Legutóbbi ülésén a Hunyad megyei tanács megszavazta a Duna-Kőrös-Maros-Temes (DKMT) eurórégióból való kilépést. Hunyad megye nem húzott hasznot a magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun, a romániai Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből, valamint a szerbiai Vajdaság autonóm tartományból álló DKMT eurórégióból. Mivel nem határmegye, Hunyad nem vehetett részt a határokon átnyúló projektekben. Hunyad megye és Vas megye évek óta testvérmegyei kapcsolatot épített ki. Noha az sem túl szoros, e téren lényegesen több konkrét együttműködés történt, mint az eurórégiós viszonyban. /Chirmiciu András: Hunyad megye kilépett a DKMT eurórégióból. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./

Közös nyilatkozatot fogadtak el Brüsszelben a magyar kisebbségi szervezetek a lisszaboni szerződés hatályba lépésének napján. A magyar nemzeti kisebbségek képviselői a lisszaboni szerződés által megerősítve érzik azon álláspontjukat, hogy a kisebbségi helyzetű nemzeti és etnikai közösségek Európa számára értéket és erőforrást jelentenek. Ez hosszú távon megvetheti az őshonos, nemzeti kisebbségeket érintő, hatékony uniós jogvédelmi rendszer alapjait. A nyilatkozatot az RMDSZ nevében Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő írták alá. További aláírók: Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Bauer Edit és Mészáros Alajos a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának európai parlamenti képviselői, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, Kőszeghy Elemér, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke, Dévavári Zoltán, Vajdasági Magyar Szövetség, Sepsei Gábor, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöke. A nyilatkozat elfogadásának házigazdája a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) brüsszeli irodája volt. /A magyar kisebbségi szervezetek üdvözlik a Lisszaboni Szerződést. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 2./

A szerb közéletet felkavaró heves viták után november 30-án elfogadta a Vajdaság autonómiáját megerősítő új alaptörvényt a szerb parlament. A statútumot még múlt év októberében hagyta jóvá az újvidéki törvényhozás. Elfogadásában komoly szerepe volt a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ), amely Szerbia egészében törpe párt ugyan a maga négy belgrádi parlamenti képviselőjével, de a Vajdaságban megkerülhetetlen politikai erő. Az alaptörvényre minden szerbiai nacionalista erő össztüzet zúdított, annak ellenére, hogy csak egy részét adja vissza az észak-szerbiai tartomány korábban élvezett, a milosevicsi időkben elvett jogosítványainak. A szerb ortodox egyház is hevesen támadta, s több parlamenti párttal együtt állította, hogy államot teremt az államban, az első lépés Szerbia – Koszovó elszakadását követő – további feldarabolásához. /Megerősítették Vajdaság autonómiáját Szerbiában. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

48 síremléket döntöttek le éjszaka a vajdasági Bácsföldváron, a helyi katolikus temetőben. Még az 1944-es áldozatok emlékére 16 évvel ezelőtt állított keresztet is kettétörték. „Ha ez megfélemlítési szándékkal került elkövetésre, akkor én azt gondolom, úgy érzem, hogy ezt a közösséget nem lehet megfélemlíteni. A tegnap estét bezárólag 91 ezren iratkoztunk fel a választói névjegyzékre. Ezek az emberek már nem félnek. 91 ezren vagyunk, akik merjük vállalni a hovatartozásunkat és egymásnak erőt adni. ” – fogalmazott Pásztor István, a VMSZ elnöke. Duna TV /Kabók Erika: Sírrongálás Délvidéken. = Erdély. Ma, dec. 5./

Trianon-emlékévet hirdetett a 2010-es esztendőre Tőkés László az Egy a nemzet című december 5-én tartott nagyváradi eseményen, amelyen a 2004. december 5-i magyarországi népszavazásra emlékeztek. „Az öt évvel ezelőtti advent este második Trianon volt, amely nem fizikailag, hanem lelki értelemben szakította szét a Kárpát-medence magyarságát, olyan sebeket ejtve, amelyeket nagyon nehéz begyógyítani” – jelentette ki Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében számos erdélyi és magyarországi politikus és közéleti személyiség jelent meg. „A nemzeti tragédiákat nem elsősorban idegen erőkkel kell magyarázni, hiszen azokhoz mindig a politikai elit nemzetidegensége vezetett” – jelentette ki az eseményen Szűrös Mátyás, aki 1989. október 23-ától 1990 májusáig Magyarország megbízott köztársasági elnöke volt. A politikus úgy látja, a magyar alkotmányba bele kellene foglalni a konferencia címére rímelő nemzeti egységet, illetve a magyarok hazafias kötelességeit, amelyek távolról sem egyenlőek a nacionalizmussal. „Nem szélsőségekre van szükség, hanem nemzeti radikalizmusra. A magyarság önfeladásának véget kell vetni” – jelentette ki Szűrös Mátyás. Tőkés László a megemlékezésen jelentette be, hogy 2010. Trianon-emlékév lesz, „hogy a berlini fal leomlása után húsz évvel a magyar nemzetet többfelé osztó falak is eltűnjenek”. Az EP-képviselő rövid beszédében kifejtette: a széthúzás gyökere, hogy az anyaországi magyaroknak szinte semmilyen ismeretük nincs a határon túliakról. Tőkés úgy vélte, éppen ezért hasznos lenne mindnyájuknak legalább életükben egyszer ellátogatni valamelyik elszakított vidékre, „hogy eltűnjenek a tévképzeteik, amelyeket velünk kapcsolatban táplálnak”. Az esten bemutatták Tőkés László Egy kifejezés, és ami mögötte van – második, bővített kiadás címet viselő tanulmánykötetét. Az eredeti 1993-ban jelent meg, és az akkori népszámlálási adatokat tartalmazta, átfogó képet nyújtva az erdélyi magyarság ellen folytatott vértelen etnikai tisztogatás mértékéről. „Az új kiadás, amely aktuális helyzetképet közöl, vészharang: Trianon sebeit be kell végre gyógyítani” – emelte ki méltatásában Antal János. /Nagy Orsolya: Az állampolgársági népszavazásra emlékeztek Váradon: „A második Trianon” tanulságai. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./ Az öt esztendővel ezelőtt Magyarországon megtartott népszavazásra azzal a céllal emlékeztek, hogy közösen megtalálják azt a megoldást, amely a trianoni, soha nem gyógyuló és 2004-ben felszakított sebeket begyógyítsa. Az est moderátora Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja volt. Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért elnöke kifejtette, hogy a magyarországi politikában tapasztalható erkölcsi hanyatlás kihat a határokon kívül rekedt magyar közösségekre is, és ezt a folyamatot sürgősen meg kell állítani. Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke rámutatott, hogy a szerbiai magyarok hivatalos érdekképviselete nem igazán áll a helyzet magaslatán olyan esetekben, amikor közönséges háborús bűnösöktől kellene megvédenie a felvidéki magyarokat. Antal János, az EMNT figyelőszolgálatának vezetője bemutatta az Egy kifejezés – és ami mögötte van című kiadványt. Tőkés kezdeményezte, hogy hirdessenek meg egy olyan össznépi zarándoklatot, amelynek során minden magyarországinak legalább egyszer el kellene jönnie Erdélybe, hiszen az egymás életének, múltjának, jelenének megismerése az egyetlen lehetőség arra, hogy közös jövője lehessen a Kárpát-medencei magyarságnak. /Szőke Mária: „Ahogy szavaztál, úgy bánjanak veled!” – Megemlékezés a „lelki Trianonról” Nagyváradon. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 7./

Először Jász-Nagykun-Szolnok lépett ki a Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) eurorégióból, majd következett Békés megye, most pedig Hunyad önkormányzata intett búcsút az 1997-ben nagy tervekkel létrehozott eurorégiónak. A lap munkatársai utánanézett, mi a helyzet az eredeti funkcióját lassan elveszítő DKMT-vel. A magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun, a romániai Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből, valamint a szerbiai Vajdaság autonóm tartományból állt a DKMT. Hunyad megye és a nyugat-magyarországi Vas megye évek óta testvérmegyei kapcsolatot épített ki. Noha az sem túl szoros, e téren lényegesen több konkrét együttműködés történt, mint az eurorégiós viszonyban. Az 1997. november 21-én létrehozott Duna–Körös–Maros–Tisza regionális együttműködés fő kezdeményezői és éltetői magyar részről Csongrád megye, román részről Temes megye, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány. A DKMT eurorégió napja alkalmából idén tizenkettedik alkalommal nyílt meg a román–magyar–szerb hármas határ. A Triplex Confinium határkőnél megtartott hagyományos határnyitó ünnepségen évente részt vesz a DKMT eurorégió elnöksége, a Csongrád, Temes megyei, illetve vajdasági elöljárók, a három országból érkezett polgárok. A folyamatban levő közös DKMT-projektek közül érdemes kiemelni az ERIC Információs Központot, amely négynyelvű – magyar, szerb, román, angol – folyamatosan frissülő online hírszolgálat. Az www.ericinfo.eu címen elérhető portál friss hírekkel, riportokkal, háttérelemzésekkel segíti a térség lakóinak tájékoztatását A DKMT eurorégió kronológiája: 1992 – együttműködési megállapodás Temes és Csongrád megyék között; 1992 – együttműködési megállapodás Arad és Békés megyék között; 1994 – javaslattervezet egy háromoldalú interregionális együttműködésre Arad, Temes, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyék és a Vajdaság között; 1994–1997– az együttműködés intézményi kereteinek létrehozását célzó folyamatos háromoldalú erőfeszítések történtek; 1997. november 21. – az együttműködés hivatalos alapokmányának aláírása Szegeden; 1997. december – megállapodás a DKMT szakszervezeteinek együttműködéséről; 1997– 1. soros elnök Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke; 1998. február – Kamarai Nyilatkozat a DKMT gazdasági kamaráinak együttműködéséről; 1998. május 30. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a hármashatár-kőnél; 1998. nyara – DKMT Ifjúsági tábor Kishomokon; 1998 – 2. soros elnök Viorel Coifan, a Temes Megyei Tanács elnöke; 1999 – Az EURO-TRIO eurorégiós újság első számának megjelenése; 1999. március – Elnökök Fóruma temesvári ülésének döntése a közös pénzalap és a DKMT irodájának létrehozásáról; 1999 – 3. soros elnök Dan Ivan, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. május 27. – a DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, a DKMT irodájának ünnepélyes megnyitása; 2000. – 4. soros elnök Caius Parpala, az Arad Megyei Tanács elnöke; 2000. – A DKMT Gazdaságfejlesztési koncepciója elkészül; 2000. – Az EuroRégió című magazin első megjelenése PHARE-támogatással; 2000. – A DKMT Stratégiai koncepciójának elkészülte PHARE Credo- támogatással; 2000. október – A Kiszombor–Csanád határátkelőhely megnyitása PHARE-támogatással; 2001 – 5. soros elnök Gyorgye Dukics, a Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Bizottságának elnöke; 2002. november 21. – A DKMT ötéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2002 – 6. soros elnök Dan Ioan Tipos, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2002 – Megjelent az Eurorégió számokban című statisztikai kiadvány; 2002 – A DKMT elhatározza, hogy egy közös tulajdonú közhasznú társaságot hoz létre; 2003. május 24. – Megalakult a DKMT Fejlesztési Ügynökség Kht. Átalakul a Regionális Együttműködés, az Elnökök Fórumát felváltja a kibővült közgyűlés, melyhez csatlakoznak a kamarák, a civilszervezetek, az egyetemek, a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek is, valamint taggá válnak a városok (Békéscsaba, Szabadka, Szeged); 2004. május 22. – DKMT Napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2004 – 7. soros elnök Varga Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke; 2004. november – A DKMT eurorégió bemutatkozik Berlinben; 2005 – Első magyar–román közös kormányülés; 2005. május 28. – Dr. Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter, Mihai-Razvan Ungureanu román és Vuk Draskovics Szerbia és Montenegró külügyminiszterének találkozója; A DKMT stratégiai tervének elfogadása; 2005 – 8. soros elnök Bojan Pajtic, Vajdaság Autonóm Tartomány Végrehajtó Tanácsának elnöke; 2006 – 9. soros elnök Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke; 2006. április 19. – Második külügyminiszteri találkozó Újvidéken; 2006. május 27. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – Harmadik magyar–román közös kormányülés; 2007. június 1. – Békés megye kilép a DKMT-ből; 2007. június 2. – DKMT napja, Hármashatár-találkozó, határnyitás a Hármaskőnél; 2007 – 10. soros elnök Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke; 2007. november 21. – A DKMT tízéves évfordulójának megünneplése Temesváron; 2008 – a 11. soros elnök Bojan Pajtics, Vajdaság Autonóm Tartomány; 2009. május – A DKMT Kht. DKMT Nonprofit Közhasznú kft. -ként működik tovább; 2009. november – Hunyad megye kilép a DKMT-ből. /Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János: Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. Bomlás határok nélkül. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./

Vajdaság parlamentje december 14-én ünnepélyesen kihirdette a tartomány autonómiáját megerősítő új alaptörvényt. Az erről szóló határozatot a testület 86 kormánykoalícióhoz tartozó tagja szavazta meg. A Szerbiai Demokrata Párt és az Új Szerbia koalíciójának három képviselője nemmel voksolt, az ellenzéki Szerb Radikális Párt és a Szerb Haladó Párt tagjai pedig nem vettek részt a szavazáson, arra hivatkozva, hogy nem volt lehetőség vitára a statútumról, amelyet egyébként „szeparatista jellegű” okmánynak tartanak. Egeresi Sándor, a tartományi képviselőház elnöke kijelentette, hogy a vajdasági statútum a tartomány és egész Szerbia polgárainak a jólétét is szolgálja. Az alaptörvényt tavaly októberben hagyta jóvá az újvidéki törvényhozás háromnegyedes többséggel, de több mint egy évet kellett várni, amíg idén november 30-án a szerb szkupstina is elfogadta azt, a hatásköri törvénnyel együtt. Az új tartományi alaptörvény elfogadásában komoly szerepet játszott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). Az alaptörvényre minden szerbiai nacionalista erő össztüzet zúdított, annak ellenére, hogy csak egy részét adja vissza annak, amit az észak-szerbiai tartomány korábban élvezett. A szerb ortodox egyház is hevesen támadta a törvényt. Két fontos pont maradt ki az alaptörvényből: nem rendelkezik a tartomány vagyonáról és saját pénzbevételeiről. Saját vagyon és bevételek nélkül Vajdaság továbbra is a belgrádi vezetéstől függ majd. /Kihirdették a Vajdaság autonómiáját megerősítő alaptörvényt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

