Semjén: az RMDSZ-nek változtatnia kell az egyenlő távolságtartás elvén
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) változtatnia kell a magyarországi pártokkal szemben alkalmazott egyenlő távolságtartás elvén a jobb együttműködés érdekében – jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, aki a KDNP elnökeként nyilatkozott erről a kérdésről.
A magyar politikussal a Hargita Népe című csíkszeredai napilap közölt interjút szerdán. Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ új elnöke, Kelemen Hunor megígérte, rendezi a Fidesz és a romániai magyar szervezet kapcsolatát, és beindult-e már ez a folyamat, Semjén kijelentette: az új kezdet mindenkinek adott. “Mi mindenkivel nagyon szívesen együttműködünk annak érdekében, hogy a magyarság érdekei minél jobban képviselve legyenek” – mondta a politikus.
Ugyanakkor hozzátette – és hangsúlyozta, hogy a KDNP elnökeként mondja ezt -, azRMDSZ által vallott egyenlő távolságtartás elvével nem értenek egyet. Rámutatott: a Fidesz és a KDNP az Európai Néppárt tagja, Romániából pedig ennek a politikai családnak az RMDSZ, Tőkés László és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) a tagjai. “Ha egy pártcsalád tagjai vagyunk, akkor miért tartana az RMDSZ tőlünk is és a szocialistáktól is egyenlő távolságot? Ezen az elven változtatni kell egy jobb együttműködés érdekében” – mondta Semjén Zsolt.
Kelemen Hunort február végén választották meg az RMDSZ élére, miután az RMDSZ elnöki posztját tizennyolc évig betöltő Markó Béla nem vállalt újabb mandátumot. Kelemen közvetlenül megválasztása után úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy szoros kapcsolatokra és partnerségre törekszik a magyar kormánnyal, a kormányzó pártokkal. Az RMDSZ elnöke kedden Semjén Zsolttal és Tőkés Lászlóval együtt vett részt a március tizenötödikei erdélyi központi ünnepségen, amelyet Csíkszeredában rendeztek meg. erdon.ro

Szászfalvi az egyházpolitikáról tárgyalt Bukarestben
Az egyház-politikai tapasztalatok kölcsönös átadásáról, a romániai magyar történelmi egyházakat érintő restitúciós folyamatról, a magyarországi román ortodox egyház helyzetéről, valamint a csángómagyarok anyanyelvű pasztorációjának kérdéseiről tárgyalt az elmúlt napokban Bukarestben Szászfalvi László, az egyházi, a nemzetiségi és a civil kapcsolatokért felelős magyar államtitkár.
Szászfalvi László az MTI érdeklődésére pénteken kifejtette, hogy látogatásának kettős célja volt. Az egyik: folytatni kívánta a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által megkezdett párbeszédet Daniel ortodox pátriárkával, felvette a kapcsolatot az egyházi ügyekben illetékes román kollégájával, Adrian Lemenivel. Ez utóbbival véleményt cserélt az állam és az egyház kapcsolatrendszeréről, s mivel most folyik Magyarországon az új egyházi törvény előkészítése, a magyar államtitkár tapasztalatokat is kívánt szerezni ebben a témában. A látogatás másik célja a magyar történelmi egyházak szerepének az erősítése volt a romániai társadalom életében, a magyar nemzeti közösség megőrzésében, mondta Szászfalvi László.
Az államtitkár a találkozókon nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a magyar történelmi egyházakat érintő restitúciós folyamatot felgyorsítsák Romániában. Biztosította ugyanakkor Daniel pátriárkát arról, hogy az előkészítés alatt lévő magyarországi új egyházi törvény – amelyet remélhetőleg még ebben az évben elfogadnak – a történelmi kategóriába fogja sorolni a magyarországi román ortodox egyházat. Az államtitkár Francisco-Javier Lozano apostoli nunciussal és Ioan Robu római katolikus érsekkel folytatott tárgyaláson áttekintette a kisebbségben élő magyar egyházak problémáit, ezen belül a csángómagyarok anyanyelvi pasztorációjának a kérdését is.
Az államtitkár a Boc-kormány magyar tisztségviselőivel főleg az egyházak kulturális, szociális és egészségügyi tevékenységéről folytatott eszmecserét. Szászfalvi utalt a magyar kormány által idén elindítandó egyházi, egyház-politikai programokra, amelyek a legkülönbözőbb területeken próbálják segíteni a romániai magyar történelmi egyházak munkáját. Ezek közé sorolta az oktatási, a nevelési, valamint az ifjúsággal foglalkozó programoknak, illetve egy egyházi szórványprogramnak a támogatását, akárcsak az egyházak szociális és karitatív munkáját szolgáló támogatást. Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszterrel az egyházi műemlékek, illetve az egyházi örökség megvédésének, felújításának közös programjáról beszélt az államtitkár. Mint elmondta, e témában a két kormány hamarosan egyeztetni fog. Krónika (Kolozsvár)

Programsorozat a magyar kulturális egységért 
Élő Partium néven indul honismereti és kulturális-turisztikai programsorozat a régió jellegzetességeinek és népművészetének bemutatására; a „felnőtt diákcsere-program” egy összmagyar kulturális tér létrehozásával erősítené a határok fölötti nemzetegyesítést – mondta el Tőkés László, az Európa Parlament alelnöke hétfőn Nagyváradon az MTI-nek.
Elkötelezettek vagyunk azért, hogy a nemzetpolitikai rendszerváltozással egyetemben művelődéspolitikai rendszerváltozás is végbemenjen – fogalmazott.
Az Élő Partium turisztikai programjait a szervező Partiumi Magyar Művelődési Céh kiterjesztené a Hajdúságra és a Nyírségre is, ebben pedig számítanak a helyi önkormányzatok és kulturális szervezetek mellett a magyar és román kultusztárca támogatására – tette hozzá.
MTI
Erdély.ma

„Világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást”
Ókovács Szilveszter, a Duna TV új vezérigazgatója nem enged az igényességből
Ókovács Szilveszter 2010. november 18. óta a Duna Televízió Zrt. új vezérigazgatója. A korábban operaénekesként, közíróként, rádiósként és tévésként tevékenykedő Ókovács Szilveszter tavaly Cselényi Lászlót váltotta a Duna TV élén. Az új vezérigazgató és helyettese, Amin Zoltán nemrég erdélyi körúton tartózkodott, amelynek célja az itt élő magyarságnak a Duna TV jövőbeni műsorpolitikájával kapcsolatos elvárásainak és igényeinek a felmérése volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Kolozsváron is zártkörű megbeszélésre került sor, amelyen a Duna TV vezetői egyetemi oktatókkal, politológusokkal, szociológusokkal, a szakma és a civil szféra képviselőivel folytattak eszmecserét. Ókovács Szilveszter és kollégája beszámoltak a magyar közszolgálati médiában bekövetkezett változásokról, hangsúlyozva: a jövőben az anyaország határain kívül élő magyarság, és az itt működő tévés műhelyek fontos szerepet fognak kapni a nemzet televíziójában, amely a Kárpát-medence meghatározó csatornájává kíván válni. A jelenlévők az erdélyi magyar közösségnek a kisebbségi sorsból adódó sajátos helyzetére, problémáik, gondjaik kibeszélésének és megjelenítésének fontosságára hívták fel a Duna Tv vezetőinek a figyelmét.
– Milyen átszervezések zajlottak a közelmúltban a magyar közszolgálati médiában, s ez milyen mértékben érintette a Duna TV-t? – kérdeztük a Duna TV új vezérigazgatóját, Ókovács Szilvesztert.
– Az új médiatörvény 2011. január elsejei életbe lépésével alapvetően változott meg a közmédia szerkezete. Szemponttá vált az erők koncentrálása, a párhuzamosságok felszámolása és a források hatékonyabb felhasználása. Ha ez nagyon politikusan hangzik, akkor néhány példa: a „sok stáb ugyanoda megy” pénzpazarló metodikáját a „sok stáb sokfelé megy” gyakorlata váltotta fel, így több hírt kapunk több felől. Azután lehetségessé vált az átdolgozás, és a „több stúdió dolgozik keveset” elve helyébe a „kevesebb stúdió dolgozik többet” elvárását tettük. Ami pedig a szerkezeti vázat illeti: négy úgynevezett megrendelő Zrt. jött létre (MTV, MR, MTI és Duna), amelyek az ötödiktől, a szinte a teljes dolgozói állományt és közvagyont átvett MTVA-tól kapják a kívánság szerint elkészített műsorokat. És valamennyi híradásért, honlapért és flash-ért az MTI Hírcentruma felel.
– Várhatóak-e lényegi változások az eddigiekhez képest a Duna TV műsorpolitikájában, és ha igen, akkor melyek lennének ezek? Milyen elképzelésekkel és tervekkel vágott neki az új feladatnak?
– A Duna Televízió 1992 karácsonyán II. János Pál áldásával lépett a minőségi televíziózás útjára. Büszke vagyok rá, pedig tizennyolc éven át csak nézője lehettem, hogy sosem tért le erről a csapásról, az időnként vargabetűk dacára sem. Pedig sokszor kellett utat taposni a médiadzsungelben: Csíksomlyóról búcsút például senki sem közvetített a Duna előtt. Magam most is azon vagyok, hogy se az igényességből, se az áldás erejéből ne veszítsünk: a Duna a politikai határok nélkül kezelt magyar nemzet orgánuma marad, míg második, tematikus csatornája dunART néven a magyar kultúra prémiumszintű gyűjtőhelye lesz. Ősztől ez lép az Autonómia nevű ismétlőprogram helyébe.
– Hogyan képzelik el megjeleníteni a televízióban az anyaország határain túl – az utódállamokban – élő magyarság sajátos gondjait? Miként kívánják bekapcsolni az összmagyar vérkeringésbe Erdélyt, létezik-e erre vonatkozóan valamilyen stratégia?
– Igen, hogyne. Nem célunk, hogy szellemi skanzenbe zárjuk a kárpáti karéjban élő, de az anyaországtól csaknem száz éve elcsatolt magyarságot. Minden műsorunk úgy gondolkozik majd, hogy a határon túli tematika szerves része legyen, határon túli vendég oda behívható legyen. Nem kipipálni szeretnénk Erdélyt sem, mondjuk, egy napi tizenöt perces híradócskával, hanem organikusan kötni az óhazához. Ez Önöknek is múlhatatlanul fontos, de – és engedje meg, hogy tízmillió potenciális célszemély miatt ezt is hozzátegyem – Kis-Magyarországnak is lételeme, ha megmaradni akar.
– Erdélyi körúton tájékozódtak arról, hogy milyen elvárásai vannak az itteni magyarságnak a nemzet televíziójával szemben. Többnyire milyen kérések fogalmazódtak meg, illetve figyelembe fogják-e venni az elhangzott szempontokat?
– Azért jöttünk, hogy beszélgessünk. Tizennyolc kisebb-nagyobb találkozás nettó másfél nap alatt nagyon sűrű program, de az otthoni átszervezések, az intézményépítés és az őszre tervezett vadonatúj műsorszerkezetek miatt most többre nem volt idő. Hamarosan visszatérünk, például egy műsorvezetői casting miatt is. De a feszített menetrend ellenére világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást. Mindkettőt szívből ígértük meg, annyit hozzátéve a rendszeresen ide kilyukadó disputához, hogy Erdély belső, intim ügyei viszont nem egy öt kontinensre szóró összmagyar adóra tartoznak. Véleményem szerint nem kerülhető meg egy potens és nézett erdélyi televízió felépítése. Ha viszont egy Kolozs megyei problémának van kitekintése, nagy a hatósugara, és megoldása valamennyi magyar ember számára hordoz megszívlelendőt Canberrától akár Csángóföldig, akkor annak természetesen a Dunán lesz a helye ezután is. Konkrét vitaműsort tervezünk – hadd ne improvizáljak, hisz szeretnénk komolyan venni a dolgot, a többiről majd később.
– Friss közvélemény-kutatás szerint tájainkon a Duna TV háttérbe szorult. Az emberek többsége az RTL-t és a TV 2 kereskedelmi adókat nézik inkább. Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a nézőket ismét visszacsábítsák a Duna csatornákra és növeljék a tévé nézettségét?
– Egész őszintén: még rosszabb helyzetre készültünk. Odahaza annyira nyomasztó a kereskedelmi fölény, és annyira lepusztult a közmédia televíziós szegmense, hogy ugyanazokat az arányokat vártam Erdélyben is. Meglepett, hogy még mindig mekkora nimbusza van a Dunának, és ezt Budapestről jőve most nagy pozitívumként élem meg. De világos, hogy a túldolgoztatott, válságoktól sújtott, nehezen élő magyar ember szemzsibbasztónak vagy háttérnek használja a televíziót a határ mindkét oldalán, és ezt a fura telekommunikációs ópiumot a kereskedelmi média nagy eredményességgel gyártja. Nekünk át kell mennünk a tű fokán: olyan csomagolásba tenni az igazi, nem évülő értékeket, mint hazaszeretet, család, istenhit, műveltség, hagyomány, művészet, sport és mások, hogy azok a toronymagasra felküldött ingerküszöböt valahogy átüssék. A Duna nem lehet lassú, áporodott, színtelen és halk. Mint az élet valamennyi területén, itt is az arányok helyes megtalálása lesz a mesterség lényege. Úgy érezzük, Erdélyben még megvan a bizalom, és mi nem szeretnénk eljátszani.
Ókovács Szilveszter 1969. december 31-én született Veszprémben. Operaénekes (lírai bariton), zenekritikus, publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, szerkesztő. Tanult trombitán, harsonán, zongorán, több fúvószenekarral bejárta a fél Európát.
A Kincskereső című országos gyermeklap sci-fi pályázatán nyertes. Középiskolásként a Caranten és Tabu funky együttesek tagja (basszusgitár, szövegíró, énekes). A Győri Zeneművészeti Főiskolán 1992-től magán-énektanár és kamaraművész, majd 1997-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia operaénekese, énekművésze, magánének-művésztanár.
Énekesként Európa több országában fellépett (dalestek, oratóriumok, operák), 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től pedig a Nemzeti Filharmónia szólistája, 2000-ben színpadra állítja Mozart A színigazgató című darabját.
Oktatóként 1996–2000 között a váci konzervatórium tanára, 1999-től az Oktatási Minisztérium fejlesztési tanácsadója, 2000–2002 között a Miniszterelnöki Kabinet tanácsadója, 2001–2005-ben Operaházi tag, 2001-től az Erkel Színház vezetője, 2002-től a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója.
Közölt a Belváros, Heti Válasz, UFI, Gramofon, Operaélet, EMI-Hangjegyzet, Új Ember, Fidelio, Magazin, Magyar Nemzet, KépMás, Nagyítás című lapokban.
Rádiósként 1989-től a veszprémi Radio Jam-ben hallható, 2001 – 2004 között a Bartók Rádió, 2007-től a Lánchíd Rádió, 2009-től pedig a Klasszik Rádió munkatársa. Tévésként 1991-92 között a Magyar Televízió Mozart-vetélkedősorozaton győzelemre vezeti csapatát, majd 2001-től a Satelit TV riportere, a Hír TV műsorvezetője, szerkesztője.
Artisjus-díj-ban részesül 2007-ben, majd 2009-ben Mikszáth Kálmán-díjjal jutalmazzák, 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntetik ki. Ezen kívül az Országos Polgári Szövetség Sajtódíjában és Pest megye Sajtódíjában részesül.
Felesége Máthé Zsuzsa jogász, történész, három gyermek édesapja, Benedek 6, Zsombor 5 és Juliska 2 éves.
PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)

Wetzel: több mint 80 ezer honosítási kérelem, közel kétezren tettek esküt
 Eddig közel 81 ezer honosítási kérelem érkezett, a beadványok közül mintegy 50 ezret már elbíráltak – hangzott el a budapesti Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén kedden. Az állampolgársági esküt eddig közel háromezren tették le.
Wetzel Tamás miniszteri biztos tájékoztatása szerint a 80850 kérelem 40 százalékát külképviseleteken, 40 százalékát a hazai anyakönyvvezetőknél adták be, és közel 20 százalék érkezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, illetve a kormányablakokhoz. Honosítási beadvány 1073 településről érkezett.
Elmondta, hogy 35825 névmódosítási kérelmet is beadtak, amelyeknél a magyar név visszaállítását kérik. Ezek elbírálása is folyamatos – tette hozzá, és megemlítette még, hogy a kérelmekhez közel 382 ezer melléklet is tartozik.
Kitért arra is, hogy a kérelmek közül mintegy 50 ezret már elbíráltak, az időseknél, illetve azoknál akik már voltak korábban magyar állampolgárok az elbírálási arány 91 százalékos.
Wetzel Tamás mérleget vonva kiemelte: míg eddig évente érkezett négyezer kérelem, most heti 4000-4200 beadványt regisztrálnak, azaz közel ötvenszeres az emelkedés. Jelezte, hogy a 12 hónapos intézési határidő három hónapra csökkent, de tudják tartani a szűk határidőt. Kitért arra, hogy tovább bővítik a külképviseleti állományt, amelynek létszáma Kolozsváron, Szabadkán és Csíkszeredában – ahol kiemelt az érdeklődés – további 33 fővel nő. A létszámbővítés célja, hogy a számos eskütételt meg tudják szervezni. Rövidesen az útlevéleljárás is elindul majd a külképviseleteken – jelezte.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy vannak visszautasított kérelmek is, százas nagyságrendben, amelyeket elsősorban bűncselekmény és nemzetbiztonsági kockázat miatt nem fogadtak be.
A biztos az ülés után az MTI kérdésére elmondta, eddig közel háromezren tették le az állampolgársági esküt. Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján több helyen, így például Hódmezővásárhelyen, Egerben, Zebegényben lesznek nagy számban állampolgársági eskütételek.
A jövőre nézve további kihelyezett konzuli napok szervezését emelte ki, és fontosnak tartotta, hogy a külképviseletek munkatársai az idős, beteg embereket is fel tudják keresni, és a kérelmeket átvenni.
A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Krónika (Kolozsvár)

EMNT: megalapozatlanok az aláírások hitelességét tagadó állítások
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megalapozatlannak és rosszindulatúnak tartja két romániai lap hétfőn megjelent állítását, amely szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését támogató személyek listáján nem csak hamis aláírások, hanem "légből kapott nevek" is szerepelnek,
Demeter Szilárd, Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodájának vezetője azzal kapcsolatosan ismertette a szervezet hivatalos véleményét az MTI-vel, hogy a Jurnalul National és az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című bukaresti napilapok hétfőn közölt közös tényfeltáró riportjukban azt írták: újabb "turpisságra" derítettek fényt az EMNP bejegyzése kapcsán.
A lapok szerint az EMNP támogatására Bukarestben és az Erdélyen kívüli megyékben összegyűjtött aláírások egy része "légből kapott" nevekhez tartozik. Az újságírók az aláírásokat tartalmazó lista birtokukban lévő másolatairól szúrópróbaszerűen kiválasztottak néhány lakcímet. Tudósításaik szerint a helyszíneken egy kivétellel sehol sem találtak arra utaló jeleket, hogy a listán szereplő személyek valaha is ott laktak volna.
E két lap már múlt pénteken is arról írt, hogy a birtokukba került másolatokon szereplő aláírásokat "ráhamisították" a dokumentumokra. Az Új Magyar Szó szerint "az újságírók az eredeti dokumentumok tanulmányozása révén megállapíthatták, hogy az EMNP bukaresti támogatóinak adatait tartalmazó, összesen 89 íven található 809 aláírás hamisítvány". A magyar lap idézte az egyik grafológust, aki szerint minden nyomtatványon - pontosabban azok másolatán - észrevehető az aláírások "azonos jellegű kivitelezése".
Demeter Szilárd az MTI érdeklődésére közölte: "Amennyiben a Jurnalul National és az Új Magyar Szó újságírói azt feltételezik, hogy hamis aláírások segítségével próbáljuk bejegyeztetni az Erdélyi Magyar Néppártot, vagyis hogy ilyen bután ekkora támadási felületet hagyunk, azt javasoljuk, hogy - mivel továbbra is bízunk abban, hogy Románia demokratikus jogállam - mindenfajta törvényes jogi úton próbálják bizonyítani ezeket az inszinuációkat. Amíg erre nem hajlandóak, és csak kommunikációs szinten hadakoznak a pártbejegyzés ellen, addig gyanújukat megalapozatlannak és rosszindulatúnak tartjuk".
A sajtóiroda vezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a bukaresti törvényszék első fokon elutasította az aláírások hitelességét kétségbe vonó óvásokat.
Demeter Szilárd utalást tett arra is, hogy június első felében Budai Richárd, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti szervezetének elnöke hozzáfért a támogató aláírásokhoz. Az aláírások hitelességét ő és Novák Levente, Kelemen Hunor szövetségi elnök egyik közvetlen munkatársa vonta először kétségbe. Budai akkor az MTI-nek is azt állította - hangsúlyozva, hogy a jogi karon annak idején grafológiát is tanult -, hogy "sok az egyforma aláírás", vagyis szerinte hamisítás történt.
"Nagyon érdekesnek tartjuk, hogy miután az állítólagos grafológus, Budai Richárd áttanulmányozta a listát, aláírási íveinket az említett újságok szerkesztőségeibe fújta be a szél" - mondta az MTI-nek hétfőn Demeter Szilárd.
A bukaresti törvényszék egyébként első fokon elutasította az EMNP bejegyzését, de nem az aláírásokkal volt problémája. Arra hivatkozott, hogy a párt nem a "nemzeti érdekek" képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. A kezdeményezők várhatóan megfellebbezik a bíróság döntését. MTI

