Kismagyar fasizmus
A hét eleji magyar–magyar tanácskozások – a diaszpóra tanács és a Máért ülése – nyomán nagyjából egyértelművé vált, hogy a magyarországi Országgyűlési választásokon a határon túli állampolgárok is részt vehetnek, és levélben szavazhatnak.
A téma kapcsán már eddig is sokan tartottak attól, hogy növelheti a határon túliakkal szembeni ellenszenvet, ha úgymond ők döntik el a politikai versenyt, miközben a döntés közvetlen következményeit nem ők viselik. Az utóbbi időben az elhúzódó gazdasági válság miatt, mintha élesedne ez a „kismagyar fasizmus”, amely már nem is lesajnálandó szegény rokont, hanem élősködő ellenséget lát a határon túli magyarokban. Érdemes elolvasni azokat a kommenteket, amelyek azt követően születtek, hogy Orbán Viktor Marosvásárhelyen bejelentette: a magyar kormány négymilliárd forintot szán az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat fejlesztésére.
A skála attól, hogy a Fidesz így kenyerezi le az erdélyi magyarokat, akik majd birka módra szavaznak rá, egészen addig terjed, hogy miért kell a határon túli felsőoktatásra ennyit szánni, amikor a magyarországinak 30 milliárdos kivonást kell elszenvednie? (Ami valóban szomorú, hisz kiművelt emberfőkre szükség van, azonban diplomagyárakra nincs – az egy dolog, hogy egyes körök szerint mindenkinek joga van az egyetemi diplomához, az viszont egy másik, hogy esze és tehetsége is van-e hozzá?). Ezen kommentek között bukkant fel az az érv is, hogy a határon túliak miért regisztrálhatnak levélben a választások előtt, ha a magyarországiak nem?
És ez már jogos felvetés, már azon túlmenően, hogy valóban a regisztráció-e a legjobb megoldás a politikai analfabéta, manipulálható voksolók kiszűrésére. Biztosak lehetünk abban, hogy a választásokig fokozódik a hangulatkeltés, és vannak körök, amelyek nem a határon túliak kegyeit keresnék, hanem inkább a kismagyar fasizmust szítva, a magyarországi közvéleményt ellenük hangolva gyűjtenének voksokat. Ha az az elv, hogy csak egyféle állampolgárság létezik, nem lenne jó, ha bárki is arra hivatkozva kampányolhatna, hogy a határon túliakkal szemben diszkriminálják az anyaországiakat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Mi lesz veled, csángóoktatás?
Nem látja biztosítottnak a moldvai csángók magyaroktatásának jövőjét a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, miután a Budapest által finanszírozott program új koordinátora, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége változtatott az oktatók munkaszerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésén.
Cseke Péter Tamás a pró- és kontra érvekről kérdezte az érintetteket. Miután a budapesti kormány finanszírozóként tavasszal úgy döntött, többé nem bízza a Moldvai Csángómagyarok Szövetségére (MCSMSZ) a moldvai csángók magyaroktatásának megszervezését, az új koordinátor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) új alapokra helyezte ettől az iskolai évtől az oktatási programot. A pedagógusszövetség elsősorban az oktatók munkaszerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésének alapelvein változtatott. Ezek szerint a tanárok minden hónapban szerződés alapján, egységesen 700 lej költségtérítési juttatást kapnak, amelyből az oktatási helyszínt és a lakás bérlését, illetve fenntartását – fűtés, villany, internet, kisebb javítások – önállóan fedezik. A megtakarítást, ha van, megtarthatják, és bevételként 16 százalékkal leadózzák. Az RMPSZ elképzelései szerint az MCSMSZ által működtetett magyar házakban az ott tanító tanárok bérlik a csángószövetségtől a tantermeket. Az új rendszer bevezetéséről szeptember elején, a szovátai Teleki Oktatási Központban tájékoztatták a csángó oktatási programban részt vevő tanárokat az RMPSZ, illetve a finanszírozó budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság és Bethlen Gábor Alapkezelő képviselői. Az elképzeléseket a pedagógusok megszavazták.
Pogár László: összeomlik a program
Az MCSMSZ álláspontja szerint az új elképzelés az oktatási program összeomlásához, az oktatók szétszéledéséhez vezet. „Máris kapom a jelzéseket a tanároktól, hogy amint csak tehetik, új állás után néznek” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak a csángószövetség elnöke, Pogár László. Tájékoztatása szerint a pedagógusszövetség elképzelésének két nagy hibája van: egyrészt adminisztratív terheket ró a programban részt vevő tanárokra, másrészt a személyenkénti 700 lejes keret nem biztosítja az oktatással járó költségeket. „A pedagógust hagyni kellene tanítani, nem gazdasági szakember, nem adminisztrátor. Ettől a tanévtől házat kell bérelnie, terembért kell fizetnie, fűtőanyagot kell beszereznie, állni a számláit, és mindezt a megadózott 700 lejből, azaz 588 lejből. Csupán a házbér 300 lej havonta” – magyarázta Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a múlt tanévben még a magyar állammal szerződő csángószövetségre hárult az oktatási körülmények biztosítása, a tanárnak pedig egyetlen feladata volt: magyarra tanítania a csángó gyerekeket. „Így most kihelyezik a tanárt Kukutyinfalvába, oldja meg a szállását, és senki sem ellenőrzi, hogy tanít-e egyáltalán, vagy kispórolja a terembért, hogy több maradjon a 700 lejből” – vetítette előre a jövőt. Pogár szerint a csángószövetség összesen hét magyar házában lévő oktatási helyszínek biztosítására a 700 lej távolról sem elég. „A tavalyi számlákat átlagolva ki tudjuk mutatni: a tanároknak biztosított összegek távolról sem fedezik a költségeket” – jelentette ki. Ezért szerinte a megoldást az jelentette volna, ha az MCSMSZ-től nem a tanárok, hanem szerződés alapján az RMPSZ bérli a termeket. Felvetésünkre, hogy az elképzeléseket a pedagógusok is megszavazták, Pogár kijelentette: „Mit egyebet tehettek volna? Kell egy munkahely, amíg más állás után nem néznek”. Hozzátette: legfeljebb heten-nyolcan lehettek elégedettek a szerződési feltételekkel, azok az új pedagógusok, akik „nem tudták, mivel jár ez az egész”.
Petres László: előbb ki kell próbálni
A Teleki Oktatási Központban tartott megbeszélésen a tanárok titkos szavazással két képviselőt választottak maguk közül: Ferencz András kosteleki és Petres László lujzikalagori tanárt, akik a jövőben közvetítenek az RMPSZ és a tanárok között. Petres László az Erdélyi Riportnak elmondta: jogosnak tartja az MCSMSZ elnökének aggodalmát, tanártársai közül többen is félve vágnak neki ennek a tanévnek. „Ennek ellenére azt mondom, meg kell adni a lehetőséget új rendszer beindulásának, mert a visszásságok csak akkor derülnek ki, ha már kipróbáltuk. Múljon el a tél, lássuk például azt, hogy mekkorák a fűtésszámlák” – jelentette ki. A pedagógus tájékoztatása szerint elsősorban a nagy oktatási helyszíneken, az MCSMSZ által működtetett magyar házak esetében derülhet ki, hogy az RMPSZ által biztosított keret nem elég a költségek fedezésére. „Ezek nagyobb intézmények, fenntartásuk több költséggel jár” – magyarázta. Hozzátette, az is aggodalomra adhat okot, hogy a magyar közösségi házak fejlesztésére így már nem nyílik lehetőség. „Az MCSMSZ ezt korábban megtette” – fogalmazott.
Lászlófy Pál: az MCSMSZ aggódik, mert pénz nélkül maradt
Az RMPSZ-nél a tiszteletbeli elnök, Lászlófy Pál felügyeli és irányítja a moldvai oktatási program felügyeletét. Az Erdélyi Riportnak elmondta: a csángó oktatási program új lebonyolítási rendszerét a tavalyi félév tapasztalata alapján dolgozták ki. „Nem lehet egy oktatási helyszínt úgy biztosítani, hogy a tanár állandóan telefonálgat, ha kiment egy biztosíték. Adminisztrátort akkora területen utaztatni, rengeteg benzinköltséggel jár” – utalt Lászlófy arra, hogy korábban a tanárok ügyes-bajos dolgait az MCSMSZ intézte. Hozzátette: az új megoldás tehermentesíti az RMPSZ-t, önállóságot biztosít a tanároknak, és a helyszínek jobb színvonalon tartását eredményezheti. Az RMPSZ tiszteletbeli elnöke emlékeztetett arra, hogy a csángószövetség tulajdonában lévő magyar közösségi házakban nem egy, hanem két tanár tanít, tehát ezeken a nagyobb oktatási helyszíneken nem havi 700, hanem havi 1400 jut működési költségekre. „A költségeket amúgy is átlagolni kell: a téli hónapok valóban többe kerülnek, de nyáron nem kell fűtésre költeni” – magyarázta. Lászlófy azt sem tartja jó megoldásnak, hogy bizonyos oktatási helyszínek működtetésére a tanárokkal, másokéra a csángószövetséggel kössenek szerződést. „Ha az MCSMSZ-szel szerződünk, akkor ismét előfordulhat az, ami a múltban megtörtént: a tanár ránk telefonál, hogy a csángószövetség nem biztosította a feltételeket. Ha a tanárral kötünk szerződést, aki ott lakik és ott dolgozik, akkor ő fizet a csángószövetségnek, és nem nekünk telefonál be Csíkszeredába, ha bedugult a vécéje” – jelentette ki. Elmondta: miután az RMPSZ-re bízta a csángó oktatási program lebonyolítását a magyar kormány, felelniük kell azért, hogy ne legyenek fölösleges kiadások. Emlékeztetett arra, hogy a csángószövetségtől éppen azért vették el ezt a feladatot, mert a finanszírozó túlzottnak találta az MCSMSZ költekezését. „Én meg tudom érteni a csángószövetség aggodalmait: pénz nélkül maradtak” – fogalmazott Lászlófy Pál.
Pásztor Gabriella: nem szabad plusz terheket róni a tanárokra
Pásztor Gabriella oktatási államtitkárként évekig foglalkozott a csángó oktatási programmal, többször járt a csángóföldi helyszíneken is. Az Erdélyi Riportnak elmondta, legfontosabb kifogása az RMPSZ elképzeléseivel kapcsolatban az, hogy adminisztratív feladatokkal terheli meg a tanárokat. „Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy azon a vidéken igen kemények a telek, nem tudom, hogy a 700 lej mire lesz elég” – jegyezte meg. Szerinte sokkal jobb volt az az elképzelés, hogy a programban résztvevő tanárok ügyes-bajos dolgait az MCSMSZ intézze. Emlékeztetett arra, hogy a csángó gyerekeket oktató tanárokra amúgy is hárulnak plusz pedagógusi feladatok, ha komolyan veszik a küldetésüket. „Például egyénekre szabott fejlesztési terveket kell készíteniük, mert a gyerekek nem azonos szinten beszélik a magyar nyelvet. Tudom, hogy ezeknek a pedagógusoknak rengeteg energiáját felemészti ez a munka, többször voltam óralátogatáson csángóvidéken” – magyarázta Pásztor Gabriella. Emlékeztetett arra is, hogy a tanároknak ellenséges közegben kell dolgozniuk. „Azokban a román községekben nem mindenki örül annak, hogy magyaroktatás zajlik a településen. Lujzikalagor polgármestere ott jártamkor arról biztosított, hogy nem gáncsolja a magyaroktatást, ám a helybeliektől tudom, hogy megfenyegette a családokat: kizsuppolja őket a faluból, ha gyermekeiket ezekre az órákra járatják” – mondta a volt oktatási államtitkár. Hozzátette: mindezt figyelembe véve úgy látná jónak, ha az RMPSZ hagyná, hogy a tanárok csak az oktatással foglalkozzanak.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Frigyre lépni a szülőfölddel – Ides hazának szerelme. Sorsom hazámnak sorsa
Gróf Teleki Pál ülőalakos bronzszobrának balatonboglári avatásához annyi színt és derűt szállítottak a lengyelek, amennyi éppen elegendő volt ahhoz, hogy a súlyos lelki válságot megjelenítő szoborember ezer arcráncba összeszaladó vívódásának komorságát a tisztesség és becsület fényébe emeljék.
Az üde színt és hangulatot, a fiatalos derűt a Skomielna Czarna-ból, egy Krakkótól félszáz kilométerre fekvő apró hegyi településről Boglárra érkezett 50 tagú diák-fúvós zenekar tagjai, tanáraik és papjaik hozták. Részvételüket Kovács István költő, műfordító, az utóbbi időkig krakkói magyar főkonzul járta ki.
A lengyel ifjak erre az alkalomra repertoárjukba iktatták a magyar himnuszt is, mintegy engesztelésként azért a kisebb etikai incidensért, ami lengyelhonban a magyarokkal megesett: az egyik kisváros stadionjában a labdarúgó mérkőzés előtt a felnőttek zenekara „elfelejtette” eljátszani a magyar himnuszt. Mivel meg sem tanulták. És most Bogláron a lengyel becsületet is helyreállítandó nem csak a magyar himnuszt, hanem sokak által az első himnuszunknak tartott Mária-éneket is hallhattuk a gimnázium fúvós zenekarának előadásában. És, természetesen a lengyel állami himnuszt, és a himnikus hangulatú egyházi énekeket is.
A goral hegyi nép kötődése Balatonboglárhoz árnyaltabb annál, mint amit eddig mondtunk. A fúvós zenekart egy delegáció élén elkísérte ugyanis a gimnázium igazgatója, akinek az édesapja a lengyel hadsereg őrnagyaként a második világháború időszakában magyarországi közvetítéssel jutott ki Angliába. A lengyelek mostani jelenlétükkel hálájukat akarják leróni és köszönetüket kifejezni azért a magyar oltalomért és vendégszeretetért, amelyben országukat a nagy megpróbáltatásainak idején részesítették. Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester mondja, hogy Teleki Pál 1939-ben személyesen is járt a balatonparti településen, Varga Bélát, a falu akkori plébánosát kereste, és azt mondta: „Te bátor ember vagy, fogadd be a lengyeleket. Korra, nemre, hitvallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül.” Ez a magyar-lengyel kapcsolatok alaptörténete. Varga Béla Országgyűlési képviselő és társai eleget tettek a miniszterelnöki kérésnek, befogadták nem csak őket, hanem a szolyvai tiszti táborban lévő franciákat is. „1944-ig, amíg a nácik le nem rohantak bennünket, ez így működött” – mondja dr. Kovács polgármester. „Ezen kívül működött Bogláron az egész időszakban egy lengyel gimnázium is. A kontinentális Európában akkor ez volt az egyetlen lengyel tannyelvű gimnázium. Állítólag Angliában volt még egy.”
Végigpásztázzuk a Teleki szobor Boglárra telepítésének történetét is. Az ötletet a balatonboglári Lengyel-Magyar Baráti Egyesület elnöke, Szőllősi Ferenc plébános fogalmazta meg. A boglári öreg cserkész, miután egyeztetett a budapesti Teleki Emlékbizottsággal, levéllel kereste fel a polgármestert. Arra kérte a város képviselő testületét, hogy fogadják be a Budapestről a hatóságok által előbb engedélyezett, majd kitiltott Teleki Pál szobrot. Ezzel a boglári események felpörögtek, a képviselő testület március 15-i rendkívüli ülésén 13 igen és egy ellenszavazattal a szobor befogadása mellett döntött. Majdnem egyöntetűen, pártállásra való tekintet nélkül. Ennek a gesztusnak nem csak helyi értéke van.
Kérdezem Szőllősi Ferenc plébános urat, hogy még milyen lengyel emlékeket őriznek Bogláron, mennyire ép még a háború idején kialakult kapcsolatok gyökérzete? Egyrészt élnek még a régi emlékezők. A temetőben lengyel sírokat is gondoznak. A templomban márványtábla emlékeztet a lengyelek boglári jelenlétére. A település lengyel kapcsolatai csupán a Rákosi-korszakban váltak tetszhalottá, de a mélyben akkor is éltek.
A város polgármestere szerint mintegy ötszáz lengyel család tartózkodott hosszabb időn át Balatonbogláron. Az átutazók, a Franciaország és Anglia felé távozók számát csak becsülni lehet.
A mostani lengyel vendégek között jelen vannak azok a 80 év körüli idős hölgyek és urak, akik egykor a boglári lengyel gimnázium tanulói voltak. Számukra gyerekkorukat és ifjúsági éveiket idéző ez a szoborállító ünnepség. Valósággal beleszépülnek az emlékekbe. Ezt viselkedésükön, arckifejezésükre kivetülő lelkiállapotukon lehet érzékelni. Ez az az állapot, amikor a lengyel honi goránok fiataljai, a magyar cserkészek, az egykori balatonboglári lengyel diákok, a helyi lakosság egésze, és a Teleki-ügyet felvállaló választott vagy kinevezett hivatalviselők együvé tartozóknak érzik magukat. Az ünnep felemelő pillanataiban meg is feledkeznek a történelmi tényeket egyoldalúan eltorzító, a magyarságot megalázó, és ennek múltját a valójából kiforgató politikai botránysorozatról, amelyre a budapesti sajtóban és a hivatalok bizonyos szintjein került sor a szoborállítás miatt.
Már az ünnepi ceremónia közben belelapozok a Polonia Wegierska lengyel-magyar nyelvű folyóirat friss számába. A magyarországi lengyelek havi lapja a belső címoldalon nyílt levelet közöl a Magyar Köztársaság hatóságaihoz és a magyar társadalomhoz.
„Különféle hírek érkeznek Lengyelországba Teleki Pál néhai magyar miniszterelnöknek a magyar történelemben játszott szerepével kapcsolatban kibontakozott széles körű vitáról. Nem csodálkozunk ezen. Ellenben erősen felháborított bennünket az, hogy Budapest Fővárosi Közgyűlése visszavonta gróf Teleki Pál emlékművének budapesti felállítására kiadott engedélyt. Ezért a volt lengyel katonai internáltak és polgári menekültek, a magyar iskolák és felsőfokú tanintézetek egykori lengyel tanulói és hallgatói nevében, akik a II. világháború idején öt évig Magyarországon éltek, továbbá a lengyelországi lengyel-magyar baráti társaságok sokezres serege nevében kötelességünknek érezzük, hogy nyilvánosan megszólaljunk.
Számunkra, lengyelek számára Teleki Pál olyan személyiség, akinek nagyon sokat köszönhetünk. 1929-ben, mint a magyar kormány feje a hitleri Németország hatalmának ismeretében egyáltalán nem lett volna kötelessége Lengyelországra gondolni. Hiszen annyim más állam tehetetlenül nézte a lengyel tragédiát. Teleki miniszterelnöknek mégis volt bátorsága, hogy kiálljon védelmünkben, és megadjon minden segítséget. Most mi állunk ki az ő védelmében.”
Az Iga Sikora-Zeisky lengyel és Józsa Péter magyar újságírók szerkesztésében megjelenő lapban közölt Nyílt levél lélekbe markolóan ecseteli, hogy a hitleri terrortól meggyötört egész akkori Lengyelország miként tekintett Magyarországra, mint szigetre a német nagyhatalom tengerében, a nyugalom és barátság szigetére, ahol menedékre és biztonságra találtak, és ahol lengyel nemzeti értékeiket megbecsülés övezte. Ennek a történelmi momentumnak a felidézése során kiemelik: „Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy Teleki miniszterelnök kormánya teremtette meg a feltételeket sok ezer zsidó származású lengyel menekült magyarországi túlélése számára.”
Hogy fér ez össze azzal – egyébként teljesen történelmietlen – „feltételezéssel”, hogy Teleki miniszterelnök szerepet játszott volna, illetve előkészítette volna a zsidó holokausztot, miközben tízezernél több lengyel állampolgárságú zsidót ment meg a biztos haláltól?
Balatonboglár egykoron a lengyelek, most az őket mentő Teleki Pál tudós és magyar államférfi menedékhelyévé vált. Ez a látszat, mert Teleki Pál budapesti száműzetése pillanataiban lelt olyanok tudatában és lelkében is otthonra, akik eddig keveset, vagy semmit sem tudtak róla. Bizonyság rá a mostani balatonboglári ünnepi gyülekezet is, mert az itt lévők között a helybélieken kívül ott láthattuk az európai kontinens reprezentáns magyar személyiségeit és közembereit, a Nyugat-Európában élő Teleki-rokonokat, magyarhoni Országgyűlési képviselőket, hivatalviselőket, a cserkészeket, alapítványok és egyesületek tagjait. Az ünnepségen még háromszéki cserkészekkel is találkoztam.
Dr. Kovács Miklós balatonboglári polgármester nagy nyomatékkal emelte mondandója csattanójává azt a gondolatot, hogy gróf Teleki Pál bronzszobra Balatonbogláron örökös otthonra talált, és ha bárki más Teleki Pál emlékműállítás szükségét érzi, erre a műalkotásra ne számítson. Alkottassanak új Teleki-szobrot, vagy állíttassák fel ennek a mását. Az eredeti a helyi tanács képviselő testületének döntése és a Teleki Emlékbizottság ünnepélyesen aláírt adománylevele szerint az övék.
Csicsery Rónay István, a Teleki Emlékbizottság elnöke mondta ünnepi beszédében, hogy a Balatonbogláron elhelyezett Rieger Tibor-alkotást a Teleki Pál szobrok sora követi majd.
Akiknek pedig máig sem volt alkalmuk és érkezésük, hogy megismerkedjenek azokkal a történelmi tényekkel, hogy ki volt gróf Teleki Pál, olvassanak bele azokba az ünnepi beszédekbe és üzenetekbe, amelyeket lengyel személyiségek mondtak el Balatonbogláron, illetve Varsóból vagy Londonból postáztak. Egy tűz mellett azt is megtudhatják, hogy lengyel értelmiség és a köztudat milyennek véli a magyarságot. Ez nagyon fontos, mert a becsület és tisztesség morális értékeit felsorakoztatva olyan mércével mérnek bennünket, amelynek újabb és újabb kiérdemlése felé lesz alkalmunk még a mostaninál is bátrabb lépéseket tenni.
Bakos István, a Teleki Emlékbizottság titkára a szoborállítás gáncsoskodásait temetve mondta, mikor a nyolctonnás süttői márványtalapzatra rácsodálkoztunk, hogy ennek a kőtömbnek az elhelyezésével az ő szívéről is ekkora kő esett le.
A miénkről is. Mert folyamatosan szégyelltük magunkat mi is, akik feje fölött a magyar alkotmány nem fedél, hanem, jobbik esetben is, egyelőre ennek eresze alá – erdélyiesen a csepegés alá –férhetünk be. Van egyéb is, ami miatt szégyenkeznünk kellet – illetve kell. Egy szűk kör, egy fővárosi kis csoport Teleki Pál elleni randalírozása és szánalmas hadakozása közben mi is hallgattunk. Az erdélyi írott és elektronikus sajtóban alig van nyoma annak, hogy az erdélyi ember tisztességét, becsületességét és emberi tartását szimbolikusan is megjelenítő és történelmileg hitelesítő személyiség ellen nemtelen támadás indult. Megfeledkeztünk Erdély múlt századi történelmének tanulságairól, Erdély egy részének rövid ideig, de hatását tekintve máig is érzékelhető nemzeti, gazdasági, szociális és kulturális felemelkedéséről, amelyben Teleki Pálnak nem csak származása, építő munkássága játszott szerepet, hanem az ő irányítása alatt elkészített „térképpel írott történelem” is. (Rónay András)
Eddig vigasztalhattuk magunkat azzal, hogy lengyel nemzet akkor is létezett, amikor fővárosában mások voltak hangadók. A franciák is, a lengyelek is telepítettek árnyékkormányokat más országba. Más országok nyújtottak számukra menedéket, akárcsak Boglár, a Balaton partján a lengyelnek egykoron –Teleki szellemiségének most. A kitoloncolt szellemiség minden esetben újra visszahódította a fővárosokat. Ez történelmi evidencia.
Balatonbogláron a sajtóértekezleten kérdeztem meg, hogy mikor lesz Budapesten Teleki-szobor, amikor egyesek, ott, képletesen, éppen a Wass Albert szobrát döntögetik. Nem azt kérdeztem, hogy lesz-e szobor. Hanem azt, hogy mikor lesz. Mert ez csak idő kérdése.
2004. április 9.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma

Szőcs Géza válasza a Ferlinghetti-ügyben
Szeptemberben még elfogadta a Magyar PEN Club által alapított, 50 ezer euróval járó Janus Pannonius nemzetközi költészeti nagydíjat Lawrence Ferlinghetti amerikai költő, aki október közepén mégis azt közölte az amerikai sajtóval: emberi jogi aggályok miatt nem veszi át az először neki odaítélt elismerést – nyilatkozta az MTI-nek Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke. – Az erre vonatkozó hír közzététele után aggályai támadtak: hirtelen rájött, hogy a díj szponzorai között a magyar kormányzat is ott van. Korábban ez a tény nem zavarta, és a kormányt sem tartotta szélsőjobb irányzatúnak – részletezte Szőcs Géza. Kifejtette: Ferlinghetti később azt látta helyesnek, hogy elfogadná ugyan a díjat, de a vele járó pénzösszeget olyan alkotóknak szánná, akik a véleményszabadság, sajtószabadság, társadalmi elnyomatás elleni küzdelem harcosai. A költőt ekkor felkérték, hogy amennyiben van személyes jelöltje, akit támogatni szeretne, nevezze meg.
Alternatív megoldásként a Magyar PEN Club azt javasolta, hogy a leghátrányosabb, legelnyomottabb helyzetben levő alkotók, a roma költők, írók, festők, filmesek köréből válasszák ki a kedvezményezetteket, a PEN és a Klubrádió közös döntése alapján, fűzte hozzá Szőcs Géza.
– Lawrence Ferlinghetti erre a felvetésre sértődött levelet írt, amelyben nem válaszolt javaslatainkra, és leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem tartja lehetségesnek a díj átvételét, majd rendkívüli fürgeséggel, bennünket is megelőzve, e hírt közzé is tette – jegyezte meg. A Magyar PEN Club elnöke hangsúlyozta: Magyarországon nem az szokott gondot okozni, ha a (bármilyen színezetű) kormányzat pénzt ad valamilyen kulturális célra, hanem az, ha ezt nem teszi. – Ezek a pénzek adókból származó közpénzek, elfogadásuk semmilyen módon nem jelent azonosulást a kormányzat politikájával, nézeteivel vagy céljaival – mutatott rá Szőcs Géza, ugyanakkor úgy vélte: bármi történt is, biztos abban, hogy igen kiváló költők fogadják majd el nagy örömmel a Janus Pannonius-díjat anélkül, hogy visszakoznának.
Szabadság (Kolozsvár)

Szigorított feltételek – Szemet szúrt a kormánynak a „magyar pénz”
Idéntől az úgynevezett „magyar pénzt”, azaz a magyar kormánytól kapott taneszköz- és oktatási támogatás összegét is fel kell tüntetni a fűtéspótlékot igénylő kérésen. Tavalyhoz képest újdonság, hogy meg kell jelölni jövedelemként a földalapú támogatást is.
Tankó Vilmos, a sepsiszentgyörgyi Közösségfejlesztési Igazgatóság vezetője lapunknak kifejtette: a Szülőföldön magyarul program keretében felvett támogatás nem zárja ki, hogy fűtéspótlékot kaphasson egy család, csak abban az esetben, ha az összjövedelmek összege meghaladja a havi egy főre eső 615 lejes határértéket. Amennyiben valaki megkapta a 355 lejes magyarországi támogatást, amivel túllépi a megadott határt, öt napon belül értesíteni kell a hivatalt, és az adott hónapban elesnek a fűtéspótléktól. Ám mivel a „magyar pénzt” csak egyszer utalják egy évben, utána ismét lehet kérést benyújtani, hogy a következő hónapban újra jogosultak legyenek az állami támogatásra.
Kézdivásárhelyen viszont másként van: Mátyus Kálmán, a polgármesteri hivatal Közigazgatási és Szociális Szolgálati Irodájának főtanácsadója elmondta, ugyanúgy be kell írni az „ösztöndíj” rovathoz a Szülőföldön magyarul pályázaton nyert támogatást, azonban átlagjövedelmet számolnak, azt osztják el 12 hónapra, és ezt a végösszeget veszik figyelembe a támogatás odaítélésénél.
Hasonló a helyzet Kovásznán is. Szász Gyulától, a polgármesteri hivatal fűtéstámogatásért felelős alkalmazottjától megtudtuk, hogy mivel követhető a „magyar pénz” banki átutalása, büntetésre is számíthatnak azok, akik ezt megpróbálják eltitkolni, és nem mutatják be a számlakivonatot a fűtéstámogatás igénylésekor. Mivel az egy évre adott „magyar pénzt” 12 felé osztják, az egy hónapra eső 30 lejt a gyerekpénz mellé kell feltüntetni jövedelemként. Szakács Emese, a baróti szociális iroda munkatársa is arról tájékoztatott, hogy az „ösztöndíj” rovathoz kell beírni a támogatás egy hónapra jutó összegét (a teljes összeg osztva tizenkettővel), melyet a kérelmező az OTP Banktól kért számlakivonattal igazol.
A fűtéstámogatást szabályozó törvény 2011 óta nem módosult, de idén tavasszal a Kovászna Megyei Munkaügyi Hivatalhoz felszólító átirat érkezett a Szociális és Munkaügyi Minisztériumból, hogy a taneszköz- és oktatási támogatást is vegyék figyelembe, amikor odaítélik a fűtéspótlékot. A Kovászna Megyei Munkaügyi Hivatal pedig nem tett egyebet, mint továbbította a minisztériumi rendeletet. Hogy miért éppen idén született ez, arra senki nem tud magyarázatot adni, a törvény tulajdonképpen elég egyértelműen rendelkezik, azt mondja, hogy bármilyen jövedelemtípust figyelembe kell venni a fűtéstámogatás odaítélésénél, emellett pedig felsorol néhány kivételt, amelyek nem tartoznak ebbe a kategóriába. A kivételek között semmilyen ösztöndíj nem szerepel.
Ami nagyobb gondot okoz a szociális szolgálati irodáknak: a munkaügyi hivatal évekre visszamenőleg is szeretné begyűjteni azoknak az adatait, akik „magyar pénzt” kaptak. A kézdivásárhelyi Közigazgatási és Szociális Szolgálati Iroda arra kérte a Kovászna Megyei Munkaügyi Hivatalt, dolgozzon ki metodológiát arra, hogy évekre visszamenőleg miként lehetne ezeket a jövedelmeket igazolni és a fűtéspótlékba beleszámolni. Erre válasz egyelőre nem érkezett.
Székely Hírmondó

Erdély.ma

Európai Néppárt - Szijjártó: Magyarországnak érdeke, hogy erős magyar nemzeti képviselet legyen Bukarestben - Magyarország elkötelezett az erdélyi magyar közösség támogatásában, és érdeke, hogy erős magyar nemzetiségi képviselet legyen Bukarestben - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Bukarestben, amikor beszámolt a magyar sajtónak Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közötti megbeszélésről.
Orbán Viktor az Európai Néppárt (EPP) alelnökeként vesz részt a jobbközép pártok ernyőszervezetének Bukarestben zajló tisztújító kongresszusán: ebből az alkalomból több kétoldalú megbeszélést folytatott az EPP rendezvényén résztvevő néppárti vezetőkkel.
Az RMDSZ elnökével lezajlott találkozó után Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, ez természetes párbeszéd a rendezvény egyik házigazdája és a Fidesz között, amely az EPP egyik legjelentősebb tagpártja.
Hozzátette, a két vezető örömmel vette tudomásul, hogy az RMDSZ kisebbségi ügyekre vonatkozó javaslatai bekerültek az EPP elfogadandó alapprogramjába. Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a párt készül a közelgő romániai parlamenti választásokra.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Kelemen Hunor elmondta, a választásra készülő RMDSZ elég erős ahhoz, hogy fenntartsa a magyar érdekképviseletet a bukaresti parlamentben.
"A magyar kormány tisztában van felelősségével, és továbbra is elkötelezett amellett, hogy támogassa a minél erősebb nemzetiségi érdekképviseletet itt, Romániában, és elkötelezettek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti közösség támogatása mellett" - mondta az államtitkár.
Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy egy másik kétoldalú megbeszélésen Miheil Szaakasvili, Grúzia elnöke megköszönte Orbán Viktor részvételét a grúziai parlamenti választás előtti kampányában.
"A grúz emberek döntöttek, egy másik utat választottak, mint az eddigi út, ettől kezdve a soron következő grúz kormányé a felelősség, hogy milyen irányban halad tovább az ország" - tette hozzá az államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök Michael Spindelegger osztrák külügyminiszterrel és alkancellárral is találkozott Bukarestben. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a kiváló kapcsolatok lehetőséget teremtenek újabb határátkelők nyitására, amelyek megkönnyítik a határ mentén élők életét és a szervesen összetartozó gazdasági térségek fejlődését segítik. Orbán Viktor Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel szintén a kétoldalú kapcsolatokat tekintették át - amelyek az államtitkár szerint szintén kiválóak - és megbeszélték az Európai Unió előtt álló kihívásokat.
Az MTI kérdésére Szijjártó Péter megerősítette, hogy Orbán Viktor csütörtökön mond beszédet az EPP bukaresti kongresszusán az Európai Unió perspektíváiról.
A miniszterelnök világossá akarja tenni, hogy a válság után semmi sem ugyanolyan a világban, mint volt korábban, és azt is világosan kell látni mindenkinek, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek magát a válságot okozták, nem lehet megoldani a válságot, tehát új eszközök kellenek a válság kezeléséhez" - mutatott rá Szijjártó Péter.
Baranyi László
(MTI)

Áttörés a kisebbségi jogérvényesítésben (Az Európai Néppárt kongresszusa)
A leköszönő elnökség ülésével kezdődött tegnap Bukarestben az Európai Néppárt (ENP) 21. tisztújító kongresszusa, amelyen újabb három évre elnökké választották az ENP-t két évtizede irányító Wilfried Martenst, és az ENP húsz év után új politikai programot fogadott el, melybe – az RMDSZ kezdeményezésére – beiktattak egy, a nemzeti kisebbségekről szóló fejezetet is.
Ezt Kelemen Hunor szövetségi elnök áttörésként értékeli. A tegnapi nap folyamán Orbán Viktor megbeszélést folytatott az RMDSZ elnökével, melynek során a magyar miniszterelnök kifejtette, keresik „a közös együttműködés lehetőségét”. Tőkés László európai parlamenti képviselő pedig azt javasolta, az Európai Unió fordítsa kisebbségvédelmi célokra a Nobel-békedíjjal járó pénzösszeget.
Megnyílt az út A kongresszus Wilfried Martens pártelnök, Joseph Daul frakcióvezető megnyitóbeszédével, illetve Vasile Blaga és Theodor Stolojan DLP-vezető és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédével kezdődött. Az RMDSZ áttörésként értékeli, hogy az ENP kongresszusán kisebbségvédelmi célkitűzéseket iktat politikai programjába – emelte ki Kelemen Hunor, hozzátéve, a programba az RMDSZ javaslatára kerültek be az őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó célkitűzések. A dokumentum több mint négyszáz cikkelye közül kettő foglalkozik a kisebbségvédelemmel és egy a hagyományos régiók szerepével. Az ENP programtervezete kimondja, hogy az őshonos kisebbségeket – amelyek nemzedékek óta ugyanazon a területen laknak, miközben az államhatárok megváltoztak térségükben – segíteni kell identitásuk, anyanyelvük védelmében. A tervezet ugyanakkor szorgalmazza, hogy az Európai Unió építse be a kötelező érvényű közösségi jogba a kisebbségek védelmét. „Ez áttörés, hiszen az Európai Néppárt, általában az Európai Unió intézményei és politikai családjai nem foglalkoztak a kisebbségvédelemmel. A kisebbségek hozzájárultak az európai konstrukcióhoz, államalkotó tényezőknek kell őket tekinteni, és fontos, hogy az EU szintjén előbb-utóbb megszülessen egy olyan keretszabályozás, amely az őshonos kisebbségek számára identitásuk megőrzését garantálja. Az uniónak kötelezővé kell tennie bizonyos kisebbségvédelmi normákat a tagállamok számára. Ezért tartjuk áttörésnek (az ENP célkitűzését), mert így remény van rá, hogy ez a kérdés az európai intézményekben napirendre kerül” – magyarázta.
Kisebbségvédelemre a békedíjat A kongresszusra 40 ország 73 pártjának küldöttsége érkezett Bukarestbe, őket a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség szimpatizánsai (az utcán) és politikusai (a rendezvény helyszínéül szolgáló parlament épületében) fogadták, magukra akasztott feliratokkal tiltakozva az ellen, hogy a román nép által „valójában leváltott” Traian Basescu államfő úgymond „európai néppárti segítséggel” őrizte meg hatalmát. A küldöttek tegnap délelőtt az ENP és a párt európai parlamenti frakciója által közösen szervezett A válasz: több Európa című szemináriumon vettek részt, amelyen a foglalkoztatás és a társadalmi kohézió, valamint a regionális fejlesztés témakörében hangzottak el előadások. A szemináriumon felszólalt többek között Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki kifejtette: a hátrányos helyzetű régiók felemelésében jó eszköz az unió kohéziós politikája. Példaként Székelyföldet említette, hozzátéve, hogy a regionális politika sikeréhez a regionális kisebbségek jogainak garantálása is szükséges, hogy a gazdasági célkitűzések ne bukjanak el etnikai, társadalmi feszültségeken. Tőkés László a vita után rögtönzött sajtótájékoztatóján bejelentette, javasolni fogja, hogy az Európai Unió fordítsa kisebbségvédelmi célokra a Nobel-békedíjjal járó pénzösszeget annak elismeréséül, hogy a kontinens békéjéhez a kisebbségek felelősségteljes politizálása is hozzájárult. Kifejtette: az európai kisebbségek is hozzájárultak a Nobel-békedíjhoz, hiszen az esetek többségében békés politikai küzdelemmel próbálják jogaikat érvényesíteni. Mint mondta: ez különösképpen jellemző a romániai magyarságra, amely még a háborús időkben sem ragadtatta magát erőszakos cselekményekre. „Megbékélést szeretnénk a románokkal és a magyar politikai közszereplőkkel, sajnáljuk, hogy ez most nem sikerült. Bár a 2009-es európai parlamenti választás jó példája volt annak, hogy sikerülhet összefogni: ezáltal jutottunk be hárman az EP-be, és ennek az együttállásnak is nagymértékben köszönhető, hogy az ENP kongresszusán a programba bekerülhet néhány olyan paragrafus, amely az őshonos európai kisebbségekkel és a regionális kisebbségek ügyével foglalkozik, és ezzel elindul a kisebbségi kérdés az uniós jogi kodifikáció útján” – mondta Tőkés László.
Szorosabb együttműködést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megbeszélésén Orbán Viktor üdvözölte, hogy az ENP elfogadta az RMDSZ kisebbségvédelemre vonatkozó javaslatait az alapprogram módosításakor. Kelemen Hunor a parlamenti választások előkészületeiről tájékoztatta Orbán Viktort, hangsúlyozva, 2013-ban olyan rendkívüli horderejű változásokra készül a romániai törvényhozás (alkotmánymódosítás, régiók átszervezése), amelyek teljes mértékben szükségessé teszik a romániai magyar érdek-képviseleti szövetség jelenlétét a parlamentben. „Számunkra létszükséglet a parlamenti jelenlét” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. „Erős parlamenti képviselete van az erdélyi magyarságnak Bukarestben, az RMDSZ stabil politikai hátteret biztosít” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök, majd hozzátette, „az RMDSZ-szel keressük a közös együttműködés lehetőségét”. Magyarország változatlanul elkötelezett a határon túli magyar közösségek felé – jelentette ki a magyar kormányfő, aki a kétoldalú találkozó során Magyarország belpolitikai és gazdasági helyzetéről tájékoztatta az RMDSZ elnökét. Közös érdeke mind az RMDSZ-nek, mind a Fidesznek, hogy a romániai belpolitikába ne térjenek vissza a régi, rossz politikai reflexek – értettek egyet a felek. Orbán Viktor egyébként ma mond beszédet az ENP-kongresszuson, melyben – Szijjártó Péter tájékoztatása szerint – a miniszterelnök világossá akarja tenni, hogy a válság után semmi sem ugyanolyan a világban, mint volt korábban, és azt is világosan kell látnia mindenkinek, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek magát a válságot okozták, nem lehet megoldani a válságot, tehát új eszközök kellenek a kezeléséhez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Orbán Viktorral folytatott megbeszélést Kelemen Hunor
Kétoldalú megbeszélést folytatott szerdán, Bukarestben, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a romániai, őszi parlamenti választások előkészületeiről tájékoztatta Orbán Viktort – áll az RMDSZ tájékoztatójában. Kihangsúlyozta, 2013-ban olyan rendkívüli horderejű változásokra készül a romániai törvényhozás, amely teljes mértékben szükségessé teszi a romániai magyar érdekképviseleti szövetség jelenlétét a Parlamentben. „Sor kerül az alkotmány módosítására, valamint a régiók átszervezésének kérdése is ismét terítékre kerül. Ezek olyan sarkalatos kérdések, amelyekben a romániai magyar nemzetközösség szempontjait nem lehet kimondatlanul hagyni. Számunkra létszükséglet a parlamenti jelenlét” – mondta az RMDSZ elnöke.
„Erős parlamenti képviselete van az erdélyi magyarságnak Bukarestben, az RMDSZ stabil politikai hátteret biztosít” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök, majd hozzátette, „az RMDSZ-el keressük a közös együttműködés lehetőségét”. Magyarország változatlanul elkötelezett a határon túli magyar közösségek fele, jelentette ki a magyar kormányfő, aki a kétoldalú találkozó során Magyarország belpolitikai és gazdasági helyzetéről tájékoztatta az RMDSZ elnökét. Közös érdeke mind az RMDSZ-nek, mind a FIDESZ-nek, hogy a romániai belpolitikába ne térjenek vissza a régi, rossz politikai reflexek – értettek egyet a felek.

