Miért nem célország Románia a menekültek számára?
Miért érkezik kevés menekült Romániába? Miben sajátos a Romániában élő muszlim diaszpóra? N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet szakértőt kérdeztük.
Németországból a tervek szerint idén 300 ezer menekültet toloncolnak ki, eközben Romániába alig érkezik pár száz vagy ezer, ők is csak a kötelező kvóták miatt. Németországban növekszik a kitoloncoltak száma, 2016-ban 80 ezer személyt utasítottak ki, idén ez a szám majdnem a négyszeresére emelkedik, ugyanis a múlt évben regisztrált 700 ezer menedékkérőből 300 ezernek a kérelmét elutasították. Angela Merkel kabinetfőnöke, Peter Altmaier szerint idén elkezdődik ezeknek a személyeknek a kitoloncolása. Ez a lépés azért is fontos a Kereszténydemokrata Párt (CDU) számára, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy népszerűség szempontjából Merkel pártját megelőzte a Szociáldemokrata Párt (SPD). A Németország által jelenleg folytatott menekültügyi politikát egyre többen ellenzik. Ezt az jelzi a leginkább, hogy a néhány éve alakult Alternatíva Németországnak(AfD) nevű menekültellenes párt jelenleg a harmadik legnépszerűbb az országban.
- Miért nem jönnek menekültek Romániába?
- Tény, hogy Románia esetében a nyugatiéhoz képest messze elmarad a szociális támogatások összege, de annak, hogy hazánk nem szerepel célországként a bevándorlók térképén, egyéb okai is vannak. Egyrészt az, hogy a közép-európai, ezen belül a romániai muszlim diaszpóra sajátosnak mondható a nyugatihoz képest. Erről N. Rózsa Erzsébetet, Közel-Kelet szakértőt, a magyarországi Közszolgálati Egyetem docensét kérdeztük, aki a Transindexnek elmondta, ez elsősorban azért van, mert kevés muszlim él Európának ebben a felében.
„Ha valaki ránéz egy olyan térképre, ami azt ábrázolja, hogy Európában hol és milyen számban élnek muszlim közösségek, azt fogja látni, hogy ezek a közép-európai országok gyakorlatilag fehér foltot mutatnak, nyilván ez alól Bulgária a kivétel, Románia részben” - mondta a szekértő. Romániában nagyobb a muszlim népesség száma, de még itt sem igazán jelentős. A többi országban néhány ezres közösségekről beszélhetünk, amelyek, attól függően, hogy mekkora maga a befogadó állam, különböző arányokban mutathatóak ki, de százalékban kifejezve semmiképpen sem nevezhető szembetűnőnek a muszlim közösség aránya az országok lakosságához viszonyítva. Arra a kérdésre, hogy például Magyarországot és Romániát miért nem tekintik potenciális célországnak a menekültek, N. Rózsa Erzsébet elmondta, ennek egyszerű emberi oka van. „Oda megyünk, ahol a nagynéni férje lakik, a földim, a sógorom, a bárkim! Mivel itt gyakorlatilag nem lakik senkijük, vagy csak nagyon kevesen, nem válik célponttá. Természetesen az, hogy mely országba mennek a migránsok, sok egyéb dologtól is függ, például, hogy milyen juttatásban részesülnek. Az itt élő muszlim közösségek nagyon kicsik számban, és elég jól integráltak. Sokat gondolkodom azon, hogy mennyire lehet sikeres egy kisebbség integrációja a többségi társadalomba. Ez valószínűleg nagyban függ a közösség létszámától, hogy az kicsi, közepes, nagy, még nagyobb” - mondta a szakértő. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában a lakosság 0,3%-a muzulmán, ami a térség egyik legnépesebb iszlám közössége. A legtöbb muzulmán Konstanca megyében él, 43279 személy, ezt követi Bukarest 9037, Tulcea 3290, Ilfov 1470, Temes 1117, Kolozs 973, Iasi 677, illetve Călăraşi megye 614 muzulmán lakossal. Az Európa Tanács kötelező kvótái szerint Romániának 6205 menekültet kell befogadnia 2016-2017-ben az erre a célra kialakított menekültszállásokon, amelyekből 6 darab van az ország területén. A Németországba érkező nagyszámú menekült miatt már az a lehetőség is felmerült, hogy Európán kívüli menekülttáborokat hozzanak létre. Ezt a hírt Thomas de Maiziere német belügyminiszter is megerősítette a belügyminiszterek Máltán tartott informális tanácskozásán. Maiziere szerint erre az új menekültügyi reformra abban az esetben van szükség, ha a bevándorlók száma annyira megnövekszik, hogy már tömeges beáramlásról lehet beszélni. 
Ambrus István
Transindex.ro

Helységnévtábla-per: megindokolták az ítéletet
A Minority Rights Egyesület az alapfokon újratárgyalt per kedvező ítéletét követően tegnap közölte: a Kolozs Megyei Törvényszék megindokolta döntését. Eszerint a bíró megállapítja, hogy az alperes, nevezetesen a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem tartotta be a 2001-ben elfogadott 215-ös számú törvény és a 2002-ben elfogadott 99-es számú tanácsi határozat előírásait, azaz nem helyezte ki a kétnyelvű helységnévtáblákat. Ugyanakkor, ami még fontosabb, kiemeli: a 2001-ben elfogadott 215-ös törvény 131-es cikkelye, amelyet a 2006-ban elfogadott 286-os törvény is magába foglal, megállapítja: a kétnyelvű helységnévtáblákat akkor is ki kell helyezni, ha különböző okokból, a kisebbségi lakosság aránya idő közben 20 százalék alá csökkent.
Az indoklás szerint alapvető fontosságú megállapítani, melyik népszámlálás adatai a mérvadók, a 2001-ben lefogadott 215-ös számú törvény előírásai ugyanis egyértelműek: amennyiben valamely nemzeti kisebbség aránya magasabb, mint 20 százalék, a kétnyelvű helységnévtáblákat kötelező kihelyezni – ugyanakkor ott, ahol az arány alacsonyabb, a helyhatóságnak kell mérlegelnie, kihelyezésük mennyire alkalmas, illetve célszerű.
Az ítélet indoklásának legfontosabb megállapítása a következő: a 2001-es és 2002-es intézkedések (helyhatósági törvény elfogadása, illetve a Kolozsvári Városi Tanács határozatának meghozatala) csakis az 1992-es népszámlálás adatait vehették figyelembe, a 2002-ben végzett népszámlálás végleges és hivatalos adatai ugyanis még nem voltak elérhetők. Megállapítják: még a 2002-es népszámlálás kezdete, illetve adatainak begyűjtése, feldolgozása és törvénybe foglalása előtt a kolozsvári helyhatóságnak érvényt kellett volna szereznie azoknak az imént említett normatíváknak, amelyek a 1992-es cenzus alapján kötelezővé tették a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Ilyen összefüggésben a bíró megalapozatlannak találja Emil Boc polgármesternek a városháza ügyvédjein keresztül közvetített érvelését, miszerint a 2002-es normatívák életbe léptetésekor a városházának az ebben az évben lebonyolított népszámlálás adatait kellett volna figyelembe vennie.
Érdemes megjegyezni azt is: a bíróság értetlenségének ad hangot annak kapcsán, hogy a városháza kérésére 2014. október 15-én az Országos Statisztikai Hivatal kolozsvári fiókja hivatalos átiratban azt közölte: 2001-ben, a közigazgatási törvény életbe lépésének esztendejében Kolozsváron a magyarság aránya csupán 18,96 százalék volt. Megjegyzik: Romániában 1992-ben és 2002-ben végeztek hivatalos népszámlálást, más adat tehát nem mérvadó. Az ügy szempontjából jogilag irrelevánsnak tekintik azt is, hogy 2015-ben a helyhatóság ötnyelvű üdvözlőtáblák elhelyezését tervezte.
A bíróság következtetése: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak az 1992-es népszámlálás adatait kell figyelembe vennie, és a 2001-ben elfogadott 1026-os számú kormányhatározat értelmében a kétnyelvű helységnévtáblákat a normatíva megjelenésének pillanatától számított maximum 90 napon belül ki kellett volna helyeznie, mert akkor a forradalom után két évvel végezett cenzus volt az egyetlen hivatalos és érvényes adat a magyarság számarányára nézve. Megállapítja ugyanakkor, hogy a Minority Rights Egyesület kérése csak részben teljesíthető, a német anyanyelvű lakosság számaránya 1992-ben ugyanis csupán 0,34 százalék volt.
A polgármester az indoklás közlésétől számított 15 napon belül fellebbezhet.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

Hírbörze
Nők a gazdaságban
Hozzáadott érték – Nők a kelet-közép-európai gazdaságért címmel szervezett konferenciát Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa Csíkszeredában, azzal a céllal, hogy a gazdasági szereplők közötti tudásátadásra, tudásbázis építésére és horizontális kapcsolatrendszer kialakítására biztosítson lehetőséget. A részt vevő előadók arra keresték a választ, hogy mit tehetnek a régió növekedése érdekében a gazdaság női szereplői. A rendezvényen a Magyar Nemzeti Kereskedőház sepsiszentgyörgyi irodájának szervezésében húsz Kovászna megyei női vállalkozó vett részt, Rácz Lilla (Daniel Kastély Szálló) és Grubisics Csaga (Csagasa Visual Communication) panelbeszélgetésben mutatta be tevékenységét.
