Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Direcția Națională Anticorupție – DNA
1191 tétel
2008. január 23.
Az ügyészeknek már nincs okuk arra, hogy kihallgassák az előre felvett szerzői jogdíjak ügyében, mivel a vizsgálat elindítása óta megírt három könyvet ― jelentette ki Nagyváradon Markó Béla RMDSZ-elnök újságírói kérdésre válaszolva. Kifejtette, amióta a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálatba kezdett a jövedelem bevallásában szerzői jogdíj cím alatt szereplő összeg miatt, kiadott egy könyvet azok közül, amelyekre megkapta az illető összeget. A Korrupcióellenes Ügyészség azért indított vizsgálatot Markó ellen, mivel a 2006-os jövedelem-bevallásában romániai viszonylatban irreálisan nagy, 90 ezer lejes szerzői jogdíjakból származó bevétel szerepelt, az összeg meghaladta politikusi jövedelmét. Markó akkori magyarázata szerint öt évre eladta szerzői jogait egy erdélyi és egy magyarországi kiadónak. A korrupcióellenes ügyészek 2006 novemberében indítottak vizsgálatot az ügyben. /(-kas): Markó magyarázkodik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./
2008. február 13.
Az egyik bukaresti napilapban olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint Daniel Morar, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze azzal vádolta meg Verestóy Attila RMDSZ-szenátort, hogy az ígéretet tett egy személynek, hogy megpróbálja számára kedvezően befolyásolni egy bírósági eljárás végkimenetelét. Markó Béla, az RMDSZ elnöke Verestóy Attila védelmére kelt, mondván, a képviselőknek és szenátoroknak kötelességük véleményt nyilvánítani az igazságszolgáltatás, az ügyészségek, a bírói testület vagy a rendőrség működésével kapcsolatban. A véleménynyilvánítás nem jelent beavatkozást, hanem „egyenesen a honatyák feladata. Kötelességük kifejteni a véleményüket minden egyes alkalommal, amikor valamilyen rendellenességre bukkannak, és bármely intézmény működése kapcsán módosító javaslatokkal állhatnak elő” – hangsúlyozta Markó. Daniel Morar értesítést küldött a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM), amelyben megállapította, hogy Verestóy Attila és Markó Béla egyes cselekedetei befolyásolták a DNA ügyészeinek függetlenségét és pártatlanságát. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács elutasította a DNA vezetőjének folyamodványát, mivel arra a következtetésre jutottak, hogy „nincs szó az igazságszolgáltatás menetébe történő beavatkozásról. ” A CSM egyúttal megjegyezte, hogy a lehallgatott beszélgetés kapcsán az elhangzottak sajátos értelmezése nyomán vontak le következtetéseket. /Balogh Levente: Verestóy Attila védelmére kelt Markó Béla. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2008. február 20.
Február 19-én ismét beidézték az Országos Korrupcióellenes Hatóságra (DNA) Nagy Zsolt volt informatikai és távközlési minisztert. Az ügyészek tudomására hozták az ellene megfogalmazott vádakat. Ez azt jelenti, hogy a nyomozóhatóság megkezdi a volt miniszter ellen a bűnvádi eljárást. Az RMDSZ egykori minisztere – aki az ellene indított jogi eljárások miatt gyakorlatilag teljesen kivonult a politikából – elmondta: az ügyészek bemutatták neki a bűnvádi eljárás elkezdéséhez szükséges határozatot. Nagy Zsolt jogi képtelenségnek nevezte a közérdek ellen elkövetett hivatali visszaélés vádját. Nagy Zsolt ellen ez már a második bűnvádi eljárás. Az úgynevezett kémbotrány miatt függesztette fel őt tisztségéből Traian Basescu államfő tavaly június 11-én. Az azóta eltelt majdnem kilenc hónap alatt semmilyen fejlemény nem történt az ügyben, így az akta nem került a bíróság elé. /B. T. : Újabb bűnvádi eljárás Nagy Zsolt ellen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./
2008. február 22.
