Marosvásárhelyen a Vártemplom udvarán újabb kopjafa kapott helyet: április 15-én az ünnepi istentisztelet után II. Rákóczi Ferenc emlékére avatták fel az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete és a vártemplomi gyülekezet által készíttetett kopjafát. Háromszáz évvel ezelőtti történelmi eseményekre emlékezett Marosvásárhely magyarsága: II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatására, illetve az 1707. április 8-i országgyűlésre. Ötvös József református esperes hangsúlyozta, a civil szervezetek a politikummal és az egyházzal össze tudnak fogni, ezt bizonyítja a Rákóczi emlékére közösen állított, Miholcsa József faragta kopjafa is. „Az egyik legfontosabb országgyűlést tartották meg Marosvásárhelyen, a Vártemplomban háromszáz évvel ezelőtt. Viharos országgyűlés volt, ahol a fejedelem meg is keseredett, hiszen feltételül akarták szabni, hogy visszavonja korábbi, a szabadságharcban részt vevő jobbágyok felszabadítására vonatkozó döntését. A kopjafával arra is emlékezünk, hogy Erdély első és utolsó fejedelme is járt a Vártemplomban” – mondta az esperes. Az ünnepségen a marossárpataki és a torboszlói hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget, végül a Psalmus vegyes kar előadásában felhangzott Rákóczi imája. A Cum Deo Pro Patria et Libertate feliratú Rákóczi-kopjafa az 56-os politikai elítéltek emlékére állított kopjafa mellett kapott helyet. Koszorút helyezett el a budapesti Rákóczi Szövetség, a Kalotaszegi Rákóczi Szövetség és a Marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség, valamint az EMKE Maros megyei szervezete, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Vitézi Rend, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és a Vártemplom presbitériuma. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. /(antalfi): Kopjafát avattak II. Rákóczi Ferenc emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete által a marosvásárhelyi várban május 12-én megrendezett gyerekek Gyöngykoszorú- találkozóján 18 néptánccsoport vett részt, mintegy ötszáz gyereket felvonultatva. Legnépesebb „küldöttsége” a mezőpaniti Kádár Márton Iskolának volt, akik iskolaigazgatójuk kíséretében nyolcvanan jöttek el a találkozóra. Három együttest alkottak, több táncrendet mutattak be. Szép tánca volt a dicsőszentmártoni Kökényesnek. A néptáncegyüttesek java része élő zenére táncolt. A Gyöngykoszorú délutáni programjába idén is népdalvetélkedőt iktattak. Ötvenkét gyerek nevezett be a Deus Providebit Házban szervezett versenyre. /Mezey Sarolta: Gyermek-Gyöngykoszorú. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete kezdeményezésére Székesen a faluból származó gróf Bercsényi Miklósra és fiára, Bercsényi Lászlóra emlékeztek. A református templomban tartott ünnepségen jelen voltak Székes és a szomszédos Csejd testvérgyülekezetei is. A közel háromszáz lelket számláló falu életében rendkívüli esemény ez, hiszen kevésszer adatik meg, hogy a Kárpát-medence három országából öt református gyülekezet találkozzon itt. Az istentiszteletet követő előadásokban – dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, László Márton történész, Miholcsa József szobrászművész, Bíró László helybeli lelkész – a két Bercsényi nagyságát méltatták. A család legkiemelkedőbb alakja, Miklós, II. Rákóczi Ferenc főtábornoka, számos katonai hadműveletben vett részt. /Mezey Sarolta: Székes nagy ünnepén a Bercsényiekre emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./

Immár hetedik esztendeje, hogy január elsején délben Petőfi szobránál gyűlnek össze bensőséges ünneplésre a költő marosvásárhelyi hívei. A viszonylag hideg idő ellenére szép számban jelentek meg Petőfi Hunyadi László által alkotott bronzszobránál, a Kossuth és az Arany János utca találkozásánál kialakított kis tér megtelt az emlékezőkkel. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete által kezdeményezett eseményen a kialakult szokásrend szerint a történelmi egyházak egy-egy vásárhelyi papja hirdet igét, ezúttal Papp Noémi evangélikus lelkészen volt a sor. Kilyén Ilka színművésznő és Ábrám Noémi szavalataikkal idézték fel művészetét. /Király K. László: Újévi ének Petőfinek. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 3./

Január 12-én Marosvásárhelyen Maros megyei Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a római katolikus temetőben a bejáratnál felállított emlékműnél a Don-kanyari áldozatokra emlékezett, az 1943. január 12-i offenzíva 65. évfordulója alkalmából. – Kevés olyan tragédiája van a magyar hadtörténelemnek, amely akkora létszámú halott, eltűnt és sérült katonát eredményezett, mint az 1943. január 12-én kezdődött doni áttörés. Akkor és ott, a megindított nagy erejű szovjet ellentámadásnak nem tudtak ellenállni a magyar hadosztályok, emlékezett dr. Ábrám Zoltán. Az elesett hősökre való emlékezést öt éve kezdeményezte az EMKE, amikor Marosvásárhelyen létrejött a szoborbizottság, kiállításokat kezdtek szervezni és kutatómunkába kezdtek. Két éve állították fel a római katolikus temetőben az áldozatoknak szentelt emlékművet. Ábrám Noémi, aki többek között Nemeskürty István Rekviem egy hadseregért című, 1972-ben megjelent művéből idézett. Figyelmeztetett arra, hogy egy nemzet nem feledkezhet meg halottairól, emlékük megőrzése mindannyiunk számára fontos. Az a nemzet, amely nem temeti el hőseit, nem siratja halottait, nehezen várhatja el az utókor megbecsülését. A koszorúzást követően az „Ott, ahol zúg az a négy folyó…” – kezdetű dal csendült fel. A megemlékező ünnepség a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. /Berekméri Ildikó: A Don-kanyari áldozatok emléke ma is él. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 14./

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szervezésében január 12-én Marosvásárhelyen is megemlékeztek a Don-kanyar áldozatairól. A 65 évvel ezelőtt megsemmisült második magyar hadseregben több ezer Észak-Erdélyből besorozott honvéd szolgált. Marosvásárhelyen fiatal történészek kutatják: hány erdélyi veszett oda a Don-kanyarban és voltak-e itteni túlélői az 1943-ban bekövetkezett tragédiának. ”577 olyan emberről tudunk jelenleg, akik Maros megyéből kerültek ki a doni hadszíntérre, ennek körülbelül 60 százaléka eltűnt és elesett, a többiek megsebesültek és hazakerültek” – mondta Berekméri Árpád-Róbert történész. A román hatóságok évtizedekig megfigyelés alatt tartották őket, amiért a magyar hadseregben szolgáltak. ”Erről itt, Erdélyben még inkább hallgatni kellett hosszú évtizedeken át, mint az anyaországban, és ezért indítványoztuk, hogy a 60. évforduló kapcsán megemlékezéseket szervezzünk. Azóta minden évben megtesszük ezt” – nyilatkozta Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi EMKE elnöke. Az EMKE marosvásárhelyi szervezete két éve emlékművet emelt a Don-kanyarban eltűnt erdélyi honvédek tiszteletére. Gyergyószentmiklóson Garda Dezső képviselő az Erdélyi Múzeum-Egyesület helyi vezetője szervezte meg a gyergyóiak emlékezését a Salamon Ernő Líceum dísztermében. A rendezvényen Blénessy Jenő 92 éves egykori honvéd osztotta meg hallgatóságával a Don-kanyar borzalmait. /Odaveszett erdélyi honvédek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 16./

A közművelődésnek a vidékfejlesztésben játszott szerepéről rendezett kétnapos konferenciát Marosvásárhelyen a Maros megyei EMKE. Erdélyi és magyarországi előadók szólaltak fel február 1-jén és 2-án a Bod Péter Diakóniai Központban szervezett rendezvényen. Fazakas Ildikó programfelelős elmondta, igencsak pozitív visszajelzéseket kaptak. A konferencián sok más szervezettel egyetemben részt vett a Mezőpanit polgármesteri hivatala, a Monográfia Alapítvány, a Porka Színjátszó és Néptánccsoport és a Pro Pambus Mezőpanitért Ifjúsági Egyesület, továbbá a Székely Mezőségi Közkincs Kerekasztal tagjai. A Közkincs Kerekasztalnak lesz folytatása. /Nagy Botond: Közművelődés és vidékfejlesztés. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete június 24-én két főt tüntetetett ki életmű-díjjal, Nagy Pál irodalomtörténészt, lapszerkesztőt és Farkas Ernő magyar szakos tanárt, volt tanfelügyelőt. A 84 éves Nagy Pál rövid tanári pályafutás után az Igaz Szó, majd A Hét és az Új Élet című lapnál dolgozott szerkesztőként, nyugdíjazását követően is folytatta a munkát, számos tanulmány, publicisztikai írás, antológia szerzője. A 90-es években újjáalakult EMKE Maros megyei szervezetének alelnökeként fáradhatatlanul járta a vidéket, a magyar kultúra értékeit népszerűsítő rendezvényeket szervezett, akárcsak Farkas Ernő magyar szakos tanár, aki húsz évig szaktanfelügyelőként irányította a megyében a magyar irodalom és nyelv oktatását, a legkisebb szórványtelepüléseket is ellátva magyar tankönyvekkel, a pedagógusokat pedig szaklapokkal. /Antal Erika: EMKE-életműdíjak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

