Egyeztetés az új tanügyi törvény alkalmazásáról
Az új tanügyi törvény előírja, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának saját alapszabályzat szerint kell működnie, saját döntéshozó testületekben, oktatásszervezési önállósággal, ezért hamarosan megkezdődik az a tanácskozó munka, ahol eldől, mely szervezési, döntési formát tartja működőképesnek a magyar oktatók és diákok közössége – közölte Magyari Tivadar rektorhelyettes a hétvégi kari találkozón.
A BBTE magyar tagozatának sajtóirodája szerint Andrei Marga, a BBTE rektora a múlt héten az egyetem vezetőiből álló munkabizottságot jelölt ki az új tanügyi törvény alkalmazására. A bizottság az egyetem alapszabályzatának, a chartának a módosítását készíti elő, illetve az áttérést az új egyetemi szerkezetre, amelynek fő eleme, hogy a tanszékeket különböző részlegekbe („departament”) egyesíti. Andrei Marga ebbe a bizottságba kinevezte Magyari Tivadar magyar tagozatvezetőt.
Magyari a kari találkozón a magyar tagozat önállósága kapcsán elmondta: a BBTE a törvényben rögzített állapotot az elmúlt időszakban megközelítette már, mert az oktatásszervezés számos vonatkozásában a magyar oktatók és diákképviselők önállóan döntöttek már korábban is. – Most, a törvény szellemében a lehető leghatékonyabb működési kereteket kell kiválasztanunk és megalkotnunk. A következő időszakban azt fogom e téren képviselni, amit a magyar oktatók vezetői testületekben, lentről felfelé – tanszéki szinttől az egyetem magyar vezető tanácsáig – számomra kijelölnek – mondta Magyari.
A rektorhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy még nagyobb önállósodás esetén, sőt egy esetleg teljesen jószándékú környezet mellett sem lehet olyan a majdani döntéshozatali mechanizmus, amilyen egy különálló magyar intézet esetében volna lehetséges. Magyari üdvözölte azt, hogy Marga fenntartásai ellenére is alkalmazni kívánja az egyetemen az új oktatási törvényt.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azt kéri a romániai magyarság érdekképviseleteitől és a Magyar Köztársaság kormányától, hogy hatékonyan támogassák a Babeş–Bolyai Tudomány Egyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karait is magukba foglaló autonóm szervezeti egységek létrehozását és működtetését.
A BKB szombati közleményében emlékeztet, hogy a multikulturális és többnyelvű egyetemeken kisebbségi nyelveken működő karokat és oktatási vonalakat lehet létrehozni, amelyek különálló szervezeti egységbe szerveződhetnek, és saját szervezeti szabályzatuk szerint működnek. Hozzáfűzik, hogy bármelyik felsőoktatási intézményben lehetőség van anyanyelvi csoportok, tagozatok és oktatási vonalak megteremtésére.
A BKB szerint az egyetemek működését szabályozó chartákból a kisebbségi oktatást érintő diszkriminációs rendelkezéseket törölni kell. Fontosnak tartják: a magyar oktatók, tisztségviselők történelmi felelősségük tudatában aktívan vegyenek részt az új egyetemi charták megalkotásában. Szabadság (Kolozsvár)

A Bolyai Kezdeményező Bizottság az új tanügyi törvényről
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azt kéri a romániai magyarság érdekképviseleteitől és a Magyar Köztársaság kormányától, hogy hatékonyan támogassák a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem (BBTE) és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karait is magukba foglaló autonóm szervezeti egységek létrehozását és működtetését.
A BKB közleményében úgy fogalmaz: a február 10-én hatályba lépő új román tanügyi törvény rendelkezései új lehetőségeket nyitnak a romániai magyar nyelvű felsőoktatás lényegbevágó bővítéséhez, szervezeti önállóságának megteremtéséhez.
A multikulturális és többnyelvű egyetemeken kisebbségi nyelveken működő karokat és oktatási vonalakat lehet létrehozni, amelyek különálló szervezeti egységbe szerveződhetnek, és saját szervezeti szabályzatuk szerint működnek - emlékeztet a nyilatkozat, hozzáfűzve, hogy bármelyik felsőoktatási intézményben lehetőség van anyanyelvi csoportok, tagozatok és oktatási vonalak megteremtésére.
Az anyanyelv használata biztosított mind az első felsőoktatási ciklusban (előadás, gyakorlat, szeminárium, államvizsga), mind a második és harmadik ciklusban (mesterképzés, doktori képzés), valamint az egyetem utáni továbbképzésben is - áll a nyilatkozatban, amely utal arra is, hogy a törvény szerint az egyetemek működését szabályozó chartákból a kisebbségi oktatást érintő diszkriminációs rendelkezéseket törölni kell.
A BKB fontosnak tartja, hogy a magyar oktatók, tisztségviselők történelmi felelősségük tudatában aktívan vegyenek részt az új egyetemi charták megalkotásában, amelyeket a törvény rendelkezései szerint hat hónapon belül kell elfogadni. „Hangsúlyozzuk, hogy ez a kérdés nem az egyetemi oktatók belügye, hanem az egész magyar közösség ügye, olyan történelmi pillanatban, amelynek elmulasztása újabb évtizedekre vetné vissza a romániai magyar felsőoktatást. A jelenlegi lehetőség kihasználása csak összefogással, célratörő munkával valósítható meg” - olvasható a dokumentumban, amely szerint ennek érdekében el kell indítani a magyar oktatók tényszerű, célirányos tevékenységét összehangoló megbeszéléseket.
„Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy minden magyar egyetemi oktató a nyilvánosság előtt is vállalja fel álláspontját. Kérjük ugyanakkor a romániai magyarság érdekképviseleteitől, valamint a Magyar Köztársaság kormányától azt, hogy hatékonyan támogassák a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karait is magukba foglaló autonóm szervezeti egységek létrehozását és működtetését” - áll a BKB nyilatkozatában. Krónika (Kolozsvár)

Markó Béla szövetségi elnök beszámolója az RMDSZ 10. Kongresszusán
Nagyvárad – Tisztelt Kongresszus! Nem először állok egy RMDSZ-kongresszuson a mikrofon előtt, és nem először próbálom összefoglalni egy szövetségi elnöki mandátum eredményeit, beváltott vagy beváltatlan ígéreteit, és legfőképpen tanulságait.
Van mégis egy alapvető különbség az eddigi alkalmakhoz képest, ugyanis ezek a beszámolók nyilvánvalóan esélyt kínáltak arra is, hogy a közelmúltat felleltározva, a közelebbi vagy távolabbi jövőről beszéljek. Sőt, számomra a múltbanézésnek, a krónikaírásnak és mindenfajta elszámolásnak ez a legnagyobb értelme: lehetőség a távlatnyitásra. Nos, a mostani visszatekintés látszólag egészen más jelentést hordoz, nincsen benne a személyes politikai perspektíva, nem lappang a szöveg mögött egy programbeszéd, hanem valamiféle korszakzárásról lehet szó. És valóban nem a kolozsvári kongresszusunk óta eltelt két évről akarok szólni csupán, pedig formailag ez lenne a helyes, esetleg még a legutóbbi tisztújításig, az aradi kongresszusig visszanézve, hanem engedjék meg nekem, hogy nagyobb nekirugaszkodással, de szabott időmbe természetesen beilleszkedve, tizennyolc esztendő elvi-eszmei konklúzióit kíséreljem meg felmutatni. Azzal a kiegészítéssel, hogy végül is ez szintén a perspektíva-keresés szándékával történik, továbbra is csak ennek látom értelmét, hiszen nem a személyes sorsunkról szól az RMDSZ története, hanem a közös jövőnkről, mint ahogy kollektív alkotásnak, sőt, egyik legnagyobb értékünknek tekintem azt is, hogy megalakulása után több mint két évtizeddel ma is a romániai magyar közösség legfőbb politikai eszköze ez a szövetség. Próbáltak ugyan mást, jobbat kitalálni helyette, de nem sikerült. Lehet, hogy azért, mert nem is lehet jobb, hatékonyabb, eredményesebb eszköze a mi erdélyi magyar céljainknak, mint egy szövetség. Hiszen az elmúlt hetekben először meghökkentem, aztán tulajdonképpen megnyugodva láttam, hogy az RMDSZ hivatásos tagadói, előreszaladók vagy hátramaradók, nagyálmúak vagy kishitűek, sértettek, vajákosok, különutasok, mind az RMDSZ kongresszusára figyelnek, latolgatnak és elemeznek, önkéntelenül is elárulva, hogy ennél fontosabb politikai esemény számukra sincsen, beleértve saját rendezvényeiket is. Aki az RMDSZ elnökválasztási kampányába így-úgy beleszólt, mind lelepleződött, hogy ismeri ennek a szövetségnek nemcsak az eddigi, hanem az ezutáni értékét is. Miért foglalkozna velünk valaki is, aki úgy gondolja, hogy fogy a jövőnk?
Ezért nyugtattak meg engem valójában ezek a beleszólások, miközben egyikük-másikuk fel is háborított, persze. De aztán arra gondoltam, hogy amíg a lelkünkért versengenek mások, addig nincsen baj, mert ezek szerint ér valamit ez a lélek. Csakhogy nem volt eladó eddig sem, és bízom benne, hogy ezután sem lesz az. Az erdélyi lélek önállósága, ez a Kós Károly-i eszme tartott meg minket a politikában az elmúlt évtizedekben, és meggyőződésem szerint ez fog megtartani a jövőben is.
Ez egyébként az én tizennyolc esztendei munkám egyik nagy tanulsága is. Bethlen Gábortól Kós Károlyig vagy Márton Áronig tudták ezt nagyjaink, miért kellene hát nekünk más elvet vallani?
Tisztelt Kongresszus!
Az együtt megtett út természetesen hosszú volt, de az a kérdés, hogy közben mennyit változott körülöttünk a táj, és hogy egyáltalán jó irányba haladtunk-e. Állítom, hogy igen. Van összehasonlítási alapunk, van pontos mércénk, hiszen elolvashatjuk az 1990-es évek elején megfogalmazott programunkat, mellétehetjük a menetközben elfogadott cselekvési programokat, fellapozhatjuk az 1993-ban általam és Takács Csaba által aláírt, az Európa Tanácsnak benyújtott Memorandumot, és számbavehetjük, mi teljesült, mi nem. Ha ezt valaki megteszi, meg fog lepődni: azoknak a dokumentumoknak legtöbb pontja megvalósult, egyedül az akkor még csak általánosságban emlegetett területi autonómia maradt beváltatlan követelésünk, hiszen ehhez mélyreható államszervezési, közigazgatási reformra van továbbra is szükség. A kulturális autonómia bizonyos feltételei viszont már ott vannak a most elfogadott oktatási törvényben, iskoláinkról túlnyomórészt mi tudunk majd dönteni.
Ám az autonómia nyilvánvalóan a következő évek nagy prioritása lehet, ha annak előfeltételei már megvannak. Márpedig ezeket az előfeltételeket véleményem szerint megteremtettük. Hozzátéve azt, hogy ilyen célokat, ahogy eddig is, csakis teljes politikai egységben lehet kivívni.
A kilencvenes évek elején, amikor az RMDSZ elnökségét elvállaltam, még messze voltunk ettől. Akkor két alapvető feladat állt előttünk. Egyrészt helyre kellett állítani az RMDSZ egységét, vagyis ismét hatékony politikai eszközzé kellett tenni ezt a gyakorlatilag kettészakadt szövetséget, és valamiképpen el kellett kezdeni programunk megvalósítását. Évek teltek el azután, amíg az első eredmények megszülettek. De addig még sok megpróbáltatáson mentünk keresztül.
1991. október 4-én Aradon döntöttük el, hogy rendkívüli, tisztújító kongresszust kell tartanunk, és majdnem másfél évbe került, amire ez sikerült is. Igaz, közben egy Egyeztető Kerekasztalnál kidolgoztuk a szervezet új alapszabályzatát, amely kisebb-nagyobb módosításokkal máig életképesnek bizonyult, sőt, megkockáztatnám, hogy ez biztosította együttmaradásunkat. Két táborról beszéltem az imént. De kevesen tudják, hogy akkor még magyar pártok is voltak körülöttünk, Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, Romániai Magyar Kisgazdapárt és Független Magyar Párt. Az utóbbi választásról választásra felbukkant ugyan, de nem tudott jelentős szavazatszámot szerezni, a kereszténydemokraták mozgalomként beépültek az RMDSZ-be, a kisgazdák pedig fokozatosan civil szerveződéssé alakultak.
Az alapvető szembenállás viszont az volt, amit mérsékeltek és radikálisok küzdelmeként szoktak említeni. Ebben a felosztásban végül is sok igazság van, hiszen azok, akik a román parlamentben vagy később kormánykoalícióban próbáltak eredményt elérni, joggal nevezhetők mérsékelteknek azokhoz képest, akik akkor még hevesen tagadták a románokkal való politikai párbeszéd, netán együttműködés értelmét. A passzív vagy aktív rezisztencia, a parlamenten kívüli – pontosan meg nem nevezett – eszközök hívei voltak ők. Már 1993-ban, elnökségem első hónapjaiban szembe kellett néznem azzal az éles konfliktussal, amelyet Neptun-ügynek neveztek, és végül is ez volt mérsékeltek és radikálisok hosszú időre mindent eldöntő vitája, ahol ugyan egyik tábornak sem lett igaza, de együtt maradtunk. Az én első próbatételem is ez volt. Akkor tisztáztuk, hogy milyen körülmények között folytatható párbeszéd a román pártokkal, és akkor indult el az a folyamat, amely a történelmi fontosságú 1996-os döntéshez, a kormányzati szerepvállaláshoz vezetett.
Nem akarom most felidézni minden vitánkat, minden fontos döntésünket, de azt gondolom, hogy azokban az években dőlt el mai helyzetünk. Mi, akik Marosvásárhely márciusát megéltük, tudtuk, hogy van alternatíva: láttuk a polgárháború rémét Erdélyben, a Székelyföldön, amikor még a volt Jugoszláviában béke volt. Akkor hatalmas tétje volt annak, hogy ki milyen utat választ, és utólag visszatekintve, nem is tudom, miért gondoltunk időnként már-már szégyenkezve arra, hogy céljainkban ugyan radikálisok, de eszközeinkben mérsékeltek vagyunk. Hiszen a tizennyolc év legnagyobb belső politikai változása éppen az, hogy ma már ilyen értelemben mérsékeltek vitáznak mérsékeltekkel. Ezért is lehetett megegyezni egy adott pillanatban. Elégtétellel látom, hogy aki leghangosabban támadott minket azért, hogy bízunk a parlamenti politikában, most ott van az Európai Parlamentben, pártot alapít, és minden bizonnyal román parlamenti jelenlétről, esetleg kormányzásról álmodik. Ezek szerint vagy megalkudott az is, aki minket annyi éven át megalkuvással vádolt, vagy egyszerűen kezdettől fogva nekünk volt igazunk. Meggyőződésem, hogy erről van szó: a mi igazunkat ma már azok is vallják, akik egyébként bíráltak minket. Ez talán egyik legnagyobb politikai eredményünk. Persze, egyesek végül is az RMDSZ-től elfordulva, az RMDSZ-en kívül jutottak erre a felismerésre, de éppen ez jogosít fel arra, hogy feltegyem a kérdést: végül is mi az akadálya, hogy összefogjunk? Hogy nem mindenben és nem mindenkiről gondolkozunk egyformán? Miért baj ez? Erdélyi embernek tudnia kellene, hogy a mi történelmünk lényege: a tolerancia. Hogyan akarunk másokkal szemben toleránsak lenni, ha egymás közt sem vagyunk azok?
Az RMDSZ közös szellemi-politikai vagyonunk. Még azoké is, akik úgy tudják magukról, hogy nem szeretik ezt a szövetséget.
Az én visszatekintésem most talán nagyívűbb a kelleténél. De ismétlem, nem a múlt, a jövő kedvéért teszem. 1993-ban léptünk be, Antall József támogatásával az Európai Demokrata Unióba, az EDU-ba. Nem sokkal azelőtt lettem csak az RMDSZ elnöke, és az EDU budapesti kongresszusán, Jacques Chirac és Helmut Kohl jelenlétében köszönhettem meg felvételünket. Aztán annak az évnek az őszén az Európa Tanács az RMDSZ Memorandumát figyelembe véve, a Romániáról szóló felvételi határozatba beiktatta egyes követeléseinket. Azóta folyamatosan jelen vagyunk a nemzetközi kisebbségi szervezetekben, elsősorban a FUEN-ben, és tagjai vagyunk az Európai Néppártnak. Itthon Romániában pedig partneri viszonyt alakítottunk ki a különböző demokratikus pártokkal, ma már közigazgatáshoz, kormányzáshoz értő, felkészült politikus gárdánk van, amelyet megkerülni nem lehet. Több kormányban is bizonyítottuk ezt, amit ugyan sokan szemünkre vetnek, de éppen ez az erényünk: mi az egyezségeket betartjuk, akivel megegyezünk, azt nem csapjuk be, de örök szövetségesünk csak egy van, saját magyar közösségünk, azok, akik képviseletükkel megbíztak minket.
Tisztelt Kongresszus!
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy az RMDSZ máig a Kárpát-medence legnagyobb és legtartósabb magyar érdekvédelmi szervezete, és szeretném hinni, hogy ebben Önökkel együtt részem volt nekem is. Együtt féltettük és éltettük ezt a szövetséget, miközben minden választás előtt felerősödtek a sötét jóslatok, hangoskodtak az ellendrukkerek, hogy veszíteni fogunk, nem jutunk be a parlamentbe. Tizennyolc esztendő alatt 14 választást küzdöttünk végig, 4 önkormányzati választást, 4 parlamenti választást, 4 államelnök-választást és 2 európai parlamenti választást. Minden ökormányzati, parlamenti és európai parlamenti választást megnyertünk, minden államelnök-választáson jól szerepeltünk, egy alkalommal, 2004-ben én magam vállaltam az államelnök-jelöltséget. Hiába számolgatnak egyesek, hogy veszítettünk-e szavazókat, mert részvételi arányunkat végig megtartottuk mi magyarok, és nagyjából ugyanolyan arányban vagyunk jelen most is a román parlamentben, mint 1993-ban. Ez pedig azt jelenti, hogy a választásokon lemért támogatottságunk az összes leadott szavazathoz képest ma is akkora, mint két évtizeddel ezelőtt. Mi több, legutóbb a jóval problematikusabb önkormányzati választásokon is megkaptuk a magyar választók nyolcvanöt százalékának szavazatait, 184 polgármesterünk van, 2284 helyi és megyei tanácsosunk és 4 megyei tanácselnökünk, miközben egy másik magyar politikai szervezet, a helyi magyar közösségek megosztottságát, illetve egyik-másik RMDSZ-szervezet gyengeségét kihasználva is csak tizenöt százalékot tudott felmutatni. Persze, ez a tizenöt százalék is komoly figyelmeztetés volt számunkra, ezért is tettünk meg mindent, hogy ne kockáztassuk az európai parlamenti képviseletünket, és így sikerült megvalósítani a Magyar Összefogást. Mi voltunk az erősek ebben az egyezségben, és mi voltunk az engedékenyebbek is, mert tudtuk, hogy az RMDSZ-érdeknél egyetlenegy érdek lehet fontosabb: amiért ez a szövetség egykor létrejött, a romániai magyar közösség összérdeke. Bízom benne, hogy ezt ezután is így fogja szemlélni szövetségünk.
Tisztelt Kongresszus!
Számomra egyértelmű, hogy a politikai egység önmagában is érték egy kisebbségi helyzetben levő közösség esetében, mert azt mutatja, hogy abban a közösségben erősebb az összetartozás szándéka, mint a széthúzás, erősebbek a közös érdekek, mint a véleménykülönbségek. De mégis az a döntő kérdés, hogy ezzel az időnként megroppant, ám soha szét nem tört egységgel mire jutottunk. Mire volt jó ez a romániai magyarságnak? Egyáltalán jó volt-e valamire? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, természetesen ismét összehasonlítással kell élnünk: milyen jogaink és intézményeink voltak ezelőtt két évtizeddel, és milyen jogaink meg intézményeink vannak ma. Végül is az eltelt idő ezzel mérhető elsősorban.
1990 márciusában a román tüntetés, amely végül is rá két napra több halottal és száz meg száz sebesülttel járó véres pogromkísérletbe torkollott Marosvásárhelyen, egy Tudor-negyedbeli gyógyszertártól indult el. Az váltotta ki a román tömeg felháborodását, hogy a kirakatüvegre a gyógyszerész a román felirat mellé magyarul is felírta: Gyógyszertár. Gondoljuk végig: ma magyar, RMDSZ-es miniszter vezeti az egészségügyet, az ő gondja és felelőssége az is, hogy a szűkös költségvetésből hogyan lehet minél több költségtértérítéses gyógyszert biztosítani a rászoruló románoknak, magyaroknak, minden állampolgárnak. S miután a kilencvenes évek azzal teltek Marosvásárhelyen és másutt is sok helyen Erdélyben, hogy mi kitettük a kétnyelvű feliratot, és mások levették vagy bemázolták, kitettük, levették, kitettük, levették és így tovább, 2001-től törvény biztosítja 20% fölött a magyar nyelv nyilvános használatát írásban és szóban. 2003-ban ezt az önkormányzatokra vonatkozó rendelkezést az alkotmányba is bevittük, kiterjesztve a dekoncentrált intézményekre és az igazságszolgáltatásra is a nyelvhasználati jogot. Azóta Erdély számos településén hivatalosan is otthon van ismét a magyar nyelv és kétnyelvű helységnévtáblák fogadják az odaérkezőt.
Ki emlékszik már a hajdani gyógyszertárra?
Mi emlékszünk, tisztelt Kongresszus, mi, akik már felelős politikusokként éltük meg azt a kort, és tudjuk, hogy a történelem csak akkor nem ismétlődik, ha mi eléggé bölcsek, eléggé elővigyázatosak vagyunk.
A magyar nyelv ma Erdélyben számos helyzetben hivatalos erővel bír,az elvet elfogadtattuk, a gyakorlat létezik, ezt kell tovább bővíteni a jövőben. Azt gondolom, hatalmas változás ez tíz év alatt, 2001-től 2011-ig.
Vagy ki emlékszik még a szórványvidékek himnusztalan, kokárdátlan, félős, fázós március tizenötödikéire?
Mi emlékszünk, tisztelt Kongresszus, mi, akik elértük, hogy ma nemzeti ünnepünket minden évben a román államelnök és miniszterelnök köszönti, és szimbólumaink használatát kormányhatározat szavatolja.
És kinek jut eszébe az aradi Szabadság-szobor körüli keserves állóháború, a kétségbeesett küzdelem ennek a remekműnek a kiszabadításáért? Nekünk juthat eszünkbe természetesen, mindannyiunknak, akik bíztunk ebben a szabadulásban, tettünk is érte, és íme, ma már mindez semmiségnek tűnik.
Végül is erre kell törekednünk: hogy nagy céljaink utólag semmiségnek tűnjenek, mivel megvalósulnak, épüljenek be az életünkbe, váljanak szinte észrevétlenné.
Beszámolómat hallgatva, vagy utólag beleolvasva, lesznek, akik azt fogják mondani, hogy megint afféle vívmánylistát készítettem, ismét az eredményekkel állok úgymond elé. Hát mit tehetnék? Mindenki azzal áll elé, amije van. Nekünk, tisztelt Kongresszus, mi tagadás, vannak eredményeink, ez a helyzet, nem tudjuk letagadni őket, ki kell menni itt Nagyvárad határába, megnézni a kétnyelvű táblát, utána pedig lehet gratulálni szintén a nagyváradi RMDSZ-nek például a magyar színház önállósításához, de átmehetünk innen százvalahány kilométerre, Aradra, a Tűzoltó-térre, higgyék el, tényleg ott van a Szabadság-szobor. Ismétlem, mindenki azzal dicsekszik, amije van. Ha pédául nem lennének ilyen eredményeink, akkor most minden bizonnyal demokrácia-központokat hoztunk volna létre, ott ülnénk bent, és várnánk, hátha bejön a demokrácia. Vagy pedig elméláznánk azon, hogy milyen szép nevet is találtunk ennek a pártirodának:demokrácia-központ.
De ezek, mondom, nem mi vagyunk. Mi inkább arról beszélünk most, hogy két évtizedes küzdelmünket a teljes körű anyanyelvű oktatásért végre siker koronázta. S ha lehet látványos előrehaladást fölmutatni ebben az emberöltőnyi időszakban, akkor talán a leginkábba magyar nyelvű oktatás helyzete bizonyítja, hogy van valós és mélyreható változás. Hiszen 1995-ben, amikor 500 000 aláírást gyűjtöttünk össze az általunk elkészített tanügyi törvénytervezet támogatására, és beiktattuk a román szenátusban, még törvény tiltotta az anyanyelvű felvételi vizsgát, az anyanyelvű szakoktatást, az anyanyelvű felsőoktatást, kivéve a tanár-, orvos-és színészképzést. Nem engedte a törvény egyetemi tanszékek, karok létrehozását sem, és nem biztosította az arányos képviseletet. Innen indultunk. Ellenzékben voltunk, hiába volt az Európa Tanács-i felvételi határozat, hiába a félmillió aláírás, az akkor, 1995-ben elfogadott oktatási törvény szinte semmit nem engedett a szorításból.
Aztán 1996-ban győzött a Demokratikus Konvenció, és kormányra léptünk. Akkor még történelmileg teljesen előzménytelen volt ez a lépés, sem nálunk, sem a Kárpát-medencében máshol nem volt rá példa, hogy egy nemzetállamnak tekintett, és eladdig úgy is viselkedő ország kormányában ott legyen egy másik etnikai közösség képviselete. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy olyan precedenst teremtettünk akkor, amely máig kihat az egész térségre, de ehhez bátorság – szinte vakmerőség – kellett részünkről is, és a demokratikus román pártok részéről is.
Így sikerült áttörni az anyanyelvű oktatással szembeni ellenállást is, bár a közös kormányzásnak ennél nyilván sokszorosan nagyobb volt a jelentősége. 1999-ben hosszú, majdnemegyéves vita után elfogadtunk egy sokkal jobb oktatási törvényt, a magyar nyelvű felvételi, szakoktatás, felsőoktatás lehetőségével. Erre alapozva beindulhatott a magyar nyelvű szakoktatás, létrejöhetett a Sapientia magánegyetem, 2003-tól Csángóföldön, az RMDSZ és az akkori kormánypárt egyezségének köszönhetően, az iskolákban kezdték tanítani a magyar nyelvet először 19, ma már több mint 1000 gyerek számára, új önálló magyar iskolák sora indult be Erdélyben a következő években, Brassóban az Áprily Lajos, Nagybányán a Németh László, Déván a Téglás Gábor, Máramarosszigeten a Leöwey Klára, Maroshévizen a Kemény János, Tordán a Jósika Miklós középiskola.
Ma 68 magyar középiskola működik Romániában, és 7113 diák tanul magyarul csak a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 1606 a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, 1940 a Sapientián, 955 a Partium Keresztény Egyetemen, és 365 a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.
A nemrég elfogadott oktatási törvény pedig kiiktatja a még meglevő diszkriminatív rendelkezéseket, kivétel nélkül minden tantárgy tanítható magyarul, az ország történelme és földrajza is, a román nyelvet idegen nyelvként lehet tanítani, tehát könnyebben elsajátítható. Ami viszont mindezeknél is fontosabb, hogy a törvény a helyi közösségek kezébe adja az iskolákkal kapcsolatos döntést, és ezek szerint számos helyzetben mi döntünk az iskoláinkról.
Ugyanakkor a szórványhelyzetben levő iskolák vagy osztályok védelmét, illetve a magyar oktatóknaka vezetésben való arányos részvételét is több rendelkezés biztosítja.
De nem szándékszom most cikkelyről cikkelyre végigvenni ezt a számunkra bizonyos értelemben sorsdöntő törvényt, hiszen részletes elemzések vannak és lesznek még erről. Érzékeltetni próbáltam csupán, hogy milyen jelentős utat tettünk meg a kilencvenes évek elejétől-közepétől. Ugyanezt a különbséget egyébként ki lehetne mutatni az önkormányzatiság fejlődésében vagy a kultúrában, de a magyar nyelvű audiovizuális média működésében is, akár a közszolgálati, akár a kereskedelmi rádiózásról és televíziózásról van szó. Adottak már az egész napos magyar közszolgálati rádiózás feltételei, adásidőbenez már meg is valósult, csak valamilyen formában össze kell rakni, és a magyar közszolgálati televíziózással is ebbe az irányba kell menni. Egyébként európai szinten is kivételes, hogy ma már van nálunk anyanyelven közszolgálati, kereskedelmi és egyházi rádió is például.
Magyar művelődési életünk is lényegesen változott, hiszen az állami vagy önkormányzati támogatást élvező színházak, kulturális kiadványok köre jelentősen bővült, és emellett sikerült több szórványközpontot, úgynevezett ,,magyar házat” is beindítani. Mint ahogy a Communitas Alapítvány segítségével olyan nyilvános kultúra-, művészet- és sajtótámogatási rendszert alakítottunk ki, amely modellértékű lehetne mások számára is.
Tisztelt Kongresszus!
Ismétlem, nem akarok és nem is tudnék most minden változást felsorolni. Azt a látszatot sem akarom kelteni, hogy immár minden rendben van, mert ettől még messze vagyunk. Egyébként az elmondottakban nyilván benne van a legutóbbi négy esztendő is. Erre az időszakra esik természetesen a már említett oktatási törvény, de a Magyar Összefogás megvalósítása is. Voltunk ezalatt egy évig ellenzékben, bebizonyítottuk, hogy tudunk szolidaritást ébreszteni, és együtt mozdulnak velünk a magyar emberek tízezrei, amikor tiltakozni kell az etnikai diszkrimináció ellen. Kiálltuk ismét az ellenzékiség próbáját, majd az egészségügyi reform elindításával, és az oktatási törvény elfogadásával kiálltuk, minden gazdasági nehézség és elkerülhetetlen népszerűségvesztés ellenére, a reformkormányzás próbáját is.
Ma szerintem két, egymással összefüggő kérdést kellene befejezésül megválaszolnom: milyen politikai utat járt végig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt tizennyolc évben, és milyen politikát kellene folytatnia a jövőben.
Amint az ebből a némiképpen rendhagyó beszámolóból is kihallható, nem szívesen fogalmazok egyes szám első személyben, hiszen a politika meggyőződésem szerint közös munkát jelent, és egyéni érdemünk legfennebb annyi lehet, hogy ébren tudjuk-e tartani ezt a szolidaritást, és válságos pillanatokban esetleg irányt tudunk-e szabni neki.
Néha el-elhangzik ironikusan egyik-másik kritikusunk szájából, hogy az RMDSZ-ben már hosszú ideje az úgynevezett Markó-doktrina érvényesül. Én nem hiszek abban, hogy az erdélyi magyarok által meghozott jelentős politikai döntéseket egy-két ember nevéhez kellene kötni. Politikai vezetőknek, ismétlem, legfennebb az lehet az érdemük, hogy felismerik az amúgy is létező, de kellőképpen ki nem nyilvánított közakaratot, és felerősítik azt. Ezúttal viszont, irónia ide vagy oda, én elégtétellel vállalom azt a politikai krédót, azt a politikai eszköztárat, amelyet nekem tulajdonítanak, hiszen nyilvánvalóan én magam is hozzájárultam a kialakításához, és ma is azt vallom, hogy ez a helyes út. Viszont szó sincs arról, hogy ez az egyébként általunkközösen többször is egészen pontosan meghatározott cselekvési program kizárólag egyikünkhöz vagy másikunkhoz lenne köthető.
Említettem már, erdélyi eleink nehéz helyzetekben mindig hasonló konklúziókra jutottak. Vajon nem az önálló erdélyi magyar politika eszméjét fogalmazta-e meg Kós Károly is a Kiáltó szóban? És vajon volt-e ellentmondás Kós Károly és kortársai esetében az önálló erdélyi magyar politika eszméje és az egész magyar nemzet ügye iránti erős elkötelezettség között?
Nyilvánvaló, hogy nem volt ilyen ellentmondás. Éppen ellenkezőleg, kezdettől fogva csakis a saját fejünkkel gondolkodva, a magunk helyzetismeretéből kiindulva nézhettünk szembe Trianon utáni szellemi és politikai számkivetettségünkkel.
Államiságunkat elveszítve, nem volt más út, mint egy önálló erdélyi magyar közélet megszevezése. 1989 decembere után ezt a feladatot kellett újból vállalnunk és továbbvinnünk, nemcsak a politikában, hanem a kultúrában is. Nem állítom, hogy egy ilyen nemzetszemlélettel és nemzetpolitikával kapcsolatosan nem kellene újból és újból vitát nyitnunk, hiszen mindennapos dilemmánk, hogy miképpen integrálódhatunk egyrészt a magyar nemzet egészébe, másrészt a romániai társadalomba úgy, hogy közben önállóak is vagyunk, és alapjában véve a fontos döntéseket mi hozzuk meg. Nem tudom, tisztáztuk-e mindannyian a magunkszámára, hogy tulajdonképpen ez az autonómia. Nem gondolom azt sem, hogy ebben a két évtizedben mindent jól csináltunk volna, hiszen tapasztalat nélkül, hosszú megszakítás után kapott lehetőséget a romániai magyar közösség, hogy saját sorsának alakulásába beleszóljon. Ám a kilencvenes évek közepén fordulat állt be a romániai magyarok életében, hiszen addig, szinte nyolcvan esztendőn át csak elvettek tőlünk, megfosztottak minket sorra jogainktól és intézményeinktől, viszont 1996-tól ez megfordult, fokozatosan kezdtük visszaszerezni, amit elvesztettünk. Hibáztunk is minden bizonnyal, egy-két fontos elvi mulasztást is fel tudnék sorolni. Igazuk van például azoknak, akik azt mondják, hogy külpolitikánk esetleges volt, kapkodó, sokszor erőtlen az utóbbi években. De alapvetően mégis a helyes úton jártunk szerintem, és ilyen szempontból itthon is, Magyarországon is sokak haragját magamra vontam – ebben az esetben vállalom az egyes szám első személyt, éppen azért, hogy a következő szövetségi elnökre ne háruljon ez az állítólagos vétség –, tehát haragudtak rám azért, hogy makacsul kitartottam az egyenjogú, partneri viszony elvénél. Sőt, egyesek számára, akár arroganciának, provinciális gőgnek is tűnhetett, hogy állandóan azt bizonygatjuk: mi jobban tudjuk, mi van velünk. Pedig ez az igazság! Nekem, tisztelt Kongresszus, nincsen túlságosan jó véleményem a huszadik századi magyar politikáról. Sőt, ha megengedik, nagyon rossz véleményem van róla. Az első világháború után a nagyhatalmak olyan kilátástalan helyzetbe taszították ezt a nemzetet, olyan mélységesen igazságtalanul bántak vele, hogy érzelmileg minden indulatunk, fogcsikorgatásunk, vitézkötéses nosztalgiánk, önemésztő vádaskodásunk, ökölbeszorított készülődésünk a változásra, csodavárásunk, a pragmatikus politikával szembeni ellenszenvünk érthető. De éppen azért, mert egy igazságtalan döntéssel minket vesztessé tettek, és velünk szemben minden szomszédos nemzetet nyertessé, csakis teljes szolidaritással, minden tehetségünket megmozgatva tudhatunk ezen a helyzeten változtatni. A racionálisan gondolkodók, az akár kislépésekkel is, de szívósan előrehaladók árulózása, vagy megalkuvónak titulálása éppúgy nem segít ebben, mint az örökösen forrongók leostobázása. Ha az eszközökben nem is, de legalább a célokban újból és újból meg kellene egyeznünk. Például abban a kérdésben, hogy még mindig itthon, Erdélyben látjuk-e mindannyian az itt születtett magyarok jövőjét, még mindig a szülőföldön, magyarként való akadálytalan boldogulás-e legfőbb célunk? Ha igen, akkor beszéljük meg, hogyan tudjuk ezt a továbbiakban is megvalósítani. Mert lehet az RMDSZ által követett doktrinát vagy ideológiát bírálni, korrigálni is kell időnként, de egyvalami tagadhatatlan: eleink akarva-akaratlanul eltékozolták az örökségünket, mi pedig ebből már valamennyit mégis visszaszereztünk, és nemcsak jogokat, hanem anyagi javakat is, millió hektárnyi magán- és közbirtokossági erdőt, termőföldet, ingatlanokat magánszemélyeknek, közösségeknek, egyházaknak. Nem annyit, amennyit elvettek? Igaz. De máris sokat! És ezt a küzdelmet folytatni kell. Én hiszek abban, hogy minden huszadik századi nyomorúságunk ellenére lépésről lépésre, mint egy mozaikot, vagy mint egy puzzle-t, fel lehet építeni a jövőnket, de azt is tudom, hogy egyetlen rossz mozdulattal össze lehet törni vagy le lehet seperni azt is, amit eddig összeraktunk.
Tisztelt Kongresszus!
Hosszú idő után döntöttem úgy, hogy nem kérem ismét az Önök bizalmát egy újabb elnöki mandátumhoz, és visszavonulok ebből a tisztségből. Számomra nehéz dilemma volt ez, hiszen huszonegy éven át életem a politika jegyében zajlott, és ebből immár több mint tizennyolcat a szövetség elnökeként töltöttem el. Ismerjük egymást, így vagy úgy összefonódott a sorsunk. A közéletből nem akarok és nem is tudnék kilépni, sőt, egyelőre a szó szoros értelmében vett politikából sem. Azt gondolom ugyanis, hogy egy magyar értelmiséginek kötelessége beleszólni abba, ami vele és övéivel történik, és nincsen joga tudását, tapasztalatát, véleményét véka alá rejteni. De úgy véltem, hogy ennyi idő után változásra van szükség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség élén, és miközben természetesen köszönöm azoknak a véleményét, akik sajnálták visszalépésemet, meggyőződésem, hogy lelkük mélyén ők is tudják, időről időre szükség van a változásra. Köszönöm azoknak, akik maradásra akartak bírni, köszönöm Önöknek, akik itt vannak, és annak a sok-sok erdélyi magyarnak, akikhez számtalanszor szólhattam, és akikkel mindvégig együtt dolgozhattam, a kollégáknak és barátoknak, akikkel 1989 decembere óta együtt vagyunk emberpróbáló helyzetekben is. Köszönöm az 1989 után indult fiataloknak, hogy figyeltek ránk, és mára már felnőttek mellénk, sorra-szerre majd átvehetik tőlünk a stafétabotot. Itt az ideje, hogy ők is megerősítsék azt a szövetséget, amelyet mi ezelőtt huszonegy évvel megkötöttünk, és amelyet mindvégig megőriztünk változó körülmények között is.
Köszönöm egyébként azoknak a román politikusoknak is az együttműködést, akikkel sok nehéz tárgyaláson vitáztunk, és akik megértették, hogy lehet és kell partneri viszonyt kialakítani, mert ez a két közösség, a két nép érdeke.
És köszönöm számos magyarországi politikusnak, hogy segítettek nekünk, és ha nem is mindig gondolkodtunk egyformán, de velünk együtt azon munkálkodtak, hogy ismét együtt lehessen ez a nemzet.
Arra kérem a Kongresszust, hogy soron levő elvi és személyi döntéseivel szavazzon bizalmat továbbra is annak a politikának, amelyet együtt kialakítottunk, és amelynek lényege, hogy szövetségben kell lennünk, egységesnek kell lennünk, sorsunkról továbbra is nekünk kell döntenünk.
erdon.ro

