"Bár minden év szeptemberében újra és újra megpróbálják szítani az ellenséges hangulatot az Ippre látogató politikusok, a település magyar és román lakói megtanulták: ki kell bírniuk egymás jelenlétét. A magyar többségű Ippot hét évvel ezelőtt a román nemzet mártírtelepülésévé nyilvánították, egy 1940-ben elkövetett mészárlás miatt. Hét éve a román parlament kibocsátotta azt a törvényt, amellyel a Szilágy megyei Ipp és Ördögkút falvakat mártírtelepüléssé nyilvánították. Azóta minden év szeptember 14-én megemlékeznek a faluban a központi emlékműnél, amelyet még a nyolcvanas években emeltek. A hivatalosságok, a megyei tanács, prefektúra, a polgármesteri hivatal és ortodox egyház képviselőin kívül ilyenkor egy történelemtanár eleveníti fel az 1940-ben történt eseményeket. Észak-Erdély visszatérése után alig egy héttel levélbomba áldozata lett két magyar honvédtiszt, akik történetesen Ippen tartózkodtak. Az akkor Magyarországhoz tartozó faluba bosszúkommandót vezényelt a magyar hadsereg: 1940. szeptember 14-én katonák lepték el a települést, kivezényelték házaikból a román lakosságot, és gyerekeket, nőket, öregeket sem kímélve mészároltak. Az öldöklésnek 157 áldozata lett, a legfiatalabb egy alig 3 hetes csecsemő, a legidősebb egy 80 év fölötti férfi volt. Emléküket nemcsak a falu központjában emelt obeliszk, hanem a temetőben levő tömegsír és annak felirata is őrzi. Hasonló események történtek Ördögkúton is. Ipp közel négyezres lakosságának kétharmada magyar - közölte Salánki Sándor polgármestertől, aki az RMDSZ színeiben került az öt faluból álló község élére. "A falu többségi magyar lakói is sajnálják az akkori eseményeket, a román lakosság viszont tudja, hogy nem a szomszéd magyar volt az, aki 40-ben lemészárolta a rokonságát, így nincs gond az együttéléssel" - mondta Salánki, aki szépnek nevezte az évenkénti koszorúzásokat, a vele együtt járó ortodox szertartást és a katonai parádét. A templom udvarán megtépázott első világháborús emlékmű áll; csupán a kettőskereszt és a hármashalom maradt rajta épen, a márványtáblát, amelyen Vörösmarty Szózatának első néhány sora volt olvasható, rég eltüntették. A polgármester szerint a község ebben az évben szándékszik az emlékművet felújítani, de az eredeti felirat helyett a két világháborúban elesett ippi hősök nevét vésik majd a táblára. "Már nem aktuális a Szózat, a Hazádnak rendületlenül légy híve..." - mondta Salánki. /Lukács János: Együttélés egy Szilágy megyei mártírfaluban. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./"

"Jan. 5-én Marosvásárhelyen az unitárius egyházközség tanácstermében kiállítás nyílt a doni 2. Magyar Hadsereg pusztulása 60. évfordulójának tragikus emlékére, az EMKE megyei szervezete szervezésében, részt vettek történészek, egykori honvédek és néhány túlélő, a Don-kanyarban pusztult marosvásárhelyi és környékbeli katonák utódai. Jan. 11-én történelmi megemlékezés lesz Marosvásárhelyen, amelyre eljönnek a budapesti Hadtörténeti Múzeum munkatársai is. Sokáig beszélni sem volt szabad a doni tragédiáról, az anyaországban is csak alig több mint tíz esztendeje kutatják, beszélnek a 125 ezres pusztulásról. A Doni Emlékbizottság nevében felszólaló dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke elmondta, itt az ideje, hogy Erdélyben is megemlékezzenek a tragikus eseményekről, hiszen itteniekből is kerültek ki áldozatok. Berekméri Róbert és László Márton fiatal történészek kutatása során kitartó gyűjtőmunkájával létrejött a kiállítás. A katasztrófa történelmi hátteréről dr. Pál-Antal Sándor történész tartott előadást. Az emlékműterv makettjét is kiállították, amelyet az emlékbizottság már elfogadott, Bocskai Vince szovátai szobrászművész tervéről van szó. /(lokodi): Don-kanyart járt tárgyi emlékek. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./ "

"A Duna Tévé január 13-án két dokumentumfilmmel, a Sára Sándor által jegyzett Pergőtűzzel és A 2. magyar hadsereg a Donnál című, korabeli híradókra épülő dokumentumfilmmel emlékezik a II. világháború egyik meghatározó, számunkra katasztrofális fordulatára. A kommunista időszakban nem lehetett emlékezni a sok ezernyi magyar katonára, mert az áldozatokat bűnösökként kezelte az akkori politika. Csak 1972-ben tört meg a jég. Nemeskürty István Requiem egy hadseregért c. történelmi analízise igyekezett igazságot szolgáltatni az ártatlan áldozatok emlékének, nem hallgatva el a felelősök nevét sem. Sára Sándor a nyolcvanas évek elején dokumentumfilmet készített a túlélők közreműködésével a negyven évvel korábbi eseményekről. Sorozata a magyar filmriport legmonumentálisabb vállalkozásává nőtt. Előbb 25 részes tévé-sorozatként kezdték vetíteni, de a magyarországi cenzúra (nem utolsósorban a szovjetek tiltakozására) leállíttatta az adásokat. Csak jóval később volt látható a teljes sorozat. Sára ötrészes moziváltozatot is készített az anyagból, azt 1983-ban mutatták be. A háborút megelőző évtized híradóiból, a Magyar Film Iroda által készített dokumentumokból vett összeállítással az ötrészes film mintegy bevezeti a nézőt a 30-as évek végének magyarországi hangulatába. Pontosabban ama világba, melyet a filmhíradó tükrözött. /Hova lett a sok vitéz? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./ "

"A doni csatáról, a 2. magyar hadsereg majdnem teljesen megsemmisüléséről több visszaemlékezés jelent meg. Gellért Sándor (1916-1988) "A magyarok háborúja" címen állított emléket az elesetteknek. Vitéz Jankovic Lőrinc (1907-1992) századparancsnok is hazajött a Dontól huszár zászlóalja legényeivel. A visszaúton a lovakat a németek elvették, vagy elpusztultak. Ekkor legényeivel nyírfaágból sítalpakat csináltatott, s azon hatoltak át a hómezőkön. A "síszázad" csodálatos meneküléséről Horváth Miklós: "A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál" (Bp. Hadtörténeti Intézet 1959) c. könyvében lehet olvasni. 1972-ben jelent meg Nemeskürty István könyve "Requiem egy hadseregért" címmel. A nyolcvanas években vetítette a Magyar Televízió a "Krónika - végjáték a Donnál" c. sorozatot. Gellért Sándor is szerepelt benne. 1996 nyarán, az oroszországi pravoszláv egyház közreműködésével gyászszertartást tartottak a Don mentén elpusztult honvédek emlékére. Szatmárnémetiben 1997. nov. 2-án tartották a Németi templomban az első megemlékezést. Újsághirdetést adtak fel, hogy jelentkezzen, ha van még életben lévő személy, aki megjárta honvédként a Don-kanyart. Ekkor jelent meg Garda József (1917-2000) nyugdíjas főkönyvelő. A fronton töltött napjaira olyan élénken emlékezett, hogy kérték, írja le. Könyvét 1999-ben adta ki a Püski Kiadó: "Kint voltam a Donnál" címmel. A Németi templom kertjében márvány emlékmű emlékeztet a világháború hős honvédjeire, akik harcoltak, fogságba estek, szenvedtek azokban a nehéz években. /Ábrám Lídia: Szatmáriak a Donnál. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 10./"

