Székely Géza festményei, grafikái kiállításával nyitotta meg az új évadot a marosvásárhelyi Bernády György Művelődési Központ, mely alkalommal egy, a művészről szóló kötetet is bemutattak. Az Alsócsernátonban született, Kolozsváron élő Székely Géza képzőművészről szóló kötetet a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó gondozza. A kötet szerzője Józsa István művészettörténész, műkritikus, kolozsvári egyetemi tanár, ez a sorozat 29. kötete. A kiadó tervezi, hogy új sorozatot indít, melynek kötetei a hetvenévesnél idősebb képzőművészekről szólnak majd. Az első Gál András festőművész munkásságát foglalja össze. Nagy Miklós Kund, a Bernády György Közművelődési Alapítvány egyik vezetője, a Népújság főszerkesztője, műkritikus, Székely Géza alkotói sokszínűségét hangsúlyozta. /Máthé Éva: Művészi utópia és erdélyi megoldások. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./

Négyes könyvbemutató helyszíne volt október 6-án Kézdivásárhely után a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár is, a Pallas Akadémia Könyvkiadó hozta el a Benedek Elek-emlékévre kiadott köteteit: a teljes Magyar mese- és mondavilágot hét kötetben, az Édes anyaföldem első teljes kiadását, a Nagy magyarok élete című, egykor füzetekben megjelent gyűjteményét és Hegedűs Imre János irodalomtörténész Benedek Elek monográfiájának második kiadását. Hegedűs Imre János tartott előadást, felvillantva Benedek Elek különböző arcait. /(vop): Négyszer Benedek Elekről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./

Bogdán László bevallotta, sokáig nem olvasta Horváth István verseit, néhány, ötvenes évek eleji csasztuskája, s mindenekelőtt a román–magyar barátságot nemes pátosszal hirdető versezete, amelyben az elhíresült sor is szerepel, hogy ,,Add a kezed, Muntyán testvér!”, elvették a kedvét a Horváth István-poézis teljesebb megismerésétől. Azután a hetvenes évek elején Illyés Kinga átélt, nagy erejű előadásában hallgathatta a Tornyot raktam című korai versét. Bogdán László akkor vette a kezébe a Romániai Magyar Írók sorozatban megjelent összegyűjtött verseinek vaskos, 678 oldalas gyűjteményét. Hamar rájött, hogy Horváth Istvánt egyszerűen becsapták. Ő elhitte, hogy a nép tényleg hatalomra jutott, hogy mától másképpen lesz, hogy érvényesül az igazságosság. Miután rádöbbent, hogy a párt és a népi demokrácia nem éppen az irányban munkálkodik, melyet ő helyesnek vél, beszüntette harcos versei, proletkultos regényei írását, és visszatért gyökereihez, emlékeihez, a természethez, majd szülőfalujához, és öregkorában volt ereje megírni végső számvetését, fő művét, a Magyarózdi toronyalját. A Pallas-Akadémia Kiadónál napvilágot láttak Horváth István Tiszta vizek sodra címmel válogatott versei. /Bogdán László: Horváth István száz esztendeje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 10./

A Kolozsvár Napok keretében Benedek Elekre emlékeztek október 9-én a Kolozsvár Társaság székhelyén. Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó szerkesztője, Nagybacon, Brassó, Kézdivásárhely és Marosvásárhely után most itt mutatta be az utolérhetetlen mesemondó Édes anyaföldem, Magyar mese- és mondavilág 1–7., valamint Nagy magyarok élete című köteteit. Hegedűs Imre János irodalomtörténész az általa huszonhárom év kutatómunkával megírt Benedek Elek című monográfiát ismertette. Benedek Eleket a kommunista rendszer kezdetén teljesen betiltották. /Ö. I. B. : Elek apó, a népművelő. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

Október 16-án mutatják be Csíkszeredában Botár István Kövek, falak, templomok /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyvét. A szerző /a Csíki Székely Múzeum régésze/ Csík középkori templomaiban 2002–2007 közötti időszakban végzett régészeti kutatásainak eredményeit mutatja be. /Kövek, falak, templomok Kövek, falak, templomok. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

Október 12-én mutatták be Csíkszeredán a Pallas–Akadémia Könyvkiadó Élet-Jelek című, legújabb művészeti könyvsorozatának első kiadványát, amely Gaál András festőművész munkásságát, személyiségét méltatja. A könyvbemutató alkalmából Gaál Andrásnak kiállítása nyílt a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában. Banner Zoltán művészettörténész elmondta, az Élet-Jelek új művészeti könyvsorozat segítségével az életük 8. évtizedébe lépő kortárs erdélyi művészek pályaképéből rendre kirajzolódik egy kép. Gaál András Márton Árpáddal közösen olyan „székelyföldi művésztelepi szerveződést”, ugyanakkor nevelő-oktató tevékenységet folytatott, amelynek eredményeként megvalósulhatott egy régi álom, Csíkszereda, a Székelyföld, a periféria a magyar képzőművészet igazi művészeti központjává vált. /Művészet – Élet – Jelek. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./

A romániai magyar képzőművészek 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával megalakult érdek- és értékvédelmi szervezete, a Barabás Miklós Céh nagyszabású ünnepségsorozattal ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. A november 6-án kezdődő, kétnapos rendezvény keretében Kézdimárkosfalván megkoszorúzzák a névadó Barabás Miklós szülőháza helyén álló kopjafát, valamint Hunyadi László Barabás Miklós-szobrát. Délután Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban kerül sor az egykori és jelenlegi BMC-tagok több mint másfélszáz alkotásából rendezett kiállítás megnyitójára. Másnap, november 7-én az Árkosi Művelődési Központban előadások lesznek, Jakobovits Miklós bemutatja Németh Júlia: Kolozsvár – Mű-Hely-Szín című kötetét, Nagy Miklós Kund pedig a Pallas Akadémia Műterem sorozatát. /A Barabás Miklós Céh 80. évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ A nagyszabású képzőművészeti seregszemlén első ízben állítják ki együtt a Barabás Miklós Céh egykori és mai alkotóinak munkáit. /Bíró Blanka: Nyolcvan év erdélyi magyar képzőművészetének keresztmetszete Szentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./

A 15. évéhez érkezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, melyet Káli Király István, a szervező Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nyitott meg november 5-én. /Nagy Székely Ildikó: „Amit egyszer magához kezesített…” Nagykorúsodó könyvünnep. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./ A vásárra eddig még soha nem jelentkezett annyi kiállító, mint idén. A vásáron az anyaországi kiadók is szép számban képviseltetik magukat. /Máthé Éva: Megnyílt a 15. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Első ízben adták át a Romániai Magyar Könyves Céh Életműdíját. Az Emléklappal, pénzösszeggel, és a Hunyadi László szobrászművész által készített plakettel járó kitüntetést a 80 éves Kányádi Sándornak ítélte oda a céh, a díjat november 5-én adták át a 15. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján. A november 5 és 7. között tartó jubileumi rendezvényen ugyanakkor kiosztották a Szép könyv 2008-díjakat is. Szépirodalom kategóriában a Bookart Kiadó Richard Wagner Ingóságok című kötete vitte el a pálmát, a művészeti könyvek–albumok kategóriában Banner Zoltán Gaál Andrásról szóló albuma kapott díjat (Pallas Akadémia Kiadó), a Legszebb gyermekkönyv címet pedig a Mentor Kiadó nyerte el Wass Albert A törpék és az óriás című kiadványával. /(köllő): Életmű-díj és Szép könyv-díjak átadása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

Elégedettek a hét végén zárult marosvásárhelyi könyvvásárral a szervezők és a kiadók. Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó vezetője elmondta: szinte kétszeresét adták el a tavalyi mennyiségnek. Az igazgató a 15 új, a vásárra megjelentetett kötettel is magyarázza a sikert. Nagy sikere volt Albert Ildikó pszichológus Léleképítés című könyvének vagy Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon című, Csíkszentdomokosról szóló néprajzi munkájának, valamint a művészeti albumoknak. A hétkötetes Benedek Elek-kiadványt 30 százalékos árkedvezménnyel kínálták. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szerint is jól sikerült a vásár, de a forgalom kisebb volt, mint az előző években. Az idei könyvvásár legnagyobb eseménye a Kányádi Sándor tiszteletére szervezett Kaláka-koncert volt, amelyre a színház nagyterme zsúfolásig megtelt. Külön eseménynek számított a Korunk kiadásában napvilágot látott Prospero-könyvek sorozat legfrissebb kötete: Ferencz Éva és Zsehránszky István Makra Lajos színművészről szóló könyve. /Antal Erika: Könyvvásár-kasszasiker. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./

Megjelent Váli Éva Házimúzeum /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve. Ízig-vérig erdélyi ez a házimúzeum. A szerző nem csak szemlélője és gyűjtögetője e sajátos házimúzeumnak. Elfogulatlanul fürkészi az előbukkanó emlékeket, az erdélyi kisvárosi értelmiség túlélési esélyein töpreng. /Váli Éva: Házimúzeum. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 9./

Számos erdélyi és magyarországi könyvkiadó mutatta be új kiadványait a múlt hét végén, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a marosvásárhelyi Bernády Házban több szerző friss kiadványát ismertette. A könyvekről Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője, beszélt, majd íróikat kérte fel szólásra. Böjthe-Beyer Barna az Erdély hegyei című sorozatban megjelent Görgényi-havasok északi és középső része című kötete kapcsán felhívta a figyelmet a www.gorgenyi.ro című honlapra. Sarány István Toronyiránt Európában című kötete útikönyv, a szerző utazásélményei ihlették megírását, illetve a kérdés: mi az, ami összeköti a Székelyföldön élőket Európával. Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai című kötetét már bemutatták Vásárhelyen. Ez az a könyv, amelyet nem szerzője írt, hanem róla írták a szekus lehallgatótisztek. Váli Éva Házimúzeum című kötetét az összegyűjtött tárgyak emlékére írta. Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetében a Gyergyószárhegyen szervezett alkotótáborokban részt vevő művészekkel készített interjúk olvashatók. Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon című könyvének alcíme: Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. Ismertették még Balás Árpád Maros megye – Barangolás a Székelyföldön, illetve Albert Ildikó Léleképítés című frissen megjelent köteteit, majd kiállításmegnyitó következett, amelynek keretében a Műterem sorozat 29. és 26. kötetét is megismerhette a közönség. Előbbi Jakobovits Márta művészetét mutatja be (Németh Júlia előszavával), utóbbi Vinczeffy László munkásságát (előszó: Kántor Lajos). Bemutatták Nagy Pál festőművész Cserkész tábori naplóját is. /Nagy Botond: Pénteki Pallas. Könyvbemutató-sorozat és tárlatnyitó a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

Albert Ildikó klinikai pszichológusnak immár negyedik könyve jelent meg a Pallas–Akadémia Kiadó gondozásában Léleképítés címen. Bosszúságból születtek a könyvei, vallja. Sokat beszélnek a testépítésről, de keveset a léleképítésről. Nagyon sok lelki élettel foglalkozó könyv jelenik meg, divat azzal foglalkozni, hogy miként legyek boldog, hogyan alakítsam úgy az életemet stb. Ez jól kihasználható terület az ezotériának, a sarlatánoknak, a New Age-nek nevezett iskola tagjainak, a szcientológiának. Ők receptet adnak a boldogságra, a sikerre. Mind a négy könyve azért született meg, mert nagyon bosszantotta valami. Az elsőt, A mindennapi lelkünket azért írta, mert bosszantotta, hogy alapvető pszichológiai fogalmakat nem ismernek, rosszul használnak, másként értenek. Azt mondjuk, hogy légy toleráns, és fogadj el mindenkit. Ez megint hülyeség, nem lehet mindenkit elfogadni. Albert Ildikó leírta az önpusztító mechanizmusokat az Önpusztító lélek című könyvében. A harmadik könyve útikönyv. /Forró-Erős Gyöngyi: Interjú Albert Ildikó klinikai pszichológussal. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 2./

Kristó Tibor Napnyugatra tartok című verseskötete a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónál jelent meg. A szerzőt a Hargita, majd Hargita Népe napilap újságírójaként, néprajzi tárgyú írások szerzőjeként ismerik legtöbben, azonban költőként sem volt terméketlen. /P. Buzogány Árpád: Napnyugatra, vagy inkább másfelé kellene tartani? = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./