Répás: komoly anomáliák a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége gazdálkodásában
Az elmúlt napokban a „csángóügytől” hangos a nemzetpolitika iránt fogékony közélet. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a moldvai magyar gyerekek oktatását megszervező Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége lemondott, miután a budapesti támogatók a további finanszírozás feltételéül szabták, hogy közösen hozzanak létre egy új alapítványt, amely az oktatási program pénzügyi lebonyolítója lesz. Miután a kérdésben több, egymásnak is ellentmondó nyilatkozat született az érintett szervezetek részéről, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tegnap Budapesten sajtótájékoztatót tartott.
Ezen jelezte: az előző polgári kormány idején, 2000-ben indult csángó oktatási program folytatása mindenkinek szívügye, ám a magyar kormánynak törvényi kötelezettségei vannak az adófizetők pénzével való elszámolással. Az MCSMSZ-ről már tavaly májusban kiderült, hogy komoly adó- és járuléktartozásaik vannak a román kormánynak, és a törvények szerint az ilyen helyzetben lévő szervezet magyar közpénzt nem kaphat.
A kormány és a moldvai oktatási program finanszírozását évek óta támogató alapítvány megbízott egy magyar szervezetet az MCSMSZ átvilágításával, melynek során súlyos hiányosságokra derült fény. Kiderült, hogy a könyvelés átláthatatlan, a jogszabályoknak nem megfelelő, és lehetőség van visszaélésekre is. Hiányzik a vagyonleltár, az elszámolások során nem érvénytelenítik a bizonylatokat, így lehetőség van a kettős elszámolásra, ráadásul a román hatóságok bizonyos vagyontárgyakra jelzálogot jegyeztek be.
A szervezetnél tapasztalt anomáliákról szólva Répás Zsuzsanna elmondta: a négy hónapig tartó vizsgálat nem tudta megállapítani, létezik-e az a 35–40 millió forintra becsült adósság, amely megtérítését az MCSMSZ többször is kérte a magyar államtól, és ha létezik, akkor pontosan mekkora.
A helyettes államtitkár szerint a szúrópróbaszerű vizsgálatok során találtak több szervezet felé is elszámolt számlákat, de volt olyan gyerekétkeztetést szolgáló élelmiszerköltség is, melyet egy székelyudvarhelyi ír korcsma állított ki. 2008–2010 között közel 19 millió forintot számoltak el üzemanyagra, és mint a helyettes államtitkár példaként említette, 2010 áprilisában négy autóra összesen 803 ezer forintot, ami azt jelentené, hogy egy hónapon át a vasárnapok kivételével minden nap minden autónak 380 kilométert kellett volna megtennie. „Emiatt döntöttünk úgy, hogy az MCSMSZ-t a korábbi formában tovább nem tudjuk támogatni” – fejtette ki Répás Zsuzsanna, hozzátéve: ilyen anomáliára semmilyen más határon túli elszámolásnál nem bukkantak. Éppen ezért javasolták új alapítvány létrehozását, amelyben a tanítás szakmai részét továbbra is az MCSMSZ végezné.
A helyettes államtitkár szerint nem szabták feltételül a moldvai szervezet teljes vagyonának apportálását, csak az oktatási program lebonyolításához szükséges vagyonelemeket szeretnék biztonságban tudni. „Kettős felelősségünk van – fejtette ki Répás –, mert zökkenőmentesen folytatni kell az oktatási programot, de megfelelően el kell számolnunk az adófizetők pénzével és a magánadományokkal is.” A budapesti kormány ezért kérte fel a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét, hogy az új rendszer felépítéséig biztosítsa a gyerekek oktatását. Úgy tudjuk, az RMPSZ megállapodott a programban részt vevő valamennyi tanárral és az adminisztrációs személyzet többségével is a folytatásról, így április végéig biztosan lesz hova járniuk a gyerekeknek magyarul tanulni.
Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő vezetője ezzel kapcsolatban elmondta, előkészítették az írásbeli megállapodást a program átvételéről az RMPSZ-szel, és azt egy-két héten belül aláírhatják. A megállapodás alapján április végéig a szövetség veszi át a programot, e célra 29,5 millió forintot irányoztak elő. Ez az összeg tartalmazza a tanárok munkabérét és az egyéb, szakmai programok lebonyolítására vonatkozó költségeket egyaránt.
Ezzel egy időben a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) szerint hamis az MCSMSZ állítása, miszerint visszatartották a támogatásokat. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a magyarországi szervezet közölte, az AMMOA az elmúlt három hónapban több részletben mintegy 14 millió forintot (legutóbb január 19-én csaknem 6 millió forintot) bocsátott az MCSMSZ oktatási programjának rendelkezésére. Kitértek arra is, hogy az AMMOA fenntartja javaslatát egy új szervezeti struktúra létrehozására, amely biztosítja az oktatási program folytonosságát és a támogatások cél szerint történő felhasználását.
„Célunk egy Romániában bejegyzett alapítvány létrehozása, mely együttesen érdekeltté teszi az oktatási programban a támogatókat, a programot megvalósítókat és a moldvai magyarságot is” – olvasható a közleményben, amely szerint az új alapítvány pénzügyi és szakmai tekintetben felügyelné az oktatási programot, de a program operatív lebonyolítását az MCSMSZ volt alkalmazottai (köztük a jelenlegi tanárok) végeznék.
Az AMMOA a moldvai magyar oktatási program legnagyobb civil támogatója, 2006 óta több mint 320 millió forint készpénzzel, valamint több tíz millió forint értékű adminisztratív munkaidővel és önkéntes munkával támogatta az oktatási programot. Egyébként az MCSMSZ – amelynek vezetősége a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt január 30-án testületileg lemondott – március 10-ére hívta össze tisztújító közgyűlését.
Lukács Csaba, Budapest
MTI

Amit az elfogultság megírni enged, avagy egy ügyeskedő töprengései
Híres ember könyvét kézbe venni mindig valami pluszizgalmat jelent. Mondom ezt azért, mert sokaknak itt, a határ román oldala mellől a magyar tévéből régóta ismert Aczél Endre újságíró legalább olyan híres személyiség, mint a manapság egymással vacsorázgató, vagy őserdőkben bohóckodó celebek. Ez az ismertség azonban éppenhogy nem lett akadálya annak, hogy Aczél nagyváradi szereplése egy enyhe lefolyású (kultúr)politikai botrányba fulladjon.
Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő elkövette ugyanis azt a könnyelműséget, hogy a Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében invitálta Nagyváradra hősünket, aki ha már eljött, magával hozta a nyomdából frissen kikerülő könyvét is, az Amit megírhatok címűt. Az ünnep alkalmából szintén Váradon tartózkodó Pomogáts Béla irodalomtörténész nem állhatta meg, hogy több nyilvános rendezvényen a Magyar Kultúra Ünnepéhez méltatlan meghívottnak és ügyeskedőnek nevezze Aczél Endrét, merthogy szerinte van elég író, költő, művész – egyszóval kultúrember –, akiket a Magyar Kultúra Ünnepére elhívhattak volna Váradra. Mikor aztán később Pomogáts fülébe jutott, hogy hullámokat kavartak váradi kiszólásai, akkor Pestről már egy Aczél irányába békülékenyebb, a váradiak felé pedig érdesebb hangvételű nyílt levelet írt, melyben Aczélt kitűnő publicistának nevezi, akit mégis inkább a Magyar Sajtó Napján kellett volna meghívni, és amelyben a kialakult polémiát a politikának a kultúrára való rátenyerelésének tekinti, és ezért – mint írja – egy ideig nem kívánja Váradon szolgálni a kultúra ügyét. Feltehetően arra gondolt Pomogáts, hogy a határon túl szabad, de Pesten már nem ajánlatos ujjat húzni az ügyeskedőkkel... Ezután a kis bonyodalom után fokozott kíváncsisággal vettem kézbe az „ügyeskedő” könyvét, melyet a végére érve felfokozott idegállapotban tettem le. E metamorfózis okaira talán rávilágítanak az alább következő szövegkiragadások.
Revansgondolkozás
Itt van máris a vajdasági magyarokról szóló passzus: „Azok, akik ma állampolgárságért üvöltöznek, nyilván nem is emlékeznek azokra az időkre, amikor a jugoszláviai (vajdasági) magyarok szegény rokonnak tekintették a magyarországi magyarokat, mert miközben azok még jórészt el voltak zárva a Nyugattól, ők szabadon utazgathattak, vállalhattak munkát s létesíthettek kisvállalkozásokat odahaza kint megkeresett pénzükből. (...) Nincs olyan emlékem, hogy a hetvenes vagy a nyolcvanas években a vajdasági magyarok magyar állampolgárságot akartak volna maguknak, olyan viszont igen, hogy büszkén az orrunk elé tolták a vívmányaikat...” (87. o). A határon túli magyarságról szólva Aczél még fokozni is tudja az előbbieket a történelmi materialista dialektikának olyan gyöngyszemével, mint amilyet a „Magyarverések” című idézőjeles alfejezetben találtam: „Az iskoláinkban (magyarországi iskolákban – szerk. megj.) pedig – úgy fest – diplomás történelemtanáraink elfelejtenek mesélni a gyerekeknek arról, hogy a fizikai erőszakba (is) torkolló magyarellenesség általános jelenségként kezelése puszta fikció; továbbá, hogy e téren semmilyen történelmi folytonosság nem mutatható ki, mert a kommunizmus évtizedeiben egyáltalán nem voltak »magyarverések«. (A diktatúrák nem tűrték az önkényeskedést, önnön korbácsaikon kívül senki másé fölött nem néztek el).” (267. o.) Ebben a számomra kissé túlcizellált okfejtésben a kitűnő publicista mintha azt mondaná, hogy köszönjük meg mondjuk a romániai kommunistáknak, hogy nem folyamatosan, hanem csak alkalomadtán betyárkodtak (példák: 1956 – a Sas Kálmán-csoport; falurombolási terv). De a ‘90 utáni helyzet aczéli értékelése is kételyeket ébreszt bennem. Hallgassuk meg például ezt a 298. oldalról: „Az egyházak, ha nem is kapták vissza birtokaikat (Romániában igen!), de teljesen szabaddá váltak az államtól.” Igen, Romániában valóban szabaddá váltak a történelmi magyar egyházak, nem úgy az ortodox, mely szinte tökéletes szimbiózisban él az állammal. Ennek köszönhető a mérhetetlenül gyarapodó ortodox vagyon, a területek, a gombamód szaporodó templomok, míg az ingatlan- és birtok-visszaszolgáltatás terén esetleg Fejes Anzelm Rudolf, a váradi premontrei prépostság prelátusa (és még hányan!) tudna mit mesélni Aczélnak, de ő hasznosabban tölti az időt, és inkább Strasbourgba küldözgeti a visszaszolgáltatási periratait, merthogy a román államnak esze ágában sincs visszaadni a rend korábbi ingatlanvagyonát.
Aránytévesztés és elfogultság
Szerzőnk hosszú oldalakon át ecseteli Orbán Viktornak a szerinte kizárólag lesajnálásra méltó tevékenységét, ebből kifolyólag róla egyetlen pozitívumot sem ír le. Önmagában véve ezért nincs miért szemrehányást tenni neki, azonban ez mégiscsak kínossá válik, ha figyelembe vesszük, hogy Aczél még Mao munkásságában is talál dicsérnivalót. „De Mao képe ott virít a Tienanmen téren (...) és jó okkal. Akármilyen kínokat zúdított is az országra több menetben, övé az örök érdem, hogy a kínai birodalom 1949-ben minden idegen hatalom cipőrongyából, egy feudális típusúnak mondott anarchiából, széttagoltságból, egységes, egyetlen központból irányított és – legfőképp – szuverén ország lett. Azok, akik a „kommunizmus” szó hallatán nyomban vértolulást kapnak, elfelejtik, hogy Mao Ce-tungnak, a kommunista forradalmárnak, alapvetően „nemzeti” érdeme van. Amikor a Mennyei Béke Kapujának mellvédjéről 1949. október 1-jén kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, nem azt mondta, hogy éljen a kommunista párt vagy hogy immár a munkások és parasztok állama vagyunk, hanem azt, hogy a „kínai nép talpra állt”. (104 o.)
Nofene; népnemzeti érdemeket hangoztat a kommunista Maoval kapcsolatban, míg a hazai népnemzeti (és nem népirtó) jobboldalt csak pocskondiázza. Elfogultságából is származtatható aránytévesztésének szimbolikusan (is) beszédes példáját adja Aczél, amikor könyve vége felé felteszi a kérdést, hogy miért nem maradhatott Budapesten köztéren Varga Imre Kun Béla-szobra, ha egyszer a Franco-diktatúrát „kiszolgáló” Dali-szobrokat sem tüntették el Spanyolország köztereiről. (305. o.). Erre már nekem is eszembe jut egy kérdés: ki a gyógyíthatatlan kommunista? Aki Kun Béla szobra után sír. Aczél elmeséli, hogyan került 1986. január 1-jei hatállyal az MTV Híradójának főszerkesztői tisztségébe, és azt, hogy milyen változtatásokat eszközölt a műsorban. Az egyik lényeges változtatásáról ekképpen számol be: „Azonnal likvidáltam a napi kül- és belpolitikai kommentárokat. Úgy gondoltam, hogy a magyar dolgozó nép elég érett már az önálló gondolkozásra, nem kell a szájába rágni, hogy mit gondoljon erről vagy arról.” Az idők változnak, mondhatni, hiszen Aczél Endre a rendszerváltás után a Nap-kelte műsorban hosszú évekig jelentkezett tévés jegyzeteivel, azzal a műfajjal, amit másokról szólva könyvében „hangos törprengésnek” aposztrofált. Egyébként az a mód, ahogy Aczélt a Magyar Televízióból 1990 januárjának legelején kirúgják – erről is beszámol könyvében –, valóban méltatlan, és emberileg tökéletesen meg lehet őt érteni, amiért a rendszerváltó erők nem nyerték el a szimpátiáját, de sajna ez az egyéni sérelem az ítélőképességére is kihatott, ezért nem is titkoltan minden szimpatikusabb neki a baloldalon, mint a jobboldalon, legyen szó akár bel-, akár külpolitikáról. A fenti megállapítás alátámasztására megemlítem még, hogy a könyv utolsó előtti, Magántörténelem című fejezetében megsokasodnak az idézőjeles alcímek, mintegy jelezve, hogy Aczél most mítoszokról, tévhitekről rántja le a leplet. Ilyen megközelítésben ír „A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról”, „A hazugságról” vagy a már említett „Magyarverésekről”, de még a Teller- és a Szolzsenyicin-mítoszok tisztázására is futja az erejéből. Vannak azért jó meglátásai is, ilyenek például a kereskedelmi csatornák által gerjesztett kulturálatlanságspirálra vonatkozó megjegyzései (297. o.), és érdekes dolgokat említ pekingi vagy londoni tudósítóskodásának idejéből is.
Amit még elmondhatunk
Aczél egy interjúban kentaurnak nevezi könyvét, bennem azonban egy ennél halucinogénabb szörny képzetét kelti ez a kötet, amely nem csupán két, de sokkal több elem egybegyúrásából áll össze. A könyv ugyanis genealógiával indul, majd Aczél saját sorsának alakulását ismerteti az olvasókkal. Ezen tapasztalástaglalások során meglepően sokat foglalkozik gasztronómiai megfigyelésekkel, itt-ott egy-két vicc, anekdota is becsúszik a szövegbe, majd egészen váratlanul filmelemzésekbe bocsátkozik, hogy aztán kacskaringós úton-módon, könyve utolsó harmadában végérvényesen a politikai publicisztika terepére keveredjen. Ez a tematikai összevisszaság engem arra enged következtetni, hogy Aczél egy meghatározott terjedelmű, de meg nem határozott tartalmú könyv megírására kapott felkérést, melynek meglehetősen szűkös határidőn belül eleget kellett tennie. Egyébként a már említett interjúban Aczél be is vallja, hogy két hónap alatt írta meg a könyvet. Azért is lett ilyen, szerintem. A könyv címe látszólagos semmitmondása ellenére mégiscsak nagyon beszédes. Aczél megírhatta azt, amit elfogultsága, politikai el- és lekötelezettsége, öncenzúrája, szelektív memóriája megírni engedett. És ha figyelembe vesszük azt, amit az Acsádi nevű ügynökről tudni vélünk (érdekes, ebben a könyvben Aczél tagadja, hogy ügynök lett volna – 310. o.), akkor még az is feltételezhető, hogy azt írta meg, amit az állambiztonsági szervek megírni engedtek neki. E könyvből elfogulatlan elemzésre kevéssé kapható, de azért tehetséges, és a lehető legjobban élni kívánó ember képe rajzolódik ki, aki e vágyait teljesítendő megkötötte a maga nem is kompromisszumát, de baráti szerződését a kommunista rendszerrel, melynek nyomán kiélvezhette annak az előnyeit. És ezekről az előnyökről előszeretettel ír Aczél Endre. Persze csak azokról, amelyekről írhatott. Aczél Endre: Amit megírhatok, Alexandra Kiadó 2009
Pap István
----------------------
Aczél tagad, Pomogáts saját magát helyesbíti
Aczél Endre januári nagyváradi látogatása az anyaországi média egy szeletének érdeklődését is felkeltette, annak idején többek között a Magyar Nemzet számolt be a sokakban felháborodást és nemtetszést kiváltó könyvbemutatóról. A napilaphoz elküldött replikájában a publicista határozottan tagadja, hogy besúgó lett volna, ennek bizonyságául hivatkozik a Magyar Köztársaság „egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. sz. bizottsága (közkeletű nevén átvilágítóbizottság) 3.B/XVI-427/2003-10 számú, 2004. január 13-án kelt határozatára, amely megállapította, hogy Aczél Endre a volt BM III/III-as csoportfőnökségénél semmilyen szolgálatot nem teljesített”. Ezen túlmenően Aczél azt is tagadja, hogy Amit megírhatok című kötetének váradi bemutatóján – mint ahogy arról a helyi sajtó beszámolt – nyíltan beszélt volna arról, hogy a Magyar Távirati Iroda pekingi és londoni tudósítójaként rendszeresen írt jelentéseket a kommunista titkosszolgálatnak. „Viszont soha nem tagadtam – Nagyváradon, az ottani közönségnek is elmondtam –, hogy „visszautasíthatatlan” felkérésre, hasonlóan a Nyugaton dolgozó magyarok ezreihez, készítettem politikai elemzéseket a brit bel- vagy külpolitika ilyen-olyan fordulatairól az akkori magyar szerveknek. Csináltam, amihez értettem, mást nem is kértek tőlem. A sors megkímélt attól, hogy „jelentsek” arról, mit mondott a magyar szomszéd, kolléga vagy munkatárs. Ezért nem voltam soha besúgó” – állítja Aczél. A publicista váradi szerepeltetését egyébként akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész is helytelenítette, sérelmezve, hogy a Magyar Kultúra Hetéhez köthetően olyan budapesti újságírót hívtak meg, aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata. A Magyar Nemzethez elküldött válaszában viszont Aczél hivatkozik Pomogáts neki küldött e-mailjére, amelyben a Magyar Írószövetség volt elnöke már visszakozik: „Valóban szóvá tettem, egyébként név nélkül, hogy nem tartom igazán szerencsés dolognak, hogy Nagyváradon a hivatalos ünnepség középpontjába az újságírást és nem az irodalmi kultúrát állítják, minthogy a magyar sajtónak saját ünnepe van, a magyar kultúrának pedig ez az egyetlen napja. Minden egyéb információ téves, nem is tudom, hogy jelenhetett meg olyan írás, ami ezeket a kijelentéseket nekem tulajdonítja…”
Holott a jelen lévő váradiak pontosan emlékeznek, mit mondott valójában Aczél és Pomogáts…
(Krónika)
Krónika (Kolozsvár)