Együttgondolkodás a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről
Alapos helyzetismeret, a múlt tanulságainak a számbavétele, a törvényes lehetőségek bemutatása, elképzelések, a tennivalókra vonatkozó tanácsok, a hiányosságok pótlását lehetővé tevő anyaországi ígéretek, rengeteg jó szándék, segítőkészség, tenniakarás hangzott el kedden délután a Kultúrpalota nagytermében. Oktatáspolitikusok és politikusok, egyetemi tanárok, tudósok, a marosvásárhelyi történelmi egyházak vezető lelkészei, ügyvédek és vállalkozók osztották meg hosszú órákon át gondolataikat az összegyűlt közönséggel, köztük fiatalokkal, egyetemi hallgatókkal és szakosodó orvosokkal. Az ügy, amely mellé a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) kérésére felsorakoztak, az erdélyi, pontosabban a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának a megteremtése.
Az új tanügyi törvény új lehetőséget jelent – mondta Csegzi Sándor, alpolgármester. A jövőre jó helyzetismerettel, jó tervekkel és jó végrehajtó csapattal lehet felkészülni, csakhogy ezt az ülésről hiányzó egyetemi vezetés és a politikum nélkül nem lehet kivitelezni – tette hozzá. A határokon átívelő nemzeti együttműködéshez a magyar kormányt képviselő Dux László helyettes államtitkár ígért támogatást.
Az erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés múltjának és jelenének bemutatására nyugalmazott egyetemi tanárok vállalkoztak. A jövőt a múlt alapköveire lehet építeni, hallottuk dr. Péter Mihály akadémikus előadásában, aki a kezdetektől 1945 júniusáig tekintette át az erdélyi orvosképzést. A MOGYE jelenkori történetének négy jellegzetes szakaszát dr. Feszt György nyugalmazott professzor foglalta össze: (1945–48, mint a Bolyai Tudományegyetem kihelyezett fakultása, 1948–62, az önállósult magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény megerősödése, az 1962–89 között kétnyelvűvé váló egyetem időszaka, 1989-től pedig az újraépítkező magyar nyelvű oktatás). A rendszerváltás utáni helyzetet, s a mai adatokat dr. Brassai Zoltán akadémikus mutatta be az anyanyelv szerepét és a magyar nyelvű orvosképzés fontosságát hangsúlyozva. A jelenlegi nyugdíjazási hullám nyomán, amely a második nagy érvágást jelentette a magyar felsőoktatásnak, a magyar tanszemélyzet száma a mélypontra zuhant, s bár infrastruktúrájában felújult az egyetem, a provincializmus veszélye továbbra is fennáll – figyelmeztetett az előadó, aki beszámolt a tudományos diákköri tevékenységről és vázolta a tennivalókat is: az önálló magyar karok kialakítása, fiatal magyar oktatók további felvétele, megfelelő magyar képviselet a szenátusban, további kapcsolatfejlesztés az anyaországi és a marosvásárhelyi egyetemek között stb., mindaz, ami a minőség forradalmához vezethet.
Dr. Péter Mária a rendszerváltás idejére megszűnőben levő gyógyszerészképzés gazdag és érdekes múltját, a munkájukat magyarországi egyetemeken folytató jeles tanárokat mutatta be.
Az egyetemépítő Hollanda Dénes professzor bevallása szerint, ha nem éri annyi megalázás azon a román tannyelvű műszaki egyetemen, amelyet ő állított talpra, nem fog hozzá az erdélyi magyar műszaki oktatás megteremtéséhez, amelynek vargabetűs múltjáról is beszámolt. Bár induláskor egy főállású egyetemi tanára volt a Sapientia vásárhelyi karának, számuk tíz év alatt 78-ra nőtt, a szakmai akkreditáláson kitűnő minősítést kapott egyetem parlamenti elfogadása azonban továbbra is késik. El kell jutnunk oda, hogy amikor a magyarság érdekeiről van szó, tegyük félre a párt- és a csoportérdekeket is – összegezte mondanivalóját.
Az orvosképzés aggasztó távlatairól, miszerint a kelet-európai egyetemek a nyugati országoknak fognak orvosokat képezi, amelyek közül néhányban alulreprezentált ez a képzési mód, továbbá a magyarországi szakorvosképzés gondjairól, az orvoshiányról és következményeiről dr. Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja számolt be. Nem ellenzi az orvosok külföldi munkavállalását, de csak akkor, ha hazatérnek, egyébként azt fontolgatják, hogy a hallgatóknak vissza kellene fizetni a taníttatás költségeit – fogalmazta meg, ami a későbbiekben is elhangzott még. A kedvező helyzetet kihasználva segítséget ígért, de az ajtón a helybelieknek kell bemenni – tette hozzá.
A magyarországi hozzászólók közül többen megemlékeztek, hogy jeles professzoraik között ott voltak a kolozsvári egyetem egykori tanárai, majd tételesen dr. Wittmann Tibor szegedi tanszékvezető egyetemi tanár foglalta össze mindazt, ami összeköt bennünket, s szólt Erdély szerepéről a magyar államiság és kultúra megőrzésében.
Nyitottak vagyunk minden segítségre – fogalmazott a Debreceni Egyetemet képviselő dr. Galuska László professzor. Hallgatókat és rezidenseket fogadnak, s azt szeretnék, ha a Debrecenbe érkező erdélyi betegek zárójelentését magyarul is olvashatnák. A felajánlott segítség mellett továbbképző előadások megtartását, a posztgraduális képzésre nyújtandó támogatást ígért Wittmann professzor, dr. Bókay János, a Semmelweis Egyetem adjunktusa és dr. Ertl Tibor egyetemi tanár, pécsi dékánhelyettes is.
Nincs más haza, csak az anyanyelv, az egyetlen kohéziós erő, amely összeköt bennünket – hallottuk Vizi E. Szilveszter akadémikus előadásában, aki többek között a tudományos kutatás, az innováció támogatásának fontosságáról, az erdélyi magyar nyelvű természettudományi és műszaki oktatás bővítésének szükségességéről, a magyarság előtt álló feladatokról beszélt.
A magyar kormánynak a felsőoktatást illető szándékairól, az új oktatási törvény alapelveiről, amelybe a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás oktatói utánpótlásának a képzése is beletartozik dr. Dux László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára tartott előadást.
Az egyháznak az orvostudomány fejlődésében betöltött szerepéről Oláh Dénes római-katolikus főesperes, Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, az egyház szerepéről a nemzet fenntartásában Ötvös József református esperes, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szólt.
Bár az új közoktatási törvénybe az RMDSZ javaslatára a felsőoktatást érintő sok fontos előírás bekerült, dr. Kincses Előd ügyvéd és dr. Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke szerint az önálló állami finanszírozású magyar tannyelvű egyetem létrehozásának lehetőségéről nem szól a törvény. Azzal, hogy mind a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, mind pedig a MOGYE-t a multi-kulturális egyetemek közé sorolja, a jogszabály a magyar tagozatok létrehozását teszi lehetővé. Ezt viszont ki kell használni és meg kell szüntetni azt a diszkriminatív előírást, miszerint a MOGYE-n csak román nyelven folyhat a gyakorlati oktatás és az államvizsga nyelve is a román lehet, amit például az angol nyelvű képzésben nem írnak elő. A változást az új egyetemi chartának is tükröznie kell, amit a szaktárca fog ellenőrizni, mivel a tanügyi törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést – hangsúlyozta Kincses. Az oktatók hiányát, amit a kényszerű nyugdíjazás is fokozott, vendégtanárok meghívásával lehet pótolni, s ennek a lehetőségnek szerepelnie kell az új chartában.
Azt kellene elérni, hogy a felsőoktatásban tanuló 6,6 százaléknyi magyar fiatalnak ne csak az 1,6 százaléka tanulhasson anyanyelvén – mondta a Kezdeményező Bizottság eddigi munkáját ismertető Kovács Lehel.
Eredményt csak akkor fogunk elérni, ha tudjuk, hogy mit akarunk és elég bátrak vagyunk hozzá – biztatta a hallgatóságot Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke.
A rendezvényt támogató erdélyi magyar vállalkozók nevében JerEMIás László látszerész, az Optica-Optofarm cég vezetője fogalmazta meg, hogy "itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk", a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének a magyar nyelvű oktatás támogatásában vállalt szerepét Lukács László ügyvezető igazgató foglalta össze.
A résztvevők meghallgathatták a Marosvásárhelyen tartózkodó Palkovits Miklós akadémikus színes, érdekes előadását az agykutatás etikai kérdéseiről.
A szervezők nevében Ádám Valérián köszönte meg a részvételt és ígérte meg, hogy zárónyilatkozatban foglalják össze a konferencia tanulságait.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar tagozatot akarnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
Tíz pontba foglalt zárónyilatkozatban kérik Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért című konferencia előadói a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Chartájának a módosítását.
vasárnap délután közzétett dokumentum többek között kitér az államilag finanszírozott önálló magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre való igény jogosságára vagy legalább a tanügyi törvény által előírt önálló magyar vonal létrehozására. Az aláírók szót emelnek a jelenlegi diszkriminatív rendszer ellen, amely nem teszi lehetővé a magyar nyelvű gyakorlatok megtartását, ugyanakkor tiltja az anyanyelvű diplomamunka megírását, valamint a magyar nyelvű államvizsgát és doktori képzést.
A jelszó: módosítani a chartát
„A bevezetett megszorítások diszkriminatív jellege a magyar nyelvű oktatás sorvadásához vezetett (oktatóhiány, tudás-, anyanyelv-, identitásvesztés)” – állítják a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) és az Optica-Optofarm által szervezett konferencia előadói, utalva a kommunista diktatúra részben máig is érvényes megszorításaira. Szintén a charta módosítását és a magyar tagozat létrehozását tűzte ki célul Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora is.
„Nem csupán magyar vonalat, hanem magyar tagozatot akarunk – lehetőleg már a következő egyetemi évtől” – szögezte le a Krónika megkeresésére a profeszszor. Nagy Örs tudatában van annak, hogy sok minden múlik román nemzetiségű kollégáin, de azzal is tisztában van, hogy a magyar oktatók és diákok a törvény adta lehetőségbe kapaszkodnak. „Itt már nem az egyetem szenátusa dönt, hanem az új oktatási törvény előírásai” – mondta.
Kérdésünkre, hogy a tagozat létrehozásával mennyire lehetne önállósítani a magyar nyelvű oktatást, Nagy Örs nem tudott válaszolni. Szerinte egyelőre senki nem tudja, hogy egy leendő magyar tagozat gazdaságilag mennyire lehet független. „Egy biztos: az egyetemet ezentúl is a rektor irányítja” – tette hozzá a professzor. A charta módosításáról elmondta: a törvény hat hónapos határidőt szab annak módosítására. Ugyanakkor az oktatási minisztérium vállalta a nem megfelelő chartát benyújtó egyetemek szankcionálását.
Kerekasztal – feltételekkel
A záródokumentum harminc aláírója – köztük az egyházak, a civil, illetve a vállalkozói szféra képviselői – szerint a magyar oktatás önállóságának megteremtése érdekében fontos, hogy további egyeztető fórumok megszervezésére kerüljön sor 2011 tavaszán mind Erdélyben, mind Magyarországon.
A dokumentum megfogalmazói ugyanakkor fontosnak és örvendetesnek tartják, hogy a készülő új, magyarországi tanügyi törvény gondoskodni kíván a határon túli magyar oktatás támogatásáról. „A Magyar Köztársaság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az önálló magyar nyelvű oktatás megvalósításának törekvéseit a hiányzó oktatók pótlásával, az utánpótlás képzésével, valamint egyes tudományos fokozatok megszerzésében nyújtott támogatással (rezidens- és doktori képzés) hathatósan tudja segíteni.
Ennek megvalósítása érdekében javasoljuk az együttműködési kerekasztal összehívását a négy magyarországi orvosi egyetem, a MOGYE vezetősége, oktatáspolitikusok és a támogató civil szervezetek részvételével” – olvasható a zárónyilatkozatban. Kérdésünkre, hogy ezt miként tartják megvalósíthatónak, mivel a MOGYE vezetősége nem vett részt a konferencián, és nem fogadja el tárgyalófélként a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesületet, a szervezet ügyvezetője és a konferencia szervezője, Ádám Valérián kifejtette, hogy a kerekasztal-megbeszéléseken való részvétel elutasítása rendkívül rossz fényben tüntetné fel a vásárhelyi intézet vezetőségét.
„Ha nem jönnek el, azzal csak azt bizonyítják, hogy sokkal fontosabbnak tartják saját kis beosztásuk megőrzését, mint az erdélyi magyarság képviseletét” – szögezte le Ádám. A RMOGYKE ügyvezető igazgatója ez esetben aláírásgyűjtést helyezett kilátásba, amelynek segítségével a tiltakozással egyetértők az egyetem vezetőségének lemondását követelnék.
A két fél közötti állandó feszültségnek csak az egyik jele az, hogy az egyetem vezetői nem jelentek meg a konferencián. „Arra hivatkoztak, hogy későn kapták kézhez a meghívót. Ennek ellenére már másfél hónappal a konferencia előtt elkezdtek telefonálgatni a magyarországi résztvevőknek, arra kérve őket, hogy mondják le részvételüket” – panaszkodott Ádám Valérián.
Szerinte azonban sokatmondó, hogy még ilyen körülmények között is Marosvásárhelyre látogatott és előadást tartott Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Palkovits Miklós, az MTA tagja és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanára, Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Galuska László, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, Wittmann Tibor, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője és Ertl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem helyettes dékánja. Jelen voltak, felszólaltak és a zárónyilatkozatot aláírták a hazai orvostudomány kiemelkedő személyiségei is, mint például Péter Mihály Heinrich, Péter H. Mária, Brassai Zoltán, Feszt György, Brassai Attila, Ajtay-Kincses Mária, Máthé János, Dudutz Gyöngyi, Puskás Attila, Nagy Előd, Csiszár Anna-Adrienn és mások.
Nagy Örs, a marosvásárhelyi egyetem helyettes rektora kifejtette, hogy jó ötletnek tartja a kerekasztal szervezését, mert minden beszélgetés hasznos lehet, ha eredménnyel zárul. A professzor szerint azonban ennek feltétele, hogy „olyan emberek üljenek tárgyalóasztalhoz, akik a jelenben élnek”. „Magyarán: olyan tárgyalópartnereket tudunk elfogadni, akik jól tudják, mi valósítható meg, és mi nem. Minden segítség jól jön, de annak megvannak a feltételei” – pontosított a MOGYE vezetője. Nagy Örs kifejtette: eddig csupán a budapesti Semmelweis-egyetem nyújtott hatékony támogatást a marosvásárhelyi felsőfokú intézménynek, a másik három anyaországi egyetem csak a nyilatkozatokig jutott el.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Volt egyszer egy magyar egyetem Marosvásárhelyen
Mint tudjuk, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a kommunista korszak elején költözött át Kolozsvárról a Maros-parti városba.
román állampárt sem tagadta a tudomány határokon való átívelésének szükségességét, mi több, megengedte, vagy talán inkább eltűrte azt is, hogy azokban a kezdeti időkben még magyar állampolgárságú oktatók is tevékenykedhessenek a marosvásárhelyi egyetemen: Obál Ferenc, Putnoky Gyula, Ludány György, Miskolczy Dezső, Vendég Vince, Haranghy László, Környei István, Krompecher István és Kasza László professzor. Az ő közreműködésükkel indult el magyar nyelven az orvos- és gyógyszerészképzés Marosvásárhelyen. Az itt elnyert okleveleket pedig világszerte elismerik azóta is. Ez azért nagy dolog, mert abban az időben ez volt az egyetlen, Romániában kibocsátott oklevél, amelyet ennyire megbecsültek. Ám nehogy úgy tűnjön, hogy nosztalgiázni akarok, netán visszasírni a kommunizmust, csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy a tudomány terjesztését még az elvtársak is támogatták.
Nincs oka továbbá senkinek sem arra, hogy gyanakvással, valamiféle hátsó szándék gyanújával tekintsen Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért címmel Marosvásárhelyt megrendezett konferenciára. Ahogyan létezett egykor egy Szabad Európa Rádió – amelyen hál’ istennek túlhaladt az idő, ugyanis, nomen est omen, közben megalakult maga a szabad Európa –, amelyről egykoron csak suttogni lehetett, mára már megvalósult, éppen csak meg kell tanulnunk élni ezzel a lehetőséggel, elfogadni, elsajátítani egymás kultúráját, együttgondolkodni a tudományok terén is. Az emberiséget még mindig fenyegető betegségeket együttes erővel kell leküzdenünk, hiszen nincs magyar, román, francia vagy német kórokozó, csupán az általuk okozott betegségek, melyeknek szintén nincs nemzetiségük. Együtt kell dolgoznunk. A tudomány nem áll meg a határokon, de sajnos a kórokozók sem. Van egy olyan vírus, amely a sötétséget kedveli, ott szaporodik a legjobban és a mindenkori „izmusokat” okozta és okozza: szocializmust, sovinizmust, fasizmust, egyszóval olyan járványokat, amelyek magát a társadalmat, sőt az emberi lelket betegítették meg. Végső fokon leépítették a gondolkodást, megszüntették, aláásták az egymás iránti tiszteletet, megbecsülést.
Sok itt még a tennivaló, hiszen mindjárt új, demokratikusnak mondott korunk hajnalán látnunk kellett, miként vertük Marosvásárhelyen botokkal egymás fejébe a tudományt. Az oktatásnak ez a módja, reméljük, végérvényesen idejét múlta. A tudománynak nincs politikai hovatartozása, de ne is legyen soha! Mindezen gondolatok jegyében kívánjuk létrehozni azt a fórumot, amelyet kül- és belföldi, nyugalmazott vagy aktív egyetemi oktatóink tudása, odaadása alapoz meg és értékében gyarapít. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenleg multikulturális oktatási intézményként határozza meg önmagát. De legyen hála az egyre nyitottabb, demokratikusabb román társadalom adta lehetőségeknek, nem vágyálom többé az önálló magyar egyetemi karok létrehozása. Mint ahogyan azt is megértük, hogy idestova 80 év múltán visszanyerhettük magyar identitásunkat, állampolgárságunkat és mindezt a magyar és a román közgondolkodás pozitív átalakulása nyomán.
A Székelyföldi Vállalkozók Szövetségének egyik alapítójaként folyamatosan arra keresem a lehetőséget, hogy miként, milyen úton lehetne ebből a mélységes szegénységből kilábalni. Meggyőződésem, hogy ez csakis saját erőnkből, határozott összefogással lehetséges. Eleink is így vallották: segíts magadon, és az Isten is megsegít! Már a kezdet kezdetén azt javasoltam, hogy – akár apáink, nagyapáink – mi is álljunk össze, minden erdélyi magyar adjon be a közös kasszába havi egyetlen lejt. Érdemes lenne kiszámítani, mit jelentenének 21 év után az így létrejövő tőkének csak a kamatai. Vagyis milyen lenne, ha most volna mihez hozzányúlni, ha például, ne adj’ Isten, komolyabb népegészségügyi gondjaink támadnának. Azt vallom, hogy itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk. Ha összefogunk, bármit elérhetünk. Akár eleink, akik téglánként gyűjtögették össze a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumra vagy a marosvásárhelyi Kultúrpalotára valókat, úgy mi is összeadhatnánk például az önálló erdélyi magyar egyetem építőköveit. Ezért érdemes most lélekben építkezni, hogy eljöhessen az idő, amikor már állnak a falak.
Jeremiás László (A szerző a marosvásárhelyi konferencia társszervezője)
Krónika (Kolozsvár)