Krónika (Kolozsvár)

Természetes szövetségesek új helyzetben
Amikor nyilvánosságra került a hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Szász Jenőt egy nemzetstratégiai intézet megalapítására és vezetésére, politikai színezettől függetlenül többen úgy értékelték e fordulatot, hogy a magyar kormány ily módon próbálja kivonni Szász Jenőt az erdélyi magyar politikából. Ezzel pedig elhárítja az akadályt a két nemzeti autonomista párt, az MPP és az EMNP kiegyezése elől. Szász Jenő ugyanis pártelnöki ténykedésével ellehetetlenítette e két párt együttműködését. Szavazati jogot biztosított a meghívottaknak a 2009-es elnökválasztó küldöttgyűlésen, kizárta pártjából a törvényességhez ragaszkodókat, az erdélyi magyar érdekképviselet kormányzati szerepvállalását pozitív lehetőségként tálalta egy nyilatkozatában, bulvársajtóhoz méltó módon vájkált Tőkés László magánéletében, december elsejei cotroceni-i látogatását nem is említve. Az MPP legutóbbi kongresszusának döntései megerősíteni látszanak e hipotézist, azzal együtt, hogy Kövér László, a párt tiszteletbeli elnöke – Szász Jenő retorikájának szellemében – igyekezett fokozni az MPP-s küldöttekben a Tőkés Lászlóval, illetve az EMNP-vel szembeni fenntartásokat. A Magyar Országgyűlés elnöke több fontos nemzetpolitikai alapigazságot is megállapított: egyetlen magyar ügy létezik; az RMDSZ segítséget nyújtott a balliberálisoknak, hogy még a jogszabályokból is kigyomlálják az egységes magyar nemzet fogalmát. A demokrácia nem gyengíti, hanem erősíti az erdélyi magyarságot; a politikában elengedhetetlen a szövetségesek közötti bizalom. Ugyanakkor Tőkés Lászlót is bírálta, azzal vádolva a kisebbségi politikust, hogy feladta a részben az MPP-nek köszönhetően elnyert függetlenségét, majd a polgári pártnak megüzente, hogy bukott politikai alakulat. A jelek szerint nem zavarta a Fidesz megmondóemberét, hogy 2009-ben csakis bukni lehetett volna függetlenként, miután az RMDSZ ország-világ előtt felajánlotta az Európai Parlament listájának első helyét Tőkés Lászlónak. Ahogy az sem, hogy az EMNT átengedte volna a reménybeli negyedik helyet az MPP-nek, amit az nem fogadott el. Kövér László azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az MPP óriási presztízsveszteséget szenvedett, amikor „A választás szabadsága” jelszavakkal való kampányolás után nem indult a 2008-as parlamenti választásokon, az általa támogatott független jelöltek pedig szégyenletesen gyenge eredményt értek el. Sajátos, hogy az MPP oldaláról az egyetlen érdemi bírálat Tőkés László személyével és az EMNP-vel szemben a 2009-es kiegyezés, miközben 2008-ban az MPP is kész volt megállapodást kötni az RMDSZ-szel. Az egyesség már elő volt készítve, végül azért nem írtak alá, mert az RMDSZ az utolsó pillanatban további megalázó feltételeket szabott meg. Arról nem is szólva, hogy a nemrég lezajlott kongresszuson is lehetséges forgatókönyvként jelölték meg az RMDSZ-szel való megegyezést a decemberi választások vonatkozásában. Ami az MPP számára vállalható stratégia, az Tőkés László esetében politikai következetlenségnek minősül? Magától értetődőnek kellene lennie, hogy ha egy egyesség a nemzetpolitikai érdekeket szolgálja, az nem elvetendő. Ha e feltételek érvényre jutnak, bármelyik román politikai erővel meg lehet egyezni, nemhogy az erdélyi magyarok tekintélyes részének bizalmát bíró szervezettel... Még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy e szervezet miként viszonyult az elmúlt két évtizedben legfontosabb nemzetstratégiai célkitűzésünkhöz, a háromszintű autonómiához. Mindezeken túl a lényeg az, hogy az új elnök és az új vezetőtestület megválasztása megteremtette annak lehetőségét, hogy a két nemzeti autonomista párt között egy kölcsönösen előnyös és méltányos egyezség szülessen. Akár már a decemberi parlamenti választásokra vonatkozóan is. Ilyen egyezséget már az önkormányzati választások előtt is lehetett volna kötni, akkor azonban Szász Jenő ezt megakadályozta „dupla vagy semmi” stratégiájával, arra az álláspontra helyezkedve, hogy vagy megegyezik a két párt országos szinten, vagy elnökként letiltja a helyi egyességeket. Remélhetőleg az új vezetőtestület rugalmasabb lesz, és nem tanusít ehhez hasonló, saját esélyeit rontó, szűk látókörű magatartást. Hiszen az EMNP és az MPP voltaképpen természetes szövetségesek: értékrendjük azonos, problémafelvetéseik az erdélyi magyarság sorskérdéseinek vonatkozásában hasonlók, illetve politikai célkitűzéseik megegyeznek.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

"Ötvenhatáron" túli történetek
Erdélyben a magyarországihoz hasonló súlyú perdömping és likvidálási hullám követte a budapesti forradalom hatására megindult szervezkedést. A csehszlovák államgépezet hatalomtechnikai eszközökkel igyekezett egymás ellen fordítani a magyarokat, a „béketeremtést” segítette a „megelőzés”; 1948-ra már nem viseltek hivatalt a nemzeti érdekeket képviselő felvidéki magyarok. A Vajdaságban sem fogtak fegyvert – akik igen, Budapesten akartak segíteni, de elkéstek. A kárpátaljai szervezkedést azonnal és könyörtelenül felmorzsolta a KGB. Ötvenhat a határon túl.
A lengyel ifjúsággal szolidáris magyar egyetemisták és a velük egyetértő munkások október 23-ai tüntetésének hatására megmozdult a határon túli magyarság (Erdély, Felvidék, Kárpátalja) is. De még korántsem minden szomszédos országban van dokumentálva alaposan az, ahogyan az elszakított nemzetrészek reagáltak a magyarországi eseményekre.
Erdély
A budapesti forradalomra Romániában „mozdultak rá” különösen érzékenyen, méghozzá Bukarestben és Temesváron, illetve Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Jászvásárban. A szervezkedést már írmagjában igyekezett lenyomni a kommunista hatalom, rengeteg diákot tartóztattak le és zártak ki az egyetemekről. A pályafutása is sokaknak már ekkor derékba tört.
A romániai (magyar és román) fiatalsághoz a lengyelekkel vállalt szolidaritás ügye természetesen rádión keresztül jutott el, így kezdtek párbeszédbe az említett városok egyetemeire járó diákok, tisztában lévén azzal, hogy közöttük vannak, akik majd elárulják őket. Október 28-án megkezdte sugárzását „A jövő Romániája – az ellenállás hangja” – erősen román nacionalista hangvételű – rádióadó. Az időzítés mindazonáltal már megkésett, a közben szerveződő temesvári felkeléssel összefüggésbe hozott kétezer diákot csípett meg a rendőrség, és a tétovázás miatt „csak” november 5-re tudták megszervezni a bukaresti tüntetést. Közben pedig ugye Budapestre bejöttek az oroszok.
A bukaresti Egyetem teret a tüntetés napján megszállta a román belügy, a demonstrációt mégis megtartották – a besúgók pedig annak rendje és módja szerint felírták mindenkinek a nevét. November 15-re újabb tüntetést hirdettek meg Bukarestben, addigra azonban már minden hangadót elfogtak. A megtorlás egyik vezéralakja Nicolae Ceausescu volt a Román Munkáspárt KB válságparancsnokságának „munkatársaként”. A letartóztatások 1957 végéig folytak, a „bűnösöket” évekre börtönbe csukták. A romániai eseményeket Hruscsov az oktatási intézményekben tapasztalható egészségtelen megnyilvánulások szóösszetétellel írta le, majd Moszkvából gratulált a Román Munkáspártnak a gyors és eredményes munkáért. A tüntetést a következő évtizedekben agyonhallgatták.
Noha az erdélyi magyarság körében a magyarországihoz hasonló megmozdulásokra, fegyveres összetűzésekre nem került sor, a romániai ötvenhatos eseményeket kiváló ürügynek tartotta arra a Gheorghiu-Dej-gépezet, hogy azonnali hatállyal felszámolja a magyar nyelvű oktatást, mondván, az a „szeparatizmus fészke”. A forradalom eseményeitől egyébként is megijedt Bányai László Bolyai-rektor a kolozsvári bölcsészkar dísztermében kérlelte az ott lévő magyarokat, hogy a közeli halottak napi gyertyagyújtásra ne menjenek ki a sírkertbe, a hír viszont sokakhoz nem jutott el, így a házsongárdi temető magyar Himnuszt éneklő népét végigfotózta a szekuritáte, a szeparatizmus vádja mellé pedig lassan bekúszott az antiszemitizmusé is.
Megannyi igaztalan vádaskodás és perek sokasága után 1959-ben szűnt meg az önálló kolozsvári Bolyai egyetem, ami ellen Csendes Zoltán prorektor öngyilkossággal tiltakozott, csakúgy mint Szabédi László költő – válogatás nélkül tettek földönfutóvá még marxista filozófiát tanító magyar nemzetiségű tanárokat is. A budapesti forradalom elfojtása után megkezdődött a magyar értelmiség szisztematikus likvidálása, az úgynevezett Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletből 10-et végre is hajtottak (1000 ember meghurcolása, 77 bíróság elé állítása után); az érmihályfalvi csoport perében elítélt 31 értelmiségi közül kettővel végeztek. Hogy a börtönökben és a kínzások következtében pontosan hány magyar vesztette életét, nem fogjuk megtudni, és a zsilavai (romániai) gulágokon meghaltak száma is ismeretlen.
Jó néhányan a jobb élet reményében a magyar határon próbáltak szerencsét, de a szökevényeket már vagy a készülődéskor elkapták, vagy a magyar hatóságok toloncolták vissza, utóbbi esetben pedig „bónusz” börtönbüntetés is járt.
Kádár János 1958 februárjában hivatalos úton járt a „baráti” Romániában, ahol küldöttsége (köztük Apró Antal kormányalelnök és Kállai Gyula államminiszter) azt konstatálta: „Eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén.”
Felvidék A csehszlovák állampártvezetés nyugtalankodva figyelte a lengyelországi és budapesti fejleményeket '56 őszén. A magyar lakosság körében mind népszerűbbé váló médiafogyasztásra reagálva az ország területén betiltották a Szabad Népet (október 19.), október 24-én pedig azonnal összeült a pozsonyi és prágai pártvezetés. 28-ára a teljes csehszlovák hadsereget „megelőző jelleggel” üzembe állították, közben iszonyatos propaganda indult a lakosság „tájékoztatására”. Nyomásgyakorlásként kvázi „feleskették” a felvidéki magyar sajtót és közéletet a csehszlovák kommunista pártra, és a forradalom idején elmenekült magyarországi kommunista politikusokat nagy számban állítottak a felvidéki magyarok „megtartásának” ügyére.
Létrehozták „a csehszlovákiai magyar KISZ”-t (CSISZ) is, nehogy az egyetemeken ordas eszmék terjedjenek, ám ezek nem működtek túl hatékonyan. A forradalom egyik legközvetlenebb – paradox – következménye az volt, hogy megerősödött a felvidéki sajtó, igaz ugyan, hogy a magyarországi lapok hozzáférhetősége szinte a nullára csökkent. Az államvezetés – hasonlóan a románhoz – folyamatosan riogatta a lakosságot a magyar revíziós törekvésekkel, az egyházat pedig arra használta fel, hogy csillapítsa a hangulatot a társadalomban.
Hogy miért nem okozott nagyobb vihart a felvidéki magyarság körében a forradalom? Az ötvenes években a sajtón kívül minden más kapcsolattartási lehetőség – elsősorban az utazás – megnehezült. Több tanulmány és beszámoló szól arról, hogy a felvidéki utcák a forradalom napjaiban kiürültek, mindenki a rádiókra tapadt, s ez kihatott a munkában töltött időre is. A szimpátiát a fegyverropogás hangja viszont félelemre változtatta, és csakhamar elnémultak az 1948-as lakosságcsere és jogfosztás, valamint a határkérdés revíziójáról szóló társalgások. Tüntetéseket egyáltalán nem szerveztek, a szimpátia kifejezésére a magyar Himnusz éneklését, gyászszalag kitűzését tartották alkalmasnak inkább.
A hatalom viszont nem elégedett meg azzal, hogy béke van: a Magyarországra beavatkozási céllal toborzott önkéntescsapatok élére nemritkán magyarokat állítottak, s az „expanzió” részévé tették csehszlovákiai magyar kommunista kiadványok magyarországi terjesztését is. A forradalom leverése után Csehszlovákia viszont nem verte el közvetlenül és nyíltan a port a magyarokon, de a felvidéki magyarság anyaországtól való elszigeteléséhez szélsebesen hozzálátott. Mivel a magyar vezetőket 1945 és 1948 között már kicserélték a nómenklatúra embereire, a felvidéki magyarság „engedelmes tömegnek” bizonyult. (Forrás: Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia. Szerk.: Simon Attila.)
Kárpátalja
A Szovjetunió természetesen mindent megtett azért, hogy eltitkolja a budapesti forradalmat a kárpátaljai magyarok elől; mivel azonban ez lehetetlen volt, kontroll alatt tartották a tartalmat, különösen ügyelve a szóhasználatra („ellenforradalom”). Sok írást lényegtelen felületeken helyeztek el vagy egyszerűen a hivatalos kommunista lapból (Pravda) kellett átvenni. A kárpátaljai lakosság azonban megérezte, hogy többet kell tennie a tájékozódásnál. Politikai csoportosulások szerveződtek Mezőszakonyban, Nagyszőlősön, Beregszászon, Ungváron és Gálocson is. Tagjaik csakhamar a KGB kezére kerültek, számukra hosszú börtönévek vártak – akik táborokba kerültek és onnan hazatértek, folyamatos megfigyelés alatt voltak.
Sokakat kizártak a felsőoktatásból, a volt „politikai foglyok” pedig általában munkát sem kaptak. A KGB-s hajsza áldozata lett Gálocsi Endre református lelkész is. Kárpátalján sem voltak fegyveres harcok; a tettre készebbek megpróbáltak átszökni a határon, hogy Budapesten segíthessenek. Viktor Juscsenko ukrán elnökként 2007-ben átadott egy háromezer nevet tartalmazó listát, akik Szovjet-Ukrajna börtöneibe kerültek a magyar forradalom után. (Forrás: Az 1956-os (...) kárpátaljai vonatkozásai. Szerző: Váradi Natália.)
Vajdaság
1956. október 22-én fejezte be jugoszláviai látogatását a magyar kormányküldöttség. Az újvidéki Magyar Szó – vélhetőleg azért, mert a hatalom nem sejtette, mi történik majd Budapesten 23-án – 25-éig nem közölt magyarországi híreket, aztán egyben közölt mindent, legvégül azt is, hogy Magyarország szovjet „segítséget kért”. Október 28-án közli a Nagy Imre-kormány megalakulását, 30-án pedig címlapon hozza Tito Kádárt és Nagyot támogató levelét. Jól értesült hírforrásként Gerő Ernőnek tulajdonítja a szovjet csapatok behívását. Magának a forradalomnak az eseménysora a Szabad Európán keresztül jutott el a Vajdaságba is.
Egy zombori tanú elbeszélései alapján a városban azonnal elkezdődött a szervezkedés, Refle László, a helyi Kaszinó elnöke, valamint Kolarity Gábor fiatalokat toborzott a pesti srácok megsegítésére. Mire végeztek a toborzással, már sajnos vérbe is fúlt Budapest, Zombor pedig a Magyarországot déli irányba elhagyó magyarok tízezrei közül mintegy négyezret fogadott be. Jugoszlávia vezetése a magyarokat igyekezett az ország belsejében elhelyezni, hogy még véletlenül se érintkezhessenek magyarokkal, illetve rokonaikkal. Mai szemmel nevetséges, hogy Zomborban szinte csak a forradalomról beszéltek a magyarok, a Zombori Újság viszont csak november 23-án szentelt egy írást az eseményeknek a hivatalos jugoszláv álláspontot tükrözve. (Forrás: Fókusz.info.)
Bucsy Levente
MNO

Nem bánom ’56-ot: a nemzetemért vállaltam, amit tettem”. Szántó János meghurcoltatása az 1956-os forradalom melletti kiállása miatt

