Új főszerkesztőt kell kinevezni A Hét című hetilap élére, miután Kelemen Hunor képviselőt összeférhetetlennek nyilvánította a képviselőház jogi és házbizottsága. A képviselő méltánytalannak tartja a döntést, viszont aláveti magát ennek. /Lepedus Péter: Kelemen: méltánytalan döntés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./

Kelemen Hunor RMDSZ-képviselő márc. 8-án közölte, hogy lemondott A Hét című hetilapnál betöltött főszerkesztői tisztségéről, amely a képviselőház jogi bizottsága szerint összeférhetetlen volt képviselői mandátumával. Kelemen kifejtette, a házbizottság döntése "igazságtalan és méltánytalan", mivel "más képviselők törvényesen betölthetnek vezetői posztokat kulturális közintézmények keretében". /Kelemen Hunor lemondott A Hét főszerkesztői tisztségéről. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./

Tófalvi Zoltán /sz. Korond, 1944. márc. 24./ Kolozsváron szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában volt tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, jelenleg az RTV magyar adásának szerkesztője. Művei: Pogány fohászok faluja (riportok, 1979), Ceramica din Corund – A korondi kerámia (kétnyelvű monográfia Kardalus Jánossal, 1981), A Temesváron élő atyhai közösség (szociológiai tanulmányok, 1984), Ha egyszer egy ember támad (riportok, 1989), Kövek egy siratófalhoz (vallomások a kommunista diktatúra mártírjairól, Gazda Józseffel közösen, 1994), A sóvidéki népi fazekasság (monográfia, 1996), Északi változatok (Beszélgetések Dániában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban élő jeles magyar értelmiségiekkel, 2000), Élet a föld alatt (Balaskó Vilmos református lelkipásztor 1983-ban papírra vetett emlékirata – felfedezte, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel látta el T.Z., 2000), Fodor Pál és az erdélyi kérdés (tanulmány, Korunk, 2003), A Dunánál (sorozat az erdélyi ötvenhatosokról a Székelyföld c. folyóiratban). A hatvanéves Tófalvi Zoltán riporter, kutató, helytörténész, monográfus, író és 1956 kutatója. A történetkutatás mellett fontosnak tartja a néprajzi kutatást, doktori dolgozata témája is a sóvidéki fazekasság volt. Óriási anyagot kell átnézni 1956-ról is, például csak a Szoboszlay-per perirata több mint harmincezer oldalt tesz ki. Tófalvinak van szerepe abban, hogy a kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi magyar mártírok nevei is, és Budapesten a 301-es parcellában is ott olvashatóak ezek a nevek. /Bölöni Domokos: "A pászma, melyet vállaltam". = Népújság (Marosvásárhely), márc. 24./

A 80 éves Nagy Pált március idusán a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjban részesítette. Az immár évtizedek óta Marosvásárhelyen élő szerkesztő, irodalomtörténész, publicista fiatalos lendülettel vesz részt a város, Erdély, de még az anyaország rangosabb rendezvényein is. Sorra jelentek meg kötetei – Visszanéző, Bolyaiak tere, Tinta a kisgöncölben, Forgatagos időkben – emellett ő szerkeszti a Wass Albert-sorozatot a Mentor Kiadónál. Városában a Kemény Zsigmond Társaság estjeire kollégistakorától jár. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924. jan. 30./ középiskoláit Marosvásárhelyen, a székely fővárosban végezte, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett irodalom–történelem tanári képesítést. 1955-ben lett főállású újságíró, visszakerülve Marosvásárhelyre, ahol az Igaz Szó, A Hét, végül az Új Élet szerkesztője lett, de a napi- és hetilapok is szívesen közölték írásait: irodalomtörténeti tanulmányokat, jegyzeteket, színházi bírálatokat. /Adamovits Sándor: Nagy Pál aranytollas. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/

A Communitas Alapítvány az RMDSZ Tájékoztatóban közzétette a sajtó szaktestület döntését a magyar lapok támogatásáról. Ezek között szerepel, hogy a Romániai Magyar Szó két mellékletére kapott támogatást: Törvénytár, 100 millió lej, Színkép 50 millió lej, a Népújság kulturális melléklete, a Múzsa 80 milliót, a Krónika Szempont melléklete 50 milliót, az Erdélyi Riport baloldali hetilap 120 milliót, az Erdélyi Napló semmit, a Művelődés folyóirat 60 milliót, a Korunk 250 milliót, a Magyar Kisebbség 120 milliót, az Udvarhelyi Híradó két melléklete is kapott támogatást /Koröltő- 10 millió, Iskolaudvar 10 millió/, a Hargita Népe – művelődési melléklete 50 milliót, A Hét hetilap 250 milliót. /RMDSZ Tájékoztató, ápr. 8. 2690. sz./

