Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Direcția Națională Anticorupție – DNA
1191 tétel
2015. december 23.
Az idei évről és a 2016-os kihívásokról kérdeztük Kelemen Hunort
A 2018-as év, az egyesülés centenáriuma közeledtével az RMDSZ elnöke egyre fontosabbnak tartja a többség-kisebbség paktum létrejöttét. Kelemen Hunor szerint a következő időszakban folyamatosan emlékeztetni kell a román társadalmat arra, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. A politikust a 2015-ös évről és 2016 kihívásairól kérdeztük.
A menekültválság és a terrorizmus elleni küzdelem meghatározta a 2015-ös nemzetközi évet. Menekültügyben az EU nagyon nehezen mozdult, első lépésként bevezették a kötelező befogadási kvótákat. Helyesen járt-e el Románia, amikor szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott?
Helyesen. A RMDSZ-es EP-képviselők is nemmel szavaztak az Európai Parlamentben az Európai Bizottság kvótatervére. Sok-sok indok szól Románia álláspontja mellett, és ez nem jelenti a rászorulókkal szembeni szolidaritás hiányát. Az Európai Unió ugyanis képtelen a külső határait megvédeni. A menekültek normális ellenőrzési mechanizmus nélkül lépnek be az EU-ba, átjönnek több olyan országon, ahol az életük már nincs veszélyeztetve. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy pontosan hányan érkeznek, mert addig, amíg a külső határok védelme nincsen biztosítva, számuk folyamatosan nő. Ugyanakkor ezeknek a bevándorlóknak a nagy többsége nem is akar Romániába jönni. Ilyen körülmények között értelmetlen kötelező kvótáról beszélni. Van a kérdésnek több jogi vetülete is. Semmilyen európai uniós alapszerződésben nincs benne, hogy a kötelező kvótát el kell fogadni, másrészt a román alkotmány is tiltja különböző közösségek kényszerített betelepítését az országba. Ugyanakkor nem tudja senki garantálni, hogy ha Romániába küldenek mondjuk 4000 menekültet, regisztrálják őket és érvényes papírokkal rendelkeznek, ezek az emberek a következő nap nem utaznak el, nem mennek el Nyugat- vagy Észak-Európába. Hiszen Romániában nem lehet táborokba zárni őket. A kötelező kvóta bevezetése tehát politikailag, jogilag, szervezésileg, logisztikailag is problémás. Ám ismétlem: ez egy percig sem jelenti azt, hogy a szolidaritást fölülírnánk, és akinek az élete veszélyben van, nem kellene hogy megkapjon minden segítséget.
Romániának végül el kellett fogadnia a kötelező kvótákat, és a kormány új menekültállomások létesítését jelentette be. Az egyik ilyen központot Tasnádon nyitnák meg, ami ellen az RMDSZ elsőként tiltakozott. Miért?
Egyrészt a kötelező kvóta érvényesítése még nem biztosított, mert az Európai Bíróságon megtámadta legalább két tagállam, és ha sikerrel járnak, esik a brüsszeli terv. Másrészt pedig egyelőre van egy kötelező érvényű döntés, amire még akkor is fel kell készülnie az országnak, ha ezt Románia nem támogatta. Azt se feledjük, hogy tavasszal a menekülthullám újabb lendületet kaphat, és nem biztos, hogy az útvonala elkerüli Romániát, az embercsempészek erre terelhetik őket. Tehát fel kell minderre készülni, például menekültközpontok kialakításával. Ezt meg tudjuk érteni. Azt viszont kifogásoljuk, hogy a helyi hatóságok megkérdezése nélkül fognak bele ilyen típusú előkészületekbe. Ez ugyan az állam feladata, ám az önkormányzatiság elve mégiscsak megkövetelné, hogy a helyi önkormányzattal, a helyi közösséggel konzultáljanak, egyeztessenek, kikérjék a véleményét, s azután hozzanak döntést egy menekültközpont helyszínéről. Ez az elv nem csak a Tasnádra érvényes.
Más településekre is terveznek menekültközpontokat, és ez nem váltott ki ekkora tiltakozást, mint a magyarok lakta Tasnádon. Nem áll így fenn az a lehetőség, hogy az RMDSZ-t sokan markánsan menekültellenes politikai szervezetnek tekintsék?
Nem. Szerintem téved, aki azt gondolja, hogy hosszú távon a közösség akaratával szemben lehet olyan döntéseket meghozni, mint például menekültek befogadása. Meg kell nézni, hogy mi van ma Európában, meg kell nézni azt, hogy az európai emberek többsége mit gondol erről, és szerintem figyelembe is kell venni. Nem az az alapvető kérdés, hogy Románia tud-e valamit kezdeni 4700 emberrel. Nehogy úgy tegyünk, mintha csak 4700 emberről lenne szó, mert lehet, hogy ma 4700-ról beszélünk, de ennek a többszöröse is lehet. Nem szabad ezt a jelenséget statisztikai adatokká leegyszerűsíteni, meg kell nézni a kulturális hatását, az érzelmi fogadókészséget. Az RMDSZ a menekültkérdésben az első pillanattól árnyaltan fogalmazott. Olyan álláspontot nem lehet megfogalmazni, amivel mindenki egyetért.
Tény, hogy – különösen a párizsi merényletek óta – Schengen megroggyanni látszik, épülnek a kerítések Európában. Az EU alapvető értékei kérdőjeleződtek meg. Milyennek látja az Európai Unió jövőjét 2016-ban?
Az Európai Unió nincs semmivel sem rosszabb állapotban, mint két-három évvel ezelőtt. Csupán most szembesült egy olyan kihívással, válsággal, amelynek nyomán kiderült, hogy nincs felkészülve bizonyos kérdéseknek a megoldására, nincsenek meg azok a döntéshozatali mechanizmusok, amelyekkel ilyen válsághelyzetben gyorsan, hatékonyan lehet lépni. Ilyen körülmények között szerintem nem kevesebb EU-ra van szükség, hanem több EU-ra van szükség. Nem arra gondolok, hogy nagy léptekkel haladjunk az Európai Egyesült Államok felé (bár nagyon hosszú távon ilyen konstrukció felé kell haladni), de több Európára van szükség minden tekintetben. Abban a tekintetben is, hogy a különböző kompetenciákat újragondoljuk. Tetszik vagy nem, az élet felülírhatja egy adott pillanatban azt, ami azelőtt egy évtizeddel vagy öt évvel volt, és így a szerződéseknek a kiegészítése, újragondolása is be fog következni, másképpen nem fog tudni az EU sikeres lenni. Körülöttünk tulajdonképpen szinte mindenki abban érdekelt, hogy az EU ne legyen sikeres, hogy megroppanjon, de azt hiszem, hogy nincsen egyetlen olyan ember sem, aki azt gondolja, hogy az Európát érő kihívásokra a tagállamok külön-külön sikeres választ tudnak adni. Meg kell tehát nézni, melyek azok a kompetenciák, amelyeket uniós hatáskörbe kell utalni. A külső határok védelmét, a biztonságpolitikát, a külpolitikát, a védelmi politikát mindenféleképpen ilyen kérdéseknek tekintem. Ez azt is jelenti, hogy a szuverenitásból fel kell adni. Ha nem tudja Görögország vagy Olaszország a külső határait megvédeni, akkor ez EU-s hatáskör kell hogy legyen, mert másképpen maga az Európai Unió fog összeomlani. Másrészt pedig bizonyos kérdéseket vissza kell utalni tagállami hatáskörökbe. Nem kell az EU-nak azzal foglalkoznia szerintem, hogy az akácfákat hol kell élve hagyni, vagy az uborkának mekkorának kellene lennie, nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, ami az EU-s polgárok életszínvonalát, biztonságérzetét nem fogja javítani. Van egy alapvető kérdés ma, és erre kell választ adni az EU-nak: a biztonság versus szabadság kérdésére. Amíg az emberek élete nincs biztonságban, addig nem tudnak szabadok lenni. Semmiféle szabadságjogból, még az utazás, mozgás szabadságából sem szabad visszanyesni, de a biztonságot kell tudni szavatolni. A párizsi merényletek óta az EU sem lehet olyan, mint 2015 októbere előtt volt, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok sem olyan 2001. szeptember 11-e óta, mint előtte volt.
Idén több olyan lépés történt, ami nagy mértékben meghatározza a 2016-os gazdasági évet: elfogadták az új adótörvénykönyvet, jelentős béremelések voltak a közszférában, és kidolgoztak egy olyan költségvetést, amely a 3 százalékhoz nagyon közeli deficittel számol. Az RMDSZ mindezeket megszavazta. Ezek szerint nem tartanak attól, hogy jövőre elszabadul a gyeplő és kisiklik a gazdaság?
Úgy vélem, hogy amilyen állapotban most van Románia gazdasága, illetve az európai és a világgazdaság, ha nem történik egy olyasvalami, ami nem Romániától és nem a költségvetéstől függ, akkor ezek az intézkedések és ez a költségvetés 2016-ban, 2017-ben nem rejt magában vállalhatatlan kockázatokat. Kockázat persze mindig volt, mindig lesz, főleg egy olyan világban, ahol a nemzetgazdaságok szinte minden paramétere nagy mértékben összefügg a szomszéd nemzetgazdaságok, a kontinens és a világgazdaság változásaival. Emlékeztetnék arra, hogy a gazdasági válság idején azt mondta az RMDSZ: mihelyt lehetőség lesz, akkor visszaadjuk a társadalomnak mindazt, amit a megszorító intézkedésekkel elvettünk. Tehát megnöveljük a levágott béreket, csökkentjük a megemelt áfát. A megszorító intézkedésekre annak idején szükség volt, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amibe Görögország sodródott. Amikor ezeket meghoztuk, vállalnunk kellett annak a kockázatát, hogy a választóink egy részét elveszítjük. Most úgy érezzük, hogy az akkori ígéretünket minden kockázat nélkül be tudjuk váltani. Az infláció alacsony, az állam küladóssága kicsi, a gazdasági növekedés az európai átlagnál nagyobb. A lényeg az, hogy ne veszítsük el a mértéket, és a következő egy évben ne legyenek olyan populista intézkedések, amelyek a kiadásokat megnövelik. Azt gondolom, hogy a mostani technokrata kormány sok mindenre alkalmas, többek között arra is, hogy mivel nem készül választásokra, ne engedjen a populizmusnak, ne engedje három százalék fölé a deficitet, illetve ne engedje a fogyasztást túlpörögni. Ha ezeket a paraméterek tudja tartani, akkor én azt hiszem, hogy nem lesz baj. Sőt szerintem 2017-re az adótörvénykönyv számos intézkedése éreztetni fogja a stimuláló hatását a munkahelyteremtésben, beruházásokban, kis- és középvállalkozásoknak a megsegítésében.
Pedig a független szakértőkből álló Költségvetési Tanács a földbe döngölte a büdzsé tervezetét. A testület éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy már a jövő évtől kezdődően a meghaladhatja a deficit a 3 százalékot, és 2017-ben még rosszabb lesz a helyzet. Egyáltalán mi szükség a Költségvetési Tanácsra, ha senki nem figyel rájuk?
Az EU valamennyi tagállamában léteznek a Költségvetési Tanácshoz hasonló intézmények. A testületben azok a pénzügyi, makrogazdasági szakemberek ülnek, akik mindent mindig borúlátóan állítanak be. Figyelmeztetéseiket meg kell hallgatni, észrevételeiket meg kell hallgatni, de áltatában nem következik be az, amit ők mondanak. Az elmúlt években sem Románia, sem Magyarország esetében nem vált be, amit a költségvetési tanács előrejelzett, de az elővigyázatosság, az óvatosság a költségvetés tervezésekor, a pénzügypolitikák alakításakor mindig egy alapszempont. A kérdés, hogy ki mennyire óvatos. A költségvetési tanácsnak nincs politikai felelőssége, a politikusak sokkal több kockázatot vállalnak, mint tenné azt egy bankár, aki a pezsgőhöz és a kaviárhoz van hozzászokva, nem a sáros utcához.
A belpolitikai évet Klaus Johannis államfő mandátuma, illetve a Ponta-kormány bukása határozta meg. Milyennek látja az új elnök első évét?
Traian Băsescu mandátumához képest hihetetlen pozitív változás történt a Johannis-mandátum első évében. Nincs a folyamatos cirkusz, nincs a folyamatos hol ezt, hol azt piszkáló, lejárató, nyilvános elnöki jelenlét, ami jó. Ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokat fogalmazott meg az a nagy választóközösség, amelyik Johannist tisztségbe jutatta, akkor nem hiszem, hogy mindenben beigazolódott az elvárása, de egy elnöki mandátumot nem egy év perspektívájából kell megítélni. Klaus Johannisszal 2014 júniusában volt egyszer egy hosszabb beszélgetésem, amikor ő még csak elnökjelölt volt. Visszaigazoltnak látom, amiket akkor nekem mondott mindarról, amit ő gondol a 2015-os évről – beleértve azt is, hogy megnyerte a választásokat. Klaus Johannisnak van egy elképzelése arról, hogy milyen irányban akarja az országot vinni, még akkor is, hogyha ezt nem világosan, nem egyértelműen és nem olyan gyakorisággal mondja el, mint a politikusok nagy része. A kommunikációban, azt gondolom, hogy sokkal jobb lehetne, de ez minden politikusra igaz. Mérleget egy év után nem akarok készíteni, de ha szabad ilyet mondani, akkor sokkal több, mint az elődje, és valamennyivel kevesebb, mint a hozzá fűződő elvárások.
Az egyik első találkozón azt javasolta az államfőnek, hogy kezdeményezzen egy többség-kisebbség paktumot. Ez jelentős előrelépést jelentett volna a romániai kisebbségvédelemben. Akkor Klaus Johannis úgy reagált, hogy megvizsgálja ezt a lehetőséget. Eltelt egy év, de nem történt elmozdulás ebben az ügyben. Ezek szerint beigazolódott az RMDSZ-nek az a korábban már többször hangoztatott álláspontja, miszerint Klaus Johannisnak – származása ellenére – nem szívügye a kisebbségvédelem?
Amit Klaus Johannisszal kapcsolatosan 2014-ben mondtunk, azt a mandátuma első éve igazolta, de nem ez a lényeg. Továbbra is fenntartom, hogy szükség van a többség-kisebbség paktumra, és továbbra is fenntartom, hogy jó lenne, ha az államelnök részéről érkezne a kezdeményezés. De azt is látom, hogy egy választási esztendőben ennek a paktumnak az aláírása, tető alá hozása sokkal bonyolultabb, mint egy nyugodtabb időszakban. Tehát 2016-ban érveket kell újra felhozni, fenn kell tartani a szükségességét, kell keresni hozzá a partnereket, de úgy látom, hogy reálisan csak a 2016-os választások után lenne tető alá hozható ez az egyezség. A paktumot egyre inkább fontosnak tartom, ahogyan közeledik a 2018-as év, amikor a román társadalom a nagy egyesülés centenáriumát készül megünnepelni. Nekünk ezt a 2018-as esztendőt nem szabad szem előtt téveszteni. A román társadalmat emlékeztetnünk kell folyamatosan, határozottan, de elegánsan, európai módon, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. Van még idő 2018-ig, a 100 éves évfordulóig a többség-kisebbség viszony javítására, az ígéretek jelentős részének beváltására. A román államnak meg kell szereznie a kisebbségeknek a bizalmát, meg kell győznie a romániai kisebbségeket, hogy nem akarja őket beolvasztani, felszámolni. Mivel az egyesülést ünneplik, ilyenkor a nemzeti érzelmek is fellángolhatnak, erősebbek lehetnek, nagyon nagy körültekintésre, ugyanakkor határozottságra lesz szükségünk. Tehát bonyolult időszak előtt állunk, és nekünk az a kötelességünk, hogy a román társadalmat, a politikai döntéshozókat, az államelnök kezdve, próbáljuk meggyőzni arról, hogy ez a többség-kisebbség paktum Románia érdekeit szolgálná. Meggyőzni arról, hogy az 1918-as ígéretek betartása, a román állam nyitása a kisebbségek felé nem egy extravagáns elvárás, hanem európai, demokratikus igény, amitől nincs miért irritáltnak lennie a román társadalomnak
Mennyire nehezíti meg ennek a paktumnak a létrejöttét a kézdivásárhelyi „terrorista” ügye?
