Tóth Erzsébetre emlékeztünk
Tóth Erzsébet, a népdaléneklés kitűnő énekművészének szíve 2011. november 26-án szűnt meg dobogni. Emlékét ápolni, munkás, sikerekben gazdag életével példát mutatni a jövő nemzedéknek megtisztelő feladatának érezte a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Maros Művészegyüttes és a Maros megyei EMKE. A szervezők összefogása szép és tartalmas estét eredményezett. A Maros Művészegyüttes termét megtöltötte az emlékező közönség, bár városunkban aznap a Nemzeti Színház és a Kultúrpalota nagytermében is zenés műsorok kerültek bemutatásra. Csak zárójelben jegyzem meg – gyakran tapasztaljuk a művészi rendezvények egy napra eső bőségét, hiszen kiállítás- megnyitók, koncertek, találkozók, megemlékezések, a színház, a bábszínház, Stúdió színház, filharmónia előadásaiból válogathat egy-egy késő délután vagy este a marosvásárhelyi közönség. Ilyenkor, a bőség zavarával küszködve, fővárosnak érzem városunkat. Ha már elveszítette székely fővárosi státusát, a nívós művészi programok fővárosává nőtte ki magát.
A Tóth Erzsébet-emlékest mottója a Kiss Júlia, a Református Kollégium diákja által nagy érzékenységgel előadott Király László Halljátok-e a dalt? című verse volt. A Székely Népi Együttes olyan alapokat rakott le, amelyre a "jókedvű nemzedékek" nyugodtan építkezhetnek. Ezt sugallta Kilyén Ilka műsorvezető, amikor a hajdani legendás együttes jelen lévő tagjait színpadra szólította. Egy szál virágot megérdemeltek volna… Hajaj, a szegénység… a közönség tapsa megannyi virágszál volt. Gellért Márta, a Lorántffy Egyesület alapító tagja Tóth Erzsébetre, az alapító elnökre és közéleti emberre emlékezett, Sántha Rezső pedig a népi együttes csapatszellemére, magas művészi mércéjére és Tóth Böskének a mindig, a legnehezebb körülmények között is színvonalas színpadi jelenlétére. Dr. Ábrám Zoltán az EMKE megbecsülését juttatta eszünkbe, amikor a díszpolgárságra való jelölés iratcsomóját, dokumentációját összeállította. Ennek a megbecsülésnek a jegyében, mint bejelentette, ezután a Maros megyei EMKE által minden esztendőben kis- és általános iskolásoknak szervezendő népdaléneklési versenyt ezután Tóth Erzsébetről nevezik el. Kelemen Attila Botond, a Bolyai líceum kisdiákja gondolatgazdagon mondta el Horváth István Tornyot raktam című versét, Kiss Júlia pedig egy Szőcs Kálmán-verssel emlékeztetett azokra a nehéz időkre, mégis hőskorszakra, amikor a népi együttes és Tóth Erzsébet, a vele sokszor párban énekelő Széllyes Sándor fáradságot nem kímélve vitték a dalt, néptánc- és énekkultúránkat a legeldugottabb falucskába is. Mert a dalt hallatni kellett, nehogy, mire a jókedvű generációk felnőnek, feledésbe menjen. A Füzesi Albert vezette Napsugár most is kitett magáért. Szemünket és szívünket gyönyörködtetve pálpataki és vajdaszentiványi koreográfiákat táncoltak. A talpalávalót a Cinige zenekar húzta, akiket Sinkó András irányít. Ők kísérték a két fiatal énekest: Diós Brigittát és Szőllősy Katát, akik nyárádmenti illetve mezőségi népdalcsokrot adtak elő. Mindkét fiatal tehetség az EMKE népdaléneklési versenyén – ahol Tóth Erzsébet a zsűri elnöke volt – nyert, különböző esztendőkben, első díjat.
A műsor bebizonyította, hogy a hagyaték átadása megtörtént. Vannak fiatalok és még fiatalabbak, akiknek az elődöktől kapott népdal, néptánc örökség fontos. Ápolják, művelik, továbbadják.
Kiss Julianna
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi megemlékezések a Don-kanyari áldozatokra (2003–2013)
Az emberiséget, azon belül a nemzetünket ért szenvedésekről megemlékezni – szent kötelesség. Ennek eleget téve indítványozta 2002 tavaszán az EMKE Maros megyei szervezete, hogy hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően Marosvásárhelyen és általa Erdélyben is emlékezzünk meg történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban a Don-kanyarba kivezényelt 2. hadsereg szenvedéseire, a doni áldozatokra. A négy történelmi egyház és három civil szervezet képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult, amely felvállalta egy emlékmű felállítását, kutatómunka beindítását, a túlélők felkutatását, kiállítások megszervezését, valamint a januári megemlékezések megtartását.
Tíz évvel ezelőtt, 2003. január 12-én, a doni offenzíva 60. évfordulóján a marosvásárhelyi római katolikus temető bejáratánál a két évvel később bronzba öntött emlékműnek az alapkőletételére került sor. Így vált lehetővé, hogy a marosvásárhelyi, Maros megyei, erdélyi magyar, zsidó, román, cigány áldozatok emlékének adózzunk minden év januárjában, vagy más alkalommal is elhelyezhessük a kegyelet virágait, koszorúját.
Az idei, a 70. évfordulón sorra kerülő megemlékezéssel egy folyamat véget ér és egyúttal megújul. A Doni Emlékbizottság egykori tagjai úgy gondolják: alapvető célkitűzéseik megvalósításával, tíz esztendőn át a megemlékezések megszervezésével megtették a magukét. Lehetőséget teremtettek arra, hogy – bárki szenvedését tiszteletben tartva – saját népünk, apáink, nagyapáink és dédapáink második világháborús és azon belül az orosz fronton, a Don folyó mentén kétszáz kilométeres védelmi vonalat elfoglaló 2. magyar hadsereg kötelékében átélt megpróbáltatásairól szabad lélekkel és tiszta szívvel megemlékezhessünk.
Bár egy tízéves folyamat véget ér, örvendetes ugyanakkor, hogy a Don-kanyari megemlékezéseknek van jövője. Nemcsak azért, mert hátramaradt néhány megvalósítatlan elképzelés (pl. egy marosvásárhelyi küldöttség kiutazása a Don menti katonatemetőkhöz, állandó második világháborús kiállítás létrehozása, színvonalas szakmai konferencia megtartása), hanem azért is, mert a magyarországi mintára beindított doni emléktúra megszervezése új távlatokat nyit. És a konkrét célon túl mindenekelőtt a hagyományápolást táplálja.
A doni offenzíva hetvenedik évfordulóján, idén január 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor közös megemlékezést tartunk a Don-kanyari áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél. Az ünnepséget "doni emléktúra" követi (érdeklődni lehet: 0751- 012-341, naponta 10-18 óra között): gyaloglás Csíkfalvára, ahol az elszállásolás honvédeknek kijáró tábori körülmények között zajlik ugyan, a közös esti program azonban "királyi" lesz a helybeliek vendégszeretetének köszönhetően. Január 13- án a csíkfalvi református templomban kerül sor megemlékezésre a 11.30 órakor kezdődő istentiszteletet követően.
Idén január 12-én templomainkban a déli harangszó jelképesen a 2. magyar hadsereg kálváriájára emlékeztet. Az egyik túlélőt, az orosz lágert megjárt, születésének századik évfordulója kapcsán tavaly megünnepelt Örkény Istvánt idézem: "Akik elviselték a fogság próbáját, elviselik a nehezebbet, a szabadság próbáját is".
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely),

Megemlékezés: máig érezzük a Don-kanyari veszteséget
A Don-kanyari offenzíva 70. évfordulójára emlékeztek szombaton Marosvásárhelyen a római katolikus temető bejáratánál álló, Bocskai Vince által készített emlékmű előtt.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal közösen szervezte az idei megemlékezést, amely január 12-én, szombaton 10 órakor kezdődött, ahogy Ábrám Noémi műsorvezető fogalmazott: „percre pontosan akkor, amikor 70 évvel ezelőtt megkezdődött az offenzíva a magyar csapat ellen".
A csittszentiváni Shalom kórus Szász Emese karvezető irányításával kezdte a rendezvényt, amelyet a különböző felekezetű lelkészek igehirdetése követett. Radnóthi Szakács Albert római katolikus, Ötvös József református, Nagy László unitárius és Papp Noémi evangélikus lelkipásztor emlékezett a Don-kanyarban elesettekre, magyarokra, románokra, zsidókra, katolikusokra, reformátusokra, unitáriusokra, lutheránusokra, mindazokra, akik értelmetlen halált haltak hazájuktól távol, ott „ahol nekünk nem voltak szántóföldjeink, erdeink, falvaink és házaink, amelyeket meg kellett volna védeni".
Közel 150 ezer magyar katona esett el, egészséges férfiak, akiknek a halála miatt nem születtek gyermekek, és ez kihatással van mai napig a magyarság demográfiai mutatóira. „Tudjuk, de nem értjük" – mondta Ötvös József, hozzátéve, hogy „már nem haragszom azokra az orosz katonákra, akik családjaikat, templomaikat védték meg, de még mindig fáj az ott elesett magyar katonák emléke".
Nagy László az emlékezés jelentőségét emelte ki. Mindig kell hogy legyenek olyanok – mondta, akik vállalják a múltat, akik nem felejtik el a történelmet.
Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke ismertette a római katolikus temetőben álló Don-kanyari emlékmű történetét, azt, hogy az EMKE kezdeményezésére megalakult egy emlékbizottság, amely javasolta többek közt egy emlékmű felállítását, a megemlékezések megszervezését, a még életben levő túlélők felkutatását és az 1943. január 12-én történt tragikus események, illetve az azt megelőző ok-okozatok kutatását, felderítését, tudományos konferenciák szervezését. Az emlékbizottság tíz éve kezdte el a munkáját, az emlékmű felavatására 2005. májusában, a Magyar Hősök Napján került sor.
A megemlékezésen jelen volt és ünnepi beszédet mondott Dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulja is.
A január 12-i megemlékezés mellett az EMKE tavaly kezdeményezte egy emléktúra megszervezését is. Az idén újból sor került az emléktúrára, a résztvevők Marosvásárhelyről Csíkfalvára mentek, hogy vasárnap délelőtt a helyi református templomban folytassák a megemlékezést.
Maszol.hu,

Főhajtás a Don-kanyari áldozatok emléke előtt
Szombat délelőtt közel százan gyűltek össze a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál álló emlékműnél, hogy fejet hajtsanak a szinte percnyi pontossággal 70 évvel azelőtt zajlott Don- kanyari offenzíva magyar áldozatainak emléke előtt.
Az EMKE Maros megyei szervezete tizenegy éve indítványozta, hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően, a megemlékezést a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúbeli Don-kanyari offenzíva áldozataira. Ezen kezdeményezés keretében állították fel az emlékművet, Bocskay Vince szobrászművész alkotását, és a kutatómunka eredményeképpen ötszázhetvenhét fős listát állítottak össze azokról, akik Maros megyéből kerültek a Don-kanyarhoz, ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek.
Félmillió magyar gyermek nem születhetett meg
A szombati megemlékezésen elsőként Ábrám Noémi műsorvezető szólt az egybegyűltekhez, majd a történelmi egyházak képviselői vették át a szót. Radnóti-Szakács Albert római katolikus plébános imájában azt kérte, hogy a Don- kanyarnál elesett halottaink áldozata minket, a magyar nemzetet hazaszeretetre, a hazánk iránti hűségre buzdítson. Ötvös József református lelkipásztor rámutatott, a Don-kanyarban 147 ezer magyar katona esett el, mind egészséges, életerős férfiak. Ha figyelembe vesszük, hogy abban az időben a családokban átlagban három-négy gyerek született, ez azt jelenti, hogy ötszázezer magyar élet emiatt nem születhetett meg, ami nemzetünk történetében pótolhatatlan veszteséget jelentett. Nagy László unitárius főjegyző örömmel állapította meg, hogy az előző évekhez viszonyítva jóval többen jöttek el a megemlékezésre, ami azt jelenti, hogy kezdjük félelmeinket legyőzni és bátran vállalni történelmünket – fogalmazott a főjegyző. Papp Noémi evangélikus lelkész az összegyűltekkel közösen imádkozott a hősi halált halt magyarok lelki üdvösségéért.
Vannak fiatalok, akik továbbvigyék az emlékezés hagyományát
Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke, az emlékműállítás és a megemlékezések kezdeményezője beszámolt az utóbbi évek eredményeiről, az emlékműállításról, a katasztrófát túlélők felkutatásáról, valamint a további tervekről is.
– Álmodunk mi is, ahogyan a Don-kanyarban harcoló honvédek, hiszen mínusz negyven fokban a lövészárokban csak két mozgatórugó volt számukra: egyrészt az éhség legyőzése, másodsorban pedig a honvágy – mutatott rá Ábrám Zoltán. Hangsúlyozta, örömmel tölti el, amikor látja, hogy vannak lelkes fiatalok, akik az emlékeket éltetni akarják, és felvállalják a hagyományőrző munka folytatását.
Dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja kiemelte, a magyar katonák magatartása, helytállása példamutató mindannyiunk számára, hiszen hazaszeretetből, bátorságból, emberségből jelesre vizsgáztak.
László Márton történész szóvá tette, hogy az elmúlt évek során végzett kutatómunka eredményeképpen csupán Maros megyében sikerült azonosítani több mint ötszáz személyt, akik a Don-kanyari harcokban részt vettek. Többségük sajnos már nem él, ezért fontos, hogy áldozatuk az utókor emlékezetében megmaradjon. Benkő József történész szintén a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozta, majd a jelen lévők elhelyezték a koszorúkat az emlékmű talapzatán.
A megemlékezést követően a résztvevők egy része emléktúrára indult, gyalogosan tették meg a Somostető – jeddi erdő – Terebics- tető – Csíkfalva útvonalat, majd a nyárádmenti községben folytatták az emlékezést a Don-kanyari áldozatokra. Húsz kilométert gyalogosan megtenni a csípős hidegben – bizonyára sokakat elrettent már a gondolat is, viszont a résztvevők úgy érezték, legalább ennyivel adózzanak azoknak a magyar katonáknak az emléke előtt, akik mínusz negyven fokban szenvedtek a harcmezőn.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely),

