Diszkriminatív eljárásnak nevezte Kelemen Hunor, a képviselőház művelődési bizottságának RMDSZ-es tagja a művelődési minisztérium hatáskörébe tartozó magyar nyelvű folyóiratok idei igényeinek elutasítását. A támogatásról a tárca által kinevezett civil társadalmi grémium dönt, amely – arra hivatkozva, hogy a magyar nyelvű folyóiratoknak más források is rendelkezésükre állnak – elutasította a 2005-ös évi költségvetésre vonatkozó igénylésüket. Ez azonban a román nyelvű folyóiratok többségére is érvényes. „A román civil társadalom, amelyről azt gondoltuk, hogy részrehajlás nélkül tud viselkedni, merkantilista szempontok alapján ítélt” – jelentette ki Kelemen Hunor képviselő, aki elmondta, a héten megpróbálja elérni a minisztériumban, hogy a tartalékalapból juttassanak támogatást a magyar nyelvű folyóiratoknak. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Gálfalvi György, a Látó főszerkesztő-helyettese, valamint Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője nyilatkozatukban nehezményezték a kulturális folyóiratok támogatásának csökkentését. A dokumentumot jegyzők között szerepel Parászka Boróka, A Hét felelős szerkesztője is, aki a legnagyobb gondot abban látja, hogy „nincs határozott, szervezett magyar lobbi.” Az Illyés Alapítvány azért nem hagyta jóvá az általuk kért összeget, mert A Hét a román szaktárcától kap támogatást, utóbbi viszont arra hivatkozva utasítja el pályázatukat, hogy a magyar folyóiratokat a Communitas Alapítvány támogatja. /Rostás-Péter Emese: Merkantilista kultúrpolitika. Elutasították a magyar folyóiratok támogatását. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./

A román Művelődésügyi Minisztérium a magyar nyelven megjelenő kulturális folyóiratok pénzügyi támogatásának teljes megvonását helyezte kilátásba. Az intézkedés ellen Kántor Lajos a Korunk és Szabó Zsolt a Művelődés főszerkesztője, Gálfalvi György a Látó főszerkesztő-helyettese, illetve Parászka Boróka A Hét felelős szerkesztője nyilatkozatban tiltakozott. Az európai felzárkózás küszöbén, a román kormány diszkriminatív intézkedésekkel sújtja azokat a kiadványokat, amelyek a magyar művelődési értékek mellett az interkulturalitás céljait is szolgálják. A kulturális önazonosság alkotmány biztosította jog. De hogyan élhet ezzel a joggal egy olyan kisebbség, amelytől megvonják az írott szóhoz való jogát? Nem egyedi esetről van szó. Ott van például a román állam finanszírozta önálló magyar egyetem visszaállításának ügye. Az RMDSZ annak idején egyenesen „szakítópróbának” szánta az önálló magyar nyelvű felsőoktatás beindítását, amíg valaki be nem dobta a Petőfi–Schiller-féle diverziót. És ki sem kellett lépni a kormányból, amely jól fizetett állások elvesztését jelentette volna. Most már csak a magyar karok létrehozásáról állapodtak meg. /Németh Júlia: Csak semmi kultúra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Az elmúlt évben hunyt el Szabó Gyula /Homoródalmás, 1930. szept. 11. – Kolozsvár, 2004. dec. 21./ író. Idén szeptember elején kopjafát avattak a szülőfaluban, Homoródalmáson, a temetőben, az író sírjánál. A Trianon utáni hivatalos román állampolitika igyekezett meghamisítani vagy elhallgattatni a magyar múltat. Szabó Gyula ezért kezdte el írni hatalmas történelmi regényfolyamát, A sátán labdáit, a hetvenes évek végétől. Sorjázó szívrohamai szüneteiben írta a nagyszabású esszéregény köteteit, a maga jelenkori „várküzdelmét”. „Ha eleink a maguk »végpusztulásában« Bethlen Miklós szavával »a sátán labdáinak« érezték magukat, akikkel külső hatalmi erők és belső meghasonlások indulatai »játszottak«, miközben mégis »megmaradtak«, életerejükkel »túlélték« a veszedelmeket, azokból a »történt dolgokból« magam is tudtam erőt meríteni” – írta Szabó Gyula. Az író nem maradt adósa a történelemhamisító Lancranjannak sem, aki 1982-ben megírta hírhedt eszmefuttatását: Un cuvant despre Transilvania /Beszéd Erdélyről/. Szabó Gyula reagált erre, és elküldte az A Hét hetilapnak, de írása az nem jelenhetett meg. Szabó Gyula egyik leveléből idézett Cseke Péter: „Nekem legkedvesebb utam a világon az, amelyik Székelykeresztúrt és Homoródalmást »köti össze«, s éppen ez az úttáv attól olyan különlegesen kedves (mióta történeti emlékem odáig mélyült) hogy ez az útmellék a maga egészében szinte »Szent László földjének« mondható. […] Szent Lászlónak ezen a földjén László Gyula nekem szomszéd falus földim! – és László Gyula most éppen ennek a földnek a Szent László »képeit« ajándékozza nekünk az összes többivel együtt. Gelencétől Felsőlövőig, összesen 29-et. Mekkora gazdagság ez! Lelki honfoglalás! Visszfénye és emlékképe annak, hogy Szent István és Szent László a honfoglalást a lelkiekben is végbe vitte…” Szabó Gyula ezzel a levéllel köszönte meg 1993-ban a kettős honfoglalás elméletét kidolgozó, a két magyar történelem további feltárására buzdító régészprofesszor ajándékkönyvét, A Szent László-legenda középkori falképeit. Bizonysága ez annak, hogy Szabó Gyula szándéka szerint műveivel maga is ezt a szellemi-lelki honvisszafoglalást készítette elő. /Cseke Péter: Szabó Gyula kopjafája. Feljegyzések az író 75. születésnapján. = Helikon (Kolozsvár), okt. 10., 19. sz./ László Gyula Kőhalmon született.

