Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. november 14.
Vitatott könyvesboltnyitás Nagyváradon
Lekerült a lakat a tizennégy évnyi veszteséges működtetés után nyáron bezárt nagyváradi Illyés Gyula Református Könyvesbolt ajtajáról, de immár a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől (KREK) függetlenül, új tulajdonosokkal és új üzletpolitikával nyitott újra a költ nevét megőrző, magyar nyelvű köteteket forgalmazó üzlet.
A hír hallatán azonban Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csütörtökön abbéli felháborodásának adott hangot, hogy a KREK – amely annak idején az Illyés Közalapítvány támogatásával egyházi kiadványok és szépirodalmi kötetek árusítása céljából nyitotta az üzletet – pályáztatás és a nyilvánosság teljes kizárásával adta át az üzemeltetést az egykori főtámogató alapítói szándékaival ellentétes rendeltetésre.
Közleménye szerint a KREK az RMDSZ és a magyarországi baloldal alapítványai által támogatott „nemzetidegen balliberális sajtó és könyvszakma nagyváradi létesítményeinek”, a Riport Kiadó és az Erdélyi Riport nevével fémjelzett „médiaklikknek” adta át a könyvesboltot. A döntésért Csűry István püspököt teszi felelőssé, aki azonban lapunk megkeresésére nem kívánta kommentálni az EMNT-vezető véleményét.
„Ilyen hatalmas tájékozatlanság láttán nem tartom méltónak, hogy reagáljak. Nem is tudom, honnan kellene kezdjem, mert ebből regényt lehetne írni” – fogalmazott a Krónikának a KREK elöljárója. Emlékeztetett rá, a könyvesboltot annak csődközeli állapota miatt kellett bezárniuk, hiszen voltak napok, amikor senki be sem nyitott a református könyveket forgalmazó üzletükbe. Mint mondta, vallási témájú könyveket az új Illyés Gyula Könyvesboltban is forgalmaznak majd, ám a pénzügyi kiadások immár nem a KREK kasszáját terhelik.
Králik Loránd, az új könyvesboltot üzemeltet cég főrészvényese sem akart a vádakra válaszolni, már csak azért sem, mert a közleményben írtakkal ellentétben az üzlet mögött nem a Riport Kiadó áll, hanem egy hét részvényest számláló befekteti csoport.
„A cégnek valóban van két olyan tagja, akik a Riport Kiadó alkalmazásában állnak, ám k attól függetlenül, saját pénzükkel szálltak be a vállalkozásba” – szögezte le. Rámutatott, a református könyvüzlet bezárását követen k olyan körülmények között vállalták ezt a komoly befektetést igénylő beruházást, amikor Romániában a könyvterjesztés jelenleg nem számít jövedelmező tevékenységnek.
„Nem várunk profitot, csak szerettük volna, hogy Nagyváradnak legyen egy működ könyvesboltja, ahová az évek óta hiányzó nagy erdélyi kiadók visszatérhetnek. Mindemellett a magyarországi könyveket is kiskereskedelmi áron kínáljuk, hogy a Bihar megyeieknek ne kelljen átmenniük a határon túlra, hogy olcsóbban megvehessék a kiadványokat” – magyarázta.
Amint az a könyvesbolt megnyitását beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón is kiderült, a választék már most igen széles és a jövő héten, a marosvásárhelyi könyvvásár befejeztével további erdélyi kiadók szállítmányaival bővül a kínálat.
A közelgő karácsonyi ünnepekre való tekintettel rengeteg gyermekkönyv található, de a magyar kortárs és klasszikus irodalom is képviselteti magát, az olyan sikerkönyvek mellett, mint amilyen például a Marosvásárhelyről elszármazott Dragomán György Máglya című könyve. Az író legújabb kiadványának bemutatójára különben jövő héten, a Nagyváradi Könyvmaraton alkalmával kerül sor az Illyés Gyula Könyvesboltban.
„A nevet megtartottuk, de lekerült a református szó, mert már nem az egyház működteti, csak a helyiséget béreljük tőle” – magyarázta Králik, aki bízik abban, hogy vállalkozásuk önfenntartó lesz.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
Lekerült a lakat a tizennégy évnyi veszteséges működtetés után nyáron bezárt nagyváradi Illyés Gyula Református Könyvesbolt ajtajáról, de immár a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől (KREK) függetlenül, új tulajdonosokkal és új üzletpolitikával nyitott újra a költ nevét megőrző, magyar nyelvű köteteket forgalmazó üzlet.
A hír hallatán azonban Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csütörtökön abbéli felháborodásának adott hangot, hogy a KREK – amely annak idején az Illyés Közalapítvány támogatásával egyházi kiadványok és szépirodalmi kötetek árusítása céljából nyitotta az üzletet – pályáztatás és a nyilvánosság teljes kizárásával adta át az üzemeltetést az egykori főtámogató alapítói szándékaival ellentétes rendeltetésre.
Közleménye szerint a KREK az RMDSZ és a magyarországi baloldal alapítványai által támogatott „nemzetidegen balliberális sajtó és könyvszakma nagyváradi létesítményeinek”, a Riport Kiadó és az Erdélyi Riport nevével fémjelzett „médiaklikknek” adta át a könyvesboltot. A döntésért Csűry István püspököt teszi felelőssé, aki azonban lapunk megkeresésére nem kívánta kommentálni az EMNT-vezető véleményét.
„Ilyen hatalmas tájékozatlanság láttán nem tartom méltónak, hogy reagáljak. Nem is tudom, honnan kellene kezdjem, mert ebből regényt lehetne írni” – fogalmazott a Krónikának a KREK elöljárója. Emlékeztetett rá, a könyvesboltot annak csődközeli állapota miatt kellett bezárniuk, hiszen voltak napok, amikor senki be sem nyitott a református könyveket forgalmazó üzletükbe. Mint mondta, vallási témájú könyveket az új Illyés Gyula Könyvesboltban is forgalmaznak majd, ám a pénzügyi kiadások immár nem a KREK kasszáját terhelik.
Králik Loránd, az új könyvesboltot üzemeltet cég főrészvényese sem akart a vádakra válaszolni, már csak azért sem, mert a közleményben írtakkal ellentétben az üzlet mögött nem a Riport Kiadó áll, hanem egy hét részvényest számláló befekteti csoport.
„A cégnek valóban van két olyan tagja, akik a Riport Kiadó alkalmazásában állnak, ám k attól függetlenül, saját pénzükkel szálltak be a vállalkozásba” – szögezte le. Rámutatott, a református könyvüzlet bezárását követen k olyan körülmények között vállalták ezt a komoly befektetést igénylő beruházást, amikor Romániában a könyvterjesztés jelenleg nem számít jövedelmező tevékenységnek.
„Nem várunk profitot, csak szerettük volna, hogy Nagyváradnak legyen egy működ könyvesboltja, ahová az évek óta hiányzó nagy erdélyi kiadók visszatérhetnek. Mindemellett a magyarországi könyveket is kiskereskedelmi áron kínáljuk, hogy a Bihar megyeieknek ne kelljen átmenniük a határon túlra, hogy olcsóbban megvehessék a kiadványokat” – magyarázta.
Amint az a könyvesbolt megnyitását beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón is kiderült, a választék már most igen széles és a jövő héten, a marosvásárhelyi könyvvásár befejeztével további erdélyi kiadók szállítmányaival bővül a kínálat.
A közelgő karácsonyi ünnepekre való tekintettel rengeteg gyermekkönyv található, de a magyar kortárs és klasszikus irodalom is képviselteti magát, az olyan sikerkönyvek mellett, mint amilyen például a Marosvásárhelyről elszármazott Dragomán György Máglya című könyve. Az író legújabb kiadványának bemutatójára különben jövő héten, a Nagyváradi Könyvmaraton alkalmával kerül sor az Illyés Gyula Könyvesboltban.
„A nevet megtartottuk, de lekerült a református szó, mert már nem az egyház működteti, csak a helyiséget béreljük tőle” – magyarázta Králik, aki bízik abban, hogy vállalkozásuk önfenntartó lesz.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2014. december 2.
Nyilatkozat az Illyés Gyula Református Könyvesbolt elidegenítése tárgyában
A demokráciában mindenkinek szíve joga olyan eszméket hirdetni, és olyan könyvesboltot működtetni, amilyent akar, hogyha ez törvénybe nem ütközik. Ennek értelmében a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása, illetve befektetői csoportja és üzemeltetői ellenében elvi kifogásunk nem lehet.
Az ügynek azonban van egy erkölcsi és egy politikai dimenziója. Saját politikai pályafutására vonatkozóan hiába mondja ugyanis Markó Béla költő, hogy „az irodalom erős, hiszen még a politikát is képes legyőzni”. Bizony-bizony „a politika” nemcsak a jobb sorsra érdemes alanyi költőt győzte le, hanem az Illyés Gyula Református Könyvesbolt esetében Anyaszentegyházunkon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen is fényes, illetve megszégyenítő győzelmet aratott.
Nem kérdéses, hogy Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és Victor Ponta, illetve a pártjaikat kiszolgáló szellemi holdudvaruk és médiabirodalmuk is „törvényesen” működik. „Demokratikus joguk” szembehazudni nemzetüket, manipulálni jóhiszemű választóikat és tönkretenni országaikat – sőt ezért még fölös támogatásban is részesülni idegen országokból.
Markó Bélának és epigonjainak is „törvény” biztosította lehetősége neptuni módra, titkos paktumok révén kiárusítani a magyar jövőt, MSZP-módjára koalícióra lépni Victor Ponta utódkommunista bűnszövetkezetével, vagy Gyurcsányékkal szövetkezve zátonyra futtatni az erdélyi magyar önrendelkezést és Magyarországról érkező „politikai ciánszennyeződést” kiáltani Orbán Viktor nemzetpolitikájára.
A mi konkrét esetünkben pedig: kicsoda vitathatná el a volt RMDSZ-elnök vezette Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Szabó Vilmos MSZP-politikus elnökölte Táncsics Alapítvány azon jogát, hogy 2013-ban megállapodást kössenek egymással – egyebek mellett – a nagyváradi Riport Kiadó és az Erdélyi Riport támogatására, melyek szerves módon beilleszkednek a bihari RMDSZ-nek abba az intézményi és médiabirodalmába, melyhez a Várad című folyóirat és az irodalmi Törzsasztal is tartoznak?
Következésképpen nem a „jogokkal” és a „törvényességgel”, s még csak nem is a „demokratikus pluralizmussal” van nekünk bajunk, hanem csupán azzal, amire ezeket a demokratikus értékeket a nevezettek felhasználják, illetve azzal, hogy miként élnek vissza velük.
„Madarat tolláról, embert barátjáról” – tartja a közmondás. Lássuk csak, hogy Szűcs Lászlónak, Szabó Ödönnek és a váradi „Mecénásoknak” kik is a „barátai”. Néhányat már említettünk közülük. A felsorolás többi tagja is ismert: Demszky Gábor, Kuncze Gábor, Aczél Endre, Nyakó István, Ujhelyi István – hogy csak a leghírhedtebbeket említsük. Ezek azok a nemzet- és egyházidegen balliberális közszereplők, akik az elmúlt huszonöt esztendőben – kisebb vagy nagyobb mértékben – egész tevékenységükkel vezető szerepet játszottak a demokratikus és nemzeti rendszerváltozás tévútra vitelében.
A cinkos magyarhoni és erdélyi – váradi – összefonódások botrányosan beszédes esete az Érmindszentről eltérített és Nagyváradon felépített ún. Ady-központ esete, mely a Kiss Sándor „mecénási” érdekkörének tulajdoníthatóan, nem kevésbé pedig Szabó Vilmos hathatós közreműködésének betudhatóan a 320 millió forintnyi állami támogatást a mintegy 80 millió forintot érő Léda-házra konvertálta.
Ugyanez a Szabó Vilmos az a „párttitkár”, aki annak idején a magyar utódkommunisták megbízásából az Erdélyi Riportot is létrehívta, és alapítványi megállapodásuknak megfelelően feltehetőleg azóta is pénzeli. A magyarországi „norvég alap” ilyenképpen alapította meg „másként gondolkodó”, városunkban különleges mohósággal teret hódító szócsövét a nevezett érdekcsoportban. Az Illyés-könyvesbolt kezükre való átjátszása által végtére ezeknek a „jómadaraknak” lett elvtelen „barátja” és kiszolgálója a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége.
A 6. Könyvmaratonnal, Markó Bélával és a Törzsasztallal indító könyvesbolt ilyenképpen válhat a névadó költő, valamint a tulajdonos Református Egyház szellemiségének tagadásává és a határok fölötti nemzetegyesítés politikai ellenzékének – nagyváradi – felvonulási területévé. Az pedig már csupán puszta legitimációs kérdésnek számít, hogy a nevezett balliberális politikai és ideológiai erőcsoport nem csekély alkati perverzitással éppenséggel Ady Endre, Kós Károly és Illyés Gyula nevével, szentségtelen módon pedig ráadásul a Református Egyházzal próbálja igazolni és hitelesíttetni önmagát.
Az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapító püspökeként ezúton emelem fel szavam az ellen, hogy az az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be. A könyvesbolt ilyetén elidegenítését netalán még a benne árusított jó minőségű irodalmi termékek sem igazolhatják.
Strasbourg, 2014. november 26.
Tőkés László, a KREK előző püspöke
Tisztelt Szerkesztőség!
Személyesen érintettként, illetve az általam vezetett intézmény, a Várad kulturális folyóirat részéről szeretnék az alábbiakban néhány pontosítást tenni Tőkés László EP-képviselő november 26-ai keltezésű Nyilatkozata kapcsán.