A Magyar Kultúra Lovagja
Náznán Olga január 19-étől a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s ezzel az 543. azok sorában, akiket erre érdemesítettek. A budapesti Hagyományok Házában magasztos ünnepség, felemelő ceremónia keretében vele együtt olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, Kányádi Sándor költő, Haáz Sándor zenetanár- zeneszerző vagy Nyisztor Ilona csángó népdalénekes. A cím és az ezzel járó elismerő kitüntetés birtokában kérdeztük: milyen érzés a magyar kultúra lovagjának lenni?
– A cím kötelez. Több évtizedes munkám után nem állhatok le, tovább kell dolgoznom, még akkor is, ha egyre nehezebb. Örülök, hogy elismerik a munkámat, hogy dolgoztam. Mégpedig úgy, hogy sohasem akartam előtérbe kerülni, a háttérmunka volt az enyém. Hála istennek, mindig akadtak odaadó munkatársak, akikkel kivitelezhettük az elképzeléseket. Bevallom, előzetesen nem tudtam róla, hogy Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész a Székely Színház Egyesület nevében felterjesztette az ajánlást, mindaddig, amíg fel nem kértek, hogy fogadjam el a címet. Azt is be kell vallanom, soha nem azért tettem valamit is a magyar kultúráért, mert valamilyen díjra, kitüntetésre számítottam, hanem azért, mert indíttatást éreztem a magyar kultúra ügyének szolgálatára – mondta Náznán Olga.
A marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnökeként, a Maros megyei EMKE elnökségi tagjaként, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Egyesület titkáraként végzett tevékenységéről nagyon sok erdélyi és magyarországi olvasónk vallhatna. Nemcsak Kolozsvár és Marosvásárhely, Kolozs és Maros megye kulturális élete lett gazdagabb általa, de rendkívül sokat tett a magyar-magyar kapcsolatokért, az anyaországgal való szoros kötelékért, nemzeti önazonosságunk megőrzéséért, ápolásáért. Műszaki – porkohászati – képzettsége ellenére az önkéntesség jegyében vállalta és végzi a többletmunkát, szolgálva nemzetét, kultúráját.
A nyolcvanas években Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évektől lendülettel teljesítette ki munkáját. Kolozsváron a Kuckó gyermekfoglalkoztató fűződik a nevéhez, majd az EMKE pécsi megalapítása. 1998-tól Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét, első rendezvénye a "Maros megye Baranya, ország gyöngye-aranya", az egymás értékeiről szervezett vetélkedő volt.
Évek során mesemondó és népdalversenyeket, történelmi, földrajzi, műveltségi ismeretekre alapozó vetélkedőket szervez magyarországi városokkal, Péccsel, Szegeddel, Kecskeméttel, Bajával, Zalaegerszeggel és Sárospatakkal. Családok számára hímestojásfestést, ismeretterjesztő előadásokat, írók, költők, történelmi személyiségek – köztük az egyesület nevét adó Lorántffy Zsuzsanna – évfordulós megünneplésére vetélkedőket, szavalóversenyeket, gálaműsorokat szervezett erdélyi, magyarországi és Kárpát- medencei fellépőkkel, tavaly például az Illényi Katica-koncertet. A nemzeti ünnepek, a magyar kultúra napja alkalmából díszelőadásokat szervezett. Az operett- és nótaestek a marosvásárhelyiek kedvenc rendezvényévé váltak. A sort folytathatnánk a szórványban élő magyarok művelődési programjaival, az ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvbemutatókkal.
De álljunk meg itt. A cím viselőjének a legnagyobb elégtételt mégis az jelentette, hogy a magyarországi és az erdélyi gyerekeket, fiatalokat közelebb "vitte" egymáshoz. A vetélkedők révén Erdély is közelebb került az anyaországiakhoz és fordítva. A magyarországiak megismerhették Erdélyt és az erdélyi magyar embereket, hiszen legtöbb esetben csak tévében hallottak rólunk. Mindkét részről a gyerekek és velük együtt a családok is olyan ismereteket sajátíthattak el, amelyeket nem tanítanak az iskolában sem Erdélyben, sem Magyarországon. E vetélkedők révén barátságok szövődtek, s a családok megismerhették a történelmi valóságot.
Felismerhették, hogy a magyar kultúrát határokkal nem lehet felszabdalni. Ez egységes és oszthatatlan. Csak közvetítőkre van szükség, mint amilyen Náznán Olga.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Nagy Miklós Kund és Kelemen Ferenc az EMKE idei díjazottjai
Két újságírót – Nagy Miklós Kundot, a Népújság volt főszerkesztőjét és Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt – díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak.
A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt.
Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében. „Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg” – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, „mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában”. Az elmúlt két évtizedben házigazdaként „rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség.
Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön.
Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi „egyetemen dúló viszonyokról”. Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez.
Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett.
– Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában.
Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától.
A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

EMKE-díj a közművelődés elismert szervezőinek
Két újságírót – Nagy Miklós Kundot, lapunk volt főszerkesztőjét s Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak.
A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt.
Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében.
"Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg" – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, "mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában". Az elmúlt két évtizedben házigazdaként "rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség.
Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön.
Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi "egyetemen dúló viszonyokról". Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez.
Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett.
– Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában.
Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától.
A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Petőfi Sándorra emlékeztek Csíkszeredában és Marosvásárhelyen
December 31-én, kedden Csíkszeredában, szerdán pedig Marosvásárhelyen emlékeztek Petőfi Sándor január elsejei születésnapjára.
Csíkszeredában a rendezvényre a református egyházközösség és a Petőfi Sándor Általános Iskola szervezésében került sort, tudtuk meg Iochom Zsolt beszámolójából a szekelyhon.ro-ról.
Az egybegyűltek először Vár téren álló Petőfi-szobornál emlékeztek a fiatalon elhunyt forradalmár költőnkre, 191-ik születésnapján, a Himnusz eléneklésével. „Petőfi Sándor példája minket arra tanít, hogy ha egy szebb és jobb jövendőre vágyunk, akkor annak érdekében valamit tenni is kell. Küzdelem és harc nélkül semmi sem adatik meg az életben" – mondta beszédében Szatmári Szilárd református lelkész.
Az ünneplők megkoszorúzták a nagy költő szobrát, miközben Petőfi-dalokat énekeltek.
A Vár téri helyszínről a részvevők a közeli Petőfi Sándor Iskolához sétáltak át, ahol a diákok tartottak egy rövid megemlékezést, majd Kiss Ernő iskolaigazgató egy kis szeretetvendégségre hívta meg a jelenlévőket.
Az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület Maros megyei szervezetének szervezésében megemlékezésre került sor szerdán Petőfi Sándor születésnapjára Marosvásárhelyen, számol be Antal Erika a maszol.ro portálon.
A forradalmár költő szobra előtt Kilyén Ilka színművész, az EMKE nevében köszöntötte a résztvevőket. Spielmann-Sebestyén Mihály történész arról beszélt, hogy minden nemzedéknek meg kell keresnie a maga Petőfijét. Petőfi Sándor versei felforgatják a magyar szíveket, széttörik a nyugalmat, a szellemi tunyaságot – mondta a történész. Költészete mindig új arcot mutat, meglepő, felkavaró, mindig más, kifogyhatatlanul bőkezű, minden kérdésünkre újabb kérdéssel felel, szenvedélyesen keresni kell a versekbe kódolt választ.
A megemlékezésen Szőllősi Kata, a Cinige zenekar énekesének fellépése következett, majd Hajlák Attila római katolikus lelkipásztor osztotta meg gondolatait. Az esemény zárómomentuma a Psalmus Vegyeskar által felvezetett közös éneklés volt.
Erdély.ma,

Kik osztják meg a magyarságot?
Az idei január elsejei Petőfi-megemlékezésekkel kapcsolatos beszámolókra és véleménynyilvánításokra, valamint az esti előadáson nyilvánosan elhangzó megjegyzésre reagálva, miszerint „egyesek megosztják a magyarságot, mert nem engedték, hogy közös rendezvény legyen”, az alábbiakat közlöm:
1. Nevetséges és infantilis arra gondolni, hogy az EMKE, annak tisztségviselői „megosztanák a magyarságot”, hiszen a Petőfi-szobrot, előtte pedig a Teleki-házon a Petőfi-emléktáblát éppen azért állítottuk, hogy legyenek olyan emlékhelyeink Marosvásárhelyen, ahol a város lakossága Petőfi születésnapján, március 15-én, július végén és más alkalmakkor megemlékezhessen. Lehetőleg együtt. 2. Kezdetekkor az együttes ünneplés, az egyház–iskola–civil szféra hármasságán alapuló megemlékezés szellemében szerveztünk néhány március 15-i rendezvényt, majd csalódottságunk miatt kiléptünk a szervezők sorából. Éppen a megosztottság miatt. Sajnos, elképzeléseinkkel ellentétben, március tizenötödike sokszor a politikai kampányszereplésről, a koszorúzási sorrend körüli vitákról, Petőfi szellemiségével ellentétes versengésről és magamutogató hazafiságról szól. 3. A hagyományoknak megfelelően 13. esztendeje január elsején délben, fél egykor az EMKE Maros megyei szervezete ünnepséget tart a Petőfi-szobornál a költő születésére és szellemiségére emlékezve. Egyáltalán nem tartom tragikusnak, hogy az EMKE szokásos újévi Petőfi-ünnepségén száz-százötven személy szokott jelen lenni, akik sajátos élményt nyújtó lelki örömmel közösen Petőfi-dalokat énekelnek és boldog új évet kívánnak egymásnak.
4. A fiatalok távolmaradását sem tartom elítélendőnek, hiszen ilyenkor a szilveszteri mulatság fáradalmait pihenik Marosvásárhelyen vagy távol a várostól. A kérdést azonban fel kell tennem: miben nyújtott mennyiségileg és minőségileg többet és hogyan mozgatott meg több fiatalt az idei délutáni rendezvény? Hiszen szervezőinek ez volt a célja, ezért nem csatlakoztak a megszokott időpontban zajló megemlékezéshez.
5. Azt viszont szomorúnak tartom, így visszaemlékezve, hogy a Petőfi-szoborállítás évében, 2000 márciusában az EMKE által szervezett jótékonysági előadáson, amelyen Kozsik József színművész Petőfi-műsorát adta elő, a Kultúrpalota nagyterme kongott az ürességtől. Pedig nyilvánosan megadatott a lehetőség Marosvásárhely polgárainak, hogy eljöjjenek az előadásra, és adományaikkal segítsék a szoborállítást.
6. A megosztás kritikája éppen az önmagukat Vásárhelyért Társaságnak megnevezőknek szól, akik egy, már hagyományosan zajló rendezvény mellé a megszokottól más időpontban saját rendezvényt szántak, és ezáltal újító jó szándékuk inkább megosztó akarnokságba torkollott. Ráadásul a legelemibb szervezési alapelvet sem tartották be, hiszen a mai napig sem keresték a kapcsolatot a legilletékesebb személlyel, a Petőfi-szobrot állító és a Petőfi-ünnepségeket szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (és nem Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület – ahogyan ők megnevezik) Maros megyei elnökével.
7. Részemről csak köszönet illeti Kilyén Ilka színművésznőt, megyei EMKE-alelnököt, aki – az idei Petőfi-ünnepség megszervezésén túl – megteremtette a kapcsolatot Lakó Péterfi Tündével és társaival, és egyeztetni próbált. Sajnálatosak a kialakuló személyes nézetkülönbségek, de a sport nyelvén csak annyit mondhatok: a kesztyűt nem szabad felvenni, amikor a felek más-más „súlycsoportban” vannak.
8. Persze, bárkinek jogában áll megszervezni a maga rendezvényeit. Szavainak és önzetlen akaratának a hitelességét azonban a sikeres rendezvények és a mögöttük álló sok száz és sok ezer óra adja. Közösségünket mindenekelőtt áldozatot is ismerő tettekkel kell szolgálnunk. Ebben mindannyian egyetérthetünk.
9. Talán még azok is, akik – tisztelet a kivételnek – honlapokon olvasható színvonalon aluli hozzászólásaikkal szomorúvá tesznek. Vajon ők hányszor vettek részt például Petőfi-ünnepségen és vajon milyen szervezőmunka áll mögöttük?
10. Az idei ünnepségeken én sem vettem részt. Feleségemmel és öt gyermekem közül a három kiskorúval a hó birodalmába látogattunk, hogy közösségünk egészséges tagjaivá nevelődjenek. Megvallom, dilemma előtt álltam: családom igényeinek tegyek-e eleget, vagy közösségi feladatvállalásomnak. Úgy látom, jól választottam…
Prof. dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke　
EMKE-állásfoglalás
Népújság (Marosvásárhely),

Doni megemlékezések
A történelmünk egyik legtragikusabb eseményének számító Don-kanyari offenzíva 71. évfordulójára emlékezve a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és az EMKE Maros megyei szervezete megemlékezéseket szervez, együttműködve a Nyárádszeredai Polgármesteri Hivatallal és a programban szereplő egyházközségekkel. Szombaton, január 11-én 10 órakor Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben, a doni áldozatok emlékművénél tartanak megemlékezést. Aznap 17 órakor Nyárádszereda unitárius templomában ökumenikus istentiszteletre kerül sor, január 12-én 11 órakor pedig a nyárádandrásfalvi református templomban emlékeznek a doni áldozatokra.
A megemlékezések mellett a Maros megyei katonai hagyományőrző csoportok emléktúrát szerveznek, melyen a résztvevők többek között második világháborús hagyományőrző egyenruhákban vonulnak majd, a 2. magyar hadsereg téli meneteléseit idézve fel. A részletes programtervezet: I. Megemlékezés a doni áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél – január 11., szombat 10 óra – Gyerő Attila unitárius teológiai hallgató imája – ünnepi beszédet mond Benkő József történészdoktorandusz – Pál-Antal Sándor történész előadása – Ábrám Noémi műsorvezető éneke – koszorúzás – himnuszok eléneklése II. Megemlékezés Nyárádszeredában – január 11., szombat – gyülekezés a központban – 17: ökumenikus istentisztelet az unitárius templomban: Sándor Szilárd unitárius lelkész, dr. Köllő Gábor római katolikus plébános – dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke köszöntőbeszéde – Benkő József történészdoktorandusz előadása a Don-kanyari csatákról – Benkő Zsolt hagyományőrző őrvezető előadása az erdélyi katonai hagyományőrzésről – fellép a nyárádszeredai kórus Ferenczi Csaba vezetésével – a székely himnusz eléneklése – 18.30: Székely Endre református lelkész imája a református templomban – koszorúzás a nyárádszeredai világháborús emléktáblánál – a magyar himnusz eléneklése – 19: vacsora, emléklapok átadása – Tóth Sándor polgármester, házigazda köszöntőbeszéde – Miholcsa József hagyományőrző alezredes előadása a huszáréletről – ismerkedés, közös hagyományőrző eszmefuttatások, zene-ének, katonadalok – 24: takarodó január 12., vasárnap – 7: ébresztő – 8: reggeli – 9: felvonulás a hagyományőrző csoportokkal – 9.30: koszorúzás a nyárádszentannai háborús emlékműnél – 11: istentisztelet a nyárádandrásfalvi református templomban – 13: hazaindulás előtt falatozás és nótázás III. Megemlékezés az andrásfalvi református templomban – január 12., vasárnap 11 óra – istentisztelet – Gecző András református lelkész köszöntője – dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke köszöntőbeszéde – Benkő József előadása a Don-kanyari csatákról – Benkő Zsolt hagyományőrző őrvezető előadása az erdélyi katonai hagyományőrzésről
Népújság (Marosvásárhely),