Levélben tiltakozott Szilágyi Zsolt képviselő amiatt, hogy a román közszolgálati televízió magyar adásának vezetősége letiltotta egy olyan műsor sugárzását, amelyikben az autonómiáról beszélt. Az adás sugárzását arra hivatkozva tiltották le, hogy a másik meghívott, Székely Ervin képviselő az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, az RMDSZ vezetői rendszerint ellenvélemény nélkül fejthetik ki nézeteiket az adásban. A képviselő a letűnt rendszer módszereit idéző eljárásnak tekintette, hogy a magyar adás vezetői megszakították az együttműködést Gazda Árpáddal, a Krónika vezető szerkesztőjével, aki A Hétnek adott interjúban politikai cenzúrának tekintette az adás letiltását. „Reménykedem abban, hogy Gazda Árpád eltávolítása, és a szovátai autonómiakonferenciáról szóló műsor letiltása nem annak a jele, hogy a szerkesztőség politikai ellenőrzés alá került” – áll a tiltakozásban. A magyar szerkesztőség vezetőségének eljárása ellen Gazda Árpád a Magyar Újságírók Romániai Egyesületénél (MÚRE) és több szólásszabadságot felügyelő szervezetnél tett panaszt. /L. J.: Tiltakozik a letiltott alany. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./

Deáky András Gyimesbükkön él. Kérték a községnek Hargita megyéhez való visszacsatolását, ezzel kapcsolatban Deáky a parlamentben is mondott beszédet, akkor még a község lakóinak hetven százaléka magyar volt. A legutóbbi népszámláláskor ez arány 52 százalékra csökkent. A magyarságtudat gyengül. Gyimesbükköt ötven éve Bákó megyéhez csatolták, a magyar oktatás hosszú évtizedekre megszűnt, a vegyes házasságok is befolyásolták, hogy az ittélő csángómagyarokban a hovatartozás nagyon meggyengült. Deáky András a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett, majd hazajött tanítani Gyimesbükkre. Később, 1966-ban, kinevezték iskolaigazgatónak. Akkor román nyelven folyt az oktatás. Megpróbálkozott azzal, hogy újraindítsa a magyar nyelvű oktatást. Aláírást gyűjtött, és beindította a fakultatív magyar nyelvű oktatást heti három órában. Ő maga tanította mindig reggel héttől nyolcig. Egy alkalommal Beke György interjút készített Deákyval, őszintén elmondta, hogyan állnak, az interjú megjelent az A Hét című lapban. Később megjelent Beke György „Magunk keresése" című kötetében is. Ez nagy port kavart fel, ősztől leváltották az igazgatóságból, csak helyettes tanárként működhetett. Deáky beiratkozott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemre, és elvégezte a magyar-német szakot. A templom volt a magyar nyelvnek az őrzője, ápolója. Olyan papjaik voltak, mint Dani Gergely, aki hittanórákon beszélt a gyermekeknek a magyar történelemről. 1990-től sikerült a község három iskolájában elindítani a magyar nyelvű oktatást. Deáky létrehozta az RMDSZ helyi szervezetét, akkor ezer tagja volt. Egyike volt a legerősebb, legaktívabb szervezeteknek a gyimesbükki. Deáky hangsúlyozta, hogy saját intézményrendszert kell kiépíteni, csak ez menti meg a magyarságot. Felépített egy házat, melyet bővített, majd jöttek a szállóvendégek. Most befejezés előtt van az új kilencszobás ház. Gyalogosan elviszi a vendégsereget az ezeréves határhoz, ahol Deáky rendhagyó történelemórát tart. /Krebsz János: Egy sikeres vállalkozó: Deáky András. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./

A Hét hetilap tizenhat oldalasra bővült és már a világhálón is követhető. Jún. 8-án a szerkesztők Kolozsváron, a Sapientián köszöntötték az ötvenéves Egyed Pétert, akinek két kötetéről: Szabadság és szubjektivitás és Szabadság a Filozófiában, a liberalizmus erdélyi esélyeiről és esélytelenségeiről vitatkoztak. /Bővült a Hét. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./

Jún. 8-án a liberalizmusról, annak romániai és erdélyi esélyeiről rendezett vitaestet az „A Hét” című hetilap Kolozsváron, a Sapientia Egyetemen. A vita apropóját Egyed Péter Szabadság és szubjektivizmus, illetve A szabadság a filozófiában címmel nemrég (a Korunk Baráti Társaság Ariadné sorozatában, illetve a Pallas-Akadémia kiadásában) megjelent kötetei adták, amelyekből kiindulva a szerző, Salat Levente és Szilágyi-Gál Mihály ütköztették véleményeiket. A moderátor Parászka Boróka, A Hét felelős szerkesztője volt. Elhangzott, hogy bár az erdélyi magyarság az 1989-es fordulat után főbb erővonalaiban kifelé liberális szemléletű politikai program mentén politizált (legyen szabad anyanyelven tanulni, az anyanyelvet szabadon használni, legyen szabad utazni, egyszóval legyen szabad a sajátságot kifejezni), belső viszonyait illetően a liberális gondolkodás nem tudott gyökeret ereszteni. /T. Sz. Z.: Liberalizmus az alagsorban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

Huszonhárom erdélyi magyar értelmiségi nyilatkozata jelent meg jún. 9-én a Transindex internetes portálon. A nyilatkozat „felhívja a figyelmet A Hét című hetilap körül kialakult felemás viszonyokra”, de nem részletezi, hogy tulajdonképpen mi rejlik e viszonyok hátterében. Az aláírók – köztük Láng Zsolt, Kovács András Ferenc, Visky András, Balázs Imre József –, úgy fogalmaznak: támogatják A Hét jelenlegi szerkesztési koncepcióját, és Parászka Boróka felelős szerkesztő személyében megfelelő garanciát látnak ennek érvényesítésére. A lapnak vannak komoly ellenzői. /Botházi Mária, Papp Attila Zsolt: Felemás viszonyok A Hétnél? = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./ Az aláírók: Balázs Imre József, Bartha József, Berszán István, Bodó Á. Ottó, Demény Péter, Egyed Emese, Gálfalvi György, Hadházy Zsuzsa, Jakabffy Tamás, Kovács András Ferenc, Kovács Ildikó, Láng Zsolt, Salat Levente, Selyem Zsuzsa, Szegő Katalin, Szilágyi Júlia, Szilágyi-Gál Mihály, Tordai S. Attila, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Vallasek Júlia, Vida Gábor, Visky András. /Népújság (Marosvásárhely), jún. 12./