Ez a kézdivásárhelyi ügy nagyon nagy károkat okozott, ma még talán ezt fel sem tudjuk mérni, mekkorát. Ezért amikor az államelnökkel, majd a kormányfővel találkoztam, ennek az egész történetnek a komplexitását próbáltam hangsúlyozni, felhívni a figyelmet arra, hogy akkor járnak el helyesen, ha ezt egyéni, elszigetelt esetén kezelik. Ha vicceltek a kézdivásárhelyi vármegyések, az is baj, ha komolyan gondolták, az is, az egyéni cselekedeteinek a felelősségét mindenkinek vállalnia kell. Nem szabad egy közösséget megbélyegezni egyéni esetből kiindulva, mert annak a következményei hosszú távúak, és nem szabad egy ilyen esetet felhasználni arra, hogy a jogos törekvéseket veszélyesnek, kockázatosnak állítsanak be. Nekünk az a szükséges és nagyon fontos hozzáállásunk, hogy semmilyen szélsőségnek, erőszakos kezdeményezésnek ne legyünk és ne lehessünk a támogatói. A románoknak meg az, hogy ne túlozzanak el egyéni eseteket, és ne állítsanak be bűnösnek egy közösséget, mint ahogyan megtették egyik-másik hírcsatornán közvéleményt formáló emberek. A közös bölcsességünkön múlik, hogy hogyan tudunk ezen a helyzeten túllenni.
Az új elnök mandátuma alatt változatlanul nagyon tevékeny volt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Mire számít ezen a téren 2016-ben?
Nem foglalkozunk a DNA tevékenységével. Akkor nyilatkozunk róluk, amikor úgy gondoljuk, hogy nyilatkozni kell, mert túlkapást észlelünk, vagy úgy gondoljuk, hogy korrupció ürügye alatt más valami történik. Ilyenkor ezt jelezzük, mint ahogyan megtettük a Ráduly Róbert és mások esetében is. Ha mindenki a törvény szelleme és betűje szerint végezné a dolgát, akkor az égvilágon semmi baj nem lenne.
RMDSZ-es önkormányzati politikusok ellen is elkezdődtek bűnvádi perek. A kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján is említett új típusú politizálás jelenti-e azt, hogy bűnvádi per alatt lévő politikusokat (például Kiss Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert) nem jelölik a helyhatósági választásokon?
Nem szabad fehérnek és feketének látni a világot, mert a világ árnyaltabb. Ha olyan társadalomban élnénk, amelynek 200 éves demokratikus működési múltja van, és a társadalom mentalitása is más, egészen más konklúzióra jutnék ebben a kérdésben, mint egy olyan társadalomban, mint a román társadalom. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy egy politikai szervezet káderpolitikáját a szervezettel és az általa képviselt közösséggel közvetlen kapcsolatban nem lévő entitások határozzák meg. Korrupción én azt értem, hogy valaki a közpénzekhez hozzányúlt és a közösségnek kárt okozott, sikkasztott, lopott, és nem azt, hogy rosszul számolt 275 lejt a szolgálati autó benzinpénzéből. Tehát esetről esetre kell megítélni ezeket az ügyeket. Mi azt mondtuk, hogy nem indítunk olyan embereket a választásokon, akik ellen bizonyítottan korrupciós vádak merültek fel, ítélet születetett ellenük. De én például nagyon szeretném, ha Csíkszereda volt polgármestere indulhatna és indulni akarna a választásokon. Nem vagyok meggyőződve, hogy Ráduly Róbert indulni akar, de én nagyon szeretném, mert jó polgármester volt, nem lopott el a közösségtől semmit.
Változott a parlamenti választási törvény. A módosított jogszabály is lehetővé teszi, hogy az RMDSZ akkor is bejusson a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot. Ez nem jelent majd hátrányt a jelöltek motiváltsága, a mozgósítás szempontjából?
2012-ben is ugyanebben a helyzetben voltunk, mert akkor is volt alternatív küszöb, ilyen szempontból nem változott lényegében semmi. Másabbak azonban most a kihívások, felnőtt egy másik nemzedék, amely másképpen látja a közéletet, a politikát, mint a szüleik vagy nagyszüleik nemzedéke. Nincs emlékük, közvetlen élményük a diktatúráról, a mai körülmények jelentik számukra a normalitást, és ehhez képest fogalmazzák meg az elvárásaikat. Ennek a nemzedéknek a megszólítása teljesen más kihívás, teljesen más válaszokat vagy nagyon nagy mértékben más válaszokat is igényel, mint mondjuk 15, 20 vagy 25 évvel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy nekem most nehezebb a dolgom, de biztos, hogy más a dolgom, nem úgy nehéz, mint volt ezelőtt 20 évvel azoknak, akik akkor voltak a politika első vonalában. Azt szeretném, ha 2016-ban az öt százalékos küszöböt teljesítve legyünk a parlamentben, ne a biztonsági háló fogjon ki bennünket. Bízom abban, hogy képesek leszünk ezt megtenni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2016. január 1.
Csíkszék 2015-ös krónikája – januártól június végéig
A romániai magyarságnak nem sok jót hozott ez az év, mondhatják olvasóink, ha számba veszik a 2015-ös esztendő fontosabb történéseit. Mi is ezt tettük, Csíkszék említést érdemlő történéseit elevenítettük fel. Első rész.
Január – Kezdésre váró állomásfelújítástól a reptérépítő kalákázásig
Január elején még arról volt szó, hogy tavasszal elkezdődhet az igencsak leromlott állapotú csíkszeredai vasútállomás felújítása, amelyre évek óta vár az utazóközönség.
Aztán az év folyamán kiderült, hogy a nagy tervekből nem lett semmi: az épület állapota azóta tovább romlott. Időközben érdeklődtünk, és annyit megtudtunk, hogy noha több hónapja késik, nem marad el a felújítás. Már csak az a kérdés, hogy mikor kezdődik el.
Ugyancsak januárban új sorozatot indult a Csíki Hírlapban: hetente egy alkalommal Biró Albinnak, a Csíki Magánjavak alelnökének közölt a napilap adalékokat arról a tetemes vagyonról, amelyről ma már egyre kevesebben és egyre kevesebbet tudunk.
Biró Albin a téma ismerőjeként mutatta be a Csíki Magánjavak múltját, egykori vagyonát, illetve a közösségi életre gyakorolt szerepét. A sorozat huszonegy részt élt meg.
A múlt év első hónapjában sokan nagyot néztek, amikor Hargita megye önkormányzatának elnökebejelentette: kaláka formájában megépíthető a csíkcsicsói repülőtér.
Borboly Csaba szerint összefogással minden lehetséges, akár ötvenszemélyes repülőgépek indítására és fogadására alkalmas repülőtér építése is. A létesítmény ügyében azóta nem sok előrelépés történt. Még ősszel is tehenek legeltek rajta.
Február – Dan Tănasă akcióba lendül, templomokat fosztogatnak
Február elején cikkeztünk arról, hogy egyetlen hagyományos értelemben vett idősotthon sem működik Csíkszéken, holott sok az egyedülálló idős ember, akiknek segítséget jelentene a megfelelő körülmények között, társaságban, felügyelet alatt tölteni a mindennapokat.
Mint kiderítettük, több kezdeményezés is volt öregotthonok építésére, de van, ahol már feladták, máshol viszont még reménykednek, hogy egyszer elkészül, és működtetni is tudják.
A magyarellenes feljelentéseiről jól ismert Dan Tănasă munkához látott: februárban a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes elnevezéséről kért magyarázatot a hivatásos néptáncegyütteshez eljuttatott levelében.
Azóta nagyon sok esetben cikkeztünk arról, hogy az állítólag külföldön élő illető milyen ügyekben kért még magyarázatot. Év végére kiderült, hogy „sikereket is elért”, például azzal, hogy „levetette” a csíkkozmási polgármesteri hivatalról a Községháza feliratot.
Kiemelt helyen számoltunk be arról is, hogy Vízkereszt után, február végén ismét betörtek a csíkcsicsói és a madéfalvi templomba, ahol megrongálták a perselyeket, azok tartalmát pedig magukkal vitték.
A madéfalvi Jézus Szíve plébánia plébánosa arra kérte a tetteseket, hogy ha nélkülöznek, törés-zúzás helyett kérjenek. A tolvajok nem kértek, de legalább nem törtek be újabb templomokba.
Március – Elözönlötték Csíkszeredát az ANAF ellenőrei, nem tartotta szavát a prefektus
A 2014-ben lejárt romastratégia helyett Csíkszereda önkormányzatának kötelező módon újat kellett elfogadnia, amit márciusban meg is tett.
A madéfalvi Jézus Szíve plébánia plébánosa arra kérte a tetteseket, hogy ha nélkülöznek, törés-zúzás helyett kérjenek. A tolvajok nem kértek, de legalább nem törtek be újabb templomokba.
Március – Elözönlötték Csíkszeredát az ANAF ellenőrei, nem tartotta szavát a prefektus
A 2014-ben lejárt romastratégia helyett Csíkszereda önkormányzatának kötelező módon újat kellett elfogadnia, amit márciusban meg is tett.
Egyébként kevesen bíznak abban, hogy az irodai asztalon megírt stratégia egyik napról a másikra megoldja a cigányság helyzetét. A roma nemzetiségűek száma Csíkszeredában hivatalosan megközelíti a félezret.
Kisebb botrányba fulladt a márciusi csíkszeredai tüntetés a székely szabadság napján, hiszen hiába ígérte meg Hargita megye prefektusa a Csíkszéki Nemzeti Tanács vezetőjének, hogy a petíció átvételére várni fogja az irodájában, a március 10-ei tiltakozó megmozdulás végén zárva volt a prefektusi hivatal ajtaja.
Így a téren összegyűlt, időnként autonómiát követelő ezres lélekszámú tömeg keserű szájízzel hagyta el a város központját.
Március 25-én kis túlzással elözönlötték Csíkszeredát a Pénzügyi Csalások elleni Főigazgatóság (DGAF) ellenőrei, akik az adózásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt boltokat, illetve vendéglátó egységeket zárattak be.
Az egyik bezárt étterem működtetője szerint ellehetetlenítik a cégek tevékenységét az adóhatóság ellenőrzései során alkalmazott módszerek, a vendéglátó egységek bezárása és a nagy összegű bírságok.
Április – „Fekete március” ittas rendőrrel, DNA-házkutatás Rádulyéknál
Áprilisra vált nyilvánossá, hogy a 2014. március 15-én Csíkszeredában bekövetkezett, három halálos áldozattal járt tragédia okozója – egy rendőr, aki szintén életét vesztette – ittasan ült a kormánykerék mögé.
Esetében két mintavétel után 1,15, illetve 1,40 ezrelékes véralkohol-szintet állapított meg a törvényszéki orvos. Mivel szolgálati időn kívül következett be a tragédia, a szerencsétlenségért nem indult fegyelmi eljárás a rendőr felettese ellen.
A csíki önkéntes tűzoltó-alakulatok bemutatása után áprilisban a Csíki Hírlap és a Székelyhon.roújabb sorozatot indított: ezúttal Csíkszék mintegy ötven közbirtokosságát vettük górcső alá.
Még tíz közbirtokosság bemutatása hátra van, azokat jövő év elejére időzítjük. Az országban egyedi tulajdonformaként számon tartott közbirtokosságok sajátos szabályzat alapján működnek, ezért is érdekes betekintést nyerni azok mindennapjaiba.
Április 29-én robbant a bomba: az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) házkutatást tartott Ráduly Róbert Kálmánnál, Csíkszereda polgármesterének a lakásán, illetve Szőke Domokosnál, a város alpolgármesterénél.
A házkutatás és az adatgyűjtés egész nap tartott, majd este a két elöljárót Bukarestbe szállították. Másnapra kiderült, hogy ellenük házi őrizetet rendeltek el.
Május – Haszonállat-pusztító medvék, felfüggesztett városvezetők
Május közepén Csíkszereda házi őrizetben lévő polgármesterét és egyik alpolgármesterét felüggesztette tisztségéből Hargita megye prefektusa.
A Ráduly Róbert Kálmánt és Szőke Domokost érintő intézkedésről május 14-én adott ki rendeletet Jean Adrian Andrei prefektus, miután a legfőbb ügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közölte a prefektusi hivatallal, hogy a két elöljárót 30 napra házi őrizetbe helyezték.
„A név kötelez” – hangzott el a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium névadásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen május 26-án.
A nagy múltú iskola dísztermében diákok, tanárok, nyugdíjas pedagógusok és a testvériskolák képviselői gyűltek össze, hogy méltóképpen megemlékezzenek a névadás negyedszázados évfordulójáról.
Medve támadott meg egy tehéncsordát május végén Pottyand közelében, három állat megsérült, egy pedig elpusztult. A gazdáik hazaszállították a jószágokat, és a helyi polgármesteri hivatalon keresztül elindították a kártérítési eljárást. Mint később kiderült, a medvék a nyár folyamán többször is támadtak.
Az eset kapcsán Püsök Lászlót, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivőjét arról kérdeztük, mi a teendő a vadak által megtámadott jószágokkal. „Ha az állat sérült, mindenképpen vágóhídra kell vinni, vagy kezeltetni, ez attól függ, mennyire sebesült meg” – fejtette ki. Hargita megyében egyetlen kisközösségi vágóhíd működik, Gyergyószentmiklóson.
Június – Leégett az egykori kötöttárugyár tetőzete, Ráduly lemondott tisztségéről
Hatalmas tűz pusztított június 7-én Csíkszeredában: nagyon rövid idő alatt borult lángba és égett le az egykori kötöttárugyár épületének tetőzete.
A tűz miatt sűrű fekete füst gomolygott a város jelentős részén. Kilométerekről látni lehetett a begyulladt, kátrányborítású tetőzet füstjét. A tüzet eloltották, az épületen azóta sem végeztek semmilyen javítást. Néhány nap után egyébként egy 16 éves helyi fiatal a rendőröknek beismerte, „véletlenül gyújtotta fel” a valamikori gyárat. Portálunk egy képriporttal is jelentkezett a tűz után,bejártuk a „kísértethellyé vált” telepet.
Június egyik szombatján negyvenöt Somlyó utcabeli cigány származású keresztelkedett meg az apostoli pünkösdi gyülekezet szertartása szerint az Olt vizében.
Megfogadták, hogy felhagynak eddigi életformájukkal: nem fognak lopni, verekedni, káromkodni és alkoholt fogyasztani. Néhány hétre rá felkerestük őket, és örömmel tapasztaltuk, hogy tartják magukat a fogadalmukhoz.
Azonnal benyújtotta lemondását Ráduly Róbert Kálmán, amint június közepén az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt ellene és Szőke Domokos ellen.
Csíkszereda tisztségéből felfüggesztett, júniusban még házi őrizetben lévő polgármesterét az ügyészség háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja. Ráduly napra pontosan tizenegy évig vezette Csíkszeredát. Székelyhon.ro
2016. január 1.
Évértékelő - Erősödött tavaly az erdélyi magyarok bizalmatlansága a román állammal szemben
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Erősödött 2015-ben az erdélyi magyarok bizalmatlansága a román állammal szemben. Az év során a közösség képviselőinek a meglévő jogok biztosítására, védelmére kellett összpontosítaniuk. A román hatóságoknak nem sikerült meggyőzniük az erdélyi magyar közvéleményt arról, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) okkal csapott le egyes székelyföldi önkormányzati vezetőkre, és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) tényleges merényletkísérletet hiúsított meg Kézdivásárhelyen.
A DIICOT által bejelentett állítólagos terrorista merényletkísérlet miatt december 1-jén Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, december 30-án pedig Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét helyezték előzetes letartóztatásba. Az ügyészség állítása szerint a gyanúsítottak házi készítésű szerkezetet akartak felrobbantani a december 1-jei román nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen. A házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak.