Új lehetőségek az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzésben
Az új tanügyi törvény (2011/1.) nem teszi lehetővé, hogy állami finanszírozású önálló magyar egyetem létesüljön Romániában. Ezt erősíti meg a magánegyetemekre vonatkozó előírás, amely leszögezi, hogy magán felsőoktatási intézmények csak tandíjas oktatási szerkezetként működhetnek. Továbbá a 365-ös cikkely is, amely a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet valamint a Művészeti Egyetemet multikulturális felsőoktatási intézménynek nyilvánítja. Az 1999. évi 151-es jogszabályhoz képest viszont előrelépést jelent, hogy az új törvény a kisebbségek nyelvén karok, tagozatok, oktatási vonalak és oktatási programok működését írja elő.
– Milyen új lehetőségeket biztosítanak a vonatkozó előírások a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatásban, és melyek az elkövetkező lépések ezen a téren ? – tettem fel a kérdést dr. Nagy Örs professzornak, az egyetem tanulmányi rektorhelyettesének.
– Az új tanügyi törvény (TT) értelmében minden egyetem meg kell változtassa a chartáját (szervezési és működési alapokmányát). A jogszabály három multikulturális egyetemet nominalizál, ezek chartájának pontról pontra tartalmaznia kell a jogszabály előírásait. Az előírásoknak megfelelően létrejöhetnek külön departamentumok (főtanszékek), amelyekre a létrejövő külön magyar és román tagozat épül. Elképzeléseink szerint a két kisebbik fakultáson, a gyógyszerészetin és a fogorvosin egy-egy departamentum, az általános orvosi karon két vagy három főtanszék (departamentum) fogja alkotni a magyar tagozatot. Ezek működése bizonyos fokú önállóságot élvez, s a vezetőik fogják közvetíteni a dékáni hivatal felé az elképzeléseket, a célokat, a felépítést, a személyzeti keretet, a tanulmányi programokat illetően. Véleményem szerint az új rendszer több álláslehetőséget biztosít, a gond az, hogy milyen mértékben lesz anyagi alapja erre a célra az egyetemnek.
– Lesz-e külön dékánja a magyar tagozatoknak?
– A törvény értelmében a fakultás dékánja vagy a dékánhelyettese lesz a magyar tagozat felelős vezetője.
– Mielőtt továbbmennénk, szeretném megkérdezni, hogy ki fogja a módosított alapokmányt elkészíteni?
– A rektorral együtt kijelölünk román és magyar részről is egy bizottságot, amely mindkét tagozat részére kidolgozza a módosításokat, s ennek a munkának hamarosan meg kell kezdődnie.
– A főtanszékek megalakítása érdekében össze kell vonni a létező katedrákat. Történtek-e már lépések a korábban felvázolt szerkezet kialakítása érdekében ?
– Tárgyalások már folynak, s ha egyezségre jutunk, az átalakításra is sor kerül, ami a törvényes előírásoknak kell megfeleljen. Mindez csak egy lépést jelent, mert a szenátus és az egyetem vezetése a mindenkori rektor kezében van, s nem látok lehetőséget a magyar tagozat anyagi elkülönülésére.
– Eddig is működött magyar vonal az egyetemen. Ha nincs anyagi önállóság, lehet-e a tagozat autonómiájáról beszélni?
– A korábbi törvényben az állt, hogy lehet magyarul is tanulni, az új jogszabály leszögezi, hogy a chartának tartalmaznia kell, hogy az egyik rektorhelyettes vagy a rektor a magyar tagozat működéséért felel. Hogy erre mit lehet ráépíteni, az csak a jövőben derül ki. Egyrészt jó dolog, hogy a MOGYE-t multikulturális egyetemként határozzák meg, másrészt van egy hátulütője. Külön magyar egyetemi kart ugyanis csak kormányhatározattal lehet létrehozni. Ilyen feltételek mellett a magyar oktatással kapcsolatos nyilatkozatok jelzésértékűek lehetnek, de ahhoz, hogy cselekedni tudjunk, egyetemi vezetők és politikusok kell tárgyaljanak egymással, hogy eredményt is felmutathassunk.
– A magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre vonatkozó megbeszélések, nyilatkozatok felvetették a magyarországi társegyetemekkel való együttműködés lehetőségét. A készülő charta lehetővé teszi-e külföldi vendégtanárok meghívását?
– Igen, és ezen a téren az egyetem vezetősége már korábban is fontos eredményt ért el. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel három éve gördülékenyen működik a partnerkapcsolat, amely tanár- és diákcserében, doktoranduscserében nyilvánul meg. Hasonlóan jó az együttműködés a budapesti Onkológiai Intézettel is. A feltétel az, hogy az egyetem által megfogalmazott analitikai programnak megfelelő előadások hangozzanak el, ami így is történik.
– Lesz-e változás a gyakorlati oktatás nyelvében, ami eddig románul folyt?
– A jogszabály lehetővé teszi a magyar nyelvű gyakorlati oktatást.
– Van-e elegendő magyar tanársegéd, aki ezt a feladatot ellássa? A vegyes csoportokat ugyanis jobbára román oktatók tanítják, ezért a számuk jóval magasabb a magyar tanársegédekénél.
– Meg lehet oldani, sok tanszéken van magyar oktatónk, akik korábban is elmagyarázták a diákok anyanyelvén a tananyagot.
Fontos előrelépésnek tartom, hogy lehet magyarul államvizsga-dolgozatot és doktori dolgozatot is megírni és megvédeni.
– A diákok létszámához viszonyítva elegendő-e a foghíjasnak tűnő magyar tanszemélyzet?
– A tanügyi törvényben nincsenek ilyen előírások. Ez az egyetemek akkreditálásakor szükséges feltétel, a MOGYÉ-t viszont a múlt évben akkreditálta az országos felsőoktatási bizottság (ARACIS) magas minősítéssel, s a megszületendő magyar tagozat újabb akkreditációja öt év múlva esedékes.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Replika Tusványosra, az egyetem alapkő letételén elhangzottakra, új tanügyi törvényre
Gesztusok korszakát éljük
A Sapientia egyetem tízéves. Visszatekintésre érdemes múlt, lehet ünnepelni. Ez az egyetemi hálózat a magyarság stratégiai kérdésévé vált, és a magyar tudományos élet jelentős központjait alakította ki, azonban a magyarságérdek szempontjából igen fontos, hogy mekkora most ez az egyetem, és mekkora lehetne? A nagyságrendjével és hatósugarával hogyan illeszkedik az erdélyi magyarság nagyságrendjéhez és elvárásaihoz? Mit tud lefedni ez az intézet az erdélyi magyar felsőoktatási igényből, mert az öröm teljességéhez ez is hozzátartozik. Ennek az intézetnek a diákjai sajnos, a jelenleg felsőoktatásban tanuló magyaroknak alig 8%-a, s még sajnálatosabb, hogy ez az arány jóval kevesebb, ha elfogadjuk azt az állítást, hogy arányainkhoz mérten s az egyenlő esélyek biztosításához 65 ezer magyar gyereknek kellene tanulnia a felsőoktatásban Romániában.
Örömünkre szolgál, hogy mindebbe a magyar állam évi két milliárd forintot fektet. Szép anyaországi gesztus, s a lelke rajta, hogy ez mindig ilyen nagy maradjon. Várható azonban, hogy míg a világ, ez így legyen? Így is, ebben az egysíkúan strukturált felsőoktatási rendszerben a magyar egyetemistáknak több mint a fele román nyelven tanul. A kérdés, hogy az a közel 8% mennyire oldhatja meg a jövőben a már beszűkített oktatás miatt kialakult alulképzettség nyomorát? Ha van ilyen nyomor, az diszkrimináció. Akkor még inkább igaz az, hogy a magyar állam, a nagyságrendtől eltekintve is szépen teljesíti erkölcsi kötelességét, míg a román állam a kutyakötelezettségét sem. Az egyik fizet, a másik hunyó marad.
Ha megnézzük jobban, hogy kire is tartozik saját polgárai oktatási-nevelési költségeinek a fedezése, másként látjuk román–magyar közéletünket. Kérdés, hogy miért veszi át a magyar állam ezt a kötelességet a román államtól? Nincs helye milliárdjainak akár otthon, akár határokon túl? Igaz, jó helyre került az eddig elköltött kb. 20 milliárd. Átvenni a kötelezettséget a román államtól nem tekinthető ugyan pazarló gesztusnak, de felmerül a kérdés: a magyar adomány a román költségvetés mentesítésére szolgál? Szép gesztus: nemcsak az erdélyi magyarok gondjainak enyhítésére, hanem történelmileg is, nemzetközi téren is „izgalmas” újdonság a román költségvetést kímélő gesztus.
Nemcsak nagy öröm az erdélyi magyarok számára egy önálló magyar egyetem létrehozása, még ha az olyan pici is, mint a Sapientia, hanem megoldást kereső nagy ügy. De kérdezhetjük: miféle egyetem ez? Magánegyetem? Nem, mert állam finanszírozza, még ha „idegen” is. Tulajdonosa van? Ki az? Az egyházak? Ez „világkuriózum”, mert más állam finanszírozza más állam „magánegyetemét”, és az egyháztól költségmentes patronálást élvez. „Milyen egyveleg ez?” – vette ki a szót a kétkedők szájából, a Sapientia alapításakor a kőletétel alkalmából beszélő, erdélyi szívekhez nőtt magyar államtitkár. Ha nem is akadémikus szóhasználat az „egyveleg”, mégis van valami igaz benne. Még jobban hangzik az a fogalom, hogy ez egy sikeres és dicséretes pótmegoldás. Nehéz azonban szemet hunyni a tények felett, mely szerint könnyebb egy államnak elfogadni, hogy más állam költségvetéséből egyetemet hozzanak létre és tartsanak fenn, mint teljesíteni kötelességét saját állampolgáraival szemben. Sőt, a haszonélvezők (az erdélyi magyarok) politikusainak is könnyebb erre hangolódni, mint kiharcolni védenceik jogát egy önálló állami felsőoktatási intézményhez.
Megalapozottan kérdezzük, hogy mindez helyettesítheti az állami magyar egyetemet? Lemondunk eddigi igényeinkről, s beletörődünk magyar egyetemünk megszüntetésének történelmi gyalázatába. abba, hogy nincs esély rehabilitációra?
Igaza van Kató Bélának, amikor az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kőletételének az ünnepségen azt mondta: „annyi levert fészek” után most új hajlékot kívánunk építeni. Az a meggyőződése viszont, hogy az elkövetkező néhány hónapban, amikor jóváhagyják az egyetem teljes akkreditációját, elmondható lesz, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős lépést tett az egyenjogúság felé – bennem igencsak kételyeket ébreszt. Mindez valójában csak az egyenjogúság hiányának bizonyítása, mert ha adófizetőként egyenlők vagyunk, akkor ráfordítások szempontjából is egyenlőknek kellene lennünk az állam számára, és eszerint – visszaérdemelhetnénk nagy hagyományokkal rendelkező egyetemeinket.
Az alapkő letételénél jelenlevő, a határon túliak által nagyrabecsült magyar államtitkár szerint, a Sapientia ugyanakkor egészen egyedülálló példája a magyar történelmi egyházak és az anyaország együttműködésének. Ez is szép és igaz, ha csak ez lenne az egyedüli út. Tíz éve nagyon sokan szkeptikusan fogadták az egyházak által létrehozott, magyarországi finanszírozású magánegyetem hírét – mondta az államtitkár. És lám, a Sapientia ma már ott tart, hogy szakmai akkreditációval rendelkezik, és csak a politikai akkreditáció hiányzik – összegezte az eddigi eredményeket. Az a meglátása, miszerint: „az alagútból kiértünk, itt vagyunk, új lendülettel állunk neki ennek a munkának. Nagy örömömre szolgál, hogy a magyar külpolitikának és nemzetpolitikának újra kiemelkedő jelentőségű intézménye lesz Erdély vonatkozásában a Sapientia” – részben igaz, de ugyanakkor kételyeket is ébreszt. Vitathatatlan, hogy mindez magyar külpolitikai siker, azonban túlontúl kis siker ahhoz, hogy kint legyünk az alagútból, hiszen egyetemi alulképzettségünk nem oldódott meg, a román állam pedig semmi lényegeset nem tett az ügyben. Észlelni kellene, hogy ez a „kissé” felnagyított siker elhomályosíthatja a valós jogokat. Külpolitikai sikerről akkor beszélhetünk, ha államközi egyezmény kötelezné Romániát az állami magyar egyetem újraindítására.
Kós Károly hagyakozik így a Kiáltó Szóban: „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. Ezt idézi a Sapientia rektora az alapkő-letételkor. Nehéz hinni, hogy az idézet értelmezése alapján egyik ország építsen egyetemet a másik országnak, mert a Kiáltó Szóban az is benne foglaltatik: „Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája”. Ez örök igazság, ha társítjuk a mondáshoz a gondolatot, hogy önálló, saját oktatási rendszer nélkül nincs autonómia sem.
A Sapientia egyetem része az erdélyi önálló magyar oktatási rendszernek. De, ha egy egyetem jövőképe több száz évet ölel fel, arra is kell garancia, hogy soha senki nem zárja el a finanszírozási csapot. Tudott dolog, hogy tíz év alatt vékonyabban is folyt a csap. Tehát a gesztus szép, de ki biztosítja, hogy ez a támogatási forma korszakokat átívelően időtálló lesz?
Tavaly Tusnádon, a nyári szabadegyetemen, „Az állami magyar egyetem lehetőségéről – nyílt lapokkal” című panelen az egyik előadáónak, Hantz Péternek nem akadt támogató partnere az állami magyar egyetem visszaállításának ügyében, a három magyar egyetemi képviselővel szemben. Ez a kérdés komolyabb, életbevágóbb ügye a magyarságnak egy tusványosra erőszakolt show-mutatványnál, ahol négy színpadi szereplő „okosakat” mond a bámuló közönségnek. Sajnos, húsz év alatt sem a számtalan, kompetens szakmegnyilvánulás, sem a többszázezres aláírás, sem az államügyekbe keveredett politikai hőzöngőink nem vitték sikerre az állami magyar egyetem ügyét, a tusványosi show-műsor sem volt más, mint kipipálása egy „mégiscsak fontos” ügynek. Hantz állítására, miszerint: „a magyar tagozatoknak nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai önállósága”, hogy „a magyar oktatók mindig csak ilyen-olyan helyettesek, ez örök infantilizmust idéz elő”, illetve, hogy „nem az a gond, hogy nincsenek szakemberek, hanem az, hogy személyzeti kérdésben nem dönthet önállóan a magyar vonal” – az egyik intézményvezető ellentmondó kérdésfelvetéssel válaszolt: „Hány magyar fiatal maradt le az egyetemi oktatásról, mert nincs magyar állami egyetem?” (sicc!) A másik egyetemvezető szerint: „Lassan lasszóval fogjuk a jelentkezőket az egyetemre, nemigen sikerül betölteni a magyar fiatalok számára rendelkezésre bocsátott helyeket.” (sicc!) A harmadik vezető szerint „a Bolyai Egyetem ma már messze nem azt jelenti, amit 1990-ben annak neveztünk. Nem kivitelezhető az, hogy a régi elképzelés szerint leválasztjuk a hajdani Bolyai Egyetemet a Babeş Egyetemről. Ennek három fő akadálya van: nincs teljes konszenzus a magyar oktatók körében, nincs politikai akarat, illetve az idő elszállt a kilencvenes évek stratégiája fölött.” (sicc!) Ha van egy valóságon alapuló másik igazság, akkor mindez cinizmus volt. Csak arról feledkeznek meg a könnyen nyilatkozók, hogy a szakterületeknek még az egyharmadán sem lehet magyarul tanulni Romániában. A kérdés tehát az: miből válogathat az a magyar gyerek, aki magyarul tanulna?
Az új tanügyi törvény szerint a magyar „vonalnak” nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai döntéshozatali önállósága, a magyar oktatók az egyetemen esetleg helyettesi tisztséget tölthetnek be. S igazából nem az a gond, hogy nincs szakember. Kisebbségi hátrányt valójában az jelent, hogy oktatói kérdésekben nincs döntési hatáskör az egyetem magyar „vonalán”, mert ezekben csak a Szenátus dönthet. Egyoldalú kínálat következtében túlképzés van több társadalomtudományi szakon. A magyarságot érintő egyoldalú struktúrának a következménye, hogy megnő a diplomás munkanélküliek száma, de kevesebb a mérnöki, még kevesebb az agrártudományi (főleg a mezőgazdasági, az erdőmérnöki és állatorvosi), a képzőműveszeti és zeneművészeti képzés. A magyar pedagógusképzés, tanító- és tanárképzés a BBTE-en majdnem monopólium több változatban, de kétes színvonalon.
A tusványosi szegényes vita-panel örvendetes pozitív visszajelzése mégis az, hogy a vitapartner rektor jó ügynek tekintené a Sapientia állami egyetemmé válásának ötletét. Bizonyosan lesznek, akik kiállnak emellett. De ez az ötlet és a tusnádi szerény egyetértés még nem mentesíti magyar társadalmunkat attól, hogy hasonlóan gondolkodó többségi nemzet nélkül, az erdélyi magyarság hosszú távon elhal, szellemi képességének aránytalanságából fakadó „végkimerülésben”.
Kudarcra ítéltségünk fényesen jelesedett egyetemügyben a múlt évi genfi magyar–magyar „boxmeccsen” is, ahol a már itthon is „jól játszó”, Romániát képviselő magyarok – államhatalmat képviselő félként –, mindkét másik magyar csapat játékosai felett kiütéssel győztek. Marad az a sovány vigasz, hogy a mondandónk így is nemzetközi visszhangra talált. Ezt a genfi magyar–magyar vitát nekünk valakik jól kitalálták. Így is gyökeret verhet az agyakba az „árnyékfél” egyetemügye, mivel a másik „felünk” sem seperhette véka alá. A jogosságot nem is seperhetik, mivel az önmagában van, s a genfi találkozó veszteseiből is lehetnek valamikor győztesek.
Ezek után mi, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete képviselőiként, tusványos, genfi találkozó vagy alapkő-letétel előtt és után is valljuk, hantzmódra, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának és itthon maradásának megkerülhetetlen útja az önálló állami magyar egyetem visszaállítása. A továbbiakban azt is elmondjuk, hogy miért valljuk ezt.
Császárok, királyok, fejedelmek adtak egyetemet, s egy párt vette el
Az erdélyi magyarság egyetemigénye nem kitaláció, nem a semmiből született ötlet, hanem hosszú történelmi létünkben gyökerezik. Az erdélyi magyarság önálló felsőoktatási intézményrendszerének alapítói a történelem folyamán Báthori István erdélyi fejedelem, Mária Terézia császárné és királynő, Ferenc József császár és király voltak. Az egyetemet 92 éve, román karhatalom foglalta el, s a gyulafehérvári ígéretek ellenére elűzték. A Ferenc József Egyetem Szegedre menekült, majd az 1940. augusztus 30-i Bécsi döntés következményeként visszatér Kolozsvárra. Az egyetemet királyi rendelettel 1945 tavaszán megszüntették, s az intézmény kénytelen volt visszatérni Szegedre. Szovjet javaslatra, s a béketárgyalások kedvező befolyásolása érdekében, I. Mihai román király alapító okirata nyomán 1945. június elsején létrehozták a Bolyai Egyetemet. Azonban nem szántak neki hosszú életet: az 1956-os magyar forradalom hatására, a román párt- és állampolitika nyílt magyarellenes, megfélemlítő és megtorló intézkedéseinek áldozatául esett több száz, többnyire értelmiségi, vagy éppen az egyetem világához tartozó egyetemista és tanár mellett, kiemelt intézményként, az egyetem is. A Bolyai Egyetemet, a Román Munkás Párt Központi Bizottsága Politikai Bürója döntésének alapján, 1959 áprilisában minisztertanácsi rendelettel a Babeş Egyetembe olvasztották. Egyetemügyben inkompetensek politikai döntése volt, amelyben az érintett intézmények képviselőinek nem volt beleszólásuk, s amelynek következménye a magyar felsőoktatás fokozatos elsorvasztása lett. A felszámolási intézkedések párhuzamosan érintették az agrártudományi, zene- és képzőművészeti felsőoktatást is. Azok a tanárok, akik ezt nem tudták elfogadni, retorziónak voltak kitéve, s egyesek közülük a végső tiltakozás legkétségbeesettebb módját, az öngyilkosságot választották. (Lásd: Fehér könyv)
A romániai diktatúra 1989-ig tartó korszakában folyamatos és végzetes volt a magyar nyelvű oktatás leépítése. Ennek máig ható következményei fennmaradtak, mivel 1990 után, az ígéretekkel ellentétben sem történt jóvátétel, nem történt meg az önálló állami magyar egyetem restitúciója. Elsősorban ennek tulajdoníthatóan a magyar oktatásnak továbbra sincs olyan intézményi kerete, amely a magyar fiatalok számára valódi esélyegyenlőséget biztosítana a tanulásban s érvényesülésben. Ez nem más, mint a kisebbséggel szembeni diszkrimináció folyamatos fenntartása! Akkor viszont – mondjuk ki félreérthetetlenül – az állami magyar egyetem újraalakításának elhárítása a hatalom részéről Romániában nem más, mint a demokrácia cáfolata. Az viszont, hogy egy antidemokratikus hatalomban miként vesz részt közel tizenöt éve egy magyar politikai alakulat, túl bonyolult, hogy itt és most elemzés tárgyává tegyük. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy az önálló állami magyar egyetem hosszú távú talonba helyezése a romániai magyar kisebbségpolitika legsúlyosabb kudarca, és ennek is nyomós szerepe volt és van abban, hogy annyi tehetséges fiatal nem itthon keresi a boldogulást. A politikai vezetésnek elsőrendű feladata és kötelessége, hogy megmaradásunk leglényegesebb kérdésében határozott fellépésekkel, megalkuvás nélkül keresse a megoldást.
A Bolyai Egyetem sorsa nem az egyetemi autonómia keretében oldódhat meg, mert az egyetem ügyében az alapvető döntést politikai szinten, a törvényhozás és a kormány szintjén kell meghozni, az egész közösség érdekeit véve alapul.
Becsapások sorozatából az első a Gyulafehérváron 1918. december 1-jén megígért teljes oktatási hálózat megtartásának ígérete volt, mert az ígéret ellenére 1919. május 12-én a román hatalom a hadsereg segítségével foglalta el az egyetemet.
Második súlyos becsapás a Bolyai Egyetem egyesítése. Közvetlenül a második világháború befejezése után a román hatóságok ígérgették a kollektív jogokat, s némi pozitív intézkedéseket hoztak, beleértve a magyar kisebbség oktatási intézményeinek működtetését. Megalakult ugyan szovjet hatásra a Bolyai Egyetem, azonban az úgynevezett népi demokrácia, valójában a kommunista diktatúra, az ígéretek ellenére 14 év után felszámolta az önálló magyar felsőoktatást.
A ’89-es reménykeltő fordulatkor az egyetem visszaállításának igénye egyértelműen a magyar kisebbségi kérések egyik igen fontos tételévé lépett elő. Az alakuló demokráciával szembeni általános elvárások, az anyanyelvi közművelődés, a hagyományos művelődési-tudományos intézmények újjászervezése és ezen belül az önálló magyar felsőoktatási rendszer kialakítása sürgőssé vált, s a magyar egyetem újraindításának legitim igénye az érdeklődés középpontjába került. A frissen induló, akkor még reményekkel teli demokrácia, az egyetem ügyében tett ígéreteivel, bíztatóan hatott az erdélyi, különösen a kolozsvári értelmiségre, s gyakorlati lépések megtételére ösztönözte. Ezzel szemben következtek a további sorozatos becsapások.
Történelmi és népességi igényeink jogossága ellenére kezdeményezéseink meghiúsítása mind a becsapások sorába illik. Ma már jól tudjuk, hogy egyetemügyben már a kezdetekkor becsaptak, a rendszerváltás első álnok törvényerejű rendeletével is, amelyet 1989. december 28-án az Országos Nemzeti Megmentési Front Tanácsa hozott: „A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak a tiszteletben tartása és a románokéval való teljes jogegyenlőségük megadásának biztosítása”, hamis ígéretnek bizonyult. Mert mi következett?
– A kolozsvári magyar értelmiség 1990. január 8-án tartotta első összejövetelét a Magyar Színház próbatermében, az erdélyi állami magyar egyetem visszaállítási programjának kidolgozása érdekében, azzal a hittel, hogy a demokrácia számunkra is meghozza a várva várt egyenlőséget.
– 1990. január 13-án, Marosvásárhelyen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alakuló ülése kimondta: „A Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Tudományegyetem legyen a felsőfokú képzés anyanyelvintézménye a humán és reáltudományok, az agrártudomány, a pedagógia és a művészeti oktatás terén; létre kell hozni a felsőfokú műszaki, valamint az orvostudományi és gyógyszerészeti oktatás anyanyelvi intézményeit Kolozsvárott, illetve Marosvásárhelyen; magyar egyetemi ösztöndíjban részesíteni hallgatókat hazai, illetve külföldi felsőfokon végzett tanulmányaik idején;” Ezt a kinyilatkozást is csak a kezdeti optimizmus szülte, mert a keserves valóság rácáfolt a szép hiedelmekre.
– Az oktatási szakemberek anyagát, az RMDSZ színekbe öltöztetett első hivatalos dokumentumot felterjesztették Mihai Şora tanügyminiszterhez, ebben kérve a romániai magyar nyelvű felsőoktatás törvényes keretének biztosítását, konkrétan a Kolozsvári Bolyai Egyetem újraindítását. A dokumentumot 1990. január 16-án benyújtották a tanügyi minisztériumhoz abban a hitben, (micsoda naivság), hogy már ősszel indul a magyar UNIVERSITAS.
– A magyar egyetem visszaállításának célkitűzésével időközben megalakult civil szervezet, a Bolyai Társaság szintén petícióban kérte 1990. április 16-án, hogy a román kormány tűzze sürgősen napirendre a Bolyai Tudományegyetem visszaállításának kérdését. Ma már világos, hogy a beadványok a kezdeti ígéretek ellenére sem hatottak.
A román hatalom részéről azóta még három, igen fájó becsapást kellett elszenvednie a magyarságnak egyetem ügyben. Az egyik esetben akkor, amikor Ciorbea kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján vállalta az önálló magyar oktatás visszaállítását óvodától egyetemig, de itthon már kútba esett az ígérete. Újabb becsapás akkor történt, amikor csaléteknek dobta be Radu kormányfő, fél-információk szerint „gyászmagyar javaslatra”, a Petőfi-Schiller egyetemet, amit az RMDSZ is felkarolt, mint a kormányban maradás mentőövét. Kiderült, hogy a Petőfi-Schiller egyetem is csak ámítás (önámítás?) volt. Az önálló állami magyar egyetem megalakításának kérdése továbbra is felkerült az összes magyarságképviseleti választási programokra, de a választások után rögtön az elhallgatás süllyesztőjébe jutott, különösen amikor kormányzási óhajok nyerték el a prioritást. A nagyváradi kongresszus tízedszer foglalta programjába a magyar állami egyetem ügyét. Kérdésünk az, hogy ezután többet tesznek-e ennek érdekében?
Ismét rászedték a magyarságot az új törvénnyel
Az új tanügyi törvény könnyítéseket tartalmaz a nemzeti kisebbségek számára, amelyeket érdemes üdvözölni, bár ezekben húsz évvel ezelőtt is reménykedett az erdélyi magyarság. A kedvező újdonságok most is csak addig jutottak, különösen a felsőoktatásban, hogy a magyarság másodrendűségét tovább szilárdítsák, mivel az állami magyar egyetem visszaállítását ismét hosszú távra elodázták. Igaz, hogy a felsőoktatásban is, legalábbis látszatra, vannak engedmények, de olyan korlátozó feltételekkel, amelyek akár változatlanul hagyhatják a mostani helyzetet, mert: az önálló állami egyetem újraindítására semmi törvényes esély; az esetleges újdonságok a törvényben névlegesített három, úgynevezett multikulturális egyetemre (Babeş-Bolyai, Marosvásárhelyi Orvosi és Színi) korlátozódnak, s természetszerűleg kizárják a többi intézeteket vonalak vagy départementek létrehozására. Tehát szóba sem jön az erdészet, állatorvosi, agrármérnöki, műszaki, képző- és zeneművészeti anyanyelvű oktatás (amelyekben pedig több évszázados hagyománnyal rendelkezik az erdélyi magyarság), s emiatt számtalan magyar fiatal kénytelen román nyelven tanulni, ha ezeket a szakmákat választaná. Vagy lemond képességéhez kötődő óhajáról.
A magyar szekciók vagy vonalak, départementek érdemi döntéshozásra nem jogosultak, csupán szervezési jogosultsággal ruházza fel őket az új törvény. A jogszabály minden lényegi döntési jogot a három illetékes intézmény szenátusára, és az egyetemi chartára ruház, amelyekben elenyésző a magyarság részvétele, semmi esetre sem döntő képességű.
Lehetséges, hogy a saját területre szűkítet normatív gondolkodásban, a mostani tanügyi törvény nyújtotta kisebb méltányosságok kielégítők. A mostani „kedvezmények” hosszútávra ismét negatívan bebetonozzák lényegi kérdéseinket, mindez pedig bizonyíthatóan tovább táplálja a lemorzsolódás folyamatát.
Az önálló állami egyetem visszaállításának kérdése nemcsak a másodrendűség szimptómájának elviselésével terheli a magyarságot. Mint az értelmiség képzésének kulcsa, máig megoldatlan létkérdés, amely nélkül a magyarság megmaradása tarthatatlan. Számunkra az állami magyar egyetem visszaállítása a romániai demokráciának a sarkköve. E nélkül nincs demokrácia. Húsz év után kérdezhetjük: mit hozott a román, most már az európai demokrácia az erdélyi magyarság számára? Elsősorban elmaradt a megígért restitúció. Másodsorban 20 év alatt sem született olyan lényeges politikai döntés, amely önálló intézményben, állami költségvetéssel stabil keretet teremtett volna a magyar felsőoktatásnak. Európai uniós szinten senkit nem zavar egy másfélmilliós nép hosszantartó diszkriminációs állapota? Ez az állapot továbbra sem értelmezhető másként, minthogy a romániai magyar ma is másodrendű állampolgár saját hazájában. Itt és most a másodrendűség fenntartása tudatos, amelyhez az Európai Uniónak nincs különösebb hozzászólása.
Akik beletörődnek ebbe, azok semmibe veszik a történelmi örökséget, vagy a könnyebben érvényesíthető, látszólagos döntéshozatalt rendelik kicsinyes érdekeik alá, szűk látókörükkel elvesztik a távlati lényeglátást, amely szerint felmorzsolódásunk művi útja az alulképzettségünk fenntartása. Jelenleg az erdélyi magyarság legnagyobb katasztrófája (gazdasági állapota mellett) a felsőoktatási deficit. Ezt valakik tudják. Mi nem?
Somai József elnök, Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete
Szabadság (Kolozsvár)