Újabb békemenet, négyszázezren a Kossuth téren, jobbikos rendbontás (Ötvenhatos rendezvények Budapesten)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján számos megemlékezést tartottak Budapesten. Az október 23-i rendezvények százezreket mozgattak meg, a központi állami ünnepségen, a Kossuth téren a belügyminisztérium közlése szerint mintegy négyszázezren vettek részt. A tárca a rendőrségi létszámbecslések alapján azt írta: a békemeneten több mint 150 ezren, a Milla tüntetésén csaknem 20 ezren, a Jobbik demonstrációján néhány ezren, a Demokratikus Koalíció rendezvényén több százan voltak.
Békemenet lengyel részvétellel
A békemenet tegnap kora délután indult a budapesti Széna térről a Kossuth térre. Az ország függetlenségéért és a kormány melletti kiállásért szervezett menetet több ismert közéleti személyiség vezette, köztük a rendezvény egyik szervezője, Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője, Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője, Fricz Tamás, a CÖF másik alapítója és Bayer Zsolt újságíró. A magyar és lengyel zászlók, valamint a kormányt éltető, biztató táblák alatt álló tömeg az indulás előtt teljesen megtöltötte a Széna teret és környékét. Csizmadia László az MTI tudósítójának elmondta, a mostani menetnek hármas célja van: tisztelgés 1956 és a magyar ifjú forradalmárok előtt, „akik a vérüket hullajtották azért, hogy Magyarországon tíz napig szabadság legyen”. Másrészt tisztelgés Nagy Imre „kommunista vezér” előtt, aki képes volt félredobni „azt a mocskos ideológiát”, és a magyar szuverenitásért kiállni, így lett belőle mártír és hős. „És van még egy üzenetünk: az adósrabszolgaságot nem tűrjük. Tehát üzenjük mindenkinek a világban, a pénzhatalmaknak, hogy Magyarország nem marad adós” – hangsúlyozta Csizmadia László, hozzátéve: a kormánynak szüksége van a támogatásra, „meg kell mutatnunk, hogy egy demokratikusan választott, kétharmados kormány mögül nem álltak még ki az emberek”.
Orbán: ne idegenek kormányozzanak
A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés szabályait, de azt nem, hogy idegenek kormányozzák a magyarokat, ahogyan azt sem, hogy EU-s intézmények tiszteletlenül bánjanak velük – jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen, a budapesti Kossuth téren mintegy négyszázezer ember előtt elmondott beszédében, amelyben arról is szólt, hogy az 1956-os magyar forradalommal az egész világ jobb lett. A miniszterelnök 1956 ünnepét szentnek nevezte, mert azt megszentelte a magyarok szabadságért hullott vére, majd azt mondta: „itt van velünk lélekben minden szabadságszerető magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig”. Az 56 évvel ezelőtti forradalom hősei ütötték az első és végzetes rést a szovjet világbirodalmon, ők ébresztették fel a nyugati baloldal lelkiismeretét, négy évtizeddel később, a rendszerváltáskor pedig ők adtak erőt a szovjetek kiszorításához, a szocialista munkáspárt földre döntéséhez és a szabad világtól elválasztó aknazár és szögesdrót akadályok megsemmisítéséhez – méltatta beszédében a szabadságharcosokat Orbán. 1956. október 23-án – folytatta – a Kossuth Lajos téren történt meg az az addig elképzelhetetlennek tűnő csoda, hogy mindenki, még a párttagok többsége is felfedezte: becsület nélkül nem lehet élni. A miniszterelnök párhuzamot vont a szocializmus bukása és a nyugati világ gazdaságának 2008-ban kitört válsága között, és azt mondta: azért rendült meg mindkettő, mert egyik sem az igazság útján járt. Európa ma a feje búbjáig eladósodott, a saját dogmái kötik gúzsba, a világban jelenleg zajló változással azonban el fog dőlni, „ki gályázik reménytelenül az adósságtengeren, és ki az, aki visszanyerve szabadságát partot ér”, ahogyan az is, hol állandósul a felfordulás, és hol lesz szilárd a jövő – vázolta a miniszterelnök Európa mostani helyzetét, jelezve, hogy szerinte a kontinens még nem döntötte el, hova álljon, Brüsszelben még nem tudják, „a fékre lépjenek, vagy a gázpedálra”. Megítélése szerint Európának meg kellene értenie, hogy nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke. A hegy valóban magas, de van út a tetejére – fogalmazott a kormányfő, aki a csüggedőket, a megfáradtakat és a reményvesztetteket arra emlékeztette: 1956 legnagyszerűbb leckéje az volt, hogy a forradalmat javarészben munkások, az akkori bérből és fizetésből élők csinálták. Ők valóban kisemmizettek és jövőtlenek voltak, de nem törődtek bele a kilátástalanságba, hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat, fellázadtak, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát – jelentette ki. „Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint nekik volt, hegyeket tudunk megmozgatni” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor a forradalom emlékére összesereglett magyar ünneplőknek azt kívánta, október 23-a mindig emlékeztesse őket arra, hogy „annyira élünk csak, amennyire Magyarország él”.
Bajnai korszakváltást szorgalmaz
Kormányváltásnál több, rezsimváltás, korszakváltás kell, ehhez pedig széles választói összefogás és a közös célok megtalálása szükséges Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint. A napokban létrejött Haza és Haladás Egyesület vezetője az ugyancsak egyesületté alakult Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-ai fővárosi demonstrációján azt hangsúlyozta: az ország egységéhez először a változást akarók egységét kell megteremteni. Ebben – a reménykedő baloldaliak, a csalódott jobboldaliak, a politikailag elárvult szabadelvűek és a zöldek összefogásában – központi szerepet szán az Együtt 2014 elnevezésű választói mozgalomnak, amelynek létrehozásáról a Haza és Haladás, a Milla és a Magyar Szolidaritás Mozgalom döntött. Nem alakulnak párttá, de tudják, hogy a szövetségben szükségük lesz demokratikus pártokra és politikusokra – mondta Bajnai Gordon, közölve, várják azok csatlakozását, akik nem akarják megtagadni pártkötődésüket, és azokat is, akik nem akarnak párthoz tartozni, ám tenni kívánnak a változásért. Szerinte a három szervezet együttműködésével létrejött az „új politikai közép”. Céljaikként a jogállam helyreállítását, a szolidaritást, a haza és haladás ügyének összebékítését, valamint az európai értékek erősítését nevezte meg. Bajnai azzal kezdte beszédét, hogy nehéz döntés volt visszajönnie „a nézőtérről a színpadra”. Azonban szerinte megint „utcára kell menni a jövőnkért és a jogainkért, politizálnia kell annak is, aki csak egyszerű polgár, civil akar lenni”. „Politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként” – mondta. A volt kormányfő szerint sokan vannak, akik 2010-ben a változásra szavaztak, és jó okuk volt rá: véget akartak vetni a korrupciónak, meg akartak szabadulni a rossz kompromisszumoktól, a kapkodó és félbemaradt reformoktól, a teljesületlen ígéretektől. „Általuk győztek, és most ellenük kormányoznak” – utalt a Fidesz vezette kormányra. Azt mondta, a kormány csigolyánként törte el a magyar demokrácia gerincét, és hűbérurai között osztja fel az országot, így az állam mára a korrupció eszközévé vált. Bírálta a szegényeket sújtó társadalompolitikát, a szegények előrejutását nehezítő oktatási reformot, és úgy fogalmazott: a mostani a kudarcok kormánya, mert noha biztonságot, nyugalmat és gyarapodást ígért, ehelyett félelmet, kilátástalanságot és szegénységet hozott az országra.
Több ezer jobbikos tüntető
A Jobbik elnöke szerint a ’89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert „az elmúlt huszonkét év bőven elegendő volt belőlük”. Vona Gábor erről pártja tegnapi nagygyűlésén, több ezer ember előtt beszélt a belvárosi Deák Ferenc téren. Az ellenzéki pártvezető – aki a Jobbikot és annak szimpatizánsait a 2006-os politikai generációnak nevezte – azt mondta, az ő generációja nem akar „aljas, áruló és hazug politikai generáció lenni”, mint amilyen a ’89-es. Példaként említette Demszky Gábor, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nevét, amit a tömeg hangos pfújolással fogadott. Vona Gábor szerint ezek a politikusok „eljátszották a politikai lehetőségüket, elhazudták a rendszerváltást, és megalázó feltételekkel betoloncolták az országot az Európai Unióba”. A Jobbik elnöke a nagygyűlésen meghirdette a Független Magyarország programját. A 16 pontos programban szerepel a magyar föld alkotmányos védelme, az egykulcsos adórendszer megszüntetése, a csendőrség felállítása és a halálbüntetés visszaállítása, Magyarország kilépése az Európai Unióból, a privatizáció visszamenőleges felülvizsgálata és a jogtalanul szerzett magánvagyonok elkobzása, a felső tízezer, a politikai szereplők és a cigányság vezetőinek vagyonosodási vizsgálata és a nem igazolható módon szerzett vagyonok utólagos megadóztatása, valamint „a magyar föld védelmében a Magyarország és Izrael közötti társulási szerződés felmondása”. Szintén a programpontok között van a történelmi jogfolytonosság visszaállítása, az államadósság újratárgyalása, „a szétszabdalt magyarság ügyének nemzetközi fórumok elé vitele”, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala, egy új földbirtokrendszer bevezetése, a magyar élelmiszer-önrendelkezés, külgazdasági minisztérium felállítása a magyar termékek keleti piacra juttatása érdekében, európai munkáért európai bérek kifizetése, valamint az „indokolatlan cigány túlszaporodás megállítása”.
A nagygyűlésen Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője arról beszélt: mindenkinek meg kell találnia a maga módját arra, hogy fellázadjon a jelenlegi rendszer ellen, amely „lelki terrorban tartja a társadalmat, és folyamatosan megalázza az embereket”. Szerinte 1956 nem történelem, hanem meggyőződés és világnézet, ezért kell a mai nemzeti radikálisoknak is fellázadniuk és ellenállást tanúsítaniuk.
A több ezer összegyűlt nagy része a beszédek elhangzása után elhagyta a Deák Ferenc teret. Az ott maradt több száz szimpatizáns egy koncertet hallgatott. A koncertet követően a Jobbik Ifjúsági Tagozat szervezésében néhány ezer ember átvonult a Deák Ferenc térről a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza elé. A tömeg útközben a Mocskos zsidók!, ÁVH!, Orbán, takarodj!, Gyurcsány, takarodj!, Orbán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon! és Fegyverbe! jelszavakat skandálta. Később a tömeg nagyobbik része a Múzeum körút felé elhagyta a Bródy Sándor utcát, azonban néhány tucat tüntető elindult a Kossuth térre. Útközben, a Blaha Lujza térnél felborítottak egy kukát, és végig a fáklyás felvonulás alatt is használt jelszavakat skandálták. A Szabadság térnél rohamrendőrök igazoltatták a tüntetők egy részét.
A Magyar Becsület Rend első kitüntetettje
Tamás Aladárné Szűcs Ilona, a felvidéki Balogvölgy tanítónője kapta a Magyar Becsület Rend első kitüntetését, amelyet Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében adott át Áder János államfő a Parlamentben tegnap. Orbán Viktor az ünnepségen Magyarország nevében köszönetet mondott Tamás Aladárnénak mindazért, amit a magyar nemzetért tett. A kormányfő felidézte: Tamás Aladárné az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő magyarországi törvénymódosítást követően, 99 évesen, a lányával együtt a magyar állampolgárság felvétele mellett határozott. Lépése miatt a szlovák állam megfosztotta őt a szlovák állampolgárságától. Több mint egy éve, minden viszontagságot vállalva, egyik élharcosa annak, hogy a magyarságukhoz ragaszkodó felvidéki közösség tagjai a magyar állampolgárságuk felvétele után a szlovák alkotmány rendelkezéseivel összhangban megtarthassák szlovák állampolgárságukat is – mutatott rá a miniszterelnök. Orbán Viktor kitért arra is, hogy idős kora ellenére Tamás Aladárné aktív tagja a rimaszombati közéletnek, tagja az MKP-nak, alapítója és aktív vezetője a Wass Albert Nyugdíjasklubnak. A kormányfő rámutatott: a kitüntetett megélte a XX. század legnehezebb időszakait, és azt, hogy a történelem szeszélyei folytán ötször is változott az állampolgársága úgy, hogy szülőföldjét sosem hagyta el, és mindig magyar maradt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hatalmas beruházásokra készülnek az erdélyi magyar egyetemek
Hatalmas beruházásokra készülnek a magyar állam által finanszírozott erdélyi és partiumi magyar egyetemek abból a 4 milliárd forintból, amelyet az anyaország kormánya biztosít 2014 végéig számukra. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök október 3-ai marosvásárhelyi látogatása alkalmából az erdélyi felsőoktatás fejlesztését szolgáló elvi megállapodást írtak alá a magyar kormány és a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem képviselői.
Jól haladnak. Még idén tető alá kerülhet a 2013 őszén megnyíló kolozsvári Sapientia-székház
Az összegből 850 millió forint jut a PKE-nek a sok éve anyagi erőforrások miatt halogatott székházépítésre, a többiből a Sapientia folytatja a kolozsvári építkezést, míg Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is új beruházásokat tervez.
Sapientia: a legjobbkor jött
A magyar kormány döntése a lehető legjobbkor jött a Sapientiának. Mint Dávid László rektortól megtudtuk, az október eleji egyezségnek megfelelően az Orbán-kabinet két részletben juttatja el a 4 milliárd forintos támogatást. Az első rész 2013-ban érkezik, s a kolozsvári, illetve a csíkszeredai kiadásokat fedezi. Mint ismeretes, a kincses városban a Sapientia már hozzá is látott a kolozsvári kar Tordai úti székhelyének építéséhez.
A munkáltok jól haladnak, így a rektor szerint megvan minden remény arra, hogy az épületre legtöbb másfél hónapon belül tető kerül. Így a tervek szerint az avatóra 2013 őszén kerülne sor. Szintén jövőre szeretnék befejezni a csíkszeredai épület bővítését és szigetelését is. Utóbbi rendkívül fontos feladatnak bizonyul, hiszen – mint Dávid László rektor is emlékeztetett – a jellegzetes csíki hidegekben a gázszámla a régi típusú nyílászárók és a vékony falak miatt akár a hétszerese is lehet a marosvásárhelyinek. Ugyanakkor megtudtuk, hogy az eredeti tervhez képest a csíkszeredai kar kénytelen lemondani a tetőtér beépítéséről, ugyanis az épület struktúrája ezt csak jelentős módosítások árán tette volna lehetővé.
A szakemberek inkább egy új, mintegy ezer négyzetméteres épületszárny felhúzása mellett döntöttek. Marosvásárhelyen is már két éve várnak az építési munkálatok rajtjával. Itt egy 240 helyes kollégiumot és egy étkezdét terveznek építeni. Az új létesítmények alapkövét – mint arról korábban beszámoltunk – első romániai hivatalos látogatása alkalmával, még 2010. október 19-én tette le Schmitt Pál volt államfő. Pénzhiány miatt azonban a szimbolikus gesztuson túl egyetlen kapavágásra sem került sor.
Most viszont úgy tűnik, hogy jövő tavasszal munkagépekkel népesül be a kijelölt telek, s az elképzelések szerint 2013 végére az épület befedve, pirosban állna, hogy a tél folyamán a belső munkálatokat lehessen végezni.
„Az újabb beruházások nagyot lendítenek a Sapientián, amely mára az erdélyi magyar felsőoktatás megkerülhetetlen intézményévé nőtte ki magát” – összegzett lapunknak Dávid László rektor.
Várad: licit még az idén
Elegendő a régóta tervezett, ötszintes székház megépítésére a magyar kormánytól kapott támogatás – jelentette ki János-Szatmári Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora, aki szintén azt vallja, hogy a két felsőoktatási intézmény tervezett új épületei nélkülözhetetlenek a további működésükhöz. Mint ismeretes, a váradi magánegyetem már évek óta dédelgeti egy új főépület tervét, ám erre mindeddig anyagi források híján nem volt lehetőségük.
A mostani támogatásból nagyjából 850 millió forint jut Váradra. Az ötszintes épület tervei egyébként már 2006-ban elkészültek, az alapkövet pedig már egy évvel azelőtt letették. A tervek átalakításán jelenleg dolgoznak, a rektor elmondása szerint ugyanis az egyetem azóta sokat fejlődött és változott, olyan új szakokkal bővült, amelyeknek különböző a helyigényük.
A rektor elmondása szerint a beruházás megvalósulását követően néhány tanterem a továbbiakban is megmarad a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában, amelynek beépített tetőtere egyébként az egyetem tulajdonát képezi. A jelenleg a kollégiumnak, az adminisztrációnak, a könyvtárnak és az étkezdének helyet adó szemközti ingatlanból azonban átköltöznek majd az új székházba, számos kollégiumi szobát felszabadítva ezáltal, aminek köszönhetően nagyjából harminccal több hallgató kaphat majd helyet a PKE Arany János Kollégiumában.
A rektor azt mondja, a tervezett épület arra is jó lesz, hogy a hallgatók végre optimális órarend szerint járhassanak egyetemre. A helyszűke miatt ugyanis jelenleg gyakori, hogy az órák reggeltől estig tartanak, vagy nem megfelelő térben kénytelenek megtartani azokat.
Az új székház az eredeti terveknek megfelelően az egyetem tulajdonában lévő telken épülhet meg, az egyházkerület székháza mögött. Az egyik szinten a tanszéki irodák kapnak majd helyet, amelyek jelenleg szűkös termekben, néhol összevonva működnek az épületekben. János-Szatmári Szabolcs azt ígéri, a kivitelezésről szóló versenytárgyalást még idén ősszel lebonyolítják, hogy a megállapodás által előírt 2014 végi határidőre az épület készen legyen. Nagy Orsolya, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Egyre többen érdeklődnek a honosítás iránt
„A honosítás dinamizmusa nem csökken, hanem tartós, sőt növekszik, a honosítottak száma folyamatosan nő, s ez számunkra biztató. Úgy tűnik, a honosítás a kívánságainknak, elvárásainknak és az erdélyi magyarok elvárásainak megfelelően zajlik” – jelentette ki tegnap Csíkszeredában Bába Iván, a magyar Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára.
Bába Iván feleségével, Bába Ágotával, a tárca kulturális főosztályának munkatársával, valamint Zsigmond Barna Pállal, Magyarország csíkszeredai főkonzuljával látogatott el a városban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központba.
Mint rövid sajtótájékoztatóján kifejtette, erdélyi látogatása során az állampolgársági törvény végrehajtásának gyakorlati kérdéseiről tárgyalt az illetékesekkel, együtt áttekintették, hogyan zajlik ez a folyamat a demokrácia-központok hálózatában, lévén, hogy a külügyminisztérium közigazgatási államtitkáraként egyik fő feladata, hogy a honosítási eljárás Magyarország határain kívül zökkenőmentes legyen.
Bába Iván ugyanakkor leszögezte, Erdélyben a demokrácia-központok hálózata a legfontosabb partnerük ebben a munkában.
Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke, a csíkszeredai központ igazgatója a látogatás kapcsán érdeklődésünkre szintén arról beszélt, hogy az EMNT hálózata stratégiai partnere a magyar kormánynak, és elmondása szerint az államtitkár nyomatékosította, hogy továbbra is szükség van az együttműködésre. „Tudni kell, hogy közel 250 ezer embernek nyújtottunk információt az elmúlt két év alatt. Összesen több mint 120 ezer lezárt iratcsomóval rendelkezik a demokrácia-központok hálózata.
A csíkszeredai ezek közül a legnagyobb iroda, itt már több mint 14 ezer személy iratcsomóját véglegesítették, és több mint 22 ezer személynek nyújtottak segítséget az elmúlt két évben” – összegezett Tiboldi.
Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár)

Felvidék: a határon túli könyvkiadás gondjairól tanácskoztak
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kezdeményezésére október 19-én Dunaszerdahelyen megalakult a Határon Túli Magyar Könyvkiadás Érdekvédelmi Fóruma, amelynek a Media Hungarica Horvátországi Magyar Művelődési és Tájékoztatási Intézet is tagja lett.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kezdeményezésére összehívott tanácskozáson minden határon túli magyar régió képviseltette magát, amelynek az elején Hoddosy Gyula, a társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd minden régió képviselője beszámolt a könyvkiadás helyzetéről. Kriják Krisztina, a Media Hungarica Magyar Művelődési és Tájékoztatási Intézet igazgatója elmondta, hogy Horvátországban állami támogatásból évente 1-2 könyvet tudnak csak megjelentetni, ezek általában vaskosabb művek, a kisebb falumonográfiák, tanulmányok stb. kiadását pedig magyarországi pályázati pénzekből oldják meg, tavaly kilenc látott napvilágot.
A tanácskozás résztvevői szerint a határon túli magyar könyvkiadás, az írott kultúra az utóbbi időben válságban van. Évről évre egyre kevesebb külhoni szerző műve jelenik meg, tovább romlott az értékesítés helyzete és lehetősége is a könyvpiacon. A Határon Túli Magyar Könyvkiadás Érdekvédelmi Fórumát azzal a céllal alakították meg, hogy együttesen megpróbáljanak javítani a kialakult helyzeten. Fontosnak tartják, hogy az értelmiség továbbra is kiadói lehetőséghez jusson a szülőföldjén, az anyaország határain kívül is. Továbbá szorgalmazzák olyan támogatási rendszer kidolgozását, amely az egyes országok magyar közösségeinek viszonyait és lehetőségeit figyelembe véve lehetővé teszi, hogy a határon túli könyvkiadás intézményrendszere hosszú távon is életben maradhasson. Ebből a célból az érdekvédelmi fórum javasolja a magyar kormányzati szerveknek, hogy az egyes régiók adottságait és sajátságait figyelembe vevő kritériumrendszer alapján hozzon létre egy akkreditációs rendszert, és hogy minden határon túli magyarlakta régiót – az erdélyit, a felvidékit, a vajdaságit, a kárpátaljait, a horvátországit és a Mura-vidékit – sajátosságai arányában támogasson.
A fórum tagszervezetei: a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Muravidéki Magyar Írók Társasága, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Media Hungarica Horvátországi Magyar Művelődési és Tájékoztatási Intézet.
Micheli Tünde
Új Magyar Képes Újság (Eszék)

