Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. augusztus 25.
Bevonnák az RMDSZ-t is a kormányba
Az év végi parlamenti választások megnyerésére legesélyesebbnek tartott Szociáldemokrata Párt (PSD) a szabadelvű ALDE-val közösen akar kormányt alakítani, amelybe az „eredmények függvényében esetleg az RMDSZ-t is bevonnák” – közölte Florin Iordache, a képviselőház ideiglenes elnöke. A politikus a Radio France Internationale (RFI) adásának nyilatkozva elhárította a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) alakítandó nagykoalíció gondolatát.
Az RMDSZ kormányra hívását Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, az ALDE társelnöke is szorgalmazta. Egy kedd esti televíziós interjúban a PNL-ből kilépett, a PSD-vel együttműködő, saját szabadelvű pártot alapító Tăriceanu úgy vélte: a választások után a PSD-nek és az ALDE-nak koalíciós ajánlattal kellene megkeresnie az RMDSZ-t egy szélesebb parlamenti többség kialakítása érdekében.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 22.
A váradi városvezetők barométere magyar ügyekben
Ilie Bolojannal, Nagyvárad polgármesterével tárgyalt múlt szombaton Zatykó Gyula és Csomortányi István, az EMNP országos alelnöke és megyei elnöke a helyi tanintézmények vezetőtanácsaiba, az önkormányzat által jelölendő személyekről.
Ezt csütörtöki sajtótájékoztatójukon jelentették be az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP)politikusai. Elöljáróban Zatykó Gyula kifejtette: Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere azért kereste meg őket, mert úgy ítélte meg, hogy az RMDSZ elárulta őt és az általa vezetett politikai erőt, a Nemzeti Liberális Pártot ( PNL), viszont neki szüksége van valakikre, akik tudnak segíteni a magyar közösséget érintő kérdéseknek a megoldásában, és a váradi magyar tanintézményekbe az önkormányzat által jelölendő tagok kérdése éppen egy ilyen ügy. Zatykó Gyula elmondta, hogy az EMNP álláspontja szerint is a Bihar megyei RMDSZ cserbenhagyta a szövetség váradi szervezetét azáltal, hogy a liberálisokkal kötött korábbi megegyezést felrúgva a megyei tanácsban a szociáldemokratákkal ( PSD) és az ALDE-val kötöttek paktumot, és emiatt a váradi helyi tanács RMDSZ-frakciója „súlytalanná vált”. Zatykó kifejtette: a tanintézmények vezetőtanácsi tagságának a kérdése huszonöt éve rendkívül átpolitizált volt, ezért a személyek kijelölésénél az EMNP célja ezeknek a testületeknek a depolitizálása volt. „Igyekeztünk nagyrészt olyan közéleti munkásságuk által elismert személyeket felkérni, akik fognak tudni tenni valamit ezekért az intézményekért, mert ezek a személyek jelentik a kapcsot az önkormányzat, vagyis a finanszírozó és a tanintézmény között” – fogalmazott Zatykó Gyula.
Körzeti magyar oktatást
A továbbiakban Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke ismertette a nevesítés szempontjait, amiről tegnapi lapszámunkban részletesen beszámoltunk, ehhez annyit teszünk hozzá, hogy a politikusok elmondása szerint nem egyeztetés eredménye volt az, hogy mely tanintézményekbe javasolhat jelöltet az EMNP. Ilie Bolojan ugyanis már eleve azoknak a tanintézményeknek a listájával érkezett a megbeszélésre, amelyekbe magyar önkormányzati delegáltat kívánt jelölni a város. Csomortányi hangsúlyozta, hogy a néppártnak jól körvonalazott oktatási programja van. A párt megítélése szerint az elmúlt tíz évben az elhibázott oktatási stratégia miatt teljes városrészekben megszűnt az általános iskolai magyar oktatás, amin változtatni kell. „Nem szerencsés, hogy a magyar általános iskolai oktatást megpróbálták a belvárosba koncentrálni, ennek eredménye az, hogy Szőllősön és Őssiben teljesen megszűnt a magyar oktatás. Célunk az, hogy a 2017–2018-as tanévtől ebben a két városrészben újra legyen magyar nyelvű első osztály. Ehhez kérjük a pedagógusok, a szülők és minden olyan személy jelentkezését a Kálvin utca 1. szám alatti székhelyünkön, akik a szükséges felmérések, tájékoztató munka és a hivaalos ügyek elvégzéséhez segítenének nekünk” – fogalmazott Csomortányi.
Teszt
A megyei pártelnök elmondta azt: tesztelni fogják azt, hogy mennyire fog működni ez a kapcsolat a néppárt és városvezetés között, ugyanis ezen a héten iktatják azt a kérelmünket, ami arra vonatkozik, hogy a Nagyváradi városházán szervezzenek olyan ügyfélfogadó helyet, ahol biztosított a magyar nyelvű ügyintézés és a magyar nyelvű formanyomtatványokhoz való hozzáférés. Arra a kérdésünkre: a most felajánlott együttműködésért cserébe Ilie Bolojan szabott-e bármiféle feltételeket arra vonatkozóan, hogy az EMNP mit képviseljen, vagy mit ne képviseljen, Zatykó és Csomortányi egybehangzóan nemmel válaszoltak. Zatykó hozzátette, Bolojan felkérése arra vonatkozott, hogy az EMNP fogalmazza meg a magyar közösség elvárásait a város irányába, illetve mindig jelezzék a polgármesteri hivatalnak azt, hogyha a magyar közösség valamit nem vesz jó néven a városvezetéstől. Arra a kérdésünkre: ez az együttműködés az első lépés afelé, hogy megvalósuljanak az EMNP-nek azok a törekvései, amelyeket a Bolojan adminisztráció eddig következetesen visszadobott, Csomortányi István így válaszolt: „van rá esély, hogy néhány olyan ügyben is lesz előrelépés, amelyekben eddig elutasítottak bennünket.”
Oktatási bizottság
Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik a néppárti politikusok azt, hogy a vezetőtanácsi delegáltakra vonatkozó határozattervezetet a helyi tanács oktatási bizottságának megkerülésével terjesztették a helyi tanács elé. „Nem tartjuk szerencsésnek, hogy ez így történt” – fogalmazott Csomortányi, mind ő, mind pedig Zatykó Gyula hangsúlyozva azt, hogy ők nem tudták a nevesítés elvégzése után, hogy a városvezetés nem viszi majd be a tervezetet az oktatási bizottságba. Zatykó Gyula megjegyezte: azáltal, hogy RMDSZ-es személyeket is felkértek arra, hogy vállalják a vezetőtanácsi tagságot – Kis Gábor és Sauer András nevét említette – ez annak a jele, hogy az EMNP nem is akarta eltitkolni senki elől, hogy részt vesz a nevesítési eljárásban. Ehhez kapcsolódva pedig Csomortányi Istvánelmondta: „visszásnak tartom azt, hogy úgy teszi ezt szóvá a városi RMDSZ, hogy közben mi négy éve folyamatosan azzal küszködünk, hogy az RMDSZ-vezetésű vidéki önkormányzatokban ezeket a szabályokat folyamatosan és tendenciózusan áthágják: sehol nem hívják össze rendesen a bizottságokat, sehol nem értesítik a néppártos tanácsosokat, folyamatos veszekedés van amiatt, hogy tanácsosaink nem kapják meg időben a napirendeket és a határozattervezeteket. Ahogy a mondás tartja: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű” – fogalmazott.
Pap István
erdon.ro