A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958) című terjedelmes összegzésében (A Hét, okt. 6.) Stefano Bottoni egyebek között azt írta a marosvásárhelyi írók 1956 októberi nyilatkozatáról: „A hűséglevelet azok a helyi írók szerkesztették, akikben a párt egyedül és teljes mértékben megbízhatott. Hajdu Győző, az Igaz Szó című folyóirat főszerkesztője, és Kovács György író; a levél november 4-én jelent meg Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel a Vörös Zászlóban. A központi magyar napilap, az Előre főszerkesztője, Robotos Imre ugyanakkor megtagadta az előbbi cikket aláírók által néhány nappal később elküldött távirat megjelentetését, mivel közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«.” Stefano Bottoni közlése pontatlan, ugyanis a szóban forgó nyilatkozat aláírói közül nem csak ketten – Sütő András és Gálfalvi Zsolt –, hanem négyen kérték nevük törlését, de a szerző Oláh Tibor és Nagy Pál nevét „kifelejtette” a szövegből. Holott közleményének jegyzeteiben hivatkozott Sütő András Szemet szóért című naplókötetére is. Ennek 89-90. oldalán ez olvasható: „Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal felhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk! A főszerkesztő ezt tudomásul vette. Közölte velem, hogy ilyenformán a szöveg kinyomtatását azonnal leállítja, de miért? Hiszen azt huszonvalahány személy írta alá! Négyünk kivételével a többi vállalja, amit aláírt. Robotos ennek ellenére a levelet nem merte, vagy nem akarta közölni.” Valóban: a nyilatkozat [vagy levél] soha nem jelent meg az Előre hasábjain. A hitelességre törekvő történésznek tiszteletben kell tartani a tényeket. /Nagy Pál: Nem csak ketten... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

Történelmi jelentőségűnek tartotta a közös román–magyar kormányülést Gyurcsány Ferenc A Hét című hetilapnak adott interjújában. Úgy vélte, az esemény helyreállítja a magyar nemzeti felelősség két pilléren nyugvó egyensúlyát. „Az egyik pillér a határokon átnyúló nemzeti identitás megőrzésének felelőssége; a másik a térség stabilitásának, biztonságának, versenyképességének a megteremtése” – részletezte a kormányfő. Kijelentette: Magyarországon belátható időn belül nem lesz napirenden a kettős állampolgárság ügye. Úgy vélte, a politikusnak nem az a dolga, hogy feltétel nélkül kövesse a tömeghangulatot, és kiváltképpen nem az, hogy szítsa azt. Cinikusnak tartotta azok magatartását, akik a népszavazási kampányban az igenre biztattak. „Azt gondolja, nekem nem lett volna egyszerűbb azt mondani: hadd legyen? – tette fel a kérdést –, tudni kellett azonban, hogy a döntést egy végeláthatatlan parlamenti vita követi, amelyből feketén-fehéren kiderült volna, hogy a probléma bonyolultsága miatt a részletszabályokban lehetetlen megállapodni.” A miniszterelnök kijelentette, nem tehet arról, hogy a határon túlról szimbolikus ügyeket kérnek számon rajta. „Én is tudnék napestig beszélni Trianon fájdalmáról, én is tudnék egész nap a magyarság történelmi sérelmei miatt panaszkodni, és én is tudnék folyamatosan a bennünket összekötő felelősségről beszélni. De nem ezt várják tőlem. Tőlem konkrét lépéseket várnak” – jelentette ki. Kormánya konkrét intézkedései között említette, hogy alkalmazhatóvá tették a kedvezménytörvényt, kiterjesztették az oktatási-nevelési támogatást, átalakították a letelepedés szabályait, megkönnyítették a magyarországi munkavállalást. /G. Á.: Gyurcsány Ferenc: „mérgez” a kettős állampolgárság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 20./

Az elszámolt 750 ezer helyett 246 ezer forintot szándékozott megtéríteni A Hét kritikai-kulturális hetilapnak a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH). Tiltakozásként a lap szerkesztősége úgy döntött, visszautalja a HTMH számlájára az összeget. A Hét májusban azért fordult gyorssegélyért a hivatalhoz, mert a bukaresti kulturális tárca megszüntette a lap támogatását, a szerkesztőség magánkölcsönökből működik. (Transindex) /Önérzetes A Hét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

November 12-én véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, rendhagyóan sok új kötetet mutattak be, több író dedikált a standok mellett. /Nagy Botond: Bezárta kapuit a könyvvásár. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./ Káli Király István, az Erdélyi Magyar Könyves Céh elnöke, a fesztivál igazgatója elmondta sikeres vásárt zárt a céh. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár forgalma megközelítette a másfél milliárd régi lejt, ami, Káli szerint, a város gazdasági potenciáljára való tekintettel tekintélyes összeg. A közönség elsősorban az ismeretterjesztő és történelmi könyveket kereste, de helyenként a szépirodalmi művek iránt is élénk érdeklődést tanúsított. Eljött a pozsonyi Kalligram magyarországi, felvidéki és vajdasági szerzőgárdája: Tolnai Ottó, aki a Költő disznózsírból című, Magyar Irodalmi Díjjal kitüntetett, a Parti Nagy Lajos által vele készített beszélgetéseket tartalmazó kötetet dedikálta, bemutatták Grendel Lajos Mátyás király New Hontban című nagysikerű regényét; Németh Gáborral, Zsidó vagy? című könyve kapcsán, Mészáros Sándor irodalomtörténész beszélgetett. Az erdélyiek közül Láng Zsolt, Demény Péter, Visky András, Lövétei Lázár László dedikált, valamint a csíkszeredai Pallas-Akadémia szerzői: Vári Attila, Ferenczes István, Cseke Gábor, Balázs Imre József. A kolozsvári Polis bemutatta Horváth Andor A szent liget című tanulmánykötetét. A Kalligram Kiadó és a marosvásárhelyi A Hét hetilap közös vállalkozásaként, a pozsonyi kiadó által felajánlott kötetekkel elindították a Kortárs Kulturális Könyvalapot, hogy folyamatosan hozzáférhetővé tegyék az erdélyi olvasók számára is a mai irodalmi, művészeti kiadványok legjavát. /Lokodi Imre: Sikeres vásárt tudhat maga mögött az Erdélyi Magyar Könyves Céh. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./