Csökkent az átlagkereset
A januárinál kevesebb volt a nettó átlagbér februárban, amikor 7,5 százalékkal nőtt a közigazgatásban dolgozók és 2,5 százalékkal a tanügyi alkalmazottak fizetése, de 1,2 százalékkal visszaesett az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók bére. A csökkenés oka, hogy az előző hónapokban különböző alkalmi prémiumokat vagy ajándékokat kapott az alkalmazottak egy része – közölte az országos statisztikai intézet. A bruttó átlagfizetés februárban 3108 lej volt, 1,9 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban; a nettó átlag 2236 lej volt, ami 2,8 százalékkal, vagyis 64 lejjel kevesebb, mint januárban. A februári bér reálértékben 4,7 százalékkal marad el a januáritól. Tavaly februárhoz képest 14,7 százalékkal nőtt az átlagbér. A legjobban az IT-szektorban keresnek az alkalmazottak, ott havi 5631 lej a nettó átlagbér, a legrosszabban a vendéglátásban fizetnek, ott 1351 lejt visznek haza a munkavállalók. Ahogy jött, el is ment
Átlagosan, háztartásonként havi 2700 lejt tettek ki a tavalyi év utolsó negyedében a lakossági kiadások, ami egy főre több mint 1000 lejt jelent, és a bevételek 87,2 százalékát teszi ki – derül ki az országos statisztikai intézet által nyilvánosságra hozott adatsorokból. Az átlagos havi bevételek eközben háztartásonként 3085 lejt tettek ki, ami egy főre 1168 lejt jelent. Ebből az összegből 2735 lej volt pénzbeni jövedelem (1035 lej/fő), amihez még 350 lejnyi (132 lej/fő) természetbeni jövedelem adódott hozzá. A háztartások bevételeinek 58,4 százalékát a fizetések és az ahhoz kapcsolódó pénzösszegek jelentették, 22,5 százalék érkezett szociális segélyből, 2,2 százalékot a mezőgazdasági jövedelmek tettek ki, a nem mezőgazdasági tevékenységből származó egyéni bevételek 2,4 százalékra rúgtak, különféle javak értékesítéséből a bevételek 1,5 százaléka származott. Jelentős arányt, 11,3 százalékot tesznek ki a természetbeni jövedelmek is, ebből 9,9 százalékot a saját termelésű mezőgazdasági termékek. A kiadások java része élelmiszerekre és nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkekre ment el, majd az adók és különféle hozzájárulások, illetve a háztartással kapcsolatos kiadások következnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nettó átlagbérek Erdélyben: Kolozs megye az élen, Hargita országosan is utolsó
A nettó átlagbér tekintetében Kolozst csak Bukarest és Ilfov előzi meg. Hargita a munkavállalók feleannyit keresnek, mint a fővárosban, és a legkevesebbet keresnek az egész országban.
Felemás képet mutat erdélyi nettó átlagfizetések megyénkénti megoszlása. Bukarest és Ilfov után három erdélyi megyében, Kolozsban, Temesben és Szebenben kerestek legjobban a munkavállalók 2016-ban. Előbbiben 2328, a bánsági megyében 2217, a dél-erdélyiben pedig 2138 lej volt a nettó átlagbér.
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az országos rangsor utolsó helyén továbbra is Hargita áll, 1483 lejjel, lévén az egyetlen megye az országban, ahol az átlagkereset az 1500 lejt sem éri el. Ennél már Háromszéken is jobban keresnek az emberek, átlagosan 1548 lejt, Marosról nem is beszélve, ahol az nettó átlagbér 1847 lej.
A tágabb értelemben vett Erdélyben még Brassó és Arad azok a megyék, ahol viszonylag magasak a fizetések: előbbiben 1952, utóbbiban 1872 lej. A Kárpátokon túl a Konstanca, Prahova, Argeș, Iași, Ilfov és Gorj megyei munkavállalók lehetnek elégedettek a fizetésükkel, mely 1912 és 2347 lej között változik. Legjobban a bukarestiek keresnek, átlagban 2857 lejt, ami szinte duplája a hargitai átlagjövedelemnek. Az országos nettó átlagbér 2088 lej.
Hargitában azért alacsonyak a fizetések, mert a szakképzett fiatalok tömegesen vándorolnak el az iskola vagy az egyetem elvégzését követően, véli Bajkó Zelma, a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezető elnöke. A Maszolnak elmondta: az elvándorlás fő oka az, hogy az ország nagyobb városaiban vagy külföldön jobban lehet keresni, ami egy ördögi kör. Az előnytelen gazdasági struktúra szintén közrejátszik, ugyanis Hargitában a fa- és bútoripar a hagyományos ágazatok, melyek köztudottan rosszul fizetnek. A megyében egyébként a legtöbb munkavállaló az oktatásban dolgozik, ahol szintén alacsonyak a bérek.
A bérszínvonal tükrözi a fejlettséget
A szakértők szerint a nettó átlagbér hűen tükrözi a régiók gazdasági fejlettségét. A Ziarul Financiar gazdasági napilapnak nyilatkozó Dumitru Sandu, a Bukaresti Egyetem szociológia professzora szerint aszegénységnek, a gazdasági elmaradottságnak idehaza alapvetően két oka van: az elöregedett, nagyrészt a mezőgazdaságban dolgozó lakosság, illetve a földrajzi elszigeteltség.
Hargita megyében inkább az elszigeteltség miatt alacsonyak a bérek, véli a bukaresti szakember, a megye ugyanis viszonylag nehezen megközelíthető, emiatt elkerülik a befektetők, nem telepednek meg a jól fizető iparágak és szolgáltatások. Hargita megye hátrányban van abból a szempontból is, hogy nincs egyetlen nagyvárosa sem, ami a fejlődés motorja lehetne. Egy év leforgása alatt az országos nettó átlagbér 12 százalékkal nőtt. Hargitában ennél kisebb mértékű, 8 százalékos volt a növekedés.
Pengő Zoltán / maszol.ro

2342 lej volt márciusban a nettó átlagbér
MTI – 2342 lej volt márciusban a nettó átlagbér, ami 106 lejjel, azaz 4,7 százalékkal haladja meg a februárit. A bruttó átlagkereset 3256 lej volt, 4,8 százalékkal több, mint egy hónappal korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által manyilvánosságra hozott adatokból.
A legnagyobb nettó átlagbér az IT-szektorban volt, ahol elérte az 5880 lej, a legkevesebbet, 1369 lejt pedig a vendéglátóiparban dolgozók vihették haza.
2017 márciusában az előző év harmadik hónapjához képest 14,2 százalékkal nőtt a nettó átlagfizetés. Az előző év azonos időszakához mérten 114 százalékos volt a reálbérindex. Februárhoz képest 104,6 százalékon állt a mutató.
Előz hónaphoz képest a legnagyobb mértékben, 40,9 százalékkal a nyers kőolajat és földgázat kitermelő ágazatban nőtte a fizetések, majd 24,8 százalékkal a koksz és a kőolaj feldolgozásából készülő termékeket előállító szektor következik.
A közszférában az oktatásban dolgozók fizetés 4,9 százalékkal nőtt, majd 1,1 százalékos növekedéssel az egészségügy és a szociális ellátás, 0,2 százalékkal pedig a közigazgatás következik.
A statisztikai intézet közleményéből ugyanakkor kiderül, hogy márciusban februárhoz mérten a gazdaság valamennyi ágazatában nőttek a fizetések. Szabadság (Kolozsvár)

Kibertámadás Romániában is
A román hírszerző szolgálatnak (RHSZ) sikerült elhárítania egy kormányzati intézmény ellen irányuló kibertámadás kísérletét – jelentették be pénteken Bukarestben. Az RHSZ közölte, hogy a román külföldi hírszerzés értesítését követően reagált a feltehetően az APT 28 elnevezésű – Fancy Bear néven is ismert – hackercsoporthoz köthető támadásra.
A kibertámadás ügyében in rem bűnvádi eljárást kezdett, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálja a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), melynek ügyészei hivatalból kezdtek el vizsgálódni az ügyben, és bűnvádi eljárást indítottak számítógéprendszerbe történő jogosulatlan belépés (Btk. 360-as cikkelye), informatikai rendszerben tárolt adatok megsértése (Btk. 362-es cikkelye) és számítástechnikai rendszerek megsértése (Btk. 363-as cikkelye) miatt. Az ügyészek jelenleg a Román Hírszerző Szolgálattól várnak bővebb információkat a történtekkel kapcsolatban, másrészt a kibertámadás által érintett intézményektől érkező bűnvádi feljelentéseket is várják. Szombaton a mioveni-i Dacia gyár tevékenysége szünetelt a kibertámadás miatt, tegnap azonban már a megszokott ütemben folytatódott a termelés, miután sikerült elhárítani a támadás következményeit. Az Országos Statisztikai Intézet munkatársainak még tegnap reggel is megtiltották, hogy bekapcsolják számítógépeiket – nyilatkozta az intézet szóvivője. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sok az üröm az örömben
Dübörög a román gazdaság, a nemzetközi hitelezők felfelé módosították Románia növekedési kilátásait – ilyen és ehhez hasonló szalagcímeket láthattak mindazok, akik az elmúlt időszakban figyelemmel követték a romániai sajtóhíreket. Az elemzők is tátott szájjal maradtak, amikor az Országos Statisztikai Intézet (INS) az elmúlt héten bejelentette, hogy 5,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi év azonos időszakához képest – a piaci szakértők alig 4,4 százalék körüli GDP-bővülést valószínűsítettek. Közben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) meg se várta a friss statisztikai adatokat, már azelőtt jelezte, hogy korábbi becsléseiknél optimistábban tekintenek a román gazdaság alakulására: az IMF 3,8 százalékról 4,2 százalékra, az EBRD pedig 3,7 százalékról 4 százalékra javította Románia növekedési kilátásait.
Igaz, ezek a prognózisok még mindig messze elmaradnak a Grindeanu-kormány által az év végére várt 5,2 százalékos gyarapodástól. Hogy végül kinek lesz igaza, nehéz lenne megjósolni, főként a múlt heti meglepetés tükrében. Akár be is jöhet a kormány előrejelzése, hiszen továbbra is maximális sebességgel pörög a fogyasztás, és nem csak az élelmiszerek vagy más apró-cseprő dolgok piacáról van szó, hanem rég látott méreteket ölt az ingatlanpiac forgalma is. Egy baj van ezzel, nem tarthat örökké. A fogyasztáson alapuló gazdasági növekedés határos, nem tarthat, míg a világ s még két nap. És előfordulhat, hogy már a huszonnegyedik órában vagyunk, hiszen ez immár az ötödik év, amikor a fogyasztás tartja el az országot. A hosszú távú gazdasági növekedés egyik fő garanciáját jelentő infrastrukturális beruházásokról viszont az elmúlt időszakban is rossz hírek érkeztek, kiderült ugyanis, hogy ezek 22 százalékkal visszaestek egy – valljuk be – amúgy sem túl fényes szintről. Pedig teendő lenne bőven, s pénz is akad, csak ésszel kellene használni a rendelkezésre álló költségvetési és európai uniós forrásokat. Az eredmény pedig nem maradna el, hiszen a jó infrastruktúra nemcsak a polgárok életminőségét javítja, hanem lehetőséget teremt a hazai cégek fejlődésére és a külföldi befektetők bevonzására is. A kormánynak azonban – úgy tűnik – csak a kampányban volt fontos az infrastruktúra-fejlesztés, a politikai adok-kapok, és az egymást túllicitáló adakozás közepette nem marad idő a konkrét cselekvésre. Krónika (Kolozsvár)

Folyamatosan csökken a beiskolázottak száma Romániában
A 2016–2017-es tanévben a romániai köz- és felsőoktatásban beiskolázott tanulók száma 3,59 millió fő volt, 45 300-zal kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) közleményéből. Hargita megyében mintegy ezer iskolással kevesebb kezdte meg a tanévet tavaly ősszel, mint egy évvel korábban.
