20 ezres roham a „nagy nyugdíjakért”
A belügyi tárca, a honvédelmi minisztérium, a titkosszolgálatok több mint 20 ezer tisztje kérte nyugdíjaztatását, a Victor Ponta kormánya által életbe léptetett, igencsak előnyös nyugdíjtörvény alapján, amely több tízezer lejes nyugdíjat biztosítana számukra.
A „nagy rohamra” azt követően került sor, hogy Mihai Tudose kormánya bejelentette, gyökeresen változtat a speciális nyugdíjakat szabályozó törvényen.
Az eredeti cél: megszabadulni Băsescu embereitől?
A militarizált intézmények alkalmazottai számára „speciális nyugdíjat” biztosító jogszabályt 2001-ben fogadta el, az akkor még a Társadalmi Demokrácia Pártja – a jelenlegi Szociáldemokrata Párt – tagjaiból alakult kormány, amelynek élén Adrian Nastase állt. A gazdasági válság hatására Emil Boc kormánya 2010-ben törölte ezeket a nyugdíjakat, amelyek jelentős nyomást gyakoroltak volna az amúgy is szűkös költségvetésre.
2015-ben, a szociáldemokraták által uralt parlament újabb törvényt szavazott meg a speciális nyugdíjakról. Ennek a törvénynek a legfőbb szószólója Gabriel Oprea volt, aki katonai és politikai pályafutását a katonai rendszerrel fenntartott kapcsolataira alapozta.
Ez a jogszabály olyan hatalmas nyugdíjakat biztosított volna az érintettek számára, amelyek költségvetésileg semmiképpen sem voltak fenntartatóak, így aztán a Ponta-kormány 2015-ban sürgősségi kormányrendelettel a törvény életbe lépését 2016-ra halasztotta.
A védelmi bizottság jelentését a törvényről egyébként a szociáldemokrata Ioan Mocioalcă ismertette a képviselőházzal. A jogszabály vitáján részt vett többek között a miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Gabriel Oprea, a honvédelmi miniszter, Mircea Dușă, a parlament és a honvédelmi tárca kapcsolataival foglalkozó államtitkár, Otilia Sava, a belügyi tárca főtitkár-helyettese, Irina Alexe.
Belügyminisztériumi körökből származó információ szerint egyébként a jogszabály eredetileg csak arra lett volna jó, hogy a kedvező nyugdíjakkal megszabaduljanak Traian Băsescu embereitől. A törvényt az elképzeléseknek megfelelően mindössze hat hónapig alkalmazták volna, majd az utólagos módosításokkal jelentősen csökkentették volna a nyugdíjak összegét.
Megszimatolták…
Az új jogszabály alapján nyugdíjba menők akár rendes fizetésük 120 százalékát és megkaphatják nyugdíj formájában. A számításnak megfelelően a nyugdíj összegét a fizetés 85 százaléka alapján állapítják meg, amelyhez viszont hozzájönnek a különféle járulékok is. A nyugdíjba készülő utolsó öt évet figyelembe véve ráadásul tetszése szerint választhatta meg a legjobban fizetett hat hónapot. Emellett a katonai nyugdíjakat megpótolják az éves inflációval valamint a bruttó átlagbér reálnövekedésének 50 százalékával.
A 2016. évi parlamenti választásokon győztes szociáldemokraták kormányprogramja valóságos bőségszarúnak bizonyult, a fizetés- és nyugdíjemelések, az adók, illetékek eltörlése, a hozzáadott értékadó csökkentése úgyszintén jelentősen megterhelte a költségvetést, a kabinet pedig most már szembesült azzal, amire gazdasági szakértők amúgy is figyelmeztették: a krónikus pénzhiánnyal.
Csakhogy a speciális nyugdíjakban érdekeltek előre megszimatolták, hogy a szociáldemokrata kormány jelentősen korlátozni akarja ezeket a nyugdíjakat, így tömegesen kérték nyugdíjaztatásukat.
Húsz év munkaviszony – 8000 lejes nyugdíj
A törvény tehát 2016. január elsején életbe lépett és ez idő alatt több mint 20 ezer magas rangú tiszt ment nyugdíjba, a fizetésénél is magasabb összegekkel. A statisztikák szerint a legmagasabb „speciális nyugdíjat” egy katonai bíró kapja, aki havonta 31 727 lejt vesz fel.