"1943 januárja a 2. magyar hadsereg pusztulását jelentette a Don folyó mellett. Csíkmenaság hősi halottaira a templomkert bejáratánál álló, Szervátiusz Jenő szobrászművész alkotta szobrával emlékezik. /Pomjánek Béla: Csíkmenaság hősi halottainak emlékműve. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 18./"

"Maros megyei nagy-romániás szenátorok jan. 25-én Marosvásárhelyen leszerelték a helyi prefektusi és megyei tanács épületében október végén elhelyezett Bernády-emléktáblát. A Dumitru Pop Maros megyei szenátor és Ioan Brudascu Kolozs megyei képviselő által vezetett nagy-romániások a leszerelt emléktábla helyére másikat állítottak, amelyik a városháza pincéjében szerintük 1916-ban meggyilkolt 35 román mártírnak állít emléket, s amelyet - Pop állítása szerint - a horthysta hadsereg 1940-ben megsemmisített. A modern Marosvásárhely legszebb épületeinek - köztük a Kultúrpalotának és a Városházának - felépítését megvalósító Bernády Györgyöt a vásárhelyiek a 20. század kiemelkedő egyéniségének, a város legendás polgármesterének tartják. Emléktábláját a Borbély László vezette Bernády Alapítvány tavaly októberben leplezte le. Az akkori ünnepség előtti napon Dumitru Pop szenátor szintén leverte a Bernády-emléket, amelyet a leleplezés napján kellett sebtében visszahelyezni. Borbély László szerint érthetetlen, hogy az emléktábla őrzését senki sem biztosítja és értetlen, hogy a rendőrség nem szállt ki a helyszínre. /Marosvásárhelyen ismét leverték a Bernády-emléktáblát. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./ Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök a prefektust is a helyszínre hívta. A prefektus személyesen tájékoztatta a történtekről Octav Cozmanca közigazgatási minisztert. Virág György, a megyei tanács elnöke elítélte, és elutasította, hogy egyesek a parlamenti mentelmi jog mögé bújva bármit elkövethetnek. Egyébként a nagy-romániásoknak semmiféle engedélyük nem volt, a tábla kifüggesztésére. A prefektus megígérte, hogy leveszik a pérémések tábláját, és visszahelyezik Bernády György arcképét. /Provokáció a marosvásárhelyi magyarság ellen. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 27./ "

"Kuntár Lajos A véres Don című kötete a Don mentén harcoló magyar hadsereg honvédeinek példás helytállásairól tanúskodik. A 2. magyar hadsereg főparancsnoka Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes volt, aki rendíthetetlenségével, példás magatartásával mindig az élen járt, példásan buzdítva bajtársait, akik egymásért is bármikor "tűzbe" mentek. A haditudósítónak ezt mondták: "Bevonulásunkat önként vállaltuk, mert szent kötelességünknek éreztük hazánk védelmét!" A könyv szerzője szerint a magyar hadsereg egyáltalán nem az orosz nép ellen, hanem a bolsevizmus és annak ateista szellemisége ellen hozta minden áldozatát. /Sára Péter,Nagyszalonta: Meghatódva emlékeztünk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./ "

"Febr. 1-jén Gyergyócsomafalván a helyi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány megemlékezett Borsos Miklós szobrászművész halálának 13. évfordulójáról. A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós-emlékház ezúttal szűknek bizonyult. Borsos Géza József, az alapítvány elnöke mondott emlékbeszédet. Az egyperces néma tisztelgés ellenben már a Don mellett elpusztult magyar hadsereg tagjai, köztük sok székely katona emlékének is szólt. /Bajna György: A szobrászművészre emlékeztek. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 3./"

"Szatmárnémetiben a helyi RMDSZ és a Szent István Kör imádsággal és történelmi előadásokkal emlékezett a hatvan évvel ezelőtti, a Don-kanyarnál bekövetkezett katasztrófa áldozataira és túlélőire. Tőkés László püspök emlékeztetett: a háború ideje alatt megfosztottak bennünket attól a jogtól, hogy eltemessük halottainkat. Erdély történelmét ma is meghamisítják. Takaró Mihály, budapesti egyetemi tanár, a Magyar Reformátusok Világszövetségének főtitkára beszédében kiemelte, a magyarság megszokta már, hogy leggyakrabban a veszteségeikre emlékezik. A Don-kanyarnál harcoló katonákat ma már nem háborús bűnösöknek, hanem hősöknek nevezhetjük. Sipos Miklós esperes rámutatott, a II. Magyar Hadseregnek 200 ezer áldozata volt, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint Erdély ugyanennyi magyart vesztett el békés körülmények között 1990 és 2002 között. Ha egy nép elfelejti a múltját, az azt jelenti, hogy újra át kell élni a múlt eseményeit, hangsúlyozta. /Elek György: A II. Magyar Hadsereg 60 évvel ezelőtti áldozataira és túlélőire emlékeztek a Németi református templomban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 3./ "

"Ippről sok szó esik, főként a román sajtóban, a sajnálatos 1940-es incidens miatt, amikor valaki(k) esztelenül szembe akart(ak) szegülni a bevonuló magyar hadsereggel. Ipp ad otthont a képzőművészeti alkotótábornak, amelyre elsősorban fiatal, pályájuk elején álló művészeket, jelölteket és szilágysági művészeket toboroznak, munkáikkal elviszik majd az IPPART üzenetét. Hét éve léptek először a közönség színe elé az azóta is minden esztendőben táborzáráskor, a Szent István napján megnyitott kiállításon bemutatják az ippi táborban készült alkotásokat. Most volt a hagyományos kolozsvári bemutatkozásuk a Gy. Szabó Béla Galériában. /Szabó Zsolt: A VI. IPPART. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./"

"Az elmúlt század első felében a magyar írók igen derekasan kivették részüket nemzeti sorskérdésekről szóló vitákból. Napjainkban ennek kevés jele tapasztalható. Nemeskürty István, a kiváló irodalom- és filmtörténész, azok közé tartozik, akik a kérdés tárgyalását felvállalják. Felvállalta már a hetvenes évek elején, amikor megjelentette a Rekviem egy hadseregért című könyvét, amely az akkori történelemszemlélettel ellentétben írt a második magyar hadsereg doni katasztrófájáról. Felvállalja ma is, például a Meddig várjunk? és a Mi történt velünk? című köteteiben. Máriás József az utóbbit ismertette. Nemeskürty a Mi történt velünk? /Szabad Tér Kft, Budapest, 2002/ című könyvében a magyarság huszadik századi történelmét elemezve kérdezte: mi történt velünk? Munkájában "a mi három elmulasztott huszadik századi lehetőségünk"-ről beszélt. 1918 - ha a "fegyelmezetten hazavezetett magyar honvédhaderő (...) felvonul a magyar határokon, megakadályozhattuk volna az ellenséges csapatok betörését és a majdan megkötendő békében csekélyebb terület-átengedésekre kényszerültünk volna"; 1941 - "ha ragaszkodunk semlegességünkhöz, megnyerhettük volna a háború utáni békét; 1990 - "önmagunkkal szabadon rendelkező állammá váltunk. Kezdődhetett (volna) a nemzetépítés". /Máriás József: Nemeskürty István: Mi történt velünk? = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 28./"

