Eredményes magyar nemzetpolitika (Németh Zsolt évértékelője)
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt egy évben komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában, különösen az oktatáspolitikában, a határ menti térségek fejlesztésében, a temerini fiúk esetéhez hasonló szimbolikus kérdésekben, és abban is, hogy konszolidálódott a nemzetpolitika intézményrendszere.
Az államtitkár évértékelő interjújában emlékeztetett, hogy az elmúlt évben választások voltak valamennyi szomszédos országban, ahol számottevő magyar közösségek élnek. Az év így alapvető változásokat hozott, mindenhol új helyzet alakult ki, és ezek eltérő megközelítést igényelnek – tette hozzá.
Az RMDSZ felelőssége
Hangsúlyozta, Romániában a december 9-i parlamenti választások eredményeként stabil kormány jöhet létre. Remélhetőleg folytatódhat az elmúlt években látványos sikereket elérő kapcsolatépítés – közölte. Kiemelt figyelmet fordítunk a magyar közösség jogainak biztosítására, különösen az oktatással, a közigazgatás átalakításával és a restitúcióval kapcsolatban – hangoztatta. Az RMDSZ-re nagy felelősség hárul, hogy parlamenti pártként érvényesítse a magyarok érdekeit, de az Erdélyi Magyar Néppárt sem elhanyagolható politikai tényező – mondta. A pártoknak ezért ki kell dolgozniuk a párbeszéd, az együttműködés lehetőségét – fűzte hozzá.
A szlovákiai példa
A határon túli magyar pártok együttműködésének jó példájaként említette az államtitkár a szlovákiai Magyar Közösség Pártja és a Most–Híd ősszel aláírt kisebbségi alapdokumentumát. Azt mondta: a határon túli magyar szervezetek a szomszédos országokban a magyar kormány kiemelt partnerei, ezért a nemzetpolitikai diplomáciai erőfeszítések megvitatásába igyekeznek bevonni őket. A kormány e szervezetek egységes fellépését, együttműködésük megerősítését támogatja – jelentette ki. A magyar–szlovák kapcsolatokról azt mondta, konkrét megállapodásokat kötöttek az elmúlt évben, és igyekeztek párbeszédet kialakítani a problémák megoldására. Ennek eredményei már láthatók – mutatott rá, kifejtve: a révkomáromi Selye János Egyetem ügyében megértést tapasztaltak szlovák részről. A még nyitott kérdésekben – például a kettős állampolgárság ügyében – pedig egyeztetés kezdődött, a külügyminiszteri megbízottak már tanácskoztak róla.
Vitatható választások
Ukrajnával kapcsolatban – több meghatározó nemzetközi szervezetre is hivatkozva – elmondta, sajnálatos, hogy a legutóbbi választás legitimitása vitatható. Magyarországot érzékenyen érintette, hogy a választásokon nem volt magyar körzet, amely lehetővé tette volna, hogy a kárpátaljai magyarok megválaszthassák parlamenti képviselőjüket, hanem három részre széttagolva voksolhattak. Hozzátette, remélik, hogy visszaáll a korábbi beregszászi magyar többségű választókörzet, amely 2006-ig létezett.
Remény Szerbiában
Szerbia esetében üdvözölte, hogy a kormányváltással és az elnökválasztással kapcsolatos korábbi aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak, és Tomislav Nikolic szerb államfő sikeres látogatást tett Budapesten. Kiemelte: két temerini fiú a közelmúltban elnöki kegyelmet kapott, és a szerb államfő nyitottnak mutatkozik arra, hogy fejet hajtson az 1944–1945-ös magyarellenes vérengzések áldozatai előtt. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a második világháborúban szerzett történelmi traumákat meghaladjuk – mondta.
Nem szabad hátradőlni
A nemzetpolitikát illetően tehát a kormány összességében több eredményt is elért, de nem szabad hátradőlni – hangsúlyozta. Közölte, a népszámlálási eredmények azt mutatják, hogy a határon túli magyarok körében erősödött az elvándorlás és az asszimiláció, a választások pedig azt, hogy a magyar politikai erők vonzereje gyengült.
Répás Zsuzsanna: a megvalósítás éve volt
Répás Zsuzsanna szerint a megvalósítás éve volt 2012 a nemzetpolitikában. A területért felelős helyettes államtitkár évértékelő interjújában szólt arról is, hogy az idei év legfontosabb programja volt a külhoni magyar óvodák éve, és januárban elindul a kisiskolások éve program, amelyet várhatóan szintén mintegy 100 millió forintos kerettel hirdetnek meg. Folytatódik a Határtalanul! program az ideihez hasonlóan 500 millió forintos kerettel, ami 15–17 ezer középiskolás diák utazását teszi lehetővé. Arra a felvetésre, hogy az oktatási-nevelési támogatás átalakításáról, az összeg emeléséről gondolkodnak-e, azt mondta: a növelés egyértelműen költségvetési kérdés. A támogatásra szükség és igény van, hiszen a Kárpát-medencében 250 ezer gyermek után igénylik – mutatott rá. Répás Zsuzsanna elmondta: jövőre a nemzetpolitikai terület 15,5 milliárd forintból gazdálkodhat, kismértékben bővül az intézményi támogatás. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2013-ban az elmaradt fejlesztéseire, illetve beruházásokra 1,38 milliárd forintos forrást kap.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tisztán tartani történelmi tudatunkat
Év végi beszélgetés Egyed Ákos történész-akadémikussal
Mosolygó szemek, irigylésre méltó vitalitás, közéleti naprakészség, magvas gondolatok: élmény beszélgetni a 82 éves Egyed Ákossal. Az elismert történész-akadémikus szerint a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása.
– Leltárkészítéssel szokta zárni az évet, vagy úgy kezeli a kérdést, hogy ennyi fért bele?
– Minden év végén elgondolkodom, mi is történt velem, velünk az éppen befejeződő esztendőben. Elsősorban a családom életéről készítek magamban leltárt, karácsonykor vagy újév kezdetén rendszerint összegyűlünk, ilyenkor adódik alkalom a közös visszapillantásra. Közvetlenül e visszatekintés után pedig azt veszem számba, mi is történt velünk, magyarokkal, velünk, erdélyi magyarokkal. Ez a fajta gondolkodás azonban a mindennapjaimban is jelen van. Hol aggódom, hol reménykedem, legtöbbször azonban önmagamat szeretném biztatni, hogy mégiscsak vannak egy biztonságosabb jövő felé mutató jelek – bár nem állítom, hogy mindig meg tudom győzni magam. Elsősorban gazdasági szempontból, hiszen az ember naponta hall a megélhetési nehézségekről, ami sokakat űz el a szülőföldről. De természetesen ott szerepel ebben a gondolatkörben a művelődés, a tudomány is, illetve az, hogy mindebben hol is van az én helyem most, hogy az idő egyre inkább sürget. – Az idő sürgetése egyelőre nem látszik kedélyén, szellemi frissességén... – Sikerült valahogy elkerülnöm, hogy nyugdíjazásom után elhagyjam a szakmát, és szerencsére a szakma sem volt hűtlen hozzám. Főleg akkor dolgozom jó kedvvel, önmagamat is biztatva, ha van visszajelzés, ösztönzés, hogy ezt is, azt is várják még tőlem. Több évtizedes adósságom például szülőfalum, Bodos történetének megírása, és örömmel mondhatom, hogy két hónapja már ezen dolgozom. Az EME-től ugyan két esztendeje megváltam, miután két cikluson át az elnöke voltam, de visszajárok, meg-megszólítanak, jól érzem magam, ha ott dolgozhatok. A levéltárban is gyakori vendég vagyok, kutatok, akárcsak az egyetemi könyvtárban, ahol az unokámmal mint könyvtárossal találkozhatok. A kutatás továbbra is élmény, hiszen nem ritkán bukkanunk újat mondó forrásokra, dokumentumokra olyan kérdésekben is, amelyekről azt hittük, már mindent tudunk róluk. Ilyenkor az ember lelkesen újságolja el a családtagjainak, megosztja az élményt. Fontos ugyanis, hogy legyen valaki, aki meghallgat, és visszaigazolja annak a kutatásnak a fontosságát.
– Miért húzódott ilyen sokáig a bodosi kutatás? Azt gondolnánk, a helytörténeti kutatás könnyebb munka, hiszen a forrás szembejön az utcán.
– A helytörténet sok esetben nehezebben megragadható, az elbeszélt történelemről ugyanis ritkán születik írásos feljegyzés. Már 1972-ben megkezdtem az adatgyűjtést, 10-12 akkori idős emberrel elbeszélgettem, s bizony idén nyáron való ottjártamkor – amikor ilyen mértékben apad a népesség – érzékeltem igazán egyes akkori jelenségek fontosságát. Negyven évvel ezelőtt írtam egy cikket Égjen a világ az asszonyváró házakban címmel, amelyben egy olyan család életét igyekeztem körüljárni, ahol hét fiúgyermek született. De volt egy másik család is, ahol hét lányt neveltek. Ez a párhuzam is szerepel majd a bodosi falutörténetben. Érdekes volt látni, mi lett velük időközben, hiszen már akkor észrevettem, hogy nemigen nősülnek az emberek.
– Értékzavaros világunkban sok, a rendtartó székely falura vonatkozó utalás, hivatkozás hangzik el, miközben keveset tudunk az egészről. Mítosz ez vagy valóság?
– Sűrűn olvasom Tamásit, ő fogalmaz valahogy úgy: olyan a falu – Farkaslaka – életének folyama, mint a templomi ének. Annyira rendszeres, folyamatos, ritmusos, ciklusokra osztható. Tény, hogy minden falunak megvolt a maga törvénye, azonban a csíkiaké, illetve Háromszéken a zalániaké valamivel hamarabb készült el. A faluközösségeknek többnyire volt elegendő erejük, hogy betartassák a falvak belső rendjét szabályozó törvényeket. A 16. század végétől kezdődnek ezek a rendtartások, és a székelység már akkor felfigyelt például arra, hogy fogynak az erdők. Nem csak azért, mert a tüzelés és az építkezés anyagát szolgáltatták, hanem abból kifolyólag is, hogy legelő- és szántóterületet kellett foglalni a szaporodó népesség számára. Fontos fórum volt a faluszéke, ahol első fokú döntéseket hoztak a vitás kérdésekben. A társadalom akkoriban kis közösségekben, önszabályozó, önfenntartó rendszerben élt, amely az erkölcsi normákat is igyekezett megszabni és betartatni. Rengeteg előnye és erénye mellett azonban sok hiányossága is akadt. Az egyik legnagyobb gond a népességszaporodáshoz köthető: az így jelentkező igényekhez már képtelen volt rugalmasan alkalmazkodni, például azért, mert a faluhatár adott volt, nem lehetett újabb és újabb foglalásokat végezni. Hasonló „bomlasztó” tényezőnek számít a székelység katonáskodáshoz kötött előjogainak, szabadságjogainak megnyirbálása. Az 1848-as forradalom olyan rendszerváltó korszak kezdetét jelentette, amelyben a rendtartó közösség léte és lényege alapvetően átalakult. Nyomaiban és legfontosabb elemeiben a múlt század ötvenes éveiig még fellelhető, a kegyelemdöfést a kollektivizálás adta meg ennek a rendszernek.
– Történészként hogyan kezeli történelmi szimbólumaink egyre fokozódó használatát, megélését? – Annyi tiltás után természetszerűnek számít e robbanásszerű használat. Ne feledkezzünk meg arról, hogy eleink századokon keresztül rendi világban éltek, és minden rendnek megvolt a maga szimbólumrendszere. Ezen belül a székely autonómia olyan intézmény volt, amely össz-székely jelleget adott a népességnek. Igen ám, de az autonómiának székenként voltak sajátos jegyei, amelyek a pecsétekben, zászlókban, szimbólumokban jelentkeztek. Ezeket kezdik ma feleleveníteni, megjelenítésüknek pedig a technikai lehetőségek is kedveznek. A szimbólumok sokfélesége persze zavart is tud kelteni, de ez a sokféleség történelmi örökségünk. E tekintetben is fontos volna azonban egyfajta rendtartást megvalósítani, mert az egészen helyi szimbólumok általánosításával csak fokozzuk történelmi tudatunk zavarait. Márpedig a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása.
– Fel-felbukkanó kérdés a rendszerváltás után is a hajdani szekuskollaboránsok ügye. Miután az azonnali teljes feltárás hajója elúszott, mit tart célravezetőnek: kizárólag történelmi kérdésként kezelni, vagy minden információt nyilvánosságra hozni?
– A jelenséget fel kell tárni, nem vitás, és ez jelentős mértékben történészi feladat is. Tudatában kell azonban lennünk, milyen nehéz volt elkerülni, hogy valamilyen kapcsolatba kerüljön az ember a Szekuritátéval. Annak idején ugyanis minden valamire való értelmiségit megkörnyékeztek, nagyon határozottnak – és részben szerencsésnek – kellett lennie annak, aki el akarta kerülni a beszervezést. Hozzánk is eljöttek, emlékszem, a feleségem úgy bevágta az ajtót, hogy magam is megrettentem. De a jelek szerint ők is, mert többször nem jöttek. A mostanában előkerült nevek többnyire nem „érdemtelenül” bukkantak fel. Nem tagadom, magam is kíváncsi vagyok, hogy a baráti társaságból ki jelentett rólunk, hiszen iratcsomónk tanúsága szerint nacionalista családnak számítottunk. De roppant fontos, hogy elkülönítsük a gyarló embert és az alkotót, hiszen a már átvilágítottak között bizony sokan vannak, akik jelentős szellemi örökséget hagytak ránk. Magam is bizonytalan vagyok ez ügyben, de mivel előbb-utóbb ezek az anyagok hozzáférhetők lesznek a levéltárakban, mindenkiről kiderülhet az igazság. És az igazság nagyon fontos, főleg a fiatalok szempontjából, akik számára az a világ egyre inkább a történelem részévé válik. Éppen közös történelmi tudatunk szempontjából tartom elengedhetetlennek.
– Az év másik visszhangos kérdése, a Mikó-ügy egyértelműbb?
– Mikós diák voltam, gróf Mikó Imréről könyvet írtam, tudom, mit és mennyit ajándékozott, adakozott a nevét viselő gimnázium javára. Foglalkoztam Csutak Vilmos igazgatóval is, aki megírta a Székely Mikó Kollégium történetét. Sok információval rendelkezem tehát az ügyről, és változatlan az elvi álláspontom: a Mikó egyházi tulajdon.
– Tudósként miként kezeli a magyar nemzetegységesítési törekvéseket? Van-e külön anyaországi, illetve határon túli tudományosság?
– Amikor megválasztottak az Erdélyi Múzeum Egyesület – Erdély kis akadémiája – elnökévé, kötelességemnek tartottam folytatni az erdélyi magyar tudományosság integrálását az összmagyar tudományosságba. A művelődést hordozó magyar nyelv ugyanis kétségtelenül egységes. A Trianon következtében kialakult külön tudományos szerkezetek közötti távolságot tovább növelték a kommunista rezsim kapcsolattartásra vonatkozó, egyre erőteljesebb tiltásai. Ezt örököltük meg 1990-ben. Az eredeti állapotok visszaállítása lehetetlen, de az sem tűnik ésszerűnek, hogy teljesen feladjuk az évtizedek alatt kialakított tudományszervezési struktúráinkat. Ezeknek ugyanis megvan a maguk feladata, és abban sem vagyok biztos, hogy a magyar kormányzat és tudományosság, értelmiség képviselői hasonló beleérzéssel viszonyulnak ezekhez az integrációs folyamatokhoz, mint mi. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vagyok 1990 óta, de nem tudok eltekinteni attól, hogy amikor az akadémián szavazásra kerül sor, mi, külsősök egy másik teremben, csak televízión követhetjük a történéseket. De nem csak ezért nem tartom jónak lemondani transzszilvanizmusunkról – amelynek létét köreinkben is vitatják –, sajátos erdélyiségünkről, amelynek a kultúrában, a tudományban is van létjogosultsága. A jövő azonban minden valószínűség szerint az egységesülésé.
– Mit vár az új esztendőtől?
– A Bodosi történelemnek el kell készülnie, és meg kell jelennie. A Pallas-Akadémia kiadónál várakozik A székelység rövid története című, egészen az 1989 utáni időkig kiegészített munkám. De a személyes dolgaimon túl nagyon szeretném, ha a magyarság helyzete egy kicsit jobb lenne, ha megértenénk, hogy nem szabad feladnunk azt, ami ezer esztendőn át megtartott bennünket. Nagyon fáj, amikor Erdély-szerte azt látom, hogy egy faluhatár, mi több a háztáji kert fele megműveletlen, holott életerős emberek élnek ott. Mert ha egyszer megszakad a földdel való kapcsolat, az visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.
Egyed Ákos
Történész, az erdővidéki Bodosban született 1929. november 25-én. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen. A kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként dolgozott, az 1990-1994-es időszakban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1995 és 1997 között pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított meghívott előadóként. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke 2010-ig. Kutatásai elsősorban az 1848-as erdélyi forradalomra és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetére irányulnak.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzetpolitikai évértékelő
Nem volt a magyar nemzetpolitika, a magyar nemzeti érdekérvényesítés éve a 2012-es esztendő. Még akkor sem, ha voltak felemelő pillanatai, mint például a két békemenet, amely egyrészt megmutatta mind a nagyvilágnak, mind pedig a Kárpát-medence lakosságának, hogy az Orbán-kormánynak megvan még a belső támogatottsága, hogy a kormány nagyságrenddel nagyobb tömeget tud az utcára szólítani, mint az álbaloldali cirkuszolók.
Nagy előrelépés volt az új választási törvény is, nemcsak és nem elsősorban a regisztráció miatt, hanem azért, mert – függetlenítve a szavazati jogot a lakóhelytől – az Országgyűlés kiterjesztette azt minden magyar állampolgárra, s lehetővé tette, hogy a következő magyar parlament immár a nemzet parlamentje legyen. Így a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás ezentúl nemcsak tetszetős retorikai fordulat lesz, hanem megélt valóság. Örömteli a kulturális szférában, hogy egy szimbolikus intézmény, a magyar Nemzeti Színház élére végre méltó ember került Vidnyánszky Attila személyében Alföldi Róbert helyére, aki blaszfémikus gesztusaival mintha kifejezetten provokálta volna a kormányt idő előtti leváltására. Magyar nemzeti körökben egyfajta világhálós mém annak a jelenetnek a leírása, amelyben magyar katonák Nagy-Magyarország térképére maszturbálnak. Azt se felejtsük: nem sok híja volt, hogy a román diplomácia december elsején a magyar színjátszás szentélyének szánt nemzeti intézményben ünnepelje Magyarország 1918-as megalázását és már akkoron kilátásba helyezett megcsonkítását.
Mindezek dacára a magyar nemzeti érdekérvényesítés egyik leglényegesebb frontján a helyzet nemhogy javult, de rosszabbodott. A nemzeti erők nemhogy egységesültek volna, de minden jel szerint mélyültek közöttük a törésvonalak. Egyik oldalról a Fidesz nemzeti irányzata és a Jobbik között, másrészt Erdélyben az MPP és az EMNP között, továbbá az RMDSZ egyes, nemzeti kérdések iránt nem közömbös politikusai és az EMNP vezetősége között. Mit tesz a pártlogika, a politikai verseny? Mert az mégiscsak abszurd, hogy húsz esztendős barátságok rámehetnek arra, hogy egymást tisztelő és becsülő emberek a történelem vaskényszere nyomán egy politikai árok két oldalára kerülnek. Antal Árpád és Tamás Sándor tétlenül nézik, hogy híveik gyertyát gyújtanak Toró T. Tibor ellopott molinóból kivágott arcképe előtt? A kampányban román veszéllyel riogatnak az EMNP ellenében, majd egyikük matematikai, ténybeli abszurdumokat állít (Orbaiszék kapcsán) a kampány után is alaptalanul vádolva a néppártot? Az MPP volt elnöke arra szólít fel a nemzet televíziójában, hogy az erdélyi magyar választók szavazzanak az RMDSZ-re, s eme iránymutatását megerősíti a jelenlegi elnök, Biró Zsolt is? A minden eddigit alulmúló magyar választási részvétel vélhetőleg nemcsak a rossz idővel magyarázható, hanem azzal is, hogy a tavasszal az MPP-re voksolók jó része nem ment el szavazni. Az EMNP bármennyire szerette volna, és talán alkalmas is lett volna képviseletükre, nem tudta őket megszólítani, vezetőik pedig összevissza beszéltek. (Az EMNP közel egyharmados szavazatnövekedése ugyanakkor minden bizonnyal az MPP-bázis másik részéből adódott, valamint azon területekről érkezett voksoknak volt köszönhető, ahol tavasszal a párt nem indított jelölteket.)
Végül még durvábbá vált a helyzet az anyaországban a Fidesz és a Jobbik között. Utóbbi akkor is támadja immár a kormányt, amikor erre nem lenne oka. A termőföld ügyében zajló pályáztatások körüli visszásságok kifogásolása korrekt, megalapozott és helyes. Hogy rámutatnak a kulturális szférában tapasztalható balliberális pozícióőrzésre, az is helyénvaló. De támadni a választási regisztrációt, amely az első lépés a demokratikus folyamat racionalizálásában, és megnehezíti a befolyásolható, alapvetően érdektelen, informálatlan tömegek érdekalapú urnákhoz citálását, ez bizony a pártlogika győzelme volt az elvek felett. (Ebben az ügyben a frakcióból később okkal és joggal kizárt Lenhardt Balázs adott le elvhű, támogató voksot.) De igazságtalan és visszatetsző az is, hogy immár rutinszerűen veszi egy kalap alá a Jobbik a Fideszt és az MSZP-t. Mert ugyan bizony mikor fogadott volna el az MSZP olyan alkotmányt, amelyben utalás történik a jog folytonosságra és a Szent Korona-tanra? Mikor adott volna állampolgárságot és szavazati jogot a határon kívül szakadt magyarságnak? Mikor támogatta volna a határon túli nemzeti erőket erkölcsileg és politikailag? A kérdések sora folytatható akkor is, ha legutóbb a nem létező náciveszély ellen a Fidesz is együtt tüntetett a hisztériakeltő „baloldali” pártokkal. A Jobbik vélhetően abban bízik, hogy kemény, sokszor igazságtalan retorikájával megnyerheti a nem szavazók, a bizonytalanok egy részét. Ez akár a nemzeti szavazatmaximalizálás irányába is mutathatna. Csakhogy ennek akkor volna értelme, ha közben megmaradna a választások utáni, akár hallgatólagos együttműködés esélye. Mert igaz, hogy most a Fidesz még fölényesen vezet a biztos szavazók körében, de az MSZP kezdi összeszedni magát, s nem tudni, mit hoz a következő másfél év. A magyarság érdeke, hogy a Fidesz óvatosságból vagy külföldi nyomásra ne a „baloldali” pártok irányába orientálódjon, ha netalán nem sikerül abszolút többséget szereznie, hanem a Jobbik irányába. A két párt között dúló, kívülről totálisnak tűnő háború azonban nem ebbe az irányba mutat. Ha volt tanulsága 2012-nek, akkor az az, hogy a nemzetben gondolkodó magyarok csak egymásra számíthatnak – s egy olyan korban, amikor a magyar nemzeti érdekérvényesítésben a szomszédok és a globális világhatalom egyaránt ellenérdekelt, ne testvérharcra fecséreljék erejüket.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Egyenruhás államfő, stratégia nélkül
A Szacsvay Akadémia legfiatalabb előadója, Turbucz Dávid nagy érdeklődést keltett a Magyarország 1920 és 1944 közötti kormányzójáról, Horthy Miklósról megjelent könyvével. Az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa alapos tájékoztatást kínált eddigi munkájáról Szilágyi Aladár interjújában.
Milyen meggondolásból választotta kutatása tárgyául Horthy Miklós alakját, illetve a Horthy-kultusz kérdéskörét?
Öt és fél éve foglalkozom a Horthy-kultusszal. Tudományos diákköri dolgozatot írtam harmadéves koromban a korszak politikai rendszerének jellegéről. Az ahhoz kapcsolódó szakirodalom feldolgozása közben találkoztam a kultusz jelenségével, miután több történész is utalt rá, de senki sem elemezte áttekintő jelleggel. Alapvetően emiatt kezdtem el ezzel foglalkozni. Egy olyan terület volt, ahol érdemben lehetett, lehet újat mondani.
Mivel magyarázható az, hogy Trianon után ez a különös, „király nélküli királyság” államforma alakult ki Magyarországon?
Azzal, hogy a Károlyi Mihályék által bevezetett köztársaság, amit Horthy budapesti bevonulását megelőzően pont egy évvel, 1918. november 16-án kiáltottak ki, teljesen leszerepelt. A szociáldemokratákat leszámítva talán alig volt olyan ember az országban, aki a köztársasági államformát támogatta. Különösen azok nem, akik a formálódó rendszer meghatározó alakjainak számítottak. Abban tehát egyetértés volt, hogy a köztársasági államforma nem maradhat, a királyságot vissza kell állítani. Királyt azért nem választottak akkor, mert a győztes nagyhatalmak – nem csak a szomszédos államok – sem támogatták a Habsburg restaurációt. Ez jelentősen megnövelte Horthy esélyeit. A Habsburg restaurációt itthon a legitimisták támogatták. Ők azzal érveltek, hogy IV. Károlynak továbbra is joga van a trónhoz, az 1918 őszi lemondása nem érvényes, mert nem volt ellenjegyezve, nem fogadta el a törvényhozás. A velük szemben álló „szabad királyválasztók” – például a kisgazdák – azt mondták, IV. Károly elvesztette erkölcsi jogát, hogy király legyen. Lehetőség van tehát nemzeti királyt választani, ha majd eljön ennek az ideje, érveltek. Horthyt ideiglenesen választották meg államfőnek, azt senki sem gondolta, hogy huszonnégy évig tart majd a király kormányzó általi helyettesítése.
Legalább két esetben – itt Telekire és Bethlenre gondolok – olyan kormányfőt nevezett ki, aki a konszolidáció előmozdítója volt. Egyfajta előrelátó döntés volt ez a részéről…
Megítélésem szerint Bethlen kinevezése volt Horthy legnagyobb érdeme, illetőleg az, hogy kinevezését követően a napi politika alakításától a kormányzó szép lassan visszavonult. Szerepfelfogása alapvetően úgy összegezhető, hogy ő az a vezér, akinek válságos időszakban kell aktív szerepet vállalnia, ugye, válság emeli az ország élére. Ez beépült az önképébe. Bethlent az ország egyik legokosabb emberének nevezte, tisztában volt azzal, hogy a konszolidációs politika végrehajtására Bethlen sokkal alkalmasabb. Horthy megbízott benne és átadta neki az ország „kormányát”. Ez tette lehetővé, hogy Bethlen és egyes miniszterei – például Klebelsberg Kunó – végrehajthattak egy olyan politikát, amely elég komoly sikereket ért el a néhány évvel korábbi összeomlás után. Én nem nevezném Horthyt államférfinak, hiszen nem volt hosszú távú stratégiája azonkívül, hogy antibolsevista volt, azonkívül, hogy a rendet fenn kívánta tartani. Ezzel kapcsolatban 1923-ban megjegyezte, hogy a „rendetlenkedőkbe” belelövet, akár bal-, akár jobboldalról érkezzenek, és hozzátette, hogy ha baloldalról jön a rendetlenkedés, akkor „passzióból” fog lövetni, ha jobboldalról, akkor „fájó szívvel”, de rendnek kell lenni, ennek a konzervatív rendszernek fenn kell maradnia. Tehát antibolsevizmus, rendpártiság és revízió, ez a három eleme volt Horthy politikai felfogásának. Ha használjuk a „horthyzmus” kifejezést, ezt nem nagyon szoktuk, mert ez nem volt egy kidolgozott ideológia, de ha használjuk, akkor szerintem ezt a három dolgot lehet ezen érteni. Ez nem egy államférfiúi koncepció, legalábbis Bethlenéhez képest. Horthy Miklós államfő volt, reprezentált egy rendszert, egy korszakot, emellett mindig is katona, tengerész maradt, elég csak az egyenruháira gondolni, ilyen fényképek, festmények is szép számmal készültek róla.
Ami Csehszlovákia megszállását, majd Lengyelország megtámadását illeti, Horthy igyekezett ezekből kimaradni, sőt, adott pillanatban nem adott engedélyt a német hadseregszállításokra. Hitler nem taksálta kedvezően ezeket a döntéseket. Miután kitört gyakorlatilag a második világháború, a fentebbieknek tudható be részint, hogy Hitler nem sürgette annyira a magyarok belépését, miközben úgy tűnt, magyar részről voltak olyanok, akik igyekeztek minél hamarabb csatlakozni?
Magyarország kényszerpályán mozgott 1920 óta, mert revízióra törekedett, s mivel önerőből ezt nem valósíthatta meg, szövetségesekre volt szüksége. Szövetségesei csak azok az államok lehettek, amelyek elégedetlenek voltak a versailles-i békerendszerrel: a Szovjetunió, Olaszország és Németország. A Szovjetunió kiesett ideológiai okokból, maradt a másik kettő. A revízió érdekében természetes volt, hogy Magyarország a tengelyhatalmak felé orientálódott, azonban arra is törekedett a magyar diplomácia, hogy lehetőleg ez nemzetközi egyetértéssel, minél szélesebb támogatással valósuljon meg. A második világháború kitörése előtt erre egyre kevesebb esély volt, amihez kellett az is, hogy Anglia és Franciaország 1938-ban engedékenységet tanúsított a Harmadik Birodalom iránt. A revíziós sikerek áraként köteleződött el a magyar állam Berlin irányába. Ezt a folyamatot tehát a nemzetközi erőviszonyok, a német hegemónia és a saját mulasztások is befolyásolták. Magyarország mozgástere így fokozatosan csökkent. 1938 augusztusában azt mondta Hitler Horthynak: ha megtámadja a magyar állam Csehszlovákiát, a Wermacht be fog avatkozni, biztos a győzelem, és Magyarország visszakapja egész Szlovákiát. Erre akkor Horthy nemet mond, a küldöttségével egyetemben. Részben azért, mert nem akartak agresszorok lenni, de azért is, mert a haderőfejlesztés terén volt még pótolnivaló. A lényeg itt az, hogy akkor még nemet lehetett mondani. 1939 szeptemberében is nemet lehetett mondani a német–lengyel konfliktus idején, igaz, a nemzetközi körülmények már megváltoztak 1938 nyarához képest. 1940 őszén, a második bécsi döntés után tovább szűkült az ország mozgástere. 1941 áprilisában viszont fel sem merült, hogy Magyarország kimarad a katonai konfliktusból, ráadásul Hitler ezt el is várta, úgy, hogy a Délvidék bizonyos részeinek visszacsatolására ígéretet tett. Horthy meg, ha ilyen ajánlatot kapott Hitlertől, nem tudott nemet mondani. Ugyanis beépült az önképébe, hogy neki köszönhetően kerülhetnek vissza az elcsatolt területek, erről szólt a kultusza, hogy ő az az ember, aki visszaszerzi az elvesztett területeket. Nem tudott nemet mondani. 1941. június 26-án, Kassa esetén más a helyzet, ugyanis akkor nem kellett német elvárásoknak megfelelni. 22-én indult meg a Barbarossa hadművelet, Németország megtámadta a Szovjetuniót, négy nappal később történt a kassai bombázás. Ötven perccel később tájékoztatták Horthyt, hogy szovjet gépek bombázták Kassát. A kormányzó talán egy percig sem gondolkozott azon, hogy a szovjeteknek milyen érdekük, céljuk fűződhetett ehhez. Háborús oknak tekintette, a kormány egy-két órán belül döntött arról, hogy a hadiállapotot ki kell hirdetni. Magyarország így lépett be a világháborúba. Itt felvetődnek kérdések. Először is az, hogy a Szovjetuniónak semmi érdeke sem volt Kassát bombázni. Valószínűleg az történt, hogy nem rajzolták át a térképeken az új határokat, Kassát csehszlovák városként mutatta a térkép, úgy vélték, hogy egy ellenséges várost bombáztak. Moszkvának nem volt érdeke Magyarországot belerángatni a konfliktusba, miközben a németek nyomultak az országuk belseje felé. Horthy ebbe nem gondolt bele, nem rendelt el vizsgálatot, megbízott a vezérkari főnökben, Werth Henrikben, aki németbarát katona volt. A németek 1941 júniusában nem kértek a magyar államtól katonai segítséget. Azt mondták, ha önkéntesen fölajánl Magyarország katonákat, azt elfogadják, mert tudták, hogyha kötelezik a magyarokat erre, akkor Magyarország újabb területi követelésekkel fog előállni. Németország azt remélte, hogy néhány hónapon belül legyőzik a Szovjetuniót, önbizalomban nem volt hiány német oldalon, emiatt sem tartottak igényt magyar segítségre. A magyar államnak nem voltak területi követelései a Szovjetunióval szemben, ez sem volt ok. A háromhatalmi egyezmény, amelyhez 1940 őszén csatlakozott Magyarország, egy defenzív szerződés volt, így nemzetközi jogi kötelezettségek miatt sem kellett a háborúba belépni. Tehát Horthyék kivárhattak volna, néhány hónap múlva, nem tudjuk, mikor, valószínűleg egy erőteljesebb német nyomás hatására kellett volna a háborúba belépnünk. Nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, ez kétségtelen, de máskor és más körülmények között is bekövezhetett volna.
A megkésett, kudarcba fulladt kiugrási kísérlet mennyire írható Horthy számlájára?
Az egy dilettáns kivitelezésű próbálkozás volt. A hadsereg nagy többsége németbarátnak tekinthető, főleg a vezérkar. Horthy többször fogalmazott meg olyan bizalmas parancsot a korszak utolsó éveiben, sőt, erről rádióbeszédben is kifejtette álláspontját, hogy „el a kezekkel a hadseregtől”. Tisztában volt a problémával, de nem lépett föl erélyesen ellene. Nem volt közvetlen és rendszeres kapcsolatban a hadsereg felső vezetésével, csapatszemléken alig vett részt, átengedte ezt azoknak, akik egyre inkább elkötelezték magukat Németország irányába. Ez egy éveken át tartó folyamat volt, Horthy alig tett valamit, hogy a helyzetet a saját javára fordítsa. S az lett a kudarc egyik fő oka, hogy a hadsereg kihátrált mellőle. Magyarország megszállt ország volt, az államapparátus, a belügyminisztérium hivatalnokainak egy részét lecserélték, a főispánok közül is sokat, többségben németbarátok kerültek a helyükre. Ez is rontotta az átállás esélyeit. Horthy antibolsevizmusa is alapvető aspektusa ennek a problémának. Az utolsó pillanatban szánta rá magát arra, hogy Moszkvába küldjön egy fegyverszüneti küldöttséget, s az is megkérdőjelezhető, hogy mennyire volt ez a szándék őszinte a részéről. Rosszul volt megszövegezve a proklamáció, mert az a jövőre utalt, amikor fegyverszünetről volt benne szó, miközben azt már megkötötték október 11-én. Amikor 15-én beolvasták Horthy nevében a rádióban, akkor már megvolt, de ez nem volt kimondva. Horthy előbb tájékoztatta Veesenmayert, a német nagykövetet a döntéséről, mint a magyar kormányt. Úgy gondolkodott, hogy a „bajtársakat”, tehát Hitlert tájékoztatni kell… merthogy 1915-ben Olaszország úgy lépett be a háborúba, hogy elárulta a Monarchiát, a szövetségesét. Ilyen árulást ő nem fog elkövetni – gondolta. Amit a román fél elkövetett augusztus 23-án, az árulás volt az ő szemében: ilyet nem lehet csinálni, „nekünk becsületesnek kell lennünk”. Hitler és Sztálin között nem biztos, hogy a tisztességnek kellett volna dominálnia. Horthy részéről ez egy szép elv, bizonyos körülmények között rendben lenne, csakhogy 1944-ben egy ilyen szörnyű háború, tragédiasorozat, a holokauszt után, két totalitárius rendszer között őrlődő kis országnak miért kellene „becsületesnek” lennie, amikor ez a becsületesség az ország érdekeivel szemben állt. Horthy szerepét befolyásolta az is, hogy a németek elrabolták a még élő egyetlen gyermekét.
Ami a holokausztot illeti, a történettudomány nem dolgozik a „mi lett volna, ha” kategóriával. Mégis rákérdezek: ahogy a budapesti zsidóságot sikerült, nagyrészt, megmenteni, mi lett volna, ha Horthy valamilyen módon erélyesen fellép a vidéki zsidóság gettósítsa, majd elszállítása ellen? Netalán – fogalmazzak naivul – lemond, és világgá kiáltja a fenyegető szörnyűségeket?
A „mi lett volna, ha” – eléggé ingoványos talaj, bármivel kapcsolatban. Tény, hogy Horthy követelésére leálltak a deportálások július elején, ez érdeme a kormányzónak. Ebből következően azonban teljes joggal tehető fel a kérdés: miért nem tette meg korábban? A felelőssége már ebből is látszik. Horthy azért nem mondott le március 19. után, mert Hitler azt mondta neki 18-án, hogy ha Magyarország bizonyítja, hogy megbízható szövetségese a Harmadik Birodalomnak, akkor kivonulnak a megszálló csapatok. A környezete is amellett érvelt, hogy maradjon a helyén, mert ez egy újabb lehetőség lehet „megmenteni” a nemzetet. Úgy vélte, a megszállás ideiglenes lesz, ezért nem szabad lemondania. Ezzel legitimálta a megszállást, és gyakorolta az államfői jogait, nem vonult passzivitásba. Nem költözött Kenderesre, nem is volt házi őrizetben, és az sem igaz, hogy a megszállásból következő sokk hatására összeomlott, s június végéig, amikor elkezdte követelni a deportálások leállítását, nem tudott érdemi döntéseket hozni. Pilátusként mosta a kezeit, hogy ő nem tehet erről, megszállás van, a németek akarják. Passzívan végignézte 440 ezer vidéki zsidó deportálását. Az auschwitzi jegyzőkönyvek nyilvánosságra kerülésének hatására intenzív nemzetközi tiltakozás indult be Magyarországgal szemben. Emiatt szakított Horthy az addigi politikai stratégiájával, amelynek a szuverenitás visszaszerzése volt a célja. Ezt akkor feladta és leállítatta a deportálásokat. Az addig történtekért egyértelműen felelős, ugyanis felléphetett volna korábban is, legalább megpróbálhatta volna. Tény, hogy legalábbis átmenetileg, megmentett 200 ezer zsidót. Október közepe, a nyilasok hatalomra jutása után ő ebből a szempontból már nem volt tényező.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Átkerül a legfelső bíróságra a Mikó-per
A legfelső bíróság folytatja a Mikó-per tárgyalását, miután a Ploieşti-i Táblabíróság tegnap tudomásul vette, hogy megszűnt az illetékessége a per további tárgyalásában. Azt követően született ez a döntés, hogy a vádlottak ügyvédei kérték az áthelyezést, miután Markó Attilát (képünkön) decemberben parlamenti képviselővé választották. Ettől kezdve az ő jogi státusa megváltozott, és a törvények szerint törvényhozók peres ügyeit csak a legfelső bíróság tárgyalhatja.
A Mikó-perben Markó Attilát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Buzăui Bíróság amiatt, hogy egy restitúciós bizottság tagjaként visszaszolgáltatták a református egyháznak Háromszék legjelentősebb tanintézményének otthont adó iskolaépületet. Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadója – aki a restitúciós bizottság harmadik tagja volt – három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Markó Attila szerint nem a teljes per kezdődik elölről, hanem csak a fellebbezésük, amely érdemben nem kezdődött el a táblabíróságon. Eddig kétszer rendelt el ugyanis halasztást az ítélőtábla, hiszen sem november 1-jén, sem december 5-én nem volt érdemi tárgyalás. Markó Attila szerint a teljes pernek a legfelső bíróságon kell folytatódnia, mert ugyan három vádlott van, de lényegében egyetlen ügyről van szó, hiszen a bizottság tagjaiként a felelősségük közös. A Mikó-pert Magyarország is figyelemmel követi, hiszen a magyar kormány korábban értetlenségét fejezte ki az ítélettel kapcsolatban. A romániai magyar történelmi egyházak attól tartanak, hogy a döntés precedens értékű lehet, és egy esetleges újraállamosítási hullámot indíthat el.
Erdély.ma,

