Beszámoló a XXIII. Partiumi Honismereti Konferenciáról
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2017. szeptember 1–3. között Nagyváradon szervezte meg a XXIII. honismereti konferenciáját, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában. A regisztráció alatt mindenki megkapta a 2-es számú Partium lapunkat, amely a konferencián elhangzó előadásokat tartalmazza.
Az ünnepélyes megnyitó a Szózat eléneklésével kezdődött. Ezt követően ökumenikus áhítatot tartott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke. A résztvevőket köszöntötte Dukrét Géza, a PBMET elnöke. A házigazdák nevében dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte a konferenciát, kifejtette, hogy a két intézménynek közös célkitűzései vannak, közöttük a Partium és a Bánság értékeinek felkutatása és megismertetése. Ennek érdekében a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írt alá. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy minden ilyen rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatni kell. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az egyesület egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Igazi műhelyt hoztak létre az itt folyó kutatómunka érdekében. Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke szerint az egyesület által elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos megóvni épített örökségünket. Utalva az egyesület könyvkiadására, fontosnak tartja, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvekben megjelenjenek, mert így biztosan hozzáférhetők. Wanek Ferenc az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a konferenciát, sok sikert kívánva. Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke boldognak érezte magát, hogy itt lehet, mert sokat tanult az egyesülettől. Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, kifejtette, hogy régi kapcsolatai vannak az egyesülettel, közös tevékenységek szervezésében és a könyvkiadásban. A konferenciát még megtisztelte jelenlétével Széphegyi László, a Város és Faluvédők Szövetségének alelnöke, Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára, dr. Dénes Zoltán kanonok, egyetemi docens, Millisits Máté, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Szövetség elnöke, Dukrét Lajos, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Balazsi József, Érsemjén polgármestere.
A köszöntések után átadtuk az idei Fényes Elek-díjakat: Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Gaál György, a KLMT elnöke kapta meg.
Az ünnepség után a plenáris ülés következett. A konferencia témái a következők voltak: Szent László éve, a Reformáció ötszáz éves ünnepe, Nagy személyiségeink emlékezete. Meghallgattuk Bélfenyéri Tamást, Fugyivásárhely, Szent László törvénykönyveiről. Dr. Pálfi József érdekes előadást tartott a Váradi Bibliáról. Olasz Angéla (Arad), a Kárpát-medencében található Szent László-emlékeket ismertette, vetített képes előadásban.
Délután dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című értekezését ismertette, a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést. Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben című nagy ívű ismertetőjét hallgathattuk meg. Dr. Dénes Zoltán atya a levéltári kutatások kimeríthetetlenségéről beszélt a Szent László emlékei Biharban című, rendkívül érdekes előadásában. Kifejtette, hogy a váradi vár nemzeti emlékhely, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond király életéről és szerepéről beszélt. Ezután könyvbemutató következett: Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét Kiss Kálmán (Túrterebes) ismertette. Itt említem meg, hogy a Podmaniczky-díjas Kósa Pál, a Várak, kastélyok, templomok folyóirat főszerkesztője, számos folyóiratot hozott ajándékba.
Ezután a közgyűlés következett, amelyen az elnök és a területi elnökök rövid beszámolót tartottak. Majd a következő problémákat tárgyalták meg: a következő év kutatási témái, javaslatok a jövő évi programba, a következő konferencia helyszíne, székhely a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd díszokleveleket adtunk át a nyolcvanon felüli tagtársainknak.
Este fellépett a Csillagocska néptánccsoport, fergeteges előadást tartva. Majd meghallgattuk Meleg Vilmos színművész szívhez szóló előadóestjét.
Szombat délelőtt a következő előadások hangzottak el: Mihálka Nándor (Nagyvárad) vetített képes előadásában a váradi várban történt ásatások történetét, a középkori székesegyház építéstörténetét ismertette. Mivel Arany-évet is ünneplünk, két előadás hangzott el: Nagy Aranka (Nagyvárad) Arany János családja, Ujj János (Arad) az aradi Kölcsey Egyesület emlékezése Arany János halálakor. Ezután dr. Vajda Sándor, (Borosjenő) Perecsényi Nagy László író, költő életét és munkásságát ismertette, aki Nagyváradon született, s korának egyik polihisztora volt. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője bemutatta a legújabb lapszámokat. Ezután Millisits Máté, Budapestről, Europa Nostra-díjas, Műemléki felújítások a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg.
Kávészünet után Kiss Endre József (Sárospatak) A reformáció Közép-Európában című előadását hallhattuk meg, majd Kupán Árpád (Nagyvárad) az egyházépítő és szervező Sulyok István püspök áldozatos tevékenységét ismertette. Pásztai Ottó (Nagyvárad) az András család híres személyiségeinek munkásságát mutatta be. A kétszáz éve született Irinyi Jánosról, a tudósról Makai Zoltán (Nagyvárad) értekezett. Dr. Szabó József, bihardiószegi helytörténész az Érmellék szőlészetének és borászatának apostolait mutatta be. Messik Miklós, a budapesti Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke Széchenyi-emlékek nyomában a Partiumban című, vetített képes előadását tekinthettük meg.
Délután két előadást hallgattunk meg: Vallasek István (Kolozsvár) Toró Tibor atomfizikus élete és munkássága, Komáromi Ernő (Nagyvárad) Szántói Komáromi János élete és munkássága. Ezután Mihálka Nándor muzeológus vezetésével meglátogattuk a nemrég restaurált váradi vár részeit, a Vármúzeumot. Közben megkoszorúztuk Arany János szobrát. Este Dalolj velünk címen, magyar nótákat énekeltünk.
Vasárnap a Fekete-Körös-völgyének műemléktemplomaival és népművészetével ismerkedtek a résztvevők. Magyarremetén megcsodáltuk a nemrég restaurált 13. századi műemlék templomot. Itt található a Partiumban egyedül álló Szent László-legenda falfestményei. Belényesben meglátogattuk a római katolikus templomot, amely 1752-ben épült. Ezután megkoszorúztuk Köröstárkányban a mártírok és hősi halottak emlékművét. Várasfenesen megcsodáltuk a Vura család tájházát, amelyben megőrizték a család régi népviseletét, régi tárgyait. Itt épült fel Györffy István néprajztudós emlékterme. Az ő tevékenységéről, a Fekete-Körös-völgyi kutatómunkájáról Dukrét Géza tartott előadást. Körutunkat Nagyszalonta megismerésével zártuk. Dánielisz Endre ny. tanár, helytörténész bemutatta a szoborparkot, a református templomot, az Arany-portát, Sinka István és Zilahy Lajos szülőházát, végül a Csonka-toronyban lévő Arany János Emlékmúzeumot.
A konferenciát támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és Communitas Alapítvány.
Dukrét Géza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Thália szekerén a Bánság döcögős útjain
Vándorszínész őseik hagyományát folytatják a Temesváron alapított Bánsági Vándorszínház tagjai, akik felvállalták, hogy segítenek életben tartani a Bánságban élő maroknyi magyarságot és annak kultúráját.
Ki ne tudná, hogy Petőfi és Arany János életük egy bizonyos szakaszában vándorkomédiásként járták a hazát, hogy a szép magyar beszédet, a kultúrát terjesszék a legelhagyatottabb vidékeken is. Nem véletlenül mondják, a színész „felül Thália szekerére”, hiszen a színházat jó ideig azok a társulatok jelentették, akik faluról falura, városról városra járva szórakoztatták a nagyérdeműt.
Hivatástudat, szakma, közönség és közösség iránti alázat – ezek jellemzik a Bánsági Vándorszínház tagjait is, akik saját szabadidejüket áldozzák fel annak érdekében, hogy a kultúrát eljuttassák a vidék legeldugottabb, magyarok által lakott településeire is.
A vándorszínház megalapításának alapgondolata már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a fennállásának idén negyvenedik évfordulóját ünneplő Vajdasági Tanyaszínház mintájára – meséli Aszalos Géza, a vándortársulat rendezője és egyik alapítója (portrénkon). Aszalos Géza színművész, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja két alkalommal (2007 és 2012 nyarán) is részt vett a Vajdasági Tanyaszínház próbafolyamatában és turnésorozatán, ahonnan azzal a határozott elképzeléssel tért vissza, hogy vajdasági mintára a bánsági igényekre és specifikumokra koncentrálva létrehozza a vándorszínházat. A temesvári színművész felismerte, hogy a bánsági és vajdasági szórványközösségek helyzete sok szempontból hasonlónak mondható. A magyar nyelv, kultúra és identitástudat rohamos háttérbe szorítása hasonlóképpen jelen van mindkét területen. „E folyamatnak a lassítására, valamilyen szintű visszafordítására vállalkozik a vándorszínház-program azáltal, hogy olyan közösségeket, településeket látogat meg, ahol lassan már nincs másfajta lehetőség a magyar nyelv és kulturális örökség használatára” – mondja Orbán Enikő, a vándorszínház dramaturgja. „A Bánsági Vándorszínház működése egyszerre állandó és ideiglenes. Állandó, hiszen 2014 óta minden évben útra kel, és aktuális előadásával körbeutazza a Bánságot. Ideiglenes, hiszen a tagok »civil munkája« (minden résztvevő valamelyik hazai vagy külhoni magyar színház munkatársa vagy főiskolai hallgató) az év tíz hónapjában, szeptembertől júniusig máshová köti őket” – teszi hozzá.
Kezdeti kudarcból maradandó siker
Az első próbálkozások sorra kudarcot vallottak anyagi és logisztikai támogatottság hiányában, de Aszalosék nem adták fel terveiket.
Végül 2014 tavaszán a Bánsági Közösségért Egyesület segítségével elindult a Bánsági Vándorszínház első évada. A színház alappillérei: Aszalos Géza színművész, aki az utóbbi három évben magára vállalta a rendezői feladatokat, Orbán Enikő dramaturg, aki a szöveg mellett a turné megszervezéséért és a pályázatok megírásáért felel, valamint Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező. Mindhárman a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház munkatársai. Az egyes évadok színészei között egyesek visszatérő tagok, akik első perctől az elképzelés mellett álltak, mások csupán egy-egy évadra csatlakoznak a társulathoz. Vegyes társaság, hiszen vannak közöttük már végzett színészek, bábszínészek, főiskolás hallgatók és amatőr diákszínjátszók is. Orbán Enikő elmondta, a vándorszínház híre szájhagyomány útján terjed a főiskolások és a fiatal színészek között, így aztán ritka az, amikor a szervezőknek kell jelentkezőket toborozniuk.
Manapság kissé hihetetlennek tűnik, de egyes vidékeken az emberek még életükben nem láttak színházi előadást. Ez azzal magyarázható, hogy a rendszerváltás előtt a színházak még kijártak úgymond tájolni, aztán ez a tevékenységük – különféle okokból – megszűnt. És van ennek még egy oka, amire Orbán Enikő dramaturg hívja fel a figyelmet: a Bánságban a legtöbb település elveszítette magyar nyelvű iskoláit, óvodáit és így azokat a tanárokat és pedagógusokat is, akik lehetőség szerint alkalmat tudtak volna biztosítani a fiatalabb generációknak a színház megismerésére. A Bánsági Vándorszínház felvállalta azt, amit csak kevesen: szabadtéri előadások ingyenes megtekintését teszi lehetővé olyanok számára, akik évtizedek óta nem láttak színházi előadást. E mellett lehetőséget teremt a helyi közösség számára az egymással való találkozásra, teret és időt nyit a beszélgetésre, emlékezésre, tervezésre. Végvár, az előretolt helyőrség
Minden vándortársulatnak kell egy ideiglenes otthon, ahol megpihen, felkészül, erőt gyűjt a következő próbatételre. A Bánsági Vándorszínház ezt az 1500 lelket számláló, többségében magyarok lakta, Temesvártól mintegy 40 kilométerre levő Végvár községben találta meg. Az alapító tagok eredeti elképzelése szerint a társulat bázisa minden évben más szórványtelepülésen lett volna, ezzel is hangsúlyozva vándorszínház jellegét. „Sajnos bebizonyosodott, hogy bármennyire szeretné egy-egy település felvállalni a házigazda szerepét az egyre fogyatkozó szórványban, kevés az olyan, amely megfelelő körülményt és lehetőséget tud nyújtani a csapatnak” – vélekedik Aszalos Géza. Végvár viszont ideális környezetnek bizonyult: az elmúlt három évben a község lakói, elöljárói egyaránt befogadták és példaértékűen támogatták a csapatot. A szervezők hosszú távú tervei között szerepel egy saját bázis kialakítása és létrehozása, de anyagi támogatás hiányában ezt még nem sikerült megvalósítani.