1. Évek óta aggodalommal figyeltem az Illyés Gyula Református Könyvesbolt lassú agóniáját, ami végül júliusi bezárásához vezetett. Alapító püspökeként mit tett Tőkés László azért, hogy a sok esztendeje árut és vásárlót vesztett kereskedés ne zárjon be? Miért nem adott ki aggódó Nyilatkozatot, amikor lakat került a bolt ajtajára? Az Illyés Közalapítvány eredeti szándéka nem az volt, hogy könyvekhez jussanak a nagyváradi olvasók?
2. Fő bűnöm, hogy az üzlet bezárását követően én javasoltam több ismerősömnek is, hogy próbálják megmenteni az üzletet. Sajnos sem alulírott, sem a Riport kiadó, sem a Várad folyóirat nem rendelkezik olyan anyagi eszközökkel, hogy egy ilyen befektetésre gondolhasson. Ugyan nem tartozik a tárgyhoz, de a Tőkés László által említett Táncsics Alapítvány ez évben ugyanannyi támogatást nyújtott az Erdélyi Riportnak, mint Tőkés Lászlónak. Nulla forintot.
3. A bolt nevének megtartása az ingatlan tulajdonosának kérése volt, magam váradi kötődésű írót javasoltam, Tabéry Géza, esetleg egy holnapos költő nevét. Az Illyés Gyula névvel részben az íróról elnevezett egykori alapítvány iránti tisztelgés is kifejeződött.
4. A Riport Kiadónak semmilyen érdekeltsége nincs a könyvesboltot működtető cégben.
5. A Várad kulturális folyóiratnak semmilyen érdekeltsége nincs a könyvesboltot működtető cégben. Kiadványainkat a törvényes rendelkezéseknek megfelelően forgalmazzák, rendezvényeink után terembért fizettünk.
6. A könyvesbolt nyitása előtt vagy után semmiféle formális vagy informális egyeztetés magyarországi vagy romániai politikai szervezettel, politikussal nem történt. A bolt kizárólag magánemberek beruházása, kockázatvállalása, semmilyen politikai, alapítványi stb. támogatás nincs mögötte.
7. A Várad folyóirat novemberi rendezvényei az Illyés Gyula Könyvesboltban – mind a Törzsasztal, mind a Könyvmaraton – pártsemleges, politikamentes irodalmi programok voltak, erről a tőlünk független tudósítások révén is meggyőződhet az EP-képviselő úr. Talán még büszke is lehetne arra, hogy egy harminc nyelvre lefordított, nemzetközi hírű, erdélyi származású író járt az irodája közvetlen közelében.
8. Soha nem titkoltam, ma is vállalom, baloldali nézeteket vallok, ami részemről nem jelent semmiféle közvetlen pártkötődést. Cikkeimet saját meggyőződésem alapján írom, lapszerkesztői munkámban nem szorulok külső segítségre. Egyetlen magyarországi politikus sem tartozik a baráti körömhöz.
Szűcs László
„jómadár”, a Várad kulturális folyóirat igazgatója
Nagyvárad, 2014. november 27.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A demokráciában mindenkinek szíve joga olyan eszméket hirdetni, és olyan könyvesboltot működtetni, amilyent akar, hogyha ez törvénybe nem ütközik. Ennek értelmében a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása, illetve befektetői csoportja és üzemeltetői ellenében elvi kifogásunk nem lehet.
Az ügynek azonban van egy erkölcsi és egy politikai dimenziója. Saját politikai pályafutására vonatkozóan hiába mondja ugyanis Markó Béla költő, hogy „az irodalom erős, hiszen még a politikát is képes legyőzni”. Bizony-bizony „a politika” nemcsak a jobb sorsra érdemes alanyi költőt győzte le, hanem az Illyés Gyula Református Könyvesbolt esetében Anyaszentegyházunkon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen is fényes, illetve megszégyenítő győzelmet aratott.
Nem kérdéses, hogy Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és Victor Ponta, illetve a pártjaikat kiszolgáló szellemi holdudvaruk és médiabirodalmuk is „törvényesen” működik. „Demokratikus joguk” szembehazudni nemzetüket, manipulálni jóhiszemű választóikat és tönkretenni országaikat – sőt ezért még fölös támogatásban is részesülni idegen országokból.
Markó Bélának és epigonjainak is „törvény” biztosította lehetősége neptuni módra, titkos paktumok révén kiárusítani a magyar jövőt, MSZP-módjára koalícióra lépni Victor Ponta utódkommunista bűnszövetkezetével, vagy Gyurcsányékkal szövetkezve zátonyra futtatni az erdélyi magyar önrendelkezést és Magyarországról érkező „politikai ciánszennyeződést” kiáltani Orbán Viktor nemzetpolitikájára.
A mi konkrét esetünkben pedig: kicsoda vitathatná el a volt RMDSZ-elnök vezette Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Szabó Vilmos MSZP-politikus elnökölte Táncsics Alapítvány azon jogát, hogy 2013-ban megállapodást kössenek egymással – egyebek mellett – a nagyváradi Riport Kiadó és az Erdélyi Riport támogatására, melyek szerves módon beilleszkednek a bihari RMDSZ-nek abba az intézményi és médiabirodalmába, melyhez a Várad című folyóirat és az irodalmi Törzsasztal is tartoznak?
Következésképpen nem a „jogokkal” és a „törvényességgel”, s még csak nem is a „demokratikus pluralizmussal” van nekünk bajunk, hanem csupán azzal, amire ezeket a demokratikus értékeket a nevezettek felhasználják, illetve azzal, hogy miként élnek vissza velük.
„Madarat tolláról, embert barátjáról” – tartja a közmondás. Lássuk csak, hogy Szűcs Lászlónak, Szabó Ödönnek és a váradi „Mecénásoknak” kik is a „barátai”. Néhányat már említettünk közülük. A felsorolás többi tagja is ismert: Demszky Gábor, Kuncze Gábor, Aczél Endre, Nyakó István, Ujhelyi István – hogy csak a leghírhedtebbeket említsük. Ezek azok a nemzet- és egyházidegen balliberális közszereplők, akik az elmúlt huszonöt esztendőben – kisebb vagy nagyobb mértékben – egész tevékenységükkel vezető szerepet játszottak a demokratikus és nemzeti rendszerváltozás tévútra vitelében.
A cinkos magyarhoni és erdélyi – váradi – összefonódások botrányosan beszédes esete az Érmindszentről eltérített és Nagyváradon felépített ún. Ady-központ esete, mely a Kiss Sándor „mecénási” érdekkörének tulajdoníthatóan, nem kevésbé pedig Szabó Vilmos hathatós közreműködésének betudhatóan a 320 millió forintnyi állami támogatást a mintegy 80 millió forintot érő Léda-házra konvertálta.
Ugyanez a Szabó Vilmos az a „párttitkár”, aki annak idején a magyar utódkommunisták megbízásából az Erdélyi Riportot is létrehívta, és alapítványi megállapodásuknak megfelelően feltehetőleg azóta is pénzeli. A magyarországi „norvég alap” ilyenképpen alapította meg „másként gondolkodó”, városunkban különleges mohósággal teret hódító szócsövét a nevezett érdekcsoportban. Az Illyés-könyvesbolt kezükre való átjátszása által végtére ezeknek a „jómadaraknak” lett elvtelen „barátja” és kiszolgálója a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége.
A 6. Könyvmaratonnal, Markó Bélával és a Törzsasztallal indító könyvesbolt ilyenképpen válhat a névadó költő, valamint a tulajdonos Református Egyház szellemiségének tagadásává és a határok fölötti nemzetegyesítés politikai ellenzékének – nagyváradi – felvonulási területévé. Az pedig már csupán puszta legitimációs kérdésnek számít, hogy a nevezett balliberális politikai és ideológiai erőcsoport nem csekély alkati perverzitással éppenséggel Ady Endre, Kós Károly és Illyés Gyula nevével, szentségtelen módon pedig ráadásul a Református Egyházzal próbálja igazolni és hitelesíttetni önmagát.
Az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapító püspökeként ezúton emelem fel szavam az ellen, hogy az az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be. A könyvesbolt ilyetén elidegenítését netalán még a benne árusított jó minőségű irodalmi termékek sem igazolhatják.
Strasbourg, 2014. november 26.
Tőkés László, a KREK előző püspöke
Tisztelt Szerkesztőség!
Személyesen érintettként, illetve az általam vezetett intézmény, a Várad kulturális folyóirat részéről szeretnék az alábbiakban néhány pontosítást tenni Tőkés László EP-képviselő november 26-ai keltezésű Nyilatkozata kapcsán.
1. Évek óta aggodalommal figyeltem az Illyés Gyula Református Könyvesbolt lassú agóniáját, ami végül júliusi bezárásához vezetett. Alapító püspökeként mit tett Tőkés László azért, hogy a sok esztendeje árut és vásárlót vesztett kereskedés ne zárjon be? Miért nem adott ki aggódó Nyilatkozatot, amikor lakat került a bolt ajtajára? Az Illyés Közalapítvány eredeti szándéka nem az volt, hogy könyvekhez jussanak a nagyváradi olvasók?
2. Fő bűnöm, hogy az üzlet bezárását követően én javasoltam több ismerősömnek is, hogy próbálják megmenteni az üzletet. Sajnos sem alulírott, sem a Riport kiadó, sem a Várad folyóirat nem rendelkezik olyan anyagi eszközökkel, hogy egy ilyen befektetésre gondolhasson. Ugyan nem tartozik a tárgyhoz, de a Tőkés László által említett Táncsics Alapítvány ez évben ugyanannyi támogatást nyújtott az Erdélyi Riportnak, mint Tőkés Lászlónak. Nulla forintot.
3. A bolt nevének megtartása az ingatlan tulajdonosának kérése volt, magam váradi kötődésű írót javasoltam, Tabéry Géza, esetleg egy holnapos költő nevét. Az Illyés Gyula névvel részben az íróról elnevezett egykori alapítvány iránti tisztelgés is kifejeződött.
4. A Riport Kiadónak semmilyen érdekeltsége nincs a könyvesboltot működtető cégben.
5. A Várad kulturális folyóiratnak semmilyen érdekeltsége nincs a könyvesboltot működtető cégben. Kiadványainkat a törvényes rendelkezéseknek megfelelően forgalmazzák, rendezvényeink után terembért fizettünk.
6. A könyvesbolt nyitása előtt vagy után semmiféle formális vagy informális egyeztetés magyarországi vagy romániai politikai szervezettel, politikussal nem történt. A bolt kizárólag magánemberek beruházása, kockázatvállalása, semmilyen politikai, alapítványi stb. támogatás nincs mögötte.
7. A Várad folyóirat novemberi rendezvényei az Illyés Gyula Könyvesboltban – mind a Törzsasztal, mind a Könyvmaraton – pártsemleges, politikamentes irodalmi programok voltak, erről a tőlünk független tudósítások révén is meggyőződhet az EP-képviselő úr. Talán még büszke is lehetne arra, hogy egy harminc nyelvre lefordított, nemzetközi hírű, erdélyi származású író járt az irodája közvetlen közelében.
8. Soha nem titkoltam, ma is vállalom, baloldali nézeteket vallok, ami részemről nem jelent semmiféle közvetlen pártkötődést. Cikkeimet saját meggyőződésem alapján írom, lapszerkesztői munkámban nem szorulok külső segítségre. Egyetlen magyarországi politikus sem tartozik a baráti körömhöz.
Szűcs László
„jómadár”, a Várad kulturális folyóirat igazgatója
Nagyvárad, 2014. november 27.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. december 9.
Nincs alternatívája a liberális demokráciának?
Az elnökválasztási kampány első hetében Kelemen Hunor bemutatta államelnöki programját Bukarestben. A programbemutatón többek közt jelen volt Cristian Pârvulescu politológus és Emil Hurezeanu politikai elemző is, akik kérdéseket tettek fel, és reagáltak az RMDSZ államfőjelöltje által felvetettekre.
A találkozó a magyar és a román liberálisok párbeszédeként értelmezhető, melyen szóba került a székely autonómia kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kelemen aláhúzta, hogy autonómia alatt nem szeparatizmust kell érteni, hanem regionalizálást és decentralizációt, azon belül pedig kulturális autonómiát és nyelvi jogokat a nemzeti identitás megőrzése végett.
Ezt véleményezve Hurezeanu megjegyezte, hogy amit Kelemen prezentált, az egy regionalizációs terv, de amúgy világos, miért használja erre az autonómia kifejezést... A magyarok iránti barátságáról nem éppen híres Hurezeanu arra is rámut+E286atott, hogy az RMDSZ egy tabukkal teli erőtérben politizál, melyben Magyarország kormányfője vitatja az európai értékeket, az európai intézményeket és a liberális demokráciát.
Kelemen igazat adott Hurezeanunak (1), majd kérdésekre válaszolt, melyek az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyát és a vele folytatott budapesti beszélgetését firtatták. Ezekben világossá tette, hogy nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel, kijelentve, a liberális demokráciának nincs alternatívája.
Ez viszont egy kapitális tévedés. A liberális demokráciának ugyanis nemcsak alternatívája van, hanem az irányzat rossz útra is vezet. Gondolok itt az újradikális divat-liberalizmusra, melynek ismertetőjegye a kizárólagosságra törekvés, és a tolerancia meg a pluralizmus nevében teret nyerő intolerancia. Aktivistái a legjobb megoldás birtokában lévő („politikai unió", „még több Európa és szabadság", stb.) „tudomokként" tetszelegnek, s tevékenységük nyomán csak a műanyag, sok esetben pedig Szodoma és Gomorra kultúrája lopózik a szívekbe.