A magyar közösség képviselői eddig gyakran hangoztatták, hogy az erdélyi magyarok mindig békésen, parlamenti úton kérték jogaikat, és sérelmezték, hogy a román belügyminisztérium a márciusban közvitára bocsátott 2015-2020 közötti közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiatervezete ennek ellenére az etnikai alapú autonómia követelését is a veszélyforrások közé sorolta. A kitétel a magyar pártok és a román civil szervezetek tiltakozása nyomán kikerült a stratégia elfogadott változatából.
A székelyföldi terrorvád miatt heteken át estéről estére tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, szolidaritásukat fejezvén ki a meghurcoltakkal. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is tartottak.
Kétkedve fogadta a magyarság azt is, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) január végén Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester ellen, áprilisban pedig Ráduly Róbert és Szőke Domokos csíkszeredai polgármester és alpolgármester ellen indított eljárást hivatali visszaélés vádjával. Mindhárom elöljárót felfüggesztették tisztségéből, Ráduly le is mondott a mandátumáról. Az keltett visszatetszést, hogy a székelyföldi vezetők olyan apró ügyek miatt kerültek a vádlottak padjára, amelyek minden bizonnyal bármelyik polgármesteri hivatalban előfordulnak. Mezeinek azt rótta fel a DNA, hogy szabálytalanul képviselte a város érdekeit egy céggel szemben, amelyben a város kisebbségi tulajdonos. Ráduly - az ügyészség állítása szerint - azzal követett el visszaélést, hogy a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával adott építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének hőszigetelésére, továbbá egy alkalommal magáncélra használta a hivatali személygépkocsit.
2015-ben tapodtat sem haladt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata a számára törvényben biztosított önállóság felé, és a közösségi szimbólumok használata sem oldódott meg. Noha májusban a helyi zászlók használatáról fogadott el törvényt a parlament, a jogszabály nem biztosít jogi alapot a székely zászló használatához. A szimbólumot ugyan Hargita megye önkormányzata a megye jelképévé nevezte ki, de a törvény kimondja, hogy több közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja. Újabb jelkép is született 2015-ben. Májusban a Partiumi Autonómiatanács (PAT) elfogadta a Partium zászlaját.
Az év során számtalan esetben keresték a bíróságokon az igazukat a közösség képviselői. A Magyar Polgári Párt (MPP) keresetére a Kovászna megyei törvényszék szeptemberben jogerős ítéletben érvénytelenítette azt a bírságot, amelyet a megye prefektusa a magyar himnusz nyilvános elénekléséért rótt ki. A marosvásárhelyi bíróság azokat a bírságokat érvénytelenítette, amelyeket a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) két önkéntesére rótt ki a helyi rendőrség. A Cemo - megelégelvén, hogy a város román polgármestere 15 éve akadályozza a kétnyelvű utcanévtáblák kitűzését, maga látott neki a táblák elkészíttetésének és kihelyezésének. A művelet a helyi rendőrség ellenlépéseinek egész sorát váltotta ki.
Kolozsváron is egy civil szervezet kezdett pereskedni a város határaiba kihelyezendő magyar és német nyelvű helységnévtáblákért. A Minority Rights egyesületet létrehozó jogászok tavaly egy hollandiai alapítvány képviselőiként már pert nyertek az önkormányzat ellen a helységnévtáblák ügyében, de az ítéletet másodfokon érvénytelenítette a törvényszék, úgy vélvén, hogy a holland alapítványnak nincs jogosultsága a kolozsvári magyarok nevében pereskedni. Az újabb pert indító egyesület mellett 403 kolozsvári polgár is beszállt a perbe.
A magyar politikai pártok a 2016 nyarán tartandó önkormányzati és a 2016. őszi parlamenti választásokra készültek. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) februárban vezetőcserével próbálta feledtetni azt a presztízsveszteséget, amelyet a 2014. végi államfőválasztás versenyében szenvedett el. Toró T. Tibort Szilágyi Zsolt váltotta az elnöki tisztségben. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) áprilisban tartott kolozsvári kongresszusán újraválasztották az elnöki tisztségbe Kelemen Hunort, aki az "újratervezés" programját hirdette meg a szövetségben. A Magyar Polgári Párt (MPP) decemberben az RMDSZ-szel együttműködési megállapodást írt alá, mely a 2016-os választásokra is kitér. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) októberben őrtüzekkel világította ki Székelyföld határait. Az akcióval azt a területet jelölte meg, amely számára területi autonómiát kér.
A pártok Marosvásárhelyen gyakorolták az együttműködést. Közösen szervezett előválasztáson döntötték el, hogy Soós Zoltán önkormányzati képviselő, az RMDSZ politikusa lesz a magyarság közös polgármesterjelöltje a 2016-os önkormányzati választásokon. MTI
2016. január 4.
Még kevésbé bíznak Bukarestben a magyarok
Erősödött 2015-ben az erdélyi magyarok bizalmatlansága a román állammal szemben.
Az év során a közösség képviselőinek a meglévő jogok biztosítására, védelmére kellett összpontosítaniuk. A hatóságoknak nem sikerült meggyőzniük az erdélyi magyar közvéleményt arról, hogy a DNA okkal csapott le egyes székelyföldi önkormányzati vezetőkre, és a DIICOT tényleges merényletkísérletet hiúsított meg Kézdivásárhelyen. A közhangulaton nem segített a zászlóügy alakulása és az sem, hogy a MOGYE magyar tagozata szemernyit sem haladt a törvény biztosította önállóság felé. Kovásznán ugyan felfüggesztették a magyar himnusz elénekléséért kirótt bírságot, és azok a civilek is felmentést nyertek, akiket Marosvásárhelyen büntettek meg kétnyelvű utcanévtáblák elhelyezéséért, ám perek egész sorában folyik a küzdelem a magyar közösség jogainak érvényesítéséért: Kolozsvár 2015-öt is magyar helységnévtábla nélkül zárta. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 4.
Felmentették a vád alól Gyergyószentmiklós korrupcióval vádolt főügyészét
A gyulafehérvári táblabíróság felmentő ítéletet hozott a korrupcióval vádolt Majeczki Izabella volt gyergyószentmiklósi főügyész ügyében. A táblabíróság honlapja szerint az ítélet nem jogerős.
Majeczki Izabellát 2013 novemberében gyanúsította meg korrupciós bűncselekményekkel a korrupcióellenes ügyészség (DNA), és közel három hónapot töltött vizsgálati fogságban. A vád szerint a gyergyószentmiklósi ügyészség vezetője 2011-ben két tehenet, három juhot és két bárányt fogadott el azért, hogy kedvezően záruljon az ügyészségi vizsgálat két – erőszakos cselekményekért előállított – személy ügyében.
A DNA korábbi közleménye szerint az ügyész úgy próbálta eltüntetni a megvesztegetés nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével hamis nyilatkozatot íratott, amelyben az illető úgy nyilatkozott, hogy pénzért adta el az állatokat. A korrupcióellenes nyomozók azzal is vádolták a főügyészt, hogy egy ügyészségi dosszié gyors lezárása ígéretével próbálta érvényesíteni az élettársa építővállalatának az üzleti érdekeit.
Majeczki Izabella mindvégig tagadta a vádakat. A bíróság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a bírói testület bizonyítottnak vélte, hogy nem történt meg az a bűncselekmény, amellyel a főügyészt és vádlott társait vádolták.
Letartóztatása előtt Majeczki Izabella volt az egyetlen vezető tisztséget betöltő magyar nemzetiségű ügyész Székelyföldön. Székelyhon.ro
2016. január 12.
Marad Kiss Sándorék bírósági felügyelete 
Meghosszabbította a Bihar megyei törvényszék Kiss Sándor, a megyei tanács alelnöke és öt feltételezett bűntársa bírósági felügyeletét a hét hónapja tartó büntetőper keretében – adja hírül Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.
A törvényszék keddi tájékoztatása szerint elutasították az RMDSZ bihari elnöki tisztségét is betöltő Kissnek és Beneamin Rus vállalkozónak a bírósági felügyelet feloldására vonatkozó kérését, sőt Rusnak azt is megtiltották, hogy elhagyja az országot.
Kiss ellen tavaly júniusban négyrendbeli pénzmosás, hivatali visszaélés, csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés, míg Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc László, Miklóssy Ferenc, Gheorghe Ioan Roatiş és Beneamin Rus üzletemberek ellen korrupciós bűncselekményekkel összefüggésben emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyben érintett többek között a debreceni Keviép Kft., illetve a nagyváradi Selina cégcsoport is.
Bár a törvényszék tavaly júniusi, egynapos őrizetbe vételét követően eltiltotta hivatala gyakorlásától Kiss Sándort, a táblabíróság jogerős ítélete alapján az RMDSZ-es politikus visszatérhetett a megyei önkormányzathoz, ahol a büntetőper idején is ellátja feladatát. A szövetség Bihar megyei elnökének és öt feltételezett bűntársának büntetőperében februárra tűzte ki a következő tárgyalást a váradi törvényszék, ahol akár alapfokú ítélet is születhet az ügyben – írja a kronika.ro. Erdély.ma
2016. január 13.
Bűnpártolás a börtönírók támogatása
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a börtönben írt könyvek ügyében bűnpártolás vádjával. A vizsgálat azok ellen az egyetemi oktatók ellen folyik, akik az elítéltek dolgozatait vezették és jóváhagyták, illetve a kiadók és azok ellen, akik a szerzők szabadon engedését elrendelték. Az ügyészek által hivatalból indított eljárás indoklásában az áll: a tettet több, összehangoltan tevékenykedő személy követte el azzal a céllal, hogy azt a látszatot keltse, teljesülnek a feltételes szabadlábra helyezés törvényes feltételei. A valóságban ezek nem teljesültek, az elkövetett tettek célja pedig semmi egyéb nem volt, mint az elítéltek pártolása – mutat rá a vádhatóság. Az ügyészek szerint a korrupció miatt szabadságvesztésre ítélt személyek között olyanok is vannak, akiknek akár 300 nappal kevesebb időt kellett vagy kell letölteniük, mint amennyit a bíróság megállapított, mégpedig éppen a könyvkiadás miatt. Egy 2013-as rendelkezés ugyanis 30 nappal rövidíti meg azok börtönbüntetését, akik tudományos dolgozatokat tesznek közzé a rács mögül. „Ennek a kitételnek a kihasználására egész mechanizmus alakulhatott, amelyben egyetemi oktatók, kiadók képviselői és a börtöntanácsok tagjai is részt vettek. Összehangoltan cselekedtek annak érdekében, hogy az elítélt személyek tudományos dolgozatok szerzőiként tűnhessenek fel, és a bíróság által kiszabott szabadságvesztés letöltöttnek számítson” – mondják az ügyészek. 
A vádirat szerint több egyetemi oktató adott hivatalos ajánlást, amelyekkel egyes dolgozatok állítólagos tudományos jelentőségét támasztották alá kizárólag azok címe alapján, anélkül, hogy bármilyen formában felvették volna a kapcsolatot a dolgozatok szerzőivel, és ismerték volna annak elképzelését a felvállalt témát illetően. Ezek az ajánlások általános jellegűek voltak, és olykor ugyanabban a formában használták fel őket több tudományos természetű dolgozathoz is. Más egyetemi oktatók beleegyeztek, hogy alátámasszák egyes dolgozatok jelentőségét, és belefoglalják őket nemzetközi tudományos konferenciák anyagába, holott a szerző által befektetett munka ideje egy órát tartott. A látszólag tudományos jellegű dolgozatokat az ügyészek szerint valakik megírhatták az elítéltek helyett. „Az állítólag a büntetés-végrehajtóban megírt dolgozatok olyan művekre is hivatkoznak, amelyekhez a szerzőnek semmilyen hozzáférése nem lehetett sem a börtönkönyvtárban, sem az interneten, a dolgozatok megírására szánt idő pedig nyilvánvalóan nem elég egy ilyen munkához (például 12 óra egy 180 oldalas dolgozathoz vagy 6 óra és 40 perc egy 212 oldalas munkához)” – tudatja az ügyészség. 
Mi több, egyes kiadók képviselői úgy egyeztek bele a dolgozatok publikálásába, hogy egyáltalán nem vették figyelembe sem annak tudományos értékét, sem a könyvpiac érdekeit, a könyvek soha nem kerültek eladásra. Ezek az atipikus kiadói szerződések is azt bizonyítják, hogy a cél a bíróság által megállapított büntetések lerövidítése. 
Gyanúsak a büntetés-végrehajtási intézetek országos igazgatóságának tisztviselői is, akiknek joguk volt feltételes szabadlábra helyezést javasolni, elfogadták az elítéltek állításait, és megadhatták nekik az említett kedvezményt anélkül, hogy annak megalapozottságáról meggyőződtek volna. Így fordulhat elő, hogy egyes elítéltek ugyanabban az időszakban, párhuzamosan négy tudományos dolgozatot is írtak, ami lehetetlen. 
Az igazságügyi minisztérium év elején tette közzé a 2013 és 2015 között elítéltek által írt tudományos dolgozatok címeit. Ezalatt 188 fogva tartott személy több mint 400 könyvet írt és publikált. Dan Voiculescu, Dan Diaconescu, Ioan Niculae, George Copos, Gigi Becali és Cătălin Voicu is szerepel közöttük. Raluca Prună igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban kijelentette: cseppet sem kegyes intézkedéseket rendel el, ha kiderül, hogy törvénysértés történt, vagy a törvényeket hibásan alkalmazták ebben a kérdésben. Rámutatott: 2007-től 2010-ig a romániai börtönökben évente egy ilyen dolgozatot írtak, 2011-ben hármat, 2012-ben hatot, 2013-ban tizenegyet, 2014-ben 69-et, 2015-ben pedig 331-et. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 13.
Két hónap alatt
188 vádlott, 65 végleges ítélet
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közleménye szerint 2015 novemberében és decemberében 65 végleges bírósági ítélet született korrupciós ügyekben, amelyek során 188 vádlottat ítéltek el. Ezek között volt egy bírósági főügyész, egy bíró, kilenc ügyvéd, két bírósági végrehajtó, öt rendőrtiszt, öt cégvezető, egy város polgármestere, kétorvos, egy egyetemi rektor, négy pénzügyőr és öt vámos. A 188 vádlottra kiszabott büntetések 11 év letöltendő és 1 év felfüggesztett börtönbüntetés közöttiek.
A DNA honlapján, a ww.pna.ro-n a Korrupcióellenes Ügyészség 2014-es és 2013-as jelentése található meg, részletek a www.pna.ro Közlemények – végleges ítéletek cím alatt találhatók.
Közel húsz százalékkal nőtt a korrupciós dossziék száma Maros megyében
Maros megyében a DNA 2014-es jelentése szerint közel húsz százalékkal nőtt a korrupciós dossziék száma. Az év folyamán 316 ügyük volt, amelyből 137 esetben született megoldás, 179 ügy megoldatlan maradt. 2014-ben 29 vádlott ellen indult eljárás, egy személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, három esetben végleges felmentő ítélet született.
Szemináriumok, felkészítők
Mint már arról tájékoztattuk olvasóinkat, Marosvásárhelyen a prefektúra kollégiuma decemberi ülésén ismertette a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei kirendeltségének a belügyminisztérium alkalmazottai körében tapasztalható korrupció megelőzése és visszaszorítása céljából 2015 első tíz hónapjában kifejtett tevékenységét, amely során 68 tájékoztatót, 30 korrupció elleni felkészítőt tartottak a belügyminisztérium alkalmazottai számára. Előbbin 1243 személy, a felkészítőkön a belügyminisztérium 468 alkalmazottja vett részt. Az elemzésből az is kiderült, hogy az év folyamán 14 alkalommal rendeltek el vád alá helyezést, 16 személyt fogadtak kihallgatáson, 24 petíciót ellenőriztek.
Hangzatos nevek a megyéből
Arról is tájékoztattunk a múlt év decemberében, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség három Maros megyei település polgármestere, több köztisztviselő, illetve helyi tanácsos ellen emelt vádat.
A legnagyobb érdeklődést a Marosvásárhely polgármestere ellen indított, a Hargita megyei törvényszéken kezdődő korrupciós per váltotta ki, de hasonló eljárás van folyamatban Nyárádtő, illetve Szászrégen polgármestere ellen is.
