Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Parlament /EP/ [és különböző testületei]
3416 tétel
2011. szeptember 27.
Az RMDSZ elzárkózik a belső megméretkezéstől?
Jövőben a helyhatósági, valamint a parlamenti választások előtt lehetne a romániai magyarok között egy belső megméretkezést szervezni. Ennek az eredménye alapján méltányosan oszthatnák a mandátumokat, de az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől – véli Borbély Zsolt Attila, az EMNT elnökségi tagja.
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus. 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben az RMDSZ tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
Vissza kell hozni az urnákhoz a szavazókat
A most bejegyzett EMNP szerinte arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
Távlatok nélkül nincs politizálás
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
A megmaradást csak az autonómia biztosíthatja
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Nem lehet két kis lépéssel átugrani a szakadékot
Csakhogy 1996-tól, az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre”. Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángó kérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e magyarországi tankönyv. A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – véli a politológus, de lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – hozott fel egy szemléletes példát Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben.
A magyarság parlamenti képviseletének biztosítása érdekében belső választások kellenek
A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila. Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében. „A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, és ennek az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat, de az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – összegzett Borbély Zsolt Attila.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro
2011. szeptember 27.
Brüsszelbe látogattak a Partiumi Keresztény Egyetem tanárai
Szeptember 19-22 között Tőkés László EP-alelnök meghívására Brüsszelbe látogattak a Partiumi Keresztény Egyetem tanárai.
Erdélyi képviselőnk meghívása abba a sorozatba illeszkedik, amely az erdélyi magyar nyelvű oktatási intézmények oktatói és diákjai számára biztosítja az Európai Parlament meglátogatását. Ennek keretében 2008 tavaszán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai, 2010 májusában pedig az erdélyi református iskolák tanárai és diákjai látogattak Brüsszelbe.
Kedden, szeptember 20-án a közel ötven főt számláló látogatócsoportot meghívójuk, az egyetem alapító-elnöke, Tőkés László köszöntötte és számolt be alelnöki és képviselői tevékenységéről, majd a csoport tagjai szeminárium keretében ismerkedtek meg az Európa Parlament munkájával.
Szerdán a látogatócsoport Brugge-be látogatott, ahol a College of Europe az egyetem akadémiai bizottságának elnöke, Thierry Monfortival mutatta be Európa egyik legnevesebb felsőoktatási intézményének munkáját. A csoportot ide a kézdivásárhelyi Fejér Előd kísérte el, aki jelenleg az Európa Parlamentben dolgozó gyakornok és maga is az egyetem végzőse.
A látogatás során a PKE látogatócsoportjának alkalma volt megtekinteni Brüsszel nevezetességeit és európai élményekkel gazdagodva térhettek haza. erdon.ro
2011. szeptember 28.
A MOGYE ügyében szólalt fel Sógor Csaba Strasbourgban
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden, szeptember 27-én Strasbourgban Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő napirenden kívüli felszólalásával a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának ügyére irányította a figyelmet.
Alább olvasható Sógor Csaba beszédének szövege:
"Az idén Romániában elfogadott új oktatási törvény többek között multikulturális felsőoktatási intézményként határozza meg azt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (MOGYE), ahol már eddig is a hallgatók fele magyar nemzetiségű volt. Bár az elfogadott törvény különálló magyar kar létrehozását irányozza elő, az egyetem többségi nemzethez tartozó vezetősége nem hajlandó ezt lehetővé tenni: minden eszközzel akadályozza a felerészben magyar hallgatók által látogatott, hivatalosan is multikulturálisként elismert egyetemen a magyar nyelvű orvosképzést.
Ez tehát az a multi-kulturalizmus és kisebbségbarát politika, amely jól jellemzi egyes tagállamokban a kérdéshez való hozzáállást.
A koppenhágai kritériumok vizsgálata során a csatlakozni kívánó államok kisebbségekkel szembeni bánásmódja is górcső alá került. Lehetővé kell tenni, hogy a csatlakozás után is számon kérhetők legyenek a koppenhágai kritériumok. Európában, különösen annak keleti felében feszültek az etnikumközi viszonyok. Ezt figyelmen kívül hagyni óriási hiba, amely a jövőben megbosszulhatja magát." Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 29.
Erdély 2020 a fejlődésért 
Szükség van egy Erdély 2020-as stratégia megalkotására a már kidolgozott európai modell mellé – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az SZKT-n. Kifejtette, csak így tudna eredményesen fejlődni a régió, és csak így lehetne a más európai országok nyomába lépni gazdasági szempontból. Az Európai Parlament már tavaly életbe léptette az Európa 2020 nevet viselő stratégiát. Ez három kulcsterületet foglal magába. Az első terület a tudás alapú gazdaság és információs társadalom, vagyis fejlődni a technológiákban úgy műszaki, mint társadalmi szempontból. A második a zöld gazdaság, vagyis új energiahatékony technológiák megtervezése. A harmadik pedig az emberközpontúság, azaz munkahelyteremtés, szakmai és más képzések biztosítása. Hogy ennek a stratégiának mi is szerves része legyünk, Winkler Gyula szerint a saját települési, megyei vagy regionális szintű stratégiáink is úgy kell megszülessenek, hogy ezeket az irányelveket tartalmazzák. „Ezért javasolnám azt, hogy egy Erdély 2020-as stratégiát érdemes megalkotni. Ezen az erdélyi magyar társadalomnak a minden összetevője, mindenfajta elitje gondolkoznia és ezen dolgoznia kell. Azért, mert ha nem érezzük magunkénak ezt a stratégiát, akkor nem is fogjuk tudni megvalósítani.” – mondta Winkler Gyula EP képviselő.
Hozzátette: ha elkészülne az Erdély 2020 stratégia a következőkben olyan alpontokkal kellene kiegészíteni, mint Hargita 2020 vagy Kolozs 2020. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete egyébként már júliusban megkezdte a Hunyad 2020 program kidolgozását. Ezt ősszel fogják bemutatni a nagyközönségnek. Gergely Tünde
Erdély Tv. Erdély.ma
2011. szeptember 29.
Közlemény – Az EP támogatja Tőkés László jelentését
Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője fogalmazta meg annak idején, hogy az Unió országainak felvirágzása érdekében „több Európára” van szükség.
A magyar EU-elnökség nevében Orbán Viktor miniszterelnök az „erős Európa” eszményét és programját hirdette meg.
A lengyel EU-elnökség beköszönése alkalmával mondott parlamenti beszédében Bronislaw Komorowski államelnök szintén a „több Európa” kívánalmát és követelményét hangsúlyozta a kontinensünkre nehezedő, egyre súlyosbodó gazdasági-pénzügyi válság leküzdése érdekében.
Sokak véleménye megegyezik abban, hogy Európa sokrétű válságának hátterében alapvetően egy általános erkölcsi válság húzódik meg. Az Európai Unió és az európai egyházak vezetőinek idei 7. csúcstalálkozóján többen is rámutattak erre, és a Lisszaboni Szerződés előirányzatának értelmében kialakítandó európai–egyházi párbeszéd keretében európai társadalmaink morális válságának a gyógyítása céljából sürgették az egyházi szféra és a politikum eddiginél is szorosabb együttműködését.
Múlt héten, 2011. szeptember 20-án, a lengyel EU-elnökség hivatalba lépése alkalmából, André-Joseph Leonard belga érsekprímás, André Dupuy brüsszeli apostoli nuncius, Stanislaw Gadecki poznani érsek és Adrianus Herman van Luyn, az Európai Közösség Püspöki Konferencia Bizottságának (COMECE) elnöke, valamint Piotr Mazurkiewicz, a COMECE főtitkára részvételével és közös szolgálatával európai ünnepi misét tartottak a brüsszeli Saint Michel et Gudule katedrálisban. A rendkívüli, hagyományteremtő alkalom immár harmadik abban a sorban, melynek rendjén 2010 szeptemberében a belgiumi EU-elnökség, ez év júniusában pedig a magyar elnökség szentelte meg féléves-féléves működését, Isten nevének segítségül hívásával.
Tőkés László alelnök az Európai Parlament képviseletében tartott beszédet a magyar ünnepség alkalmával; a lengyel misén, majd a lengyel nagykövetség által rendezett fogadáson pedig meghívottként vett részt. Az EP vallási ügyekért felelős alelnökeként erdélyi képviselőnk az általa már kezdetben meghirdetett „Keresztény Európát” program részének tekinti az európai egyházi együttműködés, valamint az európai–egyházi párbeszéd terén kifejtett tevékenységét. Meggyőződése szerint kontinensünk válságának „kezeléséhez” és erkölcsi megújulásához, valamint a „több” és „erősebb” Európa kiépítéséhez az egyházak hozzájárulása elengedhetetlenül szükséges.
Hosszan tartó előkészítő munka nyomán, 2011. szeptember 26-án, az Európai Parlament Elnökségének ülésén ebben az értelemben került sor az egyházakkal és a világnézeti szervezetekkel folytatandó párbeszéd kérdésének megvitatására, melynek intézményes bevezetését a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelye írja elő.
A Tőkés László által előterjesztett dokumentum az Európai Parlament és az egyházi, valamint szekuláris szervezetekkel beindult intézményes párbeszéd eddigi tanulságai és következtetései alapján tesz javaslatot ennek folytatására és elmélyítésére. Erdélyi képviselőnk ahhoz kérte a Büro felhatalmazását, hogy konkrét és strukturált formában alakítsák ki a rendszeres, átlátható és kiegyensúlyozott párbeszéd intézményes hátterét és kereteit.
„Az 1989-ben elkezdődött kelet-közép-európai rendszerváltás nyomán – püspöki minőségemben – magam is cselekvő részese lettem az ökumenikus világmozgalomnak, ezen belül pedig a megosztott Európa egységesülését szolgáló kelet–nyugati egyházi párbeszédnek” – mondta az alelnök, majd hozzátette, hogy az akkor szerzett gyakorlat és tapasztalat az európai–egyházi párbeszéd terén is jól kamatoztatható.
Miguel Angel Martinez Martinez szocialista alelnök, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou néppárti alelnök, Jim Higgins néppárti jegyző és Isabelle Durant, a zöldek alelnöke hozzászólásaikban elismerésüket fejezték ki az elhangzott jelentés iránt, és javaslataikkal támogatták a dialógus-tervezet megvalósítását.
A napirendi tárgy megvitatását lezárva, Jerzy Buzek elnök is megköszönte erdélyi képviselőnk munkáját, kitérve arra, hogy alelnöktársával együtt miképpen vett részt a párbeszéd magas szintű fórumain. A Büro egyhangúan elfogadta az előterjesztést, és felhatalmazást adott a párbeszéd rendszerének kialakítására.
Strasbourg, 2011. szeptember 27.
Tőkés László
EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. szeptember 29.
Kollektív hűvösség
A hűvös viszonyulást követheti a ratifikálás megvétózása, legalább Budapesten
Nem sokáig tartott az örömöm afölött, hogy a vajdasági magyarok érdekvédelmi szervezetének kezdeményezésére Belgrád törölte a kollektív bűnösség elvét a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvénytervezetből.
Lám, lám, milyen fontos, ha a kisebbségek egy-két szavazatára is szükség van, mert a szerb miniszterelnök-helyettes ki is mondta kerek-perec, hogy azért fogadták el a VMSZ javaslatát, mert így azt remélik, hogy a parlamentben meglesz a többség a jogszabály elfogadásához. A törvény életbe léptetése az EU-csatlakozás feltétele.
Életkorra és nemre való tekintet nélkül nyilvánította háborús bűnössé a jugoszláv katonai közigazgatás 1945-ben a délvidéki települések teljes magyar és német nemzetiségű lakosságát, s a kollektív bűnösség vagyonjogi kérdésekben úgymond örökölhető! (Valójában: az államosított vagyont a háborús bűnösnek nyilvánított – sok esetben később ártatlannak talált vajdasági magyar – leszármazottja nem igényelheti vissza, az az állam tulajdona marad.)
Ennek az aberráns rendelkezésnek az eltörlése magától értetődik – gondoltam magamban –, hiszen hogyan lehetne tagja a XXI. századi európai közösségnek az, aki azt a jogelvet vallja, amelyet eredetileg a polgári büntetőjogi elméletek is tagadtak, s csak a sötét középkornál is feketébb XX. században történhetett meg egy etnikai közösség egyetemleges felelősségre vonása azzal az ürüggyel, hogy a csoport egyes tagjai ténylegesen (vagy csak föltételezhetően) jogi vagy erkölcsi értelemben elítélendő cselekedetet hajtottak végre.
Aztán a belgrádi „demokrata” kormánykoalíció meggondolta magát. Megtehette mert az ellenzéki Liberális Demokrata Párt (a politikai alakulat nevébe foglalt jelzők Szerbiában sem jelentenek semmit, akárcsak nálunk) jelezte, a magyarok kollektív bűnösségének fenntartásának érdekében megszavazza a vagyon-visszaszármaztatásról és a közvagyonról szóló törvényt. Meg is tette.
Az elfogadott jogszabály tehát nem teszi lehetővé a második világháborús megszállók soraiban harcolók, illetve leszármazottaik számára a restitúciós folyamatban való részvételt, még abban az esetben sem, ha az illetőt a saját akaratán kívül sorozták be, vagy ha a bíróság előtt bizonyította is az ártatlanságát! Egyszerűen azért, mert magyar!
Így nem kaphatják vissza a magyar családok a második világháború után elkobzott ingatlanokat, építőipari telkeket, erdőségeket, üzlethelyiségeket, lakásokat, vállalatokat, a termőföldet.
„A történelmi megbékélés szorgalmazása és a kollektív bűnösség elvének eltörlése a Vajdasági Magyar Szövetség politizálásának alapkövei. Olyan európai értékek, amelyeket semmilyen körülmények között sem fogunk feladni. Akkor sem, ha álláspontjainkkal időről időre egyedül maradunk Szerbia parlamentjében” – áll a VMSZ által a szavazást megelőzően kiadott sajtóközleményben, amely rezignáltan megállapítja: „A többségi (szerb) társadalom politikai elitje továbbra sem érett meg arra, hogy változtasson egyoldalú történelemszemléletén.”