Ez a szellemiség komoly veszélyt jelent az európaiakra. A fő vektor vonatkozásában tehát az RMDSZ tévúton jár, ami – ha nem akar beragadni a balliberális sztereotípiákba – komoly átgondolást igényel. Az alternatíva nélküli liberális demokrácia őrzőjeként kiálló vezetés ugyanis az internacionalizmus szülte kommunizmus ikertestvérének (2) kötelezte el magát, meglehet azért, mert a Markó-filozófiát követve úgy véli: „minden a hatalom".
Ebből adódik kettős attitűdje is, mely a nemzeti vonalat elavultnak bélyegezve félreértelmezi azt, és az emberi, közösségi értékek iránti következetes kiállás helyett a felületességben lubickoló román, illetve nemzetközi passzátszeleknek igyekszik megfelelni. Nincs hát miért csodálkozni azon, hogy a bukaresti vezetők hiányoznak a gátakról, ám belépőt kapnak a fényes szalonokba, hol ezredesi címekkel is megjutalmazzák őket a stréberségükért. És közben nem látják, hogy (Szent Ágoston szavaival élve) az után futnak, ami nincs, ezért nem találják azt, ami van.
Erőltetett diszkrimináció
Csakhogy időközben eltelt 25 év. És a kis lépésekkel előre (időnként meg nagy lépésekkel hátra) politikája a magyar emberek szemében végképp megkérdőjeleződött. Ideje a megújulásnak, mert a homályos célokkal és ígéretekkel tele a padlás.
„A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok" – mondta mégis Kelemen a jelenlévők előtt, ami kifejezi feltétlen szolgakészségét. Ennél ma jóval többre van szükség. A tartalékok kifogytak, a másodrangú állampolgárság és a diszkrimináció többletterhének viselése középtávon tarthatatlan. Alternatívák vannak, de ehhez értelmes, a gátakra felállni képes legényekre van szükség – akiket ma már Erdélyben kell keresni, nem Bukarestben!
A bizalomvesztéssel járó kockázatot a szövetség vezetői is észlelték, ezért próbálnak „nagyobb" lépéseket mutatni kifelé. Az „autonómia" is ezt a szerepet szolgálja (3). Elvégre az RMDSZ „érdekvédő" képességét ismerő román csapattársak megértik, hogy a képben maradáshoz „unortodox" jelzőkre is szükség van. Csak így maradhat meg a status quo és kontroll alatt a magyarság, amivel – az RMDSZ főtitkár kifejezésével élve – „aki számít", jól jár.
A gond csak az, hogy „akik nem számítanak", ma egyre komolyabb erőt képviselnek Erdélyben. Az évek óta növekvő bizonytalanság és politikai csömör hatására meglehet, hogy az alternatív szervezetek némelyike megújulásra képes, kompetens szervezetté növi ki magát, és a magyarországi választások utórengéseként eltünteti az RMDSZ-t a porondról. Ez eddig nem történt meg, ami a 25 éves szervezet mesterséges fenntartásának is köszönhető, melyben valószínűleg a román hírszerzés is érdekelt.
A titkosszolgálat feladatának tekinti a magyar területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezt George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója nyilatkozta nemrégiben. Vagyis a történelmi ígéreteket figyelmen kívül hagyó román hírszerzés a magyar adófizetők pénzén akarja megakadályozni a székelyföldi autonómia létrejöttét...
És történik mindez egy európai országban, ahol az egy főre jutó szekusok száma harmincszor nagyobb, mint Németországban, húszszor, mint Franciaországban, ötször, mint az Egyesült Államokban, és a társnemzetek publikus diszkriminálása nem zavarja különösebben az internacionalizmus képmutatóit. Mint ahogy magyarországi elvtársaikat sem (4), akik Soros György és más külföldi fenntartóiktól segítve, a magyar civileknek járó és a norvég kormány közvetítésével Magyarországra juttatott európai pénzekre tették rá a kezüket. Megdöbbentő, hogy a felhasználók ebből agresszivitásba torkolló kormányellenes tüntetéseket is szervezhettek.
Ebbe az exkluzivista logikába illeszkedik a december 1-jei Kempinsky-találkozó, a december 5-ei népszavazási kampány és a Gyurcsány–Bajnai-vonalhoz fűződő bukaresti RMDSZ-barátság is. Míg Bajnai Gordont állítólag Amerikából küldték, hogy Orbán helyébe tegyék, az amerikai protekcionizmust élvező Gyurcsány Ferenc és internacionalista köre mind a mai napig nem tudta feldolgozni vereségét.
Elestek a tejfölnyalogatástól, ami az ő értelmezésükben a demokrácia végét jelenti. Ezért (is) az internacionalista pancsmesterek által gerjesztett hullámokon lovagló újradikálisok – némi amerikai segédlettel – minden fórumon Orbán Viktor leváltására úszítanak. Számukra megbocsáthatatlan a tény, hogy Isten bekerült a magyar alaptörvénybe. Nem csoda hát, ha tudománycsúfoló szakemberek (akiknek a véleménye több politikus szemében is szent írás) Magyarországról szóló elemzéseit a „feltételezzük, hogy gonosz" szemlélet hatja át. Ismerős?
A Digi24 televízióban szereplő, az újradikálisokhoz igazodó Hurezeanu is – nem egyszer tényeket ferdítve vagy félreértelmezve – Orbán ellen ágáll, s ez a magyar kormányfőt helyenként zsarnokként prezentáló szemlélet az RMDSZ-hez közeli sajtóban is fellelhető. A gond tehát az, hogy míg a magyar alaptörvényt vizsgáló neves nemzetközi alkotmányjogászok semmilyen problémát nem láttak az alaptörvényben, sőt némelyek kifejezetten példaértékűnek tekintették azt, az újradikális liberálisok ezt az indulatok talajáról utasítják el.
Ennek az irányzatnak a félrevezető mivoltára hívta fel nemrégiben a figyelmet a liberális Anthony O'Hear (Margaret Thatcher és John Major brit kormányfők volt tanácsadója) is, aki a brit szellemi életet domináló szekuláris értelmiséget keresztényellenesnek nevezte. „Egy ilyen személy kizárólag a maga álláspontját tekinti közmegegyezésnek" – mondja O'Hear, aki szerint a neoliberalizmus szembemegy a klasszikus liberális értékekkel, a tolerancia nevében képviselve az intoleranciát. Ez dominálja ma a nyugati véleményipart és médiát, festi fehérre a feketét, meg fordítva.
Térnyerésükkel pedig Európa- és Amerika-szerte erősödik a keresztényellenesség. Neves professzorokat bocsátanak el állásaikból, amiért az evolúcióelméletet megkérdőjelező tudományos bizonyítékokat tárnak fel (pl. az amerikai Marc Armitage professzort), hisztérikusan „aggódnak", ha a szülők nem evolúciót oktató iskolákba íratják a gyermekeiket (pl. Angliában), iskolákat jelentenek fel, ha az éhező gyermekeket megsegítő projektekben keresztény szervezetek is részt vesznek (5), egyházakat kényszerítenek a törvény erejével arra, hogy homoszexuálisokat házasítsanak össze (pl. Dániában), stb.
Szellemi korrupció?
Szellemi szempontból ezzel az áramlattal jegyezte el magát az RMDSZ. És ez játszik döntő szerepet abban a vitában is, mely napjainkban a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása körül robbant ki. Tőkés László az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapítójaként november 28-án nyilatkozatot tett közzé, felemelve szavát az ellen, hogy a könyvesbolt „az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be".
A korábbi püspök szerint a könyvesbolt Kuncze Gábor, Demszky Gábor és a köreikkel barátkozó váradiak kezére játszásával az RMDSZ újradikális csoportja megszégyenítő győzelmet aratott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen, melynek vezetősége elvtelen barátjukká és kiszolgálójukká vált. Tőkés említést tesz az RMDSZ-es irányítók és magyar elvtársaik alapítványainak közös tevékenységéről, valamint arról is, hogy ezek az érdekkörök több száz millió forintnyi összeget játszottak el abból a pénzből, melyet a magyar kormány kulturális célból az erdélyi magyarságnak adományozott.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület RMDSZ-párti attitűdje közismert. Ez önmagában nem szempont, ám felelős keresztényként a nagyváradi értelmiség körében terjedő újradikalizmust erősíteni egy könyvesbolttal... Jó lenne, ha az egyházkerület nyilvánosan is tisztázná a kérdést. Különben csak remélni lehet, hogy az olyanokkal kötött baráti megállapodás, akik a Szentírást előbb akarják gáncsolni, mint megismerni, nem a lelkek pusztává formálódását segíti elő. Mint ahogy azt is, hogy a szekuskapcsolatok hagyományától sem idegen egyházi vezetőség – mint keresztény a keresztény mellett – Orbán Viktor mellett is publikusan kiáll.
Keresztény kötelességünk ugyanis nyilvánosan támogat egy olyan kormányfőt, aki következetesen kiáll Isten mellett, és ellenáll a hatalmi kényelemnek, melyet ma az internacionalistákkal kötött barátság kínál. „Ha valaki Isten akaratát vágyik megismerni, akkor legyen Isten barátjává, mert ha egy olyan embertársa akaratát szeretné megtudni, aki Istennek nem barátja, akkor szemtelenségét és ostobaságát mindenki kinevetné." (Szent Ágoston)
1 Szerintük az európai intézmények és a liberális demokrácia vitathatatlanok. Vajon milyen alapon? Az meg nem igaz, hogy Orbán Viktor vitatta volna az európai értékeket. 2 Ezért lehetett Magyarországon már a '89-es fordulat előtt elő-SZDSZ-ről (Boros Péter) beszélni. 3 Ezt igazolja Kelemen Hunor elszólása is, miszerint nincs jelentősége, mikor terjesztik parlament elé az autonómiastatútumot. 4 Akik már a kezdetektől hirdették, hogy a nemzeti szuverenitás baromság, ósdi dolog, a jövő a világpolgárságé. 5 Ezért jelentette fel az Amerikai Humanista Szövetség a Haitin borzalmas körülmények közt élő gyermekeken segíteni akaró Robbinsdale egyik iskoláját.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)
Az elnökválasztási kampány első hetében Kelemen Hunor bemutatta államelnöki programját Bukarestben. A programbemutatón többek közt jelen volt Cristian Pârvulescu politológus és Emil Hurezeanu politikai elemző is, akik kérdéseket tettek fel, és reagáltak az RMDSZ államfőjelöltje által felvetettekre.
A találkozó a magyar és a román liberálisok párbeszédeként értelmezhető, melyen szóba került a székely autonómia kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kelemen aláhúzta, hogy autonómia alatt nem szeparatizmust kell érteni, hanem regionalizálást és decentralizációt, azon belül pedig kulturális autonómiát és nyelvi jogokat a nemzeti identitás megőrzése végett.
Ezt véleményezve Hurezeanu megjegyezte, hogy amit Kelemen prezentált, az egy regionalizációs terv, de amúgy világos, miért használja erre az autonómia kifejezést... A magyarok iránti barátságáról nem éppen híres Hurezeanu arra is rámut+E286atott, hogy az RMDSZ egy tabukkal teli erőtérben politizál, melyben Magyarország kormányfője vitatja az európai értékeket, az európai intézményeket és a liberális demokráciát.
Kelemen igazat adott Hurezeanunak (1), majd kérdésekre válaszolt, melyek az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyát és a vele folytatott budapesti beszélgetését firtatták. Ezekben világossá tette, hogy nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel, kijelentve, a liberális demokráciának nincs alternatívája.
Ez viszont egy kapitális tévedés. A liberális demokráciának ugyanis nemcsak alternatívája van, hanem az irányzat rossz útra is vezet. Gondolok itt az újradikális divat-liberalizmusra, melynek ismertetőjegye a kizárólagosságra törekvés, és a tolerancia meg a pluralizmus nevében teret nyerő intolerancia. Aktivistái a legjobb megoldás birtokában lévő („politikai unió", „még több Európa és szabadság", stb.) „tudomokként" tetszelegnek, s tevékenységük nyomán csak a műanyag, sok esetben pedig Szodoma és Gomorra kultúrája lopózik a szívekbe.
Ez a szellemiség komoly veszélyt jelent az európaiakra. A fő vektor vonatkozásában tehát az RMDSZ tévúton jár, ami – ha nem akar beragadni a balliberális sztereotípiákba – komoly átgondolást igényel. Az alternatíva nélküli liberális demokrácia őrzőjeként kiálló vezetés ugyanis az internacionalizmus szülte kommunizmus ikertestvérének (2) kötelezte el magát, meglehet azért, mert a Markó-filozófiát követve úgy véli: „minden a hatalom".
Ebből adódik kettős attitűdje is, mely a nemzeti vonalat elavultnak bélyegezve félreértelmezi azt, és az emberi, közösségi értékek iránti következetes kiállás helyett a felületességben lubickoló román, illetve nemzetközi passzátszeleknek igyekszik megfelelni. Nincs hát miért csodálkozni azon, hogy a bukaresti vezetők hiányoznak a gátakról, ám belépőt kapnak a fényes szalonokba, hol ezredesi címekkel is megjutalmazzák őket a stréberségükért. És közben nem látják, hogy (Szent Ágoston szavaival élve) az után futnak, ami nincs, ezért nem találják azt, ami van.