2016. október 10.
Kelemen Hunor: mindig birkózás van a parlamenti helyekért
A kvótanépszavazás erdélyi vonatkozásairól, az RMDSZ jelöltlistájáról, a helyi szervezetek elégedetlenségeiről és a választási érdektelenségről beszélgettünk A politika belülről műsorban.
- A magyarországi kvótanépszavazás a választókorú erdélyi magyaroknak mintegy 15-20 százalékát érinti közvetlenül – ennyien szerepelnek a választói névjegyzékben, tehát ennyien élhettek a szavazati jogukkal. Körülbelül a felük, mintegy 60-70 ezer személy élt ezzel a jogával. Ezeknek a számoknak a tükrében nem érzi úgy, hogy túldimenzionált volt a kvótanépszavazás tematizálása Erdélyben?
- Ennyien gondolták úgy, hogy élni fognak a szavazati jogukkal, és mindig annak van igaza, aki elmegy szavazni, hiszen aki nem megy el, annak a véleményét nem ismeri senki. Aki elmegy, annak a véleményét ismerjük, akár egy politikai szavazásról van szó, akár egy referendumról. Ennél tovább én nem szoktam a választásokat és a szavazásokat kommentálni. Én azt tartom jónak, ha a szavazati jogát használja az ember, és él vele mindannyiszor, amikor erre szükség van, de természetesen ez egy személyes opció.
Akinek nincs magyar állampolgársága, azt nem szabad ebbe beleszámolni, mert nem szabad a vadkörtét összekeverni a naranccsal.
- A választókorú erdélyi magyarok 15-20 százaléka szavazhatott, ehhez képest hetekig csak erről szólt a közélet.
- Nyilván az tud erre a kérdésre válaszolni, aki fölnagyítja és ezt tematizálta. Én, amikor megkérdeztek, akkor véleményt mondtam, és az én véleményem ezzel kapcsolatban nem változott, vagyis, hogy a szavazati joggal élni kell. Nyilván a politikai elemzőknek a dolga eldönteni, hogy ez a szám sok volt vagy kevés. Én ezt nem akarnám túlkommentálni és felnagyítani, de minimalizálni sem ennek a jelentőségét.
- Hamarosan azonban lesz egy választás, amely minden választókorú erdélyi magyart érint: a december 11-i parlamenti választások. Összeállt az RMDSZ végleges jelöltlistája a befutónak számító helyekre, és kívülről úgy tűnt, hogy elég nagy birkózás volt ezekért a helyekért. - Minden alkalommal az van, legalábbis 1997-től, amióta jobban belelátok, vagy 2000-től különösen, amikor én is részt vettem egy előválasztáson, amikor a csíki régió két befutó helyéért kilencen – ha szabad így mondani – birkóztunk az előválasztáson. Mindig verseny volt valamelyik régióban, nem mindig egyforma verseny, de az a jó, hogy van verseny. És az a jó, ha egy versenyt követő helyzetet úgy lehet kezelni, hogy azok, akik nem kerültek befutó helyre, nem nyertek választást, továbbra is a csapat tagjai maradnak és a csapattal együtt dolgoznak. Ez nem mindig sikerül, de ilyen a politika, ilyen a verseny, akár a belső versenyről, akár a külső versenyről beszélünk, én nem tartom ezt egy katasztrófának, nem látom bajnak.
Azt viszont én is látom, hogy a sok évi állapotokhoz képest ma nagyon nehezen lehetett jelölteket találni, mert mi az országban mindenütt jelölteket fogunk állítani. Több mint 200 ezer aláírást összegyűjtöttünk és mind a 41 megyében, illetve a külföldi választókerületekben is jelölteket fogunk állítani: ez azt jelenti, hogy Brăilán, Suceaván és Iaşi-ban is lesznek jelöltjeink. Eddig sokkal könnyebb volt jelölteket találni ezekre a nem befutó helyekre. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy aki ezt vállalja, az segíti a szövetséget, hogy legyen még erősebb a képviselet, azáltal, hogy ott is gyűlnek szavazatok. Tudja mindenki, hogy nem lesz ott képviselő belőle, de hozzájárulását adja a politikai választáshoz. Most nagyon nehéz embereket találni erre, mert a politikai osztálynak, a parlamentnek, a pártoknak a megítélése megromlott egyrészt, másrészt mondhatják azt, hogy mi segíteni akarunk, de miért hoztok olyan helyzetbe, hogy az életünket kitárjuk, és utána pedig halljuk, hogy ilyen vagy olyan megjegyzésekkel illetnek. Mert az természetes, hogy annak, aki bejut az önkormányzati testületbe, vagy bejut a parlamentbe, a vagyonnyilatkozata, az összeférhetetlenségi és mindenféle állapota a nagyközönség előtt, nyitott könyvként ott álljon, olvasható legyen, viszont annak a kérdése, aki nem szerez mandátumot, jogos. Ez a két oka annak, hogy sokkal nehezebben találunk jelölteket, ezt el kell készséggel ismerni, nem kell úgy tenni, mintha ez nem egy valós helyzet lenne. Én a belső versenyt Erdélyben a befutó helyekért nem tartom problémásnak, és fontosnak tartom, hogy van ilyen.
- A SZÁT több esetben is átírta a helyi döntéseket. Miért volt erre szükség?
- Figyelembe kell venni a szövetség érdekeit, és nekem, mint az RMDSZ elnökének az a feladatom, hogy mindenekelőtt a közös érdeket, a szövetségi érdeket vegyem figyelembe, és ez felülírja időnként a partikuláris, helyi érdekeket. A közös érdeket kell figyelembe venni, és ebben a pillanatban három szempontot tudok mondani: az egyik, hogy évek óta azt mondják a választóink, hogy fogjatok össze a parlamenti választásokon, ne vitatkozzatok, nem az érdekel bennünket, hogy hogy tudtok ti, politikusok egymással vitatkozni, hanem, hogy a közösség dolgaira, a közös ügyekre találtok-e közös válaszokat. Ezt nevezik ők összefogásnak, nem mondják meg, hogy hogyan kell, hogyan akarják, ennek a technikai részleteivel nem foglalkoznak, de az empirikus tapasztalati tények és a kutatások is azt mutatják, és erre valamilyen választ kell nekünk adni. Mert nem elég azt mondani, hogy persze, persze, összefogunk, de a gyakorlatban nem valósítjuk meg. 2014-ben elindítottuk ezt az összefogást, és az aki velünk együtt akart dolgozni, annak lehetősége volt, hogy ezt az összefogást erősítse. A Magyar Polgári Párt erre vállalkozott, nekik sem volt könnyű, és nekünk is nagyon nehéz volt túllépni sok-sok esztendőn és sok helyzetből adódó konfliktuson és egyéb más ügyeken. És az az igazság, hogy sem a csíkszentdomokosi kultúrotthonban és sem a karcfalvi sarki kocsmában még olyan vitát nem hallottam a helyi közösségben, hogy egykulcsos legyen az adó vagy többkulcsos adórendszert akarnak, ez egy ideológiai vita lenne, de nem az ideológia osztja meg az embereket. Így aztán elindultunk az összefogás mentén, és elérkeztünk 2016-ba, amikor gyakorlatba kell ültetni ezt, és ez parlamenti helyeket is jelent, és azt gondolom, hogy nekünk a társadalmi elvárásra adott válaszunk a legfontosabb. A másik, ami legalább ennyire fontos, hogy a belső szolidaritást erősíteni kell, mert el lehet mondani, hogy Marosvásárhely vagy Maros megye nélkül nincs meg az öt százalék, el lehet mondani, hogy Udvarhely vagy a Partium nélkül nincs meg az öt százalék, hiszen egyik a másik nélkül ma már nem életképes politikai értelemben, vesztes lesz, ha nincs meg a belső szolidaritás. Ugyanígy a szórvány nélkül sincsen öt százalék. 2012-ben volt 52 ezer szavazat, amely olyan megyékből jött, ahonnan nem sikerült képviselőt küldeni a parlamentbe az elmúlt években, de ezek a szavazatok mindig a kosárba mennek. Én azt mondtam, hogy a belső szolidaritást is erősíteni kell, mert ezek mindannyiunk érdekeit képviselik, nem egy partikuláris érdeket elégítenek ki, és azt mondtuk, hogy 27 év után eljött az ideje annak, hogy egy szórványképviselőt biztos befutó helyen kell jelölni, és ezt Hargita megye vállalta.
Hargita megyének sem volt ez könnyű, hiszen két ilyen újítás volt 2016-ban, vagy ha nem is újítás, de mindenképp más döntést hoztunk, mint amihez hozzá volt eddig szokva a szervezet. A szövetség szervezeti kultúrája az volt, hogy alulról építkezik, alulról jön a döntés, azt mindenki elfogadja, és abba nem szól senki bele. A külső kritikusaink azt mondják, hogy ez nem jó, hisz így időnként sérül a nagy érdek, most meg azt hangoztatják, hogy miért nyúltunk bele. Ez a két vonat nem ártana, ha összeütközne a fejekben, és ebből valamiféle megvilágosodás születhetne. Ezt a két érdeket említeném, a másik egy szakmai típusú szempont. A frakcióknak le kell tudniuk fedni minden szakbizottságot a szenátusban és a képviselőházban egyaránt, ez a szenátusban sokkal nehezebb, ugyanis ott kevesebb ember van, és mindenkinek két szakbizottságot kell vállalni. Nos, nem mindegy, hogy kit küldesz be a szenátus oktatási bizottságába, hiszen a szenátus oktatási kérdésekben döntőház. Mert mindannyian jártunk iskolába, néhányan egyetemre is, van több diplománk, de ez nem jelenti azt, hogy az oktatási kérdésekhez értünk. Nem mindegy, hogy kit küldesz a jogi és a közigazgatási bizottságokba, de lehetne sorolni az összes bizottságot, ezt is figyelembe kell venni. Egy nagy frakciónál, ahol ül 70-80 vagy 100 ember, ez nem probléma, de egy kis frakciónál, ahol van 18-20 ember, a szenátusban 9 ember kell lefödje a szakbizottságokat, ez óriási kihívás. Ezért előzetesen konzultáltam a megyei szervezetekkel, és megkértem őket, hogy ha tudjátok, akkor alakítsátok úgy a jelöltlistát, hogy szükségünk van ilyen és olyan típusú emberekre, és az esetek többségében a kollégák megértőek voltak, és értették azt a közös érdeket, amely bennünket vezérelt, és ilyen döntéseket hoztak.
Minden jelöltállítást, jobbról vagy balról, felülről vagy alulról ér bírálat, ezt tudtuk, ez nem lepett meg bennünket, én azt hiszem, hogy jó döntéseket hoztunk a közösség és a közjó érdekében.
- A SZÁT második körben úgy döntött, az MPP-elnök Biró Zsolt végül Maros megyében indul képviselőként, és a szenátusi listába is beleszóltak. Miért?
- Maros megye ebben az esztendőben egy teljesen atipikus eset, mert mindenki a régi szenátorok és képviselők közül visszavonult, de nem volt előkészítve ez a visszavonulás. Nyilván ezt elsősorban nekik maguknak kellett volna előkészíteni és az utolsó száz méteren volt egy elég nagy fokú kapkodás. A Maros megyei helyzetet ismerve tudtam, hogy előállhat ilyen feszültség, és azt gondolom, hogy a lehetséges változatok közül még mindig a legjobb módon oldotta meg ezt a szervezet. Az én javaslatom valóban az volt, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjét Maros megye adja. Az elmúlt két esztendőben Maros megye az együttműködésből példát mutatott, összmagyar előválasztást szerveztünk a polgármesteri választás előtt, ebben mindenki részt vett és nem hallottam egy Maros megyei kollégát sem, aki ezt kifogásolta volna. Maros megyében a megyei önkormányzati választáson indult a Magyar Polgári Párt, nem volt verseny, mint ahogy volt Hargita és Kovászna megyében. Kolozs megyében sem volt, ez a két megye az együttműködést kipróbálta, működtette, és mindkét megyében bejutott egy-egy MPP-s jelölt a megyei önkormányzatba. 2012 és 2016 között Maros megyében volt 13 képviselőnk, az együttműködésnek köszönhetően most van 15. Kolozs megyében volt eddig öt, most, hogy az MPP az RMDSZ listáján indult, van hét. Mindkét esetben a hetedik és a tizenötödik jelölt az MPP jelöltje. És lehet azt mondani, hogy nem az összefogás miatt van több képviselőnk, de a tények azt mutatják, hogy ott, ahol együttműködtünk, több képviselőnk van, és azt gondolom, hogy ott, ahol megvan az ilyen együttműködésnek a gyakorlata, ott kell ezt erősíteni, és az elmúlt két esztendőben Maros megyéből más hangot nem hallottam, csak azt, hogy össze kell fogni.
A szenátusi listával is voltak mindenféle kifogások. Akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy a Magyar Polgári Párt a Maros megyei harmadik helyet megkapja, akkor felmerült a lehetőség, hogy azt, akit harmadik helyre soroltak a képviselői listán, vigyék át a szenátusi lista második helyére. Én azt gondolom, hogy ez megint csak egy olyan döntés, amely a közös döntésünk volt, és ez egy elfogadható és jó döntés.
- Három szervezet is elégedetlenkedik, egyrészt Udvarhelyszéken volt egy felhördülés, amikor első körben az a döntés született, hogy Biró Zsoltot az ottani helyen indítsa az RMDSZ, Maros megyében is voltak zúgolódások a lista átalakítása után, majd Bukarestben is. Hogyan lehet ezeket kezelni?
- Párbeszéddel, nyugodtan, higgadtan, és amellett érvelve, hogy ezek a döntések a közös ügyet szolgálják. És lehet, hogy egy-egy partikuláris érdeket, sokszor egy-egy személy érdekeit sérthetik, de a közös ügyet szolgálják.
- Az MPP esetében hatványozottan igaz, hogy konfliktusok vannak az országos és a helyi vezetés között. Sikerül majd mozgósítani az MPP-nek azokat a szervezeteit is, amelyek nincsenek jó viszonyban a központi vezetéssel?
- Nem ismerem a belső viszonyaikat annyira, hogy én ezt taglalni tudjam, azt gondolom, hogy nekik is, és nekünk is a mozgósítást a legjobb tudásunk szerint, a legjobb szándéktól vezérelve kell végeznünk. Bízom abban, hogy több szavazat lesz, mintha nem együtt indultunk volna, és azt is tudom, hogy az adófizető polgárok nem tárgyak, nem szabad így nézni, hogy annyi szavazat ott volt, és az egy az egyben áttehető ide, mint ahogy az sem igaz, hogy a szavazókat egy az egyben össze lehet pakolni. Ilyen nincsen, és én azt gondolom, hogy az együttműködésnek és a közös ügy szolgálatának a lehetősége és a megvalósítása többeket mozgósíthat, mintha vita, feszültség és konfliktus lenne.
- Nemcsak a magyar pártokat tartja lázban a közelgő választás, hanem a román politikum egészét is. Itt is elég sok változás történt, elég ha csak arra gondolunk, hogy Vasile Blagának le kellett mondania a PNL társelnöki tisztségéről, vagy ha arra gondolunk, hogy Klaus Johannis államfő egyre többet udvarol Dacian Cioloş miniszterelnöknek. Mi lehet Johannis fejében, amikor arról próbálja győzködni a miniszterelnököt, hogy jó lenne, ha részt venne a választásokon?
- Bizonyára, hogy az az igény, vagy az az elképzelés vezérli, hogy legyen egy olyan lehetséges miniszterelnök-jelölt, akiről azt gondolja, hogy az ország kormányzását el tudja látni. De nem tudom, nem beszéltem Johannisszal, így nem szeretnék spekulálni.
Számomra nem az a kérdés, hogy ki kinek mennyit udvarol, egyik vagy másik román párt hogy próbálja felkészíteni a szervezetét a választásra. Azt gondolom, hogy számunkra az a legnagyobb tét, hogy a választások után a politikai döntések visszakerülnek vagy sem a parlamentbe. Az a tét, hogy a politikai döntéseket a pártok és a parlament hozzák meg, vagy valahol egy nem egészen látható helyen születnek majd a döntések. A parlament vissza tudja szerezni az őt megillető helyét, akár a törvényhozásról beszélünk, mert ma a törvényhozásról beszélni nem biztos, hogy szabad és érdemes, hiszen nagyon sokszor kaotikus, és sürgősségi kormányrendeletek vitája és a populistábbnál populistább törvénytervezetek elutasítása történik. Hogy a végrehajtást ellenőrzi-e a parlament vagy sem, hogy be tudja-e ezt a funkcióját tölteni, mert ma nem ellenőrzi. Azért a parlamentáris demokráciában mégiscsak a parlamentnek kell ellenőriznie a végrehajtást és az erőszakszervezeteket. És az is tét, hogy a harmadik funkcióját, a reprezentativitást, a képviseletet el tudja-e látni. Ha ezeket nem tudja, akkor jogállamról és parlamentáris demokráciáról csak nagy fenntartásokkal beszélhetünk.. Ez az igazi nagy tét, mert 2017-től kezdődően, tetszik vagy nem tetszik, lesznek olyan változások, amelyek alapvetően meghatározzák Románia hosszú távú társadalmi folyamatait, és lesz egy centenárium, lesz egy európai uniós soros elnökség, és ezek mind olyan döntéseket feltételeznek, amelyekből ki lehet ugyan maradni, de ha rossz döntéseket hoznak, akkor ezt nem lehet mindennap újragondolni, megváltoztatni. Teljesen átírható mindaz, ami az elmúlt huszonhat esztendőben történt. Én azt szoktam mondani, hogy az első negyedszázad után jelennek meg a tünetei annak a betegségnek, amellyel minden új demokratikus berendezkedés szembesül. És Romániában ez tapasztalható, mert akárhogy nézzük, Romániában az elmúlt szűk száz esztendőben nem volt még huszonöt esztendő úgy, hogy folyamatosan parlamentáris demokráciáról beszéljünk. Mert 1918-tól 1938-ig volt egy szűk húsz esztendő, amiben negyven kormány váltotta egymást, valódi parlamentáris demokráciáról abban az időszakban nem lehet beszélni, utána jött a királyi diktatúra, a második világháború, majd a kommunista diktatúra. Egy társadalom életében huszonöt esztendő nagyon kevés ahhoz, hogy az értékek megszilárduljanak, hogy a demokratikus berendezkedés működjön, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere működjön. Igazából ez a kérdés, hogy milyen irányba fogja a következő parlament az országot irányítani, ott születnek a döntések vagy sem.
- A közvélemény kutatások szerint nagyon kevesen, a jogosultak kevesebb mint egyharmada akar élni a szavazati jogával. Mit lehet ezzel tenni?
- Egyszer az okait kell megérteni, hiszen ez nem egy romániai sajátosság, sajnos így van a térségben mindenhol. Az elmúlt huszonhat évben az emberek sok mindenből kiábrándultak és sok mindenben csalódtak. Egy hatalmas düh van az emberekben. Nyilván, ha azt nézzük, hogy hogyan éltünk 89 előtt, akkor a változás óriási, de ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokkal indultunk neki a demokráciának, akkor kevés: mindenki azt gondolta, hogy ha nem is a bajor, de legalább a burgenlandi életszínvonalra sikerül feltornázni magunkat, és ez nem sikerült. A politikusok gyakran többet ígértek, mint amit meg lehetett valósítani, és az emberek csalódtak. Ehhez hozzá kell adni még egy gazdasági válságot és néhány korrupciós ügyet, amelyet láttak az emberek, és kell látni azt a leszakadó társadalmi réteget, amely jelentős mifelénk is, nemcsak Közép-kelet-Európa más államaiban. Ha ezeket az okokat látjuk és értjük, és a politikusok ezt elismerik, és alázattal odafigyelünk, szolgálunk, mert ez a politika, a politikusoknak a közjót kell akarniuk, akkor azt gondolom, hogy előbb-utóbb ebből a hullámvölgyből ki lehet kerülni, de nem egyik napról a másikra. A magyar részvétel az önkormányzati részvételhez hasonlóan alakulhat, nem hiszem, hogy sokkal fölé lehetne vinni, de természetesen meg kell próbálni. Hogy milyen lesz a romániai részvétel, ebben a pillanatban valóban alacsonynak ígérkezik, de megint csak azt tudom mondani: aki elmegy szavazni, az dönt arról, hogy milyen lesz a politikai osztály.
- Hogyan módosul a törvényhozás dinamikája, ha többszereplős lesz a parlament?
- Nem tudom, hogy hány szereplős lesz, ebben a pillanatban ezt nem lehet megmondani. Az biztos, hogy a két nagy párt, a PSD és a PNL ott lesz, sőt biztos, hogy ott lesz az RMDSZ is. A PSD-nek az az érdeke, hogy az ALDE ott legyen, a PNL-nek, hogy az USR ott legyen. Azt látni kell, hogy a Dan Nicusor vezette USR-nek még nem sikerült összegyűjteni az országos induláshoz a szükséges aláírásokat. Másrészt azt gondolom, hogy a PMP nem fog bejutni, ott lesz a határon, de nem fog bejutni. Sok mandátum kerül majd visszaosztásra, és ez kiegyenlítheti a versenyt. Én nem vagyok politikai elemző, nekem a célom, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarságnak az arányos képviseletet biztosítsa. Utána meg azt gondolom, hogy elboldogulunk. Az önkormányzati választások előtt is eltemettek bennünket, jobbról is, balról is, aztán kiderült, hogy azzal az eredménnyel, amit elértünk, képesek voltunk úgy tárgyalni, hogy az önkormányzati képviseletünk megerősödött. Szóval bármit lehet mondani, de hogy az öt kevesebb, mint a kettő, azt elég nehéz mondani.
- Az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ mindenképpen bejut. Ilyen körülmények közt nincs akkor jelentősége az öt százalékos küszöb elérésének. Mennyire lesz hangsúlyos az öt százalékos küszöb emlegetése a kampányban?
- Nem ezzel fogunk kampányolni, nem ez az üzenet, mert az erdélyi magyar embereknek a problémáira kell választ adni. Nyilván fontos, hogy az öt százalékot átlépjük, hogy az arányos képviseletet biztosítsuk, ezért szegmentált üzeneteink lesznek egyrészt, másrészt az erdélyi identitásnak, a transzilván értékeknek az előtérbe helyezése meg fogja határozni a kampányunkat és a politikai programunkat.
De ismétlem: szegmentált üzeneteink lesznek, mert nem elég ma már azt mondani, hogy a magyar embernek a magyar pártra kell szavazni. Kell tudni valamit mondani a fiataloknak, a vállalkozóknak. Az erdélyi magyarok 49 százaléka ötezer lakosúnál kisebb településen él, tehát gyakorlatilag vidéki típusú választókkal kell nekünk valamilyen értelemben elfogadtatni azt, hogy szükség van a parlamentáris típusú berendezkedésre, s még mindig ott van legalább 15 százalék, azok az erdélyi magyar választók, akik 25 ezer lakosnál kisebb településeken élnek, tehát Keresztúrtól Kézdivásárhelyig, Gyergyószentmiklósig, Nagyszalontáig. Ezt is figyelembe kell venni, illetve azt is, hogy nagyon sokan mezőgazdaságból élnek, és hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek a szocializációja teljes egészében ’89 után történt, amelynek a viszonyítási alapja teljesen más, neki nincsen semmilyen közvetlen tapasztalata a diktatúra utolsó éveiről.
- Ha már a különböző településtípusok szóba jöttek, van a Ciolos-kormánynak egy fontos dokumentuma, amelyet a napokban fogadott el a kormány, ez a területfejlesztési stratégia. Melyek azok a pontok, amelyeken gondok lehetnek ezzel a stratégiával?
- Még mi sem láttuk a dokumentumot. Ez a technokrata kormány bájossága, hogy elfogad bármit anélkül, hogy a parlamenttel konzultálna. A parlamenti pártok nem látták, csak hallottak róla, ami bekerül a kormányülésre, arról lila gőze sincs senkinek. Hogyha abból indulunk ki, ami fel volt téve a minisztérium honlapjára, akkor az számunkra elfogadhatatlan, és nem fogjuk megszavazni, és ha lehetőségünk lesz változtatni, akkor meg fogjuk változtatni.
Ugyanis a statisztikai hivatalból kivett adatokra épített reform elfogadhatatlan, nem veszi figyelembe a földrajzi, a történelmi, a társadalmi hagyományokat. Lehet azt mondani, hogy ötezer lakos alatt nem lehet közigazgatási egység, de akkor jó lenne, ha a statisztikai hivatalból vagy a minisztériumból valaki autóba ülne, és elmenne megnézni az udvarhelyszéki, a máramarosi vagy a szilágysági településszerkezeteket. Nem lehet úgy kezelni a társadalmat, hogy a statisztikai hivatalból kiveszem az adatokat, és körzővel és vonalzóval meghúzom a vonalat. De valaki megnézte, hogy például Udvarhelyszéken egy ötezer lakosú közigazgatási egység mekkora földrajzi területet fog felölelni? Ezért is fontos, hogy politikai kormány legyen, amelyiknek van többsége és ellenzéke, és nem azért, mert így illik, hanem mert másképp nem működhet a parlamentáris demokrácia. Ez a parlament már semmiképp nem fog dönteni erről a kérdésről, de másról sem, mert azt kell látni, hogy azok, akik nem lesznek befutó helyen, azok nem járnak már a parlamentbe. Azok pedig, akik befutó helyen lesznek, rövidesen elkezdik a kampányt. Ettől a parlamenttől már nem kell várni semmit, ez már a mandátuma végénél tart, néhány hét múlva lejár a mandátuma, alapvető stratégiai kérdésekben biztos nem fog dönteni. Transindex.ro

