Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Parlament /EP/ [és különböző testületei]
3416 tétel
2011. szeptember 2.
Tőkés Eckstein-Kovács Péter lemondását követendő példának nevezte –
Péntek délelőtt nagyváradi EP-irodájában sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti alelnök és Szilágyi Zsolt kabinetfőnök. Felvázolták az EP-alelnök főbb célkitűzéseit.
Szilágyi Zsolt kabinetfőnök elmondta: mivel lezárult egy időszak, és elkezdődött az Európai Parlament őszi ülésszaka, fontosnak tartották, hogy összefoglalják Tőkés László eddigi EP-képviselői és alelnöki tevékenységét, és felvázolják a főbb célkitűzéseket. Szerintük a következő tárgykörök és ügyek képezik ezek lényegét: a nemzeti és keresztény értékek képviselete, a kelet-közép-európai rendszerváltoztatás előmozdítása, a kisebbségi közösségi jogok kivívásáért folytatott küzdelem egy európai kisebbségvédelmi rendszer kialakítása távlatában, a kárpát-medencei magyarság érdekeinek védelme a közép-európai nagyrégió helyreállítása és kiépítése keretében, az üldözött keresztények és kisebbségi közösségek védelme, a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbeléptetése, illetve az intézményes európai-egyházi kapcsolatok kiépítése, a nyugat-balkáni és a keleti partnerséghez tartozó országoknak az EU-hoz történő csatlakozásának támogatása, Románia schengeni övezethez való csatlakozásának az elősegítése és az országhatárok átjárhatóságának munkálása, a cigányság jogainak védelme és emancipációja az európai cigánystratégia létrehozása és életbe léptetése által, a közvetlen polgári demokrácia eszközrendszerének kialakítása az állampolgársági kezdeményezés elfogadásával és alkalmazásával, valamint az európai környezetvédelem globális kitekintésű érvényesítése a cián alapú bányakitermelés betiltásával (Verespatak).
Egyaránt képviseli
Tőkés László hangsúlyozta: az Európai Parlamentben egyaránt képviseli a magyar és a romániai érdekeket. „Szívügyének” tekinti Románia schengeni csatlakozást, de ugyanúgy felvállalta a magyar érdekképviseletet is, például az anyaország féléves EU-elnöksége alatt. Úgy fogalmazott: számára természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseli, hiszen e két ügy egy egyesült Európában nem lehet ellentétben egymással. Ugyanakkor pozitív politikai konjukturának nevezte, hogy a néppárti frakciónak a tagja, mely tömörülésnek Schmitt Pál és Traian Băsescu államelnökök is a hívei, illetve a PDL és az RMDSZ EP-képviselői is ezen csoport széksoraiban foglalnak helyet.
A volt püspök magyar-magyar összefogásra buzdított, mert megítélésében ez „categoricus imperativus”, azonban szerinte „nem fog menni, ha folytatódik az RMDSZ verespataki politikája, amit Kelemen Hunor és Borbély László, az RMDSZ vezető emberei testesítenek meg, ha továbbra is a hatalom fogságában maradnak, ha gátolják az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését, és ha a magyar nemzetpolitika ügyében nem tisztázzák álláspontjukat”. Újságírói kérdésre válaszolva az EP-alelnök követendő példának nevezte Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos lemondását, meglátásában ezen tettével indirekt módon az RMDSZ opportunista és megalkuvó politizálására figyelmeztetett, mellyel nagy károkat okoz az erdélyi magyarságnak. Tőkés László Verespatakkal kapcsolatban megjegyezte: az európai regionalitás szellemében elképzelhetetlen lenne, hogy a fővárosban hozzanak egy ilyen jelentős, az egész Kárpát-medence szempontjából fontos döntést, anélkül, hogy megkérdeznék a helybélieket.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro. Erdély.ma
2011. szeptember 2.
Tőkés: Magyarként a magyar nemzet érdekeit képviselem
Az Európai Parlamentben kezdődő őszi ülésszak apropóján összehívott mai (2011. szeptember 2.) sajtóértekezleten Tőkés László EP-alelnök kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére.
Szilágyi Zsolt emlékeztetőül elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság tagjaként is tevékenykedik, mint képviselő, de alelnökké választása óta, Schmitt Pál portfólióját megörökölve, egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint a nyugat-balkáni bővítésért.
 Tőkés László felvezetésképpen rámutatott arra, hogy a Néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar-román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétbe” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját, továbbá a ciánalapú bányakitermelés betiltásának – Áder János képviselővel közös – kezdeményezését. Verespatak ügyében Tőkés László kabinetfőnőke azt mondta, sajnálatos, hogy Bukarestben az Erdélyben élők megkérdezése nélkül, mintegy a fejük fölött hoznak döntéseket ebben a kérdésben. Méltó volna, hogy Románia ne menjen szembe az Európai Parlamenttel, mely elsöprő szótöbbséggel hozta meg a ciánalapú bányakitermelés betiltását.
Tőkés László EMNT-elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nyugati Szigethegységbe tervezett aranybányának országhatárokat meghaladó, komoly regionális vonatkozásai vannak. Ennek alátámasztására elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történt tragikus nagybányai természeti katasztrófát, mely az egész Tisza folyó élővilágát sújtotta. A verespataki ciántechnológián alapuló bányászat könnyen vezethet hasonló, az egész Kárpát-medencét érintő, ökológiai szerencsétlenséghez.
Újságírói kérdésre válaszolva Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos döntését – aki éppen a verespataki bányászat államfői támogatása miatt mondott le a minap tisztségéről – „példaértékűnek” nevezte. Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben; az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van, mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy ma már szándékos csúsztatással élve fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben jutott be az Európai Parlamentbe, holott nem ő kérezkedett fel az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve, játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják.
Mindezek mellett és ellenére: az egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „categoricus imperativusza” az összefogás – zárta mondanivalóját Tőkés László.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája
2011. szeptember 3.
Tőkés szerint az EMNT és az EMNP csak a magyarság érdekében működne együtt az RMDSZ- szel
Tőkés László, az EP alelnöke szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt számára "a magyarság érdekeinek szolgálata kötelező", és csak ennek alapján képzelhető el az RMDSZ-szel való együttműködés a jövő évi választásokon.
Nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László pénteken kijelentette: természetesnek tartja, hogy abból a tisztségből, amelyet betölt, mind országa, mind a magyar közösség érdekeit szolgálja.
"Ez nem mond ellent egymásnak" – jelentette ki Tőkés.
Azt mondta, azért jelöltette magát az RMDSZ-szel közös listán az európai parlamenti választásokra, mert a szövetségnek nem lett volna esélye EP-képviselői mandátum megszerzésére, és mert a magyar közösség érdekeit akarja szolgálni.
"Némelyek elfelejtik, hogy nem én kértem a listára való felvételemet, hanem az RMDSZ volt olyan helyzetben, hogy nem volt esélye egy európai képviselői helyet megszerezni, és ők kértek fel, hogy fogadjam el a lista első helyét mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Nem az RMDSZ kedvéért mentem bele ebbe a kompromisszumba, hanem a magyarság érdekei szolgálatában tettem" – nyilatkozta az EP alelnöke. Ennek ellenére – jelentette ki Tőkés – a jövőben az RMDSZ-szel való együttműködés csak akkor folytatódhat, ha a szövetség tagjai vele azonos célokat követnek. "Az EMNT és a létrehozandó Erdélyi Magyar Néppárt számára kötelező a magyarság érdekeinek szolgálata. Csak ezen az alapon képzelhető el az együttműködés a jövő évi választásokon" – jegyezte meg Tőkés.
Véleménye szerint az EMNT és az RMDSZ közötti együttműködés elszakadt a szövetségtől, melynek tagjai megfeledkeztek a magyar testvériségről. Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 3.
Az EP-alelnök sajtóérkezletéről
Tőkés László erdélyi képviselő, az Európai Parlament egyik alelnöke kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére tegnap a nagyváradi EP-irodában tartott sajtótájékoztatón, amit unió törvényhozásának kezdődő őszi ülésszaka apropóján hívtak össze. Bevezetőjében Szilágyi emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként az RMDSZ-szel alkalmi összefogásban és a szövetség listáján mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság (DROI) tagjaként is tevékenykedik, mint képviselő, de alelnökké választása óta – Schmitt Pál feladatkörét megörökölve – egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint az EU bővítéséért a nyugat-balkáni országokkal.
Tőkés László felvezetésképpen rámutatott arra, hogy a Néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar–román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétbe” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját, továbbá a ciánalapú bányakitermelés betiltásának – Áder János képviselővel közös – kezdeményezését. Verespatak ügyében Tőkés László kabinetfőnőke azt mondta, sajnálatos, hogy Bukarestben az Erdélyben élők megkérdezése nélkül, mintegy a fejük fölött hoznak döntéseket ebben a kérdésben. Méltó volna, hogy Románia ne menjen szembe az Európai Parlamenttel, mely elsöprő szótöbbséggel hozta meg a ciánalapú bányakitermelés betiltását.
Tőkés László EMNT-elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erdélyi-szigethegységbe (azon belül az Erdélyi-érchegységbe) tervezett aranybányának országhatárokat meghaladó, komoly regionális vonatkozásai vannak. Ennek alátámasztására elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történt tragikus nagybányai természeti katasztrófát, mely az egész Tisza folyó élővilágát sújtotta. A verespataki ciántechnológián alapuló bányászat könnyen vezethet hasonló, az egész Kárpát-medencét érintő ökológiai szerencsétlenséghez.
Újságírói kérdésre válaszolva Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos döntését – aki éppen a verespataki bányászat államfői támogatása miatt mondott le a minap tisztségéről – „példaértékűnek” nevezte. Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben; az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van, mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy ma már szándékos csúsztatással élve fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben jutott be az Európai Parlamentbe, holott nem ő kérezkedett fel őt az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják.
Mindezek mellett és ellenére: az egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „categoricus imperativusa” az összefogás – zárta mondanivalóját Tőkés László.
Lapunk kérdésére válaszolva azt is elmondta: egyelőre sem ő, sem az EMNT bihari vezetősége nem kapott meghívást arra a tanévnyitó és iskolanévadó nagyváradi ünnepségre, amelyet szeptember 9-ére szerveznek a helyi hatóságok a magyar Országgyűlés jegyzői karának részvételével. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. szeptember 5.
Élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László
egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „kategorikus imperatívusza” az összefogás – szögezte le hétvégi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnöke.
Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben. „Az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van” – mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy „szándékos csúsztatással élve” fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben szerzett EP-képviselői mandátumot, holott nem ő kérezkedett fel az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
„Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják” – sorolta Tőkés László az Európai Parlamentben kezdődő őszi ülésszak apropóján összehívott sajtóértekezleten.
Tőkés László EP-alelnök kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére. Szilágyi emlékeztetőül elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság tagjaként is tevékenykedik mint képviselő, de alelnökké választása óta, Schmitt Pál portfólióját megörökölve, egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint a nyugat-balkáni bővítésért. Tőkés László az eseményen azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar–román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétben” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 8.
Tőkés László EP-alelnök a magyar-magyar párbeszédről
A szeptembertől újrainduló Európa parlamenti ülésszak erdélyi nyitányaként tartott sajtóértekezletet Nagyváradon Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő brüsszeli kabinetfőnöke. Az újságírókkal való találkozón elsősorban a magyar-magyar párbeszéd lehetséges alakulásáról és a verespataki bányanyitásról esett szó.
Az Erdélyi Napló Tőkés Lászlót a pártbejegyzés rögös útjáról, illetve az ehhez kapcsolódó magyar-magyar párbeszédről kérdezte.
