Lakónegyed vagy ipari övezet? - Felháborodás a csángótelepen
Betelt a pohár a vajdahunyadi csángótelep zömében magyar lakói számára. Területük lakónegyednek minősül, ennek ellenére évek óta ipari tevékenység zajlik a környéken, ami pokollá teszi az emberek életét.
A körülbelül 120 házas negyedben három ócskavas központ működik, valamint egy karton és műanyag gyűjtőközpont, illetve egy betongyár. Amelyek jelentős lég- és hangszennyezést okoznak. A helybéliek évek óta kilincselnek a hatóságoknál az ipari tevékenység felfüggesztése érdekében. Eredménytelenül.
Elfogadhatatlan helyzet
A csepp, amely kicsordította a poharat a roncsautó-program. Az egyik ócskavas-gyűjtőközponthoz egymás után hozzák a kiselejtezni való roncsautókat, melyek immár két utcát foglaltak el. A helybéliek házai előtt. Az ezzel járó zaj és szennyezés igen felháborító, főleg, hogy a csángótelep lakónegyednek minősül, ahol tilos lenne ipari tevékenységet űzni, csupán a környék lakosságát kiszolgálni hívatott kiegészítő tevékenység (boltok, fodrász, rendelő, stb.) lehetséges, véli Lovász János helyi lakos.
A helybéliek 3 éve követelik az ügy orvoslását. Tíz beadványt adtak le Vajdahunyad önkormányzatánál, a megyei környezetvédelmi igazgatóságnál, illetve Hunyad megye prefektúrájánál. Egyes beadványokat 190 helyi lakos írta alá, érdemi változás azonban nem történt. Jóllehet 2008-ban a 2994-es határozat révén Ovidiu Hada polgármester elrendelte az ipari tevékenység felfüggesztését. Hatása ma sem érvényesül, noha még a kommunista időkben is azért térítették el a Csernát, hogy válasszák szét a lakónegyedet az ipari zónától.
Az ócskavas-központot üzemeltető cég azt állítja, hogy szabályos környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik, így hát törvényesen folytatja tevékenységét. „Tulajdonosa azt mondta nekünk, ha nem tetszik a helyzet, költözzünk el”, hangsúlyozza Lovász János, aki jóformán egész dossziéba gyűjtötte a számos lakossági panaszt.
A szomszédutcában a használt karton és műanyag gyűjtőközpont működik. Immár három éve. Szintén a lakóházak között. „Már hajnal ötkor kezdődik a gépkocsiforgalom. Zúgnak itt a fejünkbe egész nap”, mondja Sebestyén István, aki szembe lakik az üzemmel. Nyáron az onnan származó bűz tovább fokozza az elégedetlenséget. sőt, a gyűjtőközpont körül hemzsegnek a patkányok. „Feleségem beteg, nem is merem hazahozni, ide a fertőzési gócpont tőszomszédságába”, mondja elkeseredve.
A nagy kamionok forgalma nyomán ráadásul a csángótelepi házak falai is repedezni kezdtek. Mindezek mellé ott van a tűztől való félelem. Két éve akkora tűz volt, hogy öt tűzoltóautóval tudták csak eloltani. Ráadásul a nagy tűzoltóautók nehezen férnek el a burkolatlan, gödrökkel teli szűk kisutcákon, a környéken, pedig nincs vízforrás.
Jog és etika, avagy intézmények közötti pingpong
Egyetértünk az emberekkel, az erkölcsi oldalt azonban a jogival kell kiegészíteni. Az ominózus cégek szabályos engedélyekkel rendelkeznek, melyeket a megyei környezetvédelmi igazgatóság állított ki, szemléltette a helyzetet Györfi Jenő vajdahunyadi RMDSZ-es helyi tanácsos. A kohászváros önkormányzata olyan megoldást keres, amely szem előtt tartja a helyiek érdekeit és a cégek jogi hátterét is. Ovidiu Hada polgármestert nem sikerült elérni, sem személyesen, sem többszöri telefonos próbálkozás által, mivel az önkormányzat által kiírt tender lefoglalta egész nap folyamán.
Georgeta Barabás, a Hunyad megyei környezetvédelmi igazgatóság vezetője viszont másképp látja a dolgokat. A működési engedélyt valóban az általa irányított intézmény adta ki, de a helyi tanács határozata nyomán. „A helyi tanács hatásköre eldönteni, hogy milyen tevékenységet engedélyeznek egy adott helyszínen, a környezetvédelem azt ellenőrzi, hogy az megfelel-e a törvényes előírásoknak”. Magyarán a tanács dönti el, hogy ipari tevékenység induljon lakónegyedben, ebbe a környezetvédelmieknek semmilyen beleszólása nem lehet, ők csupán azt veszik szemügyre, ha az ipari tevékenység törvényszerűen zajlik. Amennyiben ellenőrzések során a környezetvédelmi felügyelőség a környezetvédelmi engedélyben szereplő tételek áthágását tapasztalja, indítványozhatja a tevékenység felfüggesztését. Eddig többszöri pénzbírságot szabtak ki, amit az ócskavas-gyűjtők és a használt karton és műanyag-gyűjtők kifizettek, s tovább folytatják a helyi lakosok életét pokollá tévő tevékenységüket.
Miután fogadta a felháborodott csángótelepi lakosok küldöttségét, illetve a cégek engedélyezésének átvizsgálását kérte, Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa ugyancsak az erkölcsi megközelítés és a jogi háttér ellentmondásában látja a legnagyobb problémát. Az ominózus cégek tudták, hogy baj lesz, ezért bebetonozták magukat mindenféle papírral. Még környezetvédelmi szakvizsgálatokat is beszereztek erre szakosodott cégektől.
A lakónegyedekben engedélyezett kiegészítő tevékenység fogalma is kemény dió. Elvileg szolgáltató jellegre vonatkozik, de hát azokat a nagy raktárakat, ahol most a gyűjtőközpontok működnek, még a rendszerváltás előtt épültek, akkor, amikor a kiegészítő tevékenységről szóló rendeletet adták ki.
Vagyis jelenleg nincs jogi alap a cégek elleni hatósági fellépéshez. Mindenesetre Dézsi helyszíni vizsgálatot rendelt el a prefektusi felügyelő testülettől, majd annak megállapításai tükrében összehívja az összes felet – helyi lakosok, cégek, vajdahunyadi önkormányzat, megyei környezetvédelem, stb. – közös megoldás keresésére.
Chirmiciu András. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

MIÉRT szórványkonferencia Vajdahunyadon – Merjünk nagyok lenni
Vajdahunyadon zajlott a hétvégén a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) szórványkonferenciája. Széll Lőrincz, az országos ifjúsági hatóság vezetője kezdeményezésére született eszmecserén Krassó-Szörény, Hunyad, Fehér, Szeben, Beszterce-Naszód, Máramaros és Kolozs megyei magyar ifjúsági szervezetek képviselői vettek részt.
Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa – aki szintén ifjúsági szervezetben kezdte közösségi, majd politikai pályafutását – merjünk nagyok lenni jelszó alatt köszöntötte a szórványból érkezett fiatalokat. Kemény munkával az ifjúság képviselői komoly pozíciókat szerezhetnek az RMDSZ-en belül: Hunyad megye nem az egyetlen e téren, Szatmár, Hargita és Kovászna szintén nagyszerű példák.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke bemutatta a szervezetépítés – és az RMDSZ-en belüli előrelépés – fontosabb elképzeléseit. A legközelebbi választásokon ugyanis a Miértet illetik meg az RMDSZ befutóhelyek 15%-a. Amint az egybegyűltek is megerősítették, a közösségépítés bonyolultabb a városokban, ahol a magyarság szét-szórtan él, mint a tömb jellegű falvakban.
Bodor László, a MIÉRT elnöke a Communitas Alapítvány ifjúsági pályázati lehetőségeit mutatta be, Széll Lőrincz, a háromnapos rendezvény főszervezője, pedig az általa vezetett országos ifjúsági hatóság idei program-tervezetét ismertette, majd Markó Attila, a kisebbségügyi hivatal vezetőjének üzenetét tolmácsolva, az ottani ifjúsági programokat mutatta be.
Magyarán igen széles lehetőségek állnak a szórványmagyarsági fiatalok rendelkezésére, ügyes pályázatokkal számos érdekes rendezvény bonyolítható le az idén.
Főleg, hogy 2010 a szórvány éve lesz a MIÉRT számára, a nyáron szervezendő EU-tábor, a Félsziget fesztivál, vagy a Miért Akadémia a szórványban élő fiatalok problémáira összpontosul.
A különböző szórványmegyék képviselői közös programok szervezésében is megegyeztek. Hogy konkrétan milyen programokról lesz szó, azt április elején, az Aradon szervezendő MIÉRT küldöttgyűlésen döntik el.
Ifjúsági összejövetelről a szórakozás természetesen nem maradhatott ki. A vajdahunyadi kastély látogatására is jutott idő, a sepsiszentgyörgyi Osonó színtársulat előadása, valamint s bulizás sem maradt ki. Végül is éppen a felszabadult bulizáson erősödnek meg legjobban az emberi kapcsolatok
Chirmiciu András. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Hunedoara nem lehet Vajdahunyad
Vajdahunyadon nem lesznek magyar és német nyelvű feliratok a helységnévtáblán. Legalábbis egyelőre. Szerdán délután a helyi tanácsban nem gyűlt össze elég szavazat a háromnyelvű helységnévtáblák felállításához.
A kohászváros két RMDSZ-es tanácsosának javaslatára Ovidiu Hada liberális polgármester olyan határozattervezetet nyújtott be a helyi tanácsban, mely szerint a város helységnévtábláin a román Hunedoara mellett a magyar Vajdahunyad és a német Eisenmarkt is szerepelt volna. Dan Bobuţan PSD-s tanácsos azonban a határozat elleni szavazásra buzdította kollégáit, mivel a kohászvárosban a magyarság és a németség aránya nem éri el az összlakosság 20%-t. Jóllehet ezen számarány alatt is lehetséges a település két- vagy több nyelvű megnevezése, 20% fölött, pedig kötelező a törvény szerint. Szászvároson – ahol a magyarság aránya kisebb, mint Vajdahunyadon, s a megmaradt maroknyi német lakosság meg se közelíti a 20% – például már jó 4 éve román-magyar-német nyelvű helységnévtábla van.
A vajdahunyadi tanácsosok azonban nem akarták követni a példát, holott a néhány évvel ezelőtt a belvárosban felállított, turisztikai tájékoztatási jellegű óriástérképeken a város magyar, illetve német neve is szerepel. Ráadásul a Hunyadiak kastélyához érkező látogatók több mint fele magyar, s németek is szép számba jönnek.
Végül csak 10-en (PNL nagyobb része és RMDSZ) szavaztak a háromnyelvű helységnévtáblák mellett, 5-en (PSD) ellene, 5-en (többnyire PDL), pedig tartózkodtak, szemléltette a helyzetet Horváth Zoltán helyi RMDSZ tanácsos. Mivel a határozat elfogadásához kétharmados többség kellett volna, egyelőre nem lesznek többnyelvű helységnévtáblák.
Azért csak egyelőre, mert a magyar tanácsosok és a polgármester nem adják fel, s már a sikertelen tanácsülésen leszögezték, hogy április folyamán ismét megpróbálkoznak. Horváth Zoltán derűlátó: legközelebb egyszerű többség lesz szükséges a háromnyelvű helységnévtáblák felállításához, s akkor májd átvisszük a határozatot.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Meglátni a múlt jövőjét
Beszélgetés Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével
A haladó hagyományok felkarolásának szándékával jött létre 1993-ban Nagyenyeden az erdélyi történelmi családok tagjait tömörítő Castellum Alapítvány. A szervezet a nemesi származású családok tagjainak nyilvántartásba vétele és a sorstársak felkutatása mellett a rászorulók segítését, a kulturális örökség ápolását, a jogi, gazdasági és erkölcsi érdekvédelem megszervezését is állandó feladatának tekinti. A jelenleg mintegy kétszáz tagot számláló egyesület a visszaszerzett ingatlanok ésszerű kihasználását szorgalmazza, és segítséget nyújt a mindeddig vissza nem szolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos jogi kérdésekben. Szívügyének tekinti a műemlékvédelmet, a fiatalok nevelését, megismertetését múlt értékeivel. Április 18-a, Műemléki Világnap alkalmából Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárával beszélgettünk.
– Az utóbbi tíz-húsz évben számos olyan kötet látott napvilágot, amely az erdélyi műemlékek bemutatására vállalkozott. Ezekből az érdeklődők megismerhették a műemlékek múltját, és sok esetben hányatott jelenükről is képet kaphattak. Hogyan látja, hol tartunk ma a műemlékvédelem terén Romániában, mennyire figyel oda az állam az épített örökségre?
– Vegyes helyzet tapasztalható mostanság a műemlékvédelem terén: kiemelt, az állam figyelmét jelentős mértékben felkeltő, ugyanakkor igen elhanyagolt műemlékek is léteznek az országban. Az állam többnyire a legjelentősebb műemlékekre áldoz (pl. Bonchida), illetve azokra, amelyek a hivatalosan elfogadott és tanított történelemmel, vagy a turisztikai trendekkel vannak összefüggésben (Vajdahunyad, Törcsvár). Bonyolítja a helyzetet, hogy a műemlék-kastélyok jó része visszakerült régi tulajdonosaihoz, akiknek pénzügyi lehetőségeit a helyreállítás várható költségei messze meghaladják. Örömmel tölthet el viszont az, hogy az erdélyi szász örökség jó kezekben van: a németországi támogatásoknak köszönhetően sokat közülük tökéletesen rendbe hoztak. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy 2007-ben Nagyszebent Európa kulturális fővárosának számított. Szomorú azonban, hogy mindeközben az európai építészeti értékeket és stílusokat magukon viselő más erdélyi kastélyok (Aranyosmeggyes, Bethlenszentmiklós, Kerelőszentpál stb.) romokban hevernek. És ezt nem csak mi, a Castellum Alapítvány munkatársai és tagjai sajnáljuk. A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem harmadéves diákjai 2007-ben széleskörű felmérést végeztek, számba véve a romos kastélyokat. Megdöbbentő eredményre jutottak: felmérésük szerint Erdélyben, a Bánságban, a Partiumban és Máramarosban kb. 500, művészettörténeti szempontból igen értékes nemesi lak dacol az idő múlásával, jó részük az előrehaladott romlás állapotában van. Egy pillanatra még a közvélemény figyelmét is fel tudták hívni a helyzet súlyosságára, sajnos azonban minden csoda három napig tart...
– A Castellum Alapítvány érthetően szívügyének tekinti az épületek, sírkertek, emlékhelyek, sírok, és más, műemlék-jelleggel bíró objektumok feltérképezését. Miként viszonyultak ehhez a feladathoz az elmúlt időszakban?
– Pénzügyi lehetőségeink sajnos eléggé korlátozottak, legfőbb bevételi forrásunkat a tagok pénzbeli hozzájárulása, valamint magyarországi, romániai közalapítványok és állami intézmények támogatása jelenti számunkra. 2002-ben teljeskörű felmérést szerettünk volna végezni az erdélyi kastélyok állapotáról, és a visszaszolgáltatási kérések helyzetéről, de anyagi okokból nem tudtuk tervünket valóra váltani. Mivel nyolc évvel ezelőtt le kellett mondanunk egy ilyen jellegű kutatásról, ma sem ismerjük pontosan az össz-erdélyi helyzetet. Az egykor tagjaink tulajdonát képező kastélyok és udvarházak helyzetéről, amelyeknek egy része időközben visszakerült jogos tulajdonosához, természetesen tájékozottak vagyunk. Mivel az alapítványi tagság önkéntes alapon működik, senkit nem kötelezünk, hogy bekapcsolódjon az általunk folytatott tevékenységekbe: aki bizonyítani tudja nemesi származását, saját maga jelentkezhet nálunk.
Korábban többen is azt hitték, hogy jogi személyként a Castellum képes lesz fellépni a restitúció érdekében. Ez azonban nem így működik, a restitúció az állam és a tulajdonos között zajlik, ilyen értelemben nekünk nincs beleszólásunk a jogi procedúrába. Ennek ellenére folyamatosan foglalkozunk tájékoztatással, jogászok bevonásával hívjuk fel az érdeklődők figyelmét a törvények előírásaira, buktatóira. 2002-ben volt egy törvénykezdeményezésünk, amely talán hozzásegített az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását rendező 2005/247-es számú restitúciós törvény lérejöttéhez.
– Az alapítvány másik fontos célkitűzése a kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. Mennyire lát esélyt arra, hogy a fiatalokat is megnyerjék az ügynek?
– Erdélyi viszonylatban jelentős ellentmondás tapasztalható a kulturális örökség továbbadása terén: miközben a fiatal nemzedékek, a jelenlegi és a nemrég volt tizenévesek egy része egyre inkább bekapcsolódnak a kozmopolita, világszerte elfogadott és ismert értékekre alapozó kultúrába, az itthoni fiatalságnak többsége szerencsére a folytonosság biztosítását tűzi ki célul. A hagyományápoló fiatalok, akik népdalokat tanulnak és büszkén adják elő azokat a különböző összejöveteleken, táncházba járnak, ismerik, szeretik és olvassák a magyar irodalmat, igyekeznek észrevétlenebbé tenni és valamilyen módon elfedtetni a másik oldal jelenléte révén megjelenő ellentmondásokat.
Természetesen az alapítvány is megpróbál részt vállalni ebből a tevékenységből. 2001 óta irodalmi esteket szervezünk, amelyeken olyan neves személyiségeket mutatunk be, akik a történelmi családokhoz tartoznak, és Erdély művelődési életében jelentős szerepet játszottak (Bánffy Miklós, Kemény János, Wass Albert, Vita Zsigmond, Kemény Zsigmond, stb.). Testvérszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületettel (EMKE) közösen 2004 októberében például Balassi Bálint-emléknapot tartottunk. Életút-beszélgetéseink keretében az idősebb Castellum-tagok eddigi pályájukról mesélnek, élettapasztalataikat osztják meg a jelenlévőkkel. A Kolozsváron és Marosvásárhelyen szervezett teadélutánjaink célja pedig a családi kapcsolatok felelevenítése. Ezeken a rendezvényeken számos fiatal és gyermek vett részt az elmúlt években. Az alapítványon belül ifjúsági tagozat is tevékenykedik a történelmi örökség tudatosítása érdekében.
Időnként a Kemény Zsigmond Társasággal is vannak közös kezdeményezéseink: amikor arról volt szó, hogy halálának 60. évfordulóján újra kellene festeni Sényi László volt császári és királyi kamarásnak, a társaság titkárának sírfeliratát, a két szervezet képes volt együttműködni.
– Az alapítvány tagjai leginkább az évente egy alkalommal megszervezett összejöveteleken találkozhatnak és beszélgethetnek el egymással. Hogyan zajlik ez a program?
– A legjelentősebb ilyen jellegű, kétnapos rendezvényünk valóban a nyári találkozó, amelyet kezdetben Nagyenyeden tartottunk. 2000 óta, azt követően, hogy az alapítvány székhelye Marosvásárhelyre került át, Gernyeszegen gyülekezünk. Már most készülődünk az idei eseményre is: Erdélyből, Magyarországról, Nyugat-Európából és Amerikából jönnek tagtársaink. Az első nap az emlékezés jegyében zajlik, általában tudományos előadásokat hallgatunk, irodalmi szemelvények bemutatására kerül sor, másnap pedig ellátogatunk valamelyik kastélyhoz vagy templomhoz.
– A Castellum Alapítvány fokozott felelősségérzettel óhajt cselekedni az ország és a nemzet haladása érdekében. Hogyan viszonyul a mai modern világ a nemesi családok leszármazottaiból összetevődő Castellum Alapítvány tevékenységéhez, a nemesi címhez?
– Legtöbben rokonszenvvel követik tevékenységünket, pozitívan viszonyulnak hozzánk. Közben persze a történelem során vezető szerepet betöltő személyekkel szembeni elvárást is támasztanak irányunkba. A totalitárius korszakban ellenzékiséget jelentett, ha valaki kedvezően, adott esetben segítő szándékkal közeledett a nemesség leszármazottaihoz. Ez a fajta szemlélet a rendszerváltás után is megmaradt, de persze vannak e kérdésben másként gondolkodó egyének is.
– A Haller név is nemesi származásra utal. Hogyan honosodott meg a család Erdélyben?
– A család Németországból származik, felmenőim Mátyás király korában Budára, majd Erdélybe érkeztek. A legelső leszármazott, aki már Erdélyben élt, Haller Péter, Nagyszeben polgármestere és szász királybíró volt, az ő utódaiból alakult ki az erdélyi ág. Németek voltak, és fokozatosan magyarokká váltak, 1699. április 1-jén bárói, 1713. január 15-én pedig grófi rangot nyertek.
– Mit jelent az ön számára egy ilyen család sarja lenni?
– Jóleső érzéssel tölt el, ugyanakkor nagyon sok kötelezettséggel jár együtt: amikor az emberek tudomást szereznek erről a rangról, magas elvárásokat támasztanak birtoklója irányába. A közéletben korábban szerepet játszó személyek leszármazottjaként az ember emiatt felelősséget érez, igyekszik példát mutatni mások számára. A legszigorúbban gondolkodók ezt úgy értelmezték, hogy vissza kell szerezni a birtokot, a kastélyt, újra kell kezdeni a gazdálkodást vagy akár turisztikai célból a kastély közelében kell maradni. Ez valóban szép és a külvilág szemében példaértékű cselekedet lenne, de nem mindenkinek volt és van módja erre. Amikor a ‘89-es fordulat után elkezdődött a restitúció, a nemesi származásúak többsége életkorukkal magyarázhatóan és gazdasági tanulmányok hiányában nem kezdett el gazdálkodni. Szakmai és emberi helytállással, mások ügyéért való felelősségvállalással kell nekünk elsősorban példát mutatnunk a közösség számára.
– Hogyan kapcsolódott be az alapítvány tevékenységébe?
– Nagy szerepe volt ebben Torma Miklósnak, a Castellum korábbi ügyvezető elnökének. Igen megnyerő egyénisége volt. El tudta különíteni az örökérvényű értékeket azoktól az életforma-elemektől és kulturális formáktól, amelyek már nem hozhatók át a mai korba. Sikerült megtalálnia a hangot a kívülállókkal, a nem alapítványi tagokkal és a médiával is, egyszóval képes volt meglátni a múlt jövőjét. Ezen fáradozom én is nap mint nap, Torma Miklós halála óta utódjával, Ugron Zoltánnal.
– Az eddigi célkitűzéseken túl milyen más tervei vannak a Castellumnak a jövőre nézve?
– Felismertük a világhálón való jelenlét fontosságát, A meglévő weboldal mellett szeretnénk jobban működtetett, tevékenységünket még inkább tükröző internetes oldalt kialakítani. Jelentős előrelépéseket szeretnénk elérni a könyvkiadás tekintetében is: a tervbe vett kötet mindazt a szellemi anyagot foglalná magába, amely az utóbbi tíz évben a Castellum Alapítvány házatáján megfogalmazódott. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy semmit ne adjunk fel a már kialakult szokásokból és a tagok által elvárt módon tudjunk mindig tartalmat adni tevékenységeinknek. Jó hír, hogy magyarországi testvérszervezetünk, a Magyar Történelmi Családok Egyesülete (MTCSE) közbenjárásával idén március 27-én a Castellum is képviseltette magát a párizsi székhelyű Európai Nemesi Szövetség (La Commission d’ Information et de Liaison des Associations Nobles d’ Europe – CILANE) közgyűlésén: ott európai nyilvántartásba vették az alapítványt, bekerült az európai nemesi szervezetek közé, ezáltal pedig a nemzetközi körforgásnak is alakítója lehet a továbbiakban.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