A Szerbia parlamentjében egyedül maradt vajdasági magyarokat az Európai Parlament (magyarországi, romániai és szlovákiai) magyar képviselői nem hagyhatják cserben. Az RMDSZ – fontos koalíciós partnerként – ráveheti a Demokrata Liberális Pártot, hogy maga is kifogásolja a korszerűtlen szerbiai szemléletet, a kollektív bűnösség alkalmazásának elvét. Talán Magyarország és Románia kollektív hűvössége, ami Szerbia csatlakozását illeti meggondolkoztatná Belgrádot. (Ha meg a DLP e kérdésben a szerb álláspontot osztja, az meg minket, romániai magyarokat kell hogy elgondolkoztasson.)
A hűvös viszonyulást követheti a ratifikálás megvétózása, Bukarestben és – vagy legalább – Budapesten.
Hollandia és Finnország schengeni csatlakozás kérdésében tanúsított magatartása – bármennyire fájdalmas is számunkra – korrekt. Az EU-nak elitklubnak kell maradni, vagy azzá kell válnia. Tagja csak az lehet, aki európéer.
A kollektív bűnösség elvével a jogi bagázsban – ha korábban lehetett is – ma már nem szabad beengedni senkit a demokratikus és békéjére, konfliktusainak tárgyalások útján való kezelésére büszke Európába!
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 30.
MIDAS: a túlélésért küzdve
A Gál Kinga fideszes EP-képviselő által vezetett Kisebbségi Munkacsoport a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesületének – MIDAS – delegációját is fogadta a szokásos plenáris heti ülésén. A kisebbségi nyelven írt napilapok gyakorlatilag a túlélésért küzdenek, munkájuk azonban sokkal nagyobb figyelmet érdemelne – derül ki Gál Kinga sajtóközleményéből.
A MIDAS (European Association of Daily Newspapers in Minority and Regional Languages) elnöke, a dél-tiroli Toni Ebner előadásában hangsúlyozta: az anyanyelven való tájékozódás lehetősége alapvető fontosságú a nemzeti és nyelvi kisebbségek számára, ennek biztosítása azonban egyre nehezebb. Beszámolójában kitért azokra a nehézségekre, amelyekkel a kisebbségi lapkiadók szembesülnek. Nem csak a gazdasági válság és az ebből eredő csökkenő reklámbevétel nehezíti a fennmaradásukat valamint a minőségi munka elkészítését, hanem az előfizetők csökkenő száma is. Sok esetben elérhetetlen a minőségi anyanyelvű újságíróképzés is.
Gál Kinga a vita után kijelentette: biztosítani kell a kisebbségi nyelvű sajtó fennmaradását és meg kell találni támogatásának uniós lehetőségeit, egyben felajánlotta támogatását és együttműködését a kérdésben. erdon.ma
2011. október 1.
A magyar pártok közösen emlékeznek meg október 6-áról
"Ha tőlünk függ, akkor lesz Paunescunak szobra Vásárhelyen, amikor Gusának, vagyis soha"
Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, László György, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke és Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a három magyar politikai alakulat közösen emlékezik meg október 6-án az aradi vértanúkról, illetve a marosvásárhelyi székely vértanúkról.
A sajtótájékoztatón jelen volt Csegzi Sándor, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke, hangsúlyozni kívánta, hogy a megemlékezésnek nem lesz kampányjellege, jó alkalom arra, hogy az összefogásra utaló, Európát átfogó eseményre való megemlékezés kapcsán "mutassunk egyértelmű összefogási szándékot Marosvásárhelyen a magyar politikai szervezetek között".
Jakab István hangsúlyozta: – A marosvásárhelyi magyarság mindig is lelki motorja volt az erdélyi magyarságnak. Nagyon fontos, hogy október 6-án a magyar politikai pártok együtt kívánnak megemlékezni az aradi és a székely vértanúkról. Az emlékezés kegyelete, amely összhangot teremt bennünk, azt is jelzi, hogy egységesek tudunk lenni minden olyan ügyben, amely a magyarság számára fontos, és együtt tudunk hangot adni minden olyan történésnek, amely a magyarság jövőjét biztosítja.
László György: – Ha Marosvásárhelyen – de Erdélyben is – a magyar közösséget képviselő politikai szervezetek megpróbálnak együttműködni, akkor az csakis e közösség politikai múltjának tudható be. Most, félretéve a politikai hovatartozásunkat, arra hivatkozva, hogy ha nem sok közös van bennünk, mégis van egy történelmünk, közös múltunk, így a magyar közösség érdekében félreteszünk minden nézeteltérést, és október 6-án Marosvásárhelyen együtt fogunk emlékezni. Remélem, ez az első jó lépés annak érdekében, hogy életképes érdekképviseletet tudjunk létrehozni az erdélyi magyarságért.
Október 6-ig megoldódhat a MOGYE ügye
Újságírói kérdésre válaszolva Benedek István kijelentette: Az egyetem problémája reális, egy rossz menedzsmentnek és egy rossz charta megszavazásának az eredménye, ami nem vette figyelembe a jelenlegi tanügyi törvényt. Ezt nem teheti meg egyetlen egyetem sem az egyetem autonómiájára hivatkozva, és remélem, hogy Markó Béla miniszterelnök- helyettes úr, aki a tanügyért is felelős, illetve Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke megteszi személyesen is a szükséges lépéseket, s különösen Markó Béla tud hatni az egyetem vezetőségére és a tanügyminisztériumra, s felszólítja őket, hogy a törvényeket be kell tartani. "Úgy gondolom, hogy a miniszterelnök-helyettes és az Európai Parlament alelnökének személyes jelenléte az egyetemen, illetve a tárgyalások a következő napokban meghozzák az eredményt".
Ádám Valérián, az RMOGYKE ügyvezetője, aki egy kolléganőjével együtt bejött a sajtótájékoztatóra, bejelentette, hogy ha az RMDSZ és a magyar szervezetek "visszavonulót fújnak" a MOGYE ügyében, akkor az október 6-át követő héten tüntetést szerveznek a civil szervezetek.
Az RMDSZ-politikusok reményüknek adtak hangot, hogy október 6-ig megoldódik a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye. Kiss István, az MPP alelnöke szerint a magyar pártok közösen lépnek fel a MOGYE ügyében.
Iskolaneveket a magyar lakosság arányának megfelelően!
Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Adrian Paunescunak szobrot akarnak állítani Marosvásárhelyen, illetve hogyan viszonyulnak az iskolanévadáshoz, Benedek István kijelentette: – Ez nagyon egyszerű. Az iskola nevét az iskola vezetőtanácsa dönti el, majd a városi tanács szavaz róla. Ami csak konzultatív jellegű. Sajnos, az iskolák vezetőtanácsaiban Vásárhelyen a román tanárok többségben vannak. Mivel Marosvásárhely magyar lakossága kb. 46%, úgy illett volna, hogy az iskolák 46%-ának is magyar neve legyen. Magyar íróról, tanárról, az iskolaalapító Bernády Györgyről iskola legyen elnevezve. Ez nem történt meg. Azt gondolom, az elkövetkezendőkben lesz elegendő politikai józanság az iskolák vezetőségeiben részt vevő tanárokban, s belátják, ez így nem mehet tovább. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az iskolák neve a magyar lakosság arányának megfelelő legyen Marosvásárhelyen. Meg kell találni ennek a módját.
A Paunescu-szoborral kapcsolatosan azt mondta: "Akkor lesz Marosvásárhelyen szobra Paunescunak, ha tőlünk függ, amikor Gusának. Vagyis soha!"
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 2.
Zsil-völgyi magyar kulturális napok
Hétvégén Lupény megerősítette pozícióját, mint a Zsil völgye magyar fővárosa. Jóllehet a közeli Petrozsényban több magyar él, Lupényban sokkal jelentősebb magyar élet zajlik, jóval több a magyar rendezvény. Benedekfi Dávid helyi RMDSZ-elnök és csapata ügyesen összefogja a helyi közösséget, sőt, a lupényiak rendezvényei a bányavidék többi településének magyarságát is megmozgatják, szemben a passzív Petrozsénnyal.
Hétvégén sem volt különb a helyzet, a Zsil-völgyi magyar kulturális napok Lupényban zajlottak, melyen a helyieken kívül a környező települések magyarsága is részt vett.
A gazdag rendezvénysorozat Balázs Csaba fotókiállításával kezdődött pénteken, melyen a helyi fiatalember a bányavidéken és külföldön készített arcképeit tekinthették meg a szakszervezeti klubban. Este a lupényi és a bányavidék többi városából érkezett magyarság nagyszerűen szórakozott a szüreti bálon.
A rendezvénysorozat fénypontja mégis a szombati nap volt, amikor a bányavidék magyarsága bemutatkozott Erdélynek. Pontosabban a Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredáról, Brassóból és Nagyenyedről érkezett vendégeknek. A Szabó Csaba kolozsvári újságíró által indított szórványtengelyek mozgalom 21. szórványkonferenciájára ugyanis a lupényi szakszervezetek házának dísztermében került sor. A magyarok által „bőven és hangosan meglakott” bányászrégió megmaradt magyarságának problémáit térképezték fel demográfiai, oktatási, kulturális és gazdasági szempontból, illetve tapasztalatot cseréltek a többi dél-erdélyi szórványvidékkel.
Magyarok a Zsil völgyében
A hatvanas-hetvenes években a vulkáni és lupényi iskolákban még 4 párhuzamos magyar osztály volt, manapság viszont az elemi oktatás összevont osztályokkal működik, pedig 2007-től a vulkáni diákok Lupényban tanulnak, ismertette a szomorú helyzetet Kasza Mária, a lupényi iskola igazgatója. Így sikerült csak megmenteni az általános szintet, külön-külön mindkét helyen veszélybe került volna, mondta Illés Katalin, a vulkáni iskola aligazgatója. Petrozsényban sokkal jobb a helyzet, de az Böjte Csaba atya Szent Ferenc Alapítványának köszönhető.
A bányavidéken folyamatosan csökken a magyarság száma, a gyülekezetek kiöregednek, szemléltették a helyzetet Gáll Sándor református és Marthy Attila római katolikus lelkészek.
A bányavidékiek igen visszafogottan fogadták a kolozsvári Szabó Csaba és a marosvásárhelyi Ötvös József református lelkész-egyházi újságíró derűlátó kilátásait az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről. Szerintük megszűnt a magyarság demográfiai hullámvölgye, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredán ugyanis a fiatal értelmiségi magyar családokban erősen elterjedt az utóbbi években a harmadik, sőt, negyedik gyermek vállalása, Marosvásárhelyen több a keresztelő, mint a temetés, legalábbis Ötvös József szerint.
Bárcsak hasonló tendencia uralkodna a bányavidéki magyarságnál is! Jelenleg a legfontosabb kihívás a közeledő népszámlálás, melyen minden magyarnask fel kell vállalnia magyarságát, hiszen a mostani számoktól függ a magyar oktatás, anyagi támogatása, társadalmi súlya országos szinten, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke. Aki szerint az agyonhangoztatott templom és iskola mellet az érdekképviselet a magyarság harmadik tartópillére, hiszen ez karolja fel döntéshozói szinten előbbiek ügyét.
A Zsil-völgy magyarságának helyzete elválaszthatatlan a bányavidék gazdasági helyzetétől. A szocializmus éveiben, a kőszénbányászat fellendülése idején, a magyarság száma gyorsan növekedett, a „fekete arany” hanyatlása a magyarság hanyatlását is eredményezte. Éppen ezért fontos a gazdasági alap, melynek fejlesztési elképzeléseit Dézsi Attila mutatta be az egybegyűlteknek. Lupényi származásúként Hunyad megye prefektusa komoly lépéseket tett a bányavidék kormányszintű felkarolása érdekében.
„Noha kevesen vagyunk, s számunk csökken, a Zsil-völgyi magyarság mindig is értékes embereket adott”, hangsúlyozta Benedekfi Dávid főszervező. A széles körben elismert, románok által is nagyra tartott prefektus a legjobb példa erre.
Éppen ezért zavaró, hogy sokan a Zsil völgyét csak a bányászjárásokkal társítják, az ottani magyar életről, magyar kultúráról tudomást sem vesznek, hangsúlyozta lokálpatrióta pátosszal Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő. A bányavidéki magyarságnak és oktatásának nem anyagi támogatásra van szüksége, azt saját erőből képesek megoldani, hanem segítség kell, hangsúlyozta Benedekfi Dávid a vendégek meglepetésére, kiknek mindenütt az anyagi gondokat említették szórványjárásuk során. Együtt magyarul
Miután Krizbai Jenő és Kocsis Attila igazgatók bemutatták a nagyenyedi, illetve dévai iskolákat, s a vendégek bemutatták könyveiket, szórakoztató program következett. A római katolikus közösségi házban töltött káposzta versenyt szerveztek, melyen 9 helyi konyhaművész mérte meg tudását. A nyertesek díjat kaptak, egy-egy fakanalat, a nyertes természetesen a legnagyobbat. Ezután az egybegyűltek is megkóstolták a finomságokat.
Vasárnap az Erdély különböző tájairól érkezett vendégeknek a Zsil völgye érdekességeit és természeti szépségeit mutatták be, majd a parányi urikányi magyar közösséghez látogattak. Délután a lupényi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor, majd az idősek napját ünnepelték süteményekkel, teával és kávéval.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2011. október 5.
Verespatak-ellenes folyamodványokat tárgyaltak az EP szakbizottságában,
A Verespatak Kulturális Alapítvány és az Ad Astra szervezet által benyújtott, a verespataki kitermelés tervét ellenző folyamodványokat tárgyalta meg tegnap az Európai Parlament (EP) megfelelő szakbizottsága.
A fellebbezők arra kérték az EU törvényhozó, illetve végrehajtó szervét, hogy értékeljék a bányaterv következményeit, és szólítsák fel a befektetőt a verespataki övezetben végzett, bárminemű munkálat leállítására, mivel a projekt nem tartja tiszteletben az uniós törvénykezés valamennyi kitételét.
A befektető nem kínál elegendő biztosítékot egy esetleges katasztrófára – hívta fel az EB figyelmét Victor Boştinaru, a Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti képviselője. Mint kifejtette, az RMGC által felajánlott 150 millió euró csekélység tekintettel arra, hogy egy „ökológiai bombát” kell karbantartani. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány a vörösiszap-szennyezés miatt csaknem 500 millió euróval bírságolta meg a MAL Zrt. vállalatot. Kiemelte: az ausztráliai Commonwealth Scientific Research Organization szervezet független felértékelése mintegy 600 millió, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hatósága pedig 2,6 millió dollár értékre becsülte a ciántechnológiás kitermelés utóköltségeit.
