Az MTV Átjáró című, október 15-i adásának vendége Stefano Bottoni történész lesz, akinek nemrég jelent meg a Sztálin a székelyeknél című könyve, amely az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány múltját tárja fel /Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm tartomány története (1952–1960), Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. Emellett Pál-Antal Sándor, Albert Dénes és Mártha Ivor emlékezését is figyelemmel kísérhetik a műsorban a Magyar Autonóm Tartományról. /Sztálin a székelyeknél. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./

Ezeroldalas vaskos könyvvel lepte meg az olvasókat a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadó: megjelentette a segesvári szász történetíró, Georg Kraus Erdélyi krónika 1608–1665 című munkáját. Az érdeklődők Csíkszeredán, a Csíki Székely Múzeumban tartott könyvbemutatón Gyarmati Zsolt múzeumigazgató és Vogel Sándor, a könyv fordítója előadásából megismerhették a krónika írójának életét és munkásságát, ugyanakkor betekintést nyerhettek a XVII. századi Erdélyről történelmi tablót nyújtó kiadványba. Georg Kraus /1607-1679/ Bethlen Gábor kancelláriáján sajátította el a legfontosabb hivatali teendőket. Jogi ismereteit 1645-től Segesvár jegyzőjeként kamatoztatta. Georg Kraus feljegyzéseit Báthori Gábor fejedelemmé választásával kezdte, és az 1665. május 1-jei gyulafehérvári országgyűlés leírásával zárta. Erdély történetét írta, de a szomszédos Havaselvére, Moldvára és Magyarországra is figyelt. Németül írt krónikájában gyakran használ magyar szavakat, idézett magyarul írt okmányokból. Korában az országgyűléseken, a jogéletben, a fejedelmi kancellárián, az állami levelezésben hivatalos nyelvként a magyart használták, amely a térségben részben a diplomáciai nyelv szerepét is betöltötte, a törökök, a havasalföldi és moldvai vajdák is gyakran magyarul bonyolították le államközi levelezésüket. Az Erdélyi krónika élvezetes olvasmány. Vogel Sándor, a fordító bevezető tanulmányával, a krónikához fűzött jegyzetekkel, szómagyarázatokkal segíti az olvasót a XVII. századi Erdély történelmének megértéséhez. Az Erdélyi krónika nyomtatásban először Bécsben jelent meg 1864-ben, Jókai Mór forrásként használta a Damokosok című műve megírásához. Magyarul 1994-ben adták ki Budapesten Vogel Sándor fordításában, a Pro Print most a második, bővített jegyzetanyaggal ellátott kiadást tette az olvasó asztalára. /Borbély László: Georg Kraus krónikája. Történelmi tabló a XVII. századi Erdélyről. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

Az 1952–1960 között működő Magyar Autonóm Tartomány (MAT) olyan volt, mint egy „kulturális üvegház”: az átlagos székely ember úgy élte meg a MAT létezését, mint természetes állapotot, és ha nem is tetszett neki a szovjet nyomásra, Sztálin közreműködésével nyert autonómia, logikusnak tartotta a kétnyelvűséget és a magyarok részvételét a közigazgatásban – hangzott el november 4-én Csíki Székely Múzeumban, ahol négy kisebbségtörténeti könyvet mutattak be. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm tartomány története (1952–1960) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ címmel Stefano Bottoni történész írt könyvet, akinek kutatási területe a kelet-európai kommunista rendszerek politika- és társadalomtörténete. Az első világháború után kisebbségi helyzetbe került magyar közösségek történetét foglalja össze a Bárdi Nándor, Ferdinec Csilla és Szarka László szerző trió Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat–MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008/ című kötete, melyet Bárdi Nándor mutatott be. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című könyvéből kiderül, hogy az első világháborúig az erdélyi zsidóság 70 százaléka magyar identitásúnak vallotta magát, 1940-re viszont csökkent az arány, egyre többen vallották zsidónak magukat, amiben valószínűleg a cionista mozgalmak is szerepet játszottak. László Márton publikálta Máthé János autodidakta helytörténész Magyarhermány kronológiáját, amelybe a földműves naponta megírta, mi történt a faluban. /Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944–1964. Közreadja Márton László, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ A négy kisebbségtörténeti könyvet a négy fiatal történész november 7-én a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székházában is bemutatja. /Sz. N. : Kisebbségek története. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Bárdi Nándor a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kiadványról kifejtette: Kényszerszülte magyar kisebbségekről írnak a kötet szerzői, akárcsak a dél-tiroli németeket, politikai döntés hozta létre valamennyit Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. Közösségépítő elképzelésekkel kell keresni itt és most a megmaradás útjait – összegezte a tanulmányokból leszűrhető következtetést. Stefano Bottoni neve nem ismeretlen olvasóink előtt, a szekuritátés iratcsomók közlésével nemegyszer nagy vihart kavart. Stefano Bottoni Bolognában született (1977), ott szerzett egyetemi diplomát, majd doktori fokozatot. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Kutatási területe a szovjet mintájú kelet-európai államszocialista rendszerek politika- és társadalomtörténete. A Sztálin a székelyeknél kötet alapját a szerző olasz nyelvű doktori disszertációja képezi, jelen kötet annak átdolgozott és bővített kiadása. A Magyar Autonóm Tartományt (MAT) Sztálin kifejezett sürgetésére hozták létre. Olyan volt, mint egy kulturális üvegház hangsúlyozta Stefano Bottoni: „A MAT-ban otthon érezhette magát a többségben élő magyar közösség, mivel az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak a magyar/ székely identitástudat megőrzésében, annak ellenére, hogy ezeket a kommunista ideológiai sémák alapján működtették. Az átlag székely ember úgy élte meg a Magyar Autonóm Tartományt, mint valamilyen természetes állapotot. Ha nem is tetszett neki ez a Sztálin közreműködésével nyert »autonómia«, logikusnak és jogosnak tartotta a kétnyelvűséget, a magyarok részvételét a közigazgatásban, az érvényesülési lehetőségeket. Az osztályharc durva és embertelen voltát elítélte, de azt is látta, hogy ez a »szocialista« világ, ami a Székelyföldön épül, elfogadhatóbb és kevésbé idegen számára, ha őt anyanyelvén szólítja meg. ” /Borbély László: Történelmi könyvek bemutatója a Mikó-várban. Kisebbségi sors: küzdelem a megmaradásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Jakabffy Elemér Alapítvány által rendezett könyvbemutatón a következő hat kötetet mutatták be a november 7-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Berekméri István András Minden poklokon keresztül című önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá a Mentor Kiadó Emberek és kontextusok sorozatában. A kötet első részében a forrásközlés, a másodikban pedig az értelmezés kapott szerepet. Az Így beszélték Farkasok patakán. Tankó Fülöp Gyugyu történetei /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyv nagy része monda vagy igaz történet, ezeket a gyimesfelsőloki Tankó Fülöp Gyugyu mondta el. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kötet tankönyvként is használható. Bárdi Nándor a kötettel kapcsolatban elhangzott kritikákra reagálva megígérte, hogy a jövőre megjelenő angol kiadás megpróbálja ezeket a hiányosságokat orvosolni. Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964) című könyvét László Márton adta közre a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál. Bárdi Nándor ebben a könyvben a megfigyelés mechanizmusát tartja fontosnak, szerinte Romániában ez az első filológiailag végigvitt dosszié-feldolgozás, amely azt vizsgálja meg, hogy a titkosszolgálat hogyan dolgozik. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) című kötetét Eckstein-Kovács Péter értékelte. Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című könyve azt mutatja be, hogy egy államépítés hogyan alakította át az internacionalista kommunista elitet. /Ferencz Zsolt: Hat kötet bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.

Megjelent Lőrincz György író újabb regénye, a Besúgó voltam, szívem /Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2008/. A csíkszeredai és kászonaltízi könyvbemutatót követően a székelyudvarhelyi találkozón Szakács István Péter író, tanár üdvözölte a szerzőt. Kiderült: a könyv „árulkodó” címe természetesen nem írói önvallomás. Lőrincz György az olvasó kezébe egy olyan fikciót ad, amelyet az elmúlt rendszer megélt és megtapasztalt valósága szült. A kommunizmus „félelemjátékát” két novella és a Pusztulás című regénye után, Lőrincz György ismét megpróbálta „kiírni” magából. Új regénye egyszerre korrajz és kórkép és intő jel. /Lázár Emese: Könyv a félelemről. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 13./