A Déva és Vajdahunyad között félúton lévő Csernakesresztúr Hunyad megye legnagyobb magyar faluja. Olyan 1300 lakosából körülbelül 800 magyar nemzetiségű bukovinai székely, de közülük csupán 94 református, a többi római katolikus. Eddig a faluban csak katolikus és ortodox templomok léteztek, a reformátusok a 3 kilométerre lévő Kisbarcsára jártak istentiszteletre.
Megvalósult álom
Annak ellenére, hogy Csernkeresztúron már a tizenhetedik században létezett református közösség, templom mégsem adódott számukra. 1948-ban Kós Károly elkészítette a templom tervét, az akkori hatalom azonban nem engedélyezte megépítését, ismertette a történelem viszontagságait Lázár Balázs helyi lelkipásztor.
A templomépítés gondolata 1996-ban vetődött fel újból. Négy évig tartott az engedélyek megszerzése, 2000 júniusában került sor az alapkő letétére, a száz évvel korábbi katolikus templom fennmaradt tornya tőszomszédságában. 2003 karácsonyakor tartották az első istentiszteletet az alagsori irodában, 2007-ben került sor a templom befedésére. Végül 2010 május 16-án zsúfolásig megtelt a teljesen kész szép templom, az ünnepi felszentelés alkalmával.
Álom valósult meg. Az építkezés közmunkával, önkéntes alapon történt, ismertette a helyzetet Horváth Sándor gondnok. A reformátusoknak besegítettek a katolikus testvérek, sőt, az ortodoxok is. Jóformán az egész falu. A terveket dévai Lucian Muntean, valamint a marosvásárhelyi Lázár Pál, Horváth Miklós és Gál Ferenc készítették el, ingyenesen. A bútorzat és az orgona a holland testvérgyülekezet ajándéka, a többi tárgy a helybéliek adományából származik. Külön köszönetet nyilvánítottak a leglelkesebb támogatóknak, a dévai Eőry Lászlónak, valamint a csernakeresztúri Horváth Samunak és Köpeczi Lászlónak, akik túl korán költöztek el közülünk, s nem lehettek ott személyesen a vasárnapi felemelő ünnepségen.
Mert bizony felemelő ünnepség volt, a templom hosszú, nehéz munka, eredménye, viszontagságos évek gyümölcse ért be, dicséretes siker, hangsúlyozták az évek során Csernakeresztúron szolgált református lelkészek, akik Erdély különböző tájairól jöttek el a vasárnapi ünnepségre.
Nemcsak a reformátusok örvendeznek: Tóth János római katolikus plébános szintén örömét fejezte ki, hogy a református testvéreknek is van külön hajlékuk, ahol az Úrhoz fordulhatnak. Ioan Faur ortodox pap pedig azon reményének adott hangot, hogy a most felavatott templom hosszú ideig jelentsen lelki támaszt a reformátusoknak.
Mircia Muntean, Déva polgármestere meghatódott hangon emlékezett Csernakeresztúron töltött gyermekkorára, amikor az akkori idős reformátusok 3 kilométert tettek meg minden vasárnap, hogy a kisbarcsai templomba dicsőíthessék az Urat, miközben a katolikusoknak és az ortodoxoknak voltak helybéli templomaik. Egy álom valósult meg, a három templomos falu olyan, mint egy ember, amelynek három lelke van, s ezáltal közelebb van Istenhez is, embertársaihoz is.
Folytatódó építkezés
A templom felépítése befejeződött, a munka azonban nem, hangsúlyozta az ünnepi istentiszteletet levezető dr. Pap Géza, az erdélyi református egyházmegye püspöke. A falak egymagukban nem érnek túl sokat, ha a nem párosul a gyülekezet építésével. A templomot lélekkel, emberi összetartással kell megtölteni. A kereszténység nem helyben toporgás, hanem céltudatos haladás. A neheze csak most következik, az élő kövekből való építkezés, a közösség megerősítése. Ez soha sem ér véget, örök folyamat, ami a szórványban még nehezebb, szögezte le a püspök úr.
A csernakeresztúri református közösség, pedig a szórvány szórványa: magyarként kisebbség a román többségű vidéken, reformátusként kisebbség az erősen katolikus faluban. Mégsem adja fel, mégis képes haladni. Hiszünk és élünk: ez kell legyen minden szórvány közösség vezérelve, mondta ünnepi felszólalásában Fazekas József, a Hunyad megyei református gyülekezet főgondnoka.
Az istentisztelet és az ünnepi beszédek után a helyi iskola diákjai verseket szavaltak el, majd a kolozsvári református teológia diákjai magyar, angol és német nyelvű vallási témájú dalokat adtak elő. Ezután a falu kultúrotthonában ünnepi ebédre került sor, ahol – akárcsak a templomban – a katolikusok és ortodoxok együtt ünnepeltek a reformátusokkal.
Noha 20 év alatt a csernakeresztúri reformátusok száma 195-ről 94-re apadt, mégis megvan az ok a bizalomra. Végül is annyi keserves évtized után ki álmodta volna, hogy – a dévai unitárius templom után – a keresztúri református lesz az első teljesen újonnan létesített Istenháza a Hunyad megyei szórványban?
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványkonferenciát tartottak Hunyad megyében
A szórványra figyelés jegyében zajlott a hétvégén, Déván és Vajdahunyadon megtartott médiakonferencia. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő meghívására közel 30 újságíró pillanthatott bele a dél-erdélyi szórványközösség hétköznapjaiba.
1992-ben még 35 ezer magyar élt Hunyad megyében a népszámlálási adatok szerint, tíz évvel később már csak 24 ezren vallották magukat magyarnak, ma húszezres lehet a magyar közösség – ismertette a demográfiai adatokat Winkler, aki a sikerekről is beszélt. Ilyen a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont, ahol 650 Hunyad megyei magyar diák tanul anyanyelven.
Az EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyház- és iskolapillér mellett a közösségi és politikai összetevőt is be kell illeszteni. „A szórványközösségek kis szavazati arányuk miatt nem tudnak bekerülni az önkormányzatokba, viszont a közképviseletet kormányzati részvétellel ki lehet egyensúlyozni” – mutatott rá Winkler Gyula.
Krónika (Kolozsvár)

Szórványkonferencia Hunyad megyében - Megismerni egymást
Omladozó templomok, etnikai leépülés, vagy építkezés is életkedv: mi jellemzi jobban az erdélyi szórványmagyarságot?
A hétvégén szervezett háromnapos Hunyad megyei konferencián a különböző szórványvidékekről és a tömbvidékről érkezett újságírók, közösségszervezők erről szereztek helyszíni tapasztalatot.
Noha ellentmondásosnak hangzik, Hunyad megyében a leépülés és az építkezés párhuzamosan zajlik, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a szórványkonferencia házigazdája. 1992-ben még 35.000 magyar élt a megyében, mára olyan 20.000 körül lehetnek. A drasztikus fogyás ellenére 20 év alatt Déván megépült a Téglás Gábor iskola, Vajdahunyadon a magyar ház, a Böjte Csaba atya által működtetett Szent Ferenc alapítvány keretében több száz gyerek részesül magyar nevelésbe, számos civil szervezet alakult, magyar napilap jelenik meg, s a magyarság politikai súlya (EP-képviselet és magyar prefektus) is jelentős. Egyszóval az évszázadok óta szórvány Hunyad megyei magyarság megmaradásának sosem voltak ilyen szilárd alapjai az utóbbi évtizedekben. 20 év alatt komoly eredmények születtek, hangsúlyozta pénteki dévai nyitóbeszélgetésen az EP-képviselő.
A helyzetet megerősítette Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője: Brassó környékén olyan 50.000 magyar él, még sincs iskolaközpont, sem magyar ház, mint Déván, illetve Vajdahunyadon. A sajtó azonban a Barcaságban is fontos szerepet játszik a magyarság megmaradásában, tulajdonképpen átvette a szépirodalomtól a nyelv tisztasága fölötti őrködés és a nemzeti öntudat megerősítésének szerepét, ismertette tapasztalatát a nagy múltú brassói újság főszerkesztője.
A tömbvidék szemében a szórvány jóformán ismeretlen, az ottani sajtóban inkább kuriózumként szerepel, ha egyáltalán szerepel, mondta Karácsonyi Zsigmond, a MURE elnöke. A szórványközösségek sajtója ismeretlen, noha az internet terjedésével remélhetőleg e téren is javul a helyzet. Mindenesetre a szórványban megjelenő magyar újságok helyzete sokkal mostohább, mint a tömbvidékieké, mindenekelőtt az anyagi nehézségek és az emberi erőforrás korlátozottsága miatt.
Szabó Csaba, aki kolozsvári létére évek óta a szórvánnyal foglalkozik viszont a lehetőségek kihasználása mellett foglalt állást. Sok helyütt nincs közösség-szervező, emiatt például Fogarason (Brassó megye) megszűnt a magyar oktatás, noha 76 gyerek volt. Szerinte ezt a szerepet az RMDSZ kellene fölvállalja, s a magyar államtól is hatékonyabb szórványápolást várna el. A Szeben megyei példával támasztotta alá álláspontját, ahol erőteljes német támogatásnak köszönhetően a német oktatás virágzik, közel 10-szer több gyerek jár német iskolába, mint magyarba, noha a magyarság 2,3-szor népesebb.
Jogos-e ölbe tett kézzel várni, amint az RMDSZ, vagy Budapest megoldja a szórvány gondjait, vagy inkább alulról kell építkezni? A szamosújvári (Kolozs megye) példa egyértelműen az utóbbira utal. 20 év alatt Bécsi-Balázs Attila, a TÉKA alapítvány elnöke felvirágoztatta a mezőségi magyarságot, gyakran a válaszúti Kallós Zoltán alapítvánnyal karöltve. Összeszedtek a szórványfalvak gyermekeit, s magyar oktatást biztosítanak számukra, bentlakást és étkezést, állandó jellegű kulturális programokat szerveznek, kirándulásokat, táncházat, sőt még felnőttképzést is. Több, mint 650 gyereknek és felnőttnek, derült ki Bécsi-Balázs Attila szombati vajdahunyadi előadásából. Amely távolról a legnagyobb elismerésnek örvendett a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, zilahi, brassói, temesvári, székelyudvarhelyi és Erdély más tájairól összegyűlt vendégek körében. A szamosújvári TÉKA alapítvány ugyanis ugyanazt végzi, mint Böjte Csaba atya Szent Ferenc alapítványa, csakhogy kizárólag civil alapon. Hogy miből teremti össze a havi félmilliárd régi lejt, amennyibe csupán a gyerekek oktatása és ellátása kerül? Bécsi-Balázs Attila leszögezte, hogy nemcsak a Communitas alapítvány és Budapest létezik, számos külföldi pályázati lehetőség is van. A TÉKA például Norvégiából is kapott pénzt, pályázatok révén. Jelenlegi fő tervük egy önálló magyar iskolaközpont felépítése Szamosújváron, amely 3 millió euróba kerül, s amely a dévai Téglás Gábor iskola példájából inspirálódott, hangsúlyozta Vajdahunyadon Bécsi-Balázs Attila. A pénteki dévai megnyitó után ugyanis a szórványkonferencia Vajdahunyadon, a magyar házban folytatódott.
Noha a szamosújváriak előadása volt a legfelemelőbb, a kölcsönös megismerkedés mellett a fő cél a Hunyad megyei magyarság bemutatása volt. Az egész Erdélyből jött vendégek meglátogatták a vajdahunyadi kastélyt, a dévai várat, a Téglás Gábor iskolát, a Szent Ferenc alapítványt, majd szombaton délután Dézsi Attila prefektus fogadta őket a vármegyeházán. Amelynek impozáns dísztermében csak zengett a magyar szó: ilyesmi se fordult elő már régóta. Az ottani kötetlen szabad beszélgetésen az egyre meghatottabb vendégek újabb belátást kaptak a Hunyad megyei magyarság életébe, 20 év alatt elért eredményeibe.
A három napos rendezvény bizonyára rövid volt a Hunyad megyei magyarság alapos megismeréséhez. Mindenesetre hasznos volt, mivel az előadások, a látogatások és a szabad beszélgetések nyomán a szórvány mellőzésére hajlamos kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyföldi újságírók és közösségszervezők számára a Hunyad megyei – és általában a szórvány – ügye immár nem közömbös. Sőt, a háromnapos tapasztalat révén sokan szívükön viselik.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványbiztosok kellenek
A szórványbiztosi intézmény létrehozását szorgalmazta a hét végén Déván és Vajdahunyadon zajlott háromnapos konferencián Szabó Csaba, a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári munkatársa.
A Hétköznapok a szórványban című rendezvényen újságírók, lelkészek, önkormányzati vezetők és politikusok találkoztak, megoldást keresve az asszimiláció megfékezésére. Szabó Csaba, aki egyben a Szórványtengely alapítója, a szórványfelelősök kinevezésében látja a kérdés nyitját.
Az intézmény nem új keletű; hatvan évvel ezelőtt hasonló megbízást kapott a magyar államtól Kövesdi Kiss Ferenc is, akit hosszú és kitartó munkájának köszönhetően sokan a Mezőség apostolaként emlegettek. A jelenlegi elképzelés szerint a szórványbiztos több lenne a falufelelősnél: a tisztség viselőjére a kisebb vagy nagyobb, elszórványosodott régióban élő magyarság gondjainak megoldása hárulna.
Fizetett szórványfelelősök
Az ötlet a rendezvény házigazdájának, Winkler Gyula EP-képviselőnek is tetszett. Az RMDSZ vajdahunyadi politikusa belátta, hogy az elvándorlás és a beolvadás nemcsak mennyiségi, hanem minőségi romlást is okoz az adott közösségben. Ez annak tudható be, hogy általában az értelmiségiek hagyják el a kilátástalanságra ítélt településeket, régiókat.
„Egy fizetett alkalmazottról lenne szó, aki a környék valamennyi magyarjának az ügyét-baját intézné. Nem muszáj ennek feltétlenül az idős RMDSZ-elnöknek vagy hozzátartozójának lennie, lehet akár egy talpraesett, jóérzésű román ember is” – vázolta elképzeléseit Szabó Csaba. Megítélésében azonban nagyon fontos lenne, hogy a kiválasztott személy ne önkéntes alapon végezze munkáját, így tevékenységéért elszámoltathatóvá válna.
A tévés szakember szerint az erdélyi magyarság sokat tanulhatna az itt maradt szászoktól. Míg Szeben megyében már csak feleannyi német él, mint magyar, a szász közösség csendes, de kitartó munkájának köszönhetően 76 óvodai csoportot indított be. Ezzel szemben a magyar csoportok száma mindössze nyolcra tehető.
A szórványban is vannak sikertörténetek
A háromnapos rendezvényen kiderült: a szórványban is vannak sikertörténetek. Egyike ezeknek a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport létrehozása és működtetése. Ezt a környék magyarsága a semmiből álmodta meg és hozta létre, a román és a magyar állam mindössze a végső fázisban segédkezett. A tanintézetben ma már több mint 600 helyi és környékbeli diák tanul – óvodától érettségiig. A szűkölködő szülők gyerekein pedig a szintén dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítvány segít, melynek munkáját messze földön értékelik és támogatják.
Ehhez viszont Böjte Csaba atyának évi 120 ezer kilométert kell utaznia, míg igazgató kollégájának, Karda Róbertnek 75–85 ezret. Utóbbit a Székelyföldről „importálta” a dél-erdélyi város. Szintén a szórványért hagyta ott a Gyergyói-medencét Balázs Bécsi Attila is, aki a szamosújvári Téka Alapítványt irányítja. „Táncházszervezéssel kezdődött: egy szovjet lemezjátszóval és egy magyar bakelitkoronggal vágtam neki. A táncház viszont csak eszköz volt, nem cél. Ma már öt intézményünk van, művelődési és oktatási központot működtetünk” – mutatta be a mezőségi megvalósításokat Balázs Bécsi.
Megítélésében a szórvány kérdésein akkor lehet hatékonyan segíteni, ha az adott közösséget is meghallgatják. „A lényeg, hogy ne fentről erőltessék ránk a szórványstratégiát. Már csak azért sem, mert a szórványban felvetődő kérdéseket nem lehet egy kaptafára húzni, minden közösségben más” – hangsúlyozta a Szamosújváron tevékenykedő pedagógus.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Hétköznapok a szórványban
A sajtó vagy kiemelkedő rendezvények kapcsán, vagy a halálra ítélt falvak fölötti kesergés okán szokott a szórványról beszélni. A hétköznapokról azonban kevés szó esik, holott a megmaradásért folytatott küzdelem a hétköznapok valósága, amit az emberek komoly munkával vívnak meg. Hunyad azon dél-erdélyi megyék közé tartozik, ahol a lakosság 5 százaléka magyar nemzetiségű, de a földek 25 százalékát magyar nemzetiségűeknek szolgáltatták vissza, ahol számon tartják egymást az emberek, s ahol olyan intézményeket sikerült tető alá hozni, amelyek a magyar és hitbéli oktatást szolgálják. Talán ezért is kapott létjogosultságot az a médiakonferencia, amelyet Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hívott össze Hétköznapok a szórványban témakörben.
Mit jelent Hunyad megyében magyarnak lenni?
– Trianonról, a magyarság sorsáról a szórványban sokféleképpen lehet megemlékezni, de a legjobb a jövőbe tekintés. Ha a demográfiai alakulást vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy 1992-ben 35.000 magyar élt Hunyad megyében, tíz évvel később már csak 24.000-en voltak, ma 20.000 körüli lehet a számuk. A magyarok számának csökkenése nem bátortalanította el a közösséget, hanem összefogásra késztette. Mit jelent Hunyad megyében magyarnak lenni? Olyan létet, amely három pillérre támaszkodik: az egyházra, az iskolára és a közösségi-politikai pillérre.
Így jöhetett létre a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont – amelynek története egy külön szeminárium anyagát képezheti –, ahol kizárólag magyar nyelvű oktatás folyik. A szórványközösségek kis szavazati arányuk miatt nem kerülhetnek be az önkormányzatba, viszont a közképviseletet kormányzati részvétellel ki lehet egyensúlyozni – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, aki hozzátette, hogy tudomásul kell venni, az erdélyi magyaroknak három fővárosuk van: Bukarest, Budapest és Brüsszel, de Bukarestben születnek a döntések, ott szavazzák meg a törvényeket, amelyek kisebbségi sorsunkat meghatározzák.
Ingyenes sajtótermék szórványmagyaroknak
A Szórványközösségeink jelene, sajtó a szórványban, szórvány a sajtóban témában Karácsonyi Zsigmond, lapunk helyettes főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke elmondta, hogy a szórványmédia a gazdasági válság közepette fokozott veszélyben van, ami különben a teljes kisebbségi médiára érvényes. Meg kellene találni annak a módját, hogy barátságosabb gazdasági környezet alakuljon ki a közszolgálatiságot felvállaló magyar sajtó számára. A MÚRE elnöke az európai parlamenti képviselő támogatását kérte ahhoz, hogy az írott sajtó támogatási lehetőségeit is felvethessék Brüsszelben.
A szórványsajtó számos problémával küzd, nincs megfelelő periodicitás, nincsenek képzett újságírók, a küldetéstudattal megáldott lármafák kiégnek. A lapokból, az erdélyi szórású központi lapokból sem kel el 150-200-nál több egy-egy településen, ami az érdektelenségnek és az elvándorlásnak tudható be – hangzott el Karácsonyi Zsigmond előadásában.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője párhuzamot vont a Brassó és Hunyad megyei szórvány között.
– Annyi magyar ember él szórványban, mint tömbben. Brassó megyében ötvenezer. Azokra a településekre, ahol tíznél kevesebb magyar él, ingyenesen juttatjuk el a Brassói Lapokat, mert a szerkesztőség úgy látja, igénylik a magyar nyelvű sajtót, hiszen a nyelv szent eszköz a magyarság kezében. A szórvány nem életképtelen, nagyon sok helyen értékteremtő közösségekkel találkozni, viszont a sajtóban végként jelenik meg. A fogyás, a veszteség a hangsúlyos. Viszont az is igaz, a magyar gyerekek 25-40 százaléka román iskolába jár – mondta Ambrus Attila.
Ha már párhuzamról beszélünk, meg kell említeni, hogy a Communitas Alapítvány támogatásával megjelenő Hunyad megyei Hírmondót havi rendszerességgel 1500-2000 példányszámban nyomtatják, amit ingyenesen terjesztenek a magyar közösségekben.
Szórványbiztos – lehetséges megoldás
Szabó Csaba a Szórványtengely alapítójaként személyes tapasztalatairól számolt be, felvetve annak lehetőségét, hogy fizetett szórványbiztost kellene foglalkoztatni, amely feltérképezi a szórvány helyzetét, részt vállal a mindennapi gondjaikban. Kolléganőnk, Bodolai Gyöngyi említette, hogy a szórványgondnok intézményét már a negyvenes években működtették a Mezőségen, ennek egyik kiemelkedő képviselője Kövesdi Kiss Ferenc volt.
Ami a magyar és szász szórványközösség közötti párhuzamot illeti, Szabó Csaba arra is kitért, hogy a németek tudatosan és csendben végzik a szórványmunkát. Szeben megyében, ahol 6500 szász és 15.000 magyar él, 76 német és csupán 8 magyar óvodai csoport alakult, 6 magyar és 36 német líceumi osztály működik. Fogarason például eltűnt a magyar iskola és senkinek sem fontos, hogy a magyarság szempontjából ne elesett bástyaként jelenjen meg a város.
Szamosújvár – a jó példa
A Vajdahunyadi Magyar Házban a szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét mutatta be Balázs Bécsi Attila, aki többször hangsúlyozta, hogy a szórványstratégiák kidolgozásakor a jól működő modelleket kell követni. Míg a tömbmagyar közösségekben a civil szervezetek szakosodnak, addig a szórványban az egész közösség problémáit fel kell vállalniuk. A hatékony működéshez viszont szakszerű megközelítés, több éven át tartó építkezés szükséges. A szamosújvári Téka Alapítvány köré szervezett szórványközpont 18 éve épül, ami táncházból nőtte ki magát. – Az egyszemélyes intézmények nem működőképesek. Ma már a tanítványaim a munkatársaim, jól meghatározott feladatkörrel. Mindig akkor léptünk tovább, amikor volt képezett ember, aki dolgozzon. Így működhet hatékonyan a szóványkollégium, ahol száz gyerek részesül magyar nyelvű oktatásban, akiknek szállást és étkeztetést biztosítunk. Valljuk, nem elég a magyar oktatás biztosítása, hanem igényes, vonzó iskola kell, ahol jó körülményeket biztosítunk és ahol a gyerekek "visszatanulják" a magyar nyelvet. A kollégium olyan szellemi központtá vált, ahol a néptánc- és a népzeneoktatás, a hagyományos mesterségek oktatása és felnőttképzés is folyik – mondta Balázs Bécsi Attila.
Iskola és gyermekotthon – a semmiből
Az újságírók ellátogattak a Téglás Gábor Iskolaközpontba, ahol nyugat- európai színvonalú feltételek között 650 gyerek tanul magyarul. Ebből 200-an a Böjthe atya gyermekotthonából járnak ide. A Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonában, ahol Böjthe Csaba atya távolléte miatt Karda Róbert kalauzolt körbe, megismerkedtünk nevelőkkel, gyerekekkel, s tudomást szereztünk arról, hogy hogyan sikerült Csaba testvérnek visszafoglalnia a kolostort, majd a szomszédos tömbházlakásokat egyenként megvásárolnia, hogy a dévai központból kinőjön a 2000 gyereket nevelő erdélyi intézményrendszer.
Látogatóban a megyeházán
A konferencia résztvevőit fogadta Dézsi Attila prefektus is, aki a megye főbb gondjairól, a munkanélküliségről, a Zsil-völgyi turisztikai projektről beszélt.
A dél-erdélyi magyar közösség építi jelenét, tervezi a jövőt. Az intézményépítés időszakát túllépték, sikerült megerősíteni a közösséget, most a fenntarthatóságra kell összpontosítani. A stratégiai megközelítés lenne időszerű, akár kollégiumi rendszerekről, akár a magyar házak rendszeréről van szó – összegzett Winkler Gyula.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Első Hunyad Megyei Magyar Napok
Tíz településen közel ötven programponttal várja az érdeklődőket az első Hunyad Megyei Magyar Napok hagyományteremtő rendezvénysorozata. Déván, Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Petrillán, Szászvárosban, Rákosdon, Csernakeresztúron és Sztrigyszentgyörgyön június 13-a és június 20-a között néptánc előadások, koncertek, kézműves foglalkozások, kultúrtörténeti előadások, kiállítások, irodalmi estek, könyvbemutatók közül válogathat a nagyérdemű.
„A Hunyad Megyei Magyar Napok célja, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és hogy felmutassuk, hogy vagyunk, ráadásul még elegen ahhoz, hogy önmagunk számára legalább egy hét erejéig egy kis „magyar világot” teremtsünk ott, ahol ezt sokan lehetetlennek tartják” – fogalmazott felhívásában Babos Aranka, a rendezvény főszervezője.
„Hunyad megyében az RMDSZ tevékenysége során mindig kiemelt figyelmet fordított az érdekképviselet mellett a magyar közösség kultúrájának, hagyományainak megőrzésére. Idén egy olyan fesztivált indítunk útjára, amely reméljük, minden évben megmozgatja majd nemcsak a közösségünket, de a dél-erdélyi szórvány barátait is, ugyanakkor nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezünk a bukovinai székely közösség Hunyad megyei betelepülésének századik évfordulójára” – nyilatkozta Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke.
A műsorok mindenkihez szólnak: gyermekekhez és felnőttekhez, fiatalokhoz és idősükhöz, magyarokhoz és nem magyarokhoz, mindenkihez, aki szereti a kultúrát, a jókedvet, a zenét, és nem utolsó sorban a sportot. A rendezvény kiemelkedő pillanata lesz az utolsó két nap, Csernakeresztúron a Bukovinai Székelyek Találkozójára kerül sor, ahová 500 vendéget várnak a világ minden tájáról.
Erdély.ma