Végvárról indul tehát a társulat a turnéra, Temes és Arad megye településeit járja, de idén először Krassó-Szörény megye is bekerült az útvonalba, miután a csapat meghívást kapott Resicabányára. Mindenhol szeretettel fogadják őket, a társulat pedig az előadásokért cserébe mindössze szállást és vacsorát kér. De aludtak már kultúrházakban a földön, családoknál elszállásolva, óvodában, egyházi bentlakásban, panzióban, tornateremben is. Mindez annyira nagyszerű élmény volt számukra, hogy senkinek sem jutott eszébe panaszkodni a kényelmetlenségekért.
A Bánsági Vándorszínházat működtető Tarisznyás Egyesület alapító tagjai, illetve a társulat főszervezői a temesvári színház alkalmazottai, így az egyesület és a színház vezetősége közötti viszony igencsak jónak mondható. Ezáltal pedig sikerült megoldani a szállítást is: a vándorszínház kibéreli annak kisbuszát, utánfutóját és ezzel szállítja a szereplőket, valamint a díszletet.
Egyre nagyobb az érdeklődés
A tagok minden évben olyan előadásokkal készülnek, amelyek könnyed szórakozást nyújtanak, de művészi értéket is képviselnek. Így mutatták be többek között Petőfi Sándornak A helység kalapácsa, Rejtő Jenő Rózsa, a lovag vagy Nóti Károly Majd a Jegenye című vígjátékát. A színészek minden esetben élőben, mikroporttal énekelnek, csak a zenei alap megy felvételről. A zene sok tekintetben kulcsfontosságú, hiszen hidat teremt a színpad világa és a néző között, befogadhatóvá, ismerőssé téve az amúgy is vígjátéknak megírt előadást.
A nézettséggel kapcsolatban a szervezők elmondták: a nézőszám évről évre növekszik, ami a projekt létjogosultságát, népszerűségét és talán körvonalazódó eredményességét is tükrözi.
A kezdeti időkhöz viszonyítva 2017-ben a legtöbb településen megháromszorozódott a nézők száma, ami bizonyos települések esetében 70–80 főt jelent, máshol százas nagyságrendekről beszélhetünk” – tájékoztat a társulat dramaturgja. A miniévad öt hétig tart, és a tervek szerint jövőre a turné újabb településekkel bővül majd.
Alig akad támogató
Bár működésükkel nyilvánvalóan nemes célt szolgálnak, a színház támogatását kevesen vállalják fel. A csapatnak és a résztvevőknek az egyik legnagyobb szívfájdalma az, hogy bár négy év alatt sikerült hagyományt teremteniük, a kevés támogatás nem tud biztonságos fejlődést, előrelépést biztosítani. Működésük első két évében az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala biztosította a túléléshez szükséges költségvetést, tavalyelőtt a Bethlen Gábor Alap, idén pedig a Temes Megyei Tanács támogatta a projektet. Egyedül a temesvári színház vállalta fel a mindenkori partnerséget, és technikailag példaértékűen támogatja az egyesület munkáját. Dicséretes, hogy temesvári magyar magánszemélyek hozzájárulásukkal segítik a csapatot, de egy minimális állandó támogatás hiánya sajnos ellehetetleníti a továbblépést. Márpedig a 23 település meglátogatása bebizonyította: a társulat mindent megtesz, hogy kiérdemelje létjogosultságát. A felkeresett települések magyar elöljárói és lakosai csakis élvezői lehetnek e projektnek, nem pedig fenntartói.
„Az évek során kialakított személyes kapcsolatok biztatóak, számos településen sokszor magánemberként vállalják közösségi vezetők, hogy önköltségből vendégül látják a csapatot. Egy közösségi program viszont nem szólhat személyes kapcsolatokról” – véli Aszalos Géza ötletgazda. Hozzáteszi, meg kell találni e településeken azokat az embereket, akik a kultúráért, a helyi közösségért, egy cél érdekében hajlandóak áldozni szabadidejükből, és összefogva a még megmaradt magyar közösséget politikai, vallási hovatartozástól függetlenül segítenek megtartani a bánságban élő magyarság kultúráját. Bármi történjék is, a vándorszínház alapítói által létrehozott Tarisznyás Egyesület munkája a projekt végeztével is folytatódik. Igyekeznek olyan programokat létrehozni, amelyek főként a fiatal generáció színházi neveléséhez járulnak hozzá.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Illegális bevándorlók Temesváron
Iraki bevándorlók csoportját találta a temesvári helyi rendőrség egy elhagyott épületben. Hírügynökségi források szerint a 23 tagú csoportra egy bezárt gyár elhagyott épületeinek egyikében figyeltek fel a Bega-parti terület kitakarításán dolgozó személyek.
Az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség ellenőrizte az épületfoglalókat, akik között gyermekek is voltak, és megállapította, hogy nem rendelkeznek olyan iratokkal, amelyek a Romániába való törvényes belépésüket bizonyítanák. Ezért a csoportot átadta a belügyminisztériumnak alárendelt rendőrségnek, amely illegális határátlépés miatt indított vizsgálatot. Az eset kapcsán különböző sajtóforrások arra emlékeztetnek, hogy az elmúlt hetekben több ízben is illegális bevándorlók népes csoportjait tartóztatták fel Temesváron, melyek minden esetben arra készültek, hogy a zöld határon át jussanak Magyarországra, a belső határellenőrzés nélküli schengeni térségbe. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évértékelő Sebestyén Csaba RMGE-elnökkel
Bízik a gazdatársadalom életképességében
A legutóbbi Magyar–magyar Gazdatalálkozó alkalmával Sebestyén Csaba RMGE-országos elnökkel, parlamenti képviselővel ismét megejtettük a szokásos mezőgazdasági, gazdálkodási évértékelőt.
– Elnök úr, milyen előnnyel jár, hogy az RMGE-országos elnöke egyben parlamenti képviselő is?
– Ha jól emlékszem, tavaly ott fejeztük be a beszélgetést, hogy azt kérdezte: létezik-e egyezség a gazdaszövetség és az érdekvédelmi szövetség között a gazdák parlamenti képviseletének a biztosítására? Erre azt válaszoltam: most már jó az együttműködés az RMDSZ és közöttünk. Sajnos, nem tudtak biztos bejutó helyet felajánlani, ezért Hargita megye RMDSZ-es listáján az V. helyről indultam. A legoptimistább várakozások sem jósoltak százszázalékos sikert, de úgy látszik, nagyon fontos volt az RMDSZ felismerése, miszerint a gazdatársadalomra szükség van, hiszen az RMDSZ-nek ez a legnagyobb szavazóbázisa. Ennek a fontosságát a gazdák is érezték, ezért a decemberi szavazáson sokkal többen vettek részt, az előző évekhez viszonyítva két képviselővel több jutott be a megyei listánkról. Ezúttal a gazdák úgy érezték, fontos, hogy a képviselőjük bejusson, tehát többen elmentek szavazni. Sokszor hangsúlyoztam, hogy a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete nem politizál, viszont azt sem engedhetjük meg, hogy az egyik legrégebbi gazdaszervezet kimaradjon a mezőgazdaságra vonatkozó döntésekből. Ezt csakis akkor tehetjük sikerrel, ha állandóan a törvényhozásban vannak a képviselőink.
– Az RMDSZ-frakcióban önön kívül van-e még olyan személy, akinek a fő tevékenységi területe a gazdálkodás, annak az érdekvédelme?
– A szatmárnémeti Magyar Lóránt állatorvosi egyetemet végzett, de nem dolgozott a mezőgazdaságban. Mindketten a Mezőgazdasági Szakbizottságban tevékenykedünk. Ő inkább az uniós pályázatokkal foglalkozik, hiszen azelőtt is azon a területen dolgozott. Magam inkább a kisgazdaságok, a termelési problémák területén munkálkodom, ezért jól kiegészítjük egymást. Hogy mit tudunk bevinni a törvényekbe, illetve mit hajtanak belőlük végre, az két dolog, hiszen a magyar gazdák igazi megsegítése az lenne, ha kormányon lennénk. Mert onnan lehet igazán olyan konstrukciókat kiépíteni, amelyek nemcsak a terményeknek az előállítását, hanem az értékesítését is előmozdítanák. A mezőgazdasági törvényekbe is megpróbálunk sok olyan elemet bevinni, ami érinti a gazdákat. Abban a reményben tesszük, hogy a kormány is kidolgozza hozzájuk a megfelelő alkalmazási metodológiát. A szakbizottságban elmondtuk a termőföld adás-vételének, a termény raktározásának, a kártérítéseknek a problematikáját. Mert ugye, azzal érvelnek: a vadállatokat nem lehet az erdőben tartani. Valóban, de az általuk okozott károknak a térítési összegeit le kell utalni a megyei tanácsoknak, amelyek sokkal operatívabban tudják azt eljuttatni a gazdákhoz. Azoknak a termékkiesés pótlása, vagyis a kártérítés összegének a megszerzése a fontos. Ha ugyanis a kormánytól a kárpótlást két hónap késéssel kapják meg, azt talán már fel sem tudják hatékonyan használni, mert lekéstek a jövő évi termés előkészítéséről.
– Az elmúlt évben hogyan alakult a magyar gazdatársadalom?
– Sajnos, elég rossz irányúnak tartom, amiben én is ludasnak érzem magam, hiszen a bukaresti elfoglaltságaim miatt nem tudok a gazdákkal, így a problémáikkal sem folyamatos kapcsolatban lenni. Ezért is örvendek a jelenlegi konferencián való részvételnek, hiszen itt közvetlen kapcsolatba karültem a gazdálkodókkal, testközelből ismerkedhettem a gondjaikkal.
– Az ön távollétében ifj. Zágoni Szabó András ügyvezető elnök tartja a gazdákkal a kapcsolatot?
– Természetesen, igen, csakhogy az nem én vagyok. Ha valakinek a közvetítésével érkeznek az üzenetek, azok valahol sérülhetnek. Az ügyvezető elnök végzi a munkáját, három alkalmazottam van, de jól együttműködünk azzal a falugazdásszal is, akit az RMGE a Magyar Földművelődési Minisztériumtól kapott. Tehát vannak kapcsolattartóink, csak az időhiányom miatt, még azt nem tudom, hogyan szervezzem meg hatékonyabban a gazdákkal való kapcsolattartást. A tény, hogy az RMGE konferenciájára sokan eljönnek, az számomra két dolgot bizonyít: bíznak a Romániai Magyar Gazdák Egyesületében, ezért amikor megszólítjuk, eljönnek a rendezvényeinkre. A másik, hogy a gazdákat érdekli a saját sorsuk. Ha ez így van, azt jelenti, van remény a gazdatársadalom sorsának a jobbra fordulására. Bízom abban, hogy megszűnnek a krízisek, az alacsony felvásárlási árak, hiszen enni mindig kell. Ezt a gazda is tudja, ezért folyamatosan termel, tehát van esély munkájának az elismerésére is. Bizakodó vagyok, mert látom, a gazdálkodóink részt vesznek az uniós támogatásokban, megpróbálják megszerezni a legmagasabb támogatást, mert bővíteni kívánják a termelést. Természetesen, olyan akadályok is adódhatnak, hogy valaki nem tudja eladni a terményét vagy nincs elegendő pénze a gazdaság működtetéséhez, a bővítéséhez. Az ilyen jellegű akadályokat azonban lassan leküzdik, mert egyre több tapasztalatot szereznek a gazdálkodásban, illetve a krízishelyzetekhez való alkalmazkodásban.
Gyarapodó falugazdász csapat
– Erdélyi szinten hány magyar falugazdász tevékenykedik?
– Tudtommal több mint 10, közülük az RMGE 4-et foglalkoztat, egyet Aradon, egyet Temesváron, kettőt a Székelyföldön. A konferencián mondta dr. Torda Márta osztályvezető asszony, hogy a közeljövőben a falugazdászok száma a többszörösére emelkedhet. Én azt javasoltam, hogy a falugazdászok teljesítményét szakmailag is próbáljuk meg maximalizálni, hiszen nem mindegy, hány gazdálkodót szolgál egy-egy falugazdász. Vagyis, 15-20 tagú gazdacsoportot vagy egy százéves hagyománnyal rendelkező szervezetet szolgál-e? A minisztériumnak szűrőszerepet kellene játszania, hogy a kinevezett szakemberek tényleg falugazdászként működjenek, ne hatósági munkát végezzenek, hanem mindenben a gazdálkodókat segítsék. Ha sikerülne a remélt 60 körüli falugazdászt alkalmaznunk, az RMGE 14 megyéjében megyénként 4-5 szakembert jelentene, ami óriási lendületet adhatna a gazdálkodásnak. Ez arra is jó lenne, hogy kellőképpen felkészülhessünk az agrárkamarai választásokra. Most ugyanis ismét napirendre került a gazdák által megválasztott agrárkamara hivatalba lépése. Az RMGE jól tudja mozgósítani a tagjait, ezért megtörténhet, hogy lesznek olyan megyei agrárkamarák, amelyeket az RMGE által küldött emberek fognak irányítani. Akkor ez kiegészíti a megyénként 3-4 embernek a tevékenységét. Én mindig azt mondtam: a szakmai szervezeteknek bírálniuk, nem végezniük kell a szaktanácsadást, csakhogy jobb hiányában magunk is végeztük azt.