– Több, mint négy hónapja tart az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési procedúrája, miközben a bíróság újabb és újabb okokat talált a pártbejegyzés elnapolására. Ön szerint mi áll ennek a jogi huzavonának a hátterében? – A kérdésnek egy általános és egy konkrét vetülete van. A jelenség általános vetülete kilencven évre, újabban pedig húsz évre nyúlik vissza: le kellett törni az önálló kisebbségi, ezen belül az önálló magyar érdekképviseletet. Annak lehettünk tanúi, hogy 1989-1990 fordulóján a magyarság mintha magára talált volna, megszerveződött, kialakította politikai érdekérvényesítő és képviseleti rendszerét. Az öröm azonban rövid ideig tartott: az áldemokratikus, posztkommunista, posztszekurista, nacionalista rendszernek öt-hat évre volt szüksége ahhoz, hogy véget vessen az önálló magyar érdekérvényesítésnek. Babits Mihály verssorát idézve, megalázatosította a magyarságot: a magyar politikumot sikerült becsatolnia a többségi politika rendszerébe, és pénzzel, hatalommal és feltételezhetően titkosszolgálati eszközökkel kihúzta a talajt a magyar politika alól. Ennek isszuk most a levét! Ma az RMDSZ színeiben egy magyarul beszélő román politikai alakulat ténykedik, és ez végletesen behatárolja és korlátozza politikai mozgásterünket és érdekérvényesítési lehetőségeinket. Ezt a helyzetet akarjuk feltörni, megváltoztatni, amikor az egyik kísérletet a másik után végezzük, kezdve az alsócsernátoni fórummal, folytatva a szatmárnémeti egyházi autonómia-közgyűléssel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával, a Magyar Polgári Párt létrehozásával, és legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítási kísérletével. Konkrét formában arról beszélhetünk, hogy a többségi hatalommal cinkos együttállásban lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ – amelynek nevéből már csak a „romániai” bír hiteles tartalommal –, minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját. Kirívó az az orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az Erdélyi Magyar Népáárt bejegyzésével kapcsolatban. Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének megakadályozását. Ebben a helyzetben csak abban reménykedhetünk, ha a román politika több vasat tart a tűzben, és nem föltétlenül fog eleget tenni az RMDSZ exkluzív óhajának.
– Ilyen előzmények után milyen esély van arra, hogy az az EMNT, illetve a megszülető új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel? – Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel. Egy másik extrém példával élve: valószínűleg a verespataki ciános bányaterv meg fog valósulni, mert a román hatalmi érdek ezt kívánja, ennek ellenére minden lehetőt meg kell tennünk a verespataki projekt megvalósítása ellen. Hasonló a helyzet az erdélyi magyar politikában is: akkor is fel kell vennünk a harcot az opportunista, hatalomnak alárendelt RMDSZ-szel, ha történetesen eredménytelenül végződik a küzdelem. Hitem szerint azonban megvalósítható az a törekvésünk, hogy a romániai magyar politikai rendszerváltozás megtörténjen. A magyarországi nemzeti erőknek sikerült ezt megvalósítani, és nekünk is esélyünk van az erdélyi magyar politikában a politikai változások végrehajtására. Ezért kezdeményeztük az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását: ezzel szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét, ugyanakkor árnyaltan kell látnunk az RMDSZ tagságát. Hasonlattal élve, egy jármű utasaiként foghatjuk fel a tagságot, akik arra utaznak, amerre a jármű vezetője halad. Számíthatunk az utasokra: ők vagy kiszállnak a járműből, és átülnek egy más járműbe, vagy tesznek arról, hogy jó irányba utazzanak, tehát olyan vezetőket választanak, akik jó irányba vezetik őket.
– Úgy tűnik, a választás megtörtént, és minden marad a régiben ... – Ha csak az RMDSZ-nomenklatúrát nézzük, akkor valóban szomorú a helyzet: Kelemen Hunor Markó Béla epigonjaként működik. Az RMDSZ-ben teljes mértékű a folytonosság, azzal a különbséggel, hogy Markó Béla jobb vezető volt, mint a mostani vezetők. A párbeszéd tekintetében mi azokra számítunk az RMDSZ-ből, akik egy másfajta RMDSZ-t képzelnek el. Ezek az erők viszont nagyon gyengék, és az egyszerű tagság szintjén léteznek. Nekünk alkupozícióba kell kerülnünk! Rá kell kényszerítenünk akár a mostani vezetést is arra, hogy a közös nemzeti érdekek céljából tárgyaljon velünk. Súlyos gond, hogy akárcsak az egyház, az RMDSZ egyes vezetőit is fogva tartja a titkosszolgálat. Ez ellen nehéz tenni! Zsarolhatók, ezáltal a volt titkosszolgálatok fogságában vannak.
– A hét végén tartotta kongresszusát a Magyar Polgári Párt. A párt elnöke, Szász Jenő az RMDSZ-szel szemben jobboldali összefogást sürget, amelynek része lenne az EMNT, az SZNT és az MPP. Lát-e esélyt egy ilyen szövetség kialakulására? – Egy vezető magyarországi politikus, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t összehasonlítva, tréfásan azt mondta: az egyik a kisebbik, a másik a nagyobbik rossz. Az előbbi hasonlattal élve, az egyik egy kisebb jármű, a másik egy mamut jármű, de közös vonásuk, hogy egyikkel sem érhetünk célba. A kérdés nem úgy tevődik fel, hogy a kisebbik vagy a nagyobbik autóba ülünk. Az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására: elveszítette hitelét és tagságát is. Akárcsak az RMDSZ esetében, az MPP tagságával sincs semmi bajunk: annak idején szeretetre méltó, derék magyar emberek szavaztak az RMDSZ-re és a Magyar Polgári Pártra egyaránt. Az RMDSZ-hez hasonlóan a Magyar Polgári Párt vezetőinek a hitelével van baj, mindenek előtt elöljárójával, aki menet közben olyan exkluzivista módon szabadult meg párttársaitól, mint az RMDSZ annak idején. Olyan embereket távolított el a pártból, akik nem az ő akarata szerint politizáltak. Ráadásul egy kongresszusi határozat valósággal kiátkozza a párt EMNT-és tagjait. Ebben a helyzetben nincs miről beszélnünk. Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni.
– Hetek óta tartó, megújult vita övezi a verespataki bányanyitás ügyét. A román államfő, Traian Băsescu kemény fellépése egyértelműen a bányanyitás irányába mozdította el a román kormányt. Az Európa Parlamentben többek között az ön kezdeményezésére elfogadott határozat ellent mond a ciános bányakitermelésnek, ami viszont nem kötelező érvényű ajánlás. Év végéig az Európai Bizottságnak kellene állást foglalnia, és szerencsés esetben törvénytervezetben megtiltania a ciános aranybányászatot. Van-e esély arra, hogy hasznos időn belül elfogadásra kerül egy ilyen összeurópai érvényű törvény? – Már eddig is sokat késlekedett az Európai Bizottság. Ennek bizonyára az az önellentmondás az oka, hogy az európai törvényhozás elsöprő többségével szemben kellene a Bizottságnak döntenie, így inkább a diplomatikus kivárás, halogatás álláspontjára helyezkedik. Jelen helyzetben sajnos nem kérdéses, hogy milyen döntést fog hozni az Európai Bizottság, hacsak valami olyasfajta fordulat nem következne be, mint például az atomerőművek esetében Németországban. Be kell látnunk, hogy az Európai Unióban a nagyhatalmaknak van döntő szavuk: amíg, az európai nagyok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – nem döntenek, nincs esélyünk a helyzeten változtatni. Ilyen esetben nincs, aki feltartóztassa a válság mélypontjára süllyedt, arany- és pénzéhes román politikát. Szinte csodával érne fel, ha működésbe lendülne a felemás román demokrácia, és a kisebb-nagyobb polgári egyesületek és a zöldek hathatós nyomást tudnának gyakorolni a román politikára. Ebben az ügyben csak egy országos méretű, demokratikus fellépés akadályozhatná meg a kormányt. – A nyáron ért véget az uniós magyar elnökség. A kormánypártok szerint ez sikertörténetnek számít, az ellenzék viszont nem így látja. Az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyói táborában a Jobbik elnöke úgy vélekedett, hogy nemzetpolitikai ügyekben a magyar kormány nem képviselte megfelelő módon a határon túli magyarság autonómiatörekvésit. Ön ezt hogyan látja? – Fordítsuk meg a kérdést: mi lett volna, ha a frissen hivatalba került kormány hangsúlyosabban képviselte volna a határon túli magyar, és ezáltal az össznemzeti érdekeket? A három alaptörvényért – a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alkotmány – mérhetetlen össztűz zúdult a magyar kormányra: el lehet képzelni, hogyha még ennél is fokozottabban áll ki ügyeinkben, mi várt volna a kormányra? Maximalista és populista álláspontnak tartom ezt a fajta elégedetlenkedést, amivel nem tudok egyet érteni. A felsorolt három alaptörvény olyan alappillérei a magyar nemzetpolitikának, amelyek hosszú távon a tényleges határok feletti nemzetegyesítés irányába mutatnak. Olyan keretviszonyokat valósítanak meg, amelyek rövidebb-hosszabb távon tartalommal tölthetők meg. Ne felejtsük el, hogy a honosítási törvényt még azok táborában is sokallták, akik ezt megszavazták. Olyan vélemények hangzottak el, hogy talán várni kellett volna ezzel. Erdélyi magyarként nyilván én is azt szerettem volna, hogy többet tegyünk közös ügyeinkért. Epilógusként viszont hozzá kell tennem, hogy az elnökséget betöltő államok esetében nem szokás saját problémáikat előtérbe helyezni. Gondoljunk Belgiumra: előjöhetett volna Belgium a már-már országos szakadást okozó flamand-vallon ellentétekkel? Sőt, a belgák kormány nélkül hajózták végig a soros uniós elnökséget. Ezután kell megtennünk azt, amit joggal elvárunk az anyaországtól.
– Az Európai Parlament alelnökeként az ön feladatkörébe tartozik az európai egyházak közötti párbeszéd kiszélesítése. Hogyan látja a mai uniós keretek között a párbeszéd térnyerését? Van-e esély arra, hogy az egyházak az európai politikában nagyobb figyelmet kapjanak? – Az egyházak nem találnak párbeszédre egy ultraliberális irányba elhajló, vallásellenes közegben. Gondoljunk a XVI. Benedek pápa spanyolországi látogatását övező, erőszakba torkolló tüntetésekre. A francia forradalomra visszavezethető szekuláris vallásellenesség – noha tábora kisebbséget élvez – nagyon hangos, és már-már provokálóan türelmetlen. Nekünk, az ateista kommunizmusból jött kelet-európai képviselőknek megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Nyugat-Európában, a volt szabad világban egy éppen olyan türelmetlen egyház- és vallásellenesség létezik, noha az eszköztáruk teljesen különböző. Osztom Orbán Viktor véleményét, hogy nem csak válságról beszélhetünk, hanem egy globális „rendszerváltozás”, korszakváltozás időszakát éljük. Ezért merem remélni, hogy a sokszínűségről, és az értékek pluralizmusáról beszélő Európában esélyünk lesz a párbeszéd intézményes kereteit megteremteni. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma
2011. szeptember 9.
Új tanév előtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem
Látványában és felszereltségében is megújult tantermekkel, valamint új tervekkel és nagyratörő célkitűzésekkel áll az új tanév kihívásai elé a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A siralmas érettségi és pótérettségi eredmények ellenére, a napokban záruló beiratkozási időszakban is nagy volt érdeklődés az egyetem oktatási kínálata iránt. A nyári felvételi vizsgák után betöltetlenül maradt tandíjas, esetenként tandíjmentes helyekre a napokban pályázhatnak az érdeklődők. Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nemcsak azok jelentkezésére számítanak, akik most érettségiztek, hanem azokéra is, akik már rendelkeznek egyetemi diplomával. Az alapképzésen nagy érdeklődés mutatkozott a Magyar nyelv és irodalom, a Reklámgrafika, az Angol nyelv és irodalom, a Menedzsment és a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana elnevezésű szakok iránt, melyeken már csak tandíjas helyeket tudnak biztosítani a leendő egyetemisták számára. A már meglévő négy mellett további négy új szakkal bővült a mesterképzők száma. Ezeken ingyenes és fizetős helyeket egyaránt biztosítanak. A rektor ugyanakkor elmondta: örömükre szolgál, hogy lejárt a három éven át tartó monitorizálási folyamat, így a hallgatók teljes egészében a PKE oktatói előtt államvizsgázhatnak, magyar nyelven.
