Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Adevărul /adevarul.ro/ [újság]
491 tétel
1997. június 19.
"A Remus Opris vezette kormányküldöttség Székelyudvarhelyre látogatott. A felek megegyeztek, hogy a kormány közvetítésével tovább folynak a tárgyalások. "Nagy eredménye a tárgyalásnak az, hogy amíg egyszerűsödik a tulajdonjogi képlet, addig nincs költözés" - olvasható a lap beszámolójában. Ennek ellenére az Adevarul tovább folytatja a magyarellenes uszító kampányát és ismét első oldalas cikkben foglalkozik azzal, hogy most már a magyar történelmi egyházak is társultak a görög katolikusok üldöztetéséhez. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./"
1997. június 26.
"A volt kormánypárt, Iliescu pártja országos kongresszusán megváltak Melescanutól és több hívétől. A sajtó beszámolt arról, hogy Iliescu és Corneliu Vadim Tudor egymás kezét fogva emelték fel jobbjukat a győzelemre, ez a nacionálkommunizmus és a sovénnacionalizmus szövetkezése, állapította meg Szász János. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./ Iliescu elhatárolta magát C. V. Tudortól, kijelentette, hogy az országos konferencián Tudor felkapta a kezét, akkor készült a több lap által közölt felvétel, írta az Adevarul. /Távirati stílusban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./"
1997. június 30.
"1997. június 30-án, hétfőn Victor Ciorbea miniszterelnök kérésére Remus Opris kormányfőtitkár és Tokay György kisebbségvédelmi miniszter a Kormány épületében fogadta Marosvásárhely polgármesterét, Fodor Imrét és Maros megye prefektusát, Dorin Floreát. A találkozón a módosított közigazgatási törvény végrehajtása kapcsán felmerült problémákat vitatták meg, és megállapították: a törvény egyértelműen a polgármester hatáskörébe utalja a kétnyelvű feliratok kihelyezését, anélkül, hogy erről a helyi tanácsnak határoznia kellene. Ekképpen beigazolódott és végleg tisztázódott, hogy Fodor Imre teljesen jogszerűen járt el, amikor felállíttatta a város nevét jelző kétnyelvű táblákat Marosvásárhely be-, illetve kijáratainál. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 1., 1061. sz./ Előzőleg az Adevarulban Dorin Suciu cikkének címében így minősített: Fodor Imre magyar polgármester törvénytelenül kicserélte a Marosvásárhely bejáratánál található román nyelvű táblákat. /Távirati stílusban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./"
1997. július 2.
"Veszélyben a román nyelv, írta szitkozódó, szidalmazó cikkében az Adevarul főszerkesztője, Cristian Tudor Popescu, lapjának júl 2-i számában. Kirohant a miniszterelnök ellen, mert engedélyezi Románia földrajzát és történelmét magyarul tanítani. A főszerkesztő szerint "a magyar párt egyetlen, egyre világosabban kirajzolódó stratégiai célja a szeparatizmus. Ha egyelőre Erdélyt nem lehet Magyarországhoz csatolni, emeljünk az erdélyi magyarok és a ?büdös oláhok? közé minél több nyelvi, gazdasági, közigazgatási stb. sorompót". A cikkben szó esik még grófi fölényről, de a helységnévtábláról is. A parasztpárti képviselőket hazafiatlannak minősítette. /Szász János: Veszélyben a román nyelv? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4-5./1"
1997. július 8.
"Bill Clinton amerikai elnök elismerte, hogy Románia kivételes erőfeszítéseket tett az integrációért, pozitív tényezőként aláhúzta, hogy rendezte viszonyát Magyarországgal, illetve azt, hogy a magyar kisebbség minisztereket küldhetett a kormányba. Hozzátette: "A gond az, hogy nem merem kijelenteni, hogy Románia és Szlovénia, összehasonlítva a másik három országgal, nyilvánvalóan kész eleget tenni a szövetség követelményeinek." Közben éles és következetes kampány folyik Magyarország és az RMDSZ ellen, állapította meg Gyarmath János főszerkesztő. Ebben nemcsak a nacionalista, ellenzéki pártok vesznek részt, hanem az ország egyik legnagyobb példányszámú napilapja, az Adevarul is. A lap rögeszmésen visszatérő témája az "álnok" magyar külpolitika, illetve az erdélyi magyarság "szemtelenül túlzott követelései", illetve az RMDSZ zsarolásig menő akciói az erdélyi magyarság problémáinak megoldásában. Az Adevarul szövetségeseket talál a koalíción belül is. Jeles példa erre a parasztpárti szenátorok akciója a tanügyi törvény módosítása ellen. Gyarmath azonban bizakodik: szerencsére Románia kül- és belpolitikáját Emil Constantinescu, Victor Ciorbea és Adrian Severin irányítja. /Gyarmath János: Mi fáj jobban? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./"
1997. július 15.