– Lát-e olyan tendenciát, miszerint a jelenlegi hatalom a reális agrárkamarákat akarná legalizálni?
– Az eddigi tendenciák, de a kormány is kinyilatkoztatta, hogy centralizálni akarnak. Azzal, hogy hozzácsapták a kamarákat a kormány kihelyezett mezőgazdasági igazgatóságaihoz, úgy érzem, hogy centralizáltak. Létezik ugyan egy kormánystratégia a decentralizációról, ami egy bővített mondatot tartalmaz a mezőgazdaságról: meg kellene vizsgálni a lehetőségét, visszaállítani azt, amit az agrárkamarák ügyében elrontottak ezelőtt két évvel. Tehát már belátták, hogy butaság volt megszüntetni a választott agrárkamarákat, illetve ma Romániában hivatalosan senki nem foglalkozik szaktanácsadással. Azt manapság pályázatíró cégek végzik, de nem a gazdák felvilágosítása, hanem a pályázatok sikerre vitele céljából. Ezt nem kell elítélni, mert ha ők nem tennék, még ennyi sem lenne.
– Van-e reális esélye a választott vezetőséggel működő agrárkamarák visszaállítására?
– Én reménykedem, hiszen oda nem csak a kormány tehet be pénzt, kinyilatkozva, hogy négy évig finanszírozza, illetve olyan jogosultságokat ad át, mint a mezőgazdasági forgalomból kivont területeknek az illetékét ezután a Kamaráknak kell befizetni, ugyanakkor a növényvédő, illetve vetőmagvizsgáló állomásokat is átadná nekik. A bevételekből a Kamarák önmagukat finanszírozhatják, tanfolyamokat tarthatnak. Most változott a törvény, miszerint a helyi önkormányzatok is tehetnek be pénzt, támogathatják. Mindez reményt ad a választott vezetőségű agrárkamarák létrehozásához, működtetéséhez, ahol egy-két polgármester megfizethet egy-egy szakembert.
– Mi a véleménye az idei Magyar–magyar Gazdatalálkozóról?
– Egyik szemem sír, a másik nevet, mert ugye, 18 évet öregedtünk, másrészt viszont a résztvevők nagy száma azt bizonyítja: az emberek bíznak az RMDSZ-ben és az RMGE-ben. Mindenki tapasztalhatta az előrelépést, hiszen színes tájékoztató anyagokat adtak a résztvevőknek, korszerű feltételek között szervezték meg a konferenciát. Ugyanakkor sikerült megtalálni azokat a témákat, amelyek foglalkoztatják, érdeklik a gazdatársadalmat. Tavaly a vízhiányról beszéltünk, idén az innováció volt a központi téma. Ha mindig sikerül olyan témát találni, ami érdekli az embereket, biztosított a siker.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

„Nem a vérünk, hanem a kultúránk köt össze”
A magyar kormány által finanszírozott, a Magyar Állami Operaház által szervezett Kárpát-Haza OperaTúra keretében csütörtök és péntek este két nagyszerű előadás helyszínéül szolgál(t) a nagyváradi sportcsarnok. A rendezvény romániai partnerszervezete az RMDSZ.
Két kiemelkedő kulturális élményt nyújtó előadással: Erkel Ferenc Hunyadi László operájával, valamint Ronald Hynd- Lehár Ferenc A víg özvegy című balettjével érkeztek a vendégek, két különböző fajsúlyú, de meghatározó élményt nyújtó produkcióval. Már maga az a tény, hogy 420 művésze és munkatársa a Magyar Állami Operaháznak 11 busszal és 12 kamionnyi díszlettel jött, jelezte az események nagyságát és látványosságát, a művészeti színvonalat pedig az operaház brandje biztosította. Nem mellesleg pedig szívmelengető érzést nyújtott az operaelőadás során a színpad fölé kihelyezett nagy méretű magyar címer…
A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő, SZKT-elnök nagyszabásúnak és példaértékűnek nevezte ezt, a Kárpát-medencei magyar közösség számára szervezett turnét, hiszen „olyan két gyöngyszemét a kultúránknak” lehet megízlelni, mely valamennyiünk számára maradandó emléket jelent. Hangsúlyozta: a magyar kormány azon döntése, hogy ezt megfinanszírozza, szimbolizálja azt a ráfigyelést és fontosságot, melyet a határon túl élő magyaroknak tulajdonít. Ugyanakkor a Magyar Állami Operaház teljes nyitottsággal fordul azon térség teljes publikuma felé, amelyet megajándékoz ezen két előadással, hiszen a szórólapok két nyelvűek, illetve az operaelőadást románul és magyarul is feliratozták. „Remélem, hogy a román közösség vezetői, képviselői is érzékelik azt a jelzést, hogy egymásra figyelve és egymást elfogadva kellene szervezzük a kulturális eseményeinket is, és nem csak.”- fogalmazott. Hozzátette: meggyőződése, hogy Erdély-szerte, a Partiumban és a Bánságban is ez a lehetőség, mely a két előadás révén garantált számunkra az együttlétre és együtt szórakozásra, egy olyan keretet nyújt, melynek köszönhetően megerősödve, és ha úgy tetszik, a szürkébb és nehezebb hétköznapokra egy kicsit rákészülve tudják folytatni az érdekképviseli munkát, melyet folytatnak. „Hiszem azt, hogy az az együtt gondolkodás, ami a magyar kormány és az RMDSZ között ebben a körútban is megmutatkozik, illetve kivetül arra is, ami egyébként az egyik mozzanata ezeknek az előadásoknak, és ami az őshonos kisebbségek európai jogait célozza meg, vagyis a Minority SafePack néven ismert aláírásgyűjtés, egy újabb lehetőség, hogy ráébresszen bennünket arra, hogy fel kell emelnünk közösen és sokan a hangunkat, mert így hallhatóbb”- közölte.
Küldetésük
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója azt emelte ki: az intézmény alapító okiratának számos pontjai közt szerepel, hogy az egész nemzetre kötelesek „szórni” az opera és a balett szépségeit. Erre azonban eddig nem volt mód, viszont az operaház mostani korszerűsítése, mely minimum másfél évig biztosan el fog tartani, esélyt kínál erre a felszabadult potenciálnak köszönhetően. Azon meggyőződésének adott hangot: minden ilyen típusú elképzelés sikerének egyik titka a huzamosságban rejlik, hiszen egy-egy fénykép vagy előadás önmagában nem old meg semmit, viszont a rendszeresség elképesztő erejű, mindig kell tehát tenni valamit a kapocs szorosabbá tételéért. Arról is beszélt: a mostani, 8 állomásos, 16 előadásos túrával az volt az egyik céljuk, hogy legalább 1000-1000 embert el tudjanak érni, ami számításaik szerint egyenértékű azzal, mintha odahaza náluk, az operaházban a látó helyeken telt ház volna, és ezt a határt túllépték úgy, hogy Kolozsváron és Temesváron még vannak gazdára váró jegyek. Nagyvárad különben jól teljesített, hiszen a balettelőadásra már egy héttel előtte elfogytak a belépők. Számszakilag is igazolható tehát, hogy ennek a turnénak volt értelme, noha az ára nem térül meg.
Az előadásokon ajándékzsákokat osztottak ki, benne műsorfüzettel, egy CD-vel, ami egy 2012. január 1-jei, az Alaptörvény megünneplésére szervezett operaházi előadásnak a felvételét tartalmazza, melyből kiderül, hogy „nem a vérünk az, hanem a kultúránk ami köt össze bennünket”, egy, 2 magyar animációs filmet rögzítő DVD-vel, és egy gazdagon illusztrált könyvvel, mely az operajátszás és a Magyar Operaház történetéről szól, és egy kitűzővel.
Lelkesítő
Az Erdon.ro arra vonatkozó kérdésére, hogy miért pont ez a két előadás lett kiválasztva, Ókovács Szilveszter azt válaszolta: a Kolozsvári Magyar Állami Opera, mint a világ egyetlen határon túl játszó magyar operatársulata, elég sok művet a repertoárján tart, tehát ha arra mennek rá, hogy mit nem, akkor nem biztos, hogy olyan operát tudtak volna elhozni, amit olyan tömeges érdeklődés övez, mint a Hunyadi Lászlót. Ezért, és abból kiindulva, hogy azért ez a turné „a magyar kultúra talaján álló látogatás”, úgy gondolták: két olyan népszerű, de egymással úgymond ellentétes művet hoznak el, amiből az egyik komolyabb, a másik pedig könnyebb műfajú. Az egyik az első nagy nemzeti romantikus operánk legyen, mely a történelmünkből ihletődött, a másik pedig egy kicsit nemzetközibb ennél, de azért fantasztikus magyar szöveggel, mely egy elképzelt világban játszódik. Az egyik a reformkorból nőjön ki, a másik meg egy másik magyar felívelő korszaknak, a dualizmusnak legyen a terméke, melyek egyaránt a Kárpát-medencében élő összes magyarra lelkesítő hatással vannak.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

HALÁLOS ÁLDOZATOKAT KÖVETELT AZ ÍTÉLETIDŐ ROMÁNIÁBAN
Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Románia nyugati részén: Temes megyében a vihar öt, Beszterce-Naszód megyében két ember halálát okozta, egy ember pedig az Arad megyei Menyházán (Moneasa) vesztette életét az óránként száz kilométeres sebességet is meghaladó sebességű szélben.
A Temes megyei áldozatok közül ketten Temesváron, hárman pedig a tőle harminc kilométernyire lévő Buziásfürdőn vesztették életüket, csaknem ötvenen pedig megsérültek – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Elena Megherea, a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Az áldozatok életét a rájuk zuhant fák oltották ki, egy férfit pedig egy leszakadt hirdetőtábla ütött agyon.
A vihar jelentős károkat is okozott a megyében: a több mint ötven tövestől kiszakított fa és a letört ágak autókat rongáltak meg, villanyvezetékeket szakítottak el. A szél háztetőket rongált meg, teherautókat borított fel, Temesvár belvárosa órákra áram- és vízszolgáltatás nélkül maradt.
Heves szélvihar okozott károkat vasárnap délután Aradon is: a szél tetőket tépett le, fákat döntött ki, reklámtáblákat borított az útra. A megyében Menyházán a legsúlyosabb a helyzet: itt egy nő meghalt, amikor egy kidőlő fenyőfa maga alá temette, az üdülőtelepre vezető út pedig járhatatlan, a szél ugyanis tucatnyi fát döntött az úttestre.
Besztercén a városi parkban, Lonkafalván (Borleasa) pedig egy hídon halt meg egy helyi lakos: minkettejüket kidőlt fa ütette agyon. Bethlenben (Beclean) a kórház tetőszerkezetét rongálta meg a szél. Gondok voltak a Kolozs megyei Bánffyhunyad sürgősségi kórházában is, amely egy időre áram nélkül maradt. A Beszterce-Naszód megyét Moldvával összekötő főút járhatatlanná vált az útra borult fatörzsek miatt.
Bihar megyében 45 település áram nélkül maradt, a Hunyad megyei Alsólapugyon (Lapugiu) hatvan ház tetejét tette tönkre a vihar. Máramaros megyében a katasztrófavédelemnek kellett kimenekítenie húsz turistát, akik egy hegyi felvonón rekedtek.
Ítéletidő tombolt Krassó-Szörény megyében is: Resicabányán egy panelház teraszának tetőzetét szakította le és fákat döntött ki a szél. Vasárnap estig narancssárga (másodfokú) viharriadó van érvényben Erdély-szerte: a meteorológiai szolgálat szerint a széllökések az óránkénti 90 kilométeres sebességet is elérhetik.
Klaus Iohannis államfő sajtónyilatkozatban fejezte ki megdöbbenését az ország nyugati részét sújtó, emberéleteket követelő ítéletidő miatt, együttérzéséről biztosítva az áldozatok hozzátartozóit és mielőbbi felépülést kívánva a sérülteknek.
MTI; Erdély.ma

Nyolcan meghaltak, többen megsérültek az Erdélyen végigsöprő viharban
Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Erdély számos megyéjében, a hatóságok szerint a vihar nyolc ember halálát okozta.
Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) hétfő reggeli összesítése szerint nyolc ember halálát és 137 ember sérülését okozta a vasárnap délutáni és esti vihar, mely elsősorban a bánsági, erdélyi megyéket sújtotta, de két moldvai megyére is átterjedt. Ketten Temesváron, hárman a tőle harminc kilométernyire fekvő Buziásfürdőn vesztették életüket, több tucaton pedig megsérültek – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Elena Megherea, a Temes megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Sajtóbeszámolók szerint ugyanakkor az Arad megyei Menyházán is életét vesztette egy nő, amikor rádőlt egy fa, Beszterce-Naszód megyében pedig ketten lelték halálukat a rájuk zuhanó faágak miatt. A vihar jelentős károkat is okozott: a tövestől kiszakított fák és letört ágak autókat rongáltak meg, villanyvezetékeket szakítottak el.
Heves szélvihar okozott károkat vasárnap délután Aradon is: a szél tetőket tépett le, fákat döntött ki, reklámtáblákat borított az útra. A Temes megyei katasztrófavédelem kora esti összesítése szerint a megyében ketten meghaltak, 48-an pedig megsérültek, a sebesültek között hat gyerek van.
Jelentős a kár
Ítéletidő tombolt Krassó-Szörény megyében is: Resicabányán egy panelház teraszának tetőzetét szakította le és fákat döntött ki a szél. Kijutott a szélsőséges időjárásból Kolozsváron és környékén is, ahol ugyancsak háztetőket rongált meg, fákat tépett ki tövestül az orkán erejű szél. A kincses városban háromnegyed órán keresztül szünetelt az áramszolgáltatás az ítéletidő miatt.
Szamosújváron az Ana Ipătescu Líceum tetőzetét is megrongálta a viharos időjárás, Liviu Pop oktatási miniszter bejelentése szerint hétfőn a tanintézetben szünetel az oktatás. Krónika (Kolozsvár)

„Sisak” nélkül maradt az igazfalvi templom tornya
Egy kicsit elrontotta az igazfalviak örömét a vasárnap délutáni iszonyatos szélvihar, amely valósággal „lefejezte” az egykor gyönyörű, Alpár Ignác műépítész tervei alapján épült igazfalvi templom tornyát. A négy napig tartó Igazfalvi Napok záróeseményei – vidám vetélkedők – zajlottak vasárnap délután, amikor a forgószél lecsapott Igazfalvára. „Temesvárról telefonáltak, hogy jön a tornádó – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Ihász János igazfalvi polgármester –, azonnal kiürítettük a templomkertet, a rendezvénysátrat és biztonságos helyre menekítettük az embereket. A szélvihar teljesen ledöntötte a templomtorony „sisakját”, amely már egy tavalyi viharban súlyosan megrongálódott”. Az igazfalvi templom tornya, de a templomépület is felújítás előtt áll.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Iszonyatos pusztítás, öt halott Temesben
Vasárnap délután vészjósló felhőhegyek tornyosultak Temesvár felett, majd néhány perc múlva elszabadult a pokol: a 100 km/óra sebességű széllökések gyufaszálként törték ki a fákat, tetőket bontottak meg, hirdetőtáblákat, kukákat ragadtak magukkal, letépték a vezetékeket és a villanyrendőröket. A borzalmas viharban öten haltak meg Temes megyében és 49-en kerültek kórházba, Temesvár részben és harminc település teljesen villanyáram nélkül maradt.
A megyeszékhelyen ketten veszítették életüket a viharban: az Állatkertben egy kidőlt fa temetett maga alá egy nőt, a Lugosi úton pedig a nemrég felújított városkapu dőlt össze, maga alá temetve egy autót, amelynek 25 éves sofőrje szörnyethalt. Buziásfürdőn egy a parkban sétáló családot lepte meg a vihar, mindhárman életüket vesztették. Carmen Dan belügyminiszter hétfőn reggel Temesvárra érkezett, ahol meglátogatta a Megyei Kórházban ápolt sérülteket. A viharban 49 személy sérült meg, közülük 13-an kezelésre szorulnak. Két 10 év körüli gyerek állapota súlyos.
Carmen Dan belügyminiszter a katasztrófavédelem és a Prefektúra vezetőivel tárgyalt a pusztító vihar következményeiről. Az ISU Banat gyorsmérlege szerint Temesváron több mint 200 fa és 16 villanyoszlop dőlt ki, 30 autó megrongálódott. A megye területén 30 településen még hétfőn reggel sem állt helyre az áramszolgáltatás. A megrongált háztetők számáról még nincs információ, a kárfelmérés folyamatban van. Hétfőn reggel Temesvár egy lebombázott városhoz hasonlított, az utcákat kidőlt fák, ágak, tetőcserepek és lehullott vakolat borította.
Több temesvári és buziási, rékási, zsombolyai oktatási intézményben, illetve a jánosföldi, gyéri, sarlotai iskolákban szünetel a tanítás, mert többé-kevésbé megrongálódott az iskolaépület. A Bartók Béla Elméleti Líceumban volt tanítás hétfőn, de a vihar nem kímélte meg az iskolaépületet. „Megrongálódott az új, utólag épített külső lépcsőház, amelyet egyelőre nem lehet használni – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Erdei Ildikó igazgató. – Az udvaron kidőlt egy jegenyefa, tetőcserepek, bádogok hullottak az udvarra. A józsefvárosi magyar óvoda épületébe csak a hátsó bejáraton keresztül lehet bejutni, mert a főbejárat egy régi épületen keresztül közelíthető meg, amelyről lehullottak a tetőcserepek és veszélyes ott közlekedni.”
A Mobilitás hetének valamennyi hétfői rendezvényét lefújta a városháza. A Temes megyei halálesetek ügyében a rendőrség vizsgálatot indított.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Ezekbe az erdélyi színházakba térhetünk be a magyar dráma napján
134 évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a budapesti Nemzeti Színházban. Ennek emlékére csütörtökön a romániai magyar társulatok is megünneplik a magyar dráma napját. Mutatjuk a programokat.
Csíkszereda
A Csíki Játékszín két magyar szerző művét játssza repertoárjáról a magyar dráma napján, valamint a következő napon: Szép Ernő színművét, a Vőlegényt, valamint Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát. A Vőlegénynek nem csak a csíkszeredai közönség örülhet, az előadás ugyanis szerda este Székelykeresztúrra, vasárnap délután pedig Gyimesközéplokra is eljut.
Kolozsvár
A 2016-os egyéjszakás drámaírói műhelyt a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén Drámai Útvesztővé alakítja. A program úgy módosul, hogy az előzőleg beküldött kétszereplős jeleneteket a társulat tagjai elő is adják a színház különböző helyszínein. Amennyiben valaki szeretné kipróbálni a drámaírást, még semmiről sem késett le, a beküldési határidő ugyanis szeptember 25., az eseményt pedig szeptember 29-én, pénteken szervezik meg.
Marosvásárhely
Aranka György művelődésszervező szobrának hagyományos megkoszorúzása mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egy színpadra kevésbé alkalmazott kolozsvári író szövegéből készült előadást mutat be: Karácsony Benő Pjotruska című regényéről van szó.
Nagyvárad
A nagyváradi Szigligeti Színház olyan drámát tűzött műsorra csütörtökön, amely nem csak fiatalokhoz szól, hanem szerzője is pályakezdő drámaíró: a 2016-os dráMÁzat Debüt-díjasa. Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című szövegét Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében csütörtökön este hét órától láthatjuk.
Sepsiszentgyörgy
A Tamási Áron Színházban szerdán zajlik a 120 éve született névadó író tiszteletére szervezett rendezvénysorozat, amelynek csúcspontja a Tamási-novellák felolvasása, illetve a Dresch Quintet koncertje.
Szatmárnémeti
A Harag György Társulat rendhagyó felolvasószínházi előadással lakja be a színház büféjét csütörtök délután, miközben az épület amúgy sem kihalt, hiszen vasárnapig zajlik a Tranzit Feszt. Pintér Béla Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című drámájának felolvasásával a fiatal rendezőket és drámaírókat is bevonó Havi Dráma sorozat indul Szatmárnémetiben.
Székelyudvarhely
A szombatig tartó dráMA9 fesztivál csütörtöki napját a magyar drámaírás ónneplésének szenteli a Tomcsa Sándor Színház. Délután négy órától Az égig érő fa című bábelőadást adják elő a színház előtti téren, este hat órától pedig Visky András Pornó című előadását tűzték műsorra, miközben a darab szerzője és rendezője éppen Szép Ernő-díját veszi át Budapesten. A dráMa9 csütörtöki napja az Evilági együttes Pilinszky-koncertjével zárul.
Temesvár
A Csíky Gergely Állami Magyar Színház a magyar dráma napjára időzítette az évad első bemutatóját. Görgey Gábor kortárs magyar szerző krimi-vígjátékának, a Wiener Walzernek színpadi változatát Szász Enikő jegyzi. A temesvári társulat hat színésze (Kiss Attila, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Aszalos Géza, Molnár Bence, Mátyás Zsolt Imre) mellett két vendégművész is fellép az előadásban: Balázs Éva, aki nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja és a Művészeti Egyetem tanára, illetve Bicskei István vajdasági származású színész, aki pályája során Szabadkától Párizsig több színházban is dolgozott már.. maszol.ro

Megjelent Borbély Imre postumus könyve
Borbély Imre az erdélyi magyar nemzetpolitika, az erdélyi autonómia következetes képviselője volt, egyben szemtanúja és alakítója a romániai magyar politikai életnek.
„Miért örült Göncz Árpád köztársasági elnök a trianoni diktátumnak? Mit gondolt Markó Béla, az RMDSZ elnöke Verestóy Attiláról, aki a legbefolyásosabb erdélyi magyar milliárdos. Miként próbálta a román hatalom megvenni és lekötelezni az erdélyi magyar politikusokat? Hogyan vált az RMDSZ a román politikai vezetés kollaboránsává? Mikor, kik és milyen célból vezették tévútra az erdélyi magyar ügyeket?”– többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ Borbély Imre postumus megjelent könyvéből, melyet Harc a nemzet érdekében címmel rendezett sajtó alá halála után a fia, Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke.
A könyvet a szerző szülővárosában, Temesváron mutatják beszeptember 23-án, szombaton 15 órától a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előterében, a Temesvári Magyar Napok keretében.
„E könyv ötlete közös barátunktól, Tóth Károly Antaltól származik, aki egyik beszélgetésünk alkalmával vetette fel, hogy ha apám kiutazna hozzá Göteborgba, akkor készítene vele egy mélyinterjút – írja a meghívóban Borbély Zsolt Attila. – Az ötletet tett követte, 2013 nyarán elkészült az interjú, aminek tökéletesítésén legépelése és kézhez vétele után Borbély Imre haláláig dolgozott. Úgy vélte, ebben a kötetben minden fontos gondolatának benne kell lenni, s e kötet nemcsak a múltról kell, hogy szóljon, hanem a jövőről is. Mindig akadt egy fontos kérdés, aminek még utána kellett olvasni, egy ötlet, amit ki kellett dolgozni. Így jutottunk oda, hogy a kötet megjelenésének annak főszereplője már nem örvendhet. Ellentétben azokkal, akik kézbe vehetik és eltöprenghetnek két nagy formátumú nemzetpolitikai gondolkodó beszélgetésén.”
Borbély Imre az erdélyi magyar nemzetpolitika, az erdélyi autonómia következetes képviselője volt, egyben szemtanúja és alakítója a romániai magyar politikai életnek. „Életút interjúja az erdélyi politikatörténet legizgalmasabb fejezeteibe kalauzol el minket, olyan folyamatokba láthatunk bele, amelyek eddig nem voltak ismertek a nagyközönség számára” – írja a könyv fülszövegében Szakács Árpád kiadó. aradihirek.ro

Bánsági példamutatás: elkezdődtek a Temesvári Magyar Napok
Elkezdődött pénteken Temesváron a magyar napok rendezvénysorozata, amelynek keretében hagyományőrző, néptáncos, könnyűzenei, gasztronómiai, irodalmi, képzőművészeti, színházi és gyermekprogramokat is kínálnak a látogatóknak.
A péntek délutáni megnyitón Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a különböző népek békés temesvári együttélésének tulajdonította, hogy a Bánság fővárosa mindig egy lépéssel mások előtt járhatott a történelem folyamán. Mint felidézte: itt volt Európában először elektromos árammal táplált közvilágítás, itt épült meg az Osztrák-Magyar Monarchia első városi kórháza, itt indult el Magyarország első villamosa, és itt vette kezdetét 1989-ben az a forradalom, amely végül elsöpörte a romániai kommunista diktatúrát. Szilágyi Péter kiemelte:
kulturális sokszínűsége segítette a várost hozzá ahhoz, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa lehet.
A helyettes államtitkár úgy vélte, a magyar napokon a bánsági magyarság azt mutathatja be, amit a térség egyedi képéhez hozzáadott. A rendezvénysorozat azt jelzi, hogy Temesváron működő magyar közösség van, melynek tagjai képesek a közös cselekvése - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli temesvári főkonzulja, a rendezvény főszervezője az MTI-nek kiemelte: három napig ismét magyar szó tölti meg a város főterét.