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a 2016–2017-es tanévben a beiskolázott tanulók csaknem fele (47,1 százalék) elemibe és általános iskolába járt, közel egyharmada középiskolás és óvodás volt (18,1 százalék illetve 15,1 százalék). A tanintézetekbe járó fiataloknak több mint fele (50,2 százalék) fiú volt, a tanulóknak pedig 70,8 százaléka járt városon iskolába vagy egyetemre. Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest csak a szakiskolákba járó diákok száma növekedett, 15 700-zal. A legnagyobb csökkenést az elemi és az általános iskolák tagozatain regisztrálták az egy évvel korábbi állapotokhoz képest: előbbibe 22 800-zal, utóbbiba pedig 16 600-zal kevesebb tanuló járt..
További adatok A tanulók elsöprő többsége (95,7 százalék) állami intézményben tanult, csak kevesen (4,3 százalék) látogatták a magániskolákat vagy egyetemeket. A 2016–2017-es iskolai évben az egyetemi hallgatók száma 531 600 volt, nagyobb részük (53,9 százalékuk) nő. Az oktatásban összesen 235 800 pedagógus dolgozott, tehát egy pedagógusra 15 tanuló vagy egyetemi hallgató jutott. A pedagógusok több mint háromnegyede (77,3 százalék) nő volt. Az oktatás 147 300 osztályteremben, 26 600 laborban, 5 400 sportpályán, 5000 műhelyben, 4800 tornateremben és 53 úszómedencében zajlott – derül ki az INS közleményéből.
Látványos csökkenés A csökkenés Hargita megyében is érezhető: míg a 2015–2016-os tanévben 52 426 óvodás, elemi osztályos, általános, középiskolás és szakiskolás kezdte el a tanévet, addig a 2016-2017-es tanévben csak 51 549 – tudtuk meg a tanfelügyelőség vonatkozó statisztikáiból. Az egyéves időintervallumhoz képest azonban drasztikusabb csökkenés is tapasztalható, ha korábbi adatokat nézünk. 1997-ben 68 148 iskolás kezdte meg a tanévet Hargita megyében, amely 17 ezerrel több, mint a legutóbbi iskolai évben. A jelenségről már többször is cikkeztünk, a beiskolázások csökkenése leginkább demográfiai (népesedés adatait elemző tudomány) mutatókkal magyarázhatók. A két legfőbb ok a születések számának csökkenése, illetve az egyre nagyobb méreteket öltő kivándorlás Nyugat-Európába. Molnár Rajmond / Agerpres; Székelyhon.ro

Budinet és telebudi
Szilágyi Aladár írása arról, hogy Erdélynek Óromániával szembeni szeparatizmusa akár a reterátkultúrában is kimutatható.
Az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint Románia rendületlenül az Európai Unió tagországainak az „élén áll” a vízöblítésmentes latrinák, az udvaron, jó esetben: a kert végén elhelyezett, hagyományos árnyékszékek használata tekintetében. A legutóbbi, 2015-ös budiösszeírás óta némi változás állt be a hazai életminőségben: az akkori 54 százalékos klotyóhasználati kultúra napjainkra 4 százalékkal szorult vissza. Tehát manapság az ország lakosságának kb. a fele már átvette a vízlehúzós-öblítéses vécéhasználati módit.
Persze, ez az 50-50 százalékos megoszlás nem vetíthető ki egyenletesen Románia teljes területére! Hogy egy időszerű EU-integrációs terminussal éljünk: óriási különbség van ebben a tekintetben a nyolc „fejlesztési régió” között. Nincs szándékomban azzal untatni az olvasót, hogy mind a nyolc régió adatait fölsoroljam, csupán egyetlen érdekességre hívnám fel diszkréten a figyelmet: ha a vizsgálat eredményeit térképre vetítve csíkozással próbáljuk érzékeltetni (kevesebb budihasználat = világosabb csíkozás), akkor a világosabb régiók nagyjából a Kárpátokon inneni területekkel, Erdéllyel, Partiummal, a Bánsággal egyeznek, a sötétebbekből nagyjából-egészéből Moldova és Havasalföld térképe rajzolódik ki, az egy Bukarestet és környékét, illetve a tengerpartot kivéve. A legeslegsötétebb színezetet, a maga mintegy 72 (!) százalékával viszont az úgynevezett Dél-nyugat Olténia Fejlesztési Régió érdemli ki. Hadd ne bontsuk tovább, hogy a régió öt megyéje, Dolj, Gorj, Mehedinţi, Olt és Vâlcea közül, melyik ragaszkodik a legjobban a kinti pottyantók tradíciójához. De, mint a Statisztikai Hivatal adatainak közléséhez csatolt tévériport bemutatta: egy-egy oltyán megyén belül számos olyan, több ezres lélekszámú település létezik, ahol a vezetékes víz-, illetve szennyvízelvezető hálózat még egyáltalán nem épült ki, tehát a vízöblítéses-ülőkés angol WC intézményét is csak hírből ismerik.
Az illusztrációnak szánt tévériport meg is szólaltat néhány érintettet. Az egyik derék helybéli megmutatta, annyira reménykedik a bővizű világ eljöttében, hogy a csűrjébe felhalmozott fürdőkádat, mosdót, vécékagylót, mindent, ami egy ilyen más életformához kelletik. Másik falusfele, egy fiatalasszony, aki már medencét is sikerített az udvarára, a jól tájékozottak szarkazmusával közli: „vizünk ugyan nincs, vécénk sincs, de a lakosság 60 százaléka immár rácsatlakozott az internetre. Elvégre laptoppal az ölünkben, a budin ücsörögve is lehet skype-olni…”
Számomra a csúcsot – ebben a témakörben – egy pusztulásra ítélt hegyi településen készült felvétel jelenti. A fotográfia jobboldalán egy lerobbant, fából összerótt épület látható. A kép baloldalán, a suhángerdő előtt, egy kiérdemesült utcai telefonfülke, közepén fából összeeszkábált ülőkével hirdeti a népi találékonyság kimeríthetetlen voltát. S hogy a közszemérem se csorbuljon, a telefonkabin kékre pingált üvegoldalai hangsúlyozzák annak illemhely-voltát… erport.ro

Vannak települések, ahol megduplázódott a romák száma az elmúlt negyed évszázad alatt
A roma népesség képezi Európa legnagyobb kisebbségét, ráadásul a legsebezhetőbbet is, őket éri a legtöbb diszkrimináció, és közülük kerülnek a legtöbben a társadalom peremére. A hazai statisztikák szerint Maros megyében él a legtöbb roma, számos településen a számuk megduplázódott az elmúlt 25 évben.
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a roma népesség aránya Maros megyében 8,8 százalék volt, míg 1992-ben 5,7 százalékot jegyeztek. Számos településen megduplázódott az arányuk 1992 és 2011 között: például Mezőbándon 10,6 százalékról 25,7 százalékra, Bonyhán 19,4 százalékról 34,5 százalékra, Marosugrán 11,1 százalékról 29,2 százalékra, Petelén 34,1 százalékról 47 százalékra.
Románnak vallott roma gyerekek
A Maros megyei statisztikai mutatók alakulása azonban nemcsak a roma lakosság növekedésével magyarázható, hanem azzal is, hogy a Kárpátokon túli megyékben például szinte egyáltalán nem jelennek meg a népmozgalmi regiszterekben – hívja fel erre a figyelmet Kiss Tamás és Barna Gergő demográfiai és statisztikai elemzésében, amely a 1992-es, 2002-es és 2011-es népszámlálási adatokra támaszkodik. A roma újszülöttek az esetek túlnyomó többségében románként kerülnek a regisztrációs ívekre, még abban az esetben is, ha a szüleik mindkét népszámlálás során romának vallották magukat.
De az inkonzisztencia Erdély egyes területein is jelentős. Kovászna megyében a román anyanyelvű roma újszülöttek (Előpatak, Hidvég, Bölön, Bardóc községekben) láthatóan románként kerülnek be a népmozgalmi statisztikákba, miközben a 2002-es, illetve a 2011-es népszámlálás során többségük romának vallotta magát” – írják a szociológusok.
Míg 1992-ben 401 ezren vallották magukat romának, addig 2011-ben 619 ezren szerepelnek romaként az országos nyilvántartásban. Csak érdekességképpen ez az arány a magyar közösségben a következőképpen alakult: 1992-ben 1 millió 624 ezer magyart jegyeztek, 2011-ben pedig 1 millió 237 ezren vallották magyarnak magukat.
A gazdag karácsonyfalvi romák
Az Országos Statisztikai Intézet 2011-es népszámlálási adataiból az is kitűnik, hogy Maros megyében 22 837 személy vallotta a romani nyelvet anyanyelvének, ebből 5524-en városban élnek, 17 313-an pedig vidéken.
A Maros megyei települések közül legtöbben Petelén, 1335-en vallották anyanyelvüknek a romanit, Mezőbándon 1215-en, a Nyárádkarácson községhez tartozó Karácsonyfalván pedig 1070-en. Ferenczi György Nyárádkarácson község polgármestere lapunk megkeresésére elmondta, a lakosság harminc százalékát teszi ki a roma népesség, továbbá mintegy 67 százaléka magyar, és 1–2 százalékuk román nemzetiségű.
Az itt élő romák viszont egy gazdagabb közösségnek számítanak megyeszinten is, hiszen nem elszegényedett, társadalom peremén élőkről van szó, hanem olyanokról, akik luxusautókkal járnak és építkeznek. Hogy miből él a többségük viszont rejtély, hiszen maga a polgármester sem tudta erre a választ.
Nem láttam a mezőgazdaságban tevékenykedni őket, ha van is kertjük, a szomszéd dolgozza azt, de vannak olyanok is köztük, akik ismerik a bádogos szakmát, viszont nem biztos, hogy a lemezhajtásból annyi pénzt tudnak szerezni, mint amennyit másból – mondta Ferenczi György. Sok lány 13–14 évesen szül gyereket, ezért sokuk idejekorán otthagyja az iskolát. A fiúk általában kijárják az általános iskolát, már csak a sofőrkönyv megszerzésének érdekében is, amelynek feltétele a nyolc osztály. Nyárádkarácson községben nem jellemző az elszegényedett roma réteg, akad egy-két mélyszegénységben élő roma család, de ugyanennyi van a magyar és a román közösségben is – tette hozzá a polgármester, aki félig viccelődve meg is jegyezte, a karácsonyfalvi romák kellene segítsék a lakosság többi részét.
Hajnal Csilla / maszol.ro

Húsz éves csúcson a romániai foglalkoztatottság
114 ezer munkahely létesült az év első öt hónapjában, a további növekedésnek azonban gátat szabhat a krónikus munkaerőhiány.
