Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért /ALDE/
122 tétel
2017. július 1.
Új kormány, új program, újabb kérdőjelek – mutatjuk a Tudose-kabinet célkitűzéseit
Az üzleti szférában és a gazdasági szakértők körében döbbenetet váltott ki a héten beiktatott Tudose-kormány programja, amely jelentősen módosult a Grindeanu-kabinet célkitűzéseihez képest. A legvitatottabb intézkedések: már január elsejétől 2000 lejre nő a minimálbér, a vállalatok pedig nem a nyereségük, hanem az üzleti forgalom alapján adóznak.
Az már önmagában furcsa, hogy miközben a koalíció azért menesztette Sorin Grindeanu korábbi miniszterelnököt, mert nem teljesítette a kormányprogramba foglalt célkitűzéseket, az új kabinet programja jelentősen módosult. Megfigyelők szerint ennek legfontosabb oka az, hogy a PSD-ALDE vezetői rájöttek: nincs amiből fedezni a választási ígéreteik teljesítését.
Nagy bakival indult
Az új program bejelentésénél máris óriási baki történt. Az új pénzügyminiszter, Ionuț Mișa a parlamenti meghallgatásakor kijelentette: felszámolják – kvázi államosítják – a második nyugdíjpillért, a befizetett összegeket pedig visszafizetik tulajdonosaiknak. Ezt azzal indokolta, hogy a második nyugdíjpillér alig havi 25 lejes nyugdíjat tudna biztosítani a befizetőknek.
A kormányfő és Liviu Dragnea viszont közölte, ebből semmi sem igaz, a tárcavezető pedig végül közleményben is visszavonta és saját hibájának tüntette fel korábbi kijelentését, és azt is tagadta, hogy szóba került volna a második nyugdíjpillér államosítása.
Csakhogy idén áprilisban az NN Nyugdíjalap arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy „a közbeszédben felmerült a magán nyugdíjalapok esetleges államosításának gondolata”, és ara kérte ügyfeleit, lépjenek fel aktívan az ügyben. Konkrétan az államosítás gondolatáról a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnöke, Mișu Negrițoiu és a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke, Cătălin Predoiu beszélt, mindezt azonban az illetékes hatóságok akkor is tagadták.
A második nyugdíjpillér kilencedik éve működik Romániában. Jelen pillanatban 6,9 millió ügyfele van, nettó részvényeinek értéke pedig meghaladja a 35 milliárd lejt. A kilenc év alatt az ügyfelek több mint 28 milliárd lejt fizettek be, így tehát a nyugdíjalap nyeresége megközelíti a hétmilliárd lejt.
A módosított kormányprogram szerint lehetőség nyílik arra, hogy az egyéni vállalkozók, más jogi személyek választhassanak aközött, hogy a nyugdíj-hozzájárulást az államnak, vagy a harmadik nyugdíjpillérnek fizessék be. Csakhogy gazdasági megfigyelők szerint ez az intézkedés tovább mélyítené a társadalombiztosítási pénztár deficitjét, amely tavaly már megközelítette a 15 milliárd lejt.
2000 lejes minimálbér januártól
A gazdasági vállalatok nyereségadóját 2018 január elsejétől az üzleti forgalom alapján kivetett adó váltja fel, amelynek két vagy három kulcsa lesz. Az elképzelés ellen a cégek jelentős része máris tiltakozott.
Az országos bruttó minimálbér 2018-ban 2000 lej, egy évvel később 2200 lej, 2020-ban pedig 2400 lej lesz. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében ez az összeg jövőre 2300 lej, 2019-ben 2640 lej lesz, 2020-ban pedig eléri a 3000 lejt. Megjegyzendő, hogy a Grindeanu-kormány programja szerint 2018. január elsejétől „csak” 1750 lej lett volna a minimálbér.
Jövő év januárjától bevezetik az úgynevezett szolidaritási adót az évi 145 ezer lejt meghaladó jövedelmekre, de „pótadót” vezetnek be az egészségre ártalmas termékekre is – állítólag ez a magas cukortartalmú élelmiszerekre vonatkozik majd.
2018-tól a természetes személyek esetében bevezetik az úgynevezett globális jövedelmi adót. A kormány szeirnt ezt az adóhatóság integrált informatikai rendszere teszi lehetővé. A 2000 lej alatti jövedelmek adómentesek lesznek, emellett számos más levonást vezetnek be, ösztönözve ezzel a megtakarításokat, a beruházásokat.
A kormány elképzelései szerint már idén szeptembertől jelentősen javítják a hozzáadottérték-adó bevételezésének rendszerét. Az Olaszországban alkalmazott módszert vezetnék be Romániában is, amivel gyakorlatilag elkerülhetővé válik ebben az esetben az adócsalás.
Piros lap – csak a sárga lap után
A Tudose-kabinet új programjának értelmében 2017 októberétől bevezetik az úgynevezett prevenciós törvényt. Ez szerint egy vállalatot nem büntethet meg az adóhatóság, ha előzőleg nem tájékoztatták és nem figyelmeztették az általa elkövetett vétségekről. Ez – a labdarúgás nyelvén szólva – gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gazdasági egység csak egy sárga lap felmutatása után kaphat piros lapot.
Az új kormány ígérete szerint 2018 januárjától az adók és illetékek száma nem lesz nagyobb ötvennél. A lakosságnak legfeljebb tíz adót kell majd fizetnie, közöttük a társadalombiztosítási, a jövedelmi, a gépkocsi és telekadót. A gazdasági egységek adóit is negyvenre csökkentik.
Elmaradt, elhalasztott ígéretek
A kormányprogramban korábban az is szerepelt, hogy 2018-tól kezdve „az adófizető állampolgár érdekeit szem előtt tartva” változtatnak azon a törvényen, amely szerint a jövedéki adót az euró árfolyamának megfelelően állapítják meg. Ez az intézkedés most már hiányzik az új programból.
A kormány ugyanakkor programjában „javasolni fogja” a hozzáadott értékadó 19 százalékról 18 százalékra való csökkentését – 2019. január elsejétől. Ezért csak kevés vigaszt nyújt a körülmény, hogy ezzel a 17 százalékos Luxemburg után Romániában lesz a legkisebb a hozzáadott értékadó az Európai Unióban.
Változást jelent az a tény is, hogy a lakásvásárlásokra 2017. március elsejétől meghirdetett nulla százalékos hozzáadott értékadót csupán öt százalékos váltja fel, azt is csak a 120 négyzetméternél kisebb lakások esetében alkalmazzák – és csupán 2018. január elsejétől.
A kormány eredetileg azt ígérte, hogy a gazdasági egységeknek szánt állami támogatások 33 százalékát a 100 ezer és egy millió euró közötti üzleti forgalmat lebonyolító vállalatok, ugyancsak 33 százalékát az 1 000 0001 és 10 millió euró közötti üzleti forgalmat elérő és 34 százalékát a 10 milliót eurót meghaladó üzleti forgalmat elérő cégek kapják.
Az új változat már jóval egyszerűbben hangzik, csupán annyit állapít meg, hogy állami támogatásban elsősorban az idegenforgalommal, az építkezésekkel, a mezőgazdasággal és élelmiszeriparral foglalkozó vállalatok részesülnek.
A korábbi kormányprogramban szerepelt az is, hogy az Eximbankot fejlesztési és beruházási bankká változtatják. A mostani tervek között már csak általában esik szó arról, hogy szükség lenne egy ilyen típusú bankra, a megvalósítás időpontját pedig 2018. január elsejére teszik. Bogdán Tibor / maszol.ro
2017. július 7.
Rise Project: bűnszövetkezetet irányított Liviu Dragnea Teleorman megyében
Egy Teleorman megyei bűnszövetkezet vezetőjeként hatalmas összegű közpénzekhez juttatta cégét éveken keresztül Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke – írja egy állítólagos 2011-es titkosszolgálati dokumentumra hivatkozva a Rise Project. Az oknyomozó portál szerkesztőségére a cikk közlése előtt néhány órával csaptak le az adóhatóság (ANAF) ellenőrei.
A Rise Project riporterei a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DGPI) tulajdonított dokumentumot ismertettek írásukban. A jelentés szerint „egy Teleorman megyei döntéshozókból álló bűnszövetkezet”, élükön Liviu Dragnea akkori tanácselnökkel, uniós alapokból és kormányzati forrásokból származó összegeket térített el.
A pénz az állítólagos titkosszolgálati dokumentum szerint a Teldrum nevű útkarbantartó vállalathoz jutott, amelynek többségi tulajdonosa a szociáldemokrata politikus volt. Liviu Dragnea a kincstárjegyekhez hasonló, úgynevezett bemutatóra szóló részvényeket birtokolt a cégnél, így a neve nem szerepelt a cégbírósági nyilvántartásban. Hivatalosan a vállalkozást a jelenlegi PSD-elnök volt évfolyamtársai, barátai irányították.
A Teldrum törvénytelen módon több mint egy évtizedig sorra nyerte az útkarbantartásokra kiírt versenytárgyalásokat a megyében, a munkálatokról szóló szerződések egy része pedig fiktív volt – olvasható a jelentésben. A cég ugyanakkor illegálisan finanszírozta a PSD választási kampányait 2008-2009-ben.
A Teleoman megyei rendőrség akkori parancsnoka, Iulian Ciorobescu a Rise Projectnek elmondta, hogy ismeri ezt a titkosszolgálati jelentést. Közlése szerint a DGPI tisztjei által összeállított dokumentumot személyesen továbbította Liviu Popa akkori országos rendőrparancsnoknak. Ezt Popa is megerősítette az oknyomozó portálnak, de arra egyik rendőrségi vezető sem tudott magyarázatot adni, hogy miért nem jutott el a jelentés az ügyészségre.
Írásában a RISE Project emlékeztet arra, hogy a PSD júniusban kezdeményezett törvénymódosítása révén a DGPI irányítása kizárólag a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik, és a Legfelső Védelmi Tanács többé nem szólhat bele a titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.
Annak ellenére, hogy az oknyomozó portál által ismertetett jelentést magas rangú rendőrségi vezetők is hitelesnek nevezték, a DGPI csütörtök este tagadta, hogy a jelentés a belügyminisztérium titkosszolgálatától származna, és "határozottan elutasította az intézmény bevonását a politikai csatározásokba" – írja az Agerpres.
Megjelentek a ANAF ellenőrei a szerkesztőségben
A Rise Project már csütörtökön délben beharangozta, hogy egy titkosszolgálati dokumentum birtokában van, amely fontos infomációkat tartalmaz Liviu Dragnea múltjáról. Néhány órával később szerkesztőségükben megjelent az Országos Adóhatóság (ANAF) két ellenőre, akik az oknyomozó portált működtető cég könyvelési irataira voltak kíváncsiak. Egyikük egyébként az ANAF alelnöke és a Teleorman PSD megyei szervezetének volt kincstárnoka, Florin Tunaru volt.
Az ANAF elnöke, Bogdan Stan pénteken azt nyilatkozta, hogy az ellenőrzés egy feljelentés alapján történt, és semmi köze a Rise Project portálján megjelenő tartalmakhoz. Az adóhatósági akciótól Liviu Dragnea már csütörtök este elhatárolódott. „Mivel egy idő óta a Rise Project a személyemmel kapcsolatos témákról ír, kijelentem, hogy semmi közöm nincs az ANAF felügyelői megjelenéséhez a Rise Project szerkesztőségében, felháborítanak a történtek, az az érzésem, hogy le akarnak járatni” – olvasható a PSD elnökének közleményében.
A sajtószabadság tiszteletben tartását monitorozó ActiveWatch elítélte a Rise Project ellen irányuló „megfélemlítési akciót”. A szervezet állásfoglalása szerint az adóellenőrök megjelenése az oknyomozó portál szerkesztőségében szoros összefüggésbe hozható azzal, hogy a Rise Project az utóbbi időben Liviu Dragnea ügyei kapcsán kezdett oknyomozó munkába.
A PNL az ANAF elnökének menesztését kéri
A történtek után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a sajtószabadság megsértése miatt az Országos Adóhatóság elnökének azonnali menesztését kérte. Ludovic Orban szerint ANAF visszaélt hatalmával amikor kivizsgálást indított egy tényfeltáró újságíró csoport ellen.
„Ez a magatartás megengedhetetlen egy olyan országban, amely tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat. Semmiképpen sem tekinthetjük véletlennek, hogy néhány órával azután, hogy a Rise Project újságírói leleplező adatokat tettek közzé Liviu Dragneáról, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéről, az ANAF ellenőrei lerohanták a szerkesztőséget” – olvasható a közleményében.
Orban szerint, ha nem lépnek fel az ilyen akció ellen, az azt jelenti, hogy eltűrik az alkotmány által szavatolt szabadságjogok súlyos megsértését. A politikus ugyanakkor kérte az ellenőrzést elrendelő tisztségviselők menesztését is.
Tăriceanu szerint nem hiteles a jelentés
A PSD koalíciós partnere, az ALDE vezetője, Călin Popescu-Tăriceanu azt nyilatkozta csütörtök este, hogy a Rise Project által közzétett dokumentumnak szerint semmilyen valóságalapja sincs. „Semmi sem bizonyítja, hogy a Rise Project által közzétett úgynevezett dokumentum valóban egy titkosszolgálattól származik. Ez az úgynevezett dokumentum mindenféle kapcsolatokat sejtet, aminek semmilyen valóságalapja nincs. (...) 2005-be nem is ismertem Liviu Dragneát, én az akkori politikai többséghez tartoztam, Dragnea ellenzékben volt" - mondta el a Digi24 televízióban Călin Popescu-Tăriceanu, aki a 2004-2008-as időszakban Románia miniszterelnöke volt.
Megszólalt a legfőbb ügyész és a DNA is
Augustin Lazăr legfőbb ügyész pénteken újságírói kérdésre kijelentette: ha a Rise Project által ismertetett dokumentum hiteles, akkor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatáskörébe tartozik a bűnvádi vizsgálat lefolytatása. „Hacsak nem dolgozik máris a DNA ezen az ügyön” – tette hozzá.
Néhány órával később a korrupcióellenes ügyészség megerősítette: a Rise Project által ismertett esetek egy részét már idén február óta vizsgálja a DNA. Egyelőre csak úgynevezett in rem eljárás zajlik, ami azt jelenti, hogy a korrupciós bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják. maszol.ro
2017. július 13.
RÖVID PÓRÁZON A ROMÁN KORMÁNY
BRÜSSZEL, WASHINGTON, JOHANNIS ÁLLAMFŐ ÉS A CIVILEK SZOROS EMBERFOGÁST ALKALMAZNAK
Izzadságszagúra sikeredett az utóbbi fél év a kormányzó román szociáldemokratáknak (PSD). A decemberben magabiztos választási győzelmet arató PSD képtelen megbirkózni a helyzettel, hogy a választási csalás miatt tavaly két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pártelnök a hatályos romániai törvénykezés szerint nem lehet miniszterelnök.
Ám Liviu Dragnea vezéri ambíciói továbbra is nagyok, így csak olyan kormányfő kerülhet a kabinet élére, aki hallgat a főnökre, s teljesíti elvárásait. Sorin Grindeanuval, a januárban hivatalba lépett miniszterelnökkel nem volt elég hatékony a pártelnök által elvárt szoros együttműködés, ezért júniusban némi párton belüli perpatvar közepette csere történt a végrehajtó hatalom élén. Mihai Tudose jelölése meglepetést keltett, az ellenzék és a média példátlan lejáratási kampányt indított a volt gazdasági miniszter ellen, de Klaus Johannis jobboldali államfő rábólintott a szociáldemokraták emberére.
Hogy Tudosénak sem lesz egyszerű dolga, az gyorsan kiderült. A baloldali román kabinet legnagyobb politikai ellenfele nem a parlamenti ellenzék soraiból kerül ki, hanem külföldről érkezik. Mihai Tudose egyik első elképzelése arra az egyenlőtlen helyzetre próbált megoldást találni, hogy a romániai cégek több nyereségadót fizetnek, mint a külföldi tőkével működők. A kormányprogramba utólag beiktatott terv szerint a nyereség helyett az üzleti forgalmat adóztatnák meg és szolidaritási illetéket vezetnének be.
Az ötlet olyan erőteljes tiltakozást váltott ki a Romániában remek piacra találó külföldi vállalkozások körében, de a mindig mindenhez vélemény fűző amerikai nagykövetségen is, hogy a kabinet jobbnak látta elvetni a tervezetet. A külföldről érkező nyomásgyakorlás azért is bizonyult hatékonynak, mert a szociáldemokraták hatalomra kerülésük első heteiben egyszer már alaposan megégették magukat a valóban szerencsétlenül előkészített igazságügyi reformmal. Akkor a Nyugat-Európában nagy és pozitív visszhangra talált tömegtüntetések miatt kényszerültek hátraarcot fújni, most már a külföldi dorgálás is elég volt a visszakozáshoz. Tudose első külföldi útja miniszterelnökként Brüsszelbe vezetett, ahol tárgyalópartnereinek megígérte, kormánya nem vezeti be a cégek bevételét alapul vevő új adónemet.
Liviu Dragnea, a román politika erős embere óvatos duhaj. Kerüli a nyílt ütközést Brüsszellel, az uniós intézményekkel, de amolyan szimbólumként időről időre élesen támadja Soros Györgyöt. Az amerikai milliárdos testesíti meg mindazt, ami a román érdeket próbálja háttérbe szorítani a külföldi, nemzetközi akarat érvényesítése érdekében. Tény ugyanakkor, hogy Romániában – a többi kelet-európai országhoz hasonlóan – huszonhét éve jelen vannak olyan szervezetek, amelyek finanszírozása az amerikai milliárdoshoz köthető. Ezek rendszerint a liberális elvek alapján viszonyulnak a közéleti témákhoz, azaz a jelenlegi bukaresti politikai felállásban az ellenzékhez és az államfőhöz állnak közel.
Az elmúlt napokban a RiseProject portál egy olyan cikket közölt, amely szerint a belügyminisztérium titkosszolgálatának egyik 2011-ben készített, később titkosított jelentése megállapította Dragnearól: a 2000-es évek elejétől, amikor Teleorman megyei közgyűlésének elnöke volt, hozzá közel álló személyekkel együtt szervezett bűnöző csoportot hozott létre. Egy cégen keresztül uniós pénzeket pályáztak meg és térítettek el eredeti rendeltetésüktől, állítja az írás. A belügyi tárca titkosszolgálata cáfolta, hogy a jelentést az intézmény készítette volna, Dragnea tagad.
A cikket azonos nevű portálján közlő Rise Project egy olyan nem kormányzati szervezet, amely Soros György Nyílt Társadalom Intézetén keresztül finanszírozott OCCRP (Organized Crime and Corruption Reporting Project) csoport tagja. Úgy tűnik, nem akármilyen médiumról van szó, a Korrupcióellenes ügyészség (DNA) a cikk közlése után hivatalból kezdett vizsgálódni az ügyben.
Az a DNA, amelynek vezetőjét lemondásra szólították fel, miután egy olyan hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyben arról szónokol az ügyészeknek: fel kellene gyorsítani a kormányzati szereplőket érintő ügyek felgöngyölítését. Laura Kövesi DNA-vezért és az általa vezetett intézményt a botrány kipattanása után azonnal védelmébe vette Johannis államfő és a fáradhatatlan amerikai nagykövet, Hans Klemm.
Ugyancsak néhány nappal ezelőtt egy televíziós interjúban Alin Teodorescu szociológus hosszasan beszélt Dragneáék állítólagos korrupciós ügyeiről, a pártelnök diktatórikus stílusáról és a szociáldemokrata párt rossz irányvonaláról. A „szakértő” az azóta korrupció miatt többéves börtönbüntetését letöltő Adrian Nastase exkormányfő tanácsadója, majd kabinetvezetője volt. Korábban, 1990 és 1996 között a Soros Alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedett, ezt megelőzően pedig 1989-ben döntött úgy, hogy belép Nicolae Ceausescu kommunista pártjába. Liviu Dragnea PSD-elnök szerint az amerikai milliárdos hadjáratot indított a jelenlegi román kormány ellen, őt pedig a különböző korrupciós vádakkal akarja félreállítani.
Mi várható az új román kormánytól egy számára kedvezőtlen politikai környezetben, amikor Brüsszel és Washington gátlástalanul él a nyomásgyakorlás eszközével, az államfő pedig óriási kedvencnek számít e két fővárosban? Kompromisszumokkal teli próbálkozások gazdasági téren a romániai vállalkozások helyzetbe hozásáért, a háború folytatása az igazságszolgáltatás reformjáért, s azon belül a DNA óriásira nőt hatalmának megnyirbálásáért és – esetleges hangsúlyeltolódásokkal – folytonosság külpolitikában, ami az Egyesült Államok és az unió közötti egyensúlyozást jelenti, a két pólus viszonyának alakulását szem előtt tartva.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kötött parlamenti együttműködési megállapodás várhatóan tartós lesz. A szociáldemokraták és az ALDE kis liberális párt koalíciójának parlamenti többsége soványodott a decemberi választások óta, az RMDSZ szavazatai jelentik a stabilitást. De a Kelemen Hunor vezette pártnak sincs jelenleg túl nagy mozgástere, a megosztott ellenzék népszerűsége a baloldali kudarcok után sem nőtt, nincs értelme, s realitása sem valamiféle kormányellenes szövetségnek, a teljesen önálló ellenzékiség pedig a magyar formáció totális elszigeteltségét jelentené.
Pataky István / Magyar Idők
2017. július 20.
Tusványos: társnemzeti státus illeti meg a külhoni magyar közösségeket
Elszánt akarat és áldozatvállalás, a többségi nemzet elfogadó magatartása, valamint külső kényszerítő politikai erő – ez a három tényező a garancia arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar közösségek megmaradjanak szülőföldjükön – hangzott el az idei Tusványos Külhoni politikai pártok küzdelme az európai gyakorlatnak megfelelő kisebbségi jogok érvényesüléséért című panelbeszélgetésen.
Az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai magyar pártok képviselői a rendszerváltás utáni küzdelmükről a kisebbségi jogok megszerzéséért, valamint az önrendelkezés kivívásáért folytatott harcukról beszéltek.
Az RMDSZ erős mandátumot kapott
A panelbeszélgetés első felszólalója Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője volt, aki a tavalyi decemberi választások óta az RMDSZ által – a Szociáldemokrata Párttal (PSD-ALDE) megkötött együttműködésnek köszönhetően – elért legfontosabb törvénymódosításokat, sikereket és kudarcokat ismertette.
„Az, hogy az erdélyi magyarság államalkotó nemzet legyen, olyan kérdéskör, amellyel a román politikum egyelőre nem akar foglalkozni. Mi parlamenti együttműködés révén próbálunk megoldást találni az olyan dilemmákra, hogy milyen eszközökkel érvényesíthetjük a választási programunkban megfogalmazott célokat. Az együttműködésünk nem kormányzásról szól, de lehetőséget teremt arra, hogy akár krízishelyzetekig menően tárgyaljunk arról, amit el akarunk érni” – vázolta az aktuális helyzetet a frakcióvezető.
Konkrét eredményekről is beszélt: az elmúlt fél évben sikerült elérni, hogy a szociális intézményi rendszer – mint amilyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – zavartalan működését törvényesen garantálják. Az oktatási rendszer megreformálásában nagy előrelépés, hogy a képességfelmérő vizsgán, valamint az érettségin a magyar diákok más elvárásoknak kell majd megfeleljenek, a gyulafehérvári katolikus teológia újra állami támogatásban részesül, ahogy a Protestáns Teológiai Intézetben is támogatják ezentúl a lelkészképzést. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan megalapítják a kisebbségi pedagógusképző intézetet is.
„Vannak azonban olyan stresszhelyzetek, amelyek időnként felkorbácsolják a kedélyeket, ilyen volt nem rég a kormányválság idején a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása a magyar közösség számára, amely a román médiának köszönhetően is magyarellenes, nacionalista, már-már rasszista hangokat erősített fel” – mutatott rá Korodi.
A vajdasági magyarság helyzete a „legrózsaszínebb”
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a magyarság számának csökkenését, az elvándorlást súlyos problémaként említette, ebben a közegben, a magyar politikai közösség feladata, hogy az embereknek szociális biztonságot, jó megélhetési lehetőségeket harcoljon ki. A pártelnök véleménye szerint minden határon túli magyar közösségnek ebben az irányban kell gondolkodnia.
„A többi határon túli magyar közösséggel ellentétben, minket Szerbiában nem állambiztonsági kockázati tényezőként határoznak meg, hanem ma már megbecsült és szerves részei vagyunk a szerb társadalomnak. Ebben annak is nagy szerepe van, hogy mindenki emlékszik arra, hogy a közelmúltban milyen erős konfliktusok voltak, ugyanakkor a Vajdaságban a magyarságon kívül 23 másik nemzeti közösség él, többek között szlovákok, ruszinok, horvátok, románok, bunyevácok stb., akikre szintén vonatkoznak a megszerzett jogok” – ismertette a vajdasági viszonyokat Pásztor István.
„Akié az ország, azé a nyelv”
Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke a szlovák állam létrejöttének magyarságra gyakorolt hatásait ismertette. Szlovákiában a nyelvi jogokat nem közösségi, hanem egyéni jogokként határozzák meg a 90-es évek közepén elfogadott törvényben, amelyet a magyar kisebbség nyomására azóta is „toldoznak-foldoznak”, de még mindig nem sikerült megfelelő verziót elfogadtatni a szlovák parlamentben, ugyanis a többség azt az elvet vallja, hogy akié az ország, azé a nyelv is.