A helyhatósági választások előtt Turma címmel vezércikk jelent meg A Hét című hetilapban. Első mondata így hangzott: "A romániai magyar választó kisebb-nagyobb csoportokban élő állatfajta." Majd ezt olvashattuk: "A szórványmagyar igen jámbor haszonállat", "Közeli rokona nem a sztyeppén, hanem Ausztráliában él: ez a repülésképtelen bávatag madár, az emu." Aztán megtudható volt a cikk szerzőjének jóvoltából, hogy a tömbmagyar és a szórvány-magyar egyaránt "Csak azonos elbánásban, ridegtartáson, közös akolban kezelhető"; mindegyiküknek "ott a helye a nagy közös karámban, a nagy közös turmában". És így tovább. "Mi vagyunk az erdélyi magyar kisebbségi racka." S következett a nagyon is vásárhelyi célzatúra kihegyezett megállapítás: "(…) teljesen érdektelen kérdés, hogy a polgármesterjelölt román, magyar vagy valamilyen egészen már állatfajta." Mindezek után megszületett egy értelmiségi nyilatkozat, melynek aláírói szerint "fontos ennek a szellemiségnek a jelentkezése", noha – úgymond – A Hétben megjelent "közéleti írások tárgyszerűségét és az érintett felek álláspontjának árnyalt bemutatását nem mindig sikerült biztosítani". Nagy Pál leszögezte, sértőnek, megalázónak érzi a hetilap vezércikkének cinikus hangvételét. /Nagy Pál: Állatok vagyunk? Nocsak! = Népújság (Marosvásárhely), jún. 15./

Raoul Sorban közeledik a századik életévéhez, de tolla termékeny. Invazie de stafii (Kísértetek inváziója) cím alatt megjelent önéletírás első kötete 600 oldalas. Barabás István újságíró emlékezett: A Hét bukaresti szerkesztőségében 1983 novembere végén különszámot készítettek elő Kós Károly születésének 100. évfordulójára. Már összeállt az anyag, amikor telefon jött a pártvezetőség propaganda titkárságától: Kós Károlynak mostantól kezdve még a nevét sem szabad leírni! A romániai sajtóban 1989. dec. 22-ig érvényben volt az embargó. Raoul Sorban ugyanis beadványt intézett a Központi Bizottsághoz: Kós Károly a Horthy-megszállás alatt ellenségesen viszonyult románokhoz és zsidókhoz. A feljelentés még nem került elő, de valóságalapját igazolta Raoul Sorbannak a Cronica Romana hasábjain 2003. márc. 4–5-én megjelent visszaemlékezése. Ebben ismételten kirohant Kós Károly ellen. Sorban könyvéhez a bálványozott eszmetárs, Adrian Paunescu szenátor írt lelkendező előszót. A feljelentésekben megőszült aggastyán a Romániai Magyar Lexikont vette inkvizíciós vizsgálat alá. Most Balogh Edgáron, Demeter Bélán, Mikó Imrén és az Utunk szerkesztőségén verte el a port. Mikó Imrét náci ideológusként mutatta be. Tudor Bugnariu kolozsvári tanszékvezető professzor özvegye megtudta: a férjéről rendszeresen besúgói jelentéseket küldözgető, Dragomir fedőnevű ügynök Raoul Sorban volt. Sorban azért gyűlölte Bugnariu professzort, mert a professzor elmondta: Sorban kedvenc meséjének, miszerint 1944-ben kolozsvári zsidók százait mentette meg, semmilyen valóságalapja nincs. /Barabás István: Kísértetparádé. Raoul Sorban beszélget a halottakkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

Sikere volt a Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban júl. 10-én tartott XIII. Véndiáktalálkozónak. A Partiumi Magyar Napok nyitórendezvényén Schönberger Jenő római katolikus püspök emlékezett az elhunyt tanárokra és diáktársakra. Díszmagyarba öltözött ifjak zászlókkal vonultak be, utánuk következtek az érettségi találkozós osztályok. Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke üdvözlése után felszólalt még Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere és Varga Attila parlamenti képviselő, a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat főszervezője. Idén legtávolabbról Ausztráliából jött el egy hölgy. A Szatmárról elszármazott Petkes József festőművész akvarellkiállítását Muhi Sándor grafikus nyitotta meg. A rendezvény díszvendége, a szintén szatmári származású Kocsis István drámaíró munkásságát Kereskényi Sándor szenátor méltatta. Az immár negyedik verskötetét megjelentető, Németországban élő Halmosi Sándorral Papp Sándor Zsigmond beszélgetett, majd a Marosvásárhelyen megjelenő A Hét szerkesztői mutatták be az egybegyűlteknek lapjukat, vita kíséretében. /XIII. Véndiáktalálkozó Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 12./