Kós Károly képeskönyv
Egymást érik mostanság a pompás kivitelezésű művészkönyvek, a szemnek, szívnek örömet szerző albumok, a díszes emlékkiadványok. Csak győzze beszerezni valamennyit az ember! Ilyen frissen megjelent, tetszetős kötet a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó 550. könyve, amelyet a romániai magyarság nagy hatású "mindenese", Kós Károly emlékének, hagyatékának szentelt a művészetek ügyét felkaroló könyvműhely. A Kós Károly képeskönyv Sas Péter munkája. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, az erdélyi magyarok kulturális örökségének elkötelezett budapesti kutatója számos értékes kiadvánnyal igyekezett hozzájárulni felbecsülhetetlen szellemi, építészeti javaink megőrzéséhez, felmutatásához. Ez a kötete hosszú kutatómunka eredményeként ad az olvasók kezébe olyan alaposan dokumentált képeskönyvet, amely valószínűleg mindeddig a leggazdagabb, legátfogóbb képanyagot teszi hozzáférhetővé a Kiáltó szó szerzőjéről, rendkívül sokoldalú foglalatosságairól, közéleti és magánéletének fontos mozzanatairól. Közelebb kerülhetünk általa az építész, az író, könyvkiadó, szerkesztő, publicista, irodalomszervező, képző- és iparművész, mezőgazdász, a közösségéért minden téren kiálló Kós Károlyhoz.
A magyar kultúra napja alkalmából január 20-án, szerda délután 6 órakor a képeskönyvet Marosvásárhelyen is bemutatják. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány közös estjén, amelyre a Maros Megyei Tanács jóvoltából a Kultúrpalota Tükörtermében kerül sor, jelen lesz és munkájáról beszél a szerző, Sas Péter valamint a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István. A kiadványt Nagy Miklós Kund ajánlja a közönség figyelmébe.
Csatáné Bartha Irénke. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A magyar kultúrát ünneplik Erdélyben
Egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg az erdélyi és partiumi magyarok a héten a Magyar Kultúra Napjáról, amelyet 1989 óta ünnepel meg a magyarság január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.
Már ma megkezdődik a magyar kultúra napját körülvevő rendezvénysorozat Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban (LEK) Biró Rozália alpolgármester, illetve Muraközi István, Berettyóújfalu alpolgármestere mond köszöntőt – a Hajdú-Bihar megyei város ugyanis az ünnepségek társszervezője, immár tizedik éve, majd S. Németh Katalin Vigyázó kövek című könyvét mutatják be ugyanott.
Másnap a Partiumi Keresztény Egyetemen a nagyszalontai fotóklub tagjainak munkáiból nyílik kiállítás, csütörtökön pedig a Bihar megyei és nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, Fleisz János, illetve Pomogáts Béla irodalomtörténész tart előadást. Pénteken Aczél Endre Amit megírhatok című kötetét mutatják be a városháza nagytermében, este pedig a gálára kerül sor a filharmónia dísztermében. Szombaton LEK-ben Pomogáts Béla erdélyi magyar irodalomról szóló kötetét mutatják be, 24-én pedig váradi költők matinéjára kerül sor az újvárosi református templomban.
„A kultúra tartja egyben a nemzetet” A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet – jelentette ki tegnap Sólyom László a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepségen a magyarországi Szatmárcsekén.
Az államfő a község református templomában rendezett ökumenikus istentiszteleten úgy fogalmazott: Kölcsey Ferenc Himnusza nem egyszerűen a magyar irodalom kiemelkedő teljesítménye, hanem annál is több; a költeményt az egész nemzet a szívébe fogadta, a Himnusz összeforrt a magyarság történelmével, annak szimbóluma, s elválaszthatatlan lett a hazaszeretettől.
„Ezért mondhatjuk, hogy a Himnusz romolhatatlan, nem lehet vele visszaélni, mindig tiszta marad, nem válthatja le semmi, nem helyettesíthető semmilyen más zeneművel” – mondta. Az államfő kiemelte: a magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben, és alkotja a magyar nemzetet, amelynek fontos alapköve a nyelv.
Leginkább ezért kell áldozatra készen lenni – figyelmeztetett Sólyom László. „Ma a magyar nyelvért elsősorban az országhatáron kívül élő nemzetrészeknek kell naponta áldozatot hozni az asszimilációs nyomás ellenében, ezért az anyanyelv használata a határon túl általános emberi jogi, valamint létkérdés is egyben” – hangsúlyozta az államelnök.
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat, valamint a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár szervezésében erdélyi körutat tesz Esterházy Péter író és Dés László zeneszerző, előadóművész. Ennek az első állomása Marosvásárhely, ahol a Látó Irodalmi Színpad a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem stúdiótermében látja vendégül a jeles anyaországi vendégeket. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas–Akadémia könyvkiadó szervezésében szerdán író-olvasó találkozóra kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az esten a szerző jelenlétében mutatják be Sas Péter Kós Károly képeskönyv című művét.
Az ünnep alkalmával egész héten szerveznek rendezvényeket Háromszéken is. Sepsiszentgyörgyön kedden mutatják be Sas Péter Kós Károlyról szóló művét, illetve ide is ellátogat pénteken az Esterházy–Dés „duó”, akik előző nap Kézdivásárhelyen mutatkoznak be. A megyeszékhelyi városi művelődési házban pénteken Cseh Tamás-emlékestet tartanak, pénteken pedig a Tamási Áron Színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar lép fel. Ugyancsak pénteken a háromszéki és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetői hivatalosan is bejelentik, hogy 2010 a képzőművészet éve lesz Háromszéken.
Hasonló rendezvényekre számíthatnak a csíkszeredai érdeklődők is. A hargitai megyeszékhelyen ma mutatják be a helyi Pallas–Akadémia Kiadó 550 kötetét, Sas Péter Kós Károlyról szóló művét, míg Esterházy Péter és Dés László szerdán tart előadást.
Egész hetes kultúra napi rendezvénysorozat várja a székelyudvarhelyieket is. Ennek keretében előbb elemisek, majd általános iskolába járó diákok számára szerveznek népdalvetélkedőt, de a hét folyamán lesz kerámiakiállítás, nyílik tárlat gyermekek alkotásaiból, Fülöp Áron szobraiból, a székelykeresztúri táborban készült fotókból, előadások hangzanak el az udvarhelyszéki díszítőművészetről. Ugyanakkor a Quartetto vonósnégyes és meghívottai világhírű slágereket adnak elő, de fellép az Udvarhely Táncműhely, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar, illetve a Székelyföldi Filharmónia. A Tomcsa Sándor Színház a Magyar a Holdon című előadását adja elő a kultúra napja alkalmából.
Négynapos rendezvénysorozat keretében emlékeznek meg Gyergyószentmiklóson a Magyar Kultúra Napjáról. A rendezvények sora szerdán kezdődik a Cseh Tamás-emlékkoncerttel. Másnap megnyitják Simó Ádám Történelmi arcképcsarnok című dombormű kiállítását, illetve lapunk munkatársa, Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét. Január 22-én 19 órától Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere adja át a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Ezt követően a Figura Stúdió Színház legújabb produkcióját, a Kövesdi István rendezte Minden jó, ha a vége jó című Shakespeare-darabot láthatja a közönség. A négynapos rendezvénysorozat zárónapján 19 órától a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház Emlékszel még...? című produkcióját láthatják a művelődési ház színháztermében. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

A magyar kultúra napja – Programok Erdélyben és a Partiumban
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
- Egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg az erdélyi és partiumi magyarok január 22-ről, a magyar kultúra napjáról; a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt.
Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter a magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön kiadott üzenetében kifejti: a Himnusz ünnepe az értékteremtés ünnepe is. "Azt az alkotómunkát kell ma értékelnünk, amely megtartja közösségünket, továbbélteti anyanyelvünket, és amelynek köszönhetően környezetünk folyamatosan alakul, változik, gazdagabb és színesebb" - áll az üzenetben.
"A kultúra az igényesség mércéje, a romániai magyarság számára pedig a tolerancia és a befogadás közege is" - állapítja meg Kelemen Hunor, aki jelentős eredménynek tartja, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, a fennállásának huszadik évét ünneplő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) először látja el Románia kulturális minisztériumának vezetését.
Az évforduló tiszteletére szervezett rendezvények sorába illeszkednek Esterházy Péter felolvasói estjei is, amelyeken Dés László zeneszerző szaxofonon kísérte őt. A Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön zajló esteket a Látó szépirodalmi folyóirat a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjával és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen szervezte.
Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Központban (LEK) Biró Rozália alpolgármester és Muraközi István, Berettyóújfalu alpolgármestere mondott köszöntőt – a Hajdú-Bihar megyei város ugyanis az ünnepségek társszervezője. A Partiumi Keresztény Egyetemen a nagyszalontai fotóklub tagjainak munkáiból nyílik kiállítás, előadást tart a Bihar megyei és nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, Fleisz János, valamint Pomogáts Béla irodalomtörténész. Pénteken Aczél Endre Amit megírhatok című kötetét mutatják be a városháza nagytermében, este pedig a gálára kerül sor a filharmónia dísztermében. Szombaton a LEK-ben Pomogáts Béla erdélyi magyar irodalomról szóló kötetét mutatják be, vasárnap pedig nagyváradi költők matinéjára kerül sor az újvárosi református templomban.
Csütörtökön Nagyálmos Ildikó új, immár negyedik verseskönyvét mutatják be a Várad című folyóirat szerkesztőségében. A pozsonyi AB-Art Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös gondozásában megjelent, Randevú című könyvet a szerkesztő, Kinde Annamária ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
Megemlékeznek az ünnepről Háromszéken is: Sepsiszentgyörgyön bemutatták Sas Péter Kós Károlyról szóló művét. A városi művelődési házban pénteken Cseh Tamás-emlékestet tartanak, pénteken pedig a Tamási Áron Színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar lép fel.
Hasonló rendezvényekre számíthatnak a csíkszeredai érdeklődők is. A hargitai megyeszékhelyen bemutatták a helyi Pallas-Akadémia Kiadó 550 kötetét. Egész hetes rendezvénysorozat várja a székelyudvarhelyieket is. Diákok számára szerveznek népdalvetélkedőt, lesz kerámiakiállítás, tárlat gyermekek alkotásaiból, Fülöp Áron szobraiból, a székelykeresztúri táborban készült fotókból, előadások hangzanak el az udvarhelyszéki díszítőművészetről. A Quartetto vonósnégyes és meghívottai világhírű slágereket adnak elő, fellép az Udvarhely Táncműhely, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar és a Székelyföldi Filharmónia. A Tomcsa Sándor Színház a Magyar a Holdon című előadását adja elő.
Négynapos rendezvénysorozat színhelye Gyergyószentmiklós, ott is megtartják a Cseh Tamás-emlékkoncertet, megnyitják Simó Ádám Történelmi arcképcsarnok című dombormű-kiállítását, bemutatják Jánossy Alíznak, az erdélyi Krónika munkatársának Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét.
Pénteken Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere adja át a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Ezt követően a Figura Stúdió Színház legújabb produkcióját, a Kövesdi István rendezte Minden jó, ha a vége jó című Shakespeare-darabot láthatja a közönség. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház Emlékszel még...? című produkcióját láthatják a helyi művelődési ház színháztermében.
Ünnepi műsort szervez a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda is. Csütörtökön a Hungarica Központban mutatkozik be a vajdasági Híd folyóirat a társszervező, Hargita Megye Tanácsának Kulturális Központja által szervezett Irodalmi Karaván keretén belül, amelyet a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium támogat. Vendégként vesznek részt a vajdasági Híd folyóirat képviselői, Faragó Kornélia irodalomkutató, egyetemi tanár és főszerkesztő, Végel László regény- és drámaíró, esszéista, Maurits Ferenc grafikus, festőművész, költő, valamint Virág Gábor prózaíró. Forrás: MTI