2016. október 17.
Tăriceanu a DNA bojkottjára szólítja a parlamentet
Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök arra kérte a törvényhozókat, hogy mandátumuk hátralévő két hónapja alatt már ne döntsenek azokról a mentelmi jog felfüggesztését célzó kiadatási kérésekről, amelyek a korrupcióellenes ügyészségtől (DNA) érkeznek.
Vasárnap közzétett felhívásában Tăriceanu kifejtette meggyőződését, hogy „az amúgy szükséges és legitim" korrupcióellenes harc mögé bújva a DNA sokszor a politikai ellenfelek félreállításának eszközévé válik azok kezében, akik „okkult módon a háttérből irányítják" ezt az intézményt. A szenátus liberális elnöke szerint nem sokkal a parlamenti választások előtt a DNA megint 7-8 éves ügyeket „ás elő" nagy csinnadrattával, miként tette azt a nyári helyhatósági kampány idején is, „csak azért, hogy ellehetetlenítse a kényelmetlen ellenfelek indulását".
„Miként sosem hittem a pénteki letartóztatásokban, a DNA-nak az ilyen eljárásaiban sem bízom" – idézte az MTI Tăriceanu ironikus megjegyzését. A szenátus elnöke úgy vélte: ha annyi éven át nem volt sürgős felgöngyölíteni azokat az ügyeket, várhatnak még két hónapig, amíg véget érnek a választások. A politikus felkérte a törvényhozókat, hogy a DNA kiadatási kéréseit elbíráló határozatok meghozatalát bízzák a következő parlamentre.
Tăriceanu pártállástól független elvi kérdésnek nevezi a „meghurcoltak" melletti kiállást, legyen szó Victor Pontáról vagy Elena Udreáról. Bár saját magát nem sorolta az áldozatok közé, a DNA őt is bíróság elé állította júliusban bűnpártolás és hamis tanúzás gyanújával. Tăriceanu ellen egyébként saját pártja, a szabadelvű ALDE egyes mellőzött politikusai éppen erre hivatkozva szítanak lázadást, és vasárnap bejelentették, hogy „Egy tiszta parlamentért" elnevezéssel korrupcióellenes mozgalmat kezdeményeztek az ALDE-ban.
Romániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó klasszikus mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet előzetes letartóztatásba helyezni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük. Azon miniszterek vagy volt kormánytagok ellen, akik törvényhozói mandátummal rendelkeznek, csak az illető ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.
A házszabály szerint a jogi bizottságnak három napon belül kell véleményeznie a kiadatási kérést, a plénumnak pedig öt napon belül kell döntenie róla. A határidőket akkortól számítják, amikor a házelnök nyílt ülésen ismerteti a kiadatási kérést a plénummal, de erre nem szab meg terminust a házszabály. Ha valamiért tehát nem hívnak össze plenáris ülést – például parlamenti vakáció van, vagy több „választókerületi tevékenységet" szavaznak meg maguknak a honatyák, mert választási kampány van, – akkor a bukaresti parlament hosszabb ideig is „jegelheti" egy-egy tagjának kiadatási ügyét.
kronika.ro Erdély.ma

2016. november 8.
Örüljünk Erdély elvesztésének?
Dragnea hajmeresztő kijelentést tett
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elvárná, hogy a román nemzethez hasonlóan a romániai magyarok is „győzelemnek” tekintsék Erdély és a Román Királyság egyesülését.
A december 11-i parlamenti választások megnyerésére legesélyesebb párt elnöke a Realitatea hírtelevízió műsorában reagált arra, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a vasárnapi kampányindító rendezvényen a román sajtó szerint „vereségként” beszélt 1918-ról.
Az RMDSZ elnöke valójában úgy fogalmazott: „1918 a veszteség éve volt” a magyarság számára, okfejtésének lényege pedig az volt, hogy a következő parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a nemzeti kisebbségeknek tett azon ígéreteket, amelyeket a centenáriumához közeledő modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat tartalmaz.
Liviu Dragnea az RMDSZ-elnök alkotmánymódosító javaslatára nem reagált, de – az Agerpres hírügynökség magyar kiadása által hétfőn idézett nyilatkozatában – „több mint szerencsétlennek” nevezte Kelemen Hunor kijelentését.
„Ő azt állítja, hogy nekik előnytelen volt az egyesülés. Mert ők kik? Ők szintén román állampolgárok. Mert remélem, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárokra gondolt, nem pedig magyarországi állampolgárokra, mert akkor súlyos a dolog. Nem értek egyet ezzel a nyilatkozattal. Az egyesülés a román nemzetnek győzelem volt, Kelemen Hunor egy Romániában bejegyzett párt elnöke, ezért remélem, hogy hallani fogom Kelemen Hunortól azt, hogy az 1918-as egyesülés győzelem volt a romániai magyarságnak is” – mondta Dragnea.
A PSD elnöke úgy vélte, hogy ezzel a kijelentésével Kelemen Hunor mintha Tőkés László szóhasználatát venné át.
„Több szavazatot akar? A szavazatai mindenképpen biztosítva vannak, a nyilatkozat pedig megmarad. Én nem felejtek” – figyelmeztette Kelemen Hunort a PSD elnöke.
Múlt héten Dragnea leszögezte: nem akar kormányzási megállapodást kötni az RMDSZ-szel, és azt reméli, hogy a románok elegendő szavazatot adnak a PSD-re és szabadelvű szövetségesére, az ALDE-ra ahhoz, hogy ne legyen szükségük az RMDSZ-re a kormányalakításnál.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulna Liviu Dragnea a referendum-ügyben rá kiszabott ítélet miatt. Vasárnap egy tévéműsorban azt mondta, komolyan fontolgatja, hogy az emberi jogi bírósághoz forduljon, mert az ítéletet – két év felfüggesztett börtönbüntetést – igazságtalannak találja, előbb azonban megvárja a Legfelsőbb Bíróság indoklását. Idén áprilisban ítélték jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre Dragneát, azzal vádolták, hogy a Traian Băsescu akkori államfő leváltására kezdeményezett 2012-es népszavazáson, Teleorman megyei tanácselnöki funkciójában visszaélt a hatalmával. A vád szerint az általa irányított bűnszövetkezet tagjai az ügyészség szerint nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó román vendégmunkások aláírásait, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat. Rajta kívül további 74 személy került a bíróság elé az ügyben.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. december 8.
Ponta és a PRU
„Van bátorsága kimondani, amit más nem”
Victor Ponta volt miniszterelnök szerint a nacionalista Egységes Románia Párt (PRU) támogatná a vasárnapi parlamenti választások megnyerésére legesélyesebb Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányát, amennyiben sikerül átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A politikus a PSD egy kedd esti kampányrendezvénye után úgy nyilatkozott: azért segíti a PRU-t, mert a pártnak „van bátorsága kimondani azt, amit a szociáldemokraták is gondolnak, csak nem merik kimondani”. A volt kormányfő példaként azt említette: a szociáldemokraták is szeretnék egyedül vezetni az országot, anélkül, hogy abba Brüsszel állandóan beleszóljon, de „nem mernek” beszélni erről.
Ponta hozzátette: nem járult hozzá, hogy a PRU az ő népszerűségét felhasználva – plakátjain őt miniszterelnöknek javasolva – folytassa választási kampányát, ő mégis segíti a nacionalista pártot. Ezzel szemben Dacian Cioloș független miniszterelnök elfogadta, hogy a jobbközép Nemzeti Liberális Párt miniszterelnök-jelöltje legyen, de „nem segíti a PNL kampányát.” Szerinte egyikükből sem lesz miniszterelnök a vasárnapi választások után. A volt kormányfő azt jósolta, hogy a PSD megszerzi a voksok több mint 40 százalékát, a PNL pedig mélyen 30 százalék alatt teljesít. Szerinte a szociáldemokraták szabadelvű szövetségesükkel, az ALDE-val, és – amennyiben bejut a parlamentbe – a PRU-val közösen fognak „stabil parlamenti többséget” alkotni. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. december 12.
Demokráciára alkalmatlan
Nincs abban semmi meglepő, hogy az összes exit poll szerint fölényesen megnyerte a tegnapi parlamenti választást a Szociáldemokrata Párt – mégis, a 45 százalék körülire becsült eredmény nem egyszerűen lehangoló, hanem inkább kétségbeejtő. Némi vigaszt talán csak az jelenthet, hogy a részvételi adatok szerint a romániai magyar közösség ezúttal jobban ráérzett a voksolás tétjére, s az előző alkalmakhoz viszonyítva nagyobb arányban járult az urnákhoz.
Hogy ez mire lesz elég, az még kérdés, hiszen egyelőre nagyon úgy fest, kis szerencsével a visszaosztás után a szociáldemokraták akár önállóan is kormányt alakíthatnak, legfennebb az ugyancsak az ötszázalékos küszöb fölé várt Tăriceanu-féle párt támogatására szorulhatnak. Könnyen megeshet tehát az is, hogy Klaus Iohannis államelnök Liviu Dragnea személyében választási csalásért jogerősen elítélt bűnözőt lesz kénytelen kinevezni a miniszterelnöki tisztségbe – a szociáldemokrata pártelnök tegnap esti, már-már fenyegetőző kijelentéseit legalábbis így értelmezték az elemzők. Ezzel pedig olyan visszarendeződés veheti kezdetét, amely beláthatatlan következményekkel járhat nemcsak a korrupcióellenes küzdelem folytatását illetően – hisz a túlkapások ellenére ez a folyamat elengedhetetlen a közélet megtisztításához –, de jelentheti ez posztkommunista, nacionalista reflexek visszatérését, és megpecsételheti az ország gazdasági fejlődését, jövőjét, ha továbbra is a szociálisan rászorulókra kívánnak építkezni. De a legfájóbb nem ez. Az igazán riasztó kép akkor áll össze, ha eljátszadozunk kicsit a számokkal, s összeadjuk a nagyjából azonos ideológiai platformon levő, illetve ugyanazon tőről fakadó pártok eredményeit. Azt látjuk, hogy a szociáldemokraták és a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes pártok – a Bogdan Diaconu-féle Egységes Románia Pártja, a Marian Munteanu-féle alakulat – együtt a leadott voksok több mint felét elnyerték. Ha pedig ehhez hozzáadjuk az olyan lejárt szavatosságú politikusok irányította szervezetek, mint az egykori liberális Călin Popescu Tăriceanu vagy a szebb napokat is megélt Traian Băsescu exállamfő eredményét, azt látjuk: a posztkommunista, nacionalista, retrográd erők uralma töretlen Romániában. Elemzők egy része kellemes meglepetésként beszélt tegnap este a civil mozgalomból alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség exit pollok által előre jelzett, tíz százalékot is meghaladó eredményéről. És ez szép teljesítmény egy alig pár hónapos alakulattól – de reménynek ez is édeskevés. Hisz nem az ország tizedéről remélhetjük, hogy megújulást akar, és tesz is érte a demokrácia szabályai szerint, hanem mindössze annak a 40 százaléknak a tíz százalékáról van szó, amely egyáltalán érdemesnek tartotta, hogy elmenjen voksolni. A választók közel kétharmada ugyanis – és igen, köztük az erdélyiek, a fiatalok jelentős része! – magasról tett a választásokra. Ismételten kiállítva a bizonyítványt az országról: demokráciára alkalmatlan.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorsfordító választás
A tegnapi parlamenti választásról többször elhangzott, hogy sorsfordító lehet. Ez többszörösen igaz 2016 végén, amikor az egész emberiség nagy változások előtt áll. Az elmúlt hónapokban alapvető intézmények, értékrendek kérdőjeleződtek meg a világpolitikában, egyes elemzők többpólusú világpolitikát jósolnak az eddig Egyesült Államok által dominált egypólusú világrend helyett. Ezek a folyamatok általában lassan mennek végbe, nem egyik napról a másikra. Romániában sem lesznek gyors változások. Viszont egy választási eredmény elindíthat folyamatokat, amelyek idővel javulást vagy romlást hoznak a lakosság életében.
A romániai magyarság szemszögéből a választásnak egyértelmű tétje volt. A magyar közösségnek azt kellett bizonyítania, hogy akar-e továbbra is politikai közösségként megnyilvánulni, vagy feladja közösségi önállóságát, politikai érdekképviseletét, sorsát másokra bízva abban reménykedve -véleményem szerint illuzórikusan -, hogy a megszerzett jogok nem vehetők el, és ami eddig volt, az ezentúl is kijár nekünk. Ahhoz, hogy a romániai magyar közösség ne nullázza le magát politikai értelemben, és ne induljon el egy gyors közösségi leépülési folyamat, amely félő, hogy az eddiginél is gyorsabb lehet, kötelező a parlamenti bejutási küszöb elérése.
E sorok írásakor még nem lehetett tudni, hogy ez sikerült vagy nem, amennyiben nem sikerült, igencsak kellemetlen premier, ami a gyengeség fényét veti a fogyás ellenére még mindig népes európai kisebbségi közösségünkre. A magyarság ugyan nem maradna parlamenti képviselet nélkül, de egy ilyen kedvezőtlen fordulat – amit a tegnapi magatartásunkkal döntöttünk el – felerősítheti azt a magyarellenes hangulatot, amely már így is létezik. Ennél azonban még súlyosabb: elveheti a reményt több százezer fiataltól, hogy Erdély és Románia élhető világ, ahol érdemes dolgozni a jobb jövő érdekében.
Ennek a bűvös öt százaléknak nagyon erős pszichológiai hatása van. Félő, hogy az említett leépülést a pszichológiai dominóhatás gerjeszti majd automatikusan, és ezért következhet be gyors ütemben az a leépülési, önfeladási, otthonfeladási folyamat, amely gyökértelenné változtathatja, majd megszűnés szélére sodorhatja közösségünket. Amennyiben ez a forgatókönyv bekövetkezett, gyors kármentésbe kell kezdeni, és kellő figyelmet kell helyezni a pszichológiai hatás romboló következményeinek kivédésre, hogy a létező gondok ellenére pillanatig se lássuk sötétebbnek a valóságot, mint amilyen valójában.
Az 5 százalékos parlamenti küszöb elérése azt jelenti, hogy a magyarság megőrizte pozícióit, és esélyt kapott a jelentősen megújult parlamenti képviselet, hogy változást hozzon a romániai magyar politikában, és a lehető leghatékonyabban hasson a román belpolitikára úgy, hogy a magyar közösség élete is legyen jobb, biztonságosabb.
A tegnapi választás nyomán eldőlt nagymértékben, hogy Dacian Cioloș miniszterelnök folytathatja munkáját egy politikai támogatással rendelkező kormány élén, vagy ismét a Szociáldemokrata Párt (PSD) kerül kormányra. Akár a jobboldal, akár a baloldal kerül ki győztesként, a célok szinte azonosak kellene legyenek. Folytatni kell a közigazgatás reformját növelve annak szakszerűségét, ugyanis jelenleg a gazdasági fejlődés egyik legnagyobb kerékkötője az alacsony hatásfokú helyi és központi adminisztráció, amely képtelen beruházásokat generálni és támogatni, sokszor éppen megakadályozva ezeket legendás tehetetlenségével és működésképtelenségével. A jogállamiság helyreállítása és a bárminemű ellenőrzés alól elszabadult igazságszolgáltatás egészséges kontrolljának a kialakítása is sürgős, ami nem pártellenőrzést kell jelentsen, hanem elsősorban a bírák és az ügyészek felelősségre vonhatóságának visszaállítását.
Az autokratikus, központosított nacionalista áramlat felerősödése Romániát is veszélyezteti, ezért a következő parlamentnek sürgősen eredményeket kell felmutatnia a parlament tekintélyének visszaállítása érdekében, ellenkező esetben a demokráciát ellenségnek és úri huncutságnak tekintő szélsőséges erők olyan nagy súlyra tehetnek szert, ami a közeljövőben gyökeresen átrajzolhatja a gyenge lábakon álló, de még létező román demokráciát, amely így is a legjobb és legélhetőbb rendszernek bizonyul.
Hogy milyen irányba indul el Románia, és milyen folyamatok kezdődnek el mától, ezt nagymértékben a választások eredménye befolyásolja. A változások nem lesznek gyorsak, de a tendenciák már jövő évtől körvonalazódhatnak, négy év alatt pedig kiteljesedhetnek. Ezért nem tévedtek azok, akik sorsfordítónak nevezték a tegnapi választást.
Az új parlament összetételétől függ a kormányalakítási játszma. Biztos bejutónak csak a PSD, a PNL, a Nicușor Dan vezette USR és a Tăriceanu ALDE-ja látszott. Amennyiben sikerült felzárkóznia az RMDSZ-nek is minimum 5 százalékos erős képviselettel úgy, hogy a Băsescu PMP-je és a Bogdan Diaconu által vezetett szélsőségesen nacionalista PRU kimaradt a törvényhozásból, akkor az RMDSZ mozgástere igencsak nagy. Ellenkező esetben a PRU veheti át a koalíció tető alá hozásának szerepét az RMDSZ-től, ami igencsak kedvezőtlen lenne a magyarság számára.
Borbély Tamás Szabadság (Kolozsvár)

