Ünnep – „Tavaszcsináló emberekké kell válnunk”
Koszorúk lepték el Petőfi emléktábláját a Biasini-szállón
A március 15-i kolozsvári megemlékezés a Biasini-szállónál folytatódott tegnap délben, ahol a Petőfi-emléktábla megkoszorúzását megelőző ünnepi beszédek sorát Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. – Nehéz olyat mondani nemzeti ünnepünk alkalmából, ami kibillent bennünket hétköznapi fásultságunkból – jegyezte meg, majd hangsúlyozta: az egymás iránti tisztelet szellemében, közösen kell érvényt szereznünk jogainknak. – Olyan országot akarunk, amely nem félti jövőjét, hanem megalapozza azt, illetve olyan országot, ahol otthont teremthetünk, családot alapíthatunk, és anyanyelvünket szabadon használhatjuk – fejtette ki az RMDSZ-elnök.
Vuşcan Gheorghe Kolozs megye prefektusa Victor Ponta miniszterelnök beszédét olvasta fel, míg Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök ünnepi beszédét Magdó János kolozsvári főkonzul tolmácsolta.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as szabadságharc teljesen átalakította a magyar polgári társadalmat. – A magyar és román nemzet évszázadokon keresztül együtt dolgozott, és kívánom, hogy – amint azt a szabadságharc vezérei is megfogalmazták – továbbra is békében, szabadságban és egyetértésben éljen – mondta a tanácselnök.
Emil Boc polgármester a város kulturális sokszínűségében rejlő értékek kiaknázását hangsúlyozta, amelyet csupán az Erdély fővárosában együtt élő nemzetek összefogásával lát megvalósíthatónak. – Együtt sikerült kivívnunk az ifjúsági főváros címet és közösen pályázzuk meg a kulturális fővárosi címet is, hogy Európának is megmutathassuk: a tolerancia és az egymás iránti tisztelet jegyében lehet eredményesen dolgozni – beszélt a közös tervekről a polgármester a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Simon Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke kiemelte: az MPP azért jött létre, hogy legyen, aki nemzeti politikusainkat a helyes útra kényszerítse. – Keresni, meglátni, segíteni, a közös ügyet szolgálni, ez március 15-e üzenete – foglalta össze.
– A behavazott, zimankós időjárás ellenére nekünk, magyaroknak megérkezett a tavasz – mondta Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke. – Minden nemzet életében léteznek termékeny és terméketlen időszakok – hasonlította az évszakok váltakozásához a társadalmi ciklusokat az EMNP-elnök rávilágítva, hogy míg az évszakok váltakozása elkerülhetetlen, a társadalmi időszakot befolyásolhatjuk. – Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, akkor elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, átértékelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk – fogalmazott a politikus.
Panek Zsuzsa a kolozsvári ifjúság üzenetét tolmácsolta az ünnepségen, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium énekkara közreműködött alkalomhoz illő forradalmi dalokat énekelve, a történelmi egyházak képviselői pedig áldást mondtak.
Az ünnepi megemlékezés záróakkordjaként az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Konzulátus, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, az MPP, az EMNP, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, László Attila szenátor, az Erdélyi Magyar Ifjak, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Kolozsvári Ifjúsági Fórum, a Kolozsvári Helyi Tanács, a Kolozs Megyei Diáktanács, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács, Sógor Csaba EP-képviselő, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület, az Országos Magyar Diákszövetség, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a Romániai Magyar Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Szövetsége, a Protestáns Teológiai Intézet és a Debreceni Református Kollégium képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál.
Szabadság (Kolozsvár),

Bajna György átvette az EMKE elismerését
Hétfőn kora délután a gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóházban vette át Bajna György újságíró az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2012-es évi díját.
Beder Tibor, az EMKE elnökségi tagja adta át a kitüntetést. „Bajna György azok közé tartozik, akik cselekvő emberek. Nemcsak a gyergyószentmiklósiak ismerik, hanem híre túljutott Gyergyó határán. Ő azért küzd, azért cselekszik, hogy a magyarság értékei megmaradjanak. Mindnyájan harcosok vagyunk, a megmaradásért küzdünk. Bajna György az egyike azoknak, akik példát mutatnak mindenki számára, ezért is esett a választás rá” – fogalmazott Beder Tibor. A kitüntetést nagyon szerényen, megilletődve fogadta Gyuri bácsi, mint mondta, már több hónapja halogatja a díj átvételének időpontját. Több helyszín, neves rendezvények is szóba jöttek, viszont a nagyhét bizonyult a legalkalmasabbnak számára. Ezúttal nagyon szűk családi körben, alig pár barát, ismerős, kolléga jelenlétében vette át a rangos kitüntetést jelentő oklevelet.
Az 1885-ben Kolozsváron alakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület zászlajára tűzte a Szász Károly-idézetet: „Ki a köznek élhet: annak élni érdemes!”, és alapvető céljai között szerepel többek között a magyar nyelv és nemzeti öntudat erősítése – főleg Erdély szórványmagyar közösségei körében –, kulturális intézmények létesítése, népiskolák, könyvtárak, kórusok alapítása, a magyar nyelv terjesztése.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,

EMKE-közgyűlés és díjátadó
Április 13-án, szombaton délelőtt 10 órától tartja éves közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében (Bocskai tér/P-ţa Avram Iancu 13. szám). Napirend: elnöki köszöntő; köszöntések; szakmai fórum – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának a Kárpát-medencei magyar közművelődéssel kapcsolatos stratégiája (előadó: Beke Márton főosztályvezető); Az abrudbányai és verespataki szórványmagyar kulturális életről (előadók: Kopenetz Loránd Márton és Gábor Ferenc); az elnökség beszámolója; pénzügyi beszámoló; cenzori jelentés; hozzászólások; a közgyűlés lezárása. Délután 2 órától adják át az EMKE-díjakat és a díszokleveleket.
SPECTATOR-díj: Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, a marosvásárhelyi Népújság főszerkesztője – az erdélyi magyar újságíró-társadalom elkötelezett képviseletéért, kiegyensúlyozott újságírói munkásságáért. (Laudációt mond: Kántor Lajos);
KACSÓ ANDRÁS-díj: Györfi Erzsébet, Csíkszereda – a táncházmozgalom elindításában játszott szerepéért, a magyar népdal és a régizene minőségi műveléséért, pedagógiai tevékenységéért. (Pávai István);
BÁNYAI JÁNOS-díj: Szőcs Levente, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum néprajzkutató-muzeológusa – rendszeres terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltárásaiért és muzeológusi munkásságáért. (Keszeg Vilmos);
KUN KOCSÁRD-díj: Bencze Mihály,Brassó – az erdélyi magyar kiművelt fők közösségének létrehozásaszolgálatában kifejtett közművelődési és tudományos munkássága elismeréseként. (Matekovits Mihály);
NAGY ISTVÁN-díj: Tóth Guttman Emese, a Magyarfenesi Vegyeskar karnagya, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke – több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért. (Benkő Judit Emese);
BÁNFFY MIKLÓS-díj: Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművészek, Kolozsvár – kiemelkedő színművészi teljesítményükért és az anyanyelvi kultúra népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeikért (Kötő József);
KOVÁCS GYÖRGY-díj: Pálffy Tibor színművész, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze – folytonosan megújuló színészi teljesítményéért, valamint a Tamási Áron Színház művészi törekvéseiben játszott kiemelkedő szerepéért. (Bocsárdi László);
POÓR LILI-díj: Panek Kati színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze – élményszerű színészi teljesítményeiért, a kolozsvári magyar színjátszás elkötelezett szolgálatáért. (Visky András);
SZOLNAY SÁNDOR-díj: Székely Géza kolozsvári képzőművész, az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete kolozsvári fiókjának elnöke – az erdélyi hagyományokból táplálkozó, legkorszerűbb művészi eszközökkel megvalósított, kimagasló grafikai-festészeti munkássága, valamint művészi közösségépítő tevékenysége elismeréseképpen.(Németh Júlia);
MONOKI ISTVÁN-díj: Emődi András, a nagyváradi Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Könyvtárának és Levéltárának könyvtárosa, levéltárosa, tudományos kutatója – a partiumi könyves műveltség terén kifejtett értékmentő és feltáró tevékenységéért. (Kurta József);
KŐVÁRY LÁSZLÓ-díj: Szekernyés János, Temesvár – Temesvár és a Bánság helytörténeti kutatásában és annak népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. (Bodó Barna);
MIKÓ IMRE-díj: Flóriska Attila kolozsvári üzletember, az Euréka Egyesület soros elnöke – a civil szervezetek számára szociális téren nyújtott rendszeres támogatásáért. (Bartha Bálint);
ÉLETMŰDÍJ, POST MORTEM: Csép Sándor újságíró, közéleti személyiség–főhajtásként szellemi hagyatéka előtt, az erdélyi magyar kisebbségi modus vivendi kimunkálásában vállalt szerepéért. (Kötő József).
Szabadság (Kolozsvár).

Panek Kati kapja az EMKE Poór Lili-díját
Panek Katinak ítélte oda a Poór Lili-díjat idén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) élményszerű színészi teljesítményeiért, a kolozsvári magyar színjátszás elkötelezett szolgálatáért – tájékoztatott kedden a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az elismerést április 13-án 14.00 órától adják át a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, laudációt mond: Visky András.
Panek Kati 1980 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, 2007-ben a Legjobb női alakítás díjával jutalmazták a Kisvárdai Színházi Fesztiválon, Sáchás Ruth szerepéért a Jákobi és Lájdentál című előadásban (rendező: Elie Malka).
Panek Kati Tompa Gábor számos előadásában nyújtott emlékezetes alakítást: többek között játszotta Mrs Martin (E. Ionesco: A kopasz énekesnő), Heléna (W. Shakespeare: Troilus és Cressida), Jacques mama (E. Ionesco: Jacques vagy a behódolás), Tache Farfuridi (I.L. Caragiale: Az elveszett levél), valamint legutóbb Revoluţia, vagyis A forradalom szerepét (Caragiale nyomán szabadesésben: Leonida Gem Session).
Együtt dolgozott más neves rendezőkkel is, köztük Vlad Mugurral (Carlo Goldoni: A velencei ikrek), Selmeczi Györggyel (Benjamin Britten-Selmeczi György-Visky András: A vasárnapi iskola avagy Noé bárkája), Mihai Măniuţiu-val (Christopher Marlowe: Doktor Faustus tragikus históriája), Elie Malka-val (Hanoch Levin: Jákobi és Lájdentál), illetve Silviu Purcărete-vel (Giacomo Puccini: Gianni Schicchi).
Maszol.ro.

EMKE-díjkiosztó: hét kolozsvári a kitüntetettek között
A Sütő András Művelődési Központ létrehozását kezdeményezik
Hét kolozsvári személyiséget – Tóth Guttman Emese, Rekita Rozália, Jancsó Miklós, Panek Kati, Székely Géza, Flóriska Attila és post mortem Csép Sándor – is kitüntettek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elismerésével, az erdélyi Oscarként emlegetett EMKE-díjjal szombaton délután, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az ünnepséget – amelyen összesen tizenhárom díjat adtak át – az EMKE éves közgyűlése, a társ- és fiókszervezetek seregszemléje előzte meg, amelyen Dáné Tibor Kálmán elnök ismertette az elmúlt év megvalósításait, hangsúlyozva: az EMKE feladata továbbra is a szórványmagyar közösségek kulturális életének támogatása. Kötő József főtanácsos a Sütő András Művelődési Központ létrehozásával kapcsolatos felhívást tolmácsolta: első lépésként önerőből, az erdélyi magyarság adományai révén teremtenék meg azt a pénzalapot, amelyből megvásárolnák Sütő András pusztakamarási szülőházát.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár).

