalták immár a szövetség számlájára a pénzt 2009 márciusától. Markó Attila úgy tudta, az RMDSZ azáltal vált alkalmassá a pénz törvényes befogadására, hogy lemondott a költségvetésből származó párttámogatásról. Hozzátette, a párttörvény is rögzíti azt az összeférhetetlenséget, amely kimaradt a kisebbségi pénzeket osztó idei kormányhatározatból. A magyar kisebbségnek nyújtott állami támogatások megoszlása
Immár hivatalosan is az RMDSZ kasszájába folynak be a romániai magyar közösségnek szánt költségvetési támogatások. A Hivatalos Közlönyben február 17-én jelent meg a 100-as számú kormányhatározat, amely nem a Communitas Alapítványt, hanem a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget jelöli meg a romániai magyar kisebbségnek szánt költségvetési támogatások kezelőjeként. Nem csak ezen a ponton módosult a kormányhatározat a korábbi évek hasonló jogszabályaihoz képest. Kimaradt a dokumentumból az a hivatkozás, amely szerint ebből a pénzből nem részesülhetnek azok a kisebbségi szervezetek, amelyek parlamenti pártként is költségvetési támogatáshoz jutnak.
A helyzetet Frunda György szenátor azzal magyarázta az Agerpres hírügynökségnek, hogy az RMDSZ kettős szerepet tölt be a magyar közösség életében: a közösség politikai képviselete mellett kulturális feladatokat is vállal. A nemzeti kisebbségek 1994 óta kapnak költségvetési támogatást Romániában. A magyarságnak szánt összeget az 1996/27-es párttörvény megjelenése előtt az RMDSZ kapta, 1997-től azonban kénytelen volt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) megjelölnie a pénz kezelőjeként, mert különben elesett volna a parlamenti pártként kapott támogatástól.
Az EMKE maga kérte a feladat átadását „tekintettel az egyre gyarapodó tevékenységére és a más területeken is meglévő adminisztrációs kötelezettségeire.” Az RMDSZ az általa bejegyzett, és vezetői által irányított Communitas Alapítványt nevesítette a Kisebbségi Tanács soros ülésén. Az alapítvány nyilvántartásba vételét a költségvetés végrehajtásáról rendelkező 2001/376-os kormányhatározat emelte jogerőre. Ennek megjelenése óta a Communitas kizárólag a román költségvetésből származó pénzalapokkal gazdálkodott.
Az RMDSZ vezetői több alkalommal is büszkén említették meg, hogy a kisebbségek szervezetei közül egyedül az erdélyi magyarság számára kiutalt pénzeket kezelő Communitas Alapítvány vezetett be nyílt pályázati rendszert. Arról viszont hallgattak, hogy a megszerzett költségvetési támogatásnak rendszerint csak harmadrészét osztották ki a pályázati rendszeren keresztül (lásd a táblázatot). A fennmaradó kétharmad felhasználására soha nem adtak magyarázatot az erdélyi magyarságnak. Az elmúlt években a Krónika megannyi cikkében közölt arra utaló információkat, hogy a Communitas-pénzt tulajdonképpen az RMDSZ élte fel. Az alapítvány székházaként építették fel a szövetség ügyvezető elnökségének kolozsvári épületét, és jószerével a teljes RMDSZ-apparátust a Communitas fizetési listáira írták. Amikor ezt 2004 áprilisában a kolozsvári területi munkaügyi igazgatóságtól kapott hivatalos irattal igazoltuk, az intézmény szóvivőjét fizetésmegvonásban részesítették a bizalmasnak tekintett információk kiadása miatt.
Feláldozták a párttámogatást
A Communitas Alapítványt egyébként már 2009-ben felmentették a korábbi feladatai alól. Ez a tavalyi kisebbségi támogatások elosztásáról szóló 2009/396-os kormányhatározatból derül ki. A januárra és februárra járó támogatási összeget még az alapítvány kasszírozta, márciustól azonban az RMDSZ lépett a helyébe. A kormányhatározatot az Interetnikus Kapcsolatok Hivatala részéről Markó Attila államtitkár jegyezte. Csütörtöki megkeresésünkre elmondta, az ő nyilvántartásukban az RMDSZ szerepel az erdélyi magyarság képviselőjeként. Az RMDSZ-től kapott kérvény alapján utalták immár a szövetség számlájára a pénzt 2009 márciusától. Markó Attila úgy tudta, az RMDSZ azáltal vált alkalmassá a pénz törvényes befogadására, hogy lemondott a költségvetésből származó párttámogatásról. Hozzátette, a párttörvény is rögzíti azt az összeférhetetlenséget, amely kimaradt a kisebbségi pénzeket osztó idei kormányhatározatból. A magyar kisebbségnek nyújtott állami támogatások megoszlása
2010. február 18.
Kormánypénz az RMDSZ-nek, mint kulturális szervezetnek
Az RMDSZ mintegy 15 millió lejt kap a 2010-es évre a kormányfőtitkárságtól – derül ki egy, a Hivatalos Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározatból. A szövetség mindezt a pártfinanszírozási törvény által számára megszabott összegen felül kapja, kulturális szervezetként.
Frunda György RMDSZ-szenátor szerdán elmondta, az RMDSZ ezt a 15 millió lejt a romániai magyar kisebbség reprezentatív kulturális szervezeteként kapja. „Az RMDSZ-nek kettős minősége van: kulturális tevékenységet folytató szervezet, emellett pedig politikai alakulat is. Ennek nyomán kisebbségi szervezetként is kap pénzt, akárcsak a többi Romániában élő nemzeti kisebbséget képviselő szervezet, amely parlamenti képviselettel is rendelkezik” – közölte Frunda.
A kormányfőtitkárság összesen 70 millió lejt osztott ki a kisebbségi szervezetek között. A Pro Európa Roma Szervezet mintegy 9,8 millió lejt kap, a Romániai Ukránok Szövetsége 5,7 milliót, a Német demokrata Fórum pedig 5,5 millió lejt. Az összesen 19 reprezentatívként elismert kisebbségi szervezet közül a Romániai Rutének Kulturális Szövetsége kapja a legkisebb összeget, valamivel több, mint egymillió lejt.
Balogh Levente. Forrás.: Krónika (Kolozsvár)

A többség szava
Miért van szükség a székelyföldi fejlesztési régióra? Miért nem próbál a Székelyföld, és elsősorban Háromszék a gazdasági és turisztikai húzóerőnek számító Brassóhoz igazodni? A kérdést még Sepsiszentgyörgyön is sokan felvetik, és gondolatban vagy félhangosan megannyi racionális érvet sorolnak fel a Brassó felé való igazodás mellett.
A 2007-es és 2008-as nagyarányú gazdasági növekedés megmutatta, micsoda húzóerejük van a nagyvárosoknak. Kolozsvár vagy Brassó akár száz kilométeres körzetből is képes volt felszippantani a munkaerőt, képes volt megrendeléseket biztosítani a vonzáskörében működő kisvállalatoknak. Brassó mellett szólna az infrastruktúra is, ide vezet majd az észak-erdélyi autópálya, a nagyváros szomszédságában, Vidombákon épül fel a térség repülőtere.
Az RMDSZ politikusai is a gazdasági érveket sorolták fel a székelyföldi régió mellett. Azt, hogy nem szolgálja a lemaradottak felzárkóztatását, hogy a nekik szánt uniós pénzek is rendre a gazdagok kasszájába kerülnek. Van azonban egy másik érv is, amit a parlamenti vitákban ugyan nem érdemes hangoztatni, tudatosítani viszont annál inkább.
Ez pedig a többségi elv kérdése. Meglehet, bután is hangzik, annyira természetes, mégis érdemes egy kicsit elidőzni a gondolat fölött. A Román Kommunista Párt Maros megyei bizottságának 1985. november 1-jén keltezett titkos feljegyzése az egyetlen nyilvánosságra került bizonyíték arra, hogy a román hatalom miként próbálta tervszerű betelepítésekkel megváltoztatni Marosvásárhely etnikai arányait. Az eredményt látjuk.
A város sorsának alakításában immár a többségbe került románság jövőképe az irányadó. Bármilyen magyar törekvés afféle etnikai színezetű akadékoskodásnak tűnik. A románság ugyanis nem nemzeti, hanem többségi alapon építi a jövőjét. Nem kell semmire magyarázatot adnia, hiszen a többségi elv a demokrácia alapelve.
Ezért is fontos, hogy a fejlesztési régiók határai legalább egy olyan területet is kirajzoljanak, amelyben a magyarság az elrománosító, homogenizáló politikai igyekezet ellenére is megőrizte jelentős többségét. Ezen a területen ugyanis a magyar jövőkép szabhatná meg az európai uniós források felhasználási prioritásait, és ezt különösebben magyarázni sem kellene, hiszen a többségi elvet mindenütt értik a világon.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Markó beáll-e majd Tőkés ernyője alá? – Fogyunk, hát fogjunk össze! – EMNT-fórum Margittán a nemzet jövőjéről
Lakossági fórumokon ritkán tapasztalt parázs eszmecsere alakult ki kedd este Margittán. A Berettyó-parti városban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének rendezvényén majd félszázan jelentek meg, s szóltak hozzá érdemben – ami párját ritkító – a nemzetpolitikai kérdéshez: hogyan tovább erdélyi magyarság.
