Változások az erdélyi magyar sajtóban
Megannyi romániai magyar szerkesztőségben történt vezetőváltás az utóbbi időben.
Csinta Samut nevezte ki az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztőjévé a lapot megjelentető Udvarhelyi Híradó Kft. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott.
Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – az elmúlt évek során a legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt.
Március 19-én a kiadóvállalat Dénes Lászlót nevezte ki az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává. Dénes korábban az Erdélyi Naplónak és a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újságnak volt a főszerkesztője. Az Euromédia Kiadó és Sajtóház Rt. Dénes után Borsi Balázst bízta meg a Reggeli Újság főszerkesztői teendőinek ellátásával. A Reggeli Újság az egyetlen olyan romániai magyar lap, amelyet román nemzetiségű vállalkozók hoztak létre és működtetnek 2004 óta. Borsi Balázs főszerkesztő az MTI-nek elmondta, a tulajdonosok csupán a kiegyensúlyozott tájékoztatást várják el a szerkesztőségtől.
Vezetőváltás történt a Népújság Maros megyei napilapnál is. A Nagy Miklós Kund nyugdíjba vonulásával megüresedett főszerkesztői tisztséget március elsejétől Karácsonyi Zsigmondra, a lap korábbi főszerkesztő-helyettesére bízta az Impress Kft, a lap kiadója. Karácsonyi – aki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) is vezeti – a szerkesztőség tagjai által 1990-ben alapított kiadó elnöki tisztségét is ellátja.
Küszöbön áll a vezetőváltás az Új Magyar Szó bukaresti napilapnál is. Salamon Márton László felelős szerkesztőt ugyanis Románia szaloniki főkonzuljává nevezték ki. Salamon az MTI-nek elmondta, a lapot megjelentető Scripta Kiadó Rt. nem nevezte még meg az utódját.
MTI
Erdély.ma

Erősít a „Tőkés-tröszt”
Beigazolódtak az ÚMSZ év eleji értesülései, miszerint a Tőkés Lászlóék politikai érdekeltségébe tartozó Udvarhelyi Híradó Kft.-hez készül átigazolni Dénes László újságíró. A Reggeli Újság volt főszerkesztőjét a kiadóvállalat az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává nevezte ki – írta kedden az MTI. Lapunk idei január 4-i számában A „Tőkés-trösztnél” Dénes? címmel közölt írást név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról, hogy a nagyváradi napilap főszerkesztője megválik tisztségétől és tárgyalásokban áll az Udvarhelyi Híradó kiadóval. Dénes Lászlót akkor nem tudtuk elérni, ám másnap a Reggeli Újságban dörgedelmes írásban cáfolta az ÚMSZ értesüléseit.
Változások történtek az Udvarhelyi Híradóhoz tartozó másik sajtótermék, az Erdélyi Napló élén is. A kiadó Csinta Samut nevezte ki a hetilap főszerkesztőjévé. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott. Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – a magyarországi kormányváltás után az egyik legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt, az ügylethez a Szerencsejáték Rt. biztosított 250 millió forintos támogatást.
Új Magyar Szó (Bukarest)

ÚJ FORMÁTUM, RÉGI ELVEK
Interjúk, kulturális témák kerülnek előtérbe az Erdélyi Naplóban
Csinta Samu váltja az Erdélyi Napló élén Makkay Józsefet. Nemcsak főszerkesztő-csere megy végbe a jobboldali hetilapnál: ősztől a kiadvány teljesen új ruhát ölt.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. lapkiadó megbízatásából április elsejétől Csinta Samu veszi át a Kolozsváron szerkesztett Erdélyi Napló hetilap főszerkesztői tisztségét Makkay Józseftől. SMS-interjúnkban az előtte álló munkáról, a lap szerkesztésében végbemenő változtatásokról kérdeztük.
Miért vállaltad el az Erdélyi Napló főszerkesztői tisztségét?
Csinta Samu: – Nagy kihívásnak érzem hozzájárulni az első hazai magyar nyelvű magazin típusú hetilap megteremtéséhez. Ősztől ennek megfelelő formátumban, világszínvonalú kivitelezésben jelenik meg.
Mit értesz az alatt, hogy világszínvonalú?
- Csúcsminőségű papírt és nyomdai kivitelezést, teljes színességet.
5 jelző segítségével “rajzold meg” az Erdélyi Napló olvasójának a fantomképét. Ugyancsak öt jelzőben: hogyan módosul ez a robotkép a lap formátumában bekövetkező változtatást követően?
- Érett felnőtt, konzervatív értékrendű, széles látókörű, érdeklődő, hűséges. Másrészt: egyre fiatalabb szellemű, konzervatív értékrendű, nemzeti érzelmű, érdeklődő, hűséges.
Rád mennyire jellemzőek az imént felsorolt értékek?
- Vallom őket.
Milyen lesz ugyanabban az irodában dolgozni a Krónika szerkesztőségével, aminek néhány éve a felelős szerkesztője voltál?
- Remek.
Magazinszerű hetilap szerkesztését vállaltad. Miért távolítanád el a hetilap küllemtől az Erdélyi Naplót?
- Éppen ezáltal kapja meg a hetilapos köntöst.
A lap tartalmában milyen típusú változások várhatóak?
- A legfontosabbak: előtérbe kerülnek az interjúk, kulturális témák, hasznos olvasnivalók.
Lesz valamilyen személyi változás a szerkesztőségben? Hány személy szerkeszti a lapot, és mikor jelenik meg az első általad szerkesztett lapszám?
- Az átlényegülés az ősz folyamán következik be, az állománybővítés azt követően válik aktuálissá.
Mekkora lesz a példányszám és mennyibe kerül majd egy példány a standoknál?
Ezek a közeljövő megválaszolandó kérdései. Most az átmenet előkészítésének periódusa kezdődött el.
(Csinta Samu 2003 és 2008 között a Krónika napilap felelős szerkesztőjeként tevékenykedett, korábban sportújságíróként dolgozott. 2008-ban azt fontolgatta, politikai pályára lép: MPP-s színekben megpályázta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget. A választásokból vesztesként került ki, ezt követően a Háromszék napilapnál vállalt újságírói állást.)
Kertész Melinda
Transindex.ro

Hírhatár, útlevél nélkül
Újabb, ezúttal internetes médiavállalkozást indított Stanik István, aki a Román Rádió nemzetiségi adásainak főszerkesztésétől köszönt el, s kezdeményezéséhez csatlakozott Monostori Károly, a Duna Televízió híradójának korábbi főszerkesztője. Szűcs László írása az Erdélyi Riport 2012/13. számából. Egy új, egyszerre helyi és országos romániai magyar hírportál indulását jelentette be nagyváradi sajtótájékoztatóján Stanik István, aki messze a legrutinosabb alapítónak számít a hazai médiavilágban (Bihari Napló, Erdélyi Napló, AESK, Krónika, Erdélyi Riport stb.), illetve Monostori Károly, aki Budapestet és a Duna Televíziót cserélte Nagyváradra és a Partiumi Keresztény Egyetemre, valamint az Ady Endre Sajtókollégiumra. A Hírhatár egy Magyarországon létrehozott s ott dinamikusan terjeszkedő internetes lapcsoport; a lényege, hogy egy olyan számítógépes programra épül, mely lehetővé teszi, hogy multiplikálja magát. A Hírhatár családhoz Magyarországon immár több tucat különböző nagyságú település, illetve Budapest egyes kerületei csatlakoztak. (Párkány révén immár szlovákiai oldala is van, igaz, legalábbis hétfőn nem volt elérhető.) Érdekes, hogy míg Magyarországon csupán megyék szerinti a központosítás, a romániai Hírhatár ma már országos hírszolgáltatást nyújt, s ehhez csatlakozik az első két település oldala, a nagyszalontai és a nagyváradi. Az oldalak létrehozói két hónapos tesztidőszak után léptek a nyilvánosság elé
Mint a tájékoztatón is elhangzott, a kezdeményezés alapját jelentő, folyamatosan fejleszthető szoftver mellett az erős szakmai háttér, illetve az országos rendszer az, ami a helyi honlapokat erősítheti. Hiszen akár egy kisebb településen is létrehozható professzionális oldal, a napi néhány helyi hír olyan információs környezetben jelenhet meg, ami által a lokális témák iránti érdeklődés is megnövekedhet, illetve a helyi tartalmak bekerülhetnek az országos körforgásba. A helyi Hírhatár portálok elindítását bárki megpályázhatja, aki legalább alapszintű szakmai ismeretekkel rendelkezik, és jogi személyként franchise szerződésben vállalja a lapcsoport szakmai, etikai és üzleti feltételeit. A helyi hírportál tulajdonosa, az adott település méreteitől függően, évi 120 és 600 euró közötti franchise-díj megfizetése ellenében domainnevet, szervertárhelyet, dizájnt, a portált működtető programot, a működés újságírói-szerkesztői, marketing és értékesítési dokumentációját, valamint a tartalom nyolcvan százalékát és a reklámfelület bérbeadásának jogát kapja. A szakmai, etikai feltételek teljesülését az alapítók azzal is elő kívánják segíteni, hogy a jelentkezőknek felkészítő tréninget tartanak. (Annyi máris feltűnő, hogy szakmai színvonalban a romániai oldalak messze meghaladják a magyarországi települési oldalakat, persze az is elképzelhető, hogy ha Erdélyben is több tucat oldal indul, akkor a színvonal „kiegyensúlyozódik”.)
Mint Stanik István elmondta, akár egy-egy önkormányzat is megvásárolhatja a Hírhatár-oldal indításának a jogát, bár a cél nem az, hogy ilyen hivatalos oldalak működjenek, de nem korlátozzák azt, hogy ki indítson oldalt, ha a jelentkező az előzetes feltételeknek megfelel.
Monostori Károly arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint az erdélyi médiapiacról hiányoznak a jó értelemben vett közszolgálati honlapok, hagyományos városi portálok. Reményei szerint a Nagyváradi Hírhatár több lesz, mint helyi hírszolgáltató, inkább közéleti és kulturális honlapként határozná meg a lapot. Másfél hónap működési idő alatt háromszáz hírt és mintegy száz szolgáltatási információt készítettek, s kiemelte azt az adatot, mely szerint egy átlagos olvasó immár több mint négy percig van jelen az oldalon, ami igen jó eredmény. Hozzátette, ezek az oldalak akkor működnek professzionálisan, ha képesek szimbiózisban élni saját Facebook-oldalukkal. Ilyen értelemben a Hírhatár működése a blogokkal mutat hasonlóságot.
Nyilván a projekt sikere azon múlik, hogy mielőbb sikerül-e minél több romániai települést bekapcsolni a rendszerbe, hiszen az országos hírszolgáltatás is csak így tartható fenn. Hogyha a kezdeményezés valódi hálózattá állna össze, a Hírhatár alighanem a romániai magyar internetes média legerősebb szereplőjévé válna. A piaci szempontokon is túlmutató cél lehetne a szórványtelepülések bekapcsolása a rendszerbe. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Távol és közel
A legnagyobb példányszámú magyar közéleti hetilap, a HVG utolsó, júniusi számában egyfajta helyzetjelentést közölt ismeretlen, jól értesültnek tűnő, de kellő helyismerettel nem rendelkező szerző tollából az erdélyi magyar sajtó egynémely aspektusáról. A balliberális orgánum elsősorban bukaresti kisöccsét, a legkisebb példányszámú romániai magyar lapot siratta el: mint tán köztudott, e hónaptól az Új Magyar Szó már nem jelenik meg nyomtatásban. Szakad meg a szív! Sokan sokféle nekrológot írtak az egykori központi kommunista pártlap, az Előre jogi és szellemi örököséről, a többszöri tulajdonosváltáson és cégérátfestésen átesett (RMSZ, ÚMSZ) lapról, de legjobban maguk a főmunkatársak sajnálkoztak e „médiapiaci szűkülésen”, holott a Román Kommunista Párt egykori propagandistáinak kezéből senki sem verte ki a tollat. Bár megérdemelték volna. Ők továbbra is szövögetik ármányos pókhálójukat, publikálnak rendületlenül idehaza és odaát, a szolgalelkű médiában, mint tették azt zavartalanul 1989 után, senki által felelősségre nem vonva azért a lélekmérgezésért, közösségrombolásért, agymosásért, amit a diktatúra idején elkövettek. Az elmúlt 22 évben a tulipán színeiben ármánykodtak, a mindenkori államhatalomnak is hajbókolva, mindig aszerint osztva az észt, ahogyan maguk is kapták „fentről”, hiába no, aki bértollnok, az bértollnok. Közben magukhoz édesgettek és kineveltek egy új médiamunkás-generációt – arrogánsan fellépő riporterecskékből és elnöki előszobákban pennát rágó filoszokból áll a neotulipános garnitúra –, amelyik immár a régi pártmunkások profizmusa nélkül gyakorolja a hajlongást. A Párt számolatlanul ölte bele az RMSZ-be és az ÚMSZ-be a közpénzt, a naiv romániai magyar és a segítőkész magyarországi adófizetők lejeit-forintjait, sőt öli továbbra is, mert a titokzatos Communitas Alapítvány még akkor is tetemes összegeket utalt át nyomdaköltség címén a lapnak, amikor az már készült felköltözni a világhálóra, mert hát mégsem szűnt meg igazán, hiszen a bértollnokok tovább ontják ármányos cikkeiket az interneten maszolkodva-maszatolva.
Szakmai szolidaritás mondatná velem: szomorú, hogy egy többé-kevésbé magyar nyelvű lapnak anyagiak és olvasók híján meg kell szűnnie – de egyetlen könnyet sem érdemes ejteni az ÚMSZ-ért, hiszen betöltötte történelmi szerepét: a rommagyarság szócsöveként elrettentő példájául szolgált nemzeti-politikai-kulturális identitásvesztésünknek a román államiság szorításában, a pártosan-klikkesen manipulált nyilvános térben. Ahol elmosódott a különbség a szuverén publicista és a fizetett-kinevezett pártpropagandista között, ahol zsíros állami tisztségekkel, különféle kinevezésekkel szokás honorálni a kitartó „közvéleményformálást”.
Ó, nem a pénz fogyott el, ömlik az továbbra is minden csatornán a pártkasszába, s onnan csurran-cseppen a pártsajtóba is. Az RMDSZ-nek most az a gondja, hogyan tegye hatékonyabbá a sikerpropagandát. A kispéldányszámú, terjeszthetetlen, népszerűtlen ÚMSZ erre már nem volt alkalmas, hát beáldozták. A tollnokokat átirányítják más pártorgánumokhoz – van belőlük elég a megyékben, önkormányzatokban, állami intézményekben, sőt a felsőoktatásban és az uniós projektek környékén is, no meg ott van a román közmédia „nemzetiségi” vonulata, sőt működik számos olyan magánrádió- és tévéállomás, amely mögött valamelyik helyi RMDSZ-kiskirály vagy annak pereputtya áll.
A romániai magyar médiában mindmáig nem történt meg a valódi rendszerváltás. Csak most jutottunk el oda, hogy az eddigi egy-két üdítő kivétel mellé felsorakozik néhány olyan sajtóorgánum, amit nem pártszékházként működő redakciókban szerkesztenek. Fanyalogva kénytelen megállapítani a HVG említett cikkírója is: a budapesti székhelyű „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány támogatásával egy másfajta „médiabirodalom” van kialakulóban. Az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott orgánumok alkotják (Krónika, Erdélyi Napló, Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap, Székelyhon.ro), amelyeket még a skatulyázók sem tudtak eddig beskatulyázni. Mert bár tudni vélik, hogy a Fidesz meg az EMNP áll mögöttük, a jobboldalon sokan elégedetlenek e médiumok elkötelezettségével. A baloldalon meg pláne. Mivel azok nem állnak egyik párthoz sem elég közel. Inkább az olvasókhoz állnak közelebb. Ami rendben is van, nemde?
Dénes László
Székelyhon.ro
2012. július 18

Tusványos – Panellbeszélgetés a romániai magyar sajtóról
Hol tart a romániai magyar sajtó? Mekkora hatással van a politikum a médiaorgánumokra, mennyire változtatott a nyomtatott sajtó helyzetén az online média/ újságírás elterjedése, és egyáltalán mi a nyomtatott sajtó a teendője ahhoz, hogy túléljen az egyre jobban terjedő online médiák mellett? Ezekre, és az ezekhez hasonló kérdésekre adtak csütörtökön választ a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban rendezett panelbeszélgetés előadói, név szerint Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője és Fall Sándor, a Krónika volt főszerkesztője.
Az előadáson több alkalommal is elhangzott, hogy a romániai magyar sajtó soha nem volt független, mindig politikai vagy gazdasági nyomás alatt állt. Csinta Samu az előadás kezdetén erre a kijelentésre reagálva elmondta, hogy 1999-ben a Krónika megjelenésével minden megváltozott. Abban az időben a lap főszerkesztőjeként törekedett a függetlenségre, nem akart egyik politikai párt nyomása alá se kerülni, annak ellenére, hogy időnként volt részük különböző kellemetlennek nevezhető „fenyítésben”, viszont sikerült megtartaniuk álláspontjukat, és ezzel együtt függetlenségüket. A beszélgetés során kiderült, hogy míg Magyarországon nagy a polarizáltság a média terén itt Erdélyben, Székelyföldön egy olyan jobb-közép beállítottságú olvasótábor alakult ki, amelynek az igényeit nem könnyű kielégíteni. Nehéz megtalálni a megfelelő utat, amely nem tölti el előítéletekkel az olvasót.
Az is igaz, hogy amennyiben a sajtó nem foglal állást a napi politikai történések mellett, nem közli le a fontos közéleti, cirkusszal telített eseményeket, amely jobb esetben mindkét fél véleményének egymással való szembeállítását jelenti, akkor unalmassá válik. Mindezek ellenére nagyon fontos egy szigorú és egészséges távolságtartás.
Erdélyben 20-23 éve nem volt egy komoly olvasó-feltérképezés, hangzott el az előadásban. Az olvasóról kialakult kép torz, elavult, így az újságírók saját elképzelésük, belátásuk szerint írják a cikkeket (néha kilóra), anélkül, hogy pontosan tudnák, hogy mire kíváncsi az olvasó, mit várna el az illető sajtóorgánumtól. A legtöbb újságíró fiatal és tapasztalatlan. Ugyanakkor érdekes jelenségként említhető meg a szakmában való elcsúszás. Sokszor az tapasztalható, hogy egy napilapnak vagy éppen egy online médiumnak 20-25 éves főszerkesztője van, amely nem egy egészséges jelenség. Nagyon korán eljön a szakmában való kiégés ideje, ugyanakkor 3-4 év alatt egy újságíró nem tesz szert akkora tapasztalatra, amely feljogosíthatná egy főszerkesztői pozíció elvállalására.
Ami pedig az anyagi biztonságukat elleti, Erdélyben egy-két napilap képes normális körülmények között fenntartani magát, a többi pedig „túlélő üzemmódba" helyezte magát. Az olvasói tábor pedig nem képes annyi jövedelmet termelni egy lapnak, amely biztosítani tudja a megélhetést. A különböző pályázati pénzek csak éhenhalásra elegendőek, az alapítványi pénzek pedig csak a periférikus költségeket fedezik. Aki pedig nem tudja ezt a kevés pénzt megfelelően kezelni, felhasználni az meghal. Letiporják azok, akik mögött áll egy biztos háttér, amely általában nem mentes a politikától. Viszont a pártok is csak azokat támogatják, akik őket is segítik, támogatják, amikor eljön az ideje.
Arra is kitértek az előadók, hogy lassan de biztosan az online média megöli a nyomtatott sajtót. Ezzel mindenkinek számolnia kell, úgy a jóknak, mint a gyengébbeknek.
Kulcsfontosságú tényezőkként emelték ki a hosszú távú fennmaradáshoz, a túléléshez a megfelelő olvasói feltérképezést, igényfelmérést, stratégia és üzleti terv kialakítását, illetve a nagyon jó marketingtevékenységet. Ezek nélkül a pályázati illetve az alapítványi pénzek nem használhatók. A kulcsszó minden médium estében a jó és minőségi munka. Ha jól írnak az újságírók egy lapnál, azzal minden korosztályt meg tudnak szólítani. A lényeg az érdekes, színvonalas és hiteles hírközlés, amely a jelen helyzetben megmentheti az erdélyi magyar sajtót az eltűnéstől.
György Erzsébet
Erdély.ma