Hat külhoni magyar tudós vehette át az Arany János-elismeréseket
Hat külhoni magyar tudós vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián a külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló Arany János-díjakat és -érmeket. Öt tudós a külső tagok fórumán vette át Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől az elismeréseket. Az Arany János-életműdíjat Feszt György, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára az erdélyi magyar tudományos élet, valamint a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés előmozdításában elért kimagasló érdemeiért, az Akadémia közgyűlésén vehette át.
Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díjjal ismerték el az erdélyi Bíró Domokost, a fizikai tudományok doktorát, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárát, akinek „oktatói, kutatói, eszközfejlesztői munkásságát világviszonylatban jegyzett tudományos eredmények elérése fémjelzi”, valamint Sándor Annát (Szlovákia), a Konstantin Filozófus Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének vezetőjét, akinek köszönhetően tanszéke „nagyszerű tudományos, oktatási és emberi közösséggé érett az elmúlt években, meghatározó tényező lett a szlovákiai felsőoktatásban”.
Az Arany János Fiatal Kutatói Díj idei kitüntetettje Pósa Mihály (Szerbia) vegyész, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara Gyógyszerészet-tudományi Tanszékének docense, akit oktatói és kutatói munkájáért tüntettek ki. Az Arany János-érem idei díjazottjai Halász Albert (Szlovénia), a lendvai magyar önkormányzat elnöke, aki tudományos, kutatásszervezői, írói, valamint média- és közéleti tevékenységével, valamint Hámos László (Amerikai Egyesült Államok), a New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) elnöke, aki „az egyetemes magyarságnak tett szolgálatáért” érdemelte ki az elismerést.
Pálinkás József köszöntőjében a kulturális nemzet összetartozásáról beszélt. „A politikai nemzethez való tartozást egykor a határok szabályozták, azok az érzések viszont, amelyek a kulturális nemzethez való tartozást határozzák meg, sokkal nehezebben megfogalmazhatók, ugyanakkor sokkal fontosabbak” – emelte ki.
Krónika (Kolozsvár)