Pomogáts Béla örömmel és elismeréssel fogadta, hogy kitüntettek két erdélyi írót: Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a magyarországi irodalomtudóst, Görömbei Andrást. Sütő András az Anyám könnyű álmot ígér óta, vagyis negyven esztendeje, az erdélyi magyarság gondjainak és reménységeinek, sorsának és vágyainak a hordozója és kifejezője. A hitvallást nemcsak műveivel vállalta, hanem életével is. A hűség nem kapott osztatlan elismerést. Sütő Andrásnak éppen az elmúlt hónapokban kellett elviselnie galád támadásokat. Pomogáts megemlítette, hogy a kezébe került folyóirat, amely Illyés Gyulát rágalmazza és az Egy mondat a zsarnokságról című költeményéről kijelentette: „mondjuk ki nyíltan, az Egy mondat a zsarnokságról című vers hazug és aljas.” Minden gyalázkodásra akad szerző, írta Pomogáts. Hozzátette: „elég volt a mocskolódásból, a tárgyszerű múltfeltárásnak álcázott sunyi rágalmakból. Elég volt abból, hogy a nemzet valódi akaratának kifejezőit szellemi és erkölcsi törpék próbálják kituszkolni arról a szakrális helyről, amelyet számukra a nemzet lelkiismerete és emlékezete kijelölt. Elég volt abból, hogy a közvélemény epatirozásának szennyes kalózlobogója alatt szabadon lehessen sárral dobálni olyan írói életműveket, legyen az Illyésé vagy Sütőé, amely egykor: nehéz időkben a szellemi ellenállás egyetlen meghirdetője és a magyarság egyetlen látható képviselője volt.” /Pomogáts Béla: A hűség lovagrendje. = Helikon (Kolozsvár), nov. 25. 22. sz./ Előzmény: Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) életműdíjban részesített két erdélyi írót, Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a Hídverő-díjjal tüntetette ki Görömbei András debreceni irodalomtörténész professzort, akadémikust. /Kiosztották az idei EMIA- díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./ Sütő András elleni támadás: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy / A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17./ című tanulmány nyomán vita kezdődött. Keményen támadta Sütő Andrást Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./, majd Kuszálik Péter több hozzászólásában

Négyszázmillió forintot osztott szét Erdélynek a magyar kormány. Rosszul jártak azok az erdélyi kultúrintézmények, amelyek elhitték a Szülőföld Alap illetékeseinek, hogy az idei keretből csak a nagy horderejű projekteket támogatják, és elálltak a pályázástól. A kuratórium végül a támogatási keret nagy részét is felaprózta a kisebb, helyi érdekű projektek között. Nagyobb, több millió forintos tételeket csupán az RMDSZ politikusaihoz kötődő intézmények kaptak. A romániai magyar nyelvű média támogatására kiutalt 70 millió forint több mint tíz százalékát a Verestóy Attila RMDSZ-szenátor többségi tulajdonában lévő lapoknak (Erdélyi Riport, Új Magyar Szó) juttatta az alap kulturális, szociális, egyházügyi és média kollégiuma. Az átlag felett kapott még a Frunda György érdekeltségi körébe tartozó Rádió Ga-ga és a Borbély László RMDSZ-alelnök nevéhez kötődő Bernády Alapítvány is. A Geszthy Ferenc Társaság által idén szeptemberben beindított dévai Téglás Gábor Iskolacsoport 90 millió forintot, az ugyancsak az RMDSZ által működtetett Iskola Alapítvány pedig 55 millió forintot kapott, utóbbi a fiatal egyetemi oktatók letelepedését célzó kolozsvári ingatlanépítési projektjére. A Hunyad megyei oktatási intézmény létrehozásához korábban 110 millió forinttal járult hozzá a magyar állam. Százmillió forintot kapott a Sapientia Alapítvány az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat működésére és eszközfejlesztésére. Az erdélyi magyar napilapok közül többek között a Gutinmelléki Friss Újság (1,3 millió forint), a Szatmári Friss Újság (egymillió), a nagyváradi Bihari Napló (egymillió), a sepsiszentgyörgyi Háromszék (egymillió), a kolozsvári Szabadság (1,5 millió) és a marosvásárhelyi Népújság (1,5 millió) részesült támogatásban. Számos heti- és havilap is kapott pénzt az alaptól: a kolozsvári Korunk folyóirat és a Helikon hetilap három-hárommillió forintot, a marosvásárhelyi A Hét 2,5 millió forintot a kortárs magyar művészeti, színházi, irodalmi, kritikai adattár román és magyar nyelvű megjelentetésére, az ugyancsak marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány pedig kétmilliót a Látó irodalmi folyóirat kiadására. Emellett számos más erdélyi alapítvány, kulturális intézet, szervezet részesült még támogatásban, így félmillió forintot kapott a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes Újabb táncos idők elnevezésű produkciójára. Székely István, a Szülőföld Alap oktatási, kulturális, szociális, egyházügyi és médiakollégiumának alelnöke elmondta: az öt pályázati kiírás közül jobbára a média esetében érzékelhető a támogatások felaprózódása. „Elsősorban azokat a regionális intézményeket támogattuk, amelyek nagyobb régiót szolgálnak ki, de akadnak olyan nyertes pályázatok is, amelyeknél nem beszélhetünk országos vagy regionális kisugárzásról. Minderre az a magyarázat, hogy a magyar pénzügyminisztérium előírásai miatt az Illyés és más alapítványok számos megítélt támogatása beragadt, emiatt döntöttünk úgy, hogy kisebb-nagyobb összegekkel több intézményt támogatunk, hiszen veszélybe került a tevékenységük” – nyilatkozta a Krónikának Székely. Az Új Magyar Szónak nyújtott hétmillió forintos támogatásról elmondta: a bukaresti napilappal együtt három újonnan indult erdélyi rádióadót részesítettek nagyobb összegű finanszírozásban. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnöke elfogadhatónak nevezte azt az elvet, hogy kiemelten támogatják a nemrég létrejött médiaintézményeket, viszont úgy véli, hogy az idei pályázati kiírás során az erdélyi magyar sajtó nem ismertethette igényeit kellőképpen. /Felaprózódott a Szülőföld Alap pénzkerete. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./

