A kisállomásnál. Kusztos Endre emlékére
Február 12-én jegyeztem le magamnak: „Most itt vannak Endre bácsiék. Filmezünk.” Nehéz elhinnem, hogy három nappal később azzal folytatom, hogy Endre bácsi már nincs közöttünk.
A szombat délutáni búcsúzkodáskor, viccelődve mondtam neki, dolgoznia kell, mert a szeptemberre (90. születésnapjára) tervezett kiállításon üresen maradnak a falak. Reméltem, hogy a bátorítás segíteni, késztetni fogja. Indulás előtt kérdezték tőle, hogy honvágya van-e? Mondta, hogy nincs, ő jól érzi itt magát Kolozsváron.
Az elmúlt napokban barátaival találkozott Kolozsváron, többször is megnézte mesterének, Miklóssy Gábornak a kiállítását. Bálint Arthur filmezte, miközben mi szabadon beszélgettünk a képek előtt. Mesélt ’56-ról, beszélt tanárairól (Kádár Tibor, Miklóssy Gábor, Kovács Zoltán), Nagy Istvánról, édesanyjáról, fiáról. Elmesélte egy barátja hirtelen, abszurd halálát… Együtt ebédeltünk a Bulgakovban, este megnéztük azt a filmet, ami vele készült s negyven éve nem látta. Mindenre úgy emlékezett mintha tegnap történt volna: édesanyám paszulyt bont, édesanyám hozza a káposztát, jé, a macska, mindig így rajzoltam, a térdemre támasztva a rajztáblát… Egy pohár vörös bort is megittunk.
Bár egy-egy történetet többször is elmesélt az évek során, minden alkalommal újabb lényeges árnyalatot, fontos részletet idézett fel. Csak csodálkozni tudok azon, hogy a háború után első alkalommal pont 1956 októberében ment Budapestre. És véletlenül pont ott volt október 23-án a Sztálin-szobor ledöntésénél amit le is rajzolt. A tankokba égett vagy az utcán széttaposott emberek kitörölhetetlen látványát ismét felidézte találkozásunkkor. Azon is csak csodálkozni tudok, hogy pont azokban a napokban Kádár Tibor és Nagy Imre festők is Budapesten voltak, s Kusztos véletlenül összefutott velük.
Endre bácsi elbeszéléseit ezek a sorsszerű véletlenek – amelyeket ő a magától értetődő dolgoknak kijáró természetességgel mesélt el –, a halállal kapcsolatos élmények, az élet eseményeinek jelképes olvasata tette súlyossá, drámaivá. A néha feltörő tiszta, gyermeki nevetése azonban mindig oldotta ezt a drámát, mindig az életnek erre az oldalára billentette vissza a társalgást, az együttlét meleg, közvetlen hangulatát.
Sokszor hallottam azt a véleményt a képeiről, hogy túl sötétek, komorak, az életnek túlságosan csak az árnyékos oldalára koncentrálnak. Nevetése, barátságos, nyitott, szerető tekintete, előítélet-mentes kíváncsisága, képein az új hajtások és friss szántások azonban mindig és mindgvégig az életet szerető, annak örülő emberre vallottak, vallanak. Az elmúlt napokban is hányszor mondta a szót, hogy „remény”, és hányszor remélte, hogy „kivirrad”, hogy ismét jobb erőben lesz, és még dolgozhat.
Művészetében megszállottan csak a természet törvényeit – a megmaradásért való küzdelmet és az elkerülhetetlen pusztulást-elmúlást – figyelte és jelenítette meg. Szombati beszélgetésünk során felidézte, hogy a fiával mennyit jártak békázni, gyíkot gyűjteni s hogy ezért lett belőle biológus. Őt pedig a természet folyamatainak, a falvak életének, az egyének sorsának a megfigyelése tette művésszé. A világháborút, forradalmat látott és megélt ember örült a rügyezésnek, tavasznak, féltette az életet, és mindig döbbenettel szembesült a pusztulás érthetetlenségével szemben. Ilyen döbbenettel szembesülünk mi is azzal, hogy már nincs közöttünk, s értetlenül állunk azzal szemben, hogy egy abszurd autóbaleset ragadta el közülünk.
Pedig szombaton még elénekelte a „Bekecs alatt Nyárád tere” nótát, miközben a művészeti intézet 1949–1950-es I. évfolyamáról – a kolozsvári korcsolyapavilon előtt – készült csoportkép több mint harminc szereplőjének a nevét felírta a kép hátára, s mindegyik névhez hozzáfűzött néhány mondatot, emléket, amellyel „felrajzolta”, megragadta kollégáinak életútját.
Az utóbbi években az elhagyatott szovátai kisállomásra járt ki rajzolni, festeni. Terveztük, hogy a filmezés következő stációja az lesz, ellátogatunk oda együtt. Elmondása szerint a kisvasút biztosította egykor a völgy embereinek a kapcsolatát a világgal, a kommunikációt, a fuvarozást. A Kis-Küküllő mentén ez a vasút volt a fellendülésnek, az „új életnek” a reménye. A vonalnak erről a végéről, a gyomos vágány mellől nézte Kusztos Endre az élet folyamatos átalakulásait.
A szovátai kisállomásról a tegnap elindult egy vonat, egy utassal. Isten veled, Endre bácsi!
Székely Sebestyén György
Szabadság (Kolozsvár)

Hunyady megírta, Marosán felolvasta
Kolozsvárhoz sok szállal kapcsolódó, ám mostanra kicsit méltatlanul elfeledett szerzőre emlékezhettek az érdeklődők csütörtökön este a Bulgakov kávéház emeleti termében: Hunyady Sándor életét és munkásságát Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze hozta közelebb a hallgatósághoz.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Monda és színház kapcsolata
Pénteken lesz a színházi világnap, amelynek alkalmából rendhagyó eseményekre, és több bemutatóra is lehet számítani az erdélyi teátrumokban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház ötnapos programsorozata kedden kulisszalátogatással kezdődött. Dimény Áron és Bodolai Balázs, az intézmény színészei vezették körbe az érdeklődőket, megmutatták, hol zajlik mindaz a háttérmunka, mely a színpadi produkció létrejöttéhez szükséges.
Az immár hagyományossá vált asztalitenisz-bajnokság 16 órakor vette kezdetét a Bulgakov kávézó teraszán, ahol a zöld asztalnál a sajtósok és a színház művészei mérték össze tudásukat. Laczó Júlia színész közben különleges bográcsgulyást készített a résztvevőknek.
A miniévad első előadása Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című produkciója volt, ezt a színházmozi első vetítése követte. Az előcsarnokban berendezett különleges, „mozis” térben két, Vlad Mugur által rendezett klasszikus előadást, A Lourcine utcai gyilkosságot és a Székeket nézhették meg az érdeklődők. A vetítésekre sokan voltak kíváncsiak, a fotelek megteltek, és a mozizáshoz elengedhetetlen pattogatott kukorica is elfogyott.
Csütörtök délelőtt a kolozsvári teátrum művészei a kicsiket várják játékdélelőttre, majd a színházmozi után héttől a VIA étteremben várják színházi vacsorára az érdeklődőket, nyolctól pedig A vágy című előadást tűzik műsorra a miniévad keretében.
A Rómeó és Júlia Váradon
Nagyváradon az idei évadban is folytatódik a Színház az iskolában, iskola a színházban címmel meghirdetett program, amelynek eredeti célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a színházhoz, a magyar- és világirodalom egy-egy meghatározó művéhez, segítve ezáltal a szövegértelmezési készségek fejlődősét, a színházi alkotófolyamatra való rálátást és a színházi eszközökkel történő önkifejezést.
A színház világnapján, pénteken 19 órától ennek a programnak a keretében mutatják be a legújabb produkciót: William Shakespeare Rómeó és Júlia című világhírű drámáját hat nagyváradi iskola, a Partium Keresztény Egyetem és a Nagyváradi Állami Egyetem hallgatói viszik színpadra. A Szigligeti Társulat színészei közül Csatlós Lóránt, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kocsis Gyula és Pitz Melinda készítik fel a csapatokat.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is bemutatóval ünnepli a világnapot. Csuja László rendezésében Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabját péntek este 7 órától láthatja először a közönség a színház stúdiótermében.
A bemutatót követően a produkció másnap, március 28-án, szombat este 7 órától is megtekinthető lesz. Csuja László magyarországi színházi- és filmrendező, az Erdélyi Vándorszínház alapítója; a Figura Stúdió Színházban ez az első munkája.
A darabot Moşu Norbert-László és Kolozsi Borsos Gábor játsszák. Marie Jones művében a két szereplő tizenhat karaktert játsszva adja elő a történetet, amely egy amerikai stáb írországi filmforgatását meséli el.
„Jake és Charlie élete kissé zátonyra futott, mindketten a filmiparban látnak új lehetőségeket, ám ismeretség híján nekik csak statisztaszerep jut. A statiszták szerencséje viszont pont az, hogy jó megfigyelő válhat belőlük. Így ismerhetünk meg többek között egy elkényeztetett dívát, egy toporzékoló rendezőasszisztenst, a helyi papot, az „egyetlen túlélő” statisztát, és egy fiút, akinek az élete szomorú fordulatot vesz” – áll a produkció ajánlójában.
A státusproblémák, a társadalmi hierarchia, a globalizáció és az identitásvesztés aktuális kérdéseit körüljáró humoros, iróniát sem mellőző történet hollywoodi sztereotípiákat sorakoztat fel írországi környezetben, ám bárhol játszódhatna.
A megmagyarázhatatlan magarázása
A világnapi üzenetet, amelyet a pénteki előadások előtt a világ számos teátrumában felolvasnak, ezúttal Krzysztof Warlikowski lengyelországi rendező, színházigazgató fogalmazta meg, aki a konvenciók gépies másolása helyett az impulzusok forrását keresésére inti a színházi alkotókat.
„Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket. (…)
»A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie« – e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak. Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek, és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből” – fogalmazott Warlikowski.
Krónika (Kolozsvár)

„A vers túlmutat rajtunk, viszi magával a lényegünket”
„ Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye” – József Attilától származik az idézet, akinek a születésnapjához kötődik a mai ünnep. Mit jelent számára ez a néhány sor, kérdeztük László Noémi költőtől. Az ünnephez kapcsolódó gondolatai mellett a kolozsvári eseményeket gyűjtjük egy csokorba az alábbiakban.
– A „világ gyémánttengelye” kicsit sok nekem most. Azzal viszont egyetértek, hogy a hangsúly a versíráson és nem a szerző kilétén van. Mert mi túl sokáig nem bírjuk ebben a gyémánttengelyű vagy másfajta világban, de a vers túlmutat rajtunk. Viszi magával a lényegünket. A többi művészeti ág alkotásaival egyetemben. Azokhoz, akiknek már nem biztos, hogy gömbölyű lesz a világ, mint ahogyan valamikor régen sem volt feltétlenül az. De vers volt, és van, és lesz. Ez a lényeg.
– Hogyan ünnepelsz a költészet napján?
– Költészet napján Fekete Vince költőt, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesét faggatom majd, életről és versről, reményeim szerint olyan formában, hogy ezt az esemény iránt érdeklődők se bánják meg. És nyilván az ő verseivel ünneplünk majd. Korosztályunk „törzshelyén”, a kolozsvári Bulgakov kávézóban, ahonnan oly sokan kirajzottunk eddig.
– Ilyenkor háttérbe tudod szorítani magadban a „költőségedet”, hogy egy másik költőre tudj koncentrálni?
– Azt hiszem, elég kíváncsi alkat vagyok ahhoz, hogy bármikor háttérbe tudjam szorítani egyéniségem „fontos emberét” ahhoz, hogy valakire odafigyelhessek. Mert, tudjuk, a költők (is) primadonnák. Mindenesetre sokkal jobban szeretek kérdezni, mint válaszolni. Bízom abban, hogy résen leszek, és nem válaszolok saját kérdéseimre a meghívott helyett. Ha ez összejön, akkor minden rendben!
Így ünnepelhetünk ma Kolozsváron
A magyar nyelvterület más térségeihez hasonlóan Kolozsváron is tartalmas programokkal ünneplik ma József Attila és Márai Sándor születésnapját, a magyar költészet napját. Weöres Sándor, Arany János, Robert Burns, József Attila, Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály és Tandori Dezső versei kortárs zeneszerzők (Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente, Ligeti György, Orbán György, Kurtág György, Selmeczi György és Veress Sándor) feldolgozásában hallhatók este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, a Villanyborotvám (odabent) című produkcióban közreműködnek: Sámson Melinda (ének), Béres Melinda (hegedű) és Horváth Edith (zongora). Másnap, vasárnap este Bogdán Zsolt Ady-estjén vehetnek részt az érdeklődők, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként, Szugyiczky István összeállításában létrejött „függök ezen a zord élet-párkányon…” című előadás 20 órakor kezdődik a stúdióteremben.