Régiók átszervezése - Téképécesz
Ha még nem is vert fel különösebben nagy port az RMDSZ által a parlamentbe terjesztett régióátszervezési törvényjavaslat, azért az illetékesek beszélnek róla. És véleményt mondanak. Ennek néztünk utána mai riportunkban.
Arad
Hol ide, hol oda dobigálják
A törvénytervezet alapján Arad újabban Temessel és Krassó-Szörénnyel alkotna egy régiót, a makrorégiót tekintve pedig az említett két megyén kívül egy ernyő alá kerülne még Hunyaddal, Fehérrel, Szebennel és Brassóval. Ezzel szemben, a Csutak István által kidolgozott és 2007 októberében Marosvásárhelyen bemutatott RMDSZ-változatban Aradot Biharhoz, Szatmárhoz és Szilágyhoz csapták. Hogy Aradnak hol lenne a helye, arról először Horváth Levente alprefektust kérdeztük.
– A régiós felosztás Romániában nem a tájegységek gazdasági mutatóit tiszteletben tartó módon történt, hanem sokkal inkább a praktikusság elve menti földrajzi felosztáson alapult, ezért nem lehet semmilyen tematikai hasonlóságokból kiinduló fejlődési, fejlesztési irányelvet kidolgozni. Azt tudjuk, hogy a jelenlegi felosztásban minden régióban van egy gazdasági vezető, és a többiek hozzá hasonlítják magukat. Nem hinném, hogy az elkövetkező időszakban lesz pénz és politikai akarat arra vonatkozólag, hogy az elképzelt régiók közigazgatási vagy önálló jogi státust kapjanak. A jelenlegi beosztás azért is hátrányos, mert egy-egy régió annyira nagy, hogy nem tudott, nem tud regionális projekteket benyújtani, és a régión belül pedig mindig a gazdaságilag leghatékonyabb, úgynevezett vezető megye viszi el a legtöbb pénzt azokból a projektekből, amelyeket egyébként kizárólag csak megyei szinten pályázott meg. Egy Arad–Bihar–Szatmár–Szilágyság felosztásban Arad megyének szintén másodhegedűsi státusa lenne Bihar mögött, mint jelenleg Temes mögött a Hunyaddal, Krassóval és Fehérrel alkotott fejlesztési régióban. Viszont az igaz, hogy Biharral sokkal kisebbek lennének a különbségek, mint Temessel szemben. Gazdaságilag több projektet tudnánk lehívni, ennek ellenére szerintem még az Arad–Bihar–Szatmár–Szilágy irányvonalú régió is még mindig túl nagy ahhoz, hogy közös projektek készülhessenek, és ezeknek a regionális projekteknek a jövőjét gyakorlatilag a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégiónak, a lassan kimúló DKMT-nek a negatív tanulságaira kellene alapozni. Ott is, mint emlékezünk, az együttműködések mindig egy vagy két határ menti megye között alakultak ki, és nem igazán tudtak felmutatni semmilyen, az egész régiót érintő eredményt.
– Tehát két-három megyénél több nem kellene egy ilyen régióba?
– Nem azt mondom, hogy nem kell, hisz létezik az unió úgynevezett NUTS2 leosztása, amely pontosan megszabja, hány lakosa, mekkora területe kell legyen egy régiónak, és ezt mi itt csak hellyel-közzel tudjuk teljesíteni. Az viszont, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyét sikerült egy kalap alá hozni, az a magyarságnak jó, csak nem biztos, hogy a románság ezt ugyanúgy látja, mint mi.
– Csakhogy a NUTS2 egy évtizedek alatt kialakult európai régiós-mentalitásra alapozódik, ami nálunk nincs, itt a politikusok kizárólag megyében képesek gondolkodni.
– Kormányzati irányból nem hiszem, hogy pozitív hozzáállást remélhet az RMDSZ, elsősorban, mert egy közigazgatási átrendeződés óriási összegeket emésztene fel, másodsorban nagy politikai akarat szükséges hozzá, hisz lecsökkenthetné az adott megyében a közigazgatási funkciók számát. Visszatérve a jelenlegi felosztásra, Aradnak mindig másodhegedűsi szerep jutott ebben a régióban, nem emlékszem egyetlen olyan, több megyét átfogó, közös koncepción alapuló projektre sem, amit ez az úgynevezett Nyugati Fejlesztési Régió tett volna le az asztalra. Ugyanez volt a DKMT-ben is, Arad Békéssel, Temes Csongráddal, Csongrád a szabadkaiakkal és sorolhatnám, készítették a kétoldalú kis projektjeiket, de regionális szinten maximum valami kulturális maszlagra volt pénz.
Apró lépésekkel
Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Bognár Levente alpolgármestert is:
– Az RMDSZ törvénymódosítási javaslata az eddigi nyolc fejlesztési régió helyett 16-ot javasol, ebben természetesen megvannak az elképzelések. Ebben Arad a Bánsági Régióba kerülne, és a vélemények megoszlanak arról, hogy a megyének itt, vagy egy partiumi régióban lenne a helye, nehéz is lenne pontos választ adni erre, hisz Temessel kapcsolatban korábban már volt szó egy úgynevezett „nyugati gazdaságfejlesztési pólusról”, Biharhoz pedig történelmi szálak fűznek. Tény, ilyen esetben egy demokratikus államban megkérdezik a lakosság véleményét. Szerintem már a ’90-es évek végén ki kellett volna írni egy referendumot, amikor legelőször került szóba a régiós felosztás. Másik kérdés, hogy az európai típusú struktúra nálunk egyszerűen nem működne. Egy európai régiónak van döntéshozó szerve, régiós tanácsa, amit nálunk a mai napig nem hoztak létre. Létezik valami vezető szerv a fejlesztési régiók fölött, de ez inkább fiktív.
– Mennyire lenne erős a jelenlegi megyei tanácsok ellenállása?
– Biztos lenne, viszont a feladatokat le kellene osztani. Egyébként több verzió is keringett már a régiós felosztások tekintetében, az egyik román változatban Aradot nemcsak a Bánsághoz, hanem Olténiához is odacsapták volna, ami elfogadhatatlan. Ebből a szempontból az RMDSZ változata sokkal megfelelőbb, hisz kialakít egy dél-erdélyi makrorégiót, amelynek Arad is része, és egy észak-erdélyi makrorégiót. Ez bizonyos autópálya-fejlesztési szempontokból reális, de gazdasági szempontból is kapcsot jelenthet. Csak zárójelben említeném a francia modellt – persze, nekünk a belga modell felelne meg leginkább –, ahol például tengerparti régió alakult ki, hisz gondjaik, céljaik közösek, összeköti őket a tenger.
– A román politikum mennyire lesz vevő erre a felosztási változatra?
– Szerintem a kérdés, hogy mennyire tudjuk meggyőzni őket a kormányban, a parlamentben mint döntéshozóban ennek ésszerűségéről. Mindenképpen az ésszerűségekre, hagyományokra kellene utalni, másrészt pedig az önmeghatározás oldaláról megközelíteni. Miként megy ez majd végbe, most elég nehéz latolgatni, de talán lépésről lépésre elérhető.
Hunyad
Józanság és érzelmek között
Jobb lenne az RMDSZ által javasolt új régiós felosztás? Már csak a kérdés megfogalmazása is a „magyar veszélyt” eleveníti fel Mircea Moloţ Hunyad megyei tanácselnök számára, aki éles RMDSZ-ellenes kirohanásba kezd. „Magyarországot ossza föl az RMDSZ. Ők úgyis előttünk járnak fejlődés és EU-s integráció téren, ott kísérletezzenek, ha annyira kísérletezni akarnak”, mondta ingerülten a liberális megyevezető.
Mit számít az, hogy az RMDSZ – és az erdélyi magyarság – román állampolgárok, s az alkotmány szerint egyenlő jogok illetik meg a többségiekkel, mit számít a liberalizmus doktrínája, melynek mérföldköve éppenséggel a civil állampolgári közösség, s nem az etnikai háttér, Moloţ számára a konspirációs szemlélet mérvadó.„Először is ismerni kellene a fejlesztési régiók átszervezésének igazi célját”, teszi fel a kérdést.
Az uniós pénzalapok hatékonyabb lehívása, a megyék közötti fejlettségi különbségek lefaragása szóba sem jöhet Moloţ számára.Hunyad megyének mi lenne jobb, ha Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékkel mellett a jelenlegi V-ös fejlesztési régióban maradna, vagy ha Fehér megyével közösen alkotna egy külön régiót, ahogy az RMDSZ tervezetében szerepel?
E kérdésnél a józanság is kap némi helyet az érzelmek mellett. Komoly érvekre lenne szükség az átszervezéshez. Jelenleg Hunyad megye már elindult egy irányba, kitaposta az utat az V-ös régión belül, kialakult az együttműködés a megyék között, az átcsoportosítás felkavarná az egészet, véli a tanácselnök, jóllehet több mint egy évtized alatt egyetlen közös régiós projekt született, a természeti katasztrófák elleni védelem terén. Azon kívül minden megye csakis saját érdekeit követi. Moloţot ez nem zavarná, mivel állítása szerint Hunyad megye szerezte meg az V-ös régió pénzalapjának 60%-át, míg Arad, Temes és Krassó-Szörény a maradék 40%-on osztoznak. A fejlesztési összegekhez való hozzájutás a projektek szakmai megalapozottságától függ, nem a régiós felosztástól, szögezte le, noha fél szájjal elismerte, hogy Hunyad megyét valóban hagyományosan erős szálak kötik a szomszédos Fehér megyéhez, s a kettő RMDSZ által képzelt összekapcsolása nem teljesen légből kapott.
Felemás megközelítés
Iosif Blaga PD-L-s parlamenti képviselő meglehetősen ellentmondásosan áll a kérdéshez, noha kizárólag racionális síkon, „magyar veszélytől” mentesen közelíti meg a dolgot.
Polgármesterként 2008-ig is hangoztatta, hogy Szászvárost át kellene csatolni Hunyad megyétől a szomszédos Fehér megyéhez. Most is kitart véleménye mellett: „Szászváros számára kétségtelenül jobb lenne a Fehér megyével való társulás, mint a jelenlegi régió”, szögezi le a parlamenti képviselő.
Hát a megyének általában? Ez már bonyolultabb kérdés, véli Blaga. Hunyad szegényebb vidék, nehéziparral, jelentős bányászattal, amely továbbra is súlyos gondokkal szembesül. Fehér megyében a bányászat úgyszintén komoly problémát okoz. Ellenben Arad és Temes megyék gazdaságilag virágzó térségek. Ráadásul Fehér megye kevésbé városiasodott térség, nincs jelentős nagyvárosa, népessége is kisebb, mint Hunyadé. Arad és Temesvár viszont jelentős nagyvárosok, igazi fejlesztési mozdonyok. Mindezeket összevetve, talán Hunyadnak mégis előnyösebb lenne, ha a fejlettebb V-ös régióban maradna, mint ha Fehérrel kapcsolnák össze, ahogy az RMDSZ átszervezési tervezetében szerepel. A PD-L-s politikus szerint a gazdasági megfontolások fontosabbak a történelmi-földrajzi-kulturális tényezőknél, melyek egyértelműen Fehér megye mellett szólnak. Mindez természetesen Szászváros kivételével, amely minden szempont szerint Fehérhez kötődik.
Temes
„Maradhat a Nyugati Régió jelenlegi formájában”
Az RMDSZ régióátszervezési törvényjavaslatát szinte egyáltalán nem ismerik a Temes megyei vezetők, a legtöbben csupán a sajtóból értesültek a kezdeményezésről. Sorin Maxim, a Nyugati Régió Fejlesztési Ügynöksége (ADR Vest) vezérigazgatója, akit talán a leginkább érintenek a fejlesztési régiók átszervezésének következményei, azon a véleményen van, hogy gazdasági és műszaki szempontból az Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyékből álló Nyugati Régió megmaradhatna jelenlegi formájában, de hatáskörét bővíteni kellene.
„Egyetértenék azzal, hogy átszervezzék a fejlesztési régiókat, amennyiben az új régióknak bővülne a hatáskörük, a szerepük. Jelenleg annak ellenére, hogy léteznek a fejlesztési régiók, az operatív fejlesztési programok továbbra is országosak. A fejlesztési régióknak alkalmazkodniuk kell az országos fejlesztési politikához, ami nem előnyös a számunkra. Románia nem homogén módon fejlődött, az operatív fejlesztési programokat régiókra kellene lebontani, ahogy ez más európai országok esetében megtörténik.Ami a fejlesztési régiók számát illeti, azt hiszem, erről érdemes vitát nyitni és ebből a szempontból örvendetesnek tartom, hogy a kérdés az RMDSZ kezdeményezésére a parlament asztalára került. Nem akarok állást foglalni egyik változat mellett sem, szó van 8, 12 és 16 fejlesztési régióra való felosztásról is. A 8 régió között vannak olyanok, amelyekben akár 7 megye foglaltatik benne és nagyok a fejlettségbeli és kulturális különbségek.
Ami a Nyugati Régiót illeti, nem vagyok meggyőződve arról, hogy kisebb régiókra kellene felosztani. A négy megye együttműködése jónak mondható, nem volt az elmúlt tíz évben olyan nézetkülönbség, amit tárgyalások során ne tudtunk volna feloldani. Ami a megyék közötti rivalizálást illeti, a meglévő politikai struktúrákat figyelembe véve természetes, hogy minden megyei tanácselnök vagy polgármester arra törekszik, hogy minél több pénzt szerezzen fejlesztésekre a közösség számára, amely megválasztotta. Ha létezne egy regionális döntéshozó testület, amelynek tagjait régiós szinten választanák meg és akiknek regionális politikát kellene folytatniuk, ők másként állnának hozzá a régiós szintű fejlesztésekhez. Jelenleg csak a megyei és a helyi érdekek számítanak. A regionális érdekek csak akkor kerekedhetnek felül, ha egyetértés és harmónia van a tagmegyék döntéshozói között. Én nem tartom kizártnak, hogy a Nyugati Régió megmarad a jelenlegi formájában, mert a mi régiónk sajátos eset: ez a terület és lakosság szempontjából a legkisebb a nyolc fejlesztési régió közül, a lakossága kevesebb, mint 2 millió. Régiónk a jelenlegi formájában megfelel az uniós elvárásoknak: kiegyensúlyozott, két fejlettebb és két fejletlenebb megye van benne, területi szempontból kompakt, a régió fővárosa, Temesvár nagyjából a közepén található. Ha viszont a politikai és történelmi szempontokat is figyelembe veszünk, akkor lehet vitatni a régió jelenlegi összetételét, de ezek meghaladják az én kompetenciáimat.
Gazdasági és működtetési szempontokat figyelembe véve a Nyugati Régió funkcionális, de fenntartom, hogy bővíteni kellene a hatáskörét, regionális intézményeket kellene létrehozni. Hiába készítünk regionális fejlesztési tervet, ha nincsenek hozzá anyagi eszközeink, nincs saját költségvetésünk. Az a véleményem, hogy a meglévő fejlesztési régiókat egyenként kell elemezni és esetenként eldönteni, hogy át kell-e őket szervezni vagy megtartani jelenlegi formájukban.”
„Az Arad– Temesvár konglomerátum kialakulásának nagy jövőt jósolok”
Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa 1994 óta foglalkozik a regionális kérdéskörrel, 1994–2002 között tagja volt az Európai Régiók Gyűlése 1-es bizottságának és 1998-ban egy Bihar – Arad – Temes – Krassó-Szörény nyugati fejlesztési régió létrehozását javasolta.
„Mi a kilencvenes években a régiók Európájában láttuk a jövőt, mert a történelem okozta sebeket így lehet a leghatékonyabban begyógyítani. Az alapelv azóta sem változott az Európai Unióban, de ami a legfontosabb, hogy az európai kohéziót célnak kitűző pénzosztás alapelve a régiók kiegyensúlyozása. Ahhoz, hogy Románia beléphessen az Unióba, kellett létezzen egy szerkezeti forma, amelyre egyes európai szabályokat rá lehet vetíteni. Az 1998-as régiós felosztás mesterséges és elhamarkodott elképzelés volt, ahogy a Szovjetunió mintájára létrehozott tartományi rendszer is az volt. Egyesek a parancsuralmi rendszer minden baját a tartományok létéhez kötik. Maradt egy keserű érzés minden olyan megyében, kisrégióban, amelynek hátrányokat okozott az akkori tartományi felosztás. Az Arad – Temesvár-vita is a parancsuralmi időkre vezethető viszsza. A két város között a monarchia idején nem volt semmilyen vita, de a Trianon utáni román királyság idején sem rivalizált egymással Arad és Temesvár. Ez az ellentét a tartományok időszakára vezethető vissza és annak a következménye, hogy aki a hierarchiában lejjebb van, annak a fejére ütnek… Az 1998-as régiós felosztási rendszer azóta bebizonyította, hogy nem az igazi. A most megvitatás alatt levő törvényjavaslat főleg anyagi források elosztása szempontjából akar orvoslást hozni. Amikor ezeket a régiókat létrehozták, azt kellett bizonyítani, hogy a román régiók is helyt tudnak állni az európai mezőnyben. Úgy hozták létre a régiókat, hogy a legfejletlenebb megyéket a fejlettebbek mellé osztották be, hogy elfogadható átlagot hozzanak ki. Így került akkor Hunyad megye a Nyugati Régióba, bár én akkoriban egy Bihar – Arad – Temes – Krassó-Szörény régió létrehozása mellett foglaltam állást és más vélemények is voltak.
A jelenlegi régiós felosztás mellett a gazdagabb megyék nagyobb önrészt tudnak előteremteni az európai pályázatokhoz és jobban meg tudják fizetni a pályázatíró szakértői gárdát is, ezért jobb eséllyel pályáznak, mint a szegényebb megyék. Ez a felosztás megfelel például Szeben vagy Brassó megyének, de Temes megyének is, mert ők viszik el a pályázati pénzeket, de az országot így nem lehet kiegyensúlyozottan fejleszteni.
Véleményem szerint a megyéket fejlettségi szint, hagyományok, az együttműködési készségek szerint kellene régiókba átcsoportosítani, és ezt akarja megvalósítani a törvényjavaslat. Aki ellenkezik, az vagy anyagi megfontolásokból teszi, vagy beteges történelmi félelmeit éli ki, mert nem érti, miről van szó.
– Hogyan látja Ön a Nyugati Régió átszervezését Temes megye és a többi tagmegye jövője szempontjából?
– Hunyadot nem tartanám meg a Nyugati Régióban, mert földrajzi és történelmi szempontból is a Kárpátokon túli részekhez tartozik. Temes megye a mostani felállásban is jól tud fejlődni, mert a szegényebb megyék elől el tudja vinni a pályázati pénzeket. Ha csak Krassó-Szörény megyével maradnánk egy régióban, akkor az új régióban csak Temes megye rúg labdába. Amennyiben Arad is a régióban marad, egyensúlyfaktor lehetne Temes és Krassó-Szörény megyék között. Azt nem hiszem el, hogy Arad megye fejlődését valamivel is gátolná, hogy Temes megyével van egy fejlesztési régióban!
– Miként látja a Nyugati Régió jövőjét Szerbia és ezen belül a Vajdaság uniós csatlakozása után?
– Szerbia uniós csatlakozása után egyáltalán nem lesz mindegy, hogy Arad megye melyik régióban van. Ha megépül az autópálya Arad és Temesvár között, amelynek a két végén fejlődőképes, megfelelő népességgel rendelkező város van, létrejöhet egy olyan konglomerátum, amelynek a szempontjából fontos lenne, hogy Arad és Temesvár együttműködjön egy közös régióban. Ebből a konglomerátumból milliós lakosságú településszerkezet jöhetne létre. A térképre nézve, a fővárosok közül Bukarest és Budapest is viszonylag távol van a mi régiónktól, csak Belgrád van közel. Ha az Arad – Temesvár település-konglomerátum létrejön, versenyezhet a zonális hatását kitágító Belgráddal! A Vajdaság pedig oda fog kötődni, ahonnan jön a pénz, a segítő befolyás, a magasabb iskolázottsági szint, a kiáradó kultúra. Ebből a szempontból nem mindegy, hogy Arad melyik fejlesztési régióba kerül! Ha Arad és Temesvár képes lesz ezt a konglomerátumot közösen létrehozni, ez sok jót hozhatna a következő generációk számára. Ha viszont Arad a partiumi régióba kerül, elszigetelődhet Temesvártól és utóbbi inkább Szeged partnerségét fogja keresni, mert egyedül túl gyengének fogja érezni magát.
Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Szőcs Géza pályája és tervei - A meglepetésember
A legfontosabb parlamenti és kormányzati kultúrpolitikusi pozícióra is szépírót delegált a Fidesz-KDNP: az Országgyűlés kulturális bizottságát L. Simon László vezeti, és Szőcs Géza lesz a kulturális államtitkár. Külön érdekesség, hogy a magyar irodalmi hagyománytudatban periferikus neoavantgárd mindkettejüket megihlette (akárcsak az Országgyűlés egy másik íróját, Kukorelly Endrét). A jelek szerint a mozgalomnak összehasonlíthatatlanul jobbak a politikai, mint az irodalomtörténeti pozíciói.
Az új kormány tisztviselői közül alighanem Szőcs Géza életpályája a legfordulatosabb, az ő személyisége a legbonyolultabb, s kinevezése, noha voltak jelei, politikai értelemben a legmeglepőbb. És minden bizonnyal ő az, akinek alkatával a legkevésbé fér össze a közhivatalnoki státusz. Fontos politikai versek írója, bátor politikai ellenálló, mi több, gyakorló politikus is volt, ez utóbbi azonban nem Magyarországon, hanem Romániában, az RMDSZ alelnökeként és szenátoraként.
Kolozsvári évek
1953-ban született Marosvásárhelyen. "Egy ideig marosvásárhelyi nagyszüleim neveltek, olyan családban, ahol rengeteg természetjáró ember volt. Én meg valahogy belenőttem ebbe. Ilyen szempontból nem számítok urbánusnak" - meséli egy interjújában. Szocializációjának és egész későbbi életének azonban Kolozsvár a meghatározó színhelye. Gyermek- és kiskamaszkorát intenzív olvasással-tájékozódással múlatta, 15 éves korában már határozott véleménye volt a prágai tavasz eltiprásáról. A Heti Válaszban megjelent visszaemlékezése szerint az erdélyi magyar közhangulat messze nem állt egyértelműen Csehszlovákia mellett: haragudtak az "utódállamokra", különösen Csehszlovákiára a Benes-dekrétumok, a deportálások és a kitelepítések miatt. Azt, hogy Ceausescu Romániája kimaradt a katonai akcióból, a félelemmel magyarázták, és abban reménykedtek, hogy Hruscsov tankjai Romániába is ellátogatnak, és Dubcek után a román főtitkár következik. A kiskamasz bizarr és gyorsan múló reménykedése annyiban feltétlenül fontos, hogy megérteti a Szőcsöt és nemzedékét felnevelő szörnyű romániai évtizedek döntési szituációit. Kolozsvárott végezte el az egyetemet magyar-orosz szakon, tanulmányai közben diáklapot szerkesztett, majd az Igazság című Kolozs megyei pártlapnál helyezkedett el, a szombatonként megjelent Fellegvár című ifjúsági melléklet szerkesztőjeként. Tagja lett annak az értelmiségi baráti körnek, amelybe Balla Zsófia, Cselényi László (a Duna Tv jelenlegi elnöke), Tamás Gáspár Miklós, Orbán György zeneszerző is tartozott; többnyire Cselényiéknél találkoztak. A fiatal magyar bölcsész-értelmiségre nagy hatást gyakorolt Bretter György filozófus, az ő jelmondata, az "itt és mást" szellemében járt el lehetőségeihez képest Szőcs Géza is szerkesztőként. "Csak a (...) kultúra maradt meg utolsó bástyának, amely a hatvanas-hetvenes években egy utolsó - hatalmas és emlékezetes - túlizgatott tevékenységgel, jelentékeny teljesítmények egész sorával zárja le az erdélyi magyarság történeti egzisztenciáját" - írja Tamás Gáspár Miklós 1988-ban a Beszélő hasábjain. A fiatal Szőcs Géza szerkesztőként és kivált költőként e nagy teljesítmények egyikét nyújtotta. Gintli Tibor és Schein Gábor világirodalmi összefoglalója az erdélyi magyar költészet megújítójaként tárgyalja: "költészetéből (...) hiányoznak (...) a nemzeteszme romantikus közhelyeihez tartozó erkölcsi világszemlélet nyomai. Ez teszi lehetővé a fantasztikum és az abszurditás betörését." A Párizsi Magyar Műhelyben és a Vajdaság legendás lapjában, az Új Symposionban megjelenő széles intellektuális horizont, a kísérletező kedv rendkívüli hatással volt rá. Utóbbi egyébként közölte is Szőcsöt, ami 1983 elején ürügyet is szolgáltatott Sziveri János főszerkesztő és társai eltávolítására, az Új Symposion szerkesztőségének szétverésére; mint ahogyan egy országgal arrébb, a Ceausescu-diktatúrában előbb-utóbb Szőcs mellékletének, a Fellegvárnak is el kellett esnie. Sütő András 1979-ben Herder-díjban részesült, és a díjjal járó lehetőségként Szőcsöt jelölte ösztöndíjasnak, aki "beutazta a világot": Ausztriában, Svájcban és az Egyesült Államokban is megfordult, kapcsolatokat épített. A Fellegvár megfojtása után egy darabig az Igazságnál dolgozhatott a visszatért szerkesztő, aztán arra kényszerült, hogy tanári állást keressen. Ekkortájt döntött úgy, hogy csatlakozik az ötletgazda Ara-Kovács Attilához, és részt vett az Ellenpontok című szamizdat előállításában. A szerkesztők között volt Tóth Károly Antal és felesége, Tóth Ilona, az akkor 18 éves Keszthelyi András pedig a közreműködők között. Az Ellenpontok az egyetlen komolyabb magyar nyelvű erdélyi szamizdat kiadvány: 1981 decemberében indult, kilenc lapszámot ért meg, kisebbségi jogokkal, a magyar kisebbség brutális elnyomásával foglalkozott. A magyar demokratikus ellenzékkel Ara-Kovácson keresztül jó kapcsolatokat építettek ki, és Szőcsnek sok kapcsolata máig is fennmaradt abból az időből. Az Ellenpontok terjesztése a lebukás kockázata miatt igen nehéz volt, ezért csak kevesekhez juthatott el.
A laptól távol állt az izolacionizmus, foglalkozott a többi román nemzeti kisebbség problémáival is. Memorandumukat és a hozzá csatolt programjavaslatot, Tóth Károly Antal munkáját eljuttatták az 1982-ben Madridban rendezett Helsinki Utókonferencia résztvevőinek. "E vonatkozásban meggyőződésünk, hogy a programjavaslatunk, mely 'egyesek' számára a románok ellen irányulónak tűnhet, valójában a románság érdekeit is magában hordozza, hiszen a jogszerűség biztosítása az ő jogaikat is szükségképpen bővítené." Amennyiben elfelejtjük, milyen körülmények hívták életre a memorandumot, úgy találhatjuk, szövege billeg az univerzalista emberi jogi retorika és egyfajta szoft-nacionalizmus között. Szőcs végső soron az előbbi elképzelést választotta, a szamizdat Beszélőnek adott 1986-os nyilatkozata azzal a mondattal zárult, hogy "minden kisebbségnek, a románnak is pont azokat a jogokat szeretném, mint a magyar kisebbségnek".
Az Ellenpontok azonban nem csak a hatalom szemében lett vörös posztó, fellépett ellene a Szabad Európa Rádió román adása is. Viszont mellette foglalt állást az országot később elhagyni kényszerülő nagy tekintélyű román költő, Dorin Tudoran. Az Ellenpontok segített felhívni a külföldi közvélemény figyelmét a romániai kisebbségek, elsősorban a magyarság helyzetére, de a lap a nagy létszámú romániai cigányság helyzetéről is tájékoztatott. 1983 novemberében a Securitate (a román titkosrendőrség) rájött a szerkesztők kilétére, és letartóztatta őket. Szőcs, miután kijött, eltűnt egy időre, és amíg a Securitate kereste, Zalán Tibor verset írt hozzá (Táviratok Szőcs Géza ismeretlen címére), amit Magyarországon nem tudott publikálni, így az az Új Symposionban jelent meg. Ez lesz az utolsó cseppek egyike, a Szőcs melletti politikai kiállás után a rendszer lecsapott a Symposionra, Szőcsöt pedig ismét megtalálták. A tortúrák miatt embólia lépett fel szervezetében, kórházba került. Ezekben az években kritikus-művelődéstörténész édesapja tartotta el, mígnem kevéssel emigrációja előtt álláshoz jutott az Irodalomtörténeti Intézetben. 1986-ban hagyta el Romániát, Svájcba távozott, családja nem sokkal később követte.
Az Ellenpontok példásan bátor, nem pusztán egzisztenciájukat, de szabadságukat és fizikai létüket is kockára tevő munkatársainak a későbbi sorsa szinte példázatszerű. A Göteborgban élő, sértett Tóth Károly Antal, az Ellenpontok egykori motorja úgy érzi, Szőcs ki akarja sajátítani a kiadvány történetét. Néhány évvel ezelőtti levélváltásuk apropója, hogy Tóth antiszemita klisék egész sorát felvonultató cikket tett közzé a Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imréről, amit Szőcs visszautasított, és a múlttal való szembenézés szükségességét hangsúlyozta. Szőcs válaszlevele a Népszavában látott napvilágot, az újság Tóth viszontválaszát nem kívánta közölni, a Magyar Nemzet azonban teljes terjedelmében helyt adott a sértett denunciálásnak. Tóth írásai azóta is feltünedeznek, többnyire másodközlésként: a választási kampányban Bayer Zsolt ellenében állt ki a Jobbik mellett, és védelmébe vette a Raj Tamás halálát ünneplő kuruc.infót. Forrásaink szerint Tóth szerepe meghatározó volt a szamizdat kiadvány arculatának kialakításában, akkori erkölcsi integritása imponáló volt. Szőcs szereti színezni a saját szerepét, de e szerep ojektíve is igen fontos volt, mint ahogyan valódi és nagy volt a költő által vállalt kockázat is.
A bolyongás évei
Genfi tartózkodása idején Szőcs újságírásból élt, és segítette a magyar emigráció is. Sokat utazott, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol egy alkalommal felkereste például Wass Albertet. Szőcs Géza ókonzervatív fantasztának, lényegében beszámíthatatlannak tartja Wasst, de nem elvetemültnek, íróként pedig hullámzó színvonalúnak; de első regényei némelyikét, főként A funtineli boszorkányt vállalható irodalmi teljesítménynek gondolja. Szintén az Egyesült Államokban ismerkedett meg Faludy Györggyel, akivel mély és szoros, Faludy haláláig tartó barátságot kötött. Hasonlóan rajongott a Faludynál is idősebb és hosszabb kort megért burgenlandi Takács Jenő zeneszerzőért. Mindhármójukban közös a világpolgári érzület, a klasszikus műveltségű, a humánkultúra egészét egységben látó reneszánsz ember iránti vonzalom, és a "száműzöttség" miatti rokonszenv egymás iránt. Budapestre azért tért vissza, hogy a Szabad Európa Rádió itteni irodavezetője legyen; svájci útlevelét ekkor visszaadta. Az 1989. decemberi forradalom után úgy döntött, repatriál Romániába, és kisebbségi politikusként dolgozik. Magas pártfunkciókat viselt az RMDSZ-ben, a bukaresti törvényhozás szenátora lett, ám konfliktusba került a pártbéli pragmatikus vonallal. 1993-ra marginalizálódott a párton belül, és a visszavonulás mellett döntött. Úgy érezte, hátba szúrták azok, akiket elvbarátainak hitt. Sokrétű és bonyolult sértettségei közül az "eremdéeszes" talán a legkomolyabb: ha az RMDSZ vezetését támadja, elveszíti minden humorérzékét. Elkötelezett autonomistaként Tőkés Lászlót támogatta, és úgy látta, hogy a magyar párt kormányzati részvétele öncél. Kudarca után többször megfogadta, hogy végleg szakít a politikával, mi több, még politikai publicisztikát is csak kivételes esetben ír. Mostani államtitkári megbízatását hivatalnoki munkának tekinti. Az RMDSZ lejárató kampányának tartja nehezen átlátható pénzügyeinek felszínre kerülését. A 90-es években könyv- és lapkiadással foglalkozott, a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnökségi tagjaként ingatlant vásárolt a Bem rakparton a kisebbségi magyarság céljaira a Magyar Hitel Bank által adományozott összegből. Saját kiadói vállalkozása, az Erdélyi Híradó budapesti képviselete működik itt. Állítása szerint szabályosan, előzetesen rögzített szerződéses feltételekkel és rövid ideig bérelte csak az ingatlan egy részét az Erdélyi Híradó, az ügyről hírt adó Népszabadság birtokába viszont olyan adatok jutottak, amelyek szerint a kiadó hosszú éveken át használta az ingatlant.
Szőcs lapjaiban állami cégek nagy összegű hirdetéseket helyeztek el, amit a példányszám korántsem indokolt volna, és a korabeli sajtóhírek szerint a költő nem számolt el megnyugtatóan a Duna Tv erdélyi tudósítói hálózatának kiépítésére felvett pénzekkel sem. A sajtóhírek ezenkívül hasonló célokra szánt, az amerikai emigrációtól származó, Szőcs Géza kezén szintén átmenő, bizonytalan sorsú pénzösszegekről is tudnak. Forrásaink egy része Szőcsöt "adminisztratív analfabétának" tartja, úgy véli, pusztán ez volt csak az oka a nyomában járó pénzügyi káosznak, mások viszont "hajmeresztő pénzügyi machinációkról" beszélnek.
Vissza a közéletbe
A felhasznált összegek látható eredménye az Erdélyi Híradó legfontosabb sorozata, az Előretolt Helyőrség könyvszéria, aminek szerkesztője Szőcs kolozsvári jobbkeze, tanítványa és barátja, Orbán János Dénes. Annak idején ő maga is ebben a sorozatban indult, ahogyan például Lövétei Lázár László, Nagy Koppány Zsolt vagy Szálinger Balázs. Az imponáló névsor ellenére is fel szokták vetni, hogy Szőcs és Orbán János Dénes intézményhálózata (a könyvkiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája) lényegében monopolizálja Kolozsvár magyar irodalmi életét. Szőcs a 2000-es években viszonylag ritkán szólalt meg, elsősorban különc és szellemes ötletekkel hívta fel magára a figyelmet alkalmi politikai publicisztikái mellett. Kétlaki életét él, gyakran megfordul Magyarországon, lassan ide helyeződik élete súlypontja, de mindvégig sűrűn visszajár Kolozsvárra. A 2002-es választások idején azt nyilatkozta, hogy nincsen szavazati joga, idén már arról tudósított, hogy román-magyar kettős állampolgár. A harmadik évezred első évében folyóiratot alapított A Dunánál címmel, ami egy ideig "a Duna Tv folyóirataként" üzemelt, aztán a tévé magára hagyta, és lassan elsorvadt. Szőcs ezért talán legközelebbi ifjúkori barátját, Cselényi Lászlót hibáztatja elsősorban, bár kapcsolatuk ezt az ügyet jóval megelőzően is kimondottan ellenséges volt már. A költő egyébként a Duna kuratóriumának fideszes delegáltja lett az évtized második felében. A 2009-es EP-választásokon szóba került képviselői jelölése, amit azzal hárított el, hogy nemsokára nagyobb feladat vár rá. Ebben az évben Orbán Viktor kulturális stratégia kidolgozására kérte fel, feltehetően ebből láttunk mutatványokat az utóbbi hetekben. Tavaly októberben a Magyar Hírlapnak nyilatkozva fontosnak tartotta a kultúrpolitika kiemelt kezelését, az önálló minisztériumot, éppen az első Orbán-kormány mintájára, ahol az oktatásügytől is elválasztották a területet. A jelenlegi csúcsminisztériumi szisztéma végül a szociális rendszerrel és az egészségüggyel is összeterelte, igaz, a közben eltelt fél évben Szőcs rájött, "téves premissza" abból kiindulni, hogy az eredményes munkához, a hatékonyabb érdekérvényesítéshez önálló tárcára volna szükség. Államtitkári kinevezése ennek ellenére sem volt lefutott ügy, sokan sokféle irányból támadták párton belül, és ezek a harcok nem is maradtak meg a színfalak mögött. ' maga is utal rá, hogy személyéhez Orbán ragaszkodott eltökélten, de a kormányközeli sajtó szerint Csoóri Sándor például élesen ellenezte a jelölését. Szőcs kultúrpolitikai elképzeléseit nagyszabású zavarosság jellemzi, hol jobb, hol rosszabb ötletek meglehetősen inkoherens kavargása. Mint a Nagyítás c. hetilapban közölt programtervezetében is olvasható, elsősorban a filmművészet érdekli, egyrészt azért, mert ennek van a legnagyobb társadalmi hatása, másrészt azért, mert ez a művészeti ág igényli a legtöbb pénzt. Úgy véli, e területen idáig nem esztétikai szempontok, hanem lobbiérdekek döntöttek az állami pénzek sorsáról. Lapunk kérdésére közölte, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványnál "mostanáig elvégzett kis belső átvilágítás" komoly tanulságokat hordozott, megerősítette feltételezését a minőség szempontját felülíró csoportérdekről. Állítása szerint a Nagyításban közölt szavait félreértették, ő nem javasolta a három "F" (finanszírozandó, felejthető, felejtendő) kultúratámogatási elvét, hanem éppenséggel ezt akarja megtörni a pluralizmus nevében. Programtervezetében jelzi, hogy fontosnak tartja a kultúrateremtők anyagi biztonságának szavatolását - de koncepció helyett be kell érnünk a nehéz helyzetet illusztráló példákkal és a megütközéssel, hogy miért nincsen még Temesi Ferencnek Kossuth-díja. (Ezen L. Simon is meglepődött nemrég a Heti Válaszban; a Por szerzőjének díjazása, úgy tűnik, a Fidesz kultúrpolitikájának fundamentuma.) A kulturális termékek hozzáférhetővé tételét prioritásként kezeli Szőcs, de a kérdésre, hogy miként tervezi ezt megoldani, a Nagyításnak adott interjújában azt feleli: kulturális kohézió nélkül nincs nemzet. A további spekulációk helyett egy kutatócsoportnak "föl kellene térképeznie a mai magyar népesség genetikai kapcsolatrendszerét mindazon népekkel, amelyekkel a történelemben vélelmezhetően (vagy csak egyesek vélekedése szerint) vérségi kapcsolatba került" - hangzik a programtervezet következő ötlete, amely a megbékélési politikával is foglalkozik. "Azt gondolom, a jövendő miniszter, illetve államtitkár egyik első feladata az legyen, hogy kezdeményezzen... dialógusokat azzal a céllal, hogy párhuzamosan ismerhessük meg a történelemmel, a mai helyzettel és ki-ki jövőképével kapcsolatban a magunk álláspontját, s a meghatározó zsidó, cigány, román, szlovák és szerb gondolkodók, közösségi vezetők, történészek és társadalomtudósok álláspontját."
De Szőcs Géza nemcsak ezekkel keltett előzetesen figyelmet, hanem tiltakozó levelével is, amit Orbán Viktorhoz intézett a Balassi Intézet ügyében, helytelenítve azt a tervet, hogy átkerüljön a kulturális tárcától Navracsics Tibor közigazgatási minisztériumába. A levelet, amiben leendő államtitkársága hatókörének szűkítése ellen lobbizott, mint mondta, civilként írta, nem politikusként, ám akcióját a kormányzaton belüli érdekérvényesítés bevett módjának tekinti. Meglepő ötletekből valószínűleg a későbbiekben sem lesz hiány.
Vári György
Magyar Narancs (Budapest)

