Berszán Lajos – Iskoalépítő, a gyimesi csángók lelki-szellemi atyja
„Én mindig zágoninak gondoltam magamat, büszkén is mondtam, hogy az vagyok, viszont szolgálom azt a népet, ahová a püspököm küldött annak idején”. (Berszán atya)
Berszán Lajos a háromszéki Zágonban született. A teológiai főiskolát Gyulafehérváron végezte, ahol Márton Áron püspök szentelte pappá.
1981 óta szolgál Gyimesfelsőlokon, ahol megalapította az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot.
A Duna Tv műsorvezetőjével, Csáky Zoltánnal végigjárja gyerekkora fontosabb helyszíneit, betekintést nyújt fiatalságának fontosabb mozzanataiba.
Zágoni körútja során feleleveníti gyerekkorát, az iskolás éveit. Elmondja, hogy boldog volt, mert nagyon jó családban nőtt fel. A szülei szerették egymást. Az édesapját 5 éves korában elveszítette.
Gelence – az édesapja szülőfaluja – ide is nagyon jó emlékek fűzik az atyát. Nagybátyjával látogatott legelőször a faluba iskolás korában. Akkor annyira megtetszett neki a kis falu, hogy azóta minden évben meglátogatta, amíg el nem ment Gyulafehérvárra.
Elmondása szerint papi hivatásra való késztetése nagy valószínűséggel az akkori plébános úrral való jó viszonyából fakadt. Felnézett rá, szerette, okos embernek nézte, egyszóval példaképnek, akit ő is követni akart.
Végül visszatérve Gyimesfelsőlokra – elmeséli, hogy az általa alapított iskola már 18 éve létezik, lassan már 15 generáció érettségizik. Büszkén meséli, hogy az iskolából kikerült 3 papnövendék, és ha minden jól alakul orvosok is lesznek.
„Merjünk nagyokat ugrani!” – gondolta és mondta is az atya 18 évvel ezelőtt az iskola építése előtt. Valóban nagy volt az ugrás, mert az egykori líceumból természettudományos és teológia profillal van már Gyimesközéploknak óvodája, elemi iskolája, líceuma és egyben gimnáziuma is.
A következő lépés egy új tornaterem építése, amely sporttevékenységeknek, illetve különböző rendezvényeknek, ünnepségeknek is helyet tudna adni.
Arra a kérdésre, hogy miért szereti ezt a gyimesi népet az atya azt válaszolta, hogy ez a nép egy menekült nép volt, most is egy szabadságvággyal teli nép, amelyet ő szolgálni akar. Részt akar venni a felszabadításukban, amelyben szerinte a tudás sokat segít. Duna Tv, Arcélek
Erdély.ma

Hazatért a nagy bujdosó
Egy kis Magyarország, egy kis Erdély sereglett össze Mikes koporsója körül, emlékezni a nagy bujdosóra, II. Rákóczi Ferenc íródeákjára, a törökországi levelek szerzőjére – mondta prédikációjában Szőcs László kézdi-orbaiszéki református esperes szombaton Zágonban Mikes Kelemen jelképes temetésén. A Mikes hamvait helyettesítő, feltételezett rodostói sírjáról származó földet Incze Sándor nyugalmazott esperes, Kis József polgármester és a Rodostó Alapítvány képviselői tavaly hozták haza Zágonba, a jelképes temetésre a helyhatósági választások miatt nem került sor korábban, a szervezők el akarták kerülni, hogy a rendezvénynek politikai indíttatást tulajdonítsanak.
A szombati eseményen jelen volt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Harrach Péter országgyűlési képviselő, Csige Sándor konzul, a Rodostó Alapítvány képviselői, Zágon testvértelepüléseinek, a magyarországi Kocsér és Kisköre, valamint a lengyelországi Namyslow delegációi, lelkészek, Albert Álmos RMDSZ-es szenátor, a megye vezetősége, szomszédos települések polgármesterei, számos zágoni polgár.
Kis József zágoni polgármester megnyitóbeszédében így fogalmazott: nagyjaink tárgyi elmékeinek, munkásságának felkutatása, emlékének ápolása mindannyiunk kötelessége ugyanúgy, mint az utódoknak való átadása. Mikest többszörösen ki kell emelni, a hűség emberi megtestesítőjeként, a történelem megörökítésében szerepet vállaló íróként is – mondta. Rosszallását is megfogalmazta: tizenkét évnyi próbálkozás után sem tudta elérni, hogy újjáépüljön a rodostói Mikes-ház és annak hű másolata Zágonban. „Többet nem tudok ígérni, s az ígéretekben sem hinni. A magyar kormány segítségét vártuk, a zágoniak tartják ígéretüket, faanyaggal és ácsmestereinkkel tudunk az ügy mellé állni. A magyar nemzet kötelessége Mikes emlékének ápolása, hátha három-négy év múlva mégis elkezdhetjük az építkezést.”
Mikes búcsúztatási szertartása a Mikes–Szentkereszty-kastély udvarán kezdődött. A zágoni magyar templomok harangzúgásával kísérve indult a gyászmenet a Mikes-kert felé, ahol egykori szülőházának helyén tért végső pihenésre a bujdosó. A Mikes-koporsót díszruhás huszárok vitték, majd elhelyezték a Mikes-emlékmű előtti sírba. A sírjáról hozott föld itt vegyült az anyafölddel – ez a felirat áll a most állított Mikes-emléktáblán.
A szülőháznál Márk Sándor református lelkész mondott imát, ismertette röviden Mikes életútját. A sírt Balázs Imre plébános áldotta meg, mondván: „szívünkbe zártuk, őrizzük, ennek látható jele a Mikes-emlékmű”. Harrach Péter ünnepi beszédében az esemény üzenetét „a téren és időn átnyúló nemzeti összetartozásban” fogalmazta meg. Füzes Oszkár a magyar köztársasági elnök, a kormány, egész Magyarország szívből jövő háláját tolmácsolta, köszönetet mondott mindazoknak, akik megszervezték az ünnepséget. Veres Miklós irodalomtörténész a Rodostó Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia nevében köszöntötte a jelenlevőket. Tamás SÁndor megyeitanács-elnök románul is szólt, Mikes a magyarok számára ugyanolyan, mint a románoknak Constantin Brâncoveanu – vonta meg a párhuzamot.
Az emlékkoszorúk elhelyezése előtt fellépett a zágoni ifjúsági fúvószenekar, a Mikes Vegyes Kar, majd Beder Melinda tanítónő vezetésével a Mikes Kelemen Általános Iskola tanulói mutattak be rövid műsort. A rendezvényt a Mikes Kelemen Kultúrotthonban felszolgált közös ebéd zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A romániai népszámlálások hitelességéről
A tavaly megejtett hazai népszámlálás adatait kezdték – nagy késéssel! – közzétenni. Ezeknek a hitelességét is annyira lehet komolyan venni, akár a korábbi román népösszeírásokét. A nagy garral megrendezett lajstromozás ugyanis valószínűleg egyetlen kétségbevonhatatlan adatot tartalmaz, jelesen azt, hogy alaposan megcsappant Románia lakosságának száma. Ez, sajnos, európai trend: az öreg kontinens kezdett megvénülni és néptelenedni. A fogyó őshonosok helyé-re benyomakodnak a négerek, az ázsiaiak, a muszlim országokból érkezők. A koromfekete büszke „britek”, az arctakaró kendőt viselő „őshonos gall” leányzók, s újabban már megjelentek a germánok örökösei, az afrikai, ázsiai „európai őshonosok” is. Ez nem rasszista vélekedés, csupán ténymegállapítás.
Kelet-Európában a cigányság példátlan számbéli térnyerése a megállapítás lényege, s keserűen kell mosolyognom, amikor a román népszámlálás még két százaléknál is kevesebb romáról szól, holott biztosan tudjuk, hogy számarányuk a harminc százalékot is meghaladhatja.
Tudom én azt, hogy mindenki annak vallja magát, aminek akarja (vagy amire ráveszik, kényszerítik), de azért a jövő tervezése és a dicsőséges „integrációs program” sikere érdekében jó lenne tudni az igazságot, nem pedig kozmetikázni a reális helyzetet. Ugyanez vonatkozik a követett egyházi hovatartozást illetően is: az ortodoxia nyomasztó fölénye ma már legenda csupán, a kisegyházak és a szekták számottevő részarányt értek el a demográfiai palettán.
Azt is tudom, hogy a magyarság lélekszáma csökkent, de erősen kétségbe vonom, hogy éppen ily drasztikus módon. Lehet, hogy a számlálóbiztosok korrekt módon töltötték ki az űrlapokat, de arra való a statisztikai főhivatal, hogy ízlése szerint „megfésülje” az összesített eredményeket. Ezt tette mindig, ezt fogja tenni ezután is, s ahogyan a Trianont követő első romániai népszámláláson hirtelen százezrekkel csökkent az erdélyi magyar lakosság száma, úgy a további összeírások is önkényesen állapították meg, hányan is lehetünk (!!!) mi. A csángókról nem is beszélve.
Elnézem a Kovászna megyei adatokat, s itt sem találok mindent rendben. Az a kinyilvánított egynegyednyi román lakosság – enyhén szólva! – lódítás, hiszen a Bardoc községben számolt csaknem ezer román egy szálig cigány, ahogyan az a bölöni „többség” többsége is, hasonlóan a zágoni, hidvégi, előpataki helyzethez. S folytathatnánk…
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma

NÉPSZÁMLÁLÁS 2011

Az erdélyi magyarság erőpróbája
A közelgő törvényhozási választások számtalan kérdőjelt állítottak az erdélyi magyarság politizáló rétege elé. A legnagyobb kérdés, nyilván, a magyarság politikai egységének megteremtése lett volna, de legalább szándékainak összefogása. Úgy tűnik, ez nem sikerült, mert bizonyos személyek egyáltalán nem hajlandóak a tényekből adódó következtetések tanulságait levonni, mások pedig az erő pozíciójából döntenek.
Itt lett volna az ideje és alkalma a három magyar párt összefogásának, úgy látszik, ezt megint elszalasztottuk, ésszerű és irracionális okokból. Egy dolog nyilvánvaló: teljesen felesleges és öngyilkoló gesztus lenne, hogy három magyar párt induljon a parlamenti választásokon, mert ezekből kettő biztosan veszít, de a harmadik lehetséges parlamenti jelenlétét is kétségessé teheti. Ugyanígy abszurd, hogy pártszövetségben induljanak, mert annyira megugrana a bejutási arány, hogy a képviselet így is illúzióvá válna. Évek óta mondom-írom, hogy itt nincs más út, csak az egység útja, s ha kemény ellentétek és ellenérzések is vannak személyek és csoportok között, azokat nem kell az erdélyi magyarság kárára „gyümölcsöztetni”. A magyarság képviseletében egyetlen párt indulhat, egyetlen pártszignóval, hogy biztosan átlépjünk a bűvös bejutási küszöbön, mert nem mindegy, ott vagyunk-e a parlamentben, avagy itthon nyalogatjuk a sebeinket…
Aki ezt nem érti, az vagy végtelenül ostoba, vagy kibékíthetetlenül gyűlölködő, s személyes ambícióiba belerángatja a gyanútlan, de a közállapotokkal egyébként jogosan elégedetlen embertársai egy részét. Az erdélyi magyar egyeztetési fórum nem vált be igazán, s ha most az RMDSZ elzárkózik a további cimboráskodástól, én azt megértem, mert mást nem tehetek.
A háromszéki RMDSZ is megnevezte a parlamenti mandátumokért indulók névsorát, itt két megjegyzésem lenne: egyrészt Markó Attilát feltétel nélkül kell támogatnia minden magyar embernek, a másik az orbaiszéki jelölésre vonatkozna: minden kovásznai, zágoni, barátosi, kőrösi, papolci magyar menjen szavazni, hogy megszerezhessük azt a körzetet! Nem személyes rokonszenvből írom ezt, hanem egy őshonos nép védelmében, a beszivárgók ellenében. Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Az algyői Móra Ferenc Népszínház
A Kovászna megyei Zágonban az algyői (Szeged mellett) Móra Ferenc Népszínház szeptember 22-én mutatta be Bene Zoltán Bujdosók című drámáját, amely Mikes Kelemen egy rodostói napját jeleníti meg a nézők előtt. A színművet a sepsiszentgyörgyi születésű Kátó Sándor rendezte. Nem ez az első alkalom, amikor Kátó Sándorék színtársulata ellátogat erre a vidékre: hosszú évek óta rendszeresen visszatérő vendégek, akiket a helyiek már ismerősként, bensőséges örömmel fogadnak. Nagy esemény az ilyen színielőadás, hiszen a mai nyereségorientált világunkban kevés színművésznek adatik meg az a kiváltságos helyzet, hogy olyan közönség előtt is bemutatkozhasson, amely közönség különben talán sohasem láthatna színielőadást. Hogyan lehetséges ez? Hogyan alakulhatott meg Magyarországon egy olyan színház – az algyői Móra Ferenc Népszínház – amely közönségének döntő része a Kárpát-medence legtávolabbi, legeldugottabb szegleteiben lakik?
A válasz megadásához kissé vissza kell kanyarodnunk az időben. Kátó Sándor színművész a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola elvégzése után a 1972-ben a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz került, majd négy év után a Temesvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Abban az időben a romániai magyar színházaknak az volt a legfontosabb feladatuk, hogy a tömb- és a szórványmagyarságot színházi előadásokkal lássák el. A fiatal színész ílymódon keresztbe-kasul bejárta Erdélyt, és ez egész életére meghatározta művészi pályájának irányvonalát. 1977-től filmszerepeket kapott Magyarországon, és tagja lett a Budapesti Nemzeti Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színháznak, de a sikerek dacára is hiányérzete volt: hiányzott a legelhagyatottabb, a legkiszolgáltatottabb közönség, a távoli helyeken, szórványban élő magyarság.
Kátó Sándor 1994-ben a Szabadkai Népszínházhoz szerződött, ahol már több lehetősége volt a nyelvileg elszigetelt, kis magyar közösségek látogatására. A végső megoldás, az évtizedekig érlelődő álom beteljesülése azonban néhány évvel később következett be: 1998. március 14-én a Szeged melletti Algyőn megalakult a Móra Ferenc Népszínház, amelyet az Algyői Faluház fogadott be. Avatóbeszédet Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének akkori elnöke mondott, de ott „bábáskodott" a Népszínház megszületése körül Bíró Zoltán és Pozsgay Imre, Tóth Károly és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület is. A nagy munka immáron elkezdődhetett, és hét év elteltével Bene Zoltán író a következőket írja: "Kátó jeles erdélyi és magyarországi társulatok tagjaként, filmszínészként megtapasztalta a csillogás világát, mégis a vidéki színjátszásra, sőt a vándorszínészetre tette fel életének utóbbi tíz évét. Mikor ennek okáról faggatják, nem egyszer Sík Ferenc szavait idézi: „túl úri ez a világ nekünk”. Ami Kátó Sándor esetében annyit jelent(het), hogy nem tudja, mintegy genetikailag képtelen megtagadni a gyökereit. Ebből táplálkozik, táplálkozhat a szórvány iránti elkötelezettsége is, aminek az algyői Móra Ferenc Népszínház, nemes értelemben véve, egyik eszköze."
Az algyői Móra Ferenc Népszínház hiánypótló szerepet vállal, hiszen a magyar vidék és a határainkon túli, magyarlakta területek színházigényét próbálja kielégíteni művészi fokon. A repertoárban a népszínművek mellett jelentős helyet foglalnak el a magyar történelem egy-egy szeletét bemutató művek, de a Molière-darabok által állított tükörben rácsodálkozhatunk emberi természetünk visszásságaira is.
A Csángó Rádió Guzsalyos műsora azzal a nem titkolt szándékkal kereste fel Kátó Sándor művész urat, hogy gyimesi és moldvai vendégszereplésre invitálja azokat a művészeket, akik már nagy sikerrel járták be Arad, Temesvár, Brassó nagy színpadain kívül Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Románia legkisebb kultúrházait is.
csangoradio.ro
Erdély.ma

Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átadták a Németh Géza-emlékdíjat
A szászrégeni Böjte Lídia és tanítványa, Bíró Anna vehette át vasárnap délben, a csíkszeredai református templomban megtartott istentisztelet keretében a Németh Géza Egyesület által felajánlott díjat.