A központi Margaréta étterem egyik különtermében már jóval a beharangozott késődélutáni hat óra előtt gyülekeztek az érdeklődők, nem csak margittaiak, hanem a közeli Albisból is tucatnyian érkeztek. Talán azért is meglepő mindez, mert mindössze az aznapi Reggeli Újságban jelenhetett meg az esemény beharangozója. Ezt is magyarázta vitaindító beszédében Török Sándor, az EMNT megyei szervezetének elnöke: a közelgő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum megszervezésének teendői miatt csak aznap derült ki, hogy sem Tőkés László EMNT-elnök, sem Toró T. Tibor ügyvezető elnök nem tud részt venni a margittai eszmecserén. Ezért nem hirdették meg jobban a fórumot – tudatta Török, aki ismertette a politikai célokért civil eszközökkel küzdő szervezet meg-, illetve újjáalakulásának indokait: az erdélyi magyar megmaradást szolgálja az EMNT, illetve ennek megvalósíthatóságát, az autonómiát. A kivihetőséget pedig ernyőszervezetként szolgálná, egymáshoz közelítve a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Magyar Polgári Pártot, valamint a párton kívülieket. Az erdélyi magyar politizálás zsákutcába jutott – értett egyet Orbán Viktor volt (és valószínűleg leendő) magyarországi miniszterelnök diagnózisával. És ezért nélkülözhetetlen egy tömörítő erő, mégpedig az itteni magyarság hitelessége végett – érvelt. „Röhejessé váltunk azzal, hogy az RMDSZ úgymond mindenkivel lefekszik” – mondta, s arról is szólt, hogy az MPP sem olyan lett, amilyennek eltervezték. Arról is beszélt, hogy ilyen körülmények között a politikai hitelesség az egyetlen járható út, ennek pedig eszményeként Tőkés László leköszönt református püspököt, európai parlamenti képviselőt nevezte meg. Hosszas beszédében ismertette egyebek mellett az autonómiaformákat is, így a területit, a kulturálist.
A margittai EMNT-szervezet vezetője, Bordás István ezután példát mutatott abban, hogy lényegbeli hozzászólásokra hogyan lehet buzdítani: bemutatta a jelenlévőket, köztük iskolaigazgatót, nyugdíjas bankvezetőt, ügyvédet, vállalkozót, fazekasmestert stb. El is kezdődött a fórum lényege, az eszmecsere. A szomorú margittai valóságot ismertette például Juhász András, az egyetlen helyi magyar közjegyző. Szakmájából adódóan látta, látja, hogy míg a románságnak rendre van pénze a földeket megvásárolni, a magyarságnak nem. A siralmas anyagi közállapotainkon túl a magyarságtudat hiányát fájlalta. Legalább egy kis koncot kapunk, ha ezt sem, akkor semmit – jellemezte az RMDSZ hozzáállását, illetve az ebből adódó passzivitást. Nem ez a helyes magatartás, domborította ki válaszában Zatykó Gyula EMNT-alelnök, aki az MPP váradi szervezetének elnökeként összefüggést vélt felfedezni aközött, hogy az RMDSZ nem áll következetesen az autonómia – a megoldás – mögé és mindegyre kormányszerepre törekszik. Amint mondta, az RMDSZ ereje abban áll, hogy a bukaresti pénzcsapokat irányítja, következtetésképpen nem érdeke megszüntetni ezt az állapotot azzal, hogy erdélyi vagy még alacsonyabb szinten szülessenek meg a döntések. Juhász közjegyző beszélt később az elszomorító megfogyatkozásunkról, s a követendő utat az egyházak, illetve ezek intézményeinek megerősítésében jelölte meg, amint mondta, ezek hivatottak az erkölcsi és a nemzettudati nevelésre. Egyetértett ezzel Bereczki András paptamási parókus lelkész, az EMNT megyei szervezetének elnökségi tagja: a felekezeti iskolák révén lehet megállítani az erdélyi magyarság eltűnését. Színmagyar település tizenhárom konfirmandusából öten román tagozaton tanulnak – szolgált adalékkal a közállapotokhoz.
Ilyen körülmények között pedig szükséges az összefogás – derült ki több hozzászólásból. S ennek kivívását abban látták, hogy a Tőkés László kijelölte úton kell megindulni. Felmerült az a kérdés is, hogy vajon az RMDSZ be fog-e az EMNT-elnök által tartott esernyő alá állni. Törökék szerint mindez megvalósulhat politikai nyomásra, mégpedig azonképpen, hogy minél többen tagjai lesznek az EMNT-nek. A párbeszédet ki kell kényszeríteni – fogalmazódott meg.
A két óránál hosszabbra nyúló fórumon szó esett még egyebek mellett arról, hogy jeles és tenni képes vezetők helyi szinten is lennének, ám a balkáni mentalitás akadályozza ezt meg, hiszen a klikkesedés, a kliensrendszer mentén születnek meg a döntések. Mind az RMDSZ-ben, mind az MPP-ben a tagok sokasága jóhiszemű – hangzott el többször is –, a vezetőkkel van gond. Továbbá az is jó párszor elhangzott, hogy Tőkés László az egyetlen hiteles politikus. Az első alkalom, amikor ezekről így lehet beszélnünk – hangoztatta Kovács Gábor nyugdíjas, egykori városvezető, s a helyeslésekből kiderült, hogy hasonló rendezvényekre szükség van mind Margittán, mind a kisebb településeken.
Az elköszönések rendjén leginkább bölcsességet kértek a felszólalók, hiszen az autonómiához vezető rögös úton erre van leginkább szükség, továbbá azt hangoztatták, hogy az összefogáshoz elengedhetetlen az, hogy meglássuk egymásban a magyart. Hogy ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt minket.
Megyeri Tamás Róbert. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. február 19.
Identitásválság Marosszentgyörgyön
Marosszentgyörgy gazdasági fejlődése megváltoztatta a település etnikai összetételét: a magyarok mára az összlakosság kevesebb mint felét teszik ki. Sófalvi Szabolcs polgármester azonban tenni akar a község elrománosodása ellen: a tanács új magyar utcanevekről döntött, kétnyelvű táblákat helyezett ki, az iskola udvarán pedig hamarosan Petőfi-mellszobrot avatnak. Az idő rövid, és sok a teendő, mivel az elöljáró szerint megtörténhet, hogy többé nem lesz magyar polgármestere a településnek.
Az erőteljes románosodás ellenére is megpróbálok magyarkodni, a szó nemesebbik értelmében. Mivel szerintem a községnek most van utoljára magyar polgármestere, úgy érzem, hivatalbeli kötelességem ezt megtenni” – állítja Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy 2008-ban megválasztott elöljárója.
A nagyközség demográfiai adatai évről évre változnak; egyre több városlakó költözik ki a Vásárhellyel összenőtt településre. Míg 1992-ben Marosszentgyörgynek 7120 lakosa volt, 2002-ben ez a szám 7900-ra duzzadt. Mára mintegy 10 ezren lakján a települést, az egykor abszolút többségben lévő magyarság pedig kisebbségbe szorult. A polgármester szerint a 2002-ben még 58 százalékban jelen lévő magyarok mára az összlakosság kevesebb mint felét teszik ki.
Kiküszöbölnék a visszásságokat
A községközponthoz tartozó három településén, Tófalván, Csejden és Szentgyörgyön elsősorban román családok vásárolnak telkeket és kezdenek építkezni. Az utóbbi években a községközpontban új lakónegyedek, utcák létesültek, a lakosság és a vállalkozások számának növekedése ugyanakkor gazdasági gyarapodáshoz is vezetett. Jelenleg Marosszentgyörgy a megye egyik leggazdagabb községének számít.
„Mindez szép és jó, csakhogy a település elveszíti identitását. A város közelsége pedig csak fokozni tudja ezt a veszélyt. Erről a volt községvezetők is tehetnek, azok, akik nem voltak hajlandóak életbe ültetni néhány, a magyarság számára fontos tanácsi határozatot: az utcák, terek átkeresztelését, nem szolgáltatták vissza a történelmi egyházak elkobzott javait. De földet adtak a vásárhelyi ortodoxoknak vagy beengedték a kastély területére a most is ott állomásozó csendőrséget” – magyarázza a fiatal RMDSZ-es elöljáró, aki megfogadta: mandátuma alatt mindent megtesz az eddigi visszásságok ellensúlyozása érdekében.
Lesz még magyar polgármester?
Marosszentgyörgyön az etnikai arányok felborulásával egyetemben a közhangulat is változott, vagy legalábbis egyesek mindent megtettek annak érdekében, hogy változzon. A 2008-as helyhatósági választások alkalmával a városból ideköltözött egyik újgazdag román jelölt alpári hangnemű magyarellenes uszításba kezdett az RMDSZ jelöltje ellen.
Sófalvi szerint az ellenfél lejáratására jelentős pénzösszeget szóró Andrei Moscviciov taktikája bumerángként hatott: példaértékű összefogásra ösztönözte a község magyar lakóit, így Sófalvi elsöprő győzelmet aratott a sovén megnyilvánulásokban dúskálódó üzletember és pártja fölött. Marosszentgyörgyön az RMDSZ tíz, a román pártok együttvéve öt képviselőt juttatott a tanácsosi estületbe.