Erdélyi magyar könyvkiadók értékelték a tavalyi esztendőt, beszéltek a 2009-es tervekről. A kolozsvári Ábel Kiadót az 1990-es évek tankönyvkrízisének megoldására 2000-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapította. A kiadó egyetemi jegyzeteket is megjelentet, és irodalmi kiadványt is jegyez: tavaly adták ki Cseh Katalin A Virágárus Bácsi című verseskötetét, közölte Szikszai Attila, az Ábel Kiadó kereskedelmi igazgatója. A kiadó weboldaláról is megrendelhetők a kiadványaik. A kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó a tehetségkutatásra és a fiatal szerzőkre koncentrál. Az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában már több mint ötven könyv jelent meg, itt debütált a fiatal erdélyi magyar írók jó része. „Nálunk teljes szólásszabadság van, és a nyomdafesték is bármit megtűr, ha úgy véljük, ez érdekelni fogja az olvasóközönségünk java részét kitevő diákságot” – mondta Orbán János Dénes, az Erdélyi Híradó Kiadó igazgatója. „Két átütő tehetségű debütánsunk volt, Jancsó Noémi és Varga Borbála. Piros autó lábnyomai a hóban címmel pompás gyerekkönyvet publikált Fekete Vince, Papp Attila Zsolt pedig második verseskönyvével, a Fogadó a senkiföldjénnel váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – összegzett az igazgató. Az idei év egyik fontos irodalmi eseménye Nagy Kálmán A csodaszampó című könyvének megjelenése lesz. Ez a gyerekeknek szóló Kalevala-átdolgozás egykor ifj. Szervátiusz Tibor illusztrációival a Jóbarátban jelent meg sorozatban. Megjelenik László Noémi kézirata, Farkas Wellmann Endre válogatott és új versei, és Ármos Lóránd is beküldte második kötetét, a Helyőrség-sorozatban pedig Dobai Bálint, Pethő Lorand és Varga Melinda kötetei készülnek. „Egyedülálló talán az is, hogy több nyelven jelennek meg könyveink, mindeddig magyarul, románul, angolul, franciául, németül, szerbül, bolgárul, albánul” – tájékoztatott Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója. Az igazgató jelentős megvalósításként könyvelte el a fiatal román drámaírók antológiáját, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen jegyzett Kovács Ildikó-emlékkönyvet, Láng Zsolt provokatív Tója vagy tottja? című könyvét. Jelentősek a Koinónia gyermekkönyvei is: a Kincses Könyvek sorozatának újabb darabjában Marosvásárhely történetéről olvashatnak, és Zágoni Balázs Barni-mesék sorozatának második kötete is megjelent karácsonykor Barni Berlinben címmel. „2009-ben egy tehetséges induló prózaírót mutatunk be, Máté Angit, akinek a Mamó című kisregénye minden bizonnyal az év egyik irodalmi eseménye lesz. Jön Selyem Zsuzsa Erdei politika című könyve, de Vida Gábor mesekönyve is megjelenik Noé, az indián meg a dinók címmel. Megjelenik magyarul Mihail Sebastian Napló 1935–1944 című fantasztikus könyve Vallasek Júlia fordításában. A színházi művek között Upor László kitűnő Stoppard-monográfiája jelenik meg, valamint a francia Miriam Bloedé könyve Nagy József színházművészetéről. „A megjelentetett címek számát tekintve elmaradtunk a korábbi esztendőktől. Viszont az év végére sikerült néhány nagyon fontos könyvet kiadnunk. Gondolok itt Brandolini kétnyelvű Dialogusára, Murádin Jenő A megsebzett szobor című kötetére, a három versantológiára: 101 vers Európáról, 123 vers Nagyenyedről és 101 vers Brassóról, Biró József gyűjteményes kötetére, az Erdély beszélő köveire, vagy Balázs Sándor nagy ívű vállalkozásának első kötetére: Magyar képviselet a királyi Románia parlamentjében. Idén reményeink szerint tanulmánykötetet adunk ki Kelemen Lajos összegyűjtött írásaiból, Csetri Elektől, Balázs Sándortól. Két képzőművészeti tárgyú kötetet tervezünk két jeles kolozsvári festőművészről: csakhogy míg a Miklóssy Gábor munkássága viszonylag jól ismert, addig a Kolozsvárról indult Corini Margitról, csak a szűk szakma tud valamit. Készítjük John Paget Magyarországról és Erdélyről szóló nagy munkájának bővített újrakiadását és Szalárdi János krónikájának szemelvényes kiadását a Téka-sorozatban” – adott képet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó 2008-ban 43 új kötet adott ki. „Nagyon sok közülük míves, igen sok munkát igénylő, úgynevezett nehéz könyv volt” – nyilatkozta Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor és Líra kiadók igazgatója. 2009-ben körülbelül 35 könyvet adnak ki. „Nagyon jó évet zártunk, 2008-ban 61 címet adtunk ki” – vont gyors mérleget Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója. A szépirodalom az elsődleges, de nagy hangsúlyt helyeznek a képzőművészeti és turisztikai kiadványokra is. A Műterem-sorozat köteteiben az 50 évesnél idősebb művészek munkásságát mutatták be. Életjel címmel új sorozatot indítanak, amelyben a hetvenévesnél idősebb művészek életművét ismertetik. Az első kötet Gaál András festőművész munkásságáról szól, majd Kákonyi Csilla és Márton Árpád következik. Január 6-án különleges eseménnyel ünnepelt a kiadó: egy tárlatnyitó keretében Tőzsér József a könyvműhely 500. kötetének első példányát bemutatta: Pomogáts Béla Magyar Irodalom Erdélyben című sorozatának az első két, összevont kötetét, amely az 1909–1944 közötti időszakot öleli fel. A sikerek mellett két kolléga távozása miatt veszteségeket is megért tavaly a kolozsvári Polis Kiadó – közölte Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója Újabb kötettel gyarapították a Balassi Kiadóval közösen útjára indított Bánffy Miklós-életműsorozatot: karácsonyra megjelent a harmadik, az író összes novelláit tartalmazó kötet, és előkészületben van a negyedik is: Bánffy Miklós drámái. Fontos kiadványukként említette Benkő Levente Az őszinteség két napja című dokumentumkötetét a romániai magyar írók 1956-os kiállásáról, valamint a Kriterion gyergyószárhegyi írótáborainak dokumentumait tartalmazó Szekértábor a Szármány-hegy alatt című könyvüket. „Sikerkönyvként” az igazgató Murádin Jenő a kolozsvári Mátyás-szoborról és alkotójáról, Fadrusz Jánosról írott, 2002-ben megjelent könyvét említette, amelyet az Unipan Helga könyvtervező által újragondolt kivitelben, a korábbinál sokkal gazdagabb képanyaggal tavaly újra kiadtak. A Polis hozza majd a minden eddiginél teljesebb Dsida-összest, amelyet Láng Gusztáv ajánlott fel a kiadónak. Ott van még a Molter-levelezés 1938–1944-es évek izgalmas írói leveleit tartalmazó negyedik kötete. Az 1992-ben alakult csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó elsődleges céljának a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos kiadványok megjelentetését tekinti. Magyarhermány kronológiája rekordidő alatt fogyott el, a Sztálin és a székelyek című könyvükből sem sok maradt. A marosvásárhelyi könyvvásár legszebb könyv- versenyében tavaly a Pro-Print kapta az első és a második díjat is a Székelyföldi vízkerekek, valamint a Szép és kies kertek című kiadványaiért, összegzett Burus Endre, a Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, aki a már meglévő sorozatok, a Magyar kisebbség könyvtára, Források a romániai magyarság történetéhez, valamint az Ignácz Róza-életmű bővítését és több más kiadványt is tervez a 2009-es esztendőre. /Új könyvek 2009-ben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./

Lőrincz György Székelyudvarhelyen élő és alkotó író előző, Pusztulás című, 2004-ben napvilágot látott regényében egy 20. századi család tragédiájába sűrítve mutatta föl az erdélyi magyar-székely nép kálváriáját, most megjelent regényében /Besúgó voltam, szívem (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008.)/ tovább lépett. Ha a Pusztulás látszólag csak Sajgóföld regénye volt, újabb könyve, bár egyetlen város a tulajdonképpeni színhelye, de elfér benne mindaz, ami a Sajgóföldet, az ország minden táját bénította. Ebbe a történetbe sűríti az egész rendszer szörnyűségét, írta a lap munkatársa. Az utószóban A félelem regénye címmel ajánlotta a könyvet Pomogáts Béla. Találó észrevétele, hogy „az ember – akár áldozat volt, akár bűnös – nem szívesen emlékezik vissza a megfélemlítés, a megaláztatás keserves tapasztalataira. Azokra a mára (és különösen a fiatal nemzedékek számára) szinte ismeretlen és felfoghatatlan tapasztalatokra (…), amelyek (…) olyan hosszasan és olyan mélyen meggyötörték az embereket.” Ez magyarázat arra is, miért született olyan kevés őszinte mű erről a korszakról. Ezt a „gondolatrendőrséget” a láthatatlanság segítette abban, hogy a forradalmi változások pillanataiban, nyomtalanul alámerüljenek, s utána nagyon gyorsan, az új rendszer alappilléreinek legfontosabb pozícióiban felbukkanva folytathassák munkájukat. /Kiss János: Leszámolás a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./

A Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kovászna Megyei Tanács, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete április 15–18. között az árkosi Európai Uniós Tanulmányi Központban konferenciát tart a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatásokról. A konferencia első napján Hermann Gusztáv A székely virtuális történelem problémái, Pál Judit Az 1867. évi unió és Erdély integrációjának nehézségei, Bárdi Nándor Töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében (1918–1989) címmel tartott előadást. Este a Címerek golgotája és a Nyílt kártyákkal – Király Károly portréja című történelmi dokumentumfilmeket mutatták be. Az április 16-i programban Hunyadi Attila (Magyar gazdaságszervezési törekvések Erdélyben a XX. század első évtizedében), Egry Gábor (A szász gazdaság és nemzetépítés Erdélyben a XX. század első felében), Gidó Attila (Az erdélyi zsidóság útkeresése a XX. század első felében), Bárdi Nándor (Az Országos Magyar Párt és a Magyar Népközösség) előadásai hangzanak el. Este megtekinthető Zágoni Balázs Képzelt forradalom című dokumentumfilmje. Április 17-én Egry Gábor és Oláh Sándor Erdély 1940–1944 között, Lönhart Tamás A Magyar Népi Szövetség címmel tart előadást, Gagyi József és Novák Zoltán a Magyar Autonóm Tartományról értekezik, Vincze Gábor A román–magyar kapcsolatok a második világháború után címmel tart vitaindítót, este lesz Ablonczy Balázs Tévhitek, mítoszok és legendák Trianonról című előadása. Április 18-án Novák Zoltán A Ceausescu-korszak magyarságpolitikája, Bárdi Nándor A budapesti kormányzatok Erdély-politikája című előadása után könyvbemutatók lesznek. Bemutatják többek között Egry Gábor: Nemzeti védgát vagy szolid haszonszerzés? Az erdélyi szászok pénzintézeti rendszere és szerepe a nemzeti mozgalomban (1835-1914) (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) és Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? – Iratok a magyar népi szövetség történetéhez 1944-1953 (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) című könyvet. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti konferencia Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./

Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén mutatták be május 18-án Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston fiatal történészek Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953 /Pro Print Kiadó, Csíkszereda/ című munkájukat. Egyed Ákos EME-elnök rámutatott, annak idején a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) érezhetően alakította a romániai magyar közvéleményt. Kezdetben az MNSZ reményeket fűzött a kiépülő új hatalomhoz, tárgyalási pozíciót keresett a hazai magyarság számára, aztán következett a leépülés, a többségi ígéretek be nem tartása. A kötet célja a valóság megismerése. Kiderült, hogy helyi szinten az MNSZ determináltabb volt, mint az országos vezetés. Az 1990 utáni román történetírás megfeledkezett a magyar kisebbségről, amelyhez legfeljebb azt a sémát csatlakoztatja, hogy a kommunizmust a magyarok és a zsidók hozták be az országba, és ezt még „megspékelik” a magyar irredentizmus nyomaival. Vitatható, hogy az MNSZ keretében milyen mértékben valósultak meg a Moszkvából és Bukarestből diktált pártérdekek. /Ö. I. B. : Érdekképviseletünk múltjáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./ „A Magyar Népi Szövetség története rendkívül összetett. Ebbe a bonyolult belső életbe nyújtanak betekintést a most nyilvánosságra hozott iratok” – jelezte Lönhárt Tamás egyetemi adjunktus az Érdekképviselet vagy pártpolitika? című forráskötetről. – Az MNSZ történetéből nemrég szintén könyvet író Lönhárt elmondta: tagadhatatlan, hogy a szövetségnek az illúziók és elvárások, illetve az elért eredmények közötti mérlege negatív. Az MNSZ az évek során, 1953-ban bekövetkezett megszűnéséig a Román Munkáspárt magyar tagozatává, azaz a kommunista hatalom magyar hivatalos szervévé vált. Olti Ágoston szavai szerint sokáig nem tudták, hogy az MNSZ iratanyaga egyáltalán megmaradt-e. „A véletlennek köszönhető, hogy ezek a források a birtokunkba kerültek, és arra törekedtünk, hogy a szervezet életét tükröző iratokat tegyük közzé” – mondta a Tismaneanu-jelentés összeállításában is tevékenykedő kutató. Nagy Mihály Zoltán elsősorban az EME-ének köszönte meg, hogy lehetővé tette a kutatást, és sajnálatát fejezte ki, hogy a mai „divat” a kutatóknak legfeljebb egy-másfél éves „projektek” keretében nyújt munkalehetőséget, holott „ennyi idő legfeljebb arra elegendő, hogy a kutató feltérképezze a keresett iratokat őrző levéltárakat és gyűjteményeket”. Elhangzott: az erdélyi magyar kutatók munkáit román nyelven is ki kell adni. /Benkő Levente: Tisztító források. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./ Megjegyzés: Lönhárt Tamás említett könyve: Uniunea Populara Maghiara in perioada instaurarii regimului comunist in Romania, Argonaut, Kolozsvár, 2008.