A DNA december 9-i közleménye értelmében több korrupciós bűncselekmény, többek között hivatali visszaélés, pénzmosás elkövetésével gyanúsítják Prodan Victort, Nyárádtő polgármesterét. Ugyanebben a perben gyanúsítottként szerepel Mailat Virgil, a Solar Energy Park M&S Kft. adminisztrátora, illetve a Solar Energy Park M&S Kft. Az ellenük felhozott vád bűnrészesség. A Terraflor Kft.-t érdekellentéttel vádolja a DNA.
A vádirat értelmében Nyárádtő polgármestere 2012 végén Mailat Virgil és a Solar Energy Park M&S Kft. segítségével egy 5,94 hektáros földterületet átjátszott a Solar Energy Park M&S Kft.-nek. A DNA szerint Prodan a szóban forgó területet nem szolgáltatta vissza, hanem áron alul (hektáronként 3000 lejért) felvásárolta bizonyos, a területre jogosult, roma nemzetiségű személyektől, sürgősségi eljárással telekeltette és továbbadta Mailat Virgilnek 242.316 euróért. A területre az üzletember nap-elemparkot építtetett.
A polgármestert azzal is gyanúsítják, hogy 2012 decembere és 2014 decembere között közpénzekből 41.773 lej kifizetését hagyta jóvá a felesége által adminisztrált Terraflor Kft.-nek, különböző szolgáltatások (ünnepségek, rendezvények, étkeztetés) ellenértékeként.
December 15-én a DNA marosvásárhelyi irodája elrendelte a Szászrégen polgármestere, Precup Maria elleni bűnügyi vizsgálat folytatását. A polgármester asszonyt 24 órára őrizetbe vették. Az ellene felhozott vád: csúszópénz elfogadása és hivatali visszaélés. Precup Mariát pénz bizonyos munkálatokra való jogtalan kiutalásával gyanúsították, aki ezáltal – az ügyészek szerint – 75.000 lejjel károsította meg a város költségvetését. A DNA december 16-án közleményben tért vissza az ügyre, és tájékoztatta a sajtót, hogy Precup Mariát 60 napig tartó bírói felügyelet alá helyezték, ami azt jelenti, hogy 2016. február 13-ig nem töltheti be tisztségét, nem tartózkodhat a polgármesteri hivatal épületében, ahányszor hívatják, meg kell jelennie a DNA marosvásárhelyi székhelyén, értesítenie kell a Korrupcióellenes Ügyészséget, ha lakhelyet változtat, a rendőrség által meghatározott időpontokban vagy amikor hívatják, meg kell jelennie a rendőrség bűnügyi osztályán, nem hagyhatja el az ország területét, nem kommunikálhat a per más vádlottjaival, tanúival, nem tarthat magánál lőfegyvert. Később ezt a határozatot is visszavonták, és Precup Mariát visszahelyezték jogaiba.
Marosvásárhely polgármestere esetében a DNA december 16-án közölte, hogy elrendelte Dorin Florea polgármester, Kiss Imola gazdasági igazgató, Cioban Maria volt jegyző, Maior Sergiu-Claudiu alpolgármester, Benedek István és Farcas Ioan városi tanácsosok, Bakó Attila László, Macesanu Emil Virgil köztisztviselők, Man Ioan Nucu, az ASA 2013 Sportegyesület elnöke, az ASA 2013 Sportegyesület bíróság elé állítását.
A vádirat szerint a polgármestert és a gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel, Cioban Mariát, Maior Sergiu-Claudiut, Benedek Istvánt, Farcas Ioant, Bakó Attila Lászlót, Macesanu Emil Virgilt hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, Man Ioan Nucut hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, pénzalapok eredeti rendeltetésüktől eltérő célra való felhasználásával gyanúsítják. A vádirat szerint a vádlottak azáltal, hogy kezdeményezték, illetve megszavazták az ASA futballklub finanszírozását mintegy 7 millió lejjel, megkárosították a helyi költség-vetést.
A pert a Hargita megyei törvényszékre utalták tárgyalásra, a vádlottak szabadlábon védekezhetnek. A DNA mindegyik közleményében hangsúlyozza: az ártatlanság vélelme megilleti a vádlottakat.
Nem következetes a korrupció elleni harc Romániában
A korrupció továbbra is az egyik legnagyobb kihívás Európa számára: évente 120 milliárd euró kárt okoz az Európai Unió gazdaságának. Ez derült ki az Európai Bizottságnak a huszonnyolc tagállam korrupciós helyzetét vizsgáló, múlt év elején napvilágot látott jelentéséből, amely szerint Románia 43 ponttal a 69. helyen áll a Transparency International korrupciós érzékelési indexén. A politikai életben tapasztalt korrupció mellett a "kisstílű" megvesztegetés számít továbbra is a leggyakoribb problémának Romániában, illetve az, hogy a korrupció elleni harc felszámolását szolgáló politikai akarat nem következetes. Az EB azt javasolta, hogy Románia hozzon meg minden szükséges intézkedést a magas szintű korrupciós ügyek kivizsgálásának sikere érdekében. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy miközben a magas szintű korrupciós ügyek felszámolása terén történtek előrelépések, a "kisstílű" vesztegetések felderítése terén továbbra is rosszul teljesít, de bőven van még tennivaló a korrupció megelőzése terén is. Ezek mellett a pártfinanszírozást, a közbeszerzési eljárások ellenőrzését és a közhivatalt viselők összeférhetetlenségét nevezi meg olyan területként, ahol Románia további erőfeszítéseket tehet. Brüsszel ugyanakkor lépéseket várt a hálapénzek gyakorlatának felszámolására is az egészségügyben.
(Hogy mennyire sikerült, kiderülhet majd a 2015-ről szóló országjelentésből.)
Az ENSZ számonkérhetőséget szorgalmaz
Világnapja is van a korrupció elleni harcnak, amelyet az ENSZ Korrupció Elleni Egyezményének 2005. decemberi hatályba lépése óta minden év december 9- én tartanak. Az egyezmény szerint az Egyesült Nemzetek Szövetsége "aggodalommal tekint arra, hogy a korrupció súlyos gondot és fenyegetést jelent a társadalmak stabilitására és biztonságára, aláássa a demokrácia intézményeit és a demokratikus értékeket, az erkölcsi értékeket és az igazságosságot, továbbá veszélyezteti a fenntartható fejlődést és a jogállamiságot", az egyezményt hatalommal ruházza fel annak érdekében, hogy képes legyen "elősegíteni és megerősíteni a korrupció hatékonyabb és hatásosabb megelőzésére és felszámolására irányuló intézkedéseket; elősegíteni, megkönnyíteni és támogatni a nemzetközi együttműködést és technikai segítségnyújtást a korrupció megelőzése és a korrupció ellen folytatott harc során […]; elősegíteni a közügyekben és a köztulajdonnal kapcsolatban a becsületességet, a számonkérhető-séget és a közügyek és köztulajdon helyes kezelését".
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 13.
Váradon hallgatták ki Pontát és Govort is
A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) váradi kirendeltségén hallgatták ki kedden a PSD-s Victor Ponta exminiszterelnököt és volt pártelnököt, jelenlegi parlamenti képviselőt. Szatmári párttársa, Mircea Govor a gyanúsított, aki immár Váradon van letartóztatásban.
Nagyváradon járt Victor Ponta, de a régebben szokásostól eltérő minőségben. A Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi területi kirendeltségén hallgatták ki ugyanis, szatmári párttársa, a PSD-s Mircea Govor korrupciós ügyeiben. Govor a Szatmár Megyei Tanács volt elnöke és jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke, és tavaly december 23-a óta előzetes letartóztatásban van. Hat rendbeli korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják.
A tanú
Ebben az ügyben Pontát tanúként hallgatta ki a DNA. Azért a váradi kirendeltségén, mert ehhez a területi képviselethez tartozik Szatmár is, ahol Govor ténykedett. Victor Ponta kedden délelőtt másfél órát töltött a DNA itteni székhelyén, kijövetelekor pedig csak annyit mondott, hogy tanúként hallgatták meg, az ügyről magáról nem nyilatkozott, azt hangoztatva, hogy „erről többet csak az ügyészek mondhatnak önöknek”. A DNA ügyészei azt próbálják kideríteni, milyen szerepet játszott Ponta, aki akkoriban a PSD elnöke volt, abban, hogy megmenekítsék a büntetőjogi felelősségre vonástól Ovidiu Silaghi parlamenti képviselőt, aki akkoriban iratkozott át a PNL-ből a PSD-be. Ovidiu Silaghi 2014 elején lépett be a PSD-be, és indult a szatmári időközi képviselőválasztáson, hogy parlamenti mentelmi jogot szerezve így ússza meg a felelősségre vonást amiatt, hogy amikor még szállításügyi miniszter volt, 200.000 eurónyi kenőpénzt kapott egy ügyben, Nelu Iordache vállalkozótól. Ovidiu Silaghi ezen menekülési próbálkozását a Szatmár megyei PSD-elnök, azaz a mostani gyanúsított, Mircea Govor nagyban segítette, ez utóbbi intézte ugyanis azt, hogy a megyei PNL-elnök Silaghit a PSD fogadja, és indítsa a választáson. A DNA ekkor már rajta volt az ügyön, és kérte Silaghi európai parlamenti képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, ezért a hazai parlamentbe akarták bemenekíteni. Ugyanis a szatmári időközi választás során egyszerre tartották ott a romániai parlamenti és az EP-választást – és ha már Silaghi ellen az EP-nél próbált eljárni a DNA, a politikus a hazai parlamentbe bejutva akarta lenullázni az ügyet, hogy elölről kelljen kezdeni a mentelmi jogának felfüggesztését is. Govor egy telefonbeszélgetésben még el is ismerte, hogy ő intézte Silaghi „megmentését”. (Később amúgy Silaghi a PSD-t is elhagyta: 2014 augusztusában Călin Popescu Tăriceanu új pártjába lépett át, ahol alelnöknek is megválasztották, már a párt alakuló kongresszusán.)
Visszaéléssel gyanúsítják
Silaghi manővereinek segítése miatt most a Korrupcióellenes Ügyosztály most befolyással és hatalommal való visszaéléssel gyanúsítja a PSD-s Mircea Govort. Emellett más ügyek miatt is eljárnak ellene, például amiatt, hogy egy község vezetője ellen lejárató kampányt indíttatott a sajtóban, továbbá amiatt, hogy a szatmári pénzügyi hivatalnál nyomásgyakorlással és zsarolással próbálta elérni, hogy pártjának embereit nem szakmai, hanem politikai alapon tartsák meg ott, valamint egyik rokonát alkalmazzák is ott, emellett egy közbeszerzésen nyertes cégtől azt kérte, hogy a befolyó összeg egy részét az általa ellenőrzött vállalkozásnak juttassa, ellenkező esetben sajtóbeli leleplezéseket ígért a nyertes cég közbeszerzéseket kijátszó húzásairól, és így 124.800 lej illegális haszonra tett szert, amely megszerzésekor le is állíttatta a sajtókampányt, egy másik esetben pedig a munkaügyi hivatalnál tiltatta meg, hogy az általa politikai alapon támogatott vállalkozónál büntessenek szabálytalanságok miatt. A DNA ezek alapján olyan akciókkal gyanúsítja, amely tettek illegális hasznot hajtottak neki, vagy más személynek – ez egyből két bűncselekmény; továbbá a nyomásgyakorlás során elkövetett, minősített zsarolással, ami a Büntető Törvénykönyv szerint további négy tételre osztható bűncselekmény. Ezen ügyek közül tehát a Govor-Silaghi ügyben járt Váradon Victor Ponta is, akinek olyan kérdéseket tettek fel a DNA-nál, hogy milyen szerepe volt akkori PSD-elnökként Ovidiu Silaghi ügyének intézésében, a PSD-be való átléptetésében és parlamenti képviselői jelölésében. Váradról való távozásakor Ponta nyilatkozatokat nem adott, mindössze arra a kérdésre felelt, hogy segítette-e Silaghi megmentését, így reagálva, mielőtt autóba ült: „Meg tudok én menteni valakit?” Az ügyiratban egyébként a PSD mostani országos elnökének, Liviu Dragneának a neve is szerepel. Utóbbit már kihallgatta a DNA, szintén tanúként.
Váradon van
Maga Mircea Govor, az ügy egyik kulcsembere egyébként már maga is Nagyváradon van, mégpedig egyelőre rács mögött. A Szatmár Megyei Tanács volt elnöke, jelenlegi alelnöke, a PSD Szatmár megyei szervezetének elnöke előzetes letartóztatásban van tavaly év vége óta, és ezzel kapcsolatban azt a döntést hozták, hogy Szatmárról a Bihar megyei rendőrség fogdájában helyezik át. Ez most hétfőn meg is történt. Tegnap pedig Govor újra kihallgatáson volt, a DNA itteni, területileg illetékes képviselői előtt.
Szeghalmi Örs. erdon.ro
2016. január 17.
Figyelmen kívül hagynák a szabályzatot, ha Florea lenne a jelölt
Az ellene folyó bűnügyi per ellenére mégiscsak Dorin Florea lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje – értesült a Hotnews portál.
Ha a liberálisok valóban a negyedik mandátuma végéhez közeledő elöljárót (fotónko) indítják, önmaguknak és alakulatuk szabályzatának mondanak ellent. A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint ugyanis a párt színeiben nem indulhat olyan politikus a 2016-os helyhatósági választásokon önkormányzati megmérettetésen, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Mielőtt felröppent volna a hír, egy múlt heti sajtótájékoztatón Florea még arról beszélt, hogy nem tudja, induljon-e vagy sem, hozzátéve, hogy a választ első sorban a párt központi vezetőségének és Marosvásárhely lakosságának kell megadnia.
Dorin Florea már több politikai alakulat képviselőjeként, ám az összes román párt által támogatott függetlenként is nyert Fodor Imre, Kelemen Atilla, Borbély László, majd Frunda György ellenében. Az idei kihívója az előválasztások eredménye alapján Soós Zoltán helyi tanácsos lenne. A regnáló városatya ellen hivatali visszaélés miatt indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) büntetőjogi pert. A vád szerint az önkormányzat nevében Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozás miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra. Portálunknak egyelőre nem sikerült elérnie Dorin Floreát.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. január 20.
Szilágyi Zsolt tárgyalni akar az RMDSZ vezetőivel
Mihamarabb találkozni akar az RMDSZ vezetőivel Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöke, hogy megvitassák az erdélyi magyar választási párt létrehozását célzó javaslatát.
Szilágyi keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján a Krónika érdeklődésére elmondta: egy közös párt létrehozása nagyjából két-három hónapot igényel, s bár eddig a választások előtt hatvan nappal kellett iktatni a jelöltlistákat, idén még nem tudni, hogy a kormány hogyan képzeli el a voksolás menetrendjét.
Szilágyi leszögezte: az együttműködést kivitelezhetőnek tartja, s úgy véli, a választási összefogás kizárólag politikai akarat kérdése. Emlékeztetett: az EMNP szerint a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának a magyar jelöltek azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné.
Szilágyi szerint azokon a településeken, ahol a magyarság többséget alkot, a pártok versenyezhetnének a tisztségekért. Az EMNP álláspontja szerint az őszi parlamenti választásokon a választási párt teremtené meg azt a keretet, amely a magyar pártok összefogását biztosítja, de nem számít koalíciónak. Szilágyi újságírói kérdésre elmondta, például Aradon, Brassóban és Temesváron lenne szükség az összefogásra, míg a Székelyföldön szerinte a verseny mozgósíthatja jobban a közösséget.
Arra való tekintettel, hogy egy esetleges közös lista esetén az EMNP szeretné, ha az RMDSZ által javasolt jelöltek mindennemű korrupciós gyanútól mentesek lennének, a Krónika felvetésére Szilágyi elismerte, hogy ők is hajlandóak engedményeket tenni a tárgyalások során, de szerinte a jelöltállításokról még korai beszélni. Ők minden eshetőségre felkészülnek: egyedül vagy közös választási pártban, de megmérettetik magukat a választásokon.