Ez a nap a magyar kultúráé”
„A Himnusz ünnepe az értékteremtés ünnepe is. Azt az alkotómunkát kell ma értékelnünk, amely megtartja közösségünket, továbbélteti anyanyelvünket, és amelynek köszönhetően környezetünk folyamatosan alakul, változik, gazdagabb és színesebb” – áll Kelemen Hunor kulturális miniszternek a Magyar Kultúra Napjára időzített üzenetében.
A kulturális tárcavezető tegnap Csíkszeredában mondott beszédet a Hargita Megyei Kulturális Központ Garadosi panoráma című kiállításának megnyitóján. Ma Kolozsváron szólal fel a Magyar Kultúra Napja alkalmával szervezett ünnepi műsoron, majd szombaton a székelyhídi rendezvényeket tiszteli meg jelenlétével.
A kultúra követei
A magyar és nemzetközi kulturális élet hat kiemelkedő személyisége: Eszenyi Enikő színművész, Forgács Péter filmrendező, médiaművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró valamint Juliet Kinchin, a New York-i Modern Művészetek Múzeumának kurátora és Kobajasi Ken-Icsiro japán karmester vehették át tegnap Hiller István oktatási és kulturális minisztertől a Magyar Kultúra Követe címet Budapesten.
Az elismeréssel járó oklevelek átadásával megkezdődött a magyar kultúra ünneplése, Hiller István miniszter pedig újabb állami elismeréseket és díjakat ad át, Budapesten majd Pécsen.
Kultúrpezsgés a határmentén
„Sikeres és bensőséges nyitánya volt a magyar kultúra napjának Nagyváradon, amely váratlanul nagy számú közönséget vonzott” – osztotta meg tapasztalatát Fleisz János. A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke elmondta, mivel a rendezvénysorozatot közösen szervezik Berettyóújfalu önkormányzatával és a civil szervezetekkel, ezért a rendezvények is kétlakiak, átjárás van közöttük. „Az eddigi rendezvények meghaladták az elvárásokat” tudtuk meg Fleisz Jánostól.
Gyergyói ünnepség
A Gyergyói-medence négy napon át, január 20-23. között zajló rendezvénnyel ünnepli a magyar kultúra napját, közölte Kassay Lajos Péter, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont igazgatója.
A rendezvények ma a díjkiosztó ünnepséggel folytatódnak, amikor Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök átadja a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. A díjkiosztást a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által bemutatott, Minden jó, ha vége jó című Shakespeare komédia követi ma este 7 órától. A programsorozat utolsó napján, 23-án a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színházi előadása, az Emlékszel még...? lesz műsoron.
Kultúrhét Háromszéken
Koncertek, hangversenyek és író-olvasó találkozók révén ünneplik Háromszéken a Magyar Kultúra Napját, amelyhez ezen a héten több rendezvény is csatlakozott. Kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó 550. kötetét, Sas Péter Kós Károly képeskönyv című munkáját.
Tegnap és ma Háromszéken lép fel Esterházy Péter író és Dés László zenész, akik Szó és szaxofon címmel tartanak előadóesteket. Ma este 6 órától Sepsiszentgyörgyön, a megyei Könyvtár Gábor Áron termében találkozhat velük a közönség. A rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében ad hagyományos koncertet.
Szatmári rendezvények
Egy hétig tart Szatmár megyében a Magyar Kultúra Ünnepe. A műsorkínálat több mint gazdag, így csak tallózunk belőle. Tegnap este a filharmóniában a Kolozsvári Magyar Opera szólistái Himnusz című előadásukkal léptek közönség elé. Ugyanott holnap a budapesti Jánosi Együttes koncertezik, közreműködik Fátyol Rudolf, Duffek Mihály, Molnár Zsolt és a Consonantia Trio. Január 25-én a püspöki palota dísztermében a nagykárolyi Collegium Régizene Együttes ad koncertet.
Konferencia Udvarhelyen
A székelyudvarhelyi egész hetes rendezvények, a népdalvetélkedő és kiállítások után, ma 10 órakor konferenciával folytatódnak Díszítőművészet Udvarhelyszéken címmel. Hargita Megye Tanácsának Hagyományőrző Központja kiállítótermében Bán Erzsébet, Nyárádi Zsolt, Miklós Zoltán és Bencze Ilona az elő.
A 18 órakor kezdődő gálaesten, a Művelődési Ház nagytermében fellép az Udvarhely Táncműhely, közreműködnek a népdalvetélkedő díjazottjai és kiosztják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat is. Holnap 16 órakor az Udvarhelyszéki Fúvószenekar ad koncertet a Művelődési Ház koncerttermében, míg vasárnap 18 órától a Székelyföldi Filharmónia muzsikál.
Előadás Marosvásárhelyen
A Lórántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem feleségének nevét viselő marosvásárhelyi művelődési egyesület szervezésében a Magyar Kultúra Napja alkalmából holnap délután öt órakor Marosvásárhely büszkeségéről, a 100 éve épült Kultúrpalotáról beszél Keresztes Gyula nyugalmazott városi főépítész, előadást tart Nagy Miklós Kund főszerkesztő, kulturális újságíró, Nagy Attila költő, valamint fellép Lőrinczi György lant- és Sándor Vilmos citeraművész, mindketten a maguk készítette hangszeren játszanak.
Nemzetközi fotótárlat Kolozsváron
„A kiállított műalkotások kimagasló művészeti-esztétikai értéke mellett a magyar-román kulturális közeledés szempontjából különösen fontosnak tartom azt a szimbolikus gesztust, hogy a kiállításra a román kultúra napja (január 15.) és a magyar kultúra napja (január 22.) közti héten, mintegy összekapcsolásként kerül sor” – hangzott el a tegnap Kolozsváron a nemzetközi fotókiállítás megnyitóján.
Szilágyi Mátyás Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy véli, hogy a tél témájú tárlat és annak időzítése kéznyújtás „a nemzetük legnemesebb értékeit megtestesítő, egyben az egyetemes emberi értékeket és érzéseket a poétika eszközeivel hirdető két halhatatlan költő, a Magyar Himnuszt megalkotó Kölcsey Ferenc, és a román lelkületet és érzésvilágot a szférák lírai magasságában megfogalmazó Mihai Eminescu között”. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Tükörterem és Varjúvár
Kós Károly képeskönyv
Alkalmasabb helyszínt a Kultúrpalota Tükörterménél nem is találhatott volna a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerda esti rendezvényére, író-olvasó találkozójára, amelyen Sas Péter budapesti kutató Kós Károly képeskönyv című könyvét, a kiadó 550. kötetét mutatták be.
Nagy Miklós Kund nyitóbeszédében elmondta: a találkozó tisztelgés a magyar kultúra napja előtt, azon a helyen, amely a marosvásárhelyi magyar kulturális élet fellegvára, ugyanakkor az egyik legszebb közép-európai épület.
– Sas Péter budapesti kutató, művészettörténész sokadik könyve a Kós Károly képeskönyv, érdekességképpen megjegyezném: száznégy évvel ezelőtt, négy napnyi eltéréssel a Palotával átellenben, a Városháza dísztermében tartotta az ifjú Kós Károly a Kemény Zsigmond Társaságnál székfoglaló beszédét, amelyről ő is írt életrajzában.
Kós Károly említett visszaemlékezését Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel, majd a kiadó részéről Sarány István főszerkesztő-helyettes méltatta röviden a művet és ismertette az idei kiadói tervet, amelyben számos művészeti kiadvány szerepel. – A magyar kultúra napja minden magyarok Himnusza révén összeköt minket. E kötet is ezt hangsúlyozza: erdélyi kiadó, magyarországi szerző, a kötet népszerűsítésére pedig erdélyi és magyarországi intézmények fogtak össze.
Nagy Miklós Kund szerint a könyv még közelebb hozhatja hozzánk Kós Károlyt: – A kilencvenes években nagyon aktívan működött Vásárhelyen a Kós Károly Egyesület, amelynek tevékenysége azóta lankadt. A kötet annak a kutatónak köszönhető, aki maga is a Kós Károly-díj kitüntetettje, Kós Károly egyik legavatottabb kutatója. Tíz fejezetre osztva próbálta felvillantani a legfontosabbakat, amelyeket Kós Károly tett, alkotott, örökségül hagyott ránk. A kötet olyan dolgokat is elénk tár, amelyekről kevesebbet tudunk, olyan képeket is közkinccsé tesz, amelyekkel nemigen találkozhattunk. Sok fénykép az ifjú építészt, irodalmárt, politikust örökítette meg. Amikor az említett székfoglaló beszédét mondta, mindössze huszonhét éves volt. Utána ívelt fel pályája, maradt, amikor a legnehezebb volt – mondta Nagy Miklós Kund, majd a szerzővel folytatott beszélgetésől, Sas Péter válaszaiból megtudtuk: a kötet Kós Károly életművének teljességét kívánja bemutatni, azt, hogy a nehéz történelmi helyzetben miként tudta megvalósítani mindazt, amit tett.
– Kós Károly képeskönyv a kiadvány címe, de nem csupán képekből áll. A cím arra utal, hogy Kós Károly mindig képekben gondolkodott. Munkásságának nagysága az itteniek számára természetes, a kötettel jelezni kívántam, hogy a magyarországiak számára is igen fontos. Meg szeretném írni a huszadik századi erdélyi magyar művelődés történetét, aminek Kós Károly az egyik sarkköve. Úgy érzem, ismerem ezt a világot. Ami a kutatás során meglepett, az elsősorban a leszármazottak, Kós Károly néprajzos és Kós András szobrászművész kedvessége, segítőkészsége volt. Az anyag nagy része nekik köszönhető. Idejében fogtam hozzá, ismertem olyanokat, akik Kós Károly közvetlen munkatársai voltak. Teljes életműve fontos, annak szeletei egymást kiegészítik, és ő mindegyikben teljes egészet alkotott. A mai kor politikusai példát vehetnének róla. Politikusi szerepvállalásakor elveiben szilárdan hitt, majd önként a háttérbe vonult, átadta a terepet. Szociális beállítottságú volt, nagyon fontos volt számára, hogy tegyen a népéért, publicisztikáját egy következő kötetben szeretném kiadni. Számomra egyet jelent a fogalommal: hűség – hallottuk a Sas Péterrel folytatott beszélgetés során, amelyben szó esett Kós Károly életéről, gyerekkori éveiről, a kolozsvári Református Kollégium emberformáló hatásáról, Sztánáról, a Kalotaszegről, a Varjúvárról, az újonnan megjelent kötet bemutatóján.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Pomogáts: ne az ügyeskedőkről beszéljünk
Bihar megye – A Magyar irodalom Erdélyben című monográfia második kötetét mutatta be szombaton délután a Nagyváradi Lorántffy központban maga a szerző, dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész.
Az érdekfeszítő téma ellenére meglehetősen kevesen jelentek meg szombaton délután a váradi Lorántffy központban a Pro Universitate Partium és a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) által szervezett eseményen, ahol Dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész válaszolt Barabás Zoltán, a PMMC igazgatójának kérdéseire. A szerző elárulta, hogy két évvel ezelőtt a Pallas-Akadémia Kiadó felkérésére kezdte el írni ezt a monográfiát, amelyet eredetileg kétkötetesre terveztek, de hamar rá kellett jönnie arra, hogy oly hatalmas a feldolgozandó anyag, hogy azt nem lehet két kötetbe belesűríteni, ezért a könyv háromkötetesre bővült: az első kötet az 1918-tól 1944-ig, a második kötet az 1945-től 1968-ig terjedő időszakot tárgyalja, a harmadik kötet pedig az 1968-1989 közötti korszak erdélyi magyar irodalmát taglalja, illetve az utolsó kötetben lesz egy összefoglaló az 1989 utáni erdélyi magyar irodalmi termésről is, ami azonban nem irodalomtörténeti szempontok alapján történik, mert Pomogáts Béla idézve Szerb Antal gondolatát idézve azt vallja, hogy az élő irodalom nem képezheti az irodalomtörténet tárgyát. A második kötetről Pomogáts elmondta, hogy azért választotta 1968-at határévszámának, mert ez az év fordulópontot jelent Románia, és ezen belül a romániai magyar irodalmi életben is. Ceusescu színrelépésének első éveiben egy rövid ideig tartó enyhülés következik be a politikában. Ez volt az a korszak, amikor az erélyi magyar írók még hittek a kommunista eszmékben, ezzel szemben 1968 után az erdélyi magyar írók zöme rájön arra, hogy tévúton járt, ezért elkezdi önálló útját járni a hatalommal szemben.
Ideológiai hűség
Az 1945-1968-as korszak erdélyi magyar elméleti irásai ma már nevetségesen hatnak, mert az akkori ideológia nyelvezetét és elméleti közhelyeit használják, a költészetben és a prózában is az ideológiahű alkotások dominálnak. A ’68 előtti időszak magyar írórira még nem volt jellemző az, hogy feladták volna a marxi ideológiával kötött kompromisszumot, bár Székely János személyében olyan íróra is van példa, aki mindvégig szemben állt a kommunista hatalommal és ideológiával, noha egy időben rákényszerült arra, hogy a pártot és a kommunizmust dicsőítő verseket írjon.
Sütő András pályája kezdetén őszintén hitt a kommunista eszmékben egészen a hetvenes évek második feléig, míg Kovács György és Hajdú Győző személyében az áruló tipikus esetei öltenek emberi formát, ők ugyanis a kommunizmusnak akár saját nemzetük, nemzettársaik ellenében is mindvégig kiszolgálói voltak.
Kelet-európai elakadás
„A Kelet-Közép európai országokban a ’89-es változások azért akadtak el, mert nem tudtunk szembenézni az 1989 előtti időszakkal” – fejtegette Pomogáts. Ez szerinte azért történhetett így, mert azok, akik haszonélvező részesei, és kiszolgálói oltak a kommunista rendszernek, ’89 után demokratákká festették át magukat, a kommunizmusban szenvedők pedig el akarták felejteni azt, ami ’89 előtt történt, ezért ezekben az országokban nagyobb volt a felejtés mértéke annál, mint amennyi a lelki egészség szempontjából szükséges és kívánatos lett vona.
„Pedig szükséges lenne meglátni, mit tett tönkre az erőszak, az önzés és a hazugság, és kik voltak azok, akik mindezzel akkoriban képesek voltak szembefordulni. Róluk nem beszélünk, de annál többet beszélünk az ügyeskedőkről.
Például a Magyar Kultúra Napjához köthetően egy olyan budapesti újságírót hívtak el Nagyváradra (itt Aczél Endre magyarországi újságíróra utal Pomogáts Béla, – a szerk. megj.), aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata.” Pap István. Forrás: erdon.ro