Megmutatják, hogy vannak: magyar napok Hunyad megyében
„Ideje már emelt fővel, magunkat kihúzva előállnunk és megmutatnunk: vagyunk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az I. Hunyad Megyei Magyar Napok egyhetes rendezvénysorozatának nyitónapján. Mint mondta, húsz évvel a rendszerváltás után és három évvel azt követően, hogy Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, ideje, hogy az erdélyi magyarság, és különösképp a szórványban élők megmutassák a többségi román nemzetnek: igenis léteznek, kulturális értékeik, hagyományaik vannak, amelyeket illik ismerni és tiszteletben tartani.
Kiderült, lényegében ez az elv vezérelte a Hunyad megyei magyarság alig néhány ezres csoportját, hogy összefogva, egymást támogatva első ízben megszervezzék a magyar napokat.
Többéves közösségi igény
Hunyad megyében mindössze öt településen élnek magyarok több mint ezres lélekszámban, ezek közül Lupényban, Petrozsényben és Vulkánon számottevő a magyarság részaránya, illetve jelentős számú magyar él még Vajdahunyadon és Déván is. Mint Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont igazgatója elmondta, a városhoz tartozó Csernakeresztúr a megye „legmagyarabb” települése, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Hunyad megyében a magyarság a lakosság mindössze öt százalékát teszi ki.
A magyar napok ötlete lényegében Winkler Gyula EP-képviselőnek és Takács Csabának, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnökének a fejéből pattant ki, de alulról jövő igény is megfogalmazódott rá. „Eddig is voltak szép magyar bálok különféle ünnepek alkalmával, ahol összegyűltünk akár háromszázan is, de nagyon vágytunk valami másra, olyan rendezvényekre, amilyeneket a székelyek szerveznek Hargita és Kovászna megyében” – magyarázták lapunknak a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont dolgozói, akik nagyon örülnek, hogy sikerült megszervezni a rendezvényt. Mint mondták, szabadidejük függvényében igyekeznek családostól minél több eseményen jelen lenni.
Varga Károly, a dévai Corvin Kiadó vezetője arról is beszámolt, hogy a Téglás Gábor Iskolaközpont felépítése is az összefogás, a közös munka eredménye, amelyből a parlamenti képviselőtől az iskolaépítésben érdekelt szülőkig mindenki derekasan kivette a részét. „Ez az iskola a Hunyad megyei magyarság és a magyar kultúra fellegvára is szeretne lenni” – szögezte le Kocsis Attila, a tanintézet igazgatója. Mint hangsúlyozta, a szórványban egy magyar iskolának a feladatköre nem csupán a magyar nyelvű oktatásban merül ki, olyan kulturális központnak kell lennie, ahol a megye legeldugottabb településéről érkező magyar gyerek is otthonra talál, jól érzi magát.
Lenyűgözték a románokat
„Meg kell mutatni önmagunkat, meg kell mutatni értékeinket. – szögezte le beszédében Winkler Gyula EP-képviselő. – Meg kell mutatnunk, hogy egy viszonylag kisszámú közösségnek is vannak értékes pedagógusai, tudós emberei, egyetemi tanárai, olyanok, akik lehet, hogy nincsenek már Hunyad megyében, de lélekben ide tartoznak.” Ezt erősítette meg Kabáné Sebestyén Mária festőművész is, aki a Magyar Házban szervezett kiállításmegnyitóján elmondta, nem telik el nap úgy, hogy ne gondolna Dévára. De Barabás Kásler Magda népdalénekes is felhívta a figyelmet a Csernakeresztúron tanult népdalok egyedi voltára.
A nyitónap fénypontja kétségkívül a dévai Drăgan Muntean Művelődési Ház előtt szervezett Megyei Gulyásfőző Verseny volt, amelyen a házigazda dévaiak mellett vajdahunyadi főzőcskézők is versenybe szálltak. A dévai Corvin Kiadó munkatársai alkotta csapatba a Corvin gondozásában megjelenő Erdélyi Konyha gyergyószentmiklósi és csíkszeredai szerkesztői is beálltak. Őket erősítette a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület citerazenekara és táncosai, illetve a gyergyószárhegyi faluturisztikai szövetség képviselője. A „citerás pityókás tokányuk” nem véletlenül nyerte el az első díjat, ezt igazolta a standjuk előtt hosszasan kígyózó sor is.
„Volt már ezen a téren bocskoros felvonulás és sütöttek itt miccstől kezdve flekkenig mindenféle finomságot, de igazi magyar gulyást most kóstolhattam először” – jelentette ki a Krónika kérdésére Dumitru Câmpeanu olténiai származású dévai lakos. Elmondta, nagyon hálás „magyar testvéreinek”, hogy megszervezték az eseményt, amelyen a gulyás mellett megkóstolhatta a „pityókás házikenyeret” és az oroszhegyi szilvapálinkát is.
Mindenhol történik valami
A magyar napok keretében a héten minden olyan Hunyad megyei településen, ahol számottevő a magyarság részaránya, lesz rendezvény. Déván ma este látják vendégül a Háromszék Táncegyüttest, Vajdahunyadon játszóház és kézműves foglalkozások lesznek a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és a helyi Kun Humanitárius Társaság jóvoltából; Lupényban népviselet-bemutatót tartanak. Holnap a vajdahunyadi csángótelepen kopjafát avatnak a bukovinai székelyek száz éve történt letelepedésének emlékére. Csütörtökön ingyenesen, idegenvezető kíséretében lehet meglátogatni a vajdahunyadi kastélyt, de lesz reneszánsz est és történelmi filmvetítés is.
Pénteken Szászvárosban tartanak városismertető sétát, míg Sztrigyszentgyörgyön szentmise keretében ünneplik a százéves templomot. Az egyhetes rendezvénysorozat fénypontjának a szombati, Déván és Vajdahunyadon egyaránt megrendezendő Vagyunk! felvonulás ígérkezik, ez alkalomból a két település főterén népviseletben vonul fel a Bukovinai Székely Találkozó 300 részvevője, illetve a magyar lakosok. Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

Kopjafaavató a Hunyad Megyei Magyar Napokon
Hunyad megye – Szerdán a bukovinai székelyek 100 éves letelepedésének emlékére avattak kopjafát a vajdahunyadi csángótelepi kápolna udvarán. A kopjafát Sepsiszentgyörgyön faragták, az ünnepségen jelen volt Balázs Antal faragómester is.
Az ünnepségsorozat a csángótelepiek várostól félreeső temetőjébe való zarándoklatával kezdődött, ahová közel harminc idős bukovinai székely leszármazott látogatott ki. A temetőben több száz székely nyugszik, de sajnos már csak néhány síremlék jelzi az egyes sírokat. Megható pillanat volt, ahogy a hozzátartozók a jeltelen sírokat is be tudták azonosítani, és elhelyezték a sírokra az otthonról hozott kerti virágot, elmondtak egy imát az elődök lelki üdvéért. Szabó Ákos plébános megszentelte a sírhelyeket. Az ünnepség a csángótelepi római katolikus kápolnánál folytatódott, bensőséges hangulatú és tartalmas ünnepség keretében leplezték le az első telepes bukovinai székelyek emlékére állított kopjafát.
A Kovászna Megye Tanácsa által adományozott kopjafa faragója, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal megható szavakkal bíztatta kitartásra, összefogásra a telepi magyarokat, hangsúlyozva abbéli örömét, hogy milyen nagyszerű érzés, mikor székelyek székelyekkel találkoznak Székelyföldön kívül. „Ez az emlékjel a múlt előtti tisztelgést és a vajdahunyadi magyar közösség jövőbe vetett hitét egyaránt jelképezi, hiszen remélem, a későbbi nemzedékek is visszajárnak majd ide emlékezni” – hangsúlyozta beszédében Babos Aranka vajdahunyadi RMDSZ elnök.
Dézsi Attila Hunyad megye prefektusa az összefogást emelte ki, emlékeztetve, hogy a bukovinai székelyek és azok utódai mindig jó példát mutattak összefogásból.
Az ünnepi beszédek sorát Sebestyén Pista bácsi zárta, a közösség egyik legidősebb tagja, aki visszaemlékezett szüleire és arra a csoportra, akik a semmiből teremtettek új életet maguknak és utódaiknak Erdély földjén. Az első koszorút a telepi magyarok részéről a közösség legidősebb és legfiatalabb tagja, a 88 éves Mariska néni és a 3 éves Noémi helyezte el.
A kopjafaavató ünnepség Vetési László Bukovina, mit vétettem? címmel megtartott előadásával folytatódott, a szórványkutató a bukovinai és erdélyi telepesfalvak mai arcát ismertette.
Fedezzük fel régi templomainkat – ezzel a jelszóval szerveztek szerdán a Hunyad Megyei Magyar napok keretében biciklitúrát, amelynek során Őraljaboldogfalvát keresték fel a fiatalok, ahol Hunyad megye legrégebbi református templomát és környékét járták be a vajdahunyadi fiatalok.
Déván a Téglás Gábor Iskolaközpontban sportnapot tartottak, délután pedig Hunyad megyei régi udvarházakat, kúriákat bemutató, Lészay Izabella képzőművész fotóiból válogatott kiállítás nyílt meg a Bulevard Étteremben, ahol régi magyar filmek is vetítésre is sor került.
A Zsil-völgyében is javában zajlanak a Hunyad Megye Magyar Napok rendezvényei, szerdán este Lupényban kabaréestet tartottak, Petrillán pedig irodalmi estet szerveztek, műsoron Babits Mihály: Jónás könyve.
Csütörtökön a Hunyad Megyei Magyar Napok központi színhelye Vajdahunyad vára lesz, amelyet ma ingyenesen lehet látogatni, este pedig magyar reneszánsz estnek és filmvetítésnek ad otthont.
erdon.ro