A magyar millennium évében alapított díjjal olyan keresztény pedagógust és az általa javasolt tanítványát jutalmazza a Németh Géza Egyesület, aki kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra ápolásához, megmaradásához. Kelemen Csongor volt politikai fogoly szavalata után Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke a szervezet célkitűzéseiről beszélt.
Az egyesületet a csíkszeredai egykori Ady Endre Általános Iskola pedagógusközössége hozta létre a budapesti Reménység Sziget megálmodója és működtetője, Németh Géza református lelkész tiszteletének adózva. Az egyesület évente kiosztja – a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnapon – a Németh Géza-emlékdíjat, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a pedagógus munkára, a magyar kultúra ápolására. A díj pénzbeli részét idén is Sógor Csaba EP-képviselő, a díjjal járó művészeti alkotást pedig Xantus Géza csíkszeredai képzőművész ajánlotta fel.
A Magyar Kultúra Napjának jelentőségéről Zsigmond Barna Pál Magyarország csíkszeredai főkonzulja osztotta meg ünnepi gondolatait.
Dénes József, a Felfalusi Általános Iskola igazgatója laudációjában a szórványmagyarságnak szentelt életpálya ünnepélyes pillanatának nevezte a díjátadót. Böjte Lídia Zágonban született, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. „A szórványban küldetést vállalt és teljesített, kellő alázattal, önfeláldozással szolgálja Szászrégent és vidékét, a térség szórványmagyarságát” – hangsúlyozta Dénes József.
Böjte Lídia tanítványa, Bíró Anna ugyancsak háromszéki gyökerekkel rendelkezik. Kovásznán született, majd Csomakőrösön töltötte gyermekkorát. „Annában serdülőkori önmagamat láttam, és a jövőt – a nagyszerű jellemet, az értelmes igazi nőt” – fogalmazott a díjazott pedagógus.
A díjátadót követően a csíkszeredai unitárius dalkör Csudakórusa ünnepi műsort adott elő, a rendezvény az altemplomban szeretetvendégséggel, szívélyes beszélgetéssel ért véget.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,

Merítsünk e kiapadhatatlan forrásból (A magyar kultúra napja)
Ismerné-e a világ Marilyn Monroe-t, ha a torjai születésű Dienes Andor (Andre de Dienes), a kor legnépszerűbb sztárfotósa róla készült fényképei nem járták volna be a világot? Milyen lett volna a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum az ezerkilencszázas évek elején a zágoni származású Csutak Vilmos nélkül? – kérdezhetnénk a magyar kultúra napja alkalmából tegnap Sepsiszentgyörgyön bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik kötete összefüggésében.
A megyei tanács és a megyei művelődési központ legutóbbi kiadványait ismertető, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott ünnepi rendezvényt a Plugor Sándor Művészeti Líceum kvartettje (felvételünkön) a Cickom, cickom kezdetű gyermekdal Bartók Béla által komponált feldolgozásával nyitotta meg. „Kulturális és tudományos háttér, művészeti életünk nélkül nem lennénk semmik. Saját szülőföldünkön csak akkor van jövőnk, ha ismerjük történelmünket, kultúránkat” – köszöntötte az ünnepi közönséget Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki ismertette, a tegnap bemutatott Háromszék honismereti bibliográfiája és a Zabola – Egy polgárosult orbaiszéki falu kulturális öröksége című kiadvány a Sepsiszéki Nagy Balázs és Tóth Szabolcs által kezdeményezett Székelyföld települései sorozat első két kötete, melyet a folytatással együtt iskolákban, művelődési intézmények révén kívánnak népszerűsíteni. A honismereti bibliográfia olyan adattár, amely a jövőbeni kutatásokhoz elengedhetetlen segédeszköz, tartalmazza mindazt, amit 1844–2012 között írtak Háromszék településeiről, építkezéséről, az itt meghonosodott gazdálkodásról, táplálkozásról, szokásokról, népi tudásról, történelemről, etnikumokról, az élet bármely területéről, és amelynek alapja a Jakab Albert Zsolt által 2002-ig összegyűjtött forrásanyag, amit az utóbbi tíz év közlési termésével egészített ki Kinda István néprajzkutató. A Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár közlésében kiadott Zabola-monográfia a tíz évvel ezelőtt megjelentetett kötet bővített változata, amely új összefüggésekben tárgyalja a zabolai létet, visszatükrözi a székelység sorsát, ismerteti a gazdaember, az elit, az értelmiség életét, a hétköznapok vívódásait, az ünnepek örömeit. Az említett két kötet mellett bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik füzete – amelynek szerkesztője Szőts Zsuzsa, grafikai kivitelezője Kolumbán Hanna – egy korszakot zár le, jövőben az eddig megjelentetett hírességekről készül összefoglaló, ami az elősző szerint „a háromszékiek öntudatát erősítő kiadványsorozat természetszerű hozadéka”. A rendezvényt nyitó himnusz, a művészeti líceum kvartettje előadásában bemutatott Bartók-, Kodály- és Bihari-művek mellett a három bemutatott kötet azt igazolja, a magyar kultúra kiapadhatatlan forrás, amely az anyatejhez hasonló táplálékot biztosít minden nemzedéknek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A Kolozsvári Történelmi Társulat felhívása
A régi erdélyi oklevelek összegyűjtését tűzte ki célul a Kolozsvári Történelmi Társulat. Háromszéknek húsz levelet küldtek, amelyben felszólították azokat, akiknél fontos oklevelek lehettek, hogy jelentkezzenek. A leveleket tizenhat személyhez intézték az alábbi felhívással:
,,Jött 1868 ag. 18-án a Kolozsvárott fennálló Történelmi Társulat bizottsága folyó hó 2-án 400 számu átirata kiséretében átküldő 20 példány felszólitást, és kéri azokat a régi oklevelek birtokában lévő birtokos uraknak kiosztani. Nyujtódi birtokos Méltóságos Szentiványi Ignác urnak. Kebli pénztárnok Tekintetes Könczei József urnak helyben. Kézdiszéki egyesbiró Tekintetes Kovács István urnak. Kézdi Királybiró Méltóságos Lázár Mihály urnak Dálnokba, Sepsiszéki Királybiró Méltóságos Székely Gergely urnak Kilyénbe. Orbaszéki Királybiró urnak Méltóságos Thuri Gergelynek Tamásfalva, Miklósvárszéki egyesbiró Tekintetes Lányi Sándor urnak Barót, Zágoni birtokos Tekintetes Czirjék Zsigmond urnak, Zágoni birtokos Tekintetes Szacsvai Gábor urnak, Országos ügyvéd Tekintetes Csiszér Farkas urnak Feltorja, Sepsiszéki egyesbiró Tekintetes Vajna Károly urnak, Székmérnök Méltóságos Székely Dénes urnak, Székfőjegyző Méltóságos Vida Dániel urnak, Sepsiszentiványi birtokos Méltóságos Szentiványi József urnak Szentiván, Miklósvárszék Királybirója Méltóságos Henter Sándor urnak Nagyajta, Törvényszéki elnök Vajna Tamás urnak helybe.
Méltóságos vagy Tekintetes úr
A Kolozsvárt fennálló Magyar Történelmi Társulat bizottsága hozzám leküldött felszólitás egy példányát, bizván a tudományok iránti áldozatkézségére, és hazafias buzgalmába azon felhivással küldöm, miként ne terheltessék az abban felemlitett adatokat az érintett bizottság elnökségéhez a kitűzött határidőn megküldeni.
Sepsiszentgyörgy 1868-ban aug. 19-én.”
(Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Fond 8., dosszié 10., lap 1.)
Sajnálatos, hogy a Történelmi Társulat és Háromszék vezetői nem kérték fel Dálnoki Intze Józsefet, akinél számos régi okirat volt. Intze József egész életében, miután lefordította a szász nemzet statútumát, a régi erdélyi okiratokat gyűjtötte, és mint kitűnő jogásznak, szándékában állt a régi székely okiratokba foglalt törvények megírása. Székelyföldön nála jobban senki sem lett volna hivatott a régi oklevelek összegyűjtésére és szakszerű értelmezésére. 1874-ben bekövetkezett halálával Intze József hagyatékának nagy része elveszett. Irtó háboru 1848–49 címmel megírt könyve kéziratban megtalálható a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Fúvósok, ha összegyűlnek
Közel háromszáz fiatal fúvószenész vett részt Zágonban a hét végén hatodik alkalommal megrendezett Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekarok Találkozóján. A rendezvényt kivitték a szabad ég alá – a térzene kitűnően érvényesült a Mikes–Szentkereszty-udvarház előtti téren, a közönségnek is sokkal több hely jutott.
Szombat reggel fúvószenével telt meg Zágon központja, a résztvevők egymás után, zenélve vonultak az iskolától a művelődési központig, a csapatok előtt a zágoni Gyöngyvirág néptáncegyüttes székely ruhás lányai vitték a helységnévtáblákat. Változatos repertoárjukban hagyományos művek, indulók, népdalfeldolgozások mellett modern darabok is felcsendültek. „Örvendetes, hogy a találkozón újból megjelent az uzoni gyermekzenekar, és hogy eljöttek a csíkszentsimoniak is. A többi zenekart már ismertük, de elmondható, hogy mindannyian kitűnően felkészültek, magas szintű zenei produkciót mutattak be” – értékelte az eseményt Musát Gyula, a sepsiszentgyörgyi Népművészeti Iskola igazgatója. Az említetteken és a helybelieken kívül Sepsiszentgyörgyről, Barátosról, Kézdivásárhelyről jöttek a fiatal zenészek, fellépett a zágoni Szivárvány mazsorettcsoport is. Barabás Tünde, a zágoni kultúrközpont igazgatója azzal búcsúzott a résztvevőktől: viszontlátásra – így biztos, hogy a színvonalas találkozót jövőre is megszervezik.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

József atya, aki Istennel él
P. Márk József nyugalmazott ferences atya, akit a legtöbben József atyaként ismernek, több mint negyven éve a csíksomlyói ferences kolostor lakója. A kolostor, a kegyhely, a kegytemplom múltjának kutatója idős korban is aktív, írásai a világhálón, saját blogján is megtalálhatók.
A csíksomlyói ferences kolostor kertjében beszélgettünk József atyával, aki idős kora és nehezebbé vált mozgása ellenére is derűsen, jókedvűen fogadott, és elevenítette fel emlékeit. Csíkszenttamáson született 1927. szeptember 27-én, mint mondja, vallásos községben, vallásos szülők gyermekeként már korán közel került az egyházhoz. „Jó tanítók és jeles pap neveltek, ministráltunk, szerepelni jártunk az egyház és iskola keretében” – emlékezett a kezdetekre. A karcfalvi elemi iskola, majd a polgári iskola elvégzése után 1945-ben a somlyói Majláth római katolikus tanítóképző diákja lett. Az itt eltöltött időszak döntően meghatározta további életútját.
„A barátok tanítottak minket, Angi Csaba, Boros Valér orgonista és zenetanár. Négyen-öten fellelkesedtünk, és megkérdeztük, mi lenne, ha mi is belépnénk a rendbe. Elmondták, mivel jár, és kértük a belépést. 1946 augusztusában bevonultunk, szeptembertől kezdődött a próbaév a rend keretében, a mikházi kolostorban, Páter Gurzó Anaklét atya magisztersége alatt. Nagyon tetszett a szerzetesi élet, mert itt megismertük a szent kegyhelyet, jó, buzgó barátok voltak, akik példaképeink lettek. Az egy év után visszautaltak ide, Somlyóra, akkor már beöltözve, fogadalomtétel után. A következő osztállyal jártuk az utolsó évet, ’47 őszétől ’48 tavaszáig. Utána elmentünk Vajdahunyadra, a ferences teológiára, és ott 1948 őszén megkezdtük a teológiát” – mesélte.
Akkoriban nehéz idők jártak a ferencesekre, és az egyházra, mert megkezdődött a szerzetesrendek feloszlatása, különösen az iskolarendeké. 1949 őszén a karhatalom erőszakkal távolította el őket a teológiáról, az intézetet feloszlatták. A fiatal teológus hazakerült Szenttamásra, majd munkaszolgálatra sorozták be, és Brassóban három évet töltött a cementgyárban dolgozva. „1953 nyarán hazajöttem, ősszel bevonultam Désre. Üzentek, hogy menjek, mert folytatjuk a teológiát. Elmentem, a többiek is eljöttek, folytattuk. Mivel azalatt folyt az áskálódás a rend ellen, hogy szétzavarjanak, 1957-ben Márton Áron püspök titokban felszentelt, az ő kápolnájában, hogy nehogy a hatóság elfogjon, bezárjon. Az öt hátralévő teológiai évet elvégeztük, aztán ott voltunk Désen, vidékre jártunk beteg papokat kisegíteni vagy helyettesíteni. 1958 nyarán egy hónapig itt voltam Somlyón, Daczó Lukács atyát helyettesítettem” – mondta P. Márk József.
1967 őszéig Désen maradt, akkor már annyira erősödött az üldözés, hogy a rendfőnök kimondta a feloszlást, és a provinciális engedélyével mindenki elvonult, hogy az egyházban elhelyezkedjen. Püspöki jóváhagyással került József atya Zágonba, plébániára, ahol két évet töltött. Lukács atya kérésére 1970-ben Csíksomlyóra került, mert itt papra és orgonistára is szükség volt.
A búcsú egykor és ma
„Amikor ide kerültem, a helybeliek jártak csak a templomba, de a búcsúkat megtartottuk. Ezt nem üldözték, de ellenőrizték. Csak a templomban volt, a templom elé sem volt szabad kijönni. A nép részt vett a szentmisén, csoportonként kimentek a hegyre, de búcsús menet nem lehetett, még egy kereszttel sem” – mesélte. 1990-ben már 80 ezer ember volt a templom előtti téren. Utána kétannyi, a harmadik évben már nem fértek el a téren, akkor határozták el, hogy kiviszik a szentmisét a két Somlyó közé.
„Albert atyával ketten kimentünk, felmértük a helyet, az oltár helyét, a nép elhelyezését elterveztük, és 1993 pünkösdjén megvalósítottuk. Előre én vezettem az egészet, aztán jöttek a tanárok, megkértük Miklós Józsefet, hogy segítsen. Sokan mellénk álltak, megszerveztük a rendezői társaságot helybeliekből, s ezt évről évre fejlesztettük. Úgy szoktuk mondani, nemzetközivé vált a búcsú, sokan azt emlegetik, hogy nagy magyar összejövetel. A ’90-es évek végén mi ez ellen tiltakoztunk. A búcsú lényege a Mária-tisztelet, búcsújárás, bűnbánattartás, lelki megtisztulás. Érdekes esetek is voltak, politikusok akartak felszólalni, programbeszédet mondani, de lefújtuk. Ez vallásos dolog, a politikának itt nincs helye” – magyarázta József atya.
A csíksomlyói szolgálat évei
A ’70-es évektől Écsy János atya váltotta fel Daczó Lukácsot a kolostor élén. „Ő egy jeles, rendkívüli egyéniség volt mint pap is, mint ember is. A vele töltött 11 év nagyon nagy kegyelem volt. Az ő idejében a Mária-tisztelet egyre nőtt, sokan jöttek a templomba” – emlékezett József atya. Écsy János 1982-ben autóbalesetben hunyt el, József atya is az autóban ült akkor, ő vezetett. Szerinte a balesetkor biztonsági öv használata segített volna a súlyosabb következmények elkerülésében. Be is akarták kötni magukat, ha egy parkolóhelyre érnek, de erre már nem került sor.