Egy román irodalomtörténész, Marian Popa 1971-ben egyszemélyes vállalkozásban kiadta a jelenkori romániai irodalom lexikonát (Dictionar de literatura contemporana). Ebben szerepeltette az erdélyi magyarok többségét is, mint "magyar nemzetiségű román író". Beke György emlékezett /Nagy Pál nyolcvanéves. Levélféle Marosvásárhelyre. Nyelvünk és Kultúránk, Budapest, 2004/2) arra, hogy akkor egyedül Nagy Pál tiltakozott a minősítés ellen: Egy irodalmi szótár margójára címmel a bukaresti A Hét 1972. febr. 18-i számában. Kifejtette, hogy romániai magyar, német stb. irodalom van, mely a romániai magyar, német stb. írók munkásságának eredményeként jött létre. Nagy Pál felkérte a szerzőt: a romániai magyar írókat nevezze csak romániai magyar íróknak. Marian Popa becsületére legyen mondva, lexikonának második, 1977-es kiadásában javította a meghatározást: "magyar nemzetiségű íróra, illetve költőre". – Ilyen csatákból állott össze a Te nyolcvan esztendőd, Nagy Pali, írta elismerően Beke György. /B. D. : "Magyar nemzetiségű román írók". = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./

Hárman is áttelepültek Kolozsvárról Izraelbe a Ceausescu-diktatúra idején: Rappaport Ottó rendező, Szinberger Sándor operaigazgató és Junger Ervin zeneszerző. Szinberger öt könyvet írt Izraelben, melyeket Kolozsváron jelentetett meg. Junger Ervin két könyvet adott ki. Junger Ervin /sz. Temesvár. 1931. máj. 28./ Kolozsváron elvégezte a Zenekonzervatóriumot zeneszerzés, zongora és karmesteri szakon. Itt működött mint tanársegéd, gyakornok, majd előadótanár 1977-ig, Izraelbe való távozásáig, ahol különböző zeneiskolai tisztségeket töltött be. Jelenleg nyugdíjas. Junger Ervin Csendes számadás című könyvében 1965 és 1974 között az Utunkban, a Korunkban, az Igaz Szóban, az Előrében és A Hétben megjelent zenei cikkeit gyűjtötte össze. 1978-tól az izraeli Új Keletben publikál rendszeresen. Az Új Keletben publikált írásaiból válogatta a Szentföld zenéje című kötetét. /Kovács Ferenc: Emlékképek letűnt időkről. Junger Ervin könyvei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./

Még az olyan nevek, mint Fodor Sándor, Mózes Attila, vagy Sántha Attila sem vonzották a Félsziget Fesztiválon szórakozni vágyó fiatalokat. Alig tucatnyian árválkodtak az EMIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) találkozón. A találkozón megjelent újságírók kérdezgettek, így Lokodi Imre (Erdélyi Riport), Parászka Boróka (A Hét) és Máthé Éva (Romániai Magyar Szó). Ha tudták volna, hogy az ifjú titán (Sántha Attila EMIL-elnök szerint egy új Bajor Andor), Székely Csaba íróparódiái hemzsegnek a trágárságoktól, akkor valószínűleg többen beugrottak volna egy kis röhigcsélésre. Sántha Attila szerint az EMIL politikailag teljesen egészséges, mert semleges, 140 tagja között mindenféle beállítottságú író megtalálható. Parászka Boróka, A Hét főszerkesztője azt feszegette, hogy sok kiadó, miután megszerzi Magyarországról a könyvek kiadásához szükséges támogatást, kihoz egy szerény, nagyon kis példányszámú kötetecskét, a többi pénzt meg „lenyúlja”. /(Máthé Éva): Félsziget Fesztivál – 2004. Írók, ti csak szövegeljetek! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./

A Hét új számából néhány cím. Papp Sándor Zsigmond: Markó vagy Markó? Mindenkinek van egy bizonyos elhasználtsági deficitje. Marosszentanna: A középkorban európaiak voltunk. – A sánc: Test a testtel. Erotika. A kritika: Láng Zsolt: Berlinkönyv: Máshol lenni volna jó. Halmosi Sándor: mely a salamoné. A necc: hunok vagyunk, vagy magyarok? A dunakavics: tampon- és betét art. /A Hét. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

Tamás Gáspár Miklós A Hét hetilap vendégeként érkezett Kolozsvárra, szept. 24-én találkozott az érdeklődőkkel. A moderátori szerepet Papp Sándor Zsigmond és Parászka Boróka, A Hét szerkesztői vállalták. Tamás Gáspár Miklós kifejtette: a magyarországi magyarok azért szeretik jobban a románokat, mivel ők nem költöznek ki Magyarországra, ellentétben az erdélyi magyarok egy részével. /F. I.: Szamizdat pamfletek szerzője a Tranzit Házban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./

78 éves korában Sepsiszentgyörgyön elhunyt Kovács András /Bözödújfalu, 1926. jan. 9. – Sepsiszentgyörgy, 2004. szept. 29./ szerkesztő, író, 1949-1970 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője, utóbb a bukaresti A Hét szerkesztőségi főtitkára /1970-1986/. Kovács András nevét magyarországi kiadást is megért nagysikerű könyve, a Vallomás a székely szombatosok perében (Kriterion,1981) tette ismertté. Kovács András írt szülőfalujáról, a falurombolás áldozatául esett Bözödújfaluról: Útfélen fejfa /Kriterion, 1995/ Mondjatok kaddist egy székely faluért (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1997), Az erdélyi szombatosság nyomában (2000). A szerkesztő Kovács András emlékiratai A hűség csapdái (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1999) címen láttak napvilágot. /Elment a szombatosok krónikása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

