Az oktatás drága, a tudatlanság még drágább
Schmitt Pál látogatásáról, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) frissen akkreditált tanárképző intézetéről, továbbá a jövőben tervezett szakok indításáról esett szó tegnap a PKE rektori tanácstermében megtartott sajtótájékoztatón. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora a magyar köztársasági elnök múlt heti látogatására tért ki, amelyet a román sajtó elferdítve politikai látogatásként mutatott be. A rektor leszögezte: Schmitt Pál egyetemi látogatást tett, akivel egyebek mellett a felsőoktatási intézmény jövőjét tárgyalták meg. Mint mondta, a PKE partnerként tekint mindkét egyetemalapító – református és római katolikus – történelmi egyházra, és kérte az egyházmegyét, illetve -kerületet, hogy az eddigiekhez hasonló módon vegyenek részt az intézményépítés munkájában. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tíz éves a Partiumi Keresztény Egyetem
20 évvel ezelőtt mondta ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Sulyok István Református Főiskola megalakulását, és 10 évvel ezelőtt hozták létre ennek jogutódját, a Partiumi Keresztény Egyetemet. Az intézmény alapításának célja a magyar nyelvű felsőoktatás biztosítása, különböző hiánypótló szakok beindítása volt.
Az intézmény 2008-ban megkapta a végleges akkreditációját, így már a Partiumi Keresztény Egyetemen államvizsgázhatnak a diákok, mely Románia első magyar tannyelvű magánegyeteme.
Erdélyben közgazdaság-menedzsment szakot elsőnek, magyar nyelven, itt indítottak el. 1995-ben beindult a szakok állami akkreditációs folyamata, a végzős diákok Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben államvizsgáztak. A Sulyok István Református Főiskolát 1999-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tartotta fenn.
Mivel az intézmény vezetői úgy látták az önálló állami magyar egyetem létrehozására belátható időn belül nincs mód, 1999-ben megalakították a Pro Universitate Partium Alapítványt, amely elhatározta a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását, nagyváradi székhellyel.
A fő törekvésünk az volt, hogy önállóan működjön egy magyar egyetem itt, ebben az országban, kiviláglott 1999-2000-re, hogy 10 év alatt sem sikerül visszaállítani a Bolyai egyetemet. Akkor kellett lépni az önállóság irányába még egyet. Politikai döntés kellett hozzá, egy önálló magyar egyetemet elindítani még a XXI. elején is egy demokratikus jogállamban úgy látszik nem olyan könnyű dolog – idézte fel az eseményeket Tolnay István a Partium Pro Universitate Alapítvány elnökségi tagja.
Az egyetem akkreditációs folyamata az egyik leghosszabb volt a felsőoktatási intézmények történetében, csaknem 4 évig tartott. Ennek ellenére, a legtöbb tanár és diák kitartott az intézmény mellett, néhány ott tanuló diák munkahelyéül is az egyetemet választotta. Az intézmény végleges akkreditációját 2008-ban kapta meg. A Partiumi Keresztény Egyetemen idén csaknem 1000 diák tanul, hetven százalékuk a térségből érkezett, így az intézmény betölti szerepét: a Partium oktatási központjává vált.
A Partiumi Keresztény Egyetem fennállásának 10. évfordulóján megtartott jubileumi ünnepségének díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki szerint az egyetemek továbbfejlesztése oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata.
A romániai magyarság létének, megmaradásának egyik fontos feltétele, hogy vonzóvá kell tenni a hazai tanulmányokat, és úgy kell kialakítani a szakokat, képzéseket, hogy a végzettek hivatásukat is a szülőföldjükön képzeljék el, itt kezdhessék meg – hangsúlyozta a köztársasági elnök. Az ERASMUS programon belül idén először tanul 38 diák külföldön, a vezetőség tervei között szerepel a többi között a tanítóképző, és a banki képzés beindítása. Ionescu Nikolett, Erdei Dániel
Duna Televízió, Erdély.ma

Megemeli a kormányzat a határon túli magyarságnak juttatott összeget
A jövő évi költségvetésben 1,3 milliárd forinttal több forrás jut majd a határon túli magyarság támogatására - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Mint kifejtette: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezeteiben tervek szerint összesen 12,4 milliárd forint jutna e területre a Szülőföld Alappal együtt.
Jelentősen bővülhet a határon túli magyaroknak szánt oktatási-nevelési támogatás, a szórványoktatás és a csángómagyarok programjainak költségvetési tétele, amelyre 5,5 milliárd forintot fordít a 2011. évi költségvetés. A határon túli magyar felsőoktatásra az eddigi 1,3 milliárddal szemben 2,2 milliárd forint jutna. Ebből legnagyobb arányban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részesedhet, mintegy 2 milliárd forinttal. Az intézmény nyolc év után juthat hozzá ahhoz a fejlesztési forráshoz, amely az akkreditált egyetem pozíciójának fenntartásához szükséges. Ebből a fejlesztésre szánt közel háromszázmillió forintból Kolozsváron központi épület létesítésére fordítanának egy meghatározott összeget, továbbá kollégium építését indítanák el Marosvásárhelyen, megvalósulhat a csíkszeredai kampusz modernizációja, és Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem infrastrukturális beruházása kezdődhet el.
A beregszászi II.Rákóczi Ferenc Főiskola kétszáz millió forintos költségvetési támogatást kapna ebből a forrásból, amely az idén ebben a fejezetben egyáltalán nem szerepelt. A biztos a felvidéki Selye János Egyetemről azt mondta, mivel állami egyetem, kap támogatást a szlovák államtól, Magyarországról eddig is és jövőben is pályázati úton számíthat segítségre. Ulicsák Szilárd új elemként kiemelte, hogy az oktatás-nevelési támogatás 22 ezer forintos éves összegét ezentúl a magyar óvodások is megkaphatnák majd. Nemzetpolitikai tevékenység támogatására az eddigiekhez hasonlóan 2,2 milliárd forintot szánnak, ebbe beletartozik a kiemelt nemzeti jelentőségű intézmények támogatása, például az egyetemfenntartó intézmények, alapítványok, vagy a kárpátaljai egyházi fenntartású intézmények segítése.
Új programként indulnak a Határtalanul! tanulmányi kirándulások, amelyre összesen 1200 millió forintot különítenének el a jövő évi büdzsében. Ebből háromszáz millió forint juthat a különböző pedagógiai tartalmak, segédanyagok kidolgozására az oktatási államtitkárság költségvetésében, és kilencszáz millió forint kifejezetten a határon túli magyar területekre szervezendő osztálykirándulások támogatására a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretei között. A miniszteri biztos úgy számol, hogy ebből az összegből mintegy 30 ezer diák utazhat jövő évben állami támogatással külhoni kirándulásra. Ennek lebonyolítása az Apáczai Közalapítvány feladata lesz. Ha a rendszer normatívvá válik az százezer diák kiutazásának támogatását jelenti majd, aminek költsége három milliárd forint feletti.
A Szülőföld Alap támogatási kerete 1,375 milliárd forint lesz, ez ugyan mintegy 225 millióval kevesebb, mint idén, de a különbséget a nagyobb pályázó intézmények célzott támogatásként megkapják majd - jelezte. A magyar-magyar kapcsolattartásra, a kárpátaljai vízumtámogatásra mintegy 260 millió forintot különítettek el. Ez szintén kevesebb, mint korábban, de ennek az az oka, hogy a vajdasági magyarok már nem tartoznak a vízumkötelezetti kategóriába. A biztos kiemelte: a jövő évi költségvetés már annak szellemében készül, hogy a támogatások átláthatók és feladatcentrikusak legyenek, és az eddigi párhuzamosságok megszűnjenek. MR/MTI

Megemelik a kormányzat a határon túli magyarságnak juttatott összeget
A jövő évi költségvetésben 1,3 milliárd forinttal több forrás jut majd a határon túli magyarság támogatására - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Mint kifejtette: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezeteiben tervek szerint összesen 12,4 milliárd forint jutna e területre a Szülőföld Alappal együtt.
Jelentősen bővülhet a határon túli magyaroknak szánt oktatási-nevelési támogatás, a szórványoktatás és a csángómagyarok programjainak költségvetési tétele, amelyre 5,5 milliárd forintot fordít a 2011. évi költségvetés. A határon túli magyar felsőoktatásra az eddigi 1,3 milliárddal szemben 2,2 milliárd forint jutna. Ebből legnagyobb arányban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részesedhet, mintegy 2 milliárd forinttal. Az intézmény nyolc év után juthat hozzá ahhoz a fejlesztési forráshoz, amely az akkreditált egyetem pozíciójának fenntartásához szükséges. Ebből a fejlesztésre szánt közel háromszázmillió forintból Kolozsváron központi épület létesítésére fordítanának egy meghatározott összeget, továbbá kollégium építését indítanák el Marosvásárhelyen, megvalósulhat a csíkszeredai kampusz modernizációja, és Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem infrastrukturális beruházása kezdődhet el.
A beregszászi II.Rákóczi Ferenc Főiskola kétszáz millió forintos költségvetési támogatást kapna ebből a forrásból, amely az idén ebben a fejezetben egyáltalán nem szerepelt. A biztos a felvidéki Selye János Egyetemről azt mondta, mivel állami egyetem, kap támogatást a szlovák államtól, Magyarországról eddig is és jövőben is pályázati úton számíthat segítségre. Ulicsák Szilárd új elemként kiemelte, hogy az oktatás-nevelési támogatás 22 ezer forintos éves összegét ezentúl a magyar óvodások is megkaphatnák majd. Nemzetpolitikai tevékenység támogatására az eddigiekhez hasonlóan 2,2 milliárd forintot szánnak, ebbe beletartozik a kiemelt nemzeti jelentőségű intézmények támogatása, például az egyetemfenntartó intézmények, alapítványok, vagy a kárpátaljai egyházi fenntartású intézmények segítése.
Új programként indulnak a Határtalanul tanulmányi kirándulások, amelyre összesen 1200 millió forintot különítenének el a jövő évi büdzsében. Ebből háromszáz millió forint juthat a különböző pedagógiai tartalmak, segédanyagok kidolgozására az oktatási államtitkárság költségvetésében, és kilencszáz millió forint kifejezetten a határon túli magyar területekre szervezendő osztálykirándulások támogatására a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretei között. A miniszteri biztos úgy számol, hogy ebből az összegből mintegy 30 ezer diák utazhat jövő évben állami támogatással külhoni kirándulásra. Ennek lebonyolítása az Apáczai Közalapítvány feladata lesz. Ha a rendszer normatívvá válik az százezer diák kiutazásának támogatását jelenti majd, aminek költsége három milliárd forint feletti.
A Szülőföld Alap támogatási kerete 1,375 milliárd forint lesz, ez ugyan mintegy 225 millióval kevesebb, mint idén, de a különbséget a nagyobb pályázó intézmények célzott támogatásként megkapják majd - jelezte. A magyar-magyar kapcsolattartásra, a kárpátaljai vízumtámogatásra mintegy 260 millió forintot különítettek el. Ez szintén kevesebb, mint korábban, de ennek az az oka, hogy a vajdasági magyarok már nem tartoznak a vízumkötelezetti kategóriába. A biztos kiemelte: a jövő évi költségvetés már annak szellemében készül, hogy a támogatások átláthatók és feladatcentrikusak legyenek, és az eddigi párhuzamosságok megszűnjenek. MR/MTI

Magyar könyvnapok a PKE-n
Nagyvárad – 2010 november 8, 9 és 10-én reggel 8 órától este 7 óráig folyamatosan megújuló színvonalas könyvkinálattal várja szeretettel – az immáron hetedik alkalommal megrendezett magyar könynapokon – az érdeklődöket, a Magyarországról érkező QUINTUS antikvárium.
A könykínálat betekintést nyújt az irodalom, irodalomtörténet klasszikus és modern műveibe, a pszichológia, gyermeknevelés, filozófia, szociológia, teológia, művészet, művészettörténet, történelem, politológia, néprajz, zene, marketing utolsó látogatásunk óta összegyüjtött anyagába.
Az árakat a gazdasági helyzetnek megfelelően próbáltuk alakítani és több könyv vásárlása esetén rugalmas az árképzés, továbbá némi ajándék könyvvel is szolgálhatunk. erdon.ro

Levélbontó - Széki emlékek egy monográfia alapján
Nemrég mutatták be dr. Szabó Márton Székről írt monográfiáját, a Studium kiadó gondozásában. A 320 oldalas könyv egy élet gyűjtő, megfigyelő munkájának az eredménye, az irodalomjegyzék 221 címe tiszteletet parancsoló, tartalma fedi a címét: monográfia – a község életének, körülményeinek leltára. Célja, hogy az olvasó minél teljesebb képet kapjon a településről.
A könyvet lapozva Székkel kapcsolatos emlékeim után kutatok. Még láttam a fekete-piros ruhába öltözött lányokat a posta épülete mögött táncolni, hangtalanul, „egy pár lány, két pár lány”… Az ötvenes években a Főtér irányából az Óváron át, a posta mögött rövidítettem. Az emlék tél eleji. Délután 6-7 óra körül már sötétedik és hideg van. Kicsit csodálkoztam, hogy nem fáznak. A gyér utcai megvilágításban szinte kísérteties volt a lányok hangtalan tánca. A járókelők nem bámészkodtak. Megszokott kép volt csütörtök délutánján. Én is siettem a buszhoz, sötét volt és hideg.
A piacon murkot árultak és veteménynek magot. A széki murok márciusban volt a legkeresettebb portéka, mert megőrizte frissességét, zamatát. Főzeléket készítettem, levet préseltem belőle gyermekeimnek, és azon gondolkodtam, hogyan tárolhatják, nekem ez miért nem sikerül?
A hetvenes évek végén alkalmam adódott Székre látogatni. Késő nyári, ragyogó vasárnap délután volt, a faluban esküvőt tartottak. Részt vehettünk a vasárnap délutáni istentiszteleten. Minden meseszerűen szép volt, csak úgy kapkodtam a fejem. Gyönyörűek voltak a lányok a fekete-fehér-piros viseletben. Soha ilyen érdekes szabású, bő rakott ujjú inget nem láttam! Mint a spanyol infánsnők ruhája. A szép, barnaszemű fiatal arcokat kiemelte a fekete kendő. A menyasszony pártáját rozmaringból fonták, majdnem minden ház előkertjében ott nőtt a rozmaring. A férfiak az enciánkék mellényükkel és sárga szalmakalapjukkal vidám színfoltok a lányok körében.
Érdekesek a falurészek megnevezése is. A szokásos Alszeg és Felszeg mellett ott van CsiPKEszeg és Forrószeg is. Miért Csipkeszeg? (Ezt most megtudtam Szabó doktor könyvéből, de a Forrószegre nem kaptam magyarázatot.) Azzal az elhatározással hagytam el Széket, hogy ide gyakrabban vissza fogok jönni. Az újabb látogatásra 1988 tavaszán adódott alkalom. Lányom az egyetemen az angol szakot végezte, csoportjukban három lány volt magyarajkú. A ballagási ünnepségen nem volt szabad identitásukat szavakkal kifejezzék, a többség nem értette volna beszédüket. Valamennyiüknek eszébe jutott, hogy öltözzenek széki ünnepi viseletbe. Kimentünk hát Székre inget, szoknyát (fersinget), kendőt keresni. A három lány az ünnepélyen egymás mellett állt. A sok ilyen-olyan városi ruha közül kitűntek az egyszerű és méltóságteljes fekete-fehér-piros öltözetükkel. És beszéd nélkül is megnyilvánult identitásuk.
Szabó doktor könyve alapul szolgálhat egy Torockó-Szék összehasonlító tanulmányra is, sokban közös a hajdani városokból napjainkra faluvá alakult települések története.
Hantz Lám Irén, Szabadság (Kolozsvár)