A bukovinai székelység hányatott sorsa a művészet nyelvén – Szétszórva is megtartották hitüket, büszke öntudatukat
Megható. Felemelő. Csodálatos. Számos dévai és vajdahunyadi magyar elérzékenyült, egyesek szemeiben könnyeket lehetet látni szombaton délután, a bukovinai székely népviselet dévai és vajdahunyadi felvonulásán.
Örömkönnyek voltak, öröm volt nézni, ahogy 300-300, népviseletbe öltözött bukovinai székely vonul fel a két város központjában, magyar nemzeti zászlókat lengetve, magyar dalokat énekelve, magyar táncokat járva.
Szombaton és vasárnap a Hunyad megyei magyar napok ugyanis a bukovinai székelyek Hunyad megyei letelepülésének századik évfordulója jegyében zajlottak. Tulajdonképpen a magyar napok erre az ünnepségre épültek, a korábbi napok gazdag rendezvényei amolyan kiegészítői voltak a szombati és vasárnapi fénypontnak.
Noha a bukovinai székelyek Déván, Vajdahunyadon és Sztrigyszentgyörgyön is fészket raktak, az ünnepség központja mégis Hunyad megye legjelentősebb bukovinai székely települése, Csernakeresztúr volt, s a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület volt az ünnepség főszervezője. Ott találkozott a 600 vendég, aki a bonyhádi (Tolna megye, Magyarország) Bukovinai Székely Szövetség szinte valamennyi tagtelepüléséről, az egész Kárpát-medencéből érkezett Hunyad megyei testvéreihez. A mostoha sors ugyanis szétszórta a bukovinai székelyeket, hagyományaikat, hitüket, büszke öntudatukat és szívós magyarságukat azonban mindenütt megtartották. 21 magyarországi és 5 vajdasági bukovinai székely csoport, összesen 600 ember jött el a nagy ünnepségre.
Ők is vonultak fel szombaton délután: 300-an Déván és 300-an Vajdahunyadon. A városközpontokon keresztül, a forgalomtól lezárt főutcákon. A helybeli magyarok – illetve egyszerű járókelők – örömére és csodálatára.
A felvonulás körülbelül egy órát tartott, mivel a felvonulók közben többször megálltak, néptáncokat jártak, népdalokat adtak elő, bukovinai székely múltjuk, hagyományaik és kultúrájuk büszkéségével. Piros-fehér-zöld nemzeti zászlók sokaságával. Nem hittem volna, hogy ezt is megérem, mondták sokan könnyes szemekkel, hiszen Trianon óta soha sem lobogott nyilvánosan ennyi magyar zászló Déván, közterületen a magyarság soha sem vállalhatta ilyen büszkén nemzeti mivoltát. A vajdahunyadi felvonulás talán még felemelőbb volt, mint a dévai, mivel a végén a színház előtti emelvényről a felvonulók a népes közönség előtt elénekelték a magyar himnuszt és a székely himnuszt is.
Az ünnepélyes felvonulások után a két csoport Csernakeresztúron találkozott. Este ott folytatódott az ünnepi program. Az iskola előtti téren több mint ezer magyar gyűlt össze – helybéliek, dévaiak, vajdahunyadiak, magyarországi és vajdasági vendégek. Kelemen Hunor kulturális miniszter, Winkler Gyula EP-képviselő, valamint Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa köszöntette az ünneplőket, majd a bukovinai székelység érdemes művészeinek előadása következett. A zuhogó eső ellenére a közönség egyre növekedett, míg Kóka Rozália, Fábián Éva, Nyitrai Mariann, és Sebestyén István hagyományos dalokat énekeltek, keserves és vidám rövid történeteket adtak elő, vagyis a bukovinai székelység hányatott sorsát ismertették művészi nyelven. Utánuk a budapesti Orthent együttes koncertje következett, ezzel zárult a szombati est.
Ma szintén Csernakeresztúron folytatódott az ünnepség. Előbb a helyiek és a vendégek megkoszorúzták a római katolikus templom kertjében lévő emlékkeresztet, majd a népviseletbe öltözött ünneplő közönség a falu központjába vonult, a szabadtéri hálaadó szentmisére, mivel a nagy tömeg egyszerűen nem fért be a templomba.
Délután a helyiek, valamint az összes meghívott bukovinai székely csoport szabadtéri néptáncelőadással ünnepelik meg a letelepedés, s a magyarként való megmaradás századik évfordulóját.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Ne csak kampányban forduljunk a magyarsághoz
A múlt héten megrendezett Hunyad megyei magyar napok rendkívül gazdag és tartalmas programmal kényeztették el az itteni magyarságot. Nyolc nap alatt összesen több, mint 40 magyar rendezvény volt, ami jelentős erőfeszítést jelentett, még ha 14 szervezet is vett részt a szervezésbe.
Erről beszélgetett a Nyugati Jelen Babos Arankával, a vajdahunyadi RMDSZ elnökével, a magyar napok egyik fő szervezőjével, aki mindenekelőtt az első 6 nap alatt vállalt fontos szerepet a szervezésben.
– Kemény fába vágtátok a fejszéteket, az első alkalommal megrendezett magyar napok mégis nagy sikert arattak. Hogyan állt össze a gazdag program?
– Régóta terveztük, néhány hónappal ezelőtt összeültünk és megbeszéltük, hogy minden városnak, minden szervezetnek milyen elképzelései vannak, milyen programokat terveznek és milyen személyzet áll rendelkezésre a szervezéshez. Jómagam természetesen főleg Vajdahunyadra koncentráltam, elképzeléseinket megbeszéltük a választmányban, majd hozzáfogtunk a munkához.
– Rendkívül gazdag volt a program. Kulturális rendezvények, koncertek, tudományos előadások, néptánc, gyermekprogramok, gulyásfőzés.
– A programot úgy igyekeztünk összeállítani, hogy fiatalokhoz és idősekhez, minden korosztályhoz szóljon, értelmiségieknek és egyszerű embereknek egyaránt vonzó legyen. A szervezésbe is sikerült bevonni az egyházakat, iskolákat, civilszervezeteket, ifjúsági szervezeteket és természetesen az RMDSZ-t. Közös munka volt, azzal a céllal, hogy a rendezvénysorozat minél több magyart megmozgasson.
– Bizonyos nézeteltérések azonban voltak a szervezők között, különösen a csernakeresztúriak és a többiek között.
– Természetesen akadnak véleménykülönbségek, főleg ekkora rendezvény megszervezésénél. Noha eleinte a csernakeresztúriak valóban nem örvendtek, hogy a magyar napok a bukovinai székely találkozóra épülnek, végül jól sikerült, hatékony együttműködés született, kölcsönösen segítettünk egymásnak. Sőt, serkentően hatott a kisebb településeken, amelyek felbátorodtak az első napok sikerein. Pénteken Bácsiban például így került sor 28 év után először magyar rendezvényre, holott ez eredetileg nem is szerepelt a programban. Egyes hangok megkérdőjelezték az RMDSZ bevonását a szervezésbe, de a hatósági engedélyek nagy részét, a közterület rendelkezésre bocsátását jelentős mértékben a szövetség intézte el, s a székelyföldi előadók is többnyire az RMDSZ-kapcsolatok révén jöttek el.
– Kettős precedens született. Egyrészt a románság felé nyitással, a saját magyar közösségünkből a nyilvánosság elé lépéssel, másrészt a szerteágazó gazdag 8 program révén. Eddig csupán a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság szervezte meg több településen rendezvényeit.
– A Dél-Erdélyért Kulturális Társaság most is jelentős részt vállalt a szervezésben, tapasztalataik roppant hasznosak voltak. Most például a vajdahunyadi 6-os számú iskola magyar diákjaival közösen léptek fel a Hunyadiak kastélyában a csütörtöki reneszánsz esten. A szervezés végül közös munka volt, Hobót Koppándi Zoltán lupényi unitárius lelkész hozta el, a Háromszék néptáncegyüttes a Hunyad megyei RMDSZ és Kovászna megye közötti együttműködés keretében lépett fel, a fénypontot, a népviseletes felvonulást, pedig a csernakeresztúriak biztosították. Már most gondolkozunk, hogy jövőre – amikor ismét magyar napokat szervezünk – mi legyen a fénypont. Most könnyű volt, hiszen a bukovinai székely találkozó révén a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület 600 meghívottat biztosított.
A közterületre való kilépés pedig a rendezvénysorozat egyik fő célja volt. Mi magunk ismerjük kultúránkat, hagyományainkat, értékeinket, ezeket vittük köztérre, hogy a többség is megismerje. A román sajtóból kedvező visszhang érkezett, a többség egyértelműen pozitívan értékelte a magyarság ünnepségét.
– Mennyibe kerültek az első hat nap rendezvényei?
– Még nem végeztük el a pontos számítást. Minél színvonalasabb rendezvények, minél kevesebb pénzből, ez volt a célunk. Eleinte Republik-koncertet terveztünk Vajdahunyadra, de erről anyagiak miatt mondtunk le, a legtöbb pénz Csernakeresztúrnak kellett, a bukovinai székely találkozóra. Kovászna megye sokat segített anyagilag is, akárcsak a Communitas Alapítvány. A magyarországi pályázatokra az ottani kormányváltás miatt még nem kaptunk választ.
–Ifjúsági programokat szerveztél, májusban elhoztad Vajdahunyadra a budapesti utcaszínházat, a Huniadi Cantores tagjaként Brüsszelben is felléptél reneszánsz zenével. November óta, amióta megválasztottak helyi RMDSZ-elnöknek, megmozgattad a vajdahunyadi magyarságot.
– Két éve, amióta haza érkeztem Kolozsvárról, igyekszem szervezni az ifjúságot. Olyan körülmények között akarok élni, ahol jól érezzem magam, s ha mi magunk nem alakítjuk ki ezeket a körülményeket, akkor ki tegye meg helyettünk? RMDSZ-szinten elkezdtük a tagság pontos összeírását, illetve új tagok toborzását. A magyar rendezvények szervezésének kiemelt fontosságot tulajdonítok, hogy a magyarok ne érezzék azt, hogy az RMDSZ csak kampányban emlékszik rájuk, akkor keresi fel őket, amikor szüksége van szavazataikra.
– További sok sikert kívánva, köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Erdély.ma

Honismereti és kapcsolatteremtő tábor Hunyad megyében
Idén kilencedik alkalommal került sorra Hunyad megyében a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület által szervezett honismereti és kapcsolatteremtő tábor, melyben 11 háromszéki, erdővidéki és 15 vajdahunyadi diák vett részt.
Nagy öröm volt számunkra, hogy idén a vajdahunyadi városi RMDSZ-szervezet társszervező lehetett ebben az igen hasznos táborban. A tábor célja Hunyad és Fehér megye történelmi és természeti örökségének megismerése, ugyanakkor baráti kapcsolatok kialakítása, erősítése Hunyad megyei és háromszéki fiatalok között. A tábor vezetői – Babos Aranka (Vajdahunyad), Demeter László és Fazakas Tünde (Barót) – arra törekedtek, hogy a tábor valódi élményt jelentsen a részt vevő diákoknak, ugyanakkor történelmi, természetrajzi ismereteiket is gyarapítsák.
A július 17–24. között sorra kerülő tábor idején számos érdekes helyszínt kerestek fel közösen: a vajdahunyadi Hunyadi- várkastélyt, Déva várát, az őraljaboldogfalvi református templomot és a Kendeffy- kastélyt, Alvinc nevezetes helyeit, a gyulafehérvári székesegyházat, a demsusi ortodox templomot. Csodálatos természeti környezetben gyönyörködhettek gyermekeink a hátszegi bölényrezervátumban, a csáklyai Rómaifürdőnél, az Aranyi-hegy vagy Kenyérhegy lábainál, vagy a piski arborétumban. Népszerűnek bizonyult a csernátoni Csiporkázó Játszóház Egyesület munkatársai által a vajdahunyadi magyar házban tartott kézműves- foglalkozás, a Kalánfürdőn és a csolnakosi kempingnél zajló strandolás, valamint a vajdahunyadi záróbuli.
A tábor során számos ismerettel gazdagodtak diákjaink, de talán legnagyobb hozadéka a tábornak, hogy barátságok szövődtek, megható volt a búcsúzkodás, és reményeink szerint ezeket a kötelékeket erősíteni tudjuk a jövőben.
Babos Aranka, Demeter László. Népújság (Marosvásárhely)

Gyerekek a szórványból
În sfârşit! Azaz Végre, megérkeztünk! ― mondja az a vajdahunyadi első osztályos magyar kislány, ki Árkoson a hosszú út után lehuppan ágyára. Hogy megkönnyebbült sóhaját románul közölte társával, észre sem veszi ― ez ,,természetes” a szórványban élőknél, a környezetükben beszélt nyelvről anyanyelvükre és vissza az átjárás már-már tudattalan. S ez a beolvadás első lépcsőfoka is.
Éppen ennek megelőzéséről szól a Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata által kezdeményezett, Összetartozunk szórványprogramnak a gyerekek táboroztatására vonatkozó része, melyet immár az ősz óta az iskolások közötti levelezés készít elő. A Székely Mikó Kollégium diákjai a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont V―VIII. osztályos, Böjte atya ,,gyerekeiből” álló csapatát fogadták a Benedek-mezőn, illetve Árkoson a Váradi József Általános Iskola diákjai a vajdahunyadi magyar tagozatos elemistákkal együtt töltöttek el néhány napot, majd ugyancsak a Benedek-mezőn a Mikes Kelemen Főgimnázium a dévai magyar középiskola egy másik csoportját látta vendégül.
Június, július folyamán mintegy kétszáz Hunyad megyei és háromszéki gyerek nyaralt együtt itt és Szászvárosban, programjuk nagyon változatos volt, a Háromszék és Sepsiszentgyörgy látnivalóival való ismerkedés mellett kézműves-tevékenységek, népdaltanulás, sportprogramok is szerepeltek a tevékenységek között, olyannyira, hogy még szabad idejüket is mindig kitöltötte a közös játék, az ismert népdalok éneklése vagy a filmnézés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Számos tanintézetet zárnak be a gyerekhiány miatt Erdély-szerte
Bár az új tanügyi törvénytervezetben szereplő fejkvótarendszer még nem lépett érvénybe, a gyerekhiány miatt már a 2010–2011-es tanévtől számos iskolát kell megszüntetni, és osztályokat kell összevonni. Ez a magyar tannyelvű oktatásra vonatkozóan is elkerülhetetlen, bár a megyei tanfelügyelőségek magyar szakemberei saját bevallásuk szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél kevesebb tanintézetre kerüljön lakat. Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat.
Kovászna megyében két elemi iskolát és egy óvodát kénytelenek bezárni a gyerekhiány miatt. Bár az alapelv szerint minden településen kellene működnie elemi iskolának és óvodának, ha nincs elég gyerek, ez nem tartható – mondta Keresztély Irma főtanfelügyelő. Így szeptembertől már nem nyitja meg kapuit a lisznyói elemi iskola, az uzonfűzesi óvoda és a csernátoni faluvégi kis iskola.
Keresztély Irma emlékeztetett: a háromszéki tanügyi rendszer átszervezése 2007-ben kezdődött, amikor hat egységet számoltak fel, a következő évben másik hármat zártak be. A megmaradt gyerekeket iskolabusszal szállították a községközpontba vagy a legközelebbi település iskolájába-óvodájába. Azóta sikerült egy kiegyensúlyozott iskolahálózatot kialakítani, de a gyereklétszám csökkenése miatt idén elkerülhetetlenné vált újabb iskolák felszámolása, magyarázta a főtanfelügyelő, aki szerint a fejkvótarendszer bevezetésével további iskolák, óvodák bezárására lehet számítani.
Beiskolázási kampány zajlik
Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat, mondta. Kovászna megyében a napokban az iskolaigazgatók és osztályfőnökök otthonukban keresik fel azokat a fiatalokat, akik a nyolcadik osztály befejezése után nem akarják folytatni tanulmányaikat. A pedagógusok megpróbálják meggyőzni a szülőket és a gyereket, hogy végezze el a kötelező tíz osztályt. A megyében 92 diáknak kell pótvizsgáznia, és 111 nyolcadik osztályt végzett tanulót nem zártak le, ők vélhetően nem akarják folytatni tanulmányaikat. Ha ezek a gyerekek nem iratkoznak be kilencedikbe, négy osztályt nem tudnak megalakítani. A megyében a beiskolázási tervben 70 kilencedik osztály szerepel, de nem sikerült valamennyit betölteni. Tizenötben húszfősnél kisebb a létszám. Baróton, a Baróti Szabó Dávid-iskolában két kilencedik osztályt terveztek, ám ezekbe mindössze két-két diák iratkozott be.
Hargita megyében kilenc vidéki iskolát kell megszüntetni az új tanévtől, a gyerekek a községközpontokba ingáznak majd. Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő szerint alaposan megvizsgálták mindenik tanintézet helyzetét, mielőtt a bezárásukról döntöttek volna. Zömében eldugott településekről van szó, ahol kevés a gyerek, és mostohák a körülmények a tanintézetekben, tette hozzá. Mint mondta, Székelymagyaroson, Bágyon és Lókodon óvodákat zárnak be, míg Csehétfalván, Medeséren, Hágótőn, Récefalván, Keményfalván és Bükkhavaspatakán az iskolákra került lakat. A főtanfelügyelő szerint az ezekben dolgozó pedagógusok más tanintézetekben folytatják majd pályafutásukat. Mint mondta, ahol a szülőket kellőképpen informálták a folyamatról, ott elfogadták a helyzetet, máshol azonban ellenezték a tanintézetek bezárását.
Hiányoznak az iskolabuszok
Az iskola-összevonások Maros megyében is elkerülhetetlenek. Dumitru Matei főtanfelügyelő szerint ősztől 25 tanintézetet zárnak be gyerekhiány miatt. Főleg a kis települések iskoláira és óvodáira kerül lakat, ahol már az előző években is összevont osztályok működtek minimális létszámmal. Ami a magyar tagozatot illeti, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes lapunknak elmondta, egyetlen kis faluban sem bolygatják az elemi oktatást, az általános iskolákban viszont kénytelenek néhány osztályt felszámolni. Bár még nem született végleges döntés, egyre inkább úgy tűnik, hogy szeptember 15-étől többek között a bözödi, gerendkeresztúri és kerelői gyerekeknek kell ingázniuk. Helyzetüket azonban tovább bonyolítja az iskolabuszok hiánya.
„A minisztériumból ígéretet kaptunk kisbuszokra, azonban nem tudni, hogy ezek megérkeznek három héten belül, vagy sem” – nyilatkozta Illés. Hozzátette, bár szeptember 15. rohamosan közeleg, az új tanévet illetően még nagyon sok a kérdőjel. Maros megyében a 2010/11-es tanévben 239 önálló jogi személyiséggel rendelkező iskola működik majd, a többi 636 valamelyik központi intézmény része.
Magyar és román iskolaközpontok alakulnak
Szatmárnémetiben tizenkét magyar osztályt érint a tanintézetek összevonása – nyilatkozta lapunknak Kónya László főtanfelügyelő-helyettes. A megyeközpontban a Batizi úton található 13-as számú általános iskolát, illetve a Dariu Pop-iskola diákjait érinti az intézkedés. Az előbbiből nyolc, míg az utóbbiból három magyar tannyelvű osztályt kénytelenek átköltöztetni egy másik tanintézetbe. Ezek többsége minimális, tízgyermekes létszámmal működött, ezért is volt szükség az iskolák összevonásra, fejtette ki Kónya. Az összevonás eredményeképpen legfeljebb 500 méterrel kell majd nagyobb távot megtenniük a tanulóknak – tette hozzá. Megyei szinten 40 magyar kisdiáknak szűnt meg eddigi iskolája. Ők iskolabusszal négy-öt kilométert fognak utazni naponta, hogy iskolába járhassanak, magyarázta Kónya.
A gyakorlat szerint vidéken külön román és magyar nyelvű iskolaközpontokat alakítanak ki. Szamoskrassón például magyar nyelven folyik az oktatás, ide a helyieken kívül három környező településről érkeznek diákok, míg a szomszédos Nagykolcsra a román nyelven tanuló gyerekek járnak – magyarázta Kónya. Ugyanez a helyzet Szatmárpálfalva és a szomszédos Ombod esetében is, az előbbiben román, míg az utóbbiban magyar tannyelvű iskola működik, mondta Kónya, hozzátéve, hogy ezekben az osztályokban többnyire szimultán oktatás folyik majd.
Megússzák a tavalyi iskolabezárásokkal
Máramaros megyében idén nem szűnnek meg magyar osztályok. Váradi Izabella magyar szakos tanfelügyelő szerint azonban, ha életbe lép a minimum 15 fős osztályok működtetését előíró rendelet, a megyében komoly gondok lesznek a magyar osztályokkal, hiszen ezekben alig tanul több tíz diáknál. Felsőbányán idén tíz diákkal indul első osztály, Szinérváralján pedig nyolc tanuló kezdheti el a negyedik osztályt. Mindkét esetben minisztériumi engedély szükséges az osztályok elindításához, amit valószínűleg meg is kapnak. Tavaly egyébként 7 százalékkal csökkent a magyar osztályok száma Máramaros megyében, közölte sajnálattal a tanfelügyelő. Idén viszont örömre ad okot, hogy Égerháton például, ahol már évek óta egy négy diákból álló összevont osztályt tartanak fenn, ötfős lesz a létszám, nyilatkozta a magyar szakos tanfelügyelő.
Bihar megyében egyelőre még zajlik az összesítés, és csak péntekre derül ki, hogy hány román és magyar osztályt érint az iskola-öszszevonás, tudtuk meg Elena Bacter tanfelügyelőségi szóvivőtől. Kedvezőtlen demográfiai folyamat. Szilágy megyében 37 tanintézetben nem lesz oktatás az új tanévtől, szintén az egyre csökkenő gyereklétszám miatt. 13 óvodát, 19 elemi és öt általános iskolát zárnak be, közölte Ioan Abrudan főtanfelügyelő, aki szerint a lépésnek semmi köze a pedagógusok elbocsátásához, ez a demográfiai folyamat eredménye.
Az említett tanintézetekben ugyanis nincs meg a működtetéshez szükséges minimális létszám, óvodákban négy, iskolai osztályok esetében tíz gyerek. Ugyanakkor 15 tanintézetnek megszűnik a jogi személyisége, más iskolák vezetősége alá kerülnek. Az iskolafelszámolás a magyar nyelvű oktatást is érinti. Márkus László, a magyar tagozatért felelős tanfelügyelő lapunknak elmondta, három érintett elemi iskolában vannak magyar osztályok is, illetve három általános iskolát szerveznek át az új tanévtől. A felszámolandó boroszlói iskola diákjai Panitba fognak ingázni, illetve két tanintézet elveszíti önállóságát, az erkedi Kusalyhoz, a szilágyzoványi Ipphez fog tartozni.
Egyre nehezebb magyar osztályokat indítani Hunyad megyében is. Mint Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának elmondta, a megyében nem szűnnek meg magyar iskolák – hiszen vidéken már nincs is magyar tagozat –, azonban osztályokat kénytelenek összevonni. A dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban például eddig két-két magyar osztály működött, hiszen a városi gyerekek mellett a Böjte Csaba ferences atya által felkarolt árva gyerekek is itt tanulnak. Azonban az alacsony létszám miatt a második osztályt kénytelenek összevonni, és örülnek, hogy nagy munka árán a 3., illetve 4. osztályokat sikerült megmenteni, mondta a tanfelügyelő-helyettes. Örvendetes azonban, hogy kilencedik osztályban mind a turizmus, mind a matematika-informatika szakon van elegendő diák. Lupényban és Vajdahunyadon azonban csak egy-egy ötödik osztály indul magyar tagozaton, tette hozzá Máté Márta. Krónika (Kolozsvár)