Orcátlan senkiházik
Amúgy semmi gond nem lenne azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat. Felelősségem és józan ítélőképességem teljes tudatában kijelentem tehát: a demokráciának, a véleménybeli és ideológiai sokszínűségnek ez a természetes, tartalmi velejárója.
Csakhogy Mesterházy Attila kolozsvári látogatásának olyan előzményei vannak, amelyek okán joggal horgad fel az erdélyi magyarokban az önérzet. Tudom, hogy a politika gyakran teremt a feje tetejére állt helyzetet, de azért mérhetetlen orcátlanságnak és egyúttal erdélyi–romániai magyar sorstársaim újbóli és durva arculcsapásaként veszem az MSZP elnökének erdélyi jelenlétét s vele együtt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről tartott előadását. (Legalább egyszer látnám-hallanám már magyar politikustól ezt a szép szót: időszerű.)
Mert ugyan mit mondhat nekünk az a politikai alakulat, amelynek – a magyar nemzet együvé tartozása ténye mellett kitartó néhány belső embert sorozatosan lehurrogó – mindenkori vezetői és hangadói a leggátlástalanabbul és a legocsmányabbul viselkedtek és viselkednek velünk? Milyen erkölcsi alapon áll elénk, s tart nekünk oktatást nemzetpolitikáról az a párt vagy politikus, amely/aki folyamatosan megtagad és elárul bennünket? Nemcsak ama december 5-ei – ma is vállalom: szerencsétlenül előkészített és tálalt – népszavazásról s annak kampányáról van szó.
Hanem összességében a mindenkori magyarországi Rákosi-, Kádár-, Grósz-, majd Horn-, Kovács-, Kuncze-, Gyurcsány-, Bajnai-, Mesterházy-féle baloldalról, egyszerűbben a magyar nyelvű, de idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegről is, amely a szavak szintjén is vékonyan, az érdembeli, komoly tettek szintjén pedig soha nem vállalta fel a Magyarország mai határain kívül élő magyarságot. És mindezért soha bocsánatot nem kért – ha kérünk egyáltalán belőle. Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.
S akkor most türelmességet és józanságot kérnek tőlünk az RMDSZ-csúcsvezetők… Már elnézést, jóemberek, de ezek pont azok az érzelmek, amelyekre ti négyévente hatni próbáltok szavazatainkért kuncsorogva. Mint most a senkiházi orcátlanok.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár),