Szatmár megyében az RMDSZ nyerte a választásokat - a voksok közel 40 százalékát kapta
A Megyei Választási Iroda meglehetősen nehezen halad az eredmények feldolgozásával, ám nem hivatalos információk már vannak a szatmári eredményekről. Ezek szerint a megyében az RMDSZ végzett az élen, őt követi a PSD, a PNL és az ALDE.
A nem hivatalos információk szerint a szenátori listára leadott szavazatok alapján az RMDSZ a voksok 39,99 százalékát szerezte meg, ami 43158 szavazatot jelent. A PSD jóval lemaradva, 28,98 százalékon áll, a PNL pedig a voksok 15,33 százalékát szerezte meg. Az ALDE 5,16 százalékkal zárta a szenátusi helyekért folytatott versenyt.
A képviselői listára leadott szavazatok 39,92 százalékát tudhatja magáénak az RMDSZ, a PSD itt 28,89 százalékot szerzett. A PNL a szavazatok 16,13 százalékát kapta, az ALDE pedig 5,10 százalékon áll. szatmar.ro

2016. december 13.
Lemondott Alina Gorghiu, a PNL elnöke
Bejelentette lemondását a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéről Alina Gorghiu tegnap, miután pártja a várakozásoknál gyengébben szerepelt a parlamenti választásokon. A legnagyobb romániai jobbkö- zép pártnak számító PNL a remélt 30 százalék és az előzetes közvé- lemény-kutatások által jósolt 25 százalék körüli eredmény helyett a részeredmények szerint 20 százalékra esett vissza. A PNL – az idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) együtt – az egy éve hivatalban lévő szakértői kormányt vezető, párton kívüli Dacian Cioloşra építette választási kampányát, abban a reményben, hogy a választásokat követően egy jobboldali parlamenti többség alakul ki, amely újabb kormányfői mandátumot szavaz meg Cioloşnak, immár egy politikai kormány élén. A vasárnapi választásokat azonban fölé- nyes, 45 százalék feletti eredménnyel a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte, amely szabadelvű szövetségesével, a 6 százalé- kos támogatottságú ALDE-val ké- szül koalíciós kormányt alakítani. Gorghiu rövid bejelentésében csak annyit mondott, hogy az adott helyzetben „nem tehet mást”, mint hogy lemondjon pártelnöki mandá- tumáról. Alina Gorghiu parlamenti képviselőt, a párt korábbi szóvivőjét 2014 decemberében a párt éléről államfővé választott Klaus Johannis javaslatára választották meg az európai néppárti tagsággal rendelkező jobbközép párt élére. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)

Majdnem végleges eredményeket közölt a BEC
Kedden délelőtt 10 órakor 99,82 százalékos feldolgozottságú eredményeket közölt a Központi Választási Iroda (BEC). Marian Muhuleț, a BEC szóvivője elmondta, 100 százalékos feldolgozottságú adatokat a következő napokban közölnek csak, mivel egy pár szavazókörzetnél „gondok adódtak”.
Az összesen 19 044 szavazókörzet közül 19 011-ben zárták le a jegyzőkönyveket, eszerint a következő eredmény alakult ki:
Képviselőház
PSD - 45,5%
PNL - 20,04%
USR - 8,83%
RMDSZ - 6,19%
ALDE - 5,62%
PMP - 5,34%
Szenátus
PSD - 45,71%
PNL - 20,42%
USR - 8,88%
RMDSZ - 6,25%
ALDE - 6%
PMP - 5,64%
A képviselőjelölt-listákra 7.033.092 érvényes szavazatot számoltak össze, az érvénytelen szavazatok száma 213.610, és 60.679 szavazólapot úgy dobtak az urnába, hogy egyáltalán nem ütöttek rá pecsétet.
A PSD képviselőjelöltjeire 3.200.502, a PNL jelöltjeire 1.409.764 személy adta voksát. További eredmények a képviselői listák esetében: USR - 621.083, RMDSZ - 435.922, ALDE - 395.636, PMP - 375.698.
A szenátorjelöltek listáira 7.038.664 érvényes és 205.672 érvénytelen szavazat került az urnákba, valamint 63.026 olyan szavazólap, amelyen egyáltalán nem volt VOTAT pecsét.
A PSD szenátorjelöltjeire 3.217.488 személy szavazott. További eredmények: PNL - 1.437.520, USR - 625.321, RMDSZ - 440.388, ALDE - 422.823, PMP - 397.440.
[Forrás: Maszol] itthon.ma//erdelyorszag

2016. december 14.
A lista elejét már ismerjük, most lássuk a végét!
A Megyei Választási Bizottság bemutatta a vasárnap megtartott parlamenti választások Szatmár megyei eredményeit. A legtöbb szavazatot szerző politikai formációk támogatottsága eddig is nagyjából ismert volt, de volt olyan párt is, amely mindössze 22 szavazatot kapott! Ráadásul több olyan is van, amely a szavazatok 0,02-0,03 százalékát kapta.
Radu Bud prefektus és a választási bizottság tagjai sajtótájékoztatón mutatták be a hétvégi választások hivatalos eredményeit. Szatmár megyében a szenátori és a parlamenti képviselői lista esetében is toronymagasan az RMDSZ végzett - a szavazatok mintegy 40 százalékát tudhatják magukénak. A képviselői lista esetében 42957-en, a szenátori listán 43108-an voksoltak a tulipánra - ez 39,89, illetve 40,02 százalékot jelent.
A rózsás PSD az országban jól szerepelt, Szatmár megyében viszont második lett: 31087 szavazatot kaptak a képviselői és 31382-t a szenátori listára, ami 28,86 és 29,13 százalékot jelent.
A PNL képviselői listájára 16278 személy szavazott (15,11%), a szenátori listára pedig 16643 (15,45%) szavazatot kapott. Az ALDE teljesített még 5 százalékon felüli a megyében - a szenátori listájukat 5587 (5,18%) támogatta, a képviselőjelöltjeinek pedig 5490 (5,09%) szavazott bizalmat.
Jöjjenek a sereghajtók!
A szenátori listán összesen 11 párt szerepelt. A legkevesebb voksoló a Új Románia Párt listájára pecsételt: 318-an, ami 0,29 százalékot jelent. Valószínűleg nem jött be a számítása a A Mi Szövetségünk Románia formációnak, ők 483 szavazatot (0,44%) kaptak. Őket a Nagy Románia Párt előzi meg 741 szavazattal (0,68%), akik csupán 4 vokssal maradtak le a 744 szavazatot begyűjtő Román Öko-Párttól.
A képviselői listán sokkal többen vannak 1 százalék alatt, hiszen 27 politikai formáció indított listát. Az abszolút vesztes a Romániai Szerbek Szövetsége, akik 22 szavazatot kaptak (0,02%). A Ro.As.It Romániai Olaszok Egyesületére 23-an (0,02) szavaztak Szatmár megyében, és 25 szavazatot kapott Romániai Lengyelek Szövetsége - ez szintén 0,02 százalékot jelent. A Romániai Horvátok Szövetsége 26 voksot, a Romániai Albánok Ligája listája 27 szavazatot kapott.
33 szavazatot kapott a Romániai Ruténok Kulturális Szövetsége, 38-at a Bánáti Bolgárok Szövetsége - Románia, 40 voksot a Romániai Lipován Oroszok Közüssége és 42-t a Romániai Macedónok Szövetsége. Ezek az eredmények minden esetben a szavazatok 0,03 százalékát jelentik.
A Romániai Örmények Szövetsége 49 szavazatot kapott, ami 0,04 százalékot jelent. A Szatmár megyei törökök aktívak voltak: 58 szavazatot kapott a Romániai Törökök Demokratikus Szövetsége, ez a listára leadott érvényes szavazatok 0,05 százalékát teszi ki.
szatmar.ro

2016. december 15.
Ezek a parlamenti választások végleges eredményei
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi listái a szavazatok 45,67%-át, képviselőházi listái pedig a voksok 45,47%-át szerezték meg a vasárnap tartott parlamenti választásokon – közölte a végleges eredményeket a Központi Választási Iroda (BEC) sajtószóvivője, Marian Muhuleţ.
A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a román parlamentben a vasárnapi választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD), így nagy valószínűséggel koalíciós kormány alakul majd Bukarestben.
A központi választási bizottság (BEC) csütörtökön ismertette a szavazatszámlálás végeredményét és a mandátumok elosztását. Ezek várhatóan pénteken jelennek meg a hivatalos közlönyben, miután elbírálják az esetleges óvásokat. A PSD 154 képviselői és 67 szenátori mandátumot szerzett. A 136 tagú szenátusban így további két voksra, a 329 tagú képviselőházban pedig 11 voksra van még szükségük az abszolút többséghez.
A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben 69 képviselő és 30 szenátor, a rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviseletében 30 képviselő és 13 szenátor szerzett mandátumot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)képviselőházi csoportja – amelyben a Magyar Polgári Párt (MPP) két tagja is helyet kapott – 21 tagú lesz, az RMDSZ szenátusi frakciója 9 tagú lesz. A magyar frakciónál kisebb súlyú képviseletet szerzett – 20 képviselő, 9 szenátor – a PSD-vel kormánykoalícióra készülő, Călin Popescu Tăriceanu vezette szabadelvű ALDE, továbbá Traian Băsescu volt államfő – 18 képviselővel és 8 szenátorral rendelkező – Népi Mozgalom Pártja (PMP). A bukaresti képviselőházba könnyített eljárással bekerült 17 – nem magyar – nemzeti kisebbségi szervezet egy-egy képviselője is. A szenátusban nincs kisebbségi frakció.
A román alaptörvény szerint csak az alkotmánymódosításhoz kell kétharmad, a sarkalatos törvények esetében a minősített többséghez mindkét házban elegendő a képviselők (vagy szenátorok) összlétszáma felének plusz egy főnek a szavazata. A kormány beiktatásához vagy leváltásához a képviselők és szenátorok összlétszáma felének plusz egy törvényhozónak a voksa szükséges – jelen esetben 233 szavazat – a két ház együttes ülésén. A PSD már jelezte, hogy eddigi szövetségesével, az ALDE-val készül kormányt alakítani, Liviu Dragnea pártelnök pedig legutóbbi nyilatkozataiban már azt sem zárta ki, hogy az RMDSZ-t is bevonnák a koalícióba. A PSD még nem nevezte meg kormányfő-jelöltjét. Az új parlament várhatóan kedden alakul meg.
A mandátumok eloszlása a voksok megoszlásának tekintetében: A PSD-nek 67 szenátori és 154 képviselői mandátum jut.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szenátori listákra leadott érvényes szavazatok 20,41%-ának megszerzésével 30 felsőházi mandátumra jogosult, az alsóházi mandátumok közül pedig 69-et kap meg a voksok 20,04%-ának megszerzésével.
Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR): szenátus - 13 mandátum (8,92%), képviselőház - 30 mandátum (8,87%).
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ): szenátus - 9 mandátum (6,24%), képviselőház - 21 mandátum (6,18%).
Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE): szenátus - 9 mandátum (6,00%), képviselőház - 20 mandátum (5,62%).
Népi Mozgalom Párt (PMP): szenátus - 9 mandátum (5,65%), képviselőház - 18 mandátum (5,34%).
A szenátusi listákra leadott 7.052.966 érvényes szavazat pártok közötti eloszlása a következő: PSD - 3.221.786; PNL - 1.440.193; USR - 629.375; RMDSZ - 440.409; ALDE - 423.728; PMP - 398.791. A képviselőjelölti listákra leadott 7.047.384 érvényes voks eloszlása: PSD - 3.204.864; PNL - 1.412.377; USR - 625.154; RMDSZ - 435.969; ALDE - 396.386; PMP - 376.891. Székelyhon.ro