Elhunyt Huszár Sándor /Kolozsvár, 1929. ápr. 15. – Békéscsaba, 2005. dec. 13./ szerkesztő, író, „főembereink” egyike volt a hetvenes-nyolcvanas években, írta róla Horváth Andor. Utolsó éveiben terjedelmes naplóján dolgozott, amelyből eddig csupán részletek láttak napvilágot. Elvégezte a Bolyai Tudományegyetemen a filozófia szakot. Első főszerkesztője, Gáll Ernő egy táviratot lobogtatva közölte vele: „Jöjjön, nézze! Kinevezték írónak!” Huszár Sándor a kolozsvári Igazság, majd az Utunk szerkesztője volt 1964-ig, akkor a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója lett. Írótársaival készített interjú-kötete Az író asztalánál /1969/ címmel jelent meg. Az 1970-ben Bukarestben induló új hetilap, az A Hét főszerkesztője lett, 1983 októberében leváltották. 1982-ben megjelent könyvének ezt a címet adta: Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról. 1983-tól 1988-ig az Előre napilap szerkesztője volt, majd áttelepült Magyarországra. Szegeden élt, majd az utolsó időben Békéscsabán. /Horváth Andor: A szerződő ember. Huszár Sándor (1929-2005). = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./

Dániel Károly emlékezett nemrég elhunyt barátjára, Huszár Sándorra. Hajdani lakása Kolozsváron kicsit etnográfiai múzeum jellegű volt. Azután az A Hét főszerkesztője lett, bukaresti lakása bármelyik folkloristának dicséretére válhatott volna. A csergék, guzsalyok, festett bútorok, varrottasok paradicsoma volt. Miután leváltották, nehezebb lett az élete. 1988-ban Szegedre távozott, ahol nem akartak tudomást venni róla. Orvosnő lánya, Ildikó átköltöztette végnapjaira Szegedről Békéscsabára. /Dániel Károly: Huszár úr – a mimózalelkű. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Február 6-án Szatmárnémetiben az Északi Színház pódiumtermében találkozott olvasóival az A Hét (Marosvásárhely) című hetilap két főmunkatársa, Parászka Boróka és Irsai Zsolt. Parászka Boróka elmondta, hogy mára elérték az 1500–as példányszámot – mintegy ötezres kellene ahhoz, hogy a lap teljesen önfenntartó legyen – egyik legnagyobb eredményüknek azt tartja, amit a sajtó nyelvének megújítása terén értek el. Kiadványuk nem ismeri a tabutémák fogalmát, sem az annyira divatos „magyar kilátástalanság” fogalmát. – Ameddig önkormányzataink működnek, – és nem is rosszul! – ameddig lehetőségünk – és nem is akármilyen! – van az önépítkezésre, addig az erdélyi magyarságnak semmi nincs oka a siránkozásra – szögezte le a lap felelős szerkesztője. – Soha nem voltunk kulturális szempontból ilyen jó helyzetben! – tette hozzá. Az eladott példányokon túl az interneten még legalább tízezren olvassák a hetilapot. Az előállítási költségeket sikerült nyertes pályázatokkal úgy biztosítani, hogy „nem kunyeráltak pénzt senkitől”, tehát megőrizték teljes függetlenségüket. /Báthory Éva: Piacképesnek megtartani az elit kultúrát. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 6./

Parászka Boróka, az A Hét főszerkesztője lapjában kirohant az erdélyi magyar történelmi egyházak ellen: „Az egész csíksomlyói búcsújárás nem más, most már évtizedek óta, mint egy hatalmas karikatúra, vicces performance, a hívők ezreinek közreműködésével, jelmezbál, vallási köntösbe bújtatott ki-mit tud. Ezt a ki-mit tudot pedig a média működteti és népszerűsíti.” Szerinte „nagy mókamesterek a papok is”, például a „katolikus egyház egyszerű gyergyószentmiklósi szolgája” kijelentette, hogy a kettős állampolgárságról tartott magyarországi népszavazás az új időszámítás kezdete. Parászka Boróka kijelentette: a „katolikus, mint a református papok felkészültsége elképesztően romlott. Nem csak egyházi eseményeken, de nagyon sok „civil” rendezvényen is ott vannak, megszólalnak, mert így diktálja az új szokás. Vallási műveltségük már hiányos, állampolgári öntudatuk pedig még nem létezik. Mi pedig hallgatjuk az ájtatos süketelést.” Parászka Boróka ellene van az iskolai hitoktatásnak, szerinte: „a romániai (magyar) iskolák jelentős részében a szülők megkérdezése nélkül kényszerítik a gyerekeket arra, hogy vallásórára járjanak, függetlenül attól, hogy a gyerek és a család vallásszabadsága mit diktál.” /Parászka Boróka: Ájtatos süketelés. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 7./

Ájtatos süketelés címmel jelent meg A Hétben Parászka Boróka cikke, amely a toleranciáról szóló képmutató szólamokat vette célba. Az első kijelentés szerint a csíksomlyói búcsújárás karikatúra, a szerző szerint e vallási zarándoklatot meglovagolja a politika, és nemzeti összetartozás kirakatának szerepét erőltette rá a sajtó. Mi köze a gyalog több tíz, esetleg száz kilométert is megtevő, kizárólag vallási indítékból zarándokló csángónak az esemény mediatizálásához? A népviselet tenné jelmezbállá a búcsút? A szerző toleranciáról beszél, akkor több szempontot is figyelembe kellene vennie. Nem mindenki turista azon a búcsún, vannak, akik imádkozni mennek oda. Talán a média kritizálása szerencsésebb lenne, mint közel négyszázezer erdélyi katolikus önérzetének célbavétele. Itt a saját toleranciáról szóló tétel kerül kínos helyzetbe. Nem lehet következtetést levonni az összes pap műveletlenségére vonatkozóan, ahogyan azt a szerző teszi. Vállalná-e a papság vallási műveletlenségéről hangoztatott véleményét a szerző mondjuk egy római vagy freiburgi oklevéllel rendelkező pappal szemben állva? A Hét tavalyi, pápa halála utáni száma hozott egy cikket Hans Küngtől, a vezető katolikus teológustól, a hetilap Künignek nevezte a szerzőt. Helytelen, hogy egy iskola rákényszerítse a vallásoktatást a gyerekekre és a szülőkre. Bűncselekménynek számítana, ha a szülő, törvényes jogaival élve, írásban kérte volna azt, hogy gyereke más tantárgyat vehessen fel vallás helyett, és ezt az igazgató megtagadta volna tőle. De ilyen konkrét esetet nem hoz fel a szerző. Sohasem hallotta, hogy valakit kényszerítettek volna imára állami iskolában, írta Nemes István. Parászka szerint Erdély iskoláinak „jelentős részében” kényszerítik vallásórára járni a gyerekeket. Ez rágalmazás. – Romániában az alapvető jogokkal van probléma. Érdemesebb is lenne ez ellen küzdeni, mint az egyházat egy már nem létező középkorba gyömöszölni vissza... eléggé nagy energiával és cinizmussal. /Nemes István: A tolerancia dilemmái avagy profán süketelés. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 21./(A szerző katolikus hitoktató. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán szerzett oklevelet, jelenleg a Sapientia EMTE csíkszeredai karának könyvtárosa.).