Főhajtás a Tündérkert megteremtője előtt Nagyváradon is
Négyszázharminc esztendeje, 1580. november 15-én született Marosillyén Bethlen Gábor, az az erdélyi fejedelem, akinek uralkodását Erdély aranykoraként emlegetik a történelemben. Halála napja is november 15-ére esett, 1629-ben. A diplomáciai érzékéről, politikai rátermettségéről, sokoldalú műveltségéről híres egykori uralkodóra emlékeztek Nagyváradon is, a tegnap már másodjára. Ugyanis az RMDSZ réti körzete kedden délután koszorúzott, a Partiumi Magyar Művelődési Céh pedig tegnap délelőtt. Előbbi az évforduló másnapján, utóbbi a harmadnapján.
Ami a tegnap megtartott emlékünnepséget illeti, tartalmát tekintve elmondhatjuk, igen érdekes és színvonalas volt, talán ezért is megérte volna, hogy úgy szervezzék meg, hogy minél több váradi magyar vehessen részt rajta. A megemlékezés a nagyváradi református püspöki palota dísztermében kezdődött délelőtti órában, zömmel egyetemisták előtt. Barabás Zoltán, a PMMC igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd átadta a szót Fleisz János történésznek, aki Bethlen Gábor és Erdély címmel tartott igen érdekes előadást. Mintegy időutazásként elevenedett meg a hallgatóság előtt a nagyfejedelem kora és személyisége, azok a korabeli történések, amelyek során a háborúk dúlta erdélyi fejedelemségből sikerült egy nyugodt, gazdaságilag stabil „Tündérkertet” létrehozni. Fleisz beszélt Bethlen azon törekvéseiről is, amelyek segítségével az megszilárdította azokat az iskolaalapítási törekvéseket Erdélyben, amelyek alapját Báthory István egykori fejedelem és lengyel király alapozta meg, aki létrehozta Kolozsváron az erdélyi jezsuita egyetemet. Bethlen nemcsak a jezsuiták messze földön elismert oktatási módszereit pártolta, hanem valamennyi erdélyi felekezetnek és nemzetiségnek is segítségére volt. Európában először ő adott menedéket és letelepedési jogot például a zsidóknak, s ő alapított Gyulafehérváron román nyelvű érsekséget. Váradhoz különösen erős szálak fűzték, Fleisz erről is sok érdekes dolgot ismertetett.
A második előadást Pálfi József református lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem teológiai tanszéke vezetője tartotta meg, Bethlen Gábor oktatáspolitikája címmel. Az előadó beszélt a korabeli erdélyi oktatásról, az egyetemek megalapításáról, kiemelve Bethlen azon törekvését, hogy létrehozza Erdélyben a szellemi arisztokráciát, a műveltség fegyverével övezett társadalmi réteget. A tiszteletes igen találóan rámutatott arra is, hogy két nagy uralkodó, Bethlen és Báthory István testamentuma az, ami mindmái napig „az erdélyi megmaradás programja”, ahogy ezt több mai történész megállapította. Bethlen Gábor uralkodását üzenetként kell felfogni, zárta előadását Pálfi, egyfajta reménykeltő üzenetként, amely a mai erdélyieknek azt bizonyítja, hogy bármilyen bajból ki lehet menteni az országot, ha a vezetők hisznek Istenben, és nemzetüket szolgálják. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – hangzott el a nagyfejedelem híres jelmondata. Ezt követően Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem tanügyi előadó-tanácsosa is szólt pár szót, szavait főleg a jelenlévő diákokhoz intézte, figyelmeztetve őket, hogy Bethlen politikai és gazdasági tanításai a mai modern időkben is megállják helyüket. Ezek után elénekelték a Himnuszt, majd a szervezők átvonultak a Schlauch kertben, a mai Petőfi parkban található Bethlen-szoborhoz, ahol Meleg Vilmos elszavalt két Arany János-költeményt, majd a jelenlevő egyházi és civil szervezetek elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál, a tegnapelőtt elhelyezett koszorúk mellé.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma

Egyre több az Erdélyben tanuló magyarországi diák
Egyre több magyarországi diák jelentkezik a romániai felsőoktatási intézményekbe - írta a Krónika című kolozsvári napilap pénteken honlapján. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen jelenleg 80–100 magyarországi diák tanul. Rajtuk kívül évente 200–250 diák tölt egy-egy félévet Kolozsváron Magyarországról. Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint a BBTE az utóbbi években azért vált vonzóbbá a magyarországi diákok számára, mert a legtöbb szakon kizárólag magyar nyelven folyik az oktatás.
Korábban néhány tantárgyat magyar tagozaton is csak románul lehetett tanulni.
A rektorhelyettes közölte: a felvételi kritériumok teljesen azonosak a hazai és külhoni jelentkezők számára, azonban a mostani szabályok szerint a külföldi, így a magyarországi diákok is csak a tandíjköteles helyekre pályázhatnak, az államilag támogatott helyekre csak román állampolgárok juthatnak be. Magyari szerint Kolozsvárra nemcsak az anyaországból, hanem Spanyolországból is érkeznek szép számmal diákok, akiknek a szülei vendégmunkásként az Ibériai-félszigeten dolgoznak, és ezért ott végezték el a középiskolát.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsváron működő Természettudományi és Művészeti Karának dékánja szerint nem veszik el a helyet a magyarországi diákok az erdélyiek elől. A Sapientia mintegy kétezer fős diákságának alig egy-két százaléka érkezik az anyaországból.
A Sapientián tandíjmentes helyre is bejuthatnak a magyarországi felvételizők.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem felvételi vizsgáira az utóbbi időben sokkal több magyarországi diák jelentkezik, mint a 90-es években. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a színművészeti oktatás hírneve az idén nem csak magyarországiak számára bizonyult vonzónak. Az elsőévesek között van egy felvidéki, Dunaszerdahelyről érkezett diák.
Pontosan ugyanolyan feltételekkel jelentkezhetnek a külföldiek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre, mint a romániaiak – mondta el a Krónikának Mostis Gergő szóvivő. Évente öt-hat magyarországi jelentkezik felvételire a felsőoktatási intézményben, általában a képzőművészet, illetve az idegen nyelv szakokra.
(MTI) MTI

Sikeres volt a párhuzamos képzés
Kedden délután tartották a turisztikai szakemberek képzéseinek záró konferenciáját a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Az egyéves EU-s pályázati projekt (Best practice gyakorlatokra alapozó panziós-falusi vendéglátó és idegenvezető képzések előkészítése és lebonyolítása a határtérség turizmusáért) keretében a szegedi partner, a Katedra Alapítványi Szakképző Iskola dolgozta ki a két képzés tananyagát, azokat átültette a romániai viszonyokra is, valamint mindkét intézményben indult egy-egy osztály. Nagyváradon a nyár végén hirdették meg a felvételit az első ilyen jellegű felnőttképzésre, és három hónapos intenzív kurzuson vettek részt a hallgatók.
Pajzos Csaba, a projekt vezetője nyitotta meg az eseményt; a program ismertetése után Tolnay István, a PKE vezetőtanácsának megbízott elnöke vette át a szót, aki tolmácsolta a vezetőtanács elnökének, az EU-parlament alelnökének, Tőkés Lászlónak az üzenetét is. Tolnay felidézte a húsz évvel ezelőtti iskolaalapítást, a tanintézmény fejlődését, valamint az egyetem határon átnyúló pályázati lehetőségeit is említette. Majd János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora köszöntötte az egybegyűlteket, aki a pályázatot, aminek számos pozitív vonzata volt, mindenképp jó tapasztalatként értékelte. A köszöntések sorát Bíró András Csaba, a közgazdaságtudományi kar dékánja zárta, aki kiemelte: idővel tudják majd felmérni a hallgatók, mit is nyertek ezzel a képzéssel.
Pajzos számolt be magáról a projektről, köszönetét fejezve ki mindenkinek, aki a pályázat megvalósításában segített. Kiemelte Szakáli István Loránd segítségét, aki egy ideig projektvezető is volt, és a pályázati dokumentációt állította össze a szegedi Kabódi Istvánnéval, aki a tananyagokat dolgozta ki. Pajzos elmondta, a projekt fő célja az itteni szakemberek, trénerek kiképzése volt, akik majd tovább tudják adni a tanultakat; máris érkeztek ilyen irányú megkeresések a Fekete-Körös völgyéből és az Érmellékről is.
Végül Habina Péter, a szegedi iskola vezetője részletezte a képzés fő ismérveit. A két szakirányon összesen tizennégy (kétezer oldalnyi) tananyag és tizenkét oktató CD készült el, melyeket több nyelvre is lefordítottak, illetve az egyetem rendelkezésére bocsátottak. Minden nehézség, akadály ellenére is úgy érzi, sikeres volt a kurzus, Szegeden több mint húsz fő vizsgázott, Nagyváradon pedig majdnem hatvan.
A beszámolókat követően átadták az okleveleket, majd az egyetem előcsarnokában ma és holnap még megtekinthető kiállítást nyitottak meg. A tárlat anyaga Érmihályfalváról érkezett: falusi tájházakat és kiállítóhelyeket mutat be a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégióból.
Freund Emese, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egyetemi vezetők egyeztettek
A teljes erdélyi magyar felsőoktatás érdekképviseletének fontosságára hívta fel a figyelmet Markó Béla azon a konferencián, amelyet a BBTE magyar tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szervezett.
A hétvégi egyeztetésen az RMDSZ elnöke elmondta, az új tanügyi törvény legfontosabb újítása a decentralizáció, a minőségi javulás a teljes anyanyelvi képzés kiemelt érdeke.
Közös érdekképviselet alatt a BBTE, a Sapientia, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az orvosképzés képviseletét kell érteni – emelte ki az együttműködés fontosságát hangsúlyozva a Szövetség elnöke.
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának vezetője rámutatott, hogy verseny és néha érdekellentét is kialakul az egyes, magyar oktatást biztosító egyetemek között, de számos közös fellépésre, közös munkára van lehetőség, és óva intett bárkit attól, hogy az erdélyi intézeteket egymás ellen kijátssza. A Farkas utcai rendezvényen részt vett valamennyi romániai magyar felsőoktatást biztosító intézet vezetője, képviselője. Új Magyar Szó (Bukarest)

SIC ITUR AD ASTRA – Toró Tibor emlékkonferencia
Toró Tibor emlékkonferenciát szerveznek 2011. január 14-én, pénteken 16 órától a váradi Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai-termében. A rendezvény meghívóját és programját közöljük.
Meghívót juttatott el szerkesztőségünkbe Tőkés László EP-képviselő, a PKE elnöke és János-Szatmári Szabolcs, a PKE rektora. Ennek teljes szövegét közöljük a továbbiakban.
„Múlt év októberében eltávozott közülünk a Partiumi Keresztény Egyetem barátja és támogatója, Toró Tibor professzor, atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Még halála előtt arról rendelkezett, hamvait ne a földbe temessék, hanem az általa megnevezett, szívének kedves helyeket szórják a szét, többek között Nagyváradon is, ahol szülei és testvére nyugszanak és ahová számos szép emlék kötötte. Bizonyára ezek közé tartoztak Egyetemünk alapításához és megerősödéséhez kötődő történések, melyeknek a Sapientia Alapítvány kurátoraként cselekvő részese volt. Ezért, valamint életműve és a nemzeti ügy mellett elkötelezett személyisége iránti tiszteletből kezdeményeztük ezen emlékkonferencia megszervezését.
A konferencia helyszínéül szolgáló Bolyai-terem is jelképes jelentőséggel bír: Bolyai János „a semmiből egy új, más világot teremtő” felfedezését, amellyel új utat szabott az egyetemes tudomány fejlődésének, Temesváron vetette papírra. Ott, ahol Toró Tibor professzor a Temesvári Tudományegyetem oktatójaként életének majdnem hat évtizedét töltötte az atomfizika, az elemi részecskék és a csillagok tudománya, az asztrofizika művelőjeként és nem utolsó sorban Bolyai János munkásságának avatott kutatójaként, a Bolyai-kultusz hűséges ápolójaként. És végig hűségesen hitvallásához, melyet barátja és iskolatársa, Kányádi Sándor így fogalmazott meg: „Aki megért és megértet, / Egy népet megéltet.”
Tisztelettel várunk minden érdeklődőt pénteken, 2011. január 14-én 16 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai-termében.”
A rendezvény programja
A házigazda köszöntője: Dr. János-Szatmári Szabolcs egyetemi előadótanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora; Dr. Németh Judit atomfizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, akadémikus, a SAPIENTIA HUNGARIAE Alapítvány kurátorának levelét felolvassa Kovács Imola, az alapítvány ügyvezetője; emlékező előadást tart: Kató Béla, az EREK püspökhelyettese, a SAPIENTIA Alapítvány elnöke, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Dr. Dávid László egyetemi professzor, a SAPIENTIA EMTE rektora, Ulicsák Szilárd miniszteri biztos, a SAPIENTIA HUNGARIAE Alapítvány titkára és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsának elnöke. Az előadásokat követően Toró Tibor akadémikus hamvait jelképesen az Egyetem belső udvarán szórják szét.
erdon.ro