Betegtájékoztatás - csak románul?
Bár a 2006/95-ös törvény, majd a Románia által 2007-ben ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is lehetővé teszi, hogy a Romániában kapható gyógyszerek betegtájékoztatójában magyarul is megjelenítsék a leírtakat, a Krónika információi szerint Erdélyben olyan gyógyszergyártók is vannak, amelyek vezetői inkább anyagi támogatást ígértek a témát feszegetőknek, csak ne kérjék számon a cég többnyelvű betegtájékoztatóinak a hiányát. Közben a marosvásárhelyi Studium Alapítvány betegtájékoztató-fordító pályázatot hirdetett egészségügyben dolgozók, az egészségügyi felsőoktatásban tanulók és egészségügyi szakfordítók részére.
A marosvásárhelyi civil szervezet minél több kompetens személyt szeretne bevonni az önkéntesekből álló fordítói csapatába, így járulva hozzá ahhoz, hogy a romániai forgalomban lévő, leggyakrabban használt gyógyszerek betegtájékoztatói valamennyi magyar beteg számára anyanyelven, ingyenesen elérhetők legyenek a www.orvostudomany.ro honlapon. A távlati cél egy olyan nyelvi jog érvényesítése az egészségügyben, amelyet elméletben törvények biztosítanak: a forgalomban lévő gyógyszerek prospektusai magyar nyelven is tájékoztassák a betegeket.
„Annak ellenére, hogy a 2006/95-ös törvény, majd a Románia által 2007-ben ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is tételesen előírja, hogy az illetékesek kötelesek megfelelő módon gondoskodni a biztonsági felhívások anyanyelvi fordításáról, nálunk senki nem tartja tiszteletben a törvényt” – panaszolta el a Krónikának Koncsag-Szász Előd, a Studium programfelelőse. A romániai gyógyszergyárak merevsége annál is inkább érthetetlen, mivel számos más iparágban már rég bevezették a többnyelvűséget, olyan szakterületeken is, ahol az előállított termék nem megfelelő használata nem káros az egészségre.
A fordítás mint „tüneti kezelés”
A fiatal vásárhelyi orvost már jó pár éve foglalkoztatja a többnyelvűség kérdése. Mint meséli, román évfolyamtársa kérésére elsőéves korában a legfontosabb magyar szakkifejezéseket írta össze. Innen már csak egy lépés volt a száz leggyakoribbnak vélt szakszóból összeállított háromnyelvű – magyar, román, cigány – orvosi szótár szerkesztése. Koncsag-Szász Előd és önkéntes csapata már az elmúlt években is foglalkozott betegtájékoztatók fordításával és közzétételével, ám ezúttal úgy érzi, az akciónak újabb és nagyobb lendületet kell adni. A Studium felhívására június 24-éig egészségügyben dolgozók, a hazai és határon túli egészségügyi felsőoktatásban tanulók, illetve egészségügyi szövegekre szakosodott szakfordítók jelentkezhetnek. A legjobbak díjban részesülnek, így például a legtöbb elfogadott prospektusfordítást beküldő pályázó egy kétszemélyes menettérti repülőjegyet nyer egy általa, London, Párizs, Róma, Madrid és Budapest közül választott fapados járatra.
„Az ellenőrzött fordításokat közzétesszük honlapunkon, majd nyomtatott változatban is kiadjuk, és gyógyszertárakban helyezzük el. Mindez viszont csak a rövid távú cél, akciónkkal a törvény és elfogadott nemzetközi normák betartására szeretnénk felhívni a figyelmet” – állítja a kezdeményező.
Hiába törvény, charta
A parlament által 2006. április 14-én elfogadott, az egészségügy átszervezéséről szóló 95-ös számú törvény 773(2). cikkelye tételesen kimondja, amellett, hogy a betegtájékoztató – román nyelvű – szövegét világosan és érthetően kell megfogalmazni és megírni úgy, hogy a felhasználó megfelelően tudja alkalmazni, arra is kitér, hogy az előírás nem korlátozza a prospektus többnyelvűségét. A rendelkezés egyetlen feltételt szab: az öszszes más nyelven tartalmilag ugyanazoknak az információknak kell szerepelniük a prospektuson, mint románul.
A hazai gyógyszergyártók teljesen figyelmen kívül hagyják a 2006/95-ös törvény ajánlását. Ugyanakkor az Országos Gyógyszerügynökség cinkosságát élvezve fittyet hánynak a Románia által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára. A Románia által 2007-ben elfogadott nemzetközi rendelkezés aláírói számos, a kisebbségeket érintő jogokat tartalmazó kötelezettséget vállaltak. Gazdasági és társadalmi téren (13. cikkely) például megfelelő módon gondoskodnak a biztonsági felhívások regionális vagy kisebbségi nyelveken történő megfogalmazásáról. Ugyanakkor kötelezik magukat arra, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelveken is hozzáférhetővé tegyék a fogyasztók jogait érintő, az illetékes hatóságok által adott információkat. „Ami a finn és svéd nyelvű betegtájékoztatókat kiadó finnországi gyáraknak teljesen természetes, az Romániában még a magyar cégek számára is elképzelhetetlen. Idén New Yorkban a világ vezető öt gyógyszergyártó cége közös nyilatkozatban vállalta, hogy ezentúl hatnyelvű prospektusokon tájékoztatja a betegeket. Nálunk meg olyan egynyelvű tájékoztatókat fogalmaznak meg, amiket, sok esetben, még a román ajkú páciensek sem értenek” – mondja Koncsag-Szász Előd. Értesüléseink szerint Erdélyben olyan gyógyszergyártók is vannak, amelyek vezetői inkább anyagi támogatást ígértek a Studium fordítói csapatának, csak ne feszegessék a cég többnyelvű betegtájékoztatóinak a hiányát.
Kérdésünkre, hogy miért nem fordítanak nagyobb hangsúlyt a Románia által is felvállalt nemzetközi normák betartására, illetve miért nem viszonyulnak nagyobb empátiával a magyar anyanyelvű vásárlóikhoz, a magyarországi Richter Gedeon gyógyszergyár marosvásárhelyi leányvállalata írásban válaszolt. Kelemen László, a Gedeon Richter Románia Rt. marketing-és kereskedelmi igazgatója szerint a vásárhelyi gyár a hazai és a nemzetközi követelményeknek megfelelően működik. „Betartjuk a gyógyszergyártás szigorú szabályait, a betegtájékoztatóra vonatkozó előírásokat, amelyek természetesen a megfelelő szakmai és állami szervek jóváhagyásával kerülnek a felhasználókhoz. Mindezek mellett fontosnak tartjuk, hogy a lakosság számára a meghatározó terápiás területeken korszerű és elérhető árú készítményeket kínáljunk, hozzájárulva ezáltal az életminőség javulásához” – áll a közleményben, amely tulajdonképpen nem ad választ lapunk kérdésére.
A minisztérium is óvatoskodik
Hiába az uniós charta, az egyértelmű törvényszöveg vagy a magyar egészségügyi miniszter, a szaktárca sem hajlandó érvényt szerezni a rendelkezésnek. Vass Levente, Cseke Attila egészségügyi miniszter tanácsosa – aki egyben a Studium Alapítvány ügyvezető alelnöke is – lapunk kérdésére beismerte: ő nincs tisztában az ügy jogi hátterével. „Jó lenne, ha a minisztérium lépne, s legalább az interneten elérhetővé tenné a betegtájékoztatók magyar fordításait. De nem tudom, hogy máshol van-e még kétnyelvű prospektus, olyan, amelyben a második nyelv nem az angol, hanem egy adott kisebbség nyelve” – adott hangot kétségeinek Vass, aki valószínűleg nem láthatta a studiumos kollégája által bemutatott finn–svéd példát.
Nem tudott a hatályos törvényekről Sipos Emese, Cseke Attila másik tanácsosa sem. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dékánhelyettese is némi fenntartással viszonyult a kérdéshez. „Ha már fordításra kerül sor, akkor az nem egyszerű, mert nagyon pontosnak, hitelesnek kell lennie” – mondta. A gyógyszerésznő mindemellett nagyon jónak és hasznosnak tartja az ötletet, főleg a vidéken élő idősebb betegek szempontjából.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely: becsapták a MOGYE magyar vezetőit 
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának tegnap kellett volna igent mondania a felsőoktatási intézmény új szerkezetére, amely a jelenleginél nagyobb önállóságot biztosít a magyar tagozatnak. A hetek óta tartó egyezkedés és ígéretek ellenére, az általános orvosi kar (ÁOK) román nemzetiségű oktatói a kari tanács tegnap délelőtti ülésén színt vallottak és nemmel szavaztak az átalakításra. Emiatt a magyar vonalat képviselő tanárok és diákok nem vettek részt a szenátus tegnapra tervezett ülésén, amit szavazatképtelenség miatt hétfőre halasztottak.
Nagyon fáj a kollégák viszonyulása, s úgy érzem, hogy a legnagyobb pofon, amit rektorhelyettesként kaphattam, miután az egyetem vezetésében vállalt 12 évi tevékenységem során az egyensúly megtartására törekedtem nyilatkozta kérdésünkre a tegnap történtekről dr. Nagy Örs egyetemi tanár, a MOGYE helyettes rektora. Az utóbbi időben történt egyeztetések során azt reméltük, hogy a multikulturálisnak nyilvánított egyetemen biztosítják a magyar tagozat számára azt az önállóságot, amit az új közoktatási törvény előír. Az utolsó napokban felerősödő magyarellenes hangulat, diverzió megtette a hatását. Az elképzeléseink szerint a gyógyszerészeti és a fogorvosi karon egy-egy önálló főtanszéket (departamentum) terveztünk, az általános orvosi karon végül belementünk abba, hogy öt román és három magyar főtanszék (preklinikum, belgyógyászat, sebészet) alakuljon. Az ÁOK kari tanácsa ezt sem szavazta meg, s a dékán azzal az újabb javaslattal jött, hogy öt vegyes főtanszék alakuljon, amire viszont a többségiekből álló kari tanács igent mondott. Ezek után már nem volt mit keresnünk a szenátus ülésén, amit szavazatképtelenség miatt hétfőre halasztottak. A labda most már nem a mi térfelünkön van tette hozzá a rektorhelyettes.
Szavait azzal egészíthetnénk ki, hogy a jelek szerint a közoktatási törvény 133. cikkelye a háromnegyed részben többségiekből álló szenátus hatáskörébe utalja az egyetemek új szerkezetének a jóváhagyását, ami az egyik legnagyobb hiányossága a törvény felsőoktatásra vonatkozó fejezetének. Naivság volt azt hinni még szélcsendes időkben is, hogy a román többség számunkra kedvező módon fog szavazni is, nemhogy ennyire felkorbácsolt magyarellenes hangulatban, amit célzott diverzióval sikerült kiváltani az utóbbi napokban. A történtek megerősítik azt a korábbi tapasztalatot is, hogy a célzott diverzió fegyverét minden alkalommal bevetik, amikor valamilyen kisebbségi jog megszavazásáról van szó.
De idézzük a rektorhelyettest, aki szerint a román kollégák arra hivatkoznak, hogy az új szerkezet esetében az egyetem mindkét tagozatát a törvényes előírások értelmében a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIS) kell akkreditálnia. A törvény megalkotásakor erre is jobban oda kellett volna figyelni, s a szakminisztériumnak biztosítani annyi beleszólási jogot, hogy határidőt adhasson az új szerkezet megszilárdítására, ha mégis megszavaznák azt.
Az állóháború elkezdődött, ezek után ugyanis kellemetlen lesz szembenézni a román kollégákkal, mivel a történtek nem az együttműködés pártján állók, hanem az önálló egyetemet követelő vonal malmára hajtják a vizet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Amit lehet a BBTE-n, nem lehet az orvosin
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megakadályozták a többségben lévő román oktatók azt, hogy az új felsőoktatási törvény szerint önálló intézeteket/főtanszékeket hozzon létre a magyar tagozat. Mint ismeretes, a felsőoktatási törvény megszünteti a korábbi tanszékeket, és a nagyobb hatáskörrel rendelkező intézeteket (románul: departament) jelöli meg az egyetemek alapegységeiként.
Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese csütörtökön arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kolozsvári egyetemen a kari tanácsok zöme elfogadta a magyar oktatóknak azt az igényét, hogy nyelvi oktatás szerint külön intézeteket hozzanak létre. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) azonban az általános orvosi kar tanácsa megtagadta ezt a kérést. – Nagyon fáj a kollégák viszonyulása, s úgy érzem, hogy a legnagyobb pofon, amit rektorhelyettesként kaphattam, miután az egyetem vezetésében vállalt 12 évi tevékenységem során az egyensúly megtartására törekedtem – nyilatkozta a marosvásárhelyi Népújság című lapnak Nagy Örs egyetemi tanár, a MOGYE rektorhelyettese.
A rektorhelyettes azért csalódott, mert a kari tanács előtti egyeztetések során remélték, hogy a román kollégák is támogatják a magyar oktatók kérését, az ülésen azonban leszavazták javaslatukat.
Az általános orvosi kar dékánja azzal a javaslattal állt elő, hogy öt vegyes, szakáganként elkülönülő intézet alakuljon. Erre a javaslatra már a román többségű kari tanács „igen”-t mondott. A magyar oktatók tiltakozásképpen nem vettek részt a szenátus ülésén, amelynek meg kell erősítenie az egyetem új szerkezeti felépítését. A testület így döntésképtelen volt, ezért hétfőre halasztódott az ülés.
Szabadság (Kolozsvár)

Etnikai csörte az orvosin: akadályozzák a magyar intézetek megalakulását
Az új tanügyi törvény és a sokat emlegetett multikulturalitás megsértését látják román kollégáik legutóbbi akcióiban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar nemzetiségű szenátustagjai. A magyar tanárok és diákok – akik testületileg bojkottálták a hétvégi szenátusi ülést – szerkesztőségünknek is eljuttatott állásfoglalásban tiltakoznak többségi kollégáiknak a kari tanácsokban hozott döntései ellen.
Ezeken nem vették figyelembe, hogy a tavasz folyamán elfogadott új jogszabály értelmében a magukat multikulturálisnak meghatározó egyetemeken a nemzetiségek nyelvén történő oktatás tagozatokban vagy oktatási vonalak keretében történik. Ez strukturális változásokat is maga után von a karok szerkezetében. Ezzel szemben a múlt heti üléseken a kari tanácsok román többsége egyértelműen elutasított mindennemű szerkezeti változtatási tervet, ugyanakkor mereven elzárkózott a magyar nyelvű gyakorlati oktatás bevezetése elől is, amit az új oktatási törvény biztosít. „Álláspontunk szerint az általunk kért és a törvény által előírt módosítások feltétlenül szükségesek a magyar nyelvű oktatás fejlődése és fennmaradása érdekében” – írja a magyar fél, mely a szenátusi ülésről való távolmaradásával lehetetlenné tette a testület munkáját. A tiltakozás aláírói ugyanakkor cáfolják a román sajtóban megjelent álhíreket, miszerint az egyetem kettészakadására törekednének. „Jövőnket továbbra is közös egyetemen és közös karokon belül képzeljük el, fenntartva magunknak a jogot, hogy oktatási tevékenységünket mi magunk szervezzük” – áll a békés hangvételű levélben. „Nagyon fáj a kollégák viszonyulása, s úgy érzem, hogy a legnagyobb pofon, amit rektorhelyettesként kaphattam, miután az egyetem vezetésében vállalt tizenkét évi tevékenységem során az egyensúly megtartására törekedtem” – nyilatkozta a Népújságnak Nagy Örs professzor, az intézmény helyettes rektora.
A magyar tanárok a gyógyszerészeti és fogorvosi karon egy-egy önálló tanszéket szerettek volna alapítani, az általános orvosi karon pedig belementek román kollégáik javaslatába, miszerint öt román és három magyar főtanszéket hozzanak létre. Az eredeti egyezséget Leonard Azamfirei, az általános orvosi kar dékánja azonban felrúgta, és az öt vegyes tanszék megalakítását szavaztatta meg. A MOGYE falai között hetek óta folyik a magyarellenes diverzió. Ennek egyik fő szószólója Mihai Pavel, a román hallgatókat tömörítő Diákliga (LS) elnöke, aki az 1990 elején sokat hangoztatott etnikai szeparatizmus szlogenjét melegítette fel. Az LS vezetője – akárcsak húsz évvel ezelőtti elődei – azt nyilatkozta, hogy a magyar tanszékek alakulása az egyetem kettészakításához, továbbá pedig külön román, illetve magyar klinikák létrehozásához vezet.
Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) lehetővé vált a magyar intézetek létrehozása, egyedül a biológia karon ütközött ellenállásba a magyar tagozat önállósodásának terve. A kolozsvári felsőoktatási intézményben egy-egy karon két román, egy magyar és esetleg egy német intézet váltja a jelenlegi tanszékeket.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Brüsszelben nyomon követik a romániai területi-közigazgatási terveket
Egy uniós ország területi-közigazgatási átszervezése a tagállam belső feladata, de Brüsszel figyelemmel követi az átalakításról szóló terveket – állította Sógor Csaba Európa Parlamenti képviselő, akivel László Edit készített interjút.
- Jól lehet ez tagállami feladat, de azért ezt nyomon követik, hiszen Románia a Schengeni csatlakozás kapcsán is előtérbe került, nem csak a franciaországi romák miatt, de az igazságszolgáltatási reformok késlekedése miatt is. Tehát nyomon követik, de Brüsszel, úgy ahogy a kisebbségi kérdésben, így a közigazgatási felosztás kérdésben sem fogja fülön húzni Bukarestet, ha rosszalkodik. Brüsszel azt teszi, azt tesszük mindenben, ugye, hogy felmutatjuk a jó gyakorlatokat, és abban bízik Brüsszel, hogy Románia nem a kullogó, a bukdácsoló, hanem az élen járókhoz akar csatlakozni. A volt belga külügyminiszter azt mondta, hogy Európa a több kultúrák, a több nyelvek közössége és azok a tagállamok, amelyek csatlakozni akarnak a maguk területén is odafigyelnek a soknyelvűségre és a kultúrák békés egymás mellett élésére, akik ezt nem értették meg, azok lefognak szakadni. Ugye a jó példákat szokták felhozni, a rossz példát sem kell elfelejteni, Görögország rengeteg energiát fektetett bele abba, hogy asszimilálja, vagy letagadja a területén élő kisebbségeket, és ugye ha az ember megszokja a füllentést a soknyelvűségről, vagy a kisebbségekről, akkor hajlamos lesz a gazdasági kérdésekben is füllentővé válni, ami be is következett Görögország esetében. (…)
-Ön az Európai Parlamentben a felszólalásaiban is többek között folyamatosan ráirányítja a figyelmet a kisebbségvédelemre, az erdélyi, a romániai magyarság helyzetére. Mit tud, és mit tehet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében, mert paradox helyzet alakult ki, az oktatási törvény megengedné azt, hogy önálló karok létesüljenek, hogy a gyakorlatot magyar nyelven tarthassák, a többségi román szenátus döntése azonban ezt megvétózta, ezt nem hagyta jóvá. - Nyilvánvaló, hogy amit mi megtehetünk az az, hogy felhívjuk rá a figyelmet, az ottaniak figyelmét, az itthoniak figyelmét is arra, hogy mi az európai és mi nem. És, hát a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem kálváriájából és legutóbbi küzdelmeiből tanulva mondhatom azt, hogy remélem Vásárhelyen is eljön az az idő. Addig teszi mindenki a maga dolgát. Én azt tudom ajánlani – azon kívül, hogy Brüsszelben megszólalok – hogy nagyon szívesen eljövök a vásárhelyi egyetemre…
(…) Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

MOGYE: folyatódik az etnikai csörte
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román vezetése többszöri hitegetés után, törvényellenes eszközöktől sem visszariadva akadályozta meg a magyar intézetek létrehozását, ezért a szükséges jogi lépések haladéktalan érvénybe léptetését, szükség esetén akár a polgári engedetlenség alkalmazását tartja indokoltnak a Bolyai Kezdeményező Bizottság. A szervezet felkéri a román törvényhozási, illetve az európai parlamenti képviselőket, segítsék a magyar részlegek létrehozását.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román vezetése többszöri hitegetés után, törvényellenes eszközöktől sem visszariadva akadályozta meg a magyar intézetek létrehozását az intézményben, ezért a szükséges jogi lépések haladéktalan érvénybe léptetését, szükség esetén akár a polgári engedetlenség módszereinek alkalmazását tartja indokoltnak a Bolyai Kezdeményező Bizottság. Ajtay Kincses Mária, a bizottság elnöke – a MOGYE toxikológiaprofesszora – ugyanakkor felkéri a román törvényhozásban, illetve az Európai Parlamentben dolgozó képviselőket, segítsék a magyar részleg létrehozását.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának legutóbbi, június 13-ai ülésén – melyet a magyar tanárok és diákok testületileg bojkottáltak, így a jogszabályok szerint a testület döntésképtelenné vált – a résztvevők nem vették figyelembe, hogy a tavasz folyamán elfogadott új törvény értelmében a magukat multikulturálisnak meghatározó egyetemeken a nemzetiségek nyelvén történő oktatás tagozatokban vagy oktatási vonalak keretében történik. Ez strukturális változásokat is maga után von a karok szerkezetében.
A magyar tanárok a gyógyszerészeti és fogorvosi karon egy-egy önálló tanszéket szerettek volna alapítani, az általános orvosi karon pedig belementek román kollégáik javaslatába, miszerint öt román és három magyar főtanszéket hozzanak létre. Az eredeti egyezséget Leonard Azamfirei, az általános orvosi kar dékánja azonban felrúgta, és az öt vegyes tanszék megalakítását szavaztatta meg.
Nagy Örs professzor, az intézmény helyettes rektora a Krónikának tegnap nem kívánt nyilatkozni a téma kapcsán, mint mondta, nem biztos, hogy a sajtónyilatkozatok jót tesznek az ügynek. A pedagógus annyit hozzátett: szerinte a magyar tanszékek létrehozásáról a továbbiakban is lesznek tárgyalások az oktatási minisztériummal.
A MOGYE-n hetek óta folyik a magyarellenes diverzió. A fő szószóló Mihai Pavel, a román hallgatókat tömörítő Diákliga (LS) elnöke – akárcsak húsz évvel ezelőtti elődei – azt nyilatkozta, hogy a magyar tanszékek alakulása az egyetem kettészakításához vezetne. 
Constantin Copotoiu, a MOGYE rektora egyébként a Duna Televíziónak azt nyilatkozta, ha a magyar orvostanhallgatók anyanyelvükön tanulnák a gyakorlatot, nehezen helyezkedhetnének el, s ha teljesen kettéválna az egyetem, a kettőnek külön-külön semmi esélye nem lenne a működésre.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Megszüntetnék a tandíjas helyeket az állami egyetemeken
Veszélybe kerülne az állami egyetemek működése, amennyiben a parlament jóváhagyja azt a törvénytervezetet, mely szerint a felsőoktatási intézmények nem hirdethetnének meg tandíjas helyeket – vallják az illetékesek. Cătălin Croitoru és Petru Filip demokrata-liberális párti (PDL) szenátor javaslatát hallgatólagosan elfogadta a képviselőház, miután a június 22-i határidőig nem sikerült megtárgyalni azt, jelentette be tegnap Roberta Anastase házelnök. Az új oktatási törvényt módosító javaslat kimondja, hogy Romániában az állami felsőoktatási intézményekben ingyenes az oktatás, a beiskolázási számot pedig a kormány hagyja jóvá. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a magánegyetemek hallgatóinak tandíjat kell fizetniük, amelyet az illető intézmény vezető testületei szabnak meg.
A törvénytervezetet a szenátusnak is jóvá kell hagynia, mely ez esetben a döntő fórum, a javaslat vitájára várhatóan csak az őszi ülésszakban kerül sor. A tervezet még nem került a szenátus oktatási szakbizottságának asztalára, közölte a Krónikával Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor. Az oktatási bizottságban tevékenykedő honatya szerint a kezdeményezés a magánegyetemek nyomására születhetett meg, amelyek óriási lobbit folytatnak annak érdekében, hogy az állami egyetemeken megszűnjenek a tandíjas helyek, és így ők több diákra tegyenek szert. „Nagyon sok kolléga a magánegyetemeken dolgozik, így érthető a kezdeményezés. A józan ész azonban azt mondja, hogy ne hagyjuk jóvá” – mondta lapunknak a háromszéki szenátor, hozzátéve, ő személy szerint arra fogja ösztönözni RMDSZ-es kollégáit, ne támogassák a kezdeményezést.
Fizetésekre sem futná?
Amennyiben a parlament jóváhagyná a kezdeményezést, az veszélybe sodorná az állami egyetemek működését – jelentette ki a Krónikának Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese. „Az jó dolog, ha egy állam teljes körű ingyenes felsőfokú oktatást biztosít, mi azonban úgy gazdálkodunk, hogy nem tudnánk fenntartani magunkat, ha megszűnnének a tandíjas helyek” – magyarázta Magyari, hozzátéve, hogy az államnak más módon kellene kompenzálnia az ily módon jelentkező veszteséget. A magyar tagozat vezetője szerint a kolozsvári egyetemen jelenleg csak a helyek 40 százalékát finanszírozza az állam, a fennmaradó 60 százalékot az egyetem maga teremti elő, a tandíjak pedig komoly összeget tesznek ki. Mint elmondta, a tandíjmentes helyek számát az állam szabja meg, ezek fenntartását a központi költségvetésből állják – ez a szám a Babeş–Bolyai Tudományegyetem esetében a legnagyobb, a jövő tanévre 4820. A tandíjas helyek számáról az egyetem vezetősége dönt, de ezt a számot a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóságnak (ARACIS) is jóvá kell hagynia, ez határozza meg ugyanis a maximális létszámot, hogy melyik egyetem hány diákot „bír el”.
Magyari Tivadar szerint az egyetem román tagozatán a tandíjas helyek vannak túlsúlyban: a román diákok 60 százaléka fizet tanulmányaiért, s csupán a 40 százalékuk részesül ingyenes oktatásban. Ezzel szemben a magyar tagozaton fordított, sőt annál is jobb az arány: a diákok 60–65 százaléka tanul állami helyen, és csupán 35–40 százalékuk tandíjas. Mint mondta, ez annak köszönhető, hogy a magyar tagozaton nincs akkora túljelentkezés az egyes szakokon, kevesebb az érdeklődő. Magyari szerint egyébként a közhiedelemmel ellentétben a tandíjas helyek nagy száma nem befolyásolja az oktatás minőségét. Mint elmondta, az esetleges minőségi romlás inkább annak tudható be, hogy a közoktatás minősége gyengült, kevesebb a felkészült diák, és nem annak, hogy tömegessé vált az egyetemi oktatás. Ugyanakkor elismerte, ha kevesebb diák lenne, jobban tudnának foglalkozni velük a tanárok, azonban nem lenne miből fenntartani az egyetemet, ennek alapvető működése kerülne veszélybe. Egyes karokon a tanárok bérét sem tudnák kifizetni, vélte a rektorhelyettes.
Ötször több tandíjas hely
A kolozsvári egyetem egyes nagy népszerűségnek örvendő szakjain egyébként jóval nagyobb a tandíjas helyek száma, mint az államiaké. A jogon például román tagozaton 145 állami helyet hirdettek meg az idei felvételire, míg 365 fiatalt tandíjas helyre vesznek fel; a magyar tagozat esetében 20-20 az arány. Marketing szakon román vonalon az állam által finanszírozott 58 helyhez 192 tandíjas helyet társítottak, magyar tagozaton 31 ingyenes, 19 költségtérítéses helyet hirdettek meg az új tanévre. Könyvelés szakon közel ötször több tandíjas hely van, mint állami: előbbiekre 330, utóbbiakra 70 jelentkezőt várnak. Nagy a különbség a szintén népszerű újságírói szakon is, román vonalon 43 állami és 155 fizetéses, magyar tagozaton 12 állami és 23 tandíjas hely van.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) jóval kevesebb a tandíjas helyek száma, az idei felvételire meghirdetett 268 állami helyet 82 tandíjassal pótolták, ezek fele-fele arányban oszlanak meg a román és magyar tagozat között. Nagy Örs rektorhelyettes kérdésünkre nem kívánta kommentálni a törvénytervezet esetleges hatásait, mint fogalmazott, „nagyobb bajuk is van ennél”.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Patthelyzet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen –
A 22-es csapdájában, avagy a román többségű döntéshozás fogja az önállósodni akaró magyar oktatást a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Vagy ahogy az intézmény egyik tanszékvezetője, dr. Brassai Attila docens mondja, olyan patthelyzet alakult ki a magyar főtanszékek, azaz a departamentumok alapítása ügyében, ami jelenleg matt.
Ha csak a bukaresti politika szintjén nem lesz megegyezés, hogy a marosvásárhelyi egyetemen, amelyet a második világháború után kizárólag magyar egészségügyi képzésre hoztak létre, most érvényt lehessen szerezni az önállósodásra lehetőséget adó oktatási törvénynek. Mielőtt elindítanánk a László Edit által készített interjút, a beszélgetés során elhangzó „kvorum” kifejezés határozat képességet jelent, az „ARACIS” pedig az Akreditációs Bizottság neve, és Főtanszéknek lehet fordítani a „departamentum” szót. Most dr. Brassai Attilát, a marosvásárhelyi egyetem általános orvosi kara gyógyszerészeti tanszékének vezetőjét hallják. - Az új tanügyi törvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet a Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemmel, és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel együtt multikulturális egyetemnek nyilvánította és magyar oktatási szekciók, vonalak és departamentumok hozandók létre. Ennek alapján kértük a magyar tagozatnak a különválását. Tehát a szervezeti különválását az egyetemen belül… és a gyakorlatoknak a magyar nyelvűvé tételét, ugyanis a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetemen a gyakorlat román nyelven folyik, az előadásokat hallgathatják a magyar diákok magyarul. Az elmúlt hónapokban egyeztettek az egyetem vezetőségével. - Ez egy elég furcsa történet… (…) az egyetem fennmaradásának hosszú távon legbiztosabb záloga a magyar diáknak a jelenléte.
Kossuth Rádió, Határok nélkül. Erdély.ma