Nemzetstratégia vitatott stratégával
Indulás előtt az új nemzetpolitikai intézmény
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt tavaly leköszönt elnöke vezetheti a magyar kormány új háttérintézményét, a Nemzetstratégiai Intézetet. Az elnöki szándék szerint a nemzetstratégiai kérdésekkel foglalkozó kutatóműhelyek ernyőszerepét látja majd el az új intézmény, amellyel egyébként többen is elégedetlenek.
A magyar kormány tavaly döntött a Nemzetstratégiai Intézet létrehozásáról – a 2012. december 11-én megjelent kormányrendelet értelmében az Orbán-kabinet háttérintézményeként működő új budapesti intézet vezetője Szász Jenő székelyudvarhelyi politikus. Az induláshoz biztosított 100 millió forintos létrehozási költségvetés mellett az új műhely idén 1,3 milliárd forintból gazdálkodhat, ami magyarországi viszonylatban is kiemelkedő állami támogatás. Szász Jenő lapunknak ezt így magyarázta: a magyar kormány olyan intézmény létrehozásáról döntött, amely egyaránt szolgálja a Kárpát-medencei magyarságot és a diaszpóra nyugati közösségeit is. „Noha más korban és más körülmények között jött létre, az új Nemzetstratégiai Intézet sokban hasonlít a Bethlen István miniszterelnöksége alatt életre hívott Teleki-intézethez” – fogalmazott Szász, aki szerint az új háttérintézmény a magyar államigazgatás igen fontos intézetévé növi ki magát.
Nem versenytárs, koordinátor
Kérdésünkre, hogy a már meglévő és a hasonló szakterületeken tevékenykedő intézmények ismeretében teljes mértékben indokoltnak tartja-e egy új állami hivatal létrehozását, Szász Jenő azzal érvelt: a Nemzetstratégiai Intézetnek a magyar kormány háttérintézeteként hiánypótló feladata lesz. „Nem akarunk a hasonló szakmai műhelyek versenytársa lenni. Koordinációs szerepet kapunk: a Nemzetstratégiai Intézet szövetségese és partnere lesz a már meglévő műhelyeknek, amelyek általunk többletlehetőséghez jutnak. Az új intézmény létrehozásával valamennyi tudásműhelynek lehetőséget biztosítunk ahhoz, hogy tanulmányaik, javaslataik – más szakmai műhelyek munkájával kiegészülve és intézetünk koordinációjával – a magyar kormány asztalára kerülhessen” – fogalmazott az intézményvezető. Szász szerint ez a katalizátorszerep a társadalmi élet valamennyi területére érvényes.
Lefordítják a politika nyelvére
A hivatalos megfogalmazás szerint az új intézet saját elemzései, kutatásai és felmérései mellett igyekszik összehangolni és Kárpát-medencei rendszerekbe építeni a különböző műhelyek és egyéni kutatók eredményeit. Szász Jenő ezt azzal egészítette ki, hogy a Nemzetstratégiai Intézet azért is hiánypótló, mert az elmúlt két évtizedben sok tanulmány, tudományos eredmény elsikkadt, miután nem volt, aki átformálja azokat a politika nyelvére, hogy a döntéshozók elé kerülhessenek. A százfősre tervezett új intézet személyzeti összeállítása még az elején tart. A néhány munkatárssal induló intézmény személyzetét – a kormánytól kapott feladatok függvényében – lépésről lépésre növelik. Szász szerint a különböző fórumok korántsem kezelik annyira fenntartásokkal az új intézet megalakulását, mint ahogy az a sajtóvisszhangok szerint tűnne. „Akivel eddig beszéltem, üdvözölte a magyar kormány döntését. A Magyar Tudományos Akadémia háttérintézményeinek vezetői részéről az együttműködési szándékot láttam” – állítja Szász, hozzátéve: az intézet nyitott lesz minden együttműködésre törekvő politológus, szociológus és egyéb szakember, valamint a különböző szellemi műhelyek irányába. A székelyföldi intézményvezető szerint eddig is léteztek kisebb-nagyobb kutatóműhelyek, azonban a rendszerváltás óta egyetlen elszakított nemzetrészben sem sikerült közép- és hosszútávú nemzetstratégiát kidolgozniuk. Az új intézet feladata lesz pótolni a hiányt.
Nem elég a jó szándék
A volt pártvezér bizakodása ellenére úgy tűnik, Szász Jenő intézményvezetői kinevezését sem Magyarországon, sem Erdélyben nem övezte túl nagy lelkesedés. A kormányoldal döntéseivel folytonosan vitában álló magyarországi balliberális ellenzék hozzáállásán túl a konzervatív oldalon is kétkedő hangok jelentek meg, amelyek az új vezető politikusi előéletének ismeretében Szász Jenőt – nemzetpolitikai elkötelezettsége ellenére – korántsem integratív személyiségként, illetve szakemberként kategorizálják. Kormányforrások szerint Szász kinevezése mögött Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének a lobbija áll, aki közismerten jó emberi kapcsolatot ápol az MPP elnöki tisztségéről múlt ősszel lemondott Szász Jenővel, valamint a politikai alakulattal. A megkérdezett erdélyi szakemberek tartózkodók, vagy eleve megkérdőjelezik a magyarországi döntés helyességét. Horváth István, a kisebbségkutató intézet vezetője szerint az új magyarországi intézményre szükség van, mivel a Teleki-intézet megszűnte utáni űrt azóta sem sikerült betölteni. A kolozsvári szakember úgy fogalmazott: egy intézmény eredményessége elsősorban a vezetőtől függ. A lehetséges együttműködésről szólva elmondta, várja az új intézet megalakulását, és a meglévő műhelyekkel kapcsolatos együttműködési szándékot, de csak a meghirdetett stratégia nyomán lehet majd eldönteni, mennyire eredményes az új intézmény.
A személy az akadály
Toró Tibor politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója szerint az új állami intézményre szükség van, de nem az erdélyi politika világából érkező Szász Jenő irányítása alatt. Toró túlzottnak tartja az új intézet 1,3 milliárd forintos költségvetését olyan körülmények között, amikor a magyar állam által fenntartott Sapientia egyetem évente 2 milliárd forintból gazdálkodhat. Ezzel együtt a fiatal szakember várakozóan tekint az új intézmény működése elé. Bakk Miklós politológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint kétséges az új intézet létjogosultsága. Úgy véli, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézete, a Magyar Külügyi Intézet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzetpolitikai Kutatóintézete, a kolozsvári kisebbségkutató intézet, illetve a magyarországi és erdélyi egyetemek szellemi műhelyei elegendőek a nemzetstratégiai munkára, a közöttük levő együttműködést kellene erősíteni. A kolozsvári egyetemi tanár szerint az új intézmény csak akkor lehet integratív, ha tudományos autoritással rendelkezik, ez azonban nem várható el egy új intézettől. Bakk jóval nagyobbnak tartja az évek óta működő műhelyek tudományos autoritását, mint az újonnan alakuló Nemzetstratégiai Intézetéét. „A legfőbb akadálya annak, hogy neves kutatók, jó szakemberek is beálljanak a sorba az intézményvezető személye” – fogalmazott Bakk Miklós.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Az MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila szerdán, 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról. Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgárság törvény parlamenti szavazásán. Emellett, a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt, a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt, maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt, a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz-–RMDSZ viszony szempontjából is.
Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt, a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt, maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt, a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz-–RMDSZ viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést.
Másrészt, a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nem csak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna.
Továbbá, az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa egy, a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzet-koncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt, az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá, tárgyalna az összes, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt, kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket.
A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetőek:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása.
2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése.
3. A határon túli média támogatása, a Duna TV eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása.
4. Aközös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is.
5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra.
6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza.
Másodszor, problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretén valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak.
Harmadszor, a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédságot a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá, a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer, fontos elem a Duna TV visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt, belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna TV innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt, visszaállítva a Fidesz által megszüntetett média-támogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”.
Ötödször, a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról. Ugyanakkor, Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5%-a kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95%-át szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatás-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés egy jelentős részét képezik, és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95%-os arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretén belül ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval, a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nem csak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni. Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozzunk”. Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4%-nak sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére. Más szóval, az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki, a kényszerített közelítés helyett.
Ugyanakkor, a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor, az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat, az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor, nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt.
Továbbá, a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat. Egyrészt, a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt, vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható. Másrészt, az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető, mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor, felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kis mértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint, a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
A Mensura Transylvanica elemzése
Szabadság (Kolozsvár),