Családias hangulatú rendezvénnyé vált az EMKE Maros megyei szervezete által szervezett szavalóverseny. A Maradjon nálatok jó emlékezetem címet viselő Balassi Bálint versmondó vetélkedőnek a reneszánsz tematika jegyében a Bolyai Farkas Líceum egyik tanterme adott otthont. Közös énektanulás mellett rövid előadásokat is hallhattak a megjelentek. /Nb. : Bolyais reneszánsz. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./

A Maros Művészegyüttes, az EMKE Maros megyei szervezete és a Folk Dancing and Music Egyesület szervezte december 20-án a Gyöngykoszorúk gyöngye néptánctalálkozót és a Szombat este nem jó citerázni… elnevezésű, közös citerásműsort Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes székházában. Az év művelődési mérlegét dr. Ábrám Zoltán megyei EMKE-elnök és Barabási Attila-Csaba, az együttes aligazgatója vonták meg. Az előcsarnokban régi hangszereket tekinthetett meg a közel félezernyi résztvevő, a táncosok és nézősereg. Kilyén Ilka EMKE-vezető, színművésznő mély átérzéssel adta elő Kányádi Sándor Fekete-piros című költeményét. Több együttes fellépett, a marosvásárhelyi Napsugár, a marosludasi Hajdina, a kibédi Madaras Gábor néptánccsoport, a holtmarosi együttes, a marosfelfalui Bíborka, a jeddi Benedek Elek iskola táncosai, a dicsőszentmártoni Kökényes, a segesvári Kikerics, a backamadarasi Kincses, az erdőcsinádi Árvácska, a vásárhelyi 10-es iskola csoportja, a mezőpaniti Kádár Márton iskola gyermekjátékköre és Muskátli tánccsoportja, a vajdaszentiványiak hagyományőrző együttese, a sámsondiak citerás és népdaléneklő csoportja. /Bölöni Domokos: Gyöngykoszorúk gyöngye. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./

Amióta sikerült Marosvásárhelyen újra Petőfi-szobrot állítani, azóta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) minden évben megemlékezik a költő születésnapjáról. Idén a koszorúkat, az ökuménia jegyében három egyház képviselője helyezte el a szobor talapzatánál. A megemlékezők nevében dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke beszélt. /-vagy-: A Petőfi szellemiség éltetői. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 5./

A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek január 12-én Marosvásárhelyen a római katolikus temetőben felállított emlékműnél. Ábrám Zoltán, a megemlékezést szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének elnöke a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének nevezte a 66 éve történt Don-kanyari offenzívát. Az EMKE kezdeményezésére alakult Don-kanyari Emlékbizottság hat évvel ezelőtt állított emlékművet a Don-kanyar áldozatainak, és azóta minden évben megemlékezik az elesettekről. A Bocskai Vince szobrászművész alkotta szobornál főleg idős emberek gyűltek össze, hogy meghallgassák a felszólalókat és közösen énekeljék el az ilyenkor szokásos katonadalokat, majd a magyar és a székely himnuszt. 1943. január 12-én történt az első áttörés a Don-kanyarnál állomásozó magyar hadsereg alakulatainál, köztük az erdélyi alakulatoknál. A Don-kanyarnál az áldozatok száma hozzávetőlegesen százötvenezerre tehető, az emberek a nagy hidegben, megfelelő felszerelés hiányában vesztették életüket, megfagytak – mondta el László Márton történész, a Maros Megyei Levéltár munkatársa. A Maros megyei helységekből eltűnt, meghalt vagy megsebesült személyekről néhány évvel ezelőtt névjegyzék készült, amely hamarosan az interneten is elérhető lesz, és helység, név, illetve az anya neve szerint lehet majd keresni. Kutatnivaló még így sok van, hiszen az orosz levéltárak gyakorlatilag feltáratlanok. /Antal Erika: Névjegyzék az elesettekről. A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./

Molnár Vilmos csíkszeredai prózaíró Márai Sándor-díjat vehetett át január 22-én, a magyar kultúra napján Budapesten. Idén a 105 díjazottból csupán egyetlen érkezett Erdélyből, ezt többen meg is jegyezték. „Olyan személyiségek vannak az erdélyi magyar kultúrában, akiket nem lenne szabad megkerülni, s ezért fáj, hogy Magyarországon nem tartják őket eléggé számon. Jó lenne, ha ez a jövőben megváltozna” – vélekedett Molnár Vilmos. Nagyváradon a magyar kultúra ünnepének díszvendége Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, valamint Markó Béla, az RMDSZ elnöke volt. Az ünneplő közönség a Kolozsvári Magyar Opera előadásában megtekinthette a Mátyás a vérpadon című rockoperát. „A magyar kultúrát védetté kellene nyilvánítani”, fogalmazta meg Balázs József gyergyóalfalui festőművész, amikor átvette a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Az ünnepségen a magyar kultúra megőrzéséért végzett tevékenységéért Danaliszin Józsefet, a Fábián Ferenc műkedvelő színtársulat alapítóját, valamint Pál Ibolya és Kolcsár Árpád karnagyot is díjazták. A rendezvény díszvendége, Sebő Ferenc hangsúlyozta: a magyar kultúrát nekünk kell megvédenünk, azzal, hogy használjuk. Sebő Ferenc, a népszerű énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató minden koncertjét az ősi paraszti zene- és tánckultúra népszerűsítésének szenteli. A Pallas Akadémia Kiadó 500. kötetével /Pomogáts Béla: Magyar irodalom Erdélyben (1918–1944)/ nyitotta meg Csíkszereda önkormányzata a magyar kultúra napjának ünnepségsorozatát. Sebő Ferenc tartott rendhagyó irodalomórát a Márton Áron Gimnázium dísztermében. Este pedig Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj című, személyes visszaemlékezéseket tartalmazó kötetét mutatta be Sebő Ferenc. A rendezvénysorozat záróakkordjaként január 23-án a Csíki Játékszín nagytermében a Sebő együttes bemutatja Lázár Ervin: Erdei dalnokverseny című lemezét. A szilágysági bányavároskában, Sarmaságon is megünnepelték a magyar kultúra napját a nemrég rendbe hozott Kemény-kúriában. Horváth János tanár Kemény János, a neves erdélyi író mához szóló üzeneteiről beszélt. Sepsiszentgyörgyön magyar Nobel-díjas tudósokról és társaikról értekeztek a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényen. Az EMKE Maros megyei szervezete a Maros Művészegyüttes Sodrásban című műsorával ünnepelt. Meister Éva Szolnokra kitelepedett színművész előadta Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát Marosvásárhelyen, majd Szászrégenben. /A magyar kultúra ünnepe. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