Utalt arra, hogy a városon múlt vasárnap végigsöprő, két ember halálát és tetemes károkat okozó vihar megnehezítette a rendezők dolgát.
A belvárosban még csütörtök este sem működött a közvilágítás. Minden nehézség ellenére azonban büszkeséggel tölti el, hogy másodjára is sikerült megszervezni a magyar napokat, és sikerült bővíteni a programkínálatot - mondta Tamás Péter.
A közönséget köszöntő Nicolae Robu, Temesvár polgármestere hangsúlyozta: számít a város magyarságára, s a magyarok is számíthatnak rá.
A Temesvári Magyar Napokon vasárnapig színes programokkal várják az érdeklődőket.
A város főterén felállított nagyszínpadon koncertet ad a Kaláka együttes, az Edda és Zorán. A Budapesti Operettszínház Swingoperett című összeállításával vendégszerepel Temesváron, a budapesti Élőkép Színház pedig két produkcióját is elhozza a magyar napokra. A közönség találkozhat Nyilasi Tiborral, a 70-es, 80-as évek egyik legsikeresebb magyar labdarúgójával. Lesznek családi és gyermekprogramok, néptáncbemutató és táncház, de több könyvbemutató, kiállítás, történelmi séta, valamint török kori hagyományőrzők viselet- és fegyverbemutatója is szerepel a programban.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint Temes megyében 5,43 százalék, Temesváron pedig 5,12 százalékos a magyarság aránya.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

II. Temesvári Magyar Napok
Sikeres rajt, swingoperettel, néptáncgálával és fergeteges Edda-koncerttel!
A hűvös idő ellenére nagy volt a nyüzsgés ezen a hét végén Temesvár belvárosában, ahol a II. Temesvári Magyar Napok rendezvényei zajlottak. A pénteki ünnepélyes megnyitón részt vett dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Călin Dobra, a Temes megyei, Kakas Béla, a Csongrád megyei és Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke, valamint Nicolae Robu temesvári polgármester és Farkas Imre alpolgármester.
A háromnapos rendezvény kezdetét a magyar hagyományőrzők (Losonczy István HSE, Tata várának Seymenjei, Gyulaffy Bandérium, Egri Vitézlő Oskola) középkori kosztümös felvonulása és díszsortüze jelezte. A történelmi egyházak képviselői ökumenikus istentisztelet keretében kérték Isten áldását a rendezvényre, igét hirdetett Gazda István, az Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora.
A díszvendégeket és a megnyitó ünnepség résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul, a főszervező Várbástya Egyesület elnöke köszöntötte. Nicolae Robu temesvári polgármester javaslatára a jelenlevők egy perces néma felállással adóztak a múlt heti temesvári vihar áldozatainak. A polgármester gratulált a rendezvény első kiadásának sikeréhez, és teljes támogatásáról biztosította a II. Temesvári Magyar Napok szervezőit, hangsúlyozva, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése során is meghatározó szerepet játszottak a városban békésen együttélő nemzeti kisebbségek. Ünnepi gondolataikat tolmácsolták a Temes megyei, a Csongrád megyei és a Bács-Kiskun megyei közgyűlések elnökei is, akik kiválóan együttműködnek a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégiós együttműködés keretében, a magyar kultúra temesvári ünnepe pedig jó alkalom a két magyarországi megye értékeinek a bemutatására is.
Farkas Imre temesvári alpolgármester ünnepi köszöntője során elmondta: nagyon büszke arra, hogy magyarként ennek a városnak az alpolgármestere lehet és minden tudását a város fejlődése és a temesvári emberek szolgálatába állítja.
A Temesvári Magyar Napok főtámogatója, a magyar kormány képviseletében dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondott ünnepi beszédet. „Temesvár különböző nemzetiségek közös erőfeszítésének köszönhetően vált Közép-Európa egyik legszínesebb kulturális központjává – mondta. Ennek köszönhető, hogy mindig egy lépéssel mások előtt járt a történelem folyamán. Európában itt volt először elektromos közvilágítás, itt indult el az Osztrák–Magyar Monarchia első villamosa és az első sörgyára is. Itt vette kezdetét 1989-ben a Forradalom, amely végül elsöpörte a kommunizmus diktatúráját. A nemzeti sokszínűség nem csak találmányokat és eszméket hozott ide, a Bánság fővárosába, de egyben olyan gazdag kulturális életet is, amely ma is kiemeli az európai városok sorából. Ennek is köszönhető, hogy a város 2021-ben viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet”. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: ez jó alkalom lesz arra, hogy Temesvár megmutassa az egész világnak, hogyan lehet a saját hagyományaihoz, nyelvéhez és kultúrájához ragaszkodó nemzetekből egy működő közösséget teremteni. Ugyanakkor jó alkalom lesz arra is, hogy az itt élő magyar közösség megmutassa magát a nagyvilágnak. „A Temesvári Magyar Napok programsorozatnak van egy fontos mondanivalója a számunkra – mondta dr. Szilágyi Péter: Temesváron újra vannak Magyar Napok! Brassó, Nagyszeben és Nagybánya után az erdélyi szórvány újabb központjában kerül sor egy olyan rendezvényre, ahol az itt élők meg tudják élni magyarságukat. Ez annak köszönhető, hogy van itt magyar közösség, van magyar összefogás!” Befejezésül dr. Szilágyi Péter azt is elmondta: a magyar kormánynak köszönhetően két olyan közösségi tér jön létre Temesváron, ahol az itt élő magyarok találkozhatnak, rendezvényeket szervezhetnek és megélhetik az összetartozást. Megépül az Új Ezredév Református Központ, ahol a templom református lesz, de az épület a teljes magyarság céljait hivatott szolgálni. Létrejön Temesváron egy magyar felsőoktatási kollégium, amely a város egyetemein tanuló magyar hallgatók számára biztosít lakhatást és közösségi teret. A kárpát-medencei óvoda fejlesztési programnak köszönhetően megújul a Bartók Béla Líceum óvodája és nemrég két Petőfi-ösztöndíjas érkezett Temesvárra, akik a bánsági szórványban élő magyarokat támogatják identitásuk megőrzésében, megerősítésében.
A megnyitó ünnepséget a Harmónia Tánccsoport Palotás tánca színesítette.
Az első este nagyszínpadi főeseménye a Budapesti Operettszínház Swingoperett című előadása volt. A folytatásban a Temes megyei felnőtt néptánccsoportok léptek fel a szabadtéri színpadon, kedvcsinálóként a Csiky Gergely Színházban péntek este megszervezett, hajnalig tartó táncházhoz, amelyen minden érdeklődő részt vehetett.
A szombat délelőtt a családi és gyermekprogramoké, a török kori viselet és fegyverbemutatóké, a városnéző sétáké volt, könyvbemutatókkal és kiállításmegnyitókkal tarkítva. A VV Delamarina utcában megnyílt a Hátrahagyottak emlékezete szabadtéri kiállítás, amely az aradi vértanúk szeretteinek – özvegyek és gyerekek – keserű sorsát mutatja be. A nagyszínpadon a Hollóének Hungarica és a Regélő Fehér Táltos Dobcsapata mutatta be a magyarságtudatot erősítő előadását. A délutáni változatos program során kiállításmegnyitó, könyvbemutató, Nőileg közönségtalálkozó, sör- és pálinkakóstoló, Funky Hats- és Twister-koncertek mellett Nyilasi Tibor egykori magyar válogatott labdarugóval beszélgethettek az érdeklődők, aki retró focibemutatóval színesítette előadását. A Csiky Gergely Színház Stúdió termében közben lejátszották a Szász Enikő rendezte Wiener Walzer című bűnügyi komédia második előadását.
Az est csúcspontja volt a legendás rockzenekar, az Edda Művek szabadtéri koncertje, amelyre több ezer temesvári és más településekről érkezett Edda-rajongó volt kíváncsi. Pataky Attila és társai fergeteges hangulatot varázsoltak Temesvár főterére, ahol ezrek énekelték együtt az örökzöld Edda-slágereket (Álmodtam egy világot, Hűtlen, A kör, Kölyköd, Mi vagyunk a rock) Az Edda összehozta a város főterén a temesvári magyarságot, régi ismerősök találtak egymásra, akik különben évente csak egyszer-kétszer futnak össze, akkor is véletlenül. A koncertbe belehallgatott Nicolae Robu polgármester is, aki maga is gitározik és nagy zenerajongó hírében áll. A polgármester elismerően megtapsolta Gömöri Zsolt billentyűs fergeteges szólóját.
A vasárnapi változatos műsorról és az esti Zorán koncertről egyik következő lapszámunkban olvashatnak beszámolót.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Holnap Feszt volt Nagyváradon
Könyvbemutatók, performansz, koncert, érdekes beszélgetések – csütörtökön kezdődött és szombaton zárult az ötödik alkalommal megszervezett Holnap Feszt.
Csütörtökön, a magyar dráma napján Tasnádi-Sáhy Péter rendezésében bemutatták Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját, pénteken pedig a nagyváradi Darvas–La Roche házban tartották a hivatalos megnyitót.
A szervezők, azaz a Holnap Kulturális Egyesület és a Várad Kulturális Folyóirat képviseletében Simon Judit köszöntötte az érdeklődőket, majd Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány vezetője elmondta, örül annak, hogy abban az épületben szervezték meg a fesztivált, és ígéretet tett arra, hogy két év múlva, a ház felújítása után már egy erre kialakított teremben várják a fesztiválozókat.
Elsőként Mátyás Imre Zsolt színművész Diógyerekek című rövidpróza kötetét mutatták be. A szerzővel Szűcs László beszélgetett az „elengedések könyvének” nevezett kötetről, mely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg, borítóját Benkő J. Zoltán tervezte.
Az elengedés sokféleképpen értelmezhető, mondta Mátyás Zsolt Imre, aki többek között elárulta: nem készült tudatosan a kötet megírására, de figyelt arra, hogy a párbeszédei „kimondhatók” legyenek, színészként ugyanis gyakran találkozik azzal, hogy hiába jó a leírt szöveg, nem lehet azt kimondani. A színművész szerző is elárulta, Temesvárról, Görgey Gábor Wiener Waltzer című stúdió-előadásának premierjéről érkezett haza a könyvbemutatóra. A Marosvásárhely–Nagyvárad–Temesvár háromszög abban segíti, hogy ne váljon belterjessé és ingerszegénnyé. Temesváron például látható a fejlődés már újítják fel az épületeket, új kulturális tereket hoznak létre, „pezseg a város”, készülnek 2021-re, mikor Temesvár lesz Európa Kulturális Fővárosa.
Rendhagyó verseskötet-bemutató és beszélgetés következett ez után. Athena Farrokhzad svéd költő Fehérfehérré című kötete 2015-ben jelent meg magyarul a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában, vele és magyar fordítóival, Sall Lászlóval és György Kamillával beszélgetett Simon Judit. A versekből Kovács Enikő (Szigligeti Társulat) és Ioana Dragoş Gajdó (Regina Maria Színház) színművészek magyarul és románul, a szerző svédül olvasott fel.
A kötet román fordítója, Svetlana Cârstean szebeni elfoglaltsága miatt nem volt jelen, azonban Athena Farrokhzad elmondta, 2012-ben a stockholmi Román Kulturális Intézet projektje keretében találkoztak, két hetet dolgoztak együtt, fordítottak egymás nyelvéről, úgy, hogy egyikük sem beszélte a másikét, a francia és az angol volt a közös nyelv. Egymás első kötetét is lefordították románra, illetve svédre.
A magyar fordítás kapcsán Sall László elmondta, kedvenc göteborgi könyvtárosa Malin Andersson révén kerültek a kezébe Athena Farrokhzad versei. György Kamilla nyelvésszel dolgoztak együtt, s nehéz volt fordítani a szöveget, például a szójátékok miatt.
Athena Farrokhzad Teheránban született, gyermekkorában települtek át szüleivel Svédországba, ő svédnek tartja magát. Költő, irodalomtörténész és fordít. Verseskötete 13 nyelven jelent meg, a magyar kiadás egyébként a svéd mása, a könyv tervezője, Pascal Prosek ingyen adta át a terveit.
A versekben a háború, a forradalom, a migráció, a rasszizmus jelenik meg, ugyanakkor intim közegbe akarta helyezni ezeket a témákat, ezért a családtagok szólalnak meg a könyvben, melyet Budapesten is bemutatták a Swedish Arts Council és a Szépírók Társasága támogatásával.
Pénteken az Aranyhal. Nyolc jókedvű diákok című performansszal zárult a program. A produkciót – mely Oberon Kulturalis Egyesület szervezésseben és a Bihar Megyei Tanács támogatásával valósult meg, az Éjszaka a Színházban programjai között már láthatta a közönség.