Kiss Sándor tényleg befejezné
A Bihar Megyei Tanács korábbi RMDSZ-es vezetője, jelenlegi alelnöke, Kiss Sándor nem pályázik újabb mandátumra a megyei tanácsosi listán a közelgő helyhatósági választások alkalmával. A szövetség megyei szervezetének vezetője ezt a hétfő esti választmányi ülés alkalmával jelentette be. Kiss Sándor ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tavaly vádat emelt, ő pedig már jelezte, hogy ezzel véget ért a politikai pályafutása.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 20.
Washington elégedett a DNA munkájával
Az Egyesült Államok összességében elégedett az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tevékenységével – jelentette ki Victoria Nuland, az Egyesült Államok külügyminisztériumának Európáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkára Bukarestben.
Nuland hétfőn este egy, az amerikai nagykövetségen megtartott, szűk körű sajtótájékoztatón kifejtette: Washington mind a DNA illetékeseinek felkészülését, mind az ügyészség működéséhez szükséges technikai feltételek biztosítását támogatja.
Annak kapcsán, hogy a DNA tevékenysége kapcsán panaszok is fölmerültek, miszerint az ügyészek túl gyakran folyamodnak az előzetes letartóztatás intézményéhez, illetve hogy túlságosan függővé váltak a hírszerzés tevékenységével szemben, megjegyezte: a demokratikus társadalmakban egyensúlynak kell lennie a polgárok biztonsága és a magánélethez való jog között.
Annak kapcsán, hogy idén lejár a DNA főügyészének mandátuma, Nuland leszögezte: mivel továbbra is fontosnak tartják a romániai korrupcióellenes küzdelmet, figyelemmel követik a fejleményeket, és reményét fejezte ki, hogy az ország folytatja a megkezdett utat. Megjegyezte: a jelölési folyamatnak átláthatóan kell zajlania, és fenn kell tartania a polgárok által az intézménybe vetett bizalmat.
A romániai állami vezetőkkel folytatott beszélgetései kapcsán kifejtette: Washington rendkívül hálás Romániának, amiért az szövetségesként részt vesz a nemzetközi katonai akciókban Afganisztánban, illetve az Iszlám Állam elleni iraki akciókban, olyan szövetségesnek nevezve az országot, amelyre lehet számítani. A gazdaság terén szóba került, hogyan növelhető az országban jelen levő amerikai energetikai cégek száma, mivel Románia kulcsfontosságot játszhat tranzitországként az olyan országok számára, amelyek külső energiaforrásoktól függnek.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 20.
Kezdődhet érdemben a tárgyalás
Elkezdődhet a volt csíkszeredai polgármester és a tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármester perének elsőfokú tárgyalása, miután a Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította a Hargita Megyei Törvényszék döntése ellen benyújtott fellebbezést. Egyúttal elfogadták a vádhatóság fellebbezését is, így az összes bizonyíték a vádirathoz csatolható.
Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos számára kedvezőtlen döntést hozott tegnap a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, amely elutasította a volt polgármester ügyvédje által a Hargita Megyei Törvényszéknek az elsőfokú tárgyalás megkezdésére vonatkozó határozata ellen benyújtott fellebbezését.
A Hargita Megyei Törvényszék még tavaly novemberben döntött arról, hogy elkezdődhet a tárgyalás, lezárva ezzel a törvényszéki eljárás előzetes szakaszát. Ez volt az a döntés, amelyet mind a volt polgármester, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is megfellebbezett az ítélőtáblánál. Ráduly ügyvédje azért, mert a törvényszék a vádirattal kapcsolatos kifogásaiknak csak egy részét fogadta el, a vádhatóság pedig amiatt, hogy korábban kizárták az ügyiratból a bizonyítékok egy részét.
Az ítélőtáblánál január 15-én tárgyalták a fellebbezéseket, kedden volt az ítélethirdetés. A végzés szerint alaptalannak találták és elutasították a Ráduly Róbert Kálmán ügyvédje által megfogalmazott kifogásokat, ugyanakkor elfogadták a DNA fellebbezését a Hargita Megyei Törvényszék november 18-ai ítéletével kapcsolatban. Ennek értelmében nemcsak ezt, hanem a 2015 október 10-i törvényszéki végzést is érvénytelenítették. Utóbbi rendelkezett arról, hogy az ügyvédek kifogásai alapján – akik szerint a lehallgatások egy részét törvénytelen módon végezték, és vitathatók a nyomozás egyes szakaszai – több mint száz oldalnyi, a vádirathoz csatolt lehallgatási jegyzőkönyvet kizártak az ügyiratból. „A bíróság elutasítja a vádlottak összes kérését és kifogását, megállapítja a bűnügyi eljárás, a bizonyítékok és a 2015. június 15-i dátummal kiadott vádirat törvényességét” – olvasható a végzésben.
Ráduly Róbert Kálmánt tavaly júniusban a DNA háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A vádemelés után Ráduly lemondott tisztségéről, Szőkét pedig a törvényszék eltiltotta hivatali tisztségének gyakorlásától. Szintén tavaly június óta tart az ellenük elrendelt hatósági felügyelet is, miután az április végén történt házkutatások után alkalmazott házi őrizetet erre az enyhébb kényszerintézkedésre változtatták.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2016. január 21.
Tüntetni hív Gyergyóba a Székely Nemzeti Tanács 
Hiba volt bízni a román hatóságok pártatlanságában és korrektségében, amikor különböző magyar közéleti személyiségeket vádoltak meg és tartóztattak le, és akik ellen eljárások zajlanak – szögezi le a Székely Nemzeti Tanács gyergyószéki szervezetének elnöke, Árus Zsolt – adja hírül Gergely Imre a kronika.ro-n. Éppen ezért az SZNT szombaton 16 órától tüntetésre hívja az embereket Gyergyószentmiklós főterére, hogy igazságos eljárást követeljenek minden meghurcolt magyarnak.
A gyergyószéki SZNT élére pár napja megválasztott Árus kijelenti, a hatóságok vérszemet kaptak, amikor azt látták, a magyar közéleti személyiségek megvádolásakor nem született nagyon határozott közösségi kiállás és állásfoglalás. Így jutottak el odáig, hogy Kézdivásárhelyen egyenesen a terrorizmus lett a vád. Ezzel a hatóságok átléptek egy olyan határt, amit már végképpen nem lehet szótlanul nézni és tűrni – szól a tüntetésre való felhívás. A tüntetés célja, kiállni a jogállam mellett, gyors és igazságos eljárást követelni minden meghurcolt magyarnak Mezei Jánostól Beke Istvánig. A másik cél, hogy a tüntetés elítélje a magyarság kollektív megbélyegzését, amely december óta a hazai román közbeszédet jellemzi.
A tüntetés szervezői kijelentik, semmilyen formában nem akarnak állást foglalni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elvei mellett vagy azok ellen, de semmilyen más szervezet mellett vagy ellen sem. Azt sem jelentik ki, hogy szerintük bűnös vagy ártatlan valaki. „Azt várjuk el, hogy a magyarokat ne érje semmiféle diszkrimináció a hatóságok részéről pusztán nemzetiségük miatt, illetve hogy ügyükben szülessen a lehető legrövidebb időn belül jogerős és igazságos ítélet" – szól a felhívás. Éppen ezért székely zászlót és a tüntetés céljaival összhangban lévő tiltakozó feliratokat szívesen látnak a tüntetésen, de nem szeretnék, ha bármely szervezet jelképei megjelennének, vagy oda nem illő skandálások hangzanának el. A gyergyószentmiklósi tüntetés nemcsak egy alkalmat jelent, a következő szombaton is megrendezik ezt. Ugyanakkor felhívással fordulnak a többi szék székely tanácsához és a magyar pártokhoz, hogy csatlakozzanak ehhez a mozgalomhoz.
Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2015. január végén Mezei János gyergyói polgármester ellen, áprilisban pedig Ráduly Róbert és Szőke Domokos csíkszeredai elöljárók ellen indított eljárást hivatali visszaélés vádjával. Az keltett visszatetszést, hogy a székelyföldi vezetők olyan apró ügyek miatt kerültek a vádlottak padjára, amelyek minden bizonnyal bármelyik polgármesteri hivatalban előfordulnak.
Emellett a DIICOT által bejelentett állítólagos terrorista merényletkísérlet miatt december 1-jén Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, december 30-án pedig Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét helyezték előzetes letartóztatásba. Az ügyészség állítása szerint a gyanúsítottak házi készítésű szerkezetet akartak felrobbantani a december 1-jei román nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen. A házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak. A székelyföldi terrorvád miatt heteken át estéről estére tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen; Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is tartottak kisebb megmozdulásokat – írja a kronika.ro. Erdély.ma
2016. január 21.
Ráduly: a rendszer bosszújáról van szó
Első alkalommal engedték be a sajtót is a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult per tárgyalására csütörtökön. A város lefejezése az eljárás célja – hangoztatta Ráduly. Februárban kezdődik a per elsőfokú tárgyalása.
Csütörtökön a két vádlott ellen tavaly júniusban foganatosított, és azóta folyamatosan fenntartott hatósági felügyelet újbóli meghosszabbítását kérte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) képviselő ügyész.
Sonia Almas, a Rádulyt képviselő kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje kérte, vegyék figyelembe a Bukaresti Törvényszék tavalyi döntését, amely elutasította az előzetes letartóztatást. Arra is emlékeztetett, védence több mint fél éve nem tölt be köztisztséget.
Szász Ferenc, Szőke Domokos védőügyvédje emlékeztetett, az előzetes törvényszéki eljárás során semmilyen új elem, bizonyíték nem került elő, ami indokolná a kényszerintézkedés fenntartását. Nem meggyőzőek a vád érvei ahhoz, hogy ezt a végtelenségig hosszabbítsák – utalt a hatósági felügyeletre.
A város lefejezése, a polgármester és az alpolgármester eltávolítása volt az ellene indult eljárás célja – hangoztatta Ráduly Róbert Kálmán, emlékeztetve arra, hogy 2013-ban azonosította, elfogta és átadta a rendőrségnek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyik, őt megfigyelő tisztjét, és 2014-ben kérte a megyei rendőrség vezetőjének lemondását.
„Hét nappal ezután megkezdődött a lehallgatásom, ami 14 hónapig tartott, éjjel-nappal” – részletezte. Ráduly megemlítette, alaptalan feljelentéseket tettek ellene, hogy pénzt fogadott el, de meg is akarták vesztegetni, ám a tanúvallomások számára kedvezőek. „A rendszer bosszút akart állni rajtam” – jelentette ki, hozzátéve, ennek hatásaként a város a tömbház-hőszigetelési programban máris elveszített 5 millió lej értékű európai uniós támogatást. „Ki fizeti ezt vissza? A SRI? A DNA?” – tette fel a kérdést.
Szőke Domokos egy beadványt adott át a tárgyaláson elnöklő bírónak, amelyben az őt érintő vádpontok indoklásait cáfolja, ezek megalapozatlanságára és ellentmondásokra hívja fel a figyelmet, kérve a kényszerintézkedés feloldását. Megemlítette, hogy a hatósági felügyelet eddigi időtartama alatt 90 alkalommal kellett jelentkeznie a rendőrségen, önkéntes és közhasznú munkát is végzett, és önkormányzati képviselőként is tevékenykedett. Felhívta a figyelmet, hogy a város további 5 millió lejt veszíthet a tömbház-hőszigetelésre folyósított uniós támogatásokból, mert ha júniusra nem véglegesítik a beruházásokat, az eddigi támogatást is vissza kell fizetni.
A tárgyalást vezető bíró csak órákkal később hirdetett ítéletet, ennek értelmében a két vádlott hatósági felügyeletét újabb hatvan nappal meghosszabbították, elutasítva az ügyvédeknek a kényszerintézkedés feloldására vonatkozó indítványait, valamint Szőke Domokos kérését. A per elsőfokú tárgyalása február 1-jén kezdődik a Hargita Megyei Törvényszéken.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2016. január 22.
DNA-razzia a marosvásárhelyi városházán
Házkutatást tartottak a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai csütörtök délelőtt, korrupciós ügyek bizonyítékai után keresve.
Városházi forrásokból kiderült, a reggeli órákban jelentek meg a DNA marosvásárhelyi ügyészei, és a városi főépítész, illetve a műszaki igazgatóság beruházási szolgálatának irodáitól kértek el ügyiratcsomókat, olyanokat, amelyek a Contrascom Benţa, a Romgaz és a Gascop kereskedelmi társaságokat érintő tevékenységet jóváhagyó iratokat tartalmaztak.
Az Agerpres hírügynökség arról számolt be, hogy házkutatásokat tartottak más kereskedelmi társaságoknál és magánszemélyek lakásain is. Ugyancsak hírügynökségi értesülés, miszerint a kutatást végzőket az érdekelte, hogy a Romgaz milyen alapon végzett munkálatot a Belvedere lakótelepen vezetékek átirányítása, nyomvonalának megváltoztatása érdekében. Az Agerpres szerint fennáll a gyanú, hogy a Romgaz Országos Földgáztársaság beruházási tervében nem szerepeltek ezek a munkálatok.
A polgármesteri hivatal csütörtökön délelőtt kibocsátott közleményében igazolja, hogy a már említett irodáktól kérték ki azokat az iratokat, amelyek a fenti társaságok tevékenységével kapcsolatosak.
Bakó Zoltán. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 25.
EMNP: Florea helyzete még inkább szükségessé teszi az összefogást
Közös önkormányzati képviselői jelöltlista felállítását sürgeti Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott, hétvégi keltezésű közleményükben rámutatnak, az elmúlt hét politikai eseményei – különösen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) habozása, hogy indítsa-e vagy nem a hivatalban levő Dorin Florea polgármestert egy újabb mandátumért – erősíteni látszanak a hárompárti támogatottságnak örvendő marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán esélyeit.
„Ilyen körülmények között felettébb szükséges a marosvásárhelyi magyarság minél szélesebb körű összefogása, a helyi politikai erők egységes fellépése – olvasható a néppárt közleményében. – Hitünk szerint az előválasztások nyomán kijelölt, a magyar pártok által közösen támogatott marosvásárhelyi polgármesterjelölt, Soós Zoltán melletti kiállás csak az első lépés az összefogás megvalósulása felé, annak kiteljesedése csak a közös önkormányzati képviselői jelöltlista felállítása által valósulhat meg.”
Az Erdélyi Magyar Néppárt emlékeztet arra, hogy egy ilyen lépés szervesen illeszkedne Szilágyi Zsolt EMNP-elnöknek egy választási párt – az Erdélyi Magyar Szövetség – létrehozására vonatkozó javaslatához. „Bízunk abban, hogy az RMDSZ felismeri a magyarországi kormányszövetség – a Fidesz–KDNP – által kidolgozott Nemzeti Együttműködés Rendszerébe illő lépés fontosságát. Az ilyen összefogás lehet az egyetlen biztosítéka annak is, hogy a román törvényhozásban erős magyar parlamenti érdekképviselet alakulhasson ki” – fogalmaznak a közleményben. 
Amint arról beszámoltunk, Dorin Florea neve nem szerepel a PNL által múlt héten jóváhagyott polgármesterjelöltek listáján, annak ellenére, hogy a Hotnews hírportál a napokban még arról számolt be, hogy az ellene folyó bűnügyi per ellenére a jelenlegi elöljáró lehet a PNL polgármesterjelöltje. A regnáló polgármester ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőjogi pert az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vád szerint Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az önkormányzat nevében az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozása miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra.
A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint a párt színeiben nem indulhat olyan politikus, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult. Az Evenimentul Zilei napilap egyébként úgy tudja, Florea függetlenként, vagy a Traian Băsescu védnökségével alakult Népi Mozgalom (MP) párt színeiben méretkezne meg egy újabb mandátumért.
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 25.
Továbbra is kéri az önkormányzat a szentgyörgyi kultúrpalotát
A Cioloş-kormánytól is kéri a szakszervezetek tulajdonában levő, egyre romosodó kultúrpalotát Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, országszerte több mint harminc művelődési ház van a sepsiszentgyörgyihez hasonló helyzetben – a tisztázatlan tulajdonjog, a felhalmozott adósságok miatt kihasználatlanul állnak, senki nem tud befektetni a felújításukba.