A szovátai Bernády Közművelődési Egylet elmúlt évi tevékenysége változatos volt. Januárban Dzsingisz kán és a mongol birodalom című előadás hangzott el, majd dr. Veér Győző beszélt az ujgurokról. Februárban jótékonysági estet szerveztek a Mezőhavas népi zenekar, a Szent Ferenc Alapítvány és a szovátai Szent József Otthon javára. A műsor bevezetőjét Mester Zoltán tartotta. Márciusban, Wass Albertre emlékeztek. A március 15-i megemlékezésen a kulturális műsorok szervezését ezúttal is az egylet vállalta fel. Áprilisban együtt ünnepelték az EMKE megyei szervezetével a magyar közművelődés napját Marosvásárhelyen. Az egylet Intermezzo kamarakórusa Fülöp Judit vezetésével fellépett. Júniusban a nagybányai művésztelep tárlatát nézték meg. Szeptemberben Beder Tibor, a Julianus Alapítvány, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke volt az egylet vendége. Október 6-án a református egyházzal közösen emlékeztek meg az aradi vértanúkról. Az egylet emlékezett a 70 éve elhunyt dr. Bernády Györgyre. Mester Zoltán előadásában kirajzolódott Bernády kevéssé ismert profilja: az Erdély magyarsága iránt aggódó ember arca, akinek városvezetése idején a városnak – a huszonötezer lakosú Marosvásárhelynek – tizennégy (!) közkönyvtára volt, és öt magyar napilapja. Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Felső-Nyárád menti fotóalbumát mutatta be novemberben Józsa András tanár, helytörténész. Nagy Lajos székelykeresztúri tanító néprajzos könyvét mutatták be: Katonadalok a siklódiak emlékezetében. Decemberben az egylet szervezésében mutatták föl a szovátaiaknak a Bocskay Vince szobrászművész munkásságát méltató albumot. Még ebben a hónapban Kovács Mózes ny. agrármérnök harmadik könyvével ismerkedtek a városka emberei. Kovács Mózes kutatja s papírra teszi a szűkebb pátria, a Sóvidék és környéke közelmúltját. Az Intermezzo mellett a 15. Mátyás Huszárezred és a Mátyás Vilmos vezette Mezőhavas népi zenekar elmaradhatatlan tényezői a városkultúrának, jelezte a rendíthetetlen hitű Mester Zoltán. Ebben az ében volt már elődadás, melyet Magyar himnuszok az évszázadok folyamán címmel dr. Orosz-Pál József és Józsa András tartott. /Bölöni Domokos: Mester Zoltán, a reménymagyar. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 5./

Négy „fegyver-hordozót” tüntettek ki április 3-án az erdélyi magyar közművelődés ünnepén Marosvásárhelyen. Az EMKE Maros megyei szervezetének rendezvényén Nagy László marosvásárhelyi unitárius lelkész-esperes, a megyeszékhely és Marosszentgyörgy zenei kultúráját, kórusmozgalmát fellendítő Hajdó Károly karnagy, Papp György kultúrigazgató, a holtmarosi Gyöngykoszorúk kezdeményezője és Sinkó András pedagógus, népzenész, a Cinige és a Picinige ifjúsági és gyermek népi zenekarok megalapítója, irányítója részesült oklevélben. Ezt az elismerést az idei Gyöngykoszorú-találkozón Holtmaros faluközössége is átveheti. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke az 1991 tavaszán újjászülető szervezet megvalósításairól beszélt. – Rájöttem, hogy mindennek, amit csinálok, csak itthon van értelme – mondta a Németországból hazatelepült fiatal P. Dávid Tünde, a megnyitott kiállítás fotóinak, a Krónikás képeknek az alkotója. 2008-ban a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség egy népszerűsítő programba kezdett, melynek során digitális katalógus, prospektus, inter-aktív CD készült 48 településről. Ennek a projektnek a része ez a kiállítás is. A fotókon Székelykeresztúr, Románandrásfalva, Újszékely, Szentábrahám, Etéd, Székelyderzs, Kányád, Siménfalva és Galambfalva mindennapjait örökítette meg. /Nagy Székely Ildikó: Csoda mégis… = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./

Görgényüvegcsűr faluközössége immár kilencedik alkalommal helyt adott a Gyöngykoszorú hagyományőrző találkozónak, amely az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete által 1991-ben megindított Gyöngykoszorú-mozgalom 81. rendezvénye volt. Az „Erdély csillagai” elnevezésű rendezvényen sok együttes lépett színpadra. /Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke: Gyöngykoszorú-találkozó Görgényüvegcsűrön. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 30./

A kortárs magyar erdélyi irodalom két ismert alkotóját látta vendégül az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete. A Szőcs Géza – Farkas Wellmann Endre Amikor fordul az ezred című könyv szerzőpárosa beszélgetett egymással, a kötetet dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke méltatta. Farkas Wellmann Endre is marosvásárhelyi születésű. Kolozsváron végezte tanulmányait, majd Székelyudvarhelyre telepedett, jelenleg Gyergyóalfaluban tanár. A Magyarországon megjelent Amikor fordul az ezred beszélgetőkönyv, dokumentumgyűjtemény. Szőcs Géza kifejtette: a hatalom a felszámolásunkra törekedik. Csak már nincsenek nyílt eszközei. A megfigyelési dossziéja tizenkilencezer oldalt tesz ki. Hatalmas energiát fordított az állam az ő megrágalmazására. Iulian Vlad, a titkosszolgálat rendszer felelőse írta alá, hogy tovább kell folytatni Szőcs Géza kompromittálását mind itthon, mind a külföldi magyarság körében. És 1989 után is működött ez a dezinformációs szolgálat. A szolgálat a mai napig aktív. /Nagy Botond: Emlékek a fal mögül. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

Ünnepelt november 29-én, vasárnap Székes, történetének bemutatóján. A hajdan félezer lakosú település lakossága mára a felére apadt, mégis, az utóbbi időben kezd „divatba jönni”, mivel a megyeszékhelyhez közelebb eső Tófalván, Marosszentgyörgyön drágábbak a telkek. Aki nem csak pár évre készül ide költözni, annak érdemes tartósan berendezkedni. A könyv két szorgos gyűjtő-kutató, a nagyernyei Nemes Gyula és a helybeli falufelelős, Szakács Ferenc összefogásának a gyümölcse: Székes /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke ismertette a könyvet. /Bölöni Domokos: Bemutatták a falu könyvét. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 3./

December 19-én ismét megszervezték Marosvásárhelyen a hagyományos Gyöngykoszorúk Gyöngye néptáncfesztivált, melynek érdekessége, hogy rajta nem a felnőtt-, hanem a gyermektáncegyüttesek mutatkoznak be legújabb produkcióikkal. A közönség szinte teljesen megtöltötte a Maros Művészegyüttes székházát, délelőtt 11 órakor kezdődött az egész napos találkozó. Ábrám Zoltán, a Maros megyei EMKE elnöke a Gyöngykoszorú-találkozók jelentőségét emelte ki és azok múltját, jelenét ismertette. Tizennégy táncegyüttes vett részt a fesztiválon. /Nb. : Gyöngykoszorúk gyöngyei. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./

Honvédek Mohácsa
A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek tegnap, mint minden év január 12-én. Azokra a tisztekre, katonákra, akik a második világháborúban a II. magyar hadsereg kötelékében vesztették életüket. A megemlékezések szervezője Marosvásárhelyen idén is az EMKE Maros megyei szervezete volt.
A megemlékezésre – valószínűleg az időjárási viszonyok miatt – idén is elég kevesen mentek el, de akik ott voltak, ismételten fejet hajtottak az áldozatok előtt. Felvezető beszédet mondott László Márton történész, az események tragédiáját Berekméri Róbert történész fejtette ki, elmondva, hogy a Don-kanyar a honvédek Mohácsa volt. 1942 júliusa és 1943 márciusa között a II. magyar hadseregnek 120.000 főnyi vesztesége volt, amiből körülbelül 30.000 hősi halott, a többi sebesült és eltűntnek nyilvánított személy. Marosvásárhelyen már csak két-három túlélőről tudnak.
A megemlékezésen Nagy László unitárius esperes tartott áhítatot, hangsúlyozva, hogy az elődök életet követelő áldozatáról az utókornak – bár hajlamos erre – nem szabad megfeledkeznie.
Ábrám Noémi az EMKE képviseletében az Ott, ahol zúg az a négy folyó kezdetű dalt énekelte el, amibe a jelenlevők is bekapcsolódtak.
Az emlékművet az EMKE és magánszemélyek koszorúzták meg, majd elhangzott a magyar és a székely himnusz.
(mezey) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A marosvásárhelyi kultúra a magyar kultúrában
Ez volt a témája annak a kellemes hangulatú, jól szervezett, pörgő rendezvénynek, amelynek házigazdája a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület és az EMKE megyei szervezete volt szombaton délután a Kultúrpalota kistermében.
Marosvásárhely ékszeréről, amely a magyar szecessziós építészet remekei közé tartozik, a város és a megye épületeinek alapos és hűséges ismerője, Keresztes Gyula nyugalmazott építészmérnök számolt be. Előadásában a Kultúrpalota sok apró, érdekes, létező és már nem létező részletére hívta fel a közönség figyelmét, olyan díszítőelemekre, amelyeket talán akkor sem veszünk észre, ha naponta elmegyünk a Palota mellett vagy különböző rendezvényeken veszünk részt.
A magyar kultúráról, s azon belül Márai Sándor megfogalmazásában a vers szerepéről és hatásáról Nagy Miklós Kund, lapunk főszerkesztője beszélt. A műsor szervezője és vezetője, Kilyén Ilka marosvásárhelyi költő, Nagy Attila verseit szavalta. A prózai és lírai szövegek között két vásárhelyi hangszerkészítő és zenész, a lanton és gitáron játszó Lőrinczi György, s a saját készítésű citeráját megszólaltató Sándor Vilmos zenei betétjei hangzottak el. A rendezvény színes, érdekes főhajtás volt a magyar és benne a jellegzetes vásárhelyi kultúra előtt.
(b.gy.) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