„Mivel a helyhatósági választások óta is egyre több román nemzetiségű új lakos folyamodik marosszentgyörgyi személyazonossági iratokért, nem valószínű, hogy ezt a győzelmet meg tudnánk ismételni. Legjobb esetben Szentgyörgyinek még egy mandátum erejéig lehet magyar elöljárója, de az is kétséges” – mérlegeli az RMDSZ esélyeit Sófalvi Szabolcs. Mint mondta, a jelenlegi tényállás és a kedvezőtlen tendencia sarkallta arra, hogy időben törlessze az önkormányzat két évtizede halmozott, tetemes adósságait a magyar lakosság fele.
Életbe ültetett kétnyelvűség
„Egy idegen, aki belépett a faluba, nem tudhatta, hogy ez valamikor magyar település volt, de talán még azt sem, hogy a mai napig magyar közösség él itt. Az utcanevek, a szobrok, az elhanyagolt kastély egyáltalán nem a mi múltunkról tanúskodtak” – állapítja meg a polgármester. Amikor egy évtizeddel ezelőtt a Krónika ugyanezt a tényt jelezte Sófalvi elődjének, szóvá téve, hogy a községben egyetlen utca sem viseli magyar személyiségnek a nevét, Vízi József azzal replikázott, hogy „De románnak sem!”. Annak ellenére, hogy az utcák későbbi átkereszteléséről még a 2004–2008-as időszak alatt döntött a helyi önkormányzat, Vízi nem ültette életbe az akkor még tanácsosként dolgozó Sófalvi kezdeményezésére született önkormányzati döntést.
Az új nevek, akárcsak a kétnyelvű táblák az elmúlt nyáron kerültek a helyükre. A Fő út egyik szakasza gróf Petki Dávid, a kastély parkja annak néhai tulajdonosának, Máriaffy Lajosnak a nevét viseli. Továbbá utcát neveztek el többek között Márton Áron püspökről, Török János 1848-as forradalmárról, Bolyai János matematikusról, Bányai József földesúrról, a község főtere pedig a település védőszentjéről, Sárkányölő Szent Györgyről kapta a nevét. A fél éve kitett táblákat eddig nem is rongálták meg, nem is lopták el.
A fiatal polgármester tervei között szerepel, hogy a jövőben Kossuth Lajosról is nevezzenek el utcát. „Ha már Marosvásárhelyen nem lehet, akkor legalább Marosszentgyörgyön lesz Kossuth utca” – jegyzi meg mosolyogva. Addig is Petőfi-mellszobor kerül az iskola elé, ahová a tanintézmény 90-es évekbeli román vezetősége, a helyi tanács megkerülésével a magyarellenes tetteiről elhíresült, a falu határában, 1849-ben meggyilkolt Constantin Romanu-Vivu szászrégeni prefektusnak állított emléket.
Községháza vagy kocsma lesz a kastélyból?
Hosszas huzavona után Máriaffy Lajos kommunista érában tönkretett kastélya visszakerült a gróf családjához. Az önkormányzat a helyi közösség részére szeretné megmenteni az 1870 körül épült kétszintes ingatlant, a település egykori gyöngyszemét. Az épület visszaszolgáltatásáig jó esély mutatkozott erre, azonban amint a leszármazottak visszaszerezték a kastélyt, megfeledkeztek arról az ígéretükről, miszerint telekkönyvezés után a két történelmi magyar egyháznak, a római katolikusnak és a reformátusnak adományozzák. „Inkább áruba bocsátották, amihez egyébként joguk volt, ám az épület állagához képest horribilis összeget kérnek. Mint várható volt, a művelődési tárca lemondott az elővásárlási jogáról, az önkormányzat viszont szeretne élni ezzel a lehetőséggel.
Nekünk nem mindegy, hogy a polgármesteri hivatalt költöztetjük oda, és egy falumúzeumot létesítünk az épület egyik szárnyában, vagy egy idegen vásárolja meg, és kocsmát meg panziót nyit, vagy netán még azt sem. Nem mindegy, hogy ez a valamikori csodálatos épület továbbra is Máriaffy-kastélyként él a köztudatban vagy egy bizonyos vendéglátó-ipari egység nevét kapja” – figyelmeztet a polgármester. A család jogi képviselője, Rózsa József marosvásárhelyi ügyvéd előbb 800 ezer eurót kért a neoreneszánsz épületért, majd 600-ra csökkentette az árat. A tanács által megrendelt felmérés alapján az ingatlan mintegy 200 ezer eurót érne, a restaurálási költségek pedig legalább félmillió euróra rúgnának. A meglehetősen nagy árkülönbség ellenére mindkét fél a méltányos megoldásban bízik, és a másik engedményét várja.
A falu épített örökségének másik értéke a 13. században épült római katolikus, kazettás mennyezete 1750-ből való, de egy sajnálatos mulasztás következtében kimaradt a műemlék jellegű épületek lajstromából. A polgármester és a tanácsosok most azt szeretnék, ha többnyelvű plakettek, elhelyezésével sikerülne a község történelmi múltját ismertetni.
Szívességek az ortodox egyháznak
Baricz Lajos plébánostól megtudtuk, a római katolikus egyházat sokkal inkább elkeseríti az a vita, ami a vagyona körül folyik. 2008-ig javarészt csak az ortodox egyház kapott földet a községben, míg a katolikusok és reformátusok a mai napig hiába kérik jogos tulajdonukat. „Valóban így van, az előző községvezetés csak az ortodoxoknak adott földet, és hogy jobb legyen, nemcsak a szentgyörgyi parókiának, hanem a vásárhelyinek is, amelynek az égvilágon semmi köze nem volt a faluhoz. Ezt a helyzetet kellene valahogy helyrehozni” – mondja Sófalvi Szabolcs, de belátja, nem lesz könnyű dolga.
A prefektúra keretében működő földosztó bizottság részéről hatalmas etnikai és politikai nyomást érez. „A hozzá nem értés és a rosszindulat párosul egyes bizottsági tagokban, de főleg a prefektúra vezető jogászában” – ismeri el Csuszner Ferenc, aki maga is tagja a testületnek. Szerinte a bizottság legutóbbi döntése, mely az egykori jogos tulajdonosok ellenében egy állami fantomvállalatot favorizál, újabb pert helyez kilátásba. A marosszentgyörgyi önkormányzat emiatt nemcsak a történelmi egyházak kéréseit odázta el, de mindmáig a Máriaffyék földjeit sem tudta visszaszolgáltatni.
„A mezőgazdasági kutatóállomás adminisztrálja azokat a földeket, a prefektúra meg arra int, hogy most telekkönyvet állítsunk ki a nevére. Hogy milyen kutatás folyik ott, arról jobb nem beszélni, de tudjuk: a román állam számára nem is az a fontos” – állítja a községgazda. Sófalvi úgy érzi, sok román hivatalnok azért próbálja átverni, mert 36 évesen fiatalnak és tapasztalatlannak tartják. Legutóbb az útügy vezetőjével folytatott szócsatát, amikor közölte: a községközpontban nemcsak a helységnévtáblák, hanem az irányjelzők is kétnyelvűek lesznek. A polgármester a magyar feliratok elhelyezését szeretné elérni a Marosszentgyörgyön megtelepedett román vállalkozók részéről is.
A legtöbb, akivel elbeszélgetett, hajlott a megoldás elfogadására. „Én csak a törvényes jogok tiszteletben tartásához ragaszkodom, azokat pedig megtagadni nem lehet” – vallja Sófalvi Szabolcs, és egyben arra biztatja Maros megye többi RMDSZ-es polgármesterét is, hogy merjék felvállalni magyarságukat és az általuk képviselt szövetség programját.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Kizárják az RMDSZ-es tanácsosokat Gyergyószentmiklóson
Megvonja a mandátumot az RMDSZ vezetősége attól az öt gyergyószentmiklósi tanácsostól, akiknek a szövetségből való kizárását javasolta a helyi szervezet. A kérést legutóbbi ülésén hagyta jóvá a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) – erősítette meg értesüléseinket Barti Tihamér, az RMDSZ gyergyószentmiklósi szervezetének elnöke.
Mint arról beszámoltunk, Gáll Árpád, Kastal László, Len Emil, Suciu Gábor és Tinka Kálmán RMDSZ-színekben mandátumhoz jutott tanácsosok kizárását azt követően kezdeményezte a helyi szervezet, hogy a választmány döntése ellenére megszavazták a Magyar Polgári Párt (MPP) azon kezdeményezését, hogy az önkormányzat külföldi befektetőre bízza a városi távhőrendszer felújítását.
„Az RMDSZ álláspontja a távhőrendszer felújítására vonatkozóan egyértelmű volt az öt tanácsos számára, hiszen ezt megelőzően aláírásgyűjtést és lakossági fórumot szerveztünk, amelyeken kiderült, hogy a város lakossága a pályázati pénzek bevonásával történő rehabilitációt támogatná” – fejtette ki a Krónika kérdésére Barti Tihamér. Mint mondta, ennek ellenére az öt önkormányzati képviselő az MPP-s tanácsosokhoz hasonlóan megszavazta a kezdeményezést, ezért kezdeményezték a kizárásukat.