Felhívás a Sütő András-szülőház megvásárlására
A nemzetiségi lét megőrzésének két belső feltétele: a gazdasági és művelődési konszolidáció. Rajtunk is áll konszolidációnk: "egy népközösség életrevalósága végső gyökerében nem tagjainak számától vagy a birtokában levő gazdasági javak mennyiségétől, hanem nemzeti öntudatának egységétől, tisztaságától és feszítőerejétől függ". Napjainkban erdélyi magyar közösségünk talpon maradásának egyik központi kérdése a szórvány életképességének biztosítása.
A szórvány értékteremtő erejének szimbóluma, egy kisebbségi lét modus vivendijének, a "felemelt fő", a "sajátosság méltósága" ideológiájának kimunkálója SÜTŐ ANDRÁS. Emlékének megőrzése, életművének közkinccsé tétele tehát életrevalóságunk bizonyítása.
Mindezekért az EMKE Sütő András Művelődési Központ létesítését kezdeményezi Pusztakamaráson.
Nemzeti öntudatunk egységének, tisztaságának bizonyítására fogjunk össze, és önerőből hozzuk létre a központot Sütő András egykori szülőházának megvásárlása révén! Az ingatlan értéke 7000 euró.
Felhívjuk az erdélyi magyar közösség minden egyes tagját, adományával erejéhez mérten járuljon hozzá a vásárláshoz szükséges alap létrehozásához.
Adományokat elfogadunk a helyi EMKE-fiókoknál, illetve az alábbi bankszámlaszámokon (Banca Transilvania):
RON: RO39 BTRL RONC RT02 1099 5101
HUF: RO02 BTRL HUFC RT02 1099 5101
EUR: RO86 BTRL EURC RT02 1099 5101
Megkérjük, hogy a támogatási összeget a következő megjegyzéssel utalják át: Donatie pentru Casa Memoriala Sütő András.
Az adományok rendeltetésszerű, elszámoltatható felhasználásáról külön bizottság gondoskodik.
Kolozsvár, 2013. április 13.
Az EMKE Országos Elnöksége.
Népújság (Marosvásárhely).

Adománygyűjtés a pusztakamarási Sütő András Művelődési Központért
Adománygyűjtést szervez az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a pusztakamarási Sütő András Művelődési Központ kialakításáért. Az EMKE az adományokból a 2006-ban Marosvásárhelyen elhunyt Sütő András Herder- és Kossuth-díjas író pusztakamarási szülőházát szeretné megvásárolni, amely mintegy 7 ezer euróba kerül. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke lapunk megkeresésére elmondta: az első és legfontosabb célkitűzésük az egyre rosszabb állapotban lévő egyszerű parasztház megmentése, amelyben emlékszobát is berendeznének az író tiszteletére, de mivel a házhoz tágas kert is tartozik, fiataloknak szóló irodalmi versenyek, táborok szervezésére is alkalmas lehet.
Ha a gyűjtés sikeres lesz, és a házat sikerül megvásárolni, az ott létrehozott művelődési központot a szamosújvári Téka Alapítvány működtetné, de Dáné szerint a ház felújítására is sor kerülne idővel.
Félig elintézve
Az EMKE elnöke lapunknak elmondta: Kötő József, a művelődési egyesület főtanácsosa egyelőre az író Magyarországon élő gyermekeivel tárgyalt. A ház a hozzá tartozó kerttel és ingóságokkal együtt egyébként a becslések szerint mintegy 8 ezer eurót ér, Sütő András lánya és fia azonban kész lemondani az EMKE javára az őket illető 4 ezer euróról. Az összeg másik fele Sütő András testvére, Sütő Gergely özvegyét és fiát illeti, velük az EMKE még nem folytatott tárgyalásokat. Az egyesület elnöke szerint még mintegy 3 ezer euróra lesz szükség az ingatlan átírásához, így jön ki a 7 ezer eurós végösszeg, amelyet adományokból gyűjtenének össze, hiszen Pusztakamarás a szórványban van, így önkormányzati támogatásra nem számíthatnak.
Lapunk megkereste Sütő Gergely fiát, Sütő Gergely Zsoltot, aki kifejtette ugyan a véleményét az üggyel kapcsolatban, végül mégis visszavonta a nyilatkozatát. Az viszont kétségtelen, hogy az örökös korábban hirdetést adott fel, amelyben saját és édesanyja részének tulajdonjogát kínálja eladásra, igaz azzal a feltétellel, ha a leendő tulajdonos elfogadja az ingatlan emlékházként való működését.
Sütő Gergely Zsolt a Népszabadságnak nyilatkozva február elején elmondta: terhére van az örökség, szeretne megszabadulni tőle, de azt kéri a leendő vásárlótól, működjön együtt az író gyermekeivel és a marosvásárhelyi székhelyű Sütő András Baráti Társasággal. A tulajdonjoga eladása mellett döntő örökös szerint a baráti társaság az utóbbi időben már csak az író születésnapján szervezett megemlékezéseket a pusztakamarási házban, annak romló állapotával azonban nem törődik.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, a baráti társaság vezetőségi tagja ekkor ugyancsak a Népszabadságnak beszélt arról, hogy tavaly már született egy megállapodás az örökösökkel, amely szerint a házat a társaságnak ajándékozzák – így a karbantartásért és a működtetésért is ők felelnének – az író testvérének fia azonban visszakozott. Sütő Gergely Zsolt egyébként a Transindexen megjelent írásában „bulvárjegyzetnek” nevezte a Népszabadságban megjelent cikket, kifejtve, hogy az író „még életében a saját emlékházát menedzselte”, a harmadik testvér pedig jelenleg Magyarországon él – ő azonban a jelek szerint lemondott a ház őt illető harmadáról.
A Téka lesz az „elsőhegedűs”
Az EMKE elnöke egyébként már tárgyalt a szamosújvári Téka Alapítvány vezetőjével, Balázs-Bécsi Attilával arról, hogy nekik kellene működtetniük a művelődési központot, erről elvi megállapodás született, hiszen a szamosújvári szórványegyesület földrajzilag közelebb van a Kolozs megyei szórványtelepüléshez.
Az EMKE jelenleg két kolozsvári emlékházat működtet Kolozsváron: a Szabédi László erdélyi magyar költőről elnevezett házat, amely romániai magyar írók, költők, újságírók szellemi hagyatékát őrzi és dokumentációs központként, könyvtárként működik, valamint a Györkös Mányi Albert Emlékházat, amely számos kulturális és közművelődési rendezvénynek ad otthont. Dáné szerint azonban a pusztakamarási ház felügyeletében már csak azért is a Téka Alapítványnak kell vállalni az „elsőhegedűs” szerepet, mert ők ismerik a régió turisztikai lehetőségeit és kulturális értékeit, ráadásul tapasztalatuk is van ilyen téren, hiszen több táborozási lehetőséget is biztosítanak fiatalok számára a környéken.
A ház megvásárlására felajánlott adományokat elfogadnak a helyi EMKE-fiókoknál, illetve az alábbi bankszámla-számokon: (Banca Transilvania): RON: RO39 BTRL RONC RT02 1099 5101; HUF: RO02 BTRL HUFC RT02 1099 5101; EUR: RO86 BTRL EURC RT02 1099 5101. A támogatási összeget a következő megjegyzéssel utalhatják a felajánlók: „Donaţie pentru Casa Memorială Sütő András”.
Az adományok rendeltetésszerű, elszámoltatható felhasználásáról külön bizottság gondoskodik – írta korábbi közleményében az EMKE.
Varga László
Krónika (Kolozsvár).

2013-as EMKE-díjak
Hagyományosan, éves közgyűlése keretében adta át 2013-as díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végező személyiségeknek a nagy múltú Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Idén a SPECTATOR-díj kitüntetettje Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, lapunk főszerkesztője lett, aki az erdélyi magyar újságíró-társadalom elkötelezett képviseletéért, kiegyensúlyozott újságírói munkásságáért vehette át a díjat. Laudációjában Kántor Lajos, a jeles irodalomtörténész, publicista, kritikus, szerkesztő, a ’90-es években maga is az újságíró-egyesület elnöke méltatásában kiemelte, hogy "újságírói és főszerkesztői elfoglaltságát fölösleges magyarázni, ám ha valaki emellett a szakmai szövetségben is vezető szerepet vállal – és azt nem egyszerűen megtisztelő címként fogadja el, hanem átérezve a felelősséget, folyamatosan műhelyjellegű tanácskozásokat szervez; ha valaki a kötelező reprezentáción, protokollon túl elsőrendű feladatának tudja a nemzetközi kapcsolatok építését, országon belül pedig a román újságíró-szervezetekkel való egyeztetést –, az bizonyára megérdemli az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elismerését".
Ugyancsak volt MÚRE-elnöknek, a januárban elhunyt, aradi születésű Csép Sándor televíziós szakembernek, drámaírónak adományoztak – ezúttal posztumusz – EMKE életműdíjat, az erdélyi magyar kisebbségi modus vivendi kimunkálásában vállalt szerepéért.
További 2013-as díjazottak: a táncházmozgalom elindításában játszott szerepéért, a magyar népdal és a régizene minőségi műveléséért, pedagógiai tevékenységéért a csíkszeredai Györfi Erzsébet kapott KACSÓ ANDRÁS-díjat; terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltárásaiért és muzeológusi munkásságáért Szőcs Levente, a gyergyószentmiklósi múzeum muzeológusa részesült BÁNYAI JÁNOS-díjban; az erdélyi magyar kiművelt fők közösségének létrehozása szolgálatában kifejtett közművelődési és tudományos munkássága elismeréseként Bencze Mihály brassói matematikus kapott KUN KOCSÁRD-díjat; több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért a kolozsvári Tóth Guttman Emesét tüntették ki a NAGY ISTVÁN- díjjal; kiemelkedő színművészi teljesítményükért és az anyanyelvi kultúra népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeikért Rekita Rozália és Jancsó Miklós kolozsvári színészházaspárnak adományoztak BÁNFFY MIKLÓS-díjat; folytonosan megújuló színészi teljesítményéért valamint a Tamási Áron Színház művészi törekvéseiben játszott kiemelkedő szerepéért KOVÁCS GYÖRGY-díjjal jutalmazták Pálffy Tibort, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészét; élményszerű színészi teljesítményeiért, a kolozsvári magyar színjátszás elkötelezett szolgálatáért POÓR LILI-díjat kapott Panek Kati, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze; az erdélyi hagyományokból táplálkozó, legkorszerűbb művészi eszközökkel megvalósított, kimagasló grafikai- festészeti munkássága valamint művészi közösségépítő tevékenysége elismeréseképpen a képzőművészeknek szánt SZOLNAY SÁNDOR-díjat Székely Géza kolozsvári grafikus kapta; a partiumi könyves műveltség terén kifejtett értékmentő és feltáró tevékenységéért MONOKI ISTVÁN-díjjal Emődi Andrást, a nagyváradi római katolikus püspökség könyvtáros-levéltárosát tüntették ki; a Temesvár és a Bánság helytörténeti kutatásában és annak népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért KŐVÁRY LÁSZLÓ-díjat kapott Szekernyés János helytörténész, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke, végül pedig, de nem utolsósorban a civil szervezetek számára szociális téren nyújtott rendszeres támogatásáért Flóriska Attila kolozsvári üzletember kapott MIKÓ IMRE-díjat.
(b. a.)
Népújság (Marosvásárhely).