A Váróterem Projekt székhelyén, az Árpád/Traian út 40–42. szám alatti ZUG-ban ma este 8 órakor kezdődik Bertóti Johanna költészet napi előadása, Versek között 2. címmel. Az előadó elsősorban erdélyi költők verseit énekli majd gitárkísérettel, ugyanakkor vendégei is lesznek, akik közreműködnek – hogy kik ők, az kiderül a helyszínen.
Maszek balladák című, improvizációkon alapuló közös dalszerzői vállalkozását tárja ismét a nagyközönség elé Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista április 11-én, szombaton este 7 órától a Kolozsvári Rádió koncerttermében (Donát út 160. szám).
A költészet napja jegyében jelentkezik az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov kávézó Álljunk meg egy szóra című irodalmi programja, a házigazda, László Noémi ezúttal Fekete Vincével beszélget a Bulgakov emeleti termében (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
A meghívott és a házigazda költeményeire is szavazhatnak a versbarátok a Kolozsvári Televízió Erdélyi Figyelő című műsora által negyedik alkalommal megszervezett Versversenyben. Víg Emese vezetésével ezúttal is az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján állt össze a lista, amely 11 erdélyi magyar költő 11 versét tartalmazza. A 11 verset pedig, a hagyományokhoz híven, ezúttal is 11 színművész tolmácsolásában bocsátják a közönség elé. Az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán ma délelőtt 11 óráig még lehet szavazni a következő produkciókra: André Ferenc – Babadal(előadja: Marosán Csaba), Dimény-Haszmann Árpád – Egy ház (Váta Loránd), Fekete Vince – A világ újra (Albert Csilla), Ferencz Imre – Epilógus (Laczkó Vass Róbert), Karácsonyi Zsolt – A nyári kép (Farkas Loránd), László Noémi – Káprázat(Vindis Andrea), Lőnhárt Melinda – Egy belső amulett (Kali Andrea), Muszka Sándor – Hajnali ének (Györgyjakab Enikő), Orbán János Dénes – Exordium (Viola Gábor), Varga László Edgár – York napsütése (Köllő Csongor), Varga Melinda – Kávé helyett (Kántor Melinda).
A magyarországi Gittegylet.com kezdeményezésére indított projekthez a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is csatlakozott idén a KultúrKommandóval: arra kérik az érdeklődőket, hogy április 11-én, a magyar költészet napján „posztoljanak” verset az utcára – hirdetőoszlopokra, irodák üzenőfalára, eladó/kiadó hirdetések közé, hogy minden olyan felületen legyen egy vers, ahol ezt a törvény megengedi– derül ki a Posztolj verset az utcára – Kolozsváron is! nevű Facebook-oldalon közzétett tájékoztatásból. A „posztolásról” készült képeket az esemény oldalára vagy a godri.csilla@kmdsz.ro címre várják, majd egy albumban továbbítják a kolozsvári „csomagot” a Gittegyleteseknek.
Szabadság (Kolozsvár)

Így „kapál” Fekete Vince
Ahhoz hasonlítanak a díjak, mint amikor az ember a mezőn kapál, majd a sor végén megáll, megszusszan, és összegzi a dolgokat.
Mert olyan ez a szakma, hogy állandóan kapálni kell. Az életkortól, a születésnapi köszöntésektől sem változik semmi, csak kicsit idősebbek leszünk, de továbbra is ugyanúgy foglalkozunk azzal, amivel azelőtt – erről Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese mesélt szombaton este a Bulgakov kávézóban, az Álljunk meg egy szóra elnevezésű sorozat költészet napi találkozóján. Mint mondta, ma is ugyanúgy írja-szerkeszti a Székelyföldet, és csinosítgatja, boronálgatja, alakítgatja azt a szinte kétszáz oldalnyira felgyűlt versmennyiséget, amit már két-három éve görget maga előtt.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Balassitól Dsidáig – Nápolyi magyarságkutató előadása Kolozsváron
„Erdély tiszteletbeli polgáraként” mutatta be kedd este a Bulgakov kávéházban Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár Amadeo di Francesco olasz magyarságkutatót, akinek fő szakterülete Balassi, Zrínyi és újabban Dsida Jenő költészete.
A kutató valóban sokszor járt már Erdélyben, annak idején Balassiból írta doktori dolgozatát, mára pedig a nápolyi L’Orientale Egyetem magyar tanszékének vezetője.
Az egyetem nevében a „keleti” jelző az eredeti rendeltetésre utal: annak idején a kínaiak kollégiumának hívták, mert azok tanultak ott, akiket kínai misszióra készített fel az egyház, és keleti nyelveket kellett tanulmányozniuk.
Amadeo di Francesco elmondta: általában a régi magyar irodalommal foglalkozik, a modern magyar irodalmat csak az utóbbi időben kezdte felfedezni, Dsida nevét sem ismerte ezelőtt 15 esztendővel.
Egy újabb Dsida-összest éppen a kolozsvári egyetem másik oktatójától, Orbán Gyöngyitől kapott ajándékba annak idején.
Érdeklődésének egyik hajtása a garabonciás alakjának megjelenése a magyar irodalomban, végső soron Dsidához is ez vezette el, akinél szintén felbukkan ez a misztikus, természetfeletti lény. A kutató úgy vélte, mára már kialakulóban van egyfajta Dsida-kultusz – azt, hogy az anyaországban még ma sem igen ismert a költő, az egykori bezárkózó szocialista államvezetés máig tartó káros hatásának tudja be.
Amadeo di Francesco egyébként jelenleg két – egy olasz és egy magyar nyelvű – Dsida-tanulmányköteten is dolgozik, amelyeket két vers, az Arany és kék szavakkal, valamint A gyöngék imája értelmezése mentén épít fel, ezekből bontja ki a teljes életmű általános jegyeit.
E jegyek közül kiemelte például a gyöngy-göröngy ellentétet, amely markánsan megjelenik nála, noha nem saját „találmány”, hiszen sokaknál, például Vörösmartynál vagy Márainál is előfordul. Általában úgy vélekedett Dsida költészetéről, hogy „eredeti volt a maga stílusában, de megvoltak a forrásai”, erős kapcsolatot mutat például az ő költészete a kortárs magyarországi magyar költészettel.
Az előadáson egyébként jelen volt a kolozsvári Vallasek István fizikus is, aki Dsida utolsó lakhelyén, az egykori Fürdő (ma Cardinal Iuliu Hossu) utcai lakásban emlékszobát szeretne kialakítani, így a találkozó után meg is mutatta a szobát az olasz kutatónak.
Amadeo di Francesco magát indiszkrét emberként határozta meg, aki a költői titkok nyomába ered a rendelkezésre álló források, összefüggések alapján. Mint mondta Balassiról és Zrínyiről sok mindent ma sem tudunk, példaként említette Arany János híres akadémiai székfoglalóját, a Zrínyi és Tasso (1859) című munkát – amelyben Arany kimutatta a Zrínyi és a nagy olasz epikus munkái között meglevő párhuzamokat –, amely szerinte szintén „befejezetlen maradt”. Az esszé olasz fordítása közben „felhalmozott” jegyzetei ugyanakkor a Szigeti veszedelem tervezett kritikai kiadásának kidolgozásában is hasznosak lesznek majd – emelte ki Amadeo di Francesco.
Az olasz szakember a budapesti székhelyű Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság elnöke is egyben, Nápolyba pedig a híres Monte Cassinó-i bencés apátság lábánál elterülő Cassino városából ingázik. A lakhelyéül szolgáló városkát egyébként csúnyának tartja, de azt is bevallotta, hogy nem is nagyon ismeri, hiszen túlságosan lekötik a figyelmét magyar könyvei. A találkozó végén azt ígérte, az érdeklődők hamarosan kézbe vehetik a készülő Dsida-köteteket.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Képzőművészet és irodalom Jánosi Andreával
Gyakran szóba kerül mostanság Jánosi Andrea neve különböző kiadványok kapcsán: az ő illusztrációi díszítik a Kincses Képeskönyv sorozat köteteit (Marosvásárhely, Kolozsvár, Visegrád stb.), a Kányádi Sándor fordításában megjelent Volt egyszer egy kis zsidó című jiddis népköltészeti válogatást, Markó Béla Hasra esett a Maros, valamint Szőcs Géza Ha polip szuszog Kolozsvárott című művét is. Ezekben az esetekben kétségtelenül a szövegek voltak előbb, azokat gondolta tovább az illusztrátor-grafikus, és álmodott izgalmas világokat köréjük, melléjük.
Az Irodalmi Jelen íróműhelye keretében kicsit más helyzet állt elő: a részt vevő fiatalok egyik alkalommal azt kapták feladatként Varga Melindától, hogy Jánosi Andrea festményei alapján írjanak verseket vagy novellákat – kedvükre választhattak a művész álmai ihlette alkotások közül, amelyeket korábban a Korunk Stúdiógalériában és a Kaja Tanyában tárt az érdeklődők elé. A tizenöt-húsz fős csapatból öten olvasták fel hosszabb-rövidebb terjedelmű szövegeiket hétfőn este a Bulgakov kávéház emeletén, a nyolcadik íróműhely keretében – Varga Sándor-György, Sárkány Tímea, Gábos Dezső, Gotha Róbert Milán és Gere Dóra –, sajátos példáját adva annak, miként hathat a képzőművészet az irodalomra.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Makkai Sándorra emlékeznek a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
Új helyszínen, a Fogoly (Potaissa) utcában várja az érdeklődőket az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét június 4–7. között.
H. Szabó Gyula, a társszervező Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke, a Kriterion Kiadó igazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a helyszínváltásra részben azért volt szükség, mert a tavalyi rendezvény idején a gyakori esők „elmosták" a vásárlókat, a könyvkiadók így fiaskónak értékelték a vásárt, ez pedig óhatatlanul összemosódott a Bánffy-palota udvarára való költözés tényével, holott a szervező szerint az is jó helyszíne volt a rendezvénynek.
Az új helyszín mellett éppen a kiadókkal való konzultáció eredményeként döntöttek, ám az is a tágas, a történelmi városfalak íve mentén húzódó utca mellett szólt, hogy a könyvhét ezúttal egybeesik Nyíregyháza turisztikai bemutatkozásával, így a két programsorozat „összefonódik", a szervezők reményei szerint egymást erősítve.
Doki Emese, a rendezvényt szervező RMDSZ főtitkárságának munkatársa újdonságként kiemelte, hogy az erdélyi magyar kiadóknak ezúttal nem kell standbért fizetniük. H. Szabó Gyula ehhez hozzátette, hogy cserébe azt várják a kiadók mindegyikétől, hogy legalább egy könyvbemutatót, kiadóismertetőt, vagy egyéb kísérőrendezvényt szervezzenek a könyvhétre. „Így szeretnénk a kiadókat rávezetni arra, hogy nem elég a standoknál ácsorogni, és várni a vásárlókat, hanem a megjelenésen kívül is tenni kell a könyvek népszerűsítéséért" – fogalmazott a szakember.
Tavaly Bánffy Miklós alakja köré szerveződött a könyvhét az író-politikus születésének 140. évfordulója alkalmából, idén pedig Makkai Sándorra emlékeznek a rendezvényen, az író, egykori püspök születésének 125. évfordulóján. Az Ördögszekér szerzőjének emlékére szervezett konferencia H. Szabó szerint a Bánffy-konferenciához hasonlóan „felfedező-jellegű" lesz, hiszen szerinte sok kolozsvári keveset tud az egykori kolozsvári püspökről.
Újságírói kérdésre egyébként elhangzott, erdélyi kiadók nem készültek új Makkai-kiadásokkal az évfordulóra, egy magyarországi kiadó ugyanis megvásárolta az életmű jogdíjait, jelenleg előkészületben van az ő Makkai-sorozatuk.
A szervezésben aktívan részt vesz az Erdélyi Magyar Írók Ligája is, mások mellett Markó Bélával, Dimény H. Árpáddal, Tompa Andreával és Márton Evelinnel is szerveznek közönségtalálkozót, a rendezvények egyik fő helyszíne pedig a Bulgakov kávéház lesz. Mivel a kávéház névadója halálának 75. évfordulója van idén, az orosz író életművének is szentelnek egy kerekasztal-beszélgetést a szervezők.