Az elöljáró szerint ezeket az ingatlanokat kormányhatározattal át kellene adni a helyi önkormányzatoknak, hogy a helyi közösségek javára működtethessék. A sepsiszentgyörgyi létesítmény után az évek során 1,3 millió lejes ingatlanadó-hátralékot halmoztak fel, több százezer lejes tartozást a víz-, gáz- és villanyszolgáltatóknak, ugyanakkor beruházásokra is szükség lenne, hiszen jelenlegi állapotában az épület már alkalmatlan bármilyen tevékenységre – például az elavult rendszer miatt nem lehet megfelelően fűteni.
A szakszervezetek viszont nem áldoznak pénzt ezekre, így az épületre néhány évvel ezelőtt lakat került, és a megoldás sem körvonalazódik. A szakszervezetek ugyanakkor nem is mernek lemondani a tulajdonról, mert attól tartanak, hogy a korrupcióellenes ügyészség az állami vagyon elkótyavetyéléséért indíthat vizsgálatot.
Az önkormányzat eközben évek óta próbálkozik a kultúrpalota megszerzésével, már több kormánytól kérték, hogy kormányhatározattal adják át városi köztulajdonba. Közben pert indítottak az adóhátralékért – ha ezek lezárulnak, és elárverezik az ingatlant, a város él elővásárlási jogával. Ezek a lépések eddig nem vezettek eredményre, a város legnagyobb előadóterme pedig éve óta zárva van. 
Bíró Blanka. Székelyhon.ro
2016. január 25.
Falugyűlés feljelentési tájékoztatóval
Nem volt könnyű a tavalyi, és nem lesz az a 2016-os év sem – hangzott el Remetén, a vasárnapi falugyűlésen. A közösségi házban tartott fórumon a polgármesteri hivatal szakosztályainak és az önkormányzat intézményeinek tavalyi tevékenységét, illetve a községvezetés idénre kitűzött terveit ismerhette meg a nagy számban összegyűlt érdeklődő közönség.
A 2015-ös év tevékenységi beszámolójának felvezetőjében Laczkó-Albert Elemér az őt és az önkormányzatot ért, feljelentésekben is megnyilvánuló vádakat foglalta össze. Az egy évvel korábban tartott falugyűlésre visszautalva a polgármester elmondta, az Alkoza Közbirtokosság részéről elégedetlen csoport akkori hozzáállása időközben vált érthetővé. Mint kiderült, az erdővagyonnal való visszaélés gyanújával a kormány ellenőrzőszervénél feljelentették a községvezetést. Az ügyben zajló kivizsgálás során a számvevőszék törvénytelennek nyilvánította 5,7 hektár borszéki erdőrész eladását, amit 11 éve a borvíztöltőde vásárolt meg Remete önkormányzatától. „Az lett a következmény, hogy a vállalattól visszavásároltuk a területet ugyanannyi pénzért, mint amiért akkor eladtuk. Ez az ügy egy törvényszéki határozattal le lett járatva” – tudatta a polgármester.
Az erdészeti felügyelőség tízezer lejre büntette az önkormányzatot, mert az erdőfelújítási alapban lévő összeget nem a megfelelő számlaszámon tárolták. Mivel 48 órán belül fizettek, a pénzbírság felére csökkent, ugyanakkor a jogtalannak tartott bírságolás miatt beperelték a hatóságot – sorolta az említett ügyben zajló kivizsgálások következményeit a polgármester.
Az Alkoza Közbirtokosság vagyonával való törvénytelen gazdálkodás gyanújával a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) jelentették fel a községvezetést; az ügy nincs lezárva.
Az ügyészség részéről amiatt zajlott kivizsgálás, mert az Alkoza által összehívott közbirtokossági gyűléséhez nem biztosított helyiséget a remetei polgármesteri hivatal.
Év végén derült ki, a község kőbányájának tevékenységeit is ellenőrzik a hatóságok, szintén feljelentés miatt – folytatta a tájékoztatást a polgármester. Elmondta továbbá, személye ellen is lejárató hadjárat indult a sajtóban és internetes fórumokon. „Nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogyha lehetne, minden eszközzel bezáratnának. Ha az igazi céljukat nem is érték el, az biztos, hogy a munkánkat megnehezítették” – fogalmazott Laczkó-Albert Elemér. Hozzátette, az említett körülmények között a polgármesteri hivatal munkatársai és az önkormányzat tagjai is igyekeztek a lehető legjobban végezni munkájukat.
Beszámolók
A felvezetőt követően a megszokott forgatókönyv szerint folytatódott a falugyűlés: az önkormányzat, az alárendelt intézmények és a polgármesteri hivatal osztályainak éves tevékenységeit az illetékes vezető személyek ismertették. A tisztségviselők szerint a lakosság részéről nagyobb fegyelemre, a törvények ismeretére és betartására van szükség, hogy problémamentesen működhessen az ügyfélszolgálat az egyes irodákban, és szintén a lakók hozzáállásán múlik a csatornahálózat zavartalan működtetése is, akárcsak a felújított községi, mezei, erdei utak állapotának megőrzése. A törvénykezés miatt egyáltalán nem ígéretes a földtulajdon-rendezés folyamata, a parcellázási tervek elkészítését nehezítik a valós és a regiszterben szereplő földterületek közötti eltérések. A tisztázáshoz becsületes melléállásra van szükség – hangzott el.
Tavaly is csökkent a gyermeklétszám Remetén – derült ki az iskolaigazgató beszámolójából. Az összesen 11 óvoda- és iskolaépületben 693-an kezdték a tanévet, az elégtelen létszám miatt óvodai csoport szűnt meg. Pezseg viszont a kulturális élet, van igény a Caritas-szal közösen folytatott szociális tevékenységek iránt, és színvonalas szolgáltatásokkal szolgálja ki a helyiek mellett a környékbelieket is az Egészségház.
Lefolytatta európai uniós pályázatait az önkormányzat – a Leader-program keretében újították fel a tájházat, a mozgássérültek számára autót vásároltak, rendezték az iskola előtti parkot, az Egészségháznak különféle eszközöket vásároltak. Sikerült felépíteni a csutakfalvi közösségi házat, amit parkolóval, erdeigyümölcs-feldolgozóval, hűtőkamrával egészítettek ki. Utak újultak meg, hidak épültek tavaly, illetve az uniós pályázatok előkészítésén is dolgoztak az önkormányzatnál. Három projektre már letett pályázata van Remetének: bölcsődeépítést, a művelődési ház felszerelésének bővítését, illetve a víz- és csatornahálózat korszerűsítését célozzák az elbírálásra váró pályázatok.
„Remetének továbbra sincs tartozása, a pénzügyileg nem éppen kedvezően induló 2015-ös évet sikerült nulla lej hitellel zárni” – összegzett a polgármester.
Tervek
A fórumon a 2016-os költségvetés-tervezetet is ismertette a községvezető. Az önkormányzat elé kerülő tervezet szerint a bevételi oldal tételeinek összege megközelíti a 10 millió 400 ezer lejt, a kiadásoké pedig valamivel több mint 12 millió 500 ezer lej. Beruházásokra közel 2 millió 800 ezer lejt terveztek be. „Nagyon nagy mutatványra ebben az évben nem számítunk, mivel az uniós pályázataink leadás vagy elbírálás előtt vannak. 2016-ban a stabilitásra törekszünk. Arra, hogy mindenünk, amink van, életképesen, biztonságosan működjön” – fogalmazott a kiadási tételek kapcsán a polgármester. A teendők prioritását ismertetve elmondta, nulladik helyen a tulajdonrendezés kérdésköre áll, első helyre a pályázatokhoz szükséges tervek elkészítését helyezik, a fontossági sorrend második helyét a Fenekalja utca felújítása foglalja el. Útjavítások, hidak építése, a borvízkút rendezése szerepel továbbá a prioritási listán, ugyanakkor a közvilágítás modernizálása, piacépítés, egy haszongépjármű, illetve a sportcsarnok részére egy eredményjelző-tábla vásárlása is a halaszthatatlan teendők közé van besorolva.
A vasárnapi falugyűlésen részt vett és felszólalt Moldován József parlamenti képviselő, Petres Sándor megyei alprefektus, Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, Barti Tihamér alelnök, Bende Sándor megyei tanácsos. Hozzászólásaikban mindannyian a remetei községvezetés által elért eredményeket méltatták. Barti Tihamér a megyei hulladékgazdálkodási projekt Remetén létesülő beruházásának megvalósított fázisairól is tájékoztatta a jelenlévőket.
Pethő Melánia. Székelyhon.ro
2016. január 26.
Bűnvádi eljárás indult a volt belügyminiszter ellen
Gabriel Oprea volt belügyminiszter és miniszterelnök- helyettes ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely hivatali visszaéléssel gyanúsítja a politikust a rendőri felvezetés törvénytelen használata miatt.
A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnököknek jár konvoj. Miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel, ám a DNA közleménye szerint Oprea ezt napi öt alkalommal is igénybe vette, sőt 2014-ben – az ügyészek szerint jogtalanul – olyan megállapodást kötött, amelynek alapján a legfőbb ügyész közlekedését is rendőrök segítik. Oprea akkor került a sajtó célkeresztjébe, amikor tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közlekedési balesetet szenvedett. A politikus tagadta felelősségét, és a lemondását követelő tüntetésekkel dacolva nem volt hajlandó megválni hivatalától. Végül Victor Ponta miniszterelnök lemondása az egész kormány felmentéséhez vezetett, és így Opreának is távoznia kellett a belügyminisztérium éléről.
A DNA közleménye szerint 2015-ben Oprea háromszor annyi alkalommal vett igénybe rendőri felvezetést, mint az államfő, és vendéglőbe, pártrendezvényekre vagy hazafele menet is rendőri felvezetéssel közlekedett, alkalmanként több mint 25 rendőrt mozgósítva. A parlamenti mandátummal rendelkező Oprea ellen akkor folytathat bűnvádi eljárást a vádhatóság, ha ahhoz a szenátus is hozzájárul. A DNA kérését annak a Tiberiu Nitu legfőbb ügyésznek kell – a szenátusi kiadatás igénylése érdekében – az igazságügyi miniszterhez továbbítania, aki állítólag maga is egy törvénytelen megállapodás alapján vehetett igénybe rendőri felvezetést.
A DNA nem pontosította, hogy Nitunak segítettek-e utat nyitni a közlekedési rendőrök, a közlemény viszont megjegyzi, hogy a legfőbb ügyész az állami testőrszolgálat (SPP) védelmét élvezi, amely megkülönböztető jelzést használó autót és gépkocsivezetőt biztosít számára. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 26.
Mezei a „boszorkányüldözés” egy évéről
Gyergyószentmiklós polgármestere ellen éppen egy éve, 2015. január 26-án indított eljárást az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA). Érdemi előrelépés azóta sem történt az ügyben. Kíváncsiak voltunk Mezei János, folytatná-e városvezetőként.
– Ma egy éve, hogy a városházát „megszállták” a DNA ügyészei, és elindult ön ellen az eljárás. Hol tart most az ügy?
– 365 napja kezdődött el a boszorkányüldözés. Azért nevezem boszorkányüldözésnek, mert azóta sem történt lényegi előrelépés, a tényleges bírósági eljárás el sem kezdődött, a kivizsgálási szakaszban van az ügy azóta is. A bíróság elemzi az ügyészség által letett vádiratot, hogy az megalapozott, legális-e. Egyetértek azzal, hogy bármilyen feljelentést ki kell vizsgálni, utána kell járni, de azzal nem, hogy a megszorító intézkedéseket, eltiltásokat már az előtt meghozzák, mielőtt esetleg bármilyen vádat bebizonyítanának.
– Ezek következménye, hogy azóta sem dolgozhat polgármesterként.
– Nem dolgozhatok, a tisztségből felfüggesztettek, hatósági felügyelet alatt állok, minden második nap jelentkeznem kell a rendőrségen, nem hagyhatom el az országot. Úgy érzem magam, mint egy üldözött ember. Bizonyos személyekkel nem találkozhatok, vigyáznom kell, hogy hová megyek, még a templomban is figyelnem kell, hogy ne találkozzak azokkal, akikkel nem szabad. Anélkül, hogy bármit is tettem volna és anélkül, hogy a korrupcióellenes ügyészség vádjai megalapozottak lennének. 28 rendben kellett már bíró előtt megjelennem, de a 28 alkalomból egyszer sem tárgyalták érdemben az ügyet, nem mondhattam el az én álláspontomat, nem állíthattam fel a védelmet, hiszen erre még nem volt lehetőség.
– Nem dolgozhat, de nyilván követi a városban az eseményeket, hogyan látja a történteket?
– A tavalyi költségvetés összeállítását még én végeztem, az év annak alapján volt megszervezve, többnyire teljesültek is az ügyek. Erre az évre már nincs ráhatásom, de bízom abban, hogy a jelenlegi városvezetés a négy évvel ezelőtt megállapított ütemtervet tartani tudja. Persze nem könnyű a dolguk.
– Választások közelednek. Készül?
– Természetesen felmerülnek a kérdések, de még korai kijelenteni, hogy indulok vagy nem. A polgári párton belüli egyeztetések után lehet bármit is kijelenteni. A tárgyalások folynak a pártelnökségben. Helyi szinten azonban nem kommunikálhatok a párttársaimmal, hiszen Nagy Zoltánnal és másokkal, a csapattal nem kommunikálhatok sem direkt sem közvetett módon, így nincs mód megbeszélni a választásokkal kapcsolatos kérdéseket, szempontokat. Még sem igent, sem nemet nem mondhatok.
– Ha az MPP önt indítaná, vállalná?
– A törvényes feltételek megvannak, hogy indulhassak. A bírósági eljárás nem jelenti azt, hogy bűnös vagyok. Amíg nincs végleges elítélő döntés, addig nincs akadálya az indulásnak. Persze ez nem csak rólam szól, nem én vagyok a tét. A város érdeke a legfontosabb, ez a legelső szempont. Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezek újabb mandátumért. Ha azonban úgy látják, ha az körvonalazódik, hogy a városnak ez nem hátrányos, akkor valószínű, hogy indulok.
– Ön is olvashatta, közöltük, az MPP helyi vezetői kijelentették, ön a párt jelöltje.
– Egyelőre én vagyok a jelölt. Hogy valóban maradandó dolgot lehessen elérni egy város életében, szükséges a három mandátum. Utána érdemesebb átadni a tisztséget egy fiatalabb, lendületesebb személynek, hiszen három mandátum alatt mindenki megkopik. És az ember nem robot, nehéz elvégezni ekkora mennyiségű munkát. Nekem most jönne a harmadik mandátum. Ez volt a korábbi elképzelés. A városi MPP-vezetők, úgy gondolom, ennek a régebbi elképzelésnek alapján mondták, hogy én vagyok a jelölt. Végleges, erről szóló megállapodás azonban nem született.
– Egy éve zajlik ön ellen az eljárás. Milyen következtetéseket vont le ezalatt?
– Kiábrándító, ami az országban történik. Mivel érintettje vagyok, látom ennek súlyát. Ha egy személy legjobb tudása szerint tisztességesen dolgozni szeretne egy olyan tisztségben, amelybe megválasztották, az még veszélyes is lehet. Én nem akartam mást a Monturisttal kapcsolatosan, minthogy a város megkaphassa azokat az összegeket, amelyeket a cég adók és illetékek formájában be kellene fizessen. Ebben akadályoztatnak. Picit szkeptikus vagyok a jövő szempontjából, hiszen bárki más is, aki jó úton jár, az én helyzetembe kerülhet. Maga a tény, hogy egy év alatt sem indult el a bírósági eljárás, azt jelzi szerintem, hogy alaptalanok ellenem felhozott vádak. Bízom abban, hogy hamarosan kiderül ez, és az igazság napfényre kerül. Szeretném, ha már elkezdődne az érdemi bírósági eljárás, hogy váljanak nyílttá a tárgyalások, bárki meghallgathassa az ott elhangzottakat. Az ártatlanság vélelme járjon nekem is, ahogy a törvény előírja. Ne az történjen, hogy egy rosszindulatú feljelentésre végleges ítélet nélkül hoz drasztikus döntéseket a bíróság, amellyel távol tartja, akadályozza, korlátozza egy személy tevékenységét. Ez nemcsak Mezei Jánosra hat ki, hanem a városra is.