Beszélgetés a Kőváry László díjas Szekernyés János helytörténésszel
„Az ember nem a díjakért dolgozik”
Szekernyés János temesvári helytörténet-kutató, műkritikus, irodalom- és művelődéstörténész, újságíró a napokban vehette át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kőváry László történészről elnevezett díját „Temesvár és a Bánság helytörténeti kutatásában és annak népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért”.
Szűkebb pátriájában közismert: amiről helytörténeti vonatkozásban Szekernyés János nem tud, az nem is létezik... A megtisztelő díjról, készülő monumentális helytörténeti munkájáról a Képzőművészek Szövetsége temesvári székházában beszélgettünk Szekernyés Jánossal.
– A magyarság térképén Temesvár peremvidéknek számít, ezért kevesebb az esély rá, hogy az embert észrevegyék. Ezért is örvendetes a számomra, hogy a szórványhelyzet és az elszigeteltség dacára számon tartanak. A díj, amit megkaptam, Kőváry László kolozsvári történész nevét viseli. Nemrég alapították kimondottan azzal a céllal, hogy a helytörténet, a honismeret területén tevékenykedő emberek munkáját elismerjék. Az EMKE díjátadó ünnepségén többször is hangsúlyozták, hogy ez egyfajta „Erdélyi Oscar-díj”! Megtisztelő volt maga az ünnepség is, de főleg a kitüntetett gárda, amelyet többségben országos elismertségnek örvendő rangos emberek alkottak – nagy megtiszteltetés közéjük tartozni! Az „Erdélyi Oscar-díjhoz” egy szobrocska is jár és egy díszes oklevél. A Paraszt Madonnának becézett szobrocska – egy kicsit tenyeres-talpasabb női akt – igen jól néz ki és dísztárgyként kiválóan illik a lakásba.
– Az évek során már több rangos díjat átvehetett.
– Országos díjat, az Elnöki Érdemrend Tiszti Fokozatát Iliescu elnöktől vehettem át annak idején. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Ecclesia-díjjal tüntetett ki, megkaptam a Pesty Frigyes-díjat és a Pro Cultura Timisiensis-díjat, valamint a Magyarországi Újságíró Szövetség képzőművészeti-építészeti szakosztályának különdíját. Az ember nem a díjakért dolgozik, ezek jönnek utólagosan, az ember számára az a fontos, hogy odafigyelnek a tevékenységére, a munkájára!
– Helytörténet-kutatói tevékenysége újabb fontos állomásához érkezett: előkészületben van a Magyar emlékjelek a Bánságban című monumentális mű, amelynek a szövegét Ön írta.
– Egy hatalmas projektről van szó, amely a történelmi Bánság valamennyi emlékjelét leltárba veszi, a Marostól egészen az Al-Dunáig és a Tiszától a Bánsági hegyekig. Ebben a munkában Bánságnak a szerbiai és magyarországi részei is benne lesznek. Amikor ehhez hozzákezdtünk – a Temesvári Magyar Nőszövetség felvállalta ennek anyagi támogatását – nem mértük fel, hogy ez mekkora munka! Minden olyan települést, ahol magyar vonatkozású köztéri szobor, emlékmű, síremlék, templomi szobor, festmény, jelesebb magyar művészek alkotásai fellelhetők, valamennyit bejártuk Sárossy Valentina fotóművésznővel. Amennyire a lehetőségeink engedik, feltérképezzük a már nem létező műemlékeket is; amelyeknek nyomai vannak (vagy még azok se) régi képeslapok, fényképfelvételek alapján. Nem csak a háromnyelvű szöveg megírása okoz gondot, és teszi hatalmassá a munkát: minden településnek van egy bemutatója is, amelyben a jeles emberek, a népszámlálási adatok szerepelnek. Természetesen a műemléket is leírjuk – mikor állították, ki az alkotója, milyen állapotban van – ez rengeteg munkát vett és vesz igénybe. Remélem, az év második felére befejezzük a munkát, amelyet román és angol nyelvre is lefordítanak. A Magyar emlékjelek a Bánságban eredetileg albumnak készült, egyfajta lexikon kerekedett ki belőle, több mint 500 oldalba megpróbálják bezsúfolni a rengeteg anyagot, ami összegyűlt. A tördelést Kálmán Enikő ismert grafikus készíti, a szerbiai és a magyarországi anyag már be van tördelve, most a romániai rész van soron. Ennek a munkának a célja elsősorban a számbavétel, leltárba vétel, másrészt az, hogy az érdeklődést a tájegységre ráirányítsa, hiszen a Bánság nincs annyira a közérdeklődés fókuszában, mint Erdély. A könyvben lesznek olyan dolgok, amelyek meglepetést fognak kelteni a magyar közvéleményben is, felkeltik a figyelmet a bánsági magyar értékek iránt! Mivel a Bánság nagyobbik fele most Romániához tartozik, román nyelvre is lefordítjuk a munkát, hogy megismertessük az itt élőkkel azokat az értékeket, műtárgyakat, amelyeket a magyarság itt hagyott, felállított az évek során, hiszen a legrégebbi időktől a legújabb korig valamennyi szobor, emléktábla bekerül ebbe az összefoglalásba. Az angol fordításnak az a célja, hogy a nemzetközi közvéleménnyel is megismertessük ezt a Belgiumot meghaladó területnyi országrészt és a történelem, a néprajz iránt érdeklődőknek, de a turistáknak is hasznos könyvet adunk a kezükbe.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kötelékek – kézfogások
(A)hol élünk…
Hol élünk? Kérdezhetjük ezt elégedetlenül, furcsállva vagy éppen felháborodottan, attól függően, hogy épp milyen kellemetlenség ért, bosszantó vagy erkölcsi érzékünket, hitünket-meggyőződésünket sértő hír érkezik hozzánk, a közelből. Pártok által vagy tőlük függetlenül. Végül is hol élünk? Ez már megbocsátóbban hangzik, akár beletörődést sugallva („Szegény ember vízzel főz” értelemben). A legrealistább – kevésbé érzelmi felhangokkal telített – forma talán az egybeírás volna, így: ahol élünk. Azt gondolom, a normalitásra törekvés követeli meg tőlünk az „ahol” előtérbe állítását. Kolozsváron fogalmazva, sok minden fér bele ebbe az „ahol”-ba, például hogy nem Norvégia, nem Boston (a közelmúlt szörnyűségeire gondolva és persze arra is, hogy milyen messze vagyunk az ottaniak életszínvonalától). A környező házak, utcák, terek és korántsem utolsósorban a minket körülvevő emberek férnek be elsősorban az „ahol”-unkba, mindennapjainkkal és az ünnepekkel – azokkal a dolgainkkal, amelyek valamiképpen próbálják előkészíteni a nevezetesebb napok méltóságát, sikerét.
Szerkesztőségben
Pályázatok idejét éljük – mondhatjuk, jó ideje folyamatosan. Már készülünk a Kolozsvári Magyar Napokra, a 2013. augusztusi kiadásra, sőt a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosának előkészítése is napirenden van, sőt-sőt mindezt a majdani Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének reményében (is) tesszük. A kezdeményezők, a szervezők teszik a maguk dolgát, a siker előkészítésében azonban a médiának nyilván szerepe van. Kinek-kinek profilja, lehetőségei szerint. Az újság naponta hozza a friss híreket, interjúkat, nyilatkozatokat – természetesen addig, amíg ereje futja (nem a soros nyilatkozónak), amíg legalább a minimális pénz rendelkezésre áll, hogy a lap rendszeres megjelenését biztosítsa. Tanácskozásokon nem először kerül szóba, milyen fenyegetések közt élnek az újságírók. Nálunk nem annyira a sértett politikusok, az ellenérdekelt gazdasági és politikai csoportok (pártok) a fő fenyegetők, hanem (olykor az általuk is befolyásolt) anyagi ellehetetlenülés jelenti a fő veszélyt. Az internet mindent visz, ez persze világjelenség, a nyomtatott sajtó feladása azonban – egyelőre legalábbis – egy kisebb (tíz- és százezrekben számolt) közösség számára öngyilkos magatartás.
A folyóiratok ezt a (világ)helyzetet némileg másképp élik meg. Nem mintha pénzügyi lehetőségeik jobbak volnának, de az ő kommunikációjuk (a mi kommunikációnk) más kérdéseket vet fel, és talán más próbálkozások megjátszását kínálja. Jellegüknél fogva mélységben közelítve a problémákat, a kultúra, a tudomány, az irodalom és a művészetek művelőinek és fogyasztóinak olyasmit nyújthat, amit az internet csak a felület szintjén ad. És nyithat a könyvkiadás felé is (bár az e-könyvek nyomulása ugyancsak fenyegetően figyelmeztető).
Mindezt Korunk-tapasztalattal írom, mondom, továbbgondolva belső vitáinkat. Éppen három könyv szerkesztése közben, változatlan bizakodással, hogy sikerül (érdemi mennyiségben!) fölkelteni a közönség figyelmét készülő kiadványainkra. (Amikor érdemi mennyiséget emlegetek, természetesen nem a „régi szép időkre” gondolok, egy-egy hajdani Kriterion-könyv, akár verseskötet negyvenezres példányszámára. Arra viszont igen, hogy például a 2012-es szép könyvek versenyében Budapesten és Marosvásárhelyen is díjat nyert Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben az itthoni médiában és a még könyvet vásárlók közt távolról sem kapta meg azt a figyelmet, amelyet a szakértők és a „jobb olvasók” szerint megérdemelt volna.) Most hátha sikerül jobban felhívni a figyelmet, például Csiki László máig kiadatlan, kitűnő regényére, amelyet negyven évvel ezelőtt a Ceauşescu-diktatúra cenzúrája tiltott el a megjelenéstől, ám csak most került elő, padlásról, zsákból a Hazugok szigete egy gépiratos példánya. És persze reménykedünk abban is, hogy a Kolozsvári Magyar Napokra elkészülő, az eddigi Kolozsvár-könyvektől koncepciójában eltérő könyvecskénk kedvére lesz az itt élőknek, itt tanuló fiataloknak és az idelátogatóknak.
Legtöbbet a harmadik könyvről kellene – kell majd – beszélnünk, hiszen szinte egyebet sem lehet hallani a médiában, mint a nemzeti érdekek s a nemzetek fölötti intézmények folyamatos konfliktusát. Frusztráció, globalizáció és más ilyen furcsa-új fogalmak fordulnak sűrűn elő a vitákban (idegen szavak és „idegenszívűség”? – kérdezhetnénk rá cinikusan). Normalitást emlegetek ebben az április végi „Kötelékek”-ben. Nos, itt aztán, nemzeti önismeretről szólva, igazán szükség volna a normalitásra, politikai konjunktúrákon túlnéző és túllátó véleményekre, érvelésre. Érdemi párbeszédre. Ha Komp-Press tervünk beválik, különböző alapállású szakemberek, történészek, politológusok, írók, publicisták megszólításával elkészül ez a gondjainkba bevilágító kiadvány 2013 végéig.
Díjazottak között
Az EMKE idei közgyűlésén, az azt követő díjkiosztáson, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében jó volt jelen lehetni, hallgatni a 2013-as kitüntetettek érdemeit, tapsolni a díjak átvevőinek. Általában minden évben találtunk olyanokat, akiket örömmel, valós elismeréssel köszönthettünk, de az idei különösen szerencsés választásnak sikerült. Színészeink, szám szerint négyen (Panek Kati, a sepsiszentgyörgyi Pálffy Tibor, valamint a most előadóművészként méltatott Rekita Rozália és Jancsó Miklós), méltóképpen előtérbe kerültek, s a színházi kötődések szintén elhangzottak a főként tévésként ismert és elismert Csép Sándor post mortem életműdíja kapcsán. Az EMKE ugyanakkor – nevében benne van – a közművelődésben szerepet vállalókra, általában kevésbé a média figyelmének középpontjában állókra „hivatalból” gondol; és ahogy ezúttal hallhattuk, jól gondolt. A kórusművészetben járatosabbak a megmondhatói, mit köszönhet Kolozsvár és vidéke a Guttman családnak (Tóth Guttman Emese a 2013-as díjazott); a képzőművészeti élet szervezésében, a fiatalokkal való foglalkozásban pedig grafikusként is szépen teljesítő Székely Géza kapta a megérdemelt elismerést. (Az Apáczai Galéria iskolai tárlatai szinte hihetetlen sűrűséggel, sok jó művészt is mozgósítva követik egymást.) És Kolozsvárról indult valamikor (pontosan abból a Kajántóból, amely a nemzetközi hírre jutott feltaláló mérnököt, Kelemen Árpád professzort is adta nekünk) a ma Temesvárt élő, nem csupán a helytörténeti kutatásban, de a kortárs képzőművészetért is hatásosan tevékenykedő Szekernyés Jánost. (Ne felejtsük: mind Kelemen, mind Szekernyés a Református Kollégiumból lett egykori 2. számú Állami Magyar Fiúlíceum diákja volt.)
Ha már iskola
Az „ahol élünk” mindenütt, Kolozsvárt pedig hangsúlyosan az iskolákat is jelentette, jelenti. Érdemes visszatérni Herédi Zsoltnak a Szabadságban közölt eszmefuttatására (Sznobizmus versus gyakorlatiasság. 2013. április 17–18.). A már nem is olyan ifjú Herédi saját tapasztalatainak felidézésével érdemleges dolgokat mond az iskolaválasztás jelenkori problémáiról, a külvárosi magyar tagozatok helyzetéről, ezeknek az iskoláknak a fontosságáról. Főként arról, hogy mit jelenthet a gyerekek gondolkodásmódjának, magatartásának az alakulásában a „vegyes” környezet, adott esetben a román nyelv korai megismerése. Biztos lesznek, akik vitatni fogják Herédi Zsolt állításait, ellenérveket sorolnak, például a központi iskoláink kiemelt szerepe mellett (és nem alaptalanul). Egy mondatot, egy meggondolkoztató érvet átmásolok ide H. Zs. fejtegetéséből: „Tapasztalatom szerint abban, hogy az erdélyi vagy a felvidéki magyarok jobban alkalmazkodnak, boldogulnak Nyugaton (és többen jönnek haza az összegyűjtött tőkével, illetve tapasztalattal), nagy szerepet játszik az, hogy nem egy olyan zárt kultúrában nőttek fel, mint a magyarországiak.”
Dilemmáink
Egy hosszabb fejtegetés és egy apró hír a bukaresti Dilema veche hasábjairól, április második feléből. Andrei Pleşu az írás hatalmáról elmélkedik – ami tulajdonképpen nem is létezik. Ő csak látleletet tud adni, a „kezelés” már a hatalom dolga. (1989 decembere után Pleşu kétszer volt kormányban, egyszer művelődési, majd külügyminiszterként.) Jelenleg annyit tehet, hogy ír – és ezt tényként, tettként könyveli el.
Sokkal meglepőbb a kis hír, a hetilap utolsó oldalán: az Országos Audiovizuális tanács (CNA) futóversenyt szervez gyermekeknek, és ezt így reklámozza: „Fugi de la TV, participă la Crosul CNA”. Vagyis fussanak a tévétől – ami ugye furcsa felhívás éppen a televíziózást felügyelő román hatóságtól.
Egyre gyakrabban gondolom, hogy hasonló felhívást lehetne intézni román és magyar (magyarországi) televíziók felnőtt nézői felé is.
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Ahol élet van, ott jövő van: felavatták az EKE-várat
Még sok a tennivaló a tiszteletreméltó parasztház körül
Erdély minden területéről a Várfalvához tartozó Aranyosrákoson gyűltek össze ünnepelni a hétvégén a természetjárók, hiszen hét évized után újra saját házat avathatott az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Az EKE-vár létrehozását hároméves álmodozás, tervezés előzte meg, majd a szervezet országos vezetősége eldöntötte, ideje tettekre váltani a terveket, és merész elképzelését a Szentegyházason tartott országos közgyűlés elé tárta. „A néma csend azt sugallta, hogy terveinket nagy felelősség övezi” – emlékezett vissza Dezső László országos elnök. De a hétvégén nem csak ünnepeltek az EKE-tagok, hanem a településért is felelősséget vállalva 350 fát ültettek a helyi iskola udvarán, és kitakarították az Aranyosrákos-patak medrét. „Az önkéntes munkának szimbolikus jelentése is van – mondta Dezső László –, hiszen a fa a tiszta levegőt, a tiszta víz pedig az életet szimbolizálja. És ahol élet van, ott jövő is van.”
A Szentegyházason meghozott döntés után az EKE nem palotát vagy kastélyt vásárolt, hanem egy olyan tiszteletre méltó parasztházat, amelynek erős tölgygerendái már majdnem három évtizede tartották a ház falait, amikor 1891-ben az EMKE szervezésében létrejött az EKE. Egy évig tartó munkával sikerült elérni, hogy tavaly év végére rendezték az ingatlan tulajdonjogát, átírták az EKE nevére, majd sok szorgos kéz a kalákák alkalmával napról napra csinosította, építette az EKE-várat. Az országos elnök köszönetet mondott Várfalva község önkormányzatának, amelynek tagjai már az első beszélgetések alkalmával is támogatásukról biztosították, és ezt a partnerséget már több alkalommal is bizonyították az elmúlt időszakban. Kérte: fogadják az EKE-t községükbe, remélve hogy terveikkel, céljaikkal és megvalósításaikkal újabb színfoltot tudnak vinni Várfalva életébe. Dezső László kifejtette: „Az EKE-vár annyit fog érni, amennyire kihasználjuk. Addig fogja a céljainkat szolgálni, amíg mi építjük, és mi vigyázunk rá.” Elmondta, hogy egy olyan központot szeretnének kialakítani, amely fotós túrák, oktatási és képzési tevékenységek, erdei iskolák, tanácskozások és a kikapcsolódás otthona lehet. Hozzátette: még sok a tennivaló a portán, fürdőszobát, újabb szálláshelyeket kell kialakítani, és a romos csűr is felújításra vár. Másfelől, mivel Aranyosszék ezen vidéke számtalan olyan idegenforgalmi lehetőséget tartogat, amelyet érdemes megismerni és megismertetni, az EKE megpróbálja ezeket a látványosságokat egy csokorba szedni és a környék turisztikai kalauzát is elkészíteni. Álmainknak és terveinknek egyelőre csak az anyagi keretek szabnak határt.
Közös cél: megvédeni a természeti értékeket
Mărginean János, a község polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, büszke arra, hogy az EKE Várfalván találta meg főbástyájának helyét. Úgy érzi: nem csak az egyesületnek, hanem a településnek is nagy előrelépést jelent, ezért Várfalva község polgármesteri hivatala és a helyi önkormányzat ebben a nemes munkában örök partnerséget vállalt. Hiszen a céljuk ugyanaz: megvédeni a természeti értékeket, ápolni minden talpalatnyi földet. A polgármester ismertette a község idei rendezvényeit, és meghívta az EKE tagjait az augusztusi községi napokra, amely jó alkalom a testvértelepülések megismerésére is. Reméli, hogy az EKE otthonra talál Aranyosrákoson, és természetszeretetükkel, tapasztalatukkal, szaktudásukkal még szebbé, tisztábbá, zöldebbé varázsolják a községet.
Dankó Szilvia konzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében szintén örömmel látta az EKE-sek lelkesedését és azt a hozzáállását, amivel megpróbálják a fiatalokat a természeti értékek felismerésére, megőrzésére biztatni. Fontosnak tartja, hogy az olyan szerveződések, mint az Erdélyi Kárpát Egyesület, létezzenek és aktívan működjenek is. „Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy tudatosítsuk az emberekben környezetünk fontosságát, amelynek nagyszerű módja a mai rendezvény is. Az ilyen eseményeken alkalom nyílik nemcsak a környezet építésére, hanem a közösség erősítésére és a hagyományok megőrzésére is” – összegzett a konzul.
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Guttman Mihály
(1926–2013)
Május 19-én lezárult egy sikerekben gazdag, tartalmas életút, amelynek központjában a komolyzene, és ezen belül a magyar kórusirodalom népszerűsítése, a közösség szolgálata és nem utolsósorban szeretett családja iránti gondoskodása állt. Guttman Mihály élete a kodályi eszme, azaz a zenei anyanyelvhez való ragaszkodás jegyében telt el.
Hatalmas szakmai tudása, kiváló memóriája, pontossága mellé rendkívüli emberség, szerénység és jóság társult. Misi bácsi mindent tudott, sőt, mindent jól tudott, és mindenkinek segített. Élete során oly sokrétű tevékenységet fejtett ki, amely más ember teljesítőképességét meghaladta volna, ám Misi bácsi mindent egymaga végzett el – tökéletesen.
Guttman Mihály 1926. július 21-én született Petrozsényben. Érettségi után került Kolozsvárra, ahol két egyetemet végzett el: a konzervatóriumot és az akkor még Bolyai Egyetem geológia–csillagászattan szakát. 1949-ben felkérték a kolozsvári Zeneművészeti Középiskola létrehozására, amelynek igazgatói tisztségét 1950–1958 között töltötte be. Az igazgatói teendők mellett azonban zenekart és kórust vezetett, kamarazenét tanított. 1959–1975 között a kolozsvári filharmónia művészeti titkára volt. Karmesterként többször vezényelte a magyar opera és a filharmónia zenekarát is. Az 1989-es rendszerváltozás után oroszlánrészt vállalt a Romániai Magyar Dalosszövetség újralétesítésében, amelynek tiszteletbeli elnöke volt. A tordaszentlászlói énekkart 1988–2009 között vezényelte.
Kiváló tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: Munka érdemrend (1954), Kulturális érdemrend (1969) és „Románia Csillaga” – lovagi rend (2000). Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Nagy István-díjjal jutalmazta (1998); a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Ezüst Gyopárral ismerte el több évtizedes munkásságát. Az anyaországban Kisebbségekért Díjat és Kóta Díjat kapott (2005). 1999. szeptember 29-én, Szent Mihály-napján Tordaszentlászló díszpolgárává avatták.
A komolyzene, és ezen belül a magyar kórusirodalom iránti elkötelezettségének tudható be a Romániai Magyar Dalosszövetség keretében kifejtett, szó szerint áldásos tevékenysége. Számtalan kórustalálkozón vett részt, és mindig örült, ha új, tehetséges énekkart és karnagyot dicsérhetett meg. Nekik is mindig lelkükre kötötte: ne hagyják veszni Kodály és Bartók örökségét!
Mi, hátramaradottak is megszívlelhetjük ezt az intelmét: még ha nem is tudjuk olyan fokon és intenzitással művelni, mint Ő…
Drága Misi bácsi, nyugodjék békében!
Nagy-Hintós Diana
Krónika (Kolozsvár)