Mint mondta, nagy sikernek könyvelik el, hogy a Nyitrai Egyetemen kétnyelvű ügyvitelszervezői szak indult el alap- és mesterképzésben, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemrég megoldódott közlekedési kétnyelvűséget már területekre is kiterjesszék. Hozzátette, a FUEN által elindított Minority Safe Pack-kezdeményezésben a szlovákiai magyarság is szervesen kivenné a részét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt mondta, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni eufóriában az ukrajnai kisebbségi közösségek számára kedvező törvényjavaslatokat fogalmaztak meg, az autonómia megadásának lehetősége is felmerült. Idővel aztán kiderült, hogy ezek jobbára csak az orosz kisebbséget érintik. Ez azért lehetséges, mert az ország lakosságának csak a fele vallja magát ukránnak, majdnem ugyanennyien orosz identitásúak.
Ukrajnában az alkotmány, valamint több törvény is garantálja a nyelvi jogokat, azonban ezeket a gyakorlatban nem sikerül betartatni. Ráadásul az új parlamentben nyugat-ukrajnai túlsúly alakult ki, amely a nemzeti kisebbségek szempontjából hátrányos törvénymódosítások elfogadását támogatja, ilyen többek között, hogy ezután nem garantálnák, csak biztosítanák a magyar nyelvű oktatást, szigorúan az ugyanolyan arányú ukránoktatás mellett.
A nyomatatott sajtóban köteleznék, hogy ugyanolyan példányszámban jelenjen meg ukránul is a kisebbségi nyelvű kiadvány, míg a rádiókban 50 százalékos ukrán nyelvű adásidőt írnának elő. Javasolják továbbá, hogy az alkotmányban szereplő kitétel, miszerint senkit nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától, kiegészüljön a felfüggesztés lehetőségével. Brenzovics hozzátette, hogy az Európai Tanács, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament figyelmét többszörösen is felhívták a jogsértésekre, azonban nem találnak nyitott fülekre. Mondandóját azzal zárta, hogy Ukrajnában az autonómia kérdése mára teljesen tabuvá vált.
Kovács Boglárka / maszol.ro
2017. július 29.
Székelyföld kapta júniusban az országban az egyik legnagyobb összegű szociális segélyt
Az országos szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség (ANPIS) adatai szerint júniusban több mint 64 millió lejt fizettek ki szociális segély (garantált minimális jövedelem) címen.
Az átlagos kifizetés értéke 277,44 lej volt. Júniusban 230 699 személy részesült szociális segélyben. A legtöbb rászorulót Dolj - 14.367 személy, Buzău - 11.496, Bakó - 10.906, Galac - 11.158 és Teleorman - 10.351 megyékben regisztráltak.
Átlagosan a legmagasabb összegeket Bukarestben - 334,93 lej, illetve Szilágy - 332,62 lej, Bihar - 314,89, Maros - 318,30, Kovászna - 308,31 és Hargita - 303,85 megyékben fizették ki. A garantált minimális jövedelem a szegénység elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme.
Tăriceanu jól beszólt
Korábban Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke úgy nyilatkozott, hogy Romániának teljesen le kell mondania a garantált minimális jövedelemről, amely tulajdonképpen "felkérés a tétlenségre".
A politikus emlékeztetett: miközben Románia munkaerőhiánnyal küzd, sok gazdasági társaság, vállalkozó a szomszédos országokból hoz munkaerőt. „Nem hagyhatjuk, hogy egyesek üljenek otthon, és várják a garantált jövedelmet, ahelyett, hogy elmennének dolgozni. Saját méltóságuknak is jót tesz, ha megdolgoznak a pénzért, minthogy az állami támogatásra várjanak" - fogalmazott Tăriceanu.
2017. július 31.
Nem újítják fel a nagyváradi pénzügyi palotát
Elutasította az egykori nagyváradi pénzügyi palota felújítására vonatkozó tervezetet a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ–PSD–ALDE-koalíciója. A megyei vezetés előbb az épület papíron való birtokbavételére törekszik.
Nem újítja fel egyelőre az egykori nagyváradi pénzügyi palota épületét a Bihar megyei önkormányzat, a testület legutóbbi ülésén elutasította a Nemzeti Liberális Párt (PNL) erre vonatkozó határozattervezetét. A PNL-frakció azt követően nyújtott be javaslatot a római katolikus egyháztól elperelt ingatlan javítására, illetve adminisztratív székhellyé való alakítására, hogy Ilie Bolojan nagyváradi polgármester – aki egyben a párt megyei elnöke is – már többször is az impozáns, de leromlott ingatlan rendbetételére szólította fel a megyei vezetést. A Fő utca 35. szám alatti ingatlan a csütörtöki ülésen több határozattervezet témáját is képezte, a Bihoreanul hetilap internetes kiadása szerint a liberálisok említett két javaslatával párhuzamosan a megye vezetése ahhoz kérte az önkormányzati képviselők támogatását, hogy igényelhesse annak telekkönyvi kivonatát.
Mint az ülésen kiderült, elsősorban ennek hiánya akadályozza meg őket abban, hogy bármit is kezdjenek az épülettel. Ahogy az is, hogy az évtizedekig járóbeteg-rendelőként működő ingatlan még mindig az egészségügyi minisztérium nyilvántartásában szerepel, és csak ennek a jóváhagyásával lehet megváltoztatni a rendeltetését. Pásztor Sándor megyei tanácselnök és Ioan Mang PSD-s alelnök ellenben azt ígérte, lobbizni fog a bihari vezetésű szaktárcánál, hogy a megyei önkormányzat hivatalosan is birtokosa lehessen a legfelsőbb bíróság által decemberben nekiítélt épületnek.
Pásztor Sándor korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a júliusi tanácsülésen beterjeszti az épület eladására vonatkozó javaslatát, erre azonban – valószínűleg az említett okok miatt – végül nem került sor.
Az RMDSZ-es politikus szerint a számos nagy projektet futtató megyei tanácsnak nincs pénze a felújításra, és nincs is szüksége ilyen hatalmas ingatlanra.
Éppen ezért a tanácselnök több kisebb épületért cserébe felajánlotta azt a homlokzatfelújítást sürgető Ilie Bolojannak, de a polgármester hallani sem akar a tranzakcióról. A liberális elöljáró elutasító válaszát Pásztor lapunknak úgy értelmezte, hogy Bolojan „látszatmegoldást” akar, valójában nem érdekli a városképet rontó ingatlan sorsának rendezése. Attól tart, a liberálisok nem szavaznák majd meg javaslatát, és elismerte, kicsi az esély, hogy átmenjen a kétharmados többséget igénylő határozattervezet, melyhez a Bihar megyét vezető RMDSZ–PSD–ALDE-koalíció mellett a PNL-sek támogatására is szükség van. A római katolikus egyház számos kedvező bírósági ítélet után decemberben veszítette el az irgalmas rend által épített, az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának bérbe adott palotát. Ezt ugyan 2012-ben visszaszolgáltatták az egyháznak, de a megyei tanács a bérleti szerződésre hivatkozva megtámadta a restitúciós bizottság határozatát, szerintük ez azt bizonyítja, hogy az épület a magyar állam tulajdona volt, és a trianoni döntéssel a román állam csak átvette. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök korábban a Krónikának elmondta, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezik meg a jogerős bírósági döntést, illetve itthon is új pert indítanak az ügyben.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 4.
„A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kisebbség-többség közti paktumot szorgalmaz
2018-as centenáriumára készülésről Kelemen Hunor RMDSZ elnök lapunknak úgy nyilatkozott: hiba lenne, ha beburkolóznánk sündisznóállásba, és egész évben csak siránkoznánk, félnénk, rettegnénk. Ezt el kell kerülni, így ugyanis nem lehet építkezni. Ebből a meggondolásból döntöttek úgy, hogy jövőre az őszinte beszédet választják: Ezer év Erdélyben, száz év Romániában mottóval arra törekednek, hogy megmutassák, mi, magyarok az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járul Kelemen Hunor: hiba lenne sündisznóállásba burkolózni tunk hozzá Romániához, tehát az értékalkotás és értékalkotók bemutatása lesz az egyik cél. Az RMDSZ szövetségi elnökével készített interjúnkban arra is rákérdeztünk: hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal az eltelt fél év után, Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán arra voltunk kíváncsiak, várnak-e változást az államfővel való kapcsolatban. Kelemen Hunor azt is megemlítette, ismét javasolta a kisebbség-többség paktum megkötését.
- A választásoktól eltelt fél év parlamenti munka után, hogyan értékelik az együttműködést a parlamenti pártokkal?
- Alapvetően az volt a szempont, hogy legyen egy folyamatos párbeszéd valakivel a parlamenti csoportok, pártok közül. Mert eredményeket nem lehet elérni 7%-kal, bár erősebb a parlamenti frakciónk, mint volt az előző mandátumban, de mégis messze vagyunk az 50%-tól, amivel törvényeket lehet alkotni. A kormányzó koalíció, a PSD-ALDE ajánlotta fel az együttműködést, sajnos, az első félév bebizonyította, az ellenzéki oldalon nincs, akivel érdemben lehetne együttműködni. Ez nem biztos, hogy így fog maradni, de ma ez látszik. Ezért a kormánypártokkal indítottuk el az együttműködést, és abban állapodtunk meg, hogy minden olyan kérdésben, amelyben egyeztetünk, és közös álláspontot tudunk kialakítani, támogatjuk a kormánynak az előterjesztéseit, illetve a kormánytöbbség megszavazza a mi tervezeteinket.
Természetesen arra is kell számítani, hogy az együttműködésben mindig kódolva van a konfliktus is. Az első ilyen már rögtön az év elején megjelent, amikor a 13-as sürgősségi kormányrendeletet elfogadták, ugyanis mi nem tartottuk helyesnek az eljárást. A legutóbbi kormányválság idején nem kértünk semmi olyat, amiről az elmúlt években ne lett volna szó, vagy ami nem lenne összeegyeztethető az alkotmánnyal, Románia nemzetközi vállalásaival és az európai uniós értékekkel. Ők szerintem akkor hibáztak, amikor az erdélyi képviselőiket nem hozták el a tárgyalásokra, és amikor visszaléptek a magyarellenes hangulat miatt. De volt egy csomó olyan kérdés, amelyben sikerült megegyeznünk: a költségvetéstől a bértörvényig, a betegjogoktól a nyelvhasználatig a szociális és egészségügyi intézetekben, az oktatási törvény esetében. Összességében ezt a fél esztendőt elfogadhatónak, jónak tartom, ezért az augusztus végére tervezett együttes frakcióülésen a parlamenti együttműködés folytatását fogom javasolni. A megállapodást négy évre írtuk alá azzal a megjegyzéssel, hogy minden parlamenti ülésszak után mindkét fél kiértékeli azt. Mind Calin Popescu Tariceanu, mind pedig Liviu Dragnea részéről azt a jelzést kaptuk, hogy folytatni szeretnék az együttműködést velünk.
Az elmúlt félévben a kormányba lépés lehetősége valóban felmerült kétszer. Először rögtön a költségvetés elfogadása után februárban. Ekkor azt mondtuk, hogy ez most nem alkalmas, mivel nem teremtődtek meg ennek a feltételei. Majd felmerült a júniusi cirkusz előtt, hogy amikor váltják Sorin Grindeanut, akkor egyben a koalíciót is bővítenék, de ezt sem tartottuk járható útnak. Nekik nélkülünk is megvan a többségük (54%), és ha fegyelmezetten dolgoznak, akkor szinte nincsen olyan kérdés, amelyben nem dönthetnének.
- Az ellenzéki pártok közül az USR-vel milyen a viszonya a szövetségnek? Foglalkoztatja-e annak esélye vagy veszélye, hogy ez az alakulat inkább magához csábítson magyarokat, hiszen nemrég magyar nemzetiségű személyt választottak az élére?
- Ők azt mondják, hogy a 2016-os parlamenti választáson kaptak magyar szavazatokat, ezt el tudom képzelni, de nem azokkal nyertek. Egyébként az elmúlt 27 évben mindig voltak olyan román politikai pártok, amelyre magyarok kisebb vagy nagyobb arányban voksoltak. Jelen pillanatban az USR saját identitásválságát éli, és nem lehet tudni, hogy jön vagy megy. Ebben a pártban szinte mindenféle ideológiát valló személy megtalálható, kérdés tehát, hogy mi marad belőle. Jelenleg a viszonyunk velük nagyon változó, képlékeny. A betegek jogainak tárgyalásánál például az USR-sek és a liberálisok a végszavazáson kimentek, s elmondták, mennyire nagy hiba, hogy az anyanyelven való szolgáltatás, segítségnyújtás egyáltalán szóba került. Aki figyelmesebb, és a mikrofonhoz hamarabb érkezik, annak a hangja hallatszik, tehát nincs összehangolt álláspont az alakulaton belül.
- Klaus Johannis székelyföldi látogatása után milyen mederbe terelődött az államfővel a kapcsolat, egyáltalán mi várható el tőle?
- Jó lett volna, ha erre a látogatásra 2015-ben, és nem 2017-ben kerül sor, így ezt úgy lehet értékelni, hogy az újraválasztása irányába tett első lépések egyike volt, hiszen megválasztása óta nem üzent és nem tett semmit a magyar választók irányába. Az államfőválasztáson a magyar emberek mindenhol Johannist támogatták döntő többségben. Azt állítják, a legtöbb magyar szavazatot a Székelyföldön kapta: igen, mert ott többségében magyarok élnek, de ha megnézzük Kolozsvárt vagy a Partiumot, akkor itt is mindenhol a magyarok 80%-a vagy még több rá voksolt. Azok a magyarok, akik elmennek szavazni, sokkal hamarabb szavaznak egy szászra, mint egy románra, még akkor is, ha kifogásaik vannak vele szemben, és ez azt hiszem 2017-re is érvényes. Johannis a magyar szavazóit biztos nem veszítette el, a kritikusait kevésbé valószínű, hogy meggyőzte, ugyanakkor román szimpatizánsait sem ábrándította ki, mert a román zászlóval eljátszott történetből jól került ki. Utána elment Marasestire, az első világháború csatájának egyik helyszínére, tehát nagyon vigyázott arra, nehogy magyarbarátsággal vádolhassák meg.
A szűk körű megbeszélésen elhangzott, hogy megpróbálja megemészteni, amit tőlünk hallott, de alapvető változást ma még nem mernék megjósolni. Tájékozattuk az elnököt a közösségünket foglalkoztató kérdésekről, de nem beszéltünk olyasmiről, amelyek ugyan rettenetesen fontosak számunkra, de orvoslásuk nem az államelnök feladata és kompetenciája, mint például az infrastruktúra, a költségvetés és hasonlók. Ugyanakkor kiemelném: ilyen típusú államelnöki látogatásra, hogy a székelyföldi vezetőkkel egyszerre találkozott és tárgyalt, eddig még nem került sor, és ezzel akár azt is üzenheti, hogy Székelyföldet egy entitásként kezeli.
Az államfőtől többek között azt kértük, éljen elnöki jogkörével, és vállalja a mediátor szerepet, amikor magyarellenes hangulat bontakozik ki, hogy legyen, aki a többséget csitítja és visszafogja. Még 2015-ben javasoltuk, hogy a kisebbség és többség közötti paktumnak legyen ő a kezdeményezője, erre nagy szükség lenne 2017-ben is.
- A kisebbség-többség paktumot milyen elvek alapján kellene megfogalmazni?
- Ezt a kérdést 2015-ben javasoltam az elnöknek egy beszélgetésünkön rögtön a megválasztása után. Vittem egy konkrét szövegjavaslatot is kiindulópontnak. Gyakorlatilag egy bevezető után négy pontot indítványoztunk, amelyek arra vonatkoznak, hogy a megszerzett jogokból nem lehet visszavenni sem törvényes, sem adminisztratív intézkedésekkel. Kezdeményeztük, hogy azokban az esetekben, ahol a törvényhozó szándékát egyértelműsíteni kell, módosítsunk közösen, továbbá a meglévő jogok bővítését együtt tervezzük meg, s társadalmi párbeszéd után fogadtassuk el a parlamentben, valamint vegyük ki a belpolitikai küzdelmekből a kisebbségi kérdést, azaz a magyar ügyet. Hiszen amikor valakinek nincs jobb ötlete, akkor általában előveszik a magyar kérdést, hogy viszik Erdélyt, szakítják szét az országot, stb. Tudom, mindez szinte illúzió, enyhén naiv dolognak tűnhet, de ha ezt a pártok felvállalnák, akkor könnyebb lenne.
- Mitől, illetve kitől függ az, hogy a megállapodás ténylegesen is létrejöjjön?
- Azért javasoltam Johannisnak, mert az államelnöktől kell elindulnia egy ilyen kezdeményezésnek, neki kell vállalnia érte a garanciát, alkotmányos feladta és szerepe a társadalomban mediátorként cselekedni. Ha valamelyik párt áll elő ezzel, akkor nyilvánvaló, hogy aki a másik oldalon van, nemet mond. Egyébként 2015-ben a parlamenti pártok elnökeinek is jeleztem a szóban forgó paktum megvalósításának a lehetőségét, de választási év következett, ezért részükről semmilyen reakciót nem kaptam. Minden ilyen paktumnál, legyen szó infrastruktúráról, hadseregről, oktatásról, EU-ról vagy NATO-ról, mindig az államelnök kezdeményezett. Másrészt úgy gondoltam, hogy ennyit bevállalhat egy szász nemzetiségű politikus…
- Hogyan készül az RMDSZ a mai Románia létrejöttének 2018-as centenáriumára?
- Az ügyvezető elnökségen létrejött egy munkacsoport, amely ezzel foglalkozik. Tervezünk az elkövetkező évben néhány akciót, ami szerintem fontos. Köztudottan 1918-nak az értékelése száz évvel az események után sem igazán változott a két közösségen belül. A magyarok sem gondolkodnak ma másképpen 1918-ról és az elmúlt száz évről, mint a románok, és úgy vélem, ez nem igazán fog változni a következő hónapokban 2018-ig. Rengeteg oka van annak, hogy miért alakultak így a történések, mindezt nem szeretném elemezni, ez történészek, társadalomtudósok feladata. Biztos vagyok abban, ha a román állam az elmúlt száz évben folyamatosan és nagyon nyíltan nem arra törekedett volna, hogy asszimilálja a kisebbségeket, és felszámoljon a társadalomban mindent, ami nem román, akkor talán a mai nemzedékek másképp viszonyulnának ehhez a kérdéshez. De mivel a két világháború között, Ceausescu alatt is egyértelmű volt ez a szándék, 1989 után szintén gyakran lehetett ezt a ki nem mondott törekvést érezni, nyilvánvaló, hogy újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól. Ezek a félelmek nyilván a jelenbe, illetve a jövőbe torkollnak, és nem látom annak a lehetőségét, hogy lényegesen változtatni tudjunk rajta.
A legnagyobb hiba az lenne, ha 2018-ban beburkolóznánk sündisznóállásba, és egy éven keresztül csak félnénk, rettegnénk és siránkoznánk. Ezt kell valahogy elkerülni, mert siránkozásból, rettegésből, félelemből nem lehet építkezni, inkább a tisztességes, őszinte beszédet kell választani. El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni. Azt tapasztalom, hogy a különböző nemzedékek értékelésében azért van jelentős különbség. Az elmúlt száz évben felnőtt nemzedék csak közvetett tudással rendelkezik arról, hogy mi történt 1918 előtt. Még az 1940-44 közötti időszakra is kevesen emlékeznek, közvetlen emlékeik nincsenek, már ők is csak szüleiktől tudják, hogy mi volt akkor. Ezért úgy véljük, hogy olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, ahol ezt a száz évet elemezzük, megbeszéljük, kibeszéljük történészekkel és szakemberekkel, megértjük, újraértelmezzük, újrafogalmazzuk, amit ilyenkor újra lehet fogalmazni. Ugyanakkor kiadványokkal készülünk, amelyekben felmutatjuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettünk, mivel járultunk hozzá Erdélyben Romániához – minden területen az értékalkotást és az értékalkotókat mutatnánk fel. Mindennek azt a munkacímet adtuk, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.
Ugyanakkor a románok felé, főleg a fiatalok, 20-30 évesek irányába próbálnánk egy lazább, érthetőbb kampányt folytatni, főleg az online médiában, de nem csak. Megpróbáljuk elmagyarázni, kik vagyunk mi, a 21. században élő erdélyi magyarok, és mit akarunk. Mert rengeteg olyan tévképzet, előítélet él rólunk, amelyet a román társadalom történelemszemlélete alkotott. A románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at. Ez a kölcsönös megértésnek és tiszteletnek kellene a terepe legyen. Időnként félek attól, hogy mivel Románia nagy megvalósításokat a centenárium évében nem tud felmutatni, ezért rosszízű nacionalista retorikával elkenik a száz évet, amire a BBTE rektora már erős kísérletet tett. Nem fogják tudni azt mondani, hogy építettünk 1800 km autópályát, összekötöttük száz év után végre a történelmi régiókat. Nem számolhatnak be arról, hogy ma, ha felülsz a vonatra Bukarestben, hamarabb elérsz Balázsfalvára, mint száz évvel ezelőtt. Azt fogják tudni elmondani, hogy ma másfél órával többet utazol Balázsfalváról Bukarestbe, mint száz évvel korábban. Tehát ilyen szempontból számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország. Ekkor ugye hajlamosak nacionalista retorikával mindenféle szólamokat puffogtatva megünnepelni a száz esztendőt.
PAPP ANNAMÁRIA, ÚJVÁRI ILDIKÓ / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 28.
Így állnak a pártok és a politikusok egy friss felmérés szerint
Klaus Johannis államfő a legnépszerűbb politikus és továbbra is a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a legnagyobb a támogatottsága az Avangarde friss felmérése szerint.
A PSD a szavazatok 46 százalékával nyerne, ha most vasárnap lennének a választások. A Nemzeti Liberális Pártra (PNL) a választók 25, a Liberálisok és Demokraták Szövetségre (ALDE) 7, a Mentsétek meg Romániára (USR) 6, az RMDSZ-re 5 százalék szavazna – derül ki a felmérésből.
A legnépszerűbb politikusok toplistája a következő (a számadat azoknak az arányát jelzi százalékban, akiknek jó véleménye van az illetőről):
Klaus Johannis - 54
Mihai Tudose - 48
Călin Popescu Tăriceanu - 46
Adrian Năstase - 39
Mugur Isărescu - 39
Emil Constantinescu - 36
Dan Voiculescu - 34
Ion Iliescu - 29
Traian Băsescu - 23
Nicuşor Dan – 16
Az Avangarde telefonos felmérése az Antena3 megrendelésére augusztus 11-23. között készült 710 választókorú személy megkérdezésével.
antena3.ro; maszol.ro
2017. szeptember 7.
ELKÉSZÜLT A KÜLÖNBIZOTTSÁG JELENTÉSE – BĂSESCU CSALÁSSAL LETT ELNÖK
2009-es romániai elnökválasztás kimenetelét eldöntő választási csalás előkészítésével vádolja Traian Băsescu volt államfőt és az országot akkor irányító Emil Boc vezette jobboldali kormányt a parlament különbizottsága, írja az MTI.
A bizottság tegnap nyilvánosságra hozott jelentésének elfogadásán a PNL nem vett részt, arra hivatkozva, hogy nem hajlandó szavazatával legitimálni a PSD–ALDE szociálliberális kormánytöbbség előre elkészített, az ellenzék észrevételeit figyelmen kívül hagyó dokumentumát. A különbizottság jelentése szerint az elnöki hivatal és a Boc-kormány átfogó, összehangolt akciótervvel készítette elő a választási csalást, így bűnszövetkezet létrehozásával, csalással, hatalmi visszaéléssel vádolható. A testület állítását egyebek mellett azzal támasztja alá, hogy a voksolás előtt néhány hónappal Băsescu államfő felmentette tisztségéből Dan Nicát, a nagykoalíciós kormány szociáldemokrata belügyminiszterét, utódjának, a – Băsescut támogató demokrata párti – Vasile Blagának pedig első dolga volt lecserélni 20 megyei prefektust, akiknek jelentős szerepük volt a voksolás megszervezésében.
A jelentés készítői elismerik: azt nem sikerült feltárniuk, hogy a SRI és a DNA milyen szerepet játszott az állítólagos választási csalásban, ezt pedig annak tulajdonítják, hogy a vádhatóság és a titkosszolgálat vezetői nem volt hajlandók megjelenni a különbizottság előtt, vagy egy, az ügyben indult – időközben vádemelés nélkül lezárt – ügyészségi vizsgálatra hivatkozva nem voltak hajlandók érdemi információkat szolgáltatni a parlamenti bizottságnak. A 2009-es elnökválasztáson a hivatalban lévő Traian Băsescu államfő úgy szerezte meg második ötéves mandátumát, hogy alig több mint fél százalékponttal, 70 ezer szavazattal múlta felül ellenfelét, Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnököt.
Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. szeptember 7.
Katolikus gimnázium ügye: Liviu Dragnea sürgős megoldást követel a minisztériumtól
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a kormány és az oktatási minisztérium "bátor" fellépését sürgette csütörtökön a megszűnés küszöbére került marosvásárhelyi katolikus Gimnázium helyzetének rendezésére.
A politikus leszögezte: Románia - amely aggodalmának adott hangot a kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó új ukrán törvény miatt - nem alkalmazhat kettős mércét az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban, és Magyarország reagálásától függetlenül megoldást kell találnia a marosvásárhelyi iskolaügyre.
Rámutatott: a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban több száz diák tanul, az egyház pedig azzal a feltétellel adta bérbe az önkormányzatnak a tulajdonát képező épületet, hogy abban (a román tannyelvű Unirea Főgimnázium mellett) a felekezeti iskola is működhessen.
Miért kell szenvedniük a gyerekeknek?
