Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. augusztus 24.
Magyar nyelvű tankönyvekből tanulhatják ősztől Románia földrajzát és történelmét
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tudomása szerint elkészült a román tankönyvek fordítása, így a nyolcadikos és a tizenkettedik osztályos diákok az új tanévtől magyar tankönyvekből tanulhatják Románia földrajzát és történelmét.
A két tantárgy anyanyelvi oktatásáról az új tanügyi törvény rendelkezett, de a hivatalos megnevezéseket a továbbiakban is meg kell románul is tanulniuk. Azt viszont még nem tudni, hogy ezek milyen formában szerepelnek a tankönyvekben.
Az új oktatási törvény szerint a román nyelvet és irodalmat is speciális tanterv alapján tanítják a kisebbségi diákoknak, azonban az új román tankönyvek a tanév kezdetéig biztosan nem készülnek el. Erdély.ma

2011. augusztus 25.
Sokismeretlenes egyenleg – Állítólag lefordították a földrajz . és történelemkönyveket
Minden bizonnyal lesznek új, magyar nyelvű tankönyvek tanévkezdésre a „Románia földrajza” és „A románok történelme” tantárgyakhoz. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékesei úgy tudják, hogy ezeket már lefordították. Ami épp elég aggodalomra ad okot.
A kisebbik román kormánypárt, az RMDSZ által nagy vívmányként propagált, ám igencsak felemásra sikeredett új tanügyi törvény szerint a következő tanévtől magyar nyelven lehet tanítani Románia földrajzát és az eleve kirekesztő nevű „A románok történelme” tantárgyat a nyolcadikos, illetve tizenkettedikes diákoknak. Mivel az ördög a részletekben rejtezik, a bírálók már idejekorán kimutatták: a kerettörvény részben alkalmazhatatlan egyelőre, mert nincsenek hozzá megfelelő alkalmazási utasítások és minisztériumi rendeletek, részben pedig továbbra sem biztosítja a nemzeti kisebbségek számára az esélyegyenlőség megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges pozitív megkülönböztetéseket.
Ami a fent említett tantárgyakat illeti, a szaktárca még csak most, alig két héttel az új tanév kezdése előtt kért a megyei tanfelügyelőségektől kimutatást arról, hogy mennyi pénzre lenne szükség az új földrajz- és történelemkönyvek beszerzésére. Ráadásul eleve aggályos, hogy csak „fordításban” adják ki Románia földrajzát és „a románok történelmét”, mivel a románból fordított magyar nyelvű tankönyvekkel kapcsolatban borzasztó tapasztalatokat szerezhettek az elmúlt évek során a diákok, tanárok és szülők. A dilettantizmustól a manipuláláson át a nyelvrontásig („fertőzöttségig”) terjedő skálán. A törvény szerint a hivatalos megnevezéseket román nyelven is meg kell tanulják továbbra is a diákok mind a földrajz-, mind a történelemórán, arról azonban, hogy a román megnevezések milyen formában jelennek majd meg a tankönyvekben, csak pletykák keringenek, miként arról is, hogy a történelmi, pontos és helyes magyar elnevezések, toponímiák helyet kapnak-e bennük. (Eklatáns példa Ady Endre szülőfalujának, Érmindszentnek a hivatalos dokumentumokban való szerepeltetése a kommunisták által preferált módon: Adyfalva, sőt Ady Endre. De akár Mátyás királyt is említhetnénk, akit a román tankönyvekben Matei Corvinulként emlegetnek, holott a Matei a magyar Máté megfelelője.)
Kisebbségeknek szóló új román nyelv- és irodalomkönyv valószínűleg nem lesz tanévkezdésre, az új, a sajátos szempontokat figyelembe vevő tanterven még csak most dolgozik a minisztériumban egy munkacsoport. Elképzelhető, hogy ennek alapján már lehet más módon tanítani a román nyelvet és irodalmat a következő tanévben, mint eddig, de ennek van egy sajátos buktatója: a román nyelv- és irodalomtanárok igen nagy része (ha nem a többsége) ma már színromán nemzetiségű Erdélyben, magyarul nem beszélnek, fordítani és magyarázni a kisebbségek nyelvén képtelenek. De a földrajzot és a történelmet is tanították eddig olyan csak románul tudó oktatók, akiknek most magyarul kellene majd előadniuk Románia földrajzát és történelmét...
Törvény ide vagy oda, nagy kérdés, hogy az anyanyelvi oktatásban állítólag kiszélesedő lehetőségek vonzóbbá teszik-e a magyar nyelven való tanulást, ugyanis a rendszerváltás után húsz évvel is az a drámai helyzet, hogy a magyar nemzetiségű diákok minimum egyharmada nem az anyanyelvén járja és végzi el iskoláit. Még ott sem, ahol erre pedig lehetősége lenne, ráadásul ennek a lehetőségnek komoly korlátai vannak Dél-Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban, a szórványokban és Moldvában. A teljes körű anyanyelvű állami közoktatás – az óvodától az érettségiig – magyarok számára ma csupán Románia egyes kisrégióiban (főleg a Székelyföldön) és nagyvárosaiban biztosított. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2012. június 9.
Készül a székely tankönyv
Iskolakezdésre elkészül a székelységtörténeti tankönyv, melyet történészek, régészkutatók és tanárok állítottak össze. A választható tantárgy kézirata már elkészült, csupán az utolsó simítások vannak még hátra. Nemsokára nyomdába kerül az illusztrációkkal, képekkel gazdagított tankönyv.
A székelység történetét tanulhatják jövő tanévtől, választható tantárgy keretében, a hatodik osztályos tanulók Székelyföldön. A tankönyv kidolgozását 2011-ben kezdték el a szakemberek. Azt mondják, egy alaposan átdolgozott, a diákok számára érthető és olvasmányos tankönyv kézirata készült el.
Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő, Hargita Megyei Tanfelügyelőség: „Készen van immár a tankönyv, technikai szerkesztés szem- pontjából, korrektúrán van jelenleg, és mihelyt megvan, akkor kezdődhet a nyomtatása is. A cél az, hogy a nyár folyamán egészen szeptemberig tudjuk eljuttatni a tanintézményekbe. Továbbképzőket és szakmai tanácskozásokat szervezünk pedagógusoknak.”
Emellett segédanyagokat is szeretnének kiadni, és egy weboldal elkészítését is tervezik, tette hozzá a főtanfelügyelő.
A tankönyvből egy olvasókönyvet is szerkesztenek, lehámozva róla a pedagógiai részeket. Így nemcsak a tanulóknak, hanem minden érdeklődőnek szánják az olvasmányt.
Barabás Hajnal
Erdély Tv. Erdély.ma

2012. július 30.
Bartolf Hedvig az új Hargita megyei főtanfelügyelő
Leváltották a Hargita megyei tanfelügyelőség éléről Ferencz S. Alpárt, a tisztséget a tanév végéig Bartolf Hedvig tölti be. A személycserét a tanügyminisztérium rendelte el. Ferencz S. Alpár továbbra is az intézmény alkalmazottja marad, és a decentralizációért és menedzsmentért felelős osztályt vezeti majd, melynek élén eddig Bartolf Hedvig állt. Az új főtanfelügyelő 1998 óta dolgozik a tanfelügyelőségen, 2005–2009 között helyettes főtanfelügyelő volt. Mint arról beszámoltunk, Ferencz Salamon Alpár már korábban bejelentette, nem pályázza meg újra a fő-tanfelügyelői tisztséget. Úgy nyilatkozott, meglátása szerint a jövőben hatékonyabb eredményeket érhet el iskolaigazgatóként vagy tanárként, mint eddig betöltött tisztségében. „Sajnos azt tapasztaltam, hogy az oktatási rendszer hibái és hiányosságai miatt fő-tanfelügyelői minőségben sem volt lehetőségem javítani a problémákon” – magyarázta Ferencz.
Krónika (Kolozsvár)

2012. augusztus 1.
Hosszú távú hatásai is vannak a pedagógusi versenyvizsgának
Csütörtökön zajlanak a pedagógusi versenyvizsgák írásbeli próbái, a meghirdetett állásokra összességében túljelentkezés van, ám egyes szaktanári helyekre nincsenek jelentkezők. A Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél megfogalmazott vélekedések érdekes összefüggésekre világítanak rá a jelenlegi vizsgarendszerrel, a helyeket elnyerő pedagógusok alkalmasságával, illetve a tanárutánpótlással kapcsolatban.
Összesen 386 pedagógusi állásra vizsgázhatnak a tanárok csütörtökön Hargita megyében, ezek közül 96 végleges, míg 290 helyettesítői állás. A megmérettetés 45 központban zajlik, köztük vannak olyanok is – főként vidékiek –, ahol más tanintézményekben megüresedett helyekre is lehet vizsgázni. A versenyvizsgára 595 pedagógus iratkozott fel, a túljelentkezés ellenére mégis vannak olyan szakok, amelyek esetében kevesebb a jelentkező, mint a betöltendő állás. Különös módon éppen a magyartanári állásokra van a szükségesnél kevesebb jelentkező, de hasonló a helyzet a matematika-, fizika- és kémiatanári helyek esetében is, noha utóbbiak a megye egyes részein hiányszaknak számítanak, máshol viszont túljelentkezés van ezekre is – tudtuk meg Waczel Ferenctől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrásért felelős tanfelügyelőjétől, aki hozzáfűzte azt is, hogy korábban az egyetemeken is túljelentkezés volt ezeken a szakokon, mostanra viszont ez megváltozott.
A tanfelügyelő véleménye szerint a jövőbeni tanárutánpótlás szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy a mostani versenyvizsgák után milyen pedagógusok foglalják el az oktatói állásokat. „Egy nem megfelelő tanár egy adott szaktantárgyat megutáltathat egy egész generációval, de meg is szerettetheti azt. Ez utóbbi lenne az ideális” – magyarázza a szakember. Székelyudvarhelyen jelenleg túljelentkezés van a fizika-, kémiatanári állásokra, de Csíkszeredában például a szükségesnél kevesebben jelentkeztek ezekre. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy Székelyudvarhelyen régen nagyon jó, karizmatikus tanárok oktattak ezeken a szakokon, és nekik köszönhetőn sok diákjuk is hasonló pályát választott – foglalta össze az okokat az előző tanári generáció főtanfelügyelőivel folytatott beszélgetés alapján Waczel Ferenc.
Ugyanakkor azt is elmondta, ahhoz, hogy valaki jó pedagógus legyen, nem elég a magas szakmai tudás, sok más olyan tényezőre is szükség van még, ami nem mérhető. Noha a leendő pedagógusoknak vizsgabizottság jelenlétében kell órát tartaniuk, az erre kapott minősítés csak 25 százalékban járul hozzá a versenyvizsga átlagához. Azt, hogy kik kapják meg a pedagógusi állásokat, a csütörtöki, tudás alapú írásbeli vizsga dönti el. A végleges állásokat azok foglalhatják el, akik a csütörtöki vizsgán legalább hetes osztályzatot érnek el, a katedrák kiosztása a vizsgajegyek csökkenő sorrendjében történik – közölte a tanfelügyelő.
Újdonságnak számít, hogy idén már az iskolák szervezték meg a versenyvizsgákat, amelyek az érettségihez, kisérettségihez hasonlóan szintén kamerákkal megfigyelt megmérettetések – mondta el Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő, hozzáfűzve, hogy minden szükséges előkészületet megtettek, és szerdán a vizsgabizottságok elnökeinek, valamint az informatikusoknak az eligazítása is megtörtént. Az oktatási tárca korábbi terveit nemrég módosították, így a vizsgatételeket mégsem a helyi vizsgaközpontokban állították össze, és a dolgozatokat is az országos vizsgaközpontokban javítják majd – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől. Egyébként, mint azt Bartolf Hedvig elmondta, Hargita megye egyike azon megyéknek, ahol a legtöbb vizsgaközpont van.
A versenyvizsgák eredményeit augusztus 7-én függesztik ki, majd az esetleges óvások – amelyeket a tanfelügyelőségen kell benyújtani – kivizsgálása után, augusztus 10-én közlik a végleges eredményeket. Ezek alapján augusztus 13-án kezdődik a végleges állások elosztása, a helyettesítőké pedig augusztus 16-án.
Széchely István
szekelyhon.ro

2012. augusztus 18.
Több állás maradt, mint amennyi elkelt
Sok állás maradt betöltetlenül Hargita megyében a pedagógusi versenyvizsga keretében csütörtökön a helyettesítők számára megtartott helyosztó után. A hó végén szervezendő megyei szintű elosztáson több mint 250 állást pályázhatnak meg a pedagógusok.
Az idei pedagógusi versenyvizsga résztvevői közül 294-en választhattak állást csütörtökön a vizsgaközpontokban a helyettesítők számára megtartott helyosztón. A Hargita megyében összesen meghirdetett 280 helyettesítői állásra azok pályázhattak, akik ötöt és hetes közötti jegyet értek el, vagy pedig hetes fölött írtak, de nem találtak állást a meghatározatlan időre meghirdetettek között.
Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője közölte, a megyében 114 pedagógus kapott állást csütörtökön, ami azt is jelenti, hogy 166 hely továbbra is üresen maradt. Mivel a pedagógusok csak ott választhattak állást, ahol vizsgáztak, sokan nyolcas körüli jeggyel sem jutottak álláshoz – ismertette Waczel Ferenc. Úgy vélte, ezeket a helyzeteket lehet majd orvosolni azon az elosztáson, amit a hónap végén szerveznek meg a helyettesítői állásokra, és amelyen megyei szinten osztják el a helyeket, a pedagógusok tehát médiájuk csökkenő sorrendjében bármelyik Hargita megyei központban meghirdetett állást elfoglalhatják. Az üres állások száma addigra még nőni fog, amint a tanfelügyelő ismertette, kérték az iskolákat, hogy közöljék a nyugdíjazások vagy gyermeknevelési szabadságok miatt időközben megüresedett helyek számát. Waczel Ferenc úgy vélte, a megyei elosztóra mintegy százzal nőhet még a megpályázható állások száma.
A megyei szintű helyosztó előtt megoldják még az ideiglenes és végleges áthelyezést igénylők helyzetét, az állások számán ez azonban nem fog változtatni, mert itt lényegében csak helycserékről van szó – mondta még a tanfelügyelő.
Székelyhon.ro