"Máj. 5-én Bukarestben, a Petőfi Házban, a halálra ítélt második magyar hadsereg Don-kanyari pusztulásáról tart előadást Szele Péter újságíró, amit a Sára Sándor dokumentumfilmjéből kiragadott részlet követ. /Rekviem egy hadseregért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./"

"Dálnokot műemlék templomáért és Dózsa-emlékéért keresik fel a turisták. Ma sem önálló, ma is Maksa község népes faluja. 1976-ban a főtéren felállították Szobotka András monumentális Dózsa-szobrát. A közeli református templomban a Székelyföld egyik legutóbb feltárt rovásírásemlékét őrzik, harangtornyában műkincs értékű harang található. Más látnivalók: millecentanáriumi emléktábla és a negyvennyolcas dálnoki hősök emléktáblája a templom cintermében. A parkocskában áll a két világháború 86 dálnoki áldozatának emléktáblája. Idevaló családból származott az író és költő Gaál József (1811-1866), valamint a két magyar neves katonatiszt, a vezérezredes Dálnoki Veress Lajos (1889-1976), a II. Magyar Hadsereg parancsnoka, hadtörténeti író és Dálnoki Miklós Béla (1890-1948), az I. hadsereg parancsnoka, volt magyar miniszterelnök. Itt él ma is a nyugalmazott mezőgazdasági mérnök Beczásy István, aki Bekerített élet című könyvében (Nagyvárad, 1995) megírta családja múlt rezsimbéli meghurcoltatásának történetét. /Kisgyörgy Zoltán: Dózsa György faluja: Dálnok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./"

"Júl. 1-3. között Szentes Zoltán tábornok-helyettes, a magyar hadsereg vezérkari főnökének vezetésével magyar katonai küldöttség tartózkodik Erdélyben. A magas rangú magyar vendégeket Mihail Popescu, a román hadsereg vezérkari főnöke hívta meg Romániába. Júl. 2-án Szentes Zoltán George Cristian Maior államtitkárral, az euroatlanti integráció és védelmi politika osztály vezetőjével találkozik Bukarestben. Ezt követően megbeszélést folytat Mihail Popescu vezérkari főnökkel is. /(k. o.): Magyar katonai küldöttség Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./"

"Holtmaroson találkoztak a világháborúban szolgált, felső-marosmenti honvédek.Ökumenikus istentisztelettel kezdődött okt. 12-én a holtmarosi honvédtalálkozó, Bartha József holtmarosi lelkipásztor kezdeményezésére. Ott volt Szászrégen, Magyarrégen, Marosfelfalu, Marosvécs, Disznajó, Holtmaros, Magyaró, Fickó és Jód "honvédalakulata". Nemes Árpád magyarrégeni lelkipásztor megjegyezte: "amikor a padsorokra nézek, felelevenedik előttem a semmiből teremtődött honvédhadsereg, és az a csodálatos négy év, amikor Észak-Erdélyben is érezhettük, hogy ismét magyarok lehetünk". Meghurcoltatásuk és megaláztatásuk nem ért véget a fegyverletétellel egy időben. "Ellenségekké nyilvánították őket csupán azért, mert szerették a hazájukat és szülőföldjüket" - mondta a szószékről Nemes Árpád. Előkerültek az emléktárgyak, féltve őrzött zsoldkönyvek és dögcédulák, megsárgult képek. /Szucher Ervin: Légcsavar, zsoldkönyv és brómos tea. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./"

"Ujj János gyakorló történelemtanárként hívta fel a figyelmet arra, hogy a most is használt hazai tankönyvekben is vannak bántó adatok. A XII. osztályos egyik alternatív történelemkönyv szerint Erdélyben a magyarok behatolásával megkezdődött az erőszakos katolizálás, s a katolikus püspökségek elfoglalták az ortodox püspökségek helyét. (Így!) Az egyetemes történelemmel három évvel korábban megismerkedett tanulók valószínűleg rég elfelejtették, hogy a kelet-nyugati egyház szakadása 1054-ben következett be, addig legfeljebb keleti vagy nyugati rítusú egyházról beszélhetünk. Azt meg kevesen tudják, hogy a nyolc történelmi magyar püspökséget Szent István királyunk alapította még 1038-ban bekövetkezett halála előtt. Tehát az egyetlen erdélyi, a gyulafehérvári katolikus püspökség már jóval az egyházszakadás előtt működött (!). Az sem mellékes, hogy a keleti rítusú püspökségek (tehát több?) létezéséről egyetlen római, vagy konstantinápolyi dokumentum sem tesz említést. - A középiskolás tankönyv szerint az 1848-49-es erdélyi román forradalom úgy ér véget, hogy a forradalmi csapatokat a világosi csatában legyőzte az ide behatolt orosz hadsereg, s azok előtt tették le a fegyvert! A fegyvert valójában nem a román csapatok, hanem a Görgey vezette forradalmi magyar hadsereg egységei tették le. Generációk nőnek fel tévhitben, hogy a hódító magyarok elfoglalták országukat. Ilyen történelemszemlélet mellett nehéz lesz a többségi polgárt az ellenkezőjéről meggyőzni. S még nehezebb szobrot állítani a szabadság magyar mártírjainak! /Ujj János: Történelemszemlélet. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./"

Közel ezer magyar fiatal látogatója volt az Egyesült Magyar Ifjúság délvidéki nemzeti táborának, amelyre a Tisza-parti Adán került sor június 29. és július 1. között. Horváth Csaba hadtörténész a Magyar Királyi Honvédség 1941 és 1944 közti délvidéki hadműveleteiről beszélt, Vincze Gábor a Délvidék etnikai viszonyainak XVI. és XVIII. század közti átrendeződéséről, Teleki Júlia pedig az 1944–45-ös magyarellenes délvidéki népirtás áldozatainak rehabilitációjáért vívott küzdelméről. A mintegy negyven-ötvenezer legyilkolt magyart jeltelen tömegsírokba dobálták be, amelyeken később gyárakat, sőt szeméttelepeket hoztak létre. Olyan eset is előfordult, hogy az emberi maradványokat sebtében exhumálták és megsemmisítették, hogy még bizonyíték se legyen. Mint mondta, az ártatlanul meggyilkoltak emlékét megörökítő alkotásokat ma is rendszeresen leverik, megsemmisítik a szerbek. A magyarellenes erőszak budapesti példáit dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője elemezte. A délvidéki magyarellenesség egyik legkirívóbb példája, a koncepciós perben összesen hatvanegy év fegyházra ítélt temerini fiúk esete. Erről az ügyről a témában dokumentumfilmet forgató M. Szabó Imre, a fiúkkal történteket nyomon követő és dokumentáló Horváth Ádám, illetve az egyik rabságban sínylődő fiatal édesapja, Horváth Tibor beszélt. A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház A világ és a vége című darabja, a Wass Albert két kisregényéből, az Adjátok vissza a hegyeimet!, illetve a Jönnek című művekből készült dráma nagy sikert aratott. /Ágoston Balázs: Az Egyesült Magyar Ifjúság nemzeti táboráról. Együtt Délvidéken. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 11./

Elutasította a Kolozs megyei táblabíróság a háborús bűnösként halálra ítélt Wass Albert író ügyében benyújtott perújrafelvételi kérelmet. Fellebbezni lehet a Legfelsőbb Bíróságon. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd a kérelemhez csatolt három olyan, levéltárakban őrzött titkosszolgálati jelentést is, amelyek nem álltak rendelkezésére az író fölött 1946-ban gyilkosságra való felbujtás vádja miatt ítélkező kolozsvári népbíróságnak. Az ügyvéd korábban elmondta: ezek mellett találtak egy olyan katonai iratot is, amely Kincses szerint a vasasszentgothárdi gyilkosságok esetében tisztázzák Wass ártatlanságát. Az írót azzal vádolják, hogy 1940-ben Vasasszentgothárdon és Omboztelkén felbujtotta a magyar hadsereget arra, hogy több helyi románt is meggyilkoljon. /Elutasítás Wass-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

