Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. február 11.
Eltérő RMDSZ-álláspontok a magyar nyelv hivatalossá tételéről
Ostobaságnak és diverziónak tartja Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezését, hogy hivatalossá tegyék a magyar nyelvet a Székelyföldön.
Románia alkotmánya már most feljogosít arra, hogy használjuk a magyar nyelvet az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban. Bihar megyében megtesszük ezt, és a jövőben is meg fogjuk tenni az alkotmányos kereteken belül” – mondta Szabó, aki szerint az SZNT határozattervezete „ostobaságnak és diverziónak” minősül. Az ügyvezető elnök úgy vélte, semmi szükség ilyen kezdeményezésekre, csupán az alkotmány előírásait kell gyakorlatba ültetni egységes módon, az összes magyarok által is lakott megyében.
Hasonlóan vélekedik László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke is, aki szerint az SZNT kezdeményezése nem hoz semmi újat. Mint mondta, a magyar nyelv hivatalos használata benne foglaltatik a közigazgatási törvényben azon településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot. László Attila szerint a kezdeményezés valódi célja az, hogy egyesek figyelem középpontjába kerüljenek.
Az említett törvény azt is előírja, hogy ezen településeken ki kell tenni a kétnyelvű helységnévtáblát, illetve a középületekre is fel kell kerülnie a kétnyelvű feliratoknak, mutatott rá a kolozsvári alpolgármester. Mint ismeretes, a kincses városban máig nem sikerült ezt megvalósítani, az RMDSZ-nek ugyanis nem sikerült megegyeznie erről az önkormányzatban többséget alkotó Demokrata-Liberális Párttal (PDL).
Benedek István, a szövetség marosvásárhelyi elnöke ezzel szemben úgy véli, az SZNT kezdeményezése helyénvaló. Mint emlékezett, gyermekkorában az erdélyi románok többsége ismerte a magyar nyelvet, egyesek még a németet is, akárcsak a magyarok a románt. Benedek szerint a regionalizmus valójában ezt jelenti. „A körülmények biztosítottak ahhoz, hogy Svájc szintjére jussunk, ami a nyelvek hivatalossá tételét illeti” – vélte a politikus.
Hasonlóan örül a kezdeményezésnek Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnöke is. „Amennyiben ezt törvényerőre emelik, előrelépést jelent majd. De ehhez a parlamentnek is meg kell szavaznia” – mondta Halász. Ugyanakkor elismerte, hogy a Székelyföldet leszámítva Románia más régióiban nem tevődik fel a magyar nyelv hivatalossá válásának kérdése.
Mint ismeretes, az SZNT házbizottsága a napokban tette közzé határozattervezetét, melynek célja a magyar nyelv hivatalossá tétele a Székelyföldön. A dokumentumot a március 12-én Sepsiszentgyörgyön tartandó Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen fogadnák el. A tervezet kimondja: a magyar nyelv hivatalos nyelv a Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével, így a régió minden polgára szabadon használhatja azt szóban és írásban egyaránt. Ezért az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell mindkét nyelv hivatalos használatát, garantálva ezek egyenlőségét.
Pap Melinda. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 12.
Nagyvárad a kétnyelvűség útján
A nagyváradi földvisszaigénylők hamarosan magyarul is kézhez kapják az első hivatalos értesítéseket.
A román önkormányzati törvény szerint minden olyan településen, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20 százalékot, a kisebbségek nyelvén is szavatolni kell az ügyintézést. Nagyvárad lakosságának 27 százaléka magyar. Az 500 földvisszaigénylő 70-80 százaléka idős, románul alig beszélő ember, az önkormányzat RMDSZ-frakciója ezért javasolta a kétnyelvű ügyintézést.
Sárközi Zoltán önkormányzati képviselő hozzátette: „Akiktől akkor elvették huszonéves fiatalemberek voltak, most 70, 80, 90 évesek és számukra sokkal jobban érthető és alkalmazható a magyar nyelven történő kommunikáció".
Porsztner Béla az Ingatlanügyi Hivatal igazgató-helyetettese hozzátette: „Technikai oldala a dolognak, hogy egy térképet is fogunk csatolni, ami által ők fogják tudni konkrétan, hogy hol lesz a tulajdonba helyezés".
A nagyváradi önkormányzatnál a jövőben több szolgáltatást is kétnyelvűsítenek. Forrás: Erdély.ma

Hogyan sikerült az RMDSZ-nek 2012-től létrehoznia Székelyföldet
A fenti kijelentő mondattal veszi tudomásul a citynews.ro hírportál publicistája azt a szerdai sajtóhírt, hogy a román parlament felsőháza hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ által kidolgozott, a fejlesztési régiók újraszervezéséról szóló törvénytervezet.
Megvan az esély arra, hogy 2012-ben Románia hivatalosan is elismerje Székelyföldet, mindezt egyidőben az ország 16 területi-adminisztratív régióra való újraosztásával, mely régiók egyike a három jelenlegi székelyföldi megyét foglalná magába – közölte Csutak István, a tegnap elfogadott regionalizációs terv RMDSZ-es kidolgozója.
Szász Alpár magyar elemző úgy látja, az RMDSZ a történelmi magyar határok visszaállítását szeretné, a Pro Democtatia Egyesület vezetője, Cristian Parvulescu pedig országos nézpszavazást javasol a terv kapcsán.
A kisebbségek jogállásáról valamint a fejlesztési régiók újraszervezéséról szóló törvénytervezet az RMDSZ szemszögéből a magyarság számára a rég óhajtott Székelyföldi Régió létrejöttét jelentené, korábban, mint ahogy azt vezetőink látni engedték volna. Így a mikrorégióba való újrarendezés területileg vonja össze a Székelyföldet, a kisebbségek jogállására vonatkozó törvény pedig lehetőséget teremt majd arra, hogy az állami költségvetésből közpénzekhez jussanak az RMDSZ céljainak eléréséhez.
A kisebbségi törvényt Emil Boc miniszterelnök nyilvánosan támogatta, sőt ennek elfogadását sürgette, a területi újrarendezés RMDSZ-es modellje kapcsán is történt előrelépés a Szentátus tegnapi hallgatólagos beleegyezése nyomán.
Csutak István, a fejlesztési tervek RMDSZ-es szakértője, a romániai területi újrarendezési terv forgatókönyvének megalkotója úgy véli, a tervezetet nemhivatalosan a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) is támogatja már jó pár éve. „2006-ban került sor egy megbeszélésre a Megyei Tanácsok Országos Egyesületének vezetőjével, Liviu Dragnea úrral (a PSD főtitkárával – szerk. megj.). Elmondta, hogy noha senki nem törekszik az első lépéseket megtenni attól tartva, hogy nehogy hátrányt jelentsen ez a párt számára, a megyei tanácsok vezetőivel folytatott beszélgetésekből kitűnt, hogy mindannyian érdekeltek a fejlesztési régiók újrarendezése ügyében. Feltételük, hogy úgy legyenek ezek kialakítva, hogy utólag – változtatások nélkül – közigazgatási jogkört kaphassanak – emlékeztetett Csutak.
Ennek megfelelően a Szociáldemokrata Párt is hajlik a 16 megyére való áttérésre. „Vasile Blaga urat (PDL főtitkár – szerk. megj.) valamikor januárban hallottam egy televíziós nyilatkozatában azt mondani, hogy a fejlesztési régiók újraszervezése már egy meghozott döntés” – folytatta Csutak.
Csutak szerint Románia akkor kaphatja meg az Európa Tanács jóváhagyását az új közigazgatási rendszerre való áttérésre, ha bizonyítja, hogy nem csupán egy belső politikai játék ez. „Ha ugyanakkor a 16 fejlesztési régió jogi személyiséget kaphatna, ez növelné az ország hitelességét az Európa Tanács előtt, hisz bizonyítéka lenne annak, hogy nem pusztán egy politikai érdekeket kiszolgáló újrarendeződésről van szó. Úgy vélem, ez lenne az ideális és a lehető legszebb megoldás” – jelentette ki az Unió fejlesztési régiók szakértője.
Tartózkodó e téma kapcsán Cristian Parvulescu elemző, a Pro Democratia Egyesületének elnöke. Úgy látja, hogy a közigazgatási újraosztás ellentáborát maguk a megyei tanácsok elnökei jelentik, beleértve az RMDSZ színeiben megválasztottakat is. „A Szövetség nagyon elégedetlen a jelenlegi Központi Régióval, melyben a magyarok lakta megyék hátrányba szorultak, hisz nem tudják felvenni a versenyt a két szintén tag román megyével, és úgy érzem ezek a legnyomósabb érvek, melyek a törvény megváltoztatására késztették. De gondolják, hogy az RMDSZ meg tudja majd fosztani tisztségüktől a megyei tanácsok vezetőit? Azt hiszem, egyikük sem ért majd ezzel egyet” – mondta Parvulescu. Hozzátette: Románia megyéinek újrarajzolása népszavazás tárgyát kellene képezze.
Szász Alpár elemző kijelentette, hogy a területi újrarendezést az RMDSZ a történelmi tartományok határait követve próbálja elérni, melyből a Székelyföld sem hiányozhat. „A jelenlegi fejlesztési régiók nem eléggé szervesek. Jelenleg ezeknek a régióknak nincs identitásuk. Amit az RMDSZ javasol, az hasonló ahhoz, ahogy korábban létezett a Bánát, Körös vagy Dobrudzsa, és így ismét létrejöhetne a Székelyföld” – magyarázta Szász. A kisebbségek jogállásáról szóló törvény ugyancsak az RMDSZ-nek kedvezne, ez a romániai kisebbségek közös fóruma lehetne, viszont nem helyettesíthetné a kisebbségi szervezeteket.
„A törvénytervezet nem közigazgatási-területi, hanem közigazgatási-közösségi jellegű, általa a kisebbségek kiterjedtebb jogkörre tennének szert, a törvény a közpénzek kezelésére szolgáló közösségi fórumokat hívna életre.
Az RMDSZ törvénytervezetének megfelelően a Szász Alpár által említett intézményeket A Kulturális Autonómia Nemzeti Tanácsa névvel illetik majd, ezek közpénzekből fognak működni. Hatáskörükbe tartozik majd a kulturális intézmények, iskolák és sajtóorgánumok, televízió- és rádiótársaságok vezetőinek kinevezése és visszavonása.
Forrás: www.citynews.ro. Forrás: erdély.ma

12 órás film a vásárhelyi tragédiáról
Tizenkét órás dokumentumfilmet mutatnak be hamarosan az 1990-es marosvásárhelyi véres összetűzésről, amelynek során románok és magyarok verekedtek össze az utcán.
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke csütörtökön közölte, hogy a marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány – amelynek elnöki tisztségét betölti – tizenkét órás dokumentumfilmet készített, és ezzel Miholcsa Gyula romániai magyar televíziós szakembert bízta meg. A filmet az események húszadik évfordulója alkalmából mutatják be három egymást követő napon a film hosszúságára való tekintettel.
Borbély bejelentette, hogy az alapítvány székhelyén található egy 1200-1500 oldalas gyűjtemény az akkori eseményekről készült hivatalos dokumentumok másolataiból. Ezeket az iratokat elérhetővé teszik mindazok számára, akik kutatni szeretnék azt az időszakot.
1990. március 19-én és 20-án románok és magyarok csaptak össze Marosvásárhely utcáin, az összetűzés következtében öt személy vesztette életét, több százan megsebesültek.
Az eseményeket az váltotta ki, hogy március 19-én Görgény-völgyi románokat szállítottak autóbuszokkal Marosvásárhelyre, ahol több intézmény épületét megrongálták, egyebek között az RMDSZ székházát is. Ekkor vesztette el az egyik szemét Sütő András romániai magyar író is. A magyar tüntetők másnap nagy számban vonultak a város főterére, ahol a hatóságok nem akadályozták meg az összecsapásokat. A román ügyészség közvetlenül az események után kizárólag magyarokat és magyar cigányokat ítélt börtönbüntetésre.
Impulzus. Forrás: Erdély.ma