Az emberek bizalmát meg kell szolgálni
Születésnapi beszélgetés Kilyén Ilka színművésznővel
– Vannak emberek, akiket folyamatosan úgy elárasztanak a tennivalók, hogy a születésnapjukra sem tudnak kiemelt figyelmet fordítani. Úgy képzelem, hogy Kilyén Ilka, aki évek, évtizedek óta több fronton igyekszik maximálisan teljesíteni, szintén így lehet ezzel. Bár egy kerek évforduló mégiscsak más. Pláne, ha az ünnepeltet már kora reggel "éjjelizenével" köszöntik az ablaka előtt, ahogy színházi és zenészkollégái tették a minap a facebookos tájékoztatások szerint. Hogy élted meg a mostani X-váltást?
– Örömmel és persze kíváncsisággal, hogy még mi és mennyi következik.
– Következhet nagyon sok és kevesebb is, ez rajtad is múlhat, hiszen gyakran tapasztalhattuk, azok, akik sokat vállalnak, nehezen szakadnak el a munkától, az aktivitástól.
– Így igaz. Nem tagadom.
– Szűkszavú lettél. Tőmondatoknál többet várnék. Milyen éved volt a rövidesen záruló 2014?
– Eléggé gazdag. Zsúfoltnak nem mondanám. Sok minden történt. Sok helyen jártam. Bemutatóm volt a színházban. Nagy örömömre a Keresztes Attila rendezte Figaróban játszom. A színmű- és zeneirodalom egyik jelentős szerepe a Marcellina.
– Ha az olvasók hallhatnák is, amit mondasz, felfigyelnének arra, amire most én is: úgy mondod ezt, mintha nem lenne természetes, hogy egy népszerű, elismert, nagy tapasztalatú és tehetséges művésznő rangjához méltó szerepben bizonyíthat.
– Sokszor kellett azt éreznem, hogy mellőznek. Voltak olyan igazgatók, rendezők, akiknek nem volt fontos, hogy nekem szerepet osszanak. Talán nem tartottak arra érdemesnek.
– Ha a főiskolát is beszámítjuk, negyven éve vagy a pályán.
– Én mindenképpen beleszámítom azt is, mert már II. éven olyan szerencsés voltam, hogy statisztaként ugyan, de játsztam a Stúdió színpadán. Akkoriban nagy megtiszteltetés volt, ha egy alsóévest a felsőévesek produkciójába kiosztottak. A Kocsonya Mihály házassága volt, sikeres előadás, Gergely Géza rendezte, nagyon szerette a közönség. Ott én valami nyoszolyólányféle voltam, párnákat hoztam, jöttünk a hozománnyal.
– És akkor úgy képzelhetted, hogy amikor bekerülsz a nagyszínházba, egymást érik majd a szép feladatok, lehetőleg főszerepek.
– Mindenki, aki erre a pályára lép, biztos így lehet vele. De az indulásom hamar szembesített a rideg valósággal. 1977-ben végeztem a színművészetit. Akkor találta ki a hatalom, hogy a nagy központok zárt városok. Elsősorban nekünk, magyaroknak voltak ezek zárt városok, ezt a történészek tudnák megerősíteni, de az biztos, hogy minket, fiatal színészeket erőteljesen érintett, mert a magyar színházak majdnem mind nagyvárosokban voltak. Nem választhattunk. Minket Lukácsy Kati kolléganőmmel román társulathoz, az akkori tordai munkásszínházhoz helyeztek. Visszautasítottam. Érdekes feladatnak is tekinthettem volna, hogy román színpadon is kipróbálhatom magam, de felháborított, hogy megfosztottak a választás jogától, holott a bukaresti végzettek választhattak, nekik nem volt zárt városi megkötés. És megfosztottak attól az alkotmányos jogomtól, hogy anyanyelvemen folytassam a mesterségemet, azon a nyelven, amelyen tanultam. Sok bonyodalmas hercehurca, cirkusz, beadványok sorozata nyomán végül sikerült Temesvárra kerülnöm. Már azzal is fenyegetőztünk, hogy a belgrádi emberjogi konferenciához fordulunk az ügyünkben. Aztán egyszer csak jött az értesítés, hogy átmehetek a temesvári magyar társulathoz, a papírok majd utólag érkeznek.
– Hogy érezted magad abban a társulatban?
– Nagyszerűen. Sok szeretettel fogadtak. Ez abból is látszott, hogy nagyon sokat játsztam. Mindenfélét. Beugrásaim is voltak, statisztáltam, főszerepeket kaptam.
– És mégis vonzott Vásárhely.
– Nem szerettem volna eljönni, de a férjem ragaszkodott hozzá, hogy közel legyünk a szüleinkhez. Utólag úgy gondolom, hogy jó döntés volt. Itt viszont nem fogadtak tárt karokkal. Bár beugrásszerűen sok előadást mentettem meg egyik napról a másikra. Mindig hamar és könnyűszerrel tanultam a szöveget, és ha már láttam az előadást, egy próbával simán vállaltam. Számos ilyen eset adódott.
– Az nem könnyítette a befogadásodat, hogy Temesváron sok főszerepben bizonyítottad a tehetségedet?
– Nem. Senki meg nem kérdezte, senkit nem érdekelt, hogy volt ott, miket csináltam, milyen feladatokat kaptam. Mindent nulláról kellett kezdenem. Nyilván lehet, hogy nemcsak közöny fogadott, hiszen gáncsoskodók mindenütt vannak, nekem is lehettek irigyeim. Amikor a színművészetit végeztem, az volt a vélekedés, hogy szép karrier áll előttem. Erre biztatott az osztályvezető tanárom, Tompa Miklós és más tanárok is, Tarr László, Erdős Irma, Szamossy Kornélia. Nagy dolog volt, ha Kovács György gratulált valakinek. Velem ezt tette A tanítónő bemutatója kapcsán. A második felvonás utáni szünetben már bejött és gratulált. Ő abban az esztendőben halt meg. Előtte gyakran beszélgettünk, sok jó tanácsot adott nekem. Azt is mondta, meg kell tanulnom, hogy hamiskártyásokkal nem szabad becsületesen játszani. Ezt a módszert nem tudtam elsajátítani.
– A mostani beszélgetést nem pályarajznak szántam, nem szándékom részletezni az eddigi életművedet, azt viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a karriered az egyéni előadóestekkel teljesedett ki.
– Igen, bár véletlenül alakult így. Úgy éreztem, hogy mondanivalóm van a világ számára, és ezt így is lehetett közvetíteni. A vásárhelyi színházban keveset foglalkoztattak, jutott ilyesmire is az időmből, de már Temesváron is, ahol nagyon sokat játszottam, volt egy József Attila-estem, a Kései sirató József Attiláért. Elég sok előadást megért, és büszke vagyok arra, hogy abban az időben olyan verseket mondhattam el, amilyeneket nem szívesen engedélyeztek. Ott szabadelvűbb emberek voltak, ilyen műsorok is átcsúszhattak. A verseket mindig szerettem, ez is magyarázza az egyéni műsorok létrejöttét. És még valami. A színház világában ami igazán zavar, az a kiszolgáltatottság. A színészt ez hatványozottan sújtja. A mindenkori vezetéstől, a rendezőtől, annak a darabválasztásától, koncepciójától függ, hogy mikor, mit és hogyan alakíthat. Mindez megváltozik, ha a magad ura lehetsz.
– Az egyéni estjeid sikere és az, hogy általuk egyre ismertebbé váltál, pótolta azt, hogy a társulat produkcióiban nem kaptál annyi feladatot?
– Igen. Hunyadi László azt mondta nekem, hogy ez pótcselekvés. De ő nem próbálta ezt ki. Illyés Kinga indított el. Az első előadóestem anyagát hozzá vittem, hogy megkérdezzem, érdemes-e próbálkozni. Azt mondta, az összeállítás úgy jó, ahogy van. Címet adott neki: Ágról szakadt madár. Alcím: Ballada a csángó sorsról. És beajánlott nagyon sok helyre. Neki már volt tapasztalata ezen a téren, addigra már a fél világot bejárta. Kiröpítette a fészekből az ágról szakadt madarat. A folyamat beindult anélkül, hogy ezért tettem volna valami különöset. Nem jelentkeztem soha sehova, és a mai napig így történik: nem kell jelentkeznem, hívnak.
– Engedj meg egy közbevetést: nagyszebeni meghívásnak teszel eleget akkor is, amikor ez az interjú megjelenik az újságban.
– Az Ars Hungarica néven ismert nagyszebeni magyar napok vendége leszek. Előadásokat tartok és különféle kulturális rendezvények, produkciók lebonyolításába is bekapcsolódom. Visszatérve Illyés Kingára, ő azt mondta: majd meglátod, mekkora erő és hatalom az, amikor egyedül vagy és egyedül tartod a kezedben a közönséget. Semmihez sem fogható.
– És így van?
– Így van.
– Mennyiben más ez, mint amikor egy közös játékban egy egész csapattal próbálsz hatni a nézőkre?
– Tényleg nagyobb hatalmat érzel. Persze most kicsit durván fogalmazok. A színház és a színész, a színpad és a közönség viszonya olyan, mint a szerelem. A legszebb szerelem, ami testi is. Adok – kapok. Visszajelzés érkezik a nézőtérről. A nézők hallgatása, figyelési módja is beszédes. Sokféle módon hallgatnak a nézők. A csendek, a felzúduló tapsok, a felcsendülő kacagás mind-mind valamilyen jelzés. Azt is észlelni lehet fentről, hogy mosolyog a közönség. Az halk, hangtalan cselekvés, és mégis "hallod", hogy mosolyognak. Érzed, hogy mosolyognak. Ez az erőteljes oda- vissza érzés csak a tiéd, ha egyedül vagy.
– Mikor lett számodra nyilvánvaló, hogy tudod uralni ezt a folyamatot?
– Már Temesváron, az első egyéni estemen éreztem, hogy megállom a helyem, nem rettegek, hanem arra koncentrálok, amit tennem kell, és úgy mondom, ahogy elképzeltem. Bízván abban, hogy az emberek azért jöttek el nyitott szívvel, hogy befogadjanak valamit. A közönség nagyon egyszerűen elmondja a maga mondanivalóját: ha valami nem érdekli, nem jön el meghallgatni engem vagy minket.
– Mindenik estednek egyforma sikere volt?
– Nem. A csángó műsoromnak és a karácsonyinak különösen nagy sikere volt. Van most egy újabb, a Zsoltár az anyanyelvről, ennek az összeállításomnak is nagyon kedvező a fogadtatása.
– Vajon miért? Ezekhez lelkileg te is közelebb állsz?
– Igen. Vannak olyan estek, amelyeket azért állítottam össze, mert kérték. Például a Délvidékre. Ott 1992-től nagyon sok előadást tartottam. Akkor kezdődött a szerb–horvát háború. 25-30 délvidéki településen jártam, egyes helyeken többször is. Kértek a zentai csata évfordulójára is egy ünnepi műsort. Így készítettem egy olyan összeállítást, amely azt mutatja be, hogy a forradalmak, bukások, látványos talpraállások bizonyítják, hogy a tűz, ami az emberben, a nemzetben él, elpusztíthatatlanná teszi.
– A jelenlegi szabályozás, törvénykezés olyan, hogy bizonyos életkor teltével a színészt nyugdíjazhatják. Emiatt az utóbbi évek, évtizedek során olyanok is kénytelenek voltak elhagyni a színpadot, akik még sokáig megoszthatták volna a színjáték örömét a társaikkal és a nézőkkel.
– Én nemcsak reménykedem, de hiszem is, hogy a színháznak még szüksége van rám, és játszani fogok.
– Az egyéni produkciókat viszont folytatni lehet.
– Így igaz. Addig csinálhatom, ameddig bírom, és amíg elszenved a közönség. Nagy örömmel csinálom, hiszen ötletekből sosincs hiány, jelenleg is több érlelődik bennem. Mindenik nagyon kedves számomra, és érdekesek is lennének, de egyszerre csak egy kivitelezhető.
– Gondolom, azért is, mert nagyon munkás feladat egy ilyen estet előkészíteni.
– Igen. Mindenik egyéni estemet én szerkesztettem. Ez ugyanakkor jó is volt, mert arra kényszerített, hogy olvassak, kutassak, érdeklődjem, és minden plusz, amit ezekkel kapcsolatosan olvastam, tanultam, örömmel töltött el.
– Van-e olyan ötleted, amely a közeljövőben konkretizálódik, esetleg megvalósulva közönség elé is kerül?
– Van. Tavaly a vásárhelyi Kultúrpalota 100. évfordulójára kitaláltam, összeállítottam, megszerkesztettem azt a műsort, amelynek a címe: Megszólal a Kultúrpalota. CD- és videofelvétel is készült róla. A videó bemutatója november 25-én lesz a Kultúrpalotában. Örülnék, ha azon az esten minél többen lennének.
– A színházi szerepek, egyéni műsorok és más fellépések mellett több olyan egyesületi, közösségi feladatot vállaltál, amelyek szintén energia- és időigényesek. Az EMKE megyei szervezetének a vezetésében, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány keretében kifejtett munkád továbbra is megmarad? Ha csak a felsoroltak első felére gondolunk, az is sok egy embernek.
– Ha nem lenne olyan nagyszerű családom, amely kitűnő hátországot biztosít, nagyszerű férjem, aki az egyik legnagyobb segítőm a magyar kultúra terjesztésében, valószínű, hogy mindezt nem tudnám megtenni. És azon gondolkodnék, mi lenne elhagyható mindabból, ami felaprózhat. De ha az emberek megtiszteltek a bizalmukkal, azt meg is kell szolgálnom.
– Hát akkor azt kívánom, hosszasan örvendhess még ennek a bizalomnak. Isten éltessen sokáig!
– Köszönöm szépen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Megszervezték az amatőr néptáncegyüttesek év végi találkozóját
Zsúfolásig telt szombaton a Maros Művészegyüttes terme, amely nyolcadik alkalommal adott otthont a Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozónak.
Az 1991-ben indult Gyöngykoszorú-mozgalom túl van a századik találkozón, egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Most tizenhét amatőr néptánccsoport lépett fel.
A találkozó Kilyén Ilka színművésznőnek, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének elnöke szavalatával kezdődött, majd Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója szólt a közönséghez. „A néptánc, a népviselet, a népdal, a népzene, a hagyományaink olyan kincsei, amelyeket örököltünk, meg kell őriznünk, és tovább kell örökítenünk. Ha táncolunk, népdalainkat énekeljük, népviseletbe öltözünk, megtartjuk szokásainkat, akkor erősek vagyunk, ezt nem tudja elvenni tőlünk senki”.
Az igazgató megköszönte a szülőknek, hogy felismerték a táncban rejlő értékeket, és gyerekeiket taníttatják, egyszersmind az oktatók és csoportvezetők munkáját is méltatta. A találkozó keretében megemlékeztek a Gyöngykoszorú-mozgalom megálmodóiról, a Szabó házaspárról, majd Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei  elnöke szólalt fel. „Ezek a kincsek olyan értékhordozók, amelyek megtanítanak minket igaz, becsületes, tiszta szívű, jó magyar embernek lenni” – fogalmazott Brassai. Kecskés Csaba unitárius lelkész áldása után a Napsugár néptáncegyüttes tánca kezdte a délutánig tartó ünnepséget.
Barabási Attila Csaba érdeklődésünkre elmondta: a Szabó házaspár ötlete volt az is, hogy az év végi találkozókat Marosvásárhelyen szervezzék. „Amikor a betegeskedő Gyuri bácsi már nem volt az EMKE elnöke, a többi településen továbbra is zajlottak a néptánctalálkozók, viszont az évzáró vásárhelyi találkozók megszervezése elmaradt. Amikor 2007-ben vezetőként az együtteshez kerültem, úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy visszahozzuk a városba a Gyöngykoszorú-mozgalmat. A közönség túlnőtte a terem befogadóképességét, és a találkozót vissza kellene vinni arra a helyszínre, ahova Szabó Gyuri bácsi és Éva néni elképzelte, a Kultúrpalotába” – mondta az igazgató.
A szombati találkozón fellépett a marosvásárhelyi Napsugár és a Csillagfény, a segesvári Kikerics néptáncegyüttes, a vajdaszentiványi Takács Mihály hagyományőrző néptánccsoport, a magyarói Csurgó, a marosludasi Hajdina, a nyárádszeredai Bekecs, a szabédi Fürgelábak, az erdőcsinádi Árvácska néptáncegyüttes, a mezőbándi Csipkebogyó Táncegyüttes, az erdőszentgyörgyi Százfonat néptáncegyüttes, a gernyeszegi Szőlőfürt néptánccsoport, a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, a disznajói, kibédi, holtmarosi néptánccsoport és a sóváradi Szuszékdöngetők.
Felléptek a II. Széllyes Sándor Népdalvetélkedő nyertesei is: Gálfalvi Evelyn Rebeka, Berekméri Réka Beáta, Aszalos Erika, Páll Imola Gabriella. A Maros Művészegyüttes, az Erdélyi Közművelődési Egyesület Maros Megyei Szervezete és a Folk Dancing and Musik Egyesület által szervezett találkozó táncházzal ért véget.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Marosszéki magyar intézményvezetők a megvalósításokról, tervekről
Intézmények, szervezetek vezetőit faggattuk az idei év megvalósításairól, jövőbeni terveikről. Gáspárik Attila elégedett a színházi élet alakulásával, Kilyén Ilka a lehetőségekhez mérten, az eddiginél is színvonalasabb EMKE rendezvényeket szeretne szervezni a jövőben, Soós Zoltánék többek között folytatják a Kultúrpalota felújítását, Tamási Zsolt pedig jövőben is szeretne az általa vezetett gimnázium diákjaival a közösség elé lépni.
Kilyén Ilka, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének elnöke szerint az EMKE gazdag évet zárt. Az Ábrám Zoltánt váltó elnök elmondta, igyekeztek a jól bevált programjaikat fenntartani. „Gondolok itt a Gyöngykoszorú-találkozók megszervezésére, a január elsején  szervezett  Petőfi-megemlékezésre, könyvbemutatókra, kiállításokra, a Don-kanyarban elveszettekről való megemlékezésre. De megtartottuk a Magyar Kultúra Napját, ezenkívül idén is önálló programokkal voltunk jelen a Marosvásárhelyi Napokon” – sorolta idei tevékenységeiket a színművész, aki szerint ezek a rendezvények még most is meg tudják szólítani a marosvásárhelyieket, még nem futották ki magukat. „Továbbra is szeretnénk ugyanazt a nívót nyújtani, mint eddig, és a lehetőségekhez mérten még színvonalasabban” – hangzott az összegzés.
Minőségi oktatást szeretnének
Tamási Zsolt, az újjáalakult Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója szerint az idei esztendő sikeres volt, mert hosszú készülődés és próbálkozás után sikerült elérni, hogy elinduljon az iskola. „Sok buktatóval járt, több akadályt is le kellett küzdeni, de mindez forgatókönyvszerűen benne volt. Nem könnyű önálló magyar iskolát létesíteni Marosvásárhelyen” – foglalta össze tételesen az utóbbi hónapokat az igazgató.
„A jövőben azt szeretnénk, ha ez az iskola, mely most már a szerződés aláírásával is hivatalossá vált, tovább tudna fejlődni, hogy haza tudjunk költözni a saját épületünkbe. Azt szeretnénk továbbá, ha diákjaink és megfelelő tanári karunk lenne ahhoz, hogy előkészítő, ötödik és két kilencedik osztályt  indíthassunk. Olyan körülményeket szeretnénk teremteni, gondolok itt a bútorzatra, felszerelésre, amelyek révén megvalósulhat a minőségi oktatás” – fogalmazott Tamási. Hozzátette: szeretné, ha többen hallanának az iskolájukról, ezért azokat a tevékenységeket, amelyeket elkezdtek, például a karácsonyi vásárt, a jövőben is folytatni szeretnék.  
Cél a közönségközpontúság
Gáspárik Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint az idei év színház szempontjából nagyon jó év volt. „Ha jövőben mindez csak megismétlődhetne, már akkor is nagyon-nagyon boldogok lennénk. Az összes jelentős magyarországi és romániai fesztiválra eljutottunk, sikerült a nézőszámot tovább növelni. 1989 óta ennyi nézője nem volt a színháznak, mind a román tagozaton, mind a Tompa Miklós Társulat esetében. A főiskolára jelentkezők száma is növekedett, ami azt jelenti, hogy Marosvásárhelyen a színházi élet vonzóvá vált” – vélekedett az intézmény vezetője, akit azonban elkeserít, hogy például a városban a Félsziget fesztivált nem lehet újraindítani, és egyáltalán: úgy véli, hogy városi, helyi szinten hiányzott az egész évből a fantázia. A Nemzeti vezetője szerint Marosvásárhely sokkal többet megbírna, és sokkal többet tudna  megemészteni kultúrából, de ilyen hozzáállással még az Európa Kulturális Fővárosa címet is nehéz lesz megpályázni, nemhogy megnyerni. A színházra visszatérve, az igazgató kifejtette: „Szeretnénk tovább építeni a közönséghez közel álló színházunkat”.
Budapestről érkező tárlat
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatójától megtudtuk: több nagyobb beruházásuk a vége felé közeledik, ezen belül nagyobb műemlék épületek felújítását fejezték be, például a Toldalaghy-palotát  és a múzeum várbeli épületét. 2014-ben kiállítások előkészítését is elindították, többek között jövőben fogják kiállítani Románia ókori ezüst- és aranyleleteit, ezenkívül be szeretnék mutatni a Mantegnától Hogarthig címet viselő metszetgyűjteményt, melyet a Budapesti Szépművészeti Múzeumtól kölcsönöznek.
Jövőre a terveik között szerepel a Kultúrpalota felújítási munkálatainak befejezése, és a Természetrajzi Múzeum, illetve a görgényszentimrei kastély felújítása. „Összességében az idei év a múzeum fejlesztése szempontjából közepesnek mondható,  elsősorban az adatbázisaink frissítésén dolgoztunk, de mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy a vár felújítása nagyrészt készen van, és ami mindenképp kiemelkedő az a műkincsvásárlás, sikerült néhány különleges és értékes alkotást  venni az intézmény számára” – summázta az igazgató.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Méltatások, oklevelek a 130 éves EMKE ünnepén
(Ami dr. Ábrám Zoltán beszámolójából kimaradt)
Április 10-én furulya- és citeraszótól volt hangos a Bernády Ház. A Maros megyei EMKE átadta azokat az országos okleveleket, amelyeket olyan egyesületek érdemeltek ki az idén, amelyek sokat tettek a közösségért. A megyei elnökség ragaszkodott ahhoz, hogy egyesületeket méltasson, bízva az elismerés közösségépítő erejében. Az EMKE Hatlyukas névre hallgató, kisiskolás furulyaegyüttese derűs hangulatot teremtett már a közönség érkezésekor, a ház udvarán és később a teremben is. Ez volt első nyilvános fellépésük, egyben főpróbájuk a kreativitási verseny előtt, ahol első díjasok lettek. Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítő tanáraiknak. Megérdemlik, hogy nevüket bár megemlítsük: Páckán Éva, Ségercz Ferencz, Samu Janka, Szőcs Kata.
A Csittszentivánon működő Bandi Dezső Kulturális Egyesület munkásságát Bandi Kati iparművész méltatta. Mondanivalóját a következő gondolattársítások köré csoportosította: örökség – örökítés, közösség – közösségépítés, fiatalság – fiatalítás, munka – szórakozás, hiszen ezek a fogalmak és tevékenységek jellemzik a híres iparművész nevét viselő egyesület munkáját. Az egyesület fő célja a gyermekek művészi készségeinek a fejlesztése és ezzel együtt nemzetünk, népünk hagyományainak megőrzése, népszerűsítése és átszármaztatása az utánunk következőkre. 2005-től minden évben megszervezik Bandi Dezső iparművész emlékére a faragótábort. Az ingyenes táborban évente egyre több helyi, illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotó szenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. A tábor mára nemzetközi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát, és bővült a tevékenységi köre is. Az erdélyi résztvevőkön kívül anyaországi és felvidéki résztvevők is vannak. Nemcsak fafaragással, hanem szövéssel, hímzéssel, bútorfestéssel, gyöngyfűzéssel, néptánc-oktatással is foglalkoznak. Minden évben rangos kiállítással jelentkeznek. A gyermekek jövőjének alakulását tekintve ez a művészi alkotómunka segíthet számukra a pályaválasztásban is"– tudtuk meg Bandi Kati laudációjából. "Tanítványaink művészi szinten kezdenek dolgozni. Szép formájú, gazdag tartalmú, és ezáltal sugárzó erejű, sok ezer éves motívumok továbbélését látjuk a faragványaikon. Olyan motívumokat fogalmaznak meg vésőikkel kis művészeink, melyeknek nagy részét Bandi Dezső gyűjtötte. Nem is annyira faragókat, mint inkább a művészetet szerető-értő-fogyasztó embereket nevelünk" – vallja Székely Lajos, az egyesület elnöke.
A csittszentiváni dalcsoport lánykái tiszta, csengő hangon előadott, jól megválasztott népdalcsokrát az Üver zenekar kísérte.
A Marosvásárhelyi Magyar – Örmény Kulturális Egyesület gazdag tevékenységét dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatta. Kiemelte, hogy "az egyesület felkarol és műsorra tűz olyan kérdéseket, amelyeket más civil szervezeteink nem vagy csak érintőlegesen vállalnak magukra. És mindezt olyan körülmények között teszi, amikor az a többségi közösség, amelynek az idők folyamán részévé vált, ma maga is kisebbségben él. Célkitűzéseinek megvalósítása érdekében tevékenysége rendkívül szerteágazó. Kiemelkedik ezek közül az ismeretterjesztés, főként az örmény történelem, kultúra és hitélet gazdag világának megismerése. Az elmúlt évek során ebben a kérdéskörben elhangzottak olyan tudományos értékű előadások, ismertetések, amelyek előrelépést jelentettek a kettős identitású közösségi múlt mélyebb megismerése útján, nemcsak általában, hanem az egyes erdélyi – erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi – örmény-magyar helyi közösségek vonatkozásában is. Különösen hangsúlyosnak tekinthető az örmény kultúra napja alkalmából 2014. október 11-én tartott Együttélési modellek a történelmi Erdélyben c. konferencia, ahol tudományos kutatók ismertették az Erdélyben élő népcsoportok – románok, székely-magyarok, szászok, örmények és zsidók – önkormányzatiságát. Rendezvényeik sikere érdekében az egyesület szervezői és vezetői – dr. Puskás Attila elnök, Szász Ávéd Rózsa titkár és dr. Nagy Attila alelnök – kihasználnak minden adódó lehetőséget, amellyel kielégíthetik nemcsak a tagság, hanem egy szélesebb érdeklődési kör művelődési igényeit is."
Bordi Teréz, a Bolyai líceum XII.-es diákja Kányádi Sándor Örmény sírkövek című versét mondta el nagy érzékenységgel, Kántor Anna pedig egy gyönyörű örmény altatóval bűvölte el a hallgatóságot.
A mezősámsondi dal- és citeraegyüttest Fazakas Ildikó, a megyei EMKE alelnöke méltatta. Megtudtuk, hogy a mezősámsondi citeraegyüttes 1976 telén alakult, tehát 40 éve működik a dimbes- dombos székely-mezőségi falu hagyományait éltetve, művelődési életét gazdagítva. Alakulásakor előszedték a régi citerákat, majd újakat készítettek. A falu asszonyainak kórusa is csatlakozott hozzájuk, és együtt énekeltek, muzsikáltak. Az együttes műsoraiból több alkalommal készült rádiófelvétel. Többször nyertek rangos versenyeken értékes díjakat. Repertoárjuk változatos, Maros menti, alföldi, szilágysági, csíki, mezőségi csokrok alkotják. Hallották őket énekelni Magyarországon és Európa különböző országaiban is.
Résztvevői voltak a Gyöngykoszorú- találkozóknak Mezőbándon és Erdőcsinádon, láttuk őket a Szabédi László-emléknapokon, az EMKE különböző rendezvényein, a ,,Ki mit tud?" országos döntőjén, a mezőségi ifjak találkozóján Nagyölyvesen, valamint a magyarországi testvértelepülésen, a Baján tartott Európai Kisebbségek V. Fesztiválján. Nem hiányoztak a marossárpataki tánc- és huszárfesztiválról, a vajdaszentiványi néptánc- és népzenetáborból, a mikházi A faluban muzsikálnak című néptánc- és népzenefesztiválról. Az erdőcsinádi citeraoktató tábor záróműsorának állandó díszvendégei.
Az együttes közösségformáló ereje példaértékű. Erőteljes, szép hangzású dalaikkal, kiforrott előadásukkal, öltözetükkel, kiállásukkal és víg kedélyükkel mindig lenyűgözik a közönséget.
Az oklevelet átvevő Sikó Domokos sámsondi református tiszteletes köszönő szavait a citerák hangja tette értékesebbé. Hangulatos, szép népdalcsokorral és citeramuzsikával ajándékozták meg a népes hallgatóságot. A rendezvény végén dr. Szász Pál szavai, egyben az EMKE mottója jutott eszembe: "Ki a köznek él, annak élni érdemes".
Kilyén Ilka, a Maros megyei EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

"Egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcsöt"
Orbán Balázs 1890. április 16-án írta alá végrendeletét. Az EMKE Maros megyei szervezete és a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség emlékünnepséget szervezett a legnagyobb székely halálának 125. évfordulója emlékére az egyházközség Dersi János-termében, április 16-án.
Sokan jöttek el emlékezni, tisztelettel adózni a legnagyobb székely emlékének. Nagy László unitárius lelkész Mikó Imre  A szülőföld szerelmese című 2011-ben megjelent könyvéből idézte Orbán Balázs unitáriussá válásának történetét, majd Kilyén Ilka színművész, a Maros megyei EMKE elnöke köszöntötte a jelenlevőket, méltatva az esemény jelentőségét, az egyházközség befogadókészségét és kultúratámogatását, hisz a falakon épp egy örmény múltat és jelent megelevenítő fényképkiállítás látható, dr. Ábrám Zoltán fényképei, amelyeket Örményországban készített, és ezzel is emlékezhetünk a 100 évvel ezelőtti örmény genocídiumra.
Kisgyörgyné Barla Júlia tanár színesen idézte fel Orbán Balázs életútját Lengyelfalvától – nagyon sok kitérővel – Budapestig, az örömöket és kudarcokat, és kiemelte azt az emberi nagyságot, amellyel Orbán Balázs fordult szeretett szülőföldje és népe felé. Végrendelete végrehajtójának az EMKE-t nevezte meg. Az 1890. április 21-én, két nappal Orbán Balázs halála után felbontott végrendelet a családja mellett a Musis et virtutibus szellemében gondol a székelykeresztúri unitárius gimnáziumra és az EMKE-re is.
Részlet a végrendeletből: "A mint egész életem küzdelem volt a jóért, az igazságért, a haza üdveért s a miként életemben soha se kerestem önfeláldozó odaadásomért az öntudatnál más jutalmat: akként már csak a következetességért is oda kell törekednem, hogy halálomból is némi haszon háromoljék e szegény magyar hazára, a melynek egész éltem tevékenységét szentelém; földi javaim egy részét, azt a részét, a mely leginkább szerzeményem, a hazai közművelődés és a faj megmentés oltárára szentelem, én családdal nem lévén megáldva a magyar népet tekintem családomnak s azt is kívánom fő örökösömmé tenni, míg más részről a testvéri szeretet adóját se kívánom megtagadni azon testvéremtől, ki arra reá van szorulva s ki gyermekei által családunk tovább folytatására hivatva van... A Szejke jövedelmezősége emelkedőben lévén, annak már fennebb a keresztúri iskolának rendelt évi 200 frton felül ugyanannyit rendelek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület székely osztályának 20 éven át, míg az négyezer frt. tőkét fog kitenni".
Fekete Zsolt Az idő fényképei című könyvét színes, vetítéses előadással ismertette. Több mint tízévi odaadó munkával bejárta Orbán Balázs "nyomdokain" a Székelyföldet, felkereste azokat a helyeket, ahol Orbán Balázs és Veress Ferenc fényképeket készített (az 1860-as években), megkereste azokat a helyeket, szögeket, ahonnan akkor a fényképek készülhettek, és a jelenlevők összehasonlíthatták a múltat a jelennel. Ez az összehasonlítás a legtöbb alkalommal fájdalmas és nagyon szomorú. Templomok, kastélyok, udvarházak tűntek el, alakultak át és a természet is hatalmas erejével átalakította Erdély nagyon szép helyeit. Mindannyiunk nevében köszönjük Fekete Zsolt értékmentő és -teremtő munkáját. Úgy érzem, hogy a megemlékezők és tisztelgők méltósággal idéztük fel Orbán Balázs emlékét. Másként róla nem is lehet beszélni.
Nagy László
Népújság (Marosvásárhely)