2012. augusztus 30.
Kevés állást foglaltak el
Üresen maradt a meghirdetett helyettesítői állások többsége csütörtökön Csíkszeredában a pedagógusok számára megszervezett helyosztón. Magyartanári állás például 23 volt megpályázható, de csak egyet foglaltak el közülük.
Csíkszeredában tartották meg csütörtökön a Hargita megyei pedagógusi versenyvizsga keretében a helyettesítői állásokra szervezett helyosztót. A megyében összesen meghirdetett 263 helyettesítői állásra azon pedagógusok pályázhattak, akik az idei versenyvizsga írásbeli próbáján ötösön felüli jegyet kaptak és az előző helyosztókon nem foglaltak el állást, vagy pedig még tavaly, tavalyelőtt értek el rötös fölötti osztályzatot a versenyvizsgán
Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője közölte, 69 állás kelt el csütörtökön, 194 pedig betöltetlenül maradt. Számos szakon nincsenek pályázók, amint a tanfelügyelő rámutatott, magyar nyelv és irodalomból például 23 helyettesítői állás volt meghirdetve Hargita megyében, de ezek közül csak egyet foglaltak el. Továbbra is hiányzanak a matematika tanárok, a 14 meghirdetett állás közül szintén csak egyet foglaltak el csütörtökön. A román nyelv és irodalomtanári katedráknál kevéssel jobb a helyzet, a meghirdetett 13 állás közül 5-öt foglaltak el. Angolból 10 állás közül 2-t vittek el.
Waczel Ferenc elmondta, az üresen maradt helyek közül a következő időszakban, amit lehet, azt betöltik órabérben bedolgozó főállású, valamint nyugdíjas pedagógusokkal, a továbbra is üres állásokra pedig ezt követően az iskolaigazgatók alkalmazhatnak órabérben betanítókat. Az igazgatók előnyben kell részesítsék a szakképzett és a versenyvizsgán szerzett jeggyel rendelkező pedagógusokat, ha pedig nem tudják a helyeket feltölteni, akkor szakképzetleneket is foglalkoztathatnak.
R. Kiss Edit

2012. szeptember 19.
Semmi bizonytalanság (Moldvai magyar oktatás)
Az az aggodalom, hogy nem lesz elég a pénz a moldvai magyar oktatási program támogatására, alaptalan, az e célra juttatott finanszírozás elég a rendszer fenntartására – állítja Márton Attila, a program kezelésével megbízott Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által kinevezett oktatási felelős. Az RMPSZ arra válaszolva fogalmazta meg álláspontját, hogy a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke, Pogár László azt nyilatkozta, az új rendszer, miszerint minden tanár egységesen hétszáz lejt kap az oktatási helyszín és lakása bérleti, valamint fenntartási költségei fedezésére, az oktatási program összeomlásához, az oktatók szétszéledéséhez vezet.
Márton Attila lapunknak elmondta: ez év februártól elemezték a költségeket, kiderült, eddig sokkal több pénzt költöttek a házak fenntartására, mint amennyi indokolt, de korábban a tanárokra nem volt rábízva, hogy mennyit költsenek. „Ha központilag vezetik valakinek a háztartását, sokkal több, mintha saját maga vezetné” – állítja. „A legfelsőbb határ 300 lej, a tanárnak ennyiből kell kifizetnie a lakbért. De ha a tanár kap egy jobbat, ami lakhatóság szempontjából jobban megfelel, akkor helyben tudjon váltani, helyben tudjon egyezkedni azzal, aki ezt tudja neki biztosítani. Emberi körülmények között tudjon lakni, tudjon a gyermekek előtt megjelenni ápoltan, tisztán.” A csángószövetség oktatási központjait azért építették, hogy a gyermekek tanuljanak és a tanítók tudjanak lakni. Ott nem lakbért kellene fizetni, hanem az ingatlan adóját kifizetni – állítja Márton Attila. Szerinte „nincs még egy olyan munkahely, ahol az alkalmazott a fizetésén kívül még plusz 700 lej juttatást kapna azért, hogy a saját háztartását vezesse, optimizálja a költségeit az ő szükségleteinek, elvárásainak megfelelően. Soha ilyen nem volt, hogy ilyen előnyösen tudjunk szakképzett tanítóknak munkalehetőséget biztosítani”. Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke úgy véli, a moldvai magyar oktatási program inkább fejlesztés, mint összeomlás előtt áll. Lapunknak azt mondta, alaptalan az az aggodalom, hogy a tanárok szétszélednének, inkább összetartanak, az RMPSZ pedig számít a Kovászna és Hargita megyei tanfelügyelőségekre, hogy azok segítenek a programot felügyelni és szaktanácsokkal ellátni.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

2013. február 4.
Csángó program mítoszok nélkül
A részt vevő gyerekek számát tekintve nem sérült, sőt bővült a moldvai csángó oktatási program – közölte Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke a program átvétele óta eltelt egy évet értékelve.
Arról is beszámolt, hogy létrejött a megegyezés az RMDSZ és a program korábbi működtetője, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) között. Az RMPSZ a magyar kormány felkérésére egy éve vette át ettől a program vezetését. Ennek keretében jelenleg 26 helyszínen zajlik magyar nyelvoktatás 43 oktatóval iskolai körülmények között, illetve szabadidős tevékenységként.
Az iskolákban mintegy 1100 gyereket tanítanak, összesen pedig 2190-re tehető a programban részt vevő gyerekek száma. „Vegyes érzelmeink vannak az elmúlt egy évvel kapcsolatban. Mi annak idején hasznosítani szerettük volna a csángó szövetségnél felhalmozott tapasztalatot, de aztán történt, ami történt, és márciustól ők testületileg kiváltak az oktatási programból, amelyet így alapjaiban meg kellett újítanunk, új oktatási programszervezőt neveztünk ki, létrehoztuk a szakmai irányító felügyelőbizottságot” – mesélte Burus-Siklódi Botond.
Az RMPSZ-elnök egy nemrég megjelent névtelen blogbejegyzésre is utalt, melynek egyik vádja volt, hogy hozzá nem értők irányítják a programot, amint azonban kifejtette, a felügyelőbizottságba olyan személyeket jelöltek, akiknek nagy tapasztalata van a csángó léttel és az oktatással kapcsolatban. „Azt a stabilitást elértük, hogy sem a fizetésben, sem az egyéb juttatások biztosításában elmaradásunk nem volt, naprakészen kapták az oktatók a juttatásokat, és szakmai szinten is igyekszünk segíteni” – mutatott rá. Kifejtette, mivel korábban rövidebb időszakokra – előbb csak három hónapra, aztán az iskolai év végéig, utána szeptember elsejéig – kérték fel őket a program vezetésére, nem volt lehetőség a szakmai munka megtervezésére, most azonban, hogy meghatározatlan időre az ő feladatuk a program koordinálása, ezen a téren is meg kell vizsgálniuk a perspektívákat. „A szakmai támogatás szintjén – az érdekvédelem mellett – szeretnénk az iskolai tevékenység felé közelíteni az iskolán kívüli tevékenységet is” – mondta Burus-Siklódi Botond. Arról is beszámolt, hogy hat oktatási helyszín – amelyet a keresztszülők pénzéből vásároltak – a csángó szövetség tulajdonát képezi, és most született meg a megegyezés arról, hogy az RMPSZ fizeti ezek fenntartási költségeit, illetve az oktatási program működtetésével kapcsolatos költségeket. Január 21-én alá is írták az erre vonatkozó szerződést. „A megegyezés szerint oktatóként minden egyes helyszínen hétszáz lejt fizetünk a csángó szövetségnek az általunk vezetett oktatási program finanszírozására. Ezeken a helyszíneken természetesen a csángó szövetség szervezhet saját rendezvényeket is, hisz az ő épületeikről van szó” – mondta el az RMPSZ elnöke. A megegyezés révén megtörténhet az érintett helyszínek költségeinek a rendezése is, hisz eddig, mivel nem volt jogi viszony a két szervezet között, az RMPSZ nem fizethette ki ezen oktatási helyszínek fenntartási költségeit. „A megállapodás alapján ezeket most rendezni tudjuk, szeptember elsejéig visszamenőleg kifizetjük oktatónként a megígért és szerződésbe foglalt összeget” – magyarázta Burus-Siklódi Botond. Hozzátette, látják, hogy a munkát nem Csíkszeredából kellene irányítani, ezért lobbiznak egy bákói módszertani központ létrehozása érdekében, melynek megalapítása meglátásuk szerint nemzetstratégiai kérdés. A körülmények ellenére az elmúlt egy évben a részt vevő gyerekek számát tekintve nem sérült a program – közölte az RMPSZ elnöke. Rámutatott, azáltal, hogy tavaly szeptemberben a Szeret Klézse Alapítvány által működtetett oktatási program is csatlakozott, márciustól pedig a Pusztina Házért Alapítvány programja is integrálódik, nő a résztvevők száma.
„Azt hiszem, hogy itt az egységesítésen túl egy komolyabb szakmai munka is beindult, és ez folytatható, tehát van perspektíva. Ebben szakmailag partnerek a Hargita és Bákó megyei tanfelügyelőség és a román oktatási minisztérium nemzeti kisebbségi főosztálya is. Mi nem akarjuk ezt a programot mitizálni, mi ezt konkrét oktatási programként, ennek megfelelő kihívásként kezeljük. Normális kerékvágásba szeretnénk vezetni. Mindenféle zászlóbontás és zászlólobogtatás nélkül” – szögezte le a pedagógusszövetség vezetője.
R. Kiss Edit
Krónika (Kolozsvár),

2013. március 20.
Katolikus vallásoktatásra jár a gyerekek többsége
Hargita megyében római katolikus vallásoktatásban részesül a legtöbb diák.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség összesítése szerint a megyebeli iskolákban 80 katolikus, 55 református, 25 unitárius és 21 ortodox vallástanár, illetve lelkész tart vallásórákat. Az államilag elismert egyházakhoz tartozó gyerekeknek alkotmányos joguk a saját felekezetüknek megfelelő vallásoktatás – mondta el nemrég Bogos Mária, a vallásoktatást ellenőrző tanfelügyelő. Kiskorú gyerekek esetében a szülők vagy gyámok, a nagykorúak esetében pedig ők maguk döntenek arról, hogy részt vesznek-e a vallásórákon. Amelyik gyerek nem jár erre az órára, az vagy hazamegy – ha utolsó órától van szó –, vagy pedig az iskolában tölti el a vallásóra alatti időt, felügyelet mellett – közölte a tanfelügyelő. A kerettanterv szerint minden oktatási szinten heti egy óra vallás szerepel az órarendben, kivételt képeznek a teológiai osztályok. Hargita megyében hat középiskolában működik teológiai osztály is.
Vallásoktatás az előkészítő osztályokban is zajlik, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően – mondta el a tanfelügyelő. Kifejtette, nem szigorúan felekezetinek, inkább erkölcsi nevelésnek nevezhető ez az oktatás, melynek során a gyerekek szocializációt, a keresztény erkölcsi értékrendet, a másság tiszteletét sajátítják el különböző versek, példázatok nyomán. Ugyanakkor a vallási ünnepek, így a karácsony, húsvét is nagy hangsúlyt kapnak.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