Erőltetett diszkrimináció
Csakhogy időközben eltelt 25 év. És a kis lépésekkel előre (időnként meg nagy lépésekkel hátra) politikája a magyar emberek szemében végképp megkérdőjeleződött. Ideje a megújulásnak, mert a homályos célokkal és ígéretekkel tele a padlás.
„A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok" – mondta mégis Kelemen a jelenlévők előtt, ami kifejezi feltétlen szolgakészségét. Ennél ma jóval többre van szükség. A tartalékok kifogytak, a másodrangú állampolgárság és a diszkrimináció többletterhének viselése középtávon tarthatatlan. Alternatívák vannak, de ehhez értelmes, a gátakra felállni képes legényekre van szükség – akiket ma már Erdélyben kell keresni, nem Bukarestben!
A bizalomvesztéssel járó kockázatot a szövetség vezetői is észlelték, ezért próbálnak „nagyobb" lépéseket mutatni kifelé. Az „autonómia" is ezt a szerepet szolgálja (3). Elvégre az RMDSZ „érdekvédő" képességét ismerő román csapattársak megértik, hogy a képben maradáshoz „unortodox" jelzőkre is szükség van. Csak így maradhat meg a status quo és kontroll alatt a magyarság, amivel – az RMDSZ főtitkár kifejezésével élve – „aki számít", jól jár.
A gond csak az, hogy „akik nem számítanak", ma egyre komolyabb erőt képviselnek Erdélyben. Az évek óta növekvő bizonytalanság és politikai csömör hatására meglehet, hogy az alternatív szervezetek némelyike megújulásra képes, kompetens szervezetté növi ki magát, és a magyarországi választások utórengéseként eltünteti az RMDSZ-t a porondról. Ez eddig nem történt meg, ami a 25 éves szervezet mesterséges fenntartásának is köszönhető, melyben valószínűleg a román hírszerzés is érdekelt.
A titkosszolgálat feladatának tekinti a magyar területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezt George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója nyilatkozta nemrégiben. Vagyis a történelmi ígéreteket figyelmen kívül hagyó román hírszerzés a magyar adófizetők pénzén akarja megakadályozni a székelyföldi autonómia létrejöttét...
És történik mindez egy európai országban, ahol az egy főre jutó szekusok száma harmincszor nagyobb, mint Németországban, húszszor, mint Franciaországban, ötször, mint az Egyesült Államokban, és a társnemzetek publikus diszkriminálása nem zavarja különösebben az internacionalizmus képmutatóit. Mint ahogy magyarországi elvtársaikat sem (4), akik Soros György és más külföldi fenntartóiktól segítve, a magyar civileknek járó és a norvég kormány közvetítésével Magyarországra juttatott európai pénzekre tették rá a kezüket. Megdöbbentő, hogy a felhasználók ebből agresszivitásba torkolló kormányellenes tüntetéseket is szervezhettek.
Ebbe az exkluzivista logikába illeszkedik a december 1-jei Kempinsky-találkozó, a december 5-ei népszavazási kampány és a Gyurcsány–Bajnai-vonalhoz fűződő bukaresti RMDSZ-barátság is. Míg Bajnai Gordont állítólag Amerikából küldték, hogy Orbán helyébe tegyék, az amerikai protekcionizmust élvező Gyurcsány Ferenc és internacionalista köre mind a mai napig nem tudta feldolgozni vereségét.
Elestek a tejfölnyalogatástól, ami az ő értelmezésükben a demokrácia végét jelenti. Ezért (is) az internacionalista pancsmesterek által gerjesztett hullámokon lovagló újradikálisok – némi amerikai segédlettel – minden fórumon Orbán Viktor leváltására úszítanak. Számukra megbocsáthatatlan a tény, hogy Isten bekerült a magyar alaptörvénybe. Nem csoda hát, ha tudománycsúfoló szakemberek (akiknek a véleménye több politikus szemében is szent írás) Magyarországról szóló elemzéseit a „feltételezzük, hogy gonosz" szemlélet hatja át. Ismerős?
A Digi24 televízióban szereplő, az újradikálisokhoz igazodó Hurezeanu is – nem egyszer tényeket ferdítve vagy félreértelmezve – Orbán ellen ágáll, s ez a magyar kormányfőt helyenként zsarnokként prezentáló szemlélet az RMDSZ-hez közeli sajtóban is fellelhető. A gond tehát az, hogy míg a magyar alaptörvényt vizsgáló neves nemzetközi alkotmányjogászok semmilyen problémát nem láttak az alaptörvényben, sőt némelyek kifejezetten példaértékűnek tekintették azt, az újradikális liberálisok ezt az indulatok talajáról utasítják el.
Ennek az irányzatnak a félrevezető mivoltára hívta fel nemrégiben a figyelmet a liberális Anthony O'Hear (Margaret Thatcher és John Major brit kormányfők volt tanácsadója) is, aki a brit szellemi életet domináló szekuláris értelmiséget keresztényellenesnek nevezte. „Egy ilyen személy kizárólag a maga álláspontját tekinti közmegegyezésnek" – mondja O'Hear, aki szerint a neoliberalizmus szembemegy a klasszikus liberális értékekkel, a tolerancia nevében képviselve az intoleranciát. Ez dominálja ma a nyugati véleményipart és médiát, festi fehérre a feketét, meg fordítva.
Térnyerésükkel pedig Európa- és Amerika-szerte erősödik a keresztényellenesség. Neves professzorokat bocsátanak el állásaikból, amiért az evolúcióelméletet megkérdőjelező tudományos bizonyítékokat tárnak fel (pl. az amerikai Marc Armitage professzort), hisztérikusan „aggódnak", ha a szülők nem evolúciót oktató iskolákba íratják a gyermekeiket (pl. Angliában), iskolákat jelentenek fel, ha az éhező gyermekeket megsegítő projektekben keresztény szervezetek is részt vesznek (5), egyházakat kényszerítenek a törvény erejével arra, hogy homoszexuálisokat házasítsanak össze (pl. Dániában), stb.
Szellemi korrupció?
Szellemi szempontból ezzel az áramlattal jegyezte el magát az RMDSZ. És ez játszik döntő szerepet abban a vitában is, mely napjainkban a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása körül robbant ki. Tőkés László az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapítójaként november 28-án nyilatkozatot tett közzé, felemelve szavát az ellen, hogy a könyvesbolt „az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be".
A korábbi püspök szerint a könyvesbolt Kuncze Gábor, Demszky Gábor és a köreikkel barátkozó váradiak kezére játszásával az RMDSZ újradikális csoportja megszégyenítő győzelmet aratott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen, melynek vezetősége elvtelen barátjukká és kiszolgálójukká vált. Tőkés említést tesz az RMDSZ-es irányítók és magyar elvtársaik alapítványainak közös tevékenységéről, valamint arról is, hogy ezek az érdekkörök több száz millió forintnyi összeget játszottak el abból a pénzből, melyet a magyar kormány kulturális célból az erdélyi magyarságnak adományozott.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület RMDSZ-párti attitűdje közismert. Ez önmagában nem szempont, ám felelős keresztényként a nagyváradi értelmiség körében terjedő újradikalizmust erősíteni egy könyvesbolttal... Jó lenne, ha az egyházkerület nyilvánosan is tisztázná a kérdést. Különben csak remélni lehet, hogy az olyanokkal kötött baráti megállapodás, akik a Szentírást előbb akarják gáncsolni, mint megismerni, nem a lelkek pusztává formálódását segíti elő. Mint ahogy azt is, hogy a szekuskapcsolatok hagyományától sem idegen egyházi vezetőség – mint keresztény a keresztény mellett – Orbán Viktor mellett is publikusan kiáll.
Keresztény kötelességünk ugyanis nyilvánosan támogat egy olyan kormányfőt, aki következetesen kiáll Isten mellett, és ellenáll a hatalmi kényelemnek, melyet ma az internacionalistákkal kötött barátság kínál. „Ha valaki Isten akaratát vágyik megismerni, akkor legyen Isten barátjává, mert ha egy olyan embertársa akaratát szeretné megtudni, aki Istennek nem barátja, akkor szemtelenségét és ostobaságát mindenki kinevetné." (Szent Ágoston)
1 Szerintük az európai intézmények és a liberális demokrácia vitathatatlanok. Vajon milyen alapon? Az meg nem igaz, hogy Orbán Viktor vitatta volna az európai értékeket. 2 Ezért lehetett Magyarországon már a '89-es fordulat előtt elő-SZDSZ-ről (Boros Péter) beszélni. 3 Ezt igazolja Kelemen Hunor elszólása is, miszerint nincs jelentősége, mikor terjesztik parlament elé az autonómiastatútumot. 4 Akik már a kezdetektől hirdették, hogy a nemzeti szuverenitás baromság, ósdi dolog, a jövő a világpolgárságé. 5 Ezért jelentette fel az Amerikai Humanista Szövetség a Haitin borzalmas körülmények közt élő gyermekeken segíteni akaró Robbinsdale egyik iskoláját.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 12.
Változások előtt a Székelyföldi Regionális Stúdió
Korszakváltás következik a Székelyföldi Regionális Stúdió történetében a magyar közmédia március 15-én esedékes átszervezésével – vélekedik az alapítók egyike, Jakab Endre. A korábbi gabonaraktárban berendezett, korszerű technikai eszközökkel és a régióban összesen közel negyvenfős munkaközösséggel rendelkező médiaegység tizenkét éve működik, hol több, hol kevesebb lehetőséggel a székelyföldi események és értékek bemutatására.
Barátságosan fogadják a látogatót a székelyudvarhelyi gabonaraktárban praktikusan berendezett Székelyföldi Regionális Stúdió munkatársai: a kaputelefonon kedves női hang invitál be, majd készséges dolgozók igazítanak útba, ha nem tudjuk, hogy az alagsori stúdióterem vagy az emeleti irodák és szerkesztőség felé vegyük-e az irányt.
Mint megtudtuk, a székelyudvarhelyi televíziózás története majdhogynem a rendszerváltásig nyúlik vissza: a 90-es évek elején két helyi tévécsatorna is megjelent, az Udvarhelyi Televízió (UTV), illetve az Ati-Beta tévétársaság, amelyeket a tulajdonosok a kezdeti konkurenciaharcot követően 1997-ben Digital 3 Televízió néven egyesítettek. A mostani Duna Stúdió csapatának magját olyan tévések alkotják, akik az Ati-Betánál vagy az UTV-nél kezdték pályafutásukat. A magyar közszolgálati csatornákkal való együttműködés folyamatát Jakab Endre szerkesztő-riporter és Szikszai Olivér operatőr kezdte meg 1998-ban, a Duna Televíziónak tudósítva székelyföldi eseményekről.
„2001 végén, 2002 elején létrejött a Székelyföldi Stúdió. Akkor az Illyés Közalapítvány a Média határok nélkül című pályázat révén a Kárpát-medencében háromszázmillió forint értékben televíziós eszközöket osztott szét úgy, hogy létrehozott öt stúdiót: egyet-egyet Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Ungváron, Felvidéken és Délvidéken. Ezek köré tudósítói pontokat épített ki. Hozzánk, Székelyudvarhelyhez a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, brassói térség tartozott, illetve Bukarestben is volt olyan munkatárs, aki akár a kolozsváriaknak, akár nekünk tudott dolgozni” – elevenítette fel Jakab Endre a kezdeteket. Hozzátette, a stúdió azóta is szünet nélkül működik, s bár létrehozása az Illyés Közalapítványhoz és a Székelyudvarhelyért Alapítványhoz köthető, mostanra a Székelyföldi Regionális Stúdió önálló jogi személy, amely a szakma kezében van.
A székelyföldi stúdió – amely előbb a Kőkereszt téren, a Mokka kávéház fölött működött, 2013-ban pedig a mostani helyszínre, a Kornis Ferenc utcai volt gabonaraktár épületébe költözött, a korábbi felület mintegy kétszeresére – a kezdetektől a magyar közszolgálati televíziónak dolgozott.
Túlnyomórészt a Duna Televízióban jelentek meg anyagaik, ugyanis abban az időben az biztosította a legnagyobb teret a határon túli tartalmaknak. Kisebb részben az M1, a Kossuth rádió, 2004-ig pedig a Hír Televízió is biztosított nekik felületet. A helyi csapat a Gazdakör című műsorral kezdett, de többek közt a híradóba, a Közép-európai Magazin, Régiók, Váltó, Talpalatnyi Zöld, Világunk és Térkép című műsorokba is bedolgoztak – minden olyan műsorba, ahol a szerkesztők nyitottak voltak a határon túli tartalmak sugárzására. A kezdeti, egy kamerával készített műsorrészek, tudósítások mellett a fejlődéssel a Székelyföldi Stúdió kínálatában megjelentek a többkamerás felvételek, így egy idő után már élőben is közvetítettek erdélyi szentmiséket és más rendezvényeket, továbbá az új székhelyről élőben jelentkezhettek be stúdióbeszélgetésekkel is.
A közvetítések lebonyolítására rendelkezésükre áll egyebek mellett egy mobilstúdió, amelyet kétórás be- és egyórás kicsomagolás árán bárhová kiszállíthatnak – ismertette Jakab Endre, hozzáfűzve, a közeljövőben teljességgel átállnának műholdas közvetítésre, amely tovább könnyítené az élő helyszíni bejelentkezésekhez kapcsolódó munkafolyamatot. Jakab Endre szerint a stúdió a lehető legkorszerűbb eszközökkel rendelkezik, így a tartalmak minőségét tekintve a vezető tévécsatornák színvonalát is tudja hozni. A minőségi felszerelés azonban önmagában halott dolog, azáltal nyer valódi értelmet, hogy a tévések szakszerűen tudják használni – mutatott rá Jakab Endre. Az alagsorban berendezett stúdió díszletének színe a ledes technológiának köszönhetően tetszés szerint változtatható, így számos műsor háttereként használható.