4,84 millió munkavállaló volt májusban Romániában, több, mint az elmúlt 20 év során bármikor, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. Ebben a létszámban nem szerepelnek a hadsereg, a SRI, valamint néhány más fegyveres testület állományához tartozó munkavállalók. Az év első öt hónapjában a hazai vállalatok közel 114 ezer személyt alkalmaztak. Ezek az adatok azt érzékeltetik, hogy pozitív folyamatok zajlanak a gazdaságban, s immár kétség kívül kilábaltunk a gazdasági válságból, a dolgozók száma ugyanis nagyobb, mint a krízis kirobbanásakor. 2008 januárjában 4,7, ugyanazon év szeptemberében pedig 4,835 millió volt a munkavállalók száma 2010 legvégén azonban már csak 4,095 millióan dolgoztak a hivatalos adatok szerint, a mélypontot jelentette a foglalkoztatottság terén.
A gazdasági válság következtében mintegy 740 ezer munkahely szűnt meg. Az azóta eltelt hat és fél év alatt 750 ezerrel nőtt a munkavállalók száma, ami igazán figyelemre méltó eredmény, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy az elmúlt évtizedben két milliónál is több munkaképes személy hagyta el az országot. A 4,84 millió aktív állampolgár azonban még mindig roppant kevés, figyelembe véve, hogy a feleakkora lakosságú Magyarországon alig valamivel alacsonyabb a munkavállalók száma, mint nálunk.
„Jelenleg a munkáltatók minden tevékenységi területen keresik az új alkalmazottakat, s a tendencia megmarad az elkövetkező időszakban is. A gond az, hogy nincs aki dolgozzon, s a munkaerőhiány orvoslására két megoldás kínálkozik: vagy megpróbáljuk hazacsábítani azokat, akik jelenleg külföldön dolgoznak, vagy elindítunk egy ellenőrzött migrációs programot, melynek keretében az EU-n kívüli államokból fogadunk szakembereket” – nyilatkozta Florin Godean, a legnagyobb hazai munkerőközvetítő cég, az Adecco vezérigazgatója. Véleménye szerint a minimálbér emelése egy olyan kormányzati intézkedésnek tekinthető, ami hozzájárulhat a külföldön dolgozó alacsonyan képzett román állampolgárok hazacsábításához.
Az EU-n kívülről érkező munkavállalók alkalmazása jelenleg rendkívül bonyolult, hónapokba telik, amíg az adott szakember megszerzi a szükséges engedélyeket. A tulceai hajógyár a közelmúltban jelentette be, hogy 300 vietnámi hegesztőt és lakatost fog alkalmazni, mivel a belföldi munkaerőpiacon nem találnak jelentkezőket, azonban széles körben ez a módszer egyelőre nem jelenthet megoldást a munkaerőhiányra. A szabályozás könnyítésére nincs kilátás egyelőre, szakemberek szerint ugyanis az ellenőrzött gazdasági migrációval szemben a politikai elit és a közvélemény egyaránt elutasító.
Pengő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely); maszol.ro

AZ ANYANYELV FÖLÉRTÉKELŐDÉSE
A PEREMRÉGIÓK MAGYAR IDENTITÁSÁBAN1
Péntek János
az MTA külső tagja, professor emeritus, Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Kolozsvár
pentekjku(kukac)gmail.com
Az elmúlt negyedszázadban empirikusan is érzékelhető gyors változás és irányváltás következett be a Kárpát-medencei társadalmi és nyelvi folyamatokban. Különösen feltűnő volt ez a hirtelen változás rögtön 1990 után az anyaországon kívüli régiókban, ahol jelentős számú magyar közösség él. A tízévente egymást követő népszámlálások (1992, 2002, 2011–12) eredményei aztán valósággal sokkolták a közvéleményt, és provokálták a kutatókat. Ebben a helyzetben különösen fontosnak bizonyult, hogy azok a kutatók is, akik az egyes régiókban élnek, és ennél fogva a terep és a téma jó ismerői, csatlakozhattak a magyarországiakhoz, számukra is megadatott a kutatás szabadsága. Szinte valamennyi társadalomtudomány érdekeltnek bizonyult: a demográfia, a társadalomföldrajz, a regionális kutatások, a szociológia és a szociolingvisztika. Az identitás és a nyelv kérdéskörében különösen fontosak voltak a szociológusoknak az 1990-es években végzett, az egész nagyrégióra kiterjedő kutatásai (Gereben Ferenc és munkatársai, Csepeli György és munkatársai), valamint az élőnyelvi, kétnyelvűségi kutatások (Kontra Miklós irányításával). Ilyen jellegű kutatások különböző szinteken azóta is folynak. A nyelvészetiek a külső régiókban az MTA által kezdeményezett és támogatott kutatóállomásokban, azok hálózatában intézményesültek. Ezek egyik résztvevőjeként a továbbiakban a címben megjelölt kérdésre vonatkozó megállapításaimat is elsősorban e kutatások eredményei alapján teszem, némi részrehajlással az erdélyi helyzet iránt. A részrehajlás egyik oka, hogy ebben a nagyrégióban a helyzetek, a folyamatok, a jelenségek mind előfordulnak, a másik, hogy ezek vizsgálatában közvetlenül vagy közvetve, tanítványaim révén magam is részt vettem.
Egyetlen példa arra, milyen kihívást és provokációt jelentettek szakmailag a népszámlások. A 2002. évi romániai népszámlálás a magyarok közel 12%-os, 200 ezres fogyását regisztrálta 1992-höz viszonyítva. A demográfia és a szociológia ennek két okát látta: a születések alacsony számát és az elvándorlást (akkor elsősorban a Magyarországra való áttelepedést). A nyelvi folyamatokra irányuló saját vizsgálataink alapján nem volt kétséges, hogy asszimilációs háttere is van az apadásnak, az asszimilációban pedig jelen van a nyelvi asszimiláció, a nyelvvesztés, a nyelvcsere is. Ezt bizonyította aztán be részletes elemzéssel – az asszimilációs veszteség arányait is jelezve – Szilágyi N. Sándor (2005).
A nyelv szimbolikus többletértékei és a nyelvpolitikai ideológiák
Noha napjainkban sok társadalomtudós azt is kétségbe vonja, hogy lényeges kapcsolat volna az anyanyelv és az identitás között (lásd Kontra 2006), az pedig egyenesen közhelynek számít, hogy a nyugati típusú, államnemzeti identitásnak csak az állampolgárság a meghatározója (legutóbb Romsics, 2013 szerint), magam azon a véleményen vagyok, hogy történetileg változó, kultúránként változatos formában és módon az identitásban valahol mindig ott a nyelv. A kelet-európai identitásokban, általában is a kisebbségek identitásában szimbolikus többletértéke van az anyanyelv varázsának, a látszólag tisztán vallási identitásokban (pl. a muszlimban) a titkokat őrző és közvetítő szakrális nyelv misztériumának. Azoknak a nyelveknek pedig, amelyeknek a státusa államnyelvi, hivatalos nyelvi, az állam által rájuk is átruházott hatalmi helyzetük van. Nyilván sem a szimbolikus többletérték, sem a fölérendelt státus nem inherens eleme egyik nyelvnek sem, hanem a nyelv és a nyelvi közösség történelmi kapcsolatában alakult ki, az államnyelv fölérendeltsége pedig az adott nyelvi csoport hatalmi fölényéből ered.2 Épp emiatt maga a szaktudomány ilyenekkel, mint varázs, misztérium, hatalom, nem tud mihez kezdeni, ezek a társadalomnyelvészet, társadalomlélektan körébe tartoznak.
Az államnemzeti identitásban formailag valóban az állampolgárság a meghatározó, ám a nemzetállamok által kiemelt státusú államnyelv, hivatalos nyelv maga is eszköze a hatalom gyakorlásának, és már eleve alárendeltté tesz minden más, az illető ország területén beszélt nyelvet.3 Az államok pedig kétféle nyelvpolitikai ideológia szerint kezelik az illető ország területén beszélt nyelvek viszonyát: dominánsan a nacionalista, asszimilációs ideológia szerint, kivételesen a pluralizmus, az egyenjogúság szellemében.
Az alárendeltség következményei
Ennek a státusbeli alárendeltségnek, az ezzel összefüggő korlátozásnak, hátrányos megkülönböztetésnek is következménye az anyanyelv fölértékelése a határon túli magyar nemzeti közösségekben. A beszélők államnélküli helyzetüket, veszélyeztetettségüket érzik, a szétszórtságot, felekezeti megosztottságot. Ilyen körülmények között a magyar nyelvben élik meg közösségüket, összetartozásukat, viszonyulásuk tulajdonképpen menekülés a nyelvbe. Ez szüli az olyan szimbolikus-mitikus, már-már szakrális kinyilatkoztatásokat, hogy „A mi hazánk a magyar nyelv.” Az anyanyelv szent céllá válik, miközben a napi döntések (nyelvválasztás, iskolaválasztás) nincsenek mindig összhangban ezzel a kivételes belső értékeléssel.
Szintén a nyelvi alárendeltség, a veszélyeztetettség miatt válik védekezővé, önigazolóvá, esetleg rejtőzködővé ez az identitás, ellenhatásaként annak, hogy vannak offenzív identitások, és hogy a fóbiák is részei a kelet-európai identitásoknak.4 Az egyik jelentős szociológiai kutatás következtetése is az volt, hogy a magyar közösségekben „az anyanyelv […] erős identifikáló szerepe […] védekező, […] identitásvédő…”. (Gereben, 2011, 255.)
A szociológiai és szociolingvisztikai kutatások eredményei egyaránt azt igazolják, hogy a peremrégiókban az anyanyelv fölértékelődik a magyarok, a magyar közösségek önmeghatározásában. Kárpátaljai nyelvészkollégánk, Csernicskó István, felvidéki szerzőtársával, Szabómihály Gizellával közös tanulmányában állapítja meg, hogy nagyfokú korreláció van a magyar nemzetiség és a magyar nyelv bevallása és vállalása (használata) között, a nyelvközösséghez tartozás központi helyet foglal el a közösség etnikai tudatában (Csernicskó ‒ Szabómihály, 2010, 167.). Gereben Ferenc szociológus az általa vezetett, kiterjedt kutatás következtetéseként írja: „…zárt kérdésünk alapján [17 tényező közül] a magyarsághoz tartozás legfontosabb »kellékének« – Kárpát-medencei konszenzus alapján – a magyar nyelvet tekinthetjük…” (Gereben, 2011, 253.). Ebben a konszenzusban jelentős az – és ez jelenti a fölértékelést –, hogy a fontosság mértéke jóval nagyobb a külső magyar régiókban, mint az anyaországban (Gereben, 2011, 250.). Kolozsvári szociológus kollégánk, Veres Valér grafikusan is ábrázolta az arra a kérdésre adott válaszok megoszlását, hogy „Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?”. Ez az ábra szintén mutatja a régiók többletét az anyanyelv és kultúra vonatkozásában az anyaországhoz viszonyítva (1. ábra).
