Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. november 9.
Ingázó tanárok nehézségei
Más-más módon térítik meg a vidéki településekre ingázó tanárok utazási költségeit: van, ahol teljes egészében visszaadják a bérlet árát, máshol az iskolabusz szállítja munkahelyükre az ingázókat. Olyan település is akad, ahol törvényes lépéseket fontolgatnak a költségtérítés kiharcolása érdekében. Az elnökválasztási kampány végén a kormány ígéretet tett a probléma rendezésére.
Az előző évekhez viszonyítva gyakorlatilag változatlan a vidéki településekre ingázó pedagógusok költségtérítésének helyzete.
Az iskolák az önkormányzatok által jóváhagyott költségvetésükből megtéríthetik a pedagógusok ingázási költségeit. Csukás Levente, a Hargita megyei tanfelügyelőség gazdasági igazgatója ismertette, az áfából visszaosztott összegekből bizonyos, távolságonként megszabott határig – ahogy a diákoknak is – vissza lehet fizetni a vonat- és autóbuszjegyek árát. A megszabott határon belül a teljes költség mintegy negyven százalékát tudják visszaadni a tanítóknak, tanároknak, ha van rá forrás, akkor az iskola vagy az önkormányzat kiegészítheti és felkerekítheti ezt az összeget.
Csukás úgy tudja, a megyebeli tanintézetek nagy részében kifizetik a minimum költségtérítést, azonban nem mindenhol pótolják fel ezt. Elmondta, ha az önkormányzat biztosítja a finanszírozást és belefoglalják ezt a jármű működtetésébe, akkor az iskolabuszokkal is lehet szállítani az ingázó pedagógusokat.
Iskolabusszal ingáznak
A csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskola egyike azon tanintézeteknek, amelyekben az iskolabusszal szállítják munkahelyükre a más településről ingázó pedagógusokat. Tamás Sándor, az iskola igazgatója elmondta, eleve úgy terjesztették el jóváhagyásra az iskolabusz menetrendjét, hogy az vigye és hozza a több mint tíz ingázó pedagógust. Az iskolabusz fenntartási költségeit a helyi önkormányzat finanszírozza.
Teljes költségtérítés
A csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskolába ingázó tanítók, tanárok költségeit teljes mértékben visszafizetik – mondta el Csillag Ottó igazgató. Az iskola vezetője közölte, a helyi önkormányzattól megkapják az ingázási költségekre szükséges teljes összeget. Van tanáruk, aki tömegközlekedési eszközzel ingázik, de olyan pedagógus is, aki autóval jár – is kap költségtérítést az erre vonatkozó, az üzemanyag-fogyasztást alapul vevő szabály szerint. A szükséges összegeket belefoglalják mindig a költségvetésükbe – tette hozzá az igazgató. Mivel a tanintézet nemrég iskolabuszt kapott, gondolkodnak k is azon, hogy meg tudnák-e ezzel oldani a pedagógusok szállítását.
Nem kapják vissza a pénzt
Már a második vagy a harmadik kérést teszik le az önkormányzathoz, de idén még egy lejt sem kaptak az ingázók költségtérítésére – nyilatkozta Bogos Tibor, a csíkszentmihályi Arany János Általános Iskola igazgatója, aki úgy tudja, pénzhiányra hivatkozik a helyi önkormányzat. Nehezményezte ugyanakkor, hogy kiszállási díjat sem tudnak fizetni a pedagógusoknak, van, aki saját pénzből vitte el versenyre a gyerekeket.
„Tavaly év végén az önkormányzat adott ötezer lejt, azt egyenlő módon elosztottuk az ingázók között, de közel sem fedezte a költségeket” – mondta. Úgy tudja, Csíkszeredából például havi 140 lej egy ingázó tanár költsége. Mivel beadványaikra az önkormányzattól eddig nem kaptak választ, most már azt fontolgatják, hogy a szakszervezethez fordulnak, vagy a törvény útjára terelik a kérdést – mondta az igazgató, hozzátéve, el vannak keseredve a kollégái. A tanintézetnek van iskolabusza, kérdés azonban, hogy a pedagógusok szállítására lenne-e finanszírozás, ugyanakkor a busz akkora területet kell bejárjon, hogy az órarendjébe nem férne bele ez is – véli az igazgató.
Jövő évtől fizethetnek
Nincs költségtérítés a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola ingázó pedagógusai számára sem – tudtuk meg Gábor János igazgatótól. Kifejtette, kérték, de erre az évre nem került be az önkormányzat által elfogadott költségvetésükbe a költségtérítés, ígéret van azonban arra, hogy a jövő évibe belefoglalják ezt. Eddig arra hivatkoztak, hogy nem jutott erre pénz, a többnyire a környez településekről ingázó pedagógusok pedig megértették a helyzetet – fejtette ki az igazgató, hozzátéve, remélik, jövőben lesz költségtérítés számukra. Iskolabusza a tanintézetnek nincs, kérték viszont és bíznak abban, hogy kapnak járművet.
Nincs panasz
Senki nem reklamált – mondta Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke. Kifejtette, tavaly jelentkeztek egy felcsíki településről panasszal amiatt, hogy nem adnak költségtérítést az ingázóknak, idén viszont még nem érkezett ilyen jelzés egyetlen pedagógustól sem.
Tervezett intézkedés
A választási kampányban, október 27-én született az az egyezmény, amit a miniszterelnök, több miniszter és szakszervezeti szövetség vezetője írt alá, és amely számos kedvez intézkedés bevezetését rögzíti az oktatás terén a következő időszakra. Az egyezmény 12. pontja szerint évente belefoglalják ezentúl az állami költségvetésbe a helyi önkormányzatok azon kötelezettségét, hogy térítsék meg, prioritással, a pedagógusok ingázási költségeit. Az intézkedést az egyezmény szerint december 31-étl vagy a jövő évi költségvetési törvény elfogadásától kell érvénybe léptetni, további részletek ezzel kapcsolatosan nem ismertek.
R. Kiss Edit|
Székelyhon.ro

2014. december 3.
Igényekhez igazított szakoktatás
Közeledhet egymáshoz a munkaerőpiac kereslete és kínálata azon intézkedés révén, amely lehetővé teszi a cégek számára, hogy kezdeményezzék a számukra szükséges szakmunkások képzését.
A Hargita megyei tanfelügyelőség bejelentette, várja a vállalatok jelzését arról, hogy szerintük milyen szakiskolai osztályokat kellene indítani a következő tanévben.
A nyolcadik osztálytól kezdődő hároméves szakoktatás újraindításáról és ennek módszertanáról rendelkező, tavaly megjelent sürgősségi kormányrendelet és oktatási miniszteri rendelet szerint a szakiskolai beiskolázási terv összeállításánál figyelembe kell venni a munkaerőpiac igényeit, fejlődési tendenciáit és a térségbeli gazdasági egységek, a végzősök jövőbeni alkalmazóinak szükségleteit is.
Görbe Péter, a Hargita megyei tanfelügyelőség szakoktatásért felelős tanfelügyelője rámutatott, a minisztériumi rendelet tavalyi megjelenése után már kevés volt az idő arra, hogy az idén szeptembertől elinduló szakiskolai osztályokról megkérdezzék a munkaadókat, idén azonban a beiskolázási terv nemsokára kezdődő összeállítása előtt kíváncsiak a vállalatok azzal kapcsolatos véleményére, hogy milyen szakképzést tartanának hasznosnak.
„Nemcsak a nagyobb vállalatok, hanem a kis- és közepes vállalkozások javaslatait is várjuk. Ha például egy cégnél egy vagy két szakmunkásra, mondjuk esztergályosra lesz szükség a következő években, akkor erre az egy igényre alapozva még nem tudunk egy esztergályos osztályt elindítani. De ha már több cég jelzi, hogy kellene ilyen szakmunkás, akkor 10-15 gyermekkel már elindulhat egy ilyen képzés” – fejtette ki a szaktanfelügyelő. Kihangsúlyozta, ha létrejönnek a javasolt osztályok, akkor jó lenne, hogy a kezdeményező cégek majd szakmai gyakorlatra is fogadják a diákokat.
R. Kiss Edit
Krónika (Kolozsvár)

2014. december 5.
Több mint kétezer gyermek szülei dolgoznak külföldön
Hargita megyében a tanintézetekbe járó gyermekek 4,4 százalékának dolgoznak külföldön a szülei, az esetek mintegy 15 százalékában mindkét szülő határon túl keresi a kenyeret. Az itthon maradt gyermekek iskolai teljesítménye gyakran romlik, előfordul, hogy rossz társaságba csapódnak vagy különböző lelki problémák jelentkeznek náluk.
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint a jelenlegi tanévben Hargita megyében összesen 2380 óvodás, elemista, felsős, középiskolás és szakiskolás gyermek szülei dolgoznak külföldön. A legtöbb érintett az elemisták között van, 660 elemi iskolás gyermek szülője vállalt külföldön munkát. 338 óvodást, 627 felső tagozatost, 653 középiskolást, 102 szakiskolást érint még a jelenség. Ők összesen a megyebeli diáklétszám 4,4 százalékát teszik ki. Többségüknek az apja dolgozik külföldön, az esetek 57,9 százalékában ő az, aki külföldön keresi a betevőt. Nem ritka azonban az sem, hogy az anya vállal munkát külföldön, az esetek 26,9 százalékában van ez így. Kisebb arányban, 15,1 százalékban az is előfordul, hogy mindkét szülő határon túl dolgozik.
A szülők Angliában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, Hollandiában, Kanadában, Belgiumban, Svédországban, Magyarországon, Egyiptomban, Cipruson, Írországban, Finnországban, Norvégiában, Portugáliában, Irakban, Csehországban dolgoznak.
Az itthon maradt gyermekekre legtöbb esetben a nagyszülők vigyáznak, de van, akit nagynénjénél, nagybátyjánál, a szülők barátainál helyeztek el. Olyan eset is akadt, amikor a nagyobb testvér vigyázott a kisebbre. Az is előfordult, hogy a gyermek egyedül maradt otthon, így végül gondozásba vették, gyermekotthonba került.
A legtöbb érintett gyermek Balánbányán van, a Geo Bogza Általános Iskolának 108, a Liviu Rebreanu Szakközépiskolának 81 ilyen diákja van. Sok gyermek szülei dolgoznak még külföldön Parajdról, Maroshévízről, Gyergyóremetéről, Csíkszeredából, Gyergyóditróból, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Zetelakáról.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője pénteken sajtótájékoztatón kifejtette, idén nőtt azon gyermekek száma, akik szülei külföldön dolgoznak. Lucica Erdei tanfelügyelővel közösen ismertette, felmérték a helyzet, munkacsoportot hoztak létre és intézkedési tervet dolgoztak ki az egyedül maradt gyermekek támogatására. Az akcióterv indoklásában rámutatnak, az itthon maradt gyermek elhagyásként élheti meg a vele a történteket, ez bizonytalanság-érzethez, depresszív állapothoz, agresszív vagy indifferens magatartáshoz vezethet, csökkenhet a gyermek koncentrálóképessége, elveszítheti érdeklődését a tanulás iránt, romolhat iskolai teljesítménye, elszigetelheti magát a többiektől, nem talál motivációt. Kialakulhatnak magatartási zavarok, rossz társaságba keveredhet, ami nyomán fokozódhat az iskolaelhagyás veszélye is. Úgy látják, a külföldön dolgozó szülők gyermekeinek speciális igénye van az érzelmi támogatásra, egyéni megközelítésre van szükség esetükben és tanácsokkal kell őket segíteni.
A külföldön dolgozó szülők gyermekeinek megsegítésére tervezett intézkedések keretében tanév végéig a megyebeli tanintézetekben többek között tanácsadást nyújtanak az érintett gyermekeknek és azoknak is, akik gondjaira őket bízták. Különböző, a közösségi érzést erősítő iskola utáni tevékenységekbe vonják be az érintett iskolásokat.

2014. december 10.
Trágárság mint töltelékszó – Iskolai felmérés Hargita megyében
Gyakori a trágár beszéd az iskolákban, a diákok között egyrészt divat is az alpári megfogalmazások használata, másrészt alkalmazkodási, feszültséglevezetési eszközként szolgál – derült ki egy Hargita megyei felmérésből.
Diákokat, pedagógusokat és szülőket kérdeztek fókuszcsoportos beszélgetéseken idén március és november között az illetlen beszéd használatáról a Hargita megyei tanfelügyelőség és a megyei pszichopedagógiai tanácsadó központ felmérésén. 75 csíki, udvarhelyi, gyergyói és maroshévízi diák, továbbá egy-egy szülői és pedagógusi csoport vett részt a kutatásban, amelynek eredményeit nemrég ismertette Erőss Piroska tanfelügyelő és Bartha Dalma szociológus.
A trágár beszéd használatát vizsgáló felmérés eredményei szerint az alpári szófordulatokat a diákok többsége az elfogadáskeresés egyik módjaként használja, így próbál meg kitűnni. Sok fiatal a feszültségét vezeti le a csúnya beszéddel. Egy diák úgy fogalmazta meg a fókuszcsoportos beszélgetés során, hogy van, aki „így próbál meg feltűnni, mivel másképp nem tud”, egy másik pedig azt mondta: „ha nekem úgy esik jól, ezzel ki tudom adni magamból a dühömet”.
Az is kiderült a felmérésből, hogy van, aki megszokásból beszél csúnyán, és van, aki divatosnak tartja ezt. Az eredmények szerint az illetlen beszéd gyakori a tanintézetekben, főként a szakközépiskolákban. Középiskolás diákok azt mondták, a csúnya beszéd minden iskolában előfordul, és hogy a tanárokkal szemben is megkockáztatják a használatát.
Egyik pedagógus meglátása szerint a közönséges beszédet töltelékszavakként is használják a diákok, ilyenkor nem fejez ki indulatot, egyszerűen csak megszokásból vagy vagányságból beszél így a fiatal. Egy szülő arra világított rá, hogy akár előkészítő osztályos gyermeknél is előfordulhat, hogy csúnyán beszél.
A felmérés során azt találták, hogy a csúnya beszéd mindenkor tapasztalható az iskolákban, így szünetekben, de tanórán is és olykor a tanároknak is kicsúszik a száján. A válaszadók szerint a trágár beszédet bárhonnan eltanulhatják a fiatalok, nyújthat ilyen mintát a család, a kortárscsoport, de a média, a világháló, a modern irodalom, a zene is. A diákok szerint „vagy a nagyobbaktól az iskolából, vagy otthonról” tanulják az alpári beszédet, a szülők pedig a családi szitkozódás mellé, a televíziót, internetet, filmeket is megnevezték, illetve azt, hogy a kamaszok ily módon is feszegetik a határaikat.
A felmérés eredményeiből az derült ki, a szülők és a pedagógusok szerint fel kell lépni az illetlen beszéd ellen. A diákok egy része ezzel szemben úgy véli, nincs mit tenni és nem is kell tenni ez ellen, mert többségük tudja, hol és mit engedhet meg magának. Azon fiatalok, akik szerint tenni kell valamit a trágár szavak kiszorítása érdekében, úgy látják, mindenkinek saját magának kell ezzel foglalkoznia, ugyanakkor az igazgatónak kell fellépnie, esetleg az iskolapszichológusnak, az osztályfőnöknek, a tanárnak kell tennie ezen a téren.
„Megtanítanám, hogy valahogy másképp vezesse le az indulatát” – hangzott el egy javaslat. A szülők többek között úgy látják, állandóan foglalkozni kellene a jelenséggel, intenzívebb kapcsolatra lenne szükség az iskola és a szülők között. A tanárok szerint meg kell szokniuk a diákoknak, hogy bizonyos helyzetekben viselkedniük kell. Egy másik pedagógus úgy gondolja, ez is divat, ami el fog múlni, egy másik pedig azt mondta, a szülőknek és a pedagógusoknak is jó példával kell elöl járniuk.
A pedagógusokkal való beszélgetés során kiderült, sokan próbálnak tenni a trágár beszéd ellen nap mint nap. Van, aki ezt szélmalomharcnak látja, de olyan is, aki szerint ha a harminc diákból kettő-három megjavul, akkor már van eredménye a munkájának. „A tanári szakma eléggé lejáratott a társadalomban. Emberként viszont lehetünk példák” – fogalmazta meg egy másik pedagógus.
R. Kiss Edit |