In memoriam – Aki számára a halál csak átmenet, és nem megsemmisülés
Több száz ember vett részt Guttman Mihály karnagy temetésén. Először négy énekkart hallgathattunk meg: a Kolozsvári Református Kollégium (karnagy: Székely Árpád), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok (karnagy: Bedő Ágnes), a kolozsvári S. Toduţă Zenelíceum IX–XII. osztályos tanulóinak vegyeskarát (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), és a Tordaszentlászlói Vegyeskart (karnagy: Balázs Ágnes).
Jakab Gábor római katolikus pap a gyászszertartáson Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből idézett, amelynek alapgondolata: „akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk”. – Guttman Mihály mindig Isten szent hite szerint élte tartalmas életét. Közéleti emberként, muzsikusként, karnagyként céltudatosan és elkötelezetten munkálkodott – hangsúlyozta Jakab Gábor, majd arra összpontosított, hogy istenhívő emberként Guttman Mihály számára a halál csak átmenet volt, és nem megsemmisülés.
Rövid román nyelvű fohász után Kállay-Miklós Tünde, a kolozsvári zenelíceum magyar igazgatóhelyettese szólalt fel magyarul és románul. – Művész volt, alkotó pedagógus. Ma már tudjuk, minek is voltunk boldog, szerencsés haszonélvezői annak idején. Zsigereinkbe építette a kodályi szellemiséget, zenei anyanyelvünk őrzésének fontosságát, megtanultuk megkülönböztetni a remekműveket a fércművektől. Példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, szívós munkából, alázatból – mondta Kállay.
Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke szintén magyarul és románul szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte: szerencsés embernek mondhatja magát, hiszen az elmúlt húsz évben Misi bácsi munkatársa lehetett. – Misi bácsi volt az, aki mellett rájöttem, a pihenés órái is közüggyé válnak. Az elmúlt húsz évben karmesteri pálcája varázsvesszővé vált, amikor életre keltette a Romániai Magyar Dalosszövetséget. Kevesen tudják, hogy ez mennyi munkát, álmatlan éjszakát, adminisztrációt, szervezést és utazást jelentett neki – hangsúlyozta. Misi bácsi hivatásszeretetére még sokáig szüksége lesz az EMKE-nek, amelynek továbbra is tiszteletbeli tagja marad.
Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera volt igazgatója felidézte 2012 decemberét, amikor új kiadvány jelent meg a kolozsvári hivatásos magyar nyelvű színjátszásról, és Misi bácsit is felkérték, hogy járuljon hozzá a kötet tartalmához. Simon felolvasott egy részt Guttman Mihály írásából, amelynek lényege az volt, hogy a magyar opera továbbra is nevelje, tanítsa, lelkesítse, gyönyörködtesse, vigasztalja nézőit, pártfogóit.
– Higgyünk abban, hogy van egy hivatásunk. Hozzunk létre egy iskolát, majd egy újonnan létrejött filharmónia művészeti életét irányítsuk. Az időjárással dacolva járjuk a falvakat, és vegyük rá az ottaniakat, hogy az egész napos mezei munka után az első pihenő a dalárda legyen. Szerencsések lennénk, ha legalább ennek egy részét sikerülne végigélnünk, ha példát vehetnénk attól, aki mindezt megtette – hangoztatta beszédében Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója.
Szőke Zoltán nyugalmazott református pap elmondta: Tordaszentlászló lakosainak szívébe beköltözött a fájdalom. Majd felelevenítette azt a húsz évet, amikor (1998–2009 között) Misi bácsi az ottani énekkart vezette. – Nem véletlenül lett Guttman Mihály Tordaszentlászló díszpolgára, hiszen mindnyájan szerettük. Azzal a hittel állok most itt, hogy Guttman Mihály örök hazára lelt Isten országában.
Felszólalt továbbá Kapdebó Ivó, aki Misi bácsi legöregebb, még élő tanítványának tartja magát. Kapdebó arra emlékezett, amikor az 1948–1949-es tanévben Misi bácsi 25-30 tagú zenekart állított össze a 2-es számú Magyar Fiúlíceum énektanáraként, amelynek a felszólaló is tagja volt.
Guttman Mihály egyik unokája, Zsolt, egy ismerősének, Sipos Áronnak a levelét olvasta fel, amelyben rávilágított arra, hogy Misi bácsitól mindenki megtanulhatta, hogy a magyar zenét nem lehet félvállról venni.
Jakab Gábor végül bejelentette, hogy vasárnap délelőtt a kerekdombi római katolikus templomban 9,30 órától gyászmisét tartanak Guttman Mihály emlékére.
A gyászoló menet ezt követően a Házsongárdi temetőbe vonult.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Hol írják az erdélyi traumát?
Általában a totalitárius rendszer visszaéléseinek koronatanújaként szólaltatják meg a 84 esztendős Dávid Gyulát, az EMKE újraalapító elnökét, a Polis Könyvkiadó vezetőjét, a 19. századi magyar irodalom egyik erdélyi szakemberét. Lapunknak aktuális közéleti dilemmák kapcsán fejtette ki véleményét.
– Mi a véleménye az alternatív magyar pártok létjogosultságáról Erdélyben?
– Demokratikus társadalomban természetes igény, hogy az ország polgárai különböző politikai alternatívák között választhassanak. Ezeknek az alternatíváknak – és persze különböző gazdasági érdekeknek – a kifejezői a pártok. A kisebbségi helyzet azonban merőben más, ott ezt az igényt felülírja, hogy érdekeit – számbeli kisebbsége miatt – csak egységben van esélye érvényesíteni. A különböző jövőképeknek, gazdasági és egyéb érdekeknek pedig ebbe az egységbe kell betagozódniuk, az elkülönülés itt az egész közösség érdekét veszélyeztető luxus. A romániai magyar társadalom 1918 óta folyton rákényszerült ennek felismerésére: a két világháború között is, amikor egy erős Magyar Párt mellett csak rövid időre – nem egyszer egységbontó céllal, román kezdeményezésre – léptek porondra más ideológiákat vagy célokat kitűző magyar politikai pártok. A bécsi döntés utáni Észak-Erdélyben is, amikor az itteni magyarság érdekeit korábbi kisebbségi szerepvállalásuk alapján kiválasztott, és a magyar parlamentbe behívott férfiak képviselték. És még az 1989 utáni első időkben is, amikor a különböző alternatívák platformok formájában tagolódtak be az RMDSZ-be. Egyébként – negatív formában – ugyanez volt nyilvánvaló a legutóbbi parlamenti választásokon: az alternatív pártok a magyarság parlamenti képviseletének esélyeit csökkentették. Egy parlamentáris demokráciára berendezett államban ugyanis, ahol a parlamenti szavazások eredményeként megszületett törvényektől függ minden kérdés, a kisebbségek számára a parlamentáris út az egyetlen, amely eredményhez vezet. A romániai magyarság érdekeinek érvényesítését kizárólag az újabban megalakult pártok együttműködésének útján látom megvalósíthatónak.
– Mit gondol az erőteljesen polarizált magyarországi politika Erdélybe való beszüremkedéséről?
– Egyértelműen veszélyesnek tartom. Ez ugyanis a magyarországi politikai táborok, csatározások áthurcolását jelenti a kisebbségi magyar társadalomba, s annak további polarizálódását. Teret hódítanak ezáltal olyan politikai törekvéseknek, amelyek céljaikban, tetteikben távol esnek tőlünk, s csak még több zavart keltenek az emberek fejében. Érthető, hogy a magyarországi politikusok elsősorban Székelyföldre összpontosítanak, mert ott szerepelhetnek zavartalanul, onnan erősíthetik saját magyarországi táboruk önbizalmát. A magyarországi politikai pártharcok Erdélybe telepítésének kísérleteivel egyébként szintén találkozhattunk a bécsi döntés utáni években Észak-Erdélyben. Voltak, akik itt is megszervezték volna a választásokat az akkori magyarországi pártstruktúrának megfelelően, s különböző jobboldali – sőt, szélsőjobboldali – magyar pártok azután is szervezkedtek itt, miután a „behívott képviselők” előbb említett rendszerével az észak-erdélyi magyar politikai képviselet megoldódott. Az egyetlen stabil magyar politikai erő azonban akkor itt az Erdélyi Párt volt, őhozzá tartoztak a „behívott képviselők”, az tudta képviselni egységesen Erdély akkori elképzeléseit. A romániai magyar közösség problémái szerintem ma is másfajta stratégiát igényelnek. Céljaink elérése érdekében csak a romániai politikai erőviszonyok ismeretében és azokkal számolva politizálhatunk eredményesen.
– Indokoltnak tartja az anyaországi politika Székelyföldre összpontosulását?
– Szerintem semmiféle magyar politizálás, sem kisebbségi, sem többségi nem szűkítheti le magát Székelyföldre. A romániai magyarság számbeli többsége Székelyföldön kívül él. E tömb mellett, amelyet szeretnek „belső anyaországnak” is nevezni, van egy jelentős számú, igaz, már kisebbségben, olykor szórványban élő közép-erdélyi és partiumi magyarság is. Aztán ott vannak az abszolút szórványok: Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad, Fehér megye, a Bánság. Különböző problémákkal küszködünk itt és ott. Nem lehetséges – nem szabad, hogy az legyen – olyan kisebbségi stratégia, amelyik csak az egyikre érvényes, a másikat pedig „elhanyagolhatónak” tekinti, pláne fölöslegesnek ítéli. A román politikai közgondolkozás sarkalatos pontja az 1859-es egyesülés óta az egységes nemzetállam megteremtése. A kisebbségek beolvasztására irányuló – főképp az iskolapolitikában érvényesített – törekvés már az első világháborút megelőző évtizedekben markánsan érvényesült a Regátban. Folytatódott aztán az egységes nemzetállam megteremtése után, pedig a Párizs környéki békékkel Romániához csatolt országrészekben jelentős számban éltek kisebbségek. Új lendületet kapott a totalitárius rendszerre épülő szocializmusban, amely a homogén nemzetállam megteremtését tűzte ki céljául, és munkálta tűzzel-vassal – ez a törekvés ma is meghatározó. Ebben a helyzetben számunkra sürgető volna olyan stratégia kialakítása, amely egyszerre jó az abszolút szórványnak, ugyanakkor nem hozza hátrányos helyzetbe a székelyföldi tömböt. Nálunk ez a fajta gondolkodás 23 évvel a diktatúra bukása után is végzetesen hiányzik intézményesen és a civil társadalom köreiben egyaránt. Ha Székelyföld ennyire felértékelődik a politikusaink szemében, ha folyton annak autonómiájáról beszélünk, az még inkább mélyíti a távolságot a romániai magyarság különböző régióiban felvetődő különböző problémák és megoldási kísérleteik között.
– Az autonómia fogalma, említése frusztrációt ébreszt a többségi nemzetben. Miben gyökerezik ez?
– Egyrészt már korábban is, de különösen a szocializmus idején sikerült elültetni a románságban azt a történelemtudatot, miszerint van ez a szegény, őshonos román nép, amelyre rátelepedtünk mi, barbárok, évszázadokon át elnyomtuk őket, s még ma sem átallunk mindenféle kiváltságokat követelni. Létezik ugyanakkor a román többségben egy trauma, amit a bécsi döntés időszaka mélyített el, hiszen ők akkor szembesültek azzal, hogy Erdélyt akár el is lehet veszíteni. E fenyegetéssel azóta bármikor manipulálni lehet őket. Egyvalamit senki sem tudatosított kellőképpen: az autonómia – a frusztráltsági reflexen túl – azért hangzik teljesen idegenül a román füleknek, mert Nagy-Románia megvalósulása után kialakult egy központosított román államhatalmi struktúra, s az emberek nagy többsége hozzászokott ahhoz, hogy kizárólag ebben gondolkozzék. Az első világháború nyomán Romániához csatolt területek voltak társadalmilag és gazdaságilag a leggazdagabbak és legfejlettebbek. Az elején létezett egy olyan román politikai elképzelés is, hogy a csatolt területeken élő magyar, német, zsidó polgári rétegek aktív közreműködésével kellene felemelni a Regátot az újonnan kapott részek színvonalára. Ezt azonban ejtette az akkor uralmon lévő liberális párt, amely egyfajta gyarmatként tekintett ezekre a gazdaságilag fejlettebb, természeti kincsekben gazdag területekre. Így alakult ki a Bukarest központú államberendezés, olyannyira, hogy a hatalomból 1920 után még a Nagy Egyesülést létrehozó Erdélyi Román Nemzeti Pártot is kiszorították. És ez azóta is így működik. Amikor ma napirendre kerül a regionalizálás kérdése, szerintem lényegében arról folyik a vita: hogyan lehet megcsinálni a régiókat a korábbi központosított leosztási rendszer fenntartásával. És persze a tömbmagyar vidékek további bomlasztásával. A mi sokat emlegetett autonómia-törekvéseinket illetően olyasfajta politizálásnak látnám az esélyét, amely megkeresi a történelmi román régiók (Olténia, Moldva, Bukovina, Dobrudzsa) decentralizációban érdekelt erőit, és autonómia helyett decentralizációról beszél. Ebben a formában talán az autonómiának is nagyobb kitörési esélyei volnának.
– Hangzatosabb az autonómia gondolata, de vajon tisztázottabb is?
– Nem vagyok az autonómia-kérdés szakembere, de tudom, hogy az RMDSZ-nek van valamiféle elképzelése, amely talán egy évtizede ott lapul a fiókban, és olvasom az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt nyilatkozatait az autonómia témájában. Ezek azonban mind az általánosságok szintjén mozognak, s főképp a megvalósítás valós menetrendje hiányzik belőlük. Pedig minden politikai jelszónak az a mércéje, hogy mi és milyen módon valósul meg belőle. Az élet persze produkál meglepő fordulatokat is, az albánok is belekényszerültek egy szerb autonómia elismerésébe Koszovóban. Én is fellelkesedtem, amikor erről olvastam. A gond viszont megint csak az, hogy Koszovó és a Székelyföld nemzetközi súlya, megítélése korántsem azonos, nem beszélve a háttérben meghúzódó nagyhatalmi érdekekről. A kilencvenes évek elején akadt nyugati politikus, aki azt magyarázta nekünk, hogy áldozatok nélkül nem megy semmi: majd ha egy kicsi vér folyik itt is, a világ ránk figyel, megoldja a problémáinkat. Aztán vér folyt Marosvásárhelyen, Baszkföldön, az íreknél, de megoldás sehol sem született. Márpedig ha az européernél is européerebb Angliában sem tudnak elvergődni odáig, hogy elfogadják egy kisebbség jogos igényét, milyen alapon képzeljük azt, hogy az angolok vagy akár a nemzetállamot kitaláló és a Nagy Forradalomban azt tűzzel-vassal megvalósító franciák kényszerítik majd rá Romániát Székelyföld autonómiájának elismerésére?
Dávid Gyula
Irodalomtörténész, szerkesztő, a Petőfi Erdélyben és a Jókai Erdélyben népszerű kötetek szerzője, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztője. 1928. augusztus 13-án született a háromszéki Árapatokon. Egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán végezte. 1957-ben bebörtönözték egy 1956-os halottak napi házsongárdi temetőlátogatás ürügyén, ’64-ben szabadult. 1970-től a Kriterion munkatársa, nyugdíjazása óta a Polis Kiadó vezetője.
Serestély Zalán
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Lapszemle
Művelődés/május
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) áprilisi, országos tanácskozása képezi a Művelődés májusi számának törzsanyagát. Ebből kiderül, hogy az EMKE közgyűlése határozatot fogadott el Sütő András pusztakamarási szülőházának közadakozásból való megvásárlására és az író nevét viselő művelődési központtá alakítására. A lap arról is beszámol, hogy a példa adott: Abrudbányán ugyanis egyházi-világi összefogással sikerült megteremteni azokat a körülményeket, amelyek révén az ottani szórványmagyarság még őrizheti szellemi örökségét. A Művelődésben olvashatók továbbá az idei EMKE-díjasokról szóló méltatások is. Márton Attila moldvai csángó-magyar oktatók lakiteleki műhelynapjairól, Széman Rózsa a szilágysomlyói Szederinda és a nagyajtai Áfonya gyermek-ifjúsági citeracsapatok egymásra találásáról számol be, Takács Gábor pedig Szekernyés Márton művészi szintű bőrdíszművességét eleveníti fel. Kósa László és Erdős Zoltán két új könyvet ajánl az olvasók figyelmébe, Sas Péter pedig újabb részleteket tár fel Kelemen Lajos hagyatékának ismeretlen fejezeteiből. A folyóirat Kuti Márta szerkesztésében folytatja a Híres erdélyi magyarok című sorozatát.
Szabadság (Kolozsvár)