A honvédelmi tárca nyugdíjpénztárának kimutatása az idei év áprilisáig 3879 katonatiszt ment nyugdíjba. Legtöbbjük a tárca központi apparátusában és alárendelt egységeiben dolgozott. A minisztérium sajtóosztályának adatai szerint a központi apparátusból 1413 tiszt távozott, 1230-an mentek nyugdíjba a szárazföldi erők vezérkarából, 543-an a légierőktől, 307-en a tengeri flottából, 300-an a logisztikai parancsokságtól és 86-an a távközlési és informatikai osztálytól. Csupán az utóbbi négy hónapban ismét több százan nyújtották be nyugdíjaztatási kérésüket.
A belügyminisztérium hatalmas munkaerőgondokkal küzd, miután 2016 januárjától mostanáig 11 467 személy vonult nyugdíjba. Csupán a fővárosi rendőrség több mint 600 embert veszített
A „negyedhármas” katonai egységtől (a belügyi tárca hírszerző struktúrájától) szintén 600, 40-45 év közötti tiszt nyugdíjaztatta magát. Így például a „negyedhármasnál” dolgozó személy alig húsz év munkaviszony után 7-800 lejes nyugdíjat kap. A belügyi tárca rendőrkvesztora, Petre Toba 18 000 lejes nyugdíjat kap.
Igen sokan kérték nyugdíjaztatásukat a Román Hírszerző Szolgálat alkalmazottai közül is, így nyugdíjba vonult tíz dandárparancsnok, közöttük az Anaconda néven elhíresült Elena Istode, aki a sajtóba kihelyezett titkos ügynökökkel foglalkozott. A román hírszerzéstől egyébként csaknem 1400 személy ment nyugdíjba másfél év alatt, a Külső Hírszerző Szolgálat pedig embereinek tíz százalékát veszítette el.
Nyugdíj mellett – újraalkalmazva
A „luxusnyugdíjasok” között van Florian Coldea tábornok is, akinek a Sebastian Ghita által kirobbantott botrány miatt kellett megválnia tisztségétől. Hírek szerint azonban 30 ezer lejes nyugdíja mellett továbbra is aktívan dolgozik a hírszerzésnél, nyilvánvalóan további összegek fejében.
A nyugdíjba vonulást követő „újrafoglalkoztatás” egyébként igen divatossá vált a militarizált struktúráknál. A belügyi tárca államtitkárát, Cornel Ciocoiut még a Grindeanu-kormány menesztette tisztségéből, az államtitkár így a nyugdíjaztatást választotta. Egy nappal későbben azonban ismét kinevezték korábbi tisztségébe, így a 13 736 lejes nyugdíja mellett most már 8187 lejes fizetést is kap.
G. E. / maszol.ro

Az igénytelenség nosztalgiája, avagy a kommunista jólét terjedő mítoszai (I.)
A kommunizmus után nosztalgiázók tábora újabb és újabb hülyeségekkel lep meg. Sokszor hittem már azt, hogy ennél nincs lennebb, de újra és újra meggyőznek, hogy az emberi hülyeség határtalan – és hogy mindig van lennebb.
Mottó: A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk. (Winston Churchill)
Huszonnyolc évvel a rendszerváltás után sajnos azt kell látnunk, nemhogy a kihalással csökkent volna ez a tábor, hanem az idő teltével egyre növekszik: ma már nem csak a rendszerváltás vesztesei, akik a kommunizmus idején szocializálódtak, gyarapítják a nosztalgiázók táborát, hanem olyanok is, akik még meg sem voltak születve 1989-ben, de azért meg vannak győződve róla, hogy jobb volt az élet akkor, és vallják, hogy Ceauşescu nagy államférfi volt. Egy 2014-es felmérés eredményei szerint a legtöbben már őt tartják az eddigi legnagyobb román államférfinak (a lakosság negyede szerint lásd itt, vagy más felmérést ami szerint még népszerűbb, itt). Ettől a nosztalgiától már csak egy lépés az EU- vagy Amerika-ellenesség, vagy akár az Oroszország iránti rajongás, illetve Putyin és rendszere iránti csodálat, s általában a polgári demokrácia iránti ellenszenv. Ősszel jelent meg egy felmérés, miszerint már csak a románok kevesebb, mint a fele tartja már jónak az EU tagságot (részletek itt). Mindezt annak ellenére, hogy többségben vannak azok, akik elismerik, hogy eddig azért hasznára vált az országnak a tagság (bővebb részletek itt). Nem mintha nem lennének problémák az EU-val és nem férnének rá bizonyos reformok. De ezek a hangok már rég nem az építő kritikáról szólnak (ahhoz eleve nem elég