Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. február 14.
Melegítés a kongresszusra (Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT)
A két hét múlva esedékes tisztújító kongresszust megelőző kampány rányomta bélyegét a hét végén Marosvásárhelyen lezajlott Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésére. Szinte tapintható feszültség, bekiabálások, burkolt vagy nyílt, gúnyos vagy éppen cinikus támadások, stílusparódia, teremből való kitessékelés, magasba nyújtott piros lapok jellemezték az alapszabály-módosítás miatt hosszúra nyúlt tanácskozást, amelynek legfőbb témája az anyaországgal való kapcsolat, illetve az RMDSZ koalíciós politikája volt.
Hat-háromra játszik az aranycsapat
Már az ülés kezdetén éles vita bontakozott ki, Eckstein-Kovács Péter kérte, hogy tűzzék napirendre az Olosz Gergellyel közösen kezdeményezett határozattervezetet, melynek értelmében menesztették volna Kovács Péter kongresszusi biztost arra hivatkozva, hogy tevékenysége során nem bizonyult pártatlannak. A plénum elutasította a javaslatot, elfogadták ellenben a kongresszusi szavazás titkosságát biztosító tervezet napirendre tűzését. Frunda Györgynél az alapszabály-módosítás ütötte ki a biztosítékot, kifogásolta, hogy későn kapták meg a tervezetet, és szerinte amúgy sem az SZKT-nak, hanem a kongresszusnak kellene döntenie arról. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform vezetője elfogadhatatlannak minősítette, hogy egy demokratikus szövetségben az alapszabály-módosítást két nappal az SZKT előtt küldték el, bírálta az RMDSZ csúcsvezetését, az "aranycsapatot", akikkel Orbán Viktor nem áll szóba, és akik "hat-háromra játszanak", azaz a valamikor hatszázalékos támogatottságot olyannyira leépítették, hogy most a háromszázalékos eredmény is kérdéses.
Pénzzel betegséget
Ez volt az utolsó SZKT, amelyen Markó szövetségi elnökként szólalt fel, talán ezért is kezdte nosztalgikus hangnemben beszédét, utalva az 1990-es években lezajlott ülések zamatos vitáira vagy a Marosvásárhelyen lezajlott százezres tüntetésre. Az RMDSZ koalíciós politikájának elemzése kapcsán mérföldkőnek, korszakhatárnak minősítette az oktatási törvény elfogadását, melyet egyúttal kötelező házi olvasmányként ajánlott a szövetség politikusainak, rosszallóan jegyezve meg, hogy némelyek nem is ismerik a jogszabályt. Bár örök hűséget nem esküszik egy román pártnak sem, az RMDSZ betartja koalíciós megállapodásait, főleg, amíg kölcsönös ez, az ellenzéktől pedig várja, tisztázza álláspontját a tanügyi törvény kapcsán, majd gúnyosan jegyezte meg: az RMDSZ-elnökválasztási kampányban is témává vált, ki mennyire szerelmes egyik vagy másik román pártba. Leszögezte, a koalíció prioritási listáján szerepel a kisebbségi törvény. Kitért a magyar kormánnyal való kapcsolatra is, utalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes legutóbbi nyilatkozatára, melyben azt sugallta, az RMDSZ-nek ki kellene tartania jelenlegi kormányzati partnerei mellett. Csakhogy eme Szent István-i intelem mellett azt is fel kellene ismerni, hogy nem jó, ha az RMDSZ-t ütik, vágják, szét akarják verni — vélekedett Markó, aki szerint pénzzel betegséget vesz a magyar kormány, ha a Demokrácia Központokat pártalapításra használja, veszélybe sodorhatja a romániai magyarság parlamenti képviseletét.
Lecke demokráciából
A felszólalások során Lakatos Péter és Szabó Ödön viccel, pamflettel próbálta oldani a hangulatot, ez utóbbi megjegyezte: a magyar kormánynak Magyarországon van szüksége a határon túli magyarokra. Borbély László leszögezte: demokráciából senki ne adjon leckét az RMDSZ-nek, majd büszkén ecsetelte, a marosvásárhelyi zárt ülésről kiszivárgott anyag is azt bizonyítja, felelősségteljesen beszéltek a gyűlés résztvevői. László Attila a Mátyás-szobor avatása körüli bonyodalmakról, Winkler Gyula az Európai Néppárt programjának módosításáról beszélt, Lakatos András Markó Bélát méltatta, Édler András pedig kifejtette: hiba lenne a magyar kormány kéznyújtását elutasítani, kár egy szűk csoport egyéni érdekeiért feláldozni a romániai magyar közösséget, az RMDSZ-nek inkább saját háza táján kellene körülnéznie, biztosítania az esélyegyenlőséget a három elnökjelölt számára, valamint megnéznie, miként térhetnének vissza a választókhoz. Katona Ádám keserűen konstatálta, hogy most is az "aranycsapat bebetonozásán" dolgoznak, két oldalról súgnának Kelemen Hunornak, ha ő kerülne az RMDSZ elnöki tisztségébe. Mint mondta, 1990 márciusában Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök már egy héttel a véres március előtt tudomást szerzett arról, hogy jönnek a hodákiak, de a fiókba süllyesztette az iratot. "Szégyen, gyalázat" — kiáltotta, amikor Bíró Rozália SZKT-elnök felszólította, hogy fejezze be beszédét, mert túllépte az időkeretet. Eckstein-Kovács Péter a kampánytapasztalatait összegezte, sérelmezte, hogy a választás szabályozását kérő levelét válaszra sem méltatta a csúcsvezetés, majd megjegyezte: észlelte a kampány felhajtóerejét is. Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelölt az SZKT előtt is bejelentette, hogy versenybe száll, mint mondta, összefogást, jólétet akar, a magyar—magyar viszonyban az egyenlő távolságtartás helyett szövetséget, és azt szeretné, ha február 27-e után nem az RMDSZ vezetné a közösséget, hanem a közösség az RMDSZ-t. Kelemen Hunor megjegyezte: sok szó esett Budapestről, de kevés Erdélyről, márpedig az RMDSZ erőssége az Erdélyre figyelés, és ezt kell követni a továbbiakban is. Szerinte a változásnak belülről kell fakadnia.
A felszólalásokra válaszolva Markó leszögezte: ő maga nem elnökjelölt, majd az előtte felszólalók némelyikének "nyersmagyar" megfogalmazásait kigúnyolva értetlenségét fejezte ki, hogy miért baj, ha az általa megszerzett tapasztalatot, "aztat a tapasztalatot" megpróbálja átadni. Cinikusan reagált Katona Ádám felvetéseire is, aki azonban az első sorból válaszolt igen hevesen, sérelmezve, hogy Tőkés Lászlót gyalázzák, végül felszólították, hagyja el a termet. Menjenek a fenébe, aljas gazemberek! felkiáltással ki is vonult a teremből a résztvevők kacagása közepette. (Utóbb visszajött, és elnézést kért kirohanásáért.) Markó Béla közben az egyenlő távolságtartás elvét bírálóknak próbálta elmagyarázni, hogy ő ilyent soha nem mondott, mindig az egyenlő közelség elvéről beszélt. Eckstein-Kovács Péter kétkedően csóválta fejét, Markó meg is szólította, de az RMDSZ-elnökjelölt csak annyit válaszolt: "Fáj a nyakam."
Személyre szabott alapszabály
Az SZKT által javasolt formában az RMDSZ alapszabályzata rendelkezne többek között a politikai alelnöki tisztség létrehozásáról, arról, hogy az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakítanák, lehetővé tennék a regionális területi szervezetek megalakítását, és létrejön a szövetségi elnökség. A politikai alelnököt az SZKT választja meg, ő felel többek között a kormányzati kapcsolattartásért, a szövetség külpolitikájáért. Az új alapszabály előírja, hogy a volt szövetségi elnökök számára (február 27-e után Markó Béla kerül ebbe a helyzetbe) létrehoznak egy irodát, és biztosan befutó helyet kapnának a parlamenti választásokon. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Markó: „betegséget vesz”, aki pénzt ad az erdélyi pártra
Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes szombaton az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén azt nyilatkozta, hogy „betegséget vesz”, aki pénzt ad egy új erdélyi párt létrehozatalára, mert ez a magyar közösség megosztásához vezethet.
Markó Béla elmondta, az elmúlt húsz évben a román–magyar viszony az RMDSZ-től is függött és éppen ezért a „jótékony politika” az lenne, ha nem próbálnák meg aláásni a szövetség tekintélyét azzal, hogy támogatják egy új erdélyi párt létrehozatalát, mert ez a magyar közösség megosztásához vezethet, tájékoztatott a MEDIAFAX tudósítója.
„Azoknak, akik elismerik, hogy Románia és Magyarország viszonya szempontjából meghatározó volt az RMDSZ, be kellene látniuk, nem az a leghasznosabb politika, ha fejbe verik az RMDSZ-t, és megpróbálnak megosztani”, mondotta Markó.
Kifejtette, nincs kifogása az ellen, ha a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott Demokrácia Központok azért kapnak magyarországi támogatást, hogy segítsenek a polgároknak a magyar állampolgárság elnyerésében, de nem ért egyet azzal, ha a pénzt az új magyar párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozatalára fordítják.
„Amennyiben igaz az, hogy a Demokrácia Központokat valójában pártalapítási céllal hozták létre, akkor ez nem más, mint – egy magyar mondás szerint – pénzzel betegséget venni”, mondotta Markó Béla, aki rámutatott, hallotta az EMNT képviselőinek nyilatkozatát, hogy miután befejezik a magyar állampolgársági dosszié összeállítását, megkérdezik az illetőt, be akar-e lépni az EMNP-be.
Hangsúlyozta, egy új párt létrehozatala az erdélyi magyar közösség megosztásához vezethet, ami „betegséget” jelentene az erdélyi és magyarországi magyarságnak egyaránt.
„Magyarország számára az lenne a betegség, ha a megosztottság Szlovákia után elérné Romániát is”, mondotta Markó Béla.
Néhány hete, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Borbély László azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy a magyar állam, Demokrácia Központoknak adott pénzét egy új párt alapítására fordítják.
Borbély szerint aggasztó, hogy Tőkés egy új magyar pártot akar létrehozni Erdélyben rövid idővel azután, hogy az RMDSZ listáján bejutott az Európai Parlamentbe, rámutatott, káros lenne több erdélyi magyar párt léte.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