Bencze Mihály
Mottó: Rezdülj végig, / a végestől a végtelenségig, / tudatos, ésszerű varázs –: / mert csak az igaz, ami végtelen, / minden véges: megalkuvás.” (Szilágyi Domokos)
Hálás feladatot kaptam az EMKE elnökségétől, laudáljam barátomat, a matematikus-költő, oktatásszervező, művelődési szakembert. Gyorsan éltem napjaink könyvtárpótló elektronikájával és beütöttem a google-ba a nevet, mindössze 0,17 másodperc alatt 237 ezer címszó jelent meg. Még szerencse, hogy egy hónapja kaptam a megbízatást, így az egy este megírt 40 oldalból volt időm naponta egy-egy lapot mondatba sűríteni, néhány felsorolásra összefoglaló szavakat találni, távirati stílusban visszaadni azt a szellemiséget, amit Erdély-szerte Bencze Misi néven ismernek.
Csernátfaluban született, otthon, majd a csaknem otthoni Hosszúfalu gimnáziumában tanult, ezután a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem matematika szakán volt hallgató, ahol Maurer Gyula professzorral került közelebbi szakmai kapcsolatba. Matematikusi oklevéllel otthon és otthona környékén tevékenykedik. Matematikafeladatokat szerkeszt, lapokat alapít, verseket ír, jeles személyek életét tanulmányozza és publikálja.
1980 decemberében megszervezte az első erdélyi Rubik-kockát forgatók bajnokságát, de hamar leintették, hiszen ez magyar – gondolkodó – fiatalok találkozója lett. Nem csüggedt, tovább szervezett, nyüzsgött.
1990-ben alakította meg a jogilag hivatalosan bejegyzett Wildt József Tudományos Társaságot. Ez a társaság középiskolások és egyetemi hallgatók szakmai támogatásával foglalkozik, számos diáklapot jelentetve meg. Néhány cím ezekből, messze elmaradva a teljességtől: Visszhang (magazin), Szinfónia, Szemfog (irodalmi lap), Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng (vicclap), Erdélyi Matematikai Lapok, Vadrózsák (irodalmi lap).
A Wildt József Tudományos Társaság diákkonferenciákat, diáktudományos köröket és versenyeket szervez évente többször is.
1993-ban, Brassóban megalapította a hivatalosan bejegyzett Fulgur Kiadót, aminek célja magyar könyvek kiadása. Másfél évtized alatt több tucat könyvet jelentetett meg, számos folyóirat szerkesztését, megjelentetését vállalta.
Egyik legnagyobb érdeme, hogy 1990-ben megalapította az Erdélyi Magyar Matematikaversenyt – ami azóta párhuzamosan zajlik a román matematikai versenyekkel –, majd 1992-ben Oláh György felvidéki matematikatanárral a Magyar Nemzetközi Matematikaversenyt. Ezt a versenyt idén márciusban rendezték meg 22. alkalommal, ezúttal Győrben.
Bencze Mihály verseket (is) ír, matematikapéldák százait alkotja, szervez, rendez, elnököl, ha kell, javító tanár, köszöntő beszédet tart, vitatkozik, érvel igaza mellett, okleveleket gyárt és névsorokat pontosít. Egyik írásában olvastam, hogy szerinte „a matematika nem más, mint az irodalom, zene, művészet, vallás, ezotéria tudományos versbefoglalása egy különleges isteni nyelven, minimális jelrendszerrel”. Lélekvándorlás, Pogány Madonna verseskötetei, Tótpál Dániel irodalmi munkásságáról írt tanulmánya, Zajzoni Rab István összegyűjtött írások című, Magdó Jánossal közösen megjelentetett kiadványa csak töredékei helytörténeti kutatásainak. Bencze Mihály született európai és lokálpatrióta, 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István-díjat, amit minden évben kiosztanak azoknak a személyeknek, akik Hétfalu művelődési, oktatási, szellemi, gazdasági életében kimagaslóan tevékenykednek, életművükkel hozzájárulnak nemzeti közösségünk, értékeink gyarapításához és népszerűsítéséhez.
Leánya, Ünige, és két fia, Nimród és Mikolt – apjuk szellemében él és dolgozik, a középső éppen a kolozsvári Protestáns Teológián utolsó éves evangélikus pap-jelölt.
Ki is, mi is Bencze Mihály? Matematikus, aki alkotó és szervező, irodalmár, aki verseket és tanulmányokat ír, művelődésszervező, aki rendez, kitüntet és társakat állít maga mellé. Tegyek kérdőjelet az utolsó mondat végére? Vagy foglaljam egy szóba, felkiáltójellel, hogy fáradhatatlan erdélyi ember! Mert a 20. század végén is kellettek és ma is kellenek szimbólumok, ma nem börtönáldozatok, mint korábbi legnagyobbjaink, hanem hétköznap és vasárnap is nyüzsgő, rágódó, de cselekvő csöngettyűzők, harangozók, szívós cselekvők. Böjte Csabák, akik az elesetteket segítik, Kallós Zoltánok, akik nem hagyják elveszni írott és íratlan értékeinket, Bencze Misik, akik a kiemelkedő képességű diákoknak nyitnak kaput Európa és a tudományos nagyvilág felé.
Szilágyi Domokos-mottóval kezdtem, az ő soraival is végzem ezt a laudációt: „Az ünnep, az ünnep halandó. Csak a hétköznap maradandó”. Misi kollégám ezt a kitüntetést (is) otthon egy polcra helyezi a többi mellé, mert mi mást tehetne, s a mai (halandó) ünnepet követően ismét a (maradandó) hétköznapokba veti magát. Figyelj, fáradhatatlan barátom, a Kárpát-medencében, közelebb Erdélyben vannak még megoldatlan számtan- és nemmatek feladatok! Közülük legalább n+1 rád vár!
Matekovics Mihály
Művelődés (Kolozsvár)