– Meggyőződésem, hogy az uniós törvényhozás és végrehajtás határozott, a jogszabályokból kiinduló magatartással viszonyul majd a kérdéshez – összegezte Boştinaru.
Margrete Auken dán EP-képviselő hozzászólásában kiemelte: az EP tagjai hálásak lehetnek a folyamodóknak, hogy ezekre a kérdésekre felhívták a figyelmet. A szakbizottság várja a helyszíni vizsgálat megállapításait, és egy független felértékelés nyomán az EB kimerítő válaszát.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 7.
Megemlékezés az összefogás jegyében
Vörösmarty Mihály Szózatával kezdődött és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével ért véget az a rendezvény, amelyen tegnap délután a Székely Vértanúk emlékművénél közösen emlékeztek meg az erdélyi magyar pártok az aradi és a marosvásárhelyi vértanúkról.
Miután elhelyezték az emlékezés koszorúit, a tömeg az orvosi egyetem elé vonult, ahol a kerítésre 1500 szál szegfűt tűztek fel: fehéret a magyar oktatásért, sárgát a román oktatásért, és pirosat a vértanúk véréért.
Nem engedhetünk a ’48-ból, az ’56-ból és a ’89-ből
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke miközben "kezet fogott az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal" elindította, hogy a szabadságharc hőseinek emléke a ma emberét is kötelezi, hogy kiálljon a szabadság mellett. Hangsúlyozta, a forradalmak, de különösen az 1989-es forradalom szellemiségét meg kell őrizni, meg kell védeni, különösen ma, amikor a magyar felsőoktatás "a tovább élő nacionál-kommunizmus vértelen támadásának, a többségi politika agresszivitásának áldozatává eshet. Az oktatási törvény félremagyarázásának nevezte, hogy az orvosi egyetem szenátusa az egyetemi autonómiára hivatkozva korlátozza a magyarok jogait. Az igazi autonómia nem jelenthet jogfosztást, jelentette ki, visszautasítva ugyanakkor a prefektus vádját, aki szerint a MOGYE magyar tagozatáért szervezett tiltakozó megmozdulás provokáció lenne. Nem mi provokálunk, minket provokálnak, mondta az EP alelnöke.
Zsigmond Barna Pál, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja a magyar kormány üzenetét olvasta fel.
Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke az összefogás szükségességét hangsúlyozta, amely ma is épp oly időszerű, mint volt 1848-ban, 1956-ban vagy 1989-ben. "Mi nem kérünk mást, nem kértünk mást ’90 óta, csak azt, hogy tartsa be mindenki a törvényeket, és biztosítsa minden nemzeti közösségnek a jogát, hogy a saját kultúráját, a saját anyanyelvét ápolja", jelentette ki, hozzátéve, hogy meg kell találni az összefogás módját, hiszen "ha mi összefogunk, lehet, hogy lesz valaki ellenünk, de legyőzzük". Kijelentette: a marosvásárhelyiek megszenvedtek a demokráciáért, ezért meg kell találni az összefogás módját, mert csak így lehet legyőzni azokat, akik a magyar közösség ellen akarnak fellépni.
Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere felhívta a figyelmet, hogy az aradi vértanúk a nemzet megmaradásáért adták életüket, ezzel példát mutatnak számunkra és erőt adnak a mindennapi küzdelmeinkhez.
Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke sajnálattal állapította meg, hogy húsz évvel a rendszerváltás után még mindig harcolni kell a magyarság jogaiért a felsőoktatásban egy olyan egyetemen, amelyen egykor tiszta magyar nyelven folyt az orvosképzés, később két nyelven folyt az oktatás. "Ma pedig ott tartunk, hogy a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása ellen kell harcolnunk".
Kijelentette: példát kell mutatni Európának, hogy az erdélyi magyarság alkotó közösség, nem fog elveszni, élni fog.
Portik Vilmos, az EMNT elnökségi tagja feltette a kérdést, hogy vannak-e ma azokhoz hasonlók, akikre emlékeztünk, akik "felráznak bennünket a bóbiskolásból"? "Mi, akik most itt vagyunk, puszta jelenlétünkkel arról teszünk tanúbizonyságot, hogy képesek vagyunk az álomban ringadózókat felébreszteni". Marosvásárhelyen erre van szükség, mert hiába telt el két évtized a rendszerváltás óta, egyesek olyan jogok megvalósulását akadályozzák, amelyek már akkor is orvoslásra szorultak, harcolnunk kell azért, hogy az orvosi egyetemen érvényesítsék a törvényt, mondta egyebek között.
Kelemen Ferenc, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi elnöke szerint 22 évvel a rendszerváltás után, "semmit sem változott a helyzetünk, még mindig csak szaladunk az események után ahelyett, hogy alakítanánk őket". Mindezekért a két évtizedes elhibázott baloldali politikát okolta.
A keresztény történelmi egyházak nevében Nagy László unitárius püspökhelyettes szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy megemlékezésre és tiszteletadásra gyűltek össze, mert "ünneplésre nincsen okunk", ha visszanézünk az elmúlt napokra és évekre. Rámutatott: a teherhordozás közös kell legyen, de valaminek a szellemében, a Krisztus törvénye szellemében, amely nem lehet más, mint az, amiről Pál apostol beszélt, hogy egymásra figyeljünk.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 10.
Megnyitotta tanévét a Partiumi Keresztény Egyetem
A hagyományoktól eltérően a nemrég felújított Szigligeti Színházban tartotta ünnepi tanévnyitóját a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE). A rendhagyó ünnepségen az egyetem vezetősége, valamint oktatói és hallgatói közössége mellett a történelmi egyházak képviselői, illetve jeles anyaországi és erdélyi meghívottak is részt vettek.
Az egyetem keresztény szellemiségéhez hűen, igei köszöntővel kezdődött az ünnepség. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az egoizmuson való felülkerekedés, a közösségben való gondolkodás és a nemzetért végzett szolgálat fontosságát hangsúlyozta beszédében.
Tőkés László, az egyetem elnöke, az Európai Parlament alelnöke beszédében úgy fogalmazott, óvatos bizakodásra ad okot a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében, hogy csütörtökön, az aradi vértanúk nemzeti gyásznapján, a román oktatási minisztérium felszólította az orvosképző tanintézmény szenátusát, hogy maradéktalanul tartsa be a januártól hatályos oktatási törvényt, és érvényesítse a multikulturális jelleget az egyetemi chartában. „Nem volt hiábavaló a tiltakozásunk” – vélekedett a PKE vezetője, majd hozzátette, hogy semmilyen körülmények között nem szabad meghátrálni. Ezt tanúsítja a több mint húsz évvel ezelőtt alapított Sulyok István Főiskola – a PKE jogelődje – küzdelmekkel teli története is, mely azóta Románia első akkreditált magyar tannyelvű egyeteme lett. Tőkés László reményét fejezte ki, hogy hamarosan a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is elnyeri akkreditációját.
A felsőoktatás mellett az autonómia a másik fontos kérdés, mely figyelmünk középpontjában kell hogy legyen, emlékeztetett a Királyhágómellék volt püspöke. A Kárpát-medencei magyarság szintjén megvalósuló nemzeti önrendelkezéshez szükség van a felnövekvő ifjúságra, mely nem hagyja nemzetét, és akár az árral szemben is hajlandó úszni, ha a magyarság érdeke ezt kívánja. Az EP-alelnök ugyanakkor ismételten felhívta a fiatalok figyelmét az Európában oly nagyra tartott érték, a mobilitás veszélyeire. „Nem kétséges, hogy fontos a szabad helyváltoztatás az egyesült Európában, de nekünk, erdélyi, valamint partiumi magyaroknak ennél nagyobb érték a gyökeresség, a szülőföldhöz, az otthon maradáshoz való jog” – fogalmazott.
János-Szatmári Szabolcs rektor tanévnyitó beszédében elsősorban az elsőévesekhez szólt, megköszönve az egyetem iránt tanúsított bizalmat. Ugyanakkor ismertette azokat a fejlesztéseket, amelyek a magyar kormány finanszírozásának köszönhetően a közelmúltban megvalósulhattak az egyetem falai között. Elhangzott: a közel ezer egyetemi hallgató 13 alapszakon és 7 mesterképzőn végezheti tanulmányait. Az oktatói testület kilencven jól képzett oktatóból áll. „Bizakodva kezdjük a tanévet” – összegzett a rektor. A magyar kormány részéről Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára szólt az egybegyűltekhez, aki meghatódottságának adott hangot közvetlen hangú köszöntőjében.
Arra biztatta a fiatalokat, hogy legyenek büszkék Váradra, tárják fel múltját, és annak fényében építsék tovább a város jövőjét. „Nem elég álmodozni, hanem akarni is kell, bátorságot kell meríteni a megvalósításhoz, és példát kell mutatni” – mondta az államtitkár asszony. Hozzátette, hogy erre kötelez nemcsak Nagyvárad szellemisége, hanem az egyetem múltja is. Király András, a román oktatási tárca államtitkára mondott beszédet, aki azt hangsúlyozta, nem elég oktatni, hanem nevelni, szellemileg és lelkileg is táplálni kell az újabb nemzedéket. A rendezvény zárómomentuma az elsőévesek fogadalomtétele, illetve a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kórusának szereplése volt.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 12.
Hatszáz lejt ért a Tőkés László meggyilkolására való buzdítás
Vétkesnek találta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Mihai Florin Nahorniacot, a Ştefan cel Mare című, kéthetente megjelenő, a hazai vonatjáratokon ingyen terjesztett újság igazgató-főszerkesztőjét, aki a lap 2011 május 1-15. számában Tőkés László meggyilkolására buzdította olvasóit. A testület 600 lejes pénzbírságra kötelezte a romániai magyarokat ugyanabban a cikkben lebozgorozó és jövevényeknek nevező újságírót.
Erkölcsi elégtételt szolgáltatott az Országos Diszkriminációellenes Tanács Tőkés Lászlónak, miután elmarasztalta és 600 lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte az őt és a romániai magyarságot megrágalmazó Mihai Florin Nahorniacot, a Ştefan cel Mare című lap igazgató-főszerkesztőjét.
Annak ellenére, hogy a testület szeptember 13-án tárgyalta le érdemben az ügyet, mindössze egy hónapos késéssel hozta meg döntését. A kedden hozott határozat értelmében a CNCD megállapította, hogy az újságíró, áthágva a 200/137-es sürgősségi kormányrendeletet, etnikai diszkriminációt követett el az Európai Parlament alelnökével szemben.
Noha Tőkés jogi képviselője, Kincses Előd úgy vélte, hogy a május elsején megjelent cikk, melynek szerzője lebozgorozza és jövevényeknek nevezi a romániai magyarokat, az egész közösséget sérti, a CNCD álláspontja szerint Nahorniac mindössze Tőkés László ellen vétett.
„Etikai szempontból fontosnak tartom a döntést, mely erkölcsi elégtételt szolgál Tőkés Lászlónak. Nem értem viszont, hogy egy ilyen súlyos vétség esetében, melyre akár 8000 lejes büntetést is szabható, a rágalmazó és a gyilkosságra bujtogató újságíró miért ússza meg a szinte minimális 600 lejjel?” – értékelte a Tanács határozatát a marosvásárhelyi ügyvéd.
Kincses fontosnak tartotta hangsúlyozni, a pénzbírság nem az EMNT elnökének a zsebébe, hanem az országos költségvetésbe folyik majd.
Mind a politikus, mind ügyvédje remélik, hogy Nahorniac elnyeri a méltó büntetését a bíróság részéről is. Ehhez azonban a fővárosi ügyészségnek is hozzá kell járulnia, ahol Tőkés László még május folyamán bűnvádi feljelentést tett gyilkosságra való uszítás miatt. Beadványára egyelőre semmiféle válasz nem érkezett. Kérdésünkre, hogy mi lenne a következő lépés abban az esetben, ha az ügyészség nem indít eljárást a rágalmazó lapigazgató ellen, Kincses Előd elmondta, hogy polgári úton próbálnak meg elégtételt szerezni.
Amint beszámoltunk róla, Mihai Florin Nahorniac a Román Vasúti Társaság (CFR) vonatain terjesztett Ştefan cel Mare című lapban Tőkés László meggyilkolására buzdítja olvasóit, az írás végén feltéve a kérdést: „Hát senki sincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?”
A CFR vezetősége utólag elhatárolta magát a sajtóterméktől, azzal érvelve, hogy nem adott engedélyt a vonatokon való terjesztésére. A Marosvásárhely és Bukarest között közlekedő intercity járat kalauzaitól származó információink szerint az újság időnként mégis megtalálható a járaton.
A Krónika többször is próbálta telefonon elérni a Ştefan Gheorghiu pártakadémián végzett lapigazgatót, azonban a 61 éves újságíró káromkodva reagált. Az egykori katonatiszt által kiadott lap csak nagyon ritka esetben kapható az újságos standokon. A lapárusok szerint senkit nem érdekel egy nosztalgiázó, retrográd egyén írásai.
A Tőkés Lászlót és a magyarságot rágalmazó lapszámban Nahorniac a szomorú emlékű Sztálint nagy történelmi személyiségnek, Gheorghe Gheorghiu-Dej kommunista államfőt jó hazafinak, május elsejét pedig a kapitalizmus ellen folytatott harc ünnepnapjának nevezi. Szintén a Ştefan cel Mare május 1-15. számában helyet kap a kommunizmus jelképeként szolgáló sarló és a kalapács grafikája, valamint az Internacionálé szövege.
Szucher Emil
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 13.
Belföldi hírek
Magyar Autonóm Tartomány újratöltve
A Demokrata-Liberális Párt (DLP) Románia újabb közigazgatási átszervezési térképét készül ajánlani az RMDSZ-nek – írja politikai forrásokra hivatkozva a Gândul napilap.