A koncertek és egyéb kísérőrendezvények főszervezője idéntől Ambrus Zsombor lesz, aki ismertette a fellépők listáját. A programsorozat június 4-én, csütörtök délután ötkor – a budapesti Ünnepi Könyvhét megnyitójával egy időben – veszi kezdetét a kolozsvári színészzenekar, a Loose Neckties Society koncertjével, de a megnyitón a hagyományoknak megfelelően átadják a Kolozsvár Társaság díját is.
A fellépők között lesz Szabó Balázs Bandája, a megzenésített Muszka Sándor-versekkel érkező Evilági zenekar, a Bagossy Brothers Company, és több néptáncegyüttes, illetve magyarországi tehetségkutató műsorokból ismert énekes is. A Hangzó Csoda nevű záróeseményen idén Demény Péter verseit szavalják közösen a résztvevők. Mint elhangzott, a szervezők remélik, hogy a könyvhéttel párhuzamosan zajló TIFF nem gyengíti a vásárlókedvet és az érdeklődést.
Jövőre minden esetre egy huszárvágással egy hónappal a budapesti Ünnepi Könyvhét előtt, még májusban megszervezik a kolozsvári eseményt, így abban reménykednek, hogy magyarországi könyvkiadókat és írókat is sikerül elhívni, akik eddig inkább a Vörösmarty téri eseményre koncentráltak.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Fesztivál – Az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét összesített programja
Izgalmas eseményekkel várják a közönséget június 4-e és 7-e között az ötödik Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös rendezvényén. Csütörtöktől vasárnapig egész nap vásárolhatnak köteteket az érdeklődők a Fogoly utcában – ugyanitt gólyalábas bohócokkal és élő szobrokkal is találkozhatnak –, emellett könyvbemutatókon, beszélgetéseken, koncerteken, gyermekeknek és családoknak szóló programokon vehetnek részt. Az alábbiakban a szervezők által szerkesztőségünkhöz eljuttatott programot közöljük.
Színpadi programok a Fogoly utcában
Június 4., csütörtök
17 óra: Ünnepélyes megnyitó. Felszólal: Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács elnökének tanácsosa. A Kolozsvár Társaság díját átadja: Kántor Lajos, a társaság elnöke.
18 óra: Loose Neckties Society koncert
20 óra: Szabó Balázs Bandája koncert
Június 5., péntek
11 óra: Kolozs megyei iskolások előadásai
11 óra: Apáczai Csere János Elméleti Líceum – Furulyamuzsika (felkészítő: Laczkó Erzsébet)
11.15 óra: Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája – „Mutasd meg...” (jelelő kórus Miklós György kíséretében)
11.30 óra: Brassai Sámuel Elméleti Líceum: Időmadárijesztő – összeállítás Kányádi Sándor verseiből (felkészítő: Szallós Kis Melinda)
11.50 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Palotás tánc (felkészítő: Makkai Mária)
12 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Furulyamuzsika (felkészítő: Kondrát Bea)
12.25 óra: kolozsvári Waldorf Iskola – Furulyamuzsika reneszánsztól filmzenéig (felkészítő: Szabó Mária)
13 óra: Keljfeljancsi Bábszínház – Vitéz László és az elátkozott malom
17 óra: Folker együttes – táncház és koncert gyerekeknek
18.30 óra: Hajnali énekek és versek Muszka Sándor és az Evilági együttes előadásában
20 óra: Muri Enikő koncert
21 óra: Bagossy Brothers Company koncert
Június 6., szombat
17 óra: Bogáncs, Kisbogáncs és Zurboló néptánccsoportok előadása
19 óra: Nagy Ricsi koncert
20 óra: Folkfusion Band koncert
Június 7., vasárnap
11 óra: 4 for Dance előadás
17 óra: Hangzó Csoda – közösségi versmondás Demény Péter verseiből
Előadások, könyvbemutatók, találkozók
Június 4., csütörtök
18 óra: a Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató című könyv bemutatója. A könyvet méltatja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, bemutatja a szerkesztő, Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár. Csellón játszik Szenkovics Dávid. Szervező: IDEA Könyvtér, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Helyszín: a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épülete (Tordai út 4. szám).
18 óra: Demeter Zsuzsa – Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája. (Erdélyi Múzeum Egyesület). Bemutatja: Egyed Emese egyetemi előadótanár.
Helyszín: EME-székház, Jókai/Napoca utca 2–4. szám, I. emeleti előadóterem.
19 óra: Markó Béla – Elölnézet (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014). Bemutatja: Karácsonyi Zsolt. Szervező: Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL).
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
19 óra: Volt egyszer egy kolozsvári kiadó. Beszélgetés a Dacia Könyvkiadóról. Résztvevők: Kerekes György, Jancsik Pál, Kántor Lajos és H. Szabó Gyula.
Helyszín: Kolozsvár Társaság (Főtér/Piaţa Unirii 22. szám).
21.30 óra: Tamási Áron-est Marosán Csabával. Tamási Áron műveiből egyéni előadást varázsol Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet.
Szabadság (Kolozsvár)

Negyven év összegzése – Egyed Péter új könyvét mutatták be Kolozsváron
Csaknem negyven év anyagából, az 1976–2014 közötti időszak esszéiből, tanulmányaiból, kritikáiból nyújt bő válogatást Egyed Péter író, filozófus, szerkesztő Irodalmi rosta című legújabb kötete, amelyet hétfő este mutattak be a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
A Helikon-estek sorozat keretében megszervezett eseményen a szerzővel Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon folyóirat főszerkesztője beszélgetett.
Egyed Péter elmondta: természetesen az erdélyi magyar irodalommal foglalkozó írások kerültek a kötetbe, ezen belül is saját generációja, az úgynevezett harmadik Forrás-nemzedék munkáival foglalkozott legtöbbet, például Mózes Attila, Bogdán László, Szőcs Géza vagy Balla Zsófia írásaival.
A kritikák között vannak alkalmi írások, de a korszak irodalmára szélesebb kitekintést nyújtó kontextuális kritikák is. Sőt Egyed egy összevont műfajt is megalkotott: gyakran megesett, hogy egy-egy új könyv kapcsán hosszasan és mélyen beszélgetett a szerzővel, így a kritika és az interjú keveréke lett a kész írás.
A szerző egyébként köszönetet mondott unokahúgának, Kovács Eszternek, aki segítette őt a válogatásban, és Dávid Gyula irodalomtörténésznek, aki olvasószerkesztőként több száz észrevétellel látta el a kéziratot.
„A nyolcvanas években az ember már félt elengedni magát egy nyilvános beszélgetésen, de a hetvenes években még volt irodalmi nyilvánosság – a fórumok, az irodalmi körök ekkor felértékelődtek. Sokan eljöttek ezekre a fórumokra, hogy egy-egy könyv kapcsán megosszák a többiekkel gondolataikat, ám alaposan el kellett előtte mélyülni a témában, ugyanis olyan beszélgetőtársak voltak ezeken az alkalmakon, mint Tamás Gáspár Miklós vagy Ágoston Vilmos, így, ha az ember nem volt elég felkészült, könnyen kipenderíthették” – emlékezett vissza az első írások keletkezésének éveire Egyed.
Egyed Péter egyébként mintegy tíz évig volt a Kriterion Könyvkiadó versszerkesztője, amely tisztet Csiki Lászlótól vette át. Kitért arra is, milyen óriási fordítói munka zajlott a Kriterionnál egészen a 80-as évek közepéig: nagyon sok román szerző műve jelent meg magyarul, de fordítva is, sok jelentős erdélyi magyar könyvet jelentettek meg románul, emellett az erdélyi szász irodalmat is fordították, és még a világirodalmi kitekintésre is maradt idejük.
„Nem is csoda, hogy ezalatt a 15 év alatt olyan sok fordítás napvilágot látott, hiszen egy óriási állami kiadó apparátusa állt rendelkezésre, mintegy 50 szerkesztő dolgozott a Kriterionnál, sok írót foglalkoztattak” – magyarázta Egyed, hozzátéve, hogy körülbelül ’84-től az államhatalom már igyekezett „szétválasztani” a román és magyar írókat, így a fordítások is megritkultak.
A kötetben egyébként olyan kevéssé ismert életművekről is szó esik, mint például Palotás Dezsőé vagy Boér Gézáé, akiket a hatalom is akadályozott munkájukban. „Az erdélyi magyar irodalom jóval gazdagabb, változatosabb annál, hogy csak a legnagyobbakat lássuk belőle. Ha valaki csak Szilágyi Domokost és Sütő Andrást ismeri az egészből, annak tulajdonképpen nagyon lesújtó véleménye lehet az irodalmunkról” – sommázta Egyed Péter.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Ismerte az élet ízének nagy titkait
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola Az erdélyi főúri konyha titkai című újra kiadott receptkönyvének bemutatója apropóján telt zsúfolásig a Bulgakov Irodalmi Kávéház terasza tegnap kora délután, ahol természetesen nemcsak a receptekről, hanem Szilvássy Carola szerteágazó tevékenységéről, egyáltalán nem szokványos életvitelélről is szó esett.
Ugron Zsolna író, újságíró az esemény házigazdájaként bevallotta: előbb ismerte receptíróként Szilvássy Carolát, mint Bánffy Miklós Erdélyi trilógiájának Milóth Adriennjeként, de a receptesfüzeteiből is az derül ki, hogy izgalmas és színes egyéniség volt. – Ismerte az élet ízének nagy titkait. Vagány nő volt, de a másokért tenni akaró vagányság jellemezte – mondta el.
Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Szilvássy Carola hagyatékát feltáró kiállítások kurátora elmondta: a recepteskönyv önmagában is nagyon értékes, és az, hogy a recepteket összegyűjtötték egy kötetbe, levesz egy terhet a kiállításról, hiszen Marosi Ildikó pontos életrajzi adatai alapján nyomon követhető Carola életútja. – Ha Szilvássy Carola pályáját nézzük, akkor láthatjuk, hogy színésznő akart lenni, de aztán az irodalom fele vette az irányt. Jelentős szerepet játszott az Erdélyi Helikon folyóirat írói közösségének megszervezésében, de szövegszerkesztési feladatokat is sokszor vállalt. Rendkívül szerteágazó tevékenység jellemezte, hiszen később beiratkozott az orvosi egyetemre is, ahol szakszerszámos nővérként végzett, hogy az első világháborúban betegeket ápoljon – mesélte Szebeni Zsuzsa.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

A fel nem adható város
Több mint 500 programpont, a város főterét zsúfolásig megtöltő több tízezres közönség Koncz Zsuzsával és meghívottjaival együtt énekelte a közkedvelt slágereket. A 6. Kolozsvári Magyar Napokon különös hangsúlyt fektettek a Kárpátalján élő magyarság megsegítésére, s az egész héten át tartó adománygyűjtésen túl tematikus előadásokat is szerveztek e kérdéskörben.
A Kolozsvári Magyar Napok hatodik kiadásán 2–0-ás vereséget szenvedett az időjárás a közönségtől – a hét első pár napjában kitartó esőt péntekre intenzív részvétellel sikerült legyőzni, s az esőben összekovácsolódott magyarnapozók a visszatérő késő nyári melegben ellepték Kolozsvár szimbolikus tereit, a Farkas és a Fogoly utcát, valamint a Főteret. Szombat-vasárnap már egy tűt sem lehetett leejteni az Egyetem és Farkas utcai lacikonyhásoknál, vásárosoknál, úgy tűnik, a nagyérdeműt a már megszokott csillagászati árak sem tántoríthatják el. A záró pillanatokra, valamint az azt követő Koncz Zsuzsa-koncertre és tűzi játékra már 35 ezren voltak kíváncsiak, a nosztalgiázó, a régi slágereket éneklő közönség megtöltötte a Főtér körüli utcákat is – és mint a koncerten kiderült, nem csak a közönség számára volt emlékezetes a zárókoncert, Tolcsvay László 1979-ben zenélt utoljára Kolozsváron.
Mesélnek a kövek
Az idei programkínálat igencsak bővelkedett felemelő pillanatokban, elég, ha csak a felújított Farkas utcai református templom átadására gondolunk. Aki azonban lemaradt a vasárnapi istentiszteletről, a magyar napok ideje alatt bejárhatta a gótikus katedrálist, megcsodálhatta a közönség előtt korábban zárva tartott kerengőt, orgonakoncerteket hallgathatott esténként a felújított orgonán. És nem a református templom volt az egyetlen szakrális hely, amelyet megnyitottak a nagyközönség előtt – felmászhattunk a Szent Mihály-templom tornyába, bejárhattuk a ferences kolostort, megnézni, hol is lakott több ízben is Mátyás király és Gizella királynő, román és magyar nyelvű séta keretében sétálhattunk a Házsongárdi temető síremlékei között. S aki esetleg Kolozsvár történelmi múltjára volt kíváncsi, bő másfél órás előadást hallgathatott a központban ácsorogva Asztalos Lajos történésztől a Főtért körülölelő épületekről, vagy nyakába véve a várost, Egyed Emese és Gaal György segédletével felkereshette a hajdani kolozsvári írók, költők szülőházait.