Gyöngykoszorú- találkozó Erdőcsinádon
A virágzó természet és a népviseletek színkavalkádjában, gyönyörű tavaszi napon Erdőcsinádon XXII. alkalommal tartották meg a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc- találkozót. Aki lelke felüdítésére kívánkozott, nem kívánhatott volna jobb programot, mint a több száz népviseletbe öltözött gyermek és fiatal látványában megmártózni, akik zsigereinkben hordozott népi kultúránkat, őseink táncát és zenéjét hívták elő és elevenítették meg.
A fiatalok – szívünk, lelkünk díszei
A szokáshoz híven a falu központjában gyülekeztek a csoportok, hogy aztán énekszóval, Miholcsa József huszárait követve megkerüljék a falu központját. A rendezvény nyitánya szemet gyönyörködtető, hiszen ekkor valamennyien együtt vannak, egymást követve vonulnak az együttesek. A szemlélőnek nem maradt más, mint leolvasni a helységtáblákat, s beazonosítani a vidék népviseletét. És persze megcsodálni a több mint hétszáz magyar gyermeket, a mieinket.
A felvonulást követően Csanád vezér mellszobra körül köszöntések és ökumenikus istentisztelet következett, melyet a házigazda szerepét betöltő Bálint Csaba erdőcsinádi lelkipásztor a 150. zsoltárral indított. Dicsérjétek az Urat!... Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával, dicsérjétek csengő cintányérral! – hangzott a biztatás. Majd köszönetek hangzottak el, elsősorban a megújult művelődési házért mondott köszönetet a lelkész, hiszen az idei rendezvényt már sokkal szebb hajlékban szervezhették meg. Köszönetet fogalmaztak meg Gernyeszeg község polgármesteri hivatalának, Kolcsár Gyula polgármesternek, a Marosszéki Kulturális Egyesületnek, Fazekas Jánosnak, Füzesi Albertnek, az EMKE-nek és Kilyén Ilkának, Szász Róbert tánctanárnak és a sok támogatónak, a számtalan helybélinek, református egyháztagnak, akik szívügyüknek és Erdőcsinád elmaradhatatlan kulturális rendezvényének tekintik az eseményt.
– Szívünk, lelkünk díszei ezek a gyermekek és fiatalok! Örülünk, hogy együtt lehetünk a XXII. Gyöngykoszorú találkozón, de meg kell emlékeznünk Szabó György Pálról és Éváról, akik elindították ezt a mozgalmat, s akik már nem lehetnek közöttünk. Becsüljük úgy a néptáncot és a népdalt, ahogyan ők tették! – mondta a lelkipásztor.
Lukácsi Szilamér, Erdőcsinád volt református lelkésze, a Gyöngykoszorú- találkozók hűséges szervezője megköszönte, hogy utódja tovább viszi a fáklyát, hálás Csinád templomos népének, hogy az ügy mellé állnak. – Ez a mi sorsunk, vállalnunk kell a többletmunkát, hogy hagyományainkat átörökítsük a következő nemzedéknek. Az a nemzedék, amellyel a szervezést kezdtük, kicserélődött, utódaik vették át a munkát – fogalmazott a lelkipásztor.
A székelykáli unitárius, a marosjárai katolikus lelkész szavai is hagyományaink további ápolására buzdítottak.
Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok!
– Tetszett, hogy a felvonuláson végig énekeltetek! Isteni adomány birtokosai vagytok. Énekelni, táncolni tudtok. Átvettétek ezt a tudást, és gyermekeiteknek tovább fogjátok adni – mondta Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Maros megyei elnöke, majd elmondta, hogy egy Magyarországról idelátogató fiatal kirándulni ment az erdélyiekkel, akik végig énekeltek a buszban. A nap végén megkérdezték tőle, hogy mi tetszett legjobban. Azt felelte, hogy az éneklés, ami Marosvásárhelytől Kolozsvárig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig  "nem fogyott el", annyi népdalt ismernek az erdélyi ifjak. S hogy minden gyermek, fiatal egyenként érezze személye fontosságát és súlyát ebben a nagy közösségben, a művésznővel együtt mondták el: büszke vagyok, hogy magyar vagyok! Hogy magyar táncot táncolok! Hogy magyar népdalt éneklek! S hogy ez valóban így van, bizonyította a hangerő és a taps. A török szokásból merített "minta" mindennapos, a gyerekek ezzel kezdik az iskolanapot. Mi elfelejtjük hangsúlyosan tudatosítani gyermekeinkben, hogy legyenek büszkék magyarságukra.
Új táborközpont lesz Csinádon
A köszöntések sorában Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke elmondta, hogy a Gyöngykoszorú napja tökéletes összhang természet és a népviseletbe öltözött fiatalok között, s ahogy a természet örök, az lesz a magyar nemzet is. Az elnök elmondta, hogy Erdőcsinádon a régi hagyományt felelevenítve egy táborközpontot szeretnének létrehozni, amihez a magyar kormány támogatását kérték. Erre azért van szükség, hogy a népi kultúra jegyében egy évben ne csak egyszer teljen meg a falu, hanem folyamatosan legyenek rendezvények. Remélik, hogy ez megvalósul, s a régi helyére épülő táborközpont a magyar kultúra ápolásának helyszíne lesz.
– Fontos megmutatni a kultúránkat, fontos nekünk, hogy a gyermekekben, fiatalokban megerősítsük az összetartozás érzését. Ezért vállaljuk a református egyházzal közösen ezt a korántsem könnyű munkát – fogalmazott Kolcsár Gyula polgármester.
A rendezvény nyitóeseménye a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
22 néptáncegyüttes lépett színpadra
A művelődési házban egész délután és egész este folyt a tánc. Huszonkét együttes lépett fel. Elsőként a helyiek Árvácska néptánccsoportját láthatta a népes közönség. Következtek: a gernyeszegi Szőlőfürt, a búzásbesenyői és vajdaszentiványi hagyományőrzők, a marosvásárhelyi Csillagfény, a marosfelfalui Bíborka, a mező-bándi Csipkebogyó, a gyulakutai Szivárvány, a backamadarasi Kincses, a marossárpataki néptánccsoport, a gernyeszegi Nefelejcs roma csoport, a holtmarosi néptánccsoport, a szászrégeni Rügyecskék, a mezőmadarasi Árvalányhaj kis és nagy csoportja, a nyárádszeredai Apró Bekecs, majd a Kis Bekecs, a körtvélyfáji Bokréta, a székelykáli néptáncegyüttes, a magyarói Csurgó, a Napsugár nagy és középcsoportja, a huszadik alkalommal részt vevő soproni Pendelyes néptánc-együttes. A fellépők sorát a Maros Művészegyüttes zárta.
Ezt követően táncházban szórakozhattak vendégek és helybeliek egyaránt.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

Csillagok, csillagok, tovább ragyogjatok!
Hálásak lehetünk mi, marosvásárhelyiek, hogy bővelkedünk magyar vonatkozású rendezvényekben, kiváltképpen ilyenkor, a városnapok alkalmával. Azért is hálásak lehetünk, hogy vannak lelkes emberek, civil szervezetek, akik/amelyek felvállalják kulturális események szervezését és lebonyolítását, hiszen be kell vallanunk, nem kis munkát, szervezőkészséget, türelmet és hozzáértést igényel egy délutánt vagy estét betöltő színvonalas műsor összeállítása.
Nem mintha a nyilvánosságra tartozna, de kedden este fárasztó munkanap, majd szülői értekezlet után rohantam be a Kultúrpalotába. Nótaestre. A Marosvásárhelyi Napok kiemelkedő és várt eseménye ez minden évben.
A főpáholy oldalsó zugában kaptam helyet, s mielőtt kifújtam volna magam, a műsor el is kezdődött. Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő mint főszervező a tőle megszokott tartással és eleganciával állt színpadra. Köszöntője után a város két alpolgármesterét, Peti Andrást és Claudiu Maiort szólította pódiumra. Nem nótázni, hanem azért, hogy a hivatal üdvözletét tolmácsolják a város magyar ajkú, fiatalos, de többnyire tisztes kort megélt nótakedvelő hallgatóságának. Értelmezés kérdése, de mindenképpen méltányolandó, hogy Claudiu Maior magyarul szólt a közönséghez.
Ifj. Jánoska Béla és népi zenekara kíséretében csendültek fel az ismert nóták Ritziu Ilka Krisztina, Ördög Miklós Levente, Vígh Ágnes, Szabadi Nóra, Kilyén Ilka, Ábrám Tibor, Tollas Gábor, Buta Árpád Attila tolmácsolásában. A közönség előbb csak dúdolt, de ahogy egyre jobban ráhangolódott az éneklésre, fellángolt a nótázási kedv, s Buta Árpád nótáit már együtt fújták. Végül nem is lehetett tudni, Buta Árpádot szereti-e a közönség annyira, vagy a közös nótázást. Annyiban maradtunk, hogy mindkettőt. Bevallom, én is szívesen énekeltem a kis kút, kerekes kútról, a zavaros Nyárádról, a százados úrról, aki felül a lovára, s végül a szépen ragyogó, utat mutató csillagokról.
De nem ragadtatom el magam, inkább arról is szólok, hogy a muzsika és nóták közé vidám jeleneteket iktattak: Szőlősi Pénzes Szilárd és Cseke Péter, a Hahota színtársulat tagjai, majd Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina nevettették meg a közönséget. S tették mindezt Kovács Levente művészeti tanácsai alapján. S ha nóta volt, vidámság volt, nem hiányozhatott a tánc sem, Eötvös Mária koreográfiájára perdült táncra Mészáros Zoltán és táncospárja.
S akkor még nem szóltunk a szervezőkről, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületről, az EMKE Maros megyei szervezetéről és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalról, amelyek idén is kiváltották a közönség elismerését. Azét, amely hűséges még a magyar nótához, a magyar hagyományokhoz, s amelyet értékelni kell, mert nem biztos, hogy húsz év múlva lesznek még annyian, hogy benépesítsék a Kultúrpalotát.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Huszonöt éve a magyar kultúráért
Évek óta meghatározó szerepet vállal Marosvásárhely kulturális életében a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, amelynek tevékenysége nyáron sem szünetel. Jelenleg a fennállása 25. esztendejét bemutató kiállítás készül fotókból, plakátokból, műsorfüzetekből.
A 25 esztendőt számos művelődési rendezvény fémjelzi, irodalmi estek, megemlékezések, kirándulások, honismereti túrák, képzőművészeti, népművészeti és fotókiállítások, koncertek, nótaestek.
Náznán Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnöke úgy véli, van okuk némi elégedettségre, hiszen civil szervezetként sok színes és színvonalas programot sikerült a város magyar közösségének nyújtani.
A legkiemelkedőbb tevékenységeket a Marosvásárhelyi Napok keretében szervezték. A városnapok alatt a magyar jellegű rendezvényekről azok a magyar civil szervezetek gondoskodnak, amelyeknek ez szívügyük. Az idén a legtöbb esemény a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevéhez kötődik, hiszen, ahogy Náznán Olga elmondta, sok jó ötletet sikerült megvalósítani, illetve az előző évek kezdeményezéseit folytatni. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetével közösen nyújtottak maradandó élményeket a magyar közösségnek. Például az idén első alkalommal szervezte meg az egyesület a városháza előtti téren a toronykoncertet, amelynek során a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészei és énekesei fent a Városháza tornyából szórakoztatták az alul összegyűlteket.
Jelenleg egy kismonográfia kiadására készülnek, amelyben az elmúlt 25 év tevékenységének beszámolója lesz olvasható magyar, román és angol nyelven. A Vásárhelyi Hírlap kérdésére, hogy miért szükséges három nyelven megjelentetni a beszámolót, Náznán Olga elmondta: azért, mert a támogatók, közöttük a román kulturális szaktárca, a Maros megyei önkormányzat, a városháza is érdeklődik a tevékenységek iránt, amikor egy-egy pályázatot meghirdet. Ugyanakkor, ha európai uniós pályázatról van szó vagy partnerkapcsolatról, elmaradhatatlan az angol nyelvű nyomtatvány.
Augusztusban nem marad el a honismereti kirándulás, amelynek során tavaly Dél-Erdéllyel és a Partiummal ismerkedtek a résztvevők. Az idén Csíkszeredába és környékére készülnek. Az augusztusi programok között szerepel a Vásárhelyi Forgatagban való részvétel, szeptemberben pedig a Reményik Sándor-megemlékezés, a költő születésének 125. évfordulója alkalmából. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesületnek köszönhetően egyre több vásárhelyinek jut a tudomására, hogy Marosvásárhelyen, a római katolikus sírkertben nyugszik Kántorné Engelhardt Anna, a magyar színjátszás hőskorának egyik legkiemelkedőbb művésze, akinek sírján évről évre koszorút helyeznek el, emlékét irodalmi esteken elevenítik fel.
Az Operett Napja, a Magyar Nyelv Napja, ahogyan a karácsonyi előkészületek, vásárral egybekötött kézműves kiállítások, öregotthon látogatások, Pál atya árváinak a megsegítése mind-mind olyan alkalom, amely nem marad ki az egyesület naptárából.
Antal Erika
Székelyhon.ro

XI. Gyermek-Gyöngykoszorú találkozó Csittszentivánon
Szeptember 26-án az EMKE Maros megyei szervezete tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Gyermek-Gyöngykoszorú találkozót, amelynek ez alkalommal Csittszentiván adott otthont, és a Bandi Dezső Kulturális Egyesület is bekapcsolódott a szervezésbe. Az óvodásokból és iskolásokból álló csapatok magyar népi gyermekjátékokkal és/vagy néptánc-előadással jelentkezhettek. A találkozón öt csapat vett részt: a mezőpaniti Lánc-lánc gyermekjátékkör, a csittszentiváni Gyöngyvirág néptánccsoport, a szabédi Fürge Lábak néptánccsoport, a maroskeresztúri Tipegők, valamint a mezőbándi Csipkebogyó néptáncegyüttes. A rendezvény hangulatát emelte a marosvásárhelyi Hatlyukasok pásztorfurulya-együttes. A rendezvény a Csittszentiváni Református Egyházközség gyerekkórusának énekével és Balogh Károly lelkipásztor beszédével, áldásával kezdődött. Ezt követően a népviseletbe öltözött közel 170 gyermek furulya- és énekszóval vonult végig a falu főutcáján. Visszatérve a kultúrotthonba, Gálfi Sándor alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Bandi Kati iparművész szólalt fel a Bandi Dezső Kulturális Egyesület képviseletében. Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta a népi gyermekjátékok közösségteremtő erejét, az önállóság, a türelem, a kitartás, az önbizalom, a nyitottság megszilárdításában játszott szerepét. Arra buzdította a jelen lévő oktatókat, hogy a tánc mellett a felnövekvő nemzedék számára ne felejtsék el hagyományunknak ezt a részét sem átadni, éltetni. Az erdélyi magyar népi játékok akár hungarikumként is megállják a helyüket. A csittszentiváni iskolás lányok (Puskás Barbara, Bartus Evelin, Gálfi Beáta, Gálfalvi Rebeka) népdalai után a jelentkező csapatok sorra bemutatkoztak és előadták műsorszámaikat. Felcsendültek a népdalok, pörögtek a szoknyák, kopogtak a kis csizmák.
A részvételi emléklapok és az emlékcsomagok átadása után a találkozó közös mesehallgatással zárult. A szervezők a helyi iskola épületében ebéddel vendégelték meg a fellépő csapatokat és kísérőiket, majd a délután folyamán a gyerekek különböző kézműves-foglalkozásokon, népdaloktatáson vehettek részt. (Csiszér Csilla magyartanár)
Népújság (Marosvásárhely)