Az új térkép szerint Románia 12–14 régióba szerveződne, a kiindulási alapot az ország 1960-as, tizenhat megyét tartalmazó felosztása jelenti. Az új változat szerint több jelenlegi megye megszűnne, illetve kettéválna, Háromszéket és Szeben megyét például Brassó régióba olvasztanák bele. Visszaállítanák ugyanakkor a régi Bánság, Máramaros, Olténia és Székelyföld történelmi régiókat, az utóbbit Hargita megye és Maros megye nagy része alkotná. Az RMDSZ vétója esetén a demokrata-liberálisok Brassó polgármestere, a DLP alelnöke, George Scripcaru lobbierejében bíznak, aki a tavasz folyamán elfogadhatónak nevezte Székelyföld mint kulturális entitás elismerését.
Hatszáz lej felbujtásért
Hatszáz lejre bírságolta meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács Florin Nahorniacot, a Ştefan cel Mare hetilap főszerkesztőjét, aki a román államvasutakon terjesztett lapban Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének meggyilkolására buzdított. "Hát senki sincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?" – írta Nahorniac. A testület elnöke, Asztalos Csaba azzal magyarázta az enyhe büntetést, hogy csak az újságírót bírságolhatták meg, mivel a lapnak nincs hivatalosan bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező kiadója, a vasúttársaság felelősségét pedig nem lehetett megállapítani. Az EP-alelnök ügyvédje, Kincses Előd sajnálatosnak tartja, hogy a bírság a minimálisan kiszabható összeg felé közelít, annál is inkább, mert az újságcikk nemcsak Tőkés Lászlót mint magánembert diszkriminálja, hanem az egész romániai magyarságot. "Nem gondolkodunk óváson, várjuk az ügyészség döntését a gyilkosságra való felbujtás ügyében" – nyilatkozta Kincses.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 14.
Vétó
Bár a horvát európai uniós csatlakozás Szlovénia általi késleltetése után nem lenne precedens értékű, mindenképpen komoly jelzés lenne az EU vezetői és többi tagállama felé, ha Magyarország valóban megvétózná Szerbia tagjelölti státusát a kárpótlási törvény magyarellenes cikkelyei miatt.
A belgrádi parlament által elfogadott restitúciós jogszabály ugyanis minden alapvető emberjogi egyezménnyel ellentétes, hiszen a kollektív bűnösség elve alapján zárja ki a kárpótlásból a magyarokat és a németeket azon az alapon, hogy a második világháború idején együttműködtek „a fasiszta megszállókkal”. Ezért egyetlen, a demokratikus alapelveket és az emberi jogokat tisztelő uniós kormány sem találhat kivetnivalót abban, hogy a közösség egyik tagja ilyen radikális lépés kíséretében emeli föl a szavát ellene. Pláne úgy, hogy a szerbiai kisebbségekkel szembeni visszaélések ügyében váratlan szövetséges is akadt Románia képében, hiszen a kormánypárti PDL egyik szenátora, Viorel Badea épp a héten jelentette ki, hogy a Szerbiában élő románokkal szemben a népszámlálás alkalmával elkövetett visszaélések román vétót is maguk után vonhatnak.
A vétó meglebegtetése arra is jó alkalom, hogy Budapest nyomatékosan felhívja a figyelmet a Magyarországtól elszakított területeken élő magyar közösségek létére és problémáira – ez vélhetően sokkal hatékonyabb lenne, mint a kézzel fogható eredménnyel nem vagy alig járó EP-viták, hiszen az EU-tagállamok egy része saját kisebbségi problémái miatt rendszerint inkább szőnyeg alá söpörné a kérdést. Ha a budapesti kormány megvétózná a szerb tagjelöltséget, azzal keményebb kiállásról tenne tanúbizonyságot a határon túli magyarok mellett, mint az előző kabinetek – emlékezzünk csak a szlovákiai nyelvtörvény ügyében tanúsított tehetetlenségre, bár tény, hogy Pozsonnyal szemben kevesebb eszköz állt rendelkezésre, lévén, hogy szintén EU-tagállam. A határozottabb fellépés ugyanakkor elvárható lett volna. Igaz, előfordulhat, hogy amit a jelenlegi kormány elődein számon kért, azt „bepótolhatja:” a Radicova-kormány bukása után fennáll a veszélye, hogy jövőre ismét a kisebbségpolitikájában gyakran fasisztoid intézkedéseket alkalmazó Robert Fico alakítson kormányt. Az EU-n, sőt az eurózónán belüli Szlovákián pedig jóval nehezebb lesz fogást találni, mint a kapuk előtt kuncsorgó Szerbián.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 14.
Minden magyar számít! A Szövetség kéri a népszámlálási metodológia tiszteletben tartását
Az elmúlt napokban Maros és Bihar megyében tartott kérdezőbiztosi felkészítők során tévesen értelmezték a népszámlálás módszertanát – jelentette be mai sajtóértekezletén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Kelemen Hunor elmondta: a Szövetség határozottan kéri a népszámlálás metodológiájának tiszteletben tartását, ez ugyanis kimondja: ha valaki nincs személyesen jelen a kérdezésnél, a róla nyilatkozó családtag vagy háztartástag bediktálhatja az ő nemzetiségét, anyanyelvét és vallási hovatartozását. Ez abban az esetben is így történik, ha a nem jelenlévő személy a településen, az ország másik településén vagy akár külföldön tartózkodik. A Szövetség kéri, hogy mindazoknak, akik hasonló téves utasítást kaptak, a Statisztikai Hivatal küldje el a megfelelő hibaigazításokat.
Kelemen Hunor emlékeztetett arra is, hogy az RMDSZ kampányt indított, amely a népszámlálás fontosságát kívánja tudatosítani a romániai magyar emberekben, és arra bátorítja őket, hogy büszkén, bátran vállalják fel identitásukat. Az ezt célzó népszámlálási karaván eddig 4250 km-t tett meg, útja során 20-30 önkéntes segítségével 10 megye több mint száz településére jut el. Továbbá 200.000 szétosztott szórólap, 15 ezer plakát, rádiós reklámok, videók, valamint a nepszamlalas.ro oldal segíti elő azt, hogy minél több magyar emberhez eljussanak a népszámlálással kapcsolatos tudnivalók.
Szükséges a választási rendszer reformja
Az RMDSZ az arányos képviselet biztosítását szorgalmazza
A Romániai Demokrata Szövetség fenntartja az arányos képviseletet biztosító vegyes választási rendszer bevezetését – jelentette be mai kolozsvári sajtóértekezletén Kelemen Hunor. A Szövetség által a koalíciós partnerek elé terjesztett javaslat szerint a képviselőházi mandátumok 55-60%-át egyéni választókerületből, a többi mandátumot az országos listáról lehetne elnyerni, amelyre hasonlóképpen szavazni kellene. „Az RMDSZ javaslata szerint az országos listán csak olyan jelöltek szerepelhetnének, akik az ország valamely egyéni választókerületében is megméretkeznek” – tájékoztatott Kelemen. Hozzátette, hogy az RMDSZ csökkentené a Szenátus létszámát is: az ország összes megyéje két-két szenátori mandátummal rendelkezne, Bukarestben pedig minden kerület kapna egy szenátori mandátumot, amelyeket akár csak kizárólag egyéni választókörzetekben lehetne kiosztani. „A koalíciós partnerek is elfogadják azt, hogy a mostani választási rendszer megreformálásra szorul, ami pedig ennél is fontosabb, hogy ők is elfogadják az arányos képviselet elvét. Ez pedig bizakodásra ad okot számunkra, hogy közösen meg fogjuk találni a megfelelő megoldást is” – fogalmazott a szövetségi elnök. Kelemen szerint fontos lenne 10-12 napon belül döntést hozni ebben a kérdésben, annak érdekében, hogy november-decembereben megtörténjen azoknak a törvényeknek az előkészítése, amelyek jövőre érvénybe léptetnék az új választási rendszert. „A választások összevonását és a választási rendszert összekapcsoljuk, a megszülető döntésnek hasonlóképp kettősnek kell lennie: ennek mind az összevonásra, mind a választási rendszerre kell vonatkoznia. A törvényalkotást is egyszerre kell elvégezni, az önkormányzati képviselők mandátumának meghosszabbítását és az új választási törvény elfogadását illetően is” – ismertette a Szövetség elképzeléseit Kelemen.
Románia felkészült a schengeni csatlakozásra
Az RMDSZ üdvözli az Európai Parlament döntését Románia és Bulgária schengeni csatlakozására vonatkozóan. Erről Kelemen Hunor nyilatkozott mai kolozsvári sajtóértekezletén. A szövetségi elnök véleménye szerint az EP kizárólag az Európai Unió, Románia és Bulgária érdekeit vette figyelembe, valamint azt, hogy mindkét ország teljesítette az Unió által megszabott csatlakozási feltételeket. Kelemen úgy vélekedett: egyetlen ország, egyetlen tagállam sem fogadhat el plusz feltételeket ahhoz képest, amelyek a megállapodásban szerepelnek. A Szövetség elnöke megerősítette: Románia felkészült a schengeni csatlakozásra, várja, hogy egészen pontos határidőt szabjanak az elkövetkező hetekben sorra kerülő tárgyalások függvényében. „A lengyel elnökség betartotta ígéretét, és ezt külön meg kell köszönnünk Lengyelországnak. Természetesen további diplomáciai erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a végleges döntés megszülessen, és az pozitív legyen. Bízom abban, hogy mind Hollandia, mind Finnország belátja, hogy nem lehet két tagállamnak a schengeni csatlakozását meggátolni belpolitikai okok miatt” – összegzett Kelemen Hunor.
erdon.ro
2011. október 15.
Határtalanul szimpózium
Az asszimiláció veszélye és a magyarság megélése szerepelt a Határtalanul című, külhoni magyar szervezetek képviselőinek részvételével rendezett szimpózium szombati záró napjának témái között.
Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a romániai magyar közösség megerősödése érdekében két téren kell kiemelt erőfeszítéseket tenni. Gazdasági területen, és annak érdekében, hogy az ott élők megéljék magyarságukat. Ehhez négy helyen kell képviselettel rendelkezniük: a bukaresti parlamentben, az erdélyi önkormányzatokban, ahol az ottani magyarságot közvetlenül érintő döntések születnek, valamint a budapesti országgyűlésben és az Európai Parlamentben.
Az autonómiáról szólva kiemelte: ezt a többséggel való párbeszéd útján lehet elérni, úgy, ha a többségében románok által lakott régiókban is rájönnek, hogy ez jó, és ezzel nem elvesznek tőlük valamit. A magyar kormány sokat segíthet, ha regionális szinten megerősödik, és például meg tud akadályozni olyan jelenségeket, mint a szlovákiai nyelvtörvény vagy a kollektív bűnösség elvének érvényesítése Szerbiában.
Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnöke az MTI-nek arról beszélt, hogy mára a magyarság fogyása, "elfogyása" kézzel fogható. Megállapította, hogy egyrészt a kisebbségek számára többletjogokra van szükség, ugyanakkor nemcsak jogok kellenek, hanem a kisebbségi léthez való viszonyulást illetően is változásnak kell bekövetkeznie.
Míg azelőtt jó volt magyarnak lenni Szlovákiában, mostanra, különösen néhány dél-szlovákiai régióban, "asszimilálódni jó". Azt kell megvizsgálni, milyen eszközökkel lehet ezt megállítani.
Kitért a márciusi előrehozott választásokra is, és mint kiemelte: a helyhatósági választásokon megerősödtek, és az MKP ennek megfelelően vág bele a kampányba, illetve a voksolásba.
Kántor Zoltán, a közigazgatási tárca nemzetpolitikai tanácsadója az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a határon túli magyar területeken - ahogy Magyarországon is - csökken a népesség. Ennek okát a migráció és a negatív népszaporulat mellett az asszimilációban jelölte meg. Utóbbi kapcsán a fő problémát a vegyes házasságok jelentik, amelyek aránya Erdélyben 17-18 százalék, a Felvidéken és a Vajdaságban 20 százalék feletti.
Mint kifejtette: az ilyen házasságban születendő gyermekek 70-80 százalékát a szülők többségi iskolákba küldik, és itt szakad meg a "reprodukciós lánc". Ugyanakkor megjegyezte: a homogén magyar családban születendő gyermekek között sem ritka, hogy többségi iskolába kerülnek, többek között azért, mert a szülők azt gondolják, így majd jobban tudnak érvényesülni.
A tanácsadó szerint annak érdekében, hogy magyar iskolába írassák a gyermekeket, fontos ezeknek az intézményeknek a minőségét javítani, és minden lehetséges eszközzel ösztönözni a családokat, hogy ide járassák a gyermekeket. Fontosnak nevezte még minél több civil szerveződés támogatását is, hogy "a kis magyar világukat" megélhessék a külhoni magyarok.
A budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban pénteken és szombaton rendezték meg a Határtalanul című szimpóziumot, amelyen kiállítások, kerekasztal-beszélgetések és előadások szóltak a határon túli magyarokat érintő témákról. A félévente, immár 11 éve megrendezett szimpózium mindig aktuális közéleti témákkal foglalkozik.
A pénteki megnyitón határon túli magyar művészek előadása köszöntötte a résztvevőket. Emellett a szimpózium végéig megtekinthető kiállítás nyílt Petrás Mária keramikusművész alkotásaiból, Prófusz Mariann kárpátaljai népművész beregi szőtteseiből, valamint Kovács Attila fotóművész képeiből, Felvidék - Fejezetek Közép-Európából címmel.
Az első napon bemutatkozott a Gyökerek mozgalom is. A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium szakkollégistái beszéltek határokon átívelő, Junior Prima-díjas kezdeményezésükről.
Kerekasztal-beszélgetésen volt szó még a Kárpát-medencei jezsuita missziókról. A program fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt.
MTI
2011. október 15.
Tőkés: az erdélyi magyarság felelőssége, hogy vállalja identitását a romániai népszámláláson
Az erdélyi magyarság felelőssége, hogy vállalja identitását a hamarosan kezdődő romániai népszámláláson, és ne folytatódjék számbeli apadása - mondta szombaton este Zilahon elhangzott beszédében Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke az EMNT és a nemrég bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) népszámlálási kampányának zárórendezvényén fejtette ki gondolatait.