A bőség zavara
Az Erdély egyik legnagyobb közösségi megmozdulásának tartott fesztivál programsorozatából válogatóknak nem volt könnyű dolguk – egyazon időben számtalan izgalmas irodalmi, színház- és kultúrtörténeti, zenei, filmes és egyéb előadásokból, kerekasztal-beszélgetésekből kényszerült választani, s nem egy esetben – például Romsics Ignác Horthy-előadásán vagy a bolíviai börtönből szabaduló Tóásó Előddel való beszélgetésen – nem ártott legalább negyedórával korábban érkezni, csilláron is lógott ugyanis a nagyérdemű. De hasonlóképpen zsúfolásig megtelt a Bulgakov kávéház terasza Az erdélyi főúri konyha titkai. Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola receptkönyve új kiadásának bemutatóján – még ha a beszélgetést nem is annyira a receptek, hanem Szilvássy Carola hajdan mindenkit lenyűgöző alakja uralta.
A magyar színházban tartott rendezvényekről – az Állami Népi Együttesről, a Virtuózok előadásáról – is sokan lemaradtak, kiszorultak. Szintúgy sokan vállalták volna a borítékolható vereséget, csak hogy sakkozhassanak Polgár Judittal, s akiknek sikerült, büszkén osztották meg a vereségükről készült képeket a különböző közösségi oldalakon, amelyek szintén magyar naposra vették a felületet, mondhatni a cybercsapból is magyar napok folyt.
A zsúfolásig megtelt termeket elnézve a szervezők akár hálát is mondhatnak az esős időnek. „Bírjátok még?” – kérdezte a főszervező Gergely Balázs a zárógálán, fáradtság és energia tekintetében elismerve vereségét a közönséggel szemben, megköszönve egyúttal kicsiknek és nagyoknak az egész heti aktív részvételt, kitartást.
Gyerekekre hangolva
S a téren lévő, cédulával – névvel, szülők telefonszámával – a nyakukban nyargalászó gyerekek sokaságát elnézve biztosított is a KMN jövőbéli közönsége, akik a Fogoly utcai középkori játékok, kézműves mesterségek mellett kipróbálhatták a középkori kalodatípusokat, szégyenketreceket is – s bár némelyikükből még ki tudott bújni a gyerek, a kalodaőr megnyugtatott: vannak méretre szabott változatai is, szívesen bevállalja a gyerekfelügyeletet fél órára, csak akkor engedi ki, ha valami szép, napcsalogató nótát elénekel. A Süss fel napra elő is bújik az augusztus végi nap, fogdából ki, mehetünk a református templom melletti romkertbe, amelyet szintén a gyerekek vehették birtokukba, a kolozsvári magyar rendezvényeken aktív szerepet vállaló Életfa Családsegítő Egyesület szervezésében a hét második felétől kézműves-foglalkozásokkal várták az apróságokat. Nyakig agyagosak lehettünk a visszatérő vendégnek számító Dáné Sándorral, a szintén állandó vendég Szalma Zsolttal üvegvarázslatokat lehetett fújni, ha volt türelme a gyereknek kiállni a hosszú sorokat. (Többnyire nem volt.) A romkert végében a BBTE Fizika Karán működő EmpirX Egyesület várta a jövő fizikusait, s kísérleteiket látva újra meggyőződtem: fizikusnak kellett volna lennem, hiszen az egyszerűnek tűnő kísérletek elbűvölték a kíváncsi gyerekeket, tudatlan felnőtteket egyaránt.
Arcot kapott intézmények
Miközben Koncz Zsuzsára várakoztunk a téren, megosztva egymással egész heti koncertélményeket, előadásokat, benyomásainkat, azon gondolkodtam, lehet-e még fokozni a magyar napok koncertkínálatát, az amúgy is emelkedett hangulatot. Mert a magyar napok, s azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, nem csak és nem elsősorban a színes programkínálatot jelenti. Van valami felemelő ugyanis abban, ahogy Kolozsvár központjában sétálva többnyire csak magyar szót hallunk, hogy a bölcsészkar épületében több mint kétszáz véndiák énekli a Gaudeamus igiturt, hogy kollégának szólít az ’56-ban még a Bolyai Egyetemen végzett véndiák. Hogy a Lajkó Félix-koncerten Kanadába szakadt román turista arról érdeklődik, mióta szervezik az Enescu-fesztivált Kolozsváron, s örömmel nyugtázni csodálkozó tekintetét, amikor meghallja, a teret betöltő sokadalom kivétel nélkül a magyar napokra sereglett össze.
S ha így nézzük, szimbolikus töltetű maga a programsorozat is – Pozsonytól Szabadkáig, Békéscsabától Miskolcig, Csíkszeredától Budapestig mindenki itt van, aki számít. Legalábbis ami például az irodalmi folyóiratokat illeti, de nem csak, hiszen 11 ország 16 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vett részt a 17. Szent István-napi Néptánctalálkozón, de itt voltak sokan szerte a nagyvilágból, akik valaha is kolozsvárinak érezték magukat, akiknek fontos volt a város. Arcot kapnak Kolozsvár különböző intézményei is, jó részük képviselteti magát rendezvényekkel, programokkal – s ekkor értettem meg Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének a hálaadó istentiszteleten mondott szavait: Kolozsvárnak fontosak az intézményei, általuk érezheti magát otthon és otthonosan az ide jövő egyetemista.
Kolozsvár 700
„Isten hozott Kolozs megyében, drága magyarok!” – mondja a rövidre szabott zárógálán Mihai Seplecan, a Kolozs megyei tanácselnök. Minden bizonnyal az ide látogató magyarországi turistákra gondol – nyugtázza szomszédom. Gergely Balázs, a KMN főszervezője az, aki töprengésemre – lehet-e fokozni az emelkedett hangulatot? – választ ad, egyben feldobva a labdát Kolozsvár román közönségének is: Kolozsvár jövő év augusztus 19-én ünnepli városi rangra emelésének 700. évfordulóját, és ez jó alkalom arra, hogy 2016-ot Kolozsvár 700 néven kiáltsuk ki a kincses város születési évének. „Ez a dátum világszerte bármely városnak büszkesége lenne. Nincs sok belőlük. De olyan városról nem tudok, amelyik egy ilyen dátumot ne ünnepelne meg méltóképpen. Idén ifjúsági főváros voltunk, 2021-ben, ha minden jól megy, kulturális főváros leszünk, a 2016-os év legyen csak a miénk.”
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Böszörményi Zoltán verseskötetét mutatják be a kolozsvári Bulgakovban
Októbert 14-én, szerdán este 19 órától a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávézó emeleti termében Böszörményi Zoltán Lábatlan idő című verseskötetét mutatják be. A költővel Varga Melinda beszélget.
„Böszörményi Zoltán aforisztikus, filozofikus költészete az idők folyamán, például a Majorana-korszakban ezotériával és mélylélektannal gazdagodott. És egyre személyesebbé, fájdalmasabbá válik. Költőnk mélyebb és mélyebb rétegekig ás le, ugyanakkor egyre magasabbra szárnyal. Irigylésre méltó töretlen igyekezete, fáradhatatlansága, folyamatos megújulása és mindenekelőtt a mai világban már oly ritka hite a költészetben. E kötet egyik sorát parafrazálva: a líra ebben az évben is velünk marad!” – írja róla Orbán János Dénes.
maszol.ro

„Vágytam a tágasságra, hogy olvasni lehessen a kortárs angol könyvekről”
Táncba invitálja az olvasókat új kötetében Vallasek Júlia
– Az angolkeringő a bécsinek a lassítottabb változata, kicsit érzelmes, laza, könnyed tánc; a tanulmányokban sem akartam akadémikus stílusban fogalmazni, hanem inkább úgy, mint aki belekukkant, belekontárkodik bizonyos dolgokba. Szerettem volna, hogy a szöveg tükrözze: örömmunka ez a számomra. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy az olvasó ne kínlódjon túlságosan velük, mint ahogy egy teoretikus szöveg esetében megtörténhet – magyarázta Vallasek Júlia irodalomkritikus, műfordító szerdán este, Angolkeringő című kötete bemutatóján a Bulgakov kávézóban. A könyv a magyarországi Gondolat Kiadónál jelent meg, és azokat a szövegeket gyűjti egybe, amelyek zömmel a Helikon folyóirat hasábjain, azonos gyűjtőnév alatt napvilágot láttak az elmúlt két évben.
Bevezetőjében a szövegek közvetítő jellegéről beszélt Mihálycsa Erika műfordító, a bölcsészkar oktatója: jelentős szerzőkre és könyvekre hívják fel a figyelmet, amelyek fontos szerepet játszanak az angol nyelvű irodalomban. – Ahhoz, hogy a keringőbe ténylegesen be lehessen kapcsolódni, olvasni kellene a köteteket; a művek legalább fele viszont nem érhető el magyarul, vagy éppen azok nincsenek lefordítva, amelyekről itt szó esik – jegyezte meg.
Vallasek Júlia utalt arra, hogy a jelenlegi magyar kritika- és esszéirodalomban tapasztalt hiányosságok sarkallták esszéírásra a témában. Felidézte: „Ady Váradján még az volt a természetes, hogy a polgári réteg olvasott, főként francia, német és kisebb részben angol kortárs műveket. Hozzá lehetett jutni ezekhez Váradon, Budapesten és részben Kolozsváron is, az emberek pedig megvásárolták, elolvasták, és beszéltek róluk; például Szerb Antal és Babits is írt annak idején kortárs külföldi írókról”. A szerző vágyott erre a tágasságra, hogy olvasni lehessen a különböző művekről, első körben inkább saját maga számára próbált megfogalmazni bizonyos gondolatokat.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Alteregókban „rejtőzködő” költő
Felsorolni is sok, hány költő a vendégünk ma este: Lázáry René Sándor, Alekszej Pavlovics Asztrov, Jack Cole, Kavafisz, Qintus Aemilius Fabullus és a többiek – említett meg néhányat Kovács András Ferenc marosvásárhelyi költő alteregói közül László Noémi az Álljunk meg egy szóra című kolozsvári beszélgető-sorozat legutóbbi alkalmán.
A meghívott, aki egyben a Látó folyóirat főszerkesztője is, „le is tette a névjegykártyáját” a Bulgakov Irodalmi Kávéházban – ahol először lépett fel –, és legutóbbi alteregója, Alekszej Pavlovics Asztrov versei közül felolvasott kettőt, amelyekben Bulgakov is említésre kerül.
László Noémi kérdésére a meghívott elmondta: az amatőr versblogok, a pillanatnyi hírnév világában is élnek még költők, bár ő nem szívesen mutatkozik be költőként, inkább szerkesztőnek mondja magát. „Réz Pál (irodalomtörténész, az egykori Holmi folyóirat főszerkesztője – a szerk.) szokta mondani, hogy van, ami költészet, és van, ami nem az – de ő ezt a költészeten belül érti” – tette hozzá KAF.
Az elme érzései
László Noémi felvetette, hogy egyes kortársak felfogásában nem létezik ihlet, ők „csak dolgoznak a szövegen”. Kovács András Ferenc megjegyezte, hogy ez úgy hangzik, mint az asztalosmesterség, bár valóban nehéz megfogalmazni, mi is az ihlet. Szerinte a 20. századi irodalom valamiféle szégyenérzetből elveti a 19. században használt fellengzős ihletet, legalábbis nem beszél róla.
„Nem tudom, mi az ihlet, ha kérdezik, viszont ha nem kérdezik, lehet, hogy tudom. Empátia kell hozzá, az elme érzései. Egyfajta teremtő állapotról van szó – fogalmazott a költő, és a szintén költő beszélgetőtársával abban is egyet értettek, hogy nemcsak a művészeknek, de kutatóknak, feltalálóknak is vannak ihletett percei, amelyek az igazi áttörésekhez kellenek.
Szóba került, hogy a meghívott 1984-ben diplomázott, diplomamunkáját a manierizmus irodalmából írta, és bár szívesen maradt volna a kolozsvári egyetemen, ezt akkor nem lehetett. Elhangzott, hogy a régi korokban a költészet és a zene még együtt működött, a középkor magyar irodalmában igen jártas KAF maga is írt régebben meghatározott dallamokra verseket.