2011. március 5.
Akadályozzák a csángókat (Magyar állampolgárság)
A moldvai csángó falvak plébánosai akadályozzák, hogy híveik megszerezzék a magyar állampolgárságot, nem adják ki az egyházi keresztleveleket, illetve igazolást arról, hogy a kérvényező római katolikus — tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ irányítójától.
Nemes Előd lapunknak elmondta, a Háromszéken lakó csángóknak azt ajánlották, egyházi hovatartozásukról kérjenek írásos bizonylatot a lakhelyük szerinti helyi plébánostól, azt csatolják a honosítási kérelemhez, tekintve helyzetüket, az is elfogadható magyar származásuk igazolására. Az akadályoztatást a budapesti Csángó Koordinációs Irodában is többen jelezték, bizonyos falvakban ellenben azóta változott a helyzet: miután Bogdán Tibor, a budapesti iroda vezetője az ügyet szóvá tette a jászvásári püspökségen, a plébánosok nem tagadják meg az igazolás kiadását. Az irodavezető lapunk érdeklődésére elmondta, sokan nyújtják be állampolgársági kérelmüket Magyarországon, az igazoló dokumentumokat ellenben otthonról kell beszerezniük, ami némely moldvai településeken jelenleg is lehetetlen. A kérvények elbírálásában segítséget jelent a csángó települések listája, akit ezek egyikében kereszteltek, és beszél magyarul, megkaphatja a magyar állampolgárságot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. március 16.
Alkotmányos garancia a határon túli magyarság védelmére
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke az RMDSZ zuhanórepüléséről, a magyar-magyar párbeszédről, az anyaország védőhatalmi státusáról és a kereszténység szerepéről az Európai Unióban. – A nemrég lezajlott RMDSZ-kongresszusra önt nem hívták meg, noha 2009-ben az Összefogás Listáján, RMDSZ-színekben jutott be az Európai Parlamentbe. A kongresszuson a leköszönő elnök, Markó Béla keményen bírálta az EMNT-ét, utódja, Kelemen Hunor később párbeszédet ajánlott. 2011-ben milyen a viszony Tőkés László és az RMDSZ között?
– Hogy elkerüljek mindenfajta személyeskedést vagy önérzeteskedést, a kérdést nem az RMDSZ hozzám való viszonyából közelíteném meg, hanem az RMDSZ általános magatartása felől. Nézzük, hogyan viszonyul az RMDSZ a Fidesz Magyar Polgári Szövetséghez, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Látnivaló, hogy az RMDSZ magatartásában nagy baj van. Jól kijön a román versenypártokkal, ünnepelteti magát Emil Boc-cal, Crin Antonescuval, Victor Ponta szociáldemokrata pártelnökkel. Miközben felvonul az egész levitézlett szoclib képviselet, ők csak a fideszes Pelczné Gáll Ildikót hurrogják le, neki mondják azt, hogy ne szóljon bele az erdélyi magyarok politikájába. Kiderül: ők mindig függetlenek voltak, és nem tűrték, hogy kívülről diktáljanak nekik, miközben minden elképzelhető tisztátalan román és magyar politikai erővel összeszűrték a levet. Innen kell megítélni, hogy hozzám és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz hogyan viszonyul az RMDSZ, vagy miként tekint a még meg sem lévő Erdélyi Magyar Néppártra? Bármit mondhat Kelemen Hunor, ez az általános viszonyulás nagy kételyeket ébreszt az emberben. Tény, hogy nagyon rászorulnak arra, hogy rendezzék viszonyukat az EMNT-vel, ezért ha fogcsikorgatva is, de belátják: valamit tenniük kell. Ezzel a kényszerhelyzettel magyarázható Kelemen Hunor békülékeny magatartása.
- Az RMDSZ új elnöke az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot szeretné újjáéleszteni. Újra indulhat-e egy ilyen körülmények között a párbeszéd?
– A kongresszus után telefonon felhívtam Kelemen Hunort és jókívánságaimat fejeztem ki neki. A politikusok nem önérzeteskedhetnek, pláne nem tehetik ezt a magyarság bőrére. Amint már utaltam erre, az RMDSZ részéről megegyezési kényszerhelyzet áll fenn. Az EMNT-nek és nekem is az a meggyőződésünk, hogy együttműködésre vagyunk ítélve. Erről egyetértés alakult ki Brüsszelben, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács kihelyezett tanácskozásán. Nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy egymással tusakodjunk, egymással viaskodjunk: jó volna, ha a másik fél is így gondolkodna. Látni való azonban, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon csak addig működött a párbeszéd, amíg az RMDSZ erre rászorult. Magyarán csak az EP-választások idejére sikerült működésbe hozni a párbeszéd intézményét. Utána megnyugodtak, hogy a választásokon az RMDSZ nem vallott kudarcot, igaz, nagymértékben az EMNT-nek is köszönhetően. Ezt követően már elfeledkeztek az erdélyi magyar összefogásról. Zuhanórepülésében az RMDSZ még mélyebbre süllyedt, és ezt volt hivatott elfedni a kongresszusi feszticizmus. Ma még inkább rákényszerülnek az egyezkedésre, ugyanakkor azt is látni, miként sorakoznak fel a Fidesszel szemben. Mindez azt mutatja, hogy saját kárukra és a magyar közösség kárára is képesek további baklövéseket elkövetni. – A 2012-es választások kopogtatnak az ajtón. Az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményező testülete teljes gőzzel hozzálátott a pártbejegyzéséhez szükséges aláírások összegyűjtéséhez, tehát indulni szeretnének a jövő évi választásokon. Az RMDSZ a parlamentből való kieséssel riogat, közben az is nyilvánvaló, hogy az EP- és a romániai parlamenti választásokon csak a közös lista lehet eredményes. Valamennyi fél részére kényszerré válik a megegyezés… – Kézdivásárhelyen nyitottuk meg nemrég a helyi Demokrácia Központot, ahol közösségi fórumot is szerveztünk. Nagy meglepetésemre néhány tisztességes kételkedő ember még mindig azt firtatta, hogy miért szövetkeztünk 2009-ben az RMDSZ-szel. Türelmetlen és bántóan megfogalmazott felvetésére azt mondtam: önök közül ki vállalta volna azt, hogy az RMDSZ-szel való szembenállás következtében az erdélyi magyarok közül ne jusson be senki az Európai Parlamentbe? Miben vétettem a magyar ügy ellen, hogy ott vagyok és Brüsszelben képviselem az autonómiát? És hellyel-közzel hárman képviseljük… Talán az sem volna tragédia, ha négy évre megszűnne a magyar parlamenti képviselet, ami tisztulást hozna maga után. Csakhogy ez olyan fegyvertény lenne az RMDSZ kezében, amit nem lehet vállalni. Valójában arról vagyok meggyőződve, hogy jobb ott lenni, mint kívül maradni. Ha ezt elfogadjuk egyik abszolút prioritásként, akkor együttműködésre vagyunk ítélve.
– Beszéljünk néhány gondolat erejéig a kormányzati szerepvállalásról. Az RMDSZ kormányzati részvételének sikerét a nemzeti oldalon sokan megkérdőjelezik: szüksége van az erdélyi magyarságnak arra, hogy képviselete mindig ott legyen a román kormányban, vagy annak holdudvarában? – Nehéz azt megállapítani, hogy az RMDSZ politikai prostitúciója nélkül mi lenne ma iskoláinkban, művelődési házainkban, sajtónkban, vagy hogyan élnének a székelyföldi magyarok, és hogyan boldogulna a szórványvilág? Egy nagyon beszédes ellenérvet hoznék fel az RMDSZ sikerpropagandájára. Vegyük az egyházi iskolákat és az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatását: e hivalkodó politika ellenére, húsz évvel Ceauşescu halála után, sehol nem állunk. Néhány egyházi iskolát szemszúrásból visszaadtak, de ezek zsákban táncolnak. Alkotmánymódosításkor azzal etették meg az erdélyi magyar választókat, hogy azért kell elmenni szavazni, mert lesz felekezeti oktatás. A mai napig nincs felekezeti oktatás! Egy ösztövér állami-egyházi vegyeskereskedésben mozgunk. Ennek megfelelően iskolaépületeinket úgy adták vissza, hogy visszabérelik számunkra, ami a lehető legrosszabb megoldás. Az állam kiskaput kínál, hogy a román törvényeket – amely nem szabályozza az egyházi oktatást –, látszatszerűen betartsuk. Az iskola, mint intézmény, és mint tulajdon sincs rendezve. A Mikó-kollégiummal, a zilahi református Wesselényi-kollégiummal, az erzsébetvárosi vagy a máramarosszigeti iskoláinkkal ugyanez a helyzet: csúfolkodnak velünk, megvárják, amíg kipusztulunk. Alapvetően rossz irányba megy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása. – Brüsszelben, a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács ülését követően megtartott sajtóértekezleten ön azt mondta, hogy Magyarországtól védőhatalmi státust, az utódállamok többségi politikusaitól tárgyalást, az Európai Uniótól az autonómia-törekvések támogatását kéri. Hol tartunk jelenleg autonómia ügyben? – Elvesztegettünk húsz évet, és ezért egyfelől a nacionalista, nemzeti-kommunista politika, a továbbélő titkosszolgálat tehető felelőssé, akik felőrölték, megosztották a magyarságot, beépültek sorainkba. Látom, hogy mi van az egyházamban! Ha az egyházamban ezt tapasztalom, mi lehet a politikai és a civil szférában? Ez a külső ok. A belső ok mi magunk vagyunk. Azzal áltattak bennünket és magukat egyes magyar politikusok, hogy a kis lépések opportunista politikájával nagy eredményt érünk el, és ráterelték a magyarságot az egyirányú útra. Hivatalos magyar politikusaink többé vagy kevésbé minden országban belementek ebbe. Magyarország nem tudott támogatni: ott is a posztkommunista politizálás uralkodott el. Európa meg azt szereti, ha itt csend van. Fájó szívvel várom, hogy mit hoz az idei népszámlálás? Nagyvárad magyarsága az első és a tizedik pártkongresszus között 30 ezerrel csökkent. A meglévő magyarságnak ugyanakkor olyan rossz a korfája, hogy ha valami csoda nem történik, borítékolni lehet végzetes megapadásunkat. De hasonló a helyzet Erdély más részeiben is. – Dél-Tirol autonómiatörekvését az mozdította előre, hogy Ausztria védőhatalmi státust gyakorolt egykori tartományának lakossága fölött. Mai körülmények között elvárható ez Magyarországtól? – Egyelőre megelégszünk Magyarország nem hivatalos védhatalmi politikájával: ez már meglévőnek tekinthető. Természetesen az volna a jobb, hogyha ez valamilyen politikai egyezség formájában is alakot öltene. Ezt most az alkotmányozás rendjén kellene rögzíteni. Az túl gyenge megfogalmazás, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarságért. A felelősségvállalás jobb változat lenne, de ez is csupán frazeológiai szinten mozog. A politikai elköteleztetés erősebb formáját kellene alkotmányos módon megtalálni, mint ahogy a Lisszaboni Szerződésben már egy gyenge kisebbségvédelmi megfogalmazás is nagy eredménynek számít. A tavalyi két neves törvény, a trianoni emléktörvény és a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvény feljogosít a reményre, hogy az elkezdődött folyamatban alkotmányos formát ölt a határon túliakkal szembeni anyaországi védőhatalmi státus. – Az Európai Uniótól milyen segítségre számíthatunk? – Erre a kérdésére nagyon nehéz választ adni. Gondoljunk a ciánügyben elért visszhangos eredményre. Elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament a ciántechnológiára vonatkozó tilalom ajánlását. Egyelőre úgy néz ki, hogy az illetékes biztos, és az Európai Bizottság semmibe veszi a kötelező erejű határozatot, és azt a tiltakozást, amit a világ globális elszennyeződése idején az egész világ követel, elvár Európától. Látni való, hogy mennyire erős, kőkemény ellenérdekek működnek: a kisebbségi és regionális nyelvek chartáját sem mindenki írta alá. És az emberjogi keretegyezményt sem! Itt már a szavazatoknál keményebb érvek érvényesülnek. Ezért fűztem hozzá az Európával szemben támasztott követelmények mellé, hogy le kell ülni a többségi nemzetek politikusaival, és kétfelől kell fúrni az alagutat. Itthon kell rákényszerítenünk a politikumot arra, hogy komolyan vegye követeléseinket, de ez nem fog menni ilyen kongresszusi light-menetben, a kormányban való részvételt öncélnak tekintő politizálással. Kacagnak rajtunk: még elélünk öt évig a kisebbségi törvény ígéretével. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban megállapodtunk arról, hogy a kisebbségi törvénytervezet egy kiinduló pont: az RMDSZ urai közben úgy adják el a törvénytervezetet, mintha már itt volna a Kánaán. És akkor még hol állunk az autonómiától. Addig nincs mit beszélni európai segítségről, amíg mi magunk nem vívjuk meg saját harcainkat. Ezért tartom a KMAT összejövetelét rendkívül fontosnak: eddig a legreprezentatívabb formában és mértékben voltunk együtt, de a nagy hiányzó megint az RMDSZ. Hívtuk őket, de nem jöttek el. Mit mondjunk a kongresszusra, ha két napra rá ilyen hamis színben tűnik fel a párbeszédről szóló fogadkozás. – Brüsszelben tárgyaltak a Lisszaboni Szerződés alapján elindítható állampolgársági kezdeményezésről is. Egymillió aláírást kellene összegyűjteni hét országból a székelyföldi autonómiatörekvések támogatására. Milyen hozománya lehet egy ilyen kezdeményezésnek? – Ebben a témában két szintről beszélhetünk. Egyrészt az aláírások puszta megléte óriási siker volna, és a jelképes politizálás szintjén hordozna nagy üzenetet, sőt politikai fegyver lenne az aláírások puszta összegyűjtése is. Ugyanakkor a másik szinten ez még távolról sem jelenti azt, hogy ez a fontosnak mutatkozó politikai eszköz működni fog. Annyi gát van beépítve, olyan sok akadály áll útjában az állampolgársági kezdeményezés érvényesülésének, hogy csupán egy szép politikatörténeti eseménnyé minősülhet. Még ha kedvező minden körülmény, és minden feltételnek eleget teszünk, sőt még ha egy parlamenti közvitán el is tudjuk fogadtatni az érveinket, akkor is azt mondhatja az Európai Bizottság, hogy nem indít törvénykezdeményezést. Ez jogában áll. Mégis el kell indítani a kezdeményezést optimizmussal: tegyük meg azt, ami rajtunk múlik, és a többit bízzuk a Jóistenre. Tudni kell azonban, hogy az állampolgári kezdeményezés ügye kockázatos pálya, eleve el lehet rontani. Óva intem azokat, akik egyeztetés nélkül előre sietnek, és szeretetre méltó voluntarizmust gyakorolnak: egy rosszul megfogalmazott, az európai országokban kételyeket ébresztő kezdeményezés eleve kudarcra van ítélve. Fokozott mértékben szükséges az, hogy a KMAT tagjai, a magyar közösségek egyeztessenek, és a közösségi politikai bölcsesség útján járjunk. Az aláírásokhoz szükséges hét országból öt itt van a Kárpát-medencében. – EP-alelnökként az utóbbi időben sokat foglalkozott az Európán kívüli országok keresztényüldözésével. Ha az Európai Unióban nem is üldözik a keresztényeket, látni kell, hogy minden lehetséges módon igyekeznek őket marginalizálni. Példa erre az Unió idei, 2011-es naptára, amiből szándékosan kihagyták a keresztény ünnepeket. Milyen jövője van a kereszténységnek az Európai Unióban? – Ma Nyugat-Európában nagyfokú képmutatás mutatkozik ezen a téren. Az emberi jogokat elvi szinten védi kiemelten az Európai Unió: ha egy homoszexuális vagy egy fogyatékos embert bármilyen bántódás ér, nagy valószínűséggel nyilatkozat lesz belőle, és tiltakozást vált ki. Ezzel szemben a kereszténység ellen kollektív módon elkövetett visszaélés, hátrányos megkülönböztetés legtöbbször nem éri el az európai törvénykészítők ingerküszöbét. Ha a koptoknak patakban folyik a vére, ez önmagában nem háborítja fel a liberális vagy szocialista képviselőket annyira, mint ha a hamburgi utcán elakasztanak egy mohamedán bevándorlót. Az Európai Parlamentnek kifejezetten van egy keresztényellenes, vagy a kereszténység iránt érzéketlen szárnya. A másik oldalhoz képest ez általában többséget képvisel. Hasonló a helyzet az Európai Bizottságban is. Január 31-én ülésezett Catherine Ashton asszony vezetésével a Külügyi Tanács: hiába szorgalmazták többen is az üldözött keresztények védelmét, a konkrét döntést elhalasztották. A támogatók egy része jó esetben azt mondta, hogy együtt ítéljük el a mohamedánok és más vallások üldözését. Ha világviszonylatban az üldözöttek 75 százaléka keresztény, és vér folyik az alexandriai utcákon, vagy szitává lövik az egyetlen iszlám országbeli keresztény minisztert, Shabhaz Bhattit Pakisztánban, aki egyébként közel állt hozzám, akkor mire várunk? Ha ezt még mindig partikuláris emberjogi kérdésként kezelik, akkor felteszem a kérdést: hogyan állunk a kereszténység védelmével Krisztus után 2000 esztendővel? 2011-ben Krisztus követői még mindig szabad prédává válhatnak, mint az őskereszténység idejében?
Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

2011. április 1.
Tőkés: általános válságban a magyarság identitása
Tőkés László szerint általános válságba került a magyarság identitása, amelyből csak az önazonosság felvállalásával, a “kallódó és elvegyült magyarok” összegyűjtésével és egyesítésével lehet kilábalni.Az Európai Parlament alelnöke pénteken a Nyíregyházi Főiskolán megtartott előadása után újságíróknak azt mondta: magyarnak lenni hosszú ideig hálátlan dolog volt, mivel a nemzet Trianon óta mindenütt nemkívánatossá vált, az erdélyi magyarokat pedig hontalannak csúfolták Románia-szerte.
”Az egyszerű pavlovi reflexek is azt diktálják, hogy ha valamiből nem származik haszna az embernek, sőt, ha mindig verést kap miatta, akkor egyre kevésbé kívánja, hogy az legyen, amiért bántják” - mondta Tőkés László. Hozzátette: emiatt válságba került az identitástudat, sokan letagadták magyarságukat és “idegen nyelvre váltották anyanyelvüket”, másokat pedig “mesterséges úton románosítottak el”. Beindult az asszimiláció, amely jelenleg az egyik legveszélyesebb folyamat - mutatott rá.
Itt az ideje összeszedni magunkat, és vállalni önazonosságunkat, feladatunk megkeresni és visszatéríteni a kallódó, a félig elvegyült és “dadogó” magyarokat, csak így válhatunk ismét “erős, izmos nemzetté” - hangsúlyozta. Mint mondta, a magyarság számára ez létkérdés: a honi magyarok lélekszáma már tízmillió alatt van, az erdélyieké pedig 250 ezerrel fogyatkozott 1990 óta.
A kettős állampolgársággal kapcsolatban a politikus kiemelte, hogy eddig mintegy ötvenezren igényelték a magyar állampolgárságot. A huszonnyolc Demokrácia Központban éjjel-nappal dolgoznak, s intézik az ügyeket - mondta.
Olyan sokan jelentkeznek, hogy hetekre előre be kellett osztani az ügyfélfogadást - tette hozzá Tőkés László. A politikus szerint azokat is meg kell győzni, akik nem akarnak élni ezzel lehetőséggel. Arra kért mindenkit, hogy járuljon hozzá “a határok feletti, békés nemzetegyesítéshez.” Erdély.ma

2011. április 8.
Gesztusok és gusztusok
Az utóbbi napok változékony időjárásának és politikai széljárásainak köszönhetően egészen könnyedén meg lehetett sértődni, okkal vagy ok nélkül. Ugye, a kolozsvári magyar operában – egy SZKT című prózai darab előadása közben – állítólag a magyar diplomaták gyomrát megfeküdte Lakatos képviselő tenor-humora, ezért ki kellett menniük. Bár utóbb azt is olvastuk, hogy nem tiltakozásul sietett ki a teremből a nagykövet és a konzulok, de ennek nincs is különösebb jelentősége. Egy másik bihari politikus, Szabó Ödön egy interjújával vágta ki a biztosítékot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnál, amiért Tőkés László EP-s képviselőre tett epés megjegyzéseket. A volt püspökre pedig Kelemen Hunor RMDSZ elnök neheztelhet, hiszen előző heti egyeztetésüket követően, amikor meghívta Tőkést beszédet mondani a Mátyás-szobor újraavatásán, másnap már azt olvashatta a hírek közt, hogy Tőkés szerint a pénzek lenyúlásában jeleskedő RMDSZ viselt dolgai után a magyarországi elszámolóbiztos emberei kellene utánanézzenek. Kelemen persze legfennebb saját magára, önnön naivitására neheztelhet, legalábbis, ha gesztusa után másra számított.
Tőkés szavai szokás szerint szinte azonnal kiváltották a pesti visszhangokat, hiszen a határon túli támogatások összeállításáért és beindításáért felelős ifjú miniszteri biztos könnyedén és mindenféle bizonyíték nélkül letolvajozta, lecsalózta az oktatási-nevelési támogatás célba juttatásával foglalkozó határon túli szervezeteket. Általánosítva, persze. Ulicsák Szilárd a meg nem nevezett, – de tudjuk, Erdélyben az Iskola Alapítvány az egyetlen szóba jöhető – szervezetekről azt sugallja, hogy mivel ezek a szervezetek anyagilag érdekeltek minél több jogosultat elkönyvelni, ezért fordulhat(ott) elő, hogy nem magyar nyelven tanulók, illetve nem magyar nemzetiségűek is hozzájuthattak a pénzekhez. A miniszteri biztosnak különösen az a mondata igazán rokonszenves és európai, amely visszaélésnek tekinti azt, ha magyar oktatásban részesülő nem magyar nemzetiségű gyermek is kap a forintokból. Ugye, érzékelhető, micsoda hozzáértésről és érzékenységről tanúskodnak a miniszteri biztos szavai. Valószínűleg a két nappal korábbi Tőkés-sajtótájékoztatóról szóló tájékoztató jelentette számára az ügyben az egyetlen forrásanyagot. Arra azonban nem tért ki, pedig sokakat érinthet, hogy a magyar iskolába járó, vegyes házasságokból születettek esetében fél pénz jár majd? Hasznos lenne az ügy szempontjából egy Nemzetiséget Megállapító Minisztériumi Eseti Bizottság, mely a Demokrácia Központok bevonásával tudományosan meghatározza, kiben hány százaléknyi magyar vér csörgedez a támogatás egyénre szabott összegének nemzetpolitikailag helyes meghatározása végett.
Csak azt nem tudom, ki néz majd azoknak a szülőknek a szemébe, akik hiába várják majd időben azt a pénzt, ami a megvádolt szervezetek közreműködésével eddig évről-évre hiánytalanul eljutott a jogosultakhoz.
Szűcs László
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2011. április 9.
Borbély intelmei Tőkés Lászlónak
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke felhívást intézett Tőkés László EP-képviselő felé, hogy „foglalkozzék a magyar összefogással, ha a magyar összefogás listáján nyert EP-képviselői mandátumot”, mert a romániai magyar közösség nem akarja egy újabb párt létrehozását. Az RMDSZ-es politikus egy februári felmérésre hivatkozva mondta, hogy a magyarság 80 százaléka nem akar újabb pártot, mivel nem értenek egyet a magyar közösség megosztásával. Tőkés László azon felszólítása kapcsán, hogy az RMDSZ számoljon el a magyar és a román kormánytól kapott pénzekkel, Borbély leszögezte: ha az EP alelnökének kételyei támadtak, azokat az RMDSZ képviselőivel tisztázhatja. Elmondta: információi szerint a Demokrácia Központok létrehozását a magyar kormány 800 000 euróval támogatta.
Erdély.ma

