Ezeket tartalmazza a Máért zárónyilatkozata
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas Máért zárónyilatkozatban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy - hetven év után - október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is. Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében. A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is. (mti)
Transindex.ro

Székelyföldi kilátások (A Magyar Tudomány Napja Sepsiszentgyörgyön)
Perspektívák Székelyföldről címmel szervezett szombaton kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) márciusban alakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a megyeháza üléstermében.  
Ezzel csatlakozott az anyaintézmény 13. kiadásához érkezett rendezvénysorozatához. Annak mintájára, ahogyan november 3-án tartják a magyar tudomány napját (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ezen a napon határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását), 2002 óta a szervezet alapításának évfordulója (1859. november 23–26-a között tartották az alapító közgyűlést Kolozsváron) alkalmából az EME – szakosztályai és fiókegyesületei részvételével – megszervezi a Magyar tudomány napja Erdélyben című fórumát. Az EME minden évben kijelöli a fórum témáját, idén Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel hirdették meg a rendezvényt.
A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet kerekasztalán a székelyföldi magyar tudományművelés helyzetéről és feladatairól tanácskoztak a meghívottak. Görög Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, Szabó Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusának tagja, Cziprián Kovács Loránd, a BBTE sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Tanszékének vezetője, Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt rektorhelyettese, Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, Lázár Ede, a Sapientia csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánhelyettese, valamint Bíró Béla és Pető Mária, a Székely Mikó kollégium matematika-, illetve fizikatanára és Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója Bíró Bo­róka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezete elnökének moderálásával.
Elhangzott: Romániában a tudományos kutatások állami finanszírozása minimális, az önkormányzatok ebben nem érdekeltek, az európai uniós pályázatok elszámolási módszertana ijesztő. Magyarországi támogatást főleg nemzetiidentitás-megőrző tevékenységekre nyújtanak. A romániai oktatásfinanszírozási politika miatt az egyetemek nem tudnak a piaci igényeknek megfelelő képzést nyújtani, ugyanakkor érezhető a kultúrközpont, Kolozsvár elszívó ereje is. Ami a művészeti oktatást illeti, középiskolai szinten pozitív az együttműködés Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Brassó között, de a felsőfokú oktatás igencsak gyerekcipőben jár, főleg a zenei képzés, kivétel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló képzőművészeti oktatás. A tudomány terén azok a kutatások számítanak, amelyek nemzetközi jelentőségűek, s azok a tanulmányok értékelhetőek, amelyek nemzetközileg jegyzett kiadványokban jelennek meg. Nagyrészt pénzkérdések merülnek fel, de személyi gondok is akadnak, például fiatal tehetségeket elüldöztek Székelyföldről.
Mint megfogalmazták, jó lenne véget vetni az olyan megkülönböztetésnek, hogy melyik egyetem magyarabb a másiknál, és a valós kérdésekkel kellene foglalkozni. Érdemes lenne kihasználni azt a stratégiai helyzetet, amit a székelyföldi magyar tanintézmények nyújtanak, valamint a Románia és Magyarország közötti közvetítő szerepben rejlő lehetőségeket. Kisebb vita is kialakult a BBTE és Sapientia képviselői között a párhuzamokról, átfedésekről, hisz egy térségből származnak a diákok. Székely Gyula bejelentette, a Sapientia új kart, mezőgazdász és erdészmérnöki szakot indít Sepsiszentgyörgyön az egykori traktoriskola, legutóbb Gámán János Szakközépiskola székhelyén, folynak a munkálatok, jövő tanévtől el kell kezdeni az oktatást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közszolgálat régen és ma (45 éves a magyar adás)
Miként lehetett a valóságot bemutatni, értéket csempészni a magyar adásba a cenzúra idején? Milyen kihívásokat hozott az öt év kényszerszünet utáni  újrakezdés? Hogyan lehet felvenni a versenyt a kiszélesedett médiakínálattal? Mit tehet a magyar adás szerkesztősége pénz nélkül, a nézők és a politikum kegyvesztettjeként? – ezek voltak a Román Televízió magyar adása fennállásának negyvenöt éves születésnapját ünneplő egész éves rendezvénysorozat záróeseménye, a vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott fórum fő témái.
1969. november 23-án  szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban. Tizenhat év sugárzás után a magyar adást a hatalom megszüntette, a rendszerváltáskor, huszonöt évvel ezelőtt újraindult. Eme kettős évforduló jegyében nyitotta meg a vasárnapi vitafórumot Mosoni Emőke, a magyar adás jelenlegi főszerkesztője, menedzsere, aki szerint „a közszolgálatról manapság egyre kevesebb szó esik, ha mégis, akkor rendszerint elmarasztaló hangnemben.” A főszerkesztő úgy véli, ez a megítélés érinti a magyar adást is, de ennek ellenére van, mit felmutatniuk. „A negyvenöt év nem telt el nyomtalanul, megvan, dokumentumértékű. De vajon mit hoz a következő negyvenöt év? Úgy gondoltuk, az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk közös dolgainkról.”
Háromszék a tévében
Nehéz közszolgának lenni – hangsúlyozta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki bízik abban, hogy a jelenlegi helyzet nem rendíti meg hitében a magyar adás szerkesztőségét.
A fórum első részében Háromszéken készített felvételekből vetítettek részleteket, amelyekről Kacsó Edith beszélgetett a meghívottakkal. Elsőként a Völgyesi András rendezte, 1976-os Csongor és Tünde képsorai villantak fel, majd a Bocsárdi László rendezésében 2000-ben, a Háromszék Táncegyüttessel közösen színre vitt Vérnászt idézték meg, amely egyfajta vízválasztó is volt a sepsiszentgyörgyi színház életében. Bocsárdi László említette azokat az időket, amikor a színház sokak számára egyfajta menekülés volt az önkifejezés valamilyen formájába, ellenben később, a kísérletezés útjára lépve születtek meg azok az előadások, amelyek révén folyamatosan frissíti eszköztárát. Váry O. Péter, lapunk munkatársa arról beszélt, hogy a Háromszék mindenkor különös odafigyeléssel követte a színházi történéseket, az előadásokról közölt írások közönségnevelő hatásúak. A Kőrösi Csoma Sándor útját megjáró, korán elhunyt Jakabos Ödönről vetített filmrészletet követően a nagy utazóra testvére, Rácz Éva emlékezett, majd a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár 2011-es bezárása ürügyén Ferencz Csaba, lapunk gazdasági ügyvezetője beszélt a magánosítás útvesztőiről, a fiatalság jelenlegi lehetőségeiről.
A cenzúra idején
Szilágyi-Gödri Ildikó azzal vezette fel a magyar adás 1969–1985 közötti,  megszüntetésig tartó időszakának ismertetését, hogy „az erdélyi magyarság meghatározó közéleti fóruma volt”, amit Tomcsányi Mária, Simonffy Katalin és Józsa Erika a helyszínen is megerősített, és ami kiderül a hármuk által szerkesztett,  A mi magyar adásunk című kötetből is. „Felmutattuk értékeinket, bemutattunk embereket, és ebből lett a magyar adás. Minket így neveltek, hogy valamilyen hivatást, küldetést kell teljesíteni” – hangsúlyozta Tomcsányi Mária. Józsa Erika elmondta, bár a szerkesztőségi gyűléseken nem  hangzott el, hogy  értéket mentenek, népművelők, de azokban a falvakban, ahová a szerkesztőség elment filmezni, „azért egy-egy lakodalmi népszokás fennmaradt”. Simonffy Katalin szerint diktatúrában könnyebb volt televíziózni, egészen más töltete volt, amit akkor egy-egy adásban elmondtak, a nézők pontosan értették, hogy mi a mögöttes tartalom. Simonffy szerint „mindenki egyszemélyes intézményként vállalta feladatát”. A szóban forgó időszak képkockái forogtak: Csáky Zoltán egy tragikusan végződő bicskázásról szóló filmjéből, Csép Sándor a kalotaszegi egykézés okát boncolgató dokumentumfilmjéből, majd Józsa Erika meglepetésként bejátszotta Bodor Pál egykori főszerkesztő videoüzenetét, aki szerint nem volt hiábavaló ez a „szinte eszelős elképzelés”, amit a magyar adás jelentett, és megköszönte minden egykori munkatársának a kitartást.
Az újrakezdés
Az 1989. december 21., 22. és 23-ai eseményekre Boros Zoltán és Simonffy Katalin emlékeztette a vitafórum hallgatóit, rövid bejátszásban idézték fel a fordulat utáni első jelentkezést a Szabad Román Televízióban. Egy hónapig nyolc-tízezer ember is tartózkodott a televízió épületének udvarán, onnan is lőttek, oda is lőttek – emlékezett Boros Zoltán, az újrakezdés utáni főszerkesztő, aki egykori és új kollégáival igyekezett a valóságról tájékoztatni a közvéleményt. Ebben kiváló munkatársra talált Koczka György személyében, aki 1989 decemberében a szabadságot mikrofonnal a kezében élte meg a temesvári rádiónál, majd mindvégig azon volt, hogy kiderüljön az igazság az akkori történésekről. Ez sarkallta akkor is, amikor 1990 fekete márciusában a marosvásárhelyi eseményekről és annak következményeiről forgatott filmet, az ő mikrofonja előtt vallotta be ország-világnak a libánfalvi Mihai Cofariu, hogy nem maguktól mentek Marosvásárhelyre, hanem a pap küldte, hogy megvédjék a „békésen tüntető románokat” a magyarokkal szemben. Az akkori események következtében börtönbe zárt Cseresznyés Pállal Galbács Pál készített interjút, ebből is láthatott részletet a fórum vasárnapi közönsége, mindkettőt Kacsó Sándor filmezte, Tófalvi Zoltán pedig a véres napok előzményeit ismertette, hangsúlyozva, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak március 7-én megkezdett ülősztrájkja indította el a lavinát. Szerinte 1990 fekete márciusát „jobban ki kellett volna használni a magyar jogkövetelések szempontjából”.
A magyar adás operatőrei ott voltak kameráikkal a Bukaresti Egyetem téri tüntetéseknél, a bányászjárások alkalmával, a televízió alkalmazottjainak megszorítások elleni tiltakozásánál, valahányszor az utcára ment a tömeg, nemcsak megörökítették, hanem bizonyos helyzetekben befolyásolták is az eseményeket – szögezték le a szerkesztők. Versenyhelyzet és túlélés
Az 1990-es évek nem csak a társadalomban hoztak változást, a média is jócskán átalakult, a televíziózásban pedig más fogyasztói szokások honosodtak meg. Kábeltelevíziók, helyi televíziók sugároztak átvett, illetve saját készítésű magyar nyelvű műsorokat, ezekkel nehéz volt felvennie a versenyt az egyre szűkülő anyagi lehetőségekkel működő hazai közszolgálati magyar adásnak. Kacsó Sándor, aki Boros Zoltántól vette át az adás főszerkesztését, folyamatosan azzal szembesült, hogy az eladósodott Román Televízió magával rántja a magyar adást is, a felgyűlt adósságok miatt egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Mosoni Emőke már ilyen szűk pénztárcájú szerkesztőséget vett át, jelenleg három csatornán heti hat óra adást kell készíteniük mind kisebb költségvetésből. A megkérdőjelezett jövőről a fórum negyedik témakörében beszélgettek a meghívottakkal. Ferencz Judit egy korábbi adásban Márton Árpád képviselőt faggatta a törvénykezés bonyolultságáról, ebből láthattunk részletet, a lehetőségekről pedig Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács egykori tagja, valamint Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, mondott néhány ötletet. Gáspárik szerint újra kell fogalmazni a közszolgálatiságot, és élni kell a digitális média lehetőségeivel, mert a televíziózás, miként az egész média globális átalakulásban van. Eckstein-Kovács Péter azt javasolta, keressenek olyan egyéniségeket a műsorok elkészítéséhez, akik „viszik az adást”. Szerinte a politika mindig bele akar avatkozni, hogy mit mondjon a média, az adott szerkesztőség vezetőségének a dolga, hogy megtalálja és megőrizze függetlenségét, hitelességét. Arra a kérdésre, hogy lesz-e közszolgálatiság öt, tíz év múlva, mind­annyian azt válaszolták, hogy lesz, de azt senki nem tudta, milyen pénzből, hogyan, miként? Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője felvetette, az információdömpingben elvész a tartalom, ezért nem olyan derűlátó, mint kollégái. Válaszul mondta Gáspárik Attila, ha lett volna, ha lenne erős érdekvédelmi szakmai szervezete a hazai magyar médiának, amely kiáll a közszolgálatiság mellett, akkor most nem itt állnánk.
Mosoni Emőke azzal zárta a magyar adás 45 éves születésnapját ünneplő, kissé keserédesre sikerült – nem alaptalanul és nem véletlenül – fórumot, hogy annyi biztos, „a tartalom mögött előállítás van, amihez pénz kell. A tartalom akkor ér valamit, ha azt nézik. Az utóbbi években kiestünk a nézők kegyeiből. Ami azt jelenti, hogy kiestünk a politikum kegyeiből is. (…)  Közösen kell megtalálnunk a megoldást a kollégákkal, hogy ne kössünk olyan kompromisszumot, amelyet aztán életünk végéig bánunk. Első lépésként valahogy vissza kell kerülnünk a köztudatba”. Megfogalmazása szerint az évforduló éve ünnep is, de jó alkalom visszatérni a gyökerekhez. „Arra támaszkodunk, amink van, amire kíváncsiak az emberek. Így próbálunk visszakerülni a nézők kegyeibe. Hogy lássák, ma is készülnek a magyar adásban olyan anyagok, amelyek sehol máshol nem. És érdemes megnézni, mert nekik szól.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ kilenc hónapig vett részt a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilép a Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök vezette román kormányból – döntötte el a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtökön. Amennyiben az RMDSZ belső parlamentje december 13-án formailag is megerősíti ezt a döntést, azzal az RMDSZ legrövidebb, alig kilenc hónapos kormányzati szerepvállalásának végére tesz pontot.
Az RMDSZ idén március 3-án írt alá megállapodást Victor Pontával a közös kormányzásról, miután a liberálisok kiléptek a 2012-es parlamenti választásokon kétharmados győzelmet arató Szociálliberális Szövetségből és ellenzékbe vonultak. Az RMDSZ belépésével kialakult új kormánykoalíció vezető ereje a PSD maradt, a Ponta-kabinetben pedig még két kisebb párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a Konzervatív Párt (PC) kapott miniszteri posztokat. Az RMDSZ két minisztérium – a kulturális és a környezetvédelmi tárca – élére jelölhetett tisztségviselőt: előbbit (márciustól októberig) Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, utóbbit Korodi Attila töltötte be. A parlament által megszavazott új kormányszerkezet szerint a kulturális tárca vezetője miniszter-elnökhelyettesi ranggal vesz részt a kormány munkájában. A Ponta-kormányban mind a négy koalíciós pártnak létrehoztak egy-egy miniszter-elnökhelyettesi tisztséget.
Az RMDSZ egyebek mellett arról állapodott meg koalíciós partnereivel, hogy az ország közigazgatási átszervezésénél figyelembe veszik a térségek kulturális, történelmi sajátosságait – vagyis nem alkotnak olyan régiókat, amelyek beolvasztják, vagy feldarabolják a Székelyföldet. A felek vállalták, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) életbe lépteik azt a megállapodást, amelyet a magyar és román oktatók Ponta közvetítésével kötöttek 2012-ben a magyar főtanszékek magalakításáról.
A székely zászló körüli viták leszerelése érdekében bekerült a megállapodásba, hogy törvényben teszik lehetővé az adott település, vagy megye zászlajának a kifüggesztését a közintézményeken. Az RMDSZ megállapodott koalíciós partnereivel az észak-erdélyi autópálya továbbépítéséről.
Az autópálya-építés és zászlótörvény alkotása terén történtek kisebb előrelépések, de a megállapodásból valójában csak az valósult meg maradéktalanul, hogy nem született a magyarság érdekeit sértő régió-felosztás, mivel új alkotmány nélkül a kormánytöbbség egyáltalán nem hozhatott létre régiókat.
Az RMDSZ már júliusban közel került ahhoz, hogy kilépjen a koalícióból, amikor kiderült, hogy a bukaresti külügyminisztérium az RMDSZ tudta nélkül, a magyar szövetséggel szemben lépett be az európai kisebbségvédelmi csomagról, az úgynevezett Minority SafePack-ről szóló luxemburgi perbe. A javaslatcsomag egyik kezdeményezőjeként Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes azt mondta: nem tudja elképzelni a további kormányzati részvételt, amennyiben Románia nem lép vissza a perből. Az RMDSZ vezetőinek többsége akkor azonban akkor nem akart lemondani a kormányzás előnyeiről, és megelégedtek Ponta ígéretével, miszerint a Minority SafePack-kel kapcsolatos román álláspontot majd szeptemberben a parlament szakbizottsága fogja kialakítani, a román kormány nem tesz le újabb dokumentumokat az Európai Unió luxemburgi bíróságán zajló perbe mindaddig, amíg a parlamenti vita le nem zárul.
A júliusi koalíciós vita azzal ért véget, hogy Kelemen Hunor lemondott kormánytisztségeiről, de a szövetség nem lépett ki a kormányból. A Ponta által ígért kisebbségvédelmi parlamenti vitára eddig nem került sor.
Az RMDSZ elnöke augusztus elsejei hatállyal nyújtotta be lemondását, mégis október 9-éig hivatalban maradt, mivel Traian Basescu államfő nem írta alá felmentését. Az RMDSZ ugyanis először Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét javasolta a megüresedő posztra, de az államfő bejelentette, hogy őt alkalmatlannak találja, és elutasította kinevezését.
Ezt követően már csak az elnökválasztás után tett újabb javaslatot az RMDSZ, így Hegedüs Csilla addigi kulturális államtitkárt csak november 24-én – alig három nappal a kormányból való távozásról szóló döntés előtt – iktatták be a román kormány kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségébe.
Az RMDSZ már az elnökválasztás előtt tisztában volt azzal, hogy az erdélyi magyar választók nem fognak a PSD államfőjelöltjére szavazni. Az Európai Néppárt – amelynek az RMDSZ is tagja – azt kérte romániai tagpártjaitól, hogy Klaus Iohannist támogassák, viszont minden közvélemény-kutatás Ponta győzelmét jósolta. Az RMDSZ kínos helyzetét azzal próbálta áthidalni, hogy választói belátására bízta, kire szavaznak.
A voksolás abban a tekintetben beigazolta a várakozásokat, hogy az urnák elé járuló magyarok több mint 80 százaléka Iohannisra szavazott. Csak az okozott meglepetést, hogy sokan mások is így tettek, Iohannis nyert, és így jobbközép államfő fog állni a következő öt évben Románia élén.
Bár a PSD körüli koalíciónak az RMDSZ nélkül is többsége van a parlamentben, az elemzők arra számítanak, hogy ez már a jövő év során elolvad, mert a román parlamentben gyakori jelenség az, hogy egyes honatyák pártot váltanak, átülnek a hatalom oldalára.
Az RMDSZ most még elhagyhatta a süllyedő hajót a választóktól kapott üzenetre hivatkozva, egy olyan pillanatban, amikor nem idéz elő kormányválságot a kilépéssel. Ha ezt a döntést a Ponta-kormány esetleges bukásáig halogatta volna, nehéz lett volna elhitetnie választóival, hogy a kormányzást nem célnak, hanem a kisebbségi érdekérvényesítés eszközének tekinti.
MTI
Erdély.ma