2013. május 10.
Felmérik a kisiskolások tudásszintjét
Megkezdődött csütörtökön és szakaszosan egész hónapban zajlik az általános iskolások tudásszintjének felmérése. A második, negyedik és hatodik osztályos tanulók ismeretellenőrzése az oktatás megtervezéséhez nyújt támpontot.
Az oktatási minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Értékelő és Vizsgáztató Központ hat Hargita megyei iskolát jelölt ki az általános iskolások körében elvégzendő tudásszintfelmérő vizsgák lebonyolítására. A felmérés során a másodikos, negyedikes és hatodikos tanulók ismereteit vizsgálják azzal a céllal, hogy ellenőrizzék a szaktárca által kidolgozott eljárásokat és módszertanokat, valamint azért, hogy kipróbálják a mérési eszközöket. A vizsgákon a galócási Dumitru Gafton és a csíkszeredai Nagy Imre általános iskolák második osztályos tanulói vesznek részt, Székelyudvarhelyről a Tamási Áron Gimnázium negyedik osztályos diákjai, valamint a csíkszeredai Liviu Rebreanu Általános Iskola negyedikesei, a hatodikosok körében pedig a vaslábi Teodor Chindea, illetve a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály általános iskolákban lesznek felmérések.
Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta, a mérések eredményei nem kerülnek be a naplókba, de megbeszélik a tanulók szüleivel, illetve ezek alapján kell kidolgozni a tanulók számára egyéni oktatási terveket. A másodikosok tudásának felmérése csütörtökön kezdődött, és pénteken, május 10-én ér véget, a vizsgaeredmények támpontot jelentenek a tanulók felkészítésének irányításához és az oktatás megtervezéséhez a következő tanévben. Hasonló céllal vizsgáztatják majd a hatodik osztályos diákokat is május 15-én. A negyedikesek május 22-én adnak számot tudásukról, a szakemberek azért végzik az ismeretellenőrzést, hogy képet kapjanak arról, miként teljesítik a tanulók az oktatási követelményeket az elemi oktatás befejezésekor – tájékoztatott a Hargita Megyei Tanfelügyelőség. A másodikosok és negyedikesek vizsgája szövegértési és -alkotási tesztből, valamint matematikapróbából áll, a hatodik osztályos feladatsor is két részből áll: nyelvi és kommunikációs tesztből, illetve egy matematika és tudományok felmérőből.
A közeljövőben, a kisérettségi során a nyolcadik osztályos tanulók is számot kell majd adjanak tudásukról, az a vizsgasorozat viszont már mindannyiuknak kötelező lesz, és a június utolsó hetében zajló felmérőkön elért eredményeiket beleszámítják a középiskolai felvételi jegybe is.
Széchely István
Maszol.ro

2013. október 17.
Kevesebb a diák
Folytatódik az előző évek tendenciája Hargita megyében, tovább csökkent az óvodákba, iskolákba járók száma. A jelenlegi tanév folyamán több mint egy százalékkal kevesebben tanulnak a tanintézetekben mint egy évvel korábban. Ez több száz diákot jelent.
Több mint tízezer diák jár a városi középiskolákba. Összességében évről évre több százzal csökken a tanulók száma
Tovább csökken a diákok száma, ebben a tanévben 1,3 százalékkal kevesebben járnak a megyebeli tanintézetekbe, mint az előző tanévben – közölte szerdán Csíkszeredában sajtótájékoztatón Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Rámutatott, évről évre egy százalék körüli a csökkenés.
54 ezer alatt az összlétszám
A tanfelügyelőség adatai szerint a megyében az elmúlt években folyamatos volt a gyereklétszám csökkenése. A 2008-2009-es tanévben még 57 641 óvodás és iskolás járt a megye tanintézményeibe, ez a szám azonban a jelenlegi tanévre 54 ezer alá csökkent: idén 53 911 óvodás és diák jár óvodába, iskolába a megyében a tanfelügyelőség adatai szerint. A 2008-2009-es tanévtől ez 3730 fős csökkenést jelent, az osztályok létszámát tekintve pedig 344-gyel kevesebb indult most, mint a 2008-2009-esben. A megyebeli diákok 84 százaléka tanul magyar nyelven.
Többen tanulnak városon
Városon több a diák, mint vidéken, a városbeli óvodákban és iskolákban 29 342-en tanulnak, a vidéki tanintézetekbe pedig 24 000 óvodás és iskolás van beírva. Ha oktatási szintenként nézzük a létszámokat, kiderül, hogy az óvodai és általános iskolai oktatásban vidéken többen vesznek részt, az arány a középiskolákban, szakiskolákban fordul meg. A vidéki óvodákban 5681-en tanulnak, a városi óvodákba pedig 4543 gyerek van beíratva. Az elemi osztályokba vidéken 9214 gyerek, városon 7212 gyerek jár, felső tagozaton vidéken 7348-an, városon 5701-en tanulnak.
A középiskolák többsége városon van, ezért ezen oktatási forma keretében 10 408 diák jár városi és mindössze 1585 diák vidéki középiskolákba. A szakoktatásban városon 663-an, vidéken 97-en vesznek részt. Bartolf Hedvig szerint, minden évben drukkolnak, hogy teljenek be a szakiskolai helyek, az pedig, hogy ilyen kevesen járnak ezen osztályokba, meglátása szerint a szülők és a környezet befolyásának is köszönhető – van, amikor a diák menne szakiskolába, de a szülők veszik rá, hogy próbáljon meg mégis érettségizni.
A középiskola utáni posztliceális képzésben a megyében 890-en vesznek részt.
Nehéz tervezni
A gyermeklétszám csökkenése a beiskolázási terv megvalósulásán is meglátszik. Bartolf Hedvig úgy értékelte, a létrejött osztályok száma összességében közel áll ahhoz, amit terveztek. A tervezett kilencedik osztályok közül például három nem indult el, az esti oktatásba tervezett hat osztály közül viszont jelentkező híján csak kettő telt be. A szakoktatásban a 25 tervezett osztály közül 21 indult el, ezek is alacsony létszámmal. A második esély elnevezésű oktatási forma keretében túljelentkezés van, a 145 tervezett helyre 160 felnőtt iratkozott be, aki pótolni szeretné általános iskolai tanulmányait. A sportiskolákban minden hely betelt, és a speciális oktatásba a tervezettnél többen iratkoztak be. Nagyobb volt az igény a művészeti oktatásban is annál, amit terveztek, ezen oktatási forma költséges volta miatt azonban az oktatási tárca nem engedélyezett több helyet.
A pedagógusok többsége nő
A kevesebb gyerek és osztály kevesebb foglalkoztatható pedagógust is jelent, ebben a tanévben azonban senkit sem kellett elbocsátani az állásából emiatt. Amint Bartolf Hedvig közölte, kevesebb nyugdíjas dolgozik be, illetve az óraadók számának csökkentésével meg lehetett oldani a helyzetet.
Bartolf Hedvig: kevesen használják ki a szakoktatás lehetőségét
A tanfelügyelőség összesítése szerint ebben a tanévben 4640 pedagógus dolgozik a megyebeli tanintézetekben, közülük 4230-an egy tanintézetben. A több helyen oktatók között egy olyan személy is van – unitárius vallásoktató –, aki öt iskolába jár be tanítani. A pedagógusok közül 3562 személynek van katedrára szóló kinevezése. Nyugdíjasként 132-en dolgoznak be, legtöbben magyar nyelv és irodalmat, matematikát, illetve román nyelv és irodalmat tanítanak. Óraadóként 162 személy dolgozik, ők többnyire szaktantárgyakat oktatnak. Kilencven pedagógus dolgozik megfelelő szakképzettség nélkül, közülük 32 személynek van felsőfokú végzettsége.
Amint Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője elmondta, a megyebeli pedagógusok túlnyomó része nő, 23 százalékot tesz ki a férfiak aránya. Óvópedagógusként négy férfi dolgozik, tanítóként pedig hetvenhét. A pedagógusi ranglétrán felfelé haladva kiegyenlítődik a nemek aránya, az igazgatók majdnem fele férfi – mutatott rá a tanfelügyelő.
Több az összevont osztály
A csökkenő gyermeklétszám következménye az is, hogy ebben a tanévben több az összevont osztály a megyében. Az előző tanévben elemiben 173, felső tagozaton 38 összevont osztály működött, jelenleg pedig elemiben 192, felső tagozaton 41 azok száma. Az elemi összevont osztályokban összesen 2690-en tanulnak a megyében, ez átlagosan 14 fős osztályokat jelent. A 41 felső tagozaton összevont osztályba 508 diák jár. Elemiben azért magasabb az összevontan működő osztályok száma, mert egyrészt nem akarják kitenni a kisdiákokat az ingázás fáradalmainak, másrészt pedig a közösségek is ragaszkodnak legalább az elemi iskola megmaradásához az elszigetelt vagy kiöregedő településeken – magyarázták el a tanfelügyelőségen.

2013. december 4.
Elkerülhetetlen karcsúsítás
Zsúfolásig megtelt szerdán Csíkszeredában az Apáczai Csere János Pedagógusház nagyterme, ahol a költség- és személyzetcsökkentés végrehajtását szükségessé tévő helyzetről tájékoztatta a Hargita megyei tanintézetek vezetőit a tanfelügyelőség.
Az óvoda- és iskolaigazgatók számára Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója vázolta a bérek költségvetési fedezetével kapcsolatos problémát. Hargita megye túllépte a számára idénre megállapított keretet, és bár erre az évre kiutalta a kormány a fizetésekre és egyes, bíróság által a pedagógusoknak megítélt összegekre a pénzt, jövőre szűkebb keretbe kell beleférni, ez pedig költség- és személyzetcsökkentéssel jár. Csukás Levente hozzátette, az eddigi személyzetcsökkentések során próbáltak mindig minimális leépítéseket eszközölni, ezt azonban már nem lehet folytatni.
Ismertette, például a kisegítő személyzet létszámát illetően tenni kell valamit, Hargita megyében ugyanis 1912 személy dolgozik ilyen státusban a tanintézetekben, az országos átlag pedig a megyékre 1290, ami azt jelenti, hogy több mint hatszáz állással van több ennél Hargita megyében. Az igazgató szerint ugyanakkor a pedagógiai állások magas száma miatt is gondok vannak, ami az alacsony osztálylétszámok következménye. Hargita megyében 19,8 az átlagos gyereklétszám egy osztályra, az országos átlag pedig 21,5 gyerek, ami kétszáz osztállyal jelent kevesebbet annál, mint amennyiből nálunk épül fel a rendszer – mutatta be a gazdasági igazgató. Csukás Levente korábbi nyilatkozata szerint a személyzeti kiadásokból mintegy nyolc százalékot, több mint 13 millió lejt kell lefaragjanak jövőre.
Különleges helyzet, alacsony fejkvóta
Közismert, hogy a fejkvóta alapú finanszírozás nem fedezi teljesen a kisebbségi oktatás biztosítása által keletkező többletköltségeket. Erre a szerdai találkozón jelen lévő Kocs Ilona, a Tanügyi Szabad Szakszervezet udvarhelyszéki megbízottja is rámutatott. Mint mondta, Hargita megye a kisebbségi oktatás miatt speciális helyzetben van, erre pedig az oktatási tárcánál nincsenek tekintettel, nem lehet azonos szabályokat alkalmazni Hargita és például Gorj megyének. Csukás Levente egyetértett a megállapítással, amint azonban elmondta, az érvényben lévő szabályokkal kell dolgozniuk, és ezek szerint csökkentést kell eszközölni.
A jelen lévő igazgatók szerint egyébként a kisegítő személyzet létszáma már most sem elegendő, kevés például a dada, a korábbi leépítések révén nincsenek például kazánfűtők, és kevés a takarító is. Amint egyik iskolavezető rámutatott, a pénzhiány miatt a kisegítő személyzetben dolgozók olyan munkákat is el kell végezzenek, ami nem tartozik a munkakörükbe.
Már csütörtökön döntések várhatók
A szerdai helyzetismertetés célja az volt, hogy ennek súlyosságával mindenki legyen tisztában, és minél hamarabb lehessen intézkedni, azaz kiadásokat csökkenteni. Egyes döntések már csütörtökön megszülethetnek, a tanfelügyelőség vezetőtanácsi ülésén. Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre közölte, vannak konkrét terveik a költségcsökkentésre, ezek egy része azonban csak a következő tanévtől vezethető be. Megszüntetnék például az ideiglenes szerződéseket, főként a nyugdíjas bedolgozók esetében – mutatott rá a főtanfelügyelő. Kifejette, úgy gondolják, hogy ha valakinek van már nyugdíja, akkor annak kevésbé fájdalmas lemondani az állásáról, mint annak, akinek ez az egyetlen jövedelme. Másik tervezett intézkedés például az opcionális tantárgyak óraszámának csökkentése, spórlást várnak attól, ha ezen órákból a lehető legkevesebbet tartják meg.
Iskola-összevonásokra is szükség lehet
Egyes településeken át kell gondolni az iskolahálózat működését is, karcsúsítani kell a rendszert, növelni kell az osztálylétszámokat – jelentette ki Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő közölte, van olyan tanintézet, ahol nincs meg az önálló jogi személyiség fenntartásához szükséges háromszázas gyereklétszám, ezeket szabály szerint össze kell vonni, ami az adminisztratív személyzet, vezetőség, kisegítő személyzet létszámának csökkenésével jár. A túllépés ellenére idén mindenki megkapja a béreket, de jövőre senki sem tudja ezt garantálni – szögezte le Bartolf Hedvig. Hozzátette, tenni kell idejében annak érdekében, hogy jövő novemberben ne fogyjon el egy iskola bérfedezete sem. „Úgy gondoljuk, hogy egy kicsit mindenütt lehet még spórolni. Úgy szeretnénk megoldani, hogy ez a folyamat törvényes, emberséges legyen, és költségcsökkentés is megvalósuljon” – összegezte a főtanfelügyelő.