„Medgyesre voltunk, névnapra az egyik atyához, és amikor jöttünk vissza, délután, szép, tiszta időben egy völgybe mentünk be, és ahogy jöttünk ki, szemből két személyautó egy teherautót előzött. Az első bevágott elé, de a második az úton maradt. Amikor megláttam, hogy két autó jön velem szembe, rávágtam magam a kormányra s a fékre, ennyi volt” – elevenítette fel a történteket. Ekkor törött ki a forgója, amelyet később műforgóval helyettesítettek. Az autóban hátul ülő Gurzó Anaklét atyának a lába tört el. Écsy atya elhunyt, helyére P. Pöhacker Balázs került.
„A provinciálisi rangot ő örökölte végrendelet útján, 1989 őszéig volt itt. Albert atyával cserélt, aki Kolozsváron volt. Ő telefonált nekem, és mondta, hogy hívták, legyen ő a főnök. Mondtam, ne okoskodj, gyere ide, s én mondom, hogy mit csinálj. 1989 őszén idejött Albert atya, jött a változás, s aztán tizenegy évet küszködtünk, a rend helyreállításával, a rendház, kertek, birtokok visszafoglalásával” – mondta P. Márk József.
Megtalált értékek
József atya hosszú éveken át a kegytemplom orgonáján is játszott, a kegyhely múltját kutatta, régi egyházi énekeket gyűjtött, a templomban megtalált régi könyveket tanulmányozta, részt vett ezek megmentésében. 1980-ban és 1985-ben kerültek elő eltűntnek vélt XV–XVI. századi zenei kódexek, a Kájoni-kéziratok, a csíksomlyói iskoladrámák, először 1980-ban, a Mária-szobor talapzatának javítása alkalmával, majd 1985-ben a kolostor beépített falában 123 felbecsülhetetlen értékű kéziratot és régi könyvet találtak. Ezeket a könyveket a ferencesek 1944–1948 között rejtették el azzal a szándékkal, hogy megóvják a pusztulástól.
„Jött a Szekuritáté, hogy ezek a könyvek állami kincsek, és kérdezték, hogy mertünk hozzányúlni. Mondtam, én úgy tudom, hogy ez a barátoké volt, és most is az. A könyveket elvitték, restaurálták. Úgy tudtuk visszaszerezni, hogy szerveztünk egy könyvkiállítást, és kértük a könyveket, így visszakaptuk” – emlékezett vissza a történtekre.
A kegytemplomról, a benne levő tárgyakról, a kolostorról, a kegyhely történetéről számos írása van József atyának, ezek nemcsak a kolostor világhálós honlapján, hanem saját blogján is megtalálhatók, mert ahogy erre lehetőség adódott, megtanult számítógépen dolgozni, megismerte a világhálót, még a legismertebb közösségi oldalhoz is csatlakozott. A kegytemplom Domus Históriáját már húsz éve ő írja. 2007-ben ötvenéves papi jubileumát ünnepelte.
„Boldog nyugdíjas vagyok, még tudok gyóntatni, s azt végzem is. Hallásom megtompult, de tisztán meghallom, ha kimondják a bűnöket, és feloldozom. Mi lelki emberek vagyunk, az Istennel élünk, nem félünk se a haláltól, se a jövőtől, mert akinek szolgálunk, annak gondja lesz ránk az örök életben” – mondja József atya.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Népszámlálási végeredmény – Apad és öregedik Háromszék lakossága
Az etnikai arányok számottevően nem változtak, de egészében fogyott Háromszék lakossága, az átlagéletkor pedig emelkedett a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz mérve. A 2011. októberi népszámlálás tegnap nyilvánosságra hozott végleges eredményei szerint másfél évvel ezelőtt 210 177 személy élt megyénkben, 12 272-vel (5,5 százalékkal) kevesebb, mint 2002-ben – közölték a megyei statisztikai hivatal vezetői.
Illés Andrea igazgató és Lőrinczi Ferenc, a népszámlálás technikai részéért felelős szakember először az országos adatokat ismertette (ezeket tegnapi lapszámunkban közöltük), és azt is elmondták, hogy a végleges számok hogyan alakultak ki. Megyénkben közel 206 000 személyt sikerült terepmunkával összeírni, 5800 különböző nyilvántartásokból adódott hozzá: pénzügyi, munkaügyi, iskolai, egészségügyi intézmények táblázataiból összesítették a 2011. október 20-ai referenciadátumon aktív (iskolába járó, fizetést, segélyt, családi pótlékot, nyugdíjat stb. felvevő) lakosokat; a kapott adatokat a lakossági nyilvántartó hivatal lajstromaival is összevetették, de ebben akár ötvenezerrel több név is lehet, mert minden valaha itt élt (de akár évtizedekkel korábban kitelepedett, de román állampolgárságát megtartó) személy is szerepel, ám most csak azokat kellett összeírni, akik itt is élnek, vagy csak ideiglenesen tartózkodnak másutt. Azt is elmondták, hogy emiatt nem teljesen pontos az etnikumra és vallásra vonatkozó eredmény, ezeket ugyanis semmilyen más adatbázisban nem tárolják.
A népszámlálás idején otthon nem talált, illetve nem nyilatkozó személyek aránya egyébként országszinten Kovászna megyében a legalacsonyabb, 0,5 százalék. Ennél kicsit több, összesen 6117 személyről nem tudni, hogy melyik etnikumhoz vagy felekezethez tartozik, illetve melyik az anyanyelve (ezeket nem volt kötelező bevallani), ami a nagyvárosokhoz mérten nem tűnik soknak (Bukarestben egy megyényi lakost, közel 240 000 főt írtak be utólag papírokból), de elgondolkodtató, hogy 2002-ben csak 81 ilyen esetet jegyeztek.
Azt a lehetőséget, hogy valaki kétszer kerüljön be az adattárba, határozottan kizárták: személyi szám alapján történt az összeírás, az egyedi azonosító, és a számítógépes rendszer nem fogadja el kétszer. Arra viszont nem tudtak magyarázatot adni, hogy a központi statisztikákban miért szerepel csak 71,6 százalékos magyarság megyénkben. Saját adataik szerint ugyanis a megkérdezettek (tehát nem az összlakosság, hanem csak a válaszolók) 73,7 százaléka vallotta magát magyarnak (2002-ben 73,8%), ez 150 468 fő, de 75,3 százalék magyar anyanyelvűnek, 22,1 százalék románnak (2002-ben 23,3%), ez 45 021 fő, és 24,6 százalék román anyanyelvűnek, 4,1 százalék pedig romának (2002-ben 2,7%).
Az önmagukat romának valló személyek létszáma érdekesen alakult. Íme a legkirívóbb példák: Sepsiszentgyörgyön a 2002-es 932 főről 398-ra esett vissza a létszámuk, Előpatakon 1778-ról 2172-re nőtt, Ozsdolán 75-ről 811-re, Bölönben 503-ról 1306-ra. A más nemzetiségűek aránya elenyésző: németnek 114 személy tartja magát az egész megyében (a legtöbben, 61-en Sepsiszentgyörgyön élnek), az egyéb hovatartozású személyek összlétszáma Háromszéken 190 fő. Vallásáról 203 744 személy nyilatkozott, közülük 21,4% ortodox hívő, 36,2% római katolikus, 33,3% református, 4,3% unitárius, 0,4% evangélikus, 2,3% pünkösdista, 2,1% más vallású, 0,4% vallástalannak mondta magát.
Kevesebben városon, többen vidéken
A legnagyobb lélekszámú település továbbra is Sepsiszentgyörgy (56 006 fő, ebből 41 233 magyar), a következő Kézdivásárhely (18 491 lakossal, ebből 16 292 magyar), Kovászna (10 114 lakos, amiből 6354 magyar), Barót (8672 fő, 8129 magyar) és Bodzaforduló (7528 fő, amiből 33 magyar). A községek közül Zágon a legnépesebb (5282 fő, amiből 2642 magyar), második Gelence (4815 lakossal, ebből 4551 magyar), harmadik Bardoc (4782 fő, amiből 3612 magyar) – az ellenkező oldalon Dálnok áll (956 lakossal, ebből 933 magyar), Kommandó (1006 fő, 938 magyar) és Nagypatak (1051 fő, 13 magyar). A népesség néhány falu kivételével mindenütt csökkent, a legnagyobb mértékben Sepsiszentgyörgyön, ahol 5537-tel élnek kevesebben, mint 2002-ben.
Számottevő növekedést csak Előpatakon mértek: ott 777-tel gyarapodott a létszám tíz év alatt, de Árkos, Bölön, Illyefalva, Kőröspatak, Torja, Hidvég, Réty, Esztelnek, Gidófalva, Gelence, Bardoc, Bodok és Nagyborosnyó lélekszáma is nagyobb, mint volt. Azoknak a száma, akik 2011. október 20-án 12 hónapnál hosszabb ideje tartózkodtak külföldön, 5377 fő. A legtöbben Olaszországban élnek (2081 személy), Magyarországon 1576-an, jóval kevesebben keresik boldogulásukat Spanyolországban (378 személy), illetve Németországban (360 személy).
Az itt élő lakosság nagyobbik része nő (50,8%), illetve falun él (52%), ami fordulatot jelent, eddig a városiak voltak (enyhe) többségben. Nőtt az átlagéletkor
Kor szerinti megoszlásban a legnépesebb kategória az aktívnak nevezett életkorban van: 55,4% a 25–64 évesek aránya, a 0–14 éves gyermekeké 17,5%, a 15–24 éves fiataloké 12%, a 65 év fölöttieké 15% (ebből 1,2% a 85 év fölöttieké). Az átlagéletkor majdnem mindenütt nőtt, szinte csak Előpatak fiatalodik. Családi állapotát tekintve a válaszolók 46,2 százaléka házasságban él, 41,2% egyedül, 8,5% özvegy, 4,1% elvált; élettársi kapcsolatot 10 670-en közöltek. A népszámlálás során felmérték a tíz éven felüliek iskolázottságát is. Ugrásszerűen, 4,2-ről 9,8 százalékra nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya; középfokú képesítéssel 41,9% rendelkezik, 0–8 osztállyal 46,1%, írástudatlan 4024 fő. A lakáskörülményekről, munkaviszonyokról gyűjtött adatok feldolgozását még nem fejezték be, októberre ígérik a végeredményt. Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Csökkenő közösségek a Székelyföldön és Partiumban
A Székelyföldön és a Partiumban egyaránt csökkent a magyarság száma a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint.
Kizárja a csalás lehetőségét a végleges népszámlálási adatok kapcsán Lőrinczi Ferenc, a Kovászna megyei statisztikai hivatal munkatársa, aki szerint a személyi számok használata ezt nem teszi lehetővé. Mint arról beszámoltunk, a csütörtökön bemutatott, végleges népszámlálási eredményeket számos szakember megkérdőjelezte, úgy vélve, gyanúra ad okot az a tény, hogy a februári részleges adatokhoz képest 1,1 millióval nőtt a lakosság száma, meghaladva a 20 milliós lélektani határt.
Lőrinczi Ferenc a Krónikának elmondta, a 2011 októberi népszámlálási adatokat kiegészítették, az otthon talált és nyilvántartásba vett személyek számához hozzáadták azokat, akikre úgy bukkantak rá, hogy a lakossági nyilvántartó passzív adatbázisát összevetették a pénzügy, az egészségügy, a nyugdíjpénztár és a munkaügy aktív adatbázisaival. A személyi számok alapján országos szinten közel 1,2 millióval nőtt ily módon a lakosság száma, magyarázta az illetékes. Lőrinczi Ferenc arra is rámutatott, hogy a nemzetiségek százalékarányát nem a végleges, már kiegészített adatból számolják, csak azokat veszik figyelembe, akik a számlálóbiztosnak nyilatkoztak nemzetiségükről.
A végleges adatok szerint Kovászna megyében a lakosság 73,7 százaléka magyar nemzetiségűnek vallotta magát, 22,1 százalék a román és 4,1 a roma nemzetiségűek aránya. Illés Andrea, a megyei statisztikai hivatal igazgatója elmondta, a 2002-es cenzus adataihoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkent a magyarok, valamint 1,2 százalékkal a románok aránya, viszont másfélszeresére nőtt a romáké. Ezek 75,3 százaléka magyar ajkú, míg 24,6 százalék azt vallotta, román az anyanyelve, mindössze 0,3 százalékuk beszéli a romani nyelvet.
Kevesebb városlakó Háromszéken
A két népszámlálás között 5,5 százalékkal, 12 270 személlyel csökkent a megye lakossága. Kovászna megye a 2011 októberi népszámlálás idején 210 177 stabil lakossal rendelkezett, a lakosság 50,8 százaléka nő, közölték pénteken a megyei statisztikai hivatal munkatársai. Továbbra is Kovászna az ország legkisebb megyéje, a térség legnagyobb városa Sepsiszentgyörgy 56 006 lakossal, Kézdivásárhely 18 491, Kovászna 10 114, Barót 8672, míg Bodzaforduló 7528 lakossal rendelkezik.
A községek közül Zágon a legnagyobb 5282 lakossal, a legkisebb Dálnok, ahol 957-en laknak. Illés Andrea arra hívta fel a figyelmet, hogy a két népszámlálás között megfordult a városon és falvakon lakók aránya, 2002-ben a háromszékiek 49,7 százaléka lakott vidéken, 2011-ben már 52 százalékuk élt falun. A népességfogyás leginkább városon érhető tetten, a romák által lakott falvakban, valamint a városokhoz közeli településeken nőtt a lakosság száma, így például növekedés észlelhető Előpatakon, Árkoson, Bölönben, Hídvégen és Illyefalván is.
A cenzus során az is kiderült, hogy elöregedőben a megye lakossága: több mint felét a 25 és 64 év közöttiek teszik ki, a kiskorúak (0–14 év közöttiek) aránya 17,5 százalék, a fiataloké (15–24 év) 12 százalék. A népszámlálás adatai szerint a háromszékiek 46,2 százaléka házas, de szinte ugyanekkora (41%) azok száma, akik soha nem éltek házasságban, több mint tízezren élnek élettársi kapcsolatban.
Több a roma Hargita megyében
Nőtt a lakosság száma Hargita megyében a 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint, a magyarság számaránya 85,21, a románságé 12,96 százalék. Abos Maria Elena, a Hargita megyei statisztikai hivatal vezetője pénteken elmondta, a népszámlálás időszakában a megye lakossága 310 867 főt számlált, közülük 157 295 (50,6%) volt nő. A 2002-es cenzushoz képest a megye lakossága 15 355-tel csökkent.
A legnépesebb települések: Csíkszereda (38 966 fő), Székelyudvarhely (34 257), Gyergyószentmiklós (18 377). A községek közül a legtöbben Parajdon (6502), Gyergyóremetén (6165), Korondon (6135), Csíkszentdomokoson (6110), a legkevesebben Székelyderzsen (1036) és Kányádon (1193) laknak. A hargitaiak 42,6 százaléka városon él. Korcsoportonkénti eloszlás szerint a megye lakosságának 17,07 százaléka 0–14 év közötti, 12,24 százaléka 15–24 éves, 55,28 százaléka 25 és 64 év közötti, 15,41 százaléka pedig betöltötte 65. életévét.
A nemzetiségre vonatkozó kérdésre 302 435-en válaszoltak, közülük 85,21 százalék magyarnak (257 707), 12,96 százalék románnak (39 196), 1,76 százalék (5326) cigánynak vallotta magát. A 2002-es cenzushoz képest növekedett a roma lakosság aránya (1,18%-ról 1,76%-ra), csökkent viszont a románok számaránya (14,06%-ról 12,96%-ra). Az anyanyelvre vonatkozó kérdésre 302 448-an válaszoltak, közülük 86,43 százalék magyar, 13,15 román anyanyelvűnek vallotta magát.
Magyar térvesztés Maros megyében
A statisztikai adatok szerint 1990 után Maros megye lakossága népszámlálásonként 30–30 ezerrel csökkent. Míg az 1992-es cenzus alkalmával 610 ezren lakták a megyét, 2002-ben már csak 580 ezren éltek a térségben, 2011-re ez a szám 550 ezerre apadt. A megyében nemcsak a magyarság száma, de az aránya is csökkent a 2002-es népszámlálás adataihoz képest. Míg egy évtizeddel korábban a lakosság 39,3 százaléka vallotta magát magyarnak, jelenleg mindössze 38,1 százaléka mondta magát annak.