Erdélyi kiadók is jelen lesznek Budapesten a június 4-én kezdődő 80. Ünnepi Könyvhéten. A kolozsvári Koinónia, Kriterion, Polis, illetve Komp-Press kiadók mellett jelen lesz a marosvásárhelyi Mentor, a csíkszeredai Pro Print, illetve Pallas Akadémia is. A hagyományos fővárosi helyszínek – a Vörösmarty tér, a Deák Ferenc és a Váci utca – mellett idén is számos vidéki városban rendeznek könyvheti programokat. Balázs Imre József, a Korunk – Komp-Press Kiadó igazgatója elmondta, június 3-án a Bem moziban Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyvének volt a bemutatója. Megnyílt Paulovics László festőművész kamarakiállítása. /(köllő): Erdélyi kiadók a 80. Ünnepi Könyvhéten. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./

Immár nyolcvanadik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Ünnepi Könyvhetet, mely Európa legnagyobb hagyományra visszatekintő ilyen rendezvénye. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős könyvanyaggal vesznek részt a könyvhéten az erdélyi magyar kiadók. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó főleg szépirodalmi köteteket visz a könyvhétre. Az újdonságok mellett a nyolcvan éve született marosvásárhelyi drámaíró, Székely János három színművét gyűjtötték egybe: a Protestánsok, a Caligula helytartója és a Mórok című drámákat. Bajor Andor paródiáit, szatíráit a Füstöl az acélkalapács című kötetben adták ki. Az idén hetvenéves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár című kötete közel 150 verset tartalmaz, ott lesz Egyed Emese Szabadító versek című versgyűjteménye is. Magyar Zoltán, az MTA néprajzkutató intézetének munkatársa, Szilágysági dekameron címmel egy szilágysámsoni térfás, népi elbeszéléseket tartalmazó kötetet állított össze. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó Balla Zsófia, Kenéz Ferenc, Kozma Mária, Pomogáts Béla és Sarány István köteteivel lesz jelen, továbbá a Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási dosszié. 1987–1989 című kötetével, Ambrus Imre Színek és helyszínek Alfalutól Budapestig, Hegedűs Imre-János: Benedek Elek (monográfia), valamint Molnár Gusztáv Volt Európának egy különös tartománya című munkájával. A Korunk – Komp-Press Kiadó kínálatában van Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyve, a kiadó Ariadné Könyvek című sorozatának ötvenedik darabja Visky András Megváltozhat-e egy ember című könyve. A kolozsvári Koinónia Kiadó széles kínálattal érkezett a könyvhétre, a már ismert szerzőik mellett első kötetes munkatársaikat is bemutatják. Máté Angi első kötetes szerző Mamó című könyvével „berobbant az irodalmi életbe”. A szintén kolozsvári Polis Könyvkiadó könyvújdonságként közös dobozban, Gy. Szabó Béla fametszeteivel illusztrálva, két kis Reményik-kötetet ajánl: a Sóhaj a mindenségért címet viselő versválogatást és a Vércsöppek a hóban című, eddig meg nem jelent prózai alkotásokat tartalmazó könyvet. Emellett a kiadó régebbi könyvei közül is többet megtalálhatnak majd az érdeklődők, úgy mint Gaal Görgy Képes Kolozsvár című könyvét, valamint Murádin Jenő művészettörténész A kolozsvári Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János című könyvének fotókkal gazdagított újrakiadását. A Benkő Levente gondozásában megjelent Az őszinteség két napja című könyv az 1956. szeptember 29–30-i kolozsvári gyűléssorozat jegyzőkönyveit tartalmazza. A könyvhéten két standon szerepel az erdélyi kínálat, az egyiken a Gokart, a Komp-Press, a Pro-Print és a Mentor állít ki, a másikon pedig a Kriterion, a Koinónia és a Polis könyvei szerepelnek. /Erdélyi kiadók a magyarországi könyvhéten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./

Tavaly ősszel, a marosvásárhelyi könyvfesztiválon megjelent a színen Csíkszereda negyedik (!) nagyobb könyvkiadója, a Pallas-Akadémia, a Pro Print, a Székelyföld folyóirat működtette Hargita kiadóvállalat mellett a Bookart. Addig is jelentettek meg könyveket, Markó Béla gyermekverseinek színes sorozatát (A pinty és a többiek, Miért lassú a csiga, A hold fogyókúrája), és Hány életünk volt címmel kiadtak egy válogatást is Markó legszebb szonettjeiből. Egyértelműen Markó gyermekverseinek és verseinek kiadását vállalták fel, a sorozat valószínűleg folytatódik. – A Hajdú Áron vezette Alutus Nyomda nagy gondot fordít a könyvek szép kiállítására. A Bookart adta ki Kövi Sára Balettka című kecses kis kötetét a szerző verseivel és rajzaival. A kiadó eddig legnagyobb teljesítménye Dieter Schlesak Capesius, az auschwitzi patikus című könyve Hajdú Farkas Zoltán fordításában. Az Erdélyi létlap egy sajátos antológia: a Látó folyóirat két tematikus számának anyagából válogatott Láng Zsolt. Megjelentet a kiadó tanulmányokat is, így Tánczos Vilmos Elfelejtett szavak című kötete ,,egy csíki székely ember nyelvéről és világképéről” ad számot. Kiadnak jelenkori prózaírókat is: Szabó Róbert Csaba Kutyák birodalma című novelláskötetét és Selyem Zsuzsa Mire vársz? című prózakötetét. /Bogdán László: Közelképek a Bookart Kiadóról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

Makkai Ádám a kiválasztottak közül való. Édesanyja, a nagyszerű író, Ignácz Rózsa tudta ezt. Ezért mondta az 1956-os forradalom és szabadságharc szovjet mintájú letiprásakor, eredj, fiam, önmagad megvalósítása irányába, ki a hazátlan országból. Megjelent Makkai Ádám összegyűjtött verseinek könyve (Jézus és a démonok imája, Atlantis-Centaur, Pro Print, Csíkszereda, 2009), és jellemző, hogy nem Magyarországon, de Csíkszeredában látott napvilágot. Makkai több földrészen s több egyetemen tanított, tanít. Makkai verseiben megjelent Horn Gyula is, az 1956-os géppisztolyos nemzetáruló, majd 1994–98 között miniszterelnök. Egyes pesti szerkesztőcskék rámondják, hogy itt, ott pulbicisztika ízű, pl. amikor horngyulázik. Követni őt nem tudják, elásni igen, ma is. /Czegő Zoltán: Költő, az éggel is vitázó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

„Beder Tibor új könyvének gerince annak a történelmünket és kortársi világunkat bekalandozó folyamatnak a feltárása, amely az egykor magyar többségű térségek históriai lefaragását és elvesztését jeleníti meg, és a veszteségek ellenére a mégis megmaradás, a mégis itt maradás parancsát követi” – írta Sylvester Lajos a mű előszavában. Beder Tibor Apadó fájdalom /Pro-Print Kiadó, Csíkszereda/ című munkája a szerző hetedik könyve, múltidézés hiteles forrásanyaggal alátámasztva. /Beder Tibor: Apadó fájdalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 23./

Marosvásárhelyen, a Színházművészeti Egyetem Stúdiószínházában Kuszálik Péter Purgatórium /Pro-Print Kiadó, Csíkszereda/ című kötetét mutatta be a múlt héten. A Sütő Andrásról szóló munka alcíme: vitairat. Kuszálik Péter kifejtette: „A könyv anyagát régóta gyűjtöm: mítoszrombolási céllal. ” „Én mint bibliográfus és pamfletíró úgy gondoltam, néhány dolgot meg kell mondani, és ezekből a mítoszokból vissza kell faragni azt, ami istenné akar tenni egy embert. ” Kuszálik Péter beletette könyvébe a 2005-ben zajlott Földes-vita általa írt tizenegy cikkét is. Annak idején, amikor a Földes-vita zajlott, Kuszálik Péter jelezte, ő lesz az advocatus diaboli, azokkal az irodalomtörténészekkel szemben, akik védték Sütő Andrást. Sütő András „egy csomó mindent megpróbált letagadni. ” Azonban Kuszálik ezeket közzétette. /Antal Erika: Purgatóriumban Sütő András. Interjú Kuszálik Péter bibliográfussal, a Sütőről szóló vitairat szerzőjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./

Bogdán László az első Ignácz Rózsa-konferencián az írónő szülővárosában, Kovásznán ,,perújrafelvételről” beszélt, s ma is úgy gondolja, nem minden alap nélkül, Ignácz Rózsa terjedelmes életműve kapcsán akkor még csak tárgyalások folytak arról, hogy a méltatlanul elfeledett írónő összegyűjtött műveinek kiadását elkezdi a csíkszeredai Pro Print Kiadó. Addig a budapesti Püski Kiadónál jelent meg néhány régebbi nagy sikerű s néhány újabb, kéziratban maradt regénye. Azután a Pro Printnél megkezdődött az összkiadás, régi népszerű regények, a Róza leányasszony, az Urak, úrfiak mellett kiadták egyik főművét, a negyven évig kéziratban maradt, az ötvenes évek embertelen viszonyait leleplező, A vádlott – 1950-1952 című regényt, vagy a nem kisebb író, mint Kodolányi János által remekműnek tartott, Szent Lászlót megidéző Ünnepi férfiút. A sorozat folytatódik most Ignácz Rózsa születésének századik évfordulójára a Pro Printnél megjelent, régóta esedékes Emlékkönyv, az író fia, Makkai Ádám közreműködésével, Neményi László szerkesztésében. Az írónő műveinek újrakiadásával, néhány nagy empátiával megírt tanulmánnyal a perújrafelvétel megkezdődött. Most az Emlékkönyv után egy Ignácz Rózsa-biográfia s egy -monográfia lenne soron. /Bogdán László: Ignácz Rózsa emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./