Máért-hátszél az erdélyi magyar jogköveteléseknek
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa – áll a Máért 13. plenáris ülésének zárónyilatkozatában.
Magyarország azt kéri szövetségeseitől, hogy segítsék az országot a magyar érdekek érvényesítésében – jelentette ki a Máért budapesti ülésén Orbán Viktor miniszterelnök a béke, az energiabiztonság és kereskedelmi lehetőségek hármasában összefoglalva a magyar érdekeket.
A kormányfő szerint kommunista kérdésfeltevés az, hogy kinek az oldalára kell állni, azt a kérdést kell feltenni, mi a magyar érdek, és a nemzeti önérdekelvű gondolkodásnak a magyar külpolitikai gondolkodásban is meg kell jelennie. Ugyanakkor a magyar külpolitika akkor sikeres, ha a világ minden jelentős szereplője Magyarország sikerében érdekelt, és ma „ebben a pozícióban vagyunk”. „A felszínen zajló politikai lökdösődések ne zavarják meg önöket” – mondta a miniszterelnök, aki igyekezett megnyugtatni a Kárpát-medencei magyarság jelenlévő képviselőit:a mélyben erős, kölcsönös együttműködések alakultak ki.
Az ukrán háborús helyzetről szólva Orbán rögzítette: Magyarország kiáll keleti szomszédja területi szuverenitása mellett. A nemzetközi jog tisztelete mellett ebben van nemzeti önérdek is, a magyar nemzetstratégia sarkalatos pontja, hogy Magyarország és Oroszország között „legyen valami”, „mondjuk Ukrajna”, amely otthona lehet a 200 ezres kárpátaljai magyarságnak is. A kormányfő rámutatott, hogy idén az a geopolitikai megközelítés vált elsődlegessé, amelynek egyetlen racionális kérdése van: ki nyer és ki veszít? „Ami ma történik, azzal Európa, Magyarország és Ukrajna is veszít” – válaszolt Orbán, megerősítve: nem szeretnék, ha a változások visszavinnének a hidegháború és hidegbéke korszakába, ennek visszatértét a Kárpát-medencébe Európában és Közép-Európában senki sem akarja.
Tiltakozáslista Ötoldalas állásfoglalásban tiltakoznak a Máért tagjai a román hatóságok jogkorlátozó tettei ellen a szimbólumhasználat terén, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Ugyanakkor támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével. A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat. Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
Az idei a választások éve volt a Kárpát-medencében, amelynek során – Orbán Viktor szerint – megerősödött a magyar érdekképviselet. Délvidéken a Vajdasági Magyar Szövetség ismét országos kormányzati tényezővé nőtte ki magát, a nemzeti tanács megszervezése újabb sikertörténet. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Brenzovics László személyében „hosszas vajúdás után” ismét „olyan barátunk” van az ukrán parlamentben, aki vállára veszi a magyar érdekeket. A szlovákiai választások kapcsán a Magyar Közösség Pártja előkelő dobogós helyezését emelte ki Orbán Viktor, a román államfő választásánál pedig a magyar résztvevőknek megköszönte, hogy volt bátorságuk részt venni egy ilyen küzdelemben, és minőséget képviselni a román politikában. Gratulált az új román elnöknek is, megjegyezve azonban: korai még a változásokból következtetéseket levonni, hogy ez mit jelent Erdély és Magyarország számára. Jelezte, hogy Áder János államfő mindenesetre a temesvári forradalom 25. évfordulóján találkozót kezdeményezett Klaus Johannis-szal, és azt is kiemelte, hogy a román elnökkel egyazon európai pártcsaládhoz tartoznak a magyar kormánypártok, valamint reményeik szerint sikeres európai keretet kínál a román–magyar párbeszédhez is.
A miniszterelnök szerint a gazdasági kilátások Közép-Európa számára jónak mondhatók. Elindítják Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programját, és ha ehhez hozzákapcsolják a teljes foglalkoztatás megvalósítását is, akkor jelentős erősödéssel lehet számolni 2018-ig. A szakképzés éve lesz 2015 a Kárpát-medencében, jelenleg mintegy 28-30 ezer diák vesz részt szakképzésben magyar nyelvű oktatási intézményekben, ezt a számot szeretnék jelentősen növelni. A szakmunkásképzésben részt vevő fiatalok számára Kárpát-medencei ösztöndíj-programot is indítanak. A rendelkezésre álló pénzügyi kereteket a miniszterelnök elégségesnek nevezte, jelezve: a források nagyobbak, mint tavaly, de kisebbek, mint amire a rákövetkező évben számítani lehet.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A lehetőségek számbavétele
Kerekasztal-beszélgetés a MOGYE jövőjéről
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakul patthelyzet megoldására kerestek választ azon a kerekasztal- beszélgetésen, amelyet a MOGYE-n folyó tudományos munka helyzetének elemzésére és fejlesztési lehetőségeinek a felmérésére szervezett dr. Benedek Imre klinikavezető egyetemi tanár és csapata. A Kultúrpalota kistermében megtartott tanácskozáson nem vettek részt a magyar tagozat megválasztott vezetői és az egyetem vezetőségében korábban tisztséget betöltő képviselői. Mint ismeretes, az elmúlt egyetemi évben azért mondtak le tisztségükről, mivel a román többségű szenátus ellenkezése miatt sem az érvényben levő törvényes előírásokat, sem az önálló magyar főtanszékek létrehozására a kormányfő jelenlétében megkötött szerződést nem sikerült életbe ültetni. A magyarországi meghívottak közül prof dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja és prof. dr. Kellermayer Miklós, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánhelyettese jött el Marosvásárhelyre.
A törvény megvan, de előírásainak végrehajtását nem tudjuk elérni… Egyszerű kivonulással nem lehet megoldani a problémákat, fel kell vállalni bizonyos dolgokat – fejtette ki véleményét Benedek István professzor. A magyar oktatás nehéz helyzetén változtatni kell. Felelősséggel tartozunk közösségünknek a MOGYE jelentette szimbólum megmaradásáért – hangsúlyozta Benedek Imre professzor, aki nem követte kollégái példáját, és maradt a szenátusban, majd beválasztották a doktori iskola vezetőtanácsába. Saját előrehaladása kapcsán kifejtette, hogy egész életében a nemekkel kellett megküzdenie, mégis sikerült legyőznie az akadályokat.
A megbeszélésen rövid áttekintés hangzott el a magyar tagozat 1989 utáni történetéről, majd arról, hogy 2011–14 között a sikeresen felvételiző magyar hallgatók számaránya 40,84 százalékról 25,50 százalékra csökkent, egyrészt azért, mert olyan új szakok jelentek meg, amelyeken nincs magyar nyelvű oktatás, másrészt az önköltséges helyekre a jobb eredményt elért román hallgatók jutottak be. Azt is számba vették, hogy az ország román tannyelvű orvosi egyetemeire 102 magyar hallgatóból 50 felvételizett sikeresen.
A felvetésre a későbbiekben József Éva, a Bolyai Farkas iskola biológiatanára válaszolt. A MOGYE-ra kétszer annyi román diák felvételizett, mint magyar, természetes, hogy többen értek el jó eredményt. A marosvásárhelyi egyetem pedig azért vonzza a román hallgatókat, mivel csak egy tantárgyból kell vizsgázni, az ország többi orvosi egyetemén pedig kettőből. Másrészt a felvételi teszt a magolós diákoknak kedvez, s nem azoknak, akiket gondolkodásra tanítanak. A felvetésre, hogy csökken a magyar felvételizők száma, a tanárnő a sikeres életpályamodell szükségességére hívta fel a figyelmet, ami a végzés utáni elhelyezkedési lehetőségekről szól.
A beszámoló az oktatók, a doktorátusvezető professzorok számát is érintette, majd elhangzott: mennyire fontos lenne, hogy a diákok, tanárok az előrehaladásukhoz szükséges kutatási lehetőségek terén segítséget kapjanak a magyarországi egyetemektől. Különösen a klinikai tantárgyakból, mivel "kő-baltával nem lehet nagy dolgokat megvalósítani" – fogalmazott Incze Sándor belgyógyász professzor. A kiépített, intézményesített kapcsolat szükségességét hangsúlyozta dr. Fekete László bőrgyógyász adjunktus is. A gyakorlati lehetőségek hiányáról szólt dr. Kun Imre endokrinológus professzor, aki pozitív példát említett az eredményes együttműködésről is. "Iszapbirkózás helyett tudományos téren kell felvenni a harcot", s támogatni kell a diákokat, akik dolgozni akarnak – mondta dr. Mártha Orsolya előadótanár.
Fazakas Zita előadótanár úgy érzi, hogy van megoldás az előrelépéshez. A biokémia katedrán nagyon jó a hangulat, együtt tudnak működni a kollégákkal, és készen állnak a magyar vonal indítására – mondta.
A fő cél, az önálló magyar főtanszékek létrehozása érdekében az ideiglenes kompromisszumokat is érdemes vállalni – hangsúlyozta saját egyetemalapító tapasztalatai alapján dr. Hollanda Dénes professzor.
A meghívásra örömmel jön el, és erejéhez mérten továbbra is számíthatnak a segítségére – szólt hozzá prof dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, aki hét éve intenzív kapcsolatot ápol a vásárhelyi egyetemmel, és kollégái is hasonlóan gondolkodva jöttek el előadásokat, továbbképzést tartani Marosvásárhelyre. Ha a kapcsolatépítés akadálya a pénz, a technikai feltételek hiánya, eredményesen fogunk tudni együttműködni mind a rezidens, mind a doktori képzés terén – ígérte a vendég, aki minden nehéz helyzetben személyesen is kiállt a MOGYE ügye mellett. Mi, magyarok, egymás számára vagyunk a legnagyobb stresszfaktor – utalt kellemetlen tapasztalataira is a vendég, aki szerint jobb nem egészen jó döntést hozni, mint egy helyben topogni.
"Van, amit önök helyett nem tudunk megoldani", mint például a népességfogyás vagy a tanári testületben levő ellentétek, de a képzésben segítő kezet tudnak nyújtani, mondta Kellermayer Miklós professzor, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának a graduális képzésért felelős dékánhelyettese. Beszámolt az egyetem történetéről, az ott folyó oktatásról és kutatásról, a kiválósági programokról és a MOGYE-val kialakított diák- és oktatócsere történetéről, aminek a folytatását ígérte.
A pécsi diákság egy emberként szeretne segíteni – fogalmazott Wilczek Krisztián kollégái nevében.
A MOGYE-nak a diákság körében való népszerűsítése kapcsán József Éva tanárnő és Tamási Zsolt, a katolikus főgimnázium igazgatója az egyetem és az iskolák közötti élő kapcsolat fontosságát hangsúlyozta.
A kerekasztal-beszélgetés végén dr. Benedek Imre professzor a VI. Sz. Belgyógyászati Tanszék által a kutatás terén elért kiváló eredményekről számolt be, majd a zárónyilatkozat vitája következett.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Jövő fehérben odaát… és talán itthon is!
Kiábrándító és felháborító az a vélemény, amit egy Marosvásárhelyen tanuló ötödéves orvostanhallgató fogalmazott meg a Népújság szerkesztőjének kérdésére a nemrégiben városunkban megszervezett, Karrier fehérben című – egészségügyi végzettségűeknek, illetve egyetemistáknak külföldi munkát kínáló – állásbörzén.
Idézet a cikkből:
"Vera, egy ötödéves orvostanhallgató viszont ránk is fordított időt. Elmondta, hogy Angliában vagy Németországban szeretne elhelyezkedni, ugyanis mindkét nyelvet ismeri, és leginkább a bőrgyógyászat, illetve a pszichiátria érdekli.
– Miért szeretnék külföldön dolgozni? Természetesen anyagi okokból is, de elsősorban azért, mert nem akarok az itteni egészségügyi rendszer részévé válni. Ha sikerül munkát találnom külföldön, végleg kint maradnék – jelentette ki határozottan a leendő orvosnő."
Kedves Vera és Társai – azonos vagy hasonló elveket valló erdélyi magyar orvostanhallgatók!
Ha Önök azért járnak a nagy múltú és rangos Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre, mert az itt megszerzett szakmai tudással és korszerű tudományos ismeretekkel felvértezve biztos orvosi állásokhoz juthatnak külföldön, és választásukat mindenekelőtt anyagi okok vezérlik/fűtik, valamint az, hogy nem akarnak az itteni egészségügyi rendszer részévé válni, akkor engedtessék meg, hogy kijelentsem, Önök súlyos mentalitásbeli és erkölcsi válságban szenvednek, aminek hallatán erős fenntartásaim vannak azzal kapcsolatosan, hogy Önök képviselnék az erdélyi magyar csúcsértelmiség ígéretes utánpótlását. Azt az ifjú nemzedéket, amelybe hosszú éveken keresztül érdemes volt időt, energiát, pénzt, munkát, tudást és sok egyéni, családi, oktatói, közösségi áldozatot, valamint hitet, reményt és bizalmat befektetni.
Sajnos kor- és kórjelenségről van szó. Nem akar(nak) a hazai egészségügyi rendszer részévé válni. Akkor miért tanul(nak) itthon, miért végzi(k) magyar nyelven azt az orvosi egyetemet, amelynek megalapításáért és fenntartásáért hosszú évtizedeken keresztül ádáz küzdelem folyt és folyik napjainkban is? Miért nem ment(ek) külföldre – leendő munkaadó és busás anyagi haszonnal kecsegtető országokba – tanulni? Miért felel meg a romániai magyar oktatási rendszer, és miért nem felel meg az az egészségügyi rendszer, amelynek szolgálatára kiképezték, és amelyben tanulmányaik befejeztével dolgozniuk kellene?
Miért nem gondolkoznak azon, hogy tudásukkal és munkájukkal, fiatalos lendületükkel és lelkesedésükkel hogyan változtassanak, újítsanak, korszerűsítsék és tevékenységükkel minőségileg magasabb szintre emeljék a hazai egészségügyi rendszert? Hiszen itthon is adottak a lehetőségek a reformok kigondolására, megismertetésére és bevezetésére. Önök lehetnének egyetemi oktatók, tanszékvezetők, kórház- és klinikaigazgatók, vagy akár egészségügyi intézmények alapítói és tulajdonosai is. Sőt, szakpolitikusok, tanácsadók, államtitkárok és még miniszterek is. Volt rá példa többször is 1989 decembere után. (Melegen ajánlom, hogy olvassák el a román kormány egykori első – Marosvásárhelyen végzett – magyar egészségügyi miniszterének, dr. Bárányi Ferencnek az Égbenyúló kockakövek című könyvét.)
Azért nem ment(ek) el külföldre tanulni, mert szüleik és rokonaik nem tudták volna megfizetni a külföldi orvosképzés óriási tandíjait és költségeit. Tehát anyagi okok késztették elsősorban itthoni felsőfokú képzésben való részvételre. Ráadásul a hazai állami egyetemi orvosképzés még mindig ingyenes. Nem kell tandíjat fizetni, és itthon összehasonlíthatatlanul alacsonyabbak a havi fenntartási költségek is, mint külföldön. De ami úgymond tandíjmentes vagy ingyen jár Önöknek, az nem ingyenes a szüleiknek, nagyszüleiknek, segítőiknek. És közvetett módon nem ingyenes nekünk sem, aktív munkavállalóknak és adózó, járulékfizető román állampolgároknak sem. Mégpedig a hazai szolidaritási elv és költségvetési gyakorlat – adórendszer alapján. Sokan dolgozunk és havonta keményen adózunk azért, hogy Önök ingyen tanulhassanak a romániai oktatási rendszerben. Érthetőbben: az aktívan dolgozó lakosságra és cégtulajdonosokra/vállalkozókra kiszabott, központilag megállapított, kötelező adó-, járulék- és illetékbefizetésekből építik fel és tartják fenn az államháztartást. Erre alapozzák az állami költségvetés bevételi oldalát. Ebből tudják fedezni az állami kiadásokat. Vagyis ebből tudják fenntartani, finanszírozni – pénzforrásokkal ellátni – az állami oktatási rendszert, az egészségügyi intézményrendszert, a társadalombiztosítást, a nyugdíjrendszert, a szociális ellátást, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Én sem akarok – a havi fizetésemre és éves jövedelmemre kiszabott adóimból és járulékaimból – közvetett módon olyan oktatási rendszert fenntartani, olyan fiatalok ingyenes oktatásához hozzájárulni, akik egyetemi diplomájuk megszerzése után, a haszonelvűség alapján, külföldön keresik és remélik anyagi-szakmai boldogulásukat. Akik csak kapni akarnak, és semmit sem akarnak visszaszolgáltatni. Akik csak nyerni, minél hamarabb meggazdagodni akarnak, és semmit sem óhajtanak itthon befektetni. Akik úgy gondolják, hogy itt nekik minden ingyen jár, mert ők tanulnak. De dolgozni, adózni már nem itthon akarnak. Felfogásuk szerint nekik mindenhez joguk van. De nincs semmi kötelességük az országgal, a szülőfölddel, a hazai társadalommal, a polgártársakkal szemben. Sem választott hivatásukkal szemben. Azokkal szemben sem, akik dolgoznak, adóznak és abban reménykednek, hogy nyugdíjas éveikben még lesznek magyar orvosok, akiknek anyanyelvükön dadoghatják el panaszaikat, fájdalmaikat. Természetesen nem ingyen. Mert akkor is alacsonyak lesznek az orvosi bérek, alulfinanszírozott lesz a hazai egészségügyi rendszer, eszköz- és forráshiánnyal fog továbbra is küszködni az állami ellátóhálózat. Ha ilyen felfogású és szemléletű fiatalokat képeznek, nevelnek, mint Ön(ök), akkor biztosan nem lesz gyökeres változás.
Persze mindenki gondolhatja úgy, hogy joga van bármit tenni, bárhol dolgozni, mert szabad világban, nyitott társadalomban élünk. Szabad a munkavállalás bárhol Európában, sőt távolabb is. Az egyik alapvető európai uniós szabadságjog pedig a munkaerő szabad áramlása. Elvileg ezt nem szabad korlátozni. De a tömeges bevándorlási hullám miatt ezen is változtatni fognak a jogok és elvek kidolgozói.
Bár nem tetszik, és sok tekintetben nem értünk egyet a hazai szolidaritási elv alapján történő adó- és járulékbefizetésekkel, ezek elosztási kritériumaival és elveivel, mégis, a becsületesen dolgozó és tisztességesen adózó állampolgárok közül senki nem vonja ki magát a hazai adórendszer szabályai alól. Azon viszont el kellene gondolkozni az egyetemek vezetőinek és a kormány tagjainak is, hogy olyan felvételi és diplomaszerzési gyakorlatot lenne érdemes bevezetni, hogy a fiatalok ingyenes képzése érekében befizetett összegek, az állami oktatási rendszer fenntartása és korszerű fejlesztése érdekében eszközölt befektetések a diplomás fiatalok munkája által a hazai gazdaságban és társadalomban képezzenek hozzáadott értéket, itthon térüljenek meg, mindannyiunk javára. Persze a tanuláshoz való jog korlátozása nélkül, de indulásból világos jogszabályok és egyetemi szenátusi határozatok alapján.
Hogy a leendő orvospalánták – különösen a magyar nyelven tanuló fiatalok – világosan tudják, hogy nem csupán jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak. Aki erre nem hajlandó, az nyugodtan menjen külföldre tanulni, és maradjon is ott. Lehetőséget kellene teremteni – akár felvételi interjúk alapján – azoknak az esetleg szerényebb képességű, de elhivatott és öntudatos fiataloknak is, akik bátran vállalják az itthon maradás kockázatát és kihívását. Akik nem a külföldi szakmai érvényesülésért és meggazdagodásért választják az orvosi pályát, hanem a közösség szolgálatáért, a segítségnyújtás és gyógyítás öröméért. Még az eredeti demokrácia és szabad verseny korában és országában is.
A hazai önálló magyar nyelvű orvosképzésért folytatott kitartó küzdelemben nem ártana időnként egy-egy fakultatív közgazdasági előadást is tartani az orvosjelölteknek. Hogy tisztuljanak a fejek és nézetek, változzanak a szemléletek. Amíg nem lesz túl késő…
Szakács Géza (közgazdász)
Népújság (Marosvásárhely)