Arany életmű és erdélyi színjátszás
Szombaton délelőtt a Várad caféval folytatódott a program, a 15 éves Várad folyóiratról beszélgettek. Délután Közkinccsé lett az Arany életmű címmel Dánielisz Endre szalontai irodalomtörténésszel beszélgetett Szűcs László és Szilágyi Aladár. A tanár úr mesélt arról, hogyan lett diákként a magyarok nagyszalontai bevonulása után az Arany-múzeum teremőre – ő még látta azokat a darabokat, például Arany János epekövét – amelyeket 1944 októberében elraboltak. Vidáman, élvezetesen mesélt arról, hogy végezte el iskoláit, hiszen nemcsak tanítóként, de lévita lelkészként is dolgozott. Jelszavát “Hass, alkoss, gyarapíts” Kölcsey Ferenctől kölcsönözte, ennek jegyében dolgozik és dolgozik ma is Dánielisz Endre, aki többek között az Arany kritikai kiadás elkészítésében is részt vett.
Egy sorozat első alkalma következett ezután, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjaival, Hyross Ferenccel és Szőllőssy Balázzsal Tasnádi-Sáhy Péter és Bíró Árpád Levente beszélgetett irodalomról, annak esteleges definíciójáról és szerepéről, s természetesen a felolvasások sem maradtak el.
Váradról indult címmel Gáspárik Attila színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójával előbb Simon Judit, majd a volt osztálytárs, Szűcs László beszélgetett. Gáspárik Attila – aki egy 1919-es nagyváradi színházi plakáttal is megajándékozta a szervezőket – elmondta, hogy egyik álma egy erdélyi színháztörténeti múzeum létrehozása. A színháznak hatalmas szerepe volt a nemzetté válás folyamatában 1848 után, azonban a színházművészet mintha háttérbe szorulna például az irodalommal szemben. Foglalkozik azzal is, hogyan befolyásolta 1989 előtt a szekuritáté a színházi vagy éppen a kulturális életet, ma már például tudható, hogy a Kolozsvár–Marosvásárhely szembenállás mesterségesen kreált konfliktus volt, a belügyesek mind Sütő Andrást, mind Panek Zoltánt tudtuk nélkül manipulálták. Gáspárik Attila beszélt arról is, hogy az általa vezetett marosvásárhelyi színháznál a magyar társulat minden évadban bemutat egy kortárs román, román társulat pedig egy kortárs magyar művet.
A Holnap feszt zenével, a Colombo`s Wife együttes (Nagy Orsolya ének, Imre Zoltán gitár, Emődi Tamás gitár, Antal János billentyűk, Herman Szabolcs basszusgitár, Makai-Dimény Zoltán dobok) koncertjével zárult.
Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Aradon tartott könyvbemutatót a Kriterion
Három szerző, megannyi érdekesség
A Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében, szeptember 22-én, pénteken 18 órakor a Kriterion Könyvkiadó képviselőivel találkozhatott az aradi közönség. A rendezvény meghívottjai H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Balázs Imre József irodalomtörténész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem docense és Cseres Judit pszichológus, Cseres Tibor író lánya voltak. Az eseményen bemutatták Cseres Tibor Őseink kertje, Erdély című történelmi regényét, az elfeledett temesvári magyar költő, Reiter Róbert Elsüllyedt dal című kötetét és az aradi születésű Kuncz Aladár Fekete kolostor, Egy márványdarab és Felleg a város felett című köteteit. Az előadás célja a Bánsághoz kötődő, a két világháború közötti jelentősebb magyar írok műveinek a bemutatása és a megismertetése volt.
Az első kötet, amely bemutatásra került, Reiter Róbert romániai magyar avantgárd irányzat egyik legjelentősebb személyiségének a könyve, az Elsüllyedt dal, amit Balázs Imre József irodalomtörténész méltatott. A könyv címe egyben egy vers címe is, amely az író kevés magyar nyelvű alkotásainak a legnagyobbjai közé tartozik. A kötet kétharmada a Kassák Lajos által szerkesztett avantgárd szellemű folyóiratokban (A Tett, Ma, 2x2, Dokumentum) megjelent versek, műfordítások és teoretikus cikkek gyűjteménye. A temesvári születésű írónak ezenkívül nem voltak magyar nyelvű kötetei, hisz 1925-ben abbahagyja a magyar nyelven való írást és 1949 után Franz Liebhard néven folytatta írói pályafutását, németül publikálva műveit.
Cseres Tibor regényét, az Őseink kertje, Erdély című kötetet az író lánya, Cseres Judit pszichológus ismertette meg a közönséggel. „(...) Több okból is nagyon személyes az én viszonyom ehhez a regényhez, nyilvánvalóan ez a személyes viszony abból is adódik, hogy édesapám a szerző, de abból talán még inkább, hogy a szüleim, nagyszüleim sorsa bontakozik ki ebből a regényből” – ezekkel a szavakkal kezdte Cseres Judit a mű bemutatását. A történet a két világháború közötti időszakban játszódik, a szerző szülei felmenőinek családi előtörténete is hangsúlyt kap a regényben. Érdekes tudnivaló a regényről, hogy címe ellenére a regény főszereplői valójában nem léptek Erdély földjére, az író szüleivel találkozó család bizonyos tagjai azonban erdélyiek voltak. A regény egyfajta kalandokkal teli családtörténet, melynek célja a család múltjának, hagyatékainak a megismerése, ezért is tartotta szükségesnek Cseres Tibor a regény megírását.
A harmadik író műveit, az aradi születésű Kuncz Aladár három kötetét a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, H. Szabó Gyula mutatta be az aradi közönségnek. Az első kötet a Fekete kolostor című regény volt, a szerző legismertebb műve, mellyel a két világháború közti magyar és klasszikus világirodalom világában vált ismertté. Ezt a Kuncz-művet a mai napig is a nagy magyar fogságregények legjobbjai között tartják számon. A második bemutatott kötet az Egy márványdarab című alkotás, amely novellákat, karcolatokat, jegyzeteket és Kuncz egyetlenegy drámáját tartalmazza, utóbbi Csokonai Vitéz Mihály haláláról szól. Az utolsó bemutatott kötet ezen a tartalmas délutánon a Felleg a város felett című regény volt, amelyben részletes tájleírást találunk Kolozsvárról és az akkori arisztokrata lakosságáról.
A színvonalas esemény része volt a Kriterion Kiadó könyvbemutató-sorozatának, amely szeptember 21. és 23. között zajlott a történelmi Bánság több helyszínén: Lugos, Temesvár, Szeged és Magyarkanizsa.
Ferenczi Arnold / Nyugati Jelen (Arad)

Sűrű programmal várja Erdélyt a Filmtettfeszt
Nem csak szórakozni lesz lehetőség a nagyjátékfilmeken a 12 városban szervezett eseményen, hanem doksiból és kiegészítő programból is jut bőven.
Tizenkét erdélyi városban zajlik jövő héttől a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle, amelyen 10 új és 2 retrospektív magyar nagyjátékfilmet vetítenek, de nem csak emiatt lesz érdemes részt venni. A szervező Filmtett Egyesület pénteki sajtótájékoztatóján elsősorban a központi, kolozsvári eseményeket ismertették. Először lesznek vetítések Temesváron és Gyergyószentmiklóson, de kimarad a jóból Beszterce és Zilah. Temesváron kezdődik majd a leghamarabb az esemény, ott már október 2-án és 3-én, hétfőn és kedden lezajlanak a vetítések, míg a legtöbb helyszínen szerdától vasárnapig, október 4-től 8-ig zajlik a fesztivál, ekkor lesznek Kolozsváron is a vetítések. Ettől csak Arad és Nagyvárad tér el jelentősen, mert Aradon 12-én és 13-án lesznek a programok, míg Nagyváradon október 13-15. között. A kolozsvári programok egy része a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik. A részletes programért mindenképp érdemes felkeresni a fesztivál honlapját.
A csíkszeredai vetítéssel a szervezők csak annyit jegyeztek meg, hogy előre megegyeztek a Filmszereda szervezőivel, hogy mindkét eseményen vetíthessenek új magyar filmet. Így premierként mutatják be a csíkszeredai Filmtettfeszten a Kojot, A martfűi rém, Az állampolgár című nagyjátékfilmet, de a Filmgalopp mindhárom blokkját, illetve több Erdéllyel kapcsolatos dokumentumfilmet is meglehet majd nézni a Mikó-várban szervezett vetítéseken. Kolozs megyében Mérára és Tordaszentlászlóra pedig cinemobillal jut el a Brazilok. De ennyit a helyszínekről, jöhet a lényeg.
A korábbi évekhez képest több meghívott lesz jelen a vetítéseken, illetve utána a közönségtalálkozón, Kolozsváron negyven vendégre számítanak. Zágoni Bálint beszámolója szerint a nyitófilm, a Kojot vetítése után a közönség Kostyák Márk rendezővel, Bocsárszky Attila és Salat Lehel színészekkel találkozhat. Ők a kolozsvári mellett a csíkszeredai és székelyudvarhelyi vetítéseken is jelen lesznek.
Az állampolgárt Cake-Baly Marcelo főszereplő és Fehér Károly producer képviseli, míg a zárófilmet, a Brazilokat az erdélyi bemutatóra Rohonyi Gábor kíséri el. A Kút című filmmel Grigor Attila rendező és Trokán Nóra színésznő jön el, míg a WellHello slágerei által ihletett #sohavégetnemérőssel Lévai Balázs producer és Horváth András Dezső forgatókönyvíró lesz jelen Kolozsváron. A Hurok rendezője Madarász Isti pedig Kolozsvár mellett Sepsiszentgyörgyre is el fog menni. A többi meghívottról pedig egy kicsit később olvashattok. A fókusz az erdélyi dokumentumfilmeken lesz, és nem csak azért, mert a versenyt, a Filmgaloppot idén erdélyi magyar dokumentumfilmeknek hirdették meg, hanem például azért is, mert versenyen kívül vetített öt dokumentumfilmből négy témájában kapcsolódik Erdélyhez. A Hajdu Szabolcs, Kővári Szabolcs, Tóth Ridovics Máté és Gálovits Zoltán által készített Kanzoli például még annyira friss, hogy a címe is csak a napokban dőlt el. A vetítésen egyébként itt lesz Hajdu, és arról szól a film, hogy a Délibáb című filmjének a forgatására vinnének egy szereplőt Romániából, ha hagyná.
"Az előző években sokan megkerestek azzal, hogy neveznének dokumentumfilmmel, viszont eddig csak fikciós Filmgaloppunk volt. Idén viszont 7 erdélyi dokumentumfilmünk van versenyben" - mondta el Buzogány Klára főszervező.
G. L. / Transindex.ro

Egy megszűnt közösség nyomában
Rendkívülinek is mondható fotótárlat nyílt a Bernády Ház emeleti galériájában, ahol Vajda Ferenc Attila által, egy napjainkra teljesen megszűnt szász település utolsó emlékeit megörökítő fényképei láthatók.
Üzenetértékűnek, figyelmeztetésnek nevezték a megnyitón azokat a vászonra nyomtatott nagyméretű fényképeket, amelyek két hétig tekinthetők meg a Bernády Ház emeleti kiállítótermében, ahol Vajda Ferenc Attila mutatkozott be az éveken át készült alkotásaival. A fotográfus, ahogy elmondta, dobrudzsai vándorlásai során 2007-ben olyan helyet fedezett fel, amely megváltoztatta számára a közösség fogalmának jelentését.
A Duna-delta szélén fekvő településről, a németül Malkotsch, románul Malcoci nevű faluról van szó, amelyet 1843-ban 25 német család odatelepítésével alapították. Az első katolikus német település volt Dobrudzsában, ahonnan azonban 1940-ben Hitler parancsára a Heim ins Reich mozgalom kapcsán 1100 személyt telepítettek ki Németországba. A faluban ott maradt minden: a házak, a templom, az iskola, a temető.
Ma már csak a katolikus templomon és a temetőn látszik a német múlt, minden mást „átvett” a román közösség. Vajda Ferenc Attila, mikor felfedezte ezt a falut és fotózni kezdte, legfőképp az a kíváncsiság hajtotta, hogy hogyan születik meg egy közösség, hogyan él, majd mi módon tűnik el és mi marad utána. Mindezt éveken át kutatta, járta a falu utcáit, temetőjét, míg 2015-re elkészült a kiállítása, amelyet először a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben mutattak be. Azt követően több helyen is találkozhattak vele a fotográfia iránti érdeklődők: Temesváron, Budapesten, Pécsett, most pedig a marosvásárhelyi nézők is megtekinthetik. A képeken az egykori német temetőben fennmaradt keresztek, a romhalmazzá vált templom külső és belső részletei láthatók, egykor egy életerős közösség által lakott, mára elfeledett közösségi terek. A megnyitón Vajda Ferenc Attila arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy Románia Európai Uniós tagállamként számos vállalást tett, továbbra sem figyel az értékeire, templomok, paloták, történelmi értékek válnak semmivé, omlanak össze a nemtörődömség miatt. Amióta ezeket a fotókat készítette, tovább romlott a helyzet – hangsúlyozta.