Össztűz a régióprojektre
Újabb támadást indítottak a székelyföldi autonómiatörekvések ellen a román pártok. Az alaphangot a Konzervatív Párt (PC) adta meg: az alakulat, amely alacsony támogatottsága folytán önállóan képtelen elérni a parlamenti bejutási küszöböt, ezért jelenleg is a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött szövetségben működik, csütörtökön felhívással fordult „a románul gondolkodó és érző” politikusokhoz, hogy akadályozzák meg a fejlesztési régiókról szóló 2004/315-ös törvény módosítását. Az ügy előzménye, hogy szerdán a szenátus hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ törvénytervezetét, amely oly módon alakítaná át a fejlesztési régiókat, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye közös régiót alkotna.
Mindez annak nyomán következett be, hogy a mintegy egy évvel ezelőtt benyújtott tervezetet a szenátorok nem vitatták meg az előírt határidőn belül, így a hatályos törvények értelmében elfogadottnak minősül. A PC ennek kapcsán szólaltatta meg a riadószirénákat, mondván: a jogszabály nem más, mint az RMDSZ autonómiatörekvéseinek látszólag ártalmatlan jogszabálytervezetekkel álcázott megnyilvánulása, amelyekhez a szövetség koalíciós partnere, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) is asszisztál. A jogszabály felsőházbeli elfogadása ugyanakkor csak az első lépés annak hatálybalépéséhez, mivel az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara.
A PC már évekkel ezelőtt a magyarellenes hangulat szításával próbálta felhívni magára a figyelmet és növelni szavazótáborát, a szintén az RMDSZ által 2005-ben benyújtott kisebbségi törvény kapcsán indított az ország egységét féltő retorikát alkalmazó offenzívát a magyar önrendelkezési törekvések ellen. A párt csütörtöki közleménye szerint máris felhívták a közvélemény és a politikum figyelmét arra, hogy álláspontjuk szerint az ország decentralizációját és regionalizálását közigazgatási, nem pedig etnikai szempontok alapján kell megvalósítani. Már csak azért is, mert a párt állítólag bizonyítékokkal rendelkezik arra nézvést, hogy az RMDSZ „bármi áron arra készül, hogy a kis lépések politikája révén, amely fölött átsiklik a közvélemény figyelme, etnikai regionalizációt valósítson meg Hargita, Kovászna és Maros megye egyesítése révén.” Ez pedig a PC szerint nem eredményezne mást, mint „HarKov és Maros megye egyesítése nyomán államot az államban.”
Az Autonóm Tartomány „réme” és a „dzsihád”
A PC úgy véli, a törekvés célja, hogy az így magyar többségűvé váló régió számára szélesebb körű önrendelkezést kérjenek, és így az RMDSZ „mesterségesen és törvényhozási trükközésekkel, az európai jelszavak hangoztatásával ismét létrehozza az 1952 és 1968 között meglévő Maros Magyar Autonóm Tartományt, amely akkor létezett, amikor az ország szovjet uralom alatt állt”.
A PC szerint az RMDSZ következő lépése, hogy ezt a látszólag ártalmatlan, de lényeges következményekkel járó jogszabályt a képviselőházban is elfogadtassa. A párt Kovászna megyei szervezetének elnöke, Doru Decebal Feldiorean csütörtökön egyenesen a nemzetbiztonságot veszélyeztető tényezőnek nevezte a szenátusi döntést, emlékeztetve, hogy az V-ös számú makrorégió ugyanazon megyéket foglalja magában, amelyeket Magyarország az 1940-es második bécsi döntés nyomán visszakapott.
A régiótörvény nem csupán a PC illetékeseinél verte ki a biztosítékot: Mircea Duşa Hargita megyei PSD-képviselő szintén csütörtökön úgy vélekedett, a jogszabály hátrányos helyzetbe hozná a megyében élő románokat, mivel az anyagi források elosztását a magyar vezetőkre bízná. Duşa egyúttal apokaliptikus képet vázolt fel a megyében élő románok helyzetéről, mondván: valóságos dzsihád zajlik ellenük, elkezdődött a „románvadászat”. Példaként a gyergyótölgyesi neuropszichiátriai kórház eddigi román igazgatójának, Otilia Moroşanunak a leváltását hozta fel, akinek a helyébe szerinte a község alpolgármesterének feleségét nevezték ki.
Meggyőződését fejezte ki, hogy a jogszabály elbukik a képviselőházban. Hasonló véleményen van a PSD Kovászna megyei elnöke, Horia Grama is, aki szerint az így létrejövő fejlesztési régió valójában „fejletlenségi” régió lenne, és leszögezte: a tervezetnek nincs esélye arra, hogy a képviselőház elfogadja. Egyúttal botrányosnak nevezte, hogy a jogszabály vita nélkül ment át a szenátuson, és azzal vádolta meg az RMDSZ-t, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a tervezetről ne legyen vita. Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke ugyancsak meggyőződésének adott hangot, hogy az alsóház nem fogadja el a törvényt. Nem támogatja a projektet Klaus Johannis nagyszebeni polgármester sem, aki szerint a régiók átrajzolása nyomán nem lehetne megvalósítani az eddig elkezdett regionális projekteket, amelyeket a jelenlegi határok ismeretében írtak alá.
A székelyek saját régiót akarnak
A helyi magyar önkormányzati elöljárók ugyanakkor a székelyföldi fejlesztési régió megalakítása mellett kardoskodnak. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az országnak érdeke a régióátszervezés, hiszen a jelenlegi struktúrában nem érvényesül a szubszidiaritás elve, hogy a pénz oda jusson, ahol szükség van rá. Jelenleg az európai uniós alapok nagy részét a régión belül a fejlettebb megyék tudják lehívni, így a szegényebbek nem tudnak felzárkózni, és mélyül a szakadék. A régióátszervezést tudományos alapon kell kezelni, nem elpolitizálni – hangsúlyozta Antal, aki tévesnek tartja Horia Grama Kovászna megyei szociáldemokrata politikus javaslatát, hogy Kovászna, Brassó és Prahova megyék alkossanak egy régiót, mert ez esetben is Kovászna megye lenne a hátrányos helyzetű, szegény partner.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a Krónikának nyilatkozva kifejtette, logikus lépésnek tartja, hogy a három székely megye alkosson egy fejlesztési régiót. Borboly elmondta, az Európai Unióban a régiók célja az, hogy a fejlettebbek segítsék az elmaradottabb vidékeket, de ez csak úgy lehetséges, ha egy régión belül kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. Hargita, Kovászna és Maros megyék etnikailag, a történelem és kultúra, sőt a gazdaság szempontjából is homogének, a közös fejlesztési régió újabb lépés a saját sorsunk irányításában, szögezte le Borboly.
Borbély László környezetvédelmi miniszter leszögezte: a régiók átrajzolása része a kormányprogramnak is, és az RMDSZ tervezete a megyei önkormányzatok számára is megfelelő lehet, azok ugyanis már öt éve jelezték, hogy a mostani felosztás nem jó. Rámutatott: a PDL voksai nélkül a tervezetnek nincs esélye átmenni a képviselőházon, és a koalíciós egyeztetések már el is kezdődtek. Az Euróai Unió ugyanakkor jelezte: 2012-ig dönteni kell a régiók átrajzolásáról.
Mikro- és makrorégiók
Az RMDSZ tervezete értelmében az országot fejlesztési és makrorégiókra osztanák fel. Így a jelenlegi nyolc helyett 16 fejlesztési régió jönne létre, valamint öt makrorégió. Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkotna, és Bihar, Szatmár, Kolozs, Máramaros, illetve Beszterce-Naszód megyével együtt alkotnák az ötös számú makrorégiót. A felosztás tervezete az Európai Unió által kidolgozott NUTS-rendszeren alapszik (Nomenclature of Territorial Units for Statistics – Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája).
Ez makro- (NUTS 1), közepes (NUTS 2) és kisrégiókra (ezek nálunk a megyék – NUTS 3) osztja fel az Unió országainak területét. Az RMDSZ által javasolt új regionális felosztás a NUTS 2, a makrorégiók pedig a NUTS 1 felosztást tükrözik.
Az RMDSZ szerint mindez azért szükséges, mert a jelenlegi régiós felosztás nem tartja tiszteletben a hagyományos, tájegységekkel is azonosítható, térségi hasonlóságokat és ellentéteket. A régiókat alkotó megyék gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsósorban kulturális különbözősége annyira heterogén régiókat eredményezett, hogy lehetetlen a területi és tematikus koncentráció elvét követő, összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket kidolgozni.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók jelenlegi, 2004-ben elfogadott felosztása épp ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő korábban úgy nyilatkozott, a kisebb régióknak jogi személyiséggel kell rendelkezniük, és ezeket választott regionális tanácsoknak kellene vezetniük, mivel csakis így lehet olyan szintű hatékonyságot elérni, hogy a strukturális és kohéziós alapokat sikeresen le tudják hívni.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Nem szabadna politikai vagy etnikai témát gerjeszteni
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke szerint Románia érdeke a fejlesztési régiót átszervezése, és ebből nem szabadna „politikai vagy etnikai” témát csinálni, hanem tudományos alapokon kellene megvalósítani.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke ma azt mondta, véleménye szerint Románia érdekeit szolgálná a fejlesztési régiók átszervezése.
Mint mondta, Románia nagyon sok európai uniós pénzt veszít amiatt, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók európai szinten nem versenyképesek.
Hozzáfűzte: a régiók, mivel túlméretezettek, a regionalizmus és a szubszidiaritás alapelvét nem tartják tiszteletben, éspedig hogy a pénzek oda kerüljenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke szerint az elmúlt években számos olyan tanulmány készült, amelyekből világosan kiderül: a jelenlegi régiók létrehozása tovább mélyítette a szegények és gazdagok közötti szakadékot.
Úgy a különböző régiók között, mint az egyes régión belül a gazdag megyék még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek, a szakadék nőtt a szegény és a gazdag megyék között.
„Éppen ezért úgy gondolom, Románia érdekeit szolgálja a régiók újraszervezése oly módon, hogy a szubszidiaritás elvét meg lehessen valósítani” – mondta Antal.
Példaként a Központi Fejlesztési Régiót említette, amelyben van két gazdag megye: Brassó és Szeben, három szegényebb: Kovászna, Hargita, Fehér, és valahol a kettő között helyezkedik el Maros megye.
Antal hangsúlyozta: az Európai Unióban létezik egy alapelv, miszerint a régiók határainak meghúzásánál a történelmi, földrajzi és kulturális elvnek egyaránt érvényesülnie kell, éppen ezért Hargita, Kovászna és Maros megyének egy régiót kellene alkotnia.
„Úgy történelmi, int földrajzi vagy éppen gazdasági, kulturális szempontból szükség lenne erre, és nem szabadna politikai vagy etnikai ügyet csinálni belőle, és sokat vitatkozni róla. (…) Tudományos alapokra kell helyezni az ügyet, nem pedig politikai vagy etnikai alapokra, mert abból nagyon sok félelem, probléma adódik, amelyek elbonyolítják a kérdést, és leginkább mi veszítünk, akik itt élünk, románok és magyarok egyaránt, de összességében Románia is veszít, hiszen nem lesz képes európai uniós alapokat lehívni” – fejtette ki Antal.
Szerdán a szenátus hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ által kezdeményezett régióátszervezési törvényt, amelynek értelmében 16 régióba és öt makrorégióba tömörülnének a megyék, az egyik régió Maros, Hargita és Kovászna megyéből állna.
Az RMDSZ összes honatyája által aláírt tervezet a 2004/315-ös, Románia regionális fejlesztésére vonatkozó törvényt módosítaná, és február 10-án járt le a hallgatólagos elfogadásához szükséges határidő.
A közigazgatási bizottságban negatívan véleményezett, a szenátus által az eredeti formájában hallgatólagosan elfogadott tervezetet a képviselőháznak is el kell fogadnia, döntéshozó kamaraként.
(Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsváron megegyeztek
Többhetes sikertelen tárgyalássorozat után az RMDSZ és a PD-L Kolozs megyei alakulatainak sikerült megegyezniük a megyei dekoncentrált intézmények elosztását illetően.
„Az intézményvezetői tisztségek elosztásáról szóló viták az RMDSZ számára kedvező eredménnyel zárultak, ugyanis Vákár István megkapja a mezőgazdasági kifizetési ügynökség igazgatói tisztségét” – tudtuk meg László Attila kolozsvári alpolgármestertől.
Egyébként a kérdéses igazgatóságot Vákár István négy évig, a PNL–RMDSZ-kormány idején már vezette. László Attila szerint várhatóan a megyei alakulatok mai találkozóján véglegesítik a tárgyalások eredményeit egy együttműködési egyezmény aláírásával. A múlt hónapban kezdődött megyei tisztségek elosztását több körben is akadályozta a független Vasile Soporan, aki összesen nyolc megyei tisztségre tartott igényt.
Jelenleg az RMDSZ a mezőgazdasági kifizetési ügynökség vezető tisztségén kívül még a környezetvédelmi ügynökség, a vidékfejlesztési igazgatóság, a humánerőforrást fejlesztő hivatal és a megyei kataszteri hivatal vezető tisztségét is magáénak tudhatja.
A Kolozs megyei „posztozkodás” lezártával már csak Hargita és Szatmár megyében maradt nyitva a kérdés.
Sipos M. Zoltán. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A „szürke eminenciás” visszatér
Holnapi ülésén erősíti meg tisztségében az SZKT Takács Csaba megbízott ügyvezető elnököt
„Én mindig azt hangsúlyoztam – saját példámmal is –, hogy nem a mindennapi szereplés a fontos. Nem az, hogy mindig odatolakodjunk, ahol nyilatkoztatnak, nem az, hogy ha két hétig nem írt rólunk az újság, akkor odatelefonáljunk a főszerkesztőnek, hanem hogy legyen becsülete annak a munkának, amit nem a rivaldafényben, nem a nyilvánosság előtt végzünk.
Ezeket az embereket kell felfedezzük, egyre több ilyen emberrel kell kapcsolatot teremtenünk, ezeknek az embereknek kell minél több lehetőséget teremtünk. Mert az RMDSZ nem párt, hanem kisebbségi érdekvédelmi szervezet és én erre büszke vagyok” – nyilatkozza az Új Magyar Szónak adott interjúban Takács Csaba, az RMDSZ régi-új ügyvezető elnöke.
Három év után, egy politikai konjunktúra – Kelemen Hunor miniszteri kinevezése – nyomán, ön most újra átveszi az ügyvezető elnöki teendőket. Mi az, amit most másképp kell csinálni ahhoz képest, mint ami évekkel ezelőtt volt?
– Valóban, egy olyan konjunktúra alakította ki ezt a helyzetet, amelyet megértettem, és Markó Béla szövetségi elnök kérésére meghatározott ideig elvállaltam ezt a tisztséget.
Az RMDSZ az elmúlt két és fél-három évben több választási kampányon ment keresztül, egyéves ellenzéki politizálás körülményei között kellett valamilyen módon megszervezni a Szövetség életét, és nem utolsó sorban a politikai változások és társadalmi mozgások terén is sok változást észlelhettem. Persze nem tekinthetem magam kívülállónak, hiszen ebben a periódusban is sok kérdés kapcsán jelen voltam az RMDSZ életében, például a 2008-as választási kampányt is én vezettem – szintén egy politikai konjunktúra következtében.
Mi változott az RMDSZ-ben azóta?
– Az RMDSZ húszéves múltra visszatekintő aktív társadalmi-politikai szervezet. Vannak megítélésem szerint jó irányú változások, de olyan prioritások is változtak ebben az időszakban, amelyeket megítélésem szerint szükséges lesz a következő időszakban újragondolni. Jelentős a fiatalítás az RMDSZ-ben, elmondhatom, hogy például a Szövetségi Állandó Tanácsban az átlagéletkor tizenöt évvel csökkent az öt évvel ezelőttihez képest.
Persze önmagában a fiatalítás nem elég, hanem annak az RMDSZ teljesítményében is látszania kell. A társadalomszervezésre kellene megítélésem szerint több hangsúlyt fektetni, minthogy a közösségben a nyomasztó gazdasági helyzet miatt befele fordulás tapasztalható.
Az elmúlt két hétben, mióta ezt a megbízatást elvállaltam, hangsúlyoztam ezen prioritások újra megfogalmazásának a szükségességét. Tulajdonképpen ezért is térek vissza, mert úgy gondolom, hogy ezen a téren van elég tapasztalatom, elég ismeretem, hogy segítségére legyek a Szövetségnek.
Az aradi, 2007-es kongresszuson tartott beszédében leköszönő ügyvezető elnökként azt mondta: „nekünk ma Romániában még mindig a román nacionalizmussal van a legnagyobb problémánk, nem a magyar-magyar vitával, ugyanis az uniós csatlakozással a román nacionalizmus problematikája még nem oldódott meg”.
– Ahogy mondani szokás, az ördög nem alszik. Az erdélyi magyarok helyzete nagyon nagy mértékben attól függ, hogy Románia milyen ritmusban tudja kiépíteni demokratikus intézményeit, mennyire tudja stabilizálni azokat a rendszereket, amelyek megvédik az etnikai közösségeket mindenfajta visszaéléssel szemben.
Jelenleg a nacionalizmusnak nem a kilencvenes évek elején tapasztalt agresszívabb, rudimentárisabb formáival találkozik az ember, hanem a lopakodó nacionalizmus olyan formáival, mint amilyen például a régióátalakítással vagy a decentralizációval szembeni ellenállás. Arra figyelmeztettem akkor is, hogy ezek ellen a rejtett nacionalizmusok ellen Románia egészét érintő döntések meghozatala révén védekezhetünk, mert ha mi csakis magunkkal vagyunk elfoglalva, akkor nem leszünk eredményesek.
Az elmúlt két és fél-három év alatt, amíg Kelemen Hunor vezette az ügyvezető elnökséget, a legtöbb bírálat arról szólt, hogy nem lehet Bukarestből ugyanolyan hatékonyan végezni ezt a munkát.
– Az RMDSZ kormányzási eszközök révén nagyon jelentősen hozzá tudott járulni az romániai magyarság intézményeinek felépítéséhez, fejlesztéséhez. Egy ügyvezető elnöknek a politikai súlya a bukaresti jelenlét révén is nő, de ennek a jelenlétnek persze tagadhatatlanul hátrányai is voltak. Háttérbe szorult a társadalomszervezésnek az a része, amely nem a kormányzati eszközök révén történik, és ezt kell visszahozni az RMDSZ-be.
Tehát jogos a kritika, de a kormányzati eszközök kihasználásában Kelemen Hunor ügyvezető elnökként Bukarestben többet tudott tenni, mintha Kolozsvárról vezette volna a szervezetet. Kelemen Hunor bizonyított államelnökjelöltként is, és az ő kulturális miniszteri kinevezése nagyon fontos volt, mert a román közvélemény nem fogadott volna el egy kevésbé erős és fajsúlyos személyiséget, aki nem jeleníthette volna meg megfelelően az RMDSZ-t a kormányban, ebben a miniszteri tisztségben.
2005-ben, amikor – ugyanúgy, mint most – kormányra került az RMDSZ, az ügyvezető elnökség szinte „kiürült”. Most ez a veszély nem áll fenn?
– 2005-ben az RMDSZ elkövetett egy hibát, és ügyvezető elnökként ez az én hibám is volt. Az RMDSZ mindig igyekezett a szakemberek sorából megfelelő személyeket találni, amikor szüksége volt diplomatára, fizikusra, közigazgatási szakemberre, Közel-Kelet-szakértőre, nemzetpolitikában jártas emberekre.
2000-ben legalább hetven önkéntes diák dolgozott az Ügyvezető Elnökségen, és az én elképzelésem az volt, hogy a fiatalokat Communitas-ösztöndíjakkal támogatva, belőlük szakembereket nevelhetünk különböző területeken. Akik közül, amikor szükséges, kiemelhetők azok a személyek, akik adott esetben betölthetnek felelős tisztségeket. Akkor az a bírálat ért, hogy „az RMDSZ ne csináljon a fiatalokból pártkatonákat”.
Óriási hiba volt ennek a nyomásnak engedni, de ezt a hibát korrigáltuk, és most egy igen jó csapatot találtam az Ügyvezető Elnökségen. Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök itt van Kolozsváron, ugyanez a helyzet Lakatos András oktatási, Szép Gyula művelődési alelnökkel. Igaz, az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök, Tánczos Barna régiófejlesztési államtitkárként jelenleg Bukarestben dolgozik, ő viszont a kormányban betöltött szerepét igen szerencsésen ötvözheti az RMDSZ-tisztséggel.
Takács Csabáról azt mondják, nem a szavak, hanem a tettek embere. A politikában a szavak és a tettek egyaránt fontosak, ön pedig, ha fogalmazhatok így, beérte a szürke eminenciás szerepével.
– Én mindig azt hangsúlyoztam – saját példámmal is –, hogy nem a mindennapi szereplés a fontos. Nem az, hogy mindig odatolakodjunk, ahol nyilatkoztatnak, nem az, hogy ha két hétig nem írt rólunk az újság, akkor odatelefonáljunk a főszerkesztőnek, hanem hogy legyen becsülete annak a munkának, amit nem a rivaldafényben, nem a nyilvánosság előtt végzünk.
Ezeket az embereket kell felfedezzük, egyre több ilyen emberrel kell kapcsolatot teremtenünk, ezeknek az embereknek kell minél több lehetőséget teremtünk. Mert az RMDSZ nem párt, hanem kisebbségi érdekvédelmi szervezet, és én erre büszke vagyok.
Salamon Márton László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. február 13.
Magyar-magyar egyeztetés a kisebbségi törvényről
Közös álláspontot igyekszik kialakítani a kisebbségi törvényről az RMDSZ és az EMNT, a nézetkülönbségek rendezése az autonómia-munkacsoport feladata, és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) várhatóan jövő heti ülése előtt igyekeznek közös nevezőre jutni — mondta el Márton Árpád, a munkacsoport RMDSZ-es társelnöke.
Legutóbbi ülésükön nem sikerült véglegesíteni a vitatott kérdések rendezését, maradtak tisztázásra váró pontok. Egyetértenek abban, hogy az autonómiatanácsoknak kétszintesnek kell lenniük — arról vita folyik, hogy helyi vagy megyei legyen-e az alsó szint, és másképp látják ezek megválasztásának módját is. Bakk Miklós, az EMNT-s társelnök szerint az alsó szinten közvetlen szavazással, az országos szinten elektorosan kellene megválasztani az autonómiatanácsot, Toró Tibor és Márton Árpád szerint szerencsésebb lenne, ha mindkét szinten közvetlen módon választanák meg a testületeket a jegyzékbe vett, magukat magyarnak valló, szavazásra jogosult polgárok. Márton Árpád úgy véli, ezeken a belső választásokon a politikai szerepet vállaló szervezetek indulhatnának, a szakmai szervezetek nem állíthatnának jelöltet.
Zajlik tehát a vita, és Márton Árpád érthetetlennek nevezte Tőkés László kifakadását, aki egy héttel ezelőtt szemrehányóan nyilatkozott arról, hogy az RMDSZ elzárkózik a kisebbségi törvényről szóló tárgyalásoktól, és a jogszabállyal önnön hatalma megerősítésére törekszik. Márton Árpád szerint a munkacsoport már azt megelőzően egyeztetett, és a törvény elfogadása éppen hogy nyitáshoz vezetne, az RMDSZ monopolhelyzetének felszámolásához.
Az autonómia-munkacsoport folytatja a tárgyalást, megkeresik azokat a pontokat, amelyekben egyetértenek, és beszélnek arról is, hol lehet javítani a jogszabályon. Kialakítanak egy minimális kritériumrendszert, és vállalják, hogy ennél kevesebbel a román pártokkal zajló alkuk során sem érik be, ezt természetesen nem hozzák nyilvánosságra, hisz akkor oda az alkupozíció — mondotta Márton Árpád.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ártalmas nacionalizmus
Hatalmas felháborodást váltott ki a románság körében, hogy hallgatólagosan átcsúszott a szenátuson az RMDSZ régióátszervezési törvényjavaslata. Politikusok, újságírók riogatnak két napja: a magyarok ismét lyukat vágnak az ország szívében, elszakítják Erdélyt (vagy legalább egy részét), kiragadják Székelyföldet. Annak, amit hallani a témáról, nincs sok köze a valós helyzethez.
Leleplezésként tálalták a konzervatívok, hogy sikerült megszerezniük a titkos dokumentumokat, melyek igazolják, a székelyföldi régió a majdani területi autonómia előszobája kíván lenni. Megtörténhet, számukra meglepő, ám ez sokszor, sok fórumon elhangzott az elmúlt években, és nem csak magyarul. Mint ahogy a jelenlegi fejlesztési régiókról is gyakorta elmondták, túl nagyok, nem felelnek meg az eredeti elképzelésnek. Így látták ezt a román megyeitanács-elnökök is, szinte tíz éve zajlik az érvelés kisebb, hatékonyabb térségek létrehozataláról. A szakmai szempontok egyértelműek voltak, ám a politikának sikerült mindig felülírnia a pragmatikus érveket, a józan elképzeléseket elsöpörték és elsöprik a nacionalista érzelmekkel túlfűtött indulatok.
Kevéssé számít, hogy fejlesztési régiók 1996 óta léteznek, és az is, hogy ezek eddig sem voltak közigazgatási egységek, de a mostani RMDSZ-es módosítások után sem válnának azzá. A háborgó politikusok úgy tesznek, mintha nem tudnák, erre az átszervezésre egészen másért van szükség. A román megyék éppen úgy igénylik, mint a magyarok, számukra éppen olyan fontos az okos besorolás, a kisebb térségekbe tömörülés, hisz ily módon több pénzt hívhatnak le, gyorsabban, eredményesebben fejlődhetnek.
Nyilvánvaló, a regionális átszervezés több módon megvalósítható. Hangzottak el javaslatok szép számmal arról, hová kellene csatolni a székelyföldi megyéket, hogy eltűnjék a magyar többség. Akad, aki moldvai megyékkel társítana, más elegendőnek tartaná Brassó vonzáskörét. Lényegtelen, hogy ez román térségeknek is kárára válna. Ha magyarkérdésről van szó, a többségnél az inkább dögöljék meg a szomszéd kecskéje is elv érvényesül.
Sok víznek kell még lefolynia a Dâmboviţán, hogy a román elöljárók nacionalista érzelmektől mentesen lássanak egy-egy ilyen jellegű kérdést, amíg elfogadják, a többségében magyarok lakta Székelyföld fejlődése nemcsak az itt élő magyarokat, de az egész országot gazdagítja, amíg belátják, az autonómia nem jelent függetlenséget, s kár saját nemzetüknek ártaniuk csak azért, hogy nehogy a fránya magyaroknak jobb legyen.