"Egyáltalán nem exponálta magát"
Nagyvárad- E héten szombaton délelőtt 11 órától avatják boldoggá a váradi Bazilikában Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Ezzel kapcsolatban Emődi András, a püspökség levéltárosa nyilatkozott az erdon.ro-nak.
– Mennyit lehetett tudni a vértanú püspökről az 1989-es fordulat után?
– A kilencvenes években nagyon keveset tudtunk Bogdánffy Szilárdról, jóformán nem ismertük még a nevét sem. A kutatásaink során folyamatosan bebizonyosodott: ennek az az oka, hogy egy olyan típusú ember volt, aki egyértelműen nem exponálta magát. Nem viselt semmilyen különösebb tisztséget, gyakorlatilag az egyházi oktatásban élte le az életét itt Nagyváradon, illetve Szatmáron is. Majd csak püspöki titkári kinevezése után kezdték tulajdonképpen megismerni a szélesebb tömegek, úgy egyházi, mint világi téren. Ami a kutatást illeti: majdnem tíz évig tényleg a homályban tapogatóztunk, rendkivül evés adat állt a rendelkezésünkre. Ez betudható részben annak is, hogy a negyvenes évek végétől, a letartóztatásától kezdve mindenki hallgatott róla. A rá vonatkozó dokumentumok, iratkötegek nem maradtak egyben, Szatmáron maradt csak fenn néhány személyes irat, tehát gyakorlatilag mindent meg kellett egyenként keresni.
– Hogyan zajlott a Bogdánffy Szilárdról szóló kutatómunka?
– A film forgatásakor előjött egy csomó újdonság, részben a vajdasági szülőhelyéről, részben a temesvári egyházmegyéből, illetve Nagyváradon is a film készítői és én is próbáltunk feltérképezni minden lehetőséget, minden levéltári forrást. Itt nyilván a saját egyházmegyei levéltárat meg az Állami Levéltár megyei kirendeltségét említhetném, illetve a legutóbbi időben megkaptuk a rá vonatkozó tulajdonképpen legértékesebb anyagot a bukaresti Titkosszolgálati Levéltárból, a CNSAS-tól, amely egy hatalmas, több mint ezer oldalas dokumentumhalmaz. Nem csak az elitéléséről, hanem a peréről, az előzményekről, a titkosszolgálati megfigyelésekről, mindenről egy nagyon gazdag iratanyag. Úgyhogy most már kezd körvonalazódni a dolog. Személyesen én is, illetve a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítői is elmondhatják, hogy gyakorlatilag ennek a munkának a során ismertük meg mindnyájan, s szerettük meg Bogdánffy Szilárd alakját. Egy nagyon izgalmas, nagyon érdekes és karakteres személyiség körvonalai sejlettek ki úgy a film készítése kapcsán, mint az iratanyag tanulmányozásakor.
– Hogyan értékeli azt, hogy Bogdánffy Szilárd lesz az első boldoggá avatott püspök azok közül, aki a kommunista börtönökben haltak meg?
– Egyrészt ennek az is az oka, hogy meglehetősen korán elkezdődött a boldoggá avatási eljárás beindítása- tizenhét éve-, ami hatalmas idő ebből a szempontból. Másfelől az utóbbi időben mindent megtettünk úgy a kutatás terén, mint ennek az ügynek a szentszéki előmozdításában annak érdekében, hogy sikeres legyen. Természetesen a váradi püspökség nem törekedett egy ilyen elsőbbségre, de nagyon örülünk neki. Kifejezetten nagyon örülünk annak is, hogy rövidesen, még a jövő év nyarán Scheffler János püspököt is boldoggá avatja a Szentszék megfelelő kongregációja. Ez azért is örvendetes, mert különösen most, a titkosszolgálati dokumentumokból kiderült, hogy a két püspök teljes megfigyelése, pere és elitélése egy vonalat képviselt. Tulajdonképpen a dossziénak már a címlapján, ahogy a kiállításon is látható, az szerepel, hogy Cazul Scheffler Ioan şi alţii (Scheffler János ügye és a többiek). A többiek közül Bogdánffy Szilárd az első, tehát ő volt a legfőbb “bűnrészese” Scheffler püspöknek.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