2011. április 11.
Borbély László felhívása: „Tőkés László foglalkozzék a magyar összefogással!”
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke felhívást intézett Tőkés László EP-képviselőhöz, hogy „foglalkozzék a magyar összefogással, ha a magyar összefogás listáján nyert EP-képviselői mandátumot”, mert a romániai magyar közösség nem akarja egy újabb párt létrehozását.
Borbély pénteki sajtótájékoztatóján leszögezte: a romániai magyarok többsége nem akar újabb magyar pártot, utalva Tőkés Lászlónak az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását célzó kezdeményezésére.
„Egy februári felmérés szerint a magyarok 80 százaléka elutasítja egy új párt létrehozását, nem értenek egyet a magyar közösség megosztásával. És ez nagyon világos üzenet Tőkés László EP-képviselő felé, aki az RMDSZ listavezetője volt – hangsúlyozta Borbély, hozzáfűzve: Tőkésnek magyarázatot kellene adnia arra, hogy az ő felfogása szerint mit jelent a magyar összefogás”.
„Mi egyetértünk azzal, és támogatjuk azt (az összefogást). De, ha ő minden tőle telhetőt megtesz egy új párt létrehozására, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az értesüléseink szerint a Magyar Köztársaság kormányától kapott pénzből létrehozza a Demokrácia Központokat, amelyek eszközök azok számára, akik aláírásokat gyűjtenek az új párt létrehozására, amikor Tőkés azzal foglalkozik, hogy feljelentsen minket a magyar kormánynál, és amikor azt kérdezik, hogy honnan származik a pénz, amelyből a központokat létrehozták, akkor azt mondja, nem tartozik senkire, mert adományokból származik (…). Felhívást intézünk Tőkés Lászlóhoz, hogy foglalkozzék a magyar összefogással, ha a magyar összefogás listáin választották be az Európai Parlamentbe. Ha vannak kételyei, velünk tisztázhatja azokat, azzal a szervezettel, amelynek listáin megválasztották” – fejtette ki Borbély.
Hozzáfűzte: információi szerint a magyar kormány mintegy 800 000 eurót adott a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) a Demokrácia Központok létrehozására.
Tőkés László EP-képviselő azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy kisajátította a magyar és a román kormány által a magyar közösségnek szánt pénzeket, és arra kérte a Szövetséget, számoljon el a pénzek elköltéséről. A magyar kormánytól azt kérte, hogy indítson vizsgálatot az ügyben, az egyházakat arra szólította fel, hogy ne „hagyják magukat megvásárolni” ezekkel az összegekkel.
Az EMNT nemrég közölte, hogy országos szinten összegyűlt az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges 25 000 aláírás.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

2011. május 11.
Az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári sajtótájékoztatója
Összefogás, együttműködés, munkamegosztás – ezek az Erdélyi Magyar Néppárt jelszavai, mi ebben gondolkodunk. Nem váltópártot alapítunk, hanem a lemorzsolódott erdélyi magyar politikai közösséget akarjuk újraépíteni” – ezt Toró T. Tibor az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes öttagú vezetőtestületének elnöke fogalmazta meg szerdán, május 11-én a párt ideiglenes elnöksége Közép-Erdélyért felelős koordinátora, Gergely Balázzsal, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöke, Csigi Leventével tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján. Toró T. Tibor bejelentette, az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzéséről május 26-án, csütörtökön lesz az első tárgyalás a Bukaresti Törvényszéken. A kezdeményezők május 5-én adták át a Bukaresti Törvényszéken a pártbejegyzéshez szükséges közel 30 ezer támogató aláírást.
Toró T. Tibor visszautasította azokat vádakat, miszerint az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása történelmi tévedés volna, s hogy az alakuló párt külföldi közpénzekből jönne létre. „Az RMDSZ politikai alelnöke feljelentés-ízű nyilatkozatában ugyanazokat a vádakat fogalmazta meg velünk szemben, amelyeket az elmúlt húsz évben a Szövetségről állították a román nacionalista pártok képviselői” – mondta az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke, majd így folytatta: „az RMDSZ vezetőinek be kell látniuk, hogy az eddigi hegemonisztikus politizálás nem tartható és az Erdélyi Magyar Néppárt nem ellenfél, hanem társ.”
Toró T. Tibor emlékeztetett: „az RMDSZ-ben nem jött létre a politikai pluralizmus, e történelmi mulasztás következménye, hogy ma a romániai magyar politikában több szereplő is jelen van” – tette hozzá Toró T. Tibor.
Toró T. Tibor közölte: az Erdélyi Magyar Néppárt támogatja Tőkés László elképzelését az önkormányzati választások előtti belső választások megtartásáról. „A közösség, vagyis a nép döntse el az arányokat, és akkor ilyen felállásban mehetünk jogérvényesítésért Bukarestbe, Budapestre vagy Brüsszelbe” – mondta Toró T. Tibor. Toró T. Tibor reményét fejezte ki, hogy „többen vannak, akik így gondolják, és kevesebben, akik továbbra is a hegemonisztikus politikában gondolkodnak”.
Gergely Balázs bejelentette: mivel az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnökségében vállalt feladatkörét összeférhetetlennek tartja a Demokrácia Központok országos igazgatói megbízatásával, utóbbiról szerdán lemondott. Hozzátette: Kolozs megyében a 2000. évi közel 70 ezerről 2008-ban 35 ezerre csökkent a magyar szavazatok száma, ennek okai pedig nem az elvándorlásban, hanem Tőkés Lászlónak az RMDSZ 2003. februári, szatmárnémeti kongresszusán történt félreállítása által okozott törésben, a funári korszak s az ezzel járó spontán mozgósító hatás megszűnésében, valamint a megyei érdekképviselet tehetetlenségében keresendők. „A valamikori közel egymillióról 350-400 ezerre apadt a romániai magyar szavazók száma, mi a lemorzsolódott 600 ezer szavazót akarjuk megszólítani és visszahozni a politikai életbe. Ez a fő feladatunk és felelősségünk” – tette hozzá Gergely Balázs.
Csigi Levente elmondta: Kolozs megyében Kolozsvár mellett Széken, Körösfőn, Tordaszentlászlón, Mérában, Várfalván és Magyarvistában sikerült jelentős számú támogató aláírást gyűjteni. Kolozs és Fehér megyében nagyjából zökkenőmentesen zajlott az aláírásgyűjtés, Hunyad megyében azonban az RMDSZ helyi vezetői burkoltan megfenyegették az aláírásgyűjtőket.

Ellenőrzés a Demokrácia Központoknál
Több Demokrácia Központban tartott vizsgálatot múlt héten a pénzügyőrség, kolozsvári központi székházukban és néhány vidéki irodában ellenőrizték a dokumentumokat – erősítette meg a hírt Gergely Balázs, a Demokrácia Központok igazgatója.
Kolozsváron három napig tartott az ellenőrzés, átvizsgálták a pénzügyi jelentéseket, iratokat, a könyvelést, de mindent rendben találtak. Szívélyesek voltak, büntetést nem szabtak ki – mondotta Gergely Balázs, aki szerint nem érdemes azon gondolkodni, hogy ki küldte fejükre a pénzügyőröket. Véleménye szerint szokványos vizsgálat volt, olyan, amilyet számos cégnél, alapítványnál, egyesületnél végeznek. Működésük első percétől úgy dolgoztak, hogy tevékenységük semmilyen szempontból ne legyen kifogásolható – fejtette ki a Háromszék érdeklődésére. Azt is kiemelte, a hatóságok csak a pénzügyi dokumentumokat ellenőrizték, nem is akartak, de nem is jutottak hozzá az állampolgárságot igénylők személyi adataihoz, nem vizsgálták azt sem, ki írta alá, és miért az új Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges támogató íveket – hangsúlyozta. Szász Jenő, az MPP elnöke tegnap Sepsiszentgyörgyön úgy értékelte, a kormányon levő RMDSZ küldte a Demokrácia Központok nyakára az ellenőröket, meg akarják akadályozni az új párt hivatalossá válását, hasonlóan járnak el, mint 2004-ben, amikor a Magyar Polgári Szövetség választási indulását gáncsolták el. Elmondta, a múlt hónapban az MPP-nél is jártak a választási hatóság ellenőrei, átvizsgálták az összes dokumentumot.
Farkas Réka

Egyeduralkodás helyett együttműködést ajánl az EMNP
A kezdeményezők célja a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséről, az aláírásgyűjtési folyamat lezajlásáról, a leendő új politikai alakulat főbb célkitűzéseiről, a magyar választópolgárok lemorzsolódásának okairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Kolozsváron Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Gergely Balázs, az EMNT Közép-Erdélyi régiójának vezetője és Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei elnöke. Toró T. Tibor közölte, hogy a párt bejegyzéséhez szükséges első tárgyalásra május 26-án kerül sor. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: céljuk a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése. Úgy vélte, az RMDSZ-nek át kell állnia a hegemonisztikus, egyeduralkodó politikáról az együttműködés politikájára. Ezért Toró tárgyalásokat kezdeményezett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében a három erdélyi politikai csoportosulás – RMDSZ, MPP és EMNP – képviselői között.
Az EMNT tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Csigi Levente elmondta: Kolozs megyén kívül Fehér és Hunyad megyében is segédkeztek az aláírások összegyűjtésében. Az EMNT Kolozs megyei elnöke közölte, Hunyad megyét kivéve, ahol Winkler Gyulának, az RMDSZ helyi elnökének az emberei burkoltan megfenyegették az aláírásgyűjtőket, többnyire mindenhol zökkenőmentesen zajlott az akció. Kolozs megyében, Kolozsvár mellett nagyon sok aláírást gyűjtöttek Széken, Körösfőn, Tordaszentlászlón, Magyarvistán és Várfalván. A legtöbbet, körülbelül ezret Kolozs megyében sikerült összegyűjteniük, a többi helyszínen ezek száma 850 körül tehető.
Nem az elvándorlás a fő ok
Gergely Balázs nem feltétlenül ért egyet a sajtóban napvilágot látott azon véleményekkel, amelyek szerint a magyar szavazók arányának csökkenése elsősorban a kivándorlással és a demográfiai visszaeséssel hozható kapcsolatba.
Az EMNT Közép-Erdélyi régiójának elnöke úgy véli: Kolozs megye esete jól példázza azt a folyamatot, amely egyébként országosan is megfigyelhető. Gergely emlékeztettet arra, hogy 1990-ben Kolozs megyében 90 ezer magyar szavazó járult az urnákhoz, ez majdnem 80 százaléka volt a teljes magyar választókorú lakosságnak. 2000-ben a szavazatok száma viszont 70 ezerre, 2004-ben 55 ezerre és 2008-ban 35 ezerre csökkent. Következésképpen nyolc év, azaz 2000 és 2008 között felére esett vissza a Kolozs megyei magyar voksok száma.
„Tekintettel arra, hogy a kilencvenes évek folyamán az elvándorlási hullám lejárt, a 2000-es éveknek nem ez a fő jellemzője. A lemorzsolódás okát tehát elsősorban abban látom, hogy 2003-ban Tőkés Lászlót megfosztották a tiszteletbeli elnöki tisztségtől, és ennek nyomán bekövetkezett egy törés a korábban többé-kevésbé egységes magyar érdekképviseletben” – mondta az EMNT politikusa.
Gheorghe Funar mozgósító ereje
Gergely Balázs hangsúlyozta: Kolozs megye esetében fontos mérföldkövet jelent a Funar-korszak lejárta, hiszen paradox módon ő volt az a polgármester, aki mozgósító hatást gyakorolt a magyar szavazóbázisra, „gyakorlatilag összetartotta és elkényelmesítette a nyájat”.
„Nem kellett az embereket különösebb módon mobilizálni, hanem maguktól járultak az urnákhoz” – fogalmazott a politikus, hozzáfűzve: ez a korszak a 2000-es évek első harmadának a végén lezárult, ezt követően pedig a megyei politikai elit nem találta meg azokat a válaszokat és eszközöket, amelyekkel a szavazóbázist egyben tudná tartani.
„Ezt a drasztikus csökkenést megállítani csak akkor lehet, ha komolyan megpróbáljuk megkeresni azokat az eszközöket, hívó szavakat és módszereket, amelyekkel újra mozgósítani tudjuk a magyar közösséget. Ezek a választók nem tűntek el, nem vándoroltak el, hanem itt vannak közöttünk. Az új magyar párt feladatát tehát abban látom, hogy minél nagyobb arányban tudja megszólítani az elmaradt szavazókat” – szögezte le Gergely Balázs.
A politikus kiemelte, hogy Kolozsvárnak mint Erdély fővárosának fontos helyet szánnak a párt programjában. Gergely Balázs közölte: szakértői csapatot alakítottak ki annak érdekében, hogy egy ütőképes, komoly, huszonegyedik századi főváros-projekt szülessen meg. Ugyanakkor bejelentette, hogy a leendő pártban betöltendő szerepéből adódó összeférhetetlenségi okok miatt lemond a Demokrácia Központok igazgatói tisztségéről.
Toró együttműködő politikát ajánl
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: az új párt célkitűzése a lemorzsolódott magyar szavazóbázis újraépítése. Közölte, hogy az EMNP bejegyzéséhez szükséges első tárgyalásra május 26-án kerül sor. Elmondása szerint heteken keresztül ellenőrizték a begyűlt aláírásokat, de egy párt bejegyzése nem kizárólag csak technikai és jogi ügy, hanem „kőkemény politikai kérdés”.
„Nagyrészt érthető, hogy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) tisztségviselői nem örülnek az új pártnak” – fejtette ki, hozzátéve: az RMDSZ-nek szép lassan át kell állnia a hegemonisztikus politikáról az együttműködő politikára, ha továbbra is képviselni akarja a magyar érdekeket.
„Mi nem egy váltópártot akarunk építeni, amely a másikat félre akarja tenni, hanem olyan politikai eszközt akarunk a magyarság kezébe adni, amellyel új lehetőségek nyílnak az érdekérvényesítés terén” – mondta Toró T. Tibor. Rámutatott: a kulcsszó az összefogás, az együttműködés és a munkamegosztás.
Az EMNT ügyvezető elnöke kitért Tőkés László EMNT-elnök javaslatára, amely szerint a jövő évi önkormányzati választások előtt szervezzenek előválasztást, és készítsék el az erdélyi magyarokat magába foglaló, választási névjegyzékként is működő nemzeti katasztert. Toró T. Tibor emlékeztetett arra, hogy a kataszter kérdése és a belső választások megszervezése hosszú éveken keresztül vita tárgyát képezte az RMDSZ-ben. Szép lassan azonban elfáradtak a szereplők, s kiszorították azokat, akik ezeket az elképzeléseket képviselték, a belső választásokat pedig egyfajta belső tisztújítássá degradálták – mutatott rá.
„Az a tény, hogy nem sikerült összeállítani a nemzeti katasztert és érvényesíteni a belső választásokat, az egyik fő oka annak, hogy 2003 után megjelentek az RMDSZ-en kívüli szerveződések, hiszen nem sikerült érvényesíteni a politikai pluralizmust a szövetségen belül” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus közölte: levelet intézett Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez és a szövetség elnökségi tagjaihoz, amelyben Tőkés László javaslatának megfontolását szorgalmazza. Ugyanakkor javasolja, hogy a három politikai csoportosulás képviselői az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében beszéljék meg az esetleges együttműködés konkrét vonatkozásait.
„Remélem, hogy mindhárom csoportosulásban többen vannak olyanok, akik igazából ebben a modellben gondolkodnak, és kisebbségben találhatók a hegemonisztikus szemléletmódot előnyben részesítők” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Vitán felüli kérdések
Hangsúlyozta: a feleknek meg kell beszélniük azokat a kérdéseket, amelyeket a pártpolitikai csatározások alól ki kell venni. Ilyen például a népszámlálás, a csángó- vagy a szórványkérdés stb., ezeket – szerinte – nem szabad átpolitizálni. Toró T. Tibor úgy vélte, az autonómiának is vitán felüli kérdésnek kell lennie.
A leendő párt anyagi hátterére vonatkozó kérdésre Toró elmondta: mint minden párt az EMNP is saját forrásokból – a tagság hozzájárulásából, a támogatóktól származó összegekből – gazdálkodik majd.
Az EMNT ügyvezető elnöke leszögezte: az EMNP nem Tőkés Lászlónak a pártja. Ez olyan értelemben Tőkés-párt, hogy a politikus által képviselt értékrendet akarja felvállalni.
„Tőkés László pártunk védnöke, nagyon szoros kapcsolatban vagyunk vele, és arra törekszünk, hogy ez így is maradjon, hiszen az ő elképzeléseit viszi tovább intézményesen a pártpolitika eszközeivel” – mondta.
• Az oktatási-nevelési támogatásokról szólva az EMNT ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor úgy vélte: pozitívnak tartja a támogatáspolitika reformját. Toró szerint jó jel, hogy az oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását visszaadták a szakmai szervezetnek, azaz a Románia Magyar Pedagógusszövetségnek (RMPSZ), hiszen ez áll a legközelebb a gyermekekhez és a szülőkhöz.
Papp Annamária
Szabadság (Kolozsvár)