Gergely Imre. Székelyhon.ro
2016. január 28.
Mezei János egy éve
Hajnaltól délutánig tartó házkutatások után Gyergyószentmiklós polgármesterét, Mezei Jánost kihallgatásra vitték a korrupcióellenes ügyészség marosvásárhelyi székhelyére. Nem tartóztatták le, csak nyilatkozattétel végett kellett az ügyészekkel mennie – ezt írtuk egy évvel ezelőtt. Azóta sok minden történt, de a Mezei-ügynek koránt sincs vége.
A DNA-akció napján kiadott hivatalos közlemény szerint korrupció és hamisítás gyanúja miatt szállt ki a nyomozóhatóság Gyergyószentmiklósra. A házkutatásokban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a rendőrség és a csendőrség is közreműködött, „maszkosok” kísérték az ügyészeket. Mezei János aznap így fogalmazott: „Megemlíthetem a Monturist-ügyet, sokaknak nem tetszett, hogy felpiszkáltam régi, szőnyeg alá sepert ügyeket, amelyek a városnak hátrányosak voltak. Ezeket a dokumentumokat is vizsgálják. Sokaknak az sem tetszik, hogy az utóbbi időben növekszik a tekintélyem a politika terén, nő a befolyásom, emiatt is megpróbálnak ellehetetleníteni”. A DNA ügyészei a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalból nagy mennyiségű iratot vittek magukkal. Lefoglaltak a Monturisttal kapcsolatos, 1996 óta készült minden aktát. Mezei Jánosnak az ügyészekkel kellett mennie.
A gyanú hivatali visszaélés és zsarolás
Marosvásárhelyen 24 órás vizsgálati fogságba helyezték a polgármestert, ennek letelte után azonban a törvényszék úgy döntött, nem fogadja el a DNA ügyészeinek kérését a 30 napos előzetes letartóztatásról. A vádhatóság nyilvánosságra hozta, hogy mi váltotta ki az eljárás elindítását. A DNA egy évvel ezelőtti közleménye szerint Mezei János polgármester 2013-ban hivatali visszaélést követett el, amikor a város nevében szerződést kötött egy céggel egy 400 négyzetméteres gyilkostói telek eladásáról. Az ügyészek szerint a területet nem lett volna szabad eladni, mert a város tulajdonaként az a Monturist Kft. törzstőkéjének részét képezte, a telket a város 49 évre adta haszonbérbe a vállalatnak. Az ügyészség szerint január 17-én Mezei János felszólította a Monturist ügyvezetőjét, Virág Zsoltot, hogy „két napon belül adja be felmondását, ellenkező esetben olyan dolgok kerülnek róla nyilvánosságra, hogy Gyergyószentmiklóson nem lesz többé maradása”. A Monturist ügyvezetőjét feljelentőként említi a DNA közleménye. Az ügyészek szerint a polgármester így akarta elérni, hogy a Monturist ügyvezetője vonja vissza polgári keresetét, illetve feljelentését. A DNA arra hivatkozott, hogy Mezei János ezzel akarta biztosítani a cég által törvénytelenül megszerzett 400 négyzetméteres telek zavartalan használatát. Virág Zsolt nem kommentálta a DNA közleményét, de újságíróknak elmondta, hogy a fejleményekről tájékoztatta a cég többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületének önkormányzatát.
Ahogyan a polgármester látta
Szabadlábra helyezése után Mezei János részletesen beszámolt a DNA-vizsgálat két napjáról. Hangsúlyozta, a vádak alaptalanok, az események nem rendítették meg. Sajtóértekezletén elmondta, hogy a „maszkosok” hajnali hatkor dörömböltek lakásán, és felesége meg gyermekei jelenlétében forgatták fel a házát, minden egyes papírfecnit összegyűjtve, bizonyítékokat keresve. Állítása szerint feljelentőjét, a Monturistot nem érte kár. A 400 négyzetméteres terület – amelynek eladása miatt történt a feljelentés – már nem is volt a Monturist kezelésében, amikor eladták. A cég törzstőkéjéből ugyanis már évekkel korábban, még Pap József polgármester mandátuma alatt kivették azt. „Nem történt lopás, csalás. Az én szerepem annyiból állt, hogy aláírtam a terület eladásáról szóló dokumentumot, miután egyetlen illetékes szakember, a helyi képviselő-testület és a prefektúra sem talált benne kivetnivalót” – fogalmazott Mezei. A szóban forgó 400 négyzetméteres területet – amelyen a Gyilkos-tóhoz közeli Zöld Ház áll – 2006-ban vette ki az akkori önkormányzati képviselő-testület a Monturist törzstőkéjéből, majd 49 évre koncessziós szerződéssel bérbe adta a Portik Csaba vállalkozó tulajdonában lévő Porturist Kft.-nek. A Porturist vásárolta meg később az általa használt, saját tulajdonú ház alatti területet. Amikor az adásvételi szerződés megköttetett, már hosszú évek óta nem volt a Monturist törzstőkéjének része – közölte egy évvel ezelőtt Mezei János.
Rögzített zsarolás?
A polgármester megválaszolta a zsarolási vád kérdését is. Egy szombati napon felhívta őt telefonon Virág Zsolt, aki egy vendéglőben lezajlott magánbeszélgetés során arra akarta rávenni, tegyen le szándékáról, hogy a területeket visszavegye a Monturisttól. A polgármester erre felszólította Virágot, mondjon le a cég vezetéséről, adja be felmondását, és ne akadályozza a hatóságok munkáját annak kiderítésében, hol van az a pénz, amit a Monturist a Gyilkos-tónál tevékenykedő kereskedőktől beszed. A négyszemközti beszélgetésről titokban hangfelvétel készült, és erre alapozzák a zsarolás vádját. Mezei szerint 1996, azaz a cégalapítás óta nagyon sok homályos dolog történt a Monturistnál, amit eddig senki nem mert bolygatni, emiatt sokaknak nem is tetszik az általa elindított kivizsgálási folyamat.
Fogda egy tiltott levél miatt?
A Marosvásárhelyi Táblabíróság nem rendelte el Mezei János előzetes letartóztatását, de két hónapra eltiltotta a polgármesteri tisztség gyakorlásától. Mezei János akkor kijelentette, hogy hatvan napig nem lépi át a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal küszöbét. Ezt be is tartotta, de az ügyészek szerint mégis visszaélést követett el. Márciusban házi őrizetbe, majd fogdába került. Az alapfokon rárótt házi őrizet idején a polgármester nem hagyhatta el lakását a hatóságok engedélye nélkül. A táblabíróság súlyosbított: március 18-án 30 napos előzetes letartóztatásra változtatta az elsőfokú ítéletet. A DNA szerint Mezei János nem tartotta tiszteletben az ellene elrendelt tiltásokat, hanem továbbra is „polgármesterként viselkedett”. Az ügyészek tavaly márciusi közleménye szerint Mezei János egy másik bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható: egy hivatali alkalmazottat vett rá arra, hogy a tanácsülésről készült eredeti videófelvételt megkaphassa, ami a DNA szerint kimeríti a sikkasztásra való felbujtás bűntettét. A letartóztatását kérő DNA-előterjesztésben az is szerepelt, hogy polgármesteri befolyását használva Mezei arra akarta rávenni a tanácsosokat, hogy fogadják el egy olyan levél szövegét, amelyben Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kérte volna a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros önkormányzatát, hogy az győzze meg a cég ügyvezetőjét, a feljelentő Virág Zsoltot, vonja vissza feljelentését.
Simon Katalin, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője és a levél egyik indítványozója ezt határozottan cáfolta. A levél – amelyet a testület RMDSZ-es tagjai nem írtak alá – arra kérte a Monturist Kft. többségi tulajdonosát, Budapest V. kerületét, hogy mihamarabb hívja össze a cég közgyűlését, ahol tisztázni lehetne a két fél között fennálló vitás kérdéseket.
Szabadlábon, házi őrizetben
Április 17-én helyezték szabadlábra Mezei Jánost: a fogdát házi őrizet váltotta fel. Otthonát csak a rendőrség engedélyével hagyhatta el. Megtiltották, hogy az őt feljelentő Virág Zsolttal és annak testvérével, Virág Józseffel, illetve Portik Csaba vállalkozóval, a vitatott gyilkos-tói telek tulajdonosával találkozzék. Nem léphetett kapcsolatba Barabás Éva Csillával sem, aki az ügyben gyanúsítottként szerepel, mivel átadta Mezei Jánosnak a februári tanácsülésről készült videofelvételt. A tiltólistán további huszonhárom, az ügyben tanúként szereplő személy is szerepel. A bíróság meghosszabbította a polgármesteri hivatali teendőinek eltiltásától szóló határozatát.
Vádemelés
A DNA május végén emelt vádat Mezei János ellen. A nyomozati szakasz befejeződött, a vádirat alapján a Hargita Megyei Törvényszék feladata megállapítani Mezei vétkességét vagy ártatlanságát. Gyergyószentmiklós polgármesterét hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolják. A polgármesteri hivatal titkárnője, a szabadlábon védekező Barabás Éva Csilla ellen a vád sikkasztás.
A vádemelési periratban a már ismert vádak szerepelnek: Mezei János hivatali visszaélést követett el azzal, hogy a város nevében olyan telket adott el, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a törzstőkéjéhez tartozott. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telket a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül nem lehetett volna eladni.
A vádirat szerint a DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester felszólította a Monturist Kft. ügyvezetőjét, Virág Zsoltot – aki feljelentést tett ellene –, hogy mondjon le tisztségéről. A polgármester azzal fenyegette meg az ügyvezetőt, hogy ha két napon belül nem mond le, olyan dolgokat hoz nyilvánosságra, amelyek ellehetetlenítik a gyergyószentmiklósi életét. Az ügyészek szerint Mezei akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a titkárnőt, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.
Mezei szabad, de nem dolgozhat
Nem maradt házi őrizetben Mezei János, de a polgármesteri teendőit továbbra sem végezheti – ez a lényege a Marosvásárhelyi Táblabíróság júniusban meghozott végzésének. Az ellene hozott intézkedést igazságügyi megfigyelésre enyhítették, de Mezei János továbbra sem töltheti be polgármesteri tisztségét. Az utóbbi hónapokban többször felmerült annak a lehetősége, hogy Mezei János visszatérhessen a városházára. A Hargita Megyei Törvényszék alapfokon többször is helyt adott Mezei erről szóló kérésének, de a DNA fellebbezései nyomán a Marosvásárhelyi Táblabíróság rendre visszautasította azt. Ezzel kapcsolatban február 1-jén lesz újabb, alapfokú bírósági tárgyalás. Az ügyben azonban az érdemi bírósági eljárás, a vádbizonyítás még el sem kezdődött.
Gergely Imre. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. február 1.
Házkutatás a Gyergyó Tv-nél: szerződéseket kerestek
Házkutatást tartottak a DNA ügyészei – csendőrök kíséretében, akárcsak Udvarhelyen – a Gyergyó Tv székhelyén hétfőn. Információink szerint a televíziót működtető cég és a gyergyószentmiklósi önkormányzat közötti korábbi együttműködés aktáit keresték.
Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta Ketesdi Imre, a televíziót működtető Media Center Kft. ügyvezetője azt a feltételezést, miszerint Mezei János felfüggesztett polgármesterrel lenne kapcsolatos a nyomozás. Azt mondta, neki is alaposabban utána kell néznie, hogy mi is lehet a házkutatás célja, és mindaddig nem kíván további információkat közölni.
Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi városháza szóvivője közölte, ugyanezeket az aktákat a polgármesteri hivatalban is vizsgálták már pénzügyi ellenőrök, de nem most, hanem évekkel ezelőtt, és nem találtak benne kivetnivalót.
A Gyergyó Tv a házkutatás után rövid közleményben tudatta, a DNA ügyészei hivatalos iratokat, szerződéseket kértek el, amelyeket rendelkezésükre is bocsátottak. Nem érdeklődtek a televízió által készített műsorok, adások iránt, kizárólag csak iratokról vittek el másolatokat. Sem a televízió működtetőjét, sem a műsorok szerkesztőit nem gyanúsították meg semmilyen törvénybe ütköző cselekedettel.
A DNA csupán annyit árult el, hogy Bukarestben és Hargita megyében hat helyszínen folytatnak házkutatásokat, különböző kereskedelmi egységeknél, és 2008–2012 közötti korrupciógyanús ügyeket vizsgálnak.
Gergely Imre. Székelyhon.ro
2016. február 1.
MÜTF-vizsgálat: hét évvel ezelőtti dokumentumokat kerestek
Szokatlanul indult a reggel a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban: a DNA ügyészei jelezték a portásnak, dolguk van az intézményben. Mint kiderült, egy hét évvel ezelőtti projekt dokumentumaira voltak kíváncsiak. A város pedig minden egyébre.
Több álarcos csendőr és ügyész jelent meg hétfőn reggel nyolc körül a MÜTF-nél, az intézmény egyesületének elnökét keresve. Geréb László rámutatott, egy 2009-es projektjükkel kapcsolatban vizsgálódott a DNA két ügyésze, illetve egy könyvelő, amely során szerződéseket kötöttek a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatallal, különböző felső vezetői képzések lebonyolítása érdekében.
„Ezzel kapcsolatban keresték a szerződéseket, számlákat, nyugtákat, banki átutalókat és számlakivonatokat stb. A szerződések egy része itt volt az intézménynél, a könyvelési aktákat pedig a könyvelői cégtől kellett elhoznom” – magyarázta Geréb. Hozzátette, számítottak az ellenőrzésre, hiszen korábban a pénzügyi hatóság munkatársai is vizsgálódtak ugyanebben az ügyben – ők egyébként mindent rendben találtak.
Az elnök ugyanakkor cáfolta, hogy az ellenőrzésnek bármi köze lett volna a Szász Jenő által alapított Székelyudvarhelyért Alapítványhoz.
Nem általános ellenőrzésről volt szó, konkrét témában kutakodtak, a keresett szerződések iktatószámait is tartalmazta a házkutatási parancs – nyilatkozta Fóri Endre, a MÜTF Egyesület jogásza. Úgy gondolja, a keresett akták másodpéldányai a gyergyószentmiklósi városházán is megtalálhatók, ezek alapján jöttek Udvarhelyre az ügyészek – a dokumentumokat pedig össze fogják hasonlítani. „Az ilyen házkutatásoknak legalább ötven százalékát a formularisztika teszi ki” – magyarázta az ügyvéd, hogy miért is tartott hat órát a vizsgálódás.
Egyébként „úriemberként viselkedett mindenki” – hangsúlyozta az egyesület elnöke, akitől megtudtuk, az ügyészeknek még arra is gondjuk volt, hogy minden dossziét úgy és oda helyezzenek vissza, ahogy és ahol kapták – kivéve azokat, amiket magukkal vittek. A vizsgálat része volt ugyanakkor az is, hogy lejegyezzék, mikor és kivel telefonálnak az érintettek.
A nap folyamán egyébként Székelyudvarhely több pontján is látták az ellenőröket, többek között a Tihadar és Mihail Kogălniceanu utcákban, valamint a Függetlenség sugárúton – meg nem erősített információink szerint az ügyben érintett további személyeket keresték fel az ügyészek.
Az egyesület jogásza szerint a mostani ügy a vizsgálat alatt álló Mezei János tisztségéből felfüggesztett gyergyószentmiklósi polgármester személyéhez kapcsolható. Mint írtuk, ugyancsak hétfőn a Gyergyó TV-nél is vizsgálódtak a DNA ügyészei.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro
2016. február 1.