Végre ismertette a vádakat Miron Mitrea szociáldemokrata politikussal az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Mitrea ugyanabban az ügyben érintett, mint amiben „sorstársa”, Adrian Nastase volt kormányfő, éspedig a Zambaccian utcai ingatlan megszerzésében. A vád kenőpénz elfogadása. Adrian Nastase másfél millió euróra becsült házáról van szó. 2007 szeptemberében a DNA azt kérte Traian Basescu államfőtől, hogy hagyja jóvá a Mitrea elleni bűnvádi eljárás beindítását. Traian Basescu ez év januárjában kérte Teodor Melescanu ideiglenes igazságügyi minisztert, indítsák be a bűnvádi eljárást nyolc volt és jelenlegi tárcavezető ellen. Az érintettek: Adrian Nastase, Miron Mitrea, Tudor Chiuariu, Paul Pacuraru, Nagy Zsolt, Victor Babiuc, Codrut Seres és Traian Decebal Remes. /DNA-meghallgatáson Mitrea. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./
2008. február 22.
A suceavai törvényszék február 21-én kihirdetett ítéletében felmentette a korrupciós bűncselekmények és a szervezett bűnözés vádja alól Csibi Istvánt és hat bűntársát. A csíkszeredai üzletember ellen 2004-ben indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyosztály, amely szerint Csibi éveken keresztül megvesztegette a Hargita megyei rendőrség, ügyészség és pénzügyőrség vezetőit, akik a kapott összegek és javak fejében szemet hunytak a Neptun-cégcsoport törvénytelenségei fölött. A nyomozati anyag keretében eredetileg az időközben elhunyt Nicolae Bleoju megyei főügyész és tíz rendőr ellen is vádat emeltek, ügyiratukat azonban később leválasztották a korrupciós dossziéról. A Hargita megyei pénzügyőrség ezúttal felmentett két egykori vezetőjéről, Moise Fluerasról és Stefan Goguról az ügyészek feltárták, összesen 400 ezer lej értékben fogadtak el kenőpénzt Csibitől. Ennek ellenére a suceavai törvényszék bűncselekmény hiányában mentette fel a Neptun-csoport tagjait a korrupció és a maffia típusú bűnszervezet működtetésének vádja alól. A törvényszék napirendjén ezenkívül öt másik Csibi-dosszié szerepel, az egyikben erőszakos fogva tartásért az üzletembert nem jogerősen hét év szabadságvesztéssel sújtották. /Felmentették Csibit. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./
2008. március 8.
A korrupció-ellenes ügyészség (DNA) március 3-án lezárta Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester ellen tavaly áprilisban kezdett vizsgálatot. Az alpolgármestert korrupciós bűncselekmény elkövetésével, befolyással való üzérkedéssel gyanúsították. Egy csíkszeredai üzletember feljelentése szerint Szőke 1600 lejt kért azért, hogy egy dokumentumot aláírasson Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel. Szőke cáfolta a vádakat A DNA közlése szerint nem történt bűncselekmény, az ügyet lezárták. Szőke Domokos szerint nem ő volt a DNA fő célpontja. /Beszüntették az eljárást. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 8./
2008. március 19.
Hat évvel a visszaszolgáltatás után még mindig vitatott a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tulajdonjoga. Az iskola 2002-ben a restitúciós törvények szerint került az erdélyi református egyházkerület birtokába, vannak azonban, akik úgy vélik, hogy soha nem is volt az övé, ezért nem illeti meg. Az egyházkerület három éve perben áll, és a korrupcióellenes ügyészséghez is eljutott az ügy. Két sepsiszentgyörgyi polgár azzal vádolta az érintett vezetőket, hogy jogtalanul játszották át az iskolát államiból egyházi tulajdonba – a kolozsvári püspökség pedig azért perel, hogy a valamikori tanári lakásokat is visszaszerezze. A Mikó épületét egy 1937–38-as évkönyvre és egy 1990-es hamisított telekkönyvi kivonatra hivatkozva kapta meg a református egyház, állította idősebb Benedek Levente közgazdász. Benedek Levente elszánt, jelezte, a strasbourgi nemzetközi bíróságig elmegy. Bustya János református lelkész, a Református Kollégium volt igazgatója elmondta, az 1948/177-es Hivatalos Közlönyben megjelent állami rendelet alapján kérté a visszaszolgáltatást, mert annak mellékletében szerepelt többek között a Mikó is, mint az egyházkerület református fiúiskolája. Az eredeti telekkönyv szerint is református tulajdon a Mikó. /Demeter J. Ildikó: Kié a Székely Mikó Kollégium vagyona? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./
2008. április 8.
