Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zsil-völgye
180 tétel
1998. július folyamán
"Csaknem másfél évi fogva tartás után szabadon bocsátották Miron Cozma bányászvezért, szakszervezeti vezetőt, az 1990 és 1991 évi úgynevezett "bányászjárások" vezetőjét. Cozmát az 1996 évi politikai fordulat után az államrend veszélyeztetése címén állítottak bíróság elé a zsil-völgyi bányászok 1991 szeptemberi bukaresti "kirándulása" miatt, de végül csupán a közrend megzavarása és a közerkölcs megsértése címén ítéltek el olymódon három évi börtönbüntetésre, hogy az rögtön felező amnesztia hatálya alá esett. Mint ismeretes, Iliescu 1990 júniusában az állampolgárok segítségét kérte az állítólag fenyegető anarchia megfékezésére, ekkor érkeztek Bukarestbe a munkaeszközeikkel felszerelt bányászok ezrei és terrorizálták a demokratikus ellenzéki erőket, politikusokat, egyetemistákat. Az államfő személyesen mondott köszönetet a zsil-völgyieknek távozásukkor. 1991 szeptemberében a bányászok újabb bukaresti tömeges látogatása kikényszerítette Petre Roman lemondását, akivel akkor már konfliktusban állt Ion Iliescu. Az 1996 évi kormányváltás utáni letartóztatások leglátványosabbika volt Cozma őrizetbe vétele. Hosszú hónapokon át tartó pere során Ion Iliescuval az élen számos politikus tett tanúvallomást, anélkül, hogy világosabbá vált volna a bányászjárások tényleges mechanizmusa és szervezése. /MTI/"
1998. július folyamán
A Diaszpóra Tájékoztató új számában a református teológusok nyári gyakorlatáról olvashatunk, amikor felkeresik, felkutatják a szórványban élőket, elmennek a román vidékekre, hogy telefonkönyvek, kérdezgetés segítségével felkeressék a távolban élő magyarokat. A szórványlelkészek 1994 óta évente Algyógyban találkoztak. Az egyes találkozók jegyzőkönyveit is közli a tájékoztató. Vetési László titkár és a többiek lelkiismeretesen végzik munkájukat, azonban nem kapnak megfelelő segítséget, sokszor nem is válaszolnak felkéréseikre. - 1997-ben a moldvai és dobrudzsai misszióban összesen 780 családot kerestek fel a teológusok, közülük 164 magyar családot nyilvántartásba is vettek. Igyekeznek minden családhoz eljutni, a katolikusokhoz is. - A tájékoztatóban jelezték, hogy a Duna Televízió a szórványban élők mentsvára, azonban sok helyen leszerelik a magyar adást közvetítő kábelhálózatot és nincs, aki segítsen, tanácsot adjon, mit lehet csinálni. Idén nyáron a Zsil völgyében és a Bánságban szerveznek teológus missziót. /Diaszpóra Tájékoztató (Időszaki hírlevél és dokumentumgyűjtemény a Romániai Magyar Szórványtanács, az erdélyi magyar egyházak és a Diaszpóra Alapítvány szórványgondozó missziói munkájáról), Kolozsvár, 3. sz. - II. évf. 3. sz./
1999. január 5.
Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke kijelentette, hogy a Zsil-völgyi bányászsztrájk nem jelentős. Nemzetgazdaságilag nincs értelme az évente sok száz milliárd lejt elnyelő veszteséges bányák fenntartására, hangsúlyozta. Kijelentette, hogy szükség esetén felhasználják a karhatalmi erőket, hogy megakadályozzák a bányászok Bukarestbe vonulását. /Parasztpárti figyelmeztetés. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 5./
1999. január 6.
"Folytatódik a bányászsztrájk, a Nyugat hegységbeli bányászok is csatlakoztak a Zsil-völgyi tiltakozásokhoz. Radu Vasile miniszterelnök elutasította a bányászok követelését, hogy a Zsíl völgyébe utazzon. Miron Cozma bányászvezér áll a sztrájkolók élén, fő politikai szövetségese, Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke nyilatkozatában a parlament rendkívüli összehívását követelte a Zsil-völgyi helyzet miatt, és azt kérte a lakosságtól, kezdjen általános sztrájkot Emil Constantinescu elnök "nép- és nemzetellenes" politikájának megbuktatása érdekében. /A bányászsztrájk fejleményei. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./"
1999. január 13.