Valamikor 1968 júliusában, a prágai tavasz utáni bukaresti olvadás romániai magyar vezető értelmiségiek felvetették a Román Kommunista Párt vezetésének a romániai nemzetiségek jogait szabályozó statútum szükségességét. Bár a magyar értelmiségiek kérését Ceausescu elutasította, a Bodor Pált idéző Bárdi Nándor történész szerint az elhangzott javaslat nyomán jött létre a ma is létező kisebbségi intézmények java része: a Kriterion Könyvkiadó, A Hét című hetilap, a román televízió magyar szerkesztősége. Magyar államtitkárt neveztek ki a Közoktatási Minisztériumba, s a Művelődési Minisztériumba miniszterhelyettest. A kisebbségi törvénytervezet körüli vita tehát nem egy-két éves, hanem sok évtizedes múltra tekint vissza. A magyar értelmiségiek nyomásgyakorlása ilyen eredményekkel járhatott a nemzetiségeket elnyomó, totalitárius rezsim idején. A kisebbségi érdekvédelemre ma már nem értelmiségi csoportok hivatottak, hanem a magyar politikai elit. Ugyanakkor a politikumnak szüksége van értelmiségi rétegre, amely napirendre tűzi a reális problémákat, illetve terveket dolgoz ki ezek megoldására. /Salamon Márton László: Egymásra utaltan. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

Gál László katolikus hittanár is hozzászólt Parászka Boróka Ájtatos süketelés… című vezércikkéhez (A Hét – 2006. febr. 7.). Egy ilyen „frontális támadásra”, melyet a vezércikk indított, nehéz lenne kimerítően válaszolni, „mert egy rosszindulatúan kihívó és szabados arculcsapást hiba lenne hasonlóképpen viszonozni”, csupán az iskolai hitoktatást érintő, elmarasztaló passzushoz fűzött megjegyzést. Parászka Boróka azt írta: „…a romániai (magyar) iskolák jelentős részében a szülők megkérdezése nélkül kényszerítik a gyerekeket arra, hogy vallásórára járjanak, függetlenül attól, hogy a gyerek és a család vallásszabadsága mit diktál. Függetlenül attól, hogy milyen minőségű a hitoktatás.” Az iskolai hitoktatást Romániában a 84/1995-ös tanügyi törvény szabályozza, eszerint a diák a szülő, vagy a törvényesen kinevezett gyám beleegyezésével választja ki a vallásoktatást. A szülők, vagy a törvényesen kinevezett gyám írásos kérésére a diák mellőzheti a vallásórák látogatását. Tehát nem véletlenszerű a hitoktatásnak a jelenléte az iskolákban. Minden szülőnek jogában áll kérni, hogy iskoláskorú gyereke ne járjon vallásórára. Óvodáról nem szól a törvény. Ennek oka: nincs az állami óvodákban hitoktatás. Parászka Boróka szerint „úgy a katolikus, mint a református papok” „felkészültsége elképesztően romlott”, erre majd a papok reagálnak. /Gál László főegyházmegyei tanfelügyelő (biológia- és földrajzszakos tanár, illetve római katolikus hittanár) hozzászólása – Hét (Marosvásárhely), márc. 14./

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, 2006. március 15-én tizenegyedik alkalommal kiosztott díjat az alapító által kijelölt – Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba és Tibori Szabó Zoltán összetételű – bizottság Szabó Géza újságírónak, A Hét hetilap és az Erdélyi Terasz irodalmi portál szerkesztőjének ítélte oda. /Méray-díj 2006. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Mind a Fidesz, mind az elnök hivatala cáfolta, hogy Traian Basescu elnök jelen lesz a Fidesz, a nagyobbik magyarországi ellenzéki párt április 2-ra meghirdetett nagygyűlésén. Az erről szóló híresztelések A Hét című hetilapban megjelent cikk kapcsán kaptak lábra. A Mélyponton a Fidesz külföldi megítélése – Basescuval pótolják Merkelt? című írás nem hivatkozik forrásra. Szász Attila államtanácsos tagja annak a delegációnak, amely a Néppárt római kongresszusán az RMDSZ-t képviseli. Az államtanácsos nem akarta elhinni, hogy Traian Basescu elmegy Rómába, képviselni a Demokrata Pártot. A Demokrata Párt 2005-ben doktrínát váltott, és eldöntötte: a baloldali szociáldemokrácia helyett a jövőben a jobb-közép néppárti ideológiát követi. Ennek megfelelően kérte felvételét az Európai Néppártba, amelyben jelenleg megfigyelői státust tölt be. A kisebbségi törvény kapcsán felmerült ellentétek kapcsán az RMDSZ jelezte: ha a PD nem változtat magatartásán, az RMDSZ használja fogja vétójogát, amikor az EPP-nek a Demokrata Párt teljes jogú tagságáról kell döntenie. /Basescu képviseli a PD-t a Néppárt kongresszusán. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./ Előzmény: M. László Ferenc: Penészes széna. Mélyponton a Fidesz külföldi megítélése – Basescuval pótolják Merkelt? = A Hét (Marosvásárhely), márc. 23./