A csíksomlyói búcsút követő napon csoda történt a Gyimes völgyében: Gyimesbükkön nagy dugó keletkezett, hogy órákra leállt az országúti forgalom. A gyimesbükki pályaudvar épülete elé a sokaság hosszas várakozása után begördült a Magyar Államvasutak ipartörténeti értékű magyar királyi koronás mozdonya. A Gyimes völgyében titokban azelőtt is évenként ezrek és ezrek fordultak meg, hogy a történelmi Magyarország határán levő épületet. 1920 után az őrházat a román állam használta, 1940-től ismét a MÁV tulajdonába és a Magyar Honvédség felügyelete alá került. Aztán következett az újabb Trianon, a párizsi béke. Deáky András, az építő ember, a gyimesi és moldvai csángók világi apostola, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke nem nézhette tétlenül, hogy a vasúti őrház a Rákóczi-vár lábánál véglegesen romba dől. Deáky András az épületet megvásárolta, tetőzetét kijavította. Deáky segítséget kért a felújításhoz és az épület vasúttörténeti múzeummá alakításához. A gyimesbükkiek beszerezték a szükséges engedélyeket, jelentős támogatást kaptak Tánczos Barna és Korodi Attila államtitkároktól. /Sylvester Lajos: A Gyimes-völgyi csoda. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 13./

Néhány hónappal ezelőtt Ján Slota, a szlovákiai politikai paletta magyargyűlöletéről hírhedtté vált meghatározó figurája azt találta ki, hogy a szlovák nemzeti öntudatot erősítendő, kettős kereszteket állíttat Szlovákia-szerte, hogy elriassza az ország felett köröző „hülye magyar turulokat”. A honfoglaló magyarok által totemállatként tisztelt madár, a turul ellen a magyar közélet egyes szereplői is elszánt ideológiai harcot hirdetnek. A két világháború között valóban létezett egy ifjúsági mozgalom, amely magát a turulról nevezte el, és amely a szélsőjobb eszméket képviselte, ez azonban igencsak marginális irányzat volt. A turulmadár nem vált önkényuralmi szimbólummá, azt jelzi, hogy jelenleg a Magyar Honvédség és a Nemzetbiztonsági Hivatal emblémáján is látható. A mai vita tárgyát képező budai szobornak egyetlen „bűne” van: hogy a jogszabályokkal ellentétesen állították fel. Ilyenkor mindig felbukkannak azok is, akik abból próbálnak tőkét kovácsolni, hogy meg akarnak menteni a náciveszélytől. A cikkírónak liberálisként a jobb-, a bal- és a balliberális oldal rögeszméi és pótcselekvései egyaránt ellenszenvesek. Elmond egy nagyváradi városi legendát: a Rulikowski köztemetőben a román katonai emlékműre állítólag a magyar honvédek obeliszkjéről szerelték át a turulszobrot, és egyszerűen „átminősítették” sassá. Ennek alapján a budai szobrot a fehérfejű szirtisas bronzmásának kellene tekinteni. Gyönyörű, nemes madár, és az Egyesült Államok címerállata. Ideológiailag nehezen megalapozható mind a lenácizása, mind a lebolsizása. /Balogh Levente: Turulcsata. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./

Emlékművet állítottak 109 magyar honvéd tiszteletére Bonchidán. – Ma nem ünnepelni jöttünk, hanem kegyelettételre, adósságot törlesztünk azokkal szemben, akik a magyar történelem vérzivatarában kötelességüknek tekintették a katonai esküjüket, hogy a Hon érdekében a legtöbbet – életüket adták – becsülettel a hazáért mindhalálig – mondta beszédében Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke szeptember 13-án a bonchidai temetőben. Nem véletlenül választották szeptember 13-át avatási nappá. 64 éve ezen a napon kezdődött a tordai csata. 26 napig tartott az iszonyú harc. A súlyos harcok során több mint 2500 magyar katona halt hősi halált. Az óriási fölényben lévő szovjet–román seregekkel vívott harcokban sikerült a támadást visszaverniük, Torda város elfoglalását 26 napig megakadályozniuk. Pataky József rámutatott: „A magyar hadtörténelem az észak-erdélyi 25. gyaloghadosztálynak a tordai csatában tanúsított helytállását a „honvédség második világháborús legszebb fegyvertényeként” tartja számon. A kolozsvári Házsongárdi katonai temetőbe 251, a bonchidai református temetőbe pedig 109 honvéd hamvait temették. maradandó emlékművet. A THHB tagjai nyolc esztendő leforgása alatt több mint 1600 hősi halott hadifogoly temetési helyét, sokakat név szerint azonosított. Számos helységben mintegy 30 emlékoszlopot, kopjafát, emléktáblát vagy sírkertet avattak. Idén ősszel Tordaszentlászlón és Krasznán hoznak létre emlékhelyeket. A mostani avatáson Bonchidán Pataky József Döbrentei Kornél költő verssoraival zárta beszédét: „Adassék tisztelet a honvédő katonáknak, testük eleven torlaszát állították gátnak: a ránk zúduló vörös áradat ellenében állták Tordánál a csatát, fejtetőig vérben: és nem haltak meg, válságos órán előjönnek, mert utóvédként előőrsei jövendőnknek. ”Vekov Károly történész ismeretei szerint a bonchidai kastélyban működő tábori kórházban tragikus események történtek: a magatehetetlen beteg magyar honvédek közül több személyt lelőttek a szovjet katonák. /Frigyesy Ágnes: A tordai csata volt a honvédség legszebb fegyverténye. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 17./

Szászrégenben kezd hagyománnyá válni: a tél vége felé kiscserkészek és öregbakák egyaránt „behívót” kapnak Samu Pál nyugalmazott biológiatanártól, aki a református egyház támogatásával honvédtalálkozót rendez. A város ismert közösségszervezője február 21-én ismét tucatnyi cserkészt és ugyanannyi öregbakát gyűjtött össze Régenből és a környező településekről. A honvédek a hat évtizeddel ezelőtti múltból próbáltak átmenekíteni egy csöppnyit a háborús történetek iránt érdeklődő ifjúságnak. A 80 év fölötti Sepsi István húszesztendősen vonult be a magyar hadseregbe és csak nyolc év után ért haza, megpróbáltatások sorozata után. A túlélő egykori honvédeknek egyetértenek abban, hogy sokkal tragikusabban is végződhetett volna. Közel 142 ezer magyar katona esett el a harctéren, ötvenezren haltak meg a bombázások közepette, és 600 ezer embert hurcoltak el a háború után a különböző fogolytáborokba. /Szucher Ervin: Életigenlő öreg bakák. = Krónika (Kolozsvár), febr. 24./