2011. május 23.
Az RMDSZ nem írta alá az együttműködési megállapodást Marosvásárhelyen.
Csak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei vezetői írták alá azt az együttműködési megállapodást, amelyet hétfő délelőtt az RMDSZ székházában mind a három félnek szentesítenie kellett volna. Különböző jóváhagyások hiányára hivatkozva, a szövetség marosvásárhelyi elnöke, Benedek István nem látta el kézjegyével azt a hárompontos egyezményt, amely a jövő évi helyhatósági választásokra tervezett együttműködés alapjaként szolgált volna. A felek mindenekelőtt egy olyan szövetséget hoztak volna létre, mely valós esélyt teremtene a 2008-ban elveszített önkormányzati többség visszaállítására, illetve arra, hogy tizenkét év után ismét magyar polgármester kerüljön a vegyes lakosságú nagyváros élére.
Az együttműködési megállapodás helyett „hasznos beszélgetés” született, ahogy Benedek jellemezte a hétfői találkozót. Az RMDSZ elnöke szerint sok mindent kell még tisztázni, ráadásul az általa vezetett szervezet szigorú szabályok alapján működik. Egyike ezeknek éppen az, hogy kulcskérdésekben az elnök nem hozhat döntést a választmány megkerülésével. Ennek ellenére Benedek István bizakodó és hajlik az együttműködésre. „Az együttműködés megvalósul, mert nekünk is érdekünk, hogy közös jelöltet állítsunk” – fogalmazott.
Egy dokumentum két olvasatban
A sorozatos egyeztetések ellenére a felek más-másként értelmezik a közös jelöltállítást. „Az én olvasatomban mind a három fél jön a saját jelöltjével, és azok közül választjuk ki a legmegfelelőbbet” – véli Benedek István.
Az MPP másként látja a helyzetet: László György elnök szerint mindhárom alakulatnak le kellene mondania az egyéni ambíciókról és közös, pártfüggetlen jelölttel kellene előrukkolniuk. „Olyannal, amilyen három esztendővel ezelőtt lett volna Bölöni László” – példálózott a polgáriak vezetője Szász Jenő pártelnök 2008-ban tett javaslatával. A marosvásárhelyi politikai életben semmiféle tisztséggel nem rendelkező kisebbik magyar párt vezetője ugyanakkor kifejtette, hogy amennyiben nem sikerül független jelöltet találni, csoportosulása nem támogat egy „RMDSZ-es pártkatonát”.
A Krónika kérdésére, hogy a közös jelölt akár egy román nemzetiségű személy is lehetne, mint például Smaranda Enache, aki nemrég jelentette be, hogy versenybe száll a polgármesteri szék megszerzéséért, Jakab István, az EMNT elnöke határozott nemmel válaszolt. „Világosan kifejtettük, hogy kimondottan magyar polgármestert szeretnénk” – szögezte le, elvetve a magyarság körében nagy megbecsülésnek örülő emberjogi harcos támogatási lehetőségét.
Két fronton harcol Benedek
Az egyensúlyteremtésben a leghálátlanabb feladat éppen a legnagyobb politikai párt vezetőjére, Benedek Istvánra vár. Az orvos-politikusnak nem csak a két ellenzéki alakulattal kell megtalálnia a közös hangnemet és jelöltet, hanem a maga szervezetében is meg kell vívnia a harcát.
Marosvásárhelyen már évek óta feszült a viszony a városi és a megyei szervezet vezetői között, vagy legjobb esetben akadozik a kommunikáció. Hétfőn reggel Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei ügyvezető alelnöke még semmit nem tudott a tervezett együttműködési aláírásról. Később is csak annyiról értesült, hogy „az EMNT meghívta a sajtót az RMDSZ székházába”. A nemzeti tanács címéről érkező meghívóban a szövegezők említést tesznek arról, hogy az RMDSZ tárgyalócsoportjának egyik tagja Brassai volt. Az ügyvezető alelnök viszont cáfolta, hogy vele más magyar pártok képviselői valaha is konzultáltak volna a közös jelöltállítás kérdésében.
A Krónika értesülései szerint a hét végén az RMDSZ csúcsvezetői közül is néhányan „leszóltak” Benedeknek, hogy ne szövetkezzen az ellenzékkel.
„Azzal váltunk el Benedek Istvántól a csütörtöki, utolsó tárgyalásunk után, amelyre éppen nálunk, a Demokrácia Központban került sor, hogy a megyei elnök beleegyezése nélkül is aláírja a megállapodást” – emlékeztetett Kali István, az EMNT alelnöke.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2011. június 6.
Ismét fellángolt a Trianon-kereszt
Nagyvárad – Régi okiratokból szervezett kiállítással, valamint Trianonhoz és a régi Nagyváradhoz kapcsolódó hangképes vetítéssel emlékezett és emlékeztetett az 1920. június 4-én aláírt békediktátumra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete, majd a szombat esti órákban az Almás-hegyen ismét fellángolt a Trianon-kereszt.
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban egybegyűlteket Nagy-József Barna, az EMNT megyei ügyvezető elnöke köszöntötte, és mutatta be a kiállítást, amit olyan iratok másolatából állítottak össze, melyeket a Demokrácia Központba vittek be a magyar állampolgárságot kérelmezők. Van ezek között többek között himlőoltási bizonyítvány, italmérési engedély, házassági és halotti anyakönyvi kivonatok, iskolai bizonyítványok, szolgálati cselédkönyv, segédlevél, levente igazolvány, sorozási bizonyítvány, tábori postai levelezőlap, leszerelési jegy, de katonai elbocsátó levél is – mind-mind olyan irat, amely a honosítást kérelmező magyarságát, magyar gyökereit bizonyítja. A kiállítás egy hétig tekinthető meg a Lorántffy központban. A tárlaton helyet kapott a George Coşbuc Általános Iskola három negyedik osztályos diákjának a munkája is, amelyet az EMNT által meghirdetett Magyarnak lenni jó című pályázatra készítettek. Az esemény második felében fényképek és filmfelvételek vetítésével idézték meg a régi Nagyvárad hangulatát. Ezek között láthattunk/hallhattunk például egy 1942-es filmhíradót a Szent Jobb Váradra hozásáról, zárásképpen pedig Juhász Gyula megrendítő Trianon című versét: „Mert nem lehet feledni, nem, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet, / Jog és igazság, becsület, remény, / Hogy volt nekünk egy országunk e földön, / Melyet magyar erő szerzett vitézül, / S magyar szív és ész tartott meg bizony.”
Trianon-kereszt
A trianoni-megemlékezés második részeként a nagyváradi Almás-hegyen ismét fellángolt a Trianon-kereszt. Az Erdélyi Magyar Ifjak Bihar megyei szervezetének tagjai ezúttal egy hat méter magas „T” betűt állítottak fel Várad legmagasabb pontján, este kilenc óra körül lobbantva lángra azt. Ezt megelőzően Molnár Csongor két szavalattal, míg Csomortányi István, a nagyváradi EMI elnöke rövid beszéddel emlékeztetett az 1920. június 4-i eseményekre. „Trianon bennünket tönkretett, ebből nekünk fel kell állni… Ez a kereszt arra emlékeztet, azt bizonyítja, hogy még mindig itt vagyunk… Haza kell jönni, itthon kell maradni, mert van jövőnk ezen a földön” – fogalmazott Csomortányi István. Az eseményen több tucatnyian vettek részt, fiatalok és idősek vegyesen, akik csak a Trianon-kereszt összeomlásakor távoztak az Almás-hegyről.
Tököli Magdolna
erdon.ro

2011. június 7.
Tőkés László privát „nyomora”
„Az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok” nevében követelte nemrégiben Tőkés László egyik, a tőle megszokottnál is harsányabb hangvételű sajtóközleményében azt, hogy az RMDSZ „a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel (...) ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el”.

Már akkor sejteni lehetett, hogy az RMDSZ által európai parlamenti képviselői székbe, majd a Fidesz által egyenesen az EP alelnöki tisztségébe röpített volt püspök ezzel a néhány hónappal ezelőtti kirohanásával elejét akarja venni a neki és klikkjének a magyar államkasszából juttatott, a mai körülmények között csillagászatinak nevezhető összegek firtatásának. A „Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel” krisztusi tanítás helyett
„A legjobb védekezés a támadás” nem éppen bibliai bölcsességét követő egykori egyházi ember úgy vélhette: ha túlharsogja a demokrácia-központok pénzügyei felől érdeklődő újságírók egyre kellemetlenebbé váló kérdezősködéseit, ha eltereli a figyelmet arról, hogy pártépítés folyik közpénzből – és pártlegitimálás a magyar állampolgársággal kapcsolatos tájékoztatás révén –, akkor megúszhatja a számonkérést.
Nos, akár önkritikának is tekinthető az, amit most mondani fogok. Nem az erdélyi magyar sajtó volt az, amelyik kiderítette, hogy Tőkés László nem mondott igazat, amikor azt állította – egy másik, hasonlóan agresszív hangvételű közleményében –, hogy az úgynevezett demokrácia-központokat nem közpénzből, hanem „jószándékú támogatók” pénzéből gründolták össze. Nem a „Tőkés László tönkretételén munkálkodó” romániai magyar „pártsajtó”, ahogyan előszeretettel nevezi a volt püspök a neki nem tetsző, neki nem hódoló újságokat, köztük lapunkat is, hanem egy – történetesen a román kormánypárthoz közel állónak tartott – központi lap.
Amely arra is fényt derít, hogy a magyar adófizetők pénzét határon túli klienseinek nagyvonalúan osztogató budapesti kormány juttatásaiból a demokrácia-központok egyszerű munkatársainak nagy része minimálbért alig meghaladó összegű béreket kap, miközben a „nagymenők” – Tőkés, Toró és családtagjaik – miniszteri fizetésnél alább nemigen adják.
A cikkünk elején idézett Tőkés-közlemény szavaival élve: gondjuk volt arra, hogy ők maguk ne osztozzanak „az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok” sorsában.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. június 9.
Toró: a Demokrácia Központok a magyar kormány nemzetpolitikai partnerei
A 2005 óta készülő, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetről, a Demokráciaközpontok működéséről megjelent újságcikkekről, valamint a kolozsvári Mátyás-szoborral kapcsolatos legújabb fejleményekről számolt be, illetve fejtette ki álláspontját június 8-i sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor, valamint közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs.
Javítani kell a kisebbségi törvénytervezetet
A kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetéről Toró T. Tibor elmondta: a jogszabály elfogadása rendkívül fontos, mert megnyugtatóan rendezheti a többség-kisebbség viszonyt. „Úgy vélem, most van esély arra, hogy pontot lehessen tenni a történet végére, de a jelek szerint erre nincs tényleges politikai akarat” – mondta, majd felvázolta a készülő jogszabály néhány hiányosságát. Ezek közé sorolta, hogy a törvénytervezet nem fogalmazza meg tisztán a kulturális autonómiát, nem jeleníti meg egyértelműen a kollektív jogokat, nem rendelkezik a kisebbségi önkormányzatok állami finanszírozásáról, ugyanakkor komoly akadályokat gördít újabb kisebbségi szervezetek létrehozása elé.
Toró T. Tibor elmondta: évekkel ezelőtt az RMDSZ parlamenti frakciójának tagjaként benyújtotta a törvénytervezettel kapcsolatos módosító javaslatait, amelyeket nem veszik figyelembe. Hozzátette: mivel nagyon komoly közösségi érdekről van szó, a törvénytervezet ügyében levelet intéztek Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz, arra kérve őt: tegyék félre a politikai nézeteltéréseket, és egyeztessenek. „Ilyen horderejű kérdésekben nem lehet kamarilla-egyezségekkel eredményre jutni, hiszen ez előbb-utóbb megbosszulja magát. Ha egy tízes skálán osztályoznánk a törvénytervezetet, ez nálunk 4-est érne, vagyis elbukna. Úgy vélem, a jelenlegi politikai konjunktúrában, amikor az RMDSZ-en múlik, hogy áll vagy bukik a kormány, romániai magyar-magyar konszenzussal és közel tíz cikkely módosításával ez a törvény legalább 8-as szintre feljavítható” – mondta Toró T. Tibor. Lejárató célú újságcikkek
Az EMNT vezetői kitértek az Evenimentul zilei, valamint az Új Magyar Szó című központi napilapokban az elmúlt napokban megjelent cikkekre is. Emlékeztetőül: a két bukaresti lap az EMNT által létrehozott Demokrácia Központok működését és finanszírozását taglalta, a civil intézmény munkatársai béréről is közölve adatokat. Toró T. Tibor és Gergely Balázs elmondták: alapos a gyanú, hogy az említett cikkekbe foglalt, „részben hiteles, részben eltorzított, de mindenképpen lejáratási szándékkal közölt” információk a pénzügyőrségtől szivárogtak ki, ugyanis e hivatal munkatársai négy héten át vizsgálódtak a Demokrácia Központokban. „A pénzügyőrségnek kötelessége vizsgálni a törvényességet, ez ellen nincs kifogásunk, de nincs joga kiadni az információkat. A pénzügyőrség jelenlegi vezetője az RMDSZ által javasolt személy (Ladányi Árpád – sz. m.), és kérjük tőle, hogy belső vizsgálat útján tisztázza, hogyan szivároghatnak ki ezek az adatok” – mondta Toró T. Tibor. Hozzátette: az EMNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom Egyesület nem állami intézmények, hanem civil szervezetek, tehát belső pénzügyeik nem tekinthetők közérdekű információknak.
Toró T. Tibor elmondta: a Demokrácia Központok magyar állami és egyéb jó szándékú támogatók finanszírozásával működnek, de nem a Bethlen Gábor Alapban elkülönített forrásokból. A magyar kormány 500 ezer eurót (2,25 millió lejt) biztosított a Demokrácia Központok működésére, miután a magyar kormány nemzetpolitikai prioritásai és a Demokrácia Központok szándékai nagymértékben azonosak. A Romániában jelenleg működő 30 Demokrácia Központban összesen 110 munkaszerződéses alkalmazott dolgozik teljes vagy részmunkaidőben; az ügyintézők bére havi 870-1100 lej, az irodavezetőké, igazgatóké 1200-2000 lej, a hat központi koordinátoré egyenként 2000-2900 lej közé tehető. Az eltelt öt hónapban a Demokrácia Központok munkatársai 20 ezer könnyített honosítási iratcsomót állítottak össze, ami 42 ezer személyt jelent, egyben 118 ezer embernek nyújtottak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése kapcsán.
Gergely Balázs megköszönte az Evenimentul Zilei napilapnak, hogy mintegy harminc százalékos fizetésemelésben részesítette, és bankszámla kivonattal támasztotta alá, hogy a hálózat egykori igazgatójaként havi nettó 2900 lejes jövedelme volt, és nem 4100 lej, amint az Evenimentul Zilei, illetve Új magyar szó című lapokban megjelent.
Toró T. Tibor elmondta: a lejárató szándékú cikkekben éppen azok a személyek szerepelnek, akik kezdeményezői az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának és jogi bejegyzésének, az Evenimentul zilei című lap annak a politikai vállalkozónak az érdekeltségébe tartózik, aki több román politikus mellett „állítólag Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tanácsadója”; az Új Magyar Szó pedig RMDSZ-közeli lap.
A Mátyás-szobor mindnyájunké, és nem eladó
„Nem vagyunk eladhatók, a szobrok sem adhatók el. Mátyás király szobra mindazoké, akik magukénak érzik” – szögezte Gergely Balázs arra a kérdésre válaszolva, hogy mit szól az EMNT Horia Uioreanu kolozsvári liberális párti politikus javaslatához, miszerint Kolozsvár fizesse vissza a magyar kormánynak a Mátyás-szobor restaurálására fordított 400 ezer eurót. Gergely Balázs elmondta: az ilyen javaslatok a zsidóknak és főleg a szászoknak a Ceauşescu-diktatúrában lezajlott kiárusítására emlékeztetnek. Nagyon téved Horea Uioreanu, ha azt hiszi, hogy az erdélyi magyarság és a magyar kulturális örökség biznisz tárgyát képezheti.
Hozzátette: eddig egyedül az EMNT tett jogi lépést a Mátyás-szobor talapzata elé törvénytelenül elhelyezett, a magyarokat sértő Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla ügyében, amikor ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett az ügyészségen. „Amennyiben a helyzet nem változik, a jövő héten széleskörű politikai konzultációt tartunk, és az utcai kivonulást sem tartjuk kizártnak a vitatott bronztábla ügyében” – mondta Gergely Balázs.
Kolozsvár, 2011. június 8.
EMNT-sajtóiroda