A magyarországi közmédiumokban egyre több teret kap a külhoni magyarság
A határon túli magyarságnak szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatokért felelős különmegbízottja azt tartotta fontosnak, hogy a határon túli tudósítói hálózat ne csak a hírműsorokon, hanem a kulturális és közéleti magazinokon keresztül is bemutassa a külhoni magyarság mindennapi életét.
Arról is beszámolt, hogy a szórványmagyarság számára saját környezetében nehézséget jelent a nyugati média vehemens támadása az anyaország ellen. Sokan személyesen reagálnak erre a lapokban – mondta -, de ehhez a magyar diplomáciától is segítséget várnak.
Havasi János a tudósítói hálózatról szólva „önkritikusan” megállapította, hogy kialakításában, kezelésében, felügyeletében és finanszírozásában átmeneti nehézségeket okozott az átalakítás.
Beszámolt arról is, hogy Erdélyben két olyan tudósítói pont kialakítása is várható, ahonnan élő adásban is bejelentkezhet a tudósító: Kolozsváron és Székelyudvarhelyen. Havasi János hangsúlyosan beszélt Horvátországról, ahol szerinte a 16 ezer fős magyarság végveszélyben van, a közösség szétporladása ellen pedig a magyar média is tehet.
Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a hírügynökség az elmúlt év második felétől – egy új rovatvezetői poszt kialakításával – jelentősen, mintegy 60-65 százalékban növelte a határon túli magyarokról szóló hírek arányát.
A tudósítói hálózattal kapcsolatban azt mondta: az MTI tavaly májusra készítette el az erről szóló tervét az MTVA számára, reméli, hogy ennek végleges formája hamarosan megvalósul. Utalt arra, hogy ezzel a törekvéssel megerősödhet a Kárpát-medencei és közép-kelet-európai hálózat, például Kijevben és Zágrábban jöhet létre új poszt. Hozzátette: a MTI az egész közép-európai térséget le kívánja fedni, de Tel-Avivban és Kairóban is fontosnak tartja tudósítói pontok kialakítását.
Belénessy Csaba arról is beszámolt, hogy az m1 és a Magyar Rádió átlagosan a hírek 5 százalékában foglalkozik a határon túli magyarsággal, míg a Duna TV 40 százalékban, de a médiumok növelni kívánják ezt a részarányt. Mint mondta, a közmédiumok egységes hírportálja, a hirado.hu minden hetedik látogatója külföldről érkezik, és azt is elmondta, hogy a szomszédos országok közül Romániában és Szlovákiában kíváncsiak a leginkább az MTI híreire.
Daru Gábor, a Duna World intendánsa azt mutatta be, hogy a csatorna hogyan teljesíti legfontosabb küldetését: a szórványban élő magyar közösségek kulturális identitásának megőrzését.
Az intendáns közölte: a csatorna adása Európán kívül fogható még Észak-Afrikában, a Közel-keleten és Délnyugat-Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában. Hozzátette: az ott élők interaktív módon is bekapcsolódhatnak a műsorba, és négy idősávban is tájékozódhatnak a hírekből.
A Duna World idén kulturális és turisztikai spotok gyártását is tervezi – mondta -, valamint angol és magyar nyelvű kisfilmek készítését, amely naprakész információkat nyújt a Magyarország iránt érdeklődőknek.
Újhelyi Zoltán, a Magyar Rádió vezérigazgató-helyettese a többi közt arról számolt be: a határon túli tematika már a Petőfi Rádió műsoraiban is megjelenik.
Mint közölte, Kányádi Sándorral, az MTVA határon túli főszerkesztőség vezetőjével közös céljuk volt az, hogy naprakésszé tegyék a szórványmagyarságot is érintő beszámolókat. A vezérigazgató-helyettes bemutatta azokat a műsorokat, amelyek újabban ezzel a tematikával is foglalkoznak, ezek közé sorolta a 180 percet, a Krónikát, az Ütközőt vagy A Hely című magazint.
Beszámolt a Duna World Rádióról is, amely a szülőföld hangjaként a Kossuth Rádió, valamint az archívum kínálatára alapozva juttatja el az anyaország híreit, műsorait a világba.
A Külhoni Magyar Újságírók Egyesületének Konvenciója (KMÚEK) tevékenységéről a szervezet két társelnöke számolt be a bizottság előtt. Klemm József egy egységes magyar médiastratégia kidolgozását is szorgalmazta, amihez a bizottság segítségét is kérte, és azt mondta: újra kellene gondolni a médiatámogatási rendszert is. Úgy vélte: nemzetstratégiai ügyként kellene kezelni a határon túli magyar újságíróképzést, és egy olyan honlap kialakítását is szorgalmazta, ahol egységesen elérhető a külhoni magyar sajtó.
Ambrus Attila, a szervezet másik társelnöke azt emelte ki, hogy a határon túli magyar szerkesztőségek számos kulturális funkciót ellátnak, és támogatást kért az egyes lapok archívumainak digitalizálásához.
A beszámolókat követően Csóti György (Fidesz) azt szorgalmazta, hogy a Duna World csatornán – a harmadik és negyedik generációs magyarok szövegértését erősítendő – minél nagyobb számban jelenjenek meg a műsorok angol nyelvű feliratai, Szabó Vilmos (MSZP) pedig reményét fejezte ki, hogy a kormányzat figyelembe veszi az Európa Tanács médiatörvénnyel kapcsolatos ajánlásait. Szili Katalin független képviselő fontosnak tartotta, hogy létrejöjjön egy médiakatalógus a határon túli magyar médiumokról.
MTI
Erdély.ma

Őrségváltás” az MTI-nél
A határon túli magyarság egyre nagyobb arányban szerepel a magyar közmédiában, a nekik szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi esti ülésén.
Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatokért felelős különmegbízottja azt tartotta fontosnak, hogy a határon túli tudósítói hálózat ne csak a hírműsorokon, hanem a kulturális és közéleti magazinokon keresztül is bemutassa a külhoni magyarság mindennapi életét.
A tudósítói hálózatról szólva „önkritikusan” megállapította, hogy kialakításában, kezelésében, felügyeletében és finanszírozásában átmeneti nehézségeket okozott az átalakítás. Beszámolt arról is, hogy Erdélyben két olyan tudósítói pont kialakítása is várható, ahonnan élő adásban is bejelentkezhet a tudósító: Kolozsváron és Székelyudvarhelyen. Belénessy Csaba, az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a hírügynökség az elmúlt év második felétől – egy új rovatvezetői poszt kialakításával – jelentősen, mintegy 60-65 százalékban növelte a határon túli magyarokról szóló hírek arányát. A tudósítói hálózattal kapcsolatban Havasi azt mondta: az MTI tavaly májusra készítette el az erről szóló tervét az MTVA számára, reméli, hogy ennek végleges formája hamarosan megvalósul. Utalt arra, hogy ezzel megerősödhet a Kárpát-medencei és közép-kelet-európai hálózat, például Kijevben és Zágrábban jöhet létre új poszt.
Az MTI egyébként már februártól megerősítette a romániai tudósítói csapatát, ami Távirati Iroda romániai híranyagának látványos gyarapodásán is látszik. A rekord ideig – nyolc és fél évig – Bukarestben szolgálatot teljesítő Garzó Ferencet a Duna TV eddigi marosvásárhelyi tudósítója, Baranyi László váltotta fel a fővárosban. Munkáját Kolozsvárról Gazda Árpád főállású tudósító segíti, aki a MOL Rt. Közösségért Alapítványa éléről tért vissza az újságíráshoz. Az MTI romániai csapatát Borbély Tamás, a Szabadság újságírója egészíti ki, aki már Garzó Ferenc elődjének, Gózon Ferencnek is munkatársa volt Bukarestben. Tegnap Baranyi Lászlótól részleteket szerettünk volna megtudni a tevékenységükről, ám lapunk kérését elhárította, mondván: erről csak az MTI budapesti illetékesei nyilatkozhatnak.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Korteshadjárat
Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak.
Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak.
„Művei publikálását a román és magyar kommunista rendszer betiltotta, az írót a korabeli kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte. Az 1989-es fordulat után könyvei újra megjelentek Magyarországon, az Uz Bencét pedig 1992-ben a kolozsvári Dacia Kiadó is kiadta.” Ezt írta például az MTI, és jómagam kiegészítettem azzal, hogy mindehhez föltétlenül hozzá kell tenni: a legnagyobb erdélyi magyar könyvkiadó, az 1993-ban alakult és mindeddig több mint félezer könyvcímet megjelentető csíkszeredai Pallas Akadémia 2003. és 2009. között a Nyirő életmű sorozatban tizenöt kötetet jelentetett meg, és nem is akárhogyan. A világon szétszóródott Nyirő-örökösöktől ugyanis csupán a Pallas-Akadémia szerezte meg a törvényes kiadási jogot, a válogatott munkákhoz pedig olyan neves irodalomtörténészek írtak előszót, mint Pomogáts Béla vagy Marosi Ildikó. Akkori írásomat a következő gondolatsorral zártam: „A két világháború, majd 1940-1944 között több neves erdélyi magyar író és újságíró, szerkesztő vándorolt ki szűkebb hazájából Magyarországra, a szélsőjobb hatalom alatt volt, akinek az útja az országházba vezetett, volt, akit az ígéret földjén a Dunába lőttek. Az élet és az irodalom, a mítoszok és a hétköznapok több ponton érintkezhetnek, de soha nem tanácsos egyiket helyettesíteni másokkal. És miközben Nyirő József földi maradványai hazatérnek, még valamire érdemes figyelni: a politika ne sajátítsa ki magának ezt a kegyeleti cselekedetet. A birtoklás csírái ugyanis az erdélyi magyar politikai élet különböző vonulataiban már megjelentek, a hozzájuk tapadó magyarországi kapcsolatokkal egyetemben. Kinek az érdeme, hogy Nyirő József földi maradványai itthon folytatják végső pihenésüket? Mindenekelőtt az íróé, hiszen ha nincsen életmű, akkor Nyirő is csupán egyike azoknak a névtelen magyaroknak, akik a világon szanaszét hajtották örök álomra a fejüket.”
Most leírhatnám azt, hogy amikor arra figyelmeztettem, a politika ne sajátítsa ki magának ezt a kegyeleti cselekedet, akkor a próféta szólt belőlem. Tegyem hozzá, a nagyon szomorú próféta, hiszen előre sejtettem, hogy a „legmagyarabb városban”, a vitáktól évek óta szétdúlt Székelyudvarhelyen mi következik: az egyik fél választási tőkét akar kovácsolni a végső tisztességadás jelképes cselekedetéből, a másik pedig nyilvánvalóan nem ért egyet vele, és megkezdődik a Küküllő partján az újabb, ki tudja már hányadik kötélhúzás.
Az egykori korteshadjáratokban még csapra vert boroshordóval és sült ökörrel akarták megnyerni a választók jóindulatát, most Nyirő József hamvait silányították politikai díszletté, hiszen már szó sincs az életműről, az irodalomról, hanem csupán arról, hogy kinek az érdeme a nagy tömegek előtt megrendezett újratemetési ceremónia, a koporsót úgy hurcolják végig a Székelyföldön, mint egy diadalmi zászlót, és ráadásul Pünkösdkor, amely ünnep egyáltalán nem erről szól.
A Madéfalvi veszedelem díszhelyen áll minden székely család könyvespolcán. Ha Nyirő József hamvait – mondjuk az író születésnapján, vagy halálának napján – Madéfalván ravatalozzák fel, majd Székelyudvarhelyen helyezik örök nyugalomra, akkor azt mondhatta volna Uz Bence: ezért érdemes volt lejönni a hegyekből. A cirkusz láttán lehet, hogy ott marad.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