A koncerttel egybekötött ünnepségen Tőkés László az MTI-nek elmondta: az erdélyi magyar politikai és közélet túlságosan Kolozsvárra és Székelyföldre összpontosította a figyelmet, Magyarországon egyenesen azt hiszik sokan, hogy Erdély és Székelyföld egymás szinonimája. Ezért tartották a Szilágyságban, Zilahon a kampányzáró rendezvényt - mondta -, mert ez a helyszín tipikus áldozata volt a Ceausescu-rendszer homogenizációs politikájának. Ennek nyomán fokozatosan elrománosították a Szilágyságot, Zilahra valóságos demográfiai csapást mértek - mondta az EMNT elnöke, emlékeztetve: 1910-ben az ottani magyar lakosság még 75 százalékot, 1992-ben viszont már csak 20 százalékot tett ki. Eközben a román lakosság létszáma jelentősen nőtt, nagyrészt a betelepítések eredményeként, vagyis a demográfiai arányok mesterséges megváltoztatásának európai normákba ütköző folyamata ment végbe - állapította meg Tőkés László.
A rendezvényen elhangzott beszédében az EMNT elnöke hangsúlyozta: a mostani népszámlálás idején "össze kell gyűjteni az erdélyi magyarság maradékát", amely nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt két évtizedben is. Ennek érdekében az EMNT szövetséget keresett a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben, a civil szférában és az egyházakban.
Tőkés felhívta a figyelmet a magyarság felelősségére is.
"Saját felelősségünk, hogy vállaljuk-e identitásunkat, vagy a magyarság kivándorol, beolvad, és folytatódik e közösség természetesnek egyáltalán nem mondható apadása" - mondta.
A mostani népszámlálásnak Tőkés szerint az az eszmei célja, hogy felmérhessék: Erdélyben a magyarság képes lesz-e az önépítkezés útján újból talpra állni, kiharcolnia jövőjét.
A rendezvényen bejelentették, hogy az EMNT történelmi pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy feltárják Zilahnak és általában a Szilágyságnak a román homogenizációs politika által okozott pusztulását.
Az ünnepség másik szónoka, Gergely István, a csíksomlyói Csibész Alapítvány elnöke beszédében hangsúlyozta: "Isten ébresszen öntudatra bennünket, ébredjünk rá arra, hogy kik vagyunk. Ébredjünk rá arra, mit jelent az, hogy egy közösség tagjai vagyunk" - mondta, hangsúlyozva: nem szabad hagyni, hogy ez a közösség pusztán csak "tömeggé" váljon.
A közönség a beszédek után a magyarországi Tabáni István és a kézdivásárhelyi László Attila koncertjét hallgatta végig.
A szervezők az MTI-nek elmondták: az EMNT-EMNP a népszámlálási kampánya során első hullámban 340 000 kétoldalas szórólapot, majd második hullámban egy négyoldalas "népszámlálási útmutatóból" százezer darabot juttatott el az erdélyi magyarok számára. Több ezer plakáton hívták fel a polgárok figyelmét a szerintük nemzetpolitikai fontosságú népszámlálásra, ezek között több száz kétnyelvű plakátot is találunk, amelyeket szórványban, illetve az úgynevezett peremvidékeken ragasztottak ki. A kampányban felhasználták az internet által biztosított lehetőségeket is, különösen a Facebook-ot.
Garzó Ferenc
MTI
2011. október 18.
Markó Brüsszelben: nehezebb válaszolni az EU-ban a nemzeti identitás problémájára
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke szerint az Európai Uniónak most, a nemzetközi pénzügyi válság idején sem a gazdasági kihívásokra a legnehezebb válaszolnia, hanem a nemzeti identitásokhoz kapcsolódó problémákra.
Az erdélyi magyar politikus – jelenleg miniszterelnök-helyettes – az Európai Parlament brüsszeli épületében tartott előadást kedden Nemzeti identitások az egyesült Európában címmel, Winkler Gyula és Sógor Csaba (RMDSZ) EP-képviselők szervezésében.
Markó Béla kifejtette: az EU jövője szerinte nem a gazdasági válságra adott válaszoktól függ, hanem a komplex (gazdasági elemeket is tartalmazó) nemzeti identitások egybeillesztésétől.
Egyik lehetséges megoldásként említette az európai identitást olyan mozaiknak tekinteni, amelynek kívülről megvannak a közös azonosítási jegyei, belülről viszont tarkaságot jelent, amelyben minden nemzet és etnikum rendelkezik eszközökkel identitásának megőrzésére.
Hozzátette: jogi és intézményes eszközöket kell teremteni ahhoz, hogy egy ilyen Európa működőképes legyen.
„Tulajdonképpen ma az Európai Unió legfontosabb igazsága továbbra is az, hogy a közös Európában mindannyian kisebbségiek vagyunk, még a legnagyobb országok is” – fogalmazott.
Úgy vélte, „gyenge és túlbürokratizált” egy olyan Európa, amely „fél a nemzeti sajátosságoktól, és mindenkit Prokrusztész-ágyba akar kényszeríteni”. Ez esetben szerinte a soknyelvűség és sokkultúrájúság előbb-utóbb értelmét veszti.
A romániai helyzetről beszélve Markó Béla úgy vélte, a rendszerváltás kezdete óta sok előrelépés történt a kisebbségek javára, különösen az egyéni jogok területén. Beszámolt arról: legnagyobb változás az anyanyelvű oktatás és a magyar nyelv nyilvános használatának terén történt, ma ezt már az alkotmány szavatolja és törvény szabályozza.
A kollektív jogok elfogadtatása és a különböző autonómiaformák kiépítése ugyanakkor még várat magára – fűzte hozzá.
Az előadást követő eszmecserében a magyar képviselők közül Tabajdi Csaba (MSZP) a nyugati országok illúziójának nevezte, hogy „a demokrácia és a jólét önmagában megoldja a nemzetiségi problémákat”. Úgy vélte, a nemzeti identitás ügye „nincs helyén az európai politikai döntéshozók fejében”, nem ismerik fel, hogy a problémák megoldásához kell „a nemzeti identitás karbantartása” is.
A képviselő úgy vélte, Magyarország soros EU-elnökként „óriási lehetőséget hagyott ki”, mert az akkor elfogadott uniós romastratégia kiváló alkalom lett volna, hogy abba olyan alapelveket emeljen be, amelyek a történelmi őshonos kisebbségek számára is érvényesek, mint például az identitáspluralizmus vagy a kollektív jog.
Göncz Kinga (MSZP) „nagyon nagy baj”-nak mondta, hogy az unióban még nem sikerült elérni Románia és Bulgária schengeni övezetbe lépését.
Komoly politikai eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ meg tudta őrizni koalícióképességét jobb és bal oldalra is.
Hangoztatta, hogy a parlamenti képviselet révén a romániai magyarság befolyásolni tudja az országon belüli döntéseket. A kisebbségi jogok biztosítása a demokrácia fokmérője – tette hozzá.
A szlovákiai magyar Mészáros Alajos (MKP) úgy vélte, a határon túli területeken elsősorban a létszámcsökkenés és az asszimiláció problémáját kellene orvosolni.
„Szép dolog arról beszélni, hogy a nemzeti öntudatot és a nemzeti értékeket meg kell tartani, de ha elfogy a nemzet, nehéz lesz ezt megtenni” – fogalmazott.
Markó Béla ezzel kapcsolatban azt jegyezte meg: Romániában is fogyatkozik a magyar közösség, de a fogyásnak csak kisebb része az asszimiláció, nagyobb veszély az elvándorlás.
A szervezők körül Winkler Gyula arra mutatott rá, hogy Európa államaiban nem ugyanabban a fogalomrendszerben értelmezik a nemzet identitást.
Úgy vélte emellett, hogy halmozni is lehet az identitásokat, „lehet valaki jó román és jó magyar egyszerre”.
Sógor Csaba azt hangsúlyozta: annak, hogy milyen a kisebbség helyzete, a kisebbség megelégedettsége a legfontosabb mutatója, nem pedig a régiók szabályozottsága vagy a törvény.
A brüsszeli vitában román képviselők is felszólaltak, akik egyebek között azt hangoztatták, hogy a kisebbségeket segítheti az unió regionális szabályozása, és rájuk is vonatkozik az, hogy a közös európai kötelezettségeket be kell tartani.
Markó Béla ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a regionális szabályozás túlságosan a gazdasági fejlettséggel függ össze, a nemzeti összetételre nincs igazán tekintettel.
Erdély.ma
2011. október 18.
Mit keres az EP-ben ciános Béla?
A kisebbségi lét és identitás kérdéseiről szervez ma este beszélgető estet Brüsszelben Sógor Csaba RMDSZ-es Európai parlamenti képviselő Szávai Géza Székely Jeruzsálem című könyve francia változatának bemutatása alkalmával. Az est egyik meghívottja Markó Béla, volt RMDSZ elnök, román miniszterelnök-helyettes.
Jelenléte ellen tiltakozva Tőkés László, a szövetség listavezetője, "polgári engedetlenségből" leragasztotta a rendezvény plakátjait és erről levélben tájékoztatta a Fidesz frakció tagjait.
Kényes helyzetet teremtett a Fidesz és az Orbán-kormány számára a forradalmár püspök magánakciója. A rendezvénynek a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálatának székháza ad helyet, tehát, nyilvánvalóan a kabinet tudtával és beleegyezésével történik, Tőkés csak a múlt héten, a plakátok brüsszeli megjelenése után kezdett tiltakozni, így bármennyire ő az Orbán-kormány első számú kárpát-medencei kedvence, sem a rendezvényt nem lehet már lefújni, sem a Markó meghívását nem lehet visszavonni. Az viszont kérdés, hogy mit tesznek, mit tehetnek a Fidesz-frakció tagjai: csatlakoznak Tőkés "polgári engedetlenségéhez", vagy részt vesznek a magyar kulturális rendezvényen, "legitimálva" Markó Béla jelenlétét?
A Népszava birtokába jutott Tőkés levélből és az általa csatolt fotóról kiderül, hogy a volt püspök politikus "Mit keres az EP-ben ciános Béla?" feliratot ragasztott a brüsszeli plakátokra. "Markó Béla meghívását, szereplését nem állt szándékomban sem megakadályozni, sem pedig aktuálpolitikai okokból felhasználni. Ha erdélyi képviselőtársaim őt gondolják a leghitelesebb politikusuknak, lelkük rajta. Ám tiltakozni nekem is jogomban áll - éppen ezért az én felelősségemre a mellékelt fényképen megörökített "polgári engedetlenségi" eszközhöz folyamodtam. Ezt a levelet tájékoztatásképpen írtam" - olvasható a Fideszes és - ismereteink szerint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja - képviselőihez eljuttatott levélben.
Tőkés arra hivatkozik, hogy a verespataki bányaberuházás miatt tartja elfogadhatatlannak Markó meghívását. A ciántechnológiát alkalmazni szándékozó verespataki aranybánya ügyét a nemrég új pártot alapító Tőkés következetesen az RMDSZ elleni egyik legfőbb fegyverként használja, úgy állítva be a történetet, mintha kizárólag a romániai magyar érdekvédelmi képviseleten állna vagy bukna a Traian Basescu államfő által nyíltan támogatott, 12 éve aláírt román-kanadai szerződés sorsa. Sőt, úgy beszél, mintha az RMDSZ már ki is adta volna a kitermelési engedélyt. Tény, hogy a beruházónak még két tárca engedélyére van szüksége, a művelődési és környezetvédelmi minisztériuméra, és mindkettőt RMDSZ-es miniszter vezeti. Kelemen Hunor pártelnök, művelődésügyi miniszter a nyáron jóváhagyta a szakhatóság engedélyét a Kirnyik-hegység régészeti mentesítésére két, külön-külön 70 millió dolláros műemlékvédelmi alap létrehozása ellenében. Ezt a jóváhagyást kifogásolták a civil szervezetek és ezt értelmezi bányanyitási engedélyként Tőkés László. A Borbély László vezette környezetvédelmi tárca (egyelőre még) nem adta meg a tényleges működési engedélyt.
Levelében Tőkés azt is állítja, hogy a "Bukarestbe szakadt" romániai magyar miniszterek semmibe veszik Magyarország jogos tiltakozását és Románia belügyeibe való beavatkozásnak tartják azt. Magyarország kormánya nem tiltakozott a bányanyitás ellen, hanem a román szaktárca megkeresésére a magyar szaktárca azt válaszolta, hogy semmilyen formában nem támogatja a cianidos technológia használatát. A határon átnyúló kockázatok miatt a román minisztériumnak kötelező kikérni az esetlegesen érintett szomszédos államok véleményét, annak figyelembevétel azonban nem kötelező számára - erről beszélt Borbély László környezetvédelmi miniszter.
Bár Tőkés László bármennyire részletesen tárgyalja Verespatak kérdését, és állítja, hogy nem aktuálpolitikai szándék vezérli, a levél az ellenkezőjét igazolja. Maga fogalmazza meg, hogy ha képviselőtársai Markót gondolják a leghitelesebb politikusuknak, hát lelkük rajta. A saját néppártját nemrég, hathatós budapesti politikai támogatással bejegyző, de RMDSZ-es EP mandátumát azért megőrző Tőkés, igaz ugyan, hogy a levél végén, de sértettségének tényleges okát is feltárja. "Markó Béla az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése után az 1989 szellemét megalázó módon az új erdélyi magyar párt létrejöttét Magyarországról érkező "politikai ciánnak", "a politikai környezet szennyezésének" nevezte, idézem: "Ez egy rossz beruházás, beszélnünk kell róla és ki kell mondanunk: Magyarországról érkezik. Ez a párt számunkra politikai cián, nem tudjuk, mennyire koncentrált, de a politikai környezet szennyezése. (...) Ez a beruházás semmit nem fog arannyá változtatni az erdélyi magyarok számára, talán csak egyesek zsebébe termel majd aranyat." .
Kelemen Hunor RMDSZ elnök állásfoglalásban reagált Tőkés polgári engedetlenségi akciójára, amelyet eljuttatott ugyanazon címzettekhez, vagyis a Fidesz brüsszeli képviselőihez. "A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökeként úgy értékelem, hogy Tőkés László tette, és az Önökhöz eljuttatott levele túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain. Aljas és méltatlan cselekedetnek tartom az ilyen jellegű megnyilvánulásokat bárhol is történjenek, különösképpen az Európai Parlamentben. Tőkés László képviselő urat más szándék nem vezérelhette, csupán személyes bosszúvágya, felgyűlt frusztrációi és cselekvési képtelensége. Október 18-án Markó Béla nem csak politikusként, hanem költőként vesz részt Szávai Géza könyvének francia nyelvű bemutatóján, amely tematikáját tekintve számunkra sokkal fontosabb annál, hogy ilyen felelőtlen és kisstílű vádaskodássá és rágalmazás-hadjárattá alacsonyodjon. " - állítja Kelemen.