"A hazáért és a szabadságért"
Bercsényi László-szoboravatás
A háromszáz évvel ezelőtt, 1703-1711 között lezajló kuruc szabadságharccal kapcsolatban II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem hazáért és szabadságért vállalt önfeláldozó kiállása mellett mindjárt Bercsényi Miklósnak, a kuruc hadak főgenerálisának, a nagyságos fejedelemmel együtt bujdosást vállaló hadfinak a hazaszeretetét kell megemlítenünk. Azonban a család nevét fia, a háromszázhúsz évvel ezelőtt, 1689. augusztus 3-án született Bercsényi László tette igazán híressé Európában: katonai érdemeinek köszönhetően Franciaország marsallja és a huszárság nyugat-európai elterjesztője lett. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete kezdeményezésére 2007 júniusában Székesen a Bercsényi családra: székesi gróf Bercsényi Miklósra és fiára, székesi gróf Bercsényi Lászlóra emlékeztünk. Akkor született meg az elhatározás, hogy állítsunk mellszobrot Bercsényi Lászlónak, ahol a falu lakói évről évre megemlékezhetnek nemzeti ünnepünkön, március 15-én.
A Nagyernyei Polgármesteri Hivatallal, a Székesi Református Egyházközséggel és a magyarországi testvértelepülés, Lábatlan Református Egyházközségével együttműködve az álom immár valóra vált. Miholcsa József szobrászművész kőszobrának a leleplezésére 2010. március 14-én, a 10.30 órakor kezdődő istentiszteletet követően kerül sor.
Dr. Ábrám Zoltán. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Bercsényi László hazatért Székesre
Tegnap ünnepély keretében a székesi közösség, a református egyházközség, a magyarországi testvértelepülés, Lábatlan Református Egyházközsége, a Maros megyei EMKE, a nagyernyei önkormányzat képviselőinek jelenlétében felavatták gróf székesi Bercsényi László kőszobrát, Miholcsa József alkotását.
Feladatunk: átmenteni a múltat a jövőbe
– Hármas emlékezésre gyűltünk össze a székesi templomban: gróf Bercsényi László születésének 321. a magyar szabadságharc 162. évfordulójára, s Isten magyar népünket minden időkben megtartó szeretetére. Száz évvel ezelőtt 523 lélek élt a faluban, mára ez a szám felére csökkent. De úgy, ahogyan az előző nemzedékeknek megvolt a feladatuk, a mainak is megvan: átmenteni a múltat a jövőbe. Ezért született meg a szándék, hogy a falu nevéhez kötődő Bercsényi Lászlónak szobrot állítsanak. Aki végigmegy a településen, s látja a szobrot, emlékezzen úgy rá, mint aki a szabadságért harcolt – mondta igehirdetésében Ötvös József esperes.
– Százötven évig volt a Bercsényieknek birtokuk Székesen, miért ne lennénk büszkék erre a családra? Kötődtek ide, előnévként használták a falu nevét. Bercsényi László hírnevet szerezett a magyar virtusnak és szabadságszeretetnek, még Bukarestben is negyed őrzi a nevét. Bíró László helybeli református lelkész gondolatához csatlakozott dr. Ábrám Zoltán is, aki kifejtette: jó hogy Kossuth-szobor állhat Havadon, s jó hogy Bercsényi-szobor is állhat Székesen.
László Márton rövid visszapillantójában részletesen kitért a Bercsényiek történelmi szerepvállalására, elmondta, hogy az 1689-ben született Bercsényi László Rákóczi fejedelem hadapródja, aki száműzetésre jut, majd Franciaország marsallja, Commercy kormányzója volt, aki a nevét viselő franciaországi huszárezred létrehozásával írta be nevét az európai történelembe.
Legyen egy hely, ahol fejet hajtunk
– Amint a Rákóczi-szabadságharc, úgy az 1848-as forradalom és szabadságharc is elbukott. A történelmi Magyarország minden részére, így Erdélyre is kiterjedő harcok, küzdelmek elvesztése után az egész magyar nemzet egy közösségként sírt és gyászolt. Nekünk az a küldetésünk, hogy becsüljük elődeink törekvéseit, tápláljuk a szabadság vágyát. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Lábatlani Református Egyházközség alapítványa sikeresen pályázot, és a Nemzeti Civil Alapprogram 1,5 millió forinttal támogatta tervünket, s ma szobrot állíthattunk Bercsényi Lászlónak. Hiszem, hogy Bercsényi László szobrát azért avatjuk fel, mert a nagy nevű hős dicső tetteit felidézve bízni és reménykedni szeretnénk a jövőben. Álljon itt a szobor, ahová a falu népe minden nemzeti ünnepen eljöhet fejet hajtani – mondta a szobor mellett Darányiné Csonka Valéria lelkész, aki sokat vállalt magára azért, hogy a székesi közösség és az EMKE ötlete megvalósuljon.
Az istentiszteleten a Bíró Jenő tiszteletes úr vezette csejdi énekkar lépett fel, szavaltak, énekeltek a székesi gyerekek és Kali Julianna. A szobornál Gerencsér Dániel lábatlani tanuló szavalata, Ábrám Noémi éneke, a magyar és székely himnusz hangzott el. Rövid beszédet mondott Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, Miholcsa József szobrászművész, majd megkoszorúzták a szobrot.
Huszárezred megalapítójának szoboravatójáról nem hiányozhattak az eseménynek színt és hangulatot adó huszárok sem, akik ez alkalommal Sárpatakról és Gernyeszegről érkeztek.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