Mesterházy Erdélyben – elemzés a MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia Alapítvány vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról.
Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgársági törvény parlamenti szavazásán. Emellett a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány vezetői stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz–RMDSZ-viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést. Másrészt a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nemcsak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna. Továbbá az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzetkoncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni, a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá tárgyalna valamennyi, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket. A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetők:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása. 2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése. 3. A határon túli média támogatása, a Duna Tv eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása. 4. A közös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is. 5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra. 6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza. Másodszor: problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP-elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretében valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak. Harmadszor a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédsági viszonyt a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer: fontos elem a Duna Tv visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna Tv innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt visszaállítva a Fidesz által megszüntetett médiatámogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”. Ötödször: a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány-kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról.
Ugyanakkor Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5 százaléka kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95 százalékát szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatási-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra, és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés jelentős részét képezik és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95 százalékos arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretében ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ-viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől, és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nemcsak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni.
Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ-viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozunk”.
Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4 százalékának sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére.
Más szóval az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki a kényszerített közelítés helyett. Ugyanakkor a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP-vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést, és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt. Továbbá a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat.
Egyrészt a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható.
Másrészt az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kismértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

Rossz kérdés?
Megvan a pikantériája annak, ha egy adott politikai családhoz tartozó párt vagy szervezet politikai számításból a fő riválisnak számító másik nagy politikai tömb képviselőjével kokettál. A felszínes szemlélőtől épp úgy megkaphatja a politikai szélkakas minősítést, mint az alapos elemzőtől, különösen, ha ezt nem csak országon belül teszi. Hogy az RMDSZ már a választások előtt titkos megállapodást kötött az USL-lel, egyáltalán nem meglepő, mondhatni egyenesen következik az 1996 óta érvényes Neptun-logikából, amely olvasatukban az egyetlen út: a bölcs kompromisszumok, a tudatos építkezés, a kis lépések politikájának útja.
Az autonomista tábor optikájában pedig az elvtelenség, az önfeladás, a perspektívátlanság és középtávú felmorzsoltatás útja. Az azonban, hogy Markó Béla az RMDSZ nevében az MSZP-vel paktál, nos, ez az RMDSZ saját retorikájával sem egyeztethető össze, és biztosan nehezebb lesz eladni a választói bázisnak.
A mai MSZP, amelynek megnyilvánulásaiban az egykor még hangsúlyos nemzeti politika már nyomokban sem fedezhető fel – képviselői vagy kiléptek, mint Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre, vagy beálltak a sorba, mint Tabajdi Csaba –, ma érdemben nem különbözik az SZDSZ-től. Egyenes ági leszármazottja a Magyarországot tönkretevő Károlyi Mihály és Jászi Oszkár nevével fémjelzett, magát eufemisztikusan polgári radikálisnak nevező kozmopolita, nemzetellenes szabadkőművességnek. Az MSZP nem nemzeti politikát akar másképp, hanem ott vágott alá az elmúlt két évtizedben a nemzetpolitikai törekvéseknek, ahol tudott: ha kellett, önfeladó, a határon túli közösségek kinyilvánított akarata ellenére megkötött alapszerződésekkel, ha kellett, egy követ fújva a náci ihletettségű Beneš-dekrétumok ügyében a szlovák féllel. A sor folytatható a 2004-es népszavazáson át 2005. szeptember 26-ig, amikor a Gyurcsány-kormány kezdeményezésére a magyar parlament megszavazta Románia uniós csatlakozásának feltétel nélküli támogatását, miközben tudni lehetett, hogy középtávon nem adódik még egy lehetőség, amikor Magyarország diplomáciai nyomás alá képes helyezni nagyobb és gazdagabb szomszédját. A Kolozsváron Markó Bélával közösen fellépő, tárgyaló és együttműködést aláíró Mesterházy Attila úgymond bocsánatot kért a 2004-es népszavazás idején tanúsított MSZP-s magatartásért. Szerinte rossz politikai kérdésre rossz választ adott a párt. Érdekes lenne megtudnunk, hogy miért is lett volna e népszavazáson feltett politikai kérdés „rossz”?
A magyar állampolgárság kiterjesztése nemzetpolitikailag már sokkal hamarabb indokolt lett volna, a népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége 1996-ban rögzítette alapszabályában és programjában e célt, majd mindent elkövetett, hogy a politikumot megnyerje az ügynek. Mindhiába. A népszavazás ultima ratio volt, amely, ha nem is vezetett azonnal sikerre, megágyazott a 2010-es döntésnek. Ha 2004-ben a népszavazás nem teszi hónapokra az egyik legfontosabb közéleti témává a kérdést, ha nem teszi kikerülhetetlen nemzetpolitikai problémává, akkor nem valószínű, hogy ma meglenne a határok feletti nemzetegyesítésnek e lehető legszilárdabb jogi talapzata. A népszavazáson egyébként többségben voltak az igenek, s ha a népszavazási törvény nem követelne meg az érvényességhez igen magas, „fele plusz egyes” részvételt, vagy „negyed plusz egyes” azonos szavazatot, akkor a csekély többség dacára a parlament köteles lett volna a kérdést hamarabb szabályozni.
A népszavazás azért csapódott le a nemzet köztudatában kudarcként, mert az eredmény nem volt kötelező érvényű. Az igenek csekély többsége azzal hozható összefüggésbe, hogy a kampány során az MSZP és az SZDSZ hazudott, légből kapott számokkal uszított a határon túli magyarok ellen. A népszavazás ugyanis csak arról szólt, hogy alanyi jogon kapja-e meg az állampolgárságot az, aki magyarságát igazolni tudja, arról nem, hogy ez kerül-e majd egyáltalán pénzébe a magyar államnak. S mivel a kérdés kétharmados szabályozást igényel, az MSZP nélkül nem is lehetett volna a népszavazást követően törvényt hozni, akár a következő ciklusban sem. 2004-ben még fel sem merült lehetőségként bármelyik politikai tábor kétharmados többsége. A valóság tehát az, hogy az MSZP cinikusan, egy nemzetpolitikai imperativusszal szembemenve a legérzékenyebb, legfájdalmasabb kérdésben, a szociális biztonság ügyében hangolta hamis érvekkel a választókat a határon kívülre rekedt nemzettestvérek ellen. Ezt próbálja most feledtetni Mesterházy Attila bagatellizálással, félremagyarázással és egy megfelelő időben, nagyon is jól megfogalmazott kérdés „rossznak” minősítésével. Nem kétséges, az utóbbi két évtizedben „inflálódott” a nemzetáruló minősítés, túl sokszor alkalmazták olyanok vonatkozásában is, akik nem szolgáltak rá. Jelen esetben azonban az MSZP és jogelődje, az MSZMP egész története szolgál dokumentációs háttérként e rövid politikai besorolás helytállóságának igazolására. S hogy az RMDSZ e társasággal szövetkezik, az sajnos azt jelzi, hogy az erdélyi magyarság jelentős részének bizalmát még mindig élvező szervezet nemcsak a szűk értelemben vett kisebbségpolitikai kérdések ügyében jár tévúton, hanem nemzetpolitikai alapállása is megváltozott. Ami rossz hír, még azoknak is, akik nem tartoznak a nemzeti önkormányzatból román versenypárttá lett szervezet szurkolói közé.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Tamás Sándor: tiszteletet várunk
Fontos és jó dolog, hogy a magyar kormány és képviselői támogatják az erdélyi magyar közösség, a székelység óhajait – reagált tegnap Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár keddi kijelentéseire, megjegyezvén: „amit nem hallanak Bukarestben, azt meghallják Brüsszelben vagy Washingtonban”.
Ugyanazt akarjuk, ami természetes az Európai Unió tagországaiban, területi autonómiát, mely több uniós országban is működik, illetve jelképeink használatát. Mi tiszteljük a román állam szimbólumait, s nem akarunk mást, mint azt, hogy a magyarság, a székelység jelképeit is tiszteljék – összegzett Tamás Sándor. A szomszédos Hargita megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba úgy véli, a magyarság jogait megsértik.
Jogállamban élünk, így nem helyénvaló, hogy 39 megyének lehet zászlója, ellenben Hargita és Kovászna megyének, ahol azonos adókat fizetünk, nincs erre joga. Az alkotmány itt és a többi megyében is ugyanaz – nyilatkozta Borboly, hozzáfűzve: Victor Ponta kormányfőtől arra vár választ, miért nem lehet, a többihez hasonlóan, Hargita megyének saját zászlója? Háromszék
Erdély.ma,