"A mai sajtó nagy terjedelemben foglalkozik a már több, mint egy hete tartó Zsíl-völgyi bányászsztrájk legújabb fejleményeivel. Az Adevarul arról tudósít, hogy a bányászok képviselői az államelnöknek és a kormányfőnek a helyszínen való megjelenését és a parlament rendkívüli ülését követelik. Miron Cozma bányászvezér ultimátumot adott, kijelentve, hogy amennyiben holnapig nem teljesülnek követeléseik, a bányászok a fővárosba mennek tüntetni. Tegnap a bányászok "utolsó figyelmeztetésként" Petrozsénytól 10 km-t meneteltek Bukarest fele. A Ziua megjegyzi, hogy a bányászok egy 30 gyerekből álló csoportot tettek az oszlop elejére, ezzel "védekezve". A lap szerint a Zsil-szorost csendőrök és a Belügyminisztérium különleges osztagai felügyelik, készen az esetleges beavatkozásra, a bányászok bukaresti útját meggátolandó. Emil Constantinescu államelnök, válaszolva a bányászküldöttség és a kormány közötti közvetítésre vonatkozó felkérésre, tegnapi hivatalos közleményében kijelentette, hogy a kormánnyal való "törvényes párbeszéd" lehetőségei nincsenek kimerítve, ezért egyelőre nem fog közvetítőként beavatkozni. Az Evenimentul Zilei beszámol arról, hogy Cozma, visszautasítandó a sztrájk politizálására vonatkozó vádakat, "ideiglenesen" lemondott Nagy-Románia Párti tagságáról. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), jan. 13., 7. sz./"
1999. január 14.
Emil Constantinescu elnök szerint nincs értelme, hogy beavatkozzon a Zsíl-völgyi konfliktusba, mert a tárgyalási lehetőségek még nem merültek ki, írta az Adevarul. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./
1999. január 15.
Az RMDSZ Maros megyei elnöksége közleményben fejezte ki felháborodását a Floarea Maros megyei prefektus kijelentése miatt, aki 10 ezer zsil-völgyi bányász betelepítését kezdeményezte különböző Maros megyei helységekbe. Ez nem lehet megoldás, továbbá ezzel a prefektus hatáskörét túllépve beavatkozott a helyi közösségek sorsába, a tulajdonviszonyok önkényes megváltoztatását célozva. /Túllépte hatáskörét. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./
1999. január 19.
Jan. 18-án a déli órákban mintegy 10.000 zsil-völgyi bányász gyalog indult a Bukarestbe vezető több mint 300 kilométeres útra. Traian Basescu szállításügyi miniszter rendeletére a Zsil-völgyben leállt a vasúti és a gépkocsi forgalom. A rendfenntartó erők kőből és homokból a Petrozsényből kivezető utakon torlaszokat emeltek, azonban ezeket áttörték a bányászok a földgyalukkal. Radu Berceanu ipari miniszter visszautasította a 35 %-os béremelés és a veszteséges bányák bezárásának leállítására vonatkozó követelését. Radu Vasile miniszterelnök kijelentette, hogy kész tárgyalni a bányászok képviselőivel, ha a bányászok visszatérnek munkahelyükre. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./
1999. január 19.
Emil Constantinescu államfő, alkotmányos jogára hivatkozva, jan. 20-án összehívta a parlament rendkívüli ülését. Az elnök szerint fennáll a zsil-völgyi bányászok sztrájkjának politikai összecsapássá való változtatása, ez pedig veszélyeztetheti a jogállamot. A parlamenti pártok jan. 21-én találkoznak az államfővel az ülés napirendjének megtárgyalására. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), jan. 21. 13. sz./
1999. január 22.
"A zsil-völgyi bányászok tiltakozó menete nyomán kialakult helyzet miatt a szervezők későbbi időpontra halasztották a Tőkés László tiszteletbeli elnök által kezdeményezett "Az RMDSZ belső megújulásáért" címmel jan. 23-ára Nyárádszeredába összehívott Nyárád menti Fórumot. A jan. 21-én kiadott nyilatkozat szerint nem engedik ürügyként felhasználni a nyárádszeredai rendezvényt semmilyen demokrácia-, kormány-, vagy magyarellenes diverziónak. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./ Ennek ellenére a jan. 22-i román sajtó mégis hírt adott a fórum megszervezéséről"
1999. január 23.
