EMKE-díjazás Marosvásárhelyen
Lelkészi hivatás és népszolgálat
A Marosvásárhelyi Evangélikus Lutheránus Egyházközség templomában április 12-én, szerdán ünnepélyes keretek között nyújtottak át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete részéről oklevelet négy lelkipásztornak népnevelő, hagyományőrző, közösségépítő tevékenységük elismeréseként. Oklevelet vehetett át Papp Noémi evangélikus, Kántor Attila református, Kecskés Csaba unitárius és Sebestyén Péter római katolikus lelkész. Amint Kilyén Ilka, az egyesület elnöke felvezetőjében kifejtette, ezúttal új helyszínen, a szépen felújított evangélikus templomban tartják a hagyományos EMKE-díjazást, és nem véletlenül, ugyanis az idei díjak átadása a lelkipásztorok munkája iránti megbecsülést jelzi. A reformáció ötszázadik évfordulójának is szerepe volt a díjazott lelkipásztorok kiválasztásában, ezáltal is hangsúlyozva az egyház identitás- és kultúramegőrző szerepét, az elismerés ugyanakkor a gyülekezeteknek is szól. Az okleveleket Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke és Ábrám Zoltán, a szervezet közép-erdélyi régiójának alelnöke nyújtotta át, aki elmondta, hogy szombaton Kolozsváron az EMKE országos elnöksége is okleveleket nyújtott át, melynek keretében Nagy Miklós Kund, lapunk munkatársa
és volt főszerkesztője munkásságát Spectator díjjal jutalmazták. Amint az EMKE elnöke hangsúlyozta, nagy súly nehezedik a lelkészek vállára ébren tartani mindazt, amit a rendszerváltás eufóriájában elfelejtett a társadalom, a nemzeti öntudat ápolása és átadása főleg az ő térfelükön és általuk valósítható meg annak dacára is, hogy lassan úgy tűnik, a keresztény hit válságba került. A lelkészek munkáját a pisztrángok életéhez hasonlította, amelyek az árral szemben úszva, dacolva a nehézségekkel is, végül célba érnek. Papp Noémi evangélikus lelkipásztor méltatásában elhangzott, hogy háromgyermekes édesanyaként is jelen van a város fontos közművelődési eseményein, és szívvel-lélekkel helytáll ott, ahová az Isten rendelte őt. Kis létszámú, de élni akaró evangélikus közösségben szolgál, ahol első perctől a nemzeti öntudatra ébredést tartotta fontosnak. A lelkésznő az „Örömöt szerzett szívemnek az Úr” bibliai igével köszöntötte az egybegyűlteket. Kántor Attila református lelkipásztor méltatásában a lelkész házaspár népszolgálatát – a Harangvirág tábor, a Hit és Fény, a diakóniai szolgálat, hagyományápolás – emelte ki szolgatársa. Az oklevél átvételét követően a felsővárosi református lelkipásztor köszönetét fejezte ki, hangsúlyozva, hogy „a szolgálat lehetősége a legnagyobb bér”. Kecskés Csaba kövesdombi unitárius lelkipásztor méltatása során elhangzott az a nagyszülői és szülői örökség, az emberek iránti mély tisztelet és szeretet, lelkészi szolgálat és népszolgálat, amit útravalóként kapott családjától. Sebestyén Péter római katolikus lelkipásztor méltatásában szolgatársa hangsúlyozta, hogy a pap és székelymagyar ember nem választható külön a díjazott személyében, ugyanis egyszerre szolgálja Istent és a népét a tizenöt kötetes egyházi író. Méltatója feltette a kérdést, hogy befejezettnek tekinthető-e a reformáció? Amint okfejtésében elhangzott, sok még a tennivaló, ezért valójában nem tekinthető befejezettnek a hitújítás. Az eseményt Kilyén Ilka színmű- vésznő szavalata és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes előadása tette hangulatossá, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének díjazási ünnepségét a Himnusz közös eléneklésével zárták
Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

A Pávaiak ősi fészkében állított emlékfát a Bolyai-felmenőknek
Sebtében már szinte összeszámolni sem lehet azokat az emlékműveket, emlékhelyeket, emléktáblákat és kopjafákat, amelyeket Bandi Árpád nyugalmazott tanár, a vásárhelyiek 92 éves, közkedvelt Árpád bácsija állított, vagy állításában oroszlánrészt vállalt.
A tanár úr megszállott kutatója a Bolyai családnak, a vásárhelyi kollégium egykori tanárának, Farkasnak és fiának, az Appendix megalkotójának, Jánosnak. Amiképpen János a semmiből egy új világot teremtett, azonképpen teremt igaz legendáriumot a két világhírű matematikus, apa és fia életéről, a felmenőik életének történésiből a vásárhelyi nyugalmazott matematikatanár. Hogy miként kezdődött, az már csaknem a történelem homályába vész.