2014. december 30.
Az igényekhez igazítják a szakoktatást Hargita megyében
Kárpitos-, illetve kertészképzés is indulhat jövő ősztől Hargita megyében – derült ki azt követően, hogy a tanfelügyelőség közel kétszáz, megyebeli vállalattal folytatott konzultációt a szakiskolai képzéssel kapcsolatos kínálat kialakításáról.
Amint arról beszámoltunk, a következő tanévre szóló beiskolázási terv elkészítése előtt a Hargita megyei tanfelügyelőség arra kérte a megyebeli cégeket, jelezzék: a kilencedik osztálytól kezdődő, hároméves szakiskolai oktatás keretében szerintük milyen osztályokat kellene indítani a következő tanévben.
A nyolcadik osztálytól kezdődő hároméves szakoktatás újraindításáról és ennek módszertanáról rendelkező, tavaly megjelent sürgősségi kormányrendelet és oktatási miniszteri rendelet szerint a szakiskolai beiskolázási terv összeállításában figyelembe kell venni a munkaerőpiac igényeit, fejlődési tendenciáit és a térségbeli gazdasági egységek, a végzősök jövőbeni alkalmazóinak szükségleteit is.
Görbe Péter szaktanfelügyelő közölte, főként kis- és közepes vállalatoktól kaptak javaslatokat. A felmérés alapján összesen 154 mezőgazdasági profilú szakmunkásra van igény, s a javaslatok alapján kertészeti szak beindítását tervezik. Több helyet kértek a cégek a hegyvidéki farmerképzésre is – említette a szaktanfelügyelő.
Az építőipar területéről azt a visszajelzést kapták, hogy legalább 145 diák számára kellene képzést biztosítani, és javaslatként fogalmazódott meg az út- és hídépítőképzés beindítása. Az egyik cég jelezte, két elektromechanikus szakmunkást is felvenne, Görbe azonban rámutatott, a kis létszámra vonatkozó igényeket rövid időn belül nem tudják teljesíteni, hisz néhány diákkal nem indítható osztály. Hasonló a helyzet Görbe Péter szerint a mezőgépészképzéssel is.
„Örülnénk, ha a cégek majd jövőre is jeleznék az igényeiket, így ezeket követni lehetne” – tette hozzá a szaktanfelügyelő. A faipar területéről összesen 191 szakmunkás képzését javasolták a cégek. A már működő képzések mellett újdonságként felmerült a kárpitosképzés beindítása is: egy cég jelezte, 12 szakembert foglalkoztatna.
Az élelmiszeripar terén 83 hely indítását kérték a cégek. Az eddigi „hagyományos” partner, a Harmopan Rt. mellett – amely egy 28-as létszámú osztály indítását kérte pékek képzésére –, egy másik, udvarhelyszéki vállalkozás is jelezte, hasonló profilú munkásokat alkalmazna.

2015. február 5.
Tizenhárom tanintézetben szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás
A hétfőn kezdődő második iskolai félévtől megszüntetik tizenhárom Hargita megyei tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Azt, hogy milyen tanintézetekben dolgozhat aligazgató is, az iskolák rendszabályzatára vonatkozó miniszteri rendelet írta elő, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa pedig szerdán megállapította, mely iskolák nem felelnek meg az előírásoknak.
Február 9-től tizenhárom megyebeli iskolában szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás – nyilatkozta portálunknak Aurora Parfeni, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, aki ideiglenes jelleggel – Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után – vezeti az intézményt.
Amint arról beszámoltunk, az óvodák és iskolák szervezésére és működésére vonatkozó, miniszteri rendelettel meghozott, januárban életbe lépett szabályzat előírja, hogy a működő osztályok száma alapján a tanintézeteknek hány igazgatóhelyettesük lehet. A feltételeknek több Hargita megyei tanintézet, köztük nagy létszámú iskolák nem felelnek meg, ami azt jelenti, hogy a szabályzat értelmében esetükben meg kell szüntetni az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Az előírás nagy felháborodást váltott ki, több tanintézet vezetője nyilatkozta korábban azt, hogy ellehetetlenül az intézmény vezetői tevékenysége, ha azt az eddig kettő helyett egy ember kell végezze. Ugyanakkor rámutattak, hogy az intézkedés tanév közbeni alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, a helyükön dolgozók maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. Arra is felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a diákokat közvetlenül érinteni fogja a változás, mert lehet, hogy érettségi előtt álló tanulók maradnak eddigi tanáruk nélkül. Bartolf Hedvig korábbi főtanfelügyelő pontosításokat, illetve az intézkedés tanév végéig való elhalasztását kérte az oktatási tárcától.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdai ülésén elemezte az előírásokat és mindenik érintett iskola helyzetét külön-külön – nyilatkozta csütörtökön kérdésünkre válaszolva Aurora Parfeni. A főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de dönteni kellett az ügyben, mert kezdődik hétfőn a második félév, ezért rendezni kellett a helyzetet. A miniszteri rendelet érvényben van, nincs mit tenni, ezért vezetőtanácsi döntéssel megállapították, hogy a megyében mely iskolák nem felelnek meg a rendszabályzatba foglalt feltételeknek, hol nem lehet eszerint igazgatóhelyettesi tisztség – közölte. A csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu és Kemény János középiskolák, továbbá a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek és Marin Preda középiskolák, a székelykeresztúri Zelyk Domokos és Berde Mózes középiskolák érintettek. Ezen tanintézetekben február kilencedikétől megszűnik az igazgatóhelyettesi tisztség.
Mint Aurora Parfeni mondta, ők sem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy vannak visszásságok a szabályokban, így például a mintegy háromszáz diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, a mintegy ötszáz diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell az igazgatóhelyettesnek. A tanfelügyelőségről még megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az, aki az érintett igazgatóhelyettesek helyén tanított, hanem csak az óraszáma csökken. Van ugyanakkor olyan eset, hogy az aligazgató katedráján tanító helyettesítőnek megszűnik a munkaszerződése, ebben egyébként az illetékesek szerint szerepelt, hogy a szerződés meghatározott időre vagy addig szól, amíg az igazgatóhelyettes visszatér a helyére.
Meglepte és felháborította több érintett iskola vezetőjét, hogy hétfőtől megszűnik az aligazgatói tisztség intézményükben. Bálint Gabriella, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolai igazgatója érdeklődésünkkor a hivatalos értesítést a döntésről még nem kapta meg, de szerinte ijesztő és felháborító, ami történik. Rámutatott, náluk szakiskolai osztályok működnek, a gyermekek gyakorlati képzésüket cégeknél végzik, műhelyek vannak, az oktatási tevékenység mellett ezt is koordinálni kell. Szintén nem kapta még meg megkeresésünkkor a hivatalos értesítést Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója, aki elmondta, ha megkapják ezt, akkor összehívják az iskola vezetőtanácsát, hogy elemezzék a helyzetet.
Varga azt mondta, eddig el sem merte képzelni, hogy egy ilyen intézkedést meghoznak, ráadásul tanév közben. „Az az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését. Közismert, hogy egy ekkora iskolában ez milyen komplex tevékenységet jelent” – fejtette ki. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója már az aligazgatói tisztség megszűnéséről szóló tanfelügyelőségi értesítés ismeretében nyilatkozott portálunknak. Közölte, konzultálni fognak ők is, de mindenképpen próbálkozni akarnak még az intézkedés hatálytalanításával. Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke szerint az iskolák működését szabályzó rendelethez annak közvitája alkalmával számos módosítást benyújtottak, amikor viszont ez végül megjelent, semmit nem tartalmazott az általuk tett javaslatokból.

2015. március 11.
Visszakérik az igazgatóhelyetteseket Hargita megyében
A tizenhárom Hargita megyei tanintézetben megszüntetett igazgatóhelyettesi tisztség visszaállítását kérte egy beadványban az oktatási tárca vezetőjétől nemrég a megye prefektusa és a megyei önkormányzat elnöke.
Mint ismeretes, a Hargita megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa az óvodák, iskolák szervezésére és működésére vonatkozó szabályzat januári életbelépése nyomán állapította meg, hogy az igazgatóhelyettesi tisztségek fenntartására a jogszabályban megfogalmazott feltételeknek több megyebeli iskola nem felel meg, így február 9-étől megszüntették 13 tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket.
Az érintett tanintézetek – köztük a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária Gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola és a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola – igazgatói tiltakozásukat fejezték ki a döntés ellen, amely – mint akkor nyilatkozták – ellehetetleníti az iskolák működését. Tiltakozásukat később a több intézményhez eljuttatott beadványukban is megfogalmazták.
A döntés visszavonását kérték
Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, beadványuk után Jean Adrian Andrei prefektus magához hívatta az érintett csíkszeredai iskolák vezetőit, és arra kérte őket, fogalmazzanak meg egy tájékoztatást a helyzetről.
Ezt követően Borboly Csabával, a megyei önkormányzat elnökével közösen aláírt beadványban kérte a prefektus Sorin Cîmpeanu oktatási minisztertől, hogy térjenek vissza az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetésére vonatkozó döntésre, és állítsák vissza az állásokat. Rámutattak, a döntés elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok, szülők, polgármesterek, vallási közösségek és szakszervezetek körében is.
A prefektus úgy gondolja, az oktatási törvény bármilyen módosítása csak egy következő tanévtől léphet életbe, ezért a tanfelügyelőség vezetőtanácsának a szabályzat alapján meghozott döntése a 13 aligazgatói tisztség megszüntetéséről „korai volt és vissza kellene térni rá” – idézte az Agerpres a prefektust.
Javaslatokat is megfogalmaztak
A hírügynökség beszámolója szerint a prefektus azt is kérte az oktatási minisztertől, hogy az iskolák működésére vonatkozó szabályzatba vezessenek be kiegészítő kritériumokat, így az igazgatóhelyettesi állás fenntartására való jogosultság megállapításánál vegyék figyelembe, hogy az osztályokban hány diák van, mennyire összetett az egyes iskolák tevékenysége, milyen eredményekkel működnek, és azt is, hogyha műhelyeket is kell működtetniük. Ugyanakkor kérték, hogy a megyebeli speciális helyzetekről a tanfelügyelőség vezetőtanácsa dönthessen.
A prefektus beadványában rámutatott, a szabályzat előírása nyomán igazgatóhelyettes nélkül maradt Hargita megyei iskolák között vannak „nagy hagyományokkal és országos, illetve nemzetközi kiemelkedő eredményekkel rendelkező középiskolák, amelyeket az oktatási tárca kiválósági oklevéllel tüntetett ki, összetett tevékenységű szakközépiskolák, úgy városon, mint vidéken, továbbá kisebbségi oktatási formát működtető és a megyei átlagot meghaladó osztálylétszámmal működő iskolák is”.
Jean Adrian Andrei prefektus kedden lapunknak azt nyilatkozta, várják az oktatási tárca válaszát. Beszélt a miniszterrel, aki azt kérte, tegyenek le egy beadványt a panaszaikkal. Ezt benyújtották, és remélhetőleg minél hamarabb megérkezik a válasz rá – mondta a prefektus.

2015. április 15.
Jóváhagyták a jövő évi beiskolázási tervet
Jóváhagyta az oktatási tárca a Hargita Megyei Tanfelügyelőség által előterjesztett beiskolázási tervet a 2015-2016-os tanévre.
Görbe Péter főtanfelügyelő közölte, az általuk beküldött tervezetet fogadták el a szaktárcánál, nem módosítottak azon. A tanfelügyelőség honlapján a 2015-2016-os tanévre tervezett 9-12. osztályok tervezete tekinthető meg.
Hargita megyében következő tanévben kilencven középiskolai kilencedik osztály indul összesen 2520 hellyel. 38,5 osztály elméleti középiskolai, 37 osztály szakközépiskolai és 14,5 úgynevezett vokacionális osztály, tehát pedagógiai, sport, művészeti, teológiai osztály szerepel a tervezetben. Szakiskolai kilencedik osztályt 27-et terveztek, összesen 756 hellyel.
A speciális szakoktatásban négy kilencedik osztály indul a csíkszeredai Szent Anna Speciális Iskolában. Az esti oktatásba hét osztályt terveztek, ebből egy csökkentett látogatással működne. Görbe Péter rámutatott, a helyek száma valamivel több, mint az idén végző nyolcadikosok száma. Remélik, hogy a tervezett osztályok betelnek, ha nem is mind teljes létszámmal – tette hozzá.