Harmadik alkalommal indult kerékpárral szeptember 6-án a váradi bazilika elől az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezetének tucatnyi tagja. Céljuk, hogy az Érmelléken át egészen Érmihályfalváig karikázva felhívják a civil szféra és a politikum figyelmét az itt élő magyarság önrendelkezési jogára, az Érmellék áldatlan helyzetére. „1940-ben, szeptember 6-án vonult be a magyar honvédség Nagyváradra. Ezzel az időponttal kötöttük össze immár hagyományossá vált, figyelemfelkeltő akciónkat, mivel ezt sem civil, sem politikai szervezetek nem vállalták fel. Azért járjuk be éppen az Érmelléket, mert Székelyföld mellett ez egyike azon területeknek, ahol többségben él a magyarság, és ezért a vidék sajátos jogállásának a kérdését indokolt felvetni” – összegezte Barta Béla, az EMI alelnöke. A fiatalok minden településen megálltak, plakátokat ragasztottak ki, és szórólapokat osztogattak. A szórólapokon pontokba szedve taglalták, mit jelent az érmelléki magyaroknak az önrendelkezés. /Sükösd T. Krisztina: Az érmelléki magyarságért karikáznak az EMI-sek. Biciklitúra az autonómiáért. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 7./

Székelyföld román föld! – kiabálták hangosan a román Új Jobboldal szélsőséges szervezet tagjai Gyergyószentmiklóson, amikor román zászlókat lengetve vonultak fel a város központjában. Az Új Jobboldal nevű román szervezetet képviselő fiatalok érkeztek Gyergyószentmiklósra az elmúlt hétvégén, zászlókat lobogtatva vonultak fel a főtéren, majd koszorút helyeztek el az ortodox templom udvarán. A megmozdulás vezetője beszédében a horthysta magyar hadsereg gaztetteiről számolt be, elmondta, 1940. szeptemberében 58 román nemzetiségű polgárt gyilkoltak meg Gyergyószentmiklóson. Valójában ilyesmi nem történt Gyergyóban! A hangoskodásra több helyi fiatal is felfigyelt, akik szintén zászlókkal felszerelkezve fejezték ki nemtetszésüket. Az ellentábor ezeket skandálta: „Székelyföld magyar föld!”, „Vesszen Trianon!” Fokozott csendőri és rendőri jelenlét kísérte a megmozdulást, összetűzés nem történt. A járókelők megdöbbenve figyelték az idegenek szélsőséges megnyilvánulását. /Lázár Hajnal: Új Jobboldal: Székelyföld román föld! = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 22./

Az Evenimentul Zilei című lap minisorozatot indított a román történelem epizódjairól, s a legutóbbi rész arról szól, hogy van-e vagy nincs egy ezeresztendős űr ebben a históriában? A megszólaltatott Neagu Djuvara történész lándzsát tört a román kontinuitás-elmélet mellett, de megemlítette, hogy ezen elmélet hiányosságait több neves román történész hamisításokkal, hamis aktákkal pótolta! Az Adevarul című bukaresti lap visszaemlékező sorozatában arról írt, hogy Nicolae Militaru tábornok, akit Ceausescu idejében lelepleztek mint szovjet kémet, s a forradalom első óráiban „véletlenül” hadügyminiszter lett, előre megfontoltan a halálba küldte azokat, akik annak idején hozzájárultak leleplezéséhez. Az a tiszt például, aki felgöngyölítette a szovjet kémhálózatot, „terroristaként” halt meg, máig tisztázatlan körülmények között. – Lemondott Draskovics Tibor magyar igazságügyi és rendészeti miniszter, azzal indokolta távozását, hogy amit vállalt, azt már elvégezte. A témával kapcsolatban Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette: ennyi botrány után ideje is volt a távozásnak, de miért nem megy az egész szocialista kormányzat? Börtönbüntetésre ítéltek egy szocialista államtitkárt – olvasható a Magyar Hírlapban. A mezőgazdasági minisztériumban dolgozó Benedek Fülöp a honvédség egykori pákozdi lőterét játszotta át idegen kezekbe. Ez az első bírósági ítélet egy olyan kormánytag ügyében, aki tagja volt a Gyurcsány–Bajnai-kabinetnek, és hivatali minőségében követett el bűncselekményt. /Szondy Zoltán: Bosszút állt a szovjet kém Draskovics Tibor. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 3./

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.

Hadisírok, melyek összekötnek
Nagyvárad – Hétfőn sajtótájékoztatót tartottak Sárközi Zoltán és Delorean Gyula RMDSZ-es önkormányzati képviselők, a Pro Liberta Partium Egyesület vezetői a szervezet Sas-palotabeli székhelyén.
Sárközi Zoltán elmondta: szeptember 9-én Pásztor Sándorral közösen, kettős minőségükben- a Pro Liberta Partium Egyesület és az önkormányzat képviselőiként- részt vettek egy nemzetközi konferencián Székesfehérváron. A körülbelül 60-70 meghívottal zajlott, Közös Európában együtt emlékezünk című tanácskozás szervezői a Székesfehérvári Önkormányzat, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, valamint a Krajcáros Alapítvány voltak. Többek közt arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy Európában sok helyen a mai napig nincsenek megfelelően rendezve az első és második világháborúban elesett magyar honvédek határon túli emlékhelyei, illetve sírjai. Szó esett arról is, hogy ezek milyen állapotban vannak, mennyire gondozzák vagy hanyagolják el őket. A megbeszélésre Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Szlovéniából, Ausztriából és Olaszországból érkeztek kutatók. Az RMDSZ-sek tájékoztatták az egybegyűlteket a váradi helyzetről, az elmúlt évtizedek rombolásairól, arról, hogy jelenleg egyetlen megmaradt magyar hivatalos katonasír sincs a városban. A kilencvenes évek elején számolták fel nyom nélkül a Rulikowski temetőben az utolsó honvédsírokat úgy, hogy a csontok exhumálása nélkül ezen parcellákba temették a román hadsereg veteránjait.
Nyilatkozat
Ezzel szemben érdekes volt hallani, hogy Észak-Szlovákiában például állami támogatással, nagy lelkesedéssel ápolják a sírokat, és Szlovéniában is európai módon gondolkodva, komoly hozzáállást tanúsítanak az ügyben. A szimpózium lezárásaképpen a jelenlevők egy nyilatkozatot fogalmaztak meg: Hadisírok, melyek összekötnek bennünket címmel. Ennek lényege, hogy mindenben egyetértenek a hősi halottaknak kijáró tiszteletet illetően, bárhol is nyugodjanak. Ugyanakkor szerintük az utódok feladata a sírhelyük rendben tartása, az emlékük ápolása. Meglátásukban a hadisírok karbantartása állami feladat, de ez csak akkor lehetséges, ha megfelelő társadalmi támogatással bír. Sárközi Zoltán ennek kapcsán külön kiemelte a civil szervezetek ez irányú szerepvállalásának fontosságát.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Köszönik a melengető szavakat
Nagyvárad - A napokban Exc. Tempfli József kiérdemesült megyés püspök a 13 aradi vértanút ábrázoló emlékérmeket kapott a Magyar Honvédségtől és a Történelmi Vitézi Rend is üdvözölte a ny. főpásztort.
Hunyadi László főkapitány levélben mondott köszönetet Exc. Tempfli Józsefnek azokért a szerinte felejthetetlen pillanatokért, melyekkel megajándékozta a Történelmi Vitézi Rend tagjait a váradi, a budapesti és a sümegi személyes találkozások alkalmából. Örömmel idézte fel azokat az alkalmakat, amikor a Székelyföldről hazafelé tartva megálltak a Székesegyházban és a ny. főpásztor a misét követően áldást mondott további utukra, vagy amikor egy erdélyi zarándokútjuk alkalmából a Kanonok soron szinte barátként fogadta őket. Mint üzenetében fogalmaz, szintén örök emlékek maradnak számukra a budapesti Horthy-emlékmisén, a Magyar Koronaőr Egyesület ünnepén és a Szent László Lovagrend éves sümegi ünnepi rendezvényén megvalósult találkozások. „Köszönjük azokat a lelket melengető szavakat, az optimizmust, a jövőbe vetett hit megerősítését, hiszen valóban csak így lehet szembenézni ezzel a világgal”, olvasható a levélben.
A Vitézi Rend a Vitézi tájékoztató legutóbbi számát is továbbította a főpapnak, melyben azösszefogásra buzdító Csíksomlyói hitvallás is megjelent, melynek kezdő sorai a következők: „Hiszem, hogy tud még összefogni e nép,/ Hogy egy teremtő szándék/ Vezérli szívét, kezét. Hiszem, hogy a sötétségből új Hajnal hasad,/ Hogy nem lesz széthúzás,/ S leszünk egy Cél és egy Akarat!”.
A nyugalmazott főpásztort egyéb kellemes meglepetés is érte az elmúlt napokban: a 13 aradi vértanút ábrázoló emlékérmeket kapott a Magyar Honvédségtől, melyeket egy nemzeti színű szalag foglalja keretben, alul egy pecséttel, mely az 1849-es címert tartalmazza és korabeli helyesírással az A M. Honvéd 26. Zászlóally 5. század feliratot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