Kultúrtörténeti morzsák
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének rendezésében – a VI. Székelyföld Napok keretében – érdekes kiállítás nyílt a Bolyai Farkas líceum második emeleti folyosóján. Hidak, korok, Budapest címmel hosszú vándorútja során érkezett meg a nagynevű alma materbe az a kultúrtörténeti fotótárlat, amely kísérőszöveggel együtt bemutatja Budapest fejlődésének 300 évét.
A kiállítást először az Európa-napon, 2007-ben mutatták be, majd több magyarországi településen is látható volt, 2011-ben Strasbourgban, az Európa Parlament székhelyén is hirdette a magyar főváros fejlődéstörténetének epizódjait. A Dunán átívelő hidak mindig is a város "artériái" voltak. Ahogy gróf Széchenyi István, a Lánchíd építtetője a fejlődés motorját látta abban, hogy a két városrészt összekössék, úgy a világégésekkor a hidak voltak azok a stratégiai létesítmények, amelyek tönkretételével az "ellenséget" gyengítették. Nem véletlenül, hiszen a Duna két partján levő Budapest ma is a hidaknak köszönhetően lett Európa egyik legszebb fővárosa… lélekben, kultúrában a miénk is.
Ennek adott hangot többek között a megnyitón Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány kuratóriumának elnöke – a kiállítás kurátora –, a házigazdák nevében pedig Benedek Zsolt történelemtanár, a Református Kollégium és Bálint István, a Bolyai Farkas Líceum igazgatója.
(-vagy-)
Népújság (Marosvásárhely)

Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozó
"Ezt az ékszert viselni kell"
Több mint 550 táncos vette birtokba szombaton a Maros Művészegyüttes színpadát. A megye csaknem minden tájárólérkező gyermek- és felnőttegyüttesek sok éve búcsúztatják az évet a december végi Gyöngykoszorúk Gyöngyenéptánctalálkozón. A hagyományt az EMKE Maros megyei szervezete teremtette meg, kilenc éve pedig a művészegyüttes vállalta fel a rangos esemény megszervezését. Az idei táncos együttlét társszervezői a Maros megyei EMKE, illetve a Folk Dancing and Music Egyesület voltak. A részletekről Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes vezetője számolt be.
– A kövesdombi termünk korlátozott befogdóképessége miatt a megye azon együtteseit, néptánccsoportjait hívjuk meg erre az együttlétre, akik év közben Gyöngykoszorú- találkozót vagy hasonló jellegű rendezvényt szerveznek. Ugyanakkor rendszerint újonnan alakult csoportokat is várunk, hiszen fontos, hogy a legfiatalabbak is a mi nagy családunkhoz tartozóknak érezzék magukat. Idén először a szórvány is képviseltetett, két Fehér megyei településről, Magyarlapádról és Miriszlóból jöttek táncosok. 19 néptánccsoport lépett színpadra, Kibédről, Nyárádszeredából, Marosludasról, Segesvárról, Marosfelfaluból, Vajdaszentiványról, Szabédről, Sóváradról, Erdőcsinádról, Holtmarosról, illetve Szentgericéről is érkeztek vendégek, a Bekecs és a Napsugár két csoporttal is megmutatkozott. Ugyanakkor a marosvásárhelyi Fagyöngy citerazenekar is örömöt szerzett muzsikájával. A gazdag műsor előtt az EMKE részéről Kilyén Ilka színművésznő köszöntötte a jelenlevőket, jómagam pedig arra hívtam fel a figyelmet, hogy a Gyöngykoszorú egy olyan ékszer, amit viselni kell. Az első csoport színre lépése előtt Ötvös József lelkipásztor adta áldását a gyermek- és felnőtt táncosokra.
– Minden táncrend képviseltetett?
– Igen, sőt, idén gazdagabb is volt a repertoár, mint a korábbi években. Minden csoport valami olyasmit hozott, amivel színesebbé, gazdagabbá tette az együttlétet, talán nem is láttunk két, ugyanarról a tájegységről származó táncot. Örömmel vettem tudomásul, hogy a csoportok szakmai színvonala növekedett, illetve színpadi megjelenésükben is az autentikus értékeket hordozzák.
– Évértékelőnek is tekinthető ez a találkozó?
– Természetesen. A kövesdombi teremben zajlott műsor után a Kék Gyöngy vendéglőben közös vacsora, majd táncház következett. Ekkor alkalmunk volt a csoportvezetőkkel megbeszélni az év közben felmerült problémákat, megfogalmazni a szakmai igényeket. Készült egy felmérés, amelyből kiderül, hogy az elmúlt negyedszázadban több tízezer gyermek fordult meg ezen a rendezvényen. Büszke vagyok arra, hogy Maros megye számos településén táncolnak gyermekeink, és ez alkalommal szeretnék köszönetet mondani a csoportvezetőknek, szakmai irányítóknak a fiatalokat önazonosságukban erősítő munkájukért.
A Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánc- találkozóval nem ért véget az év a Maros Művészegyüttesnél, ma (december 22-én, kedden) este 7 órakor a Karácsonyváró című előadásukra várják a kövesdombi székhelyre a néptánc-kedvelő közönséget. A felnőttjegy 12 lejbe, a gyermek- és nyugdíjasjegy 5 lejbe kerül.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely: Petőfire, a mádéfalvi veszedelemre és a Don-kanyari offenzívára emlékeznek
Petőfi Sándorra születésére emlékeznek a 2016-os év első napján Marosvásárhelyen. A következő napokban megemlékeznek a madéfalvi veszedelemről és a Don-kanyari offenzívárról is.
A 2000-ben felállított egész alakos Petőfi Sándor-szobornál, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotásánál, minden év január elsején emlékünnepséget szervez az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete. 2016. január elsején délután fél 1-kor várják a hagyományossá vált megemlékezésre a marosvásárhelyi magyar közösséget. Petőfi születésének 193. évfordulóján Ötvös József vártemplomi református lelkész mond beszédet, közreműködik Kilyén László színművész. A rövid ünnepséget koszorúzással és a legnépszerűbb Petőfi-dalok közös eléneklésével zárják.
Január 6-án, este 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében a Siculicidium, vagyis a Madéfalvi veszedelem 252-ik évfordulójára emlékezik a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az erőszakos besorozás ellen lázadó székelyeket 1764. január 7-én Mária Terézia parancsára mészárolták le, 200 ember vált áldozatává a véres bosszúnak. Az évforduló előestéjén a székely nemzeti ellenállás hősi korszakának is nevezett, két esztendeig tartó küzdelemre emlékeznek és várják Marosvásárhely és Marosszék lakóit, de a távolabb lakókat is a szervezők.
Január 12-én a Don-kanyari offenzívára emlékeznek évek óta a marosvásárhelyiek a római katolikus temetőben felállított emlékműnél, Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotásánál. Az 1943. január 12-én kezdődő Don-kanyari offenzívánál 125 ezer katona vesztette életét, tűnt el, vált a fagyhalál áldozatává, vagy fogságba került. Maros megyéből 577 katonát azonosítottak a történészek, közöttük magyarokat, zsidókat és románokat. A megemlékezést az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szokta szervezni, a résztvevők között rendszeresen jelen vannak a történelmi egyházak lelkészei, a korszakot kutató történészek, valamint különböző civil és hagyományőrző szervezetek.
Antal Erika
maszol.ro