„Ki a köznek él, annak élni érdemes”
125 éves az EMKE
Hétfőn ünnepelte megalapításának 125. évfordulóját az EMKE, az egyesület Maros megyei fiókja ez alkalomból ünnepséget szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. A civil szervezet alakulása előtt tisztelegvén három éve szervezi az erdélyi magyar kultúra napját, ami idén az évforduló megünneplésével is gazdagodott – ez alkalomból gazdag összművészeti műsor várta a szép számú közönséget.
Az estet a Soli Deo Gloria, a Szent Cecília és a Laurate Domine kórusokból álló vegyes kar fellépése nyitotta Hajdó Károly karnagy vezényletével, aki elmondta: idén a marosszentgyörgyi kórusmozgalom is százéves fennállását ünnepli.
Az EMKE mottóját – Ki a köznek él, annak élni érdemes – a műsorvezető, Kilyén Ilka színművésznő osztotta meg a közönséggel, majd Dáné Tibor Kálmán országos elnök szólt a hallgatósághoz.
– Ki az EMKE-nek él, az a közösségnek él – tenném hozzá, hiszen jövőre húszéves az újjáalakult egyesület. Jellegzetesen erdélyi sors ez: eredetileg napra pontosan 125 éve alakultunk Kolozsváron, az erdélyi nemesség és polgárság kezdeményezésére. Azóta is sajátságos intézménye vagyunk a Kárpát-medencei magyarság kulturális életének. Közművelődés – e szót egyetlen nyelvre sem lehet úgy lefordítani, hogy visszaadja a szó sajátságosan magyar értelmét. A szervezet két pilléren nyugszik: van egy nemzeti jellege, illetve alulról jövő kezdeményezés. Így kell a művelődési életet létrehozni. Amikor 1885-ben az egyesület megalakult, a már akkor szórványban élő magyar közösségekért jött létre. Eötvös Loránd olyan törvényt alkotott, amely lehetővé tette az egyletek alakulását, sorra alakultak az intézmények. Ezek egyike volt az EMKE, amely rövid időn belül a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb kulturális egyesületévé nőtte ki magát. Később a politika széljárásának lett kitéve, a kommunista diktatúra idején betiltották, 44 évig nem létezhetett. De a változások után újjáalakult és megmaradt. Ahogyan az erdélyi magyarság is. Veszélyes a szórványosodás, de 125 éve is megmaradtunk a szórványban. Fő feladatunk továbbra is a szórványban élő közösségek kulturális életének támogatása. De azon is kell dolgoznunk, hogy mekkora és milyen magyarok szeretnénk lenni Erdélyben öt, huszonöt, száz év múlva. Hogy akkor is tudjunk ezekről a problémákról beszélni. Ez lesz az EMKE feladata: a jövő építése.
Dr. Ábrám Zoltán megyei elnök hozzátette: a magyar kultúra napja mellett immár belső kezdeményezésre az erdélyi magyar kultúra napját is ünnepeljük, az egyesület célja továbbra is a nemzeti irányú művelődés.
– Amióta újjáalakultunk, a szervezet kovásza az erdélyi magyar közművelődésnek. Rendezvények, kiadványok, szakmai testületek, emlékházak jelzik tevékenységét. Ma is a magyar identitás megőrzését tartjuk célunknak. Versenyképesnek kell lennünk, ezért is szeretnénk, ha e nap ismertté válna – hallottuk, majd gazdag összművészeti műsor következett számos fellépővel, a műsorszámok között pedig az egyesület adta át a Makkai István szobrászművész által készített emlékplakettet és EMKE-oklevelet az öt, arra méltónak ítélt közéleti személyiségnek, szakembernek: Tófalvi Zoltán újságírónak, történésznek, Szekeres Erzsébetnek, a Lorántffy Zsuzsanna egyesület volt elnökének, Bartha József holtmarosi lelkipásztornak, Keresztes Géza építésznek, műemlékvédelmi szakembernek és Szász Teréznek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók szervezőjének.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Négyévnyi közművelődés a mérlegen
Tisztújító közgyűlését tartotta az EMKE Maros megyei fiókszervezete hétfő délután a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében. Azon a napon, amely a szervezet belső kezdeményezésére három éve mint az erdélyi magyar kultúra napja ünnepeltetik, és amelynek tiszteletére a gyűlés után a Kultúrpalota kistermében szervezett estet az egyesület.
A gyűlésen telt házas hallgatóság – társszervezetek elnökei, EMKE-tagok – vett részt, majd első napirendi pontként dr. Ábrám Zoltán megyei elnök számolt be az elmúlt évek tevékenységeiről, amolyan összegzésként.
– Négyéves mandátuma végéhez érkezett az elnökség, amely sikeres és eredményes munkát végzett nem csak Vásárhelyen, hanem különböző vidéki településeken is. A kulturális kínálat igen gazdag, a helyi egyletek, a magyar történelmi egyházak, a pedagógustársadalom jó része is részt vállal ennek szervezésében, ennek ellenére a közművelődés önkéntes napszámosainak serege fogyatkozik. A tavaly hat néptánctalálkozót szerveztünk, újra sor került több megemlékezésre: Petőfi, illetve a Don-kanyari áldozatok előtt tisztelegtünk, többek közt megszerveztük a magyar kultúra estjét, a citerások találkozóját, farsangolásos szakmai találkozókat hoztunk létre, eredményesen vettünk részt a Vásárhelyi Napok rendezvénysorozatán. Jó a kapcsolatunk a többi egylettel, a Közkincs-kerekasztal az EMKE új arculatát mutatja. Az Erdélyi Kárpát Egyesület az EMKE székhelyén gyűlésezik, a közös történelmi gyökerek is összekapcsolnak bennünket – előbbi jövőre lesz 120 éves. Voltak tervezett, de meg nem valósított programjaink is, terveink zöme azonban sikeres volt. Március 15-én a vásárhelyi magyarság három helyen ünnepelt, ezekből kettőt az EMKE hozott létre, öt, általunk javasolt személyt avattak a város díszpolgárává. Az egyesület egyike a legerősebb civil szervezeteknek, ugyanakkor számos kudarc is érte. A fiatalok részéről csekély az érdeklődés, az unióban csak multikulturalitásról lehet beszélni. Az igazi profizmust az intézményesülés jelentené, ezzel jobb kapcsolattartás, a pályázati lehetőségek sikeresebb felkutatása, több szakember részvétele járna.
Kilyén Ilka alelnök hozzátette: ezelőtt nyolc évvel hatalmas lendülettel vették át a munkát, önerőből számos programot valósítottak meg, kemény csapatmunka volt. – De nincs normatív támogatásunk, nem tudunk irodát fenntartani, alkalmazottal, órarenddel. Vásárhelyen rengeteg a kulturális rendezvény, szükséges lenne ezek összehangolása. Az EMKE ezt fel tudná vállalni, ha kapna normatív támogatást.
A választás előtt a résztvevők szóltak hozzá az elhangzottakhoz, többjük a pedagógustársadalom java részének a kulturális rendezvényekről való sorozatos hiányzását fájlalta, szerintük ez a fő oka a fiatalok érdektelenségének. A beszámolók után következett a tisztújító választás, amelynek eredményeképpen dr. Ábrám Zoltán maradt az elnök, Kilyén Ilka az alelnök. Ügyvezető elnökké lett Fazakas Ildikó. Elnökségi tagok: Deák Júlia, Náznán Olga, Barabás László és Kiss Zoltán.
(nboti)
Népújság (Marosvásárhely)

Városünnepi ajánlatok
Az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület rendezvényei
A Marosvásárhelyi Napok kulturális kínálatát gazdagítja az EMKE Maros megyei szervezete, illetve a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület. Ezúttal sem marad el a Maros megyei EMKE hagyományos magyarnóta-estje, melynek ma délután 6 órától a Kultúrpalota nagyterme ad otthont. A nagyérdeműt Koós Éva, Szabadi Nóra, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Kibédi Sámuel, Gyárfás István, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba, Tollas Gábor és Viola Gábor szórakoztatja, a belépés ingyenes.
Csütörtökön 18 órától a vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai Termében (Jókai-Eminescu utca, 28. szám) a közművelődést szolgáló Fülöp házaspárt köszönti a Maros megyei kulturális egyesület. Május 29-én, szombaton délelőtt 10 órától Gyermek-Gyöngykoszorú találkozót szerveznek a marosvásárhelyi vár színpadán. A nyolcadik alkalommal sorra kerülő találkozón a város és a megye iskolásai népi gyermekjátékokat mutatnak be. Délután 2 órától a vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai Termében három korcsoportban: – I-II, III-V és VI- VIII. osztályosok számára – népdalvetélkedőt tartanak. Vasárnap délután 5 órától a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület és a Maros megyei EMKE Örmény kaleidoszkóp című előadására várja az érdeklődőket a Bolyai téri unitárius templomba. Fellép a szamosújvári egyházi kórus, Kilyén Ilka, Biluska Annamária és László Zsuzsa színművésznők, illetve Molnár Zsófia, a Bolyai Líceum diákja. A közönség az óörmény irodalomból, illetve jelenkori örmény származású költők alkotásaiból is ízelítőt kap, a belépés díjtalan.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében ma délután 5 órakor nagyasszonyi varrottasokból és kerámiatárgyakból nyílik kiállítás az egyesület székhelyén (Apolló-palota, Rózsák tere, 5. szám).
Szombat délelőtt 10 órakor a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Kör Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület vendégjátékra hívja a gyerekeket: a Maros Művészegyüttes székhelyén (a kövesdombi mozi épülete) A békakirály című mesehangversenyt játssza a kecskeméti Chorchidea Együttes, az előadás után béka ujjbáb készítésével is megpróbálkozhatnak a résztvevők. Este 7 órától a felnőtt közönségnek is bemutatkoznak a magyarországi művészek Szabad egy táncra? című összeállításukkal, melyen a Gold Dance Táncklub tagjai is fellépnek.
(nszi)
Népújság (Marosvásárhely)