Séta a romániai hírek aknamezőin
Még a szokottnál is furcsább helyzetbe került Románia: a politikai csatározások már az uborkaszezonra, a forróságra sincsenek tekintettel, augusztusban alakítják át a kormányt, az ellenfelek egyre mélyebb sebeket ejtenek egymáson. Az adófizető szavazópolgárnak ma nagyobb szüksége lenne a pontos, objektív információra, magyarán a hírre, mint valaha, hiszen országa és a saját jövője forog kockán, országgyűlési választások előtt állunk, Bukarestben pedig egy tisztségéből menesztett elnök szónokol.
Miközben Kelet-Európára korántsem jellemző módon hét hírtelevízió bömböl az országban, a standok zsúfolásig vannak tömve újságokkal, a világháló pedig „rogyadozik” a román bloggerek hozzászólásaitól és a véleményoldalaktól, egyetlen dolgot állíthatunk csak: fogalmunk sincs, hogy egy hír valódiságát, hitelességét hogyan lehetne ilyen körülmények közepette ellenőrizni. Pedig a sajtót azért nevezhették negyedik hatalomnak – a Montesquieu nyomán elterjedt felfogás szerint a döntéshozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat volt hivatott ellenőrizni –, mert működését néhány egyszerű szabályra fektette, többek között az információk több forrásból való ellenőrzésére. Erre települt rá a világháló nyújtotta lehetőségekkel – főleg a nyugati demokráciákban – az ötödik hatalom, amikor a civil zsurnaliszták elkezdték ellenőrizni a hagyományos média híreit. Csakhogy ez nálunk nem így működik.
Kicsi, szőrös, csúnya – de a miénk
Kezdjük talán a romániai magyar médiával, mert az alig mutat életjeleket, és labdába sem rúghat ebben a hangzavarban. A hazai magyar média gazdaságilag kényszerpályán van méreti, illetve piaci tényezők miatt, amelyek behatárolják fejlődési és versenyképességi lehetőségeit. Képtelen volt a legerősebb reklámpiacra legalább egy tévét kiállítani, az elsősorban politikai célokat szolgáló rádiós szegmens aránytalanul túlméretezett Székelyföldön, az internet nyújtotta lehetőségeket pedig eddig messze alulmúltuk.
Információáramlás magyar nyelven
A hazai magyar média „second hand” termékkel „mérgezi” szervezetét. Nagyon gyakran tetemes mennyiségű hírügynökségi anyagot kínál, például a Magyar Távirati Iroda (MTI) vagy a Mediafax anyagait, román és magyarországi sajtóból származó értesüléseket. Így fordulhat elő, hogy egy háromszéki napilap két-három nap késéssel úgy adja vissza a 60 kilométeres körzetben történt felsőrákosi tragédia esetét, hogy azt előzőleg egy fővárosi hírtévé Brassóból leadta, a hírt átvette egy román hírügynökség, közzé adta magyar nyelvű hírfolyamában, és a történet harmadnapra – átszerkesztve – megjelenik a napilapban, a belföldi hírek között.
Viccesebb dolgok is előfordulnak – hogy finoman fogalmazzunk – az eszközhiány miatt. A magyar államfő látogatásakor a Duna Televízió kivonul Barótra, hogy rögzítse a történelmi jelentőségű avatóbeszédet, a tévés anyagból összefoglalót készít az MTI, amit átvesznek a helyi lapok, horribile dictu netán a baróti hetilap is, mert, ugye, kész állapotban van, s ráadásul milyen magyarosan hangzik... Mindez nagy-, de nyilván nem teljes mértékben anyagi okokból történik: egy-egy újságíró esetleg rádiós hírszerkesztőként is dolgozik vagy egy másik napilapnál, emellett időnként egy anyaországi tévéadónak is tudósít, a ritmus fenntartása érdekében pedig fel kell kutatnia a hozzáférhető forrásokat – ezeket jobb esetben a cég fizeti meg, ám az sem ritka, hogy ő maga –, amelyeket aztán fordításban, enyhe átszerkesztés nyomán közöl.
Ősforrások maszkolása
E több száz kapcsolódási ponttal rendelkező óriási hálózatba hozzáértő ember bármelyik pillanatban elhelyezhet egy drámai, szélsőségesen jó vagy rossz hírt, esetleg pletykát úgy, hogy egyúttal maga állítja fel a második, illetve harmadik „ellenőrzési forrást” is, ami lehet internetes, írott, tévés vagy rádiós, lévén, hogy mindegyiknek van internetes változata, portálja. A román médiakonszernek ugyanis a több forrásból való ellenőrzés gyakorlatát – jobban mondva annak illúzióját – kihelyezték az internetre.
Egy egyszerű, sokunk számára ismerős példával illusztrálnánk ezt a folyamatot. Az akkor még tisztségében lévő államelnök egyszer elhintette a köztudatba, hogy régiós adminisztratív újrafelosztásra van szükség, lehetőleg azonnal (a lengyelek hét év alatt valósították meg). Ebben a pakkban szerepelt egyebek mellett az is, hogy az összefüggő magyar területeket lehetőleg szét kell szabdalni. A román ellenzék azonnal felfigyelt a gyenge pontokra, és akcióba lépett.
1. Első menetben kiszivárgott a román sajtóba egy ezzel kapcsolatos Markó-szöveg félmondata, melyet az Erdély TV-ből idéztek – egyébként hibásan. 2. Második menetben már legalább két hírtévé közölt térképeket – ugyanezek már hírportálokon is megjelentek –, melyek a két kiszakított székely megyére fókuszáltak, és erről mint kész tényről folytak reggeltől estig a beszélgetős műsorok. 3. Másnap az összes román napilap kénytelen volt foglalkozni az üggyel, mert le nem maradhattak: riportokat közöltek, térképeket stb. Megjegyzendő, hogy eközben Boc és Kelemen – a két állítólagos főszereplő – még meg sem szólalt, s hallgatásuk még hetekig tartott, ugyanis tulajdonképpen nem volt miről beszélniük. 4. Gazdasági elemzések, térképek, táblázatok jelentek meg arról, hogy milyen csóró Székelyföld, és éhen fog halni. 5. A hazai magyar sajtó sem maradhatott le: idő, pénz és szakemberek hiányban lefordította az addig megjelent anyagok egy részét, amit már több mint három forrással össze lehetett vetni, miközben a politika még mindig nem szólt, hiszen korábban nem is tárgyaltak erről. 6. Az első hét végén már olyan térképeket mutogattak a tévék, amelyek kísértetiesen hasonlítottak a bécsi döntés után kiszakadt Észak-Erdély térképére, tiltakozni kezdtek a Hargita és Kovászna megyei románok fórumai. A politika hallgatott. 7. Tiltakozott Budapest is, mert a sajtóból úgy tűnt, elszabadult a pokol, miközben a romániai politika főszereplői még mit sem tudtak az ügyről. 8. Mit tesz ilyenkor az MTI? Elmegy megkérdezni Kelemen Hunort vagy Emil Bocot? Nem. Idéz legalább két magyar forrást – a Krónika napilapot, illetve a „haldokló” Új Magyar Szót –, illetve három bizonytalan román médiaorgánumot – megvan az anyag, mehetünk kávézni! Tévék mindenek felett
A román reklámpiac királya a tévé. Egy 2011-es Magnaglobal-felmérés szerint a reklámkiadások az országban 457 millió dollárra rúgtak (egy évvel korábban ez még 12 százalékkal volt magasabb). Ebből a tortából 68 százalékot szakítottak a tévék, valamivel több mint 10 százalék ütötte az írott média markát, a rádiók, az internet és az outdoor pedig 5-5 százalékon osztoztak. Világviszonylatban a tévék átlagosan a torta 41 százalékát szakították le, 390 milliárd dollárt. A hazai tévék nettó 315 milliót kaptak a reklámtortából, annak köszönhetően, hogy a román médiafogyasztó passzív, 2010-ben a román átlagember naponta 4 órát és 17 percet töltött a képernyő előtt. Csúcsidőszakban (19 és 23 óra között) 1 óra 34 perc a tévéfogyasztás. A reklámpiaci trendek növekedést mutatnak a tévék tekintetében (forrás: Forbes, Románia, 2011. március). A román piacvezetők a Pro TV, az Antena 1, az Acasã, az Antena 3 és a Realitatea hírtévé, ezeket követik a KanalD, a National és a Prima tévék, összesen 57 román tévéadóval kell számolnunk. Életképes modellek?
A sajtótröszttel szimbiózisban élő hírportál, ami mögött van egy tévéstúdió, egy vagy több rádió, napilap és képes magazin – erős infrastruktúra, cég, kapcsolatrendszer. Hasonló modellt próbál életre kelteni Codrut Seres, az Intact Kiadónál, ahol arra biztatják az újságírót, hogy az anyag mellé küldje on-line a fotót, cikkét pedig publikálja a honlapon, de javasolják a személyes blogon való közlését is. Ehhez a modellhez szükséges egy „tröszt”, és néhány olyan újságíró, aki csak nekünk dolgozik, tehát el tudjuk tartani, nem kell ötfelé dolgoznia.
A felsorolt trösztadatok a kormányváltásra és a közelgő választásokra való tekintettel bizonytalanok: USL-s érdekcsoportok vásárolnak azért, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a Voiculescu-féle trösztnek, a PDL-sek meg azért, mert elestek a közszolgálati tévétől, és körmükre égett a gyertya, a korábbi barátaik meg az állami megrendelések elmaradásával új barátok után néznek. Nem biztos hát, hogy becsődöl az Adevãrul Holding, az Adamescu-tröszt, a Realitatea tévé vagy az Evenimentul Zilei – csak új barátságok köttetnek.
A román írott média
Az Evenimentul–Capital Kiadóvállalat
A Pãunescu tábornokok családja működteti (a PDL-s kormány idején még könnyű dolguk volt, ám e napokban épp új „szponzorok” után kutatnak), zászlóshajóik az Evenimentul Zilei napilap és a Capital című gazdasági hetilap. Házon belül van a B1 tévéadó, amelyik hírtévéként és beszélgetős műsorai révén fungál, sztárjai – a ’90-es évek elején elhíresült bulvárlap alapítója – Ion Cristoiu, valamint Robert Turcescu.
Az Adevãrul-tröszt
Dinu Patriciu kőolaj-milliárdos 6 millió euróért vásárolta meg az Adevãrul Holdingot, amelynek forgalma 2010-ben meghaladta a 100 millió eurót. Övé volt az Adevãrul napilap, amelynek eladásai 2011 júliusában a BRAT auditáló cég szerint 41 ezer példányra zuhantak a 2010-es 125 ezerről. Azóta Péter Imre is távozott a cég éléről, és már Patriciu sem beszél tévévásárlásról, noha korábban kedvenc témái közé tartozott. Tavaly övé volt a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Click!, a vállalat napi 200 ezer példánnyal a helyi piacokon kihozta az Adevãrul de Searã nevű lapcsaládot, birtokon belül volt ugyanakkor a Forbes, az OK, a Foreign Policy, a Dilema Veche. Idén június elején a helyzet így festett: aukcióra bocsátották az Adevãrul Holdingot, a Click! magazint, a Click TV-t és a bukaresti 106,2 Click FM-et. A médiaorgánumok azért kerültek licitre, mert együttesen 3,5 millió euróval tartoztak a Dinu Patriciu többségi tulajdonában levő Odyssey Communication nevű reklámcégnek.
Az Intact-birodalom
Dan Voiculescu családjának tulajdona. Rendelkeznek 2 hírportállal, a Jurnalul National napilap köré épített lapcsaláddal: a Jurnalul Casei, Jurnalul de Bucãtãrie, Jurnalul de Duminicã, Jurnalul de Sãnãtate, Scânteia, illetve a Zoom című sajtótermékekkel. Időközben megszüntették a Financiarul gazdasági hetilapot, ám a „családhoz” tartozik két hírtévé is, az Antennák, valamint portálok tömkelege. A Medien Holding
A Dan Adamescu nevű milliárdos birtokában van, „istállójukban” ott szerénykedik a România Liberã című napilap. 800 ezer euróért vásárolták meg liciten az Academia Catavencu brandet, övék a Cãminul, a Casa mea, a Domus, a Domus Util. Mielőtt valaki megirigyelné hatalmukat, a napokban csődöt jelentett a România Liberã című napilapot kiadó cég is, a csődvédelmet tulajdonosa kérte.
A Mediafax Group
Tulajdonosa a Central European Media Enterprises (CME). Házon belül legalább 40 auditált portál van, alosztályai között a Ziarul Financiar, a zf.ro, a Business Magazin, a businessmagazin.ro, a Mediafax Business News, a ProSport, a prosport.ro, a ProMotor, promotor.ro, a go4it, illetve a go4it.ro, a Descopera.ro és a descopera.ro, a Playboy, valamint a playboy.ro, a GQ, a Mediafax Mass-Media News, a Mediafax.ro, a gandul.info, a PRO TV Magazin, a protvmagazin.ro, a Ce se întâmplã, Doctore?, a csid.ro, az InStyle, a The ONE és honlapja a one.ro, a Glamour, az apropo.ro, a showbiz.ro, a bule.ro. Ugyancsak ide tartozik az Acasã TV, a Pro TV International, valamint az MTV Romania.
A Ringier-csoport
Birtokában van a második legnagyobb bulvárlap, a Libertatea, illetve egyéb bulvártermékek és női magazinok tömkelege: Autobild, Bolero, Bravo, Bravo Girl, Compact Bucuresti, Diva, TVMania, TV Satelit, Unica stb. Időközben több lapjuk is gazdát cserélt, de ezeket a cseréket a BRAT nem frissíti eléggé fürgén.
A román internet
A SATI auditáló vállalat 2011. június 30-i statisztikája szerint az átvizsgált honlapok közül a listavezető trilulilu.ro-nak havi 3 millió egyedi látogatója volt, a hi5.com-nak 2 879 000, a forum.softpedia.com-nak 2 656 000, a realitatea.net-nek pedig 2 087 680.
Willmann Walter
Erdélyi Napló

Olosz Gergely RMDSZ-es képviselőt korrupcióval vádolja a DNA
Olosz Gergely RMDSZ-es képviselő ellen bírósági eljárást indítanak befolyással való üzérkedés miatt, és négy cég vezetője ellen is, akiket szerződések megkötéséhez segített hozzá 500.000 euróért és 400.000 lejért cserébe. Az eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) indította el. A képviselő 2007 és 2009 között az Országos Energiaszabályzó Hatóság (ANRE) vezetője volt. A DNA Ion Bîrcină és Costin Iliescu kereskedelmi társaságok vezetői ellen is eljárást indított, akiket az ügyészek bűnrészeséggel vádolnak, mert részt vettek a bűncselekményben. Cătălin Stan, a Power Plus kft vezetője ellen bűnrészesség, aláírás-hamisítás, és okirat-hamisítás miatt indítottak eljárást, valamint Ovidiu Ionel Badea, a Budirom Serv kft vezetője ellen, szintén bűnrészesség miatt. Az ügyészség által csütörtökön kiadott közlemény szerint a négy üzletember 2010 májusa és 2011 februárja között vásárolta meg Olosz befolyását azért, hogy vállalkozásaik tisztességtelen módon jussanak kereskedelmi szerződésekhez. A közlemény szerint az Olosz által kért félmillió euró egy részét tanácsadói szerződéssel álcázták, amelyet a Catalin Stan által vezetett Power Plus Kft. kötött meg egy offshore céggel. E szerződés alapján az ügyészek szerint 384 ezer eurót utaltak át az offshore cég számlájára. A vádhatóság szerint 2010 őszén a képviselő újabb 400 ezer lejt (89 ezer euró) kért az üzletemberektől, amit közvetlenül kapott meg. A vádhatóság szerint Olosz azt állította, hogy befolyással rendelkezik a CEZ Románia energiavállalat egyik vezetőjénél, és később a kenőpénzért cserébe, ennek a kapcsolatának köszönhetően, három szerződéshez juttatta a Power Plus Kft. és a Budirom Serv Kft cégeket. Az ügyészek szerint Olosz a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium egyik döntéshozó személyénél is közbenjárt, és elősegítette, hogy az egyik üzletember cége Európai Uniós pénzek esetében tanácsadói szerződéshez jusson. Az ügyészség zárolta Olosz Gergely és társai ingó és ingatlan vagyonát. A korrupciós ügyet a Legfelsőbb Semmitő és Ítélőszék tárgyalja. A képviselő korábban alaptalannak nevezte az ügyészség állításait. Az MTI csütörtökön megpróbálta elérni Oloszt, de kora délutánig ez nem sikerült. Irodavezetőjének közlése szerint a politikus külföldön van. A Krónika című erdélyi napilap korábban megírta, hogy információi szerint megvesztegetői jelentették fel a képviselőt. A 36 éves Olosz Gergely korábban a román országos urántársaságot is vezette, 2008 óta háromszéki parlamenti képviselő. 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségére pályázott, sikertelenül. A december 9-i parlamenti választásokon szenátori mandátumért száll versenybe az RMDSZ színeiben. realitatea.net/MTI
Erdély.ma