"A legutóbbi, Kolozsváron /júl. 12-13/ tartott SZKT-n hevessé vált a vita a szövetség úgynevezett radikálisai és mérsékeltjei között. Markó Béla azt hangoztatta, hogy a bírálatra mindenkinek joga van. A tanácskozást értékelő román lapok az ellentétet emeleték ki. Az Adevarul szerint Katona Ádám szemére vetette Tokay György kisebbségi miniszternek, hogy az alkotmány tiszteletben tartása mellett nyilatkozott. Tokay erre leszögezte, hogy a kormányba lépésekor esküt tett az alkotmányra, csak a törvény keretei között járhat el, még ha egyénileg nem is ért egyet az alkotmány nemzetállami megfogalmazásával. A National ismerteti Katona Ádám autonómiapárti nyilatkozatát, majd Markó Béla kemény hangú válaszát: "Ami sok, az sok. Az SZKT minden ülésén egy kisebbségi csoport megkísérli, hogy más képet alakítson ki a szövetségről, mint ami a politikája. Ismét kijelentem: akinek nem tetszik az RMDSZ politikája, az távozhat." /Román lapok az RMDSZ hét végi tanácskozásáról. = Magyar Nemzet, júl. 15./"
1997. július 18.
"Az Adevarul Hargitei /Csíkaszereda/ júl.10-i száma az első oldalán bejelentette, hogy új párt működik Dreapta Romaneasca /Román Jobb/ címen, egyelőre 14 ezer, zömmel erdélyi és bánsági fiatallal. Elnökük, Cornel Brahas szerint a párt a román nacionalista megoldásokat szorgalmaz, olvasható Inczefi Tiboir tudósításában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./ "
1997. szeptember 13.
"A román sajtó /Evenimetul Zilei, Adevarul/ élesen támadta Frunda György szenátort, akit azzal vádoltak, hogy az Európa Tanácshoz írt levelében befeketítette Romániát. /Magyar Nemzet, szept. 13./"
1997. szeptember 18.
"Emil Constantinescu államelnök interjút adott a legnagyobb példányszámú bukaresti napilapnak, az Adevarulnak, amelyben "Constantinescu államelnök elismeri a szélsőséges nacionalista megnyilvánulások erősödését". Ilyen megnyilvánulások mind a román többség, mind a magyar kisebbség egyes szegmenseiből kiindulnak - jelentette ki. Az okok között említette az RMDSZ-en belüli belső küzdelmet, továbbá azt, hogy egyes pártok ősszel tartják kongresszusukat. Szerinte mind az RMDSZ, mind a Román Nemzeti Egységpárt keretében konfliktusok vannak a különböző csoportok között. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 18./"
1997. október 14.
A világ minden tájáról Neptunfürdőre összesereglett román írók találkozóján Victor Ciorbea miniszterelnök megígérte, hogy jövőre megkétszerezik a kultúrára szánt összeget, olvasható az Adevarulban. /Távirati stílusban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
1997. október 25.
Az Adevarul, Evenimentul Zilei, National és a Romania Libera okt. 25-i számai részletes beszámolót közölnek a parlamenti ellenzék képviselőinek múlt hétvégi, Hargita és Kovászna megyei látogatásáról. A cikkek szerint a magyar gyerekek alig vagy egyáltalán nem tudnak románul, a történelmet magyarul tanulják. Az Adrian Nastase RTDP-s szenátor által vezetett küldöttség átvett egy helyi román kulturális szervezetek által aláírt jegyzéket, melyben a többségben magyarok lakta megyék román lakói egy olyan központi tanácsadó testület létrehozását követelik, amely garantálná a románok "alkotmányos jogait és szabadságait". Az Adevarul cikke a legdrámaibb hangvételű: "Elhagyatva a bukaresti hatóságoktól, az Erdély szívében élő románok elvesztik identitásukat", ez Lia Bejan cikkének címe. Bejan szerint az RTDP-s küldöttség "megtörte a két megyére kirótt politikai embargót". A lap statisztikai adatokat közöl, melyek az 1918 előtti és 1992-es székelyföldi román lakosság számát hasonlítják össze. Az Evenimentul Zilei okt. 25-i száma is foglalkozik az eseménnyel. A lap szerint a Zabola nevű helységben a magyar kisebbség történetét oktatják, Rétyen pedig csak a "székely zászló volt kifüggesztve". /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), okt. 25./
1997. október 28.