Első kötete 24 éves korában jelent meg Tengerész Henrik intelmei címmel 1983-ban, „egy nagyon sötét korszakban”. A Kriterion Forrás-sorozata azonban meglátása szerint nagyon jó lehetőség volt az akkoriban indulóknak, hiszen magyarországi kollégái között akadt, akinek jóval többet kellett várnia első kötete megjelenésére. A debütkötetek ráadásul akkoriban még nagy példányszámban jelentek meg, és szép honorárium járt értük, KAF-nak például a postán el sem hitték, hogy valóban enynyi pénzre jogosult, amikor ki akarta venni a könyvért járó honoráriumot, Cs. Gyimesi Éva segítségét kellett kérnie.
László Noémi kérdésére KAF azt is elmondta, hogy bár a költészet nem tekinthető civil foglalkozásnak, hiszen emellett mindenki eljár – nem dolgozni – pénzt keresni, mégsem egy félretehető dolog, legfeljebb ideig-óráig. Ha ihletett állapotban van, a költő feje úgyis a versen kattog, akkor is ha (látszólag) mást csinál. „A költészet a gyenge percek és a sérülékeny emberek nagy erőssége. A költészet hatalom, a hatalom nem költészet” – tette hozzá KAF.
Adyra hallgattak utoljára
A vásárhelyi költő, aki több versével is jelen van az Édes hazám című, közéleti verseket összegyűjtő 2012-es antológiában, kiemelte, a magyar lírában mindig is jelentős volt a közéletiség, bár az utolsó magyar költő szerinte, akinek még volt szava, akire hallgattak ilyen téren, az Ady volt. „A költészet maga nem változtatja meg a problémát, amiről esetleg beszél, de általa hangsúlyosabban vannak jelen a köztudatban ezek a gondok, így közvetve hozzájárul ahhoz, hogy később mégis megoldódjanak” – fejtegette álláspontját a meghívott.
KAF – aki egyébként nem szereti, ha KAF-ként emlegetik, ezt ugyanolyan közhelynek tekinti, mint amikor azt mondják róla, hogy „rejtőzködő költő” – jelenleg gyerekverseken dolgozik. A versek még az év végén megjelennek a Magvető Kiadónál két kötetben, Minden egér a világon, illetve Égi és földi egerek címmel. Ezek tulajdonképpen gyerekversek – fogalmazott a szerző, de azért a felolvasott ízelítőből kiderült, hogy a felnőttek is bőven találnak benne csemegét, hiszen a dallamos szövegeket bőségesen átszövik a rejtett történelmi utalások, sőt a kortárs politikai és közéleti szereplőkre is vaskos utalások tétetnek.
Az Álljunk meg egy szóra következő vendége a tervek szerint Bartis Attila író lesz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Kijutni a garázsból – Hat zenekart díjaznak a Legszebb Erdélyi Magyar Dal gáláján
Hat zenekart díjaz a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat keretében a Gitár East Egyesület november 14-én a kolozsvári Bulgakov kávéházban. A nyertesek röviden be is mutatkoznak a gála közönségének.
Megvannak a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat nyertesei, a díjátadó gálaestet november 14-én délután 5 órától tartják a kolozsvári Bulgakov kávéházban.
A szervezők közlése szerint a Gitár East Egyesület által júniusban meghirdetett versenyen öt díjat és különdíjat osztanak ki a gálán, a nyertesek nevét azonban egyelőre csak betűrendben közölték: a Bagossy Brothers Company, a Dzseztán, az Ego Sum Band, a Kevin and the Roots, a Mercedes band és a Stereogám tagjai részesülnek elismerésben.
A verseny célja a szervezők megfogalmazása szerint, hogy támogassa a minőségi, magyar nyelven íródott dalok születését, illetve hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson olyan tehetségeknek, akik másképp talán nem kerülnének ki a „garázsból". A megmérettetésre huszonhárom zenekar nevezett be összesen negyvenhét dallal.
A zsűri – André Ferenc slammer és költő, Zilahi Csaba, a kolozsvári rádió munkatársa, Balázs Imre József költő-író és Vincze Béla, a debreceni Rocksuli igazgatója – október folyamán hozta meg a döntést. A díjazott zenekarok a díjátadót követően külön-külön félórás fellépéssel mutatkoznak be a közönségnek.
„Régi tervem, hogy legyen egy ilyen verseny, amelynek egyrészt az a célja, hogy megmozgassuk a magyarul zenélő zenésztársadalmat, hogy írjanak, alkossanak anyanyelvükön, másrészt, hogy népszerűsítse az erdélyi magyar zenét. Noha a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyről van szó, valójában az bújik meg a hátterében, hogy az itthoni magyar zenekarokat támogassuk. Azt szeretnénk ezzel megvalósítani, ami az én fiatalkoromban hiányzott: hogy legyen hová benevezni, legyen amiért dolgozni" – mondta el korábban a Krónikának Miklós György, a verseny ötletgazdája.
A tervek szerint a nyertesek fellépési lehetőséget nyerhetnek különböző fesztiválokra, ugyanakkor stúdiófelvételekkel és zeneboltok által felajánlott kedvezményekkel, vásárlási utalványokkal gazdálkodnak a dalszerzők.
Krónika (Kolozsvár)

Főszerkesztők a nyomtatott és internetes folyóiratlétről
Van-e jövőjük az irodalmi lapoknak, lehetnek-e egy lapszerkesztőnek víziói, a nyomtatott vagy a virtuális térben elérhető folyóirat életképesebb-e, milyen mértékben lehet egy lap több önmagánál, milyen szerepük van az olvasók megszólításában a lapszámbemutatóknak és más rendezvényeknek, a tematikus számoknak, illetve a különféle díjaknak? – ezeket a kérdéseket járták körbe péntek este a Nemzeti Színház Kistermében a Főszerkesztők kerek- asztalának meghívottai.
A könyvvásár kiemelt rendezvényének házigazdája, Kovács András Ferenc Látó-főszerkesztő Tasnádi-Sáhy Péterrel, a Várad című kulturális folyóirat irodalmi rovatának új szerkesztőjével,Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel, a kolozsvári Korunk "nyugdíjas" főszerkesztőjével, jelenlegi főszerkesztő- helyettesével, Bege Magdolnával, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettesével, illetve Karácsonyi Zsolttal, a kolozsvári Helikon főszerkesztőjével beszélgetett. A meghívottak egyetértettek abban, hogy az irodalmi lapoknak az elkövetkezőkben is lesz létjogosultságuk, a kivitelezést illetően azonban felmerültek nézetkülönbségek.
– Az elmúlt kétszáz évben mindig volt irodalmi lap Kolozsváron. Úgy gondolom, ahogy a könyvnek, úgy a folyóiratnak is van jövője, de szembe kell nézni azzal, hogy konkurenciája is van – mondta Karácsonyi Zsolt az internetes tartalmakra utalva. – Éppen ezért a nyomtatott lap szerkesztői megpróbálnak műhelyszerű tevékenységeket is szervezni – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a Helikonnak az elmúlt 25 évben mindig volt olyan rovata, amely a fiatal generációnak szólt.
Bege Magdolna egy fordított forgatókönyvet vázolt fel, az Irodalmi Jelen ugyanis 2008-tól internetes formátumban jelenik meg, de 2011-től újra nyomtatott változata is van, amelybe az online-ból válogatott anyagok kerülnek.
– Az online a jövő. Bár jobb kézbe venni egy lapot, mint egy üvegablakon át nézni, a fiatalok mégis ez utóbbit preferálják. Így több lehetőség adódik a nyitásra, az interaktivitás megteremtésére, a visszajelzések lemérésére – sorolta Bege Magdolna.
Túl a formán
Balázs Imre József arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar irodalom hagyományosan egy folyóiratkultúra.
– A jövőről gondolkozni a funkcióról és nem a formátumról való gondolkozást jelenti. Az irodalmi lap egyik funkciója az, hogy egy értékrend alapján kiválaszt dolgokat az irodalomból. A másik pedig az, hogy általa a szerző állandóan jelen van az olvasók előtt. Azért van az irodalmi lapoknak jövőjük, mert ezeknek a funkcióknak is van jövőjük – vélte a Korunk korábbi főszerkesztője.
Lövétei Lázár László egy irodalomtörténeti példával mérte össze a magyar és a nyugati alkotók régi-új helyzetét: míg Vörösmarty a Zalán futásához nyolcvan előfizetőt talált, Byron művére tízezren voltak vevők. Az 1600-as példányszámú Székelyföld főszerkesztője a "nyomtatott versus internetes" vitában a hétköznapok János bácsija számára elérhetőbb, kézbe fogható formátum mellett érvelt. Ezzel szemben Bege Magdolna azt vetette fel, hogy a János bácsik egyre kevesebben lesznek, a fiatalokat pedig nehéz rávenni arra, hogy nyomtatott sajtóterméket vegyenek a kezükbe. A későbbiekben azonban az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese is elismerte, hogy az elektronikus lapnak hátrányai is vannak, a tartalmak ugyanis el is tűnhetnek, bizonyos számítógépes programok változásakor pedig ellenőrizhetetlen, élvezhetetlen formába kerülhetnek. Karácsonyi Zsolt a Lövétei Lázár László táborához csatlakozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerikában egyre több, internetes formátumra váltott rangos lap tért vissza a nyomtatott változathoz.
– Az elmúlt négy-öt évben olyan dolgokat hoztunk vissza a lapba, amelyek korábban hagyománynak számítottak – tette hozzá a kéthetente megjelenő Helikon főszerkesztője, aki szerint az internetes változat elsősorban reklámfelület, a nyomtatott termék népszerűsítője.
Nem a példányszám, a szolgálat számít
A Várad irodalmi rovatának szerkesztője az olvasók megnyerésének kérdésében szintén a Székelyfölddel vállalt rokonságot, elmondta, hogy akárcsak a Lövéteiék lapja, a Várad is már a "kulturális folyóirat" megnevezést tartalmazó borítóval támpontot ad. A példányszám Tasnádi-Sáhy Péter szerint nem biztos, hogy mérvadó, sokkal fontosabb az, hogy egy lap mennyire szolgál egy közösséget.
Kovács András Ferenc mozgékony, erős, színes lapnak nevezte a Váradot, majd arról kérdezte az új rovatszerkesztőt, hogy Ady szellemisége mennyire határozza meg a város irodalmi életét, illetve a folyóirat mennyire él a hagyományokkal.
– Olyan ez, mint amikor az ember egy gyönyörű, antik karosszéket örököl. Ha csak csodálni és kerülgetni lehet, nem jó örökség. Ha bele lehet ülni egy pohár borral, akkor jó – mondta Tasnádi- Sáhy Péter, majd a Várad szerkesztőségének rendezvényeiről, a havonta egyszer megtartott Törzsasztal-sorozatról és a hétéves Könyvmaratonról szólt.
– Ha összművészeti hozzáállással bemegyünk a közösségbe, azt az emberek nagyon kedvelik – jegyezte meg a szerkesztő.
A Helikonnál nehezen indult a rendezvényszervezés, Kolozsváron ugyanis annyi az esemény, hogy időbe telt, amíg egy elfogadható, húsz fő feletti közönséget meg tudtak nyerni – tudtuk meg Karácsonyi Zsolttól.
– A kapcsolattartás egyébként a szerzőkkel való kapcsolatról is szól – tette hozzá a Helikon főszerkesztője, aki szerint az olvasónak nemcsak az íróra, hanem az írót pallérozó vagy éppenséggel túlélő szerkesztőre is szüksége van. A továbbiakban az átlagéletkorában 45 év alatti szerkesztőségi csapatról, illetve arról beszélt, hogy a Helikont olyan rovatokkal tudták fiatalon tartani, mint például a lazább hangvételű interjúk. Karácsonyi Zsolt azt is elmondta, hogy a lap fiatal szerzőit mindig arra biztatja, hogy más folyóiratokban is jelentessék meg műveiket.
A város életében való folyamatos jelenlét a Korunknál is egyre fontosabb – mondta Balázs Imre József, aki szerint a nehéz időszakot megélt kolozsvári lapnál a nyomtatott formátumot kell erősíteni.
Bege Magdolna az Irodalmi Jelen sajátosságai között említette, hogy az aradi székhelyű szerkesztőség öt tagja különböző városokban, Budapesten, Enyingen, Kolozsváron, Szegeden él, de nagyon szoros a kapcsolat a munkatársak között. E-mailen értekeznek, és hetente tartanak Skype-on szerkesztőségi ülést. Ami a rendezvényeiket illeti, lapszámbemutatókat főleg Budapesten, ritkábban a Székelyföldön tartanak, a kolozsvári Bulgakovban írói műhelyt működtetnek, Aradon pedig könyvbemutatókat szerveznek.