A román legfelsőbb bíróság jogerősen úgy döntött, hogy visszaküldi a korrupcióellenes ügyészségre (DNA) Adrian Nastase volt kormányfő iratcsomóját, amelyben a nyomozóhatóság azzal vádolja, hogy 1,3 millió euró haszonra tett szert megvesztegetés nyomán. A döntés következtében az ügyészeknek ismét el kell végezniük a vizsgálatot, vagyis minden érintett felet újból ki kell hallgatniuk, ezt csak akkor tehetik meg, ha a képviselőház is beleegyezik. Dan Ioan Popescu volt ipari miniszter és annak felesége ellen indított perben viszont úgy döntöttek, a per folytatódik. /B. T. : Nastase megmenekült, DIP nem. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./
2008. április 29.
A PHARE-alapok nem rendeltetésszerű felhasználása gyanújával emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) brassói területi szervezete Kicsid Béla, Szentkatolna volt polgármestere ellen. A vád szerint Kicsid hamis, pontatlan vagy hiányos dokumentációt és nyilatkozatokat nyújtott be 2002-ben, egy 85 ezer euró értékű PHARE-Ricop pályázatra. A pályázati pénzből az önkormányzat 2003 májusában szociális étkezdét létesített Szentkatolnán. /Elterelt PHARE-pénzek? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./
2008. május 13.
Hivatali hatalommal való visszaélés miatt vádat emelt a főügyészség korrupcióellenes főosztálya (DNA) Vízi József, Marosszentgyörgy polgármestere ellen, az RMDSZ-es elöljáró tagadja a vádakat. A DNA szerint a polgármester 2003-ban törvénytelenül szolgáltatott vissza 59 ezer négyzetméter földterületet. A Marosszentgyörgyöt 1990 óta irányító Vízi József viszont állítja: törvényesen szolgáltatta vissza a területet. /Rostás Szabolcs: Vádemelés Vízi ellen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./
2008. július 15.
A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) „a korrupció elleni küzdelem bajnoka”, míg a román parlament akadályozza a magas szintű korrupciós ügyek kivizsgálását, illetve kis híján megszavazta a bűnvádi perrendtartás Brüsszel által már februárban bírált kiegészítéseit. Ezt állapítja meg az Európai Bizottság (EB) romániai igazságszolgáltatásra vonatkozó, július 23-án nyilvánosságra hozandó, de már kiszivárogtatott jelentése. Akárcsak februári jelentésében, az EB most sem lát előrelépést az igazságügy reformja és a korrupció elleni harc tekintetében. Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) tekintetében az EB értékeli, hogy a testület immár működik, de kifogásolja, hogy nem tudni, mi történik majd akkor, ha az ügynökség által beindított ügyek a bírósághoz kerülnek. /B. T. : Bírál a brüsszeli jelentés. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./
2008. július 17.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) úgy döntött, hogy nem indít bűnvádi eljárást Nagy Zsolt volt informatikai és Codrut Seres volt gazdasági miniszter ellen. Hasonlóképpen határozott Dorinel Mucea, Radu Donciu és a Credit Suisse First Boston (CSFB) tanácsadó céget képviselő Sztamen Sztancsev esetében is. Az úgynevezett kémbotrány 2006 őszén robbant ki. A sajtóba kiszivárogtatott ügyészségi információk szerint a két tárcavezető elárulta volna hazáját azzal, hogy bizalmas információkat szivárogtatott ki állami vállalatok folyamatban lévő privatizációjáról. A két miniszter elleni vizsgálat sorsáról azonban sokáig nem lehetett tudni semmit. A hírre reagálva Nagy Zsolt elmondta: szomorú, hogy Romániában két intézmény ugyanazt az esetet másként ítéli meg. Szerinte ebből egyértelműen látszik, hogy politikailag irányított igazságszolgáltatás működik Romániában. Nagy Zsolt nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy visszatérjen a közéletbe, de a közeljövőben nincs ilyen szándéka. /Borbély Tamás: A DNA szétdurrantotta a „kémbotrányt” = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./
2008. július 25.