Többen kérdezték Kincses Elődtől, mit szól Kuszálik Péternek a Sütő Andrásról írott legújabb irományához (Purgatórium, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009). Sütő András tevékenységét Kuszálik is két fő szakaszra bontja, a második szakasz 1970-től, Az anyám könnyű álmot ígér megjelenésétől számítható. Azoknak, akik a nyílt elnyomás időszakában olvasták a művet, nem kell bizonygatni, hogy milyen katartikus élményt jelentett. Sütő András 1970 előtti korszakáról kortársai sokat írtak, ezzel az időszakkal nem foglalkozik, írta Kincses Előd, de nem hagyhatja szó nélkül Kuszáliknak az 1970 utáni időszakkal kapcsolatos tévedéseit, inszinuációit. Kuszálik hosszú oldalakon keresztül bizonygatja azt a koncepciós álláspontját, hogy Sütő Andrást a román kommunista hatalom részéről tulajdonképpen semmilyen retorzió sem érte. Ezzel szemben a nyolcvanas években már az is bűnnek számított, ha valaki baráti viszonyt ápolt a neves íróval. Kincses állítását saját szekuritátés megfigyelési dossziéjából származó, a Maros megyei pártvezetésnek szánt jelentéssel támasztja alá, amelyet az akkori megyei parancsnok, Constantin Ioana vezérőrnagy jegyzett. A következőket állította: „a fentnevezett (Kincses Előd) a nacionalista megnyilvánulásairól ismert Sütő András íróhoz közeli személy, családilag látogatják egymást és gyakran találkoznak más, külföldön és belföldön hasonlóan megnyilvánuló alakokkal, elsősorban a Magyar N. K. -ból. ” A parancsnok a jellemzést a következőképpen zárja: „véleményünk szerint (Kincses Előd) ellenséges viselkedése és az a magatartás, amely jellemzi, nem egyeztethető össze a Maros Megyei Ügyvédi Kamara alelnöki tisztségével. ” Ebből a tisztségéből le is váltották, és helyette egy olyan magyar kollégát választottak, aki nem volt Sütő András barátja. Kincses édesanyja ruhásszekrényébe rejtette el – az író kérésére – azokat az írásokat, amelyeket Sütő András meg akart óvni egy esetleges házkutatás esetén. A fordulat évének őszén pedig édesanyja hetente látogatta a Sütő családot és csak tőle tudhatta meg – telefonon – a Budapesten élő Ágnes lányuk azt, hogy apja egyelőre szabadlábon van, mivel Sütő Andrást telefonon külföldről nem lehetett hívni! Elfogadhatatlan kuszáliki okfejtés az 1990-es marosvásárhelyi fekete március történelemhamisító bemutatása. A szerző két olyan „tekintélyre” hivatkozik, akik történetesen Kolozsváron élték át a pogromkísérletet. Gáll Ernőtől idézte: „a pogrom, amelynek kockázatát – mint néhány nappal ezelőtt írtam – Sütő kész volt vállalni, kitört és egyik áldozata éppen ő lett, akit félig agyonvertek és fél szemét is elvesztette” és „emlékezzünk csak Szabó Gyula mondására (1992-ből): „aki bottal köszön, annak doronggal felelnek”. Kuszálik azzal is dicsekedett, hogy március 20-án nem volt ott a főtéren, mivel voksait „a parlamentáris demokrácia elsőbbségét vallókra” adja. Abban az időben Romániának nem is volt parlamentje, a későbbiekben az általa létrehozott parlamenti rendszert maga Ion Iliescu volt államelnök is eredeti, „originális” demokráciaként határozta meg. A marosvásárhelyiek jól emlékeznek arra, hogy 1990 januárjától milyen magyarellenes uszításba kezdett az akkor egyetlen helyi román napilap, a Cuvantul Liber és a bukaresti televízió, noha akkor még szó sem volt a Kuszálik által elítélt február 10-i gyertyás-könyves tüntetésről. És azt is illene tudnia, hogy néhány román értelmiségi, egy nappal azután, hogy 1989. december 26-án aláírta a „Barátság platformját”, a Papiu líceum tanári szobájában létrehozta a Vatra Romaneascat! Sütő András 1990. március 19-én nem „bottal köszönt”, hanem az RMDSZ-székház előtt a Kincses Előd lemondatása ellen utcai tüntetésre készülő, elég jelentős számú magyart arról győzte meg, hogy menjenek haza, mert nem akarnak erőszakos összecsapásokat. Ezt a közismert, nagy nyilvánosság előtt történt Sütő-beszédet meg nem történtté tenni valóban csak egy „ördög”(i) ügyvéd teheti, egy igazi ügyvéd teljesen elveszítené a hitelét. Még egy tipikus, felelőtlen kuszáliki szurka-piszka: a Sütő András Baráti Egyesületről lábjegyzetben közli: „Marosvásárhelyen 2008 júniusában létrehozott szűk körű társaság alakuló ülésén mérges vita alakult ki arról, hogy ki a legérdemesebb az egyesület vezetésére”. Az egyesület alapító okiratát Kincses szerkesztette, ott volt az alakuló ülésen, egyáltalán nem volt vita arról, hogy ki legyen az elnök, mindnyájan az egyesület megalapításának ötletgazdáját, Sütő régi barátját és harcostársát, Nagy Pált kérték, hogy vállalja el e tisztséget, amit rövid szabódás után meg is tett. Kuszálik még azt is hozzáfűzte, hogy e kis epizódhoz illő a közismert mondás: „a nagy emberek sírján dudva terem és barátok”. Kincses megkérdezi: ki itt a dudva és ki a barát? /Kincses Előd: Az ördög ügyvédje és a tények. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12., újraközölte: Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

Kuszálik Péter nemrég megjelent kötetében (Purgatórium. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009) a Sütő-életmű kutatóit és monográfusait felülbírálva képletes pert indított, megkérdőjelezve Sütő András irodalomtörténeti besorolásának eddigi eredményeit. Azokat a kutatókat, akik a 2005-ben lezajló Földes-vitában is megszólaltak (lásd Ablonczy László, Bertha Zoltán, Görömbei András, Márkus Béla, Cs. Nagy Ibolya írásait A Hét 2005 első félévi számaiban) Kuszálik Péter képletesen védőügyvédeknek tekinti Sütő András „szentté avatási perében”, ő pedig az advocatus diaboli, aki a terhelő bizonyítékokat sorolja fel. A tárgyalás hitelét megrendíti, ha az ügyész a vádirat előterjesztését többször megszakítva hol pamfletíróként humorizál a vádpontok kapcsán, hol rövid részleteket árul el az előre elhatározott ítéletből. Ezért a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Művelődési Egyesület november 19-én tartandó beszélgetőestje nem a vád és nem az ítéletmondás fóruma kíván lenni. A beszélgetést felvezetője Stefano Bottoni történész. /Lázok János: Az esküdtszéké a szó. A Bethlen Gábor Művelődési Egyesület vitaestje. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez /Pro-Print, Csíkszereda, 2009/ című könyvéből vett egyik követi jelentést idézte a lap. Az 1949. november 12-én kelt bizalmas követi jelentés beszámolt arról, hogy Kolozsváron nagy feltűnést keltő letartóztatások történtek. Letartóztatták a következőket: Méliusz-Nelovankovics József, a Magyar Nemzeti Színház rendezője, Kurkó Gyárfás, az MNSZ intézőbizottságának tagja, országgyűlési képviselő, Balogh Edgár, a Bolyai Egyetem rektora, országgyűlési képviselő, Szász Pál, az EMGE volt elnöke, továbbá Bikfalvi és Kálmán egyetemi tanárok. Kurkó Gyárfás 1947 végéig az MNSZ elnöke volt, leváltása után a szervezet titkárságának tagja maradt, az 1948 decemberi intézőbizottsági ülésen azonban már csak a százas intézőbizottságba választották be. Az erdélyi magyarság szemében ő a legnépszerűbb politikus. Általában tisztakezű, becsületes embernek ismerték. Önéletrajzi regénye, a „Nehéz kenyér”, melyet az Állami Könyvkiadó adott ki, általában jó kritikát kapott. /Széll Jenő követ jelentése Kállai Gyula külügyminiszternek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./