Dragnea megjegyezte, nem tudja, hogy a hatóságok fellépése ebben az ügyben jót tesz-e Romániának, és annak a nyugalomnak, amelyet valamennyien óhajtanak, főleg 2018-ra. Ezzel Románia közelgő centenáriumára és arra utalt, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium megalapításának törvényességét a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérdőjelezte meg. A vádhatóság csaknem egy éve indított azóta is lezáratlan büntetőeljárást a korábbi iskolaigazgató és főtanfelügyelő ellen, és tömeges beidézésükkel a szülőket is megfélemlítette.
"Nem tudom, miért kell szenvedniük az ottani gyerekeknek. Úgy vélem, hogy az oktatási minisztériumnak kellő bátorsággal és bölcsességgel kell elemeznie a helyzetet, és meg kell találnia a megoldást. Kinek érdeke, hogy ott ennyire felkorbácsolja az érzelmeket, és fokozódó elégedetlenséget provokáljon? És itt nem Magyarország reagálására, hanem magára az alaphelyzetre utalok. Az nagyon súlyos, hogy az emberek tiltakozni kényszerülnek, amiért a gyerekeiknek nincs hol tanulniuk" - jelentette ki a nagyobbik bukaresti kormánypárt vezetője.
A PSD elnöke újságírói kérdésre reagálva úgy vélekedett: Magyarország reagálását túlzónak lehet tekinteni, de szerinte a két ország közti nyilatkozatháború nem oldja meg a marosvásárhelyi helyzetet.
Liviu Dragnea sajtótájékoztatóján elmondta, kedden tárgyalt Kelemen Hunorral Bukarestben. Az RMDSZ elnöke arról tájékoztatta, hogy a szövetség folytatni kívánja a parlamenti együttműködését a két kormánypárttal. "Javítunk az együttműködésünkön. A PSD frakcióvezetője hetente találkozik az ALDE és az RMDSZ frakcióvezetőivel, és közösen átbeszélik a napirendre kerülő tervezeteket" – magyarázta.
Kelemen: politikai akarat kell a gimnázium megtartásához
Kelemen Hunor korábban, a szerda esti tüntetés után az Agerpresnek azt nyilatkozta: csakis a politikai akaraton múlik, hogy megmarad-e a marosvásárhelyi katolikus gimnázium. Elmondta, hogy az elmúlt egy évben Liviu Pop oktatási miniszterrel, Dacian Cioloș és Sorin Grindeanu miniszterelnökökkel és Klaus Johannis államfővel is tárgyalt a Római Katolikus Gimnázium ügyéről, de valamennyien azt mondták, nincs mit tenniük. Amikor azonban a marosvásárhelyi önkormányzat három rendben is határozattal próbálta kiigazítani azt az állítólagos adminisztratív hibát, amely az iskola létrehozásakor történt, ezeket valamennyi alkalommal megtámadta a prefektus, a kormány Maros megyei képviselője.
"Világos, hogy létezik az iskola megszüntetésének a szándéka, egy arra irányuló törekvés, hogy ne hagyjanak működni egy magyar iskolát. (.) Ez politikai kérdés. Hiába csűrjük, csavarjuk az adminisztratív és jogi érveket, mert ha van rá politikai akarat, létezhet ez az iskola" - jelentette ki Kelemen Hunor, aki maga is részt vett a szerdai marosvásárhelyi tüntetésen. Hozzátette: abból kell kiindulni, hogy a helyi önkormányzatnak az volt a szándéka, hogy létrehozza a tanintézetet, és ha adminisztratív hibák történtek a folyamatban, azokat ki kell igazítani.
Kelemen Hunor ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a katolikus gimnázium megszüntetésével automatikusan érvényét veszti az a bérleti szerződés, amellyel a marosvásárhelyi önkormányzat a város legrangosabb román nyelvű iskolája, az Unirea Főgimnázium számára bérli a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől az iskolaépületet. Hozzátette, nem tudja, hogy mi fog történni, mert az egyház ügyeibe nincsen beleszólása, de valószínűsítette, hogy a bérleti szerződés hatályát veszti. "Ebből pedig újabb cirkusz következik, hogy lám, a római katolikus egyház kirakja az iskolából a román gyerekeket" - jegyezte meg az RMDSZ elnöke. maszol.ro
2017. szeptember 13.
Nacionalista liberálisok
Felugattak a nemzeti liberálisok! Egyazon időben! Már nem is tudom, kit nevezzek meg a sok alelnök közül: Mircea Havat vagy Florin Romant, esetleg az elnök Ludovic Orbant, vagyis Lajcsit. Nagy fájdalmuk, hogy az erdélyi magyarok nem akarják megünnepelni Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját, de az is bántja őket, hogy az RMDSZ vezérkara miért tárgyal a hatalmon lévő PSD–ALDE szövetséggel, miért nem csak ővelük…
Nem nagyon beszélnek arról, hogy a párt népszerűsége folyamatosan lemenőben van, ezért nyúltak a jó öreg nacionalizmushoz. Nem hinném, hogy ennek nagy keletje lenne, mert a mélyrepülés oka, hogy miután hatalmaskodásuk idején igencsak megszorították a népnek adott juttatásokat, s most éppen a baloldali kormány életszínvonal-emelési intézkedéseit támadják. Idős liberális ismerősöm szerint már az, hogy egyesültek a rossz emlékű Demokrata Párttal, butaság volt, de a néppárthoz való átállás is kolosszális ökörségszámba megy. És hogy a saját magas fizetésüket megszavazták, a köznép nyugdíjának emelését pedig nehezményezik, oda vezet, hogy még a kemény szabadelvűek sem fognak rájuk voksolni.
Valamikor a párt nevéből a liberális mellől többen ki akarták venni a nemzeti (ne írjam: nacionalista) szót. A párt akkori elnöke, Radu Câmpeanu nagyon ellenezte ezt. Egy darabig európaibb hangokat pendítettek meg, majd szép lassan áthangolódtak balkánivá, versenyezve a szocdemekkel, majd lépéshosszal le is hagyva ezeket. Most már odáig jutottak, hogy Orban Lajcsi azon sóhajtozik, miért akarják leszállítani a bizonyos magyar jogokat lehetővé tevő 20 százalékos kisebbségi küszöböt 10 százalékra. Meg hogy az erdélyi magyarságnak is milyen jó volt Erdélynek Romániához való ragasztása. Olyan jó, hogy még román politikusok is megírták (Octavian Goga, Iuliu Maniu, Victor Babeș, Ion Slavici, Traian Vuia stb.): a regátiak „skrupulus nélkül” fosztották ki a transzilván területeket. Na, meg az ígéreteikből alig tartottak be valamit; nemhogy autonómiát nem adtak, hanem erőszakolt románosítást vittek véghez.
És még csak annyit: nem a gyulafehérvári gyűlés „csatolta” Erdélyt Romániához (ennek lesz jövőben a 100. évfordulója), hanem a trianoni szerződés, pontosabban diktátum, amelyet 1920. június 4-én írtak alá. Ezt pont Lajcsi ne tudná? Hiszen az apjától csak hallhatta!
Román Győző / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 18.
Távol a magyarbarátságtól
Dragnea politikai és (jogerős ítélete és az ellene zajló bűnvádi eljárás okán) személyes érdekei alapján elsősorban a korrupcióellenes ügyészség (DNA) elleni leszámolásra igyekezett felhasználni a vásárhelyi iskola kálváriáját.
Sokakat meglepett, hogy a román miniszterelnök, de főleg annak politikai felettese, a kormányzó szociáldemokraták (PSD) elnöke mennyire normális hangot ütött meg az elmúlt időszakban a magyarokkal kapcsolatban.
Mihai Tudose a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében kapacitálta megoldáskeresésre tanügyminiszterét (egyúttal elmarasztalva a külügyminiszterét a budapesti kormánnyal történt „feleselése” miatt), ugyanebben a témában pedig Liviu Dragnea olyan kijelentést tett, amelyet román politikus szájából ritkán hallani.
Mégpedig azt, hogy Románia nem alkalmazhat kettős mércét az etnikai kisebbségekkel kapcsolatban, és nem hagyhatja megoldatlanul a marosvásárhelyi iskolaügyet, miközben aggodalmának ad hangot a kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó új ukrán oktatási törvény miatt.
Ezek az állásfoglalások – mindamellett, hogy a katolikus gimnázium helyzetére közel sem született megnyugtató megoldás – főleg az előzmények, bukaresti politikusoknak a romániai nemzeti kisebbségekhez való viszonyulása ismeretében kirívóak. Ráadásul mindezt tetézi, hogy a parlament egyik szakbizottsága sürgősségi eljárásban áldását adta a közigazgatási törvény kisebbségek számára kedvező módosítására, ami jelentős előrelépést jelentene az anyanyelvhasználat terén.
Mi történhetett?
A szocdemek Dragnea-fémjelezte vezetősége paradigmaváltást kíván végrehajtani a kisebbségi politizálás terén? Vagy hogy bukaresti véleményformálók és az ellenzéki liberálisok hőbörgését parafrazáljuk: a PSD valóban eladta a magyaroknak Erdélyt? Sajnos szó sincs ilyesmiről.
Dragnea politikai és (jogerős ítélete és az ellene zajló bűnvádi eljárás okán) személyes érdekei alapján elsősorban a korrupcióellenes ügyészség (DNA) elleni leszámolásra igyekezett felhasználni a vásárhelyi iskola kálváriáját.
Az is igaz, hogy a PSD elnöke szeretné szorosabbra fűzni pártja együttműködését az RMDSZ-szel, amelynek esetleges kormányzati részvételét mindenekelőtt a Călin Popescu-Tăriceanu vezette ALDE sakkban tartása érdekében lebegteti előszeretettel.
A probléma viszont az, hogy a szocdem alakulat második és harmadik vonala, főként az erdélyi pártszervezetek hallani sem akarnak a magyaroknak szánt engedményekről, attól tartanak ugyanis, hogy ezek a sokak által hazaárulásként beállított gesztusok tetemes szavazatvesztést vonnának maguk után.
Arról nem beszélve, hogy néhány bukaresti sajtóorgánum kifejezetten a magyarok ellen hergeli a PSD honatyáit és szavazóit, a kormánypárt éppen eme nacionalista hőzöngés miatt állt el a Grindeanu-kabinet megbuktatása idején az RMDSZ-nek tett ígéreteinek betartásától.
A nagyromán egyesülés centenáriumának közeledtével fokozódó hangulatkeltés közepette tehát a román kormánypárt és feje akkor sem tenne kisebbségbarát lépéseket, ha erre amúgy őszinte késztetést érezne. Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 19.
Az RMDSZ sem szavazta meg a gyermeknevelési pótlék összegének emelését
Elutasította kedden a képviselőház a Nemzeti Liberális Párt (PNL) arra vonatkozó javaslatát, hogy 200 lejre emeljék meg a gyereknevelési pótlék összegét.
A tervezetet korábban az alsóház munkaügyi bizottsága is negatívan véleményezte, arra hivatkozva, hogy az többletkiadással terhelné meg az államháztartást, és a kezdeményezők nem nevezték meg a forrást, amelyből a többletösszeget biztosítani lehet.
A szavazást megelőző vitán a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Tudor Ciuhodaru kifejtette, hogy ő maga már benyújtott egy ehhez hasonló javaslatot egy korábbi ülésszakban, a PNL tervezete azonban „törvényalkotási szempontból rossz". Hozzátette, ismét a parlament elé fogja terjeszteni a saját javaslatát, amelynek az a célja, hogy megelőzze a gyermekek elhagyását.
A PNL képviselője, Dumitru Oprea arról beszélt, hogy a gyereknevelési pótlék összege tekintetében hatalmas különbség van Nagy-Britannia és Románia között: a szigetországban ugyanis 100 eurónyi állami támogatást kap az első gyermek, majd ez az összeg a második gyermeknél 65, majd a harmadik gyermeknél további 65 euróval emelkedik. A tervezetben szereplő 200 lejes összeg 44 eurót jelentene, és ez nagyon kevés még az Európai Unió közepesen fejlett országaihoz képest is – érvelt Dumitru Oprea.
Ionuţ Simionca, a Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátora bejelentette, hogy az általa képviselt alakulat támogatja a PNL javaslatát. Mihai Cătălin Botez, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője azt mondta: pártja a tervezet ellen szavaz, de elvben egyetért azzal, hogy meg kell emelni a gyerekeknek járó állami támogatást. Kifejtette: olyan törvény kidolgozását javasolja, amely révén garantálni lehet, hogy a gyereknevelési pótlék összegét valóban a gyermek minőségi táplálására, öltöztetésére és tanszereire költik el.
A végszavazáson a javaslatot végül a szociáldemokraták, az ALDE, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, valamint az RMDSZ voksaival elutasították, vagyis a gyermeknevelési pótlék összege továbbra is marad a mostani, megalázóan alacsony szinten. A tervezetet korábban a szenátus is elutasította. Az alsóház volt a döntő fórum a kérdésben. itthon.ma/erdelyorszag
2017. szeptember 22.
Kelemen Hunor: sürgősségi kormányrendelettel kell újraalapítani a katolikus gimnáziumot
Sürgősségi kormányrendelettel kellene újralapítani a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot Kelemen Hunor szerint. Az RMDSZ elnöke többek között erről beszélt a Maszolnak adott interjúban, amelyben a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatot bővítő módosításai elfogadásának esélyeiről, a centenáriumról tett kijelentéseinek visszhangjáról és a román-magyar párbeszéd lehetőségeiről is kérdeztük.
- A bukaresti parlament szerdán nyilatkozatban ítélte el az ukrán oktatási törvényt. Az egyöntetűen megszavazott állásfoglalásban felszólítják Kijevet, hogy az oktatási törvényt igazítsa a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának és az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének előírásaihoz. De hát amint az RMDSZ árnyékjelentéseiből kiderül, Románia sem tartja be maradéktalanul ezeket az egyezményeket. Nincs itt ellentmondás?
- A chartával kapcsolatosan érdemes néhány dolgot egészen pontosan látni, mert másképpen nem lehet megérteni a történetet. Ez egy menü jellegű dokumentum, és a tagállamoknak a ratifikáláskor válogathatnak, hogy mi vállalnak el. Mindenik esetnél van három alpont, fokozat, és ha a tagállam a gyengébb fokozatot választja, akkor az egy teljesen más kötelezettséget jelent a részéről, mint azok esetében, akik az erősebb fokozatú megoldást fogadják el. Romániában egy olyan pillanatban sikerült ratifikálni a chartát, amikor a politikai osztály nagy többsége elfogadta az erősebb változatokat, és a menüből nagyon sokat választott. Ukrajna ehhez képest egy gyengébb fokozatot ratifikált, és csak ezt lehet számon kérni rajta. Persze, amit Ukrajna ratifikált, az még mindig megakadályozná egy ilyen, nyelvi jogokat korlátozó oktatási törvénynek az elfogadását, ha betartaná az egyezményt. De fontos ez, mert amikor én Románián számon kérem a nyelvi chartának az alkalmazását, akkor egészen mást kérek számon, mint Ukrajna esetében.
A parlamentben szerdán elfogadott dokumentumot több szempontból is fontosnak tartom. Az egyik szempont nyilván az, hogy megszületett, és fontos, hogy Románia is részt vegyen ebben az állásfoglalási hullámban, ami térségben elindult, mert jelentős román kisebbség él ott. Ugyanakkor egy jó alkalom arra, hogy Románia szembesüljön a saját kettős beszédével. Ezt mi a parlamentben is a szerdai hozzászólásunkban világossá tettük: gyakorlatilag ők most azzal találkoztak a saját nemzettársaik, az Ukrajnában, Bukovinában élő románok esetében, mint amit mi sokszor számon kérünk rajtuk a nyelvi jogokat illetően. Akkor hiteles egy állam ilyen szempontból is, ha nem használ kettős mércét, amikor a saját területén élő, és amikor a más ország területén élő kisebbségekről van szó. És talán ez egy jó alkalom arra, hogy a román politikusoknak egy része ezen elgondolkodjon. Nem hiszem azt, hogy most ettől hirtelen mindenki megvilágosodik és abbahagyja a kettős beszédet, de biztos lesznek olyanok, akik elgondolkodnak.
. Lát esélyt erre az önvizsgálatra a román politikai osztály részéről?
- Nem azt mondom, hogy látok esélyt, de ez egy jó alkalom, hogy legalább azok, akik nem elvakultan magyarellenesek és nem zsigeri gyűlölet mozgatja őket a kisebbségek ellen, elgondolkozzanak azon, hogy íme: van egy olyan helyzet, amikor nekik is a román kisebbségekkel kapcsolatosan erősebb álláspontot kell képviselni. Persze, jó lenne, ha Románia erőteljesebb nemzetpolitikát érvényesítene akár az ukrajnai, akár a szerbiai, Timok-völgyi román közösség felé. A Timoc-völgyi románokkal beszéltem, jártam a közösségükben, és az ukrajnai románok képviselőivel is talákoztam évekkel ezelőtt. Elmondták: gyakran úgy érzik, hogy őket a román állam leírta, a román politika nem foglalkozik velük. Néha küldenek egy-egy tankönyvcsomagot, bizonyos értelemben ilyen szempontból apróságnak tekinthető nyelvkönyveket, és ezzel ők letudják a problémát. Ezt ezek a román közösségek nem tartják kielégítőnek. Az ukrajnai fejlemények miatt elképzelhető, hogy ezt a román álláspontot fölülvizsgálják.
Az is fontos, hogy Németh Zsolt kezdeményezésére a román delegáció vezetője is elfogadta, hogy az Európai Tanács közgyűlésén együtt lépjenek föl az októberi ülésszakon, és együtt fogalmazzanak meg álláspontot, együtt kérjenek vitát az ukrajnai oktatási törvényről. Szóval, ha nehezen is, de van egy olyan téma, és pontosan a kisebbségvédelem, ahol a román és a magyar kormány, vagy a román és a magyar politika, parlament, közgyűlési képviselők együtt tudnak föllépni. Ez fontos, mert ebben a pillanatban a román-magyar viszony azért sok sebből vérzik, és ha kisebbségpolitikában együtt lépnek föl, akkor minden bizonyára a bizalmatlanságokból is le lehet valamennyit dolgozni.
- Az ukrán oktatási törvény már foglalkoztatta a romániai döntéshozókat, amikor Liviu Dragnea PSD-elnök kijelentette, hogy túl korainak tartja az anyanyelv-használati küszöb csökkentését a közigazgatásban. Az RMDSZ törvényhozási prioritásainak listáján az elsők közt szerepelt ez a jogszabály-módosítás. Ezek szerint kénytelen lesz a szövetség lemondani róla?
- Nem mondunk le róla, ez egy rosszul feltett kérdés. Ha valaki azt hiszi, hogy ha egy román politikus nyilatkozik valamit, akkor lemondunk a törvénykezdeményezéseinkről, törekvéseinkről, akkor szerintem leegyszerűsíti, lebutítja, és teljes mértékben kontextustól függetlené próbálja tenni ezt a kérdést. A kontextushoz tartozik, hogy miért nyilatkozta ezt Liviu Dragnea, hogy mi történt az elmúlt hónapokban, hogy mi volt júliusban. Az is benne van a képben, hogy miért lett ez hirtelen aktuális, ki pörgette föl teljesen értelmetlen, manipulatív szándékkal ezt témát a múlt héten. A Nemzeti Liberális Párt, mert a közigazgatási bizottságban erről a törvénytervezetről nem is beszélt senki, de bejelentette az egyik képviselőjük, a frakcióvezető, hogy éhségsztrájkba kezd. Ezen most már az egész ország röhög, mert az éhségsztrájk az ebédtől az uzsonnáig tartott, de akkor mindenki rászállt a témára, mintha már a PSD engedményt tett volna az RMDSZ-nek. Ezt azért tette a PNL, hogy a PSD-t tudják reakcióra késztetni, holott még el sem kezdődött a vita a közigazgatási bizottságban. Az igaz, hogy a munkaügyi bizottságban elfogadták a javaslatunkat, és azt mondják, hogy a testület elfogadta az anyanyelv-használati küszöb lecsökkentését 10 százalékra. Holott júniusban megbeszéltük, hogy 15 százalékos lesz a kompromisszum, június óta pedig nem volt semmiféle tárgyalás erről a kormánypártokkal. Tárgyalás azonban lesz, mert a közigazgatási bizottság ülése előtt le kell ülnünk és meg kell néznünk, hogy erről mit gondol a PSD.
Másrészt pedig azt is látni kell, hogy a parlamentben a kormánypártokon kívül más partner ebben a pillanatban nincs, akivel a törvénytervezeteinkről egyáltalán beszélni lehet. Ha tehát a parlamentben mi a 30 szavazatunk mellé még akarunk negyven akárhány százalékos támogatottságot, valakivel fog kelleni beszélni. Én mindig azt kérdezem azoktól, aki pontosan ismerik, látják, hogy mi van a parlamentben: mit javasolnak nekünk, kivel tárgyaljunk? Ha van egy jó javaslat, én szívesen elfogadom. Ha engem meg tud győzni valaki, hogy Traian Băsescuval vagy Ludovic Orbannal tárgyaljunk azok után, amit mondtak az RMDSZ-ről, én nagyon szívesen tárgyalok velük. Nincsen semmiféle problémám azzal, hogy a román politikában azzal tárgyaljunk, aki a parlamentbe bejutott és megbízatást kapott.
Tehát nem volt tárgyalás a törvénytervezetről a kormánypártokkal, és nem mondtunk le róla. Nem tudom, hogy a PSD-ALDE-nak mi lesz az álláspontja, amikor leülünk erről tárgyalni, és nem gondolom, hogy ma ebben a kérdésben ki lehet mondani a végszót. Egy valamit viszont gondolok erről: most a képviselőháznak első házként el kellene fogadnia egy olyan kompromisszumos megoldást, amelyet mi is jónak tartunk, a román többség is elfogad a parlamentben. És ezt a román társadalom előtt is úgy lehet felmutatni, hogy nem veszítenek, a félelmeiket nem támasztja alá. És abban bárkinek igaza van, mindegy, hogy Klaus Johannis vagy Liviu Dragnea mondja: meg kell próbálni meggyőzni a román társadalomnak a jelentős részét, hogy az elvárásaink iránt nyitott legyen, ne legyen elzárkózó. Ha az ősz folyamán sikerül a képviselőházban egy kompromisszumos jó megoldást elfogadni, akkor még mindig át fog menni a törvény a döntő házhoz, a szenátushoz. Nem vagyok biztos abban, hogy a mostani hangulatban, 2018-ban ezt át lehet vinni. De nincsen baj, mert egyrészt ott nincs hallgatólagos elfogadási határidő, nem szorít a cipő. Másrészt a román politikának 2018-ban kellene egy gesztust tennie, és azt mondania, hogy a nyelvhasználati jogokat bővítem. Ebből nem veszít semmit Románia, erősebb lesz a román társadalom, nő a kohézió, a bizalom, és éppen a századik évfordulón. Ha román politikus lennék, így gondolkodnék, és így érvelnék a román társadalom felé. Ezt javasoltam nekik is: ez lenne a centenárium esztendejében az a gesztus, amit szerintem minden további nélkül a román politika megtehetne. Hogy hogyan fognak dönteni, nem tudom, de engem rettenetesen dühít az, és nem csak engem, hogy bármi történjen ebben az országban, bárki van kormányon, az ellenzék a magyar kártyával veri a kormányoldalnak a fejét. Amikor a PSD volt ellenzékben, akkor a Demokrata Pártnak verték a fejét a MOGYE-vel, most a PSD van kormányon, a liberálisok ellenzékben, és most ők azok, akik a magyar nyelvhasználati jogokkal verik a PSD fejét. Tehát, a legnagyobb probléma az, hogy gyakorlatilag a magyar kártyát, a magyarellenességet, a szélsőséges nacionalizmust és a nem jó értelemben vett patriotizmust használják a belpolitikai harcokban. Nem arról beszélnek, hogy mi legyen az infrastruktúrával, mi legyen a gazdasággal, mi legyen a szociális ellátórendszerrel, mi legyen a egészségüggyel. Erről nekik nincsenek elképzeléseik, egyetlen gondolatuk van, hogy a mikrofontól elüvöltsék, hogy most a PSD-ALDE a hazaáruló, s eladta Erdélyt.
- A katolikus gimnázium diákjainak helyzetét ideiglenesen sikerült kormányzati beavatkozással megoldani. Miért nem lehetett ezt a lépést korábban, már a nyár folyamán megtenni?
- Én nem tartom pozitívnak azt, ami történt. Olyan félelme ugyanis senkinek nem volt, hogy nem fognak valahova iskolába járni a gyerekek a tanévkezdéskor. Azért tartom ezt ideiglenes állapotnak, mert senki nem szűntette meg törvényesen az iskolát, erről bírósági ítélet nem született. A legnagyobb probléma, hogy mégis elfogadta a tanfelügyelőség, tanügyminisztérium, hogy ennek az iskolának nincs jogi személyisége.
- Korábban azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ mielőbb kezdeményezni fogja a katolikus gimnázium újraalapítását. Megvárják, hogy előbb lezáruljanak az iskola jelenlegi peres ügyei?