Néhány napon belül eldől, hogy indítanak-e vagy sem bűnvádi eljárást Nagy Zsolt volt informatikai és Codrut Seres volt gazdasági miniszter ellen. Daniel Morar, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze kijelentette, jelenleg elemezik a helyzetet. A két tárcavezetőt azzal gyanúsították, elárulták hazájukat azzal, hogy bizalmas információkat szivárogtattak ki állami vállalatok folyamatban lévő privatizációjáról. /Hamarosan lesz végleges döntés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./
2008. július 26.
A Korrupcióellenes Ügyészség úgy döntött, hogy elindítja a bűnvádi eljárást Nagy Zsolt volt távközlési és informatikai miniszter ellen. /Mégis eljárás indul Nagy Zsolt ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 26./
2008. augusztus 13.
,,Fontosnak tartjuk az igazságügyi rendszer teljes politikamentességét. Ennek megvalósításához azonban hatékony, működőképes és stabil igazságügyi intézményrendszerre van szükség. A politikától való elhatárolódásnak a főügyészség és az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság szintjén is meg kell történnie" – szögezte le az államfővel folytatott tanácskozás után Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az RMDSZ ugyanakkor szorgalmazza új büntető törvénykönyv, valamint büntetőjogi eljárás kidolgozását. /Decentralizáció a korrupció ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 13./
2008. augusztus 14.
A képviselők nem hajlandók az igazságszolgáltatás kezére adni Adrian Nastase volt miniszterelnök és Miron Mitrea volt közlekedési minisztert. A képviselőház állandó bizottsága hiába hívta össze augusztus 13-ra a rendkívüli ülésszakot, a képviselők nem adták meg a legfőbb ügyészségnek az engedélyt ahhoz, hogy bűnvádi eljárást indítson a két volt kormánytag ellen. Ezzel a döntéssel a két képviselő elleni vizsgálatot az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kénytelen meghatározatlan időre felfüggeszteni. A rendkívüli ülésszak összehívását Traian Basescu államfő kezdeményezte. Az RMDSZ nem szabta meg képviselőinek, miként voksoljanak. Senki nem tudja, miként voksoltak a honatyák, mert a szavazás titkos volt. A végeredményt bírálta Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. /B. T. : Nem engedélyezte a képviselőház Nastase és Mitrea ellen a vizsgálatot. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./
2008. szeptember 5.
A bűnvádi eljárás újraindítása óta szeptember 3-án először hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Nagy Zsolt volt távközlési és informatikai minisztert és Radu Donciu volt miniszteri tanácsost. Azzal a gyanúval indult ellenük vizsgálat, hogy közreműködtek egyes stratégiai energetikai vállalatok bizalmas privatizációs adatainak átjátszásában a Credit Suisse First Boston nemzetközi pénzügyi tanácsadói iroda bolgár munkatársának, Sztamen Sztancsevnek. A DNA július 25-én úgy döntött, lezárja a Nagy Zsolt, Radu Donciu és Codrut Seres volt gazdasági miniszter ezzel kapcsolatos ügyét, pár napra rá azonban újabb bizonyítékok felbukkanására hivatkozva, újraindították az eljárást. – Nagy Zsolt nem kommentálta a sajtónak az ügyészségi vádakat. /O. M. : Ismét DNA-nál Nagy Zsolt. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./
2008. szeptember 5.
Nem az államfő, hanem a Legfelső Bírói Tanács (CSM) nevezi ki ezután Románia főügyészét, az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA), illetve a Szervezett Bűnözés- és Terrorizmus-ellenes Ügyészség (DIICOT) vezetőjét – döntött a szenátus jogi bizottsága. Ahhoz, hogy ez a kitétel törvényerőre emelkedjen, a szenátus plénumának is el kell fogadnia módosítást, és az államfőnek is ki kell hirdetnie az új törvényt. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint nem Basescu-ellenességből fakad a szenátorok döntése, Daniel Morar az, aki ellen kifogások vannak. A módosítással az államfőt meggátolják abban, hogy ismét Morart nevezze ki a DNA élére. Eckstein-Kovács Péter emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság idei országjelentése méltányolja a DNA tevékenységét és jelzi, jó néven venné Morar mandátumának meghosszabbítását. /Nem lesz köze az államfőnek a főügyész, a DNA- és a DIICOT-vezetők kinevezéshez. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./
2008. szeptember 9.