2016. december 19.
Az RMDSZ a PSD-vel egyeztet
Alkalmi parlamenti együttműködésről kezdett egyeztetéseket az RMDSZ a december 11-i választásokon győztes román Szociáldemokrata Párttal (PSD) – erősítette meg hétfőn Kelemen Hunor szövetségi elnök a News.ro hírügynökségnek.
A politikus arra reagált, hogy Liviu Dragnea, a PSD elnöke – aki a nap folyamán a közös kormányzásról írt alá koalíciós megállapodást pártja szabadelvű szövetségével, az ALDE-val – sajtóértekezletén megemlítette, hogy parlamenti együttműködést ajánlanak az RMDSZ-nek.
„Sosem utasítottam el a párbeszédet, sem Dragnea úrral, sem mással. Volt már egy megbeszélésünk, de nem jutottunk olyan következtetésre, amit a nyilvánosság elé tárhatnánk" – idézte az RMDSZ elnökét a News.ro. A politikus hozzátette: kedden, szerdán folytatják az egyeztetést.
„Nem kormányzásról beszélünk. Ők (a PSD és ALDE) létrehoztak egy koalíciót, megvan a többségük, tehát csak alkalmi parlamenti együttműködésről van szó" – magyarázta az RMDSZ elnöke. Kelemen hozzátette, ha létrejön egy együttműködés, az a gazdasági társadalmi élet minden területére kiterjed, beleértve az emberi és a kisebbségi jogokat is.
Hétfői sajtóértekezletén Dragnea nem részletezte, milyen megállapodást ajánlanak az RMDSZ-nek, csak annyit mondott: ha sikerült megegyezniük, írásba foglalják a megállapodás részleteit. Klaus Johannis államfő keddre hívta össze a december 11-én megválasztott új román parlament alakuló ülését, szerdára és csütörtökre pedig kormányalakítási konzultációra hívta a parlamenti pártokat törvényhozási súlyuk sorrendjében.
Írásba foglalt koalíciós egyezményekre hivatkozva a PSD és ALDE együtt akar az államfőhöz menni egyeztetésre, ahol közösen készülnek javaslatot tenni egy kormányfőjelölt személyére, akinek a nevét még nem hozták nyilvánosságra.
A PSD-nek 221, az ALDE-nak 29, az RMDSZ-nek 30 törvényhozója van a 465 tagú kétkamarás parlamentben. A kormány beiktatásához és a sarkalatos törvények elfogadásához minősített többségre, vagyis 233 szavazatra van szükség.
MTI Erdély.ma

2016. december 20.
Megegyezett a PSD és az ALDE, képben az RMDSZ
Koalíciós megállapodást írt alá hétfőn a PSD és az ALDE, a szociáldemokraták így stabil többséggel kormányozhatnak majd. Mindemellett az RMDSZ-szel is tárgyalni kívánnak a parlamenti támogatásról.
Aláírta hétfőn a koalíciós megállapodást a múlt vasárnapi parlamenti választást megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE). A két párt így stabil többséggel rendelkezik, hiszen az alsóházban 165 mandátum szükséges a többséghez, márpedig a PSD-t 154, az ALDE-t pedig 20 honatya képviseli, míg a szenátusban 69 honatya kell a többség kialakításához, ami szintén megvan a PSD 67, illetve az ALDE 9 mandátumával.
A pártvezérek – a PSD részéről Liviu Dragnea elnök, az ALDE színeiben Călin Popescu-Tăriceanu és Daniel Constantin társelnökök – által aláírt, csupán általánosságokat tartalmazó szerződés értelmében az ALDE a választáson elért eredmény arányában kap miniszteri tárcákat. Arról hétfőn még nem született megállapodás, hogyan osztozik meg a két párt a tárcákon. Értesülések szerint a kicsiny, magát liberálisnak mondó párt 3 minisztériumot szeretne, de a PSD csupán kettőt adna át neki. Emellett Tăriceanu megtarthatja a szenátus elnöki tisztségét, ami az államfő után a második legfontosabb titulus.
Dragnea az aláírási ceremóniát követően elmondta, a Fejlődésért és Demokráciáért Kormánykoalíciónak nevezett szövetség egyezménye szerint a két párt közös miniszterelnök-jelöltet támogat majd, akit a PSD nevez meg. A dokumentum szerint a koalíció célja a fenntartható gazdasági fejlődés biztosítása és a munkahelyteremtés, emellett az anyagi jólét és az életminőség növelése, valamint a szabadságjogok szavatolása. Egyben leszögezik: a két párt közös kormányprogrammal áll elő, és a kormányban, valamint az annak alárendelt intézményekben is arányosan osztják el a vezetői tisztségeket.
Tăriceanu közölte, a koalíciós szerződés aláírását követően a két párt közösen kíván részt venni a Klaus Johannis államfő által a kormányalakításról összehívott egyeztetéseken. Ez újabb konfliktus forrása lehet, az elnök ugyanis eltérő napra hívta meg a két párt képviselőit. A PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ politikusait szerdára, az ALDE, a PMP, illetve a nemzeti kisebbségek képviselőit pedig csütörtökre hívta meg a Cotroceni-palotába. A ceremónia végén Liviu Dragnea azt is közölte, hogy az RMDSZ-szel is tárgyalnak egy esetleges, a kormány parlamenti támogatásáról szóló megállapodásról.
Titkolt kormányfőjelölt
Dragnea egyébként várhatóan szerdán jelenti be a párt miniszterelnök-jelöltjének nevét. A politikus vasárnap este a România TV hírcsatornának nyilatkozva elmondta, a Klaus Johannis államfővel a parlament keddi alakuló ülését követő konzultáció után hozza nyilvánosságra, kit jelöl a PSD és az ALDE a kormányfői tisztségre, és megjegyezte: nem a televíziókban megszellőztetett nevek közül választ majd.
Dragnea azt is elmondta, nehezen hinné el, hogy az államfő elutasítja a PSD-ALDE jelöltjének kormányalakítással való megbízását, ezzel ugyanis szerinte nem tartaná tiszteletben a voksolás eredményét, az emberek arra irányuló óhaját, hogy minél hamarabb beálljon a politikai stabilitás és a gazdasági növekedés időszaka. A politikus azt is kifejtette, fontos, hogy a jelölt pártag legyen, hogy politikailag felelősségre vonhassák. Az Antena 3 hírcsatornának azt is elmondta, a jelöltnek biztosítékot kell adnia arról, hogy megvalósítja a PSD kormányprogramját. Egyúttal közölte: a kormány mindegyik tagját folyamatosan figyelemmel követik majd, és számon kérik rajtuk a program gyakorlatba ültetését.
Dragnea: nevetséges próbálkozások
A politikus egyúttal nevetségesnek nevezte a Nemzeti Liberális Párt (PNL) igyekezetét, hogy megakadályozzák a képviselői mandátumának érvényesítését. Mint arról beszámoltunk, Raluca Turcan, a PNL ügyvivő elnöke vasárnap jelentette be, hogy a házszabály azon cikke alapján, amely tiltja a választási csalás miatt elítélt politikusok parlamenti tagságát, Dragnea mandátuma érvényesítésének elutasítását kezdeményezik a mandátumérvényesítő bizottságnál.
„Miért nem indítványoznak egy olyan törvényt, amely értelmében nem használhatom a Liviu Dragnea nevet? Vagy egy olyan törvényt, hogy kötelező elpárolognom?” – jegyezte meg ironikusan. A politikus szerint egyébként a házszabály vonatkozó cikkelye az aktuális parlamenti választásra vonatkozik, őt ráadásul – a saját értelmezése szerint – nem választási csalásért ítélték el, hanem azért, mert személyes adatokat megsértve jogosulatlan hasznot szerzett a PSD-nek. Mint ismeretes, Dragneát a Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson kampányfőnökként elkövetett visszaélések miatt áprilisban jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Hasonlóan próbál érvelni Dragnea párttársa, Eugen Nicolicea is, aki szerint a haszonszerzés nem egyenértékű a választási csalással. Ugyanakkor Dragnea 2012-ben a részvételi adatok manipulálásával azt akarta elérni, hogy a népszavazáson a PSD számára kedvező eredmény szülessen.
Eközben újra terítékre került az a 2001-es jogszabály is, amely egyértelműen megtiltja, hogy elítélt személy a kormány tagja legyen, és amely miatt Dragnea miniszterelnöki jelölése konfliktusosnak ígérkezett, mivel az államfő közölte, nem bíz meg kormányalakítással elítélt személyt, vagy olyat, aki ellen bűnvádi eljárás van folyamatban. Victor Ciorbea, az egyébként a PSD támogatásával kinevezett ombudsman közölte: csak az új kormány beiktatását követően mérlegeli, hogy alkotmányossági kifogást emeljen a jogszabály ellen az alkotmánybíróságon, vagy nem.
Dragnea amúgy lemondott 2012-ben megszerzett képviselői mandátumáról. A régi parlament – megbízatásának utolsó napján – hétfőn vette tudomásul Dragnea lemondását, így a PSD elnöke nem töltötte ki mandátumát. A politikus gesztusával azt akarta bebizonyítani, hogy nem érdekelt a törvényhozóknak járó, sok vihart kavart speciális nyugdíj-kiegészítésben, azt ugyanis csak azok a honatyák kérvényezhetik, akik legalább egy teljes, négyéves mandátumot kitöltenek.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)

Nekilátott egyeztetni az RMDSZ a PSD-vel
MTI - Alkalmi parlamenti együttműködésről kezdett egyeztetéseket az RMDSZ a december 11-i választásokon győztes román Szociáldemokrata Párttal (PSD) – erősítette meg hétfőn Kelemen Hunor szövetségi elnök a News.ro hírügynökségnek.
A politikus arra reagált, hogy Liviu Dragnea, a PSD elnöke – aki a nap folyamán a közös kormányzásról írt alá koalíciós megállapodást pártja szabadelvű szövetségével, az ALDE-val – sajtóértekezletén megemlítette, hogy parlamenti együttműködést ajánlanak az RMDSZ-nek.
„Sosem utasítottam el a párbeszédet, sem Dragnea úrral, sem mással. Volt már egy megbeszélésünk, de nem jutottunk olyan következtetésre, amit a nyilvánosság elé tárhatnánk" – idézte az RMDSZ elnökét a News.ro. A politikus hozzátette: kedden, szerdán folytatják az egyeztetést.
„Nem kormányzásról beszélünk. Ők (a PSD és ALDE) létrehoztak egy koalíciót, megvan a többségük, tehát csak alkalmi parlamenti együttműködésről van szó" – magyarázta az RMDSZ elnöke. Kelemen hozzátette, ha létrejön egy együttműködés, az a gazdasági társadalmi élet minden területére kiterjed, beleértve az emberi és a kisebbségi jogokat is.
Hétfői sajtóértekezletén Dragnea nem részletezte, milyen megállapodást ajánlanak az RMDSZ-nek, csak annyit mondott: ha sikerült megegyezniük, írásba foglalják a megállapodás részleteit. Klaus Johannis államfő keddre hívta össze a december 11-én megválasztott új román parlament alakuló ülését, szerdára és csütörtökre pedig kormányalakítási konzultációra hívta a parlamenti pártokat törvényhozási súlyuk sorrendjében.
Írásba foglalt koalíciós egyezményekre hivatkozva a PSD és ALDE együtt akar az államfőhöz menni egyeztetésre, ahol közösen készülnek javaslatot tenni egy kormányfőjelölt személyére, akinek a nevét még nem hozták nyilvánosságra.
A PSD-nek 221, az ALDE-nak 29, az RMDSZ-nek 30 törvényhozója van a 465 tagú kétkamarás parlamentben. A kormány beiktatásához és a sarkalatos törvények elfogadásához minősített többségre, vagyis 233 szavazatra van szükség. Krónika (Kolozsvár)

Félévente megújítandó parlamenti együttműködésre készül az RMDSZ
Félévente megújítandó parlamenti együttműködésről tárgyal a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szociálliberális PSD-ALDE koalícióval, amely a december 11-i választások után kormányalakításra készül – közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden.
„Nekünk az a fontos, hogy a parlament szerepét megerősítve, a politikai döntéseket a parlamentbe visszahozva a választási kampányban tett ígéreteinkből minél többet megvalósítsunk” – magyarázta a közmédiának a szövetség elnöke.
Hozzátette: ennek érdekében az RMDSZ-frakció 6,5 százalékához „hozzá kell tenni” további 43-44 százalékot, márpedig az adott helyzetben az 54 százalékkal rendelkező PSD-ALDE kormányzati többség mutatkozik „nyitottnak és képesnek” arra, hogy a magyar érdekképviseletnek segítsen.
Kelemen Hunor a megújult RMDSZ-frakciók első bukaresti együttes ülése után derűlátóan nyilatkozott a szociálliberális többséggel kezdett tárgyalásokról. Úgy vélekedett: ha néhány kérdést tisztáznak, akkor olyan parlamenti együttműködésben állapodhatnak meg, amely a kisebbségi jogok tekintetében is „biztonságosabb Romániát” eredményezhet.
Elmondta: az RMDSZ olyan megállapodást akar elfogadtatni, amely „lefordítja” és számon kérhetővé teszi az európai nyelvi chartát és kisebbségi keretegyezményt, továbbá egyértelműen utal a tanügyi törvényre és a közösségi szimbólumok használatára, hogy ezeket ne lehessen többféleképpen értelmezni. Ennek érdekében egyértelműsítő törvénymódosításokat terveznek, és a – jelenleg hússzázalékos lakosságarányhoz kötött – anyanyelvhasználati küszöb leszállításához is támogatást várnak a parlamenti többségtől.
A PSD-ALDE-koalícióval kötendő megállapodás a minimálbérre, az észak-erdélyi autópályára, a közigazgatásban dolgozók bérére, és a fiatalok támogatására is kiterjed. Kelemen Hunor hozzátette: ha arra a következtetésre jutnának, hogy a megállapodás nem működik, azt fel is lehet majd mondani, de úgy vélekedett: meg kell próbálniuk együttműködni a kormánytöbbséggel azokért, akik az RMDSZ-re szavaztak, akik a magyar szövetségtől várnak megoldást problémáikra.
Kelemen Hunor korábban egy rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a megállapodás megkötése előtt az RMDSZ is tudni szeretné, ki lesz a miniszterelnök, mit tartalmaz a kormányprogram, kitér-e és miként a kisebbségekre. Az RMDSZ nem siet, a megállapodás megkötésére lehet, hogy csak az új kormány beiktatása után kerítenek sort – tette hozzá.
Klaus Johannis államfő szerdára hívta kormányalakítási egyeztetésre a pártokat. A PSD-ALDE koalíció eddig nem nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét.
MTI | Székelyhon.ro