Okt. 28-án az RMDSZ három képviselője szólalt fel napirend előtt a képviselőházban a sajtó és egyes ellenzéki politikusok szándékosan zavart és feszültséget keltő nacionalista megnyilvánulásaival kapcsolatban. Politikai nyilatkozatában Márton Árpád Kovászna megyei képviselő részletes adatokkal cáfolta azon véleményeket, miszerint a románokat elnyomják a két magyar többségű megyében. Sepsiszentgyörgyön a román nemzetiségűek minden intézmény vezetőségében nagyobb arányban vannak képviselve, mint lakossági arányuk (23%). A katonai és belügyminisztériumi egységek, az SRI /titkosrendőrség/, a Pénzügyőrség és a Számvevőszék vezetői kivétel nélkül románok, a bírók 75%-a, a minisztériumok decentralizált intézményei vezetőinek 50%-a, az állami vállalatok vezetőinek 34,6%-a, az orvosok 28%-a román nemzetiségű. Ugyanakkor a román pedagógusok száma 553-ról 848-ra nőtt az elmúlt hét évben és 14 iskolában létesítettek román tagozatot. - Antal István megcáfolta az Adevarul és az Evenimentul Zilei egy-egy rosszindulatú és szenzációhajhász cikkét a székelyföldi helyzetről. Mivel az egyik cikk a Kolping Családok Egyesületét is alaptalanul vádolja Antal István röviden ismertette ezen 150 éves szervezet nemzetközi megbecsülést kiváltó munkáját. - Tamás Sándor Kovászna megyei képviselő a "22" című hetilap alapján idézett egy régóta Sepsiszentgyörgyön elő román filozófiatanárnőt, aki felháborodásának adott hangot amiatt, hogy egyes nacionalista politikusok és újságírók szándékosan megtévesztik a közvéleményt. "Így éreznek az európai gondolkodású Kovászna megyei románok és jó lenne, hogy ha ezt a hozzáállást tenné magáévá minden román, nemcsak a Hargita és Kovászna megyeiek" - fejezte be felszólalását Tamás Sándor képviselő. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 28., 1142. sz./ Az Evenimentul Zilei okt. 14-i számában megjelent cikkről van szó, erről: okt. 22-i jegyzet.
1997. október 29.
Asztalos Lajos visszautasította a román sajtóban rendszeresen megjelenő véleményt, amely egyaránt szélsőségesnek nevezte Funart és Katona Ádámot, illetve Tőkés Lászlót. Octavian Paler például a Romania Liberában azt kérdezte: "Csak Funar szélsőséges nacionalista, Tőkés pap nem?" Ez nem csupán a sajtó vélekedése. Emil Constantinescu elnök az Adevarul kérdésére válaszolva a szélsőséges nacionalista megnyilvánulásokért a román többség és a magyar kisebbség egyes csoportjait tartotta felelősnek. Asztalos Lajos hangsúlyozta, hogy magyar részről nem követelték románok kitelepítését Erdélyből, nem adtak ki több százezer magyar elrománosításáról térképeket és nem terjesztették ezt, mint a román hatóság teszi, nem követelték a román nyelv korlátozását, stb. Különbséget kell tenni a többség és kisebbség nacionalizmusa között, mert miközben a többségi nacionalizmus elnyomó, támadó, a kisebbség létére tör, a kisebbségi - amelyet a többségi nacionalizmus vált ki - védekező nacionalizmus. /Asztalos Lajos: Ki a szélsőséges? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22., átvette: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./
1997. november 4.
Az Adevarul napilap nov. 3-i számában Dorin Suciu hevesen támadta Kádár Gyula /Sepsiszentgyörgy/ történelemtanárt A magyarok története a kezdetektől 1541-ig és Tanulmányok a Székelyföld történetéből című munkáiért. A cikkíró azt rója fel Kádár Gyulának, hogy első könyvében nagy teret szentel a honfoglalásnak, azon belül részletezi László Gyula kettős honfoglalás elméletét, amelynek egyik alapeleme, hogy a magyarok több hullámban Erdélyen át érkeztek a Kárpát-medencébe. Suciu szerint ez románellenes elmélet, majd levonta a következtetést: "a hazai alternatív történelemkönyvek s a Magyarországról érkező kalózszállítmányok eltorzítják Erdély történetét és etnikai szeparatizmust szítanak". /Simó: Tankönyvek a vádlottak padján. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./
1997. november 6.
Románia elutasította azt a görög javaslatot, hogy hozzák létre a balkáni országok új szervezetét. Mindez Oroszország nagyobb szerepvállalását készítette volna elő, mert - amint Jelcin elnöknek a tanácskozás résztvevőihez intézett üzenetéből kitűnt - Oroszország részt kívánt venni ebben a szervezetben. Az Adevarul kifejtette: egy új KGST-ről lett volna szó, Romániának viszont a NATO- és EU-integráció a célja. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./
1997. november 17.
Az Adevarul arról tájékoztatott, hogy a Bukovinai Románok Szövetsége visszautasította, hogy Csernovicban román konzulátust létesítsenek. Lorin Fortuna szerint ez azt jelenti, hogy Románia lemond "erről az ősi földről". A szövetség a román-ukrán alapszerződést is ellenezte. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), nov. 17., 220. sz./
1997. november 18.
A Ziua tájékoztat, hogy nov. 17-én a Vallásügyi Államtitkárság levélben szorgalmazta a Képviselőház Állandó Bürójának intézkedések foganatosítását "a Hargita és Kovászna megyei románok identitásának megvédése érdekében". A levél aláírója, Gheorghe Anghelescu államtitkár kéri a székelyföldi ortodox templomok újjáépítését, a papok támogatását, a papok feleségeinek az oktatásba való integrálását, stb. Az államtitkár levelében figyelmeztet, hogy 1989-ig számos román elmagyarosodott, a magyar vallásokra való erőszakos áttérés miatt. Anghelescu javasolja a parlamenti pártok képviselőiből álló bizottság Székelyföldre való látogatását, a helyzet kivizsgálása érdekében. Az államtitkár javaslatáról tájékoztat az Adevarul, Evenimentul Zilei és az Azi is. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), nov. 18., 221. sz./
1997. november 22.
Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform, a Katona Ádám nevével fémjelzett keresztény-nemzeti csoport marosvásárhelyi tagjai nov. 22-én zárt ajtók mögött rendeztek tanácskozást, mintegy 40 fő részvételével. A meghívottak közül távol maradt Tőkés László, Király Károly, Szőcs Géza, Csapó József – és Jakabffy Attila szervező szerint a "baráti alapon" összehívott tanácskozásra, amelyre az alternatívakeresés jegyében került sor, nem is hívták meg Markó Béla szövetségi elnököt és Frunda Györgyöt, az RMDSZ két marosvásárhelyi szenátorát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./ Az Adevarul szerint a megvitatott témák között szerepelt egy autonóm erdélyi magyar oktatási rendszer, a székelyföldi közigazgatási autonómia kérdése, a kettős - román és magyar - állampolgárság a romániai magyarok számára. A résztvevők továbbá bírálták azt, hogy az RMDSZ vezetése "kész engedményeket tenni a kormányban maradásért". /MTI/
1997. november 27.
Nov. 26-án román-ukrán-lengyel csúcsértekezlet volt. Emil Constantinescu, Leonyid Kucsma és Aleksander Kwasniewski a román államfő által az év elején kezdeményezett háromoldalú együttműködés kereteiről tárgyaltak egy nem hivatalos munkamegbeszélésen. Constantinescu hangsúlyozta, hogy Románia diplomáciájában nagy fontosságot tulajdonít a háromoldalú együttműködésnek, ilyen kezdeményezésekkel "kívánja növelni saját és a térség biztonságát". A találkozón felmerült a gazdasági együttműködés kérdése, valamint "a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem összehangolása". /Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./ A Ziua úgy értesült, a három elnök megegyezett a "Felső Prut" eurorégió létrehozásáról, mely magába foglalná egész Bukovinát és Lengyelországig terjedne. Az Adevarul úgy látja, a három ország képezi "a nyugati világ keleti határvonalát", míg a Curentul "merész fogadásnak" minősítette a kezdeményezést. A lap kiemeli, hogy a lengyel államfő azt javasolta, "Bukarest maradjon a következő háromoldalú találkozók állandó székhelye. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), nov. 27., 228. sz./
1997. december 4.
Az Adevarul napilapban Ilie Stefan felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában a nyugdíjasok száma 400 ezerrel haladja meg az alkalmazottakét. A cikk szerzője katasztrofálisnak ítéli meg az elmúlt nyolc év demográfiai politikáját. /Romániai Sajtófigyelő (Bukarest), dec. 4./
1997. december 9.
Dec. 8-án reggel Székelyudvarhelyre népes küldöttség élén érkezett Remus Opris, a román kormány főtitkára, hogy a helyszínen sürgessen megoldást az úgynevezett csereháti ingatlan kérdésére. A miniszteri rangú politikus, akinek kíséretében apácák is érkeztek a helyszínre, délelőtt az épületnél tárgyalt Szász Jenő polgármesterrel, délután a megbeszélések a városházán folytatódtak. Remus Oprisnak, a kormány főtitkárának utasítására reggel levették a pecsétet a jogvita tárgyát képező úgynevezett csereháti ingatlanról és oda behatoltak a Szeplőtlen Szív görög katolikus apácarend tagjai, akik teherautókkal bútorokat, ruhaneműt és nagy mennyiségű élelmiszert hoztak magukkal. Megérkeztek a magyarellenes sajtó tudósítói, többek között az Adevarul munkatársa is. A székelyudvarhelyi önkormányzat tagjai tiltakoztak az apácák bekötözése ellen. Órákig tartó vita kezdődött Oprissal, de ő nem engedett. Erre az önkormányzat tagjai elhatározták, hogy tiltakozásul testületileg lemondanak, ha az apácák nem hagyják el az épületet. Oprist meglepte az ez egységes fellépés. Többször telefonált Bukarestbe. Este 21 órakor Szász Jenő polgármester bejelentette, hogy Victor Ciorbea miniszterelnök utasítására az apácáknak el kell hagyniuk az épületet. Az apácák azonban nem tettek eleget a felszólításnak. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 9./
1997. december 9.