Magyar–magyar konszenzus kell a kisebbségi törvény kapcsán
Torz és valós adatok a Demokrácia Központok anyagi helyzetéről
A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadásával kapcsolatos álláspontjukról és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott Demokrácia Központok finanszírozásáról tájékoztatta tegnap Kolozsváron a sajtó képviselőit Toró T. Tibor ügyvezető alelnök és Gergely Balázs közép-erdélyi régió-elnök. Toró T. Tibor a kisebbségi törvény kapcsán – amelynek megszavazását még ebben az ülésszakban meg kellene ejteni az RMDSZ és a PD-L közti megállapodás értelmében – úgy vélekedett: meg kell teremteni a magyar–magyar konszenzust a jogszabályt illetően. Ugyanakkor Gergely Balázsal együtt reagáltak arra az Evenimentul zilei román napilapban megjelenő írásra, amely a Demokrácia Központok anyagi helyzetét, illetve munkatársainak jövedelmét firtatja. Az EMNT képviselői konkrét adatokkal cáfolták meg a cikkben megjelenő egyes valótlan adatokat. Továbbá tiltakoztak az ellen, hogy a pénzügyőrség magánjellegűnek számító információkat szolgáltat ki a sajtónak.
A kisebbségek jogállásáról szóló törvény kapcsán Toró T. Tibor elmondta: a jogszabály elfogadása nagyon fontos a romániai magyar közösség számára. Az EMNT ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy a törvénytervezet 2005-től szerepel a parlament és a közbeszéd napirendjén, időnként előkerül, s politikai bokszmeccsek témájává válik.
„Úgy vélem, most van esély arra, hogy pontot lehessen tenni a történet végére, de csakis akkor, ha erre tényleges politikai akarat létezik” – mondta Toró T. Tibor, aki azonban kételyeinek adott hangot ezzel kapcsolatban.
Véleménye szerint a kisebbségi törvény elfogadásának a kérdése egyrészt a román–magyar kapcsolatokat terheli, másrészt pedig mindmáig nem sikerült magyar–magyar konszenzust kialakítani az ügyben.
A kamarilla egyezségek nem jelentenek megoldást
„Ilyen horderejű kérdésekben nem lehet kamarilla-egyezségekkel eredményre jutni, hiszen ez előbb-utóbb megbosszulja magát” – hangsúlyozta Toró T. Tibor.
Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy az RMDSZ parlamenti frakciójának a tagjaként módosító javaslatokat nyújtott be a tervezet kapcsán, amelyek ott vannak ugyan a törvényhozás asztalán, de azokat nincsen, aki képviselje.
Toró felhívta a figyelmet a jogszabály néhány kitételére, amelyek szerinte változtatásokat igényelnének. Egyebek mellett ilyen például a kisebbségi politikai szervezetek státusára vonatkozó rész, amely szerinte kétszeresen is diszkriminatív. Egyrészt azért, mert a többség meg próbál akadályokat gördíteni a kisebbségi szervezetek létrehozása ellen, másrészt pedig a jelenleg létező parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek nem akarnak maguknak konkurenciát, s letörnek minden olyan kísérletet, amely az ő monopolhelyzetüket veszélyeztetné.
„Ez a román politikai elitnek is érdeke lehet, hiszen ha kialakít egy klientúra-rendszert valamilyen szervezettel, akkor annak az érdekeit próbálja védeni. Itt találkozik a román politikai elitnek az érdeke a jelenleg parlamentben lévő kisebbségi szervezetekével. Akik fent vannak a fán, felhúzták a létrát, s nem engednek mást felmászni a fára, ami kedvez az etnobiznisz jelenségének” – mondta.
„Körülbelül négyest adnék a kisebbségi tervezetre”
Toró T. Tibor hangsúlyozta: kisebb módosításokkal elfogadhatóbbá lehet tenni a törvényt, ehhez körülbelül tíz cikkelyt kellene módosítani.
„Ha egy tízes skálán kellene osztályozni a tervezetet, nálunk elbukik, körülbelül 4-est adnék rá. Kis erőfeszítéssel és egyeztetéssel azonban ez 7-8-ra feltornázható. Úgy vélem, a jelenlegi politikai konjunktúrában, amikor az RMDSZ-en múlik, hogy áll vagy bukik ez a kormány, akkor az érdekvédelmi szövetségnek legalább 8-asra fel kellene emelnie a törvényt ahhoz, hogy meglegyen mögötte a szükséges magyar–magyar konszenzus” – fejtette ki a politikus.
Elmondása szerint levélben fordultak Kelemen Hunorhoz, az RMDSZ elnökéhez, amelyben egyeztetést szorgalmaztak az ügyben. Toró úgy véli, kőkemény közösségi érdekről van szó, ezért egyebek mellett a kisebbségi törvény kérdését politikamentessé kell tenni, s egyezségre kell jutni.
A pénzügyőrségtől származhatnak az adatok
Az EMNT vezetői kitértek az Evenimentul zilei című központi román napilapban a hét elején megjelenő írásra is, amely az EMNT által létrehozott Demokrácia Központok működését és anyagi hátterét taglalja, illetve adatokat közöl az intézmény munkatársainak a jövedelméről.
Toró T. Tibor és Gergely Balázs az ügy kapcsán kifejtették: alapos a gyanú, hogy a cikkben foglalt számok a pénzügyőrségtől szivárogtak ki, ugyanis a hivatal munkatársai az elmúlt időszakban négy héten keresztül napi rendszerességgel a vendégeik voltak. Alig fejeződött be az ellenőrzés, és az információk – amelyek közül bizonyos adatok hitelesek, mások viszont torzak – máris napvilágot láttak.
„Amúgy a pénzügyőrség jelenlegi vezetője az RMDSZ képviselője (Ladányi Árpád – szerk. megj.), akitől kérjük, hogy folytasson belső vizsgálatot az ügyben, s nézzen utána, hogyan szivároghattak ki egy jogállamban ilyen adatok” – mondta Toró T. Tibor.
Közölte: az EMNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom Egyesület nem állami intézmény, hanem civil szervezet, tehát belső pénzügyei nem tekinthetők közérdekű információknak.
„A törvény szerint a pénzügyőrségnek joga van kutakodni, és szívesen is láttuk őket, de ahhoz nincs, hogy magánjellegű adatokat szivárogtasson ki “ – szögezte le az EMNT ügyvezető elnöke.
Kifejtette: a Demokrácia Központok magyar állami és egyéb jó szándékú támogatók finanszírozásával működnek, amely összegek azonban nem a Bethlen Gábor Alapban elkülönített pénzekből származnak. Elmondása szerint megfelel a valóságnak az az adat, amely szerint 2,25 millió lejt biztosítottak a Demokrácia Központok működésére.
Száztíz szerződéses alkalmazott van
Toró T. Tibor tájékoztatott, hogy a 30 Demokrácia Központban 110 munkaszerződéses alkalmazott dolgozik. Az ügyintézők bére 870–1100 lej, az irodavezetők, igazgatók fizetése 1200-2000 lej, a központi koordinátoroké (6 személyről van szó) pedig 2000–2900 lej közé tehető.
„Köszönöm szépen az Evenimentul zileinek, hogy 30 százalékos fizetésemelésben részesített”– mondta Gergely Balázs, aki bankszámla kivonattal támasztotta alá, hogy a hálózat igazgatójaként nettó havi 2900 lejes jövedelme volt, és nem 4100 lej, amint az a cikkben megjelent.
„Szerintem vállalható, hogy mint a rendszer igazgatója, ennyi volt a fizetésem. Nyugodtan össze lehet vetni akár más – magán, üzleti és politikai – szférában nyújtott fizetéssel” – mondta Gergely Balázs.
Közlése szerint az eltelt öt hónap alatt a Demokrácia Központok munkatársai 20 ezer könnyített honosítási iratcsomót állítottak össze, ami 42 ezer személyt jelent. Ugyanakkor 118 ezer embernek nyújtottak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése kapcsán.
Csak három rokoni kapcsolat létezik
Toró T. Tibor cáfolta, hogy Tamás nevű fia a Demokrácia Központ munkatársa lenne. Az egész rendszeren belül három esetben fordul elő, hogy az illető alkalmazott az EMNT-hez közel álló valamely személy rokona. Egyikük közülük Gergely Balázs, aki Tőkés László unokaöccse, de aki nem ilyen jogon kapta a fizetését, hanem mint aki az egész hálózatot létrehozta, és irányította – mondta Toró.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint a cikk az új magyar párt bejegyzésével hozható kapcsolatba, ugyanis nem véletlenül emelték ki az írásban azokat a személyeket, akik a leendő politikai alakulatban szerepet játszanának.
PAPP ANNAMÁRIA

2011. június 11.
RMDSZ-esek ellenőrzik az EMNP aláíróit
Az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit. A Háromszékhez eljutott dokumentumokból kitetszik, a pártbejegyzést megóvó magánszemély, Adrian Drăghici közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét a dokumentumok tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van a bukaresti törvényszéknél iktatott 2011/3/32654-es iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is.
A két érintett nem tagadta, hogy járt a törvényszéken, és megvizsgálta az EMNP bejegyzési iratcsomóját. Novák Levente elmondta, azért kérte ügyvédkollégája, Adrian Drăghici felhatalmazását, mert testvérét Nyárádszeredában megvezették, azt hitte, más dokumentumot ír alá, amikor kézjegyét adta az új párt bejegyzéséhez. “A testvéremet a barátja kérte, írja alá az ívet, azt hitte, így azt támogatja, hogy az illető megőrizheti állását a Demokrácia Központban. Félrevezették, és ő jóhiszeműen aláírta. Ezt akartam ellenőrizni, és valóban ott volt a kézjegye” – mondta el Novák Levente. Kétszer is bent járt két-három héttel ezelőtt, de tagadta, hogy másolatot készítettek volna az ívekről. Novák Levente megkerülte a választ arra a kérdésre, hogyan került kapcsolatba Drăghici-csel, ki kit keresett meg. Budai Richárd, az RMDSZ bukaresti elnöke elmondta, őt a kíváncsiság vezette Drăghici-hez, gyakran járt a bukaresti magyarok közé templomba, a Petőfi-házba, iskolába, de aláírásgyűjtésről nem hallott, ezért akarta látni, kik támogatták az új pártot. Megkereste ügyvédkollégáját, és meghatalmazást kért tőle – mondta el a Háromszék érdeklődésére –, kétszer is bement a törvényszékre, főleg a bukaresti aláírásokat tanulmányozta, és azt állapította meg, hogy alig akad magyar a támogatók között, no meg véleménye szerint a kézjegyek is eléggé egyezőek. Fénymásolatot a párt alapszabályzatáról, programjáról készített, az aláírásokról nem, de azt nem is tehette, mert a törvény nem engedi – mondotta. “Meg is feddtek fentről, hogy miért kellett nekem odamennem, de felnőtt ember vagyok, és szabad akaratom van. Kíváncsi voltam, ezért néztem meg a dokumentumokat, és ez szerintem természetes” – magyarázta, igaz, nem akarta pontosítani, milyen “fentről” és ki feddte meg. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke – aki megbízottként irányítja az új párt bejegyzését – megdöbbenéssel értesült arról, hogy “a jelek szerint az RMDSZ-nek mégis köze van az EMNP elleni óvásokhoz”. “Szerettük volna elhinni, amit Kelemen Hunor, Borbély László és Kovács Péter nyilatkozott, hogy nincs közük ehhez” – mondta el Toró megkeresésünkre. Kiemelte, elemzik a helyzetet, látni kívánják a dokumentumokat, és azt követően állást foglalnak az ügyben. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését június 16-án tárgyalja érdemben a bukaresti törvényszék. Hárman, két párt és Adrian Drăghici magánszemélyként nyújtott be óvást, akkor mutathatják be bizonyítékaikat. A jogi személyként be nem jegyzett Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja az Európa Tanács alapjogi chartájának előírásait kérte számon az EMNP-től. A Néppárt (Partidul Popular) azt kéri, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó. Múlt héten már felröppent a hír, hogy RMDSZ-esek próbálják aláírásuk visszavonására biztatni a párt támogatóit, ám a szövetség legfelsőbb vezetői akkor tagadták a vádakat, elhangzott, nem állt módjukban hozzáférni az aláírási ívekhez.

2011. június 14.
Tőkés tiltakozik az EMNP-t támogató aláírások RMDSZ-es ellenőrzése ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tiltakozik az ellen, hogy az RMDSZ „egy kétes hátterű és ellenséges érzületű román magánszemély gyanús közreműködését veszi igénybe” ahhoz, hogy ellenőrizze a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) dossziéját és a támogató aláírásokat.
Mint hétfői közleményében írja, Tőkés László, az EMNT elnöke „megdöbbenéssel” értesült arról, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését a bukaresti bíróságon megtámadó Adrian Drăghici román ügyvéd közjegyző előtt hatalmazta fel Budai Richárdot, a bukaresti RMDSZ-szervezet elnökét, valamint Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsadóját arra, hogy az EMNP bejegyzési iratcsomóját tanulmányozzák és lefénymásolják.
Tőkés emlékeztet: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke több ízben is leszögezte, hogy a szövetség a bíróságon nem akadályozza az EMNP bejegyzését, amit Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, valamint Kovács Péter főtitkár is ismételten megerősített.
„Ezt szem előtt tartva, méltán fejezzük ki tiltakozásunkat aziránt, hogy az RMDSZ-párt egy kétes hátterű és ellenséges érzületű román magánszemély gyanús közreműködését veszi igénybe a vele szövetségben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett új párt bejegyzésével szembeni mesterkedésében annak céljából, hogy pénzt, fáradtságot – s talán minisztériumi apparátust – sem kímélve ellenőrizzék az EMNP dossziéját, ezen belül is a támogató aláírásokat” – olvasható a közleményben.
Tőkés szerint ezek után az is nehezen hihető, hogy „az RMDSZ-es vezetésű Pénzügyőrség – hosszú heteken át – »a feketemunka elleni küzdelem« jegyében ellenőrizte az erdélyi demokrácia-központok könyvelését, és hogy nem megrendelésre »szivárogtatták ki« – egyébként törvénytelenül – egy központi román napilapnak (Evenimentul Zilei) az így begyűjtött pénzügyi adatainkat”.
Az EMNT elnöke ennek alapján úgy látja: „az RMDSZ alias UDMR – ha önös érdeke úgy diktálja – sokkal közelebb áll többségi »partnereihez«, mint az erdélyi magyar közösségből való, saját Testvéreihez…”
Tőkés László szerint ez a politikai magatartás „a demokrácia megcsúfolását” jelenti. „Bő húsz esztendővel a rendszerváltozás kezdete után senkinek sincs joga ahhoz, hogy egy ilyen gesztussal semmibe vegye mindazokat a demokratikus eszméket, amelyekért harcoltunk 1989-ben, és amelyekben 1990 óta minden romániai állampolgár hitt, és amelyekre alapozva erdélyi magyarságunk békés úton igyekszik kivívni önrendelkezését” – írja Tőkés, majd felteszi a kérdést: „milyen alapon kérhetnénk számon demokratikus jogainkat a többségi románság politikusaitól, hogyha – ezzel szemben – mi magunk sem tartjuk tiszteletben azokat?!”.
Az EMNT-elnök felszólítja az RMDSZ vezetőit, hogy „az ilyen típusú akcióknak” vessenek véget.
„Erdélyi magyarságunknak nem attól lesz erős érdekképviselete, hogyha tűzzel-vassal fellépnek minden más magyar politikai képződmény ellenében, hanem attól, ha a szűkkeblű pártpolitikát félretéve és az önös érdekeink fölé emelkedve valamennyien egy irányba húzzuk a szekeret – vagyis hogyha minden politikai szereplő részvételével sikerül megteremtenünk az érdemi összefogást” – fogalmaz közleményében Tőkés László.