Az 1989-es változás után megmaradt kevés magyar intézményről kiderült, hogy „egy-két kivétellel a munkatársak hős ellenállók voltak, akik tovább vezették a (legtöbbször kultúr)intézményt” – írta Nagy László. Megkezdődött egymás dicsérgetése, mosdatása. Emiatt Nagy László ismertette „(saját írásaik alapján) ezen elvtársak életrajzát”, főleg a Szabadság hasábjain. Bőven születtek ellenvélemények. Az egyik ilyen volt vezető elvtárs A Hét munkatársa volt, és … a Ceausescu család meghitt belső barátja. Ezt a személyt Markó Béla védte meg, figyelmeztetve, hogy „figyelteti” őt (persze a Szabadságot is figyelteti), és hogy hangnemem „ádáz jobboldali”. A másik a Korunk főszerkesztője volt, majd nyugdíjasként és akadémikusként az A Hét egyik szerzője. Emlékiratainak megjelenése után Nagy László szóvá tette a Szabadságban, hogy talán dr. Groza Petru, a sztálini idők (1945–52) felelős román miniszterelnöke (a Duna–Fekete-tenger csatorna megalapítója, a görög katolikus egyház beolvasztója, Márton Áron és sokezer társa bezáratója stb.) mégsem „nagy haladó román hazafi”. Az illető nemrég kiadott naplójában Nagy László írásának közléséért a Szabadság a „szennylap” jelzőt kapta. /Nagy László: Ez is dicséret… = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./ A Korunk főszerkesztője volt, akadémikus: Gáll Ernő.

Nehéz helyzetére hívta fel a figyelmet közleményében A Hét közéleti és kulturális kritikai hetilap. A Művelődésügyi Minisztériumhoz tartozó folyóirat 2004 júniusától hiába várja, hogy adminisztrációját az illetékesek rendezzék: a lapnak nincs kinevezett főszerkesztője, ezért elnyert pályázati pénzeihez nem fér hozzá, új pályázatokat nem tud benyújtani, mondta el Parászka Boróka megbízott felelős szerkesztő. A munkatársak két hónapja nem kaptak fizetést. /Botházi Mária: Csődközeli helyzetben A Hét. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

Nem szűnik meg az A Hét hetilap. Parászka Boróka felelős szerkesztőt január 18-án a minisztériumi meghallgatást követően ideiglenes felelős szerkesztőnek nevezték ki. (A végleges főszerkesztőt versenyvizsgával nevezik majd ki.) A kinevezés megkönnyíti az adminisztrációt, így a jövőben nem fordulhat elő, hogy a létező anyagi támogatás ne juthasson el a laphoz. /Nem szűnik meg A Hét. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./

A 75 éves Csoóri Sándor életművét az A Hét hetilapban Tamás Gáspár Miklós értékelte. Tamás Gáspár Miklós szerint Csoóri nem a magyar nemzetért állt ki, hanem a magyar népért, a parasztságért. TGM megjegyezte: a „mai globális tőkés rendben a magyar mezőgazdaságra egyszerűen nincs szükség”. TGM értékelte Csoóri életművét: „Amiről híres – egy bekezdés, amelyet minden valamire való magyar értelmiségi vehemensen elítélt az eredeti szöveg terjedelmének ezerszeresén, az MDF megalapítása, a Pozsgayval való állítólagos szövetség, a Hitel, a Magyarok Világszövetségének nem túl dicső elnöklése, effélék – vagy elmúlik, vagy nem, én nem tudom.” TGM szerint: „A magyar nép, mire visszakaphatta volna történelmét, eltűnt. Nem halt ki, megváltozott.” /Tamás Gáspár Miklós: Csoóri Sándor 75 éves. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 10./