A csoda
A hírben, amely felröppentette, hogy az Új Magyar Szó nyomtatott változata megszűnik, a Magyar Távirata Iroda egyszerűen intézett el több mint fél évszázadot: az egykori kommunista pártlap, az Előre, annak rendszerváltozás utáni utóda, a Romániai Magyar Szó, majd követője, az ÚMSZ, az RMDSZ közeli magyar napilap július elsejétől nem jelenik meg többé. Úgy hangzott, mint valamiféle rutinszerű közhelyekből összefércelt gyászjelentés, amely fölött elsiklik a szem, amely nem okozhat különösebb megrázkódtatást, hiszen a már aggastyánnak mondható X.Y. a különböző korokban már éppen eleget élt ahhoz, hogy engedelmeskedjen a természet törvényeinek és végső nyugalomra hajtsa a fejét.
De vajon ilyen egyszerű ez? Vajon nem a romániai magyarság életének egy darabja porlik szét mindörökké egy több évtizedes napilap halálával? Vagy ezeket a szavakat éppen most, a sírba roskadásnál leírva, túlságosan szenvelgő és dagályos lennék, valamiféle olyan, könnyzacskókat kicsordító fickó, akinek a kézfogását egész életemben és minden szavammal szerettem volna elkerülni? Az Előre, az egykori kommunista pártlap. Szász János, Méliusz József, Halász Anna, Bodor Pál, Domokos Géza és mások írásai jutnak eszembe, akik világra szomjas egész nemzedékem számára bontottak legalább réseket azon a falon, amelyet olyan magasra szerettek volna rakni, hogy még a madár röpte se tűnjön öntörvényűnek, hanem irányítottnak és kiszámíthatónak.
Az utód, a Romániai Magyar Szó, amely a rendszerváltás utáni években Gyarmath János, Cseke Gábor és mások hihetetlenül nehéz, a nappal és éjszaka választóvonalait nem ismerő munkájával alakította át önmagát és próbált valódi tartalmat társítani mindazokhoz a fogalmakhoz, amelyeknek felszíni formáit már ugyanazon és szinte megkülönbözhetetlen alakzattá koptatták az előző évtizedek. Valamikor ekkor, a múlt század kilencvenes éveinek elején csapódtam én hozzájuk, és szinte el sem hiszem: immár két évtizede, hogy hetente közöltem legalább egy, olykor pedig két szöveget, publicisztikát, amint a szakmában mondani szokás, hogy milyen a Csíkszeredához tartozó Zsögödből a világ.
De vajon hogyan, milyen sikerrel? Ilyenkor szokták azt mondani, hogy rá kell bízni az olvasóra. De ilyenkor érdemes elmondani azt is, hogy milyen eszmerendszerre támaszkodott az a közíró, aki nem csupán végigkövette az eseményeket-jelenségeket, hanem a maga felelősségteljesnek vélt, a magyar nyelv gazdagságához és az emberi értelemhez mért szavaival meg is próbálta értelmezni és befolyásolni azokat.
Azt hiszem, amióta leütöttem a nyilvánosság számára a legelső betűket, mindvégig európai értékeket, európai gondolkodásmódot szerettem volna meghonosítani szűkebb és tágabb hazámban, mert valóban hittem abban, hogy ez közelebb hozza egymáshoz az embereket.
Mint ahogyan abban bíztam: az értelem szava képes úrrá lenni a butításon, az ámításon, a nagy szavakkal való öncélú dobálózáson. Mint ahogyan abban hittem: az önállóságot a romániai magyarság számára úgy kell kialakítanunk, hogy az nyitottsághoz, ne bezárkózáshoz, korszerű és másokkal mindig összemérhető jövőhöz, ne pedig réveteg múltba forduláshoz vezessen.
Mint ahogyan úgy véltem: olyan helyi társadalmakat kellene építenünk, amelyeket nem kiskirályok vezetnek, hanem a közösség képes demokratikus eszközökkel – köztük önálló médiával! – érvényesíteni akaratát, ez pedig nem csupán egy szűk kisebbség, hanem a többség élhetőbb életéhez vezet, és ilyképpen a szülőföldön való maradás a lét természetes állapota, nem pedig holmi délibábos nemzeti parancsszó. Négy évtizednyi újságírás és közéleti munka után, a nacionalizmusok újabb fellángolását, a politikai populizmusok egyre gazdagodó eszköztárát látva, egyre kevésbé bízom abban, hogy ez sikerült.
Mi teszi önt boldoggá? – kérdezett meg egyszer az egyik erdélyi hírportál szerkesztője, és akkor azt válaszoltam: számomra mindörökre csoda marad, hogy az íróasztalnál megfogalmazott gondolatok tíz, több száz vagy éppen több ezer kilométernyi távolságra a mások fejében visszhangzanak. Soha ne feledjük: az ÚMSZ-nek, véleményoldalainak, sok köze volt ehhez a csodához.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Séta a romániai hírek aknamezőin
Még a szokottnál is furcsább helyzetbe került Románia: a politikai csatározások már az uborkaszezonra, a forróságra sincsenek tekintettel, augusztusban alakítják át a kormányt, az ellenfelek egyre mélyebb sebeket ejtenek egymáson. Az adófizető szavazópolgárnak ma nagyobb szüksége lenne a pontos, objektív információra, magyarán a hírre, mint valaha, hiszen országa és a saját jövője forog kockán, országgyűlési választások előtt állunk, Bukarestben pedig egy tisztségéből menesztett elnök szónokol.
Miközben Kelet-Európára korántsem jellemző módon hét hírtelevízió bömböl az országban, a standok zsúfolásig vannak tömve újságokkal, a világháló pedig „rogyadozik” a román bloggerek hozzászólásaitól és a véleményoldalaktól, egyetlen dolgot állíthatunk csak: fogalmunk sincs, hogy egy hír valódiságát, hitelességét hogyan lehetne ilyen körülmények közepette ellenőrizni. Pedig a sajtót azért nevezhették negyedik hatalomnak – a Montesquieu nyomán elterjedt felfogás szerint a döntéshozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat volt hivatott ellenőrizni –, mert működését néhány egyszerű szabályra fektette, többek között az információk több forrásból való ellenőrzésére. Erre települt rá a világháló nyújtotta lehetőségekkel – főleg a nyugati demokráciákban – az ötödik hatalom, amikor a civil zsurnaliszták elkezdték ellenőrizni a hagyományos média híreit. Csakhogy ez nálunk nem így működik.
Kicsi, szőrös, csúnya – de a miénk
Kezdjük talán a romániai magyar médiával, mert az alig mutat életjeleket, és labdába sem rúghat ebben a hangzavarban. A hazai magyar média gazdaságilag kényszerpályán van méreti, illetve piaci tényezők miatt, amelyek behatárolják fejlődési és versenyképességi lehetőségeit. Képtelen volt a legerősebb reklámpiacra legalább egy tévét kiállítani, az elsősorban politikai célokat szolgáló rádiós szegmens aránytalanul túlméretezett Székelyföldön, az internet nyújtotta lehetőségeket pedig eddig messze alulmúltuk.
Információáramlás magyar nyelven
A hazai magyar média „second hand” termékkel „mérgezi” szervezetét. Nagyon gyakran tetemes mennyiségű hírügynökségi anyagot kínál, például a Magyar Távirati Iroda (MTI) vagy a Mediafax anyagait, román és magyarországi sajtóból származó értesüléseket. Így fordulhat elő, hogy egy háromszéki napilap két-három nap késéssel úgy adja vissza a 60 kilométeres körzetben történt felsőrákosi tragédia esetét, hogy azt előzőleg egy fővárosi hírtévé Brassóból leadta, a hírt átvette egy román hírügynökség, közzé adta magyar nyelvű hírfolyamában, és a történet harmadnapra – átszerkesztve – megjelenik a napilapban, a belföldi hírek között.
Viccesebb dolgok is előfordulnak – hogy finoman fogalmazzunk – az eszközhiány miatt. A magyar államfő látogatásakor a Duna Televízió kivonul Barótra, hogy rögzítse a történelmi jelentőségű avatóbeszédet, a tévés anyagból összefoglalót készít az MTI, amit átvesznek a helyi lapok, horribile dictu netán a baróti hetilap is, mert, ugye, kész állapotban van, s ráadásul milyen magyarosan hangzik... Mindez nagy-, de nyilván nem teljes mértékben anyagi okokból történik: egy-egy újságíró esetleg rádiós hírszerkesztőként is dolgozik vagy egy másik napilapnál, emellett időnként egy anyaországi tévéadónak is tudósít, a ritmus fenntartása érdekében pedig fel kell kutatnia a hozzáférhető forrásokat – ezeket jobb esetben a cég fizeti meg, ám az sem ritka, hogy ő maga –, amelyeket aztán fordításban, enyhe átszerkesztés nyomán közöl.
Ősforrások maszkolása
E több száz kapcsolódási ponttal rendelkező óriási hálózatba hozzáértő ember bármelyik pillanatban elhelyezhet egy drámai, szélsőségesen jó vagy rossz hírt, esetleg pletykát úgy, hogy egyúttal maga állítja fel a második, illetve harmadik „ellenőrzési forrást” is, ami lehet internetes, írott, tévés vagy rádiós, lévén, hogy mindegyiknek van internetes változata, portálja. A román médiakonszernek ugyanis a több forrásból való ellenőrzés gyakorlatát – jobban mondva annak illúzióját – kihelyezték az internetre.
Egy egyszerű, sokunk számára ismerős példával illusztrálnánk ezt a folyamatot. Az akkor még tisztségében lévő államelnök egyszer elhintette a köztudatba, hogy régiós adminisztratív újrafelosztásra van szükség, lehetőleg azonnal (a lengyelek hét év alatt valósították meg). Ebben a pakkban szerepelt egyebek mellett az is, hogy az összefüggő magyar területeket lehetőleg szét kell szabdalni. A román ellenzék azonnal felfigyelt a gyenge pontokra, és akcióba lépett.
1. Első menetben kiszivárgott a román sajtóba egy ezzel kapcsolatos Markó-szöveg félmondata, melyet az Erdély TV-ből idéztek – egyébként hibásan. 2. Második menetben már legalább két hírtévé közölt térképeket – ugyanezek már hírportálokon is megjelentek –, melyek a két kiszakított székely megyére fókuszáltak, és erről mint kész tényről folytak reggeltől estig a beszélgetős műsorok. 3. Másnap az összes román napilap kénytelen volt foglalkozni az üggyel, mert le nem maradhattak: riportokat közöltek, térképeket stb. Megjegyzendő, hogy eközben Boc és Kelemen – a két állítólagos főszereplő – még meg sem szólalt, s hallgatásuk még hetekig tartott, ugyanis tulajdonképpen nem volt miről beszélniük. 4. Gazdasági elemzések, térképek, táblázatok jelentek meg arról, hogy milyen csóró Székelyföld, és éhen fog halni. 5. A hazai magyar sajtó sem maradhatott le: idő, pénz és szakemberek hiányban lefordította az addig megjelent anyagok egy részét, amit már több mint három forrással össze lehetett vetni, miközben a politika még mindig nem szólt, hiszen korábban nem is tárgyaltak erről. 6. Az első hét végén már olyan térképeket mutogattak a tévék, amelyek kísértetiesen hasonlítottak a bécsi döntés után kiszakadt Észak-Erdély térképére, tiltakozni kezdtek a Hargita és Kovászna megyei románok fórumai. A politika hallgatott. 7. Tiltakozott Budapest is, mert a sajtóból úgy tűnt, elszabadult a pokol, miközben a romániai politika főszereplői még mit sem tudtak az ügyről. 8. Mit tesz ilyenkor az MTI? Elmegy megkérdezni Kelemen Hunort vagy Emil Bocot? Nem. Idéz legalább két magyar forrást – a Krónika napilapot, illetve a „haldokló” Új Magyar Szót –, illetve három bizonytalan román médiaorgánumot – megvan az anyag, mehetünk kávézni! Tévék mindenek felett
A román reklámpiac királya a tévé. Egy 2011-es Magnaglobal-felmérés szerint a reklámkiadások az országban 457 millió dollárra rúgtak (egy évvel korábban ez még 12 százalékkal volt magasabb). Ebből a tortából 68 százalékot szakítottak a tévék, valamivel több mint 10 százalék ütötte az írott média markát, a rádiók, az internet és az outdoor pedig 5-5 százalékon osztoztak. Világviszonylatban a tévék átlagosan a torta 41 százalékát szakították le, 390 milliárd dollárt. A hazai tévék nettó 315 milliót kaptak a reklámtortából, annak köszönhetően, hogy a román médiafogyasztó passzív, 2010-ben a román átlagember naponta 4 órát és 17 percet töltött a képernyő előtt. Csúcsidőszakban (19 és 23 óra között) 1 óra 34 perc a tévéfogyasztás. A reklámpiaci trendek növekedést mutatnak a tévék tekintetében (forrás: Forbes, Románia, 2011. március). A román piacvezetők a Pro TV, az Antena 1, az Acasã, az Antena 3 és a Realitatea hírtévé, ezeket követik a KanalD, a National és a Prima tévék, összesen 57 román tévéadóval kell számolnunk. Életképes modellek?
A sajtótröszttel szimbiózisban élő hírportál, ami mögött van egy tévéstúdió, egy vagy több rádió, napilap és képes magazin – erős infrastruktúra, cég, kapcsolatrendszer. Hasonló modellt próbál életre kelteni Codrut Seres, az Intact Kiadónál, ahol arra biztatják az újságírót, hogy az anyag mellé küldje on-line a fotót, cikkét pedig publikálja a honlapon, de javasolják a személyes blogon való közlését is. Ehhez a modellhez szükséges egy „tröszt”, és néhány olyan újságíró, aki csak nekünk dolgozik, tehát el tudjuk tartani, nem kell ötfelé dolgoznia.
A felsorolt trösztadatok a kormányváltásra és a közelgő választásokra való tekintettel bizonytalanok: USL-s érdekcsoportok vásárolnak azért, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a Voiculescu-féle trösztnek, a PDL-sek meg azért, mert elestek a közszolgálati tévétől, és körmükre égett a gyertya, a korábbi barátaik meg az állami megrendelések elmaradásával új barátok után néznek. Nem biztos hát, hogy becsődöl az Adevãrul Holding, az Adamescu-tröszt, a Realitatea tévé vagy az Evenimentul Zilei – csak új barátságok köttetnek.
A román írott média
Az Evenimentul–Capital Kiadóvállalat
A Pãunescu tábornokok családja működteti (a PDL-s kormány idején még könnyű dolguk volt, ám e napokban épp új „szponzorok” után kutatnak), zászlóshajóik az Evenimentul Zilei napilap és a Capital című gazdasági hetilap. Házon belül van a B1 tévéadó, amelyik hírtévéként és beszélgetős műsorai révén fungál, sztárjai – a ’90-es évek elején elhíresült bulvárlap alapítója – Ion Cristoiu, valamint Robert Turcescu.
Az Adevãrul-tröszt
Dinu Patriciu kőolaj-milliárdos 6 millió euróért vásárolta meg az Adevãrul Holdingot, amelynek forgalma 2010-ben meghaladta a 100 millió eurót. Övé volt az Adevãrul napilap, amelynek eladásai 2011 júliusában a BRAT auditáló cég szerint 41 ezer példányra zuhantak a 2010-es 125 ezerről. Azóta Péter Imre is távozott a cég éléről, és már Patriciu sem beszél tévévásárlásról, noha korábban kedvenc témái közé tartozott. Tavaly övé volt a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Click!, a vállalat napi 200 ezer példánnyal a helyi piacokon kihozta az Adevãrul de Searã nevű lapcsaládot, birtokon belül volt ugyanakkor a Forbes, az OK, a Foreign Policy, a Dilema Veche. Idén június elején a helyzet így festett: aukcióra bocsátották az Adevãrul Holdingot, a Click! magazint, a Click TV-t és a bukaresti 106,2 Click FM-et. A médiaorgánumok azért kerültek licitre, mert együttesen 3,5 millió euróval tartoztak a Dinu Patriciu többségi tulajdonában levő Odyssey Communication nevű reklámcégnek.
Az Intact-birodalom
Dan Voiculescu családjának tulajdona. Rendelkeznek 2 hírportállal, a Jurnalul National napilap köré épített lapcsaláddal: a Jurnalul Casei, Jurnalul de Bucãtãrie, Jurnalul de Duminicã, Jurnalul de Sãnãtate, Scânteia, illetve a Zoom című sajtótermékekkel. Időközben megszüntették a Financiarul gazdasági hetilapot, ám a „családhoz” tartozik két hírtévé is, az Antennák, valamint portálok tömkelege. A Medien Holding
A Dan Adamescu nevű milliárdos birtokában van, „istállójukban” ott szerénykedik a România Liberã című napilap. 800 ezer euróért vásárolták meg liciten az Academia Catavencu brandet, övék a Cãminul, a Casa mea, a Domus, a Domus Util. Mielőtt valaki megirigyelné hatalmukat, a napokban csődöt jelentett a România Liberã című napilapot kiadó cég is, a csődvédelmet tulajdonosa kérte.
A Mediafax Group
Tulajdonosa a Central European Media Enterprises (CME). Házon belül legalább 40 auditált portál van, alosztályai között a Ziarul Financiar, a zf.ro, a Business Magazin, a businessmagazin.ro, a Mediafax Business News, a ProSport, a prosport.ro, a ProMotor, promotor.ro, a go4it, illetve a go4it.ro, a Descopera.ro és a descopera.ro, a Playboy, valamint a playboy.ro, a GQ, a Mediafax Mass-Media News, a Mediafax.ro, a gandul.info, a PRO TV Magazin, a protvmagazin.ro, a Ce se întâmplã, Doctore?, a csid.ro, az InStyle, a The ONE és honlapja a one.ro, a Glamour, az apropo.ro, a showbiz.ro, a bule.ro. Ugyancsak ide tartozik az Acasã TV, a Pro TV International, valamint az MTV Romania.
A Ringier-csoport
Birtokában van a második legnagyobb bulvárlap, a Libertatea, illetve egyéb bulvártermékek és női magazinok tömkelege: Autobild, Bolero, Bravo, Bravo Girl, Compact Bucuresti, Diva, TVMania, TV Satelit, Unica stb. Időközben több lapjuk is gazdát cserélt, de ezeket a cseréket a BRAT nem frissíti eléggé fürgén.
A román internet
A SATI auditáló vállalat 2011. június 30-i statisztikája szerint az átvizsgált honlapok közül a listavezető trilulilu.ro-nak havi 3 millió egyedi látogatója volt, a hi5.com-nak 2 879 000, a forum.softpedia.com-nak 2 656 000, a realitatea.net-nek pedig 2 087 680.
Willmann Walter
Erdélyi Napló

SÓLYOM: SEGÍTENI KELL A HATÁRON TÚLI MAGYAROKAT
„Nem tanácsokat kell adni, hanem segíteni kell a határon túli magyaroknak” – mondta Sólyom László volt államfő az MTI-nek csütörtökön Pozsonyban. A köztársasági elnök azon a rendezvényen vett részt, amelyen 38 felvidéki magyar kisiskolás vette át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját. Sólyom László nyilatkozatában a Rákóczi Szövetség nemzetmegtartó tevékenységét emelte ki. Leszögezte, hogy a szövetség egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek valós segítséget is nyújtanak a határon túli magyaroknak. A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja 2004-ben kezdődött a Felvidéken. Ennek keretében minden évben 10 ezer forint értékű ösztöndíjat juttatnak azoknak a szlovákiai magyar szülőknek, akik gyermekeiket magyar iskolába íratják.
Szabadság (Kolozsvár)

Kimozdult a holtpontról a MOGYE ügye
Hétpontos megállapodást írtak alá a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és román oktatói, amely megteremti annak lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügye kimozduljon a holtpontról. Ezt így értékelte Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője, aki kérésre lemondott a rektorhelyettesi tisztségről, és így értékelte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki részt vett a péntek esti megbeszélés első szakaszában. Az egyetem román vezetőivel aláírt hétpontos megállapodást Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter is ellátta kézjegyével.
A MOGYE magyar tagozatvezetője, Szabó Béla szerint a pillanatnak megfelelő megegyezés született a felek között pénteken az éjszakába nyúló tárgyalásokon. Szabó Béla professzor az MTI-nek elmondta: nem tartja a magyar oktatás szempontjából jónak a megegyezést. Mint hozzátette, az mégiscsak megteremti annak a lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának az ügye kimozduljon a jelenlegi patthelyzetből.A magyar tagozat belső választásain megválasztott, de az egyetem vezetése által el nem ismert tagozatvezető szerint a tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez. Elmondta, ezt megannyi csatornán keresztül megüzenték neki, és ő elfogadta a feltételt, mert nem kívánja annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni.
A megegyezés egyik pontja rögzíti, hogy megismétlik a magyar tagozat választásait. Megválasztják azt a 13 magyar oktatót, akik a tagozatot képviselik az egyetem szenátusában. Megőrzi azonban a szenátusi tagságát öt olyan magyar oktató is, akik a magyar tagozat választási bojkottja ellenére a román oktatók szavazataival kerültek be a testületbe. A szenátus román és magyar oktatóinak a kétharmad/egyharmados arányát a román szenátusi helyek felduzzasztásával érik el.
A szenátus kiegészülése utánra vállalta az egyetem vezetése a MOGYE magyar rektorhelyettesének a kinevezését. Szabó Béla megjegyezte, ő elvileg a szenátus magyar frakcióvezetőjeként is képviselheti a magyar oktatás ügyét. A megállapodás harmadik pontja rögzíti: az egyetem működését szabályozó chartába is belefoglalják, hogy a magyar nyelvű oktatás a magyar tagozatba szerveződik.
Álláshirdetéskor nem diszkriminatív a magyar nyelvtudás
Szabó Béla tájékoztatása szerint a megállapodás 4. és 5. pontja a magyar oktatók felvételéről szól. Rögzíti, hogy a magyar rektorhelyettes dönt a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, valamint azt, hogy a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni. A magyar tagozatvezető mindkét pontot rendkívül fontosnak tartja, hiszen – mint mondta – korábban a magyar nyelvtudás megkövetelését diszkriminációnak tekintette az egyetem vezetése, az állások meghirdetéséről pedig a 11 tagú adminisztrációs tanács döntött, amelynek mindössze egy magyar tagja van.
A 6. pontban a felek vállalták, hogy együtt munkálkodnak az akkreditáció megszerzésén. Amint Szabó Béla megemlítette, decemberben és 2013 márciusában ellenőrzik, hogy megfelel-e az intézmény az akkreditációs feltételeknek, és a magyar tagozatnak is érdeke fűződik ahhoz, hogy e vizsgákon jó besorolást kapjon a MOGYE. A 7. pont azt rögzíti, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.
Ha túl sok a magyar engedmény, nincs román szavazat?
Szabó Béla elmondta, a megállapodást a magyar tagozat és a román tagozat három-három képviselője mellett Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is aláírta. Hangsúlyozta: aláírásával a miniszter is személyes felelősséget vállalt a megegyezés betartásáért. Ezt azért tartotta fontosnak, mert elmondása szerint a tárgyalások során a román tagozat képviselői minduntalan arra hivatkoztak, hogy ha túl sok engedményt tartalmaz a szöveg a magyar oktatás számára, nem biztos, hogy a román többségű szenátus megszavazza az életbe léptetéséhez szükséges határozatokat.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke – aki maga is részt vett a péntek esti megbeszélések első szakaszában – úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. „Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek” – fogalmazott.
Borbély László: „ne kiabáljuk el”
Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. „Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák lesznek a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg” – ecsetelte Borbély.
Az RMDSZ alelnöke azt is kiemelte, hogy megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint említette – „a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja” közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között.
Borbély László úgy látta, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. „Ez megadta az alaphangot” – vélekedett az RMDSZ alelnöke.
Az MTI kérdésére, hogy ki a nyertes, Borbély László azt válaszolta: „egyelőre ne kiabáljuk el a dolgokat”. Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének a feláldozásáról elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre.
Az RMDSZ vasárnapi hírlevele Markó Béla volt RMDSZ-elnöknek az Erdély Televízióban a MOGYE kapcsán elhangzott nyilatkozatát idézi. Markó cinikus és veszedelmes magatartásnak minősíti, hogy egyesek a „pálya széléről bekiabálva” bírálják a szervezetet, amiért nem kért a románokéval azonos számú fizetéses helyet a magyar felvételizők számára. „Most nem mi osztjuk a helyeket sem a MOGYE-n, sem másutt. Próbálunk közbenjárni, hogy ne romoljon a helyzet, hanem esetleg javuljon. Most annyit sikerült elérni, hogy nulla hely helyett húsz fizetéses helyet szereztünk” – mutatott rá Markó, emlékeztetve, hogy az RMDSZ rendkívül kemény volt a MOGYE ügyében. „Tavasszal azt mondtuk: vagy megoldódik az egyetem helyzete, vagy hátat fordítunk a kormánynak. Nos, miután az RMDSZ nem engedett a 48-ból, tulajdonképpen ebbe bele is bukott a kormány” – mondta Markó Béla.
Szabadság (Kolozsvár)

Jogerős ítélet: nem lehet Hargita megye jelképe a székely zászló
Jogerősen megsemmisítette a Maros megyei táblabíróság a Hargita megyei önkormányzat egyik 2009-ben hozott határozatát, amellyel a megye jelképévé tették a (kék mezőben a székelység ősi nap-hold jelképrendszerét megjelenítő) székely zászlót – közölte az MTI-vel pénteken Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke.
Borboly Csaba, aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökségi tagja, hozzátette, hogy az indoklás közzétételéig és a végzés kikézbesítéséig akár hónapok is eltelhetnek, s addig törvényesen használható a (kék mezőben a székelység ősi nap-hold jelképrendszerét megjelenítő) zászló.
„Amikor megkapjuk az indoklást, aznap megyei tanácsülést tartunk és újra elfogadjuk, hogy ne kelljen senkinek levennie (a zászlót), és senkit se büntessenek meg érte. Ugyanakkor fellebbezéssel fordulunk a luxemburgi bírósághoz" – mondta Borboly.
Az RMDSZ politikusa felidézte, hogy 2009-es elfogadása óta az önkormányzat zászlóhatározatát folyamatos támadás érte a román civil szervezetek részéről, amelyek szerint a székely zászló hivatalossá tétele Hargita megyében hátrányos megkülönböztetést jelent az ott élő ötvenezer román számára. „Végigjárták az összes fellebbezési lehetőséget, így most már jogerős táblabírósági ítélet van a kezünkben arról, hogy a zászlóhatározat diszkriminál. Ezt végigharcoltuk, aztán egy újabb hadjáratot indítottak azzal, hogy a megyei tanácsoknak nincs joguk zászlót elfogadni. Ebben született most jogerős ítélet" – magyarázta.
Kifejtette: az európai helyi autonómiák chartája és Románia helyi közigazgatási törvénye is lehetővé teszi, hogy a megyék meghatározzák saját jelképeiket, ezért folytatni akarják a jogi küzdelmet a székely lobogó elismertetéséért.
„Nem tagadjuk meg, és a hivatalos leírásokban is szerepel, hogy a székelység szimbólumrendszeréről van szó, de nincs rajta olyan elem, amely sérti a románságot, vagy bármilyen más nemzetiséget. Én eredetileg nem terveztem megyezászlóról határozatot elfogadtatni, mert Hargita megye egy kommunista képződmény, amelyet több térség összezárásával hoztak létre 1968-ban. Hargita megyei identitás különösebben nincs: nálunk gyergyói, udvarhelyi vagy csíki identitás van. Ellenben látván, milyen atrocitásoknak vannak kitéve az iskolák, hivatalok vezetői, hogy behívatják az embereket, és a rendőrségen nyilatkozatot kell adniuk, ha kiteszik a székely zászlót, úgy döntöttünk, hogy hivatalossá tesszük a megyében ezt a zászlót" – magyarázta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
MTI, Erdély.ma