- A jogászok véleménye megoszlik ebben a kérdésben. Van, aki azt mondja, hogy meg kell várni a végleges bírósági döntést, én meg azt mondom, hogy nem kell megvárni, illetve azokkal a jogászokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy nem kell megvárni. Emellett szól több érv. Az egyik az, hogy ezt az iskolát nem szűntette meg még senki jogilag, a másik érv az, hogy ebben a pillanatban ennek az iskolának nincs jogi személyisége. Ilyen körülmények között minden további nélkül el lehet indítani egy iskolaalapítást, más névvel, természetesen, a következő tanévtől. Azt készséggel elismerem, hogy a 2017-2018-as tanévet nem lehet ilyen értelemben újraírni, de a 2018-2019-es tanévtől működhet jogi személyiséggel más néven, a katolikus gimnázium. A dilemma csak az, hogy ezt hogyan érjük el. Én a durvább, a fapadosabb megoldást javasoltam és javaslom a kormánynak, nem a mostani, egyszerűbbnek tűnő megoldást. Az egyszerűnek tűnő megoldás az, amit a törvény lehetővé tesz, és egyszer már belebukott ez az egész történet: önkormányzati határozat, utána tanfelügyelőségi engedély, akkreditálás, és február 25-ig, amíg az iskolahálózatot be kell jelenteni, ezt az egész procedúrát végig lehetne járni. Ez lenne a jelenlegi törvény szerinti logikus, értelmes, decentralizáció jegyében a követhető út. A marosvásárhelyi önkormányzatban ma a többséget tudjuk biztosítani az iskola létrehozásáról szóló határozat elfogadásához, ezt a nyáron elfogadott 3-4 határozattal bizonyítottuk. Jogilag is meg tudjuk pontosan indokolni, föl tudjuk építeni, hogy hogyan kell kinéznie egy ilyen önkormányzati határozatunk. A tapasztalatunk azonban az, hogy mivel ezeket a határozatokat meg lehet támadni, meg is fogják támadni a közigazgatási bíróságon, mert mindig akad olyan Dan Tănasă típusú „őrűlt”, aki ezt megtegye. Ha pedig megtámadják, akkor a bíróság felfüggeszti, és kicsúszunk a határidőkből.
Ezért azt mondtam, hogy egy durvább megoldást kellene átgondolni jogi szempontból, mert politikailag én meg tudom érvelni. Ez egy sürgősségi kormányrendelet lenne, amit nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon. Ehhez nyilván a tanügyi törvényt is kell módosítani: lehetővé kell tenni, hogy rendkívüli esetben a kormány hozzon létre tanintézményt. Volt már erre precedens: a Spiru Haret egyetem helyzetének rendezését is sürgősségi rendelettel oldotta meg a kormány. Tudom, hogy nem ez a legelegánsabb megoldás, de a közigazgatási bíróságon mindent megtámadnak, és nagyon sokszor veszítünk. Ha pedig nyerünk, akkor már késő, mert kiléptünk a határidőkből. Ezért szerintem ebben a helyzetben, tapasztalataink birtokában, politikailag teljességgel indokolt eszköz a sürgősségi rendelet. A közösség, az egyház a kormánytól várja a megoldást ebben az ügyben. Amúgy erre sok idő nincsen. Az iskolahálózatot a következő tanévre február 25-ig el kell fogadni, és addig jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt kell létrehozni. Ha azt várjuk, hogy a jelenlegi peres ügyek lezáruljanak, és csak utána fogunk neki az iskolaalapításnak, az igazságszolgáltatás ütemét ismerve attól tartok, hogy ez akár 2019-ig is elhúzódhat. Másrészt a mostani helyzetet csak ideiglenes, és nagyon gyenge megoldásnak tartom. Ebben az értelemben teljesen jogos a katolikus Státusnak az a döntése, hogy felbontja a szerződést az önkormányzattal az Unirea Főgimnázium befogadásáról.
- A katolikus gimnázium helyzetét összekapcsolva azzal, hogy a munkaügyi szakbizottság kedvezően véleményezte a közigazgatási törvény módosítását, elindultak sajtóspekulációk arról, hogy kormányra készül az RMDSZ. Ezt hogy kommentálja?
- Épületes marhaság ez a spekuláció. Elnézést, ha valakit ezzel a reakciómmal valakit megbántottam, de szó nincs ilyesmiről.
- Egy sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy nem csak az ellenzék, hanem a „mély állam” is érdekelt az RMDSZ elszigetelésében. Nem képzelhető el, hogy a deep state-nek köze van a magyar közösség megbélyegzésére tett kísérletnek, az óriási sajtóvisszhangú „kauflandos videónak”?
- Ez a videó egy buta, primitív provokáció volt. Én azért ennél többre tartom képesnek a deep state-et és azokat az intézményeket, amelyek ilyesmire tehetnek kísérletet.
- Valós román-magyar párbeszéddel bizonyára elejét lehetne venni ezeknek a provokációknak. De a jelek szerint ez a dialógus még a román értelmiségi elittel is nehézségekbe ütközik. Gondolok itt a BBTE rektorának az állásfoglalásaira, illetve az Andrei Pleșuval lefolytatott vitájára a centenáriumról elhangzott kijelentéseiről. Mi az ön szempontjából a tanulsága a román filozófussal folytatott vitának?
- Sok bírálat ért a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseim miatt, egyikre sem válaszoltam, csak Andrei Pleșura reagáltam. Nagyon kevés embert figyelt fel arra, ami a mondandóm egyik lényege az interjúban, illetve az interjú megjelenése után a Pleșuval folytatott vitában mondtam. Talán Marius Diaconescu volt az egyetlen, aki azt mondta: „Oké, megöltük, felnégyeltük, kiutasítottuk az országból, elvettük az állampolgárságát, kinyírtuk Kelemen Hunort. De még van valami, amiről még nem beszéltünk, és ami fölött szándékosan vagy véletlenül átsiklottunk. Kelemen egy adott pillanatban azt mondja, hogy párbeszédre van szükség a román és a magyar társadalom között. 2018 után 2019 jön, a centenárium éve után ugyanis nem ér véget a világ: van-e közös jövő? Kelemen párbeszédre hívja a román társadalmat, és mi nem válaszolunk erre. Készek vagyunk mi párbeszédet folytatni a magyarokkal? Van, aki a román társadalom részéről párbeszédet folytasson? Miért nem fogjuk szaván, lássuk, a magyarok készen állnak-e párbeszédre, vagy ezt Kelemen csak úgy bedobta a köztudatba?”
Azt gondolom, hogy túl a nacionalista hisztérián, és túl azon, hogy durva karaktergyilkossággal végigsepertek rajtam és az RMDSZ-en 5-6 héten keresztül, ezt a részét a mondandómnak nem akarták érteni vagy nem vették figyelembe. Ha van néhány ember, aki odafigyel erre, akkor azt hiszem, hogy van egy jó alkalom a párbeszédre. Ugyanis én arra is fel akartam hívni a figyelmet, hogy nincs érdemi dialógus a többség és kisebbség között. Andrei Pleșu érezte ezt, csak kicsit másként közelített hozzá.
Az nem igaz, hogy nem kezdeményeztünk párbeszédet: csak mi kezdeményeztünk. Az autonómiatervezettel például elértük az ingerküszöböt: román egyetemek például bekapcsolódtak az erről szóló vitába, utána azonban ez leült. Később még egy-két témával elértük az ingerküszöböt, de az nem korrekt, hogy mi csak ilyen dolgokkal érjük el az ingerküszöböt, utána egy pár napig akarnak beszélni, utána meg elsikkad a téma, és kapjuk a pofokat. Azt hiszem, ez egy olyan időszak, amikor lehet, hogy provokatív módon, de talán el lehet jutni oda, hogy leüljünk, s elmondjuk egymásnak, hogy mi fáj, beszéljünk a kölcsönös félelmekről. Nem azt mondom, hogy ez holnap, holnapután meg fog történni, de szándékomban áll továbbra is arra biztatni őket, hogy ezt ne spóroljuk meg, ne kíméljük egymást ettől a dialógustól.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro
2017. szeptember 27.
Johannis szerint távozniuk kellene a DNA látószögébe került minisztereknek
Bírálta Klaus Johannis államfő kedden a kormány vezető erejének számító Szociáldemokrata Pártot (PSD), amiért – ahelyett, hogy leváltotta volna – megvédte korrupciógyanúba keveredett minisztereit.
Az elnök kedden este újságíróknak nyilatkozva leszögezte: állásfoglalása nem arról szól, hogy bűnösnek tekintené Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettest, illetve Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli minisztert. Rámutatott: nem ismeri ügyük részleteit és nem az ő dolga, mint ahogy nem is a PSD dolga bűnösségük vizsgálata.
Mint mondta: ez a bíróságra tartozik, elnökként viszont olyan kormányt akar látni az ország élén, amelyre nem vetül a gyanú árnyéka.
„Romániában az kellene normálissá váljon, hogy az állam vezetésében ne vegyenek részt bűnvádi ügyekben gyanúsított, megvádolt vagy elítélt emberek” – jelentette ki a jobboldali elnök. Megjegyzése nemcsak a frissen megvádolt minisztereknek szólt, hanem a PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció házelnöki tisztségeket is betöltő két pártelnökének, ugyanis mind Călin Popescu Tăriceanu, a liberális ALDE elnöke, mind Liviu Dragnea, a PSD vezetője vádlottként látogatja a bíróságokat, utóbbit pedig egy korábbi korrupciós perben már jogerősen el is ítélték.
Johannis a Cotroceni-palotában tett sajtónyilatkozatában bírálta az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló kormányzati javaslatokat is. Aggasztónak tartja, hogy az államfőt ki akarják hagyni az ügyészségi vezetők kinevezésének folyamatából, mivel szerint az elnök a garancia arra, hogy a korrupció elleni harcra nem telepszik rá a politika. Azt is kifogásolta, hogy az igazságszolgáltatási felügyeletet – a bírák és ügyészek szakmai testületétől – az igazságügyi minisztérium fennhatósága alá akarják rendelni, amely szerinte szintén a politikai kiszolgáltatottság aggályát veti fel.
„Sok bűnvádi eljárás alá vont befolyásos politikus nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, és el akarja hitetni, hogy az igazságszolgáltatás nem működik. Maximális civil szerepvállalásra van szükség: akik egy egészséges társadalmat és jogállamot akarnak, azoknak hallatniuk kell hangjukat ebben a vitában” – toldotta meg egy híveihez intézett Facebook-felhívással Johannis kedd esti sajtónyilatkozatát.
Az Országos Korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken közölte, hogy eljárást kezdeményezett a kormány két tagja ellen, akiket hivatali visszaéléssel gyanúsít egy Teleorman megyei Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök által is szívesen látogatott horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatásának ügyében.
MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 28.
AZ RMDSZ 4 SZÁZALÉKON – NÖVEKEDETT A SZOCIÁLDEMOKRATÁK TÁMOGATOTTSÁGA
Tovább növekedett a kormány vezető erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága, amely immár nem szorulna koalíciós partnerre, ha most rendeznének választásokat – derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet szerdán ismertetett az ellenzéki Hotnews.ro hírportál.
A PSD a tavaly decemberi parlamenti választásokon a voksok csaknem 46 százalékát szerezte meg, és a 6 százalékig jutó, szabadelvű ALDE-vel alakított kormányt. A Sociopol közvélemény-kutató intézet augusztus 28. és szeptember 14. között végzett telefonos felmérése szerint a szociáldemokraták most a szavazatok 51 százalékát kapnák, miközben koalíciós partnerük is megőrizte 6 százalékos támogatottságát.
Az ellenzéki oldalon az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) is visszakapaszkodott a tavalyi 20 százalékos mélypontról 27 százalékra, a frissen alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) decemberi 9 százalékos támogatottsága viszont 7 százalékra apadt.
A Sociopol jelenleg az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt, 3 százalékon méri a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártot (PMP), amelynek decemberben sikerült törvényhozási képviselethez jutnia. A 6,5 százalékos parlamenti súllyal rendelkező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) országos támogatottságát a Sociopol most 4 százalékra taksálja.
A közéleti szereplők népszerűségi listáját 60 százalékkal Raed Arafat belügyi államtitkár, a SMURD rohammentő-szolgálat alapítója vezeti, őt Klaus Johannis jobboldali államfő követi 30 százalékkal. A baloldal legnépszerűbb politikusa továbbra is Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere 29 százalékkal, míg Liviu Dragnea PSD-elnök 23, Mihai Tudose szociáldemokrata kormányfő pedig 22 százalékos bizalmi indexszel rendelkezik.
A jobboldali pártok vezetői válságára utal, hogy Ludovic Orban PNL-elnök 9 százalékos népszerűségi indexe pártja támogatottságának alig egyharmada, Traian Băsescu volt államfőben pedig a megkérdezettek alig 8 százaléka bízik. Az USR egyetlen személyisége sem szerepel a listán. Komoly bizalmi tőkének számít viszont, hogy a tavalyi szakértői kormányt vezető, ugyancsak jobboldalinak tartott, de párton kívüli Dacian Cioloșban a megkérdezettek 14 százaléka bízik.
A több mint ezer válaszadó bevonásával készült felmérés hibahatára 3,2 százalékos. A Hotnews.ro megjegyzi, hogy tulajdonosi háttere révén a Sociopol a PSD „házi” közvélemény-kutató intézetének számít.
Romániában nincsenek küszöbön rendes választások, de a politikai életben már most érzékelhető a helyezkedés a 2019-es elnökválasztásra, amelyen kiélezett küzdelem várható az újrázni készülő Klaus Johannis államfő és a PSD majdani, egyelőre nem ismert jelöltje között.
Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. október 2.
Kelemen Hunor: 2018-at nem tudjuk megúszni
Az Orbán-Dragnea egyeztetésről, a közigazgatási törvény esélyeiről, a Fidesz-pártiságról és 2018-ról kérdeztük az RMDSZ elnökét.
- A legutóbbi műsorban azt mondta, hogy annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a PSD, az ALDE és az RMDSZ kötött, szakítópróbája lesz a közigazgatási törvény módosítása. Úgy tűnik, hogy nem áll túl jól ez a dolog jelenleg.
- Az őszi ülésszak alatt a 215-ös törvény módosításának a sorsáról a képviselőház ilyen vagy olyan döntést fog hozni. Október 20-a körül jár le a hallgatólagos jóváhagyás. Én azt is el tudnám képzelni, hogy hallgatólagos jóváhagyással átkerüljön a szenátusba, mert a szenátus a döntőház, vagy a júniusi kompromisszumos megoldás továbbvitelét is el tudom képzelni, amellyel a küszöböt nem 10 százalékosra, hanem 15 százalékra csökkentenék, és az alternatív küszöbnél a nagyvárosok maradnának, illetve a szankcióknál voltak még kompromisszumos javaslatok.
Ki fog derülni, hogy mit dönt a PSD-ALDE, hogy mennyire bátrak lesznek. Mert itt inkább az a kérdés, hogy mennyire lesznek bátrak. Így a szeptemberi előzetes beszélgetésekből én azt láttam, azt tapasztaltam, hogy minden egyes olyan szakbizottsági vita előtt és után, amelyen a 215-ös szóba került, például a munkaügyi bizottságban, ahol jóváhagyták úgy, ahogy mi beterjesztettük, rögtön – elsősorban a liberális párt felől és a liberális párthoz köthető médiában – nagyon erős támadás éri a kormánykoalíciót, hogy eladták a magyaroknak Erdélyt, hogy hazaárulók, hogy nemzetárulók, és ettől a szociáldemokrata képviselők, különösen az erdélyi képviselők megijednek, és előszobáznak a pártelnöknél, hogy ezt nem lehet, mert nekik haza kell menniük, és őket otthon majd felkötik vagy elhajtják. Ami egyébként nem igaz, ez egy túlzás, de ezt a nyomást érezzük szeptemberben minden egyes kísérletnél.
Azt kértem a koalíció vezetőitől, hogy legyenek bátrak, ugyanis azt gondoljuk, hogy a nyelvi küszöb 20 százalékról 15 százalékra csökkentése, a nyelvhasználati jogoknak az ilyen értelemben való kibővítése semmiféle értelemben nem sérti a román érdeket, a román közösségtől nem vesz el semmit. Azt is bebizonyítottuk statisztikailag, hogy a 15 százalékos küszöbnél 40-41 közigazgatási egység kerülne be a törvény hatálya alá. Most 370-380 közigazgatási egység tartozik a törvény hatálya alá, tehát nem volna egy lényeges, nagy, erőteljes változás. Az igaz, hogy akkor, amikor a nyelvhasználat területeit bővítjük, ott van egy jelentősebb bővülés, tehát az utcanévtáblákra, a hely- és az irányjelző táblákra, a prefektúrára, a különböző dekoncentrált intézményekre is kiterjedne a nyelvhasználat. Azt gondolom, hogy ez helyes, ez korrekt, de radikálisan nem forgatná föl az országot.
De azt látjuk, hogy ennek a nyomásgyakorlásnak ebben a kontextusban most nehezen tudnak ellenállni. Meglátjuk. Nem akarnék előre kiabálni semmit, nem akarnék semmit megelőlegezni addig, amíg tárgyalunk. Amíg ezt a kérdést vitatjuk, addig, azt gondolom, hogy nem szabad semmit előre kijelenteni. Másrészt viszont a képviselőház első ház, tehát a képviselőházi döntés csak részben előlegezi meg a szenátusi vitát, de semmiképpen nem jelent végleges döntést. Persze az is logikus, hogy ha egy parlamenti többség egy kérdésben egyféleképpen dönt a képviselőházban, az a parlamenti többség néhány hónappal később nehezen elképzelhető, hogy teljesen más döntést hozzon, vagy radikálisan más döntést hozna, mint a képviselőházban hozott. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy fog ez menni, de vannak pillanatok, amikor én is úgy érzem, itt ez a nacionalista hisztéria olyan mértékben rányomja a bélyegét minden egyes politikai projektnek a kivitelezhetőségére, hogy nem lehet továbblépni. Kérdeztem a liberálisoktól, hogy miért csinálják ezt, mitől félnek, mi a problémájuk? Azt a választ kaptam, hogy hát ők a kormánykoalícióval harcolnak, meg hogy a kormánykoalíciót kell legyőzni. Én ezzel egyetértek, ez rendben van, a demokráciában így kell lennie, de mondtam, hogy ne a mi ügyeinkkel, ne a magyar kártyát fölhasználva próbálják legyőzni a kormánykoalíciót, találjanak valami egyebet. Gazdasági kérdések, közpolitikák, oktatás, szociális kérdések, nyugdíj, infrastruktúra, egészségügy, igazságszolgáltatás, millió példa, millió lehetőség van. Nekik nincs fantáziájuk. A liberális párt ma egy dolgot tud: déltől, az ebéd utántól vacsoráig éhségsztrájkot folytatni azért, hogy ne legyen nyelvhasználati küszöbcsökkentés és azért, hogy legyen az egyesülés ünneplésére minél több pénz. Ennyi tudnak, a fantáziájuk eddig terjed. Mindenhol magyarveszélyt látnak, és mindenhol azt gondolják, hogy ha egy magyar ember, egy magyar politikus egyet köhint, akkor az azért van, mert Erdélyt el akarja szakítani Romániától. Ez egészen pontosan így néz ki, ezt nem lehet lakkozni, ezt nem lehet és nem érdemes finomítani.
- Liviu Dragnea PSD pártelnök nyilatkozata sokat sejtet. Ő azt mondta, hogy ez a kérdés most nem aktuális, nem kellene most ezzel foglalkozni. Jellemzően olyan típusú kérdéseknél szokott ez lenni a retorika – például a női kvóta esete vagy a bejegyzett élettársi viszony – amiket a politikum, ha tehetné, az idők végezetéig elnapolna és nem foglalkozna vele, mert tudja, hogy nagy a társadalmi ellenállás ezekben a témákban. Hogyan kommentálná ön Dragneának ezt a nyilatkozatát?
- Nincsenek különösebben nagy kétségeim azt illetően, hogy ha most történetesen épp a liberálisok lennének kormányon és ők nyerték volna meg 2016-ban a választásokat, akkor az ellenzékben lévő szociáldemokraták lényegesen másképp viselkednének. Nekem ilyen illúzióim nincsenek, talán soha nem is voltak. Az biztos, hogy az, akivel mi valamennyi időt együtt kormányoztunk vagy együttműködtünk a parlamentben, az a magyar kérdéshez mindenképp árnyaltabban, ha nem is sokkal barátságosabban állt hozzá, mint az, akivel nem volt szerencsénk együttműködni ilyen vagy olyan okok miatt. Rengeteg példát lehetne hozni a ’97-es első kormányba lépéstől egészen a 2013-as, ’14-es kísérletünkig, beleértve azt az időszakot is, amikor a Năstase kormányt kívülről támogattuk, és úgy indultunk, hogy azt mondta Năstase, hogy amíg ő miniszterelnök, addig nem lesz Szabadságszobor, aztán meg ő miniszterelnökként jóváhagyta, aláírta, és a Szabadságszobor köztéren fölállíttatott Aradon. A probléma az, hogy a mostani Nemzeti Liberális Párt, amely az egykori Demokrata Pártból és az egykori Nemzeti Liberális Pártból állt össze, semmilyen formában nem hasonlít ahhoz, amit ismertünk: sem a PD-hez, sem a PNL-hez. Kikoptak, elmentek azok az emberek, akikkel nekünk az együttműködési tapasztalatunk mást mutathatott volna. Messze vagyunk nemcsak a Tăriceanu-féle liberális párttól, amellyel együtt kormányoztunk 2004 és 2008 között, messze vagyunk attól, amelyet még Antonescu jelentett a liberális pártnak, pedig az már azért egy komoly fordulatot vett, de attól is messze vagyunk, amit a két társelnök, Vasile Blaga és Alina Gorghiu jelentett, és akikkel lehetett normálisan egyeztetni és beszélgetni. Egy olyan új nemzedék jött, egy olyan új politikai elit került a Nemzeti Liberális Párt élére, akikkel nem tudunk ebben a pillanatban mit kezdeni. Egyszerűen mert nagyon-nagyon magyarellenesek. A PSD-ben is volt egy váltás, egy komoly váltás, de közülük nagyon sok emberrel mi együtt dolgoztunk az elmúlt években. De nincsenek kétségeim, hogy egy Codrin Stefănescu vagy egy Olguța Vasilescu hogyan viselkedne, ha elengednénk a gyeplőt, azért ennyire naiv nem vagyok.
- Milyen az új miniszterelnökkel az RMDSZ viszonya, mennyire találják meg a szót?
- Az új miniszterelnököt 2000 óta ismerjük, akkor került be a parlamentbe. Ő egy nagyon darabos és nagyon kezelhetetlen ember. Mindig úgy tűnik, mintha meg lenne sértődve a világra, a mimikája ezt sugallja, ahogy beszél, ezt sugallja, de egy nagyon közvetlen ember. Nem szereti kerülgetni a dolgokat, amit gondol, azt ki is mondja, ezért néha brutálisnak tűnik, de az elmúlt két és fél hónapban, hiszen még csak ennyi van a miniszterelnöki múltjában, azt kell mondani, hogy szót tudtunk érteni, és legutóbb a katolikus iskola ügyében, amikor egyeztettünk, hogy mi legyen, hogy legyen, akkor ő nagyon nyitottnak mutatkozott, hogy az OECD tagság rendezését követően törvénnyel valamilyen módon, sürgősségi kormányrendelettel vagy törvénytervezettel ezt a kérdést rendezzük, mert azon a véleményen volt, hogy egy iskola semmiféle értelemben nem jelenthet veszélyt senki számára – ezt egyébként nyilvánosan is elmondta. Egy közösség, családok, gyerekek döntése kell legyen, hogy milyen iskolába akarnak járni. Ha a törvény lehetővé teszi, akkor a kormánynak, az államnak is lehetővé kell tennie a gyakorlatba ültetését. Ez az eddigi tapasztalatunk, hogy később mi lesz, azt nem tudom. Megtanultam, hogy előre ne igyak a medve bőrére, de igyekszünk, hogy ezt az ígéretet, ezt a hozzáállást érvényesítsük.
- Nemrég lezajlott egy telefonbeszélgetés Liviu Dragnea és Orbán Viktor között a római katolikus iskola ügyében, és úgy tűnik, ez volt a fordulópont, bár a következményeit még mindig nem látjuk. Volt-e az RMDSZ-nek szerepe abban, hogy létrejött ez a beszélgetés?
- Nézze, a legfontosabb az, hogy van egy nyitottság mindkét fél részéről, hogy beszéljenek. Igen, én igyekeztem ezt a beszélgetést tető alá hozni a szerény eszközeimmel. Így került erre sor, mert úgy éreztem, hogy az nem normális, hogy ne legyen a két állam között, a két állam vezetői között párbeszéd semmiféle formában. Néha van ugyan egy-egy külügyminiszteri találkozó, de hát azok annyira felszínesek, és a diplomácia (főleg Európának ebben a sarkában) ugye nem mindig azt jelenti, amit az ember első látásra gondolna. Én javasoltam Liviu Dragneának, hogy beszéljen Orbán Viktorral, mert Dragnea nekem azt mondta, hogy az iskola kérdését meg akarja oldani, és, akárcsak Tudose miniszterelnök, akivel egyeztettek, úgy gondolja, hogy erre a következő tanévig megoldást kell keresni. Akkor azt mondtam, vegye fel a kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel, mondja el neki ezt, és kérje az OECD-hez a támogatást. Sokszor mondtuk, hogy a román-magyar kapcsolatokban az RMDSZ képes közvetíteni és szerepet játszani, ugyanakkor mindenkinek az az érdeke, hogy ez a viszony a következő időszakban ne romoljon. Ha lehet, akkor javuljon. Ebben az időszakban láthatta mindenki, hogy nem a legjobb, hisz kölcsönös nyilatkozatokból mindenki többet tudna az asztalra tenni, mint amennyit az asztal egyébként elbírna. Ezen javítani kell, hisz egy nehéz időszak következik.
Romániának az volt az érdeke, hogy bekerüljön ebbe a szelekt klubba, amit OECD-nek hívnak. Ettől nem változik meg az élet radikálisan egyik napról a másikra, de ebben a fejlett országok kapnak helyet. Magyarországnak sem érdeke, hogy a magyar gazdasági kapcsolatok is elmérgesedjenek, és én azt gondolom, hogy ezért nagyon fontos volt, hogy egy közös nevezőt találjon a két ország vezető politikusa, akik meghatározzák nagy mértékben a dolgok menetét.