A kiállítást és az alkotót Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója, Borbély László, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, valamint Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta. A tárlat naponta 10 és 16 óra között látogatható. A belépés ingyenes. Antal Erika / Székelyhon.ro

Sokan siratják a Securitate utolsó parancsnokát: nemzeti hős vagy véreskezű hóhér?
Megosztotta a román közvéleményt a Securitate utolsó parancsnokának halála. Iulian Vladot most sokan hősként tisztelik, aki megakadályozta a vérontást az 1989-es decemberi események idején, mások viszont a hírhedt román politikai rendőrség vaskezű vezetőjét látják benne, aki szolgalelkűen teljesítette Nicolae Ceauseșcu parancsait.
A Külső Hírszerző Szolgálat Tartalékos és Visszavonuló Katonai Kádereinek Egyesületét vezető Petru Neghiu tartalékos tábornok úgy véli, hogy Iulian Vlad mentette meg az országot, nélküle a mai Románia nem létezne, ezért nemzeti hőssé kellene nyilvánítani, legalább halála után. Cosmin Gusă politikai elemző szerint Iulian Vlad a kevesek között volt, akik tettek valamit Romániáért 1989 után – sajnos azonban „a románellenes erők győztek akkor”.
Az újságíró Dan Andronic kikelt a Iulian Vladot „becsmérlő újságírók” ellen. Azt elismerte, hogy Iulian Vlad „nem a világ legszelídebb titkosszolgálatát vezette”, ám fontosnak tartotta, hogy mérlegre tegyék az általa elkövetett rosszat és jót. Utóbbi pedig – Dan Andronic szerint – nagyobb súllyal esik a mérlegbe.
Iulian Vlad utasítására ugyanis a Securitate nem lépett fel a lázadókkal szemben, jóllehet Ceaușescu kivégzéssel fenyegette meg a parancs megtagadásáért. Iulian Vladot a szovjet és az izraeli titkosszolgálatok emberei tartóztatták le, vagy pedig a magyar titkosszolgálatnak dolgozó volt román honvédelmi miniszter, Victor Stănculescu, de mindebben szerepe volt a szovjet befolyás alatt álló Ion Iliescunak is – állítja az Evenimentul többségi tulajdonosa.
A volt kormányfő, Adrian Năstase meggyőződése, hogy Iulian Vlad mindvégig a román állam érdekeit védte, a kommunizmus évei alatt is. Lehet, hogy hibázott, de aki dolgozik, az hibázik is – fejtette ki blogján a volt miniszterelnök.
„Rossz családból” származott
Iulian Vlad már fiatal korában kezdve hithű kommunistaként, pártaktivistaként kezdte politikai pályafutását: 16 éves korában már különféle pártfunkciókat töltött be a belügyminisztériumban.
Buzgalmára nagy szüksége volt, hiszen „rossz családból” származott: apja templomi kántor volt. Iulian Vlad akkoriban számos beadványt intézett a munkáspárthoz, amelyben azt magyarázta, miként beszélte lebeszélni apját arról, hogy egyáltalán templomba járjon, és azzal érvelt, hogy már 14 éves kora óta a párt nevelte őt. Az Ifjúmunkás Szervezet Központi Bizottsága úgy értékelte, hogy Iulian Vlad „fokozott munkát fejtett ki már 1946-ban – azaz 15 évesen – a földbirtokosok kisajátításának, az 1946-os választások megszervezésének, az 1948-as államosítás előkészítésének érdekében és tevékenyen részt vett „a földesurak malmainak államosításában”.
A bukaresti pedagógiai líceumot jó eredménnyel végezte el, rövid ideig egy elemi iskolában volt tanító, 1952. május elsejétől azonban a belügyminisztérium tisztje lett, alhadnagyi rangban.
Ettől kezdve a kommunista hatalom megbízható embereként, hűséges kiszolgálójaként tartották számon. A romániai kommunizmus utolsó évtizedében, az 1980-as években mindvégig jelen volt a Securitate vetetőségében. 1983-tól belügyminiszter-helyettesi tisztséget töltött be, a Securitatéban pedig a „belbiztonsággal” foglalkozott, végül pedig a Securitate parancsnoka lett.
Attól a pillanattól kezdve, hogy vezetőségi tisztségeket töltött be a Securitatéban, a kommunista rendszer megtorló intézménye visszatért az ötvenes évek megtorló módszereihez. Így meggyilkolták a disszidenseket (Gheorghe Ursu esete), a zsilvölgyi bányászok 1977-es megmozdulását könyörtelenül leverték, a megtorló akciókat éppen Iulian Vlad tervezte meg. A temesvári ellenállók „autóbusz akció” néven ismert, 1981-es megmozdulásának résztvevőit rögtönzött konstrukciós perek során ítélték el, lemészárolták, az 1989-s temesvári forradalom hangadóit…
Az a tény, hogy Iulian Vlad helyet kapott a Mihai Pacepa szökését kivizsgáló bizottságban, jól jelzi, hogy mennyire megbízható embere volt Nicolae Ceaușescunak. Ebben nem kis szerepet kapott az is, hogy a belügyminisztérium államtitkárként a kémelhárításáért is felelt.
A Román Hírszerző Szolgálat is „felvállalta”
Mindennek ellenére a kétezres évektől kezdve a közvélemény jó része megfeledkezett Iulian Vlad szekus múltjáról, és hősként kezdte tisztelni a tábornokot, részben azért, mert 1989 decemberében parancsot adott a Securitaténak a visszavonulásra, másrészt pedig azért, mert megvédte Romániát a külföldi (főleg a magyar) kémektől.
A Securitate helyét átvevő Román Hírszerző Szolgálat csakhamar „felvállalta” Iulian Vladot. 2014-ben meghívást kapott az Antiterrorista Harcos Napjára, amelyet Románia legfontosabb hírszerző szolgálatának központi székházában rendeztek meg. Ezen az eseményen egyébként arról is megemlékeztek, hogy 40 évvel korábban jött létre Romániában az első terrorelhárító struktúra.
A Román Hírszerző Szolgálat igazgatója, George Maior és operatív vezetője, Florian Coldea, a Securitate volt vezetőjével közösen megemlékeztek „a terrorfenyegetés ellen harcoló valamennyi névtelen román harcosról”, és levetítettek egy filmet is, amely a terror elleni fellépéséért magasztalta fel a Securitatét. Holott a Securitate terrorellenes struktúrája, az USLA fontos szerepet töltött be az 1989-es események elfojtására irányuló kísérletekben.
A helyzet sajátos bája az, hogy éppen ezekben a napokban tisztelegtek Temesváron, Klaus Johannis részvételével az 1989-es forradalom ártatlan áldozatai előtt. A bukaresti Bookfest nemzetközi könyvkiállításon bemutatták a Román Hírszerző Szolgálat 25 éves tevékenységéről beszámoló monográfiát – amelyre meghívták Iulian Vladot is, jóllehet a kötetben szó sem esett a Securitatéról.
Megfejtetlen rejtélyek maradtak utána
Iulian Vlad már nyomban az 1989-es események után kidolgozta saját változatát a Securitate és saját szerepéről Romániában. A megtorlásokért elődjét, akiből a kommunista rendszer belügyminisztere lett, Tudor Postelnicut okolta, aki a diktátor szolgálatába állította a Securitátét.
Jómaga viszont – állította – sokat tett a romániai disszidensek védelméért, és itt például Doina Corneát, Radu Filipescut és Gabriel Andreescut említette. Mindketten azonban egészen másként emlékeznek meg Iulian Vlad szerepéről, és minderről másként ír a Securitate 1989-as egyik belső jelentése is, miszerint Doina Cornea és Radu Filipescu ellen a Securitate a szocialista rendszer elleni propaganda miatt indított vizsgálatot.
Iulian Vladról gyakran emlékezik meg a romániai kommunista diktatúrát elemző és Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentése, amely például megállapítja, hogy 1989 után csupán az 1989-es forradalom elfojtására tett próbálkozásban való részvétele miatt ítélték el, holott fő bűne éppen az volt, hogy az emberi jogokat nyíltan sárba taposó intézményt, a Securitatét vezette.
„A nagy hóhérokat továbbra is kitüntetik, magas nyugdíjakban részesítik, az áldozatokat pedig továbbra is becsmérlik, vagy pedig egyszerűen elfelejtik” – hangzik a jelentés, amely így folytatja: Mivel a kommunista párt 1989 decemberében „gyakorlatilag megbénult, a pártfőtitkár csakis a Securitatétól remélhetett segítséget, amely Iulian Vlad vezetése alatt teljesítette Ceaușescu drákói utasításait is”.
Iulian Vladot végül is huszonöt év börtönre ítélték. Ebből négy évet töltött le – Ion Iliescu kegyelemben részesítette. A rettegett Securitate főnöke ezt követően hallgatásba burkolózott. Politikai megfigyelők szerint szabadságának feltétele éppen a hallgatás volt.
Iulian Vlad halálával viszont az 1989-as decemberi eseményekkel kapcsolatos sok rejtély marad megfejtetlen, és sok titkot vitt magával a Securitate „sajátos módszereiről” is. Bogdán Tibor / maszol.ro

Lélekcserélő idő
Órákon át lapoztam meg olvastam a könyvét, szinte mindent tudtam a szerzőről. Mégis többször is föl-fölrebbent bennem a szánalom: szegény Lajos. Két évvel halála után megjelent könyve (Magyari Lajos: Lélekcserélő idők. 1989 –1990., felelős kiadó Szabó Zsolt) a fent jelzett egy esztendőben írt vezércikkei egy részét adja. ’89 legvégén zajlott az a bizonyos művi forradalom, melynek semmi köze nem volt a forradalmakhoz, azon kívül, hogy a hatalom magasából és a szekuritáté mélységéből eredő parancsokra lőttek a tömegre a nemes Temesváron, aztán Aradon, Bukarestben, Kolozsváron… Magyari Lajos sepsiszentgyörgyi költő, újságíró akkor is együtt volt megnyomorított székely népével, hitte is, mint ahogy százezrek hitték, hogy itt a Petőfi-féle szabadság. Hát nem. Népem, szegény népem és szegény Lajos, igen hamar, négy hónapon belül meggyőződhettek, hogy az a nép, melynek a történelem során soha nem volt egyetlen forradalma sem, ma is csak a véres, hatalmi bohóckodás szemtanúja volt, beleszólási jog nélkül.
Magyari mostani 410 oldalas könyve, merem állítani, igen értékes történelmi dokumentumfilm. A vértől a könnyekig, a csalódások zuhatagáig naponta mindent megélt, figyelmeztetett, javasolt, megírt, a sánc felé menetelő országnyi nép akkori sorsáról. Hallatlan nagy érték ebből a szögből nézve is ez a könyv. Hajmeresztő dokumentum az előző és a mai nemzedékek számára. Annyi semmitmondó egyetemi kar, fakultás van itt ma, lenne ahol a történelmi igazság egy idejét életesen tanítani belőle. Ezt a dokumentumkönyvet is, amely a fajgyűlölet és az egyetemesen működő hazudozás örök életét mutatja, újjászületését és megizmosodó túlnövekedését, el máig, 2017 októberéig. Szegény Lajosnak szegény népe, nemzete. A román politikánál is hatalmasabban hazudozó nagyhatalmak mindmáig tétlenül legyintve nézik a magyar nemzetrész senyvedve haldoklását, álforradalmakat hintve rájuk, megélhetési műanyagforradalmat. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Koszorúzás Klapka György emléktáblájánál
„Temesváron kezdjük az október 6-i megemlékezések sorát”
A temesvári magyarok hagyományos emlékhelyén, Klapka György honvéd tábornok szülőházánál kezdődtek csütörtök délután az október 6-i megemlékezések. A szép számú egybegyűltet Fazakas Csaba, az RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte, majd Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök mondott ünnepi beszédet.
„Helyénvaló, hogy Temesváron nyitjuk meg minden évben az október 6-i megemlékezések sorát, hiszen nemcsak a szabadságharc utolsó csatája zajlott Temesvár mellett augusztus 9-én, de Haynau parancsára 1849. augusztus 20-án Temesváron végezték ki Hruby Gyula őrnagyot, ő volt a megtorlás első áldozata” – mondta Halász Ferenc, aki megemlékezett a szabadságharc leverése után kivégzett mind a 16 honvédtisztről. A szónok külön kiemelte a 125 évvel ezelőtt elhunyt Klapka György honvédtábornok szerepét, aki utolsónak tette le a fegyvert a forradalom leverése után, és haláláig kitartott a szabadságharc eszméi mellett. „1848–49 tanulsága, hogy rebellis nemzet voltunk és azok is maradtunk – mondta Halász Ferenc –, egy olyan nemzet, amelyet sem 1849-ben, sem 1920-ban nem tudtak térdre kényszeríteni, és utána mindig fel tudtunk állni. Ezt bizonyítja 1956 és 1989 is, amikor a magyarság meghatározó szerepet játszott a vasfüggöny lebontásában és a romániai forradalom elindításában.”