A romániai egyetemek nemrég nyilvánosságra hozott rangsorolásával kapcsolatosan János-Szatmári Szabolcs kifejtette, hogy semmiben sem hoz változást az intézmény életébe az, hogy a harmadik – legutolsó – kategóriába sorolták be. Románia egyetlen akkreditált magyar nyelvű egyeteme eddig sem részesült állami támogatásban, és valószínűleg ezután sem fog. Szerencsére a magyar kormánytól kapott finanszírozás szilárd lábakon áll, fogalmazott az intézetvezető. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közös fejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben megállapították a jövőre vonatkozó prioritási köröket. Ezek közül a rektor megemlítette az új főépület építésének megkezdését.
Októberben beindulhat az engedélyezési folyamat, majd az időjárás függvényében, legkésőbb tavasszal startolhat az építkezés is. Az intézmény tervei között szerepel a képzési lehetőségek bővítése, további új szakok beindítása, az Erasmus-hálózat kiterjesztése, a nemrég alapított Janus Pannonius Szakkollégium elitképző szerepének megerősítése, a magyarországi egyetemekkel való együttműködés szorosabbá tétele. Elhangzott, hogy az Óbudai Egyetem a múlt héten díszdoktori címet adott át Tőkés László EP-alelnöknek, a PKE elnökének, ami egy ígéretes együttműködés kezdeményezését jelenti. A Budapesti Műszaki Főiskola jogutódjának számító egyetem mellett nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Nyíregyházi Főiskolával, a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, melyekkel közös konferenciák és szemináriumok szervezése is tervek között szerepel. Folyamatban van több határon átnyúló európai uniós finanszírozású projekt is.
Végezetül János-Szatmári Szabolcs a PKE keretében fél éve alakult Colloquia Nyelvvizsgaközpontról szólt, mely fennállása óta, a rektor véleménye szerint, „ezer százalékosan” teljesített. A felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló angol, német és francia nyelvtanfolyamok mellett magyar kurzusokra is várják az érdeklődők – akár a román ajkúak – jelentkezését.
A tanévnyitó egyébként október 7-én, 10 órai kezdettel lesz, rendhagyó módon a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erdély.ma
2011. szeptember 9.
Markó: nem prioritás a magyar összefogás
Az RMDSZ számára jelenleg nem prioritás, hogy együttműködési lehetőségeket keressen más romániai magyar politikai szervezetekkel a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ februárban leköszönt elnöke.
A magyar összefogás esélyeiről kérdezett politikus szerint a Magyar Polgári Pártnak (MPP) és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) azonosak a céljai: szembe akarnak szállni az RMDSZ-szel, meg akarják törni a szövetséget. „Teszik mindezt olyan személyek, akik korábban távoztak a szövetségből, és akik továbbra is az RMDSZ lejáratásával próbálnak megszólítani potenciális szavazókat ahelyett, hogy konkrét programokat mutatnának be” – fogalmazott Markó.
A leköszönt szövetségi elnök szerint mindkét szervezet gyakorlatilag ugyanazt akarja, amit az RMDSZ már elért: mandátumok megszerzésére, hatalomra törekednek. „Hol vannak a programok, a konkrét célkitűzések, elképzelések, melyek újdonságnak számítanak az RMDSZ céljaihoz képest?” – tette fel a kérdést a politikus. Markó szerint az MPP is eredménytelenül próbálkozott az RMDSZ-szel szembeni alternatívaként viselkedni, s úgy véli, a 2008-as önkormányzati választásokon elért szerény eredményektől függetlenül lassan el fog tűnni. A miniszterelnök-helyettes szerint az RMDSZ-nek most az a fontosabb, hogy megpróbálja megszólítani szavazóbázisát, hogy minél jobban kommunikáljon a romániai magyar választókkal, és nem az, hogy más magyar politikai szervezetekkel lépjen szövetségre. Markó ugyanakkor bírálta az EMNP bejegyzését kezdeményező Tőkés László EP-alelnököt is. „Néhány éve az Európai Parlamentben dolgozik, de nem tudok arról, hogy bármit is megoldott volna ott” – jegyezte meg.
Tőkés László az Erdélyi Naplónak adott interjúban arra a kérdésre, milyen esély van arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a bejegyzés előtt álló új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel, úgy fogalmazott: „Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel.” Az EMNT elnöke szerint az RMDSZ „minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját”. Megjegyezte: kirívó, orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az EMNP bejegyzésével kapcsolatban.
„Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az néppárt bejegyzésének megakadályozását – mutatott rá Tőkés. – Azért kezdeményeztük az EMNP létrehozását, mert szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét.”
Tőkés László ugyanakkor a hetilapnak megjegyezte, az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására, mivel véleménye szerint a polgári párt elveszítette hitelét és tagságát is. „Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni” – hangsúlyozta Tőkés az Erdélyi Naplónak. Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 14.
Tőkés László a ciánalapú kitermelés ellen
A verespataki bányaberuházás veszélyeire hívta fel a figyelmet napirenden kívüli felszólalásában Tőkés László képviselő, az EP alelnöke az európai testület strasbourgi plenáris ülésén. Tőle függetlenül Cătălin Sorin Ivan román szociáldemorkata delegációvezető is az EP vonatkozó határozatának betartására szólította fel az Európai Bizottságot, illetve a román kormányt.
Tőkés László az úgynevezett egyperces felszólalások között arra emlékeztetett, hogy az EP tavaly elsöprő szótöbbséggel állást foglalt a cianidos bányászati technológiáknak az egész unió területén való teljes betiltásáról. Mint fogalmazott, az Európai Bizottság mindmáig elmulasztotta és halogatja, hogy eleget tegyen az EP erre vonatkozó felszólításának. "Ezenközben Romániában egy környezeti és természeti katasztrófa veszélyével fenyegető korrupciógyanús bányaprojekt politikai áterőszakolása folyik" – fűzte hozzá.
Mint ismeretes, tavaly Áder János és Tőkés László indítványa alapján az Európai Parlament határozati állásfoglalásban szólította fel az Európai Bizottságot a ciánalapú bányászati technológiák teljes betiltására az Európai Unió területén. 2010-ben a 33 tagú romániai EP-képviselet tagjai közül a három RMDSZ-es képviselő, Monica Macovei demokrata-liberális, Renate Weber és Cristian Buşoi liberális, három nagyromániás és tíz szociáldemokrata politikus szavazta meg az indítványt. Elgondolkodtató, hogy az Európai Néppárt frakciójának támogatásával született törvénykezdeményezés legfőbb ellenzői éppen a román néppárti küldöttség tagjai – Monica Macovei volt igazságügyi miniszter kivételével – emlékeztet tegnapi közleményében Tőkés. Beszédes továbbá, hogy a jelenleg hatalmon lévő román néppárti kormány az, amely az Európai Parlamenttel és az Európai Néppárttal szembe menve, "aranylázas" nyereségvágytól és jövő évi választási érdekeitől hajtva, a szociális és munkaerő-piaci, valamint a nemzeti demagógia tetszetős argumentációját latba vetve kívánja kierőszakolni a kétes hátterű Roşia Montana Gold Corporation bányaprojektjének megvalósítását. "Az pedig egyenesen fájdalmas és szégyenletes, hogy ennek a kudarcos kormánynak az elvtelen csatlósaként az RMDSZ országos vezérkara is megfeledkezni látszik eredeti álláspontjáról, és két minisztere révén, cinkos módon egyengeti a román és magyar nemzeti, valamint az általános európai érdekekkel szemben álló ciános bányakitermelés beindítását" – véli az EP alelnöke, "erkölcsi elégtétellel" üdvözölve Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos Verespatak miatti lemondását. Cătălin Sorin Ivan szintén Verespatak ügyében szólalt fel. Egyebek között azt kifogásolta, hogy az Európai Bizottság figyelmen kívül hagyja az EP álláspontját, és "hozzájárul ahhoz, hogy természeti katasztrófa következzék be az EU egyik tagállamában". Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 15.
Kisebbségvédelem Európában (Közösen lépnek fel a magyar EP-képviselők)
A magyar összefogás szellemében az erdélyi magyar európai parlamenti képviselők munkaévnyitó megbeszélésen rögzítették a következő időszak közös feladatait. Szóba került többek között Románia schengeni csatlakozása, a polgári kezdeményezés lehetőségei, a romániai népszámlálás – tájékoztatott tegnapi közös közleményében Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula.
A három képviselő üdvözli, hogy az Európai Néppárt Képviselőcsoportja soros bővített elnökségi ülését és nyári szabadegyetemét szeptember 22–24. között Bukarestben tartja. Európa legerősebb politikai tömörülésének kihelyezett bukaresti tanácskozása Románia és Bulgária schengeni csatlakozását is előmozdíthatja – vélik. Közösen próbálják elérni, hogy a Néppárt soron következő programmódosító kongresszusán egy, az őshonos nemzeti közösségek jogairól szóló cikkely is bekerüljön az alapdokumentumba. Folytatják munkájukat az őshonos kisebbségek jogait biztosító európai uniós keretszabályozás kialakítása érdekében is. A jövő év folyamán életbe lépő, európai polgári kezdeményezésről szóló uniós jogszabály szintén alkalmas eszköz lehet a kisebbségi jogok védelmére, a siker érdekében a hasonló tematikájú Kárpát-medencei kezdeményezéseket szükséges volna összehangolni. E célból a három képviselő fontosnak tartja a kapcsolatok és az együttműködés erősítését az európai kisebbségi közösségek képviselőivel és szervezeteivel. A nemzeti közösségek jogai és számaránya közötti közvetlen kapcsolat miatt az erdélyi magyar EP-küldöttség felkéri közösségünk tagjait, hogy az októberben sorra kerülő népszámláláson öntudatosan vállalják és vallják meg magyarságukat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 15.
Megjelent a 2009–2010-es Romániai Magyar Évkönyv
A Szórvány Alapítvány gondozásában a napokban megjelent a Romániai Magyar Évkönyv újabb, 2009–2010. évi kettős kiadványa.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, az Évkönyv felelős szerkesztője a Nyugati Jelennek elmondta: komoly gondok voltak a politikai évkönyv finanszírozásával, mióta átalakult a magyar támogatási rendszer. Korábban három forrásból sikerült a finanszírozást biztosítani, erre az évkönyvre csak a Szülőföld Alaptól sikerült támogatást nyerni.
– Ebben a helyzetben az Évkönyvet szerkesztő csapatnak új megoldást kellett találnia – mondta dr. Bodó Barna. – Mivel a magyarországi politikai évkönyvet a Corvinus Egyetem mellett működő szakalapítvány adja ki, adott volt a gondolat, hogy próbáljunk a Sapientia Egyetem kolozsvári karának a vezetőségével közösen megoldást találni az évkönyv megjelentetésére. Az egyetem dékánja, Tonk Márton nyitott volt a megoldás irányába, hiszen egy egyetem számára egy tizedik évfolyamában levő évkönyv komoly szakmai publikáció. A tárgyalások után idén tavasszal sikerült aláírnunk a megállapodást az évkönyv kiadására. Az évkönyvet 2012-től kezdődően a Kolozsvári Sapientia Scientia kiadója fogja kiadni.
– Hogyan sikerült végül a 2009–2010-es évkönyvet megjelentetni?