Nem egy, hanem két beszélgetés volt. Ebben állapodtak meg a múlt héten, hogy az OECD tagságot Magyarország támogatni fogja, Románia pedig megoldja ezt a problémát. Liviu Dragneaval azóta már beszélgettem, és készítünk egy törvénytervezetet, remélem, hogy ez tíz-tizenöt napon belül elkészül, amely az iskola létrehozására vonatkozik, azt leegyeztetjük a kormány jogászaival és szakembereivel. Ezt vagy sürgősségi eljárással végigvisszük decemberben a parlamenten, vagy sürgősségi kormányrendeletet kérünk, ugyanis február végéig kell az iskolahálózatokat elkészíteni, javaslatként megfogalmazni, és abban már benne kell lennie az iskolának, mint jogi személyiségnek, intézményként. Másképp ismét elcsúszhatunk az időhiány miatt, a határidőkitolás sosem szerencsés. Elég hamar ki kell tehát derüljön, hogy Liviu Dragnea komolyan gondolta-e az ígéretét, amit tett Orbán Viktornak, és akarom remélni, hogy igen. Mert ha nem, akkor a baj tetőződni fog.
- Nem fogja befolyásolni ennek a törvénytervezetnek a sorsát az, hogy jelenleg nehéz megmondani, hogy létezik-e vagy nem a római katolikus iskola Marosvásárhelyen. Ugye egyesek azt mondják, hogy megszűnt jogilag az intézmény, mások pedig, hogy fel van függesztve a tevékenysége, de maga az intézmény létezik egyébként.
- Ezek olyan jogi viták, amelyekkel én a jelen pillanatban nem kívánok sokat foglalkozni, mert nem tudjuk megoldani. Ahány jogász, annyi vélemény van. Én azt mondom, hogy ma ez az iskola nem létezik. Lehet, hogy valahol a levegőben, valahol a kozmoszban létezik, és fel van függesztve, de ilyen jogi intézmény, hogy római katolikus iskola a marosvásárhelyi, Maros megyei iskolahálózatban nincs. Tehát létre kell hozni. Ez nem jelenti azt, hogy az elindított perek, eljárások nem folytatódnak. Ha az új iskolát létrehozták és működik, akkor ezeknek a pereknek a kimenetele teljesen mellékes. Vissza lehet lépni belőle, abba lehet hagyni, születhetnek döntések, mert nem mindenik az iskola létére vonatkozik, tehát én ezt a kettőt nem kötném össze. Ha összekötjük, és megvárjuk ennek a három, négy, öt pernek a kimenetelét, és majd ahhoz igazítjuk a terveinket és céljainkat, akkor lehet, hogy 2019-ben és 2020-ban is arról fogunk vitatkozni, hogy létezik-e az iskola. Ezzel nem kell foglalkozni, ezt zárójelbe kell tenni. Nem zavarja azt, hogy egy új törvényt elfogadjunk, és a következő tanévtől el kell indítani egy új jogi intézményt. Ez nem ugyanaz kell legyen, ami most perben van, és nem tudjuk róla, hogy létezik vagy nem létezik. A néven kell változtatni, hogy ez ne okozzon később semmiféle problémát. Lehet azt mondani, hogy II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Iskola. Pont.
- Térjünk át 2018-ra. Még van néhány hónap addig, de már van egy csomó olyan dolog, ami beindult 2018 kapcsán. Akár azt is mondhatnánk, hogy Románia számára reálpolitikai szempontból nem lesz egy nagyon fontos év, hiszen nem lesznek választások, de itt van a centenárium. Ugyanakkor Magyarországon választások lesznek 2018-ban és van egy harmadik olyan ügy is, amelynek 2018-ban lesz a kifutása: a Minority SafePack aláírásgyűjtés, amely egy európai polgári kezdeményezés, és azt célozza, hogy az Európai Uniónak is legyenek hatáskörei kisebbségi ügyekben. Ez a három téma egy csomagban az RMDSZ idei év végi kommunikációjának a nagy részét képezi. A regisztráció kapcsán az RMDSZ is kampányol, biztatja a magyarországi választásokon való részvételre a magyarokat, sőt, egyes politikusok már azt is megfogalmazták, többek közt ön is, hogy melyik az a magyarországi politikai szervezet, amelyet támogatnak. Ez számomra azért furcsa, mert ugye egyelőre még a regisztrációról beszélünk, és a kampányig van némi idő.
- Nagy meglepetésekre, gondolom, senki nem számít. Ha jogod van szavazni, részt venni a választásokon, mindegy, hogy az milyen állampolgársághoz kötődik, én nem mondtam mást soha, mint hogy ezzel a joggal élni kell. A román állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, a magyar állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, ha valakinek van más állampolgársága, amerikai, francia, azzal is. Ettől nem kell elmenekülni, ez nem bűn, nem vétek, nem hiba: ha ezt a jogot megkapta valaki, akkor ezzel éljen. Sőt, én azt mondom, hogy ha megkapta, akkor mindig éljen vele, ne legyen soha kivétel az alól, hogy elmegy szavazni. Hogy a magyarországi választásokon regisztrálni kell, ez a magyarországi törvény. Lehet, hogy ennél egyszerűbb megoldást is lehet találni, vagy lehetett volna találni, de ebben a pillanatban szükséges a regisztráció. Ez az erdélyi magyar emberek szempontjából picit macerás, mert nem szoktak ehhez hozzá: itt ugye nincs olyan, hogy előbb regisztrálsz és akkor szavazhatsz. Ezért segítünk, ezért mondjuk azt, hogy a regisztrációt mindenki tegye meg, mert másképpen hiába akarna szavazni, nem tud. Attól még ha közben meggondolja magát, nem kötelező szavaznia, ha regisztrált, de ahhoz, hogy szavazzon, kell regisztrálnia. Igen, ezért segítünk, ezért tájékoztatást nyújtunk. A kérdés másik oldala, hogy kire érdemes szavazni, kire kell szavazni. Ha azt nézem – és most csak azt tudom nézni –, hogy nemzetpolitikai szempontból a szóba jöhető alternatívák közül ki mit tett le az asztalra az elmúlt négy évben, az elmúlt nyolc évben, akkor számomra nincsen alternatíva. Ha azt nézzük, hogy ki hogyan viszonyult a határon túli magyar ügyekhez az elmúlt években, akkor megint azt mondom, hogy a dolog egyértelmű. És vehetjük sorra az összes szereplőt, aki indulni szándékszik a választásokon, bár nem áll szándékomban végigvenni őket, mint ahogy közvélemény-kutatásokról sem akarok beszélni – bár mondjuk az erdélyi magyar emberek nagy többségének a hangulatát, véleményét ismerem, hisz mérjük, és ott megint csak egyértelműek a dolgok.
Ha csak a nemzetpolitikai víziót, stratégiát nézzük, akkor az én opcióm egyértelmű. Én ezt világossá tettem, én ettől nem félek, nem bújok el. Van sok érvem emellett egyébként. A másik pedig az, hogy segítséget kaptunk. Igen, annak idején 2014-ben, 2016-ban Orbán Viktor eljött Szatmárnémetibe, velem együtt sajtótájékoztatót tartott, és arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Szövetség embereire. Morálisan azt nagyon nehéz fölépíteni, hogy ha segített neked valaki, és most segítséget kér tőled, akkor azt mondod, hogy „hát tudod, ez most kicsit bonyolultabb itt nálunk”, és megpróbálsz elbújni ez elől. Morálisan sem lehet másképpen közelíteni ehhez.
Harmadik szempontként azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki választani, szavazni fog, egészen pontosan tudja, hogy milyen opciója van, függetlenül attól, hogy én mit gondolok. Én egy percig sem hiszem azt, hogy ráerőltetné az RMDSZ vagy én magam az opciómat bárkire, aki szavazni akar. Én nem hiszem, hogy ott ülne János bácsi, és azon tűnődne, hogy kire szavazzon, ott van előtte a szavazócédula, majd beüti az internetbe, hogy mit mondott Kelemen Hunor, ja, igen, akkor odaszavazok. Én azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki a szavazáson részt vesz, már most tudja, hogy kire fog szavazni: Fidesz-KDNP-re, MSZP-re, DK-ra, Jobbikra, Momentumra, LMP-re. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy bárkit befolyásolnánk, de az a tisztességes, hogy az én véleményemet, főleg, ha meg tudom érvelni, a közvélemény előtt elmondjam, ha megkérdeznek, ha erre valaki kíváncsi.
Ez ilyen egyszerű, nem kell túlfilozofálni, hogy az egyenlő távolság meg közelség, meg hogy mi volt ezelőtt nyolc évvel, és mi tizenkét évvel. Ezelőtt nyolc évvel nem volt állampolgárság. A lényeg az, hogy ezt kontextusban kell nézni, 2017-2018 kontextusában. Ennyi.
- De fontos szempont, hogy bárki lesz kormányon a következő négy, nyolc, húsz évben Magyarországon, ugyanúgy tudjon viszonyulni a határon túli magyarokhoz.
- Jó lenne. Ha valaki azért sértődik meg, mert nekem van egy politikai véleményem, azzal nem tudok mit kezdeni. Én a politikai véleményekre nem szoktam megsértődni, egyetértek vagy nem értek egyet, főleg politikusként. Szerintem ez butaság. Persze, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős Magyarország legyen a régióban, érdekérvényesítésében hatékony legyen a régióban és nemcsak, hogy a nemzetpolitikai víziója ne szorítkozzon néhány kulturális rendezvény támogatására, mert nem ebből áll a nemzetpolitika a 21. században, és még sorolhatnám hosszan az érveket, de ezt nem mi döntjük el. És ha valaki azt gondolja Magyarországon, hogy az erdélyi magyarokat kell hibáztatni azért, mert ilyen vagy olyan eredmény lesz Magyarországon, az énszerintem egészen rossz pályán van. Nehogy már az a néhány százezer szavazat döntse el, hogy Magyarországon mi fog történni. Egy-két mandátumot tud ez befolyásolni, nem többet. Ma pedig nem úgy néz ki, hogy egy-két mandátumon múlna a magyarországi választások kimenetele, de ezzel megint nem akarok foglalkozni, a politikai elemzők ezt megteszik. De ha van egy véleményünk, akkor azt nyugodtan, érvekkel alátámasztva elmondhatjuk, és ezért senkinek nem kell megsértődnie.
- Jelenleg is zajlik a Minority SafePack aláírásgyűjtése, amelynek az egyik motorja európai szinten az RMDSZ, amely 250 ezer aláírás gyűjtését vállalta. Mennyire tud rámozdulni a szervezet most erre?
- Van nekünk egy tapasztalatunk arról, hogy ez hogy működik. Persze, amikor itteni választásokról van szó, akkor ez egy sokkal szorosabb, rövidebb határidő alatt kell megtörténjen, mert nem lehet elkezdeni egy évvel előtte. Ez a hosszú idő az embereket el is lazítja egy kicsit, hogy van még idő, van még idő. De nekünk megvan ebben a jó értelemben vett tapasztalatunk, tudjuk, hogy hogyan kell aláírást gyűjteni, ott vannak az önkénteseink, ott vannak a különböző helyi, megyei, területi szervezetekben az embereink, le tudjuk osztani, mivel tudjuk, hogy melyik település, melyik terület, melyik megye mennyi aláírást tud összegyűjteni. Mert nem lehet annál többet kérni, mint amennyi megvalósítható. Ennek az anyagi vonzata minimális, nem kerül sokba. Vannak olyan kisebb költségek, amelyeket kell állni, de az erőforrás szempontjából ez a legkevesebb.
Az erdélyi aláírásgyűjtés beindult, és jól megy. Ennek van egy online és van egy papíralapú aláírásgyűjtési lehetősége, és bízom abban, hogy ezt a 200-250 ezres határt tudjuk tartani. Ennél sokkal többre van szükség Európában, mi ennyit tudunk hozzátenni. Ha minden egyes tagállamban, ahol élnek őshonos kisebbségek, ha egy picit fölülteljesítenek a kvótán, akkor meglesz az egymillió aláírás.
Azt is látni kell, hogy mi többet vállaltunk, mint amennyi arányosan ránk jutna, de rögtön hozzá is teszem, hogy ha sikerül nekünk eredményt elérni a Minority SafePackkel az Európai Unióban, ha sikerül ezt a kérdést bevinni a döntéshozatalba, az elsősorban a mi érdekünk. A dél-tiroliak, ahhoz képest, ami nekik ma van, sokat nem kapnak. Kapnak, de kevesebbet. Vagy a finnországi svédek, vagy a dánok Németországban. Elsősorban a közép-kelet-európai államokban, a volt kommunista államokban élő őshonos kisebbségek számára jelentene ez egy jelentős változást. Ilyen szempontból a túlvállalásunk érthető, de azon vagyunk, és arra biztatunk mindenkit a tagállamokban, hogy próbáljanak a kvóta fölött gyűjteni.
Talán a szolidaritási rész a legfontosabb, hogy azok is szolidárisak velünk, akik ettől a kezdeményezéstől radikális változást, jobbulást nem várnak. És azok is szolidárisak velünk, akik még nincsenek az EU-ban, de az unió fele tart az államuk. Ezt a fajta kisebbségi szolidaritást kell szerintem hangsúlyozni és értékelni, mert erre nem volt példa az elmúlt 40-50 évben, hogy egy európai szintű, ilyen típusú, őshonos kisebbségek közötti szolidaritás kialakuljon.
- Közép-Kelet-Európa kapcsán: érződik, hogy itt van nagyobb súlya a kezdeményezésnek, Románia és Szlovákia a fő ellenzői a Minority SafePacknek, miközben Magyarország a fő támogatója. Augusztusban derült ki, hogy Románia újabb pert indított az EU luxemburgi bíróságán, gyakorlatilag ismét megpróbálja megállítani a Minority SafePacket. Nagyon furcsa volt ennek kapcsán, hogy melyik szerv, intézmény, vagy a kormányból konkrétan ki kezdeményezte ezt a pert. Derültek ki azóta konkrétumok?
- Azt tudjuk, hogy a külügyminisztériumból jött a kezdeményezés, és azt is, hogy a korábbi miniszter asszony, Ana Bircea kabinetjéből. Ezt nyilván az iktatószám alapján tudjuk. Azt is tudjuk, hogy bekerült több alkalommal a kormány elé a memorandum, amiben arra kéri a felhatalmazást a külügy, hogy Romániát berántsa ebbe a perbe. Hogy jóváhagyta-e Grindeanu? Ő azt mondja, hogy nem, mások azt mondják, hogy igen – ezt nem tudjuk, met nem férünk hozzá ezekhez a dokumentumokhoz. A lényeg az, hogy eljutott a luxemburgi bíróságra a Románia által benyújtott kereset, tehát valaki ezt letette, jóváhagyta. Ki fog majd derülni az is, hogy aláírta-e Grindeanu. Én azt gondolom, hogy aláírta, annak ellenére, hogy ő ezt tagadja. Vagy nem figyelt oda, vagy ködösít.
De nem is ez a kérdés tulajdonképpen, mert ezen már túl vagyunk, hanem az a kettős beszéd, amit Románia folyamatosan folytat a kisebbségi ügyben is. Itthon és a nagyvilágban különösen azt mondja, hogy mi a mennyországban élünk, velünk olyan jól bánnak, hogy ilyen már nincs is, hogy nálunk modellértékű a kisebbségvédelem. Közben meg egy ilyen kérdést elmeszel és megtámad, és beszáll a perbe, tehát ugyanazt az attitűdöt, politikát folytatja a külügyminisztérium, mint Ceausescu, hogy vannak kérdések, amelyek belpolitikai kérdések, azokba ne szóljon bele senki. Hogy hogyan bánunk a kisebbségekkel, az egy ilyen kérdés. Én meg azt mondom, hogy nem. Hogy hogyan bánik a többség a kisebbséggel, egy nemzet a vele együtt élő nemzeti kisebbségekkel, az mindig európai ügy. Amikor nem volt európai ügy, amikor nem figyeltek erre oda, abból mindig konfliktusok, feszültségek adódtak, és ezért én azt gondolom, hogy az európai stabilitás, béke, jólét, fejlődés szempontjából fontos, hogy az európai tagállamokban a többség-kisebbség viszony rendezve legyen, és hogyha lehet, akkor egységesen legyen rendezve, mondjuk úgy, mint Dél-Tirolban, vagy úgy, mint a finn-svéd viszony. Ezek a jó megoldások. Ha ettől Románia elzárkózik, akkor azt jelenti, hogy még mindig nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy a világ változott, hogy a világ milyen irányba megy. Ez a román érdeket sehol nem sértené, hogyha nekik nincs egy olyan rejtett szándékuk, hogy a kisebbségeket továbbra is asszimilálják, fölszámolják, akkor meg miért nem engedik, miért nem hagyják? A szuverenitás rengeteg olyan eleméről, ami ennél sokkal fontosabb, lemondtak Brüsszel javára, és helyesen tettek, amikor lemondtak, hiszen az EU-ba való belépés ezt jelentette. Aki az eurozónába bejutott, az a nemzeti valutájáról is lemondott: ez sokkal jelentősebb kérdés, mint az, hogy a kisebbségek ügyét egy vagy több direktívával európai uniós szinten rendezik-e vagy sem. Ilyen értelemben mondom én, hogy a Ceausescu által megcsontosított állásponttól nem tudott szabadulni a külügyminisztérium. Ezt a pert is meg fogjuk nyerni.
- Beszéltünk már arról, hogy Európában és Magyarországon miről fog szólni 2018, Romániában viszont egyértelműen a centenáriumról. Azt, hogy mire számíthatunk, valószínűleg jól előrejelzi, hogy az ön kijelentése, miszerint az erdélyi magyarok nem tudnak ünnepelni december elsején, óriási vihart kavart a román médiában, amely pofozógépként viselkedett.
Ezt nem először mondjuk, és nem is utoljára, többek közt a kongresszuson is elhangzott. Az, hogy most augusztusban felkapták, és több héten keresztül ezzel próbáltak engem a médián keresztül legyilkolni, csak az érdekessége a történetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük mások ünnepét, és nem fogadjuk el, de a közös ünneplésre sok okot nem találnánk. Ha valami változik, szólok, de egyelőre nem változott semmi. Ha én lennék a román állam, vagy ha én dönthetnék a román állam helyett, akkor azt mondanám, hogy egy erős állam, egy magabiztos nemzet száz évvel a gyulafehérvári ígéretek után itt az ideje, hogy betartsa a kisebbségek irányába tett ígéreteit. Főleg, hogy két-három kisebbséget nagyon durván asszimilált vagy eladott, a németeket, zsidókat, svábokat. Azt mondanám, hogy hát nincsen semmi félnivalóm, rejtegetni valóm, nincsenek hátsó szándékaim. A történelmi megbékélést száz év után elindítom, és azt mondom igen, azt ígértük, hogy anyanyelven rendezhetitek ügyeiteket, ügyintézésben, oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban. Tessék, itt vannak ezek a törvénytervezetek, itt van egy törvénycsomag, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzünk tovább, hogy 2018 után mi van, 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni. Tetszik vagy nem tetszik, ez a közös országunk, a közös hazánk.
Én úgy látom, hogy a román politika ettől még nagyon messze van, továbbra is kimondatlan félelmek mozgatják. Ezért az augusztusi interjúmban és az azt követő vitában, ami Andrei Plesuval volt, mondtam még valamit, ami felett elsiklott a román társadalom, a román politikai elit. Hogy üljünk le, beszéljük meg a problémáinkat. Mondjuk ki, hogy mi, magyarok – nem akarok én a többi kisebbség nevében beszélni, nem tehetem meg – hogy miért gondoljuk azt, amit gondolunk, mitől félünk. Mondja el a román többség, hogy velünk kapcsolatosan milyen – vélt vagy valós – félelmei vannak. Ha a félelmeket fel tudjuk számolni, le tudjuk bontani, akkor a bizalmat könnyebben föl lehet építeni. Nézzük meg, hogy amit mi kérünk, az a román érdeket hol sérti, miben veszélyezteti. Kevesebb lesz a román irodalom? Kevesebb lesz a román kultúra? Sérül a román nemzeti identitás? Én ezt nem hiszem. De ezekről ma nem akar senki beszélni.
Ha volt valamilyen szándékom még ezzel az interjúval, akkor épp ez volt, hogy egy ilyen párbeszédet kiprovokáljon. Egy-két újságíró erre nagyon halványan ráharapott, hogy van egy ilyen javaslat is, kezdjünk ezzel valamit, nézzük meg, hogy komolyan gondolta-e egyrészt, másrészt pedig gondolkodjunk el, hogy készen állunk-e egy ilyen párbeszédre mi, román közvéleményformálók, román elit, román értelmiségiek, román politikusok, mindegy, mert ezt a párbeszédet több szinten kellene folytatni. De úgy látom, hogy ez ma kevésbé fontos. Ahogy közeledünk 2018-hoz, sajnos, úgy látom, a racionalitásból egyre kevesebb van, az észérvekkel egyre kevesebbet lehet kezdeni. Ennek ellenére 2018-at nem tudjuk megúszni, nem lehet egy olyan sürgősségi kormányrendeletet hozni, hogy Romániában 2017 után 2019 következzen. Transindex.ro
2017. október 20.
RMDSZ, a megkerülhető partner
Hogy egy „klasszikust”, Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézzünk, a kormány fő erejét adó szociáldemokraták, akikkel az RMDSZ parlamenti támogatási megállapodást írt alá, ismét csak „szájba verték” a magyar szervezetet.
Hiszen a plasztikus metaforát Kelemenből kiváltó lépés – a közigazgatási anyanyelvhasználati küszöb csökkentéséről szóló tervezet parlamenti leszavazása – után most újabb magyar ügyben, március 15-e hivatalos magyar ünneppé nyilvánításában tettek keresztbe.
Igaz, ha egy kis jóindulatot tanúsítunk, ez még nem szájba verés volt, csupán egy kisebb koki, elvégre nem vetették el a javaslatot, sőt hozzájárultak ahhoz, hogy az további vitára visszakerüljön a szakbizottságba – viszont frakcióvezetői, illetve pártelnöki szinten is jelezték, hogy jelenlegi formájában nem támogatják az elfogadását.
Pedig a jogszabály sokat nem változtatna a jelenlegi gyakorlaton, hiszen csupán annyit tartalmaz, hogy március 15-én a magyarok által is lakott települések önkormányzatai ünnepségeket szervezhetnek, amelyeket finanszírozhatnak is, a magyarok pedig szabadnapot kérhetnek munkáltatójuktól. Vagyis a szöveg nem kötelező érvényű, csupán feltételes módban fogalmaz. Így gyakorlatilag a jelenlegi helyzetet kodifikálja, hiszen 1990 óta a magyarok mindenhol megünneplik március 15-ét, az ünnepségeken pedig többnyire helyi román hivatalosságok is koszorúznak. A magyar többségű önkormányzatok pedig eddig is finanszírozták a hivatalos ünnepségeket.
Vagyis a tervezet a szabadnapon kívül semmilyen újdonságot nem tartalmaz. Az, hogy a szövetségesnek tekintett kormánypárt mégis elveti, egyértelműen az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés közelgő centenáriuma miatt egyre hevesebb sovinizmus, egyre kézzel foghatóbb magyarellenesség következménye.
Az ellenzék – élen a liberálisokkal – szinte hisztérikus magyarellenes kirohanásokra ragadtatja magát, és külön színfolt, hogy az a Traian Băsescu, aki államfőként még rendszerint hivatalosan üdvözölte a magyarokat a nemzeti ünnepen, most ellenzéki pártvezérként a románok „megalázásának” nevezi, hogy az RMDSZ épp március 15-ét akarja hivatalos ünneppé tenni, hiszen a forradalom 12 pontja között szerepelt Magyarország és a tőle mesterségesen elszakított, Bécs által külön entitásként igazgatott Erdély újraegyesítése.
De hát ez van – pártja a felmérések szerint a bejutási küszöb alatt sínylődik, és egy ideje már nyilvánvaló, hogy a hiányzó százalékokat a magyarokkal szembeni román frusztrációk, illetve az ezekből fakadó szélsőséges, soviniszta érzelmek kihasználásával, sőt időnként azok felkorbácsolása révén próbálja pótolni.
A centenáriumi hisztéria mellett a szociáldemokraták húzódozásának másik, de legalább annyira fontos oka, hogy egyszerűen nem szorulnak rá arra, hogy gesztusokat tegyenek az RMDSZ-nek. Kényelmes parlamenti többségük koalíciós partnerük, az ALDE támogatása révén a kisebb összezördülések ellenére is biztosított, így nincs amiért támogatniuk az olyan RMDSZ-es javaslatokat, amely imázs- és népszerűségi szempontból ártalmas lehet számukra, hiába tartja be az RMDSZ a megállapodást – például a korrupcióellenes eljárás által fenyegetett PSD-s politikusok elleni vizsgálat parlament általi megakadályozásának támogatásával.
És a március 15-éről szóló törvény még csak nem is bír jelentős téttel, hiszen, mint már említettük, csupán egy létező gyakorlatot rögzítene törvényesen. Ha a szociáldemokraták egy ilyen horderejű jogszabályt sem vállalnak fel, akkor nehéz elhinni, hogy egy nagyobb és a magyar közösség számára például az anyanyelvhasználat terén konkrét hozadékokkal járó törvényt támogassanak. Így hiába a háttér-megállapodások, magyarügyekben legfeljebb csak akkor engednek, ha Budapest, meglévő aduit kihasználva, rákényszeríti őket – bár még ebben az esetben sem biztos, hogy a bukaresti ígéret tényleg teljesül.