A rasszista nap és az irredenta hold
A furcsa cím mögött szűkebb pátriánk, Marosszék egy túlbuzgó polgármesterének a "hőstettére" szeretnék kitérni. Pontosabban arról van szó, hogy Makfalva, azaz Ghindari (ez a hivatalos neve, a másik csak megtűrt) polgármestere feljelentette közvetlen munkatársait, azon (MPP-s) tanácsosokat, akik kitűzték a székely lobogót a polgármesteri hivatal, azaz a "Primöria" homlokzatára. A hírt olvasva, nehezen fogtam fel, hogy valójában mi is indokolhat egy ilyen "fegyvertényt". Tehát a polgármester úr feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség köteles hivatalból kivizsgálni az "ügyet". Saját szavaikkal élve meg kell vizsgálják, hogy a székely zászló mennyire irredenta avagy rasszista jellegű. (Képzelem, egyeseknek milyen perverz örömet okoz eme ügyön csámcsogni, melyet egy "lojális ungur" alattvaló kínált tálcán nekik. A polgármester úr jó pártkatona, túl jó. A polgármester úr úgy cselekedett, mint az a vadászkutya, aki nemcsak megfogja a vadat, de szét is marcangolja. A hűséges állat boldogan teszi le "megmocskolt" áldozatát a Gazda lábai elé, farkcsóválva várván az elismerést. De az elismerés elmarad. A Gazda kelletlenül félrerúgja az áldozatot (nem akarja bepiszkítani magát), és a túlbuzgó ebnek semmit sem ad. A Gazda hallgat, bosszús. Ki a fenének hiányzott ez a cirkusz? Pont most.
De lássuk csak, milyen szimbólumokról van szó.
Aranyló nap és ezüstszínű hold, kék háttérben. A székelyek címere. Ismereteink szerint a XVI. század végétől napjainkig benne van Erdély címerében. Benne volt a millenniumot ünneplő Nagy-Magyarország címerében. Amikor Ferdinánd román király 1922-ben felkérte Köpeczi Sebestyén Józsefet Nagy-Románia címerének megalkotására, bekerült a román államcímerbe is. És senkit sem zavart. 1992- ben elfogadták az új román címert, melynek kiindulópontja az 1922-es címer volt. Így a székely szimbólumok bekerültek az 1992-es mai címerbe is. És senkit sem zavartak annyira, hogy megváltoztassák őket.
Manapság tanúi vagyunk a székely közösség önkeresésének, önmeghatározási próbálkozásainak. Ennek hozadékaként a székely szimbólumokat és zászlót széles körben használják Csík, Gyergyó, Udvarhely és Háromszék számtalan településén (Marosszéken is vannak bátortalan próbálkozások), nemcsak a "polgári" oldal, hanem számtalan RMDSZ-es polgármester és önkormányzat is. Sőt, Hargita megyében éppen eme szimbólumok használatára bátorít az RMDSZ. Talán a szimbólumok szabad használata azon kevés dolgok egyike, melyben teljes összhang van a különböző oldalak között.
De van egy bátor honfiú ki szembeszáll az irredentizmusnak eme rasszista és szakadár áramlatával, a saját népével ha kell. De vajon végig tudja csinálni meghasonlás nélkül? Hogy mi lehet a fejében?
Ami a Hajdú Győző fejében lehetett...
A polgármester úr rossz politikát folytat. Lehet ugyan, hogy dicső tettét személyes bosszú mozgatta, de nem számolt azzal, hogy ez esetben a negatív reklám is reklám, meglehet, hogy akarata és szándéka ellenére e szimbólumok szélesebb körű használatát segíti elő a feljelentésével.
Polgármester úr híres, ismert lett... A kisember, aki egyből láthatóvá vált. Mindenesetre türelmetlenül várjuk, hogy érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ miképpen véleményezi túlbuzgó katonájának eme "hőstettét".
Addig is minden áldott nap felkel és lenyugszik Isten kék egén a rasszista nap és az irredenta hold.
Sásvári Előd. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Pozitív diszkriminációt a magyar oktatásnak!
– A kisebbségi és ezen belül a magyar oktatást pozitív diszkriminációban kell részesíteni. Elfogadhatatlan, hogy a költségmegszorítások veszélyeztessék a magyar tannyelvű osztályokat – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap délután Marosvásárhelyen.
Az RMDSZ elnöke leszögezte: nem ért egyet a marosvásárhelyi Művészeti Líceum magyar osztályainak összevonásával sem, és azon lesz, hogy a következő tanévben is változatlanul két magyar, egy zene-, illetve egy képzőművészeti osztály induljon a nagy múltú tanintézményben.
A szövetségi elnök a romániai magyar nyelvű oktatásért felelős országos és megyei vezetők, tanfelügyelők, tanfelügyelő-helyettesek tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak. A találkozón az oktatás finanszírozásáról tárgyaltak, hiszen, mint mondta, joggal aggaszt sokakat az, hogy egyfajta egyenlősítő megközelítéssel veszélybe sodornak magyar osztályokat, magyar iskolákat.
Az RMDSZ álláspontja az, hogy a kisebbségi oktatásnak és ezen belül a magyar oktatásnak pozitív diszkriminációra van szüksége. Erre megoldást kell találni a finanszírozási kvóták, az úgynevezett fejkvóták esetében és a törvényben egyaránt– tette hozzá Markó. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Hajdúvárosi est Tóróval
Nagyszalontán a Hajdúvárosi esték elnevezésű RMDSZ-rendezvény legutóbbi alkalmára Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökét hívták meg, aki tanulságos előadást tartott az érdeklődő nagyszalontaiaknak Az erdélyi magyarság dilemmái címmel.
A gondolkodók klubjaként is emlegetett rendezvénynek a legutóbbi találkozóját a szalontai Magyar Ház kistermében tartották meg szerdán a koraesti órákban. A jeles vendéget Török László polgármester köszöntötte, megkérvén az előadót, hogy legjobb tudása szerint tájékoztassa az „ősi hajdúfészek mai képviselőinek táborát”, adjon útbaigazítást napjainknak úgymond csetlő-botló útvesztőiben, dilemmáiban.
Toró T. Tibor bevezetőjében elmondta, hogy ő maga is kezdetben a tevékenynek számító RMDSZ tagja volt. Majd az évek politikai viharai az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felé hajtották. Említést tett a Tőkés Lászlót az RMDSZ tiszteletbeli elnökségétől megfosztó történésről is. De mindezek ellenére meg kell találni a közös gondjainkat megoldó konszenzusos megállapodást, mert csak így léphetünk előre. Együtt kell működni – tanácsolta az előadó. Hangsúlyozta, legyen bármilyen politikai vagy civil szervezet, meg kell találni a közös nevezőt – de csak az ésszerűség határain belül.
Napjaink égető kérdései közé tartoznak az autonómiatörekvések. Ezzel kapcsolatban is az egyet nem értés, az összefogás hiánya a fő akadály.
Az előadó az asszimiláció veszélyeire is figyelmeztetett, egy furcsa rövid történetet említett. Megkérdeztek egy polgárt, minek tartja magát. A válasz az volt: „Amikor kicsi voltam akkor magyarnak, de most felnőve már román lettem.” Hát ez a summája annak, hogy hova fejlődhetünk.
Sára Péter. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. február 14.
Markó ellenzi a marosvásárhelyi Művészeti Líceum magyar osztályainak összevonását
A kisebbségi és ezen belül a magyar oktatást pozitív diszkriminációban kell részesíteni. Elfogadhatatlan, hogy a költségmegszorítások veszélyeztessék a magyar tannyelvű osztályokat – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Marosvásárhelyen. Az RMDSZ elnöke leszögezte: nem ért egyet a marosvásárhelyi Művészeti Líceum magyar osztályainak összevonásával sem, és azon lesz, hogy a következő tanévben is változatlanul két magyar, egy zene-, illetve egy képzőművészeti osztály induljon a tanintézményben.
Markó a magyar nyelvű oktatásért felelős országos és megyei vezetők, tanfelügyelők, tanfelügyelő-helyettesek tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak. A találkozón az oktatás finanszírozásáról tárgyaltak, hiszen, mint mondta, joggal aggaszt sokakat az, hogy egyfajta egyenlősítő megközelítéssel veszélybe sodornak magyar osztályokat, magyar iskolákat. – Az RMDSZ álláspontja az, hogy a kisebbségi oktatásnak és ezen belül a magyar oktatásnak pozitív diszkriminációra van szüksége. Erre megoldást kell találni a finanszírozási kvóták, az úgynevezett fejkvóták esetében és a törvényben egyaránt. Ha például, egy magyar faluban megszűnik egy magyar iskola, nem biztos, hogy a szomszéd faluban van magyar iskola, ahova a gyerek járhat. Lehet, hogy jóval messzebbre kell mennie, és ez többletköltséget jelent akkor is, ha megmarad az iskola és akkor is, ha távolabbi helységbe akarjuk a gyereket tanítani – indokolta a szövetségi elnök, aki arra emlékeztetett: eddig is volt példa a pozitív diszkriminációra.
Elmondta, a kisebbségi oktatás terén eddig is elfogadták a kisebb létszámú osztályokat, ami különösen a szórványban fontos. Most a fejkvóták tekintetében kell elérni, hogy a kisebbségi gyerekek esetében nagyobb szorzót használjanak. Ez a szorzó most is nagyobb, de ez még nem elegendő – mutatott rá Markó Béla.
A marosvásárhelyi Művészeti Líceum magyar tannyelvű osztályainak összevonásával kapcsolatos aggodalmakra válaszolva egyértelművé tette: nem ért egyet az osztályok összevonásával, álláspontja szerint a magyar tagozaton tanuló diákok jelentős létszáma nem is indokol semmiféle leépítést. – Megnéztem a számokat, és a magyar osztályok esetében különösen világos, hogy bőven volt két osztályra való gyerek, de nem gondolom, hogy a román osztályok számát is csökkenteni kellene. Nem beszélve arról, hogy ennek a művészeti iskolának meglehetősen nagy hagyománya van Marosvásárhelyen. Az egész régió számára fontos intézmény ez, ahonnan jelentős művészek kerültek ki, és erre áldozni kell. A költségvetéssel valóban gondok vannak, de nem itt kell spórolni: nem a művészeti iskolán, ne a művészeten spóroljunk. Ha ősszel nem lesz elég jelentkező, az egy másik kérdés, de jelenleg semmi sem utal erre – hangsúlyozta az elnök, aki leszögezte: azon lesz, hogy ősztől továbbra is két magyar, egy zene-, illetve egy képzőművészeti osztály induljon a Művészeti Líceumban.
A készülő oktatási törvénnyel kapcsolatban kifejtette: az RMDSZ szerint nincs helye semmiféle megkülönböztetésnek, a kisebbségi és ezen belül a magyar gyerekek számára lehetővé kell tenni, hogy minden tantárgyat anyanyelven tanuljanak, nemcsak az elemi osztályokban, hanem minden szinten, beleértve az ország történelmét és földrajzát is. Kivételt képez a román nyelv oktatása, ez esetében - tette hozzá – azonban biztosítani kell a sajátos tankönyveket és tantervet is.
Az RMDSZ elnöke közölte: tárgyaltak az általános oktatási reformról is, amelynek - a magyar szakemberek szerint is - egyik leglényegesebb vetülete a decentralizáció. Mint mondta, ezt a decentralizációt oly módon kell megvalósítani, hogy az önkormányzatok ne csak a „tetőjavításért” feleljenek. A döntést egy olyan testület kezébe kell adni, amely a helyi tanács, az oktatók és a szülők képviselőiből áll, ezek a testületek pedig az igazgatók kinevezéséért, a tanárok alkalmazásáért, és részben a tantervekért is felelősséget kell vállaljanak majd – ismertette az RMDSZ álláspontját a szövetségi elnök. (hírszerk.) Forrás: Transindex.ro