Akadályok a honosítás útjában
A marosvásárhelyi bíróság nem ismeri az EU-s jogszabályokat?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) marosvásárhelyi demokráciaközpontjában, a megalakulás óta eltelt fél év alatt 9.433 személy érdeklődött, 3.325 dossziét zártak le, amelyek 5.087 személyt érintettek. Országos szinten az érdeklődő személyek száma 95.461, a lezárt ügyiratok száma 23.679, amely 42.493 személyt érint, tudtuk meg tegnap sajtótájékoztatón Kali István EMNT alelnöktől.
Az alelnök szerint a honosítást nagyban akadályozza az, hogy a marosvásárhelyi bíróság nem ismeri az EU-s jogszabályokat, illetve, hogy a magyar és a román törvénykezés nem egyformán működik.
Példaként az elvált személyek esetét hozta fel. Romániában váláskor elveszik a házasságlevelet, viszont a magyar bevándorlási hivatal kéri ezt az iratot is, amit az érintett nehezen tud Romániában beszerezni. A polgármesteri hivatal funkcionáriusai vagy nem értik, mire kell, vagy, ha értik, akkor vagy megtagadják, vagy egy igazolást adnak, amit a bevándorlási hivatal nem fogad el. A helyzet az utóbbi időben javult, viszont van egy másik gond is. 2003-ban Brüsszel hozott egy 2201-es határozatot, amelyet minden válási dokumentum mellé csatolni kell, mivel Románia is uniós tagállam. Ezt kéri a magyar bevándorlási hivatal, viszont a marosvásárhelyi bíróságon állítják, nem hallottak erről a jogszabályról.
Ezért a demokráciaközpontban az érintettek megkaphatják a típuskérést, illetve egy mintanyomtatványt is, amit megmutathatnak a bíróságon, hogy "erre van szükség".
Kali arra hívta fel a figyelmet, hogy sok vidéki emberben az a tévhit él, hogy ha magyar állampolgárságot kér, esetleg elveszíti a nyugdíját, vagy akár a román állampolgárságát. Az alelnök hangsúlyozta: tévhit, hiszen Romániában az állampolgárság születéssel szerzett jog, amint a nyugdíj is szerzett jog, tehát nem lehet visszavonni. Ugyanakkor félelem él a köztisztviselőkben is, hogy a magyar állampolgárság megszerzésével esetleg elveszíthetik munkahelyüket. Erre is megnyugtató választ adott. Románia elnöke, illetve a közintézmények pénzügyi helyzetének ellenőrzését ellátó személyek kivételével a közhivatalnoki státus nem összeegyeztethetetlen a kettős állampolgársággal.
Házhoz vinnék az információt
Portik Vilmos elnökségi tag szerint gond, hogy a bevándorlási hivatal meg a külképviseletek nem tudják elég gyorsan feldolgozni a beérkezett igényléseket, ezért a beígért három hónapos határidőt sem tudják betartani az elbírálásban.
Felhívást intézett a Maros megyei települések lakosaihoz: várják azokat az önkéntes személyeket, akik a honosítási munkában szeretnének valamilyen feladatot ellátni. A marosvásárhelyi központ munkatársai átadnák a tapasztalataikat, tudásukat, hogy az önkéntesek legyenek az általuk képviselt vidék szakértői. Örömmel vennék azt is, ha az önkormányzatok megjelenési lehetőséget biztosítanának számukra falunapok, búcsúk, vásárok alkalmával, mert azt tapasztalják, hogy a falvakon igényelnék az emberek, de vagy anyagi vagy más problémák miatt nem tudnak bejönni Vásárhelyre. "Ezért szinte házhoz visszük az információt és az ügyiratcsomók előkészítését, bízunk benne, hogy minden egyes településen lesznek olyan személyek, akik részt vállalnak ebben a feladatban". Egyfajta kapocs szerepét töltenék be az iroda és a települések között.
Meggondolatlan nyilatkozatok
Határozottan visszautasította egyes "markáns helyi RMDSZ-politikusok" rádiókban elhangzott kijelentéseit, amelyek szerint eddig a Néppárt aláírásáért cserébe állították össze a honosítási dokumentumokat, most pedig párttagsághoz kötik a dossziék összeállítását. Meggondolatlan nyilatkozatoknak nevezte, főleg, hogy "kalap alá akarják hozni az összefogást".
Augusztus 20. – első klubtalálkozó
Jakab István megyei elnök bejelentette, hogy létrehozzák a magyar állampolgárok klubját, amelynek tagjai havonta egyszer találkoznának nem politikai célból, hanem közösségformálás végett. Az első klubtalálkozóra augusztus 20- án kerül sor a Klastrom utcai demokráciaközpont kertjében, ahol bográcsgulyás mellett készülnek megünnepelni az államalakítás évfordulóját.
Ugyanakkor tájékoztatott, hogy Tusványosra három politikai témával készülnek: a marosvásárhelyi MOGYE helyzete, a Sapientia akkreditálása és a marosvásárhelyi polgármester-választás ügye.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Tanszék vagy intézet?
Olvasom a Szabadságban, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) magyar intézetek alakulnak. Ugyanakkor a marosvásárhelyi Népújság arról számol be, hogy az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az új tanügyi törvény szellemében főtanszékek alakulnak. Szegény olvasó kapkodhatja a fejét, nem tudja miről is van szó. Próbáljuk ezt tisztázni!
A romániai egyetemi rendszerben eddig szervezeti egységekként karok, és azokon belül tanszékek voltak. Ha egy karon belül több tudományterületen is képeztek diákokat, akkor az azonos tudományterületekhez tartozó tanszékek tanszékcsoportokba szerveződtek. A tanszék román neve catedră, a tanszékcsoporté departament.
Az új tanügyi törvény az egyetemek szerkezetében is sok újítást tartalmaz. Szervezeti egységekként például a következőket sorolja fel: facultăţi, departamente, institute, centre sau laboratoare, …(131. cikkely). A felsorolásban csupán a másodikkal van baj, mivel az az új törvény szerint más, mint ami eddig volt. Éppen ezért sem a román értelmező szótárban, sem egyetlen román-magyar szótárban sem szerepel úgy, ahogy azt a törvény meghatározza.
A két említett felsőoktatási intézményben a departament kifejezést fordították intézetnek, illetve főtanszéknek. Az első azért nem jó, mert az institut fordítása magyarul intézet, és mint láttuk, a felsorolásban ez is szerepel, és nem lehet ugyanaz a neve magyarul az institutnak is és a departamentnek is. A második (főtanszék) pedig magyarul értelmetlen szó. A tanügyi törvényben az intézet (institut) kifejezés csupán néhányszor szerepel, egy esetben kutatóintézet formájában.
Ha szétnézünk az interneten, és megvizsgáljuk a törvény szövegét is, egyértelművé válik, hogy a román departament szót magyarul tanszéknek kell fordítani. Vezetőjét pedig (a törvény szövegében ez director de departament) nyugodtan nevezhetjük továbbra is tanszékvezetőnek. A régi és az új típusú tanszék között csupán annyi a különbség, hogy az újnak, és annak vezetőjének nagyobb a hatásköre (ezzel jobban közelítve más országokbeli tanszékekhez).
Fontos, hogy ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük, bárhol is éljünk, ezért ajánlatos, hogy amennyiben lehet, használjuk azokat a fogalmakat és elnevezéseket, amelyeket Magyarországon használnak. Ha megnézzük a magyarországi egyetemek honlapját, akkor a fenti javaslat az egyetlen elfogadható. Magyarországon a karok általában nagyobbak, mint nálunk, és ezeken belül intézetek (Szegeden tanszékcsoportok) vannak, amelyek többnyire tanszékekre oszlanak. Az intézet neve angolul institute, a tanszéké department. A természettudományi karokon például van fizikai, kémiai, biológiai, matematikai stb. intézet, ezeken belül pedig tanszékek (Láthatjuk, hogy itt az intézet inkább annak felel meg, ami nálunk a kar). Az ELTE informatikai karán nincsenek intézetek, csak tanszékek, és ezek neve angolul szintén department.
Tehát, magyarul nevezzük csak nyugodtan tanszéknek a kari alapegységet, vezetőjét pedig tanszékvezetőnek!
Kása Zoltán, Sapientia EMT. Szabadság (Kolozsvár),

Kiváló felvételi eredmények a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem több száz "gólyajelöltje" élte át a bejutás örömét, sok diák viszont csalódott a szerda este kifüggesztett eredmények láttán. Idén szorosabb volt a harc, mind a tandíjmentes, mind a tandíjas oktatásra jóval magasabb médiával lehetett jogosultságot szerezni, mint tavaly.
Az általános orvosi, gyógyszerészeti, illetve fogorvosi fakultáson az egyetem 50-50 arányban biztosít tandíjmentes helyeket a magyarul, illetve a románul tanuló diákok számára, a fizetéses helyeket az elért média függvényében lehet elfoglalni, függetlenül attól, hogy milyen nyelven folytatják majd tanulmányaikat a fiatalok.
Az általános orvosira 528 román és 274 magyar diák jelentkezett. Az ingyenes helyre bejutott román diákoknál 9,99 volt a legmagasabb és 9,61 a legkisebb média, a tandíjmentes helyekre felvételt nyert magyar diákoknál 9,98 volt a legjobb, 9,04 a leggyengébb jegy. A román orvosjelöltek közül 62-en, a magyarok közül 21-en írtak tízest a felvételin, a vizsgajegyet 60 százalékban, az érettségi, illetve a középiskolai átlagot 20-20 százalékban vették figyelembe a média kiszámításakor. Fizetéses helyekre 9,60 – 9,30 közötti általánossal kizárólag a román diákok jutottak be, amennyiben viszont nem foglalják el a helyeket, a felvételi átlag függvényében, a 305, hely nélkül felvételt nyert magyar diák közül is kerülhetnek be néhányan tandíjas helyekre.
A gyógyszerészeti szakra 89 román és 56 magyar diák jelentkezett, tandíjmentes helyekre 9,94 – 9,05 közötti átlaggal jutottak be a román, 9,96 – 8,08 közötti médiával a magyar diákok. A fogorvosi szakot 224 román, 133 magyar diák választotta, itt 9,93 volt a legjobb, 9,42 a leggyengébb bejutási jegy a román vonalon, a magyarul tanuló diákok közül 9,82-es médiát ért el az első, 8,85-öt az utolsó, ingyenes helyre bejutó diák.
A katonaorvosi szakra jelentkezett felvételizők jelentősen jobban teljesítettek, mint tavaly, míg múlt évben 5,2, idén 8,25 volt az utolsó bejutási jegy ezen a szakon.
Bábaképzőn 6 magyar diák ingyenes, 12-en tandíjas helyen kezdhetik tanulmányaikat, ugyanez az arány az egészségügyi asszisztensképzőn is, ahol ingyenes helyekre 9,28 – 8,39 közötti médiával jutottak be a magyar diákok.
Jelentősen növekedett a színvonal a román nyelvű, kizárólag tandíjas oktatást biztosító fizio-kinetoterápia, illetve a táplálkozás-egészségtani szakon is, előbbin tavaly 6,99, utóbbin 6,89 volt az utolsó bejutási jegy, ezzel szemben idén 7,84-gyel, illetve 7,62-vel jutott be a sikeres vizsgázók sereghajtója. Fogtechnikusi szakon 7,98-ast, gyógyszerészasszisztensin 6,75-öt ért el az utolsó bejutó.
Dr. Nagy Örs, az egyetem rektorhelyettese "meglepően jónak" minősítette az idei felvételi eredményeket.
– Pár évvel ezelőtt amiatt szomorkodtunk, hogy 5,80- as bejutónk is volt, és annak örültünk, hogy egyáltalán beteltek a helyek. Idén nem volt okunk aggodalomra – mondta a rektorhelyettes. Dr. Nagy Örs szerint a román, illetve magyar diákok eredményei közötti különbségek azzal magyarázhatók, hogy a román diákok körében nagyobb volt a túljelentkezés.
– Ez egy hullámzó jelenség, olyan évünk is volt, amikor a magyar diákok vizsgajegyei voltak jobbak – jegyezte meg a rektorhelyettes. Ősszel valószínűleg kizárólag testnevelés szakon szervez pótfelvételit az egyetem, itt ugyanis 25 hely maradt betöltetlenül – tudtuk meg a tanintézet titkárságán. Az eredményeikkel elégedetlen vizsgázók ma délután 2 óráig fellebbezhetnek, a végső eredményeket hétfőn ugyanebben az órában függesztik ki.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Orbán a Sapientia akkreditációjáról: mondják el Önök, mit segíthetünk, és megtesszük
Mintegy egy órán keresztül válaszolt a közönség kérdéseire a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróelőadásának végén Orbán Viktor és Tőkés László.
Azokra a felvetésekre, amelyek a magyar kormány segítségét kérték a Sapientia akkreditációjának előmozdítására, illetve a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának megerősítésében, a magyar kormányfő azt válaszolta: minden eszköz rendelkezésre áll a segítségnyújtáshoz, csak kellene tudjuk, mit tegyünk. "Románia nem adta meg Önöknek az önálló magyar egyetemet, a saját gyerekünk a Sapientia, találják ki a kari tanácsban és mondják el Önök, mit segíthetünk, és mi megtesszük" – fogalmazott. Ugyanígy a MOGYE esetében is segítenek, csak jó lenne, ha az ott tanító professzorok részéről érkezne ilyen értelmű megkeresés. Ne Budapestről mondjuk meg, mi a baj – minden beavatkozás, amely az érintett meghallgatása nélkül történik, káros lehet – tette hozzá.
Tőkés a Sapientia EMNT akkreditációja kapcsán elmondta, félő, hogy ugyanabban a cipőben jár, mint a Partiumi Keresztény Egyetem. Emlékeztetett, 2004-ben a PKE elnyerte a szakmai akkreditációt, azonban 4 évbe telt, míg megkapta az akkreditációt. „Noha a szakmai akkreditációt megszerezte a Sapientia, félő, hogy egy hasonló politikai játék révén elodázzák az akkreditációs folyamat törvényes véglegesítését” – vélte az EP-alelnök.
Az oktatás terén egy másik problémára is rámutatott: a diákok nem azzal az alaphozzáállással mennek külföldre tanulni, hogy a tanulmányaik elvégeztével visszatérnek szülőföldjükre. Kiürülnek a saját iskoláink, külföldre, Magyarországra mennek tanulni a diákok.
Orbán a kivándorlással kapcsolatban azt mondta: a legóvatosabban kell eljárni egy politikusnak ebben a kérdésben, ahol a nemzet érdekeke versus a „mindenkinek egy élete van” állhat szemben egymással. Tízezrével mennek el Magyarországról egyetemet végzett fiatalok, a kérdés, hogy a magyar kormány képes lesz-e olyan országot felépíteni, ahova érdemes visszajönni. Akkor lehet nemzeti érdeket építeni, ha az egyéni érdekkel is egybecseng; biztatni kell a fiatalokat, hogy menjenek, lássanak világot, ám a kulcs az, hogy utána érdemes legyen visszajönniük. (tudósítónktól) Transindex.ro

Egyetemek: van elég felvételiző
A gyenge érettségi eredmények ellenére nem csökkent a felvételizők aránya a nagy népszerűségnek örvendő kolozsvári felsőoktatási intézményekben, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) azonban húsz százalékkal kevesebb a jelentkező.
ár még nem ért véget a beiratkozási időszak, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem legtöbb karán a tavalyi beiratkozási adatokhoz hasonlóan számottevő túljelentkezést regisztráltak – derült ki a felsőoktatási intézmény rektorátusának közleményéből. Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese a Krónikának elmondta: a magyar tagozaton várakozásaiknak megfelelően csaknem azonos a tavalyival az eddig beiratkozottak aránya. Hozzáfűzte, a kisebb egyetemeknél előfordulhat, hogy kevesebben iratkoznak be, azonban az ország négy legnagyobb egyetemét, köztük a BBTE-t a demográfiai hullámvölgyek sem szokták érinteni.
Az egyetem közleménye szerint a legtöbben a politológia és jogi karra iratkoztak be, az itt oktatott szakokon hatszoros volt a túljelentkezés a tandíjmentes helyekre. A legkevesebben a környezettudomány és kémia szakokra jelentkeztek, itt egyelőre alig van túljelentkezés 1,15, illetve 1,39 diák jut egy tandíjmentes helyre.
Senki sem jelentkezett Székelyudvarhelyen
A kolozsvári egyetem kihelyezett karain már jóval kisebb az érdeklődés. A Székelyudvarhelyen meghirdetett matematika–informatika szakra például senki nem jelentkezett. A kihelyezett tanszék vezetői csak találgatni tudnak, hogy miért ennyire népszerűtlen az újonnan elindított szak. „Tizenöt államilag támogatott helyet hirdettek meg. Nem értem, miért nem iratkozott be senki. Talán a sikertelen érettségi is hozzájárult, de talán a nagyobb reklám is jól jött volna, vagy egyszerűen nincs még hagyománya a szaknak” – mondta a Krónikának dr. Antal Sándor, a matematika–informatika szakra történő felvételi lebonyolításával megbízott pedagógusi szak tanulmányi igazgatója. Ezzel szemben a már tizenkét éve Udvarhelyen működő tanító és óvónői szakra a várakozásoknak megfelelően iratkoztak be a frissen végzettek. A meghirdetett hatvan nappali tagozatos helyre hetvenen jelentkeztek, a harminc távoktatási helyre pedig huszonhárman.
Mint ismeretes, korábban a BBTE Csíkszeredában működtette a matematika–informatika szakot, de az egyetem vezetősége tömbösíteni igyekszik a kihelyezett tagozatokat, így idén Udvarhelyen indulna a szak. Egyelőre azt remélik, hogy az őszi pótfelvételi még javíthat a helyzeten.
Zavartalan beiratkozás a Sapientián
A gyenge érettségi eredmények a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) felvételiét sem befolyásolták. „Tavalyhoz képest gyakorlatilag semmilyen visszaesés nincs, ami a beiratkozó diákok létszámát illeti” – közölte a Krónikával Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának dékánja. Mint mondta, nem tartottak különösebben az esetleges létszámhiánytól, hiszen az erdélyi és partiumi magyar gimnazisták sokkal jobb eredményeket értek el az országos átlagnál, mintegy 67 százalékuknak sikerült az érettségije. „Az, hogy egy picit komolyabban veszik az érettségit, nekünk egyetemi oktatóknak még jó is, mert hosszú távon azt jelentheti, javul a minőség, a gyenge felkészültségű gimnazisták nem iratkozhatnak be automatikusan az egyetemekre” – nyilatkozta lapunknak Tonk Márton. Arról is beszámolt, hogy a foto - film - média szakon már most túljelentkezés van, de a kolozsvári kar másik három szakára is szép számban jelentkeztek diákok, ugyanakkor biztosan maradnak helyek az őszi beiratkozási időszakra is, de ezek valószínűleg tandíjkötelesek lesznek.
Kevés jelentkező a PKE-n
Ezzel szemben a másik magyar magánegyetemen, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen mintegy 20 százalékkal csökkent a beiratkozottak száma tavalyhoz képest – tudtuk meg Nyíri Enikő titkárságvezetőtől, aki ezt az idei rossz érettségi eredményeknek tudja be. A szerdán lezárult beiratkozáson 280 végzős nyújtotta be a mappáját. Legnépszerűbbnek idén is azok a szakok bizonyultak, amelyeket minden évben a legtöbb hallgató keres: az angol, a menedzsment, a turisztika és a képzőművészet, illetve az idén másodjára felvételit hirdető magyar nyelv és irodalom szak – az elmúlt esztendőktől eltérően azonban idén e szakok egyikére sem volt túljelentkezés. Minden szakon a meghirdetett helyek száma alatt maradt a jelentkezők létszáma, ezért szeptember elsejétől kezdődően minden szakon szerveznek pótfelvételit.
Nagy jegyek az orvosin
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), ahol már lezajlott a felvételi, idén is nagy volt az érdeklődés, mintegy három jelölt jutott egy helyre, és kevesen jutottak be 9-es alatti átlaggal. Orvosi szakon magyar tagozaton 131 tandíjmentes hely telt meg, a bejutóknak 9,98 és 9,04 közötti átlaga volt. 16 vizsgázó tízest kapott az írásbeli vizsgán. Fogorvosi szakon 35 végzős jutott be államilag támogatott helyre 9,26 és 8,08 közötti átlaggal, míg 37-en tandíjköteles helyen folytatják tanulmányaikat. 35 tandíjmentes hely volt meghirdetve gyógyszerészi szakon is, míg újabb 17 végzős költségtérítéses helyre jutott be. A felvételizők péntekig nyújthatták be az óvásokat, a végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