A romániai sajtó Orbán Viktor marosvásárhelyi látogatásáról
A kolozsvári Krónika helyénvalónak találta vezércikkében Orbán Viktor Marosvásárhelyen tett megállapításait, a román nyelvű sajtó elsősorban a miniszterelnöknek a választási kampányra vonatkozó kitérő válaszát idézte csütörtökön.
A Krónika vezércikkében kissé „sarkosnak" találta Orbán Viktornak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem napján tartott előadásában elhangzott kijelentését, amely szerint az önsajnálat és a lebeszélés együtt már a következő néhány évtizedben elvezet a magyar nemzet biztos pusztulásához. A vezércikk írója úgy vélte, a helyzet talán mégsem ennyire borús. Hozzátette azonban, hogy „mindig jókor jön az összefogásra, az önépítkező cselekvésre, az együtt és egymásért folytatott munkára és a pozitív, előre vivő, felhajtó erők mozgósítására való biztatás".
Helyénvalónak találta a cikkíró azt is, hogy a miniszterelnök felelevenítette Bocskai István fejedelemnek a nemzetben való gondolkodásra buzdító tanácsát. Egyetértett azzal, hogy az ifjúság szívében és agyában némelykor rendet kell tenni. „Aki ettől meggyőződésből vagy valaminő divatos, de romboló áramlat előtti megfelelési kényszerből, netán megrendelt szolgaiságból eredően viszket, hát vakarózzék" – vélte a magyar nyelvű lap vezércikkírója. A román nyelvű médiában elsősorban a miniszterelnöknek egy a választási kampánnyal kapcsolatos kijelentése talált visszhangra. A Sapientia egyetem marosvásárhelyi campusából távozó Orbán Viktort román újságírók arról kérdezték, eleget kíván-e tenni Titus Corlatean román külügyminiszter felkérésének, hogy a magyar politikusok kerüljék a beavatkozást a romániai választási kampányba. Orbán Viktor egyetlen mondattal válaszolt: „Hál'istennek mindannyian szabad emberek vagyunk." E választ a Digi24 hírtelevízió úgy értelmezte, hogy Orbán Viktor semmibe veszi a román külügyminiszter kérését.
A szélsőséges nacionalista hangvételéről ismert Curentul napilap internetes oldalán közölt cikk szerzője úgy vélekedett, „Orbán Viktor ezúttal sem hazudtolta meg magát, újrakezdi a romániai magyar etnikumú lakosság revizionista témákkal való felizgatását szolgáló erdélyi turnéit". MTI
Erdély.ma

A Népszabadság kivágta a biztosítékot a Krónikánál
Vezércikkben reagált hétfői számában az erdélyi Krónika lapunk egyik múlt heti írására. A lap főszerkesztője, Rostás Szabolcs Fanyalgók címmel veszi górcső alá azt a Népszabadság-cikket (Bírálatok kereszttüzében a díjátadás, október 5.), amelyben Orbán Viktor marosvásárhelyi látogatásának visszhangjait ismertettük.
A Krónika úgy értelmezi, hogy a Népszabadság kétségbe vonta „az első Orbán-kormány korszakos, az erdélyi magyar társadalom megmaradását szem előtt tartó döntését”, amellyel a Sapientia egyetemet létrehozta.
A vezércikk mindenekelőtt azt sugallja, hogy Erdélyben nagyítóval kell keresni azokat, akik „gúnyolódással vegyes felháborodással fogadták, hogy a magyar kormányfőt «fejedelemhez méltóan» fogadták Marosvásárhelyen”. (A szóismétlés a vezércikkíróé.)
Valójában olyan véleményt nehéz találni az erdélyi médiában, amely szerint az egyetem vezetői nem vetették el a sulykot a miniszterelnök fogadásakor. (Amúgy nemcsak a bírálatokat, hanem a Krónika helyeslő véleményét is idézte a Népszabadság kifogásolt cikke.)
A Népszabadság fanyalgására a Krónika csúsztatással válaszol. „(...) sokan ma is beérik a Petőfi–Schiller-egyetem délibábjával, és természetesnek veszik, hogy a román állam nem hajlandó részt vállalni a kizárólag Budapestről finanszírozott erdélyi magyar felsőoktatás fenntartásában” – írja Rostás Szabolcs. A valóságban szó sincs arról, hogy az erdélyi magyar felsőoktatást kizárólag Budapestről finanszíroznák. Csupán a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen kétszer több hallgató tanul magyar nyelven, mint a magyar állami pénzből finanszírozott Sapientián és a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Népszabadság

Értjük-e egymást?
Amikor a Szabadság 2012. július 24–25-i számaiban megjelent, a szokványosnál talán igen, de a témakör súlyánál semmiképpen sem terjedelmesebb írásomban (Számvetés félidőben. Hogyan lehetünk sikeres nemzet?) kifejtettem az álláspontomat arról, milyen koncepcionális kérdések megválaszolására van szükség a nemzetpolitikában, abban reménykedtem, hogy nem csupán a romániai magyar közösség és annak véleményformálói mondanak majd arról így vagy úgy véleményt, de abban is, hogy a magyarországi hivatalos szereplők sem odázzák el a szükségszerű szembenézést az elmúlt két év fejleményeivel és annak a magyar közösségekre gyakorolt hatásával.
Ha szembenézésként és politikai korrekcióként nem is, de bizonyos értelemben a magyar hivatalos nemzetpolitika tartalmi összefoglalásaként mindenképpen tekinthetünk arra az írásra, amely a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárától jelent meg a Krónika 2012. október 8-i számában (Répás Zsuzsanna: Nemzetpolitika a gyarapodás jegyében), valamivel több, mint két évvel a magyarországi kormányalakítást követően.
Az e témakörben már bevettnek számító gyakorlat szerint mindazonáltal sajnálatosan kevés szó esik a koncepcionális, a magyarság jövőjét alapvetően meghatározó kérdésekről és az arra adandó válaszokról, cserében mintegy eláraszt bennünket számos szakmapolitikai vagy annak gondolt kérdés technikai részlete. Mert biztosan érdekes lehet, milyen elhivatottan végzi a honosítási eljárás során a kormányzati apparátus a munkáját – amihez komoly anyagi és személyi többletforrást kapott –, de talán ezért önmagában még nem kellene ünnepelnünk a munkájukat végző kollégákat. Arról, ami valóban meghatározó kérdés, hogy az érzelmi tölteten túl mit jelent az állampolgárság letelepedés nélküli megszerzésének lehetősége a magyar közösségek szülőföldön maradására és gyarapodására nézve, vajmi kevés szó esik. Azt pedig egyenesen kikerüli a hivatalos nemzetpolitika, hogy választ adjon arra, számolt-e azzal, hogy – ha csökevényes formában, kizárólag a pártlistákra történő szavazás jogának megadásával – a külhonban élő állampolgárok választójoga milyen következményekkel járhat e közösségekre és a magyarországi–külhoni magyar viszonyra. Mint ahogyan eddig még nem sikerült kellően cizellált választ kapni arra sem, miért is kellett a kulturális nemzet addig a magyar közegben vallott és Európában is általánosan elfogadott koncepcióját felrúgva, 2010-ben meghirdetni a „közjogi nemzetegyesítés” programját, és vajon mit is jelent ez valójában.
Sokszor kifejtettem, de most is megerősítem: a mindenkori magyar kormánynak elvitathatatlan joga, hogy kialakítsa és működtesse a magyar–magyar egyeztetés és a támogatáspolitika rendszerét. Egyetlen kívánalom a pártatlanság és a hatékonyság. Ezért önmagában nem az az érdem, hogy valamely kormányzat ilyen vagy olyan néven működtet valamilyen konstrukciót, hiszen a Bethlen Gábor Alapot sem azért kritizálják megszületése óta folyamatosan, mert nevet váltott Szülőföld Alapról, hanem mert nem működik kellő hatékonysággal és átláthatósággal, nem utolsósorban pedig kirekeszti a konkrét támogatási döntések meghozatalából a külhoni magyarság legitim képviselőit. Mint ahogyan az oktatási-nevelési támogatás körüli turbulenciák és gyakran keserű kritikák oka nem a támogatást lebonyolítók rapid és eléggé homályos érvelésű lecserélése volt, hanem az, hogy késve és a korábbiakhoz képest nehézkesebben jutott el a támogatás összege az érintettekhez.
És ha már a különböző magyar–magyar fórumok üléseinek idejét éljük: bármennyire is szeret hallgatni erről a hivatalos Budapest, 2006. és 2010. között is működött a magyar–magyar egyeztetés sokelemű rendszere, más néven mint ma, de a világ magyar közösségei képviselőinek bevonásával.
De mi lenne, ha egyszer nem merülnénk el a támogatáspolitika tengernyi technikai részletében, az egyes kérdések mikromenedzsmentjében. És nem azt bogoznánk, hogy a Határtalanul! Program egyenes folytatása-e az előző kormányzati ciklusban költségvetési forrásokból gazdálkodó Apáczai Közalapítvány hasonló programjának, vagy valami új felfedezés. Vagy a nyugati magyarság emlékeit összegyűjteni szándékozó projekt vajon azonos-e azzal, amit 2009-ben hirdetett meg az akkori nemzetpolitikai kormányzat? És persze jó lenne azt is feledni, miért tartott attól valaki, hogy egy jó, a magyar közösségek érdekét szolgáló program folytatása, mint például a nemzeti jelentőségű intézmények és programok dolga nem lenne szalonképes csak azért, mert Budapesten egy másik kormány alakult. Mert miközben ilyen kérdéseken elmélkednénk, nem maradna elég idő és energia a valóban meghatározó kérdésekre.
Abban talán nincs vita – és ezt a Krónikában megjelent cikk is alátámasztja –, hogy a külhoni magyarok nyelvi és kulturális önazonosságának megőrzése, az ehhez kapcsolódó intézményrendszer fejlesztése, támogatása prioritás. Ez például olyan ügy, aminek az eredményessé tételében, a versenyképes tudás megszerzésében minden szereplő gond nélkül képes együttműködni.
Éppen ezért örömmel vettem, hogy a nemzetpolitikai kormányzat az eddigi támogatási formákhoz a maga részéről az óvodai nevelésre irányuló figyelemmel járul hozzá. De itt újra előtüremkedik a koncepció kérdése: ha nem versenyképes a magyar nyelven szerzett tudás, akkor reálisan várható-e, hogy arányában növekszik majd a magyar nyelvű oktatást választók száma? Nem lenne-e időszerű, hogy szakmai kutatások eredményeképpen ne csak jelszavakban értesülhessünk az egységes oktatási tér kialakításáról, de láthassuk is végre annak kereteit? Népszerű lehet iskolát, egyetemet alapítani, de tudjuk, hogy lesz elegendő iskolás gyermek, érettségizett, az egyetem kapuit átlépni képes hallgató vagy csak a presztízskérdések számítanak?
Gyakran szeretnek megfeledkezni arról a nemzetpolitikával hivatalból foglalkozók, hogy a magyar közösségek jövőjének és a magyar–magyar viszonynak az alakulása nem függetleníthető a külső körülményektől, elsősorban a szomszédos államoktól, azok többségi nemzeteitől. Lehet másképp gondolni, de attól még nem lesz sikeres az a nemzetpolitika, amelyik nem a térségbeli kooperációt tekinti alapvető céljának. Az együttműködés képessége hozzátartozik a tekintélyes és megbecsült Magyarország alapértékeihez. Ahhoz a Magyarországéhoz, amelynek sikerét a külhoni magyar közösségekben is fontosnak tartják. Valóban, bizalom nélkül nem csak az államközi kapcsolatokban, de a magyar–magyar viszonyban sincs előrelépés.
Amíg a pártpolitikai logika szorításából nem sikerül kiszabadítani a nemzetpolitikát, addig lehetnek ugyan egyes projektek sikeresek, de nem lehet az egyes ciklusok eredményeit összegző és ötvöző szakpolitikákat megvalósítani.
Én továbbra is úgy gondolom, hogy a magyar kormány és a külhoni magyar közösségek közötti bizalomnak a pártpolitika-mentességre, a kölcsönös felelősségvállalásra és a közösségek autonómiájának tiszteletben tartására kell épülnie. És ezen a téren még bőven van tennivalója Budapestnek.
Ezeket a gondolataimat, a szokásnak megfelelően, először a szóban forgó írásnak helyet adó kolozsvári napilapnak küldtem el, de mivel szerkesztősége a közléssel kapcsolatos megkeresésre nem válaszolt, ezért – és a téma aktualitására való figyelem okán – fordultam a Szabadsághoz.
Gémesi Ferenc,
a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának
volt kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára
Szabadság (Kolozsvár)

Frunda leárulózta Csegzi Sándort – a volt alpolgármester a CNA-hoz fordul
Az Országos Audiovizuális Tanácshoz (CNA) fordul a december 9-ei választásokon független képviselőjelöltként indulni szándékozó Csegzi Sándor, miután a marosvásárhelyi Rádió GaGa péntek délelőtti beszélgető-műsorában a meghívott sorozatosan rágalmazta. Frunda György RMDSZ-es szenátor, az adó társtulajdonosa és állandó pénteki vendége árulónak nevezte a volt alpolgármestert, akit azzal vádolt, hogy a demokrata-liberálisok megvásárolták.
A csúcspolitikus nem fejtette ki, hogy ki, mikor és mivel vásárolta volna meg Csegzit, mint ahogy arról sem beszélt, hogy honnan származnak az információi. Frunda szerint Csegzi egy frusztrált ember, akinek most az a célja, hogy az 1-es számú, marosvásárhelyi választókörzetben a felettese, Dorin Florea polgármester által vezetett PDL ráverjen az RMDSZ-re.
A szenátor úgy vélekedett, hogy a független magyar jelöltnek semmi esélye bejutni a parlamentbe, indulásával viszont veszélybe sodorja a szövetség által jelölt Kerekes Károly pozícióját.
„Számítottam arra, hogy minden szintű és minden színű támadás fog érni, hisz egy magánbeszélgetésen a megyei RMDSZ-elnök is tudtomra adta, hogy amennyiben függetlenként indulok, le fognak árulózni. Pedig én egészen biztosan nem vonulnék ki a plénumból, amikor éppen a magyarság képviselői által benyújtott autonómiastatútum van napirenden” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Csegzi Sándor, utalva Frunda György viselkedésére, aki nem szólalt fel az önrendelkezés érdekében, s Markó Bélával és Verestóy Attilával egyetemben a szavazás előtt elhagyta a termet.
Az RMDSZ-ből egy héttel korábban kitett Csegzi úgy érzi, Frunda visszaél anyagi helyzetéből adódó előnyével, és rádióját ismét alpári hangnemben fogalmazott rágalmak szórására használja. A helyhatósági választások előtt az RMDSZ volt polgármesterjelöltjét, Vass Leventét támadta heteken át, amíg a fiatal orvos-politikus meghátrált és visszalépett. Csegzi hozzátette: ő nem az RMDSZ-es jelölt ellenében indul, annál is inkább, mivel nem ő volt az, aki „kilökte” Kerekest a saját, nyárádmenti körzetéből. Mint ismeretes, Kerekes Károly Borbély László nyomására cserélt választókörzetet, elfogadva a vegyes lakosságú Marosvásárhelyt, átengedve így a párt politikai alelnökének a színmagyar Nyárádmentét.
Az élő műsor sugárzása után Csegzi Sándor előbb Farczádi Attila főszerkesztőhöz és műsorvezetőhöz, majd a Rádió GaGa társtulajdonosaihoz fordult panasszal, azonban egyiküktől sem sikerült kieszközölnie a replika jogát. „Mindegyikük sajnálkozott, és azt mondta, hogy ez Frunda Györgyön múlik” – fejtette ki Csegzi. Lapunk megkeresésére Farczádi Attila nem kívánt hozzászólni a vitához.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Frunda György, avagy a hazug ember és a sánta kutya meséje
A Krónika napilap pénteki lapszámában idézte Frunda Györgyöt. Már a cím is megtévesztő, hiszen e szerint az a személy nyilatkozik a kormányzatban való részvétel mellett, aki az utóbbi RMDSZ-es kormányban való részvétel idején mindig a kormányzati szerepvállalás ellen agitált rendületlenül – főleg a román sajtóban.
Most – a divatnak megfelelően – támadásba lendült az Erdélyi Magyar Néppárt által óhajtott föderalizmus ellen, és ezt szembeállítja az RMDSZ által „felvállalt”, úgynevezett „helyi és területi autonómiával.” Az RMDSZ örökéletű szenátora, elfelejtette azt, hogy 79 becsületes magyar ember, képviselőjelölt, már felesküdött az autonómiára. (Történt ez a János Zsigmond unitárius kollégiumban.)
Frunda nyilatkozatában olvashatjuk: „A szövetség szenátora emlékeztet az autonómia törvénytervezetére, amit nemrég visszautasított a felsőház. Szerinte azt a 2008-as választásokat megelőzően az RMDSZ két politikusa, Garda Dezső és Sógor Csaba konkrét kampánycélokkal nyújtotta be, s a szövetségnek egy különálló törvénytervezete van az autonóm régiókról.” – nos ez egyszerűen valótlanság.
Nagyon tisztelt szenátor úr! A Székely Nemzeti Tanács autonómia törvényét – melyet a 2004– 2008-as törvényhozási ciklusban sajnos csak ketten, Sógor Csaba és én vállaltuk fel – már csak azért sem nyújthattuk be kampánycéllal, mivel azt 2005 nyarán tettük le a képviselőház állandó bizottságához, nem pedig 2008-as választásokat megelőzően. Én meggyőződésből és népem iránti elkötelezettségből vállaltam tettemet és annak következményeit. Tudom, hogy ezért és a korrupció elleni elkötelezettségemért állítottak félre a politikai életből.
Azért hogy megszabaduljanak tőlem, megszüntették az RMDSZ területi szintjén a nép általi előválasztásokat 2008-tól, Gyergyó körzetét pedig három képviselői körzetbe osztották: Gyergyóújfalut, Gyergyócsomafalvát, Gyergyókilyénfalvát, Gyergyótekerőpatakot és Marosfőt a felcsíki képviselői körzethez csatolták, Ditrót és Borszéket a maroshévízi képviselői körzethez, míg Gyergyószentmiklóst, Gyergyóalfalut, Gyergyószárhegyet és Gyergyóremetét a Sóvidékhez és Székelykeresztúr környékéhez. Mindezt csak azért, hogy megszabadulhassanak tőlem. A félreállításomra tett erőfeszítések tehát sikerrel végződtek.
Most, négy év múlva csodálkozva tapasztalom, hogy Önnek (vagy Önöknek) a fő politikai ellenfele ebben a kampányban továbbra is én vagyok, aki visszavonultam a politikából. Ha azonban személyem volna Frunda úr vagy mások kampányának az egyik fő célpontja, állok elébe. Nyilvánossá tehetem egyeseknek a gyergyószentmiklósi fafeldolgozó vállalat privatizációja alkalmával történt, sajátos lépéseit, dokumentumokat közölhetek egyes magas rangú tisztségviselőknek a befolyásukkal való visszaéléséről, de ha gondolják, a korrupciós ügyek általam feltárt a sokaságának közlésére is vállalkozhatom.
Bár nem értek egyet az RMDSZ politikájával, mégsem szeretnék részt venni a magyarság megosztásában. Kérem, hagyják meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne kelljen támadjam a magyarság ún. „érdekszövetségét”. Ne kényszerítsenek arra, hogy kiteregessek bizonyos korrupciós ügyeket. Én azt hittem, megelégszenek a félreállításommal. Úgy tűnik, Frunda György szenátor úr nem így gondolkozik. Az azonban mégis csak sok, hogy megrágalmazásom érdekében összetéveszti a 2005-ös esztendőt 2008-cal. 
Garda Dezső
Krónika (Kolozsvár)