A román sajtó hőzöngése miatt idén nem avatják fel a nagyváradi honvédemlékművet
Két-három héten belül készen lesz a két világháborúban a környéken elhunyt magyar honvédek emlékműve a nagyváradi Rulikowski temetőben. Sárközi Zoltán nagyváradi RMDSZ-es önkormányzati képviselő azonban lapunknak azt mondta, nem tudni, hogy az avatásra mikor fog sor kerülni, azt ugyanis nem a – jelenleg a testületben ellenzékben lévő – RMDSZ-nek, hanem a város vezetőségének kellene megszerveznie.
Mint arról már beszámoltunk, a honvédemlékművet egy román–magyar kormányközi megegyezés nyomán építik a váradi köztemetőben. A megegyezés alapján Románia és Magyarország közpénzből állíthat emlékművet a szomszéd ország azon világháborús katonáinak, akik az ő területükön lelték halálukat. A váradi emlékmű ugyanakkor annak a több ezer váradi és Bihar megyei honvédnak is szól majd, akik az első világháború egyik legvéresebb csatájának helyszínén, a mai Olaszország területén található Doberdóban vesztették életüket. Ennek jegyében kap az emlékmű épp olyan gúlaformát, mint amilyeneket a korabeli nagyváradi önkormányzat közadakozásból a csaták négy helyszínén elhelyezett. A magyar Honvédelmi Minisztérium mindeközben vállalta, hogy finanszírozza egy, az emlékmű mögött helyet kapó emlékfal felállítását, amelyen valamennyi, Váradon egykor eltemetett, magyar és egyéb nemzetiségű háborús hős neve szerepel majd.
Az emlékgúla építése azonban máris negatív reakciókat váltott ki a román sajtóban. A Crişana című megyei napilap keddi cikkében minősíthetetlen hangnemben bírálta az emlékhelyet, kegyetlen tömeggyilkosoknak állítva be a magyar honvédeket, akik a lap szerint a két háború alatt számos ártatlan román nőt, gyereket és öreget lemészároltak. A cikk nyomán egyébként már érkezett feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) a napilap ellen.
Sárközi Zoltán egyébként azt mondja, az RMDSZ-frakció valószínűleg szervez majd egy nem hivatalos átadást az emlékműnek, az azonban, hogy a hivatalos leleplezésre mikor kerülhet sor, egyelőre bizonytalan, figyelembe véve, hogy a kétharmados USL-többségű városi tanács – az országos trendeknek megfelelően – az utóbbi időben nem mutatott különösebb magyarbarát gesztusokat.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (1.)
Ennek a tanulmánynak bevallott célja: a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tudatosítani a közvéleménnyel, de a történészszakmával is, hogy 1956-ban az erdélyi magyarság nemcsak idehaza, hanem Magyarországon is óriási véráldozatot hozott.
Nem sokkal azután, hogy a szovjet tankok segítségével hatalomra került, Kádár János első „ténykedései” közé tartozott a forradalom és szabadságharc még szabadlábon lévő, az országban maradt vezetőinek azonnali letartóztatása és gyorsított eljárással történő kivégzése. Közéjük tartozott a Marosvásárhelyen 1912-ben született Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke – aki 1956. október 30-án Függetlenség, 1956. október 31-én Magyar Függetlenség címen önálló lapot adott ki, és aki a legradikálisabb forradalmárok közé tartozott, nem ismerte el a Nagy Imre-kormányt –, valamint Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. A szovjetek által hozott, letartóztatásra ítéltek névsorában is az ő nevük szerepelt az elsők között!
A tanulmány megírására az is ösztönzött, hogy a budapesti, Andrássy úti, nagy látogatottságnak örvendő, imponálóan berendezett, nemzetközi összehasonlításban is magasan jegyzett Terror Házában az 1956-os kivégzettek névsorából sajnálatosan hiányoznak az erdélyi, romániai magyar mártírok nevei. Az október 20-án Sepsiszentgyörgyön felavatott, Kovács Kázmér építész által tervezett, belső számvetésre késztető emlékpark 774 elítélt nevét tartalmazó kőtábláiról viszont hiányoznak a Magyarországon kivégzett erdélyi származású ötvenhatos forradalmárok!
Az építészeti, művészeti alkotásként is számottevő emlékmű újszerűsége abban áll, hogy a kivégzettek, bebörtönzöttek neve önmagában is sokkolja a nézőt. Akik látták az 1958-ban kivégzett Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai 1989. június 18-ai budapesti újratemetését, azok hasonló élménynyel távoznak a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkból is. (Az újratemetésen a nevek puszta felsorolása úgy hatott, mintha egetverő robajjal többtonnányi földet szórtak volna az emberi csontokat tartalmazó koporsókra. A jelenlévők tízezrei, a tévéközvetítést néző milliók közül senki nem akadt, akinek a hátán ne futott volna végig a hideg veríték: a kivégzések, a szadista megtorlások szörnyűsége alig tizenkét évvel a második világháború borzalmai után Európa szívében, a nagyvilág szeme láttára megtörténhetett.)
A 774 magyar, román és német bebörtönzött, meghurcolt, kivégzett neve is azt sugallja: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc olyan történelmi nóvum volt az emberiség históriájában, amelynek hatására tízezrek szervezkedtek, hogy megdöntsék, vagy legalább elviselhetővé tegyék a hatalom birtokosai által a legjobbnak kikiáltott „létező szocializmust”. E sorok írója az erdélyi, romániai ’56 kutatójaként reméli, hogy a tanulmány hozzájárul annak tudatosításához: csak egyetemes magyar ötvenhatról beszélhetünk, a megemlékezések rendjén Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, bárhol a világban csak akkor leszünk méltóak a kivégzettek véráldozatához, ha egyenlő súllyal említjük valamennyiük nevét, egyetlen áldozatról sem feledkezve meg.
Román és magyar elvtársak
A száz éve született Dudás József 1944 őszén erdélyi magyarként, illegális kommunistaként tagja volt a Moszkvába küldött első nem hivatalos fegyverszüneti küldöttségnek, visszatértekor súlyosan megsebesült, 1944. október 10-étől az antifasiszta Magyar Nemzeti Felszabadító Mozgalomban (közismertebb nevén: Magyar Frontban) tevékenykedett, 1956 októberében–novemberében a magyar forradalom egyik legvitatottabb személyisége. Budapesti kivégzésének az ad különleges aktualitást, úgymond „történelmi hátszelet”, hogy a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában általam nemrég megtalált levéltári dokumentumok alapján az is valószínűsíthető: az említett szovjet „névsor” összeállításában, majd a kivégzésében a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt bosszúja éppen úgy közrejátszott, mint a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártjának, valamint az 1949. október 15-én kivégzett Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, 1949. október 15.) korábbi belügy- és külügyminiszter véres leszámolása. Dudás József túlságosan sokat tudott az RKP, a Kommunisták Magyarországi Pártja belső, úgynevezett piszkos ügyeiről.
A legfelsőbb román pártvezetés 1932 és 1936 közötti romániai magatartásáért, a román titkosrendőrséggel, a Sziguráncával való együttműködéséért kérte Dudás József budapesti letartóztatását. Rákosiék kapva kaptak a „román elvtársak” felkérésén, mert Dudás József tudott a Donáth György-féle „összeesküvésről”, kapcsolatban állt Demény Pállal, Weiszhausz Aladárral, akiket trockistáknak minősítettek. Ugyanakkor Dudást azzal is vádolták, hogy a budapesti amerikai konzulátus tisztviselőivel kétszer is tárgyalt. Ez utóbbit a bukaresti vallatása során be is ismerte! Rajk Lászlóval szemben elkövette azt a meggondolatlan lépést, hogy a budapesti közművek egyik nyilvános gyűlésén – ahol mérnökként dolgozott – félreérthetetlenül Rajk Endrére, a magyar belügyminiszter testvérére célzott, aki a Szálasi-kormány kormánybiztosa volt és most az NSZK-ban szabadon sétál, miközben másokat kivégeztek, elítéltek!
A Rajk-perben – a vádiratot Rákosi Mátyás állította össze, Sztálin hagyta jóvá – ez a vádpont külön fejezetként szerepelt. Rajk Endre 1899-ben született Székelyudvarhelyen, és 1960-ban „ágyban, párnák közt” halt meg az NSZK-ban. A trianoni békeszerződés kettészakította a tizenegy gyermekes családot. Rajk Endre a Hangya Szövetkezet egyik magyarországi vezetője lett. 1924-ben hazalátogatott Székelyudvarhelyre, és az édesapjuk – aki Reichről Rajkra magyarosította a nevét – halála után Lászlót Budapestre vitte, fizette az iskoláztatása, egyetemi tanulmányai költségeit. Rajk Endre a hungarista mozgalom elkötelezett híve lett, Szálasi Ferenc holdudvarába került, az 1944. október 15-ei nyilas puccs után készletgazdálkodási kormánybiztossá nevezték ki.
A két testvér, Endre és László 1935-ben több heves vita után 1945-ig megszakította egymással a kapcsolatot. Rajk Lászlót – aki részt vett a spanyol polgárháborúban, az 1944. október 10-én létrejött Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és vezetője volt – a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de a bátyja, a nyilas kormánybiztos, amikor a számon kérő szék nevű nyilas bíróság elé állították, 1945. március 23-án, teljes díszegyenruhában jelent meg tanúskodni az öccse mellett. Így Rajk László megmenekült az akasztástól. Bajcsy-Zsilinszky Endrét viszont kivégezték.
A második világháború után a háborús főbűnösökre szakosodott amerikai katonai egység őrizetbe vette Rajk Endre nyilas kormánybiztost. Két éven át a salzburgi internáló tábor foglya volt. Miközben fogolytársainak döntő többsége a különböző népbíróságok elé került, Rajk Endre megúszta a felelősségre vonást minden bizonnyal az 1946. március 20-án belügyminiszterré kinevezett öccse, Rajk László közreműködésének is köszönhetően. Rajk László belügyminiszterként a „fasiszta és reakciós csoportok” üldözése ürügyén létrehozta az ÁVO-t, mintegy 1500 vallásos, nemzeti és demokratikus szellemű intézményt tiltott be, illetve oszlatott fel.
Az ő nevéhez kapcsolódnak az első magyarországi koncepciós perek. A szóbeszéd szerint 1956. október 6-ai budapesti újratemetésén az egyik közeli munkatársa meg is jegyezte: „milyen szívesen közénk lövetne most”. 1948. augusztus 5-étől 1949. május 20-áig külügyminiszter is volt, Kossuth-érdemrenddel is kitüntették.
A magyar kommunisták körében rendkívül népszerű volt, ez váltotta ki Rákosi Mátyás és köre féltékenységét. Magas rangú KGB-tisztek közreműködésével, Sztálin jóváhagyásával a kémkedést, az „imperialisták bérencével”, Titoval való együttműködést a koncepciós per folyamán, utólag konstruálták. Rajk Lászlót a Horthy-korszak titkosrendőrségével, Dudást a román Sziguráncával való együttműködéssel vádolták.
A CNSAS-nál fellelt levéltári dokumentumok alapján elsősorban azt tisztázom, ami az életének romániai szakaszát illetően a magyarországi tanulmányokban, 1956-os kötetekben – a hiteles források hiányában – nemcsak hézagos, zavaros, hanem ellentmondásos is. A most megtalált dokumentumok azért is különleges jelentőségűek, mert bepillantást nyújtanak az illegális Román Kommunista Párton belüli kíméletlen hatalmi harcokba, a mozgalom fertőjébe, és ahol – a szocialista történetírás állításaival ellentétben – igen gyakori volt a titkosrendőrséggel való együttműködés.
Titkosrendőrök, komisszárok, kvesztorok
Dudás József 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, József és Kovács Róza fia, foglalkozása mérnök, lakhelye Budapest, Tompa utca, 15. szám. Bernát Andor révén 1932-ben került kapcsolatba a kommunista és ifjúsági mozgalommal. 1932-ben tagja lett a KISZ-nek. Brassóban a helyi KISZ-bizottság tagja Bernát Andorral, egy Imre fedőnevű fiatalemberrel, Hegedüs nyomdásszal, Karácsony Máriával, aki később a felesége is volt.
A brassói Schill-gyárban Dudás szervezte be a fiatalokat, közös frontot alakítottak a Szociáldemokrata Párttal és a szász munkásszervezettel. 1932. december 26-án Brassóban utcai tüntetést szerveztek. Először 1932 októbere végén, november elején tartóztatták le. Ion Munteanu komisszár hallgatta ki. Információkat kértek a KISZ-ről, azt ígérték, szabadon engedik. A román kommunista titkosszolgálat rendkívüli gyorsasággal megtalálta, és írásbeli vallomásra bírta mindazokat a titkosrendőröket, komiszszárokat, kvesztorokat, akikkel Dudás romániai életútja során kapcsolatban állt vagy állhatott. Állításuk szerint Dudás már az első letartóztatásakor vállalkozott az ügynöki szerepre. Megígérte, hogy az RKP szervezeteiről is jelent. Előlegként ezer lejt kapott.
Dudás 1933-ban átment Temesvárra, onnan visszajött Brassóba, majd Papp Ilona és Mogyorós Sándor Kolozsvárra hívta, hogy a tartományi KISZ-nél dolgozzon. 1933 áprilisától 1933 szeptemberéig instruktor volt Kolozsváron, megszervezte a helyi KISZ-t. Kiadták a Studentul Revoluţionar és az Ifjúmunkás lapokat. A KISZ felső vezetése részéről Mogyorós Sándorral, a kommunista párt részéről Szenkovits Sándorral tartotta a kapcsolatot. Ion Munteanu komisszárról a Szekuritáté azt is kiderítette, hogy egyben ügynök is volt, aki Dudást ötször-hatszor a lakásán is felkereste, legtöbbször az utcán találkoztak.
A Román Központi Büntetés-végrehajtási Parancsnokság 1954. május 11-ei átiratából kiderül, hogy Dudás Józsefet 1948-tól Budapesten, 1951-től 1954-ig a jilavai börtönben tartották fogva és vallatták. Dudás a jilavai börtönben 1951. május 30-án részben beismerte az ellene felhozott vádakat: „A találkozó során nem mondtam pontos információkat, próbáltam semmit mondani vagy hamis információkat közölni. 1933-ban még átadtam neki (Munteanu komisszárnak – T. Z.) egy brosúrát és egy kiáltványt, de a tartalmukra nem emlékszem.
A párt kiadványai voltak. 1933 áprilisától próbáltam meggyőzni őt (Munteanut – T. Z.), hogy nincs megfelelő kapcsolatom a párt és a KISZ-vezetőségével, hogy csak a Munkás-Paraszt Blokk körül ügyködöm, a KISZ-szel csupán felszínes viszonyban vagyok. Munteanu mindig azzal vádolt, hogy nem vagyok őszinte.” Dudást Marosvásárhelyen is letartóztatták, de a brassói Sziguránca igazolta, hogy ügynökük, és ezért szabadon engedték. 1933 szeptemberétől Dudás újra Temesváron tevékenykedik, Szenkovits Sándor és Mogyorós Sándor küldte oda, hogy Encsel Mór, valamint a párt és a KISZ helyi vezetőinek letartóztatása után újraszervezze a KISZ-t. Novemberben megérkezett az RKP KB részéről Wurmbrandt, akit Dudás ideges emberként jellemzett, s aki szerinte nem tudott helytállni. A további kutatásnak kell tisztáznia, hogy ugyanarról a Wurmbrandtról van-e szó, aki a román kommunista börtönökben megszervezte a föld alatti egyházat, s akinek szabadon bocsátásáért Nyugaton gyűjtéseket szerveztek, tízezer dollárt fizettek érte! Kiszabadulása és Nyugatra való menekülése után könyvek sorában elsőként számolt be a román kommunista börtönökben, megsemmisítő munkatáborokban uralkodó iszonyatos állapotokról, megtorlásokról, gyilkosságokról.
Dudás József 1933 decemberében Temesváron az ipari üzemekben általános sztrájkot szervezett, amelyik 1934. január 15-éig tartott. Temesváron 1934. február 16-án letartóztatták. Marius Râmneanu rendőrfőnök és Ovidiu Gritta kvesztor nyolc napon át vallatta. Dudás tagadta, hogy egy illegális szervezet tagja. Gritta azt mondta: ha részletes beismerő vallomást tesz, nem állítják hadbíróság elé. Dudás nem vallott sem az aradi, sem a resicai, lupényi, petrozsényi, vajdahunyadi, zsombolyai, lippai, pécskai pártkapcsolatairól. Öt napon át láncokban tartották.
A hadbíróság börtönében éhségsztrájkba kezdett, amely kilenc napon át tartott. Ezzel csomagot, újságokat kapott, engedélyt a beszélőre. A hadbíróság előtt Wurmbrandtot elítélte azokért a kijelentésekért, amelyeket a párt és a Szovjetunió ellen tett, nem árulónak, hanem provokátornak nevezte. Dudás beismerte, hogy kommunista, a gazdasági világválság a kapitalizmus ellentmondásai miatt kezdődött, szociális forradalomra van szükség.
Méltatta a Szovjetunió fejlődését, majd arról beszélt, hogy Romániában földreformra van szükség, Erdélyben „a kisebbségeket minden jog nélkül kizsákmányolják”. A tárgyalás harminc napig tartott. Szembesítették Wurmbrandttal, aki a tárgyalás során is „fenntartotta a párttal kapcsolatos hazugságait”. „Nem hagytam Wurmbrandtot, lelepleztem mint a Sziguránca ügynökét” – vallotta Dudás József, aki a fő tárgyaláson nyolc órán át beszélt. Dudást nyolc év börtönbüntetésre ítélte a temesvári hadbíróság, és akkora pénzbüntetésre, amely egy évvel ért fel.
A craiovai börtönben raboskodott, Ana Pauker pere idején döntötte el, hogy nem teljesíti a Marius Râmneanunak és Ovidiu Grittának Temesváron megfogalmazott korábbi ígéretét, miszerint leleplezi a legfelsőbb kommunista pártvezetést: „A börtönben Ana Pauker felajánlotta, hogy megkereszteli a fiamat.” Büntetését öt évre csökkentették. Doftanán együtt raboskodott Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel, a későbbi román pártvezetés prominens tagjaival. Bár jó kapcsolatban állt Ana Paukerrel, a per kapcsán a párt is elítélte, kizárták, de Doftanán együtt maradhatott az ott raboskodó kommunistákkal. Mogyorós Sándor tartotta vele a kapcsolatot.
1937 végén a legfelső pártvezetés megparancsolta, hogy Dudás hagyja el az illegalisták celláját, költözzön át a köztörvényesek közé, és győzze meg őket a kommunista párt fontosságáról. Gheorghiu Dej tanácsára a börtönben alabástrom műhelyt hozott létre, majd lefizette Săvinescu börtönigazgatót, erre Gheorghiu Dej korrupcióval vádolta a doftanai börtön parancsnokát. Gheorghiu Dej megígérte, hogy figyelembe veszik Dudás meggyőző munkáját a köztörvényesek körében, hogy a börtönévek alatt kitartott a kommunisták közössége mellett. Dudás József 1939-ben szabadult a doftanai börtönből. Vallomása pontosan jelzi: mennyi szenny, mocsok tapadt az „illegális kommunista mozgalomhoz”, a pillanatnyi hatalmi harcok „állásától” függött ki maradhatott a kommunista párt tagja, kit zártak ki.
Dudás József olyan sokat tudott minderről, hogy már-már törvényszerű volt az időközben hatalomra került román pártvezetés azon törekvése, hogy őt fizikailag is megsemmisítsék. A börtönben ismerte meg későbbi élettársát, a szatmárnémeti Pancea Máriát, aki a férje után viselte a Pancea vezetéknevet. (Dudás József egyetlen unokája, Szakács-Pancea Margit jelenleg Magyarországon él, gyakran váltunk e-maileket.)
Az ellenzék likvidálásának janicsármunkája
A második bécsi döntés után (1940. augusztus 30.) Dudás József Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1951. május 30-ai vallomása szerint azért telepedett át az akkori Magyarországra, hogy folytathassa műegyetemi tanulmányait, Romániában nem érezte biztonságban magát. 1940-ben és 1941-ben technikus a Magyar Acélműveknél, 1941-ben és 1942-ben a Szalay-gyárnál technikai tisztviselő, 1942 és 1946 szeptembere között mérnök a Magyar Fogaskerék gyárnál. 1945 elején főmérnöknek, 1945 júniusában gyárigazgatónak nevezték ki. 1944 októberétől a Magyar Front tagja, majd belépett a Nemzeti Frontba, az általa alakított szervezettel részt vett „Magyarország felszabadításában”.
1946-ban szabadságérdemrenddel tüntették ki, Budapest képviselőjeként beválasztották az Országgyűlésbe. Végül nem került be az Országgyűlésbe, pótképviselő lett. A magyar kommunista hatóságok 1946-ban azért vallatták, mert Horthy Miklós kormányzó megbízásából tagja volt a Moszkvába küldött első fegyverszüneti küldöttségnek, a Szovjetunióval szemben nem volt elvszerű a magatartása. A román kommunista hatóságok az 1932 és 1939 közötti romániai „viselt dolgai” miatt kerestették a magyar titkosrendőrséggel.
Az 1948. évi letartóztatás különös fintora, hogy Dudás Józsefet állandóan összetévesztették az ugyancsak marosvásárhelyi, szintén illegalista Szabados Lajossal, akit az ÁVH 1951 áprilisában tartóztatott le, majd adott át a román hatóságoknak. (Külön tanulmány témája: bármilyen volt a viszony Magyarország és Románia között, bármilyen ellentétek feszültek a két ország között, a kommunista titkosrendőrségek olyan „harmóniában” végezték a belső ellenzék likvidálásának janicsármunkáját, amire a történelemben alig van példa! Szadista kéjjel adták egymásnak a kegyvesztett egykori kommunistákat, a regnáló hatalommal szemben bármilyen bírálatot megfogalmazó ellenzékieket!
A Dudás-dokumentumok tanulmányozása során döbbentem rá: 1982. október 30-án axiómaszerű igazságot fogalmazott meg a nálam házkutatást vezető szekus tiszt. Szó szerint ezt mondta: nehogy olyan ábrándokat kergessen, hogy átszökik a román–magyar határon! „Magyar kollégáink és barátaink ugyanúgy járnak majd el, mint mi!”) Dudás Józsefet – miután átadták a román kommunista titkosrendőrségnek, a Szekuritáténak – azzal vádolta az ügyészség, hogy 1932 nyarától 1933 áprilisáig jelentett, és ezért összesen 5000 lejt kapott. (A mai pénzügyi ismereteink alapján csak akkor mérhetjük fel ennek az összegnek a nagyságát, ha megjegyezzük: az említett időszakban egy kiló hús ára egy lej volt!)
Dudást a román titkosrendőrség 1954-ben visszaadta Magyarországnak. A magyarországi és a romániai börtönökben végigjárt kálváriastációktól nyílegyenes út vezetett a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány 1956. október végi létrehozásáig, a Dudás-csoport radikalizálódásáig, majd a forradalom vérbe fojtása után a tőrbe csalásához, kivégzéséhez. Dudás József a Magyarországon kivégzett nyolc erdélyi származású egyike. Illő, hogy a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján megemlékezzünk róluk is.
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – 1200 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, miszerint 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban – néhány szervezkedési kísérletet leszámítva – valójában nem volt semmi.
Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta „a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Arról, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyarság Budapesten, Magyarország nagyvárosaiban és vidéken milyen mértékű és mekkora véráldozatot hozott, a mindennapi közbeszédben, a tanulmányokban eddig teljesen megfeledkeztek: az anyaországban élő, különböző okokból ott rekedt „határon túliak” közül (a kifejezés megalázó jellegét éppen egy ilyen megemlékezés kapcsán szeretném hangsúlyozni) hányan fizettek az életükkel azért, mert számukra valóban szent volt a forradalom és szabadságharc.
Eörsi László történész, az 1956-os intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a „társaságában”, a Rubicon Könyvek sorozatban betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. A marosvásárhelyi Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19-én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet.
Az is közismert, hogy a Corvin közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban.
Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete „legnagyobb és legmegrázóbb élményének” nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. Ötvenhatos naplójegyzeteit a Korunk 2005. decemberi száma közölte. A magyar fővárosban a forradalmi események fül- és szemtanúja, Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő külön ciklust szentelt a forradalmi harcoknak. Ébresztő a forradalom első reggelén című költeménye egyetlen forradalmi antológiából sem hiányozhat:
„Köd van és statárium. A kivégzőosztag
tán el se látna az elítéltig.
Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben.
S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől.”
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Megalakult az Erdélyi Művészeti Központ
Megalakult csütörtökön az Erdélyi Művészeti Központ. A Kovászna megyei tanács, a Székely Nemzeti Múzeum fenntartója a múzeumban tartott ülésén fogadta el az intézmény létrehozására vonatkozó határozatot.
Vargha Mihály múzeumigazgató a tanácsülést követő sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását. Hangsúlyozta, az intézménynek székháza is lesz, de addig is elkezdi a munkát: a kallódó életművek felkutatását és megmentését, a Nyugatra irányuló műalkotások helyben tartását, a tudományos munkát, az erdélyi művészeti élet feltérképezését és a kanonizációs rend felállítását.
A központnak már van leltárkönyve, 45 alkotást kapott adományba, azonkívül a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában levű műtárgyak közül több százat meghatározott tematika szerint átadnak. A központ még ebben az évben megszervez egy kiállítást az eddig adományba kapott alkotásokból, azonkívül felkérték Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, hogy állítson össze egy tárlatot Erdélyi Képzőművészet 1945–1965 címmel, majd tavasszal a MaMű Társaság tagjait látják vendégül, a munkáikat állítják ki. A tárlatokat Erdély és a Partium nagyvárosaiban és Bukarestben is bemutatják.
Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a közösségépítés része a kultúra támogatása, az Erdélyi Művészeti Központ székházának a telket megvásárolták, a rajta levő kisebb ingatlant annyira felújítják, hogy jövőre kiállítások megszervezésére alkalmas lesz.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy a Székely Nemzeti Múzeum megalakulása után 37 évvel, 1912-ben épült meg a Kós Károly által tervezett múzeumépület, abban bíznak, hogy a központ székházára nem kell ennyit várni. „Lobbizunk, hogy a magyar kormány is kiemelt fontosságú intézményként kezelje az Erdélyi Művészeti Központot, de elsősorban a romániai közpénzekből, a székelyek és az erdélyi magyarok adólejeiből szeretnénk megépíteni.
Kérdés, hogy a román kormány csak csendőrlaktanyát és rendőrszékházat akar építeni a Székelyföldön vagy a kultúrát is hajlandó támogatni” – fogalmazta meg az elöljáró. Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) elnöke felidézte, hogy az erdélyi közgyűjtemény megvalósításának gondolata már a kilencvenes években megfogalmazódott, de a kivitelezés megtorpant, mert nem volt pénz arra, hogy Kolozsváron megvásároljanak egy hatalmas ingatlant.
„Ma már egyértelmű, hogy a civil szféra nem tud egy ilyen nagyságrendű intézmény létrehozására közpénzt bevonni, ezért erős önkormányzati hátteret kellett találni, csak Kovászna és Hargita megyék jöhettek számításba. A helyszín tekintetében is az erdélyi képzőművészek, művészettörténészek és intézményvezetők konszenzusára volt szükség, hogy az összerdélyi kitekintésű intézményt mindenki magáénak érezhesse” – szögezte le Székely István. Kósa András a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának igazgatója kifejtette, az egyetemes magyar kultúra számára is fontos az intézmény megalakulása, meg kell találni a forrásokat, hogy megépüljön a székház is.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