Akinek megérintette a lelkét Erdély
Beszélgetés Sas Péter irodalom- és művelődéstörténésszel
Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a »lelketlen« emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg”. –
„Ez az életem” – mondta Sas Péter, amikor minap munkájáról faggattam. A magyarországi irodalom- és művelődéstörténész legújabb kötetének, a Kós Károly képeskönyv című munkájának bemutatója alkalmával tartózkodott Erdélyben, így Kolozsváron is. Az 1954. október 1-jén Budapesten született művelődéstörténész középiskolai tanulmányait a Kossuth Lajos Gimnázium orosz–latin tagozatán végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán szerzett diplomát. Első munkahelye az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Corvina Könyvkiadó, utóbb a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete volt. A későbbiekben szellemi szabadfoglalkozásúként folytatta az Erdéllyel kapcsolatos kutatói és feldolgozói tevékenységét. Jelenleg az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, fő kutatási területe a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténet. Portré- és dokumentumfilmet készített a Duna Televíziónak Kelemen Lajosról, Imreh Istvánról, Kós Andrásról, a kolozsvári ferencesekről és az erdélyi piaristákról. Kós Károly életműve kutatásért 2003-ban a debreceni KLTE Történelmi Intézetének Erdélytörténeti Alapítvány díjasa, 2007-ben – az indoklás szerint – „az erdélyi műveltségre, ezen belül különösen Kós Károly munkásságára összpontosuló tudományos kutatói és irodalmi tevékenysége elismeréséül” Kós Károly-díjat kapott.
- Sokan és sokat írtak az elmúlt évtizedekben Kós Károlyról. Eddigi kutatásai során ön is nagy figyelmet szentelt az erdélyi magyar író, építész, grafikus, könyvtervező és -nyomtató, politikus életművének a feltárására. Hiánypótló értékű például a 2003-ban napvilágot látott ön által összegyűjtött, sajtó alá rendezett és szerkesztett, Kós Károly levelezését tartalmazó kötet. Ezen munkák sorát folytatja a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadásban tavaly év végén megjelenő Kós Károly képeskönyv című kötet. Mitől másabb ez a munka, mint a többi, illetve miben nyújt újat az olvasó számára, ami a Kós-életmű feltárását illeti?
– Reményik Sándor hallhatatlan mondatainak egyike, hogy mindenkinek megvan a maga Kolozsvárja. Ezt parafrazálva – kis túlzással – gondolhatom, hogy mindenkinek meglehet a maga Kós Károlya. A róla alkotandó képekben váltakozva lehetnek egyezőségek és eltérések. A Kós-i életműnek néhány szelete – főleg az építőművész és az íróművész – jobban kidolgozott, kimunkált sokoldalú tevékenységének más részeinél. A most kiadott könyvet az életmű egészét átfogó, annak történelmi hátterét kiemelő bemutatásnak szántam, mint a róla korábban megjelenteket. Talán jobban kiviláglik, ugyanazon időszakban hogyan alkotott a különböző területeken, sokrétű, egymásból építkező és az egymást erősítő tevékenységei miatt miért kaphatta munkássága a polihisztor jelzőt, melyet inkább a tudományos életben alkotók szoktak kiérdemelni. Arra törekedtem, hogy minél reálisabban, ne a legendák homályában mutassam be Kós Károlynak mindig a valóság talaján álló, a túlbonyolított belemagyarázások ellenére nagyon egyszerűként, lényegre törekvőként jellemezhető munkásságát. Puritán életvitele, gondolkodásmódja mind építészetében, mind írói, mind grafikusi, képzőművészeti alkotásaiban kerülte a sallangot, az értelmetlen, oda nem illő díszítést. Egyik kedves és meghatározó mondását idézve: „Nem elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen.” Ezért hárítom el azokat a nagyon tetszetősnek tűnő, pl. a Varjúvár elhelyezésével, a nap állásával, beverődési szögével s mifenével kapcsolatos elméleteket, melyek – legalább is szerintem – nem találnak Kós Károly sem fiatalkori, sem öregkori gondolkodásmódjával, jelenjenek meg bármilyen tetszetős és vastag, s drága albumokban. Ugyanígy, a leszármazottak – Dr. Kós Károly néprajztudós és Kós András szobrászművész – segítségével a helyére tehető ugyancsak a legendák ködébe emelt származása, nevének egykori sch-val való írásmódja. Az unokai székelyek közül származik a Kós család, akikből házasságok révén a szász társadalom tagjai lettek, s így „torzult el” nevük szerepeltetése. Úgy gondolom a székely származás tudata sem alábbvaló a hugenotta s más hangzatos eredetkutatásnál. Ha valaki a mai korra jellemző szenzációt keresi, azt Kós Károlynál nem találhatja meg. De megkaphatja, hogy mire képes az elkötelezett, a szülőföldön és a szülőföldért végzett munka, mely a legnehezebb időszakban is meghozta a barátokat, a munkatársakat, a továbblépésre, az újabb munkálkodásra serkentő vitapartnereket, az elismeréseket és a közösségért végzett munka jól eső fáradságát, amelytől lehet csak igazán jól aludni. A képeskönyv nemcsak sok, eddig ismeretlen felvételt tartalmaz, utal egy másik Kós-i alapvetésre, a képben való gondolkodásmódra. Saját bevallása szerint először a rajzok születtek meg s utóbb a hozzájuk fűződő szöveg. Lássuk életművét az általa használatos formában, a kép és a szöveg egységében.
– Ezekben a napokban mutatták be Kolozsváron a Lucius Kiadó gondozásában megjelenő Erdély legendás levéltárosa. Kelemen Lajos és az erdélyi magyar tudományosság című könyvét, valamint a Kriterion kiadásában napvilágot látott Művelődéstörténeti tanulmányok 2. kötetét. Tudomásom szerint az ön által összeállított és szerkesztett előbb említett munkák mellett előkészületben van a Kelemen Lajosról szóló monográfia is. Ez doktori dolgozatának a témája is. Miért irányult figyelme a legendás erdélyi levéltáros életművének a feldolgozására?
– Meglátásomban vannak az erdélyi történelemnek, a honi művelődésnek, a kultúrának – összességében az erdélyi magyar népnek – megingathatatlan, kivághatatlan, őserejű fái. Honnan ez a hasonlat? Transilvania, magyarosan Erdőelve, Erdőntúli terület nyilván valamilyen ősrengeteg lehetett, amelyben a többi fától védetten kifejlődhettek vén fa matuzsálemek, díszei és szimbolikus megjelenítői fa-nemzetségüknek. Képletesen szólva efféle emblematikus megjelenítői a magyarság erdélyi szellemi honfoglalóinak a sokat emlegetett Körösi Csoma Sándorok, Bod Péterek, Mikó Imrék, akikről minden jelző használata nélkül, csupasz nevük olvasása során is kötetnyi adat tolulhat az olvasó emlékezetébe. Ezek sorába illesztem én az általam elképzelt Panteonomban Kós Károly – s még sok más csodálatos és újrafelfedezésre váró személyiség mellett – Kelemen Lajos senki mással össze nem téveszthető egyéniségét. Vélekedésem szerint Kelemen Lajos tekinthető a 20. század Mikó Imréjének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az erdélyi tudományosság megújítójának, továbbélése legmeghatározóbb személyiségének. Ha Erdéllyel kapcsolatos történelmi könyveket, vagy regényeket olvastam, szinte mindig ott volt a segítségét köszönő mondat. Ma már elképzelhetetlen önzetlenséggel segített mindenkit, akár lemondva saját gyűjtéséről is. Nem önmagát, az elvárt eredményt, patetikusnak tűnő szóval az ügyet tekintette és helyezte előtérbe. Tudta, hogy a témában korábban megjelent könyvek összesítő kötetté kompilálása helyett a forráskiadásra, az újabb eredmények elősegítésének kevésbé látványos, de hathatósabb formájára kellene összpontosítani. Sokan tőle várták Erdély története megírását. Ha az általa elképzelt módon akarta volna ezt megtenni, csak a források felhasználásával tehetett volna eleget a felkérésnek. Ehhez azonban először össze kellett gyűjtenie azokat, bevive, bevitetve a tudomány hombárjának különböző rekeszeibe, a levéltárba. Ehhez a feladathoz és az anyag feldolgozásához nem lehetett elegendő az életideje. Arra azonban elég volt, hogy a levéltár kiépítésével, kiteljesítésével megteremtse a lehetőséget a következő korosztály, korosztályok számára a szintetizálás, a tudományos összesítés lehetőségét. Ha Ő nem lett volna, ma nem forgathatnánk Szabó T. Attila Szótörténeti Tárát, s nem örvendhetnénk Jakó Zsigmond erdélyi okmánytárainak sem. Az egyik legnagyobb erdélyi tanítómester volt, aki saját példájával adta a mintát, s tudományos fokozat nélkül is akadémikusokat nevelt az erdélyi tudományosságnak. Kelemen Lajos naplója és levelezése közreadása után két éven belül szeretném monográfiáját összeállítani és egy kegyes kiadó közreműködésével eldönthetővé tenni, hogy – amint Kós Károly esetében – a legenda tetszetősebb-e, vagy a képzeletet is felülmúló valóság.
– Ugyancsak friss munka a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó által kiadott, ön által szerkesztett Dsida Jenő emlékezete című kötet. Dsida és Kolozsvár című tanulmányában, többek között, arra keresi a választ, hogy Kolozsvár miként vált a szatmári születésű költő városává, milyen volt Dsida Kolozsvár-képe. Kutatómunkáját figyelembe véve, ön is sokat tartózkodik a kincses városban. Mit jelent, mit nyújt Sas Péter számára a kincses város, milyen az ön Kolozsvár-képe?
– Kolozsvár képemnek talán legjellemzőbb vonása az, ami nem látható. A belső Kolozsvár, amely nem a homlokzatokban, a megkopott, vagy talán már el is tűnt csillogásban létezett. A falakon belüli, a lelkekben, a viselkedésekben, az életmódban, a világlátásban meglévő város az én városom. A Krisztus rajzolta kultúrkör átmérőjén belüli, keresztény lelkületet sugalló város. A tudomány, a művelődés tette kincsessé ezt a Szamos parti metropoliszt s különböztette meg másoktól, ezáltal lehetett Transilvaniae Civitas Primaria, Erdély első városa. A könyörtelen sors egyszer ennek a városnak sem fog kegyelmezni, ezért kellene legalább virtuális módon a legtöbbet megőrizni múltjából, épületeiből, sírjaiból, tárgyi és szellemi emlékeiből. Addig őrizzük, szeressük és örökítsük meg ezt a romló, omladozó, pusztuló múlt-foszlányt, amíg – Kelemen Lajos megfogalmazásában – „örökre el nem tűnik az idő mindent megőrlő malmában”.
– Ön is azon magyarországi kutatók – lásd Vincze Gábor, Bárdi Nándor vagy Illésfalvi Péter történészek – sorába tartózik, akik óriási elkötelezettséget éreznek Erdély iránt, rengeteg tanulmányt és forrást közölnek Erdéllyel kapcsolatban, és valósággal otthonuknak érzik azt. Önnek személyesen honnan ered Erdély iránti érdeklődése, csodálata, szeretete, illetve mi késztette arra, hogy főleg „erdélyi témák” kutatásával foglalkozzon?
– Erre a kérdésre nem szeretnék hosszasan válaszolni. Ha erdélyi lennék, magától értetődőnek tartanám a nem „bennszülöttek” rácsodálkozó érdeklődését. Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a „lelketlen” emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg.
– Kós Károlyt parafrazálva az igaz művésznek (írónak, építőnek, képző- és zeneművésznek) a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét hűségesen szolgálja. E Kós-idézet egyébként a Kós Károly képeskönyvnek is a mottója. Ön szerint napjaink „igaz művészének” mi a feladata, avagy máig érvényesek és igazak Kós Károly évtizedekkel ezelőtt papírra vetetett sorai?
– Úgy gondolom, hogy örök érvényűek Kós Károlynak ezek a szavai, mondatai mindazok számára, akik ezt a fogalomszerű földdarabot vallják hazájuknak, és nem csupán születésük helyének. Nem kötelező mindenkinek – mint Kós Károlynak – a hűség embere fogalmával azonosulnia, de akkor hogyan gondolja egy adott közösséghez tartozónak magát, s az öncélú, a csupán fogyasztásra és nem teremtésre beállt életével mi értelme lehet létezésének?
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