„Gáll József MPP-s tanácsos mandátumáról való lemondása is bennünket igazol” – mondta Barti, kifejtve, hogy a szövetség szabályzata értelmében az RMDSZ-tagság megvonásával a kizárt személyek a mandátumukat is elveszítik. Kifejtette, hogy a továbbiakban Bende Sándorra, az RMDSZ Hargita megyei szervezetének elnökére hárul a feladat, hogy a SZÁT döntését közölje a prefektúrával, illetve a helyi önkormányzattal. A mandátum megvonását a jegyzőnek kell a soron következő rendes tanácsülésen napirendre tűznie.
Az öt érintett közül Tinka Kálmán megerősítette lapunknak, hogy kézhez kapta a SZÁT fellebbezésük visszautasítására vonatkozó értesítését, azonban kifejtette: nem nyilatkozik, míg nem egyeztet kollégáival a kérdésben. Mint mondta, közösen, sajtótájékoztatón ismertetik majd álláspontjukat.
Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Lezárult a Benedek Imre által a Kötő József képviselői mandátuma kapcsán indított per
A jövő héten hirdet ítéletet a Bukaresti Táblabíróság abban a pénteken lezárult perben, amelyet a marosvásárhelyi Benedek Imre indított a Központi Választási Iroda (BEC) ellen a 2008-as parlamenti választások után, azt sérelmezve, hogy a szerinte őt megillető képviselői mandátumot Kötő Józsefnek osztotta ki a BEC.
Benedek Imre marosvásárhelyi orvosprofesszor, aki az RMDSZ képviselőjelöltjeként indult a választásokon, azt sérelmezve perelte be a BEC-et, hogy az intézmény Kötő Józsefnek osztotta ki a parlamenti mandátumot, aki a szövetség ázsiai és afrikai román állampolgárok szavazókörzetében indított képviselőjelöltjének. Máté András Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő, Kötő József ügyvédjének közleménye szerint a Bukaresti Táblabíróság pénteken lezárta a pert, ítéletet a jövő héten hirdet az ügyben.
Benedek a 2008 őszi törvényhozási választások után nyújtott be a BEC döntése ellen óvást, amelyet a Bukaresti Táblabíróság ugyanazon év decemberében részben megalapozottnak talált. Kötő József a Legfelső Ítélő és Semmítőszéken fellebbezett a döntés ellen, a testület pedig 2009 februárjában elfogadta a fellebbezést, az ügyet pedig újratárgyalásra visszaküldte a Bukaresti Táblabíróságnak.
Máté András Levente ügyvéd arra alapozva kérte az ügy újratárgyalását, hogy a BEC a választási eredmények hivatalos közlése után megszűnt, így a Benedek által indított per egy nem létező fél ellen folyik.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa még 2008 decemberében úgy döntött, hogy Benedek Imrét kizárják az RMDSZ-ből. A szervezet volt jelöltjét 2009 elején eltávolították a Maros Megyei Területi Képviselők Tanácsának éléről, majd elveszítette a megyei önkormányzati képviselői mandátumát is. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Közös kormányülésből minicsúcs
Tavaly a romániai, idén a magyarországi választások miatt csúszik a kormányülés
A magyarországi választások után tartják a már egyszer elhalasztott következő román–magyar kormányülést. A korábbi egyezség szerint Románia lenne a házigazda, ám Pécs is felmerülhet helyszínként.
Egyelőre ismeretlen időpontban és helyszínen, az év második felében tartják meg a romániai választások miatt már egyszer elhalasztott soron következő közös román–magyar kormányülést. Ezúttal a közelgő magyarországi választások miatt halasztanak a felek – közölte tegnap Magyarország bukaresti nagykövete.
„A közös kormányülések fontosak és folytatódni fognak. A következő ülésre azonban csak az áprilisi magyarországi választások után kerülhet sor, romániai helyszínen, de a pontos időpont egyelőre nem ismeretes” – jelentette ki Füzes Oszkár.
A diplomata tájékoztatása szerint ettől függetlenül hamarosan román–magyar „mini közös kormányülés” helyszíne lesz Budapest: február 24–26-án Emil Boc kormányfő néhány minisztere társaságában Budapestre látogat, ahol Bajnai Gordon miniszterelnökkel és a magyar kormány egy részével is találkozik.
Emil Boc a Visegrádi csoport országainak energetikai biztonságról szóló február 24-i csúcstalálkozójára hivatalos, és azt követően részt vesz az április 25–26-án szintén a magyar fővárosban zajló „Duna-csúcson” is.
Niculescu Tóni külügyi államtitkár szerint érthető a kormányülés újabb halasztása. „A magyar fél is megértően fogadta, amikor Bukarest szintén a választásokra hivatkozva halasztást kért. Egyik félnek sem érdeke, hogy egy ilyen jelentős diplomáciai eseménybe a kampány is beleszóljon” – magyarázta az ÚMSZ-nek az államtitkár.
Korábban román részről Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes szervezte az eseményt. RMDSZ-es utódja a tisztségben, Gáti István az ÚMSZ-nek azt mondta: mandátuma kezdete óta nem kapott ilyen jellegű megbízatást a miniszterelnöktől.
Mint ismert, a két fél korábban abban egyezett meg, hogy a soron következő kormányülést 2009. október 10-én tartják, s Románia lesz a házigazda. Akkor diplomáciai vita is kibontakozott a felek között az esemény helyszíne miatt, mert Bukarest ragaszkodott ahhoz, hogy a román fővárosba hívják a magyar minisztereket. Ezzel a magyar fél nem értett egyet.
Gémesi Ferenc nemzetpolitikai szakállamtitkár akkor lapunknak azt nyilatkozta: Budapest erdélyi helyszínhez – elsődlegesen Kolozsvárhoz – ragaszkodna. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere szerint az RMDSZ kormányra kerülésével már enyhült Emil Boc álláspontja, a miniszterelnök végül egyetértett azzal, hogy a kormányülést a kincses városban tartsák, ne Bukarestben.
Az elöljáró azonban úgy tudja: ennek ellenére a következő helyszín nem Kolozsvár lesz, hanem Pécs. „A 2007-es kormányülést Nagyszebenben, Európa kulturális fővárosában tartottuk, a 2008-ast Szegeden. Utána úgy egyeztünk, hogy a 2009-es találkozót Kolozsváron, a 2010-est Pécsett, Európa kulturális fővárosában tartjuk. Nincs kőbe vésve az, hogy a következő ülés házigazdája mindenképpen Románia legyen” – magyarázta lapunknak Kolozsvár alpolgármestere.
„Magyarország Románia legjobb szomszédja”
„Magyarország Románia legjobb szomszédja” – hangsúlyozta tegnap Füzes Oszkár magyar nagykövet. A diplomata az ÚMSZ kérdésére úgy fogalmazott, a kétoldalú kapcsolatok terén Románia elsőszámú partnere Magyarország.
Füzes néhány nappal azután nyilatkozik igen pozitívan a két szomszédos ország kapcsolatáról, hogy Balázs Péter magyar külügyminiszter, az RMDSZ kormányzati szerepét méltatva, a Romániában kormányra lépett magyar kisebbségi szervezetet nevezte meg, mint a román–magyar államközi viszony javulásának legfőbb tényezőjét.
Cs. P. T., S. M. L. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A magyar nyelvű oktatást is érinti a romániai pedagógusok létszámcsökkentése
- Románia magyarlakta megyéiben jóval kevesebb pedagógusi állás szüntethető meg az anyanyelvi oktatás megvédése érdekében, mint a főként románok lakta megyékben – állítják az érintett tanfelügyelőségek vezetői a román kormány pedagógusok elbocsátására vonatkozó tervéről.
Az illetékesek szerint a magyartanárokat azért nem lehet elbocsátani, mert ezáltal az anyanyelvi oktatás kerülne veszélybe. A magyarlakta térségekben az oktatási minisztériumnak csökkentenie kellene a megszüntetendő pedagógusi állások számát - írja a Krónika című kolozsvári napilap keddi számában.
Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő a lapnak elmondta, hogy a romániai főtanfelügyelők néhány napja egyeztettek a pedagógusok létszámcsökkentéséről Oana Badea oktatási államtitkárral. Keresztély Irma a találkozón felhívta a figyelmet a Kovászna, Hargita és Maros megyei különleges helyzetre, majd átiratban is kérte az oktatási tárcától, hogy módosítsák a Háromszéken leépítendő állások számát.
A megyei főtanfelügyelő szerint a kisebbségi oktatás helyzetét figyelembe véve Kovászna megyében legalább százzal kevesebb állást tudnak felszámolni, vagyis 221 helyett 121-et. A szaktárca képviselői azt javasolták, hogy számolják fel az állástöredékeket, a pluszórákat, és ily módon csökkentsék a költségeket.
Pásztor Gabriella, a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős igazgatója a Krónika megkeresésére elmondta, hogy jogosnak tartja a kovásznaiak felvetését, és elképzelhető, hogy a tárca az elbocsátásoknál figyelembe veszi a kisebbségi oktatás sajátosságait.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által oktatási államtitkári tisztségre javasolt Király András szerint az anyanyelvi oktatás mindenképpen sajátos elbírálás alá esik, hiszen a szórványban nincs mód az osztályok összevonására, ami lehetővé tenné a tantestületek létszámának csökkentését.
Az Arad megyei politikus a lapnak elmondta, hogy egyelőre a minisztérium helyzetét megnehezíti, hogy a költségvetését már jóváhagyták, és kénytelen a meghatározott összegből gazdálkodni. Forrás: MTI

2010. február 20.