2015. április 21.
Tavalyhoz képest több szakiskolai osztályt indítanak
Az ősszel kezdődő új tanévtől a tavalyinál majdnem harmadával több szakmunkásképző osztály indul Hargita megyében. A duális képzés elindításához azonban még erősödnie kell a gazdasági szférának.
Az ősszel kezdődő új tanévtől a tavalyinál több szakiskolai osztály indítását tervezi a Hargita Megyei Tanfelügyelőség: az oktatási minisztérium által a múlt héten jóváhagyott 2015–2016-os Hargita megyei beiskolázási tervben majdnem harmadával növelték a szakmunkásképző osztályok számát. Többéves szünet után tavaly ősszel indult újra a szakmunkásképzés a romániai oktatási rendszerben, és a szakoktatás erősítése a következő tanévben is folytatódik Hargita megyében, ezt jelzi a hangsúlyosabbá váló szakmunkásképzés. Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta, ősszel huszonhét szakmunkásképző osztály indul a Hargita megyei tanintézetekben, ez héttel több a tavalyi húsznál, ugyanakkor nagyjából ennyivel csökken az ősszel induló líceumi osztályok száma is.
Korábban gondot jelentett a szakmunkásképzés hátrányos megítélése is, sok szülő másod- vagy harmadlagos oktatási formaként kezelte a szakoktatást, ám e tekintetben egyre reálisabban gondolkodnak a szülők, és ennek köszönhetően több szakmunkásképző osztály indul – mondta Görbe Péter. Bővül ugyanakkor a szakok száma is, lesz olyan osztály, amelyben út- és hídépítő szakembereket képeznek majd, de kertészeti osztály is indul ősszel – említett néhány olyan szakmát, amely eddig nem szerepelt a Hargita megyei szakmunkásképzés palettáján. A szakképzési kínálatot a helyi munkaerő-piaci igények alapján dolgozták ki, így – ha nem is látványosan – erősödik az együttműködés a tanintézetek és a helyi vállalkozások között, amelyek előbb a szakmai gyakorlat lehetőségét, majd később állást is biztosíthatnak a diákoknak. „A cégek megígérték, hogy fogadják a diákokat gyakorlatra, segítik őket, és amikor a gyerek elmegy egy ilyen céghez, láthatja majd, hogy nem olyanok a munkakörülmények, mint amilyenre az édesapja emlékezett, aki évtizedekkel korábban dolgozott hasonló szakmában” – magyarázta a szakmunkásképzés fejlődésével kapcsolatban a főtanfelügyelő.
A duális képzés bevezetéséhez – amelyet az oktatási minisztérium is tervez – még erősödnie kell a gazdasági szférának – véli Görbe Péter, ugyanis a duális képzés során a cég nemcsak fogadja majd a szakmai gyakorlatot végző diákot, hanem szerződést is köt vele és támogatja, a kötelezettségtől azonban egyelőre idegenkednek a vállalkozások, szívesebben fogadják a diákokat a jelenlegi képzés egyszerűbb feltételei szerint.
Beiskolázás számokban
A 2015–2016-os beiskolázási terv szerint Hargita megyében a következő tanévben kilencven 9. osztály indul, összesen 2520 hellyel. 38,5 osztály elméleti középiskolai, 37 osztály szakközépiskolai és 14,5 úgynevezett vokacionális osztály, tehát pedagógiai, sport, művészeti, teológiai osztály szerepel a tervezetben. Szakiskolai 9. osztályt huszonhetet terveztek, összesen 756 hellyel.
Széchely István

2015. május 26.
Névadásának 25. évfordulóját ünnepli a Márton Áron Gimnázium
„A név kötelez” – hangzott el a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium névadásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen kedd délután. A nagy múltú iskola dísztermében diákok, tanárok, nyugdíjas pedagógusok és a testvériskolák képviselői gyűltek össze, hogy méltóképpen megemlékezzenek a névadás negyedszázados évfordulójáról.
A Márton Áron Gimnázium iskolai himnuszának eléneklésével kezdődött a névadási évfordulós ünnepség kedd délután. Ezt követően az iskola diákjai virággal köszöntötték a gimnázium nyugdíjba vonult pedagógusait.
Varga László 2000 óta tölti be az iskola igazgatói tisztségét. Beszédében az elmúlt évek munkáját számadatokkal támasztotta alá. Mint mondta, 1990 és 2015 között 4846 diák fejezte be tanulmányait a gimnáziumban, a végzős diákok szinte mindegyike leérettségizett, nagy többségük pedig folytatta tanulmányait. Kiemelte a tanulók országos tantárgyversenyeken való szereplését, és azt is, hogy az iskola számos kiválósági oklevelet kapott. Sikerként könyvelte el az iskolaépület felújítását, korszerű felszerelését is. Az igazgató ugyanakkor a jelenre visszatérve elárulta, május 22-én nyújtották be a Hargita Megyei Tanfelügyelőséghez a főgimnázium cím elnyeréséért a dokumentációt. „A pályázat összeállítását a 25. évforduló emlékének ajánljuk, ezzel kívánunk tisztelegni névadónk, Márton Áron püspök előtt” – hangsúlyozta Varga.
Lászlófy Pál 1994-2000 között volt a gimnázium igazgatója. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Márton Áront választották az iskola névadójának, azt válaszolta: „egyszerű, hiszen iskolánk egykori diákja volt, ugyanakkor tanítása és élete példaértékű minden ember számára”.
Tamás József püspök üzenetében Márton Áron püspököt méltatta: „Egy olyan ember nevét viseli a gimnázium, aki e falak között tanult, aki a gyulafehérvári egyházmegyének olyan püspöke lett, aki az embertelen rendszerben helytállva, a börtönt és a házi őriztet is vállalva díszére lett székely népünknek” – tolmácsolták szavait. A püspök továbbá kiemelte, e név kötelezi az iskola közösségét arra, hogy munkája, tartása méltó legyen a névadó emberi, erkölcsi, szellemi értékeihez.
A névadó ünnepségen többek között felszólalt Borboly Csaba, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke is, aki emléklapot adott át az iskola igazgatójának, ugyanakkor felolvasták Eigel Ernő egykori iskolaigazgató üzenetét, majd Sata Klára volt igazgatóhelyettes is beszédet mondott. Végül díjazták az gimnázium diákjait. A rendezvényt az iskolanapok részeként tartották meg, és a számos program között szerepel szerdán 13 óra 40 perctől Tódor Imre könyvének bemutatója a díszteremben. Csütörtökön búcsúztató műsor lesz a végzősöknek szintén az iskola dísztermében, pénteken pedig fél tizenegytől ballagási ünnepséget tartanak.
Barabás Hajnal

2015. június 18.
Tanárhiány van Hargita megyében – mi a megoldás?
A valódi tanárképzés hiánya, a pályaelhagyás, a gyenge kezdő bér mind-mind oka a tanárhiánynak nemcsak Hargita megyében, hanem az egész országban – hangzott el azon a megbeszélésen, amelyet Hargita Megye Tanácsa szervezett szerdán a csíkszeredai megyeházán tanfelügyelők, iskolaigazgatók, tanárok és a megyei tanács munkatársai részvételével. Borboly Csaba megyeelnök elöljáróban elmondta, azért kezdeményezték a beszélgetést, mert a romántanításról tartott korábbi tanácskozásaikon felmerült a magyar, matematika, fizika, kémia, biológia szakos tanárok hiánya, az, hogy Hargita megyében évek óta nem jön a közoktatásba a felsorolt szakokon végzett fiatal. Előreláthatólag két-három éven belül nem lesz szakképzett magyar szakos tanár, ugyanez a helyzet a többi említett tantárgynál is, jelenleg a megyében számos vidéki környezetben szakképzetlenek vagy idős nyugdíjasok tanítanak – sorolta Borboly Csaba.
Mint mondta, meg szeretnék értetni a nem magyar etnikumú, döntéshozó többséggel a problémát, ezért külön köszöntötte a jelen lévő Szőcs Domokost, az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának vezérigazgatóját, aki ígérete szerint a beszélgetésen megfogalmazott problémákat és megoldási javaslatokat továbbítja az illetékeseknek. Részt vett továbbá Ferencz Salamon Alpár, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja, valamint Hodgyai László matematika-, Dáné Szilárd magyar- és Moraru Drăghici Dorina román-szaktanfelügyelő.
Nem vonzó a tanári pálya
Ferencz Salamon Alpár vitaindítójában felvázolta, hogy egy fiatalnak manapság nem vonzó a tanári pálya, ennek pedig egyik oka az egyetemeken folyó módszertani, pszichopedagógiai képzések hiányossága. A rendszer problémájának nevezte, hogy a tanügyi humánerőforrás kezelése még mindig centralizált.
A papíron szétosztott vitaindító szövegben a megyei tanács munkatársai részletezték a gondokat. Mennyiségi és minőségi problémák egyaránt felmerülnek a tanárképzésről szólva. A tanárok korfája ugyanis elég szomorú képet mutat – az ötven év felettiek vannak túlsúlyban –, és sajnos ma már nem az a jellemző, hogy a legjobbakból lesznek pedagógusok. Mindez nemcsak a magyar kisebbség esetében van így, hanem Romániában általános érvényűnek mondható. Jelenleg megyénkben számos vidéki környezetben szakképzetlenek vagy idős nyugdíjasok tanítanak, és ez a hullám három éven belül eléri a városokat is.
A vitaindító megfogalmazói rámutatnak arra is, hogy idén a Hargita Megyei Tanfelügyelőség 425 állást hirdetett meg, ezek közül 61 katedrára való kinevezés, a többi meghatározott időre szóló helyettesítői állás, nagy a túljelentkezés például a magyar óvónőknél, a két címzetes állásra összesen 137-en jelentkeztek. Szintén sok, 86 magyar tanító adta be a jelentkezését, a magyar tanítók számára elérhető egy címzetes állásra. Nagyon sok a meghirdetett helyettesítői állás is.
Nagy hiány a matematika szakos tanárból
A román és magyar szakos tanároknál közel áll a kereslet a kínálathoz, viszont már most nagy hiány van matematika szakos tanárokból, ez pedig a következő években tovább fokozódik. Mint megtudhattuk, a következő három évben legalább húsz matematika szakos tanár éri el a nyugdíjkorhatárt a megyében, fiatalok pedig alig mennek erre a pályára, mert vonzóbbak számukra más olyan területek, ahová matematikai tudás szükséges, de jobban lehet keresni, például az informatikai vagy banki szakmák. Idén nyáron Hargita megyében két meghatározatlan időre szóló és 21 helyettesítői matematika szakos tanári állást lehet elfoglalni, ezekre összesen 15 pedagógus pályázott.
A vitaindítóban az is szerepelt, hogy a pedagógusállások száma a gyermeklétszám arányában évről évre csökken, a baj ott jelentkezik, hogy igen kevés képzett, tehetséges ember számára vonzó a pedagógusi állás, sok a helyettesítői állás, ami negatívan hat az oktatás minőségére, egyre kevesebb diák iratkozik érettségi vizsgára a 12 osztály elvégzése után. A cél megoldást találni a fiatal tanítók átképzésére a megyében rendelkezésre álló felsőoktatási struktúrában. Mint a jelenlévők részéről elhangzott, pedagógusok vannak, csak szakosítani kellene őket.
A tanárok helyett tudósokat képeznek
A romántanítás kapcsán megfogalmazódott, hogy a kommunikációra kell helyezni a hangsúlyt – ezt már az óvodában el kell kezdeni –, és ezen a téren a romántanároknak továbbképzéseken kellene részt venniük. Ez egyébként a többi szakos tanárra is érvényes, a helyi közösségeknek támogatniuk kellene a pedagógusokat ezen a téren.
Egy másik gond, Makó Zoltán dékán szerint, hogy tanárok helyett tudósokat képeznek Romániában, és a hároméves képzés nem elegendő a kettős szakosodásra, pedig az sokat segítene a tanárhiányon.
A megbeszélés végén Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke arra buzdította a jelenlévőket, hogy további oktatásügyi problémákat beszéljenek meg egy következő alkalommal. Addig is a jelenlegi tanácskozás jegyzőkönyvét elküldik a résztvevőknek és illetékeseknek, amihez várják az észrevételeket, javaslatokat.
maszol.ro

2015. július 14.
Javítottak a vizsgázó pedagógusok
A tavalyinál valamivel jobb eredmények születtek a pedagógusok idei véglegesítő vizsgáján: a múlt héten lezajlott megmérettetésen Hargita megyében a vizsgázók 57,34 százaléka ment át.
Tavaly az óvások előtti átmenési arány 54,55 százalékos volt. A pedagógusok szakmai előmenetele érdekében szükséges vizsgán Hargita megyéből 143-an írásbeliztek, és közülük 82-en érték el az átmenő jegynek számító nyolcast.
A keddi eredményhirdetés után Erőss Piroska, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékese közölte, további 25 pedagógus jegye hetes és nyolcas között van, így sok óvásra számítanak. Ezeket kedden illetve szerdán lehet benyújtani a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában lévő vizsgaközpontban, a végleges eredményeket szombaton teszik közzé.

Nyolcvanhárom felvételiző nem jutott be sehová
A felvételi jegyek és a továbbtanulási opciók alapján több mint ezernyolcszáz, nyolcadik osztályt végzett diákot soroltak be a Hargita megyei középiskolai osztályokba kedden, a számítógépes elosztáson. Több mint nyolcvanan nem jutottak helyhez.
Az oktatási tárca által az admitere.edu.ro weboldalon közzétett adatok szerint Hargita megyében 1842 diák kapott középiskolai helyet; 83 diákot nem osztottak be sehová. A Hargita Megyei Tanfelügyelőségen megtudtuk, a helyhez jutott diákok közül 101-en más megyéből iratkoztak be hargitai középiskolákba, azok között pedig, akik nem kaptak helyet, tízen más megyeiek.
A megyében összesen 272 hely maradt üresen a középiskolákban, leginkább a szakközépiskolákban, illetve a kisvárosi középiskolák elméleti osztályaiban. Az említett weboldalon az is megtekinthető, hogy melyik középiskolában milyen szakokon vannak még helyek. A felvételi további fordulóiban ezekre a megmaradt helyekre pályázhatnak a még sehová be nem jutott diákok.
Gondot okoz, hogy Székelyudvarhelyen például egyetlen középiskolában sem maradt hely, a be nem jutott diákok között pedig vannak székelyudvarhelyi és térségbeli általános iskolák végzősei is. Csíkszeredában sem maradt sok betöltetlen hely, magyar tannyelvű osztályban csak a Székely Károly Szakközépiskolában van elektromossági technikus osztályban 11 ilyen. Maradtak viszont üres helyek a környékbeli szakközépiskolákban, így Csíkdánfalván, Balánbányán, Csíkszentmártonban.
Az általános és a középiskolákban szerdán kell kifüggesszék, hogy a tanulók hová jutottak be. A felvételi naptár szerint sikeres felvételi esetén július 16–24. között be kell nyújtani a beiratkozási ügycsomókat abba a középiskolába, ahová bejutott a felvételiző. Amint Görbe Péter főtanfelügyelő közölte, ezt a szülő vagy felnőtt hozzátartozó kell megtegye, lehetőleg a gyermekkel együtt, hogy a diák is lássa az iskolát, ahol tanulmányait folytatja.
A felvételi második fordulója keretében szerdától július 20-áig tölthetik ki a beiratkozási lapjaikat azok a nyolcadikot végzett diákok, akik az első fordulóban nem vettek részt vagy sehová nem jutottak be. Ma kell beiratkozniuk ugyanakkor azoknak, akik sehová nem jutottak be és olyan iskolába pályáznak, ahol tehetség- vagy nyelvpróbát kell tenni. A második fordulóban a számítógépes elosztás július 23-án zajlik, és aznap, illetve másnap be is kell nyújtaniuk a résztvevőknek beiratkozási ügycsomóikat az iskolákba, ahová bejutottak. A pótvizsgára maradt diákok számára augusztusban lesz még egy elosztás a középiskolai helyekre.