A történelemhamisítás fellegvárai
Húsz évvel a rendszerváltás után is folytatódik a történelemelferdítés Erdély két leglátogatottabb várkastélyában. Noha mind Törcsváron, mind Vajdahunyadon történt némi áttörés a kastélyok történelmének hitelesebb bemutatása terén, a világszerte ismert két épület magyar jellegére elvétve mindössze néhány mondat utal. Míg a törcsvári „Drakula-kastélyban” a történelem jóformán 1920 után, a román királyi párral kezdődik, a vajdahunyadi vár falai között is sűrűbben találkozni a véres kezű és -szájú, mitikus román gróffal, mint Hunyadi Jánossal vagy fiával, Mátyással. A történelmi csúsztatások és féligazságok nem csak a magyar látogatókat zavarják; a jelenlegi helyzetet a Krónikának nyilatkozó Stelian Arcadie Mândruţ tudományos kutató is élesen bírálta. (Erdély védelmét szolgálta Törcsvár. A törcsvári kastély több évszázadon át a mellette elhaladó fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és Erdély védelmére épült. Az I. Lajos magyar király engedélyével 1377-ben épült erőd, fekvéséből adódóan, a nehezen bevehető várak közé tartozott. 1498-ban II. Ulászló zálogba adta a várat Brassónak, majd 1528. január 25-én II. Lajos király meghosszabbította a zálogot 25 évvel azzal a kikötéssel, hogy a vár várnagya mindenkor magyar legyen.
1568-ban a kastély végleg Brassó fennhatósága alá került, aminek következményeként 1660-ban II. Rákóczi György, a Mikes Mihály vezette székely katonákkal elfoglalta a várat. A brassói szászok 1916-ban visszaajándékozták IV. Károly királynak, aki feleségének, Zita királynénak adta a várat. Trianon után, 1920-ban Karl Schnell brassói polgármester ismét elajándékozta, ezúttal Mária román királynénak.
Az uralkodó felesége átépítette és romantikus kiegészítésekkel restauráltatta, majd lányának, Ilona hercegnőnek hagyta örökségül, aki 1931-ben ment férjhez Habsburg Antalhoz. A házaspár később Ausztriába költözött, s 1948-ban – a királyi család száműzetése után – a törcsvári kastély a román állam tulajdonává vált. Az államosítás után nem sokkal ódon falai között múzeumot rendeztek be. A visszaszolgáltatási törvények alapján 2009-ben a kastély visszakerült Ilona hercegnő leszármazottaihoz.
Vajdahunyad – erősségből lovagvár Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János építette ki kormányzói rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta: eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai. A 18. század első felében, 1725-től a kincstári uradalom hivatalai is kaptak helyet. Első komolyabb felújítását két évszázaddal ezelőtt, 1807-ben látogatásakor rendelte el. A munkálatoknak tizenegy esztendővel később egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. 1854-ben ismét tűz pusztított. Az erődítményben korábban is ütött ki tűz, de akkor az ellenség okozta.
Például 1601-ben, amikor az „országegyesítő” Mihály vajda (Mihai Viteazul) megrohamozta és felgyújtatta. Az évtizedekig elhúzódó helyreállítást 1868-ban népszerűsítő kampány nyomán, közadakozásból kezdték el. A restaurálást vezető Schulcz Ferenc és Steindl Imre, a kor felfogása szerint, egységesen gótikussá próbálta „visszaalakítani” a várat. Egyes részeket megsemmisítettek vagy kiemeltek és helyükre újakat toldottak be.
A tudományos igényű helyreállítás csak a múlt század elején kezdődött, amikor 1907 és 1913 között munkájával nem a kor divatját, hanem az eredeti rajzokat próbálta követni. A kommunista érában és az azt követő húsz évben a várat olykor nagyon lassú, máskor valamivel gyorsabb iramban, szinte folytonosan restaurálják.)
Drakula és a playboykirály
Tájékozatlan turistának nem ajánlatos a Nagy Lajos magyar király által épített kastély iránt érdeklődni, mert ilyesmiről tíz járókelőből kilenc sem Brassóban, sem a közeli Törcsváron nem hallott. A kérdésre általában kétféle válasz érkezik: az egyik egy unott vállvonogatás, a másik egy inkább turistabarátnak nevezhető pótajánlat. „Ilyen kastély nálunk nincs – mondja egy jól öltözött, angolul folyékonyan beszélő középkorú brassói hölgy, akit kíváncsiságból éppen a Kapu utcában állítunk le. – De ha valami érdekeset akarnak látni, érdemes kiruccanniuk Törcsvárra, ott van Drakula kastélya.”
Miért is lepődünk meg, hisz már a magyarországi turisták is Drakula-kastély néven kezdik emlegetni. Ami nem is csoda, hisz a történelemhamisítók nem alusznak. Legalábbis azok, akik a kastély alatti nagy bazárban szinte minden egyes portékájuk által a véres grófot népszerűsítik. Nem is akad olyan emléktárgy, amelyből ne készült volna drakulás változat. „Ezek mennek a legjobban, ezt kérik a turisták” – magyarázza az egyik idősebb elárusító, majd amikor hallja, hogy magyarul beszélünk, bizalmasan a fülünkbe súgja: „még a magyarok is”.
Pedig aligha hihető, hogy minden egyes magyar turista vámpírlátogatásra érkezne Törcsvárra, és a kastély I. Lajostól IV. Károly Zita nevű feleségéig tartó több évszázados történelme egyáltalán ne érdekelné. A szuvenírbolt könyvrészlegén azonban csak egyiptomi és görögországi útleírások sorakoznak magyar nyelven, vagy esetleg recepteskönyvet lehet vásárolni. „Valami történelmi jellegű írás nincs? Akár románul vagy angolul…” – fordulunk az eladóhoz.
A férfi arca felvillan, és máris gratulál. „Maguk komoly emberek lehetnek. Akkor Paul D. Quinlan, II. Károly román királyról szóló kötetét ajánlom” – mondja, és rámutat a Regele Playboy című kötetre. Ha belegondolunk, hogy a még életben lévő Mihály király édesapja volt a történelem egyetlen uralkodója, aki kétszer is lemondott királyságáról szerelmei, Zizi Lambrino, majd Elena Lupescu miatt, a Humanitas Kiadónak és szerzőjének nem is kellett különösebben elbulvárosítania az uralkodó sztoriját.
Mielőtt beérnénk a kastélyba, komoly tömegen kell átverekednünk magunkat. A legtöbben hazai látogatók, de a csoportok között vannak angolul, héberül vagy akár japánul beszélő turisták is. Rögtön a bejárat után magyarokkal is találkozunk, akik a közeli Székelyföldről léptek át a Barcaságba. Tekintetünk egyből megakad a falra rögzített ismertetőn, ahol néhány mondat erejéig szó esik a várkastély magyar vonatkozásáról is.
Legutóbbi látogatásunkhoz képest újdonságként hat, hogy Öreg Mircea neve mellett megjelenik a Sigismund de Luxemburgnak nevezett magyar király, Luxemburgi Zsigmond, majd Iancu de Hunedoarának keresztelt Hunyadi János, illetve Bethlen Gábor és II. Rákóczi György, szintén elrománosított változatban. Az ismertetőtábla szövege még így is előrelépésként hat az elmúlt évek teljesen egyoldalú feliratához képest.
Ám Zita magyar királynéról egyetlen mondatocska sem esik, még a múzeum alkalmazottai sem tudják megmutatni, melyik volt az ő szobája. Miután összenéznek, meg is vallják, hogy ők „életükben nem hallottak erről a nőről”.
A falakra kiaggatott korabeli képek csak a kastély későbbi tulajdonosáról, Mária román királynéról tanúskodnak. Az idegenvezetők is őt emlegetik mindegyre és nagy előszeretettel. Az egyik teremben pergő képsorok is csak a román királyi családról szólnak – mintha előttük emberfia nem tette volna be a lábát a kastélyba. A termek ismertetőjéből is csak az derül ki, melyik volt Mária könyvtára, Ferdinánd hálója, Miklós kitagadott herceg szobája vagy Mircea herceg kápolnája.
Meghalt Mátyás, oda az igazság
Vajdahunyadon, a Mikszáth által a várak királyának nevezett Hunyadiak váránál egy picivel másabb a helyzet. A történelemelferdítési kísérletek itt is már a bejáratnál megmutatkoznak, igaz, nagyjából ennyiből ki is merülnek. Ott Decebalnak és Avram Iancunak szentelt, gipszből készült domborműveket csodálhat meg a látogató, akit kétnyelvű köszöntőtábla fogad.
Sajnos a logika meg a várakozás ellenére a második nyelv nem a magyar, hanem az angol. Bent, a falakon meg az érintős képernyőn viszont már több minden olvasható magyarul is. Nem annyi, mint románul, pedig a helyiek szerint 2000-ig minden egyes tábla kétnyelvű volt.
A restaurálást követően azonban már nem helyezték vissza ezeket, s mára csak imitt-amott láthatunk egy-egy magyar feliratot. Az emléktárgyakat árusító boltokban is a vérszomjas Drakula jelentős fölényben van Mátyással, az igazságossal szemben.
Az egyik pultnál hűtőmágnes után érdeklődünk, de a bárányt, gombát vagy teknősbékát ábrázolók közül egyiket sem választhatjuk vajdahunyadi szuvenírnek. A dákok harci zászlaját pedig nem a magunkfajta látogatóknak kell kínálni. „Jó lenne valami magyar jellegű tárgyakat is árusítani, én kértem is, de még nem kaptam” – panaszkodik a pult túlsó oldaláról az egyik középkorú kereskedőnő, miután egyértelmű csalódottságot olvas le arcunkról.
Hogyisne szomorodna el az ember, amikor a kínai mütyür vagy a Drakulás csésze helyett inkább egy magyar nyelvű turisztikai könyvet vagy legalább egy útikalauzt választana. „Csak Erdély háromnyelvű térképével szolgálhatok.
De egy hét múlva lehet, hogy könyvem is lesz” – próbálja kiengesztelni potenciális, ám egy hét múlva biztos vissza nem térő vásárlóit az eladó. A magyar nyelv azért még sincs teljes egészében száműzve a Hunyadiak várából. Ha az ismertető feliratokon ritkán fellelhető, a falfirkák révén annál sűrűbben. „Itt járt Kovács Mária és Farkas Zoltán” – olvasható egyik helyen. Másutt Lázár Sándorné állított emléket önmagának. Valamivel odébb a felsőmarosmenti Disznajót juttatta be a falu egyik szülötte Mátyás király otthonába.
Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus belátja, hogy annak ellenére, hogy a vajdahunyadi lovagvár látogatói mintegy 80 százalékban hazai vagy anyaországi magyar nemzetiségű turisták, az illetékesek aligha próbálnak a látogatók kedvében járni.
„Sok-sok év után annyit értünk el, hogy alkalmaztak egy magyar idegenvezetőt” – könyveli el az egyetlen sikert Dézsi. Ottjártunkkor, egy szombat délelőtt, amikor egyik magyar csoport a másik után érkezett, azonban nyoma sem volt a látogatók anyanyelvén is kommunikálni képes idegenvezetőnek.
Hamarosan kiderült: turista idény ide, látogatók igénye oda, az új alkalmazott a hatodik napot ünnepli, vallását pedig szentnek tekinti. „Szerettük volna, ha mindenüvé kikerülnek a magyar feliratok, amit eddig csak részben értünk el. Érződik, hogy a vár mint ingatlan a hunyadi önkormányzathoz tartozik, a műemlékvédelmi része pedig a művelődési tárca fennhatósága alatt áll. Ez a kétfejűség hátránya” – állítja a kormánybiztos.
Érzelem és tudomány
A helyzeten mielőbb változtatni kell, véli Stelian Arcadie Mândruţ történész, egyetemi tanár. A kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézet tudományos kutatója maga is meglepődve tapasztalta a falakon megjelenő útmutatók hiányosságait.
„Véleményem szerint az ismertetőket feltétlenül ki kellene egészíteni – nem érzelmi, hanem tudományos módon. Semmiként nem szabad letagadni vagy minimalizálni a középkor és az akkor épült erdélyi kastélyok magyar jellegét” – fejtette ki lapunknak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult történész.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Akár jövő év elejétől is kikerülhetnek a magyar feliratok a műemlék-épületekre
Év végáéig dolgozná ki Kelemen Hunor azt a minisztériumi rendeletet, amely szabályozza a nemzeti kisebbségekhez kapcsolódó műemlék-épületek turisztikai tábláinak többnyelvű feliratozását. "Meg kell találni azt a jogi megoldást, amely lehetővé teszi, hogy a rendelet Kolozsváron, Sulinán, vagy Vajdahunyadon, a magyar, zsidó, vagy az ukrán, avagy a Dobrudzsában lakó kisebbségek esetében egyaránt alkalmazható legyen" - jelentette ki Kelemen és hozzátette: jelenleg sem létezik olyan törvény Romániában, amely akadályozná a többnyelvű feliratok elhelyezését, annál inkább léteznek gáncsoskodó önkormányzati vezetők, akik nem hajlandók kitenni ezeket a turistatájékoztató táblákat.
(tudóítónktól) Transindex.ro

Megjelent a Hunyad Megyei Hírmondó
Vajdahunyad
A közéleti havilap októberi száma kissé megkésve, november első napjaiban jelent meg.
A lapszám első oldalon emlékezik meg az október 6-i ünnepségekről. Olvashatunk arról az eseményről, amelyet a vajdahunyadi Várban tartottak, felléptek a vajdahunyadi 6-os Számú Általános Iskola diákjai, valamint a dévai Téglás Gábor Iskola tanulói. Brádon, ahol alig kétszáz magyar él, szintén megemlékeztek az ünnepről – írja Baráth Árpád. Mátyus Enikő a lupényi ünnepségről számol be. A 125 éves EMKÉ-ről ír Schreiber István helytörténész. Másik cikkében az említett szerző Bethlen Gábor Erdély fejedelme tiszteletére tartott ünnepségekről ír, amelyeket Déván, Vajdahunyadon és Marosillyén tartottak a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság szervezésében. További írásában pedig arról olvashatunk, hogyan lehetne megmenteni a közel két évszázados piski Fogadót, amely a Sztrigy partján épült Ópiskinél. Deák Levente jogi tanáccsal szolgál a tulajdon átruházási jövedelemadó kiszámításáról, Csatlós Erzsébet pedig a bor és a szőlő egészségvédő hatásáról értekezik. Olvashatunk továbbá a gyógyszerek helyes használatáról.
A dévai református templom 100 éves jubileumáról írott cikk szintén helyet kap a lapban, László Gergely Pál pedig az október 24-i ünnepségről cikkez. Ugyanakkor a lap a Hunyad vármegye 1910. október 30-i számából idézi az 1910. október 23-i felszentelési ünnep mozzanatait, Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor pedig a lélek csendjéről ír. Benedekfy Dávid arról számol be, hogy Lupényban Magyar Házat avattak, Csatlós Erzsébet a dévai szüreti bálról cikkez. Tudomást szerezhetünk továbbá arról is, hogy Vajdahunyadon magyar nyelvű helységnévtáblát helyeznek ki. László Gergely Pál ezúttal is morfondírozik, Kun Árpád Bemutatjuk templomainkat sorozatában pedig a Déva telepi Szent Antal katolikus templom rövid történetét ismerteti. Végül László Anna magyartanár római útijegyzeteibe is bepillanthatunk. Az újságot Kun Gazda Gergely állította ösze és megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta.
Kun Árpád, Szabadság (Kolozsvár)

TestvérHálót szőnek a szórványban élő magyar közösségek
Támogatja a magyar kormány a külhoni szórványmagyarok egymás között kiépülő kapcsolatait erősítő, TestvérHáló elnevezésű kezdeményezést – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság annak kapcsán, hogy a program első rendezvényeként pénteken a romániai Vajdahunyadon egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet létesített egymással testvérkapcsolatot.
Az államtitkárság pénteki közleménye szerint a kezdeményezésről Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Vajdahunyadon, a Hunyadi Református Egyházmegye újraalakulásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen beszélt.
A tájékoztatás szerint a helyettes államtitkár kiemelte: az alulról jövő kezdeményezés célja, hogy a külhoni magyarság szórványban élő közösségeit arra ösztönözze, ismerjék meg egymást, vegyék fel a kapcsolatot egymással, ezzel is erősítve magyar identitásukat. Ennek példája a vajdahunyadi találkozó, ahol egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet épített ki testvérkapcsolatokat – hívta fel a figyelmet.
A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget magyar és magyar ember között, hiszen mindenki egyformán fontos Magyarország számára.
Elmondta továbbá, hogy „valamennyiünk kötelessége és öröme is egyben", hogy felvállaljuk minden egyes magyar ember, magyar közösség együvé tartozását és boldogulását.
Répás Zsuzsanna külön örömét fejezte ki, hogy a régióban elindult egy kezdeményezés, amely céljául tűzte ki, hogy szórványban élő közösségek kapcsolatra lépjenek egymással, fogjanak össze és hozzanak létre élő és gyümölcsöző kapcsolatot. A kezdeményezést a dél-erdélyi Lupény és a délvidéki dél-bánsági Torontálvásárhely közösségei indították el. Hogy a közösségek további kapcsolattartását a magyar kormány is segítse, Répás Zsuzsanna informatikai eszközöket – webkamerákat és headseteket – ajándékozott a gyülekezeteknek.
A rendezvényen a tájékoztatás szerint a a bánsági szórványgyülekezetek képviselője, Gyenge Károly lelkipásztor is jelen volt, aki szintén köszöntötte a Hunyad megyei közösséget, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a hasonló körülmények között, szórványban élő testvérközösség életében.
A továbbiakban Ősz Sándor Előd lelkipásztor-levéltáros tartott előadást Húszéves az újraalakult Hunyadi Református Egyházmegye címmel, valamint Magyari Hunor és Szántó Tünde mutatta be A Hunyadi Református Egyházmegye templomai című albumot, amely a régió templomi örökségét kitűnő fényképekkel és történeti áttekintéssel dokumentálja. Erdély.ma