Mindenesetre a mostani helyzet is azt bizonyítja, hogy – kölcsönös támogatási megállapodások és ígéretek ide vagy oda – amíg az RMDSZ nincs megkerülhetetlen pozícióban, amelyben maximális zsarolási potenciállal rendelkezik, és támogatása létfontosságú a PSD számára, addig az esetek elsöprő többségében hiába reménykedik, reménykedünk a román „partner” jóindulatában és korrektségében.
Tudorel Toader tárcavezető egy pénteki bukaresti konferencián elmondta: csütörtökön országszerte 529 elítéltet engedtek szabadon a romániai börtönökből. Aznap lépett hatályba a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvény, amely minden elítéltnek harmincnaponként hat nappal lerövidíti a büntetését, ha olyan közös cellában raboskodik, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra. „Bevallom, nem gondoltam arra, hogy a jogszabály ekkora kihatással lesz. Elég magas a szabadon engedett elítéltek száma, meghaladta a várakozásaimat” – vallotta be az igazságügy-miniszter az elítéltek jogairól és a börtönviszonyokról rendezett konferencián. Tudorel Toader csütörtökön még nem volt hajlandó elárulni az őt faggató újságíróknak, hány elítélt szabadul idő előtt, csak annyit jegyzett meg, hogy a törvénynek és más intézkedéseknek köszönhetően „jó úton halad” a romániai börtönök túlzsúfoltságának enyhítése.
Toadernek pénteken már több adat állt a rendelkezésére: a büntetés-végrehajtási intézet országos parancsnokságától kapott információi szerint további 3349 fogvatartott nyerte el a jogot a frissen hatályba lépett törvény révén arra, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék.
„Ez azt jelenti, hogy a bizottságoknak rövidesen nagyon sok dolguk lesz, mert nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan fogvatartott, aki jogosult erre, de nem él a jogával, a törvényadta lehetőséggel” – jelentette ki a tárcavezető.
A jogszabály azoknak az elítélteknek is lerövidíti a büntetését, akiket megfosztottak a természetes fénytől, a szabad levegőtől, a minimális higiéniai feltételektől, a WC-használat intimitásától, vagy akiket penészes, beázott, levegőtlen cellákban tartottak fogva. A könnyítések nem vonatkoznak azokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A szabadnapok kiszámításánál az utóbbi öt évet számolják bele, mivel az EJEB 2012-ben hozta meg első, úgynevezett „pilótaítéletét” (az azonos témájú ügyeket egységesítő modellértékű döntését) Románia ellen a börtönökben uralkodó embertelen körülmények miatt.
Áprilisban az EJEB felszólította Romániát, hogy fél éven belül dolgozzon ki ütemtervet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére, a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkelyét. Az EJEB eddig több mint ötszáz panaszosnak ítélt meg kártérítést, amiért embertelen körülmények között kellett raboskodnia Romániában. A hazai börtönökből nyolcezer elítéltet kellene szabadon bocsátani a több mint 27 ezerből ahhoz, hogy – az EJEB szabványainak megfelelően – minden rabra jusson legalább négy négyzetméternyi hely. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 30.
Kelemen: a román társadalom nem tudta levetkőzni a kommunista történelemszemléletet
Ünnepeinkről, a magyarokkal szembeni előítéletekről, a magyar-román államközi kapcsolatokról beszélgettünk az RMDSZ elnökével A politika belülről új kiadásában.
– Az utóbbi hetekben visszatérő témák voltak a magyar nemzeti ünnepek, egyrészt a március 15-ről szóló törvénytervezete miatt, másrészt október 23. miatt. Ünnepeinkkor rendszerint nyilvános beszédeket mondanak a politikusok, és ilyenkor nehéz újat mondani. Hogyan birkózik meg ön ezzel a feladattal?
– A magyar ünnepek általában a szabadságharcokhoz kötődnek, augusztus 20. kivételével. Ha azt nézzük, hogy a szabadság olyan emberi érték, amelyért a történelem során a népek, nemzetek mindig föllázadtak – akkor is, amikor nem a mostani nemzetfogalom létezett –, viszonylag könnyen el lehet jutni mindig a mához, a ma kihívásaihoz, és össze lehet kapcsolni a múltat a jelennel és a jövővel. De az igaz, hogy ha a március 15-i vagy az október 23-i beszédeinket megnézzük visszamenőleg sok évre, akkor látszik azokon az ismétlés is és az is, hogy az ember miként próbál úgy újat mondani, hogy azért a múltat a jövővel összekapcsolva ne beszéljen butaságokat. Nem egy egyszerű mutatvány, én ezt készséggel elismerem. Szoktunk a kollégákkal erről beszélni, főleg azokkal, akinek megadatott, hogy sok-sok március 15-én, vagy sok-sok október 23-án mondjanak beszédet. Azért nem baj, ha az embernek azon kívül, hogy politikus, van egy kis alkotói készsége, íráskészsége. Nyilván sokat lehet arról is beszélni, hogy miért kell minden egyes ünnepen a politikusoknak beszélniük. Próbálom úgy alakítani a programomat, hogy időnként kimaradjon egy-egy esztendő, hogy csak koszorúzzak, csak ott legyek, én is csak meghallgassak másokat, és ne mindig csak én beszéljek. De akkor is kihívás, mert egy beszéd az egy alkotás, és ilyen értelemben nem egyszerű.
– Idén március 15. politikai téma lett. Úgy tűnik, hogy a március 15-öt a romániai magyarság nemzeti ünnepének elismerő törvénytervezetnek semmiféle parlamenti támogatottsága nincs, vissza is került a szenátusból a szakbiztosságokhoz. Miért március 15-re esett a választás?
– Több mint másfél esztendővel ezelőtt, még a korábbi parlamenti ciklus idején fölmerült, hogy március 15-tel kapcsolatosan fogalmazzunk meg egy törvénytervezetet, hogy a tatárokhoz, a romákhoz hasonlóan legyen a magyar közösségnek is egy ünnepe. Egy bejárt utat próbáltunk mi magunk is továbbjárni, hiszen az említett két kisebbségnek már van ünnepe Romániában.
Illetve ezzel párhuzamosan még a Tokay György minisztersége alatt, Constantinescu elnöksége alatt született egy kormányhatározat, amely december 18-at az összes nemzeti kisebbség napjává teszi, ebből lett a napokban törvény. Ezeknek a kezdeményezéseknek ilyen értelemben van már hagyománya.
Azért döntöttünk március 15. mellett, mert ez a leginkább elfogadott a teljes erdélyi, romániai magyarság számára, és erről az ünnepünkről mondjuk azt, hogy a bárhol élő magyarok ünnepe. Egy olyan nemes ideához köthető, amelyet az én értelmezésem szerint nem kifogásolhatna senki, mert a szabadságról, a francia forradalom eszméiről van szó, amelyek Magyarországon 1848-ban a szabadságharc kirobbanásához vezettek. Szabadság, egyenlőség, testvériség: olyan dolgok, amelyeket minden nemzet, minden nép kért és kér maga számára. Ebben az értelemben március 15-én, amikor a magyar szabadságharc kirobban, még semmiféle etnikai konfliktusról nem beszélünk. Az, hogy később mi hogyan alakult, és hol csúsztak vagy nem csúsztak mellé, és hogyan verték át, és ki hová állt, egy nagyon bonyolult történet, de maga a forradalomnak a kirobbanása nem tartalmazott semmilyen etnikai típusú konfliktust. Ezért gondoltuk azt, hogy ez lehet az a nap, amit a románokkal is racionális érvekkel el lehet fogadtatni. Másrészt pedig 26 esztendeje ünnepeljük szabadon ebben az országban, ezért is gondoltuk, hogy nem okoz különösebb problémát a román társadalomban az elfogadottsága. Ugyanis évek óta, Constantinescu óta az államelnökök, miniszterelnökök mindig megfogalmaztak ilyen vagy olyan, hosszabb vagy rövidebb, tartalmasabb vagy inkább csak formai üzeneteket, amelyet március 15-én felolvastak románul és magyarul. Ma már ki lehetne adni egy nagy könyvet abból, hogy ki mit mondott a román politikusok közül, és utána ahhoz képest, hogy miket mondott, hogyan viselkedett. Tehát úgy gondoltuk, hogy ennek az ünnepnek az elfogadottsága a román társadalomban eléggé stabil. Illetve azt mondtuk, hogy a tatárokhoz és romákhoz hasonlóan fogalmazzuk ezt meg, ami azt jelenti, hogy azon a napon a munkaadók a munkavállalóknak adhatnak szabadnapot, és az önkormányzatok, ahol szerveznek ilyen rendezvényeket, megemlékezéseket, hivatalosan is részei lehetnek a rendezvénynek. És ezért esett március 15-re a mi döntésünk. De mondom, ez nem ennek a parlamenti ciklusnak volt a döntése, ezt a törvénytervezetet még 2016 folyamán fogalmaztuk meg, de a választások közeledtével nem nyújtottuk be, mert mindenki választási kampányban volt, a parlament alig ülésezett. Azt mondtuk, hogy megvárjuk a választásokat, és az azt követő időszakban nyújtjuk be. Ezért nyújtottuk be most tavasszal, a március 15. előtti napokban. Az, hogy hogyan viszonyul ehhez ebben a pillanatban a román társadalom, sok mindenre rávilágít, de különösen arra, hogy ezt az egész március 15-és történetet nem tudják abból az értelmezési kontextusból kivenni, amelyet a kommunista idők alatt a történelmi oktatásban beléjük vertek. Avram Iancu, a 40 ezer, magyarok által legyilkolt román, ilyen butaságokat beszélnek, annak ellenére, hogy a történészek bebizonyították, hogy az a 40 ezer román, aki kárpótlást kapott az osztrák császártól később, nem az, akiket legyilkoltak. Hiába vannak a történelmi szempontból cáfolhatatlan tények, bizonyítékok, mert a románokban benne van a Ceauşescu-időkben tanított rossz történelem, a történelemhamisítás. Ezt hozták a felszínre most, arról nem is beszélve, hogy az Unió Erdéllyel kiáltványból pontot ma hogyan értelmezik. Főleg Băsescu hathatós segítségével az az értelmezés került köztudatba, hogy ha március 15-ét Románia elismeri ünnepként, akkor ezzel Románia kimondja, hogy Unió Erdéllyel, és ez elfogadhatatlan. Az 1848-as ideákat, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget teljesen lebutították, föláldozták ilyen buta értelmezésekkel, és úgy aktualizálták azt, amit felolvastak a múzeum lépcsőjén, mintha az ma történne, mintha ma olvasnák fel valahol és mai törekvések lennének pontszerűen. Próbáltunk sokféleképpen érvelni, próbáltuk elmondani azt, hogy 1848-ban hol volt Románia, hol volt Erdély, hol volt Magyarország. Próbáltuk elhelyezni az akkori kor történelmi és politikai kontextusában, korrektül, viszont a racionális érveknek egyre kevesebb helye van. Egy ilyen feltüzelt, felfokozott nacionalista hangulatban a racionális érvek szinte senkire nincsenek semmiféle hatással, mert az érzelmi hangulat sokkal erőteljesebb, elnyom mindenféle észszerűségi követelményeknek megfelelő vitát. Egyelőre annyit tudtunk elérni, hogy most meghosszabbítottuk a hallgatólagos elfogadási határidőt, mert a szenátus az első ház, illetve a tervezetet visszaküldték a szakbiztottságba. Elhangzott az is, hogy keressünk egy más dátumot, és akkor elfogadják. Hát ez nem így van, hogy akkor kezdünk a törvénykönyvbe keresgélni dátumokat, és amelyik nekik tetszik, azt mi elfogadjuk. Nem vagyok én ma túlságosan optimista, hogy a szenátusban ebben az időszakban ebből pozitív döntés születik, bár a szakbizottsági jelentés, amely a plenáris ülés elé került, az elfogadásról szól. De ez még júniusban készült, azóta a PSD és az ALDE is meggondolta magát, hiszen mindig, amikor ez napirendre került, vagy szóba került, akkor a liberális párt és Băsescu pártja nagyon agresszíven támadták a szociáldemokratákat és az ALDE-t, hogy magyarbérencek, nemzetárulók, az ország érdekeit elárulják, elszakítják Erdélyt, és ettől megijedtek, megijednek. Az USR-ben láttuk azt, hogy van egy nagyobb nyitottság, az ideiglenes elnökük, Elek Levente írt egy levelet a szenátusi frakcióhoz, amiben arra kéri a frakciót, hogy támogassák ezt, mert ebben nincs semmi elvetni való. A frakciónak egy része, úgy értettük, hogy támogatná, de ez azért kevés.
Elindítottunk egy frakciókkal való egyeztetést is, a szenátusi frakcióvezetőnk egy történészkollégával, Novák Csaba Zoltánnal és egy másik szenátor kollégával már volt az ALDE frakcióban, és a frakció előtt érveltek a múlt héten. A frakcióval való beszélgetés után az ALDE-sek azt mondták, hogy az ő részükről ez után a beszélgetés után nincs semmiféle kifogás, de hát ők nyolcan vannak. Következik egy hasonló beszélgetés a PSD frakcióval is, próbáljuk megértetni velük, hogy ez miről szól, utána az USR-vel is és a PNL-vel is. A PNL szenátusi frakciójával körülbelül 10-12 nap múlva lesz ez a találkozó, ahol próbáljuk elmondani, hogy ez a törvénytervezet a románoktól nem vesz el semmit, nem bántja a románokat, a románok jövőjét sem erkölcsi, sem szellemi, sem anyagi értelemben nem rövidíti meg. Március 15-e maga, amikor kitört a szabadságharc, nem etnikai konfliktusokról szólt – hasonló érveket próbálunk felhozni, aztán meglátjuk. A képviselőház a döntő ház ebben az esetben, és az is megtörténhet, hogy 2018-ban egy fiókban marad, ha úgy látjuk, hogy nem érdemes továbbvinni, és megvárjuk, hogy talán egy békésebb, barátságosabb pillanatban beszéljen erről a képviselőház. Ma valóban nagyon erős érzelmi, nacionalista hangulatot kreáltak a törvény körül is.
– Ebben a hangulatban, ha egy ilyen, alapvetően sokkal inkább szimbolikus, mintsem kézzelfogható eredményeket hozó törvény kapcsán is ekkora problémák vannak, mennyire működhet egyáltalán az a parlamenti együttműködés, amelyet a PSD-ALDE kötött az RMDSZ-szel annak idején?
– A parlamenti együttműködésnek az egyik lényeges része, hogy sem az egyik, sem a másik oldal részéről nem tartalmaz konkrét tervezeteket. Hogy ez jó vagy rossz, az vitatható. Ezért van az, hogy minden egyes kérdésben egyeztetni kell. Ha meg tudunk egyezni, akkor támogatjuk azt, amit előterjesztenek, és fordítva, ha meg tudunk egyezni, akkor támogatják azt, amit mi beterjesztünk, ha nem, akkor nem. Mivel nekik nincs szükségük a mi szavazatainkra feltétlenül, nélkülünk is megvan a többségük, ezért ez a parlamenti megállapodás egy sokkal lazább keret, mint ami akkor lenne, ha nélkülünk nem tudnának többséget alkotni, nem tudnának kormányozni. Tulajdonképpen ez egy eszköz, egy fogódzó, amibe nap mint nap, ha valamit akarunk, vagy ők akarnak valamit, akkor bele lehet fogódzkodni, meg lehet tölteni tartalommal, vagy teljesen üres maradhat, és akkor sem történik semmi. A március 15-ével, és általában a kisebbségi nemzeti kérdéssel kapcsolatosan pedig úgy gondolom, hogy mindenek előtt ahhoz kell fordulni, aki a többséget adja, de ez az ügy nem kizárólag ez a PSD, az ALDE, vagy az aktuális parlamenti többség dolga. Mert ez a román társadalomnak a dolga, a román többségnek a dolga. A többség felelőssége az, hogy mi történik a vele együtt élő nemzeti kisebbséggel, a mi esetünkben a magyarokkal. Ezért szólítjuk meg mi az USR-t, ezért szólítjuk meg a PNL-t, és ezért próbálkozunk a Băsescu-féle párttal is, és nemcsak ebben az ügyben. Akkor is, amikor a nyelvhasználati törvényről van szó, és akkor is, amikor más ügyekről van szó. Mert nem hiszem, hogy ezt valamelyik oldal kisajátíthatja, a kormányoldal vagy ellenzék. (Azért mondom, hogy kormányoldal, és nem baloldal, mert a PSD egyre távolabb van attól, hogy baloldalinak nevezhetnénk, és a liberális párt már régóta távol van attól, hogy liberálisnak lehessen őket nevezni. Az csak ott maradt a nevükben, hogy liberális.) Amikor március 15-ről beszélünk, azt várnám el, hogy egy ilyen kérdés mellé mindkét oldal álljon oda, és ha vannak fenntartásaik, akkor azt meg kellene beszélni. De nem hiszem, hogy ezt mindig a kormányon lévő oldallal kellene megbeszélni. Ez elvezethetne oda, hogy egy adott pillanatban a kisebbségi kérdést, a magyar ügyet kiemelhessük a napi politikai harcokból a többség-kisebbség, ellenzék-kormányoldal háborúból, mert ez egy folyamatos belpolitikai harc, nem csak nálunk, máshol is. Se ez nem ma fog megtörténni, nincsenek nekem sem illúzióim. Az elmúlt időszakban számtalan olyan eset volt, ahol a PSD-ALDE kezdeményezéseit mi nem támogattuk, és a következő időszakban is lesznek olyan kérdések, ahol nem fogjuk támogatni az ő kezdeményezéseiket, mert úgy gondoljuk, hogy nem szolgálják a közjót. Például az áfával kapcsolatos beterjesztésüket nem fogjuk támogatni, mert nem tartjuk jónak, nem tartjuk helyesnek. Ez így fog működni a továbbiakban is, függetlenül attól, hogy van vagy nincs parlamenti megállapodás. Ha kérnek támogatást valamihez, megnézzük, hogy a mi szempontjaink szerint a közjót, az általános érdeket, a magyar közösség érdekeit szolgálja vagy nem, ha szolgálja, akkor megszavazzuk, ha nem szolgálja, akkor nem szavazzuk meg. Így állunk hozzá ebben a pillanatban ehhez a parlamenti együttműködéshez, és meglátjuk a parlamenti ülésszak végén, december végén, hogy hogyan folytatjuk. Én a parlamenti ülésszak alatt ezt nem szívesen vitatnám, tárgyalnám újra. Szeptember elején hoztunk egy döntést, az december végéig érvényes.
Persze, előállhat egy olyan helyzet menet közben is, amikor az ember azt mondja, hogy eddig volt és nem tovább, de minden héten arról beszélni, hogy akkor fenntartjuk/nem tartjuk fenn, széttépjük/nem tépjük szét, fölmondjuk/nem mondjuk föl, ahhoz hasonlítana, mint amit, nagyon rosszul, ’96-’97-’98 táján minden héten vitattunk, hogy bent vagyunk vagy kint vagyunk, maradunk vagy megyünk. Ezzel töltöttünk el másfél-két esztendőt az első kormányzási időben. Nem lehet ezt így csinálni.
– Miközben a romániai politikában egyre nagyobbak a szakadékok a románok és a magyarok között, diplomáciai szinten mintha egyre közelebb kerülne Magyarország és Románia, legalábbis a külügyminiszterek egyre gyakrabban találkoznak. Valós ez a közeledés, vagy csak a véletlen hozza azt, hogy idén a korábbinál több kétoldalú találkozó volt?
– Azért annyi véletlen nincsen, hogy ilyen gyakran találkozzanak a külügyminiszterek. Azt gondolom, hogy ez a normalitás felé vezető út, mer ha megnézzük az egymással szomszédos európai államokat, hogy például Hollandia, Belgium, Franciaország, Németország, Spanyolország bármelyik szomszédjával milyen gyakran találkoznak a kormányzati szereplők, a vezető politikusok, akkor az a természetes, hogy szinte hetente, kéthetente, háromhetente találkoznak. Ha dolguk van, és nem telefonon akarják megbeszélni, akkor beülnek az autóba, fölülnek a repülőgépre, megbeszélik, visszaülnek a repülőgépre, és hazamennek, és az egészet egy fél nap alatt letudták. Közép-Kelet-Európában is ez kellene normális legyen, függetlenül attól, hogy kinek mi az álláspontja egy-egy globális kérdésben. A regionális együttműködésnek sok politikai-gazdasági érdeket kell kielégítenie, és ha ezeket az érdekeket össze lehet hangolni, akkor mindenki nyer. Nyernek belőle a románok, a magyarok, csehek, lengyelek, horvátok, szlovénok, osztrákok, mindenki. Én hiszek a közép-kelet-európai együttműködések erősítésében. Ennek a térségnek az érdekeit meg kell tudni jeleníteni az Európai Unióban, amikor lehet, együtt, amikor nem lehet, akkor külön. A Három Tenger Kezdeményezés is, amiről nagyon keveset beszélünk, nem csak egy jószomszédi és biztonságpolitikai kérdés, az egy nagyon komoly gazdaságpolitikai együttműködés lesz, amennyiben a működése kiteljesedik, és tartalommal fog megtelni. Ezért én azt gondolom, hogy az lenne a normális, hogy ne csak a külügyminiszterek találkozzanak, hanem a miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok, szakpolitikusok, szakértők is, hisz az elmúlt esztendőkben, úgy 2011-től errefele, annyira megromlott a viszony, elmérgesedett, vagy megszakadt a kapcsolat, hogy az nem normális. Nem lehet azt természetesnek venni, hogy eddig nem találkoztak, és csodálkozni azon, hogy mi a fene történt, hogy most találkoznak. Bízom benne, hogy azok a gesztusok, az a nyitás, amit egyik fél is, másik fél is, ilyen vagy olyan formában megfogalmazott, tartós lesz. Nem lesz egyszerű a bizalmat visszaépíteni, ezt elismerem. Nem lesz egyszerű az elrontott dolgokat helyrerakni, de, ha el sem kezdik, akkor azok tovább romlanak. És én nem hiszem, hogy ez érdeke lenne a románoknak, vagy érdeke lenne a magyaroknak, rólunk nem is beszélve. Nekünk, erdélyi, romániai magyaroknak nem az az érdekünk, hogy a két állam folyamatos vitában, feszültségben, neadj’isten, konfliktusban éljen.
– Érdekes követni azt, hogy az, ami a politikában történik, hogyan szivárog vissza a társadalom szintjére. Az Elie Wiesel Kutatóközpont időnként megrendel egy olyan kutatást, amiben azt vizsgálja, hogy a különböző kisebbségekhez hogyan viszonyulnak a romániaiak, és most azt tapasztaljuk, hogy 2015-höz képes a magyar kisebbséggel szemben elutasítóbbak a romániaiak. Furcsa számomra, hogy a bukarestiek körében mennyire nagy a magyarokkal szembeni elutasítás szintje.
– Szociológusoktól kellene megkérdezni a magyarázatnak a különböző részleteit. Én azt gondolom, hogy a nagyon aktív bukaresti fiatal és középkorú társadalmi réteg sok tévét néz, Realitateát, Digit, Antena 3-at. Ezekből most már jóideje a magyarellenesség, a magyarok iránti antipátia ömlik. Ők a bukaresti társadalom legaktívabb rétege, a manipuláció őket sokkal hamarabb eléri. És nem élnek együtt a magyarokkal, mint mondjuk itt, Erdélyben, talán ez az egyik magyarázata, de nem biztos, hogy az egyetlen magyarázata. Ennek a jelei már jó ideje látszanak, ezt érezzük, mondjuk. A másik, amivel nem szembesül minden nap a polgár, de például a parlamentben mi látjuk, hogy az erdélyi román képviselők többsége az, párttól függetlenül, akik a legkevésbé akarják elfogadni például azt, hogy március 15-tel kapcsolatban lehet hozni egy jó döntést. A délieket ez különösebben nem érdekli, velük ebben az ügyben vagy a nyelvhasználat ügyében hamar szót lehet érteni, mert ott ezt nem kell alkalmazni, Alexandriában senki nem fog magyarul beszélni az önkormányzatban, és március 15-ét sem fogják valószínűleg megünnepelni Alexandriában az ott élő magyarok. Az erdélyi képviselők azok, akik folyamatosan bombázzák a pártvezetést, hogy nem, nem és nem. Ezzel az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon gyakran találkoztunk, és próbáljuk meggyőzni őket, a beszterceiket, a hunyadiakat, a brassóiakat, a Fehér megyeieket, helyenként a Kolozs megyeieket, Marosról nem is beszélve, hogy urak, hölgyek, évek óta együtt ünnepeljük, eljösztök, koszorúztok, beszédet mondtok március 15-én, fölolvassátok a miniszterelnök, az államelnök üzenetét, akkor most miről van szó, mi történt? Van egy ilyen típusú probléma is, amivel szembesülünk. Az Elie Wiesel központ felmérése engem is elgondolkodtatott. Van egy csomó olyan eleme, amiről a következő időszakban a politikusoknak, a társadalomkutatóknak, politológusoknak érdemes lenne alaposabb beszélgetéseket, elemzéseket végezni, mert azt mutatja, hogy a román társadalom többnyire azokat a kisebbségeket fogadja el, amelyek létszámban nagyon-nagyon lecsökkentek. Velük kapcsolatosan a bizalom nagyobb, vagy az ellenszenv kisebb. Azokat, akik nagyobbak vagyunk, és a befolyásunk érezhető, nem fogadja el. A romákat sem, de őket más okból. És azokat nem fogadja el, akikkel nem találkozott soha, de akikről hallotta, hogy esetleg bánthatják a román embert. Ezekre koherens magyarázatot adni és orvoslást találni nem egy egyszerű mutatvány.