MÁÉRT – Semjén: Példátlan magyar nemzeti egység valósult meg
Valamennyi meghívott határon túli magyar szervezet, így a Kárpát-medencei, a nyugat-európai és a tengerentúli magyarokat képviselő egyesületek és a magyar parlamenti pártok is aláírták pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) záródokumentumát. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint példátlan magyar nemzeti egység valósult meg a dokumentum egyhangú elfogadásával.
A MÁÉRT tagjai üdvözölték a magyar kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét, és örömmel fogadták, hogy 6 év után ismét összehívták az értekezletet. Az aláírt dokumentum egyebek mellett állást foglal a határon túli magyarok különböző szintű autonómiájának biztosítása, mint stratégiai célkitűzés mellett. Az aláírók meggyőződése szerint a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetősége új esélyt jelent a magyarság számára.
A dokumentum üdvözli az új, immár nacionalizmustól mentes szlovák kormány felállását, ám elítélik a szlovákiai nyelvtörvényt. Reményüket fejezik, ki hogy Romániában mihamarabb elfogadják az új oktatási törvényt, és szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. A résztvevők üdvözölték a vajdasági magyar kulturális autonómia biztosítását, ám aggodalmukat fejezték ki az ukrajnai magyar oktatás helyzetével kapcsolatban.
A dokumentum aláírói üdvözölték a kormány a diaszpórában élő magyarok támogatása iránti elkötelezettségét, felhívták a figyelmet az 1956-os forradalom és szabadságharc jövő évi méltó megünneplésére és a 2011-12-ben esedékes népszámlálások fontosságára.
A MÁÉRT szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, nyugat-európai, kanadai, egyesült-államokbeli, latin-amerikai, valamint ausztráliai résztvevői egyetértettek abban, hogy a 6 év szünet után ismét összehívott tanácskozás szakbizottságokban folytassa munkáját. A döntés nyomán ismét feláll a külügyi és jogi szakbizottság, az oktatási és kulturális szakbizottság, a gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottság, valamint a szórvány szakbizottság.
erdon.ro

Kevés a magyar diák
Ma van a Vajdasági Magyar Oktatásügy Napja. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet az oktatás helyzetére, időszerű problémáira és kihívásaira. A vajdasági magyar általános iskolások száma az elmúlt tíz évben 20 ezerről 16 ezerre csökkent. A magyarul oktató intézmények száma ugyancsak megfogyatkozott. Hasonló a helyzet a középiskolákban is: a diákok száma fogy, jellemző a lemorzsolódás. A felsőfokú intézményekben a magyar hallgatók részaránya 10 százalék körüli, ami a magyarság részarányához viszonyítva alacsony. Pannon RTV