2015. július 20.
A román vizsgának „futnak neki” még egyszer a legtöbben
Hargita megyében majdnem ezer diák jelentkezett az augusztusban kezdődő pótérettségire, legtöbbjüknek román nyelv és irodalomból kell átmenő jegyet elérnie a vizsgasorozaton. A vizsgázók augusztusban jelentkezhetnek a megmérettetésre.
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség hétfőn a pótérettségire jelentkezők számát: a múlt héten lezajlott iratkozási időszakban 940 Hargita megyei diák jelentkezett az augusztusban kezdődő vizsgasorozatra. Mint azt Bartolf Hedvig, a megyei érettségi vizsgabizottság főtitkára elmondta, ez jó arány, tekintve hogy 1093 fiatalnak nem sikerült az érettségije, ugyanakkor azt is közölte, hogy augusztusban várhatóan eléri az ezret a pótérettségizők száma, ugyanis azok a tizenkettedikesek, akik valamely tantárgyból pótvizsgára kényszerültek és ezért nem vehettek részt az érettségin, sikeres pótvizsga esetén augusztus hetedikén jelentkezhetnek a pótérettségire. A megyei tanfelügyelőség nem készít pontos feljegyzést a pótvizsgázók számáról, de a tapasztalatok szerint átlagban 100–150 végzős diák kényszerül pótvizsgázni évente, így legfeljebb ennyivel nőhet még a pótérettségizők száma.
A pótérettségire jelentkezők közül legtöbben – mint az várható volt – a román írásbelin kellene átmenő jegyet szerezzenek, erre a vizsgára 707-en jelentkeztek – tájékoztatott Bartolf Hedvig. A feliratkozók számát tekintve a matematika írásbeli áll a második helyen 306 jelentkezővel, a magyar nyelv és irodalom vizsgára 190 fiatal jelentkezett, a történelemre 56. A választható érettségi tantárgyakból tartandó írásbelikre 362 fiatal iratkozott fel, legtöbben – 180-an – a biológiára, a történelemre 140-en, a többi tantárgyvizsga esetében húsz alatt van a jelentkezők száma.
Hargita megyében négy vizsgaközpontban tartják majd a vizsgákat, és mivel a szabályzat lehetőséget ad rá, a kompetenciapróbákat is a központokban szervezik meg, hiszen nincs sok vizsgázó, értelmetlen lenne minden középiskolában megszervezni azokat – fejtette ki Bartolf Hedvig. A csíkszéki vizsgaközpont a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában lesz, a székelyudvarhelyi – ahol majd a székelykeresztúri pótérettségizők is vizsgáznak – a Tamási Áron Gimnáziumban, a gyergyószentmiklósi diákok a Batthyány Ignác Műszaki Kollégiumban, a maroshévíziek pedig a Mihai Eminescu Szakközépiskolában. Legtöbben a csíkszeredai vizsgaközpontban fognak pótérettségizni, összesen 358-an, a székelyudvarhelyiben 329-en, a gyergyószentmiklósiban 130-an, a maroshévíziben 123-an – tájékoztatott a megyei érettségi vizsgabizottság főtitkára.
Vizsgák jövő hónap közepétől A pótérettségi augusztus 17-én kezdődik, a kompetenciavizsgák augusztus 21-én érnek véget, majd 24-én a román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik az írásbelik sorozata. A románt a magyar nyelv és irodalom írásbeli követi augusztus 25-én, 26-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 27-én pedig a választott tantárgyból vizsgáznak a pótérettségizők. Az első eredményeket augusztus 31-én függesztik ki, majd az esetleges óvások kivizsgálása után szeptember 3-án közzéteszik a végleges eredményeket.

Udvarhelyen zajlik a BNYA műszaki szekciója
Kifejezetten derűs hangulatban kezdődött el a 23. Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) műszaki szekciója hétfőn Székelyudvarhelyen: a harmincórás képzésen a kommunikációs kompetenciák fejlesztéséhez szükséges technikákat sajátíthatják el a részt vevő pedagógusok.
Hétfőtől péntekig délelőtt és délután is zajlanak a szakmai előadások a BNYA műszaki szekciójának otthont adó Bányai János Szakközépiskolában: a kifejezetten a szakoktatásban részt vevő pedagógusoknak meghirdetett nyári képzés tavaly elmaradt, de örvendetes, hogy idén szépszámú, több mint harminc tanár vesz részt a rendezvényen, mondta el a megnyitón Görbe Péter főtanfelügyelő, aki abbéli reményét fejezte ki, hogy a képzést jövőre is sikerül majd megtartani.
Mint a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetője a továbbiakban hozzátette: egyre nagyobb szükség van arra, hogy ne csak az elméleti líceumok diákjai, hanem a szakközépiskolát vagy szakiskolát végzett tanulók is helyesen, megfelelően ki tudják fejezni magukat – illetve a digitális eszközökkel támogatott kommunikációs csatornákat is megfelelően tudják fel- és kihasználni –, hisz ez sokszor elengedhetetlen a munkavállaláskor.
A szakmai kommunikációra való felkészítés helye, szerepe és módszerei a középfokú szakképzésben nevű tanfolyamon megyebeli és az ország más régióiból érkezett, szakmai tantárgyakat oktató pedagógusok vesznek részt, szám szerint harmincegyen. Olyan tanár is van a csoportban, aki immár huszadik éve részvevője a BNYA képzéseinek, árulta el nyitóbeszédében Csiszér Mária programszervező, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házának munkatársa. A szakképzésen való részvételért egyébként tíz kreditpont jár a tanároknak, ennek feltétele, hogy a hét végére szakdolgozatot is készítenek az elsajátítottak alapján.
Kovács Eszter

2015. augusztus 27.
Segítik az anyanyelvi oktatást
Nyolcvan Hargita megyei iskolából tizenötezer, első–hetedik osztályos diák a részese annak a programnak, amelyet csütörtökön mutattak be Csíkszeredában. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség projektjét az Európai Unió támogatja.
Az egymillió eurós finanszírozású, Oktatás és teljesítmény elnevezésű program célja az anyanyelvi kommunikációs készségek javítása a gyermekeknél. Elena Mîndru projektfelelős, a program egyik szakértő-megfigyelője kifejtette, egy bukaresti tankönyvkiadó cég partnerségével hatvan magyar és húsz román tannyelvű iskola diákjai számára tartanak novemberig havonta nyolcórás anyanyelvi foglalkozásokat.
Minden iskolában lesz egy szakértő-megfigyelő, aki irányítja ezt a tevékenységet, a kommunikációt fejlesztő tananyagot eljuttatják a tanintézetekbe, ahol 520 pedagógus részvételével adják át a tudnivalókat a gyerekeknek. A program keretében először felmérést végeznek a diákok anyanyelvi kommunikációs készségeiről, majd ezután tartják a felkészítőket, a program végén pedig mind a tizenötezer gyermek számára versenyt szerveznek, amelynek keretében felmérik a tanultakat.
A versenyen megméretkező diákok mindegyike százlejes pénzjutalmat kap, a kiemelkedő teljesítményt nyújtók pedig jelentősebb díjakat. Azért az anyanyelvi kommunikációs készségek fejlesztésére pályáztak, mert ez az egyik legfontosabb és az iskolai évek során több alkalommal is felmért készség – mondta még Elena Mîndru.

2015. szeptember 10.
Hargita megyébe is jöhetnek menekültek?
A hivatalos adatok szerint szükség esetén 320 menekült elhelyezésére tud helyet biztosítani Hargita megye, a sportszállókban kaphatnának ideiglenes szállást a migránsok. Fotós kollégánk, Thomas Câmpean több mint ezer kilométeren át kísérte az Európa központja felé tartó emberáradatot, a helyszínről számol be a menekülthelyzetről.
Gyorsfelmérést végzett kedden az oktatási minisztérium, és rövid határidőre tájékoztatást kért az ország egyetemi központjaitól, valamint a megyei tanfelügyelőségektől arra vonatkozóan, hogy hány menekült elhelyezésére tudnak helyet biztosítani. A Hargita megyei összesítés több száz helyet tartalmaz, ám ezek valószínűleg nem fognak betelni, ugyanis a felmérés arra az esetre készült, ha annyi menekült érkezik az országba, hogy az meghaladja a hat migránsközpont befogadóképességét.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség is megkapta kedden a tájékoztatásra vonatkozó minisztériumi kérést, felmérték a helyek számát, és az összesítést elküldték a szaktárcának. Összesen 320 menekült elhelyezésére van lehetőség itt, a megye sportszállóin – Hargitafürdőn, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson – tudnának ideiglenes szállást biztosítani számukra – tudtuk meg a megyei tanfelügyelőség technikai osztályán. Az intézmény ott dolgozó képviselője elmondta, a felmérésnél figyelmen kívül hagyták a tanintézetek bentlakásait, hiszen kezdődik a tanév, és azokba hamarosan beköltöznek a diákok. Egyébként nem volt teljesen egyértelmű a minisztériumi átirat, valószínűleg sietősen készült, nem szokványos adatkérés volt – fűzte hozzá a tanfelügyelőség munkatársa.
Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelőt egy képzésen értünk el, elmondta, reméli, nem fog sor kerülni arra, hogy menekülteket fogadjon a megye, de az esetleges elhelyezésbe ők nem szólhatnak bele, hiszen állami és önkormányzati tulajdonban levő épületekről van szó.
Van, ahol csak lelkisegély-szolgálatot biztosítanak
Több megye tanfelügyelősége is azt közölte a szaktárcával, hogy nem tud helyet biztosítani a menedékkérőknek, a Brassó megyei tanfelügyelőség például szállást és ételt nem, csak lelkisegély-szolgálatot ajánlott fel, a Bukaresti Egyetem 80 helyet, és volt olyan tanfelügyelőség is, amely közölte, bentlakásokban tudnának helyeket biztosítani, de nem lehet összevegyíteni a menekülteket a diákokkal. Románia 1785 menedékkérő befogadására tett felajánlást, erről tett bejelentést hétfőn, illetve kedden Klaus Johannis államfő, majd Victor Ponta kormányfő, hangsúlyozva azt is, hogy Románia nem ért egyet a kötelező kvóták bevezetésével, ugyanis azok meghaladják az állam erőforrásait. Az Európai Bizottság egyébként lényegesen több migráns befogadását kérte Romániától, a legutóbbi adatok értelmében 6351 menedékkérőt kellene elhelyezzen az ország.
Menekültügyi bizottság alakul
Románia még júniusban – a kötelező kvóták felvetése előtt –, a menekültek országonkénti elosztására tett európai bizottsági javaslatra felajánlotta, hogy befogad 1785 menedékkérőt, az újabb leosztást viszont nem tudja elfogadni, ám mivel a migránsok 95–97 százaléka amúgy is Németországba akar eljutni, fölösleges is volna a romániai köztes állomás beiktatása, ez csak pluszköltségeket eredményezne, miközben a menekültek számára csak egy trambulint jelentene – mondta el megkeresésünkre Borbély László RMDSZ-es képviselő, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke. Arról is tájékoztatott, hogy az első 300 migránst novemberben fogadja Románia, majd minden hónapban további 100-at, amíg számuk eléri az 1785-öt. Őket a belügyminisztérium által fenntartott hat migránsközpontban helyezik el, de ha megkapják a menekültstátuszt, akkor szabadon mozoghatnak majd az országban, hiszen a szavazati jogon kívül minden másra jogosultak, ami az állampolgársággal jár. Szállást, ételt és havonta egy bizonyos összeget kapnak, jogosultak gyerekeik taníttatására, de szociális támogatásra is – tudtuk meg a képviselőház külügyi bizottságának elnökétől. Borbély László azt is közölte, hogy kezdeményezésére kedden hét parlamenti bizottságnak kellett összeülnie ahhoz, hogy a menekültkérdésben illetékes külügyi és belügyminisztériumi illetékesek mind jelen legyenek, ezért javaslatot tett egy menekültügyi bizottság mihamarabbi létrehozására.
Menekültáradat testközelből
Thomas Câmpean fotós kollégánk kalandos, de megterhelő úton 1500 kilométeren át, Athéntól Budapestig kísérte az Európa központja felé tartó menekültáradatot. A migránsok által használt útvonalon, Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül, vonaton, buszon és gyalogszerrel a menekültekkel együtt jutott el Budapestre. Először Thesszalonikibe ment, de ott nem voltak menekültek, így továbbment Athénba, ott talált egy szíriai csoportot, őket követte egészen Pestig.
„Négy-öt napig tart, és elég fárasztó a sok utazás és gyaloglás miatt, én alig aludtam az út alatt” – mesélte Thomas. A menekültek többnyire vonattal és busszal jutnak el a határok közelébe, de a határon már gyalog mennek át, többnyire átszöknek. A védelem a görög–macedón határon nagyon szigorú, a macedón–szerb határon már akadálytalan az átjutás, a legnehezebb a magyar határon való átlépés. Pontosabban a menekültek ott is könnyen átjutnak, mert Röszkénél a vasút miatt van egy rész, ahol nincs kerítés, de ott a rendőrök próbálják befogni őket. „Sokan éjjel szöknek, a lényeg az, hogy nem lehetnek túl sokan egy csoportban, de túl kevesen sem, mert ha sokan vannak, elég hamar elfogják őket, ha viszont kevesen, akkor nem tudnak ellenállni. Több órába telik az átjutás, bokrokban bujkálnak, szaladgálnak a mezőn összevissza, de van, akinek már előre meg van tervezve az útvonala. A határon átkelve van egy elég érdekes »maffia«, nem segítenek a szökésben, csak fuvaroznak, taxikkal és kocsikkal hordják őket Pestre jó drágán, fejenként 250 euróért” – mesélt a menekültek útjáról fotós kollégánk.
„Eladnak mindent otthon, kocsit, házat, mindent, ami megmaradt” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy honnan lehet a menekülteknek elegendő pénzük eljutni Európába. „Törökországból Görögországba hajóval mennek, fejenként körülbelül 1500-ba kerül a hajó, amit úgymond megvesznek. Találkoztam egy emberrel, elsüllyedt a hajó, amin próbált átjutni, és ő hat órán át úszott a tengerben. Olyan 2500–3000 euróra van szükségük Németországig” – mondta az út tengeri részéről és a költségekről. Ő egyébként úgy tapasztalta, hogy az Európába tartó emberáradat jelentős része valóban menekült, de vannak köztük olyanok is, akik nem menekülnek, csak a jobb megélhetés miatt sodródnak a menekülthullámmal Németország felé. A többség azonban kétségbeesetten menekül, zavarodottak, sokszor azt sem tudják, hol vannak, és azt gondolják, Németország az egyetlen biztonságos hely, ahol befogadják őket – véli a tapasztaltak alapján. Elmondta, sokan tartanak Európába, naponta 3–4 ezer menekült indul el a görög–macedón határról, de Románia nem szerepel a célországok között, mind Németországba, esetleg Ausztriába, Svédországba vagy Norvégiába akarnak eljutni.
Thomas Câmpean nemzetközi fotóügynökségek megbízásából készített fotókat a menekülthullámról, a görög–macedón határon készült egyik fotóját a vezető brit napilap, a The Times is leközölte a héten online kiadásában.