2012-ben megszületett a Székelyföldi Stúdió első „gyermeke”, eddigi egyetlen önálló műsora, a Székely Kapu, amely kimondottan székelyföldi témákat dolgozott fel – a műsor jelenleg szünetel a közmédia vasárnaptól esedékes átszervezése miatt, ám a szerkesztők reményei szerint a jövőben folytathatják a projektet. A küszöbön álló változás az M1-et és a Duna Televíziót is nagymértékben érinti: egyetlen csatornára, a Dunára, az új nemzeti főadóra kerül át a két csatorna kínálatából minden olyan műsor, amely nem szűnik meg, az M1 pedig hírcsatorna lesz, amely tizennyolc órában élő tartalmat közvetít, minden órában híradóval. Ez a regionális stúdiókat is nagymértékben érinti, hiszen mostantól nem egy jól meghatározott időszakban kell majd bejelentkezniük, hanem reggel hattól éjfélig bármikor lehetőségük lehet rá. „Elméletileg sokkal több lehetőségünk lesz a székelyföldi tartalmak megjelenítésére a közmédiában” – fejtette ki bizakodón a stúdióvezető.
A stúdiót a Székely Nemzeti Tanács ezen a héten tüntette ki Gábor Áron-díjjal, Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal történő népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért. Jakab Endre a díjjal kapcsolatban elmondta: megtiszteltetés ez a Székelyföldi Regionális Stúdiónak, és meglepetésként érte őket, főként, hogy korábban a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke is megkapta ezt az elismerést. Úgy érzik, a Gábor Áron-díj jelképezi a székelység elismerését a stúdió dolgozóinak több évtizedes munkája iránt. Egyúttal kifejtette, ennek a munkának a folytonosságához szükség van arra, hogy a közmédia is fontosnak lássa a külhoni magyar tudósítói hálózatot.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
Korszakváltás következik a Székelyföldi Regionális Stúdió történetében a magyar közmédia március 15-én esedékes átszervezésével – vélekedik az alapítók egyike, Jakab Endre. A korábbi gabonaraktárban berendezett, korszerű technikai eszközökkel és a régióban összesen közel negyvenfős munkaközösséggel rendelkező médiaegység tizenkét éve működik, hol több, hol kevesebb lehetőséggel a székelyföldi események és értékek bemutatására.
Barátságosan fogadják a látogatót a székelyudvarhelyi gabonaraktárban praktikusan berendezett Székelyföldi Regionális Stúdió munkatársai: a kaputelefonon kedves női hang invitál be, majd készséges dolgozók igazítanak útba, ha nem tudjuk, hogy az alagsori stúdióterem vagy az emeleti irodák és szerkesztőség felé vegyük-e az irányt.
Mint megtudtuk, a székelyudvarhelyi televíziózás története majdhogynem a rendszerváltásig nyúlik vissza: a 90-es évek elején két helyi tévécsatorna is megjelent, az Udvarhelyi Televízió (UTV), illetve az Ati-Beta tévétársaság, amelyeket a tulajdonosok a kezdeti konkurenciaharcot követően 1997-ben Digital 3 Televízió néven egyesítettek. A mostani Duna Stúdió csapatának magját olyan tévések alkotják, akik az Ati-Betánál vagy az UTV-nél kezdték pályafutásukat. A magyar közszolgálati csatornákkal való együttműködés folyamatát Jakab Endre szerkesztő-riporter és Szikszai Olivér operatőr kezdte meg 1998-ban, a Duna Televíziónak tudósítva székelyföldi eseményekről.
„2001 végén, 2002 elején létrejött a Székelyföldi Stúdió. Akkor az Illyés Közalapítvány a Média határok nélkül című pályázat révén a Kárpát-medencében háromszázmillió forint értékben televíziós eszközöket osztott szét úgy, hogy létrehozott öt stúdiót: egyet-egyet Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Ungváron, Felvidéken és Délvidéken. Ezek köré tudósítói pontokat épített ki. Hozzánk, Székelyudvarhelyhez a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, brassói térség tartozott, illetve Bukarestben is volt olyan munkatárs, aki akár a kolozsváriaknak, akár nekünk tudott dolgozni” – elevenítette fel Jakab Endre a kezdeteket. Hozzátette, a stúdió azóta is szünet nélkül működik, s bár létrehozása az Illyés Közalapítványhoz és a Székelyudvarhelyért Alapítványhoz köthető, mostanra a Székelyföldi Regionális Stúdió önálló jogi személy, amely a szakma kezében van.
A székelyföldi stúdió – amely előbb a Kőkereszt téren, a Mokka kávéház fölött működött, 2013-ban pedig a mostani helyszínre, a Kornis Ferenc utcai volt gabonaraktár épületébe költözött, a korábbi felület mintegy kétszeresére – a kezdetektől a magyar közszolgálati televíziónak dolgozott.
Túlnyomórészt a Duna Televízióban jelentek meg anyagaik, ugyanis abban az időben az biztosította a legnagyobb teret a határon túli tartalmaknak. Kisebb részben az M1, a Kossuth rádió, 2004-ig pedig a Hír Televízió is biztosított nekik felületet. A helyi csapat a Gazdakör című műsorral kezdett, de többek közt a híradóba, a Közép-európai Magazin, Régiók, Váltó, Talpalatnyi Zöld, Világunk és Térkép című műsorokba is bedolgoztak – minden olyan műsorba, ahol a szerkesztők nyitottak voltak a határon túli tartalmak sugárzására. A kezdeti, egy kamerával készített műsorrészek, tudósítások mellett a fejlődéssel a Székelyföldi Stúdió kínálatában megjelentek a többkamerás felvételek, így egy idő után már élőben is közvetítettek erdélyi szentmiséket és más rendezvényeket, továbbá az új székhelyről élőben jelentkezhettek be stúdióbeszélgetésekkel is.
A közvetítések lebonyolítására rendelkezésükre áll egyebek mellett egy mobilstúdió, amelyet kétórás be- és egyórás kicsomagolás árán bárhová kiszállíthatnak – ismertette Jakab Endre, hozzáfűzve, a közeljövőben teljességgel átállnának műholdas közvetítésre, amely tovább könnyítené az élő helyszíni bejelentkezésekhez kapcsolódó munkafolyamatot. Jakab Endre szerint a stúdió a lehető legkorszerűbb eszközökkel rendelkezik, így a tartalmak minőségét tekintve a vezető tévécsatornák színvonalát is tudja hozni. A minőségi felszerelés azonban önmagában halott dolog, azáltal nyer valódi értelmet, hogy a tévések szakszerűen tudják használni – mutatott rá Jakab Endre. Az alagsorban berendezett stúdió díszletének színe a ledes technológiának köszönhetően tetszés szerint változtatható, így számos műsor háttereként használható.
2012-ben megszületett a Székelyföldi Stúdió első „gyermeke”, eddigi egyetlen önálló műsora, a Székely Kapu, amely kimondottan székelyföldi témákat dolgozott fel – a műsor jelenleg szünetel a közmédia vasárnaptól esedékes átszervezése miatt, ám a szerkesztők reményei szerint a jövőben folytathatják a projektet. A küszöbön álló változás az M1-et és a Duna Televíziót is nagymértékben érinti: egyetlen csatornára, a Dunára, az új nemzeti főadóra kerül át a két csatorna kínálatából minden olyan műsor, amely nem szűnik meg, az M1 pedig hírcsatorna lesz, amely tizennyolc órában élő tartalmat közvetít, minden órában híradóval. Ez a regionális stúdiókat is nagymértékben érinti, hiszen mostantól nem egy jól meghatározott időszakban kell majd bejelentkezniük, hanem reggel hattól éjfélig bármikor lehetőségük lehet rá. „Elméletileg sokkal több lehetőségünk lesz a székelyföldi tartalmak megjelenítésére a közmédiában” – fejtette ki bizakodón a stúdióvezető.
A stúdiót a Székely Nemzeti Tanács ezen a héten tüntette ki Gábor Áron-díjjal, Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal történő népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért. Jakab Endre a díjjal kapcsolatban elmondta: megtiszteltetés ez a Székelyföldi Regionális Stúdiónak, és meglepetésként érte őket, főként, hogy korábban a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke is megkapta ezt az elismerést. Úgy érzik, a Gábor Áron-díj jelképezi a székelység elismerését a stúdió dolgozóinak több évtizedes munkája iránt. Egyúttal kifejtette, ennek a munkának a folytonosságához szükség van arra, hogy a közmédia is fontosnak lássa a külhoni magyar tudósítói hálózatot.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. október 14.
Huszonöt éve a község és a térség kulturális életében
Ünnepelt a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte október 10-én a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. A rendezvénynek a segesvári Gaudeamus Ház adott helyet. "Szeretném, ha ez az egyesület még sok évig fennmaradna, már csak névadója iránti tiszteletből is" – jelentette ki Szabó József elnök.
Máthé Loránd diák Petőfi Sándor A nemzethez című versével nyitotta meg a rendezvényt, amelyen Nagy Judit, az egyesület kulturális alelnöke köszöntötte a meghívottakat: dr. Grezsa István miniszteri biztost, Brassai Zsombort, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét, Kispálné dr. Lucza Ilonát, a magyarországi Országos Petőfi Társaság elnökét, a kiskőrösi Petőfi- szülőház és emlékmúzeum igazgatóját, Kiskunfélegyházáról Tóth Imre Gyulánét – a Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001 Alapítvány elnökét, Csép Éva Andreát, az RMDSZ Maros megyei Nőszervezetének elnökét, Ferencz Orsolya énekművészt, a Petőfi-program ösztöndíjasát, az Országos Petőfi Sándor Társaság tagjait és minden jelenlevőt. Az egyesület elnöke, Szabó József az egyesület megalakulásának körülményeiről számolt be, ismertetve az elmúlt 25 év megvalósításait, a kulturális és gazdasági téren elért eredményeket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatásukkal, hozzáállásukkal, kétkezi munkával lehetővé tették, hogy negyedszázados évfordulót ünnepelhessenek. A rendezvény résztvevői egy időszakos kiállítást is megtekinthettek Petőfi életéről és életművéről. Az ünnepség a segesvári Kikerics néptánccsoport és a Mircea Eliade Főgimnázium diákjainak előadásával zárult. A kettős ünnepről szólva Szabó József lapunknak elmondta, egyrészt az Országos Petőfi Sándor Társaság A költő öröksége határok nélkül című konferencia megszervezésére kérte fel a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet, másrészt idén november 18-án lesz az egyesület 25 éves, ezért úgy gondolták, a két eseményt kissé korábban, egyszerre ünneplik meg.
– Negyed évszázad hosszú idő az egyesület életében. Melyek voltak a kiemelkedő tevékenységek az elmúlt évtizedek során?
– Valójában hosszú idő 25 év az egyesület életében, annál is inkább, hogy szórványban fejti ki tevékenységét. Megalakulásakor sem én, sem mások nem gondoltunk arra, hogy az egyesület 25 év múlva is szerepet vállal a község és a térség kulturális életében. Gábos Dezső, a fehéregyháziak tanító bácsija, a korábbi Petőfi- ünnepségek szervezője hívott meg engem is 1990. november 18-ra, a helyi iskola egyik tantermébe egy Petőfi témájú megbeszélésre. Lelkes fehéregyházi és segesvári emberek társaságában indítványozta a helyi Petőfi-kultusz ápolását célul kitűző művelődési egyesület létrehozását. Így alakult meg még ezen a napon a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, és egy hónappal később jogi bejegyzést nyert a segesvári bíróságon. Amikor kiemelkedő tevékenységekről kell szóljak, elsősorban a minden évben sorra kerülő március 15-i és július végi Petőfi-ünnepélyek szervezésére gondolok. De, mint művelődési egyesület, Petőfi-vers- és prózamondó versenyeket, költőkről, írókról megemlékezéseket, esteket, zenehallgatást, vetítéseket, karácsonyi ünnepségeket, gyereknapokat, humanitárius akciókat is szerveztünk. Legutóbb két nagyobb rendezvényünkön az aradi vértanúkra emlékeztünk tizenkét diák szereplésével, majd a helyi pedagógus hölgyek a szabadságharc nagy asszonyainak sorsát, küzdelmes életét ismertették a hallgatósággal. Két nagyobb megvalósítást is említhetek az elmúlt években, melyben az egyesület tevékenyen részt vállalt: Kiskunfélegyháza városával közösen egész alakos Petőfi-szobrot illetve domborműveket állítottunk a múzeumkertben, illetve gondolok itt a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett kiállításra, ahol szintén jelentősen közreműködtünk. A második nagyobb megvalósítás – a mindig fejlesztés alatt álló – Illyés Közalapítvány támogatásával létrehozott Petőfi Magyar Ház, mely nem csupán az egyesületünk székhelye, hanem más helyi magyar közületeknek, szervezeteknek, néha magánjellegű rendezvénynek is helyet ad.
– Hogyan tovább, milyen terveket dédelget mint a Petőfi-múzeum gondnoka, egyesületi elnök?