AD INFINITUM
Varga Andrea: erős túlzás restitúcióról beszélni Romániában
Kérdezett: Sólyom István
A harcot nem az utcán, hanem a bíróságokon kell megvívni – mondja a történész, akinek a külügyi archívum igazgatójától pecsétes igazolása van arról, hogy a román állam 1878-ig nem létezett.
A romániai restitúciós folyamat mocsarából időnként felszínre bukkan néhány nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó ügy. Ezek nagyon leegyszerűsítve arról szólnak, hogy a román állam mindent elkövet az eljárás megakadályozásáért, míg a restitúcióért küzdő politikusok, civil szféra és egyházak erejükön felül teljesítve küzdenek a visszaszolgáltatásért. Az ügyek sorából mindenképp kiemelkedik a Mikó-ügy, amely a restitúciós folyamat visszásságai, paradoxonai teljességének szimbólumává vált. A körülötte zajló médiafelhajtás és az azt övező széles összefogás jogos reményeket ébresztett a tekintetben, hogy a visszaszolgáltatási procedúra ordító ellentmondásai és a felszín alatt zajló szövevényes ügyletei a szélesebb közvélemény érdeklődését is felkeltik. Az Igazság Napja tüntetés azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a demonstráció a román média ingerküszöbét nem érte el.
Közel két hónapra rá, október 22-én egy hírt közölt az MTI: magyarországi történészt bántalmaztak Romániában. A tudósításból kiderült, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanjainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Bukarestben egy ismeretlen személy. Egész pontosan egy vele szembe jövő ismeretlen férfi hozzálépett, arcul vágta, és szó nélkül távozott. Varga Andrea feljelentést tett az ügyben. Ugyanakkor elmondta, 2011-ben már feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt. Akkor két ismeretlen személy egy állítólagos közvélemény-kutatás során olyan kérdéseket tett fel neki, ami a történész szerint egyértelműen a megfélemlítésére irányult. A rendőrségtől azt a magyarázatot kapta, hogy egy "háromszemélyes felmérésnek" volt az egyik alanya, és a vizsgálatot lezárták - mondta a történész, aki a nagyváradi premontrei rendet képviseli egy telekönyvi perben, amely három félixfürdői ingatlan visszaadásáért folyik. A vita tárgyát képező egyik ingatlant a román titkosszolgálat használja. A 16 éve Bukarestben élő és kutató szakember védelmében Tőkés László felszólalt az EP-ben, de különösebb visszhangot eddig nem kapott az ügy.
Mindkét eset elgondolkodtató. Minek kell történnie ahhoz, hogy egy ilyen nagy horderejű témával, mint a restitúció, tényfeltárás szintjén foglalkozzon a romániai magyar sajtó vagy szaktudomány? Miért csupán sajtóközleményekből és néhány politikusi nyilatkozatból van tudomásunk az ügyek felszínes menetéről? Miért nem tartották fontosnak a restitúciót zászlajukra tűző szervezetek, hogy Varga Andrea ügyében megszólaljanak? És egyáltalán, mi folyik itt egyházi restitúció címen, hogy egyeseket letöltendő börtönre ítélnek, másoknak meg az utcán húznak be egyet?
Támpontokat, új megközelítésmódokat az érintettől, Varga Andreától reméltünk. A beszélgetésre Nagyváradon került sor, ahol az interjút megelőzően alkalmunk nyílt bepillantani a romániai bíróságok hatékony, ügyfélbarát működésébe. Varga Andrea a nagyváradi premontrei kanonokrendet jelenleg tizennégy perben képviseli a román állammal szemben. A nagyváradi bíróságon egy telekkönyvi törlési ügyben mint megbízott jár el. A váradi telekkönyvi perben 2012 szeptember 27-én a SRI mint alperesi beavatkozó kérte a telekkönyvi törlési per elutasítását.
Hogy zajlik egy egyházi restitúciós eljárás, milyen törvények szabályozzák a visszaszolgáltatást?
– Az egyházi restitutio in integrumra vonatkozóan voltak mindenféle határidők, amikor az egyházak leadhatták vonatkozó kérvényeiket, a törvény által előírt hat hónapos intervallumban. Aki lemaradt, az már csak polgári úton pereskedhetett.
A procedúrát a 2000-es évek elején a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet, illetve az azt kiegészítő 1334/2000-es kormányhatározat szabályozta, majd az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását az 501/2001 számú törvénnyel rendezték. 2005-ben aztán a 247/2005-ös restitúciós törvény az 1945. március 6 – 1989. december 22 között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását az uniós követelményeknek megfelelően rendezte. (a szabályozásról bővebben itt olvashat - szerk.)
A restitúciós törvény 60 napot ír elő a kérvények elbírálására, amelyek esetén a restitúciós bizottság igennel vagy nemmel dönthet a hatályos törvények értelmében. Ugyanakkor sok esetben még döntést sem hoztak az elmúlt 9-10 évben. Ráadásul az utóbbi időszakban a strasbourgi emberi jogi bíróságon (CEDO) feltorlódott majd' kétszázezer ingatlanrestitúcióra vonatkozó kérvény, így a CEDO a sok kérvény kapcsán stopot hirdetett.
Ugyanakkor ún. pilot-pereket választott ki azzal a céllal, hogy a román államnak a 18 hónapos moratórium alatt kötelezően módosítania kell az államosított ingatlanok után járó kártérítésekre vonatkozó törvénykezést. A CEDO bírái azért döntöttek így, mert úgy vélték, nem hatékony az a mód, ahogyan a volt tulajdonosokat kártérítésben részesítik. A hasonló ügyekben indított pereket addig felfüggesztették. (Az érintettek nagy száma miatt a bíróság nem egyedileg bírálja el a kérelmeket, hanem egy ügyet, általában a legelső kérelmet tárgyalja végig. Ez a pilot eljárás. Ha a bíróság egyezménysértést állapít meg, és kártérítést is megítél, úgy a pervesztes államot arra kötelezi, hogy minden panaszossal egyezzen meg a bíróság ítélete alapján. A pilot-perekről bővebben itt olvashat - szerk.)
Miért éppen a premontrei ügy volt az, amelybe a szokásosnál is jobban beleásta magát?
– Magyar állampolgárként az egész restitúciós folyamatban kívülálló vagyok, akinek szüntelenül azt mondják mind magyar, mind román oldalon, hogy miért szól bele az itteni dolgokba. Magyarországiként hogyan jövök én ahhoz, hogy megmondjam, ki mit csináljon? Tudomásom szerint 1989 után a romániai magyar történelmi egyházak 1995-1996-ig még közösen léptek fel az elkobzott egyházi ingatlanokért, aztán valami miatt a közös fellépés megszakadt. Ha nagyon rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy addigra vette át a vezérhangot a történelmi egyházakon belül is a posztkommunista, kollaboráns csapat. Halkan jegyzem meg: Románia NATO-tagságát, illetve jóval előtte az ET-be való felvételét is mind a kommunista önkényuralmi, mind az azt követő időszak eseti kárvallottjainak kártérítésétől tették függővé. Külön fejezet tartozott ezen belül az egyházi vagyonok visszaszolgáltatására.
2010-ben kezdtem el levelezgetni a premontrei rend ügyében, minisztériumokkal, állami levéltárral, hivatalosságok körével, dokumentumok után kutatva. Ahogy az lenni szokott, a rendszer hárított. „Nincs meg”, „nem tudom”, „leadtam a levéltárnak”, „betüzelték az elődeim”, stb. ment, s persze nehogy valaki azt gondolja, ez másutt máshogy működne. Az intézmények az Elbától keletre szimplán és kitartóan hárítanak. Ez megvolt a kommunizmusban is, sőt előtte is. Minél erősebbnek érzi, képzeli magát az egyik intézmény, annál erőszakosabban hárít a másikkal szemben is, s még erősebben a kérdező, számon kérő, forrásismereti tényanyaggal, morális víziókkal vagy legális kérdezőkkel szemben. Senki nem vállalja, hogy „így van ez jól”, vagy „minek egy egyháznak vagyon”, csak egyszerű tétova tétlenség a válasz, s a kérdés idővel elhal magától. A haszon meg nyilvánvaló, több marad „nekünk.”
A jogszabályok alapján viszont sok ingatlant mégis visszaadtak.
– Igen, de azok értéktelenek. S nem csupán az érték a mérce, hanem inkább az elv, a normatív eljárás, az európai értékelv. Vagy egyszerűen csak a jogszerűség, jogbiztonság, vagy ennek sok száz éves tradíciója, európai presztízse, és emberi jogi, tulajdonjogi rangja, normája.
Miért van az, hogy egyes esetekben alkalmazzák a törvényt, más esetekben nem?
– Hadd kérdezzek vissza. Miért van az, hogy egyes esetekben visszaadják az ingatlant, majd kiötlik, hogy együttműködő sunyisággal időközben mégis szépen lemond a tulajdonos róla? Tényleg azt gondolja, hogy ami igazán értékes, azt visszaadták, vagy visszaadják? Az államnak indulásból nem érdeke, mert ami értékes volt, azt már rég szétosztották a mutyis társak között. A premontrei rend félixfürdői ingatlanait például anno a 423/2000-es kormányhatározattal privatizálták, érdekes módon hetekkel a restitúciós törvény kihirdetése előtt.
A lényegre térve: hogy miért alkalmaznak egyes törvényi tételeket éppen most és máskor nem, vagy tételes jog szerint igen, gyakorlatban nem, ez részben eseti kérdés, részben sajnos közvetlenül politikai, kiegyező időszakban egyházpolitikai és egyházfinanszírozási is. Ami biztos: egyházi vagyon nem sorolható be az állam javai közé, sem aktuális rendeletek, sem múltra vonatkozó jogi esetkezelés terén, csakis akkor, ha ennek ideológiai, materiális vagy érdekeltségi ürügyei fennállnak. De ezek ürügyek és nem jogosultságok, érdekek és nem értékelvek.
Az állami javak jogi védelmét az állam törvényekkel, jogszabályi és intézményi védelemmel, fiskális garanciákkal szavatolja, míg érdekes módon arra már nem fordított gondot megannyi évszázadon át, hogy mi van akkor, ha maga a gondoskodó, kivételező, szavatoló és szankcionáló állam válik éhessé a „láthatatlan közösség” vagyonának konfiskálására.
Ön a premontrei ügyben jogtörténészként képviseli a rendet?
– Ha most éppen nem a jogi képviselet lenne sürgetőbb feladat, lehet, valójában egyháztörténész volnék leginkább. Ez nem jelenti, hogy ne tudnék megannyi érvet és vádat, ellenérvet és sok évszázados vitát arról, mit birtokolhat s milyen egyház, kit reprezentál és milyen módon, vagy hogy a birtoklás, illetve maga a természetjogi feltétel adott, kapott, visszaváltható, elorozható vagy felszámolható, s ha igen, ki által, milyen legitimitás szerint eljárva. De ezektől függetlenül is a lényeg a tiszta eljárás és korrekt bírósági döntés, kárpótlás vagy vagyon-visszaszolgáltatás lenne, ez pedig a szaktörténeti kutatás nélkül ténylegesen esélytelen.
Miről szól a premontrei ingatlanper, milyen előzményei vannak az ügynek?
– A kérdésére hadd válaszoljak messzebbről. A peranyagokat áttekintve, sőt a velük kapcsolatos viták és huzakodások láttán röviden azt az ellentmondást lehet megvilágítani, amit a közgondolkodásban vagy bizonyos hatalompolitikai aspektusban úgy szoktak megfogalmazni: mi az, hogy egyházi vagyon, minek egy egyháznak, pláne rendnek vagyon. Fogalmilag egyházi vagyon alá tartozónak vehetjük mindazon anyagi vagy szellemi javakat, amelyek az egyház tulajdonában voltak, vannak, és még szűkebben azokat, melyek egyházi célok szolgálatára vannak szentelve. Általános névvel az egyházi vagyont res ecclesiasticae kifejezéssel is szokták jelölni. Nem mintha az elnevezés eleve szakrifikálna, de ami ott volt, onnan való, egyházi szférából konfiskálták el, az szinte csak mondvacsináltan szorul magyarázkodásra, miért nem adható vissza a tulajdonosának.
Ugyanakkor az egyházjogi tradíció és szabályozás alapján, amihez az embernek természetes joga van, az a jog vagy jogosultság már megvan benne, mielőtt még társulásba szegődne a többiekkel, vagyis a (köz-, vagyon-, hit-)társulatba lépéskor csak átviszi az intézményi működésbe ezt a jogát, ahogyan a jog ezt kifejezi: in actum. Tehát nem a társult viszony adja csupán ezt a jogot, de még kevésbé maga az állam mint intézmény. Sőt, maga a jog is intézmény, nemcsak egyházi kánonjogi értelemben, hanem a leghétköznapibb joggyakorlat alapján is. Az pedig eleve kizárt, hogy ezzel együtt vagy éppen ezért az államot kelljen minden jog egyedüli forrásának és jóváhagyójának, szavatolójának tekinteni. Az egyháznak továbbá közösségi-szakrális, vagy kulturális társasági jellegéből eredően a természetjog elvén is joga van valamilyen tulajdonhoz, ősidőkből eredően és évszázadok óta konstans módon. És minthogy a mai civilizált társadalmak a magántulajdon elvére épültek, az egyházaknak pusztán már emberi jogon is joga van magántulajdonra.
A premontrei rend pereinek jogtörténeti összefoglalóját Onisifor Ghibuval kell kezdeni, aki röpirataiban és előadásaiban már 1923-ban megkezdte az erdélyi katolikus egyház elleni harcot. Ghibu gyakorlati sikereket csak 1931-ben, Nicolae Iorga miniszterelnöksége alatt tudott elérni, amikor régi programjához híven az erdélyi római katolikus status ingatlanjainak a román állam javára való megszerzése mellett nyílt állásfoglalásra tudta rábírni a román kormányt. Politikai és közigazgatási zaklatások mellett ezeknek az akcióknak a legjelentősebb lépése az volt, hogy az erdélyi katolikus status ingatlanait az 1855. december 15-i telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusa alapján, helyesbítés/rektifikáció címén átírta a kolozsvári hatóságoknál a román állam javára, pontosabban a piarista épülettömböt a közoktatásügyi minisztérium javára, az egyéb kolozsvári és Kolozs megyei ingatlanokat pedig a tanulmányi alap javára játszotta át, hozzáfűzve azt a bejegyzést, hogy „a román állam kezelésében”.
Az erőszakos telekkönyvi átírások látszólagos jogalapja az volt, hogy az erdélyi katolikus status a román törvények értelmében „nem rendelkezik jogi személyiséggel”, és így Romániában ingatlanok tulajdonosa nem lehet. Ennek előzménye volt már az is, hogy 1933 nyarán a piaristák temesvári épülettömbjét kebelezték be ugyancsak telekkönyvi helyesbítés címén, s íratták át Temesvár városára. A piaristák ugyanazokat a jogorvoslati lépéseket tették, mint a katolikus status, ezért ügyük a semmítőszéknél ugyancsak eldöntetlenül megakadt. A minorita rend szilágysomlyói ingatlanának hasonló sors jutott, majd ez az ügy is eldöntetlenül megakadt a semmítőszéken.
A piarista pereknél Ghibu és társai érvelése az volt, hogy a szerzetesrendek (és ezzel a piarista rend) jogi személyisége külön engedélyezésre szorul, ezért ha ilyen elismerés hiányzik, akkor a jogi személyiség a vallásügyi törvény alapján ipso jure nem tekinthető megszerzettnek. Következésképpen ezek ingatlanokat sem birtokolhatnak.
1936-ban a premontrei rend nagyváradi épülettömbjét 7818/1936 illetve 6611/1936, augusztus 22-i dátummal Onisifor Ghibu a premontrei rend nevét román államra írta át önkényesen, majd a nagyváradi bíróság 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta rektifikációval a BI 1-es 17-es szám alatti telekkönyvi bejegyzéseket Szentmártonban (Félixfürdőn), az 1855. december 15-ei telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával. Ezt követően e bejegyzések ellen három fellebbezés történt a nagyváradi premontrei rend, illetve a jászovári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben, 1937-ben, már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és külföldön él legfőbb rendfőnökük. 1938-ban a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a jogi eljárást felfüggesztették nemcsak a premontrei rend ügyében, hanem az összes kisebbségi katolikus Ghibu-féle telekkönyvi törlési ügyben.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, melyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő. A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre.
A román egészségügyi minisztérium képviselője a négyes bizottság 1939. december 7-8-án megtartott ülésein azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
A második világháború után a Groza-kormány az 1945/260-as számú törvényében érvénytelenített a magyar kormány által hozott minden, a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítására vonatkozó határozatot. Az egyházi iskolák államosításakor, a 176/1948-as rendeletben egyértelműen benne van, hogy templomot, kolostort, vagyis ami az egyház működéséhez elengedhetetlenül szükséges, nem lehet államosítani. Ehhez képest a rend szentmártoni barokk műemlék kolostorát ugyancsak nem adták vissza a rendnek, mondván: nem fér bele a restitúciós törvénybe, mert nem 1945–1989 között, hanem még 1937-ben vette el rektifikációval az állam. A kérdés ugyanakkor itt az is: ha elvette 1937-ben, akkor miért fizetett a kolostor használatáért a rendnek a belügyminisztérium bérleti díjat még 1958-ban is? Anno ugyanis a belügyi tárca a rend tulajdonát képező kolostorban képezte ki a belügyminisztérium kutyáit.
Visszatérve a Ghibu-féle telekönyvi átíráshoz. Ahhoz, hogy a „premontrei rendből”, rektifikációval a szó etimológiai jelentésében „román állam” legyen, az abszurditás ereje kell. Ugyanis kik voltak, mint román állam a premontreiek előtt 1130-ban, amikor őket az akkori magyar király a Laon melletti Prémontréből Váradhegyfokra idehívta? Mert ha a premontrei rend nevét egy szimpla gesztussal töröljük rektifikáció útján, akkor az 1130-as évszámból kiindulva semmi esetre sem jön össze a „román állam” mint tulajdonos. Már csak azért sem, mert nekem pecsétes papírom van a román külügyi archívum vezetőjétől, hogy Románia mint ország 1878-ig nem létezett, ebből következően nem lehetett tulajdonos 1130-ban.
Mi történt a rendszerváltás után?
- A tulajdonhoz való jog az egyike az alapjogoknak. Ezt a felfogást tükrözi a román alkotmány is, illetve a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta jogilag is kötelezővé vált Alapjogi Charta, amely magában foglalja az Emberi Jogok Európai Egyezményébe beemelt valamennyi jogot, így annak 17. cikkében a tulajdonhoz való jogot is. Egyébként aki napi szinten foglalkozik a 18/1991-es, a 112/1995-ös, a 10/2001-es és a 247/2005-ös törvényekkel, az tudja, hogy csak erős túlzással lehet mindazt, ami Romániában visszaszolgáltatás jogcímen zajlik, valóban visszaszolgáltatásnak nevezni. A premontrei rend ügyén keresztül jól meg lehet nézni, hogyan is működik a romániai „ABC” kapcsolat. Van egyrészt egy óriási vagyon. Csak 1940-ben a rendnek Félixfürdőn 47 épülete volt, szállodák, éttermek, gazdasági épületek, stb., Szentmártonban volt egy temploma, gazdasági épülete, malma, kolostora, stb. Van tehát tét, és van persze „igénylő” is. Félixfürdőt 2000-ben a Florin Serac volt Bihar megyei prefektushoz tartozó érdekcsoport kapta meg. Nem vagyok alamuszi vádaskodó, ha azt mondom, hogy valószínűleg a Kelet-Európában már oly megszokott mutyista módszerekkel. A rendi vagyonból kapott még egy Radu Tudorache-féle bukaresti csapat is. A Sanifarm S.A. ellen a bukaresti legfelsőbb bíróságon 2011. február 17-én jogerősen, visszavonhatatlanul visszanyertem a rendnek 349 négyzetméternyi területet Félixfürdőn.
A kisebb befolyással bíró mutyista csapattal szemben lehet jogerősen, megfellebbezhetetlenül pert nyerni, az viszont látható, hogy a Serac-féle csapat ellenében ez valamiért „lehetetlen”, annak ellenére, hogy ugyanaz a telekkönyv, ugyanazok a bejegyzések. Április 4-én a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tettem büntetőfeljelentést 3 bíró ellen, hatalommal, joggal visszaélés tényállásban. Noha Romániában a bírói tanács tagjait véletlen-generátorral a számítógép sorsolja, mégis a legfelsőbb bíróságon 7 ügyből 5-öt ugyanaz a bíró tárgyalt. Noha a polgári perrendtartás mindezt jól leszabályozza, s ez eleve kizárásra adna okot, mégsem történik jogérvényes eljárás. Az is igaz, nem ez az egyetlen eset, ahol a bírók korruptak, és nem is ez lesz az utolsó eset. Azon sem csodálkozom, hogy nyomozás nélkül dobják vissza a feljelentéseimet, az ügyészek lakonikusan rábélyegzik a dossziéra, végzésre, hogy nincs bűntett. Nincs új a nap alatt, de kérdezem akkor, milyen nap ez mégis?
Miként viszonyul a politikum a tulajdonjoghoz, illetve ezen belül is az ingatlan-restitúcióhoz?
– Vegyük a 891/2007-es törvénytervezetet, melyet Dan Voiculescu és négy párttársa nyújtott be, melynek deklarált célja volt a totalitárius rezsim ideje alatt különböző jogcímekkel, vagy jogcím nélkül államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállítása. A törvénytervezet többek között tartalmazta egyes államosított ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatásának leállítását, és ezek helyében kártérítés nyújtását a volt tulajdonosoknak, illetve azon szerződések „jóhiszeműségének” abszolút vélelmét, melyeknek tárgyai visszaigényelhető ingatlanok voltak.
A szenátusban az RMDSZ frakcióból egyedül Eckstein-Kovács Péter tiltakozott a tervezet ellen, az RMDSZ képviselőházi frakció pedig két képviselő igen szavazata mellett, tartózkodott a szavazáson, néma beleegyezését adta a már egyszer államosított ingatlanok “újraállamosításához”. A Voiculescu féle törvénytervezetből lett később a 10/2001-es törvény 1/2009-es módosítása és kiegészítése. Ha tehát leállítják a visszaszolgáltatást, akkor a politikum a tulajdonjog csorbításával a restitúciós folyamat egészét markolja vissza, lenullázva mindazt, ami addig közjogi rangra emelt vállalása volt. De ezen túl is, alapjogot sért maga a kártalanítás károsítása és konvenció-ellenes európai jogot, normát sért ugyancsak.
A húszas-harmincas években, a status vagyon ügyében, Gyárfás Elemér idejében hatalmas lobbitevékenységet fejtettek ki Nyugat-Európában, meg tudták fogni a közvéleményt, valamit el tudtak érni, a Vatikán is beszállt az ügyekbe. Manapság utcai megmozdulások vannak, amik semmire sem jók. Nem az utcán kell megvívni a folyamatban lévő ügyeket, hanem a bíróságokon, felkészült emberekkel.
Hogy kerül képbe a SRI?
– 2011 májusában kezdődött a nagyváradi közigazgatási bíróságon egy per, amelyben a restitúciós bizottság egy 2010. december 20-i döntését támadta meg a rend. Ebben a perben volt alperes a SRI. A per tárgya egy ingatlan-együttes (telek plusz 9-es villa) Félixfürdőn. Az ingatlan-együttest anno 1996-ban a SRI egy titkos kormányhatározattal kapta meg használatra.
A restitúciós bizottság 2010. decemberében hozott egy döntést, a szokásos szöveggel, hogy „nem fér bele a restitúciós időhatárba a rend kérvénye”, mert nem 1945–1989 között, hanem 1937-ben vették el az ingatlan-együttest a rendtől. A restitúciós törvény szerint a rendnek 30 napja volt megtámadni a döntést a területileg illetékes – ez jelen esetben a váradi – közigazgatási bíróság előtt. Az első tárgyalás kitűzött időpontja volt 2011. május 13.
És ekkor történt egy érdekes időbeli egybeesés. Előtte két héttel két férfi kopogtatott be bukaresti lakásomba, akik azzal jöttek, hogy a bukaresti Rendőrtiszti Főiskola hallgatói és közvélemény-kutatást készítenek Bukarest közbiztonságáról. Kértem, mutassanak igazolványt, illetve megbízólevelet, de ez nem volt nekik. A kérdések sorában olyan is volt: mennyire érzem magam biztonságban? Erre határozottan pozitív választ adtam, mire a kérdező nem túl empátiásan felvilágosított, hogy talán nem kéne biztonságban éreznem magam, mert sok ember fél Bukarestben, és rákérdeztek, voltam-e már megerőszakolva? Visszakérdeztem, mit sugallnak ilyen kérdéssel, de kioktattak, hogy egy nővel sok mindent lehet csinálni, nem kéne ennyire biztonságban éreznem magam.
Kérdéseik megválaszolása után rájuk csuktam az ajtót, és fölhívtam tényfeltáró újságíró ismerősömet, aki kapcsolatai révén szólt az SRI szóvivőjének, hogy megfélemlítésem talán nem illeszkedik az európai konvenciókhoz. A SRI szóvivője jelezte, hogy ők – mármint a bukaresti központ – ilyet nem tesz, hogy házhoz menve zaklassa a felpereseket, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a SRI-től még a NATO csatlakozás miatt leépített régi, még az ún. Securitatéban dolgozó operatív tisztek elgondolása lehetett a „közvéleményként”való megszólaltatásom.
A SRI szóvivője ugyanakkor javasolta, hogy ismeretlen tettes ellen tegyek zaklatás miatt büntetőfeljelentést, majd kiderült, hogy valóban rendőrtanoncokról van szó. A rendőrtiszt, aki az ügyemben eljárt, lezártnak tekintette az ügyet, mondván, hogy mivel rendőrtanoncokról van szó, azoktól nem kell félni, nekem pedig nem volt hajlandó kiadni vagy betekintést engedni a kezdeményezett belső kivizsgálás aktáiba, mondván hogy nyomozati anyagok, és nem tartoznak rám.
Mi a SRI álláspontja a perben?
– Úgy gondoltam, hogy úgy lehet a SRI-től megszabadulni, ha a pert felfüggesztem a telekkönyvi törlési perre való tekintettel. Ez, ha nehezen is, de sikerült, aztán kaptam egy értesítést 2012. október 16-án a nagyváradi bíróságtól, hogy a SRI be akar lépni a perbe. A rend önálló jogi személyisége állandó gondként jelentkezik e téren. Az ellenérdekelt román fél állandóan azt mondja, hogy a rendnek, illetve magának a katolikus egyháznak sincs önálló jogi személyisége. Sem a magyar királyság idején, sem azután nem bírt tulajdonnal, mindenét, amije volt, csak használatba kapta a magyar államtól. Ebből explicite az is következik e logika szerint, hogy 1920 után, a magyar állam hatósága után a román állam a tulajdon evidens jogörököse. De megül ez az érvelés nemcsak román oldalon is: tavaly beszéltem egy RMDSZ-es politikussal, neki is pont ugyanez volt az álláspontja.
Abszurd, amikor egy magyar politikus így nyilvánul meg, hisz ezek az emberek egytől egyig azzal marketingelik magukat, hogy foggal és körömmel küzdenek az erdélyi magyarságért. Nemcsak jogi, morális képtelenség is, ha ugyanazt mondja egy magyar, mint amit kvázi a román titkosszolgálat, miszerint az egyház alapítványként működik és ezért a bíróságon kell bejegyeztetni az alapító okirattal és az alapítványokra érvényes jogi folyamatban.
Az a bizonyos magyar ember azt is mondta anno, hogy maga a Vatikán a hibás ezekért az áldatlan állapotokért, mert nem küldi el Vatikánból az alapító okiratot. Ez részben igaz is, a vatikáni álláspont sem látszik sem eléggé harcosnak, sem interaktívnak. Persze az is kérdéses, hogy a premontreieknél ki jöjjön elő mint felperes, és hozza az alapító okiratot: Jézus Krisztus vagy Szent Péter, vagy esetleg Szent Norbert?
A nyílt utcai támadás ellenére is folytatja? Meddig?
– A restitúció ügye nyilvános, európai szinten is a figyelem előterében álló kérdés, így a háttérben zajló eljárások, történések is. Nem ér annyit az ügy nekik, hogy európai közbotrány és uniós fenyítés legyen belőle. Európai országok közötti konvenció alapján külföldi állampolgár konzuli védelem alatt áll, országok közötti konfliktust nem érdemes belőlem csinálni, ezt ők is tudják. Nem hiszek abban, hogy előbb-utóbb egy gépkocsi csomagtartójában fogom végezni, ahogy már nagyon sokan megjósolták. Persze kutatóként azt is tudom, hogy sem a rendszer, sem a módszer nem változott az elmúlt 23 évben. Mindenki átláthatja ugyanakkor, hogy nem ártalmára vagyok egy országnak, hanem tisztázó segítője a magyar és nemcsak magyar, egyházi és polgári jogi korrekt érdektisztázásnak. Valójában kár engem démonizálni, mert fölöttébb ártalmatlan kutató vagyok, leginkább olvasgatni, kutatgatni szeretek. Vagyis amúgy magamnak való “tudományos lélek” vagyok, mert semmiért nem adnám azt az érzést, amikor elsőnek szippanthatom be a levéltári port, tapinthatom meg egy irattári doboz, dosszié fedelét, amit, mióta ad actába tették, nem nyitott ki senki, néhány levéltári kezelőt leszámítva.
Az egész életem arról szól itt Romániában, hogy küzdeni kényszerítenek: ha nem akadályoznak anno a levéltári kutatásaimban, akkor nagy valószínűséggel nem is csináltam volna meg az elmúlt évek munkáit, filmeket, kutatásokat, könyveket, cikkeket, kiállításokat. Nekem folyamatosan arra van szükségem, hogy saját magammal versenyezzek, be tudjam magamnak bizonyítani, hogy igen, meg tudtam csinálni. Ha egyszer csináltál valamit, akkor a mércét mindig magasabbra rakod saját magad előtt, de csak azért, hogy teszteld az erődet.
Tizenhat éve él Romániában. Mit nyújtott ön számára az ország? Megérte idejönni és itt kutatni?
– Románia egy folyamatos túlélőtábor. Akárhová dobnának le ejtőernyővel ezután, megállnám a helyem. Hisz túléltem Romániát, Bukarestet. Ha idejöttél kis nyusziként, és elmész harcos tigrisként, az már eredmény. A rendszer kényszerített arra, hogy talpraesetté váljak. Budapesti barátaim fogadtak a hátam mögött, hogy sírva fogok hazamenni, hogy a románok majd nem fogják hagyni, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Mindent, amit elértem, saját magam munkájából értem el. Senki semmit nem adott ingyen. Ha azt nézed, hogy képes vagy utánajárni a járhatatlan dolgoknak – egy idegen országban, amelynek a nyelvét nem beszélted még 16 évvel ezelőtt, magyar állampolgárként, végig idegenként képes vagy a közegellenállás dacára is eredményeket elérni, akkor azt mondom, hogy nagyon megérte.
Ha azt kérdezi, hogy megérte-e, hisz máshol, egy normálisabb világban ugyanezt a dolgot nem 16 év alatt, hanem mondjuk 4 év alatt meg tudtam volna csinálni, én mégis azt mondom, hogy megérte. Mert közben rengeteget tanultam, fejlődtem. Amúgy sem vagyok egy „normális” ember, a vágyaim sem normálisak. Soha nem érdekeltek normális, szabadon csinálható dolgok. Engem mindig csak a tilos dolgok vonzanak. Amit nem szabad csinálni, ami tabu, és idegesek tőle az emberek. Ez az igazi szellemi kihívás, ilyen dolgokkal foglalkozni.
Meddig tervezi folytatni? Van-e olyan pont, ahonnan nincs tovább?
– Nem tudom, mi lesz a jövőben. Jelenleg már csak előre van út. Nem érek rá azzal foglalkozni, hogy mi van velem, mi van az életemmel, hogy tulajdonképpen nincs is életem, hogy kénytelen voltam átlépni a régi barátaimon is, akik anno mellettem voltak. Amíg tudom, csinálom. De ha nem fogom csinálni, az is az én döntésem lesz, és nem azért, mert mások úgy gondolják, hogy különböző nyomásgyakorlásoktól majd észhez térek, és gyorsan abbahagyom a dolgokat.
Amúgy meg annyira jól látszott az elmúlt hetekben, hogy még a minimális emberi érzékenység sincs meg, vagy nagyon lecsökkent az elmúlt időkben. Persze, a minimális emberi érzékenység megléte még sosem jelenti egyúttal azt is, hogy az illető szükségképpen jó ember is. Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amiket embervoltunk okán nem teszünk. Nem verünk nőt, nem szolgálunk ócska erőszakot, nem tulajdonítjuk el, ami a másé, más eredménye, más tulajdona. És mégis, saját bőrömön kellett megtapasztalnom, milyen az, amikor egy nőt bántalmaznak, és a környezete milyen álnok, susturgó, rosszindulatú, korlátolt tud lenni a reflexióival, egy csöppet sem gondolva bele, milyen az, amikor mindez vele történik, vagy közeli hozzátartozójával.
Varga Andrea
1995 óta Bukarestben él és kutat, elsősorban levéltári, titkosszolgálati, diplomácia-történeti anyagok között. Filmet forgatott egyebek mellett a Nagy Imre csoport romániai életéről 1997-1998-ban (Ma két hete vagyunk Romániában, 1997), társrendezője volt Ember Judittal közösen A misszió című dokumentumfilmnek), experimentális dokumentumfilmet készített 1995-1996-ban a Transznisztriába deportált romániai zsidók és romák holokauszt-traumájáról (Ros Hasana 5072, Gilgul Neshamot, Poraimos címmel), egy másikat a romániai utcagyerekekről (1997), továbbá a román-magyar focirangadó diplomáciai titkairól, háttéreseményeiről is. 2006-2008 között kiállításokat szervezett (illetve kezdeményezett a román kormánnyal és más román vagy magyar közintézményekkel közösen) az 1956-os magyar forradalmat példaként értékelő románokról és romániai magyarokról (Sor/s/ok között), valamint az európai bizottság romániai kirendeltségének megbízásából 2009-ben a rendszerváltások 1945 és 1991 közötti időszakáról hat kelet-európai ország történetében, levéltári és fotótörténeti források alapján (www.freedomstory.eu, 1989-2009 Romania si libertatea altora, A Story of Freedom). 2004-ben a Román Tudományos Akadémia Eudoxiu Hurmuzachi díját, 1956-os román levéltári kutatásaiért 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta.
Transindex.ro