Emil Constantinescu államfő jan. 22-én kora reggel feltételesen szükségállapotot hirdetett ki Románia egész területére: amennyiben a Ramnicu-Valceaban tartózkodó tüntetők nem indulnak vissza a Zsil völgyébe, jan. 22-én 14 órától a szükségállapot érvénybe lép. Éjjel a kormány rendeletet fogadott el a rendkívüli állapotról. Radu Vasile kormányfő kész személyesen tárgyalni a bányászok vezetőivel. Emil Constantinescu államfő a kihirdetett szükségállapot bevezetését elhalasztotta a Radu Vasile miniszterelnök és a bányászképviselők közötti tárgyalások befejeztéig. Cozia kolostorában Radu Vasile megkezdte tárgyalását a Miron Cozma vezette bányászküldöttséggel. Négy órás tárgyalás után a felek a munkakonfliktus befejezéséről tájékoztattak, részleteket nem közöltek. A bányászok incidensek nélkül hazaindultak. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./
1999. január 23.
Sabin Gherman, a Pro Transilvania Egyesület elnöke a Szabadságnak nyilatkozva kifejtette: a Nagy-Románia Pártba tömörült volt szekusok hadjáratának vagyunk tanúi a Bukarestbe tartó zsil-völgyi bányászok akciójának leple alatt. Gherman szerint ha a tüntetők eljutnak Bukarestbe, C. V. Tudor vezetésével államcsínyre kerülhet sor. Ha ez bekövetkezik, a Pro Transilvania Alapítvány egy hónapon belül kiharcolja Erdély autonómiáját vagy éppenséggel függetlenségét, az erdélyiek számára ugyanis teljesen elképzelhetetlen a Romániára váró tragikus sors. Gherman felkéri Erdély lakóit, hogy ne szolidarizáljanak Cozma hadaival, hanem őrizzék meg tisztánlátásukat és hidegvérüket! (A Szabadság nyomán) /Sabin Gherman Erdély autonómiáját követeli! = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./
1999. január 27.
A Nagy-Románia Párt egyáltalán nem tart Valeriu Stoica igazságügyminiszter fenyegetésétől, miszerint törvényen kívül helyezik az NRP-t, ha bebizonyosodik bűnrészessége a bányászok akcióiban, hanem a miniszter lemondását követeli. A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elvetette az NRP felelősségrevonását. A Demokrata Párt elkerülte a nyílt színvallást. - Teodor Zaharia tábornok, a rendfenntartó erők irányításáért felelős államtitkár lemondott. Alapok őt hibáztatják a vereségét, ő azonban nyílt levelében visszautasította a vádakat. Õt kiküldték a zsil-völgyi szorosba, hangoztatta, ahol nem volt kellő információja. - Mircea Criste főügyész kérte a belügyminisztert, vizsgálja meg a tisztek és egyes vezetők felelősségét. - Lapértesülések szerint Gheorghe Lupu csendőrtábornok egy rendőrautó csomagtartójába bújva elmenekült a bányászok támadásakor. /Stoica lemondását követeli az NRP. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./
1999. január 28.
"Az RMDSZ Operatív Tanácsa 1999. január 26-án elemezte a zsil-völgyi bányászok megmozdulása nyomán kialakult politikai helyzetet, valamint a válság megoldására tett intézkedéseket. A kiadott közlemény szerint az OT úgy értékelte, hogy a bányászok súlyos szociális helyzetét kihasználva a demokrácia és a reform ellenségei politikai síkra terelték a tiltakozó megmozdulást, és demagóg, fasiszta színezetű retorikával a demokratikus jogállam megdöntésére uszították a sztrájkolókat és a lakosságot. Az Nagy Románia Párt elnöke nyíltan buzdította az elégedetlenkedőket a kormány megdöntésére, a rendfenntartó erőket pedig a parancsok megtagadására. A helyzetet súlyosbította a Belügyminisztérium vezetésének, illetve a rendfenntartó erők parancsnokságának felkészületlensége és erélytelen magatartása. Ebben a helyzetben döntő volt a parlamenti pártok összefogása, az államfő határozott fellépése és a miniszterelnöknek a bányászok szakszervezeti vezetőivel lefolytatott tárgyalása, továbbá a sajtó egyértelmű állásfoglalása a demokratikus jogállam védelmében. A valós szociális gondok és nehézségek ellenére, a végre beindulni látszó reformot következetesen folytatni kell - áll a közleményben. Az ország gazdasági talpra állása csak a radikális szerkezetváltás útján lehetséges. A kormányprogram adott, csak következetesen meg kell valósítani. Ugyanakkor a gazdasági reformintézkedésekkel párhuzamosan fokozott gondot kell fordítani a szociális védelemre, a munkaerő átképzésére, új munkahelyek teremtésére. Az RMDSZ álláspontja szerint elengedhetetlenül szükséges külön szociális program kidolgozása, a hátrányos helyzetű térségek gazdasági fellendítése. Ehhez a nemzetközi intézmények segítségét hatékonyan fel kell használni. "Az 1989 utáni időszak számos súlyos társadalmi megrázkódtatásának okait máig nem derítették ki, a vétkesek máig büntetlenek. Ennek nem szabad megismétlődnie. Feltétlenül ki kell vizsgálni egyes szélsőséges politikai erők szerepét a munkakonfliktus zendüléssé alakításában, az alkotmányos rendnek és az ország törvényeinek sorozatos megsértésében. Ugyanakkor a demokratikus jogállamot fenyegető hasonló események megelőzése érdekében elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk az alkotmányos rend biztosítására hivatott állami intézmények felelősségének megállapítását" - olvasható a sajtóközleményben. Végezetül az OT-nyilatkozat hangsúlyozta: az RMDSZ szolidárisan felelősséget érez a kormányprogram maradéktalan valóra váltásáért, határozottan támogatja a kormányt a reform véghezvitelében. Ennek érdekében szükséges a koalíciós pártok szorosabb együttműködése és állandó konzultációja. /RMDSZ: Folytatni kell a reformot. Ülésezett az Operatív Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./"
1999. február 3.