tájékozott és képzett ez a réteg). Kelet-Európában ez az euroszkepticizmus szorosan összefügg a kommunista múlt utáni nosztalgiázással, erre 2015 óta csak egy újabb motivációs ráadást hozott a migrációs krízis és migráns kvóta. Ezt erősíti fel a Kremlből induló populista propaganda is, amire nem voltunk felkészülve (erről itt egy részletesebb interjú a maszol-on.) Ha már nem lehet visszahozni az egyszerű, biztonságos kommunista paradicsomot, legalább gyűlölnek mindent, ami a jelenlegi rendszert meghatározza és az ezzel ellenkező rendszereket próbálják rózsaszínben látni. Egy ideig csak nosztalgiáztak az egyszerű, fekete-fehér, de ezáltal biztonságosan kiismerhető világ után, de most már mindenféle összeesküvés-elméletekre is vevő ez a tábor az egyre bonyolultabb globalizált világban. Ma az interneten bárki megkaphatja a leghajmeresztőbb, de ugyanakkor végtelenül leegyszerűsítő és általánosító magyarázatokat vagy akár egész világképet, amelyek többnyire gyűlöletre vagy/és összeesküvés-elméletekre alapoznak. Mondjuk erre ad is nekik elég muníciót az orosz propaganda – magyar kamuoldalakkal sajnos tele van az internet, s egyre népszerűbbek. (Többek közt ezért is nagyon veszélyes az a játék, amit a magyar kormány űz mostanában a brüsszeli riogatással, mert erre játszik rá, bár szerintem kis esélye van arra, hogy hosszú távon győztesen jöjjön ki ebből. A kádári idők nosztalgiázóit, s egyúttal az amúgy is xenofób és nemzetközi helyzetet, kitekintést illetően tájékozatlan tömegek érzelmeit felkorbácsolva ez hosszú távon visszaüthet és nem csak a Fidesz, hanem az egész demokratikus rendszer ellen fordulhat. Hosszú távon az egyre radikálisabb megoldásokat felvállaló, egyre autoriterebb vezető iránti igényeket alapozhatják meg, ami ha fokozódik, olyan szélsőséges elvárásokat generál, amelyeket maga a Fidesz sem fog felvállalni, mert számára is világosak lesznek a katasztrofális következmények. Valamennyire analóg példa erre a nálunk a 90-es évek elején kormányzó Nemzeti Megmentési Front (FSN) vagy a Román Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR) stílusa: szélsőségesen nacionalista propagandájukból, az általuk generált hangulatból elsősorban Vadim meg Funar pártjai profitáltak.)
Amikor erdélyi magyarokat hallok nosztalgiázni, hogy bezzeg a kommunizmus idején milyen jó volt nekünk, akkor még tanácstalanabb vagyok: hogyan is reagáljak anélkül, hogy megsértsem őket, hiszen gyengeelméjűeknek vagy legalábbis borzasztóan igényteleneknek tartom az illetőket.
A jólétet, a szabadságot, a jogokat hamar megszokjuk, sokszor annyira természetesnek tartjuk, hogy észre sem vesszük életünkben a pozitív változásokat, s az is az emberi hajlam része, hogy a múltat megszépítjük, csak a jó emlékekre gondolunk vissza szívesen.
Odáig rendben is van a nosztalgiázás, amikor a fiatalsága iránt nosztalgiázik valaki. Akármilyen rendszerben is volt valaki fiatal, akkor is lesz számos emlék, amire szívesen fog visszagondolni. Ez nem rendszerfüggő. Sok mindent hozott a modernizáció, aminek hátulütői is vannak, sok változásra nem voltunk/vagyunk felkészülve. Na, de magát az elnyomó rendszert, a nyomort, a szabadság hiányát visszasírni? Nekem legalábbis nem jut eszembe semmi olyan akkori pozitívum, ami kifejezetten magának a kommunista rendszernek volt köszönhető, s nem lehetett volna anélkül is esetleg fenntartani egy demokráciában.
Mert mit is hallunk sokszor a múlt rendszer iránt nosztalgiázók szájából?
Mindenkinek volt munkahelye (a kommunista nagyipar, az akkori gyárak iránti nosztalgia is benne van ebben ilyenkor), illetve lakása és biztonság meg csudajó román-magyar együttélés volt stb. Vegyük csak sorba ezeket. Mert ha azt sorolnánk, hogy mi NEM volt, vagy mik voltak, amiknek inkább nem kellett volna lenniük, mert akkor, ha a teljesség igényével tennénk, külön könyveket tölthetnénk meg.
(Folytatjuk) Herédi Zsolt / Szabadság (Kolozsvár)