A magyar kultúra napja Marosvásárhelyen
Marosszéki örömünnep
Számos kulturális-művészeti intézmény közreműködésével ünnepelhettük múlt hét péntekén a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen. A magyar nyelvterületeken e jeles eseményre 1989 óta kerül sor, annak emlékére, hogy a kézirattanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az idei marosvásárhelyi évforduló kettős ünnepségre adott alkalmat: du. 2 órától a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös szervezésében rendhagyó és érdekes, zenében, táncban, irodalomban, színházi performanszban és képzőművészetben gazdag összművészeti eseményre került sor a Kultúrpalota harmadik emeletén berendezett Klasszikus Magyar Művészeti Galériában. A Bernády-gyűjteményként is ismert galéria falai között az említett intézmények munkatársai, hallgatói várták az igen szép számban megjelent közönséget, amelyet – a délutáni ünnepség dramaturgiája szerint – különböző, művészi jellegű perfomanszokkal, érdekes méltató beszédekkel kísértek végig, mintegy tárlatvezetőkként, a galérián.
Közülük sorrendben elsőként Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólalt fel, aki a gyűjtemény egészét, annak történetét ismertette, beszédében pedig elmondta: az erdélyi magyar művészet pantheonjává vált e képtár, amelyet a 2000. év óta sikerült úgy visszarendezni, ahogyan azt Bernádyék megálmodták. Azóta az eredeti, 1913-as tárlatrendezési koncepció szerint láthatjuk az alkotásokat. A 64 festményből csak 13 volt a városé, a többit a magyarországi Szépművészeti Múzeum adta kölcsön, de 1920 után már nem kérhette vissza őket. Így ezen alkotások azóta két leltáron szerepeltek, és a kérdést csak 2007-ben sikerült rendezni, a Szépművészeti Múzeum vezetősége nagylelkűen úgy döntött: a képek Marosvásárhelyen maradhatnak. Ebben nagy érdeme volt Bordy Andrásnak, aki nem engedte a második világháború idején az alkotásokat a magyar Aranyvonatra föltenni: e szerelvényt lebombázták, és vele rengeteg műkincs semmisült meg – például a Székely Nemzeti Múzeum 180.000 darabja. De e gyűjtemény ekképpen megmenekült.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója Tessitori Nóra előadóművészre emlékezett a művésznő férje, Kőmíves Nagy Lajos dramaturg szavain keresztül, Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője pedig a kultúra szerepéről szólt. – E tárlat a kultúra látható darabja. A láthatatlan darab a képek mögött van, és mindenki ismeri, aki szeret színházba, koncertekre, képtárba járni. A kultúra mindig sokféle, a kultúra rétegzett. És szinte mindig odabent található. Legnagyobb ellensége a kultúrára való nem fogékonyság. Hiszek a kultúrák sokféleségében, nyitottságában, és vallom, hogy a kurzusként irányított kultúra nem tett jó szolgálatot. E szolgai kísérteteknek bennünk nem szabad megmaradniuk. Nyitott szemek, fülek, szájak szükségesek: beszélni kell a tudásról, a kultúráról – mindezt kulturáltan – mondta KAF, majd saját, Kölcsey Ferenc lehajtja fejét című versét olvasta föl, ezután pedig elkezdődött a rendhagyó tárlatvezetés. A galéria festményei előtt a Tiberius vonósnégyes játszott, majd színművészetis hallgatók és az András Lóránt Társulat táncművészei adtak elő rövid, az adott mű hangulatát, jellegét idéző, azt meg- és felerősítő jeleneteket, kis performanszokat.
Maszk nélkül Erdélyben
Az ünnepségsorozat este 6 órától a Maros Művészegyüttes köves-dombi székházában folytatódott, ahol tárlatnyitóval indult az este. A kezdés időpontjában szinte tűt sem lehetett már leejteni az egykori mozi előcsarnokában, ahol az intézmény igazgatója, Barabási Attila Csaba és a kiállító alkotó, Bálint Zsigmond fotóművész állt a mikrofonok előtt. A Kibédi farsangi játékok (1984–1988–1994–2010) című tárlat, mint azt a címe is sugallja, a kibédi farsangi szokáskörbe nyújt betekintést, a kiállítás érdekessége pedig, hogy időrendi sorrendben, a címben is feltüntetett esztendőkben fotózott, fekete-fehér és színes képeket láthatjuk a székház előcsarnokának falain. A tárlatnyitó kezdete előtt népviseletbe öltözött lányok szolgáltak fel pánkót a közönségnek, majd az együttes zenekarának alkalomhoz illő játékát és a Kásler Magda által előadott népdalt követően a saját, kibédi képeit is kiállító Barabási Attila Csaba szólalt fel.
– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy otthonossá varázsolhatjuk zenével, pánkóval a magyar kultúra napját, amelyet pár éve itt, Marosvásárhelyen is méltóképpen ünnepelhetünk. Azoknak az intézményeknek, amelyek a kultúra körül tevékenykednek és azoknak, akik a kultúrát támogatják, elismerés jár. El kell gondolkodnunk a múlton, de tervezni kell a jövőnket is. Én büszke vagyok arra, hogy magyar, hogy székely vagyok. Olyan változatos és gazdag kultúrával rendelkezünk, amelyet érdemes megőrizni, tovább feltárni. Marosvásárhely egyaránt jeleskedik az irodalom, a kortárs táncművészet, a képzőművészet, a népi alkotások terén. Az idén hatvanéves Maros Művészegyüttes ez utóbbi megőrzésére, népszerűsítésére vállalkozott. Sokunknak ez az élete. 2016-ban szabadon ünnepelhetünk. Ma két mozzanattal ünnepelünk. Az első egy fotótárlat megnyitója, amely a népi hagyományokról szól, ezúttal kibédi farsangolást láthatunk. Jómagam kibédi vagyok, gyerekként is megélhettem mindezt. Dr. Barabás Lászlót kértük fel a tárlat méltatására, de nem tudott eljönni, így beszédét Lengyel Ildikó olvassa fel. A kiállítás jövő péntekig látható, utána Kibéden mutatják be – mondta a művészegyüttes igazgatója.
– Farsangi időben vagyunk, farsangi képeket láthatnak a falakon. Hogy mi köze ennek a magyar kultúrához? Nagyon sok, hiszen emberi, közösségi szükségletet elégített ki. A hagyomány által megőrzött szokásokban jutott kifejezésre népünk életöröme, játékigénye, az élet nehézségeit legyőző kedve. A rendre és a szabályokra, a harmóniára és így apollói szellemiségre épül, ugyanakkor ösztönös, szabad dionüszoszi kultusz: emberi személyiségünk kettősségét jelképezi. A farsangi szokások változataiban eltérések léteznek. E sokszínű erdélyi magyar kultúrát közkinccsé kell tennünk, úgy, ahogyan ez Kibéden is megtörtént. A farsang nemcsak szórakoztató játék volt, hanem mágikus szertartás, szimbolikus cselekvés. Számos országban ezen időszakban napjainkban is rendeznek karneválokat. A mi népi kultúránkban a farsangra inkább a házalás, a rögtönzött előadás, a folklórszínház a jellemző. Színház az, ami erre épül. Kibéden a szokásjáték neve: fársáng. A nászt jelenítik meg sokféle szereplővel. A szépek az utcán vonulnak és minden ház udvarán táncolnak, a házakban adományokat gyűjtenek. Őket védik a bőrálarcosok. A rituális rendetlenség jegyében aznap nincs törvényük! Az ünnepnek ugyanakkor legénypróba jellege is van, napjainkban is a legénysereg belső hierarchiája határozza meg a farsangon való részvételt, a szerepeket. A játék reggelig tartó bállal zárul. Ezen játékba enged bepillantást Bálint Zsigmond sorozata, amelyet több mint egy emberöltőnyi idő alatt fényképezett. A szokás egészét bemutató sorozatról van szó, az emlékeket, cselekvéseket, adatokat kiegészíti a fényképeken megörökített játszó ember. Bálint Zsigmonddal a nyolcvanas években találkoztam először, és megéreztem, hogy vele elindulhatok a közös szellemi kutatóúton. Sokszor együtt jártuk a falvakat. Gyors vagy lassú pusztulásra ítélt szokásokat találhattunk és találtunk. Azóta Bálint Zsigmond a hazai fotóművészet meghatározó egyéniségévé vált. Egy-egy fényképe, sorozata nem csupán semleges lenyomat, egyszerű dokumentum, hanem annál sokkal több. A vizuális élmény révén részeseivé válhatunk ezen élménynek, a farsang hangulatának. Lencséje nem a reklámot keresi, hanem a kultúrában, hagyományban élő ember arcát fürkészi és tárja elénk. Hogy milyenek vagyunk maszkosan és maszk nélkül, magyarokként Erdélyben, amikor megáldotta az Isten jókedvvel az erdélyi magyart is – állt a Barabás László által elküldött beszédben.
– A művészegyüttes felkérésére sikerült a régi, 20-30 évvel ezelőtti felvételeket ,,felébreszteni", és így nyomon lehet követni, hogy ezek a dolgok hogy alakultak – tette hozzá a fotóművész. A szokás maga nem változott, csak a szereplők mások: sokszor apáról fiúra szállt egy-egy szerep, és ez a képeken is látható. A vizuális élményeket próbáltam feldolgozni, hogy mindezt hangulatában is visszaadhassam. Minden esztendőből 10-10 kép szerepel, időrendi sorrendben állítottuk ki őket. Ugyanazon ruhák láthatók rajtuk, és ugyancsak változatlan az íratlan forgatókönyv is. Azt kívánom, ha Kibédre eljutnak, január 30-án látogassák meg a farsangi játékokat.
A tárlatnyitó végén, este 7 órakor már zsúfolásig telt a művészegyüttes előadóterme, olyannyira, hogy a pótszékek mellett igen sokan a lépcsőkön foglaltak helyet. Az aznapra hirdetett premier, az Itt a farsang, áll a bál című előadás hatalmas lélekszámú közönséget vonzott, a produkció kezdete előtt a magyar kultúra napja alkalmából helyi közéleti személyiségek szóltak röviden az egybegyűltekhez. Közülük sorrendben elsőként Ábrám Zoltán, a Maros megyei EMKE elnöke szólalt fel, aki elárulta: Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte a magyar kultúra napjának megtartását. – Értékelem az összefonódást a professzionális művészeti intézmények és a közművelődés között. A magyar kultúra megtartó erejét bizonyítja a ma esti jelenlét, az, hogy minőséget alkotunk. Kultúránk világszinten értékeket teremt, bizonyítja európaiságunkat: büszkék lehetünk magyarságunkra.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint az összefogásra nagy szükségünk van. – 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját, de volt-e olyan század, amelyre ne illene a zivataros jelző? Sajnos, sokan feladták, belefáradtak, elvándoroltak kevésbé zivataros vidékekre. Vagy itthon maradtak, de nem exponálják magukat. Kölcsey olyan korban alkotta meg a Himnuszt, amelyet azóta is irányadónak tekintünk. De megvannak a mai kor hősei is, nemzeti kultúránk hősei. Olyan emberek élnek közöttünk, akiknek köszönhetően Marosvásárhely az erdélyi magyar kultúra fellegvára maradhat. Ma Vásárhely lakosságának legnagyobb problémája a reményvesztettség, a közöny, a kishitűség. Ezeket kell megváltoztatnunk. Ragaszkodnunk kell intézményeinkhez, színházainkhoz, iskoláinkhoz. Van értelme identitásunk megőrzésének, az anyanyelvünkön való oktatásnak: kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás. Rajtunk áll, hogy a jövő nemzedékek is magyarként élnek-e majd magyar környezetben. A feladatunk: továbbvinni az üzenetet. Énekeljük bátran, büszkén Kölcsey sorait, és higgyünk abban, hogy létezik, létezhet közös Kárpát-haza.
Soós Zoltán hozzátette: nagy öröm az, hogy Vásárhelyen ilyen sok kulturális intézmény sorakozott fel az ünnepség közös megszervezése mögé. – A dátum és az ünnep szimbolikus: a Himnuszt minden gyerek ismeri, akkor is énekeltük, amikor nem volt szabad. Nem megszokott ünnepség ez, kevés az az ország, ahol megünneplik a nemzet kultúráját. A magyar kultúra napja mindenkiről szól, aki magyarnak érzi magát, éljen a világ bármelyik pontján. E kis közösség évszázadok óta a fennmaradásért küzd. Remélem, ezek az idők elmúltak, és önfeledten ünnepelhetünk. Megmaradtunk és gyarapodtunk. Mégsem felhőtlenek a tekintetek. Arra, hogy szabadságunkat korlátozni fogják, nem számítottunk. De van lehetőségünk változtatni ezen, és kezünkbe vehetjük a sorsunkat. Ebben a városban van jövőnk, emellett fogok hitet tenni ezután is: mert ezt a várost a mi őseink építették, és nekünk kötelességünk átadni azt az utánunk jövő nemzedékeknek.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei szervezetének elnöke szerint olyan megoldást kellene találnunk, amely hazahozza a külföldön szerencsét próbáló honfitársainkat. – A kultúrának ebben a kérdésben is van válasza. Jó, hogy van olyan intézményünk, mint a Maros Művészegyüttes, hiszen minden kultúrának a folklór a bölcsője. Milyen jó, hogy vannak Bálint Zsigmondjaink, akik időt nem kímélve rögzítették szokásainkat, azt a folklórvilágot, amely a mi kultúránk bölcsője. Franciaországban például a kultúra nagyobb nyereséget ér el, mint az autógyártó ipar vagy a luxuscikkeket előállító vállalatok. Nekünk azt sem sikerült elérni, hogy kulturális főváros legyünk, de a megközelítés sem volt jó. A mi kulturális értékeink sokkal gazdagabbak, mint a gulyás, amellyel bennünket jellemeztek. Remélem, sikerül olyan városgazdát választanunk, aki a kultúra értékét is visszahozza, és igazolja, hogy Marosvásárhely a kultúra és a tudomány fővárosa – mondta Brassai Zsombor, majd a Himnusz közös eléneklését követően kezdetét vette a Maros Művészegyüttes előadása, amely igencsak emlékezetes percek forrásának bizonyult.
A rendkívül dinamikus, pergő, sziporkázó humorban gazdag összeállításban az autentikus marosszéki néptáncokat ötvözték a farsangi szokásokkal és fergeteges pillanatokkal. A mezőfelei betyárok, a farsangtemetések, a cigányjóslatok jelenetei nagyszerű hangulatot, hasizomfájdító nevetést eredményeztek. A népi helyzet- és jellemkomikumban nem szűkölködő helyzetek és szereplők jeleneteit különböző táncok kötötték össze, Gyepesi László, a tavalyi Széllyes Sándor népi vetélkedő győztese pedig Széllyes Sándor rigmusaival kacagtatta könnyesre a mélyen tisztelt közönséget. Ilyen jól rég nem szórakoztunk valós értékkel bíró, autentikus népi összeállítás során, amely a fellépők felhőtlen szórakozása és minket való szórakoztatása kapcsán is igen hitelesen tolmácsolta a farsang nem elhanyagolható üzenetét: e napon nincsen senki felett törvény!
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Értékteremtők ünnepe
Városnapi EMKE-díjak
Tiszta források felkutatója, ritka szépségek megörökítője, sírva vigadó szavak mestere – a Maros megyei EMKE hagyományossá vált városnapi rendezvényének, az Értékteremtők gálájának idei kitüntetettjei. Csütörtök délelőtt a Kultúrpalota kistermében Olosz Katalin néprajzkutató, irodalomtörténész, Kerekes Péter Pál fotóművész és Bölöni Domokos író, publicista vehette át a magyar közösségért sokat tett vásárhelyi személyiségeknek járó díjat.
Olosz Katalin munkásságát dr. Barabás László néprajzkutató méltatta. A pályatárs az ünnepelt ars poeticának is tekinthető gondolatával indította laudációját: "A munka örömforrás is lehet", majd a negyvenes évek Kovásznájától, a nehéz körülmények között élő, gyermekükkel a munkát és a könyvet is megszerettető családtól kiindulva körvonalazta a gazdag életpályát. Megemlítette a sepsiszentgyörgyi középiskolát, a Bolyai egyetemet, amely éppen abban az évben vált Babes–Bolyai egyetemmé, amikor Olosz Katalin a hallgatója lett, szólt a kiváló tanárokról, akik – bár a tanintézetben nem volt néprajzosképzés – olyan feladatok elé állították a tehetséges diákot, amelyek révén elindulhatott az úton. A székely népballadák kutatásával kezdődött a hatalmas adatgyűjtő munka, amelyről számos értékes kötet tanúskodik. Levéltárakban, folyóiratok hasábjain kutakodva Olosz Katalin igazi aranyrögökre talált – egyebek mellett azokat a gyűjteményeket tárta fel, amelyek kimaradtak a Kriza-féle Vadrózsákból –, és felfedezéseivel átírta az erdélyi magyar, illetve összmagyar folklórkutatás történetét – összegzett a méltató, majd azt is elárulta, hogy a néprajzkutató jelenleg az erdélyi magyar balladakatalógus összeállításán dolgozik. Az ünnepelt a köszönő szavak után kiemelte, hogy a díjat tulajdonképpen megosztva kapta, az elismerés ugyanis azon személyiségeket is megilleti – többek között Szabó Sámuelt, Kolumbán Istvánt, Kriza Jánost –, akiknek munkásságával foglalkozott és akiknek szellemiségét az EMKE rendezvénye újra felélesztette.
Szépséglesen fél évszázada
A teremtett világ szépségei felé értő szemmel forduló Kerekes Péter Pál fotóművészről Gáspár Melinda szólt a hallgatóságnak. A marosvásárhelyi cukorgyár környéke, a gyümölcsös, a Maros közelsége már gyermekkorától formálta a későbbi fotós természethez való viszonyulását. Az erdők, mezők, barlangok vidékére vezető (élet)úton meghatározó szerepet játszott a cukorgyári munkatárssal, Both Károllyal való találkozás. Kerekes Péter hatvan éve járja a természetet, és fél évszázada lóg a nyakában a fényképezőgép. Fotói – közöttük az összes vásárhelyi ritka fáról készült képek – művészi érzékenységét bizonyítják, amely a legmegfelelőbb pillanat kivárásához szükséges türelemmel párosul.
– Így csak természetfotós tud lesben állni – jegyezte meg a méltató. Kerekes Péter fotóit számos hazai és nemzetközi kitüntetésben részesítették, és a világ szinte minden táján kiállították – hallhattuk a továbbiakban az ünnepeltről, aki a kilencvenes években újjáindult Erdélyi Kárpát Egyesület alapító tagjaként, a természet ismeretének, szeretetének tanítójaként nemcsak művészi mivoltában, de emberként is értéket teremtett. Kerekes Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az EKE 120 éve született, éppen ezért számára többszörös ünnepnek számít az EMKE gálája.
A humor áldása
Bölöni Domokos írói, újságírói világát Nagy Miklós Kund körvonalazta.
– Kevesen ismerik olyan alaposan a falu univerzumát, mint ő, és aligha van olyan mai írónk, publicistánk, aki hozzá hasonló nosztalgikus beleérzéssel és humorba ágyazott empátiával tudná felmutatni a vidéki kisemmizettek és a városi kisemberek gondjait, bajait, reményeit, gyarlóságait – mondta a méltató a különös érzékenységgel megáldott, karcos humorral, nyelvformáló, szótársító leleménnyel bíró íróról, aki igazán nagyot a rövidpróza műfajában alkotott. Nagy Miklós Kund reményét fejezte ki, hogy Bölöni az elkövetkezőkben egy nagylélegzetű életregénnyel is megajándékozza olvasóit. Az ünnepelt 1990-ben lett lapunk munkatársa, "falujáró riporter, kulturális szerkesztő, a gyerekolvasók, a fiatal tehetségek istápolója. Maradt Hazanéző, ha kellett, óvta a Flasztert, a Súrlott Grádicsot, bókolt a Múzsának". A nyugdíjas évek sem hoztak számára pihenést, az utóbbi öt esztendőben több kötete jelent meg, amelyek abban is megerősítik az olvasót, hogy "humor nélkül lehet élni, de nem érdemes". A laudáció végén Kilyén Ilka színművésznő az ünnepelt Mézvirágillat című alkotását olvasta fel. Ezt követően Ritziu Ilka Krisztina egy kalotaszegi balladát énekelt el, majd a Kántor-tanítóképző Főiskola kórusa lépett közönség elé. Az együttlét utolsó perceiben a kórus és a hallgatóság közösen énekelte a Szózatot.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Fél évszázada hunyt el Tamási Áron
Miénk a fény
Tamási Áron Szülőföldem című önéletírásából kiindulva, a fenti címmel rendezett emlékműsort a Maros megyei EMKE. Az író halálának 50. évfordulója alkalmából a Marosvásárhelyi Napok keretében lezajlott megemlékezés előadója SimonGyörgy irodalomtanár volt. Érdekes értekezését élményteljesen egészítették ki a közreműködők: Kilyén Ilka és Ritziu IlkaKrisztina színművésznők, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum fuvolakvartettje. Sokan voltak kíváncsiak azelőadásra, amelynek során Tamási életének, életművének marosvásárhelyi vonatkozásait domborította ki az előadó. Erre fókuszáltak a Hazai tükör című kötetből kiemelt, Kilyén Ilka tolmácsolta részletek is. Azoknak, akik nem lehettek jelenmájus 13-án a Bernády Házban, az alábbiakban ajánlunk néhány fejezetet Simon György évfordulós összefoglalójából.
A cselekvő összefogás jegyében
Tamási Áron szépírói és közírói pályája kiegészíti egymást, s ez utóbbi csúcsai egybeesnek a szépírói pálya kiteljesedésének időszakaival. Itt elsősorban az 1930-as évekre gondolunk. De az 1929-es Vallani és vállalni vita kapcsán is az ő értékelését tarthatjuk talán a legkiegyensúlyozottabbnak: "Nekem most nem műformák és elvi kérdések jelentik az irodalmat, hanem a fájdalom és az öröm, a panasz és a gyermekes kuncogás, a népem sorsa, amely bennem vonaglik, a harc minden hazug és gonosz ördögfia ellen: egyszóval az élet" – írja az Így van című írásában.
1937-ben vezető szerepet vállal a Vásárhelyi Találkozó megszervezésében. Itt történt a két világháború közötti időszakban a legkomolyabb kísérlet az erdélyi magyar ifjúság különböző világnézetet valló csoportjai közötti szemléletbeli eltérések feloldására. Ugyanakkor valamilyen cselekvési egységet is szerettek volna megvalósítani a nemzeti erők összefogása érdekében. Tamási már 1936 áprilisában Cselekvő erdélyi ifjúság címmel cikksorozatot indított. Célja az volt, hogy az egymástól eltérő eszméket valló irányzatokat és mozgalmakat ne csak összefogásra, de cselekvésre is serkentse.
1937. október 2-4. között Marosvásárhelyen tartották a találkozót. A megnyitóbeszédet az Apolló termében Tamási Áron tartotta, a tanácskozás elnökének is őt választották. Emlékezetesek a beszéd első sorai: "Mint sziklára szállott hegyi madár, itt előttetek egy ember áll, aki az egyedüli valóság és az alkotó álmodozás felhőiből leszállott erre a vásárhelyi sziklára, hogy onnan jelenthesse: mostoha idő jár az ő hegyi országában".
Akkor még szikla volt, de vajon ma még maradt belőle egy darabka, hogy abból egy emléktábla felkerüljön az Apolló falára? Ifjúsági szervezetek most is vannak. Civil és nem civil szervezetekről nem is beszélve. Jövőben pedig a Találkozó 80. évfordulójára készülődhetnénk.
Sokat elárul Tamási személyiségéről, jelleméről a megnyitóbeszéd folytatása is: "A hatalom felé nyitott és megsebzett szívvel, a magyarság felé sorsközösséget vállalva mondja ezt egy ember, aki népének szolgálatában ezen a helyen nem a hivatását, hanem kötelességét teljesíti".
Hosszasan kellene idézni a Vásárhelyi Találkozó záróhatározatából (Hitvallás) is, aminek megfogalmazásában Tamásinak oroszlánrésze volt. Nagyon aktuális lenne megszívlelni ebből néhány mondatot. Érdemes tehát olvasni Tamási publicisztikai írásait, főleg a politikai tartalmúakat. Hogy mit írt 1926-ban és ´36-ban. 1940-ben és ’44-ben s mit 1956-ban! Nem véletlen, hogy az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét a közéleti és közíró Tamásiról emlékezett meg az író halálának 50. évfordulója kapcsán.
Az már csak különös, de beszédes kuriózum, ha az ember egymás mellé teszi az 1981-ben a Kriterionnál megjelent Tiszta beszéd című kötetet (Tamási Áron publicisztikai írásai 1923-1940 között) és a Budapesten egy évvel később kiadott Jégtörő gondolatokat, s megnézi, mi az, amit az elsőben a zárójeles, kipontozott részek tartalmaznak. Így is óriási tett volt a Kriterion részéről a kötet megjelentetése. (Simon György)
Népújság (Marosvásárhely)