Hasonló helyzetben van a térség románsága is, amely 53,3 százalékról 52,6 százalékra apadt. Míg a valamikor jelentős szász és zsidó lakossággal rendelkező megyében már csak 1478-an (0,3 százalék) jelölték meg nemzetiségükként a németet és 86-on zsidót, a cigányság közel 47 ezerre gyarapodott, ami arányaiban is szinte két százalékkal több a 2002-ben regisztrált adatokhoz képest. A roma lakosság aránya a két népszámlálás között 7 százalékról 8,9-re nőtt, ezzel Maros megye országos első helyre került.
A magyarság térvesztése a megye összes városában tetten érhető. A 134 ezer lakóval rendelkező Marosvásárhelyen már csak 57 532 magyar (42,8 százalék) él a korábbi 70 108-hoz (46,7 százalék) képest. Szászrégenben 28,8 százalékról 24,8-ra, Segesváron 18,4-ről 16,5-re, Dicsőszentmártonban 17,7-ről 14,3-ra, Marosludason 25,2-ről 23,2-re csökkent a magyarok száma.
A statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-ben még a megye legmagyarabb városának számító Szovátán is 90,1-ről 87,6-ra apadt a magyar közösség. Hasonló a tendencia Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is, ahol 84 százalékról 80,1-re, illetve 75,5 százalékról 73-ra csökkent a magyarság aránya. A megye legnagyobb községei továbbra is a Marosvásárhellyel összenőtt, vegyes lakosságú Marosszentgyörgy (9304) és Marosszentkirály, melyek létszámuk alapján a 2000 után várossá avanzsált Nyárádtőt (6945), Nagysármást (6942), Nyárádszeredát (5554) és Erdőszentgyörgyöt (5166) is megelőzik.
A magyarság számának csökkenését kommentálva Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök a Krónikának úgy vélekedett, hogy ennek kettős magyarázata lehet. Egyrészt a cenzus alatt, a szövetség megyei irodájába érkező számos panasz arra a következtetésre juttatta az RMDSZ-t, hogy nagyon sok magyart nem vettek nyilvántartásba. Brassai tudomása szerint elsősorban olyan személyekről van szó, akik más városban vagy külföldön folytatják tanulmányaikat. Másrészt a roma lakosság jelentős növekedése is hozzájárul a magyarság számarányainak csökkenéséhez.
Az elnök szerint az sem mellékes, hogy az adatok véglegesítése előtt a hatóságok csaknem egymillióval felduzzasztották az ország lakosságát. Kérdésünkre, hogy a 2000-es választáson elveszített marosvásárhelyi polgármesteri szék még visszanyerhető-e a 42,8 százalékos aránnyal, Brassai határozott igennel válaszolt. „Ha egységes politikai közösségként tekintünk a vásárhelyi magyarságra, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy 2016-ban visszanyerjük a várost" – adott hangot derűlátásának az RMDSZ megyei elnöke.
Több a magyar Szatmár megyében
Közel 23 ezerrel csökkent Szatmár megye lakossága is az elmúlt tíz év során. A magyarok és a románok részaránya picit csökkent, a romáké emelkedett. A 2011-es népszámlálás végleges eredményei szerint a megyében 188 200 román, 112 600 magyar, 17 400 roma és 5 ezer német él. A románság aránya a tíz évvel korábbi népszámlálás eredményeit alapul véve 58,8 százalékról 57,9-re, a magyarságé 35,2 százalékról 34,7-re esett vissza, míg a romáké 3,7 százalékról 5,4-re emelkedett.
Ezzel párhuzamosan megnőtt a magyar anyanyelvűek aránya – a korábbi 39,1 százalék helyett most a megye lakosságának 40 százaléka nyilatkozta, hogy magyar az anyanyelve. A román ajkúak körében viszont csökkenés érhető tetten, arányuk tíz év alatt 59,4 százalékról 55,4-re esett. A városon élők 45,6 százalékot tesznek ki. A 24 éven aluliak aránya megközelítőleg 30, a 65 éven felülieké 14,3 százalék.
Nagyobb léptékben mérve a hivatalos adatok szerint a megye lakossága 1992 óta folyamatosan csökken, akkor több mint 400 ezer főt számláltak össze, tíz évvel később pedig 367 ezerre tették a létszámot. A mérések alapján elmondható, hogy jelenleg a népsűrűség megközelítőleg az 1956-os szinten van. A tavaly közzétett előzetes adatok körülbelül 329 ezres létszámot vetítettek elő, a végleges eredmények szerint viszont ennél 15 ezerrel vannak többen a szatmáriak, azaz 344 360-an lakják a megyét.
Szatmárnémetiben 35 441-en vallották magukat magyarnak, ami a 102 411 fős összlakosság 34,6 százaléka, Nagykárolyban a 21 112 lakosból 10 950 személy, azaz 51,8 százalék nyilatkozta azt, hogy magyar nemzetiségű. Tasnádon ez az arány 34,7 százalékos (8 631 fő az összlakosság), Sárközújlakon pedig 59,5 százalék (6 773-an lakják a kisvárost). A megyében a statisztika szerint az etnikai és a vallási hovatartozásáról közel 20 000 ember nem nyilatkozott, ezek túlnyomó többsége a megyeszékhelyen él – Szatmárnémetibe közel 18 800-ra tehető azok száma, akik nem diktálták be ezeket az adatokat.
Növekvő arányok Biharban
Arányaiban ugyan nőtt a magyar lakosság a románhoz képest Bihar megyében, de a száma csökkent a 2002-es adatokhoz viszonyítva: miközben több mint egy évtizeddel ezelőtt még 155 828 főt számláltak, addig a legutóbbi népszámláláson csupán 138 213-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Azonban a román nemzetiségűek 404 468 főről 366 245 főre történt visszaesésével kiegyenlítődtek az arányok.
„Nagyon fontos, hogy arányaiban sikerült megállítani a csökkenést" – jelezte lapunknak Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, aki ezt részben azzal magyarázza, hogy az elmúlt évtized második felében erőteljesebben megindult a románok migrációja, miközben Magyarország gazdasági ereje csökkent, így kevésbé vonzotta át a helyi magyarságot. Az aránynövekedést azzal is indokolja, hogy az elmúlt évtized kisebbségi szempontból sokkal nyugodtabb, konfliktusmentesebb volt, mint az azt megelőző, javult a romániai magyarság helyzete. „Reméljük, most, hogy megállt a százalékos fogyás, vissza is lehet azt fordítani" – mondta a képviselő, aki a gyerekvállalás ösztönzésében és támogatásában látja a megoldást. Példaként a Németországból származó családtípusú adózási modellt említette.
A magyarság csökkenése leginkább Nagyváradon érzékelhető, ahol 45 305 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ez kétszázalékos visszaesést jelent a 2002-ben jegyzett 27 százalékhoz képest. Szabó Ödön szerint ez részben a vegyes-házasságokkal és az erőteljesebb migrációval magyarázható, de az is közrejátszhatott benne, hogy az elmúlt évtizedben a megyeszékhelyről többen vidékre költöztek. Nagyszalontán 2002-ben 10 335 magyart számláltak, most 9868-an vannak, Érmihályfalván 8757-ről 7971-re apadt a számuk. Bihar megyében a magyarság többsége még mindig városon él, miközben a megye lakosságának zöme vidéken lakik.
Tízezres hiány Kolozsváron
A végleges népszámlálási adatok szerint Kolozs megyében összesen 103 591 magyar él, 18 710-el kevesebben a 2002-es összeírás hivatalos adataihoz képest, a magukat magyar anyanyelvűnek vallók száma ennél is kisebb: 102 928. Kolozsváron a leglátványosabb a magyar népesség fogyása, a tíz évvel ezelőtt regisztrált 60 281 fős közösség 10 716 fővel lett kisebb. A megye magyarságának drámai csökkenését jól mutatja az is, hogy 1941-ben 208 ezer magyart tartottak nyilván, de még 1992-ben is 146 ezernél több magyart számoltak össze.
A megye összlakossága is csökkent: 2011-ben 691 106 főt számláltak össze, míg 2002-ben 702 755 személy lakta Kolozs megyét. A magyarok túlnyomó többsége városon él, szám szerint 64 763-an, ebből 49 565 Kolozsváron, 1479 Aranyosgyéresen, 3781 Désen. Szamosújváron 3435, Tordán 3905, míg Bánffyhunyadon 2598 magyart számoltak. A végleges népszámlálási adatok szerint a községek közül Egeresen, Kisbácsban, Szászfenesen, Tordaszentlászlón és Széken van kétezernél több lelket számláló magyar közösség.
Krónika (Kolozsvár)

Az autonómiaharc évtizede
Pont tíz évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti testületként egyetlen célkitűzéssel: a székelyföldi területi autonómia kivívásáért. Ez alatt az évtized alatt számos módon, eszközzel próbált eredményt elérni, ám kezdeményezései az egyre éleződő magyar–magyar politikai harcok miatt többnyire kudarcba fulladtak.
E tíz esztendő krónikáját állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül, nem ejtvén szót a nemzetközi fórumokon tett népszerűsítési, figyelemfelkeltési próbálkozásokról és a román hatalomhoz több ízben intézett nyílt levelekről, perekről. E kronológia jól tükrözi, miként sikerült előbb közbeszéd tárgyává, majd az erdélyi magyar pártok programjának részévé emelniük az autonómiaküzdelmet.
Az SZNT végig próbált és többnyire sikerült felülemelkednie a pártpolitikán, tagjai, némely vezetői azonban csatlakoztak egyik vagy másik szervezethez (legtöbben az MPP-hez), így sok kezdeményezés az erdélyi magyarság belső politikai csatározásának áldozatául eset. Ez történt a helyi népszavazásokkal, a belső referendummal, több tüntetéssel, a székelyföldi önkormányzati nagygyűléssel. Az RMDSZ főként a politikai vetélytársat látta benne, túl radikálisnak találta kezdeményezéseiket, és nem volt hajlandó támogatni azokat. E számbavételben tisztán tetten érhetőek az RMDSZ válaszként megfogalmazott, soha be nem váltott ígéretei, de az is: 2012 után a szövetség székelyföldi képviselői végre nyitnak az SZNT irányába, és elkezdődhet a közös munka. Ennek köszönhetően jöhetett létre idén márciusban Marosvásárhelyen a minden eddiginél nagyobb autonómiatüntetés és az összefogásnak, együttműködésnek hála remélhetően sok tízezren, akár százezren vonulnak ki vasárnap a székelyek nagy menetelésére. Tanulságos ez az évtized, hűen tükrözi, mekkora szükség van arra, hogy politikum és civil kezdeményezés egyet akarjon, összehangoltan, egymást kiegészítve cselekedjék. Ha nekünk, erdélyi, székelyföldi magyarságnak sikerül saját hibánkból okulnunk, a következő tíz év sokkal eredményesebb lehet. Ez lenne az SZNT következetes kiállásának legnagyobb hozadéka.
2003. október 26. – Sepsiszentgyörgyön, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Azért itt, mert mint megfogalmazták: „Ebben a teremben döntöttek másfél évszázada őseink az önvédelmi harc vállalásáról, a most megjelentek pedig ugyanezt vállalják”. A bejelentkezések alapján 211 személyt regisztrálnak, ám a nem hivatalos küldöttekkel, az érdeklődőkkel együtt közel négyszázan gyűlnek össze. Megválasztják a vezetőtestületet, melyben minden székely szék képviselője helyet kap, és az autonómiastatútum kidolgozóját, Csapó József lesz az SZNT elnöke. Négy határozatot és egy kiáltványt fogadnak el. A székely székek önigazgatásáról, a Székelyföld autonómiájáról hozott határozat leszögezi: „..a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, Székelyföld autonómiastatútumának törvény általi jóváhagyására.” Ekkor döntenek arról, hogy véglegesítik az autonómiastatútumot és az SZNT jóváhagyása után Románia parlamentje elé terjesztik.
2003. december – összesítik a beérkezett módosító javaslatokat.
2004. január 17. – a testület szintén Sepsiszentgyörgyön ülésezik és egyöntetűen fogadja el a kiegészített statútumot. A 22 fejezetből és 131 szakaszból álló statútumtervezeten végrehajtott módosítások jelentős része formai, többnyire pontosító, lényeget kiemelő változtatások kerülnek a dokumentumba. A Székely Nemzeti Tanács Birtalan Ákos képviselőt kéri fel az autonómiastatútum törvénytervezetének román parlament elé terjesztésére, és Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly, Pécsi Ferenc illetve Toró T. Tibor képviselőt bízza meg ennek támogatásával és fenntartásával.
2004. február 25. – a megbízott képviselők a román parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. 2004. március 30. – a képviselőház elsöprő többséggel elutasítja az SZNT által kezdeményezett és hat RMDSZ-es honatya által benyújtott törvénytervezetet. A közigazgatási szakbizottság egy általános vita után elutasító jelentést állított össze a tervezetről, ebben megismétlik a törvényhozási tanács korábban már megfogalmazott ellenérveket. A kormány is hasonló érveket sorakoztatott fel, az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek minősítette a javaslatot. A képviselőházi vitában az autonómiával kapcsolatos általános kérdések kerültek napirendre. A kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt mutatta be a tervezetet, kiemelte, hogy a területi autonómia pozitív megoldás az unió több országában, kifejtette: a kisebbségek helyzetének rendezésére ezt szorgalmazta az Európa Tanács is tavalyi határozatában.
2004. június 29. – a szenátus is elutasítja a statútumot, a szavazáson a tizenkét RMDSZ-szenátoron kívül mindenki egyöntetűen a tervezet ellen voksolt.
2004. augusztus – a magyar többségű megyei tanácsokhoz fordulnak az SZNT széki elnökei, kérik, írjanak ki népszavazást az autonómiáról.
2004. szeptember 28. – többszöri egyeztetés után Kovászna megye tanácsa elutasítja az SZNT kérését, érvelésük szerint jogászaik törvénytelennek ítélték a referendum kiírását, ezért úgy határoztak, az erre vonatkozó törvény módosításának kezdeményezésére kérik fel az RMDSZ parlamenti képviselőit oly módon, hogy helyi ügyekről helyi szinten, regionálisakról pedig regionális szinten lehessen dönteni.
2004. október – a megyei tanácsok elutasítása után az SZNT a helyi önkormányzatokat kéri fel, hogy írjanak ki helyi népszavazást, amely során a szavazópolgárok igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, akarják-e, hogy Székelyföld autonóm adminisztratív régióvá váljék, és hogy településük ehhez tartozzon.
2004. október 20. – az illyefalvi tanács megszavazza a népszavazás kiírását, ugyanezt teszik Nagybaconban és következő év elején Vargyason is, a prefektúra minden esetben közigazgatási bíróságon támadja meg a döntéseket
2005. február 12. – Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZNT, ismét szorgalmazzák, a helyi önkormányzatok tűzzék ki az autonómia népszavazást. A testület határozatban kezdeményezett tárgyalásokat Románia kormányával, miniszterelnökével, illetve elnökével Székelyföld területi autonómiájáról. Döntés születik arról is, hogy a frissen megválasztott parlament elé is beterjeszti statútumtervezetét. 2005. február 14. – az RMDSZ bejelenti, nem támogatja az SZNT autonómiastatútumának újbóli parlamenti előterjesztését, azt ígérik, az RMDSZ elkészíti saját törvénytervezetét, és azt terjeszti elő. 2005. május 13. – Csapó József az SZNT elnöke bejelenti, változatlan formában újra parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot, és kezdeményezik, hogy az Európai Parlamentben nyílt meghallgatásra kerüljön sor a székelyföldi autonómia ügyében.
2005. június – Csapó nyílt levélben kéri az RMDSZ segítségét a statútum parlamenti beterjesztéséhez, a szövetség ezt visszautasítja, arra hivatkoznak, amíg a kisebbségi törvényt nem sikerül elfogadtatni, az RMDSZ nem foglalkozik más törvénytervezetek beterjesztésével.