Megfogyatkozva - Negyedmillióval csökkent tíz év alatt a magyarok száma a Kárpát-medencében
Hogyan alakul a magyar népesség Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban? A gyors válasz: csökken. Okokkal és részletekkel a demográfusok szolgáltak.
Egységes módszertan gyakorlatba ültetése a célja annak a projektnek, amelynek keretében a Magyar Tudományos Akadémia finanszírozza a négy nagy határon túli magyarlakta terület (Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Vajdaság) demográfusainak kutatómunkáját. A projekt végterméke egy kötet lesz, amelyben a kutatók összefoglalják az eredményeket - számolt be Kiss Tamás. A projekt műhelymegbeszélése keretében – a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vendégeként – látogatott Kolozsvárra Gyurgyík László, Molnár József és Badis Róbert.
A nagyobb magyarlakta területeken a magyar lakosság létszámának jelentős csökkenését fogja hozni a 2011-ben esedékes népszámlálás - derült ki a Kriza János Néprajzi Társaságnál csütörtök délután megtartott előadássorozaton, amelyen a vendég-kutatók és erdélyi demográfusok vettek részt.
SZLOVÁKIA
Szlovákiában a '90-es évek közepétől váltotta fel a növekedést a fogyás a magyar lakosság körében - derült ki Gyurgyík László előadásából. A magyarok száma 1991 és 2001 között 47 ezer fővel csökkent, ennek elsődleges oka (60,2%) az asszimiláció (nemzetiségváltás), de a természetes fogyás is komoly tényező (25,5% - évente 2000-rel kevesebb a születések száma az elhalálozásokénál), míg a rejtett migráció egy kevésbé fontos tényező (4,7%). A (statisztikai) népességfogyás 9,6%-át magyarázza, hogy 2001-ben a nemzetiségre vonatkozó kérdés megválaszolása nem volt kötelező, így vannak olyanok, akiknek a nemzetiségét nem ismerjük.
A kutató az asszimilációs folyamatokat összefüggésbe hozta a társadalmi és politikai helyzettel - ezzel magyarázható, hogy a '80-as években lezajlott egy reasszimilációs folyamat - vagyis azok, akik korábban a népszámláláskor szlováknak vallották magukat, most magyarnak.
Gyurgyík két további tényezőre is felhívta a figyelmet. Az egyik, hogy a regisztrált és a valós élettartam közt eltérések mutatkoznak. Míg 2001-ben a regisztrált halálozások alapján kiszámolt várható élettartam 74,6 év volt a magyarok körében, a kutató számításai szerint ez reálisan 71,9 évre tehető. Így Gyurgyík adatai szerint a 2001 óta eltelt periódusban 40,5 ezer születéssel és 63,5 ezer elhalálozással összesen 23 ezerrel csökkent a magyarok száma a negatív természetes szaporulat miatt.
A másik tényező, hogy a romák száma jelentősen magasabb a magyar többségű területeken, és esetükben kérdéses, hogy népszámláláskor magyarnak, szlováknak vagy romának vallják magukat. Itt az is egy fontos szempont, hogy a romák esetében jóval magasabb a születések aránya, mint a magyaroknál.
A regisztrált adatokkal számolva a 2011-es népszámláláson 486 700 lesz a szlovákiai magyarok száma, ami 33 800 fős csökkenést jelent a 2001-es adatokhoz képest, viszont a reális értékekkel számolva a fogyás közel 60 ezer fős lehet, vagyis a magukat magyarnak vallók reális száma 461 ezer lesz.
KÁRPÁTALJA
Kárpátalján a magyarok aránya 1989 és 2001 között 12,5-ről 12,1 százalékra csökkent - vagyis 155 700 főről 152 ezerre - számolt be Molnár József kárpátaljai demográfus. A magyarság aránya két kivételt leszámítva mindenhol csökkent. A nagyszőlősi járásban egy reasszimilációs folyamat eredményeként volt növekedés (a magukat korábban ukránnak vallók most ismét magyarnak vallották magukat), míg Munkácson a kedvezménytörvény hatására vallotta magát sok magyar anyanyelvű cigány magyarnak.
Így Kárpátalján az a különleges helyzet alakult ki, hogy az asszimiláció hatására nem csökkent, hanem hatezerrel nőtt a magyarság létszáma, miközben a természetes fogyás és a migráció egyenként ötezer fős csökkenést eredményezett.
Molnár József beszámolt a 2011-re vonatkozó becsléseikről is. Ezek szerint a magyarság létszáma összesen 9000 fővel csökken a tíz évvel korábbi adatokhoz képest, ebből 5000 a természetes fogyás, 2000 a migráció és szintén 2000 az asszimiláció hatására bekövetkezett csökkenés.
Kárpátalján szintén kérdőjeleket vet fel a cigányság helyzete. 2001-ben 14 ezren vallották magukat romának, viszont a demográfus felmérése szerint valós lélekszámuk ekkor 32 ezer volt, 2011-re pedig 40 ezren lesznek. Természetesen kérdés, hogy milyen nemzetiségűnek vallják majd magukat, és itt akár az egyszerűsített honosításnak is szerepe lehet, tekintetbe véve, hogy ezzel uniós állampolgárokká válhatnak.
VAJDASÁG
Szerbiában a 2002-es népszámlálási adatok szerint 290 207 magyar él - ez a lakosság 14,28%-a. A korábbi, 1991-es adatokhoz képest 49 284 fős csökkenés tapasztalható - akkor még a lakosság körében 16,7% volt a magyarok aránya - ismertette az Identitás Kisebbségkutató Műhely vezetője, Badis Róbert.
A vajdasági magyarság demográfiai értelemben elöregedett népesség: 43 év fölötti az átlagéletkoruk. Míg 2002-ben az élveszületések közt 14,1% volt a magyar anyák által szült gyermekek aránya, 2009-ben ez már csak 11,6%-ot tett ki. A problémát tovább árnyalja, hogy Szerbiában az anya nemzetisége alapján határozzák meg az újszülöttek nemzetiségét, a magyarok körében viszont 25%-os a vegyes házasságok száma. Márpedig egy olyan családban, ahol a férj szerb, a feleség pedig magyar, nincs garancia arra, hogy a gyerekük magyar identitással fog rendelkezni.
A természetes fogyást tovább gyorsítja az a tény, hogy az elhalálozásoknál 18,4% a magyarok aránya. A születési és elhalálozási számok alapján a fogyatkozás mértéke évente körülbelül 3000 fő, vagyis kizárólag a természetes szaporulat miatt megközelítőleg 30 ezerrel csökkent a vajdasági magyarok száma az utóbbi tíz évben. Ehhez még hozzászámolandó az asszimiláció (a vegyes házasságok aránya 25%), a migráció (2002-2008 között 4166 ukrán állampolgár szerzett magyar állampolgárságot), viszont a másik három nagy határon túli magyar közösségtől eltérően itt nem befolyásoló tényező a kis létszámú cigányság.
ERDÉLY
Kiss Tamás és Csata István 2007-ben elvégzett vizsgálata megállapította: az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt népesség-előreszámítása szerint 2032-re a magyarok száma 1 millió főre csökken, ami 2002 és 2032 között összességében 29 százalékos fogyást jelent. Idén végzett újabb kutatásuk Hargita megye magyar, roma és román népességének előreszámítására korlátozódik, és több új elemet vezet be - például másként tagolták a régiókat, illetve ezúttal nem azokat számították romának, akik annak vallották magukat, hanem azokat, akiket a közösség tart annak. Az újabb kutatás részleteiről külön anyagban számolunk be.
A két kutató ezt a két kutatását ismertette röviden az előadássorozat keretében, kihangsúlyozva, hogy a magyar lakosság becslésekor a magyar identitású romák mellett szintén bizonytalansági tényezőt jelent az ország kétmilliós migrációs „kintlevősége”.
Becsléseik szerint a 2011-es népszámláláskor mintegy 1,29-1,3 millió román állampolgár fogja magát magyarnak vallani, ugyanakkor nem biztos, hogy ez a magyar népesség arányának a csökkenését jelenti majd.
Az ismertetett adatok tükrében az utóbbi tíz évben a Felvidéken 60, Kárpátalján 9, a Vajdaságban 40-45, míg Erdélyben 120-130 ezerrel csökkent hozzávetőlegesen a magukat magyarnak vallók száma - tehát a Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeihez 2001 óta mintegy 230-250 ezerrel kevesebb ember tartozik, mint 2001-ben. Transindex.ro

Többletforrás határon túli oktatási célokra
A jövő évi költségvetésben a közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezetnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.
A miniszteri biztos közölte: az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet. Ulicsák Szilárd megjegyezte: eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd. Kiemelte: a bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.
Ulicsák Szilárd elmondta: a határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezen kívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.
A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem - jegyezte meg, hozzátéve: hogy a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.
A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről - tette hozzá Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. MR/MTI

Többletforrás határon túli oktatási célokra
(MTI) – A jövő évi költségvetésben a magyar közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra – mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos az MTI-nek. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.
A miniszteri biztos közölte: az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet. Ulicsák Szilárd megjegyezte: eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre a költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd. Kiemelte: a bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.
Ulicsák Szilárd elmondta: a határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezenkívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.
A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem – jegyezte meg, hozzátéve: a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.
A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről – tette hozzá. Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor szövetségi elnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen
Kitartás, türelem és makacsság szükséges az autonómia eléréséhez
Kelemen Hunor szövetségi elnök július 22-én, pénteken 10 órától részt vett a XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „Az autonómia változó feltételei” című nemzetpolitikai kerekasztalán. 
Előadásában az RMDSZ elnöke elsősorban az erdélyi magyar közösség azon igényéről beszélt, hogy itthon, magyarként, szabadon és biztonságban akarnak élni. Ehhez az elmúlt húsz év megteremtette az alapvető feltételeket, az autonómia eléréséhez pedig meg kell vizsgálni, melyik a járható út. „Lépésről-lépésre, párbeszéddel, partnereket keresve kell nekünk az autonómia kereteit megteremteni úgy, hogy figyelembe vesszük, milyen igényei és elvárásai vannak Székelyföldnek, a Partiumnak, az interetnikus közegben élő magyaroknak. Ezekre az igényekre és elvárásokra nekünk különböző megoldásokat kell találnunk, tehát az autonómia formái Románián, Erdélyen belül is változóak. Az elmúlt húsz évben következetesen megteremtettük a nyelvi és közösségi jogok keretét a romániai magyar közösség számára, a következő lépés az autonómia lesz” – fejtette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, csatlakozik az előtte felszólaló Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetsége elnökének azon véleményéhez, hogy az autonómiát napi munkával, következetességgel lehet elérni. „A döntések meghozatalkor viszont figyelembe kell vennünk a transzilván értékeinkre való építkezést: a nyitottságot és a párbeszédet. Nekünk Romániában kell partnereket keresnünk céljaink eléréséhez, az RMDSZ 6,5-7%-a mellé kell megtalálnunk a szükséges 43%-ot. Azonban szükségünk van Budapest támogatására is, szükségünk van arra, hogy Magyarországnak szava legyen a régióban és az Európai Unióban akkor, amikor a magyar közösség jövőjéről van szó. Azt azonban látnunk kell, hogy sem Felvidéken, sem Vajdaságban, sem Erdélyben Budapest nem tudja megoldani a magyar közösségek sorsát nélkülünk. És nem kerülhetjük meg Brüsszelt sem, az önrendelkezés elérése végett fontos, hogy az Unió tagországainak érdeke legyen egy olyan jogi keret megteremtése, amely a nemzeti közösségek megerősödését veszi figyelembe. Ez a hármas tengely szükséges az erdélyi magyar közösség autonómiaigényeinek a megteremtéséhez” – magyarázta Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök emlékeztetett a néhány héttel ezelőtti regionális felosztási kísérletre, amelyet az RMDSZ akadályozott meg. „A nyolc fejlesztési régió átalakítása nyolc óriásmegyévé menthetetlenül beolvasztotta volna az erdélyi magyar közösséget, ezért mondtunk mi erre nemet. Ez a kezdeményezés nem az erdélyi magyarok érdekeit szolgálta volna. A mi javaslatunk szerint előbb a gazdasági-fejlesztési régiók átalakítására kell előbb sor kerüljön, majd ezekhez közigazgatási hatáskört lehet rendelni” - mondta el Kelemen Hunor. A folytatásban beszélt a kisebbségi törvényről, melynek legfontosabb rendelkezése a Kulturális Autonómiatanácsok megalakulása lesz. „Ehhez a parlamenti többséget egyelőre nem tudtuk biztosítani, de folytatjuk ebben az évben, az őszi ülésszakban a tárgyalásokat, egészen addig, amíg egy olyan törvényt tudunk elfogadni, amelynek valós tartalma van. Az autonómia számunkra egy eszköz, amelyről nem mondunk le. Makacsak vagyunk, kitartóak és türelmesek, ezt a tanácsot kaptuk Dél-Tiroli barátainktól is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kijelentette továbbá, hogy az idén sorra kerülő népszámlálás egy olyan esemény, amelyben nem lehet vita az erdélyi politikai alakulatok között, amelyben az összefogásra van szükség. „A politikai szereplők, a civil szféra, az egyházak és a média összehangolt és egyirányú tevékenységére van szükség annak érdekében, hogy amikor a végleges számok megjelennek, a romániai magyar közösség megerősödve kerüljön ki a népszámlálásból. Bátorítanunk kell mindenkit, hogy büszkén vállalja fel identitását, magyarságát, hiszen ettől is függ további sorsunk. 2012 legnagyobb kihívása pedig számunkra az, hogy ott legyünk, ahol a politikai párbeszéd folytatni kell, a Parlamentben, nem kockáztathatjuk meg azt, hogy képviselet nélkül maradjunk” – szögezte le a szövetségi elnök, majd megismételte korábbi kijelentését, miszerint az RMDSZ mindig, amikor párbeszédre van szükség, nyitottan és készen áll erre. 
A nemzetpolitikai kerekasztal beszélgetésein részt vett még Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, Pásztor István a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László alelnök. A beszélgetést Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője moderálta. Nyugati Jelen (Arad)