A tudás és a kommunkáció hatalom – Megtudhatjuk, ki kicsoda ma Erdélyben
Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda a kisebbségi körülmények között élő romániai magyar közösség minden olyan tagját számba veszi, aki cselekvő részt vállalt nemzetiségünk életében. A kiadvány célja, hogy bizonyítsa: az élet legkülönbözőbb területein élnek és dolgoznak olyan honfitársaink, akik tevékenységükkel hozzájárultak nemzeti identitásunk megőrzéséhez, közösségünk gazdagításához, építéséhez, kulturális értékeink megóvásához és gyarapításához. Tavaly karácsonykor jelent meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a BMC Kiadó gondozásában az új kötet, amelyet kellő érdeklődéssel fogadott a közönség. Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda ötletgazdájával és a főszerkesztőjével, STANIK ISTVÁNNAL beszélgettünk a kiadványról.
– Mikor és hogyan született meg az ötlet, hogy meg kellene próbálni egy ilyen kötetet kiadni Erdélyben?
– Az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda első kötete 1996-ban jelent meg, a második pedig 2000-ben. Tíz év elteltével adtuk ki a harmadik Erdélyi Magyar Ki Kicsodát, s a négyezer példányban kinyomtatott kiadványra akkora volt a kereslet, hogy jelenleg csupán két helyen kapható még, a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadónál és egy budapesti könyvforgalmazónál. Nekem még pontosan tizenkét darabom van az új kötetből a szerkesztőségben, amit persze nem fogunk eladni.
– Nem tartott attól, hogy veszteséges manapság bármilyen könyvet kiadni?
– Gondoltam arra, hogy a recesszió, az emberekre szakadt pénzzavarok miatt esetleg nem lesz igény a Ki Kicsoda, legújabb kiadására, de kellemesen csalódtam, ugyanis több mint háromezren rendelték meg. Volt már némi kellemetlen tapasztalatunk az előző kötetekkel, ugyanis nagyon sokan felelőtlenül megrendelték ezeket, s aztán nem vették át. Tehát nemcsak a megrendelt kötet maradt rajtunk, de még a postaköltséget is a kiadó kellett fizesse. Szerencsére ez a harmadik kötet kiadásakor nem így történt.
– Hány személy adatait tartalmazza az új kiadvány?
– A legújabb Erdélyi Magyar Ki Kicsodában 7000 szócikk található, ebből 2500 teljesen új. Természetesen a régebbi szócikkeket, amelyekben változtak az adatok, s ezt jelezték nekünk, módosítva közöltük.
– Közösségi szempontból miért véli fontosnak egy ilyen adatbázis nyilvánosságra hozását?
– Az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát azért kezdtük el összeállítani, mert láttuk, hogy az elmúlt hatvan évben az erdélyi magyar társadalomban nagyon sok változás történt. Világháború, holokauszt, kitelepítések, kommunizmus, rendszerváltás formálták át a Trianon után többé-kevésbé nyugvópontra jutott Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot, s szükségszerűnek találtuk, hogy valahol rögzítsük és bemutassuk, kik maradtak meg, kik lettek azok az egyének, akik valamilyen értéket képviselnek a környezetünkben. Azokat a személyeket akartuk ebbe a kiadványba feltüntetni, akik alkottak valami hasznosat, szépet, maradandót. Művészeket, írókat, olyan közéleti személyiségeket, akik olyan szakmát gyakorolnak, ami befolyásolja a közösség életét.
– Nehéz elhinni, hogy az erdélyi magyarok között akad hétezer híres alkotó.
– Természetesen nemcsak a híres alkotókra helyeztük a hangsúlyt, hiszen az is nagyon fontos, hogy egy magyar orvos, jogász vagy pedagógus adatai elérhetők legyenek. Nekik a munkájuk fontos, a társadalomban-közösségben betöltött pozíciójuk, nem feltétlenül az alkotásuk. Politikailag és közigazgatásilag persze az volna a logikus, ha négyévenkénti választásokat követően adnánk ki egy Ki Kicsodát, hogy az emberek nyomon tudják követni a politika alakulását, a köztisztségeket vállalók pályafutását.
– Az emberek tehát szeretik, ha bármilyen módon bekerülnek egy hasonló könyvbe?
– Több visszajelzést kaptam, s magam is úgy vélem, hogy megjelenni egy ilyen kiadványban egyfajta erkölcsi elismerésnek számít, s manapság, amikor nagyon sok esetben az emberek nem becsülik meg azokat, akik pont a közösség érdekeit szolgálják, helytállnak hivatásukban, biztosan jólesik az érintett tanároknak, papoknak, orvosoknak, ha nevük megmarad valahol, ha nyoma van annak, hogy itt Erdélyben tevékenykednek. Ezek az adatok, szócikkek ugyanis megmaradnak a jövő számára.
– Ez egyfajta segítség is, valami biztonságtudat, hogy tudunk arról, milyen emberek vannak köztünk? Stílusosan fogalmazva megtudhatjuk, hogy ki kicsoda?
– Valaki némi iróniával egyszer azt mondta, ez a romániai magyarság telefonkönyve, de én ezt egyáltalán nem vélem sértésnek. A mai erdélyi magyarságnak igenis szüksége van egy olyan adatbázisra, amely segíti abban, hogy megtalálja azt, akit keres, kell ez a kommunikációs lehetőség. Had legyen már egy olyan kiadványunk, amelynek segítségével igenis fel tudjuk hívni egymást, ha erre szükség van. Jó visszajelzéseket kaptam történészektől, szociológusoktól is. Például Rostás Zoltán, a Bukaresti Tudományegyetem egyik elismert szociológusa a Ki Kicsodával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ez a könyv a jelenlegi erdélyi magyar társadalom állapotát jellemzi.
– A média mennyire veszi igénybe az Önök által szerkesztett szócikkgyűjteményt?
– Bosszantónak tartom, hogy a sajtó legtöbbször a budapesti székhelyű és szemléletű Magyar Távirati Iroda adatbázisából szedi például az évfordulókat, s az erdélyiek számára teljesen ismeretlen személyek születésnapját vagy halála évfordulóját tüntetik fel, holott lehetséges, hogy az itteni embereket jobban érdekli az, hogy saját hírességeink, ismert személyeink közül mikor kinek van például születésnapja. Csalódott vagyok amiatt is, hogy például a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Ambrus Attila sem vette komolyan az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát, a szócikkét sem küldte el. Ezt azért is furcsállom, mivel a MÚRE honlapja pillanatnyilag eléggé elhanyagolt, s még a hazai újságírók nevét, elérhetőségét sem lehet megtalálni rajta. Viszont nagyon pozitív dolognak vélem, hogy a romániai magyar szerkesztőségek messzemenően támogatták az új kötet megjelenését, s nagyon sokat segítettek szerkesztőségünk munkájában. A főszerkesztők s az újságíró kollégák szerintem felfogták, hogy mekkora segítség egy ilyen adatbázis a média munkájában is.
– Jó ötlet volt kiadni tehát 2010-ben az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát?
– Összességében tekintve sikeresnek minősíthetem a 2010-es Erdélyi Magyar Ki Kicsoda kiadását. Tudomásul vettem az ezzel kapcsolatos vádakat is, egy internetes portálon egy újságíró például azt állította, hogy ez csak a „felső tízezer” kiadványa. Ezt nem nekem kell megcáfolnom, hiszen aki belelapoz a könyvbe, látja, hogy ez egyáltalán nem így van. Akadt, aki szerint ez nagyon jó üzlet volt nekünk – hát ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy nem ebből fogok meggazdagodni. Aztán olyan rosszindulatú pletykát is terjesztettek egyesek, hogy aki nem fizet elő a Ki Kicsodára, annak nem kerül be a szócikke. Ez sem igaz. Hétezer szócikk van a kiadványban, s háromezer megrendelőnk volt. A számok önmagukért beszélnek. Amit még elmondanék, hogy sajnos nem sikerült hibátlan munkát végeznünk, akadtak elírások. Szerencsére elenyésző számban, de engem már ez is nagyon bosszant, ugyanis tisztába vagyok azzal, ha valakiről hibás adat jelenik meg a szócikkében, az mennyire rosszul veszi ki magát.
– Vannak ötletei, tervei még a Ki Kicsoda kapcsán?
– Szeretném, ha az internetes változata is életképessé válna. Volna rá kereslet, hiszen így folyamatosan tudnánk frissíteni az adatbázist, s az emberek könnyebben hozzá tudnának jutni az információkhoz. Számításaim szerint évi tízezer euróból lehetne működtetni egy ilyen digitális adatbázist. Bízom abban, hogy sikerül ezt megvalósítanunk, s találok támogatókat, akik ebben segítenek. Amúgy érdekességként még elmondanám, hogy román nyelvű Ki Kicsodára is van igény, ugyanis nemrég kerestek meg román ismerőseim azzal, hogy annyira hasznosnak vélnek egy ilyen adatbázist, hogy szeretnék ezt – egyelőre csak Bihar megyei szinten – románul is kiadni. S ez is azt igazolja, hogy a tudás és a kommunikáció az a hatalom, ami ma máér megkerülhetetlen..
Szőke Mária
Szabálytalan, de terjedő nagybetűsítés
Fenti anyagunkban az Erdélyi magyar ki kicsoda címét mindvégig abban a formában írtuk, ahogy az kinyomtatva megjelent, holott az érvényben lévő helyesírási szabályzat megfogalmazása szerint csak az állandó címeknek írjuk minden szavát – a kötőszó kivételével – nagy kezdőbetűvel, az egyedi címeknek viszont csak az első szava nagybetűs. Az állandó címek közé az újságok, hetilapok és folyóiratok tartoznak, az egyediek közé a költői művek, könyvek, értekezések, cikkek, képek, szobrok, zeneművek, műsorszámok. Általános jelenséggé, szinte fejlődési tendenciává vált a mai magyar írásgyakorlatban a nagybetűsítés, azaz a korábban kis kezdőbetűvel írt alakulatok csupa nagy kezdőbetűs írása (intézmények nem önálló, alárendelt egységeinek neve; rendezvények, programok, mozgalmak elnevezése; ünnepek, nevezetes napok; fontosabb kézikönyvek; hivatalos iratok; dokumentumok; stb. nevei). Ezeknek csupán kis része természetes belső fejlemény, a nagyja idegen, legfőképpen angolszász hatást tükröz. Az Erdélyi magyar ki kicsoda nagybetűsítése tehát szükségszerűen nem kárhoztatható, de igazából akkor lenne indokolt és szabályszerű, ha egy meghatározott rendszerességgel megjelenő kiadvánnyal, úgynevezett periodikával állnánk szemben. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szórványtábor Gyergyóban
Elkezdődött tegnap a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban a tavaszi vakációban immár hagyományosan megszervezett diáktábor. Az április 6-a és 11-e közt zajló cseretábort harmadik alkalommal szervezik meg Hargita, Beszterce-Naszód és Hajdú-Bihar megyei diákok számára.
Hargita és Beszterce-Naszód megye között tavaly együttműködési megállapodás született, amely hangsúlyozza a Székelyföld és a szórványrégiók közötti együttműködés fontosságát. Ezt az együttműködést erősítik azok a tizenévesek, akik Beszterce-Naszód megyéből vendégként érkeznek Gyergyószárhegyre. A régiók közötti együttműködés jegyében társaik azok a hajdúsági kamaszok, akik Magyarországról látogatnak Hargita megyébe.
A résztvevők ismertetik szűkebb pátriájukat és ugyanakkor megismerhetik társaik otthonát. Bemutatásra kerül Beszterce, Bethlen, Somkerék, Sajóudvarhely, Sajósárvár, Tacs, Óradna történelmét. Lehetőség nyílik a harinai evangélikus templom, a Gyilkos-tó, a Békás-szoros, a Csíkszeredai Múzeum megtekintésére is.
A kezdeményezés részeként a székelyföldi és a magyarországi diákok könyveket, valamint magyar ifjúsági és rajzfilmeket adományoznak a Beszterce környékén élő gyerekeknek. A könyvadományokat gyarapította a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Gyergyóalfalu és Gyergyószárhegy önkormányzata, valamint a Pallas-Akadémia Könyvkiadó is. Az így összegyűlt könyveket és adományokat a besztercei református egyház juttatja el a Beszterce környékén élő magyar gyerekekhez.
Inczefi Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Ferdinandy György Marosvásárhelyen
Regényes életű, több irodalomban is joggal nevet szerzett, ma is fiatalos, 75 éves író, Ferdinandy György lesz szerda délután 6 órától a marosvásárhelyi Bernády Ház legújabb vendége. Mostani jelenléte a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónak köszönhető, amely az Utak, tájak, emberek sorozatában megjelentette a József Attila-díjas szerző Trópusi szerelem című könyvét. A sokáig nyugati emigrációban élt jeles magyar tollforgató járt már Marosvásárhelyen, a Látó Irodalmi Színpadán ismerhettük meg rokonszenves, színes egyéniségét, életének élvezetesen felelevenített epizódjait. A születésnapi kiadvány Puerto Ricóban töltött éveinek élményeit tárja az olvasók elé, mozaikszerűen kapcsolva össze érdekes embermeséket, valós és fikciós elemekkel dúsított megkapó történeteket, különös szerelmi románcokat, egzotikus tájak rendhagyónak tűnő eseményeit, eseménytelenségeit gyúrva olvasmányos, magával ragadó regénnyé.