Dec. 9-re virradó éjszaka tovább éleződött a székelyudvarhelyi helyzet: meghiúsult a kísérlet a vitatott csereháti ingatlan körül kialakult helyzet tárgyalásos megoldására és Remus Opris, a kormány főtitkára csendőri és rendőri erőket vezényelt a városba. A csereháti épületet rendőri erők vették körül. A rendőrök biztosították az apácák zavartalan beköltözését, a bútorok, konyhafelszerelések behordását, a székelyudvarhelyieket viszont felszólították, hogy távozzanak. Opris bírálta a lakosság "provokáló" türelmetlenségét és pontatlannak nevezte a miniszterelnök utasítását. Mindez "egy nagyon jól kiagyalt forgatókönyv szerint terve szerint következett be, a kormányfőtitkár látogatásának leple alatt, mindvégig azt a látszatot keltve, hogy igazságos rendezés történik." - állapította meg a lap munkatársa. /Fülöp G. Dénes: Kompromisszumról szó sem lehet. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 11./ A Székelyudvarhelyen tartózkodó Remus Oprissal folytatott éjszakai telefon-megbeszélések mindazonáltal eredménytelenek maradtak. A helyszínről érkezett jelentés szerint a csereháti épület köré és a városba 50 rendőrt és 200 csendőrt vezényelt a kormány főtitkára. - A székelyudvarhelyi események és a körülöttük máris nagy hangerővel kibontakozó nacionalista hangulatkeltés a kisebbségi anyanyelvű oktatás esélyei szempontjából nyilvánvalóan negatívan befolyásolják a szenátusban dec. 9-én, kedden reggel folytatódott vitát a tanügyi törvényt módosító sürgősségi kormányrendeletről. Az e tekintetben legfontosabb előírásokról a nap során kerülhet sor a szavazásra. Az Antena 1 televízió éjszakai műsorában vendégszereplő Ciorbea miniszterelnököt élesen támadták az üggyel kapcsolatban az őt meginterjúvoló újságírók, akik percre friss információkkal szembesítették a kormányfőt, és a "magyar szélsőségeseket" tették felelőssé az események alakulásáért.A bukaresti Adevarul, amelynek egyedül volt helyszíni tudósítója dec. 8-án Székelyudvarhelyen, láthatólag jól előkészített, fényképekkel illusztrált elsőoldalas indulóanyagban számolt be dec. 9-i számában - a maga módján - a székelyudvarhelyi eseményekről. A lap fekete alapra fehér betűkkel nyomtatott négyhasábos főcíme: "Székelyudvarhely - az első város Erdélyben, amely már nem tartozik Romániához". Az ugyancsak fekete alapon sorakozó alcímek: "A magyar szélsőségesek megakadályozzák 10 görög katolikus apáca belépését az árvaházba a segélyadománnyal - A kormány főtitkárát, Remus Oprist megalázzák a helyi hatóságok - Eckstein (Kovács Péter) RMDSZ-szenátor támogatja az etnikai tisztogatásra bujtogatókat - A helyi rádió és televízió úgy közvetíti az eseményeket, mintha ostromállapot lenne, hiszterizálva a lakosságot". E felcímek alatt két fotó látható: az egyiken a görög katolikus nővérek (a képaláírás szerint) "kezükben Krisztussal remélik, hogy lecsendesíthetik a szélsőségesek dühét", a másikon Remus Opris égnek emelt tekintettel "a gondviseléshez fohászkodik". Val Valciu, a lap tudósítója így kezdi cikkét: "A kormány tegnap Székelyudvarhelyen meggyőződhetett arról, hogy elvesztette az ellenőrzést a Hargita megyei helyzet fölött". A szerző szerint Opris azért utazott a városba, mert a helyi vezetők különböző ürügyekkel kitértek a Victoria palotával való párbeszéd elől. A lap beszámolója szélsőséges politikusnak állítja be Szász Jenő polgármestert, az őt támogató tanácsosokat, akik rögtönzött ülést tartottak beszámolója szerint a vitatott árvaházi épületben, és úgy tünteti fel, mintha a jelenleg is peres eljárás tárgyát képező épülettel kapcsolatban a bíróság már döntött volna. Egyetértőleg ismerteti az épületből májusban a helyiek által egyszer már kivezetett apácák nyilatkozatát, hogy ezúttal semmiképpen sem hagyják el az épületet, vállalnak minden szenvedést /a májusvégi esetről annak idején ugyancsak az Adevarul számolt be elsőként, hasonló beállításban a román lapok közül/. A tudósító szerint a polgármester "a helyi tanács közös lemondásának lehetőségével zsarolta" a kormány főtitkárát, aki kijelentette: "Az apácák akciója nem kapcsolódik látogatásunkhoz. Ők az épület birtokosai és mi nem diktálhatjuk nekik, mit csináljanak". A Remus Oprist elkísérő jogászok szerint az apácák rendelkeznek csak tulajdonosi okmánnyal és amíg a bíróság másként nem dönt, az épületben kifejthetik az adományozási okmánynak megfelelő tevékenységüket. A polgármester és Eckstein Kovács Péter szenátor, a városháza ügyvédje viszont totálisan elutasította ezt a megközelítést - írta az Adevarul. /MTI/
1997. december 16.