TestvérHáló épül a szórványban élő magyar közösségek kapcsolattartására
Támogatja a magyar kormány a külhoni szórványmagyarok egymás között kiépülő kapcsolatait erősítő, TestvérHáló elnevezésű kezdeményezést - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság MTI-vel annak kapcsán, hogy a program első rendezvényeként pénteken a romániai Vajdahunyadon egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet létesített egymással testvérkapcsolatot.
Az államtitkárság pénteki közleménye szerint a kezdeményezésről Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Vajdahunyadon, a Hunyadi Református Egyházmegye újraalakulásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen beszélt.
A tájékoztatás szerint a helyettes államtitkár kiemelte: az alulról jövő kezdeményezés célja, hogy a külhoni magyarság szórványban élő közösségeit arra ösztönözze, ismerjék meg egymást, vegyék fel a kapcsolatot egymással, ezzel is erősítve magyar identitásukat. Ennek példája a vajdahunyadi találkozó, ahol egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet épített ki testvérkapcsolatokat - hívta fel a figyelmet.
A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget magyar és magyar ember között, hiszen mindenki egyformán fontos Magyarország számára.
Elmondta továbbá, hogy "valamennyiünk kötelessége és öröme is egyben", hogy felvállaljuk minden egyes magyar ember, magyar közösség együvé tartozását és boldogulását.
Répás Zsuzsanna külön örömét fejezte ki, hogy a régióban elindult egy kezdeményezés, amely céljául tűzte ki, hogy szórványban élő közösségek kapcsolatra lépjenek egymással, fogjanak össze és hozzanak létre élő és gyümölcsöző kapcsolatot. A kezdeményezést a dél-erdélyi Lupény és a délvidéki dél-bánsági Torontálvásárhely közösségei indították el. Hogy a közösségek további kapcsolattartását a magyar kormány is segítse, Répás Zsuzsanna informatikai eszközöket - webkamerákat és headseteket - ajándékozott a gyülekezeteknek.
A rendezvényen a tájékoztatás szerint a a bánsági szórványgyülekezetek képviselője, Gyenge Károly lelkipásztor is jelen volt, aki szintén köszöntötte a Hunyad megyei közösséget, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a hasonló körülmények között, szórványban élő testvérközösség életében.
A továbbiakban Ősz Sándor Előd lelkipásztor-levéltáros tartott előadást Húszéves az újraalakult Hunyadi Református Egyházmegye címmel, valamint Magyari Hunor és Szántó Tünde mutatta be A Hunyadi Református Egyházmegye templomai című albumot, amely a régió templomi örökségét kitűnő fényképekkel és történeti áttekintéssel dokumentálja, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van magyar jövő Hunyad megyében
77 rendezvény, több mint 5000 résztvevő, 40 együttműködő intézmény és szervezet jelenti számokban az egyéves Székelyföld–Szórvány Partnerséget, amelyet a háromszéki és Hunyad megyei magyarok kötöttek 2009 decemberében. Az Összetartozunk együttműködési program kiértékelőjét szombaton tartották Vajdahunyadon a Magyar Házban, ahol emléklapot is átadtak azoknak, akik aktívan részt vettek a program működtetésében.
A kiértékelő konferencián részt vett Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Talabér Márta, Várpalota polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő, valamint Szandhofer János, Dabas alpolgármestere. A rendezvény házigazdája Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke volt.
"Több mint ötezren vettek részt közvetlenül a programban egy év alatt. Lehet, hogy Székelyföldön ez nem nagy szám, viszont a 25 ezres Hunyad megyei magyar közösséghez viszonyítva igenis jelentős eredmény, és jelentős mértékben hozzájárul a nemzeti identitás megerősítésében. Mi hiszünk abban, hogy van magyar jövő Dél-Erdélyben" – jelentette ki Winkler Gyula. Ugyancsak a nemzeti identitás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta Tamás Sándor, aki a közelgő népszámlálásra hívta fel a figyelmet. Illyés Gyula gondolatát parafrazálva elmondta, magyar az, aki annak ellenére is vállalja magyarságát, hogy naponta hátrányok érik magyarsága miatt, és ez a Hunyad megyei magyarokra hatványozottan érvényes. "Az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent a Hunyad megyei magyar közösség lélekszáma, és ez részben a beolvadásnak is köszönhető. Ennek a programnak az is a feladata, hogy a magyar identitástudat megerősödjön, és a most következő népszámláláskor minél többen vállalják magyarságukat" – mondta Tamás Sándor. Ha egyetlen hunyadi magyar ennek a programnak az eredményeképpen vállalja, megőrzi magyarságát, akkor már megérte – egészítette ki Antal Árpád András.
A vajdahunyadi rendezvénnyel párhuzamosan kezdődött a Hátszegi-medencében található Őraljaboldog- falván a református templom kerítésének megépítése. A faanyagot Sepsiszentgyörgy önkormányzata biztosította, a Hunyad megyeiek pedig a munkálatok kivitelezését. A román stílusú, de késő gótikus elemeket is őrző, XIII. századi műemlék templom felújítása kiemelt célkitűzése a Székelyföld–Szórvány Partnerségnek. A szombati konferencián a további tervek között az is megfogalmazódott, hogy a Hunyad megyei magyar épített örökség megőrzésében, felújításában is szerepet kell vállalnia a programnak. Népújság (Marosvásárhely)

Aggasztóan fogy a Hunyad megyei magyarság
Jobban porlik, mint a szikla
Alighanem kellemetlen eredményeket hoz a tavaszra tervezett népszámlálás. A Hunyad megyei magyarság száma folyamatosan csökken, méghozzá aggasztó mértékben.
Hány magyar él még Hunyad megyében? Az 1992-es népszámlálás szerint olyan 35 ezren voltunk, a 2002-es összeírás viszont már csak 25 000 körüli számot mutatott ki. Most bizonyára kevesebben vagyunk, minden bizonnyal immár a húszezres szint alatt. A magyar egyházak tavalyi adatai megerősítik a drasztikus fogyatkozást. Míg az előző években itt-ott előfordult pozitív mérleg, 2010-ben valamennyi egyházközségben több volt a temetés, mint a keresztelő. Sőt, az sem ritkaság, hogy a keresztelők és az esküvők száma együttesen sem éri el a temetésekét. Különösképpen a városokban. Hosszú évek óta tartó folyamat, méretei azonban évről évre aggasztóbbá válnak.
Gyengülő bázis
Déván, Vajdahunyadon és a környékükön lévő településeken, néhány magyar faluban él a Hunyad megyei magyarság legjelentősebb része. Mit mondanak az éves adatok, mire utalnak a puszta tények?
A dévai belvárosi római katolikus egyházközségben 7 esküvő, 11 keresztelő, 27 temetés volt a nemrég lezárult évben, s 10 ifjú volt elsőáldozó.
A dévai csángótelepi római katolikus egyházközösségben 11 esküvőt, 21 keresztelőt és 44 temetést regisztráltak, 19 ifjú volt elsőáldozó.
A dévai református gyülekezetben 4 pár kötött házasságot, keresztelő csupán 3 volt, temetés viszont 23! Tavaly 5 fiatal konfirmált.
A dévai unitárius egyházközségben 1 esküvő és 2 temetés volt, keresztelő és konfirmálás viszont egy se.
A megyeszékhelyen csökken a magyarság. Lehangoló, főleg ha figyelembe vesszük, hogy itt van a legmagasabb az életszínvonal a megyében. A katolikusoknál a temetések száma több mint duplája a keresztelőkénél, a reformátusoknál majdnem nyolcszorosa! Roppant egyensúlytalan, jelentős apadásra utaló arány.
Hasonló a helyzet a szomszédos kohászvárosban. A temetések száma ott is legalább duplája volt a keresztelőkének, s meghaladja az esküvőkét és keresztelőkét együttvéve.
A vajdahunyadi római katolikusok 16 keresztelőt, 10 esküvőt és 38 temetést tartanak nyilván 2010-ben, s 8 fiatal volt elsőáldozó.
A vajdahunyadi református egyházközösségben 9 keresztelőre, 4 esküvőre és 22 temetésre került sor a tavalyi évben. Ráadásul úgy, hogy konfirmálás nem is volt.
Jobb a helyzet a városok mellett lévő magyar falvakban, ahol a statisztika aránylag kiegyensúlyozott. Sajnos a megyében csak ott.
A csernakeresztúri római katolikus egyházközségben 8 keresztelő, 5 esküvő és 10 temetés volt tavaly. Elsőáldozó 2010-ben nem volt, mivel az egyházközségben csak kétévente szerveznek ilyen ünnepséget. A hozzátartozó Piskin 2 keresztelő és 5 temetés volt.
A rákosdi református egyházközségben kiegyensúlyozottak az adatok: 5 keresztelő, 2 esküvő és 5 temetés. Tavaly 2 fiatal konfirmált.
A szászvárosi református egyházközséghez tartozó Lozsádon 1 esküvő, 1 temetés és 1 konfirmáló volt tavaly. Keresztelőt azonban nem tartottak. A szászvárosi anyaegyháznál ebből a szempontból eseménytelen év volt, keresztelő, esküvő, temetés, konfirmálás nélkül.
Itt sem túl bíztatóak az adatok, noha a városokhoz képest kétségtelenül jobbak.
Bizakodás völgye?
Menjünk tovább, talán az egykor még szapora Zsil völgyében jobb a helyzet. Az adatok, sajnos, éppen az ellenkezőjét bizonyítják.
A petrozsényi római katolikus egyházközségben 27 keresztelőt, 10 esküvőt, és 50 (!) temetést regisztráltak a tavalyi év során. 40 fiatal volt elsőáldozó.
A petrozsényi reformátusoknál még rosszabb a helyzet: 1 esküvő és 6 keresztelő mellett nem kevesebb, mint 21 embert temettek a tavalyi év során. Egyetlen fiatal sem konfirmált!
A petrozsényi unitárius egyházközösségben esküvő egyáltalán nem volt. Volt viszont 2 keresztelő és 9 temetés, és 3 fiatal konfirmált.
A vulkáni római katolikus egyházközösség aránylag kiegyensúlyozott évet zárt, hiszen a 22 keresztelőre 7 házasságkötés és 23 elhalálozás jutott, s 10-en voltak elsőáldozók.
A vulkáni reformátusoknál viszont már rosszabb a helyzet: keresztelés nem volt, se konfirmálás, esküvő csupán 1, viszont volt 4 temetés.
A lupényi római katolikus egyházközösség is azon kevesek közé tartozik, ahol aránylag kiegyensúlyozott az éves mérleg, noha még mindig negatív: 28 keresztelő, 9 esküvő és 32 temetés történt tavaly, illetve 16-an voltak elsőáldozók.
A lupényi református gyülekezetben viszont már lényegesen aggasztóbb az arány: 4 keresztelőt (ebből az egyik felnőtt), 3 esküvőt és 20 (!) temetést regisztráltak. 7 fiatal konfirmált.
A lupényi unitárius egyházközségben keresztelő és esküvő egyáltalán nem volt, csupán 1 konfirmálás és 2 temetés.
Összességben véve, a Zsil völgyében is csökken a magyarság, habár nem olyan mértékben, mint másutt. Mert igenis komoly csökkenésről van szó, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a házasságok jelentős hányada vegyes, sőt, az egyetemes jellegű római katolikus egyházban gyakori, hogy egyik fél sem magyar. A magyar nemzeti egyházaknak számító reformátusoknál és unitáriusoknál ilyesmi még mindig ritkaság, viszont ott is jóval kevesebb a tiszta magyar házasság, mint a vegyes magyar–román egybekelés. Mivel évek óta tartó folyamatról van szó, aligha meglepő, hogy a megkeresztelt gyermekek nem mind magyar, sőt, a katolikusoknál nagy többségük nem magyar. Az eltemetett viszont – ritka kivételtől eltekintve – szinte mind magyar, valamennyi felekezetnél.
Lehet még fokozni a rosszat? Sajnos lehet. A keresztelők és esküvők egy része ugyanis nem az állandó gyülekezetet erősíti, sok esetben olyan külföldön dolgozó párokról van szó, amelyek csak megesküdni, vagy gyermekük keresztelésére jönnek haza, de nem élnek Hunyad megyében. Ez különösen a Zsil völgyére jellemző.
A megyei adatok nem engednek túl sok derűlátást a Hunyad megyei magyarság jövőjét illetően. Csupán néhány faluban kiegyensúlyozott a mérleg, a városokban viszont roppant egyoldalú, s a temetések száma jócskán meghaladta a keresztelőkét! A népszámlálás minden bizonnyal megerősíti az egyházak évről évre romló adatait, s a Hunyad megyei szórványmagyarság további drasztikus fogyatkozását mutatja ki.
Aligha bánná valaki, ha másképp lenne, vagy ha megtörténne a csoda, s 2011-ben megfordulna a születések és elhalálozások aránya. De ennek, sajnos, kicsi a valószínűsége.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