A Trópusi szerelem sikeresen bemutatkozott az áprilisban lezajlott budapesti nemzetközi könyvfesztiválon is, az íróval a napokban az erdélyi közönség is találkozhatott, illetve találkozhat a kiadó rendezte körúton. A szerzőt elkíséri találkozóira a népszerű rádiós szerkesztő és riporter, Kulcsár Katalin, a május 19-i vásárhelyi esten is ő beszélget vele. Emlékezetes találkozásra számíthatnak az irodalombarátok e franciául és spanyolul is jelentős életművet alkotott, de magát igazából a magyar nyelv szerelmesének valló író rendezvényén.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Felső-Háromszék krónikása (Coroi Artur emlékezete)
Váratlanul és tragikus gyorsasággal tett pontot a kegyetlen kór egy történészi pálya végére. Hatvankét évesen augusztus végén Budapesten elhunyt Coroi Artur /Nagyenyed, 1948/, a nagyenyedi születésű és neveltetésű, de évtizedekig tanári hivatását Háromszéken teljesítő kiváló alkotó értelmiségi.
Választott faluja Torja volt — ahol 1990-ben még közéleti szerepet is vállalt —, amelynek szellemi épülését az anyaországba való áttelepülése után is szolgálta, Altorja címmel jelentetve meg például egyháztörténeti monográfiáját a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál 2000-ben. Szellemi otthonának tekintette az erdélyi magyar tudományos műhelyeket, a Székely Nemzeti Múzeumot és az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, ezek kiadványaiban jelentette meg alapos kutatáson nyugvó dolgozatait, szaktanulmányait, de az anyaországi tudományos fórumokon is jelen volt erdélyi-háromszéki vonatkozású előadásaival és közleményeivel. Ugyanakkor személyes jelenlétével is megtisztelt akár egy-egy torjai vagy kézdiszentléleki rendezvényt is, ahol szolgálhatta a helyes és hiteles történelmi tudat alakítását.
Alábbi írásának megszületésére is egy meghívás adott alkalmat. 2009. november végén a Kézdiszentléleki breviárium (Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2009) egyik jeles szerzőjeként vett részt egy találkozón, s idézte fel a hallgatóság előtt a falu 17. századi képét. Hangsúlyoznám, hogy minden kijelentését, utalását, adatát és feltételezését írásos forrásokra alapozta. A dolgozat közlésénél ezek felsorolásától, a gazdag jegyzetanyag közzétételétől eltekintünk, a terjedelmi okokból történt kihagyásokat pedig külön jelezzük. A dolgozat „főszereplőjéről”, Cserei János deák életéről és munkásságáról különben felkérésemre a Kézdiszentléleki breviárium számára készített igen alapos tanulmányt.
Aki minden levelében jó egészséget és jó munkát kívánt partnerének, s a címzett szeretteiről sem feledkezett meg soha, íme, fizikai valójában megszűnt létezni. Munkáit olvasva viszont jelenvalóvá tehetjük, s akik ismertük, azt sem feledjük, hogy nevetésével az emberi butaság és az önkényuralom falait is képes volt megrengetni minden időben Artur barátunk... Borcsa János
Munkái:
Coroi Artur: Altorja. A római katolikus egyházközség története /Pallas-Akadémia, Csíkszerda, 2000/
Coroi Artur Székely falvak 1 - Adalékok Altorja és Háromszék történetéhez /Erdély Történeti Alapítvány, Debrecen, 2001/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újratemetés Tehát egymás ócsárlása még egy olyan ügyben is jellemző, mint a végtisztesség megadása.
A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó egyik szobájában, könyvek társaságában beszélgetünk. Nem Nyirőről, de látom, itt van ő is, hiszen a kiadó eldöntötte, hogy sorozatként újra kiadja életművét. Mialatt erről-arról folyik a szó, eszembe jut, hogy a napokban olvastam egy közleményt: a székelyudvarhelyi polgármester Madridból jövőre haza szeretné hozatni a katolikus papságból egyszer kilépett, majd a spanyol fővárosban mégiscsak szerzetesként elhunyt, meglehetősen ellentmondásos életpályát bejárt író hamvait.
Mi sem természetesebb, hiszen a Budvár alatt járt iskolába, magyarországi és erdélyi olvasók ezrei éppen a könyvei nyomán képzelték el, hogy milyen az igazi, hamisítatlan székely, ráadásul már egy szobra is áll abban az Emlékparkban, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Székelyudvarhely az egy lakosra jutó hasonló műalkotások tekintetében Erdély élenjáró városa legyen.
Az író utolsó művében szintén arra célzott, hogy nem szeretne idegen földben pihenni, következésképpen az utókor nagyon is kegyeletteljes cselekedetet hajt végre, amennyiben a hazahozatal különböző alapítványok és magyarországi diplomaták segítségével sikerül. Végre egy olyan elképzelés – gondoltam magamban –, amelyben mindenki egyetért a helyi magyar politikai feszültségektől megszabadulni képtelen Küküllő-parton. De tévedtem. Megfeledkeztem arról, hogy a polgármester RMDSZ-színeket képvisel, következésképpen minden szándéka vagy ballépés vagy utánzás lehet. Mármint az MPP szerint.
Nyirő József hamvait ugyanis – szögezte le a következő közlemény – a helyi polgáriak már 1995-ben haza akarták hozatni, és ennek érdekében meg is tették a szükséges diplomáciai lépéseket. Tehát nem csupán a közigazgatási tisztségek betöltése, az infrastruktúra, az ingatlan-vásárlások, a vadásztársaságok, a helyi közlekedés, helyi kommunikáció, helyi fürdő, a helyi közép- és felsőoktatás ügyében és minden más helyi ügyben lehet egymásnak esni, hanem az egymás ócsárlása és a közös fellépés hiánya még egy olyan ügyben is jellemző, mint a végtisztesség megadása egy sokáig tiltott és nemzedékek által ma sem, vagy csak nagyon felületesen ismert erdélyi írónak.
Szomorú. Mert mindeközben – akár RMDSZ, akár MPP keltezéssel – az általuk székely anyavárosnak nevezett helységben beszélnek a legtöbbet a székely autonómiáról.
Vajon ilyen lenne ez az autonómia?
Ahol egy döntéshozó, várost irányító testület egyetlen kérdésben sem tud megegyezni? Ahol az érdekcsoportok mindegyre egymásnak feszülnek és mindenekelőtt a másikat szeretnék a padlóra teríteni?
Ahol az életre-halálra folyó küzdelem közönsége csak akkor tudja hallatni a hangját, ha az egyik vagy a másik félhez szegődik és nincs semmiféle lehetősége saját, hétköznapi érdekeinek az érvényesítéséhez és saját vezetőinek az ellenőrzéséhez? A múlt héten Budapesten egy németországi alapítvány szervezésében, (ki)válogatott meghívottakkal, autonómia-konferenciát szerveztek, és a kiadott közleményből a média csipegetett. Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét csak nagyon kevesen idézték, pedig nagyon közérthetően, mindenféle politikai ömlengés nélkül roppant fontosat mondott: az előrehaladás első lépése nem a többség jó szándéka és nyitottsága, hanem az, hogy a saját közösségen belül szót lehessen váltani és szót lehessen érteni egymással. Amíg ez nem sikerül, addig sehol nem lesz autonómia.
A szót értés nem jelent föltétlenül egyetértést. De legalább hasonló irányú törekvést igen. És ebben nem a románok gátolnak meg, és még kevésbé Székelyudvarhelyt, közkedvelt MPP-s jelző szerint a legmagyarabb várost. Hanem valami más. A kivagyiság. Az úrhatnamság. A kisdiktátori hajlamok. Az olyan törekvések, amelyek a demokrácia teljes mellőzésével valamiféle központosított, kézi vezérlésű államként képzelnék el a területi autonómiát, ahol mindenkinek az a jó, amit magyarul mondanak meg neki. Ez azonban nem így működik. És ha nem változtatunk ezen az alapálláson, akkor nem is fog. Még akkor sem, ha netalán Nyirő József majdani székelyudvarhelyi sírjánál mind az RMDSZ, mind az MPP dicséri majd a saját érdemeit.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Életfogytiglani büntetésre ítéltettem”
A Kolozsvári Főkonzulátus hagyományaihoz híven ebben a hónapban is érdekes kiadványt mutatott be kedden délután a dísztermében. Szilágyi Mátyás főkonzul, az esemény házigazdája szerint a Pallas Akadémia könyvkiadó nemrég megjelent kötete, Fülöp Sándor Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című memoárja a Kárpát-medencei magyar visszaemlékezés-, illetve gulág-irodalmat gazdagítja. A könyvkiadó részéről Kozma Mária író, főszerkesztő ejtett néhány szót a frissen kiadott, valamint megjelenés előtt álló könyvekről, de jelen volt az eseményen Murádin János Kristóf, a Sapientia – EMTE tanára, aki felhasználta kutatásaihoz a kéziratot, és az ajánlót is ő írta a kötethez. Papp Annamária, lapunk munkatársa, a kötet szerkesztője beszélgetett a II. világháborút és az 1956-os forradalmat és szabadságharcot megélt szerzővel, Laczkó Vass Róbert színművész pedig részleteket olvasott fel a visszaemlékezésekből.
A magyarságot a huszadik században három kollektív, az egész társadalmat átfogó trauma érte, ami meghatározta az elmúlt század jellegét, a nemzet fejlődését. Az egyik a trianoni békeszerződés és ennek következménye, a II. világháború és az ezzel szervesen összefonódott párizsi békeszerződés, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása – mondta Murádin János Kristóf történész, hangsúlyozva: Fülöp Sándor ebből a három kollektív traumából kettőt felnőtt fejjel ért meg. A trianoni trauma mondhatni egyidős vele, hiszen alig néhány hónnappal a békeszerződés megkötése után született, ami rányomta bélyegét egész fiatalkorára. Murádin szerint a kötet három részre tagolható, mindegyik szelet a szerző életének változásokkal teli korszakát öleli fel. A könyv kezdődik a katonai éveknek olykor mulatságos, zsáner jellegű bemutatásával, majd fokozatosan sötétül el a négyéves szovjet és a személyes tragédiaként megélt politikai fogság leírásával. – A fogságban töltött évek nem törték meg, nem viselték meg a szerzőt, életkedvvel teli, nyílt vidám ember áll előttünk. Fülöp Sándor felvállalja múltját, a történtekkel megbékélve, egyfajta harmóniában tud élni. Ehhez nagy lelki erő és bátorság kell, s ehhez kívánunk jó szerencsét és egészséget továbbra is – hangsúlyozta Murádin.
Szilágyi Mátyás szerint az elhallgatás, az elfojtás nagyon jellemző lett főleg a kommunista diktatúra alatt. Hozzátette: „ez az elfojtás olyan fal, ami akadályozza a nemzeti önismeret kibontakozását, és ennek a falnak az áttöréséhez járulunk mi is hozzá ezzel a rendezvénnyel”.
Papp Annamária óriási megtiszteltetésnek érezte azt a bizalmat, amit Fülöp Sándor irányába tanúsított. – Nem volt nehéz dolgom, csak azt tettem, amit minden becsületes magyar ember, akit érdekel népének múltja, történelme és hagyományai, megtett volna a helyemben. A kiválóan megírt, rendkívül érdekfeszítő és színes anyagot csak meg kellett szerkeszteni, és összerakni a különböző részeket, fejezeteket. – Amikor a szerző néhány visszaemlékezésével keresett fel a szerkesztőségben, még nem gondoltam, hogy ebből később könyv születik. Beszélgetéseink során kiderült, hogy egy nagy mennyiségű anyag áll a rendelkezésünkre, Sándor bácsi elveszett naplóját rekonstruálta utólag. Nem mindennapi dolog, hogy az átélt borzalmak ellenére, Fülöp Sándornak mindvégig sikerült megőriznie emberi méltóságát és tartását – vallotta a szerkesztő.
Fülöp Sándor életútjának rövid ismertetését követően az egykori hadifogoly és politikai elítélt személyes élményeit osztotta meg a résztvevőkkel, aki életfogytiglaninak érzi az diktatúra ítéletét, hiszen tönkretették a karrierjét. Fogságból való szabadulása után csak fizikai munkát vállalhatott, holott azelőtt egyetemi tanulmányokat folytatott, de soha nem fejezhetett be. A szerző a két fogság szörnyűségeiről is mesélt, de elismerte, hogy az orosz hadifogság szanatórium volt a politikai börtönökhöz és a Duna-delta kényszermunkatáboraihoz képest. – Hívő ember voltam, hittem abban, hogy az Úristen nem nézi el az igazságtalanságot, és megszabadít szenvedésemből. A hitem adott erőt, de nagyon reméltem azt is, hogy egyszer csak vége lesz ennek a kommunista uralomnak – mesélt arról, hogy mi segítette át a megpróbáltatásokon. A táborokban született verseiről elmondta: tilos volt a papírlapra írás, éppen ezért kihegyezett dróttűvel karcolta szappanlapokra a verseit, utána memorizálta és itthon emlékezetből lejegyezte őket. A könyvbemutatón néhány emléktárgy is előkerült, amelyeket a szerző a fogságból hozott haza.
A kötet képanyagát Rohonyi D. Iván állította össze, a borítót pedig Bende Attila képzőművészeti szakos hallgató tervezte.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Újraírt napló tíz év fogságról