Újjászületik a mezőmadarasi tánc
Pénteken zárt a mezőmadarasi gyermektánctábor. A szervezőket az eredményekről kérdezem.
Fazakas Ildikó, az EMKE Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke: – A rövid távú célunkat elértük: ízelítőt adtunk Mezőmadaras néptáncaiból mind a helyieknek, mind a Mezőmadarason megfordult vendégeknek, rendezvényünket ugyanis az anyaországi Mezőtúrról és a kalotaszegi Türéből érkezett vendégek is meglátogatták, ők a csittszentiváni fafaragó tábor lakói voltak. Ugyanakkor a résztvevők különböző kézműves-foglalkozásokkal ismerkedhettek, megtanulták a bútorfestés, gyöngyfűzés alapjait, valamint fonalakból készítettek különbőző tárgyakat, más-más technikával. Nem volt gondmentes a tábor, ezek Mezőmadaras infrastrukturális hiányosságaiból adódtak.
Fazakas János néptáncos, táncoktató: – Minden intenzív mozgás fárasztó és izzasztó. De komolyra fordítva a szót, a napi kétszeri tanítással a résztvevők mozgáskészsége sokat javult, egyúttal pedig a saját táncos anyanyelvüket is sikerült pallérozni. Mára igencsak megritkultak a táncos alkalmak, és ez a hiány nemcsak Madarason, hanem minden más faluban is nehezíti, ellehetetleníti a tánctanulást. Hiányzik az a közeg, ahol az idősebbeket egyáltalán táncolni látják. Ezért hívtam meg egyik estére a falu messze híres tánckútfőit egy rövid bemutatóra. Legalább láthatták őket és rádöbbenhettek arra, hogy a táncuk is érték.
Szabó Ibolya Izolda, a Pro Ruris Egyesület elnöke: – Röviden összefoglalva jó volt és hasznos. Már régóta szerettünk volna egy ilyen tábort, tervünk megvalósításában állt mellénk az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete, az EMKE pályázta meg a tábor költségeinek egy részét a Corvinus Támogatásközvetítő Zrt.-től, és vállalta a tábor vezetését.
Fazakas Ildikó: – Szerintem sikeres öt nap van a hátunk mögött. A felméréseink azt mutatják, hogy szükség van az ilyen rendezvényekre. Az utolsó napon a gyermekek megkérdezték, hogy a jövő héten is kell-e jönni. Válaszoltuk, hogy nem. Elkeseredve mondták: "Akkor mi mit fogunk csinálni?"
Úgy terveztük, hogy naponta kétszer két órában lesz táncoktatás és egy-egy fél óra énektanítás. Végül akkora lett az igény, hogy módosítani kellett, délutánra még be kellett iktatni egy órát külön a kicsiknek (ovisok meg elsősök és másodikosok), mert délutánra megérkeztek a fiatalok is a faluból, akik különböző elfoglaltságaik miatt délelőtt nem tudtak ott lenni. Este a táncházba pedig jöttek szülők és a környező falvakból a fiatalok, akik szintén táncot szerettek volna tanulni.
Fazakas János: – A siker közös és egyéni is egyben. Mindenki tanult, és nem keveset. A különböző korcsoportoknak differenciált nehézségi fokozatú tananyagot állítottam össze és tanítottam meg. Magabiztosabbak lettek, ezután bátran felállnak majd táncolni, ha alkalom adódik. És keresni fogják a táncos alkalmakat is. Személyesen is sok apró öröm ért a héten. Minden megtanított, már ösztönössé váló mozdulat az én sikerem is. A szabadtánc közben felismert és felszabadultan megszólaló, táborban tanult ének számomra a jól elvégzett munka egyik jele volt.
Fazakas Ildikó: – Mindenképpen közösségformáló ereje van. Azon kívül, hogy jól érezzük magunkat és tanulunk az oktatóktól és egymástól, rájövünk arra, hogy a település és a kistérség érdekében együtt kell működnie a civil szférának, az önkormányzatnak és a vállalkozóknak egyaránt. Ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy a szervezők, a mezőmadarasi gyerekek szüleinek, a református egyházközség tagjainak, egy lelkes tanító néninek és segítőkész vállalkozóknak az összefogásából sikeres rendezvény születik.
Fazakas János: – A néptánc az közösségi kultúra. Kivételek persze vannak, mint ahogy szólóformák is kialakultak, pl. a legényesek. A páros táncot nem lehet egyedül táncolni. De ugyanakkor a régi falusi világban a táncnak is rendje volt. Szabályozva volt minden. Mostanra sajnos felbomlott a régi rend. És a gyerekek, fiatalok csak így, szervezett formában tanulhatják meg elődeik táncait. Aki kimaradt a tanításról, az a későbbiekben sokkal nehezebben tudja elsajátítani ezt a mozgásvilágot. Nem értik és nem is keresik a néptáncos alkalmakat. Marad nekik a diszkó és a kocsma világa.
Fazakas Ildikó: – Hogyan tovább? Ismeretes, hogy a Székely-Mezőség öt települése létrehozta a Maros Mezőségi Művésztelepet, ahol fontos képzőművészeti tevékenység folyik minden nyár folyamán. Elérkezett az idő, hogy a kistérségben folytatott kulturális tevékenységek néptánc és népzenei rendezvényekkel is bővüljenek, a népművészettel kapcsolatosakat pedig fejlesszük. Tudomásom szerint az idén a csittszentiváni fafaragó- és kézművestáboron kívül ilyen jellegű rendezvény nincs és nem is kerül megszervezésre a kistérségben. Madarason pedig meg szeretnénk szervezni jövőre is, mert igény van rá, sőt a bővítése is a terveink között szerepel, mivel egy ilyen rendezvénynek nemcsak hagyományőrző, hanem gazdasági hatása is van a kistérségre, például a hagyományos gazdasági tevékenység erősödése, a szolgáltatások bővülése a kistérségben, ezek szerves következménye pedig a munkahelyek teremtése lenne. Csak ehhez még kellene javítani a település infrastruktúráján, gondolok itt az ivóvíz- és csatornahálózatra, korszerűbb telefon- és telekommunikációs hálózatra. A szervezők egyik hosszú távú célja, hogy a térség népi kultúráját, hagyományait, művészi és kulturális értékeit feltárják, megőrizzék és terjesszék a kulturális turizmus részeként különböző csatornákon keresztül a megye és országhatárokon innen és túl. Fontos a turisták számának növelése a kistérségben, ehhez szervesen hozzájárulna a tábor is, mivel a rendezvény ideje alatt szerzett ismeretek és a kellemes tapasztalatok a legjobb reklám.
Szabó Ibolya Izolda: – Mivel a Pro Ruris Egyesület az idén szervezi a kilencedik képzőművészeti tábort, tapasztalatból tudom, hogy ha a művészek jól érezték magukat nálunk, visszajáró vendégekké válnak, sőt, tanácsukra minél többen fogadják el a szervezők meghívását. Ugyanígy, ha mindenki megtalálja egy hagyományőrző rendezvényen a számítását, szívesen jön vissza, és hoz másokat is magával. A Székely- Mezőségre látogató turisták számának növelését és a kistérség minél jobb megismerését fogja szolgálni az a turisztikai információs központ is, ami a közeljövőben épül fel Mezőmadarason az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, ennek keretében kulturális útvonalak kidolgozását és a hozzá szükséges infra- struktúra létrehozását tervezzük.
Fazakas János: – A táborzárásra meghívtam a mezőpaniti fiatalok már öt éve működő Porka Színjátszó és Néptánccsoportját. A rendszeresen dolgozó csoport magas szinten mutatta be falujuk néptáncait. Ők nemcsak Mezőpanit táncait ismerik, hanem a vajdaszentiványi, nyárádmenti táncokat is. Jelenleg a mezőségi táncok koreográfiáját tanulják, amit műhelymunka alkalmával szemléltettek is. Az előadás és a tábori gálaműsor után a gyerekek szülei és a fiatalok is megkerestek, a továbbtanulás módozatairól beszélgettünk. Úgy néz ki, van igény a folytatásra. A falu szerintem megbírna még két különböző korosztályú tánccsoportot is. A Magyarországon is méltán híres mezőmadarasi tánc remélhetőleg újjászületik a faluban a gyerekek és a fiatalok lábán.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