Bibliográfia Sütő András életművéről
A XX. század erdélyi irodalmának történeti szociológiája a szakirodalomban csak rendkívül felületesen van feldolgozva, bemutatva, rengeteg fontos, személyeket és csoportokat is érintő összefüggést mindmáig nem, vagy csak részben ismerünk, ismerhetünk. Az irodalom intézményrendszerének tényleges működéséről, politikai meghatározottságának, hatalmi mechanizmusainak összetevőiről, kvázi-autonóm működésének lehetőségei köreiről például mindmáig kevés megbízható adattal rendelkezünk – ha tehát valaki egy központi szereplőnek műveit, recepcióját, szerepköreit kívánja vizsgálni, eleve számolnia kell több-kevesebb megbízhatatlan vagy nem eléggé megalapozott tényezővel is. Egy életmű- bibliográfia ebben a bizonytalanságban nyújt hathatós segítséget. Segít eligazodni s ad biztos fogódzókat, legalább a nyomtatásban megjelent szövegekre, dokumentumokra építve, egy átfogóbb és megbízhatóbb kép kialakítása érdekében – olvassuk Boka Lászlótól a Előszóban. Kuszálik Pétert gyakorlatias szempont vezérelte, átlátható szerkezetre törekedett, ezért a komoly, tudományos 'hozadék' mellett egyben 'olvasóbarát' a bibliográfia, elsődlegesen a felhasználói szempontokat veszi figyelembe. "Két nagy egységbe, 8 illetve 4 önálló csoportba sorolva, a Sütőtől (8 csoportban, A-tól H-ig) származó, és a Sütőről (4 csoportban, P-től S-ig) szóló (szak)irodalmat tárja elénk. A többszerzős vagy gyűjteményes kötetekben, antológiákban, színpadon, filmvásznon, képernyőn, rádióban, hanglemezen megjelent művek és változatok, forgatókönyvek mellett a tévés és rádiós nyilatkozatok is szerepelnek, de feltétlen pozitívum, hogy helyet kapott a tankönyvbeli szereplés is. A második rész hatalmas gyűjtése a fogadtatás alakzatait összegzi, az időszaki kiadványokban megjelent szövegkritikai értékelések, illetve a kanonikus kritika fényében."
A bibliográfia használatát mutatók könnyítik. Aki hozzájut, értelemszerűen el kell sajátítania használati módját is. "Külön hangsúlyozandó – emeli ki Boka László –, hogy a Sütő-műveket összegző részt követő ismertetések időrendi felsorolása nem csupán pontos, de érdekfeszítő képet is nyújt egyes művek korabeli recepciójáról Erdélyben, Magyarországon vagy világszerte. A recepciótörténeti, hatástörténeti szempontokon túl a bibliográfia felbecsülhetetlen jelentőségét a logikus, áttekinthető felépítés és az időrendiség mellett egyértelműen az annotációk adják. Az időszaki kiadvá-nyokban megjelent írásokat követő gyakori annotációk nem csak arról tanúskodnak, hogy a tételek feldolgozása döntő többségükben valóban kézbevétel útján történt, de komoly értékkel bírnak az életmű kutatói számára is. Kuszálik Péter ugyanis bibliográfiai tételleírásai mentén rendre felhívja a figyelmet a téves lexikon-szócikkeket, életrajzi adatokat továbbéltető forrásokra, művek megjelenésére vagy bemutatójára utaló tévedésekre, figyelmetlenségekre, közhiedelmek pontatlanságára is."
A munkát hatalmas mérföldkőként méltatja Boka László. "Majdani kiegészítése vélhetően a kritikai kiadás feladata lesz, melynek – már most jól látható – számtalan tennivalója, feladata akadhat még. Elkészültéhez mindenesetre megkerülhetetlen segítség, valódi alapmű Kuszálik Péter munkája." (Sütő András életműve. Annotált bibliográfia. Összeállította: Kuszálik Péter. OSZK – Pro-Print Könyvkiadó Budapest – Csíkszereda, 2009)
B. D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Többismeretes egyenlet
Kisadorjáni Szilágyi Domokos könyve, a Bűntelenül büntetve1 egy igaz ember élettörténete, akire egyszer csak rápillant a történelem, akarom mondani az önkény, az aljasság, a zsarnok helyi hatalma.
Az emlékirat önmagában még nem vádirat. De nem is a keresztyéni megbocsátás eszköze. Egy sors emlékezete. Egy áldozat tapasztalatainak párlata. Koncentrátuma, ahol az idő gyorsabban telik, mint bármikor előtte, ahol az idő sokszor fájdalmasabb, mint a megélés áramlatában, csepegős lélekromboló unalmában.
Ugyanis az emlékiratból a lélektani hadviselés szabályos leírása bontakozik ki. Nincs benne fizikai erőszak, csak utalás történik rá, a szerző következtet erre az őrizetesek, elítéltek, zárkainformátorok állapotából, szavaiból, a pszichikai kényszerként ("serkentő") alkalmazott fenyegetésekből. Az undorig ismételt bornírt kérdések, a letartóztatott magára hagyása, a tökéletes izoláció, az irányított zajforrások koreográfiája, a sötét szemüveg és a magánzárka, a tehetetlenség, az őrületbe kergetés szisztematikus kísérletei, a cellatársi vallató "vigasztalások" és a tökélyre vitt delatio a hatvanas évek modernebb szekus módszertanát uralták.
A kötet arról szól, miként keletkezik a harag, a megszégyenülésből a bosszú, a meg nem gondolt gondolat, a bűnösség (bal)vélelme, a vélelemből a vád alá helyezés, az áldozattá válás, miként működik az alpári, a banális, a maszatoló, mocskoló, bekormozó, ölni kész képzelet és lelki gyarlóság, a bűnösségnek az akaratlagosságból fakadó mechanizmusa.
A kötet arról szól, miféle jogosítványai vannak a hatalomnak egy diktatúrában, milyen kádereket toboroz, enged szabadjára, hagy sokoldalúan fejlett szadizmussal rendelkező egyedeket emberéletekkel játszadozni. A szerző naponta megbizonyosodhatott arról, micsoda rejtett képességek rejtőznek az emberi lénynek látszó főrangú emlősökben. A szerző kivételességét jelzi, hogy ennek ellenére sem csalódott az emberiség egészében. Holott, ha ez velem történik, én bizonyos, hogy menthetetlenül embergyűlölővé válok.
A Szilágyi-ügy, amely eredeti állapotában a köztörvényesség fogalmát és körét teljesen kimeríti, a "szekus szakértelem" nyomán átlépi ezt a körlethatárt és a politikai koholmányok sorát gazdagítja. (Érdekes módon 1956 után a "magyar vonal", a románellenesség vádjai nem kapnak olyan erős hangsúlyt, mint ahogy ez várható lett volna a csapda megszerkesztésének lendületében. Valamiért ez a vonatkozás a könyv szerint haloványabb. Sokkal erősebb a szovjetellenesség hangoztatása.)
Arról kapunk hiteles látleletet – igaz, csak alulnézetből, az áldozat szemszögéből –, miként válik a megbocsátás és elnéző emberiesség politikai szörnyűséggé. Hogyan dagad a banalitás államellenes összesküvéssé, miként válik a hazugság mint megélhetési forma mindenható eszközzé a hatalom birtokosai kezében. Az eszme győzelme a józan ész fölött.
Ha egyáltalán még érdekel bennünket a múlt.
Ámbátor érdekelhetne, hiszen apáinkkal, nagyapáinkkal történt meg, családokat, baráti kapcsolatokat, bajtársiasságot, szolidaritást, szomszédsági viszonyokat, összetartozást rombolt szét. A gyanú árnyékában a közrettegés éveit eleveníti fel. Tanulságul. Kérdőjellel is.
A könyv előszava (László Márton és Stefano Bottoni jegyzi) néhány érdekes tipológiai sajátosságra utal az emlékiratok kapcsán. Szinte nevetségesnek tűnnek a vádak: a nyugati gépek dicsérete, a Székely himnusz eldanolása, az újságok valóságtartalmának empirikus bírálata. A szovjetellenesség. Mindez akkor, amikor a központi pártvezetés, a beavatottak köre már kész tényként kezeli a Szovjetunióval való viszony megtörésének szükségességét. Marosvásárhelyen a Sztálin nélküli sztalinizmus még mindig a politika létezésmódja. Újabb példával gyarapszik a létező szocialista rendszer kétarcúsága: egyet mond a hatalom és mást gondol, de szigorúan tilos a kártyákba belesni. Szigorúan tilos az igazság idő előtti kimondása.
Egészen pontosan az igazság kimondható vádpontként. A biztonsági szolgálatok pribékjei tisztában vannak a viszonyokkal, a közönség hangulatával, a rossz életkörülményekkel, a hiányokkal, a hazugság kötelező vállalásával, a vacak gépekkel, a hamis eredményekkel, a propaganda agyament futamaival, de ezeket a vádlottak szájába, dossziéjába helyezve mondják ki. Ha nem lenne olyan tragikus, még nevetni is tudnánk. Amint azt a román közmondás tartja: a vétkes szája/nyelve igazságot szól. Hisszük, hogy ugyanez volt a pribékek véleménye is a szocializmusról. Miként ezt a korabeli vicc is példabeszéddé kerekítette.
"Mondd kérlek, mi a véleményed a szocializmusról?
Ami neked.
Akkor, kérlek, le vagy tartóztatva."
S ott és akkor, az utókor nem felejtésében a letartóztatás, a megkínzatás, az elítéltetés, a börtönévek már kívül esnek a tréfa kategóriáján és az emberiesség fogalmán is. A letűnt rendszer – közismert – sokkal jobban szerette a köztörvényes bűnözők bunkóságát, az őt meglopók, sikkasztók, csalók, a rablógyilkosok, családirtók társaságát, mint azokat, akik az eszmék síkján tagadták a rendszer legitimációját. (Ez utóbbi volt a félelmetes ellenség. Ennek megsemmisítése volt a cél.)
A korszak morálját csöppet sem zavarta, sőt megtámogatta az, ha valaki számára a köztörvényes bűnök nem kecsegtettek méltó büntetéssel, menten áttolhatta a politika síkjára az igazság és igazságtalanság szolgáltatását. Nincsenek igazán védőügyvédek, hiszen akik védőkként győzelmet aratnak a szocialista bíróságon, a katonai törvényszéken, azokat késedelem nélkül rabosítják. (A hamis vádak nagy alkotói fantáziára utalnak.)
A kínzások sora végtelen. Ebben nagyon nagy utat járt be az emberiség. Ugyanis az 1945-1964 között uralmon levők korábban maguk is börtönben, táborokban sínylődtek. Gyűlölték egykori rabtartóikat, de módszereiket, a velük szemben alkalmazott kegyetlenkedéseket tökéletesen elsajátították. Továbbfejlesztették. Azokat a rémképeket – feltélezhetően – , amelyeket két vallatás között elképzeltek, de valamiért a tökéletlen vallatók elfelejtettek megvalósítani, a szeku szakemberei, midőn lehetőséget kaptak a bosszúszomj kielégítésére, saját foglyaikon próbálták ki. A szadizmus nagy fesztiválja zajlik évtizedeken keresztül.
És ami nagyon fontos: a vallatók, a hatalmat bitorló, gyarló és szadista szereplők között sokkal nagyobb számban fordulnak elő magyarok, mint másutt a Román Népköztársaságban. Nosztalgikusoknak üzenem, a MAT erről is szólt.
Időben már a nagy perek után vagyunk, időben egyre közelebb az első amnesztiához, miközben a rendszer feszessége alig enged. A gyűlölködés rutinja erősebb, mint bármi más. Az ebnek konc kell. A rendszer utálja a koplalást.
Engem napok, hónapok óta az foglalkoztat: Miért a megbocsátás? Mitől vagyunk ilyen nagyvonalúak? Az égi büntetés bevárása az időtlenségig tolja ki a büntetés- végrehajtás határait. Miért kell szeretni a hóhérokat?
A könyv izgalmát a jó stíluson kívül számomra olyan szubjektív körülmény is fokozta, hogy nem nyomtatott kötet alakban került a kezembe, hanem számítógépes kézirat formájában. Mintha én olvastam volna először, holott tudom, hogy több lektor és véleményező, kiadói ember kezén is átment.
Sebestyén Mihály
Kisadorjáni Szilágyi Domokos: Bűntelenül büntetve /ProPrint, Csíkszereda, 2010/
A szerzőt 1963-ban letartóztatták, 3 évre ítélték. 1964-ben az amnesztiával szabadult.
Népújság (Marosvásárhely)