Mindig, mindenhol, mindenkivel
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A KMKF is elítéli az erdélyi magyarokat ért jogsértéseket
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) javasolja, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa a magyar szórvány napjává november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésnapját. Egyebek között ezt tartalmazza a fórum pénteki budapesti ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyben sikeresnek ítélik a külhoni magyarság részvételét a magyarországi választásokon, ugyanakkor elítélik az erdélyi magyarságot a közelmúltban ért jogsértéseket. 
Az MTI-hez eljuttatott dokumentum alapján a résztvevők azt javasolják, november 15-e legyen az a nap, amikor az összefogás jegyében a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra, rendezvények, híradások, előadások, konferenciák, és közösségépítő programok révén. Jelezték: Erdélyben 2011 óta, Kárpát-medence szerte pedig 2013-től ünnepelik a magyar szórvány napját ezen a napon.
A KMKF üdvözli, hogy a május 6-án megalakult magyar parlament – Magyarország történelmében – az első képviselőház, amit az általános, titkos és egyenlő választójog alapján, a határon túli magyarság részvételével választottak meg, és az egész nemzetet képviseli. A fórum eredményesnek tartja a külhoni magyar állampolgárok részvételét a magyarországi választásokon, ami még teljesebbé teszi a magyarság közjogi egységét.
Kövér: esély nyílhat, hogy mindannyian magyarok legyünk Az Országgyűlés elnöke szerint esély nyílhat a következő esztendőkben arra, hogy alapvető nemzeti kérdésekben mindenekelőtt „mindannyian magyarok legyünk", és csak másodsorban jobboldaliak, baloldaliak, konzervatívok vagy liberálisok. Erről Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén beszélt a Parlamentben, kiemelve: ha így lesz, annak mindenki nyertese lesz határon innen és túl egyaránt. A KMKF-nek a következő négy évben ezt a célt kell szolgálnia, miként tette azt az elmúlt tíz esztendőben is – tette hozzá. Kövér László köszöntőjében beszélt arról is, hogy a napjainkban Ukrajnában zajló történéseket sokan ukrán–orosz területi vitának tartják, és vannak akik mindezt amerikai–orosz érdekharcnak minősítik. Ő azok véleményét osztja, akik az ukrajnai geopolitikai küzdelmek egyik nagy tétjének Európa, az Európai Unió önrendelkezési joga és képessége megerősítését vagy elveszítését tartják.
A KMKF sikeresnek értékeli a magyar pártok szereplését a Kárpát-medence országaiban lezajlott parlamenti, európai és helyhatósági választásokon.
Külön értéke van annak, hogy az európai parlamenti választások eredményeként nem uniós országok magyar közösségei, így a vajdasági és a kárpátaljai nemzetrészek is képviselőt küldhettek Brüsszelbe – olvasható az ötoldalas dokumentumban.
A tíz éve létrehozott plénum üdvözli, hogy a honosítási és visszahonosítási folyamat révén immár 680 ezer honfitárssal, közülük 630 ezer esküt tett magyar állampolgárral bővült a magyar nemzet.
A KMKF üdvözli a magyar kormány azon szándékát, hogy a nemzetegyesítést a határok átjárhatóságának javításával, benne a határátkelők számának jelentős növelésével kívánja megvalósítani.
A fórum támogatja a romániai magyar közösség azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon használhassa, ugyanakkor tiltakozik a román hatóságok hozzáállása és ismétlődő jogkorlátozó, megfélemlítést célzó intézkedései ellen.
Elfogadhatatlannak tartják, hogy a bukaresti szenátusban elfogadták azt a törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené, és magas pénzbírsággal büntetné a más államok zászlóinak „szabálytalan” kitűzését Romániában. Reményüket fejezik ki, hogy a képviselőház nem szavazza meg az erről szóló törvénytervezetet.
Elítélik a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó kollégium visszaállamosítását, amivel Románia megsértette a saját alkotmányát, a demokratikus joggyakorlatot, az Emberi Jogok Európai Egyezményét és a restitúciót szabályozó kormányhatározatában vállalt kötelezettségeit, és amivel egyszersmind fenyegeti minden romániai egyház jogi helyzetét is.
Jelezték: minden jogi és erkölcsi támogatást megadnak a Romániai Református Egyház Erdélyi Egyházkerületének és az érintetteknek, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához történt fellebbezése sikeres legyen, és jogos tulajdonát visszaszerezze.
A KMKF aggodalommal veszi tudomásul, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakítása kapcsán kialakult vita továbbra sem rendeződött. Elítéli az egyetem román vezetésének intoleráns, a megoldást ellenző megnyilvánulásait. Javasolja, hogy az erdélyi magyar tudományos világ képviselői kérjék az MTA elnökét, vizsgálja meg a közvetítés lehetőségét. Támogatják az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseit és alkotmánymódosító szándékait.
A fórum csalódottságának ad hangot, hogy a szlovák alkotmánybíróság többszöri halogatás után ismételten nem hozott érdemi döntést a szlovák állampolgársági törvény kifogásolt rendelkezései ügyében.
Reményét fejezi ki egyúttal, hogy a szlovák törvényhozás olyan értelemben módosítja a vonatkozó jogszabályt, amely megszünteti a Szlovákiában élő nemzeti közösségek identitásának megélését gátló adminisztratív korlátozást, és lehetővé teszi számukra a nemzetiségük szerinti állampolgárság felvételét is. A KMKF külön üdvözli, hogy a Magyar Közösség Pártja országosan a harmadik legerősebb pártként zárta az önkormányzati választásokat.
Üdvözlik, hogy Szerbia január 21-én megkezdhette a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, s hogy a magyar–szerb megbékélési folyamat újabb eredményeként a szerb kormány megszüntette a Csúrog, Zsablya és Mozsor teljes magyar lakosságát háborús bűnössé nyilvánító közigazgatási határozatok hatályát, amivel az ország jogrendjéből maradéktalanul kikerült a kollektív bűnösség elve. A fórum egyúttal kifejezi reményét, hogy a kormánydöntés a folyamatban lévő rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
Kiemelték: a KMKF elkötelezett a szuverén, független, európai és demokratikus Ukrajna mellett, amely garantálja a területén élő népcsoportok, köztük a kárpátaljai magyarság biztonságát, kollektív jogainak gyakorlását és anyaországi kapcsolatainak fejlesztését; ezért támogatja Ukrajna európai orientációjának erősödését és sikerét.
A fórum ugyanakkor aggodalmát fejezi ki az ukrajnai helyzet miatt, elítéli a konfliktusok megoldásában az erőszak alkalmazását, a véres konfrontáció helyett pedig a tárgyalásos rendezést támogatja. A KMKF reméli, hogy Ukrajnában rövid időn belül a háborút felváltja a béke, az ország stabil demokratikus jogállammá alakul, amelyben a nemzeti kisebbségek jogai az európai normáknak megfelelően szavatolva vannak. Továbbra is támogatják a magyar többségű választókerület visszaállítását Kárpátalján – írták.
Székelyhon.ro