A kilencvenéves Fülöp Sándor Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című önéletírás-kötetét mutatták be kedden a kolozsvári magyar főkonzulátus dísztermében. A Pallas – Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet ismertetését az előszó szerzője, Murádin János történész, a Sapientia EMTE tanára kezdte.
Mint mondta: a 20. század magyarságát három nagy trauma érte: Trianon, a II. világháború és az azt lezáró párizsi békeszerződés, valamint az ’56-os forradalmat követő véres megtorlások. „Fülöp Sándor ezek közül kettőt felnőtt fejjel élt át, a trianoni békeszerződéssel pedig egyidős” – fogalmazott a történész.
Olvasmányos forrásmunka
Fülöp Sándor harcolt a II. világháborúban, majd 1944-ben szovjet hadifogságba került, ahonnan csak 1948-ban szabadult – ekkor Erdély már ismét Romániához tartozott. Visszatért szülővárosába, Kolozsvárra, ahol a hadifogságban tanult orosz nyelvet szerette volna kamatoztatni, és az egyetem elvégzése után orosztanár lett. Az 1956-os forradalom után azonban koholt vádak alapján elítélték, és politikai fogolyként hat évre bebörtönözték.
A könyv tulajdonképpen Fülöp Sándor hadifogságban elkobzott naplójának az újraírása, a katonaévek leírásával kezdődik, beszámol a hadifogság éveiről, és a romániai börtönévekkel fejeződik be. „Sanyi bácsi 90 évéből tizet fogságban töltött, de a könyv egyáltalán nem siránkozás, nem is vádirat, sőt az eseményekhez képest nagyon is derűs beszámoló. Fülöp Sándor ma is nagyon életvidám, tisztázta magában a múltat, nem törték meg a csapások” – fogalmazott Murádin János. Hozzátette, hogy a könyv nagyon olvasmányos, a szerző érdekesen fejti ki a véleményét benne, ugyanakkor egy nagyon pontos eseménytörténet, így a történészek számára is értékes forrásmunkáról van szó.
Szappanra írt versek
A szerzővel a könyvbemutatón Papp Annamária újságíró, a kötet szerkesztője beszélgetett. Mint mondta, a szerzőtől rengeteg kéziratot kapott, ezt közösen áttanulmányozták, és megbeszélték, így született meg a könyv. Kiderült, miután Fülöp Sándor kiszabadult a börtönből, csak fizikai munkát végezhetett, a kommunista vezetés nem engedte, hogy tovább tanítson.
„A szovjet hadifogság nem volt könnyű, de egy szanatórium volt ahhoz képest, amit a romániai börtönévek alatt átéltünk. A Duna-deltában is voltam kényszermunkán. Ha nem teljesítettük a normát, megvertek bennünket” – emlékezett vissza a szerző. Papp Annamária kérdésére, hogy mi adott neki erőt a fogságban, Fülöp bevallotta, hogy elsősorban a hite. „A börtönben is imádkoztam, ugyanakkor ami méginkább tartotta bennem a lelket, az a remény volt, hogy egyszer mégis vége lesz a kommunizmusnak” – mondta.
A könyvben Fülöp Sándor néhány verse is szerepel, amelyet fogsága idején szappanba karcolt. „Ha papírt és írószert találtak nálunk, megvertek, így a szappanra karcoltam a verseket, majd megtanultam és lemostam őket” – mondta. A házigazda, Szilágyi Mátyás főkonzul felkérésére, Laczkó Vass Róbert színművész részleteket olvasott fel a kötetből, többek között a Szekuritáté épületében lezajlott kihallgatásról szóló részt, és néhány verset is. A szerző a bemutató végén dedikálta könyvét az érdeklődőknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Jutalomjátékok
Nagy előadóművészek különleges fellépéseit nevezik bensőségesen jutalomjátéknak. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Köllő Margit és Sárosi Csaba kiállításai a képtárban igazi, hamisítatlan jutalomjátékok.
Két művészt sodort egymás mellé a nagy rendező, a véletlen.
S ama elhanyagolhatatlan tény, hogy egy időben jelentek meg albumaik a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában.
Két magányos, de alkotó magányában szívósan építkező művészt, akik — s ezt is fennhéjázás nélkül állíthatjuk műveik ismeretében — nemzedékeik legjobbjai között vannak... Ezt a tényt tudatosította a figyelmes nézőben a két egymás mellé sodródó tárlat, s bizonyítják Gazda József Köllő Margitról és Jánó Mihály Sárosi Csabáról figyelemre méltó empátiával megírt tanulmányai is. Az a körülmény, hogy Köllő Margit is kiállít grafikákat, gyönyörű textíliái mellett, és Sárosi Csaba is válogat grafikáiból, csábíthatna akár az összehasonlításra is, de ennek nincs sok értelme, noha az eltérő technikák ellenére nyilván vannak a művészeknek közös jegyeik, s a világ sorsáért, a környezet romló állapotáért érzett felelősség is rokoníthatja őket, de mégis úgy gondolom, méltányosabb, ha külön beszélünk ezekről a művekről. Nem mindegy ugyanis, miről s hogyan beszélünk, noha egyetérthetünk Ivan Bunyinnal: mindenki, aki él, megérdemli, hogy szóljunk róla, hát akkor azok a művészek, akiknek kiállításait jutalomjátékként minősítettük... Sárosi Csabáról csak szubjektíven szólhatok, elfogultságomat vállalva, tekintve, hogy különös rajzait és elbűvölő könyvét, a Bestiáriumot (azóta sem jelent meg?!) még a hetvenes évek végén láthattam, s azóta figyelem különféle kiállításokon, hova és merre viszik démonai. Jánó Mihály a kiállítás megnyitóján csalafintának nevezte, és megállapította róla, hogy mindent lerajzol. Ezekhez nincs mit hozzátenni. Kétségtelenül fantasztikus rajzkészsége van, s a romániai magyar könyvkiadás egyik nagy hibája, ha nem bűne, hogy illusztrátorként nem foglalkoztatják. Így aztán ő talál ki történeteket magának, rajzai szinte felélednek a nézőben, elkezdik élni külön életüket, történetük van, méghozzá elmesélhető történetük, s ez a tény is rendkívül szuggesztívvé teszi különben is közvetlen rajzait és képeit. Hogy a közvetlenség ilyen fokára elérni mit is jelent, azt legfeljebb egy másik grafikus méltányolhatná... Címeiről is külön lehetne értekezni, irónia és dac van bennük, önirónia és kérlelhetetlenség (Bár szívem fekete, Undor nyála szájamon, Játszma vesztésre, A szék lovag stb.).
Műveiben sok a visszatérő, egymást metsző, továbbvivő, esetleg épp terrorizáló motívum, mégis meglepően egységes képét mutatják annak, ahogyan Sárosi látja ezt a nekünk megadatott leggyönyörűbb világot, s külön érdekessége kiteljesedő művészetének a különféle technikák bravúros alkalmazása és keverése. Ez és a kollázs térhódítása s tudatos alkalmazása is bizonyítja, hogy aszketikus alkata és visszahúzódó természete, magányossága ellenére sem fenyegeti az önismétlés veszélye. Nézzük meg közelebbről két figyelemre méltó művét. A Játszma vesztésre két síkján pereg a nagy közös történet, egy tornyot rohamoz felül egy tank, míg alul karddal esnek egymásnak a vitézek. Igen, a történelem önmagát ismétli, mondhatnánk, de jó, ha időnként ilyen szinten tudatosítják bennünk, mert Sárosi Csabából hiányzik az egyszer volt (hol volt, hol nem volt?) agitátorok vakhitű kételye, ő senkit semmiről nem akar meggyőzni, meglepő empátiával szemléli a lerajzolandó világot. A szék lovagban például egy üres, eléggé rozoga széket láthatunk az előtérben, nyomasztóan, mondhatni, baljósan fekete háttér előtt. Egy üres szék, amivel bármi megtörténhet, bárki helyet foglalhat rajta, lovagjára vár. Jó három évtizede írtam le, humoros, bájos, csalafinta analízisei egy, a világ állapotáról folyamatosan készülő, nyomasztó szintézis irányába mutatnak... A folyamat azóta is tart.
Ha Sárosi Csabáról, bevallottan, szubjektíven szóltam, hogyan beszélhetnék Köllő Margit tragikusabbra hangolt művészetéről? A sors furcsa tréfája, hogy az ő művészete, ha nem is kerülte el figyelmemet — hát hogyan is kerülhette volna el a számtalan csoportos kiállításon látható, kivételes technikai tudással készített textíliája például, vagy összetéveszthetetlen grafikái? —, azon kevés háromszéki művész közé tartozik, akivel nem készíthettem interjút, következésképpen műtermében sem járhattam. Ami késik, remélhetőleg nem múlik, fecsegés helyett inkább a műveiről... Van egy csodálatos rajza, amelyen az alábbi fohász olvasható: ,,Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, mint a sír." A figyelmes néző meglelheti ezt a művet megszőve is, noha a másik teremben érdemes lett volna kipróbálni, hogyan hatottak volna egymás mellett?!
Gondolom, frenetikusabb hatást keltettek volna!...
Noha a hatás felejthetetlen és kivételes, mert igazi nagyságot árasztó mű: a rajz és a szőnyeg esetében is frenetikus, egészen egyszerűen elragad valami mélabús, melankolikus, mégis, tragikusra hangolva is erőt sugárzó és belőlük áradó szenvedély, és nem is ereszt el, velünk marad, amíg a művésznő különös világával ismerkedünk. Pedig igazán lenne, ami elvonja a figyelmünket ettől a fáradhatatlanul és akár egy sivatagban felejtett rádió, kitartóan sugárzó kettős műről, a textíliák közül különösen a döbbenetes hatású, fákat ábrázoló szőnyeg felejthetetlen, benne lüktet a fájdalom a veszteségekért, a természetért érzett s átélt aggodalom...
Köllő Margit tragikus művei a teremtésért, a pusztulás ellen készülnek, noha — s ez is közelíti Sárosi Csabához — benne sincs semmi hajdanvolt agitátorok szenvedélyes hittérítő szelleméből. Nem meggyőzni akar, hanem bemutatja a világot úgy, ahogyan ő látja. Leltározza a világot, az időt, saját elkerülhetetlenül fogyó idejét is, figyelemre méltó Főidő, Részidő, Örökidő című hármas műve, amely a régi tanítást idézi fel dacosan, vonzóan, felejthetetlenül a mindent megzabáló, könyörtelenül elfogyasztó iszonyatos időről... Ha jól értem, erről szól rendkívüli erővel a melankolikus Osonó idő, el nem küldött levelek című szőnyeg is, vagy a Foszladozó repülőszőnyeg. Itt ismét felfigyelhetünk Köllő Margit sajátos, nézőjét mintegy delejező művészi erejére, művei, akár az örvény, szippantanak magukba, nem eresztenek, el lehet veszni bennük, mint egy labirintusban. Végül gyönyörű, s mi másról szól megint, mint az annyiszor megidézett időről, A hervadás vörös virága is, amely szintén fullasztó hatással van nézőjére, de erről érdemben talán csak versben beszélhetnék, ha nem is itt és nem is most. Igen, két kivételes tehetségű, aszketikus művész jutalomjátékát láthatjuk a képtárban. Mindenkinek érdemes megnéznie őket...
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi macska, erdélyi Fioretti
A Pallas Akadémia új köteteiről
A hét végén immár 16. alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nem csak dedikálásokkal, úgymond egyéni könyvbemutatókkal, hanem kiadói estekkel és kiállításmegnyitóval is várta legtöbbször telt házas vendégeit. Péntek délután a Bernády Házban több hasonló rendezvény is követte egymást, délután öt órától a csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó új köteteit ismerhette meg az igen szépszámú közönség. Időhiány okán ezúttal nem felkért méltatók, hanem maguk a szerzők ismertették köteteiket, a házigazda, Nagy Miklós Kund üdvözlő szavai után. A neves írók, költők, képzőművészek között diplomata vendég is helyet foglalt – Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulja, elsőként ő köszöntötte az egybegyűlteket. – Olyan emberként vagyok itt, akinek fél szíve sajnálja, hogy nem végzettsége szerinti szakmáját gyakorolhatja. Magyar történelem- filológia szakon végeztem, annak idején a jezsuita Marosvásárhelyi Gergely példázatgyűjteményét dolgoztam fel. Mi történne, ha nem lennének könyvkiadók? Az irodalom elvesztené azt a közegét, amely rengeteg lehetőséget ad megélhetésre, baráti társaságokra. Egy kultúrtársadalmat kiadói is jellemeznek, Erdély történelmileg is gazdag hely, virágzása ma is tart: folyton új kiadók jelennek meg, a Pallas Akadémia pedig 500. címe fölött tart, és nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos – hallottuk a konzultól, majd Sarány István, a kiadó munkatársa mutatta be elsőként saját kötetét. Erdélyi Fioretti (Ferencesek kényszerlakhelyen) – ez a különleges könyv címe, amely az erdélyi ferencesek '51 utáni kálváriáját tárgyalja, az időszakot, amelyben a rend 150 tagját internálták, majd szétszórták az ország különböző városaiban. Három évfolyam végzett klandesztin módon működő teológiájukon, a kötet erről a teológiáról is szól. A ferencesekre a derű jellemző, ezzel élték túl ezt a megpróbáltatást.