A domáldi (mai Csatófalva) Bolyai-birtokon levő sírhely – Bolyai Farkas felesége, János édesanyja – egy dombtetőn áll. Kopjafa és kerítés jelöli a helyet, s mert a fa és az élet mulandó, ezt is fel kell újítani olykor. Erre vállalkozott pár éve Árpád bácsi, s lelkes gyerekekkel együtt felmászott a dombtetőre, amire még életük delén levő férfiak is csak ritkán vállalkoznának. Kijavították a léckerítést, festettek, meszeltek. Aztán a vásárhelyi katolikus temető kapujával szembeni, egykor János által lakott bérlakás falán lévő emléktábla elhelyezésénél működött közre. Később a Vársétányon, az egykori Bolyai János-ház helyén álló épület falára helyezett emléktábla is az ő törődését dícséri. A vásárhelyi református temetőben azonosított Bolyai János eredeti sírhelyénél is kopjafát állított lelkes adakozók, diákok, közmunkát vállaló Bolyai-rajongók segítségével. Nemrégiben a Sapientia EMTE épülete előtt állította fel János mellszobrát, körülötte pedig az anyai ági felmenők kopjafáit helyezte el. Napokkal ezelőtt a Kovászna megyei Zabola község Páva nevű falujában állított két kopjafát.
A nagy Pávai nevű elődők, István és Péter emlékére készült a két emlékoszlop. I. Pávai István, Pávai Vajna Krisztina szépnagyapja emlékére állítja ezt a kopjafát az Orbaiszéki Magyar Pedagógusok Szövetsége – áll az egyiken. A másik a törökverő Hunyadi korát idézi. Felirata: Pávai Vajna Péter 1442-ben Marosszentimrénél Hunyadi János csapatában a székelyek lovashadnagya. Emlékére állítja ezt a kopjafát az EMKE Maros Megyei Szervezete. A május 7-ei avatóünnepségen az árpád kori templom mellett felállított két kopjafánál ott volt Kilyén Ilka színművésznő, Maros megyei EMKE-elnök, a kézdivásárhelyi tanulók klubjának fúvószenekara, a Székely Mikó Kollégium tanulóinak küldöttsége is koszorúzott, s természetesen részt vettek az ünnepségen a helybeliek, az iskola tanulói.
Alig néhány nappal később, május 13-án, a marosvásárhelyi Vályi Gyula matematikai emlékverseny díjátadása előtt Bandi tanár úr a részt vevő gyerekeknek beszélt a Bolyai emlékhelyekről. Ezek után csak azt kívánhatjuk Árpád bácsinak, hogy még sokáig járja Erdélyországot, kutassa a Bolyai Farkas felmenőivel kapcsolatos emlékeket, s állítsa a kopjafákat valamennyiünk lelki gazdagodására.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Ráduly János dicsérete
„Bécsbe, Budapestre / csak a szívem vágyik, / az ottélést, lakást / nem bírná sokáig, / lélegezni – nagyot – / csak Kibéden lehet, / a cseperedő vágy / itt nagy útra kelhet; / testemnek e falu / megmarad alapnak, / hegyei nyergéből / felcsapok angyalnak.” (Dal Kibédről)
A Maros megyei EMKE Értékteremtő díjával kitüntetettek doyenje, a kibédi Ráduly János ősszel tölti 80. esztendejét. Vitalitása, munkabírása most is irigylésre és követésre méltó. A május 24-i díjátadó ünnepségen a sokoldalú tollforgató munkásságát Bölöni Domokos laudálta. A lírai elemekkel átszőtt, de semmit se szépítő, alapos méltatás a költő Ráduly előbb idézett soraival kezdődött. A kibédi kenyér illatáról című irodalmi igényű laudáció pár kiragadott bekezdésével kívánunk további töretlen alkotókedvet és jó egészséget a Múzsa régi és rendszeres szerzőjének, Ráduly Jánosnak.
„Kibéddel megáldott Ráduly János, Ráduly Jánossal megáldott Kibéd. Életét és teljes munkásságát a szülőföld, a választott szülőfalu néphagyományai feltárásának szentelte. Korondon született, a közeli Csokfalván nevelkedett, viszont mindvégig Kibéden élt és alkotott, folytatta és kiteljesítette két nagy küküllői elődje, Seprődi János és Ősz János munkásságát. (…)
Ráduly János már túllépett a bűvös százon, a száztízen is: ez nem az életkorát jelzi, hanem a neve alatt megjelent kiadványok számát. A magas szám ne riasszon el senkit, és irigykedésre sem való, mert jórészt főleg füzetek sorát jelenti, a szerző költségén, spórolt nyugdíjából. Egyik haikuját idézem: »Magamról ennyit: / Folyton belebotlom a / Nagy szegénységbe.« Ez nem költőieskedés, hanem a puszta való. Hiszen a kétszáz éve született nagy költőnk egyik őszikéjére utalva ezt is leírja: »A ‘független nyugalomra’ – míg dolgoztam – vágyva vágytam. // A független szegénységre / – nyugdíjasként – / rátaláltam.« (Ki mit keres – Arany Jánosra gondolva) (…)
Fantasztikus munkabírásáról árulkodik a napló utolsó bejegyzése (1989. augusztus 23., szerda.):
Késő délután elkúrálom az állatokat, s vissza a kézirat mellé, a vacsoráról is ‘megfeledkezem’. Pontosan éjfélre kész az új, a véglegesített változat: 380 gépelt oldal, három példányban. Egyszer még – holnap, holnapután – át fogom az egészet olvasni, aztán mehet Kolozsvárra. Címlapot kell még gépelnem hozzá. A legelső lapra ez kerül: Hold elejti, Nap felkapja. Kibédi találós kérdések. Gyűjtötte, bevezető tanulmánnyal ellátta Ráduly János.