Túlságosan kategorikusnak tűnik, mégis el kell fogadnunk Kárpát-medencei vonatkozásban is Lanstyák Istvánnak a szlovákiai magyarokkal kapcsolatos megállapítását: „…a szlovákiai magyarok nemzeti azonosságtudatának a nyelv – a magyar nyelv – nem járulékos, hanem központi eleme. […] azok a szlovákiai magyarok, akik feladják nyelvüket, egyben megszűnnek magyarok lenni. Ezért érdemes a helyzetünket meghatározó tényezők közül azokat kiemelni, amelyek hatással vannak vagy lehetnek a nyelvmegtartásra vagy éppen a nyelvcserére.” (Lanstyák, 2002, 12‒13., kiemelés tőlem, P. J.) Ezt a megállapítást akár súlyosbíthatnánk is azzal, hogy azok közül, akik feladják nyelvüket és asszimilálódnak, némelyek új identitásukban neofitáknak bizonyulnak. De vannak kivételek is. Elsősorban vallási közösségekről tudunk Erdélyben, olyan vallási közösségekről, amelyek a nyelvcsere után is magyarnak vallják magukat, és ezt az is erősíti, hogy a templomban, liturgikus használatban számukra a magyar nyelv szakralizálódott: nem beszélik, de hitéletükben ragaszkodnak hozzá (Borbándról, Óradnáról, Verespatakról, a Déva környéki református falvakból ismerjük ezt a helyzetet). És van egy másik adat is, amely azt jelzi, hogy a Kárpát-medencében és a régiókban is többen vallják magukat magyar anyanyelvűnek, mint magyarnak. 2001‒2002-ben a Kárpát-medencében 300 ezres volt ez a többlet (11,7 millió magyar és 12 millió magyar anyanyelvű; Kocsis et. al., 2006, 30.), 2011-ben Romániában 32 291 (1 227 623 magyar és 1 259 914 magyar anyanyelvű; a román Országos Statisztikai Hivatal adatsorai szerint). Romániában egyébként a magyar az egyetlen olyan nemzetiség, amelynek több az anyanyelvű beszélője, mint ahánynak magyar az etnikai identitása. Ez nyilván nem lemondás, hanem vállalás az előző évszázadokban magyar nyelvűvé vált svábok, örmények, romák, zsidók stb. részéről.
Az identitások szerveződése, átörökítése, átmenetisége, töredezettsége
Kétségtelen, hogy az embereknek és a közösségeknek sokféle identitásuk van. Az identitások sokféleségére való hivatkozás azzal a veszéllyel jár, hogy ezen az alapon relativizálhatók, és akár szembe is állíthatók egymással. Lényegtelennek véljük a közöttük lévő különbségeket, minden kötődést identitásnak tekintünk, és arra sem gondolunk, hogy az olyan alapidentitások, mint az etnikai vagy a nemzeti, részidentitások és kötődések köteléke.
Világosan érzékelhető az identitások függőleges szerveződése egy vertikális kontinuum mentén, az ilyeneké, mint az egyéni identitás → lokális identitás → regionális identitás (székely, palóc stb.) → erdélyi, felvidéki, muravidéki stb. magyar identitás → magyar (etnikai, nemzeti) identitás → közép-európai identitás → európai identitás. Az egyéni és a közösségi identitást a nyelv köti össze, az anyanyelvnek az etnikai, nemzeti szintig van (különleges) jelentősége. Az egyéni, valamint a lokális és regionális identitásnak is van nyelvváltozatbeli megfelelője: a vernakuláris, a helyi nyelvjárás, a nyelvjárási régió. Ez is identitást fejez ki, erősíti a közösségen belüli szolidaritást. Előfordul, hogy kívülről (vagy akár belülről is) manipulatív szándékkal szembeállítják őket (például székelyt a magyarral, erdélyi magyart a magyarországi magyarral), pedig nyilvánvaló, hogy ezek nem alternatívái egymásnak, hanem egymásba épülők, kontinuumot alkotva egymást erősítik.
Mind az egyéni, mind a közösségi identitásban rendszerint több részidentitás, identitáselem, kötődés kapcsolódik össze: az identitások vízszintesen, egy horizontális kontinuum mentén is szerveződnek. Ez már arra az identitásra is érvényes, amelybe az ember családjában, közösségében beleszületik. Ezek mind „független változók”, adottak az ember számára. Egymással szolidáris értékek kapcsolatáról van szó, történelmileg kialakult, valamennyire megszilárdult, emiatt megszokott, kongruens kapcsolódásokról. Gereben Ferenc – mint láttuk – saját szociológiai vizsgálatában tizenhét ilyen tényezőről beszél, a lista azonban nyitott abban a tekintetben, hogy ki mivel, mi mindennel kapcsolja össze saját és közössége egyéniségét, karakterét. Ennek a nyitott listának is vannak alapelemei, például az erdélyi magyar identitásban ilyenek kapcsolódnak össze kongruens módon: magyar nyelv + református/katolikus/unitárius vallás + történelmi hagyomány + magyarságtudat + erdélyiség… stb.
A peremrégiókban, de általában a mai mobilitás körülményei között, a hagyományos, stabil közösségek és az értékrendek felbomlásával sokszor és egyre gyakrabban kérdésessé válik a nyelv és az identitás áthagyományozása, átörökítése. „És mi lesz, ha románnak szület?” – kérdezte jó negyven évvel ezelőtt a maga sajátos nyelvén egy kolozsvári magyar család ötéves gyermeke, miközben testvére születésére vártak. Részéről ez akkor puszta kíváncsiság volt abban az időben, amikor a születés még jóval nagyobb titok volt, mint manapság. Ő már tudta a napköziből, hogy vannak fiúk és lányok, és hogy vannak magyarok és románok, ő maga is már beszélt románul, így joggal tehette föl saját töprengő kérdését. Ez a kérdés aztán egyre inkább relevánssá vált a demográfusok, szociológusok számára, mivel a nyelvileg, etnikailag vegyes házasságok száma egyre szaporodik. A párválasztás korábbi endogám szabályai jelentős mértékben fellazultak. Az is, amely a felekezetileg (vagy etnikailag) vegyes családokban azt írta elő, hogy a lány az anya identitását örökölje, a fiú az apáét. Az pedig – mint látni fogjuk – csak a naiv vélekedésben maradt meg, hogy az anyanyelv gondozója, átörökítője elsősorban az anya. Ez akár identitáskrízisnek is tekinthető a peremrégiókban, különösen a szórványokban, lakótelepi környezetben. Jó esetben már a nyelvtanulás kezdetétől szimultán kétnyelvűvé válhat a gyermek, kettős lehet az identitása. A környezet és az irányított asszimiláció viszont annyira erős, hogy rendszerint ezek korai egyensúlya a felnőtté válás időszakában egyre inkább a többségéhez igazodik. Szilágyi N. Sándor már hivatkozott, az asszimilációval foglalkozó tanulmányában az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok alapján azt állapíthatta meg, hogy „… a magyar nők vegyes házasságaiban […] a gyermekeknek csak 18‒23%-a lett magyar”, a magyar férfiak vegyes házasságaiban pedig ez az érték 35‒40% (Szilágyi N., 2005, 56–57.). Az átörökített identitás és nyelv ebben az esetben tehát kevésbé az anyáé, inkább az apáé, de arányaiban mindenképpen a többséghez tartozó házastársé.
A vegyes családok növekvő száma jelzi, hogy a felfokozott társadalmi mobilitásban a nyelvben és az identitásban is egyre inkább számolni kell az átmenetiséggel, a Kárpát-medencében inkább az átmenetiséggel, mint a kettősséggel. Az identitástényezők megszokott kapcsolódása, köteléke meglazul, megbomlik, szokatlanná, diszgruenssé válik. Ez jól tükröződik a romániai népszámlálásoknak a felekezetiség és az etnikai identitás szokatlan kapcsolódásaira utaló adataiban (1. táblázat).
Magyar román
Református 93,78% 3,29% (19 802)
Unitárius 93,67% 1,80% (1044)
Ortodox 1,65% (26 009) 93,67%
1. táblázat.• A felekezeti hovatartozás és az etnikai identitás „szokatlan” kapcsolatai Romániában (Forrás: Országos Statisztikai Hivatal, 2011, URL1: 14., ill. 16. táblázat)
A mozgásra, az identitáscserére, a három síkon végbemenő asszimilációra utalnak, nagyságrendjüket is jelzik a romániai népszámlások további adatai. (1) nyelvi asszimilációra a román anyanyelvű magyarok (elsősorban, mint jeleztük, vallási közösségekben): 1992-ben 32 949, 2011-ben: 34 203, (2) etnikai asszimilációra a román reformátusok, unitáriusok (mintegy 21 ezren) és a vegyes házasságokban románként bejegyzett gyermekekben jelentkező többlet, (3) felekezeti asszimiláció következménye az ortodox magyar kategória (26 009 a legutóbbi népszámláláskor). Jellemzőnek és viszonylag stabilnak tűnik az átmenetiségnek a 30 ezer körüli népessége. Ezek után az sem meglepő, hogy az 1992–2002 között az asszimilációs fogyást Szilágyi N. Sándor 32 ezerre becsülte, és ez a teljes akkori, tíz évre visszamenő demográfiai apadás (193 152) 16%-a volt (Szilágyi N., 2005, 85.).
Szabadság és méltóság az identitás megválasztásában és megvallásában
A szaktudományok szenvtelen stílusában gyakran jelenik meg az a megállapítás, hogy az identitás helyzetfüggő, érdekfüggő. Ez az eufemizáló szenvtelenség arra a súlyos tényre utal, hogy miközben az identitás megválasztását és megvallását alapvető emberi jognak gondoljuk, a közelmúlt legnagyobb szörnyűsége éppen az volt, hogy milliókat stigmatizáltak, üldöztek, semmisítettek meg vallási, etnikai, nyelvi identitásaik miatt. A szörnyűségek után sem tűnt el a stigmatizálás, a megfélemlítés, és mindenütt sérül az identitáshoz kapcsolódó jog, ahol félelemből kell valakinek elhallgatnia, elrejtenie vagy akár védenie identitását. Az identitás ilyen értelemben szabadságfüggő, méltóságfüggő. Márpedig a peremrégiók magyarsága, személyek és csoportok gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy félniük kell identitásuk miatt.