A demokratikus út vége?
Vége van a közoktatási törvény felsőoktatásra vonatkozó előírásai kapcsán hangoztatott hurráoptimizmusnak. A romániai orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzésben a demokratikus úton remélt lépéseknek a kora lejárt. Pénteki ülésén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa elfogadta az intézmény új chartaját (belső működési szabályzatát). Hiába távoztak ezúttal is a szenátusban részt vevő magyar oktatók, az egységes szavazógépezet, amely a nyáron egy újabb román taggal bővült, elég volt a kétharmados többséghez, amely áldását adta az új működési szabályzatra. Ebben pedig szó sincs önálló magyar tagozatról, de még a sokat kifogásolt magyar oktatási vonalról sem. A semmitmondó multikulturalizmus hangoztatása mellett a charta a régi gyakorlatot erősíti meg, miszerint az előadásokat a román mellett magyar és bármely idegen nyelven meg lehet tartani, a gyakorlati oktatás nyelve pedig – diplomatikusan fogalmazva – a felsőoktatás minőségét vizsgáló ügynökség által előírt nyelv lehet. Az önálló magyar tanszékek alapításáról szó sem esik, s az egyetlen halvány jel a magyar tanerőket képviselő egyik rektorhelyettes megválasztása marad. A karok, főtanszékek (departamensek) szintjén viszont említésre méltónak sem tartják a magyar képviseletet. Arról sem esik szó az új szabályzatban, hogy az államvizsga vagy a doktorátusi dolgozatok nyelve a magyar is lehet.
A pénteken megszavazott belső rendszabályzat az orvos- és gyógyszerészképzés érdekében Marosvásárhelyen létrehozott magyar tannyelvű egyetem viszonylagos önállóságára tesz újra pontot. A folyamatot, ami évekkel ezelőtt a MOGYE magyar tanári karának a fokozatos elsorvasztásával kezdődött, majd februárban a még megmaradt oktatók nyílt lefejezésével folytatódott, a charta elfogadása fejezi be. Bár a magyar tagozat önállósításával kézenfekvő lett volna a magyarországi vendégtanárok segítségének az igénybevétele, amire konkrét ígéretek is elhangzottak, s amit az egyetemek közötti kapcsolattartás is lehetővé tesz, erre már nem lesz szükség.
Az új egyetemi rendszabályzat semmibe veszi a tanügyi törvénynek a kisebbségi oktatás önállóságának biztosítására hozott rendelkezéseit, s továbbra is olyan előírásokat tartalmaz, amelyek a magyar hallgatók egyenjogúságát sértik, s hátrányosan különböztetik meg az angol nyelven tanuló társaiktól is.
A végső döntést Bukarestben hozzák meg, ahol a közoktatási tárca törvényességi felügyeletet gyakorol a charta felett, s elméletileg még minden megváltozhat. Ha azonban elhisszük az egyetem román vezetőinek kijelentéseit, miszerint az új szabályzat megalkotásakor a tanügyminiszter útmutatásait követték, reménykedni is fölösleges. Mert ennyit ér a törvény Romániában!
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Egyetemi aggodalmak
Az oktatási tárca átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. "Innentől kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást, nem pedig visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére" – fogalmaz dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának közleményében.
Az elmúlt időben a magyar közvélemény méltán sokat foglalkozott a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével, a felvételi vizsgák kapcsán pedig ez a figyelem csak fokozódott: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem költségtérítéses helyeire egyetlen magyarul felvételiző diák sem jutott be. Az elgondolkodtató jelenségről dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, a MOGYE szenátusának tagja levélben igyekezett magyarázattal szolgálni.
A legújabb tanügyi törvény az intézményt multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi) nyelvű oktatás kifejlesztésére önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozása által, hanem a 135. cikkelyében elő is írja azt. Az egyetemi autonómia nyilván az alkotmányban garantált jog marad, ám az egyetemi szenátusnak a döntéseit a törvény szellemében kell meghoznia. A törvény hatályba lépését követően a MOGYE vezetőiből, szenátusi tagjaiból külön román és külön magyar munkacsoport alakult meg, amelyek az egyetemi charta (belső működési szabályzat) új formáján dolgoztak. A megbeszélések és egyeztetések beindulásáról és menetéről a magyar oktatók két alkalommal értesülhettek, amikor a dékánhelyettes összehívta őket. Bár a szenátus időközben megtartott gyűlésein a kérdés említésre sem került, a kompromisszum körvonalazódni látszott. Az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek létesítésében már-már senki sem kételkedett, amikor június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz tartoznak. A június 9-i szenátusi gyűlésen viszont a szeptemberi licencvizsga szabályzatának elfogadásakor az egyetem vezetősége elzárkózott az új tanügyi törvény által lehetővé váló magyar nyelvű államvizsgavédés lehetőségétől, arra utalva, hogy a chartát majd úgyis módosítani lehet, amikor időszerűvé válik. Az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatot a jelenlegi állapotában nem sikerülne akkreditálni, és ez veszélyeztetné az egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől, és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának folyamatában semmilyen előrelépést nem jelentett. Az egyetemi szenátus magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely döntésképtelennek bizonyult. Bár a 38 tagú egyetemi szenátus 13 magyar tagja távol maradt, és így a kétharmados többségre nem volt lehetőség, a chartatervezetet megszavazták.
Az új egyetemi charta végleges formájának elfogadására hivatott július 22-i szenátusi gyűlés ötödik órájában kezdődött az új egyetemi charta megvitatása. "A rektor mindannyiunk tudomására hozta, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, és ennek érdekében szimulálásra lenne szükség, tehát akarják, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani. Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt" – fogalmaz Ábrám Zoltán. Végül olyan dokumentum került terítékre, amely az eddigihez képest visszalépést jelent, hiszen a chartát kiegészítő választási szabályzatban a román fél még azt az eddig gyakorlatban levő gesztust sem teszi meg, miszerint a kari tanácsba beválasztott tagokat külön választják meg a román és magyar oktatók. A jelen levő magyar szenátusi tagok felálltak – a rektorhelyettes kivételével –, és elhagyták a termet.
A tanügyi törvény értelmében az oktatási minisztérium átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. "Innen kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés szempontjából. Ha nem történik előrelépés, ne csodálkozzanak, ha az idén tandíjas helyekre be nem jutó potenciális orvostanhallgatók és családtagjaik a nagyszerűnek beharangozott, ám csapnivalóan alkalmazott törvények szenvedő alanyai nemcsak most, hanem a választások idején is kiábrándultak lesznek – áll Ábrám Zoltán levelében. – Sajnos, húsz év távlatában továbbra sincs egységes, pozitívabb jövőképet előrevetítő stratégia az erdélyi (marosvásárhelyi) orvosképzés ügyében. A sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret."
Világhálós aláírási felhívás
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenlegi, többségében román nemzetiségű vezetősége a 2011/2012-es tanévre az azelőtti évekhez viszonyítva ötven általános orvosi hellyel kevesebbet engedélyezett a magyar nyelvű oktatási vonalon úgy, hogy ezeket a helyeket a párhuzamos román szekciónak adta át. A sok száz magyar szülő és az egyetem magyar oktatói csak az eredményhirdetéskor értesültek a fejleményekről. Ez a diszkriminatív döntés súlyosan veszélyezteti a Marovásárhelyi Orvosi Egyetem magyar nyelvű oktatásának létét, és fenntarthatóságát, valamint jelentős mértékben korlátozza a tanuláshoz való alkotmányos jogot. Aláírásával nyomatékosan kéri az egyetem vezetőségét, álljon el a fent említett nacionalista és kirekesztő döntés megvalósításától az esélyegyenlőség, az európai gondolkodás és a tanuláshoz való jog szellemében. Aláírni a http://www.petitieonline.ro/petitie/locuri_maghiare_luate_i_transferate_la_universitatea_de_medicina_din_targu_mure_-p63158048.html címen lehet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyven fizetéses hely a MOGYE magyar vonalán
Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerdán megbeszélést folytatott Daniel Funeriu oktatási miniszterrel, hogy megoldást találjanak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi karának magyar tagozatán a helyek kiegészítésére. A miniszterelnök- helyettes és a miniszter, az egyetem vezetőségével is egyeztetve, megállapodtak abban, hogy a magyar tagozaton még biztosítani kell negyven fizetéses helyet azok számára, akik eredményesen felvételiztek. Népújság (Marosvásárhely)

Önálló magyar tagozat: közeledünk vagy távolodunk?
Az elmúlt időben a magyar közvélemény méltán sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével, azon aggodalmát fogalmazva meg, miszerint az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségek ellenére mégsincs előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén. A hiteles tájékoztatás és véleményformálás jegyében kötelességemnek érzem az alábbiak közlését, tisztázását.
Az 1989-es változásokat követő euforikus hangulat előrevetítette azt a jogos kisebbségi elvárást, miszerint az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé vált Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen valóban kialakuljon és önállóvá váljon a magyar tagozat. Az 1990 februári-márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom ezen törekvést befagyasztotta, kialakított egy ránk kényszerített status quot. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében is fokozódott.
Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán elérkezettnek tűnjön az idő a magyar tagozat létrehozása igényének az újabb felvetésére. Az 1999 júliusában elfogadott tanügyi törvény ugyanis lehetőséget nyújtott önálló karok, kollégiumok létrehozására, valamint magánegyetemek alapítására a kisebbségek nyelvén. És miközben a Babes-Bolyai Tudományegyetemen megerősödött a magyar nyelvű oktatás, és elkezdődött a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása, az orvosin nem történt előrelépés. A politikusok hallgattak, mintha mostohagyermeküknek tekintették volna a marosvásárhelyi orvosegyetemet, miközben a magyar oktatók többsége által 1999. november 19-én beterjesztett beadványt nem tűzte napirendjére az egyetemi szenátus. Alulírott a 2000. január 12-i szenátusi gyűlésen a beadvány sorsáról érdeklődött, mire az akkori rektor (tisztsége több mint tíz évvel túlélte a diktatúra bukását, talán egyedüliként Romániában) ingerült válaszában viccnek minősítette az egészet, majd következett a fejmosás.
Akkori beadványunk így kezdődött: "Románia parlamentje, elfogadván az új tanügyi törvényt, a létező felsőoktatási intézményekben lehetővé tette a csoportok, tagozatok, karok és kollégiumok létrehozásának lehetőségét a kisebbségek nyelvén...."
Abszolút semmilyen előrelépés sem történt. Hacsak annyi nem, hogy kétezerben választásokra került sor az egyetemen, új rektor és új román és magyar rektorhelyettes került a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem élére.
Néhány évvel később végre megszólaltak az RMDSZ-politikusok is. A PSD és az RMDSZ közötti 2003-as megállapodás értelmében megjelent az 1432. számú kormányhatározat, amely a 2004/2005-ös tanévtől külön beiskolázási számokat határozott meg a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára. A politikum mindezt sikeres áttörésnek tekintette, a valóságban azonban félmegoldás. Csak két negatív következményt említenék: 1. Mivel az adott keretszámban az utolsó magyar hallgató általában nagyobb médiával jutott be, az évek során több százra tehető azon hallgatók aránya, akiket a sikeresnek vélt kormányhatározat tandíjas helyekre "száműzött". 2. Mivel a nehézkes és pontatlan szövegezésű kormányhatározat (talán akarattal) nem tesz külön említést tandíjmentes és tandíjas helyekről, ezért az egyetem vezetősége aközött lavírozhat, hogy a tandíjas helyeket vagy fele- fele arányban osztja szét a román és magyar diákok között, vagy a törvényre hivatkozva a média csökkenő sorrendjében. Ez történt az idei felvételin, és ennek "köszönhető", hogy több tucat magyar diák elesett a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől.
Alulírott a beiskolázási számok kérdését, a marosvásárhelyi orvosegyetem helyzetét, a bizonytalan jövőképet, saját hibáinkat részletesen kielemezte "A beiskolázási számoktól az önálló magyar tagozatig" című írásában (Krónika, 2004. március 5-7).
De mi történt azóta, főleg az elmúlt hónapokban, hetekben, napokban?
Az évek teltek, a magyar oktatás néhány írott rendelkezés és számos kompromisszum alapján fennállt, és a többnyire behatárolt keretek között működött tovább. A magyar oktatók alacsony aránya megmaradt, az újonnan létrehozott szakok zöme (kivétel az általános egészségügyi asszisztensképzés és a bábaképzés) csak román nyelven indult és zajlik manapság is. Miközben a felsőoktatás átreformálására, a minőség követésére, az oktatók előléptetésére, az egyetem akkreditálására számos rendelkezés, határozat jelent meg. No, és 2008-tól beindult az angol nyelvű orvosképzés.
Eredmények? Hirtelen néhányat tallózok: apró kompromisszumokkal kicsikart behatárolt magyar oktatói helyek, a MOGYE vezetése által is támogatott Tudományos Diákköri Konferencia, egyre javuló kapcsolatok magyarországi orvosegyetemekkel, vendégtanár professzorok meghívásának rendszeresítése, korszerűbb könyvtár, a nemrég tatarozott egyetem parkjának fokozódó szépsége és a többi.
Kudarcok? A javuló lehetőségek ellenére a diákok érdeklődése változó, a minőségi és felszabadult oktatás gyakorta még várat magára, az elvándorlás csökkent ugyan, de még mindig jelentős (lásd: Ábrám Zoltán: Az erdélyi magyar orvosmigráció újabb hullámai, Korunk, 2011. április), a méltánytalanul alacsony fizetések és a korlátozott lehetőségek miatt nehéz oktatói pályára állítani a tehetséges végzetteket, az egyetemünkön tanuló magyarországi diákoknak a mai napig románul kell államvizsgázniuk stb., stb. Továbbá: a MOGYE szenátusa tehetetlenségénél fogva ma is leginkább szavazógépezet, mint értelmes vitafórum helyszíne.
Sikerek és kudarcok együttes eredménye, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ma egy olyan szekérhez hasonlítható, amelyet egyre több ló egyre több irányba húz, miközben az alig-alig halad előre, néhol akár téves irány felé veszi útját.
Az idén januárban megjelent legújabb tanügyi törvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozása által, hanem azt elő is írja (135. cikkely). Az egyetemi autonómia nyilván az alkotmányban garantált jog marad, ám az egyetemi szenátusnak a döntéseit a törvény szellemében kell meghoznia (123. cikkely).
A tanügyi törvény hatályba lépését követően a MOGYE vezetőiből, szenátusi tagjaiból külön román és külön magyar munkacsoport alakult meg, amelyek az egyetemi charta (belső működési szabályzat) új formáján dolgoztak. Előbbit a román rektorhelyettes, utóbbit prof. dr. Szabó Béla dékánhelyettes irányított, és jelentős szerepet vállalt benne dr. Szilágyi Tibor professzor. A megbeszélések és egyeztetések beindulásáról és menetéről a magyar oktatók két alkalommal értesülhettek, amikor a dékánhelyettes összehívta őket. Bár a szenátus időközben megtartott gyűlésein a kérdés nem került még említésre sem, a kompromisszum körvonalazódni látszott, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (departament) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, amikor június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz tartoznak.
A június 9-i szenátusi gyűlésen akkor támadtak kételyek egyesekben, amikor a szeptemberi licencvizsga szabályzatának elfogadásakor az egyetem vezetősége elzárkózott az új tanügyi törvény átal lehetővé váló magyar nyelvű államvizsgavédés lehetőségétől, arra utalva, hogy a chartát majd úgyis módosítani lehet, amikor időszerűvé válik.
Egy hétre rá, június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatot a jelenlegi állapotában nem sikerülne akkreditálni, és ez veszélyeztetné az egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől, és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést sem jelentett az addigi állapothoz képest. Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ra újrahívott szenátusi gyűlést sem erősítették meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú egyetemi szenátus 13 magyar tagja távolmaradt, és így a kétharmados többségre nem volt lehetőség, a chartatervezetet megszavazták, és – ezúttal az új tanügyi törvény szellemében – közvitára bocsátották, azaz egy hónapon át az egyetem honlapján megtekinthető volt bárki számára.
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyminiszterhez címzett levelükben a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek, felhíva a figyelmet a törvény szellemiségének a megtagadására és a törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában.
A beadványra válaszként, a tanügyminiszter a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttséget fogadta, és leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében. A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős, amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hivatott szenátusi gyűlést július 22-re tűzte ki a vezetőség. A pártfegyelem azt diktálta, hogy amíg a vakációzó magyar diákok mindnyájan távolmaradtak, addig a szenátus román diáktagjai a tanárok képviselőivel együtt teljes létszámban jelen voltak. Ráadásul az egyik elhunyt szenátusi tag helyére mindjárt új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették érvényesíteni. És bár e gyűlés törvényességéről is kötekedni lehetne, mindez értelmetlen, hiszen bebizonyították, hogy megvan a kétharmad, ha szükséges.
A szenátusi gyűlés jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (azaz leginkább beszűkítésének) a megvitatását a legvégére hagyták. Bár elkezdődtek a szabadságolások, az egyetemi életnek folytatódnia kell ősszel, és azt nem lenne etikus bojkottálni: elfogadtuk hát az oktatási szabályzatot, a nyugdíjazandó professzorok tevékenysége meghosszabbítására vonatkozó lehetőségeket és feltételeket, az új tanévben induló mesterképző oktatási formákat, sőt a charta részeként, kiegészítéseként a három prorektori tisztség leosztását, valamint a választási szabályzatot is. Néhol egy-egy tartózkodással, ellenszavazattal, ám többnyire az évek óta megszokott szavazógépezeti stílusban.
A szenátusi gyűlés már négy órája tartott, amikor az új egyetemi charta megvitatása, a magyar oktatók és egy szenátusi tag által benyújtott módosító javaslatok megbeszélése következett. Miközben az ásványvizes palackok némelyikébe sárga rózsa került – magyar civil kezdeményezésre gyűlés előtt minden szenátusi tag kapott egy szálat, de a többség nem vette át –, és az asztalon virítottak a rózsaszállal együtt járó zöld cetlik a János apostoli idézettel: "Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.".
A rektor mindannyiunk tudomására hozta, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, és ennek érdekében "szimulálásra lenne szükség", tehát akarják, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani. Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, az előrelépések és a kutatási eredmények kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek?)
Végül szavazásra került sor. Egy olyan egyetemi chartáról, amelyben nyoma sincs a magyar tagozat, sőt még az annyit vitatott magyar vonal létrehozásának sem (amikor az előbbit elvetették, még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy legalább az utóbbiban gondolkodjunk). Egy olyan szabályzatról, amely említést sem tesz magyar nyelvű gyakorlatról, államvizsgáról, mesterképzésről, doktorálásról, bár a tanügyi törvény szabad utat nyit előttük.
Egy olyan dokumentum került terítékre, amely az eddigihez képést visszalépést jelent. Hiszen a chartát kiegészítő választási szabályzatban a román fél még azt az eddig gyakorlatban levő gesztust sem teszi meg, miszerint a kari tanácsba beválasztott tagokat külön választják meg a román és magyar oktatók, onnan kezdve viszont mindenki szavaz román és magyar szenátusi tagokra és tisztségviselőkre. Tehát: amíg eddig a magyar oktatók saját képviselőiket juttatták tovább, akik közül a román többség választotta meg például a magyar rektorhelyettest, addig az új szabályzat szerint bárki jelöltetheti magát, és a gyakorlatban majd a kétharmados többséget élvező románság dönt. Pédául arról, hogy a MOGYE szenátusa magyar oktatói közé ne olyan jámbor, saját lelkiismeretükkel küszködő, jóindulatú és ügyszerető képviselők kerüljenek, hanem leginkább "bólogató jánosok".
Mi más maradhatott hátra a maratoni és ominózus szenátusi gyűlés utolsó mozzanataként: a rektorhelyettes kivételével a jelen levő magyar szenátusi tagok felálltak, és a terem elhagyására készülődtek. Távozásig még végig kellett hallgatnunk a rektori útmutatásokat, az alapos fejmosást és az igazolatlan távolmaradások miatt esedékes kizárás lehetőségét. A rektorhelyettes, akinek legmagasabb magyar tisztségviselőként egyetlen hozzászólása sem volt egész szenátusi gyűlésen, két perc múlva hagyta el a termet. Kommentár nélkül...
Hiteles tájékoztatásom talán igen hosszúra sikeredett, de a MOGYE szenátusa magyar oktatói nevében tisztáznom kell: a magunk részéről minden lehetségeset megtettünk, ennyire tellett, és immár a helyzet meghaladott bennünket.
A tanügyi törvény értelmében a tanügyminisztérium átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. Tehát innen kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére.
Amennyiben viszont nem történik előrelépés, ne csodálkozzanak, ha az idén tandíjas helyekre be nem jutó potenciális orvostanhallgatók és családtagjaik, a nagyszerűnek beharangozott, ám csapnivalóan alkalmazott törvények szenvedő alanyai nemcsak most, hanem a választások idején is kiábrándultak lesznek.
Mivel a fenti történet személyes és közösségi csalódottságról szól, legalább említenem kell saját hibáinkat, széthúzásunkat, helyenként egyéni és nem közösségi érdekérvényesítésünket. Sajnos, húsz év távlatában még mindig nincs egy egységes, pozitívabb jövőképet előrevetítő stratégia az erdélyi (marosvásárhelyi) orvosképzés ügyében.
Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret.
Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár,
a MOGYE szenátusának tagja. Népújság (Marosvásárhely)

Újabb magyarellenes megnyilvánulás a vásárhelyi orvosin
Újabb magyarellenes botrány tört ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). Miután néhány héttel ezelőtt az új oktatási törvény biztosította lehetőségek ellenére az intézmény román többségű szenátusa megakadályozta a magyar intézetek létrehozását, most a tandíjköteles helyektől fosztotta meg a magyar felvételizőket. Constantin Copotoiu rektornak a magyar tanári kar tudta nélkül hozott döntéséről csak az eredmények kifüggesztésekor értesülhettek az érintettek. Ekkor derült ki, hogy az általános orvosi karon a 80 fizetéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg.
Mindezt annak ellenére, hogy a felvételi napjáig minden plakáton, tájékoztatón, honlapon úgy szerepelt, hogy a helyek egyenlően oszlanak meg a román és magyar tagozat között” – állítja Hlavathy Kata, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) elnöke, aki egy petíciót is készül átnyújtani az egyetem vezetőségének.
Tiltakozás a kész tények ellen
Constantin Copotoiu rektor újabb diszkriminatív döntése szerdán számos tiltakozást váltott ki. Az RMDSZ Maros megyei szervezete szerint a többségi fölénnyel hozott intézkedés semmiként nem egyeztethető össze a kor szellemével, főként egy olyan nagy múltú tanintézetben, ahol a magyar nyelvű orvosképzés komoly hagyománnyal rendelkezik.
„Ez a diszkriminatív döntés súlyosan veszélyezteti a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar nyelvű oktatásának létét, és fenntarthatóságát, valamint jelentős mértékben korlátozza a tanuláshoz való alkotmányos jogot. Alulírottak nyomatékosan kérjük az egyetem vezetőségét, álljon el a fent említett nacionalista és kirekesztő döntés megvalósításától az esélyegyenlőség, az européer gondolkodás és a tanuláshoz való jog szellemében” – áll a diákszövetség által megfogalmazott tiltakozásban, melynek interneten terjesztett változatát bárki aláírhatja.
Kérdésünkre, hogy az egyetemen tanuló és oktató magyarságot sújtó újabb pofon összefüggésbe hozható-e azzal az egy hónappal korábban hozott, szintén magyarellenes döntéssel, miszerint a kisebbséget nem illeti meg külön tagozat, Nagy Örs, az egyetem rektorhelyettese nem tudott válaszolni. Mint elmondta, lehet összefüggéseket keresni a történtek között, de bizonyítékokat találni már nehezebb.
„Tény, hogy a Charta megszavazásával az új tanügyi törvény által lehetővé vált magyar tagozat létrehozása egyelőre elúszott” – ismerte el a rektor helyettes. Megjegyezte azonban, hogy a MOGYE magyarsága egyelőre csak csatát vesztett, háborút nem.
Utólagos korrekcióval próbálkoznak
Nagy Örs rektorhelyettes szerint az egyetem román vezetőinek az írásbeli egyezség hiánya miatt sikerült kijátszaniuk a magyar diákok érdekeit. „Írásos megállapodás eddig sem volt, de az elmúlt években mindig helyben született szóbeli egyezség alapján osztottuk el a fizetéses helyeket. Úgy, hogy jutott a román felvételizőknek is, maradt a magyaroknak is. Ezúttal a rektor kizárólag a vizsgán elért eredményeket vette alapul, és mivel az utolsó vonal fölötti magyar diák mindössze 9,04-es átlagot ért el, az utána következők a jóval nagyobb jeggyel rendelkező román társaikkal szemben labdába sem rúghattak” – magyarázta lapunknak az intézményvezető, aki azonban még így sem tartja méltányosnak Copotoiu döntését.
Szerdán az egyetem magyar rektor-helyettese megpróbált egyeztetni mind felettesével, mind a szaktárca vezetőjével. A professzor szerint abban állapodtak meg Constantin Copotoiu rektorral és Daniel Funeriu miniszterrel, hogy a gyógyszerészeti szakon fennmaradt több mint harminc fizetéses helyet „átirányítják” az általános orvosi karra. Ahhoz, hogy a szóbeli egyezség törvényerőre emelkedjék, minisztériumi rendelet kibocsátására van szükség. Nagy Örs reméli, hogy az érintettek állják a szavukat, és sikerül részben korrigálni a kialakult helyzetet. Constantin Copotoiu rektort nem sikerült elérnünk.
Daniel Funeriu oktatási miniszterrel szerdán Markó Béla miniszterelnök-helyettes is megbeszélést folytatott, hogy megoldást találjanak a helyek kiegészítésére a MOGYE általános orvosi karának magyar tagozatán. A miniszterelnök-helyettes és a tárcavezető, az egyetem vezetőségével is egyeztetve, megállapodtak abban, hogy a magyar tagozaton még biztosítani kell negyven fizetéses helyet azok számára, akik eredményesen felvételiztek – adta hírül az RMDSZ sajtószolgálata. Krónika (Kolozsvár)