Fogyunk (EMI-tábor)
Ha Európában általános tendencia a népességfogyás, a magyarság szempontjából ez a folyamat nemzeti sorskérdés is – hangzott el az EMI-tábor harmadik napján.
És ez nem csak és nem elsősorban az elcsatolt területek magyarságára érvényes. Történelme során több népesedési katasztrófán is átesett a Kárpát-medencei magyarság – kezdte történelmi áttekintését Sebők László kutató, aki adatok egész sorával szemléltette, hogyan változott a magyarság száma és aránya az utóbbi másfél évszázadban. Miközben 1851 és 1910 között gyakorlatilag megduplázódott a számunk, s ez arányaiban is számottevő gyarapodást jelentett a magyar királyságban – itt a szaporulat mellett a jelentős mértékű természetes asszimiláció is nagy szerepet játszott –, Trianon után a magyarság fogyása, főként a többi etnikumhoz képest töretlen. Igaz, vidékenként – ebben a tekintetben Székelyföld sokáig pozitív mérleget mutatott – és időszakonként változó.
A negatív természetes szaporulat (amikor az elhalálozások száma meghaladja a születések számát) tartósan és általánosan a nyolcvanas évek eleje óta változatlan a Kárpát-medencei magyarság körében. A legdrámaibb fogyás Horvátországban következett be – mintegy 80 000-ről 14 000-re apadt a magyarság –, de Vajdaság, illetve Felvidék is elöl jár a negatív statisztikákban. Abszolút értékben Erdélyben fogyott leginkább a magyar – a kilencvenes években közel háromszázezerrel – és a tendencia, bár némileg csökkent, folytatódik. Az idei népszámlálásra a szakértő azt prognosztizálja, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma mintegy 1,3 millióra csökken, az elcsatolt területeken pedig újabb kétszázezerrel leszünk kevesebben (2,4 helyett 2,2 millió). Ami az etnikai arányokban észlelhető térvesztést illeti, a szórvány egyértelmű felmorzsolódása látszik, a városokban pedig még a tömbben is jelentős arányvesztés mutatható ki az uralkodó nemzetekkel szemben. Ezért is nagy a tétje az őszi népszámlálásnak – mondta Demeter Szilárd, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) népesedési munkacsoportjának vezetője, aki nagyon fontosnak tartja minél több magyar számlálóbiztos mozgósítását. Hiszen a támogatáspolitika, és a nemzetiségi jogok – például nyelvi jogok – egyaránt küszöbarányokhoz kötöttek, így nem mindegy, hogy például Kolozsvár esetében feltornázható-e a magyarság aránya húsz százalékra. Ezért indítanak kampányt, ehhez kapcsolódik például a Magyarnak lenni jó! szlogen is. A népességfogyás társadalmi okait boncolgatva Gyarmati Judit antropológus a családok szerkezeti átalakulásának negatív hatását, általában a közbeszéd, a média negatív szerepét emelte ki. Az előadók a népességfogyás politikai-gazdasági okait is elemezték, leginkább ennek tudható be, hogy a magyarság többsége negatív jövőképpel rendelkezik
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: A nemzetegyesítés megvalósításában kezdeményezők voltunk 
Véget ért a X. Kárpát-medencei Nyári Egyetem Nagyváradon. A jubileumi rendezvény zárónapján, az esemény egyik fővédnöke, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke tartott előadást. A rendezvényen közel 200 diák vett részt Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, és a Vajdaságból. Ionescu Nikolett járt a zárórendezvényen:
- Sok minden történt ez alatt a tíz év alatt, amióta megrendezték az első Kárpát-medencei Nyári Egyetemet, itt a Partiumi Keresztény Egyetemen. Milyen szerepet tölthet be egy nyári egyetem a diákok életében, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, a rendezvény fővédnöke? - Mint a vérnek az erei a testet, úgy hálózzák be a különböző rendezvények, nyári egyetemek, a kárpát-medencei magyarságot, mely hosszú évtizedekig tartó csonkaság után ténylegesen a határok felett, és a határok ellenére összeállot, én arra vagyok büszke, és az tölt el elégtétellel, visszatekintve 2002-re, hogy megelőlegeztük azt a törvényes állapotot, amely az utóbbi évben a három sarkalatos törvény, az állampolgárságról szóló törvény, az Alkotmány, és a Trianoni emléktörvény révén alakult ki. De így gondolok vissza a több mint 20 éves Tusnádfürdői Nyári Szabadegyetemre, vagy a Magyar Reformátusok Világszövetségére, vagy a többi egyetemi nyári rendezvényre, főiskolai mozgalomra, a Kőszegi ifjúsági rendezvényekre, tehát egészében kell látnunk ezt a folyamatot, és jó érzés azt megállapítani, hogy mi ebben a mozgalomban, a nemzetegyesítés megvalósításában nem csak résztvevők, hanem kezdeményezők voltunk… (…) Kossuth Rádió. Erdély.ma

A kisebbségi sajtó jelene és jövője
A Kárpát-medencei országok közszolgálati médiumait érintő változásokról, a magyarországi támogatási rendszer átszervezéséről és az említett folyamatoknak a Magyarország határain kívüli magyar média helyzetére gyakorolt hatásáról tárgyalt a múlt hét végén Pélmonostoron megtartott gyűlésén a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója. A tanácskozáson a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete mellett vajdasági, muravidéki, felvidéki és horvátországi szakmai szervezetek képviselői voltak jelen.
A kisebbségi sajtó jelenét és jövőjét taglaló tanácskozás házigazdája a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége volt. A magyarországi közmédia új arcát mutatta be Cserháti Ágnes, az MTVA kommunikációs igazgatóhelyettese, a határok nélküli közszolgálati média igényeiről és lehetőségeiről Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja beszélt.
A tanácskozás végén a KMÚEK zárónyilatkozatot fogadott el, amelyben leszögezi:
1. A Kárpát-medencei tömegtájékoztatásban lejátszódó legújabb folyamatok, amelyek tovább gyengítik a kisebbségi sajtó pozícióját és esélyegyenlőségét, ismételten bebizonyították, hogy a külhoni magyar sajtó küldetésének szavatolása és sokasodó gondjainak megoldása érdekében az eddiginél is fontosabb a határon túli újságíró-egyesületek szakmai és érdekvédelmi összefogása. A problémákról kialakított közös álláspontokról folyamatosan tájékoztatni kell a döntési pozícióban levő állami, kormányzati és civil szervezeteket. Az öt éve működő konvenció tagszervezetei ezért megbízták a KMÚEK egyeztető testületét, hogy a lehető legrövidebb időn belül kezdeményezzen párbeszédet az Országgyűlés és a magyar kormány képviselőivel a külhoni magyar sajtó gondjairól.
2. A tanácskozáson jelen levő magyarországi kollégáknak köszönhetően a KMÚEK részletesen tájékozódott a magyar közszolgálati elektronikus média átszervezésének okáról, folyamatáról és céljairól. A felmerülő dilemmák kapcsán megfogalmazódott az az igény és készség, hogy azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül is befolyásolják a külhoni magyar közösségek tájékoztatását, a magyar közszolgálati médium vezetői kérjék ki és vegyék figyelembe a külhoni magyar újságíró-egyesületek szakmai véleményét is.
3. A KMÚEK üdvözölte és példaértékűnek minősítette a magyar közszolgálati elektronikus médium képviselőinek a kezdeményezését, hogy a külhoni szakmai szervezetekkel karöltve képzési és továbbképzési lehetőséget biztosít a külhoni magyar újságírók, szerkesztők, bemondók és lektorok számára. A továbbképzés első kísérleti szakasza már októberben megkezdődik, a képzéssel kapcsolatos részletes tervet pedig a KMÚEK illetékesei a Gyergyószárhegyen megtartandó következő tanácskozáson fogják véglegesíteni. A pélmonostori értekezlet résztvevői szerint az ilyen szakmai műhelyeket, amelyek nagymértékben elősegíthetik a külhoni magyar média minőségének a javítását, a jövőben állandó gyakorlattá kell tenni, és megvalósításához stabil támogatási forrásokat kell biztosítani.
4. A KMÚEK tagszervezetei sajnálkozással vették tudomásul a tényt, hogy a Kossuth Rádió tovább csökkentette műsorának középhullámú sugárzását. A döntést a külhoni magyarság jelentős részének anyanyelvű tájékoztatása sínyli meg. A KMÚEK ezért szorgalmazza, hogy vizsgálják felül a kérdéses döntést, ezenkívül pedig vegyék fontolóra a világhálón sugárzott MR 7-es csatorna népszerűsítését is.
5. A KMÚEK tagszervezetei megállapodtak abban, hogy a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának következő évi közgyűlését a Vajdaságban tartják meg.
A kezdetektől napjainkig
A tanácskozás keretében könyvbemutatóra is sor került: Kontra Ferenc Horvátország magyar irodalma – A kezdetektől napjainkig című kötetét ismerhették meg a résztvevők, amely elsőként próbálja egy kötetbe fogni a horvátországi magyar irodalmat.
Maga a szerző így vall a kötetről: – Mintha egy regény hősei lennének ebben a könyvben, együtt kavarognak ugyanabban a térben, furcsa módon életre kelnek, függetlenül attól, hogy mikor éltek, elképzelem őket. Van, akiről többet tudok, van, aki szinte teljesen árnyékban marad. Ki mondaná meg, mit lehet teljesnek tekinteni ott, ahol részleteiben sem állt össze a kép soha. Most már évtizedeket tesz ki, ahogyan rakosgattam össze a mozaikkockákat, hogy a kép mégis minél árnyaltabb legyen. Azt veszem észre, hogy mégis mindig valami újjal gazdagodik a gyűjtemény, és még nagyon sokáig lehetne folytatni, csakhogy akkor sohasem lenne belőle könyv. Valamikor pontot kell tenni, ha még lesznek is, akik ezután jönnek elő az árnyékból, még ezután kerülnek elő művek, melyek helyet követelnek maguknak. Népújság (Marosvásárhely)

Elkezdődött az oktatási támogatás kiutalása
Szeptember elején megkezdődött a határon túli magyar kérelmezők számára az idei oktatás-nevelési támogatások utalása; Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) új vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy az idén életbe lépő banki átutalásoknak köszönhetően jelentős megtakarításra számítanak, amelyet korábban a lebonyolító szervek működése és a postai költségek emésztettek fel. Mint a BGA vezetője kiemelte: az érintettek így az előző évhez képest korábban juthatnak hozzá a támogatásokhoz.
Lélfai Koppány tájékoztatása szerint Erdélyből mintegy 110 ezer kérelem érkezett (ez 150 ezer pályázót jelent a családi átfedések miatt), míg Felvidékről 48 ezer, Vajdaságból közel 25 ezer, Kárpátaljáról 20 ezer, Horvátországból több mint ezer, Szlovéniából pedig közel 400 kérelmet regisztráltak.
A támogatásokat az OTP-n keresztül utalják majd egy közelmúltban kötött megállapodásnak köszönhetően, így a juttatások direkt módon, költséghatékonyan és követhetően jutnak el az érintettekhez.
„Azért választottuk a banki átutalást, mert megfelel a XXI. századi kihívásoknak; egyszerűbb és olcsóbb, mint az eddigi postai vagy készpénzes megoldás” – fogalmazott az alapkezelő közelmúltban hivatalba lépett vezetője. Lélfai Koppány közlése szerint az utalások szeptember 9-én elkezdődtek.
A gyorsabb utalásnak köszönhetően a támogatottak – várhatóan Erdélyben is, ahonnét a legtöbb pályázat érkezett – még idén megkaphatják a juttatásokat, szemben az elmúlt tanévvel, amikor volt, aki csak februárban kapta meg az összeget. Kitért arra is, hogy az iskoláztatási támogatásokra mintegy 5,4 milliárd forint áll rendelkezésre.
Lélfai Koppány elmondta, hogy „A magyar kultúráért és oktatásért” nyílt pályázatra, amelynek 1,2 milliárd forint a keretösszege, összesen 1 904 kérelem érkezett. Ezek a kifizetések már augusztusban megkezdődtek.
Megfelelő ütemezéssel lehetőség lesz arra, hogy a következő évi támogatások kiírása hamarabb megtörténjen, mint idén – jelezte Lélfai Koppány, aki kitért a Magyarság Háza kialakítására is, amely szintén az alap feladatai közé tartozik.
A Magyarság Háza a főváros I. kerületében a Szentháromság téren, a Magyar Kultúra Alapítvány eddigi székházában kap otthont. A teljes rekonstrukció a tervek szerint két évet vesz majd igénybe – mondta.
„Célunk, hogy minél hamarabb rendezvényekkel, kiállításokkal töltsük meg az épületet, amely azonban komoly rekonstrukcióra szorul” – fogalmazott Lélfai Koppány. Szabadság (Kolozsvár)

A sajtó és az összetartozás
A Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságában Klemm Józseffel, az Újvidéki Rádió igazgatójával beszámolhattunk a külhoni magyar sajtó helyzetéről, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának (KMÚEK) törekvéseiről.
Azért is örültünk a lehetőségnek, mert a KMÚEK alapítóinak szilárd meggyőződése volt és maradt, hogy a nemzeti összefogás megvalósulásának fontos és megkerülhetetlen eszköze, közege a sajtó.
Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságában Klemm Józseffel, az Újvidéki Rádió igazgatójával beszámolhattunk a külhoni magyar sajtó helyzetéről, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának (KMÚEK) törekvéseiről.
Azért is örültünk a lehetőségnek, mert a KMÚEK alapítóinak szilárd meggyőződése volt és maradt, hogy a nemzeti összefogás megvalósulásának fontos és megkerülhetetlen eszköze, közege a sajtó. A komoly média egyrészt hírt ad a különböző nemzetrészek mindennapjairól, ünnepeiről, másrészt már kipróbált megoldásokról, sikertelenségekről és sikerekről informálja azokat, akik különböző időszakokban, de ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek. Másrészt a sajtónak – miután Balázs Géza professzor szerint is a szépirodalmi nyelv elveszítette nyelvi norma szerepét – fontos feladata van abban, hogy az élő magyar nyelv egységesüljön, a különböző földrajzi élettereken tapasztalható nyelvi szétfejlődést megakadályozza.
Kutatások bizonyítják: az írott és sugárzott sajtó nyelvhasználata az anyaországon kívüli magyarok lakta területeken normának számít, a média tanítja meg a Magyarország határain kívül élőket a rohamosan fejlődő és megújuló tudományos, műszaki, gazdasági nyelv használatára. És nem mindegy, hogy mihez igazodnak az anyaország határain kívüli magyarok: az elburjánzó bulvár média szlengjéhez, vagy a még megmaradt komoly sajtó viszonylag választékos és a nyelvújításban még mindig szerepet vállaló nyelvéhez. Más kutatások arról vallanak, hogy a felnőtt korú erdélyi magyarok 80 százaléka számára az írott sajtó – a nyomtatott és az e-media – az egyetlen realfabetizációs tényező, azaz kizárólag azt olvassák.
Az anyaországon kívüli magyar sajtó hitelmutatója jóval meghaladja más intézmények bizalmi indexét, és megközelíti az egyházakba vetett hit mértékét. Intézményről szóltam, mert a külhoni magyar szerkesztőség nem csak a lapkészítésnek, hanem az információszolgáltatásnak is műhelye. A kisebbségi magyar társadalomban a szerkesztőség közösség- és közönségszervezői iroda, rendezvényszervező, jogi tanácsadást nyújtó, kisebbségi jogi képviseletet ellátó, sok esetben könyvkiadó, hegyi túrákat szervező, továbbá iskolai, kulturális rendezvények támogatója.
Amikor Magyarország a hungarikumok felmutatására készül, hadd nevezzek meg én is egy igazi transzilvanikumot. Azt, hogy számos, nagy példányszámú erdélyi magyar lap az újságírók tulajdonában van. Ez biztosítja az olvasó korrekt tájékoztatásának lehetőségét. Ezek a lapok azonban farkastörvények irányította piaci verseny körülményei közt működnek. De működnek.
Úgy vélem, a kisebbségi lapokat fokozottan támogatni érdemes és kell. Ahogyan támogatni érdemes a romániai magyar rádiók és televíziók műsorgyártását is. Számtalan örökségvédelmi, társadalomszociológiai, tényfeltáró műsor nem készül el, mert ezt a tevékenységet hosszú ideje senki sem támogatja.
Érdemes kezdeményezni és támogatni a magyar újságok archívumának digitalizálását, ez kútfőt jelenthet a tizenkilencedik-huszadik század, illetve a közelmúlt történészeinek.
A napilapok internetes megjelentetése veszteséget okoz a kiadónak. A napihírek megjelenítése a világhálón azonban elengedhetetlen azoknak a magyaroknak, akik a világ más tájairól figyelik a nemzetrészekkel történő eseményeket.
A rendszerváltáskor középkorú újságírók lassan nyugdíjba vonulnak. Az utánpótlás kérdését meg kell oldani. Vajdaságban és Erdélyben működik, illetve Erdélyben már csak működött a szakma által is eredményesnek tartott újságíróképzés. Rendkívül fontos lenne, ha megoldódna ezekben az oktatási központokban az újságírók szakmai továbbképzése is, az élet végéig tartó tanulás korszakában, programok hiányában, a továbbképzésen való részvétel sajnos nem jellemző a külhoni magyar újságírók többségére.
A romániai magyar és a magyar–magyar összefogás tekintetében az anyanyelvi sajtó fejlesztése épp olyan fontos feladat, mint a gazdaságé vagy az oktatásé. Elmondtam ezt Budapesten, elmondom itthon is. Talán akad, akinek füle van és meghallja.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Ambrus Attila: Csángálás és tántorgás
A megállóban két hatvan év körüli nő beszélget.
„Én még dolgozom a fermán. A fiam s a menyem sommerek, alokációból élnek. Az unokám kezdi az óvodát, román óvodába megy, itt közel a kártierben. A nagyobbik líceumista az ekonomikba.”
„Az enyémek sem dolgoznak. Kitette a patron, mert falimentet adott a vállalat. Most csináltatják a magyar pasaportot, aztán mennek ki dolgozni.”
Van nagyobb fenyegetés az erdélyi magyarságra a beolvadásnál? Látszólag nincs.
Az erdélyi magyarok disszimilációs vesztesége 1956 és 1992 között a statisztikák szerint 120 ezer lélek volt. Még mélyrehatóbb volt a nyelvcserével nyomatékosított identitásváltás: a többségi nemzet három és fél évtized alatt 140 ezer gyereket és fiatalt hódított el a magyar nyelvű közösségtől. A rendszerváltás után a beolvadás folytatódik, sőt az öntudatra ébredő roma közösség is nyertesévé válik a nyelvcserés identitásváltásnak.
Nem ritka jelenség már a nagyvárosokban, hogy a magyar nagyszülő és a szép magyar nevű unoka jelbeszéddel kommunikál. Előbbi nem tanulta meg a románt, utóbbi a magyart...
Ennek ellenére a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek közül Erdélyben a legerősebb az identitástudat, itt tapasztalható a legkisebb lemorzsolódás, a legvisszafogottabb mértékű asszimiláció.
Hogy ez így van, hogy máshol koránt sem ilyen megnyugtató (vagy csak elandalító?) a helyzet, nemrég a Vajdaságban megtapasztalhattam.
Bárkivel találkoztam, újságíróval, művésszel, politikussal vagy falusi gazdával, arra panaszkodtak, hogy szinte a délszláv háború idején tapasztalt méretűvé nőtt a kivándorlás. Mennek a fiatalok külföldre, kiürülnek a falvak, a Bánságban néhol két-háromezer euróért nemcsak kertes családi házat, hanem egész utcát lehet vásárolni. Kiürülnek az iskolapadok is. Hiába az autonómia, hiábavaló a kultúrára fordítható jelentős tartományi és központi támogatás, ha eltűnnek a fogyasztók.
Hódi Sándor vajdasági pszichológus, társadalomkutató szerint tévedés, hogy a kivándorlásnak kizárólag gazdasági okai vannak. A külföldi munkavállalás elsősorban életszervezési minta, amelyben nagy szerepet játszik az otthoni pozitív jövőkép hiánya. Könnyebben szánják rá maguk a kivándorlásra azok, akik környezetükben gyökértelennek érzik magukat. A kutató szerint a döntést nagyban befolyásolja az emigrálni készülők tájékozatlanság is: a mai kivándorlók fejében a néhány évtizeddel ezelőtti helyzet, egy merőben téves kép rajzolódik ki, amelynek már semmi valóságalapja nincs. A világ kivándorlást és asszimilációt serkentő tartalékai kimerültek, látványos meggazdagodásra, felemelkedésre, előrehaladásra az újonnan bevándoroltaknak kevés az esélyük.
Mégis mennek...
Tiszaszentmiklóson találkoztam a szláv csángókkal, a vajdasági lengyelekkel. A Visla környékéről érkező lengyelek kétszáz éve telepedtek le a bánsági faluban, s ma is azt az archaikus nyelvet beszélik, mint őseik. Mintegy kétszáz lelkes a közösségük. Megkérdeztem vezetőjüket, Renata Pihlt: miben bíznak? Válasza elgondolkodtatott: „Nézze, Lengyelország nem adott nekünk állampolgárságot. Így nem vállalhatunk munkát az Unió országaiban. Ezért maradunk. Megmaradunk!”
Van nagyobb veszély az asszimilációnál az erdélyi magyarok számára (is). A beolvadás mértékének a csökkentésére ugyanis van recept: a színvonalas oktatás, a többségiekhez képest bizonyos előnyök (a kedvezménytörvény, a kettős állampolgárság) révén a pozitív szociális identitástudat alakítása, esetleg a a tömbbevándorlás.
A kivándorlásnak viszont egyelőre nincs ellenszere. A kettős állampolgárság csak felgyorsítja az emigrációs folyamatot. Volt is a magyar kormánynak ilyen természetű, noha bevallatlan célja. (Brassóban egy alkalommal, a Demokrácia Központ megnyitóján egy Fideszes politikus tett is némi utalást a kettős állampolgárság humán erőforrás-kérdés jellegére.) Csakhogy akik munkát keresnek, erdélyiek, vajdaságiak nem Magyarországra vágynak. Németország és Anglia a célország, ahol több tízezer magyarországi magyar is a boldogulását keresi.
Legfennebb annyit tehetünk, hogy noha a gazdasági válság nem enyhül, egyre többen válnak szegénnyé, s Románia messze van a jogegyenlőség gyakorlatától, ne csak panaszkodjunk, ne csak a pénz hiányára, a jogfosztottságra hivatkozzunk!
Elvándorlás elleni lépésekre pedig sürgősen szükség van. Cselekvésre a sopánkodás helyett.
maszol.ro