2010. február 15.
Markó: jó döntés volt kormányra lépni
Több lényeges törvénytervezet kidolgozása és parlamenti elfogadtatása szerepel az RMDSZ legfontosabb feladatai között a következő időszakban, ugyanakkor a magyar érdekvédelmi szervezetnek stabilizációs tényezőnek kell maradnia a román kormánykoalícióban ― ezeket a gondolatokat fogalmazta meg szombaton Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Politikai beszámolójában Markó az RMDSZ kormányra lépése óta elért eredményeit mutatta be, és felsorolta a szövetség legfontosabb célkitűzéseit. Ezek között az oktatási törvényt, a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvényt, valamint a régióátszervezési törvényt említette, hangsúlyozva: „nem mindegy, hogy az RMDSZ kormányzati pozícióból vagy ellenzékből tárgyal ezekről". Az oktatási törvényről elmondta: „vigyáznunk kell, hogy az anyanyelvi oktatás szempontjából több engedményt tartalmazzon, mint a tavalyi tervezet. Megvannak erre az eszközeink: államtitkárunk van, a miniszterelnök-helyettes ezt a területet is felügyeli. Parlamenti képviselőinkkel együtt törölnünk kell azokat a rendelkezéseket, amelyek bizonyos tantárgyak esetében korlátozzák az anyanyelvű oktatást, sőt, pozitív diszkriminációt kell kiharcolnunk az anyanyelvű oktatásban, hogy az új finanszírozás miatt ne kelljen felszámolni magyar iskolákat és osztályokat" ― fejtette ki Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke hozzátette: az oktatási törvénynek a decentralizációt is meg kell teremtenie, amelynek nyomán a helyi tanács és a közösség „nem csak tetőjavításról dönthet, hanem az iskolák igazgatásáról, a tanárok alkalmazásáról, tantervről is".
Hangsúlyozta, ezzel egy időben kerül napirendre majd a kisebbségi törvény, mely esetében „hosszú és nehéz vitákra" számítanak, és az RMDSZ számára fontos másik projekt a fejlesztési régiók átrajzolása ― mondta Markó, hozzátéve: a kormánykoalíciós partner Demokrata-Liberális Párt egyetért a régiók számának megkétszerezésével.
Markó szerint az RMDSZ-nek a továbbiakban is az a feladata, hogy stabilizációs tényező legyen a koalícióban. Felhívta a küldöttek figyelmét, lehetőségük van akár 2012-ig, a következő választásokig kormányozni. Bízik benne, a demokratákkal sikerül megtalálni minden esetben azt a kölcsönös érdeket, amely fenntarthatja ezt a koalíciót. Közölte, hogy egy-két kivétellel az RMDSZ és a D-LP a romániai megyékben is megkötötte a politikai megállapodást a helyi politikai tisztségekről. Fontosnak nevezte, hogy sikerült elfogadtatniuk a demokratákkal azt az elvet, miszerint a lakosság etnikai aránya alapján osszák el ezeket a posztokat.
Borbély László környezetvédelmi miniszter hozzászólásában kitért arra, hogy nehéz tárcát irányít, és elmondta, a statisztikákból kiderül, tavaly az erdélyi megyék nem kaptak megfelelő támogatást a kormánytól, hogy idén ez másképp legyen, helyi egyetértésre van szükség, nem vitákra, arra, hogy az RMDSZ-esek együttműködjenek a demokrata-liberálisokkal a különböző pályázatok előkészítésekor.
Az SZKT megerősítette a szövetség ügyvivő testületének, a Szövetségi Állandó Tanácsnak azt a korábbi döntését, miszerint Takács Csabát nevezik ki ismét az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségébe. Ő ideiglenesen veszi át Kelemen Hunor helyét, aki jelenleg kulturális miniszter a bukaresti kormányban, az alapszabályzat szerint ez időre felfüggesztették az RMDSZ ügyvezető elnöki funkciójából. Szintén szombaton döntött a testület, és önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökké választották Tánczos Barnát.

Markó elégedett önmagával
Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfő-helyettes kifejtette: az RMDSZ kormányra lépése „az egyetlen jó megoldás volt”, majd arra kérte a résztvevőket, képzeljék el, mit jelentett volna az ellenzék az RMDSZ számára.
Markó emlékeztetett: az SZKT legutóbbi ülésekor, amikor jóváhagyták a kormányzati szerepvállalást, többen kételyeiknek adtak hangot a – véleménye szerint „egyedüli jó megoldást” jelentő – döntéssel kapcsolatban.
Markó arra kérte az ülés résztvevőit, próbálják elképzelni, mit jelentett volna az RMDSZ számára az ellenzéki szerep.
„Képzeljék el, milyen szerep jutott volna az RMDSZ-nek az ellenzékben, gondoljanak a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt helyzetére. Ha ellenzékben lennénk, jóval szabadabban és erőteljesebben bírálhatnánk a költségvetést, a nyugdíjtörvényt, a tanügy helyzetét, a beiskolázási számokat, nagyszabású tiltakozásokat szerveztünk volna a kormány ellen, és közben az RMDSZ-en belül harcoltunk volna egymással. Azt az egy-két emberünket is eltávolították volna, mert szükség van az állásokra. A kormányra lépés volt az egyetlen jó megoldás” – fejtette ki Markó.
Mint mondta, kormányzati pozícióból is lehet bírálni a nyugdíjtörvényt, de az RMDSZ ugyanakkor „felelősséget is vállal érte”.
„Az RMDSZ-nek most felelősséget is kell vállalnia, ami az ellenzékben nem történt volna meg. De esélyünk sem lett volna, hogy számos fontos problémát megoldjunk kormányzati eszközök révén” – fűzte hozzá.
Az RMDSZ elnöke felsorolta az RMDSZ által a kormánykoalícióban eddig elért eredményeket, hangsúlyozva: mindezek „eszközök” a cél elérésében: a 16 miniszterből 4 RMDSZ-es, hét államtitkári tisztséget szerzett meg a szövetség olyan minisztériumokban, mint a külügy, fejlesztés, távközlés, mezőgazdaság, tanügy, kisebbségügyi hivatal.

Markónak nincs javaslata
Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfő-helyettes azt nyilatkozta: az RMDSZ egyelőre senkit sem javasolt a közszolgálati rádió vezetői tisztségébe, mivel erről még nem állapodtak meg koalíciós partnereikkel.
Amikor a közszolgálati televízióról és rádióról kérdezték, Markó Béla azt mondta: ez a téma ne merült fel a koalíciós partnereikkel való tárgyalások során, majd hozzátette: a Román Rádiótársaság esetében van egy határidő, amely lejártához közeleg.
„Nem beszéltünk erről. Ha jól tudom, a Román Televíziónál nincs határidő, amely végéhez közeledne. A rádió esetében viszont mielőbb döntést kell hoznunk, mert március 31-én lejár a jelenlegi vezetés meghosszabbított mandátuma, és ha jól tudom, immár a második meghosszabbításnál tartanak. De még nem beszéltünk erről a Demokrata Liberális Párttal (PDL). Nincs még emberünk erre a tisztségre, mert nem is beszéltük meg a témát” – magyarázta Markó.
Markó Béla RMDSZ-elnök február 2-án azt mondta, nem lenne rossz, hogy az RMDSZ felvállalja a közszolgálati rádió vezetését.