A román szenátus jogi bizottsága salamoni döntést hozott, melynek értelmében az államfő helyett ezentúl a Legfelsőbb Bírói Tanács nevezné ki a főügyészeket, a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) és a legfőbb ügyészség vezetőit. Traian Basescu államfő így kommentálta a döntést: ,,Csak azt mondhatom, amit az alkotmány is mond. " Az alkotmány szerint az ügyészségek vezetőinek kinevezése az államfő jogkörébe tartozik. Ahelyett, hogy függetlenedne az igazságszolgáltatás, amit az unió joggal vár el, az új törvénymódosítással még átláthatatlanabbakká válnak a viszonyok. Az Európai Bizottság szóvivője, Mark Gray nehezményezte a döntést.,,Románia elkötelezte magát az EB együttműködési és ellenőrzési mechanizmusa keretében, hogy nem változtat a legfőbb ügyész, a DNA, illetve a DIICOT főügyészeinek kinevezési procedúráján, a román hatóságok teljesen tudatában voltak ennek a kérésnek. " A döntés könnyen védzáradék bevezetését is maga után vonhatja Romániával szemben. /Bogdán László: Harcban az Európai Bizottsággal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 9./
2008. szeptember 17.
A főügyészeket és helyetteseiket a jövőben a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészségi részlege nevezi ki, az igazságügyi tárcavezető javaslatára, az országos korrupció elleni ügyosztály (DNA), a terrorizmust és szervezett bűnözést kivizsgáló igazgatóság (DIICOT), illetve a Legfőbb Ügyészség élére – döntött szeptember 16-án a szenátus. Ezzel a döntést kivennék az államfő kezéből. A törvényhozás mindkét házában folytatódott a kormány elleni egyszerű indítványok sora. A képviselőházban a szociáldemokraták az oktatás kapcsán terjesztették be a kabinetet támadó dokumentumot, ebben egyebek között Cristian Adomnitei tárcavezető lemondását követelik. Szükségesnek tartják a tanerők fizetésének 50 százalékos emelését is. /Bogdán Tibor: Parlamenti össztűz a kormányra. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./
2008. szeptember 19.
A Hargita Népében június 17-én „A névtelen hitelezők lázadása" címmel írás jelent meg, melyben nevüket nyíltan nem vállaló magánszemélyek azzal vádolták meg Emil Cosát, Gyergyószentmiklós rendőrparancsnokát, hogy nyakra-főre kér kölcsön magánszemélyektől, de a pénzt megadni nem hajlandó, a megkárosított hitelezők száma állítólag száz fölött van. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálódik az ügyben. A Hargita Népének ezt a számát pár rendőr még a hajnali órákban felvásárolta Gyergyószentmiklóson, más nem történt. Most viszont Gyergyószentmiklósról Victor Ungureanu vezető rendőrfelügyelő kijelentette, elfogyott a türelme, hajlandó nyilatkozni. A júniusban közölt cikk igaz, erősítette meg, erről mindenki tud a gyergyói rendőrségen. A megyei rendőrparancsok is tud erről az ügyről, közben Cosa továbbra is kéri a kölcsönöket, melyeket továbbra sem ad meg. /Szondy Zoltán: Új fejlemény a gyergyói adósbotrányban – Egy rendőrtiszt kitálal. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./
2008. október 9.
Alkotmányellenes a főügyészek kinevezésére vonatkozó törvénymódosítás – döntött el az alkotmánybíróság. Előzőleg a Traian Basescu államfőt támogató Demokrata-Liberális Párt (PD-L) kifogást emelt a szeptember közepén elfogadott szenátusi törvénymódosítás ellen, melynek értelmében a főügyészt, valamint a főügyészség alárendeltségébe tartozó korrupcióellenes (DNA) és szervezett bűnözési ügyészségek (DIICOT) vezetőit az államfő helyett a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanácsnak (CSM) kell kineveznie. /Főügyészek kinevezése: a PD-L-nek adtak igazat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2008. október 29.