2013. december 5.
Költségcsökkentő döntések
Egységesítik az igazgatók béreit, csak ellenőrzés után hosszabbíthatók meg a rövid távú szerződések, összevontak néhány osztályt és csökkentik az opcionális tantárgyak óraszámát – döntöttek a Hargita Megyei Tanfelügyelőség csütörtöki vezetőtanácsi ülésén.
Költség- és személyzetcsökkentésre van szükség jövő évben a Hargita megyei oktatási rendszerben, ellenkező esetben nem lesz elegendő költségvetési fedezet a bérekre – számoltunk be korábban. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség csütörtöki vezetőtanácsi ülésén meg is hozott néhány döntést a csökkentések érdekében.
Bartolf Hedvig főtanfelügyelő tájékoztatása szerint jövő szeptember elsejétől egységes rendszert alkalmaznak a megyebeli óvodákban, iskolákban dolgozó igazgatók és igazgatóhelyettesek béreinek a megállapítására. Ez egyes vezetők esetében fizetéscsökkenést fog eredményezni, de olyan is lesz, akinek nő majd a bére – fejtette ki a főtanfelügyelő. Szintén döntöttek arról, hogy nem hosszabbíthatják meg az iskolák a kisegítő személyzet alkalmazására kötött ideiglenes szerződéseket anélkül, hogy azokat a tanfelügyelőség ellenőrizné. Van, ahol nyugdíjasok dolgoznak be ilyen, rövid távra szóló szerződéssel, de mivel az alkalmazások be voltak tiltva, sok iskolában így vettek fel például gondnokot, könyvtárost, kazánfűtőt vagy titkárnőt – részletezte Bartolf Hedvig. Elmondta, indokolt esetben jóvá fogják hagyni a szerződéshosszabbítást, nyilván nem fognak például titkárnő nélkül hagyni egy iskolát, de nem lehet majd automatikusan meghosszabbítani ezeket a szerződéseket.
A főtanfelügyelő közölte, több iskola esetében megvizsgálták az alacsony gyermeklétszámú osztályok összevonásának lehetőségét, de végül egy csíkszeredai szakközépiskolában vonnak össze osztályokat következő félévtől. Olyan osztályok ezek, ahol 15-nél kevesebb diák van, ők az összevonás után is megmaradhatnak azon a szakon, amelyre felvételiztek – ismertette Bartolf Hedvig. Elmondta, döntöttek arról is, hogy a törvény engedélyezte legkevesebb óraszámot tartsák meg az iskolákban következő tanévtől a választható tantárgyakból. Ez nem jelent nagy spórlást, de sok kicsi sokra megy alapon költségcsökkentést remélnek ettől is. Bartolf Hedvig még elmondta, az oktatási tárca is költségcsökkentő rendeletet kiadására készül, ezen szabályokat is alkalmazni kell majd. Emellett számos intézkedést terveznek még a megyében a következő időszakra, például kidolgoznak egy egységes kritériumrendszert a tanintézetek számára a kisegítő személyzet alkalmazására vonatkozóan. Jelenleg ugyanis előfordul, hogy azonos méretű tanintézetekben más-más létszámú a kisegítő személyzet.

2013. december 12.
Képzés és felszerelés
Lezárul december végén a Hargita Megyei Tanfelügyelőség Compas elnevezésű óriásprojektje, melynek keretében 2600 pedagógus részesült ingyenes képzésben, és jelentős értékű számítástechnikai felszerelést kaptak iskolák.
Az oktatói karrier szakmai fejlesztése – új készségek a folyamatosan változó oktatás szereplői számára Hargita és Neamţ megyékben címet viselő, röviden Compas névvel azonosított, európai uniós finanszírozású projekt 2010 szeptemberében kezdődött el, Ferencz S. Alpár akkori főtanfelügyelő irányításával. A több intézmény partnerségével megvalósított projekt csütörtökön Csíkszeredában lezajlott zárókonferenciáján Ferencz S. Alpár felidézte, a pedagógusok igényeire válaszolva írták meg a pályázatot. Ennek eredményeit összegezve Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője kiemelte, a pályázat lebonyolítása során jobban megismerték az oktatás problémáit, tapasztalatot nyertek a pályázati tevékenységben, és a képzésben részt vett pedagógusok révén hozzájárultak a megyebeli oktatás színvonalának emeléséhez.
A főtanfelügyelő a pályázat anyagi hozadékát bemutatva felsorolta, a közel 17 millió lej összértékű és több mint 16 millió lej vissza nem térítendő támogatást jelentő pályázat keretében összesen 2600 Hargita és Neamţ megyei pedagógus (megyénként 1300 személy) részesült képzésben. A résztvevők bővítették informatikai ismereteiket, készség alapú tantervek tervezését és alkalmazását, osztálymenedzsmentet és konfliktuskezelést, valamint interaktív oktatási módszereket tanultak ingyenesen. A pályázat lejártával a pedagógusok oklevelet és 90 továbbképzési pontot kapnak a részvételért, amelyet 400 lejes támogatással és az utazási költségek megtérítésével is ösztönöztek. Ugyancsak a projekt részeként kiadtak három tankönyvet a képzéseken elhangzott tananyaggal, a pedagógusok oktatási segédeszközöket kaptak, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség egy mikrobuszt vásárolhatott, tanulmányok készültek, azon iskolák pedig, ahol a felkészítők zajlottak, modern eszközöket vehettek át, így például interaktív táblákat, kivetítőket, laptopokat. További harminc megyebeli tanintézet – köztük négy csíkszéki – mikroközpont minősítést kapott a projekt keretében, így bebútoroztak és modern számítástechnikai felszereléssel láttak el egy-egy termet, amit a pedagógusok később is használhatnak felkészülésre, dokumentálódásra.
A pályázat keretében a tanítók és tanárok képzése már korábban lejárt, az óvónők továbbképzője a hét végén ér véget a tanultakat felmérő vizsgával.

2013. december 17.
Fokozódó tendenciák
Idén is elemezte a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a középiskolát végzettek helyzetét. Az eredmények szerint fokozódtak a már előző években megmutatkozott tendenciák, tovább csökkent a továbbtanulók és nőtt a munkanélküliek aránya.
Hargita megyében ebben az évben 3183 diák végezte el a középiskolát, a végzősök 53 százaléka lány, 47 százaléka fiú.
Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László szaktanfelügyelő kedden ismertette, az idén végzettek helyzetét elemző tanulmányuk eredményei szerint a fiatalok 38,39 százaléka munkanélküli (tavaly 37,59 százalék volt ez az arány), 34,81 százalék tanul tovább egyetemen vagy posztliceális oktatásban, és 26,99 százalék munkába állt (tavaly 26,34 százalék). Nemek szerint vizsgálva a fiúknál a munkanélküliek aránya a legmagasabb (42,07 százalék), több mint egyharmaduk (33,11 százalék) munkába állt, 24,82 százalékuk pedig továbbtanul. A lányoknál a továbbtanulók vannak többen (43,79 százalék), több mint egyharmaduk (35,08 százalék) munkanélküli és 21,48 százalékuk talált munkát.
A továbbtanuló lányok aránya az elmúlt években is magasabb volt a fiúkénál, idén azonban majdnem kétszeresére nőtt a különbség: a megyében végzettek közül továbbtanulók 66 százaléka lány és 34 százaléka fiú. Az egyetemre, posztliceális intézménybe felvételt nyertek aránya egyébként idén is csökkentést mutat, tavaly a frissen végzettek 36,11 százaléka választotta a továbbtanulást. A tanfelügyelőség illetékesei rámutattak, 2012-ben, az érettségi szigorítása után csökkent drasztikusan az arány.
A legtöbben a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium (98,54 százalék), a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely és Tamási Áron gimnáziumok végzősei (több mint 83 százalék) közül tanulnak tovább. Negyedik helyen nyolcvan százalék körüli aránnyal a csíkszeredai Octavian Goga Gimnázium, ötödik helyen közel hetven százalékos aránnyal a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium áll.
Összefüggésben azzal, hogy a legtöbb egyetemre jelentkező lány, a humán tudományok a legnépszerűbbek a választott egyetemi képzések között, a második helyen a reál tárgyak, harmadik helyen a gazdasági szakok állnak. Pedagógiai képzésére kizárólag csak lányok jelentkeztek, a továbbtanuló fiúk a reál és műszaki tárgyakat választották inkább.
A munkanélküliség azon középiskolák végzősei körében a legmagasabb, amelyek diákjai közül a legkevesebben tanulnak tovább: a zetelaki, a gyergyóalfavi és a korondi középiskolák végzősei közt van a legtöbb munkanélküli, több mint nyolcvan százalék. Ezen a listán a negyedik és ötödik helyet 75 százalék körüli aránnyal a gyimesfelsőloki és a szentegyházi középiskolák foglalják el. Amint Bartolf Hedvig rámutatott, főként vidéki szakközépiskolák a leginkább érintettek, ezeken a településeken kevés az elhelyezkedési lehetőség.
A munkát vállaló végzősök aránya a borszéki gimnáziumban a legmagasabb, itt azonban csak 11-en végeztek idén és ők is esti oktatásban, tehát vélhetően volt már munkahelyük korábban is. A székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskolában a második legmagasabb, 66,05 százalékos a munkába állt végzősök aránya, harmadik és negyedik helyen pedig, közel hatvan százalékkal a csíkszeredai Székely Károly és a székelykeresztúri Zelyk Domokos szakközépiskolák állnak. Ötödik a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola, ahol a tanfelügyelőség adatai szerint a végzősök 52 százaléka állt munkába idén.

2014. január 21.
RMPSZ-továbbképző az Erdőhegyi Általános Iskolában
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség Arad megyei szervezetének köszönhetően Körösköz pedagógusai évközi továbbképzésen vettek részt az elmúlt hétvégén az Erdőhegyi Általános Iskolában.
Pénteken 9 órakor kezdődött a képzés, a megnyitón részt vett Kisjenő polgármestere, Gheorghe Burdan, alpolgármestere, Ioan Tripa, valamint a programvezetők, Matekovits Mihály és Kiss Anna. Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket, bemutatta az előadókat, akik Csíkszeredából érkeztek, majd Gheorghe Burdan polgármester beszédében kifejezte örömét, hogy városunk ilyen rangos eseménynek ad otthont és biztosított mindenkit a mostani és mindenkori támogatásáról.
A továbbképzésen Ágya, Arad, Feketegyarmat, Kisiratos, Kispereg, Majláthfalva, Nagyzerind, Simonyifalva, Szapáryliget, Szentpál és Vadász pedagógusai, összesen 50 óvónő, tanító és tanár foglalkozott behatóan az értő olvasás alapjainak elsajátításával. Az előadók Porsche Éva tanfelügyelő, tréner (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), és dr. Zsigmond István főiskolai docens, (Kecskeméti főiskola, Tanítóképző Kar) két csoportra osztották a jelenlévőket, majd megkezdődött a munka. A elmúlt hétvégére kiterjedő interaktív és rendkívül jó hangulatban zajló tevékenységeket csak kávészünetek és ebédszünet szakította meg. A résztvevők elsajátítottak számos gondolkodást fejlesztő, megjegyzést, egyéni tanulást segítő módszert és technikát.
Az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete köszönetet szeretne mondani az Arad megyei RMPSZ vezetőinek Matekovits Mihálynak és Kiss Annának, amiért idén iskolánk adhatott otthont az évközi továbbképzőnek. Köszönjük bizalmukat és mindenben megnyilvánuló kedvességüket.
Szeretnénk megköszönni Gheorghe Burdan polgármester úrnak a tevékenység lebonyolításához nyújtott támogatását. Megköszönnénk előadóink türelmét és odaadását, köszönjük nyitottságukat és azt, hogy megosztották velünk tudásuk legjavát az értő olvasás fejlesztésével kapcsolatban. Köszönjük pedagógustársainknak, hogy megtisztelték rendezvényünket, ilyen nagy számban ellátogattak iskolánkba.
Sime Judit iskolaigazgató és az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete
Nyugati Jelen (Arad),