Mi lett volna, ha...
Fantáziajáték az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában
Fantáziajátékot javasolt Markó Béla a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati ülésén, a kritikusoknak, kételyeket megfogalmazóknak bizonyítandó, hogy az RMDSZ jól döntött, amikor belépett a kormányba. Ajánlotta, "gondoljanak bele", hogyan telt volna ez a másfél hónap, ha nem vállal kormányzati szerepet, és most milyen volna a retorikája az RMDSZ-nek, ha ellenzékben volna.
Véleménye szerint az lehet az egyetlen következtetés, hogy "jó, az RMDSZ és a romániai magyarság szempontjából az egyetlen igazán hasznos döntés volt", bár "van aggodalom, szorongás és nehéz felelősségvállalás, ami ellenzékben nem nyomasztotta volna". Az RMDSZ-nek ebben a pillanatban négy minisztere van a 16 tagú kormányban, hét államtitkára, egy kormányfőtitkár-helyettese, sorolta, de nemcsak kormányzati tisztségeket jelent a kormányzati részvétel, hanem "esélyt a kormánynak alárendelt intézményekben".
Esély és eszköz
A kormányba lépés óta eltelt másfél hónapot zsúfoltnak nevezte: véglegesítették a nyugdíjtörvényt, amely, véleménye szerint, "nem úgy néz ki az RMDSZ-szel a kormányban, mint ahogy az RMDSZ nélkül nézne ki", "előttünk áll egy olyan tanügyi törvény kidolgozása és elfogadtatása, amely az Alkotmánybíróság által visszautasított tervezeten alapul, de amelyen lehet javítani". Markó kijelentette: az RMDSZ feladata megvédeni és kiszélesíteni, amit eddig elértünk, kivenni minden korlátozó rendelkezést, érvényesíteni a pozitív diszkriminációt, "útjára kell indítani a kisebbségi törvényt", illetve elindult a régiófejlesztés is, amit a képviselőházban "érdemben és jól kell lebonyolítani". Mindez esély és eszköz a nehéz gazdasági körülmények között is, jelentette ki.
Etnikai arány szerint
Zajlanak a koalíciós tárgyalások a megyékben is az RMDSZ és a PD-L között, mondta Markó a továbbiakban, és fontosnak nevezte, hogy megegyeztek az etnikai arány szerinti leosztásban a különböző intézményekben, de ugyanakkor belátta, hogy másfél hónap elteltével nem lehet komoly mérleget készíteni, csak szándékról, eszközökről, tervekről lehet beszélni. Hangsúlyozta: nehéz helyzetben vállalt kormányzást az RMDSZ azért, hogy a parlamentben, kormányban "legyen szószólója a magyar közösségnek".
Arról is beszélt, hogy mi nem volt az elmúlt másfél hónapban: nem volt koalíciós viszály, "nem mintha nem lett volna ok a veszekedésre", hanem mert az RMDSZ stabilizációs tényező tud lenni, tiszteletben tartja a szövetséget, és kormányzásban gondolkodik 2012-ig.
Az erdélyi magyarság szolidaritásának első pillanata
Végül utalt az 1990. február 10-i, százezres könyves-gyertyás tüntetésre, amely az erdélyi magyarság szolidaritásának első megnyilvánulása volt. Kijelentette: érdemes visszagondolni arra, hogy akkor mit követelt a magyarság (magyar nyelvű iskola Vásárhelyen, kétnyelvű felira-tok), és arra is, hogy milyen hatalmas összefogásra volt képes. Ugyanakkor március 15, 19, 20-a is a szolidaritás fontos pillanatai, ezen alapul az RMDSZ teljes munkája az elmúlt húsz esztendőben – mondta Markó.
"Ne gyártsanak hamis könyveket"
A felszólalók egyetértettek az elnökkel abban, hogy az RMDSZ-nek a kormányban a helye, de többen is kifogásolták például a nyugdíjtörvény előírásait. Ugyancsak kritika hangzott el a parlagon hagyott területek megadóztatása miatt, de az RMDSZ huszadik születésnapjára kiadott eseménynaptár sem nyerte el a képviselők mindegyikének a tetszését: dr. Bárányi Ferenc, a Kereszténydemokrata Mozgalom politikai alelnöke azt kifogásolta, hogy a dokumentum elfelejti megemlíteni, hogy a temesvári RMDSZ-szervezet alakult meg elsőként az országban, 1989. december 22-én délután 4 órakor, Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnöke egyenesen botrányosnak minősítette, és felszólította az RMDSZ- vezetést: "ne gyártsanak hamis könyveket". Ugyanakkor kijelentette: "a százezres tüntetés kapcsán egy fél szót kellett volna szólni a cigányságról is, mert nélkülük a vásárhelyi magyarság vereséget szenvedett volna", majd arra is figyelmeztetett, hogy senki sem beszélt a románokkal való kapcsolatról. Végül arra kérte az RMDSZ-t, "ne tekintsük ellenségnek a Székely Nemzeti Tanácsot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot", és, mint hozzátette, "talán az MPP-vel is lehet valamit kezdeni", mert "ezek a konfliktusok rengeteg kárt okoznak".
A testület egyhangúlag megerősítette Takács Csabát a Kelemen Hunor művelődési miniszterré való kinevezés nyomán felszabadult (megbízott) ügyvezető elnöki tisztségben, illetve Tánczos Barnát az ügyvezető alelnöki tisztségben.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Három törvénytervezet köti le az RMDSZ energiáját
Marosvásárhelyen ülésezett az Szövetségi Képviselők Tanácsa
Szervesen kapcsolódott az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) a hétvégi marosvásárhelyi ülése a szövetség „miniparlamentjének” legutóbbi, decemberi tanácskozásához. Magyarán ott kezdték el, ahol abbahagyták, hiszen az ülésen továbbra is tág teret kapott az a kérdés, hogy miért kellett az RMDSZ-nek kormányzati szerepet vállalnia. Markó Béla „fantáziajátékra” hívta a küldötteket, felvázolva, hol tartana a szövetség ma, amikor a két ellenzéki párt saját belső harcukkal van elfoglalva a tisztújító kongresszusok előtt. A tanácskozáson szó esett a következő időszak célkitűzéseiről, így körvonalazódott, hogy mely törvénytervezeteknek a kidolgozása és parlamenti elfogadtatása köti majd le leginkább az RMDSZ energiáját a kormánykoalícióban és a parlamentben. A legélesebb vitát azonban ezúttal nem a szokványos „magyarkérdés” egyike váltotta ki, hanem a kormány által elfogadott új nyugdíjtörvény-tervezet, amellyel több képviselő sem ért egyet. Az SZKT megerősítette Takács Csabát ideiglenes ügyvezető elnöki tisztségében, a testület alelnökévé pedig Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselőt választották meg.
Az SZKT, a szokástól eltérően, szavazással kezdődött. A küldöttek előbb egyhangúlag jóváhagyták az RMDSZ ügyvivő testületének, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) azt a határozatát, amely szerint Takács Csabát nevezik ki ideiglenes ügyvezető elnöknek, amíg Kelemen Hunor a művelődésügyi minisztériumot vezeti. Kelemen visszatérhet az ügyvezető elnöki tisztségbe, miután véget ér a miniszteri megbízatása. Az SZKT megszavazta a SZÁT-nak azt a határozatát is, miszerint Tánczos Barna legyen a szövetség önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke.
December 18-án Markó Béla egy indulatos, szenvedélyes, de hatásos beszédével tudta csak kicsikarni a küldöttek többségének a szavazatát a kormánykoalícióba való lépésről. Sok bizonytalanság és kétely maradhatott az SZKT tagjaiban, hiszen Markó a december 18-i gondolatsor folytatásával kezdte mostani politikai helyzetértékelőjét. Ennek nagy része annak ecsetélésében merült ki, hogy mennyivel jobb az RMDSZ-nek most kormányon lenni, mint ellenzékben. Az RMDSZ elnöke „fantáziajátékra” hívta a küldötteket. Markó a szociáldemokratákat és a liberálisokat hozta fel példaként, akik mostanában saját magukkal vannak elfoglalva, és egymás ellen harcolnak a tisztújító kongresszusaik előtt. – Gondoljanak csak bele, hogy hogyan telt volna el az elmúlt másfél hónap, milyen állapotban lenne az RMDSZ, és milyen retorikával beszéltek volna most Önök az SZKT-n – idézte meg Markó az elrettentőnek szánt képzeletbeli hipotetikus valóságot, amivel azt akarta nyomatékosítani, hogy a szövetség jól határozott, amikor a kormányzati szerepvállalás mellett döntött.
Markó szerint könnyebb lett volna ellenzékben, hiszen onnan élesebben lehetett volna bírálni a nyugdíjtörvényt, és nem nyomta volna őket akkora felelősség, mint most, kormányzati pozícióban, de akkor ellenzékből esélyük sem lett volna arra, hogy számos fontos kérdést megoldjanak a kormányzati eszközök segítségével.
Az elmúlt másfél hónap kormányzati munkájáról elmondta: az RMDSZ közbenjárására sikerült elérni, hogy az egyházaknak megmaradnak a saját nyugdíjpénztáraik. Azt is érvényesíteni tudták, hogy a nyugdíjak ne csak az infláció mértékével nőjenek – ahogy eredetileg tervezték a törvényalkotók, hanem vegyék figyelembe az országos átlagbért is. Markó szerint a különleges nyugdíjakhoz hozzá kell nyúlni, hiszen elfogadhatatlan, hogy míg egyesek a közköltséget sem tudják kifizetni, addig mások 150 millió régi lej juttatást kapnak.
Kemény egyeztetések várhatók
A következő időszak terveiről Markó elmondta, hogy több fontos törvénytervezet kidolgozásában és parlamenti elfogadtatásában való részvétel az RMDSZ legfontosabb feladata. Az oktatási, a kisebbségi, valamint a fejlesztési régiók átalakításáról szóló törvénytervezeteket említette példaként. Ezek elfogadtatása érdekében még kemény egyeztetéseket kell folytatniuk a koalíciós partnerükkel, a Demokrata Liberális Párttal (PD-L).
A PD-L-vel való politikai együttműködés tapasztalatáról elmondta, hogy eddig egyetlen koalíciós viszály sem volt a felek között, bár vannak véleménykülönbségek, de ezeket eddig mindig sikerült „házon belül” megtárgyalni. Markó szerint az RMDSZ-nek a továbbiakban is az a feladata, hogy stabilizációs tényező legyen a koalícióban. Felhívta a küldöttek figyelmét arra a lehetőségre, hogy az elmúlt évekkel ellentétben, 2012-ig Romániában nem lesz újabb választás, ezért addig lehet kormányozni. Kifejezte reményét, hogy a demokratákkal sikerül majd megtalálni minden esetben azt a kölcsönös érdeket, ami fenntarthatja ezt a koalíciót. Közölte, hogy egy-két kivétellel az RMDSZ és a PD-L a megyékben is megkötötte a politikai megállapodást a helyi politikai tisztségekről. Fontosnak nevezte, hogy sikerült elfogadtatniuk a demokratákkal azt az elvet, miszerint a lakosság etnikai aránya alapján osszák el ezeket a posztokat.
A hozzászólók közül többen is élesen bírálták a nyugdíjtörvényt. A tervezetet leghevesebben Kerekes Károly, az RMDSZ szociális szakpolitikusa és Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő kritizálta. Kerekes szerint a szövetség vezetősége nem érti meg kellőképpen, hogy milliók életét hosszútávon befolyásoló törvényről van szó. A politikus szerint az ügyvezető elnökségnek fel kellett volna állítania egy szakértői bizottságot a nyugdíjtörvény megvitatása érdekében. Máté András is a széleskörű konzultációt javasolta. Nem ért egyet azzal, hogy a nők esetében is 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt. Reményét fejezte ki, hogy a PD-L-seket sikerül meggyőzniük arról, hogy a jogszabály módosításra szorul. A küldöttek közül több hölgy is a nyugdíjkorhatár megemelése ellen tiltakozott.
„Valakinek a szemetet is ki kell vinnie”
Markó Béla válaszában elmondta, hogy jelenleg Romániában a nők átlagéletkora hét évvel magasabb a férfiakénál, és öt évvel hamarabb nyugdíjba vonulhatnak, így most egy nő tizenkét évvel több nyugdíjat remélhet, mint egy férfi. Markó szerint az RMDSZ-nek vállalnia kell a kellemetlen döntéseket is, és azt javasolta, hogy akik azt mondják, hogy sem a nyugdíjkorhatárhoz, sem a speciális nyugdíjakhoz ne nyúljanak, azok mondják meg azt is, honnan vegyék azt a pénzt, amit jelenleg évente a költségvetéstől, vagyis a beruházásoktól kell elvonni, és a nyugdíjakra fordítani. – Valakinek a szemetet is ki kell vinnie – mondta Markó utalva ezzel a kellemetlen kormányzati intézkedésekre, amelyeket kormányzati pozícióból – mint mondta – felelősségteljesen fel kell vállalni.
Markó bírálta a területi szervezeteket amiatt, hogy nem válogatták ki elég igényesen az államtitkári tisztségekre javasolt személyeket. – Egész Európát eláraszthattuk volna államtitkárokkal – mondta Markó ironikusan, aki szerint – beismerve, hogy sarkít – a megyei szervezetek azt gondolták: mindenki lehet államtitkár, aki betöltötte a 18. évét. Markó arra kérte a megyei szervezetek vezetőit, hogy a dekoncentrált intézmények élére jól felkészült szakembereket javasoljanak.
BORBÉLY TAMÁS. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Merre tovább, erdélyi magyar média?
Marosvásárhelyen ülésezett szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Médiapolitikai Szakbizottsága, amely azzal a céllal alakult meg, hogy kidolgozzon és képviseljen magyar és román környezetben egy, a romániai magyar közösség sajátosságainak és szükségleteinek legjobban megfelelő médiapolitikát – tájékoztat az EMNT. A bizottság célja továbbá kidolgozni egy olyan lehetséges média-hálózat (sajtó, rádió, televízió, internet) tervezetét, amely felhasználva a ma már létező intézményeket, a felsőfokú szakmai képzésben részesült fiatalok munkáját, hatékonyabbá tudná tenni az erdélyi magyarság tájékoztatását, nem feledkezve meg a média mindenkori közszolgálati feladatairól sem (értékmegőrzés, értékteremtés, hídszerep, szórakoztatás stb.).
A tanácskozáson Boros Zoltán bevezetőjében elmondta: az erdélyi magyar média a rendszerváltás után húsz évvel problémákkal küzd és ebben az állapotban nem tud megfelelni küldetésének. A nehézségek egy részét a kisebbségi sajtó sajátos jellegéből eredő gazdasági hátrányok jelentik, de vannak területek, ahol a hatékonyság alacsony színvonalának közvetlen oka a nem megfelelő struktúra. Ilyen a közszolgálati televíziók és rádiók esete.
Makkay József (MÚRE, írott sajtó alelnök) a romániai magyar nyomtatott sajtó helyzetét elemezve kifejtette, a kisebbségi számarányból eredően legfeljebb a megyei napilapok élhetnek meg támogatások nélkül. A támogatások jelenlegi rendszeréből, mióta a szakmának (MÚRE) kevés beleszólása van az elosztásba, az RMDSZ irányában bírálóbb hangnemet megütő lapok semmilyen támogatásban nem részesülnek (a megszűnt Erdélyi Napló esete). Szerinte a kisebbségi sajtó támogatását nem a politikusok, hanem a szakma kellene véleményezze.
Mosoni Emőke (Román TV Magyar adása, Bukarest) ismertette a közszolgálati televíziók helyzetét. A megnőtt konkurencia mellett a több csatornán és rossz adásidőben való szétszórtság következménye a nézők számának jelentős csökkenése. A cél tehát a közszolgálati magyar adás hozzáférhetőbbé tétele. László Edit (Marosvásárhelyi Rádió, MÚRE audiovizuális alelnök) elmondta, a közszolgálati rádióműsorok helyzete bizonyos mértékig hasonlít a televíziókéhoz: nincs olyan rádiófrekvencia, amelyen sávváltás nélkül egymás után hallgatható lenne minden erdélyi magyar közszolgálati rádióműsor. Az elképzelés az összefüggő csatornára már rég megszületett, de a szerkesztőségek idegenkedtek az ötlettől, érthető módon, hiszen a közös sáv nem csak komoly egyeztetést igényelne, hanem kihatással lenne az önálló szerkesztőségek műsorpolitikájára és műsorrácsára.
Csép Sándor (Janovics Jenő Alapítvány, médiaszakember) írásban eljuttatott felszólalásában kitért a Janovics Jenő Alapítvány történetére, amelynek kuratóriumi tagja, és amely az egész napos független Erdélyi Magyar Televízió (EMTV) létrehozására született meg. Nehezményezi, hogy kuratóriumi tagként sincs rálátása a magyar adófizetők pénzéből átutalt összeg sorsára, sem a Marosvásárhelyen e pénzből létrehozott stúdió tevékenységére.
Ambrus Attila (MÚRE elnök) támogatási forrásokról és módozatokról számolt be. Nem értett egyet azzal a feltételezéssel, hogy az erdélyi magyar sajtó kritikátlanságának a támogatások politikai jellege az oka. Szerinte törvényhozási kezdeményezéssel kellene élni, például a lapkiadás adómentességének a bevezetése érdekében.
Boros Zoltán EMNT alelnök zárszavában elmondta, a Szakbizottság a közeljövőben a szakma képviselőinek további folyamatos konzultálásával kidolgozza és nyilvánosságra hozza elképzelését arról, hogy milyen fejlesztési stratégia lenne a megfelelő a nyomtatott és elektronikus sajtó, internet és multimédia területein, valamint arról, hogy milyen lépéseket kellene indítványozni a romániai média-hatóságoknál (az Országos Audiovizuális Tanács, a Közszolgálati Rádió és Televízió igazgató tanácsai), illetve a lehetséges magyarországi és EU-s forrás-intézményeknél. A bizottságnak a jelen kormányzási ciklusra vonatkozó javaslatait az EMEF legközelebbi találkozóján, február 20-án, az EMNT tárgyalói adják át az RMDSZ képviselőinek. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