November 15., a magyar szórvány napja (Budapesten ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma)
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) javasolja, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa a magyar szórvány napjává november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésnapját. Egyebek között ezt tartalmazza a fórum tegnapi, budapesti ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyben sikeresnek ítélik a külhoni magyarság részvételét a magyarországi választásokon.
A résztvevők azt javasolják, november 15-e legyen az a nap, amikor az összefogás jegyében a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra rendezvények, híradások, előadások, konferenciák és közösségépítő programok révén. Jelezték: Erdélyben 2011 óta, Kárpát-medence-szerte pedig 2013-től ünneplik a magyar szórvány napját ezen a napon.
A KMKF üdvözli, hogy a május 6-án megalakult magyar parlament, Magyarország történelmében az első képviselőház, amit az általános, titkos és egyenlő választójog alapján, a határon túli magyarság részvételével választottak meg, és az egész nemzetet képviseli. A fórum támogatja a romániai magyar közösség azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, anyanyelvét szabadon használhassa, ugyanakkor tiltakozik a román hatóságok hozzáállása és ismétlődő jogkorlátozó, megfélemlítést célzó intézkedései ellen. Elfo­gadhatatlannak tartják, hogy a bukaresti szenátusban megszavazták azt a törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené és magas pénzbírsággal büntetné a más államok zászlóinak „szabálytalan” kitűzését Romániában.
Elítélik továbbá a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó kollégium visszaállamosítását, amivel Románia megsértette saját alkotmányát, a demokratikus joggyakorlatot, az Emberi Jogok Európai Egyezményét és a restitúciót szabályozó kormányhatározatában vállalt kötelezettségeit, és amivel egyszersmind fenyegeti minden romániai egyház jogi helyzetét is. Jelezték: minden jogi és erkölcsi támogatást megadnak a Romániai Református Egyház Erdélyi Egyházkerületének és az érintetteknek, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához történt fellebbezése sikeres legyen, és jogos tulajdonát visszaszerezze.
A KMKF aggodalommal veszi tudomásul, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának megalakítása kapcsán kialakult vita továbbra sem rendeződött. Elítéli az egyetem román vezetésének intoleráns, a megoldást ellenző megnyilvánulásait. Javasolja, hogy az erdélyi magyar tudományos világ képviselői kérjék az MTA elnökét, vizsgálja meg a közvetítés lehetőségét.
A fórum csalódottságának ad hangot, hogy a szlovák alkotmánybíróság többszöri halogatás után ismételten nem hozott érdemi döntést a szlovák állampolgársági törvény kifogásolt rendelkezései ügyében.  A fórum ugyanakkor aggodalmát fejezi ki az ukrajnai helyzet miatt, elítéli a konfliktusok megoldásában az erőszak alkalmazását, a véres konfrontáció helyett pedig a tárgyalásos rendezést támogatja. Ugyanakkor továbbra is támogatják a magyar többségű választókerület visszaállítását Kárpátalján.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyartalan egyetemi napok a MOGYE-n
Egyetemi napok zajlanak ezen a héten a MOGYE-n. Ennek keretében emlékezett meg a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségen belül működő Fogorvosi Kari Platform az egyetemalapító Csőgör Lajosról. A rövid megemlékezésen és az Erdélyi Múzeum-Egyesület által szervezett Miskolczy Dezső emlékelőadáson kívül több magyar vonatkozású esemény nem szerepel az ötnapos rendezvényen.
Egyetemi napokat tartanak a héten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). A rendezénysorozat hétfőn reggel 8 órától a fogorvosi kar épülete előtti téren rendhagyó Csőgör Lajos megemlékezéssel kezdődött. Az esemény alkalmából három fehér galambot is felengedtek az égbe, amelyek a MOGYE három karát szimbolizálták.
Dudás Csaba, az Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség alelnöke, a Fogorvosi Kari Platform szakosztályvezetője szerkesztőségünknek elmondta: a szervezet ezzel a megemlékezéssel képviselteti magát az egyetemi napokon. „Ezen kívül magyar nyelvű rendezvény még egy volt, szintén hétfőn, az EME által szervezett Miskolczy Dezső emlékelőadás. Nagyjából ebben a két rendezvényben ki is merültek a magyar vonatkozású előadások, mert a többi konferencián, rendezvényen magyar szó már nem fog elhangzani. Úgyhogy el lehet képzelni, hogy milyen hangulat uralkodik az egyetemen” – fogalmazott Dudás Csaba.
A rövid ünnepségen Péter Mihály professzor mellett jelen volt Bocskay István professzor is, a fogorvosi kar egykori dékánja. „Ezelőtt egy héttel hívott fel egy fogorvosis diák, hogy szeretnének megemlékezni Csőgör professzor születésének 110. évfordulójáról, és megkért, hogy  tiszteljem meg jelenlétemmel a rendezvényüket. Szívesen tettem eleget a felkérésnek. Kérdeztem, hogy hol lesz a megemlékezés. Amikor azt a választ kaptam, hogy a bejáratnál, azt kérdeztem egyből, hogyhogy a bejáratnál?” – mesélte a professzor. „Nem tudom, mit lehet kezdeni ezzel a problémával. Nem engedik meg, hogy az épületben emlékezzünk meg az egyetemalapító professzorról, egy eresz alatt gyűltek össze a fiatal fogorvostan hallgatók. Hangot is adtam azon értetlenkedésemnek, hogy az egyetem vezetősége nem engedi meg, hogy méltó körülmények között megemlékezzenek az egyetemalapító professzorról” – folytatta Bocskay professzor.
Dudás Csaba szerint jogos Bocskay professzor felvetése, majd hozzátette: „a megemlékezés megszervezésében semmilyen segítő kezet nem kaptunk, éppenséggel annyi volt, hogy nem akadályoztak a szervezést”.
Az egyetem vezetősége a rendezvénysorozat megszervezéséről hétfőn délután küldött ki egy hivatalos, román nyelvű közleményt. A programot leíró mellékletben a reggel 8 órakor már lezajlott Csőgör-megemlékezés „flash mobként”, azaz villámcsődületként szerepel, helyszínként a fogorvosi kar előtti teret tüntetik fel.
Vass Gyopár |
Székelyhon.ro

Hantz Péter megnyerte a plágiumpert a MOGYE rektora ellen
Az elmúlt évek során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGyE) kisebbségi jogok érvényesítése iránt elkötelezett oktatói számos kérést intéztek az állami magyar egyetem újraindításáért síkra szálló Bolyai Kezdeményező Bizottsághoz. A BKB minden alkalommal vállalta a küzdelmet magyar akadémiai közösség érdekében. Így volt ez 2007-ben, amikor egy helyi akciót követő ultimátum, és a nemzetközi sajtó mozgósítása révén elértük a központi épület belső feliratainak többnyelvűre cserélését. Hasonlóan cselekedtünk 2008-ban, amikor a magyar tagozatnak járó pénzek eltérítése miatt indítottunk pert, és 2012-ben is, amikor egy MOGyE-s professzor kérésére kirobbantottuk a plágium-ügyet, amelyről a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is cikket közölt.
A plágiumbotrány kirobbantásakor – szintén MOGyE-s kérésre – személyesen is feljelentést tettem az egyetem csaló rektora ellen. Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltattak, bepereltem a román Oktatási Minisztériumot. Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.
Mindenkiben fölmerül a kérdés, hogy miért jöhetett létre magyar tagozat az arányaiban jóval kisebb magyar akadémiai közösséggel rendelkező kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, és miért toporog egy helyben a MOGyE ügye? Miért van az, hogy az elmúlt évek egyetlen előrelépését, a magyar állások meghirdetésének különválasztását is csak egy külföldi professzor közbenjárása tudta kikényszeríteni? A magyarázathoz tudnunk kell, hogy a MOGyE több befolyásos magyar vezetője csak szimbolikus ügyekben tesz határozott lépéseket. A plágium-botrány 2012-es kirobbantása után, amikor már az Európai Bizottság illetékese foglalkozott a kérdéssel, reális esély kínálkozott a szélsőségesen magyarellenes rektor félreállítására. Azonban a MOGyE volt magyar rektorhelyettese, ahelyett hogy kihasználta volna a kínálkozó lehetőségeket, egyenesen azt kérte, hogy állítsuk le a folyamatot. Megjegyzem, hogy különféle plágium-ügyekben magyar oktatók is érintve voltak.
Nemzetközi ívű szervezői tapasztalatok hiányában, zsarolásoknak engedve, a valóban hatékonynak bizonyuló, a nemzetközi közösség figyelmét is felkeltő lépések következményeitől visszarettenve, „nyugalomra vágyva”, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni. Ilyen előzmények után esélytelennek látom a politikai érdekképviselet által kiharcolt törvény marosvásárhelyi alkalmazását, előrelépés pedig csak a külső körülmények igen szerencsés egybeesése esetén történhet. Erre kevés az esély, amíg a MOGyE-ügy kisiklatása révén hatalomra került kormány regnál Romániában.
A MOGyE magyar tagozatának létrehozása érdekében paradigmaváltásra lenne szükség: a határozott kiállás és nemzetközi közvélemény nyomása itt is meghozná a gyümölcsét. Ez sokkal többet igényel a helyi újságok szintjét éppen csak megütő esetlen akcióknál és látszat-tiltakozásnál. A BKB Kolozsvárról sikerrel valósította meg a nemzetközi szervezetek mozgósítását, a nyugat-európai sajtó érdeklődésének felkeltését, valamint a probléma megjelenítését az Európai Unió és az EBESZ szintjén. Operatív akcióink lebonyolítása, a kollaboránsok leleplezése, a haladó román értelmiség magunk mellé állítása, Nobel és Fields-díjas tudósok támogatásának megnyerése, az EBESZ kisebbségi főbiztosa látogatásának kijárása, nagykövetek figyelmének a jogsértésekre irányítása is eredményes volt. Marosvásárhelyen a MOGyE több befolyásos magyar oktatójának (akik között formális és informális vezetőket, illetve politikai tisztségekre várakozókat is találunk) nyíltan ellenséges hozzáállása ellehetetlenítette a munkánkat, és – döntően ennek következtében – a Bolyai Kezdeményező Bizottság megszűnt. Amíg ezek a személyek vezetőként léphetnek fel, én sem fogok, és egykori munkatársaim sem fognak mások helyett dolgozni, és kockázatokat vállalni.
Végül, mivel sokan érdeklődnek, tájékoztatni szeretném a t. közvéleményt arról, hogy a strassburgi per, amelyet a Babes-Bolyai Tudományegyetemről történt jogtalan elbocsátásunk miatt Kovács Lehel kollégámmal indítottunk, és amelynek kimenetele személyes sorsunkra is nagy befolyással bírhat, még mindig folyamatban van.
Hantz Péter
tudományos kutató
www.bolyai.eu 2014. december 9.
Erdély.ma

Küzdelem az egyetemért
Hantz Péter és Kovács Lehel folytatja
Emlékeznek még az olvasók Hantz Péterre és Kovács Lehelre, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem korábbi tanáraira, akik a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették? Nos, az élet nem állt meg körülöttük, a helyzet fokozódik.
A két fiatal tanárt nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatára az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között kizárta az oktatói testületből, ez ellen pedig Hantz és Kovács pert indítottak, amely jelenleg a strasbourgi bíróságon folytatódik. Mindketten a jelenleg megszűnt Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagjai voltak, most pedig tovább küzdenek az önálló magyar egyetemért és a nyelvi jogokért.
Per a csaló rektor ellen
Hantz Péter a tegnap közleményben tudatta, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság megnyert egy, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatóinak kérésére indított pert. 2012-ben ugyanis, amikor a MOGYE rektora sorozatban gáncsolta el a magyar tagozat megalakítását, egy magyar professzor kérésére feljelentették a rektort plagizálás vádjával (a rektorról emiatt a világ vezető tudományos folyóirata, a Nature is írt, nem túl hízelgő összefüggésben). Mivel az illetékes román szervek válaszra sem méltatták Hantzot és a BKB-t, Hantz beperelte a román Oktatási Minisztériumot.
Az ügyet Hantz így foglalja össze: „Kiss Oszkár kolozsvári ügyvéd sikerre vitte a folyamatot: nem sokkal a per megkezdése után hirtelen komolyan vették a megkeresésem, és büntetésben részesítették a plagizálókat. Mi több, a bíróság az ügyvédi költségeket is megítélte nekem. A tetemes összeget – melynek kifizettetése sem volt zökkenőmentes – a napokban kaptam meg, és azt közcélokra – a Székelyföld értékeit bemutató kiadványok és honlapok szerkesztésére – fordítottam.” Arról, hogy a MOGYE-n miért nem lett meg máig sem a magyar tagozat, Hantz így ír: „nyugalomra vágyva, halogatva, esetenként saját érdekeket szem előtt tartva nem lehet jogokat követelni”, amivel arra utal, hogy a magyar rektorhelyettes túlságosan is gyengekezű volt.
Betörték Kovács szélvédőjét
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek a Brassó megyei Négyfaluban lakó Kovács Lehelnek, aki jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanára. A Krónika információi szerint a magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hiszen az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tilos megemlékezést tartani az egyetem alapításáról a MOGYE-n?
Nem engedélyezték, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem épületében szervezzenek megemlékezést az intézményalapító rektor tiszteletére.
Bocskay István nyugalmazott professzor kifogásolja, hogy az egyetem vezetősége nem tette lehetővé tegnap, hogy méltó körülmények között ünnepeljenek.
Az egyetem alapítójának, Csőgör Lajos professzornak egész alakos szobrot is szeretnének állítani, de ezt a román többségű vezetőség csak akkor engedélyezi, ha ezzel egy időben az egyetem valamely kiemelkedő román személyiségéről is szobrot készítenek.
marosvasarhelyiradio.ro / erdely.fm
Erdély.ma

Balkanizálódás
Jó lenne nemcsak mímelni, de be is tartani a demokrácia játékszabályait, jó lenne, ha az RMDSZ komolyan venné saját testületeit, a döntési hatásköröket. Két héttel ezelőtt diadalmasan jelentette be Kelemen Hunor, hogy meghallgatták választóik üzenetét, és alapos megfontolás után úgy döntöttek, a Szövetségi Állandó Tanács azt javasolja a Szövetségi Képviselők Tanácsának, lépjenek ki a kormányból.
S bár az SZKT csak e hét végén ül össze, hét elején már pontosították is Victor Pontával a távozás körülményeit, no meg azt is, hogy szavazataikra azért számíthat a továbbiakban is. A magyar miniparlamentet, tanulva az országos törvényhozás példájából, az RMDSZ is látszatszerepre kárhoztatja, sőt, ez esetben még a látszatra sem tartják fontosnak figyelni. S bár az elmúlt 25 évben nem fordult elő, hogy a szűkebb körben hozott döntések ellen szavaztak volna a szövetségi képviselők, most még csak úgy sem tesznek, mintha véleményük fontos volna. Hathatósan örökítik át a balkáni politizálást a magyar érdekképviseletbe.
Pedig lenne néhány kérdés, mit elemezhetne az ilyen-olyan módon, de választott testület. Például, ha kilépnek, akkor miért a megígért, szinte feltétel nélküli támogatás? Miért szavazzák meg az új kormányt, ha még összetételét, programját sem ismerik? Miért adják voksukat a költségvetésre, melyről egyelőre semmit nem tudnak? Kértek-e mindezért bármit cserébe, vagy folytatódik az üres ígéretek sorozata, mit már megszokhattunk az elmúlt hónapokban? Legalább egy kis pénzt csurrant-cseppent Victor Ponta immár számon tartani is nehéz, hányadik kabinetje, ha már közösségi kérdésekben tapodtat sem sikerül előrelépnünk? Ha a MOGYE-ügyet, a kisebbségi törvényt az oly virágzónak tartott együttműködés alatt sem sikerült kimozdítani a holtpontról, mi lesz a kampány múltával feledésbe merült autonómiastatútum sorsa? Emlékszik még valaki, hogy parlamenti beterjesztését ígérték? És mi lesz a Mikóval vagy a zászlótörvénnyel? Tekinthetjük a régi-új kormány baráti gesztusának a kézdivásárhelyi polgármesterre kirótt büntetést, a prefektus román lobogókat számláló és keveslő ténykedését, vagy a magyar himnusz elénekléséért kirótt, negyedszázada példátlan bírságot? S mindezekért hálának az RMDSZ feltételek nélküli támogatását? Lett volna, amiről tárgyalnia, amit elemeznie az SZKT-nak, ám érdemi vita már ritkán fordul elő ebben a testületben. Báb csupán, melyet vezetői sem vesznek komolyan. Egy félresiklott, hiteltelen politizálás látszateszköze.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