A magyar kultúra napja – Romániai magyar programok
Romániában koncertekkel, színházi előadásokkal, szavalóestekkel és maratoni felolvasásokkal ünneplik január 22-őt, a magyar kultúra napját, amelynek keretében Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét rendezik meg.
A Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és egyéb helyi közintézmények és alapítványok szervezésében kerül sor a Magyar Kultúra Hetére, amely január 19. és 27. között zajlik a partiumi városban - tájékoztatták kedden a szervezők az MTI-t.
A rendezvény programja szerint egy hét alatt a szatmárnémeti közönség megtekintheti a Nagyvárad Táncegyüttes Bambucördög és Fekete sáfrán című előadását, lesz Dsida Jenő pódiumest, díjnyertes színjátszó csoportok seregszemléje és szavalóverseny. A rendezvény egyik partnere a helyi Északi Színház Harag György Társulata, amelynek művészei egyebek között Kovács András Ferenc megzenésített verseit adják elő Csillagszél címmel. Január 26-án este a magyarországi Misztrál együttes lép fel.
Marosvásárhelyen másodszor szervezik meg január 22-én azt a maratoni felolvasóestet a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek a szervezésébe az idén több helyi civil szervezet, egyetem, valamint irodalmi és médiaintézmény is bekapcsolódott.
A felolvasáson nagy szerepet kapnak a marosvásárhelyi szerzők, de a felolvasni vágyók más erdélyi magyar kortárs szerzők írásaiból is válogathatnak. Kiemelt figyelmet szentelnek az évfordulós erdélyi szerzőknek, hiszen idén ünneplik Szilágyi Domokos költő születésének 75., Páskándi Géza író születésének 80. és Karácsony Benő író születésének a 125. évfordulóját, illetve Dsida Jenő költő halálának 75., Nyirő József halálának 60., Csíki László író halálának ötödik és Wass Albert író halálának a 15. évfordulóját.
Január 20-án Székelyudvarhelyen fotókiállítás nyílik a helyi Művelődési Ház koncerttermében, ahol a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban szervezett fotótáborokban részt vett művészek alkotásait teszik közszemlére. Székelyudvarhelyen is több napos rendezvényt tartanak a magyar kultúra napja alkalmából, így lesznek képzőművészeti kiállítások, tánc- és színházi előadások, könyvbemutatók, filmvetítések, de népdalversenyre is sor kerül.
Bukarestben a Balassi Intézet és a Bukaresti Nemzeti Opera közös szervezésében koncertet hallhat a közönség a magyar zeneirodalom jelentős alkotásaiból, szinte valamennyi vokális műfajban, Borsos Edith és Anda Pop énekművész tolmácsolásában.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
MTI