2015. szeptember 13.
Közel 53 ezren kezdik a tanévet Hargita megyében
Megváltozott tanévszerkezettel kezdődik el hétfőn a 2015–2016-os tanév. Hargita megyében majdnem 53 ezer napközis kisgyerekkel, általános és középiskolás diákkal telnek meg a tanintézetek.
Módosította a tanévszerkezetet az oktatási minisztérium, így a korábbiaknál egy héttel később ér majd véget a hétfőn kezdődő 2015–2016-os iskolai év. Az iskolában töltött időszak azonban nem nő, az egy héttel hosszabb téli vakáció miatt nyúlik ki a tanév. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség pénteken tette közzé azt a szakminisztériumi rendeletet, amely a tanévszerkezettel kapcsolatos módosításokat tartalmazza. A téli vakáció egy héttel hosszabb – összesen háromhetes lesz –, így egy héttel később fejeződik be a félév, a tavaszi vakáció hossza azonban változatlan marad, és egy héttel kitolódik a tanév vége nyáron, tehát nem június 17-én, hanem 24-én ér majd véget – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat Hodgyai László Hargita megyei tanfelügyelő.
A tanfelügyelőség adatai szerint Hargita megyében 52 985 napközis és iskolás diák kezdi meg a tanévet hétfőn, közülük 3109 azoknak a gyerekeknek a száma, akik a napközi befejezése után az előkészítő osztályokban folytatják a tanulást. Az előző tanévhez képest statisztikailag eggyel csökkent a Hargita megyei tanintézetek száma – ugyanis 124 iskolában és napköziben kezdődik meg az oktatás –, ez azonban a gyakorlatban nem jelent kevesebb tanintézetet, csupán két csíkszeredai napközi összevonásáról és egy jogi személyiségbe tagolásáról van szó.

2015. október 23.
Egyre több család szakad szét a külföldi munkavállalás miatt
Hargita megyében folyamatosan nő a külföldön munkát vállaló szülők által itthon hagyott gyerekek száma, olyan tanintézetek is vannak, amelyekben száznál is több az „árván” maradt gyerek. Maros megyében 1494 gyereket bíztak rokonok gondjaira. A jelenség hosszú távú következményei egyelőre megjósolhatatlanok.
Megállíthatatlanul nő az elvándorlás Romániában, a megélhetési problémák miatt külföldön dolgozó, családalapítás előtt álló fiatalok tömegei mellett azonban egyre népesebb azoknak a szülőknek a tábora is, akik gyerekeiket itthon hagyva távoznak külföldre a jobb megélhetés reményében. A gyerekeket szerencsésebb esetben a nagyszülők nevelik, esetleg nagynénik, nagybácsik vagy más családtag, de arra is van példa, hogy jobb híján a szomszédokra bízzák őket, és előfordul olyan is, hogy felnőtt felügyelet hiányában a gyermekvédelmi rendszerben köt ki a teljesen magára maradt kiskorú. Hargita megyében – noha a különféle hivatalos adatok nem egyeznek – valószínűleg jócskán meghaladja a kétezret azoknak a családoknak a száma, amelyek hosszabb-rövidebb időre szétszakadtak a külföldi munkavállalások miatt.
A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa, Lukács Éva szerint már több éve határozottan nő a hasonló esetek száma a megyében. Az intézmény félévi adatai szerint 1920-ra nőtt az olyan családok száma, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő külföldön dolgozik. A múlt év végén még 1619 ilyen eset volt – tájékoztatott a gyermekvédelmi igazgatóság illetékese. A statisztikai adatok szerint Maroshévízen van a legtöbb olyan család – több mint háromszáz –, amely szétszakadt a külföldi munkavállalás miatt, de az arányok tekintetében Parajd és Balánbánya is a lista elején szerepel. Az itthon maradt gyerekek ellátására az őket nevelő nagyszülőknek, rokonoknak vagy más felnőttkorú nevelőknek csak egy kis része – mintegy háromszáz fő – kap állami támogatást, úgynevezett elhelyezési juttatást, több mint 1600 esetben semmilyen támogatást nem kapnak a gyámszülők – derül ki a gyermekvédelmi igazgatóság adataiból. Az itthon maradt gyermekek valós számával kapcsolatban Lukács Éva azt mondta, ők csak az önkormányzatok szociális osztályaitól kapott adatokra hagyatkozhatnak, és becsült adatok sincsenek arra vonatkozóan, hogy hány olyan eset lehet, amikor a külföldre távozó szülők elmulasztják bejelenteni elutazásukat a polgármesteri hivatalokban.
A szülői felügyelet nélkül maradt gyerekek helyzete egyre nagyobb problémát jelent az oktatási rendszerben is. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség már az elmúlt években is felméréseket készített a jelenségről, és célirányos programot dolgozott ki a magukra maradt gyerekek nevelésére vonatkozóan. Legutóbbi, teljes évi összesítésük szerint az előző tanévben majdnem 2400 olyan gyerek volt az oktatási rendszerben, akinek egy vagy mindkét szülője külföldön dolgozott. A felsorolt országok sora eléri a húszat, többségük európai, de olyan szülők is vannak, akik Irakban vagy Egyiptomban vállaltak munkát. Az itthon maradt gyerekek többsége általános, illetve középiskolás.
A tanfelügyelőség által készített tanulmány szerint leggyakrabban a családfő vállal munkát külföldön, feleannyi esetben az anya, de majdnem négyszáz tavalyi esetet említ a jelentés, amelyben mindkét szülő külföldre utazott. A tanulmány – amelyet egy tanfelügyelőkből, iskolaigazgatókból, pszichológusokból és iskolai tanácsadókból álló tizennégy tagú bizottság készített – részletesen kitér a jelenség lelki tényezőire is. A szülő távozását stresszként élik meg a gyerekek, de ez akár traumát is okozhat számukra – közli a jelentés, az elhagyatottság érzésétől a szorongáson és depressziós állapoton át az agresszióig vagy az érdektelen viselkedésig számos lehetséges következményt felsorolva. Megemlíti ugyanakkor a viselkedészavarokat és az iskolaelhagyást, de az alkoholfogyasztást, dohányzást, az elszigetelődést és a bűncselekmények elkövetését is, ugyanakkor a pedagógusok számára egy sor nevelési tanácsot is közöl ezek megelőzésére. A szülői felügyelet nélkül maradt gyerekekkel való foglalkozásra vonatkozó tanfelügyelőségi terv szerint a kiskorúaknak rendszeresen kellene találkozniuk pszichopedagógussal, de a gyámszülőkkel – és lehetőség szerint az igazi szülőkkel – történő kapcsolattartásra is kitér a terv, amely utóbbiak számára tartalmaz hasznos, megelőző útmutatásokat.
Kisgyereket ritkábban hagynak itthon
A Maros Megyei Szociális Gondozási és Gyermekjogvédelmi Főigazgatóság nyilvántartásai szerint a megyében 869 gyerekes család egyik vagy mindkét felnőtt tagja dolgozik külföldön, azaz 1494 gyereket bíztak rokonok vagy intézmények gondjaira. A szóban forgó gyerekek közül 792 fiú, 702 lány. Az életkori lebontásból kiderült, a szülők inkább akkor mennek el dolgozni, ha már nagyobbak a gyerekek.
Koszt, korrepetálás, odafigyelés Marosvásárhelyen
A külföldön dolgozó szülők itthon maradt gyerekeinek támogatását Marosvásárhelyen a Mentsétek meg a gyerekeket szervezet vállalta fel. Ebből a célból az alapítvány keretében külön projektet indítottak, mely év elején, februárban startolt. Amint azt a vásárhelyi projekt koordinátorától, a pszichológus végzettségű Cristina Panteától megtudtuk, az év elején indított program keretében a szervezet által működtetett foglalkoztató központban, a meggyesfalvi Serafim Duicu Általános Iskolában a tanintézet negyven diákjával foglalkoznak. Közülük húsz olyan kisiskolás van, akik naponta ingyen ebédet kapnak, továbbá órák után szakember tanul, foglalkozik velük. Ezenkívül mind a negyven gyerek számára pszichológiai szaktanácsadást biztosítanak, de a szórakoztatásukról is gondoskodnak: múzeumokat látogatnak, filmeket néznek, kirándulnak, például szeptemberben Szovátán voltak. A szakember értesülései szerint megyeszinten mintegy 2500 gyereknek dolgozik egyik vagy mindkét szülője külföldön.
Kérdésünkre, hogy hogyan viselik szüleik hiányát a gyerekek, a szakember saját tapasztalatait osztotta meg velünk. Elmondta, a gyerekek összességében jól küzdenek meg a szüleik hiányával, ez annak is tudható be, hogy nagyrészt csak az édesapa dolgozik külföldön. Másrészt szinte mindenikük naponta Skype-ol vagy kétnaponta beszél a távolban dolgozó hozzátartozóival. Évi három-négy alkalommal (ünnepekkor és szabadságolni) pedig hazajönnek a szülők. Ritka, de megtörténik, hogy a gyerekek enyhe viselkedési zavarokkal küzdenek, ez jellemző módon akkor fordul elő, ha már régóta nem a szüleikkel élnek, vagy azok nem tartják velük rendszeresen a kapcsolatot. A koordinátor elmondta, a gyerekeknek jól fog a délutáni korrepetálás, mert harmadik-negyedik osztályban már előfordul, hogy a nagyszülők nem tudnak segíteni a tanulásban. Azt is hozzátette: a központban csak a Serafim Duicu iskola diákjaival foglalkoznak, de a program minden érintett előtt nyitott, viszont a gyerekek szállításáról ebben az esetben a hozzátartozóknak kell gondoskodniuk.
Tíz éve külföldön
Ha a szülők hiányát nem is, távollétüket megszokják a gyerekek egy idő után. Édesapja először csak két hónapra ment el, aztán egyre hosszabbak lettek ezek az időszakok. Ennek már tíz éve – mondja egy székelyudvarhelyi végzős diáklány, akit nagyszülei nevelnek. Szülei most már többnyire csak félévente jönnek haza, évente összesen egy hónapot, és már édesanyja is fél évre vállalt munkát külföldön. Megszokta már ezt az állapotot, még jó oldalai is vannak – mondja. Noha nagyszüleitől is el kell kérezkednie, ha megy valahová, de azért mégsem olyan szigorú a fegyelem, mint a szülőkkel.
Széchely István, Vass Gyopár

2015. november 26.
Nem kapnak idén könyvvásárlási támogatást a pedagógusok
A Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél úgy tudják, végleg megszűnt a EU-s forrásokból finanszírozott hazai program, de ezzel kapcsolatban még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak.
Négy évvel a száz euró értékű könyvtámogatás megszűnése után tavaly ismét újraindult a program – akkor százötven euró értékű juttatást kaptak a pedagógusok –, ám idén, úgy tűnik, hiába várják a támogatást.
A könyvtámogatásról semmilyen hivatalos információ nem jelent meg, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség sem kapott tájékoztatást az oktatási tárcától. Görbe Péter megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre azt közölte, úgy tudják, forráshiány miatt idén nem kapnak könyvvásárlási támogatást az oktatásban dolgozók, és a jövőben sem fog újraindulni a program. A Ponta-kormány lemondása előtt is csak kósza hírként terjedt a tanügyi rendszerben, hogy idén is adnának támogatást a pedagógusoknak, de erről hivatalos megerősítés az új kormány megalakulása után sem érkezett a tanfelügyelőséghez – tájékoztatott Görbe Péter.
Az oktatási minisztérium tavaly mintegy ötvenmillió eurós, EU-s pénzalapokból származó összeget fordíthatott a pedagógusok – mintegy 250 ezer általános, illetve középiskolában dolgozó tanár és legkevesebb 40 ezer egyetemi oktató – könyvvásárlási támogatására. A juttatás értéke múlt évben ötven euróval nagyobb volt a korábbi, 2010-ben megszüntetett, száz euró értékű könyvvásárlási támogatásnál.