Tizenhárom kötetet ismertettek hétvégén a váradi könyvmaratonon
Demény Péter, lapunk korábbi munkatársa is új kötettel jelentkezett a 4. Nagyváradi Könyvmaratonon. A kolozsvári szerző Garantált pihenés címmel publikált gyűjteményes kiadást olyan írásokból, amelyek közül sok lapunk hasábjain jelent meg először.
Demény Péter Simon Judit újságíró kérdéseire válaszolva a napilapos munka nehézségeiről is mesélt a könyvbemutatón, illetve azt is elárulta, hogy a Krónika alapítása utáni időszak élete legszebb élményei közé tartozik. Bár Simon Judit szerint a Garantált pihenés írásai inkább karcolatok, mint egyszerű, napi sajtóba való glosszák, Demény Péter nem szállt vitába a műfajt illetően.
Azt elismerte, hogy írásai közelebb állnak a szépirodalomhoz, mint a lapunk Szolgáltatás oldalán nap mint nap megjelenő, rövid véleményanyagok, de azt elmondta, hogy emiatt nemhogy megszólta volna, inkább biztatta szerkesztője, Papp Sándor Zsigmond – az ő legutóbbi regényét, a Semmi kis életeket egyébként a tavalyi könyvmaratonon mutatták be Váradon. Demény Péter humoros, ironikus írásaiból néhányat fel is olvasott szombat délután, és ezzel a könyvbemutatóval le is zárult az idei, kétnapos rendezvénysorozat.
Zárásképpen a bábszínház színpadán különleges verses-zenés produkcióra került sor.
A Theatron Egyesület és az Aria Produkció közös előadásában tekinthetett meg a közönség egy kedvcsinálót ahhoz a zenés darabhoz, amelyet Kovács András Ferenc Kossuth-díjas marosvásárhelyi költő Jack Cole balladája című szövegére írtak a művészek. A darabot, legalábbis annak egy részét Mátyás Zsolt, Balogh Joe, Zalder András és Trendler József alkotta zenekar adta elő – a teljes előadást egy későbbi időpontban tekintheti majd meg a közönség.
A 4. Nagyváradi Könyvmaratonon a hagyományokhoz híven a Riport és az Europrint Kiadó, illetve a Várad Folyóirat által az elmúlt időszakban megjelentetett könyveket mutatták be, szám szerint tizenhármat, amelyek között volt újrakiadás és új írás, képzőművészeti album, illetve több gyűjteményes kötet. 
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Miért nincs, ha van? (Erdélyi irodalomkritika a rendszerváltás után)
A reformkorban, amely az irodalmi élet intézményi rendszerének kialakulását s ezzel együtt számos elvi kérdés tisztázását is elhozta, s amikor az irodalmi termelés mennyiségben látványosan gyarapodott, Bajza József mondotta ki, hogy kritika kell közöttünk.
A rendszeres és tudományosan megalapozott elvszerű irodalomkritika igényét hirdette meg ezzel Bajza, sőt, ennek jegyében munkálkodott maga is. „A kritikának, e gyűlölve rettegett s rettegve tisztelt istenének templomot építeni, oltárt emelni közöttünk sohasem volt oly hasznos, sőt, oly szükséges, mint ma” – írta 1831-ben. Napjainkban is kihívás az intézményi rendszer helyes kialakítása, illetve a létező irodalmi intézmények fenntartása tájainkon, amikor is közvetlen módon ugyan nem állami monopólium a működtetésük, amint a pártállam idején volt, de közvetítő csatornákon ugyanabból a központi forrásból eredeztethető majd teljes mértékben a fenntartásuk. Egy kisebb forrás a privát szféra, viszont ez maga is nehézségekkel küzd, s különben tudott dolog, hogy amely vállalkozások sikeresek, profittermelők a kultúrában is, azok elsősorban szintén állami függőségűek. Az állami mecenatúra mint legfőbb fenntartó tehát ma is megkerülhetetlen, az előfizetők és egyéni támogatók szerepe viszont – ha vannak is kivételek – általában elenyésző. Ilyen körülmények között jó, ha a „piacosabb” irodalmi produkció – amely 1990 óta mennyiségben mindenképpen gyarapodott – és annak közvetítése, azaz a folyóiratok, kiadók, más kulturális médiumok, egyesületek élvezhetnek még valamilyen mértékű támogatást, a rendszer másik két részegysége, a befogadás és a feldolgozás – ahová az irodalomkritika is tartozik – vajmi keveset kaphat. Ezek nyomán mondhatni, megszállottnak kell lennie, aki ezzel foglalatoskodik. Nem véletlen, hogy alig lehetne egy-két nevet említeni, akik nemcsak a maguk, de a szakma, az irodalomtudomány képviseletében is cselekedtek 1990 után, hogy legyen közöttünk kritika...
Jellemző, hogy a rendszerváltással letűnt erős állam adott esetben odafigyelt, ha írók, művészek a szakma nevében hallatták hangjukat valamely fórumon, most viszont a gyengének mondott állam meg sem hallja a figyelmeztető szót vagy a tiltakozók kiáltását, amely olykor-olykor az alkotó értelmiség részéről felhangzik. A letűnt rendszer jelszava a régről ismert Oszd meg és uralkodj! volt, a mai pedig egy nyilvánvalóbbat és egyszerűbbet követ: Osszad és uralkodj!
Az eddig elősoroltak okán is helyénvaló helyzetértékelés, hogy ti. miért nincs, ha van irodalomkritikánk. Egy ilyen logikai manővert tükröző kérdés eleve azt a feltételezést előlegezi, hogy nem teljes értékű az az irodalomrendszer, amellyel kapcsolatban felvetődött. Ha pedig egy rendszer akármely elemében „gyengélkedik”, az az egésznek a működésére kihat, s ezt nem elég pillanatnyi „gyorssegélyekkel” kezelni, illetve jól hangzó s meggyőző (?) mentségeket keresni a megoldás helyett. Ehhez körültekintő újragondolásra és gyakorlati döntésekre lenne szükség, mégpedig nagyon gyorsan. A szakmát hozzáértéssel és áldozatok árán művelők részéről jogos elvárás lehet ez mindenekelőtt a kormányzati tényezők irányába, de nyilvánvaló, az emberi, szubjektív oldal sem vonhatja ki magát egy általános revízió alól, s ezáltal elérhető lenne talán, hogy – Bajza szavaihoz fordulva – ne az önfénynek s a bálványozásnak legyünk baráti... Mindenekelőtt nagyobb nyilvánosságot érdemel a kritika a már létező erdélyi fórumokon. Az irodalmi-kulturális folyóiratoknál (Korunk, Látó, Székelyföld) általában a megszokott szemlerovatuk hol nagyobb, hol kisebb teret kap a laptestben, szerkesztői koncepciótól meg a munkatársaktól függően. (...) A napi- és hetilapok esetében aztán elmondható, hogy a helyzet egyáltalán nem kielégítő. Ma már az egyetlen országos lap, a Krónika alig tájékoztatja olvasóját például a kortárs hazai irodalmi produkcióról, pedig történt kezdeményezés részéről, egy melléklet megjelentetése, sajnos, igen hamar abba is maradt. A megyei vagy egyes régiók napilapjaiban is rapszodikus és esetleges az új könyvek, számottevő irodalmi események és jelenségek bemutatása. A kritikának az említett fórumokon való hátrányos helyzetén viszont segíthetne valamiféle ösztönző rendszer kiépítése, ha a lapoknak kritikarovat vagy -oldal szerkesztéséhez például egy speciális forrás állna rendelkezésükre.
Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, hogy ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjon hasznos dolgok elmondására. Megtörténhet ugyanis, hogy szava hamarabb eljut az olvasóhoz, mint az íróé, minthogy az irodalomkritika nem önmagáért készül, hanem valósággal keresi az olvasót, hiszen értelme akkor van, ha valóban befogadóra talál.
Elhangzott az Erdélyi Magyar Írók Ligájának 2012. évi táborában Árkoson
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániai választások - Részvételre buzdítanak az erdélyi magyar történelmi egyházak - A decemberi parlamenti választásokon való részvételre buzdítják híveiket az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői a Krónika című napilap csütörtöki számában közölt leveleikben.
Jakubinyi György, az erdélyi római katolikus főegyházmegye érseke körlevelében „minden jóakaratú, nemzetének jövőjéért és egyházának sorsáért felelősséget érző katolikus hívőt” arra buzdít, hogy december 9-én járuljon az urnákhoz. Az érsek szerint ez nemcsak politikai ténykedés, hanem valláserkölcsi kötelesség is.
„Mint mindig, most is azt kérjük kedves híveinktől, hogy menjenek el szavazni, és lelkiismeretük szerint olyan személyekre adják szavazatukat, akikről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit védik, az egységet ápolják. Olyan jelöltekre, akik már bizonyítottak az elmúlt években, és a sok külső és belső támadás ellenére is hűek maradtak népünkhöz” - hangsúlyozta Jakubinyi György.
A római katolikus érsek arra is felhívta a figyelmet, hogy összefogás nélkül az erdélyi magyar közösség fáradozása eredménytelen, erős parlamenti képviselet nélkül pedig a kisebbség nagy veszélyeknek lenne kitéve.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szintén arra szólította fel a híveket, hogy éljenek az „Isten által adott lehetőséggel”, és merjék irányítani saját sorsukat. „Azzal, hogy elmegyünk a szavazóhelyekre, és választunk a mieink közül, elérhetjük, hogy azok kerüljenek a parlamentbe, akik bennünket képviselnek, ugyanakkor részvételünkkel rontjuk azok esélyét, akik létünket, egységünket és jövendőnket szándékosan vagy csak elvakultan veszélyeztetik” - olvasható a nagyváradi református püspök nyílt levelében.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök csütörtökön az MTI-hez eljuttatott főpásztori üzenetében kifejti, mivel több magyar és román párt is igényt tart a magyar választókra, a romániai magyaroknak az eddigieknél sokkal öntudatosabban kell az urnák elé járulniuk. "Ezért szükséges, hogy részt vegyünk a választáson és támogassuk a leginkább alkalmasnak tűnő magyar jelöltjeinket" - olvasható levélben.
(MTI)

A változás évfordulójára
Amikor olyasmiket olvasunk még 2012-ben is, hogy a románok 38 százaléka és az erdélyi magyarok 20 százaléka szerint jobb volt a kommunizmus, mint ami most van – egyszerűen megáll az ész.
Mindenkinek volt állása és fizetése – mondták a válaszolók a kérdezőbiztosoknak. Csakhogy épp ebben gyökereztek a bajok: a hagyományos gazdálkodás felszámolása, a falu tönkretétele, a lakosság városba kényszerítése a mai napig érezhető károkat okozott.
A válaszadók vagy megfeledkeztek róla, vagy nem tudják hiányos iskolázottságuk és tájékozatlanságuk miatt, hogy a szocialista tervgazdaság csapnivaló, hazugságra épülő teljesítménye és iszonyatos pénzpocsékolása folytán a rezsim összeomlott szépen magától. Nem egy jól működő valamit buktattak meg valakik! Amint azt többen is vélik. A diktátorpár pokolba szóló menetjegyének kiadása csak kísérő rendezvénye volt egy jelentős világeseménynek – szükséges ezt olykor hangoztatni a gyengébbek kedvéért.
Szóval az említett válaszadók december 9-én hatalomra juttatták újból azokat, akik közül a legtöbbnek csak turistaként volna szabad belépnie a parlamentbe. Így álltak bosszút azon a politikuson, aki hivatalosan évekkel ezelőtt elítélte a kommunizmust.
Öreg székely ismerősöm a „Csau unokáinak” nevezi őket. A felmenők távozásának évfordulójára kormányalakítást terveznek. Hírek szerint emlékezni szeretnének karácsonykor egyebek közt a mezőgazdaság szocialista átalakítására, a tömegek sorban állására, falurombolásra, a vegyészeti tudományos kutatásra (különös tekintettel a polimerizációs folyamatokra), az általuk sokat ócsárolt és tönkretett arisztokrácia majmolására a vadászatban, lovaglásban, teniszezésben. Meghívottként ott lesznek a kivénhedt munkásmozgalmi harcosok is, elvégre a hatalom átmentését nekik köszönhetik az ifjabb szocialisták. Meghívják a Hargita, Kovászna és Maros megyei véreiket is, akik főként az 1968-as megyésítés után tették be először lábukat a Székelyföldre, és akik nap mint nap magyarellenes szlogenekkel vagy feljelentésekkel hergelik az őshonos magyar lakosságot.
Az emlékezés apropóján eszembe jutott a Krónika évekkel ezelőtt készült teljes újságoldalnyi összeállítása, amelyben fiatalok mondtak véleményt a bukott rezsimről. A legostobább dolgot egy székelyudvarhelyi diáklány mondta: „Valami miatt a nép megharagudott, és leváltotta az államelnököt. De nagymamám azt mondta, akkor jó világ volt, mert ha például két bunda érkezett Udvarhelyre, az egyiket ő kapta.”
Szerencsére Székelyudvarhelyről ritkaság számba menő jó példa is említhető azokból a zivataros decemberi napokból. Néhai idősb Hegyi István református esperes kezdeményezésére lelkipásztorok, papok aláírásukkal igazolták szolidaritásukat Tőkés Lászlóval.
Az Udvarhelyen 1989. december 23-án megjelent Szabadság című lap 1. számából valók ezek a mondatok: „Nem ment tőlünk üdvözlő távirat a zsarnoknak, mert mindenki együtt érzett a temesvári felkelőkkel, és mindenki lelkében gyászolta az áldozatokat. Sokan tudtak arról, hogy korábban Hegyi István nyugalmazott református esperes huszonhárom református, katolikus, unitárius lelkésztársával együtt kemény hangú levélben követelte Tőkés László emberi és papi jogainak helyreállítását a kolozsvári püspökségtől.
Az egyházáruló püspök helyett a Szekuritáté válaszolt: meghurcolta és sokáig zaklatta a bátor aláírókat. Mindezek a közeledő tisztító vihar előjelei voltak, jelezték, hogy a székely Anyaszék, sokat szenvedett szülőföldünk népe nemcsak ismeri, hanem vállalja is az igazságot (…).” (Katona Ádám) Az viszont fölöttébb sajnálatos, jegyzem meg csendesen, hogy az egyik udvarhelyi alapítvány által megrendelt, Hegyi István életútjáról szóló portrékötet elkészülte után hét hónappal minden korrektúrán és egyebeken túl kinyomtatásra vár még mindig annak ellenére, hogy pályázati pénzt kaptak rá Budapestről.
A december 9-én győzedelmeskedő választóknak ajánlom, a nagy évforduló alkalmából ismerkedjenek a Nobel-díjas orosz író, Alexander Szolzsenyicin gondolataival: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenségük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja.”
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvész, író
Krónika (Kolozsvár)

Diszkriminálja a magyarokat a Kovászna megyei prefektus
Elmarasztalta a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Kovászna megye prefektusi hivatalát, mert nem tüntette fel magyar nyelven is honlapján a közérdekű információkat – közölte internetes oldalán csütörtökön a Krónika című erdélyi napilap.
A kormány helyi képviselőjét egy sepsiszentgyörgyi ember panaszolta be a hivatalnál. A panaszos azt kifogásolta, hogy a prefektusi hivatal honlapján csak román nyelven jelennek meg a közérdekű információk, pedig a megye lakosságnak 73,7 százaléka magyar nemzetiségű.
A diszkriminációellenes tanács a panaszosnak eljuttatott döntésében úgy értékelte, hogy a kizárólag román nyelvű honlap sérti a magyar közösség jogát, hogy anyanyelvén jusson a közérdekű információkhoz. A tanács azt is megemlítette, hogy a kisebbségi nyelv használata semmiben nem érinti hátrányosan az állam hivatalos nyelvének a státusát.
A tanács döntésében a kisebbségek védelméről szóló keretegyezményre, és a román helyi közigazgatási törvényre hivatkozott. Az utóbbi jogszabály szerint azokban a közigazgatási egységekben, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, az adott kisebbség nyelve is használható a közigazgatásban. A Krónika szerint a prefektus vállalta, hogy nemsokára orvosolja a hiányosságot.
A májusban kinevezett Codrin Munteanu a magyar szimbolikus ügyek támadásával került a figyelem középpontjába a Székelyföldön. Számtalanszor hangsúlyozta, hogy nem magyarellenesség motiválja intézkedéseit, csupán a törvényeket kívánja betartatni a megyében.
A romániai törvények kettős szerepet rónak a kiemelt köztisztviselőnek tekintett prefektusokra: egyfelől ők a kormány megjelenítői, másfelől ők a törvény őrei a megyében, amelyben tevékenykednek. MTI
Erdély.ma

Oltyán László íróra, újságíróra emlékeztek Marosvásárhelyen
Oltyán László marosvásárhelyi író és újságíró újabb posztumusz kötetét mutatták be a szerző szülővárosában, Marosvásárhelyen.
Önkéntes száműzetés. Az 55 évesen elhunyt szerző 1988-ban a sajtóból is visszavonult
A Kriterion kiadásában megjelent, Pihenés a hegyen című regény 1979-ben íródott, ennek ellenére H. Szabó Gyula, a kiadó vezetője úgy vélekedett a Bernády-házban szervezett könyvbemutatón, hogy Oltyán műve most is éppen olyan kortársnak számít, mint bő három évtizeddel ezelőtt.
Arra a kérdésre, hogy miért nem jelenhetett meg eddig az 1990-ben, mindössze 55 esztendősen elhunyt szerző műve, a regény előszavában Tófalvi Zoltán adja meg a választ. Szerinte a cenzúra túlfűtött szigorát jól ismerő szerző tudatában volt annak, hogy regényét a fióknak írja.
Oltyán László az egyetlen olyan erdélyi újságíró volt, aki nemcsak egyes, a hatalommal szembemenő kisemberről írt regényei közlését nem erőltette, de amikor negyed évszázados pályafutás úgy érezte, hogy se tolla, se gyomra nincs a kor követelményeihez, 1988-ban a sajtóból is visszavonult. Nem egy kényelmesebb vagy jobban fizetett állásba, hanem kétkezi munkásnak az egyik gyár sötét, hideg szerszámlakatos-műhelyébe, ahol egyesek által megbecsült, mások által megalázott inasként kezdte újra az életét. Ennek dacára szabad embernek érezte magát.
„Kikerült a Vörös Zászló szerkesztőségéből, de emberileg nem tört meg. Mindez azt bizonyította, hogy erősebb volt, mint a hatalom” – jellemezte néhai pályatársát Gáspár Sándor rádiós újságíró. Oltyán László abban a naiv tévhitben ringatta magát, hogy mások is követik a példáját, s ha tömegesen tiltakoznak a diktatúra ellen, akkor annak érdemi következményei lesznek
Ehhez képest a ’89-es fordulat után csak a nevét hiányoló és aláírásgyűjtésbe fogó olvasók követelésére került vissza az akkor már Népújság nevet viselő, megyei napilaphoz, ahol nagyon keveset dolgozhatott a ’90 őszén bekövetkezett haláláig. „Meggyőződésem, hogy Oltyán László ma sem találná a helyét, ha valamelyik politikai szekértábor tologatásán dolgozó újságnál ténykedne” – vélekedett a Krónika munkatársa, Szucher Ervin.
Krónika (Kolozsvár)