A Hét egyik legutóbbi lapszámában újabb cikket közöltek a Bolyai Egyetem és a Bolyai Kezdeményező Bizottság elleni. Ezúttal Niedermüller Péter kulturális antropológus fejtette ki véleményét, mely szerint az egyetemek, karok, tagozatok etnikai alapon történő megszervezése, létrehozása szemben áll a modern tudományok legfőbb jellemzőjével, a nemzetköziséggel és a nyitottsággal. Minden valamirevaló egyetem arra törekszik, hogy minél kozmopolitább legyen, hogy minél több különböző országból, kultúrából, gondolkodásbeli hagyományból érkező tanárral és diákkal büszkélkedhessen. Sylvester Zoltán, Hudson (USA) szerint nem igazán van így: a jó egyetemek nem abból élnek, hogy minél több országból és kultúrából érkező tanárt és diákot szereznek, hanem abból, hogy jó tanárokat és diákokat vonzzanak. N. P. szerint „egy olyan egyetem koncepciójával előállni, amely etnikai alapon szerveződik, nem egyszerűen anakronisztikus, hanem pontosan a kulturális és gondolkodásbeli sokféleségben rejlő kreatív és innovatív energiáktól zárja el tagjait”. A magyar nyelvű „saját nyelvbe és kultúrába való bezárkózás” azt sugallja, miszerint a Bolyai Egyetem magyar volta abban fog megnyilvánulni, hogy valamiféle sajátos, magyar fizikát, matematikát, biológiát stb. fog termelni, ez egyszerűen nevetséges. A világszerte elfogadott egyetemi rangsorolásokat teljesen hidegen hagyja, hogy mennyire multikulturális egy intézmény, vagy hány nyelven tanítanak. N. P. szerint a mai ,,posztnacionális” világban egy etnikai vagy nyelvi alapon szerveződő egyetem koncepciója anakronisztikus. A cikkíró cáfolta ezt: ilyen alapon azonban nagyon sok kiváló európai egyetem anakronisztikusnak számít: milyen dolog az, hogy a Sorbonne-on elsősorban franciául tanítanak? És a Humboldt Egyetemen németül? Egy egyetem nem jöhet létre kulturális és nyelvi vákuumban; régi és új egyetemeknek egyaránt van és lesz domináns oktatási nyelvük. Hozzá kell tenni, hogy minden multikulturalitása és ,,posztnacionalitása” mellett a Babes–Bolyai a jelenlegi világranglistán pontosan az 1997. helyet foglalja el. /Sylvester Zoltán, Hudson (USA): Bolyai Egyetem: miért ne? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 28./ Előzmény: Niedermüller Péter: Az egyetemi vita. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 23.

Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagja közleményt juttatott el az Erdélyi Naplóhoz. A Hét című folyóirat felelős szerkesztője, Parászka Boróka interjút kért tőle az erdélyi magyar felsőoktatás időszerű kérdéseiről. Parászka Boróka és munkatársai mind szóban, mind pedig írásban megerősítették: eleget tesznek kérésének, hogy az esetleges pontatlanságok kiküszöbölése érdekében átnézhesse az interjú szövegét.  Többszöri sürgetése után az interjú szövegének első részét lapzárta előtti délután küldték el elektronikusan, és lapzárta után kapta kézhez. Második részét mindmáig nem látta. Közben nyomtatásba került az általa nem pontosított, gyakorlatilag szerkesztés nélküli szöveg. Mivel Parászka Boróka elutasította, hogy saját nevében elnézést kérjen a történtekért, és föltegye A Hét honlapjára az interjú szerkesztett változatát, Hantz Péter azzal a kéréssel fordult több sajtóorgánumhoz és világhálós portálhoz, hogy hozzák nyilvánosságra az első rész szerkesztett változatát. /A Hét parászkálkodása. Hantz Péter tiltakozik. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 28./

A kis példányszámú, szélsőliberális A Hétben Parászka Boróka felelős szerkesztő írt Wass Albert-ellenes cikket. Felhívta a figyelmet, hogy a Duna Tévé Wass Albert műsorfolyama csupán egy nappal a szintén tematikus iszlámnap után következett. Következtetése: „Erdélybe is átlóg a fundamentalizmus szelleme.” Parászkának az fáj, hogy Wassnak egy egész napos műsorfolyamot szenteltek. Szerinte az író jobboldali, nacionalista, antiszemita és románellenes.  Parászka nem állt elő bizonyítékokkal.     Azt a kultúrát, amelynek Wass Albert is része, Parászka nemes egyszerűséggel „kultúrának álcázott mélymagyar nacionalizmusnak” nevezi.    A Wass Albertet támadók nem tudnak továbblépni. Fáj nekik az a mintegy egymillió kötet, amit a rendszerváltás óta eladtak az író műveiből. Gyűlölik őt, igyekeznek besározni emlékét. /Fábián Tibor: A wass-alónő átkai. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 28./

Székedi Ferenc, a lap munkatársa szerint hasznosan tette A Hét hetilap, amikor március 14-i számában lehozott összeállítást azokból az írásokból, amelyeket a rendőrségi visszaélések miatt néhány napig az érdeklődés középpontjába került Európai Idő hetilapból válogatott. A gyalázkodó szövegek után az újságíró várta, hogy a MÚRE /Magyar Újságírók Romániai Egyesülete/ állásfoglalásban fejezi ki véleményét erről, de ez nem történt meg. /Székedi Ferenc: Meddig az eddig? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 28./

A liberális A Hét hetilap harcosan Fidesz-ellenes. Egry Gábor hosszasan ír a Fidesz hibáiról. Most a Fidesz „nem új kampányt folytatott, hanem mindenek előtt a négy évvel ezelőtti két forduló közötti kampányát próbálta folytatni/megismételni és ehhez próbálta átvenni az akkori MSZP kampány sikeresnek gondolt elemeit.” /Egry Gábor: Fidesz – harmadik forduló. Hogyan folytatódik a 2002-es kampány most? = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 13./