Nagy Miklós Kund és Kelemen Ferenc az EMKE idei díjazottjai
Két újságírót – Nagy Miklós Kundot, a Népújság volt főszerkesztőjét és Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt – díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak.
A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt.
Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében. „Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg” – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, „mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában”. Az elmúlt két évtizedben házigazdaként „rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség.
Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön.
Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi „egyetemen dúló viszonyokról”. Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez.
Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett.
– Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában.
Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától.
A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

EMKE-díj a közművelődés elismert szervezőinek
Két újságírót – Nagy Miklós Kundot, lapunk volt főszerkesztőjét s Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak.
A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt.
Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében.
"Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg" – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, "mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában". Az elmúlt két évtizedben házigazdaként "rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség.
Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön.
Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi "egyetemen dúló viszonyokról". Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez.
Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett.
– Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában.
Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától.
A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Újra énekeltek Bartók és Kodály erdélyi örökösei
Félezren vettek részt a XXIV. Tordaszentlászlói Kórustalálkozón
A tordaszentlászlói kórusmozgalom az idén 125 éves, a helyi női kar pedig 25 esztendős – ilyen jeles évfordulókkal ünnepelték szombaton a hagyományos Tordaszentlászlói Kórustalálkozót, amely jövőre lesz negyed évszázados. A szervezők – az RMDSZ, az EMKE és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) – meghívására 19 kórus és egy hangszeres előadócsoport jelentkezett: mintegy félezer ember Nagybányától Marosújvárig. Az esemény a hagyományhoz hűen a helyi református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött, majd a templomkertben, Szent László szobránál folytatódott közös énekléssel, beszéddel, szavalattal. A találkozó egyik leglátványosabb pontja a felvonulás: a színpompás csoportok a község utcáit végigjárva jutottak el a helyi művelődési házba, ahol aztán sorra előadták válogatott kórusműveiket. Jó hangulatban, a magyar dal közösségteremtő erejétől áthatva távozott a közel ötszáz résztvevő az eseményről.
Szabadság (Kolozsvár)

Lemondott az EMKE elnöke
A szervezet következő közgyűléséig ideiglenesen az eddigi alelnök, dr. Széman Péter tölti be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztét, miután Dáné Tibor Kálmán a Művelődés című folyóirat főszerkesztőjeként folytatja tevékenységét.
Dáné lapunk megkeresésére elmondta: a Szabó Zsolt nyugdíjazása után megüresedett pozíciót azért pályázta meg, mert kihívásnak, remek lehetőségnek érezte ezt a szerepkört. „Húsz éve tevékenykedem az EMKE-nél, ebből öt évig voltam az elnöke, és úgy éreztem, hogy azt a gyakorlati tapasztalatot, amelyet ez idő alatt felhalmoztam, remekül lehetne kamatoztatni elméletben a folyóiratnál" – magyarázta döntésének hátterét Dáné. Mint kifejtette, szeretné, ha a lap és az egyesület a továbbiakban még inkább együtt tudna működni, az viszont bonyodalmakat okozna, ha mindkét intézményt ő vezetné – különös tekintettel a gazdasági döntésekre –, emiatt határozott úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az EMKE óriási változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, hiszen az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának egyfajta tagozataként induló egyesület az utóbbi tíz évben teljesen önállósult. Irányításával létrejött többek között a Szabédi László, illetve a Györkös Mányi Albert-emlékház, de az egyesület segédkezett a Magyar Ház-hálózat kiépítésében, a különféle civil szervezetek megerősödésében, az EMKE-díjakkal pedig évről évre elismerik az erdélyi magyar kultúrát megőrző, gyarapító személyiségek munkásságát.
„Szép húsz évet töltöttem el az egyesületnél, mindig fontos marad számomra, a lappal is igyekszem támogatni a szervezet munkáját" – fogalmazott Dáné. Ennek kapcsán elmondta: tartalmi szempontból igyekszik az esszéisztikus, elméleti síkról a gyakorlati közművelőkhöz közelebb hozni a Művelődést, az ő munkájukat elősegítve, ugyanakkor igyekszik majd a szórványkérdést, a Magyar Házak problémáit is megjeleníteni a folyóiratban.
A megyei tanács hatáskörébe tartozó folyóirat egyébként anyagi szempontból megerősítésre szorul, hiszen jelenleg hivatalosan csak a főszerkesztői poszt létezik, a többi munkatárs bedolgozói szerződések és „egyéb háttérügyeskedések" révén tevékenykedik, így Dáné egyik fontos célja elérni, hogy új munkatársakat vehessenek fel. Az EMKE egyébként az őszi rendkívüli közgyűlésen dönt az új elnök személyéről.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