„Nem befolyásolnak a kampányoló magyarországi politikusok”
A romániai magyarokat nem befolyásolja a magyarországi politikusok jelenléte a választási kampány idején – nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbélynak azzal kapcsolatban kérték ki a véleményét, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette: Németh Zsolt magyar külügyminisztériumi államtitkár jelen lesz szombaton Kolozsváron azon a konferencián, amelyen az alakulat jelöltjeit bemutatják.
Az RMDSZ politikai alelnöke hozzátette: úgy hitte, hogy mind a Fidesz, mind a magyar kormány „levonták a megfelelő következtetéseket” a helyhatósági választások után, amikor az erdélyi magyarságot nem befolyásolta a magyar politikusok jelenléte a választási kampányban.
„A magyarországi politikusok idejöttek, megpróbáltak kampányolni, de nem volt sikerük, sőt. Tehát nyugodtan jöhetnek most is. A magyarságot úgysem befolyásolja ez, és semmiben nem befolyásolják sem a kampányunkat, sem a választások eredményét” – fejtette ki Borbély.
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Belföldi hírek
Bírálják a magyar kormánypártokat
Markó Béla szerint azok a magyarországi politikai pártok akarják meghonosítani a többpártrendszert az erdélyi magyarság körében, amelyek Magyarországon „az egypártrendszer felé nyomják a dolgokat”. Az RMDSZ volt elnöke az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című műsorában fejtette ki álláspontját az erdélyi magyar többpártrendszerről.
„Magyarországról bizonyos politikai pártok állandóan le akarják gyűrni a torkunkon a többpártrendszer gondolatát” – jelentette ki Markó. Hozzátette: „a sok dicsekvés a kétharmados többséggel nem biztos, hogy a többpártrendszerről szól”. Markó Béla úgy vélte, ha nem fog össze az erdélyi magyarság, megtörténhet, hogy parlamenti képviselet nélkül marad. Az erdélyi magyar pártok közötti szövetséget azonban nem tartotta lehetségesnek. „Azzal egyetértek, hogy beszélő viszonyban kell lenni mindenkivel, de itt elsősorban nem az RMDSZ-nek, hanem a szövetségen kívüli csoportosulásoknak kell keresni az együttműködés lehetőségét velünk, és ennek a végcélja az kell legyen, hogy az RMDSZ-en kívüli pártok fogadják el az egységes politikai képviselet gondolatát” – jelentette ki Markó Béla. Az újabb szenátori mandátumra pályázó politikus butaságnak nevezte az EMNP álláspontját, mely szerint két magyar szervezet is bejuthat a román parlamentbe. „Egy szervezet is csak akkor jut be, ha megszerzi a romániai magyar szavazatok elsöprő többségét, arról szó sincs, hogy két szervezet is bejusson” – jelentette ki Markó. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, hogy nemcsak a szórványmegyékben, azaz a nem magyar többségű területeken kialakuló magyar–magyar választási verseny veszélyes a magyar képviseletre. A székelyföldi párhuzamos jelöltállítás is azt eredményezi, hogy az RMDSZ-nek kevesebb szavazata lesz, és a visszaosztásnál kedvezőtlenebb helyzetbe kerül – tette hozzá.
Tőkés visszaléptetné az esküszegőket
Visszalépésre szólította fel Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azokat a decemberi parlamenti választásokra készülő képviselő- és szenátorjelölteket, akik 1992-ben felesküdtek az autonómiára, de később megszegték esküjüket. Tőkés László az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kinyilvánító Kolozsvári nyilatkozat huszadik évfordulóján tartott konferencián szombaton elmondta, az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jobban ragaszkodik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség programjához, mint maga az RMDSZ. Tőkés László Markó Bélát, az RMDSZ volt elnökét tartotta a szövetség autonómiapolitikája fő kisiklatójának. Tőkés úgy véli, az RMDSZ feladta autonómiaprogramját, és a bukaresti hatalomba asszimilálódott. „A román állam a munkaadó, aki kiszervezte a magyar kisebbség ügyét egy számára kényelmes magyar érdekképviselet számára. Favorizálja az egyetlen nyertes főpályázót, aki aztán elosztja a pénzeket” – ecsetelte az RMDSZ helyzetét az EMNT elnöke. Hozzátette, az EMNP-nek ebben a helyzetben kell felvennie a politikai küzdelmet. Hozzátette, ő maga 1989 decemberében megtapasztalta, akkor is hinni és bízni kell a sikerben, ha reménytelennek látszik a helyzet. „Vissza a Kolozsvári nyilatkozathoz, vissza az autonómia útjára, előre a föderalizmus felé” – fogalmazta meg a jelszavakat Tőkés László.
Frunda az alternatív küszöbről
Frunda György, az RMDSZ Maros megyei szenátora a román hírügynökségeknek nyilatkozva szombaton úgy vélekedett: a rivális EMNP félrevezető módon értelmezi a választási törvényben szereplő alternatív parlamenti küszöböt. Az EMNP médiakampányt indított októberben, ezzel tudatosítani kívánja, hogy nemcsak az ötszázalékos küszöböt átlépő pártok kerülnek be a román parlamentbe, hanem azok a pártok is, amelyeknek a jelöltjei legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben az első helyen végeznek. Az RMDSZ szenátorának értelmezése szerint az alternatív küszöb csak akkor alkalmazható, ha egy nemzeti kisebbség egyetlen szervezete sem szerzi meg a voksok öt százalékát. „Ha tehát átlépjük az öt százalékot, ők már nem juthatnak be az alternatív küszöbbel. Ha senki sem szerez öt százalékot, akkor az illető kisebbség egyetlen szervezete élhet az alternatív küszöb adta lehetőséggel, mégpedig az, amelyik a legtöbb voksot gyűjtötte. Nem jut be mindenki (...), mert az én olvasatomban az alternatív küszöb pont három szenátort és hat képviselőt jelent” – fejtette ki álláspontját Frunda.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (2.)
A Féja Géza főszerkesztésével megjelenő Új Magyarország 1956. november 2-ai száma közölte Tamási Áron Tiszta beszéd című írását. Tamási Áron az újjáalakuló Parasztszövetségben látta a gazdatársadalom egységének zálogát: „Mindezt úgy szeretném tenni, hogy munkám a magyar munkásság és az értelmiség érdekeit előbbre vigye; megalkuvás nélkül és a szívemben azzal a hódoló buzgalommal, melyet forradalmunk ifjú hősei iránt érzek.”
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar–román határon tartották fogva. 1956 november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán a verés nyomán megkékültek a körmei.
Az irodalomtörténész Jancsó Elemér szintén átélte a budapesti forradalmi harcokat. Csak hónapok múlva, 1957 márciusában vidékről került vissza Erdélybe, Kolozsvárra. Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-ától november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel is sújtották.
A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel „jutalmazta” a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe, és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Sajnos Varga László református lelkész ugyancsak képzőművész felesége, Varga Anna a férje letartóztatása után a Budapesten készített rajzait megsemmisítette, így az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi képzőművészeti album – minden bizonnyal – fontos alkotásokkal szegényedett. Eörsi Lászlónak 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért.
Balla Pál Aradon született 1919. január 5-én. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25-én végezték ki. Balla Pál volt a csoport elsőrendű vádlottja. 1956. december 10-én tartóztatták le. A Pest Megyei Bíróság első fokon 1957. március 8-án hétévi börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1957. október 22-én az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Balla Pál a forradalom idején tagja volt a gyóni nemzetőrségnek. 1956. december 10-én a kádári hatóságok hozzáfogtak a helyi nemzeti bizottságok felszámolásához. Viszszahelyezték tisztségükbe a forradalom idején elüldözött pártfunkcionáriusokat. Többek között Biksza Miklóst is, aki ekkor az MSZMP járási bizottságának ideiglenes titkára volt. A tömeg azonban behatolt a tanácsterembe, hogy Biksza Miklóst elfogja. A párttitkár kimenekült és az üldözőire – köztük Balla Pálra is – két lövést adott le. Ennek ellenére elfogták, bár Biksza megsebesítette Harmincz Istvánt. Ekkor Balla Pál a tömeg élén rátámadt Biksza Miklósra, majd Harmincz Istvánt az egyik tanyán orvosi ellátáshoz segítette. Később visszatért a Bikszát ütlegelők közé, ott maradt addig, amíg Kövecses Ferenc agyonlőtte a pártfunkcionáriust.
2. Balogh László csatornatisztító Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én. Balogh Lászlót 1957. február 6-án tartóztatták le. A Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa első fokon halálra ítélte. A legfelsőbb bíróság Borbély János vezette tanácsa 1958. április 5-én az első fokon hozott ítéletet, vagyis a halálbüntetést helybenhagyta. Az aradi Balogh László ellen a Péch Géza és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. 1956. október 28-a körül csatlakozott a Baross téri csoporthoz. Nemsokára alparancsnok lett. A Köztársaság téri pártközpont elleni támadásban Balogh László vezette a Kenyérmező utca felől támadó csoportot. Többek állítása szerint ő is rálőtt a már lefegyverzett védőkre. Mindvégig keménykezű parancsnoknak bizonyult. 1956. november 4-én a feltétlen fegyveres ellenállás híve volt, de légnyomást kapott. Ezt követően a Péterffy Sándor utcai kórházban segítette a fegyveres forradalmárok egészségügyi ellátását és élelmezését. Sok-sok társával együtt disszidált. Bécsben bekapcsolódott egy antikádárista szervezkedésbe. 1956. december végén már Budapesten kereste a fegyveres csoportokat, akiknek vezetésére a volt Baross téri főparancsnokot, Nickelsburg Lászlót akarta felkérni. Ez a próbálkozása nem sikerült, ugyanakkor a sebesült forradalmárokat sem sikerült kimenekítenie Magyarországról. 1957 január közepén újra sikerült kijutnia Bécsbe. Tíz nap múlva ismét visszatért Budapestre. Az volt a terve, hogy a sebesülteket Ausztriába menekítse. Mindössze két hétig tartózkodott az országban, amikor az államvédelmi szervek letartóztatták, és bíróság elé állították.
3. Berecz György gépkocsivezető 1924. május 11-én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten. Berecz Györgyöt 1957. április 25-én tartóztatták le. A Budapesti Katonai Bíróság első fokon 1957. december 4-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma – a Szemler János alezredes vezette tanács – az első fokon kimondott ítéletet halálbüntetésre változtatta. Ebben a perben a kolozsvári Berecz György volt az elsőrendű vádlott. Az ellene felhozott vádpontok szerint gépkocsivezetőként már 1956. október 23-án tüntetőket szállított. Később a vállalatánál a munkástanács tagja lett. Megszervezte a fegyveres őrséget. 1956. október 30-án a II. kerületi nemzeti bizottság katonai csoportjánál, később a Fő utcai katonai ügyészség épületében lévő, Butkovszky Emánuel vezette csoport tagjaként harcolt. 1956. november 3-án a Köztársaság téri pártház alatt lévő, a korabeli filmfelvételeken is többször megörökített titokzatos pince felkutatásánál segédkezett. Nagy mennyiségű lánggránátot szállított a Fő utcába, hogy megállíthassák a szovjet csapatok előretörését. Butkovszky ekkor Berecz Györgyöt kinevezte a III. kerületi fegyveres erők parancsnokává. 1956. november 4-én elmenekült a Fő utcából. A forradalom leverése után a Csillaghegyen egy ellenállókból álló csoport parancsnokává akarták megválasztani, ő azonban ezt a megbízatást nem vállalta. 1957 áprilisától illegalitásba vonulva bujkált, majd úgy döntött: elhagyja Magyarországot. Szökés közben, az országúton tartóztatták le, majd halálra ítélték és kivégezték.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án. 1957. november 11-én tartóztatták le, a Fővárosi Bíróság Kelemen Gézáné vezette tanácsa első fokon „csak” 11 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen. A legfelsőbb bíróság Mecsér József vezette tanácsa másodfokon 1958. június 18-án halálra ítélte. Bokor ellen a Fehér István és társai perben indítottak bűnvádi eljárást. A fő bűne az volt, hogy 1956. október 26-án Budakeszin egy összeverődött csoport tagjaként megostromolta Sziklai Sándor ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának házát. Az épületből leadott lövés halálosan megsebesítette Márity Lászlót. A tűzharc során meghalt Sziklai Sándor ezredes (az 1989. évi rendszerváltásig emléktáblája ott volt a Bécsi kapu bejáratánál lévő jobb oldali falon!), és az apósa, Kiss Lajos is meghalt. A felbőszült tömeg Sziklai Sándor tetemét ütötte, leköpdöste.
5. Dudás József technikus, mérnök életrajzi adatait már ismertettük. Bár továbbra is fenntartotta kapcsolatait a kommunista párttal, 1945-ben már a Független Kisgazdapárt felé orientálódott. E kapcsolatoknak köszönhetően a budapesti Törvényhatósági Bizottság tagja lett. A Kisgazdapárt elleni támadások időszakában Dudást internálták. 1948-ban kiszabadult, de hamarosan letartóztatták, előbb Kistarcsán, majd Recsken raboskodott. A magyar hatóságok 1951-ben viszszaadták a román államvédelemnek. 1954-ben kiszabadult, és visszakerült Magyarországra. Drucza Attila budapesti történész kutatásai nyomán elsősorban a magyarországi szerepvállalásait, periratát ismerjük. Az 1956-os forradalom kitöréséig mérnökként dolgozott. 1956. október 27-én és 28-án beszédet mondott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Hatalmas sikert aratott. 1956. október 29-én a II. kerületi tanács épületében megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek ő lett az elnöke. 25 pontból álló programot fogalmazott meg, amely abban a helyzetben radikálisnak számított. Dudás József követelte a koalíciós kormány létrehozását, a többpártrendszer megteremtését és a semlegesség kinyilvánítását.
Ugyancsak október 29-én a fegyvereseivel elfoglalta a Szabad Nép szerkesztőségét. Ide tette át a székhelyét is. Az volt a célja, hogy a 25 pontos programját kinyomtassa. Előbb Függetlenség, majd Magyar Függetlenség címen új lapot indított. Már a címlapon bejelentette: nem ismerjük el a jelenlegi kormányt! A Nagy Imre-kormányt összetételéért, határozatlanságáért bírálta. Az általa alapított szervezetet Országos Nemzeti Forradalmi Bizottmánynak nevezte el, holott ehhez megfelelő struktúrával sem rendelkezett. Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 30-án a Parlament épületében fogadta Dudás Józsefet, de álláspontjuk semmit nem közeledett egymáshoz. A 400 főből álló fegyveres csoportját a nemzetőrségen kívül akarta helyezni, ezt a harcoló csoportok nem nézték jó szemmel. A lapjában folyamatosan bírálta a kormányt, ezért az értelmiségiek igen jelentős részével is öszszekülönbözött. Összekülönbözött a saját fegyvereseivel is. A kormányerők kétszer azért tartóztatták le, mert álhírek alapján tévesen neki tulajdonították a Külügyminisztérium megtámadását, a Magyar Nemzeti Bank kirablását. 1956. november 5-én légnyomást kapott és a lábán megsebesült, majd kórházba került.
Társai könyörögtek, hogy hagyja el az országot. A róla készült dokumentumfilm szerint hallani sem akart arról, hogy elmeneküljön Magyarországról. Mindvégig azt állította: semmilyen törvénybe ütközőt nem követett el. 1956. november 21-én tárgyalás ürügyén a Parlamentbe csalták, a szovjetek azonnal letartóztatták. A Szovjet Kommunista Párt elnökségi delegációja Dudás Józsefet az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiumának különbizottsága Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével a szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. A kegyelmi kérvényét ugyanaz a bírói testület visszautasította. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos 1925. szeptember 27-én Marosvásárhelyen született. 1957. január 2-án tartóztatták le, május 7-én a legfelsőbb bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte. Preisz ellen a Pálházi Ferenc és bűntársai elleni perben indítottak bűnvádi eljárást. Tiszapalkonyai rabmunkahelyéről 1956. november 1-jén kiszabadult. Másnap egy másik elítélttársával részt vett fegyveres harcokban. Van egy olyan változat, miszerint Kovács András főparancsnoknál futárszolgálatot teljesített. ÁVH-sokat, belügyi tiszteket vetetett fel arra a listára, amely az előállítandók neveit tartalmazta. Preisz Zoltán 1956. november 4-én felismerte Sarkadi István ügyészt, akit elfogtak, majd Fodor Pál (állítólag ugyancsak erdélyi származású) ÁVH-s főhadnaggyal együtt agyonlőtték. 1956. november 28-ról 29-re virradóra Ausztriába szökött, majd 30-án illegálisan visszatért Magyarországra. Egy emigráns csoport tagjaként az ország katonai térképeit akarta kicsempészni.
7. Szabó János gépkocsivezető 1897. november 17-én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. A Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője szegényparaszti családból származott. A hat elemi elvégzése után két polgári osztályt végzett, majd kitanulta a géplakatosmesterséget. 1914-ben behívták katonának. Végigharcolta az első világháborút. A Tanácsköztársaság idején századparancsnok volt a Vörös Hadseregben. A trianoni békediktátum után Romániában maradt, vasúti munkásként dolgozott. 1944-ben Magyarországra költözött, és a Földművelésügyi Minisztériumnál gépkocsivezető lett. Újra megnősült.
Első házasságából két fia született. 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. 1949-ben tiltott határátlépési kísérletéért három hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően újra autóvezető lett. 1953-ban – ezúttal kémkedés vádjával – újra letartóztatták. Kilenc hónapi vizsgálati fogság után szabadon engedték. 1956. október 25-én csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Hamarosan vezetőjük lett. Az épülő metró Moszkva téri fúrótornyát és a környező épületeket használták fel a védelmi vonal kiépítésére. Megpróbálták feltartóztatni a szovjet csapatokat, de a hatalmas túlerővel szemben tehetetlennek bizonyultak. Az egységet újra meg újra szétszórták, de minden alkalommal újraszerveződtek. 1956. október végén a Maros utcai ÁVH-s laktanyában ütötték fel a főhadiszállásukat. Szabó bácsi – ahogyan társai nevezték – óriási hatással volt a tizenéves gyerekekre. A 18 éves korában kivégzett Mansfeld Péter is az ő keze alatt vált forradalmárrá.
Amikor a harcok szüneteltek, a Széna téri fegyveres csoport felvigyázott a rendre, ellenőrizték a közúti forgalmat, az ÁVH-s tisztek, pártfunkcionáriusok lakásán házkutatást tartottak, többeket letartóztattak. 1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza. Az SZKP elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. Budapesten 1960. március 2-án végezték ki. 1956. november 18-án tartóztatták le. Három évig tartották vizsgálati fogságban. 1959. november 5-én a fővárosi bíróság Tutsek Gusztáv elnökletével első fokon halálra ítélte. 1960. február 29-én a legfelsőbb bíróság – Borbély János tanácsa – helyben hagyta az első fokon hozott ítéletet. A szamosardói származású Szabó János Kecskeméten 1956. október 26-án csatlakozott a tüntetőkhöz. Részt vett a rabok kiszabadításában, a városparancsnokság elfoglalásában.
Egy kisebb csoporttal Nagykőrösön segítette a felkelőket a helyi rendőrkapitányság és a pártbizottság székházának elfoglalásában. Később a kocséri és jászkarajenői rendőrőrsöt is lefegyverezték. Jászkarajenőn a postahivatalból magukkal vittek 46 000 forintot. Később Tiszakécskén fegyveres akciókban vett részt: megszállták a vegyipari üzemet, a vállalat őrségét lefegyverezték, de a helyi rendőrség épületét nem tudták elfoglalni. Visszatért Kecskemétre, ahol 1956. október 27-én társaival együtt harcba bocsátkozott egy magyar katonai alakulattal. Megsebesült. 1956. október 28-ától november 4-áig a kecskeméti forradalmi rendfenntartó szervezetben teljesített szolgálatot. A forradalom leverése után az elsők között tartóztatták le, állították bíróság elé.
A magyar forradalommal, a forradalom eszméivel való azonosulásért az erdélyi települések közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1-jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Lelassulhat a beolvasztás
Nem merem megkondítani a lélekharangot a lélekrabló nemzetállam és a nacionalizmus fölött, de léteznek reménykeltő új fejlemények.
Ady jóslata a nacionalizmus haláláról – milyen szépen mondotta a 20. század legelején: végre lekergeti Európa e lidércet a melléről – bizonyára beteljesedik egyszer, erre azonban azóta is csak várni lehetett és várni kellett. De türelmünk bármilyen kitartó volt is, állandóan a virulens nemzeti elfogultság újabb és újabb fellángolásaival kellett szembesülnünk a múlt század folyamán és az utóbbi húsz évben is. Legutóbb épp a rendszerváltáskor siklatta ki az erdélyi magyarság és románság demokratikus törekvéseit és vetette vissza újabb – ma már elmondhatjuk – évtizedekkel közösségünket ama küzdelmében, melyet egyenjogúságáért folytat. No de újdonságokról szeretnék írni, és azok nem mondvacsináltak. A jobboldali magyar kormányok által az utóbbi évtizedben megfogalmazott elképzelések egésszé látszanak összeállni. Ezek a nemzetépítésben és ezzel a lélekrabló nemzetállamok elleni küzdelemben is új távlatokat nyitnak, számottevően javítva a kisebbségbe szorult magyar nemzetrészek túlélési és önépítési esélyeit. A tizenkilencedik századi fogantatású magyar vagy román vagy francia és egyéb nacionalizmusok pozíciói tovább gyöngülhetnek az unióban. Az unió azzal, hogy a határokat lebontja, tulajdonképpen nagymértékben kihúzza a talajt a lélekrabló többségi nacionalizmusok alól, a beolvasztó technikák jó részének élét elveszi, a nyomásgyakorlás asszimilatív módszereit hatástalanítja, vagy legalábbis meggyengíti. Egy bezárt térben, lezárt határú rendőrállamban, nyilván, könnyebb volt a kisebbségi szervezeteket szétverni, megbénítani, a közösséget elbátortalanítani, egyéneit elszigetelni egymástól, s még kecsegtetni is holmi jutalmakkal, amit csak énjük kicserélése útján érhettek el. A világ nagyot fordult geopolitikailag, a belpolitikában új szelek fújnak, s a régi nemzetépítési beolvasztásos technikák teret veszítenek. Feljött viszont az unión és azon kívüli nemzetrészek közti kapcsolaterősítés új lehetőségeinek a napja, magyar vonatkozásban például egy olyan egységes kulturális tér hozható létre Szentgotthárdtól Marosvásárhelyig és a Székelyföld déli végéiig, Brassótól fel a Felvidékig és le Szabadkáig, mely felülemelkedik a határokon, és nem állítja az új nemzedékek érvényesülésének útjába a régi korlátokat, egy oda és vissza mozgást, kétirányú mobilitást tesz lehetővé a munkaerőpiacon és idővel talán a letelepedésben is. Ilyen körülmények közt a nemzetek világnemzetként való meghatározása, a határokon túlmutató etnikai egységre törekvés, azok mintegy hazahívása – költözködés nélkül, a kapcsolatépítés új eszközei révén megteremtett új hálózat egy merőben más jelenséget szülhet: az egymásba kulcsolódó világnemzetek korát hozhatja el.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Regisztrációval védik a külhoni magyarokat
Megfelelő garanciális elemeket kíván beépíteni a magyar kormány a választási regisztráció folyamatába a külhoni magyar szavazók adatainak védelme érdekében – nyilatkozta Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: a kezdet kezdetétől nyilvánvalóvá tették, hogy Magyarország senkinek nem ad ki állampolgársági információt, ez vonatkozik a választási regisztrációra is. Hozzátette: a választási regisztráció folyamata során figyelmet fordítanak arra, hogy azon országok állampolgárai, akiket emiatt esetleg retorzió érhet, úgy tudjanak regisztrálni, hogy az ne jusson adott állam tudomására.
Megjegyezte: abból jogilag még semmi nem következik, hogy valakiről tudják, magyar állampolgár. Vele szemben csak akkor lehetne fellépni, ha azt tudják bizonyítani, hogy az illető maga kérelmezte a magyar állampolgárságot. Robert Fico korábban egy újságírói kérdésre, miszerint aggasztja-e Szlovákiát annak lehetősége, hogy a szlovákiai magyarok szavazhatnának a magyarországi választásokon, azt válaszolta: jelenleg sehonnan sem derül ki, mely szlovákiai állampolgárok folyamodtak magyar állampolgárságért. Hozzáfűzte: a magyarországi választások kapcsán felvetődött a választók előzetes regisztrációja, amelyet Robert Fico szerint nyilvánosságra kell majd hozni, s így arra is fény derülhetne, hogy mely szlovák állampolgárok azok, akik magyar állampolgárságot szereztek, s így elveszítik a szlovák állampolgárságukat. „Ezt csak úgy kerülhetnék el, ha nem regisztrálják magukat, s nem mennek el szavazni” – szögezte le Robert Fico.
A Fidesz–KDNP szeptember 17-én benyújtott javaslata értelmében a feliratkozás menetrendje szerint a választási iroda levélben tájékoztatja az embereket a regisztrációról. A négyévenkénti feliratkozás szeptember 1-jétől – ha a következő év első felében választás van – a szavazás előtti 15. napig tart. A választópolgárok ekkor kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a következő ciklusban esedékes összes általános és időközi választásra; aki azonban a két regisztrációs időszak között válik nagykorúvá, 17 éves kora betöltése után bármikor kérheti felvételét a névjegyzékbe. A Magyarországon élők ezt személyesen, a jegyzőnél vagy az interneten, az ügyfélkapun keresztül tehetik meg, illetve szeptember 1-jétől két héten át a jegyzőnek címzett levélben is regisztrálhatnak. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok levélben iratkozhatnak fel a regisztrációs időszak alatt bármikor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rombolni tudnak, és valószínűleg azt is akarnak'
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke nem tartja jó ötletnek a külhoni magyarok szavazását
A Fidesz megvalósította az RMDSZ-szel szembeni egypártrendszert Erdélyben. Olyanok, mint a Bourbonok vagy a Habsburgok, semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak – mondta lapunknak Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke. Az erdélyi magyar politikus szerint hiába rokonszenveznek a magyar kormánypárttal nagyon sokan Erdélyben, mégis az RMDSZ-re szavaznak: a választó ugyanis pragmatikusan dönt, hogy kire van szüksége ahhoz, hogy a problémáit megoldja.
Markó Béla: Magyarország európai presztízse lesüllyedt, és a román politika sem tulajdonít akkora jelentőséget a magyarországi álláspontnak, mint amekkorát még az integráció előtt is tulajdonított
- Két magyar szervezet indul a december 9-i romániai parlamenti választásokon, az RMDSZ mellett a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Előreláthatóan miként befolyásolja a verseny a magyar képviseletet?
- Szinte ugyanezek az emberek hozták létre annak idején a Magyar Polgári Pártot is. Az MPP egyszer-kétszer próbálkozott jelentős támogatói tábort szerezni az RMDSZ-szel szemben, sikertelenül. Az EMNP-vel ugyanennek a kísérletnek vagyunk a szemlélői és bizonyos értelemben a szenvedő részesei is, hiszen ha keveset is, de el tudnak venni szavazatokat az RMDSZ-től. Az is a szándékuk, hogy valamiképpen gyengítsék az RMDSZ választási eredményét. Lehet, hogy közülük egyesek abban is reménykednek, hátha sikerül meggátolni, hogy az RMDSZ bejusson a parlamentbe. De nem hiszem, hogy van az EMNP-nek olyan politikusa, aki valóban el tudja képzelni, hogy nem az RMDSZ jut be a parlamentbe, hanem ők.
- Ők azt mondják, hogy mindkét szervezet bejuthat.
- Ez egyszerűen lehetetlen. Romániában hat és fél százalék magyar él, a bejutási küszöb pedig öt százalék. Van egy alternatív küszöb is, ami hat képviselői mandátum megszerzését jelentené és három szenátori mandátumét, de bármelyiket veszem, két szervezet számára lehetetlen a bejutás. Az önkormányzati választásokon a két párt együtt sem szerzett 15 százalékot, ahhoz pedig, hogy az EMNP megszerezze a szavazatok felét kilenc választókerületben, meg kell kapnia a magyar szavazatok csaknem felét, a Székelyföldön pedig jóval több, mint a felét. Akkor viszont az RMDSZ nem jutna be! Szóval, aki tud számolni, az tudja, hogy ez hazugság. Legfeljebb azt érhetik el, hogy néhány mandátumtól megfosztják az RMDSZ-t, elsősorban a szórványban. De ezt ők is éppen olyan jól tudják. Sajnos, azt kell mondanom, hogy építeni nem tudnak – rombolni tudnak, és valószínűleg ezt is akarják.
Mi állhat az Ön szerint szándékos rombolási szándék hátterében?
- Van egy olyan ideológia, amely szerint nemcsak nem fontos ott lenni a bukaresti parlamentben, hanem tulajdonképpen még rossz is, mert azt a látszatot kelti, hogy a romániai magyarok számára lehetséges politikai megoldás, pedig valójában csak egyfajta fájdalomcsillapító szerepet tölthet be a parlamenti jelenlét. Ez azért veszedelmes, mert senki sem tudja, hogyha nincsen magyar képviselet a bukaresti parlamentben, akkor milyen más eszközök léteznek a jelenlegi Európában, a mostani politikai helyzetben a román–magyar viszonyra, illetve a romániai magyarok helyzetére. Nem is akarom végiggondolni, hogy micsoda drámai következményekkel járna, ha a bukaresti parlamentben nélkülünk, a fejünk fölött születnének meg a minden bizonnyal nem magyarbarát döntések, és semmilyen eszközünk nem lenne arra, hogy ezeket megakadályozzuk vagy kivédjük. Egyébként egy másik érvrendszer is fölsejlik. Amíg a romániai magyarság képviselete ott van a bukaresti parlamentben, és netán még kormányzati tényező is, mint ahogy az elmúlt időszakban többször is előfordult, ha önállóan meg tud jelenni Brüsszelben meg más nemzetközi fórumokon, akkor a magyar közösség sokkal önállóbban tud politizálni. Úgy látom, hogy Magyarországon nem mindenki a mi önállóságunkat tartja legfontosabbnak. Pedig az egységes magyar nemzet részei vagyunk mi is, de a történelem arra ítélt minket, hogy bizonyos helyzetekben önállóan politizáljunk. Ebben nincs ellentmondás, ez a mi sorsunk ma.
- Tőkésék azzal próbálnak szavazatokat elvenni az RMDSZ-től, hogy a szövetség feladta az autonómiát, Budapest pedig a nyilatkozatok szintjén támogatja is őket ebben. Legutóbb október végén Kolozsvárott Németh Zsolt államtitkár sejtette, hogy a magyar külügy úgymond kilobbizza Bukarestnél az autonómiát. Mennyire reálisak Ön szerint ezek a próbálkozások?
- A kilencvenes években voltak olyan elvárások, hogy a Magyarország és Románia közti kétoldalú tárgyalásokkal rendezzük az erdélyi magyarság helyzetét. Erre szolgáltak az alapszerződést megelőző viták és tárgyalások. Végül az alapszerződés nem bizonyult különösebben hatékony eszköznek ebből a szempontból. Bár a kilencvenes években Magyarországnak Európában sokkal nagyobb volt a súlya, akkor még lehetett arra gondolni, hogy kétoldalú tárgyalásokkal meg lehet oldani bizonyos kérdéseket, attól függetlenül, hogy van-e egy erős RMDSZ, vagy nincsen. Én örülnék annak, ha ma is bízhatnánk ebben, de sajnos Magyarország európai presztízse lesüllyedt, és a román politika sem tulajdonít akkora jelentőséget a magyarországi álláspontnak, mint amekkorát még az integráció előtt is tulajdonított. Nem látom, hogyan tudna nélkülünk Magyarország valamilyen fontos kérdést velünk kapcsolatosan rendezni. Nincs is tudomásom arról, hogy az elmúlt években magyar oldalról a kétoldalú tárgyalásokon ilyen felvetések születtek volna. Nem beszélve arról, hogy ha szétnézek a térségben, azt látom, hogy a magyar kormánynak nem sikerült szlovák viszonylatban sem kikényszeríteni fontos megoldásokat. Ezért is létkérdés a romániai magyarságnak, hogy legyen erős parlamenti képviselete, de senki nem állítja, hogy nincsen szüksége Magyarország támogatására.
- Befolyásolja a választások eredményét, hogy a jelek szerint a Fidesz ismét beleszól a kampányba? Nem számított esetleg másra a júniusi tapasztalatok után, amikor a helyhatósági választások alkalmával az erdélyi magyarok nem hallgattak a Fideszre?
- A Bourbonokról és a Habsburgokról mondták annak idején, hogy semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak. Most is ez a helyzet: ami az önkormányzati választásokon történt, abból tanulni lehetett volna. Valamennyire okultak is Magyarországon, olyan értelemben, hogy most nem két pártot indítanak az RMDSZ-szel szemben, hanem csak egyet. Úgymond megvalósították az RMDSZ-en kívüli egypártiságot: néhány hónap alatt az MPP-ben elnökcsere történt, az MPP nem indít jelölteket. Tehát próbálkoznak a magyarországi támogatók valamilyen változással, de szó sincs róla, hogy lemondtak volna arról, hogy az RMDSZ-szel szemben meg kell próbálni győzelemre vinni egy másik pártot, és ezáltal lenyomni az RMDSZ-t.
- Nem kell-e attól tartania a Fidesznek, hogy a támogatottjai sorozatos fiaskója visszahat rá?
- Mindannyian tudjuk, hogy az EMNP nagyon jelentős magyarországi támogatást kap, hogy politikailag, erkölcsileg és valószínűleg más módon is támogatják őket. Az RMDSZ ezzel kapcsolatosan elmondhatja a véleményét, nehezményezhetjük, hogy Magyarországon miért nem ismerik föl az RMDSZ-szel szembeni pártindítás romboló hatását, de mást tulajdonképpen nem tehetünk. Viszont Magyarországról azt is látni kellene, hogy a romániai magyar választó nagyon jól ismeri a saját érdekeit. Tudja, hogy ki az, aki például az önkormányzatokban vagy a román parlamentben igazán hatékonyan képviselni tudja az érdekeit. Szerintem az RMDSZ-re sokkal többen szavaznak annál, mint amennyien érzelmileg kötődnek hozzá. A romániai magyar választó pragmatikusan meg tudja ítélni, hogy kire van szüksége ahhoz, hogy a problémáit megoldja, és ennek semmi köze ahhoz, hogy Budapesten kivel rokonszenvez.
- Szintén pragmatikusan: nem származik kára az erdélyi magyarnak abból, hogy a saját országában legnépszerűbb két magyar szervezet képtelen rendezni a viszonyát?
- Tagadhatatlan, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz nagy rokonszenvnek örvend Erdélyben, legalábbis eddig ezt mutatták a felmérések, ugyanakkor az RMDSZ élvezi az elsöprő többség támogatását. Közben az erdélyi magyarok tudják, hogy a kettő között nem felhőtlen a viszony. De az egyik magyarországi párt, most éppen nagy többséggel rendelkező kormánypárt, a másik pedig egy romániai magyar érdekvédelmi szervezet. A kettőt nem lehet és nem szabad ugyanazon a skálán elhelyezni. Arról már lehet beszélni, hogy gyengít minket, ha együttműködés helyett burkolt vagy nem is annyira burkolt ellentétek vannak. A kívánatos az lenne – ez is a határon túli magyar politikának a közhelye –, hogy Magyarországon egyetértés legyen velünk kapcsolatosan. Ez az egyetértés arról szólhatna többek között, hogy tiszteletben kell tartani a határon túli magyar közösségek politikai akaratát és politikai döntéseit. Ha tehát az erdélyi magyarok elsöprő többsége az RMDSZ-t támogatja, akkor ezt tudomásul kell venni, és az RMDSZ-szel kell elsősorban és kiemelten politikai kapcsolatokat építeni. Mint ahogy fordítva is: az RMDSZ-nek kutya kötelessége, hogy a magyarországi politikai pártokkal szoros kapcsolatokat építsen ki, és hogy ezen belül a kormánypártokkal kiemelten keresse a napi együttműködést, mert ez az érdekünk.
- Ilyen értelemben nem csak a Fidesznek lehet szemrehányást tenni, hiszen az ellenzéki pártok eddig nem nagyon keresték, vagy nem találták az utat Erdélybe. Pár nappal az október 23-i Milla-tüntetés előtt Bajnai Gordon exkormányfő Nagyváradon előadást tartott a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében, amelynek Ön az elnöke. Tekinthető ez valamiféle kezdetnek?
- Különösen, mivel hiányzik az a konszenzus a határon túli magyarokkal kapcsolatosan, amiről beszéltem, nekünk magunknak kell szorgalmaznunk, hogy minden politikai erővel legyen párbeszédünk, próbáljuk az elképzeléseinket megismertetni velük, és próbáljunk egyetértésre jutni. Nem tudom elfogadni, hogy a nemzeti kérdés, a magyar–magyar viszony kérdése, a határon túli magyarok helyzetének a rendezése csupán az egyik politikai oldalnak lenne a kizárólagos felelőssége vagy a gondja. Ilyen nincsen. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a politikában van nemzeti és nem nemzeti oldal. Ez minden pártnak a gondja és felelőssége, és akik ezt így próbálják el- vagy megosztani, csak rosszat tettek nekünk. Azok is, akik kisajátították ezt a problémát, és azok is, akik elfogadták, hogy ez nem az ő gondjuk.
- Nem mélyül-e el ez a megosztottság most, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kapnak?
- Meglehetősen problematikusnak tartom, hogy nem Magyarországon élő magyarok tömegesen szavazni fognak a magyarországi választásokon. Nem ugyanaz, mint amikor többé-kevésbé tartósan, hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön tartózkodó magyarországiak szavazhatnak természetes módon a választásokon. Itt olyan emberek százezreiről lesz szó, akik egy másik országban születtek, élnek – mert a történelem erre ítélte őket –, és egy másik valósággal szembesülnek nap mint nap. A választás nemcsak a nemzeti kérdésről szól, hanem szociális problémákról, gazdaságról, oktatásról, egészségügyről, számos olyan kérdésről, amellyel ők nem szembesülnek. Egyszerűen nagyon nehéz nekik a magyarországi valóságról véleményt mondani. Tehát ez egy új helyzetet teremt, és egy új minőséget jelent szerintem a választások esetében. Én ezzel nem szaladtam volna így előre, és ismétlem, nem is tudok vele egyetérteni. Miközben ezért nem sokan fognak velem rokonszenvezni.
Szőcs Levente
Népszabadság