– A most megjelent évkönyv költségeiből a Sapientia Egyetem kevesebbet vállalt, de már a közös koncepcióban készült el az évkönyv anyaga. Újdonság, hogy Tonk Márton a Sapientia képviseletében belépett az évkönyv szerkesztő tanácsába, amelynek most a tagjai Bodó Barna felelős szerkesztő, mellette Bakk Miklós és Somai József, akik évek óta társzerkesztők, a negyedik Tonk Márton. A rovatszerkesztők vonatkozásában is újítottunk. A 2008-as évkönyv esetében Fazekas Emese kolozsvári nyelvi docens vette át a kulturális rovat vezetését. Idéntől a felsőoktatási kérdések felelőse lesz Tonk Márton, illetve a társadalmi folyamatokkal foglalkozó szociológia rovat vezetésére dr. Sorbán Angela szociológust kértük fel, aki a Sapientia Kutatási Programok Intézetének a vezetője. Somai József, aki az idén a 80 évet tölti, kérte, hogy a gazdasági rovat vezetésébe vonjunk be egy fiatalabb munkatársat, így került sor dr. Fekete Szilveszter, a BBTE közgazdasági karának oktatója belépésére a csapatunkba.
– Tartalmi szempontból milyen újdonságokkal szolgál a 2009–2010-es Romániai Magyar Évkönyv?
– Ismételten dupla számot kellett kihoznunk, hiszen az anyagiak miatt nem tudtuk megjelentetni a tavalyi számot, így ez is egy 700 oldalt meghaladó évkönyv, amire érdemes odafigyelni! Van benne egy felsőoktatási blokk: Romániában a felsőoktatás nem csak magyar vonatkozásban élesre járatott kérdés. Az egyetemeket minősítik, egy sor olyan kérdés merült fel, ami az egyetemek finanszírozását és jövőjét határozza meg. Nagyon alaposan újra kell gondolni a felsőoktatás kérdését – ezzel egy hat anyagból álló tömb foglalkozik. A nyelvmegőrzés, identitás kérdése két rovatban is jelen van – a szociológia és a kulturális rovatban is. A nyelvi revitalizáció kérdésével külön is foglalkozunk, ennek a szórványban meghatározó jelentősége van. Jelen vannak a hagyományosnak mondható dolgozatok, mint az elmúlt időszak politikai eseményeivel, az elnökválasztással, az EP választásokkal foglalkozó anyagok, illetve a román alkotmány reformja, ezzel is két dolgozat foglalkozik. Az évkönyv megőrizte a pozitív értékeket, amelyekkel az eddigiek során rendelkezett és bízunk benne, hogy a jövő év elején már megjelenhet a következő, a 2011-es évkönyvünk. Nyugati Jelen (Arad)
2011. szeptember 16.
Tőkés: megépíteni Székelyföldet
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az erdélyi magyarok hatékony, modern és európai eszköze kíván lenni, alacsony költségvetéssel a legmagasabb nemzeti célok elérésére törekszik – állapította meg tegnapi nyilatkozatában Tőkés László, az új alakulat létrehozását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az Európai Parlament alelnöke az EMNP védnökeként aláírt dokumentumban kifejti: hosszú, fölösleges és néha abszurdba hajló akadályoztatás után végre bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot. Az EMNT elnöke szerint a munka neheze még csak most kezdődik. "Meggyőződésünk – olvasható a nyilatkozatban –, hogy a politikai szervezkedés, illetve egy nemzeti párt bejegyzése sohasem lehet öncél, hanem mindenekelőtt eszköz a kitűzött célok megvalósítására." Az EMNT elnöke hitet tesz az önrendelkezés mellett. "Minden eddigi kiábrándító tapasztalatunk ellenére hiszünk abban, hogy képesek leszünk saját kezünkbe venni sorsunkat" – vallja. Hangsúlyozza: "Közösen, vállt vállnak vetve kell cselekednünk. Nem mások ellenében, hanem saját sorsunk, nemzetünk és közös jövőnk érdekében. Dolgoznunk kell: újra kell építenünk Erdélyt, és meg kell építenünk Székelyföldet." Majd hozzáfűzi: erről szól a Mikó Imre-terv, a gazdasági összefogás lehetséges keretstratégiája.
Fracádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 17.
Jancsó Benedek emlékezete
Az idén, szeptember 17-én negyedik alkalommal szervezik meg a Jancsó Napokat Gelencén. Az előző rendezvények mindenikének súlypontozása a XIX–XX. századi székely polihisztor (1854, Gelence–1930, Budapest) rendkívül szerteágazó szellemi értékteremtésének egy-egy mozzanatát emelte ki.
A szülőfaluban szervezett megemlékezések közös jellemzője, hogy hazaszólították az igen terebélyes, de a Kárpát-medencébe és a nagyvilágba szétszóródott Jancsó famíliák, a leszármazottak és elszármazottak csapatait. Az eddigi rendezvények Gelence és Budapest köré szerveződtek. Jancsó Benedek nevét a szülőfaluban Kézdiszék legnagyobb általános iskolája viseli. 2001-ben Gelencén portrészoborral tisztelegtek emléke előtt (Petrovits István alkotása). Az egykori családi háznak helyet adó Ladia falurészen emléktáblát helyeztek el.
Az idei, negyedik emléknap fő eseménye a Jancsó Alapítványnak köszönhetően a Jancsó Benedek emlékezete című tanulmánykötet bemutatója. A könyv mintegy megismétli a Jancsó Benedek halála után egy évvel (1931) Asztalos Miklós szerkesztésében Budapesten megjelent emlékkiadványt, ennek a szerkezeti felépítését követi. Ez a kötet hivatott arra, hogy tágabb földrajzi szórásban is megismerkedhessünk a térség hatalom- és rendszerváltásainak zűrzavarai közben mellékvágányra siklatott, a cenzúra által betiltott és üldözött életmű aktuális üzeneteivel. Reprezentatív a mostani szerzőgárda is: dr. Egyed Ákos professzor, az MTA külső tagja, dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke, néhai dr. Jancsó Benedek c. egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1854–1930), dr. Jáki László, ny. egyetemi docens, az OPKM tudományos főmunkatársa, Kovács Attila gelencei helytörténet-kutató, Kovács Zsuzsanna tanár, a gelencei Jancsó Benedek Iskola igazgatója, dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Raffay Ernő, v. honvédelmi államtitkár, egyetemi tanár, n. Rugonfalvi Kiss István, egyetemi tanár (1881–1957), dr. Sas Péter, az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tudományos kutatója, Szőcs Géza író, kulturális államtitkár, Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke.
Jancsó Benedek életében és halála után rendkívül megbecsült személyiség volt, sokoldalú képzettségét, nyelvismeretét igénybe vették az iskolai, az egyetemi oktatásban, minisztériumokban, műveinek, tanulmányainak jegyzéke oldalakat tesz ki. Népakadémiát, népfőiskolákat alapított a felnőttoktatás előmozdítására. Kiváló Erdély- és románszakértő volt, 1917–18-ban a bukaresti osztrák–magyar katonai parancsnokság nemzetiségügyi előadója, később egyetemi tanár. Beszédes című művei közül íme néhány: A Daco Romanizmus és a magyar kultúrpolitika (Budapest, 1893), Román politikai és történeti tanulmányok (Budapest, 1894), Szabadságharczunk és a dákoromán törekvések (Budapest, 1895), Bánffy Dezső nemzetiségpolitikája (Budapest, 1895), A székelyek (Budapest, 1921), Erdély története (Kolozsvár, 1923). Utóbbit, Gelence ősi fészkének nevét használva – a Ladia név köszön vissza – Ladihay Vince álnéven adta ki.
Jancsó Benedek hatalmi parancsra mellőzött életműve a ma Gelencén bemutatandó kötet révén újra közkinccsé válhat. Élete példa olyan vonatkozásban is, hogy a sors bárhová sodorhatja az erre alkalmas embert, övéinek bármilyen messzeségben hasznára lehet. A Kulturális Örökség Napjai programjában Gelencén bemutatott könyv követendő példa arra nézvést is, hogy a falu- és egyéb napjaink szellemi értékeket is felmutató alkalmak legyenek. A Jancsó Benedek-kultusz alkalmat teremthet arra, hogy Székelyföld nagyjainak életművét megismerhessük, magyarságtudatunkat erősítsük.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 17.
Pro és kontra vélemények az új magyar párt megalakulásáról
Különféleképpen vélekednek az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezető politikusai az új magyar párt megjelenéséről. Mint ismeretes, a bukaresti törvényszék első fokon elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését, a táblabíróság azonban csütörtökön másodfokon jogerős döntéssel jóváhagyta a politikai alakulat bejegyzését.
Az EMNP bejegyzése az RMDSZ hátrányára befolyásolja majd a jövő évben tartandó helyhatósági és parlamenti választások eredményét – nyilatkozta Eckstein-Kovács Péter volt államfői tanácsos az Agerpres hírügynökségnek.
–A szövetség tagjaként úgy vélem, hogy ilyen esetekben nem vitatható az igazságszolgáltató szervek döntése: amennyiben úgy ítélték meg, hogy a bejegyzésre javasolt politikai alakulat megfelel a törvényes előírásoknak, úgy el kell fogadnunk azt – tette hozzá a politikus. Mint kiemelte, a politikai palettán megjelent új szereplő nem szolgálja az RMDSZ és a magyar közösség javát, de a demokrácia részét képezi.
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője lapunknak elmondta: nem lát semmi furcsaságot az új párt bejegyzésében. Mindamellett kiemelte Tőkés László Ideje van a szólásnak című könyvében, 1991-ben megjelent írást, amelynek kapcsán Máté elmondta: egyetért az Európai Parlament alelnöke által megfogalmazott szemponttal, miszerint egy kisebbség nem engedheti meg magának a fényűzést, hogy független részekre, több pártra szakadjon.
– Az Erdélyi Magyar Néppártot az MPP-hez hasonlónak tekintem. Kérdés, hogy mindazok, akik annak idején az RMDSZ, majd az MPP keretében nem tudtak érvényesülni, most az EMNP tagjaiként közös listákon mandátumot szerezhetnek? – vetette fel Máté András. Mint kifejtette, az RMDSZ közvélemény-kutatásai értelmében a soron következő választásokon a magyarság több mint 70 százaléka az RMDSZ-re szavazna.
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének vezetői nem aggódnak az új párt megjelenésének következményei miatt. – Az RMDSZ a választóközönségének felmutatható tettekre és megvalósításokra alapoz, és bízik az eredményeit értékelő polgárok bölcsességében – nyilatkozta az Agerpres-nek Tamás Sándor, a megyei szervezet elnöke. Mint kiemelte, a közösséget érintő fontos kérdésekben egyet kell értenie az érdekképviseleti szervezeteknek, hiszen a 2009-es választások alkalmával is bebizonyosodott, hogy együttműködve jobb eredményeket lehet elérni.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke üdvözölte az EMNP bejegyzésének tényét. Reményét fejezte ki, hogy az új politikai alakulat az MPP-vel együttműködve alternatívát jelenthet majd az RMDSZ-re. Szász Jenő örvendetesnek minősítette a romániai magyar társadalom demokratikus fejlődésének folyamatát, és említést tett arról, hogy az MPP szeptember 3-i kongresszusán olyan döntést fogadtak el, amelynek értelmében a magyar közösségen belüli rendszerváltás folyamatának érvényesítésére törekednek. A politikus úgy vélte, az RMDSZ baloldali politikájával szembeni alternatívát képező jobboldali szerveződés nagymértékben Tőkés Lászlótól függően valósulhat meg.