Látogatóban a Minerva archívumában
Már az év első napjaiban sokan felkeresték a Minerva Művelődési Egyesület archívumát, ahol megannyi lexikon, kötet, folyóirat, tanulmány és tudományos dolgozat várja a média világa iránt érdeklődőket. A 2011 októberében megnyitott Kolozsvári Magyar Média, Tudományos és Kulturális Központ keretében működő intézmény a tudomány valóságos tárházát kínálja az egyetemi hallgatók, a tanárok és a kutatók számára, akik a legfrissebb sajtótörténeti szakkönyvek, enciklopédiák és szótárak mellett a Szabadság napilap és elődje, az Igazság számait is fellapozhatják. A hasznos időtöltést és a munka gördülékenységét – a tudományos anyag mellett – Újvári Mária biztosítja.
Három évvel ezelőtt ismerkedtem meg személyesen Újvári Máriával, aki már akkor nagy szeretettel mesélt életéről, könyvtárosi tevékenységéről: harmincöt éven át volt a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár munkatársa, ahol elsőként a dokumentumok bibliográfiai leírásával foglalkozott, majd azok tartalmi feltárását végezte. Pályájának legszebb 12 évére, a Soros Könyvtárban eltöltött időszakra is visszaemlékezett, mesélt tanári és kutatói pályájáról, s egy nagy bölcsességet is megosztott: „csodálatos, ha az ember nem kötelességének érzi a munkáját, nem muszájnak, mert meg kell keresnie a kenyerét, hanem mindennapos élménynek, tanulásnak. Ebben az esetben sem belefáradni, beleunni, belekeseredni, sem pedig beleöregedni nem lehet a munkába, az ember ugyanúgy megőrzi az energiáját és a kíváncsiságát, mint tizenéves korában.” Hogy Újvári Mária valóban megőrizte az energiáját és a kíváncsiságát, arról magam is meggyőződhettem az elmúlt időszakban, hiszen a Szabadságot is megjelentető Minerva Művelődési Egyesület berkeiben munkatársak lettünk, s bár ebben a forgatagban, a napilapos taposómalomban csak nagyon kevés időnk jut egymással igazán mélyrehatóan elbeszélgetni, néhanapján bekíváncsiskodom birodalmába.
Így történt ez tegnap délután is, amikor örömmel újságolta: már az év első napjaiban sokan felkeresték az archívumot, végzős diákok mellett egyetemi tanárok, kutatók, valamint olyan szakemberek, akik az évek folyamán publikáltak a Szabadságban és az Igazságban, avagy érdeklődnek valamely téma iránt. Hiszen itt minden megtalálható, ami valaha nyomdafestéket látott a kolozsvári magyar napilapban, és még annál is több: a teljes Korunk-, Látó-, Me.dok és Krónika-gyűjtemény mellett évkönyvek sorakoznak a polcokon (Romániai magyar évkönyv, Hargita kalendárium stb.), valamint olyan kiadványok, didaktikai célú periodikai anyagok, amelyekből szintén sikerült összegyűjteni néhány lapszámot (Irodalmi jelen, Agria, Várad stb.). Mindenbe bele lehet lapozni, ahogyan az Igazság és a Szabadság kézikönyvtárának gyűjteményébe is – könnyen, gyorsan és egyszerűen, ebben könyvtárosunk lelkiismeretessége és segítőkészsége mellett a számítógépes feldolgozottság is segít (a szerző és a cím mellett témák szerint is lehet válogatni).
Az archívum gazdagságát bizonyítja, hogy az érdeklődők az újságírás alapjaival is megismerkedhetnek: a szótárak, lexikonok, tankönyvek és a klasszikus szerzők – Ady Endre, Móricz Zsigmond, Beke György stb. – írásai, tanulmányai, kötetei mellett a legfrissebb szótárak, szakkönyvek (Magyar szókincstár, Rövidítések enciklopédiája stb.) állnak rendelkezésre. – Cseke Péter közbenjárása révén magyarországi könyvkiadóktól is sikerült remek segédanyagot összegyűjtenünk: megtalálhatók itt az újságírói munkához nélkülözhetetlen legújabb szótárak, eligazító lexikonok – magyarázza Újvári Mária, s miközben az újonnan érkezett köteteket vesszük számba, egy érdekes címen akad meg a szemem: Első magyar sznobszótár. Nélkülözhetetlen segédkönyv mindazok számára, akik magyar szavaink helyett beszédjükben, írásukban idegen szókat kívánnak használni. Alkalomadtán hasznosnak bizonyulhat ugyan az idegen eredetű szavak ismerete (csak a példa kedvéért, az otromba szó változatai: rusztikus, prosztó, indiszkrét, triviális, ordenáré), ennél azonban fontosabb, hogy a hallgatók kezükbe vehetik az újságírás és kommunikáció szakokon korábban végzett társaik dolgozatait, részletesen is tanulmányozhatják egyik-másik munka felépítését, tartalmát, szakirodalmát, amelyekből aztán ihletet meríthetnek tudományos szövegeik megírásához.
Az egyetemi kurzusok írott változatai mellett tanárok által ajánlott kötelező könyvészet is megtalálható a gyűjteményben, akik pedig sport témákban kutatnának, azokat a László Ferenc sportújságíró hagyatéka várja, ebben több mint 400 kötet – lexikonok, évkönyvek –, újságok archívumtöredékei, értékes kordokumentumok, kéziratok és Frici bácsi használati eszközei (íróasztal, írógép, tollak, pénztárca stb.) találhatók. A teljesség igénye nélkül tudom csak számba venni az archívum további kínálatát: a Minerva kiadóval és nyomdával kapcsolatos korabeli nyomtatványokat, az 1920 és 1948 között megjelent kötetek több mint 2500 kiadványát tartalmazó bibliográfiai leírást, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében és az épület alagsori galériájában szervezett események plakátjait, a filmes adatbázist, valamint az egyesület birtokában lévő mintegy 30–35 ezer sajtófotó-gyűjteményt, ez utóbbi feldolgozása az elkövetkező időszakban esedékes.
Hogy érzi magát ebben a hatalmas gyűjteményben, érdeklődöm tovább beszélgetőtársamtól, mire ő: „nagyon jól, imádom, amivel foglalkozom, hiszen látom azt, hogy értelme van, a visszajelzések is egyértelműen pozitívak”. Örömét leli abban, hogy eligazíthatja az archívumba betérőket – hogy melyik polcról, honnan kell levenni a keresett kötetet –, vagy hogy melyik kolozsvári könyvtárba érdemes betérni valamely kiadványért. S túl azon, hogy a gyűjteményben otthonosan mozog, az éppen aktuális témákat is körültekintően ismeri: minden reggel végigolvassa a Szabadságot, és a Transindexre is rá-rápillant, hiszen, mint mondja, egy archívum vezetőjének azt is tudnia kell, hogy aznap milyen olvasmányt érdemes ajánlania a betérőknek. Könyvtárosi tevékenysége mellett tudományos kutatásokat végez – a napokban jelenik meg két tudományos ülésszakon elhangzott dolgozatát is tartalmazó kötet –, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár méltán híres igazgatói közül, Szabó Károly és Erdélyi Pál után pedig ezúttal Ferenczi Zoltánról tervez tanulmányt írni.
Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, hogy tovább faggassa kedves munkatársunkat, és közben a médiatudomány világába is betekintsen, azt munkanapokon reggel 9-től délután 4 óráig várjuk a Minerva archívumába, a Jókai/Napoca utca 16. szám alá!
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Utólag a besúgókról – sine ira et studio
Annak, aki szenvedő alanya volt – mint jómagam is – a rá állított számos besúgó tevékenységének, a bölcs Tacitus címben idézett tanácsa (Harag és részrehajlás nélkül) bizony kissé szűk érzelmi ruhának bizonyul.
Azonban azt tanácsolom magamnak, de másoknak is, mégis próbáljunk meg a besúgói tevékenység kérdéséhez, ha ez lehetséges, elfogulatlanul viszonyulni. Ugyanakkor azt sem feledve, hogy sok úgynevezett „célszemélynek” a sorsát ők is befolyásolták, megterhel(het)ték addig nem tudott vádakkal.
Szabadulás utáni rabság
A Krónikában az utóbbi hetekben, hónapokban újra napvilágra kerültek igen tiszteletre méltó nevek, akik annak idején írásban kötelezték el magukat a román politikai rendőrség, a Szekuritáté szolgálatában. Személyesen nem ismerek mindenkit a Könczei Csilla blogján említettek közül, de két személy elég közel állt (áll) hozzám, hogy nevük olvastán felkapjam a fejem.
Veress Zoltán költőről, íróról, műfordítóról és Varró János irodalomtörténészről, regényíróról, műfordítóról van szó. Már Szilágyi Domokos „leleplezése” is megdöbbentett, és tragikus sorsának bizonyára ebben (is) rejlik a magyarázata. Irodalmi és általában értelmiségi létünknek, írásaik hitelességének és hatásának olvasóik emlékezetében bizony ártottak, akárhogy igyekezzünk a magánéletet az alkotóitól különválasztani.
Az említettek valamennyien megszenvedték a nacionálkommunizmus börtöneit olyan „tettekért”, amelyeket alig tudtak vallatóik a jelentéktelenség homályából a felszínre hozni. Többnyire szintén „informátoraik” segítségével. Akárhogy is volt, kiszabadulásuk után sem voltak az akkori viszonyokhoz képest „szabadok”. Már csak azért sem, mert a Szekuritáté számára a belügyminisztérium hírhedt 70-es számú törvénye kötelezővé tette bizonyos társadalmi kategóriákhoz tartozókat (így a volt politikai elítélteket is) megfigyelni, róluk dossziét nyitni, és köréjük besúgóhálózatot építeni.
Miután Nicolae Ceauşescu megtiltotta, hogy a kommunista párt tagjait beszervezzék besúgóknak (nekik e nélkül is kötelességük volt a szocializmus vívmányait a „rongálóktól” megvédeni), a legalkalmasabbak erre a célra a megfélemlíthető, volt politikai elítéltek voltak. A családtagokat is sújtó különböző tilalmak (amelyekről azonban soha sehol nem jelent meg hivatalos irat), a képesítésnek a semmibevétele munkahelyi alkalmazásnál (már ha sikerült valahol akármilyen állást kapnia) általános volt.
A „megbízhatatlan” tanár többet nem taníthatott, az újságíró, író esetleg korrektor lehetett. Ebből a megalázó helyzetből két út vezetett a „napos oldalra”. A becsületes út a rehabilitáció volt, a másik a besúgói kötelezvény. Lehetett választani. Én például, mert szerettem tanítani, kértem a rehabilitációmat. Nem engedélyezték. A másik út nem volt számomra elfogadható. Így aztán volt, akinek sikerült rehabilitáltatnia magát, mint például Palczer Károly volt kollégámnak és „bűntársamnak”. Ő nyugdíjazásáig tanított. Dávid Gyula irodalomtörténésznek ugyancsak sikerült a rehabilitáció. Azóta is „könyves ember”, szerkesztő.
Macska-egér játék szekusokkal
Nem ismeretlen számomra sem a beszervezés alattomos, hitvány módja. Néhány évig nyugton hagytak, majd rám állítottak egy fiatal szekus tisztet, hogy szervezzen be a titkosszolgálatba. Külön írás kellene ahhoz, hogy hónapokig tartó próbálkozásának minden trükkjét előadjam. Mivel beteg feleségem és kislányom megélhetését nekem kellett biztosítanom, nem mondhattam „hős daliaként” egyenesen nemet. Macska-egér játék volt, de nem mehetett az idegeimre.
Cselvetéseit más beavatása nélkül, magam kerültem el. Hónapok teltek el a „találkákkal”. Volt benne csábítás és volt fenyegetés, zsarolás és utazási lehetőség (húgomhoz, Magyarországra), jó állás kijárása és rehabilitáció. Amit akarsz. Aztán abbahagyták, többet nem kísérleteztek velem. Akik ezt nem bírták cérnával, azok csapdába estek. Mint az említettek is.
Mert az a mai, viszonylag fiatal olvasó, aki nem élt abban a rendszerben, vagy még gyerek volt, nem tudhatja, mit jelentett a diktatúra. Annak elbeszélni sem lehet, mert azt fogja mondani, hogy a személyes gyűlölet túlzásra késztet. És nagy százalékban vélekednek úgy a szerencsétlenek, hogy jobb volt akkor élni. Persze már akinek! (Azt azért tegyük hozzá, hogy azt a rendszert ugyan nem ismerték, de ismerik a mai nyomorúságunkat, különösen az állástalan vagy alulfizetett fiatalok.) Emberkaméleonok Nyilván mindenkinek, Veress Zolinak is, a már túlra költözött Varró Jánosnak is megvan a maga története, amelyet Zoli, ha röviden is, de becsülettel elismert és megmagyarázott (talán jobb lett volna a „leleplezés” előtt). Varró János ezt nem tette meg, önéletrajzi visszaemlékezésében (Erdélyi sorsvallató – Egy erdélyi ’56-os utolsó vallomása, Kecskemét, Korda Kiadó, 2008) sem. Kár.
Nem árt azonban a történtekhez azt is hozzátenni, hogy igen sok esetben a „tolvaj kiált tolvajt”. Naponta vagyunk elképedt tanúi annak, hogy mennyi emberkaméleon szaladgál jobbra érdemes hazánkban. Én nem találtam túlzásnak a budapesti Terror Háza „nyilas testvér” átöltözését harcos kommunistává. Nálunk sincs másképp.
Volna a Krónikában olvasott két íráshoz, a Bereczky-Veress Bíborkáéhoz és a Szőcs Gézáéhoz kapcsolódó véleményem, elvi problémám. Az csak természetes, hogy szeretjük szüleinket, akik védtek és támogattak mindenkor minket, olykor saját életminőségük rovására is. Már az esetek többségében. Persze van kivétel is, például amikor apa jelent a fiáról, még ha „paródiába illő módon” is.
Ez ugyanis megbocsáthatatlan aljasság, és az írott, valamint bármelyik íratlan törvénynek ellentmond, tisztelt Szőcs Géza úr. Bereczky-Veress Bíborka édesapjának – bár nyilván jólesett neki – nincs szüksége arra, hogy gyermeke az ő személyes elszámolnivalójába avatkozzék, sőt nem is ajánlott, az elfogultság miatt.
Persze a pozitív elfogultságra gondolok. Próbáljuk megérteni, hogy ez csakis magánügy. Szőcs Géza pedig ne akarjon – nagylelkűen – apjának, aki emlékezetem szerint minden alkotó kemény, szigorú, olykor gunyoros bírálója volt, menlevelet adni. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy ő akarja helyrehozni apja – enyhén szólva – hibáját. Szőcs István vállalt valamit, amit eddig gondosan eltitkolt. Ez – lásd fentebb – szintén csakis rá tartozik. Szőcs Géza a múlt rendszer üldözöttjeként elhagyta hazáját, hogy távolról tegyen érte, majd hazajött, itthon folytatni kinti tevékenységét népe javára. Ez dicséretes, ez tartozik rá, és nem az apja múltjába avatkozni.
Esterházy Péter Javított kiadás (Budapest, 2002) című könyve zárómondatainak egyikével fejezem be: „Apámnak nem tudunk – mi emberek: akiket elárult, és akiket nem – megbocsátani, mert előttünk nem ismerte el tettét és nem bánta meg azt, nem bánta meg, hogy lelkének sötétebb fele legyőzte őt”.
Puskás Attila
A szerző a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