NAGY KIHÍVÁS
Országvédelem Észak-Erdélyben 1940 és 1944 között
A semmiből szervezte meg a Honvéd Vezérkar a partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területek védelmét.
Nagy kihívás elé állította a Magyar Honvéd Vezérkart a második bécsi döntés eredményeként visszakapott partiumi, észak-erdélyi és székelyföldi területeknek az ország védelmébe történő betagolása. A katonaföldrajzi szempontból igen változatos országrész katonai megszervezése a korlátozott lehetőségekkel rendelkező Honvédség szervei számára igen
megterhelő szervezőmunkát és anyagi áldozatot jelentett.
A továbbra is feszült viszony miatt a Román Királysággal szembeni határ biztosítása mellett ugyanis fő szempont egy új – sorban a IX. – hadtest felállítása volt. Az új seregtest a katonai közigazgatás megszűnése után, az Erdélyben véglegesen elhelyezett csapattestek működését fogta össze. A katonai szervezés irányítását a Honvéd Vezérkar főnöke megbízásából a Nagy Vilmos gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 1. hadsereg-parancsnokság végezte. Az első lépésben meghatározott területbiztosító feladatokkal a VI., a VII. és a gyorshadtestet, illetve a hadsereg-parancsnokságnak közvetlenül alárendelt 1. és 2. gépkocsizó dandárt bízták meg.
Feladatuk az Erdélybe települő és ott végleg berendezkedő katonai alakulatok és szervek felvonulásának, az erdélyi területeken tevékenykedő Erődleszerelő Parancsnokság és a különböző építő és karbantartó műszaki alakulatok működésének biztosítása volt. A határvédelem megszervezését Nagy Vilmos gyalogsági tábornoknak 1940. október 26-án és 29-én kiadott rendeletei szabályozták.
A passzív határvédelem biztosítása érdekében
a VI. hadtestet (Kolozsvár) a pécsi 4. határvadász-dandárral, a VII. hadtestet (Marosvásárhely) pedig a beregszászi 7., a komáromi 2. és a sátoraljaújhelyi 3. határvadász-dandárral erősítették meg.
Szükség esetén a seregtestek saját – stratégiailag fontos helyeken elhelyezett – alegységeiket is igénybe vehették. A fent említett seregtesteken kívül a közel 1000 km-es határvonal közvetlen védelmében és őrzésében 19, az erdélyi bevonulásban részt vett határvadász-zászlóalj is közreműködött. Új hadtest születik
Az új „erdélyi” csapattestek megalakulásával az 1. hadsereg-parancsnokság és a neki alárendelt seregtestek tevékenysége november végén lezárult, úgyhogy azok visszatérhettek békehelyőrségeikbe. Feladatkörüket a IX. hadtestparancsnokság vette át, mely a Budai Várban alakult meg az I. hadtestparancsnokság támogatásával.
A Stirlig László altábornagy irányítása alatt álló új seregtest november 20-án kezdte meg működését Kolozsvárott. Az új hadrend szerint a hadtest három gyalogdandár-parancsnoksággal (25. – Nagyvárad, 26. – Dés és a 27. – Marosvásárhely), illetve a nekik alárendelt alosztályokkal rendelkezett volna.
A három seregtestből, ember és anyagi korlátok miatt, csupán kettőt sikerült hadrendbe állítani. A dandárok állományát 18 megszüntetett határvadász-zászlóalj átszervezett állománya adta. A dandárok egy-egy gyalogezrede és tüzérosztálya mozgósítás esetén ikreződött.
Az ezredek tényleges állományukat megosztva és tartalékosokkal feltöltve létrehozták a harminccal magasabb hadrendi számú ikerezredüket. A tüzérosztályok hadrendi számukat megtartva két osztályos tüzérezreddé alakultak át.
A dandárok alárendeltségében lévő gyalogezredek egy-egy zászlóalját (nagyváradi 25/I., a kolozsvári 26/I. és a sepsiszentgyörgyi 27/I. zászlóaljat) különleges határvédelmi feladatokkal bízták meg, s ezért magasabb állományon tartották őket. Ezt a lépést elsősorban a Román Királysággal szemben húzódó, sokkal sebezhetőbb dél-nyugati határvonal tette szükségessé.
Annak ellenére, hogy a Román Királysággal való katonai konfliktus veszélye egy időre elhárult, az ország határainak védelme a Honvéd Vezérkar számára továbbra is elsődleges célt jelentett. A védelmi feladatok ellátása elsősorban a véglegesen Erdélybe helyezett határvadász-csapatokra hárult.
1940 végétől tehát a IX. hadtest kiegészítési területén, Váradlestől a Borsai-hágóig hét határvadász-zászlóalj (a 2., 21., 22., 23., 24., 32. és a 33.) és három határvadász portyázó osztály (59., 61., és a 60.) tevékenykedett.
A magas fekvésű, nehéz terepviszonyok között védő zászlóaljakat (21., 32. és 33. hv. zlj.) hegyi felszereléssel látták el és a könnyebb irányíthatóság miatt a 24. határvadász-zászlóaljjal együtt, a Gyergyószentmiklósra települt sátoraljaújhelyi 9. határvadász-dandár parancsnokság (pk. Lánghy Emil gyalogsági tábornok) alárendeltségébe helyezték. A nem hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljakat pedig a Marosvásárhelyen megalakult 69. határvadászezred-parancsnokság alá vonták.
A fent említett alakulatokon kívül ugyanakkor számos hadtest közvetlen tüzér-, műszaki-, híradós-, illetve gyors- és vonatalosztálya, illetve néhány önálló műszaki alosztálya is Erdély területén nyert elhelyezést. A továbbiakban a két Fővezérség-közvetelen csapattesten kívül (101. híradóezred II. zászlóalja és a 105. légvédelmi tüzérosztály) a munkácsi 1. hegyidandár parancsnokság Máramarosra, a magyar Királyi Honvéd Légierő három repülőszázada pedig Szamosfalvára települt. Hadiállapotban A Honvédség alakulatainak erdélyi berendezkedését követő békeidőszak rövid életű volt. A német csapatok Jugoszlávia ellen megindított hadműveletébe 1941. április 12-től a magyar Honvédség is bekapcsolódott. A Délvidéki magyarlakta területek birtokbavételében, az a néhány erdélyi helyőrségű csapattest is részt vállalt, amelyek az 1. lovasdandár alárendeltségében tevékenykedtek. Az erdélyi csapatok feladata főleg folyammegfigyelésben és a csetnik gócpontok felszámolásában merült ki.
A magyar katonai vezetés számára sokkal nagyobb problémát jelentett azonban a német-szovjet viszony várható alakulása, amely további álláspontját is jelentős mértékben befolyásolta. A Románia elleni konfliktus lehetőségét 1941 tavaszán egy, a Szovjetunió elleni támadás eshetősége váltotta fel.
A Szovjetunió elleni katonai részvétel mellett – az eddig elért revíziós eredmények megtartása, illetve újak elérése érdekében – kardoskodó Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke elképzeléseit a magyar politikai vezetés nem osztotta és ebben a kérdésben óvatosságra intett.
A magyar politika ezen álláspontját a június 26-i kassai és rahói támadás azonban keresztbe húzta. Az események hatására a Kormányzó élt az 1920. évi XVII. tc. 2. paragrafusának 2. bekezdésében biztosított jogával. Ennek megfelelően a felelős kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulását kikérve elrendelte a honvédségnek a határon túl történő harcba vetését és a hadiállapot kimondását.
A Szovjetunióval szemben 1941 júniusában beállt hadiállapot következtében a m. kir. Honvédség keleti hadszíntéren bevetett seregtesteinek kötelékében a hadműveltek két éve alatt számos erdélyi helyőrségű csapattest teljesített szolgálatot.
Így pl. a Gyorshadtest kötelékében a 13. és 14. kerékpáros-zászlóalj, a tragikus sorsú 2. hadsereg kötelékében a 25/2. és a 27/2. könnyű ágyús üteg, a 9. élelmező oszlop, a Megszálló Erők kötelékében pedig a zilahi 55/II. gyalogzászlóalj vett részt a harcokban.
Ez az időszak azonban hátországban maradt csapatok számára sem volt eseménymentes, hiszen a magyar-román határon 1943. november 20-ig a források 74, sok esetben tragikus kimenetelű határincidenst jegyeztek, amelyek a két fél közötti feszült viszonyt bizonyították.