Zászlóügy: nem csitulnak a kedélyek
Folytatódtak az elmúlt napokban a hatósági zaklatások a székely zászló használata miatt. Marosvásárhelyen kilenc, székely és magyar lobogókat lengető fiatalt tartóztattak fel a Somos utcában a helyi rendőrök szombat délután. A rendőrkapitányság és a csendőrség is kiszállt a helyszínre. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője elmondta, „helyi lakók” értesítették őket arról, hogy egy fiatalokból álló csoport székely és magyar zászlókkal elindult az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumtól a Somostető felé. A rendőrök a Somos utcában érték utol és igazoltatták őket, majd értesítették a rendőrkapitányságot és a csendőrséget is. Daniel Manea, a csendőrség sajtószóvivője elmondta, a fiatalok „egy közeli községből” jöttek Marosvásárhelyre, a Papiu közelében található temetőbe, ahol elhelyeztek egy koszorút a magyar hősök emlékére, majd elindultak a Somostető felé, útközben azonban feltartóztatták őket, de bírságot nem kaptak, mivel nem zavarták a közrendet.
Tüntetés a nagykövetség előtt
Péntek délután egyébként tucatnyi tüntető gyűlt össze a bukaresti magyar nagykövetség előtt, és román nemzeti lobogókat tűzött ki a külképviselettel szemben lévő kerítésre. A demonstrálók a székely és általában minden idegen zászló Románia területén való kitűzése ellen tiltakoztak, ugyanakkor elítélték Magyarország beavatkozását a székelyföldi zászlóvitába. Többen kartonlapokat emeltek a magasba, „Ha nem tudtok románul, húzzatok el innen”, „Románia az én hazám, a tiétek Mongólia”, „Ha Vlad Ţepes élne, egy hazátlan sem beszélne” felirattal. A tüntetők a sajtó képviselőinek elmondták: spontán megmozdulásról van szó, amelynek résztvevői a bukaresti Egyetem téren találkozva döntötték el, hogy a nagykövetség elé vonulnak. A helyszínt biztosító rendőrök szerint a demonstrációt nem jelentették be. A megmozdulásról kora délutánig csak a kormánypártokhoz közel álló hírtelevíziók számoltak be, hangsúlyozva, hogy a héten bejelentett, nagyobb létszámú demonstráció várható a bukaresti magyar nagykövetség előtt. Füzes Oszkár nagykövet nem volt az épületben a megmozdulás idején, mert a Veszprémben négy éve meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett temetői megemlékezésen vett részt, ahol megkoszorúzta az egykori román válogatott kézilabdázó sírját. A demonstráció kapcsán a nagykövet az MTI-nek telefonon annyit mondott: örül, hogy Romániában demokrácia van, mindenki szabadon kinyilváníthatja véleményét, ugyanakkor reméli, hogy ez a jelképek szabad használatára is kiterjed. A tüntetés résztvevői helyi idő szerint 16 óra után rendőri intézkedés nélkül szétszéledtek.
Băsescu tárgyalt Orbánnal
Közben Traian Băsescu államfő is kifejtette véleményét székelyzászló-ügyben, felelőtlennek nevezve azokat a politikusokat – szerinte legyen szó budapesti vagy bukaresti pártok képviselőiről –, akik gazdasági válság idején nacionalista kirohanásokra ragadtatják magukat. Tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján az elnök elmondta, a témában Orbán Viktorral is egyeztetett a brüsszeli EU-csúcson, és rendkívül pozitív hozzáállást tapasztalt a magyar kormányfő részéről. „Való igaz, hogy a beszélgetésünk idején nevettem is, viszont azt mondtam a miniszterelnöknek: a nacionalista problematikában lassan a zongorával a lépcsőkön. A román és a magyar félnek egyaránt mérsékelnie kell üzenetét, különben elszabadulhatnak az indulatok, és az katasztrofális lenne a két ország számára” – fogalmazott Băsescu, hozzátéve: soha nem fog egyetérteni „törvénytelen jelképeknek” a román állami intézményeken való használatával. Szerinte ugyanakkor Románia számára nem a székely zászló kitűzése jelent problémát, hanem például a mezőgazdasági termelőkre kivetett átalányadó, az adók és illetékek emelkedése, továbbá az alapélelmiszerek áfájának csökkentése, amely a balliberális kormány ígérete ellenére elmaradt.
Kelemen a nacionalista kártyáról
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyébként pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján leszögezte: Románia ügyeit semmiképp nem fogja előrevinni a nacionalista kártya kijátszása. Kelemen Hunor természetesnek ítélte, hogy a közösségek használják szimbólumaikat, szerinte ez nem ellenkezik az érvényes törvényekkel, és egyáltalán nem árt a román polgároknak vagy a román államnak. Hozzátette, Romániában eddig nem keltett megütközést, hogy a Kolozs megyei tordai városházán vagy a moldvai Neamţ várán helyi jelképeket megjelenítő zászlók lobognak. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, mesterségesen duzzasztották fel a székely zászlós konfliktust, pedig sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a feszültségek kiélezése. Örvendetesnek találta, hogy a román és a magyar külügyminiszter csütörtökön telefonon egyeztetett a kérdésről. Hozzátette, a napokban Victor Ponta miniszterelnökkel szeretne tárgyalni erről. Kelemen Hunor azt is elmondta, kevés esélyét látja annak, hogy a román többség lemond a nemzetállami önmeghatározásról. A téma kapcsán nyilatkozó Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő úgy véli, a román kormány zseniálisan időzítette a székely zászló körüli botrányt, annak ugyanis sikerült elfednie az állami költségvetés vitáit, a parlamenti kvórum problémáit, a nyugdíjak átszámítását, az adóemelést és a mezőgazdasági szférát sújtó új adókat. Szabó szerint Füzes Oszkár nagykövet megbocsáthatatlan hibát követett el azzal, hogy televízióműsorokban szólalt meg, „talkshow-szereplővé” vált ahelyett, hogy diplomáciai úton próbált volna intézkedni. A román kormány válasza Németh Zsolt szavaira ugyanakkor durván eltúlzott volt a képviselő szerint: az államtitkár ugyanis egy budapesti kerületi önkormányzat ülésén beszélt a székely jelképekről, ilyesmire pedig semmiképpen nem a miniszterelnöknek kellett volna reagálnia. „Inkább az európai uniós költségvetés csökkenéséről kellene beszélni, mert a kohéziós alapok szűkülése nagyon érzékenyen érinti Romániát” – jelentette ki Szabó Ödön.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egyébként a téma kapcsán leszögezte, az MPP – az RMDSZ álláspontjától eltérően – úgy látja, az erdélyi magyarság köszönettel tartozik Németh Zsolt külügyi államtitkárnak és a magyar kormánynak, amiért szót emeltek a székely zászló elleni romániai agresszió ellen.
Fidelitas: támogatott kirekesztés
A román kormány kirekesztő politikája, a Romániában élő magyarságot sújtó intézkedések ellen tiltakozik a Fidelitas is. „Európában sehol nem elfogadható, ha a kulturális sokszínűséggel szemben a kirekesztést támogatják” – szögezte le a Fidesz ifjúsági társszervezetének alelnöke, Oroján Sándor abból az alkalomból, hogy a Heves Megyei Önkormányzat döntése alapján pénteken az egri megyeházára kitűzték a székely zászlót. Elmondta, a Fidelitas arra törekszik, hogy Európában békében éljenek egymás mellett a nemzetek és a kisebbségek, ehhez pedig fontos egymás szimbólumainak és kultúrájának a tisztelete. A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén elfogadta a Hitvallás Székelyföld lobogója mellett című dokumentumot. Eszerint Székelyföld és Heves megye lélekben és szívben egy közösséget alkot, „nemzeti identitásunk azonos értékeken nyugszik”. A Szabó Róbert (Fidesz) közgyűlési elnök által szignált nyilatkozat szerint Heves megyében minden nemzet tagjáról előítéletektől függetlenül vélekednek, ezért bántó hogy testvérmegyéjükben, Kovászna megyében hatósági intézkedésekkel tiltják meg a Székelyföld lobogójának kitűzését.
Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke is a hétvégén jelentette be: a kisebbik kormánypárt által delegált polgármesterek is kitűzik a székely lobogót településeiken. A kereszténydemokrata politikus példaként említette Barcsot, Óbudát, Tatát, Somogyvárt, Tökölt, Vácot és Ceglédet, ahol már kitűzték, illetve a napokban elhelyezik a székely zászlót szolidaritásuk jeléül és a nemzeti összetartozás kifejezéséül. Hozzátette: felkérnek minden hazai önkormányzatot, hogy kövessék az európai együttélés normáinak betartására felhívó mozgalmat. Pálffy István köszönetét fejezte ki azoknak, akik a határokon túli településeken kitették a székely lobogót, és „bátran kimutatták szolidaritásukat székely testvéreinkkel”. Azt kérte, akkor is segítsenek, amikor a román hatóságok szankciói majd jogerőre emelkednek. Hozzátette: emellett azt is kérik, hogy azok a települések, amelyeknek eddig nem volt székelyföldi testvérvárosi kapcsolatuk, és szándékukban áll, minél előbb létesítsenek ilyet. Pálffy István – aki a sajtótájékoztatón a székely mellett a baszk, a szorb, a lapp népek zászlóját is bemutatta – azt mondta: Európában több olyan őshonos kisebbség van, amelynek történelmileg kialakult, hosszú évszázadokon át őrzött hagyománya a lobogó tisztelete, és nemzeti identitásuk, önazonosságuk egyértelmű jelképe. Kiemelte: a román fél magatartásával a székely autonómiatörekvéseket akarja „visszasorolni”, kulturális értelemben is, ugyanakkor a zászlók kihelyezésének megakadályozásával sokkal inkább felhívják a figyelmet a közigazgatás átalakításának tervére, amellyel megbontanák a Székelyföld egységét. Ha ez volt a cél, akkor „köszönjük szépen, mert ennél jobban felhívni a figyelmet arra, hogy mire készül a román kormányzat, nem lehetett volna” – fogalmazott politikus. A székelyzászló-mozgalom nyilvánvalóvá teszi egész Európa és az Unió számára is, hogy Romániában semmibe veszik az alapvető európai normákat, a közösségek autonómiáját, és „egy sovén, meghaladott, 19. századi szemlélettel tekintenek rá”.
Ismét gyűlölködött az USL-s Valer Marian
Ismét kisebbségellenes kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt Valer Marian Szatmár megyei szociálliberális szenátor, aki pénteken, a megyei önkormányzat hagyományos díjkiosztó gálaestjén próbálta ezúttal szítani a kedélyeket. Az ünnepség keretében egyébként közel 60, a kultúra, a közélet illetve a sport terén kiemelkedő eredményt elért szatmári tevékenységét ismerték el a „szatmári Oscar” névre keresztelt díjak átadásával. A magyarellenes kirohanásairól ismert szenátor felháborodásának adott hangot egyrészt amiatt, mert Szamoskrassón Bem Józsefről, az 1848-as szabadságharc tábornokáról nevezték el a helyi általános iskolát. Kifejtette: Bem 40 ezer román haláláért felelős, ezért elfogadhatatlan a névadás. Újfent sérelmezte emellett, hogy nem köszöntötte őt román nyelven is a krasznabélteki plébános a svábok deportálásának emlékünnepén, ami szerinte annak a jele, hogy a nemzeti kisebbségek nem tisztelik kellőképpen a románokat.
Krónika (Kolozsvár),

Csíkszeredát is kiszemelték a román szélsőségesek
A magyarellenességéről hírhedt Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőséges szervezet a bukaresti magyar nagykövetség, valamint a kolozsvári magyar konzulátus előtt szervezett tüntetést hétfőn délelőtt, tiltakozva a székely zászló használata ellen és Füzes Oszkár nagykövet kijelentései miatt. A tiltakozássorozat lehetséges, hogy a csíkszeredai konzulátust is érinti majd.
Éppen a bukaresti tiltakozásról tartott hazafelé Cristian Grigoraș, a Noua Dreaptă Hargita megyei képviselője, akit telefonon sikerült elérnünk. Grigoraș elmondta, tudomása szerint az Új Jobboldal hétfőn két helyszínen, Bukarestben és Kolozsváron tartott tiltakozó megmozdulásokat Magyarország kirendeltségei előtt. Kérdésünkre, hogy várhatóak-e további tiltakozó megmozdulások és a csíkszeredai konzulátus is sorra kerül-e, az Új Jobboldal Hargita megyei képviselője kifejtette, várhatóak további akciók. Megtudtuk, Brassóban is szerveznek tüntetést, ugyanakkor teljes bizonyossággal nem tudta megmondani, hogy a csíkszeredai konzulátus előtt mikorra várható tiltakozó akció. Mint fogalmazott: „dolgoznak rajta, és lehetséges, hogy ott is fognak protestálni, mindez függ attól is, hogy kapnak-e rá engedélyt”.
A Magyar Távirati Iroda (MTI) jelentése szerint az Új Jobboldal mintegy harminc szimpatizánsa tüntetett hétfőn Magyarország bukaresti nagykövetsége előtt, egyebek mellett egy magyar nyelvű, „A székelyek nem magyarok” feliratú óriásplakátot kifeszítve. Kolozsváron a szélsőséges szervezet nyolc tagja jelent meg Magyarország kolozsvári főkonzulátusa előtt, ahol egy, több méter hosszú transzparensen nyilvánították ki, hogy ellenzik a magyar szeparatizmust, és a nemzeti egységet képviselik. Egy „ajándékcsomagot” is a helyszínen hagytak. A becsomagolt bocskorral arra kívántak emlékeztetni, hogy a román hadsereg szabadította fel 1919-ben a magyar fővárost a kommunisták hatalma alól.
Létai Tibor
Székelyföld.ro,

Szolidaritási nyilatkozat a székelyek mellett
Szolidaritási nyilatkozatban állt ki a székelyek mellett több Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezet a székelyzászló-üggyel kapcsolatban.
„Ma már nem azokat az időket éljük, hogy egy nemzetet, egy csoportot vagy egy személyt az identitása, nemzetisége, gondolkodása miatt meg lehessen hurcolni” – olvasható a dokumentumban, amelyet az egyik csatlakozó, a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete juttatott el az MTI-hez.
A nyilatkozatban hangsúlyozzák, hogy ma már az államokat olyan nemzetközi szerződések kötik, amelyek a békés együttélésre szorítják őket. Hozzáteszik, ilyen szerződéseknek Románia is részese. Idéznek például az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából, amely szerint olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen közösségekhez tartozóktól nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együtt saját kultúrájuk legyen, saját vallásukat gyakorolják, és saját nyelvüket használják. Az ifjúsági szervezetek arra kérik Európa népeit, hogy fejezzék ki szolidaritásukat „a román kormány magyarellenes politikájának áldozataival, hogy ne lehessen némán és titokban a 21. században embereket megkülönböztetni származásuk miatt”. A román társadalmat pedig arra kérik, hogy ítélje el és számolja fel az ilyen kirekesztő cselekményeket, különösen azokat, amelyek állami indíttatásúak. A Fidelitas mellett csatlakozott a szolidaritási nyilatkozathoz a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a felvidéki Magyar Ifjúsági Közösség és a Via Nova ICS, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum, valamint a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.
Akár ki is utasíthatják a magyar nagykövetet
Titus Corlatean román külügyminiszter a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Füzes Oszkár ismét etnikai alapú autonómiáról, Románia nemzetállamként való alkotmányos önmeghatározásának módosításáról beszél a nyilvánosság előtt – derült ki szerdán a Rador hírügynökség jelentéséből, amely a román diplomácia vezetőjének egy tévéinterjúját idézte.
Kedden a román parlament úgy határozott, hogy felváltva függesztenék ki a 41 romániai megye zászlóit a bukaresti parlament épületén Románia és az Európai Unió lobogójának társaságában. Időközben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) meghívására Magyarországra látogat Victor Ponta román miniszterelnök.
A debreceni városházára is kikerült szerdán a székely zászló, és ezután minden állampolgársági eskütétel alkalmával, vagyis szerdánként tűzik majd ki az intézmény homlokzatára. MTI
Erdély.ma,

Szolidarizálnak az ifjúsági szervezetek a székely zászlóval
Szolidaritási nyilatkozatban állt ki a székelyek mellett több Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezet a székelyzászló-üggyel kapcsolatban.
„Ma már nem azokat az időket éljük, hogy egy nemzetet, egy csoportot vagy egy személyt az identitása, nemzetisége, gondolkodása miatt meg lehessen hurcolni” – olvasható a dokumentumban, amelyet az egyik csatlakozó, a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete juttatott el az MTI-hez.
A nyilatkozatban hangsúlyozzák, hogy ma már az államokat olyan nemzetközi szerződések kötik, amelyek békés együttélést írnak elő. Hozzáteszik, ilyen szerződéseknek Románia is részese. Idéznek például az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából, amely szerint olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen közösségekhez tartozóktól nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együtt saját kultúrájuk legyen, saját vallásukat gyakorolják, és saját nyelvüket használják. Az ifjúsági szervezetek arra kérik Európa népeit, hogy fejezzék ki szolidaritásukat „a román kormány magyarellenes politikájának áldozataival, hogy ne lehessen némán és titokban a 21. században embereket megkülönböztetni származásuk miatt”.
A román társadalmat pedig arra kérik, hogy ítélje el és számolja fel az ilyen kirekesztő cselekményeket, különösen azokat, amelyek állami indíttatásúak.
Szabadság (Kolozsvár),

Amerikai segítséget kért egy székelyföldi Wass Albert megemlékezés rendőrségre beidézett szervezője
Nyílt levélben kért segítséget az Egyesült Államok romániai nagykövetétől Árus Zsolt volt Hargita megyei önkormányzati tanácsos, akit azért idéztek be “elkövetőként” a gyergyószentmiklósi rendőrségre, mert Wass Albert irodalmi estet szervezett.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben Árus Zsolt azt állította, hogy egy másik Wass Albert megemlékezés kapcsán, amelynek csak részvevője volt, tanúként idézték be.
Mindkét esetben a háborús bűnösök kultuszát tiltó rendelet feltételezett megsértése miatt indítottak bűnügyi eljárást a román hatóságok.
A nyílt levél szerzője azt kérte a nagykövettől, hogy segítsen rehabilitálni az amerikai emigrációban elhunyt Wass Albert erdélyi írót, akit háborús bűnösként tartanak számon Romániában.
Az erdélyi lapok korábban azt írták, hogy az író születésének 105. évfordulója alkalmából januárban tartott gyergyószentmiklósi megemlékezés szervezői ellen is büntetőjogi vizsgálat indult.
“Ezen cselekedeteikkel a rendőrök és az ügyészek nem csak az Egyesült Államok egyik polgárát bélyegzik meg, hanem implicit módon az Ön hazájáról is azt állítják, hogy egy olyan ország, amelyik menedéket nyújt egy háborús bűnösnek” – írta Árus Zsolt.
Emlékeztetett rá, hogy a kommunista népbíróság által elítélt Wass Albert kiadatását az Egyesült Államok megtagadta.
“Úgy gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak nyilvánosságra kell hoznia az álláspontját a kommunista Románia által megfogalmazott, s a mai rezsim által is átvett vádakkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy az USA meg kell védje polgárai becsületét, legyen szó akár a már elhunyt Wass Albertről, akár a fiáról, Wass Hubáról, az amerikai hadsereg tábornokáról” – írta az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének a Wass Albert irodalmi est szervezője.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Romániában 2002-ben kormányrendeletben tiltották be a háborús bűnösök kultuszát. A jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író szobrát.
eron.ro,

A románok leginkább Magyarországot tekintik ellenséges országnak
A románok leginkább Magyarországot tekintik Romániával szemben ellenséges országnak - derült ki csütörtökön egy romániai közvélemény-kutatásból, amely szerint ugyanakkor a megkérdezettek többsége jónak ítéli a két állam kapcsolatait.
A kolozsvári IRES közvélemény-kutató által az MTI bukaresti irodájához eljuttatott, márciusban készített felmérésből kiderül, hogy a románok 41 százaléka tartja Magyarországot ellenséges országnak, második helyen Oroszország áll, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan.
Magyarországnak ellenségként való megítélése főként a 65 év fölötti életkorúak körében figyelhető meg, és legkevésbé a 18 és 35 év közötti fiatalokra jellemző ez a vélekedés. A románok nagy többsége Olaszországot és Spanyolországot tekinti baráti államnak. Az utóbbi tíz évben ebben a két országban telepedett le a legtöbb román állampolgár munkavállalás céljából.
A felmérésben részt vevők 57 százaléka véli úgy, hogy a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok jók, a romániai magyarok és a románok viszonyát pedig 64 százalék ítéli jónak vagy nagyon jónak. Történelmi régiókra lebontva a legtöbben az erdélyiek és a bánságiak közül ítélik jónak a román-magyar kapcsolatokat Romániában, legkevesebben Moldvában.
Arra a kérdésre, hogy az 1989 előtti időszakhoz képest milyen most a románok és a magyarok közötti viszony, 38 százalék mondta azt, hogy rosszabb, 32 százalék szerint jobb, 22 százalék szerint pedig ugyanolyan.
A felmérés szerint a románok 51 százaléka soha nem volt Magyarországon, 49 százalékuk viszont legalább egyszer megfordult ott, legtöbbször szabadságon, rokonlátogatáson vagy vásárlás céljából. Magyarország 91 százalékukra jó vagy nagyon jó benyomást tett - derül ki a felmérésből.
A résztvevők többségének (52 százalék) jó vagy nagyon jó véleménye van a kedvezményes honosítás lehetőségéről, ugyanakkor 70 százalék nem ért egyet azzal, hogy magyar nemzetiségű megyei önkormányzati vezetők magyar állampolgárságot kértek, 56 százalékuk szerint ugyanis emiatt megváltozik a román államhoz való viszonyuk.
A megkérdezettek 73 százalékának jó vagy nagyon jó a véleménye a magyarokról, az erdélyiek körében a legpozitívabb a magyarságkép. Munkatársként, szomszédként, barátként és családtagként is magas (70 százalék fölötti) a magyarok elfogadottsága, 46 százalék pedig magyar nemzetiségű politikai vezetőt is elfogadna. A románok 50 százaléka kedvezőtlennek ítéli meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek a román politikában betöltött szerepét. A megkérdezettek 48 százaléka tartja jónak azt, hogy a romániai magyarok megünneplik március 15-ét, 45 százalék viszont rossz dolognak tekinti ezt.
A kutatás alanyainak többsége hallott a székely zászló kapcsán kialakult román-magyar vitáról, 68 százalék szerint azoknak volt igazuk, akik ellenezték a zászló kitűzését, 79 százalék pedig nem ért egyet azzal, hogy ilyen kérdésekbe Magyarország beleavatkozzon, hiszen 74 százalékuk szerint ez ronthatja a két ország kapcsolatait.
A felmérés 1267 személy megkérdezésével készült, hibahatára plusz/mínusz 2,8 százalék.
MTI
Nyugati Jelen (Arad),

Az RMDSZ támogatja, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozat bekerüljön a román alkotmányba
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Déva, 2013. április 21., vasárnap (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatra való hivatkozás bekerüljön a készülő román alkotmányba - jelentette ki vasárnapi dévai sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a történelmi dokumentumra való hivatkozás a nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részei miatt fontos. Amint megemlítette, a gyulafehérvári nagygyűlésen közfelkiáltással elfogadott dokumentum autonómiát és anyanyelvi ügyintézést, igazságszolgáltatást ígér az erdélyi nemzeti kisebbségeknek, ezt azonban a kor szellemében, a korabeli megfogalmazásokkal írta le.
Kelemen Hunor megjegyezte: utalásképpen is, vagy akár idézetként is szerepelhetne az alkotmányban mindaz, amit a Gyulafehérvári nyilatkozat tartalmaz. "Fontos, hogy az akkori nyilatkozat szellemisége, az akkori ígéret az alkotmányban jelenjen meg" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.
A Gyulafehérvári nyilatkozat alkotmányba foglalását a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciója kezdeményezte csütörtökön.
1918. december 1-jén az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot, amely a kisebbségeknek is önállóságot és szabad nyelvhasználatot ígért.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új Román Állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
Gazda Árpád MTI