SZKT: stabilitás mint főfeladat
A kormánykoalíciós partner támogatja az RMDSZ régióátszervezési tervezetét, a magyarság számára fontos tervezeteket pedig el kell fogadni – hangzott el többek közt a szövetség miniparlamentjének szombati ülésén.
Több fontos törvénytervezet kidolgozásában és parlamenti elfogadtatásában való részvétel az RMDSZ legfontosabb feladata a következő időszakban, amikor a magyar érdekvédelmi szervezetnek a stabilizációs tényező szerepét kell betöltenie a román kormánykoalícióban – hangsúlyozta elnöki beszámolójában Markó Béla az RMDSZ Szövetségi Küldöttek Tanácsán (SZKT), melyre szombaton került sor Marosvásárhelyen.
Annak ellenére, hogy az RMDSZ csak másfél hónapja került partneri viszonyba a demokrata-liberálisokkal, Markó nyomatékosítani kívánta, hogy eddig még nem voltak koalíciós viszályok. Elmondta: amennyiben az RMDSZ ellenzékben maradt volna, a kormányt és intézkedéseit szabadon és sokkal élesebben bírálhatná a szövetség, ám eredménytelenül és fölöslegesen.
„Azt a megmaradt egy-két vezető tisztségben lévő emberünket is menesztették volna és készülhetnénk az újabb tiltakozó nagygyűlésekre” – mondta a szövetség elnöke. Markó beszédében a közeljövő legfontosabb feladataira is kitért. Ezek között az általános reform mellett a kisebbségek helyzetét is érintő tanügyi törvénytervezetet, régiók átszervezéséről szóló, vitát szító javaslatot, valamint a kisebbségi törvényt említette. Mint mondta, a PDL-vel való folyamatos egyeztetések ellenére is nehéz lesz keresztülvinni ezeket, de úgy látszik, a demokrata-liberálisok támogatnák a szövetség régióátszervezési projektjét. Markó: veszélybe kerültek a magyar osztályok
Markó Béla szerint elfogadhatatlan, hogy költségmegszorítások veszélyeztessék a magyar nyelvű osztályokat. Markó példaként a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium helyzetét említette, ahol két magyar nyelvű osztály helyett a következő tanévben csak egyet akarnak indítani. Markó kijelentette: azon lesz, hogy a következő tanévben is változatlanul két magyar – egy zenei és egy képzőművészeti – osztály induljon a nagy múltú tanintézményben.

DLP- RMDSZ megállapodás Kolozs megyében
Várhatóan már ma aláírják az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt Kolozs megyei képviselői a két alakulat között a hét végén lezárult tárgyalások eredményeit rögzítő megállapodást – nyilatkozta tegnap a Krónikának László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke.
Mint tájékoztatott, az eredeti tervek szerint a felek már pénteken aláírták volna a megállapodást, de ez az aláírók személyes elfoglaltsága miatt elmaradt. Daniel Buda, a PDL Kolozs megyei szervezetének elnöke például a beteg gyerekét vitte aznap kórházba. Az egyezség értelmében 6 igazgatói, 23 aligazgatói és 9 főosztály-vezetői posztot tölthetnek be az RMDSZ által jelölt hivatalnokok. Mint arról korábban beszámoltunk, Markó Béla RMDSZ- és Emil Boc PDL-elnök „döntőbíráskodására” szorult a szövetség és a Demokrata-Liberális Párt Kolozs megyei szervezete, mivel nem tudtak megállapodni a területi intézményvezetői posztok elosztása terén.
A gondot akkor az okozta, hogy a szövetséghez hasonlóan a Boc-kormányt támogató független képviselők egyike, Vasile Soporan exszociáldemokrata honatya is a saját emberének követelte a mezőgazdasági kifizetési és vidékfejlesztési ügynökség igazgatói székét.
Továbbra is nehézkesen haladnak eközben az egyeztetések Szatmár megyében. Mint Ioan Holdiş PDL-elnök pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, még legalább egy hétre van szükség ahhoz, hogy megállapodás születhessen a két alakulat képviselői között.
A Szatmár megyei PDL- és RMDSZ- szervezet közötti nézeteltérések akkor kezdődtek, amikor az Emil Boc vezette alakulat területi vezetői azt követelték a szövetségtől, hogy mind megyei, mind pedig megyeszékhelyi szinten bontsa fel a szövetségét a liberálisokkal, illetve szociáldemokratákkal, s biztosítson a demokrata-liberálisoknak egy megyei önkormányzati alelnöki, illetve egy szatmárnémeti alpolgármesteri tisztséget.
Az RMDSZ vezetői ugyanis úgy ítélték meg, a kérésnek nincs relevanciája, a posztok elosztása csak a dekoncentrált intézmények vezetői tisztségeire vonatkozik. Holdiş azonban váltig kitart a megyei és helyi szintű együttműködés fontossága mellett. Krónika (Kolozsvár)

Ki a bajnok?
Megnyugtató a tudat, hogy az RMDSZ és a PDL háza táját eddig elkerülték a koalíciós viszályok. Ebből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a kormány ülésein a legteljesebb az összhang, ha pedig mégis nézeteltérés támadna, azt higgadtan, felelős államférfiak módjára rendezik le.
Az idilli állapotokat felvázoló kijelentést ugyanakkor árnyalja, hogy a koalíció másfél hónapos pályafutása során a magyar közösség számára létfontosságú kérdések a konkrétumok szintjén egyelőre nem merültek fel. A kisebbségi törvény és a fejlesztési régiók határainak magyar szempontból kedvező átrajzolása ugyan belekerült a kormányprogramba, ám minderről a részletek szintjén még nemigen folyhatott érdemi vita.
Márpedig a valódi konfliktusok várhatóan akkor kerülnek majd napirendre, amikor arról szól a koalíciós vita, hogy milyen jogosítványok birtokában működhet a kulturális önrendelkezés, illetve hogy valóban megalakulhat-e egy magyar többségű székely és egy jelentős arányú magyar lakossággal rendelkező partiumi régió. A PDL-nek ugyanis akkor kell majd mérlegelnie, bevállalja-e , hogy az ellenzéki pártok azon az alapon indítanak offenzívát ellene, hogy elárulja a nemzet érdekeit, amikor önrendelkezést és saját régiókat biztosít az ország „felszabdalására” készülő magyaroknak.
Az egyelőre az RMDSZ malmára hajtja a vizet, hogy az ellenzék a választási kudarcok nyomán belső csatákba bonyolódva próbál kiutat találni a válságból. A PSD-t belviszályok feszítik, így komolyabb fenyegetést paradox módon az RMDSZ-szel hosszú ideje jó viszonyt ápoló PNL jelenthet: ha a pártban felülkerekedik az elvi alapú ellenzéki szerepet elutasító szárny, a PDL kapva kapna az alkalmon, hogy bevonja a kormányba. Ez esetben pedig az RMDSZ érdekérvényesítési potenciálja drasztikusan csökkenne.
Az RMDSZ legfőbb feladata így most az, hogy minél hamarabb napirendre kerüljenek a számára fontos kérdések, és hogy megakadályozza a PDL-t a vita halogatásában. Ha ez sikerül, már több joggal hasonlíthatja magát a szövetség a többszörös olimpiai bajnok magyar vízilabdaválogatotthoz. Addig azonban nem árt egy kicsivel több alázat a „játékkal” és a „szurkolókkal” szemben, és az, ha az öntömjénezés helyett inkább a megfelelő taktika kidolgozására és alkalmazására koncentrál.
Balogh Levente. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Van magyar jövő Hunyad megyében
Hunyad megye- Szimbolikus helyszínen, Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézményében, a Dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor hétfőn a Háromszék-Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására.
A két térség közötti kapcsolatok előzményeit idézte fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke a megállapodás aláírásakor. Egy évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő és Antal Árpád András polgármester a Székelyföld – Szórvány Partnerség kezdeményezését. “Nemzeti cél érdekében kell összefognunk, a Székelyföld belső anyaországként kell megnyilvánuljon. Az elmúlt tíz évben Hunyad megyében a magyarság 25 százalékkal csökkent. Ezen a tendencián szeretnénk változtatni. Nagyon fontos, hogy találtunk lelkes embereket, akikkel el lehetett indítani a szórványprogramunkat” – mutatott rá Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, nem feltétlenül az anyagi vonzatát kell nézni ennek a kezdeményezésnek, hanem nagy hangsúly kerül az önkéntességre. „Belső indíttatásra van szükség. E mellé pedig Kovászna Megye Tanács nevében mondhatom, az értelmes célok és az összefogás érdekében támogatni tudjuk, hogy ez a keretegyezmény megteljen tartalommal. Nem akarjuk mi megmondani, hogy mi a teendő, hanem a Hunyad megyei közösség igényeire akarunk odafigyelni” – összegezte a program célját Tamás Sándor.
“A demográfiai adatok sajnos kíméletlenek, de a civil szervezetek, az egyházak, iskolák és a közéleti szereplők partnersége megfelelő politikai háttérrel eredményt fog hozni. Együtt tudunk gondolkodni, és ez nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is megmutatkozott, hiszen elkezdődik ez a program. Itt minden kezdeményezés jó táptalajra hull. Tudunk meglepetést szerezni, hiszen van magyar élet Déván, Vajdahunyadon, de Hátszegen vagy Petrozsényban is. Hunyad megye tele van a magyar történelem emlékhelyeivel, amelyet a székelyföldieknek is érdemes megismerniük” – fejtette ki Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma készíti a szórványstratégiáját, amely két pillérre épül, a templomra és az iskolára. “Ez a stratégia a világban élő magyarok viszonylatában készül, hozza kell tennünk viszont, hogy a Kárpát-medencei magyarság esetében ezt ki kell egészíteni a közigazgatási, kormányzati döntéshozatalban való részvétellel” – mutatott rá Winkler Gyula, utalva arra, hogy Hunyad megyében az RMDSZkormányzati szerepvállalása tudja pótolni a hiányzó önkormányzati képviseletet.
“Gratulálni kell ehhez az iskolához, amelyet itt Déván összefogással hoztak létre, Gyönyörű ez az iskola, amikor azt mondtuk, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot, arra is gondoltunk, hogy sokat tanulhatunk egymástól. Székelyföldön a testvérkapcsolatok általában Magyarország fele fordultak, és ennek köszönhetően mi – akik a tömbmagyarságban élünk – elfelejtjük, hogy mit jelent Romániában magyarnak lenni. Azt szeretnénk, hogy mind Székelyföldön, mind a szórványban az emberek büszkék lehessenek magyarságukra” – hangsúlyozta Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint mindkét közösségen múlik, hogy milyen konkrét hozadéka lesz ennek a programnak, nem véletlenül szerepel az együttműködési megállapodás szövegében, „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért”.
Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa a tavaly Kovászna megyében dolgozott kormányfelügyelőként, hozzászólásában elmondta, Székelyföldön döbbent rá, mennyire fontos a kapcsolat a tömbben és a szórványban élő magyarok között, hiszen a szórványban élő magyaroknak ez biztonságot, bizalmat eredményez.
A megállapodás aláírását megelőzően több száz diák előtt lépett fel február 12-én a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a megzenésített gyerekverseket játszó baróti Kelekótya együttes. A csernátoni Csiporkázó Játszóház ostorfonásra, szalmatárgyak készítésére, gyöngyfűzésre tanította a kicsiket. Délután Vajdahunyadon léptek fel a háromszéki előadók, ahol szintén nagy érdeklődés övezte a produkciókat, melyeket a helybeli 6-os iskola magyar tagozatának reneszánsz táncai is kiegészítettek. Vajdahunyadi pedagógusok elmondták, testvériskolai kapcsolatot szeretnének kialakítani háromszéki iskolákkal, de egyházi vonalon is kibontakozóban van a két megye kapcsolata. A nap fergeteges táncházzal ért véget a Vajdahunyadi Magyar Házban, ahol háromszéki és vajdahunyadi fiatalok közösen ropták a táncot.
A hétfői eseményen a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) is partnerségi együttműködést írt alá. A két szervezet elnöke, Széll Lőrincz és Grüman Róbert a Hunyad megyei és a háromszéki magyar ifjúságiközösségek közötti párbeszéd és együttműködés megerősítését kezdeményezte ezáltal, különös tekintettel az általuk képviselt fiatalokra. Elmondták, hosszú távon egy partiumi egyesület is be akarnak vonni az együttműködésbe. Forrás: erdon.ro