2005. június 30.– Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalja az SZNT statútumának beterjesztését.
2005. szeptember 23. – a képviselőház közigazgatási bizottsága vita nélkül elutasítja az autonómiastatútumot. 2005. szeptember 29. – jogerős, végleges döntéssel utasította el a brassói táblabíróság a vargyasi helyi tanács autonómiáról szóló népszavazásra vonatkozó határozatát.
2005. október 12. – a képviselőház plénuma is nemet mondott az autonómia-törvénytervezetre
2005. december – elutasító választ ad Csapó József levelére Traian Băsescu államelnök, újságírók kérdésére alkotmányellenesnek nevezi a székelyföldi területi autonómiát.
2005. december 11. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT. A közakarat határozott kinyilvánítására szólítanak mindenkit, tüntetések megszervezésével kívánnak közösségi nyomást gyakorolni választottaikra. Döntöttek arról, hogy 2006. március 15-én Székelyudvarhelyen Székely Nagygyűlést tartanak.
2006. március 15. – húszezren gyűlnek össze Székelyudvarhelyen a Székely Nagygyűlésen. „Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek” – hangzott több ezer torokból azt követően, hogy Csapó József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyűlés kiáltványát.
2006. április – az SZNT Állandó Bizottsága felszólítja tagjait: válasszanak valamely pártban betöltött politikai tisztségük, illetve a közképviseletben vállalt vezetőszerepük között. Többen eleget tesznek a felkérésének, Szász Jenő azonban nem hajlandó erre.
2006. június 18. – Gyergyóditróban megtartják a Székely Nemzetgyűlést. A székelyföldi települések 4000–5000 küldötte kézfelemeléssel és háromszori „akarjuk” felkiáltással fogadják el a Csapó József által felolvasott határozatot, a széki elnökök az ezeréves, legendás, titkos helyen őrzött székely kehelyből kortyolt borral szentesítik fogadalmukat. Itt hangsúlyozta Csapó József, hogy a székely nép a történelem során mindig akkor hívta össze a Székely Nemzetgyűlést, amikor megelégelte a jogfosztottságot.
2006. október 7. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT, kezdeményezik, hogy még év vége előtt, Románia EU-csatlakozását megelőzően szervezzenek népszavazást Székelyföld autonómiájáról. Itt hangzik el, hogy mivel a hivatalos népszavazás kiírását megakadályozta a román hatalom – beperelték az erről határozatot elfogadó önkormányzatokat – belső, nem hivatalos népszavazással lehetne felmutatni az autonómiaigényt.
2006. október 15. – az SZNT is részt vesz az RMDSZ által szervezett agyagfalvi nagygyűlésen. Csapó ezt követően kezdeményez találkozót Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, kéri, a szövetség támogassa az SZNT autonómia-népszavazását. Markó kijelentette: ezzel egyetértene, ha lenne rá törvényes lehetőség. De nincs, és ezt azok is tudják, akik ezt a népszavazást követelik – tette hozzá.
2006. október 23. – Csapó József váratlanul lemond az SZNT elnöki tisztségéről.
2006. november 4. – az SZNT Fodor Imrét választja ideiglenes elnökéül.
2006. november 22. – a gidófalvi tanács is elfogadja az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. 2006. december 16. – a székely székek közül elsőként Bardoc-Miklósvárszéken (Erdővidéken) kezdik el a belső népszavazást. Önkéntesek járnak mozgóurnával házról házra.
2007. február – számos székely széken megkezdődött a belső népszavazás.
2007. március 30. – az SZNT ÁB a belső népszavazás határidejének meghosszabbításáról dönt, június végéig összesíthetik a támogatókat azokon a településeken, ahol objektív okok miatt akadozott a szervezés. Addig az időpontig 150 ezer igen választ gyűjtöttek az önkéntesek.
2007. szeptember 19. – Árpád fejedelem -díjat kap az SZNT.
2008. február 20. – az SZNT kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön szolidarizáló tüntetést tartanak a néhány nappal korábban függetlenné vált Koszovóval. A jelenlevők kinyilvánítják autonómiaigényüket. 2008. február 23. – Izsák Balázst választja elnökévé az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén. Határozatokat fogadnak el, amelyek elsősorban az autonómiaigény nemzetközi tudatosítását, hitelesítését célozzák. Ekkor hozzák nyilvánosságra a belső népszavazás eredményét: 209 304 szavazatot sikerült összesíteniük. Az SZNT adatai szerint az elérhető szavazók 52,98 százaléka nyilatkozott, és 99,31 százalékuk igennel válaszolt arra a kérdésre, akarja-e Székelyföld területi autonómiáját. 2008. június 18. – Sólyom László magyar államfő fogadja az SZNT küldöttségét. Átadják neki az autonómia-népszavazás eredményét tartalmazó iratcsomókat. Sólyom László megerősítette korábbi kijelentéseit, miszerint a székelyföldi autonómiaigény jogos, fontos és európai.
2008. július 5. – az SZNT ÁB ülésén döntenek arról, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a frissen megválasztott megyei és helyi önkormányzatokkal, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni.
2008. augusztus – az SZNT vezetősége tárgyalásokat kezdeményez a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel az autonómia kérdésében. A megbeszélések egyik pontja a hivatalos autonómia-népszavazások kiírása.
2008. augusztus 30. – az SZNT felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzék ki a referendumot, amely során arról kérnék ki a régió lakóinak véleményét, akarják-e a megyehatárok megváltoztatását oly módon, hogy létrejöhessen az autonómiastatútumban szereplő régió.
2008. szeptember 11. – nyílt levélben kéri az SZNT Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, hogy támogassák az autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezésüket. Az MPP már másnap igennel válaszol. Markó Bélával október elején találkozik Izsák Balázs, az RMDSZ elnöke akkor azt ígéri, szakértőikkel elemzik a kezdeményezés jogi és politikai vonatkozásait, később azonban az RMDSZ kihátrál, és arra hivatkozva, hogy nincs jogi lehetőség a népszavazások megszervezésére, nem támogatja az SZNT kezdeményezését. Több tanács mégis napirendjére tűzi a népszavazást, és számos helyen el is fogadják az erről szóló határozatot.
2008. október 25. – ötödik születésnapját ünnepli az SZNT, úgy döntenek, hogy állampolgári kezdeményezésként – 100 000 aláírás összegyűjtésével – vagy a parlamenti képviselők révén harmadszor is a román parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. Napirendre kerül a népszavazások ügye, hogy minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt meg kell nyerni ennek támogatására, kiderül, az ülés napjáig alig néhány településen született döntés, de a következő hetekben várhatóan megsokszorozódik ezek száma. A népszavazás kiírását elfogadták már Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban, Kézdivásárhelyen, Kőröspatakon, Újszékelyen elutasította az RMDSZ-es többségű tanács, Marosvásárhelyen, Kovásznán és Zágonban a polgármesterek nem hajlandóak napirendre tűzni; – az SZNT vezetői Sepsiszentgyörgyön találkoznak a hivatalos romániai látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, aki megerősíti korábbi álláspontját: jogosnak, európainak tartja a magyar közösség autonómiatörekvéseit.
2008. december 15. – Izsák Balázs közleményben szólítja fel az RMDSZ-t, hogy vállaljon aktív szerepet a székelyföldi népszavazások kiírásában, Székelyföld autonómiastatútumának parlamenti elfogadtatásában, a nemzetközi támogatás megszerzésében.
2008. december – a sepsiszentgyörgyi városházára is kikerül a székely zászló, amely az SZNT jelképe, és amelyet a tanács egyik alapítója, sepsiszéki elnöke, a néhai Kónya Ádám tervezett. Egyre több községházán tűzik ki a székely lobogót.
2008 vége – 2009 eleje – a prefektúrák megtámadják a helyi tanácsok autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozatait, a közigazgatási bíróságok érvénytelenítik az önkormányzati döntéseket. 2009. január 28. – Izsák Balázs kezdeményezi a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. március 3. – Izsák Balázs ismét az autonómia támogatására kéri az RMDSZ-t, nyílt levélben fordul Markó Béla szövetségi elnökhöz és az autonómia-népszavazások, illetve a statútum parlamenti beterjesztésének támogatása mellett azt kéri, pártok fölötti összefogással kezdeményezzék a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását.
2009. április 3. – az RMDSZ és az EMNT megállapodásának köszönhetően megalakul az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek feladata egyezségre jutni és megoldásokat találni az erdélyi magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben. Elhangzik, várhatóan már őszig közös törvénytervezeteket fogadnak el az autonómiáról. Az SZNT nem fogadja el a felkérést, nem delegál képviselőt az EMEF-be, mert politikai és kampánycéllal létrehozott testületnek tartja azt. Szerintük nincs szükség újabb tervezetek kidolgozására, az RMDSZ-szel közösen kellene képviselniük az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiastatútumot, illetve az SZNT Székelyföld autonómiastatútumát.
2009. május 13.– az EP-választási kampányban levő RMDSZ és EMNT úgy dönt, felkarolja az SZNT által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. Bejelentik, május 23-án Székelyudvarhelyen tartják meg a székely parlament előfutárak

Aki alakíthatta a történelmet
– beszélgetés Király Károllyal, Kovászna megye egykori párttitkárával –
Király Károly közelmúltunk azon kevés politikai személyiségei közé tartozik, akik elvi meggyőződésből és népük szolgálatának feltett szándékával váltak a román kommunista hatalom részesévé. A magas tisztség és a vele járó előjogok gyakorlása sem tudta megfertőzni őket, sőt, amikor rádöbbentek, hogy a kezdetben ígéretesnek tűnő népi demokrácia helyét parancsuralmi rendszer és személyi kultusz veszi át, felálltak kényelmes bársonyszékeikből, és szembefordultak az önkényuralommal. Magatartásuk és tetteik az erdélyi magyarság jelenét és jövőjét egyaránt meghatározták. Az 1968-as közigazgatási átszervezés során megalakított Kovászna megye egykori vezetőjével Székelyföld múltjáról és jelenéről beszélgettünk.
– Ön szerint mi vezetett Románia 1968-as területi és közigazgatási felosztásának átszervezéséhez?
– A Magyar Autonóm Tartomány megszüntetésének a nyíltan soha be nem vallott, de annál határozottabb szándéka, mely kivitelezésének első lépései már 1960-ban, Gheorghiu Dej pártfőtitkár vezetése alatt megtörténtek. Leválasztották a Magyar Autonóm Tartományról Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajonokat, három, többségükben románok lakta területet pedig hozzá csatoltak, ezzel nagymértékben megváltoztatva a Maros–Magyar Autonóm Tartománnyá átkeresztelt közigazgatási egység nemzetiségi összetételének arányait.
– Melyek voltak a megyésítés előkészítő lépései?
– 1967 őszén politikai hadjáratot indítottak Székelyföld területi felosztása érdekében. Elképzelésük szerint a történelmi Marosszék, a már említett román területekkel együtt Maros megyét alkotta volna. Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajont, valamint Kovászna városát, Zabolát, Maksát, Dálnokot, Málnást, Nagybacont, Zágont, Bodzafordulót és egész Erdővidéket Brassóhoz, míg Tölgyest és a Gyilkos-tavat Bákó megyéhez kellett volna csatolni, a maradékból pedig létrehozták volna Hargita megyét.
– Minek köszönhető, hogy a keménykezű, ellentmondást nem tűrő kommunista hatalom mindezt végül mégsem tudta megvalósítani?
– Az összefogásnak. Annak, hogy a nép egységesen és határozottan lépett fel a bukaresti szándékok meghiúsítása és saját akaratuk érvényesítése érdekében.
– Hogyan lehetett ezt elérni?
– A helyi politikai vezetők felosztást ellenző állásfoglalásával, mely mögé – a velük egyetértő és elképzelésüket támogató értelmiség meggyőző munkája következtében – a városiak és vidékiek egyaránt felsorakoztak. Meg kell említenünk továbbá, hogy az összefogás magját képező vezetőréteg egységes álláspontjának kialakításában óriási szerepe volt Fazakas Jánosnak, aki magas rangú párttisztviselőként mindvégig kiállt a történelmi Háromszék megye visszaállításáért. Az ő következetes magatartásával és tekintélyével sikerült Sepsiszentgyörgy rajon Brassó párti vezetőinek akaratát meghiúsítani.
– Önnek milyen szerep jutott ezekben az eseményekben?
– A párt és a kormány rendkívüli megbízottjaként Hargita megye megszervezésére kaptam felhatalmazást, ezért 1967 késő őszén már a helyszínen tartózkodtam. Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár és államfő már a ’60-as évek elején ismert, megbízott bennem, ezért amikor tudomást szerzett Kézdivásárhely rajon és a hozzájuk csatlakozók Brassó ellenes viszonyulásáról, engem bízott meg a helyzet kivizsgálásával. E kérésnek eleget téve szembesültem a közakarattal, melynek hatására végül Hargita mellett, Sepsiszentgyörgy központtal egy újabb székely megye létrehozását javasoltam. Ceauşescu ezt elfogadta, csupán a Háromszék elnevezéssel szemben voltak fenntartásai, így az új megye, szintén az én sugallatomra, a Kovászna elnevezést kapta, és szintén engem bíztak meg a megalakításával is. Működését 1968. február 18-án kezdte el.
– Az Ön vezetése alatt a régi-új megye soha nem tapasztalt gazdasági és kulturális fejlődésnek indult. Hogyan sikerült mindehhez beleegyezést és anyagi támogatást szerezni?
– Okosan kihasználtam a megye adottságait, illetve a helyzetemet. Gazdag vadállományunknak köszönhetően ugyanis az államfő gyakran megfordult nálunk, megyevezetőként nekem jogom és kötelességem volt a vadászatokra elkísérni. Egy ilyen alkalommal például, miközben Kisbaconon haladtunk át, megemlítettem neki, hogy a falu lakossága neheztel rám, amiért nem rendeztünk be múzeumot a magyar Ion Creangă, vagyis Benedek Elek mesemondó emlékére. Sok medve van itt? – kérdezte rám nézve, majd igenlő válaszom után írásban kérte tőlem az emlékház létrehozására szóló javaslatom. Így lettünk gazdagabbak egy kulturális intézménnyel.
– Mi vezetett az 1972-ben bekövetkezett lemondásához?
– Tisztában voltam vele, hogy ténykedésemmel sok ellenséget szereztem magamnak Bukarestben, ezért csak idő kérdése, hogy a megye éléről elmozdítsanak. Erre 1972-ben látták elérkezettnek az időt, ugyanis ekkor szólítottak fel, hogy nevezzem meg az utódomat, s az is a tudomásomra jutott, hogy felfelé, a minisztertanácsban alelnöki tisztséget is betöltő és általam tisztelt Fazakas János helyére akarnak buktatni. Eleve viszolyogtam ettől a megoldástól, s mivel Ceauşescu és az általa vezetett mindenható párt nemzetiségi politikája is a kárunkra változott, elhatároztam, hogy további politikai szereplést nem vállalok. Döntésemben fontos szerepet játszott, hogy rádöbbentem, az előléptetést elfogadva, magam is a homogén román nemzetállam megteremtésének eszközévé válok.
– Miként látja megteremthetőnek Székelyföld területi autonómiáját?
– Csakis a néppel együtt, amennyiben a politikai és szellemi élenjárók is e küzdelem élére állnak. A hatalomhoz való dörgölőzés helyett pedig okos, bátor, következetes és egységes politizálásra van szükség. Az elmúlt 93 év alatt ugyanis Bukarest csak úgy tudott rajtunk uralkodni, hogy hol mézzel, hol korbáccsal megosztott bennünket.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ünneplés a tereken (45 éves a Művészeti Népiskola)
Az 1968-as megyésítéssel egy időben létrejött sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola tanárai, tanítványai az intézmény negyvenötödik születésnapján kilépnek az iskola falai közül, ma és holnap a város különböző terein, valamint a parkban tartanak zenés előadásokat, jövő héten pedig szakmai konferencián tanácskoznak a szabadidős művészeti oktatás vetületeiről.