A tiltás, a korlátozás, a stigmatizálás elsődlegesen a nyelvre irányul, az irányított asszimiláció, az asszimilációs nyomás elsődleges célpontja az anyanyelv. Nyilván amiatt, mert az asszimiláció irányítói is tudják, hogy a nyelv kulcsfontosságú az identitásban, és azt is, hogy ezen a ponton a leginkább sebezhető: a kétnyelvűség révén, amely létfontosságú a beszélőnek, aki azonban a számára előnyös és fontos, anyanyelvdomináns hozzáadó kétnyelvűség helyett gyakran a felcserélő kétnyelvűségbe kényszerül. Lemond anyanyelvéről. Tulajdonképpen ebben jelölhető meg az integráció és az asszimiláció nyelvi határa: elég megtanulni és tudni az államnyelvet, vagy le is kell mondani az anyanyelvről?
A tiltás, a korlátozás, a diszkrimináció nyelvjogi kérdés, a stigmatizálás az előítéletekhez, sztereotípiákhoz tartozik. A magyar nyelv stigmatizálási skálája nagyon széles, stilárisan is változatos. Néha az önstigmatizálás is tetten érhető. Már a magyar nyelv nehéz voltára való hivatkozás is hamis sztereotípia, aztán következnek a kevésbé durvák, mint a madárnyelv, majd a nagyon durvák, nagyon bántóak: utálatos nyelv, hányingert keltő zagyvaság, az ördög nyelve… Gazdag gyűjteménye található mindezeknek Tánczos Vilmosnál, már legutóbbi könyvének címe is erre utal: Madárnyelven (Tánczos, 2011).
A stigmatizálás Tánczos által idézett példái a magyar nyelv moldvai változatára vonatkoznak. A moldvai magyarok (csángók) nyelvcseréje, asszimilációja mintegy 150 évvel ezelőtt, a román nemzetállam megalakulásától vált intenzívvé, azóta is tart, szemünk előtt ma is zajlik, és úgy tűnik, a végkifejletéhez közeledik. Viszonylag pontosan lehet látni a mechanizmusát, a benne szerepet játszó tényezőket, ezért érdemes közelebbről is szemügyre venni. A történeti források szerint a 13. századtól a 18. század második feléig alapidentitásuknak két erős eleme volt: az, hogy magyarok (magyar nyelvűek, etnikumúak) és katolikusok voltak (ortodox környezetben), etnonimaként a kettő szinonimája volt egymásnak (a környezet román nyelvében is: ungur, catolic). A 18. század második felében az akkor oda nagy számban érkező, menekülő székelyek az ott talált magyar csoportot, nyelvük egyik furcsaságára való utalással a kigúnyoló, stigmatizáló csángó névvel illette (Péntek, 2014). Ez a gúnynév kiterjedt aztán az egész moldvai magyar csoportra, a székelyekre, és végigkísérte további történelmüket. Nyelvjárásukat magyar és román részről is stigmatizálták, hogy aztán ők maguk is kétségbe vonják nyelvük „igaz” magyarságát. Nyelvük háttérbe szorítása azzal erősödött föl, hogy az állami oktatás román nyelven indult el, és folyik ma is, és hogy a liturgikus használatban a római katolikus egyház is feláldozta hívei anyanyelvét az államnyelv javára, noha ez a nyelv számukra mély hitükben a szakralitás misztériumának is őrzője (Szilágyi N., 2006). Soha nem adatott meg nekik önazonosságuk szabad megvallása, emiatt a magyar és a román között hányódva leginkább a katolikust nyilváníthatták ki (ebben implicite a magyar is benne volt), illetve amikor egy igazán kívülálló személy, a finn Yrjö Wichmann nyelvüket kutatta a 19. század elején, ő azt jegyezte le Szabófalván, hogy azok is magyarnak tartják magukat, akik már nem beszélnek magyarul. A 20. században már valósággal üldözöttekké váltak, állandó volt a fenyegetettségük. Közben a magyar kutatók, erdélyi és magyarországi értelmiségiek nyelvhasználatában etnonimává és lingvonimává vált a csángó megnevezés, és úgy tűnt, hogy ez a kettő, a katolikus és a csángó lehet a csoport identitásának jelölője.5 „Újabban a teljesen székely eredetű falvakban és az északi csángók körében is kialakult a csángó tudat, ugyanis Erdélyben és Magyarországon egységesen csángónak nevezték a teljes moldvai katolikus lakosságot.” Ennek a feltételezett csángó etnicitásnak is alapfeltétele „a tényleges és viszonylag jó nyelvtudás.” (Tánczos, 2011, 260., 264., kiemelés tőlem, P. J.) A gúnynévként keletkezett csángó név és a csángó tudat, identitás jó szándékú, kívülről való kreálása, kissé romantikus fölerősítése átmenetinek tűnik. A katolikus identitás és a csángóként megjelölt identitás különbözőképpen, de átmenetileg azt az alapvető tényt fedi el, hogy egy magyar római katolikus népcsoport magyar → román nyelvcseréje és asszimilációja ment és megy végbe.
A folyamatos félelem, megfélemlítés, befolyásolás azt is lehetetlenné tette, hogy a hivatalos népszámlások megközelítőleg is reálisak legyenek az ő vonatkozásukban. Vallásukat bizonyára minden esetben vállalták, a magyart sem nyelvként, sem etnikumként. Az a legutóbbi kísérlet pedig a 2011-es romániai népszámlás alkalmával, hogy szerepeljen a csángó is vállalható etnikai identitásként az etnikumok listáján, mint előrelátható volt, olyan eredménnyel járt, amely groteszk tükörképe magának a népszámlásnak, és a moldvai magyarok helyzetének is.6 Az Országos Statisztikai Hivatal közöl egy olyan táblázatot (URL1: 14. táblázat), amely az egyes etnikumok és a felekezetek kapcsolatának számadatait tartalmazza. Ezen az szerepel, hogy összesen 1536 személy vallotta magát csángónak, felekezeti megoszlásukban közülük 1054 római katolikus, 216 ortodox, 141 muzulmán, 125 pedig egyéb. Az 1536-os nagyságrend – ahhoz viszonyítva, hogy nyelvileg még mindig 40–50 ezer moldvai katolikusnak van valamilyen kötődése a magyar nyelvhez – tükrözi a megfélemlítettséget, de azt is, hogy bizonytalan körükben a csángó identitás elfogadottsága. A csángóhoz szokatlanul kapcsolódó ortodox felekezetiség – még ebben a kis számban is – kétségessé teszi azt, hogy a római katolikus egyház a magyar nyelvről való lemondással hosszú távon ellensúlyozhatná az ortodox egyház nyomását. A 141 muzulmán csángó pedig szinte hihetetlennek tűnik, bár ebből akár arra is következtethetünk, hogy csángó identitásukat legszabadabban a Konstancához közeli, muzulmán és „multikulturális” környezetben élő Oituz telepes falu lakói vállalhatták (ők két hullámban, a két világháborút követően kerültek ide Lujzikalagorból). Ennek alapján az ő körükben feltételezhető a katolikus–muzulmán vegyes házasság, az ilyen jellegű kettős identitás.
Nyelv és identitás: a szakmai megközelítés sokféleségéről
A társadalomtudományok művelőit mélyen megosztják a helyzetek, az érdekek és az ideológiák. Bizonyára magunk sem vagyunk mentesek ettől, befolyásol bennünket saját identitásunk, közösségekhez, közösségünkhöz, nyelvekhez való viszonyulásunk. Az bizonyára elfogultságoktól függetlenül állítható, hogy általánosan érvényes identitásmodell nincs, az viszont etikailag is kifogásolható, ha úgy látjuk, láttatjuk nagy közösségek identitását, hogy az (főként a sajátunkhoz viszonyítva) kevésbé fejlett, kevésbé korszerű. Vannak, akik úgy gondolják, hogy nincs is közösségi identitás, én pedig – és ezzel bizonyára nem vagyok egyedül – úgy gondolom, hogy az egyéni identitásnak nincs értelme a közösségi nélkül. Ami pedig a nyelv szerepét illeti: azt előadásaink szövegében fejtettük ki, cáfolataként is annak a véleménynek, amely azt kétségbe vonja. Mindebben a magyar tudomány ünnepére való tekintettel is indokoltnak érezzük felhívni a figyelmet a scientia mellett a conscientiára, a kettő viszonyára, a tények, a tudás és a tudomány, valamint lelkiismeret és felelősség elvárható egyensúlyára.
IRODALOM
Csernicskó István ‒ Szabómihály Gizella (2010): Hátrányból előnyt: a magyar nyelvpolitika és nyelvtervezés kihívásairól. In: Bitskey Botond (szerk.): Határon túli magyarság a 21. században. Konferencia-sorozat a Sándor-palotában 2006‒2008. Bp. Köztársasági Elnöki Hivatal, 167‒198. • WEBCÍM
Gereben Ferenc (2011): Az anyanyelv szerepe a határon túli magyarság azonosságtudatában. In: Híres-László Kornélia et al. (szerk.): Nyelvi mítoszok, ideológiák, nyelvpolitika és nyelvi emberi jogok Közép-Európában elméletben és gyakorlatban. (A 16. Élőnyelvi Konferencia előadásai.) Budapest–Beregszász: Tinta Könyvkiadó ‒ II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézete, 245‒256. • WEBCÍM
Kocsis Károly – Bottlik Zsolt – Tátrai Patrik (2006): Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medence határainkon túli régióiban (1989–2002). Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet
Kontra Miklós (2006): Nyelvi emberi jogi polémiák. In: Benő Attila – Szilágyi N. Sándor (szerk.): Nyelvi közösségek – nyelvi jogok. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 3.) Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 9–29. • WEBCÍM
Kontra Miklós – Szilágyi N. Sándor (2002): A kisebbségeknek van anyanyelvük, de a többségnek nincs? In: Kontra Miklós – Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Budapest: Teleki László Alapítvány, 3–10. • WEBCÍM
Lanstyák István (2002): A magyar nyelv jelene és jövője Szlovákiában. In: Lanstyák István ‒ Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Pozsony: Kalligram, 12‒18.
Péntek János (2014): A moldvai magyarokról és a csángó elnevezésről. Magyar Nyelv. 110, 4, 437– 447. • WEBCÍM
Romsics Ignác (2013): A nemzetek típusai és kialakulásuk szakaszai. In: Kántor Lajos (szerk.): Párbeszéd nemzetről, nemzetiségről. Kolozsvár: Korunk–Komp-Press Kiadó, 11–14.
Szilágyi N. Sándor (2005): Asszimilációs folyamatok a romániai magyarság körében. In: Péntek János ‒ Benő Attila (szerk.): Nyelvi jogi környezet és nyelvhasználat. (A Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kiadványai 2) Kolozsvár: Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 24‒94.