2016. május 7.
Tiszta kamaszok, megváltott közösség (Beszélgetés Haáz Sándorral, a szentegyházi Gyermekfilharmónia alapító igazgatójával)
Három és fél évtizede dirigálja a székelység egyik legismertebb kultúrnagykövetének számító szentegyházi „Fili” zenekarát és kórusát. Haáz Sándor zenetanárral könnyes gyakorlásokról, tisztára mosott körmökről és közösségi léleképítésről is beszélgettünk.
– Nagyapja múzeumalapító volt Székelyudvarhelyen, édesapja néprajzkutató Marosvásárhelyen. Ön hogyan menekült meg?
- Egyáltalán nem menekültem meg, sőt, azt hiszem, meglehetősen veretes helyet vívtam ki magamnak a néprajzos sorban. Mert hát a népdal is a néprajz része. Gyermekkoromból viszont hiányoztak a népdallal kapcsolatos élmények, a paraszti létvilág, pedig az ötvenes években még sok mindent fel lehetett volna szippantani. A falu hangulata azóta is életem meghatározó eleme, népdal szempontjából azonban a szüleim nem számítottak különösebben inspirációs vagy motivációs forrásnak. Nagyapám és apám is a néprajz tárgyi vonatkozásainak gyűjtője és feldolgozója volt elsősorban, előbbi a fából készült tárgyakra koncentrált, édesapámat pedig a népi ruha, a viselet érdekelte. Engem anyai nagyanyám unszolására tereltek zenei pályára, századfordulós óvónőként ő vélt felfedezni bennem némi zenei tehetséget. Így aztán a gyermekkorom a hegedűórák és a gyakorlás körüli végeérhetetlen cirkusz jegyében telt. De úgy tetszik, beérett a dolog, másképp aligha lett volna belőlem zenetanár.
– A gyűjtések kalandja sem ragadta meg annak idején?
– Még lázadó kamaszkorom előtt sokat jártunk kirándulni, apám a kirándulások nagy előadóművésze volt, mindig elmagyarázta egy-egy székely kapu faragásait, a zsúpfedeles ház szerkezetét, a különféle vidékek építési stílusát. Mégsem tudott a népi viselet köré édesgetni, a bátyámmal és a két húgommal inkább motoroztunk. Míg azonban a testvéreim játszottak, élték az életüket, nekem maradt az örökös gyakorlás nyűge. A bátyámat sportra adták, evezős volt, jött haza izmosan, lebarnulva, én meg nyekeregtem a fürdőszobában a könnyeim és szeplőim közepette. Éveken át klasszikus zenét tanultam a marosvásárhelyi zenelíceumban. Népzenét kevésbé, akkoriban „takarították ki” az eredeti népzenét, néptáncot, divatba jött a Mojszejev-féle iskola. Nekem soha nem is sikerült klasszikus zenészből népzenésszé átvedleni. Most, „vénségemre” próbálgatom a fektetett csuklós, ujjvibrátós öreges muzsikálást, és nagyon élvezem. Prímásként azonban soha nem tudtam labdába rúgni, szívesebben állok be kontrásnak háromhúros brácsámmal bármilyen zenei műfaj házi muzsikálásához.
– Tudatos választás volt a Szentegyházára kerülés, vagy ezt „dobta” a kihelyezési gépezet?
– Mi még annak félelmében nevelkedtünk, hogy ha diplomázás után nem fogadod el a kihelyezést, munkanélküli maradsz és földönfutó. Amikor 1978-ban végeztem a tanárképzőn, kiderült, hogy nem maradhatok Vásárhelyen. Marosszentgyörgyön nyílt volna lehetőség, de felmerült a család egyik székelyudvarhelyi ingatlana megmentésének szempontja, aminek érdekében apám azt tanácsolta, próbáljak meg Hargita megyében pályára lépni. Székelyudvarhely is úgynevezett zárt város volt, Szentegyházasfalu iskolájába viszont meghirdettek egy zenetanári állást, s mivel centire ez a település volt a legközelebb Udvarhelyhez, ezt választottam.
– Mit talált 1978 őszén a kor Vlahicáján?
– Nagy létszámú iskolát, tehetséges gyermekeket. Kádár Levente iskolaigazgató számára fontos volt szakos zenetanár odakerülése, mivel abban az évben alakították újra az ötvenes években megszűnt fúvószenekart. Párhuzamosan beindult az iskolai fúvószene-tevékenység is. Nekünk is jutott néhány kiselejtezett hangszer a kultúrháztól, meg néhány újonnan vásárolt is, így 1979-ben már tizennégy tagú együttes fújta hangszerét – ma is pontosan ennyi tagot számlál a banda. Kitűnő csapat iskolai ünnepélyekre, hangulatteremtésre, és a felnőttegyüttes utánpótlását is remekül biztosítja. Rövidesen megalakítottam az iskolai vonósegyüttest is. Mellékesen meg a tantestületi kollégáktól megtanultam tanítani, hiszen az egyetemről igen szegényes pedagógiai tudással érkeztem. – Hogyan fest ma egy Haáz-féle zeneóra?
– „Régimódi” szabályaim vannak, amelyeket mindenkinek be kell tartania – a megmosott kéz és a levágott köröm alapkövetelményén túl. Amúgy onnan lehet tudni, hogy hol van zeneórám, hogy az az osztály énekel. Becsengetés után veszem a naplót, a hegedűmet, a cédéket, egyebeket, s megyek az osztályba, ahol már vígan dalolnak. Két tanuló áll a táblánál, az egyik a hetes, aki a táblára írja a „rosszak” nevét. Aki közülük egy percig megjavul, annak a neve letörölhető. Akinek a nevét a táblán találom, felel vagy guggol, vagy szünetben szemetet gyűjt. Hogy mit jelent rossznak lenni? A tanulók egynegyedének nincs hangja, nem tud, nem szeret énekelni, de a baj az, ha kergetőzéssel, rohangálással vagy kocsmatöltelékszerűen üvöltözve nem hagyják a többieket sem énekelni. Ha egyetlen név sincs a táblán, miközben világvége van odabenn, a hetes szenvedi meg. Mellette áll a másik, az énekvezér, aki három ének címét írja fel a táblára: a múlt órán vett dalt, a saját, illetve az osztály kedvencét. Ha még mindig nem érkeztem meg, újabb hármat ír fel. Előfordult, hogy egy gyűlésben ragadtam, mire befutottam, a huszonkilencediket énekelték, s épp kicsengettek. Ha egy osztály fele tud énekelni, az olyan élményt jelent a másik fele számára, amelyért hajlandó bekapcsolódni, abbahagyni a „hitványkodást”.
– Mi változott a település zenei kultúrájában az elmúlt évtizedekben?
– Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a gyermekek egyre kisebb százaléka tud énekelni. Ritkultak a közös énekléssel záruló családi összejövetelek, otthon a tévé vagy számítógépes hanggenerátor dönget. Nagy örömömre azonban a gyerekfilharmóniából származó fiatalok a közösségi megmozdulásokra, születésnapokra is kezdik visszahozni a hangszeres zenét. A „kiöregedett” filisek örömmel nézik, hogy a gyerekük részben visszavarázsolja az ő gyerekkorukat, próbára jár, gyakorol. A ma már tévénéző apukát nagyobb eséllyel lehet felállítani a fotelből, ha otthon együtt zenélhet a csemetéjével. Van egy négygyermekes családunk, ahol az apuka a karmester, az anya és a kicsi lánya a kórus, a másik három gyermek pedig hegedül. Tudatosan úgy is ültek be a zenekarba, hogy minden szólamot megtanuljanak, majd kipróbálják, hogyan szól az a „házifiliben”. Baráti társaságokról is tudok, ahol a filis harmóniák felidézése után elkezdenek népdalokat muzsikálni, énekelgetnek. Ezeken az estéken pedig meg van váltva a közösség. Tanári pályám legfontosabb eredményei közé sorolom ezeket a jeles eseményeket. – Hány fiatal kapta meg ezt az esélyt a közel negyven év folyamán?
– Több mint 1200-an fordultak meg a zenekarban és a kórusban. Az iskola tanulóinak egyharmada, hatvan gyermek énekel ma együtt. A zenekar érdekes módon a nagyobb, nyolcadikot végzett gyermekekből áll, sokan közülük érettségizettek, egyetemisták is visszajárnak. Ez némi gondot okoz, mert foglalják a helyet a kisebbek elől. A nagyokkal szembeni fegyelmi elvárások azonban változatlanok, nincs festett haj, tetkó, piercing, a lázadók azonnal helyettesíthetőek. Így aztán szép tiszta kamaszaim vannak, akik inkább vállalják ezt az áldozatot, mintsem lemaradjanak közös hangversenykörútjainkról. – Egy-egy új darab elsajátítása milyen mértékben társul elméleti képzéssel, nemzetitudat-fejlesztéssel? – Igyekszem sokrétűvé tenni a tanulási folyamatot. Nem csak zeneelméleti, hangzástani, hangszerismereti kihívásokat fogalmazok meg, az is nagyon fontos, honnan ered az a zene, mit ábrázol, melyek a feldolgozási, hangszerelési kritériumaim. Nagyon érdekesek az ezekről szóló beszélgetések, közben jó tippeket is kapok. Kétségtelenül elsősorban a turnék erősítik, a taps keményíti a Filit, de a fegyelem és figyelem zenekari-kórusi változatai is különleges és élvezetes kihívások a gyerekek többsége számára. Ennek a magas fokú egymásra figyelésnek rendkívüli a nevelő hatása, folyamatos biztosítása állandó feladatom.
– A turnék ugyanakkor a közösségi együttlét „tanórái” is…
– Valóban. Kiszállásaink korántsem azonosak egy-egy iskolakirándulással. A busz hasában, az utánfutóban utazó hangszerek, pódiumok, ruhák egyfajta hadviselésre induló csapat fegyverei, kellékei. Igyekszünk beleképzelni a honfoglalás, a hadviselés romantikus elemeit, amit főleg a kisebbek vesznek nagyon komolyan. De az is az együttélés fegyelmezettségének kialakítását szolgálja, hogy a Filiben alakuló szerelmeknek is tekintettel kell lenniük, hogy körülöttük kicsik, testvérek, szomszédok ülnek. Nagyon izgalmas látni az önfegyelem tanulásának folyamatát, még ha időnként kiabálni is kell, vagy szélsőséges esetben időlegesen kilökni egyiket-másikat a csapatból.
– Mennyire befolyásolja a Fili munkájának színvonalát egy-egy nemzedék tehetségessége?
– Nem nagyon voltak színvonalhullámzásaink, most viszont úgy érzem, 38 éves sikersorozatunk vége felé közeledünk. Idén ugyanis két olyan ötödik osztályt kaptam, amelyekből összesen hat kórustagot tudtam verbuválni. Márpedig három gyermek nagyon kevés ahhoz, hogy egy osztály éneklési kedvének élesztője lehessen.
– Egy sztártársulat a műsorrend összeállításánál az elvárásokra is tekintettel van. A Fili is?
– A repertoár szempontjából sohasem tettem minőségi engedményeket. Hiába szabad ma mindent, nálunk csak azt szabad, amit megengedek. Ebben diktatórikus vagyok. Műsoraink legyenek ízlésesek, gyermekszintű repertoárjuk könnyen muzsikálható. Tőlünk senki ne várjon misét vagy oratóriumot. A kórus és zenekar elsődleges feladata ugyanis a közösségépítés és annak megéneklése. Így eshet meg az, hogy a kórusban akad gyengébben éneklő gyermek is, a „mankós” gyerekek jó énekesek közé állítva gyakran kitisztulnak.
– Látja már az utódját?
– Mi tagadás, sokat gondolkodom rajta, keresgélem. A fiaim nem jöhetnek szóba, de megértem őket, én sem voltam vevő az apám ruháira. Elsősorban azt figyelem, van-e a környezetemben olyan ember, aki mindent hajlandó feltenni erre a közösségi feladatra. Ugyanakkor van-e emberi tartása, szakmai tudása. Humorérzéke, akarata. Képes-e hiteles lenni 140 gyermek előtt, a családok előtt. Mert itt megannyi családtagról van szó, hiszen a szülőkkel együtt érezzük a Gyermekfilharmónia fenntartásának felelősségét. Nekem mindenesetre nagy örömöm telik benne, hat-hét évet szívesen adnék még magamnak. Talán addig a váltás is jelentkezik.
Haáz Sándor
Karnagy, zenetanár. Székelyudvarhelyen született 1955. december 24-én. Nagyapja a festő és múzeumalapító, etnográfus Haáz Rezső, édesapja idősebb Haáz Sándor tanár és néprajzkutató volt. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum zene szakos diákjaként hegedűt és brácsát tanult. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi tanárképző főiskola zene szakán kezdte. Diákként részt vett a marosvásárhelyi régizene-együttes megalakításában, amely elsők között szólaltatott meg 16. századi erdélyi reneszánsz muzsikát. 1978 óta Szentegyházán általános iskolai zenetanár, a híres szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és igazgatója. Három fiú apja. Díjak, kitüntetések: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség kitüntetett tanára (1983 és 1992), Magyarok Világszövetsége-díj (1993), a Széchenyi Társaság díja (1997), a Romániai Dalosszövetség Rónai Antal-díja (1999), Julianus-díj (2001), Romániai Magyar Pedagógusszövetség – Ezüstgyopár-díj (2001), Szentegyháza Városi Tanácsa – Pro Urbe díj (2002), Magyar Örökség Díj (2003), Bartók Béla Emlékdíj (2006), Nagy Lajos-emlékérem – Pécs (2006), Nagy István-díj (2008), EMKE-díj (2009), Mentor-díj (2011), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (2011), Gábor Áron-díj (2016). A Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 13.
Elballagtak a Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola végzősei
Ünneplő ruhás, virágcsokrokat szorongató szülők, hozzátartozók, barátok népesítették be péntek reggel a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermét, ahol az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola ballagási ünnepségét tartották.
Az ünnepségen tizenkilenc végzős diák búcsúzott el az iskolaközösségtől. A tanulók asztalos és készruhakészítő szakosítást szereztek.
Burus Csaba iskolaigazgató ünnepi beszédében rámutatott, hogy a felnőttkor küszöbén ismeretlen, új körülmények várnak a diákokra, ezért fontos, hogy higgyenek önmagukban és olyan életet éljenek, ahol a szívből fakadó igazat, szeretet keresik. „Bízom benne, hogy képesek lesztek erre, és bízom benne, hogy mi itt az iskolában hozzájárultunk a fejlődésetekhez” – mondta Burus. Továbbá megköszönte a szülők, a pedagógus közösség és az osztályfőnökök a lelkiismeretes munkáját, amellyel segítették a diákközösséget.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről Mândru Elena kívánta azt a diákoknak, hogy sok sikerben és számos boldog pillanatban legyen részük a továbbiakban. Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán is felszólalt az ünnepségen. „Az iskola barátjának érzem magam, mert a végzősök között sok olyan arcot látok, akikre örömmel nézek. Barátaimnak tekintem őket, hiszen sokan ott nevelkedtek a csíkszeredai szociális központunkban” – fogalmazott Elekes. Emellett, kifejezte örömét aziránt, hogy nemrég új otthonba költözhettek az iskola fogyatékkal élő, valamint tanulási nehézségekkel küzdő fiataljai.
Molnár Rajmond

2016. augusztus 18.
Megoldást keresnek Hargita megyében az oktatás hiányosságaira
A rossz iskolai és vizsgaeredményekre, valamint a fiatalok elvándorlásának megfékezésére vonatkozó felmérés eredményét mutatta be csütörtökön Hargita megye Tanácsának Fejlesztési Ügynöksége. Az adatokat a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel közösen elemezték ki.
A szakoktatás minél szélesebb körben való terjesztésében, a tanügy helyi és rendszerszintű átalakításában, valamint a lokális megoldások keresésében látják a probléma megoldását – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón a Csíkszeredai megyeházán. Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség munkatársa felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az érettségi eredmények tükrében vizsgálni a helyzetet hibás megközelítés, ugyanis ezek nem szolgálnak hiteles képpel az oktatás helyzetéről.
„Romániában a nyolcadik osztályt elvégző diákok mintegy 20 százaléka választja a szakoktatást, míg Németországban ez az arány 70 százalék. Ebből is látszik, a tanügyet úgy kellene átalakítani, hogy az iskola elvégzésével a diák azonnal munkába tudjon állni, ennek egyik feltétele a jól működő gyakornoki program” – ismertette az felmérés után kialakult képet Barabás Csaba.
Görbe Péter főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy az érettségi eredmények és a munkavállalás között nincs szoros összefüggés, mivel sok esetben a diákok maguk sem tudják, hogy milyen irányba indulnának el. Emlékeztetett: az érettségi után ország szinten román nyelv és irodalomból nyújtják be a legtöbb óvást a diákok, Hargita megyében erre még rátesz egy lapáttal az a sajátos helyzet, hogy itt nehezebben megy a tantárgy tanulása. Jó, de rosszul kivitelezett megoldásnak tartja az iskola utáni érettségi felkészítők bevezetését, mivel a diákok érdeklődése a tanév végének közeledtével folyamatosan lankad.
Amíg a rendszer ilyen, addig ezek a kérdések minden évben felvetődnek, véli Ferencz Salamon Alpár korábbi főtanfelügyelő, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke. „Helyben és a rendszer szintjén is változtatásokra van szükség. Rövidtávon a tananyag követelményeinek csökkentésére és átalakítására van szükség. Törvénymódosítással kell bevezetni a differenciált érettségit, hogy a szakiskolában tanulóktól ne ugyanolyan lexikális tudást várjanak el, mint az elméleti iskolák diákjaitól” – fejtette ki meglátásait a szakbizottság elnöke.
A polgármesterek felelőssége
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a döntéshozók részéről is felelősségvállalást vár el, mivel a helyi tanácsok, a polgármesterek döntésén múlik, hogy milyen szakosztályokat indítanak az iskolában. Fel kell mérni, hogy az adott településeken milyen hiányszakmák vannak, és azok alapján indítani az osztályokat.
„A megyei tanácsnak nem hatásköre befolyásolni az oktatás menetét, de segíteni próbálunk, támogatjuk a mesterembereket, a tanárok átképzését. Példának okáért, a gyengébben teljesítő elméleti iskolák biológiatanára könnyűszerrel átképezheti magát mezőgazdasági szaktanárrá, vagy a fizikatanárok műszaki tantárgyak oktatójává. Lesznek erre, valamint a fiatalok szakképzésére irányuló pályázatai a megyei tanácsnak” – jelentettek ki Borboly.
A tanácselnök figyelmeztetett, hogy a törvénymódosításokra nem sok értelme van várni, mivel azok folyamatosan történnek, és annak ellenére, hogy az RMDSZ a Boc-kormány idején nagyon sokat feltett egy jó oktatási törvény elfogadtatására, a jogszabály a későbbiekben többször is hátrányosan módosult, így ma már közel sem áll ahhoz, ami a kezdetekben volt.
Kovács Boglárka