Stefano Bottoni Olaszországban élő történész terjedelmes tanulmányában a magyar értelmiségiek Marosvásárhely és Kolozsvár közötti ellentétét hangsúlyozta. A román hatalom több intézményt Kolozsvárról Marosvásárhelyre telepített, emiatt volt ellentét, a kolozsváriak féltek attól, hogy elvesztik a város központi szerepét. Marosvásárhelyen 1953-tól jelent meg az Igaz Szó irodalmi folyóirat, főszerkesztője Hajdu Győző karrierista, törtető ember volt. A kolozsváriak közül Földes László került kulcspozícióba, a kiadó kolozsvári fiókjának élére. Földes az Igaz Szóban 1954-ben közölt A nemzeti hős jellege című tanulmányában a kuláktulajdonságokat a magyar népnek tulajdonította, amit azzal magyarázott, hogy a magyarok évszázadokig uralkodó nemzetként viselkedtek Erdélyben. Stefano Bottoni szerint az 1956-os forradalom leverése után „nemzetiségre való tekintet nélkül” történt a megtorlás. Erősödött a Hajdu-Földes ellentét. „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa a Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő, aki 1958 áprilisától, miközben továbbra is szerepelt az Igaz Szó szerkesztői között, az Utunk szerkesztőbizottságába is bekerült, bár ebben a lapban nem találkozunk írásaival” – írta Bottoni. Stefano Bottoni szerint Hajdu csapdába csalta Földest: egy ismerőse közölte Földessel, hogy az Igaz Szóban egy Földest támadó cikk fog megjelenni. Erre Földes László, az Utunk főszerkesztője lapjában Irodalmunk tisztaságáért (1958. augusztus 7., 14.) címmel támadást intézett főleg Sütő András, Gálfalvi Zsolt és Hajdu Győző ellen. Földes hangsúlyozta: „Hazai irodalmunk a Román Népköztársaság kultúrájának szerves része.” Földes támadása után Hajdu Győző, Sütő András és Gálfalvi Zsolt külön-külön, majd Kovács Györggyel együtt fordultak a párt Központi Bizottságához. A hosszú levélben Földes bűnösségét bizonygatták. Hajdu Győző volt az egész támadás mozgatórugója, aki 25 oldalas irodalompolitikai vádirattal járult hozzá Földes „leleplezéséhez”. Hajdu és a többiek levele után, 1958. szeptember 4-én Földest felmentették az Utunk főszerkesztői állásából, majd 1959. január 7-én párt alapszervezeti gyűlést tartottak az Utunk szerkesztőségében. A gyűlésen többen bírálták Földest, köztük Gáll Ernő, Bodor Pál, Kacsó Sándor. Nagy István, Tompa István és Márki Zoltán, majd a Földest feljelentő marosvásárhelyi írók. Az ülés nyomán Földest kizárták a pártból. Csak 1970-ben vállalhatott újra lapszerkesztést, az A Hét hetilapnál. Bottoni szerint a Földes-ügy után hatolt be a román titkosszolgálat véglegesen a kisebbségi közösség mindennapi életébe. 1956 után rohamosan növekedett a magyar nemzetiségű ügynökök száma. /Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./

Ezt kínáljuk A Hét-ben, olvasható a hetilap új számáról. Néhány kiemelt cím: MSZP-Erdély. Zavaros állóvíz – Tamás Gáspár Miklós – Szívjatok, ha kérhetem baszottul, mint az életem – Kit kompromittál a sajtó elkurvulása? – Nemzet és baloldal a rendszerváltás után. /Lapról lapra rovat. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya vitát váltott ki. A hetilap következő számában több reagálást közöltek: a/ Sütő András cáfolta Stefano Bottoni állításait. 1957-ben nem váltották le az Igaz Szóban viselt beosztásából, hozzátette: 1956-ban – „forradalom-pártiságért” – a letartóztatandó személyek listájára került, Fazekas János – akkori KB-titkár vállalt érte felelősséget. Sütő András visszautasította Bottoni állítását, hogy Hajdu Győzőt ő látta volna el folyamatosan információval Földes Lászlóról, Sütő ugyanis bekerült az Utunk szerkesztőbizottságába. Sütő ezt rágalmazásnak minősítette, mondván általános gyakorlat volt a tiszteletbeli szerkesztőbizottsági tagság. A hetilap testületében szerepelt, de gyakorlatilag semmi köze sem volt hozzájuk, mert 1956 elejétől kezdve már a Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott Marosvásárhelyt. „Így a kolozsvári Utunknál nem volt alkalmam Hajdu Győző „besúgójaként” működni Földes László ellenében” – írta. Sütő szerint Hajdu Győző véleményeket kért több, Földes által megtámadott írótól, ezt nevezte a tanulmány feljelentő levélnek. Sütő az emlékezetes gyűlésen védeni próbálta Földes Lászlót. /Sütő András: Traumát oldó emlék. Gálfalvi Zsoltnak. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ b/ Gálfalvi Zsolt az akkor történteket csapdahelyzettel magyarázta: „Földes tehát egy szorongató csapda-helyzetből úgy próbált kiutat találni, hogy másokat taszított csapda helyzetbe. Nemcsak helyzetmegítélése, eljárása is téves volt.” Gálfalvi Földes László hitelét és megbízhatóságát vonta kétségbe, de utólag úgy látja, hogy saját csapdahelyzetéből téves módon próbált menekülni. Ami akkor történt, az csak a diktatúra ismeretében ítélhető meg. /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzések egy esettanulmányhoz. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ c/ Bodor Pál hozzászólásában a diktatúra akkori korszakát elevenítette fel. A románosítás 1956-ra már egyértelmű volt. 1956 szeptemberében Miron Constantinescu, a párt KB keménykezű titkára Kolozsváron magyar értelmiségi gyűlést hívott össze, ahol a felszólalók óriási többsége nyíltan kritikus volt a pártvezetéssel és a kormánnyal, a magyar érdekeket sértő jelenségek tekintetében. Ezt látva Miron Constantinescu elmondta, a párt vezetése jóváhagyta a régi kérést az 1940-ben megszüntetett Korunk újrakiadására, egy új gyereklapra (ez lett a Napsugár), nem állítják le a szakszervezetek magyar nyelvű hetilapját, (Szakszervezeti Élet, majd Munkásélet), a KISZ ifjúsági lapját sem szüntetik meg (Ifjúmunkás), visszaállítják a kolozsvári Agronómia magyar tagozatát, megvizsgáltatja az utcanév-változtatásokat stb. Bodor elismerte, hogy felszólalt Földes László ellen, de hozzátette: ezt a szövegét szinte Földes László diktálta és heteken át kérte Bodor Pált, hogy olvassa föl. /Bodor Pál Diurnus: Stefano Bottoni! = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ d/ Hozzászólt a hetilap munkatársa, Sipos Géza is, aki nekirontott Sütő Andrásnak és ítélkezett, Sütő nem jelentős író. „Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé” – minősítette Sütő Andrást Sipos Géza. Sőt, Sipos szerint az író „ellenzéki szerepben is megnyilvánult”, „átnyergelt”, „ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának”, „hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán”. Sipos szerint Sütőnek 57 kötete jelent meg, „tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában”. Sipos Géza megvonta Sütő András írói mérlegét: egyetlen jó könyve van, az Anyám könnyű álmot ígér. /Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ e/ Kuszálik Péter saját magára hivatkozott, ő már régebben sürgette a „kibeszélést”. Földes László már 1964 decemberétől közölhetett, igaz, kezdetben csak recenziókat, kisebb cikkeket. Kuszálik két könyvcímet hiányolt Bottoni bibliográfiájából: Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról /Kriterion, Bukarest, 1982/ és Földes László: Elvek és viták. Tanulmányok, kritikák /Kriterion, Bukarest, 1983/. Huszár könyvéből kiderült, hogy a pártból kizárt Földes haláláig a marxista esztétika egyetemi előadótanára maradhatott. /Kuszálik Péter: Eljött (?) a kibeszélés ideje? = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./