„A tegnapi nyílt nappal és a hétvégi szabadtéri rendezvényekkel célunk minél szélesebb körben bemutatni tevékenységeinket, amelyek révén sok gyermek és fiatal jut művészeti képzéshez, ismerheti meg a különböző népi mesterségeket, és a televízió, valamint a számítógép rabsága helyett alkotással tölti szabad idejét” – tudtuk meg Gáj Nándortól, a Művészeti Népiskola igazgatójától. Az intézmény vezetője közölte, a negyvenötödik évfordulót a nyitás, a széles körű tájékoztatás jegyében szervezték, a visszapillantást, az elmúlt évtizedek történéseinek összegzését az ötvenedik születésnapra tervezik.
Az iskola jelenleg Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton, Rétyen, Barátoson, Zágonban, Sepsibükszádon és Nagyajtán működtet csoportokat, több mint ötszáz diák és felnőtt vesz részt a zenei képzésben, balettórákon, mesterségeket oktató tanfolyamokon, és míg tanév közben a gyakorlásé a főszerep, ünnepek alkalmával különböző rendezvényeken, műsorokban mutatkoznak be a Művészeti Népiskola tanítványai. Ebből az oktatói műhelyből némelyek a művészeti pálya felé indulnak, legtöbben ellenben csupán a bennük lappangó alkotói készség fejlesztésére, kibontakoztatására törekszenek, vagy egyszerűen jól érzik magukat a művészetek közelében.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kockázatok
Csíkszeredában, 2003-ban, emlékkönyvet jelentettek meg az akkor 75 éves Domokos Géza köszöntésére. Ebben azt írja Kántor Lajos, Domokos Géza Esély című kötetéről szólva, hogy „minél több részlet tolul fel az emlékezetemben, annál inkább erősödik a véleményem: az Esély cím mellé oda kellene tenni a Kockázatot is. Azokról a kockázatokról is lehetne, kellene beszélni, amelyek a nyilvánosság mögött zajlottak. (…) 1989-ben már olyan idők jártak, hogy az ember nem törődött a személyes szabadságával, a változtatás elősegítése mindenek elé helyeződött. Csodával határos módon megúsztuk, csak jóval a fordulat után vallottuk be egymásnak, hogy rezgett a gatyánk. A mai zsákvarrók ezekről persze nem tudnak. Kívánom nekik, hogy ne jöjjön többet olyan idő, amikor a kockázat ilyen méreteket ölt.”
A fenti mondatokat azért idézem, hogy egyértelmű legyen: Kántor Lajos Domokos Géza kockázatai című könyve, amelyet a múlt héten mutattak be Kolozsváron, nem egyik napról a másikra született meg, hanem a szerzőnek legalább tíz esztendeje – de az is lehet, hogy jóval több ideje – már ott motoszkált a fejében.
A könyvet nem olvastam, minden bizonnyal előbb-utóbb hozzám is eljut, az újsághírekből annyit tudok, hogy a kötet jelentős részét kettőjük kapcsolata, levelezése teszi ki, és egyértelmű számomra, hogy a kor átélői, az erdélyi magyar értelmiség közép- és idősebb nemzedékei számára minden bizonnyal nem kevés izgalmat rejt a betekintés az egykori Kriterion könyvkiadó, több szerkesztőség és az éppen születőfélben meg felnövőben levő RMDSZ színfalai mögé.
Amikor Domokos Géza 2007-ben bekövetkezett halála után a családja megkért, hogy segítsek a hagyaték megmentésében, amelyet különösebb rendszerezés nélkül, csupán a biztonságra ügyelve sikerült a kolozsvári Szabédi-Házba eljuttatni, az ott igen áldozatos és kitartó munkával nyilvántartásba vett több mint tizenegyezer cím közül, menetközben, jónéhányat magam is elolvastam, és meggyőződésem, hogy Kántor Lajos időt feltáró, időt megőrző munkáját az elkövetkező esztendőkben még sokan folytatják, mint ahogyan már eddig is akadtak példák a közreadásra.
Mert ebben a hagyatékban – és Domokos Géza más címeken is megőrzött levelezésében – úgy tárul elénk a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek korrajza, az erdélyi magyarság szellemi javainak, közösségi létének megőrzéséért folytatott nem mindennapi és nem akármilyen eszközökkel megvívott küzdelem, hogy azt nem csupán történész rátekintéssel, rendszerezéssel és korszakolással, hanem korabeli dokumentumaiban is bárki számára olvashatóvá kell tenni.
A nagyközönség Domokos Géza sok-sok arca közül a memoárkötetek ellenére sem ismeri mindegyiket, a leggyakrabban csupán a Kriterion-igazgató – RMDSZ-alapító elnök – író-szerkesztő háromszögben helyezi el őt, és úgy gondolja, hogy ezzel már mindent tud róla. Mint írtam, nem ismerem részleteiben a friss Kántor-könyvet, de olvastam jónéhány olyan dokumentumot, amelyek igazolják, hogy milyen kemény, olykor fondorlatos taktikázó harcot vívott Domokos Géza, hogy az erdélyi magyarság néhány kiváló személyiségét és munkáját megmentse az önkénytől. Minderről visszaemlékezéseiben ő maga nem sokat beszél, hiszen soha nem szerette a saját érdemeit fitogtatni, mint ahogyan kevés szó esik arról is, hogy milyen bizalommal fordultak hozzá ügyes-bajos dolgaikkal nem értelmiségi, hanem hétköznapi sorstársai. És a dokumentumok fényében talán arról is szó esik majd egyszer, hogy a magyarországi magyar és a romániai román irodalmi-értelmiségi kapcsolatokat latba vetve, hogyan próbálta meg Domokos tágítani a horizontot Európa és a világ felé, akkor is, amikor még a madarakat is szerették volna visszafordítani a határokról.
2013 őszén Tőzsér Józseffel, a Domokos Géza emlékiratait megjelentető Pallas-Akadémia könyvkiadó igazgatójával Zágonba utaztunk, hogy a készülő „Kántor-kockázatokhoz” fényképeket digitalizáljunk a Domokos-emlékszobából. Néhány napra rá Tőzsér József tragikus hirtelenséggel elhunyt. Úgy érzem, Kántor Lajos könyvében egy kicsit az ő emléke is felcsillan. Meg minden bizonnyal mindazoké, akik igazolják, hogy az erdélyi magyar szellemi lét önállósága olyan hagyaték, amelyet bármiféle megfontolásból csak gazdagítani érdemes, és soha, egy pillanatig sem, porlasztani.
Székedi Ferenc. maszol.ro

Hatalomátvétel és a szellemi elit lefejezése

Záró istentisztelet Orbaiteleken (Kálvin-napok)
A szóbeszéd szerint Telek a világ közepe. Ez be is bizonyosodott szombaton a Kézdi-orbai Egyházmegye által szervezett Kálvin-napok zárórendezvényén. Mintegy ezer résztvevőre számítottak, de ennél sokkal többen – és nem csak reformátusok – jelentek meg az egyhetes rendezvénysorozat orbaiteleki záróeseményén.
A vendégeket a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar fogadta. A résztvevők hamar felállították közösségi sátraikat, majd az összegyűltek a zászlófelvonás után a falu labdarúgópályáján megépített emelvény előtt sorakoztak a szabadtéri istentiszteletre. „Amikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orczátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait” – Pál apostol Thessalonikabeliekhez írt első levelének gondolatára építette igehirdetését Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. Az ige által megszólítva találják magukat a Kálvin-napok résztvevői – összegzett. Az eseményen részt vevő fiataloknak külön istentiszteletet tartott Péter Barna lelkész. Az istentiszteletet követően a gyülekezetek összefonódására, a kapcsolatok szilárdítására helyezték a hangsúlyt. A tömeg csapatai főzőversenyben is összemérték tudásukat, a készítményeket és a tálalást Daragus Attila torjai polgármester és felesége pontozta. A fiatal legények focimérkőzéseken csaptak össze, a legjobbnak a szörcsei együttes bizonyult. A táncházban először lépett nagyközönség elé a Zágonban élő Dezső Attila, Dezső István (VIII., illetve V. osztályt végeztek) és Márton János kántor alkotta csapat. A sepsiszentgyörgyi Bonus Pastor Alapítvány a szenvedélybetegek gyógyulásának útjait kereste, a nap folyamán sokan kézműveskedtek.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kálvin a mentális határon
A reformációt nem Kálvin indította el, Luther német reformációja nélkül Kálvin el sem képzelhető. Ugyanakkor Luther reformációja Kálvin nélkül történelmi mellékesemény maradt volna. Kálvin János születésének 505. évfordulóján Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottak a 7. Magyar Református Világtalálkozó eseménysorozata keretében.
Bő egy évvel ezelőtt, 2013 márciusában fogalmazódott meg a Kálvin-szobor felállításának ötlete, április 15-én pedig Bocskay Vince szovátai szobrász már meg is kapta a felkérést a mű elkészítésére. Kálvin János születésének 505 éves évfordulója Incze Sándor nyugalmazott református esperest, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnökét ihlette meg, elképzeléséhez pedig csatlakozott Keresztes László nyugalmazott tanár, az alapítvány titkára is. „Március végén már Antal Árpád polgármester irodájában ültünk – idézte fel Keresztes László –, és értesültünk nagy örömmel, miszerint elképzelésünk találkozik a városvezetés azon tervével, hogy szobrok révén adjanak plusz egyéniséget Sepsiszentgyörgy köztereinek. A városi és megyei önkormányzat mellett rövidesen az Erdélyi Református Egyházkerület támogatását is magunk mögött tudtuk.”
Hogy az alkotó kiválasztását nem előzte meg pályázati kiírás, csak részben magyarázható az időszűkével. „Miután az iskolaalapító Mikó Imre szobrával mindannyian nagyon elégedettek voltunk, s Bocskay Vince a legendás iskolaigazgatónkról, Csutak Vilmosról készült szobor tervét elbíráló bizottságnak is tagja volt, egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel Kálvin alakjának megformálására” – hangzott Keresztes László indoklása.
Ott áll, másként nem tehet
A szovátai képzőművész örömmel fogadta a felkérést, még akkor is, ha hithű katolikus létére a nagy reformátor alakjának megörökítésére kérték fel. A többek között Márton Áron püspök egész alakos kolozsvári szobra, a csíkszépvízi Szent László-szobor, vagy a Mikes Kelemen zágoni portrészobra révén megérdemelt hírnévre szert tevő művész Szász Tibor sófalvi református lelkész segítségével igyekezett „felfedezni” magának Kálvint. „Természetesen bennem is élt egyfajta kép róla többek között Sütő András Csillag a máglyán című drámája alapján, de a dokumentálódás sok tekintetben árnyalta ezt a képet. Például abban, hogy milyen szerepet játszott Kálvin Szervét Mihály halálos ítéletének meghozatalában – mondta. – Rengeteg Kálvin-ábrázolás megtekintése után egyre inkább kezdett érdekelni a feladat, két hónap alatt el is készítettem a szobor makettjét.”
Miután sem az elöljárókból álló, sem pedig a szakemberi bizottság – tagjai között Vinczeffy László festővel, Jánó Mihály művészettörténésszel és Damokos Csaba képzőművésszel – nem fogalmazott meg kifogásokat a szobortervvel kapcsolatban, következhettek a megvalósítás fázisai. November elején elkészült a fémszerkezet, amelyre december 31-én a művész felrakta az első adagot a másfél tonnás agyagrétegből. „Kicsit babonából, hogy elmondhassam: még abban az évben elkezdtem az érdemi munkát” – tette hozzá Bocskay Vince némi öniróniával.
A hasonló léptékű munkák többnyire 9-10 hónapot vesznek igénybe, de Kálvin július 10-i születésnapja, illetve az aktusnak a Református Világtalálkozó eseménysorozatába való beillesztése alaposan felgyorsította a ritmust. Így négy és fél hónap múltán már Sánta Csaba szovátai szobrász-bronzöntő műhelyében volt a szobor, július 8-án pedig Csíkszeredába „utazott”, ahol a Dóczi András szobrász-kőfaragó által faragott andezit talapzaton kereste meg a helyét. Egy nappal később a sepsiszentgyörgyi Kálvin-téren állították fel, hogy aztán július 10-én délben több mint kétezer ember jelenlétében adják át az örökkévalóságnak.
Bocskay Vince 2,4 méter magas Kálvin-szobra kevésbé szokványos módon ábrázolja a nagy reformátort. „Először is levettem a fejéről a klasszikus beretet, szerintem fejfedő nélkül jobban érvényesül a koponyaforma. Úgy ítéltem meg, hogy az ugyancsak klasszikus, könyvvel a kezében ábrázolás túlságosan életképszerű, a munkát, a következetességet, az egyéniséget, erőt csupán a kezekkel próbáltam kifejezni. Fontosnak tartottam, hogy stabil térfoglalást sugalljon az „itt állok, másként nem tehetek” lutheri értelmezésében. A szobor méretét ugyanakkor mindig a tér hordozza: egyaránt fontos, nehogy kinője a teret, de azt az érzést se keltse, hogy bele kell nőnie a térbe” – igyekezte jellemezni alkotását a szobrász.
A mintegy 30 ezer euróba kerülő – magánemberek áldozatvállalásának is köszönhető –, immár 23. kültéri Bocskay-alkotás a kevés Kálvin-szobrok egyike a világon. Közülük a legismertebbek a genfi ülő Kálvin, a budapesti Kálvin-téri szobor, a franciaországi dombormű, illetve a soproni mellszobor.
Láthatóvá lenni
A szoboravatáshoz méltó szervezeti keretet nyújtott a 7. Magyar Református Világtalálkozó rendezvénysorozatának háromszéki záró szakasza. Az idei világtalálkozó – amelynek jelmondata: „Legyenek láthatóvá tetteid!” – rendhagyó módon fél éven át tartó rendezvények összessége volt. Május elsején a felvidéki Czeglédi Péter Napokkal indult, a biharkeresztesi Művészeti fesztivállal, majd a délvidéki Bácskossuthfalván rendezett Kálvin-konferenciával folytatódott, május 24-én pedig Debrecenben rendezték a több ezer embert megmozgató egységfesztivált.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is a 90. zsoltár idézésével nyitott Sepsiszentgyörgyön: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon.” Beszédében felidézte azokat az időket, amikor politikai rendszerek falakat húztak az egyházi közösség tagjai közé, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt a hit felvállalásáért. „Ma, amikor hálát adunk azért, hogy ennek az időszaknak vége van, feltesszük a kérdést: miért kell nekünk együvé tartoznunk? A reformáció adta meg a lehetőséget, hogy az egy nyelvet beszélők anyanyelvükön hallgassák Isten igéjét, és az anyanyelvért folytatott küzdelem hozta el, hogy a világ magyar reformátusai ma már nem választhatók el egymástól” – hangsúlyozta.
Őrhelyek és őrzők
Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyének titulálta Kató Béla a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az annak árnyékában fekvő Kálvin-teret, a szoboravató ünnepség helyszínét. A székelyeket határőr-katona népként ismeri a világ, akik Magyarországot, egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. De Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és aki – bár keveset tudott a magyarokról – útmutatása révén mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában. „Kálvin János bronzszobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – fogalmazott a püspök.
Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon, tudhattuk meg a rendezvény díszvendégétől, Balog Zoltán lelkipásztortól, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől. „Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, amelyek a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálják, de ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.” Az ő olvasatában a szobor arca azt mutatja, szembe kell nézni az élet nehézségeivel, a kéz pedig azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően volt képes megőrizni önazonosságát. Az elöljáró kiemelte: nemcsak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem azon mentális választóvonal közelében is fekszik, amely Brassónál húzódik, és amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. Székelyföld lakóinak szembe kell szállniuk félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton, az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és azt, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon a régióban.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székölykök a Katrosában
Immár negyedszer szervezik meg holnaptól vasárnapig a Katrosában Erdély egyetlen kimondottan családoknak szóló fesztiválját, a Székölyköket. Gáspár Csongor és Szabó Melinda főszervező házaspár és lelkes önkéntes csapatuk már építi a hercegek birodalmát a katrosai Evita központban. A szervezők a herceGhurca névre keresztelt programról és a várható különlegességekről sajtótájékoztatón számoltak be.