Viselkedni tanít a népi gyermekjáték
Gyermek gyöngykoszorú találkozót szervez az EMKE Csittszentivánon és népdalvetélkedőt Marosvásárhelyen. Mindkét eseményre szeptember 24-én kerül sor.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete szeptember 24-én, szombaton délelőtt 9 órától Csittszentivánon gyermek gyöngykoszorú találkozót szervez, amelyen egy-négy osztályos csoportok – legtöbb hétperces – néptánc és/vagy népi gyermekjátékokkal vehetnek részt. Jelentkezni lehet a 074-824 1943-as telefonszámon, vagy az emkemaros@gmail.comcímen.
Ugyancsak szeptember 24-én, szombaton délelőtt 10 órától szervezi meg az EMKE Marosvásárhelyen a Református Diakóniai Központ Bocskai termében – Jókai (Eminescu) utca 28. szám – egy-nyolc osztályos tanulóknak a Tóth Erzsébet népdalvetélkedőt. Mindkét eseményre elsősorban a vidéki iskolák tanulóira számítanak a szervezők – mondta szerkesztőségünknek Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy természetesen a városi gyerekek jelentkezését is nagy szeretettel várják.
Nem annyira színpadképes produkciókra számítanak, mint arra, hogy bemutassák a gyerekek azokat a játékokat, amelyeket a szünetekben játszanak, vagy vakációban, kirándulások során – hívta fel a figyelmet az EMKE elnöke. A magyar folklór ugyanis bővelkedik a népi gyermekjátékokban, amelyek elsősorban a szocializálódást segítik, a kommunikációs készségeket erősítik, ugyanakkor fejlesztik a mozgáskultúrát, a találékonyságot, memóriát, önfegyelmet, tudat-tűrést, önbizalmat, önfegyelmet, találékonyságot.
Az első években a Marosvásárhelyi várban szervezték meg a gyermek gyöngykoszorú találkozókat. Amikor elkezdődött a vár felújítása, más helyszínt kerestek. Csittszentiván ideálisnak bizonyult, hiszen minden feltétel adott arra, hogy két-háromszáz gyerek találkozzon. A Bandi Dezső Kulturális Egyesület partner a szervezésben, ahogyan a paniti polgármesteri hivatal is. A néptánc és a népi gyermekjátékok mellett kézműves foglalkozásokkal is várják a gyerekeket – mondta Kilyén Ilka.
Tavaly vette fel Tóth Erzsébet nevét a gyermek népdalvetélkedő, amely ugyancsak fontos rendezvénye a Maros megyei EMKE-nek. Nem kimondottan a tehetségek felfedezése a cél – mutatott rá Kilyén Ilka –, hanem a gyerekek bátorítása az éneklésre, mert jó népdalt énekelni. Aki ismeri a népdalokat, könnyebben ismerkedik más zenei műfajokkal, nyitottabbá válik a különféle zenei stílusok iránt is.
„Annak, aki népdalt énekel és néptáncot táncol, másképp fejlődik a kommunikációs képessége, az értékek mentén szocializálódik, olyan morális tartást, viselkedési formát sajátít el, amely az egész életét meghatározza” – fogalmazott az elnök, aki elmondta, ma egyre népszerűbb a népdal és a néptánc, bálokban, lakodalmakban is többen igénylik.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület felölelte a néptáncmozgalmat, amely Maros megyeben különösen erős – mutatott rá Kilyén Ilka. A gyöngykoszorú találkozók annyira népszerűvé váltak, hogy sok helyen már a falusi egyesületek, néptánccsoportok szervezik, meghívják egymást, találkoznak, tanulnak egymástól, a tanultakat pedig néptánctáborokban, vagy további találkozókon adják tovább. A néptánctáborokkal kiegészítik egymást, azok ugyanis a tanításra helyezik a hangsúlyt, míg a gyöngykoszorú találkozó egy seregszemle, amely a kapcsolattartásról, a bemutatkozásról, ismerkedésről szól.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

Tóth Erzsébet-népdalvetélkedő és gyermek-Gyöngykoszorú-találkozó
Izgalomtól kipirult arcok, csillogó szemek, a napsütésben ragyogó hajfonatok, nyárádmenti, vécsi vagy vidám paniti, csittszentiváni székely ruhás kislányok, kisfiúk, megilletődöttség és sok-sok népdal – nagyon röviden így írhatnám le az EMKE Maros megyei szervezete által megvalósított, Tóth Erzsébetről elnevezett népdalversenyt.
Sok iskola képviseltette magát: a harasztkeréki, ákosfalvi, székelyvajai, göcsi, a körtvélyfájai, az erdőcsinádi, a nyárádgálfalvi Szentiváni Mihály, a nyárádszeredai Deák Farkas, a mezőpaniti Kádár Márton, a marosvécsi Kemény János, a dicsői Traian, a nyárádtői l. Rebreanu, a segesvári A. Mosora, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas, Római Katolikus és Művészeti Líceum, a Dr. Bernády György, az Európa, a Cosbuc, a Dacia általános iskolák, amelyeket a román tükörfordítás szerint gimnáziumnak nevezünk.
Ötvenöt tanuló versenyzett három korcsoportban. A szervezők mindenkitől 5 népdalt kértek. 55X5=275 dal. Ha az ismétlődéseket kizárjuk, elmondhatjuk, hogy a szombati esemény 200 magyar népdal és sok jókedvvel énekelő, csengő hangú kis énekes vetélkedője volt. Elhangzottak szép pentatonok, régi és új stílusú népdalok. Amíg a bírálóbizottságok döntést hoztak, a játék öröme verte fel a Diakóniai Központ udvarának a csendjét. A játékmester segítségével együtt indult a sok gyermek "medvevadászatra".
A vetélkedő szellemisége, színvonala méltó volt névadója, Tóth Erzsébet hajdani népdalénekes nevéhez és azokhoz az értékekhez, amit ő képviselt.
Ezzel a tevékenységgel egy időben zajlott Csittszentivánon a gyermek-Gyöngykoszorú-találkozó, melynek nagy sikere volt. Összesen mintegy százhúsz gyermek vett részt rajta és mutatta be csoportonként játékát, táncát. Eljöttek a csittszentivániak, madarasiak, bándiak, a jeddi és körtvélyfájai citerások. Miután a szebbnél szebb viseletbe öltözött fiatalok felvonultak Csittszentiván főutcáján, kezdetét vette a bemutatkozás a Tollas Jenő kultúrotthonban. A gyermekek nagy érdeklődéssel figyelték egymás táncát, a lépéseket. Élvezettel hallgatták a citeraegyüttesek muzsikáját. Nagy sikert arattak Szöllősy Katalin népdalai, amit kobozzal kísért. A kis énekesek szívet-fület gyönyörködtető népdalokat énekeltek. A tánctanulást Fazakas János irányította. A Bandi Dezső Kulturális Egyesület és a Paniti Polgármesteri Hivatal nyújtott segítséget az EMKE Maros megyei szervezetének a tevékenységek gördülékeny lebonyolításában.
Ajándékcsomag, édesség és könyv, kitűző, részvételi oklevél és finom ebéd volt a jutalma azoknak, akik szeptember 24-én délelőtt részt vettek a gyermek-Gyöngykoszorú-találkozón.
Kiss Julianna Népújság (Marosvásárhely)

Gyöngykoszorú-találkozó Mezőbándon
A hagyomány arra való, hogy visszavezesse az embert önmagához! E mottó jegyében tizenhárom évi szünet után Mezőbándon újraéledt a Gyöngykoszorú-találkozó mozgalom. A helyi Csipkebogyó tánccsoport és a református egyházközség közös erővel leheltek életet a rendezvénybe, tizenkét néptánccsoportot hívtak meg, s tették a találkozót a népi kultúra ünnepévé, amelynek legfőbb hozadéka az ősi hagyaték éltetése, gyerekek, fiatalok közösséggé kovácsolása a Székely-Mezőségen.
Csillagszemű gyermekekben gyönyörködünk
A találkozó a csoportok felvonulásával kezdődött, majd a református templomban istentiszteletet tartottak, ahol köszöntések hangzottak el. Lukácsi Szilamér, az egyházközség lelkésze hangsúlyozta, öröm, hogy van folytatás, hogy többéves vágyuk teljesült, hiszen tovább vihetik Böjthe Zoltán és Judit munkáját. Mezőbándon ma több mint 50 gyerek kapcsolódott be a néptáncoktatásba, a Csipkebogyó három csoportjába, sok a fiatal, a lelkes szülő, akik fontosnak tartják a hagyomány éltetését. A csoportokat Szabó Éva vezeti fáradtságot nem ismerő buzgalommal. Körülötte egy olyan közösség állt össze, amely összetart, s aminek gyümölcsei ma már nyilvánvalóak. Azon túlmenően, hogy a nagyszámú közönség gyönyörűségére táncolnak, egymástól is tanulhatnak a fiatalok, főként a székely-mezőségi régió táncaiból.
– Azért szerveztük a Gyöngykoszorú- találkozót, hogy felszínre hozzuk az igazgyöngyöket, támogassuk csillagszemű gyermekeinket, csodáljuk a mélyről fakadó rátermettségüket, s együtt örüljünk velük! Mutassuk meg Európának, hogy vannak gyökereink, amiből táplálkozzunk, van élő népi kultúránk, amit nem engedünk megtépázni. Addig vagyunk erősek ezeken a tájakon, amíg gyermekeink táncolnak, szól a szívből jövő népdal! – fogalmazott a lelkész a találkozó megnyitóján.
Köszönet a szülőknek, az édesanyáknak
Kilyén Ilka, Magyar Örökség díjas színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke főként a gyerekekhez szólt, hangsúlyozva, mennyire büszkék lehetnek arra, hogy megadatik nekik néptáncot tanulni. Olyan gazdag magyar néptánckincsünk, hogy egy emberélet nem lenne elég valamennyit elsajátítani. Ami a miénk, annak megőrzésére igyekezni kell, hogy az anyanyelv mellett a zenei anyanyelvünket, a mozgáskultúránkat is sajátjának érezze a felnövő nemzedék. Ennek a megtartása, továbbadása az ő feladatuk lesz – fogalmazott az EMKE elnöke, aki köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy szép ruhába öltöztetik és elküldik a gyermeket táncolni, és hogy áldozatot hoznak e mozgalom éltetéséért, amelyet Szabó György Pál és Szabó Éva indított el Maros megyében.
Erdély új nemzedékének zászlóvivői
– A magyar népi kultúrában valami olyan hatalmas erő és minőség van, ami újjá tud születni – fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. – Biztos vagyok abban, hogy ti, fiatalok, akik gyönyörű népviseletet öltöttetek, akik megtanultátok a táncokat, a muzsikát, nem valami gyászmenetbe álltatok be, hanem ti vagytok Erdély új magyar nemzedékének a zászlóvivői. Minden táncotok, fellépésétek legyen az élet nagy öröme! – hangzott a biztatás.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ képviselőjelöltje a közösség erős érdekképviseletére hívta fel a figyelmet, akárcsak Böjthe Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke, aki a decemberi választásokon való részételre is buzdította a jelenlevőket.
A rendezvény résztvevőit a község elöljárói, Horváth Árpád alpolgármester és Radu Mircea polgármester is köszöntötték.
Tánc, mulatság, jókedv
A tánccsoportok a református közösségi otthon színpadán léptek fel. Bevezetőül Balázsi János, a falu kántora népdalokat énekelt. A színpadon a helyi Csipkebogyó csoportjait, a mezőmadarasi Árvalányhajt, a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoportot, a Csillagfény és a Szivárvány néptánccsoportot, a felfalusi Bíborkát, a szabédi Fürge Lábakat és a mezőbergenyei Kincsásót láthatta a közönség. Népdalt énekelt még Barabás Beatrix.
A fellépések mögött álló rengeteg munkát oklevéllel jutalmazták a szervezők.
Délután mindenki táncházba volt hivatalos, ahol jókedvvel, örömmel táncolhatott.
A helyi közösség, az asszonyok nagyon kitettek magukért, az eseményre nagy adag töltött káposztát főztek. Hat nagy fazékban 1800 töltelék rotyogott, amihez 65 kg húst használtak fel. A táncosok, a vendégek jóízűen falatoztak belőle. Ezenkívül házi sütemény, kalács és egyéb finomságok is kerültek az asztalra, ami ismét a helyiek összefogását, a közért tenni akaró hajlandóságát bizonyítja.
Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely)

Jó évet zárt az EMKE
Petőfi Sándor-megemlékezéssel kezdte az évet az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete, és a Gyöngykoszorúk Gyöngye néptánctalálkozóval zárta. Ahogy Kilyén Ilka elnök fogalmazott, jó évet zártak, sok rendezvényt tudhatnak maguk mögött.
Az EMKE Maros megyei elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, az egyesület által kezdeményezett Gyöngykoszorú találkozók meghozták az eredményt. Már sok egyesület, civil szervezet bekapcsolódik a szervezésbe, vagy saját maga szervezi a találkozókat, hívja a hagyományőrző egyesületeket, tánccsoportokat. Ez azt is jelenti, hogy a falvakban működnek a néptánccsoportok, éltetik a hagyományt, illetve újak is létrejöttek, valamint a gyerekekkel is megszerettették sok helyen a népzenét, népdalt és néptáncot.
Az EMKE figyelmet szentel az értékteremtésre, ugyanakkor minden évben megköszöni a tevékenységét azoknak, akik a művészet, tudomány, népművészet, vagy a köz terén kimagasló értékeket hoztak létre, akik öregbítették a város hírnevét, életpályájuk az erdélyi magyar közéletet gazdagította. Az idén a városnapokon Olosz Katalin néprajzkutató, Kerekes Péter Pál fotóművész és Bölöni Domokos író, publicista vehette át az egyesület díját.
A számos vetélkedő, versmondó- vagy énekverseny, táncfellépés a legfiatalabbak tehetségápolását célozza, illetve próbálja ráirányítani a fiatalok figyelmét az igazi értékekre. A találkozókon bemutatott produkcióknak nem az volt a lényegük, hogy színpadképesek legyenek, hanem sokkal inkább az, hogy a résztvevők bemutassák egymásnak, mit tudnak, mit tanultak nagyszüleiktől, illetve azoktól a lelkes pedagógusoktól, akik időt és energiát áldoznak a legkisebbek nevelésére és tanítására. A népi gyermekjátékokban bővelkedő magyar folklór ugyanis elsősorban a szocializálódást segíti, a kommunikációs készségeket erősíti – hívta fel a figyelmet Kilyén Ilka, hozzátéve, hogy egy-egy tánccal, énekkel színpadra lépni, közönség előtt bemutatni, már ez önmagában is növeli az önértékelését a gyerekeknek, de a játékok is a társas kapcsolatokat, a közösségi érzés erősítését szolgálják.
A népdalvetélkedők, amelyek igen fontos rendezvényei  a Maros megyei EMKÉ-nek, nem kimondottan a tehetségek felfedezését szolgálják, hanem ugyancsak a gyerekek bátorítását az éneklésre. A magyar folklór bővelkedik a népdalokban, és aki ismeri ezeket, az könnyebben befogad más zenei műfajokat is, nyitottabbá válik a különféle zenei stílusok irányába is. „Annak, aki népdalt énekel és néptáncot táncol, másképp fejlődik a kommunikációs képessége, az értékek mentén szocializálódik, olyan morális tartást, viselkedési formát sajátít el, amely egész életét meghatározza” – mondta Kilyén Ilka, aki örömmel tapasztalja, hogy napjainkban kezd újból teret hódítani a népdal és néptánc a bálokban, lakodalmakban is.
Antal Erika | Székelyhon.ro