2014. január 26.
Tízezer diákkal kevesebb
Tízezerrel csökkent Hargita megyében tizenegy év leforgása alatt az óvodákba, iskolákba járók száma. Nagyobb periódust vizsgálva még drámaibb a helyzet: míg az 1997-1998-as tanévben még 68 148 diák járt a Hargita megyei óvodákba, iskolákba, a jelenlegi tanévre ez a szám 52 959-re csökkent. A 2012-2013-as tanévben a román tannyelvű iskolákban több mint háromezerrel, a magyar tannyelvűekben közel hétezerrel kevesebb diák volt, mint a 2002-2003-as iskolai évben.
Évente beszámol a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a diáklétszám folyamatos, átlagosan évi egy százalék körüli csökkenéséről, ezért arra gondoltunk, összevetjük a jelenlegi adatokat a néhány évvel ezelőttiekkel, talán érdekes lehet, mennyire csökkentek a számok.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség által rendelkezésünkre bocsátott, továbbá a statisztikai hivatal honlapján nyilvánosságra hozott számsorokból kivilágló csökkenés még úgy is döbbenetesen nagynak tűnik, hogy tudtuk, körülbelül erre lehet számítani. Bár a statisztikát néha „megzavarja” az oktatás egyes szintjein bevezetett átalakítások által generált növekedés vagy fogyás egyik vagy másik oldalon – például az előkészítő osztályok bevezetése, az ide járó gyerekeknek az óvodákból az iskolákba való átkerülése –, egyértelműen megállapítható, hogy a diáklétszám csökkenése folyamatos és jelentős.
Két nagy törés
Az 1997-1998-as tanévben Hargita megyében még 68 148 diák járt az óvodákba, iskolákba, közülük 13 500-an román, 54 648-an pedig magyar tannyelvű osztályokba. Egy évvel később azonban már jelentős, több mint másfél ezres csökkenés volt megfigyelhető a magyar gyerekek soraiban: az 1998-1999-es tanévben a megyebeli diáklétszám összesen 66 579, amelyből 13 582 a román és 52 980 a magyar tannyelvű iskolába járó gyerekek száma. Innen kezdve egyenletesebbnek tűnik a fogyás, a következő tanévekben 65 795 (1999-2000), 64 627 (2000-2001), 64 178 (2001-2002), 63 351 (2002-2003), 62 372 (2003-2004), 61 665 (2004-2005), 60 877 (2005-2006), 59 835 (2006-2007) és 59 171 (2007-2008) a megye diákjainak összlétszáma. Ekkor újabb, mintegy másfél ezres csökkenés történik, a 2008-2009-es tanévre 57 582-re apad az össz diákpopuláció. Ezt követően is folyamatosan a fogyás, 56 543 (2009-2010), 56 076 (2010-2011), 55 197 (2011-2012), 53 534 (2012-2013). Jelenleg 52 959 a megye óvodáiba, iskoláiba járók létszáma.
Kiegyensúlyozottabb fogyás
A román tannyelvű iskolákba járó diákok számának apadása összességében kiegyensúlyozottabbnak tűnik. Kezdetben növekedés is megfigyelhető, az 1997-1998-as tanévről a következőre történt másfél ezres csökkenés mind a magyar diákok létszámát apasztotta, a román diákok létszáma akkor 82-vel nőtt – derül ki a statisztikákból.
A román diákok számát tekintve később megfigyelhető még kisebb növekedés, de összességében fogyás volt náluk is: 12 867 (1999-2000), 12 360 (2000-2001), 12 596 (2001-2002), 12 244 (2002-2003), 12 175 (2003-2004), 11 802 (2004-2005), 11 285 (2005-2006), 10 870 (2006-2007), 10 501 (2007-2008), 10 114 (2008-2009). A 2009-2010-es tanévtől tízezer alá esik a román diákok létszáma, a jelenlegi tanévben pedig már kilencezer alá is, most 8900 a megyében román tannyelvű iskolába járó gyerekek száma.
Két éve újabb nagy csökkenés
A magyar diákok létszáma az 1997-1998-as és a jelenlegi tanév között 10 672-vel csökkent Hargita megyében. Az 1999-2000-es tanévben 52 811 volt a magyar diákok létszáma, egy évvel később 52 162 óvodás és diák kezdte el a tanévet. A 2001-2002-es iskolai évben 51 474, 2002-2003-ban 51 020, 2003-2004-ben 49 970, 2004-2005-ben 49 749, 2005-2006-ban 49 553, 2006-2007-ben 48 943 a megyei magyar diáklétszám. A 2007-2008-as tanévről a 2008-2009-re ismét jelentős csökkenés figyelhető meg, 1138-cal kevesebb diákot regisztráltak egyik évről a másikra: 48 587-ről 47 449-re esik a magyar diákok száma. A következő két iskolai évben 46 773, illetve 46 362 a magyar diákok száma a megyében, ezután azonban ismét egy nagy létszámcsökkenés figyelhető meg: míg a 2011-2012-es iskolai évben még 45 890 a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járók száma, egy tanévvel később ez már csak 44 299, ami ismét több mint másfél ezres csökkenést jelent. A jelenlegi tanévben a megyében 43 959 diák tanul magyarul.
Szinten maradt az óvodások száma
Nem köszönnek vissza az óvodások esetében az össz diáklétszámban tapasztalt csökkenések és nagyobb zuhanások. Bár vannak kisebb apadások itt is, az óvodai oktatást igénybe vevő megyebeli gyerekek száma folyamatosan 13 ezer fölött volt az elmúlt években. Az 1997-1998-as tanévben 13 570 gyerek járt óvodába a megyében, a 2011-2012-es tanévben pedig 13 582. Az óvodások számában az előző tanévben következett be nagy csökkenés, ennek az az oka, hogy az iskolák kötelékébe kerültek át az előkészítő csoportosok.
Visszaköszön a tendencia
Az elemista és felső tagozatos általános iskolások száma követi az általános tendenciát, és folyamatos csökkenést mutat. A román diákok száma az 1997-1998-as tanévről az 1998-1999-as tanévre növekszik egy keveset, 7 002-ről 7172-re, ezt követően azonban folyamatosan csökken valamennyivel, előző tanévben 4 328 volt. A magyar általános iskolások az 1997-1998-as tanévben 30 002-en voltak, jelenleg pedig 24 614-en vannak. A csökkenést mérsékli ugyanakkor, hogy az előző tanévben az óvodákból átkerült előkészítősök mintegy háromezerrel megemelték az elemisták számát.
Nőtt a középiskolába járók száma a kétezres évek közepén
A középiskolás diákpopuláció létszáma nagyjából ugyanannyi volt az 1997-1998-as tanévben, mint a 2012-2013-as iskolai évben, a közben eltelt időszakban azonban emelkedett, aztán visszaesett az elméleti, illetve szakközépiskolákba járók száma. Miután az 1999-2000-es tanévre 10 871-re csökkent a középiskolások száma a megyében, a következő néhány évben szinten folyamatos növekedés következett be. A 2006-2007-es tanévre 13 ezer fölé, 13 293-ra emelkedett a középiskolások száma, a csúcsot pedig a következő, 2007-2008-as tanévben érte el, amikor 13 649 diák járt elméleti és szakközépiskolákba a megyében. A 2008-2009-es tanévtől kezdve csökkenni kezdett a középiskolások száma, majd a 2010-2011-es tanévtől ismét nőni, a korábbi szintet azonban nem érte el a létszám, amely az előző tanévben ismét 11 379-re zuhant vissza. Ez utóbbi csökkenésnek az is részét képezte, hogy elindították a kétéves szakoktatási formát, és mintegy ötszáz diák oda iratkozott át.
A középiskolások létszámában mutatkozó növekedési és csökkenési tendenciák a magyar diákok létszámában mutatkoznak meg, a román tannyelvű középiskolák létszámainak dinamikája más: az 1997-1998-as-as tanévben iskolába járt 3154 román középiskolás száma a következő három tanévben folyamatosan csökkent, majd a 2001-2002-es tanévtől növekedni kezdett és 3200 körül maradt egészen a 2008-2009-es tanévig, amikor 2876-ra esett vissza. A 2010-2011-es tanévben ismét növekedést regisztráltak, azóta pedig 2900 körüli a román tannyelvű középiskolák diáklétszáma.

2014. január 27.
Idéntől nagyobb tétje lesz a kisérettséginek
Kevesebb mint egy hónapon belül elkezdődik a nyolcadikos tanulók egységes tudásszintfelmérő próbavizsgája. Ettől az évtől nő a vizsga tétje, hiszen a középiskolai felvételi jegy nagy részét a vizsgákon elért eredmény adja.
Ettől az évtől nő a kisérettségin elért jegyek fontossága a nyolcadikosok számára, ugyanis a tudásszintfelmérők eredménye nagyobb arányban számít majd bele a középiskolai felvételi jegybe, mint az elmúlt években. Az oktatási minisztériumban a diákok hároméves, magas átlageredményei és a gyenge kisérettségi eredmények miatt döntöttek a módosításról, amely ettől a tanévtől lépett életbe. A döntés értelmében a korábbi 50-ről 75 százalékra nő a tudásszintfelmérőn elért eredmény aránya a középiskolai felvételi jegyben, a V–VIII. osztályos átlagé pedig 50-ről 25 százalékra csökken. A nyolcadikos tanulók jövő hónapban tesztelhetik le tudásukat az új követelmények szerint, a kisérettségi próbavizsgái február 18-án, 19-én és 20-án zajlanak.
A vizsgák módszertanában nem történt változás, hasonlóan zajlanak majd, mint az elmúlt években, csak a középiskolai felvételi jegy összetételének az aránya változott. Hodgyai László tanfelügyelő, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa érdeklődésünkre elmondta, reméli, a diákok felkészültek a próba-kisérettségire, hiszen az iskolaigazgatóknak ki volt adva utasításként, hogy tájékoztassák a diákokat és a szülőket is a szükséges tudnivalókról, valamint hogy legyenek kifüggesztve a nyolcadik osztályokban a vizsgával kapcsolatos információk. Nagyon sok iskolában felkészítőket is tartanak a vizsgatantárgyakból a februári, országos szinten egységes vizsgatételek alapján zajló próba-kisérettségi előtt. A leglényegesebb az, hogy a diákokban tudatosuljon a vizsga fontossága és tanuljanak, hiszen a tanár bármennyit dolgozhat, ha a tanuló nem készül – mondta a tanfelügyelő.
A korábbinál ésszerűbb, reálisabb eredményeket hozhat a felvételi jegy új összetételi aránya, ugyanis a gyakorlat azt mutatta, hogy a magas négyévi átlagnak köszönhetően korábban nagyon sok vidéki iskolából jutottak be nem megérdemelten erős osztályokba a diákok – tájékoztatott Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő. Ezelőtt egy gyengébb tanuló is elérhetett a vizsgán akár egy hetes vagy kilences jegyet, de egy jó tanuló is ronthatott hetesre vagy annál kisebb jegyre, ha rossz napja volt, most viszont nagyobb a differenciálási lehetőség a vizsgatételekben, ami reálisabb képet adhat a diák felkészültségéről – fejtette ki a tanfelügyelő.