A Magyar Szórvány Napja
A 2010-es esztendő mérföldkőnek számít az erdélyi szórványmagyarság legalább egy része számára. A székelyföldi Kovászna és Hargita megye ugyanis nyitott a szórványmagyarság felé: a háromszékiek Hunyad megye, a Hargita megyeiek Beszterce-Naszód és Temes megye magyar közösségei felé.
A nemzeti szolidaritás ezen formája új színt vitt az érintett megyék magyar közösségeinek életébe, és új lehetőségek tárultak fel a szórványmagyarság számára nemzeti önazonosságuk megőrzése, erősítése szempontjából. Ezúttal elsősorban a Háromszék—Hunyad megye kapcsolatról kívánunk részletesebben szólni. Több mint egy éve történt meg a hivatalos kapcsolatfelvétel, 2010 folyamán a két megye magyar közösségei, intézményei, egyházai, civil szervezetei között szépen formálódó kapcsolatrendszer épült ki, és több mint hetven közös program erősítette e köteléket. Sokan szívesen emlegetik e kapcsolatban Háromszéket a ,,nagyobbik testvérnek", én úgy gondolom, egyenlő felek együttműködéséről van szó, csak a háromszékiek tízannyian vannak, mint a Hunyad megyeiek, és nagyságrendekkel több az eszközük, intézményi hátterük e kapcsolat erősítésében. A székelyek ugyanakkor tapasztalatot, élményt szerezhetnek a Hunyad megyeiektől. Az erdélyi magyar múlt emlékeinek jelentős része található Hunyad és a szomszédos Fehér megyében: Vajdahunyad, Déva, Marosillye, Gyulafehérvár, Nagyenyed, Zalatna — hogy csak a legjelentősebbeket említsem. A székely embert elszomorítja az elnéptelenedő magyar egyházközségek, romosodó magyar templomok látványa, de erőt is meríthetünk a Hunyad megyei magyar közösségek élni, tenni akarásából. Példát is láthatunk a tekintetben, hogy mi lehet a székelyföldi magyar jövendő, amennyiben nem figyelünk oda közösségeinkre, és nem védelmezzük körömszakadtáig az ősöktől maradt örökségünket. Eddig inkább a nagyobb városok magyar közösségeire tekintettünk (Déva, Vajdahunyad, Petrozsény, Lupény), bár voltak közös rendezvények kisebb településeken is. Fontosnak tartjuk idén a kisebb közösségekre való jobb odafigyelést is. Olyan ötven-százfős magyar közösségek élnek, ahol talán évtizedek óta nem volt magyar közművelődési rendezvény, ahol már nagyon rég nincs magyar iskola, nincs helyben lakó lelkész. Fontos a megye magyar műemlékeinek karbantartása, állagának javítása is. Számos településen több száz éves templomaink közösség nélkül maradtak. Omladozik a piski fogadó, kastélyok, kúriák sora. Úgy vélem, nem az az erdélyi magyar jövendő, hogy egyre több helyről szorulunk ki, elromosodnak évszázados templomaink, kastélyaink, kúriáink, hanem van lehetőség arra, hogy ezeken a helyeken is új magyar élet sarjadjon. Fontosnak tartjuk, és egyben kezdeményezzük, hogy november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját a Magyar Szórvány Napjává nyilvánítsuk. Legyen ez az a nap, amikor a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra rendezvények, híradások, előadások, konferenciák, közösségépítő programok révén. Bethlen Gábor, Kún Kocsárd és még nagyon sok előttünk járó személyiség nyomdokain haladva esély van arra, hogy az összmagyar szolidaritás megteremtse a magyar nemzet pozitív jövőképét, megeddze a székelység jövőbe vetett hitét, erősítse a szórványmagyarság valós alapokon nyugvó optimizmusát. Ehhez járulhat hozzá a Magyar Szórvány Napja is. Demeter László, a Kún Kocsárd Egyesület elnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnopolitikusi álom
Hálával tartozom egy kolozsvári örökzöld etnopolitikusnak, aki nemzetvédő buzgalmában postaládákba dugdosott röplapokkal világosítja fel az istenadta népet.
Küldeményéből megtudtam az ő igazát az igazságos Mátyás király szobrával kapcsolatban. Azt, hogy a magyar barbár, kegyetlen, ravasz, kapzsi és képmutató nép, akiknél a történelemhamisítás állampolitika. Így sikerült maguknak kisajátítani Corvin Mátét, aki a román Iancu de Huneadoara és Saveta Sălăjan gyermekeként lett legnagyobb magyar király. Többek között az Európa legfelsőbbrendű és legelső civilizációjával, valamint a világ legrégibb írástudományával rendelkező román nép területén. Ennek a bizonyos Corvin Máténak 1902-ben, a magyarok alig 51 éves ittléte (1867–1918) idején, szobrot emeltek a kincses város egyik terén, amelynek megalkotója a galgai születésű, később elmagyarosított Ion Fădruţiu szobrász volt.
Megtudtam, továbbá, hogy veszélyben a haza, mert március 15-én Magyarország és az udéméré vezetőinek jelenlétében nagy magyar népgyűlést szerveznek a felújított szobor újraavatása ürügyén, amelyen, koszovói mintára, kikiáltják Erdély autonómiáját. A provokációt úgy lehet kivédeni, ha addig népszavazást rendeznek a város békét és igazságot szerető lakossága körében arról, hogy adjuk-e el a szobrot Magyarországnak, hadd hordják el innen, és a helyébe Traianus oszlopának mását építsük fel, vagy költöztessük a szobrot Vajdahunyad várába, a turizmus fellendítésére, vagy maradjon itt, de tegyük rá N. Iorga bronztáblás pontosító szövegét a király moldvai katonai kalandjának fiaskójáról. És természetesen arról is döntenünk kell, hogy a szobor háta mögé visszaállítsuk a zászlórúd-együttest, úgy, ahogyan az tizenkét dicsőséges éven keresztül félreérthetetlenül közölte a világgal, ki uralkodik e király, e tér, e város felett. Létfontosságú kérdéseket tehát a bölcs nép kezébe!
Én minden esetre köszönöm a röpiratot, mert nélküle sosem képzeltem volna el, hogy Romániában és az Európai Unióban miként lehet büntetlenül űzni a nyílt, tömeges uszítást egy egész nép ellen, miként próbálhatnak jóhiszemű fiatalokat műlegendákkal és nyilvánvaló hazugságokkal hergelni. Az ötletszerző talán már azt is elképzelte, hogy abban a városban, ahol egy helyi nyugdíjas filmsztár lóháton vonulhat fel a saját nevét felvevő mozi újraavatására, ő, mint volt háromszoros polgármester, milyen jól szoborkodhatna Mátyás király helyén a nyeregben a róla elnevezett téren. Mert az álmodozásban a történelem szemeteskukájából való visszatérésről egy javíthatatlan „nemzetmentő” etnopolitikus számára nincsenek határok. Szerencsére azok a gátak a valóságban keményebb lábakon állnak
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Törzsökfalvától Bretelinig
1920 nyarán, amikor a Kolozsvárra beköltözött Román Statisztikai Hivatal, elrendelte Erdély és a Bánság helyneveinek összeírását és „rendszerezését” (azaz a román kontinuitás elméletéhez való igazításukat), Hunyad megyében már kevés dolga akadt e „nemes” feladatra felkért bizottságnak.
A testület 1921 októberében kiadott helységnévtárának előszavában hangsúlyozza: „célunk a volt adminisztráció (Osztrák-Magyar Monarchia) által fejetlenül elkeresztelt helységek régi román nevének visszaállítása” (szerk. ford.). E cél érdekében aztán Erdély-szerte addig csavarták-tekerték a régi magyar helyneveket, míg a tordai Aranyosmohácsból Măhaciu lett, vagy Küküllőmagyarosból Măgheruş, Gyulakutából Gialacuta és százával sorolhatnánk a hasonló lelket és fület sértő „hangtani helyreigazításokat”. Néhol azért tudományosabb hozzáállással a helységnév románra fordítását is megkísérelték, így lett a pár esztendővel később napvilágot látó Sütő András kedves szülőfalujából (Pusztakamarás) „Cămăraşul deşert”… E szakszerű tanulmány és helységnévtár szolgált aztán alapjául az 1925 júliusában megszületett Román Közigazgatási Törvénynek, amelyet még az év októberében kiadott 2645-ös királyi rendelet egészít ki. Utóbbi a legfelső közigazgatási tanács által is jóváhagyott településnevek bevezetését szorgalmazza.
Hunyad megyében azonban már az 1910-es népszámlálás idején a lakosságnak 78,8%-a vallotta magát románnak, így aztán a régi magyar helységnevek jelentős része „önként megadta magát”. E vidék még a Magyar Királyság utolsó perceiben (1898–1912 között) lebonyolított helynévrendezéséből is kimaradt, Fogarassal egyetemben. Az új hatalomnak pedig nem kellett különösebben kínlódnia azon, hogy Bánpatakból Banpotocot vagy Felsőszálláspatakból Sălaşul de sust kovácsoljon, hiszen ekkor már mindkét településen, akárcsak a megye jelentős részén, alig 1 százalékot tett ki a magyarság. Nem csoda hát, hogy a településnevek főleg hangtanilag, de néhol jelentésükben is elrománosodtak.
Így is, úgy is rekettye
Hunyad megye – részben ma is élő – helynevei, akárcsak a Kárpát-medence más vidékén, többnyire a IX–XI század között, azaz a magyar honfoglalás, államalapítás idején alakultak ki. A IX. században e tájakra érkező magyarok lakatlan, illetve avarok, szlávok által gyéren lakott területre telepedtek. Így alakult ki jó néhány szláv eredetű, régi magyar településnév. Jó példa erre a Hunyad megyei Rekettyefalva, amely a kecskefűz szlávos megnevezése nyomán született. A rekettye szó azonban az évszázadok folyamán szervesen beépült a magyar nyelvbe. A falu nevét viszont a XVIII. században már a színromán lakosság a maga nyelvéhez igazítva Rekitova-ként ejti. Később Răchitova alakot ölt a helységnév, ami szláv gyökérből eredve románul is rekettyét jelent.
Vagy ott van a Szelistye, amely szintén szláv gyökérből eredve a középkori román, magyar német változatban egyaránt faluközpontot, faluhelyet jelent.
Fűből, fából helységnév
Az ősmagyar helységnevek között amúgy jelentős mértékben szerepelnek a növényekre, főleg fákra, cserjékre utaló elnevezések: Nyírmező (Mermezău Văleni), Alsó-, Felső-Szárazalmás, Almásszelistye, Alsó-, Felsőnyíresfalva (Lunca Cernii de Jos), Alsónádasd (Nădăşdia), Füzesd (Fizeş), Alsó- és Felsőszilvás, Burjánfalva (Păuliş) stb.
Az állatnevek előfordulása viszont a Hunyad megyei településnevekben meglepően gyér. A feltehetően régi magyar településnek számító Kecskedága mellett csupán a ma már jelentéktelen kis falu, az Ulászló egyik adománylevelében szereplő Farkaspataka (Valea Lupului) neve kapcsolható állatnévhez. E településről úgy tartják: innen származtak el azok a román pásztor családok, amelyek a Zsil-völgyi Lupény területén telepedtek le valamikor a XVII. században. A mai bányászváros azonban jóval később, a XIX. században alakult igazi településsé, amikor a Hoffmannok és Maderspachok elindították a szénkitermelést a vidéken, főleg német, lengyel és magyar mesterembereket telepítve ide. Talán még ide, állatneves helynévhez sorolható a Dévával ma már szinte összenőtt Marossolymos, melynek első írásos említése 1278-ból való és feltehetően az itt tanyázó uradalmi solymászokról kapta a nevét.
Személyek és szentek
Nem volt ritka az ősmagyar településnevek sorában a nemzetségektől vagy akár tisztségektől, személyektől való névátvétel sem. Ilyen például a Marosillye, melyet az Illés névnek megfelelő Illye személynévből származtatnak – első említései: Helya (1260), Elya (1266), Illye (1353); Nagybarcsa, melynek a földrajzi nevek etimológiai szótárát közre adó Kiss Lajos szerint a Barcs név szolgálhat alapjául. Sőt Hátszeget is a német eredetű Hazeko személynévhez köti. Véleménye szerint a hát és szeg összetételeként ható mai településnév minden bizonnyal népetimológiai hatásra alakult ki. Történeti névalakjai: Harszoc (1247), Haczag (1510), Hátszeg (1808).
A feltevések szerint Alsófarkadin is a Farkad névből származik, Pusztakalán neve pedig a Bár-Kalán nemzetséggel áll kapcsolatban. Habár itt némelyek szerint a kaláni római fürdő kanál alakja is névadóként szolgálhatott. De az ómagyar Turdos személynévből származtatják a régészeti lelőhelyeiről híres Tordost is, melyről 1333-ban Tordas, 1750-ben Tardos, 1808-ban Thordás alakban történik említés.
A helynévkutatók szerint a puszta személynévből való településnevek Közép-Európában főleg magyar sajátosságnak számítanak, bár a XIII. századtól betelepülő szászok szintén alkalmazták. A magyarságnál az effajta név valószínűleg a nomád időkből való, amikor a szálláshely nem volt állandó, és egy-egy jeles személy tartózkodási helyét nem valamely földrajzi pont, hanem a jeles személy neve iránt érdeklődve lehetett megtalálni.
Az államalapítástól, azaz a XI. századtól kezdődően már a települések (templomok) védőszentjei is előfordulnak a helynevekben, így például Hunyad megyében Sztrígyszentgyörgy, Szentpéterfalva, Szentandrás, Csernakeresztúr, Szentkirály stb.
Külön kategóriát képeznek a felszíni formákhoz, illetve vizekhez kötődő nevek, melyek néha -falva, -hely utótagokkal kiegészítve alakultak helynevekké: Fehérvíz, Sebestorok (Brazi), Erdőfalva (Ardeu), Erdőhát (Dumbrava), Alsó-, Felsőszálláspatak, Stejvaspatak (Ştei), vagy Berekszó (a „liget” jelentésű berek és az „időszakos vízfolyás” jelentésű aszó szavak összetétele, először 1440-ben, Berekzow alakban említették – ma Bârsău).
Néhány ómagyar szóból származó településnév is túlélte az elmúlt évezredet Hunyad megyében. Ilyen például Haró, amely Kiss Lajos szerint a „szakács” jelentésű ómagyarhoró szóból ered. Először 1360-ban Harow, majd 1389-ben Haro, 1517-ben pedig Hara alakban írták. Egy másik példa Al- illetve Felpestes, melyet a „kemence” jelentésű pest szóból eredeztetnek (1302-ben Pestus, 1325-ben Inferior Pestus, 1330-ben Pestus marios és Pesthes, 1381-ben Olpestus, 1389-ben Alsopestes, 1407-ben Alpestes).
Jófőből Dobra
Számos ősmagyar helynév azonban már a középkorban elrománosodott, mint például a Maros menti Ölyves és Kőves, melyeket az 1640-es összeírás még e néven említ, egy századdal később azonban már Ulics és Kujes néven szerepelnek. Hasonló, sőt jóval drasztikusabb jelenség tapasztalható a Sztrígy mentén is, ahol az Ulászló által Hunyadinak adományozott Havaspathaka már a XVII. században Valea Dilsi-re alakul, a Puj közeli Füzespatak, Dióspatak, Szamárospatak, Balogvíz, Fejérkőhegy, Nyíresvára, Szilfahatár pedig teljesen elenyésznek. De törlődött a köztudatból például Brettyelin régi magyar neve is, amely „Hunyadi János idejében Törzsökfalva vala s Törzsök Tivadar a rigómezei csatában látva, hogy Hunyadi lovát ellőtték, saját lova átengedésével és élete feláldozásával menté meg a vezért. Ivadékai Hunyaditól Törzsökfalvát és Kálmánföldet nyerték; de a Törzsök család neve időközben a máig létező, de eloláhosodott Ankosra, a helység pedig Brettyelinre változott” (Pallas Nagylexikon).
Hasonló változáson ment át a mai Dobra megnevezése is. Téglás Gábor leírása szerint 1387-ben még Jófő néven szerepelt a település. A XVIII. században azonban szláv „tükörfordítás” nyomán Dobra lett. Az innen származó Jófői család pedig Herbayra változtatta nevét.
Az Erdély más vidékeihez képest fokozottabb elrománosodás okát elsősorban Hunyad megye földrajzi fekvésével magyarázhatjuk, hiszen Havasalföldről folyamatosan szivárogtak át a románok. Letelepítésüket viszont maguk a magyar birtokosok szorgalmazták, hiszen népes és olcsó munkaerőt jelentettek. A tatár, később török pusztítás pedig a XIII. századtól jócskán felgyorsította ezt a folyamatot. Az első betelepítési hullám természetesen a határhoz közel eső Hátszeg vidékét érintette leginkább, ezért is tekintik mai napig ezt ősi román vidéknek. Az így „honfoglaló” románok többnyire saját kiejtésükhöz igazították a magyar helyneveket, ezek értelmi fordításával nem is próbálkoztak. Az viszont igaz, hogy számos Sztrígy menti jobbágyfalu neve például eleve román nyelven született – Nuksora, Coroieşd, Culmea, Bărbat, Peştera, Ponorics, Dumbrăviţa –, de a magyar uradalmak nevei – Pestény, Brezova, Alsó- és Felsőszálláspatak, illetve Farkadin, Füzesd vagy akár Őraljaboldogfalva – is őrzi a magyarság nyomát. Utóbbi helynév például egészen érdekesen alakult: 1315-ben Sancta Marie, 1447-ben pedig Bodogazzonfalva néven említették. Román nevének utótagja a középkori magyar Váralja alakból fejlődhetett ki, amely Hátszeg várára utalt. Ezt az elemet a 18. században a magyar névhez is hozzáadták, majd később népetimológia útján a mai Őralja- alakban értelmezték. 1769-ban Orliá Bóldogfalva Szt. Maria, 1861-ban Oralja-Boldogfalva, 1880-ban Öralja-Boldogfalva. Ma Sântămaria Orlea.
„Să cărăm!”
Érdekesen alakultak a szintén Hátszeg környéki falvak zselléreinek vándorlásával kialakult Zsil-völgyi telepek nevei is. A már említett Farkaspataka mellett, a közeli Petrosz faluból elszármazottak „alapították” Petrozsényt, az Urik (Ewrewkfalva) pásztornépei pedig Urikányt. Petrilla „alapkövét” szintén a Kendeffyek jobbágyfalvaiból ideszármazott családok tették le, az iparosítás idején pedig e telephez csatolták a Lónyay Menyhért miniszterelnökről elnevezett Lónyabányát is.
A folyamatos török-tatár pusztításokkal a XVI–XVII. századra már annyira meggyérül a magyarság, hogy az uradalmi birtokokra megyeszerte egyre több román családot kényszerültek betelepíteni. Ekkor már a Maros, illetve Körös menti települések lakossága is vegyessé vált és elindult a betelepülők egyfajta „felzárkózása” a magyarsághoz. A jövevények az eredeti településneveket is igyekeznek saját nyelvükön értelmezni. Így egyes források szerint a Bethlen Gábor által 1610-ben Fenyeofalvának emlegetett település már 1585-ben Brad néven is szerepel egy okiratban. Ez idő tájt az is előfordul, hogy a románság saját maga talál a magyar eredetitől teljesen eltérő megnevezést. Nagyágról például 1465-ben Naghag néven történik említés. Másfél századdal később már a Săcărâmb név is előfordul a település kapcsán. A Nicu Jianu helytörténész által lejegyzett, máig élő legenda szerint e név úgy született, hogy a közeli dombokon legeltető pásztornép Nagyág környékén rátalált néhány aranyércre, s egymást biztatták, hogy „să cărăm, să cărăm”, azaz „vigyük, vigyük”. Így született a település román neve.
Amúgy hasonló „szájhagyomány útján” lett román neve az 1276-ban már írásban említett Piski (Pyspuki)-nek is. A legenda szerint egy hajdani, Szűz Mária tiszteletére épített templomhoz jöttek a románok is imádkozni, és saját nyelvük hangtanához igazítva mondták, hogy mennek „Szűzmáriához”. Így született a Simeria megnevezés.
Szászok a határon
Érintőlegesen bár, de szót kell ejtenünk térségünk számos településének német megnevezéséről is. Akárcsak Erdély más részein, a nagyobb városoknak itt is megvolt a német neve, mely hangzásában, értelmében sokszor eltért a magyartól. Hunyad megye keleti csücske érintőlegesen találkozott az Andreanum által kijelölt Szászfölddel. A XII. század második felében előbb Romoszban (Rams személynévből származtatják, Ramos 1206) telepednek meg a Rajna vidékéről érkező német családok, majd a közeli kipusztult Warasban, amelyet II. András a Királyföld nyugati csücskeként jelölt meg, s amely hamarosan felveszi a Szász előnevet (Szászváros). A németek a maguk nyelvén Broosnak nevezik el új lakóhelyüket, amely eredhet személynévből is, de akár egy németalföldi település emlékét is őrizheti. A következő századokban a szászok minden jelentősebb erdélyi, így Hunyad megyei településnek is találnak megfelelő német nevet. Az 1265-ben Hungnod, néven szereplő Vajdahunyadot (1575) például rendkívül gyakorlatiasan Eisenmarktnak (Vaspiacnak) nevezik. Dévának három nevet is találtak az évszázadok folyamán Diemrich, Schlossberg, Denburg. Valamennyi figyelmen kívül hagyja a „latin Sargetia” megnevezését is a városnak, illetve a dák néveredeztetést.
Kontinuitás, egyesülés és egyéb rémségek
Az 1980-as években tetőfokára hágott dák-román kontinuitás elmélet nyomására Dévát egyre inkább a dák vár jelentésű Dava szóból eredeztették. Ekkor kényszerült az eredetileg feltehetően német telepesek által alapított (1330-ban Nempty, 1389-ben Nymiti, 1425-ben Nemethy) Marosnémeti is hivatalosan felvenni a Micia nevet, a hajdan határában állomásozó római légió emlékére. Úgyszintén Algyógyból is Germisara lett, a területén feltárt római kori fürdő kapcsán. A Hátszeg közeli Várhely (1925-ben még Grădişte) már jóval korábban megkapta a Sarmizegetusa Ulpia Traiana nevet. Ezzel kívánta az akkori hatalom igazolni a dák-román kontinuitást. Figyelmen kívül hagyva azt az apró tényt, hogy e római, esetenként dák nevek közel kétezer éve homályba vesztek és csupán a XIX. században, épp magyar, illetve német tudósok elevenítették fel ismét azokat. A dák-római alapú névváltoztatásoknál már csupán Alsófarkadin szenvedett furcsábbat az elmúlt században. A Trianon utáni „keresztelő bizottság” ugyan Fărcădinul de Jos néven hagyta a települést, ám 1923-ban fel kellett vennie a román hadsereget győzelemre vivő Berthelot francia tábornok nevét, majd 1964-ben hirtelen Unirea-ra keresztelték Nopcsák hajdani birtokát. 2001-től helyi népszavazás nyomán ismét General Berhelot nevét viseli a falu. E furcsa esettől eltekintve azonban a XX. században nem sok változás történt Hunyad megye helynevei terén. Legalábbis látszólag. A gyakorlat viszont mást mutat. Hiszen Piskinek például valóban az 1900-as évek elején is létezett már a román megfelelője, de az itt élő, illetve környékbeli magyar embernek eszébe nem jutott volna, hogy Simeriaként emlegesse a vasúti csomóponttá nőtt Piskitelepet. És Marosnémeti sem hagyta el Mintiaként egyetlen magyar ember ajkát sem. Ma viszont, ha a hőerőmű magyar alkalmazottjának gyermekét kérdeznénk, hogy hol dolgozik édesapád, Marosnémetin? Gyakran hallani olyanfajta választ, hogy: Nem. Mintián! És ez nem véletlen. Hiszen az 1925-ös közigazgatási törvényt még számtalan hasonló rendelkezés követte. Egyre több olyan, amely korlátozta a magyar nyelv használatát, elsősorban a helynevekét. Előbb 1936-ban tiltották be a magyar helynevek hivatalos használatát, aztán ’45-ben erősítették meg újra, majd 1971-ben, illetve a 80-as évek derekán mind szigorúbb rendelkezésekkel szorították a hurkot a magyarság nyakán. Az 1944 augusztusáig megjelenő Hunyad megyei magyar sajtótermékeket lapozva pontosan nyomon követhető a magyar nyelvhasználat korlátozása. A Déva és Vidéke 1926 áprilisában kiadott számában például már az utcanevek is románul szerepelnek. Igaz, zárójelben még ott lehet magyar megfelelőjük is. A többi lapban is előbb csupán a fejlécben szereplő helységnév, majd a hirdetések szövegei, a harmincas évek derekán pedig az újságcikkekben szereplő helynevek is románul vannak feltüntetve. 1935-ben a Hunyad megyei élet hasábjain is, az Erdélyi Naplóban is kizárólag román helységnevek szerepelnek. Két-három évvel később némileg enyhül a helyzet: a lapoknak csupán fejlécét nyomtatják románul. A második világháborút követően viszont fejlécestül, mindenestül egy szálig megszűnnek a Hunyad megyei magyar lapok. A magyar helységnevek többsége pedig folyamatosan feledésbe merül.
Új magyar helységnévtáblák
A 2001-ben megjelent legújabb román közigazgatási törvény, mely a legalább 20%-ban magyarlakta településeken engedélyezi a hivatalos magyar helységnévtábla kitűzését, Hunyad megyében csak egészen kis mértékben állíthatta helyre a rendet. Az utóbbi népszámlás alkalmával ugyanis összesen hat Hunyad megyei faluban (Csernakeresztúr, Alpestes, Hósdát, Lozsád, Rákosd, Sztrígyszentgyörgy) találtatott még legalább 20 százaléknyi magyarság. Az utóbbi években viszont részben kereskedelmi fogásból, részben RMDSZ-nyomásra Szászváros (2005), majd Vajdahunyad (2010) bejáratához is felkerült a magyar (és német) helységnévtábla. Ez pedig, ha csepp is a tengerbe, a múlt század eseményeinek tükrében mégiscsak biztató jelenség.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)