SORSUNK ALAKÍTÓI MI MAGUNK VAGYUNK – KELEMEN HUNOR SZÖVETSÉGI ELNÖK SZŐDEMETEREN VETT RÉSZT A KÖLCSEY FERENC EMLÉKÜNNEPSÉGEN
MÁÉRT
Idén 24. alkalommal került sor a nemzeti himnuszunk alkotója, Kölcsey Ferenc előtti főhajtásra a költő szülőfalujában, Sződemeteren.
A Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az RMDSZ tasnádi szervezete, a sződemeter református gyülekezet, a sződemeteri önkormányzat és a Tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesület közös szervezésében került sor a sződemeteri Kölcsey-megemlékezésre. Idén Kölcsey halálának 175., valamint a Hymnus megírásának 190. évfordulója jegyében zajlott a Kölcsey-megemlékezés Szatmár megyében.
„Csak annak a nemzetnek van joga a történelmi létre, amely meg tud újulni” – ezzel a Hegel-i idézettel kezdte beszédét Kelemen Hunor szövetségi elnök, a megemlékezés ünnepi szónoka. „1823 meghatározó esztendő volt a magyar nemzet történelmében: akkor született a Himnusz, és ugyanebben az évben született meg Petőfi Sándor, akinek halálára ezelőtt néhány nappal emlékeztünk. 190 évvel ezelőtt Kölcsey tollából megszületik nemzeti imánk, amelyet aztán 1848-ban énekelnek először, hivatalos állami rendezvényen, Budapesten” – idézte fel a jeles eseményt Kelemen Hunor, majd visszatért a beszédnyitó gondolatra.
„Mit jelent ma, a 21. században a történelmi lét, mit jelent a megújulás a Himnusz tükrében? Történelem-filozófiai megközelítésben a Himnuszban az a szemlélet fedezhető fel, hogy a közösség léte eleve elrendeltetett, de az is, hogy teremtő erővel képesek vagyunk sorsunkat irányítani. Kölcsey, ha tehetné, arra bíztatna, hogy higgyünk abban, hogy sorsunkat irányítani tudjuk, előre nézzünk, de lábunkat vessük meg a múlt szilárd talapzatán” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kifejtette, a Himnusz országhatárok fölötti, összetartó erőként működik a magyar nemzetben, majd felidézte azokat az éveket, amikor nemzeti imánkat nem volt szabad énekelnünk. „1989 előtt itt, Romániában a Himnuszt nem tudtuk szabadon énekelni, de hittünk abban, hogy eljön majd az az idő, amikor ezt megtehetjük. Ma már fel sem tűnik, hogy szabadon léphetjük át az ország határait, de ezelőtt 24 évvel hittünk-e ennek lehetőségében? Magyar közösségünk mindig hitt a közös cselekvés erejében, hiszünk abban, hogy sorsunk alakítóivá kell válnunk, hogy oktatásban, kultúrában, önkormányzatokban szülőföldet építünk, és nem adjuk fel a Kárpát-medencét, nem adjuk fel otthonunkat! Ezt üzeni Kölcsey Himnusza!”.
A sződemeteri református templomkertben tartott megemlékezésen álmosdi, szatmárcsekei, tasnádi, szilágypéri és szilágysomlyói szavalók léptek fel, valamint a tasnádi Maestoso kórus tagjai. Az irodalmi összeállítások és az üdvözlő beszédek után a jelenlevők elhelyezték Kölcsey szobránál a kegyelet koszorúit.
kms.mtva.hu

Dávid Gyulát köszöntjük 85. születésnapján
Ma ünnepli 85. születésnapját Dávid Gyula irodalomtörténész, író, szerkesztő, műfordító. E nyolc és fél évtized rendkívül gazdag és sokoldalú, olykor az ember tűrőképességét meghaladó nehézségektől és megpróbáltatásoktól tarkított életpályán ível át. Gyula bácsi azonban semmilyen körülmények között, a történelem és a sors nehéz kihívásai ellenére sem alkudott meg, mindvégig meg tudta őrizni hitét és példaértékű emberi tartását.
Dávid Gyula 1928. augusztus 13-án született Árapatakon (Háromszék vármegye). Elemi iskoláit szülőfalujában kezdte, majd 1938-tól Székelyudvarhelyen folytatta. 1947-ben ugyanott érettségizett a Református Kollégiumban. 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát, de 1951 februárjától már az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében dolgozott. 1953–1956 között a Bolyai Tudományegyetemen, a 19. század magyar irodalma szakcsoportból ösztöndíjas aspiráns, 1956–57-ben tanársegéd.
Az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritásának kinyilvánítása és a halottak napi Házsongárdi temetői tüntetés kezdeményezése vádjával 1957-ben 7 év börtönre ítélik. Szabadulása után, 1964–1965-ben szakképzetlen munkásként dolgozik a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál egy víz- és gázszerelő csoportban. Miután visszakapja közlési jogát, 1965 őszétől szellemi szabadfoglalkozású, az Utunk, Korunk, Igaz Szó állandó külső munkatársa. Közben újrakezdi – ekkor már – doktorátusi tanulmányait, s 1974-ben megvédi Tolnai Lajos írói pályájának marosvásárhelyi korszakáról írott disszertációját. Ekkor már 1970-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, egészen 1992-ben történt nyugdíjazásáig.
1990–1991-ben az RMDSZ Kolozs megyei bizottságának keretében, 1991-től az újra létrehozott EMKE országos elnökeként vállal közösségépítő munkát. 1992-ben a Magyarok Világszövetsége ideiglenes elnökségében, romániai képviselőként részt vesz az MVSZ II. Világkongresszusának és új vezető testülete megválasztásának előkészítésében. Közben 1992-ben, azzal az elképzeléssel, hogy egy új könyvkiadó alapításával megfelelő feltételeket teremtenek a Kriterion privatizálására, létrehozzák Kolozsvárt a Polis Könyvkiadót, amelynek ma is szerkesztője.
Első cikkét az Utunk közölte 1949-ben. Fontosabb önálló kötetei: Jókai (kismonográfia, 1971), Petőfi Erdélyben (Mikó Imrével, 1972), Tolnai Lajos Marosvásárhelyen,1868–1884. (monográfia, 1974), Találkozások (összehasonlító irodalomtörténeti és román-magyar kapcsolattörténeti tanulmányok, 1976), A romániai magyar irodalom története (tankönyv a 12. osztály számára, Marosi Péterrel és Szász Jánossal, 1977), Erdélyi irodalom – világirodalom (tanulmányok, 2000), Írók, művek, műhelyek Erdélyben (tanulmányok, előadások, 2003).
Fordításában jelent meg Traian Şelmaru Riport az új Kínáról (Fáskerthy Györggyel, 1953), B. Şt. Delavrancea Novellák és elbeszélések (Tanulók Könyvtára, 1956), Şt. Bănulescu Férfipróbák telén (novellák, 1968), Al. Şahighian Az aranysisak (regény, 1968), Adrian Marino Bevezetés az irodalomkritikába (Kántor Lajossal, 1979), Slavici A világ, amelyben éltem (Téka, 1980), Titu Maiorescu: Irodalmi tanulmányok (Téka, 1985) c. műve, Romulus Cioflec Örvényben című regénye.
Szerkesztője, majd a 3. kötettől főszerkesztője a Romániai magyar irodalmi lexikonnak (1980–2010), szerkesztésében készült el az 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára (2006) c. kézikönyv.
1990-ben szerkesztette a Román Sajtófigyelő című kézi sokszorosítású periodikát, az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakulásától néhány éven át az Erdélyi Tudományos Füzetek c. sorozatot.
Szabadság (Kolozsvár)

Hogyan tovább, Művelődés?
A Minerva Galériában hétfőn délután megtartott kötetlen beszélgetésen a 65 éves Művelődés folyóirat jövője volt a téma, a lap gazdag és korszakmeghatározó múltjából kiindulva. A rendezvény elején Mátyus Aliz író, szociológus, a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa bemutatta a Szín – Közösségi Művelődés folyóiratot, majd beszélt a Művelődéssel régóta fennálló kapcsolatról, az Erdélyben működő értékmegőrzésről és művelődési tevékenységekről, amelyek számukra példaértékűek. Ezt követően Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés új főszerkesztője (az EMKE volt elnöke) a folyóirattal kapcsolatos elképzelésekről és a felmerülő kérdésekről beszélt: követendő irányzatok, a közművelőkhöz való közeledés, a folyóirat kapcsolatépítő szerepe, a szórvány felkarolása, kulturális turizmus, kapcsolatteremtés kultúraszervezők és intézmények között. Majd „provokálta” a jelenlévő régi és új munkatársakat, közéleti személyiségeket, hogy mondják el elképzeléseiket, közösen keressék a választ a „hogyan tovább” kérdésére.
Felszólaltak Kántor Lajos, Kötő József, Guttmann Szabolcs, Vákár István, H. Szabó Gyula, Tóth Guttman Emese, Széman Péter, Péter István, Szabó Zsolt. A folyóirat jövőjéről szólva elhangzott, hogy a Művelődésnek nem kell más folyóiratokkal konkurálni, hanem a maga helyét kell megtalálnia, közvetítsen a „kulturális autonómiaszigetek” között, fel kell vállalni a felnőttképzést, növelni kell az olvasótábort, és nem szabad megfeledkezni a köz műveléséről, hiszen a magas kultúrára kevesen áldoznak. Oda kell ugyanakkor figyelni a mai világ nyújtotta új lehetőségekre is, hiszen egyre kevesebben vesznek kézbe könyvet, folyóiratot, és egyre többen olvasnak online kiadványokat.
Ú. I.
Szabadság (Kolozsvár)