2014. január 30.
Forrong a tanügy, bojkottálnák a félévet
A tanfelügyelőket, iskolaigazgatókat és általános iskolai tanítókat egyaránt hátrányosan érintő intézkedések lépnek, illetve léphetnek életbe – ez egyesek számára több száz lejes bércsökkenést eredményez, mások számára több munkát. A tanfelügyelőség minisztériumi állásfoglalásra vár, az igazgatók petíciót nyújtanak be a szaktárcához, a szakszervezet pedig a tagok felhatalmazásával bojkottálná a tanév második félévét.
Elképzelhető, hogy nem kezdik el a pénteken induló egyhetes vakációt követően a tanév második félévét a Hargita megyei pedagógusok, ugyanis érdekvédelmi szervezetük tiltakozást tervez három intézkedés miatt, amely hátrányosan érint sok pedagógust. A tervezett bojkott okai között szerepel az iskolaigazgatók és aligazgatók kötelező óraszámának jelentős növelése, a tanfelügyelőktől történő pótlékmegvonás, valamint egy olyan törvényértelmezés, amely miatt több száz lejes bércsökkenést szenvedhetnek el a kisebbségi oktatásban dolgozó tanítók.
Ráadásul – szakszervezeti vélekedés szerint – az utóbbi intézkedést egyes iskolaigazgatók saját javukra ki is használhatják, így az a különösen zavaros helyzet állt elő, hogy még a tiltakozók táborán belül is lehetnek érdekellentétek. A területi szakszervezet az érdekvédelem fővárosi központjától kérte a tiltakozás egész országra történő kiterjesztését, a pedagógusok aláírásukkal támogatják a megmozdulást, a tanintézetek igazgatói petíciót nyújtanak be a szakminisztériumhoz és tömeges felmondásokat helyeztek kilátásba, a megyei tanfelügyelőség pedig hivatalos állásfoglalást kért az oktatási tárcától.
Kocs Ilona: ismét megalázták a pedagógusokat
Olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel még jobban megalázzák az oktatásban dolgozókat, ezért a szakszervezet arról döntött, hogy nem kezdik el a következő tanévet, hacsak az oktatási minisztérium ki nem vizsgálja a helyzetet – mondta el Kocs Ilona, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek területi képviselője a megyei oktatási rendszerben dolgozó pedagógusok többségének nevében. Azért, hogy a tanintézetek beleférjenek az éves költségkeretbe, az iskolaigazgatókat az eddiginél heti tízzel több tanóra megtartására kötelezi a szaktárca, ám emiatt lehet, hogy az iskolák egy részében pedagógusokat kell majd elbocsátani.
Egy új törvény értelmében a tanfelügyelők és igazgatók elveszítik bérpótlékuk tíz százalékát, ami több száz lejes bércsökkenést jelent – sorolta a tiltakozás okait a szakszervezeti vezető. Tovább folytatva elmondta, az országos szintű intézkedések mellett Hargita megye esetében csak ráadás, hogy Kovászna megyében lezajlott egy bírósági per, amelyen az az ítélet született, hogy a kisebbségi oktatásban dolgozó tanítóknak nem kell kifizetni az általuk megtartott heti három-négy plusz tanórát, és sok Hargita megyei magyar tannyelvű iskolában is hasonlóan kívánnak eljárni az igazgatók.
A kisebbségi oktatásban azért vannak többletórák, mert az anyanyelvet és az ország hivatalos nyelvét is heti három-négy órában oktatják. A precedens értékűnek vélt bírósági peren született ítélet azonban még jól is jöhet az iskolaigazgatóknak, ugyanis amennyiben arra hivatkozva megvonják a többletórák értékét a tanítóktól, akkor megtakaríthatnak annyi pénzt, hogy az igazgatóként rájuk kényszerített többletórákat valaki mással végeztessék el – figyelmeztetett az intézkedések közti lehetséges összefüggésekre Kocs Ilona.
Nyugtalanságot keltett a hír
Noha értelmezés kérdése, hogy a kisebbségi oktatásban a magyar- vagy a románórák számítanak többletórának, a bércsökkentés voltaképpen mégis azt jelentené, hogy a magyar tannyelvű iskolák magyar nemzetiségű igazgatói éppen az anyanyelvi oktatásért járó javadalmazást vonnák meg önként a magyar tanítóktól. A pedagógusok régiségétől függően ezek az összegek száztól akár négyszáz lejig terjedhetnek.
Mivel a tanintézetek vezetői ebben a kérdésben önállóan dönthetnek, és éppen most kell kidolgozniuk saját költségcsökkentési terveiket, Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő valószínűnek tartja, hogy vannak olyan igazgatók, akik így kívánnak majd takarékoskodni. A tanügyi törvényt mostanáig mindenütt úgy értelmezték, hogy a román tannyelvű iskolákban tanító pedagógusokhoz képest több tanórát megtartó magyar oktatásban ki kell fizetni a többletórákat a pedagógusoknak, ám az említett per során egy új, zavaros törvényértelmezés született, amelynek értelmében nem a román tanítók óraszámához kell viszonyítani a magyar tanítókét, hanem a kerettanterv alapján kell megállapítani az órabért – magyarázta Bartolf Hedvig, aki szerint a bírósági ítélet híre nyugtalanságot keltett a megyében dolgozó tanítók körében.
A tanfelügyelőség álláspontja az, hogy maradjon minden a régiben, kapják meg órabéreiket a tanítók, de az ügyben és a törvény értelmezésével kapcsolatban hivatalos állásfoglalást kért az oktatási minisztériumtól a tanfelügyelőség. Hargita megyében az általános iskolák elemi tagozatain – az előkészítő osztályoktól a negyedik osztályokig – dolgozó összes pedagógust, legalább 700–800 tanítót érinthet az intézkedés.
„Eltűntek” a szaktanfelügyelők
Bartolf Hedvig megerősítette a tanügyi szakszervezet tiltakozásának másik két okát is, azzal kiegészítve, hogy a költségvetési törvény azon tanintézetek igazgatói és aligazgatói esetében rendeli el februártól legalább heti tizennégy tanóra megtartását, amelyek túllépik éves költségkeretüket. Hargita megyében a tanintézetek nyolcvan százaléka hasonló helyzetben van. Ezzel az intézkedéssel kapcsolatban megerősítést és pontosítást vár a tanfelügyelőség a szaktárcától.
A tanfelügyelők bérpótlékcsökkentésének okaival kapcsolatban a főtanfelügyelő azt mondta, ennek az az oka, hogy az új tanügyi törvényből a jogszabály megalkotói kihagyták a „szaktanfelügyelő” meghatározást, ennek következtében a bérezés tekintetében minden szakos tanfelügyelőből egyszerű tanfelügyelő vált, így a régiségtől függően 200–300 lejjel csökkent a bérük.
Asztalos Ferenc: érthetetlen és minősíthetetlen
A kisebbségi oktatásban dolgozó tanítók többletórájának bérezését garantáló törvénykezdeményezést Asztalos Ferenc korábbi RMDSZ-es parlamenti képviselő dolgozta ki, és nyolc hónapnyi munkájába telt kiharcolni a tervezet elfogadását. Ez egyébként egyaránt része volt az ő képviselői és a szövetség 2004–2008-as választási programjának. A jogszabálytervezet a képviselőház oktatási bizottságán, a képviselőház plénumán, majd a szenátus munkaügyi, oktatási és emberjogi bizottságain keresztül került 2008-ban a szenátus elé, amely végül elfogadta azt – emlékezett vissza a törvény kidolgozója.
Azt is hozzátette, hogy a Trianon óta eltelt időszakban egészen 2007-ig senkinek, még az érintetteknek a fejében sem fordult meg az, hogy egy törvénytelenségről van szó, és nem természetes az, hogy a magyar tanítók ugyanakkora bérért heti négy órával többet dolgozzanak román kollégáiknál. A jogszabály azóta sem változott, így érthetetlennek és minősíthetetlennek tartja azt, hogy olyan bírósági ítélet születhet egy perben, ami teljesen ellentmond a törvény által garantált jogoknak – mondta az említett bírósági ítélettel kapcsolatban Asztalos Ferenc.
A minisztérium sincs különvéleményen
Király András oktatási államtitkárt sokan keresték már az utóbbi időben Hargita és Kovászna megyéből az említett ügy miatt. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy a kérdés valójában nem is kérdés, hiszen a vonatkozó törvény nem változott, tehát továbbra is kimondja, hogy a kisebbségi nyelveken folyó oktatásban a román, illetve a kisebbségi tantervhez viszonyított többlet tanórákat ki kell fizetni a tanítóknak. „A törvény tehát továbbra is egyértelmű kellene legyen. Az más kérdés, hogy sok iskola túllépi költségkeretét, de nem hiszem, hogy ez volna az egyetlen lehetősége annak, hogy hiányukat csökkentsék” – fogalmazott az államtitkár. A minisztérium álláspontja továbbra is az, hogy ki kell fizetni a többletórákat, és a szaktárca erről fogja értesíteni válaszlevelében a Hargita Megyei Tanfelügyelőséget is – mondta el kérdésünkre Király András.
Miniszteri meghallgatást kérnek az iskolaigazgatók
Petíciót készülnek benyújtani a Hargita megyei tanintézetek vezetői az oktatási minisztériumhoz amiatt, hogy az új tanügyi törvényben a szaktárca a korábbi négyről tizennégyre emelte az igazgatók és aligazgatók által megtartandó kötelező tanórák számát. A tanintézet-vezetők amiatt is aláírásgyűjtéssel tiltakoznak, hogy a fejkvóta alapján kiutalt költségkeretek csak 85–86 százalékban fedezik kiadásaikat, így októberre valószínűleg kimerülnek béralapjaik – tudtuk meg Szakács-Paál Istvántól, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola vezetőjétől. Az igazgató azt mondta, a napokban benyújtják a petíciót, illetve miniszteri meghallgatást kérnek, és ha nem teljesítik kéréseiket, tömeges felmondásokkal tiltakoznak majd az intézkedések ellen.

2014. február 3.
Nehéz döntéseket hoztak
Fájdalmas döntések meghozatalára kényszerültek a tanintézetek igazgatói annak érdekében, hogy az általuk vezetett oktatási intézmény ne lépje túl idén az elégtelennek tartott fejkvóta alapján kiosztott költségvetést. Közben az is kiderült, hogy amennyiben az igazgatóknak vissza kell térniük 14 órában a katedrára, az Hargita megyében mintegy 140 pedagógus állását, óraszámát érinti.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség január végéig várta az igazgatók javaslatait arra vonatkozóan, hogy az általános jellegű költségcsökkentő intézkedések után az egyes iskolákban, óvodákban milyen további lehetőségeket találtak a kiadások lefaragására. Amint Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője hétfőn az addig beküldött javaslatok alapján összegezte, mindenki próbál tenni valamit, egyesek kis mértékben, mások nagyobban szűkítik a kiadásokat. Tanintézetenként változik a csökkentések lehetősége is, helyenként van még keresnivaló, máshol viszont, főként a kis iskoláknál, ahol egy rend felmenő osztály van, már nehéz lenne – tette hozzá. A tanfelügyelőség a továbbiakban elemzi az iskolák, óvodák helyzetét.
A kormány közlése szerint idén bele kell férni a fejkvótára alapozott költségvetésbe, ez tavaly a megyebeli tanintézetek nyolcvan százalékának nem sikerült.
Összevonás, elbocsátás
A költségcsökkentő döntések meghozatala gyakran nemcsak az iskolát, hanem az egész érintett települést foglalkoztatta, megmozgatta, mivel a kiadások visszaszorítása legtöbbször népszerűtlen intézkedéseket jelent. Esetenként olyannyira, hogy az igazgató beszélni sem akar róla. Kajtár Csaba, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola igazgatója például hétfőn azt mondta, nem hajlandó nyilatkozni a kérdésről.
Nehéz döntésen vannak túl Csíkmadarason is. A helyi Kiss Ferenc Általános Iskola igazgatója, Császár Sándor elmondta, az iskola esetében igen, az óvoda esetében azonban – főként a napközi működtetése miatt, ahol egy csoportban két pedagógus dolgozik – nem fértek bele a költségvetésbe. A minimálisra csökkentették a választható tantárgyak óraszámát, átalakították a kisegítő személyzeti struktúrát, megszüntették a főkönyvelői, vezető titkárnői kiegészítő juttatást, azonban ez nem jelentett túl sokat – ismertette az igazgató. Rámutatott, jól képzett pedagógusaik vannak, aminek az eredménye látszott a nevelői munkán, a fejkvóta alapú finanszírozás azonban erre nincs tekintettel, így túl nagyok maradtak a költségek. Hogy mégis beleférjenek ennek keretei közé, szeptembertől az eddig tervezett kettő helyett egy előkészítő osztály indul, és megszüntetnek egy napközis csoportot, így az óvodában vegyes korösszetétellel két napközis és egy normál programú csoport fog működni. Az igazgató közölte, ez azt is feltételezi, hogy tanév végén megválnak két óvónőtől. Fiatal és jól képzett pedagógusokról van szó, de nincs mit tenni – mondta az igazgató. Hozzáfűzte, az intézkedések meghozatala előtt pontosan egy hónapnyi bérköltséggel lépték túl a költségvetést, de a döntések életbe léptetése után sem fognak teljesen beleférni a költségvetésükbe.
„Nincs mit csökkenteni"
Elsősorban a fejkvóta alapú finanszírozási rendszer újragondolását javasolják – mondta el Kánya László, a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola igazgatója. A tanintézetnek tavaly 22 százalékos költségvetési túllépése volt, ennek lefaragása érdekében a minimálisra csökkentették az óraszámot – tájékoztatott az igazgató. Úgy látja, a kis iskolában egyéb intézkedést nem tudnak bevezetni. Nincs mit leépíteni, minden tevékenységre és mindenkire szükség van – tette hozzá.
Még mindig nem tudni pontosat
Nem kapott még pontosítást az oktatási tárcától a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a költségvetési törvénynek az igazgatók óraadási kötelezettségére vonatkozó megjegyzése kapcsán. Amint arról beszámoltunk, a büdzsére vonatkozó jogszabály egy függeléke értelmében heti 14 órát kell tartsanak a költségvetésüket túllépő iskolák igazgatói, igazgatóhelyettesei, akik ilyen körülmények között lehetetlennek tartják a munkát, és sokan felmondásukat helyezték kilátásba. Ugyanakkor érintené az előírás az igazgatók helyén tanítókat is.
Az iskolák által beküldött adatok szerint Hargita megyében mintegy 140 pedagógus állására vagy óraszámára lenne hatással az intézkedés, ha alkalmaznák – közölte Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő elmondta, olyan eset is van, ahol teljesen megszűnne egy katedra, de olyan is, ahol csak néhány órát kellene elvenni egy pedagógustól. Ha alkalmazni kell ezt az előírást, akkor igyekeznek mindenki helyzetét megoldani, például a kieső órák helyett helyben vagy közeli iskolákban más órákat adni az érintetteknek, hisz tanév közben vagyunk – hangsúlyozta Bartolf Hedvig. Hozzátette, remélik, nem kell majd alkalmazni ezt az előírást.

2014. március 12.
Kifizetik a magyar tanítók pluszóráit
Ki kell fizetni a magyar tanítóknak a többletórák után járó pluszpénzt – válaszolta az oktatási minisztérium a Hargita megyei tanfelügyelőségnek a magyar pedagógusok bérezésével kapcsolatos beadványára.
Bartolf Hedvig főtanfelügyelő azt követően fordult a szaktárcához pontosításért, hogy a Brassó megyei táblabíróság egy, a témában indított perben hozott végleges ítéletében kimondta, hogy a magyar tanítók nem jogosultak a pluszpénzre.
Az oktatási minisztérium mostani válaszában megerősítette, hogy ki kell fizetni a magyar tanítók többletóráit. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta, a minisztérium pontosítása szerint a tanügyi törvény értelmében órabérként kell kifizetni a kisebbségek nyelvén oktató iskolák elemi osztályaiban dolgozó pedagógusoknak a román tannyelvű osztályok óraszámai felett ledolgozott órákat.
Előkészítő osztályban ez heti három, első, második, harmadik és negyedik osztályban pedig heti négy órát jelent. Hargita megyében volt olyan iskola, ahol felmerült, hogy nem fizetik ki az órákat, ám végül sehol sem vonták meg a javadalmazást.
Eközben a Kovászna megyei Torján jövő keddre egynapos sztrájkot hirdetnek azok a tanítók, akik már több mint másfél éve nem kapják a törvény által szavatolt pluszpénzt. Mint arról beszámoltunk, a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tavaly áprilisban fordult bírósághoz amiatt, hogy a Kézdivásárhely melletti községben dolgozó magyar tanítóknak 2012 szeptemberétől nem fizetik ki a heti négy pluszórát.
A brassói táblabíróságon jogerős ítéletében kimondta, hogy a kereset nem indokolt, a pluszórákat nem kell kifizetni, ugyanis a magyar pedagógusok bérét a magyar tantervhez kell igazítani, és nem a románhoz. Csatlós Mihály Levente, a felső-háromszéki szakszervezet elnöke úgy vélte, a bíróság a tanügyi törvény ellenében döntött, hiszen a jogszabály 263. cikkelyének 6. bekezdése leszögezi, hogy a pluszórákért pluszpénz jár.
A bírósági döntés riadalmat okozott a magyar tanítók körében, a pedagógusok attól tartottak, hogy ez precedenst teremthet, erre hivatkozva elveszíthetik a román kollegáikhoz képest pluszban tartott órákért járó javadalmazást.
A torjai iskolában a tanítók most sem kapják meg a pénzüket, ugyanis a tanintézet vezetősége a jogerős bírósági ítéletre hivatkozva megtagadja annak kifizetését, számolt be lapunknak Csatlós Mihály Levente.
„Jövő kedden sztrájkolnak a torjai tanítók, nem a jogszabálynak ellentmondó bírósági ítélet, hanem az igazságtalanság miatt” – szögezte le az érdekvédelmi bizalmi, aki az Európai Emberi Jogok Bíróságához készül fordulni a torjai tanítók jogainak érvényesítése érdekében.
Bíró Blanka, R. Kiss Edit