EMEF: A támogatási pénzek elosztásáról nem tudtak megegyezni
Az Erdélyi Magyar Egyezető Fórum marosvásárhelyi ülésén döntés született arról, hogy az oktatási, illetve a kisebbségi törvénytervezetről az RMDSZ konzultálni fog a szövetségen kívüli magyar szervezetekkel is. Abban is egyezségre jutottak, hogy közösen lépnek fel a ciántechnológia betiltásáért. Az erdélyi magyarságnak szánt költségvetési támogatás közös elosztásáról azonban továbbra sem tudtak megállapodni.
Öt évvel ezelőtt az RMDSZ ellenzéke élesen bírálta a szövetség által kidolgozott kisebbségi törvénytervezetet – az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében most lehetősége lesz beleszólni az ismét napirendre tűzött dokumentum véglegesítésébe.
- Együtt dolgozunk, megegyeztünk ebben, az oktatási törvénytervezeten, mert ezt minél hamarabb a kormánynak el kellene fogadnia és utána a parlamentnek, de együtt dolgozunk olyan kérdések megoldásán is, mint például az a reformintézkedés, amely a finanszírozásra vonatkozik, de amely a jelenlegi formájában könnyen elvezethet magyar iskolák, magyar osztályok megszüntetéséhez, és éppen ezért a kritérium-rendszeren változtatni kell – hangsúlyozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes, RMDSZ elnök.
Románia a fejlesztési régiók átszervezésére készül. Az erdélyi magyarok között nincs vita arról, hogy a tömbmagyarságot nem szabad szétszakítani.
- A regionális ügyekben kimondtuk és kimondjuk, hogy Székelyföld sem közigazgatási, sem regionális átalakítási módszerekkel, eszközökkel, törvényekkel nem feldarabolható. Ragaszkodunk Székelyföldhöz, mint önálló régióhoz és annak fenntartásához – fejtette ki Tőkés László EP-képviselő, EMNT elnök.
Az RMDSZ márciusban nem tartja időszerűnek az újabb Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés megszervezését, amely pártállástól függetlenül összefogná a székely települések elöljáróit.
Baranyi László. Forrás: Erdély.ma

.„Ragaszkodunk Székelyföldhöz, mint önálló régióhoz!” – EMNT-közlemény
Bár számos kérdésben eltérő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ álláspontja, a 2010. február 20-i marosvásárhelyi találkozójukon a párbeszéd és az egyeztetések folytatásáról döntöttek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon belül.
Az EMNT álláspontja szerint az autonómia az erdélyi magyar közösség jogos igénye, függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányoz, vagy ellenzékben van. Ennek érdekében tehát az autonómia-munkacsoportnak folytatnia kell a munkáját. Stratégiai és az aktuálpolitikai szinten is olyan törvényjavaslatot kell kialakítani, amely belső demokráciát teremt, és esélyegyenlőséget biztosít a politikai szereplőknek, továbbá megteremti a kulturális autonómia intézményi és jogi kereteit – fogalmazták meg az autonómia-munkabizottság előtt álló feladat irányelveit.
A találkozón a magyar közösség számára különösen fontos aktuálpolitikai kérdésekről is egyeztettek. A közoktatás egészét érintő költségvetési szigor, amelynek értelmében bevezetik a normatív finanszírozást (vagyis ősztől a tanulók létszáma alapján fizetik majd a tanárokat), a kisebbségi oktatást halmozottan hátrányos helyzetbe hozza. Ezért az EMEF résztvevői elhatározták: oktatási bizottságot alakítanak, amelyet azzal a feladattal bíznak meg, hogy a lehető legrövidebb idő alatt dolgozzon ki tervet a normatív tanügyi támogatás hátrányainak kivédésére a kisebbségi oktatás pozitív diszkriminációjának elve alapján. A felek egyetértettek abban, hogy az új tanügyi törvényben paradigmaváltásra van szükség, tovább kell lépni az oktatási autonómia fele, hogy reform címén ne számolhassanak fel magyar osztályokat, iskolákat.
Ami a küszöbön álló közigazgatási reform kérdését illeti, Tőkés László EMNT-elnök leszögezte: „Regionális ügyekben kimondtuk és kimondjuk, hogy Székelyföld sem közigazgatási, sem regionális átalakítási módszerekkel, eszközökkel, törvényekkel nem feldarabolható. Ragaszkodunk Székelyföldhöz, mint önálló régióhoz és annak fenntartásához”.
Az EMEF napirendjén szerepelt a verespataki aranykitermelést ciántechnológiával megoldani kívánó bányaprojekt is. A felek egyetértettek abban, hogy nemet kell mondani a ciántechnológián alapuló verespataki kitermelésre, továbbá abban is megegyeztek: közösen lépnek fel annak érdekében, hogy az Európai Unió egész területén tiltsák be a ciántechnológián alapuló bányászatot.
Szóba került a Kulturális Autonómia Tanács megalakításának kérdése is. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a mielőbbi megalakulást szorgalmazta, de elfogadta az RMDSZ javaslatát, melynek értelmében májusban megalakul a Kulturális Autonómia Tanács.
Felemás eredményre jutottak a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) összehívásával kapcsolatban. A korábban közösen elfogadott, és a tavaly őszi nagygyűlésen kitűzött márciusi időpontot már nem tartja alkalmasnak az RMDSZ, ugyanakkor a napokban megnevezi a küldötteit, akik a paritásos bizottságban egyeztetnek a tartalmi és szervezési kérdésekről.
A támogatáspolitikáról is eltérőek az álláspontok: az RMDSZ szerint a törvény értelmében a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetnek jár az állami költségvetési támogatás, az EMNT szerint ez a magyar közösséget illeti. Az EMEF márciusban összeülő támogatáspolitikai munkacsoportjának feladata lesz a kompromisszumos álláspont kidolgozása.
A közeljövő egyik fontos eseménye, a marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékező rendezvénysorozat tárgyában sikerült közös nevezőt találni. Az elhangzottak értelmében az ezelőtt húsz évvel egész erdélyi magyar közösségünk, a magyar-román megbékélés, valamint a parlamentáris demokrácia ellen irányuló, háttérből szervezett „ellenforradalomra”, amely a visszarendeződést készítette elő, az EMEF keretén belül közösen szerveznek megemlékező eseményeket.
Marosvásárhely, 2010. február 20.
Az EMNT
Tájékoztatási Szolgálata. Forrás: erdély.ma

Már hivatalosan is az RMDSZ kezeli az erdélyi magyarságnak járó közpénzt
Lemond a pártoknak járó támogatásról az RMDSZ, és ezután hivatalosan is a szövetség kasszájába folynak be azok a költségvetési pénzek, melyeket a kormány a magyarság támogatására szán.
Korábban a támogatást az e célból létrehozott Communitas Alapítvány kezelte, a jövőben csak az összeg egyharmadát kapja meg az RMDSZ-től, ennyire írhat ki pályázatot.
Az állam által folyósított kisebbségi támogatások 1997-ig ugyancsak az RMDSZ-hez folytak be, az ekkor megjelenő párttörvény azonban úgy rendelkezett: egy szervezet vagy kisebbségi támogatást kap, vagy a parlamenti pártoknak járó illetményt veszi fel. A szövetség ekkor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületre (EMKE) bízta a magyarságnak juttatott pénzek kezelését, később, éppen az EMKE kérésére, létrehozta a Communitas Alapítványt. Néhány éve a Krónikában megjelenő riportsorozat derített fényt arra, hogy a magyarságnak kiutalt pénzek alig egyharmadát osztották el nyílt, többé-kevésbé tisztességes pályáztatással, a többi a szervezet és ennek vezetői érdekeit szolgálta.
Az RMDSZ jelenlegi ügyvezető elnöke, Takács Csaba szerint éppen a tisztánlátás végett volt szükség erre a lépésre, lemondtak a pártoknak járó támogatásról (ez jóval kisebb, alig félmillió lej), így joggal és törvényesen kezelhetik a magyar kisebbségnek szánt több mint tizenötmilliót.
Bíznak abban is, így elkerülik azt is, hogy egyfolytában magyarázkodniuk kelljen az ellenőrző hatóságnak vagy a médiának. Kezdeményezésük érthető, hisz a pénzeket kezelő Interetnikai Kapcsolatok Hivatalánál a romániai magyarság egyedüli bejegyzett képviselője az RMDSZ. Kérést nyújtottak be, s így tavaly márciustól nekik utalják a pénzt — mondta el Markó Attila államtitkár, aki ugyancsak a szövetség jóvoltából töltheti be ezt a tisztséget.
A kérdés azért vált időszerűvé, mert szerdán jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a kormányrendelet, amely szerint a kormányfőtitkárság tizenötmillió lejt utal ki az RMDSZ-nek. A főtitkárság hetvenmillió lejt osztott szét a romániai nemzeti kisebbségek szervezetei között, Frunda György szenátor szerint a magyarság pénzét azért az RMDSZ kapta, mert kettős szerepet tölt be, a politikai mellett a szövetség vállalta a reprezentatív kulturális képviseletet is.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az osztogatás csapdája
Kinél a pénz, annál a hatalom — egyetlen percre sem téveszti szem elől ezt az elvet az RMDSZ.
Egy évvel ezelőtt a választási szövetség reményében, bár fájó szívvel, még hajlandó volt tárgyalni a romániai magyarságnak szánt kormánypénzek tisztességes elosztásáról. A szavakat azonban nem követték tettek, s úgy tűnik, a hatalmi bársonyszékek kényelmében immár a látszat sem fontos.