Hangulatjelentések, avagy Fecseg a felszín, hallgat a mély?
Romániában hangulatjelentések 1989. december 21-ig, sőt, azt követően is készültek. A posztkommunista hatalomátmentés és a magyarellenes hisztériakeltés nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elegendő utalnunk a hírhedt Har—Kov-jelentésre. Sajnos, Romániában még nem jelent meg olyan összefoglaló kötet, mint amilyent Katona Csaba és Rácz Attila szerkesztésében Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig címmel a napokban vehetett kezébe a magyarországi olvasó.
Háromszék népének 1956. októberi-novemberi valódi hangulatáról a leghitelesebb ,,jelentést” nem a pártapparátus munkatársai, a Szekuritáté készítette, hanem egy erdővidéki, Magyarhermányban született gazdálkodó és élete végéig helyben maradó autodidakta helytörténész, Máthé János (1898—1986). Szülőfalujában végezte az általános iskola kötelező osztályait, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lett. Négy év után anyagi okok miatt kénytelen félbeszakítani tanulmányait. Az első világháború frontszolgálata után, a ,,román világban” szülőfaluja egyik vezetője. 1940 és 1944 között az Erdélyi Párt helyi szervezetének elnöke. Máthé János kutatásai — akárcsak a Székelyföld különböző településein élő sorstársaié, többek között a korondi István Lajosé — fontos és nélkülözhetetlen részei nemcsak a helytörténetnek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. Nagyobb lélegzetű művei — Magyarhermány monográfiája, 245 oldal; A régi székelység részvétele az 1848/1849. évi szabadságharcban, 365 oldal — csak 1990 után jelenhettek meg. A Szekuritáté 1953-tól haláláig állandó megfigyelés alatt tartotta, több kéziratát elkobozta. Szerencsére, szerencsénkre a román titkosrendőrség semmit nem tudott a Magyarhermány kronológiája, 1944—1964 című kéziratról, mely 2008-ban László Márton történész gondozásában a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot. A 319 oldalas kötet Háromszék forradalmi hangulatáról, a magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzésről is az egyik leghitelesebb dokumentum. Máthé János még azt is feljegyezte: a magyar erjedési folyamat és forradalom hatására szüntették meg a kuláklistákat, a kötelező termény-, illetve húsbeszolgáltatást. Úgy írta meg Magyarhermány történelmi kronológiáját, hogy pontosan tudta: ha elkapják, az életével fizet. Azokban a vészterhes években a rendszerről ilyen kemény hangú véleményt nagyon kevesen vetettek papírra. Minden bizonnyal a Háromszék olvasói számára is a reveláció erejével hatna, ha folytatásokban olvashatnák a szülőföldjük történetének két drámai évtizedét bemutató hiteles kronológiát. (A Megyei Tükör már 1969-ben közölt részleteket belőle — szerk. megj.) „A rajoni néptanács 5221/I/956. számú átirata alapján értesítettek, hogy a kuláknévjegyzékből törölve lettünk (1956.) október 23-án. Ezzel lezárult a vörös uralom esztelen emberüldözésének (magyar)hermányi, nyolc évig tartott korszaka.” 1956. november
,,Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves tagságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzet-visszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. Éppen, mint az 1940. évi bécsi döntés idején, ezekben a napokban is szünetelt minden munka. Türelmetlenül vártuk az újabb és újabb híradásokat, s az elszenvedett gyötrések néma tűréséből, bár figyelve és fojtott hangon, már feltört a számadásra készülés hangja: Na, tolvajok, most imádkozzatok! Sajnos — a keleti hóhér —, akár egy évszázaddal előbb, most is vérbe fojtotta a szabadulásra törekvő megmozdulást. Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére.” 1956. december 30-i bejegyzés:
,,A magyarországi robbanás hangjától a bukaresti zsarnokok is megijedtek. Kínos töprengések közben kényszerültek az évek óta ömlő ingyenjavak nagy részéről lemondani. Megszüntették a búza, árpa, zab, kukorica, pityóka, széna, tej kényszerű beszolgáltatását.” (az Előre 1956. december 30-i, 31-i számai) Az RMP Központi Vezetősége által megrendelt napi hangulatjelentések hasonlítottak Máthé János naplóbejegyzéseihez. Az 1956. október 29-i például arról számolt be, hogy Torja községben (Kézdivásárhely rajonban) és Marossárpatakon (Marosvásárhely rajonban) a kollektív gazdaságok és társulások ellen tiltakoztak. Nagyon sok településen a kulákok (bár megszüntették a szégyenteljes listákat — T. Z.) megfenyegették a párttagokat. A Magyar Autonóm Tartomány községeiben, falvaiban és városaiban elterjedt a hír, hogy Marosvásárhelyen is kitört a forradalom. Minden bizonnyal e rémhír is szerepet játszott abban, hogy az egyik leglátványosabb magányos forradalmi tettre 1958. november 8-án éppen Sepsiszentgyörgy főterén került sor: az 1906. január 14-én Sepsiszentgyörgyön született, ,,félig székely, félig szász, vagy tán egészen az” Hubbes Márton, a helyi Kalász szeszgyár tisztviselője a munkahelyéről reggel azzal az indokkal kérezett el, hogy haza akar menni, mert a költözéshez — válófélben volt a feleségétől — el akarja készíteni a csomagját. Miután eltávozását engedélyezték, az egyik munkatársának bejelentette: hazamegy, magához veszi a piros-fehér-zöld zászlót, és végigvonul az éppen heti piacot tartó Sepsiszentgyörgy főterén. Elhatározását valóra is váltotta: a ház padlásáról levette a magyar nemzetiszínű zászlót — amelyet még a horthysta Magyarország idejéből őrzött meg —, s azzal kivonult az utcára, később a sógora meg egy másik polgár megállította, és hazavitték a lakására. Gáll József, Szávuly András és Timár Lajos tanúk kihallgatási jegyzőkönyveiből (a perirat 22., 23., 24. oldala) — mindannyian sepsiszentgyörgyiek — kiderül, hogy valamennyien látták az utcán végigvonulni Hubbes Márton vádlottat vállán a magyar zászlóval. Gáll József még azt is nyilatkozta: megkérdezte Hubbes Mártontól, hová megy, amire azt válaszolta: az irodába, hogy mindenkit megöljön. Demeter Benjámin tanú a kihallgatás során azt nyilatkozta (20—21. oldal): nevezett Hubbes Márton, amikor a munkahelyére ment, azt mondta neki: megy és elveszi a magyar zászlót, amivel kivonul a város főterére. Hubbes Mártont 1956. november 10-én tartóztatták le, a Szekuritáté külön autóval Marosvásárhelyre szállította. Bihari Imre hírhedt és szadista szekusszázados vallatta, aki a büntetőeljárás elindításakor nagy előszeretettel használta a smasszerek szokásos formuláját: ,,Mi, Bihari Emeric százados, a marosvásárhelyi 0421-es számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait, kijelentjük: a büntető törvénykönyv 327. szakasza 3. bekezdése alapján előírt bűncselekmény elkövetésével vádolható.” A vallatást és a kihallgatást hamar befejezték: a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1956. december 28-i marosvásárhelyi ,,kiszállásán” ítéletet is hozott. Első fokon a Btk. 323. szakasza 1. bekezdése előírásai alapján ,,felforgató tevékenység” vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. Hubbes Márton nagyobbik fia, Hubbes Marton Baptisto az azóta elhunyt Hamert Mihály kiváló marosvásárhelyi ügyvédet fogadta fel védőnek. Hamert Mihály fellebbezését elutasították, a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1957. február 21./324-es határozattal az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. Szamosújváron raboskodott, 1958. november 9-én szabadult. Ezt követően négy évet kényszerlakhelyen töltött a Călăraşi megyei Olaru faluban, ahonnan 1966. november 30-án térhetett haza. Egy ideig otthon, majd a kőhalmi Apeminnél dolgozott. 1976. február 7-én hunyt el. A lánya, Molnárné Hubbes Éva, a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtár nyugalmazott igazgatója e sorok írójának az édesapjára vonatkozó minden fontosabb adatot átadott. Ezek és a perirat alapján pontosan rekonstruálható Hubbes Márton életútja, és kiküszöbölhető a mítoszteremtésnek az a legendája — amely egyik, életfogytiglani kényszermunkára ítélt cellatársától származik —, miszerint a börtönben halt meg. Az tény: az ítélet és a kényszerlakhely nem csak Hubbes Márton életét törte derékba, hanem a gyerekei továbbtanulását is megnehezítette. Hubbes Márton — Márton és Paula fia — német nemzetiségű, hét gimnáziumi osztályt végzett sepsiszentgyörgyi lakos volt, a letartóztatásakor három gyerek édesapja, a Kalász nevű szeszgyár könyvelője. ,,Múltja” miatt került a Szekuritáté célkeresztjébe: 1940 és 1944 között tagja volt a Wolksbundnak. A brassói hadbíróság 1941-ben távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Azzal vádolták, hogy a horthysta Magyarország javára kémkedett. Ügyét 1946-ban újratárgyalták, és a vádak alól felmentették. Ennek ellenére a bélyeg egész életén át rajta maradt. Sepsiszentgyörgy két olyan ötvenhatos hőssel büszkélkedhet, aki félig szász származása ellenére magyarnak, székelynek vallotta magát, nemzeti érzését olyan hőfokon fejezte ki, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára. Ugyanis az 1970-ben tűzhalált halt, a börtönben a vallatások brutalitása ellen a nyelve levágásával tiltakozó Moyses Márton nagyajtai lakos is 1941-ben Sepsiszentgyörgyön született. A természetes asszimilációnak olyan különös tüneménye az ízig-vérig székellyé lett két férfi hőstette, amelyhez hasonlóakat csak az 1848—1849-es háromszéki önvédelem máig nagy tiszteletben tartott honvédjei követtek el. Az már a történelem keserű fintora, hogy e sorok írójának minden igyekezete ellenére sem Sepsiszentgyörgyön, sem Nagyajtán nem viseli valamelyik utca Hubbes Márton és Moyses Márton nevét. Hátha e megemlékezés rábírja az önkormányzatot, hogy Sepsiszentgyörgy lakói legújabb korunk mártírjainak is legalább egy utcanévvel méltó emléket állítsanak.
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közelmúltunk történelme
Két új kiadvány látott napvilágot a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál, amelyek az erdélyi magyarság közelmúltját dolgozzák fel történelmi szempontból. Az „Aranykorszak? A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája 1965–1974” /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011/ című kötet szerzője Novák Csaba Zoltán, az Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944–1953 /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009/ című munkát pedig Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston jegyzi.
A két kiadvány a Források a Romániai Magyarság Történelméhez sorozatban jelent meg, melyben a korábban nagy visszhangot kiváltó Máthé János-könyv, a Magyarhermány kronológiája is megjelent.
„A határon túli magyarság kutatásában három fő nézőpont létezik. Az egyik a szenvedéstörténeti megközelítés, amely a határon túli magyar közösségek mártír jellegére és sérelmeire fekteti a hangsúlyt. Az úgynevezett konfliktuskezelő nézőpont szerint a térség népei túl keveset tudnak egymásról és a felülről gerjesztett konfliktusok nehezítik meg az etnikumok együttélését. A harmadik típusú szemlélet a különböző (kisebbségi) közösségek változó hatások nyomán történő, minduntalan fel- és megújuló építkezéseként tekint a határon túli magyar közösségek történetére” – véli Novák Csaba Zoltán, az Aranykorszak? szerzője.
Szerinte a 1965– 1974 közötti korszak a maga változó bel- és külpolitikai kihívásaival számos új helyzetet teremtett a romániai magyarság számára. A párt és a nemzeti kisebbségek közötti kapcsolat az említett időszakban többször is átértékelődött.
Az Érdekképviselet vagy pártpolitika? című kiadványban a Magyar Népi Szövegség történetét vázolja fel a megalakulástól az 1953-as „önfeloszlatásig”. „A második világháborút követően az erdélyi magyarság politikai életének megszervezését egyrészt a térségben kizárólagos nagyhatalmi szerepet kivívó Szovjetunió érdekei határozták meg, másrészt az, hogy a kommunista segédlettel megalakított Magyar Népi Szövetség és annak vezetői az ország, a többségi pártvezetés magyarságpolitikáján belül mennyire tudtak érvényt szerezni saját kisebbségpolitikai elképzeléseiknek” – fejti ki Nagy Mihály Zoltán.
Holnap 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében mutatják be a két kiadványt. A szerzőkkel Bíró Béla egyetemi tanár és Boér Hunor könyvtáros-muzeológus beszélget. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyarságpolitikák a kommunizmus idején
Kettős könyvbemutató lesz csütörtökön (december 9.) 18 órától a Csíki Székely Múzeumban. Ismertetik a Pro Print Könyvkiadónál megjelent, Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston által összeállított kötetet, melynek címe Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953., valamint a szintén ennél a kiadónál megjelent Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? – A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája 1965–1974 című könyvet. A szerzőkkel Forró Albert és Orbán Zsolt beszélget.
A két kötet a kommunizmus különböző korszakaiban folytatott stratégiákat ismerteti. Amint Nagy Mihály Zoltántól megtudtuk, 2006-ban előkerült a Magyar Népi Szövetség irattára, gyakorlatilag ez ösztönözte a szerzőket, hogy mélyebben átvizsgálják a politikai párt történetéről fennmaradt iratokat, és a legfontosabbakat nyilvánosságra hozzák. Továbbá nagyon sok iratot válogattak be magyarországi irattárakból (Magyar Országos Levéltár, Politika Történeti Intézet Levéltára stb.), amelyek inkább a Magyar Kommunista Párttal ápolt kapcsolatokról szólnak. Romániai megyei levéltárakban talált iratokat is beválogattak, valamint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság által hozzáférhetővé tett néhány dokumentummal foglalkoztak.
Érdekes következtetésekre jutottak: „valójában 1945–1947 között a Magyar Népi Szövetség égisze alatt egyesek úgy gondolták, hogy megvalósulhat a romániai magyarság jogegyenlősége. Szövetséget is kötöttek a Román Kommunista Párttal, melyben egyenrangú félként tüntették fel őket. Sokan ekkor még abban bíztak, hogy sikerül megmenteni a magyar intézményrendszert, legyen szó kulturális vagy gazdasági rendszerről, de 1947-től a román belpolitikai és a nemzetközi helyzet megváltozása következtében megbomlott a szövetség. Ezután a magyar politikai szervezet keretében mind olyan személyek kerültek előtérbe, akik az előbb említett vagyonok államosításán dolgoztak, és már nem a magyar érdekképviselet volt a lényeg.”
Mélyen tanulmányozták persze, a Román Kommunista Párt és nagyban az állam nemzetiségpolitikáját. Olyan személyekről is szó esik, akik a baloldali ideológia mentén próbálják védeni a magyar érdekeket.
„Valójában az derül ki ezekből az iratokból, hogy bármilyen korszakról is legyen szó, akár baloldali, akár jobboldali pártok irányítottak, a nemzetiségi sérelmek szinte azonosak. Persze, a pártok is az államtól független nemzeti intézményrendszer kiépítésén szorgoskodnak. Nekem ez a legfontosabb tanulság” – összegzett Nagy Mihály Zoltán.
Az Aranykorszakról szóló kötet esetében az előszóból idézünk:
„A határon túli magyarság kutatásában három fő nézőpont létezik. Az egyik a szenvedéstörténeti megközelítés, amely a határon túli magyar közösségek mártír jellegére és sérelmeire fekteti a hangsúlyt. Az ún. konfliktuskezelő nézőpont szerint a térség népei túl keveset tudnak egymásról, és a felülről gerjesztett konfliktusok nehezítik meg az etnikumok együttélését. A harmadik típusú szemlélet a különböző (kisebbségi) közösségek változó hatások nyomán történő minduntalan fel- és megújuló építkezéseként tekint a határon túli magyar közösségek történetére.
Magyarságpolitikán az RKP nemzetiségpolitikájának azt a szegmensét értjük, amely közvetlen vagy közvetett módon kihatással volt a romániai magyarság életére. A magyarságpolitika szerves része volt a párt nemzetiségpolitikájának, ugyanakkor több partikuláris elemet is tartalmazott. Megnyilvánulásainak intenzitását az adott kül- és belpolitikai helyzet befolyásolta, emelte az RKP politikájának fontos tényezőjévé vagy éppenséggel mellőzött kérdésévé.
Elemzésünkben nem szándékoztunk megírni a romániai magyarság 1965–1974 közötti politika- és intézménytörténetét vagy épp sérelemkatalógusát. Ez, a tematikus, mikrotörténeti kutatások jelenlegi mozaikszerű állapotából kiindulva egyelőre nem is lehetséges. Elsődleges szempontunk az volt, hogy a rendelkezésünkre álló források alapján felvázoljuk az RKP magyarságpolitikájának alakulását, változásait, ok-okozati összefüggéseit, kihatásait a romániai magyarság társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életére. Pontosabban, az érdekelt, hogy milyen külső és belső tényezők alakították a pártnak a kisebbségekhez való viszonyulását, milyen reakciókat, viszonyulásokat váltott ki ez az érintett közösségekben, és ezen változó ideológiai, politikai hatások közepette, a mindenkori kisebbségi elit hogyan, milyen stratégiákkal próbált meg-, illetve újjászerveződni, megfelelni az újabb és újabb feladatoknak.”
A szerzőkről:
Nagy Mihály Zoltán 1999-ben szerzett oklevelet a Pécsi Tudományegyetemen. Ugyanott az „Európa és a magyarság a 18–20. században” Újkori és Modernkori Történeti Program doktorandusa. 2000-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézetének tudományos munkatársa, 2008-tól a romániai Vallásügyi Államtitkárság magyar szakreferense, 2010-től a Román Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese. Kutatási területe a romániai magyar nemzeti közösség második világháború utáni társadalmi, politikai integrációja, valamint a magyar történelmi egyházak és a román állam viszonya. Vincze Gáborral közös kötete: Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két román bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március). EME – Pro-Print, Kolozsvár-Csíkszereda, 2003.
Olti Ágoston 2003-ban végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán. 2004-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem doktori programjának doktorandusa. 2007-től EU és nemzetközi kapcsolatok tanácsadó. Kutatási területe a második világháború utáni romániai politikai rendszer kialakulása, társadalom- és politikatörténete, valamint a baloldali mozgalmak, életpályák a kisebbségek körében.
Novák Csaba Zoltán 1975-ben születetett Nyárádszeredában. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen, 2007-től pedig tanár a BBTE jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok tanszékén. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