Szilágyi N. Sándor (2006): Nyelvi jogok, egyházi nyelvhasználat. A magyar nyelvű mise kérdése Moldvában. In: Diószegi László (szerk.): Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák. A moldvai csángók. Budapest: Teleki László Alapítvány, 107–114. • WEBCÍM
Tánczos Vilmos (2011): Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület
Veres Valér (2008): A Kárpát-medencei magyarok nemzeti és állampolgári identitásának fő sajátosságai. In: Fedinec Csilla (szerk.): Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Budapest: MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, 35–60. •WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 A Magyar Tudomány Ünnepének 2016. évi ünnepélyes megnyitóján az Akadémia dísztermében, november 3-án elhangzott előadás utólag megírt szövege. <
2 Ennek ellenére például a többségi, kisebbségi jelző a nyelv mellett – manipulatív szándékkal – gyakran úgy jelenik meg, mintha ilyen inherens értékről volna szó. <
3 Olyan értelemben is szembekerül a többi nyelvvel, hogy például a román közoktatás terminológiájában az anyanyelv csak a kisebbségekre vonatkozik, anyanyelvük csak nekik van, nekik „csak” anyanyelvük van (Kontra – Szilágyi, 2002). <
4 Az identitással szembeni közömbösség gyakorlatilag ismeretlen a peremrégiókban, szemben Magyarországgal, ahol ez a 2001-es népszámláskor abban nyilvánult meg, hogy a lakosság 5,6%-a, 570 ezren nem tartották fontosnak, hogy nemzetiségükről nyilatkozzanak (Kocsis et al., 2006, 22–23.). <
5 Miközben románok számára ez arra volt jó, hogy ezen az alapon is kétségbe vonják a moldvai magyarok magyar voltát, magyar eredetét. <
6 Tánczos Vilmos közvetlen résztvevőként írja le ennek részleteit: Tánczos, 2011, 253–284. <
Magyar Tudomány

Nincs város Romániában, amely Kolozsvárnál gyorsabban növekedne
Kolozsvár az ország második legnagyobb ingatlanpiaca: a kincses városban és vonzáskörzetében tavaly 72,7 százalékkal több új lakást adtak át, mint 2015-ben.
Kolozs megye, azon belül is elsősorban Kolozsvár az ország Bukarest utáni legnagyobb ingatlanpiaca. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 5221 új lakás épült az erdélyi megyében, 72,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Ez elképesztő mértékű növekedés, lényegesen nagyobb, mint amekkorát a hasonló léptékű hazai városok fel tudnak mutatni.
A szintén prosperáló városnak számító Temesváron például 3691 lakást adtak át tavaly a fejlesztők, 29,4 százalékkal többet, mint 2015-ben, Konstancán pedig 3256 egységgel bővült a lakásállomány 2016-ban. Bukarestben 10 022 lakás készült el az elmúlt évben, ami 9,6 százalékos csökkenést jelent 2015-höz viszonyítva.
Erdély fővárosának fejlődésének a ritmusát jól érzékelteti az a tény, hogy a fővárosban tavaly kétszer annyi új ingatlan épült, pedig Bukarest lakossága körülbelül hatszor nagyobb. A temesvári adatok szintén figyelemre méltóak, a bánsági nagyváros ugyanis azon kevés hazai település egyike, ahol tavaly több lakás épült, mint a gazdasági világválság kirobbanásának évében, 2008-ban (2545), ráadásul a különbség 40 százalékos.
A Coldwell Banker ingatlantanácsadó cég romániai szakemberei szerint az új ingatlanok száma az egyik legjobb barométere egy régió gazdasági állapotának, fejlődése lendületének.
Az elmúlt évtizedben Kolozs megyében 39 579 lakás épült.
A rekordév 2008 volt, mikor is 7227 lakás készült el, a negatív rekordot pedig 2013 jelentette, mindössze 2147 új lakással. A Coldwell Banker információi szerint Kolozsváron és peremtelepülésein, elsősorban Szászfenesen, Kisbácsban és Apahidán jelenleg 4300 lakás van épülőfélben.
A kincses város ingatlanpiaca az elkövetkező időszakban is lendületben marad, véli Frinkuj Árpád ingatlanfejlesztő, a Fritech kft. igazgatója. Annak ellenére, hogy tavaly rengeteg új lakást adtak át, s jelenleg is sok van épülőben, a kereslet még mindig nagyobb, mint a kínálat, legalábbis erre lehet következtetni a magas ingatlanárakból. „Néhány évig valószínűleg nem lesznek olcsóbbak a lakások Kolozsváron és környékén, legalább is nem számottevő mértékben” – nyilatkozta a Maszolnak az üzletember, aki főleg Kisbácsban épít társasházakat.
Erdélyben Brassóban és Nagyszebenben is pörög az ingatlanpiac, előbbiben 2100, utóbbiban 2000 lakás készül el az elkövetkező hónapokban, Temesváron pedig körülbelül 1000. Az ország legnagyobb ingatlanpiaca természetesen Bukarest, ahol 14 ezer lakás építése van folyamatban.
Pengő Zoltán / maszol.ro

Rekordméretű gazdasági növekedés
Az Európai Unió országai közül Románia gazdasága bővült a legnagyobb mértékben, 5,7 százalékkal a második negyedévben az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva – közölte az EU statisztikai hivatala, miután az Országos Statisztikai Intézet (INS) is hasonló adatokat hozott nyilvánosságra tegnap reggel.
Az Eurostat szerint a bruttó hazai termék (GDP) éves összevetésben 5,7 százalékkal nőtt az első és a második negyedévben egyaránt. Negyedéves összevetésben a román GDP növekedése 1,6 százalékos volt, és ezzel az eredménnyel Románia második az EU-ban. Csak Svédország előzi meg, ahol az első negyedévhez viszonyítva a második negyedévben 1,7 százalékkal nőtt a gazdaság. „Ezek jó eredmények, amelyek azt mutatják, hogy felszálló ágon van az ország, és ezt a tendenciát meg akarjuk őrizni” – hangsúlyozza Mihai Tudose miniszterelnök tegnap a közölt adatok kapcsán. „Az INS jelentése a legjobb bizonyíték arra, hogy a Grindeanu-kabinet bukásához vezető kiértékelésnek nem volt köze a valósághoz. De kit zavar a valóság?” – írta tegnapi Facebook-bejegyzésében Sorin Grindeanu volt miniszterelnök. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tovább csökkent Románia lakossága idén
Tavaly tovább csökkent Románia lakossága, ennek pedig több oka van – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal friss adataiból.
A hivatalos adatok szerint Romániának 19,76 millió lakosa volt 2016 január elsején, ez egy évvel később 19,63-ra csökkent, azaz pontosabban 122 ezer emberrel kevesebben laknak az országban.
A statisztikai hivatal szerint ez egyrészt a kivándorlásnak, másrészt a demográfiai fogyásnak köszönhető. Tavaly 68.061 fővel lettünk kevesebben a természetes fogyásnak köszönhetően, azaz többen hunytak el mint születtek. Emellett mutat negatív mérleget a migráció is: 76.208 emberrel többen vándoroltak ki, mint be.
Az elöregedés is folytatódott: tavaly január elsején a 65 év fölöttiek és 0-14 év közöttiek különbsége 371 ezer ember volt, 2017 január elsején már 440 ezer fő. Ennek értelmében 3,49 millió idős embert számláltak az országban és kicsivel több mint 3 millió 0-14 év közötti fiatalt.
A teljes lakosságon belül a 0-14 év közöttiek aránya ugyan 15,5 százalékról 15,6 százalékra nőtt, a 65 év fölöttiek aránya azonban 17,4-ről 17,8-ra emelkedett.
Az országban városon élőkből és nőkből is többet számláltak: előbbiek 53,6 százalékot tesznek ki, utóbbiak 51,2 százalékot. Ez azt jelenti, hogy Romániában 10,5 millió ember lakott városon 2017 január elsején – 1 százalékka kevesebb, mint egy évvel korábban – és kicsivel több mint 10 millió nőt számláltak az év elején, fél százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban.
maszol.ro

Energiadrágulási hullámok uralják ezt az évet Romániában
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) friss jelentése tükrözi az év első hét hónapjában jegyzett termelési jövedelmeket az informatika, a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltatások terén, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest. Mindezeket befolyásolta az energiahordozók árának idei emelkedése. A Capital gazdasági hetilap kielemezte a 2017-ben eddig bekövetkezett és ezután folytatódó fogyasztói drágulásokat a villanyáram, a földgáz és az üzemanyagok esetében: az idén törvényes teret kapott a szabadpiacon a forgalmazó megválasztása, azonban ez a lehetőség inkább a téli hónapokban fog érvényesülni. Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnökének véleménye szerint ebben közrejátszik a lakosság idegenkedése a váltástól, az ismeretlenre történő „átnyergeléstől” – még ha előnyösebbnek is tűnik az új szolgáltató. Ugyanakkor csak a hideg évszak második felében érződik majd meg igazán a háztartási zsebeken a számlák valós „súlya”.
9%-kal több megy el üzemanyagra
Az év elején megvalósított árcsökkentéseket (7 cent/literrel az üzemanyagok luxusadójának törlésével, az áfa 20%-ról 19%-ra való változtatásával) a bukaresti hatalom most „átköltött” formában tálalta. Mihai Tudose miniszterelnök a nemrég bejelentett luxusadó-visszahelyezést azzal indokolta, hogy az üzemanyag-forgalmazók nem engedtek áraikból akkor, amikor törölték a luxusadót. Ami nem igaz, annak idején bárki tapasztalhatta az ellenkezőjét. Szeptember 15-én és október elsején 16-16 bani/liter drágulás lép életbe a benzin és a gázolaj esetében akkor, ha a forgalmazó cégek nem vállalják át legalább részben a „feltámasztott” luxusadót. A fogyasztóknak ily módon körülbelül 9%-kal kell többet fizetniük.
Az év első hónapjaiban Románia az EU-ban a legolcsóbb benzint és a második legolcsóbb gázolajat volt képes biztosítani, a mostani változás hatására azonban a Romániai Szárazföldi Fuvarozók Országos Egyesülete attól tart, hogy a nemzetközi árufuvarozás Magyarországra és Ausztriába fog átköltözni. Nálunk az országban több mint hat millió állampolgárnak van hajtási engedélye, és több mint hét millió jármű van forgalomban.