"Febr. 1-jén letette a hivatali esküt Eckstein-Kovács Péter, a kormány új kisebbségvédelmi minisztere Emil Constantinescu államfő előtt. Az eseményen jelen voltak Verestóy Attila és Borbély László RMDSZ-alelnökök, valamint Radu Vasile kormányfő, Petre Roman és Ion Diaconescu házelnökök. Az eskütétel után az újdonsült miniszter interjút adott az MTI-nek, hangsúlyozva: egy kisebbségvédelmi hivatal vezetőjének az a legfontosabb feladata, hogy megpróbáljon eredményeket elérni azokban a kérdésekben, amelyek a nemzeti kisebbségek jogállását és mindennapi életét illetik "Most, a Zsil-völgyi bányászok akciója után keményen megfogalmazódott a kormánnyal szemben az igény, hogy határozott lépéseket tegyen - fogalmazott Eckstein-Kovács Péter. - Úgy vélem, ennek a határozottságnak a kisebbségeket érintő kérdésekben is látszania kell. Az egyik megbízatásom éppen az, hogy ezeket a határozott lépéseket szorgalmazzam a kormányban. Nem kell újítani, új dolgokat kitalálni. Jelen pillanatban terítéken van és nyilvánvalóan a hivatal hatáskörébe is tartozik az oktatási törvény módosítása, a nemzetiségek anyanyelvén oktató egyetem kérdése. Napirenden van a helyi közigazgatásról szóló törvény, ami az anyanyelv használatát érinti a közigazgatásban és a bírói hatalom előtt, valamint az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának kérdése. Már elkészült egy kisebbségi törvénytervezet, s nagyon fontos lenne, ha még e törvényhozási ciklusban elfogadnák. Kijelentette: "Azt hiszem, a választás talán azért eshetett rám, mert 1990 óta az emberi jogok területén tevékenykedem, képviselőként az emberi jogi és kisebbségi bizottságnak a tagja voltam. Ezt a munkát folytattam a szenátus emberi jogi bizottságában. Ügyvédként is sok olyan ügyet vállaltam el, ahol emberi jogi és kisebbségi kérdések merültek fel. Merem remélni, hogy jelölésemet az RMDSZ-en belüli több platform, érdekcsoport is támogatja." /Az új kisebbségvédelmi miniszter bekeményítést ígér. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./"
1999. február 4.
"Miron Cozma zsil-völgyi bányászvezér, aki ellen számos törvényszéki per folyik, tegnap kijelentette, hogy ezután egyetlen perbeidézésnek sem tesz eleget, "addig, amíg az igazságszolgáltatás politikailag alá van rendelve" - írják a mai lapok. "Ha van bátorságuk, jöjjenek és tartóztassanak le itt" - jelentette ki, olvasható az Adevarulban. A lap tudósítása szerint Cozma a Zsil-völgy vezérének kiáltotta ki magát, és újabb bányászjárással fenyeget, ha eljárást indítanak azok ellen, akik részt vettek a múltkori bányásztüntetésekben. /Romániai Sajtófigyelő (Kolozsvár), febr. 4. - 23. sz./ "
1999. február 5.