Nem húzta vissza a válság a csíkszeredai könyvkiadók forgalmát
Nem érezhető a válság hatása a könyvforgalomban – jelentette ki a Krónika kérdésére a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, Burus Endre. „Mi a kisebbségtörténetre »szakosodtunk« főleg, ezek a könyvek pedig ugyanolyan lassan fogynak, mint eddig” – szögezte le az igazgató, aki úgy vélekedett, bár kevés szépirodalmi mű lát napvilágot a Pro-Print kiadónál, a tavaly megjelent Ignácz Rózsa-életműsorozatot nagy érdeklődés övezi.
Az idei tervekkel kapcsolatban Burus Endre elárulta, még a népszámlálás előtt szeretnék újra kiadni azt a statisztikai évkönyvet, amit 2002-ig öt éven keresztül minden esztendőben megjelentettek. „Egyszerre szeretnénk mind az öt kötetet piacra dobni, kibővítve a 2002-es adatokkal. Kettő már készen van, és reméljük, márciusra mindegyik elkészül” – fejtette ki Burus. Emellett 2011-ben kiadnának egy Erdélyt bemutató művészalbumot és folytatnák eddigi sorozataikat is.
A Bookart Könyvkiadó 2010 decemberében jelentette meg Kovács András Ferenc Alekszej Pavlovics Asztrov hagyatékából című verseskötetét. Hajdú Áron Péter, a kiadó igazgatója szerint kiadási programjukat nem, azonban az eladásokat befolyásolta a válság. „Szerencsénk, hogy értékesítési piacunk nagy része Magyarországon található, ott annyira nem érződött a válság” – tette hozzá. Az áprilisban Budapesten tartandó könyvfesztiválra három fordítással készülnek, így megjelenik majd Ludwig Hohl A munkáról, a halálról című írása Hajdú Farkas-Zoltán, Mircea Cărtărescu Sárkánylexikon című írása Szőcs Géza, valamint Jack Holland Nőgyűlölet című műve Vallasek Júlia fordításában.
„Ha az élelmiszerüzletek forgalma csökkent, hogyne lenne kevesebb vásárló a könyváruházakban is” – fogalmazott a Krónika kérdésére Tőzsér József Gyula, a Pallas – Akadémia Könyvkiadó igazgatója. Tőzsér hozzátette, bár az országon belüli forgalmuk 15 százalékkal csökkent, a magyarországi exportnak köszönhetően az összforgalomra nem panaszkodhatnak. 2010-ben tízzel kevesebbet, 33 új könyvet adtak ki, különböző intézmények támogatásával. Legnépszerűbbek az útikönyvek voltak, így a Váli Éva–Váli Csongor által írt Dubaj, ahol a madár is izzad és Ferdinandy György Trópusi szerelem című könyve. Emellett keresett volt Kozma Mária Marcika-mesék című írása is. Idén 18 éves a Pallas – Akadémia Könyvkiadó és 40 éves a Beke Gyula által elnevezett Tőzsér-posta könyvpostaszolgálat, amelynek legfontosabb küldetése volt annak idején a magyar könyvek eljuttatása a szórványba és a Csángóföldre. A Pallas – Akadémia idei tervei közt szerepel egy címertani könyv kiadása Sas Péter művelődéstörténész szerkesztésében, a gyergyóalfalvi Ambrus Imre monográfiájának kiadása, valamint Pomogáts Béla a magyar irodalom történetét bemutató újabb két kötetének megjelentetése.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Ceausescu ellen a magyarok bírták a legtovább
Dokumentumgyűjtemény jelent meg a Ceausescu-rendszer 1965 és 1974 között folytatott magyarságpolitikájáról. A román diktátor a hatvanas években még megpróbált kiegyezni minden társadalmi csoport, így a kisebbségek elitjével is, az erdélyi katolikus egyházzal azonban nem tudott.
Az Aranykorszak? címmel kiadott kötet az egykori román diktátor hatalomra kerülése utáni éveket mutatja be.
A kötet pénteki budapesti bemutatóján Bárdi Nándor történész elmondta, hogy a hatvanas évek második felének és a hetvenes évek első felének Romániájáról magyarul eddig csak magyar diplomáciai forrásokból jelent meg válogatás. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének munkatársa elmondta, hogy Novák Csaba Zoltánnak a kötet elején olvasható tanulmánya szemléletében is újdonsággal szolgál az olvasónak.
Mint emlékeztetett, a Nicolae Ceausescu által vezetett Romániáról szólva korábban főként a román nemzet hatalmi túlsúlya, az etnokratikus ideológia volt hangsúlyos a történeti feldolgozásokban, csakúgy, mint ahogy a diktatúra viszonyainak ábrázolása is fő elemként jelent meg. A kötet szerkesztője, Novák Csaba Zoltán előszavában viszont a román államépítés kerül a középpontba: az ő felfogása szerint ugyanis ennek stratégiája követelte meg az antidemokratikus, centralizációs és erőszakos módszereket. A könyvbemutatón ehhez Novák Csaba Zoltán azt tette hozzá, hogy Ceausescu 1965-ben kezdte el megszilárdítani hatalmát, s ez a folyamat 1971-re teljesedett ki. A romániai magyarság szempontjából ez a korszakhatár a hetvenes évek közepére tolódott ki - hívta fel a figyelmet.
A 119 dokumentumot közlő, a csíkszeredai Pro-Print Kiadó gondozásában megjelent könyvről Bárdi Nándor elmondta még, hogy a központosító törekvések útjában állt az erdélyi város polgári világa és a nem román nemzetiségű csoportok. A Maros Magyar Autonóm Tartományt 1968-ra felszámolták, és ugyanebben az évben Ceausescu nem fogadta el a kisebbségek jogállását taglaló statútumot és az anyanyelvi oktatásra vonatkozó terveket.
Mindeközben a hatvanas években még „erőteljes, ravasz és pragmatikus politikus” Ceausescu megpróbált kiegyezni minden társadalmi csoport, így a kisebbségek elitjével is, az erdélyi katolikus egyházzal azonban nem tudott - jegyezte meg. Népszabadság

Dokumentumkötet a Ceausescu-rendszer magyarságpolitikájáról
Egy marosvásárhelyi történész dokumentumkötete a román diktátor taktikázásait és a szocialista nemzetállam ideológiájának keletkezését mutatja be.
Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája” – ezzel a címmel gyűjtötte kötetbe Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész azokat a dokumentumokat, amelyek a diktátor taktikázásait és a szocialista nemzetállam ideológiájának keletkezését mutatják be. Az első kötet az 1965-től 74-ig terjedő időszakot öleli fel, zömmel kiadatlan – román és magyar – levéltári anyagokra alapozva. A forrásértékű kötetet a napokban Magyarországon is bemutatták.
„Epoca de aur – Aranykorszak” – 1986-ban ez még nem egy történelmi dokumentumkötet címe volt Romániában, hanem a diktátor megalomániáját kiszolgáló propagandagépezet kedvenc kifejezése, amelyet a Ceausescu-éra jellemzésére használt.
A kollektív hazugságra és megfélemlítésre épülő neosztálinizmus kibontakozásához az egész ország asszisztált – a hatalom színfalai mögött zajló folyamatokat viszont hétpecsétes titkokként kezelték. Ceausescu bukása után is másfél évtizednek kellett eltelnie, amíg a társadalomkutatók előtt megnyíltak a Román Kommunista Párt és a hírhedt Securitate irattárai. Dokumentumkötet a Ceausescu-rendszer magyarságpolitikájáról
Novák Csaba Zoltán egyebek mellett közzéteszi annak az 1966-ban lefolytatott vitának a jegyzőkönyvét, amellyel a kommunista párt propaganda osztálya, élén Ion Iliescuval, megalapozta Románia szocialista nemzetállamként való meghatározását, és meghirdette a homogenizációt.
A szerző – a dokumentumokat elemző – tanulmányában kifejti: a szocialista nemzet meghatározása során a párt tagadta a nemzetiségeknek az anyanemzetekkel való szoros kötődését és előrevetítette azok későbbi asszimilációját is. A román nép dák-romai folytonosságának dogmatizálásával pedig jövevénnyé, másodrangú állampolgárrá fokozott le minden más nemzetiséget. Duna Televízió – TÉRkép/hirado.hu
Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./
Erdély.ma