Évek óta gondot okoz, főleg az ellenzéki szervezeteknek, hogy az RMDSZ mint saját tulajdonáról rendelkezik a magyarságnak szánt pénzekről. Dönt a román kormány által kiutalt összegről, és határoz a magyar állami támogatások sorsáról. Pályáztat ugyan, de bizalmi emberei rábólintása nélkül egyetlen fillér sem találhat gazdára, jól átgondoltan, célirányosan vándorolnak az adólejek, forintok a hűséges civil szervezetek, médiumok kasszájába, s maradnak támogatás nélkül mindazok, akik bírálni merészelték a szövetséget. Így volt ez eddig is, amíg egy úgymond független alapítvány, a Communitas rendelkezett a pénzekről, és várható, hogy még inkább így lesz ezután.
A magyar—magyar összefogásnak, a Tőkéssel kötött egyezségnek kényes pontja volt a támogatási rendszer alakítása, végül konkrét megoldás nem született, egy ködös mondat került a megállapodásba, mely szerint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum munkacsoportja igyekszik majd „hatékonyabbá és átláthatóbbá tenni a támogatási rendszert".
Eltelt majd egy esztendő, s a rendszer valóban átláthatóbb lett. Immár kétségek sem merülhetnek fel: csak és egyedül az RMDSZ rendelkezik a magyarságnak szánt pénzekről. Többé az sem titok, hogy csupán az összeg egyharmada kerül nyílt, pályázati úton történő elosztásra, a többiről esetleg a legkiváltságosabbak, a csúcson levők tudhatnak, dönthetnek.
Az RMDSZ hatalmon van, nem közelednek választások, nincs szükség látszatkéznyújtásra, tisztességességet sugalló gesztusokra. Az elmúlt esztendők igazolni látszanak az eddigi pénzosztogatási módszer hatásosságát, hisz sikerült parlamenti helyeket szerezniük, ismét kormányra lépniük. Csakhogy ingatag az elmúlt választásokon elért eredmény, s ha a szövetség felrúgja a magyar összefogást, azt a megállapodást, amely a legutóbbi siker záloga volt, megtörténhet, önnön kapzsisága áldozatává válik: elveszítheti politikai hatalmát és ezáltal a pénzes láda kulcsát is.

2010. február 21.
Folytatódjon a magyar-magyar párbeszéd!
Bár számos kérdésben eltérő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ álláspontja, a 2010. február 20-i, marosvásárhelyi találkozójukon a párbeszéd és az egyeztetések folytatásáról döntöttek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon belül.

Az EMNT álláspontja szerint az autonómia az erdélyi magyar közösség jogos igénye, függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányoz, vagy ellenzékben van. Ennek érdekében tehátaz autonómia-munkacsoportnak folytatnia kell a munkáját. Stratégiai és az aktuálpolitikai szinten is olyan törvényjavaslatot kell kialakítani, amely belső demokráciát teremt, és esélyegyenlőséget biztosít a politikai szereplőknek, továbbá megteremti a kulturális autonómia intézményi és jogi kereteit – fogalmazták meg az autonómia-munkabizottság előtt álló feladat irányelveit.
A találkozón a magyar közösség számára különösen fontos aktuálpolitikai kérdésekről is egyeztettek. A közoktatás egészét érintő költségvetési szigor, amelynek értelmében bevezetik a normatív finanszírozást (vagyis ősztől a tanulók létszáma alapján fizetik majd a tanárokat), a kisebbségi oktatást halmozottan hátrányos helyzetbe hozza. Ezért az EMEF résztvevői elhatározták: oktatási bizottságot alakítanak, amelyet azzal a feladattal bíznak meg, hogy a lehető legrövidebb idő alatt dolgozzon ki tervet a normatív tanügyi támogatás hátrányainak kivédésére a kisebbségi oktatás pozitív diszkriminációjának elve alapján. A felek egyetértettek abban, hogy az új tanügyi törvényben paradigmaváltásra van szükség, tovább kell lépni az oktatási autonómia fele, hogy reform címén ne számolhassanak fel magyar osztályokat, iskolákat.
Ami a küszöbön álló közigazgatási reform kérdését illeti, Tőkés László EMNT-elnök leszögezte: „Regionális ügyekben kimondtuk és kimondjuk, hogy Székelyföld sem közigazgatási, sem regionális átalakítási módszerekkel, eszközökkel, törvényekkel nem feldarabolható. Ragaszkodunk Székelyföldhöz, mint önálló régióhoz és annak fenntartásához”.
Az EMEF napirendjén szerepelt a verespataki aranykitermelést ciántechnológiával megoldani kívánó bányaprojekt is. A felek egyetértettek abban, hogy nemet kell mondani a ciántechnológián alapuló verespataki kitermelésre, továbbá abban is megegyeztek: közösen lépnek fel annak érdekében, hogy az Európai Unió egész területén tiltsák be a ciántechnológián alapuló bányászatot.
Szóba került a Kulturális Autonómia Tanács megalakításának kérdése is. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a mielőbbi megalakulást szorgalmazta, de elfogadta az RMDSZ javaslatát, melynek értelmében májusban megalakul a Kulturális Autonómia Tanács.
Felemás eredményre jutottak a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) összehívásával kapcsolatban. A korábban közösen elfogadott, és a tavaly őszi nagygyűlésen kitűzött márciusi időpontot már nem tartja alkalmasnak az RMDSZ,ugyanakkor a napokban megnevezi a küldötteit, akik a paritásos bizottságban egyeztetnek a tartalmi és szervezési kérdésekről.
A támogatáspolitikáról is eltérőek az álláspontok: az RMDSZ szerint a törvény értelmében a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetnek jár azállami költségvetési támogatás, az EMNT szerint ez a magyar közösséget illeti. Az EMEF márciusban összeülő támogatáspolitikai munkacsoportjának feladata lesz a kompromisszumos álláspont kidolgozása.
A közeljövő egyik fontos eseménye, a marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezőrendezvénysorozat tárgyában sikerült közös nevezőt találni. Az elhangzottak értelmében az ezelőtt húsz évvel egész erdélyi magyar közösségünk, a magyar-román megbékélés, valamint a parlamentáris demokrácia ellen irányuló, háttérből szervezett „ellenforradalomra”, amely a visszarendeződést készítette elő, az EMEF keretén belül közösen szerveznek megemlékező eseményeket.
Marosvásárhely, 2010. február 20.
Az EMNT
Tájékoztatási Szolgálata. Forrás: erdon.ro

2010. február 22.
RMDSZ–EMNT párbeszéd
Bár számos kérdésben eltérő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ álláspontja, a szombati marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon a párbeszéd és az egyeztetések folytatásáról döntöttek a felek.
A tanácskozás napirendjén szerepelt egyebek mellett a magyar összefogás kérdése, az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának az ügye. Ezután következtek a konkrét kérdések, a kisebbségi és az oktatási törvénytervezet kérdése, és általában az úgynevezett oktatási reform okozta gondok, a fejlesztési régiók átalakításának ügye, és a verespataki beruházás kérdése. A több órás tanácskozás végén Markó Béla, az RMDSZ, illetve Tőkés László, az EMNT elnöke külön-külön nyilatkozott a sajtónak.
Szemrehányást tettünk az RMDSZ-nek
Tőkés László: – Hosszas vitát követően megegyeztünk, hogy az autonómiabizottság folytatja a tárgyalásokat a kisebbségi törvénytervezet számunkra legmegfelelőbb formában való kialakítása érdekében, másfelől pedig távlatilag stratégiai szinten folytatja a tevékenységét. Az oktatásügyben összehívjuk az EMEF oktatási bizottságát, amely kezelni igyekszik a jelenlegi válságos tanügyi helyzetet.
A regionális ügyekben kimondtuk és kimondjuk, hogy Székelyföld sem közigazgatási, sem regionális átalakítási módszerekkel, eszközökkel, törvényekkel nem feltagolható. Ragaszkodunk Székelyföldhöz mint önálló régióhoz, s annak fenntartásához. A verespataki bányaügyben egyöntetűen kimondtuk, hogy a ciános bányakitermeléssel nem értünk egyet, és együtt szorgalmazzuk a ciános kitermelés európai szintű betiltását, ezen fáradozom egyébként én magam is az európai parlamentben.
A székelyföldi önkormányzati nagygyűlés kérdésében az RMDSZ nem tartja időszerűnek a március 12-i dátumot, kénytelenek voltunk ezt tudomásul venni, illetve miután az EMNT kinevezett egy ad hoc öttagú bizottságot a nagygyűlés előkészítésére, az RMDSZ is kinevezi a napokban a saját öttagú küldöttségét, és ez hivatott megegyezni a következő önkormányzati nagygyűlés időpontjáról.
Sor került a támogatáspolitikai kérdésre is, ugyanis szemrehányást tettünk az RMDSZ-nek, hogy a tavaly, miközben mi éppen a támogatáspolitika átalakításáról kezdeményeztünk megbeszélést és egyeztetést, kiderült, hogy a Communitastól átutalták az egész kisebbségi közösségi szervezeteknek járó támogatást az RMDSZ-nek. Annyiban máris megállapodtunk, hogy rövidesen összeül az EMEF támogatáspolitikai munkacsoportja Bodó Barna és Takács Csaba társelnökök vezetésével.