Júliusig bejegyzik az Erdélyi Magyar Néppártot?
Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása, a honosítási folyamat, a népszámlálás és az oktatási törvény volt az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) választmányi ülésének a fő témája szombaton Kolozsváron. Az EMNT küldöttgyűlése korábban úgy döntött, hogy elősegíti az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását, ezúttal kijelölték a feladattal megbízott 9 tagú kezdeményező testületet: Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, László János székelyföldi régióelnök, Gergely Balázs, közép-erdélyi régióelnök, Orbán Mihály partiumi régióelnök, Papp Előd alelnök, Zatykó Gyula, a Bihar megyei EMNT egyik vezetője, Tőkés András, a Maros megyei szervezet tagja, Szilágyi Zsolt alelnök, Borbély Zsolt Attila, az EMNT jegyzője.
A választmány ütemtervvel is ellátta a kezdeményező testületet. Toró szerint az EMNT célja, hogy az első félévben jegyezzék be az Erdélyi Magyar Néppártot, teljesítsék az ehhez szükséges törvény által előírt feltételeket, amelyek az ügyvezető elnök szerint nem túl barátságosak, megnehezítik egy regionális és nemzeti jellegű párt bejegyzését. A törvény szerint ugyanis 18 megyében és a fővárosban kell legkevesebb 700 aláírást összegyűjteni, összesen pedig legkevesebb 25 ezer támogató aláírást kell benyújtani. Toró T. Tibor szerint ez azonban nem lehetetlen feladat.
A választmány foglalkozott a népszámlálás kérdésével is. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy minden ország életében fontos a népszámlálás, még fontosabb egy kisebbségi sorsban élő nemzeti közösség számára. Az EMNT választmánya szakmunkacsoport létrehozásáról döntött, ennek a vezetésével Demeter Szilárdot, Tőkés László EP-képviselő irodájának a kommunikációs és kreatív igazgatóját bízta meg. A választmány egyetértett abban, hogy a népszámlálást nem szabad pártpolitikai csatározások témájává tenni, ezért kezdeményezik a kapcsolatot az RMDSZ-szel. Toró hangsúlyozta, hogy az RMDSZ mellett mindazokat be kell vonni, akik valamilyen módon cselekvően hozzá tudnak járulni ehhez a munkához, például a történelmi egyházak és a civil szervezetek és mindazok, akik valamilyen szervezeti hálóval rendelkeznek Erdélyben.
Külön napirendi pontként beszéltek a választmányi ülésen az egyszerűsített honosításról is. Toró elmondta: az, hogy minél több Kárpát-medencei magyar kérjen magyar állampolgárságot, legalább olyan fontos stratégiai fontosságú ügy, mint a népszámlálás kérdése. Az EMNT ügyvezető alelnöke szerint sajnálatos, hogy az RMDSZ úgy érzi, kimaradt valamiből, és ezért próbál meg ebbe a folyamatba belépni, holott nincs erről szó, mert ebből a folyamatból mindenki kiveheti a részét és hozzáteheti a magáét. Helyenként rosszindulatú, helyenként túlbuzgó cselekedetekkel akadályozzák a Demokrácia Központok munkáját. Toró tájékoztatott arról, hogy a Demokrácia Központok munkatársai folyamatos és pontos képzésben részesülnek. Az ügyvezető elnök ugyanakkor bejelentette, hogy a könnyített honosítási eljárás ügyében hivatalos állásfoglalást fog kérni az RMDSZ országos vezetőségétől, felkérve az RMDSZ kongresszusát, hogy fogalmazzon meg világos álláspontot, mert enélkül Toró szerint hiteltelenné válnak. Ha az állásfoglalás megszületik, akkor együtt tud működni a két szervezet ebben a kérdésben.
Az oktatási törvény kapcsán elhangzott: kétségkívül vannak pozitív hozadékai, bizonyos tekintetben lehet a törvényt előrelépésnek is tekinteni. Toró T. Tibor szerint a közoktatási törvény több pozitívumot tartalmaz, mint a felsőoktatási része a törvénynek. Szerinte ez a jogszabály nem a kisebbségek oktatási autonómiáját szabályozza, hanem nyelvi és oktatási jogokat és bizonyos kedvezményes bánásmódot fogalmaz meg a kisebbségek nyelvén történő oktatásban, illetve elvégez bizonyos decentralizációs döntéseket, amelyek régóta váratnak magukra. A nyelvi jogok oldaláról megközelítve a közoktatási törvényt kifogásolható, hogy nem egyenrangú a kisebbségek nyelve a többségi nyelvvel az oktatási intézmények esetében, erre példaként hozta fel Toró, hogy még ha magyar intézményben is tanul a diák, akkor is minden okmányt románul kap.
A törvény legszomorúbb része a felekezeti oktatásra vonatkozik az ügyvezető elnök szerint. A rendelkezés ugyanis a felekezeti oktatást egy kalap alá veszi a magánoktatással, ennek egyenes következménye pedig az, hogy a magánoktatásra érvényes minden szabály a felekezeti oktatásra is érvényes.
Toró T. Tibor szerint a törvény bevezetésével lezárult az állami magyar egyetem létrehozásának lehetősége, ez ugyanis nem szerepel a rendelkezésben. Jelenleg három módon tanulhatnak a kisebbségek anyanyelvükön a felsőoktatásban: bizonyos felsőoktatási intézményekben lehet karokat létrehozni, multikulturális egyetemeken lehet magyar vonalon tanulni, illetve bármely intézményben csoportokat lehet létrehozni. A finanszírozásról is szót ejtett az EMNT ügyvezető elnöke, aki megemlítette, hogy két évvel ezelőtt a magyar–román együttes kormányülésen szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy paritásos alapon hogyan fogják támogatni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztyén Egyetemet. Azóta a Partiumi Keresztyén Egyetemet akkreditálták, a Sapientia akkreditációját pedig csak a parlamentben kell elfogadják, azonban a törvény szerint magánegyetemek nem kaphatnak állami támogatást.
Kiss Gábor. Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyország őrzi hamvait, élteti örökségét – Toró Tibortól búcsúztak barátai és tisztelői
Kicsinek bizonyult a terem, ahol péntek délután megtartották azt a rendezvényt, amelyen a múlt év októberében elhunyt Toró Tibor professzortól vettek búcsút barátai, tisztelői. A neves atomfizikus és tudományfilozófus-történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a Partiumi Keresztény Egyetem barátja és támogatója volt annak megalakulásától. Végrendeletében a bánsági polihisztorként is emlegetett, de gyökereiben székely (pontosabban udvarhelyszéki) tudós úgy rendelkezett, hogy hamvait ne a földbe temessék, hanem az általa megnevezett, szívének, lelkének kedves erdélyi és partiumi helyeken szórják szét, így Nagyváradon is, ahol szülei és testvére nyugszanak, és ahová számos szép emlék kötötte. Ezt a végakaratot teljesítették pénteken. Tolnay István egyetemi tanár, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadótanácsosa és világi főjegyzője köszöntötte az emlékezőket, köztük az elhunyt tudós családtagjait, a megjelent díszvendégeket, a néhai professzor szép számmal összegyűlt tisztelőit. Toró Tibor Erdélyország iránt érzett hitvalló szeretete közismert volt, erről a legtöbb hozzászólásban is említést tettek.
A nemzetközileg elismert tudós a Temesvári Tudományegyetem oktatójaként életének majdnem hat évtizedét töltötte az atomfizika, az elemi részecskék és a csillagok tudománya, az asztrofizika művelőjeként, de nem utolsó sorban Bolyai János munkásságának avatott kutatójaként, a Bolyai-kultusz hűséges ápolójaként is jeleskedett. Élete végén József Attila kozmosz- és anyagszemléletét is kutatta.
Tolnay István köszöntése után János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora mondott beszédet, majd Németh Judit atomfizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Sapientia Hungariae Alapítvány kurátoralevelét Kovács Imola, az alapítvány ügyvezetője olvasta fel. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, a Sapientia Alapítvány elnöke emlékelőadást tartott. A felszólalások között Varga Vilmos színművész szavalt az elhunyt professzor kedves versei közül, többek között Kányádi Sándor Űrsorompó című versét mondta el, amelyet a nagy erdélyi költő Torónak ajánlott. A rendezvényen felszólalt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője is, aki kiemelte, hogy Toró Tibor munkássága az egész magyar nemzet közös kincse, egy olyan hagyaték, amelyet kötelességünk megtartani és átörökíteni a következő nemzedékeknek. Toró professzor beteljesítette azt, ami egy tanár, egy tudós igazi küldetése: alkotott és átadott, így gyarapítva a nemzet tudományos és kulturális kincsestárát, mondta az államtitkár-helyettes.
Szót kapott Dávid László egyetemi professzor, a Sapientia EMTE rektora és Ulicsák Szilárd miniszteri biztos, a Sapientia Hungariae Alapítvány titkára is. Mindketten mint egykori barátok, kollegák méltatták az elhunyt professzor munkásságát és nem utolsósorban emberi nagyságát. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsának elnöke református lelkészhez méltóan emlékezett egykori barátjáról, köszöntve a Toró családot s ezzel párhuzamosan az egész erdélyi magyarságot, hiszen Toró professzor Erdély iránt érzett szeretetének örökségeként az egész erdélyi közösség egy nagy családnak számít. Toró Tibor öröksége, tudományos, irodalmi munkássága egy olyan staféta, amely tartásra, emberségre kötelez bennünket, s a nemzeti folytonosságot ezzel az örökséggel is erősíteni kell, emelte ki beszédében Tőkés.
Toró T. Tibor, az elhunyt egyik fia az emlékezések után megköszönte valamennyi megjelentnek, hogy tisztelettel adóztak édesapja emlékének, majd a jelenlevők levonultak a Partiumi Keresztény Egyetem székházának, azaz a református püspöki palota belső udvarára. Itt Tőkés László áldást kért az elhunytra, és közös imádkozás után annak végakarata szerint fiai szétszórták hamvai egy részét az egyetem udvarán.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kétmilliárd forint az Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek
Akárcsak alapításakor, ismét kétmilliárd forint jut a magyar állami költségvetésből az Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek. A félmilliárdos többlet nagyobb részét fejlesztésre fordítják.
Fél milliárd forinttal növekedett idén az Erdélyi Magyar Tudományegyetem illetve Partiumi Keresztény Egyetem finanszírozása – közölte rádiónkkal Ulicsák Szilárd, miniszteri biztos Csíkszeredában a Sapientia Egyetemen. A kiegészítést az tette szükségessé, hogy az egyetem normatív finanszírozása feltételezett volna már idén egy 25 százalékos önrészt, de ezt a forrást a jelenlegi gazdasági körülmények között az egyetem nem tudta előteremteni, ugyanakkor évek óta nem jutott fejlesztésre sem, ami szintén elodázhatatlan.
A Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációja megtörtént, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a szakmai akkreditációt megszerezte, de a politikai döntés késik, ugyanakkor kérdésessé vált a román állami támogatás, mert az új oktatási törvény szerint magánegyetem nem támogatható állami költségvetésből. Csak kormányközi megegyezésben reménykedhetnek – mondta Dávid László, az egyetem rektora. /mr1-Kossuth.hu, jan. 19./ Kossuth Rádió

Dialógusban Európával
Egyed Emese irodalomtörténész szerint a színházban is a változatosság a jó, ezért műsorrendekre van szükség
Hosszú lenne felsorolni részletesen kolozsvári beszélgetőtársunk tevékenységi területeit, hiszen egyetemen tanít, emellett költő, mese- és drámaíró, konferenciák szervezője, résztvevője, nem mellékesen két gyermek édesanyja... Szakterülete a felvilágosodás, a magyar felvilágosodás irodalmából alapos antológiát is szerkesztett a Polis Kiadónak. Interjúnkban műhelymunkák, azokból kinövő könyvek, mindennek a színházzal való kapcsolódásai képezik a fő témát, de arra is választ keresünk: veszít-e élvezhetőségéből az irodalmi mű, ha tananyaggá válik?
Ha jól sejtem, önt a felvilágosodás tanulmányozása a színház felé vezette. Hogyan történt ez?
– A színház nálam valamivel korábban jelentkezett, mert gyermekkoromban is szerettem vele foglalkozni: játszótársaimat rendeztem, a nagymamáknak, testvéreinknek bemutattuk a produkciókat. De nem véletlen, hogy a felvilágosodás a színházhoz vezet. Valójában a felvilágosodás fedezi fel azt, hogy a játék, főleg ha nem zárja ki a természetes beszédet vagy a nyelvi részt, nagyon sok mindenkit bekapcsolhat.
S mint ismeretes, a felvilágosodás korában a nemzeti nyelveknek, az anyanyelveknek megnő a szerepe, és ebből kifolyólag robbanásszerűen megnő a színdarabok száma is. Jancsó Elemér professzor, akinek a munkássága megkerülhetetlen, jó érzékkel fedezte fel azt, hogy a felvilágosodás idején beindult nyelvújítás nem steril dolog volt, hanem sok kísérletezés, kommunikáció, játék, fordítás, tehát valóban eleven tevékenység hozta létre azt a nyelvet, amelyet aztán a 19. század a tudományok művelésére is alkalmasnak talált.
Ezt akár egy ön által szerkesztett 2005-ös könyv is dokumentálhatja, az Ismeretség: Interkulturális kapcsolatok a színház révén a 17–19. században.
– Azt mondhatnám még el erről, hogy az egyetemen nagyon sok tehetséges fiatal megfordul, és elég keserűség a tanárnak, hogy nem tudja valamennyiüket a közelben tartani. De vannak olyan periódusok, amelyek kedveznek annak, hogy megjelenítsük a munkánkat. A Sapientia egyetem induló éveiben például lehetővé vált, hogy a kutatásaink eredményét megjelentessük. A Sapientia Kutatási Programok Intézete pályázatot hirdetett kutatási témákra, és vállalta azt is, hogy a létrejött munkákat megszerkesztve közzétegye.
Három könyvünk jelent meg. Az első a Teatrumi könyvecske, amely egy magyarországi katalógus ellenőrzésével kezdődött, tehát hogy megvannak-e azok a színházi zsebkönyvnek nevezett érdekes színházi nyomtatványok, amelyeket a 18. század végén adtak ki a magyar társulatok. A fordítással foglalkozott a második kötetünk, a Szabadon fordította. Valójában a színházi célból készült fordításokat, adaptációkat elemzi.
És a harmadik: Néző, játék, olvasó. Dráma- és színháztörténeti tanulmányok. A negyediket már nem támogatta a Sapientia, mert közben kifejlődött saját kutatói hálózata, saját oktatóinak jelenteti meg a könyveit.
És a negyedik könyv miről szól?
– Nyelv és képzés, nyelv és színház összefüggéseiről a 18–19. században. Úgy tűnik, sokkal nehezebb az állami egyetemi hálózatban a könyveinket megjelentetnünk akkor, ha nem egyetemi jegyzetről van szó, hanem a tudományos kutatás eredményéről.
Pedig gazdát kellene találni ennek a könyvnek.
– Ennek is, meg annak a nemzetközi színházi konferenciának is, amelyet tavaly szerveztünk a csapattal, vagyis ezekkel a fiatal kutatókkal, doktorandusokkal. Metamorfózis volt a címe, és az irodalom színházi produkcióvá válását, a színdarabok egyik nyelvből másikba való áttételét vagy másféle adaptációkat vett tárgyául, és nagyon érdekes előadások hangzottak el angolul, németül, magyarul, franciául...
Olyasmikről esett szó ezen a konferencián, amiről kiderült, hogy jobb helyeken is előfordul. Strasbourgban, például... A politikai, hatalmi változások rendszerint begyűrűztek a színház életébe. Ahogy nálunk egy időben román és magyar társulatok váltották egymást az élen, illetve egyazon épületben, ugyanúgy történt Strasbourgban a franciával és a némettel, tehát, mondhatni dialógusban vagyunk Európával.
Maradjunk még a színháztörténetnél. Fájdalmas, hogy a Bánk bán eltűnt a színpadainkról. Legalábbis romániai magyar vonatkozásban nem létezik, és román vonatkozásban sem, pedig a Bánk bánnak 1953-ban megjelent egy nagyon jó fordítása, és egyetlen román színház, társulat sem tűzte műsorára. Mivel magyarázható a Bánk bánnak ez a mostoha sorsa szép hazánkban?
– Van, aki azt mondja, például Lövétei Lázár László, de nem ő az egyetlen, hogy az irodalmi élvezetek halála, ha tananyaggá változnak a szövegek.
Kétségtelenül így van.
– Ez magyarázat lehetne magyar vonatkozásban: hogy megrettennek a rendezők attól, amit az iskolában túlságosan sokat magyaráznak...
És attól, amit ott „ráakasztanak” a műre.
– ... a mű jelentésének bizonyos fokú vulgarizálódásától. A másik dolog az, hogy korunkban kérdésessé vált: a történelemszemlélet és a hagyományok, amelyek identitásképzőek, a nemzeti közösségekben jó identitást hoztak-e létre, vagy pedig valamiféle idegengyűlöletet? És jelen pillanatban ott tartunk, hogy merészség kell ahhoz, hogy a történelmi tárgyat esetleg empátiával, nem pedig ironiával vagy szatirikusan közelítse meg valaki.
Persze, ez nem mai találmány, Voltaire is halálra nevettette a közönségét például a Jeanne d’Arc történetével. Ugyanő viszont rendkívül rajongó szövegeket írt IV. Henrikről. Azt hiszem, hogy a művésszínház, amely most elterjedt, valamit kihagyott a terveiből, éspedig azt, hogy többféle műsor tud egymás mellett megférni, és hogy szükség van műsorrendekre.
Mintha szektaként működne ez a művésszínház néha.
– Inkább azt mondom, hogy sokfélék vagyunk, és az igényeink is különbözőek, ugyanígy a színházban is a változatosság a jó, és előfordul, hogy néha az ember szeretne megnézni egy olyan művet is, amelyről vannak ismeretei. Mert jó érzés a ráismerés alapján való véleményformálás. Tehát örömet jelenthet a találkozás a színházban a Csongor és Tündével vagy Balassi Bálint Szép magyar komédiájával, ami még nem ment pocsékba, és hosszan folytathatnánk...
Valóban figyelemre méltó, hogy a román színpadon sincs jelen a Bánk bán, pedig a románok nem csépelték agyon az iskolában... De ha már a bajoknál tartunk, hadd mondjam el: hiányzik az a fajta színházi krónika, az az állandó napirenden tartása a színpadi nyilvánosság és a közönség viszonyának, ami olyan boldogító állandóság volt például a 20. század elején, amikor a sajtónak is köszönhetően mindenki ismerte a színészeket, sokat tudott róluk, hozzászólt a játékukhoz.
A 19. században, a Nemzeti Színház indulásakor Pesten Vörösmarty egy évig minden áldott nap elment a színházba, és írt ugyanannak az előadásnak többféle, sikeres vagy kevésbé sikeres változatáról, a bemutatójáról és az azt követő előadásokról, estéről-estére. Nem restellte...
És ha Vörösmarty ezt vállalta, akkor kutyakötelességünk lenne nekünk is...
– Erről van szó. Kell a visszajelzés a színészeknek is, mert különben elbizonytalanodnak a játékukban. A közönségnek pedig a sokféle színház kell. Vannak, akik szeretnének olyasmit is látni, ami benne van a kulturális emlékezetükben, nemcsak a ma született darabokat... Visszatérve a Bánk bánra: szerzője, Katona József színészből lett drámaíró, és voltak elképzelései arról, hogy miért nehéz a színházi művészetet kifejleszteni, például Magyarországon. És valójában ma is, sok tekintetben, hasonló a helyzet...
A nagyvilágban bátran kísérleteznek, és a klasszikus művek előadását esetleg más módon teszik modernné, nem úgy, hogy teljesen feledésbe merítik azokat. A test művészete, a nonverbális érvényesülés kedvéért nem áldozzák fel a szöveget.
Egyed Emese (1957, Kolozsvár)
Irodalomtörténész, költő, tanár. Szülővárosában érettségizett (1976), majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem francia–magyar szakán diplomázott (1980). Ugyanott 1996-ban doktori címet szerzett. 1980– 1988 között a Brassai Sámuel Líceumban tanít, 1988–1990 között az Utunk/Helikon szerkesztője, 1990-től a Babeş–Bolyai bölcsészkara magyar irodalomtudományi tanszékének tagja, 2002 óta professzorként.
Számos szakmunka szerzője, szerkesztője, szépíróként több vers- és mesekötetét adták ki 1988 óta, dramaturgi tevékenysége is számottevő. Az utóbbi időben megjelent könyvei közül: Adieu, édes Barcsaym (életrajzi monográfia, 2001), Ötven csillag (gyermekversek, 2008), Szabadító versek (2009). Szakmai elismerései közül: a Látó folyóirat vers-díja (1994), Déry Tibor-díj (1995), a Romániai Írók Szövetségének díja (1998), a Székelyföld folyóirat költészeti díja (2003), Bartók Béla-díj (2006).
A Bánk bán esetében, szerintem, arra lenne szükség, hogy a művésszínház pontosan a saját eszközeivel közelítse meg ezt a művet, nem pedig botcsinálta politikusi képzelgésekkel. Ha valóban művésszínházként közelítené meg, meglátná benne azt, amit például Maia Morgenstern, aki azt mondta egy alkalommal: „A Bánk bán egy shakespeare-i formátumú mű!” És tudta, mit beszél, mert Zsámbékon eljátszotta magyarul Gertrudis szerepét. Ő a Bánk bánban az emberi történetet látta, nem pedig valami politikai képzelgést.
– És egy ilyen típusú mű megjelenítése színpadi eszközökkel lehetővé teszi, hogy a színész megmutassa saját magát, a tehetségét minden vonatkozásban. És az értelmező képességét is. Tehát nemcsak a nonverbális hajlamait. Shakespeare nagyon is értékmérő, de azért mi sem maradunk alább, vannak olyan magyar színházi szövegek, amelyek megállják a helyüket ebben az összehasonlításban. És érdekes, hogy a felvételin még mindig kérnek monológot is a jelölttől, aztán valahogy elsikkad ez az igény...
Nem biztos, hogy elsikkad. Inkább arról van szó, hogy amikor kikerül a színházi életbe, nem ezt várják a fiatal színésztől. De térjünk vissza az ön diákjaira. Kötő József egy alkalommal azt mondta, hogy ön egész színháztörténészi iskolát hozott létre Kolozsváron, és most már ideje lenne, hogy létrejöjjön Kolozsváron egy erdélyi vagy romániai magyar színháztörténeti intézet is. Mert az ön diákjaiból lett tanárok, szakemberek forráskutatásokat végeznek, értelmezik azt, amit feltárnak, és szükség lenne egy archívum létrehozására is, hogy biztonságba helyezzék a felkutatott anyagot. Hogyan látja ezt?
– Ott van egyrészt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelyben ki lehet fejleszteni egy ilyen osztályt. Csakhogy az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek nincs saját vagyona. Valamikor volt, de nem sikerült visszaszereznie, s ez nagy hátrány, mert alapításakor olyan gazdag emberek hozták létre a kereteket, akikhez hasonlóak ma nemigen jelentkeznek. Valóban szükség van helyiségre, és szükség van valakire, aki az archívumot felügyelje, a kutatást összehangolja, mert szakemberek lennének.
Tudna említeni közülük néhányat?
– Említeném Tar Gabriella-Nórát, aki most a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem német tanszékének adjunktusa, és megjelent már a doktori disszertációja magyarul, a gyermekszínjátszás múltjáról, A gyermekszínjátszás a Habsburg Birodalomban, a 18. században címmel.
Érdekes téma!
– Bartha Katalin Ágnes, aki az EMKE kutatója, a Szabédi Házban dolgozik, és Köllő Károly színházi hagyatékát dolgozza fel, de Szabédival is foglalkozott. Neki Budapesten, az Irodalomtörténeti Füzetek sorozatban jelent meg a doktorija: A Shakespeare-olvasás és -interpretáció története Erdélyben, a 18. és a 19. században. János-Szatmári Szabolcs a váradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora lett, egyébként némettanárként dolgozik, könyve, Az érzékenység színháza itt jelent meg, az EMKE kiadásában.
Ők voltak a csapat lelke, amikor ezeket a Sapientia Kutatási Könyveket kiadtuk, és még vannak néhányan. Tőkés Orsolya doktoranduszom a Csongor és Tünde erdélyi recepciójával foglalkozik, nyilván összehasonlítva azt a magyarországi előadásokkal, sikerrel vagy feledéssel. Én úgy látom, hogy sikerült a kutatásainkat megnyitni a nagyvilág felé. Voltak olyan konferenciák, ahol a csapat tagjai jól szerepeltek, idegen nyelveken beszélnek, hozzá tudnak szólni a külföldi témákhoz, tehát jó irányban halad a dolog. Aztán lássuk, mit hoz a jövő.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