2016. szeptember 11.
Összevont osztályok helyett utaztatás
Mintegy száz gyermekkel többen kezdik hétfőn az iskolát Hargita megyében, mint az előző tanévben, viszont a Székelyvarsághoz tartozó Nagykúton már csak elemi osztályok mAradnak. Udvarhelyszéken több iskolában új igazgatóval rajtol a tanév, Székelyudvarhelyen pedig további két iskolában nem lesz aligazgató.
Az előzetes becslések szerint idén 52 211 gyermek kezdi meg az iskolát hétfőn Hargita megyében, ami nagyjából százzal több, mint az elmúlt évben – tudtuk meg Luka Lászlótól, a Hargita megyei Tanfelügyelőség munkatársától. Az adatok egyelőre nem véglegesek, csupán az intézmények előzetes becsléseiből lettek kikalkulálva – egészítette ki Luka, hozzátéve, hogy a hónap második felében lehet majd konkrétumokkal számolni.
Udvarhelyszéken nem működnek idéntől összevont osztályok, de a nagykúti József Attila Általános Iskolában csökkent a gyereklétszám, jelenleg tizenhatan tanulnak négy osztályban, így az ottani ötödik–nyolcadik osztályos diákokat iskolabusszal viszik a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolába – tudtuk meg Görbe Péter főntanfelügyelőtől. Az oktatás minőségén rontott az a módszer, amikor a hetedikesek az ötödikesekkel együtt tanultak, így – tekintettel arra, hogy a szállítóeszköz adott – sokkal jobb megoldásnak bizonyul, hogy mindenki a maga korosztályával együtt tanul.
Új intézményvezetők
A szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolában András Izabella lett az új igazgatónő, ugyanakkor a Mártonffi János Általános Iskola új aligazgatóval, Fülei Évával kezdi a tanévet. A zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskolában Ábrán Enikő az új intézményvezető, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola új igazgatója pedig Biró Zsolt lett. A homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskolát Kertész Hajnalka vezeti, míg aligazgató Oláh Csepregi Eszter lett. Felsőboldogfalván Fülöp Áron az idei tanévtől az igazgató, Somorai Árpád az aligazgató, míg a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskolában Jakab Gabriella tölti be az igazgatóhelyettesi tisztséget. Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor és Orbán Balázs általános iskolákban idéntől nem lesz aligazgató, hiszen a törvény szerint húsz osztálynak kellett volna indulnia ahhoz, hogy ez a poszt megmAradhasson – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől.
Dávid Anna Júlia

2016. december 9.
Elfogyott a gyerekközöség a kis udvarhelyszéki települések tanegységeiből
Egyre kevesebb a gyerek az udvarhelyszéki falvakban – panaszolják a pedagógusok –, ennek következtében az utóbbi tíz évben több település óvodájában is megszűnt az oktatás. A kiürült óvodaépületek jó része kihasználatlanul áll.
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint ebben a tanévben 1216 óvodás tanul Székelyudvarhelyen, 1424 pedig a környező települések óvodáiban. A szülők késő délutánba nyúló munkaprogramja miatt a hosszított tevékenységgel működő napközikre alakult ki nagyobb igény Székelyudvarhelyen, ezért már több mint egy évtizede megszűntek a Cérnagyár és a Kipi-kopi napköziotthon mellett hajdanán rövid programmal működő óvodák, így a környék gyerekeit már az Eszterlánc, valamint a Kipi-kopi napközikbe járatják szüleik.
A Napsugárban, valamint a két Csicsergő napköziben külön épületben fogadják a kicsiket, azonban néhány éve jogilag összevonták az oktatási egységeket, közös ügyvezetéssel – tudtuk meg Koncz Melindától, az Eszterlánc napköziotthon vezetőjétől.
Számos udvarhelyszéki faluban a gyereklétszám még indokolttá teszi az óvodák működését, azonban vannak települések, amelyekről már csupán egy-két gyerek jár a községközponti tanegységbe. Ilyen például Miklósfalva és Petek, amelyekről egy, illetve négy gyereket visz reggelente az iskolabusz a kányádi óvodába.
A Miklósfaván és Peteken megüresedett óvodaépületek közel hat éve kihasználatlanul állnak, ugyanúgy, mint a Bögöz községhez tartozó Mátisfalván, Décsfalván vagy Székelymagyaroson, ahol Farkas Mózes bögözi polgármester reményei szerint előbb-utóbb újra gyerekzsivaly tölti majd be a termeket. A többi ingatlantól eltérően – amelyek önkormányzati tulajdonban vannak –, az üresen álló egykori székelydobói óvoda épülete az egyház tulajdonát képezi – tudtuk meg Pál Tamástól, a bögözi általános iskola aligazgatójától.
A Felsőboldogfalvához tartozó Ócfalván négy, Lengyelfalván két éve, idén pedig nincs már elegendő gyerek az óvoda működtetéséhez Patakfalván sem – tudtuk meg Somorai Árpádtól, a Fülöp Áron Általános Iskola aligazgatójától. A megcsappant létszám miatt üresen állnak Lókodban, Recsenyéden, Bágyban, Gyepesben, Városfalván, valamint Kénosban is az egykori óvodák épületei. Kertész Hajnal, a homorodszentmártoni Román Viktor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy az említett falvakból a község három más településére járnak óvodába a kicsik.
A Parajdhoz tartozó falvakban működnek még az óvodák, igaz ugyan, hogy a megcsappant gyereklétszám miatt Alsó- és Felsősófalván, illetve Békástanyán összevont csoportokkal. Legutóbb több, mint tíz éve szüntettek meg két óvodát a községközpontban: Parajd Zsögöd nevű településrészén az egyiket, továbbá a bányavállalat által működtetett óvodát. Ezek egykor azért létesültek, hogy a település szélén lakók ne kelljen a központba hordozzák gyerekeiket – mesélte Bíró Zsolt, a helyi Áprily Lajos Általános Iskola igazgatója. Az említett településrészén működő óvoda egykori épületében a református egyház diakóniai központot hozott létre, míg a bányavállalat által működtetett óvoda épülete jelenleg üresen áll.
Három éve falumúzeumot működtet a helyi önkormányzat az énlaki óvodaépületben, a siklódiba pedig télen istentiszteletre járnak a hívek. Tiboldi Sándor, az etédi Jósika Miklós Általános Iskola aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, az említett falvakból Etédre viszi az iskolabusz a kicsiket.
Dósa Ildikó Székelyhon.ro

2017. január 25.
Ennyivel csökken szeptembertől a szakiskolai osztályok száma Hargita megyében
Elkészítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a 2017-2018-as tanévre szóló beiskolázási tervet, a dokumentumot hamarosan elküldik az oktatási tárcához. Újdonság, hogy a kilencediktől induló szakoktatásban hárommal kevesebb osztály lehet jövőre.
Hiába lobbizott a szakiskolai oktatás fontossága mellett a megye szinte minden politikusa, olybá tűnik, hogy a szakmai tanulmányok, a párbeszédek és az érvek ütköztetései nem sokat értek, hiszen a következő tanévtől a mostanihoz képest három osztállyal kevesebb szakosztályt fognak indítani. Minderre az a magyarázat, hogy kevesebb nyolcadik osztályos tanuló van, mint egy évvel ezelőtt.
A kilencedik osztálytól kezdődő szakiskolai oktatásban összesen 30 osztályt terveznek Hargita megyében. 27 magyar tannyelvűt és 3 románt, összesen mintegy 850 diákkal. „Azért indul kevesebb osztály, mivel kevesebb nyolcadikos van tavalyhoz képest” – fejtette ki Görbe Péter főtanfelügyelő. Elmondta, Csíkszéken tizenegy magyar és egy román szakosztályt indítanának, Udvarhelyszéken tíz magyar szakosztályt, Gyergyószéken pedig három magyar nyelvűt és egy román tagozatot. Továbbá, Székelykeresztúron három magyar tannyelvű szakosztály indul, illetve Maroshévízen egy román tannyelvű.
A csíki körzetben a 12 szakoktatásbeli osztály a következőképp oszlik meg: 2,5 mezőgazdasági osztály, 3 építőipari tagozat, 0,5 fafeldolgozási osztály, 1 élelmiszeripari szakosztály, 2 mechanikai ágazattal foglalkozó magyar nyelvű tagozat és 0,5 román nyelvű, 0,5 erdőgazdálkodási osztály, a turizmus és vendéglátóiparban indított tagozatokban pedig lesz 1,5 magyar nyelvű szakosztály és 0,5 román nyelvű; a bonyolult felosztás lényege: bizonyos esetekben félosztályokat indítanak. Csíkszéken 308 hely lesz fenntartva a szakoktatásban a magyar anyanyelvű gyerekeknek és 28 hely a román anyanyelvűeknek.
A következő tanévtől 530 óvodai csoportot tervez Hargita megyében a tanfelügyelőség. Ez a szám magába foglalja az óvodákat és a napköziket. Várhatóan 10 700 gyermek jár majd óvodába szeptembertől. Az elemi oktatásban (előkészítőtől negyedik osztályig) 853 osztály indítását tervezik. Itt körülbelül 16 ezer gyerekre számítanak. Az általános iskolai oktatásban 610 osztály lesz megyeszinten, közel 12 ezer beiskolázott diákkal. A középiskolai oktatás keretében 67 magyar tannyelvű osztály lehet, illetve 19 román tannyelvű. Ez esetben 1867 magyar anyanyelvű diákkal és 532 román anyanyelvű diákkal számolnak.
Hogyan állítják össze?
A beiskolázási tervet a megyében élő gyermekek száma, az önkormányzatok és tanintézetek tervei, valamint a központi oktatási rendelkezések alapján állítják össze. A szakiskolások esetében ez kiegészül a körzetek vállalkozásainak igényeivel is. A szakosztályok és a középiskolai osztályok a beiratkozás függvényében jönnek létre – nyilatkozta érdeklődésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő. Hozzátette, a tervezet szerint minden megyében élő gyermeknek lesz helye az oktatási rendszerben. Az oktatási minisztérium márciusban közli majd, hogy jóváhagyták-e az elküldött beiskolázási tervet, ennek a függvényében jöhetnek létre az új osztályok.

2017. február 4.
Az általános iskola mentheti meg a középiskolát
A diákok létszámának csökkenése miatt veszélybe került a ditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola önállósága. A község képviselő-testületének kezében a döntés, hogy a helyzetet átszervezéssel vagy két oktatási intézmény összevonásával oldja meg.
Ebben a tanévben 300 alá csökkent a diákok létszáma a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskolában, ami azt jelenti, hogy önálló intézményként nem működhet tovább. Mivel a települések önkormányzatának feladata előterjeszteni az iskolahálózati tervet, a ditrói községvezetés előbb átszervezést javasolt a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnek, hogy megmentse az iskola önállóságát, de a javaslatot a tanfelügyelőség nem fogadta el.
A másik lehetséges út, hogy a Siklódi Lőrinc Általános Iskolát összevonják a szakközépiskolával, ami gyakorlatilag a „kicsi iskola” megszűnését jelentené, mivel két oktatási intézmény egyesítésekor a magasabb rangúhoz csatlakoztatják az alacsonyabb rangút, és nem fordítva.
Bár csak adminisztrációs szempontból történik változás, gyakorlatilag felszámolódik a Siklódi Lőrinc iskola, mint jogi személyiség. „Az hogy megszűnik egy magyar iskola, számomra is éppen annyira kellemetlen, mint bárki másnak. Ennek sajnos az az oka, hogy egyre kevesebb a gyermek” – mondta el Görbe Péter főtanfelügyelő. Mint magyarázta, a diáklétszám-csökkenés az elmúlt években nagyon kiérződött a ditrói középiskolában, már többször került sor átszervezésre, hogy sikerüljön tartani a törvény által megkövetelt legkevesebb 300 fős létszámot.
Óvodai és általános iskolai csoportokat csatoltak hozzá, de ezek az intézkedések csak ideig-óráig jelentettek megoldást. „Az, hogy egy óvodai csoportot ismét a középiskolához csatolnak, pillanatnyilag lehet, hogy megoldást jelent, de mivel pár éven át már volt arra próbálkozás, hogy oktatási egységeket csatoltak hozzá, és mégis folyamatosan a kötelező minimum alá csökken a gyermeklétszám, ez a megoldás nem megbízható” – fejtette ki a főtanfelügyelő. Hozzátette, ha bekövetkezik a két ditrói iskola összevonása, az a diákok szempontjából nem jelent változást, csupán annyi történik, hogy az általános iskolások a középiskola keretében tanulnak tovább, de ugyanabban az épületben maradnak, ahová eddig jártak.
A pedagógusok sem kell attól tartsanak, hogy a változás veszélyeztetni fogja állásukat. „Ezt is átbeszéltük. A jelenlegi gyermeklétszám szerint a pedagógusok posztjai meg kellene maradjanak” – fogalmazott a főtanfelügyelő. Úgy látja, egy igazgatói posztot veszít a két intézmény, illetve az irodai kisegítőszemélyzet létszáma is csökkenhet az intézkedés nyomán. „Az iskola vezetőtanácsa kell majd elemezze, hogy az adminisztrációs személyzet között a meglévő posztokat hogyan osztja szét ahhoz, hogy az intézmény jól működjön” – mondta ezzel kapcsolatban.
A többség támogatja az összevonást
Az összevonást támogatja a két érintett iskola tantestülete – derült ki kedden azon a megbeszélésen, amelyet Ditró polgármestere kezdeményezésére tartottak a pedagógusok, a szülői bizottságok képviselői, a község képviselő-testülete, a polgármester és a megyei főtanfelügyelő részvételével. „Tájékoztattuk a jelenlévőket a törvény előírásairól, körbejártuk, hogy érdemes-e vagy sem »mesterséges lélegeztetéssel« fenntartani az iskolát. A logika alapján a megbeszélés résztvevőinek többsége arra hajlott, hogy a két iskola legyen egyetlen entitás” – számolt be Görbe Péter.
Hogyha bekövetkezik a tervezett iskolaegyesítés, nyilvánvalóan mindkét egységnél lesznek változások. „Tanárként nézve pozitív lenne az iskolák összevonása, mert könnyebb lenne kihozni a katedrákat, igazgatóként viszont nem fogadom szívesen a változást. Csökkenni fog az irodai kisegítőszemélyzet, a munka viszont több lesz. Az igazgatók helyzete is megváltozik, egy igazgatói állás megszűnik. Mindez teljes átszervezést és jóval több munkát fog jelenteni” – mondta megkeresésünkre Román Sándor, a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója.
A Siklódiban is számítanak arra, hogy állások szűnnek meg, ha megszületik a döntés, és az iskola nevének elvesztését is fájlalja az ottani munkaközösség. Puskás Anna igazgatónő hangsúlyozta, amíg nincs végleges döntés, nem szeretne fejtegetésekbe bocsátkozni, azt viszont kijelentette, fájdalmasan fogja érinteni az iskola közösségét a Siklódi Lőrinc név elvesztése.
Az iskolák összevonásáról az önkormányzat egyelőre határozattervezetet kell készítsen, és azt el kell juttassa a tanfelügyelőségre. A képviselő-testület csak akkor hozhat végleges döntést, ha a tanfelügyelőségtől megkapja a jóváhagyást.
Pethő Melánia |