Székelyzászló-ügy: Băsescu beszélt Orbán Viktorral a témáról
Felelőtlenség a magyar–román vitát nacionalista hangulatkeltésre használni – Traian Băsescu román államfő elmondása szerint erre a következtetésre jutottak Orbán Viktor miniszterelnökkel Brüsszelben, amikor szóba került közöttük a székelyzászló-ügy.
A román elnököt arról kérdezték az újságírók vasárnap, hogy miről beszélgetett a magyar kormányfővel Brüsszelben. Romániában ugyanis feltűnést keltett néhány, a csütörtök–pénteki EU-csúcson készült fotó, amelyen a két politikus derűsen beszélget egymással, miközben a román médiában a magyar–román zászlóvita gerjesztett indulatokat.
„Valóban nevettem, de azt mondtam: csak óvatosan a zongorával a lépcsőházban, óvatosan a nacionalizmussal. Orbán Viktor nagyon pozitívan reagált, szerinte is önmérsékletre kell intenünk a feleket” – számolt be a beszélgetésről Băsescu. Hozzátette: válság idején könnyű az emberek elégedetlenségét más irányba terelni, és úgy vélte, fennáll a veszélye, hogy elszabadulnak az indulatok. „Válságban azok a politikusok hozakodnak elő nacionalista szólamokkal, akiknek a felelősségtudata korlátozott” – mondta Băsescu. Hozzátette, Románia valódi problémája sokkal inkább az, hogy nőnek az energiaárak, a helyi adók, bevezetik a kistermelőket sújtó átalányadót, a gazdák többletadóját.
„Persze sosem fogom törvénytelen jelképek közintézményekre való kifüggesztését bátorítani” – jelentette ki Traian Băsescu román államfő, a székely zászlóra utalva. Kifejtette: nem új keletű a probléma, de az ügyet nem “pátosszal és propagandával”, hanem a törvény keretei között kell kezelni. „Levétettem a zászlódat, öregem, kitűzheted az udvarodon, használhatod a hétvégén, de nincs keresnivalója a közintézményeken” – érzékeltette az általa helyesnek vélt eljárást a román elnök. Mint mondta: sokkal higgadtabban lehetett volna kezelni az ügyet, anélkül, hogy válság idején a románok valós gondjairól olyan „gyúlékony” témára tereljék a közfigyelmet, mint amilyen a nacionalizmus.
Szabadság (Kolozsvár),

Feudumpolitika
Bár az elmúlt napokban sokan azt jósolták, hogy a székely zászló körül egy hete kirobbant, államközivé terebélyesedett adok-kapok hamarosan elcsitul, a román hatóságok képviselőinek nyilatkozatai, intézkedései egyáltalán nem ebbe az irányba mutatnak.
A börtönnel fenyegetőző belügyminiszter intelme, a székelyföldi prefektusok újabb és újabb körlevelei alapján borítékolható, hogy a magyar jelkép(ek) elleni hadjárat, az ezt övező vita még sokáig eltart.
És sajnos az is kijelenthető, hogy – legalábbis ma még – nem körvonalazódik az erdélyi magyarság számára elfogadható megoldás, és ez esetben jelentős felelősség terheli az RMDSZ-t is. A Budapest és Bukarest közötti nyílt diplomáciai pengeváltás közepette a szövetség vezető politikusairól lerítt: roppant zavarja őket, hogy a magyar kormány nem kérte ki előzetesen az engedélyüket arra, hogy keményen szót emeljen a nyilvánvaló jogtiprás ellen. Miközben maguk a leginkább érintettek, a székely megyék tanácselnökei, a pénzbírsággal és börtönnel fenyegetett RMDSZ-es polgármesterek üdvözölték Budapest kiállását, addig ugyanezt az alakulat vezetői közül többen a jövő évi (!) magyarországi országgyűlési választások számlájára írták, és a Fidesz kampányfogási kísérleteként állították be. Sőt egyesek odáig merészkedtek, hogy – a szemellenzős kortespolitika logikája alapján – párhuzamot vontak az MSZP kolozsvári meakulpázása és az Orbán-kormány zászlóügyben tanúsított magatartása között. Eközben súlyos károkat okoztak az ügynek, hiszen alájátszottak a román kormány magyarellenes megnyilvánulásainak, azt sugallva Bukarestnek: a budapesti illetékesek feleslegesen feszítik a húrt.
Az elmúlt 22 évben „feudumpolitikához” szokott RMDSZ szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy rajta kívül mások is elő kívánják segíteni az erdélyi magyarság jogainak érvényesítését, és ebbéli féltékenységében gyakorlatilag a magyar alkotmány ama alapvetése ellen berzenkedik, miszerint az anyaország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért. Holott ezt a jogot – az untig hajtogatott „be nem avatkozás” elve alapján – eddig csak a többségi politikusoktól lehetett hallani.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Markó: hiányzik a Bukarest-Budapest párbeszéd
Markó Béla az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője szerint a bukaresti és a budapesti kormányoknak újra kell kezdeniük a párbeszédet.
„A történteket azzal lehet magyarázni, hogy hiányzik egy állandó párbeszéd” – fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, amikor a székely zászló miatt kialakult feszültségről kérdezték.
„Vannak diplomáciai eszközök, hogy megegyezzünk, hogy beszéljünk, azért, hogy a felmerülő problémákat megoldjuk. Aláhúznám, hogy az etnikai probléma főleg Európának ebben a részében elég kényes, és nagyon körültekintőnek és ébernek kell lennünk. Ami történt, azt az állandó párbeszéd hiányával magyarázható” – fogalmazott Markó, majd hozzátette, hogy az elmúlt négy-öt évben nem volt a két kormánynak közös ülése, míg 2005-2008 közötti időszakban minden évben tartották a kapcsolatot a román és a magyar felek.
„Az elmúlt időszakban megszakadt a közös kormányülések sorozata, és ezt meg is éreztük. Ha akarják, akkor van egy idevágó román közmondásom is: a szemek, amelyek nem látszanak, feledésbe merülnek” – nyilatkozta Markó.
Kitekinto.hu,

Üzenetek téves címzéssel
Nem volt bölcs kinyilatkoztatás Kelemen Hunor RMDSZ-elnök részéről az Orbán-kormányt hibáztatni a székelyzászló ügyben. Ebben a történetben aztán tényleg nem tehető felelőssé a magyar állam. Emlékezzünk csak vissza, hogyan is kezdődött a „zászlóháború”. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke évekkel ezelőtt Hargita megye zászlajává neveztette ki a székely lobogót. Ez néhány maroshévízinek nem tetszett, ezért beperelték Hargita Megye Tanácsát. Ez a történet innentől kezdve ismerős.
Közben a székely zászló másik hordozója, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke heteken át pofozkodott jelképesen Kovászna megye időközben leváltott – és jól fizető bukaresti kormányhivatalba „száműzött” – prefektusával arról, hogy használható-e a székely zászló. A prefektus tucatnyi feljelentést tett háromszéki önkormányzati vezetők ellen, válaszként a tanácselnök utánfutót bérelt, és arra tette a „SIC – Terra Siculorum” feliratú, székely zászlóhoz hasonlító molinót, ami tavaly november óta a prefektúra épülete előtt látható.
Az ügy kapcsán Nemrég Németh Zsolt fideszes államtitkár is megszólalt, aki – látva az itteni iszapbirkózást – Magyarországon azt merte mondani (nem szó szerint), hogy a szimbolikus agresszió miatt jelképesen szolidaritást vállalnak a székelyekkel, és otthoni középületekre is kifüggesztik a székely zászlót. Rá egy-két napra Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet tolmácsolta a magyar állam álláspontját, vagyis azt, hogy a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja, legyen szó akár az autonómiatörekvésekről. Ebből aztán hatalmas cirkusz lett, amit ugyancsak nem szükségszerű ismertetni.
Az Orbán Viktorékat felelőssé tevő Kelemen Hunornak tisztában kellene lennie azzal, hogy a székelyzászló ügy elindítói és felvállalói – Borboly és Tamás – nem magyarországiak, hanem RMDSZ-es politikusok. Sőt, azok a csíki polgármesterek is RMDSZ-esek, akik kitűzték a polgármesteri hivatalokra a székely zászlót. A fejlemények tükrében a magyar állam, illetve a Fidesz csak annyira avatkozott be az eseményekbe, amennyire kellett, semmi olyant nem mondott, ami nem vállalható fel, az erdélyi magyaroknak pedig jelezte, hogy igenis figyel rájuk, fontos számára, hogy mi történik velünk. A másik lehetőség az lett volna, ha a Fidesz mélyen hallgat, akkor viszont ezt kérték volna számon rajta.
Kozán István
Székelyhon.ro,

Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni
Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében – jelentette ki szombaton Titus Corlăţean külügyminiszter, aki egy tévéműsorban beszélt a székely zászló ügyében kirobbant magyar–román vitáról.
Úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Felidézte: pénteken a román külügyminisztérium közleményben reagált arra, hogy a budapesti parlament épületére kitűzték a székely zászlót.
A diplomácia vezetője szerint egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie.
Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közül csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel, például, szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar–román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával.
Corlăţean kifejtette, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind a harmonikus román–magyar együttélés szempontjából.
Kaleta Gábor, a magyarországi külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője közölte: Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
(Transindex/MTI)
Nyugati Jelen (Arad),