Tematikus lapszám: kockázat vagy lehetőség?
Az est egyik érdekes kérdése az irodalmi lapok tematizálására irányult. Lövétei Lázár László felvetette, hogy megvan a veszélye annak, hogy bizonyos témák nem érdeklik az olvasót. Balázs Imre József ezzel szemben a tematikus szerkesztésben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
– Így minden lapszámmal új olvasókhoz juthatunk el. Más kérdés, akárcsak a szerelemben, hogy utána meg tudjuk-e tartani őket. A tematikus lapszámba a szerzők felkérésre írnak, ez ebből a szempontból is jó kapcsolattartási forma – vélte a Korunk főszerkesztő-helyettese. Kovács András Ferenc szerint egy szépirodalmi lap nem bír meg két-három tematikus lapszámnál többet egy évben, de bizonyos súlypontra mindenképpen szükség van.
A beszélgetés utolsó negyedórájában az a kérdés is felmerült, hogy az egyetemi központokban működő lapok miért nem tudják a rendezvényeikre becsalogatni az egyetemistákat, majd az irodalmi lapok által évente kiosztott díjakról esett szó.
– Sok mindenről beszélhettünk volna még, például a szerkesztők mindennapjairól – jegyezte meg az eszmecsere végén az est házigazdája, majd azt is hozzátette, hogy az állandó mozgásban levő lapoknak többször is átalakul a holdudvaruk. Az előre látható és láthatatlan változások majd az elkövetkező évek irodalmi együttléteinek témájául szolgálnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A titokzatos Carbonaro versei
Szőcs Géza újabb verseskötetét, jobban mondva a titokzatos Carbonaro hátrahagyott verseiből összeállított, 6–106 című, az Irodalmi Jelen kiadó gondozásában megjelent kiadványt mutatták be szombaton a kolozsvári Bulgakov kávéházban.
Carbonaro első, kétkötetes műve Ha polip szuszog Kolozsvárott címmel jelent meg, és a kincses városhoz kapcsolódó történeteket tartalmazott, az újabb kötet „kisversei" azonban az előszó szerint százegynéhány helyszínhez kapcsolódnak, jobbára olyan helyekhez, ahol Szőcs – illetve Carbonaro – maga is megfordult, de olyanokhoz is, ahol még nem járt, mint például Alaszka vagy a Purgatórium.
Carbonaro mindkét művét Jánosi Andrea kolozsvári grafikus illusztrálta, aki maga is jelen volt a kötetbemutatón.
Szőcs Géza elmondta, a Koinónia Kiadónál megjelenő „város-sorozat" Kolozsvár, illetve Marosvásárhely című köteteiben találkozott először Jánosi Andrea munkáival, és „megragadta az a zsenialitás, ahogy egy-egy város lelkét, személyisége magját megragadja az illusztrációkban", és úgy gondolta, ez a fajta látásmód azonos azzal, ahogyan ő látja a világot.
A költő hozzátette, egybe írta a kisvers megnevezést az előszóban, szerinte ugyanis ez nem ugyanaz, mint a kis vers: olyasféle szóösszetételnek szánta, mint amilyen a kispolgár megnevezés.
A kötetet ismertető Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője úgy fogalmazott, akad azért néhány nagy vers is a kötetben, például a Moldváról szóló kétsoros („Magyar föld volt egykor Moldva / ma már másképp van megoldva), amely számára nagyon emlékezetes maradt. Szőcs ezzel kapcsolatban felidézte azt is, hogy gyermekkorát Marosvásárhelyen töltötte, és akkoriban a boltokban még mindenki magyarul beszélt, későbbi látogatásai alkalmával pedig volt alkalma megfigyelni, „hogyan vonul vissza védekező állásba egészen a falig a magyar nyelv" a városban.
Lövétei Lázár László azt is elmondta, az általuk megjelentetett Székely Könyvtár sorozat 45. darabja Szőcs Géza válogatott verseit adja majd közre Fekete Vince szerkesztésében. A könyvismertető után Szőcs Géza, illetve Jánosi Andrea dedikáltak az érdeklődőknek.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Kisversek Szőcs Gézától, Carbonarótól
Jóformán egymást követték a felolvasások szombaton este, Szőcs Géza 6-106 című kötetének bemutatóján a Bulgakov kávézóban, a szerző többet is tolmácsolt Carbonaro álnéven írt verseiből, köztük olyanokat, amelyek valami miatt kimaradtak az Irodalmi Jelennél idén napvilágot látott kiadványból. Többnyire rövid versek olvashatók a könyvben, a bevezetőben Szőcs Géza kisversekként definiálja őket, „amelyek százegynéhány helyszínhez kapcsolódnak”.
Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztőjének felvetésére, hogy miben rejlik az egybeírt formula magyarázata, az est folyamán kifejtette: korábban mindig hosszabb verseket írt, amelyek „harminc-negyven sornál kezdődtek, és esetleg több mint száz sornál végződtek. A mostaniak közül viszont egyik sem haladta meg a tizenvalahány szót, legalábbis a bevezető megírásáig, emiatt gondoltam úgy, hogy az én verseim viszonylatában kisversnek számítanak. Olyan szóösszetétel ez, mint például a kispolgár.” Kurziválta a szót, ezáltal is jelezve, hogy szándékosan írta egybe, elvégre úgy érzi, különbség van a kis vers és a kisvers között.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

A Kárpát-medence irodalmi hajója lehorgonyzott Kolozsváron
A fiatal magyar írók találkozóját követően átadták az Erdélyi Magyar Írók Ligájának idei díjait is.
Két napig Kolozsvár a Kárpát-medence minden szegletéből érkezett ifjú költők, írók randevújának helyszíne volt. A Bulgakov kávéházban pénteken és szombaton már-már „erőltetett menetben”, tömbösített formában zajlott a magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági és erdélyi szerzők beszélgetésekkel egybekötött közös felolvasása.
Az először megszervezett Kolozsvári Kikötő keretében – pontosítsunk: a Kolozsvári Kikötőben – huszonegy magyar író „hajózott be” a kincses városba. Mi a szombati rendezvényeken vettünk részt, ahol jobbnál jobb versek és prózák mellett (nem udvariaskodás, tényleg jók voltak) olyan témák is terítékre kerültek – Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök „fedélzetmesterkedése” mellett –, mint az, hogy miből él az irodalmár, ha nem az irodalomból, illetve milyen létformában él tovább az irodalom a megváltozott technikai-technológiai körülmények között, és egyáltalán: milyen lesz a literatúra jövője ötven, száz vagy akár több ezer év múlva. Gyors következtetések (a lista korántsem teljes!):
1. Az irodalomból nem lehet megélni.
2. Nem is feltétlenül baj, hogy az írók nem az irodalomból élnek meg, mert ha így lenne, az írás „iparrá” változna.
3. Az sem biztos, hogy néhány száz vagy ezer év múlva egyáltalán lesz irodalom – de az emberi szellemnek valamilyen megnyilatkozási, önkifejezési formája mindenképp lesz, és ez jó.
A Kikötőből való kihajózást követően tartották meg – ugyanazon a helyszínen – az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) gálaestjét is, amelynek gyakorlatilag egyetlen „kötött” programpontja volt: az E-MIL idei díjainak kiosztása. Két díj talált gazdára: a Méhes György-nagydíj és a Méhes György-debütdíj.
„Sokoldalú alkotót díjaz ma Méhes György-nagydíjjal az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Egy kiváló költőt, prózaírót, esszéírót, kritikust, szaktudóst – voltaképpen máris egy több életműre elegendő teljesítményt. És egy olyan embert is díjaz ma az Erdélyi Magyar Írók Ligája, aki intézményeket hordoz magában” – így laudálta Balázs Imre József költő, kritikus a liga idei nagydíjasát, aki nem más, mint Egyed Péter (címlapképünkön az oklevéllel). Amikor Egyed a költői-írói pályáját kezdte, „a vers valami tágas, irodalmon túlmutató életérzésnek volt az egyik kivetülése”, de voltak más kivetülései is: „a rockzene megélése például”, amely – idézte fel BIJ – néhány évig Egyed Péter életformájává is vált (gondoljunk csak a legendás Búcsúkoncertcímű verseskötetére).
A legígéretesebb ifjú tehetségnek járó debütdíjat ezúttal Láng Orsolya vihette haza,Tejszobor című kötetéért. László Noémi a szerzőt „rejtőzködő művésznek” nevezte méltatásában, aki költőként, prózaíróként, grafikusként is figyelemre méltó.
Az E-MIL gála és az írótalálkozó horgonyait azóta felhúzták, de ne feledjük: Kolozsváron épp Téli fesztivál van, a kultúra kikötőiben továbbra is zajlik az élet.
pazs foter.ro/cikk

Magyar fiatalok „áttörése” a kincses városban
Áttörést értek el a magyar ifjúsági szervezetek a magyar–román kapcsolatok terén a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 (EIF) programsorozat egy éve alatt – vonták le a következtetést évértékelő sajtótájékoztatójukon a szervezők.
Miközben a román politikusokat továbbra is lehetetlen rávenni a város nevének többnyelvű feliratozására, a román ifjúsági szervezetek magától értetődő természetességgel vették tudomásul a magyar fiatalok anyanyelvhasználatra vonatkozó igényét – mutatott rá Horváth Anna alpolgármester. Mint részletezte, példa volt erre a jegykiadó automaták többnyelvű feliratozása is.
„Néhány évvel ezelőtt a köztéri magyar reklámfeliratok is ingerültséget keltettek volna, most ez már a múlt” – értékelte az RMDSZ-es elöljáró. Mint mondta, eszközként is kívánták használni az ifjúsági főváros címet a magyar közösség érdekében. „A legfontosabb célkitűzésünk az volt, hogy a kolozsvári magyar fiatalokat meggyőzzük: jó magyar fiatalnak lenni, Kolozsvár egy élhető város” – magyarázta az elöljáró. Arról biztosította az ifjúsági szervezetek képviselőit, hogy az önkormányzat ifjúsági rendezvényekre nyújtott anyagi támogatása jövőre is megmarad. A kolozsvári városháza összesen tízmillió lejjel támogatta a projektet.
A Bulgakov irodalmi kávéházban tartott évértékelőn az alpolgármester mellett a programsorozat magyar részét szervező ifjúsági szervezetek vezetői vettek részt. Borzási Sarolta, a rendezvénysorozatot irányító Share Föderáció magyar részéért felelős alelnöke tételesen felsorolta a magyar vonatkozású rendezvényeket. Elmondta: egész évben több mint egymillióan vettek részt eseményeiken, és a külföldről a kincses városba látogató fiatalok száma meghaladta a százezret.
Az ifjúsági főváros projekt egy éve alatt 300-nál is több nemzetközi eseményre került sor a kincses városban, mutatott rá. Hozzáfűzte: ezekből a magyar közösség is kivette a részét, több mint 80 cég támogatta az ezres nagyságrendet meghaladó magyar vonatkozású eseményeket. Ez azt bizonyítja, hogy Kolozsváron értékteremtő közösség van, vonta le a következtetést az alelnök.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Állami pénzköltészet? (új fejezet a kultúrharcban)
Szereztem 150 milliót a fiatal magyar irodalomnak, mit szóltok hozzá? Alávaló senki vagy. Bojkottálunk, nem kell a pénzed. Inkább fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. A szolgalelkűség és a szabadság csapott volna össze az elmúlt két hét petőfis hevületet idéző magyar irodalmi-politikai vitájában? Aligha.
Az új esztendő első nagy ,,kulturális” híre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 150 millió forintot bocsát a frissen megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. rendelkezésére, hogy segítse a kortárs magyar irodalom felfrissülését. Az új szervezet vezetője Orbán János Dénes brassói születésű, József Attila-díjas költő, a 90-es évek erdélyi irodalmának mindenese, a legendássá vált Előretolt Helyőrség című lap és könyvkiadó vezetője, a híres kolozsvári irodalmi kávéház, a Bulgakov volt társtulajdonosa, akinek meghívását nemcsak a romániai, hanem az anyaországi írók is szívesen vették. Mások mellett az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalom szemléleti megújulása, az új nemzedék felkarolása, menedzselése, a magánmecenatúra feltámasztása. Ez utóbbi a szabadsághívők szemében ma is szálka. Most a friss események nyomán újfent Orbán szemére vetik, hogy monográfiát írt Méhes Györgyről, a népszerű regényíróról, aki történetesen egyik fő támogatójuk — Nagy Elek, a Vegyépszer egykori vezetője — apja volt, továbbá szövetséget kötött a dúsgazdag Böszörményi Zoltánnal, akinél többet vélhetően senki sem tett a romániai magyar irodalomért, de egyébként költő és prózaíró.