A Don-kanyari áldozatokra emlékeztek
Egyetlen marosvásárhelyi túlélő maradt
Tegnap déli harangszókor, immár kilenc éve hagyományosan az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Maros megyei szervezete a megyeszékhely katolikus temetőjének bejáratánál felállított szobornál megemlékezett a magyar történelem számára a második világháború egyik legtragikusabb eseményéről: a 4. magyar hadtest 1943. január 12-i vereségéről, amikor a mintegy 200 km hosszú frontvonalat áttörték a szovjet csapatok.
Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke elmondta, alapos kutatások eredményeként 577 marosvásárhelyi túlélőt sikerült azonosítaniuk. Közülük 2003-ban, az esemény 60 éves évfordulóján még heten róhatták le kegyeletüket az eltűnt bajtársaik emlékére felállított köztéri alkotásnál. Ma a 91 éves Kulcsár István az egyetlen, aki megjárta a poklok poklát az orosz fronton. Az EMKE elnöke sajnálatát fejezte ki azért, amiért mostanáig egy Maros megyei küldöttségnek sem sikerült eljutni a hajdani frontvonalra, ahol megkoszorúzták volna a honvéd katonák sírjait.
Oláh Dénes katolikus esperes a háború értelmetlenségéről és embertelenségéről beszélt, majd rövid imával rótta le kegyeletét a jelenlevők társaságában az áldozatok emléke előtt. A tisztelettevők az alkalomhoz illő honvéddal és a himnuszok eléneklése után megkoszorúzták a szobrot.
A temetőben tartott megemlékezést követően a szervezők néhány újságíró kíséretében felkeresték Kulcsár Istvánt marosvásárhelyi lakásán, ahol elbeszélgettek a veterán harcossal.
István bácsi felidézte azt a szörnyű telet, amikor -35 fokos hidegben kellett visszavonuljon a szétvert hadsereg. Több száz kilométert tettek meg, gyakran derékig érő hóban, arra kényszerülve, hogy a hókupacok alól kiásott elhunyt társaik hátizsákjából összekapart élelemmel éljék túl a kegyetlen időszakot. Az oroszok által elhagyott háztáji gazdaságok istállójában talált takarmányrépát is megették, és állva, menet közben aludtak. Még imádkozni sem tudtak, mert aki letérdelt, és 15 percnél tovább maradt a jeges földön, odafagyott. Látott elföldeletlen, oszló tetemeket, kosarakba összeszedett, végtag nélküli bajtársakat, fagyhalállal küzdő társakat és sok más olyasmit, amiről még ma sem szívesen mesél. Közben háromszor esett fogságba, egyszer a németek, máskor az amerikaiak, aztán az oroszok tartóztatták le, míg végül hosszú hányattatás után hazakerült. A testi gyötrelmek mellett a legjobban a honvágy kínozta, de az is ösztönözte, hogy hazajöjjön.
Kissé viccesen, de keserű szájízzel mondja: mindezeket feledni nem lehet, és a sorssal sem tud megbékülni soha!
Az EMNT ajándékként felkínálta Kulcsár Istvánnak, hogy segítenek a magyar állampolgársághoz szükséges okiratok összeállításában, és azt is kilátásba helyezték, hogy a csíkszeredai konzul személyesen jön el majd a háborút megélt erdélyi magyar honvédhoz, hogy átadja a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumot.
István bácsi sorsával megbékélten nyugtázza: már kétszer volt magyar állampolgár, úgy, hogy el sem kellett hagyja szülőföldjét, most sem megy el, csak annyit mondott: szívesen fogadja az "ajándékot", mert már ideje volt, hogy elismerjék hovatartozását.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Húsz éve ragyog a Gyöngykoszorú
Nyárádmenti táncmaraton
Harminchárom együttes és néptánccsoport jelentkezett a hétvégi maratoni Gyöngykoszorú- találkozóra. A Maros és a Nyárádmente, a Kis-Küküllő, a székely Mezőség településeiről érkeztek a dalosok és táncosok a Nyárádszeredában megtartott jubileumi seregszemlére. Szervezői: a Bekecs táncegyüttes, a nyárádszeredai önkormányzat, az EMKE Maros megyei szervezete, valamint a Bocskai István Közművelődési Egyesület, támogatója a Művelődési Minisztérium. A rendezvény megnyitóján beszédet mondott Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ országos elnöke.
Három adat: 1991. április 29.: A marosvásárhelyi Szabó György Pál és felesége, Éva, a tánc világnapján, Erdőcsinádon az első Gyöngykoszorú-találkozóval útjára indította a magyar népi táncok hagyományőrző mozgalmát. 2001. december 9.: Marosvásárhelyen ünnepi Gyöngykoszorú- találkozón búcsúztatták a mozgalom nyugalomba vonuló éltetőit: Szabó György Pált és feleségét, Évát. 2011. október 8–9.: Nyárádszeredában indult két évtizede, itt ünnepeltek hát a Maros megyei néptánccsoportok.
Az ünnepet zavarta az eső, így a szabadtéri népviseleti parádé, a szokásos felvonulás elmaradt. A színpadi műsort a Ferencz Csaba zenetanár vezényelte Bocskai női dalkar nyitotta, majd Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere üdvözölte a résztvevőket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ országos elnöke, aki köszöntőjében ezt mondotta: "Nemzeti identitásunk egyik alapeleme az a népdal, az a néptánc, amely az elmúlt húsz esztendőben is úgy került előtérbe, hogy a legnemesebb értékeinket próbálta megőrizni, próbálta megerősíteni, és ezeken az értékeken keresztül próbáltuk alakítani az életünket. Amikor nemzeti identitásról beszélünk, amikor a magyar embereknek, a nyárádmenti embereknek, a székely embereknek, az erdélyi magyar embereknek az identitásáról beszélünk, akkor a nyelv mellett, a különböző kulturális értékek mellett kiemelkedő szerepet kap a néptánc, a néphagyomány, a népdal, a népmese, mindaz, amit örökségül kaptunk. Ezek nélkül nem is lehet elképzelni nemzeti identitást. Húsz esztendővel ezelőtt, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bizakodtak abban, hogy ismét föl lehet éleszteni a Nyárádmentén, Maros megyének ebben a szegeletében újjá lehet éleszteni, meg lehet erősíteni azt, amit évtizedeken keresztül megpróbáltak elnyomni, kiirtani, megszüntetni: a néphagyományt. Ezt a föltámasztó munkát sikerrel végezték. Köszönetet kell mondani mindazoknak, akik húsz éven keresztül kitartással, makacssággal, sokszor sok lemondással ezt a munkát végzik, és biztatni kell őket, biztatni kell minden egyes olyan embert, aki ebben a munkában szerepet vállal, hogy ne hagyják abba. Ne hagyjuk abba, mert enélkül a XXI. században, a globalizálódó világban sok minden újdonságot, érdekességet kaphatunk, de a néphagymány nélkül, a néptánc, a népdal nélkül, magyar nyelv, magyar kultúra nélkül sokkal szegényebbek leszünk. Akkor leszünk igazából erősek a XXI. század változó világában, ebben a globális versenyben akkor tudjuk állni a versenyt, hogyha jelenünket, jövőnket a múltra építjük. Az a jelen, az a jövő, amely hagyományos, szolíd értékekre épül, az biztos, hogy sikeres lesz. És nekünk itt, Erdélyben sikeresnek kell lennünk. És ahhoz, hogy sikeresek legyünk, kétszer annyit kell dolgoznunk, mint román honfitársainknak, kétszer annyit kell dolgoznunk, mint másoknak. Kétszer annyit kell bizonyítanunk. Erre képesek vagyunk. Képesek voltak az elődeink is, képeseknek kell lennünk nekünk is erre. A huszadik évfordulón, amikor már felnőttkorba érkezett a Gyöngykoszorú, engedjék meg, hogy ezért a tárca nevében – és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében is – köszönetet mondjak mindazoknak, akik ezt a munkát húsz éve végzik, sok sikert kívánjak, és még egyszer örömömet fejezzem ki, hogy a huszadik évfordulón a kulturális minisztérium a fő támogatója lehet, itt lehet önökkel; önökkel együtt szervezheti meg ezt a fontos rendezvényt, hiszen ez a húsz esztendő azt bizonyította, hogy igenis értékmentés, értékőrzés, értékteremtés történik.
Maros megye tanácsának alelnöke, Szabó Árpád méltatásában elmondotta, hogy a beérkező kulturális pályázatoknak több mint felét a magyar csoportok, formációk küldik be. A tanács évente körülbelül 200 ezer lejes támogatással segíti a műkedvelő néptáncmozgalmat. – A Gyöngykoszorú már nem is seregszemle, hiszen mozgalommá nőtte ki magát. Olyan mozgalom, amely elengedhetetlen megmaradásunkhoz; mi itt, Erdélyben ezzel is bizonyítjuk, hogy itt nekünk történelmünk van és jövőnk is van.