A szervezők elmondták: úgy válogatták a fellépőket, előadókat, hogy több korosztályt is megszólítsanak, ugyanakkor sátorozásra bátorítják a részt vevő családokat. Az elmúlt években szerzett jó hírnévnek köszönhetően sikerült gazdag műsort összeállítani, és olyan helyzetek is adódtak, amikor az előadók választották ki a fesztivált, eltekintettek az őket megillető magas tiszteletdíjtól, és kevesebb összegért is vállalták a fellépést. A hercegbirodalom létrejöttét idén hatvan önkéntes segíti, akik az építkezési munkálatokon túl műhelyeket és játékokat vezetnek. A három nap programjából kiemeltek néhányat: itt lesz a budapesti Mikropódium Családi Bábszínház és a magyarországi Tűzmadár tűzzsonglőr csapat, napközben pedig foglalkozást tartanak a gyermekeknek. Új műsorral lép fel a Mesehetes, ők visszatérő vendégek, mert töretlen sikernek örvendenek, fellép a Mini-Snaps és zenél a baróti Kelekótya is. A fesztivál egyik érdekessége, hogy ezúttal a napközben folyamatosan működő táncházban a zágoni tizenéves testvérek, Dezső Attila, Dezső István és Dezső László zenészek húzzák a talpalávalót. Pénteken a Scholastic fellépését követően Haraiék eredeti népdalestet tartanak, ezután közös éneklésre buzdítják a táborozókat. Ugyancsak nekik szól szombaton a Black Betty-koncert, amely a jelen levő zenészek közreműködésével nagy közös zenéléssé alakul át. Idén a műhelymunkákban való részvétel feltétele, hogy a gyermekek utazó hercegekként és hercegkisasszonyokként különböző mesebeli próbákat álljanak ki, ezáltal segítve a bajba jutott kézműves hercegpárokat. A nagy herceGhurca változatos tevékenységeknek ad otthont, többek közt lesz teakészítő műhely, melyet a Demmers Teaház működtet, első ízben vesz részt a Tanulók Háza repülőmodellező csapata, a Tega Rt. újrahasznosító műhellyel rukkol elő. A felnőttek kikapcsolódását színesíti a könyvsarok, a bábkészítés, a varróműhely, különböző kozmetikai krémeket készíthetnek, lesznek előadások, családi csillagnézés. Hogy a kulturált hangulatot és a sátorozók nyugalmát biztosítsák, 22 óra után már csak karszalaggal rendelkezők léphetnek be a tábor területére. A rendezvény programjai elsősorban az 5–14 éves gyermekeknek szólnak, de babamegőrző is működik. Legalább ugyanolyan fontos szerep hárul a szülőkre, hiszen a fent felsorolt értékek családi rendszerbe való beépítése, továbbadása az ő feladatuk – így válik valódi családi fesztivállá a Székölykök. Idéntől a szülőmegőrzőben is állandó programokat kínálnak: a kézművesműhelyektől az előadásokig. Aki meg díjmentesen szeretne részt venni a fesztiválon, csupán annyit kell tennie, hogy beküld egy fotót hercegnek, hercegnőnek öltözött, kifestett arcú gyermekéről, és ingyenes családi belépőt nyerhet a negyedik Székölykök fesztiválra. A fesztivál szervezője a kézdivásárhelyi Next Egyesület, társszervező a Kovászna Megyei Művészeti és Népiskola.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lovasok Székelyföldért
Szombat déltől vasárnap hajnalig, 15 óra alatt 168 kilométert tesz meg Háromszéken az a 68 lovas, aki részt vesz a Székely Lovasok Székelyföldért lovas váltóban. A staféta a csíkcsicsói Csodaszarvas Egyesület vezetője, Lutz Levente ötlete.
Indulási pontja Csíkcsicsó volt, háromszéki utolsó állomáshelye Kézdiszentlélek, onnan tér vissza. A váltó célja körbejárni Székelyföld etnikai határait, egyúttal összefogni a székelyföldi lovas- – és magyar érzelmű – társadalmat. Az előrejelzések szerint a Székely Vágta után ez lesz Székelyföld második legnagyobb lovas megmozdulása.
A váltó szakaszait nappal kettő, éjjel három lovas teljesíti. Az egyik lovas székely zászló mintájú tarisznyát visz, benne GPS-készülékkel, mely az útvonalat, az egyéb adatokat rögzíti. A másik lovas székely zászlóval vonul, az éjjelente harmadiknak bekacsolódó lovas biztonsági szerepet vállal. Sötétedés után fáklyafénynél folytatják útjukat.
A váltó háromszéki szervezője, Jakab Kevend István érdeklődésünkre elmondta, nem sikerül valójában körbejárni Székelyföld etnikai határait. Ez többek között némely települések lovastársadalmának hiányával magyarázható. Az is közrejátszik, hogy a biztonságot nem kockáztatják a teljes területi lefedéssel – ezért nem érinti a staféta Kézdivásárhelyt. Orbaiszéken sem tudták a pontos határok vonalát tartani, nem jutnak el Zágonba, Kommandóra, Kovásznára – pedig ezen települések közelében húzták meg egykor Magyarország határát. Objektív okok miatt marad ki az útvonalból Maros megye is. A lovas stafétát minden évben meg szeretnék szervezni, jövőre úgy tervezik az útvonalat, hogy az valóban egybevethető legyen Székelyföld tulajdonképpeni határaival. A stafétát több településen ünnepélyes keretek között fogadják, civil szervezetek, magánszemélyek mellett a helyi önkormányzatok, a megyeháza is hozzájárul az esemény sikeréhez, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is végiglovagolja az egyik szakaszt.
A váltó a következő időpontokban érinti a megye településeit: 12.45 Vargyas, 13.30 Barót vargyasi bejárata, 14.45 Szárazajta, 17.20 Árkos (a központban), 18.10 Sepsiszentgyörgy (a Kovács vendéglőnél), 19.20 Kökös (a Gábor Áron-emlékműnél), 21.50 Szörcse, 22.40 Székelypetőfalva, 23.10 Imecsfalva, 23.40 Gelence. Éjfélkor Hilibben lesznek, negyedóra múlva Ozsdolán, 1.30-kor Nyujtódon, kettőkor Alsólemhényben, 2.30-kor Kézdialmáson, 2.50-kor Esztelneken, 3.25-kor Bélafalván, 3.50-kor Kézdiszentkereszten vonulnak át. 4.30-kor Szentléleken jelennek meg, innen Torjára lovagolnak, ahol a csíki lovasok veszik át a tarisznyát és a székely zászlót, mely visszaér Csíkcsicsóba.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató az új konferenciateremben (Zágon)
Felavatták a hét végén a Mikes–Szentkereszty-kastély alagsorában kialakított konferenciatermet. Az esemény a zágoni napok része volt, a szalagot Kis József polgármester és Krzysztof Kuchzynski, Zágon lengyelországi testvértelepülése, Namyslow vezetője vágta el, jelen volt Márton Árpád képviselő, valamint Tamás Sándor megyeitanács-elnök is.
Kis József hangsúlyozta: a megyeháza komoly szerepet vállalt a műemléképület felújításában, a munkát a tetővel kezdték, mostanra jutottak a pincéig. A munkálatok során mindvégig igyekeztek megőrizni az épület korhű jellegét.
A konferenciaterem első eseményeként mutatták be vasárnap Zágon egyház- és művelődéstörténeti monográfiáját taglaló sorozat első két kötetét. A falutörténet megírásának ötlete Berszán Lajos lelkész nevéhez fűződik. Szerzője Balogh László, szerkesztette Málnási Levente, három-négy éves munka húzódik a kiadás mögött. A szerző elmondta: a most megjelent kötetek az akadémiai és a „falusi” jellegű monográfiák közé illeszthetőek be. Kis József szerint a zágoni utódoknak is szükségük lesz a kötetekre, Tamás Sándor meg is ígérte, hogy egy ennél bővebb, a Székelyföld településeit bemutató sorozatban helyet kapó zágoni monográfia kiadását is támogatja a megyeháza – ugyanis erre vonatkozó programot indítottak a megyei önkormányzatnál. Megjegyezte továbbá: nagyon sokan voltak a könyvbemutatón, ami azt jelenti, Zágonnak nemcsak a múltja, hanem a jelene is erős.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ponta: fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket
Négy Hargita megyei – Csíkkozmás, Gyimesfelsőlok, Csíkszentmárton, Csíkmadaras – és három Kovászna megyei – Szentkatolna, Előpatak és Nagybacon – településnek adtak át iskolabuszokat Csíkkozmáson szeptember 11-én, csütörtökön. Az átadóünnepségen részt vett Victor Ponta miniszterelnök, Kelemen Hunor és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesek, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a két megyéből számos polgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, továbbá Antal István és Moldován József parlamenti képviselők.
A látogatás előtt Kelemen Hunor jelenlétében a polgármesterek aláírták az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) kiutalt pénzösszegekről szóló szerződéseket – a közel hetven település iskolák, óvodák, utak, ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére kap támogatást, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére, Hargita és Kovászna megye egyaránt több mint hat-hat millió lejben. A Kovászna megye által kapott hat mikrobuszból a fent említett három község vezetője vehette át személyesen Victor Ponta miniszterelnöktől csütörtökön, Csíkkozmáson az új iskolabuszok kulcsát. Utak felújítására Uzon, Szentlélek, Nagybacon, Bárkány, Bereck, Gelence, Zágon, Ozsdola, Kézdivásárhely, míg ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére Kökös, Hídvég, Bodzaforduló kapnak támogatást a kormány alapjaiból, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére is.
A miniszterelnököt és helyetteseit a Boga Alajos V–VIII. osztályos iskolában fogadták, ahol Bodó Dávid polgármester üdvözölte őket házigazdaként. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott az iskolabuszokért, és fontosnak nevezte a PNDL-szerződések aláírását, megjegyezve, örömmel értesült arról, hogy további támogatásra kaptak ígéretet a program keretében. A Hargita megyei elnök átadta Victor Pontának azt az oktatási segédanyagot, amely nem román anyanyelvű középiskolások romántanulását segíti, a kommunikációra helyezve a hangsúlyt, és amelyet Hargita megyei romántanárok szerkesztettek Maria Sturzu irányításával. „Azt hiszem, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy hiányos a magyar tanulók nyelvtudása, ami általában negatív értelmezést kapott, pedig tudjuk, hogy a legtöbb esetben ezt a problémát a nem megfelelő módszertan okozza. A most megjelenő könyv fontos előrelépést jelent ezen a téren, és más megyék iskolái számára is elérhető lesz” – jelentette ki Borboly Csaba. Az elöljáró ismertette a vendégekkel a Hargita és Bákó megye közti határvitát is, amelynek megoldásához a segítségüket kérte, hiszen az Úz-völgyi ifjúsági tábor is kihasználatlanul áll az egyetértés hiánya miatt.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a kormányfő mai jelenléte a térség, a két megye, Székelyföld fejlesztése szempontjából fontos momentum. „Egy hónappal ezelőtt a miniszterelnök úr az RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor meghívására érkezett Nyergestetőre, az akkor egy politikailag fontos momentum volt. Első jele a normalitásnak. Akkor ígéretet tett, hogy gyakrabban jár majd hozzánk. Íme, ma is itt van, a miniszterelnök-helyettes társaságában” – mondta köszöntőbeszédében. Victor Ponta magyarul is köszöntötte a jelenlévőket, és a román tankönyvekre utalva azt mondta, fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket, ugyanígy a román nyelvet, akárcsak az angolt, hiszen nemcsak Románia, hanem Európa polgárai is vagyunk. „A felvetett problémáról már tárgyaltam és még tárgyalni fogok az oktatási miniszterrel, hiszen mindannyiunk érdeke a minőségi oktatás” – jelentette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési programok Románia minden polgárának szólnak, és minden gyermeknek szüksége van iskolabuszra, korszerű tanintézetekre, régiótól függetlenül. A kormányfő úgy vélte, emellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van, példaként említette Gábor Áron ágyújának a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tulajdonába való helyezését. Ezek a gesztusok Victor Ponta szerint egyre gyakoribbak, és a normalitás irányába mutatnak.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szintén magyarul köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a Hargita megyének szánt iskolabuszok egy részét már átadták Bukarestben, a kormány székhelyén, és a Kozmáson átadottak után újabb kisbuszok érkeznek majd. Olyképp módosították a törvényt, hogy ezentúl városi oktatási intézmények is kaphassanak iskolabuszt. „Minden állampolgárnak, etnikai hovatartozástól függetlenül, joga van a civilizált életkörülményekhez: aszfaltozott úthoz, ivóvízhez, csatornarendszerhez, modern iskolához. A kozmásiaknak ugyanúgy, mint a bukarestieknek” – jelentette ki a kormányfő-helyettes. Mint mondta, a jelenlegi kormány egyik fontos intézkedése, hogy ne politikai alapon, hanem a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve osszák el a forrásokat, elsősorban a hátrányos helyzetű térségeket segítve.
Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes szerint hosszú távú tervezés az, ha az oktatási rendszert, az iskolás gyermekek biztonságát egy felelős kormányzás prioritásának tekinti. „Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta.
Közlemény
Erdély.ma

A székelyföldi elöljárók köszönik a kampányajándékot
A Hargita és Kovászna megyei önkormányzat vezetői örülnek annak, hogy a fejlesztési minisztérium több mint 12 millió lej értékben infrastrukturális beruházásokra szánt támogatást biztosít közel hetven székelyföldi településnek. Az elöljárók azonban nem értenek egyet azzal, hogy a kormány adakozókedve a novemberi államfőválasztással kapcsolatos korteskedéssel függ össze.
A támogatási szerződéseket, mint ismeretes, Victor Ponta miniszterelnök-államfőjelölt és Liviu Dragnea fejlesztési miniszter adta át az elöljáróknak múlt csütörtökön egy meglehetősen kampányízűre sikerült csíkkozmási ünnepség keretében, melyen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is részt vett.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, rendkívül zavarja, hogy bármit tesznek, a sajtó azonnal kampányfogásnak titulálja. „Tisztázzunk valamit: ebben az országban minden évben kampány van, idén kétszer is. Most éppen kampány van, jövőben kezdődik a helyhatósági választások előtti korteskedés, majd a parlamenti, és így tovább. Minden évben kétszer számíthatunk költségvetés-kiigazításra – az év elején és a végén –, akkor fejlesztésekre, kormányprogramokra biztosítanak összegeket, és egyesek akkor is azt mondják, persze, mert kampány van” – fogalmazott a háromszéki politikus, aki szerint az a legfontosabb, hogy a magyarok egyáltalán bele tudnak szólni a támogatások elosztásába.
„Ebben az országban is van pénz fejlesztésekre, de nekünk csak akkor jut belőle, ha ott vagyunk, ahol ebbe bele lehet szólni, különben úgy elosztják, hogy észre sem vesszük. Nem vagyok szerelmes sem a bal-, sem a jobboldalba, azokkal dolgozunk, akiket észérvekkel meg lehet győzni, vagy politikai mozdulatokkal befolyásolhatunk” – tette hozzá.
A Kovászna Megyei Tanács elnökétől megtudtuk, a múlt csütörtökön aláírt támogatási szerződések révén Uzon, Szentlélek, Nagybacon, Bárkány, Bereck, Gelence, Zágon, Ozsdola és Kézdivásárhely utak felújítására, Kökös, Hídvég, Bodzaforduló pedig az ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére kapott pénzt.
„Az év első felében is lehívtunk 20 millió lejt fejlesztésre, és a második felében is lehívunk újabb 20 milliót. Most szeptemberben már bejött ez a hatmillió lej, a szeptemberi költségvetés-kiigazítás után még számítunk 19 millió lejre” – mondta a tanácselnök.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke lapunknak elmondta, a helyi beruházásokra előirányozott, 6 millió lej értékű kormánytámogatáson kívül még legalább tizennégy millió lej folyhat be a megyeháza kasszájába. Borboly abban bízik, hogy a teljes összeget megkapják, mert a kérelmeket alaposan megindokolták, és jelentős részben már elkezdett munkálatokra kértek pénzt, ezek is a kormány prioritásai közé tartoznak.