Brüsszelben a Székely Jeruzsálem
Az RMDSZ által fontosnak nevezett téma a magyar történelmi kuriózumnak számító székely szombatosság. A tragikus történet a 16 századig nyúlik vissza, amikor Erdélyben mintegy húszezer unitárius vette fel a szombatos vallást. Kötelező törvényül Mózes öt könyvét hirdették, és a zsidókhoz hasonlóan, szombaton ünnepeltek. Olyan mértékben tértek vissza a kereszténység gyökereihez, hogy végül egészen közel kerültek a zsidó vallás hittételeihez, még a külsőségekben is zsidóvá váltak. Idővel megfogyatkozott a hívek száma, a közösséget pedig zsidózó unitáriusoknak kezdték nevezni. A második világháború, a Holocaust idején már csak a Maros megyei Bözödújfalúban élő szombatos székelyek vállalták zsidóságukat és önkéntesen osztoztak a zsidók sorsában. A Ceausescu-éra falurombolása épp Bözödújfaluban kezdődött. A települést vízzel árasztották el, a lakosságot kitelepítették, véget vetve így a székely szombatosság több száz éves történetének is.
Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényének francia nyelvű változatát a magyar EU-elnökség alkalmából jelentette meg a budapesti Pont Kiadó. A mű kapcsán a székely szombatosok közösségének sorsáról, a kisebbségi lét és identitás kérdéséről szerveznek ma beszélgető estet Brüsszelben. A házigazda, civilben református lelkész Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő meghívottjai az erdélyi származású, 1988-tól Budapesten élő Szávai Géza író, Bernard Le Calloch breton egyetemi professzor, történész, Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, költő és Miholcsa Gyula, a Román Televízió Magyar Adásának operatőr-szerkesztője. Markó előadásának címe: Nemzeti identitások az egyesült Európában.
Gál Mária
Népszava
2011. október 19.
Magyar–magyar összecsapások Brüsszelben
Botrányok kísérték Markó Béla volt RMDSZ-elnök brüsszeli fellépését tegnap este. Románia miniszterelnök-helyettese Nemzeti identitások az egyesült Európában címmel tartott előadást az Európa Parlament épületében, egy Winkler Gyula és Sógor Csaba (RMDSZ) EP-képviselő által szervezett fórumon.
A rendezvény előtt Tőkés László EP-alelnök több eszközzel is tiltakozott: levelet írt az Európai Néppárt magyar küldöttségének, amelyben többek között az RMDSZ-nek a verespataki bányaberuházással kapcsolatos álláspontja miatt visszásnak nevezi a szövetség éléről idén februárban visszavonult politikus szereplését s "valószínűsíthető fényezését", és arra is emlékeztet, hogy Markó "Magyarországról érkező politikai ciánnak, a politikai környezet szennyezésének" nevezte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését; a beszélgetőestet népszerűsítő plakátokra pedig Mit keres az EP-ben ciános Béla??? feliratot ragasztott. Mint mondta, nem állt szándékában megakadályozni Markó fellépését, de "tiltakozni neki is jogában áll". Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor elnök válaszolt Tőkés akciójára és tájékoztató jellegű levelére, felháborodásának és megdöbbenésének adva hangot a történtek kapcsán. Tőkés tette aljas és méltatlan, és túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain – vélekedett. * Markó Béla előadásán arról beszélt, hogy az Európai Uniónak most, a nemzetközi pénzügyi válság idején sem a gazdasági kihívásokra a legnehezebb válaszolnia, hanem a nemzeti identitásokhoz kapcsolódó problémákra. Az EU jövője szerinte nem a gazdasági válságra adott válaszoktól függ, hanem a komplex (gazdasági elemeket is tartalmazó) nemzeti identitások egybeillesztésétől: jogi és intézményes eszközöket kell teremteni ahhoz, hogy egy ilyen Európa működőképes legyen. "Tulajdonképpen ma az Európai Unió legfontosabb igazsága továbbra is az, hogy a közös Európában mindannyian kisebbségiek vagyunk, még a legnagyobb országok is" – fogalmazott. Beszámolt a romániai magyar kisebbség helyzetéről is, majd két MSZP-s, egy felvidéki és két erdélyi magyar képviselő is hozzászólt. Az ülésen román EP-képviselők is részt vettek, a Fidesz részéről azonban senki nem jelent meg – távolmaradásukat Tabajdi Csaba (MSZP) éles hangú közleményben ítélte el. A Fidesz–KDNP rögtön reagált: önvizsgálatra szólította fel az indulatoskodó politikust, annak a pártnak a tagját, amely "a státustörvény 2001-es elfogadásakor 23 millió román Magyarországra özönlésével riogatott", "a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáson hazug rágalmakkal az anyaországi és határon túli magyarokat egymás ellen fordította", "kormányzása alatt a határon túli magyarok egész támogatási rendszerét, a közalapítványokat és a Máért-ot szétverte". * Markó Béla Brüsszelben Szávai Gézának a vízgyűjtő tó alá került szombatos település, Bözödújfalu történetét felelevenítő, Székely Jeruzsálem című könyvének francia nyelvű bemutatóján is részt vesz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 19.
„Túl kicsi a mozgástér” – Az autonómiák esélyéről beszélt Markó Béla az Európai Parlamentben
„Az Európai Uniónak közösen kell megoldásokat keresnie a nemzeti, kulturális, nyelvi identitások védelmére” – jelentette ki Markó Béla tegnap Brüsszelben, az Európai Parlamentben. A miniszterelnök-helyettes az RMDSZ EP-képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba által szervezett kisebbségi konferencián tartott előadást a nemzeti identitás kérdésének európai vonatkozásairól, a romániai magyar érdekvédelmi politizálás alapvető kérdéseiről.
Mint mondta, 1989 után a jogfosztott magyar közösségnek szinte a nulláról kellett kezdenie a kisebbségjogi keretek kialakítását. „Sokat léptünk előre főként az anyanyelvű oktatás, az államosított egyéni és közösségi tulajdonok visszaszolgáltatása, a magyar nyelv, illetve a nemzeti szimbólumok nyilvános használata terén. Ezzel szemben a kollektív jogok elfogadtatása és a különböző autonómia-formák kiépítése még mindig várat magára” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
„A magyar közösségeknek alapvető érdekük az általános demokratikus értékek mielőbbi kiteljesítése, és ezt, akárcsak a többségi társadalmak, az európai integrációtól remélték” – tette hozzá.
Markó felrótta: „mi, romániai magyarok rossznak tartjuk, hogy az Eurostat rendkívül kis mozgási lehetőséget hagyott a gazdasági fejlesztési régiók kialakítására, és nem vette figyelembe, hogy a mennyiségi kritérium mellett legalább olyan fontosak a történelmi vagy akár az etnikai szempontok is. Az Európai Unió távol áll attól, hogy elismerje: a sajátos megoldások, például az etnikai szempontot is érvényesítő autonómiák nagyon is működőképesek lehetnének” – szögezte le a politikus.
Mint hozzátette, „a jövő attól függ, hogy miképpen értelmezzük ezt az integrációt: a nemzeti identitások fokozatos feloldódását, közös európai identitásba való beolvadását tervezzük-e – és akkor esetleg kudarcot vallunk –, vagy pedig magát az európai identitást olyan mozaiknak látjuk, amelynek kívülről ugyan megvannak a közös azonosítási jegyei, belülről viszont színes, erőteljes tarkaságot jelent, amelyben minden nemzet és etnikum rendelkezik eszközökkel identitásának megőrzésére.”
Plakátbotrány Brüsszelben: bocsánatkérésre szólíthatják fel Tőkést
„Az Európai Parlament történetében nem volt példa eddig arra, hogy egy EP-képviselő plakátokat szaggasson, azokra sértő szövegeket ragasszon, úgyhogy az intézmény hirdetésekért felelős ügyosztálya egyelőre tanácstalan ez ügyben” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Sógor Csaba. Az RMDSZ EP-képviselőjét annak kapcsán kerestük fel, hogy Markó Béla brüsszeli jelenléte ellen tiltakozva Tőkés László EP-alelnök „Mit keres az EP-ben ciános Béla?” felirattal ragasztotta le a tegnap este a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben szervezett könyvbemutatóra invitáló plakátokat.
„Polgári engedetlenségi akciójáról” Tőkés levélben tájékoztatta a Fidesz-frakció tagjait. Mint hangsúlyozta: a verespataki bányaberuházás miatt tartja elfogadhatatlannak Markó meghívását. Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanazon címzettekhez eljuttatott reagálásában leszögezte, „Tőkés László tette és önökhöz eljuttatott levele túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain. Tőkés László képviselő urat más szándék nem vezérelhette, csupán személyes bosszúvágya, felgyűlt frusztrációi és cselekvési képtelensége.” Sógor Csaba tegnap este, a könyvbemutató előtt lapunknak kifejtette: az EP hirdetésekért felelős ügyosztályát maga értesítette a kínos ügyről, a kivizsgálás tart.
Sógor szerint Tőkést várhatóan bocsánatkérésre szólítják majd fel, arról kérdésünkre nem tudott nyilatkozni, hogy ennek elutasítása fegyelmi eljárást von-e maga után. „Mindenesetre méltatlan egy EP-képviselőtől az ilyen hozáállás. Az EP alelnöke nem folyamodhat polgári engedetlenséghez, nem zavarhatja meg a rendet, hiszen neki éppen a rend őrének kellene lennie” – vélekedett Sógor, aki házigazdája volt a tegnap esti brüsszeli kulturális eseménynek, ahol Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényének francia nyelvű változatát mutatták be Markó Béla részvételével.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 24.
A gyűlölet mint áru
Elsikkadt az a hír az erdélyi magyar sajtóban, amely az egyik országos magyarországi napilapban volt olvasható a múlt héten, és amely szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének és doktori iskolájának kutatócsoportja reprezentatív kutatást végzett a határon túli magyarok körében. Pedig a felmérés riasztó eredményt produkált: eszerint már nem is Orbán Viktor, hanem Vona Gábor lenne a külhoni magyarok kedvence egy olyan, ma szervezett magyarországi választáson, amelyen újdonsült magyar állampolgárokként az erdélyi, felvidéki, vajdasági stb. magyarok is részt vennének.
Székelyföldön egyértelműen nem a Fidesz lenne ma a befutó, hanem a Jobbik, Közép-Erdélyben és a Partiumban pedig inkább a közöny lenne a meghatározó – derül ki a kutatásból. Amelynek – még ha el is fogadjuk, hogy a reprezentativitásához fér némi kétely – a következtetéseit gyorsan le kellene vonniuk elsősorban a magyar közélet hangadóinak, felelős politikusoknak és közszereplőknek.
A határon túli, jelesen az erdélyi magyar közéletben ugyanis szinte észrevétlenül megjelent a szélsőségek iránti rokonszenv. Miután a szélsőjobb szimbolisztikája lassan, de biztosan bekerült az erdélyi rendezvények nélkülözhetetlen kelléktárába, egyre magabiztosabban hódítanak a civilizált világban szalonképtelennek tartott elvek, egyre nyíltabbak az extrém megnyilvánulások és egyre hangosabbak a szélsőjobbos jelszavak.
Az igazi veszély pedig – amely lassan már nem is veszély, hanem megtörtént tény – az, hogy a szélsőség elfogadottá, a mindennapok részévé válik, hogy az erdélyi magyarság szervezetei, intézményei úgy kezelik ezeket, mint a közélet természetes velejáróit. Ennek első jeleit már egy-két évvel ezelőtt is láttuk, amikor a Hargita megyei tanács, majd idén már a Communitas Alapítvány is (!) anyagi támogatást nyújtott a Vona Gábor Jobbik-vezért évről évre díszvendégeként prezentáló gyergyói EMI-tábornak.
Kénytelen-kelletlen tudomásul kellett azt is venni, hogy a magyarországi szélsőjobboldali pártnak – az Európai Parlamentbe bejutott alakulatként – jogában áll EP-képviselői irodákat nyitni Erdélyben, miközben „katonai szárnya”, a Magyar Gárda is „külképviseletet” hozhat létre itt, Székely Gárda névvel. A felmérés szerint már csak idő kérdése tehát, hogy az erdélyi magyar szélsőjobb legitim képviseletet is szerezzen magának – akár a magyar, akár a román parlamentben, akár mindkettőben. Hiszen ha valamire van vevő, akkor hamarosan árus is kerül a politikai piactéren. Hogy ez az árus a Jobbikkal már egy jó ideje közös terveket szövögető Magyar Polgári Párt, az Árpád-sávos címerű Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az EMNT köpönyege alól kibújó, szárnyait javában bontogató Erdélyi Magyar Néppárt vagy másvalaki lesz – záros határidőn belül erre a kérdésre is választ kapunk.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 25.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatai a MOGYE-vel kapcsolatban
Európa minden, százezresnél nagyobb lélekszámú, hagyományos nemzeti kisebbsége számára önálló intézményekben biztosított az anyanyelvű felsőfokú oktatás. Négyévnyi, Románia nemzetközi megítélésének súlyosan ártó botránysorozat után, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetői is kénytelenek voltak beleegyezni a magyar intézetek megalakításába. Mindeközben a MOGYE román nemzetiségű vezetői a hatályos törvények megszegése árán is gáncsolják az erdélyi magyar orvosi oktatás fejlesztését. Mivel a 2011. október 25-i, keddi egyetemi szenátusi ülés a román szenátusi tagok többségének hiánya miatt határozatképtelen volt, az új, egyértelmű tanügyminisztériumi átirat ellenére sem történt előrelépés. A helyzet rendezése érdekében a BKB a következő javaslatokat teszi:
1. A MOGYE magyar oktatóit arra bátorítjuk, hogy önhatalmúlag alakítsák meg a magyar intézeteket, és közöljék az egyetem vezetőivel, hogy ezentúl csak az intézetek választott tisztségviselőitől fogadnak el utasításokat.