Az RMDSZ hét végi döntését követően, amelynek értelmében bent marad a koalícióban, de a nacionalista kampány leállítását várja, az ellenzék és a szélsőséges sajtó csak fokozta támadásait a szövetség ellen, a koalíciós partnerek pedig továbbra sem változtattak felemás magatartásukon - állapítható meg a dec. 15-i és dec. 16-i politikai események, nyilatkozatok, sajtóvisszhangok alapján. A szenátusban, mint az MTI jelentette, dec. 16-án a koalícióhoz tartozó számos szenátor a titkos szavazás leple alatt lényegében ugyanolyan többséget biztosított az ellenzékkel összefogva a tanügyi rendeletet a kisebbségekre hátrányosan módosító szövegnek, mint egy hete, bár már senki sem hivatkozhatott arra, hogy nem ismeri a koalíciós pártok vezetőinek megállapodását - kivéve Pruteanu szenátort, aki továbbra is azt hajtogatta, mit sem tud nézeteitől eltérő parasztpárti vagy koalíciós álláspontról. Pruteanu "huncutságnak" nevezte azt az RMDSZ-nek tulajdonított törekvést, hogy őt eltávolítsák a szenátus oktatási bizottságának éléről, míg Markó Béla jelezte: az RMDSZ ilyen értelmű hivatalos követelést nem terjesztett elő, de a Parasztpárt és az egész koalíció számára károsnak tartja, hogy ilyen nézeteket képviselő politikus állít a koalíció vezető pártja a bizottság élére. Pruteanu szenátor mellett zajosan kiállt minden nacionalista, ellenzéki párt, Iliescu volt államfő "teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a Remus Opris kormányfőtitkár székelyudvarhelyi fellépésével kapcsolatos vizsgálat gondolatát is s nacionalista, elkülönítő, szeparatista fellépéssel vádolta az RMDSZ-t. Ugyanakkor a Parasztpárt vezetői, ha nem is vitatják, hogy Pruteanu eltért programjuktól, elutasítják az RMDSZ által vele és Remus Opris kormányfőtitkárral szemben a székelyudvarhelyi fellépése nyomán hangoztatott bírálatokat, azokat "lélektani hibának" minősítették. Tepelea parasztpárti első alelnök kifejtette: Pruteanut a szenátorok választották négy évre bizottsági elnökké, csak ők válthatják le. A nacionalizmustól való elhatárolódásra vonatkozó RMDSZ-felhívásra Ion Diaconescu és Gabriel Tepelea, a Parasztpárt elnöke és alelnöke azzal felelnek, hogy az RMDSZ-nek is "észre kell vennie saját szemében a gerendát" és Radu Vasile, a párt főtitkára azokat a lapokat idézte, amelyek szerint az RMDSZ fellépése "zsarolás". (Az RMDSZ vezetői hiába ismételik újra és újra: nem új követelésekkel léptek fel, hanem az eddigi megállapodások betartását várják el partnereiktől). A Demokrata Párt részéről Radu Berceanu alelnök azt fejtegette, hogy az RMDSZ "túloz egy kicsit", "többet kér, mint amit valóban el akar érni, hogy legalább azt megszerezze" és a luxemburgi döntésre való tekintettel is nyomást gyakorolt - és ez váltotta ki szerinte a Pruteanu-típusú reagálást. A Parasztpárt Pruteanu révén kettős játékot folytat - jegyezte meg ugyanakkor Berceanu, aki óvott a nemzeti probléma tekintetében bármiféle túlzástól. Konklúziója az, hogy sem az RMDSz nem jár el helyesen, amikor - szerinte - csak a magyar lakosság gondjainak megoldása céljából lépett be a kormányba, sem a Parasztpárt, amely elfogadott valamit és nem tartotta be a szavát. Mircea Ionescu Quintus, a Nemzeti Liberális Párt elnöke kijelentette, hogy az ő formációja teljesítette az RMDSZ-nek tett ígéretét, amely liberális elveinek is megfelel, de nem helyesli az RMDSZ fellépését Pruteanuval és Remus Oprissal szemben. Ezt szerinte "radikális szárnyának" befolyására tette az RMDSZ. Az NLP arra fogja szólítani az RMDSZ vezetőit, hagyjanak fel ezzel a magatartással - fejtette ki a koalíciós politikus. A médiában továbbra is folytatódik a magyarellenes hangulatkeltés, amellyel az RMDSZ illetékesei egymaguk kénytelenek szembeszállni. Az egyik magántelevízióban keddre virradóra például négyórás szópárbajt vívott Pruteanu szenátorral és az annak pártjára kelő műsorvezetővel Verestóy Attila, a szenátusi RMDSZ-frakció vezetője. A székelyudvarhelyi konfliktusban, mint az MTI jelentette, hétfőn a Helsinki bizottság és a Pro Europa Liga ismert emberjogi harcosai, Gabriel Andreescu, Renate Weber, Smaranda Enache próbáltak közvetíteni és egyezséget létrehozni. A befolyásos Adevarul, amelynek a tudósítóját nem engedték be a bizonyos részeredményeket hozó tanácskozásra, a nemzetközileg ismert román személyiségeket "a külföld kerítőinek" nevezte keddi elsőoldalas címében. /MTI/
1997. december 17.