Felmentette a táblabíróság Csibi Istvánt a megvesztegetés és szervezett bűnbanda létrehozásának vádja alól. A maffia típusú leszámolásai és erőszakos bűncselekményei miatt korábban nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt csíkszeredai vállalkozó védőügyvédje elmondta, a nem végleges ítélet szerint „nem léteznek” azok a bűncselekmények, amelyekkel Csibit és hat bűntársát vádolta a korrupcióellenes ügyészség. /Csibit felmentették a megvesztegetés vádja alól. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./
2008. november 4.
Százhuszonöt személy, közöttük közel negyven máramarosszigeti pedagógus és 82 diák ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az ország eddigi legnagyobb érettségi botrányában. A vádhatóság szerint egy máramarosszigeti magániskola /George Pop de Basesti Szakközépiskola/ vezetői 30 ezer eurót gyűjtöttek össze a diákoktól, és az összeg egy részét a vizsgáztató és felvigyázó tanárok megvesztegetésére fordították. A bírósági ügy magyar nemzetiségű tanárai tagadják, hogy csúszópénzt kaptak volna. „A kihallgatások során is elmondtam az ügyészeknek, hogy ártatlan vagyok, nekem nem is ajánlottak fel semmiféle pénzt” – mondta Pesek Szilárd Zoltán, Máramarossziget egyetlen magyar középiskolája, a Leövey Klára Gimnázium kémiatanára. Takács Ferenc, a Regele Ferdinand Gimnázium és a Leövey informatikatanára furcsállja, hogy miközben a felvigyázó tanárok ellen kevés bizonyítéka van az ügyészségnek, a vádiratból „eltűntek” vádlottak, és a vizsgáztatók közül csak egy pedagógus ellen emeltek vádat. /Rostás Szabolcs: Tagadnak a Leövey tanárai. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./
2008. november 8.
A kommunista korszakban nem volt párttag, ezért politikai múltja 1990-ben kezdődött, mondta el Eckstein-Kovács Péter szenátor. Akkor megkérdezték tőle, hogy nem akar-e képviselő lenni. Akkoriban ilyen egyszerűen ment az egész. Eckstein-Kovács Péter /sz. Kolozsvár, 1956. júl. 5./ a Babes–Bolyai Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, 1990-ig ügyvéd volt. 1990 és 1992 között az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője, 1992-től 1996-ig kolozsvári önkormányzati tanácsos. 1996 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szenátora, majd 1999-ben és 2000-ben kisebbségvédelmi miniszter. Kezdeményezésére fogadták el a diszkriminációt tiltó törvényt, valamint a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet létrehozásáról szóló jogszabályt. 2000 óta szenátor. Segített az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) és a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) működésének hatékonyabbá tételében. 1994-től alapító tagja és elnöke az RMDSZ Szabadelvű Kör nevű platformjának. /Ferencz Zsolt: Választások – 2008 – Mai szenátorjelöltünk: Eckstein-Kovács Péter. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./
2008. november 13.
A Koalíció a Tiszta Kormányzásért nevű civil kezdeményezés „feketelistát” hozott nyilvánosságra, a névsorban 249 jelölt szerepelt. A listára kerülés fő szempontja az volt, hogy az elmarasztalt politikusok a jogállam ellen cselekedtek, vagy szembekerültek az igazságszolgáltatással. Számos névnél az szerepel, hogy honatyaként nem írt alá egy paktumot, amelyben vállalja, hogy „nem akadályozza a jogállam működését”, támogatja a következőket: ne váltsák le a korrupcióellenes ügyészség (DNA), az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), valamint a Legfőbb Ügyészség vezetőségét, elfogadják az új büntető törvénykönyvet, és módosítják a perrendtartási törvénykönyvet. A Pro Democratia Egyesület és a Sajtófigyelő Ügynökség nyilvánosságra hozott egy másik névsort, amely 130, szerintük mandátumra alkalmatlan képviselőjelölt nevét tartalmazza. Felbukkannak benne magyar nevek is, Lakatos Péter Bihar megyei képviselő, Borbély László fejlesztési miniszter és Riedl Rudolf Szatmár megyei tanácsos, de mindhárman határozottan cáfolták a lista összeállítói által megfogalmazott vádakat. /B. S. : Gyűlnek a jelölt-feketelisták. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./
2008. december 5.