Prioritás az oktatás
Markó Béla: – Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum mai találkozóján több témáról tárgyaltunk. Tulajdonképpen a konklúzió az, hogy különböző témákban dolgozunk együtt. Amit most legfontosabbnak, legidőszerűbbnek és mindenképpen prioritásnak tartanék, az az oktatás. Ezért egyrészt együtt dolgoznánk az oktatási törvénytervezeten, mert ezt a kormánynak, és utána a parlamentnek minél előbb el kellene fogadnia, de együtt dolgozunk olyan kérdéseknek a megoldásán is, mint például az a reformintézkedés, amely a finanszírozásra vonatkozik, és amely a jelenlegi formájában könnyen elvezethet majd az iskolák, magyar osztályok megszüntetéséhez. Éppen ezért a kritériumrendszeren változtatni kell. A kisebbségi törvénytervezeten is együtt fogunk működni, és ugyanúgy a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezésén.
Olyan döntéseket is hoztunk ugyanakkor, hogy a tervezett székelyföldi nagygyűlést ebben az időszakban nem tartjuk időszerűnek, tehát kollégáink majd egyeztetnek, és egy későbbi időpontban fogjuk majd megtartani.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Az oktatási reform hátrányos a kisebbségek számára
Tőkés László EMNT-elnök kijelentette: az „úgynevezett oktatási reform” a kisebbségek, így a magyarság számára is hátrányos.
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülése után Tőkés elmondta: az RMDSZ képviselőivel folytatott megbeszélésen több témáról szó esett, többek között a kisebbségi és az oktatási törvényről is.
„Az oktatás ügyében jövő héttől újabb munkacsoport alakul. Ez a csoport egyrészt a magyar oktatás védelmét célzó javaslatokat fogalmaz meg az úgynevezett oktatási reform kontextusában, amely különben hátrányos a nemzeti kisebbségek, így a magyarok számára is, másrészt az általános oktatási törvényen dolgozik” – fejtette ki Tőkés.
Mint mondta, az EMEF ülésén szó esett „a román kormány által a nemzeti kisebbségi közösségeknek szánt támogatáspolitikáról” is, és bírálta, hogy tavalytól az „RMDSZ monopolizálta az állami költségvetésből származó pénzügyi források egészét, és ez elfogadhatatlan az EMNT számára.”
Ugyanakkor Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke kifejtette: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum számára az oktatás a legfőbb prioritás, hiszen a tanügyben tervezett „finanszírozási reform” magyar osztályok és iskolák felszámolásához vezethet.
„Ha az iskolák finanszírozására szánt fejkvótát nem megfelelően alkalmazzák, a kritériumokat nem rögzítik világosan, magyar osztályok és iskolák felszámolásához vezethet a reform. Meg kell mondanom, hogy jelenleg ez a legfontosabb feladat számomra és kollégáim számára. Ez a rendszer számunkra nem elegendő, az egyenlősdi kritériumok nem vezetnek jóra, így más kritériumokat kell találnunk a finanszírozásra a magyar iskolák számára. Ebben is együtt dolgozunk az EMNT-vel. Más területeken is együttműködünk, így az oktatási, kulturális intézmények finanszírozása terén úgy romániai, mint magyarországi alapokból” – fejtette ki Markó.
(Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Régióátszervezés - Markó kompromisszumban reménykedik a PD-L-vel.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke kijelentette: a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló tervezet ügyében valószínűleg sikerül kompromisszumra jutni a PD-L-vel.
„Nem tudom, olyan lesz-e a térkép, amilyennek mi elképzeltük, hiszen, mint önök is tudják, koalícióban általában kompromisszumos döntések születnek. Valószínűleg kompromisszumra jutunk, még nem tudjuk, hogyan. Egy dolog biztos a fejlesztési régiók kapcsán: éspedig hogy PD-L-s kollégáink is egyetértenek velünk abban, hogy a jelenlegi felosztás nem hatékony, és hogy a jelenlegi nyolc helyett kétszer ennyi fejlesztési régiót kellene létrehozni, tehát körülbelül 15-16 régiót” – fejtette ki Markó.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette: a koalíción belül a „konkrét felosztásról” még nem esett szó.
„A továbbiakban koalíciós partnereinkkel kell tárgyalnunk a konkrét felosztásról, tehát a konkrét térképről, hogy mely megyék lesznek egy-egy régió részei, és erről még nem beszéltünk PD-L-s kollégáinkkal. Ugyanakkor ez ügyben az EMNT-vel is folyamatosan konzultálunk, együtt dolgozunk” – fűzte hozzá.
A Szenátus hallgatólagosan elfogadta azt a törvénytervezetet, amelyet az RMDSZ-es honatyák kezdeményeztek, s amely 16 fejlesztési régió létrehozásáról rendelkezik, önálló régióba sorolja Kovászna, Hargita és Maros megyét és öt makrorégió megszervezését írja elő.
A törvénytervezet, melyet az összes RMDSZ-es képviselő és szenátor aláírt a 2004/ 315-ös, Románia fejlesztési régióiról szóló törvényt módosítja és egészíti ki, hallgatólagos elfogadásának időpontja február 10. volt.
A tervezet szerint Romániában 16 fejlesztési régiót és 5 nagy régiót hoznak létre, melyek nem közigazgatási egységek és nincs önálló jogi személyiségük.

Közös törvényalkotás
A kisebbségi és oktatási törvénytervezet, az oktatási reform okozta gondok, a fejlesztési régiók átalakítása és a verespataki bányaberuházás szerepelt többek között az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) szombati marosvásárhelyi ülésének napirendjén. A tárgyalás szünetében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetője és Markó Béla RMDSZ-elnök külön-külön számolt be a sajtónak a tárgyalás menetéről.
"Fontosnak tartjuk a magyar együttműködés folytatását, és erőnk szerint mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan események, mint az RMDSZ kormányra lépése, vagy egyéb megosztó kérdések ne távolítsanak el egymástól" - hangsúlyozta Tőkés. Az EP-képviselő szerint az ülésen megegyeztek, hogy az autonómiabizottság folytatja a tárgyalást a kisebbségi törvénytervezetről. Markó Béla szerint a kiindulási alap a már meglevő törvénytervet lesz, amelyet öt évvel ezelőtt elfogadott az akkori román kormány, majd a parlament elvetette azt.
Közös bizottságok alakulnak
Az oktatással kapcsolatos kérdés orvoslása érdekében úgy döntöttek, hogy megalakítják az oktatási bizottságot, amely kezelni igyekszik az ügyet. Az RMDSZ-nek és az EMNT-nek feltétlenül együtt kell működnie a terítéken levő törvénytervezetek jobbítása érdekében, hangsúlyozta Markó Béla is az oktatási törvényre és a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló jogszabálytervezetre utalva. Hozzátette, a szövetségnek természetesen a kormánykoalíciós partnerrel is együtt kell működnie. Az RMDSZ-elnök az EMEF legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy az oktatási reform terén hallassa szavát, ugyanis mint mondta, fennáll a veszély, hogy a fejkvóta bevezetése a kisebbségi iskolák, osztályok felszámolásához vezet. "A kisebbségi törvénytervezeten és a gazdasági régiók átszervezésén is közösen dolgozunk" - tette hozzá Markó, hozzátéve, hogy a koalíciós egyeztetések után valószínűleg kompromisszumra jutnak majd a Demokrata-liberális Párttal (PDL) az ország regionális átszervezését illetően. "A PDL-s kollegák is egyetértenek velünk abban, hogy a jelenlegi felosztás nem jó, a nyolc gazdasági fejlesztési régió helyett ezeknek a duplájára lenne szükség. Erről további tárgyalásokat kell folytatnunk" - mondta az RMDSZ-elnök. Tőkés László eközben a Székelyföld feldarabolása ellen emelte fel szavát. "Regionális ügyekben kimondtuk, hogy Székelyföld sem közigazgatásilag, sem regionális átalakítási módszerekkel, eszközökkel, törvényekkel nem feldarabolható, ragaszkodunk a Székelyföldhöz, mint önálló régióhoz" - hangsúlyozta a fejlesztési régiók átszervezése kapcsán Tőkés. Egyetértettek a verespataki bányaberuházás ügyében is: együttesen szorgalmazzák, hogy európai szinten betiltsák a ciántechnológiát. "Mi sem értünk egyet olyan megoldásokkal, amelyek környezetvédelmi gondokat okoznak, illetve veszélyeztetik az ott található régészeti leleteket" - tette hozzá Markó Béla.