Nem szeretné a DNA, ha Csíkszeredában folytatnák Ráduly és Szőke perét
A várakozással ellentétben nem kezdődött el hétfőn Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos perének elsőfokú tárgyalása a Hargita Megyei Törvényszéken. Az ügyészség a per áthelyezését kérte. Erről hetek múlva döntenek.
Csíkszereda tavaly lemondott polgármestere és tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel felfüggesztett alpolgármestere az ellenük indult bírósági eljárás alapfokú tárgyalásán jelent meg hétfőn a Hargita Megyei Törvényszéken. Ez azonban el sem kezdődött, mert a tárgyalást vezető bíró közölte, a vádat képviselő Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a per áthelyezését kérelmezte.
Mint elhangzott, ezzel esedékessé vált a tárgyalás halasztása, és új, az áthelyezési kérésről történő döntés utáni időpont kitűzése, ezt február 29-re jelölte meg a bíró. Az áthelyezési kérés a vádlottak védőügyvédjeit is meglepte, akik, mint mondták, percekkel a tárgyalás kezdete előtt értesültek róla.  Meglepő, furcsa lépés
„A mi szempontunkból el kellett volna kezdődnie az elsőfokú tárgyalásnak, és nem volt semmilyen akadálya annak, hogy a bíró ezt megtegye” – értékelt a Ráduly Róbert Kálmán védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje. Milu Constantin Timoce elmondta, az áthelyezési kérést a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához nyújtotta be a vádhatóság. Az ügyvéd véleménye szerint meglepő ez a lépés az ügyészek részéről, mert ha úgy értékelték, hogy a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlansága érintett, már a törvényszéki eljárás kezdetén lett volna lehetőségük megfogalmazni egy ilyen kérést.
Az ügyvéd szerint, ha elfogadják a DNA kérését, a per a Maros Megyei Törvényszéken folytatódhat, mivel csak az ítélőtábla hatáskörébe tartozó törvényszékre lehet áthelyezni egy per tárgyalását, és csak ez a két törvényszék tartozik ide. „Szeretnénk látni a kérés indoklását, mert nem ismerjük” – tette hozzá az ügyvéd.
Mi is szeretnék megismerni az áthelyezésre vonatkozó kérés indoklását, ezért írásban fordultunk a DNA szóvivőjéhez, hogy megtudjuk, miért folyamodott ehhez a lépéshez a vádhatóság. Egyúttal azt is megkérdeztük, miért most, az elsőfokú tárgyalás kezdetén nyújtották be ezt a kérést, és nem korábban. A DNA szerint a Hargita Megyei Törvényszék az illetékes a válaszadásban, ezért most ezt a törvényszéktől várjuk.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2016. február 1.
Már megint Gyergyóban kutakodik a DNA
A helyi televíziónál és a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján is házkutatást tartottak.
Bukarestben és a Hargita megye területén összesen hat házkutatást tartott hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Az akcióról egyelőre nem sokat közöltek, csak hogy 2008–2012 közötti korrupciógyanús ügyeket vizsgálnak, és kereskedelmi társaságok érintettek. A házkutatásban a Hargita megyei csendőrség segítette a marosvásárhelyi ügyészeket. Ügyészségi forrásokra hivatkozva az Agerpres közölte: a DNA-t a gyergyói polgármesteri hivatal által kötött tanácsadói és szolgáltatói szerződések érdeklik.
Házkutatást tartottak a Gyergyó Tv székhelyén is. Ketesdi Imre, a televíziót működtető Media Center Kft. ügyvezetője a Székelyhonnak azt mondta, maga sem tudja, mi a házkutatás célja. A társaság közleményben jelezte: a DNA ügyészei hivatalos iratokat, szerződéseket kértek el, amelyeket rendelkezésükre is bocsátottak. Sem a televízió működtetőjét, sem a műsorok szerkesztőit nem gyanúsították meg semmilyen törvénybe ütköző cselekedettel.
A gyergyószentmiklósi városháza közölte: ugyanezeket az aktákat pár évvel ezelőtt a polgármesteri hivatalban is vizsgálták már pénzügyi ellenőrök, és nem találtak benne kivetnivalót.
Házkutatást tartottak továbbá Székelyudvarhelyen, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján is. A Maszol-nak nyilatkozó Fóri Endre ügyvéd szerint a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal és MÜTF Egyesület közötti, „aprópénzekről szóló” 2009-es szerződések érdekelték a korrupcióellenes ügyészeket.
Az MPP színeiben 2008-ban megválasztott Mezei János polgármester ellen tavaly május végén visszaélés, zsarolás és sikkasztásra való felbujtás gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). foter.ro
2016. február 2.
Ráduly-ügy: elkezdődött a per érdemi szakasza
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) azt kérte hétfőn, hogy ne a területileg illetékes csíkszeredai törvényszék tárgyalja Ráduly Róbertnek és Szőke Domokosnak, a város volt polgármesterének és tisztségéből felfüggesztett alpolgármesterének a perét.
Csíkszeredában hétfőn kezdődött el a hivatali visszaéléssel vádolt városvezetők perének az érdemi szakasza. A DNA 2015 áprilisában tartott csíkszeredai házkutatásai óta a törvényszék csak az elöljárók elleni kényszerintézkedésekre vonatkozó kérésekkel foglalkozott. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 3.
Kértük a teljes ügyiratot, nem adták
Miután befejeződött a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult bírósági eljárás előzetes szakasza és kezdődhet a per elsőfokú tárgyalása, szerkesztőségünk a Hargita Megyei Törvényszéktől kérte, tegyék lehetővé az ügyirat tanulmányozását.
Elsősorban a Csíkszereda volt polgármestere és tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere ügyében készült, a korábban ismertetett, kivonatolt változattól eltérő teljes vádiratot, a tanúk nyilatkozatait, illetve a tavalyi házkutatások napján az országos sajtóba kiszivárgott feljelentéseket szerettük volna megismerni.
A törvényszék hivatalos átiratban közölte, a dosszié anyagainak megtekintésére mindaddig nincs lehetőség, amíg nem döntenek arról, hogy a per tárgyalása nyitott vagy zárt lesz. Egyedül a kivonatolt, 17 oldalas vádiratról készült másolatot bocsátották rendelkezésünkre. Mint ismert, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a per áthelyezését kérelmezte a Marosvásárhelyi Ítélőtáblától, erről később döntenek.
Kovács Attila. Székelyhon.ro
2016. február 8.
Bírói részrehajlástól tart a DNA Csíkszeredában
Nem bízik a Hargita megyei törvényszék bíráinak pártatlanságában az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), ezért kérte a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult per áthelyezését a Maros megyei törvényszékre – derül ki a kérés indoklásából.
A Csíkszereda tavaly lemondott polgármestere és hivatalának gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere ellen indult bírósági eljárás elsőfokú tárgyalása a vádhatóság peráthelyezési kérése miatt nem kezdődött el. Mivel a kérés indoklásáról nem esett szó az elhalasztott tárgyaláson, ezt először a DNA bukaresti központjától kértük, ott azonban a Hargita megyei törvényszékhez irányítottak.
A törvényszék válaszából kiderült, az ügyben a Marosvásárhelyi Ítélőtábla illetékes, mivel a kérést ott nyújtották be. Az ítélőtáblától végül megkaptuk az áthelyezési kéréshez csatolt indoklás rövid összefoglalóját. Mint írják, a január 28-án benyújtott kérésben a DNA a büntetőjogi perrendtartás 71. és 72. cikkének megfelelően kéri a per tárgyalásának áthelyezését a Maros megyei törvényszékre. A kérés indoklása kitér azokra a cselekedetekre, amelyek miatt a két személy ellen vádat emeltek, de a Ráduly és Szőke által a vádemeléskor betöltött tisztségekre is – derül ki a válaszból.
„A vádlottak által betöltött polgármesteri és alpolgármesteri tisztség, az a tény, hogy a lakosság nagy többsége választotta meg őket, és a közösség sajátossága megerősítik azt az elfogadható gyanút, hogy a Hargita megyei törvényszék bíráinak pártatlanságát mindez befolyásolhatja” – olvasható az indoklásban.
Megjegyzik továbbá, azokat a cselekedeteket, amelyek miatt a két vádlottat bíróság elé állították, nagy érdeklődés követi Csíkszeredában és Hargita megyében. A vádhatóságtól nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, hogy miért most, az elsőfokú tárgyalás kezdetén nyújtották be ezt az áthelyezési kérést, és nem korábban. A kérésről február 26-án dönt a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, akkor derül ki, hogy hol folytatódik a per tárgyalása.
Kovács Attila. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 9.
Az Ady központ lebontva, nevek elvetve, Püspöki diszkriminálva
Nincs már Ady központ Váradon, de amúgy magyar történelmi utcanevek sincsenek kifüggesztve továbbra sem, Biharpüspökiben pedig nincs lakossági stresszmentesítés és fejlesztés sem, változatlanul. Ezekről a témákról szólt az EMNP megyei elnöke.
Semmi sincs ma már a Nagyváradon félig sem elkészült, majd évekig torzóban állt úgynevezett Ady központból – hirtelen nekiálltak ugyanis, és pár napja lebontották az egészet. A Dinamo strand és a volt városi strand közötti ingatlan komoly viták és botrányok kiindulópontja volt már eleve, és a mai napig is az. A teljes komplexumot – tehát a soha el nem készült szálloda vázát, de a befejezett konferenciaközpont kerek épületét is – mostanában bontotta el az új tulajdonos, amely a régihez is köthető. Az új tulajdonos ugyanis a Lotus Centert is birtokló cég – a régi pedig az RMDSZ-hez köthető Mecénás Alapítvány volt, amiben az RMDSZ-esek mellett alapítói része volt a néhai Mudura Sándornak is, aki a Lotust is létrehozta. A Lotus vállalkozásait mostanában fia, és annak munkatársai viszik tovább, és ez a csoport szerezte meg nem régi az Ady központ területét, és döntött a teljes komplexum ledózerolásáról.
Mi a háttér?
Az ügy fejleményeire kedden Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke hívta fel a figyelmet, sajtótájékoztatón. Információi szerint tavaly év végén kezdték el a vitatott központ megsemmisítését, és pár napja végeztek a bontással. Épp Csomortányi volt az amúgy, aki tavaly ősszel végül feljelentést tett a DNA-nál, mert szerinte a következők érintettek: Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter, Szabó Ödön RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítvány, amelyet a nevezett RMDSZ-esek vezettek. „Sok pénzt csikartak ki úgymond központépítésre a magyar kormánytól, 1,1 millió eurót – aztán a pénz nagy része eltűnt, amit pedig a maradékból végül mégis megépítettek, azt most lebontották. Az 1,1 millió euróból csak a töredékét költötték egyáltalán erre a most lebontott épületegyüttesre, a pénz nagy része, 800 ezer euró eltűnt” – összegezte.
„Számoljon el”
Csomortányi volt az amúgy, aki tavaly ősszel végül feljelentést tett a központ ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi területi kirendeltségénél, mert szerinte a következők érintettek: Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter, Szabó Ödön RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítvány, amelyet a nevezett RMDSZ-esek vezettek. Csomortányi most összegezte, mi áll a félig elkészült és végül most lebontott váradi Ady komplexum hátterében: „2002-ben az akkori magyar kormányzat a Királyhágómelléki Egyházkerület ama projektjére adott 1,1 millió eurónyi összeget, hogy Adyfalván, Szatmár megyében komplexumot építsenek. Ám közben kormányváltás lett, és a Bihar megyei RMDSZ közbenjárására a pénzt átirányították a Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványhoz. Ez – a projektje szerint – Váradon épített volna Ady-központot, azaz konferenciatermet és hotelt. Utóbbi soha nem készült el, a konferenciaterem igen, de azt meg sokszor bérbe adták, pénzért, esküvőkre, vagy például a Hit Gyülekezete rendezvényeire. A termet pár százezer euróból húzták fel, a kapott 1,1 millió helyett, a többi ingatlant félbehagyták, és végül eltűnt a magyar céltámogatásból 800 ezer euró. 2012-ben a váradi önkormányzat elkezdte behajtani a Mecénás Alapítvány köztartozásait, majd az RMDSZ kezdeményezésére az önkormányzattal elcserélték a félkész Ady-központot, a Léda-házra, amely így a Mecénásé lett. 2015-ben aztán a városvezetés árverésen eladta a félkész Ady-központot, és a liciten csak két cég vett részt, mindkettő a néhai Mudura Sándor családjához köthető – ezen cégek egyike nyert. A kikötés az volt, hogy két éven belül vagy befejezik az ott álló szálloda épületét, vagy újat húznak fel helyette. Ez utóbbi mellett döntöttek most, ezért bontották le az egészet.” Hozzátette: „Jól látszik, hogy amint valós piaci viszonyok között ténykedő céghez került a félkész épületegyüttes, az azonnal lebontatta – tehát a egész értéke igen alacsony volt valójában, pedig sokkal több pénzt kaptak rá, de e pénz nagy része valahol a kezeik között felszívódott. Az RMDSZ a folyamatos ködösítés és hazudozás mellett, sokszori felszólításra sem számolt el a majdnem egymillió eurónyi eltűnt pénzzel, Szabó Ödön a mai napig nem tisztázta ezt sem. Ismét felszólítjuk az elszámolásra, hiszen immár, amikor a művüket le is bontották, világosan látszik, mennyi az okozott kár”.
Utcaneveket!
A sajtótájékoztatón az EMNP helyi vezetője, Csomortányi István más témára is kitért. Mint bejelentette, ismét beadvánnyal forfultak a váradi városvezetéshez, azt kérve, hogy tüntessék fel a magyar történelmi közterület-elnevezéseket is. Megküldték ezek listáját is, ami 190 utca- és térnevet tartalmaz. Első körben a belvárosi műemléki védövezetben szeretnék ezeket látni, és erre az alkotmány mellett három nemzetközi egyezmény is jogot ad, amit Románia is ratifikált. Kérdésünkre, hogy hanyadik ilyen beadvány ez már, elmondta: „annyiszor utasították el, hogy nem is tudom, de vagy két tucatszor már kerestük ezzel a városvezetést”. Hozzátette: egyes internetes applikációkban, például a Google Mapsen és a Viberen közben néha megjelennek a magyar történelmi elnevezések is, ha itteni térségekre keresünk rá. Hol ott vannak, automatikusan, a román nevek mellett, hol eltűnnek. Egyelőre az EMNP vizsgálja, mi működteti az algoritmust, informatikust is bevonnak, és szeretnék elérni, hogy e felületeken folyamatos legyen a magyar nevek megjelenülése. Ennek mikéntjén még gondolkodnak.
Biharpüspöki újratöltve
Nagyvárad Biharpüspöki negyede is szóba került az EMNP tájékoztatóján. Csomortányi István szerint a városvezetés „Készakarva kerüli a Püspökiben szükséges fejlesztéseket, és máshova irányítja a pénzeket. Legutóbb például 16 millió euróból inkább egy fölösleges gyorsforgalmi utat építtetett, pedig közben Püspökiben továbbra is áthalad a főúton a nehézgépjármű-forgalom is, ami szennyez, stresszeli a lakosokat és a sok tonnás járművek keltette rezgések révén szétrepeszti a házaikat”. Közben most Bolojan azt tervezi, hogy újabb úttal köti össze Váradot és a Félixfürdőt, 19,5 millió euróból, „pedig ez fölösleges, van 2X2 sávos, dugómentes út most is”. Ezért az EMNP ismét azt kéri a városvezetéstől, lássanak neki inkább kerülőutat építeni Püspökiben, ami már 4 millióból megoldható lenne, nyílegyenesen összekötné a Bihari utat és a Borsi utat, kiterelve Püspöki nagy részéről a nehézforgalmat. A mostani a 4. ilyen beadványuk, és már két tüntetést is szerveztek ezért, valamint 2000 támogató aláírást is benyújtottak, mégsem történik semmi. Csomortányi azt is megemlítette: idén 27 utcát terveznek aszfaltozni Váradon, de ezek többsége Őssiben van, Püspökiben csak 3-ra szánnak pénzt: a Dealuluira (Hódasdomb), a Canteretuluira (Kántor) és a Drumul Hotaruluira (régi magyar neve nincs).
Szeghalmi Örs. erdon.ro