2. A magyar oktatók, egy küldött kivételével, bojkottálják az egyetem minden döntéshozó fórumának munkáját. Teljesen fölösleges olyan testületek ülésein részt venni, amelyeken megalázó módon leszavazzák a magyar javaslatokat. Bőven elég ha egyvalaki elmegy, és előadja követeléseinket. 3. Amint arra a BKB már 2007 őszén rámutatott, a román tagozat szemérmetlenül ellopja a magyar tagozatnak járó pénz jelentős részét. Az intézménynek ugyanis közel azonos számú magyar, illetve román hallgatója van, és a magyar hallgatók után megemelt fejkvóta jár, a magyar oktatók száma viszont a románokénál jóval alacsonyabb. Fölkérjük az RMDSZ-t, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a magyar tagozatnak járó pénzt külön számlára utalják.
4. A MOGYE-n az utóbbi időben jelentős presztízsveszteséggel járó szakmai visszaesés következett be. Ezt román professzorok is nyílt levélben tették szóvá. A kitörés a B kategória utolsó helyéről önerőből belátható időn belül már nem valósítható meg. A szakmai jellegű segítség a négy magyarországi orvosi egyetemtől, elsősorban a budapesti Semmelweis Egyetemtől jöhet. Tisztelettel megkérjük ezen egyetemek (elsősorban a SOTE) vezetőit, hogy a helyzet rendezéséig függesszenek fel minden hivatalos kapcsolatot a MOGYE jelenlegi román vezetőivel. Hasonlóképpen megfontolásra ajánljuk Constantin Copotoiu rektor díszdoktori címének megvonását. 5. Fölkérjük az EMNT vezetőit, hassanak oda, hogy az Európai Parlament is tudomást szerezzen a Marosvásárhelyen folyó jogsértésekről. Felháborítónak tartjuk, hogy liberális értelmiségiek vélt sérelmei sokkal inkább a figyelem középpontjába kerülnek, mint a magyar kisebbség ellen elkövetett súlyos jogsértések.
A MOGYE magyar intézetei előbb-utóbb úgyis meg fognak alakulni, az egyetem posztkommunista román vezetői csak egy agonizálási folyamatot próbálnak húzni-halasztani. Csak rajtuk múlik, hogy ez mekkora botránnyal, a román politikai vezetőkre nézve pedig mekkora arculatvesztéssel fog járni. Ideje lenne tanulniuk a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történtekből. Ha erre mégsem hajlandóak, a törvényesség helyreállítása érdekében a BKB polgári engedetlenségi akciókat is fog szervezni a MOGYE-n.
A BKB Elnöksége 
Erdély.ma
2011. október 25.
Jövőbe tekintő múltidézés – Tőkés László a Szacsvay Imre-emléknapon
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke volt a fővédnöke a Szacsvay Imre-emléknapnak, amelyet 2011. október 24-én a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben és a magyar Parlamentben szervezett meg az Országgyűlés jegyzői kara az egykori bihari politikus emlékére.
Mint ismert, Szacsvay Imrét 1849 januárjában a képviselőház jegyzőjévé választották. A debreceni országgyűléseken Kossuth Lajos bizalmas híve volt. Jegyzőként Almásy Pál és Perényi Zsigmond mellett ő volt a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója. A szabadságharc bukása után egy ideig bujkált, de elfogták. A császári hatóságok a Függetlenségi Nyilatkozat aláírása miatt perbe fogták, kötél általi halálra ítélték és kivégezték.
Szacsvay Imre halálának 162. évfordulóján a politikus és társainak síremlékénél tartott megemlékezésen a 2000-ben alapított és idén újraszerveződött Szacsvay Emlékbizottság ideiglenes kuratóriuma képviseletében megjelent Fleisz János történész, Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere, Tempfli József nyugalmazott katolikus püspök és Soós Sándor, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatója.
Amint azt Tőkés László megemlékező beszéde elején külön hangsúlyozta, „különleges örömöt szolgált úgy együtt lenni a váradiakkal, hogy itt van körünkben és hódolva emlékezik a Szacsvay Imre mártír hősünkről elnevezett nagyváradi iskola diáksága és igazgatóságának képviselete is”.
„Magyar októberként” említve az 1848-1849-es, valamint az 1956-os szabadságharcok és forradalmak emléknapjait, az EP erdélyi alelnöke úgy fogalmazott, „talán csak az 56-ot követő megtorláshoz fogható a Haynau táborszernagy által elkövetett vérengzések mértéke. De nem gyászolni, hanem annak tudatában jöttünk ide, hogy »én vagyok a feltámadás és az élet«, annak tudatában, hogy Isten előtt és Isten által nem volt hiábavaló a vértanúk áldozata.”
Tőkés László arra is emlékeztette hallgatóságát, hogy Szacsvay Imre emlékezetének kultusza a kommunizmus idején hosszú időre megszakadt. Mint kifejtette, „1899-ben a szabadságharc leveretésének 50. évfordulóján tisztelegtek a maihoz hasonló formában Nagyvárad küldöttei Budapesten. Ezt a hagyományt élesztette újra a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az 1989-et követő rendszerváltozás időszakában. Soha nem felejtem el, amikor 1999-ben Alföldi László, Magyarország kolozsvári főkonzulja megkeresett Nagyváradon, hogy ezt a megszakadt sorozatot folytassuk. Ennek nyomán tartottuk meg tizenkét esztendővel ezelőtt a Margó Ede készítette Szacsvay Imre-szobornál elkezdődött, majd a Nagyvárad-Olaszi református templomban folytatódó, 25-én pedig emlékkonferenciával végződő megemlékezést, mely kezdetét jelentette az újabbkori Szacsvay-kultusznak és megemlékezésnek. Most hála Istennek, folytatódik ez a jövőbe tekintő múltidézés. Mégpedig abban a szellemben, hogy ráébredünk, mit jelent a közképviseletben dolgozók felelősségvállalása. Ha visszagondolunk az 1956-os szabadságharc öt évvel ezelőtt megtartott 50. évfordulójának véres eseményeire, bizony élesebben tevődik fel újból a közképviseletben felelős szerepet vállalók felelőssége. Mert bizony nem így történt volna 2006 októberében az, ami történt, ha az ország élén felelős vezetők állottak volna. Ehelyett államilag hangszerelt terror ment végbe Magyarország szívében.”
Visszatérve Szacsvay Imrére, a Biharsályiban született politikusról beszéde végén Tőkés László azt is elmondta, „olyan időben vált a szabadságharc központi alakjává, amikor Pestről Debrecenbe és Nagyváradra helyeződött át a szabadságharc súlypontja. Ma mégis ott tartunk, hogy Várad magyarsága puszta létéért harcol és védekezik, ami a vértelen népirtás, betelepítési és asszimilációs politika következménye. Várad, Debrecen és a haza fővárosa hármas közösségében így gondolunk vissza azokra, akik érted haltak magyar és szent világszabadság! Ha pedig valaki kételkedne abban, hogy ezeknek a kemény szavaknak ezen a helyen helyük van, akkor figyelmükbe idézem az 1848-49-es radikálisokat. Pontosabban az 1849 áprilisában elindult Radikális Pártot, melynek Szacsvay Imre is tagja volt. Ne szelíditsük leányduzzogássá az áldozatok, hősök és mártírok emlékét, hanem vonjuk le a szükséges következtéseket a jelenre és a jövőre nézve az ő példájukból. Ezekkel a gondolatokkal hajtok fejet a ti közösségetekben Szacsvay Imre emléke előtt, az ő krisztusi sorsát idézve példa gyanánt és Krisztus szavát idézve ugyanakkor: «Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Ámen.»”
A Szacsvay Imre-emléknap az Országgyűlésben folytatódott, ahol a plenáris ülés kezdetekor Lezsák Sándor is megemlékezett az egykori jegyző haláláról, valamint arról, hogy vele együtt végezték ki 1849. október 24-én Perényi Zsigmond bárót, a Felsőház elnökét és Csernyus Manó pénzügyminisztériumi tanácsost. Az Országgyűlés alelnöke ezt követően a díszpáholyban köszöntötte a nagyváradi küldöttséget és Tőkés László EP-alelnököt.
erdon.ro
2011. október 25.
Depolitizálni kell a szórványkérdést
A Belényesi-medence szórványmagyarságának mindennapi nehézségeiről és a megmaradás feltételeiről volt szó azon a konferencián, amelyet a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete rendeztek meg október 22-én a belényesi református egyházközség gyülekezeti termében. Az eseményen a téma szakértői tartottak előadást, majd a régió településeiről érkezettek is – többségében lelkészek –kifejtették véleményüket.
A tanácskozás moderátora Nagy József Barna főszervező, az EMNT Bihar megyei ügyvezető elnöke, az MPE elnöke volt. Elsőként Kántor Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának főtanácsadója, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója tartott előadást, melyben röviden ismertette az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikájának logikáját valamint a 2010-es kormányváltás után alkalmazott gyökeres változásokat, továbbá kitért a szórványtelepülések specifikus társadalompolitikai vonatkozásainak bemutatására is. Az előadó azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi sorsban élő külhoni magyarság számára egyedül az autonómia hozná el a boldogulást, mely nemcsak cél, hanem egyben a megmaradás eszköze is. Ugyanakkor véleménye szerint nagy hangsúlyt kell fektetni az intézményesülésre, elsősorban az oktatási intézmények megerősítésére is. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy tíz év alatt 100 ezerrel csökken a romániai magyarság száma és ez a folyamat elsősorban a diaszpórában állítandó meg, ahol kiemelt figyelmet kell fordítani az anyanyelven történő oktatásra, magyarázta az előadó.
Mátis Jenő, az EMNT gazdasági szakbizottságának alelnöke az Új Széchenyi Terv mintájára összeállított Mikó Imre Terv vitairatát mutatta be a jelenlévőknek. Elmondta: ahhoz, hogy a vitairat konkrét stratégiává váljon, széleskörű gazdasági és politikai összefogásra van szükség. Az EMNT számít a többségi nemzet, valamint más romániai magyar érdekképviseleti szervezetek támogatására is. A gazdasági szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy mindeddig az erdélyi magyarság számára nem készült olyan átfogó, előremutató stratégia, amely figyelembe veszi Partium, Székelyföld és Közép-Erdély eltérő sajátosságait. A terv időhorizontja 2020, addigra – amennyiben tartani lehet a meghatározott célkitűzéseket – Erdély gazdasági és kulturális értelemben egyaránt „Kelet Svájcává”, és egyben Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnerévé válhat. Az előadó röviden bemutatta a vitairatban szereplő kitörési pontokat is. A hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta meg ezeket, többen is hozzászóltak az elhangzottakhoz.
Bodó Barna politológus, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Kárpát-medencei szórványalbizottságának elnöke szintén az autonómiában látja az erdélyi magyarság megmaradását. Fontos, hogy ne román szemüvegen át lássuk önmagunkat, hanem higgyünk abban, hogy mindaz amit elképzelünk megvalósítható. „A szórvány a nemzet határa, éppen ezért kiemelt figyelmet érdemel. Az a nemzet, mely lemond szórványáról, saját magáról mond le” – fogalmazott a Sapientia EMTE előadótanára. A megoldandó problémák sorában megemlítette, hogy a szórvány nem tudja kitermelni a véleményvezéreket, márpedig szükség van a magyarság megmaradásának ügyét felvállaló vezetőkre. A templom és az iskola után a civil szervezeteknek kell felvállalniuk a magyar közösségek összetartását. A közösségeknek fel kell ismerniük, hogy egymásra vannak utalva: a szomszédos települések lakóinak rá kell döbbenjenek, hogy nem egymás riválisai, hanem éppen ellenkezőleg, egymás megerősítői. A további feladatok között a szakember megemlítette az oktatási rendszer átszervezését, a civil társadalom képzését valamint a magyar kormány támogatáspolitikájának átgondolását is.
A szórványkonferencián jelen volt Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki felszólalásában először is tolmácsolta Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnöke, a konferencia fővédnöke üdvözletét, aki nem tudott eleget tenni a szervezők meghívásának. Előadásában Toró T. Tibor elmondta, hogy dinamikájában kell tekinteni a szórványosodási folyamatot. Akárcsak a hadszíntereken, a kisebbségi politikában is nem elég védeni a pozícióinkat, hanem törekedni kell arra, hogy a haladás érdekében időnként kitörjünk a korlátok közül és előre szaladjunk. A magyarországi kormányváltást követő expanzív nemzetpolitika változást hozott a romániai magyarság számára is, ennek köszönhetően szerencsésebb a csillagok állása Erdély felett, jelentette ki az EMNT vezetője. Sok még a tennivaló, a hit nem elég ahhoz, hogy társadalmi perspektívát nyújtsunk a szórványban élőknek. A kulcs a megmaradáshoz az autonómia, vélte a többi előadóval egyetértésben Toró T. Tibor. Egyik prioritásunk kell legyen az intézmények létrehozása, azonban arra oda kell figyelni, hogy ezek fenntarthatók legyenek és világos finanszírozással rendelkezzenek. Hiába kérkedik azzal az RMDSZ, hogy iskolákat újít fel, ha azokat pár hónapra rá gyermekhiány miatt kénytelenek bezárni, hangzott el. A pártigazgató elmondta, érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy milyen lehetőségek adottak arra, hogy az egyházak átvegyék a szórványtelepüléseken a magyar elemi oktatást. A szórvány ügyét sürgősen depolitizálni kell, a pártoknak önmérsékletet kell gyakorolniuk, és össze kell fogniuk a szórványtelepülések magyar gyermekeinek anyanyelvi oktatása érdekében, javasolta a temesvári politikus a teremben szintén jelen lévő Szabó Ödönnek, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének. Felszólalásának végén Toró T. Tibor a támogatáspolitika, azon belül pedig az oktatási-nevelési támogatás átgondolásának szükségszerűségét említette meg. Kifejtette: a magyar kormány 5-6 milliárd forintot költ erre a célra, ami hatalmas összeg ahhoz képest, hogy nem vezet célra. „Az egy gyerek után járó 20 ezer forint nem oldja meg a problémákat az erdélyi magyar családokban, ezért át kell gondolni, hogyan lehet ezt a pénzt célszerűbben felhasználni” – jegyezte meg a politikus.