2014. április 24.
Elrettenti a magyar kiadókat a tankönyvlicit
Megijedhetnek a magyar kiadók az oktatási minisztérium által szombaton kiírt tankönyvlicit rájuk nézve hátrányos feltételeitől, és úgy dönthetnek, nem vesznek részt a kiíráson – ettől tartanak az RMDSZ oktatási szakpolitikusai.
Király András oktatási államtitkár lapunknak elmondta, szerdán is tárgyaltak Remus Pricopie szakminiszterrel és megpróbálták meggyőzni, hogy szükségtelen és kivitelezhetetlen a magyar ábécéskönyvek lefordítása. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kiírás technikai leírásában az szerepel, hogy a kisebbségek nyelvén megírt könyveket le kell fordítani románra ahhoz, hogy az értékelő bizottság minden tagja megérthesse, mit tartalmaz.
„A vita arról folyik, hogy ki fizeti a fordítást. Az a megoldás körvonalazódik, hogy az elemi osztályoknak írt tankönyveket nem kell lefordítani. Az ábécéskönyvet például nem is lehet: a mondókákat, dalokat, kiszámolókat nem lehet átültetni románra” – magyarázta Király András.
Az államtitkár elmondta, amennyiben a magyar kiadók megijednek a feltételektől, és nem jelentkeznek a licitre, a törvény értelmében a román változatot kellene lefordítani magyarra, ám az írást például nem lehet már nyelvből fordított tankönyvből tanítani a kisebbségeknek.
Király András arra biztatja a magyar kiadókat, ha van kész első-, másodikos tankönyvük, nyújtsák be azt nyugodtan, mert meglátása szerint hamarosan megoldódik a kérdés. A szakpolitikus elismerte, hogy lassan halad a tanügyi reform, egyelőre csak az I. és II. osztály kap új tankönyvet, a kisebbségiek számára azonban külön román tankönyv is készül. Az ütemterv szerint a 2015–2016-os tanévtől a kezdő osztályok, így az I., V. és IX. osztály is új tanterv szerinti kiadványt kap.
Meghökkentő részvételi feltételek
Mindig tartogat meglepetéseket a tankönyvlicit, ám ezúttal félő, hogy olyan feltételeket szabtak, melyeket még a nagy román kiadók sem lesznek képesek teljesíteni, mondta el lapunknak Dáné Károly.
Az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója rámutatott, a román nyelvű tankönyvekre licitáló kiadóktól azt kérik, hogy az elmúlt három év átlagos üzleti forgalma hatmillió euró körül legyen. A magyar kiadóktól arányosan kevesebbet követelnek, de ez is teljesíthetetlen – vélte a szakember.
A részvételi garancia összege is indokolatlanul magas, ugyanakkor a tankönyvekre meghatározott legmagasabb árak nagyon alacsonyak, ecsetelte Dáné Károly. Mint mondta, 8, 10 lejből kellene kiadni egy kétkötetes román tankönyvet, az árban pedig benne van az elektronikus formátum is. Ha egy üres CD-t rögzítenek a könyvhöz, már az is legalább egy lejbe kerül, nem beszélve az elektronikus tartalomról, mutatott rá a tankönyvkiadó vezetője.
Ódzkodnak a kiadók
Szikszai Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által létrehozott Ábel Kiadó igazgatója kevés esély lát arra, hogy részt vesznek a liciten. A kolozsvári kiadója vezetője lapunknak elmondta, még nem volt idő arra, hogy tüzetesen átnézzék a kiírás feltételeit, ám a technikai szabályozás nagyon sok nehezítő körülményt tartalmaz.
A papírforma mellé kötelező módon csatolni kell az elektronikus változatot, és egy 128 oldalas könyv digitalizálása 5000–12000 eurós befektetést feltételez. A kiadók mindenképp kockázatot vállalnak, hiszen ha minőségi könyvvel jelentkeznek, akkor az ár miatt veszíthetnek: ha 40 százalékkal meghaladják a legolcsóbb ajánlatot, már kizárják őket a licitből, magyarázta Szikszai Attila.
A legnagyobb hazai magyar tankönyvkiadó képviselője szerint egy magyar kiadónak biztos csődöt jelent, ha befektet 2–3 elektronikus könyvbe, és nem nyer a liciten. A szabályozás szerint ugyanis a 128 oldalas könyvnek 180 darab digitalizált elemet kell tartalmaznia, ebből 90 egyszerű kép, 60 mozgókép és 30 interaktív feladat.
Ezt az első osztályos matematika könyv esetében meg lehet oldani például táncoló macikkal, azonban a történelem vagy irodalom tankönyvekbe filmrészleteket is kellene illeszteni, ezek után azonban szerzői jogdíjat kell fizetni, ami további költségvonzatot jelent.
A szaktárca az elmúlt nyolc évben nem írt ki tankönyvlicitet, azóta csak utánnyomásokat rendelt, így a tankönyvkiadók nagyon rosszul állnak anyagilag, ami oda vezethet, hogy nem tudnak majd minőségi tankönyveket adni a gyerekek kezébe – fogalmazta meg aggályait Szikszai Attila.
Elavult olvasnivalók
A jelenleg használatos tankönyvekre évek óta panaszkodnak a pedagógusok, ezek a magyar és a román nyelv oktatásában egyaránt problémát jelentenek, ugyanis tartalmukat egyes évfolyamokon nem igazították a tanterv változásaihoz.
A Hargita megyei tanfelügyelőség keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar tannyelvű iskolák felső tagozatain a román tankönyvek elavultsága jelent gondot. Dorina Moraru-Drăghici szaktanfelügyelő elmondta, az ezen oktatási szinten forgalomban lévő könyvek régiek, és nincsenek összhangban az időközben részben átírt tantervekkel.
Főként hetedikben és nyolcadikban van gond a román tankönyvekkel, ugyanis olyan szövegeket emeltek át az újonnan kiadott könyvekbe is, amelyeket már nem lehet tanítani – fejtette ki a szakember. Elmondása szerint a pedagógusok más kiadók könyveinek használatával, illetve egyes szövegrészek kiszelektálásával, a gyakorlatok átalakításával hidalják át a problémát.
Bíró Blanka, R. Kiss Edit. Krónika (Kolozsvár)

2014. április 28.
Magyar szórványgondok Székelyföld szívében
A székelység szívében fekvő Balánbánya a szórványmagyarságra jellemző oktatási gondokkal küszködik. Előbb iskolákat vontak össze a településen, nemrégiben a még meglévő magyar osztályok összevonásával próbálkoztak, ősztől pedig összeköltöztetnék a magyar és a román osztályokat.
Múlt héten felszólították a balánbányai V-VIII.-os magyar tagozat tanulóit és tanárait, hogy ősztől költözzenek be a román tannyelvű Geo Bogza Általános Iskola épületeibe. Jelenleg a magyar diákok az 1. sz. Általános Iskola épületében tanulnak, ám az év elején végrehajtott iskolaösszevonások következményeként a két iskola jogilag egyesült.
Az év eleji – gazdasági és multikulturális indokokkal alátámasztott – iskolaösszevonás a kisváros többi tanintézményét is érintette. Így az óvodákat a Liviu Rebreanu Szakközépiskolához csatolták, ahol évfolyamonként egy magyar osztály tanul, összesen csaknem 100 magyar ajkú gyermek – tudtuk meg Vermesser Levente pedagógus szerkesztőségünkbe eljutattatott leveléből.
A multikulturalitás jegyében
A magyartanár szerint az iskolaösszevonást irodában döntötték el, sem a gyerekekkel, sem szüleikkel és a közösség tagjaival nem egyeztetett a helyi önkormányzat, az iskolák vezetősége és a Hargita megyei tanfelügyelőség. A tanintézmények vezetői azt mondták, hogy csupán formális összevonásról van szó, minden marad a régiben. „Ehhez képest két hétre rá már közölték, hogy összevonnak két magyar osztályt” – írja Vermesser.
A szülők az iskolaösszevonásra nem panaszkodtak, elfogadták a „nehéz gazdasági helyzettel” érvelő magyarázatot. Ám az osztályösszevonások ellen már összefogva tiltakoztak az iskola vezetőségénél, a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél és az oktatási minisztériumnál. Sikeresen, mert az osztályösszevonások nem történtek meg.
A legutóbbi szülőbizottsági gyűlésen az egyesítés révén újonnan létrejött tanintézmény vezetője, Liliana Izabela Tîrnaucă meglepődve kérdezte a magyar tagozatos szülőktől, miért nem igényelnek önálló magyar iskolát, ha nem felel meg az osztályok költöztetése? „Jelenleg három épületben zajlik az oktatás, mi azt kértük, hogy a magyar osztályok maradjanak egy épületben, ne szórják szét a gyerekeket különböző épületekbe” – magyarázta az előzményeket lapunknak Orbán Lóránd történelemtanár.
Egyszerű jogi procedúra?
A tanügyi törvény 45/2. cikkelye értelmében a nemzeti kisebbségek gyermekeinek szülei kérhetik olyan csoportok, osztályok, illetve önálló iskolák létrehozását, amelyben az oktatás a diákok anyanyelvén történik. Ezt a törvénycikkelyt szeretnék érvényesíteni a balánbányai magyarok: államilag finanszírozott magyar iskolát kérnek a településen.
„Eléggé puskaporos a hangulat a városban az iskolák miatt ” – számolt be Orbán Lóránd, akinek meggyőződése, hogy a törvény által szavatolt anyanyelven történő oktatáshoz való jogot különálló jogi személyiség, azaz önálló magyar iskola formájában sikerül elérni, mivel "ez simán egy jogi procedúra kérdése".
Orbán a maszol.ro-nak azt is elmondta: olyan ajánlatot tesznek a 15 tagú helyi tanácsnak – amelyben 5 magyar képviselő is ül az RMDSZ színeiben –, ami elfogadható helyi szinten. Az önkormányzat jóváhagyására a megyei tanfelügyelőségnek, majd a minisztériumnak is rá kell bólintania – tette hozzá a történelemtanár.
A szülők először is aláírásgyűjtésbe kezdtek, a petíció internetes változatának elkészítése folyamatban van.
A minisztérium nem szól bele
Király András oktatási államtitkár a maszol.ro-nak elmondta, önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt valóban létre lehet hozni szülői kérésre ott, ahol nemzeti kisebbségek élnek. „A tanügyi törvény ad erre lehetőséget, viszont nagyon sok függ a diáklétszámtól, és az osztálylétszámot is a diáklétszám határozza meg” – fogalmazott.
Az államtitkár szerint ha a helyi tanács beleegyezik és a megyei tanfelügyelőség is jóváhagyja, gyakorlatilag semmi akadálya nincs az iskola létrehozásának. "A minisztérium nem szólhat ebbe bele” – tette hozzá Király, aki üdvözli a balánbányaiak kezdeményezését. Ugyanakkor rámutatott: meg kell vizsgálni a fenntarthatósági lehetőségeket is, hiszen, ha helyi szinten negatív választ kapnak a közösség tagjai, azt már nagyon nehéz Bukarestből módosítani, mivel a decentralizációs elvek érvényesülnek.
A Hargita megye északkeleti szélén elhelyezkedő Balánbányán a második világháború óta nem létezik önálló magyar nyelvű tanintézmény, mert ahogy a településen a románság kezdett gyarapodni, a román tannyelvű osztályok létrehozásával egyre inkább visszaszorult a magyar oktatás. A körülbelül 6000 lelket számláló település 2011-es népszámlálási adatai szerint 2000 magyar él, magyar nyelven pedig 200 gyerek tanul.
Pásztor Krisztina. maszol.ro