KMKF: a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma.
Tudtuk, hogy már decemberben meg kellett volna tartani, de akkor elhalasztották a román parlament alakuló ülése miatt, most, a hét végén Budapesten megtartották.
Erre a hazai olvasó abból tud következtetni, hogy az RMDSZ honlapján közzétették Kelemen Hunor szövetségi elnök ott elhangzott beszédét. Egyébként néma csend: a magyarországi sajtóból csak annyit tudni, hogy a tanácskozás zárt ajtók mögött, azaz a média teljes kizárásával zajlott, sőt, utána sajtótájékoztatót sem tartottak. Elég furcsa, hisz eddig meglehetősen nagy sajtónyilvánosságot kapott egy-egy ilyen találkozó. Bizonyos források szerint a Budapestre érkezett KMKF-képviselők nem is tudták, milyen témák kerülnek terítékre, a szokásos – a tanácskozás kezdetéig el nem készült – közös állásfoglalás tervezetét sem kapták kézhez, s a tanácskozás nem tartott tovább három óránál.
Kívülről nézve – ámbár alapos információk híján kockázatos a véleménynyilvánítás – ez azt jelenti: előkészítetlen, de alaposan biztosan elő nem készített tanácskozás zajlott a Kárpát-medencei magyarság képviselői között.
Mindenekelőtt a résztvevők a Nemzetstratégiai Intézet felkért elnökének, Szász Jenőnek a beszámolóját hallgathatták meg, amelyből kiderült: az 1,3 milliárd forintos költségvetésű intézet felállítása folyamatban van. A tervek szerint az intézetnek fiókja lesz Székelyudvarhelyen, de még nem tudni, hogyan és mikor. Az (ellenzéki) Népszava online tudni véli, hogy a határon túli magyarok, mindenekelőtt az RMDSZ-esek, kemény bírálatot fogalmaztak meg az Orbán-kormány nemzetpolitikai gyakorlata irányában. Kelemen Hunor szövetségi elnök – az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről beszámolva – a romániai magyarság választásokon elért eredményeiről és kudarcairól kijelentette: „Nemcsak életben maradtunk, hanem sikerült megszereznünk azt a társadalmi támogatást, amely önkormányzati és parlamenti képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak”. Ám hozzátette, a székely zászló kitűzésével kapcsolatos román–magyar diplomáciai összemenésre utalva: „Egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával, próbáljunk meg egymással konzultálni. (…) Mert azt pontosan látnunk kell, hogy végső soron ezeket a problémákat nekünk kell otthon megoldanunk, és ebben a pillanatban nehezen tudunk olyan román partnereket találni, akik kiállnak mellettünk”.
Úgy gondoljuk, ez eléggé világos beszéd.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Így nyírták ki a magyar autonómiát Romániában
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968 februárjában tüntették el az akkor már csak névleg autonóm magyar terület utolsó maradványait Romániában. Az igazi csapásokat korábban, az 1956-os magyar forradalom után mérték a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő Magyar Autonóm Tartományra.
"Befejeződött a román parlament ülése" - ez a semmitmondó cím jelent meg 1968. február 17-én a Népszabadságban. A rövid cikkből nem derül ki, mi történt: "A román nagy nemzetgyűlés (...) megvitatta, és törvényerőre emelte a közigazgatási-területi átszervezést." A hír szerint megyerendszert hoztak létre 1968. február 16-ai hatállyal.
A magyar pártlapból tehát nem lehetett megtudni, hogy a nagy nemzetgyűlés valójában véget vetett az "autonóm" magyar közigazgatási területek 16 éves hagyományának Romániában. Megszüntették ugyanis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Ennek felbomlasztásából jött létre a mai Maros és Hargita megye, illetve ekkor, 1968-ban választották le Brassó tartományból Kovászna megyét Székelyföld déli harmadán.
Észak-Erdély többször is gazdát cserélt
A részben vagy többségében magyarlakta észak-erdélyi területek - és a Székelyföld is - a második világháború vége óta gondot okoztak a Szovjetuniónak. Miután 1944-ben a Vörös Hadsereg - szövetségben az épphogy átállt királyi Romániával - elfoglalta az 1940-44 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyt, rövid ideig román közigazgatás alatt állt a terület. Ám itt olyan vérengzéseket hajtott végre az önkéntes román rohamcsapatokból álló Maniu-gárda, hogy Vinogradov orosz vezérezredes szovjet katonai közigazgatást vezetett be 1944. november 14-én - írja R. Süle Andrea történész a Románia 1944-1990 című kötet társszerzőjeként.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945-ben megfenyegette a román királyt: az ország függetlenségét veszélyezteti, ha nem nevezi ki Petru Grozát kormányfőnek. Cserében Moszkva Észak-Erdély román közigazgatás alá helyezését is megpendítette. Ez meg is történt Groza kinevezése után, de Sztálin a nemzetiségi jogok biztosítását előírta.
Sztálin hozatta létre az autonóm területet
Groza valóban enyhébb politikát folytatott, ám a földosztásoknál a magyarokat súlyos sérelmek érték. A nemzetiségi érdekképviseletre elvben hivatott Magyar Népi Szövetség (MNSZ) működése a kommunista diktatúra erősödésével, 1947-től formálissá vált Romániában, írja R. Süle. Az 1948-as román alkotmány a kisebbségi kollektív jogokat tovább korlátozta. 1949-ben letartóztatták Márton Áron püspököt, mert az egyházi iskolák anyanyelvi oktatását védte, majd az MNSZ több vezetője és más prominens magyarok kerültek börtönbe. Sokan a Duna-delta haláltáboraiba jutottak, az MNSZ 1953-ban megszűnt.
Így a hagyományos értelemben vett magyar érdekképviselet lehetetlenné vált, de Sztálin 1952-ben Romániában is bevezette a szovjet nemzetiségi modellt, és autonóm tartományt kreált. Stefani Bottoni történész néhány éve könyvet írt Sztálin a székelyeknél címmel. Szerinte 1952-ben mind a magyar, mind a román kommunistákat meglepte a szovjet ötlet a székelyföldi magyar autonómiáról. A magyarok körében azért nem volt népszerű ez, mert politikájukat összerdélyi szinten akarták képviselni, a románok pedig Románia egységét féltették.
Nem igazi autonómia, inkább üvegház
Természetesen 1952-ben egyik fél sem mert ellenkezni Sztálinnal. Így Bottoni szerint ha nem is jött létre klasszikus értelemben vett autonómia a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) székelyföldi területein, nagyjából a mai Maros megye magyarlakta területeit, továbbá a mai Kovászna és Hargita megyéket egyesítették ebben az "autonóm" közigazgatási egységben.
Az "autonóm" szó nem igazi önrendelkezést jelentett, hanem a kommunizmus "közelebb hozását" az adott nemzetiséghez. Így a beszolgáltatások, a represszió a sztálinista MAT-ban is megvalósult, de az "elnyomottak nyelvén", magyar kommunisták vezényletével. Bárdi Nándor kisebbségkutató szerint itt magyar nyelvi keretek között folyt a társadalom átalakítása, de a MAT-on kívüli Erdélyben a magyar nyelvhasználat leszűkült, elkezdődött a kulturális intézményrendszer leépülése, elrománosítása.
Bottoni "üvegháznak" minősíti a Magyar Autonóm Tartományt: az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak ugyanis az archaizált vagy folklorizált székely identitástudat megőrzésében. A MAT-ban nem a kommunista párt hivatalos ideológiája játszotta a legfontosabb szerepet, hanem az egalitárius, egyenlőségelvű társadalomkép és a magyar népi kultúra.
Fordulópont: 1956
Ebben a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő folyamatban hozott döntő fordulatot az 1956-os magyar forradalom, amely az erdélyi fiatalokat is mozgósította. 1957. március 15. előestéjén magyar diákcsoportok rendszerellenes demonstrációkat szerveztek. Sepsiszentgyörgyön tíz diák gyászszalagos koszorút rakott a '48-as emlékműre. Szintén 1957. március 15-én a Petőfi-emlékműnél az EMISZ - az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét 1956-ban Brassóban alapította néhány magyar középiskolás és munkás - demonstrált, a szervezet tevékenysége a Székelyföldre is kiterjedt.
Mindez kapóra jött a román hatóságoknak arra, hogy fellépjenek a magyar autonómia ellen. Bottoni rámutat arra, hogy e folyamatok összekapcsolódtak a csehszlovákiai hasonló intézkedésekkel és más kelet-európai homogenizáló törekvésekkel. Az események gyökere azonban keletebbre keresendő: Hruscsov ekkor látott neki újra a Szovjetunió oroszosításának.
Így aztán 1956 után kezdődik meg a MAT felszámolása (formailag előbb csak 1960-as átalakítása), illetve a MAT-on kívüli, kolozsvári magyar Bolyai Egyetem egy román intézménnyel való 1959-es egyesítése, a nemzetiségi nyelven való oktatás további visszaszorítása. Bottoni szerint 56 után a romániai magyar nemzetiségű kommunisták felügyelete alatt indult meg Székelyföld társadalmi betagolódása az egységes román kommunista államba. A román hatóságok ekkor átértelmezték a magyar kérdést: Erdély ismét politikai, sőt állambiztonsági üggyé vált (bár nemcsak magyarok ellen léptek fel ekkoriban).
Román kézben a MAT kulcspozíciói
A MAT kulcspozíciói fokozatosan románok kezébe kerültek 1956 után. A háttérben a "nemzeti homogenizációs program" állt. Bárdi Nándor szerint ekkor a szeparatizmus elleni küzdelem jegyében sor került a román és a magyar intézmények összevonására.
1957 januárjában Budapesten Varsói Szerződés-csúcstalálkozót rendeztek, amely fordulatot hozott: Magyarországon a Kádár-kormány elhatározta a megtorlást, Romániában pedig Alexandru Draghici állambiztonsági miniszter parancsot adott hírszerző akciókra. Az 1957. februári romániai parlamenti választásokat számos incidens kísérte Székelyföldön.
Ezután az 1957. február 23-ai zárt ülésen a román belügyminisztérium képviselői (az ekkor már a pártban második emberek számító Nicolae Ceausescu emberei) és a tartományi párttitkárok csaptak össze. Draghici 1957 decemberében nevezte először veszélyforrásnak a kisebbségeket. Szerinte 240 nyomozás folyt csak a MAT területén. (Draghici 1993-ban Magyarországon hunyt el, hiába kérte Románia éveken át az Antall-kormánytól az exminiszter kiadatását.)
Romániában az 1956-os magyar forradalom után legalább 45 román és magyar nemzetiségű embert végeztek ki, az elítéltek száma pedig 1957-59 között tízezerre tehető (többségében románokról van szó), de a börtönbe kerültek összlétszáma akár majdnem 18 ezer lehetett. A legtöbb letartóztatás nem Erdélyben történt, hanem Galati és Craiova megyékben. Bár a teljes népességhez viszonyítva a magyarokat sűrűbben sújtották a letartóztatások, igazán kirívó a halálos ítéletek kiszabása volt. Bottoni szerint 1958-ban 34 romániai halálraítélt közül tizenhárman (38 százalék) voltak magyarok.
A MAT megtörése
A MAT végleges meggyengítése, feldarabolása és román lakossággal való felduzzasztása 1960 végén történt. Ekkor került Kézdi és Sepsi járás Brassó tartományhoz. A MAT helyett létrehozták az MMAT-ot, vagyis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, amelyhez viszont román lakta Kolozs megyei területeket csaptak, módosítva az etnikai arányokat.
Végül a folyamatot a már említett 1968-as átszervezés tetőzte be. Ekkor a korábbi 17 tartomány helyett 40 megye jött létre - ezt már az említett Románia 1944-1990 című kötetben írja Hunya Gábor. A megyerendszer megszüntetésével feldarabolták a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is, amelyet Maros és Hargita megyékre bontottak szét.
Valójában ez már csak formai változás volt, és az ekkor létrehozott Kovásznának - Sepsi és Kézdi járásoknak - a román többségű Brassóból történő 1968-as kiválása pozitívnak is lehetne tekinthető. Ez a térség ugyanis a MAT részét képezte 1952 és 1960 között. Így az átszervezést a magyar tartományi vezetők a hatvanas évek végének viszonylag liberális belpolitikai helyzetében nem tekintették a nemzetiségi jogok csökkentésének - írta Hunya Gábor.
Nem váltak be a magyar remények
Az 1965-től, Gheorghe Gheorghiu-Dej pártvezér halálától a hatalmát fokozatosan kiépítő új pártfőtitkár, a később a nacionalizmusra építő Nicolae Ceausescu kezdeti éveiben valóban eltért a korábbi kommunista vezetőktől. 1968-ban Románia például nem vett részt a Prágai Tavasz katonai eltiprásában, Csehszlovákia katonai megszállásában, és Románián belül is némileg teret engedett a kisebbségi törekvéseknek ebben a periódusban.
Hunya az 1968-as közigazgatási reform kapcsán hangsúlyozza: "...a hatalom ugyanis ekkor még nem használta ki a megosztás és a különstátusz felszámolásából adódó lehetőségeket, a maradék kollektív nemzetiségi jogok elvesztése sokak számára nem látszott nagy áldozatnak, amikor az általános oktatási, publikálási, művelődési lehetőségek rövid időre javultak" Romániában.
Ám utólag nem váltak be a magyar remények. Marosvásárhely elrománosításához például nagyban hozzájárult az 1964-re elkészült Azomures vegyi művek, amelynek építését és ellátását román munkaerővel még a MAT elleni kampány idején határozta el Bukarest. A magyar autonómia megszűntével a város etnikai arányai lassan eltolódtak. 1966-ban még 60-61 ezer magyar jutott 24-25 ezer románra a népszámlálások tanúsága szerint, 2002-ben viszont már a románok kerültek többségbe. A 2011-es népszavazás azt mutatja - bár ezeket az adatokat nagyfokú óvatossággal kell kezelni a kisebbségkutatók szerint -, hogy 66 ezer románra már csak 57 ezer magyar jut Marosvásárhelyen.
Szegő Iván Miklós
Origo.hu,

Egy majdnem elfelejtett erdélyi: Pásint Ödön
1994 tavasza óta Magyarország Miniszterelnökségének földszinti nagy tanácsterme előtt emléktábla őrzi Pásint Ödön, Farkas Béla és Horony-Pálffy László „mártírok” – a bolsevik típusú önkény áldozatává vált tisztségviselők – emlékét. Közülük az első, Pásint Ödön épp a 20. század első felét végigélve lett több politikai rendszernek hol ártatlan kiszolgáltatottjává, hol alkotó munkásává, hol meg – végül, valóban – vértanújává.
Pásint 1900-ban Torockószentgyörgyön született, apja akkor épp ott szolgáló unitárius lelkész volt. Tordán, majd Nagyenyeden tanult, 1920-ban Magyarországra repatriált. Középiskolai tanári oklevelet szerzett, két éven át Strasbourgban és Párizsban képezte tovább magát. Hírlapíróként kezdte kenyérkereső életét, de már igen korán, 1926-ban a magyar Miniszterelnökség sajtóosztályához hívták belső szolgálatra. 1934-től Bethlen István és további három miniszterelnök személyi titkára volt, egészen 1939-ig, amikor a miniszterelnökség kebelébe tartozó kisebbségi ügyosztályhoz helyezték át. Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásakor a Fővezérségi Magyar Királyi Kormány tanácsadói-szakértői megbízással rendelte az Erdélybe bevonuló hadsereg mellé.
Életútjának különleges „fejezete” az erdélyi ügyekkel kapcsolatos politikai-adminisztratív munka. A Székelyföldi Villamossági Rt. igazgatótanácsába 1942 végén hívták meg a miniszterelnökség képviselőjeként. Nem csoda azonban, hogy érdemi munkája e testületben viszonylag csenevész volt, hiszen a miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának napi ügyein kívül megbízásai közé tartozott az Erdélyi Külön Szolgálat vezetése, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központ felügyelete, az EMGE és az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek kormányzati istápolása (majd 1945 tavaszától a Nemzetiségi és Kisebbségi Osztály teljes irányítása, a béke-előkészítő munkák jelentős részének szervezése, valamint a CASBI-rendelet által zárolt romániai magyar javak ügyeit intéző budapesti iroda vezetése).
Pásint, egyre inkább szembefordulva a Nemzeti Munkaterv révén „oroszlánkarmait” kimutató Gömbös jobboldali ideológiájával, később mindinkább Bajcsy-Zsilinszky Endre körének politikai tevékenységét segítette. Fokról fokra felismerte a nemzetiszocializmus terméketlenségét, illetve a hozzá kapcsolódó nagyhatalmi törekvések borzalmait. Az 1940-es évekre – amint özvegye, Bartha Mária megjegyzi – „a miniszterelnökség exponált német-ellenesei között tartották számon.”
1944-ben, a Szálasi-kormány megalakításakor Pásintot azonnal nyugdíjazták. 1945 elején a debreceni ideiglenes magyar nemzeti kormány megalakulásával viszont már ő kapta a feladatot, hogy Budapesten a városi közélet normalizálásának és az újjáépítésnek a szervezeti alapjait megerősítse. Baross u. 28. szám alatti lakásán Pásint összegyűjtötte azokat a miniszterelnökségi és miniszteriális tisztviselőket, akik ellenálltak a nyugatra való távozást elrendelő parancsnak, a szovjet hatóságokkal együttműködve pedig megindította a szervezett élelmiszer-ellátást.
A „debreceni kormány” Budapestre való visszaköltözésétől már miniszteri osztályfőnökként és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagjaként folytatta a Budapest újjáépítését célzó munkát.
1948-ban egészségi állapotára való hivatkozással nyugdíjazását kérte. 1950-ben alaptalan vádak miatt, illetve folyamatos zaklatások hatása alatt ötvenévesen önkezével vetett véget életének.
Nóvé Béla frissen megjelent Pásint-monográfiája – amint címe is jelzi – a nemzetiségi és kisebbségi pozíció elszenvedőinek szervezett támogatását emeli a Pásint-életmű előterébe. A kötet voltaképp az öngyilkosságba hajszolt (?) Pásint amolyan pályakép-rekonstruciója, minthogy a miniszterelnöki/miniszteri tanácsos munkásságát – legalábbis Nóvé szerint – nem dokumentálja kellő bőségű okirat ahhoz, hogy minden felmerülő kérdés megnyugtató válaszra találjon. „E mostani pályakép-rekonstrukciót kettős szándék vezérli” – írja a szerző új könyvéről. Egyrészt, hogy forrásközelből vizsgálja, valóban messze túlterjedt-e Pásint informális hatóköre hivatali beosztásán egy sor kényes, különös diszkréciót igénylő ügyben, másrészt „hogy Pásint kiterjedt kapcsolatai révén egyúttal felidézze a trianoni »elsodort nemzedék« megannyi érdemes alakját – főként a »hivatalos kisebbségmentők« egyéni tragédiákban bővelkedő sorsrepertoárját.” Nóvé Béla Hivatása: kisebbségmentő – Pásint Ödön pályaképe című, a Kriterion Kiadó gondozásában megjelent kötetét február 21-én, csütörtökön délután 6 órakor mutatják be. Köszöntőt mond Magdó János főkonzul, az est házigazdája. A könyvet bemutatja Hunyadi Attila történész. Az eseményen jelen lesz a szerző, Nóvé Béla is. Helyszín: a kolozsvári főkonzulátus rendezvényterme, Főtér 23. szám, a belső udvarban.
Jakabffy Tamás
Szabadság (Kolozsvár),