Febr. 3-án a szenátus védelmi bizottsága megkezdte a Bukarest elleni bányászmenetelés körülményeinek vizsgálatát. A Zsil-völgyi bányászok januári akciója valóságos zendülés volt - jelentette ki Nicolae Alexandru, védelmi bizottsága elnöke. A bizottság Gheorghe Lupu tábornokot, a biztonsági erők leváltott parancsnokát és Theodor Zaharia tábornokot, a belügyminisztérium felmentett államtitkárát hallgatta meg. Mindketten tagadták, hogy felelősek lennének a rendfenntartó erők csúfos kudarcáért, mondván: a helyszínen lévő csapatok irányítása nem az ő hatáskörükbe tartozott. Nicolae Alexandru szerint a történtekben a Nagy-Románia Párt komoly szerepet játszott. A bányászok a pártvezér Corneliu Vadim Tudor portréit vitték magukkal, a pártot és a pártvezért éltető jelszavakat kiáltoztak. A szenátus a meghallgatásokkal párhuzamosan dönt egy külön parlamenti vizsgáló bizottság felállításáról. /Parlamenti vizsgálat a Zsil-völgyi eseményekről. Külföldi erők is érintettek voltak? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./ A bíróság törvénytelennek ítélte a bányászok általános sztrájkját. Miron Cozma bányászvezér kijelentette, hogy nem hajlandó megjelenni a bíróság előtt. Cozma ellen jelenleg négy per folyik. A bányászvezér azzal fenyegetőzött, hogyha egyetlen bányászvezető ellen eljárás indul, akkor emberei élén bevonul Bukarestbe. /Cozma dacol az igazságszolgáltatással. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./
1999. február 18.
Miron Cozma zsil-völgyi bányászvezér elítélésének hírére a bányászok febr. 16-án újra Bukarest felé indultak. Febr. 17-én hajnalban a belügyminisztérium rendfenntartó erőinek több órás heves közelharc sikerült szétverni a tüntető bányászok csoportját, őrizetbe vettek mintegy 350 bányászt, valamint két szakszervezeti vezetőt, később a febr. 15-én 18 évi börtönre ítélt Miron Cozmát is. Az összecsapásoknak egy halottja van, a vasdorongokkal és láncokkal felszerelt bányászok 35 rendőrt és csendőrt sebesítettek meg, a bányászok közül 20 sérült bányászt vittek kórházba. /Õrizetbe vették Miron Cosmát. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./
1999. június 26.
"Július 1-11. között kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és vallástanárképzős főiskolásai szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató elmondta, hogy idén már negyedik éve folyik szervezett szórványmisszió. Az erdélyi teológusok és egyetemisták által végzett szórványgondozás több évtizedes. 1993-tól ismét rendszeressé vált a nagyobb méretű misszió a szórványvidéken. A teológián 1998 őszén hivatalosan is megalakították a Babos Sándor Kört, mely akkor már maga mögött tudta az 1996-os havasalföldi, az 1997-es moldvai és dobrudzsai, valamint az 1998-as bánsági és Zsil-völgyi missziókat. Idén Dél-Erdély gyülekezeteibe látogatnak, a hajdani Királyföld egy részére, Szeben és Brassó megyék magyar szórványaiba. Ez a misszió minden felekezetű szórványmagyarra egyformán tekint. - Vetési László kérésére indították el a "lélektől lélekig" missziót. Ennek lényege a szórványok keresztyén közösségépítése, a vallási, nyelvi, etnikai rehabilitáció. - A mostani alkalommal 42 fiatal érkezik kilenc településre. A Küküllő mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, onnan látogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmásra, Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. Szentágotán nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol sikerült egy emeletes épületet vásárolni a központban. A kisváros 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Mihályfalva és Bólya környékén is sok a munka, mert Nagyselyk és Hidegvíz mellett a Nagy-Küküllő mentén: Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Az Olt mentén, Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is nagyon vágynak arra, hogy meglátogassák őket. Az egyik csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a másik pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak a gyermekevangelizáció mellett bejárják a Nagyszeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység. Itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. A szórványgondozó csoport nemcsak felkeresi az elveszőfélben levő magyarokat, hanem a lelkigondozás mellett kultúra- és magyarságmegőrző munkát is végez. - Három településen regionális ifjúsági találkozót szerveznek. Vízaknára a város és a környék magyar fiataljait gyűjtik össze. Somogyomba a Küküllő mentieket, Nagymohába pedig a Kőhalom és Fogaras környékén élőket. - Orbán Lajos hozzátette: Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostori negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Szászföldi szórványmisszió. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./"
2000. március 21.