2017. február 8.
Beiskolázott diákok száma: látványos csökkenés Hargita megyében
Tizenkilenc év alatt közel 17 ezer tanuló „tűnt el” a Hargita megyei közoktatási rendszerből: míg 1997-ben 68 148 beiskolázott gyerek (óvodás és iskolás, kivéve az egyetemi hallgatókat) kezdte el a tanévet, addig 2016 őszén mindössze 51 549.
A beiskolázási számokat a Hargita Megyei Tanfelügyelőségtől kértük ki; az elküldött adatok az 1997–2016 közötti időszakot ölelik fel. A legfontosabb számadat: amíg 1997-ben 68 148 óvodás, elemi osztályos, általános, középiskolás és szakiskolás kezdte el a tanévet, addig az idei, 2016/17-es tanévben mindössze 51 549. A csökkenés 24,3 százalékos. A cikkhez mellékelt kimutatásban évekre lebontva szolgálunk adatokkal, feltüntetve azon a magyar és román nyelvű oktatási intézményekbe beíratott gyerekek számát. Az 1997–2016 közötti időszakban Hargita megye diáklétszáma (a felsőoktatásban résztvevőkön kívüliekről van szó, tehát akik a közoktatási rendszerben vannak) folyamatosan csökken: 2016-ban (51 549 fő) az 1997-es létszámnak (68 148) háromnegyedét képezi (75,7%-át). Görbe Péter főtanfelügyelő kérésünkre kifejtette, az utóbbi időkben a tanulók többsége befejezi az iskolát, azt követően az egyetemet, majd karriert próbál építeni. „Ez nem megy egyik napról a másikra, így sokan jóval később vállalnak gyereket, mint néhány évtizeddel korábban. A családok pedig kevesebb gyereket vállalnak, mint korábban” – adott gyors magyarázatot a főtanfelügyelő. Hozzátette, a beiskolázások csökkenéséhez nyilván az is hozzájárul, hogy demográfiai (népesedés adatait elemző tudomány) mutatók is fokozatosan lefele haladnak a térségünkben, illetve egyre többen keresik nyugatabbra a szerencséjüket. „Ezek az elszomorító adatok az ország más megyéiben is ugyanúgy jelen vannak, mint térségünkben” – vázolta a felvetett témánk kapcsán Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Elmondta, mivel a gyereklétszám csökkenése nagyban befolyásolja a beiskolázási számokat, az utóbbi években térségünkben is egyre inkább érezhető az összevont (szimultán) osztályok állományának növekedése, amely már nemcsak az elemi oktatásban, az általános tagozatokban is jelen van. Az iskolások számának évenkénti csökkenése pedig sajnos osztály- és tagozatmegszűnésekhez, de akár iskolák bezárásához is vezethet. Ezekre már példát is lehet mondani, hiszen az olyan kisebb falvak tanintézeteiben, ahol kevés a gyerek, a szülők inkább elviszik nagyobb iskolákba tanulni a gyerekeiket – fejtette ki Burus. Hangsúlyozta, iskoláink fennmaradása nemcsak a demográfiai mutatóktól függ, „ez vállalás kérdése is”. A pedagógus szövetség elnöke azt is megjegyezte, hogy a romániai magyar oktatás szintjén, míg öt évvel ezelőtt mintegy 162 ezer gyerek számára igényelték a Szülőföldön magyarul program anyagi támogatását, addig legutóbb ez a számadat csak 152 ezer igénylés volt. Az adatok szakmai értelmezésére szakértőt kértünk fel. Demeter Gyöngyvér, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara Társadalomtudományi Tanszékének oktatója, demográfiai szakértő szerint a csökkenésnek több oka is van, első helyen természetesen a születések számának visszaesése említendő. „A rendszerváltást követő társadalmi-gazdasági bizonytalanság, az abortusz legalizálása, az önállósodás és családalapítás fokozódó nehézségei mind kiváló okot szolgáltatnak erre. A nyers élveszületési arányszám például az 1992-es 12 ezrelékről 2014-re 10 ezrelékre csökkent Hargita megyében (ezer lakosra csak 10 születés jutott), ami még mindig jobb, mint az országos 8,8 ezrelék. De a diáklétszám csökkenéséhez hozzájárultak mind a külföldre, mind a más megyékbe való költözések is – mindezek együttes következményeként Csíkszereda lakossága a hivatalos statisztikai adatok szerint 2015-ben 5,5%-kal, Hargita megyéé pedig 2,8%-kal csökkent 1997-hez viszonyítva” – magyarázta a szakember, aki a lakosságra vonatkozó számadatokat a Központi Statisztikai Hivatal (INSSE) Tempo-Online idősoros adataiból emelte ki. „Ezzel párhuzamosan – folytatja Demeter Gyöngyvér – nemcsak a lakosságszám, hanem a korcsoportok lakosságon belüli aránya is megváltozott. Az elöregedés mind városszinten, mind megyeszinten jól kimutatható: míg 1992-ben a 0–14 éves korosztály a megye lakosságának 23,9%-át képezte, addig 2016-ra lecsökkent 15,7%-ra, és ezzel párhozamosan a 65 év feletti népesség aránya 11,2%-ról 15,6%-ra nőtt. Csíkszereda szintjén még gyorsabb és nagyobb a változás: a fiatalok 1992-es 26,4%-os aránya 2016-ra lecsökkent 14,2%-ra, míg az idős korosztály aránya 5,3%-ról 14,5%-ra nőtt. Mindezek mellett nagy valószínűséggel az iskolaelhagyás is fontos szerepet játszik a diáklétszám jelentős csökkenésében.”

2017. április 24.
Magyarságtörténeti Olimpia – egy tudatos építkezés eredménye
Április 20-22 között zajlott az első Magyarságtörténeti olimpia országos szakasza, amelynek a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szervezésében a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola adott otthont.
A megmérettetésen azok a VI. és a VII. osztályos tanulók vehettek részt, akik a törzsanyag részeként, tanulmányozzák a Romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgyat. Az olimpiára az érvényben lévő tanterv tematikája alapján lehetett felkészülni, a versenyen kéttagú csapatok mérhették össze tudásukat.
Az olimpia szervezésének fő célja, hogy hangsúlyosabbá tegye a történelem/magyarságtörténet oktatását, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, valamint még nagyobb kedvet ébresszen bennük a romániai magyarság történelmének megismerésére.
Az olimpiát a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia karán belül működő Kolozsvári Magyar Történeti Intézettel partnerségben szervezték. Prof. Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő, az Országos Bizottság elnöke, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese, a megnyitó ünnepségen kiemelte: „Nem sokszor adatik meg, hogy egy eseményt történelminek nevezzünk, de ez itt most annak nevezhető, hiszen ez az első alkalom, hogy megszervezhettük ezt az olimpiát. Ti pedig, kedves diákok, és felkészítő tanárok, elmondhatjátok, hogy részesei voltatok ennek a történelmi eseménynek”. Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinetjének tanácsosa, az olimpia ügyvezető elnöke kihangsúlyozta: „Az olimpia elindítása egy tudatos építkezés eredménye: az idei tanév elején ugyanis új tantervek megírásához fogtunk. A műhelymunkák idején fogalmazódott meg még hagsúlyosabban, hogy országos szinten is hatalmas igény van egy ilyen jellegű megmérettetés megszervezésére, amelyet a Oktatási Minisztérium szervez és támogat.” Nagy Róbert-Miklós, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója rámutatott: „Bizonyított tény, hogy a személyiségfejlődést leginkább meghatározó tantárgyak között magyar nyelv és irodalom mellett ott van a történelem is, már csak ezért is nagyon fontos nekünk ez az olimpia.” Sipos István Hargita megye történelem szakos tanfelügyelője szerint: „Eddig a tantárgyat másodrangú tantárgyként kezelték, de ezen túl több mint valószínű, hogy ez megváltozik.”
Az olimpia országos szakaszán a megmérettetés két részből állt: egy írásbeli, ahol a tételek kidolgozására szánt idő 2 óra volt, valamint egy szóbeli, amelynek keretében egy maximum 4 perces jelenetet kellett minden csapatnak bemutatnia a magyarság történetének fejezeteiből. Az volt ugyanis az elképzelés, hogy a csapatmunka révén a diákoknak lehetőségük legyen felismerni a közös feladatmegoldás hasznosságát. A jelenetek keretében a hatodik osztályosok feldolgozták többek között az Emese álmáról szóló mondát, Szent István és Imre herceg életének egy-egy jelenetét, Koppány trónbitorló törekvéseit, Gertrúd királyné jellemvonásait, Mátyás király személyiségjegyeit, a hetedikesek pedig olyan történelmi személyiségeket jelenítettek meg, mint például Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Szendrey Júlia. Tóth Szilárd, BBTE Történelem és Filozófia karának tanára, az Országos Bizottság alelnöke kifejtette: „Minden csapat derekasan kiállta a próbákat. Csodálatraméltó az, hogy milyen természetesen és milyen beleéléssel mutatták be a diákok a jeleneteket.”
A díjátadón a szervezők meghatódottan fogadták a diákok pozitív visszajelzéseit, akik közül sokan, csak ennyit mondtak az oklevelek, emléklapok átvételekor: „Köszönöm szépen, hogy itt lehettem!” Talán ez jelzi a legjobban azt, hogy milyen hatalmas igényre érkezett válaszként az olimpia megszervezése. Az Oktatási Minisztérium díjait és okleveleit Király András államtitkár úr nyújtotta át a diákoknak, sőt jóvoltából még a felkészítő és kísérő tanárok is könyvjutalomban részesültek. Beszédében kiemelte: „Nagyon örülök, hogy a minisztérium, az egyetem és a tanárok között komoly együttműködés épült ki, ennek egyik eredménye ez a tantárgyverseny is.”
A vizsgaláz előtt és után, kis történészekhez méltó módon a programban szerepelt még Múzeum-látogatás, városnézés, valamint egy élmény teli kirándulás Csíksomlyóra. Az ünnepélyes megnyitót és a díjkiosztót az Apáczai Csere János Pedagógusok házában tartottuk, ahol a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum diákjai léptek fel. erdon.ro

2017. április 27.
Országos hittanolimpia: Akiket Isten Lelke vezérel...
Ünnepélyes keretek között nyitották meg tegnap délután a Magyar Nyelvű Római Katolikus Országos Hittanolimpiát, amelynek a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum ad otthont április 26. és 28. között. A megmérettetésen közel 110 diák vesz részt hittanáraik kíséretében Arad, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy, Temes megye tanintézményeiből. A kiértékelő bizottság elnöke dr. Holló László, a BBTE Római Katolikus Teológia Kar dékánhelyettese, egyetemi tanár, ügyvezető elnöke Nagy Gabriella (tanügyminisztériumi igazgató), alelnökök: Sidon Marian (Kolozs Megyei Tanfelügyelőség) és Bogos Mária (Hargita Megyei Tanfelügyelőség). A Báthory líceum dísztermében elsőként a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Böcskei László nagyváradi megyéspüspök köszöntötte a jelenlevőket.
Timár Ágnes igazgatónő és Török Zoltán tanfelügyelő-helyettes beszéde után Nagy Gabriella hangsúlyozta hogy először kerülhet sor ilyen tanügyminisztérium által támogatott eseményre. A kincses város római katolikus egyházközségeit képviselő Kovács Sándor főesperes nyomatékosította: öröm látni itt és most a nagyszámú résztvevő és előkészítő hittanáraik lelkes tekintetét. Olyan szellemi megmérettetés kezdődik, amelyről mindenki csak nyertesként távozhat hitélete elmélyítése és gazdagodása révén. Ennek pedig reményeink szerint kisugárzása lesz mind a helybeli, mind az otthoni környezetben.
A megnyitó ünnepséget Miklós György zenés-játékos közösségi estje követte Ludens filii Dei – Isten játszó gyermekei címmel.
Április 27-én, csütörtökön reggel a Báthory-líceum dísztermében közös ima után kezdődik a hittanolimpia. A nap délutánján Kolozsvár diákszemmel-sétán a város történelmi múltjával ismerkednek, este az iskola dísztermében a diákok Laczkó Vass Róbert színművész A legszebb hosszú út című verses-zenés előadásának örvendhetnek, zongorán kíséri Incze Gergely Katalin. Ezt követi az eredményhirdetés, és az esetleges óvások benyújtása. Az Országos Hittanolimpia pénteken délelőtt 10 órakor szentmisével zárul a Szent Mihály-templomban, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek lesz. Utána ugyanott kerül sor az ünnepi díjkiosztó és záróünnepségre.
Fodor György / Szabadság (Kolozsvár)