Oktatás – A felsőoktatásban a magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés egyoldalú Tudományos kötet az erdélyi magyar egyetemi oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait.
A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul
Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza.
– A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával.
Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség.
Salat Levente: eltolódott az egyensúly
Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének.
– Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat.
Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét.
Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta.
Versengés az állami és a magán tanintézetek között
Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek.
Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta.
Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett.
N. H. D. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar támogatás az erdélyi magyar tudományegyetemi hálózatnak
Visszaállította a magyar kormány az erdélyi magyar tudományegyetemi hálózat támogatására szánt keretet. Ezt a Partiumi Keresztény Egyetem vezetősége jelentette be. Az előző magyar kormány jelentősen csökkentette a támogatást, ettől az évtől ez újra 2 milliárd forint.
Félévi vizsgák a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem magyar szakán – a hiánypótló képzés idén indult. 30 helyre 85-en jelentkeztek.
„Szerintem itt most elég sokat kell teljesíteni" – mondja egy hallgató.
„Szeretnék magyartanár lenni, volt egy nagyon jó magyartanárnőm a líceumban és ő inspirált – mondja másikuk".
A képzést a hallgatók igényeihez igazították.
Flóra Gábor a Partiumi Keresztény Egyetem kancellárja elmondta: „A tanárképzés, a tanítóképzés alapjainak a megteremtése valamint a magyar kultúra és civilizáció, a keresztény kultúra körébe tartozó diszciplinák fejlesztésével és a szakirányok megtervezésével ezekre a szempontokra, prioritásokra vagyunk tekintettel".
Ez pedig már az új épületszárny látványterve. Várhatóan már a nyáron elkezdik építeni.
Tolnay István a Partiumi Keresztény Egyetem vezető tanácsának megbízott elnöke hozzátette: „Olyan épületet gondoltunk, amely elsősorban az oktatást segíti, tehát, pl. mostan, jelen pillanatban hiányoznak a nagy amfiteátrumok, a nagyobb termek, ahol a nagyobb létszámó évfolyamok is elférnének". Az idén rendelkezésre álló, 100 millió forintból megkezdik az alapozást. Kell a hely: idén 955 diákja van a nagyváradi magyar egyetemnek. A legtöbb hallgató bölcsész, a magyar szak mellett a vizuális média és közgazdaság is népszerű.
Duna Tv. Erdély.ma

Professzorok tiltólistán
Kényszernyugdíjba küldi a 65 éven felüli oktatókat a tegnap életbe lépett tanügyi törvény
Kényszernyugdíjba küldi a hazai felsőoktatásban részt vevő oktatók zömét a tegnap életbe lépett új tanügyi törvény: a 65 év fölötti professzorok már csak óraadókként vehetnek részt az egyetemi életben. A szigorítás az utánpótlást is veszélyezteti, a doktori iskolák zöme vezető nélkül maradhat.
Lefejezi az oktatási törvény a hazai felsőoktatást: a tegnap érvénybe lépett jogszabály nyugdíjba küldi a 65 évnél idősebb oktatókat. A rendelkezés 1500 személyt érint:, akik óraadókként még foglalkoztathatók, de teljes állást már nem tölthetnek be. A legérzékenyebben a doktori iskolákat érinti a reform, a nyugdíjköteles professzorok ugyanis a továbbiakban csak társult tanárként vehetnek részt a tudományos képzésben, a fiatalabb tanerőkkel együttműködve.
22-es csapdája, felsőfokon
Ha viszont nem sikerül helyettesíteni a leköszönőket, az utánpótlás sincs biztosítva: a doktori képzést vezetők nyolcvan százaléka távozni kényszerül. „Tény, hogy szigorú feltételei vannak a jogszabálynak, de az is biztos, hogy az idős tanárok tudásáról és tapasztalatáról nem szabad lemondani.
Egyelőre haladékot ígért az oktatási minisztérium a tanév végéig, utána meglátjuk, mi lesz” – nyilatkozta megkeresésünkre Veres Valér szociológus, az RMDSZ felsőoktatásért felelős szakértője, aki arra figyelmeztetett: az elöregedés súlyos problémákat jelent a román és a magyar nyelvű felsőoktatásnak egyaránt.
„Mi már évek óta készülünk erre a kényszerhelyzetre, most mégis nehézségekkel nézünk szembe. Az utóbbi három évben negyven százalékkal nőtt a fiatal kollégák száma, de azt a két oktatót, akiket nyugdíjba küld a törvény, nehezen tudnánk pótolni” – nyilatkozta lapunk megkeresésére Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, aki szintén bízik az oktatási minisztérium által ígért haladékban.
Magyari Tivadar, a Babe–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese arra figyelmeztet: a nyugdíjas oktatók óraadóként a professzori fizetés töredékét kaphatják csak meg. „A BBTE magyar tagozatán tizenöt személyt érint a törvény, közülük egyesek már rég betöltötték a 65. évüket. A szakemberhiányt újabb oktatók felvételével egyes szakokon lehet pótolni, de gazdasági okok miatt csak nagyon kismértékű létszámbővítésről lehet szó” – sorolja a nehézségeket az egyetemvezető, aki elmondta: kísérletet tettek a „gyorsított ritmusú” fiatalításra.
„Három éve kiegyeztünk a román tagozattal, hogy a magyar oktatói létszámhátrányt ellensúlyozandó gyorsított ütemben, arányon felül alkalmazunk fiatal magyarokat. Ezt az egyezséget a pénzügyi válság hiúsította meg” – emlékeztet az ÚMSZ-nek nyilatkozó Magyari.
Elhamarkodták?
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora súlyosnak látja a helyzetet. „Ez a kitétel azt eredményezi, hogy kollégáink egyharmadát elveszítjük. Az egyetlen járható út a fiatalítás. Ezzel kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim” – hangsúlyozta az egyetem vezető, aki elmondta: vannak tanszékek, ahol sikerült megfelelő tudományos fokozatot szerezniük a pályakezdőknek, és vannak olyanok is, ahol a folyamat akadozik.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Horváth Gizella szerint az oktatási törvény életbelépése nem befolyásolja jelentős mértékben az intézmény tevékenységét. Tájékoztatása szerint „csak egy-két tanárkollégát” érint a 65 éven felüliek nyugdíjaztatására vonatkozó előírás. Mindazonáltal Horváth Gizella szerint a jogszabályt elhamarkodottan léptették életbe.
„Szerintem a törvény sok szempontból komoly változásokat ír elő, amelyek akár javíthatják is a felsőoktatás minőségét. Kétlem viszont, hogy valamennyi előírását rögtön, az egyetemi év közepén életbe lehet léptetni úgy, hogy ez ne okozzon komoly problémákat az oktatási folyamatban” – mondta az ÚMSZ-nek a rektorhelyettes
Összeférhetetlenek
Nemcsak az oktatás minőségét érinti a kötelező nyugdíjkorhatár bevezetése, de az oktatás szervezését is, nyugdíjazás után ugyanis az érintettek már nem vállalhatnak semmilyen vezető beosztást. Az oktatási reform célul tűzi ki a hazai egyetemek „politikamentessé” tételét is, ennek értelmében nem vállalhatnak vezető szerepet politikai pártban a felsőoktatási intézmények vezetői.
A szigorítás szinte valamennyi hazai egyetem vezetőjét érinti: Ecaterina Andronescu, a Bukaresti Műszaki Egyetem rektora a Szociáldemokrata Pártban, Andrei Marga, a BBTE rektora a Nemzeti Liberális Pártban tölt be tisztséget. Sajátos „védettséget” élvez Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki nem rektorként, hanem elnökként vezeti a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsát. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés sajátos védettsége
A Professzorok tiltólistán című, február 9-én megjelent cikkünkkel vitatkozik Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtófelelőse. Demeter Szilárd azt kifogásolja, hogy a cikkben így fogalmaztunk: „Az oktatási reform célul tűzi ki a hazai egyetemek »politikamentessé« tételét is, ennek értelmében nem vállalhatnak vezető szerepet politikai pártban a felsőoktatási intézmények vezetői. (...)
Sajátos »védettséget« élvez Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki nem rektorként, hanem elnökként vezeti a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsát.” Demeter felveti, hogy Tőkésre nem vonatkozik az új jogszabály, mivel nincs vezető tisztsége pártokban. A sajtós szerint ezért a cikkünk zárása „rosszindulatú, a rágalmazást alulról súroló csúsztatás, ami az újságírói szakmai etika szerint nem megengedett”.
Tőkés László sajtófelelőse azonban aligha nézett utána a vonatkozó törvénynek. Mert ha megtette volna, a 215. cikkelyben elolvashatta volna a következő mondatot: „Persoanele care ocupă o funcţie de conducere sau de demnitate publică nu pot exercita funcţia de rector pe perioada îndeplinirii mandatului”.
Ezek szerint nem lehet rektor az a személy, aki vezető (politikai) tisztséget lát el, illetve köztisztséget visel. Például európai parlamenti képviselői tisztséget. Tőkés László tehát rektor nem lehetne a Partiumi Keresztény Egyetemen, elnök viszont – a sajátos védettséget biztosító joghézag révén – igen. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nemcsak kötelezettségek, de jogok is
Kolozsvár - A Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán AZ ERDÉLYI MAGYAR FELSŐOKTATÁS HELYZETE és KILÁTÁSAI című tanulmánykötetet mutatták be, amely 2010-ben, az Ábel kiadó gondozásában jelent meg.
Szilágyi Mátyás főkonzul az eseményt felvezető beszédében kiemelte: A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási munkacsoportja fogalmazta meg azokat az alapgondolatokat, melyeket a 218 oldalas könyvben az olvasók megismerhetnek.
Az erdélyi magyar felsőoktatás kérdése hangsúlyozott fontosságú. Műhelybeszélgetés keretében tárgyaljuk meg. Nézetek, vélemények eltérőek lehetnek. Jelentkezhet véleménykülönbség is. A cél a közös gondolkodás megvalósulása. Egyeztetés során állították össze a kötetet. Az értelmiség képzése, újratermelése, a versenyképes innovatív személyiség megformálása fontos.
Péntek János, nyelvész, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke, egyetemi tanár, szakterülete a nyelvtudomány; szociolingvisztika, dialektológia, kisebbségi nyelvhasználat, népnyelv és népkultúra viszonya.
Péntek János előadásában elmondta: az Ábel Kiadó gondozásában megjelent kötet, melyet Szikszai Mária szerkesztett, főtanulmányát „Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai” címmel, négyen írták Salat Levente, Papp Z, Attila, Csata Zsombor és Péntek János. Összesen 126 oldalt tesz ki, és részletesen elemzi mindazon problémákat, melyeket meg kellene oldani, nem beszélve arról, hogy jelzi, ki és milyen intézmények felelőssége, nem közömbösen viselkedni ezzel a kardinális elvárással szemben. Az országnak, de az országban élő, dolgozó tehát értéket alkotó, és adót fizető magyar ajkú polgároknak is szívügye. Nem lehet csak az anyaország nagylelkűségétől függő elképzelés, mert az itt élni és alkotni akaró magyarság elvárásait is figyelembe kell, venni.
Amint az Ajánlásban megfogalmazza „a KAB hozzon létre olyan Felsőoktatási Bizottságot erdélyi és magyarországi személyiségekből, amely a felsőoktatásban és a tudományos képzésben az általános közösségi érdekeket és az elengedhetetlen szakmai igényeket megfogalmazza és képviseli.”
Én ebből a mondatból az általános szót kivenném. Az általánosról évekig lehet beszélni anélkül, hogy konkrétan történjen valami.
A bizottság véleményét tükrözi a könyv.
A szakértői csoport másfél évig az előtanulmányokon munkálkodott, majd megírva a dolgozatot, juttatta azokhoz, akiket ők méltónak tartottak arra, hogy munkájukat véleményezzék. A visszaérkező vélemények bizonyos részét tudták bedolgozni a jelen könyvbe, a megmaradt véleményeket külön Függelékben közölték.
Az érdeklődők számára ezért is lehet rendkívül értékesek ezeknek a véleményeknek az ismerete, mert ihlető ötletadás is meghúzódhat a dolgozatban.
A befektetett munka következtében a szakértői csoport úgy érzi, ajánlást is tehet a felsőfokú oktatással kapcsolatban. Nincs olyan helyzetben, hogy kidolgozza az oktatási stratégiát, mert nincs döntési helyzetben. Költségvetéssel sem rendelkezik.
A tanulmánykötet a felsőoktatás kérdését holisztikus és kritikus szempontból elemzi. A különböző statisztikai adatok elemzéséből kiderül, hogy a magyar felsőoktatás alul reprezentált, alulfinanszírozott. A 35 ezer magyar anyanyelvű hallgatóból 11 ezer tanul magyar nyelven, mint ismeretes az egyetemi hallgatók száma 1 millió.
(Ehhez csak azt tehetném hozzá, hogy gondolkodó ember is kénytelen meglepődve tudomásul vennie, mennyire alulreprezentált a magyar egyetemisták száma. Holott az ország magyarsága az összlakosság 6.7 százalékát teszik ki Román hivatalos adatok szerint is.)
Salat Levente három kérdésre összpontosított.
Mi ez a tanulmány? Hogyan viszonyul a stratégia az igényekhez? Kinek szól?
Megállapítása szerint stratégiát csak olyan szereplő készíthet, akinek módjában van az erőforrások felhasználása. A forrás kérdése felveti az elszámoltathatóság kérdését. A felsőoktatás stratégiáját kormányszervek készíthetik. Egyensúly eltolódás következik be azon szereplők irányában, akik az erőforrások bizonyos részével rendelkeznek. A román állam bizonyos intézményei alulteljesítenek. Ennek következtében lépéskényszerbe hozták a magyar államot. A magyar adófizetők közpénzéből támogatják az erdélyi felsőoktatás bizonyos romániai intézményeit. A szereplők közül hiányzik a magyarság maga. Nem stratégiát képező szereplő az erdélyi magyarság. Sorsa azok kezében van, akik eljárnak a nevében.
Papp Z. Attila szerint statisztikai adatok bizonyítják, a 2009-ben érettségiző diák 56 %- a kerül be a felsőoktatásba. 25 százaléka tanul magyarul. Ebből 42% Babeş- Bolyai Tudományegyetemen, 7 százalék a Sapientia EMTE-en. 5 százalék a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A műhelybeszélgetés interaktív módon zajlott. Felvetődött az állami és felekezeti középiskola közötti egyensúlyhiány, az új tanügyi törvény milyen lehetőséget biztosít a magyar nyelvű oktatás számára, a versenyképesség, az oktatás minőségének kérdése.
A 218 oldalas könyvben nagy mennyiségű statisztikai adat, táblázatok segítik az olvasottakat még jobban áttekinteni.
A három részre tagolt könyv bemutatja rendkívül érzékletesen a jelenlegi hazai felsőoktatási helyzetet, javaslatokat téve bizonyos változtatásokra, melyek csak az ország javára válhatnának elfogadásuk esetén.
A nem mindennapi könyv talán legizgalmasabb része a 199-205 oldalakon: Összefoglalás, konklúziók és javaslatok címmel, hat oldalon keresztül sorjázza mindazt a tennivalót, amit jó lenne, ha mindenki kellő figyelemmel ismerne meg.
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro

Markó Béla szövetségi elnök beszámolója az RMDSZ 10. Kongresszusán
Nagyvárad – Tisztelt Kongresszus! Nem először állok egy RMDSZ-kongresszuson a mikrofon előtt, és nem először próbálom összefoglalni egy szövetségi elnöki mandátum eredményeit, beváltott vagy beváltatlan ígéreteit, és legfőképpen tanulságait.
Van mégis egy alapvető különbség az eddigi alkalmakhoz képest, ugyanis ezek a beszámolók nyilvánvalóan esélyt kínáltak arra is, hogy a közelmúltat felleltározva, a közelebbi vagy távolabbi jövőről beszéljek. Sőt, számomra a múltbanézésnek, a krónikaírásnak és mindenfajta elszámolásnak ez a legnagyobb értelme: lehetőség a távlatnyitásra. Nos, a mostani visszatekintés látszólag egészen más jelentést hordoz, nincsen benne a személyes politikai perspektíva, nem lappang a szöveg mögött egy programbeszéd, hanem valamiféle korszakzárásról lehet szó. És valóban nem a kolozsvári kongresszusunk óta eltelt két évről akarok szólni csupán, pedig formailag ez lenne a helyes, esetleg még a legutóbbi tisztújításig, az aradi kongresszusig visszanézve, hanem engedjék meg nekem, hogy nagyobb nekirugaszkodással, de szabott időmbe természetesen beilleszkedve, tizennyolc esztendő elvi-eszmei konklúzióit kíséreljem meg felmutatni. Azzal a kiegészítéssel, hogy végül is ez szintén a perspektíva-keresés szándékával történik, továbbra is csak ennek látom értelmét, hiszen nem a személyes sorsunkról szól az RMDSZ története, hanem a közös jövőnkről, mint ahogy kollektív alkotásnak, sőt, egyik legnagyobb értékünknek tekintem azt is, hogy megalakulása után több mint két évtizeddel ma is a romániai magyar közösség legfőbb politikai eszköze ez a szövetség. Próbáltak ugyan mást, jobbat kitalálni helyette, de nem sikerült. Lehet, hogy azért, mert nem is lehet jobb, hatékonyabb, eredményesebb eszköze a mi erdélyi magyar céljainknak, mint egy szövetség. Hiszen az elmúlt hetekben először meghökkentem, aztán tulajdonképpen megnyugodva láttam, hogy az RMDSZ hivatásos tagadói, előreszaladók vagy hátramaradók, nagyálmúak vagy kishitűek, sértettek, vajákosok, különutasok, mind az RMDSZ kongresszusára figyelnek, latolgatnak és elemeznek, önkéntelenül is elárulva, hogy ennél fontosabb politikai esemény számukra sincsen, beleértve saját rendezvényeiket is. Aki az RMDSZ elnökválasztási kampányába így-úgy beleszólt, mind lelepleződött, hogy ismeri ennek a szövetségnek nemcsak az eddigi, hanem az ezutáni értékét is. Miért foglalkozna velünk valaki is, aki úgy gondolja, hogy fogy a jövőnk?
Ezért nyugtattak meg engem valójában ezek a beleszólások, miközben egyikük-másikuk fel is háborított, persze. De aztán arra gondoltam, hogy amíg a lelkünkért versengenek mások, addig nincsen baj, mert ezek szerint ér valamit ez a lélek. Csakhogy nem volt eladó eddig sem, és bízom benne, hogy ezután sem lesz az. Az erdélyi lélek önállósága, ez a Kós Károly-i eszme tartott meg minket a politikában az elmúlt évtizedekben, és meggyőződésem szerint ez fog megtartani a jövőben is.
Ez egyébként az én tizennyolc esztendei munkám egyik nagy tanulsága is. Bethlen Gábortól Kós Károlyig vagy Márton Áronig tudták ezt nagyjaink, miért kellene hát nekünk más elvet vallani?
Tisztelt Kongresszus!
Az együtt megtett út természetesen hosszú volt, de az a kérdés, hogy közben mennyit változott körülöttünk a táj, és hogy egyáltalán jó irányba haladtunk-e. Állítom, hogy igen. Van összehasonlítási alapunk, van pontos mércénk, hiszen elolvashatjuk az 1990-es évek elején megfogalmazott programunkat, mellétehetjük a menetközben elfogadott cselekvési programokat, fellapozhatjuk az 1993-ban általam és Takács Csaba által aláírt, az Európa Tanácsnak benyújtott Memorandumot, és számbavehetjük, mi teljesült, mi nem. Ha ezt valaki megteszi, meg fog lepődni: azoknak a dokumentumoknak legtöbb pontja megvalósult, egyedül az akkor még csak általánosságban emlegetett területi autonómia maradt beváltatlan követelésünk, hiszen ehhez mélyreható államszervezési, közigazgatási reformra van továbbra is szükség. A kulturális autonómia bizonyos feltételei viszont már ott vannak a most elfogadott oktatási törvényben, iskoláinkról túlnyomórészt mi tudunk majd dönteni.
Ám az autonómia nyilvánvalóan a következő évek nagy prioritása lehet, ha annak előfeltételei már megvannak. Márpedig ezeket az előfeltételeket véleményem szerint megteremtettük. Hozzátéve azt, hogy ilyen célokat, ahogy eddig is, csakis teljes politikai egységben lehet kivívni.
A kilencvenes évek elején, amikor az RMDSZ elnökségét elvállaltam, még messze voltunk ettől. Akkor két alapvető feladat állt előttünk. Egyrészt helyre kellett állítani az RMDSZ egységét, vagyis ismét hatékony politikai eszközzé kellett tenni ezt a gyakorlatilag kettészakadt szövetséget, és valamiképpen el kellett kezdeni programunk megvalósítását. Évek teltek el azután, amíg az első eredmények megszülettek. De addig még sok megpróbáltatáson mentünk keresztül.
1991. október 4-én Aradon döntöttük el, hogy rendkívüli, tisztújító kongresszust kell tartanunk, és majdnem másfél évbe került, amire ez sikerült is. Igaz, közben egy Egyeztető Kerekasztalnál kidolgoztuk a szervezet új alapszabályzatát, amely kisebb-nagyobb módosításokkal máig életképesnek bizonyult, sőt, megkockáztatnám, hogy ez biztosította együttmaradásunkat. Két táborról beszéltem az imént. De kevesen tudják, hogy akkor még magyar pártok is voltak körülöttünk, Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, Romániai Magyar Kisgazdapárt és Független Magyar Párt. Az utóbbi választásról választásra felbukkant ugyan, de nem tudott jelentős szavazatszámot szerezni, a kereszténydemokraták mozgalomként beépültek az RMDSZ-be, a kisgazdák pedig fokozatosan civil szerveződéssé alakultak.
Az alapvető szembenállás viszont az volt, amit mérsékeltek és radikálisok küzdelmeként szoktak említeni. Ebben a felosztásban végül is sok igazság van, hiszen azok, akik a román parlamentben vagy később kormánykoalícióban próbáltak eredményt elérni, joggal nevezhetők mérsékelteknek azokhoz képest, akik akkor még hevesen tagadták a románokkal való politikai párbeszéd, netán együttműködés értelmét. A passzív vagy aktív rezisztencia, a parlamenten kívüli – pontosan meg nem nevezett – eszközök hívei voltak ők. Már 1993-ban, elnökségem első hónapjaiban szembe kellett néznem azzal az éles konfliktussal, amelyet Neptun-ügynek neveztek, és végül is ez volt mérsékeltek és radikálisok hosszú időre mindent eldöntő vitája, ahol ugyan egyik tábornak sem lett igaza, de együtt maradtunk. Az én első próbatételem is ez volt. Akkor tisztáztuk, hogy milyen körülmények között folytatható párbeszéd a román pártokkal, és akkor indult el az a folyamat, amely a történelmi fontosságú 1996-os döntéshez, a kormányzati szerepvállaláshoz vezetett.
Nem akarom most felidézni minden vitánkat, minden fontos döntésünket, de azt gondolom, hogy azokban az években dőlt el mai helyzetünk. Mi, akik Marosvásárhely márciusát megéltük, tudtuk, hogy van alternatíva: láttuk a polgárháború rémét Erdélyben, a Székelyföldön, amikor még a volt Jugoszláviában béke volt. Akkor hatalmas tétje volt annak, hogy ki milyen utat választ, és utólag visszatekintve, nem is tudom, miért gondoltunk időnként már-már szégyenkezve arra, hogy céljainkban ugyan radikálisok, de eszközeinkben mérsékeltek vagyunk. Hiszen a tizennyolc év legnagyobb belső politikai változása éppen az, hogy ma már ilyen értelemben mérsékeltek vitáznak mérsékeltekkel. Ezért is lehetett megegyezni egy adott pillanatban. Elégtétellel látom, hogy aki leghangosabban támadott minket azért, hogy bízunk a parlamenti politikában, most ott van az Európai Parlamentben, pártot alapít, és minden bizonnyal román parlamenti jelenlétről, esetleg kormányzásról álmodik. Ezek szerint vagy megalkudott az is, aki minket annyi éven át megalkuvással vádolt, vagy egyszerűen kezdettől fogva nekünk volt igazunk. Meggyőződésem, hogy erről van szó: a mi igazunkat ma már azok is vallják, akik egyébként bíráltak minket. Ez talán egyik legnagyobb politikai eredményünk. Persze, egyesek végül is az RMDSZ-től elfordulva, az RMDSZ-en kívül jutottak erre a felismerésre, de éppen ez jogosít fel arra, hogy feltegyem a kérdést: végül is mi az akadálya, hogy összefogjunk? Hogy nem mindenben és nem mindenkiről gondolkozunk egyformán? Miért baj ez? Erdélyi embernek tudnia kellene, hogy a mi történelmünk lényege: a tolerancia. Hogyan akarunk másokkal szemben toleránsak lenni, ha egymás közt sem vagyunk azok?
Az RMDSZ közös szellemi-politikai vagyonunk. Még azoké is, akik úgy tudják magukról, hogy nem szeretik ezt a szövetséget.
Az én visszatekintésem most talán nagyívűbb a kelleténél. De ismétlem, nem a múlt, a jövő kedvéért teszem. 1993-ban léptünk be, Antall József támogatásával az Európai Demokrata Unióba, az EDU-ba. Nem sokkal azelőtt lettem csak az RMDSZ elnöke, és az EDU budapesti kongresszusán, Jacques Chirac és Helmut Kohl jelenlétében köszönhettem meg felvételünket. Aztán annak az évnek az őszén az Európa Tanács az RMDSZ Memorandumát figyelembe véve, a Romániáról szóló felvételi határozatba beiktatta egyes követeléseinket. Azóta folyamatosan jelen vagyunk a nemzetközi kisebbségi szervezetekben, elsősorban a FUEN-ben, és tagjai vagyunk az Európai Néppártnak. Itthon Romániában pedig partneri viszonyt alakítottunk ki a különböző demokratikus pártokkal, ma már közigazgatáshoz, kormányzáshoz értő, felkészült politikus gárdánk van, amelyet megkerülni nem lehet. Több kormányban is bizonyítottuk ezt, amit ugyan sokan szemünkre vetnek, de éppen ez az erényünk: mi az egyezségeket betartjuk, akivel megegyezünk, azt nem csapjuk be, de örök szövetségesünk csak egy van, saját magyar közösségünk, azok, akik képviseletükkel megbíztak minket.
Tisztelt Kongresszus!
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy az RMDSZ máig a Kárpát-medence legnagyobb és legtartósabb magyar érdekvédelmi szervezete, és szeretném hinni, hogy ebben Önökkel együtt részem volt nekem is. Együtt féltettük és éltettük ezt a szövetséget, miközben minden választás előtt felerősödtek a sötét jóslatok, hangoskodtak az ellendrukkerek, hogy veszíteni fogunk, nem jutunk be a parlamentbe. Tizennyolc esztendő alatt 14 választást küzdöttünk végig, 4 önkormányzati választást, 4 parlamenti választást, 4 államelnök-választást és 2 európai parlamenti választást. Minden ökormányzati, parlamenti és európai parlamenti választást megnyertünk, minden államelnök-választáson jól szerepeltünk, egy alkalommal, 2004-ben én magam vállaltam az államelnök-jelöltséget. Hiába számolgatnak egyesek, hogy veszítettünk-e szavazókat, mert részvételi arányunkat végig megtartottuk mi magyarok, és nagyjából ugyanolyan arányban vagyunk jelen most is a román parlamentben, mint 1993-ban. Ez pedig azt jelenti, hogy a választásokon lemért támogatottságunk az összes leadott szavazathoz képest ma is akkora, mint két évtizeddel ezelőtt. Mi több, legutóbb a jóval problematikusabb önkormányzati választásokon is megkaptuk a magyar választók nyolcvanöt százalékának szavazatait, 184 polgármesterünk van, 2284 helyi és megyei tanácsosunk és 4 megyei tanácselnökünk, miközben egy másik magyar politikai szervezet, a helyi magyar közösségek megosztottságát, illetve egyik-másik RMDSZ-szervezet gyengeségét kihasználva is csak tizenöt százalékot tudott felmutatni. Persze, ez a tizenöt százalék is komoly figyelmeztetés volt számunkra, ezért is tettünk meg mindent, hogy ne kockáztassuk az európai parlamenti képviseletünket, és így sikerült megvalósítani a Magyar Összefogást. Mi voltunk az erősek ebben az egyezségben, és mi voltunk az engedékenyebbek is, mert tudtuk, hogy az RMDSZ-érdeknél egyetlenegy érdek lehet fontosabb: amiért ez a szövetség egykor létrejött, a romániai magyar közösség összérdeke. Bízom benne, hogy ezt ezután is így fogja szemlélni szövetségünk.
Tisztelt Kongresszus!
Számomra egyértelmű, hogy a politikai egység önmagában is érték egy kisebbségi helyzetben levő közösség esetében, mert azt mutatja, hogy abban a közösségben erősebb az összetartozás szándéka, mint a széthúzás, erősebbek a közös érdekek, mint a véleménykülönbségek. De mégis az a döntő kérdés, hogy ezzel az időnként megroppant, ám soha szét nem tört egységgel mire jutottunk. Mire volt jó ez a romániai magyarságnak? Egyáltalán jó volt-e valamire? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, természetesen ismét összehasonlítással kell élnünk: milyen jogaink és intézményeink voltak ezelőtt két évtizeddel, és milyen jogaink meg intézményeink vannak ma. Végül is az eltelt idő ezzel mérhető elsősorban.
1990 márciusában a román tüntetés, amely végül is rá két napra több halottal és száz meg száz sebesülttel járó véres pogromkísérletbe torkollott Marosvásárhelyen, egy Tudor-negyedbeli gyógyszertártól indult el. Az váltotta ki a román tömeg felháborodását, hogy a kirakatüvegre a gyógyszerész a román felirat mellé magyarul is felírta: Gyógyszertár. Gondoljuk végig: ma magyar, RMDSZ-es miniszter vezeti az egészségügyet, az ő gondja és felelőssége az is, hogy a szűkös költségvetésből hogyan lehet minél több költségtértérítéses gyógyszert biztosítani a rászoruló románoknak, magyaroknak, minden állampolgárnak. S miután a kilencvenes évek azzal teltek Marosvásárhelyen és másutt is sok helyen Erdélyben, hogy mi kitettük a kétnyelvű feliratot, és mások levették vagy bemázolták, kitettük, levették, kitettük, levették és így tovább, 2001-től törvény biztosítja 20% fölött a magyar nyelv nyilvános használatát írásban és szóban. 2003-ban ezt az önkormányzatokra vonatkozó rendelkezést az alkotmányba is bevittük, kiterjesztve a dekoncentrált intézményekre és az igazságszolgáltatásra is a nyelvhasználati jogot. Azóta Erdély számos településén hivatalosan is otthon van ismét a magyar nyelv és kétnyelvű helységnévtáblák fogadják az odaérkezőt.
Ki emlékszik már a hajdani gyógyszertárra?
Mi emlékszünk, tisztelt Kongresszus, mi, akik már felelős politikusokként éltük meg azt a kort, és tudjuk, hogy a történelem csak akkor nem ismétlődik, ha mi eléggé bölcsek, eléggé elővigyázatosak vagyunk.
A magyar nyelv ma Erdélyben számos helyzetben hivatalos erővel bír,az elvet elfogadtattuk, a gyakorlat létezik, ezt kell tovább bővíteni a jövőben. Azt gondolom, hatalmas változás ez tíz év alatt, 2001-től 2011-ig.
Vagy ki emlékszik még a szórványvidékek himnusztalan, kokárdátlan, félős, fázós március tizenötödikéire?
Mi emlékszünk, tisztelt Kongresszus, mi, akik elértük, hogy ma nemzeti ünnepünket minden évben a román államelnök és miniszterelnök köszönti, és szimbólumaink használatát kormányhatározat szavatolja.
És kinek jut eszébe az aradi Szabadság-szobor körüli keserves állóháború, a kétségbeesett küzdelem ennek a remekműnek a kiszabadításáért? Nekünk juthat eszünkbe természetesen, mindannyiunknak, akik bíztunk ebben a szabadulásban, tettünk is érte, és íme, ma már mindez semmiségnek tűnik.
Végül is erre kell törekednünk: hogy nagy céljaink utólag semmiségnek tűnjenek, mivel megvalósulnak, épüljenek be az életünkbe, váljanak szinte észrevétlenné.
Beszámolómat hallgatva, vagy utólag beleolvasva, lesznek, akik azt fogják mondani, hogy megint afféle vívmánylistát készítettem, ismét az eredményekkel állok úgymond elé. Hát mit tehetnék? Mindenki azzal áll elé, amije van. Nekünk, tisztelt Kongresszus, mi tagadás, vannak eredményeink, ez a helyzet, nem tudjuk letagadni őket, ki kell menni itt Nagyvárad határába, megnézni a kétnyelvű táblát, utána pedig lehet gratulálni szintén a nagyváradi RMDSZ-nek például a magyar színház önállósításához, de átmehetünk innen százvalahány kilométerre, Aradra, a Tűzoltó-térre, higgyék el, tényleg ott van a Szabadság-szobor. Ismétlem, mindenki azzal dicsekszik, amije van. Ha pédául nem lennének ilyen eredményeink, akkor most minden bizonnyal demokrácia-központokat hoztunk volna létre, ott ülnénk bent, és várnánk, hátha bejön a demokrácia. Vagy pedig elméláznánk azon, hogy milyen szép nevet is találtunk ennek a pártirodának:demokrácia-központ.
De ezek, mondom, nem mi vagyunk. Mi inkább arról beszélünk most, hogy két évtizedes küzdelmünket a teljes körű anyanyelvű oktatásért végre siker koronázta. S ha lehet látványos előrehaladást fölmutatni ebben az emberöltőnyi időszakban, akkor talán a leginkábba magyar nyelvű oktatás helyzete bizonyítja, hogy van valós és mélyreható változás. Hiszen 1995-ben, amikor 500 000 aláírást gyűjtöttünk össze az általunk elkészített tanügyi törvénytervezet támogatására, és beiktattuk a román szenátusban, még törvény tiltotta az anyanyelvű felvételi vizsgát, az anyanyelvű szakoktatást, az anyanyelvű felsőoktatást, kivéve a tanár-, orvos-és színészképzést. Nem engedte a törvény egyetemi tanszékek, karok létrehozását sem, és nem biztosította az arányos képviseletet. Innen indultunk. Ellenzékben voltunk, hiába volt az Európa Tanács-i felvételi határozat, hiába a félmillió aláírás, az akkor, 1995-ben elfogadott oktatási törvény szinte semmit nem engedett a szorításból.
Aztán 1996-ban győzött a Demokratikus Konvenció, és kormányra léptünk. Akkor még történelmileg teljesen előzménytelen volt ez a lépés, sem nálunk, sem a Kárpát-medencében máshol nem volt rá példa, hogy egy nemzetállamnak tekintett, és eladdig úgy is viselkedő ország kormányában ott legyen egy másik etnikai közösség képviselete. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy olyan precedenst teremtettünk akkor, amely máig kihat az egész térségre, de ehhez bátorság – szinte vakmerőség – kellett részünkről is, és a demokratikus román pártok részéről is.
Így sikerült áttörni az anyanyelvű oktatással szembeni ellenállást is, bár a közös kormányzásnak ennél nyilván sokszorosan nagyobb volt a jelentősége. 1999-ben hosszú, majdnemegyéves vita után elfogadtunk egy sokkal jobb oktatási törvényt, a magyar nyelvű felvételi, szakoktatás, felsőoktatás lehetőségével. Erre alapozva beindulhatott a magyar nyelvű szakoktatás, létrejöhetett a Sapientia magánegyetem, 2003-tól Csángóföldön, az RMDSZ és az akkori kormánypárt egyezségének köszönhetően, az iskolákban kezdték tanítani a magyar nyelvet először 19, ma már több mint 1000 gyerek számára, új önálló magyar iskolák sora indult be Erdélyben a következő években, Brassóban az Áprily Lajos, Nagybányán a Németh László, Déván a Téglás Gábor, Máramarosszigeten a Leöwey Klára, Maroshévizen a Kemény János, Tordán a Jósika Miklós középiskola.
Ma 68 magyar középiskola működik Romániában, és 7113 diák tanul magyarul csak a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 1606 a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, 1940 a Sapientián, 955 a Partium Keresztény Egyetemen, és 365 a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.
A nemrég elfogadott oktatási törvény pedig kiiktatja a még meglevő diszkriminatív rendelkezéseket, kivétel nélkül minden tantárgy tanítható magyarul, az ország történelme és földrajza is, a román nyelvet idegen nyelvként lehet tanítani, tehát könnyebben elsajátítható. Ami viszont mindezeknél is fontosabb, hogy a törvény a helyi közösségek kezébe adja az iskolákkal kapcsolatos döntést, és ezek szerint számos helyzetben mi döntünk az iskoláinkról.
Ugyanakkor a szórványhelyzetben levő iskolák vagy osztályok védelmét, illetve a magyar oktatóknaka vezetésben való arányos részvételét is több rendelkezés biztosítja.
De nem szándékszom most cikkelyről cikkelyre végigvenni ezt a számunkra bizonyos értelemben sorsdöntő törvényt, hiszen részletes elemzések vannak és lesznek még erről. Érzékeltetni próbáltam csupán, hogy milyen jelentős utat tettünk meg a kilencvenes évek elejétől-közepétől. Ugyanezt a különbséget egyébként ki lehetne mutatni az önkormányzatiság fejlődésében vagy a kultúrában, de a magyar nyelvű audiovizuális média működésében is, akár a közszolgálati, akár a kereskedelmi rádiózásról és televíziózásról van szó. Adottak már az egész napos magyar közszolgálati rádiózás feltételei, adásidőbenez már meg is valósult, csak valamilyen formában össze kell rakni, és a magyar közszolgálati televíziózással is ebbe az irányba kell menni. Egyébként európai szinten is kivételes, hogy ma már van nálunk anyanyelven közszolgálati, kereskedelmi és egyházi rádió is például.
Magyar művelődési életünk is lényegesen változott, hiszen az állami vagy önkormányzati támogatást élvező színházak, kulturális kiadványok köre jelentősen bővült, és emellett sikerült több szórványközpontot, úgynevezett ,,magyar házat” is beindítani. Mint ahogy a Communitas Alapítvány segítségével olyan nyilvános kultúra-, művészet- és sajtótámogatási rendszert alakítottunk ki, amely modellértékű lehetne mások számára is.
Tisztelt Kongresszus!
Ismétlem, nem akarok és nem is tudnék most minden változást felsorolni. Azt a látszatot sem akarom kelteni, hogy immár minden rendben van, mert ettől még messze vagyunk. Egyébként az elmondottakban nyilván benne van a legutóbbi négy esztendő is. Erre az időszakra esik természetesen a már említett oktatási törvény, de a Magyar Összefogás megvalósítása is. Voltunk ezalatt egy évig ellenzékben, bebizonyítottuk, hogy tudunk szolidaritást ébreszteni, és együtt mozdulnak velünk a magyar emberek tízezrei, amikor tiltakozni kell az etnikai diszkrimináció ellen. Kiálltuk ismét az ellenzékiség próbáját, majd az egészségügyi reform elindításával, és az oktatási törvény elfogadásával kiálltuk, minden gazdasági nehézség és elkerülhetetlen népszerűségvesztés ellenére, a reformkormányzás próbáját is.
Ma szerintem két, egymással összefüggő kérdést kellene befejezésül megválaszolnom: milyen politikai utat járt végig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt tizennyolc évben, és milyen politikát kellene folytatnia a jövőben.
Amint az ebből a némiképpen rendhagyó beszámolóból is kihallható, nem szívesen fogalmazok egyes szám első személyben, hiszen a politika meggyőződésem szerint közös munkát jelent, és egyéni érdemünk legfennebb annyi lehet, hogy ébren tudjuk-e tartani ezt a szolidaritást, és válságos pillanatokban esetleg irányt tudunk-e szabni neki.
Néha el-elhangzik ironikusan egyik-másik kritikusunk szájából, hogy az RMDSZ-ben már hosszú ideje az úgynevezett Markó-doktrina érvényesül. Én nem hiszek abban, hogy az erdélyi magyarok által meghozott jelentős politikai döntéseket egy-két ember nevéhez kellene kötni. Politikai vezetőknek, ismétlem, legfennebb az lehet az érdemük, hogy felismerik az amúgy is létező, de kellőképpen ki nem nyilvánított közakaratot, és felerősítik azt. Ezúttal viszont, irónia ide vagy oda, én elégtétellel vállalom azt a politikai krédót, azt a politikai eszköztárat, amelyet nekem tulajdonítanak, hiszen nyilvánvalóan én magam is hozzájárultam a kialakításához, és ma is azt vallom, hogy ez a helyes út. Viszont szó sincs arról, hogy ez az egyébként általunkközösen többször is egészen pontosan meghatározott cselekvési program kizárólag egyikünkhöz vagy másikunkhoz lenne köthető.
Említettem már, erdélyi eleink nehéz helyzetekben mindig hasonló konklúziókra jutottak. Vajon nem az önálló erdélyi magyar politika eszméjét fogalmazta-e meg Kós Károly is a Kiáltó szóban? És vajon volt-e ellentmondás Kós Károly és kortársai esetében az önálló erdélyi magyar politika eszméje és az egész magyar nemzet ügye iránti erős elkötelezettség között?
Nyilvánvaló, hogy nem volt ilyen ellentmondás. Éppen ellenkezőleg, kezdettől fogva csakis a saját fejünkkel gondolkodva, a magunk helyzetismeretéből kiindulva nézhettünk szembe Trianon utáni szellemi és politikai számkivetettségünkkel.
Államiságunkat elveszítve, nem volt más út, mint egy önálló erdélyi magyar közélet megszevezése. 1989 decembere után ezt a feladatot kellett újból vállalnunk és továbbvinnünk, nemcsak a politikában, hanem a kultúrában is. Nem állítom, hogy egy ilyen nemzetszemlélettel és nemzetpolitikával kapcsolatosan nem kellene újból és újból vitát nyitnunk, hiszen mindennapos dilemmánk, hogy miképpen integrálódhatunk egyrészt a magyar nemzet egészébe, másrészt a romániai társadalomba úgy, hogy közben önállóak is vagyunk, és alapjában véve a fontos döntéseket mi hozzuk meg. Nem tudom, tisztáztuk-e mindannyian a magunkszámára, hogy tulajdonképpen ez az autonómia. Nem gondolom azt sem, hogy ebben a két évtizedben mindent jól csináltunk volna, hiszen tapasztalat nélkül, hosszú megszakítás után kapott lehetőséget a romániai magyar közösség, hogy saját sorsának alakulásába beleszóljon. Ám a kilencvenes évek közepén fordulat állt be a romániai magyarok életében, hiszen addig, szinte nyolcvan esztendőn át csak elvettek tőlünk, megfosztottak minket sorra jogainktól és intézményeinktől, viszont 1996-tól ez megfordult, fokozatosan kezdtük visszaszerezni, amit elvesztettünk. Hibáztunk is minden bizonnyal, egy-két fontos elvi mulasztást is fel tudnék sorolni. Igazuk van például azoknak, akik azt mondják, hogy külpolitikánk esetleges volt, kapkodó, sokszor erőtlen az utóbbi években. De alapvetően mégis a helyes úton jártunk szerintem, és ilyen szempontból itthon is, Magyarországon is sokak haragját magamra vontam – ebben az esetben vállalom az egyes szám első személyt, éppen azért, hogy a következő szövetségi elnökre ne háruljon ez az állítólagos vétség –, tehát haragudtak rám azért, hogy makacsul kitartottam az egyenjogú, partneri viszony elvénél. Sőt, egyesek számára, akár arroganciának, provinciális gőgnek is tűnhetett, hogy állandóan azt bizonygatjuk: mi jobban tudjuk, mi van velünk. Pedig ez az igazság! Nekem, tisztelt Kongresszus, nincsen túlságosan jó véleményem a huszadik századi magyar politikáról. Sőt, ha megengedik, nagyon rossz véleményem van róla. Az első világháború után a nagyhatalmak olyan kilátástalan helyzetbe taszították ezt a nemzetet, olyan mélységesen igazságtalanul bántak vele, hogy érzelmileg minden indulatunk, fogcsikorgatásunk, vitézkötéses nosztalgiánk, önemésztő vádaskodásunk, ökölbeszorított készülődésünk a változásra, csodavárásunk, a pragmatikus politikával szembeni ellenszenvünk érthető. De éppen azért, mert egy igazságtalan döntéssel minket vesztessé tettek, és velünk szemben minden szomszédos nemzetet nyertessé, csakis teljes szolidaritással, minden tehetségünket megmozgatva tudhatunk ezen a helyzeten változtatni. A racionálisan gondolkodók, az akár kislépésekkel is, de szívósan előrehaladók árulózása, vagy megalkuvónak titulálása éppúgy nem segít ebben, mint az örökösen forrongók leostobázása. Ha az eszközökben nem is, de legalább a célokban újból és újból meg kellene egyeznünk. Például abban a kérdésben, hogy még mindig itthon, Erdélyben látjuk-e mindannyian az itt születtett magyarok jövőjét, még mindig a szülőföldön, magyarként való akadálytalan boldogulás-e legfőbb célunk? Ha igen, akkor beszéljük meg, hogyan tudjuk ezt a továbbiakban is megvalósítani. Mert lehet az RMDSZ által követett doktrinát vagy ideológiát bírálni, korrigálni is kell időnként, de egyvalami tagadhatatlan: eleink akarva-akaratlanul eltékozolták az örökségünket, mi pedig ebből már valamennyit mégis visszaszereztünk, és nemcsak jogokat, hanem anyagi javakat is, millió hektárnyi magán- és közbirtokossági erdőt, termőföldet, ingatlanokat magánszemélyeknek, közösségeknek, egyházaknak. Nem annyit, amennyit elvettek? Igaz. De máris sokat! És ezt a küzdelmet folytatni kell. Én hiszek abban, hogy minden huszadik századi nyomorúságunk ellenére lépésről lépésre, mint egy mozaikot, vagy mint egy puzzle-t, fel lehet építeni a jövőnket, de azt is tudom, hogy egyetlen rossz mozdulattal össze lehet törni vagy le lehet seperni azt is, amit eddig összeraktunk.
Tisztelt Kongresszus!
Hosszú idő után döntöttem úgy, hogy nem kérem ismét az Önök bizalmát egy újabb elnöki mandátumhoz, és visszavonulok ebből a tisztségből. Számomra nehéz dilemma volt ez, hiszen huszonegy éven át életem a politika jegyében zajlott, és ebből immár több mint tizennyolcat a szövetség elnökeként töltöttem el. Ismerjük egymást, így vagy úgy összefonódott a sorsunk. A közéletből nem akarok és nem is tudnék kilépni, sőt, egyelőre a szó szoros értelmében vett politikából sem. Azt gondolom ugyanis, hogy egy magyar értelmiséginek kötelessége beleszólni abba, ami vele és övéivel történik, és nincsen joga tudását, tapasztalatát, véleményét véka alá rejteni. De úgy véltem, hogy ennyi idő után változásra van szükség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség élén, és miközben természetesen köszönöm azoknak a véleményét, akik sajnálták visszalépésemet, meggyőződésem, hogy lelkük mélyén ők is tudják, időről időre szükség van a változásra. Köszönöm azoknak, akik maradásra akartak bírni, köszönöm Önöknek, akik itt vannak, és annak a sok-sok erdélyi magyarnak, akikhez számtalanszor szólhattam, és akikkel mindvégig együtt dolgozhattam, a kollégáknak és barátoknak, akikkel 1989 decembere óta együtt vagyunk emberpróbáló helyzetekben is. Köszönöm az 1989 után indult fiataloknak, hogy figyeltek ránk, és mára már felnőttek mellénk, sorra-szerre majd átvehetik tőlünk a stafétabotot. Itt az ideje, hogy ők is megerősítsék azt a szövetséget, amelyet mi ezelőtt huszonegy évvel megkötöttünk, és amelyet mindvégig megőriztünk változó körülmények között is.
Köszönöm egyébként azoknak a román politikusoknak is az együttműködést, akikkel sok nehéz tárgyaláson vitáztunk, és akik megértették, hogy lehet és kell partneri viszonyt kialakítani, mert ez a két közösség, a két nép érdeke.
És köszönöm számos magyarországi politikusnak, hogy segítettek nekünk, és ha nem is mindig gondolkodtunk egyformán, de velünk együtt azon munkálkodtak, hogy ismét együtt lehessen ez a nemzet.
Arra kérem a Kongresszust, hogy soron levő elvi és személyi döntéseivel szavazzon bizalmat továbbra is annak a politikának, amelyet együtt kialakítottunk, és amelynek lényege, hogy szövetségben kell lennünk, egységesnek kell lennünk, sorsunkról továbbra is nekünk kell döntenünk.
erdon.ro