Az EU külügyminiszteri értekezletén, márc. 20-án Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési ügyekben illetékes tagja jelentést adott Bulgária és Románia gazdaságának tavalyi fejlődéséről - Bulgáriáról egészében véve biztató, Romániáról súlyos gondokat jelző képet. Bulgáriáról Verheugen elmondta, hogy az ország tartotta magát a szigorú adópolitikai keretekhez. Az állami vállalatok magánosítása nagy léptekkel haladt, s az iparban idén be is fejeződhet. Romániában tavaly immár harmadik éve csökkent a nemzeti össztermék, és a makrogazdasági stabilizációt nem sikerült elérni. Nem történtek meg a lényegi strukturális átalakítások. /Verheugen a bolgár és román gazdaságról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./ Az Európai Unió tagállamai fontosnak tartják, hogy Románia és Bulgária folytassa azokat a reformokat, amelyek gazdaságuk szerkezetének megváltoztatásához szükségesek. Bulgáriával és Romániával az EU egy hónappal ezelőtt kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat. Az EU külügyminiszteri értekezletének megállapításairól az Európai Bizottság vezetői márc. 20-án tájékoztatták a Brüsszelben tartózkodó Mugur Isarescu kormányfőt és Petre Roman külügyminisztert is. - Az EU és Románia márc. 22-én miniszteri szintű találkozót tart a társulási tanács keretében. Mugur Isarescu miniszterelnök tárgyalt Bodo Hombachhal, a Délkelet-európai Stabilitási Paktum fő irányítójával is. A felek abban egyeztek meg, hogy elsőként a Zsil-völgye felé, a Kárpátokon áthaladó autópálya, illetve országút építésének munkálatait fogják finanszírozni /EU: Romániának megtorpanás nélkül kell folytatnia a reformokat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./
2000. augusztus 2.
A Diaszpóra Alapítványt 1993-ban alapította Vetési László, református lelkész. A fő célkitűzés a szórványok megmentése volt, nemcsak egyházi, hanem oktatási, művelődési szempontból is. Orbán Lajos, a református teológia frissen végzett hallgatója, már 1995 óta dolgozik az alapítványnál. Elmondta, hogy az 1992-es népszámlálási adatok alapján kidolgoztak egy munkaprogramot: feltérképezték a szórványokat. 1996 nyarán a Kárpátoktól délre fekvő területeket térképezték fel teológusokból álló munkacsoportokkal. Ennek eredményeként az Erdélyi Református Egyházkerület megújította a pitesti-i és a Ramnicu Valcea-i lelkészi állásokat. 1997-ben Moldovában és Bukovinában folytatták a munkát Mindenütt nagyon nagy szeretettel és örömmel fogadták őket. Ekkor került lelkész Bákóba. 1998-ban a Bánságban dolgoztak és egészen Orsováig mentek le. Az ott összegyűjtött adatokat a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek adták át. Még ugyanebben az évben a szászok lakta dél-erdélyi Királyföldre látogatta, majd a Zsil völgyében rendeztek egy nyolcnapos programot, melynek keretében magyar nyelvoktatással is foglalkoztunk. Az Üzenet református lap mellékleteként megjelentettek egy kiadványt, melyben a szórványokkal foglalkoznak. Ezt minden szórványgyülekezetbe is elküldik. A szervezet anyagi támogatója az Erdélyi Református Egyházkerület és az Illyés Közalapítvány. /Diaszpóra Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./
2000. november 4.
A Hunyad megyei RMDSZ e heti sajtótájékoztatóján ismertette a szervezet országos kampányprogramjába foglalt Hunyad megyei célkitűzéseket. Elsőrendű feladat az önálló magyar iskola létrehozása Déván, egy általános szórványvidéki oktatási program kidolgozása, illetve - ha lehetőség adódik - egy szórványkollégium kialakítása a Zsil völgyében. Fontos helyet foglal el a tervek között a DKMT (Duna-Körös-Maros-Tisza) eurorégió működésének fejlesztése, Hunyad megye rácsatolása az autópályára, illetve Piskit a Zsil völgyével összekötő gyorsforgalmi út kivitelezése. Gazdasági téren a szervezet a testvérvárosi és egyéb magyarországi kapcsolatok révén szolgálhatná a megye lakóinak javát. /Gáspár-Barra Réka: A Hunyad megyei RMDSZ célkitűzései reálisak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 4./
2000. november 7.
"Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának vezetője kilátásba helyezte, hogy államfővé választása esetén elnöki kegyelemben részesítheti Miron Cozma bányászvezért, a Bukarest elleni bányászjárások jelenleg börtönben lévő vezetőjét. Miron Cozmát a román Legfelső Bíróság 1999 februárjában jogerősen 18 évi börtönbüntetésre ítélte az 1991 szeptemberében történt bukaresti bányászjárásban játszott szerepe miatt. A Bukarest elleni bányászjárások Ion Iliescu első 1990 és 1992 közötti elnöksége alatt váltak hírhedt gyakorlattá. A sajtó szerint maga Iliescu volt az, aki 1990-ben a fővárosba hívta a Zsil-völgyi bányászokat, hogy velük veresse szét a kommunista visszarendeződés ellen tüntető diákokat, majd 1991-ben az újabb bányászjárásokat használta fel arra, hogy megszabaduljon a vele szembeforduló akkori miniszterelnöktől, Petre Romantól. Iliescu hangsúlyozta, hogy valamennyi bányászjárást a jelenleg hatalmon lévő erők provokálták, mivel ezek az erők "táplálják az erőszakot Romániában". A bányászok nem bűnösök a történtekért, ellenkezőleg, érdemüknek tudható, hogy szolidaritást vállaltak és támogatták a demokrácia megteremtését Romániában - szögezte le Ion Iliescu. /Ha nyer az elnökválasztásokon. Iliescu kegyelemben részesíti Miron Cozmát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./"
2001. január 29.
"Jan. 26-án Petrozsényban tartotta parlamenti fogadóóráját Winkler Gyula, Hunyad megyei képviselő, jelen volt Orbán Mária megyei kisebbségi tanfelügyelő is. A petrozsényi, vulkáni, lupényi, urikányi magyarok legégetőbb problémája az anyanyelvű oktatás sorvadása. A legjobb megoldást az egyházi iskolák újraszervezése jelentené. Winkler Gyula szeretné rendszeresíteni a Zsil-völgyiekkel való kapcsolatát. /Gáspár-Barra Réka: Anyanyelvi oktatás és szociális gondok. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 29./"
2001. február 14.
"Miron Cozma ügyvédei a bányászjárásokban elhíresült volt Zsil-völgyi szakszervezeti vezető perének újrafelvételét kérik a legfőbb ügyésztől. Miron Cozmát az államhatalom megdöntésére irányuló kísérlet vádjával ítélte 18 évi börtönbüntetésre egy bukaresti bíróság az 1991. szeptemberi bányászjárás perében. Az ítélet a Legfelsőbb Bíróság 1999. február 15-i határozata alapján jogerőssé vált. Kevés idő elteltével két Zsil-völgyi szakszervezeti szövetség az ítélet megsemmisítését és a per újrafelvételét kért, azonban ezt az akkori főügyész, Mircea Cristea elutasította. Ion Iliescu a választási kampány idején úgy nyilatkozott, megválasztása esetén elnöki kegyelemben részesíti a bányászvezért. - Nem zárható ki, hogy Cozma kiszabadulása, de legalábbis ügyének újratárgyalása bekövetkezhet. /Perújrafelvételt kér. Szabadlábra kerül Miron Cozma? = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./"
2001. március 20.
" Hunyad megyének az elmúlt törvényhozásban nem volt magyar képviselője. Ez fontos, mert sokat beszélnek a szórványvidékek magyarságáról, de a problémáik megoldásáért keveset tettek. Winler Gyula, Hunyad megye képviselője beszélt a jelenlegi helyzetről. Dél-Erdélyben a városokba húzódott a magyarság. Nagyobb számban Déván, Vajdahunyadon, Petrozsényban és Lupényban élnek. Gondot jelent az anyanyelven való oktatás. Nagyon fontos a kollégiumok létrehozása. A Zsil-völgyében van szükség kollégiumra, de iskolabuszra is, és legalább napi egyszeri ingyenes étkeztetést a diákoknak, mert ha ez nem lesz, akkor a közeli román iskolába küldik a szülők a gyerekeiket. Déván közel állnak ahhoz, hogy a magyar közoktatást újraindítsák, jelenleg 1400 diákunk tanul anyanyelvén. Jelenleg ez az ország egyik legszegényebb és a legtöbb munkanélkülivel rendelkező vidéke, ezért alapítványi, esetleg más forrás szükségesek ahhoz, hogy a színházak ide is eljöjjenek. - Sajnos a megye magyar lakosságára nem jellemző a vállalkozói kedv. Vajdahunyadon két évvel ezelőtt megalakult egy magyar vállalkozói társaság, a HUMAV. Néhány hónapja ugyanezt latolgatják Déván is, ahol működik kb. 15-20, magyar vállalkozók által létrehozott cég. /Szórványgondok az aktatáskában. Beszélgetés Winkler Gyula Hunyad megyei képviselővel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 20./"
2001. május 16.