Az egykori tanúk állítják, soha annyi fiatal nem verselt Erdélyben, mint abban az időszakban. És csodák csodájára a legtehetségesebbek meg is jelenhettek a lapban, később önálló kötetben. Nem tartozik a tárgyhoz, hogy az Előretolt Helyőrségnek voltak fiatalos vadhajtásai, és az idősebb pályatársak nem értették, miért kell egy Rejtő Jenő-ponyva címe mögé bújva harcolni például Sütő Andrásék hagyatéka ellen. Hogy a populáris irodalom elismertetése miért párosul neves mesterek munkásságának lekicsinylésével. Hogy minek a trágárság, a polgárpukkasztás. Valljuk be, belterjes témák ezek, ám ahogy L. Simon László egykori kulturális államtitkár, majd kormánybiztos esetében néhány éve, most is előkerülnek a konzervatív közönséget sokkoló, úgynevezett obszcén versek, a karaktergyilkosság immár bevett eszközei.
Azok a kilencvenes évek!
A kilencvenes évek második felétől olyan pezsgő irodalmi élet folyt Kolozsváron, mint sehol máshol. ,,1997 és 2000 között gyakran, talán havonta is mentem stoppal Kolozsvárra Pestről, ott voltam hétvégén, néha tovább is – emlékezik a Budapesten akkoriban helyét nem lelő, egykori joghallgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, akit arról kérdeztünk, milyen volt a sokat emlegetett kolozsvári költőiskola. – Nem volt katedra, sem amolyan na, akkor most vegyük a te verseidet jellegű önképzőkör, hanem kocsmázás volt sok körbejáró kézirattal, sok fiatallal, idősebbekkel – az idősebbek is huszonévesek voltak, Orbán János Dénes, Sántha, Lövétei, György Attila. Jánosnak csodás érzéke volt a tehetségesek felismeréséhez, elég jó és nagy tekintélyű pedagógus volt. A versekről keményen és őszintén elmondta mindenki a véleményét. Ittunk, fiatalok voltunk, és sokat beszéltünk a versekről.” Vannak, akik az Előretolt Helyőrség szerepét eltúlozzák, Szálinger azonban realista: ,,2016-ból nézve, azt hiszem, a legnagyobb eredmény, hogy az egyik legfontosabb magyar irodalmi folyóirat, a Székelyföld szerkesztői is az Előretolt Helyőrségnél kezdték  pályájukat.” Vannak persze, akik úgy találják, főként mostanában, hogy az egykori helyőrségesek semmit sem tettek le az asztalra, Orbán János Dénes főszerkesztőt pedig előszeretettel kocsmai csaposként emlegetik. Verseiről, regényeiről, műfordításairól, szerkesztői munkájáról tudomást sem vesznek, és Szőcs Géza marosvásárhelyi születésű költő – jelenleg a miniszterelnök kulturális főtanácsadója – széles hátán felkapaszkodó ügyeskedőnek mondják. Politikai meggyőződésük azt diktálja, hogy tehetséges ember nem áll a kormány szolgálatába. Márpedig ő – immár Magyarországon – az új kormánynapilap, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetését is elvállalta, vélhetően egy komolyabb sarzsi reményében. S lám, meg is kapta 150 milliós jutalmát. Amikor a politikától távol maradni igyekvő alkotókat kérdeztük az ügyről és Orbán János Dénesről, többen csak megvonták a vállukat: ez van, ügyes fickó, remek elme, jobb költő, mint amilyennek gondolják, nyomulós fazon, Szőcs Géza samesza – jellemezték a helyzetet és pályatársukat, s nyomban nevük elhallgatását kérték.
Erdélyi maffia?
A január 8-ai első rövid híradás után Krusovszky Dénes József Attila-díjas fiatal költő emelte fel szavát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrehozása ellen. A finom intellektusú, szelíd és komoly alkotónak ismert, külföldön is megjelenő szerző – Szőcs Géza és Orbán János Dénes kapcsolata miatt – erdélyi maffiát vizionált a háttérben, az irodalmi élet demokratikus működésének megcsúfolását látta az új szervezetben. Felvetéseit Orbán több fórumon cáfolni igyekezett: szó sincs a meglévő irodalmi szervezetek, mindenekelőtt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) elleni támadásról, annál is kevésbé, mivel utóbbi szervezet létrehozásában maga is részt vett, s erre ma is büszke. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. programot dolgozott ki az ígéretes pályakezdők felkarolására, képzésére, az irodalmi pályán történő elindítására. A tehetségeket felnevelik, ösztöndíjjal segítik, első köteteiket kiadják.
Bár újabb és újabb részletek látnak napvilágot az elképzelésekről, a program egészét még senki sem látja át (hacsak nem a vagyonkezelők), így a vita továbbra sem szakmai, hanem politikai síkon zajlik. Annak ellenére, hogy Pion István sikeres slammer és poéta, a Magyar Nemzet munkatársa megpróbálta szakmai köntösbe öltöztetni ellenérzéseit: miért kell íróiskola, ha egyszer a Rektori Konferencia leszavazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának szakalapítási kérelmét? Pedig ott már többéves tapasztalat van, és a Lackfi János és Vörös István-féle kreatívírás-kurzusok számos tehetséges fiatalt bocsátottak ki. Bizony, kár volt az írói mesterképzést elutasítani, hiszen a világ számos híres egyetemén működik, csakhogy Orbán János Dénesék nem egyetemi képzésben gondolkodnak, s nem a Pázmány kenyerét akarják elvenni.
Ahogy a többi magas tandíjas íróiskoláét sem, hiszen ők, velük ellentétben nem pénzt kérnek, hanem a valódi tehetségeknek — szerte a Kárpát-medencében — ösztöndíjat kívánnak adni. Sajnos mindeközben arról nem esik szó, hogy ki és milyen szempontok alapján dönti el a jelentkezők sorsát. Ahogy a leendő mentorokról sincs hír. Csak a tervezett bojkottról, Petőfi hitvallásáról: szabadnak lenni mindennél fontosabb. A szabadság jegyében tudni vélik különféle pedagógiai szakértők, hogy Orbánnak nincs meg a megfelelő képesítése, és alkalmatlan arra, hogy fiatalokkal foglalkozzék. Nincs szükség új intézményekre, hiszen a meglévők is ellátják a tehetséggondozási feladatokat, érvel Pion is Krusovszky nyomán, s ebben van igazság, de ne feledjük, minden új testület felpezsdíti az életet a régiekben is, amire nagy szükség van. Ha Pion azt vetné fel, hogy nem új kötetekre, újabb és újabb fiatal írók és költők bemutatkozására van szükség, hanem őszinte, elemző kritikákra, teljesen egyetértenénk. A kortárs magyar irodalomnak ez a leggyengébb pontja. Nem véletlenül mondja Szálinger Balázs, hogy az egykori kolozsvári ,,költőiskola” legfőbb erénye a másutt nem tapasztalható könyörtelen igazmondás volt. A kocsmázások egy másik látogatója szerint üdítő volt, hogy ezt a társaságot nem fertőzte meg a pártpolitika, hogy fittyet hánytak a Budapesten dúló kultúrharcra.
Az elmaradt vita
Amikor a Heti Válasz arra kérte Orbán János Dénest és Krusovszky Dénest, hogy a Szemtől szemben rovatban, egy asztalhoz ülve próbálják meggyőzni az olvasókat igazukról, kitértek az újabb vita elől. Orbán levelében így fogalmaz: ,,Nem látom értelmét egy olyan politikai vitának, melynek végén eljutunk az illiberális ősrobbanás metafizikájának ontológiai dimenziójáig, miközben itt pusztán arról van szó (politika ide vagy oda), hogy van plusz (és másoktól nem elvont) 150 milla fiatal íróknak, és ebből lehet csinálni olyan innovatív dolgokat, amelyeket az egy százalékából nem lehetett megcsinálni.” Krusovszky pedig úgy véli, ő már mindent elmondott, most a JAK-on és a FISZ-en van a sor, legfeljebb mögéjük sorakozna fel, egyébként mérhetetlenül szomorú az ügytől, és attól, hogy megint nem sikerült valamit rendesen kibeszélni.
Valljuk be, mi is. Egyfelől: miért nem lehet örülni annak, ha a fiatal magyar irodalom pénzhez jut? Hogy nemcsak aranylábú fiúkat, hanem költői vénával megáldott tehetségeket is gondozunk? Másfelől: miért csak a támogatás megítélése után értesül az irodalmi közvélemény a tervekről? Miért nem előzte meg szakmai vita a programot? Végtére is állami pénzről van szó. Ugyan, miért nyitottunk újabb frontot a kultúrharcban?
Osztovits Ágnes (Heti Válasz). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint 15 ezren a Kolozsvári Magyar Napok első koncertnapján
Szerdán már a 7. Kolozsvári Magyar Napok minden fesztiválhelyszíne megnyitotta kapuját, így a Farkas és a Fogoly utcában felállított zenei színpadok és a különböző tematikus sátrak csak a fesztiválozókra várnak. De nem teltek unalmasan az elmúlt napok sem: kiállítás-megnyitók, beszélgetések, koncertek és számos egyéb foglalkozás közül válogathattak a Kolozsvári Magyar Napok látogatói.
A szó szoros értelmében underground művészet fogadja a látogatókat a hétfő délután megnyílt Mimesis Fesztiválon, hiszen a kortárs művészek alkotásait bemutató tárlat – a korábbi évekkel ellentétben, amikor a New York Szálló hajdan elegáns, mára leromlott állapotú emeleti szobáiban szervezték – idén a Bánffy-palota pincerendszerébe kapott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok rendszerint egyik legizgalmasabb – augusztus 21-ig látogatható – tárlatában idén sem csalódhatnak az érdeklődők, a kiállított alkotások garantáltan gondolkodásra és elmélyülésre késztetnek.
Ezen a héten a Kolozsvári Magyar Filmnapok hetedik kiadásának lehetnek részesei az érdeklődők – minden műfajba belekóstolhatnak, a játékfilmtől az animációs filmig, minden korszakból. Hétfőn, augusztus 15-én a Tranzit Házban zajló megnyitó az eső ellenére jó hangulatban telt. A bográcsozás után az Újratermelő szövetkezet első koncertjét lehetett meghallgatni.
Kedd délután a Magyar Olimpiai Udvar előadótermében Bordos László Zsolt 3d-művész tartott alapozó előadást az épületvetítés történetéről, illetve az augusztus 19-i, Szent Mihály-templomra történő 3d-vetítésről. A szervezők román szinkrontolmácsolást is biztosítottak, a terem csordultig telt, ami nem csoda, hiszen Bordost a műfaj úttörőjeként tartják számon. A látottak-hallottak alapján borítékolható, hogy pénteki produkciója igazi vizuális csemege lesz a Kolozsváriak számára.
Szintén a Magyar Olimpiai Udvar biztosított helyszínt annak a beszélgetésnek, amelyik Boros Miklós sportújságíró és Péter László sportszociológus között zajlott A sport hatalma vagy a hatalom sportja? címmel. A globalizáció térhódításával a sport eladható termékké vált, amelyet a globális média értékesít, ezzel együtt pedig jelentősen megnőtt a nagy sportszervezeteknek a nemzetállamokra gyakorolt befolyása is – hangzott el az előadáson.
A számos irodalmi program közül megemlíthetjük az Almásy László Kultúrtörténeti Kör és a Bulgakov Irodalmi Kávéház szervezésében zajló beszélgetést Szőcs Géza költővel, íróval. A Kolozsvárhoz ezer szállal kötődő Szőcs szövegeiből tartott felolvasást a szerző visszaemlékezései tették színesebbé, s kiderült: Kolozsvár elfeledett történetei remek irodalmi alapanyagként szolgálnak.
Magyarország Főkonzulátusa előcsarnokában Kolozsvári homlokzatok címmel Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja nyitotta meg a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közös pályázati felhívására érkező fotókból álló tárlatot. Templomok, közösségi házak, műemlékekké vált monarchiabeli épületek egy-egy izgalmas részletét mutatja meg a kiállított amatőr és profi fotósok által készített 36 fotó.
A Magyar Napok első koncertnapja elsősorban a rockzene szerelmeseinek kedvezett: a Moby Dick a Farkas utcai színpadon, a Kolozsvári Knock Out és Nagy Feró a Beatrice-vel a Főtéren koncertezett. A szervezők becslése szerint több mint 15 ezer ember volt kíváncsi a „babos kendősök” koncertjére.