Az MPP kolozsvári szervezetének elnöke, Keizer Róbert lapunknak elmondta: üdvözlik az EMNP hivatalos bejegyzését, ami Tőkés László álmának huszonegy év utáni beteljesülését jelenti. Az új párttal való leendő kapcsolatukról szólva megjegyezte, hogy előbb le kell tisztulnia a képnek: az EMNP-n múlik, hogy a bal vagy a jobb oldal mellé áll. Keizer reméli, nem viselkednek majd úgy, mint Magyarországon az MDF tette, hanem igazi európai néppárt szerepét fogják betölteni. Szabadság (Kolozsvár)
2011. szeptember 18.
Toró Tibor válasza Markó Béla SZKT-n elhangzott nyilatkozatára
ár megszoktuk, hogy az utóbbi időben akárhányszor alkalma van rá, Markó Béla volt RMDSZ-elnök leleplez egy újabb – többnyire Magyarország felől érkező – veszélyforrást, amely jövőnket fenyegeti. Hol a kedvezményes honosítás és a magyar állampolgárság iránti erdélyi tömegigény, hol a külhoni magyar állampolgároknak megadott szavazati jog váltja ki aggodalmát. Legutóbb az RMDSZ SZKT ülésén elhangzott beszédében pedig az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzésében vélte felfedezni az újabb, ismételten az Orbán Viktor vezette kormány számlájára írt veszélyt. Bár mi a legnagyobb veszélyt az erdélyi magyarok jövőjére a megalkuvó, korrupcióra hajlamos és emiatt a zsarolásokkal szemben kiszolgáltatott politikai vezetőkben látjuk, akik azt hiszik, hogy két választás között bármit büntetlenül megtehetnek, úgy, hogy közben folyamatosan a magyar egységért aggódnak, Markó Bélának jogában áll költői képeivel ezen aggodalmának hangot adni.
Az azonban különösen cinikus és kétes ízlésre vall, ahogyan a Magyarországról érkező politikai ciánszennyezés metaforáját használja annak a kormánynak a miniszterelnök-helyetteseként, amely két RMDSZ-es miniszter, Kelemen Hunor és Borbély László aktív segédletével készül zöld utat adni a verespataki aranybánya-beruházásnak, annak ellenére, hogy két másik magyar képviselő, Áder János és Tőkés László javaslatára az Európai Parlament nemrég fogalmazott meg tiltást a ciántechnológián alapuló aranykitermelésnek.
Ha lenne tétje, felszólítanánk, kérjen elnézést és vonja vissza. Mint ahogy a legutóbbi, a magyar-magyar párbeszéd és együttműködés haszontalanságára vonatkozó nyilatkozatát is. De nem látjuk értelmét. Így csak arra kérjük, hasonló megnyilvánulásaival ne nehezítse azok törekvéseit, akik nem a párbeszéd ellehetetlenítésén, hanem annak elősegítésén és egy új, a kirekesztő egységdemagógia helyett a sokszínűségen és az összefogáson alapuló erdélyi magyar politikai képviselet kialakításán dolgoznak. Toró T. Tibor
az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke
Kolozsvár, 2011. szeptember 18. Erdély.ma
2011. szeptember 19.
EMNT–EMNP-tanácskozás Borzonton
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választmánya, illetve a múlt héten bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöksége tanácskozott szombaton Borzonton. Papp Előd, a székelyföldi, Zatykó Gyula, a partiumi, Gergely Balázs a Közép-Erdély régió megbízottja, és Toró T. Tibor ideiglenes elnök sajtótájékoztatón számolt be az EMNP bejegyzéséről.
– A szombati tanácskozás központi témáját az EMNT és az EMNP viszonya jelentette – mondta Toró T. Tibor, mert "meggyőződésünk, hogy bármilyen politikai párt csak akkor lehet erős, főleg ha kisebbségi közösséget képvisel, ha mögötte erős, elkötelezett civil-politikai mozgalom van". Véleménye szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot az utóbbi időben sikerült egy ilyen mozgalommá alakítani, amelyet azonban pártpolitikai eszközökkel kellett kiegészíteni. Az RMDSZ valamikor mozgalomként indult, de párttá alakult és a mozgalom kikopott alóla, az MPP-nek nem is sikerült egy mozgalmat maga köré szervezni, s az eredmény meg is látszik, jelentette ki egyebek között az elnök.
A szervezet prioritásai között elsősorban a népszámlálást, a Mikó Imre-tervet és a verespataki beruházás ügyét említette, amely "most fordul célegyenesbe".
Zatykó Gyula a népszámlálás sikeréért kidolgozott akciótervet ismertette, amely által megpróbálnak minél több háztartásba eljutni, és felhívni a figyelmet egyrészt a kérdőívek csapdáira, másrészt arra, hogy mennyire fontos, hogy a magyar emberek megvallják magyarságukat. Mivel ez nemzeti ügy, felajánlották az RMDSZ-nek, hogy a munkát végezzék közösen, de az RMDSZ külön úton indult. Ezért civil szervezetek támogatásával végzik majd ezt a munkát, a kampányzáróra pedig Zilahon kerül sor, így próbálva erősíteni az ottani emberekben a magyarságtudatot.
Papp Előd ismertette a Mikó Imre-tervet, amely "felhívás a gazdasági összefogásra, annak felismerésére, hogy vannak megvalósítható közös érdekek, amelyek a jelenlegi keretek jobb kihasználásával megerősítik társadalmunkat, célokat adnak minden rétegnek és fenntartható jövőképet az erdélyi magyarság számára".
Gergely Balázs a verespataki aranybányatervről kijelentette, hogy a beruházást ellenzők az EMNP bejegyzésével erős szövetségest nyertek, mert ezt eddig egyetlen parlamenti párt sem tette meg. Ebben a harcban a civil szféra mellett szövetséges az Európai Parlament, amelynek plénuma elutasította a ciántechnológiát, de partner a Magyar, illetve a Román Tudományos Akadémia. "Úgy tűnik, szerencsétlen fordulatot vett az évek óta húzódó ügy, a politikai erők és az óriási pénzalapokkal rendelkező befektető minden eszközt felhasznál, hogy célegyenesbe fordítsa a ciánalapú kitermelést. Amennyiben nem tudunk hatékonyan és nagyon határozottan fellépni ezzel szemben, jó esély van arra, hogy a bányaberuházás megvalósuljon, amely potenciális veszély mind a Kárpát-medence ökoszisztémájára nézve, mind az ott elő közösségek számára". A román kormány felelősségét emelte ki ebben az ügyben, és javasolta, hogy a pillanatnyilag regnáló kormány ne hozzon döntést ebben a kérdésben, szervezzen minél szélesebb társadalmi vitát, a döntést pedig bízzák a jövőre megalakuló új kormányra.
Felhívta a figyelmet, hogy bár a kísértés nagy, a "júdáspénz ne befolyásolja a projekt elfogadását", óva intette az RMDSZ-t, hogy bármilyen megfontolásból, "akár azért, hogy a jövő évi kampányt ebből a pénzből finanszírozzák, akár személyes nyereségvágyból a tervnek zöldutat adjon". Ugyanakkor felkérte Kelemen Hunort, döntse el, elsősorban magyar és magyar közösségi vezető-e és ez a prioritás számára, vagy az, hogy Románia egyik minisztere, és mint ilyent, köthetik bizonyos, számunkra ismeretlen koalíciós megállapodások. "Kelemen Hunor és az RMDSZ akkor tudja józanon és hitelesen képviselni a magyar közösség érdekét, ha a bányaberuházást elutasítja. Ne bújjunk aláírások mögé, a régészeti bizottság véleménye mögé, vagy nem egészen világos biztonsági ígéretek délibábjai mögé, mert veszíteni fognak, ha ennek a beruházásnak zöldutat adnak" – jelentette ki Gergely Balázs.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 19.
Bejegyeztetett Ha a magyarság erős képviseletének létrehozása érdekében az EMNP, az RMDSZ és az MPP koalícióra lép, egyik sem jut be a parlamentbe.
Bejegyezték tehát az Erdélyi Magyar Néppártot. Amint arról Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és az új párt kezdeményező bizottságának a tagja a Borzonton tartott elnökségi ülés után a sajtóval közölte, az EMNP stratégiai célja a magyarság minél erősebb képviseletének megteremtése érdekében az együttműködés a két másik magyar szervezettel, az RMDSZ-el és az MPP-vel.
Megállapítható tehát, hogy alig jegyezték be, máris történelmet ír az új párt. Nem versenyezni akar politikai ellenfeleivel, hanem együttműködni velük. Ebből az következik, hogy az EMNP programjában nincs alternatíva az RMDSZ és az MPP célkitűzéseihez képest, vagy ha van, akkor nem ragaszkodnak hozzá, az együttműködés – a magyarság erős képviselete érdekében – fontosabb a saját elképzelések megvalósításánál.
Arról, hogy miként képzeli el az együttműködést megcélzott politikai partnereivel az EMNP, sajnos nem sokat sikerült megtudni. Toró szerint ugyanis erre nincs recept. Ugyanakkor „a párt bármire nyitott, ha az együttműködést komoly tárgyalások előzik meg, ahol a felek egyenlő partnerekként ülnek majd egymással” – hangsúlyozza az eseményről szóló sajtótudósítás. Elgondolkodtató, hogy az EMNP szempontjából az együttműködés tartalma nem lényeges, hiszen ők bármire nyitottak, a fontos csak az, hogy komolyan vegyék őket.
Ami az RMDSZ számára bizonyára a legnehezebb próbatétel... Ebből a kijelentésből felsejlik az EMNP valódi célja: mindegy, milyen áron, csak ott lenni a képviseletben, részt kapni a helyi és az országos hatalomból. Mindezt nem a saját erőre támaszkodva, hanem az RMDSZ oldalvizén, a parlamenti küszöb elérésének meghiúsulásával fenyegetve. Ez – mielőtt még bárki is kételkedne – nem zsarolás, hanem az erős magyar képviselet megteremtése érdekében hozott önzetlen áldozatvállalás. Bizony.
De kivel is akar az EMNP együttműködni? Nos, mindenekelőtt az RMDSZ-el, azzal a szervezettel, amelyikről Tőkés László, az EMNT elnöke és az új párt legfőbb szorgalmazója a nagyváradi Szacsvay iskola névadó ünnepsége kapcsán minap a következőket fogalmazta meg: „Ez az eset felidézi az áldott emlékű Szacsvay Imre országgyűlési jegyzőről való megemlékezések eddigi gyakorlatát, amit a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-érában az MSZP-SZDSZ-barát nagyváradi, illetve bihari RMDSZ-klán sajátított ki, ezáltal erősítvén legitimációját permanens választási kampányában.
Tudnivaló, hogy a bihari udmr/rmdsz szervezet a lehető leggátlástalanabb etnobizniszt folytató, gazdasági és politikai hatalmat ötvöző, a román nacionál-kommunista politikai érdekeket kiszolgáló, magyar nemzetiségű román politikai klikk kezében található, akik az etnikai politikai képviseletet csak befolyásuk és hatalmuk megőrzésére használják. Ennek következtében természetszerűen mindig szembementek a Fidesz és a KDNP képviselte nemzeti politikával – most viszont elvtelenül igazodni próbálnak hozzá. (Botránykrónikájukat mellékelem...)”
Na, ez valóban komoly tárgyalási alap. Az EMNP tehát – szigorúan a magyarság képviseletének erősítéséért – együttműködni kíván a gátlástalanul etnobizniszelő, román nacionál-kommunista érdekeket kiszolgáló, politikai és gazdasági hatalmat ötvöző bihari udmr-szervezetet is magába foglaló RMDSZ-szel.
Ami azonban a tervezett együttműködés konkrét lehetőségeit illeti, abból nincs csak három: vagy koalícióra lép az EMNP, az RMDSZ és az MPP, s a magyarság erős képviseletének létrehozása érdekében egyik sem jut be a parlamentbe, mert – amint arra Lakatos Péter, a bihari RMDSZ szervezet parlamenti képviselője is rámutatott a szombati SZKT-n – akkor már kilenc százalékosra emelkedne a küszöb; vagy az EMNP makulátlan jelöltjei felkérezkednének a gátlástalanul etnobizniszelő, román nacionál-kommunista érdekeket kiszolgáló stb. RMDSZ listáira (mint tette azt Tőkés László a 2009-es EP-választáson).