A Ziua és az Adevarul tájékoztatnak, hogy dec. 17-én az RMDSZ képviselőházi frakciója kérte az alsóház fegyelmi bizottságát, hozzon megfelelő fegyelmi intézkedéseket Petre Turlea Román Nemzeti Egységpárti képviselőt illetően, aki dec. 9-én kijelentette: "a magyar kisebbség képviselői az RMDSZ nevű fasiszta pártba szerveződtek". /MTI/
1997. december 18.
A dec. 17-i román lapok egyöntetűen "Pruteanu győzelmeként" értékelik a román szenátus dec. 16-i szavazását, amelynek során annak ellenére, hogy maga az államfő kérte őket a koalíciós egyezség tiszteletben tartására, a kormánypártok tagjai közül is sokan a szenátusi oktatási bizottság parasztpárti elnökének a koalíciós egyezséget figyelmen kívül hagyó, a kisebbségek önálló anyanyelvű egyetem és fakultás létesítésére való jogát elutasító szövegét hagyták jóvá. Az Adevarul megjegyzi: a szenátusi eredmény után az RMDSZ azt várja, hogy a képviselőházban kijavíthatják a hibát, ám ezzel kapcsolatban is bizonyos szkepticizmus kezd eluralkodni. Több lap is megemlíti, hogy a képviselőház oktatási bizottságának elnöke egyenesen a Nagy-Románia Párt tagja, tehát nyilvánvalóan ellenezni fogja a kisebbségi anyanyelvű oktatás előmozdítását, bár az is igaz, hogy a bizottság összetétele 19:11 arányban a koalíció javára billen és alelnöke Asztalos Ferenc, az RMDSZ képviselője. A képviselőházi vitára a tavaszi ülésszakon kerül majd sor, addig továbbra is a kormány által nyáron kiadott sürgősségi kormányrendelet van érvényben, amelynek szövege tehát jóval több jogot biztosít a kisebbségek anyanyelvű oktatására, mint a szenátusban megszavazott változat. Pruteanu szenátor több nyilatkozatban is hangoztatta, hogy véleménye szerint a képviselőházban is titkos szavazás lesz, de még nyílt voksolás esetén is az ő változata fog többséget kapni. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./
1998. január. 7.
A román ellenzék pártjai Emil Constantinescu elnök jan. 3-i, határozott állásfoglalása ellenére továbbra is az államfő elleni támadásokra igyekeznek kihasználni I. Mihály dec. 30-i nyilatkozatát, amelyben a volt uralkodó elsőszülött lányára, Margit hercegnőre testálta "jogait és előjogait". A támadásokban élen jár Corneliu Vadim Tudor szenátor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke, akit Constantinescu jan. 3-án nevének említése nélkül bírált ama nyilatkozata miatt, amelyben őt a sajtó jelentése szerint "a külföld ügynökének" nevezte.Corneliu Vadim Tudor "helyesbített": nem a külföld ügynökének tartja az államfőt, hanem "hazaárulónak", mert az Ukrajnával kötött alapszerződésben úgymond "román területeket" engedett át a szomszéd államnak, továbbá mert bevette a "szeparatista RMDSZ-t" a kormányzásba, nemkülönben őt vádolja "a román nép kiéheztetésével, a nemzetgazdaság aláaknázásával és Románia banángyarmattá való változtatásával". C.V. Tudor szerint az elnököt "az amerikaiak és a németek állították a Demokratikus Konvenció élére és tették elnökjelöltté", nevezetesen azért, hogy ő legyen az a "bábfigura", aki elősegíti majd Romániában a monarchia restaurálását. A rágalomáradatban szerepel az is, hogy úgymond az államfő áll "Severin listája" mögött. Adrian Severin volt külügyminiszter, aki kénytelen volt lemondani, mivel állításait nem tudta bizonyítékokkal megfelelően alátámasztani, név említése nélkül vádolt két-három pártvezért és lapszerkesztőt azzal, hogy a külföld fizetett ügynöke. C.V.Tudor szerint - aki ebben az összefüggésben először említ neveket - Severin listáján ő, valamint Teodor Melescanu, a Szövetség Romániáért nevű párt elnöke, volt külügyminiszter és Viorel Salagean, Melescanu pártjának egyik vezetője, továbbá Dumitru Tinu, a hatalommal szemben élesen kritikus Adevarul igazgatója, Petre Mihai Bacanu, a kormányon lévő Demokrata Konvencióban részt vevő Polgári Szövetség egyik vezetője, aki a Romania Libera főszerkesztője és Octavian Paler, a Romania Libera publicistája szerepel. /Constantinescu elnök nem külföldi ügynök - hazaáruló! = Szabadság (Kolozsvár), jan.. 7./
1998. január 26.