– Ha egy szórványban tevékenykedő magyar egyesület eléri a 25. évét, akkor talán eddigi tevékenysége nem bizonyult hiábavalónak. Szeretném, ha ez az egyesület még sok évig fennmaradna, már csak névadója iránti tiszteletből is. Az egyre nehezedő gazdasági helyzet, szórványlétünk miatt valójában a terveket csak dédelgetem mind egyesületelnöki, mind pedig emlékhelygondnoki minőségemben. Kulturális téren szeretném, ha az emlékezők kicsiny, de hűséges tábora újra bővülne. A rendszerváltást követően úgy éreztük, Petőfit idézve, hogy: "Föltámadott a tenger, a népek tengere". Alig fértünk a múzeumkertben. Mára viszont úgy érezzük, hogy ez a tenger visszahúzódott, és kellene, hiányzik valami, ami újra megmozdítsa. Gazdasági téren a Petőfi Magyar Ház és környezetének fejlesztése is foglalkoztat. Az utóbbi években az emlékhely, a múzeum állaga sokat fejlődött, mégis mindkettő segítségért kiált. A sokat megért évszázados tuják egyre nehezebben veszik fel a harcot a szélsőséges időjárással. A múzeum tetőszerkezete, falai, környezete felújítást igényel, a felületi tatarozások már nem vezetnek eredményre. Hiszem, hogy az emlékhely és múzeum segélykiáltása eljut azokhoz, akik tehetnek érte, és az 1848–49-es hősök és Petőfi Sándor emléke Segesvár–Fehéregyházán nem morzsolódik fel a közömbösség vagy az anyagiak oltárán. Látogatói vélemények szerint is: ez a hely többet érdemel.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Ünnepelt a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte október 10-én a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. A rendezvénynek a segesvári Gaudeamus Ház adott helyet. "Szeretném, ha ez az egyesület még sok évig fennmaradna, már csak névadója iránti tiszteletből is" – jelentette ki Szabó József elnök.
Máthé Loránd diák Petőfi Sándor A nemzethez című versével nyitotta meg a rendezvényt, amelyen Nagy Judit, az egyesület kulturális alelnöke köszöntötte a meghívottakat: dr. Grezsa István miniszteri biztost, Brassai Zsombort, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét, Kispálné dr. Lucza Ilonát, a magyarországi Országos Petőfi Társaság elnökét, a kiskőrösi Petőfi- szülőház és emlékmúzeum igazgatóját, Kiskunfélegyházáról Tóth Imre Gyulánét – a Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001 Alapítvány elnökét, Csép Éva Andreát, az RMDSZ Maros megyei Nőszervezetének elnökét, Ferencz Orsolya énekművészt, a Petőfi-program ösztöndíjasát, az Országos Petőfi Sándor Társaság tagjait és minden jelenlevőt. Az egyesület elnöke, Szabó József az egyesület megalakulásának körülményeiről számolt be, ismertetve az elmúlt 25 év megvalósításait, a kulturális és gazdasági téren elért eredményeket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatásukkal, hozzáállásukkal, kétkezi munkával lehetővé tették, hogy negyedszázados évfordulót ünnepelhessenek. A rendezvény résztvevői egy időszakos kiállítást is megtekinthettek Petőfi életéről és életművéről. Az ünnepség a segesvári Kikerics néptánccsoport és a Mircea Eliade Főgimnázium diákjainak előadásával zárult. A kettős ünnepről szólva Szabó József lapunknak elmondta, egyrészt az Országos Petőfi Sándor Társaság A költő öröksége határok nélkül című konferencia megszervezésére kérte fel a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet, másrészt idén november 18-án lesz az egyesület 25 éves, ezért úgy gondolták, a két eseményt kissé korábban, egyszerre ünneplik meg.
– Negyed évszázad hosszú idő az egyesület életében. Melyek voltak a kiemelkedő tevékenységek az elmúlt évtizedek során?
– Valójában hosszú idő 25 év az egyesület életében, annál is inkább, hogy szórványban fejti ki tevékenységét. Megalakulásakor sem én, sem mások nem gondoltunk arra, hogy az egyesület 25 év múlva is szerepet vállal a község és a térség kulturális életében. Gábos Dezső, a fehéregyháziak tanító bácsija, a korábbi Petőfi- ünnepségek szervezője hívott meg engem is 1990. november 18-ra, a helyi iskola egyik tantermébe egy Petőfi témájú megbeszélésre. Lelkes fehéregyházi és segesvári emberek társaságában indítványozta a helyi Petőfi-kultusz ápolását célul kitűző művelődési egyesület létrehozását. Így alakult meg még ezen a napon a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, és egy hónappal később jogi bejegyzést nyert a segesvári bíróságon. Amikor kiemelkedő tevékenységekről kell szóljak, elsősorban a minden évben sorra kerülő március 15-i és július végi Petőfi-ünnepélyek szervezésére gondolok. De, mint művelődési egyesület, Petőfi-vers- és prózamondó versenyeket, költőkről, írókról megemlékezéseket, esteket, zenehallgatást, vetítéseket, karácsonyi ünnepségeket, gyereknapokat, humanitárius akciókat is szerveztünk. Legutóbb két nagyobb rendezvényünkön az aradi vértanúkra emlékeztünk tizenkét diák szereplésével, majd a helyi pedagógus hölgyek a szabadságharc nagy asszonyainak sorsát, küzdelmes életét ismertették a hallgatósággal. Két nagyobb megvalósítást is említhetek az elmúlt években, melyben az egyesület tevékenyen részt vállalt: Kiskunfélegyháza városával közösen egész alakos Petőfi-szobrot illetve domborműveket állítottunk a múzeumkertben, illetve gondolok itt a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett kiállításra, ahol szintén jelentősen közreműködtünk. A második nagyobb megvalósítás – a mindig fejlesztés alatt álló – Illyés Közalapítvány támogatásával létrehozott Petőfi Magyar Ház, mely nem csupán az egyesületünk székhelye, hanem más helyi magyar közületeknek, szervezeteknek, néha magánjellegű rendezvénynek is helyet ad.
– Hogyan tovább, milyen terveket dédelget mint a Petőfi-múzeum gondnoka, egyesületi elnök?
– Ha egy szórványban tevékenykedő magyar egyesület eléri a 25. évét, akkor talán eddigi tevékenysége nem bizonyult hiábavalónak. Szeretném, ha ez az egyesület még sok évig fennmaradna, már csak névadója iránti tiszteletből is. Az egyre nehezedő gazdasági helyzet, szórványlétünk miatt valójában a terveket csak dédelgetem mind egyesületelnöki, mind pedig emlékhelygondnoki minőségemben. Kulturális téren szeretném, ha az emlékezők kicsiny, de hűséges tábora újra bővülne. A rendszerváltást követően úgy éreztük, Petőfit idézve, hogy: "Föltámadott a tenger, a népek tengere". Alig fértünk a múzeumkertben. Mára viszont úgy érezzük, hogy ez a tenger visszahúzódott, és kellene, hiányzik valami, ami újra megmozdítsa. Gazdasági téren a Petőfi Magyar Ház és környezetének fejlesztése is foglalkoztat. Az utóbbi években az emlékhely, a múzeum állaga sokat fejlődött, mégis mindkettő segítségért kiált. A sokat megért évszázados tuják egyre nehezebben veszik fel a harcot a szélsőséges időjárással. A múzeum tetőszerkezete, falai, környezete felújítást igényel, a felületi tatarozások már nem vezetnek eredményre. Hiszem, hogy az emlékhely és múzeum segélykiáltása eljut azokhoz, akik tehetnek érte, és az 1848–49-es hősök és Petőfi Sándor emléke Segesvár–Fehéregyházán nem morzsolódik fel a közömbösség vagy az anyagiak oltárán. Látogatói vélemények szerint is: ez a hely többet érdemel.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 5.
Képkockák Berszán Lajos életéből (Élő egyház)
Fél évszázaddal ezelőtt szentelte pappá Márton Áron püspök Berszán Lajost, aki ötvenéves jubileumi aranymiséjét Zágonban tartotta április 17-én. Az ünnepi alkalom jó lehetőség volt arra is, hogy gyermekkora, fiatalsága, munkássága nehézségeiről, kihívásairól is tudomást szerezzünk.
Az elmúlt ötven év a katolikus egyház, a kereszténység, a magyar nemzet és közösség szolgálatában telt el. Berszán Lajos – ma már kanonok, de mindenki csak pap bácsinak szólítja – nehéz gyermekévek után indulhatott el az élet útján. Elhatározottsága, kitartása vezette a zágoni, háromszéki, erdélyi – és miért ne? – és a világ magyarságának nagyjai közé, akik életművükkel örökre beírták nevüket a nemzet történetébe. Egyháza kanonoki címmel ismerte el tevékenységét, a civil világban is számos érdemet, elismerést vehetett át. A teljesség igénye nélkül: Julianus-díj (1996), Márton Áron-emlékérem (1999), Magyar Örökség-díj (2004), a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2005), Pro Hargita Díj (2005), az EMKE tiszteletbeli tagsága (2010). Legnagyobb érdeme, munkásságának koronaköve a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium.
Példamutató édesanya
Berszán Lajos ritkán beszél saját életéről, érdemeiről még kevésbé. Megpróbáltatásait is természetesnek vette, bevallotta: ezeken keresztül lehetett erősebb. Már Zágonban töltött gyermekkorában (habár Sepsiszentgyörgyön született 1943. január 15-én, mindig Zágont vallotta szülőfalujának) nehéz sorssal szembesült. Édesapja asztalosinasként dolgozott a zágoni Molnár Ferenc mesternél. Egy szép napon egy lány kopogott be a műhelybe, hozománybútorát szerette volna megrendelni. A mester nem volt ott, így az inassal eredt szóba. Ebből a szóváltásból házasság lett. Később a mester számolt be Berszán Lajosnak az inas és leány találkozásáról, felelevenítve: „Édesapád akkor azt mondta: mester úr, ez a leány a feleségem kell hogy legyen”. Hiába a szülők közötti szeretet, Berszán Lajos már ötévesen elveszítette édesapját, később testvére is elhunyt. Édesapja betegágyán arra kérte a kis Lajost, igazítsa meg a párnáját. Megtette, mire megdicsérte: ügyes fiúcska vagy! „Édesapámtól utolsó szavaival dicséretet kaptam” – elevenítette fel. Édesanyja sosem házasodott újra. „Fiam, nem akartam, hogy az életedbe egy idegen ember szóljon bele – ezt mondta anyám. Bármilyen ember is jött volna, apámat úgysem kaphattam volna vissza. Édesanyám nem házasodott újra, példát mutatott, hogyan kell kitartani, vállalta az özvegyi életet. A férj az Isten ajándéka, a feleség is Isten ajándéka, ez kell hogy ma is példakép legyen. Édesanyám állandóan éltette bennem édesapámat. Mindig mondta, ezt apád így tenné vagy úgy tenné – és én mindig tudtam, apám hogyan tette volna” – mesélte.
Érezhette, hogy nem árva
A gyermekévek nem teltek könnyen, habár az özvegy édesanya mindent megtett, hogy fia taníttatását lehetővé tegye. Nem mindig állt össze a pénz a tanfelszerelésre. „Édesanyámmal elmentünk az üzletbe. Akkor a könyvet is meg kellett venni, a füzetet, ceruzát is. Összeszámolták, mennyibe kerül az én osztályomban egy tanulmányi csomag. Felére sem volt elég a pénz. Találkozunk az úton Rab Dindivel – mindenki így ismerte (a zágoni születésű Rab Imre – Dindi vendéglátóként nemcsak Zágonban, egész Háromszéken közismert és szeretett személyiség volt – amíg élt. Hirtelen halála után azonnal elfelejtették, jeltelen sírban nyugszik a zágoni református temetőben – a szerző megj.) –, s kérdezte, hol jártunk. Mondtuk, az üzletben, de nem volt elég a pénz a felszerelésre. Édes fiam, neked tanulni kell – mondta. Visszavitt a boltba, megvette a szükségeseket. Egy másik alkalom. Egyszer ott ült a borbélynál, én is akkor mentem. Szokás szerint kopaszra vágattam a hajamat, ez volt a legolcsóbb, édesanyámnak jól be kellett osztania a pénzt. Hogy nyiratkozol? – kérdezte. Kopaszra, erre van pénz – válaszoltam. Te már nagy fiú vagy, neked szép frizura jár – mondta, s kifizette a hajvágást. Sok áldott jó ember élt Zágonban, gyermekkoromban én is érezhettem, hogy nem vagyok árva” – mesélte gyerekkoráról Berszán Lajos.
A plébános buzdította
A papi hivatásra való buzdítást nem családja köréből kapta. Istenes életet éltek ugyan, de a biztatás az Úr szolgáitól érkezett.
„Plébános uram, Buszek László akkor került Zágonba, mikor az én értelmem kezdett nyiladozni, és járogattam a templomba. Egyszer kaptam egy szentképet. Valaki megnézte, s mondta, Jézuska van rajta. Én aztán időnként letámadtam a papokat, és kértem a Jézuskát. Volt, aki tudta, miről van szó, s adott egy szentképet. Az új paptól is kértem: kérek egy Jézuskát. Megfogta a kezemet, s ide vezetett az oltárhoz (a zágoni katolikus templom oltárához). Azt mondta: fiam, egy kicsit még kell nőjél, hogy Jézuskát megkaphassad az első áldozáskor, de egy szentképet adhatok. Ez az áldott jó ember úgy ideszögezett a templomba, hogy többet nem szabadultam, nem is akartam. Később azért imádkozott, hogy ő addig ne haljon meg, míg nem lesz utódja. Én lettem az utódja” – emlékezett vissza.