2014. április 29.
Áthelyezések és kinevezések
Közel negyven pedagógus áthelyezési kérését oldották meg, további negyven tanító és tanár pedig katedrára történő kinevezést kapott az elmúlt két napban Csíkszeredában.
Lezajlott a katedrára való kinevezéssel rendelkező pedagógusok kérésre történő áthelyezése az idei pedagógus-versenyvizsga keretében, hétfőn Csíkszeredában 39 pedagógus igénylését oldották meg – tájékoztatott Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékese. Közölte, 43 kérés volt, két esetben egymás között cseréltek állást a pedagógusok, két igénylést pedig elutasítottak. A tanítók, tanárok általában olyan esetekben kérik az áthelyezést, ha például költöznek, vagy ingáztak és a lakhelyükhöz közelebb üresedett meg állás.
Katedrára történő kinevezést kaptak
Amint arról beszámoltunk, az oktatási törvény alkotmányellenesnek minősített, majd módosított rendelkezése értelmében azok a pedagógusok, akik meghatározott időre szóló munkaszerződéssel dolgoznak, az elmúlt hat évben pedagógusi versenyvizsgán legalább hetes jegyet értek el és legalább négy évig fenntartható az állásuk, alkalmazhatók meghatározatlan időre abban az iskolában, ahol tanítanak. Az érintett Hargita megyei pedagógusok számára kedden Csíkszeredában szerveztek nyílt ülést az állások elosztására.
Waczel Ferenc tájékoztatása szerint 49 kérést kaptak meghatározatlan időre szóló kinevezésre. Két helyen többen is pályáztak ugyanazon állásra, ilyen esetekben az volt a döntő, hogy megvan-e a pedagógusnak a véglegesítő vizsgája, ugyanott lakik-e, ahol az állás van, illetve, hogy mekkora jegyet ért el a versenyvizsgán. Olyanok is voltak, akik nem jelentek meg, így végül 41 pedagógus jutott álláshoz tegnap. A tanfelügyelő még elmondta, a katedrára történő kinevezést kapottak között olyan is van, akinek nincs meg a véglegesítő vizsgája, ebben az esetben csak akkortól kötnek meghatározatlan időre szóló munkaszerződést a pedagógussal, amikor sikeresen leteszi (ebben az évben) a véglegesítő vizsgát.
R. Kiss Edit. Székelyhon.ro

2014. július 31.
Az állások fele megmaradt
Több állás megmaradt, mint amennyi elkelt csütörtökön Csíkszeredában, a pedagógusi versenyvizsga első helyosztóján.
Csütörtök délelőtt a Hargita megyében meghirdetett végleges állásokat osztották szét azon pedagógusoknak, akik legalább hetest vagy hetesen felüli jegyet értek el a versenyvizsga írásbeli próbáján. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a helyszínen hatvan állás közül lehetett választani, ezek közül azonban a nap végére csak 28-at foglaltak el. A vizsgaeredmények szerint 267 pedagógus választhatott csütörtökön állást, de a magas jegyek ellenére a többség üres kézzel távozott. Előfordult, hogy azért nem választhatott valaki, mert nem volt a szakjának megfelelő végleges állás meghirdetve, de olyan helyzet is, hogy túl messzinek találta a pedagógus a települést, ahol oktathatott volna. Maradt meg többek között román, illetve magyar szakos, vallás-, fizika-kémia szakos tanári állás is.
Pénteken még választhatnak
A megmaradt 32 állás közül pénteken még válogathat olyan pedagógus, akinek megvan az erre feljogosító jegye, és más megyebeli központban vizsgázott, de ezzel a lehetőséggel kevesen szoktak élni. Az ezután üresen maradó végleges állásokat helyettesítőivé változtatják. A versenyvizsgára 328 helyettesítői állást hirdettek meg, ezek száma egészül ki a megmaradt és a közben esetlegesen felszabadult tisztségekkel. A helyettesítői állásokra hétfőn szervezik meg az elosztást, Csíkszeredában, a Segítő Mária Gimnázium dísztermében, 10 órától. Akkor azok választhatnak, akik ötös és hetes közötti jegyet értek el a versenyvizsgán, vagy hetes feletti jegyük van, de nem találtak végleges állást.
A megyében a pedagógusi versenyvizsga keretében idén 508-an vizsgáztak érvényesen, 267 pedagógus hetes feletti, 169 ötös és hetes közötti jegyet ért el, a vizsgázók 14,14 százaléka nem írta meg az átmenő jegyet.
R. Kiss Edit, Székelyhon.ro

2014. augusztus 11.
Meneszthetnek két iskolai aligazgatót
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség költségcsökkentő intézkedései révén két csíkszéki iskolában is megszűnhet szeptembertől az aligazgatói állás. Ugyanakkor ősztől öt százalékkal csökkentik a tanintézet-vezetői bérpótlékokat.
Azokban a Hargita megyei iskolákban szűnhetnek meg az aligazgatói állások, amelyekben kevesebb mint húsz osztály működik – tudtuk meg Waczel Ferenctől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrásért felelős tanfelügyelőjétől. Csíkszéken két tanintézet lehet érintett: a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, valamint a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola.
Nehéz lenne aligazgató nélkül
Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója a hírre reagálva elmondta, hivatalos értesítést nem kapott erről, de tekintettel arra, hogy az elemi, illetve a középiskolai oktatás mellett kollégium is működik az iskolában, nem tartja valószínűnek, hogy megszüntetnék az aligazgatói állást. A gimnáziumban egyébként 16 osztályban folyik tanítás.
A másik érintett tanintézet, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola is különleges helyzetben van. Mint Albert Gábor Árpád igazgató magyarázta, ugyan 20-nál kevesebb, azaz 19 osztállyal működnek, de öt különböző épületben zajlik az oktatás. „Nehéz egy embernek, szükség van ebben az iskolában aligazgatóra. Ez az intézkedés a tanítás rovására mehet” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: még hivatalosan nem erősítették meg, hogy megszűnne az igazgatóhelyettesi állás, de ha megkapják az értesítést, akkor az iskola vezetőtanácsa kérni fogja, hogy hagyják meg az aligazgatót állásában.
Címzetes tanárokká válnak
A 25 osztállyal vagy annál többel működő iskolák igazgatóinak heti 4-6 órát, az aligazgatóknak pedig 6-8 órát kell tanítaniuk. A kisebb tanintézetekben az igazgatóknak 6-8, az aligazgatóknak pedig 8-10 óra a kötelező heti óraszám. Waczel a téma kapcsán elmondta, azok az aligazgatók, akik elvesztik tisztségüket, címzetes tanárok lévén óraadó pedagógusként dolgozhatnak tovább. Az állások megszűnéséről véglegesen a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa, illetve Bartolf Hedvig főtanfelügyelő dönt.
Költségcsökkentés a cél
Országos szinten Hargita megyében regisztrálták a legnagyobb bérköltség-túllépéseket, ez pedig többek között a megyében zajló kétnyelvű oktatással magyarázható. A kiadások lefaragásának érdekében költségcsökkentő intézkedéseket kellett kidolgoznia a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnek. A kisebb iskolák aligazgatói állásának megszüntetése mellett minden igazgatónak és igazgatóhelyettesnek öt százalékkal csökkentik ősztől a tanintézet-vezetői bérpótlékát.

2014. szeptember 1.
Kétszázan mentek át a pótérettségin
Közzétették hétfőn az idei pótérettségi óvás előtti eredményeit, a vizsgákon elért jegyek szerint Hargita megyében 23,93 százalékos az átmenési arány, ami kevéssel magasabb az országos átlagnál. Udvarhelyszéken 74 fiatalnak sikerült a pótérettségije.
Noha összesen 1057 Hargita megyében középiskolát végzett diák jelentkezett az idei pótérettségire, közülük végül elég sokan hiányoztak, a vizsgákon összesen 890-en jelentek meg. A legtöbben románból szerettek volna átmenő vagy annál magasabb jegyet elérni, és bár egyelőre nincsenek információk arról, hogy melyik vizsgatantárgy fogott ki a legtöbb pótérettségizőn, az eredmények szerint 677-en elbuktak a pótérettségin, mindössze 213 vizsgázó tudta megszerezni az átmenéshez szükséges átlagjegyet. Ez 23,93 százalékos átmenési arányt jelent – tájékoztatott Hodgyai László tanfelügyelő, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa.
Udvarhelyszéki adatok
Az iskolánként közölt adatok összeadásából kiderül, hogy Udvarhelyszéken összesen 305 diák jelent meg a pótérettségin, de csak 74-en vizsgáztak sikeresen, ami számításaink szerint 22,57 százalékos átmenési arányt jelent. Többnyire a legnagyobb diáklétszámú tanintézetekből került ki a legtöbb pótérettségiző, az Eötvös József, valamint a Kós Károly Szakközépiskolában egyenként 49-en pótérettségiztek, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában – ahol az udvarhelyszéki vizsgaközpont volt – összesen 32-en – tudtuk meg Hodgyai Lászlótól. A pótérettségi eredményei még nem véglegesek, a jegyek kifüggesztése után, hétfőn délután fogadták az óvásokat, az érintett dolgozatok újrajavítása után, csütörtökön teszik közzé a végleges eredményeket.
Főtanfelügyelői értékelés
A végleges eredmények valószínűleg alig fognak különbözni az óvás előttiektől, hiszen a tanév végi érettségi esetében is jóval egy százalék alatt maradt a különbség – mondta el Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő, akit a pótérettségi eredmények tanfelügyelőségi értékeléséről kérdeztünk. Ritkán fordul elő, de Hargita megye az eredmények tekintetében ezúttal az országos átlag fölött van, majdnem két százalékkal, hiszen az országos átlag 22 százalékos – mondta a főtanfelügyelő.
Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy 677 tanulónak, tehát a vizsgázók háromnegyedének nem sikerült a pótérettségije, ami sajnálatos, de vannak olyan diákok, akiknek kevésen múlt az érettségijük nyáron, és most sikerült átmenő jegyet elérniük. Tavalyhoz képest jobbak az eredmények, de nyilván az érettségit ezután is komolyan kell venni, hiszen az eredmények évről évre jelzik, hogy az érettségire komolyan, már kilencedik osztálytól készülni kell és mindennap tanulni, nem elég az utolsó pillanatokban nekifogni a tanulásnak – fogalmazott Bartolf Hedvig.
Széchely István, Székelyhon.ro

2014. szeptember 12.
Hatvan százalék érettségizett sikeresen
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség az idén lezajlott két érettségi vizsga eredményét. Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László tanfelügyelő ismertették, idén Hargita megyében összesen a vizsgázók 61,70 százaléka ment át az érettségin és a pótérettségin.
„Ez a reális helyzet, ebben az évben ilyen eredmények születtek. Jók ezek az eredmények, jobbak, mint tavaly, látszik, hogy a diákok is komolyabban veszik és a vizsgák szigorúsága is nagy” – értékelte Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő hozzátette, az adatokat kielemzik, megnézik, hol és mit lehetne javítani ezek nyomán. Hodgyai László arra mutatott rá, hogy idén azért is alacsonyabb volt az érettségire jelentkezők száma, mert kevesebben végeztek az esti és csökkentett látogatású tagozatokon.
A statisztika szerint a megyebeli gimnáziumok idén végzett diákjainak 85,79 százaléka érettségizett sikeresen. A művészeti, sport- és teológiai osztályokban végzettek 75,35 százalékos átmenési arányt értek el, a szakközépiskolák végzősei pedig 39,41 százalékban érettségiztek eredményesen. Összesen az idén végzett középiskolások 66,49 százaléka tette le az érettségit.
Az idei végzősök eredményeit tekintve a legjobb átmenési arány – 96,71 százalékos – a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban született, ezt az iskolát 95,16 százalékos átmenési aránnyal a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium követi, harmadik pedig a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, 94,32 százalékkal. A rangsor utolsó két helyét a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Szakközépiskola és a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola foglalják el, nulla százalékos átmenési aránnyal.
Ellenőrzik a nagy különbségeket
Meg fogják vizsgálni azokat az eseteket, amikor túl nagy különbség mutatkozik a nyolcadikos diákok záróvizsgájának, az országos felmérésnek a médiája és a diákok öt-nyolc osztályos átlaga között – mondta Bartolf Hedvig főtanfelügyelő pénteken. A nyolcadikot végzettek felvételi jegyét adó két átlag között néhány megyebeli diák esetében nagyon nagy különbségeket fedeztek fel. Több esetben öt pont körüli, három esetben hat pontnál is nagyobb volt ez a különbség, egy esetben pedig, az egyik maroshévízi általános iskolában 1,65-ös médiát ért el a vizsgán az a gyermek, akinek 9,51 volt az öt-nyolcas médiája. A főtanfelügyelő kifejtette, meg fogják vizsgálni, mi történt ezekben az esetekben, felülértékelték-e a pedagógusok a diákot, adtak-e esetleg szánalomból jegyet.

2014. október 19.
Új adatbázisban a diákok adatai
Egy új, az oktatási rendszerben tanulók, dolgozók nyilvántartására szolgáló adatbázis létrehozása érdekében igényeltek az iskolák a szülőktől is hivatalos dokumentumokat, adatokat az elmúlt időszakban.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség legutóbbi sajtótájékoztatóján elhangzott, a korábbi, szintén elektronikus adatbázist váltja fel az új, országos, integrált informatikai nyilvántartó rendszer, amelynek jelenleg a feltöltése zajlik. Az európai uniós támogatással létrehozott elektronikus nyilvántartás az eddiginél pontosabb adatokat fog tartalmazni, kezelni is könnyebb lesz és pontosabb adatokat lehet majd kinyerni is belőle – mondta el Karda István rendszergazda. Kifejtette, a programban az oktatási struktúrákról, a diákokról, pedagógusokról, a különböző kormányzati programok – mint például a tej-kifli, vagy a középiskolás ösztöndíj – részt vevőiről vannak, illetve lesznek adatok, amelyekkel nemcsak a minisztérium, hanem a tanfelügyelőség is fog tudni dolgozni.
A szülőkről többek között a tartózkodásuk adatait rögzítik a rendszerben, így azt is tudják majd, melyik diáknak dolgoznak külföldön a szülei. A nyilvántartás zárt rendszer, csak az fér hozzá az adatokhoz, akinek jogosultságot adnak erre – hangzott még el.