Janus Pannonius Szakkollégium alakult a PKE-n
Nagyvárad – A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem tavaly ünnepelte fennállásának tizedik, valamint jogelődje, a Sulyok István Református Főiskola alapításának huszadik évfordulóját.
A jubileumi év eseményei ugyanakkor nemcsak a visszatekintés, hanem az intézményfejlesztés jegyében zajlottak: így alakult meg a tavalyi év végén az a szakkollégium, amely a Váradhoz több szálon kötődő humanista költő, Janus Pannoniusnevét viseli.
A tehetséggondozó intézmény célja az egyetem kiemelkedő képességű diákjai számára olyan többletlehetőségeket nyújtani, melyek révén lehetővé válik, hogy szakterületükben kiemelkedően jártas, a munkaerőpiac és a mindennapi élet kihívásaira felkészült fiatalokká váljanak. A PKE-n létrehozandó szakkollégium gondolatát Kinter Tünde és Györbíró András, az egyetem oktatói fogalmazták meg, amelyet az egyetem vezetősége felkarolt és támogatott, csakúgy, mint az egész egyetemi közösség.
A diákok képzési területeihez igazodva a Janus Pannonius Szakkollégiumtevékenysége három szakmai műhely (Gazdaság- és Társadalomtudományi Műhely; Filozófiai, Művészeti és Teológiai Műhely, valamint Nyelv- és Irodalomtudományi) keretében zajlik. A műhelyek programjai azt célozzák, hogy a hallgatók – az általános egyetemi képzéshez képest – jobban elmélyedhessenek leendő szakterületükben, illetve a korábban megismert fogalmakat és összefüggéseket új perspektívákból is megvizsgálhassák. Ebben nyújtanak segítséget a műhelyek állandó tanárai, akik az egyetem főállású oktatói, valamint alkalmanként a vendégelőadóként meghívott elismert külföldi szaktekintélyek. A hallgatók emellett olyan képzéseken is részt vehetnek, melyek az általános fejlődésüket is elősegítik, ebben a félévben például protokoll- és intenzív szaknyelvi képzésben.
A jelentkező hallgatók egy összetett felvételi eljárás eredményeként válhatnak a szakkollégium tagjaivá, továbbá szigorú szakmai követelmények teljesítése révén őrizhetik meg tagságukat.
Az intézmény törekszik arra, hogy aktív kapcsolatokat tartson fent a magyarországi és a környező országokbeli szakkollégiumokkal. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy tagjai rendszeresen szerezzenek külföldi tapasztalatokat, és e nagy szakkollégiumi közösség tagjaként meghatározó szakmai és baráti kapcsolatokat építhessenek.
A szakkollégium ugyanakkor fontosnak tartja, hogy szakmai programjai egy részét nyitottá tegye az egyetem és a város szélesebb nyilvánossága számára is. Ennek keretében bizonyos esetekben a vendégelőadók előadásainak egy részét nyilvánossá teszik az érdeklődők számára. Az első nyitott esemény a szakkollégium Gazdaság- és Társadalomtudományi Műhelyének szervezésében Romsics Ignác történész, akadémikus előadása lesz A magyar revízió és békeszerződés 1938-1947 címmel, melyre a PKEdísztermében kerül sor március 2-án (szerdán), 16 órakor. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.
erdon.ro