Márton Áron – az anya vigasza
Berszán Lajos pappá szentelése sem volt gondoktól mentes. Levélben írta meg édesanyjának: április 17-én Márton Áron püspök pappá szenteli. Édesanyja a főnökétől kéredzett: engedjék el fia pappá szentelésére. Nem engedték. Azért is, mert Márton Áron volt a szentelő püspök. Édesanyját végül egy kollégája biztatta: ne törődjék a tiltással, menjen el az eseményre, ha az ő fiát szentelnék pappá, a kötelet is elrágná, úgyis ott lenne. Megfogadta a jó tanácsot az özvegy, de a szentelésen zokogva mesélte fiának: munka nélkül maradhat, mert engedély nélkül ment el.
„Próbáltam vigasztalni, de nem sok eredménnyel. Mondtam, a káplánság után plébániát kapok, egy darab kenyér mindenkinek kikerül. Nem igazán tudtam megvigasztalni. A szentelés után nagy püspökünk, Márton Áron minden új pap hozzátartozóit és vendégeit fogadta. Amikor édesanyámat fogadta, szemébe nézett, megköszönte, hogy papot nevelt az egyházmegyének. Én nem tudtam megvigasztalni édesanyámat, de ő attól a pillanattól fütyült az egészre, nem érdekelte, milyen utasítást adott a párt. Vígan, boldogan utazott haza, mert neki Márton Áron püspök mondott köszönetet. Ez adott neki erőt, levegőnek nézett a gyűlésen mindenkit, mikor fizetéséből háromnapnyit levontak” – emlékezett Berszán Lajos.
Angyalokon keresztül jött a segítség
Gyimesfelsőlokon 1994. szeptember 15-én indult be a magyar nyelvű oktatás, 30 diákkal. A csángó fiatalok magyar tannyelvű oktatása és katolikus nevelése folyamatosan bővült, felépült az új iskolaépület, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumban 2010-től az oktatás már az óvodától az érettségiig tart. A Berszán Lajos által alapított önálló iskola korszerűen felszerelt fizika, biológia–kémia és informatikai termekkel, több ezer kötetes könyvtárral rendelkezik, a 2014-es tanév kezdetére elkészült az új tornaterem is. A pedagógusok eredményes munkájának köszönhetően az iskola nagyszerű növendékekkel büszkélkedhet, sokan tovább tanultak, a diákok közül papok is kikerültek. „Isten angyalain keresztül küldte a segítséget. Miután letettük az alapkövet, még sokan nem ismerték a szándékot, hogy mit kezdeményezünk. Berszán iskolásdit akar játszani – mondták. De Isten küldte az áldott jó embereket. Papíron kértem az iskola engedélyeztetését, és jött a hivatalos válasz, hogy nem. Hargita megye prefektusát kértem, írjon ajánlást, amivel mehetek Bukarestbe jóváhagyatni az engedélyt. Bukarestben olyan emberrel találkoztam, akitől megkérdeztem, hogy keresztény-e? Azt felelte, meggyőződéses keresztény. Szinte a nyakába ugrottam, úgy megörvendtem. Látom, ön egy jó keresztény ember, én egy keresztény pap vagyok. Mi választ el? És ő is megértette a kérésem fontosságát. Áldja meg az Isten azokat, akik bármilyen beosztásban segítették az ügyet, hogy saját kezemmel hozhattam el az iskola működési engedélyét. Higgyék el, ha az ember kereszténységét megéli, akkor nem választhat el semmi, akkor tudunk tárgyalni, meg tudjuk egymást érteni. Az első pályázatra az Illyés Közalapítványtól érkezett pénz. Ez csak a kezdet volt. Megértettek, később úgy mehettem be a irodákba, kormányhivatalokba, mintha haza mentem volna” – emlékezett az iskolaalapításra aranymiséje ünnepségén Berszán Lajos kanonok.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Fél évszázaddal ezelőtt szentelte pappá Márton Áron püspök Berszán Lajost, aki ötvenéves jubileumi aranymiséjét Zágonban tartotta április 17-én. Az ünnepi alkalom jó lehetőség volt arra is, hogy gyermekkora, fiatalsága, munkássága nehézségeiről, kihívásairól is tudomást szerezzünk.
Az elmúlt ötven év a katolikus egyház, a kereszténység, a magyar nemzet és közösség szolgálatában telt el. Berszán Lajos – ma már kanonok, de mindenki csak pap bácsinak szólítja – nehéz gyermekévek után indulhatott el az élet útján. Elhatározottsága, kitartása vezette a zágoni, háromszéki, erdélyi – és miért ne? – és a világ magyarságának nagyjai közé, akik életművükkel örökre beírták nevüket a nemzet történetébe. Egyháza kanonoki címmel ismerte el tevékenységét, a civil világban is számos érdemet, elismerést vehetett át. A teljesség igénye nélkül: Julianus-díj (1996), Márton Áron-emlékérem (1999), Magyar Örökség-díj (2004), a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2005), Pro Hargita Díj (2005), az EMKE tiszteletbeli tagsága (2010). Legnagyobb érdeme, munkásságának koronaköve a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium.
Példamutató édesanya
Berszán Lajos ritkán beszél saját életéről, érdemeiről még kevésbé. Megpróbáltatásait is természetesnek vette, bevallotta: ezeken keresztül lehetett erősebb. Már Zágonban töltött gyermekkorában (habár Sepsiszentgyörgyön született 1943. január 15-én, mindig Zágont vallotta szülőfalujának) nehéz sorssal szembesült. Édesapja asztalosinasként dolgozott a zágoni Molnár Ferenc mesternél. Egy szép napon egy lány kopogott be a műhelybe, hozománybútorát szerette volna megrendelni. A mester nem volt ott, így az inassal eredt szóba. Ebből a szóváltásból házasság lett. Később a mester számolt be Berszán Lajosnak az inas és leány találkozásáról, felelevenítve: „Édesapád akkor azt mondta: mester úr, ez a leány a feleségem kell hogy legyen”. Hiába a szülők közötti szeretet, Berszán Lajos már ötévesen elveszítette édesapját, később testvére is elhunyt. Édesapja betegágyán arra kérte a kis Lajost, igazítsa meg a párnáját. Megtette, mire megdicsérte: ügyes fiúcska vagy! „Édesapámtól utolsó szavaival dicséretet kaptam” – elevenítette fel. Édesanyja sosem házasodott újra. „Fiam, nem akartam, hogy az életedbe egy idegen ember szóljon bele – ezt mondta anyám. Bármilyen ember is jött volna, apámat úgysem kaphattam volna vissza. Édesanyám nem házasodott újra, példát mutatott, hogyan kell kitartani, vállalta az özvegyi életet. A férj az Isten ajándéka, a feleség is Isten ajándéka, ez kell hogy ma is példakép legyen. Édesanyám állandóan éltette bennem édesapámat. Mindig mondta, ezt apád így tenné vagy úgy tenné – és én mindig tudtam, apám hogyan tette volna” – mesélte.
Érezhette, hogy nem árva
A gyermekévek nem teltek könnyen, habár az özvegy édesanya mindent megtett, hogy fia taníttatását lehetővé tegye. Nem mindig állt össze a pénz a tanfelszerelésre. „Édesanyámmal elmentünk az üzletbe. Akkor a könyvet is meg kellett venni, a füzetet, ceruzát is. Összeszámolták, mennyibe kerül az én osztályomban egy tanulmányi csomag. Felére sem volt elég a pénz. Találkozunk az úton Rab Dindivel – mindenki így ismerte (a zágoni születésű Rab Imre – Dindi vendéglátóként nemcsak Zágonban, egész Háromszéken közismert és szeretett személyiség volt – amíg élt. Hirtelen halála után azonnal elfelejtették, jeltelen sírban nyugszik a zágoni református temetőben – a szerző megj.) –, s kérdezte, hol jártunk. Mondtuk, az üzletben, de nem volt elég a pénz a felszerelésre. Édes fiam, neked tanulni kell – mondta. Visszavitt a boltba, megvette a szükségeseket. Egy másik alkalom. Egyszer ott ült a borbélynál, én is akkor mentem. Szokás szerint kopaszra vágattam a hajamat, ez volt a legolcsóbb, édesanyámnak jól be kellett osztania a pénzt. Hogy nyiratkozol? – kérdezte. Kopaszra, erre van pénz – válaszoltam. Te már nagy fiú vagy, neked szép frizura jár – mondta, s kifizette a hajvágást. Sok áldott jó ember élt Zágonban, gyermekkoromban én is érezhettem, hogy nem vagyok árva” – mesélte gyerekkoráról Berszán Lajos.
A plébános buzdította
A papi hivatásra való buzdítást nem családja köréből kapta. Istenes életet éltek ugyan, de a biztatás az Úr szolgáitól érkezett.
„Plébános uram, Buszek László akkor került Zágonba, mikor az én értelmem kezdett nyiladozni, és járogattam a templomba. Egyszer kaptam egy szentképet. Valaki megnézte, s mondta, Jézuska van rajta. Én aztán időnként letámadtam a papokat, és kértem a Jézuskát. Volt, aki tudta, miről van szó, s adott egy szentképet. Az új paptól is kértem: kérek egy Jézuskát. Megfogta a kezemet, s ide vezetett az oltárhoz (a zágoni katolikus templom oltárához). Azt mondta: fiam, egy kicsit még kell nőjél, hogy Jézuskát megkaphassad az első áldozáskor, de egy szentképet adhatok. Ez az áldott jó ember úgy ideszögezett a templomba, hogy többet nem szabadultam, nem is akartam. Később azért imádkozott, hogy ő addig ne haljon meg, míg nem lesz utódja. Én lettem az utódja” – emlékezett vissza.
Márton Áron – az anya vigasza
Berszán Lajos pappá szentelése sem volt gondoktól mentes. Levélben írta meg édesanyjának: április 17-én Márton Áron püspök pappá szenteli. Édesanyja a főnökétől kéredzett: engedjék el fia pappá szentelésére. Nem engedték. Azért is, mert Márton Áron volt a szentelő püspök. Édesanyját végül egy kollégája biztatta: ne törődjék a tiltással, menjen el az eseményre, ha az ő fiát szentelnék pappá, a kötelet is elrágná, úgyis ott lenne. Megfogadta a jó tanácsot az özvegy, de a szentelésen zokogva mesélte fiának: munka nélkül maradhat, mert engedély nélkül ment el.
„Próbáltam vigasztalni, de nem sok eredménnyel. Mondtam, a káplánság után plébániát kapok, egy darab kenyér mindenkinek kikerül. Nem igazán tudtam megvigasztalni. A szentelés után nagy püspökünk, Márton Áron minden új pap hozzátartozóit és vendégeit fogadta. Amikor édesanyámat fogadta, szemébe nézett, megköszönte, hogy papot nevelt az egyházmegyének. Én nem tudtam megvigasztalni édesanyámat, de ő attól a pillanattól fütyült az egészre, nem érdekelte, milyen utasítást adott a párt. Vígan, boldogan utazott haza, mert neki Márton Áron püspök mondott köszönetet. Ez adott neki erőt, levegőnek nézett a gyűlésen mindenkit, mikor fizetéséből háromnapnyit levontak” – emlékezett Berszán Lajos.
Angyalokon keresztül jött a segítség
Gyimesfelsőlokon 1994. szeptember 15-én indult be a magyar nyelvű oktatás, 30 diákkal. A csángó fiatalok magyar tannyelvű oktatása és katolikus nevelése folyamatosan bővült, felépült az új iskolaépület, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumban 2010-től az oktatás már az óvodától az érettségiig tart. A Berszán Lajos által alapított önálló iskola korszerűen felszerelt fizika, biológia–kémia és informatikai termekkel, több ezer kötetes könyvtárral rendelkezik, a 2014-es tanév kezdetére elkészült az új tornaterem is. A pedagógusok eredményes munkájának köszönhetően az iskola nagyszerű növendékekkel büszkélkedhet, sokan tovább tanultak, a diákok közül papok is kikerültek. „Isten angyalain keresztül küldte a segítséget. Miután letettük az alapkövet, még sokan nem ismerték a szándékot, hogy mit kezdeményezünk. Berszán iskolásdit akar játszani – mondták. De Isten küldte az áldott jó embereket. Papíron kértem az iskola engedélyeztetését, és jött a hivatalos válasz, hogy nem. Hargita megye prefektusát kértem, írjon ajánlást, amivel mehetek Bukarestbe jóváhagyatni az engedélyt. Bukarestben olyan emberrel találkoztam, akitől megkérdeztem, hogy keresztény-e? Azt felelte, meggyőződéses keresztény. Szinte a nyakába ugrottam, úgy megörvendtem. Látom, ön egy jó keresztény ember, én egy keresztény pap vagyok. Mi választ el? És ő is megértette a kérésem fontosságát. Áldja meg az Isten azokat, akik bármilyen beosztásban segítették az ügyet, hogy saját kezemmel hozhattam el az iskola működési engedélyét. Higgyék el, ha az ember kereszténységét megéli, akkor nem választhat el semmi, akkor tudunk tárgyalni, meg tudjuk egymást érteni. Az első pályázatra az Illyés Közalapítványtól érkezett pénz. Ez csak a kezdet volt. Megértettek, később úgy mehettem be a irodákba, kormányhivatalokba, mintha haza mentem volna” – emlékezett az iskolaalapításra aranymiséje ünnepségén Berszán Lajos kanonok.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 3.
Többet kínálnának Nyirőnél
Nemcsak egy ember nevéhez fog fűződni az udvarhelyi irodalmi múzeum. De high-class lesz.