A harmadik lehetőség a pártfúzió lehetne. Az EMNP jelöltjei, az autonómia lánglelkű lovagjai beolvasztanák frissen létrehozott pártjukat az RMDSZ-be, és ott folytatnák harcukat a gátlástalan etnobiznisz ellen...
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 19.
/vezércikk/
Új párt a páston!
Kedves olvasóink, fogódzzanak meg – vagy ahogy a pilóták mondani szokták, jól kössék oda magukat, hogy könnyebb legyen majd az azonosítás –, fontos bejelentés következik: lapunk rövidesen egy új pártot jegyez be!
Az új alakulat nevéről, színeiről és lógóiról még folyik a vita a szerkesztőségben, de a létrehozását támogató százezres lista már elkészült: egy másik, frissen bejegyzett erdélyi magyar párt „aláíróit” vettük át, kiegészítéseképpen pedig a telefonkönyvből merítettünk, a nevekhez újdonat, eredeti, saját kézjegyeket mellékelve.
Bízunk a román demokráciában – ahogyan azt a másik pártot, úgy minket is be fognak jegyezni, ha tőlük megfeleltek azok az aláírók, tőlünk is megfelelnek.
Programunk egyszerű: a pluralizmust hirdetjük. Aminek az a lényege, hogy jelöltjeinknek paritásos alapon, azaz az RMDSZ jelöltjeivel azonos számban és arányban kell bejutniuk a román parlamentbe, a magyar országgyűlésbe, az európai parlamentbe, a mennyországba és a pokolba. Kicsinyes akadékoskodók hiába hozzák fel az eddigi szavazatok és közvélemény-kutatások adatait, amelyek az RMDSZ fölényét mutatják. A paritás az paritás, a hármasszabály az hármasszabály – ahogy mi értelmezzük.
Kampányaink során természetesen meg fogjuk magyarázni, hogy csak mi képviseljük a szegények, a nagy-, kis- és közepes vállalkozók, de legfőképpen a magyarok érdekeit, Szent István királyunktól errefelé. A többiek kommunisták (főleg az RMDSZ), de mindenképpen hazafiatlanok, nemzetidegenek, hazaárulók, és hiába hangoztatják, igazából nem akarják az autonómiát, azt csak mi akarjuk.
Ideje felismerni, hogy – mint bölcs vezetőnk, a nemzet miniszterelnöke példamutatóan megjegyezte – csakis teljes nemzeti összefogással tudunk érvényesülni, s akik nem hajlandók összefogni, azokat összefogjuk. Hasonlóképpen követjük másik vezetőnk, minden románok elnökének intelmeit, vele is összefogunk, tudjuk ugyanis, hogy milyen jól informált minket illetően...
Az igazi az lesz, amikor a választások becsületes megnyerése után együtt fogunk kormányozni, hogy megvalósítsuk az ő nemes törekvéseit az alkotmány, a választási törvény, az ország területi felosztása, a parlament, valamint minden létező teljes felforgatására, minden lehetséges szavazásforma összevonására és elhalasztására. Amitől az RMDSZ fél, attól senki nem szabadul!
Ezek az összefogások, -borulások és -vonások már azért is parancsolóak, mert az ostoba tömegek, de a világban végbemenő változások is aggasztó irányba tartanak. A néppártok tízvalahány éves (lásd még: ciklusos napfolttevékenység) uralma után a narancsnak kaput.
Az, amit sokan, természetesen jogtalanul, az inkompetencia tatárdúlásának neveznek, akár fél évtizeden belül teljesen átrajzolhatja Európa ideológia térképét; a múlt héten Dániában elkezdődött, Németországban kiteljesedik, Frankhonban és Itáliában folytatódik, s lényeges váltás előtt áll az EP is.
Úgyhogy itt az ideje az elszánt ellenállásnak, vagyis annak, hogy magunk is színt valljunk. Vagy – váltsunk.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 20.
Toró: cinikusak Markó megállapításai
„Már megszoktuk, hogy az utóbbi időben akárhányszor alkalma van rá, Markó Béla leleplez egy újabb – többnyire Magyarország felől érkező – veszélyforrást, amely jövőnket fenyegeti”– fejtette ki Toró T. Tibor, az új erdélyi magyar párt alapítását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. „Hol a kedvezményes honosítás és a magyar állampolgárság iránti erdélyi tömegigény, hol a külhoni magyar állampolgároknak megadott szavazati jog váltja ki aggodalmát – vélekedett Toró.
Legutóbb az RMDSZ SZKT-ülésén elhangzott beszédében Markó az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jogi bejegyzésében vélte felfedezni az újabb, ismételten az Orbán Viktor vezette kormány számlájára írt veszélyt – folytatta a politikus. Úgy vélte azonban, hogy az erdélyi magyarok jövőjére leselkedő legnagyobb veszélyt a megalkuvó, korrupcióra hajlamos és emiatt a zsarolásokkal szemben kiszolgáltatott politikai vezetőkben kell látni, akik – mint Toró fogalmazott – azt hiszik, hogy két választás között bármit büntetlenül megtehetnek, úgy, hogy közben folyamatosan a magyar egységért aggódnak.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint „különösen cinikus és kétes ízlésre vall”, ahogyan Markó Béla a Magyarországról érkező politikai ciánszennyezés metaforáját használja annak a kormánynak a miniszterelnök-helyetteseként, amely két RMDSZ-es miniszter, Kelemen Hunor és Borbély László aktív segédletével készül zöld utat adni a verespataki aranybánya-beruházásnak. A román kormány annak ellenére teszi ezt – mondta Toró –, hogy két másik magyar képviselő, Áder János és Tőkés László javaslatára az Európai Parlament nemrég a ciántechnológián alapuló aranykitermelés ellen foglalt állást.
Toró T. Tibor arra kéri az EMNT nevében Markó Bélát: hasonló megnyilvánulásaival ne nehezítse azok törekvéseit, akik nem a párbeszéd ellehetetlenítésén, hanem annak elősegítésén és egy új, a kirekesztő egység demagógia helyett a sokszínűségen és az összefogáson alapuló erdélyi magyar politikai képviselet kialakításán dolgoznak.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) semmiféle intézményes kapcsolatot nem kíván fenntartani az EMNP-vel, amelyet szélsőséges politikai alakultnak tekintenek – jelentette ki Victor Ponta. A PSD elnöke szerint az EMNP Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Traian Băsescu államfő vezényletével jött létre azért, hogy zsarolási eszközként használhassák az RMDSZ ellenében. Szabadság (Kolozsvár)
2011. szeptember 20.
Együttműködő református középiskolák
Hálaadó istentisztelettel kezdődött a huszonegyedik tanév az elmúlt hétvégén, Szatmárnémetiben, a hat erdélyi, illetve három partiumi református oktatási intézmény számára.
A Láncos-templomban tartott ünnepségen a jelenlévők megemlékeztek a felekezeti iskolákújraalapításának húszéves évfordulójáról, ugyanakkor hálát adtak azért, hogy a több mint 450 éves múltra visszatekintő, vendéglátó iskola, a Szatmárnémeti Református Gimnázium, a 2011/2012-es tanévet régi-új épületében kezdhette meg. A kétnapos esemény első napján, 2011. szeptember 17-én, Tőkés László, az iskolát újraalapító Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Európai Parlament alelnöke hirdetett igét. Örömét fejezte ki, hogy végre rendeződött a Szatmárnémeti Református Gimnázium 2004 óta húzódó székhely-gondja. Mint ismert, a református egyház évekkel ezelőtt visszakapta az 1704-ben épített, később több ízben bővített Kálvin János téri ingatlant, de mivel ebben egy magyar tannyelvű középiskola, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium működött, hosszas egyeztetésre volt szükség annak érdekében, hogy mindkét fél elégedett legyen. Sok megoldásra váró probléma van még a református oktatás terén Erdélyben és a Partiumban, emlékeztetett Tőkés László, majd példaként megemlítette a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumot, mely évek óta küzd egykori épületének tulajdonjogi tisztázásáért. „Ideje saját kezünkbe vennünk a sorsunk alakulását” – hangsúlyozta a volt királyhágómelléki püspök, utalva a nemrég bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) célkitűzéseire, melyek közül megemlítette a verespataki aranykitermelés elleni fellépést, a Mikó Imréről elnevezett gazdasági program megvalósítását, valamint a jogtalanul elkobzott egyházi tulajdonok visszaszerzését.
Szilágyi Éva a házigazda Református Gimnázium nevében mondott köszönetet az igehirdetőnek nemcsak az igei szolgálatért, hanem azért is, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor kevesen hittek a felekezeti oktatás jövőjében, ő kitartóan küzdött az iskolák újraalapításáért, majd fejlesztéséért.
Trianon után, illetve az 1948-as kommunista államosítás során mintegy 1300 egyházi iskolát szüntettek meg. A Temesvárról indult rendszerváltás után a történelmi egyházak, akárcsak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetői, fontos lépéseket tettek az Erdélyben évszázados hagyományú felekezeti oktatás helyreállítása érdekében, emlékezett vissza Tolnay István, aki Tőkés Elekkel, az Erdélyi Egyházkerület néhai előadótanácsosával közösen maga is fontos szerepet vállalt az intézményépítésben. A tanügyi tanácsos az új oktatási törvénnyel szemben támasztott aggályait is megfogalmazta, miszerint nyugtalanító, hogy az új jogszabály egybemossa a felekezeti és a magánoktatást, holott az ország alaptörvénye határozottan különbséget tesz a kettő között. Hozzátette, hogy nemcsak a meglévő felekezeti iskolai rendszer megerősítéséért, hanem annak bővítéséért is küzdeni kell. „Örömre ad okot, hogy a jövőben több egyházközség, például a szórványvidékhez tartozó resicabányai református közösség is óvodát akar indítani. Ne feledjük: a református iskola, magyar iskolát jelent!” – zárta mondanivalóját Tolnay István.
A délután folyamán fellépett a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa, valamint a Református Gimnázium Gyermekkórusa; később az érdeklődők megismerhették a gimnázium épületének múltját és jelenét is. Az országos tanévnyitó alkalmat teremtett arra is, hogy az igazgatók, iskolalelkészek és vallástanárok, illetve a Romániai Református Pedagógiai Intézet jelenlévő képviselői megvitassák közös terveiket.
Vasárnap zászlós felvonulással folytatódott a rendezvénysorozat, majd igét hirdetett Csűry István királyhágómelléki püspök. Az ünnepi köszöntők után a gimnázium ünnepi műsora zárta a kétnapos eseményt. Jövő év szeptemberében egyébként Sepsiszentgyörgyön tartják majd meg a református kollégiumok országos tanévnyitóját, mely egybeesik a kárpát-medencei református tanintézetek találkozójával is. erdon.ro
2011. szeptember 21.
Tőkés-trösztben a Krónika
Újabb médiatermékkel bővült a Tőkés László EP-alelnökhöz, illetve a nemrégiben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárthoz közel álló lapokból álló sajtótröszt. Négy helyi napilap és egy internetes portál felvásárlása után a budapesti Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány információink szerint ezúttal a Krónika többségi tulajdonjogát szerezte meg
Értesüléseinket a napilap kiadójának gazdasági igazgatója, Deák Attila nem cáfolta, de nem is erősítette meg.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Budapesten 2010. decemberében bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány június 1-jén többségi tulajdont szerzett az Udvarhelyi Híradó Kft.-ben, amely a Csíki Hírlap, az Udvarhelyi Híradó, a Gyergyói Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap című nyomtatott lapok, valamint az ezeket összefogó Szekelyhon.ro portál kiadásáért felel. A budapesti alapítvány a Szerencsejáték Rt.-től kapott 250 milllió forint adományt használta fel erre a célra.