Tizenkét európai fővárosban készülnek tüntetni a MOGYE-ért
Tizenkét európai főváros román nagykövetsége előtt készül csendes tüntetést szervezni a Marosvásárhelyen bejegyzett Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE). A nagyrészt orvosokból és egyetemi tanárokból álló civil szervezet arra a diszkriminációsorozatra kívánja felhívni a közvélemény figyelmét, amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyarságát sújtja.
Az akció főszervezője, Ádám Valérián ugyanakkor arra szeretné ösztönözni a tanintézet magyarságát, hogy a jelenlegi körülmények között október elsején ne kezdje el a 2011/12-es tanévet. Az egyetem volt diákja, aki jelenleg a RMOGYKE titkára, Marosvásárhelyen imával egybekötött főtéri körmenetet készül szervezni, melynek eszmei támogatására neves politikusokat, orvosprofesszorokat és pápai képviselőket próbál megnyerni. A városháza egyelőre nem hagyta jóvá az egyesület kérését, ennek ellenére Ádám nem mond le eredeti elképzeléséről. „Minden egyes megmozdulást a felebaráti szeretet jegyében szervezek. Éppen ezért mind az európai fővárosokban, mind a Marosvásárhely főterén felszólalók majd a békét fogják hirdetni. Így próbálunk igazságot teremteni Marosvásárhelynek” – fejtette ki a Krónikának Ádám Valérián. A szervezet titkára egyébként a múlt héten egy román, illetve magyar nyelvű bibliai idézettel tűzdelt rózsát nyújtott át az egyetem szenátusi tagjainak. Miután kiosztott huszonhat virágszálat, a gyűlésezni készülő egyetemvezetőség rendőrséggel tessékeltette ki a MOGYE épületéből a szenátus tagjait toleranciára intő Ádám Valériánt.
A felsőoktatási intézmény egykori diákjának gesztusa emlékezetes, ám hatástalan maradt: az intézmény többségben lévő román vezetői a magyarságra nézve kirekesztő, diszkriminatív chartát szavaztak meg. Néhány nappal később, Constantin Copotoiu rektor kezdeményezésére az általános orvosi karon mind a nyolcvan fizetéses helyet román diákoknak ítélték oda. A vonal alatt rekedt magyar felvételizők közül negyvenen csak a kormány beavatkozása után jutottak tandíjas helyekhez. Lapunk kíváncsi lett volna a RMOGYKE elnökének álláspontjára is, de Csiszár Anna Adrienn elzárkózott a sajtónyilvánosságtól.
„Nem nekünk való charta”
A napokban megszavazott új chartáról nyilatkozva, Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora a Krónikának úgy fogalmazott: „Az nem nekünk való! Visszalépést jelent, hisz rosszabb, mint a régi. Egyrészt nincs döntéshozatali jogunk, másrészt az új oktatási törvény által lehetővé tett tagozatalakítási lehetőséget startból kizárja” – sorolta a retrográd szellemben született új charta hátrányait az egyetem helyettes rektora. Nagy Örs szerint – aki egy nappal korábban azt állította, hogy az egyetem magyarsága egyelőre mindössze csatát vesztett, háborút nem – most már a politikának kell beavatkoznia a kérdés megoldásába. Az intézményvezető ismételten el szerette volna oszlatni azokat a kételyeket, melyeket a román nemzetiségű pedagógusok és diákliga-vezetők fogalmaztak meg, miszerint a magyarok a MOGYE kettészakítását tűzték ki célul. „A magyar tagozat létrehozása, az önállósodás semmiképp nem jelenti az egyetem kettéosztását” – szögezte le Nagy Örs.
Egyetlen járható út: az önállósodás
Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke, Benedek István szerint is minél előbb lépni kellene az egyetem ügyében: a MOGYE-n tanító professzor a magyar tagozat létrehozásában és annak önállósodásában látja az egyetlen megoldást. „Az a magyar tagozat, amelynek megkerülésével, a megkérdezése és beleegyezése nélkül a többségiek döntenek, halálra van ítélve. Ezért az egyetlen járható út a függetlenedés” – fejtette ki az orvos-politikus. Benedek arra is felhívta a figyelmet, hogy a többség diktatúrája nemcsak az egyetem magyarságának, hanem magának az intézménynek és a városnak is árt. Ugyanakkor a Copotoiu-féle vezetés, eddig törvényes köntösbe bújtatott, szintén magyarellenesnek vélt másik mozzanatára is felhívta a figyelmet. Benedek István emlékeztetett arra a kisebbséget érintő döntésre, melynek értelmében a tavasszal számos, európai hírnévnek örvendő idős professzort kényszerítettek nyugdíjba. „Miután az egyetem vezetősége megszabadult a számára kényelmetlen személyektől, most meghirdette, hogy az is maradhat, aki betöltötte a 65. életévét. Hát nem a magyar tagozat ellehetetlenítése ez is?” – tette fel a kérdést az egyetemi tanár.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Önálló magyar tagozat a MOGYE-n: közeledünk vagy távolodunk?
Az utóbbi időben a magyar közvélemény méltán sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével, azon aggodalmát fogalmazva meg, miszerint az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségek ellenére sincs előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén. A hiteles tájékoztatás és véleményformálás jegyében kötelességemnek érzem az alábbiak közlését, tisztázását.
Az 1989-es változásokat követő euforikus hangulat előrevetítette azt a jogos kisebbségi elvárást, miszerint az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé vált Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) valóban kialakuljon és önállóvá váljon a magyar tagozat. Az 1990. februári–márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom ezen törekvést befagyasztotta, kialakított egy ránk kényszerített status quót. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében fokozódott. Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán elérkezettnek tűnjön az idő a magyar tagozat létrehozása igényének az újabb felvetésére.
Az 1999 júliusában elfogadott tanügyi törvény ugyanis lehetőséget nyújtott önálló karok, kollégiumok létrehozására, valamint magánegyetemek alapítására a kisebbségek nyelvén. És miközben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen megerősödött a magyar nyelvű oktatás, és elkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása, az orvosin nem történt előrelépés. A politikusok hallgattak, mintha mostohagyermeküknek tekintették volna a marosvásárhelyi orvosi egyetemet, miközben a magyar oktatók többsége által 1999. november 19-én beterjesztett beadványt nem tűzte napirendjére az egyetemi szenátus. Alulírott a 2000. január 12-i szenátusi gyűlésen a beadvány sorsáról érdeklődött, mire az akkori rektor (tisztsége több mint tíz évvel túlélte a diktatúra bukását, talán egyedüliként Romániában) ingerült válaszában viccnek minősítette az egészet, majd következett a fejmosás.
Tandíjas helyekre száműzött magyar diákok
Akkori beadványunk így kezdődött: „Románia parlamentje, elfogadván az új tanügyi törvényt, a létező felsőoktatási intézményekben lehetővé tette a csoportok, tagozatok, karok és kollégiumok létrehozását a kisebbségek nyelvén....” Abszolút semmilyen előrelépés sem történt. Hacsak annyi nem, hogy 2000-ben választásokra került sor az egyetemen, új rektor és új román és magyar rektorhelyettes került a MOGYE élére. Néhány évvel később végre megszólaltak az RMDSZ-politikusok is. A PSD és az RMDSZ közötti 2003-as megállapodás értelmében megjelent az 1432. számú kormányhatározat, amely a 2004/2005-ös tanévtől külön beiskolázási számokat határozott meg a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára. A politikum mindezt sikeres áttörésnek tekintette, a valóságban azonban félmegoldás. Csak két negatív következményt említenék: 1. Mivel az adott keretszámban az utolsó magyar hallgató általában nagyobb médiával jutott be, az évek során több százra tehető azon hallgatók aránya, akiket a sikeresnek vélt kormányhatározat tandíjas helyekre „száműzött”. 2. Mivel a nehézkes és pontatlan szövegezésű kormányhatározat (talán akarattal) nem tesz külön említést tandíjmentes és tandíjas helyekről, ezért az egyetem vezetősége aközött lavírozhat, hogy a tandíjas helyeket vagy fele-fele arányban osztja szét a román és magyar diákok között, vagy a törvényre hivatkozva a média csökkenő sorrendjében. Ez történt az idei felvételin, és ennek „köszönhető”, hogy több tucat magyar diák elesett a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől.
Alulírott a beiskolázási számok kérdését, a marosvásárhelyi orvosegyetem helyzetét, a bizonytalan jövőképet, saját hibáinkat részletesen kielemezte A beiskolázási számoktól az önálló magyar tagozatig című írásában (Krónika, 2004. március 5–7.). De mi történt azóta, főleg az elmúlt hónapokban, hetekben, napokban? Az évek teltek, a magyar oktatás néhány írott rendelkezés és számos kompromisszum alapján fennállt, és a többnyire behatárolt keretek között működött tovább. A magyar oktatók alacsony aránya megmaradt, az újonnan létrehozott szakok zöme (kivétel az általános egészségügyi aszszisztensképzés és a bábaképzés) csak román nyelven indult és zajlik manapság is. Miközben a felsőoktatás megreformálására, a minőség követésére, az oktatók előléptetésére, az egyetem akkreditálására számos rendelkezés, határozat jelent meg. No, és 2008-tól beindult az angol nyelvű orvosképzés.
Eredmények? Hirtelen néhányat tallózok: apró kompromisszumokkal kicsikart, behatárolt magyar oktatói helyek, a MOGYE vezetése által is támogatott Tudományos Diákköri Konferencia, egyre javuló kapcsolatok magyarországi orvosegyetemekkel, vendégprofesszorok meghívásának rendszeresítése, korszerűbb könyvtár, az egyetem parkjának tatarozása és a többi. Kudarcok? A javuló lehetőségek ellenére a diákok érdeklődése változó, a minőségi és felszabadult oktatás gyakorta még várat magára, az elvándorlás csökkent ugyan, de még mindig jelentős (lásd: Ábrám Zoltán: Az erdélyi magyar orvosmigráció újabb hullámai, Korunk, 2011. április), a méltánytalanul alacsony fizetések és a korlátozott lehetőségek miatt nehéz oktatói pályára állítani a tehetséges végzetteket, az egyetemünkön tanuló magyarországi diákoknak a mai napig románul kell államvizsgázniuk stb., stb. Továbbá: a MOGYE szenátusa tehetetlenségénél fogva ma is leginkább szavazógépezet, mint az értelmes vitafórum helyszíne.
Több irányba húzott szekér
Sikerek és kudarcok együttes eredménye, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ma egy olyan szekérhez hasonlítható, amelyet egyre több ló egyre több irányba húz, miközben az alig-alig halad előre, néhol akár téves irányba veszi útját. Az idén januárban megjelent tanügyi törvény a MOGYE-t multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozása révén, hanem azt elő is írja (135. cikkely). Az egyetemi autonómia nyilván az alkotmányban garantált jog marad, ám az egyetemi szenátusnak a döntéseit a törvény szellemében kell meghoznia (123. cikkely). A tanügyi törvény hatálybalépését követően a MOGYE vezetőiből, szenátusi tagjaiból külön román és külön magyar munkacsoport alakult, amelyek az egyetemi charta (belső működési szabályzat) új formáján dolgoztak. Előbbit a román rektorhelyettes, utóbbit prof. dr. Szabó Béla dékánhelyettes irányította, és jelentős szerepet vállalt benne dr. Szilágyi Tibor professzor.
A megbeszélések és egyeztetések beindulásáról és menetéről a magyar oktatók két alkalommal értesülhettek, amikor a dékánhelyettes összehívta őket. Bár a szenátus időközben megtartott gyűlésein a kérdés nem került még említésre sem, a kompromisszum körvonalazódni látszott, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (departament) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, amikor június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz tartoznak. A június 9-i szenátusi gyűlésen akkor támadtak kételyek egyesekben, amikor a szeptemberi licencvizsga szabályzatának elfogadásakor az egyetem vezetősége elzárkózott az új tanügyi törvény által lehetővé váló magyar nyelvű államvizsgavédéstől, arra utalva, hogy a chartát majd úgyis módosítani lehet, amikor időszerűvé válik.
Egy hétre rá, június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatot a jelenlegi állapotában nem sikerülne akkreditálni, és ez veszélyeztetné az egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől, és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést sem jelentett az addigi állapothoz képest. Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ára újrahívott szenátusi gyűlést sem erősítették meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú egyetemi szenátus 13 magyar tagja távol maradt, és így a kétharmados többségre nem volt lehetőség, a chartatervezetet megszavazták, és – ezúttal az új tanügyi törvény szellemében – közvitára bocsátották, azaz egy hónapon át az egyetem honlapján megtekinthető volt bárki számára.
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyminiszterhez címzett levelükben a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek, felhívva a figyelmet a törvény szellemiségének a megtagadására és a törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában. A beadványra válaszként a tanügyminiszter a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttségét fogadta, és leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében. A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős, amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hívatott szenátusi gyűlést július 22-ére tűzte ki a vezetőség. A pártfegyelem azt diktálta, hogy amíg a vakációzó magyar diákok mindnyájan távol maradtak, addig a szenátus román diáktagjai a tanárok képviselőivel együtt teljes létszámban jelen voltak. Ráadásul az egyik elhunyt szenátusi tag helyére mindjárt új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették érvényesíteni. És bár e gyűlés törvényességéről is vitázni lehetne, mindez értelmetlen, hiszen bebizonyították, hogy megvan a kétharmad, ha szükséges.
Akarják, de nem lehetséges?
A szenátusi gyűlés jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (azaz leginkább beszűkítésének) a megvitatását a legvégére hagyták. Bár elkezdődtek a szabadságolások, az egyetemi életnek folytatódnia kell ősszel, és azt nem lenne etikus bojkottálni: elfogadtuk hát az oktatási szabályzatot, a nyugdíjazandó professzorok tevékenysége meghosszabbítására vonatkozó lehetőségeket és feltételeket, az új tanévben induló mesterképző oktatási formákat, sőt a charta részeként, kiegészítéseként a három prorektori tisztség leosztását, valamint a választási szabályzatot is. Néhol egy-egy tartózkodással, ellenszavazattal, ám többnyire az évek óta megszokott szavazógépezeti stílusban. A szenátusi gyűlés már négy órája tartott, amikor az új egyetemi charta megvitatása, a magyar oktatók és egy szenátusi tag által benyújtott módosító javaslatok megbeszélése következett. Miközben az ásványvizes palackok némelyikébe sárga rózsa került – magyar civil kezdeményezésre gyűlés előtt minden szenátusi tag kapott egy szálat, de a többség nem vette át –, és az asztalon virítottak a rózsaszállal együttjáró zöld cetlik a János apostoli idézettel: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.”
rektor mindannyiunk tudomására hozta, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, és ennek érdekében „szimulálásra lenne szükség”, tehát akarják, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani. Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, az előrelépések és a kutatási eredmények kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek?)
Végül szavazásra került sor. Egy olyan egyetemi chartáról, amelyben nyoma sincs a magyar tagozat, sőt még az annyit vitatott magyar vonal létrehozásának sem (amikor az előbbit elvetették, még azt a lehetőséget sem adták meg, hogy legalább az utóbbiban gondolkodjunk). Egy olyan szabályzatról, amely említést sem tesz magyar nyelvű gyakorlatról, államvizsgáról, mesterképzésről, doktorálásról, bár a tanügyi törvény szabad utat nyit előttük. Egy olyan dokumentum került terítékre, amely az eddigihez képest visszalépést jelent. Hiszen a chartát kiegészítő választási szabályzatban a román fél még azt az eddig gyakorlatban levő gesztust sem teszi meg, miszerint a kari tanácsba beválasztott tagokat külön választják meg a román és magyar oktatók, onnan kezdve viszont mindenki szavaz román és magyar szenátusi tagokra és tisztségviselőkre. Tehát: amíg eddig a magyar oktatók saját képviselőiket juttatták tovább, akik közül a román többség választotta meg például a magyar rektorhelyettest, addig az új szabályzat szerint bárki jelöltetheti magát, és a gyakorlatban majd a kétharmados többséget élvező románság dönt. Például arról, hogy a MOGYE szenátusa magyar oktatói közé ne olyan jámbor, saját lelkiismeretükkel küszködő, jóindulatú és ügyszerető képviselők kerüljenek, hanem leginkább „bólogató Jánosok”. Mi más maradhatott hátra a maratoni és ominózus szenátusi gyűlés utolsó mozzanataként: a rektorhelyettes kivételével a jelen levő magyar szenátusi tagok felálltak, és a terem elhagyására készülődtek. Távozásig még végig kellett hallgatnunk a rektori útmutatásokat, az alapos fejmosást és az igazolatlan távolmaradások miatt esedékes kizárás lehetőségét. A rektorhelyettes, akinek legmagasabb magyar tisztségviselőként egyetlen hozzászólása sem volt egész szenátusi gyűlésen, két perc múlva hagyta el a termet. Kommentár nélkül...
A MOGYE szenátusa magyar oktatói nevében tisztáznom kell: a magunk részéről minden lehetségeset megtettünk, ennyire tellett, és immár a helyzet meghaladott bennünket. A tanügyi törvény értelmében a tanügyminisztérium átvizsgálja az egyetemi szenátusok által elfogadott és felterjesztett chartát, hogy megfelelnek-e a törvény szellemiségének. Tehát innen kezdve politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást, és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzésben. Amenynyiben viszont nem történik előrelépés, ne csodálkozzanak, ha az idén tandíjas helyekre be nem jutó potenciális orvostanhallgatók és családtagjaik, a nagyszerűnek beharangozott, ám csapnivalóan alkalmazott törvények szenvedő alanyai nemcsak most, hanem a választások idején is kiábrándultak lesznek. Mivel a fenti történet személyes és közösségi csalódottságról szól, legalább említenem kell saját hibáinkat, széthúzásunkat, helyenként egyéni és nem közösségi érdekérvényesítésünket. Sajnos, húsz év távlatában még mindig nincs egységes, pozitívabb jövőképet előrevetítő stratégia az erdélyi (marosvásárhelyi) orvosképzés ügyében.
Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret. Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár, a MOGYE szenátusának tagja. Krónika (Kolozsvár)

Sérelemlista
Veszélybe került a kolozsvári Kétágú templom, időközben pedig negyven hellyel egészítette ki a román oktatási minisztérium a magyar diákoknak járó tandíjas helyek számát a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, miután az intézmény rektora elvett ugyanennyi helyet a magyar tagozattól – csak két magyarellenes intézkedés Romániából, ami az elmúlt két napban került be a különböző hírfolyamokba, s akkor még nem beszéltünk a kolozsvári Mátyás-szobor körüli táblaháborúról, a gyulafehérvári magyar rektor megveréséről, a csaknem nyolcezer egyházi és közösségi ingatlan visszaszolgáltatásának vontatottságáról, az autonomista Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése körüli bizánci gáncsoskodásról, a magyar megyék megszüntetéséről szóló komédiáról, a kisebbségi törvény megszavazásának elodázásáról, a szoborgyalázásokról, az emlékműrongálásokról, a házsongárdi temető háborgatásáról, az állami magyar egyetem ordító hiányáról, a polgármester által lebontásra ítélt marosvásárhelyi Kós Károly-épületről, a Tőkés László meggyilkolására buzdító kiadványról, az egykori Securitate magyarok körében (is) kifejtett mai aktivitásáról, a székely és partiumi önrendelkezés esélytelenségéről, a kulturális autonómia halogatásáról, a népszámlálási trükkökről, Székelyföld elrománosításáról, a kormánytag Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikertelenségéről, a brüsszeli Székelyföld-iroda elleni ágálásról, románok magyarellenes masírozásáról, de a felsorolást helyszűke miatt kénytelen vagyok berekeszteni.
Amikor az elmúlt napokban átautóztam egykori Tündérkertünkön, megpróbáltam száműzni e sérelmeket a gondolataimból. Hadd legyen pihentető az utazás, a fenyőillat, a transzilván táj.
Csucsa környékén már éppen Ady és Goga barátságát kezdtem elirigyelni, amikor kénytelen voltam rádöbbenni, nemcsak a magyarellenes intézkedések szaporodtak el, de egyik évről a másikra egész dombok, hegyek, erdők tűnnek el a Kőrös, a Maros vagy az Olt folyása mentén.
Kavicsbányákban porladnak el a kárpáti bércek, számlálatlanul lopják a fenyőt, a bükköt, a tölgyet, a követ éjszakánként nyugodtan alvó tolvajok, s mialatt Románia többi része megállíthatatlanul fejlődik, Erdélyben az elmúlt húsz évben kiépült ötven kilométernyi autópálya, a székelyföldi települések infrastruktúrája háborús időket idéz, s az emberek többsége jövőkép nélkül botladozik a mindennapi betevőért.
A múlt hét végén véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik eszmecseréjének előadói kifejtették: a román pártokban erős a hajlandóság arra, hogy a lakosság magyarellenes érzéseinek meglovagolásával próbáljanak maguknak támogatókat szerezni, ráadásul a romániai „politikai kártyajátékban” mindig a magyarok a Fekete Péterek. A romániai „ügyeletes ellenzék” mindig keményebben játssza ki a magyar kártyát, mint a hatalmon lévők, ráadásul szociológiai felmérések igazolják a román társadalomban szunnyadó, magyarokkal szembeni elutasítást.
Miután az előadáson az is elhangzott, hogy Románia és Magyarország viszonya nem vonatkoztatható el az erdélyi magyarság helyzetétől, kénytelen vagyok a fentebb csak nagy vonalakban összefoglalt sérelemlistára mutatni és megállapítani: az elmúlt húsz év mindenképp, de az azt megelőző évtizedek is azt bizonyítják, Románia képtelen megbecsülni a Trianonnal ölébe hullajtott Erdélyt, az ott élőket, a transzilvanizmus értékeit.
A jelek szerint Bukarestnek csak az erdélyi altalaj és a térség különböző erőforrásai a számottevők, míg a románokból a mindennél erősebb birtoklási vágy (és az orvul szerzett zsákmány miatti lelkiismeret-furdalás) csalja elő a magyarellenességet. E támadásokat azonban tovább tűrni nem lehet. Az eddigi viszonyrendszer (az Európai Unió, a NATO) nem bizonyul elegendőnek a románok észre térítéséhez, de ősszel Traian Basescu államfő Budapestre látogat. El kell mondanunk neki: többé nem vagyunk Fekete Péterek!
Melyik nemzet visel még el ennyi sérelmet? Magyar Hírlap