2011. június 27.
Trianon és a szabadkőművesek
Történelmi előadással egybekötött könyvbemutatót tartott pénteken az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti demokrácia-központjában dr. Raffay Ernő magyarországi kutató. Balkáni birodalom című kötetében a szerző azt vizsgálja, hogy miként sikerült két emberöltő alatt megteremteni Nagy-Romániát. A Szabadkőművesek Trianon előtt című könyv pedig a szabadkőműves-mozgalom szerepét igyekszik elemezni a békediktátum feltételeinek tükrében.
kifejtette: arra a következtetésre jutott, hogy a szabadkőművesek nem akarták Magyarország feldarabolását, a céljuk a hatalomátvétel volt. Társadalmi bázisukat különböző szociális és humanitárius akciók révén gyarapították, például támogatták a leányanyákat, a kis jövedelmű tanítókat, tejet osztottak a szegény gyerekeknek.
Az ország egységére nézve veszélyes fordulatot Raffay szerint a nagyváradi páholy vezetője, dr. Váradi Zsigmond által 1899-ben publikált társadalmi program jelentette, melynek megvalósításába aktívan bekapcsolódott a Jászi Oszkár által vezetett budapesti páholy is, átfogó politikai, gazdasági és társadalmi átalakulást szorgalmazva. A szabadkőművesek lényegében a keresztény magyar állam alapjait támadták. Küzdöttek azért, hogy fosszák meg a történelmi egyházakat a vagyonuktól, a felekezeti iskolákat pedig alakítsák át állami intézményekké. Igyekeztek tönkretenni a nemzettudatot és a közösségeket összekapcsoló elemeket többek között az uralkodó osztály felszámolásával, illetve a nemzeti történelem átírásával, sürgették továbbá az általános titkos választójog bevezetését.
Az előadó kifejtette: a szabadkőművesek az első világháború végére akkora befolyásra tettek szert, hogy Károlyi Mihály kormányának felét lényegében ők alkották. Raffay Ernő szerint végzetesen rossz lépések megtételére ösztönözték a miniszterelnököt, aki például a románok székelyföldi betörésekor azt a parancsot adta, hogy harc helyett adják át a városokat és vonuljanak vissza a csapatok. Végezetül elmondta: Trianon nem örökérvényű, a határok nem megváltoztathatatlanok, ennek viszont legfontosabb feltétele a magyarság létszámának növelése.
Babos Krisztina

Nem cáfolja a magyar kormány: Tőkés László csúsztatott
A határon túli magyarság támogatására szánt keretből finanszírozza a magyar a kormány az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központokat. Ezt támasztja alá, hogy lapunk által megkeresett budapesti illetékesek nem cáfolták az irodahálózat finanszírozására vonatkozó magyarországi lapértesüléseket.
A Népszava korábban arról írt: Tőkés László, az EMNT elnöke „nyilvánvalóan téved vagy csúsztat”, amikor azt állítja: nem az egész erdélyi magyar közösségnek szánt közpénzekből működtetik az egyszerűsített honosítási eljárásról tájékoztató demokrácia-központokat, az összeget „jószándékú támogatóktól” kapták.
A cikk szerzője, Gál Mária korábban a Határon Túli Magyarok Hivatalának munkatársa volt. Írásában úgy fogalmaz: „Mivel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól érkeztek a pénzek, azok igenis az egész külhoni magyarság támogatására szánt keretből valók, a magyar kormánytól, nem pedig jó szándékú támogatóktól”.
Mint ismert, az Evenimentul zilei napilap leleplező cikke nyomán Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke elismerte, hogy magyarországi kormánypénzeket kapnak a demokrácia-központok működtetésére. Nem cáfolta a lapnak azokat az információit sem, miszerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyik alapítványától 2,25 millió lejt, mintegy 500 ezer eurót kaptak Budapestről. Tőkéshez hasonlóan azonban hangsúlyozta, ezek a pénzek nem a magyar kisebbségnek szánt pénzeket kezelő Bethlen Gábor Alapból származnak, az összeget meghívásos pályázat alapján nyerték el.
A Toró által mondottakból kiindulva lapunk előbb Wetzel Tamástól, az egyszerűsített honosítási eljárásért felelős miniszteri biztostól szerette volna megtudni: milyen alapból finanszírozza a magyar állam az állampolgárság igényléséről tájékoztató erdélyi irodákat? A kormányilletékes azonban úgy fogalmazott: a tájékoztatás anyagi vonzata „nem az ő asztala”, és arra kért, forduljunk a kért információkért a KIM keretében működő nemzetpolitikai államtitkárság stratégiai tervező és tájékoztatási főosztályához.
Megkeresésünkre Lukács Bence főosztályvezető-helyettes készséggel választ ígért a kérdéseinkre. Előbb azonban egy kis időt kért. „Kell futnom egy kört” – jelentette ki, majd azt is igényelte, hogy kérdéseinket fogalmazzuk meg elektronikus levélben. Ezt június 10-én, azaz több mint két hete megtettük. Levelünkben azt kérdeztük: egészen pontosan milyen alapból (előirányzatból) finanszírozza a magyar állam az állampolgárság igényléséről tájékoztató erdélyi irodákat? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ha az EMNT meghívásos pályázat útján kapott pénzt, kiket hívott még meg a magyar állam a pályázatra?
Lukács Bence már másnapra, június 11-re választ ígért, ám az nem érkezett meg. A tájékoztatás elmaradásának okait firtató későbbi megkeresésünkkor biztosította lapunkat arról, hogy a kért közérdekű információkat „természetesen megkapjuk”, ám további egy hetet igényelt a válaszadásra azzal az indokkal, hogy „az ügy nem olyan egyszerű, mint gondolnánk”.
A hét eltelt, a főosztályvezető-helyettes kérdéseinkre nem válaszolt, annak ellenére, hogy jeleztük: az Népszava által közölt információk hitelességét szeretnénk tisztázni.
A magyarországi lap egyébként arról is írt: az Erdélybe irányuló magyarországi támogatás jogilag nem kifogásolható, mivel a demokrácia-központokat a civil szervezetnek számító EMNT működteti. „Ám ha tényleg ugyanezekben az irodákban, ugyanezzel a személyzettel működnek majd a hivatalosan megszülető néppárt területi fiókjai is, akkor Budapestnek be kell szüntetnie a finanszírozást, mivel az tiltott párttámogatásba mehet át” – fogalmazott a Népszava munkatársa.
Cs. P. T.

2011. július 7.
Akadályok a honosítás útjában
A marosvásárhelyi bíróság nem ismeri az EU-s jogszabályokat?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) marosvásárhelyi demokráciaközpontjában, a megalakulás óta eltelt fél év alatt 9.433 személy érdeklődött, 3.325 dossziét zártak le, amelyek 5.087 személyt érintettek. Országos szinten az érdeklődő személyek száma 95.461, a lezárt ügyiratok száma 23.679, amely 42.493 személyt érint, tudtuk meg tegnap sajtótájékoztatón Kali István EMNT alelnöktől.
Az alelnök szerint a honosítást nagyban akadályozza az, hogy a marosvásárhelyi bíróság nem ismeri az EU-s jogszabályokat, illetve, hogy a magyar és a román törvénykezés nem egyformán működik.
Példaként az elvált személyek esetét hozta fel. Romániában váláskor elveszik a házasságlevelet, viszont a magyar bevándorlási hivatal kéri ezt az iratot is, amit az érintett nehezen tud Romániában beszerezni. A polgármesteri hivatal funkcionáriusai vagy nem értik, mire kell, vagy, ha értik, akkor vagy megtagadják, vagy egy igazolást adnak, amit a bevándorlási hivatal nem fogad el. A helyzet az utóbbi időben javult, viszont van egy másik gond is. 2003-ban Brüsszel hozott egy 2201-es határozatot, amelyet minden válási dokumentum mellé csatolni kell, mivel Románia is uniós tagállam. Ezt kéri a magyar bevándorlási hivatal, viszont a marosvásárhelyi bíróságon állítják, nem hallottak erről a jogszabályról.
Ezért a demokráciaközpontban az érintettek megkaphatják a típuskérést, illetve egy mintanyomtatványt is, amit megmutathatnak a bíróságon, hogy "erre van szükség".
Kali arra hívta fel a figyelmet, hogy sok vidéki emberben az a tévhit él, hogy ha magyar állampolgárságot kér, esetleg elveszíti a nyugdíját, vagy akár a román állampolgárságát. Az alelnök hangsúlyozta: tévhit, hiszen Romániában az állampolgárság születéssel szerzett jog, amint a nyugdíj is szerzett jog, tehát nem lehet visszavonni. Ugyanakkor félelem él a köztisztviselőkben is, hogy a magyar állampolgárság megszerzésével esetleg elveszíthetik munkahelyüket. Erre is megnyugtató választ adott. Románia elnöke, illetve a közintézmények pénzügyi helyzetének ellenőrzését ellátó személyek kivételével a közhivatalnoki státus nem összeegyeztethetetlen a kettős állampolgársággal.
Házhoz vinnék az információt
Portik Vilmos elnökségi tag szerint gond, hogy a bevándorlási hivatal meg a külképviseletek nem tudják elég gyorsan feldolgozni a beérkezett igényléseket, ezért a beígért három hónapos határidőt sem tudják betartani az elbírálásban.
Felhívást intézett a Maros megyei települések lakosaihoz: várják azokat az önkéntes személyeket, akik a honosítási munkában szeretnének valamilyen feladatot ellátni. A marosvásárhelyi központ munkatársai átadnák a tapasztalataikat, tudásukat, hogy az önkéntesek legyenek az általuk képviselt vidék szakértői. Örömmel vennék azt is, ha az önkormányzatok megjelenési lehetőséget biztosítanának számukra falunapok, búcsúk, vásárok alkalmával, mert azt tapasztalják, hogy a falvakon igényelnék az emberek, de vagy anyagi vagy más problémák miatt nem tudnak bejönni Vásárhelyre. "Ezért szinte házhoz visszük az információt és az ügyiratcsomók előkészítését, bízunk benne, hogy minden egyes településen lesznek olyan személyek, akik részt vállalnak ebben a feladatban". Egyfajta kapocs szerepét töltenék be az iroda és a települések között.
Meggondolatlan nyilatkozatok
Határozottan visszautasította egyes "markáns helyi RMDSZ-politikusok" rádiókban elhangzott kijelentéseit, amelyek szerint eddig a Néppárt aláírásáért cserébe állították össze a honosítási dokumentumokat, most pedig párttagsághoz kötik a dossziék összeállítását. Meggondolatlan nyilatkozatoknak nevezte, főleg, hogy "kalap alá akarják hozni az összefogást".
Augusztus 20. – első klubtalálkozó
Jakab István megyei elnök bejelentette, hogy létrehozzák a magyar állampolgárok klubját, amelynek tagjai havonta egyszer találkoznának nem politikai célból, hanem közösségformálás végett. Az első klubtalálkozóra augusztus 20- án kerül sor a Klastrom utcai demokráciaközpont kertjében, ahol bográcsgulyás mellett készülnek megünnepelni az államalakítás évfordulóját.
Ugyanakkor tájékoztatott, hogy Tusványosra három politikai témával készülnek: a marosvásárhelyi MOGYE helyzete, a Sapientia akkreditálása és a marosvásárhelyi polgármester-választás ügye.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2011. július 10.
Határon túliak támogatása
Pénteken Szatmárnémetiben járt Ulicsák Szilárd, a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatok és költségvetési források áttekintéséért és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter.
A Magyarországról érkezett miniszteri biztos teljes mértékben áttekinti a 2010-es határon túli magyar-, valamint a határon túli magyar kapcsolatokkal összefüggő előirányzatokat és egyéb költségvetési forrásokat, beleértve a többi tárca vonatkozó pénzeszközeit is. Feladata, hogy egyeztessen a tárcák e tárgyban érintett képviselőivel. Az ő hatáskörébe tartozik a 2011. évi költségvetésben a határon túli magyarok programjainak végrehajtását és nemzeti intézményeik működését biztosító pénzeszközök megtervezése, a támogatási rendszer újragondolása. A biztos a nemzetpolitikáért felelős miniszter képviseletében konzultációt kezdeményez és folytat le a különböző tárcák határon túli magyar célelőirányzatokat kezelő államtitkáraival és szakmai stábjaikkal is.
Szatmári kötődések
Ulicsák Szilárd bevezetőjében elmondta, hogy 1973–ban született Szatmárnémetiben, magyar görög katolikus papi családban. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte tanulmányait, 1989–ben családjával együtt települt át Magyarországra. 1999–től vett részt a Határon Túli Magyarok Hivatalában induló Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítási munkálataiban, majd 2000–től az ezzel a feladattal megbízott programirodát (később főosztályt) vezette. 2004–ben lépett ki a HTMH-tól, majd az Európai Parlamenti választásokat követően Gál Kinga EP–képviselő magyarországi tanácsadója lett. A határon túliakat támogató Bethlen Gábor Alap nem véletlen kapta nevét a fejedelemről, akinek céljai között szerepelt a Tündérkert, vagyis Erdély független államként való létrehozása. A határon túli magyarok támogatására már 1990–ben pénzt különített el az akkori kormány, később a támogatásra szánt összeget közalapítványok osztották szét. Jelenleg 12–13 milliárd forintot szán a kormány a határon túliaknak, ennek nyolcvan százalékát oktatási és nevelési támogatásokra fordítják. Az oktatás mellett, kiemelt pont az egyházak és a válalkozások támogatása. A népességfogyás, csak része a demográfiai fogyásnak, a problémát az asszimiláció és az elvándorlás okozza. Ezt pedig csak úgy lehet megállítani, ha a határon túliak segítséget kapnak életszinvonaluk növeléséhez. Legnagyobb problémák a szórványokban vannak. Nem biztos, hogy érdemes olyan térségekbe befektetni, ahol a magyarok nem tudnak megmaradni, sokkal eredményesebb őket a tömbbe csalogatni és ott biztosítani számukra megélhetést.
Hosszú távú tervek
Mátis Jenő, az EMNT gazdasági bizottságának elnöke ismertette azokat a pályázati lehetőségeket, amelyeket 2020–ig le lehet hívni. A pályázati lehetőségekről és a támogatási összegek lehívásáról a Szatmárnémeti Demokrácia Központban is lehet érdeklődni.
Zatykó Gyula, az EMNT Demokrácia Központ irodahálózatának regionális koordinátora arról beszélt, hogy az EMNT legfőbb célkitűzése a határon túli magyarok szülőföldjükön történő megmaradása. Szülőföldjükön kell tartani a fiatalokat, ennek feltétele a jobb életszínvonal. Ki kell használni a határ menti lehetőségeket. A nemzeti összetartozás benne kell legyen a hétköznapjainkban.
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke eredményesnek tartja a Demokrácia Központok munkáját, régi álom egy ilyen hálózat kialakítása. A Bethlen Gábor Alap, egy olyan támogatási forma, amelyikről le akarják rántani a pártpolitikai burkot. Ezért van az, hogy a hamarosan bejegyzésre kerülő Erdélyi Magyar Néppárt nemzetpolitikával, az EMNT nemzeti és gazdasági kérdésekkel fog foglalkozni. erdon.ro

2011. július 12.