LGT-üzemmód
A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, az RMDSZ amolyan „LGT-üzemmódban” készül ellenzékbe vonulni: a „kint is vagyok, bent is vagyok” elv alapján megszavazza az új kormányt, és hajlandó lesz a kabinet bizonyos intézkedéseit támogatni.
Pedig épp egy Ponta-kormány az, amelyet egy magyar szervezetnek nem szabadna támogatni – nem azért, mert baloldali, hanem azért, mert nehéz lenne olyan román pártot találni, amely a PSD-nél többet ártott volna a magyar közösségnek.
A PSD az egyik legsovinisztább román párt, és egyben cinikus is – miközben a kormánytöbbség érdekében kormányzásra kérte fel az RMDSZ-t, nemhogy a koalíciós paktumban foglalt követelések megvalósulását nem segítette, de más magyar ügyeket is elszabotált, a MOGYE magyar főtanszékeitől az uniós polgári kezdeményezésekig, a prefektusok magyarellenes ámokfutásáról nem is szólva.
Amúgy mindegyik fősodratú román párt soviniszta. Csakis akkor tettek ígéretet engedményekre, amikor a kormányzáshoz kellett az RMDSZ – az engedmények megvalósulását azonban igyekeztek akadályozni. Érdemes tehát elgondolkodni: valóban a magyar közösség érdekeit szolgálja bármely román kormány támogatása?
A válasz ilyenkor az, hogy ha másért nem, a helyi önkormányzatok támogatása érdekében igen. Ez azonban nem helytálló érv: arra kell törekedni, hogy a fejlesztésre szánt összegek kiosztása automatizmussá váljék, ne az a balkáni szemlélet uralkodjon, hogy az osztogathat hűbérúr módjára a sajátjainak, aki éppen hatalmon van.
Közben pedig ki kell dolgozni azt a stratégiát, hogyan lehet a magyar jogsérelmeket és jogköveteléseket hitelesen és világosan megjeleníteni olyan körülmények között, hogy a magyar közösség beolvasztására törekvő román politikum azzal döngeti a mellét Nyugaton: megoldódott a kisebbségi probléma, hiszen egy kisebbségit választottak államfővé.
Érdemes lenne erre koncentrálni az LGT-üzemmód, illetve bármely olyan lépés helyett, amely alapján úgy tűnhet: a magyar közösség legitimálja azon bukaresti kormányokat, amelyek lesöprik az asztalról a magyar követeléseket, amelyek nyomán a magyar közösség tagjai valóban egyenlő jogú polgárokká válhatnak a többségiekkel.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Nem lehet semmisnek tekinteni a magyar tagozat problémáját
• Az összetartozás, az egységes fellépés fontossága
• Gáncsoskodás a magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás akkreditációjában
Míg az elmúlt évben bátor hangú beszédben idézték fel a magyar nyelvű erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés történetét, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hete keretében tartott 2014. decemberi ünnepi ülésen a magyar tagozat választott képviselői nem vettek részt a prezídiumban, és nem is szólaltak fel. Ezt a román vezetők szemrehányóan emelték ki, holott közismert tény, hogy a magyar oktatók azért vonultak ki az egyetem vezetőségéből, mert az elmúlt időszakban továbbra sem történtek lépések a törvényesség betartására és a kormányfő vezette miniszteri csapat aláírásával garantált egyezség életbe ültetésére, ami a magyar tagozat önállóságát és a jó kapcsolat helyreállítását biztosíthatná. A kialakult helyzetről dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanárt, a tisztségéből lemondott rektorhelyettest kérdeztük.
– A tavalyi ünnepségen román nyelven is bemutattam az egyetem magyar gyökereit, de ettől semmi sem változott meg. Az idén, a magyar oktatók tavaszi közgyűlésének a határozata értelmében továbbra is jelezni akarjuk, hogy intézményi szinten a magyar tagozat nem valósult meg. Továbbra is hiányoznak azok a struktúrák, döntéshozatali fórumok, ahol mi valós módon bele tudnánk szólni az egyetem vezetésébe, ezért bojkottáljuk a szenátusi üléseket, nem vettünk részt a tanévnyitón, s ennek az ünnepségnek a prezídiumában sem. A hiányunkkal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy baj van, és arra is, hogy egységesek vagyunk. Mindaddig, amíg nem találnak olyan választott tisztségviselőket, akikkel a helyünket törvényesen betöltsék, addig azt jelenti, hogy velünk számolni kell, addig nem lehet semmisnek tekinteni a magyar tagozat problémáját, és van esély, hogy számunkra is elfogadható megoldás szülessen.
– Az, ami az elmúlt héten a gyógyszerészeti karon történt, a magyar fél számára nem jelent elfogadható megoldást.
– Ez teszi még fontosabbá az összetartozást. A gyógyszerészeti karra újból ellátogatott az akkreditációs bizottság, s bár eredetileg a közös gyakorlatokkal zajló román és a magyar képzés akkreditációját egyforma iratcsomóval kérték, ezt Bukarestben különválasztották, és most a bizottság csak a magyar felet jött ellenőrizni. Abba a helyzetbe kerültünk, hogy két lehetőséget ajánlottak fel: az egyik az ideiglenes akkreditáció, ami azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy semmi sem változna, nyolc évet kellene várni a véglegesre. Érdekes módon a tökéletesen azonos helyzetben lévő román képzésnek végleges akkreditációt adnának. A szenátus nem engedi meg, hogy újraszervezzük az oktatást, és a magyar csoportok különváljanak, így nem értjük, hogy a 65 éve zajló magyar gyógyszerészképzés mitől lenne hirtelen új képzési forma, aminek csak ideiglenes akkreditáció jár. A másik változat egy olyan közös akkreditáció lenne, amelyben meg sem jelenik a törvény biztosította magyar oktatási program, s csak egy lábjegyzetben esne szó arról, hogy talán van magyar képzés is. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy e két lehetőség közül kellene választani, a gyógyszerészet teljes magyar oktatói kara pillanatok alatt összegyűlt, és válsággyűlést tartott arról, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni. Végül egy olyan választ fogalmaztak meg, amit mindenki aláírt, s amelyben leszögezik, hogy egyik megoldást sem tartják elfogadhatónak. Minden fenyegetőzés ellenére, hogy probléma esetén a lemondott dékánhelyettes asszony lesz a felelős, hogy a rektor egy személyben hoz döntést, hogy a szenátus egy számunkra negatív döntést szavaz meg, most ott tartunk, hogy az átirat visszakerült Bukarestbe. Nem gondolom, hogy a probléma meg van oldva, de pillanatnyilag egy nagy veszélyt sikerült elhárítani, s a kérésünk visszakerült olyan körökbe, ahol esetleg egy jobb döntés születhet. Ez csak azért történhetett így, mert példamutatóan egységes fellépése volt a gyógyszerész kari kollégáknak. Nem volt egy hajszálrepedés sem, amit ki lehetett volna használni ellenük. Bármilyen különutas magánkezdeményezés, ami az egységet megbontja, olyan szinten gyengíti az erőnket, hogy kritikus esetben számunkra negatív következményekkel járhat.
Amikor felróják, hogy ezen az ünnepségen nem vettünk részt, felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen miben is kellene nekünk részt vennünk? Az együtt ünneplés a kölcsönös tiszteletet feltételezi, hogy elismerjük mindkét félnek az érdemeit, amihez hozzátartozna az egyetem gyökereinek az elismerése s a folytonosság megőrzése is. Ez nem csorbítaná a jelenlegi román értékeket, de ameddig a múlt bevallása valakit feszélyez, ez arra utal, hogy itt valami probléma van. A kellemetlenséget nem mi okozzuk, orvosi kifejezéssel élve a hiányzásunk csak egy tünet, ami felhívja a figyelmet arra az alapproblémára, amit meg kell oldani.
– Utalások hangzottak el arra, hogy a középszerűség miatt maradt távol a magyar oktatói kar, holott ez a mai ülés kevés kivételtől eltekintve nem ezen a szinten mozgott. Sértőnek tartja-e a kijelentést?
– Homályosan fogalmazott a polgármester úr. Nem volt egyértelmű, hogy a középszerűség említésével a magyar tagozat oktatóira utalt, vagy általában a politikai középszerűségre, ő ugyanis pártszíneket képvisel, s meglehet, hogy a konkurens párt által gyakorlatba ültetett középszerűségre gondolt. Azzal a megjegyzéssel kapcsolatosan, miszerint a magasztos cél érdekében felül kell emelkedni a személyes problémákon, azt gondolom, hogy a magyar tagozat oktatói kara éppen a távolmaradásával emelkedett felül a személyes problémákon, jelezve, hogy közösségi problémáról van szó. Mindannyiunknak kényelmesebb lett volna hallgatni, mosolyogni, s úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Mi nagyon nehéz terhet viszünk azáltal, hogy ellenállunk egy olyan asszimilációs törekvésnek, amely hosszú távon nem szolgálná a magyar tagozat érdekeit. Rövid távon sokkal kényelmesebb lenne apró egyéni kedvezményekért lehajtani a fejünket, és visszasomfordálni a vezetőségbe. Szembe kell néznünk azzal is, hogy négy év olyan küzdelem után, ami alig hozott eredményeket a magyar tagozat megvalósítása szempontjából, ez komoly kísértést jelenthet egyesek számára.
Egy másik téves megközelítése a problémának, amikor – olyan kijelentésekkel, hogy iszapbirkózás helyett tudományos téren kell felvenni a harcot – azt próbálják sugallni, hogy süllyed a magyar tagozat, mert egyebet sem teszünk, csak hadakozunk, és közben elhanyagoljuk a szakmai feladatainkat. Ez félrevezető, mert egyrészt szakmai eredményeink nem rosszabbak, mint korábban, másrészről mindenki legjobb tudása szerint végzi a dolgát: tanít, gyógyít, kutat, cikket és könyvet ír. A vezetőségi tagok, ha nincsenek is hivatalosan funkcióban, szervezik a magyar tagozat szakmai életét, és ezenfelül küzdenek a törvény adta jogaink kivívásáért – nyilatkozta Szilágyi Tibor professzor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Több mint súlyos hiba
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hetének ünnepi ülése egy dokumentumfilmmel ért véget, az egyetem "megalapításának" 70. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepi év nyitányaként. A magyar hallgatóság megdöbbenésére, a képmontázsokból álló film szövegében elhangzott, hogy a MOGYE ezelőtt 70 évvel a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem keretében jött létre. Az egyetem vezetőségének eddigi magatartásából sejthető volt, hogy megpróbálják elhallgatni a valóságot, de azt el sem mertük volna képzelni, hogy azt ennyire meghamisítják. Tapasztalhattuk már, hogy a történelmi események értelmezésében "megoszlik" a magyar és román fél véleménye, de hogy a jelenkor eseményeit ilyen módon átkozmetikázza egy magát akadémiai közösségnek tekintő vezetőség, több mint súlyos hiba. Hiszen élnek még szemtanúk, s a témáról vaskos dokumentáció áll bárki rendelkezésére.
Visszatérve a dokumentumfilmben elhangzott szarvashibára, hadd mondjuk el újra meg újra, hogy az erdélyi modern magyar nyelvű orvosi oktatás 1881-ben indult Kolozsváron Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem néven külön orvosi fakultással. A gróf Mikó Imre által ajándékba adott területen épültek fel az oktatást és a gyógyítást szolgáló jellegzetes sárga téglás épületek, amelyek ma is őrzik eredeti rendeltetésüket. 1919-ben az impériumváltást követően a magyar egyetem Szegedre költözik, s Kolozsváron I. Ferdinánd néven alapítanak román tannyelvű egyetemet, ahol beindul az orvosi oktatás is. Az 1940-es bécsi döntést követően Szebenbe telepítik a román egyetemet, s a visszatérő tanárokkal újrakezdődik a magyar orvosi oktatás. Az 1944-1945 közötti átmeneti időszakban a Kolozsvárra visszatérő román egyetem elfoglal valamennyi elméleti és klinikai épületet. 1945 májusában a 407-es királyi dekrétum nyomán alakul újra a magyar tannyelvű Állami Egyetem, amely folyó év decemberében a Bolyai Tudományegyetem nevet kapja, első rektora dr. Csőgör Lajos. Mivel a magyar orvosi oktatás számára emelt épületeken a román fél nem kíván osztozni, felső szinten elérik, hogy a magyar orvosi kart költöztessék el Kolozsvárról. Kényszerből születik tehát a döntés, hogy Marosvásárhelyre, a dr. Bernády György idején épült Hadapródiskola épületeibe hurcolkodjanak át, s a három létező kórházba zsúfolják be azt a kevés felszerelést, amit magukkal hozhattak. Rendkívüli nehézségek közepette kezdődik újra Marosvásárhelyen a magyar orvosi, később a gyógyszerészeti és fogorvosi oktatás. Mire a hőskorszak véget ér, és normális kerékvágásba zökken az élet, 1962-ben az RKP utasítására elrendelik a román nyelvű oktatás bevezetését, sőt a gyakorlati órák, illetve egyes tantárgyak román nyelven történő tanítását is, ami a ’80-es évekre a magyar oktatás majdnem teljes elsorvadásához vezet.
A kolozsvári Victor Babes és a Bolyai Egyetemet a nacionalizmus és a szeparatizmus megszüntetésének jelszavával 1958–59-ben egyesítik Babes–Bolyai néven, a magyar tanári kar akarata ellenére. 1945-ben tehát még nyoma sincs. Ha a MOGYE-n a pontos dokumentációt mellőzve a tudományos dolgozatok is ilyen alapossággal készülnek, akkor nem csoda, ha plágiummal vádolják az egyetem vezetőit, még akkor is, ha egy hallgató doktorátusi dolgozatáról van szó. Ha az egyetem vezetősége nem törekedik a pontosságra, s az érvényben levő törvényekkel ellentétes politikájához akarja igazítani a múltat is, akkor nem kell csodálkoznunk, hogy valótlan állítások hangozhatnak el egy nemzetközi részvétellel tartott ünnepi ülésen.
Annyi konkrét eredményt mondhat magáénak az új vezetés, annyira felduzzasztotta a román és a külföldi hallgatók létszámát, hogy most már igazán lehetne bennük a törvény tisztelete mellett annyi jóérzés, hogy a magyar tagozatot élni hagyják. Mert az évfordulós dokumentumfilmen túl, mindaz, ami a napokban a gyógyszerészeti kar akkreditálása körül történt, annyira felháborító, hogy kétségessé tesz minden további együttműködésre való törekvést.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