A szórvány templomai (Őrzők könyve)
Magyari Hunor és Szántó Tünde könyve impozáns kivitelezésű. Egy olyan magyar egyházmegyét ismertet, amelyről a Székelyföldön élő nagyon keveset tud, épp ezért hiánypótló.
A huszonnegyedik órában felleltározott magyar múlt érték, még ha a lelkünk elszomorodik is, látva a magyarság sorvadását, fokozatos megszűnését abban a tájegységben, amelyben őshonos, amelyet egykor belakott, és ahonnan fokozatosan kiszorul.
A bevezetőben Ősz Sándor Előd lelkipásztor ismerteti az egyházmegye történetét. Az első írásos adatok a 13. századból maradtak ránk. Az egyházmegye virágkora a 17. század, amikor Erdélyt a református fejedelmek vezetik. Ekkor területén 38 egyházközség működik. E gyönyörű vidék turisztikai értékét emeli a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó két csodálatos vár. Déva vára nemcsak Dávid Ferencet juttatja eszünkbe, hanem a gyönyörű régi magyar balladánkat, a Kőműves Kelement, míg Vajdahunyad vára az igazságosnak nevezett magyar király, Mátyás nevéhez kötődik. Persze, e térségben még más királyi és fejedelmi várak is sorakoznak. A református egyházakra itt is, mint Dél-Erdély más régióiban, a legnagyobb csapást az 1784-es, Horea vezette magyarirtó lázadás, valamint az 1788-as török katonai betörés mérte. A Horea által vezetett szabadcsapatok nyolc egyházi személyt gyilkoltak meg, a török katonai expedíció során három református templomot égettek el. Amikor e régió magyar népe kiheverte e pusztításokat, a történelem kemény vihara ismét átsöpört fölötte. Az 1848-as magyar forradalom idején kirobbantott ellenforradalmi lázadás idején a román felkelők tizedelik a békés civil népességet. Ettől kezdve a megcsappant magyar lakosság fogyása felgyorsul. Az 1920-as trianoni diktátum előtti és utáni évtizedekben a bányavidék gazdasági fellendülése ― Petrozsényben, Lupényben, Vulkánban és Lónyán ― a református közösségek megerősödéséhez vezetett. A kommunista parancsuralmi rendszerben még érkeznek reformátusok ide, de a hatalom gondoskodik arról, hogy a ,,tradicionális kompakt magyar közösségek (Lozsád, Rákosd)" szétzüllesztése révén a magyarság mindenütt kisebbséggé váljék. Az egyházmegyét 1964-ben megszüntetik, egyesítik a Gyulafehérvárival. Némi javulást, változást hozott az ateista diktatúra megdöntése. 1990-ben a Hunyadi Református Egyházmegyét újjászervezik a reformáció idején kialakult határai közt. Jelenleg tizenhat egyházközség működik, amelyben nyolc lelkész teljesít szolgálatot. A 17. századi egyházközségek számához mérve a csökkenés látványos. A népességarány azonban még ennél is rosszabb, mert a hajdan reformátusok által lakott magyar többségű települések túlnyomó része az évszázadok során elrománosodik. Az 1918-ban berendezkedő román uralom gyorsítja a magyarság beolvasztását, nyelvvesztését. Erre a legjobb példa az egykori magyar kisváros, Piski, ahol 1910-ben 2810 magyar és 133 román nemzetiségű élt, de a 2002-es népszámláláskor már 10 786 román és mindössze 395 magyar. A példákat lehetne még sorolni. Megdöbbentő a magyarság nyelvi térvesztésének aránya. A könyv összeállítása idején, 2010-ben már teljesen elnéptelenedett települések: Borbátvíz, Folt, Galac, Kitid filiái: Bacalár, Szentgyörgyválya, Marossolymos, Ribice, Tusnya. Az említett falvakról a könyvben ezt olvashatjuk: ,,már nem volt, amit megörökíteni". Az egykori magyar közösségekről a ,,mára teljesen elnéptelenedett gyülekezetek elpusztult templomai helyett" a ,,a hajdan ott szolgáló lelkipásztorok névsora tanúskodik".
A magyarság felszámolódása, elrománosodása e régióban több száz éves múltra tekint vissza. Zsoldos Márton esperes 1795-ben, amikor számba veszi a magyar eklézsiákat, már ,,szembe kellett néznie a nyelvvesztés problémájával". 215 évvel később a kötet egyik szerzője, Magyari Hunor, akinek sikerült több erdélyi református egyházmegyét bejárnia és fotóznia, a következőt állapítja meg: ,,Az eddig bejárt egyházmegyék közül itt találtam a legtöbb gyülekezet és lelkész nélküli egyházközséget." Az utóbbi évtizedekben a magyarság lélekszámának zuhanása felgyorsult, az etnikai arányok tovább romlottak. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni a könyv másik szerzője, Szántó Tünde sorait: ,,Mivel én is szórványban élek, ezért különösen érdeklődöm e vidék iránt. Minden református templom a maga nemében számomra ereklyeként jelent meg. A nagy létszámú híveket befogadó templomok mellett a romtemplomok is üzenettel szolgálnak számunkra." Ezt az üzenetet továbbítja a könyvben közzétett számos fotó, elkalauzolnak Dél-Erdély e zugába, amelynek egy részét ma is Hátszegnek nevezzük.
A kötet bemutatja a településeken fennmaradt kegyhelyeinket, mind az impozáns, a jó állapotban lévőket, mind a pusztulás útján haladókat, mert csak így ismerhető meg a régió még létező magyarsága és az eltűnés, felszámolódás szintjére csökkent közösségek is.
Amikor e könyvismertetőt írtam, azon is elgondolkodtam, hogy a tömbmagyar Székelyföldön élők, ahol a szülők rendelkezésére áll az anyanyelv megőrzésének lehetősége, tudnak-e arról, hogy Erdélyben a települések százaiban elnémult, illetve eltűnőben a magyar szó. Tudnak-e arról, hogy ez még ott is bekövetkezett, ahol a román uralom kezdetén magyar többségű városok, falvak álltak, olyanok, amelyeket 800―900 évvel korábban magyarok alapítottak és századok hosszú során oltalmaztak, védtek, és ha kellett, újraépítettek. A Székelyföldön kívüli magyar települések sokaságában a magyarság nemcsak kisebbségbe, hanem szórványlétre is kényszerült. Vajon azok, akik Sepsiszentgyörgyön és más magyar településeken senki által nem kényszerítve, önként-dalolva román óvodába, iskolába íratják gyerekeiket, hallottak-e arról, hogy sok száz, hajdanán magyar településen megszűnt a magyar óvoda és iskola.
E könyvet olvasva a ma még többségben élő székely magyarok — köztük a történelemtanárok, de más végzettségű pedagógusok is — vajon elgondolkodnak-e azon, ők maguk hogyan járulnak hozzá az új nemzedék neveléséhez. Megfelelőképp vértezik-e fel a magyar történelem és kultúra ismeretével? Vajon eszközemberként élnek-e? Ne feledjék, az elnémult magyar harangok, az omladozó templomok, a romokban heverő erődítmények, az udvarházak százai, mind-mind figyelmeztető jelek. Ne feledje az erdélyi, a székelyföldi magyar értelmiség: ott, ahol még van magyar közösség, magyar élet, az írástudók felelőssége óriási, tevékenységükkel megmaradásunkat kell szolgálniuk!
Magyari Hunor, Szántó Tünde: A Hunyadi Református Egyházmegye templomai. Székelyudvarhely, 2010. A kiadvány megjelenéséhez a Szülőföldalap támogatása mellett hozzájárult Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eltávolíthatják az aranyosgyéresi háromnyelvű helységnévtáblát
Eltávolíthatják az aranyosgyéresi háromnyelvű helységnévtáblát
Bár az Ítélőtábla döntése szerint el kell távolítani, legalább egy hónapig még a helyén marad a helységnévtábla.
A Kolozs Megyei Ítélőtábla március végén hozott végleges döntése érvénytelenítette a városi tanácsnak azt a két határozatát, amely a háromnyelvű - román-magyar-német - helységnévtábla kihelyezését rendelte el. Az ítélőtábla döntésének kiközlését követően le kellene bontani a város be- és kijárataihoz tavaly, nem kis erőfeszítés árán kihelyezett helységnévtáblákat. Mint ismeretes, a 215/2001-es közigazgatási törvény ugyan kimondja, hogy többnyelvű helységnévtábla kihelyezése azoknak a településeknek az esetében kötelező, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20%-ot, azonban értelmezésnek ad helyet. Nem rendelkezik ugyanis arról, hogy a helyi önkormányzatoknak van-e joguktöbbnyelvű táblák kihelyezéséről dönteni ott, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a 20%-os küszöböt.
Aranyosgyéresen a magyarság számaránya 8%-os, a helyi tanács az RMDSZ-frakció hosszú ideig tartó lobbitevékenysége eredményeképpen hozta meg a helységnévtábla kihelyezéséről szóló döntést. Azonban a tanácsi határozatot Călin Platon, Kolozs megye korábbi prefektusa megtámadta, arra hivatkozva, hogy „ami nem tiltott, az szabad” elve nem tartható: a tanácsosok nem tehetnek hozzá a törvényhez olyan dolgokat, amelyet az nem tartalmaz. 
A prefektus keresete első körben igen, de a felfolyamodásnál azonban már nem járt sikerrel, így a tanács határozata érvényes maradt. A tábla kihelyezését követően Mircea Crişan aranyosgyéresi lakos ismét pert indított, indokait első körben, a Törvényszék szintjén ugyancsak nem vetették el. Ezt követően az Aranyosgyéresi Tanács felfolyamodást nyújtott be a döntés ellen, azonban ezt március 30-án elutasította az Ítélőtábla. A döntés végleges, ennek kiközléséig, tehát körülbelül egy hónapi még helyén maradhat a háromnyelvű helységnévtábla, de további sorsa kérdéses. Czika Tihamér kolozsvári jogász volt az egyike azoknak a személyeknek, akiknek közreműködésével terjesztette fel a táblabíróságra a felfolyamodást az aranyosgyéresi tanács. Hangsúlyozta, amíg a tanács nem kapja meg az ítélőtábla döntését, nem kell lépnie. „Nagyon kíváncsi vagyok a döntés magyarázatára. Minden bizonyára igencsak bonyolult jogi csavarokkal tudta a bíró megmagyarázni, hogy miért nem tehette ki a városháza a háromnyelvű táblát” – mondta el kérdésünkre. Arról is tájékoztatott, hogy március 29-én a kirendelt bíró visszalépett, így egy nappal később egy kollégája döntött a helységnévtábla kapcsán beterjesztett felfolyamodás ügyében.
„Ez az eset egyértelműen azt jelzi, hogy az ítélőtáblán belül is léteznek viták a kérdésben. Kíváncsi vagyok, hogy az eredetileg kirendelt bíró miért nem vállalta a döntést. Talán nem akart a kollégája ellen dönteni (a tavaly pozitív döntés született ugyanezen a szinten, szerk.)? Vagy ellenkezőleg, nem akart mellette dönteni?” – találgat Czika. Az ítélőtábla döntésének kézbesítéséig, tehát körülbelül egy hónapig a tábla a helyén marad. Lévén, hogy a döntése végleges, Czika szerint a hónap lejártával nincs más lehetőség, mint időhúzásra játszani.
Elmondta, az ítélőtábla döntésének kézbesítését követően a helyi tanács első ülésén megtehetné azt, hogy egy új határozatot fogad el, amelyben ismét elrendeli a tábla kihelyezését, azonban körültekintőbben jár el: más megfontolásokra alapozza a határozatot, kihagyva azokat a megalapozó érveléseket, amelyekkel megtámadták ez utóbbi perben, pl. a magyar testvérvárosokra való hivatkozást, vagy egyértelműen foglalják bele az új határozatba, hogy ezzel az intézkedéssel nem a a helység nevét kívánják megváltoztatni. Emellett körültekintőbb jogi megalapozásra is szükség van: több jogszabályra kell utalni, előre kivédve a támadásokat.
A jogász szerint, amennyiben a tanács egy új határozat mellett dönt, a prefektus minden valószínűség szerint újból perelni fog, de addig is telik az idő, és a tábla a helyén marad.
Czika az ügy megoldására két lehetőséget vázolt. „Mivel két ítélőszéki döntés született az aranyosgyéresi helységnévtábla ügyében, jogegyesítést lehetne kérni a Legfelsőbb Semmítőszék és Ítélőtáblától (ICCJ). Ez a procedúra úgy zajlana, hogy az igazságügyi miniszter kérésére a főügyésznek kellene benyújtania egy jogegységesítési folyamodványt az ICCJ-hez, ugyanis itt lényegében ugyanabban a kérdésben két különböző döntés született, tehát nem egységes a jogalkalmazás. Az igazságügyi miniszterrel politikai vonalon valószínűleg lehet erről egyeztetni. Ebben az esetben tulajdonképpen az ICCJ döntené el, hogy mi megengedett a 20%-os küszöb alatt” – mondta, és hozzátette, ez a lehetőség rizikós, hiszen nem biztos, hogy pozitív lenne a végkimenetele.
„Ha kedvezőtlenül sül el, akkor országosan kötelezné a bíróságokat ezután minden egyes per esetében” – így Czika, aki szerint a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény módosítása lenne a járhatóbb út.
„Bele kellene foglalni egy cikkelyt, amely egyértelműen kimondaná, hogy minden olyan helységben, ahol a kisebbség aránya nem éri el a 20%-ot, a helyi tanácsnak jogában áll elfogadni nyelvi jogokat (így a többnyelvű táblázást is) érvényesítő határozatokat. Készíteni fogunk egy javaslatcsomagot, amit eljuttatunk az RMDSZ képviselőházai frakciójának. Erről már Csoma Botond kolozsvári tanácsossal és a Nyelvijogok.ro aktivistáival is egyeztettünk. Amint az anyag elkészül, az RMDSZ vezetőségével és a parlamenti frakcióinak a lehető legtöbb tagjával is beszélünk. Itt egy csomagba több módosításról is szó lehet, nemcsak a 20% alatti helyzetek lefedéséről, hanem akár a 20%-os küszöb 15 vagy 10%-ra való csökkentéséről is. Meglátjuk, mit tart a frakció és a vezetőség is átvihetőnek a jelenlegi körülmények között. Mindenesetre ezt addig kell megoldani, amíg koalícióban vagyunk. Addig pedig egy kis “könyökléssel” a gyéresi táblának ki kellene húznia” - mondta.
Máté András ügyvéd, a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője kérdésünkre elmondta, téves döntésnek tartja az ítélőtábla határozatát, ugyanakkor szerinte nem feltétlenül a közigazgatási törvény módosítása jelenti a megoldást, elég lehetne ennek alkalmazását módosítani az önkormányzatok hatáskörének világos szabályozásával.
Amúgy egy ilyen jellegű módosítás nemcsak Aranyosgyéres esetében jönne jól: Erdélyszerte több olyan település határában is ki vannak helyezve a többnyelvű táblák, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a közigazgatási törvényben megszabott küszöböt. Az alkalmazás módosításával például Brassó, Déva, Nagyenyed, Vajdahunyad, Medgyes, Nagyszeben vagy Szinérváralja többnyelvű helységnévtáblája esetében felmerülő jogi vitáknak is elejét lehetne venni.
Németi András, az aranyosgyéresi RMDSZ vezetője egyébként nem adja fel a többnyelvű helységnévtáblának a helyben maradásáért folyó küzdelmet. Egyelőre várja az ítélőtábla indoklását, de úgy látja, nehéz lesz egy újabb tanácsi határozat elfogadásáról meggyőzni a város vezető testületét. Mint mondta, gyakorlatilag újból kell kezdeni a lobbitevékenységet és a PDL-frakciótól függ, hogy egy újabb per kilátásának dacára is megszavazna-e egy, a háromnyelvű helységnévtáblára vonatkozó határozatot. 
Kertész Melinda
Transindex.ro

Magyar állandó konferencia és lakossági fórum
A Téglás Gábor Iskola aulájában ülésezett a Hunyad megyei magyar állandó konferencia, melynek célja az RMDSZ és az egyházak, iskolák és civilszervezetek, egyenlő partnerek közötti együttműködés, amely állandó jellegű kell legyen, szögezte le Winkler Gyula, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke az egész megyéből összegyűlt magyaroknak.
Az RMDSZ hamarosan széleskörű konzultációt indít Hunyad megyében is, melynek célja 4000 magyar felkeresése, véleményének kikérése kérdőívek révén. A közvélemény-kutatás aktuális másfél év nehéz kormányzati szerep után, egy évvel a következő választások előtt. Ezért fontos megtudni, mit is akar tulajdonképpen a magyarság, milyen célkitűzéseit kell képviselnie a politikumnak, hangsúlyozta Dezméri István, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Őszinte válaszokra kíváncsiak, ezért a konzultáció során a kérdezőbiztosoknak tilos befolyásolni a válaszokat.
Az együttműködés elmélyítése céljából a megyei küldöttek tanácsába az egyházak részéről Gáll Sándor lupényi lelkipásztort, a református egyházmegye esperesét, valamint Marthy Attila lupényi plébánost választották be a Dézsi Attila prefektus által levezetett gyűlésen. A pedagógusok részéről pedig Kocsis Attilát, a dévai Téglás Gábor iskola igazgatóját. Babos Aranka, a vajdahunyadi RMDSZ elnöke a Hunyad megyei magyar napok hamarosan kezdődő rendezvénysorozat gazdag programját ismertette, Máté Márta megyei főtanfelügyelő-helyettes pedig az új oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó kitételeit ismertette.
Vajdahunyadi kettős paradoxon
Még be se fejeződött a dévai konzultáció, amikor az egybegyűltek egy része a szomszédos Vajdahunyadra vonult, ahol a helyi magyar házban lakossági fórumra került sor. Melyen nem egészen 30 ember vett részt, viszont sokkal tartalmasabb, színvonalasabb volt, mint a két héttel korábbi hasonló dévai rendezvény. Míg Déván az egyéni problémák kerültek előtérbe, Vajdahunyadon valóban közösségi problémákról esett szó.
Pontosabban a csángótelepiek az RMDSZ torkának estek. Jogosan, ismerte el Winkler Gyula, hiszen 21 éve megoldatlan a probléma. Amint a Nyugati Jelen többször is beszámolt róla, a kohászváros nagyrészt magyarlakta negyedében több ócskavasgyűjtő központ, illetve használtpapír- gyűjtőközpont működik, noha elvileg lakónegyedről van szó. A nehéz kamionok állandó forgalma, a por és a zaj elviselhetetlenné teszi a szerencsétlen magyarok életét immár évek óta. Hol vannak az emberi jogok, kérdezte emelt hangon Illés Erzsébet csángótelepi lakos. A helyi RMDSZ és a prefektus tavaly márciusban megoldást ígértek, több mint egy év alatt azonban a helyzet nem javult, szögezte le Lovász János, a csángótelepiek ügyvivője. 21 éve szinte minden intézménynél kopogtattak, számtalanszor voltak a polgármesternél, a helyi tanács ülésein, megoldás mégsem született. Mire való az RMDSZ, mert hiába van környezetvédelmi miniszterünk, EP-képviselőnk, prefektusunk, helyi tanácsosaink, sokáig országos RMDSZ ügyvezető elnökünk, ha a súlyos probléma nem oldódik meg. Hogyan fordulhatnak ezután a csángótelepiek bizalmáért, akik eddig mindig a tulipánosok mellett álltak, kérdezte Bíró Margit helyi lakos.
A vajdahunyadi Csángótelep tarthatatlan helyzete nemcsak a kohászváros magyarságának, hanem az egész Hunyad megyei magyarság legsúlyosabb problémája. Vérző seb, mely megfertőzheti a magyarság összetartását és bizalmát.
Mert a Csángótelep problémája paradoxon, méghozzá kettős. Egyrészt két helyi tanácsossal az RMDSZ Vajdahunyadon legerősebb a megyében. Déván csak egy tanácsosa van, a többi településen pedig egy sem. Mégis a kohászváros magyarságának élete a legkeserűbb. A másik paradoxon az, hogy a csángótelepiek türelme éppen akkor fogyott el, amikor a dolgok megmozdultak.
Dézsi Attila szorgalmazására tavaly márciusban a következő megoldás körvonalazódott: az ominózus cégek, melyek korábban nemcsak a csángótelepiekkel, hanem a hatóságokkal is lekezelően bántak, saját költségükön építik meg a kerülőutat, mely mentesíti a Csángótelepet a teherforgalomtól. A földterület azonban, melyen a kerülőút kellene épüljön, nem a vajdahunyadi önkormányzaté, hanem a vasúté. Előbbi feladata lett volna a CFR-rel való egyeztetés, azonban a városvezetés nem tette meg. A prefektúra közbenjárására a CFR beleegyezett az út építésébe, sőt, a telekkönyvi bejegyzést is elvégezte, ami 2800 lejbe került, s amit szintén a vajdahunyadi önkormányzatnak kellett volna kifizetnie. Nem fizette ki, s Dézsi Attila nyomására végül a topográfiai felmérés költségét az ócskavas cégek fizették. A Temesvári Regionális Vasúti Központ elkészítette a szükséges okmányokat, a vajdahunyadi önkormányzat képviselői azonban csak Babos Aranka helyi RMDSZ elnök és Dézsi Attila többszöri szorgalmazására vették át, hosszas késéssel. Jelenleg a kerülőút építési engedélyét kell kiadni, tanácsi határozatot elfogadni, illetve a beiktatni az utat a városrendészeti tervbe. Ezt sem tették meg, szögezte le Dézsi Attila és Babos Aranka a felbőszült csángótelepieknek. Györfi Jenő helyi tanácsos viszont hallgatott, holott az ügy sürgetése éppenséggel a helyi tanácsosok feladata lenne. Csakhogy amikor a tanácsnál kilincseltek, Györfi nem is készült fel az ügyről, hangsúlyozták a felbőszült csángótelepiek. Az ügy elmozdult, Dézsi és Babos kimozdították a holtpontról, sőt ennek során a vajdahunyadi önkormányzat munkáját is elvégezték. Ez még nem bizonyult elegendőnek, a városvezetés és az RMDSZ-es tanácsosok hozzájárulása is szükséges.
Jóllehet a csángótelepiek célkeresztjébe éppen az a Babos Aranka és főleg Dézsi Attila került, akik kimozdították az ügyet a holtpontról, Winkler Gyula kénytelen volt elismerni, hogy vonalat húzva, az RMDSZ nem volt képes megoldani az ügyet. Számos más eredményt ért el – az iskolai magyar tagozat fellendítése, finanszírozása, a magyar ház kibővítése, a magyar nyelvű helységnévtábla – amelyek veszélybe kerülhetnek, ha a magyarság elpártol az RMDSZ-től, ahogy a csángótelepiek kilátásba helyezték. Összefogás nélkül a kilencvenes évek elejére jellemző nehézségek bármikor visszatérhetnek, helyettünk senki sem vállalja fel a magyarság ügyét, dolgainkat egyszerűen nem bízhatjuk másokra. Illúzió lenne azt remélni, hogy bármely román párt szívén viselné a vajdahunyadi és általában Hunyad megyei magyarság gondjait, megoldást keresne rájuk. Éppen ellenkezőleg, válság esetén mindig a magyarok lennének az első számú áldozatok, akár állami leépítéseknél is, s az oktatás helyzete aligha javulna.
A hamarosan beinduló konzultáció célja ugyanis éppen a szórványmagyarság gondjainak feltérképezése és közös megoldás kidolgozása.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)