Másfél hónapnyi „béke”
SZKT: stabilizációs tényező az RMDSZ a PD-L-vel kötött koalícióban
A PD-L és az RMDSZ közötti koalíció megkötése óta eltelt mintegy másfél hónap alatt a Demokrata-Liberális Pártnak nem sikerült kihoznia a béketűrésből az RMDSZ-t, fogalmazta meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi marosvásárhelyi ülésén mondott politikai beszámolójában a közös kormányzás első konklúzióit Markó Béla.
„Amikor az RMDSZ szövetségre lépett a Demokrata-Liberális Párttal, sokan kételkedtek a koalícióban” – fejtegette a szövetségi elnök, aki figyelmeztette a kétkedőket és kritikusokat: gondoljanak bele, mi történt volna, ha ellenzékben marad az RMDSZ, ha nem szólhat bele a magyarságot érintő kérdésekbe.
„Négy minisztere van a szövetségnek, köztük egy kormányfőhelyettese, illetve hét államtitkára” – sorjázta Markó, aki azt is kifejtette: nyilvánvaló, hogy létezik aggodalom és szorongás is a jövőt illetően, de az RMDSZ azért vállalta a kormányzást, hogy a romániai magyarság szószólójaként szolgálhassa a közösséget.
Az RMDSZ elnöke szerint a Szövetség ugyanakkor nemcsak a sajátos közösségi célok érvényesítésért van jelen a kormányzatban, hanem azért is, hogy segítsen a súlyos szociális, egzisztenciális gondokkal küszködőkön, mindazokon, akik valamilyen okból reményt veszítettek. Mint mondta, a Szövetség egy olyan nehéz, válságos időszakban vállalt kormányzást, amikor a társadalomban aggodalom és szorongás van a jövőért.
Tanügyi törvény, kisebbségi törvény, régióátalakítás
„A kinevezésekkor nem a tisztségek hasznáról beszéltünk, hanem arról a lehetőségről, hogy hogyan tudunk segíteni általuk az erdélyi magyar társadalmon” – mondta Markó, elemezve a helyi koalíciókat. Mint mondta: fontos, hogy az intézményvezetői funkciók elosztásánál sikerült az etnikai arányt megőrizni.
„Másfél hónap nagyjából az átszervezésekkel telt el, ezért teljes beszámolót nem lehet készíteni erről az időszakról, de azt el kell mondani, hogy miért volt fontos lépés az RMDSZ részéről a kormányzásban résztvenni” – hangsúlyozta Markó, aki a tanügyi törvény előkészítéséről beszélt, az új nyugdíjtörvény körüli vitákról, valamint arról, hogy a kisebbségi törvényt újból útjára kell indítani.
A gazdasági fejlesztési régiók átalakítása is napirenden van, hiszen a jelenlegi régiók számát meg kell duplázni, hétről 15-16-ra kell emelni ahhoz, hogy működőképesek legyenek. Markó arra is rámutatott, hogy a másfél hónap alatt nem volt koalíciós viszály, pedig egy erős párttal szövetkezett az RMDSZ. „Mi nem néhány hónapos koalícióban kell gondolkozzunk, hanem az előttünk álló két és fél évben, amikor nem kampányolunk, hanem dolgozunk” – mondta Markó.
Beszédében az RMDSZ-elnök megemlékezett a húsz évvel ezelőtti gyertyás-könyves tüntetéssorozatról, amely, mint fogalmazott, az erdélyi magyarság szolidaritásának első és kiemelkedő pillanata volt. Ez az évforduló értelmezésében „jó alkalom arra is, hogy áttekintsük, hol tartunk ma, és mi, mennyi teljesült az akkori követelésekből az önálló magyar iskolákon át a kétnyelvű feliratokig”.
Felszólalásában Borbély László környezetvédelmi miniszter elmarasztalóan szólt a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetről, amely „elkövette a legnagyobb hibát, jóváhagyva a Guşă-szobor felállítását. Az 1989-es forradalom idején a véres megtorlásokért felelősnek tartott Ştefan Guşă tábornoknak Marosvásárhelyre tervezett szobor ügye nem román-magyar, hanem morális kérdés, és amit a helyi frakció követett el, az az egész RMDSZ-re hatással van – hangsúlyozta Borbély.
„Szégyenletes módon kenték-fenték, magyarázták, hogy milyen taktikai meggondolásból szavaztak a szobor felállítására. Ez a viselkedés nem tolerálható” – hangsúlyozta a miniszter.
Meghatódva, elcsukló hangon köszönte meg a bizalmat és munkatársai támogatását Takács Csaba, miután a Szövetségi Képviselők Tanácsa egyhangúlag – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – szavazta meg az RMDSZ megbízott ügyvezető elnökévé való kinevezését. Az ügyvezető elnöki teendőket Takács azt követően veszi át (veszi vissza – szerk. megj.) Kelemen Hunortól, hogy Kelemen kulturális miniszteri megbízatást kapott.
„Takács Csaba tapasztalatára igen nagy szükség van, hiszen egyes polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok képesek megfeledkezni arról, hogy az RMDSZ-nek köszönhetően kerültek tisztségbe” – figyelmeztette Markó a „hűtlenkedőket”. Takács „székfoglalójában” elmondta: annyira volt eredményes a romániai magyarság az utóbbi húsz évben, amennyire az RMDSZ.
„Ha elemezzük ezt a húsz évet, láthatjuk, hogy amikor a romániai magyarság előrelépett, Románia is előrelépett. Lehet, hogy ha korábban hallgatnak ránk, akkor most Románia is sokkal előbbre tartana” – foglalta össze Takács az elmúlt húsz év tanulságát. Takács Csaba megköszönte a rá szavazók bizalmát, illetve Kelemen Hunornak az eddigi tevékenységét.
Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. február 16.
Nagyobb szakmaiságot vár Markó a tisztségviselőktől
Véleménykülönbségek ütköztek
Mint tegnapi tudósításunkból is kiderült, a szombati SZKT mozgalmasabb s érdekesebb is volt az utóbbi időben megszokottaknál. Ugyanis, meglepetésre, a központi vezetéssel ellenkező vélemények is elhangzottak. Ami különben normális egy valóban demokratikus szervezetben.
A felszólalások sorát Lakatos Péter nyitotta meg, aki szerint mind a belső választások előtt álló román pártok, mind a parlamenti választások előtt álló magyarországi pártok esetében a "kentaurbeszéd" a divat.
Az RMDSZ-ben nincs helye a "kentaurbeszédnek"
Ezzel szemben, véleménye szerint, az RMDSZ esetében az egyenes, egyértelmű beszéd a kívánatos. A szervezetet a magyar vízilabdacsapathoz hasonlította, amely 2000 óta négyévenként megnyerte az olimpiát, de ugyanabban a periódusban kétévente egyetlen világ- vagy Európa-bajnokságot sem. Az RMDSZ is négyévenként összeszedi magát, felnő a feladathoz, de a választások közötti időszakban nem teljesít folyamatosan jól".
Rámutatott, hogy ha a legutóbbi SZKT előtt még volt jogosultsága a "kentaurbeszédnek", a kormányra lépésről szóló döntés meghozatala után csak egy lehetőség maradt: jól összeszokott csapathoz méltó teljesítményt nyújtani. Figyelmeztette a testületet, nem lesz könnyű dolga az RMDSZ-nek, ismerve a PD-L-t, amely "tavaly ellenfélnek ugyan jó volt, lehetett bírálni, de idén partneri minőségben nehezebb nyilvánosan szóvá tenni az egyeztetés előtti kiforratlan, végig nem gondolt ötletek piacra dobását, ami gyorsan erodálja a kormány amúgy is megcsappant társadalmi támogatottságát". Ezért azt javasolta: "gondolkodásban, javaslattételben legyünk gyorsabbak, összehangolva a kormányzati, parlamenti, megyei cselekvéseket", és az RMDSZ-nek "az emberek mindennapjait érintő megszorító intézkedések hatásainak elviselhetőbbé tételében, a közigazgatási bürokrácia túlburjánzásának megelőzésében kell élen járnia".
Arra biztatott, "ne tűrjék el szó nélkül, hogy az ESZMNT-sek Tőkés Lászlóval az élen" mindenért az RMDSZ-t hibáztatják, "miközben ők egy épkézláb, kivitelezhető megoldást sem képesek javasolni", s rámutatott, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumnak akkor van értelme, ha "ésszerű egyeztetések folynak és nem vágyálmokat fogalmaznak meg ultimátum formájában. Szomorú és kiábrándító erkölcsi silányságra utal, ha egyeseknek az RMDSZ csak addig felel meg, amíg listáján európai parlamenti mandátumhoz jut valaki, majd utána az illető gátlástalanul posztkommunista utódpártnak titulálja szervezetünket. Egyeztetni csak a hozzávetőlegesen azonos irányú magyar közösségi érdekeket érdemes és szabad, az egyéni hatalomvágy és okkult államelnöki érdekek nem jöhetnek számításba".
Szemléletváltás szükségeltetik
Kira Miklós, a Szociáldemokrata Tömörülés alelnöke fogalmazott így, s a nyugdíjtörvény kapcsán hívta fel a figyelmet, hogy "az RMDSZ egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a szociális kérdéseket szőnyeg alá seperje", mert "leghűségesebb és legnagyobb számú választói tábora érdekeinek föl nem vállalása tömegbázisának elvesztését, s ezáltal a szövetség létét sodorja veszélybe". Ezért, véleménye szerint "újra kell gondolni a prioritásokat, a szövetség elitje és a tagság közötti viszonyt".
Hangsúlyozta, hogy a szociális kérdések kiemelt kezelése jelen körülmények között legalább olyan fontos kihívást jelent, mint a kisebbségi jogokért folytatott küzdelem, és ebből a Szociáldemokrata Tömörülés részt kíván vállalni.
Össztűz a marosvásárhelyi tanácsra
Borbély László arról beszélt, jobban össze kell hangolni a tevékenységet, majd rátért a Gusa-szobor-ügyre. Elmondta, hogy a Maros megyei TKT elmarasztalta a vásárhelyi tanács RMDSZ- frakcióját, s utasította, hogy minden politikai döntésben konzultáljanak az RMDSZ vezetésével. Bejelentette, hogy dr. Benedek István lemondott a frakcióvezetői tisztségről, és "megyünk tovább".
Markó Béla szerint a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója "köszöni szépen, jól megvolt magában, nem érdekelte az RMDSZ véleménye, és szégyenletes módon a Gusa-ügyben összevissza kenték-fenték, nyilatkoztak"... Az eset maga kivédve, mondta, de "nagyon sok helyen RMDSZ-es tanácsosok, polgármesterek úgy tekintik, hogy őket születésüktől fogva felruházta a sors azzal, hogy polgármesterek, tanácsosok, miniszterek, államtitkárok legyenek, s minden az égvilágon. Ez elfogadhatatlan. Mint ahogy az is, hogy sokan elfelejtik, az RMDSZ bizalmából és az RMDSZ megbízásából, erejéből vannak ott, ahol vannak".
Az RMDSZ nem a megélhetési politikusok szövetségeként született
Katona Ádám, az EMK elnöke ezekkel a szavakkal kezdte felszólalását, hozzátéve, hogy a valóság sajnos, "nagyon ebbe az irányba mutat". Rámutatott, az EU-csatlakozás során "iszonyatosan sokat veszítettek" azzal, hogy az RMDSZ kormányban volt. "Ez a vonat elment, mondta, de nem ment el az a vonat, az a százezres tüntetés, amellyel mozgósítani lehetett embereket, "az akkori vezetés akarata ellenére", utalva arra, "amit Domokos Géza telefonált Sütő Andrásnak", és amiről az évfordulóra kiadott könyvben egyetlen szó sem esik. Erre mondta, hogy az RMDSZ ne gyártson hamis könyveket, mert "nem becsületes dolog". Nehezményezte, hogy bár fél szó sem esik a cigányságról, akik nélkül a vásárhelyi magyarság elveszett volna, s hogy Nagyvárad azzal, hogy a koldusokat kitiltotta a városból, nem oldott meg semmit. Felemelte szavát a magyar széthúzás ellen, és a székelyföldi hőszigetelések kapcsán kérte Borbély Lászlót, találjon megoldást ezek finanszírozására.
Annyi államtitkárjelölt volt, hogy egész Európát el tudtuk volna látni
Válaszában Markó Béla a 20. évforduló kapcsán azt mondta, hogy egy ilyen esemény során "adottak a keretek és abból valakik mindig kimaradnak", s javasolta Katona Ádámnak, ha elégedetlen, "írja meg a saját RMDSZ-történetét". Bárányi Ferencnek azt válaszolta, úgy tudja, hogy Temesvár benne van a könyvben, de a szervezetalakítás egyidejűsége, a szolidaritás volt a legfontosabb. A nyugdíjtörvényt ért kritikákra reagálva "eléggé baloldalinak" nevezte a törvényt, kiemelve, hogy voltak kérdések, amelyekben történt előrelépés. Azt is mondta: "A kormányzás hátránya, hogy bizonyos dolgokat nem lehet elmondani. Nem lehet Bukarestben egyet, Vásárhelyen mást mondani".
Arról is beszélt, hogy sokan elfelejtik, az RMDSZ támogatása révén kerültek funkcióba. A vásárhelyi tanács mellett felemlegette a gyergyói, a székelyudvarhelyi problémákat, amelyek szerinte nem csak fegyelmi kérdések, majd beszélt a dekoncentrált intézményekről, hogy "adták a jelöléseket csőstül a területi szervezetek". "Annyi államtitkárjelölt volt, hogy egész Európát el tudtuk volna látni államtitkárokkal". Nagyobb felelősséget, nagyobb szakmai igényességet kért a területektől; olyan embereket tegyenek vezető tisztségbe, akik szakmailag bizonyítottak, s akik képesek a lehető legmagasabb szinten ellátni a feladatukat. Emellett a legnagyobb politikai elkötelezettségre van szükség, mondta végül az RMDSZ elnöke.