Két szólamban
Valószínű, aligha létezik olyan erdélyi magyar értelmiségi, aki ne szomorodna el, amikor Tőkés László Cs. Gyimesi Évának a magyarországi 168 órában megjelent interjújával kapcsolatos nyilatkozatát olvassa. Nincsen abban semmi titok, hogy Cs. Gyimesi Éva és Tőkés László más és más gondolati áramlathoz tartoznak, közös viszont mindkettőjükben az 1989 előtt Erdélyben oly ritka cselekvő ellenzékiség, amely a Temesvárról induló változás napjaiban is egyazon platformra állította őket.
Mindketten ott voltak az RMDSZ alapítói között, és az elmúlt másfél évtizedben különböző álláspontokról mindketten bírálták az RMDSZ vezetésének néhány olyan vonatkozását, amelyet a romániai magyarság szempontjából károsnak ítéltek meg. Cs. Gyimesi Éva nemegyszer figyelmeztetett a hatalomközelség veszélyeire, és érvelt a romániai magyar intézményépítés fontosságáért, a felszínes és gyors megoldások, a kampányközeli ígérgetések helyett.
Tőkés László helyzetteremtőnek nevezett politikájával pedig mindegyre olyan elszalasztott lehetőségekre hívta fel a figyelmet, amelyet a megfontolva lépkedő RMDSZ nem ugyanígy értékelt. Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárként csak olyan önálló Bolyai-egyetemet tud elképzelni, amely képes a nemzetközi minőségi követelményekhez igazodni, a Partiumi Keresztény Egyetemet alapító Tőkés László viszont közösségi jelképnek tekinti az egyetem visszaállítását.
Cs. Gyimesi Éva rövid politikai pályafutás után visszatért az egyetemi élethez, Tőkés László viszont püspöksége mellett is a politika iránt kötelezte el magát. Társadalomszemléletük is meglehetősen különböző: a nemzetpolitikában gondolkodó Tőkés László számára a magyarság a társadalmi különbségeket elmosó kulcsszó, Cs. Gyimesi Éva viszont látja a társadalmat a maga többirányú tagoltságában, és abban hisz, hogy másképpen kell közeledni a különböző csoportokhoz és egyénekhez.
A politikusnak az a kézenfekvő, ha könnyen érthető és lehetőleg egyszólamú üzenetekkel fordul volt és leendő választóihoz, az alkotó értelmiségi viszont nem engedi meg magának, hogy ne a ráció talaján álló, egyéni hangot kövessen. Tőkés Lászlót és Cs. Gyimesi Évát tehát igen lényeges felfogásbeli különbségek választják el, és ezzel nincsenek egymagukban, hiszen a romániai magyarság soraiban többen, többféleképpen gondolkodnak, és teszik ezt úgy, hogy megfogalmazásaikban mértéktartó stílust követnek.
Cs. Gyimesi Éva a szóban forgó interjúban elmondta a maga véleményét Magyarország jelenlegi kormányának egész sor intézkedésével kapcsolatban, Tőkés László viszont a miniszterelnök barátjaként és eszmetársaként mindenekelőtt kötelességének érzi megvédeni a jelenlegi magyarországi kormánypolitikát, hiszen a nyilatkozat felépítésében nem a személyét érintő megfogalmazások a terjedelmesek.
A gondolkodásbeli különbségek elismerése a demokrácia sajátja. Ennek tagadása hová vezet?
Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest)

Előadás a magyar revízióról
Nagyvárad – A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Janus Pannonius Szakkolégiumának meghívására Nagyváradon tartott előadást szerdán dr. Romsics Ignác történész A magyar revízió és békeszerződés 1938-1947 címmel.
A mintegy egy órás, tartalmas előadásának elején a Széchenyi díjas történész elmondta, hogy a magyar revíziós törekvések még az első világháború lezárásának idejére nyúlnak vissza, amikor összeomlottak a nagy multietnikus birodalmak. Az európai rendezést Wilson amerikai elnök tizennégy pontja szerint képzelték el, melyek közül az egyik kimondja, hogy az egyenlő kultúrájú népeknek meg kell adni a jogot az önrendelkezésre. „De ennek az elvnek az alkalmazása nem sikerült tökéletesre”- fogalmazott Romsics, hiszen, mint mondta a megszülető Jugoszálvia az volt kicsiben, ami az Osztrák-Magyar Monarhia volt nagyban, továbbá a rendezés után a magyar népesség egy harmada a független Magyarország határain kívülre rekedt, ez pedig még azok számára a magyarok számára is elfogadhatatlan volt, akik egyébként elfogadták a történelmi Magyarország határainak megváltoztatását.
Elképzelések
A revízió módjáról megoszlottak a vélemények: a voltak, akik a történelmi határok visszaállítása mellett kardoskodtak, voltak akik úgy gondolták, hogy az összes olyan határ menti régiót, melyen a magyarok abszolút többségben vannak, adják vissza Maygarországnak, a kevert lakosságú régiókban pedig tartsanak népszavazást. Később Gömbös Gyula magyar miniszterelnök, illetve a hungarista Szálasi Ferenc újabb revíziós elképzeléseket dolgoztak ki. De nemcsaak a magyarok, hanem a nagyhatalmak is úgy gondolták a két világháború közötti időszakban, hogy méltánytalanság történt Magyarországgal. Még a revíziót egyébként elvben elvető Franciaországban is felmerült a magyar revízó elfogadásának gondolata. „Csak mire a nagyhatalmak elhatározták volna azt, hogy a revíziót a gyakorlatban is megvalósítsák, addigra már Németország osztotta a lapokat Európában” – fogalmazott Romsics Ignác. A revízió első lépése az 1938-as müncheni egyezmény volt, amelynek keretében a Szudéta vidék Csehországtól Németországhoz került, de az egyezmény további kitételei szerint amennyiben Lengyelországak és Magyarországnak területi igényei vannak Csehszlovákiával szemben, akkor erről külön-külön tárgyaljanak vele. Ezt követték a határrevíziók: 1938 novemberében a Felvidék egy része került vissza Magyarországhoz, 1939 márciusában Kárpátalja, 1940 augusztusában Észak-Erdély, 1941 augusztusában pedig Bácska lett újra Magyarország része. Ezzel Magyarország területe elérte a 171 ezer négyzerkilómétert. Mindezzel együtt több magyar politkus tudatában volt annak, hogy ezek az eredmények semmissé válnak akkor, ha Németország elveszíti a háborút.
Megosztottság, egyesülés
A második világháború idején a nagyhatlamak különbözőképpen viszonyultak a magyar revíziós kérdéshez: az Egyesült Államok hajlott arra, hogy a háború után a Partium Magyarország része maradjon, a Székelygöld pedig autonóm régió lenne, a britek felvetették az önálló Erdély megalakításának lehetőségét is, de a revízió kérédése a szovjeteken bukott el. Mielőtt Németország megtámadta volna a kommunista birodalmat, a szovjet vezetés jelzést küldött Magyarországnak arról, hogy amennyiben semleges marad a két hatalom fegyveres konfliktusában, akkor a Szovjetúnió a háború után jóindulattal fog viseltetni a Magyarország által eddig elért revíziós eredmények kérdésében, mivel azonban Magyarország bekapcsolódott Németország oldalán a szovjetek elleni háborúba, ezért ettől fogva a szovjet vezetés mindvégig mereven elzárkózott a magyar revíziótól. Így annak ellenére, hogy a II világháború után a britek és az amerikaiak hajlottak arra, hogy egy partiumi határ menti sáv kerüljön vissza Magyarországhoz, azonban a Szovjetúnió ellenkezése miatt ez a határmódosítás sem valósult meg. Végezetül Romsics Ignác hozzátette: bár a II világháború után a magyarság megosztott maradt, de az Európai Uniós csatlakozással, és a schengeni övezet kiterjesztésével nagyban javult az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolatának helyzete. „A dolgok most sokkal jobbak, mint voltak húsz évvel ezelőtt” – zárta előadását a történész.
Pap István
erdon.ro