Szilágysági rendőrterror: ittasan, ok nélkül bántalmazott egy magyar férfit az őrsparancsnok
Minden ok nélkül megvertek egy magyar fiatalembert a szamosudvarhelyi rendőrőrsön. A szóban forgó Szőcs Zoltán vállalkozó szerint a Szilágy megyei település rendőrőrsének parancsnoka ittas állapotban bántalmazta, és többször „lebozgorozta”. A Zsibó városától nyolc kilométerre fekvő községben január 9-én történt incidensről a sértett számolt be a Krónikának, jelezve, hogy a napokban feljelentést készül tenni az ügyben a megyei törvényszéken. A megyei rendőr-főkapitányság viszont azt állítja, hogy a szamosudvarhelyi rendőrök törvényesen bilincselték meg, majd állították elő a személyi okmányai felmutatását megtagadó férfit.
Több órán keresztül tartottak bilincsbe verve és bántalmaztak egy 25 éves, szilágysági férfit a szamosudvarhelyi rendőrőrs munkatársai. A Zsibó városától nyolc kilométerre fekvő községben január 9-én történt incidensről a sértett számolt be a Krónikának, jelezve, hogy a napokban feljelentést készül tenni az ügyben a megyei törvényszéken. A többek között műtrágya (ammónium-nitrát) forgalmazására szakosodott céget működtető Szőcs Zoltán a múlt hét szerdán zsákokba ömlesztett árut szállított megrendelőinek, amikor gépkocsijával félrehúzott Szamosudvarhely főutcáján, mivel megcsörrent a mobiltelefonja, és nem akart vezetés közben beszélni. A fiatalember elmondása szerint ekkor megjelent a községi rendőrőrs egyik munkatársa, áttanulmányozta a jármű és az áru okmányait, majd miután mindent rendben talált, ráripakodott, hogy többet meg ne lássa, ne kereskedjen többet műtrágyával a környéken.
„Bár utólag letagadta, a rendőr le is fényképezte a papírjaimat, azzal továbbállt. Én betértem egy ábécébe ásványvízért, és amikor visszafelé tartottam az autóhoz, már a şef de post (a helyi rendőrőrs parancsnoka – szerk. megj.) jött elébem, és követelte ő is az okmányokat” – idézte fel lapunknak a történteket a Szilágynagyfalu tőszomszédságában fekvő Bürgezden élő Szőcs Zoltán.
„Magyarországon képzeled magad?”
Ekkor kezdődött a vállalkozó kálváriája. Hiába próbálta elmagyarázni a szamosudvarhelyi rendőrparancsnoknak, hogy beosztottja néhány perccel korábban már tüzetesen átnézte a papírjait, és hogy abban a pillanatban épp gyalogol, nem autóval közlekedik, Costel Zaharia ellentmondást nem tűrő hangon követelte tőle a dokumentumokat. „Nem bízom a kollégámban, mutasd a jogosítványodat és az áru papírjait. Rád rakom a bilincset, te! Hát hol képzeled magad, Magyarországon?!” – kiabálta a közeg Szőcsnek. A férfi felhívta a rendőr figyelmét, hogy nincs előírásszerűen felöltözve (rendőregyenruhája hiányos volt, fején nem volt tányérsapka), továbbá bűzlik az alkoholtól.
Emiatt nincs joga eljárni vele szemben, ő pedig nem köteles alávetnie magát az utasításainak, annál is inkább, mivel a rendőr nem volt hajlandó igazolni magát. „Török vagy, hogy nem érted? Mutasd a papírjaidat! Én ismerem a jogaimat, de úgy látom, te nem vagy tisztában a kötelezettségeddel. Hát mit képzelsz, mi történik itt, találkozott a tolvaj a hülyével?” – érkezett Costel Zaharia replikája. És hogy mindez valóban így hangzott el, azt hangfelvétel bizonyítja, Szőcs Zoltán ugyanis az incidens során mobiltelefonján rögzítette az elhangzottak egy részét.
Az utcai szóváltást rövid időn belül dulakodás követte, a hangfelvétel tanúsága szerint Szőcs Zoltán kétségbeesetten ordít az elszenvedett ütlegelések miatt, a szemtanúk közül azonban senki nem reagál a segélykiáltásaira. A két rendőr megbilincselte, majd a szolgálati autóba tuszkolta a fiatalembert. Szőcsöt négy órán keresztül tartották fogva a szamosudvarhelyi rendőrőrsön. „Bilincsben tartottak, a parancsnok többször megütött. Amikor vécére akartam menni, azt válaszolta, csak akkor mehetek, ha magyarul kérezkedem, különben csináljam össze magam” – emlékezett vissza a Krónikának az amúgy románul hiányosan beszélő Szőcs Zoltán.
Csak hosszas követelése nyomán telefonálhatott, így a helyszínre sietett az édesanyja és egy szintén vállalkozó barátja, majd a szamosudvarhelyi rendőrök szilágynagyfalusi kollégájuknál is érdeklődtek a férfi kiléte felől. Sőt Szőcs addig erősködött, amíg a 112-es segélyhívó számon keresztül riasztott zsibói rendőrök alkoholtesztet végeztettek Costel Zahariával. Az ügy pikantériája egyébként, hogy a Szőcs által készített hangfelvétel tanúsága szerint a rendőrparancsnok korábban elismeri, hogy megivott két pohár bort – ennek ellenére a rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint az alkoholteszt eredménye szerint Zaharia nem fogyasztott szeszes italt.
Szemet szúr a műtrágyabiznisz?
A bürgezdi vállalkozó másnap jelentkezett a törvényszéki orvosnál, aki megállapította, hogy a testére mért ütések nyomán egy-két napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szőcs Zoltán csak az incidens utáni napokban értesült arról, hogy személyi okmányai felmutatásának megtagadása miatt 500 lejes pénzbírsággal sújtotta a szamosudvarhelyi rendőrség. Amely azonban a férfi kereskedelmi tevékenysége, az általa szállított és forgalmazott műtrágya esetében már árnyékra vetődött, holott az őrsparancsnok adott pillanatban azzal is meggyanúsította, hogy lopta az árut. Costel Zaharia altiszttel lapunknak nem sikerült felvennie a kapcsolatot.
Tincuţa Dumuţa őrnagy, a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Krónikának elmondta, Szőcs Zoltánnal szemben szamosudvarhelyi kollégái a törvényes előírásoknak megfelelően jártak el: mivel az őrsparancsnoknak már nem igazolta magát, és agresszíven viselkedett, a rendőröknek jogukban állt megbilincselni és előállítani. Felvetésünkre, miszerint a sértettet nem vezetés, hanem gyaloglás közben szólította le a rendőr, továbbá hangfelvétel bizonyítja, hogy Szőcs át akarta adni az iratait, a szóvivő megjegyezte: szerinte nincs rá bizonyíték, hogy a felvételeken valóban az érintettek beszélnek. Úgy véli ugyanis, hogy a hangfelvételek könnyen manipulálhatók.
„Egyébként is furcsa, hogy a férfinak volt gondja működésbe léptetni telefonja felvevőjét” – jegyezte meg Tincuţa Dumuţa. Hozzátette, a zsibói rendőrök által Costel Zaharián elvégzett alkoholteszt negatív lett, majd megjegyzésünkre, miszerint az őrsparancsnok elismerte, hogy fogyasztott alkoholt, a szóvivő úgy válaszolt: „de nem mondta, hogy mikor ivott”...
Szőcs Zoltán nem hajlandó fátylat borítani a történtekre, és még a napokban feljelentést tesz a törvényszéken bántalmazásáért. Elmondása szerint mindeddig azért nem tette meg, mert az incidens után néhány napig Magyarországon tartózkodott, majd túlságosan lefoglalta vállalkozása irányítása. „A történtek óta a rendőrök vadásznak a kamionjaimra, úton-útfélen ellenőrzik őket, a vevőimet zaklatják, hogy mutassák meg, adtam-e nekik számlát. Ez tűrhetetlen” – méltatlankodott lapunknak a szilágysági vállalkozó. Szőcs különben azt gyanítja, hogy a magyarokkal szemben táplált ellenszenven kívül a szamosudvarhelyi rendőrök gazdasági érdekek miatt akarták megleckéztetni. Úgy tudja, hogy az őrsparancsnok egyik közeli ismerőse ugyancsak műtrágya-kereskedéssel foglalkozik, a konkurenciát pedig zavarja, hogy Szőcs olcsóbban kínált portékája iránt nagyobb az igény.
(Csíkban a vasúti főrendőr hőzöngött
A szamosudvarhelyihez hasonló rendőri túlkapás történt nemrég Csíkszeredában is. A Csíki Hírlap szerdai számából értesülünk arról, hogy szintén január 9-én a megyeszékhely pályaudvarának várótermében a vasúti rendőrség parancsnoka minden ok nélkül rátámadt egy gyergyóditrói házaspárra. A sértettek beszámolója szerint a civil ruhás, ittas állapotban lévő rendőr felszólította őket, hogy azonnal hagyják el a várótermet, rángatta a nő kabátját, majd három egyenruhás beosztottjával visszatérve az őrsre vezették őket. M. Sándor szerint az incidens azzal zárult, hogy egyik beosztottja elterelte felettese figyelmét, a két másik rendőr pedig elengedte őket.
Miközben a lap információi szerint a vasúti rendőrség parancsnoka nem először inzultálja az utasokat, Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a ditrói házaspárnak a városi kapitányságon tett panaszát továbbították az ügyészségre. Az említett mostani rendőri túlkapások rendkívül rossz fényt vetnek az állampolgárok védelmére és a közbiztonság megteremtésére hivatott hazai állami szervre. Különösen ebben az időszakban, amikor a román rendőrség kötelékeiben előzmény nélküli botrány robbant ki, miután kiderült, hogy számos megyében zaklatják a női alkalmazottakat, sőt néhány magas beosztású rendőrtiszt szexuális szolgáltatásokra kényszeríti női beosztottjait.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Elvándorolnak a betegek Romániából
Évről évre növekszik Romániában azoknak a betegeknek a száma, akik külföldi – többek között magyarországi – egészségügyi szolgáltatásokat vesznek igénybe. Az országos egészségbiztosítási pénztár adatai szerint miközben 2008-ban még alig több mint kétszáz román állampolgár külföldi kezelésének költségeit térítette meg a romániai biztosító, ez a szám tavaly meghaladta az 1300-at. Az általuk igénybe vett analízisekért, sebészeti beavatkozásokért, kórházi kezelésért összesen 700 ezer eurót térített meg a biztosítási pénztár. A külföldi szolgáltatásokat választókról szóló hivatalos nyilvántartás azonban csak a jéghegy csúcsa: becslések szerint évente több tízezerre rúg azoknak a román állampolgároknak a száma, akik más országokban igényelnek egészségügyi szolgáltatásokat.
Nagyon sok beteg nem érzi biztonságban magát a romániai kórházakban
Többségük ausztriai, magyarországi, németországi vagy törökországi kórházakban, klinikákon kezeltetik magukat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbben a korszerű kórházi felszerelések, a szakszerű orvosi ellátás miatt választják a külföldi intézményeket, mivel nem bíznak a hazai egészségügyi szolgáltatásokban.
Előnyben a tehetős páciensek?
Jelenleg a román egészségbiztosító csak abban az esetben téríti meg a külföldön végzett kezelés, orvosi beavatkozás költségét – vagy ennek egy részét –, ha ez nem végezhető el az országban, továbbá ha a romániai beavatkozásra túl sokat kell várni a beteg egészségi állapotához, a kór valószínűsíthető lefolyásához képest. Elsősorban a krónikus, valamint a daganatos betegek keresik a gyógyulást külföldön, a román biztosító azonban csupán egy éves késéssel folyósítja a szolgáltatás ellenértékét, a legtöbb esetben ugyanakkor romániai irányár alapján történik a költségtérítés, ami akár tízszer alacsonyabb is lehet annál, mint amennyit a páciens külföldön kifizetett.
Sokak szerint a páciensmigráció még nagyobb méreteket ölt azután, hogy idén ősztől a román biztosítónak is meg kell térítenie a külföldön elvégzett egészségügyi ellátást. Októberben lép ugyanis hatályba az Európai Unió irányelve, amely lehetővé teszi, hogy a betegek a biztosítás helye szerinti országukban kérvényezzék a külföldön igénybe vett egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését olyan mértékben, mint amennyibe a biztosítás helye szerinti országban került volna. Az Evenimentul Zilei bukaresti napilap szerint Magyarország lesz a „legkézenfekvőbb” ország a román betegek számára, hiszen az ottani kórházak könnyen megközelíthetők, ráadásul ott kétszer-háromszor olcsóbbak bizonyos egészségügyi szolgáltatások, mint Ausztriában vagy Németországban.
Tar Gyöngyi csíkszeredai orvos egyetért azzal, hogy nőni fog Romániából a betegelvándorlás, szerinte azonban többnyire a tehetősebb réteg megy majd külföldre gyógyulni. A Hargita megyei egészségügyi igazgatóság vezetője a Krónikának elmondta, mivel pontérték alapján fedezik a különböző betegségtípusok kezelésének költségét, nem hiszi, hogy egy nyugat-európai kórházban ellátnának ezer lejért például egy tüdőgyulladásban szenvedő pácienst – egy hazai egészségügyi intézmény ugyanis ekkora állami támogatást kap ennek a kórnak a kezelésére.
„Emiatt a betegtől pótlólagos költségeket is kérnek majd, ezt azonban csak az anyagilag jól szituált páciensek tudják megengedni maguknak, vagy azok, akik súlyos, Romániában kezelhetetlen betegségük miatt mindenüket feláldozzák a külföldi gyógyulás reményében” – állapította meg a szakember. Tar úgy véli, az uniós irányelv nem a betegek esélyegyenlőségéről, hanem inkább gazdasági érdekekről szól, a nyugat-európai országokban is egyre inkább érezteti hatását az orvos-, valamint forráshiány, a „páciensinfúzió” pedig kifejezetten jól jönne ezeknek az egészségügyi intézményeknek.
„Máris hírlik, hogy uniós berkekben ellenintézkedés is készül, miszerint a költségek megtérítéséhez szükség lesz a romániai biztosító előzetes jóváhagyására, amelyben a pénztár garantálja, hogy ki is fizeti a külföldön igénybe vett szolgáltatások ellenértékét. Márpedig ha ettől teszik függővé, akkor annyi, mintha nem lenne, mert ismét csak az úgymond befolyásos betegek részesülnek előnyben” – mutatott rá Tar Gyöngyi. Különben az irányelv nem minden esetben írja elő a külföldön igénybe vett egészségügyi ellátás költségeinek megtérítését. Annak érdekében, hogy az uniós tagállamok a betegek kiáramlását nyomon követhessék, továbbá az ellátórendszer finanszírozásával és tervezésével számolni tudjanak, az irányelv lehetővé teszi, hogy az országok úgynevezett előzetes engedélyezési rendszereket vezessenek be.
Ezeket akkor alkalmazhatják, ha az adott ellátás legalább egyéjszakás kórházi tartózkodást tesz szükségessé, illetve ha kiemelten speciális és költséges orvosi eszközök alkalmazását kívánja meg. Ezek az engedélyezési rendszerek azonban nem akadályozhatják indokolatlanul a betegek szabad mozgását. A tagállamoknak kell az Európai Bizottságot tájékoztatni arról, hogy az előzetes engedélyezést az ellátások mely körére vezetik be.
Biztonságos, szakszerű ellátás
A partiumi megyékben immár mindennapossá vált, hogy a lakosság egy része magyarországi orvoshoz fordul, ha betegséggel küszködik. „Beteg édesanyámat tavaly kénytelen voltam magyarországi kórházba átvinni, az itthoniban ugyanis nem volt szabad ágy, az orvosok nem állítottak fel diagnózist, csak antibiotikumot írtak fel neki. Ilyen körülmények között senki se csodálkozzék, hogy a páciensek átjárnak a határ túloldalára gyógyulni, ahol biztonságban érzik magukat, tisztességes egészségügyi ellátásban, jó szóban részesülnek” – magyarázta lapunknak egy Bihar megyei fiatal nő. A magyar ellátórendszer nyújtotta biztonságon túlmenően sokat nyom a latban, hogy például a szegedi vagy debreceni egyetemi központban igénybe vehető egészségügyi eszközök, gyakorlatok, technológiák, kezelésmódok Romániában nem léteznek. Arról nem beszélve, hogy az erdélyi magyar páciens számára rendkívül sokat jelent, hogy anyanyelvén mondhatja el panaszát kezelőorvosának.
Nagyon sok romániai kismama hozza világra gyermekét a szegedi, gyulai, debreceni kórházakban, a többletköltségek elkerülése érdekében pedig megtalálják a kiskapukat is. Noha az európai egészségügyi kártya birtokában a külföldi állampolgár csupán egy másik EU-s országban való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé vált szolgáltatást vehet igénybe, a szülész-nőgyógyásszal történt előzetes egyeztetés nyomán sürgősségi esetként tüntetik fel a romániai pácienst, aki ezáltal – a paraszolvencia fejében – mentesül a kórházi díjszabás megtérítése alól.
A Magyar Nemzet a napokban arról cikkezett, hogy tavaly Szegeden összesen 1380 olyan külföldi fekvőbeteget láttak el, aki saját maga fizetett az ellátásáért. A járóbeteg-ellátás részeként naponta átlagosan 12 fizető páciens jelentkezik, az ellátott külföldi betegek többsége, mintegy 70 százaléka Romániából érkezik, 10 százalékuk szerbiai. A romániai állampolgárok elsősorban a szülészeti-nőgyógyászati, a szemészeti, az idegsebészeti és a sebészeti ellátásokat veszik igénybe a Tisza-parti városban. Záborszki Annamária, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egészségbiztosítási igazgatója a lapnak elmondta, a jövőben is csak a szabad kapacitás terhére látnak el külföldi fizető betegeket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáin, elismerte ugyanakkor, hogy a más országból érkező páciensek többletbevételi lehetőséget jelentenek a klinikáknak.
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi centrum térítéses betegellátó központjába évente mintegy 40 térítéses beteg érkezik Romániából, további 20–30 beteg pedig EU-biztosítási kártyával jelentkezik. Fülesdi Béla klinikai elnökhelyettes a Magyar Nemzetnek elmondta, az elmúlt időszakban a betegek száma enyhén nőtt, jelentős emelkedésre viszont most sem számítanak. Tájékoztatása szerint a Romániából érkezők leggyakrabban szív-, ortopédiai és szemmutéteket vesznek igénybe, de előfordul, hogy szülésre is a debreceni intézményt választják a romániai kismamák, ennek levezetéséért negyedmillió forintot (3750 lej) kérnek.
Fülesdi Béla elmondta, a Romániából érkező fekvőbetegek – ezen belül a műtétet igénylők száma – kicsi, így ebből nem tesznek szert jelentős bevételre, járóbetegként többen érkeznek, ám ott jóval kevesebb, néhány ezer vagy tízezer forintos vizsgálati díjat kell fizetniük. A szintén debreceni Kenézy-kórházba évente mintegy száz térítéses beteg érkezik Romániából. Lénárt Beáta, a kórház szóvivője úgy tájékoztatott: ők elsősorban sebészeti ellátásokat vesznek igénybe, amiért a kórház MedCenterének díjtáblázata szerinti térítést fizetnek. Egy császármetszéses szülés háromszázezer, az alsóvégtagi érszűkület műtéti kezelése 650 ezer, végbéldaganat eltávolítása 660 ezer, egy nyak-, hát-, gerincműtét pedig 1,2 millió forintba kerül.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam” mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani” az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.” Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön” óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek” – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének”, „huszonhárommillió román” felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro, 2013. január 25.; Markó Béla: Jön-megy az urna,
Maszol.ro, 2013. január 28.; Erdélyi Magyar Televízió: Sajtóprés, 2013. január 30., ) Begyömöszölve engem a zsidózók, idegengyűlölők, gyűlöletbeszélők klubjába, a gazdához hűséges megmondók társaságába. Ne tegyék, mert minden esetben tévúton járnak!
Persze amikor erdélyi munkások nehéz sorsáról írok riportsorozatot a Háromszékben, illetve a Krónikában, akkor természetesen baloldali vagyok. Amikor a Háromszék hasábjain azt kiáltom, hogy segítsen valaki, mert a kiváló képességű székely magyar Andriska továbbtanulása ellehetetlenül, mivel a szülei munkanélküliek, és még a téli lábbelire sem futja, akkor is baloldali vagyok. Amikor szintén a Háromszék hasábjain segítséget kérek az emberektől: kerülne-e egy-két zsák pityóka a kőhalmi szórványbentlakásban tanuló gyermekeknek, akkor is baloldali vagyok.
És egyben jobboldali is természetesen, hiszen egy magyar református lelkésznek és parányi gyülekezetének a fáradozásai nyomán született meg az a bentlakás és iskolai tagozat, ahol a szórványban élő magyar gyermekek a testi táplálék (ezt otthon is megkapják) mellett az anyanyelvű betűhöz és szellemi táplálékhoz (ezt nem kapják meg otthon) is hozzájutnak, s én melléjük állok. És amikor szintén a Krónika hasábjain kikérem magunknak, hogy Bayer Zsolt ne „hülyerománrendőrözzön”, amikor szégyellem magam, hogy magyarországi fociultrák köpködik, és vízzel locsolják az aradi vasútállomáson várakozókat, vagy amikor a Kolozsváron ágáló magyar gárdistának azt ajánlom, ne hőbörögjön, hanem menjen haza, dolgozzon, vállaljon és neveljen magyar gyermekeket, mert ez a legjobb nemzetpolitika, akkor mi vagyok? Segítek: olyasvalaki, aki az életet, életünket innen, a szülőföldről nézem. Ilyen egyszerű.
Úgyhogy csendesedjetek meg egy kicsit, emberek. Nem lépek én át semmiféle választóvonalat, mert amikor a nyelvük magyar, szívük idegen és a magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket használom, csak a kölcsönt adom vissza, s kizárólag a politikai pászmán, ezen belül is nemzetpolitikai csapáson belül teszem. Abban az értelemben és szomorúságban, hogy Magyarországon, Erdélyben, a Kárpát-medencében, szerte a világon mindenütt vannak ilyen magyarok. Kós Károly enni és kérőzni születetteknek nevezte az ilyeneket annak idején.
Ez nem a Csurka- vagy Bayer-féle megközelítés, de máséval sincs köszönő viszonyban, hanem a sajátom, ha úgy tetszik, a Benkő-féle, abban az akadémikusabb értelmezésben, amelyben – lám! – baloldalt is jónak, megnyugtatónak találnak, és amely kifejezés tartalmi vonzata nemcsak ott, de középen és a jobbszélen is tetten érhető. Olyasfajta értelmezésben (is), mint ahogyan a jó öreg blues-király, Hobo dörmögő hangján 1988. óta a fülembe cseng: „(…) Tudom, hogy szólni kell vagy lépni, / De arcomba robotok néznek, / Nyelvük magyar, szívük idegen, / Nem tagadom le, hogy félek (…)”. Ilyen nyelvük magyar, szívük idegen robotok néztek szembe 2004 decemberében a Duna Televíziónak ama népszavazással kapcsolatos vitaműsorában Duray Miklóssal, Tőkés Lászlóval, Ágoston Andrással, Kovács Miklóssal, RMDSZ-esekkel, RMDSZ-ellenesekkel, erdélyiekkel, felvidékiekkel, kárpátaljaiakkal, őrségiekkel, vajdaságiakkal, balosokkal, jobbosokkal, szabadelvűekkel, hívőkkel, hitetlenekkel, mostani bírálóimmal: Ágoston Hugóval, Farkas Istvánnal, Makkai Jánossal, Markó Bélával, Karácsonyi Zsigmonddal, Szabó Emesével, velem, egyszóval mindnyájunkkal. Hogy érthetőbb legyek: az én erdélyi magyarjaim között is volt, van, és bizonyára lesz magyar nyelvű, de idegen szívű, azaz olyan, akiknek „fajilag”, mai értelemben véve: etnikailag, köze sincs a zsidósághoz.
Nem kertelek, megkérdem tehát: hova tegyem például azokat a magyar szülőket, akik – bár volna számukra más megoldás – román óvodába és iskolába íratják a gyermekeiket, hogy úgymond: könnyebben érvényesüljenek? S hát azokat a magyar embereket, akik fele-fele arányban román–magyar vegyes lakosságú faluban az óvodai és iskolai magyar tagozatok megszüntetését kérték ugyanabból a „megfontolásból”? És hova tegyem azokat a magyar tanfelügyelőket, akik nemrég egy kalotaszegi magyar faluban arról győzködték a magyar szülőket, hogy miért jó, ha az iskolát megszüntetik, és az elemista gyermekeket ingáztatják? A nép zúgolódott, a közfelháborodásnak pedig az vette elejét, hogy a gyűlésen jelen levő román polgármester odaszólt a magyar végrehajtóknak: „Amíg én leszek a polgármester, ebben a faluban nem szűnik meg az iskola.” Pont.
Az iskola azóta is működik, a román polgármestert szépen újraválasztották, az RMDSZ pedig számolhatta a román pártszövetséghez átvándorolt magyar szavazatokat. Szóval: az idegenszívűség nálam – és vélhetően sokak esetében – nem nemzetiségi hovatartozás, hanem felfogás, ha úgy tetszik nemzeti identitástudat kérdése, s hogy ez a jelek szerint Magyarországon „levédett” klisékifejezés mennyire nem zsidózásról szól, azt pont az Erdélyi Magyar Televízió január végi Sajtóprés című műsora igazolta, amikor is a szereplők egyikének sem az kattant be, hogy Orcátlan senkiházik című írásában Benkő zsidózik. Mert bár marháztak, badaroztak, szívátültetéseztek, szemeteztek ama televízió műsorában rólam, de ők sem erre gondoltak.
És a vitatott cikkem nyomán nekem gratulálók sem erre gondoltak, hanem pontosan arra a határon inneni magyar rossz érzésre, amelyet az évtizedekben mérhető mellőzöttség, megtagadottság és ama december 5-e körüli arculcsapás okozott. Úgyhogy itt és most visszautasítok minden olyan „szentenciát”, de még utalást is, miszerint beiratkoztam volna az idegengyűlölők, „a zsidózók klubjába”, és most már ott vagyok! Cseppet sem mellékesen legyen mondva: furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap.
Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán. S a műsor hevében ez Karácsonyi Zsigmondnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének sem jut eszébe… Tanulni lehetne abból, hogy még a mostanság bennünket, romániai magyarokat fő műsoridőben pocskondiázó román televíziók is adnak erre, ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Ugye, Erdélyi Magyar Televízió, ugye, Sajtóprés?
Bocsánatkérést senki ne követeljen, és ne várjon tőlem tehát, mert nincs, amiért megtennem. Főleg a tartalmatlan bocsánatkérések korában.
Benkő Levente
Népújság (Marosvásárhely),