Bírósági eljárást kezdeményezett a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Dan Voiculescu üzletember, a Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke ellen 12 másik vádlottal együtt. /O. M. : Tolongás a DNA előtt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2008. december 10.
A mandátuma végéhez közeledő parlament alsóházának jogi bizottsága úgy döntött: javasolja a plénumnak, hogy szavazzon a Nastase ellen kezdeményezett bűnvádi eljárás leállítása mellett. Nastasét két korrupciós, a Tamara nagynéni és a Zambaccian néven elhíresült ügyben akarja vizsgálni az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA). /Nem a korrupcióra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./
2008. december 11.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Communitas, az Iskola, a Progress és a Jakabffy Elemér kolozsvári székhelyű alapítványok ügyében vizsgálódik. Takács Csaba, a Communitas elnöke megerősítette, hogy tíz nappal ezelőtt bekérték az iratokat. Nagy Zsolt, a Progress Alapítvány elnöke elmondta: az alapítvány nem közpénzeket kezel, ezért nem érti milyen alapon vizsgálódik a DNA. Székely István, a Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke megerősítette, hogy november közepén bekérték az iratokat. Hozzátette: az általa vezetett alapítvány a támogatások 90 százalékát Magyarországról kapja, román pénzek pedig a finanszírozás 10 százalékát teszik ki. A Communitas Alapítvány kezeli a romániai magyar közösségnek adott román állami támogatást. Az alapítványnak idén több mint hárommillió euró volt a költségvetése. Ennek a pénznek egy részét nyilvános pályázatokon osztják el az alapítvány szaktestületei. A Progress Alapítvány nevéhez fűződik a státustörvény lebonyolítására kiépített irodahálózat működtetése és az eMagyar pontok működtetése. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor vezette Iskola Alapítvány a magyar kormány által finanszírozott oktatási-nevelési támogatás lebonyolításával foglalkozik. A Jakabffy Elemér Alapítvány társadalomtudományi kutatásokkal kapcsolatos rendezvényeket szervez, háttérkeretet biztosít kutatócsoportok számára, olvasótermi, könyvtári és dokumentációs szolgáltatásokat biztosít. /B. T. : Magyar alapítványoknál vizsgálódik a DNA. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2008. december 16.
Sem a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), sem a legfelsőbb ügyészség nem indított bűnvádi eljárást Markó Béla ellen a számlájára befolyt szokatlanul magas szerzői jogdíjak ügyében. 2006 márciusában a Cotidianul és a Krónika figyelt fel arra, hogy Markó Béla vagyonnyilatkozatában egy sepsiszentgyörgyi háromszobás tömbházlakás akkori árának megfelelő 90 ezer lejes szerzői jogdíjból származó bevételt tüntetett fel úgy, hogy a 2005-ös évben egyetlen könyve sem jelent meg. Az összeg többszöröse volt az erdélyi könyvkiadók által korábban kifizetett legnagyobb jogdíjnak, sőt Markó éves miniszterelnök-helyettesi és RMDSZ-elnöki fizetésének az összegét is meghaladta. Az elnök akkor azzal magyarázta a bevételt, hogy öt évre eladta a korábban írt és a majdan írandó versei kiadói jogát egy magyarországi és egy romániai kiadónak, ezeket azonban nem kívánta megnevezni. Miután a korrupcióellenes ügyészség is vizsgálódni kezdett az ügyben, kénytelen volt beismerni, hogy csak a hazai Bookart Kiadó vásárolta meg a szerzői jogokat. A csíkszeredai RMDSZ-elnök, Hajdu Áron tulajdonában levő kiadó korábban még nem adott ki könyvet. Markó versesköteteinek a kiadását is csak 2007 májusában kezdte el. /Gazda Árpád: Tisztázták Markó Bélát. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./