"Ebből a portálból történelmet lehetne csinálni"
Októberben indult útjára a román-magyar párbeszédet segíteni hivatott corbiialbi.ro portál. A honlapot a Fehér Holló Médiaklubba tömörült magyar újságírók szerkesztik, de románok is csatlakoztak a projekthez. Az elmúlt hetek visszajelzéseiről, a jövőről Szabó Csaba újságírót, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetőjét, a vállalkozás koordinátorát kérdeztük.
Milyen céllal jött létre a corbiialbi.ro?
Azért hoztuk létre, hogy legyen egy olyan román nyelvű portál Romániában, amelyik elősegítheti a tömeges szintű magyar-román párbeszédet. Ezt szolgálja a portál tartalma, hozzáállása, enyhén oktatós-magyarázós hangneme. A román tömegek három-négy dolgot tudnak a magyarokról, és azokat is úgy tálalta nekik a mindenkori hatalom, hogy mindennel, ami kapcsolódhat a magyar szóhoz, azzal csínján kell bánni, mert a magyarok azok... nem kóserek. El nem lehet képzelni, milyen mélyről kell kezdeni ezt a párbeszédet, és milyen türelmet, pedagógiai érzéket követel ez a munka. Aki bepillant egy-egy hangosabb cikkünk kommentárvilágába, láthatja micsoda harc folyik azért, hogy például egy alapjában jó szándékú regáti mérnök megértse, hogy a Magyar Operából kijövő magyarok is „valódi” magyarok, nemcsak a zászlós székelyek. Az Argeş megyei kollégánk írását mintegy 80 ezren olvasták el, szenzációsnak tartották, annak ellenére, hogy mi magyarok jól tudjuk, hogy valójában a hivatalos nyolcadikos tananyagból idézett, legfeljebb a tálalás volt egy kicsit másabb. Van érdeklődés a magyar ügyek iránt, persze hogy mekkora, azt nem tudhatjuk még.
Hogyan lehet, hogy 25 évet kellett várni ilyen kezdeményezésre? Meg kellett érnie a pillanatnak?
A válaszom egyszerű. A román-magyar megbékélés – illetve ennek bármilyen formája vagy nüánsza – nagyon kevesek érdeke. Ha ez fontos lenne, akkor nem kellett volna annyit várni a román nyelvű Magyarságtörténetre sem. Fogalmazhatnék úgy is: sokan élnek meg a román-magyar ellentétek holdudvarából. Engem azért támogatnak, mert „a románok bántanak”, téged azért támogatnak, mert a „Székelyföldön a magyarok bántanak”. Kialakult egy status quo: nagy dumák mindenhol, munka semmi. Aztán szabadidőben összekacsintunk. Nem valami népszerű manapság a párbeszéd oldalára állni, és a román-magyar közeledést szolgálni. Unalmas dolog ez sokak számára, hiszen ez nem produkál verekedést, látványos zászlóerdőt, nemzeti dörgedelmeket. Amikor még az írott sajtóban dolgoztam, volt egy kedvenc mondásom: hivatásos magyarok, hivatásos románok. Abból élnek meg, hogy magyarok, vagy románok. Jó szakma ez manapság... És hát arra is gondolni kell, mi lenne akkor, ha megoldódna egyszerre ez a dolog? Ha arra ébrednénk, van MOGYE, van autonómia, feliratok, meg minden. Megmondom, mi lenne: ülnénk a nagy nihil közepén, mert kiderülne, semmiféle reális terve nincs sem a magyar sem a román félnek arról, hogyan lehetne munkahelyeket teremteni, hogyan lehetne az exodust megállítani. Mert, ugye, munkahelyet teremteni és jövőt építeni nagy dumákkal meg zászlóerdővel nem lehet.
Melyek az első hetek tapasztalatai, az olvasók visszajelzései, a közös munka alapján?
Újdonság az olvasóknak és a szerkesztőknek egyaránt. Már látszik, melyik rovatnak van sikere illetve értelme, melyiknek nincs. Két-három regáti munkatársunk is lett. Először hosszabb kommenteket írtak, aztán befogtuk őket munkatársnak. Jászvásár, Ploieşti, Argeş, Bukarest, Krajova... Egyértelműen érezzük, hogy jó döntés volt a portál. Vannak olyan regáti olvasóink, akik már reggel lesik, mi a mai csemege. Bevallották: bármit posztolunk, örvendenek, mert nem találnak olyan román portált, ahol ennyi mindenről lehetne hallani, vitatkozni, bámészkodni. Különösen értékelik, hogy a kommentárokat moderáljuk, és majdnem mindenkinek válaszolunk.
Prioritás, hogy egy hírportálhoz hasonlóan mindig aktuálisak legyenek, vagy inkább a „nagy kérdések”, témák fontosak?
Közismert a felfogásom, miszerint a romániai magyar médiában dolgozók zöme valójában a magyarság píárosaként éli meg szakmáját. Elkönyveljük mi volt itt, ott, utána sírunk egyet, miben bántottak meg a „románok” – ez az „újság”. Leleplezni valakit, felfedezni valamit, ellene mondani a trendnek – nagyon ritka. Én a kapcsolatteremtő média harcosa voltam mindig. Éppen ezért nem is gondolok arra, hogy konkurencia lehetnék, vagy mások lennének konkurenseim. A hozzánk legközelebb álló, hozzánk hasonló munkát végző csoportosulást például egyenesen felkértük, válasszanak maguknak helyet a portálon, fussunk együtt. Természetesen a témacentrikus újságírás érdekel bennünket, hiszen az férfimunka és hasznos. Az, hogy én román vagy magyar nyelven tudom meg azt, hogy lemondott Ponta a doktori címéről – teljesen mindegy. A lényeg az, hogy azonnal tudjam meg. Magyarul, románul, angolul. De körüljárni egy témát, felfedni mozgatórugókat, tendenciákat, jelenségeket – hát nálam itt kezdődik az újságírás.
Vannak-e negatív visszajelzések?
A román olvasók közül csak az lép be hozzánk, akit valamiféleképpen érdekelnek a „magyarok”. Egyharmaduk vitázni érkezik, egyharmaduk egyetérteni, egyharmada kötekedni. Ez utóbbiak azok, akik semmihez nem tudnak hozzászólni, semmit nem értenek, csak ismételgetik azt, amit annyiszor hallunk: bozgorok, menjetek ki a mi országunkból... Ennek ellenére nem szoktunk rögtön letiltani senkit, sőt, még az obszcén megjegyzéseket is megpróbáljuk a javunkra fordítani. A napokban az üzente egy román fiatalember, hogy kapjuk be. Erre én szójátékra váltva, visszaüzentem, aminek az lett a vége, hogy a magyar nők szépek, és savanyú a szőlő...
Áll-e szándékukban „kihozni” az internetről a projektet, találkozók, különböző események formájában?
Ebből  a portálból történelmet lehetne csinálni. Ezért nem is válaszolnak leveleinkre bizonyos alapítványok, ezért bujkálnak előlünk azok, akik reklámot ígértek. Ki van zárva, hogy támogassanak bennünket. Ismétlem: keveseknek érdeke, hogy mederbe, majd helyére kerüljön a román-magyar súrlódáskorszak.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Tiltakozás óriászászlóval
Hatalmas, több mint ötezer fős tömeg hallgatta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla áldását, illetve énekelte a magyar himnuszt fúvószenekar kísérete mellett pénteken este, a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt. A tiltakozó akció folytatódik.
Az eseményen ezúttal egy magyar és egy székely zászlóval vonultak fel a helyi civil szervezetek fiataljai – karöltve a hozzájuk csatlakozókkal –, akik két pontból indultak a belvárosba: a szemerjai református templomtól, illetve az Állomás lakótelepről. A prefektúra előtt felolvasták a magyarok követeléseit tíz pontban megfogalmazó petíciót is magyar, román és angol nyelven. A pontokban kitérnek a magyar-román párbeszéd szorgalmazására, az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának megteremtésére, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozására, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítására, valamint olyan törvények kidolgozására, amelyek a magyar és székely szimbólumok megőrzését segítik elő.
„Azért vagyok itt, mert amikor a székely ember Advent időszakában nem otthon vagy a templomban készül az ünnepre, hanem az utcára kényszerül kivonulni, akkor nagy baj van” – mondta Kató Béla, hozzátéve, az erdélyi magyarság „torkig van az elbizakodottak és a gőgösek gyalázatával”. Kató Béla kijelentette, az erdélyi magyarság problémája az, hogy nem egy tömbben éltek a hasonló elveket követő emberek, hanem szétszórva, így pedig sok rágalom, valamint gúnyolódás érte őket. Mint fogalmazott, a megoldás olyankor, amikor túlcsordul a pohár az, hogy vagy feladják, vagy rámegy az egész élete az egyénnek, ugyanakkor a helyesen élő ember nem az embertársai, hanem az Isten előtt panaszkodik. A püspök felszólalását követően a tömeg egymás kezét fogva mondta Isten igéjét, a Miatyánkat.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője kifejtette, vannak politikai kérdések, valamint van nemzetpolitikai ügy, utóbbi esetben pedig elengedhetetlen az összefogás. Szavait követően felhívta Biró Zsoltot, az Magyar Polgári Párt országos vezetőjét, valamint Váncsa Albertet, az Erdélyi Magyar Néppárt tagját a pódiumra. „A magyar közösségnek fáj, hogy a szülőföldjükön másodrendű polgárokként kezelik, továbbá úgy tekintenek rá, mint akinek énekes hangját ötezer lejes bírsággal el lehetne némítani” – hangoztatta Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat vezetője kijelentette, a hatalmon levő többség felelőssége, hogy a kisebbség jól érezze magát az ország állampolgáraként, ezért kérik a román kormányt: tegyen előrelépéseket a többség és kisebbség viszonyának normalizálásában.
Bálint József, az eseményt kezdeményező MPP háromszéki vezetője felszólalásában rámutatott, az elmúlt héten megtapasztalhatta mindenki, milyen érzés összefogni. A tiltakozássorozat folytatódik, felszólalások és szavalat mellett szombaton az Erzsébet parkban található székely zászló szomszédságában éneklik a magyar himnuszt, majd hétfőtől ismét a Kovászna megyei kormányhivatal előtt találkozik az ügyet támogatók csoportja.
Bencze Melinda
Erdély.ma

Lojalitást és szolidaritást kértek
Több százan gyűltek össze a csíkszeredai Szabadság téren vasárnap délután, hogy a forradalom hőseire emlékezzenek. A rendezvényen ugyanakkor tízpontos petíciót olvastak fel a kormányhoz címezve, amelyben a székelyföldi és az erdélyi magyarok megmaradásához szükséges alapvető jogokat követeltek.
„Huszonöt évvel ezelőtt öröm járta át mindannyiunk lelkét, jobb jövőről, emberi jogokról, európaiságról álmodtunk, ezért utcára vonult, aki tehette. A decemberi események után, és az után, hogy Müller László alhadnagy 18 évesen életét áldozta a szabadságért, 2014-ben mi a szimbólumainkért és a himnuszokért kell küzdjünk. Mi most nemcsak megemlékezünk, hanem a jogainkat akarjuk. Szelíden, de érthetően. Ne akarják a szimbólumunkat, a himnuszunkat megsemmisíteni” – kérte felszólalásában Darvas Kozma József római katolikus esperes. A téren összegyűltek ezt követően meghallgatták a román himnuszt. „Meghallgatjuk a román himnuszt, mert mi lojálisak vagyunk az országhoz. Azt várjuk el a vasárnap esküt tett Klaus Johannis államelnöktől, hogy ő is legyen lojális a kisebbségekhez” – hangsúlyozta a címzetes esperes.
„1989 kemény időszak volt. Az országot teljhatalmába beleőrült diktátor vezette, beleőrült a magyarok gyűlöletébe” – kezdte beszédét Borboly Csaba, a Csíki Területi RMDSZ elnöke, majd felsorolta mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a magyar közösség beolvasztása, felszámolása érdekében tett. „1989 decemberében a lakosság szolidaritást vállalt és nemzetiségtől függetlenül utcára vonult. Szolidaritás nélkül nincsen jól működő társadalom, ezért a ’89-es forradalom szellemét tovább kell éltetni. Felkérjük a román civil társadalom egészét, hogy jogaink érvényesítésében legyenek velünk szolidárisak” – mondta Borboly.
A kormányhoz címzett, tíz pontba foglalt petíciót Füleki Zoltán, a csíkszeredai városi RMDSZ elnöke olvasta fel.
„Székelyföld lakóinak nevében a következőket kérjük Románia kormányától: 1. Ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között azzal, hogy elemi jogokat vitatnak el a magyar közösség tagjaitól!; 2. Olyan törvényeket fogadjanak el, melyek lehetővé teszik a székelyföldi magyar közösség szimbólumainak használatát, identitásának, nyelvének és kultúrájának a megőrzését!; 3. Hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével!; 4. Tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak és adják vissza mindazt, amit államosítottak!; 5. Tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról annak érdekében, hogy megnyugtatóan lehessen rendezni a székelyföldi magyarság sorsát!; 6. Adjanak kulturális autonómiát az Erdélyben élő magyaroknak!; 7. Hozzák létre a magyar kart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen!; 8. Tegyék lehetővé, hogy a román nyelv mellett a magyar nyelv is legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön!; 9. Vessenek véget a székelyföldi gazdasági bojkottnak!; 10. Romániának a kisebbségek, így a székelység is ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet. Mi is itt akarunk élni, mi is otthonunknak akarjuk érezni Romániát. Tegyenek róla, hogy ne megtűrt idegenekként gondoljanak ránk, hanem teljes jogú polgárokként lehessünk ennek az országnak az állampolgárai" – áll a petícióban.
A megemlékezésen jelen volt Müller Lászlónak, a forradalomban elhunyt alhadnagynak az édesanyja is. A rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult a csíkszéki települések kórusai vezetésével és a csíkszentsimoni ifjúsági fúvószenekar kíséretével.
Barabás Hajnal |
Székelyhon.ro

A magyar-magyar verseny várható alakulásáról
Akik valamennyire is figyelemmel kísérték az erdélyi magyar politikai élet elmúlt huszonöt esztendejének történéseit, és nem tartoznak/tartoztak sem a „szövetség” belső vezető köreihez, sem a körülötte kialakult klientúrához, azaz egzisztenciálisan nem kötődnek a szervezethez, azok előtt világos, hogy az RMDSZ nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Az árulásnak ára van
Erre leghamarabb azok jöttek rá, akik a 90-es években kidolgozott önkormányzati modell legelkötelezettebb hívei voltak, s akik, miután rádöbbentek arra, hogy az RMDSZ belülről megreformálhatatlan, az örökös kudarcra ítélt belső ellenzéki szerepet feladva új pártokban és szervezetekben keresték az erdélyi magyar politika megújításának lehetőségét. Minderre igencsak szükség mutatkozik, hisz amióta az RMDSZ vezetői pártként – a román versenypártok egyikeként – működtetik a szervezetet, azóta inkább Bukarest akaratának érvényesítőiként lépnek fel helyi szinten, mintsem az erdélyi magyar jogkövetelések képviselőiként a román hatalommal szemben. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy az RMDSZ sem az autonómia, sem az oktatás – lásd az önálló, állami, magyar tannyelvű tudományegyetem, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata stb. –, sem a gazdaság terén nem tud egyetlen számottevő eredményt felmutatni. Köztudott: kormányból – erre törekszik az RMDSZ 1996 óta folyamatosan, méghozzá mindenáron –, bizony nem lehet a kormányzati döntések bírálóiként fellépni. S a kormányzásnak feltételezhetően megvolt eddig is, s meglesz ezután is az ára.
Kövér: az RMDSZ „bolsevik gyökerekből táplálkozik”
Hasonló volt az RMDSZ megítélése a Fideszen belül is. Kövér László, a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa alig két és fél évvel ezelőtt így vélekedett: „Az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. (…) Más kérdés, hogy mint a Baltikumtól a Balkánig terjedő posztszovjet térség leghosszabb időt kormányon töltött pártjának, azaz az RMDSZ-nek a román politikai elithez sikeresen integrálódott „főtisztjei” felelősek az erdélyi magyarság drámai fogyásáért, gazdasági és társadalmi elsúlytalanodásáért és politikai jogainak folyamatos kétségbe vonásáért, megnyirbálásáért, az autonómia célkitűzésének elsikkasztásáért. (…) Az elszakított nemzetrészek politikusainak egy része az otthoni pozíciószerzés, a csip-csup alkuk és előnyök oltárán feláldozta a nemzet stratégiai céljait és egységét.” Mindezt a Magyar Hirlapban 2012. július 9-én megjelent interjúban mondta az Országgyűlés elnöke. Nem hiszem, hogy akkorát változott volna az RMDSZ az utóbbi két és fél esztendőben, hogy a Kövér által mondottak ma már ne lennének érvényesek.
Kurucok és labancok, autonomisták és kollaboránsok
Már-már közhelynek számít, hogy az erdélyi magyar politikában tagadhatatlanul meglévő törésvonal a kurucok és a labancok, a radikálisok és a mérsékeltek, az autonomisták és a kollaboránsok, az elvi politikát követők és a román hatalomba beépülők között húzódik.
Amiként az sem lehet kétséges, melyik oldalhoz tartozik az RMDSZ. Van-e alternatívája a román politikai elithez sikeresen integrálódott RMDSZ-nek? Van is, meg nincs is. Mert párt az még lenne, mindjárt kettő is, csakhogy azok ereje, társadalmi beágyazottsága, támogatottsága egyelőre nem kielégítő, ahhoz semmiképpen sem elegendő, hogy valódi alternatívaként tekintsünk rájuk.
Van-e élet az RMDSZ-en kívül?
Az RMDSZ-en kívül is van élet – hangoztatták annak idején azok, akik állításuk igazolásaként megalapították előbb a Magyar Polgári Pártot, majd az Erdélyi Magyar Néppártot. Arra azonban maguk sem számítottak, hogy ennyire tekervényesnek bizonyulhat az út, ami korábban egyenesnek tűnt. Miután – elsősorban a Tőkés László és Szász Jenő közötti személyes ellentétek miatt – az erdélyi magyar nemzeti oldal két részre, két pártra szakadt, szinte előrevetíthető volt a választásokon való gyenge szereplésük. A két említett párt 2012-ben összesen nem gyűjtött annyi szavazatot, mint amennyit a 2008-as helyhatósági választásokon az MPP egyedül.
Az azóta eltelt évek alatt tovább tartott a jobboldali erők egymásnak feszülése. Az MPP önfeladó módon az RMDSZ-hez simult, annak amolyan segédcsapataként működött, míg az EMNP ugyan három választáson is indult, de egyiken sem sikerült olyan eredményt elérnie, aminek alapján megkerülhetetlen erővé válhatott volna.
A kiegyezésnek nincs alternatívája
Az utóbbi hónapokban azonban mintha megmozdult volna valami: előbb az EMNP azóta lemondott elnöke ismerte be, hogy talán kellően át nem gondolt, elhamarkodott lépés volt a pártalapítás, majd, igaz, csak középvezetői révén, az MPP is mintha hajlandónak mutatkozna a sorok rendezésére, amelyre a jelenlegi helyzetben a pártfúzió tűnik a legalkalmasabbnak.
Mindenesetre ideje lenne új fejezetet nyitni az erdélyi jobboldali politizálásban. Az utóbbi hónapok politikai fejleményei azt bizonyítják, hogy az RMDSZ képtelen – tán szándékában sincs – az erdélyi magyar nemzeti közösséget szolgálni, legfőbb céljaiért kiállni. Ezért szükség van egy hatékony, a nemzeti, polgári értékrendet követő, aszerint működő erdélyi magyar jobboldali pártra.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma

Ellenzéki élettér kialakítása
A 2014-es év magyarellenes intézkedéseiről, az előrehozott parlamenti választások esélyéről, az RMDSZ 2015-ös prioritásairól, valamint Európa Ifjúsági Fővárosáról, Kolozsvárról beszélgetett Borbély László politikai alelnök az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című műsorában.
„Sajnos Románia beállt azon államok sorába 2014-ben, amelyek megtámadták az RMDSZ állampolgári kezdeményezését, 25 év demokrácia után is bűnvádi vizsgálat indítható politikai nyilatkozatok miatt, a MOGYE-ügy még midig tisztázatlan, és a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosíthatják. Mindez azt bizonyítja, hogy bár Romániában 2008 óta nincsenek a parlamentben szélsőséges pártok, még léteznek kisebbségellenes nyilatkozatok, intézkedések, és az 1990 óta már megszerzett jogainkból, bizonyos konjunktúrákban, egyesek megpróbálnak visszavenni. Ez nem más, mint politikai játszma, amelynek kimenetele sajnos még mindig sokszor azon múlik, hogy az RMDSZ épp kormányon van, vagy ellenzékben. Ezt a választóinkban is tudatosítanunk kell, hiszen ha nem vagyunk jelen Bukarestben, és nincsenek politikai partnereink, nem lesz beleszólásunk a minket érintő kérdésekben” – nyilatkozta Borbély László. Hozzátette, pozitívumként értékelhető, hogy két vitatott megye, Kovászna és Maros megye prefektusát lecserélték, és az is, hogy a zászlótörvény átment a szenátuson, már csak a képviselőháznak kell megszavaznia, ami komoly lépés.
„Az ellenzék a tavaszi parlamenti időszakban megpróbálja megbuktatni az aktuális kormányt. Véleményem szerint nem lesznek előrehozott választások, Romániában 25 év alatt nem volt rá példa, egy ilyen szándék legalább 100 napos politikai instabilitással járna. Az RMDSZ jelenleg arra vár, hogy letisztuljon, milyen kormányprogramjuk lesz az ellenzéki pártoknak. Azt gondolom, a következő hetek derítik ki, hogy hogyan tudja az RMDSZ az ellenzék életterét kialakítani, miként tud olyan kommunikációs stratégiát felépíteni mind a magyarság, mind pedig a román többség irányába, hogy a számunkra fontos kérdésekben ne alakuljon ki visszautasító magatartás” – hangsúlyozta Borbély. Elmondta: az RMDSZ a következő periódusban szemináriumokat, pódiumbeszélgetéseket, közvitákat kíván szervezni olyan fontos témakörökben, mint az autonómia-statútum, regionális nyelvek vagy állampolgári kezdeményezés, egy olyan kommunikációt próbálva kiépíteni, amely a többségi társadalmat is meggyőzné arról, kezdeményezéseink nem ellenük irányulnak, hanem velük együtt szeretnénk azokat megvalósítani. „Romániának van egy erdélyi elnöke, aki egy kisebbségi közösség tagja, ez jó kiinduló pont lehet az elnökkel való kommunikációban” – tette hozzá Borbély László.
Az RMDSZ fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából szervezett eseményre is kitérve, a Szövetség politikai alelnöke elmondta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkoriban egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára. „A mai politikusoknak viszont másként kell szembesülniük ezen kihívásokkal, hiszen míg 1989-ben nem volt mit veszítenünk, ma annál több van. Iskoláink vannak, anyanyelvi oktatásunk van. Annak, aki most lép be a politikába van mit féltenie, és amit tovább gondolnia, tovább vinnie. Ami a MOGYE esetében történik, azt jelzi, hogy egyesek ugyanazzal a retorikával próbálkoznak napjainkban is, mint akkor. Munkánkat ezért kell folytatnunk, követeléseinkből nem szabad engednünk. 2015-nek egy eredményesebb, hatékonyabb évnek kell lennie, hiszen tavaly rengeteg politikai cirkusznak és széthúzásnak lehettünk tanúi, amelyek az állampolgárokban nem azt a hitet erősítették meg, hogy egy stabil jogállamban élnek.”
Európa Ifjúsági Fővárosára is kitérve, amely szilveszter éjszakai nyitányában egynyelvűsítette műsorát, Borbély László elmondta: Kolozsvár polgármesteri hivatala ígéretet tett arra, hogy jóvá teszi a mulasztást, az év során pedig több magyar nyelvű programot is műsorra tűznek. „Ez azért is fontos, mivel a projektet egy magyar csoport, a PONT indította el. A napokban megjelenik az első összefoglaló a programokról, remélem, hogy magyarok és románok egyaránt jól fognak szórakozni egész évben. Kulturális sokszínűségünkből eredő gazdagságunkat minden nap fel kell mutatnunk, és ez a projekt, még ha kicsit bal lábbal is indult, jó lehetőség lesz erre” – fogalmazott Borbély.
Nyugati Jelen (Arad)

Dr. Bíró András (Orvosainkra emlékezünk)
1928–2004 Erdővidék sok neves embert adott a tudományos és művészeti életnek, akik különböző nagy kulturális centrumokban fejtették ki tevékenységüket, de olyant, mint dr. Bíró András, nemigen találunk köztük. A kis mezővárosban, Baróton vált neves orvossá, miközben az orvostudományok doktora címet is megszerezte a környékbeli emberek elismerése mellett.
Nem erdővidéki származású, még csak székelyföldi sem. Ősei a Partiumban éltek. Apai nagyapja a Szatmárnémetihez közeli Ákos községben földművelésből tartotta fenn hat fiút és egy lányt számláló népes családját. S ahogy lenni szokott, a sok fiú közül egyesek nem a földművelést választották, hogy a családi vagyon ne aprózódjék el. Így lett András apjából iparos, aki több helyen dolgozott, többek között a kolozsvári Dermata gyárban is, majd feleségével, Kapusi Teréziával véglegesen Zilahon telepedett le.
Ez a választás a gyermek András szempontjából szerencsés volt, hiszen a nagy múltú zilahi Wesselényi Református Kollégiumban tanulhatott az elemi iskolától kezdve. Az ízes zilahi nyelv és a gondos egyházi légkör határozta meg az Ady Endre iskolájában eltöltött éveket, ahol kiváló tanítók, tanárok formálták a zsenge gyermekek és ifjak lelkivilágát, tudását. A bécsi döntés után a meglévők mellé még Magyarországról is érkezett néhány tanár feltölteni a hiányzó helyeket. Az iskolai élet rendjébe beletartozott, hogy áhítattal kezdték és végezték heti munkájukat, ami nagymértékben hozzájárult az életrend és munkafegyelem, az embertársakkal szembeni tiszteletadás, a közösségi szellem kialakításához.
* * * 1928. augusztus 11-én született nagyapja falujában, Ákoson. Már középiskolás korában elhatározta, hogy az orvosi pályát választja életcélul, sőt, azon belül is a sebészet vonzotta. Így érettségi után a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe felvételizett eredményesen, itt végezte tanulmányait magyar nyelven 1953-ban. A vakációk alatt szabad idejét a zilahi megyei kórházban töltötte tapasztalatszerzés céljából. Harmadéves korától igyekezett jelen lenni az úgynevezett extern orvosi munkában. Sokat tanult a nagy hírű Mátyás Mátyás professzortól. A korszak rendje szerint minden végzős orvosnak három, jobb esetben két évig körzeti orvosként kellett dolgoznia. A köpeci szénbányához került üzemorvosnak. Kihasználva „a párt és a kormány” bányászokat pártoló intézkedéseit, jól működő üzemi rendelőt szerelt fel tízágyas fektetővel, röntgennel, laboratóriummal. A bányában föld alatti elsősegély-nyújtási pontot létesített, ahol jól felkészített egészségügyi személyzet tartott állandó szolgálatot három váltásban. Miután letelt a kötelező körorvosi szolgálat, jelentkezett a baróti kórház sebészetén meghirdetett állásra, amit el is nyert, és 1956. június 1-jétől alorvosként dolgozott Lőrincz Béla sebész szakorvos mellett. 1959 őszén szakvizsgázott, és szakképzett sebészorvosként végezte tovább munkáját Baróton. 1972-ben Bukarestben a főorvosi vizsgát is sikeresen letette. Közben több alkalommal továbbképző tanfolyamokon vett részt, ahol állandóan bővítette ismereteit.
1973. július 1-jéig a baróti kórházban dolgozott egyfolytában, ekkor szolgálati érdekből áthelyezték a sepsiszentgyörgyi megyei kórházhoz dr. Darkó Zsigmond egykori egyetemi tanársegéd, osztályvezető főorvos mellé. A sokoldalúan felkészült, ambiciózus fiatal sebész is hozott valami újat: bevezette az égett sebek szakszerű és összetett eljárású kezelését. Elvállalva az Orvostudományi Társaság elnöki tisztségét is, részt vett a kórház tudományos munkájában, megpezsdítve azt. A megyei kórház sokkal nagyobb lehetőséget nyújtott számára, hiszen messzemenően nagyobb jogköre volt bizonyos műtétek elvégzésére, mint a baróti kisvárosi kórházban. Ennek ellenére nem adta fel baróti otthonát, ingázó orvosként dolgozott. 1982-ben sikeresen megvédte doktori disszertációját Marosvásárhelyen a dr. Maros Tibor érdemes professzor vezette tudományos bizottság előtt, megszerezve az orvostudományok doktora címet is. 1985. október 1-jével az egészségügyi minisztérium a sepsiszentgyörgyi megyei kórház sebészeti osztályának vezető főorvosává nevezte ki, egyben Kovászna megye gondjaiért is felelt. Ezt a tisztséget 1990. február 28-áig töltötte be. Ekkor saját kérésére hazahelyezték a baróti kórházhoz osztályvezető főorvosnak abban a reményben, hogy ott szakember hiányában a nyugdíjaztatása után is tud majd dolgozni. És úgy is történt, a nyugdíjkorhatár elérése után – miniszteri jóváhagyással – tovább dolgozhatott.
1995-ben egy minisztertanácsi törvénymódosítással mindazok, akik rendelkeztek az orvostudomány doktora címmel, 70 éves korukig dolgozhattak, így ő is. Hetvenedik születésnapján mint a Kovászna Megyei Orvos Kollégium doyenjét köszönthettük. 2000 áprilisában betegség miatt kénytelen volt abbahagyni tevékenységét és nyugdíjba vonulni. 2003. június 14-én a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem – 32 volt évfolyamtársával együtt – mint ötven éve végzettet aranydiplomával tüntette ki. Gyógyíthatatlan, de türelemmel viselt betegség után tíz esztendeje, 2004. január 4-én hunyt el.
*** Szilágysági ember lévén is ragaszkodott Erdővidékhez, Baróthoz, a székelyekhez. Megszerette őket. Felfogása szerint kis helyen is lehet nagy eredményeket elérni, aminek kulcsa az állandó tanulás. Szakmai pályafutása – beleértve az orvostudományok doktora cím megszerzését is – szép példája annak, hogy mennyire hamis az a sokat hangoztatott állítás, miszerint „anyanyelven való tanulással hátrányos helyzetbe kerül egy nemzeti kisebbségű tanuló”. Bíró doktor végig magyar nyelven végezte tanulmányait, és mégis sikerült feljutnia a csúcsra. Igaz, egész életében Barnard szívsebész mondását tartotta irányadónak: „Minden tőled függ. Ha azt hiszed, hogy veszteni fogsz, már vesztettél is. Előbb vagy utóbb az nyer, aki hisz abban, hogy nyerni fog.” Szabó Rozália egészségügyi asszisztenssel kötött házasságából két gyermeke született: András és Péter. Márk, Ágnes és Réka unokái viszik tovább nevét.
A baróti református temetőben nyugszik.
DR. NAGY LAJOS
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lám, mire vittük
Temetni, azt megtanultunk. Egy-egy halottunk mögé odasereglenek a néhainak még az ellenségei is, hogy a sírgödör mellett körülnézve újból és újból megállapíthassa, mire is megyünk nélküle ennyin, és mire is mentünk vele, a néhaival együtt. Van néhány nemzetközi keresztény ünnepecskénk, aztán tömegével világnapja a bokasüllyedéseseknek, világnapja a fúvószenekaroknak, az éhezőknek.
Soványka nemzeti ünnepeink is villannak évente. Ellenségeink nagy hajcihővel dübörögnek föl köröttünk a magukéval, hogy menekülni sem lehet előlük. Ez van, Erdélyország, ez a hazám. És nem akarok ünneprontó lenni, akkor sem, ha ebben a januárban is elhangzik, hogy magyarok, takarodjatok ki Romániából. Ahogy minden december elsején is igen. Én most ebben a helyzetben emlékezni akarok a román vajdaságok egyesülésének (1859) évfordulójára, a századikra, 1959-re.
Azt az élményt Kolozsváron szereztem másodéves egyetemista koromban. Feszült légkörben folytak már az előkészületek is. Jött fentről a parancs a Bolyai Tudományegyetemre – akkor még volt –, hogyan kell viselkedni; és hogy a híres tánccsoportunk igenis román viseletben jelenjék meg a főtéren rendezendő ünnepségen. „Én nem!” Én sem! – ebben maradtunk. Pedig tudtuk, hogy kockáztatjuk a kizáratásunkat az egyetemről esetleg.
Délelőttre rendre beérkeztek a buszok, rakva a vidéki románsággal, több százzal. Csujogattak, ittak erősen, s nagyromániáztak a főtéren. A mi csoportunkat a román diákság közé terelték a belügyisek. Szorítóba. Aztán egy másik román, aki segédtanárnak nevezte magát, vicsorogva kérdezte, miért nem román viseletben vagyunk? Mert mi a bihari táncunk ruháiban bizony! De már szólt az akkori román himnusz, szónoklatok, és adott jelre balkáni hórára utasították a diákságot, mindenkit, a Szent Mihály-templom és Mátyás király szoborcsoportja körül, körben lötyögni, hatalmas körben.
Délben már a szobor talapzatán is ittak üvegből, és ordítottak dalban, prózában, nagy indulatban. Végül hazatértünk a bentlakásba, valami ebédre, némán. Délután Laczkovits barátommal még visszamentünk, lássuk, honnan ez az ijesztő üvöltés szakadatlan. Az ünneplők már Mátyás lován csüngtek, az üvegeket a lován törték miszlikbe.
Hát ez az ünnep, komám, nem az, hogy a mi ünnepünkön a kölcsönös szeretetről papolunk ma is! 1959-ben már börtönökben senyvedtek tanáraink, kollégáink, Dávid Gyula, Páskándi Géza, Kelemen Kálmán, Péterffy Irén, Páll Lajos – rengetegen, az ’56-os forradalom áldozatai Romániában! Napszentülte tájban milicisták lepték el a várost, óra alatt kiürítették a teret. Számtalan magyar diákot vittek be, kopaszra nyírták, éjféltájban elengedték őket. Szegény Schneider Antal évfolyamtársunkat is, aki maga volt a szelídség, ártatlanság.
Innen, ma úgy látok bele az időbe, mintha az a dühösre szervezett ünnep előjátéka lett volna az ún. marosvásárhelyi eseményeknek, 1990-nek. De akkor még megvolt a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Vásárhelyen, mi a Bolyai Tudományegyetem diákjai voltunk. Nemsokára kivégezték, beleegyesítették a Babeșbe, bentlakásainkból kiköltöztettek, be a románokkal közösbe. Tilos volt csak magyaroknak lakni egy szobában. Lélektan- és magyarszakosként már román nyelven is kénytelenek voltunk hallgatni és vizsgázni doamna Roska professzornál.
Az „egyesülést” követően elindult az öngyilkossági sorozat professzoraink körében! Szabédi, Csendes Zoltán, Molnár, a közgazdász, aztán az egyik Tóth Sándor. Az az évforduló mintha jogot adott volna a nagytakarításra. Előjátéka volt, szemléltetője a diktatúra következő évfordulóinak, el mindmáig, mikor emlékezgetünk 25 év távlatából – mire is? Hogy egy fiatal magyar református lelkész Temesváron elindította az omlást Európa egyik beteg, elmaradott országában. Érdekes, egyetlen román pap nem vállalta 1989 előtt s után sem a fölszólalást az ország dolgaiban!
Huszonöt év mire ment el? És 56 év mire? Új román himnuszokra és kormányokra. Mátyás királyunkról folyik a lé, s igen a Szent Mihály-templom körül is. Összetört üvegek és összetört életek – intézményeink sehol. És Erdéllyel együtt mély gazdasági válságban ez a rongyos, jobb sorsra való ország, s annak népei, Dobrudzsától Szalontáig, Temesvárig, Szatmárig.
Csöndes, szép ünnepeket mindnyájunknak. És gyönyörű hétköznapokat!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A MOGYE-ről a Dunán
A MOGYE magyar oktatói szólalnak meg abban a filmben, amelyet a székelyudvarhelyi Székelyföld Stúdió készített, s amelyet csütörtök délután vetít a Duna Televízió.
Időhúzás zajlik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának létrehozása ügyében. Így látják azok a magyar nyelvű oktatók, akik négy éve részesei a román többségű szenátussal vívott állóháborúnak. Az RMDSZ javaslatára kidolgozott, 2011-től hatályos oktatási törvény előírása szerint a multikulturális egyetemeken létre kell hozni az önálló magyar oktatási struktúrákat. A törvényi kötelezettség, az oktatási miniszterek közbenjárása, a perek sora ellenére a román vezetés eltökélt: a MOGYE szenátusa, az egyetemi autonómiára hivatkozva, elutasítja az önálló magyar tagozat megteremtését.
Időközben az egyetem etnikai aránya felborult, a magyar oktatók utánpótlása egyre nagyobb problémát jelent, az anyanyelvű képzés nem teljes körű. Egyértelmű, hogy a MOGYE magyar oktatását súlyos kór sújtja, kérdés, hogy túléli-e a válságot. A Székelyföldi Stúdió kórképet állított fel az intézményről, és számba vette a lehetséges kezelési módokat is. A Kórkép című filmet a Duna Televízió csütörtökön 16 órától tűzte műsorára. A film az adást követően megtekinthető a www.dunastudio.ro honlapon
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Huszonöt éve könyv és gyertya
Az RMDSZ negyedszázaddal ezelőtt utcára hívta a magyarokat nemzeti identitásunk, nyelvünk, iskoláink megtartásáért és védelméért. Tisztelettel emlékezünk azokra, akik 1990. február 10- én könyvvel és gyertyával a kezükben vonultak Marosvásárhely utcáin, mert itt akartak jövőt teremteni, és ehhez esélyegyenlőséget, jogokat kértek.
Másfél hónappal a rendszerváltást követően vonult utcára a magyarság, mert nem sikerült önálló magyar iskolát alapítani, illetve megfelelő kereteket teremteni az orvosi egyetemen az anyanyelvű oktatásnak. A város magyarsága elszántan lépett fel a diktatúra éveiben elsorvasztott kulturális, nemzetiségi intézményeinek visszaállításáért.
Az 1990. február 10-i összefogás mérföldkőnek számít a romániai magyar érdekvédelmi munkában. Azóta számos kérdésben sikerült előrelépni. Sikerült megteremteni az anyanyelvhasználat törvényes kereteit; sikerült számos oktatási és kulturális intézményt létrehozni; sikerült visszaszolgáltatni a diktatúra által elkobzott javak jelentős részét. Marosvásárhelyen visszaállítottuk a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban a magyar nyelvű oktatást és létrehoztuk a Római Katolikus Teológiai Líceumot.
Ma sem számolhatunk azzal, hogy önműködően biztosítottak nemzetiségi jogaink, sőt megszerzett jogainkat akár meg is próbálhatják visszavonni. Ahogy 1990. február 10-én, úgy ma is erőt és határozottságot kell mutatnunk megszerzett jogaink védelméért és annak érdekében, hogy közösségi szimbólumainkat szabadon használhassuk, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen huszonöt éves kérésünknek megfelelően biztosítva legyenek az anyanyelvi oktatás valós feltételei.
Köszönetet kell mondanunk annak a közel százezer embernek, akik határozottsága, elkötelezettsége révén közösségünk nyomatékosította nemzeti kéréseit. De köszönetet kell mondani azoknak is, akik felvállalták a város története legnagyobb tömegmegmozdulásának megszervezését.
Tiszteletünk és köszönetünk jeléül a Maros megyei RMDSZ 2014-ben létrehozta a Könyv és Gyertya kitüntetést, melynek idei átadására március 15-én 18 órai kezdettel kerül sor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöksége
Népújság (Marosvásárhely)