Boc: módosítani kell az RMDSZ régiós tervezetét
– Minden bizonnyal módosítani kell a romániai gazdasági fejlesztési régiók átalakításáról szóló RMDSZ-törvénytervezetet – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök, a szövetség fő koalíciós partnerének, a Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) az elnöke. A politikus a Mediafax hírügynökségnek adott interjúban kifejtette, hogy a régiók jelenlegi felosztása nem felel meg a hatékonysági követelményeknek, ezért valóban szükség van a jelenlegi „régiótérkép” átrajzolására.
Boc elmondta, hogy a képviselőházban egyeztetni fognak az RMDSZ-szel, s ezeken a megbeszéléseken a kiindulópontot az RMDSZ által a törvényhozás elé terjesztett jogszabály képezi majd. Boc hozzátette, hogy az ellenzéki pártokkal is fognak tárgyalni, hogy a lehető legjobb változatot fogadják el.

Az RMDSZ jogszabályát a múlt héten hallgatólagosan, vita nélkül fogadta el a szenátus, miután a felsőház honatyái nem kerítettek időt a tervezet megvitatására, és a megszabott határidő lejárt. A kérdésben azonban az utolsó szó a képviselőházé, amely napirendre tűzi majd a jogszabályt.
Boc az interjúban nem bírálta élesen az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezetet, amely felpaprikázta a román sajtó és politikusok egy részének a hangulatát. Az verte ki a biztosítékot náluk, hogy a tervezet Hargita, Kovászna és Maros megyét önálló gazdasági fejlesztési régióvá alakítaná.
A szövetséggel való kormányzati együttműködést Boc „tartalmasnak és komolynak” jellemezte, amely a koalíció megkötésekor lefektetett elvek mentén halad. Boc szerint a PD-L és az RMDSZ koalíciója jobban működik, mint a tavaly a demokratáknak a Szociáldemokrata Párttal (PSD) folytatott kormányzati együttműködése, hiszen a kormányra nem nehezedik akkora politikai nyomás, mint tavaly, amikor az európai parlamenti és az államelnök-választások törvénye miatt keletkezett feszültség a kormányon belül.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke az elmúlt másfél hónap közös kormányzásáról korábban elmondta: eddig egyetlen koalíciós viszály sem volt az RMDSZ és a PD-L között annak ellenére, hogy véleménykülönbségek vannak.
Boc az interjúban felszólította a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőit, hogy ne halogassák és akadályozzák szándékosan az alkotmányreformot. Boc azt szeretné, ha minél hamarabb összeülne a parlamentben az alkotmányozó testület, és érvényt szerezne a tavaly év végi népszavazás tárgyát képező parlamentáris reformnak, vagyis az egykamarás és a csökkentett létszámú parlament bevezetésének. Ehhez ugyanis az alaptörvény módosítása szükséges.
Túlreagálja a koalíciós partner Gombos Csaba jelölését a román állami légitársaság vezetői tisztségébe – vélekedik Markó Béla. A szövetségi elnök, akit az Agerpres idéz, tegnap úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy a TAROM-ügy lenne a koalíció, vagy épp az RMDSZ legfőbb gondja.
„A mi jelöltünk továbbra is Gombos Csaba marad, aki hamarosan személyesen is találkozni fog Radu Berceanu szállításügyi miniszterrel”, magyarázta Markó. Kifejtette: az RMDSZ nem a TAROM vezérigazgatói tisztségéért lépett szövetségre a PD-L-vel, hanem mert úgy véli, vannak olyan jelöltjei, akik szakértelmükkel hozzá tudnak járulni a különböző intézmények gondjainak megoldásához.
A fővárosi sajtó napok óta cikkez az RMDSZ és a demokrata-liberálisok közti nézeteltérésekről, Radu Berceanu PD-L-s szállításügyi miniszter állítólag vitatja Gombos Csabának az alkalmasságát a TAROM vezető tisztségének betöltésére. Gombos foglalkozását tekintve közgazdász, egy kábeleket gyártó vállalat vezérigazgatója, egykor világbajnoki címet szerzett a keleti harcművészetekben.

Tisztázatlan az intézményvezetők helyzete Háromszéken
Jogilag nem tisztázott több Kovászna megyei intézmény igazgatójának a státusa – hívta fel a figyelmet a jelenségre György Ervin prefektus (képünkön). A kormánymegbízott tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kormánypártok osztozkodása után kijelölt intézményvezetők még nem kapták meg a hivatalos kinevezést, így amíg ez nem történik meg, a korábban funkcióban levő igazgatóknak kellene irányítaniuk az intézményeket.
Azonban az ő helyzetük sem tisztázott, hisz az alkotmánybíróság január végén alkotmányellenesnek nyilvánította és érvénytelenítette azt a kormányhatározatot, amellyel az első Boc-kormány lecserélte a Tăriceanu-kabinet által kinevezett igazgatókat.
A kormánynak vagy a parlamentnek 45 nap alatt módosítania kell az alkotmányellenes határozatot, ha ezt február végéig nem teszi meg, vissza kell állítani a korábbi állapotot, és ezáltal újra a Tăriceanu-kabinet igazgatói kerülnek tisztségbe – magyarázta György Ervin. A kormánybiztos szerint emiatt Kovászna megyében úgy döntöttek, hogy amíg a helyzet tisztázódik, a megyei intézményekben az igazgatóhelyetteseknek van aláírási joguk.
Egyébként tovább bonyolítja a helyzetet, hogy három igazgató egy évvel ezelőtti leváltása után beperelte a kormányt, és meg is nyerték a pert. Ez alapján is vissza kellene helyezni őket korábbi tisztségükbe, de mivel a bírósági végzést még nem kapták kézhez, erre még nem került sor. Tischler Ferenc például többszörösen lehetne a megyei ifjúsági igazgatóság vezetője, egyelőre azonban igazgatóhelyettesként dolgozik.
Tischlert tavaly a Boc-kabinet azóta alkotmányellenesnek nyilvánított határozatával váltotta le, és pert is nyert a kormány ellen. Ugyanakkor az RMDSZ kormányra kerülésével újra őt jelölték az igazgatói tisztségbe, de kinevezését még nem kapta kézhez. Tischler Ferenc elmondta, egyelőre még nem okoz nagy gondot az, hogy nem egyértelmű: ki az igazgató.
„Még csak a villanyszámlát kell fizetni, azt az igazgatóhelyettes is aláírhatja, viszont ha az intézménynek lesz saját költségvetése, a nagyobb összegek elköltésénél már gondot okozhat, hogy jogilag ki az igazgató” – magyarázta a Krónikának Tischler Ferenc.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Sógor Csaba Strasbourgban a kisebbségi kérdésről
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi februári ülésszaka alatt többször vita tárgyát képezte a kisebbségi jogi kérdése. Az Európai Unió (EU) határain belüli, a hagyományos nemzeti kisebbségek elsősorban nyelvi jogait érintő problémák áttekintésére – többek között – a Kisebbségi Munkacsoport (Intergroup for Traditional Minorities, National Communities and Languages) február 12-i ülésén adódott alkalom.
A Kisebbségi Munkacsoport, Gál Kinga társ-elnök vezetésével, első alkalommal tanácskozott a jogérvényesülés, az alapvető jogok és az uniós polgárság kérdéséért felelős biztos, Viviane Reding, kabinetjének tisztségviselőivel.
Sógor Csaba erdélyi magyar EP képviselő a megbeszélésen szóvá tette, hogy a Szlovák Államnyelvtörvény kisebbségellenes, és nemcsak az Alapjogi Chartát sérti, hanem veszélyes is. A képviselő szerint a nyelvtörvény több vonatkozásban veszélyezteti az uniós alapértéknek számító, közösségi vívmányokat, pontosabban a szolgáltatások szabadságát, magát az egységes közös piacot is. Sógor Csaba azt javasolta, ha kisebbségi szempontból nem lehet hatékony a kérdés alapjogi megközelítése, próbálják a gyakorlati következmények felől “akadálytalanítani” a problémát.
A téma iránt elkötelezett RMDSZ-es EP képviselő aktív részvételének köszönhetően, az európai döntéshozók figyelme a plénumban még aznap, az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését érintő ügyek tárgyalásakor, a kisebbségeket érintő hátrányos megkülönböztetés világszerte tapasztalt problémájára irányult.
A burmai helyzetelemzés során Sógor Csaba arra emlékeztetett, hogy a katonai junta idénre szabad, demokratikus választásokat ígért. A képviselő véleménye szerint fontos, hogy a nemzetközi közösség és az Európai Unió (EU) fenntartsa a nyomást a juntán, azért, hogy valóban megvalósuljon a demokratikus átmenet. Biztosítani kell a Burmában élő nemzeti kisebbségek megfelelő részvételét a választásokon, mert ezzel véget lehetne vetni a sorozatos etnikai konfliktusoknak.
– Az EU is akkor lehetne hiteles és eredményes a nyomásgyakorlásban, ha minden tagállama tiszteletben tartaná a kisebbségek jogait. Amíg az Unió területén nyelvtörvények vannak, és most nemcsak Szlovákiára gondolok, amíg a kollektív bűnösséget fel lehet felmelegíteni, amíg kisebbségek létét, anyanyelvét és jogait tagadhatják tagállamok, addig Európai Unió (EU) nem lehet sem hiteles, sem eredményes – szögezte le az erdélyi magyar képviselő. Forrás: erdon.ro

Az ortodoxok is felelősek
Bihar megye – Az ortodox egyházat nagy felelősség terheli a romániai átvilágítási folyamat hátráltatásában – jelentette ki kedden Nagyváradon Tőkés László EP-képviselő és Szabó László az egyházi átvilágítás Szakmai Egyeztető Fórumának kezdeményezője.
Tőkés László a keddi nagyváradi sajtótájékoztatón elmondta, hogy ma sem lehet tudni, hogy kik voltak a szekustisztek. „Tíz évet kellett várnunk a rendszerváltás után a Ticu féle átvilágítási törvényre, de még mindig teljes a zűrzavar.” Tőkés véleménye szerint nagy felelősség terheli az ortodox egyházat, amely az államhatalommal egyetértésben hátráltatja az átvilágítási folyamatot, „márpedig addig nem lehet szó demokratizálásról, a bizalom helyreállításáról, amíg nem történik meg az átvilágítás. Az egyházaknak az átvilágítás etikai kérdés, mert ha nincs bűnbocsánat, akkor a bűnöket nem lehet feloldani. Dühösek vagyunk amiatt, hogy a volt titkosszolgálati tisztek most magasrangú tisztségeket viselnek, vagy éppenséggel hatalmas nyugdíjakat élveznek az adófizetők pénzéből” – tette hozzá Tőkés. Szabó László unitárius lelkész, a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztető Fórumának kezdeményezője elmondta, hogy amennyiben a Temesvári Nyilatkozat 8. számú pontjának érvényt szereztek volna, akkor már rég túl lehetnénk az átvilágítási folyamaton. Szabó László kijelentette, hogy a tíz évvel a rendszerváltás után végre elfogadott 187/1999 számú átvilágítási törvény eleve “langyosra” sikeredett, de később az ortodox egyház hathatós közreműködésével ezt a törvényt is sikerült ‘kiherélni’. Hozzátette, hogy amíg van legalább arra lehetőség, hogy az egyházak vezetői kérhetik bizonyos esetekben az egyházi személyek átvilágítását, addig élni kell ezzel a lehetőséggel, és meg kell szerezni a lehető legtöbb dokumentumot a CNSAS-től.
Kirakatpolitika
Tőkés László jelezte, hogy sem az RMDSZ, sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem védik meg a CNSAS-ba delegált embereiket. Arra a kérdésünkre, hogy mi lehet az oka annak, hogy Traian Basescu államfő kezdeményezte a kommunizmus bűneit feltáróTismaneanu jelentés elkészítését, most pedig ugyancsak az ő elnöksége alatt politikai támadások érik Marius Opreat, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) elnökét, Tőkés László azt válaszolta: „nem értem Basescu államfőt; úgy látszik, hogy csak kirakatpolitikai céllal kérte a jelentés elkészítését, de itt az ideje, hogy a kirakatpolitika átadja helyét a tetteknek.” Végezetül Tőkés kifejezte felháborodását amiatt, hogy a CNSAS nem hajlandó előkeresni azoknak a személyeknek a dossziéját, akikről maga az egyház nyújt be a CNSAS-hoz bizonyítékokat, példaként említette azt, hogy a maga során a Tőkés család nyújtott be bizonyító erejű dokumentumokat a CNSAS-hoz Tőkés László egykori sógoráról a jelenleg Budapesten dolgozó Bartha Tiborról, akit a CNSAS gyakorlatilag védelmez.
Pap István. Forrás: erdon.ro