Bizony gyűlöletbeszéd volt!
A legkevésbé a személyes érintettség okán, inkább erdélyiként tartom fontosnak reagálni Benkő Levente Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza című írására, amelyben úgymond helyre teszi az Orcátlan senkiházik című Krónika-cikke kapcsán megfogalmazott kritikákat.
Kezdeném mindjárt a végével. A konklúzió megfogalmazása előtt Benkő Levente szakmaiatlansággal vádolja a bírálóit, konkrétan Szabó Emesét, az Erdély TV műsorvezetőjét és a Sajtóprés című műsor 2013. január 30-i meghívottait. Alaptalanul!
Azt írja: „(...) furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap. Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán."
Benkő Levente az egyik fontos sajtóetikai elv, az audiatur et altera pars be nem tartását hiányolja, látszólag helyesen. Hallgattassék meg a másik fél is! – mondja az elv. Az ám, de miképpen kifogásolhatja Benkő Levente, hogy nem hallgatták meg a véleményét, amikor éppen a véleményéről mondtak – véleményt? Nem ítéletet, hanem véleményt. A kettőt Benkő Levente sem téveszti össze, gondolom, vagy ha mégis, akkor szándékosan teszi. Vélhetőleg ugyanazért, amiért belekeverte a „kirakatpereket"; értse a nyájas olvasó, hogy itt bizony alaptalan vádaskodás folyik.
Még egy szakmai kérdés. Benkő Levente tévesen használja birtokos személyraggal a vezércikk szót. Így: „vezércikkem". Nem árt tisztázni, hogy a vezércikk nem a szerzőé. A cikkben megfogalmazott vélemény a szerkesztőségé, hiába sugallja Benkő Levente, hogy „nem rendelésre, nem fizetség ellenében (fogalmaztam keményen), hanem egyedül és saját akaratomból".
Visszatérve. A szerző, bár határozottan cáfolja, igenis mosakodik. Elismeri, hogy „keményen" fogalmazott, és azzal védekezik, hogy szándékosan tette, mert „felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak a (...) magatartása, nemzetpolitikai hitvallása". Most tekintsünk el attól, hogy a január 17-i cikkben még azért nevezte „idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegnek" a baloldalt, mert „a szavak szintjén is vékonyan, az érdembeli, komoly tettek szintjén pedig soha nem vállalta fel a Magyarország mai határain kívül élő magyarságot." A lényeg a lényeg: emberünk elégedetlen a baloldallal. Annyira, hogy „felhorgad" benne a gyűlöletbeszéd?!
Én nem mennék olyan messze az idegenszívű értelmezésében, mint Ágoston Hugó; biztos vagyok benne, hogy a Krónika legtöbb olvasója sem ment. Abban is biztos vagyok, hogy a legtöbben arra gondoltak a cikket olvasva: a baloldali idegenszívű, tehát nem magyar. Erre egyébként Benkő Levente is célozgat apológiájában: „(...) a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor". Értsd: mások nem a magyar nép mellett teszik le a garast.
Másutt azt írja: „erdélyi–romániai magyar sorstársaim újbóli és durva arculcsapásaként veszem az MSZP elnökének erdélyi jelenlétét s vele együtt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről tartott előadását". Majd zárójelben hozzáteszi: „legalább egyszer látnám-hallanám már magyar politikustól ezt a szép szót: időszerű". Értsd: milyen magyar az, aki nem használ olyan szép magyar szavakat, mint az időszerű?
A Krónika tehát nem azzal érdemelte ki a kritikát, mert nem fogadta tárt karokkal az MSZP-t (ahogy azt egy másik Krónika-vezércikk érzékelteti), hanem azért, mert igenis kirekesztő, igenis intoleranciára ösztönöz: „Amúgy semmi gond nem lenne azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat. (...) Csakhogy..." Értsd: „gond van azzal, ha a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat".
(Egyébként a hivatkozott cikkben hiába tettek erőszakot a magyar nyelven, nem tudták rásütni Magyari Nándorra a bélyegsütést. Erre azért is fontosnak tartom kitérni, mert jó alkalom az összehasonlításra. Hol van ebben az interjúban egyetlen kirekesztő vagy gyűlöletkeltő mondat, szó, kifejezés?)
Egy írás attól válik gyűlöletbeszéddé, hogy gyűlöletet szít. Ezt a feltételt pedig a Benkő Levente írása messzemenően teljesíti. Olyan bélyegeket használ, amelyek semmit sem jelentenek. Nem előzményük nincs, az van bőségesen, hanem tartalmuk nincs. Mint a pörgettyű: a madzagot már régen elrántották, de a giroszkóp még mindig eszeveszetten forog.
Ki tudja például, mivel rontott rá az MSZP a nemzetére? Talán maga Tőkés László sem tudja, aki pedig heti rendszerességgel használja ezeket a kifejezéseket a közleményeiben. Nem beszélve arról, hogy a hazaárulónak, a gazembernek stb. soha nem volt „igazi" tartalma. Több olyan Fidesz-szavazót ismerek, aki nem tudja megmondani, miért áruló, gazember stb. Gyurcsány, de percekig képes sorolni ilyen jelzőket. Benkő Levente cikkében is bőven találni ezekből: gátlástalan, ocsmány, áruló, nemzettagadó, senkiházi orcátlan...
Azért is tartottam fontosnak reagálni, mert akadhat olvasó, aki esetleg azt hiszi, hogy az erdélyiség olyasmi, amiről Benkő Levente értekezik; hogy az erdélyiségbe belefér, amit Benkő Levente megpróbál belefértetni. Holott az Orcátlan senkiházik nem az „erdélyi természet rajza", hanem bizony mindközönségesen gyűlöletbeszéd volt!
Szőcs Levente
Maszol.ro,

Restitúció kérdőjelekkel
Felelősséget vállalt kormánya nevében Victor Ponta tegnap a parlament két házának együttes ülésén az államosított ingatlanokra vonatkozó új jogorvoslati törvényért. A sajátos eljárásnak megfelelően a jogszabályt nem vitatta meg a törvényhozás, így néhány napon belül hatályba lép, hacsak nem nyilvánítja alkotmányellenesnek a taláros testület. A parlamenti képviselők és szenátorok előtt elmondott beszédében a miniszterelnök bocsánatot kért azoktól az egyházaktól és magánemberektől, amelyeknek és akiknek az ingatlanjait hét évtizeddel ezelőtt a kommunista hatalom államosította.
„Huszonegyedik századi szociáldemokrataként le akarom szögezni: a tulajdonjog a demokratikus társadalom alapja” – jelentette ki Ponta, hozzátéve, az új restitúciós törvény a történelmi jóvátételt szolgálja.
A kormányfő szerint a román állam eddig csaknem tízezer államosított épületet (ennek ötödében közintézmény működik) és 1,3 millió hektárnyi elkobzott területet (ebből 300 ezer hektár beltelek) szolgáltatott vissza, részvényekben és pénzben pedig csaknem négymilliárd eurónyi kárpótlást fizetett ki a volt tulajdonosoknak. „A restitúciós folyamatból azonban ingatlanüzérek és korrupt hivatalnokok húztak hasznot, a valódi tulajdonosok pedig évek óta hiába várják a jóvátételt” – magyarázta a kormányfő. Az elmúlt években 3500 panaszos perelte be Romániát az államosított ingatlanok miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB). Amikor a strasbourgi bíróság 2010-ben felszólította Bukarestet, alkosson működőképes jogorvoslati rendszert, leálltak a kifizetések, és elakadt a restitúció folyamata. 
Az új jogszabály szerint ezentúl csak az egykori tulajdonosok és örököseik kapják vissza természetben a kommunizmus idején elkobzott ingatlanjaikat: ha üzérek veszik meg tőlük a visszaigénylési jogot, azok legfeljebb kárpótlást kaphatnak, amelyre 85 százalékos nyereségadót vetnek ki. Az állam a következő néhány évben visszaszolgáltatja a még tulajdonában lévő ingatlanokat, majd 2017-től részletekben kezd ismét kárpótlást fizetni azokért az elkobzott ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni.
Miközben a már megítélt kárpótlásokat 2014-től kezdődően öt év alatt fizetik ki, az ezután elbírálandó esetekben, 2017-től kezdődően hét éven keresztül folyósítják a kárpótlást a most bevezetendő pontrendszer alapján, évenként legfeljebb 14 százalékos összeghatárig. Amellett, hogy a tavaly hatalomra került balliberális kormány gyakorlatilag a következő kormányzatra hárítja az anyagi jóvátétel terhét, rendkívül szövevényessé teszi a folyamatot az árverési pontos rendszerrel. Arra egyébként a strasbourgi bíróság is kereste már a választ Bukarestben, mi indokolja a pontrendszer bevezetését, amelynek alapján a kárpótolt személy más, az állam által áruba bocsátott ingatlanok megvásárlására használhatja fel egy lejjel egyenértékű pontjait, vagy megvárhatja, amíg azokat az állam visszavásárolja. Az európai bíróság szerint ez a módszer indokolatlanul túlbonyolítja a restitúciós folyamatot, arról nem beszélve, hogy a visszaszolgáltatás előtt álló javak értékét a törvény hatálybalépésekor, azaz idén április–májusban érvényes közjegyzői felértékelés alapján határozzák meg, holott a kárpótlás csak négy év múlva veszi kezdetét. A tizenhat éves futamidőre tekintettel Strasbourg felhívta Románia figyelmét, hogy a jóvátételt emiatt az inflációhoz kellene igazítani. Mint ismeretes, korábban többek között emiatt bírálták a jogszabályt az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői is, méltánytalannak tartva a kárpótlási rendszert, akárcsak azt, hogy a visszakapott épületekben további tíz évig kell megtűrni bérlőként a bennük működő közintézményeket, továbbá hogy az ingatlanoknak nem a piaci értékét veszik alapul a kárpótlásnál. (Mint ismeretes, a kormány eredetileg 25 éves türelmi időt javasolt, ám az európai bíróság ellenkezésére tíz évre csökkentette azt az időtartamot, amíg egykor államosított ingatlanban működhet iskola, kórház vagy művelődési ház.) Ráadásul egy módosító javaslat nyomán fennáll a veszélye, hogy az elkövetkezőkben csökken a tulajdonosoknak – egyházaknak és magánszemélyeknek – a közintézmények „megtűréséért” az állam által folyósított bérleti díj. A törvénybe ugyanis bekerült, hogy az eddigi havi bérlet helyett kormányhatározatban, a piaci érték alapján megállapított díj jár az ingatlantulajdonosoknak. Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő tegnap a Krónika kérdésére úgy vélekedett, a bérleti díj megállapításának gyakorlata nem változik. Elmondta, eddig is kormányhatározatban állapítottak meg alsó és felső határt annak függvényében, hogy az épületben községi iskola vagy megyeszékhelyi tanintézet működött, és ezen a kereten belül egyezkedett az önkormányzat a tulajdonossal.
Különben a jogszabályt nem fenyegeti veszély a parlamentben, mert az RMDSZ bejelentette, nem támogatja a kormány ellen benyújtandó bizalmatlansági indítványt, márpedig ehhez az ellenzéknek szüksége lett volna a szövetségre is. A jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) – amely korábban bizalmatlansági indítványt kívánt beterjeszteni az ügyben a Ponta-kabinet ellen – tegnap közölte, az alkotmánybíróságon támadja meg a restitúciós törvényt.
(Ma is érvényesek az egyházak kifogásai
Kató Béla református püspök tegnap a Krónikának elmondta, még nem sikerült áttanulmányoznia a törvény végleges változatát, ám a magyar történelmi egyházak vezetői eddig is több kifogást megfogalmaztak. Elsősorban az átláthatatlan pontrendszert nehezményezik, és hogy hosszú ideig kénytelenek megtűrni a bérlőket a kormány által megszabott bérért, ami nem elég az épület karbantartására, felújítására. „Évtizedeket vártunk, hogy államosított ingatlanjainkat visszakapjuk, öt esztendő is elég lett volna, hogy jelenlegi rendeltetésüket megtartsuk. De az a kérdés, képesek lesznek-e olyan bért fizetni az épületek után, amiből azokat méltóképpen fenntarthassuk” – nyilatkozta az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője. Hangsúlyozta, a református egyház nem akarja megváltoztatni az iskolák rendeltetését, ám attól tart, olyan alacsony bért kap az épületekért, hogy abból nem futja karbantartásra. „A mi érdekünk, hogy a magyar gyerekek megfelelő iskolába járjanak, és az épületek ne váljanak romhalmazzá, mire birtokba vehetjük” – szögezte le Kató. Szerinte a pontrendszer is visszaélésekre adhat okot, több száz éves ingatlant jóval áron alul becsülhetnek fel. „Nem vagyunk elégedettek, tiltakozni fogunk, de valószínűleg kénytelenek leszünk elfogadni a tervezetet” – tette hozzá Kató. Böcskei László váradi megyéspüspöktől megtudtuk, a katolikusok sem tudják pontosan, mi került be az elfogadott törvénybe, hiszen a püspöki kar hétfőn továbbította módosító javaslatait, de egyeztetésekre nem került sor. „Számunkra minden esetre csak a restitutio in integrum elve elfogadható” – szögezte le a váradi egyházfő.)
Krónika (Kolozsvár),