A legutóbbi tanácsülésen bemutatott tervek láttán csak ámultunk-bámultunk, hogy Udvarhelyen ilyent is lehet – a Szombatfalván álló egykori Nyirő-villában ugyanis olyan irodalmi múzeum kapna helyet az épület felújítása és eredeti állapotába való visszaállítás után, hogy annak nemcsak helyi szinten járnánk csodájára.
A főtéri szoborparknak nagyon komoly konkurenciája lenne. S ha még Nyirő (elveszett) hamvait is sikerülne tényleg eltemetni, akkor a farkaslaki Tamási-emlékhelyekkel (sír + szülőház) vetekedhetne a Budapestről támogatott Székelyudvarhely.
De ne fussunk ennyire előre, inkább nézzük meg a terveket, mert abban Nyirőnél is több van.
High-tech a földszinten
A szombatfalvi Nyirő-villa a múlt század harmincas éveiben épült, a közhiedelemmel ellentétben nem Kós Károly, hanem Toroczkay Wigand Ede tervei alapján, az író és családja 1936 és 1941 között lakott benne. A háború után államosították, 1976 óta egy házaspár szociális lakásként használta (a férj időközben elhunyt, a feleség jelenleg is ott lakik), 2014-ben került az Urbana Rt-től az önkormányzat tulajdonába.
A tanácsülésen is bemutatott terveket Várday Zsolt műépítész készítette 2016-ban. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója szerint a terv a Nyirő-villának a restaurálásáról és irodalmi múzeummá való átalakításáról szól.
Az irodalmi palettán szeretnénk nyitni, természetesen Nyirőre fókuszál, viszont egy kicsit többet szeretnénk mutatni, mint egy személyiség – vázolta portálunk megkeresésére Miklós, aki részletekbe is belement, néhány olyan dolgot mondott el a ház belső átalakításáról, amelyek segítségével már jobban el tudjuk képzelni az épület új rendeltetését.
Az ismert Kováts-fotón látható verandát visszaállítanák eredeti állapotába, a belső fogadótér mellett pedig két nagyobb terem van – ezekben, mintegy hetven négyzetméteren jönne létre az irodalmi múzeum multifunkcionális kiállítófelülete. Ebben interaktív asztal és más korszerű eszközök lennének, amelyek segítségével mutatnák be a szakmai gárda által javasolt anyagot. Nem steril múzeumi tér lesz, hanem egy olyan terem, amiben például könyvbemutatót is lehet tartani, de látványos, high-tech dolgot tudnánk kialakítani – mondta Miklós Zoltán.
Rekonstrukció a régi képek alapján
Az emelet egyik szobájában lenne berendezve a tulajdonképpeni, hagyományos Nyirő József-emlékszoba. Az épület belsejét a Kováts Fényképészetnél fellelhető régi fényképfelvételek segítségével igyekeznek rekonstruálni. Azt tudni kell, hogy Kováts István fényképsz, Haáz Rezső, valamint Nyirő József jóbarátok voltak, a fényképész pedig több felvételt is készített a Nyirő-házban. A múzeumigazgató szerint olyan felvétel is készült, ami a dolgozószobában, az íróasztalánál ülő írót mutatja.
Az emelet egyik nagyobb termét Székelyudvarhely, illetve Udvarhelyszék irodalomtörténetének szentelnék, tehát megmutatnák Nyirő irodalmi kortársait is. Amellett kell majd állást foglalni, hogy Udvarhely vagy Udvarhelyszék? Utóbbiba Kányádi Sándor vagy Tamási Áron, illetve Szabó Gyula is beletartozik. Vagy csak udvarhelyiekre, köztük Tompára és Tomcsára fókuszálunk? – tette fel a kérdést Miklós Zoltán, majd elmondta, hogy ezt egy szakmai bizottság fogja eldönteni. Ebbe a bizottságba Pomogáts Béla és Takaró Mihály irodalomtörténészeket, illetve Lakatos Mihály és Lőrincz György írókat kérték fel. A négy bizottsági tag február 23-án fogja az első ülését megtartani Budapesten.
Ami a ház melletti területet illeti, megmarad a kert jellege, akárcsak a gyümölcsösé, de új kerítése is lesz a háznak, az épület fűtését szolgáló kazánház pedig a villa melletti kis melléképületben kap helyet.
Honnan jön a pénz? Budapestről.
Az említett tervek elkészítése a Haáz Rezső Múzeum költségvetéséből történt. Az egész projekt költségvetése 1 598 000 lej + ÁFA, ebből az összegből 310 ezer lejt a felszerelésre, berendezésre fordítanának – ezt Orbán Balázs, a Koalíció önkormányzati képviselője közölte portálunk megkeresésére.
Magyarországi forrásokból fogjuk finanszírozni – jelentette ki Orbán, kérdésünkre pedig elmondta, hogy a projekt tulajdonképpen az országház elnökének, Kövér Lászlónak, illetve kabinetfőnökének személyes támogatását élvezi. Az még kérdés, hogy a pénz konkrétan a magyar Országháztól fog-e jönni vagy valamilyen alapítványon keresztül, de megvizsgálják, hogy jogilag mi lenne a legmegfelelőbb.
Ami az ütemtervet illeti, Orbán Balázs szerint összeállítják a finanszírozónak a dokumentációt és idén tavasszal, illetve kora nyáron el is kezdenék az épület restaurálását és átalakítását. Természetesen mindezt a pénz megérkezésekor, amire ígéretet kaptak Veress Lászlótól. A régebb az Ilyés Közalapítványnál irodavezetőként dolgozó, részben udvarhelyi származású Veress jelenleg Kövér László kabinetfőnöke.
Orbán szerint közbeszerzési eljárást kell kiírni a munkára, mint mondta, „azt szeretnénk, hogy legkésőbb 2018 szeptemberében lehessen az ingatlant felújítva, felszereléssel együtt használatba venni, szerintem ez lehet a reális – ha ennél hamarabb lesz meg, az csak jobb."
Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az épületben jelenleg albérlőként lakó idős asszonnyal, Orbán azt mondta, hogy a bérleti szerződése le van járva, a város neki megfelelő lakhatást ajánlott fel. „Lerobbant, lelakott ingatlan, annál jobbat kap. Ez egy széleskörű közösségi projekt, úgy gondoljuk, hogy ezt nem akadályozhatja egy magánszemély. Neki a város egy másik, méltányos albérletet fog felajánlani." – mondta az önkormányzati képviselő.
Másfél év múlva elméletileg új pompájában várja majd a látogatókat a Nyirő-villa, hogy megismertesse az érdeklődőkkel Nyirő József, illetve az udvarhelyi irodalom örökségével, történetével. Remélhetőleg addig egykori, névadó tulajdonosának a hamvai is elő-, illetve helyükre kerülnek.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
Nemcsak egy ember nevéhez fog fűződni az udvarhelyi irodalmi múzeum. De high-class lesz.
A legutóbbi tanácsülésen bemutatott tervek láttán csak ámultunk-bámultunk, hogy Udvarhelyen ilyent is lehet – a Szombatfalván álló egykori Nyirő-villában ugyanis olyan irodalmi múzeum kapna helyet az épület felújítása és eredeti állapotába való visszaállítás után, hogy annak nemcsak helyi szinten járnánk csodájára.
A főtéri szoborparknak nagyon komoly konkurenciája lenne. S ha még Nyirő (elveszett) hamvait is sikerülne tényleg eltemetni, akkor a farkaslaki Tamási-emlékhelyekkel (sír + szülőház) vetekedhetne a Budapestről támogatott Székelyudvarhely.
De ne fussunk ennyire előre, inkább nézzük meg a terveket, mert abban Nyirőnél is több van.
High-tech a földszinten
A szombatfalvi Nyirő-villa a múlt század harmincas éveiben épült, a közhiedelemmel ellentétben nem Kós Károly, hanem Toroczkay Wigand Ede tervei alapján, az író és családja 1936 és 1941 között lakott benne. A háború után államosították, 1976 óta egy házaspár szociális lakásként használta (a férj időközben elhunyt, a feleség jelenleg is ott lakik), 2014-ben került az Urbana Rt-től az önkormányzat tulajdonába.
A tanácsülésen is bemutatott terveket Várday Zsolt műépítész készítette 2016-ban. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója szerint a terv a Nyirő-villának a restaurálásáról és irodalmi múzeummá való átalakításáról szól.
Az irodalmi palettán szeretnénk nyitni, természetesen Nyirőre fókuszál, viszont egy kicsit többet szeretnénk mutatni, mint egy személyiség – vázolta portálunk megkeresésére Miklós, aki részletekbe is belement, néhány olyan dolgot mondott el a ház belső átalakításáról, amelyek segítségével már jobban el tudjuk képzelni az épület új rendeltetését.
Az ismert Kováts-fotón látható verandát visszaállítanák eredeti állapotába, a belső fogadótér mellett pedig két nagyobb terem van – ezekben, mintegy hetven négyzetméteren jönne létre az irodalmi múzeum multifunkcionális kiállítófelülete. Ebben interaktív asztal és más korszerű eszközök lennének, amelyek segítségével mutatnák be a szakmai gárda által javasolt anyagot. Nem steril múzeumi tér lesz, hanem egy olyan terem, amiben például könyvbemutatót is lehet tartani, de látványos, high-tech dolgot tudnánk kialakítani – mondta Miklós Zoltán.
Rekonstrukció a régi képek alapján
Az emelet egyik szobájában lenne berendezve a tulajdonképpeni, hagyományos Nyirő József-emlékszoba. Az épület belsejét a Kováts Fényképészetnél fellelhető régi fényképfelvételek segítségével igyekeznek rekonstruálni. Azt tudni kell, hogy Kováts István fényképsz, Haáz Rezső, valamint Nyirő József jóbarátok voltak, a fényképész pedig több felvételt is készített a Nyirő-házban. A múzeumigazgató szerint olyan felvétel is készült, ami a dolgozószobában, az íróasztalánál ülő írót mutatja.
Az emelet egyik nagyobb termét Székelyudvarhely, illetve Udvarhelyszék irodalomtörténetének szentelnék, tehát megmutatnák Nyirő irodalmi kortársait is. Amellett kell majd állást foglalni, hogy Udvarhely vagy Udvarhelyszék? Utóbbiba Kányádi Sándor vagy Tamási Áron, illetve Szabó Gyula is beletartozik. Vagy csak udvarhelyiekre, köztük Tompára és Tomcsára fókuszálunk? – tette fel a kérdést Miklós Zoltán, majd elmondta, hogy ezt egy szakmai bizottság fogja eldönteni. Ebbe a bizottságba Pomogáts Béla és Takaró Mihály irodalomtörténészeket, illetve Lakatos Mihály és Lőrincz György írókat kérték fel. A négy bizottsági tag február 23-án fogja az első ülését megtartani Budapesten.
Ami a ház melletti területet illeti, megmarad a kert jellege, akárcsak a gyümölcsösé, de új kerítése is lesz a háznak, az épület fűtését szolgáló kazánház pedig a villa melletti kis melléképületben kap helyet.
Honnan jön a pénz? Budapestről.
Az említett tervek elkészítése a Haáz Rezső Múzeum költségvetéséből történt. Az egész projekt költségvetése 1 598 000 lej + ÁFA, ebből az összegből 310 ezer lejt a felszerelésre, berendezésre fordítanának – ezt Orbán Balázs, a Koalíció önkormányzati képviselője közölte portálunk megkeresésére.
Magyarországi forrásokból fogjuk finanszírozni – jelentette ki Orbán, kérdésünkre pedig elmondta, hogy a projekt tulajdonképpen az országház elnökének, Kövér Lászlónak, illetve kabinetfőnökének személyes támogatását élvezi. Az még kérdés, hogy a pénz konkrétan a magyar Országháztól fog-e jönni vagy valamilyen alapítványon keresztül, de megvizsgálják, hogy jogilag mi lenne a legmegfelelőbb.
Ami az ütemtervet illeti, Orbán Balázs szerint összeállítják a finanszírozónak a dokumentációt és idén tavasszal, illetve kora nyáron el is kezdenék az épület restaurálását és átalakítását. Természetesen mindezt a pénz megérkezésekor, amire ígéretet kaptak Veress Lászlótól. A régebb az Ilyés Közalapítványnál irodavezetőként dolgozó, részben udvarhelyi származású Veress jelenleg Kövér László kabinetfőnöke.
Orbán szerint közbeszerzési eljárást kell kiírni a munkára, mint mondta, „azt szeretnénk, hogy legkésőbb 2018 szeptemberében lehessen az ingatlant felújítva, felszereléssel együtt használatba venni, szerintem ez lehet a reális – ha ennél hamarabb lesz meg, az csak jobb."
Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az épületben jelenleg albérlőként lakó idős asszonnyal, Orbán azt mondta, hogy a bérleti szerződése le van járva, a város neki megfelelő lakhatást ajánlott fel. „Lerobbant, lelakott ingatlan, annál jobbat kap. Ez egy széleskörű közösségi projekt, úgy gondoljuk, hogy ezt nem akadályozhatja egy magánszemély. Neki a város egy másik, méltányos albérletet fog felajánlani." – mondta az önkormányzati képviselő.
Másfél év múlva elméletileg új pompájában várja majd a látogatókat a Nyirő-villa, hogy megismertesse az érdeklődőkkel Nyirő József, illetve az udvarhelyi irodalom örökségével, történetével. Remélhetőleg addig egykori, névadó tulajdonosának a hamvai is elő-, illetve helyükre kerülnek.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)