Parászka Boróka, az A Hét főszerkesztője elítélte Orbán Viktort, a Fidesz elnökét és Tőkés László püspököt: „Orbán elhallgatja, hogy eddigi „határon túli” ténykedése a Magyarország határain kívül működő magyar politikai szervezetek ellehetetlenítésével egyenlő, hogy a Fidesz erősítette és igazolta a határon túli etno-gettók létrejöttét. Tette függővé politikusok sorát. Hogy Tőkés sem más, mint a kézből etetés kétlábon járó szimbóluma, és nem valamiféle következetes nemzetpolitika záloga. Hogy az, amit a Fidesz nemzetpolitikának nevez, az nem más, mint jogilag meg nem alapozott, és nem rendezett kusza viszonyok összessége, etno-biznisz. Gyurcsány pedig nem beszél arról, hogy bár több mindenben sikerült váratlan és sikeres előrelépést tennie, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségekkel való kapcsolattartásban nem következett be gyökeres fordulat. Egyelőre minden maradt a régiben, némiképp szigorodott, és átláthatóbbá vált a pénzelosztás. De maradt a túlburjánzó HTM politikával foglalkozó intézményes rendszer, az összes kuratóriummal és alkuratóriummal együtt, élén a folyamatosan apokalipszis szélén álló HTMH-val. Mely rendszerek elsődleges célja az önfenntartás, a külföldre, majd a külföldről Magyarországra visszaáramoltatott pénzek elosztása.” Parászka csak a baloldalban bízik: „Ha Gyurcsányban van egy kis baloldali mersz, akkor úgy lép túl ezen az etno-politikai csapdán, hogy hátra sem néz. Tudomásul veszi, hogy az igazi baloldaliság a nemzetközi szolidaritással kezdődik, hogy Magyarország határai közé nem ajánlatos beszorulni” /Parászka Boróka: Nana! = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 13./ Parászka szóhasználatában a HTM: határon túli magyar,

Az A Hét hetilap vezércikkben üdvözölte az MSZP győzelmét, Egry Gábor egyenesen korszakváltásnak nevezte április 23-át, szerinte ezt a napot a magyar politikatörténet korszakhatárnak fogja tartani. „A rendszerváltást és az azóta eltelt időszakot igen nagy valószínűséggel Orbán-korszakként fogják emlegetni.” Ő vált a legnagyobb hatású, legmeghatározóbb rendszerváltó politikussá. A cikkíró szerint Orbán „a rendszerváltás óta szokatlan cinizmussal és machiavellizmussal számolta fel koalíciós partnerét, a Kisgazdapártot”. A cikkíró lelkesen említette a Gyurcsány-blog elindítását, a blogosok egyfajta élcsapatot jelentettek, majd jelentette: Orbán megbukott. A cikkíró szerint az új jobboldal nehezen képzelhető el Orbán Viktorral. /Egry Gábor: Korszakváltás. = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 27./

Idén június 22.–július 1-je között rendezik meg a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját. Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, szakíró, a fesztivál egyik művészeti tanácsadója kifejtette, hogy a kisvárdai fesztivál egy olyan magyarországi színházi találkozó, amelynek programját az ország határain kívül működő hivatásos prózai társulatok előadásai közül válogatják ki a fesztivál művészeti tanácsadói. Az elmúlt években a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja az ország második legfontosabb színházművészeti rendezvénye lett. A szerzett tapasztalatok alapján természetesen ezt a nyári rendezvényt is folyamatosan megújítják, gazdagítják. Kisvárda városa sokat áldoz ezért a seregszemléért, tehát bizonyos helyi rétegigényeket is ki kell elégíteni, például a gyerekelőadásokkal, vagy a zenés-szórakoztató produkciók számának növelésével. Parászka Miklós, a csíkszeredai Csíki Játékszín vezetője az év elején egy kisvárdai fesztivállal kapcsolatos körlevelet juttatott el minden határon túli kollégájának és a fesztiváligazgatónak, de mindaz, amit kifogásol benne, nem jellemző a jelenlegi rendezvényre. Nyakó Béla fesztiváligazgató telefonon, e-mailben és személyesen is igyekezett meggyőzni az erdélyi igazgatót nyilvánvaló tévedéseiről. Erre a csíkszeredai intézményvezető a lánya, Parászka Boróka lapjában, az A Hétben nyilatkozott: lényegében megismételte a körlevél tartalmát, hangsúlyozva, hogy márpedig ő mindenképp „ki akarja kényszeríteni a változást Kisvárdán”. A Hét rovatvezetője nyílt vitát kezdeményezett az újság hasábjain. Darvay Nagy Adrienne szerint viszont szűk körre tartozó szakmai kérdésekkel a tényeket nem ismerő olvasóközönséget nem szabad traktálni. Azonban a nevezett lap nem közölte a kisvárdai fesztiváligazgató levelét, sem Szűcs Katalin Ágnes művészeti tanácsadó szakmai érveit. Kizárólag Darvay Nagy Adrienne magán-válaszával foglalkoztak, ráadásul azt a levelet nem publikálták, amire válaszolt. Tavaly nagy sikert aratott a világhírű zeneszerző és zenepedagógus, Sáry László kreatív ritmusgyakorlat-kurzusa. /Köllő Katalin: Kisvárda – „Magyarország második legfontosabb színházművészeti rendezvénye”. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./ Előzmény: Parászka Miklós a hetilapban kifejtette: a „kisvárdai fesztivál pillanatnyilag egy hibrid és önmeghatározásában sántító intézmény. Egyszerre kíván színházi fesztivál is, színházi találkozó is lenni.” Szerinte belterjessé vált a versenyeztetés, a fesztivizmus uralkodik. /Boros Kinga: A jobbítás szándékával. Parászka Miklós a kisvárdai fesztiválról. = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 27./