A szórványkonferencia utolsó részében a jelen lévők hozzászóltak az elhangzottakhoz. Számos olyan kérdés merült fel, mely a Fekete-Körös völgyi szórványtelepülések mindennapi problémáit firtatta. A jelenlévők politikai nézettől függetlenül egyetértettek abban, hogy a térségnek szüksége van egy kollégiumra akár köröstárkányi, akár belényesi központtal, ahol a környék magyar diákjai színvonalas körülmények között, képzett pedagógusoktól tanulhatnak. Ez az egyetlen esélye a megmaradásnak, hangzott el a konklúzió az EMNT Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata szerint.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. október 26.
Polgári engedetlenségre készülnek – Magyar intézeteket az orvosin!
Az oktatási minisztérium felszólítása ellenére sem történt áttörés a magyar intézetek megalakulása ügyében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Az egyetem szenátusának tegnapi ülése a román vezetőségi tagok többségének hiánya miatt határozatképtelen volt. A helyzet rendezése érdekében a Bolyai Kezdeményező Bizottság egy sor javaslatot fogalmazott meg, és polgári engedetlenségi akciók szervezését is kilátásba helyezte az egyetemen a törvényesség helyreállítása érdekében.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöksége tegnapi közleményében emlékeztet: Európa minden, százezresnél nagyobb lélekszámú, hagyományos nemzeti kisebbsége számára önálló intézményekben biztosított az anyanyelvű felsőfokú oktatás, és négyévnyi, Románia nemzetközi megítélésének súlyosan ártó botránysorozat után a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetői is kénytelenek voltak beleegyezni a magyar intézetek megalakításába. Mindeközben a MOGYE román nemzetiségű vezetői a hatályos törvények megszegése árán is gáncsolják az erdélyi magyar orvosi oktatás fejlesztését – állapítják meg. A Brassai Attila BKB-elnök és Hantz Péter alelnök által aláírt dokumentum egy sor javaslatot fogalmaz meg.
Arra bátorítják a MOGYE magyar oktatóit, hogy önhatalmúlag alakítsák meg a magyar intézeteket. Javasolják, hogy a magyar oktatók egy küldött kivételével bojkottálják az egyetem minden döntéshozó fórumának munkáját. Felidézik továbbá: a BKB már 2007 őszén rámutatott, hogy a román tagozat szemérmetlenül ellopja a magyar tagozatnak járó pénz jelentős részét. Az intézménynek ugyanis közel azonos számú magyar, illetve román hallgatója van, és a magyar hallgatók után megemelt fejkvóta jár, a magyar oktatók száma viszont a románokénál jóval alacsonyabb. Éppen ezért felkérik az RMDSZ-t, érje el, hogy a magyar tagozatnak járó pénzt külön számlára utalják.
A szakmai visszaesésből való kitörés érdekében szakmai jellegű segítséget várnak a négy magyarországi orvosi egyetemtől, elsősorban a budapesti Semmelweis Egyetemtől, és arra kérik őket, hogy a helyzet rendezéséig függesszenek fel minden hivatalos kapcsolatot a MOGYE jelenlegi román vezetőivel. Az EMNT vezetőitől pedig azt várják, hassanak oda, hogy az Európai Parlament is tudomást szerezzen a jogsértésekről.
"A MOGYE magyar intézetei előbb-utóbb úgyis meg fognak alakulni, az egyetem posztkommunista román vezetői csak egy agonizálási folyamatot próbálnak húzni-halasztani. Csak rajtuk múlik, hogy ez mekkora botránnyal, a román politikai vezetőkre nézve pedig mekkora arculatvesztéssel fog járni. Ideje lenne tanulniuk a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történtekből. Ha erre mégsem hajlandóak, a törvényesség helyreállítása érdekében a BKB polgári engedetlenségi akciókat is fog szervezni a MOGYE-n" – áll a közleményben.
Farcádi Botond
Háromszék 
Erdély.ma
2011. október 27.
Nincs előrelépés a vásárhelyi orvosi egyetem ügyében
Leghamarabb november 2-án, szerdán dönthet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa az oktatási minisztérium által kért chartamódosításról. A héten összeült testület ugyanis döntésképtelennek bizonyult, ezért a kérdést elnapolta. Ezzel egy időben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) arra bátorítja az egyetem magyar oktatóit, hogy önhatalmúlag alakítsák meg a magyar intézeteket, és közöljék az egyetem vezetőivel, hogy ezentúl csak az intézetek választott tisztségviselőitől fogadnak el utasításokat.
Nncs orvosság a magyar ügyre. A héten összeült szenátus ismét nem döntött a chartamódosításról
Leghamarabb november 2-án, szerdán dönthet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa az oktatási minisztérium által kért chartamódosításról. A héten összeült testület ugyanis döntésképtelennek bizonyult, ezért a kérdést elnapolta. Még így is, a foghíjas szenátus román tagjai nemtetszésüket nyilvánították ki a miniszteri utasítással kapcsolatosan.
Amint arról beszámoltunk, október 5-én keltezett hivatalos átiratában a tanügyminisztérium arra szólította fel a MOGYE szenátusát, hogy maradéktalanul érvényesítse az egyetem multikulturális jellegét az új chartában. Ugyanakkor az átirat megfogalmazói arra intették a marosvásárhelyi chartaszerkesztőket, hogy kötelező módon mindenütt tüntessék fel az erre vonatkozó törvénycikkelyeket. A kért módosítások biztosítják a magyar tagozat, valamint az ehhez szükséges külön intézetek létrehozásának és működésének feltételeit is. A román orvosprofesszorok viszont ezek után is görcsösen ragaszkodtak a magyar tagozatot szinte lenullázó és törvénytelennek bizonyuló chartajavaslathoz.
Hiányzik a jóakarat
Constantin Copotoiu, az intézmény rektora korábban a Krónikának elmondta, hogy ő nincs a magyar vonal létrejötte ellen, azonban ennek megvalósításához minden törvényt szigorúan be kell tartani. A rektor elsősorban az egyetemek autonómiájára vonatkozó passzus fontosságát emelte ki, mondván, hogy azt sem a minisztérium, sem a politikum nem sértheti meg. „Abban maradtunk, hogy a magyar oldal végez egy felmérést, melyből kiderül, hogy életképes-e a magyar vonal, vagy sem” – nyilatkozta. A felek abban egyeztek meg a szenátusi ülésen, hogy mielőbb elvégzik ezt a szimulálást.
„Nem felmérést kellene végeztetni a magyarokkal, hanem egy kis jóakarattal segíteni minket abban, hogy meg tudjuk alakítani a saját, önálló struktúráinkat” – szögezte le lapunknak Ábrám Zoltán szenátusi tag. Az oktató tisztában van azzal, hogy a magyar tagozat talpraállításához föltétlenül pótolni kell az utóbbi időben nyugdíjba kényszerített idős profeszszorokat. A jogi félreértések kiküszöbölése érdekében, a magyar fél részéről felvetődött az is, hogy hívják meg a szenátus ülésére az oktatási tárca, valamint a Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) tagjait is.
BKB: meg kell alakítani az intézeteket
Ezzel egy időben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) friss közleményben több javaslatot is tett a helyzet rendezése érdekében. A BKB arra bátorítja az egyetem magyar oktatóit, hogy önhatalmúlag alakítsák meg a magyar intézeteket, és közöljék az egyetem vezetőivel, hogy ezentúl csak az intézetek választott tisztségviselőitől fogadnak el utasításokat. Továbbá azt kérik a pedagógusoktól, hogy egy küldött kivételével bojkottálják az egyetem minden döntéshozó fórumának munkáját. „Teljesen fölösleges olyan testületek ülésein részt venni, amelyeken megalázó módon leszavazzák a magyar javaslatokat” – olvasható a BKB-közleményben.
A BKB szerint a román tagozat szemérmetlenül ellopja a magyar tagozatnak járó pénz jelentős részét. Az intézménynek ugyanis közel azonos számú magyar, illetve román hallgatója van, és a magyar hallgatók után megemelt fejkvóta jár, a magyar oktatók száma viszont a románokénál jóval alacsonyabb.
„Fölkérjük az RMDSZ-t, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a magyar tagozatnak járó pénzt külön számlára utalják. Fölkérjük továbbá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőit, hassanak oda, hogy az Európai Parlament is tudomást szerezzen a Marosvásárhelyen folyó jogsértésekről. Felháborítónak tartjuk, hogy liberális értelmiségiek vélt sérelmei sokkal inkább a figyelem középpontjába kerülnek, mint a magyar kisebbség ellen elkövetett súlyos jogsértések” – írja a BKB.
A kezdeményező bizottság rámutat arra is, hogy Európa minden százezresnél nagyobb lélekszámú, hagyományos nemzeti kisebbsége számára önálló intézményekben biztosított az anyanyelvű felsőfokú oktatás. Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 28.
Fidesz-levél az RMDSZ-nek Verespatakról
Levelet intézett a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja szerdán Kelemen Hunorhoz, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökéhez a verespataki cianidos aranybánya-beruházás ügyében.
A delegáció közleményben jelezte, arra kérik az RMDSZ vezetését, hogy kormányzati és politikai befolyását latba vetve tegyen meg mindent a projekt megakadályozásáért. A 14 fideszes EP-képviselő„e cél érdekében teljes körűpolitikai és szakmai támogatásáról biztosítja az RMDSZ-t”.
A levél emlékeztet az Európai Parlament tavaly nagy többséggel elfogadott határozatára is, amely felszólít a cianidos technológiájú aranybányászat 2011 vége előtti teljes tilalmára. „Ezt a világos és határozott döntést veszi semmibe a verespataki bányanyitás terve” – olvasható a közleményben, amely szerint „Romániának felelősséget kell vállalnia saját és a szomszédos országok polgárai iránt, és nem hagyhatja figyelmen kívül a beruházáshoz kapcsolódó ökológiai kockázatokat”.
Verespatak sorsa mindenképp Romániában dől el, a hazai döntéshozók felelősségén múlik.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 29.
Tőkés László: szedjük fel az aknákat egyházunkból!
Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke, Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke és Szászfalvi László egyházügyi államtitkár mondott nyitóbeszédet 2011. október 28-án Budapesten a „Vértanúk, hitvallók" című ökumenikus konferencián, amelyen a XX. század keresztény magyar tanúságtevőiről hangzottak el előadások.
A Keresztény Demokrata Fórum Egyesület, a Jézus Társaság Magyarországi Rendtartománya és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány közös rendezvényén Tőkés László először Szacsvay Imréről, a Kossuth-kormány vértanúságot szenvedett jegyzőjéről emlékezett meg. Emlékeztetett rá, hogy a bihari politikust 1849 október 24-én azért végezték ki, mert aláírta a Függetlenségi Nyilatkozatot. „Október 24-ét említettem, de kiegészíthetem a sort október 6-ával, október 23-ával, sőt, protestánsként október 31-ét, a reformáció napját is idesorolnám. Bátorkodom magyar októbernek nevezni e hónapot, mint ahogy magyar márciusról is szoktunk beszélni március 15. vonatkozásában. Bámulatos, hogy e két hónap miként illeszkedik a természet rendjébe, a kikeletet és az enyészetet, a halált és a feltámadást jelképezve" – fogalmazott az EP alelnöke, aki szerint ebben az összefüggésben kell vértanúinkra és tanúságtévőinkre is tekintenünk. „Nem a halál, nem az enyészet, nem a gyász, nem a pusztulás lesújtó tragédiájának lelkületével, hanem inkább úgy, ahogy a boldogságmondások fogalmaznak: »Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. (...) Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.« Nincs helye tehát a sírásnak, gyásznak, sajnálatnak, önsajnálkozásnak, mivel vértanúink valamennyien áldottak" – folytatta gondolatait Tőkés László. A volt református püspök arra is rámutatott, hogy e tanúságtevő hitvallók és vértanúk tulajdonképpen Jézus Krisztust követték cselekedeteikkel, alázatosságukkal és halálukkal is.
Tőkés László megemlítette, hogy erdélyi viszonylatban volt egy markáns katolikus, egy jellegzetes református és nem kevésbé jelentőségteljes unitárius vonulata is a hitvallóknak. Előadásában az 1956-os forradalmat követő romániai megtorlásra utalva, a reformátusok közül a magyar bíró által halálra ítélt Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész és dr. Hollós István tanár mártírhalálát emelte ki, és megemlítette társuk, Balaskó Vilmos lelkész meghurcoltatását is. Mások mellett szólt még Szoboszlay Aladár pécskai római katolikus lelkész kivégzéséről is, akit a román állam megdöntésére irányuló szervezkedés miatt ugyancsak az 1956-os forradalmat követően küldtek halálba több társával együtt. Az unitáriusok vonatkozásában a csaknem nyolcvan súlyos ítélettel zárult 1959-es EMISZ-perre is kitért Tőkés László, majd beszélt az erdélyi magyar felsőoktatás mártírjairól. Emlékeztetett Szabédi László költő sorsára, akit a Babeş és a Bolyai egyetemek erőszakos egyesítésekor tanúsított magatartása miatt a Securitate zaklatott, s a beolvasztás ellen való tiltakozásként 1959 áprilisában vonat elé vetette magát. Néhány héttel később az ő példáját követve lett öngyilkos Csendes Zoltán, a megszüntetett egyetem egykori rektora is. „Akiknek ilyen harcosai vannak, azok ügye biztosan győzni fog és mi ebben a szellemben folytatjuk a magyar nyelvű felsőoktatásért folytatott küzdelmünket" – hangoztatta előadása végén Tőkés László, majd a Hitvallók és ügynökök című dokumentumfilmre hivatkozva, miszerint „a múlt tisztázása nélkül az egyház nem szerezheti vissza a társadalom bizalmát", azzal zárta beszédét: „Olyan a mi romániai magyar egyházunk is, mint a háborúk után elaknásított területek, s ameddig nem szedjük fel ezeket az aknákat, mindig rájuk fogunk lépni. A szervezők azt szerették volna, hogy a jövőnek szóljon ez a konferencia. Hát, igen. Így szóljon a jövőnek, mert a múlt a jövő távlatait nyitja meg, és a jövendő a múltra épül."
A rendezvényen előadást tartott mások mellett Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, Orosz Atanáz, a Miskolci Görög Katolikus Exarchátus püspöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke is.
Erdély.ma