Ősztől megszűnhet a marosvásárhelyi magyar gyógyszerészképzés - FRISSÍTETT
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora szerint ősztől megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés az oktatási intézményben – közölte szerdán internetes oldalán a Krónika című erdélyi magyar napilap.
A rektor a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) határozatát ismertette, mely szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdethet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre.
Leonard Azamfirei rektor úgy vélte, a felelősség azokat a magyar oktatókat terheli, akik nem állították össze az akkreditációs iratcsomagot. Szilágyi Tibor, a rektorhelyettesi tisztségéből lemondott magyar oktató viszont éppen a rektort tette felelőssé, aki szerinte diszkriminálni próbálja a magyar gyógyszerészképzést.
Leonard Azamfirei kicsinyességgel és rosszhiszeműséggel vádolta az egyetem magyar illetékeseit és úgy vélte, „politikai okok miatt nem voltak hajlandók összeállítani az akkreditációs dossziét”. Szerinte ezzel a lépéssel magyar kollégái a gyógyszerészpályára kívánkozó magyar középiskolásokat csapták pofon. Azamfirei adminisztratív szankciókat helyezett kilátásba az általa meg nem nevezett felelősök ellen. A Krónika információi szerint a MOGYE vezetősége Sipos Emese leköszönt dékánhelyettes ellen kezdeményezett belső vizsgálatot.
A rektor kijelentette, az egyetem vezetősége minden törvényes lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a fővárosi hatóság változtasson az álláspontján. „Mi, román vezetők próbáljuk meg kijárni azt, amit a törvényes határidőn belül a magyar illetékesek nem voltak képesek, vagy nem akartak” – hangoztatta az intézményvezető.
Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint szó sincs arról, hogy nem állították volna össze az akkreditációs dossziét. „Csakhogy Sipos Emese, aki korábban lemondott a dékánhelyettesi tisztségéről, teljesen érthető módon nem volt hajlandó aláírni egy, a magyar diákokat diszkrimináló dokumentumot” – mondta el Szilágyi.
Hozzátette, a román és magyar tagozat akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást. Míg a román nyelvű oktatás esetében végleges akkreditációról van szó, addig a magyar nyelvűben mindössze ideiglenesről. Magyarázata szerint ideiglenes engedélyt az újonnan létesített fakultások kapnak, Marosvásárhelyen pedig 1948 óta zajlik magyar nyelvű gyógyszerészképzés. Szilágyi hozzátette, a magyar oktatók abba is beleegyeztek volna, hogy benyújtják az ideiglenes akkreditációról szóló kérelmet, de akkor azt külön kapják meg, és ne a román tagozat részeként.
Szilágyi Tibor maga is úgy látta: fennáll annak a veszélye, hogy a MOGYE-n ősztől ne induljon magyar nyelvű gyógyszerészképzés, de hozzátette, a helyzet még változhat. Az egyetem szenátusa hétfőn tárgyalja a magyar gyógyszerészképzés kérdését.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek Kolozsvár, (MTI)

Fenyegetéssel próbálják a rossz megoldások elfogadására kényszeríteni a gyógyszerészeti kar oktatóit
A 70 éves Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ünnepi évének eseményeiről és kiadványairól szóló békés hangulatú sajtótájékoztatón az egyetem szerkezetét népszerűsítő mindkét füzetben az áll, hogy a gyógyszerészeti kar román és magyar tagozatán 300 akkreditált helyet kínálnak a felvételiző diákoknak. A helyeket a füzetekben nem bontották le az oktatás nyelve szerint.
A megbeszélés végén a Népújság nevében feltettem a kérdést, hogy mi a helyzet a gyógyszerészeti kar magyar tagozatának az akkreditációjával, a problémákról ugyanis december 12-i számunkban részletesen beszámoltunk. Bár személyesen a rektorhoz fordultam, Azamfirei professzor ragaszkodott ahhoz, hogy nyilvánosan válaszoljon. Indulatos szavai szerint a magyar oktatók gátolják, hogy a magyar nyelvű helyeket meghirdessék, azzal, hogy nem végezték el a kötelességüket. Így megtörténhet, hogy az egyetem elveszti a 100 magyar helyet, amivel a magyar középiskolásokat rövidítik meg. Az ok, hogy nem tettek eleget a kötelességüknek, és nem állították össze az ideiglenes akkreditációhoz szükséges dossziét, amiért az egyetem vezetősége a felelőst büntetéssel fogja sújtani. Most az egyetem román vezetősége próbálja elérni, hogy ne vesztődjön el a 100 magyar hely – mondta egyre indulatosabban a rektor.
Amint decemberben már jeleztük, a múlt év végén a gyógyszerészeti karra újra ellátogatott az fővárosi akkreditációs bizottság. A közös gyakorlatokkal zajló román és magyar képzés akkreditációját egyforma iratcsomóval kérték, ezt Bukarestben különválasztották, s a bizottság csak a magyar fél ellenőrzését tartotta fontosnak. Ennek eredményeként a teljesen azonos helyzetben levő román oktatásnak végleges, a 65 éve zajló magyar képzésnek csak ideiglenes akkreditációt ígértek, ami azt jelenti, hogy nyolc évet kellene várni a véglegesre. Miközben a szenátus nem engedélyezte a magyar csoportok különválását és az oktatás újraszervezését, a magyar tagozat képviselői nem értik, hogy miért kellene beérni az ideiglenes akkreditációval. A másik felkínált lehetőség szerint a közös akkreditációs dossziéban nem jelenne meg a magyar oktatási program, s csak egy lábjegyzetben tüntetnék fel, hogy talán van magyar képzés is. Mindezt látva a gyógyszerészeti kar tanárai egységesen döntöttek arról, hogy egyik lehetőséget sem fogadhatják el, annak ellenére, hogy különböző kényszermegoldásokkal fenyegették őket. Bár az átiratot visszaküldték Bukarestbe, s a kedvező megoldásban reménykedtek, ma az derült ki, hogy a remélt megoldás elmaradt.
– Szó sincs tehát hanyagságról, és nem igaz, hogy az akkreditációs dossziét ne állították volna össze – erősítette meg ezúttal is Szilágyi Tibor, a lemondott rektorhelyettes, aki hozzátette: a magyar oktatók az egyetem szenátusához intézett október 3-i kérésükre a mai napig sem kaptak választ. Ennek ellenére az akkreditációs dosszié összeállításával megbízott dékánhelyettes ellen fegyelmi eljárást indítottak. Elfogadhatatlan, hogy az egyetem alapításának 70. évében ideiglenes működési engedélyt adjanak az 1948-ban indított magyar oktatási nyelvű gyógyszerészeti karnak – tette hozzá Szilágyi professzor, aki elmondta, hogy a kialakult helyzetről rendszeresen tájékoztatták az RMDSZ-t képviselő Király András közoktatási államtitkárt.
Az egyetem szenátusa újabb ülést tart, s ha nem rendeződik a helyzet, az egyetemi év megkezdését követően Szilágyi professzor részletes tájékoztatást ígért.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Másik március
Változatlanul dúl Marosvásárhelyen a MOGYE-s kiéheztetősdi. Mintha szélsőségesen perverz módon az anyanyelvi jogokért 25 évvel ezelőtt tartott gyertyás tüntetés évfordulójára időzítették volna, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem történelemkönyvekbe kívánkozó rektora a magyar nyelvű gyógyszerészképzés megszüntetésének veszélyét villantotta fel.
Ezúttal a magyar tagozat illetékeseit vádolva gondatlansággal, akiknek mulasztását jó atyuska módjára igyekszik pótolni, de igazából semmit sem ígérhet.
Az egykori székely fővárosban fájdalmas kivándorlási hullámot elindító, s ezáltal Marosvásárhely etnikai térképét alaposan átrajzoló fekete március 25. évfordulójának előestéjén nemcsak szívbe markoló ez a fejlemény, de újabb fenyegető perspektívát vetít előre.
A még működő, de önállósodásában akadályok között vergődő orvosképzés „termékeit” már ma is szinte nagyítóval kell keresni a hazai egészségügyben. Tavaly, írd és mondd, egyetlen magyar nevet találhattunk az itthon rezidensvizsgát tevő fiatal orvosok listáján.
Természetesen nem a magyar végzősök képzettségével van a baj, sokkal inkább a kétségtelenül nem kisebbségbarát hazai minősítő rendszerrel, valamint több nyugat-európai ország rezidensképző programjának elszívó hatásával. A Németországban „reziző” orvosoknak jóval kevesebb művi akadályon kell átverekedniük magukat, nem beszélve a soha el nem hanyagolható egzisztenciális vonzatokról. Jelentős részük hazatérése igencsak kétesélyes, de közben azért a MOGYE-s futószalag mégiscsak működik.
Az eleve másodrangúként kezelt magyar gyógyszerészeti szak akkreditálása viszont már-már kiút nélküli labirintusba tereli az ügyet, hiszen pillanatnyilag csak alapvető elvek feladásának árán tűnik megmenthetőnek a magyar nyelvű gyógyszerészképzés.
A politikum hatékony közbenjárásában már senki sem bízik, az ügy RMDSZ-es lovagja, Borbély László amúgy is egészen más ügyekkel látszik szembesülni mostanság. Milyen eszközeink maradnak hát? Tartok tőle, hogy a közös, nyilvános fellépésen túl nem sok más. Egy újabb március 10., amelynek elszántságát a polgármesteri tiltás mellett az újabb MOGYE-s terror is fokozhatja.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)