– Egy politikai pártnak van-e lehetősége egyáltalán, hogy a társadalomban pozitív változásokat idézzen elő ezzel kapcsolatban?
– Önmagában nincs. Azt mondani, hogy a politikusok mindenhatóak, és csak azon múlik, hogy ők meg akarják-e változtatni a társadalmat, vagy nem, szerintem hiba. De a politikusoknak – a mi esetünkben az RMDSZ politikusainak, önkormányzati és parlamenti képviselőinek – próbálniuk kell minden esetben a párbeszédet újrakezdeni, próbálniuk kell érvelni, próbálniuk kell a bizalmi szintet ha nem is országosan, egyből, de helyenként, pontszerűen növelni, különböző társadalmi rétegekkel találkozva. És ebben jó lenne, ha minél nagyobb szerepet vállalna az értelmiség is. Nem úgy, hogy a politikai vitákban részt vegyenek, hanem úgy, hogy írjanak románul, vitázzanak románul, ne csak a politikusoktól várják el, hogy ezt a feladatot elvégezzék. De ez a román oldalról is ugyanígy igaz. Mostanában sokszor mondtam, de régóta gondolom, hogy talán ma sokkal célravezetőbb lenne az erdélyi románokkal intenzívebb párbeszédet folytatni. Ez nem azt jelenti, hogy a bukarestiekkel, a déliekkel vagy a moldvaiakkal nem kell beszélni, de talán most, a centenárium közeledtével, ebben az időszakban, a nyitottabb erdélyi románokkal – mert nem mindenki az – intenzívebbé kellene tenni a társadalmi párbeszédet minden szinten. Ez nem a politikusoknak a kiváltsága. A politikusok a parlamentben beszédeikkel, a törvényekkel, azzal a kis befolyással, amivel rendelkeznek (mert ma már nem akkora a politikusok befolyása, mint a 90-es években) javíthatnak vagy ronthatnak a helyzeten. Sajnos, az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a felkorbácsolt, feltüzelt nacionalizmussal inkább rontanak. Azzal, hogy minden nap minden tévéadásban azt a látszatot akarják kelteni, hogy a magyarok el akarják szakítani Erdélyt, hogy a magyarok rosszat akarnak a románoknak, hogy a magyarok mindig csak bajt okoznak, hogy a magyarok a román társadalom biztonságát veszélyeztetik, azzal nem segítik a közeledést. És amikor ebbe akadémiai szinten is bekapcsolódnak román emberek, az hihetetlenül problematikus. Lehet az RMDSZ-t vádolni, hogy elrontja vagy elrontotta, nem teszi helyére a dolgokat vagy nem javítja, de nem hiszem, hogy az elmúlt időszakban mi lettünk volna azok, akik a magyarellenességet szítottuk. Voltak olyan kijelentéseink, amelyek a románoknak nem tetszettek, de azokat soha nem a sértés szándékával mondtuk.
– A tévén keresztül nézve valóban úgy tűnhet, hogy a parlamentben folyamatos konfliktushelyzet van a magyarok és a románok között.
– 15-20 percig kérdezgetnek a tévések a parlament folyosóján, én nagyon türelmesen, nagyon őszintén elmondom, mi a véleményünk gazdaságpolitikai kérdésekről, a gáztőzsdéről, mindenféle egyéb ügyekről. Utána semmit nem játszanak be, csak azt az egy dolgot, hogy nem szavazzuk meg a TVA-t, és összevesztünk a PSD-ALDE-val. Egy 15 perces beszélgetésből csak azt az egy dolgot bejátszani engem semmi másról nem győz meg, csak arról, hogy van egy nagyon erős manipulatív szándék. Feszültségkeltés, feszültségkeltés, feszültségkeltés. Transindex.ro
2017. október 31.
Szégyen: az RMDSZ támogatta, hogy büntetett előéletű is lehessen elnökjelölt
Leszavazta hétfőn a PSD, az ALDE és az RMDSZ a szenátus jogi bizottságában a PNL és az USR javaslatát, amely megtiltotta volna a büntetett előéletű személyeknek, hogy induljanak az államfőválasztáson.
A tervezet az államfő megválasztását szabályozó 2004/370-es törvényt módosítaná és kimondja, hogy nem indulhatnak az elnökválasztáson olyan személyek, akik a jelöltség benyújtásáig jogerősen elítéltek egy büntetőperben.
A testület hét nem és négy igen szavazattal utasította el a kezdeményezést, amelyet csak a két ellenzéki párt szenátorai támogattak.
A tervezetet a szenátus közigazgatási szakbizottságában is leszavazták. Következik a vita a felsőház plénumában, majd a javaslat átkerül a képviselőházhoz.
Jelenleg a legmagasabb tisztségben levő büntetett előéletű személy Liviu Dragnea PSD-elnök, akit 2015 áprilisában két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Traian Băsescu államfői tisztségből való felfüggesztésére kiírt 2012-es népszavazáson elkövetett választási csalás miatt. Dragnea ellen egy másik ügyben is bűnvádi eljárás folyik: a DNA azzal vádolja, hogy még a Teleorman megyei tanács elnökeként befolyását latba vetve közbenjárt a megyei PSD-szervezet két alkalmazottja munkaviszonyának meghosszabbításáért. Főtér; itthon.ma/erdelyorszag
2017. november 11.
Máért – Orbán: erkölcsileg helyes és igazságos a választási rendszer
Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban. Döntöttek a következő tematikus évről is, 2018-ban a külhoni magyar családok kerülnek a középpontba. A zárónyilatkozat elfogadásával véget ért tanácskozáson bemutatták a Minority SavePack elnevezésű kezdeményezést, amely új esély a nemzeti kisebbségek védelmére az EU-ban.
A magyar kormányfő felidézte közelmúltbeli kolozsvári szavait, miszerint „a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják”. Hangsúlyozta, ez egy kormányzati szándékot kifejező mondat, a Kárpát-medencére ugyanis úgy tekintenek, mint a magyar nemzet és kultúra kiteljesedésének tere.
„Nem egyszerűen meg kell védeni a jogainkat és közösségeinket, hanem hozzá kell járulnunk a Kárpát-medence jövőjéről szóló gondolatokhoz, elképzelésekhez, tervekhez a saját magyar logikánk, észjárásunk és érdekeink szerint” – mondta.
Orbán Viktor kitért az új ukrán oktatási törvényre, amelyről közölte: a magyar kormány nem fog kihátrálni abból az álláspontból, amely szerint a kisebbségi jogokból nem lehet visszalépni. Azt kérik, hogy ezt az ukrán fél is lássa be, ha ugyanis nem fogadja el az alapvető normákat, akkor a Kijev és az EU közötti együttműködésnek más lesz a minősége – jelezte.
A kormányfő beszédében örömét fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – konszenzus jött létre olyan fontos kérdésekben, mint a külhoni magyarok állampolgársága, szavazati joga és autonómiatörekvései. Megjegyezte ugyanakkor, hogy van egy vita, amelyben helyes, ha a kormány is kifejti véleményét, ugyanis a külhoni magyarság szavazati jogáról kialakult konszenzuson most „hajszálrepedés” keletkezett. Ezzel kapcsolatban a jelenlegi választási rendszert erkölcsileg helyesnek és igazságosnak nevezte.
A magyarországi magyarok szempontjából a mostani elrendezés helyes és igazságos, jól képezi le a valóságot: „egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk” – mondta. Hozzátette: ezért választották azt a megoldást, hogy a magyarországi magyarok két szavazatot adnak le, a határon túliak pedig egyet. Hangsúlyozta: ezen nem kívánnak változtatni, s aki ezt támadja, számíthat arra, hogy visszautasítják. Arra biztatta a külhoni magyarságot, hogy minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe, és vegyenek részt a szavazáson. Egyúttal azt kérte a külhoni magyarság politikai vezetőitől, biztassák erre közösségüket.
Azt is kérte, támogassák teljes mellszélességgel az RMDSZ közreműködésével indított Minority SafePack kezdeményezést, amelynek lényege, hogy Brüsszel foglalkozzon az őshonos európai kisebbségekkel. Ez nem pártkérdés, ez nemzeti kérdés – rögzítette.
A magyar gazdaság állapotát úgy értékelte: „most kell igazán szerénynek lenni, mert most van mire szerénynek lenni”, az eredményekre mindenki büszke lehet, „Magyarországnak sikerült összeszednie magá”. Egy jegybanki tanulmányra hivatkozva közölte: az elmúlt hét évben 50 olyan reformértékű intézkedést hoztak, amivel sikerült új pályára állítani a magyar gazdaságot.
A magyar nemzeti érdek az – folytatta a miniszterelnök –, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki. Szólt arról is, hogy a környező országokban – vérmérséklettől függően – be-, illetve elfogadták a határon átnyúló gazdasági fejlesztési programokat.
A demográfiáról szólva is megismételte: Magyarország növekvő számú magyar gyermekekkel, nem pedig növekvő számú bevándorlóval akarja orvosolni a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. Emlékeztetett, 2018 a külhonban is a családok éve lesz.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta: a magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ezért a nemzetpolitika területén átgondolt kereteket és bejáratott, cizellált intézményrendszert dolgoztak ki az elmúlt években. Úgy fogalmazott: mindent megtettek, ami szükséges és lehetséges volt. Semjén Zsolt kitért arra, hogy a külhoni magyarság megerősítéséhez szükség van az identitás megerősítésére, amelynek egyik legfontosabb eleme az oktatás támogatása. Szólt arról, hogy soha nem látott gazdasági fejlesztések indultak a külhoni területeken, és megvalósult a nemzet közjogi egyesítése, megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár.
Az ülésen a parlamenti ellenzéki pártok közül az MSZP-t Mesterházy Attila országgyűlési képviselő, a Jobbikot Vona Gábor pártelnök és Szávay István képviselő, az LMP-t Szél Bernadett társelnök képviselte.
Kelemen: mi tartjuk ma össze Romániát
Az Európai Unió változni fog, változnia kell, mi azt mondjuk, hogy Európának annak az 50 millió embernek a jogaira is oda kell figyelnie, aki valamely őshonos kisebbséghez tartozik. Oda kell tennünk a csontot: mi 250 ezer aláírást vállaltunk a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés kapcsán, de az sem mindegy, hogy ezt a kezdeményezést hányan támogatják Magyarországról – hangsúlyozta a Máért ülésén Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Kelemen Hunor beszédében a tavalyt óta eltelt egy évet is elemezte. Szerinte a romániai választásokat követő időszak sok tanulsággal is járt, amelyek sokszor nagyon is terhesek, nem mindig biztatóak, sok optimizmusra tehát nem lehet ok. „A következő időszakban a parlamenti együttműködés lehetőségének kiaknázását látjuk valós pályának, elsősorban a PSD-ALDE-koalícióval, ám az általunk javasolt párbeszéd érvényes mindenki számára” – nyomatékosított az RMDSZ elnöke. Úgy véli: ahogy a nemzet nem lehet ellenzékben, egy nemzeti közösség, nemzeti kisebbség sem lehet érdekelt a teljes politikai elszigetelődésben, így az RMDSZ sem: „mi azt gondoljuk, hogy ezekben az években az lenne a legnagyobb kockázata a parlamenti politizálásnak, ha ez megtörténik.”
Az RMDSZ-nek ebben az esztendőben volt néhány olyan kezdeményezése, amely az anyanyelv-használat kiterjesztésére vonatkozott, bár egyik sem bukott meg végérvényesen, azt tapasztalni, hogy ezek kapcsán néhány pillanat alatt magyarellenes hisztériát lehet kelteni. Gyakran azok is meggondolják magukat egy-egy ilyen tervezet támogatása kapcsán, akikre az első pillanatban még partnerként lehetett tekinteni. „A centenárium kapcsán az egyik legszomorúbb tapasztalatunk az, hogy nagyon gyorsan lehet magyarellenes hangulatot kelteni. Románia ebben a pillanatban céltalanul hánykolódik, nincs egy olyan nagy cél, amely összetartaná, egy irányba vinné az országot. Ha nagyon cinikusan akarunk fogalmazni, elmondható: mi, erdélyi magyarok vagyunk azok, akik összetartják ma Romániát, hiszen egy-egy percig mindenki együtt szavaz a magyarok ellen” – fejtette ki Kelemen Hunor.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány szavazók „toboroztatására” használja azt a 325 millió forintot, amelyet egy kormányhatározat biztosít egyes határon túli magyar szervezetek honosítási programjainak támogatására. A párt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a pénzből százmillió forintot az Erdélyben működő Eurotrans alapítvány kap. A politikus szerint ennél is nagyobb a baj, hogy a pénzt a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból csoportosítják át. Arra a kérdésre, hogy a Máért ülésén Orbán Viktor a jelenlegi választási rendszert erkölcsileg helyesnek és igazságosnak nevezte, a DK-szóvivő azt mondta, a miniszterelnök napok óta magyarázkodik az ügyben. Nem véletlen, hogy a magyarok háromnegyede, a Fidesz-szavazók több mint fele nem ért egyet azzal, hogy azok is szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon – jelentette ki. MTI; Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 11.
„A tisztség eszköz” – Zatykó Gyula EMNP-alelnök lett a váradi polgármester tanácsadója
A tisztség nem cél, hanem eszköz – jelentette ki a Krónikának Zatykó Gyula, Ilie Bolojan nagyváradi polgármester magyar ügyekért is felelős újdonsült tanácsadója. Reméli, hogy jelenléte révén sikerül előrelépni a magyar közösség számára fontos kérdésekben, de lényegesnek tartja az intézmények politikamentesítését és a magyar–román határ menti együttműködés erősítését is.
Zatykó Gyulát, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnökét, a Szent László Napok főszervezőjét nevezte ki tanácsadójának az RMDSZ-szel „harcban álló” Ilie Bolojan nagyváradi polgármester. A mérnöki és menedzseri végzettséggel rendelkező néppárti politikus gazdasági és infrastrukturális ügyekben is tanácsot ad az elöljárónak, de a tanácsadók között egyedüli magyarként közvetíti számára a magyar közösség igényeit, magyarázta a Krónikának. „A többi tanácsos mellett – akik nem érzik át a magyar közösség lelkületét – a magyar ügyekkel fokozottabban én foglalkozom” – fogalmazott Zatykó Gyula, aki már el is foglalta irodáját a nagyváradi városházán. Mint mondta, elsősorban a magyar tannyelvű iskolákért, a magyar közösség számára szervezett rendezvényekért felel, de a magyarság „régi vágyait” is közvetítené az elöljáró felé. A tervek között szerepel az anyanyelvi ügyintézés, a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése és a köztéri Szent László-szobor felállítása. A kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán – amelyek kihelyezésére az Országos Diszkriminációellenes Tanács jogerős döntése is kötelezi a polgármesteri hivatalt – azt szeretnék, hogy tükörfordítások helyett a történelmi utcanevek jelenjenek meg a házfalakon.
A Szent László-szobor felállítása nem kérdés, ennek érdekében aláírásgyűjtés is zajlott, majd a római katolikus egyház és az RMDSZ is felkarolta az ügyet, így a terv elkészült, és közadakozás is indult, de a költséges szakasz, a lovas szobor kiöntése még hátravan. Ahhoz, hogy felállítsák, a városháza engedélye szükséges, Ilie Bolojan pedig korábban úgy nyilatkozott, nem látja akadályát annak, hogy a városalapító király szobra a felújított várban kapjon helyet. Zatykó szerint a kihelyezésről akkor lesz értelme egyeztetni, ha már elkészült a szobor.
Kérdésünkre, hogy nem tart-e attól, hogy az RMDSZ-szel rossz viszonyt ápoló Bolojan csupán a szövetségnek szánt fricskának szánta kinevezését, Zatykó nemleges választ adott. „Ha így állunk hozzá, akkor itt nem lesz magyar a város vezetésében. Nekem ez a pozíció nem cél, hanem eszköz” – mondta a politikus, aki szerint a kinevezésnek akkor van értelme, ha általa sikerül előrelépést elérni a magyar ügyekben. „A polgármester felbecsülte, hogy egy olyan várost, ahol 25 százalék magyar él, elég nehéz vezetni úgy, hogy nincs aki foglalkozzon a magyar közösség igényeivel. Úgy érzem, ez lesz az én feladatom. Amennyiben ezt nem fogom tudni teljesíteni, le tudok mondani” – fogalmazott Zatykó.
Hangsúlyozta, kinevezéséből nem szabad pártpolitikai ügyet kreálni, hisz célja politikamentesíteni az intézményeket, amelyeket Nagyváradon különösen átitatott a politika.
„Itt igazából a közösség érdekében kell dolgozni. Ha az ember nem ezt teszi, akkor rossz úton jár. Ami jó a közösségnek – mindegy, hogy az RMDSZ-es vagy nem –, azt meg kell tenni” – foglalta össze feladata lényegét Zatykó Gyula. Úgy vélte, a városházán nincs helye bosszúnak, hogy ne engedélyezzenek rendezvényeket azért, mert azt az RMDSZ szervezi” – amire korábban a szövetség részéről volt példa.
Hozzátette, feladatai közé tartozik a testvérvárosi kapcsolatok fellendítése is – ezek ugyanis magyar alpolgármester hiányában megbicsaklottak az utóbbi időben –, a felső szintű kommunikáció előlendítése elsősorban a közeli Debrecennel. Mivel a hajdú-bihari megyeszékhely 2023-ra megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet, Nagyvárad is közreműködne a projektben, de az együttműködés elsősorban a határon átívelő HU – RO-projektek, az uniós pénzek lehívása szempontjából életbe vágó a városvezetés számára, tette hozzá Zatykó Gyula. Hangsúlyozta, hogy tanácsadói jogköre a gazdasági, infrastrukturális beruházások véleményezésére is kiterjed, és a határ menti együttműködés erősítése az egész régió fejlődése szempontjából fontos.
Mint ismeretes, a 2016-os önkormányzati választásokon az RMDSZ eddigi legnagyobb vereségét szenvedte el Nagyváradon, és csupán négy képviselőt sikerült bejuttatnia a városi közgyűlésbe. A 1989-es rendszerváltás után a városvezetésben alpolgármesteri szinten részt vevő szövetség azt követően került ellenzékbe, hogy nem volt hajlandó átengedni a Bihar megyei önkormányzat elnöki tisztségét a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), és megyei szinten a PSD–ALDE-szövetséggel lépett koalícióra. A nagy többséggel polgármesterré választott liberális párti Ilie Bolojan így többé nem tartott igényt az RMDSZ-re, és a magyar közösséget érintő ügyekben az EMNP politikusainak kérte ki a véleményét. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. november 12.
És még nincs itt a centenárium: nemzeti színű giccsorgia Szatmárnémetitől Bukarestig
Hogy piros-sárga-kék padok utoljára Kolozsváron voltak Funar idejében? Lári-fári. S hogy lehet még fokozni, bizonyíték rá a fellobogózott kuka vagy a nemzeti színű házfal.
Amikor Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor, valamint pártjaik, a szavazók nélkül maradt PUNR, majd a PRM oda kerültek, ahová valók, a történelem szemétdombjára, idealistán, hogy azt ne mondjam, naivan, azt hittük, egyszer s mindenkorra kikopott a közéletből a habzó szájú sovinizmus, a magamutogató álhazafiság, mint ahogy a kolozsvári utcákról, terekről is eltűntek a piros-sárga-kék oszlopok, padok, kukák.
Barátságos, simogató szelek fújtak akkoriban Európa-szerte, úgy tűnt, az integráció elvont fogalomból mindinkább kézzel fogható valósággá válik, a határok valóban légiesülnek, a világ egyre nyitottabb, befogadóbb, elfogadóbb. Az idill, sajnos, túlságosan rövid volt, a valóságra való ébredés hideglelős. A kontinens ma megosztott, zavarodott és gyanakvó, s ellenhatásaként a könyvtárszagú, elitista és dogmatikus álhumanizmusra, új erőre kapott a kirekesztő nacionalizmus és xenofóbia.
Mi, erdélyi magyarok infantilis öntudatlansággal tapsolunk a víziónak, amely szerint a jövő Európája a nemzetállamok Európája lesz, rábólintva ezzel Románia nemzetállam voltára, önmagunk, mint államalkotó közösség tagadására. S közben értetlenül, kissé riadtan kapkodjuk a fejünket, látván, hogy egy ideje sokasodnak a köztereken az erősödő román nemzeti érzület számunkra giccses, nevetséges, néha már abszurdba hajló tárgyiasult megnyilvánulásai. Íme, egy csokorra való.
Melyik a leghazafiasabb párt idehaza? Úgy tűnik, hogy a Tăriceanu vezette ALDE, feltéve, ha a központi székházat ékesítő nemzeti zászlót tekintjük a patriotizmus fokmérőjének.Nu uita că ești român!, áll nemzeti színű pántlikára pingálva, egy, két trikolórral is felékesített Monostor-negyedbeli kereszten. A kérdés csak az, hogy a felszólítás vajon az arra járóknak vagy a Megváltónak szól-e?
Pengő Zoltán maszol.ro
2017. december 11.
Újabb tüntetések országszerte – „Ébresztő Románia, ébresztő Kolozsvár!”
Az ellenzéki pártok vezetői is csatlakoztak Bukarestben december 10-én a hetek óta zajló kormányellenes tüntetéssorozathoz, amelyet az igazságszolgáltatatás függetlenségének védelmében hirdettek meg korrupcióellenes jelszavakat hangoztató Facebook-csoportok. Kolozsváron ismét több ezren vonultak fel, a Főtérről a Monostor negyed irányába haladva, majd visszatérve a belvárosba, a Szociáldemokrata Párt (PSD) székháza előtt kormányellenes jelszavakat skandáltak. A több mint 7 km-es útvonalon hatalmas csörömpöléssel haladtak végig a tiltakozók. „A mi hallgatásunkban van az ő erejük, hozzuk hát hangosan tudomásukra elégedetlenségünket”’ – hangoztatták a toborzók.
Az ellenzéki összefogást a demonstrációkat szervező civil szervezetek vezetőivel közös sajtóértekezleten Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Dacian Cioloș volt miniszterelnök jelentette be, majd mindannyian kivonultak a kormánypalota előtti térre, ahol vasárnap este is több ezer tüntető gyűlt össze.
A pártpolitikusok korábban azt mondták: azért nem mutatkoznak a tüntetéseken, hogy ne vádolják őket populizmussal, a demonstráció kisajátításának szándékával. A februári több százezres korrupcióellenes megmozdulások idején maguk a tüntetők is jelezték, hogy szemükben nemcsak a hatalmon lévő PSD-ALDE szociálliberális koalíció, hanem a teljes politikustársadalom eljátszotta hitelét.
Az ellenzéki összefogás meghirdetett célja az igazságszolgáltatás átszervezésének megakadályozása. A kormánypalota előtt összesereglett tüntetők elsősorban Liviu Dragnea PSD-elnöknek és Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnöknek, a parlament házelnökeinek lemondását követelték, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a két bíróság elé állított politikus önös érdekből akarja korlátozni az igazságszolgáltatás mozgásterét.
A PSD-ALDE koalíció arra hivatkozva kezdte meg a parlamentben az igazságszolgáltatási kerettörvények módosítását, hogy a jelenlegi szabályok ügyészállammá alakították Romániát, ahol az ártatlanságság vélelme már nem érvényesül. Szerintük Romániában egy „sötét háttérhatalom” – titkosszolgálatokba és vádhatóságokba beépült – képviselői próbálják zsarolással, megfélemlítéssel félreállítani az ország demokratikus választásokon felhatalmazott vezetőit. A kormánykoalíció szerint az ellene szervezett demonstrációkkal a „párhuzamos állam” próbálja megakadályozni, hogy az „ügyészi visszaéléseket” lehető tevő törvényeket módosítsák. Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 14.
Szégyelljék magukat! – házszabályt módosítottak, hogy mentsék a bőrüket
Tegnap a képviselőház 176 támogató és 88 ellenszavazattal elfogadta a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, habár az ellenzéki alakulatok képviselői tiltakoztak a módosítás ellen, írja az Agerpres.
A módosítás szerint egy adott törvénytervezet összetettsége függvényében az ennek megvitatására megszabott időkeret lejárta után a vitát lezárják. Ezután az ülésvezető cikkelyenként szavazásra bocsátja a szakbizottság által elfogadott módosító javaslatokat.
Az adott cikkelyhez benyújtott, de a szakbizottságban elutasított indítványokat csak abban az esetben bocsátja szavazásra, ha előzőleg a plénum a szakbizottság által már elfogadott javaslatok mindegyikét elutasította. Ha egyetlen módosítást sem fogadnak el, a tervezetet az eredeti formában tekintik elfogadottnak.
A Márton Árpád RMDSZ-es és Eugen Nicolicea szociáldemokrata párti képviselő által felvállalt módosítást a plénumbeli vita előtt néhány órával fogadta el a házszabály-bizottság, négy támogató és három ellenszavazattal. Ugyanez a testület hétfőn elutasított egy lényegileg hasonló javaslatot, miután Márton Árpád nem vállalta fel azt, és tartózkodott a szavazáskor.
Az ellenzéki alakulatok képviselői a bizottsági és a plénumbeli vitán is hevesen tiltakoztak a módosítás ellen. A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Raluca Turcan szerint ezzel „a PSD–ALDE–RMDSZ-féle kártékony többség véget vet a demokráciának abban az intézményben, amely a szabad vita és véleménynyilvánítás alapja kellene legyen. „Ma a PSD, az ALDE és az RMDSZ megteremtették a keretet arra, hogy egy bűnözői magatartású érdekcsoportosulás kénye-kedve szerint hozzon döntéseket a képviselőházban, hogy mentsék a bőrüket. Szégyelljék magukat!” – mondta felszólalásában Turcan. Kollégája, Gabriel Andronache kifejtette, ezzel a módosítással megfosztották az ellenzéket attól a jogától, hogy szavazhasson saját módosító indítványairól. A liberális képviselő ugyanakkor bejelentette, hogy alakulata megtámadja a módosítást az alkotmánybíróságon. A Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is a módosítás ellen foglalt állást, azt állítva, hogy ennek elfogadása a PSD és az RMDSZ közötti politikai alku eredménye. Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. december 14.