"Katona Ádám, az RMDSZ keresztény nemzeti platformja, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés vezetője jan. 21-i keltezéssel nyílt levelet intézett Emil Constantinescuhoz és Göncz Árpádhoz, a két államfőhöz, kifejtve ismert álláspontját az erdélyi magyarság problémáiról. A Romániai Magyar Szó összefoglalta a lényegét, mert a "levél terjedelmi túlbeszéltsége nehezítené a megértést". Nem szabad megismételni az áltestvéri farizeusi ölelkezési jeleneteket, Kádár János, Grósz Károly és Ceausescu "örök barátsági" nyilatkozatait. Ezen nyilatkozatok idején a bukaresti hatalom eltaposta szülőföldjén a romániai magyarságot. A romániai magyar nemzeti közösség egyetlen politikust sem ruházott fel a közösségi jogok feladására. A jószomszédság kialakításának alapvető feltételei közül számos mindmáig hiányzik. Ezek között van az anyanyelvhasználat, az iskolarendszer és az anyanyelvű egyetem helyreállítása,a belső önrendelkezés törvényes kereteinek kiépítése. Katona Ádám sajnálatosnak tartja, hogy az alapszerződés bizonyos előírásai nem valósultak meg, elsősorban a román kormány mulasztásai miatt. Politikai akaratot igényel "a Moldova-Románia megkönnyebbített határátlépési gyakorlatnak, illetve postai- meg telefon-díjszabás gyakorlatnak az átültetése Magyarország-Románia viszonylatára." A bukaresti külpolitika ügyességének köszönhetően Románia képe a nyugati világban megjavult, de nem változott "a romániai magyarság folyamatos negatív megkülönbözetésének ténye és a ma is meglevő lelki környezetszennyezés: ma is a közélet porondján ágáló sovén román politikusok gyűlölködő, undorító megnyilvánulásai" ismertek. A levélíró szeretné, ha a két elnök elítélné a román sovénnacionlizmus megnyilvánulásait. Katona Ádám részletezte az elrománosító politikát, Székelyföld erőltetett militarizálását /Székelyudvarhely és térsége településein ma 224 %-kal több rendőr tevékenykedik, mint a Ceausescu-korszakban, a rendőrök 84 %-a nem ért magyarul, az itteni lakosság nyelvén/ és az egyetlen román gyermek miatt megnyíló székelyföldi román iskolákat: Hargita megyében 1997-ben nyolc ilyen román iskolát létesítettek, miközben legkevesebb 18 magyar gyermek szükséges egy magyar osztály beindításához. A moldvai csángó falvakban viszont hiába kérik a szülők a magyar iskola engedélyezését. /Levél a Budapesten találkozó román és magyar elnökhöz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26., /Szabadság (Kolozsvár), jan. 24., mindkét lap részleteket közölt a levélből, a levél teljes szövege: Európai Unió (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./ Az Adevarul "Elszabadult szélsőségesek" címmel szemelgetett a levél mondataiból. /MTI/"
1998. január 27.
"Az Adevarul bemutatott egy frissen megjelent, a csángókról szóló könyvet. A könyvet Bucur Ioan Micu írta, címe: "A román "csángók" elmagyarosítására tett erőszakos kísérletek /1944-1997/", és "A román nemzet elleni nagy bűncselekmények" sorozatban jelent meg. /Adevarul (Bukarest), jan. 27./ /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), jan. 27.- 117. sz./"
1998. február 2.
A bukaresti Adevarul kérdésére válaszolva Andrei Marga román oktatási miniszter kijelentette, hogy budapesti megbeszélései során nem tárgyalt egy romániai magyar egyetem kérdéséről. Marga a román szenátus oktatási bizottságának a héten megtartott ülésén részletezte a román-magyar tanügyi együttműködés témáit. A diplomák kölcsönös elismeréséről szóló egyezmény végrehajtását illetően szakértői megbeszélések folynak, mivel nem minden szaknak van megfelelője a másik országban. Az iskolai együttműködésről szóló megállapodás december 31-én lejárt, előkészületben van az új, amelyben szerepel tankönyvek közös elkészítése is. A romániai magyar egyetem kérdéséről a miniszter a bizottságban is csak annyit mondott, hogy azt megemlítették a két államfő találkozásán. /Andrei Marga nem tárgyalt a romániai magyar egyetemről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./
1998. február 23.
Febr. 21-én a román állami rádió interjút sugárzott Kovács László külügyminiszterrel a határellenőrzés kérdéséről, azt követően, hogy az Adevarul című bukaresti lap febr. 19-i vezércikkében támadta azt a magyar kormánynak tulajdonított szándékot, hogy Budapest vízumkényszert bevezetését tervezi a szomszédos országokkkal szemben. Kovács László elmondta: a kormány nem döntött vízumkényszer bevezetéséről egyetlen ország irányában sem (amellyel eddig nem állt fenn ilyen kötelezettség), viszont gondolkodik azon, hogyan lehetne gátat vetni a nemzetközi bűnözés terjedésének, miként lehetne csökkenteni annak Magyarországra gyakorolt hatását. Vannak más módszerek, eljárások is, és a magyar kormány éppen ezekre gondol, mert nem akar nehézséget támasztani Magyarország és szomszédai, Magyarország és Románia közötti kapcsolatrendszerben, és ezen belül a Magyarország és a romániai magyarok közötti kapcsolatokban. /Budapest nem akar zavart. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./