Nos, nemzetstratégia
Valaki viccelődött, hogy Romániában Victor Ponta a miniszterelnök, de Magyarországon miért pont a Viktor a kormányfő? A szójátéknak onnan nézve van valóságmagva, hogy Pontának az MSZP meghívása nyomán március 9-ére tervezett budapesti látogatása pont a magyar kormánykoalícióval szembeni magatartás erősítését célozza.
Ezt a román miniszterelnök világosan értésre is adta, amikor a minap egyenesen Románia ellenségeként határozta meg Orbán Viktort és a Fideszt. S ha ehhez hozzáteszem, hogy Ponta külügyminisztere, Titus Corlăţean egyenesen Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba, amiért utóbbi védelmébe veszi a székely magyarok zászlóját és autonómiatörekvéseit, akkor ugye teljesebb a kép. Persze azért azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a bukaresti kormányberkekből indított és a híréhes sajtó által szított székelyzászló-üggyel, a MOGYE magyar tagozatának gáncsolásával, a Székelyföld beolvasztását célzó közigazgatási átszervezés tervével Ponta tulajdonképpen bosszúhadat üzent a romániai magyarok, ezen belül főleg a székelyek ellen, amiért – az RMDSZ álláspontjával ellentétesen! – nem is egyszer támogatták szavazataikkal ősellenségét, Traian Băsescu államelnököt.
Nos, ezek a tényezők adják a március 9-i Mesterházy–Ponta-találkozó savát-borsát, ha lesz annak egyáltalán íze. Hiszen módfelett kíváncsi vagyok, hogy a semmi újat nem hozó nemzetstratégiáját január 16-i, kolozsvári kihelyezett ülésén elfogadó MSZP előáll-e Pontának a romániai magyarság elleni lelki hadviselés dolgával, vagy marad a mindenkori gyakorlat? S hát az autonómia dolgával, amelynek igényét Romániában minden magyar politikai alakulat s a közakarat is megfogalmazta?
Kolozsváron Mesterházy arról beszélt, hogy a Pontával ápolt baráti szálon is megpróbál hatni a határon túli magyarságot érintő kérdésekben, s hogy az MSZP eddigi nemzetpolitikáján változtatni kíván. Ezeket akkor hiszem el, ha Budapest után pont a Viktorhoz hasonlóan Victor Ponta is védelmébe veszi és elfogadja a székely zászlót, a MOGYE-t, a magyar többségű közigazgatási egység létrehozására tett RMDSZ-javaslatot, általában a romániai magyar autonómiaigényt.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár),

FUEN: a nézeteltéréseket nem a kisebbségek kárára kell lefolytatni
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggódik a Budapest és Bukarest között, a térség médiájában megjelenített, úgynevezett „zászlóháborúban” kirobbant konfrontáció miatt.
„Nem fogadhatjuk el a román kormány álláspontját. Természetesen Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát - nem utolsó sorban a hivatalos épületeken. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” - fogalmaz a közleményben a FUEN dél-tiroli alelnöke.
Martha Stocker nyilatkozatában hozzáteszi: ilyen kérdésekben, a kisebbségek védelmezőjeként, az Európai Uniónak kötelessége volna közbelépni és támogatni a kisebbségek álláspontját. A FUEN a továbbiakban megállapítja: a budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vitát nem a kisebbségek kárára kell folytatni. A közlemény ugyanakkor kitér a zászlóháború történetére és megállapítja, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi FIDESZ kormányból, ezzel Budapest nemzetközi konfliktus szintjére emelte a kétoldalú viszonyban felvetett kérdést. A FIDESZ gyakran a határon túli magyarok szószólójaként lép fel, amely Magyarország és Románia viszonylatában különösképpen kényes, hiszen Budapest olyan témákat tart napirendjén, amelyek nem minden esetben esnek egybe a romániai magyarság legitim képviseletének érdekeivel - áll a FUEN dokumentumában.
Az európai kisebbségek ernyőszervezete erőteljesen támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. A most zajló román-magyar kisebbségi nézeteltérések ismét rávetítenek, arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kéréskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei - köztük az RMDSZ - a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák - írja a FUEN kedden nyilvánosságra hozott közleménye.
Nyugati Jelen (Arad),

Erdély!
A jelek szerint a kizárólagosság mentén zajlik a székelyföldi nyelvvita. Olyasmi ez, mint a felesleges örökzöld: ki volt itt hamarabb s kié Erdély? Hiszen a történelem egészét nézve mindenki láthatja, hogy az erdélyi magyarság és románság évszázados léptékkel mérhetően itt van.
Mindkettő hozzátett annyit a történelmi, kulturális, ezen belül nyelvi sokszínűséghez, amelytől Erdély olyan szép és kedves, amilyen, egyes vidékek nemzetiségi többsége adta sajátosságait és igényeit is beleértve. Tehát: mindkettő államalkotó. Innen kezdve azt harsogni, hogy Romániában, tehát Erdélyben is a román nyelv a hivatalos nyelv, és pont, nagyon nagy butaság. Miképpen az is sántít, hogy a háromnegyedében magyar Székelyföldön őshonos vagy éppenséggel pár év(tized)e telepes románnak kötelezően kell ismernie a magyar nyelvet.
A Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester ezzel kapcsolatos, amúgy helyénvaló, de sarkos kijelentésére reagáló és hitleri módszereket emlegető Mircea Duşa védelmi miniszternek a figyelmébe ajánlom, hogy a román retorikában annyira átkozott Horthy-rendszer is ügyelt arra, hogy az észak-erdélyi román többségű vidékekre például olyan oktatókat helyezzen ki, akik mind a román, mind a magyar nyelvet bírják. Hargita megye szülötteként Duşának illene tudnia, hogy milyen előnyökkel jár mindkét nyelv ismerete, hacsak őt is nem a dominancia vagy a felsőbbrendűség elve vezérli. Különben minden olyan álláshirdetést vagy szűrőt fel kellene jelentenie, amelyek szerint az angol vagy más idegen nyelv ismeretének hiánya kizáró tényező.
Mint az egyetemi alap-, mester- vagy doktorképzőn. Borbély László bejelentésére, miszerint az RMDSZ kidolgoz majd egy javaslatot a magyar nyelv regionális státusának törvényes elfogadtatására, csak azt ajánlhatom, hogy ha az elmúlt közel negyedszázadban erre nem volt idejük, akkor lapozzák fel az MNSZ 1946-os programját. Vagy olvassák el Szabédi László 1956. szeptemberi kolozsvári felszólalását. Addig is én inkább úgy fogalmaznék: mindkét nemzethez tartozók számára mindkét nyelv ismerete és használata egyszerűen: hasznos. Hivatalosan is. Mert Erdélyben vagyunk! Lám, Hargita megye prefektusa, Adrian Jean Andrei négy nyelvet beszél. Köztük a magyart.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár),

FUEN: használható a székely zászló
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) aggodalmát fejezte ki a zászlóügy kapcsán kialakult román–magyar vita miatt, és kijelentette, az államoknak nem szabad a kisebbségek kárára vitatkozni. A FUEN szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása.
Az európai nemzeti kisebbségek ernyőszervezete – az egyik közösségi portálon elérhető nyilatkozatában – összefoglalta a román–magyar zászlóháború történetét. A 32 európai ország 94 szervezetét tömörítő FUEN megállapította, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi Fidesz-kormányból, s ezzel Budapest nemzetközi szintre emelte a kérdést.
A Martha Stocker, a FUEN dél-tiroli alelnöke által aláírt nyilatkozat szerint elfogadhatatlan a székely zászló használatának romániai tiltása. „Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát – beleértve a hivatalos épületeket is. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” – fogalmazott a FUEN alelnöke. Hozzátette: ilyen kérdésekben az Európai Uniónak a kisebbségek védelmezőjeként kellene fellépnie. „A budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vita nem szabad a kisebbségek kárára váljon” – fogalmazott az alelnök.
A FUEN jelezte: támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és annak több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. Az ernyőszervezet szerint a most zajló román–magyar nézeteltérések ismét rávilágítanak arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kérdéskörével, úgy ahogy azt a FUEN és partnerei – köztük az RMDSZ – a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák.
Szabadság (Kolozsvár),

Az Orbán-kormány is akadályozza az erdélyi képviselőket
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) belső parlamentjének is tekinthető Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) múlt szombaton tartotta ülését. A gyűlés elsősorban a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán elhangzott ügyek megvitatásáról szólt. Minden felszólaló egyetértett: nem hagyják cserben a szórványmagyarságot, az autonómia ügyét pedig a parlamentben kell képviselni, nem az utcákon.
Nem adják fel a szórványt
A tanács ülését alapvetően tematizálta Szász Jenő két héttel ezelőtti ellentmondásos felvetése a szórvány magyarság áttelepítésével kapcsolatban. Az elképzelés csupán elvi alapú lehetett, azonban ez elég volt ahhoz, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy emberként háborodjon fel. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Szövetségi Képviselők Fórumán (SZKT) szinte minden felszólaló belefűzte mondandójába a Budapesten elhangzottakat.
Markó Béla a szövetség ex-elnöke szerint, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) február 16-i ülésen elhangzottak „kijózanítóan hatottak”. Utalt ezzel arra, hogy az Orbán kormány nem feltétlen szövetsége az RMDSZ politikájának. Szerencsés dolognak tartja, hogy a szövetség nem vált klasszikus értelemben politikai párttá, mindenkire nyitott tudott maradni, aki a romániai magyarság javát szolgálja. „Az RMDSZ vezetőinek találkozniuk kell és beszélniük kell mindenkivel, akik nekünk Magyarországon vagy Európában segítenek. Öngyilkos dolog lenne pártot választani Magyarországon vagy máshol, hiszen egész Magyarország, egész Európa támogatásával is nehéz lesz elérni olyan célokat, mint a székely autonómia...” – idézi Markót a Transindex.ro. Veszélyes a kitelepítési stratégia
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet igazgatója, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) ülésen borzolta a kedélyeket, a határon túli szórvány kisebbségek „önkéntes területfeladásának” gondolatával. Az ötlet természetesen nem új, már a 90'es években is felmerült, Magyarország demográfiai problémáinak mérséklése a határon túli magyarok áttelepítésével.
Látni kell, hogy ez a stratégia hosszútávon semmiképpen sem gyógyír Magyarország problémáira, azonban a magyar kisebbségeket gyakorlatilag „lefejezné", hiszen olyan fontos központi képviseleteket is elveszíthetnének, mint például Kolozsvár vagy Kassa. Nem is beszélve arról, hogy szembe megy mind az emberi méltóság alapvető értékeivel és a szülőföldön maradás oly sokat hangoztatott elvével.
A szórvány feladásának ötletét felelőtlenségnek nevezte Kelemen Hunor, aki a szövetség jelenlegi elnöke. Szomorúnak tartja, hogy a „kontrollált visszavonulás” gondolata megértő fülekre is talált a magyarságot képviselők között. „Az RMDSZ-nek van szórványstratégiája, van szórványmenedzsment programja, több mint tíz szórványkollégiumot működtet. Ebben a kérdésben vitát nyitni nem szabad, a szülőföldön való maradást feladni nem lehet” – szögezte le Kelemen, aki a szórvány feladásának képzetét Székelyföld elszórványosodásának gondolatával társította.
Nagy fába vágják a fejszéjüket
Ezután, Kelemen Hunor beszédében kitért a párt előtt álló legnagyobb kihívásra, az ellenzéki politizálásra. A szövetség az előző parlamenti választások során bár bejutott a román parlamentbe, decemberben nem hívták meg a kormánykoalícióba. Roppant nehéz helyzetbe kerültek így, hiszen kis létszámú frakcióként egy példátlanul erős kormányzattal kell szembenézniük. Ráadásul Victor Ponta kormánya ki is használja történelmi lehetőségét, az alkotmány módosítására és a közigazgatás átszervezésére készül.
Kelemen szerint ezzel a kihívással csak úgy birkózhat meg a szövetség, hogy szilárd állásfoglalásokat ad ki az alkotmányozással kapcsolatban és a nagy port kavaró régiós vitában is szigorúan szakmai alapokon védi a magyarság érdekeit.
Borbély László szerint, a szövetségnek a következő európai parlamenti választásokra kell koncentrálni, ott sikereket elérni, hogy az erdélyi magyarok méltó képviseletet kapjanak az uniós fórumokon. A politikai alelnök mereven elzárkózott a magyar választások ügyébe való beavatkozástól. Véleménye szerint az RMDSZ-nek nem szabad letenni voksát a magyar pártok mellett, de fogadniuk kell mindenkit aki Erdélyhez közeledik, magát és programját be akarja mutatni – jelent meg az Új Magyar Szó Online oldalán.
Egy a zászló...
Sok hónapos csatározás után is csak lassan csillapodik a „zászlóháború”. Bár pont az RMDSZ hangsúlyozza a „szimbólumpolitizálás” hátrányait, ők sem hagyják nyugodni a konfliktust.
Az SZKT-n felszólaló Markó Béla szerint, egy zászlója van a magyar közösségeknek, és ez nem a regionális kötődést is szimbolizáló székely lobogó, hanem a piros-fehér-zöld magyar zászló – foglalta össze beszédét a Krónika. Markó persze nem akar szembenállást a két jelkép között, de szerinte fontosabb az a tény, hogy 2002 óta a romániai magyar közösségek is használhatják nemzeti ünnepeiken a magyar lobogót. Beszédében azt is kezdeményezte, hogy az RMDSZ ne vegyen részt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által hirdetett március 10-i Székely Szabadság Napján tartandó autonómia tüntetésen. Álláspontjával Kelemen Hunor is egyetértett.
Több oldalról támadnak
A kis pártok, amelyek szintén az erdélyi magyarságot képviselik, nem maradtak adósak a válasszal. Mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mind pedig a Magyar Polgári Párt (MPP) súlyos vádakat zúdított a nagyobbik magyar pártra.
Nyilatkozataikban a székely zászló feladásával és az autonómia mögüli kihátrálással vádolják az RMDSZ-t. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke diktatórikusnak látja, hogy a szövetség vezetői megkérdőjelezik egy demokratikus rendezvény létjogosultságát, míg Bíró Zsolt, az MPP elnöke szerint az RMDSZ a saját kampánycéljaival megy szembe.
Eközben a publicisták bizonytalan RMDSZ-es vezetésről cikkeznek. Szerintük a Szövetség elveszítette előnyét a közvélemény tematizálásában, és csak vetélytársai mögött kullog. A Manna.ro publicistája szerint, a Kelemen Hunor vezette szervezetnek nem kellene figyelnie a politikai ellenfelek és Budapest által generált műbotrányokra, és ehelyett olyan témákkal kellene foglalkoznia, amelyek valóban komoly hatással lesznek a magyar kisebbségre: a küszöbön álló régióátszervezés és alkotmánymódosítás. A Néppárthoz közeli sajtó ezzel szemben épp árulással vádolja az RMDSZ-t, szerintük az autonómia kérdésének kellene a prioritási lista első helyére kerülni. kitekinto.hu
Erdély.ma,