"Máj. 13-án tanácskoztak a Hunyad Megyei Magyar Pedagógusszövetség képviselői Déván, a Magyarok Nagyasszonya Kollégiumban. Zörgő Éva kolozsvári pszichológus előadása után Bőjthe Csaba szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke ismertette az Apáczai Csere János Közalapítvány beiskolázási- és szórványprogram-pályázatára kidolgozott tervet. Hasonló programot készülnek kidolgozni a Zsil-völgyi magyar oktatás fejlesztésére is. A találkozón Kofity Magda megyei RMPSZ-elnök visszatekintett az elmúlt tíz évre. /Az anyanyelvű oktatás fennmaradásáért. A Hunyad megyei RMPSZ szilárd talajra épít. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 16./"
2001. május 23.
"Máj. 21-én elhunyt Tellmann József 78 esztendős lupényi festőművész, grafikus, a világszerte ismert Zsil-völgyi Művésztelep egyik alapítója. Tellmann József Brassóban született és a kolozsvári Ion Andreescu képzőművészeti iskola elvégzése után került a Zsil völgyébe, ahol több mint húsz esztendeig a lupényi és petrozsényi Művészeti Ház irányítója volt. Ő volt az egyetlen a Zsil-völgyi Festőiskola alapítói közül, aki itt élte végig az életét. Áldozatos munkájával számos nemzedéket nevelt föl az alkotás szellemében. Alkotásait közel negyedszáz tárlaton tekinthették meg a művészetkedvelők. /Meghalt Tellman József képzőművész. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./ Tellmann József /Brassó, 1923. júl. 24. - Lupény, 2001. máj. 21./"
2001. május 29.
"Lupényban az 1-es számú I-VIII. osztályos iskolában magyar tagozatra 83-an járnak, közülük 43-an a felső tagozatba, ismertette helyzetüket Csavlovics Teodóra matematikatanár, az iskola aligazgatója. A Zsil völgyében náluk, Lupényban van a legnépesebb magyar nyelvű tagozat. Amióta Fekete Zsolt matematikatanár elköltözött Petrozsényból, megszűnt a helybeli líceum magyar tagozata. Azóta az egész Zsil völgyében válságba került, leépült a magyar nyelvű oktatás, ami a petrozsényi magyar felső tagozat összesen 7 diákjával érzékeltethető. A Zsil-völgyi magyar gyerekek Böjte Csaba atya jóvoltából Déván tanulhatnak tovább. Problémát jelent, hogy ide nem jönnek a tanárok. 12 év óta egyetlen tanár sem érkezett a Zsil völgyébe. Itt ugyanis nincs szolgálati lakás, a melegvíz-szolgáltatás évek óta nem működik, az ivóvízhálózat tönkrement, nincs művelődési élet. A rendszerváltás óta egyetlen magyar színtársulat sem lépett itt fel. A tömbházakban nem lehet házirendet tartani. Az ország minden részéből jöttek emberek, akiknek nagy része itt rekedt, többségük munkanélküli. Lupénynak nagy hátránya, hogy a főutcája 4 kilométer hosszú, ezért a magyar szülők egy része inkább beíratja gyermekét a közeli román nyelvűbe. /Pillantás a Zsil-völgyi magyar nyelvű oktatásba. Mindennapos küzdelem a túlélésért. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 29./"
2001. június 8.
"Jún. 6-án Déván a Petőfi Sándor Iskola magyar tagozatán huszonöt nyolcadikos diák ballagott. Az ünnepségre a Magyarok Nagyasszonya Kollégium udvarán került sor. A Déván, Petrozsényban, Lupényban és Vajdahunyadon végző nyolcadikosokat idén három magyar tannyelvű kilencedik osztály várja Déván. Egy számítástechnika és egy filológia osztály a dévai Traian Elméleti Líceumban, illetve egy automechanikus képzést nyújtó szakosztály a Transilvania iskolacsoportban. A Zsil völgyéből érkező diákok számára, akik a dévai magyar tannyelvű középiskolai osztályokban kívánnak továbbtanulni, a Magyarok Nagyasszonya Kollégiumban teljes ellátást biztosítanak. - A most záruló tanévben összesen 12 XII. osztályos diák ballagott a megye egyetlen magyar tannyelvű végzős osztályából. /Ősztől három magyar tannyelvű kilencedik osztály Déván. Elballagtak a dévai nyolcadikosok. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 8./"