Nagy elégtételt érzek. A munkatempó diktálta feszültség lassan oldódni kezd. Most érzem igazán, mennyire fáradt vagyok.
Lefekszem, de furcsamód, nem tudok aludni. Látomásaim vannak. Egy adott pillanatban a reggel felkelő Nap látványa jelenik meg előttem.
– Olyan, akár a frissen sült kenyér – mondom. A hasonlatot kitűnőnek érzem. Az agyamban gyermekvers motoszkál, fél órán belül el is készül. Íme: »Reggelente, / mikor a Nap / hozzánk ismét / visszatér, / friss, akár a / kemencéből / most kiemelt / sült kenyér.«
A versbeli sült kenyér illatától elbódultan alszom el.
A tiszta szívű ember tud így érezni és írni. Akinek a lelke is illatozik, akár a mesebeli lágy kenyér” – fejezte be laudációját Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Összefonó tánclépések
Gyöngykoszorúk Gyöngye
A múlt hét végén tartották a Maros Művészegyüttes székházában a XI. Gyöngykoszorúk Gyöngye Néptánc-találkozót. Az eseményen több mint 500 gyerek lépett színpadra.
A néptánctalálkozót több mint egy évtizede az EMKE Maros megyei szervezete kezdeményezte és tartja életben. A mostani rendezvény sikeréhez nem kis mértékben járult hozzá a Barabási Attila-Csaba vezette intézmény, a Maros Művészegyüttes. Nemcsak azáltal, hogy ideális körülményeket teremtettek a fellépőknek, hanem az igényes szakmai háttér biztosításával is. Az sem mellékes tényező, hogy az együttes tagjai szakoktatóként több csoport felkészítésében vesznek részt. Ilyen a tavaly ősszel alakult Borsika néptáncegyüttes, ahol 5-8 éves gyerekek ismerkednek meg a népi gyermekjátékok és a néptánc világával. Egy év után már 130 gyerek jár hétről hétre a Borsika próbáira, ezért egy újabb csoportot hoztak létre, ahol a 8-12 éves gyerekekkel foglalkoznak. A szombati rendezvényen ők léptek először színpadra.
Természetesen ott volt a több mint két évtizede alakult Napsugár is. A Maros Művészegyüttes utánpótlás csapata három korcsoportban közel száz tehetséges gyereket foglalkoztat. Ők számos külföldi fellépéssel dicsekedhetnek.
A Vándorcsizma és a Gyöngykoszorú rendezvények rendszeres fellépői közt van a nyolc éve alakult gyulakuti Szivárvány néptánccsoport is, melyet a művészegyüttes két hivatásos táncosa oktat. Mára utánpótlás csoportokat is létrehoztak.
A kibédi hagyományok folytatóit szintén a Maros Művészegyüttes táncosai oktatják. Így a Piros Koszorú nevet viselő csoport is beírta nevét a gyöngykoszorúsok táborába.
Vannak olyan csoportok, amelyekben több generáció van együtt. Közéjük tartozik az erdőszentgyörgyi Százfonat néptánccsoport. Az összefogás, hagyományőrzés és nemzeti identitás ápolásáért egyesületet hoztak létre. Mára öt néptánccsoport, furulyakör, vonóscsoport létesült, amelyek közvetlen környezetük és a Kárpát-medence különböző régióiban évente átlagban 30 fellépést vállalnak.
A gernyeszegi önkormányzat támogatásával működő Árvácska és a holtmarosi néptáncosok is rangjukhoz méltón szerepeltek. A mostani rendezvény üde színfoltja volt a körtvélyfájai Bokréta, a szabédi Fürge Lábak, a csittszentiváni Gyöngyvirág, a marosvásárhelyi Csillagfény, a Csipkebogyó, a búzásbesenyői hagyományőrzők. Talán már hangsúlyozni sem kell, hogy a ludasiak Hajdinája és a nyárádszeredaiak Bekecse, ide értve az Apró Bekecset is, növelte ennek a Gyöngykoszorú-rendezvénynek a sikerét. Karácsonyi Zsigmond / Népújság (Marosvásárhely)