Elhalasztott székely nagygyűlés
Az EMEF-ülésen a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés is szóba került. Tőkés szerint az EMNT tudomásul vette, hogy az RMDSZ nem tartja időszerűnek a március 12-i nagygyűlést, és a továbbiakban közösen egyeztetnek ennek megszervezéséről. Az EMNT kinevezett egy öttagú bizottságot és a napokban az RMDSZ is kinevezi saját küldöttségét, amelyek egyeztetnek a következő önkormányzati találkozó időpontjáról. Tőkés úgy véli, a Székely Nemzeti Tanács sem szervezi meg a március 12-re hirdetett nagygyűlését, ugyanis szerinte nem lenne értelme a külön értekezletnek. (Gazda Zoltán, az MPP Kovászna megyei elnöke tegnap közölte: az EMNT nem tárgyalhat a rendezvény elhalasztásáról). Terítékre került az EMEF-en a támogatáspolitikának a Krónika pénteki számában ismertetett kérdése is. "Szemrehányást tettünk az RMDSZ-nek, hogy miközben a támogatáspolitika átszervezéséről kezdeményeztünk megbeszéléseket, kiderült, a Communitas Alapítványtól a kisebbségnek, kisebbségi szervezeteknek járó támogatást átutalták az RMDSZ-nek. Rövidesen összeül az EMEF támogatáspolitikai munkacsoportja, amelynek Bodó Barna és Takács Csaba lesz a két társelnöke" - szögezte le az EMNT-elnök. Tőkés kifejtette: a Magyar Polgári Párttal érdemben akkor kezdeményeznek párbeszédet, ha az tisztázza belső ellentmondásait és megerősödik. "Furcsa, hogy mindjárt könnyebben értünk szót az RMDSZ-szel, mint azzal a párttal, mely az erdélyi magyar jobboldalt képviseli" - mondta a politikus. A két szervezet vezetőinek a marosvásárhelyi fekete márciusra emlékező rendezvénysorozat tárgyában is sikerült közös nevezőre jutnia, az EMEF keretében közösen szerveznek megemlékező eseményeket.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 23.
Markó: Alapvető véleménykülönbség van közöttünk
A múlt hét végi EMEF-tanácskozáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács átadott egy meghívót az RMDSZ-nek azzal, hogy nagyon szeretnék, ha részt vennének az igazságért induló fáklyás menetben, amely a marosvásárhelyi fekete március huszadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat nyitómomentuma lesz.
Ennek kapcsán, újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla szövetségi elnök kijelentette:
- Mi is fogunk szervezni eseményeket, és mondtam is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács-béli kollégáknak, hogy kicsit furcsállom, és talán egyeztetni kellett volna velünk is, amikor Marosvásárhely márciusáról akarunk megemlékezni, hiszen úgy adódik, hogy az RMDSZ vezetői közül ma is többen vannak, akik így-úgy részesei, szenvedő alanyai voltak az akkor történteknek. Az azért különös, hogy nem velük konzultálva és őket meg nem kérdezve történik a megemlékezés.
Az első nagy megemlékezés március 15-én lesz
- Az RMDSZ is meg fog emlékezni, és azt gondolom, hogy az első nagy megemlékezés ebben az esetben maga március 15-e lesz mint fontos ünnepünk. Húsz éve ünnepeltük meg először március 15-ét itt, Marosvásárhelyen, aztán rá néhány napra bekövetkezett március 19-20., tehát nem hiszem, hogy nekünk most azon kellene huzakodnunk, hogy ki hogyan emlékezik. Az jó, hogy mindenki tudatában van annak, hogy mennyire fontos felidézni az akkori tanulságokat, mert ezek nemcsak marosvásárhelyi érvényűek, hanem egész Erdélyt átfogó, sőt egész Kárpát-medencei fontosságúak.
- Részt vesz az RMDSZ a fáklyásmenetben?
- Nem tudom. Megmondom őszintén, egyelőre nem foglalkoztam a konkrét programmal, amelyet Tőkés Lászlóék szerveznek. Nem vagyok én ilyen fáklyásmenetpárti, de hát szervezhetünk fáklyás felvonulást. Utoljára gyermekkoromban cipeltek el különböző fáklyásmenetekre, emlékszem, egész más érzelmi háttérrel. Nem tudom tehát, hogy részt veszünk-e ezen a fáklyásmeneten.
Az erdélyi magyarok számára a lehetséges legerősebb eszköz a kormányban való részvétel
- A kormányba lépés kapcsán fejtette ki Tőkés László, hogy nem lenne jó, ha az RMDSZ közelebb kerülne a koalíciós partnereihez, mint a magyarokhoz…
- Azt hiszem, alapvető véleménykülönbség van közöttünk. Tőkés László és még néhány jelentős személyiség sem 1996-ban, sem 2004-ben, sem 2009-ben nem igazán tudták támogatni azt, hogy a romániai magyar érdekvédelmi szervezet kormányzásra vállalkozzék. Nemcsak most, amikor Tőkés László nincs az RMDSZ-ben, hanem már 1996-ban, amikor az RMDSZ-ben volt, akkor sem igazán értett egyet vele. Ez az alapvető nézetkülönbség most is megvan, és én továbbra is állítom, hogy az erdélyi magyarok számára ma, a jelenlegi politikai körülmények között a lehetséges legerősebb eszköz, ha jól használjuk ki egyrészt az önkormányzatokban való jelenlétet – az is kormányzás, helyi szinten, és attól senki sem ódzkodik –, másrészt pedig központi szinten, a kormányban való részvételt.
Mózes Edit, Népújság. Forrás: Erdély.ma

Markó jó együttműködést remél Pontával
Markó Béla, RMDSZ elnöke, hétfőn azt nyilatkozta, reméli jó lesz az együttműködése az új PSD-s pártelnökkel, Victor Pontával, aki véleménye szerint egy fiatal, de tapasztalt politikus. Úgy vélte természetes, minden párt útkeresése az elvesztett választások után.
„Jól ismerem Pontát, egy fiatal, de ugyanakkor tapasztalt politikus, remélem jól együtt tudunk működni. Lassan-lassan változásra, generációváltásra van szükség, mondom én, aki egy idősebb korosztályt képviselek. Elveszített választások után, és ebben az esetben erről van szó, minden politikai párt keresi a jövőbe vezető utat. Úgy gondolom, a PSD-nél is erről van szó”, mondotta Markó Béla.
Victor Pontat vasárnap választották a PSD elnökévé, 75 szavazattal kapott többet, mint Mircea Geoană.

Markó Béla: Nem vagyok fáklyásmenetpárti
Nincs megegyezés a március 19-20-i megemlékezés ügyében
A múlt hét végi EMEF-tanácskozáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács átadott egy meghívót az RMDSZ-nek azzal, hogy nagyon szeretnék, ha részt vennének az igazságért induló fáklyásmenetben, amely a marosvásárhelyi fekete március huszadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat nyitó momentuma lesz.
Ennek kapcsán, újságírói kérdésre válaszolva Markó Béla szövetségi elnök kijelentette: – Mi is fogunk szervezni eseményeket, és mondtam is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács-béli kollégáknak, hogy kicsit furcsállom, és talán egyeztetni kellett volna velünk is, amikor Marosvásárhely márciusáról akarunk megemlékezni, hiszen úgy adódik, hogy az RMDSZ vezetői közül ma is többen vannak, akik így- úgy részesei, szenvedő alanyai voltak az akkor történteknek. Az azért különös, hogy nem velük konzultálva és őket meg nem kérdezve történik a megemlékezés.
Az első nagy megemlékezés március 15.- én lesz
Az RMDSZ is meg fog emlékezni, és azt gondolom, hogy az első nagy megemlékezés ebben az esetben maga március 15-e lesz mint fontos ünnepünk. Húsz éve ünnepeltük meg először március 15-ét itt, Marosvásárhelyen, aztán rá néhány napra bekövetkezett március 19-20., tehát nem hiszem, hogy nekünk most azon kellene huzakodnunk, hogy ki hogyan emlékezik. Az jó, hogy mindenki tudatában van annak, hogy mennyire fontos felidézni az akkori tanulságokat, mert ezek nemcsak marosvásárhelyi érvényűek, hanem egész Erdélyt átfogó, sőt egész Kárpát-medencei fontosságúak.
Népújság: Részt vesz az RMDSZ a fáklyásmenetben?
Markó Béla: Nem tudom. Megmondom őszintén, egyelőre nem foglalkoztam a konkrét programmal, amelyet Tőkés Lászlóék szerveznek. Nem vagyok én ilyen fáklyásmenetpárti, de hát szervezhetünk fáklyás felvonulást. Utoljára gyermekkoromban cipeltek el különböző fáklyásmenetekre, emlékszem, egész más érzelmi háttérrel. Nem tudom tehát, hogy részt veszünk-e ezen a fáklyásmeneten.
Az erdélyi magyarok számára a lehetséges legerősebb eszköz a kormányban való részvétel
Népújság: A kormányba lépés kapcsán fejtette ki Tőkés László, hogy nem lenne jó, ha az RMDSZ közelebb kerülne a koalíciós partnereihez, mint a magyarokhoz…
Markó Béla: Azt hiszem, alapvető véleménykülönbség van közöttünk. Tőkés László és még néhány jelentős személyiség sem 1996-ban, sem 2004-ben, sem 2009-ben nem igazán tudták támogatni azt, hogy a romániai magyar érdekvédelmi szervezet kormányzásra vállalkozzék. Nemcsak most, amikor Tőkés László nincs az RMDSZ-ben, hanem már 1996-ban, amikor az RMDSZ-ben volt, akkor sem igazán értett egyet vele. Ez az alapvető nézetkülönbség most is megvan, és én továbbra is állítom, hogy az erdélyi magyarok számára ma, a jelenlegi politikai körülmények között a lehetséges legerősebb eszköz, ha jól használjuk ki egyrészt az önkormányzatokban való jelenlétet – az is kormányzás, helyi szinten, és attól senki sem ódzkodik –, másrészt pedig központi szinten, a kormányban való részvételt.