Ha valaki nem tudná…
„Rombolni tudnak, és valószínűleg ezt is akarnak” címmel a Népszabadság (alákérdezős) interjút készített Markó Bélával a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnökével, ma visszatérő szenátorjelölttel.
Az interjú eszmei mondanivalója, ahogy ezt régen mondani szokták, hogy Markó, „nem tartja jó ötletnek a külhoni magyarok szavazását”.
Fejlesztve e tézist a visszatérő szenátorjelölt tovább dohog: „a Fidesz megvalósította az RMDSZ-szel szembeni egypártrendszert Erdélyben. Olyanok, mint a Bourbonok vagy a Habsburgok, semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak”.
A NOL és az erdélyi magyar politikus szerint „hiába rokonszenveznek a magyar kormánypárttal nagyon sokan Erdélyben, mégis az RMDSZ-re szavaznak”. Markó indokolja is az állítását. Szerinte az ok egyszerű: „a választó ugyanis pragmatikusan dönt, hogy kire van szüksége ahhoz, hogy a problémáit megoldja”.
Választási kampányról lévén szó, talán nem is kifogásolható, hogy Markó az ellenzéki szoclib sajtó zászlóshajójának nyilatkozva még egyszer (most már világosan) felfedi legerősebb kártyáját: úgy gondolja, hogy az RMDSZ, az erdélyi magyar „egypárt”, két évtized alatt konkurencia nélkül, a helyi magyar média felhasználásával megvalósított társadalmi beágyazottsága az idei parlamenti választásokon is meghozza a szokásos sikert.
Hogy miért volt szüksége a magyarországi kormánypárt, a Fidesz nyílt és durva lerohanására? Ezt csak találgatni lehet, de az eddigi politikai folyamatokra figyelemmel, nemigen lehet kétséges, hogy ennek a ráadásnak mégiscsak szükségét látja.
A tét ugyanis nagy.
Mert nem az a legfontosabb, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) folytatott, sok szempontból, elsősorban az anyagiakat tekintve egyenlőtlen küzdelemben az RMDSZ milyen eredményt ér el. Sokkal fontosabb a veszély, hogy a választási kampányban az objektív információk hiányával sújtott erdélyi magyarok egyre nagyobb számban jutnak el a felismerésig, hogy a számukra a biztos jövőt jelentő autonómiaformák ügyében az RMDSZ sem eddig, sem ezután nem számít tenni semmit. Míg az EMNP az autonómiát, akár politikai jövőjét is kockáztatva, küzdelmének homlokterébe állítja.
Tudni való, hogy a legitimitást – kisebbségi közösségről lévén szó – nem a megszerzett képviselői és szenátori mandátumok száma, hanem a választásokon való részvétel, s a vele járó szavazatok biztosíthatják. A lényeg: a friss, a nemzetstratégia szempontjából fontos eszmék a választási kampány során, lassan, de biztosan eljutnak a szavazók tudatáig, akik ezekre alapozva, immár saját véleményt alakíthatnak ki.
Markó tézise, miszerint a szavazók majd pragmatikus döntést hoznak, az (egyelőre lehetséges) óhaj.
Egy biztos. Az erdélyi magyarság az EMNP fellépésével politikai nagykorúsága szakaszába ért. S ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani. Erre Markó Béla sem képes.
Van még egy olvasata a Népszabadságban közölt interjúnak. Hacsak nem arról van szó, hogy az RMDSZ előre készíteni a terepet a magyarországi balos ellenzékkel való együttes fellépésre, két év múlva, a magyarországi parlamenti választásokon. Amikor a többszázezer új magyar állampolgár többsége először jelezheti szavazataival is, hogy örül a kettős állampolgárságnak, és pontosan tudja, ki tagadta meg tőle s végül kitől kapta meg mégis.
De ne szaladjunk annyira előre.
Látnunk kell ugyanis, hogy a Kárpát-medencében most az erdélyi magyar-magyar választási kampány során válik világossá, hogy a kisebbségi egypártrendszer a múlté. S a legerősebb „egypárt” korábbi, részérdekek képviseletére szorítkozó szerepvállalása egyre kockázatosabbá válik.
Az RMDSZ egységpropagandája nem a nemzet egészének ügyét szolgálja. Amióta a Markó Béla nevével fémjelzett vezetés regnál, az RMDSZ – a kormányzati felelősségvállalás fejében – elfogadja a helyi többség által diktált bizalmi minimumot. Azt, hogy aki a helyi hatalommal kíván együttműködni, autonómiaügyben annak pártként nem szabad megnyilvánulnia. Különösen a nemzetközi színtéren nem.
Az évek óta zajló korszakváltás legnehezebb szakasza ma Erdélyben zajlik. A kérdés az, hogy a magyarság legerősebb pártja, lemond az autonómiáról, és asztalról lehulló morzsák begyűjtésének reményében többé-kevésbé nyílt kiszolgálójává válik a helyi többségi elitnek, vagy a sarkára áll.
A kétpólusúvá vált erdélyi magyar politikai elit helyi hatalomhoz húzó szárnyán az RMDSZ, azzal, hogy elutasította a magyar pártok autonómia jegyében történő közös fellépését, lényegében a magyar érdekekért folytatott küzdelem kerékkötője lett. Ezt az alapvető tényt nem lehet semmiféle politikai trükkökkel elfedni.
Ebben a helyzetben nem kell csodálkozni azon, ha Magyarország miközben a rendszerváltást követően, a legsúlyosabb függetlenségi harcát vívja, számításba veszi az elszakított magyar nemzetrészeket is. Nem véletlen, hogy a kétharmados Fidesz-KDNP pártszövetség a kettős állampolgárság megadásával kezdte, de itt nem állt meg.
Alkotmányozással, törvényhozással, a szavazati joggal is, megteremtette az alapját a magyar nemzet határmódosítás nélküli politikai integrációjának. A magyar kormány a szabadságharcot még nem fejezte be, de ma már nemcsak kezdeti sikereket mondhat magáénak.
Markó Béla, az RMDSZ első embere a Népszabadságban megjelent mai interjúban nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) szellemében szólalt meg. Ha valaki nem tudná, mondjuk ki: ő és pártja – némely jó szándékú tagok ténykedése ellenére – végül a másik oldalon kötöttek ki. S ez nem csoda, hiszen a status quo fenntartása a vezetők csoport- és egyben személyes érdeke is. Innen a vehemencia, ami átsüt a Népszabadságban megjelent interjúnak már a címében is.
VMDP Hírlevél