Az Udvarhelyi Híradó ügyvezető igazgatója kérdésünkre korábban azt állította: az akvizíciónak egyetlen célja van, megerősíteni a cég vezető piaci pozícióját – ennek érdekében Háromszéken, Kolozsváron és Besztercén is terjeszkedni fog a kiadó.
Székely Róbert elismerte, a magyarországi alapítvány egyik „alapembere” Liszkay Gábor, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa, a kormányközeli Magyar Nemzet című budapesti napilap igazgató-főszerkesztője. A szintén jobboldali beállítottságú Erdélyi Napló tavaly júliusban kelt el, a hetilapot a Magyar Nemzet című újságot kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. vásárolta meg – a tranzakció mögött szintén Liszkay Gábor áll.
Médiaháttér az EMNP-nek?
A napilapok felvásárlása után Karácsony Gergely és Dorosz Dávid, a Lehet Más a Politika képviselői közleményben bírálták az Orbán-kormányt, amely „egy alapítvány mögé bújva épít politikai hátországot és sajtóbirodalmat Erdélyben”.
A két politikus szerint Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány minden valószínűség szerint törvénytelenül kapott 250 millió adóforintot a Szerencsejáték Zrt.-től, hogy azt a határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére fordítsa. Kitérnek arra is, hogy „a Fidesz ráadásul egy olyan alapítványon keresztül vásárolja fel az erdélyi lapokat”, amely bejegyzése szerint csak egy nappal azután alakult, hogy megkapta a Szerencsejáték Zrt.-től a 250 millió forintos adományt a „határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére”.
Az alapítványi forma, valamint a megnevezésbe foglalt „határok nélkül” egyébként arra enged következtetni, hogy a befektetők pályázati úton költségvetési pénzekre számíthatnak. Az Üllői útra bejegyzett alapítvány körül sok a kérdőjel. A hivatalos bírósági honlapról a név és címen kívül csak az derül ki, hogy képviselője Dr. Korda Éva Judit. Korda korábban a Hír TV-t működtető rt. vezérigazgatója volt, majd igazgatósági tagja.
A jobboldali médiabirodalom terjeszkedése azt sugallja, hogy a jövő ősszel sorra kerülő parlamenti választásokra Budapest erős médiahátteret kíván biztosítani a Tőkés László bábáskodása alatt megalakult Erdélyi Magyar Néppártnak.
Erre utal az is, hogy a sajtótröszt irányításában kiemelt szerepet kap Tőkés László irodavezetője is. Értesülésünk szerint Demeter Szilárd ezekben a hetekben személyesen felkereste az Udvarhelyi Kiadó lapjait, mivel azt a feladatot kapta, hogy összehangolja a szerkesztőségek munkáját.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 21.
EPP-s „fejtágító” Bukarestben
Tizedik nyári egyetemét tartja Bukarestben holnaptól szombatig az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának szakmai háttérintézménye, az Európai Gondolatok Hálózata (EIN).
Tizedik nyári egyetemét tartja Bukarestben holnaptól szombatig az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának szakmai háttérintézménye, az Európai Gondolatok Hálózata (EIN). A rendezvényen, amelynek házigazdája Románia Parlamentje, jelen lesz a térség több állam- és kormányfője, az Európai Néppárt vezetői és az alakulat európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja.
A nyári egyetem lehetőséget ad arra, hogy a döntéshozók megvitassák az Európai Unió előtt álló kihívásokat. Az idei találkozó témái a gazdasági és szociális válságból adódóan az európai piac versenyképessége, a 2020-ig tartó költségvetési távlat, a pénzügyi piacok szabályozása, demográfia és beilleszkedés, innováció és kreativitás, a transzatlanti közösség, a kereszténydemokrata értékek védelme, a Nyugat-Balkán államai és Moldova Köztársaság európai csatlakozási távlatai.
A képviselők és meghívott előadók eszmét cserélnek ugyanakkor a Fekete-tenger térségében rejlő geostratégiai és gazdasági potenciálról, a biztonságról és stabilitásról, valamint az energiáról, a térség legfontosabb stratégiai és integrációs tényezőjéről.
A házigazda Románia részéről Traian Băsescu államfő, Emil Boc miniszterelnök és Markó Béla miniszterelnök-helyettes üdvözlik majd a rendezvényt. A konferencia keretében tartott előadáson többek között felszólalnak: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Korodi Attila, az alsóház külügyi bizottságának elnöke.
Az EIN-konferencia alkalmából holnap délben az RMDSZ elnöke kétoldalú megbeszélést folytat Wilfried Martenssel, az Európai Néppárt elnökével. A megbeszélésen az európai politikai fejlemények és a romániai belpolitikai helyzet elemzése mellett a felek áttekintik az RMDSZ és az EPP kapcsolatát.
Bukarestben tartják a 2012-es EPP-kongresszust
Megerősítette lapunknak Winkler Gyula a demokrata liberális Sorin Frunzăverde kijelentését, miszerint jövőre Bukarestben szervezik az Európai Néppárt tisztújító és programmódosító kongresszusát. „Ma (tegnap – szerk. megj.) a politikai közgyűlés is megszavazta a helyszínt, a hivatalos bejelentésre azonban még várni kell” – magyarázta az ÚMSZ-nek az EP-képviselő.
Hangsúlyozta, az esemény több szempontból is fontos Bukarest és Románia, illetve az RMDSZ és a PDL számára. Utóbbiaknak egyrészt a választási év miatt, másrészről pedig azért, mert ezáltal a néppárt elismeri eddigi munkájukat. „Bukarest néhány napra az EPP fővárosa lesz, ezáltal is bizonyítva, hogy Románia nem periféria, hanem fontos EU-tag” – magyarázta Winkler.
(Farkas István) Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. szeptember 23.
Tőkés: össze kell fogni a „posztkommunista pártegységgel” szemben
A romániai magyarság az együttműködést akarja, ezért demokratikus összefogásra van szükség a „kizárólagos posztkommunista pártegységgel” szemben – fejtette ki pénteki, marosvásárhelyi sajtóértekezletén Tőkés László.
Az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kérdésekre válaszolva élesen bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). Úgy vélte, hogy e szövetség berkeiből kizárólagosságra törekvő, más politikai erőkkel szemben kérlelhetetlen vélemények hangzanak el, elsősorban Markó Béla volt RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes részéről, illetve annak közvetlen környezetéből.
Tőkés szégyenteljesnek minősítette Markó Bélának a múlt hétvégén elhangzott marosvásárhelyi beszédét, amelyben kifejtette: szerinte az újonnan bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) a romániai magyarságot mérgező „politikai cián”, „politikai környezetszennyezés”. Az EMNT elnöke emlékeztette hallgatóságát arra, hogy az RMDSZ kormánypártként maga is elősegíti a verespataki aranykitermelési projekt megvalósulását. „Akik nyakig benne vannak a ciánügyben, jobb, ha nem emlegetik a ciánt, ők csak az aranyat akarják megszerezni belőle” – mondta Tőkés László Hozzátette azonban: szerencsére az RMDSZ-en belül nem mindenki ilyen „kizárólagos és elutasító”. „Úgy látom, hogy Kelemen Hunorban (az RMDSZ elnökében) megvan a szándék a tárgyalásokra” – mondta, utalva arra is, hogy Borbély László politikai alelnök is javasolta az Erdélyi Magyar Együttműködés Fóruma (EMEF) munkájának felújítását, vagyis készséget mutatott a párbeszédre és az együttműködésre. A továbbiakban Tőkés úgy fogalmazott: „Markó Béláék ellenséges pártlogika szerint gondolkodnak”, nem érdekli őket a magyarság politikai akarata és véleménye. Márpedig a magyarok többsége együttműködést akar, de az általuk kívánt egység nem azonos az RMDSZ által szorgalmazott „pártegységgel” – fejtette ki az EMNT elnöke.
Nemzeti egységben gondolkodnak
„Az RMDSZ pártegységben gondolkodik, mi viszont nemzeti egységben, a párt csak eszköz, nem öncél” – hangsúlyozta a politikus, aki szerint ha az RMDSZ nem ül le tárgyalni a többi politikai erővel, maga teszi kockára a magyarság számarányának megfelelő parlamenti képviseletét. „Ne mások nyakába varrják tehát a felelősséget emiatt!” – szögezte le Tőkés László. Úgy fogalmazott: a demokratikus Európában elképesztő, hogy kárhoztatják a demokratikus pártalapítás kérdését.
Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-es szenátor véleményét idézte, mely szerint a demokráciában semmi kivetnivaló nincs abban, ha pártot alapítanak. „Demokratikus összefogásra törekszünk a kizárólagos posztkommunista pártegységgel szemben” – mondta Tőkés. Egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem kíván funkciót vállalni az újonnan bejegyzett pártban, nem akar pártpolitikus lenni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy most már létezik egy mozgalom (az EMNT szervezésében – a tudósító megj.), és most már van egy párt is, amely a mozgalom eszköze. Állást foglalt a mozgalom olyan, alulról építkező hálózatának a kialakítása mellett, amely a magyarokat kérdezi meg, hogy mit szeretnének, nem felülről mondva meg, hogy mi a jó nekik. Tőkés László szerint ilyen értelemben az RMDSZ összetéveszti magát a néppel, amelyet képviselnie kellene. mno.hu/MTI. Erdély.ma
2011. szeptember 23.
Népszámlálás: ajánlott a „kettős könyvelés”
2011. szeptember 24.
Lomnici: fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen
Románia számára is presztízskérdés, hogy határozottan fellépjen a magyarellenes megnyilvánulások ellen, amelyek egyik legsúlyosabb példája volt, hogy egy román hetilap Tőkés László meggyilkolására buzdított – mondta pénteken Marosvásárhelyen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke.
Lomnici Zoltán Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen tartott sajtóértekezletet a városban, amin részt vett Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd is, aki az említett ügyben a sértett nevében emelt panaszt az illetékes hatóságoknál. Az ügyről először egy május 13-i nagyváradi sajtótájékoztatón szerzett tudomást a közvélemény, miután nyilvánosságra hozták: a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Stefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője.
A Stefan cel Mare – amely „Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért" küzdő kiadványnak nevezi magát – említett cikkében a Romániában meglehetősen durva szitokszónak számító „bozgor" (hazátlan) jelzővel illeti Tőkés Lászlót. Azt veti a szemére, hogy az általa vezetett EMNT a kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatására törekszik. Idéz egy Tőkésnek tulajdonított nyilatkozatot, amely szerint „a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették országukat".
"Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen bozgor? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?" – írja a szerző (aki vélhetően maga a főszerkesztő), aki ezután felteszi a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?".
Tőkés e mondatok miatt emelt panasz ügyvédjén keresztül a Bukarestben működő Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, ezen kívül a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt.
A magyar etnikum egészét diszkriminálták
Kincses Előd pénteken felidézte ezt az esetet a sajtó képviselői előtt. Hangsúlyozta: a cikk szerzője a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor hozzá sem fogott az ügy érdemi megvizsgáláshoz, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg.
A szeptember 13-ra kitűzött újabb tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azon a lap főszerkesztője is megjelent. Egyelőre azonban még nem született meg a testület határozata – tette hozzá Kincses, aki arról is tájékoztatott, hogy az ügyészségen már májusban panaszt tettek, de ott sem született még döntés.
Lomnici Zoltán rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta. Úgy vélte: Románia számára presztízskérdés, hogy az ilyen magatartással szemben határozottan lépjen fel, és akadályozza meg az ilyen cselekmények megismétlődését.
Tőkés László részben ennek az esetnek a kapcsán is szólt az emberi és a nemzeti méltóság tiszteletben tartásának fontosságáról. Aggodalommal szól arról, hogy a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások, amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát.