Az A Hétben folytatódtak Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán a hozzászólások: a/ Lövétei Lázár László megjegyzéseket fűzött Sipos Géza Az önfelmentő című vezércikkéhez /A Hét, febr. 24./. mondván, nem akarja Sütő Andrást védeni, de Sipos összehordott tücsköt-bogarat, a végén a cikk mondanivalója eltűnt „a sok marhaság között”. Pontatlan, hogy Sipos elhallgatta: Sütő az ötvenes évek után is kapott díjakat, ezzel Sipos azt sugallta, hogy a szorítás lazulásával – amikor irodalmi/esztétikai szempontok is érvényesültek az elbírálásban – Sütő már nem volt/nem lehetett jó író. Lövétei Lázár László szerint Sipos írásában „a legelképesztőbb baromság”, hogy Sütő életműve „csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet”. Lövétei azt sem fogadta el, hogy Sütő drámái megjelenésükkor a „szelep funkcióját” töltötték be. Sipos lekismesterezte Sütő Andrást. /Lövétei Lázár László: Levél Sipos Géza szerkesztő úrhoz. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./ c/ Kántor Lajos kifejtette, a Parászka Boróka vezércikkében emlegetett „fegyelmezett csend” nem most, az olasz Stefano Bottoni tanulmány részletének közlésével szakadt meg, mert már a kilencvenes évek legelején elkezdődött az 1989 decembere előtti erdélyi, romániai magyar irodalom egyes ismert-elismert szerzőinek és műveinek számonkérése. Kántor hangsúlyozta: a „diktatúra életben lévő tanúi, kiszolgálói, áldozatai, akik közül egyesek nem egyszerűen „átnyergelők”, hanem szembefordulók is voltak”. /Kántor Lajos: A megszakított csendről. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./ d/ Kuszálik Péter cáfolta Sipos Gézát, aki szerint Sütő Andrásnak 57 könyve jelent meg. Kuszálik Péter kijelentette, hogy az ötvenes években „pártunk és kormányunk előszeretettel szórta a román és magyar dolgozók elé Sütő szakmányban gyártott brosúráit és könyvecskéit, ui. azok igen alkalmas propagandaanyagai voltak a kollektivizálásért folytatott harcnak.” Kuszálik Péter felsorolta, mennyi díjat kapott Sütő András. Kuszálinak erről a felsorolásról Nagy Pál korábban megállapította: „adatgyűjtő szorgoskodása valójában lejárató célzatú kötekedés”. (Látó, 2003. 10. sz.) Kuszálik szerint ez nem lejáratás, de előzőleg megjegyezte: sok adatot kellett összehordania, hogy megerősítse Sipos Géza következtetését („ez csak egy hatalom-közeli alkotó munkássága lehet”). A vitában Kuszálik vállalja az ördög ügyvédjének szerepét. /Kuszálik Péter: Advocatus diaboli. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 3./

Erdélyi magyar értelmiségiek két levelet is közzétettek, mindkettőben az intolerancia és idegengyűlölet elutasítása és a véleményszabadság mellett foglalnak állást, ugyanakkor – a kolozsvári Eörsi-incidens kapcsán – felhívták a figyelmet az új, nyílt vagy burkolt alakban jelentkező antiszemitizmus leselkedő veszélyeire. A két közlemény szövegében nem, csak lényegét és aláíróinak egy részét tekintve azonos. Az első levél az SZDSZ országos sajtószolgálatán keresztül, a második A Hét szerkesztőségétől érkezett. Az aláírók: Ádám Gábor, Ágoston Hugó, Ármeán Otília, Balázsi-Pál Előd, Bányai Péter, Bíró Béla, Borbély Tamás, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Eckstein-Kovács Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Gergely Edit, Cs. Gyimesi Éva, Haller István, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Kelemen Attila Ármin, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Salamon Márton László, Schneider Tibor, Selyem Zsuzsa, Sipos Géza, Soós Károly Róbert, Spielmann-Sebestyén Mihály, Szabó Róbert Csaba, Székely Csaba, Székely István, Szilágyi Gál Mihály, Szilágyi Júlia, Tibori Szabó Zoltán, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Virginás Andrea, Visky András, Vakarcs Szilárd. Ugyanakkor egy harmadik levél szerzője, Dénes László azon morfondírozott, hogy a véleménynyilvánítás miért csak az egyik felet illetné meg, illetve miért csak a tüntetőkön kérik számon az idegengyűlölet megnyilvánulásait. /Belföldi hírek rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./