Ulicsák Szilárd bevezetőjében elmondta, hogy 1973–ban született Szatmárnémetiben, magyar görög katolikus papi családban. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte tanulmányait, 1989–ben családjával együtt települt át Magyarországra. 1999–től vett részt a Határon Túli Magyarok Hivatalában induló Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapítási munkálataiban, majd 2000–től az ezzel a feladattal megbízott programirodát (később főosztályt) vezette. 2004–ben lépett ki a HTMH-tól, majd az Európai Parlamenti választásokat követően Gál Kinga EP–képviselő magyarországi tanácsadója lett. A határon túliakat támogató Bethlen Gábor Alap nem véletlen kapta nevét a fejedelemről, akinek céljai között szerepelt a Tündérkert, vagyis Erdély független államként való létrehozása. A határon túli magyarok támogatására már 1990–ben pénzt különített el az akkori kormány, később a támogatásra szánt összeget közalapítványok osztották szét. Jelenleg 12–13 milliárd forintot szán a kormány a határon túliaknak, ennek nyolcvan százalékát oktatási és nevelési támogatásokra fordítják. Az oktatás mellett, kiemelt pont az egyházak és a vállalkozások támogatása. A népességfogyás, csak része a demográfiai fogyásnak, a problémát az asszimiláció és az elvándorlás okozza. Ezt pedig csak úgy lehet megállítani, ha a határon túliak segítséget kapnak életszínvonaluk növeléséhez. Legnagyobb problémák a szórványokban vannak. Nem biztos, hogy érdemes olyan térségekbe befektetni, ahol a magyarok nem tudnak megmaradni, sokkal eredményesebb őket a tömbbe csalogatni és ott biztosítani számukra megélhetést.

Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke eredményesnek tartja a Demokrácia Központok munkáját, régi álom egy ilyen hálózat kialakítása. A Bethlen Gábor Alap, egy olyan támogatási forma, amelyikről le akarják rántani a pártpolitikai burkot. Ezért van az, hogy a hamarosan bejegyzésre kerülő Erdélyi Magyar Néppárt nemzetpolitikával, az EMNT nemzeti és gazdasági kérdésekkel fog foglalkozni. Erdon.ro

2011. augusztus 17.
Elhalasztották az EMNP-tárgyalást
Elhalasztotta a bukaresti táblabíróság az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésének fellebbezési tárgyalását. Nem érkezett meg a per teljes dokumentációja, ezért nem hozhatott döntést a bíró – közölte Toró T. Tibor, az EMNT pártbejegyzéssel megbízott ügyvezető elnöke.
"Feltételezem, valóban az augusztusi szabadságolások miatti késlekedés áll a halasztás mögött, és nem bizonyos közbenjárásoknak köszönhető" – mondta el a Háromszéknek Toró, hozzátéve: bizakodással várja, hogy szeptember elején végre pont kerüljön az ügy végére, és pozitívan záródjék az új párt bejegyzése. Meglátása szerint nem is dönthet másképp a bíróság, mert az alapfokú elutasítás megindoklása "felületes, szakmaiatlan" volt, így szinte kizárt, hogy hasonló döntést hozzon a felsőbb testület. Toró elismételte, az aláírások ellenőrzése nem szerepel a táblabíróság napirendjén, a dokumentumokban semmi ilyesmiről nincs szó, ám az is elég, hogy két feljelentés miatt zaklatják a Demokrácia Központokban dolgozókat. Két magánszemély tett feljelentést a rendőrségen és ügyészségen, azt állítják, visszaéltek nevükkel, ők nem írták alá az EMNP listáját. Toró elmondta, nincs kétségük, hogy az RMDSZ áll az ügy mögött, mert mindkét feljelentő köthető Adrian Drăghici ügyvédhez – egyiket ő képviselte, a másik egy Râmnicu Sărat-i rendőr, a barátja. Drăghici-ről pedig kiderült, hogy jó kapcsolatban áll a bukaresti RMDSZ-szel. Toró szerint ennek az eljárásnak más következménye nem lehet, csak ártatlan emberek életét keserítik meg, és felszólította az RMDSZ-t "állítsa le nem túl jól sikerült ármánykodását". A rendőrség és az ügyészség vizsgálata eddig legalább tíz Demokrácia Központra terjedt ki, minden héten felkeresnek egyet-kettőt, zaklatják munkatársaikat. Toró szerint ez felháborító, hiszen nincsen közük a pártbejegyzéshez, közszolgálati feladatot látnak el az állampolgársági kérések koordinálásával. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését július közepén a törvényszék alapfokon elutasította. A bíróság indoklása szerint azért nem engedélyezték az új alakulat létrehozását, mert az alapvető emberi és közösségi jogok és szabadságjogok képviseletét vállalta fel programjában, és a törvényszék szerint ez ellentétes a pártokra vonatkozó, 2003/14-es törvény 1. és 2. cikkelyének előírásaival, miszerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell felvállalnia, és nem egy közösség érdekeire szorítkoznia.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. szeptember 15.
Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének kálváriája
Mai nap, 2011. szeptember 15-én a Bukaresti Táblabíróság jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét.
. 2010. december 4. – Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozásáról döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése. Az autonomista elveket valló új politikai szervezet, az Erdélyi Magyar Néppárt megalapításáról szóló előterjesztést 221 küldött támogatta, ellenszavazat nem volt, nyolcan tartózkodtak. Markó Béla, az RMDSZ elnöke „felelőtlennek” tartotta a pártalapítási szándékot.
· 2011 januárjában felállították az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésével foglalkozó bizottságot, amelynek tagjai: Toró T. Tibor koordinátor, László János, Gergely Balázs és Orbán Mihály régióelnökök, Borbély Zsolt Attila, Papp Előd, Szilágyi Zsolt, Tőkés András, és Zatykó Gyula. Január második felében elindult az aláírásgyűjtés. Amint arra Bakk Miklós politológus nemrégiben ismételten felhívta a figyelmet: a Velencei Bizottság által is elmarasztalt román párttörvény támasztja Európában a legdrasztikusabb feltételeket a bejegyzés útjába. A 25.000 tagot előíró feltétel ‒ akiknek legalább 18 megyéből és Bukarestből kell lenniük ‒ valóban egyedülálló. Az Európai Unión belül egyedül Portugália követi ebben Romániát, de messze lemaradva: ott „csak” 7500 tag igazolását kérik. Az államok többségében néhány tíztől ezerig terjedően határozzák meg a taglétszám-kritériumot (például: 10 tag ‒ Ausztria, Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Magyarország; 50 tag ‒ Bulgária; 1000 tag ‒ Lengyelország, Észtország). De még EU-n kívül is megengedőbbek e tekintetben a feltételek: Macedóniában 500, Afganisztánban 700 taggal lehet pártot bejegyezni. A 18 megyés területi feltétel pedig teljesen egyedülálló. Az RMDSZ vezetői több ízben elítélően nyilatkoznak a pártbejegyzésről, de hozzáteszik, a nagyobbik magyar párt nem akadályozza a néppárt bejegyzését.
· Bár az aláírások javarészét terepen, házról-házra járva gyűjtötték be, az EMNT által működtetett, a könnyített honosításban több mint százötvenezer erdélyi magyarnak segítséget nyújtó erdélyi Demokrácia Központokban is lehetőséget biztosítottak az EMNP támogatói listájának aláírására. Májusban – a „feketemunka elleni küzdelem” jegyében – napokon keresztül több Demokrácia Központban tartott vizsgálatot a román Pénzügyőrség, átvizsgálták a pénzügyi jelentéseket, iratokat, a könyvelést. A vizsgálat eredményéről egészen sajátos módon az Evenimentul Zilei bukaresti napilapban lehetett olvasni június elején, a tendenciózus cikkben a bruttó fizetéseket „felfele kerekítve” lebegtették meg, illetve a nepotizmus vádját is megfogalmazták – névrokonság alapján! A román Pénzügyőrség vezetője egyébként Ladányi Árpád RMDSZ-es funkcionárius.
· 2011. május 5-én az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának kezdeményezői benyújtották a bukaresti törvényszéken a párt jogi bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat. A Bukaresti Törvényszék május 26-án tárgyalta első ízben az EMNPbejegyzési kérelmét. Az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzése ellen akkor három óvást nyújtottak be. A Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja (Partidul Solidarităţii Democratice pentru Şanse Egale şi pentru o Societate mai Bună) az Európa Tanács alapjogi Chartájának előírásait kérte számon az Erdélyi Magyar Néppárt programjában. A Néppárt (Partidul Popular) azt kérte a törvényszéktől, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó. Egy magánszemély, Adrian Drăghici azért nyújtott be óvást, mert szerinte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató aláírások között hamisak is találhatók.
· A pártbejegyzést megóvó magánszemély, Adrian Drăghici közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét a dokumentumok tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van a bukaresti törvényszéknél iktatott 2011/3/32654-es iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is. Vagyis a román ügyvéd megbízásából az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit.
· A bukaresti törvényszék több fordulót követően 2011. július 14-én első fokon elutasította az EMNP bejegyzését, de nem az aláírásokkal volt problémája. A bíró indoklásában a többpártrendszer lényegét megkérdőjelező módon arra hivatkozott, hogy a párt nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. Az EMNP kezdeményezői megfellebbezték az ítéletet.
· A másodfokú tárgyalás „előkészítéseképpen” júliusban egy román-magyar médiakommandó kezdte vegzálni a néppárt támogatóit. A Néppárt támogatói listáját homályos – és valószínűsíthetően: törvénytelen – módon megszerezve az RMDSZ-es pártlap, a bukaresti Új Magyar Szó a magyargyűlöletéről és szekus besúgói múltjáról hírhedté vált Dan „Felix” Voiculescu lapjával, a Jurnalul Naţionallal karöltve több részben „leleplező” cikkeket közölt a vélelmezett hamisításokról. A „tényfeltárás” érdekessége, hogy olyan „nem létező támogatókat” leplez le, akik valóban nem léteznek: legalábbis egyikük a Néppárt bíróságon leadott támogatói jegyzékében tényleg nem szerepel. A tényfeltárás további érdekessége, hogy saját eredményként állítja be azt, hogy az illetékes bukaresti ügyészség a rendőrség révén kívánja ellenőrizni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások hitelességét. Ezzel szemben a tény az, hogy még június 17-én ugyancsak az RMDSZ-es ügyvéd, Adrian Drăghici megkeresésére és segítségével tett feljelentést Mircea Vasile Ion rendőr (egyébként saját bevallása szerint Drăghici barátja), illetve június 27-én egy bizonyos Buta Levente, aki szintén nem szerepel a Néppárt támogatói listáján (mi több: sehol semmi nyoma annak, hogy valaha bármelyik erdélyi demokráciaközpontban járt volna). A feljelentések következtében az EMNT által működtetett demokráciaközpontok munkatársait rendre berendelik az illetékes rendőrkapitányságokra, és vallatják őket – fogalmazhatunk úgy is, hogy strómanokon keresztül az RMDSZ rászabadította a rendőrséget arra az irodahálózatra, amely több mint százötvenezer erdélyi magyarnak segített eleddig a magyar állampolgársági dosszié összeállításában.
Reméljük, hogy Adrian Drădhici honoráriumát nem közpénzből fizették, ugyanis ügyvédként egy kissé drágás. Amint az a „Termoelectrica-dosszié” elnevezésű korrupciós botrány sajtóanyagaiból kiderül, Adrian Drăghici vádlottként szabadlábon védekezhet a 97 millió lejes (mintegy 23 millió eurós) korrupciós ügyben – a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) adatai szerint az RMDSZ ügyvédje abban az esetben 16 millió lejt (több mint 3,8 millió eurót) számlázott ki. És innen eredhet a szenvedélyes elkötelezettsége a hamisítás ügyében is: harmadmagával éppen ezzel vádolják.
· 2011. szeptember 15-én a Bukaresti Táblabíróság jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét. erdon-ro

2011. szeptember 20.
Konzulok jártak a váradi Demokrácia Központban
Fodor Tamás kolozsvári konzul és munkatársai érkeztek Nagyváradra tegnap az EMNT által működtetett Demokrácia Központba, hogy átvegyék az idős, beteg személyektől a honosítási, illetve visszahonosítási kérelem papírjait.
Fodor elmondta, ezúttal az egész munkanapot itt töltik (három konzul és három ügyintéző jött), s mint Nagy József Barnától, a váradi központ irodavezetőjétől megtudtuk, Váradon kívül Papfalvára is ellátogatnak, hogy ágyhoz kötött betegektől átvegyék az iratcsomót. Fodor Tamás azt is elmondta, együtt dolgoznak az EMNT-vel és az RMDSZ-szel a honosítási ügyintézés során. Az, hogy most Váradon vannak, azért előny, mondta el lapunk kérdésére, mert így két folyamatot vontak össze: a demokrácia központban egyébként csak előkészítik a honosítási kérelmeket, s az ügyfelek kellene azt személyesen elvigyék a konzulátusra, vagy Magyarországra. Így viszont megspóroltak nekik egy utat. Sok a felkérés, hogy ilyen konzuli napot tartsanak a partiumi térségben, részletezte Fodor, ha kéthavonta össze tudnak hozni egy ilyen látogatást, az szerencsés számnak mondható. Egyébként folyamatos az érdeklődés a visszahonosítás iránt, tömegesen jönnek az emberek, akik szeretnének (újra) magyar állampolgárok lenni.
Hónapok óta szervezik ezt a találkozót, mondta el Nagy József Barna, s előre össze is gyűjtötték azokat a személyeket, akiknek nehézkes az utazás. Egyébként, hogy megkapják a magyar állampolgárságot, az eskütétel alkalmával még így is a konzulátusra vagy Magyarországra kell utazniuk majd. A konzulok valószínűleg jönnek még majd idén Nagyváradra, hogy megkönnyítsék az idősek, betegek ügyintézését.
F. E. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2011. november 19.
Németh Zsolt: kemény év következik
Magyarország szomszédsági kapcsolatainak a várható alakulásáról és a magyar nemzetpolitika intézményesüléséről beszélt egy televíziós interjúban az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Németh Zsolt külügyi államtitkár.
„Kemény év következik Magyarország szomszédsági kapcsolataiban, hiszen az elmúlt hetekben úgy alakult, hogy az elkövetkező egy évben valamennyi szomszédos országban választásokat tartanak” – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának adott interjúban. Az államtitkár úgy vélte, a választások meg fogják terhelni Magyarország szomszédsági kapcsolatait, és próbára fogják tenni a határon túli magyar közösségek „mentális állóképességét”. „Bízom benne, hogy jól sikerül venni ezt az akadályt, és a Kárpát-medencei magyarság politikai képviselete megerősödve fog kikerülni ebből a megmérettetésből” – jelentette ki Németh Zsolt.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyar nemzetpolitika intézményes keretek közé kívánja terelni Magyarország, a Kárpát-medence magyar közösségei és a magyar diaszpóra kapcsolatait. Ezen intézményesülés részének tekintette a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki budapesti megalakulását is. Elmondta, az egy hét múlva összeülő Magyar Állandó Értekezletnek (MÁÉRT) kiemelkedően fontos szerepet szánnak mind a külhoni magyarok anyaországgal való kapcsolatában, mind a magyar közösségek egymás közötti kapcsolataiban.
A riporter arra kérte Németh Zsoltot, reagáljon Markó Béla kijelentésére, amelyben a miniszterelnök-helyettes súlyos szavakkal ítélte el azt, hogy Magyarország támogatta az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását. Az államtitkár úgy vélte, ez Markó Béla magánvéleménye, hiszen „az RMDSZ mintha ezzel ellentétes véleményt képviselne”. Hozzátette, Magyarország ösztönzi, támogatja a magyar közösségek önszerveződését. Természetesnek tartotta ugyanakkor, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak támogatást nyújtanak a magyar állampolgárság igénylésében közvetítő Demokrácia Központok működtetéséért. „Ha nem lennének Demokrácia Központok, akkor nem lennének Erdélyben nagy számban magyar állampolgárok. Az odaadással végzett munkáért nem támadást érdemelnek, hanem köszönetet és elismerést” – mondotta.