Martonyi és Corlăţean „jószomszédi találkozója”
Kétnapos hivatalos látogatásra érkezik ma Bukarestbe Martonyi János magyar külügyminiszter Titus Corlăţean román külügyi tárcavezető meghívására: a találkozó részeként konferenciával emlékeznek meg a magyar-román Stratégiai Partnerségi Nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulójáról - közölte a román külügyminisztérium.
A közlemény szerint a találkozóra a politikai-diplomáciai párbeszéd folytonossága jegyében kerül sor, a két miniszter február 7-i telefonbeszélgetésének kiegészítéseként. Mint írják, a felek konkrét megoldásokat keresnek a kétoldalú projektekben való előrelépésre, beleértve a két országban élő nemzeti kisebbségek védelmének ügyét.
A témák között szerepel a gazdasági kapcsolatok fellendítése is.
Bukarest kifejezte meggyőződését, hogy a találkozó megfelelő keretet biztosít a felek által fontosnak ítélt témák felvetésére, a „nyílt párbeszéd és jószomszédi viszony szellemében”.
A felek Titus Corlăţean októberi budapesti látogatásán állapodtak meg, hogy közös konferenciát rendeznek a „Magyar-Román Stratégiai Partnerségi és Együttműködési Nyilatkozat a 21. századi Európáért” elnevezésű dokumentum aláírásának (2002. november 29.) tizedik évfordulója alkalmából.
Kedden a kétkamarás román parlament mindkét házelnöke és Victor Ponta román miniszterelnök is fogadja a magyar külügyminisztert. Martonyi János az M1 egyik műsorában korábban kifejtette: látogatásának célja, hogy az utóbbi időben tapasztalt „kisebb-nagyobb viták” ellenére lehetőleg megpróbálják megőrizni a román-magyar stratégiai partnerség értékes elemeit.
Szabadság (Kolozsvár),

Követelőző magyarok
Egyebet sem tudnak a magyarok, mint hőbörögni, követelőzni, siránkozni, és székely zászlót lobogtatni. És ez nemcsak nálunk van így, hanem Szlovákiában is. Pedig Robert Fico szlovák miniszterelnök megmondta, hogy Szlovákiát sem a nemzeti kisebbségeknek, hanem a szlovákoknak hozták létre. A többiek meg fogják be…
Aztán majd, amikor találkozik Orbán Viktorral, a kényes kérdések tárgyalását úgy oldják meg, hogy nem beszélnek róluk.
Pedig a szlovákok már jelezték jó szándékukat a viszony rendezésére. Ők szívesen visszavonják az állampolgársági ellentörvényt, amely alapján megvonják azoktól a szlovák állampolgárságot, akik felveszik a magyart – csak a magyarok vonják vissza a kettős állampolgársági törvényt. A román–magyar (v)iszonyt viszont mindkét fél javítani akarja.
Nálunk az a baj, hogy a hatóságok nem lépnek fel elég erélyesen mindazokkal szemben, akik nincsenek megelégedve európai, sőt, azon felüli szintű jogainkkal. Mert nem elég tanulság, ha csak megbüntetik őket, mint Ráduly Róbert csíkszeredai és Boncidai Csaba szilágyperecseni polgármestert, akik feltételként szabták egy versenyvizsgán, hogy egy köztisztviselőnek magyarul is kell tudnia. Aztán mások kiabálnak az Új Kiáltó Szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért kiáltványban. Ezért a város jó néhány személyiségét beidézték az ügyészségre, és izgatással vádolják őket. A gyergyószentmiklósi Wass Albert-emlékest szervezői ellen bűnvádi eljárás van folyamatban.
Egy kis pénzbírság nem elég ezeknek a lázadozóknak. Ha börtönbüntetésre ítélnék őket, az sokkal hatásosabb lenne, és elvenné kedvét másoknak, akik ilyesmire vetemednének. A törvényeknek sokkal egyértelműbbeknek kellene lenniük. Például törvény által kellene szabályozni, hogy Romániában a köztisztviselőknek nem szabad magyarul tudniuk. Ennek egyenes következménye lenne, hogy a hivatalokban csak az állam nyelvét lehetne használni, és így nem lennének felesleges viták az anyanyelvhasználatról. Egy idegen nyelv ismeretét meg nem méltányolni és jutalmazni kellene, mint számos európai országban, hanem büntetni. Felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezőket kétszer annyival, mint azt, akinek csak középfokú van. Mircea Duşa nem jönne Csíkszeredába ellenőrizni, hogy szegény megszólalhat-e románul. Azt viszont nem egészen értem, hogy nem tudta: kell-e ehhez útlevél, mert ő mégiscsak belügyminiszter, illene tudnia.
A nyelvprobléma megoldására még sok jó törvényt kell hoznia a törvényhozásnak. A legnagyobb gondok ugyanis a választott tisztségviselők esetén merülnek fel. Azt kell megoldani, hogy ne pályázhassanak ilyen helyekre olyanok, akik magyarok, vagy tudnak magyarul. Csak azok, akik csak románul beszélnek. Azon még kellene munkálkodni, miként lehessen megállapítani, hogy valaki milyen nemzetiségű, és milyen nyelvet nem ismer. Mert mostanig nyelvvizsgával azt be lehetett bizonyítani, hogy valaki ismer-e egy nyelvet, vagy nem, de a fordítottját nehezen. Kuti János
Háromszék
Erdély.ma,

Mesterházy magyarázza Ponta meghívását
Mesterházy Attila a jószomszédi viszony építése érdekében hívta meg Victor Ponta miniszterelnököt a Magyar Szocialista Párt hétvégi évértékelő rendezvényére, még a „zászlókonfliktus” előtt.
A szocialista pártelnök erről a Heti Válasz és a 168 óra című hetilapokban csütörtökön megjelent interjúkban nyilatkozott. Az ellenzéki pártvezető a Heti Válasznak azt mondta, még a két ország közötti székelyzászló-konfliktus előtt hívta meg a román kormányfőt, akivel nem tudott találkozni Kolozsváron, ahol kihelyezett elnökségi ülésükön nemzetpolitikai fordulatot hirdettek. „A fordulat új nemzetpolitikai gondolkodást jelent, amely a határon túli magyarokkal való szoros együttműködésen és a jószomszédi viszonyon alapul” – fejtette ki Mesterházy. Megjegyezte, hogy Victor Ponta szocialista politikus és a Fidesz rendezvényein is fel szoktak szólalni konzervatív politikusok más országokból. Részletek említése nélkül elmondta, tudja, miről beszél majd a román miniszterelnök, egyértelművé téve: az Orbán-kormány teljesítményét nem Ponta, hanem ő és az MSZP értékeli majd „az emberek véleménye alapján”. A székely zászló kitűzését firtató kérdésre az MSZP elnöke elmondta, nem kérdés, hogy lenghet Erdélyben is. Utalt arra, hogy a szocialista vezetésű szegedi és hajdúdorogi polgármesteri hivatalon is kitűzték a székely zászlót.
Székelyhon.ro,

Ponta az MSZP-gyűlésen: Mesterházy nagyon jó vezető lesz
Több mint 11 ezren vettek részt az MSZP nagygyűlésén, ahol a párt megindította a választási kampányát - számolt be a hvg.hu. Mesterházy Attila szerint az Orbán-kormány nemcsak reggel, délben és este hazudik, hanem folyamatosan. Az MSZP elnöke felvázolta azt is, mit tenne, ha pártja megnyerné a választásokat: átírná az alkotmányt, a civilekkel új megállapodást kötne, bevezetné a méltányossági nyugdíjat, visszaadná az önkormányzatok szabadságát és új médiaszabályozást is ígért. Ugyanakkor szerinte felelős politikus nem mondhatja, hogy 2014-ben beköszönt a jólét.
Magyarország "tele van kilátástalansággal" - mondta Mesterházy Attila az MSZP nagygyűlésén tízezres közönség előtt. A pártelnök beszédét egy hajrá apa feliratú gyerekrajz felmutatásával kezdte, majd kitért arra is, miért hívták meg Victor Pontát. Mint mondta, az MSZP új nemzetpolitikát hirdetett, amelynek lényege, hogy segítsék a határon túli magyarokat, hogy érvényesülni tudjanak a szülőföldjükön, de ehhez jószomszédi politika is szükséges. Majd arról beszélt, Ponta tudja, hogy ő felelősséggel tartozik a romániai magyarokért, de azt is, hogy tiszteli a szomszéd népeket - ezt Mesterházy hazafiságnak nevezte.
"Jó napot kívánok!" - köszöntötte magyarul a beszédét angolul folytató Victor Ponta, akit nagy taps köszöntött. A miniszterelnök, a szociáldemokraták vezetője "testvérpártnak" nevezte az MSZP-t. Ezt követően arról beszélt, hogy a baloldali pártok fellépnek a diszkrimináció ellen, amit sem nemzetiségi, sem nemi alapon nem lehet elfogadni. Ezt követően arról beszélt, szerinte Mesterházy nagyon jó vezetője lesz az országnak. "Ha nyerni fogtok, még nehezebb lesz az országot irányítani, mint amilyen nehéz most ellenzékben" - mondta.
Ponta szerint, vannak olyan újságírók Magyarországon és Romániában is, akik kritizálni fogják, hogy elfogadta Mesterházy meghívását, de szerinte sokan rá fognak jönni, hogy nincs igazuk, mert "tudunk együtt élni szomszédokként", "együtt kell dolgoznunk a jövőnk érdekében". Ponta arról beszélt, hogy 2003-ban, amikor a kormány legfiatalabb minisztere volt, nagyon fontos egyezményt írt alá a két ország, de szerinte azóta semmi nem történt, ám Mesterházyval meg fogják találni a közös utat.
Tiszteletben kell tartanunk a romániai magyar és a magyarországi román kisebbség jogait, és ezt a tisztességet meg is érdemlik - mondta Ponta, aki szerint nem a szélsőségesek hangjaira kell figyelni ebben. Szerinte a románok, magyarok és bolgárok most elsősorban a növekedés és a munkahelyteremtés gondjaival küszködnek, majd arról beszélt, hogy ezek az országok gazdaságilag egymásra vannak utalva. "Csak együtt sikerülhet, nem külön" - mondta Ponta, mi szerinte a mostani ittléte legfőbb üzenete. (hvg.hu)
Transindex.ro,

Országgyűlési állásfoglalás Székelyföld feldarabolása ellen
A magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága felkéri az Orbán-kormányt, hogy a magyar–román kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi színtéren egyaránt tegyen meg minden lehetséges diplomáciai erőfeszítést Székelyföld tervezett feldarabolásának megakadályozása érdekében. Az ezt rögzítő állásfoglalást a testület kedden egyhangúlag fogadta el.
Az eredetileg tervezett szövegben ez a passzus nem szerepelt, a képviselők Szávay István (Jobbik) javaslatára fogalmazták bele. Az állásfoglalás rögzíti továbbá, hogy a bizottság támogatja a Székely Nemzeti Tanács, a székelység törekvését, amely Székelyföld területi autonómiáját tűzi zászlajára, összhangban a nyolc székely székből álló egységes közigazgatási és fejlesztési régió kialakításával, továbbá a székely nemzeti jelképek szabad használatával.
A dokumentumban az is szerepel, hogy a bizottság elutasítja a Székelyföld nemzetiségi arányainak mindennemű, akár a közigazgatási határok tervezett átalakítása általi durva megváltoztatását, amely sérti a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját, és ellentétes az Európa Tanács ajánlásával is. A közigazgatási határokra való utalás Szili Katalin (független) képviselő indítványára került be az állásfoglalásba.
A képviselők rögzítették, hogy a bizottság minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel támogatja a szomszédos országokban élő magyar közösségeknek az európai gyakorlattal összhangban lévő autonómiatörekvéseit. Potápi Árpád János (Fidesz), a bizottság elnöke elmondta: a testület a jövőben a nagykövetjelölteket is meghallgatja, különös tekintettel a Kárpát-medencei magyarságot és a nyugati missziókat érintő kérdésekre. Emellett a főkonzulok tájékoztatókat tartanak majd a bizottság előtt.
Székelyhon.ro,

Látványában megújuló Sapientia
Jövőben új épületszárnyat építenek a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Karainak udvarára. Azelőtt viszont leszigetelik a felsőoktatási intézmény épületét, és kicserélik a külső ablakokat, illetve ajtókat. A bentlakási szobákat is felújítják.
Nem először írjuk le, hogy látványos „ráncfelvarráson” fog átesni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak épülete, a sokak által még mindig az új Hargita Szállóként ismert létesítmény. Arról is szóltunk már, hogy a felsőoktatási intézmény udvarára egy új épületszárnyat fognak építeni. Az viszont már újdonság, hogy az egyetem vezetősége az épület felújításának tervezésére és az új épület generáltervezésére a napokban hirdette meg pályázatát, és várják a jelentkezőket.
Az egyetemi épület rendbetétele
„Az épület hőszigetelését mindenképp meg kell oldanunk, mert hosszú távon sokkal gazdaságosabban lehetne működtetni, mint eddig” – érvelt portálunknak Dávid László, a Sapientia egyetem rektora. Ez a – nyári vakációban kezdődő – beruházás csak egy része a teljes felújításnak. Emellett kicserélik az épület külső ajtóit és ablakait, új elektromos hálózatot és vízellátó rendszert építenek ki, rendbe rakják a tizenkét esztendő alatt eléggé lelakott bentlakási szobákat, a második emelet egy részén irodákat alakítanak ki, a konyhában pedig egy gasztronómiai laboratóriumot rendeznek be. Hab a tortán, hogy várhatóan az új tanévtől a diákok internethozzáférését vezeték nélküli hálózattal (wireless) fogják megoldani. Év végére mindenképp be szeretnék fejezni ezeket a beruházásokat, hogy jövőtől már csak az új épületszárny építésére kelljen figyelni.
Új épületszárny az udvaron
Az egyetem udvarán megépülő új épületszárnyban olyan oktatási felületeket (többek között mérnöki laboratóriumokat) fogunk kialakítani, amelyekre nagy szükség van. Miután megépül az új létesítmény, oktatóink számára elegendő felület lesz kutatásokra és tanításra. Ilyen terekkel egyelőre hadilábon állunk” – emelte ki az 1500 négyzetméteresre tervezett majdani szárny megépülésének fontosságát a rektor.
Jövő év elején látnának hozzá az alapozáshoz, idén legfeljebb a terület közművesítését fejeznék be. A tervek szerint a négyemeletes épület alagsorában tornaterem lesz, a földszinten és az emeleteken pedig laboratóriumok és egyéb oktatási felületek kapnak helyet. Az építmény tetőzetét úgy szeretnék megterveztetni, hogy arra a későbbiekben akár egy planetáriumot (csillagvizsgálatra is alkalmas félgömb alakú kupolát) is ki lehessen alakítani. Dávid: a pénz megvan
A költséges – és látványos – beruházásokra a magyar állam biztosítja az anyagi támogatást. „A pénz rendelkezésre áll” – mondta Dávid László, aki egyúttal emlékeztetett az Orbán-kormánnyal tavaly megkötött szerződésre, amely alapján a magyar állam 2014 végéig négymilliárd forintot bocsát a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem rendelkezésére, hogy az összegből végre tudják hajtani az elmaradt fejlesztéseket. Ebből az összegből a Sapientia egyetem Kolozsváron, a Tordai úton új campust, Marosvásárhelyen pedig egy 240 férőhelyes bentlakást épít.
Kozán István
Székelyhon.ro.