Négy székely megye (Új adatok a megyésítésről)
Ha ma leírjuk, ami a címben szerepel, sokan úgy vélhetik, csak amolyan elrugaszkodott követelés lehet, s a realitásokkal, a szóba jöhető lehetőségekkel nem számoló túlzás íze van a dolognak.
Holott a székelységnek közel évezreden át saját autonómiája és a 19. század végi magyar közigazgatási reformtól kezdve jó öt évtizeden át legalább négy megyéje volt Erdélyben, mi több, e szerkezet az első román impérium alatt is fennmaradt, és csak a tartományi rendszer idején módosult — egyértelműen e nép rovására. Jelen írásban azonban az 1968-as megyésítést új megvilágításba helyező mai kutatások kapcsán kívánjuk elővenni a témát. Forrásunk a Novák Csaba Zoltán által összeállított és magyarázott, a Pro Print Kiadónál idén megjelent Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965—1974 című dokumentumgyűjtemény. Nagy vagy kis székely megyét?
A negyvenvalahány évvel ezelőtti, ún. megyésítésnek nagy irodalma van, jó két évtizedig főleg riporteri eszközökkel, visszaemlékezések segítségével próbálták sokan kipuhatolni azokat a mögöttes hatalmi viszonyokat, csoportérdekeket, melyek a Hargita és Kovászna megye megalakulása körüli ismert bonyodalmakhoz vezettek. Kevésbé világlott ki az eddigi beszámolókból, hogy az ún. "nagy székely" és a "kis székely megye" hívei közti nézetkülönbség mellett létezett egy másik terv is, a négy székely megye restaurálásának terve, melynek sorsát azonban a Ceauşescu és egyik fő riválisa, Alexandru Drăghici volt belügyminiszter közti hatalmi harc kimenetele pecsételte meg. A nagy székely megye létrehozásának tervét Fazekas János vetette fel, és a Ceauşescu körül csoportosulók olyannyira magukévá tették, hogy a szerzőséget is nekik tulajdonították. A nagy székely megye a valamikori Udvarhely és Csík megyénél többet foglalt volna magában, Gyergyótól le egészen Sepsiszentgyörgyig, illetve Kökösig összesen 7459 négyzetkilométert, azaz a történelmi Terra Siculorum szinte háromnegyedét 364 000 lakossal és 95 százalékos magyar többséggel. A terv megalkotásába belejátszottak nemzetiségi kedvezmények is, emiatt sokan támogatták. A kis székely megye terve már a déli végeket leszakította volna e testről, Szentgyörgy, valamint Kézdi rajont Brassónak rendelte volna alá.
Nem lehetett vitás, hogy a székely nemzeti érdeket melyik szolgálta jobban, innen a korabeli nézeteltérések ütközésének hevessége, a sok visszaemlékezésből sütő bátor állásfoglalás szenvedélyessége. Ezeknek is köszönhető, hogy a két rajont, bár végül leválasztották ugyan a nagy megye tervéről, de nem csapták a déli metropolishoz, hanem külön megyét alkottak belőlük a valamikori Háromszék alapjain, de új névvel. Innen kiindulva és e logikát követve persze akár az Udvarhely-Csík megye tervén is módosíthattak volna, no de erre nem került sor. Kevésbé ismert, hogy azért felvetődött. A figyelmet azonban akkor már a megyeszékhely kijelölése körüli bonyodalmak kötötték le, a két város konfliktusa fölülírt minden egyebet, és ennek kapcsán a rokonszenvet kereső pártfőtitkár salamoni pózokban tetszeleghetett, amikor engedett a csíkiaknak, de egyúttal municípiumi rangra emelte a székely történelmi anyaszék központját is.
Drăghici bírál
Ami a Drăghici-féle elképzelést illeti, az Aranykorszak? kötetben most közzétett dokumentumokból fény derül eddig nem ismert részletekre is. Előrebocsátjuk, hogy a volt sztálinista belügyminiszternek, az egyik potenciális Dej-örökösnek tekintett Drăghici-nek másod- és harmadfokú rokonai éltek a Székelyföldön, felesége ugyanis Czikó-lány volt, az ismert kommunista politikus, Czikó Nándor és Lőrincz nővére.
A döntő jelentőségű, bővített végrehajtó bizottsági ülésen 1967. december 30-án a most napvilágra került jegyzőkönyv tanúsága szerint olyan érdekes dolgok hangzottak el Drăghici szájából, melyeket érdemes felidézni. Drăghici többek közt megemlíti, hogy létezett egy korábbi, nem teljesült szándék, mely a teherautógyár számára pótalkatrész-termelést telepített volna Kézdivásárhelyre. Az IMASA végül a későbbiekben a megyeszékhelyre került, ha a korábbi szándék érvényesül, alighanem Kézdi jutott volna demográfiailag Sepsiszentgyörgy sorsára. Drăghici különben ellenezte a bodzavidéki községek Kézdi rajonhoz csatolását, kifogásolván a gyakorlatot, mely így kívánt "javítani" úgymond "a nemzetiségi összetételen". Drăghici úgy vélte, ha ipart telepítenek Sepsiszentgyörgyre, az ellensúlyozni fogja Brassó vonzását a térségre, és elejét veszi az elvándorlásnak. Bírálva az addigi nemzetiségi politika csupán "felszíni" sikereit és a pártkörökben uralkodó információhiányt, a tájékozatlanság példájaként elmesélte, hogyan jártak a pártfőtitkárral Csíkszentmártonban. Ceauşescu akkor beszédet mondott egy tömeggyűlésen, amit azonban, mivel nem fordítottak le, az emberek "nem értettek meg". "Én erről csak később értesültem. Kérdem én, miért nem szereztünk pontos információkat? Így semmi értelme annak, hogy beszélünk, és az emberek semmit sem értenek, aztán még voltak román népviseletbe öltözött leányok is, akikről kiderült, hogy egy mukkot sem tudnak románul."
Beígért iparosítás
Ami a színháziasságot, a "népgyűlések" megrendezését illeti, Alexandru Drăghici bizony ezek szerint nem látott a jövőbe! De alulmaradt a vitában is, mind az ún. kis székely megye, mind a nagy megye hívei elutasították érveit, elképzeléseit. Következő év áprilisában ki is zárták a vezetésből, s minden párttisztségétől megfosztották. Eltűnt a süllyesztőben, nem lehetett tudni semmit róla egész a rendszerváltásig, amikor egy esetleges felelősségre vonás elől felesége Budapestre menekítette az állítólag nagybeteg embert, ahol aztán elhunyt.
Érdemes itt még szemügyre venni azonban az érveket, melyekkel ledorongolták ellenfelei, azok ugyanis előrevetítenek sok későbbi fejleményt. Chivu Stoica például a jegyzőkönyvek tanúsága szerint azért ellenezte a négy megye tervét, mert arra támaszkodva az erdélyi magyarság több csoportja is hasonló közigazgatási kedvezményt kérhetett volna. (Márpedig a párt akkor ugye a korábbi Magyar Autonóm Tartományt felváltó Maros Magyar Autonóm Tartomány felszámolása után egy jogvédelmileg még gyengébb változatot akart épp létrehívni.) Bírálták Drăghici-et azért is, mert az addigi pártpolitikának rótta fel a Székelyföld iparosításának elmaradását. A nagy székely megye tervét Iosif Banc ellenezte, de az utána szólók helyeselték. Leonte Răutu még nemzetiségpolitikai pozitívumát is kiemelte, mely úgymond gyarapítani fogja az ország nemzetközi tekintélyét. Az ülésen egyetlen magyarként Fazekas János szólalt fel, mint tudjuk, a nagy székely megye védelmében többrendbeli gazdasági és kulturális érvet sorakoztatva fel. Két új javaslata úgy hangzott, hogy az Udvarhely-Csík elnevezés helyett adják a Hargita nevet az új közigazgatási egységnek, és annak központját Csíkszeredából költöztessék Udvarhelyre. A zárszóban Ceauşescu saját tábora elképzelését nyilvánította győztesnek, és iparfejlesztést ígért a Székelyföldnek.
Vidéki harcok jelentősége
1968. január 14-én hozták nyilvánosságra a reform tervezetét, s körülbelül egy hónapig a vártnál jóval hevesebb viták folytak róla. Valóságos mozgalom indult mind Csíkban, mind Háromszéken, mind Brassóban, de folyt a harc Bukarestben is a pró és kontra elképzelések hívei között. A KB-ban már eldöntött kérdés felülvizsgálatára pár érdekcsoport megpróbálta rávenni vidéki nyomás közvetítésével a pártvezetést, pl. manipulált tömeggyűlésekhez vagy zsaroláshoz folyamodva. E próbálkozásokkal szemben komoly ellenállás bontakozott ki. Nem kapott kellő publicitást eddig az, amit erről a kötet tartalmaz. Fazekas Jánoshoz sokan fordultak levélben, többek közt Sütő András is itteni látogatása után. Leveléből kiderül, a színház aligazgatója, Bákai Balázs elutasította ama pártbizottsági elvárás teljesítését, hogy a Brassóhoz tartozás mellett nyilatkozzék. Az uzoni szeszgyárban a pártaktivisták többször megismételtették a szavazást, hogy akaratukat keresztülerőszakolják. Kovásznai értelmiségiek kérik egy másik iratban, hogy Kommandót, Zágont, Papolcot, Borosnyót és Egerpatakot ne válasszák le a tervezett székely megyéről.
Több ehhez hasonló megmozdulás, állásfoglalás és a jól kitapintható néphangulat hatására a tervezet végül módosult, kompromisszumként egy második déli fekvésű kis megyét is engedélyeztek a Székelyföldön, amikor országos módosítás során az eredeti 35 megye számát 39-re emelték. Így lett az egyetlen nagy megyéből kettő.
Kovászna megye létrehozásában kétségtelenül nagy szerepet játszott a demokratikus közvéleménynek a diktatúra körülményei között szinte hihetetlen feltámadása, a nagyszámú, bátor színvallás, mellyel a kortársak az ellenfelek manipulációinak ellenálltak, és a székely szolidaritást meg tudták szervezni. A pártvezetés végső határozatát 1968. február 14-én a KB plenáris ülésén hozta meg, amikor — tömegtüntetések, sztrájk és a Bukarestbe utazott küldöttség érveinek hatására — Csíkszereda státusának kérdése is eldőlt, s a Nagy Nemzetgyűlés két nappal később már azt emelte törvényerőre.
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)