Nem sokkal Sólyom László beiktatása után az A Hét hetilap azzal kereste meg a köztársasági elnököt: mit gondol a Magyarország határain kívül élő magyarokat érintő politikáról. Megkeresésükre nem érkezett válasz. A hetilap kitartó érdeklődésére az elnöki munkatárs elmondta, hogy Sólyom Lászlónak most nem áll módjában nyilatkozni. A hetilap szerint Sólyom László kivárt. Március 15-i beszédében, egy év hallgatás után, szinte főszerepet kapott a téma. Meg kell újítani a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikát, mondta a köztársasági elnök. A lap szerint ez azt jelenti, hogy „szimbolikusan: lehajolni hozzájuk, felemelni.” Gazdasági erőre, értelmiségre, kulturális és politikai intézményekre van szükség a határon túl – mondta Sólyom László. Az újság szerint ebből látható, hogy „Sólyom Lászlónak fogalma sincs, hogy mi van Ártándon túl.” A lap szerkesztőségi cikkében megmagyarázta, hogy kulturális és politikai intézményeik vannak. „Ráadásul az oly sokat emlegetett autonómia nevében nem igazán szeretjük, ha ezeket a politikai intézményeket akár a magyar köztársasági elnök, akár bárki más szeretné ide exportálni” – írta a lap. Románia fejlődő iparral, jó gazdasági mutatókkal rendelkezik, továbbá itt van értelmiség, adták tudtára Sólyom Lászlónak. Sólyom László május 4-re hívta össze „azokat a határon túli magyar embereket, akiket határon túli kérdésekben illetékesnek tart.” A lap sérelmezte: megint Budapesten dől el: ki az illetékes határon túli ügyekben. Továbbá „egy ilyen nemzeti, szeparációs elképzelés nem több egy rosszízű utópiánál”. „Emancipáció helyett integrációra van szükség”. /A Szerk.: Támogatáspolitikát, kutyát és gyereket színpadra bevinni tilos. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 3./

A romániai sajtó rendkívüli izgalommal fogadta azt a hírt, mi szerint Markó Béla huszonötezer eurónak megfelelő előleget kapott meg nem nevezett könyvkiadótól műveinek exkluzív, öt évre szóló, kiadási jogáért. A Hét hetilap szerint a romániai magyar sajtó nem tette fel a következő kérdéseket: „sérti-e a szerző és a könyvkiadó üzleti érdekeit a hasonló kérdésfeltevés? (Sérti.) Hivatkozhat-e szerzői jogaira egy magas állami hivatalt ellátó közszereplő? (Problémás.) Hogyan viszonyuljunk egy miniszterelnök-helyettes gyermekvers kötetéhez? (Lazuljunk.) Miért tűnik ez az összeg elképesztően soknak? (Mert elképesztően szegények vagyunk.) Ehhez az összeghez képes miért van alultámogatva a magyar kultúra és könyvkiadás? (Ez a kérdés költői.)” Mire jó ez a téma? A Krónikának és a Cotidianulnak arra, hogy látszat-ügyekből is komoly port kavarjon. Az Új Magyar Szónak, és Staniknak arra, hogy megint, jó mélyen bizonyítsa. Ezen a „lojalitáson nagyot bukhat Markó. Kínos, buta és nagyon kompromittáló.” /P. B. [Parászka Boróka]: Markó-honor. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 3./

A liberális budapesti Magyar Narancs hetilap közölte Parászka Boróka, az A Hét hetilap főszerkesztőjének cikkét. Ebben a lapjában közölt elutasító hangvételhez hasonlóan minősítette a Sólyom László köztársasági elnök által kezdeményezett május 4-i konferenciát. Magyarország és a környező államok között aktív gazdasági, kulturális csere folyik. Ha még mindig ismeretlennek tűnnek a határon túli magyar közösségek a magyar köztársasági elnöknek, az nagy baj. A legnagyobb hibája ennek az akciónak a magyar nacionalizmus, magyarázta Parászka Boróka. Szerinte ez a nacionalizmus szomszédokként csak a Magyarország határain kívül élő magyarokat ismeri el. Nem lehet csak az „ott” élő magyarokat megismerni anélkül, hogy az „ott” élő szlovákokat, románokat ne ismerné meg Magyarország. És Magyarország egyáltalán nem ismeri a románokat, szlovákokat. A Magyarország határain kívül élő magyarok a „magyar nemzetpolitika karanténjában élnek, szimbolikus magyar (teljesíthető és teljesíthetetlen) ígéretek bűvöletében”. Parászka szerint az „elnöki akció megkérdőjelezi a határon túli magyar közösségek demokratikus érettségét és működőképességét is.” A magyar köztársasági elnök a határon túliak „magyarságtudatára” kíváncsi. Parászka megmagyarázta: „A magyarságtudathoz sem a román államnak, sem a magyar köztársasági elnöknek nincs köze. Magánügy.” Parászka sérelmezte, hogy kiket hívtak meg a konferenciára, szerinte azokat, „akik mögött nem jött létre életképes politikai mozgalom, akiket a határon túl nem jogosított fel a képviseletre senki”. A főszerkesztő hozzátette: például Tőkés László Magyarországon kiket és miért képvisel, amikor a határon túliak ügyében felszólal? Parászka szerint a konferenciasorozat „a legradikálisabb reformellenesség”. Románia európai ország; működő civilszférával és működő nyilvánossággal. Kiépíthető egy a közösségi és választói akaratot tiszteletben tartó jószomszédi viszony. „Már ha Magyarország felismeri, hogy a határain kívül nem önjelölt törzsfők és sámánok vezette, félnomád törzsek élnek.” /Parászka Boróka: Sámánok – Az államfő és a határon túli magyarok. = Magyar Narancs (Budapest), máj. 5./

A Marosvásárhelyen megjelenő A Hét című hetilap budapesti írókat látott vendégül a magyarországi Szépírók Társaságával közös, Hetedszép találkozások – a könyv utóélete című rendezvénysorozatán. Az est meghívottjai Kukorelly Endre, Péterfy Gergely, Farkas Zsolt, Csaplár Vilmos és Márton László voltak, valamint Láng Zsolt író, a marosvásárhelyi Látó folyóirat kritika rovatának szerkesztője. A Szovjetunió grammatológiájaként beharangozott Kukorelly Endre-Farkas Zsolt beszélgetésből kiderült: a Thomas Bernhard-i irodalomellenesség a meghatározó a prózaíró Kukorelly számára, miközben tisztában van azzal, hogy maga is irodalmat művel. A meghívottakkal másnap Kolozsváron találkozhattak az érdeklődők. /Lokodi Imre: A Hét körei szépírókkal. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./