14%-kal többe kerül az áram
A villanyáram fogyasztási ára az utóbbi három évben jelentős csökkenésen esett át. Ennek magyarázata: sok szél- és napenergiát hasznosító termelőcég indult be a piacon. A 2014-es 230-240 lej/MWh ár 2015-re a szabadpiacon 150-160 lej/MWh lett, ami kb. 25%-os csökkenést jelent. Szabadság (Kolozsvár)

ALACSONY BÉREK SZÉKELYFÖLDÖN
Az elmúlt évben a munkáltatók havonta közel 3500 lejt költöttek egy alkalmazottra, ez 9, 5 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest – közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet.
Közleményük szerint tavaly 2809 lej volt az országos bruttó átlagbér, ez 9,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.Az országos nettó átlagbér 10,1 százalékkal, azaz 187 lejjel nőtt 2015-höz képest, és elérte a 2046 lejt.
Az információ és kommunikáció területén, valamint a bankszektorban az átlagbér nagyjából kétszeresét lehetett megkeresni. A leggyengébben a szállodákban és vendéglőkben fizettek – az átlagbérnél 40 százalékkal kevesebbet –, valamivel jobb volt a helyzet a szolgáltatásokban és az építkezésben.
A legalacsonyabb nettó béreket az ország középső régiójában jegyezték: Hargita megyében 1519 lejt, ami közel 26 százalékkal maradt el az országos átlagtól, Kovászna megyében 1542 lej – 24,6 százalékkal kevesebbet, mint az országos átlag –, míg Vrancea megyében 1556 lej volt a nettó kereset.
A statisztika ellenkező oldalán a főváros szerepel közel 3000 lejjel.
Háromszék; Erdély.ma

Hat év alatt ezerhétszáz magyar gyerek „tűnt el” Maros megyében
Az erdélyi magyar népesség negatív demográfiai mutatói legjobban az óvodások létszámának csökkenésében mutatkoznak meg. Az elmúlt hat évben 1700 magyar óvodás „tűnt el” Maros megyében, azaz idén ennyivel kevesebbet írattak be, mint 2011-ben.
Az idei ősztől „csak” egy magyar csoport szűnt meg egy szászrégeni tanintézetben, de az óvodás csoportok szinte mindenhol – kivéve néhány népszerűbb intézményt a megyeközpontban – minimális létszámmal működnek. Szászrégen egyik óvodájában idén ősztől mind a magyar, mind pedig a román tagozaton megszűnt az óvodás csoport a négyórás programmal működő részlegen – tudtuk meg Haller Katalintól, a Maros megyei magyar óvodai csoportokért felelős tanfelügyelőtől. Mint mondta, az óvónők nem vesztették el állásukat, átkerültek a napköziotthonos csoportokba, de az egész megyére jellemző az óvodáskorú gyerekek drasztikus létszámcsökkenése.
Míg régen legkevesebb húsz gyerek volt egy csoportban, most szinte sehol nem haladja meg a 10–15 főt. Ezért ha egy vidéki óvodában megvan legalább a tíz hároméves, vagyis hivatalosan óvodaérett gyerek, akkor vehetnek fel még néhány kisebbet is, hogy biztosíthassák a csoport folytonosságát – fejtette ki a tanfelügyelő. A létszámcsökkenést az is bizonyítja, hogy évek óta csupán egy-egy magyar címzetes óvónői és tanítói állás van meghirdetve, idén véletlenül mindkettő a besei tanintézetben volt, amely a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolához tartozik, továbbá huszonöt helyettesítő állást írtak ki idén megyeszinten.
Óvodába járni nem kötelező Romániában, míg Magyarországon igen, amint betöltötte a gyerek a három évet. Romániában csupán a hatodik évüket betöltötteknek kötelező az előkészítő osztály, amely az iskolához tartozik. Haller Katalin lapunknak elmondta, javasolták Novák Zoltán RMDSZ-es szenátornak, hogy sürgesse meg azt a tervet, miszerint az óvoda fokozatosan kötelezővé válna, így több családot lehetne rávenni arra, hogy gyerekét óvodába küldje, és ne csak beírassa év elején, hogy megkaphassa az oktatási támogatásokat. Az óvónők hiába mondják sok szülőnek, hogy nem érdemes kihagyni az óvodát a gyermek fejlődési-nevelési folyamatából, és milyen fontos a kicsi szocializációja szempontjából, mivel az óvoda az iskola előszobájának tekinthető, sok – főként szerényebb körülmények között élő – családban nem tekintik fontosnak ezt – fogalmazott Haller Katalin. A német óvodai csoportok száma is drasztikusan lecsökkent az utóbbi években: 2011-ben 28 csoport volt, tavalytól már csak 10 indulhatott.
Ezerkétszáz maradt
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben. A kilencvenes évek után következett demográfiai csökkenés és az elvándorlás az oktatási rendszert is felborította. 2014-ben országszerte 37 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 1990-ben. Maros megyében 1992-ben 610 053 lakost regisztráltak, ebből 252 651 volt magyar ajkú, míg a 2011-es népszámlálás során az 550 446 lakosból csupán 200 858 volt magyar – derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Zsugorodik a gyereklétszám, de egyelőre nem okoz gondot a magyar óvodai hálózatban
Évről évre fokozatosan zsugorodik a gyereklétszám a magyarlakta erdélyi és partiumi megyékben, az ország minden térségére jellemző tendencia azonban egyelőre nem érinti drasztikusan az óvodai hálózatot, leépülésről egyelőre nincs szó – tudtuk meg Kovács Irén Erzsébet államtitkártól.
A létszámcsökkenés okai közismertek: a születések számának jelentős visszaesése, de a nagymértékű elvándorlás, valamint a késői gyerekvállalás is hozzájárul a zsugorodáshoz.
Csökkenő számok
Az oktatási minisztérium friss statisztikái azt mutatják, az elmúlt tanévhez viszonyítva 1323-mal csökkent a magyar óvodások száma, ám az óvodai csoportok száma tizenhárommal növekedett.
A kisebbségi oktatásért felelős szakpolitikus elmondta, a 2016/2017-es tanévben 34 077 magyar óvodás 1743 csoportba járt, ebben a tanévben 32 754 óvodás, és 1757 óvodai csoport szerepel a nyilvántartásban. Az óvodai csoportok számának növekedése minden bizonnyal annak tudható be, hogy számos településen kisebb létszámmal alakulnak meg a csoportok. Országos szinten egyébként átlagosan 20 fős csoportok működnek, ez a városokban jellemzően 25, míg a kis településeken 10-15 óvodást jelent.
A statisztikai adatok a magyar tannyelvű állami és magánóvodák csoportjait és gyereklétszámát is tartalmazzák.
Kovács Irén Erzsébet emlékeztetett továbbá, a 2011-es oktatási törvény megjelenésével átszerveződött az oktatási hálózat, számtalan óvoda megszűnt önálló jogi személyiségként, ezzel is magyarázható a tanintézetek számának látványos csökkenése. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Romániában az elmúlt évben csupán 1200 óvoda működött, amely hatalmas csökkenést jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor 12 ezer intézmény szerepelt a rendszerben.
Az államtitkár rámutatott, a sajátos helyzetek esetén, vagyis a kisebb létszámú magyar csoportok minisztériumi engedéllyel működnek Erdély szórványtelepülésein. „Az ilyen típusú csoportok helyzete eleve súlyos vagy kritikus, mert egy engedéllyel működő csoportban fennáll a jövőbeni megszűnés veszélye” – fogalmazta meg Kovács Irén Erzsébet.
Hangsúlyozta, a hat évnél kisebb gyerekek számára az oktatás nem kötelező, ám léteznek olyan civil szervezetek és állami vagy önkormányzat által nyújtott támogatások, amelyek arra ösztönzik a szülőket, hogy gyerekeiket óvodába járassák.
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy mennyire jellemző, hogy a magyar családok román tanintézetbe íratják a gyereküket, az államtitkár kifejtette, ez teljes mértékben a család hatáskörébe tartozik, ám fontosnak tartja az RMDSZ Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampányát, abban bízva, hogy a szülők, a fiatalok megértik, milyen előnyökkel jár, ha tanulmányaikat az óvodától az egyetemig anyanyelvükön folytatják.
„Összement” tervek
Maros megyében az idei tanévben meg kellett szüntetni egy magyar óvodai csoportot egy szászrégeni tanintézetben, de a tanfelügyelőség szerint az intézmények – néhány népszerűbb megyeközponti intézmény kivételével – minimális létszámmal működnek. Haller Katalin, a Maros megyei magyar óvodai csoportokért felelős tanfelügyelő elmondta, a csoport megszűnése miatt az óvónők nem vesztették el állásukat, átkerültek a napköziotthonos csoportokba, de az egész megyére jellemző az óvodáskorú gyerekek létszámcsökkenése.
„Ha egy vidéki óvodában megvan legalább a tíz hároméves, vagyis hivatalosan óvodaérett gyerek, akkor felvehetnek még néhány kisebbet is, hogy biztosíthassák a csoport folytonosságát” – fejtette ki a tanfelügyelő. A létszámcsökkenést az is bizonyítja, hogy évek óta csupán egy-egy magyar címzetes óvónői és tanítói állást hirdetnek meg, idén véletlenül mindkettő a besei tanintézetben volt, amely a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolához tartozik, továbbá huszonöt helyettesítő állást írtak ki idén megyeszinten.
Okosan kell gazdálkodniuk
Kovászna megyében 2012 óta 772 gyerekkel jár kevesebb iskolába, a megyében 340 óvodai csoport működik, így évente csoportonként csak egy-két gyerekkel csökken a létszám, ami sem a csoportok számában, sem a pedagógusállásokban nem jelent változást – mondta el megkeresésünkre Kiss Imre.
A háromszéki főtanfelügyelő hangsúlyozta, a megyei oktatáspolitikától is függ, hogyan alakítják az iskolai-óvodai hálózatot. Háromszéken például a kis létszámú román közösségeknek is fenntartják az óvodai-iskolai csoportokat az esélyegyenlőség jegyében. Hasonlóképpen a magyar közösség esetében is igyekeznek megtartani az óvodákat és az iskolákat, még akkor is, ha kevés gyerek van.
A városi óvodákban általában létszám feletti óvodai csoportok alakulnak, ám a kis falvakban már 10-12 gyerekkel is működik óvoda, részletezte a főtanfelügyelő. Hozzátette, a csökkenő gyereklétszám a fejkvóta alapú finanszírozási rendszer miatt jelent gondot, hiszen a minisztérium által kiutalt pénz a gyereklétszámtól függ, így egyre nehezebb kigazdálkodni a pénzt a fizetésekre.
Országos szinten egyébként a beíratott gyermekek száma 30 százalékkal esett vissza 1990 óta, a rendszerben pedig 12 százalékkal kevesebb óvónő dolgozik – közölte korábban a Ziarul Financiar gazdasági lap. Bíró Blanka / Hajnal Csilla Krónika (Kolozsvár)