2016. december 21.
Parlamenti támogatást biztosítana az RMDSZ a Shhaideh-kormánynak
„Szeretnénk stabil parlamenti többséget biztosítani a kormány számára, ezért megegyeztünk az RMDSZ-el arról, hogy a parlamentben támogatják a PSD-ALDE-kormányt” – fogalmazott Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök azon a sajtóeseményen, amelyen koalíciós pártok vezetői és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellátták kézjegyükkel az együttműködési szerződést.
Az RMDSZ elnöke kifejtette, négy évre szóló, félévente felülvizsgálásra kerülő együttműködésről van szó. Hozzátette: az RMDSZ támogatja a PSD-ALDE miniszterelnök-jelöltjét, Sevil Shhaideh-et. „Azért szeretnénk látni a kormányprogramot is” – mondta Kelemen Hunor.
A dokumentum értelmében az RMDSZ támogatni fogja a kormány által javasolt törvénytervezeteket, az ezeket kezdeményező minisztériumok pedig előzőleg egyeztetnek a megállapodást aláíró pártok parlamenti csoportjaival a tervezetek - beleértve a költségvetési törvényt is - elfogadásához szükséges többség kialakítása érdekében. A megállapodás azt is előírja, hogy a PSD-ALDE koalíció és az RMDSZ kölcsönösen támogatják egymás tervezeteit, amennyiben előzőleg egyeztettek erről a parlamenti frakciók. A dokumentum arra is kitér, hogy előnyben részesítik a kormányprogram oktatással, egészségüggyel, illetve autópálya-építéssel kapcsolatos projektjeit, valamint a helyi közigazgatási alkalmazottak bérének emelését, az egységes bértörvény elfogadásával. Emellett hangsúlyt fektetnek a kommunista hatalom által elkobzott javak visszaszolgáltatási folyamatának hatékonyabbá tételére, valamint a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát szabályozó törvények és a Románia által is aláírt nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek betartására - áll még a megállapodásban, amelynek betartását minden parlamenti ülésszak végén kiértékelik.
Mint korábban írtuk, Kelemen Hunor „érdekesnek” nevezte a PSD-ALDE miniszterelnök-javaslatát. „Sevil Shhaideh asszony a fejlesztési minisztériumot is vezette, államtitkár is volt, kiismeri magát a közigazgatás terén, nincs okunk azt állítani, hogy ne lenne alkalmas erre a tisztségre” – nyilatkozta szerdán az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az RMDSZ számára a PSD-ALDE javaslata „rendben van”, mert Sevil Shhaideh asszonynak nincs a szövetség szempontjából „kényelmetlen” politikai háttere.
M. Á. Zs. maszol.ro

Sevil Shhaideh a PSD-ALDE miniszterelnök-jelöltje
Délelőtt 11 órakor fogadta Klaus Johannis államfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) három fős delegációját, hogy megtudja a parlamenti többséggel rendelkező pártszövetség miniszterelnök-jelöltjének nevét. Ez Sevil Shhaideh lesz.
„Amint tudják, a PSD megnyerte a választásokat és hazai és nemzetközi szokásjog szerint fenntarthattam volna magamnak a jogot, hogy miniszterelnöknek jelöltessem magam. Az államfő elvei és egy érvényben levő törvény szerint erre nem volt lehetőségem. Egyelőre” – fogalmazott Liviu Dragnea. Hozzátette: olyan miniszterelnök-jelöltet kellett keresnie, akiben teljesen megbízhat, aki 100 százalékosan követi a PSD kormányprogramját. Reményét fejezte ki, hogy Klaus Johannis is elfogadja javaslatát. „Jelöltem Sevil Shhaideh, aki teljesíti ezeket a feltételeket” – bökte ki Dragnea.
A tatár származású Sevil Shhaideh 1964. december 4-én született Konstancán. 1987-ben szerzett egyetemi diplomát a bukaresti közgazdasági egyetemen. Sevil Shhaideh előbb államtitkárként dolgozott a Liviu Dragnea vezette fejlesztési minisztériumban, majd a PSD-elnök lemondása után átvette a tárca vezetését. Ő volt az első miniszter, aki nem a Bibliára, hanem a Koránra esküdött fel mandátuma kezdetén. Kétszer ment férjhez, második esküvőjén Dragnea volt a násznagy, amit Dragnea úgy pontosított, hogy tanú volt, mivel a muszlimoknál nincs násznagy. 2015 júniusában lépett be a Szociáldemokrata Pártba.
„Nagy a munkabírása, nagyon jól ismeri az uniós pályázati rendszert, rálátása van a minisztériumok működésére” – jellemezte jelöltjét Dragnea, aki szerint a kormányfő-jelöltnek „néha túl erős az akarata”. „Nem akartam olyan embert, aki saját magát tolja előtérbe. Ez nem lesz sztárokkal teletűzdelt kormány. Shhaideh asszony lesz a kormányfő, de politikailag én felelek az intézkedésekért” – adott rálátást a jövendő erőviszonyokra Liviu Dragnea PSD-elnök.
„Én nem teszek más javaslatot. Ha őt visszautasítja Klaus Johannis államfő, találkozunk máshol" - jelentette ki Dragnea az államfővel tartott megbeszélést követően.
A minisztérium honlapjára feltöltött utolsó vagyonnyilatkozata szerint a miniszterelnök-jelölt egy konstancai és három szíriai lakás tulajdonosa, bankbetéteinek értéke 423 817, illetve 167 004 lej, 20 000 euró értékben adott személyes kölcsönt és 60 000 lejes hitele van.
Ponta: Sevil Shhaideh jelölése jó javasla
Sevil Shhaideh miniszterelnöki tisztségre való jelölése nagyon jó javaslat, amelyet Klaus Johannis államfő nem utasíthat el - nyilatkozta Victor Ponta. Az egykori kormányfő hangsúlyozta, jól együtt tudott dolgozni Sevil Shhaideh-hel, amikor az az általa vezetett kabinet minisztere volt. Kiegyensúlyozott nőnek tartja és tiszteli őt - tette hozzá Ponta. A Szociáldemokrata Párt színeiben képviselői mandátumot nyert volt miniszterelnök elmondta, maga is a televízióból értesült Liviu Dragnea pártelnök javaslatáról, amelyet „nyitásra utaló jelként” értékel.
„Sevil Shhaideh nő és muzulmán. Amellett, hogy nagyon jó szakember, jelölése a nyitásra utaló jelként is értékelhető. Nem tudom, mit tesz majd Klaus Johannis, elfogadja-e vagy sem ezt a javaslatot. Bár nem látom, milyen oka lenne elutasítani, hiszen ellene még nem tudtak bűnügyi eljárást indítani” – fogalmazott Victor Ponta
Dragnea „biankó csekket” kapott pártjától
Előzőleg Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök megkapta a felhatalmazást a PSD Országos Végrehajtó Bizottságától arra, hogy a Cotroceni-palotában délelőtt 11 órakor kezdődő tanácskozáson miniszterelnök-jelöltet javasoljon Klaus Johannis államfőnek. Elmondása szerint „biankó csekket” kapott párttársaitól, kollégáinak sem árulta el a jelölt nevét. Arra a kérdésre, hogy a jelölt a PSD tagja-e, Dragnea azt felelte: „egyértelműen”.
A meghirdetett menetrend szerint a 11 órakor kezdődő konzultációsorozaton Klaus Johannis a parlamenti választásokon elért eredmények szerint fogadja a pártokat. Annyi változás történt időközben, hogy a PSD-ALDE-protokollum hétfői megkötése után az államfő beleegyezett abba, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) két társelnöke, Călin Popescu-Tăriceanu és Daniel Constantin is csatlakozzon Liviu Dragneához. maszol.ro

2016. december 22.
Sevil Shhaideh közgazdászt javasolja a PSD miniszterelnöknek
Megállapodott az RMDSZ a PSD-vel és ALDE-val
Sevil Shhaideh 51 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki tiszségre a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke kifejtette: a választásokon szerzett több mint 45 százalékos támogatás nyomán „legitim” módon magának kérhette volna a posztot, de tekintettel arra, hogy ebben egy hatályos törvény és az államfő ellenkezése megakadályozza, olyan személyt jelölt, akinek a kormányzati tevékenységéért pártelnökként felelősséget tud vállalni.
Shhaideh fél évig vezette a fejlesztési tárcát
A romániai muzulmán közösségből származó Sevil Shhaideh 2015 májusától kezdődően fél évig vezette a fejlesztési tárcát a Ponta-kormányban, miután elődje, Liviu Dragnea lemondott a tárca éléről. Ezt megelőzően az Amerikai Egyesült Államokban is tanulmányokat folytató, a közigazgatási munkában meglehetősen tapasztalt Shhaideh államtitkári posztot töltött be a tárcánál, 2015-től a PSD tagja. Miniszteri kinevezése alkalmával Dragnea cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy násznagy lett volna munkatársa esküvőjén, mint mondta: a „muzulmánoknál nincs násznagy”, ő tanúként volt jelen az esküvőn.
Dragnea nem titkolta: alkotmányellenesnek tartja azt a törvényt, amely – priusza lévén – „egyelőre” megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy magának igényelje a miniszterelnöki posztot, ezzel is jelezve, ideiglenes megoldásnak tekinti bizalmi emberének várható miniszterelnöki kinevezését. Ezt azzal indokolta, nem háríthatja el magáról azt a hatalmas felelősséget, amelyet a választók bizalma jelent számára, ezért olyan jelöltet keresett, aki dolgozni, a PSD programját végrehajtani „megy a kormánypalotába”, nem azért, hogy személyes politikai ambícióit érvényesítse. Ha Klaus Johannis elfogadja a PSD javaslatát és őt bízza meg kormányalakítással, Sevil Shhaideh lesz Románia első női miniszterelnöke.
A PSD elnöke az ALDE társelnökeivel együtt jelent meg szerdán az elnöki hivatalban, ahova Klaus Johannis államfő kormányalakítási tárgyalásra hívta a pártokat, ezzel is jelezve, hogy Shhaideh a parlamenti mandátumok 54 százalékával rendelkező PSD–ALDE koalíció közös jelöltje.
Az államfő csütörtökön is folytatja az egyeztetéseket a pártok vezetőivel, és várhatóan csak azt követően jelenti be, hogy kit bíz meg kormányalakítással. Első körben Johannis tegnap fogadta a hozzá közel álló, választásokon csúnyán leszerepelt liberális párti küldöttséget is, akikkel legtöbb tíz percet tárgyalt csupán, majd az RMDSZ képviselőivel – Kelemen Hunor elnökkel, Cseke Attila és Korodi Attila frakcióvezetőkkel – egyeztetett.
Kölcsönös támogatás a parlamentben
A miniszterelnök-jelölt személyének nyilvánosságra hozatala után az RMDSZ tegnap parlamenti együttműködésről szóló megállapodást kötött a kormányalakításra készülő szociálliberális koalíció pártjaival. A dokumentumot a parlamenti mandátumok 6,5 százalékával rendelkező RMDSZ részéről Kelemen Hunor szövetségi elnök, a PSD–ALDE koalíció részéről pedig a koalíciós pártok elnökei írták alá a parlamentben.
A megállapodás a felek – egymással egyeztetett – törvénytervezeteinek kölcsönös támogatásáról szól. Az RMDSZ vállalja, hogy támogatja a kormány törvénykezdeményezéseit, amelyekről a minisztériumoknak előzetesen konzultálniuk kell a megállapodást aláíró pártok parlamenti frakcióival, beleértve az állami költségvetés tervezetét is.
A felek prioritásként támogatják az oktatási és egészségügyi kezdeményezéseket, a kormányprogramba foglalt infrastruktúra-fejlesztések és autópálya-program megvalósulását, a közüzemi szolgáltatások decentralizációját, a helyi és megyei közigazgatásban dolgozók bérének növelését, javítani szándékoznak a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának jogi keretein – olvasható a szerdán aláírt megállapodásban.
A dokumentum aláírói leszögezik: a felek vállalják a nemzeti kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatára, oktatására és jelképhasználatára vonatkozó törvényes előírások és a – Románia által aláírt – nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségek betartásának biztosítását.
A megállapodás végrehajtása érdekében az RDMSZ képviselőházi és szenátusi frakcióvezetői hetente konzultálnak a koalíciós pártok frakcióvezetőivel, a felek pedig minden parlamenti ülésszak végén megvizsgálják, hol tart a vállalások teljesítése.
Ami a kormányfőjelölt személyét illeti, Kelemen Hunor úgy nyilatkozott: Sevil Shhaideh érdekes miniszterelnök-javaslat. „Sevil Shhaideh asszony egy ideig vezette a fejlesztési minisztériumot, korábban államtitkár volt, és nagyon jól ismeri a közigazgatást. Nincs miért azt mondjam, hogy nem lenne alkalmas a tisztségre” – jelentette ki a szövetség elnöke. Hozzátette: Sevil Shhaidehnek nincs olyan politikai múltja, ami „gondolkodóba ejtené” az RMDSZ-t.
Kovács Péter: megpróbálunk partneri viszonyt kialakítani
„Mint a december 11-i parlamenti választások győztes pártjának, a PSD-nek és a vele kormánykoalícióban levő ALDE-nak jogában áll megnevezni a miniszterelnököt. Az RMDSZ ezt tudomásul veszi, és bárki is legyen az illető, megpróbálunk partneri viszont kialakítani. Most az államfőn van a sor, hogy elfogadja-e vagy sem az előterjesztést” – nyilatkozta a Szabadságnak Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ és a kormánykoalíciós pártok között megkötendő alkalmi együttműködési megállapodásról a politikus annyit mondott: csakis parlamenti támogatásról tárgyaltak, és az RMDSZ nem kérte, a PSD pedig nem ajánlotta fel, hogy a szövetség kormányra kerüljön.
„Ezért egyértelmű, hogy a tárgyalások parlamenti támogatásról szólnak. Egyelőre csak annyit tudok mondani, idén minden bizonnyal aláírjuk a megállapodást, amelynek tárgyalásai előre haladott szakaszban vannak. Az RMDSZ az oktatási reformról, ezen belül a nemzeti kisebbségi oktatási kérdésekről és a gyermekek tehermentesítéséről tárgyalt, továbbá nemzetpolitikai céljainkról, azaz a nyelvhasználati küszöb 20 százalékról 10 százalékra való csökkentéséről, nemzeti szimbólumaink szabad használatáról és az erdélyi infrastruktúra, különösképpen az észak-erdélyi autópálya befejezéséről, valamint a családokat segítő politikákról” – összegzett Kovács Péter.