Támogatják a határon túli truppok anyaországi bemutatkozását
Magyarországi vendégjátékok szervezésére összesen 34,7 millió forint odaítéléséről döntött Halász János magyarországi kultúráért felelős államtitkár. A támogatást határon túli magyar színházak és táncegyüttesek kapják meg.
A magyarországi vendégjátékokat támogató pályázaton 23 szervezet indult – tájékoztatta szerdán az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A közlemény felidézi, hogy a tavalyi évtől eltérően idén önálló pályázatot hirdettek a 2013. június 1. és 2014. május 15. között megvalósuló programokra. „Az Emmi idén ezzel összesen 45 millió forintos pályázati támogatást nyújt a határon túli színházak és táncegyüttesek részére” – hangsúlyozta a tárca.
Erdélyből és a Partiumból kilenc színtársulat, három táncegyüttes és egy kulturális alapítvány nyert jelentős összegű támogatásokat. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely, a Temesvári Csiky Gergely Színház, és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egyenként kétmillió forint körüli támogatást nyert, a csíkszeredai Csíki Játékszín egymillió-négyszázezer, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház háromszázharmincháromezer, a szatmárnémeti Proscenium Alapítvány pedig kétmillió forintot nyert, utóbbi Barta Lajos Szerelem című színművének magyarországi turnéztatására.
A szentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a váradi Nagyvárad táncegyüttes, illetve a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes 1–1 millió forint támogatást nyert. Bocsárdi László, a szentgyörgyi Tamási színház igazgatója korábban a sajtónak azt nyilatkozta: amennyiben támogatást nyernek, a budapesti Katona József Színházban is szeretnének szerepelni a múlt pénteken Gyulán bemutatott Hamlet című produkciójukkal.
Az Emmi közleménye kitér arra is, hogy a bírálat során a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte a pályázatokat. Ez alapján fogalmaztak meg döntési javaslatot a miniszter tanácsadó testületei, a Táncművészeti és a Színházművészeti Bizottság, amelyet Halász János döntéshozóként változtatás nélkül elfogadott. A támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, és a támogatás utalásáról is ők gondoskodnak – olvasható a közleményben.
Krónika (Kolozsvár)

A politikai elit felelőssége
Korunk globalista zsarnoksága abban különbözik a történelem eddigi autokratikus rendszereitől, hogy tagadja önmaga létét. Önfenntartását célzó eszmei pillére nem az emberek meggyőzésén alapul, mint a liberalizmus, a konzervativizmus vagy a szociáldemokrácia/szocializmus, hanem azok félrevezetésén. Valamennyi – amúgy rég idejétmúlt – ideológia képviselői közé beférkőznek a globalizátorok, akik lényegében színjátékot játszanak, amikor úgy tesznek, mintha még mindig e letűnt politikai ellentétek határoznák meg a világ folyamatait és a nemzetek jövőjét. A meg nem vásárolt lényeglátók egy része is belemegy a játékukba, mert esélytelennek érzi a tiszta beszédet, fél a periferizálódástól, a szalonképtelenné nyilvánítástól vagy egyszerűen a választási vereségtől.
Ebben az orwelli rendszerben igazi felüdülés egy olyan rendezvény, ahol az előadók nyíltan beszélnek globalizmusról, nemzetellenes látszatmagyarokról, az erdélyi magyarság létkérdéseiről. S teszik ezt a nemzet sorsa iránti felelősségtől áthatva. Miként 2006-ban az akkor négyéves fiam megállapította: az EMI táborban „magyar a levegő”.
Neptun: akkor és ma
Az EMI-tábor idei programjának keretében megszólalók tovább vitték a valódi szólásszabadság e nemes hagyományát, legyen szó Ady Endre szabadkőműves kötődéseiről, az autonómiáról, a sajtószabadságról vagy a Neptun-ügyről, amely kerek húsz esztendeje kavarta fel az erdélyi politikum állóvizét.
A Neptun-problematikát elemző kerekasztal kapcsán a Magyar Távirati Iroda is kiadott egy hírt, amire Borbély László, az egyik egykori részvevő fontosnak tartotta reagálni. Az MTI által közzétett „válaszban” foglalt állításokat a következőképpen rendszerezhetjük: az e sorok írója által szerkesztett Neptun-gate című könyv, amely összefoglalja a húsz évvel ezelőtti polémia legfőbb dokumentumait, „tele van valótlanságokkal”. A következő mondatot pontosan idézném, mert nem teljesen világos a tartalma: „Szerzőinek pedig nincs már más lehetőségük a megszólalásra, és ez is azt bizonyítja, igazuk volt azoknak, akik a román féllel való tárgyalás lehetőségeit keresték.” Továbbá: ha a neptunosok nem jártak volna el helyesen, akkor is, utána is, a magyarság eláll mellőlük, nem élvezték volna a magyarság bizalmát. „Nem lehet két évtizeden keresztül félrevezetni a romániai magyarságot.” A külpolitikainyomásgyakorlás eszközét feladta az RMDSZ.
Valótlanságok?
Ami a valótlanságokat illeti, jó lenne, ha Borbély László megnevezné azokat. Egy dokumentumgyűjteménynek, amely módosítás nélkül közli egy adott kérdésben megnyilatkozók interjúit és esszéit, nem feladata a korrekció, ettől függetlenül a kötet szerkesztése és végső korrektúrája során nem találkoztam valótlan állításokkal.
A külpolitikai nyomásgyakorlás eszközét 1996-ban az RMDSZ feladta, mint ahogy az autonómiáért való tényleges küzdelmet is. Az RMDSZ-politika legfőbb haszonélvezője a román nemzetállam volt: úgy integrálódhatott az európai struktúrákba, hogy az erdélyi magyarság sorsának rendezése érdekében semmit nem tett az RMDSZ kormányba emelésén kívül. Az RMDSZ pedig – miniszteri, államtitkári és igazgatói pozíciókért cserébe – a Neptun-ügy mintájára vállalta az etnodiszkriminatív román politika legitimálását.
Nem várhatjuk a magyar érdeket súlyosan sértő politikai paktum egyik illusztris szereplőjétől, hogy ezt elismerje és ne beszéljen mellé. A modern politikai kommunikáció legfőbb problémája, hogy a választópolgár előtt a valós szándékokat leplező, az egyéni érdekmotiváltságot elfedő, a közösségi érdeket sértő álláspont éppoly racionális felvértezettséggel jelenik meg, mint a valóságot tükröző, a nemzeti érdekekkel ténylegesen konvergens, jövőbe mutató álláspont, s csak igen kevesen képesek elválasztani az ocsút a búzától.
Közösségi érdekek és azok felismerése
Érdemes részletesen górcső alá venni azt az álláspontot is, hogy meg lehet-e téveszteni egy nemzeti vagy politikai közösséget hosszú távon a saját érdekeit illetően. E kérdés átvezet egy másik problémához is: a választók milyen mértékben képesek felismerni saját érdeküket? Helytálló-e a liberális demokrácia azon alaptétele, hogy a politikai testet alkotó állampolgárok zöme racionális, döntőképes, tisztában van saját érdekeivel, s így felelős döntést tud hozni a választásokon? Ha e tétel igaz lenne, nem kellene kivenni a népszavazási kérdések közül az adóval kapcsolatos ügyeket.
Az egyéni érdekkövetés nem mindig mutat a közösségi érdekérvényesítés irányába. Jó példa erre 1918 késő ősze, amikor az lett volna a közösségi érdeknek megfelelő magyar politikai cselekvés, ha az ütőképes, zömmel harcedzett katonákból álló, az ellenség földjén állomásozó csapattesteket átszervezik az ország történelmi határainak védelmére. A szabadkőműves dominanciájú Károlyi-kormány mégis a leszerelés mellett döntött, a tömeg ujjongása közepette. Innen egyenes út vezetett az ország két harmadának elvesztéséhez.
Alois Schumpeter osztrák közgazdász-politológus írja, hogy a közakarat nem a demokratikus politikai folyamat hajtóereje, hanem annak végterméke. Más szóval: a közakaratot a pártok teremtik meg politikai marketing útján. S miként a mosóporok közül is azt választja a fogyasztó, amelynek meggyőzőbb a reklámja, tehát amely mögött jellemzően nagyobb tőke áll, nem pedig azt, amely hatékonyabban mos, a választók zöme is azt a politikai gárdát választja, amelynek reklámja, marketingje ügyesebb, rafináltabb, erőteljesebb.
Az elit felelőssége
A nemzetek egymás közti vetélkedésében azon közösségek jutnak versenyelőnyhöz, amelyek politikai elitje elkötelezett a közösségi célok érvényesítésének kérdésében, és képes is rá. Amelynek elitje akár politikai kockázatot is vállal szükség esetén a köz érdekében, a népszerűtlen intézkedésektől sem riad vissza, s cselekvéseit elsősorban nem a négyévenkénti választás motiválja, hanem a nemzetszolgálat.
Az RMDSZ-vezetés előtt két út állt 1996-ban. Az egyik a könnyű népszerűség- és pozíciószerzés útja, a Neptun-logikájú kormányzati szerepvállalás. A másik a nehezebb, de távlatosabb: az autonómia útján való megmaradás. Miként Eva Maria Barki, Csapó József és Borbély Imre mellett a borzonti EMI-táborban Bodó Barna is kifejtette: kormányon belül képtelenség autonómiát kivívni, hiszen épp a kormány által is képviselt és gyakorolt államhatalomból kíván közösségünk részesedni.
Az autonómia útját járni, megszervezni a közösséget, az erdélyi magyar társadalmat, elérni a mindennapi életben a többségtől való minél kisebb függési fokot, s emellett minden politikai energiát az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére fordítani: nehezebb lett volna és népszerűtlenebb is. De lett volna távlati esélyünk a fogyatkozásunk megfékezésére. Az autonómiapolitika mellett álltak a történelmi egyházak, a civil társadalom, a sajtó egésze és az akkor még egységes politikum.
Ehelyett az elit engedett politikai szirénhangoknak, s a jó esetben az erdélyi magyar társadalom morális állóképességének megőrzését, az értékiránytűk nemzedékek közötti átörökítését, a többségi elnemzetlenítő, tudatmosó törekvések ellensúlyozását szolgálótájékoztatáspolitikátátépítette a legfontosabb közösségi célokat feladó, önsorsrontó politikájának legitimálására.
Ahogy könnyebb volt 1918-ban a „béke” mellett szónokolni, amikor három oldalról fenyegette ellenséges támadás az országot, ahogy Európa-szerte ma is népszerű és könnyű a globalizmus, a fogyasztói társadalom jelszavait szajkózni a politikai korrektség idiómáját követve, úgy könnyű a hatalommal való megegyezés mellett síkra szállni a lassan száz éve a többség által nyomorgatott közösségben is. A választók nagy része vevő erre, lásd a Bugár Béla-féle felvidéki szörnypártot, a Híd-Most nevű szlovák–magyar képződményt, amelynek elnöke odáig megy az önfeladásban, hogy nyíltan kimondja: nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják a gyermekeiket, s azzal kampányol, hogy az MKP-vel ellentétben ők NEM akarnak autonómiát.
Az erdélyi magyar politikai elit közös felelőssége, hogy a pártcsatározások közepette mi ne juthassunk ide. Ehhez viszont közös nemzeti minimumra, közös múltértelmezésre és jövőképre lenne szükség. Nem pedig arra, hogy egy többszázezres lélekszámfogyással járó, közösségi szempontból megbukott politikai kurzus origóját, a Neptun-ügyet ma is mintának állítsuk be.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A jövő évi kulturális és oktatási programokról tárgyalt a Máért szakbizottsága
A jövő évi kulturális és oktatási programokról tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) oktatási és kulturális szakbizottsága - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a testület keddi ülésén Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára kiemelte, hogy már nyolcadszor ült össze a szakbizottság, ami jelzi, milyen kiemelt figyelmet fordít a kormányzat a határon túli magyarok oktatási és kulturális támogatására.
Hoffmann Rózsa beszámolt arról, hogy már idén is az előző évhez képest több pénz állt rendelkezésre a külhoni magyar nyelvű oktatás megerősítésére, és jövőre ezt tovább szeretnék növelni. Hangsúlyozta, a támogatások legfőbb célja az, hogy a szülőföldön működő magyar nyelvű oktatást hatékony formában egészítsék ki. Kiemelte: egyre több külhoni magyar iskola vesz részt anyaországi tanulmányi versenyeken a növekvő számú pályázati kiírásoknak köszönhetően.
Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a tájékoztatás szerint azt mondta: az előző kormány idején megalkotott nemzeti ifjúsági stratégia nem teljesítette a hozzáfűzött reményeket. A jelenlegi kormányzat célja az volt, hogy megtöltse tartalommal, és aktív párbeszédet alakítson ki a külhoni magyar szervezetek és a kormányzat között. Hangsúlyozta, hogy szükség van párbeszédre a külhoni magyar pártok ifjúsági szervezeteivel, mivel az ottani ifjúság problémáit, lehetőségeit ezek a szervezetek tudják a leghitelesebben bemutatni.
Tóth Katalin helyettes államtitkár a mezőgazdaság és az oktatás újszerű kapcsolatáról szólva elmondta, több program jelenleg is folyamatban van, köztük a termelő iskola modelljének megvalósítása: a termeléstől a megtermelt javak értékesítéséig mutatja be, miként lehet hatékonyan működtetni egy gazdaságot. Kárpátalján folyamatosan építik ki a falugazdász-hálózatot, ahol helyi szakemberek vezetésével támogatják a helyi munkavégzést.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a 2013 - a külhoni magyar kisiskolások éve program körútja során huszonkét helyszínen több mint ötezer gyerekkel találkoztak. Pályázatokat írtak ki a közösségépítés témájában, és hamarosan elkészül módszertani csomagjuk, amelyet a régióspecifikus továbbképzések követnek - olvasható a közleményben. Budapest, (MTI)

RMDSZ: összegyűlt a szükséges számú aláírás
Maros megyében összegyűlt a szükséges aláírás ahhoz, hogy polgári kezdeményezéssel tűzzék a Maros Megyei Tanács napirendjére a székelyföldi fejlesztési régió ügyében kért népszavazás ügyét – közölte szerdán az MTI-vel Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei elnöke.
Az RMDSZ által kezdeményezett, december 8-ára tervezett népszavazáson arról kérdeznék meg a székelyföldi megyék lakosságát: akarják-e, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? Maros megyében azért bizonytalan a kezdeményezés sikere, mert a megyének csak egy része tartozott a történelmi Székelyföldhöz, a magyarok a megye lakosságának a 37 százalékát teszik ki. Brassai Zsombor elmondta, immár 25 ezren írták alá a kezdeményezés íveit, a népszavazás ügyének a napirendre tűzéséhez pedig a Maros megyei lakhellyel rendelkező választópolgárok öt százalékának, azaz 24 245 személynek az aláírása szükséges.
Brassai Zsombor úgy vélte, a sikeres aláírásgyűjtés ellenére egyelőre kevés esély látszik arra, hogy a megyei önkormányzat kiírja a népszavazást. Az RMDSZ-nek román partnerek támogatását kellene megszereznie, ami egyelőre nem sikerült. A magyar szövetségnek csak 11 képviselője van a 34 tagú megyei önkormányzati testületben. Az RMDSZ korábban valamennyi román párt Maros megyei szervezetével párbeszédet kezdeményezett a kérdésről, de csak az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) tett eleget meghívásának. A párt korábban nem nyilvánított véleményt a kezdeményezésről, de a PDL országos alelnöki tisztségét is betöltő Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester szerdán élesen bírálta azt. Maros megyében összegyűlt a szükséges aláírás ahhoz, hogy polgári kezdeményezéssel tűzzék a Maros Megyei Tanács napirendjére a székelyföldi fejlesztési régió ügyében kért népszavazás ügyét – közölte szerdán az MTI-vel Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei elnöke.
Az RMDSZ által kezdeményezett, december 8-ára tervezett népszavazáson arról kérdeznék meg a székelyföldi megyék lakosságát: akarják-e, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? Maros megyében azért bizonytalan a kezdeményezés sikere, mert a megyének csak egy része tartozott a történelmi Székelyföldhöz, a magyarok a megye lakosságának a 37 százalékát teszik ki. Brassai Zsombor elmondta, immár 25 ezren írták alá a kezdeményezés íveit, a népszavazás ügyének a napirendre tűzéséhez pedig a Maros megyei lakhellyel rendelkező választópolgárok öt százalékának, azaz 24 245 személynek az aláírása szükséges.
Florea az Agerpres hírügynökségnek kijelentette, hogy az RMDSZ az aláírásgyűjtéssel „úgy tesz, mintha dolgozna", de amikor olyan intézkedéseket kellett volna megszavaznia a marosvásárhelyi városi önkormányzatban, amelyek ténylegesen régióközponttá alakították volna Marosvásárhelyt, akkor a magyar szövetség ellenezte ezeket. Brassai Zsombor meglepőnek tartotta Florea elutasítását, mert – mint megjegyezte – a polgármester korábban többször is a Marosvásárhely központú székelyföldi régió mellett foglalt állást.
Az RMDSZ-elnök úgy látta, a román pártok elutasító álláspontja ellenére van esély arra, hogy Maros megyében mégis kiírják a népszavazást. Ezt az aláírások nagy számával magyarázta. Hozzátette, az RMDSZ a hét végén összesíti az aláírásokat, és benyújtja azokat a megyei önkormányzatnak, de tovább folytatja az aláírásgyűjtést. „A törvény szerint 30 napos közvitára kell bocsátani a kezdeményezést, és csak ez után lehet a kérdést a tanács napirendjére tűzni. Mi ez idő alatt is folytatjuk az aláírásgyűjtést, és azt reméljük, hogy idő közben 75 ezerre tudjuk növelni az aláírások számát" – magyarázta Brassai Zsombor.
Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ra tervezett helyi népszavazások kiírása céljával. A székelyföldi megyék mellett a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében is gyűjtik az aláírásokat. Ott a tervezett népszavazás kérdése a Nagyvárad központú fejlesztési régióra vonatkozna.
MTI
Erdély.ma

A Kárpát-medencei magyarság közös gazdasági terveiről értekeztek
Az idei év sikeres kezdeményezéseiről, a jövő évi tervekről és a határokon túli magyar értéktárról tárgyalt többek között a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottsága szerdán - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel. Az ülésen elhangzott, hogy újabb irodák megnyitását tervezik a Kárpát Régió Üzleti Hálózat keretében.
Az államtitkárság közleménye szerint az ülésen Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetési tervezetben nem csökken a külhoni magyarság támogatására szánt összeg.
Az államtitkár beszámolt az olyan új programokról, amelyek a vállalkozók továbbképzését, külhoni fiatal magyar vállalkozókat és gazdálkodókat segítenek. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat működésével kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a már jól működő irodák mellett újabbak nyitását készítik elő.
A közlemény szerint az ülésen a szomszédos országok magyar szervezetei beszámoltak az idei eredményekről, a nehézségekről, a fejlesztés akadályairól. Tájékoztatták a szakbizottság tagjait például a román kormány régióátszervezési tervéről, az uniós források rendkívül alacsony mértékű felhasználásáról, a közelgő szlovákiai megyei választásokról.
A Vajdaságban és a Muravidéken a legnagyobb gondot a gazdasági környezet okozza, amely komoly hatást gyakorol a helyi magyarság életére is. Kárpátalján pozitívumként értékelik, hogy az ukrán kormány nyitottabbnak mutatkozik az Európai Unió irányába - tájékoztatott az államtitkárság.
Vagács István, az NGM főosztályvezetője egyeztette a bizottság résztvevőivel a Wekerle-terv 2014-es intézkedési tervében javasolt programokat, valamint bemutatta a nemrég elindított Kárpát Régió Fiatal Vállalkozó Programot, amelynek célja, hogy magyarországi mentorvállalkozások bevonásával képezze a külhoni fiatal magyar vállalkozókat, továbbá a személyes kapcsolatok kialakításával segítse a határon átívelő üzleti kezdeményezéseket.
A Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője a falugazdászprogram indulásáról számolt be. Magyarországi mintára ebben a hónapban a határon túl is megkezdte működését a hálózat, hogy szaktanácsadói szolgáltatásaival segítse a gazdákat, legyen szó pályázatíráshoz nyújtott tanácsadásról, vagy akár koordinált megjelenésről élelmiszeripari kiállításokon. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár bemutatta a bizottságnak azt a 105 értéket, amelyet különböző határon túli szervezetek javasoltak a Külhoni Magyar Értéktárba.
Ezek a nemzeti értékek növelhetik a magyarság megbecsülését az Európai Unióban és szerte a világban, hozzájárulnak az új nemzedékek nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakításához, megerősítéséhez. A bizottság elfogadta a javaslatokat és az értékek listája még a héten megjelenik a Nemzeti Regiszter honlapján - olvasható a közleményben.
Maszol.ro
MTI