A mag is, a föld is jó volt (Tízéves a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum)
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum. A szombati rendezvényen mutatták be az érdeklődőknek a múzeum két új állandó tárlatát is: a Békebeli otthonok. Egy pávai tanítócsalád polgári lakáskultúrája (rendezte Dimény Attila), illetve A zabolai Condrea család otthona (rendezte Kinda István). Az eseményen a hazai és magyarországi kultúra jeles személyiségei, muzeológusok, a téma iránt érdeklődő polgárok, gyerekek voltak jelen.
Vargha Mihály a Székely Nemzeti Múzeum „kishúgaként”, az intézmény legfiatalabb külső egységeként köszöntötte a jubiláló zabolai tárlatot. „Minden falunak kellene hogy legyen ilyen múzeuma. A zabolai közösség becsülje meg saját múzeumát” – hangsúlyozta. Ligia Fulga, a Brassói Néprajzi Múzeum igazgatója egyedinek értékelte a két új tárlatot. „Nagyon fontos, hogy a fiatalok, gyerekek megismerhessék, hogyan éltek az őket megelőző nemzedékek” – nyomatékosított. Dimény Attila az általa rendezett tárlat értékét taglalva mondta: egy családtól származik, ez nagyon fontos, ma már igen ritka az ilyen teljes lakberendezés. Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa megjegyezte: a tízéves évforduló még szebb lehetett volna, ha a zabolai múzeumnak lehetne állandó, teljes munkakörű alkalmazottja, aki az új kiállítások rendezésében is szerepet vállalna. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke a zabolai múzeum megnyitásakor is jelen volt. Most, a tízéves évfordulón díszoklevéllel tüntette ki a múzeum munkaközösségét. Pozsony Ferenc, a múzeum megálmodója, alapítója – aki az ünnepség során a tőle megszokott szerénységgel nem mondott bővebb ünnepi beszédet – Kötő József tíz évvel ezelőtti ajándékát vette elő zsebéből: egy miniatűr Nofertiti-szobrot.
Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi irodájának vezetője – aki 2004-ben a zabolai múzeum „keresztelőjén” is részt vett – a budapesti Hagyományok Háza Utolsó óra programja részeként gyűjtött, 50 CD-n rögzített folklóranyagot ajándékozott az ünneplő múzeumnak. A magyar kormány csángó múzeumot érintő támogatásáról elmondta: a mag is, a föld is jó volt, a múzeum jó példája annak, hogy érdemes az ilyen ügyek mellé állni.
A zabolai Mihai Condrea – akinek családi lakásberendezését most a múzeum tájházában lehet megtekinteni – jó ismerőse nagyapjának – elevenítette fel Pozsony Ferenc. A Mihai Condrea (1901–1984) és felesége, Maria Furtună (1910–2001) házában megőrzött bútorokat és textíliákat a zabolai önkormányzat segítségével vásárolta meg a csángó múzeum. A bútorok nagy része Zabolához közeli kisvárosokban készült szecessziós stílusban, a konyha viszont régiesebb formákat őriz. A Kinda István rendezésében elkészült kiállítás darabjait Jakabfi Edit, a múzeum restaurátora készítette elő a tárlatra.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szászvároson zárult a VII. Reneszánsz kastélyfesztivál
Zenével, tánccal a műemlékekért
„Vegyeskórus” a Veresbástyában
Szeptember 29-én Szászvároson zárult a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett VII. Reneszánsz kastélyfesztivál.
Az évszázados műemléktemplomban helybeliek, Magyarországról és a szomszédos megyékből érkezett érdeklődők előtt mutatta be történelmi táncjátékát a dévai Renaissance együttes. – Idén október 23-án lesz kereken 400 éve annak, hogy kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort fejedelemmé választotta. Méltó tehát, hogy itt, Hunyad megyében, ahol a nagy fejedelem bölcsője ringott, megemlékezzünk Erdély Aranykorának megteremtőjéről – vezette fel a Bethlen Gábor udvarában című táncjátékot a rendezvény főszervezője. Magáról az együttesről, illetve a fesztivál történetéről szólva elmondta: mindannyian, akik a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság égisze alatt tevékenykednek, évek, vagy akár évtizedek óta különböző területeken szolgálják a közösséget, munkálkodnak megmaradásunk érdekében. Ebben fontos helyet foglal el kulturális és épített örökségünk ápolása. – Örömünkre szolgál az, hogy az utóbbi esztendőkben egyre többen fordulnak érdeklődéssel műemlékeink felé és a dél-erdélyi templomok, várak, kastélyok is egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. És öröm számunkra, hogy ennek a törekvésnek, munkának kezdeményezői között lehettünk és folyamatosan részesei vagyunk – fogalmaztak a szervezők, megköszönve a partnerek, illetve a Communitas Alapítvány idei támogatását.
A műemlékek népszerűsítésének felkarolójaként üdvözölték a rendezvényen Winkler Gyula EP-képviselőt, aki elismeréssel szólt a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság többéves munkájáról, mellyel életre kelti a műemléképületeket. Továbbá örömmel nyugtázta, hogy tavaly, a „Fogadj örökbe egy műemléket” program által a dévai magyar oktatási központ is felzárkózott az épített örökségünket ápolók soraiba: a diákok, fiatalok egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a műemlékek felé.
A rendezvényen jelen volt Ovidiu Laurenţiu Bălan, Szászváros polgármestere is, aki szintén elismeréssel szólt a reneszánsz kastélyfesztiválról, tágabb körű együttműködést ajánlva fel a szervezőknek. – Büszke vagyok, hogy Szászváros polgára lehetek. E települést, melyben oly harmonikusan fonódtak össze a különböző kultúrák, méltán nevezhetjük Hunyad megye kulturális fővárosának és országos viszonylatban is az itt élők, együttműködésüket tekintve, példaértékű közösségnek számítanak – fogalmazott a polgármester.
A közösségi együttműködés oszlopos tagjaként köszöntötték a szervezők Fülöp Júlia helyi RMDSZ és EMKE elnököt, aki ezúttal is oroszlánrészt vállalt a fesztivál szászvárosi rendezvényének megszervezésében. Továbbá Mihai Căstăian múzeumigazgatót, aki számos magyar közösségi rendezvény résztvevőjeként mindig értékes információkkal szolgál a város, a vártemplom történetéről.
Reneszánsz nap Marosillyén
A sikernek örvendő szászvárosi előadást pénteken a dévai Bethlen kastélynál népes közönség előtt bemutatott táncjáték, illetve régizene-koncert előzte meg.
Szombaton Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházában hálaadó szentmisével indult a nap, melyen Marian dévai ferences testvér a reneszánsz korról szólva, az emberi értékekre hívta fel a figyelmet. Dante főműve kapcsán elmondta: a keresztény ember példaértékű magatartásával mások számára is utat kell mutasson, támaszt kell nyújtson a sokféle gyarlóság, megpróbáltatás között. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész Bethlen Gábor töretlen hitét állította példaként hallgatósága elé, rávilágítva a fejedelem lelki nagyságára.
A ragyogó napsütésben, a Veresbástya udvarán folyatódott a marosillyei reneszánsz nap. Míg a gyermekek pajzskészítéssel, diótöréssel, nyilazással múlatták az időt, a férfiak jurtakészítésbe kezdtek. Mire a nap lenyugodni készült, a jurta fele már készen állt. Az asszonyok, lányok Csernay Claudia vezetésével varróműhelyt nyitottak, s lelkesen szabták-varrták a reneszánsz ruhákat a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára. Közben a dévai Lengyel család jókora üstben főzte a babgulyást, amiből kora délután mindenki jóllakhatott. Már szürkülődni kezdett, mire elcsendesedett a Veresbástya udvara, ahonnan ki-ki a közös munka, közös játék jóleső élményével térhetett haza.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Tőzsér József
Életének 69. évében október 7-én, hétfőn elhunyt Tőzsér József könyvkiadó.
A Pallas-Akadémia alapítója Gyergyóalfaluban született 1945. január 19-én. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát Gyergyószentmiklóson végezte. Több éven keresztül tanított Borzonton és Gyergyóalfaluban, majd a Szövetkezetek Hargita Megyei Szövetségénél könyvterjesztési szakértőként dolgozott. 1976 és 1993 között a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalat kereskedelmi részlegvezetője, majd kereskedelmi igazgatója volt. Magyarországi partnerével 1993-ben alapította meg a Pallas-Akadémia Könyvkiadót. Később a Pallas-Akadémia különvált, de megmaradt a legnagyobb erdélyi magyar könyvkiadónak.
Tőzser József négy évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, de a kiadó munkájában továbbra is aktív maradt. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. 1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgára lett, 1998-ban pedig Csíkszereda önkormányzata Pro Urbe-díjjal jutalmazta. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2005-ben az Erdélyi Riport folyóirat Aranyalma-díját kapta meg. 2010-ben az EMKE Szolnay Sándor-díját adták át neki a művészeti könyvek kiadásáért.
székelyhon.ro

Széman Péter az EMKE új elnöke
A kolozsvári születésű Széman Péter tüdőgyógyász, a szilágysomlyói tüdőgondozó osztályvezetője az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) új elnöke, a szervezet ugyanis hétvégi rendkívüli kolozsvári közgyűlésén egyhangúlag megválasztotta az eddig ideiglenesen kinevezett elnököt erre a tisztségre.
A tisztújító közgyűlésen két új elnökségi tagot is választott a szervezet Muzsnay Árpád és Guttman Emese személyében. Amint arról korábban már beszámoltunk, Dáné Tibor Kálmán korábbi EMKE-elnök lemondott tisztségéről azt követően, hogy pályázati úton elnyerte a Kolozs megyei önkormányzat által kiadott Művelődés folyóirat főszerkesztői állását. Az elnökségben azért került sor tisztújításra, hogy betöltsék a májusban elhunyt Guttman Mihály és az elnökké választott Széman Péter megüresedett helyét.
A rendkívüli közgyűlésén Dáné Tibor Kálmán beszámolójában elhangzott: bár a jövőben nem vesz részt az EMKE vezetésében, nem szakad el teljesen a szervezettől. Kifejtette: azt szeretné, ha a Művelődés című folyóirat – amely a tervek szerint formailag is változni fog – és az EMKE között szoros együttműködés jönne létre. Elnökségének elmúlt öt évét értékelve elmondta: elnökké választásakor konszolidált, működő intézményt vett át Kötő József és Dávid Gyula korábbi elnökök munkásságának köszönhetően. Ugyanakkor szóvá tette, hogy az elmúlt 3-4 évben későn érkeznek a magyarországi támogatások. Mint részletezte elsősorban a működésre nehéz forrásokat szerezni. Az EMKE tulajdonában található ingatlanok adója és azok kötelező újraértékeltetése ráadásul alaposan megterhelte a szervezet költségvetését.
Kötő József, az EMKE főtanácsosa ugyanakkor bejelentette, hogy az EMKE közadakozásból megvásárolta az örökösöktől Sütő András pusztakamarási szülőházát. A vételi ár hétezer euró volt, de megegyeztek az örökösökkel, hogy ebből három ezer eurót az épület felújítására fordíthatnak. Az adásvételi szerződést október 31-én írják alá. A közgyűlés továbbá elfogadta a szervezet alapszabályának módosítását is, amely lehetővé teszi hogy az EMKE együttműködjön a Művelődés folyóirattal.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Kitaposott úton halad az EMKE
Széman Péter lett az egyesület elnöke
Rendkívüli közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Protestáns Teológiai Intézetben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Mint ismeretes, Dáné Tibor Kálmán eddigi elnök a nyáron a Művelődés folyóirat főszerkesztőjévé vált, ezért elnökválasztásra került sor.
A rendezvény első szónoka Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára volt, aki a két intézmény közötti közös célkitűzéseket, a jó partnerségi viszonyt, az eredményes együttműködés folytatásába vetett reményét fejezte ki. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát Bélafi Annamária képviselte, aki Magdó János főkonzul üdvözletét tolmácsolta.
Dáné Tibor Kálmán visszatekintett öt éves elnökségére, amelyet tizenöt éves EMKE-tagság előzött meg. Mint elmondta, a jövőben szeretné, ha a Művelődés közelebb kapcsolatba kerülne az egyesülettel, és ebben számít a tagság közreműködésére. Ő annak idején konszolidált EMKE-t vett át az elődöktől, és ugyanolyan működőképesen adja át az őt követőnek. Kötő József főtanácsos a civil önszerveződés eredményeire hívta fel a figyelmet: évek óta jól működik a Györkös-Mányi Albert Emlékház, valamint a Szabédi-ház, és néhány hónapja közadakozást hírdettek meg Sütő András pusztakamarási szülőházának megmentésére. A pénz nagyrészt összejött, a 7 ezer eurós adás-vételi szerződést várhatóan október utolsó napján alá is tudják írni.
A közgyűlés a tisztséget eddig ideiglenesen megfelelően ellátó Széman Pétert választotta meg elnöknek. Két megüresedett elnökségi posztra Muzsnay Árpádot (partiumi regiófelelősként) és Guttman Emesét helyezték. Az alapszabályzat is módosult: nagyobb támogatást kap az EMKE-n belül egyelőre nem jogi személyként létrehozott Közép-Erdélyi Művelődési Intézet.
Ördög I. Béla
Szabadság

Az EMKE tulajdonában (Sütő András szülőháza)
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és az RMDSZ illetékesei aláírták Sütő András örököseivel azt az adásvételi szerződést, amely szerint az erdélyi magyar író pusztakamarási szülőháza magyar közösségi tulajdonba került.
Az EMKE áprilisban hirdetett közadakozást a 2006-ban elhunyt Herder- és Kossuth-díjas író szülőházának megvásárlására azt követően, hogy az örökösök kifejezték eladási szándékukat. Kötő József, az EMKE főtanácsosa közölte, sikerült megvásárolni az ingatlant, amelyet modellértékű létesítménnyé akarnak alakítani: emlékházat és művelődési központot működtetnek ott. A vételi ár hétezer euró volt, de megegyeztek az örökösökkel, hogy ebből háromezer eurót az épület felújítására fordíthatnak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bővítik az érmindszenti Ady emlékmúzeumot
Felújítják Ady Endre szülőházát, illetve a mellette található kúriát, és a modern kor elvárásaihoz igazítják az itt működő emlékmúzeumot – derült ki a hétvégén a költő születésének 136.évfordulója alkalmából 24. ízben tartott érmindszenti zarándoklaton.
A rendezvény, amelyet hagyományosan az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervez, idén némiképp eltért a szokványostól: felújítás miatt ugyanis zárva volt a költő szülőháza és a kúria, így a kiállításokat nem lehetett megtekinteni. Muzsnay Árpád főszervező elmondta, örül, hogy annak ellenére is sokan gyűltek össze, hogy tudták a munkálatok miatt zárva van az emlékmúzeum. Hozzátette, a leginkább viszont annak örül, hogy végre rendbe hozzák az épületeket és a kiállítást egyaránt. A tatarozást egyébként EU-s forrásból finanszírozzák, a Szatmár Megyei Múzeum közösen nyert pályázatot a nyíregyházi Jósa András Múzeummal a román–magyar, határon átívelő együttműködést támogató program keretében, így 100 ezer eurót fordíthatnak az érmindszenti Ady-emlékhely renoválására.
Amint Szőcs Pétertől, a múzeum igazgató-helyettesétől megtudtuk, teljesen felújítják a szülői házat, valamint a telken Ady felnőtt korában épített kúriát, ezen kívül bővítik a kiállítás anyagát a modern Ady-kutatás eredményeinek figyelembe vételével. A költő kultuszának ápolására vonatkozó más tervet is ismertettek a rendezvényen. A megemlékezés egyik szónoka, E. Csorba Csilla, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója kifejtette: dolgoznak egy korszerű Ady–Boncza–Csinszka kiállításon, amelyet reményeik szerint 2014 tavaszán megnyitnak a látogatók számára a csucsai Goga-kastély mellett található házban. Az új érmindszenti tárlatot egyébként széles körű szakmai együttműködés révén állítják össze, melyben többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum szakértői is részt vesznek. Segítséget nyújt E. Csorba Csilla igazgató, aki maga is Ady-szakértőnek számít, hisz az ő összeállításában jelent meg az Ady Endre valamennyi fényképét tartalmazó album.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)