Határon átívelő bánsági gazdasági együttműködés
Szakmai tanácskozást szerveztek az elmúlt hét végén Zsombolyán, a Bánság romániai, magyarországi és szerbiai részéből érkezett gazdasági szakemberek, vállalkozók részvételével. A tanácskozás nyomán megalakult a Bánsági Gazdasági Munkacsoport, amelynek célja a Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei, valamint a vajdasági és a magyarországi bánsági közösségek közötti gazdasági együttműködés fejlesztése. A rendezvény második részében az Európai Unió 2014–2020 közötti költségvetési ciklusnak pályázati lehetőségeiről, a határ menti együttműködésről tájékoztatták a tanácskozás résztvevőit.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségei közötti együttműködés fő kezdeményezője Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus, aki lapunknak elmondta: hét fontos területen indítják el az együttműködést, ezek közül az egyik a határon átívelő gazdasági kapcsolatok kiépítéséről szól. A zsombolyai találkozó célja a gazdasági munkacsoport létrehozása volt, a történelmi Bánság egész területéről érkezett gazdasági szakemberek részvételével. „Nagy az igény a pályázatfigyelési tevékenységre – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, ennek a csoportnak az irányítását elvállalta Molnár Annamária temesvári pályázatíró szakértő. Az alföldi Bánságban fontos szerepe van a mezőgazdaságnak, ezen a területen is elősegítjük az információáramlást és elkészítjük a mezőgazdasági adatbázist. Reméljük, hogy olyan információkat kapnak majd az emberek, amelyekkel a saját gazdaságukat meg tudják erősíteni. Nagy esély van rá, hogy novemberben megnyíljon három határátkelő a Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság között. Ez lehetővé tenné a munkaerő-áramlást a két Bánság között, ebben a tekintetben a november 28-án életbe lépő új idegenrendészeti törvény lehetőségeit is ki szeretnénk használni” – nyilatkozta Marossy Zoltán.
A Zsombolyán megalakult gazdasági munkacsoportot Kaba Gábor vállalkozó, helyi tanácsos vezeti. „Sok olyan helyzetről van tudomásunk, hogy a határ egyik oldalán valami olcsóbb, mint a másik oldalán, munkahelyek vannak, de nincs elég munkaerő, míg a másik oldalán éppen fordított a helyzet. Erre hivatott a ma megalakult munkacsoport: megoldásokat találni, elősegíteni az információáramlást, hogy a vajdasági és a Temes megyei magyarok, valamint az anyaországiak közeledjünk egymáshoz. Azt reméljük, hogy segíteni tudunk egymásnak és a kis magyar közösségeknek tudunk valami többletet nyújtani. Mi itt, a romániai oldalon a szervezést biztosítjuk és egy olyan csapatot, amelynek már van némi tapasztalata ezen a téren.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kaba Gábor.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Újságírói díj Miholcsa Gyulának
Budapesten a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Kamaratermében a hagyományokhoz híven idén is átadták a Hevesi Endre-díjat. Az elismerésben azok az újságírók részesülhetnek, akik az előző évben a tudomány és a technika új lehetőségeinek, eredményeinek népszerű ismertetése érdekében a legtöbbet tették, illetve a legérdekesebb és közérthető magyarsággal fogalmazott cikkeket írták.
Az idén Frey Sándor, az Űrvilág hírportál főszerkesztője, Miholcsa Gyula, a Román Televízió Magyar Adásának belső munkatársa részesült a díjban, illetve életműdíjat vett át Dosztányi Imre, a TermészetBúvár főszerkesztője. Ebből az alkalomból beszélgettünk Miholcsa Gyula marosvásárhelyi tévés újságíróval.
– Erdélyben még kik kapták meg ezt a díjat?
– Megnéztem az interneten, 1998-ban Ágoston Hugó, azért a tevékenységéért, amit annak idején A Hétben végzett, és még valaki a Vajdaságból. Tehát én lennék a második kitüntetett Erdélyből.
– Miért kapta az elismerést?
– Én ’90-től külső, ’91-től belső munkatársa vagyok a Román Televízió Magyar Adásának. 2000-ben arra a következtetésre jutottam Balázs János kollégámmal, hogy Erdélyben a tudomány- és a technikatörténet, egyáltalán a tudományos ismeretterjesztés területe úgymond fehér folt. És mivel rengeteg ilyen érték van, elhatároztuk, hogy nekiállunk ezeket felkutatni és bemutatni. Több sorozatot is indítottunk, az egyik legfontosabb az ipartörténeti sorozatunk. Nagyon sok érdekességet találunk ebben a témában, amiről nem tudnak az emberek: például Kelet-Európa első vízierőműve, vagy olyan vízierőmű, amely száz éve működik: az egyik a Códon Szeben mellett, a másik Karánsebesen, vagy megcsináltuk az erdélyi malmok, az erdélyi üvegipar történetét. Mindebből kiindulva láttam, hogy az ipartörténet mellett van tudománytörténet is, ami még mindig nincs lefedve, és mivel fizikusként értek is e témához, 2012-ben elindítottam egy erdélyi tudósok sorozatot. Tulajdonképpen erre kaptam a díjat, de az egész ismeretterjesztő tevékenységemre is.
– Kiket mutat be ebben a sorozatban?
– Erdélyhez kötődő tudósokról, feltalálókról készítek portrét, ismertetem az életüket, tevékenységüket. Azokat mutatom be, akik valami olyasmit találtak fel, ami világszinten is ismert. Közöttük van, aki Erdélyben született, vagy itt telepedett le, van olyan, akinek a családja volt erdélyi. Így kerestem ki néhány olyan személyiséget, aki kevésbé ismert, hisz a nagy ászokat mind ismerik. Hál'istennek sok személyt találtam, őket kezdtem sorra bemutatni. Például Gál Sándor gógánváralji tudós, aki Pesten tanult, feltalálta a ciklotron részecskegyorsítót, de nem vitelezte ki. Vele párhuzamosan másvalaki is felfedezte, megcsinálta és Nobel-díjat kapott érte. Akarta volna Gál is szabadalmaztatni, de nem értették meg. Egy másik kevésbé ismert tudós Károly Ireneus József, aki nagyváradi premontrei pap, fizikatanár volt, és Röntgennel dolgozott együtt. Nagyon érdekes, kalandos volt az élete, ezt három részben mutattam be. Puskás Tivadarról Sepsiszentgyörgyön utcát és iskolát neveztek el, róla is készítettem egy filmet. Ugyancsak a távközlés területén tevékenykedett Chudy József, akárcsak Virág József.
– Hány filmet készített e témában?
– Eddig tizet. Rájöttem, hogy területenként érdemes gondolkodni, távközlés, Chudy József, Puskás Tivadar, Virág József. Most a repüléstörténettel szeretnék foglalkozni.
– Ki a munkatársa?
– Ezt a sorozatot egyedül csinálom, operatőr vagyok, szerkesztek, vágok is. A másik sorozatot, a technikai és ipartörténetit Balázs Jánossal közösen készítjük, együtt találjuk ki.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Erdély-romantika Felvidéken – Beszélgetés Csáky Pál szlovákiai magyar politikussal
Pozsony és Kolozsvár között nincs közvetlen vonal, a határon túli magyar nemzetrészek keveset foglalkoznak egymással, a ritka kapcsolat többnyire Budapest közvetítésére szorul, állapította meg keserűen dévai látogatása alkalmával Csáky Pál szlovákiai EP-képviselő, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) egykori (2007–2010) elnöke. A felvidéki író-politikus – aki 1998 és 2006 között Szlovákia kormányfő-helyettese volt – a Hunyad Megyei Magyar Napokra jött el a dél-erdélyi szórványba, Winkler Gyula kollégája meghívására. Ez alkalommal beszélgettünk el vele.
Erős magyarság, gyenge magyarság
– Azon állítása, miszerint a hátáron túl rekedt nemzetrészek közül a felvidéki magyarság szellemileg és lelkileg a leggyengébb, igen meglepőnek tűnhet, tekintettel arra, hogy az életszínvonal éppenséggel ott a legmagasabb, jobb, mint Magyarországon, Erdélyről nem is beszélve. – Éppen ez a paradoxon, hogy a viszonylagos jólét nem párosul a nemzeti öntudat erősségével. Nemzeti kötődés szempontjából az erdélyi magyarság erősebb, mint a felvidéki. Szerintem ez két tényezőre vezethető vissza, a történelmi hagyományokra és az elnyomásra. Míg Erdély sokáig önálló fejedelemség volt, ahol a magyarság megtanult önállóan boldogulni, Trianonig a Felvidék mindig is Magyarország része volt, a felvidéki magyarság mindig is az összmagyarság részeként, azzal szoros kapcsolatban élt, tekintetünk mindig is Budapestre figyelt. Az erdélyi magyar írók is gyakran jellegzetesen erdélyi témákat dolgoztak fel, miközben a felvidékiek inkább általános magyar ügyekre figyeltek fel. Másrészt 1945 és 1948 között a felvidéki magyarságot óriási üldözés érte, amikor a Beneš-dekrétumok alapján a csehszlovák állam egyszerűen megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, és körülbelül 110 000 magyart (az akkori 700 000-ből) akaratuk ellenére kitelepítették szülőföldjükről etnikai tisztogatás keretében, mindenekelőtt az elitet. Épp, hogy kiheverte ezen csapást, s jött a következő Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanásánál, amikor újabb elit-lefejezés történt, a Prágai Tavaszként ismert reformirányzatot támogató számos értelmiségit kirúgták állásából és kétkezi munkára kényszeríttették.
– Mégis átvészelte a történelmi viharokat és megmaradt, sőt a hatvanas évektől gyarapodott, népszámlálásról népszámlálásra többen voltak. A rendszerváltás után alábbhagyott a szlovák állami nacionalizmus nyomása, a gazdasági és politikai körülmények is javultak, a 600 000-es magyarság mégis félmillióra apadt. A tendencia sajnos nemcsak a felvidékiekre vonatkozik, a román államnacionalizmus erőteljes üldözése idején, gazdasági nyomorban az erdélyi magyarság is erős maradt, gyarapodott is 89 előtt, miközben a széleskörű nemzeti jogoknak örvendő és irigylésre méltó anyagi jólétben élő vajdasági magyarság már akkor is apadt. Átok lenne a jólét és a szabadság a határon túli magyarság számára? Az elnyomás nem tudott megtörni, sőt, megerősített, viszont a jobb körülmények igencsak kikezdtek.
– Nehéz kérdés, már Adyt is foglalkoztatta, egyik versében a nyomás és a kényszer szükségességét említi, az emelné fel a magyarságot. A kényszer kétségtelenül összefogást eredményez, ostromlott várban az összetartás nyilvánvaló. A határon túli magyarság azonban nem élhet állandóan ostrom alatt, a nemzeti öntudatot anélkül is meg kell tartani. Szlovákiában ez, sajnos, gyengült az utóbbi 25 évben. – A hivatalos statisztikák szerint a felvidéki magyarság már elveszítette Pozsonyt és Kassát, onnan már jóformán eltűntek a magyarok. Valós-e a helyzet, vagy inkább a számok politikai manipulációjáról volna szó?
– Attól tartok, hogy a valós helyzet sem jobb, a 410 000-es lakosú Pozsonyban 16 000 magyar él, a 240 000-es Kassán pedig már csak olyan 5000. Ez utóbbi esetben viszont meg kell jegyezni, hogy a szlovák és magyar identitás nem különül el annyira, sok a vegyes család, s a legutóbbi népszámláláson a város lakosságának 15%-a nemzetiségnél egyszerűen azt nyilatkozta, hogy „kassai”. – Erdélyben azért a nagyvárosok esetében sokkal jobb a magyarság helyzete, Kolozsváron és Nagyváradon olyan 50 000, Marosvásárhelyen, pedig közel 60 000 magyar él. Még ha számbelileg ott is kisebbségbe került, nagyvárosaink megmaradtak magyar központoknak, továbbra is vonzzák az erdélyi magyar elitet, intézményeink (egyetem, iskolák, színházak, sajtó, könyvkiadók stb.) kisugárzó hatása most is erős. Pozsony és Kassa esetében beszélhetünk-e még az egész felvidéki magyarságot szolgáló szellemi-kulturális kisugárzásról?
– Pozsony és Kassa már nem tudják ellátni a szellemi központ feladatát, Pozsonyban nincs is állandó magyar színház, csupán Kassán. Miközben az erdélyi és a vajdasági magyarság megtartotta nagyvárosait – Szabadka ugyanolyan magyar központ maradt a Vajdaságban, mint Kolozsvár és Marosvásárhely Erdélyben –, a szlovákiai magyarság elvesztette a nagyvárosokat, központja áttevődött a magyar többségű Komáromba (35 000 lakos, szerk. megj.) és Dunaszerdahelyre (23 000 lakos).
– Nálunk ekkora kisvárosok – mint például Székelyudvarhely vagy Kézdivásárhely – legfeljebb másodrangú regionális központokként jöhetnek szóba, nem összerdélyi nemzeti központokként. – Többek között ezért is mondom, hogy szellemileg-lelkileg a felvidéki magyarság a leggyengébb a határon túli nemzetrészek közül.
– Mi a helyzet a szórvánnyal? Erdélyben is vannak román tömbvidékek, Hunyad megye is ide sorolható, ahol a magyarság Trianon előtt is szórványban élt, most is. Trianon előtt még a szlovák tömbvidéken is éltek magyarok, főleg a városokban jelentős magyar polgárság volt. Vannak-e még magyarok például Turóc, Trencsén, Zólyom, Liptó, Sáros vagy Szepes vármegyékben, vagy az ottani magyarság teljes eltűnését kimutató szlovák statisztika e téren sem téved? – Arrafelé már alig akad magyar, az MKP-nak is csak elvétve vannak szervezetei, noha minden választásnál onnan is kapunk néhány szavazatot. A Beneš-dekrétumok kiűzték a magyarokat – és a szintén évszázados múlttal rendelkező tekintélyes szepességi németeket – onnan, jelenleg a szlovákiai magyarság már csak az ország déli részén, a magyar határ mentén él, kisebb-nagyobb tömbökben. – Álszerénység nélkül, mindezek alapján Erdélyt példaképnek lehetne tekinteni a Felvidéken, noha jóléti szempontból éppenséggel a fordítottja helytálló.
– A mostohább történelmi fordulatok vezettek ide, másrészt viszont Csehszlovákia gazdasági helyzete mindig is jobb volt, mint Romániáé, s annak öröksége az önálló Szlovákiában is megmaradt. Magyar–magyar konkurencia
– Erdélyben nemigen tudjuk kezelni a magyar–magyar konkurenciát. A magyar iskoláknak az a célja, hogy minél több – lehetőleg az összes – magyar gyereket oda írassák, nemhogy elszívnák a környező magyar iskoláktól. Mégis gyakran ez történik, Kolozsváron például a 3 patinás belvárosi magyar gimnázium elszívja a gyerekeket a lakótelepi iskoláktól, a Nagyenyed környéki falvakban pedig számos magyar iskola szembesül létszámgondokkal a híres Bethlen-kollégium vonzása miatt. Mi a helyzet a Felvidéken?
– A jelenség nálunk is létezik, kezelése számunkra is kihívás, főleg, hogy gyakran személyi kérdéssé fajul. Igyekszünk meggyőzni a szülőket, erőfeszítéseink nem hiábavalók, az anyanyelvű iskolák látogatottsága terén enyhe javulás tapasztalható, jelenleg a magyar diákok 17%-a jár szlovák tannyelvű iskolába, míg 5 évvel ezelőtt az arány 20% volt.
– Politikai téren is hasonló a helyzet, legalábbis Erdélyben. Az MPP, majd az EMNP azzal a céllal jött létre, hogy megszólítsa az RMDSZ-ből kiábrándult magyarokat. Nem sikerül, noha az elképzelés nem rossz, elvileg erősebb magyar politikai képviseletet eredményezhetett volna. Felvidéken is kialakult a konkurencia az MKP és annak korábbi elnöke, Bugár Béla által alapított Híd–Most között.
– Roppant károsnak tartom a megosztást, tovább gyengíti a magyarság pozícióit. Az MKP magyar párt, míg a szintén magyar szavazatokra épülő Híd–Most elvileg magyar–szlovák politikai alakulat. A valóságban kevésbé, noha a tagság többsége ott is magyar, gyűléseik szlovák nyelven zajlanak a kevés szlovák miatt. Azt is erősen kétlem, hogy a magyar nemzeti érdek háttérbe szorítása és a „csak azt mondjuk a szlovákoknak, amit hallani szeretnek” stratégia, amit a Híd–Most alkalmaz, eredményes lehet. A problémákat néven kell nevezni, a mosolypolitika nem mindig alkalmazható, semmiképpen sem a nemzeti értékek kárára. A politikai konkurencia ráadásul jelentősen megnehezíti a magyarság helyzetét, mivel ezáltal elveszítette azt a politikai potenciált, amely engedményekre kényszeríthette a szlovák politikumot. A megosztottság révén a politikai frontvonal áttevődött szlovák–magyar síkról magyar–magyar szintre. Szintén a megosztottság számlájára írható, hogy a szlovák pozíciók még a dél-szlovákiai tömbmagyar vidéken is megerősödtek, a magyarok pedig gyengültek. Olyan vidékeken, melyeket korábban az MKP magabiztosan uralt, a megosztottság nyomán nevető harmadikként a Smer (Fico kormányfő baloldali pártja, szerk. megj.) is pozíciókhoz jutott.
– Szomorú, hogy Európa nemigen hajlandó tudomást venni a nemzeti kisebbségekről, ugyanakkor mi magunk sem igazán ismerjük egymást, mármint a határon túl rekedt magyar közösségeket. Az erdélyi és a felvidéki magyarság kapcsolatai minimálisak.
– E téren javul a helyzet, legalábbis részünkről. A szlovákiai magyarság körében amolyan Erdély-romantika alakul ki, egyre többen fedezik fel Erdélyt Wass Albert vagy Tamási Áron művei révén, évről évre egyre többen látogatnak el Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra már rendszeresen járnak, Szováta is népszerű üdülőhellyé kezd válni. Valószínűleg a tendencia folytatódik, s közvetlen kapcsolatok megerősödnek.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Augusztusi Szövétnek
Színes, izgalmas, értékes élményt nyújt
Megjelent a Szövétnek augusztusi száma. Az uborkaszezon végére, amely itt, Aradon immár csemegeuborka-szezonnak nevezhető. Annyi magyar vonatkozású kulturális eseményt rendeztek, annyi említést érdemlő program várta az érdeklődőket, hogy a szerkesztőnek eszébe jut, vajon mi az, ami kimAradt, amiről mindenképpen szólni kellett volna a – sajnos – csak kéthavonta megjelenő kulturális szemlében.
Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a lap szerzői között több új név villant fel. Ennek egyik fő „okozója” a tősgyökeres Aradinak tekinthető, jelenleg Kölnben élő fogorvos, Kövér Péter és odaadó neje, Andrea, akik meginvitáltak nemrég felújított soborsini házukba tíz irodalomhoz közelálló, ismert személyt, hogy egy hétvégén asztal köré üljenek, és elbeszélgessenek sok mindenről, és hagyományt teremtsenek. „Soborsini repkény” – ezt a nevet kapta a rendezvény. A házigazda megkérte a résztvevőket, hogy küldjenek egy-egy írást a Szövétnek részére. Ezzel emeljék a lap színvonalát.
A Soborsinban megjelenők írásainak sorát a vajdasági Verbász szülötte, ismert újvidéki prózaíró és szerkesztő, Bordás Győző nyitja Irodalmi majális kastélytőben című beszámolójával. Hudy Árpád, régi Aradi ismerősünk, az Irodalmi Jelen olvasószerkesztője Nemzeti italainkról közöl szellemes eszmefuttatást. Soborsini röpkény – Kéz kezet fog című, keserű érzelmekkel telített írásában lapunk állandó munkatársa, Sarusi Mihály eleveníti fel az irodalmi majálison megélt élményeit.
A meghívottak között ott volt Soborsinban a Szövétnek „nagy öregje”, első szerkesztője, Réhon József is. A lap Memoár rovatába került visszaemlékezése, Soborsini repkény, figyelemre méltó, mint általában az ő sorai. Tudományos igényességgel szól az olvasókhoz a Történelem rovatban Vekov Károly, nyugalmazott egyetemi tanár Soborsin című tanulmányában.
A Humor rovat, nem feltétlenül kacagtató, annál inkább elgondolkodásra késztető, briliáns humortól átitatott darabjait szintén a soborsini majálison résztvevő szerzők „követték el”. Kövér Péter Az aranyhegyű töltőtoll avagy Képzeletbeli és valós dedikálás a könyvhéten című írásában a nemrég elhunyt Esterházy Péternek állít emléket, Szabó István ízes nyelvezetű humortól duzzadó, Petróljom című elmélkedése lenyűgöző, Jámborné Péterszabó Ilona rövid, frappáns írása (Utazom) végére „ledermed a merevlemeze”. A miénk is.
A szépirodalom az augusztusi számból sem mArad ki. Verssel jelentkezik Böszörményi Zoltán (Dizájn) és Szabó Péter (apám), rövid prózával Radnai István (Csillapított éhség) és folytatódik Nótáros Lajos Arad mArad című regénye a VII/4. résszel.
Ujj János értékelése (A stilisztikában ismeretlen Száraz köd) Juhász Béla Száraz köd című novelláskötetét méltatja a sikeres könyvbemutatót követően.
Aradi magyar kortárs képzőművészek kiállítása kapcsán Ódry Mária (aki szintén jelen volt a soborsini találkozón, bemutatja egy-egy mondatban a Kölcsey Képtár 7. tárlatán, a Klió Teremben szereplő művészeket. Ennek a 14 képzőművésznek egy-egy munkája jelenik meg az augusztusi Szövétnek két belső borítóján. Háborús, Aradi emlékei vannak a nem messze Szegedtől, Domaszéken élő és alkotó szobrászművésznek, Mihály Árpádnak, akit Kert és szobrok című írásában mutat be Csotó Nagy Mária. A képzőművészet kapcsán mindenképpen említést és elismerést érdemelnek Kett Groza János dekoratív illusztrációi, amelyek több helyen díszítik a lapot. Három fotóművész is hozzájárult a lap színessé tételéhez: a címlapon Bodó Judit felvétele (Nyári idill), a hátsó borítón Allerhand István fotója (Érett bogyó), a Helytörténet rovatban pedig Siska-Szabó Zoltán fekete-fehér fotópárja (Régi és új Arad-3.)
Rövid kihagyás után – örömünkre – ismét tollat ragadott a Piroska házaspár. Piroska Katalin, az Aradi színháztörténet tudós ismerője A Marica grófnő és ami mögötte van – Nyolcvan éve mutatták be Aradon Kálmán Imre operettjét címmel közöl izgalmas tanulmányt. Piroska István szerint „Azt írta az újság”: Amikor még nem volt probléma a kisebbségi nyelvhivatalos használata, rég volt.
Az Oktatás rovat sem mAradt üres. Megtölti Fülöpné Bálint Anna Erika „Hol volt…” Éppen 60éve. Pécska című visszaemlékezése iskolás korára. Ettől a helyszíntől nagyon-nagyon messzire utazott Rogoz Marianna, a Csiky Gergely Főgimnázium kémia–fizika szakos tanára, aki Tapasztalatcserén az Egyesült Államokban című beszámolójában betekintést enged a tengerentúli tanügy titkaiba.
S még nincs vége az izgalmaknak. A Hitélet rovatban Koreck Aladár cikke olvasható: Hittanórák Szoboszlay Aladárral, folytatódik Regéczy Szabina Perle memoár-sorozata: Szemek tüzében, és Fitoriné Rezik Julianna közlésében második, befejező része jelenik meg: Rezik Aliz Brüsszeli és bécsi nemzetközi zongoraversenyeken című emlékezésnek.
Sok olvasónk örömére jelezzük: megjelent Brittich Erzsébet második keresztrejtvénye: 40évvel ezelőtt, 1976 augusztusában távozott…( és a júniusi rejtvény helyes megfejtése).
Meggyőződésünk, hogy színes, izgalmas, értékes élményt nyújt minden kedves olvasójának a Szövétnek 2016. augusztusi száma.
Nyugati Jelen (Arad)