A polgármesterek aggódnak a jövő évi költségvetés miatt
Antal Péter pécskai polgármester, a PNL Választottak Ligájának Arad megyei elnöke szót emel a PSD–ALDE-kormány adópolitikája ellen.
Politikai színezettől függetlenül, Arad megye minden lakosa meg fogja sínyleni jövőre a PSD–ALDE-kormány határozatát, miszerint az új adótörvénykönyv révén minden város és község több tízezer euró értékű pénztől fog elesni – vélekedik Antal Péter, a PNL Arad Megyei Választottak Ligájának az elnöke.
Pécska város polgármestere szerint, tárgyalásokat folytatott számos polgármester kollégájával, akik más pártok színeiben nyerték el tisztségüket, de mindannyian aggódnak a településük 2018-as költségvetése miatt.
Az úgynevezett PSD–ALDE-„pénzügyi forradalom” számos PSD-s polgármestertől is kemény kritikát kapott, köztük Gabriela Vrânceanu Firea, Bukarest főpolgármesterétől vagy Mihai Chirica, Jászvásár polgármesterétől, mert a rendelet megnyirbálja a városok költségvetéseinek számottevő részét, amit korszerűsítésre, fejlesztésre lehetett volna fordítani.
Antal Péter rámutat: a határozat azt bizonyítja, hogy a PSD–ALDE vezetői elszakadtak a realitásoktól, a hatalomért vívott harcukban nem veszik figyelembe azoknak az érdekeit, akiket képviselnek, a helyi adminisztrációk véleményét.
A helyzet kezelésének egyetlen megoldása lenne, a polgármesteri hivatalokat megillető személyi jövedelemadó jelenlegi 41,75%-ának 58,60%-ra való emelése, ami kompenzálhatná a jelenlegi adózási törvény elvonásait – zárja nyilatkozatát Antal Péter.
A PSD választási ígéreteiben ugyanis a jelzett illetéknek a 100%-a a helyi költségvetéseket erősítené, mivel helyben termelődött – nyilatkozta a polgármester. Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 15.
„Szívességért” cserébe támogatta az RMDSZ a PSD házszabály-módosítását
Az RMDSZ támogatta a házszabályzat módosítását, a PSD cserébe azt ígérte, tavasszal tesz egy szívességet neki. A PSD megállapodást kötött a háttérben az RMDSZ-szel a képviselőház házszabályzatnak módosítása kapcsán – állítja politikai forrásokra hivatkozva az Adevărul.
Az idézett források szerint Liviu Dragnea és Kelemen Hunor megállapodása hosszabb távra szól, a PSD ugyanis a jövő évre is szeretné megőrizni parlamenti többségét, ehhez pedig az RMDSZ-re is szüksége van.
Ezért Dragneaék oktatásügyi jogbővítést ígértek az RMDSZ-nek, ha támogatják az igazságügyi törvények módosítását megkönnyítő házszabály-módosítást, ami gyakorlatilag ellehetetleníti az érdemi vitát a plénumban.
A megállapodás pedig a követkeő lépéseken keresztül jött létre:
– Florin Iordache PSD-képviselő, az igazságügyi törvényeket módosító különbizottság elnöke a múlt héten kezdeményezte a házszabályzat módosítását, amelynek értelmében a szakbizottságban elutasított módosításokat és javaslatokat a plénum is automatikusan, tehát vita nélkül elutasítja. Iordache kezdeményezésére azért volt szükség, mivel az ellenzék módosítási javaslatok százait nyújtotta be, jelentősen megnehezítve ezzel a végszavazást.
– Iordache tervezete a szabályzatfelügyelő szakbizottsághoz került, ahol Márton Árpád RMDSZ-képviselő az alelnök. A javaslat nem kapott zöld utat a testülettől, mivel Mártonnak döntő szavazata volt, de ő ellene szavazott. Állítólag azért, mivel a PSD nem hajlandó támogatni a nyáron megszüntetett marosvásárhelyi római katolikus líceum létrehozásáról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet.
– Csakhogy a PSD-nek nagyon sürgősen szüksége volt a Iordache-tervezet elfogadására, így ismét tárgyalásra kényszerült az RMDSZ-szel, hogy megszerezze a támogatását. Az idézett bennfentes források szerint Liviu Dragnea nem volt hajlandó támogatni a vásárhelyi iskoláról szóló tervezetet, de javasolt egy előremutató megoldást: a magyar oktatási jogok bővítését ígérte az RMDSZ-nek, de csak egy tavasszal elfogadásra kerülő törvényben.
– Ezt az RMDSZ elfogadta, így Eugen Nicolicea, a szabályzatfelügyelő bizottság PSD-s elnöke szerda reggelre hirtelen összehívta a testület ülését, elővette egyik párttársa korábbi kezdeményezését és hozzácsapta Iordache javaslatait is. Ezúttal Márton Árpád is csont nélkül megszavazta a tervezetet, így délben a plénum a PSD, az ALDE és az RMDSZ szavazataival elfogadhatta a házszabály-módosítást. foter.ro; itthon.ma/erdelyorszag
2017. december 18.
Most nem félnek?
Fura – hogy egyéb jelzőt ne használjunk – dolog ez a politika, vele együtt pedig a politikai újságírás! Amikor az Orbán-kormány néhány évvel ezelőtt nekilátott az alkotmány és az igazságügyi törvények módosításának, a magyarországi balliberális ellenzék és bizonyos brüsszeli körök azonnal diktatúrát kiáltottak, azzal vádolva a Fideszt, hogy teljhatalomra tör, és maga alá gyűrné az igazságszolgáltatást is.
Bizonyára többen is emlékeznek, hogy Romániában is sokan aggodalmuknak adtak hangot a „fékek és ellensúlyok kiiktatása” miatt, és bizony az aggódók táborában szép számmal akadtak magyar politikusok, véleményformálók is. Aztán az egykori indulatok elcsitultak, igazságügyi kérdésekben ma már az Európai Bizottság nem Magyarországon, hanem Lengyelországon kér számon bizonyos intézkedéseket.
Mitől aktuális mindez napjainkban? Hát éppen a román balliberális kormánykoalíció által az igazságügyi törvényeken, a büntető törvénykönyvön és a büntetőeljáráson végrehajtott módosításokat ért bírálatok ismeretében.
Érdekes módon számos magyar politikus és publicista, aki anno az Orbán-kormánytól féltette a demokráciát és a jogállamiságot, most nem lát kivetnivalót a Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu vezette, a parlamentben pedig az RMDSZ támogatta kormánykoalíciónak az igazságszolgáltatás menetét befolyásoló intézkedésein. Úgy vélik, nincs igazuk a jobbközép román ellenzéki politikusoknak és a tüntetőknek, amikor azt harsogják, hogy a PSD–ALDE–RMDSZ alkotta parlamenti többség fékezni kívánja a korrupcióellenes harcot, gyengítve a vádhatóságok hatáskörét.
Most, amikor a Btk. küszöbönálló módosításával a koalíció nyilvánvalóan korlátozni igyekszik az ügyészségek tevékenységét, a bírák és közvádlók pedig – a romániai rendszerváltás óta rendhagyó módon – utcára vonulva készülnek tiltakozni ezellen, sokan arra hivatkozva üdvözlik ezeket a lépéseket, hogy meg kell akadályozni egy ún. ügyészállam kiépülését.
Nem tudom, érthető-e. Annak idején az Orbán-kormány sokak szemében például azért jelentett veszélyt a demokráciára, mert úgymond korlátozza az igazságszolgáltatást, ugyanezek a demokraták azonban most fikarcnyit sem tartanak attól, hogy a bukaresti hatalom a „mélyen párhuzamos állam” elleni hadjárat során esetleg aláássa a jogállamiságot. Mondanánk, bár most legyen igazuk, ha már akkor nem volt, viszont nem értjük, most miért nem félnek, ha korábban annyira. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
2017. december 19.
RMDSZ, a furcsa királycsináló
Furcsa helyzetbe került az RMDSZ, amelyet a jelek szerint akkor is „királycsinálóként” tartanak számon, ha éppen nincs királycsináló pozícióban.
Míg a szövetség az elmúlt másfél évtizedben gyakran számított nélkülözhetetlen tényezőnek Bukarestben a kormányzóképes parlamenti többség kialakításához, a tavalyi választásokat követően ez elvileg nincs így, hiszen a Szociáldemokrata Párt (PSD) túlnyerte magát, és a korábbi liberális pártvezér-miniszterelnök, Călin Popescu-Tăriceanu vezette szatellitpárttal, az ALDE-val közösen a szövetség nélkül is képes kormányozni. Vagyis az RMDSZ helyét látszólag átvette az ALDE.
De csak látszólag, és csak az első vonalban. Hiszen a kormányoldal bebiztosította a stabil többséget azáltal, hogy parlamenti támogatási megállapodást írt alá az RMDSZ-szel. Cserébe pedig a szövetség megtarthatta két államtitkári tisztségét, illetve ígéretet kapott bizonyos, a romániai magyar közösség jogainak szavatolását célzó intézkedésre – többek között a furcsa körülmények között létrehozott, és gyanús körülmények között felszámolt marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ismételt létrehozására. Csakhogy egyelőre kétségesnek tűnik, hogy amit az RMDSZ, illetve az erdélyi magyar közösség a réven nyerhet ezzel a megállapodással, azt nem veszíti-e el a vámon. Az a vehemencia ugyanis, amellyel az RMDSZ a szakma és az ország külföldi partnerei által is vitatott igazságügyi törvénymódosításokat támogatja, nem csupán a szervezetre üthet vissza, hanem az egész magyar közösségre, amelyet annak ellenére azonosítanak a két MPP-s képviselővel is „felturbózott” RMDSZ-szel, hogy korántsem minden magyar szavazott rá az egy évvel ezelőtti választáson.
A jelek szerint a szövetség vezetői egyelőre úgy értékelik: a lehetséges nyereség ellensúlyozza azt a hihetetlen mértékű presztízsveszteséget, amelyet az okoz, hogy az RMDSZ nem csupán támogatja a széles közvélemény és igazságügyi szakma által is az igazságügyi rendszer gyengítését célzó jogszabályokat, hanem aktívan részt vesz a módosítások kidolgozásában is. Bukaresti sajtóspekulációk szerint a PSD cserébe olyan törvények elfogadását ígérte ugyanis meg, amelyek bővíthetik a magyar oktatási jogokat.
Nos, mindez egyelőre biankó csekknek tűnik, hiszen a szövetség az igazságügyi törvények módosításában nyújtott segítség mellett az ellenzék jogköreinek szűkítésére alkalmas házszabály-módosítást is támogatta, azonban – főleg a bukaresti politikai kultúra ismeretében – nem vennénk rá mérget, hogy cserébe megszületnek, és hatályba léphetnek a magyar közösség számára kedvező jogszabályok.
Mert ha a kormánytöbbség állja is a szavát, még mindig ott van az ellenzék, amely az utóbbi időben túlteljesít a magyarellenesség terén, és bármikor megtámadhatja a jogszabályokat az alkotmánybíróságon. Arról nem is beszélve, hogy a parlamenti együttműködés ellenére a közlekedési miniszter által bejelentett autópálya-építési tervekből ismét csak kimaradt a Székelyföld, vagyis a magyar nemzetiségű adófizetők érdekei továbbra sem számítanak fontosnak a kormányoldal számára.
Persze egy kis párt számára a kormány támogatása révén megcsíphető, mégoly bizonytalan előnyök általában még mindig kecsegtetőbbek, mint az ellenzéki szerep, az ellenzékkel való véd- és dacszövetség. Főleg ha azt olyan alakulatok alkotják, mint a sovinizmust az utóbbi hónapokban túlpörgető legfőbb ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely még az igazságügyi törvények ügyét is magyarellenes hangulatkeltésre használja, amikor az RMDSZ-t ostorozza, amiért megszavazta a módosításokat. (Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy az egyszerű román polgárok többségében ez úgy csapódik le: „a magyarok” támogatták a Nyugat által is bírált átalakításokat.)
Persze tudjuk, amennyiben úgy alakulna a helyzet, hogy a PNL-nek az RMDSZ-re is szüksége lenne egy új kormánytöbbség kialakításához, rögtön ajánlatot tenne. Csakhogy a felmérések még mindig azt mutatják: ilyesmitől egyelőre nem kell tartani. Így az RMDSZ számára két lehetőség adódik: vagy háttérbe vonul, vagy továbbra is támogatja a jelenlegi kormányoldalt. A jelek szerint az illetékesek úgy értékelik, hogy továbbra is az utóbbi variáns a kifizetődőbb, még a hihetetlen mértékű arcvesztés ellenére is. Aztán legfeljebb koppannak egyet, mint idén nyáron, amikor a kormányoldal inkább az ígéretszegést választotta a „nemzetáruló” bélyeg helyett. De legalább megszületett néhány olyan jogszabály, amely alkalmas lehet arra, hogy a korrupciós ügyekbe keveredett politikusok vagy baráti erők megússzák a felelősségre vonást. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
2017. december 20.
Az igazságügyi törvénycsomagról
Csoma Botond jogász, az RMDSZ parlamenti képviselője pontszerűen válaszolja meg az Eckstein-Kovács Péter véleményanyagában állítottakat. (Szabadság, 2017. december 16., Kérdések, válaszok meg egy kis nyelvészkedés – Véleményszilánkok az igazságügyi törvénycsomagról)
1. Állam-ügyészállam
Az a tény, hogy a Pallas Nagylexikon, az Oxford Dictionary vagy a Google sokunk jóbarátja nem definiálja az ügyészállamot, nem jelenti azt, hogy a politológiában nem létezik ez a fogalom. Az Egyesült Államokban, az akadémiai körökben igen élénk vita folyt a lehetséges ügyészállamról. Ez két esetben is felmerült, Richard Holbrooke volt diplomata és a Lewinsky-ügy kapcsán is megjelentek ilyenszerű vélemények.
Ugyancsak az ügyészállamnál maradva, Eckstein-Kovács Péter arról beszél, hogy a 24 órás fogvatartáson túl minden mást a bíróságnak jóvá kell hagynia. Nemcsak a fogvatartás intézményén keresztül kell megítélni ezt a helyzetet, hanem meg kell vizsgálni más elemeket is. Az ügyészség és a titkosszolgálatok közötti esetleges titkos, demokratikus szempontból átláthatatlan együttműködési megállapodások kapcsán felmerülhet az a kérdés, hogy az előbbi vajon nem jut-e túlzott befolyáshoz, amely ellentmondhat a hatalmi ágak szétválasztásának, és meghaladhatja a jogállamiság kereteit. Nyugati konszolidált demokráciákban, ahol komolyan veszik a hatalmi ágak között létező fékek és ellensúlyok rendszerét, elképzelhetetlen lenne, hogy egy vezető ügyész ne jelenjen meg egy parlamenti kivizsgáló bizottság előtt, és teljesen ignorálja a törvényhozó hatalmat.
Eckstein-Kovács Péter: „az ügyészek munkájának eredményességét/törvényességét a jogerős bírósági ítéletek minősítik: ha a vádlottakat felmentik, az azt jelenti, hogy az ügyészek rosszul végezték dolgukat. A DNA esetében a bíróságok által ítélettel »hitelesített« vádiratok aránya évek óta 90% körül volt. Ez nem tökéletes, de messze a nemzetközi átlag feletti eredmény.”
Bennem kételyek merülnek fel, amikor azt látom, hogy a bíróságok 90 százalékban a DNA-nak adnak igazat, ez az arány Európa nyugati felében 65-70 százalék. Ennyivel felkészültebbek lennének a romániai ügyészek nyugati kollégáikhoz képest? Ebben a tekintetben muszáj megemlíteni a Mikó-ügyet, amely nyilvánvaló justizmord (súlyos bírói tévedés), vagy más pereket, a Nagy Zsolt elleni eljárást például, ahol nagyon is vitatható bírói ítéletek születtek. A jogállamiság megszilárdításának szempontjából kifejezetten jónak tartom azt, hogy a bíróknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy együttműködtek-e 1990 után a titkosszolgálatokkal. Tilos őket ügynökként beszervezni, és az esetleges megállapodások az ügyészségek és a titkosszolgálatok között közérdekű információnak minősülnek.
2. A 2004 évi 303. sz. törvény a bírók és ügyészek jogállásáról
Eckstein-Kovács Péter:„A 3§-ból törölték azt a kitételt, hogy az államelnök által kinevezett bírók függetlenek a törvény által meghatározott kereteken belül. A továbbiakban megfosztották az államelnököt attól a jogától, hogy kinevezze az ügyészség vezetőit. Az ügyészek függetlenségének törlése utat nyit az ügyészek politikai alávetésének az Igazságügyi Minisztériumnak.”
A 3§ az ügyészek és nem a bírók függetlenségéről szól! Az ügyészek a tevékenységüket az Igazságügyi Minisztérium autoritása alatt fejtik ki, ez nem jelent alárendeltségi viszonyt (relaţii de subordonare), a minisztérium nem utasíthatja az ügyészeket, hogy ki ellen emeljenek, vagy ne emeljenek vádat, az autoritás szervezeti kérdésekre terjed ki. Nem mellékes, hogy az autoritás fogalmának bevezetésével nem történt semmi más, mint az, hogy a törvényt összhangba hozták az Alkotmány 132. cikkelyének első bekezdésével, amely így szól: „Procurorii îşi desfăşoară activitatea potrivit principiului legalităţii, al imparţialităţii şi al controlului ierarhic, sub autoritatea ministrului justiţiei.” (Az ügyészek a törvényesség, a részrehajlás mentesség és a hierarchikus ellenőrzés elvei szerint, az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt fejtik ki tevékenységüket.) A demokratikus társadalmakban mindenhol különbség van az ügyészek és a bírák függetlenségi mértéke között, hiszen az előbbiek nem képezik a harmadik hatalmi ág, a bírói hatalom részét, és hierarchikus szervezetekben fejtik ki tevékenységüket.
Eckstein-Kovács Péter: „A továbbiakban megfosztották az államelnököt attól a jogától, hogy kinevezze az ügyészség vezetőit.”
A szenátusi vita előtt a speciális bizottság megszavazta, hogy az államfő egyszer visszautasíthat indokolt módon ügyészi kinevezési javaslatot.
Eckstein-Kovács Péter: „A 96§ olyan értelemben módosult, hogy az állam köteles viszontkeresettel fordulni a súlyos tévedésével vagy akaratlagosságával anyagi kárt okozó bírók és ügyészek ellen. Eddig a Legfelső Bírói Tanács (CSM) döntéskörébe tartozott, hogy megállapítsa a rosszhiszeműséget/súlyos tévedést, ami anyagi kárt okozott, vagy indokolt esetben megkeresse a bíróságot, hogy az állam által kifizetett kártérítést a vétkes bíróra hárítsa. Ez volt szerintem a helyes megoldás. A kötelezően beindítandó viszontkereset erősen elbátortalaníthatja az ítélkező bírókat, rendelkező ügyészeket.”
A bírák és ügyészek anyagi felelőssége nagyon szigorú feltételek között valósul meg. Az első feltétel az, hogy egy nemzetközi testület, mint például a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának, kártérítés kifizetésére kell ítélnie a román államot. Másodszor egy bírósági eljárás keretén belül meg kell állapítani, hogy az illető bíró vagy ügyész rosszhiszeműen járt el, vagy súlyos gondatlanságot követett el, és emiatt következett be a kár, amelyet az államnak ki kellett fizetni. A harmadik lépésben az államnak a Pénzügyminisztériumon keresztül pert kell indítania az illető ellen, hogy a kártérítést behajtsa. Tehát, három bírósági eljárásról van szó, ami elég komoly garanciát jelent a jogállamiság szempontjából, és nem állunk azzal szemben, hogy itt tulajdonképpen a bírák vagy az ügyészek megfélemlítése történt. Ami az anyagi felelősséget illeti, azt gondolom, hogy a jogállam szempontjából elfogadható, tekintve, hogy a bírák és ügyészek emberi sorsokról döntenek.
3. A 2004 évi 317. törvény a CSM szervezéséről és működéséről
Eckstein-Kovács Péter: „A 67§ első bekezdése létrehozza az Igazságügyi Felügyelet (Inspecție judiciară) új formáját: megalapít egy, a CSM-től függetlenül működő, bár szervezésileg odasorolt bűnüldözési struktúrát, amelyik a bírók és ügyészek által elkövetett bűncselekmények esetében nyomoznak. Jól mutatja a Iordache-bizottság ordas szándékát az, hogy eredetileg ezt a testületet az Igazságügyi Minisztérium alárendeltségébe kívánta volna létrehozni, ami még rosszabb döntés lett volna. Az elfogadott változat is rossz: ez kivonja a bírókat a DNA hatásköre alól, és egy maréknyi magisztrátusnak adja át a többi kolléga feletti nyomozás jogát.”
Ebben az esetben tárgyi tévedéssel állunk szemben. Az Igazságügy Felügyelet semmilyen bűnüldözési hatáskört nem kap. Az Igazságügy Felügyelet kizárólag szakmai ügyekben ellenőrizheti a bírákat és ügyészeket, és fegyelmi ügyekben járhat el. A bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós bűncselekményeket továbbra is a DNA vizsgálja, az igazságszolgáltatással kapcsolatos bűncselekmények vizsgálására létrehoztak egy részleget az Általános Ügyészségen belül, a főügyész közvetlen alárendeltségében. A politikumnak semmilyen befolyása nincs erre a testületre.
Eckstein-Kovács Péter: „Jogállaminak nem minősíthető az a módosítás, ami szerint a vezető ügyészi beosztásokra való pályázás mellőzi az eddig kötelező írásbeli próbát, márpedig a régi rómaiak is tudták, hogy scripta manent.”
Vezető ügyészi beosztásokra csak olyan ügyészek pályázhatnak, akik komoly régiséggel rendelkeznek, nem tegnap léptek be a rendszerbe, az interjúkat nem politikusok tartják, hanem a Legfelső Bírói Tanács.
4. A büntetőjogot és -eljárást módosító javaslatokat
nem elemezném, mert még nincsenek végleges javaslatok a bizottságban sem. Az RMDSZ pedig nem tud egyetérteni minden egyes módosítással.
5. Eckstein-Kovács Péter kérdései
„Elfogadható-e, hogy nem maga a kormány terjeszti be az igazságügyi törvénycsomagot, hanem egy amorf, nehezen felelősségre vonható bizottságra bízza azt? Ad-e okot bizalomra az, hogy a bizottság vezetését nem egy szakemberre, hanem a 13-as kormányrendelet során már megbukott képviselőre bízták (Fl. Iordachera), illetve a bizottságban vezető szerepet kapott egy személyesen érdekelt személy (St. Cătăniciu)? Vajon miért nem kérték ki szavazás előtt a Velencei Bizottság véleményét? Mivel indokolható, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített előírások mellett a jogállamiságot súlyosan sértő rendelkezések kerültek túlsúlyba a csomagba? Milyen hatást kelt, ha a módosítások közvetlenül befolyásolhatják a kormányzó pártok vezetőinek folyamatban levő büntető pereit? Mi a magyarázata annak, hogy a szakmai szervezetek, köztük a CSM negatívan véleményezte a tervezetet? Mivel magyarázható az, hogy tüntetések gerjedtek országszerte a csomag ellen? Hát az, hogy a nemzetközi intézmények aggódnak azért, hogy csapást szenved a korrupció elleni harc, ha a tervezet szerint fogadják el a csomagot? Mivel magyarázható, hogy fontos nagykövetségek vagy például az amerikai külügy aggódva figyelik, mi történik? Képesnek tartja-e a parlamenti többséget arra, hogy a végszavazásnál minden engedményt visszacsináljon abból, amit az eredeti tervezethez képest tett? Hiszi-e, hogy a PSD–ALDE szövetség a jogállamot erősíteni akarja a csomaggal, és nem gyengíteni azt a számos bajban levő vezetője javára?”
Nem tartom ördögtől valónak, hogy az igazságügyi törvényeket nem a kormány – habár az eredeti tervezetet a kormány dolgozta ki –, hanem egy parlamenti bizottság terjeszti be. Egyetértek, hogy el lehetett volna küldeni a Velencei Bizottságnak véleményezésre, az államfő is megteheti kihirdetés előtt. A képviselőházban eddig megszavazott három törvény nem bontja le a jogállamiságot, nem állít le folyamatban lévő bűnvádi eljárásokat, nem segít sem Dragneának, sem másnak.
Nagyon nehéz tárgyszerűen és higgadtan viszonyulni ehhez a kérdéshez olyan körülmények között, amikor a mindent átható politikai csatározás teljesen háttérbe szorítja a szövegszerű jogi elemzést. Nem segít a helyzeten az sem, hogy a PSD elnökének büntetőjogi gondjai vannak, a speciális bizottság elnöke, Florin Iordache pedig, akinek vezetésével tárgyalják a tervezeteket, a hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet kezdeményezője. A PSD hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy ezt a kérdést is teljesen behálózza a politikai antipátia.
Johannis megnyilvánulása az igazságügyi törvények kapcsán teljesen politikai logikát követ, mellőzi a jogi megközelítést, ez részben érthető is, hiszen annak ellenére, hogy de iure államfő, de facto, tulajdonképpen az ellenzék vezéralakja, hálás téma ez a belpolitikai csatározásban. Alkotmányossági szempontból viszont aggályos az, hogy teljesen ellenzéki politikai szereplőként viselkedik ebben a kérdésben. Szabadság (Kolozsvár)