A keleti hadszíntér eseményeiben bekövetkezett fordulat a magyar katonai felsőbb vezetés figyelmét a keleti határrész, illetve az Erdély területén állomásozó erők megerősítésére fordította. A keleti határrész egyik alapvető – nem összefüggő rendszert képező – elemének, az Árpád-vonal erdélyi szakaszának építése már 1940-ben kezdetét vette.
Az Országos Erődítési Parancsnokság kirendeltségének felügyelete alatt hatalmas anyagi és emberáldozatokkal készült vasbeton védelmi rendszert, amely a Keleti Kárpátok hágóit és szorosait volt hivatott lezárni, az 1941 októberétől fokozatosan hadrendbe állított erődszázadok szállták meg.
A 13 erődszázadot, amely a felállító határvadász-zászlóalj hadrendi számát viselte, 1942. október 1-jétől a 9. határvadász-dandárnak rendelték alá és annak a védelmi rendszerébe vonták. A gyengén – általában zsákmányanyaggal felszerelt – erődszázadok mellet Erdély délkelti határszakaszának védelmét, a 27 határőr-zászlóaljból álló Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága egészítette ki.
A régi székely határvédelmi hagyományokat felelevenítő milícia rendszerű szervezet alapjait Kozma István vezérőrnagy felügyelete alatt 1942. március 1-jén fektették le. Parancsnoksága 1943. május 1-jén kezdte meg működését. Az eredeti elképzelés szerint 28 zászlóaljat terveztek felállítani, amelyek személyi állományát idősebb korosztályok képviselték volna.
Békeidőben csak a keretekkel létező alakulatok alosztályait a székely városok, falvak állították volna fel. A honvédek harcképességét meghatározott idejű fegyvergyakorlattal kívánták tökéletesíteni. A zászlóaljak szervezésében és kiképzésében szinte a teljes székelyföldi katonai-, kiegészítő- és leventeparancsnokság részt vállalt.
A zászlóaljak állománya később annyiban módosult, hogy az öreg honvédek mellé a legfiatalabb korosztályokat is beosztották, tehát apa fiával együtt vett részt szülőföldje védelmében. A határőr-zászlóaljakon kívül a Határvédelmi Erők parancsnokságának a 9. határvadász-dandár és a 69. határvadász-ezred is alárendeltségébe lépett.
Hadrendi változások
Az Erdélyben állomásozó seregtestek szervezetében az 1943. október 1-jén életbelépő ún. Szabolcs-hadrend is jelentős változásokat eredményezett. Jelentősebb lépésként a 25. könnyű hadosztályt gyaloghadosztállyá szervezték, míg a jobb vezetés érdekében Székely Határvédelmi Erők keretén belül határvadászcsoport-parancsnokságokat hoztak létre: a 65.-et Gyergyószentmiklóson, a 70.-et Csíkszeredán, a 67.-et Sepsiszentgyörgyön, a 68.-at Székelyudvarhelyen, a 69.-et pedig Marosvásárhelyen. A határvadász-zászlóaljak ütegeit pedig két hegyitüzérosztály-parancsnokság alá vonták. Az 1. tüzérosztály parancsnoksága Csíkszeredán, a 2. osztályé pedig Marosvásárhelyen székelt.
Továbbá a 68. határvadászcsoport-parancsnokságának alárendeltségébe helyezték a Nagybereznáról Sepsiszentgyörgyre irányított 26. határvadász-zászlóaljat és ugyancsak itt felállították a X. hadrendi számmal ellátott utász- és híradó-zászlóaljat. A X. székely vonatosztályt Csíkszeredában szervezték meg. A X. szám a Határvédelmi Erők parancsnoksága átszervezésével tervbe vett új hadtest számát jelentette, ami a hadiesemények miatt nem valósult meg. A folyamatos átszervezések és fejlesztések ellenére az erdélyi határvédelem igen törékenynek bizonyult.
A román határvédelem szempontjából főleg a Székelyföld védelme hagyott kívánnivalót maga után. A „Kosnai nyak” okozta előnytelen védekezési lehetőségek miatt körkörösen védhető zászlóaljtámpontokat alakítottak ki Kézdivásárhely, Barót, Sepsiszentgyörgy, illetve Parajd térségében. A magyar katonai vezetés terve szerint az R (román) határvédelem keretén belül öt határvadász-csoport védett volna, amelyekhez észak-nyugaton a Borgói-hágótól Máramarosig az 1. hegyidandár egységei csatlakoztak. A hadvezetés a Székelyföld védelmében a 27. székely könnyű hadosztály egységeivel is számolt. A nyugati határszak megszállását pedig az ország belterületéről átirányított csapattestekkel oldották volna meg. Ezek a tervek az 1944 tavaszán bekövetkezett katona-politikai események miatt nem valósultak meg.
Két tűz között
Magyarország 1944. március 19-i megszállása, illetve a szovjet csapatoknak, az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette. Az román határvédelem mellett fel kellett készülni az O (orosz) határvédelemre is.
A magyar politikai és katonai vezetés nem számolt azzal, hogy az orosz csapatok szükségesnek tartják majd a Kárpátok erődített vonalának áttörését, ennek ellenére azonban az északkelti határ védelmét megfelelő körültekintéssel kezelték. A megszállást követően életbe lépő mozgósítás a IX. hadtest csapatait is érintette.
Közülük 1944. április elején a 25. gyalog- és a 27. könnyű hadosztály a galíciai hadszíntérre vonult. A délkeleti határvonal védelme így tehát a Székely Határvédelmi Erők 1944. március 22-én mozgósított csapataira hárult. A Keleti Kárpátokba felvonult parancsnokságok és csapattestek 1944 tavaszán-nyarán erődítési munkálatokat, illetve kiképzési gyakorlatokat végeztek, harci tevékenységre azonban nem került sor. Románia 1944. augusztus 23-i átállásával a magyar határok védelme lényegesen átértékelődött.
A két ország között beállt hadiállapot miatt a magyar katonai és politikai vezetés figyelme, a Déli Kárpátok hágóinak lezárása érdekében, Dél-Erdély felé irányult. A dél-erdélyi hadműveletekkel egy időben, a magyar hadvezetés a teljes román-magyar határ lezárását is elhatározta. Ennek megvalósítását a rendelkezésre álló határvadász-csoportokra bízta.
A rendelkezés értelmében az Ojtozi-szorostól a Borgói-hágóig terjedő határszakaszt négy (67., 70., 65., és 69.) határvadász-csoport szállta meg, amelyeket a Határvédelmi Erők parancsnoksága fogott össze, míg a tőlük északra, Felsővisóig védekező határszakaszon két (71. és 72.) határvadász-csoport védett. Utóbbiak fölött a 9. székely határvadász-dandár rendelkezett.
A határvédelemben szerepet vállalt csapatoknak tilos volt a határt átlépniük, azonban román részről sokszor érte őket támadás. Ez azonban elenyészőnek bizonyult azokhoz a harci eseményekhez képest, amelyek a Székelyföld és Erdély hadműveleti területté válása váltott ki.
Berekméri Árpád-Róbert
1974-ben született Gernyeszegen. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas elméleti líceumban végezte, majd Kolozsvárott, a BBTE-en történelemtanári diplomát szerzett. 2003-tól az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa. Főbb érdeklődési területe a Horthy-kor katonatörténete, illetve a helytörténet.
Fontosabb munkái:
Fegyver alatt (A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály tisztikara, 1940-1945). (Under the weaponry. The officer corps of the royal Hungarian 27th secler light division of Marosvásárhely, 1940–1945) Marosvásárhely, Mentor kiadó, 2008. 289 p. és 32 old. képmelléklet. (ISBN: 978-973-599-301-6)
A marosvásárhelyi 27. székely könnyű hadosztály története megalakulásától 1944 szeptemberéig. (The history of the 27th székely light division from its formation to September 1944) = Hadtörténelmi Közlemények. 118 (2005). 1–2. sz. 152–184; Székelyföld. 9 (2005). 11. sz. 77–96, 12. sz. 60–86.
Berekméri Róbert
Transindex.ro

Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot ünnepelte Magyarország
A kormányoldal több százezres rendezvényen, az ellenzék erői nagygyűléseken emlékeztek meg tegnap Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulójáról. Az ünnepségek a szokásos forgatókönyv szerint a Kossuth téren, Magyarország lobogójának felvonásával kezdődtek. A ceremónián első alkalommal mutatkozott be a Magyar Honvédség Vitéz Szurmai Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó honvéd díszzászlóalj a trikolor színekkel ékesített egyenruhájában.
Hivatalos becslések szerint a Kossuth téren 400 ezren gyűltek össze
A délutáni állami díszünnepség szintén a Kossuth téren kezdődött el. Az ünnepi rendezvényen a Ghymes együttes játszott, szavalatok hangzottak el, majd Orbán Viktor miniszterelnök lépett a szónoki pulpitushoz. A téren ekkor a hivatalos becslések szerint mintegy négyszázezren voltak jelen, nemzeti zászlókkal és a településeket jelző táblákkal, köztük a kormány támogatására összehívott békemenet résztvevőivel, akik mintegy százhúszezren gyűltek össze azért, hogy kifejezzék szolidaritásukat a kabinettel.
Orbán: ne kívülről kormányozzanak!
Orbán Viktor elöljáróban bejelentette: a bátorságért járó Magyar Becsületrendet az idén százéves Szűcs Ilona felvidéki tanítónő vehette át, aki a könnyített honosítás révén visszavette magyar állampolgárságát, ezért a szlovák hatóságok megvonták tőle a szlovák állampolgárságot. Szűcs Ilona rövid beszédét követően Orbán Viktor elmondta: az ünnep szent, mert a magyarok szabadságért hullott vére megszentelte. „Ilyenkor lélekben itt van velünk minden magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig” – hangoztatta. Leszögezte: hazugságokra, dogmákra, önámításra és megtévesztésre nem lehet sem gazdaságot, sem államot építeni. Úgy vélte, a nagy változás éveit éljük az egész földgolyón.
A tengelytörés előtti időszakba nincs visszaút, a nagy változás eldönti, ki lesz szegény és jómódú, ki süllyed anarchiába, és hol lesz biztos a jövő. Orbán Viktor rámutatott: Európa még nem tudja, hova álljon, ugyanakkor keleti és nyugati versenytársai nincsenek híján a bátorságnak és a józan észnek. „Európának nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke” – figyelmeztetett. Leszögezte: elfogadhatatlan, hogy méltányos tehermegosztás helyett ismét az emberek viseljék a válság terheit. „Elfogadjuk az európai együttműködés szabályait, de nem fogadjuk el, hogy bármilyen kifinomult módszerekkel kívülről kormányozzanak” – szögezte le.
A kormány által elért gazdasági eredmények mellett többek között megemlítette, hogy a trianoni békediktátum után 90 évvel Magyarország képes volt visszaadni több százezer ember magyar állampolgárságát. Zárásként a kormányfő kijelentette, a világon minden magyarnak emlékeznie kell: annyira élünk csak, amennyire Magyarország él. A szónoklat után a több százezres tömeg elénekelte a Székely himnuszt.
Mesterházy: Orbán „áruló”
Az ellenzék erői a kormányt bírálták. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Országgyűlési frakcióvezetője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mai üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig, minden nap küzdeni kell. A pártelnök azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök „elárulta 1956 emlékét”, a magyarok által akkor és 1989-ben megfogalmazott vágyakat, a köztársaságot, a szabadságot, a demokráciát, a nemzet érdekét és korábbi önmagát is. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt megemlékezésén úgy vélte, a ’89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletből, mert „az elmúlt 22 év bőven elegendő volt belőlük”. Gyurcsány Ferenc a demokratikus ellenzék összefogására szólított fel a Demokratikus Koalíció (DK) megemlékezésén, szerinte az ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltjének Bajnai Gordonnak kell lennie.
Bajnai: új közép kell
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) egyesület nagygyűlésén – amelyen mintegy húszezren vettek részt – Bajnai Gordon volt kormányfő mondott beszédet. Szerinte ahhoz, hogy 2014 valóban sorsforduló legyen, korszakváltás is kell. Ehhez pedig a regisztráció miatt – amit ő a szabad választások megszorító csomagjának nevezett – már választói összefogásra van szükség. „2014 nem a bal- és jobboldal szokásos küzdelme lesz” – mondta, hanem a normális országot akarók és a megosztásból hatalmat építők összecsapása. Ehhez pedig új politikai közép kell, amely elzárkózik „a kommunistáktól, a szélsőjobboldaliaktól, a hatalom megszállottaitól és kufárjaitól”. Az eseményen Együtt 2014-ért! elnevezéssel közös választói mozgalom megalakulását jelentették be a Milla, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület együttműködésével.
Krónika (Kolozsvár)