„A helyi közösségek számára fontos fejlesztésekről van szó, az út-, víz- és csatornaépítések, illetve korszerűsítések az életkörülmények javítását szolgálják – mondta a tanácselnök. – A javuló életkörülmények előmozdíthatják a folyamatot, hogy a fiatalok minél nagyobb arányban falura költözzenek. A Hargita Megyei Tanács a Kisfalu elnevezésű keretprogramjával e folyamat elindítására, gyorsítására törekszik saját költségvetéséből és kormányzati forrásokból egyaránt” – szögezte le Borboly Csaba.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Ami a tankönyvekből hiányzik
Többet tudnak a tízéves gyermekek a Fekete-tengerről, mint saját városuk folyójáról, a messzi hegyekről, mint falujuk dűlőiről, távoli nevezetességekről, mint településük hírességeiről. Mert ezekről nem írnak a tankönyvekben, alig van személyes kötődése a kisdiáknak a tanultakhoz, tanítottakhoz.
Márpedig amit szemünkkel látunk, amely patak csobogásának hangját halljuk, akinek sírján, emlékhelyén elhelyeztünk egy koszorút, azt jobban megjegyezzük, arra az ismeretre később jobban építhetjük a többit, a távolabbit.
Ezt ismeri fel időnként egy-egy tanító, aki tudja, hogy a szülőföld szeretetét, eleink emlékének tiszteletét kicsi korban kell megtanítani, és viszi tanítványait a lakóhelyükhöz közeli történelmi helyszínekre, a vidéket jól belátható magaslatokra, múzeumokba, emlékházakba. A napokban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium negyedikes diákjai indultak útnak Gál Éva tanítónő vezetésével, hogy felfedezzék Háromszék egyes csodáit. Gábor Áron nyomdokain Kököstől Bereckig idézték meg az ágyúöntő emlékét, és folytatják útjukat Zabola, Gelence, Csomakőrös, Kovászna, Nagyborosnyó, Zágon és a Rétyi-nyír útvonalon, esténként visszatérnek a zabolai Csipkésbe, hogy összegezzék a látottakat, hallottakat, és berajzolják a tanítójuk által készített túrafüzetbe az aznap bebarangolt vidék térképét.
Ilyen pedagógusokra, ilyen honismereti barangolásokra van szükség, hogy mindaz, ami hiányzik a tankönyvekből, pótolható legyen.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diakónia Zágonban
Ünnepélyesen megnyitották tegnap Zágonban a Diakónia Alapítvány helyi kirendeltségét. Az idős- és beteggondozást nyújtó iroda az orvosi rendelő épületében, egyelőre egy alkalmazottal működik. Személygépkocsi is rendelkezésre áll, így nemcsak zágoni, hanem papolci rászorulókon is segíthetnek. Az előzetes becslések szerint a községben 40–50 személy szorul segítségre.
Megnyitóbeszédében Kis József polgármester azt mondta: Zágon mindig élen jár az új megvalósításokban, s bár a Diakónia szolgálatának honosításával kissé elmaradtak, de pótolják a hátrányt. Az elöljáró mindenkit biztosított: nem lesz gond az új intézmény finanszírozásával, akár helyi forrásokból is előteremtik a pénzt.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálatának tevékenységét Tóth Anna, a megyei szervezet vezetője ismertette. 2002-ben indult a szolgálat, református szervezet koordinálja, de hovatartozástól függetlenül minden rászorulón segítenek. Kovászna megyében ma már 54 településen dolgoznak, ebből három város. Alapápolást nyújtanak olyan személyeknek, akik nem tudnak gondoskodni magukról, orvosi szolgáltatással, kezelésekkel segítenek egészségügyi asszisztensek együttműködésben a családorvosokkal. Közösségi szolgáltatást végeznek, vizet, fát hordanak be, recepteket, gyógyszert váltanak ki, kapcsolatot tartanak az önkormányzatokkal, orvosokkal, bevásárlásban segítenek, szükség esetén ágyneműt, pizsamát biztosítanak. Mosodát is működtetnek, segédeszközöket (mankókat, tolókocsit, speciális ágyat, járókeretet) kölcsönöznek.
A zágoni irodát a papolci Veres Jolán vezeti, napi nyolcórás alkalmazásban. Örvend, hogy elkezdheti a munkát, bízik a közösségi összefogás erejében – hangoztatta a megnyitón. Ördög-Gyárfás Lajos, az alapítvány kuratóriumának elnöke saját tapasztalatát osztotta meg: egyszer mindenki saját bőrén érezheti a szolgálat szükségességét. Márton Árpád képviselő szerint az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása hozzájárult ahhoz, hogy a felekezetek szociális kérdések megoldásában is szerepet vállalhassanak. A jelen lévő lelkészek is méltatták a szolgálat beindulását, támogatásukról biztosították a működtetőket. Beszédében Hölgyesi Pál Zsolt plébános megfogalmazta a szeretetszolgálat lényegét: szabadon, örömmel, szeretettel fordulni a beteghez, rászorulóhoz. Tamás Sándor megyeitanács-elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Szeretetszolgálat, önzetlenség, felbecsülhetetlen munka, az erőfeszítés mellett szükséges az együttműködés. A megyeháza évi 300 ezer lejjel támogatja a hasonló szolgálatokat, jövőben 20 százalékkal növelik a keretet – jelentette be.
A létesítmény megáldása, az avatószalag elvágása után a jelenlévők szemrevehették a Diakónia új kirendeltségét. Az ünnepet szeretetvendégség zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar világ Kézdiszéken
„Büszke magyarságotokból hitet merítünk”
Kedd este a kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében mutatták be Babucs Zoltán magyarországi hadtörténész, muzeológus új, „Büszke magyarságotokból hitet merítünk” – Magyar világ Kézdivásárhelyen és Kézdiszéken (1940–1944) /Tartoma Kiadó, Barót/ című kötetét. A kiadvány megjelenését Hegedűs Ferenc vállalkozó támogatta, és a kézdivásárhelyi múzeumban, valamint a Jazz Caféban vásárolható meg.
A helytörténeti vonatkozású ismeretanyagot tartalmazó kötet megszületésének körülményeiről tudni kell, hogy a szerző felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász Éva ösztönzésére kezdte kutatni a témát. Babucs meglátásában a „kicsi magyar világról” szóló helyi emlékek a tényeken túlmenően többet jelentenek, mint a történészek megállapításai. Egyes szakemberek véleményével szemben, Babucs Zoltán úgy véli, az 1940–1944 közti időszaknak olyan kihatása is érzékelhető, amit adatokkal érzékeltetni lehetetlen, de tetten érhető a ma emberének magyarságtudatában. Szerinte a 22 év román elnyomást követően, a négy szabad esztendőnek köszönhetően éledhetett fel az anyaországhoz való kötődés érzelmi töltete, amelyből a székelység ma is táplálkozik, és amely megóvta őt a beolvadástól.
A csákós háború
A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa a bemutató során, a magyar honvédség erdélyi bevonulásának körülményei mellett a kézdiszéki „magyar világ” további hadtörténeti mozzanatait is elemezte. Számos korabeli fotóval illusztrált előadásában elmondta, a „csákós háborúnak” nevezett hadiállapot békésebb időszakában több idő jutott a fényképezésre, így könyvének olvasói több száz képen keresztül is érzékelhetik a kor hangulatát. A kötet előszavában pedig így fogalmaz a szerző: „Különösképp a Székelyföld színmagyar tömbje tömegesen, könnyekig megható fogadtatással, diadalkapuval és virágesővel, nemzetiszín zászlókkal és feldíszített épületekkel, szívüket-lelküket magyar ünneplőbe öltöztetve várták a bevonuló honvédeket, akik úgy érezhették magukat, mint egykoron Csaba királyfi hazatérő, győzedelmes katonái”.
Kétszer vonultak be
A szűkre szabott négy esztendő társadalomrajza mellett, a kötetben az előzmények és következmények összefoglalása is helyet kap. A Szent Korona országa legkeletibb városának korhangulatát az akkori sajtóból lehet igazán felmérni – magyarázta a kutató, így például a Székely Újság tudósításaiból olyan adatokra is napfény derül, amelyek a hivatalos iratokban nem szerepelnek.
Kevesek által ismert tény, hogy a bécsi döntést követően a magyar hadsereg katonái tulajdonképpen többször is bevonultak Kézdivásárhelyre. Első alkalommal 1940. szeptember 13-án, ám az eredetileg megszabott bevonulási ütemterv alapján aznap már el kellett érniük Zágonig és Sósmezőig is. Így a 2. gyorskocsizó dandár egységei a küldetés teljesítése után ismét visszatértek a városba ünnepelni, és egy hét múlva megérkeztek az irgalmatlan menetelésben elcsigázott gyalogosok is, az egri 44. gyalogezred I. zászlóalja, soraiban a szerző két anyai nagybátyjával, akiket hasonló lelkesedéssel fogadtak.
Hősök listája?
A kötet a további időszak katonai jelenlétét is taglalja. A város külön kérésére a 24. honvéd határvadász-zászlóaljat rendelik ide (1940. november 1-jén ünnepélyesen be is vonul), amelynek állományát kezdetben anyaországi katonák alkották, de 1940. december 1-jén az első székely újoncok is bevonultak, akik becsülettel helytálltak a későbbi harcok során.
A szerző külön érdeme, hogy közzéteszi a kézdiszéki katonák több mint ezer nevet tartalmazó veszteséglistáját is, településekre lebontva. A névsor böngészésekor azonban figyelembe kell venni, hogy jelentős az eltűntnek nyilvánítottak száma, ami azt valószínűsíti, hogy a visszavonulás során többen „leszakadtak” egységeiktől, s itthon maradtak családjaikat védelmezni. Ami viszont tulajdonképpen dezertálást jelent…
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromszéki RMDSZ-vezetők: Mocskos kampány volt
Megköszönte a Kelemen Hunorra leadott szavazatokat és a jelenlétet is az RMDSZ háromszéki területi elnöke, és külön kiemelte a legjobban teljesítő településeket, ugyanakkor kemény kritikát is megfogalmazott a magyar versenypárt ellen. Tamás Sándor a tegnapi kiértékelőn az eddig történtek összegzése mellett a következő időszak teendőit is felvázolta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pedig kiegészítette az elhangzottakat.
Ahogy azt előre jeleztük, Háromszéken a választási részvétel magasabb volt, mint a 2009-es elnökválasztáson, illetve az idei EP-választásokon: ezúttal 79 469-en szavaztak a megyében, ami 43,12 százalékos arány. Ebből 38 773 voksot Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje kapott, ez az érvényes választólapok 50,41 százaléka. Kovászna mellett Árkos, Sepsibodok, Előpatak, Málnás, Réty, Kommandó, Zágon, Esztelnek és Kézdialmás lakossága szavazott 50 százalék fölötti létszámban – közölte Tamás Sándor.
Az EMNP jelöltjére, Szilágyi Zsoltra 7619-en pecsételtek abban a megyében, ahol 31 ezer támogató aláírást gyűjtött be, még abban a mindössze két erdélyi faluban is alulmaradt, ahol EMNP-s a vezetés: Maksán Kelemen 284, Szilágyi 60, Nagyborosnyón Kelemen 593, Szilágyi 80 szavazatot kapott; ez becsületbeli kérdés, és ebben is megbukott a Néppárt.
A háromszéki magyar voksok 84 százalékát Kelemen Hunorra adták le, és csak a maradék 16-ot Szilágyi Zsoltra. Többévi teljesítményt nézve pedig még rosszabb a helyzet: 2007-ben, amikor megjelent az RMDSZ ellenzéke, az EP-választáson versenytársként fellépő Tőkés László még mintegy 32 ezer szavazatot kapott, a 2008-as helyhatósági választásokon az RMDSZ versenypártja 22 ezret, 2012-ben a helyhatóságin 19 400-at, a parlamentin 10 ezret – sorolta Tamás, aki szerint a számok is bizonyítják, hogy nem lehet folyamatosan széthúzásra alapozni, nem lehet a Székelyföldet duzzogva építeni. Erről eddig nem sikerült meggyőzni a magyar ellentábort, de e beszédes kudarcok sorozata után remélhetőleg belátják tévedésüket, és a józan eszükre hallgatnak. A kampány alatt tartózkodtak a visszavágástól, noha az EMNP folyamatosan szapulta az RMDSZ-t, „a válaszadás ideje azonban vasárnap este kilenckor eljött”, és a székelyföldi magyarok nagy többsége „a józan ésszel és bátorsággal fölvértezett” jelöltre szavazott. A kampány nem volt jóízű, méltatlan támadások érték az RMDSZ-t, amiért az ellenjelöltet terheli a legnagyobb felelősség, hiszen a főleg az utolsó héten folytatott mocskos kampány egyik következménye az, hogy a magyarok egy része távol maradt, más része pedig román jelöltekre voksolt – fejtegette Tamás Sándor, aki azt is kétségbe vonja, hogy a Szilágyi indulását támogató 31 ezer aláírás valós, hiszen a valóságban negyedannyian sem álltak mögötte. Az emberek érzik, hogy ki mond igazat, és be is bizonyosodott, hogy a parlamenti választáson hangoztatott 6:3-as elmélet is öncsalás volt, a nagy garral beharangozott Mikó Imre gazdaságfejlesztési tervből sem született bár egy megvalósítás, most pedig a kétséges támogatottság ássa alá a néppárti vezetők szavahihetőségét. Nem helyes az út, amelyen jártak – szögezte le a megyei RMDSZ-elnök, és hangsúlyozta: értékválasztás történt, az RMDSZ jelöltje komoly esélyt kapott arra, hogy Székelyföld ügyét képviselője, a következő időszakban erre kell összpontosítani. A székely emberek méltóságát infrastrukturális fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel, az egészségügyi rendszer korszerűsítésével, biztonságos társadalmi berendezkedés megteremtésével, a jövő előmozdításával lehet visszaadni, ez a következő feladat – mondta végül.
Antal Árpád főként a kampányról beszélt, amelyhez hasonlóan mocskos, negatív küzdelmet legutóbb a 2008-as helyhatósági választásokon látott – ez esetben viszont meglepte, hiszen bizonyos értelemben tét nélküli a magyar verseny a román elnökválasztáson. Szerinte semmi értelme nem volt az utolsó napok szórólapozásának, plakátfestésének, falfestésének – olyanforma cselekvés ez, amikor az egyik csapat 8:1-re vezet (és ez a jelenlegi RMDSZ–EMNP arány), a 89. percben azonban a vesztésre állók még megpróbálják eltörni a nyerő csapat kapitányának a lábát. Antal is úgy véli, hogy a magyar–magyar verseny inkább demobilizáló, mint mobilizáló hatással volt a magyar választókra, ennek ellenére fontosnak tartja végiggondolni, hogy milyen együttműködést lehet tető alá hozni az erdélyi magyar szervezetek között. Újra kell gondolni a viszonyt, elsősorban a Székely Nemzeti Tanáccsal, mert Izsák Balázs elnök az utóbbi napokban civilből pártpolitikussá lépett vissza – vagy előre, kinek-kinek tetszése szerint –, és ezzel az elmúlt években betöltött szerepét tovább már nem tudja hitelesen képviselőni. Ez nagy kár, mert „mi az elmúlt években a lövészárkok betemetésén dolgoztunk”, és ezt a lehetőséget kompromittálta az SZNT. Antal szerint a hitelét vesztett Néppárttal sem lesz könnyű egy ilyen lejárató kampány után egy asztalhoz ülni – kínos helyzet, hogy támogatóik háromnegyede nem szavazott Szilágyira, s még kínosabb, ha a támogatói aláírások nem valódiak –, de távlatilag nem zárkóznak el tőle.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)