A kormányfőjelölt: Liviu Dragnea
Ha de jure nem is, de facto Liviu Dragneának hívják majd Románia miniszterelnökét, amennyiben Klaus Johannis államfő elfogadja Dragnea javaslatát, és a PSD elnökének bizalmasát, Sevil Shhaidehet bízza meg kormányalakítással.
Shhaideh pályafutása alapján ugyanis egyértelmű: hosszú évek óta közeli munkakapcsolat fűzi a szociáldemokrata pártelnökhöz, már a megyei önkormányzatok szövetségében is együtt dolgoztak, a köztük lévő bizalmi viszonyt emellett az is kiválóan illusztrálja, hogy Dragnea Shhaidehet vette maga mellé államtitkárnak a fejlesztési minisztériumba, majd miután az ellene indult bűnvádi eljárás miatt kénytelen volt távozni, ő lett az utódja.
Dragnea választása persze a saját szempontjából nézve nem csupán ezért telitalálat, hanem azért is, mert igencsak „trendi". Elvégre női jelöltről van szó, ami újdonság Romániában, ráadásul kisebbségi is, hiszen a muzulmán vallású török-tatár közösségből származik. Ezzel azokat a köröket, amelyek számára csak az ilyen külsőségek fontosak, a tartalom már másodlagos, máris bizton megnyerte magának, függetlenül attól, hogy – Dragnea habitusát ismerve, illetve szerdai kijelentéseit figyelembe véve – az új kormányfő nem lesz több a választási csalás miatt jogerősen elítélt, és ezért a miniszterelnöki tisztségtől eleső PSD-elnök kesztyűbábjánál. (És ez nem jelenti azt, hogy Sevil Shhaideh mögött nem áll impozáns szakmai pályafutás – csakhogy ennél a kinevezésnél nem ez volt a fő szempont).
Ráadásul Dragnea utalásaiból akár az is leszűrhető, hogy előbb-utóbb átvenni készül a miniszterelnöki tisztséget, ehhez csupán arra vár, hogy az új parlamenti többség módosítsa a törvényt, amely tiltja jogerősen elítélt személyek kormánytaggá történő kinevezését. Ha az államfő rábólint Shhaideh kinevezésére, a külvilág számára Románia ismét csak a tolerancia mintaországaként és a kisebbségek paradicsomaként tűnik majd fel, hiszen a német államfő mellé most odakerülhet a török származású miniszterelnök.
Ez a felszínen olyan idillt sugall, amely szinte példa nélküli a világon – miközben tisztában vagyunk azzal, hogy a felszín alatt a mindennapok csak akkor „idilliek" a kisebbségiek számára, ha immár elenyésző számú, lassan felszámolódó közösség tagjai, illetve ha Johannis államfőhöz hasonlóan román nemzetiségűnek vallják magukat. Amennyiben azonban kiállnak saját hivatali anyanyelvhasználatuk, nemzeti jelképeik, oktatási intézményeik, valamint kulturális és területi önrendelkezésük mellett, a legsötétebb diktatúrákat idéző hatósági üldöztetés sújtja őket a román „nemzetállam" részéről.
Ezért is lehet kétélű fegyver, hogy az RMDSZ máris sietett legitimálni a várható új kormánytöbbséget, és már a kormányfőjelölt megnevezését követően aláírta az együttműködési megállapodást a PSD-ALDE koalícióval. Még akkor is, ha nem kormányszereplésről van szó, hanem a koalíció parlamenti támogatásáról. Ezzel ugyanis már előre biankó csekket írtak alá a kormányoldal számára, anélkül, hogy érdemben befolyásolhatnák annak lépéseit, hiszen a többsége az RMDSZ nélkül is kényelmesen megvan.

2016. december 27.
Klaus Johannis: a PSD-ALDE javasoljon új kormányfőjelöltet
Nem bízza meg a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterelnök-jelöltjét, Sevil Shhaideht kormányalakítással az államfő. Klaus Johannis december 27-én, kedden felkérte a PSD-t, hogy javasoljon új jelöltet. Cikkünk frissül.
Az elnöki palotában tartott rövid sajtónyilatkozatában az államfő nem indokolta meg döntését. Csupán annyit mondott, hogy mérlegelte a Sevil Shhaideh kijelölése ellen és mellett szóló érveket, és úgy határozott: felkéri a szociáldemokratákat, hogy javasoljanak mást a kormányfői tisztségre.
Mint ismert, a PSD elnöke, Liviu Dragnea karácsony előtt azt nyilatkozta, Sevil Shhaideh az együtt kormányozni kívánó, Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló koalíció miniszterelnök-jelöltje, és nem kívánnak más személyt javasolni a tisztségre. „Ha pedig az államfő elutasítja a jelöltünket, akkor máshol találkozunk” – jelentette ki a politikus, aki vélhetőean arra utalt: a választásokon győztes pártok megpróbálják majd felfüggeszteni hivatalából Klaus Johannist.
A török származású Sevil Shhaideh feddhetlenségével kapcsolatban nem merültek fel aggályok, a közgazdász végezettségű hölgy tavaly fejlesztési miniszter is volt egy fél évig. Férjéről, Akram Shhaidehről azonban kiderült: a háborús bűnökkel vádolt szíriai diktátor, Bashar al-Assad támogatója, emellett kormányzati tisztséget is betöltött Damaszkuszban. Egyes értelmezések szerint ez is volt az oka annak, hogy Klaus Johannis államfő múlt csütörtökön elhalasztotta a miniszterelnök megnevezését.
Băsescu: ez nem hiúsági kérdés
„Liviu Dragneának és Klaus Johannisnak kötelessége azonnal megoldást találni a kialakult helyzetre. Gondoskodni kell arról, hogy az új jelölt és az új kormány tagjai ne legyenek a titkosszolgálatok által irányított emberek” – írta percekkel az államfő bejelentése után Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu volt államfő. Hozzátette: indulásból el kell vetni az államfő felfüggesztésének lehetőségét.
A PNL üdvözli a döntést
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke üdvözölte Klaus Johannis döntését, mert szerinte az ország érdekét szolgálja. „Az elnök alkotmányos joga visszautasítani a miniszterelnök-jelölt személyét, és meg vagyok győződve arról, hogy döntésének jó alapja van” – írta közleményében Raluca Turcan. Hozzátette: Románia következő kormányát meg kell óvni bárminemű támadási felülettől, különösképpen a jelenlegi bonyolult nemzetközi kontextusban.
A politikus szerint megengedhetetlen, hogy a román kormány Liviu Dragnea játékszerévé váljon, amelyet közvetítőkön keresztül irányít. „A PSD azt mondta, hogy tízezer szakértőjük van. Ha ez igaz, akkor nem lesz nehéz dolguk újabb miniszterelnök-jelöltet találni. Olyan valakit, akinek a munkássága ismert, akinek nincsenek gyenge pontjai, és nincs büntetett előélete” – tette hozzá a PNL ügyvivő elnöke.
Az USR is Johannis mellé állt
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) üdvözli, hogy Johannis nem bízza meg kormányalakítással Sevil Shhaideht - nyilatkozta kedden Cristian Ghinea, az USR parlamenti képviselője. "A kinevezés ellen szavaztunk volna amúgy is. Egy bizarr jelölés, nagyon keveset tudunk a személyéről. Kerestünk az elmúlt időszakban képeket Sevil Shhaidehről, de nem találtunk. Bizarr dolognak tartjuk, hogy egyfajta szellemet jelöljenek a román kormány élére. Nem tudjuk, milyen érvek győzték meg az államfőt, hogy így döntsön, de úgy gondoljuk, hogy a döntés elnöki mandátuma alkotmány-adta keretei között történt" - nyilatkozta Ghinea a parlamentben.
A képviselő azt mondta: az USR bölcs megfontolásra int mindenkit és arra kéri az érintetteket, hogy ne kezdődjön el a hiúságok harca. "Úgy értettem, hogy a Szociáldemokrata Pártban sokan elégedetlenek, mert nem volt egy valós belső konzultáció. Ha pedig Dragnea és Iohannis közötti hiúsági harcra kerül sor, én azt hiszem, hogy Dragnea fog veszíteni. Maradjunk nyugton és legyünk bölcsek, nincs itt világvége akkor sem, ha nem Dragnea úr védence lesz a miniszterelnök" - tette hozzá Ghinea.
Kelemen Hunor: Dragnea javasoljon új jelöltet
Liviu Dragneának mást személyt kell javasolnia a kormányfői tisztségre Sevil Shhaideh helyett. Az RMDSZ támogató szavazata az újonnan javasolt jelölt személyétől függ - nyilatkozta az Agerpresnek kedden Kelemen Hunor. A szövetségi elnök úgy fogalmazott: nem hinné, hogy Dragnea kétszer egymás után ugyanazt a kormányfőjelöltet nevezné meg, mert "ha egyszer már elutasították Sevil Shhaideh asszony személyét, akkor másodszor is el fogják." maszol.ro

2016. december 28.
Kelemen Hunor: az RMDSZ nem támogatná az államfő esetleges felfüggesztését
Kelemen Hunor szerint Klaus Johannis nem szegte meg az alkotmányt azzal, hogy elutasította a parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét. A szövetségi elnök szerdán elmondta, az RMDSZ nem támogatná az államfő esetleges felfüggesztését.
„Klaus Johannis nem vétett az alkotmány ellen. Elismerte, hogy kormányképes többség alakult ki a parlamentben. Meggyőződésem, hogy a PSD-ALDE koalíció hamarosan új jelöltet javasol az államfőnek” – idézte a HotNews a szövetségi elnököt.
Kelemen Hunor elmondta, az államfő esetleges felfüggesztését az RMDSZ nem tartja megoldásnak. „Klaus Johannis nem sértette meg az alkotmányt. Nem támogatnánk a felfüggesztését” – szögezte le. Hozzátette, maga is kifogásolja, hogy az államfő nem indokolta meg a PSD-ALDE kormányfőjelöltjének elutasítását.
A politikus megismételte azt a korábbi álláspontját, hogy az új kormány támogatását a miniszterelnök személyétől teszi függővé az RMDSZ. Kifejezte ugyanakkor meggyőzését, hogy senkinek nem érdeke egy elhúzódó politikai válság, és a baloldali koalíció vezetői megoldást találnak a helyzetre. maszol.ro

Ha minden igaz, régi hagyománnyal szakít az RMDSZ
Érvényben marad az RMDSZ és a PSD–ALDE koalíció közti parlamenti együttműködési megállapodás, de az RMDSZ „senkinek nem ad biankó csekket”, vagyis a jelölt személyétől függ, hogy az RMDSZ támogatja-e az új kormányt – nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke megismételte azt a keddi kijelentését, miszerint az új kormány beiktatásának támogatásáról azt követően dönt a szövetség, hogy tudomásukra hozzák az új miniszterelnök nevét. „Ők mindenképpen többségben vannak, nélkülünk is, úgyhogy ez nem lehet gond, de mi nem adhatunk biankó csekket, mert megtörténhet, hogy olyan személyt javasolnak, akinek jelölésével különféle okokból esetleg nem érthetünk egyet. Úgy vélem, hogy álláspontunk nagyon korrekt, átlátható és őszinte” – szögezte le Kelemen.
Kifejtette, Klaus Iohannis államfő alkotmányos joga eldönteni, hogy elfogadja-e vagy elutasítja a miniszterelnök-jelöltet. Megjegyezte ugyanakkor, hogy szükségesnek tartja Sevil Shhaideh kinevezése visszautasításának megindoklását (ettől ugyanis tartózkodott az elutasítást bejelentő Iohannis). Az RMDSZ elnöke így gyakorlatilag megerősítette, hogy a párt nem támogatja Klaus Iohannis felfüggesztését, hiszen az elnök az alkotmány által biztosított jogával élt, nem járt el törvénytelenül. Kelemen Hunor szerint túlzás lenne politikai válságról beszélni Romániban, de a PSD–ALDE koalíció vezetőinek és Klaus Iohannis államfőnek tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és közös megoldást kell találniuk a kialakult helyzetre – tette hozzá.
[Forrás: Agerpres] itthon.ma//erdelyorszag

2016. december 29.
Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert jelölték kormányfőnek
Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert jelölte miniszterelnöknek a PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség szerdán, miután Klaus Johannis államfő előző nap elutasította első javaslatukat, Sevil Shhaideh volt regionális minisztert.
A bánsági Karánsebesen született Grindeanu 43 éves, a temesvári tudományegyetem matematika szakán szerzett informatikusi oklevelet, korábban Temesvár alpolgármestere volt, jelenleg pedig a Temes megyei önkormányzat elnöke. 2014 decemberétől a Ponta-kormány 2015. novemberi lemondásáig vezette a bukaresti távközlési tárcát.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint – korábbi fogadkozásai ellenére – azért javasol a koalíció második és „utolsó" miniszterelnök-jelöltet, mert az országnak stabilitásra van szüksége, és el akarják kerülni a politikai válságot.
A PSD elnöke a koalíciós pártvezetők közös sajtóértekezletén elmondta: semmilyen hivatalos indoklást nem kapott az államfőtől, miért utasította el Shhaidehet, aki – állítása szerint – már halálos fenyegetéseket is kapott, miután a sajtó „sárba taposta" hírnevét. A román jobboldali médiában általánossá vált az a feltételezés, hogy a muzulmán kisebbséghez tartozó Shhaideh jelölését a szíriai származású férjével kapcsolatos nemzetbiztonsági aggályok miatt utasította el az államfő.
„Sorin Grindeanu tudomásom szerint nem Hezbollah-ügynök, nem Hamász-ügynök, de persze még kideríthetik róla, hogy a KGB-nek dolgozott, vagy megölt valakit" – ironizált Dragnea, arra utalva, hogy véleménye szerint a párt első miniszterelnök-jelöltjét is alaptalanul gyanúsították meg.
Calin Popescu Tariceanu, a liberális ALDE társelnöke szerint ha Iohannis a koalíció második javaslatát is elutasítja, akkor bebizonyosodik, hogy minden áron meg akarja akadályozni egy szociálliberális kormány beiktatását, ami az egyértelmű választói akarat semmibe vételét jelentené. Ez már nyilvánvaló alkotmánysértés lenne, és elkerülhetetlenné válna, hogy a parlamenti többség felfüggessze az államfőt hivatalából – figyelmeztetett Tariceanu.
A sajtóértekezleten a PSD-ALDE koalíció vezetői ismét szóba hozták, hogy a miniszterelnöki tisztség valójában Dragneát illetné meg, aki azért nem kérhette magának a posztot, mert priusza van. Dragnea korábbi nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy pártvezetőként ellenőrzése alatt akarja tartani a kormányt, mondván, hogy a választók az általa megjelenített PSD-programnak szavaztak bizalmat, és az ő politikai felelőssége, hogy azt be is tartassa.
Arra a kérdésre, hogy Grindeanu kormányfői megbízatása esetén „alárendeltje" lesz-e Dragneának, maga a jelölt „igennel" válaszolt, hozzátéve magyarázatként, hogy „Dragnea a PSD elnöke".
Liviu Dragnea nem tartotta valószínűnek, hogy Romániában még idén beiktathatják az új kormányt, mert ha erre sort is keríthetnének péntekig, az új kabinetnek már nem lenne alkalma idén döntéseket is hozni. MTI
Erdély.ma