Szerdától kézműves- és könyvvásár, helyi ízek kóstolója, múzeumi standok, vagy épp a Magyar Turisztikai Ügynökség számos érdekességet ígérő sátra az, mellyel bárki találkozhat, aki vasárnapig a Farkas utcába látogat. Mindezeken túl, esténként, neves zenei fellépőket is köszönthetünk a belvárosi utca színpadán, csakúgy, mint az idén első alkalommal a Fogoly utcában is felállított új pódiumon. (A két utca zenei színpadának részletes programját bárki megtalálhatja a www.magyarnapok.ro oldalon.)
Az idei rendezvény különlegessége, hogy – a hetes szám bűvkörében – Kolozsvár városi rangra emelésének 700-ik évfordulóját is ünnepelhetjük. Ennek megfelelően, augusztus 19-én (pénteken) 17.00 órától ökumenikus áhítatra kerül sor a Farkas utcai református templomban, melyet 18.00 órától a főtérig tartó ünnepi felvonulás követ. Itt ünnepi sokadalomra kerül sor, majd 21.00 órától – a Kolozsvári Magyar Opera előadásában – Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját láthatják az érdeklődők. A produkciót követően nagyszabású, látványos épületvetítéssel ünneplik a 700 éves Kolozsvárt. A családosok és gyerekekkel érkezők idén is színes programkínálatból válogathatnak. Amíg a szülők az esti koncerteken buliznak, addig a gyerekeket (3 és 8 év közöttieket) a TIFF-házban kialakított gyermekparkolóba (gyerekmegőrzőbe) várják naponta 19.00 és 23.00 óra között. A már megszokott kézműves foglalkozások, bábelőadások, meseolvasások és társasjátékok mellett újdonságnak számít, hogy idén a Romkertben alakították ki a Magyar Napok középkori faluját. Ugyanakkor az Életfa Családsegítő Egyesület gondolt a fogyatékkal élő gyerekekre is: az ő szórakoztatásukat szolgálja Én is szeretnék játszani! Integrált Játszóház.
Idén a Kincses Kolozsvár Egyesület és az Életfa Családsegítő Egyesület a sajátos nevelési igényű gyermekek számára gyűjt adományokat. A fesztivál infóstandjainál, valamint a legtöbb tematikus program helyszínén megtalálható perselyekbe bárki elhelyezheti pénzbeli hozzájárulását, amelyért cserébe fesztivál-karkötőt kap ajándékba.
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája
Erdély.ma

Szőcs Géza: huszonévesnek érzem magam
– Olyan számmal fogom írni hétfőtől az életkoromat, amit teljesen valószínűtlennek tartok.
Ha ezt a számot megfordítom, és azt mondom, hogy 36 évesnek érzem magam, az túlzás volna, nem lenne igaz. Nem tartom magam 63 évesnek, de még 33-nak sem, huszonévesnek érzem magam, és amikor itt vagyok ebben a városban, felerősödik bennem ez az érzés. Felidézi a negyven évvel ezelőtti Kolozsvárt, akkor is, ha ez már a tagadása annak sok szempontból. De sok szempontból a folytatása, meg hát nagyon kis részben ugyanaz – magyarázta Szőcs Géza költő, író, politikus pénteken délután a Bulgakovban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a kávézó Álljunk meg egy szóra sorozatában.
Szabadság (Kolozsvár)

Abszurd történetek lehetőségei
Molnár Vilmos író-költővel, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjével „állhatott meg egy szóra” a közönség csütörtökön este a kolozsvári Bulgakov kávézóban.
A szerző, akit leginkább prózáiról ismernek az olvasók, a 80-as években írt verseket is – az azokat tartalmazó, Postakocsi című kötet kapcsán indította a beszélgetést László Noémi költő az Álljunk meg egy szóra című sorozat rendezvényén. Többször is felmerült a meghökkentés, az olvasó „holtpontról”, hétköznapokból való kimozdításának eszköze – az abszurd, fanyar helyzetek alkalmazása. Molnár nem helyesli az önmagáért történő poénkodást, erőltetett székelykedést, jóllehet az elsőt maga is kipróbálta.
Az abszurdban rejlő (szintén képtelen) értelmezési lehetőségek illusztrálására néhány történetet osztott meg. Egy író-olvasó találkozón felolvasta egyik írását, a diákok – akiknek a tanár előrebocsátotta, modern abszurd prózával lesz dolguk – nagyon komolyan hallgatták végig, másnap egy humorfesztiválon teremnyi hallgatóság szakadt a nevetéstől ugyanazon szöveget hallván. Egy másik találkozón nem volt szabad megszólalnia egy órán át, amíg a diákok és a tanár elemezték „mit gondolt a szerző” stílusban a munkáit. Molnár jegyzetelt szorgosan, mondván: ki tudja, mi derül ki számára is önmagáról.
A felolvasásokkal tűzdelt beszélgetés során szó esett Molnár gyermekkorának a fikciót is meghatározó voltáról, az olvasás miatt ellógott órákról, és arról is, hogy lehet az istennek – Csík és Gyergyó között, a vonaton – Szőcs Géza-, illetve Bodor Ádám-alakja. 
Dénes Gabriella Krónika (Kolozsvár)

Márkus Barbarossa János, a reneszánsz inas
Molnár Vilmos szerint Márkus Barbarossa János az egyetlen magyar költő, akiről legendák keringenek, a legelszálltabb legendák pedig igaznak bizonyulnak. Nem csoda tehát, hogy ő volt az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház Álljunk meg egy szóra című rendezvénysorozatának meghívottja csütörtök este, a vendéget László Noémi kérdezte.
A moderátor szerint az életművész szó negatív töltetű, általában olyan személyekre használják, akiről nem tudni, mit csinál, miből él. László Noémi megjegyezte, a negatív töltet ellenére Márkus Barbarossa János előszeretettel használja ezt a kifejezést tevékenysége leírására.
A meghívott kiemelte: az életet művészetként, a művészetet életként képzeli el, az életművészet számára egy szakma. Elmondta, gyakran ő sem tudja miből fog megélni, ki kell találja, mihez kezdjen, ám ő erre is művészetként tekint.
A beszélgetés folyamán kiderült, Márkus Barbarossa János nemcsak életművész, hanem igazi reneszánsz inas, mesterről mesterre járva sajátít el különféle mesterségeket. Gyerekkorában egy zárdában nevelkedett, amely már kisgyerekként számos érdekes élménnyel gazdagította. Tanulóként úgy érezte, az iskola inkább hátráltatja, viszont megemlítette, hogy azok a tanárok, akik nem hagyományos órákat tartottak, nagy hatással voltak rá, és fontos dolgokat tanult tőlük. Iskolakerülőként már diákkorában eltanulta a fémmetszés technikáit, illetve a kalapkészítő és órás mesterségekbe is belekóstolt, gyakran látogatva ezeket a műhelyeket.
Életművészként a katonaság alatt és a kényszermunkahelyén is arra koncentrált, hogy minél többet tanulhasson: előbbi helyen könyvelőként, inasként is tevékenykedett, míg a zománcgyárban az éjjeli műszakot választotta, hogy felfedezze a zománc nyújtotta művészeti lehetőségeket.
Irodalmi tevékenységét dalszövegírással kezdte, tudósított a Marosvásárhelyi Rádiónak, írt különböző cikkeket, álnéven közölt az Utunkban, és a Fáklyában. Első verseskötetét gyermekei számonkérésére jelentette meg, akik nem értették, hogy apjuk –, aki ha nem farag, akkor ír –, miért nem adja ki a fiókban lapuló költeményeket.
Márkus bevallotta: irodalmi tevékenységére nem jellemző az inasság, itt nem járt mesterről mesterre, hogy elsajátítsa az írást, hanem véletlenül került írók, költők társaságába. Első nagy találkozása az irodalommal Bécsben volt, Deréki Pál vitte el az Öreg kovács nevű irodalmi műhelybe, ahol számos olyan nagy mesterrel találkozott, akiket tulajdonképpen nem ismert, neki kellett utána járni, hogy kik azok, és miket írnak.
Többnyire verseskötetei jelentek meg, nagy részük magánkiadásban. Egyetlen prózakötete, amely eddig magyar, román, illetve angol nyelven is napvilágot látott, tulajdonképpen az 1990-es évek tükörképe. A kolozsvári Music Pub volt a 90-es évek elején a kincses város irodalmi „központja”, a Fidelius című kötetében azt dolgozza fel, amit ott megélt. A társaság központi szereplője Bréda Ferenc volt, így ő lett a kötet főszereplője, ám a többi mellékszereplő is a társaság tagjai közül került ki.
„Ez egyfajta korszellem tükörképe, 7-8 évet rögzít abból a lelkes időszakból. Ma már másként van minden, 20 év alatt rengeteg minden megváltozott” –jegyezte meg Márkus Barbarossa János.
Az est folyamán a hangszerkészítő, régiségkereskedő, költő, író igazolta Molnár Vilmos kijelentését: élettörténetét ugyanis számos izgalmas „legendán” keresztül szemléltette. A meghívott annyira belefeledkezett a mesélésbe, hogy a rendezvényre jellemző felolvasásokat is elfelejtették a kérdések közé beékelni, így az lett a beszélgetés és az est zárómozzanata.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

„Lakik bennem egy ősi, anarchista punk”
Álljunk meg egy szóra Király Zoltánnal
Kolozsvárról, akadémikus turbótyúkokról, gyöngytitkárról és a besúgókról is szó esett az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös irodalmi rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra beszélgetéssorozatnak legutóbbi kiadásán, amely során Király Zoltán költővel, műfordítóval az est állandó házigazdája, László Noémi beszélgetett.
László Noémi nyitókérdésében arra volt kíváncsi, el tudná-e Király Zoltán képzelni azt, hogy ne kolozsvári születésű legyen, mire a meghívott közölte, simán el tudna egy kalotaszegi-mintás falut képzelni szölőfalujaként. Kolozsvár kapcsán elmondta, a kincses várossal még mindig nagyon szoros, szeretetdús a viszonya, viszont már ambivalens is. „Ez már nem az a Kolozsvár, amelyben gyerekeskedtünk” – fejtette ki.
Az est házigazdája felvetette: valószínűleg egyfajta polgári nevelés volt az oka annak, hogy a meghívott nem hagyta el szülővárosát, mire Király Zoltán azt válaszolta, nem polgári nevelésben részesült. „Lakik bennem egy ősi, anarchista punk” – jegyezte meg.
A költői pályát a Brassai Sámuel Líceum büféjének sarkában ülő, tarisznyás, gyapjúpulóveres, borzos költők hatására választotta. „Tetszettek nekem ezek a költők. Már nagyon fáradtak voltak, már túl voltak mindenen”, mesélte, miért is vonzotta őt a költőlét. Az iskolai költők iskolaújságban közölt verseit elolvasva rájött, ilyet ő is tud írni.
Első alkotásait Bréda Ferencnek mutatta meg, aki, az akkor még 17 éves diáknak elmondta, jó amit írt, folytassa és ne hallgasson senkire. „Egy ilyen hozzáállással, egy ilyen véleményezés után elég nehéz lenne beiratkozni bölcsészkarra. Tartottam tőle, hogy ott ezt már nem így gondolják”, magyarázta, hogy filológia helyett miért inkább teatrológiára iratkozott be.
„Összetűzésbe kerültél az akadémiával”, jegyezte meg a moderátor. László Noémi szerint a punk, avantgárd, anarchista, abszurd vonalak, amelyeket Király Zoltán képvisel, nem lelt egyértelmű tetszésre az akadémiai körökben. A meghívott elmondta, soha nem szerette, ha megmondják neki, mit csináljon, így sohasem hallgatott az „idősekre” sem az egyetemen, sem az Előretolt Helyőrség köré épült közösségben. „Mindig meghallgattam türelmesen, hogy mit, hogyan kéne csináljak, majd folytattam, ahogy én szerettem”, mondta.
A beszélgetés során felmerült, hogyan kezd felsejleni Király Zoltán költészetében az ügynöki kérdés, hogyan dolgozza fel azt, hogy apját megfigyelte a Securitate. „Nem besúgókat akarok vadászni reggeltől estig. A műfaj érdekel: mit gondolt a besúgó, mielőtt beárulta a szomszédját vagy a legjobb barátját”, mondta el arról, miért kérte ki a Securitate által apjáról készített jelentéseket. Véleménye szerint az erdélyi magyarság körében 1989 után nem tisztázódott megfelelően ez a probléma, a besúgóknak pedig felelősséget kellene vállalniuk tetteikért. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)