A Romániai Magyar Táncszövetség részéről Incze Tünde alelnök kívánt sikert a néptáncmozgalomhoz. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke szerint nem véletlen az, hogy 1991. április 28-án első alkalommal éppen Nyárádszereda adott otthont a néptánc, népdal, népviselet és népzene találkozójának – ennek a térségnek a népe, az emberei mindig is dolgos, munka- és kultúraszerető, kultúrateremtő emberek voltak; és azok ma is.
– Húsz esztendő alatt mozgalommá fejlődött a Gyöngykoszorú. Több mint száz rendezvényre került sor Maros megyében, évente öt olyanra, amely Gyöngykoszorú néven zajlik, emellett számos hasonló jellegű rendezvény van, amelyeket más névvel szerveznek. Vajon hány ezren, hány tízezren vettek/vesznek részt ezeken a találkozókon? Csak a mai alkalommal mintegy háromtucatnyi csoport lép fel, sok száz, az ezerhez közeledő fellépő, szintén ennyi a szervezők, a nézők száma –, tehát a húsz esztendő alatt tízezrekre tehető azok száma, akik részesei lehettek a mozgalomnak. Számos település, Erdőcsinád, Kibéd, Görgényüvegcsűr, Holtmaros, Marosfelfalu, Marosludas, Szászrégen és környéke, de Mezőpanit, Nyárádszereda is rendez Gyöngykoszorú-találkozókat. Továbbá Marosvásárhelyen is van egy évzáró rendezvény, gyermekek és felnőttek számára is.
A magyar kultúra ápolásáért kifejtett áldozatos munkájáért dr. Ábrám Zoltán EMKE-plakettet nyújtott át Kelemen Hunor miniszternek, az RMDSZ országos elnökének. Köszönetképpen emléklapot kapott Suba Kádár Gyöngyvér, a helyi művelő- dési otthon igazgatója és Nyárádszereda közössége, melynek nevében a lapot Tóth Sándor alpolgármester vette át. A jelenlévők egyperces csenddel adózak azok emlékének, akik, mint a kezdeményező Szabó György Pál (1930. október 18 – 2005. január 9.) már nem lehetnek közöttünk. – Nagy boldogság, amikor az ember olyan feladatot kap, amit örömmel végez – fordult Szabó Évához Suba Gyöngyi. – Kedves Éva néni! Akkor, ‘91-ben Rügyfakasztó Gyöngykoszorú volt. Íme, a termés beérett: ma ugyanitt Szüreti Gyöngykoszorú van. Köszönjük szépen!
Szabó Éva hatalmas taps közepette vette át az oklevelet. Életerejét, munkabírását mi sem bizonyítja jobban, mint az előcsarnok falain látható kiállítás, melyet gyöngyörű varrottasaiból állított össze.
Az EMKE megyei elnökeként Szabó György Pál és munkatársai fáradtságot nem ismerve járták a vidéket, arra buzdítva a táncot éltető falvakat, hogy a világért abba ne hagyják! Folytassák a hagyományt. Ahol pedig halódott, biztatták, kérték, csodálatra méltó pedagógiai érzékkel meggyőzték a falut, a néptánccsoport megalakítására, a néptánc újratanulására. Gyuri bácsi már valahonnan fentről figyelheti, milyen terebélyes, mennyi falut felölelővé bokrosodott a mozgalom – idézte a Tanár úr emlékét a műsorvezető Tollas Gábor színművész. – Reményeink szerint örül és biztat is. A folytatásra biztat. "Az anyanyelv több, mint annak írott és beszélt formája – mondotta Szabó György Pál 1997-ben, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott Gyöngykoszorú-találkozón. – Az anyanyelvet hordozza elválaszthatatlanul a néptánc, a népdal, a népzene, hiszen ezek mind-mind emberi lélek, érzés- és formavilág kifejezésmódjai és eszközei. Ki ezeket nem ismeri és nem gyakorolja, egyre hézagosabb és szegényebb lesz az anyanyelve. (…) Nemzeti értékeink egyik legnemesebb kincse a magyar tánc, amely tartásával, formáival, különös lelkületével kimagaslik más nemzetek táncai közül. Örömmel és szívesen táncoljuk táncainkat, megtanuljuk más nemzetek táncait is. Cserébe elvárnánk, hogy mások is ezt tegyék. Népviseletünk, népdal-, népzene- és néptánc-kincsünk a leggazdagabb nemzetek közé sorol minket, magyarokat. A népi kultúra szempontjából, divatos szóval élve: nagyhatalom vagyunk.
Van okunk örvendezni. Vigadjunk együtt azokkal, akiktől tanultunk, eltanultuk a táncot, és azokkal, akikkel folytatni akarjuk a hagyományt. Egyszóval idős és fiatal, oktató és tanítvány."
Céltudatosan cselekvő nagy csapat sorakozott fel Szabó György Pálék utódai mögé a két évtized folyamán. Intézményesített vagy intézményesülő keretek között oktatók és csoportszervezők, táncosok és dalosok viszik tovább a jó hagyományt. Az erdélyi néptánckultúra megőrzésében, megjelenítésében és magas szakmai színvonalú oktatásában végzett tevékenységéért köszönő oklevelet vehetett át Benő Barna-Zsolt, Duca Szabolcs Attila, Szász Péter, Fazakas János, Kásler Magda, Lengyel Ildikó, Veress Kálmán, Füzesi Albert, Varó Huba, Nagy Levente Lehel, Farkas Sándor-Csaba, Dósa Attila és Törzsök Zsuzsanna. A fiatal oktatók közül Kovács János, Füzesi Tímea-Gizella, Kiss Gellért, Rácz István, Móréh Boglárka, Deák Orsolya, Fazakas Emese, Tőkés Imola és Szabó Albert részesült elismerésben. A hagyományőrző csoportok korábbi és mai vezetői közül Madarasan Judit és Madarasan Dumitru, Mező Palkó István, Barabás Attila-Csaba, Kozma Ferenc, Deák János és Deák Juliánna, Böjthe Judit és Böjthe Zoltán, Barabás Levente és Barabás Gyöngyvér, Pethő Sándor, Kovács Hajnal, Lovász Zsuzsanna és Vásárhelyi Mónika munkáját jutalmazták elismeréssel a kétnapos, maratoni Gyöngykoszorú-találkozón.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékezés a Don-kanyari áldozatokra
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete tíz évvel ezelőtt indítványozta, hogy hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően emlékezzünk meg történelmünk egyik legtragikusabb eseményéről, a második világháborúban a Don-kanyarba kivezényelt és többnyire elpusztult 2. hadseregről, a doni áldozatokról. A történelmi egyházak és egyes civil szervezetek képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult, amely felvállalta egy emlékmű felállítását, kutatómunka indítását, a túlélők felkutatását, kiállítások megszervezését, valamint a januári megemlékezések megtartását.
A kutatómunka eredményeképpen sikerült összeállítani egy 577 személyből álló listát mindazokról, akik Maros megyéből kerültek a Don-kanyarba, és ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek. Marosvásárhely mellett (83 személy) 125 Maros megyei település érintett. A marosvásárhelyi, Maros megyei, erdélyi magyar, zsidó, román, cigány áldozatok emlékére állítottuk fel 2005-ben a doni emlékművet, Bocskay Vince szobrászművész alkotását. Azóta minden év januárjában, többnyire a doni offenzíva elindításának napján, január 12-én a római katolikus temetőben levő emlékműnél elhelyeztük a kegyelet virágait, koszorúját.
A megemlékezést az idén is folytatjuk, de némiképpen megújult, rendhagyó formában. Bár az 1943. január 12-én Urivnál megindított szovjet hídfőtámadás 70. évfordulójára csak egy év múlva kerül sor, mi már most beindítjuk a hetvenéves megemlékezést. Hiszen a magyar és a német politikai és katonai vezetés pontosan 1942. január 22-én, a Budapesten tárgyaló Keitel vezértábornagy és Wehrmacht-főparancsnok jelenlétében állapodott meg a kétszázezer személyt meghaladó 2. magyar hadsereg felállításában és a keleti hadszíntérre való küldésében, ahol kétszáz kilométeres védelmi vonalat foglalt el a Don folyó mentén.
(Egyébként az 1942. július 18. és szeptember 16. közötti hídfőcsaták súlyos véráldozatokat követeltek, az akkor elesetteket még el lehetett temetni. Milyen magasztos lenne, ha a rudkinói és a boldirevkai katonatemetőkben nyugvó erdélyi honvédek tiszteletére idén nyáron személyesen is elhelyezhetné a kegyelet virágait egy marosvásárhelyi küldöttség!)
Idén január 12-én odahaza csendesen emlékezünk, majd január 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartunk közös megemlékezést a Don-kanyari áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél. Az ünnepséget a hagyományőrzés jegyében, magyarországi példára “doni emléktúra” követi: gyaloglás Backamadarasra, ahol az elszállásolás honvédeknek kijáró tábori körülmények között zajlik ugyan, a közös esti program azonban “királyi” lesz, a helybeliek vendégszeretetének köszönhetően.
Január 22-én a backamadarasi református templomban kerül sor megemlékezésre a 11 órakor kezdődő istentiszteletet követően, ami koszorúzással ér véget a backamadarasi áldozatok emlékére. Aki az emléktúrán részt szeretne venni, az alábbi telefonszámon jelentkezhet: 0744-918-840.
A részletes programra még visszatérünk.
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)