Az RMDSZ-nek nincs kifogása Sorin Grindeanu miniszterelnök-jelöltsége ellen
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és szenátusi frakciói közösen döntenek majd arról, hogy adott esetben bizalmat szavaznak-e egy Sorin Grindeanu vezette kormánynak, a szociáldemokraták újabb kormányfő-jelöltje azonban tudomásuk szerint nem tett olyat, amely kizárná, hogy megszerezze a magyar érdekképviselet támogatását - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-vel csütörtökön.
Sorin Grindeanu személyével kapcsolatban Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt nyilatkozta: beszélt a bánsági kollégákkal, akik jobban ismerik a miniszterelnök-jelöltet, ők azt mondták, hogy nyitott, bánsági szellemiségű ember, és az ígéreteit betartja.
- A kollégák, akik dolgoztak már vele, azt mondják, hogy vállalható, megszavazható politikus" - mondta az MTI-nek csütörtökön Kelemen Hunor.
Arra a kérdésre, hogy indokoltnak látná-e az államfő felfüggesztését, ha a parlamenti többség második miniszterelnök-jelöltjét is elutasítja, Kelemen Hunor rámutatott: az államfő az elutasítással nem sértette meg az alkotmány egyetlen cikkelyét sem.
"Nem tudom elfogadni, hogy kizárólag politikai indítatásból, méregből, dühből, sértődöttségből valaki egy ilyen politikai kalandot vállaljon, és ilyen áldatlan állapotot teremtsen" - szögezte le. Hozzátette, az államfő ugyan nem indokolta meg az első elutasítást, de a PSD-ALDE koalíciótól kért újabb javaslatot, tehát elismeri a parlamenti többséget.
"Én jobban szeretnék egy parlamentáris köztársaságot. De ha már ilyen alkotmánya van Romániának, ha az alkotmány lehetővé teszi az elnöknek, hogy ne csak egy átjáróház kapusaként viselkedjen, hanem mérlegelési lehetőséget ad a kormányfő jelölésekor és ez egy erős hatáskör, akkor én csak azt mondom: tetszettek volna alkotmányt módosítani. Nem tetszett, amikor megvolt a 70 százalékos többség, akkor ezzel az alkotmánnyal kell élni" - magyarázta az RMDSZ elnöke.
Az MTI kérdésére, hogy befolyásolja-e az RMDSZ szavazatát a kormányprogram, Kelemen Hunor elmondta: nem számít arra, hogy a PSD-ALDE kormányprogramja változni fog a miniszterelnök-jelölt lecserélése után. A szociálliberális koalíció ígéretet tett az RMDSZ-nek arra, hogy a végleges kormányprogram kitér majd a többség-kisebbség viszony rendezésére, a kisebbségi jogokra - mutatott rá az RMDSZ elnöke. Szabadság (Kolozsvár)

2016. december 30.
Johannis megbízta kormányalakítással Sorin Grindeanut
Grindeanunak tíz napja van a kabinet létrehozására
Klaus Johannis államfő megbízta a kormányalakítással Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert, a december 11-i választások nyomán alakult PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét - közölte pénteken szűk szavú közleményében az elnöki hivatal.
Grindeanu a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) második kormányfőjelöltje, miután az államfő kedden elutasította a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszter kormányfői jelölését. Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmat kérjen a kabinet névsora és a kormányprogram számára.
Johannis csütörtökön félórás megbeszélést folytatott a szociálliberális koalíció második kormányfőjelöltjével, a kormányalakítási megbízásról szóló pénteki döntést azonban nem sajtótájékoztatón személyesen jelentette be, az elnöki hivatal erről csak egy közleményt jelentetett meg honlapján. Ez is arra utal, hogy az államfő politikai társbérleti viszonyra készül a szociálliberális koalíció leendő kormányával – vélik elemzők.
A PSD-ALDE koalíció vezetői szerdai sajtóértekezletükön mutatták be újabb miniszterelnök-jelöltjüket, ahol ismét szóbahozták: a tisztség valójában a választásokon győztes PSD elnökét, Liviu Dragneát illetné meg, aki azért nem kérhette magának a posztot, mert priusza van. Dragnea korábbi nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy pártvezetőként ellenőrzése alatt akarja tartani a kormányt, mondván, hogy a választók az általa megjelenített PSD-programnak szavaztak bizalmat, és az ő politikai felelőssége, hogy azt be is tartassa. szabadsag.ro

Johannis, az ellenzék
Horgászkifejezéssel élve tovább „fárasztja” a választásokat megnyerő, és parlamenti többségbe került PSD–ALDE-koalíciót Klaus Johannis államfő. Aki nem siette el az új miniszterelnök-jelöltről kialakított álláspontja közlését, hiszen csütörtökön még nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy megbízza-e a volt távközlési minisztert kormányalakítással, vagy sem.
Persze ezt lehet azzal is magyarázni, hogy a jelölt szerda esti megnevezése óta neki és stábjának nem volt elegendő ideje áttanulmányozni Grindeanu szakmai és egyéb jellegű pedigréjét. Azonban élünk a gyanúperrel, hogy ha a szívéhez közel álló PNL jelölhetett volna kormányfőt, nem lenne ennyire rigurózus. A halogatás oka így valószínűleg az, hogy ezáltal továbbra is jelzi a PSD–ALDE-nak: hiába van parlamenti többségük, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak. Ezt szolgálta az első jelölt, Sevil Shhaideh indok nélküli elutasítása is: megtette, mivel alkotmányosan megtehette, és megmutatta a koalíciós pártoknak, hogy nem csupán a háttérből figyeli majd a tevékenységüket, de aktívan részese is kíván lenni a politikai napirend alakításának. Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut – elvégre az vitathatatlan tény, hogy a választáson a többségi népakarat a már előre bejelentett PSD–ALDE-koalíciót támogatta –, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel, ha már a korábban általa vezetett liberálisok fele annyira sem szerepeltek jól, mint a most kormányalakításra készülő szociáldemokraták. Persze az óvatosság és a határozott fellépés nem árt, hiszen a PSD 2012-ben egyszer már megmutatta, hogy minden jogszabályon és intézményen kész átgázolni a totális hatalom, céljai megvalósítása érdekében, amikor minden lehetséges intézményt bedarált, hogy felfüggeszthesse tisztségéből Traian Băsescu volt államfőt. (Az ügy pikantériája amúgy, hogy akkoriban mindezt éppen a PNL-lel szövetségben tette, amelyből „emlékül” a szakítás óta is „megtartotta” a gátlástalan hatalomvágy miatt mára a szociáldemokraták kitartottjává züllött Tăriceanu volt kormányfőt.) Ráadásul az is egyértelmű, hogy akárcsak Shhaidehet, Grindeanut is a választási csalás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea PSD-elnök kézivezérli majd. Ezt maga Dragnea erősítette meg, amikor jelezte, éppen azért esett a választása a Temes megyei közgyűlés elnökére, mert nem látja benne a potenciált arra, hogy kormányfőként a fejére nőjön, és a saját pecsenyéjét kezdje sütögetni. Márpedig Dragnea többször is jelezte, hogy magának szeretné a miniszterelnöki tisztséget, és azt is értésre adta, hogy ha rajta múlik, elhárítja az ezt akadályozó törvényt, amely tiltja, hogy a magafajta, jogerősen elítélt személyeket kormánytaggá nevezzék ki. Johannis tehát továbbra is bizonytalanságban tartja a PSD–ALDE-tandemet – igaz, velük együtt az országot és a nemzetközi partnereket is. Ami nem annyira jó, hiszen a politikai bizonytalanság miatt a lej árfolyama máris megzuhant, és teljes jogú kormány nélkül a bizonytalanság tovább fennmarad. A jelek szerint azonban az államfő még ennek az ódiumát is bevállalja, hogy jelezze: bármennyire is sótlan és háttérbe húzódó személyiség volt eddig, emberükre akadtak a személyében, és nem habozik a rendelkezésére álló eszközökhöz nyúlni, hogy az általa szükségesnek látott esetekben ő „helyettesítse” a súlytalan ellenzéket.
Persze azt semmi sem garantálja, hogy az általa szükségesnek látott beavatkozások minden esetben az ország érdekét is szolgálják – de ehhez Romániában már hozzászokhattunk államfőtől, kormányoldaltól és ellenzéktől is egyaránt.

Sorin Grindeanu kormányalakítási megbízatást kapott az államfőtől
Klaus Johannis államfő pénteken délelőtt aláírta azt az elnöki rendeletet, amellyel kormányalakítási megbízatást adott az ALDE szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjének. Sorin Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmi szavazást kérjen a miniszteri névsorra és a kormányprogramra. Cikkünk frissül.
Sorin Grindeanui a PSD-ALDE-koalíció második jelöltje a miniszterenöki tisztségre, az elsőt, Sevil Shhaidehet az államfő visszautasította.
A 43 éves politikus 1996 óta tagja a Szociáldemokrata Pártnak, eddigi legmagasabb tisztségét a Ponta-kabinetben foglalta el távközlési miniszterként. 2008-2016 között Temes megyei szenátor volt, idén nyáron lemondott felsőházi mandátumáról, ugyanis a PSD színeiben megválasztották a Temes megyei tanács elnökének.
1973 december 5-én született Karánsebesen. 1992-ben érettségizett a helyi Traian Doda líceumban, majd 1997-ben matematika szakon diplomázott le a temesvári Nyugati Egyetemen. Az egyetemen rövid ideig asszisztensi állást töltött be, majd 2001 novembere és 2004 januárja között a Temes megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatója volt. Nős és két gyerek apja.
Sorin Grindeanu egy ház és három telek tulajdonosa, és több mint 44.000 euró hitele van. Vagyonnyilatkozata szerint Grindeanu feleségével együtt egy gyüregi lakóház tulajdonosa, és együtt vásároltak még egy 500 és egy 300 négyzetméteres belterületet. Felesége Karátsonyifalván örökölt egy csaknem háromhektáros mezőgazdasági területet.
A vagyonnyilatkozat szerint 2016-ban Sorin Grindeanu eladott egy 30 000 eurós tömbházlakást. 83 500 lejjel és 20 000 euróval meghitelezte a DuoFarm nevű céget, amelynél felesége vezető gyógyszerész beosztásban dolgozik. A Grindeanu család Nicolae Grindeanutól 10 000 euró adományt kapott. 2007-ben egy több mint 44.000 eurós hitelt vett fel, amelynek futamideje 2035-ig tart.
Az elmúlt évben Sorin Grindeanu miniszterként 86 228 lejt kapott fizetésként, 7 610 lejt képviselői illetékként. Felesége 5 300 lejt keresett vezető gyógyszerészként és 33. 000 lejt kapott bérként egy albérletbe adott tömbházlakásért.A jelölt önéletrajzát itt böngészheti.
Az RMDSZ "elviekben" támogatja
Az RMDSZ „elviekben” bizalmat szavaz a parlamentben Sorin Grindeanu kabinetjének, de előbb ismerni szeretné a kormányprogramot és miniszterek listáját – jelentette ki pénteken az Agerpresnek Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne támogassa Sorin Grindeanu kormányát. Közlése szerint a kinevezett miniszterelnök személyét nem kifogásolják. „Temesvári, bánsági kollégáink szerint megérdemli a támogatásunkat, a szavazatunkat” – fogalmazott a politikus.
Băsescu: saját életét nehezítette meg Johannis
Hibásnak tartja utódja lépését Traian Băsescu volt államfő, aki azt rója fel Klaus Johannisnak, hogy nem személyesen jelentette be Sorin Grindeanu megbízatását a kormányalakítással.
„Hibázott, elnök úr! A miniszterelnök kinevezését nem lehet letudni egy egyszerű közleménnyel” – írja Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu. Hozzátette: ha már úgy döntött, hogy elfogadja a PSD-jelöltjét, akkor a „románok és az államhatalmak közötti viszony iránti tiszteletből ezt a rendkívül fontos bejelentést személyesen kellett volna megtennie a Cotroceni-palotából”. Szerinte a jelöltnek, Sorin Grindeanunak is ott kellett volna lennie ez alkalomból.
Raluca Turcan látni akarja a kormány névsorát
A Szociáldemokrata Párt elsődleges felelőssége jelen pillanatban az, hogy olyan miniszterjelöltekkel álljon elő, akik a köz, nem pedig Liviu Dragnea személyes érdekeit szolgálják majd - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan.
„A miniszterjelöltek listájának közzétételekor kiderül, mennyire autonóm és jóhiszemű a kormányfőjelölt. Nagy érdeklődéssel várjuk ezt a listát. Remélem, olyan személyek szerepelnek majd rajta, akiknek tevékenysége ismert, és nem ad okot a gyanakvásra" - hangsúlyozta az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Raluca Turcan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavazza meg a Sorin Grindeanu vezette kormány beiktatását - jelentette be az USR elnöke, Nicuşor Dan.
Az USR nem szavaz bizalmat Grindeanunak
"Az USR a kormány beiktatása ellen szavaz, még akkor is, ha Sorin Grindeanu áll a kabinet élén. Tiszteletben tartjuk a választópolgárok szavazatát, de annak alapján, amit nap mint nap láthatunk a parlamentben, nem hiszünk abban, hogy a PSD megváltozott. A kormányt ugyanúgy Liviu Dragnea fogja vezetni, de nem a kormánypalotából, hanem a Kiseleff úti pártszékházból" - írja Facebook-oldalán Nicuşor Dan.
Az USR elnöke hozzáteszi, az alakulat támogatni fogja a kormány által javasolt és általuk jóknak tartott projekteket, az "ártalmasnak" vélt tervezetek ellen azonban minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni fognak. maszol.ro

2017. január 4.
Külön törvényben szabályozná a kisebbségi nyelveken szervezett oktatást az új kormány
Az oktatási kerettörvényhez illeszkedő külön törvényben készül szabályozni a kisebbségi nyelveken szervezett oktatást a beiktatásra váró új kormány - egyebek között ez derül ki a parlament honlapján szerdán közzétett kormányprogramból. Az ágazati politikákat 170 oldalon részletező kormányprogram a kulturális fejezetben kétoldalas alfejezetet szán a kisebbségnek. "Románia kormánya tenni fog azért, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek biztosított legyen a joguk etnikai önazonosságuk megőrzéséhez és szabad gyakorlásához oly módon, hogy korlátlanul megnyilvánulhassanak a közéletben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, a kultúra, a nyelv, a vallás, az oktatás területén, Románia alkotmányának, az ország európai uniós integrációja során vállalt kötelezettségeinek, valamint a vonatkozó nemzetközi előírásoknak megfelelően" - olvasható PSD és koalíciós partnere, az ALDE közös kormányprogramjában. Az előző kormányokhoz hasonlóan a szociálliberális koalíció is megígéri, hogy támogatja a kisebbségi törvény elfogadását, amelynek tervezete 2005 óta vár elfogadásra a bukaresti parlamentben. A kormányprogram támogatást ígér a kisebbségek kulturális intézményeinek, "ingó és ingatlan" kulturális örökségének ápolásához. A kabinet gyorsítani fogja az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatát - olvasható a dokumentumban. A cselekvési tervek között a kisebbségi alfejezet megemlíti, hogy kormányzati intézkedésekkel és jogszabályokkal akarnak érvényt szerezni a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírásoknak. A kormányprogramban megígérik, hogy a területi közigazgatás esetleges átszervezésénél figyelembe veszik a különböző térségek nyelvi, kulturális hagyományait. A PSD-ALDE koalíció kormányprogramja révén egyébként az állami intézmények és a középosztály megerősítését, a kis- és középvállalkozások támogatását, a gyermekvállalás ösztönzését tűzi ki célul, az "olcsó munkaerő csapdája" helyett a "szakképzett munkaerő" gazdasági modelljén alapuló fejlődést akarja meghonosítani. A beiktatásra váró kormány 2018-tól újabb egy százalékponttal 18 százalékra akarja csökkenteni az áfát, a lakáspiacon pedig nulla százalékos áfakulcsot vezetne be. Erre az évre átlagosan 20 százalékos közalkalmazotti béremelést ígér a kormányprogram, jövő évre pedig újabb 20 százalékot. A közszférában az országos minimálbérnek megfelelő üdülési juttatást vezetnek be, a négyéves kormányzati ciklus végéig pedig a jelenlegi 1250 lejről 1750 lejre akarja emelni a minimálbért. A parlament két házának együttes ülésén szerda délután szavaz a Sorin Grindeanu vezette új kormányról. (mti)
Transindex.ro