Mesterházy: Európa nem nézheti Magyarország fasisztává válását
Az Európai Unió fellépését sürgette a magyar választási regisztrációval szemben Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a l'Unitá című baloldali olasz napilap vasárnapi számában megjelent interjújában.
„Az Európai Unió nem csukhatja be a szemét és nem maradhat csendben a törvényesség újabb rombolásával szemben, amelyet Orbán léptetett életbe ... az előzetes regisztrációval megvalósul az intézményes diktatúra” – jelentette ki Mesterházy Attila a lapnak. Az EU állítsa meg a fasiszta sodródást című interjúban az MSZP elnöke úgy vélekedett, hogy az Orbán-kormány minden eddigi intézkedését „az önkényuralom logikája sugallta, amely nem a jövőbe tekint, hanem a sötét, gyászos múltból meríti táptalaját minden téren szabadsággyilkoló politikával: a polgárjogoktól a szociális jogokig”.
Mesterházy Attila szerint a választási regisztráció a nyolcmillió szavazásra jogosult magyarból több mint egymilliót kizár a szavazásból. Kiemelte, hogy a Nobel-békedíjjal kitüntetett Európa „nem nézheti passzívan Magyarország fasisztává válását”, ami – mint állította – „példa lehet a Kelet-Európában és a máshol is egyre inkább gyökeret eresztő populista és Európa-ellenes pártok számára.”
Az 1924-ben alapított l'Unitá egyébként a 90-es évekig az olasz kommunista párt lapjaként jelent meg. Az interjú a napilap nyomtatott számában szerepelt, az online kiadás egyelőre még nem közölte. A lap november elsején már sürgette az uniós beavatkozást az előzetes regisztráció miatt. Mesterházy Attila számára sem ismeretlen a felület, hiszen már júniusban és szeptemberben is a közeledő diktatúráról nyilatkozott az újság hasábjain.
Balos aggodalmak
Nem ez az első alkalom, hogy MSZP-s politikusok Európától várják azt, hogy fellépjenek Magyarország és kormánya ellen. Júniusban a Magyar Nemzet arról írt, hogy külhoni fórumokon Göncz Kinga MSZP-s európai parlamenti képviselő „támadásokat intézett Magyarország ellen”. Áprilisban a magyar szocialisták EP-delegációjának három tagjának szignója is szerepelt azon az írásbeli kérdésen, amelyen a politikusok azt jelezték Viviane Reding igazságügyi EP-biztosnak, hogy a hatályba lépett lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerintük „figyelmen kívül hagyja a 2000/78/EK irányelvében előírt fontos, törvényes és igazolt alkalmazási feltételek kritériumát”, valamint a kivételek körét kiterjeszti a valláson és meggyőződésen kívüli területekre is, s ez szerintük ellentétes az irányelvvel.
Februárban Tabajdi Csaba és Göncz Kinga szavazatával fogadta el az Európa Parlament azt a határozatot, amely elítélte hazánkat. Az állásfoglalásban az szerepelt, hogy az EP „súlyos aggodalmát” fejezi ki „a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben”.
MTI,MNO

Jövőre is számíthatnak magyar kormányzat támogatására a Kárpát-medencei családok közössége
övőre is számíthatnak magyar kormányzati támogatásra a Kárpát-medencei családok közösségi rendezvényeikhez, a fiatalok pedig továbbra is részt vehetnek a magyarországi Erzsébet-program táboraiban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkára pénteken.
Soltész Miklós a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) budapesti küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón azt mondta, a határon túli szervezeteket tömörítő szövetség jövőre - ahogy idén is - 30 millió forint támogatást kap programjaihoz.
Arról beszélt, miután jövőre nem érinti a cafeteriarendszer változása az Erzsébet-programot, a határon túli fiatalok üdültetési-nyaraltatási projektje is elérhető lesz.
Az államtitkár utalt arra, hogy a tíz éve alakult KCSSZ korábban mostoha körülmények között végezte tevékenységét, ám a kormányzati támogatás mellett már több tucat közösségszervező programot tudtak szervezni Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken vagy Magyarországon.
Soltész Miklós fontosnak tartja, hogy a "példátlan összefogással" a szövetség tagjai az adott országok - köztük például a szerb, a román vagy a szlovák - nagycsaládos szervezeteivel is felveszik a kapcsolatot. Szavai szerint ezeknek a közösségeknek az együttműködése javíthatja az ottani kormányzatok családpolitikáját.
MTI
karpatinfo.net/cikk

OGY - nemzeti összetartozás bizottság - Répás: megszilárdult a csángó oktatási program - Megszilárdult a csángó oktatási program, úrrá lettek a korábbi problémákon és rendben vannak a gazdasági elszámolások is - mondta Répás Zsuzsanna az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a korábbi 22 helyszín helyett 26 helyszínen zajlik a magyar nyelvű oktatás, tavaly 1560 gyermek után igényeltek oktatási-nevelési támogatást.
Kitért arra, hogy a programban résztvevő tanárok számára megnyugtatóbb, kiszámíthatóbb fizetést és kiegészítő juttatást is tudnak biztosítani. Ma már vonzó anyagi szempontból is tanárnak, tanítónak állni Moldvában - fogalmazott Répás Zsuzsanna, aki elmondta azt is, hogy 96 millió forintból, összességében 36 százalékkal olcsóbban tudják működtetni a programot immár a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének bevonásával.
Reményét fejezte ki, hogy továbbra is számíthatnak a magyarországi civil szervezetekre is a program támogatásában.
Burus Siklódi Botond elnök, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke kiemelte: a program szeptembertől 200 gyermekkel bővült, abban több mint negyven pedagógus vesz részt, a támogatások több mint kétharmadát teszik ki a személyi juttatások. Szólt arról is, hogy tárgyalásokat folytatnak a Pusztina Házért Alapítvánnyal az általuk működtetett oktatási program integrálásáról. Mint mondta, egy-egy oktatási helyszín támogatására egységes támogatást számítottak ki, ugyanakkor problémát jelent a csángómagyarok szövetsége tulajdonában lévő ingatlanok működtetése. Erről szeptember óta próbálnak megállapodni a program korábbi működtetőjével, most úgy tűnik, hogy néhány napon belül ez sikerrel járhat.
Kiemelte: szeretnék megerősíteni a programot és annak hitelét visszaszerezni, célként jelölte meg továbbá, hogy közelítsék az iskolához a jelenleg még nagyobb részt iskolán kívüli tevékenységeket. Ennek érdekében tárgyalnak a Bákó megyei tanfelügyelőséggel - jelezte.
Potápi Árpád (Fidesz), a bizottság elnöke kiemelte, hogy most már átlátható és folyamatos elszámolás mellett működik a program. Hozzátette: a csángókérdés európai szintre emelkedett, és az elmúlt 12-13 évben óriásit mozdult ez az ügy, ahhoz képest, ahol 2000-ben volt.
Szili Katalin (független) alelnök a célok és vállalások között első helyre tette, hogy minél több csángó gyermek tanulja meg a magyar nyelvet.
Szávay István (Jobbik) felvetette, hogy valóban igazságos és helyes-e az a rendszer, amelyben helyszíntől, körülményektől és gyermekektől független bérezést állapítanak meg.
Burusi Siklódi Botond válaszában azt mondta: szeretnék ezt a rendszert kipróbálni, és a tapasztalatok alapján döntenek majd. Ugyanakkor semmiképpen nem a felelősség áthárításáról van szó - jegyezte meg. Adatai szerint a programban mintegy 2400 gyermek tanulja a magyar nyelvet.
A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt februárig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége bonyolította. Februártól vette át a program működtetését az RMPSZ, miután a csángómagyar szövetség gazdálkodásában komoly anomáliára bukkantak.
(MTI)

Az MCSMSZ vezetősége megrökönyödve olvasta a november 13-i, magyarországi Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága kapcsán született híradásokat. A bizottsági ülés többek közt a csángó ügyeket volt hivatott tárgyalni az MCSMSZ emlegetésével, de az MCSMSZ meghívása nélkül.
Álláspontunk az ott elhangzottakkal kapcsolatosan:
1. Az MCSMSZ új vezetősége csak megerősíteni tudja a közel 10 hónapja lemondott korábbi vezetőség álláspontját: nem voltak elszámolási hiányosságok, gazdálkodási anomáliák az MCSMSZ-nél. A 12 év alatt a január végén távozott csapat tisztességgel és felelősséggel kezelte a közpénzeket, a semmiből teremtve meg egy teljes oktatási rendszert, amely a diákokat óvodától az egyetemig elkísérte. A Gyurcsány-Bajnai kormányok ideje alatt lehívott 70 millió forintnyi támogatás mellé az MCSMSZ-nek sikerült további 80 millió forintot összegyűjteni adományokból. Szövetségünk úgy vásárolt, épített 7 közösségi házat, hogy azokba minimális magyar állami támogatás se került be (2%-nyi - köszönet érte Szili Katalinnak). Az évek folyamán elnyert több száz pályázatból egyetlen egy se volt és most sincs, amelyet ne fogadott volna el a magyar állam valamely elszámolásokat ellenőrző szerve (akik pályáznak tudják: ha lettek volna anomáliák, el nem számolt pályázatok, akkor nem hogy 12 évig, de 2 évig se lehetett volna működtetni a rendszert, hiszen kizárták volna a szervezetet a pályázati körből).
2. Répás Zsuszanna tájékoztatójában oly mértékben csúsztat a helyszínek számát tekintve, hogy az egyszerűen hazugságnak minősíthető: álláspontja szerint az MCSMSZ-től elvett oktatási program 22 helyszínnel zárta tevékenységét, melyet ők 26-ra fejlesztettek. A pontos valóság a következő: az MCSMSZ februárban 25 településen és 28 különböző helyszínen működő oktatást adott át az RMPSZ-nek. Az RMPSZ ugyanakkor átvette később a Szeret-Klézse Alapítvány helyszíneit is, "integrálva" az általuk évek óta működtetett 3 oktatási egységet. Új helyszínt tehát az új helyzetben nem indítottak, ezzel szemben vi szont leépítettek, összevontak helyszíneket, ez a folyamat pedig megítélésünk szerint sajnos az Oktatási Program elsorvasztásához, minőségi lecsupaszításához, kontextusból való kiemeléséhez vezet.
3. Olcsóbb rendszer? Elismerjük, hogy olcsóbbá vált: de közben nincs érdekképviseleti háttér, nincs szociális program, megszűnt a diáklap, nincsenek szakmai értekezletek és továbbképzők, nincs semmiféle felkészítés az újonnan érkező tanároknak, leépítették teljes mértékben az egyetemi hallgatók támogatását, veszélybe sodorták a Csíkszeredai Csángó Bentlakás puszta létét, adósságokat halmoztak fel a különböző szolgáltatóknál, az adminisztrációt pedig igyekeznek teljes mértékben ráterhelni a tanárokra a teljes körű felelősséggel együtt.
4. A "Legyen Ön is Keresztszülő" program pusztulását követően nem találták ki, hogy az állami támogatás stagnáló mértéke mellett miből lesz finanszírozva a költségvetésben tátongó űr. Senki nem tudja, hogy 2012 január 1 után miből lehet finanszírozni az egyébként rendkívül amatőr, szakmaiatlan módon egységesített költségeket.
5. Bár sajnos az RMPSZ honlapján nem tett közzé semmiféle információt a magyar oktatásban részt vevő diákok létszámának alakulásáról a moldvai csángó falvakban (úgy az iskolai oktatás mint az iskolán kívüli) - információink szerint ez mindkét esetben csökkent az előző tanévhez képest.
Bákó, 2012. november 15.
MCSMSZ vezetősége

MCSMSZ Sajtóközlemény

Elszámoltatnák Ady-központ ügyben az RMDSZ-t
Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének küldött nyílt levelet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), melyben arra szólítják fel a szövetséget, számoljon el a váradi Ady-központra költött magyar kormánypénzekkel, lehetőleg még a választások előtt.
Szilágyi Zsolt néppártos alelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte: nagyjából két hónappal ezelőtt a városi strand mellett találkoztak az újságírókkal, annak apropóján, hogy kiderült, a váradi önkormányzat adóelmaradás miatt árverésre bocsátotta az Ady-központ, illetve a befejezetlenül álló termálhotel épületét.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az építkezésre 2002-ben kapott magyar kormánytámogatást az RMDSZ Bihar megyei szervezetéhez tartozó Mecénás Alapítvány,  miután a pénzt eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el pályázaton, ám a kormányváltás közbeszólt. A támogatás összege 320 millió forint volt, tehát nagyjából 1,3 millió euró, az önkormányzat pedig az adófizetés elmulasztása miatt kiírt árverésen nem egészen kétszázezerre becsülte az épületek értékét.
Szilágyi Zsolt már akkor felvetette a kérdést: hová tűnt a maradék 1,1 millió euró? Az EMNP vezetősége akkor elszámolást kért a megyei RMDSZ-től, ám kielégítő választ nem kapott. Most az alelnök azt mondja, kénytelen Kelemen Hunorhoz fordulni a kérdés tisztázása végett, hiszen senkinek nem jó, ha a magyar közösséget a parlamentben képviselni kívánó jelöltek valamelyikére a korrupció gyanújának árnyéka vetül.
A Mecénás vezetőségéből márpedig ketten is jelöltetik magukat a választáson: Biró Rozália és Szabó Ödön. Zatykó Gyula hozzátette: a korrupció általános jelenség a román politikai életben, az EMNP épp ezért követeli a közpénzek elköltésének átláthatóvá tételét. „Meggyőződésünk, hogy az 1,1 millió euró rejtélyes eltűnésének kivizsgálása nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a szavazók támogatására számító jelöltek, de maga az RMDSZ is nagyobb hitelességgel és elfogadottsággal állhasson a nyilvánosság elé” – áll a levélben.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)