Több magyarellenes cselekedet is történt a közelmúltban
Leszögezte: az emberi méltóság alapértéknek számít az Európai Unióban, és ez az elv független attól, hogy egy ember melyik nemzeti vagy vallási közösséghez tartózik. Tőkés a magyarellenes cselekedetek sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, valamint azt, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte azt is, hogy a marosvásárhelyi 2. számú általános iskolát a nacionalista politikusról, Adrian Paunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek. hirado.hu. Erdély.ma
2011. szeptember 24.
Tőkés László: demokratikus összefogásra van szükség a "kizárólagos posztkommunista pártegységgel szemben
Az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kérdésekre válaszolva élesen bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). Úgy vélte, hogy e szövetség berkeiből kizárólagosságra törekvő, más politikai erőkkel szemben kérlelhetetlen vélemények hangzanak el, elsősorban Markó Béla volt RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes részéről, illetve annak közvetlen környezetéből. Tőkés szégyenteljesnek minősítette Markó Bélának a múlt hétvégén elhangzott marosvásárhelyi beszédét, amelyben kifejtette: szerinte az újonnan bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a romániai magyarságot mérgező "politikai cián", "politikai környezetszennyezés". Az EMNT elnöke emlékeztette hallgatóságát arra, hogy az RMDSZ kormánypártként maga is elősegíti a verespataki aranykitermelési projekt megvalósulását. "Akik nyakig benne vannak a ciánügyben, jobb, ha nem emlegetik a ciánt, ők csak az aranyat akarják megszerezni belőle" - mondta Tőkés László Hozzátette azonban: szerencsére az RMDSZ-en belül nem mindenki ilyen "kizárólagos és elutasító". "Úgy látom, hogy Kelemen Hunorban (az RMDSZ elnökében) megvan a szándék a tárgyalásokra" - mondta, utalva arra is, hogy Borbély László politikai alelnök is javasolta az Erdélyi Magyar Együttműködés Fóruma (EMEF) munkájának felújítását, vagyis készséget mutatott a párbeszédre és az együttműködésre. A továbbiakban Tőkés úgy fogalmazott: "Markó Béláék ellenséges pártlogika szerint gondolkodnak", nem érdekli őket a magyarság politikai akarata és véleménye. Márpedig a magyarok többsége együttműködést akar, de az általuk kívánt egység nem azonos az RMDSZ által szorgalmazott "pártegységgel" - fejtette ki az EMNT elnöke. "Az RMDSZ pártegységben gondolkodik, mi viszont nemzeti egységben, a párt csak eszköz, nem öncél" - hangsúlyozta a politikus, aki szerint ha az RMDSZ nem ül le tárgyalni a többi politikai erővel, maga teszi kockára a magyarság számarányának megfelelő parlamenti képviseletét. Ne mások nyakába varrják tehát a felelősséget emiatt! - szögezte le Tőkés László. Úgy fogalmazott: a demokratikus Európában elképesztő, hogy kárhoztatják a demokratikus pártalapítás kérdését. Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-es szenátor véleményét idézte, mely szerint a demokráciában semmi kivetnivaló nincs abban, ha pártot alapítanak. "Demokratikus összefogásra törekszünk a kizárólagos posztkommunista pártegységgel szemben" - mondta Tőkés. Egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem kíván funkciót vállalni az újonnan bejegyzett pártban, nem akar pártpolitikus lenni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy most már létezik egy mozgalom (az EMNT szervezésében - a tud megj.), és most már van egy párt is, amely a mozgalom eszköze. Állást foglalt a mozgalom olyan, alulról építkező hálózatának a kialakítása mellett, amely a magyarokat kérdezi meg, hogy mit szeretnének, nem felülről mondva meg, hogy mi a jó nekik. Tőkés László szerint ilyen értelemben az RMDSZ összetéveszti magát a néppel, amelyet képviselnie kellene. MTI
2011. szeptember 25.
Tőkés üdvözli Florea "döntését", miszerint Bernádyról nevezik el a marosvásárhelyi 2-es iskolát
Tőkés László, az EMNT elnöke pénteken úgy nyilatkozott, hogy az, hogy a 2012-es választásokon magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, az utolsó esély arra, hogy a magyarok megvédjék közösségüket és az iskoláikat.
Az EP alelnöke egy általa aláírt dokumentumot ismertetett, amelyben üdvözli Dorin Florea polgármester „döntését”, miszerint a 2-es számú marosvásárhelyi általános iskola Bernády György nevét viselje.
Ismert tény, hogy a korábban csak számozott, utóbb nevet kapó iskolák közül jelenleg csak egy viseli magyar személyiség nevét. A polgármester bejelentése eleget tesz a magyar közösség kívánságának, és reméljük, hogy nem merülnek fel különböző kitalált okok, amelyek megakadályozzák ezt a névadást – áll a dokumentumban. Ugyancsak eszerint a magyar közösség ereje az együttműködésben és az erdélyi magyar közösség érdekében való cselekvésben, a kicsinyes pártérdekek félretételében áll, és 2012-ben egy magyar polgármester megválasztása Marosvásárhelyen lehet az utolsó lehetőség az itteni magyarság számára, hogy a közösségét és az iskoláit megvédje. Tőkés felhívást intézett valamennyi magyar szervezethez, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy Marosvásárhely következő polgármestere magyar legyen. Véleménye szerint erre minden esély megvan.
Dorin Florea kedden egy sajtótájékoztató keretében nyilatkozta azt, hogy helyesnek és természetesnek tűnik számára, hogy az általa építetett iskola a volt polgármester, Bernády György nevét viselje. Korábban a PSD azzal a javaslattal állt elő, hogy az oktatási intézménynek Adrian Păunescu nevét adják. Ennek kapcsán Florea hozzátette, hogy annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy a nemrég elhunyt költőnek is szobrot állítsanak a városban. (mediafax) Trandindex.ro
2011. szeptember 26.
Presztízskérdés lenne a magyarellenes megnyilvánulások elleni fellépés
Tőkés László, az EMNT elnöke, az EP alelnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke, és Kincses Előd ügyvéd tartott pénteken sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen, amelyen Magyarellenesség Erdélyben címszó alatt kilencoldalas anyagban sorolták fel az utóbbi időszakban, a román politikai és közéletben eluralkodott magyarellenes megnyilvánulásokat.
Tőkés aggodalmának adott hangot a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodott magyarellenes megnyilvánulások miatt, „amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát”. A magyarellenes megnyilvánulások sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, illetve, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolát Adrian Păunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek.
Kincses Előd elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Ştefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője. A lap Tőkést bozgornak nevezte, és a cikk végén feltette a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?”
Tőkés László ügyvédje emiatt panaszt emelt a Diszkriminációellenes Tanácsnál, és a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt. Kincses Előd kijelentette: a szerző a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor nem tárgyalta meg az ügyet érdemben, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg. A szeptember 13-i tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azonban még nem született meg a testület határozata és az ügyészségen májusban letett panaszra sem érkezett válasz.
A magyarellenes megnyilvánulásokkal szembeni határozottabb fellépés Románia számára presztízskérdés lenne, jelentette ki Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke. Rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 26.
Közgazdász Vándorgyűlés: Erdély – 2020 fejlesztési terv megalkotása szükséges
Az iránykeresés jegyében zajlott a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) által megrendezett XX. Közgazdász Vándorgyűlés, amelynek idén Kolozsvár adott otthont. Mintegy 350 külföldi és romániai meghívott és előadó vett részt az Iránykeresés a megújuló gazdasági környezetben című rendezvényen. „Kolozsvár – Erdély szellemi és kulturális fővárosaként – gazdasági központnak is tekinthető, akár azt is kijelenthetjük, hogy a közgazdaságtudomány székhelyén vagyunk” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul. Mint mondta: az RMKT az erdélyi magyar értelmiség egyik legnevesebb fóruma, ennek pozitív kihatásai pedig a mindennapokban is érezhetőek.
Dr. Chikán Attila egyetemi professzor, Magyarország korábbi gazdasági minisztere, a Budapesti Corvinus Egyetem egykori rektora előadásában Románia, Magyarország, Horvátország és Szlovákia gazdasági szempontból meghatározható közös vonásait ismertette. A Világgazdasági Fórum, valamint A világ versenyképességi évkönyvének adataira támaszkodva a professzor arra a következtetésre jutott, hogy a négy ország pozitívumaiként megemlíthető többek között az alapoktatás minősége, illetve a középfokú oktatásban résztvevők aránya, valamint az információhoz való viszony, a kommunikációs fejlődés iránti igény. A közép-kelet-európai térség negatívumaiként egyebek mellett a közbeszerzés minőségét, a monopol-ellenes politikát, a költséges agrárpolitikát, illetve a hiányos fogyasztói tájékoztatást emelte ki az előadó. Hozzátette: a romániai üzleti tevékenységet leginkább a finanszírozás és az infrastruktúra hiánya, a bürokrácia, az adószintek, valamint a politikai instabilitás akadályozza.
A rendezvényen Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő az Európa 2020 stratégia fontosabb elemeit és a kiemelt kezdeményezéseket mutatta be. Mint mondta, a stratégia az unió válasza a válsághelyzetre, amely ugyanakkor az EU gazdasági fejlődésének irányvonalait is meghatározza az előttünk álló évtizedre. „Lényeges az Erdély 2020 fejlesztési terv megalkotása, hiszen ha olyan projekteket valósítunk meg – települési vagy regionális szinten – amelyek ellentétesek az uniós tendenciákkal, akkor nem érjük el a kívánt hatást” – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: társadalmi szintű paradigmaváltásra van szükség, amely nem az EU strukturális alapjainak megszerzését, hanem a fejlődési célokat helyezi előtérbe.
Az ország gazdasági növekedését leginkább az exportálás vonhatja maga után – vélekedett Mihail Ion, a Raifeissen Asset Management ügyvezető igazgatója. Az előadó szerint Románia ezen a téren csupán munkaerő szempontjából sikeres, ehelyett azonban inkább a hazai termékek népszerűsítésére kellene fektetni a hangsúlyt. Rachel Sargent, a nagy-britanniai Osprey Partners ügyvezető partnerének bemutatójából kiderült: a külföldi befektetők üzletkötési rangsorában – amely 183 országot foglal magába – Románia a 151. helyen áll, az alacsony helyezés pedig leginkább az érvényben lévő adórendszernek köszönhető. Az előadó ennek ellenére pozitívumként említette, hogy Románia idegennyelv-tudásban az elsők között szerepel az európai államok között. Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 26.
Borbély: A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani – Kisebbségpolitikai áttörésre van szükség Erdélyben
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségi tagja, aki egyike az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását kezdeményező kilenceknek, az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett: 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
A most bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
„Távlatok nélkül nem lehet politizálni”
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Magyar segédlet, Clinton, „tankönyvkommandó”
Csakhogy 1996-tól az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre.” Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángókérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e bennük magyarországi tankönyv.
A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – mondta –, viszont lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – szögezte le Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben. A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila.
Magyar belső választások?
Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében.
„A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, annak az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat. De az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – mondta Borbély Zsolt Attila. Az MTI kérdésére válaszolva a politológus megállapította: az erdélyi magyar választóközönség kétségtelenül nem egynemű. Teljesen más annak az embernek a perspektívája, akit a munkahelyén elsősorban románok vesznek körül, a szórványban nagymértékű az asszimiláció. Megint más a helyzet az olyan vegyes közegben, ahol nagyjából fele-fele arányban élnek románok és magyarok, s ahol kiélezettek az etnikai viszonyok (mint Szatmárnémetiben vagy Marosvásárhelyen). És megint más az uralkodó szemlélet a tömbmagyar vidékeken, ahol voltaképpen magyar világban érzik magukat az emberek – állapította meg Borbély Zsolt Attila. MNO