Négy bőséges esztendő az ínségesek után
Az eddigi egymilliárdról kétmilliárd forintra növeli idéntől a magyar kormány a Sapientia – EMTE és Partiumi Keresztény Egyetem közös éves költségvetését – ígérte meg egy csíkszeredai kari tanácsi ülésen Magyarország kormányának megbízottja. A pluszösszeget kizárólag beruházásokra lehet költeni: Csíkszeredában például teljesen új arculatot kap az egyetem épülete, amelynek tetőterét is beépítik.
Az évről évre egyre szűkösebb költségvetési esztendők után úgy tűnik, a következő négy esztendő meghatározó lesz a Sapientia egyetem életében.
„A magyar kormány megígérte, hogy 2011-től legalább négy esztendőn át az eddigi évi egymilliárd forintról a duplájára emeli a támogatását. Ez azt jelenti, hogy a következő négy évben már kétmilliárd forintból (több mint 31 millió lejből) gazdálkodhat a Sapientia – EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem” – újságolta megkeresésünkre Makó Zoltán, a Sapientia Egyetem Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja. A pénz elköltése szempontjából a magyar kormány csupán egyetlen elvárással él: a működési költségeket nem szabad emelni, a plusz forint-százmilliókat pedig kizárólag beruházásokra költhetik. Négy év alatt Csíkszereda több mint félmilliárd forinthoz, vagyis megközelítőleg kétmillió euróhoz juthat – az összegből három nagyobb beruházást kiviteleznének.
Hőrehabilitáció és új arculat
Makó szerint jelen pillanatban a legfontosabb feladatnak tekintendő – és ezzel az egyetem mindkét kara egyetért – az épület elavult fűtéshálózatának teljes kicserélése. A harminc esztendővel ezelőtt épített egykori szálloda minden ablakát, ajtaját, fűtőtestjét lecserélnék, továbbá az épület külső szigetelést is kapna.
„A szigeteléssel egy időben az épület mostani külső falával párhuzamosan még egy falat építtetnénk, a két fal között pedig maradna egy 10–15 centiméter vastagságú levegőrés, ugyanis ez a módszer az egyik legjobb hőszigetelési technika” – magyarázza az első hallásra gigantikusnak tűnő elképzeléseket Makó, aki szerint ezekkel a munkálatokkal a fűtésköltségek a mostani felére csökkennének, ráadásul az egyetem épületének „szocreál” képe is megváltozna. „Hangsúlyozom, egyelőre csak elképzelésekről beszélünk. Az viszont szinte biztos, hogy mi egy, az Európai Unióban B1 típusúnak nevezett hőháztartású épület kialakításán gondolkodunk, közepesnek mondható kivitelezési ráfordítással. Most várjuk az előtanulmány elkészítésére a javaslatokat, hogy megtudhassuk, az említett beruházások mekkora összegbe fognak kerülni. A következő fázis a tervek meghirdetése lenne, majd számításaink szerint jövő év közepétől kezdődhet a tulajdonképpeni munka”. Ezekkel a beruházásokkal egy időben feljavítanák a bentlakásszobákat és a vendégtanári szobákat, a tanszékeken pedig intézetszerű oktatói felületeket is kialakítanának: gyakorlatilag minden tanszéken lenne egy nagy közösségi terem, ahonnan több kisebb – legtöbb négy tanár számára használható – helyiség nyílna.
Beépítenék a tetőteret
Tervben van egy úgynevezett hetedik szint kialakítása is, vagyis az egyetem mintegy kétezer négyzetméteres tetőterét teljesen beépítenék. „Itt a diákok számára közösségi termeket alakítanánk ki, ahol majd rendezvényeket lehetne szervezni. Emellett helyet kapnának kisebb tanulószobák is, amelyeket ugyancsak a diákok használhatnának. Ezek nem osztálytermek lennének” – sorolja a dékán, aki tudatában van annak, hogy biztonsági szempontból a tetőtér beépítéséhez az épület egykori építőjének az engedélyére is szükség lesz. Ezek a munkálatok leghamarabb két év múlva kezdődnének el.
Újabb épületszárnyat terveznek
A felsoroltak mellett négy év múlva egy „tudástranszfer-központ” építésében is gondolkodnak. „A mostani laboratóriumok és a nagyaula folytatásaként épülnének fel az új biokémiai laboratóriumok. Ezekre azért lenne szükség, mert a mostani, ilyen típusú laborok oktatási célokat szolgálnak, a mérnökképzéshez viszont szükség van technológiai laboratóriumokra is. Az új épületszárnyban helyet kapna egy tanácsadó központ is, az alsó szinten pedig egy kisebb tornatermet tervezünk, mivel az egyetemnek nincs saját tornaterme” – nyújt betekintést a leghamarabb négy év múlva megépülendő szárny helyiségkialakításába.
Az egyetem idén elkészíti a tízéves fejlesztési stratégiáját is, amelyben az infrastrukturális fejlesztések mellett helyet kap a humánerőforrás fejlesztése is, amely alapján idővel akkreditációt szerezhetnének mesteri és doktori képzésekre is.
Ulicsák Szilárd, a határon túli támogatásokat felügyelő miniszteri biztos nemrég egy kari tanácsi ülésen vett részt, ahol tájékoztatta a Sapientia egyetem vezetőségét a magyar kormány pozitív hozzáállásáról. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az eddigi éves egymilliárd forint helyett kétmilliárdból gazdálkodhat a Sapientia és a Partium Keresztény Egyetem. A intézmények között továbbra is megmarad az arány: a költségvetés egyharmadából a partiumi egyetem, kétharmadából a Sapientia egyetem gazdálkodhat. A Sapientiának járó kétharmad további három részre oszlik: háromheted rész a csíkszeredai karokat, háromheted a marosvásárhelyit, egyheted pedig a kolozsvári kart illeti. A fejlesztésekre használható összegeket Marosvásárhelyen és Kolozsváron campusépítésre fordítják.
Kozán István , Hargita Népe (Csíkszereda)

Kevés a magyar egyetemista (Romániai magyar felsőoktatás)
Alulreprezentált a magyar diákság, és alulfinanszírozott a romániai magyar felsőoktatás — állította Péntek János professzor a Kolozsvári Akadémiai Bizottság által kiadott új tanulmánykötet bemutatóján. (Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai. Ábel Kiadó, 2011)
A kötet szerint az egymillió egyetemista közül 39 000 magyar, ennek kétharmada románul folytatja tanulmányait. Állami oktatásban tanul 29 000, magánegyetemen 11 000. A 2009-ben érettségizettek ötven százaléka tanult tovább, ezeknek kb. fele anyanyelvén. Összességében az aránytalanság még nagyobb: az egyetemisták összlétszámának tehát 3,9 százaléka magyar, és hozzávetőleg 1,3 százaléka tanul magyarul. Az okok többrétűek, lényeges lehet az is, hogy a szakoknak csupán egy része hallgatható magyarul. Arra pedig, ez miért áll fenn, kézenfekvő magyarázattal szolgál, hogy saját felsőoktatási fejlesztési stratégiáról vagy politikáról nem beszélhetünk, többek közt önálló állami egyetem hiánya miatt sem.
A legalább 1959 óta vajúdó kérdés kezelésére a rendszerváltás utáni időkben részleges megoldások születtek, köszönhetően mindenekelőtt a nagyvonalú magyar állami felelősségvállalásnak (lásd Partiumi Keresztény Egyetem és Sapientia EMTE). A román állam saját felsőoktatásában még szabályos tagozatok létét sem tűrte el, miközben a létszámok ugyan növekedtek, a szakok száma szaporodott, a magyar szervezeti keretek a lehető legalacsonyabb szintre szorítva (ahonnan már nincs tovább), diákcsoportokra lebontva léteznek. Mivel a legtöbb helyt a magyar tanszékek, karok, tagozatok megalakulását is elgáncsolták, a szervezeti önállóság még viszonylagos voltában is relativizálódik, ami tükröződik a teljesen alárendelt tanári kar mindennapi mentalitásában is, mely eddig egységes fellépésre, független cselekvésre úgyszólván képtelenné tette. Egy kisebbségi kulturális autonómia megalapítását nyilván az azt eltervezni, felépíteni és működtetni képes értelmiség és elitje képzésével kell kezdeni. Amíg egy legalább viszonylagos egységes stratégia és bár részlegesen összehangolt intézményhálózati működés nem áll rendelkezésre, nem orvosolhatóak az alulreprezentáltságból fakadó bajok. Addig nem lesz sem több magyar diák az egyetemeken, sem kedvezőbb a megoszlásuk egy előnyösebb szakmegoszlás rendszerében. Ami az alulfinanszírozottságot illeti, az új oktatási törvény valamelyes javulást hozhat a pozitív diszkrimináció elvének alkalmazásával, de ezt igazán kiaknázni a felsőoktatásban legfeljebb egy önálló állami magyar egyetem tudná.
A kérdés ceterum censeoként visszatér tehát, s amíg érdemben nem oldják meg, létrehozva a Bolyai Tudományegyetem utódját, javítani lehet a helyzeten magyar állami segítséggel, illetve az apró lépésekben ugyan bővülő, de továbbra is jogkorlátozó hazai mozgástérre támaszkodva — tulajdonképpeni fordulatra azonban hiába számítunk.
Felhasználható felmérések persze készülhetnek, miként az új kötet konklúzióiban is fölöttébb hasznosnak bizonyulhat a Magyar Állandó Értekezlet illetékes szakbizottságának összeülte előtt.
B. Kovács András

Az EMNT körvonalazza a Mikó-tervet
Kolozsváron ülésezett március 9-én az EMNT gazdasági szakbizottsága, megkezdődött a független szakértők bevonása a Mikó-terv elkészítésének folyamatába ― olvasható az EMNT közleményében.
Az akadémiai köröket a BBTE közgazdasági, illetve szociológiai kara, a Sapienatia ― EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem szakemberei képviselték. A magyar Nemzetgazdasági Minisztériumot a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Főosztály vezetősége képviselte a tanácskozáson, Szakáli Lóránt főosztályvezető ismertette az Új Széchenyi Terv részleteit. A helyi szakértők meghatároztak egy kivitelezési ütemtervet, az első vitairatot a júliusi tusnádi XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen mutatják be. Elképzelések szerint a Mikó-terv magyarországi, európai és helyi forrásokat vonna be hosszú távú célzott gazdaságfejlesztési program megvalósításába. László János, az EMNT gazdasági szakbizottságának elnöke Jakabos Jankát, az EMNT sepsiszéki elnökét nevezte ki a projekt koordinátorának.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Filozófia est volt a Kredokban
Nagyvárad – Szerda délután a KREDOK (volt Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) olvasótermében a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének szervezésében újra filozófia estre került sor.
Ezúttal dr. Szigeti Attila egyetemi adjunktus tartott előadást A testi elme filozófiája címmel. Az előadó jelenkori és kortárs filozófiatörténet, illetve a fenomenológia mellett analitikus elmefilozófiával, illetve a kognitív tudományok filozófiájával is foglalkozik. Azelőadás során az utóbbi kutatási területről esett szó. A közel egy órás értekezlet után számos kérdés merült fel a hallgatóságban.
erdon.ro

Nincs elég magyar iskola Váradon?
A Bihar megyei magyarság körében tapasztalható drasztikus népességcsökkenésnek csak két oka a negatív szaporulat és az elvándorlás: ugyanennyit számít ugyanis az egyre jelentősebb asszimiláció – véli Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezetének elnöke.
Mint mondja, a beolvadás egyebek közt azért is öltött ennyire veszélyes méreteket, mert megyeszerte lesújtó a magyar nyelvű oktatás állapota, legalábbis a lakosság arányához viszonyított számadatok alapján. Csomortányi röviden elmesélte, hogyan alakult az anyanyelvű oktatás a térségben: a trianoni döntés után az akkor még jócskán magyar többségű megyeszékhely tanintézeteiből kiszorították a magyar osztályokat, vagy vegyes iskolákká alakították a tanintézeteket, s mire a helyzet normalizálódott volna, a második bécsi döntést követően, 1945 után ez megismétlődött. Az 1989-es rendszerváltást követően a magyar egyházak, illetve a helyi önkormányzatok törekvéseinek köszönhetően valamelyest helyreállt a rend, de a friss adatok alapján még mindig nem viszonyul arányosan a magyar elméleti és szakközépiskolai oktatás kiterjedése a lakosság etnikai összetételéhez.
A megye kistérségeinek, illetve a megyeszékhelynek az anyanyelvi oktatást illető helyzetéről készített átfogó tanulmányt dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, az érmihályfalvi demokrácia-központ irodavezetője. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanév beiskolázási adatait a legutóbbi, 2002-es népszámlálás eredményeihez hasonlítva kiderül, Nagyváradon az elméleti középiskolai oktatásban a legkisebb a hiány magyar osztályokból, de ez is legnagyobb részben a két egyházi iskola létének köszönhető.
Ha ugyanis a Lorántffy Zsuzsanna református, illetve a Szent László római katolikus gimnáziumot nem számítjuk, és csak az Ady Endre Gimnáziumot vesszük alapul, a város csaknem 28 százalékos magyarságának éppúgy egyetlen állami középiskolája van, mint a jóval kisebb létszámú német kisebbségnek – fejtette ki Szilágyi Ferenc. A városban még a Mihai Eminescu Főgimnáziumban van számottevő magyar osztály.
Évfolyamonként egy magyar osztály
Bihar megyének a legutóbbi cenzus adatai alapján szinte pontosan 600 ezer lakosa van, aminek mintegy 27 százaléka magyar – mondta el a földrajz szakos oktató. Ehhez képest a 243 idei kilencedik osztályból összesen 15 százaléknyi magyar, tehát nagyjából fele annak, amire az etnikai megoszlás alapján szükség volna. A szakiskolai oktatásban még rosszabb a helyzet, itt csak az összes 11 százalékát éri el a magyar osztályok száma, míg speciális oktatásban, látogatás nélküliben és estiben egyetlen magyar kilencedik sincs megyeszerte – tudtuk meg. Nagyváradon a legnagyobb a hiány, pedig a megyeszékhely „szippantja el” a térség legtöbb diákját, tehát itt volna szükség a legtöbb magyar osztályra – véli Szilágyi Ferenc. A város 14 szakiskolájából és szakközépiskolájából mindössze ötben van magyar oktatás is, de mindenütt évfolyamonként csak egy-egy. Szilágyi szerint emögött az a szándék áll, hogy megakadályozzák, hogy magyar anyanyelvű tanárokat legyenek kénytelenek alkalmazni.
Nem elég, amit az RMDSZ tett
Az előadó úgy látja, az RMDSZ közelmúltbeli törekvései, például a margittai és a nagyszalontai magyar iskolák létrehozása dicséretes, de nem elegendő. Azt javasolja, jöjjön létre a magyar oktatást kezelő autonóm tanfelügyelőség, és Nagyváradon is létesüljön még legalább egy színmagyar gimnázium – szerinte a legmegfelelőbb az volna, ha a mostani Mihai Eminescu Főgimnáziumot választanák ketté. Önálló magyar szakiskolát pedig többet is lehetne alapítani a megyében, hiszen volna rá igény – véli dr. Szilágyi Ferenc.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

Három egyetem, két ország, egy siker
Két napos nemzetközi konferencia helyszíne Nagyvárad. A nagyszabású értekezés három felsőoktatási intézmény szervezésében zajlik és témája az Európai, nemzeti és regionális identitás.
Péntek reggel kezdődött és ma este ér véget Nagyváradon, a Ramada Szállodában az a nagyszabású konferencia, melyet három felsőoktatási intézmény, a Partiumi Keresztény Egyetem, mint vezetőpartner, illetve a Nagyváradi Állami Egyetem és a Debreceni Egyetem, mint társpartner közös szervezésében valósul meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásával, a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 program keretében. Az Európai, nemzeti és regionális identitás – elmélet és gyakorlat elnevezésű kutatási programban részt vevő öt kutatócsoport a kortárs filozófia és szociológia módszereinek ötvözésével vizsgálja a különböző típusú identitások kölcsönhatásának problémáját.
Tudományágak találkozása
A kutatás célja egy olyan elméleti keret kidolgozása amely lehetővé teszi az európai, a nemzeti és a regionális identitás egyazon fogalmi rendszerben történő értelmezését. További célkitűzés a román-magyar határ két oldalán elterülő négy északi megyében élő népesség reprezentatív feltérképezése, a két tudományág közötti együttműködés elmélyítése a reális helyzet értelmezése, a továbbfejlődés irányainak kijelölése és a várható tendenciák előrejelzése érdekében. A két nap során mintegy száz meghívott előadó tart majd plenáris előadást, a párhuzamosan zajló szekcióüléseken pedig körülbelül százharminc egyetemi kutató működik közre. Finnországtól kezdve Kazahsztánig, Kínától Kanadáig, a világ számos egyeteméről érkeztek résztvevők.
Hivatalos megnyitó
A péntek reggeli hivatalos megnyitón dr. Balogh Brigitta projektfelelős, a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének vezetője, köszöntötte a megjelenteket. A köszönetnyilvánítás után felhívta arra a figyelmet arra, hogy Nagyvárad tökéletes helyszíne az európai, nemzeti és regionális identitásról szóló konferenciának, hiszen itt nagy hagyománya van a többnyelvűségnek, többnemzetűségnek. Bernáth Krisztina egyetemi adjunktus bemutatta a még 2009 végén startolt projekt részleteit. Köszöntőt mondott Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsának megbízott elnöke, dr. Barbu Ştefănescu, a Nagyváradi Állami Egyetem rektorhelyettese, dr. Bujalos István a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának adjunktusa. A nagyváradi önkormányzat nevében Biró Rozália alpolgármester mondott köszöntőt.
Mészáros Tímea. erdon.ro