Bertalan-napra várják Orbán Viktor magyar kormányfőt
Széki szalmakalapot és mellényt ajándékoztak Németh Zsolt államtitkárnak
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Pro Urbe Szék Alapítvány és a Donát Alapítvány szervezésében csütörtökön egész napos közösségi ünnepet tartottak a Kolozs megyei Széken annak kapcsán, hogy közel ötven – széki vagy Székről elszármazott – erdélyi tehette le aznap a magyar állampolgárságot a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Az eseményen részt vett a csütörtöki négynapos erdélyi magánlátogatásra érkezett Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is. A szónokok beszédükben a székiek példamutató helytállását, szorgalmát, a népi hagyományok éltetése érdekében kifejtett több évszázados tevékenységét hangsúlyozták. Ugyanakkor szó esett még a faluturizmus fejlesztésének szükségességéről is, de a rendezvény gazdag gyermek- és ifjúsági programokban is bővelkedett, este pedig a széki Szalmakalap ifjúsági tánccsoport fellépésével és táncházzal zárult.
Kora délután a Keljfeljancsi Bábszínház egyik előadását tekinthették meg a gyerekek, majd íjászbemutatót szervezett a Turul Íjász Egyesület. Ezt követően Dávid János virágkertészeti főtanácsadó és Orbán Sándor növényvédelmi szakember tartott kiselőadást. A kolozsvári Donát Alapítvány, illetve az O. Ghibu-líceum diákjainak vezetésével gyermekfoglalkozásra került sor Építsük meg a Szent Koronát! címmel. Ezt követően Kónya-Hamar Sándor, a Pro Identitas Alapítvány elnöke tartott előadást Kettős állampolgárság vagy nemzetegyesítés? címmel, majd Szász Péter, az EMNT Demokrácia Központ igazgatója a honosításról értekezett. A magyarfenesi színjátszó csoport a kultúrotthonban előadta Szőcs Géza A kisbereki böszörmények című színművét.
Évszázadokon átívelő hagyományőrzés
A kultúrházban megtartott rendezvényen Sallai Márton helyi református lelkész először a széki himnuszként ismert 79. zsoltárt olvasta fel, majd a jelenlevők elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a lelkipásztor megáldotta a jelenlevőket, akik nagy tapssal fogadták a kultúrházban Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkárt, Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető elnökét, Gergely Balázst, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnökét, Kocsis Ferencet, az EMNT Demokrácia Központjának széki koordinátorát és Filep Sándort, a Pro Urbe Szék Alapítvány elnökét.
Filep Sándor beszédében kifejtette: méltó dolognak tartja egy ilyen ünnepség megszervezését azoknak a székieknek, akik most magyar állampolgárokká váltak. – 1944 óta ők az első széki magyar állampolgárok! – tette hozzá Filep.
Gergely Balázs köszöntötte Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét, Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, Zsigmond Barna csíkszeredai magyar konzult, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Gyurcsik Ivánt, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetőjét, Kónya-Hamar Sándor volt parlamenti képviselőt és nem utolsósorban Sallai Jánost, a település polgármesterét.
Az EMNT közép-erdélyi régióelnöke beszédében a Szék és Kolozsvár közötti több évtizedes kapcsolatról, illetve annak felújításáról értekezett, míg Brenzovics László azt hangsúlyozta, hogy a székiek évszázadokon át megőrizték őseik értékeit.
Toró T. Tibor emlékeztette a jelenlévőket: pár évvel ezelőtt Tőkés Lászlóval járt Széken, akinek igen kedves ez a település. – A székiek az egész Kárpát-medencei magyarságnak példát mutattak azzal a magatartásukkal, hogy a nehéz helyzetből mindig tovább tudtak lépni. Ez a jobb időket is megélt település – amely egykor szabad királyi város volt – merjen tehát jövőt álmodni magának – hangsúlyozta Toró, majd megemlítette az EMNT által Erdély gazdasági fejlesztésére kidolgozott Mikó Imre-tervet. – A gazdasági jólét a szellemi felemelkedés felé vezethet – hangoztatta a politikus, majd azt ecsetelte, hogy Széken jobban ki kellene használni a falu- és az egészségügyi turizmus nyújtotta lehetőségeket, illetve a település kulturális-szellemi értékeit. – Azt kívánom a székieknek, hogy továbbra is legyen kitartásuk, erejük és hitük, hogy ezt a helységet a polgári város rangjára emeljék! – összegzett Toró T. Tibor.
Ára volt annak, hogy az ember magyar
Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkár először azt emelte ki, hogy Magyarország közel ötven új állampolgárral gazdagodott, majd úgy vélte: tömegmozgalomnak kellene elindulni a magyar állampolgárság igénylése érdekében.
– Magyarnak lenni jó! – ezt olvashattuk a felhívásokon. De vajon miért kell ezt kimondani, hirdetni? Miért nem magától értetődő az, hogy magyarnak lenni jó? – tette fel a szónoki kérdést Németh Zsolt, majd válaszképpen elmondta: történelmi sorstársaink bozgorozással és diszkriminálással igyekeztek „gondoskodni” arról, hogy ne legyen magától értetődő a fentebbi kijelentés. – Olyan kisebbségi helyzetbe kergettek, ahol nap mint nap éreztették, hogy ára van annak, ha az ember magyar. A kommunizmus szétzilálta a magyar nemzet összetartozás-érzését, ám nem csak 2004. december 5-e volt, hanem 2010 is. Ennek következtében újra érezzük, hogy jó magyarnak lenni! Államhatárokat húztak közénk, és az asszimiláció rendkívül kemény próbatételnek bizonyult, ám megmaradásunkra ennek ellenére van lehetőség – hangoztatta a politikus. Megtudtuk: közvetetten ugyan, de Széknek köszönheti feleségét, hiszen a széki zenéért kezdett el egykor táncházba járni, népdalokat tanulni, és egy ilyen táncházban eltöltött este után ismerte meg későbbi asszonyát.
– Szék a megmaradás példája, amely a hitből és a reményből építkezik. Szék a hit és a remény üzenetét tolmácsolja a magyarságnak, és az egész nemzetnek erre van szüksége. Ha isten úgy akarja, áldás kíséri azt az érzést, hogy jó magyarnak lenni bárhol a világon! – összegzett Németh Zsolt.
Gergely Balázs felelevenítette a tavaly elhunyt Dániel Márton emlékét, aki 2009-ben azt mondta: Orbán Viktor megígérte egykor neki, hogy ha a Fidesz megnyeri a választásokat, egy Bertalan-napot Széken tölt majd. – Arra kérem Németh Zsoltot, tolmácsolja ezt a kívánságot a magyar kormányfőnek! – mondta Gergely, majd egy széki szalmakalapot és egy hagyományos, kék színű mellényt ajándékozott Németh Zsoltnak.
NAGY-HINTÓS DIANA

2011. november 29.
Magyar nemzetpolitika: előrelépés
A magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentum elfogadása miatt különösen fontosnak értékelte a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) idei, tizedik ülését keddi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos megbízott elnöke.
Különleges fontosságú, hogy a magyar közigazgatás nem országban, hanem nemzetben kezd el gondolkodni, hangsúlyozta keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke. A magyar nemzetpolitikai stratégia kereteinek kidolgozásával „két évtizedes stagnálás” után végre előrelépés történt, és igen lényeges, hogy ennek fő célja a szülőföldön való boldogulásnak a támogatása, fogalmazott Toró T. Tibor.
Nemzetpolitikai stratégia
Erdélyi viszonylatban több igen fontos, aktuálpolitikai kérdés is bekerült a dokumentumba: az erdélyi magánegyetemek megerősítésének a fontossága – különös tekintettel a Sapientia egyre inkább elhúzódó akkreditációs folyamatára és a Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Egyetem ügyére –, illetve a közigazgatási régiók tervezett átrajzolása, amellyel kapcsolatosan a Máért konszenzussal támogatta, hogy a román kormány csak olyan reformot fogadjon el, amellyel nem hozza hátrányos helyzetbe a tömbvidékeken élőket.
„Konstruktív kapcsolat”
A Máért kétnapos budapesti ülését követően az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László által vezetett delegációval találkozott Orbán Viktor miniszterelnök, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, tudatta Toró T. Tibor, amelynek keretében Orbán Viktor és Tőkés László megerősítették nemzetpolitikai stratégiai szövetségüket. A találkozón Orbán Viktor kifejtette: nagyra értékeli azt a munkát, melyet Tőkés László a Kárpát-medencei magyar autonómiáért végzett és végez, egyben üdvözölte az Erdélyi Magyar Néppárt romániai bejegyzését, az RMDSZ tekintetében arra biztatva, hogy „a közösség érdekében kell ápolni a kapcsolatokat”. Erre utalva Toró T. Tibor a keddi sajtótájékoztatón megjegyezte: „nekünk is az az érdekünk, hogy konstruktív kapcsolat legyen az erdélyi magyar politikai szereplők között”.
A találkozó keretében Orbán Viktor nagyra értékelte és támogatásukról biztosította az erdélyi magyar közösség önálló gazdaságfejlesztési stratégiáját, a Mikó Imre Tervet, akárcsak a Demokrácia Központok tevékenységét, amelyeknek a továbbiakban a monitoring tevékenységben és a Mikó Imre terv végrehajtásában lesz nagy szerepük.
Etnikai arányosság elve
Toró T. Tibor a jövő évi választások összevonásával kapcsolatosan kifejtette: véleményük szerint ez jelentős „demokrácia deficitet” eredményez, és „sajnálják, hogy az RMDSZ támogatásáról biztosította a többségi kormánypártot” ez ügyben. Az új választási törvény folyamatban lévő kidolgozásával kapcsolatosan rendkívül fontosnak tartotta az etnikai arányosság elvének az érvényesítését, amely meglátásában „kiszámíthatóságot és stabilitást” eredményezhet. Az EMNP ezért azt javasolja az RMDSZ-nek, hogy érvényesítse a választási törvénnyel kapcsolatos tárgyalásokon az etnikai arányosság elvét, amely szerint a romániai magyarság számára elkülönítenek számarányának megfelelő parlamenti mandátumot. Ezekért versenyezhetnek majd a romániai magyar politikai szervezetek, amelyek így nem kockáztatják azt, hogy a politikai verseny miatt a romániai magyarság parlamenti képviselet nélkül marad.
Erdon.ro

2012. január 5.
Február 25-én tartja alakuló kongresszusát az EMNP
Az Erdélyi Magyar Néppárt alakuló kongresszusát február 25-én, Csíkszeredában tartják – jelentette be Toró T. Tibor megbízott elnök csütörtökön, Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökével, Sándor Krisztinával közösen tartott sajtótájékoztatójukon a felek kijelentették: sikeres volt az EMNT 2011-es tevékenysége, a Néppárt megalapítása révén idén együttműködve, a politikum és a civil szféra eszközeit is kihasználva folytatják tevékenységüket.
Az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökségének döntése szerint az alakuló kongresszust február 25-én, Csíkszeredában tartják – jelentette be Toró T. Tibor elnök. Itt fogadják majd el a szervezeti és működési szabályzatot, a bővített programot, valamint a választási esztendő prioritásait is. Mint elmondta, januárban folytatódnak a helyi szervezetek megalakulásai, melyeket februárban a megyei szervezetek létrehozása követ. Az alapító elnök hozzátette: a párttörvény értelmében a helyi szervezetek székházait az önkormányzatok kellene biztosítsák, a Néppárt igénylései eddig azonban jobbára válasz nélkül maradtak.
Toró közölte: a Néppárt az időközi választásokra is készül. A Hargita megyei választókerületben önálló jelöltet álítanak. „Az etnikai arányoknak köszönhetően nincs veszélyben a magyar képviselet, sőt, a verseny serkent és munkára késztet” – jelentette ki Toró. Mint fogalmazott, kusza a jogszabályi háttér, de a Néppárt értelmezése szerint törvényesen indíthatnak önálló jelöltet. „Semmiképp sem a megfonnyadt tulipán jele alatt indulunk” – tette hozzá a megbízott elnök. A Néppárt Bihar megyében ugyanakkor már tavaly jelezte az RMDSZ-nek, hogy konszenzusos döntést, és pártoktól független jelölt állítását javasolják. „Most majd kiderül, hogy az RMDSZ együttműködési szándéka csak retorikai fogás, vagy komolyan vehető. Egyelőre a támogatásukra szólítanak fel, de még jelöltjük sincs. Nem akarjuk, hogy megint előhúzzanak egy kétes közéleti szereplők a kalapból” – fogalmazott Toró. Kijelentette: korrupciós vádaktól mentes, a helyi közösségbe kellőképpen beágyazott, kreatív, a pártpolitikától független jelöltre van szükség. A Bihar megyében megüresedett képviselői szék esetében a kiírásra a törvény által előírt 90 nap január 17-én jár le, de volt már arra precedens, hogy a hatóságok megkerülték a törvényt és elodázták a kiírást.
Az EMNT leköszönt ügyvezető elnöke eredményesnek nevezte a szervezet 2011-es tevékenységét. A húsz területi szervezet olyan közösségépítő rendezvények sokaságát koordinálta, mint a Kolozsvári Magyar Napok vagy a Brassói Magyar Napok. Sikeres évet zárt a magyar állampolgárság megszerzéséért segítséget nyújtó Demokrácia Központ-hálózat is. A honosítás közszolgálati munkáját 30 iroda vállalta, ahol 143 ezer személy kapott tájékoztatást és 74 ezer személynek állítóttoák össze az iratcsomóját. Az EMNT a népszámlálás alatt nagyméretű kampányt folytatott a magyar identitás vállalásáért. „Az eddigi hírek nem túl biztatóak, de reménykedve várjuk a hivatalos eredményeket” – mondta a népszámlálás sikeréről Toró T. Tibor. A két szervezet viszonyáról elmondta: közös, nemzeti értékrendben gondolkodó csapat áll mögöttük, akik két különböző szervezeti keretben bár, de azonos célokért küzdenek. „Az érdekérvényesítés egy új eszköze az Erdélyi Magyar Néppárt, amelyet a közösség kezébe adunk” – jelentette ki.
Toró elmondta: kíváncsian várják, hogy a román kormány a magyar miniszterein keresztül milyen döntést hoz a verespataki bányaberuházás ügyében, amely egyben politikai és erkölcsi kérdés is a Néppárt számára. Az esetleges bányanyitás „nemzetbiztonsági veszélyforrás” lenne – mutatott rá az elnök. Az új magyar Alaptörvény elfogadása kapcsán úgy fogalmazott, hogy „egy új korszak kezdődik a magyar nemzet történetében.” Mint mondta, büszkék rá, hogy az EMNT javaslatainak egy része szövegszerűen is helyet kapott az Alaptörvényben. „Aktív nemzetpolitikára sarkall és számos elem jelzi, hogy nem csak a 10 millió magyarországi Alaptörvénye, de az egész Kárpát-medencei magyar nemzeté is” – mutatot rá Toró T. Tibor. A Magyar Szocialista Párt tiltakozó akcióiról kifejtette: nevetséges, hogy azok, akik az elmúlt nyolc évben a nemzetpolitikát „lebutították”, a 2004. decemberi sikertelen népszavazás felelősei, így tiltakoznak a nemzetpolitikai fordulat ellen. „Határozottan szolidaritást vállalunk az új alaptörvény kidolgozóival, és örülünk annak, hogy érvénybe lépett” – jelentette ki a politikus.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács új ügyvezető elnöke elmondta: sikeres, kiépített hálózatot tartanak fent az EMNT-szervezetek, amelyeket nagymértékben a tavalyi évben sikerült megerősíteni. Hozzátette: a társadalomszervező munkát folytatják, arra törekednek, hogy a már létező helyi rendezvények közös szervezése mellett a párhuzamosan dolgozó civil szervezetek munkáját is összehangolják, valamint a már elkezdett országos terveket folytassák. Az EMNT jelenléte 2012-ben is meghatározó lesz a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Az ügyvezető elnök véleménye szerint a magyar honosítás igénylése a továbbiakban is az eddigi mértékben alakul, így szeretnék megismételni a tavalyi számokat.
Az új tervekről kifejtette: az EMNT és a Néppárt szakmai hátterét a Bálványos Intézet keretein belül működő szakbizottságok fogják biztosítani. „Ebből is látszik, hogy a két szervezet együtt halad tovább” – mutatott rá Sándor Krisztina. Az EMNT idén hozza létre a Közszolgálati Szabadegyetemet is, amely jelölteknek, a közéletben aktív, köszolgálatot vállaló szereplőknek nyújt majd szakmai képzést.
Az EMNT új országos elnöksége január folyamán megtartja első ülését, valamint a Választmány is ülésezik, amelynek tagjai az országos elnökség mellett a területi elnökök és a szakbizottságok elnökei is – ismertette az ügyvezető elnök. Decemberben a Közép-erdélyi régió vezetésében is megtörtént a „staféta” átadása, és megalakult a területi egyeztető tanács is. Ennek mintájára a partiumi és a székelyföldi régióban is hasonló egyeztető tanácsok megalakítása van folyamatban – tette hozzá.
Újságírói kérdésre felmerült a fiatalok nagyobb arányú bekapcsolódása, melyet mindkét fél egyaránt örvendetesnek és ígéretesnek tartott. „Az elmúlt időszakban a MIT házatájáról valóban több fiatal döntött úgy, hogy az ifjúsági szférában szerzett tapasztalatait, tudását a továbbiakban a civil-politikai erőtérben kamatoztatja, s ezt egy szerencsés és természetes folyamatnak tartom” – értékelt Sándor Krisztina.
EMNP-közlemény