Kozma Mária, a kiadó igazgatója gyerekkötettel jelentkezett Marcika-mesék címmel. Mint elmondta, a mesék unokájához szólnak, aki növekszik, és a meséknek lépést kell tartaniuk életkorával. Oly sokat mesélt neki, hogy könyv született belőle. Albert Ildikó a Szentföldön, Egyiptomban és Észak-Egyiptomban járt, erről a kirándulásról írt könyvet, holott a kirándulás – mint hallottuk – zarándokútként indult. Markó Béla régi-új kötettel jelentkezett Az erdélyi macska címmel: – A könyv az idő múlásának a jele, egy tíz évvel ezelőtt megjelent kötet újrakiadása. '89 előtti esszék, kritikák, kisprózák olvashatók benne, és örvendek, hogy a kiadó szerint kiállta az idő próbáját. A cím nem véletlen, a jelzőt mind szívleljük, izgat minket Erdély, több számunkra, mint egyszerű szülőföld vagy haza – hallottuk a szerzőtől, aki az 1991-ben írt kötetcímadó rövidprózát olvasta fel. Tamás Tímea Hangyalkák című verseskötetéről beszélt: – A hangyalkák bennünk élnek. Verseimben voltam már madárijesztő, törpe, de ez nem lélekvándorlás. A hangyalkák gyakran vannak filozófiai mélységekben, és az egyidejűség érdekli őket. A könyvbemutató Váli Éva Dubaj, ahol a madár is izzad című úti beszámolójának (Utak, tájak, emberek sorozat) ismertetésével ért véget, majd rövid szünet után kezdetét vette az est részeként megszervezett kiállításmegnyitó.
Műtermek a polcon
A Pallas Akadémia sorozatban jelentet meg monográfiákat erdélyi képzőművészekről, idén hat-hét kötettel jelentkeztek, ilyen még sohasem volt – mondta Márton Árpád festőművész, a Műterem sorozat szerkesztője. Idén a sorozat külsőt is váltott, keménykötésű lett, és elhalt képzőművészeinkről is megjelent egy újabb kötetsorozat. A Műterem olyan kötetek összessége, amely egyedülálló: kortárs erdélyi képzőművészeket mutat be, mindegyik könyvvel egy-egy kis tárlatunk lesz a polcon – hallottuk Márton Árpádtól, aki a sorozatban szereplő képzőművészek idei tárlatát – a Bandi Kati, Fazakas Tibor, Köllő Margit, Sárosi Csaba, Vargha Mihály és Zsigmond Márton kiállítását – a szakértő szemszögéből mutatta be, egyenként méltatva a kiállítók életművét. Az ugyancsak kiállító Márton Árpád életművéről, művészetéről pedig – zárszóként – Nagy Miklós Kund beszélt.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Egyed Ákos: Erdély 1848–1849
Csíkszereda, Pallas–Akadémia Kiadó, 2010
Az utóbbi időszakban megjelent egyik legfontosabb történeti tárgyú könyv. Szerzője közismert történetkutató, tartalma pedig múltunk egyik sorsdöntő időszakának átfogó elemzése.
Egyed Ákos akadémikus igazából tudományos kutató, a Kolozsvári Történettudományi Intézet főmunkatársa volt évtizedeken át. Onnan is ment nyugdíjba több mint egy évtizeddel ezelőtt. Munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, a Debreceni Egyetemnek pedig több alkalommal meghívott vendégtanára volt, ahol Erdéllyel és főként a Székelyfölddel kapcsolatos történeti ismeretekkel gyarapította az ottani egyetemi hallgatók tudását. Az Erdélyi Múzeum- Egyesület 1990-es újraalakulása után ebben a legrangosabb hazai magyar tudományos intézetben tevékenykedik. Több ideig volt szakosztályelnök, majd két ciklusban az egyesület elnöke. Az egyesületért kifejtett tevékenysége, annak anyagi hátterének biztosítása érdekében végzett küzdelme példaértékű, elnöksége alatt érte el az EME újjáalakulása utáni tevékenységének legkiemelkedőbb eredményeit.
A munkásságát elismerő és méltató számos kitüntetése és díja mellett, születésének 80. évfordulója alkalmából összeállított Emlékkönyvvel e hó 25- én fogják őt barátai, szaktársai, méltatói megtisztelni.
Ő a Székelyföld szülötte, a miklósvárszéki Bodos nevű kis faluból származik. És – habár Kolozsváron él – sosem távolodott el szűkebb hazájától, a Székelyföldtől. Székelyföld történetére vonatkozó kutatásokat rendszeresen végzett, főként Háromszéket illetően. A szélesebb olvasóközönség számára írt székelység történetét 2007-ben közzétette.
Egyed Ákos fő kutatási területe a polgárosodás útjára tért, 1848 utáni Erdély története volt. Az e téren kifejtett tevékenységének legkiemelkedőbb eredménye a Falu, város, civilizáció c., két kiadást megért úttörő munkája. És e kérdést boncolgatja az Erdély metamorfózisa a 19. században c. könyve is. De ehhez a munkásságához kapcsolódik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetének kutatása is, hiszen ezek az események számolták fel az akadályokat a magyarság előtt a polgári társadalmi rendre való áttérés útjából. Előbb Háromszék önvédelmi harcát írta meg, azután pedig – ugyancsak a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában – két kisebb kötetben, az 1848-as forradalom erdélyi történetét, amelynek első kiadása 1998 – 1999-ben látott napvilágot. Ezután újabb kötetek következtek: az utolsó erdélyi rendi országgyűlésről 2001-ben, az 1848-as erdélyi magyar vezéralakokról 2004-ben (ez utóbbi kettő a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál), majd Háromszék önvédelmi harcáról szóló írása harmadik, bővített kiadása 2008-ban.
A most megjelent vaskos kötet második, bővített kiadás. Az olvasóhoz írt bevezető sorokban megokolja eljárását. "A tartalmi bővítésénél az a cél vezetett, hogy erőteljesebben kitűnjön a forradalom igazi történelmi jelentősége, az, hogy 1848–1849 rendszerváltozást jelentett, s befejező szakaszát képezte a modern, polgári magyar nemzet kialakulásának."
A könyv második kiadásának a címe ugyanaz, mint az elsőé. Tartalmában azonban sokban különbözik attól. Nemcsak a szűkön vett magyar forradalom és szabadságharc erdélyi történetét öleli fel, hanem a korabeli társadalom összképét is elemzés tárgyává teszi. Ebbe a kötetbe belefoglalta az utóbbi évtizedben végzett kutatásai eredményét is, felhasználva a két kiadás között megjelent, sok tekintetben újat hozó történelmi munkák és forráskiadások nyújtotta adatokat és eredményeket. Nem elégedett meg az események összefoglalásával és bemutatásával, hanem feleletet keresett a különböző jelenségeket kiváltó okokra, kritikai vizsgálat tárgyává tette az 1848 őszén kirobbant polgárháborúhoz vezető utat, mélyreható kutatásokat végzett a szemben álló felek veszteségeinek a felmérése érdekében.
A 29 fejezetre tagolt mű első fejezetét a forradalom előestéjének szenteli. Bemutatja a polgári-nemzeti átalakulás útjára lépő erdélyi társadalom összetevőit nemcsak a rendi tagolódás, hanem nemzetiségi tekintetből is.
A 3. fejezetben a március-májusi eseményeket, vagyis a forradalom kezdeteit ismerteti általában és vidékenként, elemezve a forradalmi és nemzetiségi mozgalmak programjait is. Részletesen ismerteti a május 15–17-i román nemzeti gyűlés lefolyását, idézve a magyarellenes hangulatot kifejtő hangadók tevékenységéből is. Aláhúzza az egyes programok különbözőségét és korlátait, jelezve a román–magyar–szász szembenállás eldurvulását kiváltó tényezők felszínre kerülését.
A 4. fejezetet az utolsó erdélyi országgyűlésnek szenteli, amelyben nagyobb hangsúlyt kap az unióról, valamint a jobbágyfelszabadításról szóló törvények vitája és elfogadása. Ugyanakkor értékeli azok következményeit, utóhatását.
A 7. fejezetet az "1848. szeptemberi fordulat"-nak szenteli, amikor az erdélyi románság, bécsi sugallatra, a román határőrezredekkel az élen, nyíltan szembefordul nemcsak a magyar hatóságokkal, hanem a magyar lakossággal általában, és véres atrocitások kezdődnek.
A következő fejezetek az önvédelmi harc megszervezésével, az agyagfalvi gyűléssel, és Erdély majdnem teljes egésze elvesztésének kérdésével foglalkozik. Nemcsak általában, hanem tételesen is ismerteti a magyar polgári lakosság nagyméretű pusztulását (a zalatnai és preszákai vérengzések, a hegyaljai magyarság kiirtása). Nagyenyed és a környező falvak, valamint Abrudbánya és Verespatak magyar lakossága pusztulásának egy-egy kisebb fejezetet szentel.
Több fejezetben nyomon követhetjük a szabadságharc harci és politikai eseményeit Bem tábornok erdélyi bevonulásától a világosi, valamint erdélyi fegyverletételig, amelyek ismertetése – úgy hiszem –, túlnő egy ilyen ismertető keretein. Megemlítem azonban, hogy a segesvári csata vázolásánál Petőfi halálával elég részletesen foglalkozik.
Emellett megismerhetjük az erdélyi közigazgatás helyreállítása, illetve újjászervezése terén elért eredményeket, a vészbíróságok tevékenységét. A magyar történetírásban először elemzi a vészbíróságok működését, arra az eredményre jutva, hogy "azok elsősorban olyan személyeket vontak felelősségre, akik a polgárháború során emberölést és gyújtogatást, nagyarányú rablást követtek el". Új megközelítésben elemezte a román és szász népfelkelők lefegyverzésének és a vadászcsapatok működésének kérdését, nem feledkezve meg a visszaélésekről és azok következményeiről. A források alapján arra a következtetésre jutott, hogy a lefegyverzés során a román polgári lakosságot nem érte olyan veszteség, mint amilyent a szélsőséges román történetírás és propaganda terjeszt.
Az utolsó előtti fejezet a nemzetiségi kérdés alakulását követi nyomon, amelyben olvashatunk Balcescu és Kossuth megbékélési tervéről és a későn született nemzetiségi törvényről is.
A 29. fejezet A polgári lakosság vesz-teségei 1848–1849-ben címet viseli. Ez a kérdés a szerzőnek, és nemcsak neki, hanem nekünk is, olyan fájó pont, amely a mindennapi életben ma is érint. Ugyanis a román nacionalista megnyilvánulások mindmáig élvezettel szajkózott jelmondata: a magyarok által 1848-ban a meggyilkolt 40 ezer román esete. Ennek egyik jelenkori megnyilvánulása a kolozsvári Biasini Szálló falára helyezett tábla, amely a "40 ezer megölt románra" emlékezteti a lakosságot, pont ott, ahol a kolozsvári magyarság március 15-e megünneplésére évente összesereglik. De ehhez a kérdéshez kapcsolódik a marosvásárhelyi Kossuth utca elnevezése körüli konfliktus, amellyel kapcsolatban még írásban is elhangzott olyan alaptalan kijelentés, hogy "Petőfiék száz románt akasztottak fel Marosvásárhely főterén".
A polgári lakosság veszteségeit illető kérdés megnyugtató tisztázása érdekében a szerző alapos kutatást végzett. Számba vette és összevetette a kérdéssel kapcsolatosan készült eddigi statisztikákat, jelentéseket és levéltári forrásokat. Ezek alapján megállapította, hogy az erdélyi román polgári lakosság 1848–1849. évi vesztesége 4400–6000 főre tehető, ami messze elmarad a 40 ezertől. A magyar polgári lakosság emberi vesztesége ugyanakkor 7500–8500 főre tehető, amelynek döntő többsége, mintegy 3/4-e Alsó-Fehér megyei volt. Ezt a veszteséget az Alsó-Fehér megyei magyarságnak sosem sikerült pótolnia.
A katonai veszteségek pontosan nem mérhetők fel, de véleménye szerint, összevetve más értékelésekkel is, a polgári veszteségekhez hasonló lehetett. Vagyis az emberi veszteség összesen 30 ezerre tehető. Megjegyzi ugyanakkor, hogy az eddigi adatok tovább pontosíthatók alapos levéltári kutatások végzése révén.
A kötet végén, a Befejezőben, a szerző – többek között – párhuzamot von a forradalom magyarországi és erdélyi célkitűzéseit és megvalósításait illetően. Kiemeli az erdélyi sajátosságokat, pl. a jobbágyfelszabadítás terén. Itt ugyanis a Székelyföldre vonatkozóan más szempontokat kellett alkalmazni, mint a vármegyékben. Erdélyi sajátosság, hogy a román és a szász vezetőréteg is megfogalmazta a magyartól különálló programját és követte azt. "A polgárháború során – írja – a vármegyékben, főleg a szórványban élő magyarság szenvedte a legnagyobb veszteséget, amelyet egyes vidékeken soha sem tudott kiheverni. De szenvedett a román polgári lakosság is, amelynek soraiból feleannyi pusztult el, mint a magyarok közül. Kétségtelen azonban, hogy a legnagyobb vesztes maga Erdély volt, mert a szörnyű pusztítások emléke máig hatóan érvényesül, s egyik akadálya a történelmi megbékélésnek. Mi több: egyik eszköze a szélsőséges mozgalmaknak a romániai magyarellenes hangulatkeltésben."
Ez a könyv a modern magyar polgári nemzet megszületésének a folyamatát tárja az olvasó elé. Egy olyan nemzetének, amely hosszú időre meghatározójává vált történelmünknek, és amelynek eredményei, a forradalom vívmányaiként személyi szabadságot adtak nemcsak a magyar, de más nemzetiségű jobbágyoknak is, eltörölték a rendi-feudális történelmi rendszert, eltávolítva ezek által a haladás útjából a legfőbb közjogi s társadalmi szerkezeti akadályokat.
Ez a mű nem csak egy régebbi írás felfrissítése, hanem a tárgyalt kérdések számtalan új megvilágításba állításával újat hozó alkotás. Hálás köszönet érte a szerzőnek és az őt önzetlenül támogató kiadónak. Népújság (Marosvásárhely)