Bukhat az erdélyiek magyar érettségije
Rendőrségi feljelentést tett az Emberi Erőforrások Minisztériuma az erdélyi fiatalokat magyarországi érettségire felkészítő Sziltop Nonprofit Kft. ellen. A Magyar Nemzet cikkezett arról, hogy a budapesti tárca szerint a társaság jogosan igényelhet normatív hozzájárulást az állami költségvetésből a magyar állampolgársággal rendelkező romániai diákok után is, a Székelyföldre kihelyezett osztály működtetéséhez azonban engedélyt kellett volna kérnie az oktatásért felelős minisztertől.
A napilap megtudta, mivel ez nem történt meg, a romániai oktatással és vizsgáztatással a cég szabálysértést követ el, amiért a tárca feljelentést tett.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a Sziltop tavaly jelentette be, hogy magyar állami normatív támogatással működtetne a Székelyföldön levelezői jellegű, ingyenes gimnáziumi oktatást, és készítene fel magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi fiatalokat magyarországi érettségire. A cég az anyaország egyik legnagyobb, 160 tagiskolából álló, tizenhatezer diákot oktató magániskola-hálózatát működteti, és tizenhetedik éve folytat esti és levelező gimnáziumi felnőttoktatást. A Sziltop által fenntartott Kölcsey Ferenc Gimnázium vásárosnaményi levelező tagozata keretében tavaly szeptemberben indították be az oktatást: Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 200 jelentkezőnek tartanak felkészítő konzultációt havonta egyszer. Mivel a cég bevallottan nem akar versenyezni a helyi középiskolákkal, oktatási ajánlata a felnőtteknek szólt, így a Székelyföld számos településéről beiratkozott fiatalok átlagéletkora 28–30 év közötti. Közülük mintegy százan rendelkeznek magyar állampolgársággal is, felkészítésükért a társaság 40 ezer forint (600 lej) normatív támogatást kap diákonként a magyar államtól havonta.
Szilasi György, a Sziltop Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tegnap a Krónikának elmondta, nem értik, mit kifogásol erdélyi tevékenységükben a budapesti minisztérium, hiszen az illetékes magyarországi kormányhivataltól beszerezték a szükséges engedélyt, a székelyföldi diákokat a vásárosnaményi tagozatra íratták be. „Arra nem kell engedélyt kérnünk, hogy elküldjünk néhány vendégtanárt, és oktassuk az erdélyi diákokat. Semmiféle tájékoztatást nem kaptunk a minisztériumtól, mindössze azt tudjuk, hogy feljelentést tettek ellenünk Budapest V. kerületi rendőrkapitányságán” – nyilatkozta lapunknak Szilasi György. Az igazgató értetlensége annál nagyobb, hogy Erdélyben kifejtett tevékenységükhöz levélben gratulált Orbán Viktor kormányfő és Áder János köztársasági elnök, Bába Iván, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára pedig jóváhagyta, hogy a májusban esedékes, csaknem ötven diák részvételével tartandó érettségi vizsgát Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán szervezzék meg. Kérdésünkre, miszerint fennáll-e a veszélye, hogy a sikeresen vizsgázó erdélyi hallgatók ne kapjanak magyar érettségi oklevelet, Szilasi György úgy válaszolt, nem tudja elképzelni, miért ne kaphatnának, a társaság nem látja ennek semmi akadályát. „Szeretnénk alaposabban megismerni a minisztérium álláspontját, a feljelentés okát. Ha a tárca elgáncsolja a székelyföldi vizsgát, akkor erdélyi hallgatóink számára megrendezzük Magyarországon” – szögezte le az ügyvezető igazgató.
Különben a Sziltop Nonprofit Kft. vendégtanárai öt tantárgyból készítik fel a székelyföldi fiatalokat, és eddig összesen száz kihelyezett órát tartottak; a magyar rendszerű vizsgán románból idegen nyelvként érettségizhetnek. Szilasi Györgytől megtudtuk, bár a magyar államtól csak a magyar állampolgárságú hallgatók után kapnak támogatást, ingyenessé tették a levelezői konzultációt az egyelőre nem honosultak számára is, mivel nem akarnak különbséget tenni magyar és magyar között. Egyébként román politikusok tavaly a hazai oktatási rendszer elleni „szabotázsakciónak” nevezték a kezdeményezést, és a Sziltop tevékenységének kivizsgálására szólították a bukaresti oktatási minisztériumot. Szerintük a magyarországi oktatási intézmény olyan romániai magyar fiataloknak adna érettségi bizonyítványt, akik Romániában elbukták a vizsgát, ezért fennáll a veszélye, hogy a diákok felhagynak a tanulással a „könnyűszerrel megszerezhető” magyar oklevél láttán.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kihívás az e-tankönyv
Nyilvános vitára bocsátotta az oktatási minisztérium az új, nyomtatott, illetve elektronikus tankönyvekre vonatkozó módszertant. A szaktárca áprilisban jelentette be, hogy a következő tanévtől új tankönyveket vezet be az első osztályosok számára, amelyek elektronikus formátumban is hozzáférhetők lesznek.
A tankönyvek kidolgozására, jóváhagyására és beszerzésére vonatkozó metodológia szerint minden egyes kiadványhoz annak digitális változatát is csatolni kell CD-n, az elektronikus változatot a minisztérium honlapjáról is letölthetik a diákok. A tervezet szerint az első osztályosok számára őszre készül el az új román-, magyar-, matematika- és környezetismeret-tankönyv. Mindegyik kiadvány kétkötetes lesz, az ezekhez tartozó digitális verzió pedig a Windows 7-es operációs rendszerben futtatható multimédiás elemeket és játékokat tartalmaz majd. A kiadványok beszerzésére 20 millió lejt utalt ki a minisztérium. Remus Pricopie oktatási miniszter úgy nyilatkozott, a tankönyvek cseréje 2017-ben fejeződne be. Úgy vélte, a digitális változat bevezetése azért fontos, mivel a multimédiás eszközök révén könnyebben tanulnak a diákok. A romániai közoktatásban jelenleg 1491 tankönyvet tartanak nyilván, 293 az elemi, 386 a gimnáziumi osztályok, míg 812 a középiskolások számára készült.
Egyetemi jegyzeteknek is beválnak
A minisztériumi illetékesek arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi tankönyvek annyira tudományosak, hogy akár egyetemi jegyzeteknek is beválnának, ráadásul tele vannak hibákkal, hiszen az eddigi gyakorlat szerint a licit során többet nyomott a latban az ár, mint a minőség. A romániai közoktatásban jelenleg 555 oktatási program zajlik, derül ki a szaktárca adataiból, de csupán 279 számára biztosítottak a tankönyvek, a tantervben szereplő tantárgyak mintegy feléből nincs tankönyvük a diákoknak. A szaktárca magyarázata szerint ennek oka, hogy a kiadók nem érdekeltek a kis példányszámú könyvek kidolgozásában, mint például a kisebbségek nyelvén íródó kiadványok. Mint írják, az elemi osztályok számára a tankönyvek zöme a 2004–2006-os időszakban készült, a középiskolások számára 2007-ben hirdették meg a közbeszerzést. A jelenleg használatos tankönyveket a pedagógusok is elavultnak tartják. Mint rámutattak, olyan, 1996-ban készült könyv is van, amely szomszédos államként Jugoszláviát nevezi meg, Románia uniós csatlakozását pedig távoli célként említi. A Digi 24 hírtelevíziónak egy pedagógus úgy fogalmazott, a jelenleg használatos tankönyvek úgy vannak összeállítva, „mintha az lenne a cél, hogy elijesszék a diákot". A kiadványokat a tanulók is elavultnak és unalmasnak tartják, egy hetedikes diák elmondta, nem vonzza a fekete szövegtenger.
Kevés a pénz, szorít az idő
A tankönyvkiadók a szaktárca terve kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy európai uniós szinten Romániában jut a legkevesebb pénz iskolai kiadványok beszerzésére, Bulgária például ennek a nyolcszorosát utalja ki e célra. Emiatt a kiadók arra kényszerültek, hogy a közbeszerzés során a legkisebb – adott esetben még az előállítási költségeket sem fedező – árat ajánlják, így a hangsúly a minőség helyett az anyagiakra kerül, a Romániai Könyvkiadók Szövetsége tiltakozott a minisztérium terve ellen, úgy vélve, az a szeptemberi határidővel megvalósíthatatlan, hiszen egy tankönyvet 6–9 hónap alatt lehet kidolgozni. Mario Demezzo elnök akkor azt mondta, a szervezet mindent megtesz a projekt leállítása érdekében, ha kell, a bíróságon támadja meg azt, kérve, hogy a könyveknek csak 2014 őszére kelljen elkészülniük. Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója ezzel szemben tegnap a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a most nyilvánosságra hozott tervezet szerint a határidők nem olyan rövidek, hogy lehetetlenné tegyék a könyvek elkészítését. Az elsősöknek szóló tankönyveket idén októberig, a másodikosokét december elején kell bemutatniuk, és csak a 2014–2015-ös tanévben kerülnek a gyerekekhez. A szakember elmondta, a tanügyi törvény előírja, hogy ki kell dolgozni az új tanterveket, hiszen ezek alapján készülnek el a tankönyvek, a tervek egy része, az első és második osztályoké jelentős késéssel, idén áprilisra készült el. A kiadók pedig megszeppentek, hiszen az első nyilatkozatok után attól tartottak, szeptemberig meg kell lenniük az új könyveknek. A tegnap ismertetett metodológia szerint azonban úgy tűnik, arra is lesz elegendő idő, hogy az iskolákban kipróbálják a tankönyveket, a pedagógusok megfogalmazzák észrevételeiket, és ezek alapján javításokat eszközöljenek. „Eddig a megyei központokban csak választhattak a tankönyvek közül, most lehetőség lesz a változtatásra is" – magyarázta lapunknak a szakember.
Figyelni kell az érzékeny pontokra
Dáné Károly arra is rámutatott, hogy a rendszernek vannak érzékeny pontjai, de szerinte ezek odafigyeléssel kiküszöbölhetők. Figyelni kell például arra, hogy a román nyelvű és a nemzetiségek nyelvén írott kiadványokat ne együtt versenyeztessék, hiszen más az egységár, ha egy könyv a 200 ezres román piacra készül, vagy a tízezer magyar, kétezer német kisdiák számára kell kiadni. Az árversenyben általában a román könyv nyer, majd azt fordítják le magyarra, hívta fel a figyelmet a szakember, rámutatva: a fordítás nem mindig sikerül, ezért biztosabb, ha a magyarul szerkesztett könyv jelenik meg, más a megközelítésmódja, az ízlésvilága.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a Krónikának arról számolt be, hogy magyar vonatkozásban hamarabb elkezdődött a tankönyvek felújítása, hiszen a román változatnál régebbi kiadásokból is tanultak a magyar gyerekek. Ő is megerősítette: nem a tankönyvek újraírása, szerkesztése és kiadása jelent gondot, hanem az, hogy késnek a különböző tantervek, emiatt késnek a kiadványok is. Néhány középiskolai melléktantárgy vagy választható tárgy esetében – például logika, szociológia, lélektan – a 90-es években készültek a magyar tankönyvek, ezeket kell megújítani. Javítani kell a közgazdaság-tudomány középiskolai tantervén is, majd sorra kerül a többi tárgy is, és mire befejezik, kezdhetik elölről az egészet, hiszen arra a korábban felújított tankönyvek elavulnak. „Ez egy soha le nem álló munka" – mutatott rá Magyari Tivadar.
Kihívás a digitális könyv
Ami az elektronikus tankönyvek bevezetését illeti, nagy kihívás a kiadók számára, tartanak tőle, de örülnek is neki – mondta lapunknak Dáné Károly. Mint részletezte, a kiadók többsége erre nincs felkészülve: mivel eddig nem volt szükség rá, nem vásárolták meg a drága technológiát, így a legnagyobb román kiadók sem tudják első körben önerőből megoldani. A magyar kiadók kisebb piacra dolgoznak, kevésbé tőkeerősek, de ezt akár innovációval pótolni tudják, fejtette ki a vezérigazgató. Dáné Károly emlékezetett, hogy az elektronikus tankönyv nem olyan, mint például egy elektronikus regény, multimédiás elemeket, interaktív gyakorlatokat kell tartalmaznia. Ezek esetében nyitott kérdés a szerzői jogdíj is, hiszen eddig a tankönyvek íróit a megrendelt példányok után, százalékos arányban fizették, hívta fel a figyelmet a szakember.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Forgách András ősbemutatója Váradon
Egy izgalmasnak ígérkező dráma, A fiú ősbemutatójával zárja a színházi évad premierjeinek sorát a nagyváradi Szigligeti Színház.
A ma este debütáló darabot a Jászai Mari-díjas dramaturg, Forgách András jegyzi szerzőként és rendezőként is.
„Öt évvel ezelőtt írtam, pontosabban akkor fejeztem be. Egy fél évet töltöttem egy svájci kolostorban, ott írtam meg. De én kéretlenül nem szeretem sehova se elküldeni a munkáimat, várom, hogy hívjanak” – mesélte az író a tegnapi sajtótájékoztatón. Szabó K. István, a társulat igazgatója megkereste Forgáchot az új drámák bemutatását támogató Katona József pályázat kapcsán és bevallása szerint egyből megtetszett neki a mű. A történet három tragikus figura sorsáról szól, az Öregasszony, a Lelkész és a Fiú sorsa fonódik össze. Forgách a Krónika érdeklődésére elmondta, hogy ezt a fiút valójában nem ő találta ki, egy barátnője története inspirálta. Az ő egyik ismerőse kábítószerfüggő volt, majd olymódon lett öngyilkos, hogy felakasztotta és benzinnel leöntve felgyújtotta magát. Azóta foglalkoztatta a kérdés, hogy mitől lesz valaki ennyire elkeseredett, hogy ilyesmit elkövessen.
A rendezésre is Szabó kérte őt fel, s bár magát nem tartja rendezőnek, korábban már több művet is színpadra vitt. „Ha létezik reneszánsz alkat, akkor Forgách András a színház reneszánsza. Kevés olyan embert ismerek, mint ő. Dramaturg, író és rendező” – mondta a társulatvezető, aki már az elején biztos volt abban, hogy termékeny és izgalmas lesz az együttműködésük. Lapunk érdeklődésére Forgách elmondta, hogy egyéniségükkel a színészek sokat tettek hozzá a darabhoz, mi több, helyenként még a szövegen is változtatott miattuk. „Egyiküknek nem jutott eszébe az én mondatom és sokkal jobbat mondott helyette” – mesélte. A darab amúgy az év végén nyomtatásban is megjelenik majd Forgách válogatott drámakötetében. Az ősbemutató a 35 férőhelyes Studióban lesz péntek este 19 órától, majd szombaton és vasárnap szintén 19 órától lehet ismét megtekinteni az előadást.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Fejlődik a magyar oktatás a BBTE-n
Derűs hangulatban nyitották meg az új tanévet hétfőn a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A magyar tagozaton növekvőben van a diáklétszám, beindult az egyetem szakkollégiuma, a tanári kar fiatal kollégákkal bővült, illetve számos oktató előre tudott lépni az egyetemi ranglétrán – sorolta a Krónika kérdésére az újdonságokat Soós Anna rektor-helyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője. „Ez azt jelenti, hogy a felvételi rendszer, amelyet alkalmaztunk még vonzóbbá tette az egyetemet. Nem ijedtek meg a diákok, komolyan gondolták, és reméljük, hogy miután sikeresen felvételiztek, megbecsülik a helyüket és kisebb lesz a lemorzsolódás” – értékelte a felvételi eredményét Soós Anna.
Fontos fejleményként említette, hogy beindult a szakkollégium, amelynek szerepe, hogy összefogja a kutatásban részt vevő diákokat. Mint részletezte, ebbe szaktól függetlenül a legjobb diákok kerülhetnek be, akik egy bizonyos, általuk választott témát kutatnak. Erre eddig is volt lehetőség, de most már együtt is lakhatnak, hiszen idéntől használhatják a számukra fenntartott bentlakást. Egyelőre nem fér be ide valamennyi kutató diák, de a jövőben bővülhet a férőhelyek száma.
A szálláshelyekre másodévtől kezdve valamennyi diák pályázhat. Az elöljáró szintén az idei eredmények közé sorolta, hogy a BBTE magyar tagozata meghívást kapott a Magyar Rektori Konferenciára, ahol a határon túli bizottságban képviselhetik a felsőoktatási intézményt. Kérdésünkre Soós Anna arról is beszámolt, hogy az egyetem ingatlanfejlesztésre és -karbantartásra is készül. A legnagyobb beruházás idén a sportpark renoválása lesz, az elhanyagolt sportpályákat újítják fel. Ezen kívül a Farkas utcai főépület pincéjében található laboratóriumokat is korszerűsítik, a munkálatokat pályázati pénzekből finanszírozza az egyetem.
A magyar tagozat tanévnyitóján Szilágyi N. Sándor nyelvész tartott nagysikerű előadást Metaforák és elmevírusok címmel, mely, mint kiderült, egyben búcsúelőadása is volt a nyugalomba vonult egyetemi professzornak. Soós Anna rektor-helyettes beszédében úgy fogalmazott: olyan egyetemre jöttek a hallgatók, ahol megtanítják őket gondolkodni. „Figyelembe véve, hogy gondolkodni csak gondolkodó tanárok taníthatják meg a diákokat, büszkék vagyunk arra, hogy ezt a kritériumot messzemenően teljesítjük. Ahogy Eötvös Loránd fogalmazott: ez annak a feltétele, hogy egy egyetem egyetemnek nevezhesse magát” – summázta diákoknak szán üzenetét Soós Anna.
A diploma nem elegendő
Kevésbé derűs hangot ütött meg a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara magyar tagozatának kari tanévnyitóján Salat Levente dékán-helyettes, aki beszédében rossz hírként említette azt az egyre inkább érvényesülő tendenciát, miszerint a felsőoktatás a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség egyik jelentős forrása. „Szembe kell nézniük azzal a realitással, hogy nehezen tudnak majd munkát találni” – készítette fel a hallgatókat a jövőre a magyar tagozatért felelős dékán-helyettes, rámutatva: a diploma önmagában semmit sem jelent. Jó hírként értékelte azonban, hogy a probléma megoldásának kulcsa jórészt a diákok kezében van, hiszen, mint fogalmazott, a tudás természete, hogy megtalálja az önérvényesítés módját.
Rámutatott: a karon tanulók a társadalom számára legfontosabb szakmákat választották, hiszen egy társadalomban hiába vannak felkészült orvosok, mérnökök, ha nincsenek a közügyeknek jól képzett intézői: előbbiek elmennek Nyugatra, ahol könnyebben tudnak érvényesülni, ahogy ez Romániában, az erdélyi magyar társadalomban is tapasztalható. „Semmilyen más kiút nincs egy térség számára, mint a közügyek intézőinek megfelelő felkészítése, versenyképes tudással való felruházása” – vonta le a következtetést Salat Levente.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)