Az A Hétben Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán újabb hozzászólások jelentek meg: a/ Cs. Nagy Ibolya az első, aki a vitában nem támadta Sütő Andrást, sőt megállapította, hogy a hetilapban a vita álcázott taktikai játék, a cél Sütő András támadása, ezért történik az egész kultuszlebontó igyekezet, melyben sok az ilyen elem: mindenki tudta, nekem mesélte… Földes László Utunkból való kizárása nem drámai végű ügy: ideológiailag megbízhatatlanként marxizmust tanított egy főiskolán. A mostani vitában egyetlen célszemély lett fontos, Sütő András. A cikkek nyomán a kor ügynökévé, kollaboránsává válik az író. Először Bíró Béla támadta Sütőt a hetilapban /Zsidónak (is) lenni, A Hét, jan. 13./, majd Stefano Bottoni tanulmányában, de legfőképpen Sipos Géza (Az önfelmentő, febr. 24.). Sipos Géza már azt is nehezményezte, hogy az írónak sok könyve jelent meg. Sipos Géza cikke az eddigi vita mélypontja, kifejtette nyers ellenszenvét. Cs. Nagy Ibolya hangsúlyozta, hogy Sütő András drámái, könyvei a nemzetiséget megerősítette önazonosságában. Tudta ezt a hatalom is: 1984-ben a Vidám sirató... kivételével szilenciumra ítélték az író színpadi munkáit. Sipos Géza szerint Sütő drámáinak egyetlen érdeme a „gyengécske ellenzéki hang”. Valójában a romániai kisebbség sorsáról Sütő András drámáiból, esszéiből, azután majd „elemző” beszédeiből, beadványiból, leveleiből, cikkeiből értesülhetett Európa, magyarok és nem magyarok. Sütő András a diktatúra idején, 1982-ben Lacranjan Erdély-könyve miatt tiltakozó beadványt fogalmazott Ceausescuhoz s aláírt harmincötödmagával. Cs. Nagy Ibolya sorolta, mi mindent tett Sütő András a diktatúra idején népéért. /Cs. Nagy Ibolya: A sajátosság újabb méltatlanságai. Vita vagy közelharc? = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ b/ Gagyi József figyelmeztetett: a jelenségek nyilvánosságra hozatala kockázatos vállalkozás mindaddig, amíg nem ismerjük az ötvenes (hatvanas, hetvenes...) éveket. Ezen évek tudományosan feldolgozott, megvitatott és alapmunkákban rögzített történetét. Nem tudjuk, sorolta Gagyi, milyen volt „az országot, a tartományt, a várost, az emberek életét kormányzó hatalom mint szándék (ideológia), szerkezet (államműködés) és történelmi megvalósulás (a feltárt történelmi forrásokra alapuló értékelés, értelmezés),” továbbá „nem tudjuk, hogy milyen volt a Szekuritáté 1956 utáni kiépülése nyomán az irodalmi-művészeti szerkezetek-intézmények behálózottsága és ennek következményei”. /Gagyi József: Ismerjük? Nem ismerjük. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ c/ Kuszálik Péter hangsúlyozta, Sütő Andrásra nem jellemző önhibáinak feltárása. Sütő András „nem félrevezetett volt, hanem félrevezető. Őt és társait azzal bízta meg 1945-ben Pártunk és Kormányunk, hogy a nép lelkébe beledaloljon egy kitalálása pillanatában is hazug ideológiát.” Kuszálik elítélte Sütő Andrást, hozzátéve, ne várjon „vastapsot a följelentései (1956-os forradalom, Földes László, ...?) miatt, csak azért, mert megírta a Heinrich von Kleist-parafrázist (az Egy lócsiszár virágvasárnapjáról van szó)”. /Kuszálik Péter: A tényekre figyelve. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./

Az A Hétben Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán az újabb számban ismételten Kuszálik Péter jelentkezett. Terjedelmes cikkében Sütő Andrást elmarasztalta. Kuszálik elmagyarázta, hogy Sütő András Káin és Ábel című drámájában mit hogyan kell értelmezni. Kuszálik elmarasztalta Márkus Bélát, mert Sütő életművét elismerte, ugyanezért kritizálta Cs. Nagy Ibolyát is. Kuszálik szerint Sütő ellen nem folyik büntetőper. Ő viszont készül Sütőből, most az író Pompás Gedeon című darabján keresztül mutatta be, milyen is Sütő András: azt írta, hogy hat előadás után levették a színpadról a darabot. Kuszálik utánanézett és közölte az eredményt: 14-szer játszották, és csak ezután tiltották be… Kuszálik bebizonyította: az író kijelentése „nem nyugszik valós adatokon”. – /Kuszálik Péter: Gedeon színre lép. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 17./