Segédkezek Erdővidéken
A Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókszervezete és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által Felsőrákoson szervezett, múlt hét végén zárult önkéntes munkatábor célja a rászorulók közvetlen segítése, a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákáknak a népszerűsítése volt.
Az idősek és a közösség érdekében dolgozni kívánó fiatalok fele Kovászna és Hargita megyéből, a többi Barót testvérvárosából, az anyaországi Dabasból, illetve annak testvértelepüléséről, a vajdasági Zentából érkezett.
A csapat tagjai a Diakónia Keresztyén Alapítványtól és a lelkészektől kaptak útbaigazítást, kiknek lenne fontos a segítség. A tábor négy napja alatt több tucat felsőrákosinak, nagyajtainak, köpecinek, miklósvárinak és vargyasinak tettek szolgálatot: ha kellett, fát vágtak, kaszáltak, szénát takartak, ablakot pucoltak, felmostak és gyomláltak.
A munka mellett természetesen egyébre is jutott idő: belekóstoltak a Barót Napok programjába, tábortűz és Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi lelkész gitárjátéka mellett töltötték az estet, végezetül Farkas Orsolya vargyasi teológiai hallgató által tartott istentiszteleten is részt vettek. „Párját ritkította, ahogy a Kárpát-medence különböző sarkaiból érkező fiatalok dolgoztak. Segítettek a télen tűzkárt szenvedő idős és fiatalabb felsőrákosi családnak, ragyogóra takarították a felsőrákosi unitárius templomot, s önzetlenül tettek mindazok érdekében, akik behívták kapujukon. Azt szeretnénk, hogy évről évre megszervezzük a tábort, s reméljük, nemcsak segítünk, de hátha jó példánk által újra népszerűbb lesz a kalákázás is” – mondotta a Gondviselés Segélyszervezet erdővidéki munkatársa, Pájer György.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)