A Klapka-emléktáblánál Farkas Imre alpolgármester, az RMDSZ, a Bartók Béla Líceum, a Gerhardinum Líceum, a Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium és a civilszervezetek képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit. Molnár Ádám, a Gerhardinum diákja elszavalta Reményik Sándor Ahogy lehet című versét. A méltóságteljes megemlékezést a Dugonics András Piarista Gimnázum művészeti tagozatának alkalomhoz illő énekes-zenés műsora színesítette, Fábri Géza tanár úr vezetésével.
A himnusz eléneklése után az október 6-i megemlékezés a Piarista templomban ökumenikus istentisztelettel folytatódott, ahol egyházi vezetők és a magyar oktatási intézmények pedagógusai Isten segítségét és áldását kérték ahhoz, hogy megmaradásunk két alappillére, a Templom és az Iskola megerősödjön. Az ökumenikus áhítat végén a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázum alapfokú művészeti iskolájának ünnepi koncertjét tapsolhatták meg a jelenlevők. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnökkel beszélgettünk
A szenátus elé viszik a nyelvhasználati küszöb csökkentését
Amint az október 6-án, a Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök által tartott sajtóértekezlet tudósításában is megjegyeztük, a magyar újságírókkal történt beszélgetésére visszatérünk. Az újságírók kérdéseire a szövetségi elnök kendőzetlen nyíltsággal válaszolt.
– Meglepte-e a jogi szakbizottság egyhangú elutasítása?
– Az volt a meglepő, hogy a román pártok a párbeszédet utasították el, kormánypártiak, ellenzékiek egyaránt. Mi kompromisszumos javaslatokkal készültünk. Példának okáért, a nyelvhasználati küszöbnek 20%-ról, 10%-ra való csökkentésében elfogadhatónak tartottuk a 15%-ot, ami már járhatóbb út lenne, és a tömeges lakossági jelenlét estében is elfogadhatónak tartottuk volna, ha az olyan nagyvárosok maradtak volna benne, mint Arad, Temesvár, Brassó és Kolozsvár, tehát a kis települések esetében maradt volna az eredeti 20%-os küszöb. Ugyanakkor más kompromisszumos javaslatokkal is éltünk volna, ha lett volna, kivel beszélni. Legnagyobb gond, hogy elutasították a párbeszédet mindenestől. A többségi szavazás erejével azt mondták: az egészet, úgy, ahogy van, kompromisszumkeresés nélkül, elutasításra javasolják. Ez viszont nem egy jó út, egy elfogadható megoldás, mert a parlamentben minden benyújtott törvényjavaslathoz módosító javaslatokat is lehet csatolni. Mindig keresnek egy kompromisszumos megoldást. A kormány által beterjesztett törvénymódosításokat is az esetek jelentős részében nem úgy fogadják el, ahogyan a kormány beterjesztette, azok is változnak. Ilyen értelemben, szinte megmagyarázhatatlan, miért választották a merev elutasítás útját, hiszen az elmúlt 27 évben ez nem volt így vagy nagyon kevés esetben történt úgy, hogy nem, és nem is akarunk róla tárgyalni. Azt gondolom, ez a legrosszabb, ami történhet. Természetesen ez az első ház volt, tehát nem adjuk fel, nem hátrálunk meg. A szenátusban is megpróbáljuk keresztülvinni, próbáljuk meggyőzni a kollégákat, hogy semmit nem veszünk el a románoktól azáltal, hogy a magyar emberek a helyi önkormányzatokban, a helyhatóságokkal való kapcsolattartásban használhatják az anyanyelvüket. Ettől nem vesszük el a románok jogát, hogy románul beszéljenek, a román nyelv nem lesz szegényebb, a román kultúra semmit nem veszít. Sem szellemi, sem anyagi értelemben nem lesznek szegényebbek. Tehát olyan megoldást fogunk javasolni, ami a magyar emberek számára az identitásuk megőrzését szolgálja. Sokat lehetne morfondírozni, miért történt így, de egy biztos: a Nemzeti Liberális Párt és a Băsescu-féle Néppárt nagyon durva, magyarellenes retorikával támasztották alá az érveiket. A kormánykoalíció pártjai nem szóltak hozzá, csak szavaztak, az USR pártban viszont megnyilvánult bizonyos kétszínű beszéd. Vagyis egyet mondtak és mást tettek. Példának okáért, hogy ők egyetértenének velünk, de miért éppen Dragneaékkal akarjuk keresztül vinni, amikor Dragnea el van ítélve. Ezek szerint, a románok, nekünk róják fel, hogy ki nyerte meg a választást? Lényeg, hogy a román pártok részéről a párbeszédre semmiféle nyitottságot nem tapasztaltunk.
– A szenátusban, a döntőházban mikor kerülhet sor a tervezet megvitatására?
– Egyelőre nem tudjuk, hiszen a szenátus állandó bizottsága dönti el. Nem akarnám megelőlegezni a végső döntést, hiszen a képviselőház magatartása nem jó előjel. Arra számítok, hogy az ember olyan racionális lény, aki képes a saját butaságait is felülvizsgálni.
– A jelzett szavazás után gondoltak-e arra, hogy felbontják az együttműködési megállapodást a vezető kormánypárttal?
– Az együttműködési szesszió végén értékeljük ki, de az együttműködés már nem lesz olyan, amilyen volt, hiszen ők egy olyan fontos kérdést, amit mi napirendre tűztünk, nem támogatták, nem akartak beszélni se róla. Egyébként a protokollban nem írja, hogy a 215-ös Törvénynek a módosítását egy bizonyos időpontig meg kell szavazni. Ezért természetesen, mi is szabadon fogjuk kezelni, hogyan szavazunk a kormány előterjesztéseit illetően. Ami az általános közjót szolgálja, azt támogatjuk, amivel viszont fenntartásaink vannak, azt nem fogjuk támogatni.
A Katolikus Gimnázium kálváriája
– Van egy olyan törvényes kitétel, miszerint kormányhatározattal iskolát lehet alapítani Romániában. Egyetért-e a tanügyminiszter véleményével, miszerint a Marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium kérdésében meg kellene várni a kérdésben folyó bírósági határozatot?
– Azzal, hogy meg kellene várni a különböző peres ügyeknek a végét, nem értek egyet, hiszen azoknak a végét nem lehet látni. Mivel jogi személyiséggel nem létezik ilyen iskola, szerintem nyugodtan el lehet indítani az oktatási intézmény törvényes újraalapítási procedúráját. Ezt nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon. Mert a MOGYE-ügy kudarcából kiindulva, mindenképp olyan megoldás szükséges, amit nem lehet a közigazgatási bíróságon megtámadni. Ameddig ugyanis meg lehet támadni, addig bizonyára élni is fognak a lehetőséggel. Megvannak az érveink, hogy törvénnyel kell létrehozni, méghozzá sürgősen, mert ahhoz, hogy a következő tanévben működhessen, tél végéig vagy kora tavaszig jogszerűen működnie kell. A kollégáim olyan törvénytervezeten dolgoznak, ami az iskola újraalapításáról szól. Terveink szerint, az október folyamán elkészül, a szükséges egyeztetésekkel, majd a parlament elé terjesztjük. Én ezt az egyetlen utat látom járhatónak.
– Ezt a tanügyminiszterrel is megbeszélték? Másról beszéltek-e vele?
– Természetesen, hiszen tanévkezdés után sok kérdés merül fel a tankönyvektől a metodológia központ létrehozásáig, ami Nagyváradon működne. A tanügyminiszternek is elmondtam, hogy az említett megoldást szorgalmazzuk. Meglátásom szerint, a tanügyminiszternek nincs ellene kifogása. Ezt nemcsak nekem ígérték meg, hanem az államközi kapcsolatokban is a legmagasabb szinten egyeztettek erről. Éppen ezért a Katolikus Gimnáziumnak a következő tanévtől kellene működnie.
– Egy kérdés erejéig visszatérve, a jogi bizottságban, illetve a plénumban történtekhez, mi a véleménye arról, hogy a kisebbségek képviselői is a nyelvhasználati küszöb leszállítása ellen szavaztak?
– Volt, aki ellene szavazott, volt, aki nem szavazott. Ott mindenképp nagy félrecsúszás történt. A szláv–makedón kisebbség képviselője – noha nem tudom, ő hány embert képvisel ebben az országban – egy Dolj megyei képviselő hölgy, akinek a Băsescu-párti képviselő írta meg a szövegét, amit felolvasott. Ott olyasmi történt, amit ebben a pillanatban nem tudok megmagyarázni, de a szavazás után a kisebbségi képviselők közül többen odajöttek elnézést kérni, hogy az nem a teljes frakciónak a véleménye. A gond viszont az, hogy engedték a jelzett képviselő asszonyt beszélni a bizottságban és a plenáris ülésen is. Olyat hallottam egy volt igazságügyi minisztertől, aki azt mondta: az emberi jogok egy luxus, de olyat, hogy egy parlamenti képviselő azt mondja, hogy a Románia által ratifikált nemzetközi szerződéseket nem kell betartani, még nem hallottam.
– Nem tartja-e sértőnek, hogy a román nyelvű sajtó képviselői által feltett kérdésekben, folyamatosan párhuzamot vonnak a katalán, illetve a Székelyföld problematikája között?
– Mindenkinek alkotmányos joga, hogy a tudatlanságával nevetségessé váljon. Mert a katalánok nem tartják magukat kisebbségnek, nemzetként határozzák meg magukat, ezért nekik nincs anyaországuk. Már innen indulva is teljesen más a helyzet, ami viszont tudatlanságból meglovagolható…
– Köszönjük szépen őszinte válaszait.
– Én köszönöm a lehetőséget. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Magyar színházi szemle a Cenk alatt: erdélyi társulatok lépnek fel a hiánypótló brassói fesztiválon
Előzmény nélküli kulturális ünnep előkészületei zajlanak Brassóban: október 26. és 29. között tartják az első magyar színházfesztivált, amelyre változatos előadás-felhozatallal és kísérőrendezvényekkel készülnek a szervezők. Toró Tamás főszervező a Krónikának kifejtette, régóta hiányoznak magyar nyelvű színházi előadások a Cenk alatti város kulturális életéből.
Előzmény nélküli kulturális ünnep előkészületei zajlanak Brassóban: október 26. és 29. között tartják az első magyar színházfesztivált, amelyre változatos előadás-felhozatallal és kísérőrendezvényekkel készülnek a szervezők. A programban Kolozsvárról, Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról és Gyergyószentmiklósról érkező előadások szerepelnek. Toró Tamás, a hiánypótló seregszemle kezdeményezője és főszervezője – aki egyébként városi tanácsos és a Brassói Magyar Napok főszervezője is –, a Krónika megkeresésére kifejtette, régóta hiányérzete volt, hogy a Cenk alatti város nem ad otthont rendszeresen magyar nyelvű színházi előadásoknak, ezért teremtették meg a lehetőséget, hogy egy fesztivál keretében lépjenek fel magyar társulatok. „Hajnalban álltunk sorba színházjegyért” „Engem személy szerint mindig is bosszantott, hogy Erdély- és Partium-szerte Brassó az egyedüli nagyváros, ahonnan hiányzik a magyar nyelvű színjátszás. Még Temesváron és Aradon is működik társulat, nálunk viszont hiánycikknek számít a magyar előadás. A város lakosságának 7 százaléka magyar, ami 18 ezer főt tesz ki, a megye lakosságának pedig 8 százaléka magyar, ami 39 ezres lélekszámot jelent. Ilyen körülmények közt indokolt, hogy nálunk is létezzen magyar színházi élet. Úgy vélem, már maga az a tény nagy dolog, hogy a fesztivál keretében számos erdélyi társulat látogat el hozzánk nagyszerű produkciókkal” – fogalmazott az ötletgazda.
Kitért arra is, hogy ’89 előtt rendszeresen turnéztak Brassóban erdélyi társulatok, akkor is volt igény az előadásokra, ez pedig mai napig nem változott.
Emlékszem, annak idején a Kapu utcában hajnalban kellett sorba állnunk színházjegyekért, mert a város magyarsága körében nagyon népszerűek voltak az idelátogató társulatok. Az elmúlt időszakban azonban ritkán volt lehetőségünk itthon megnézni magyar produkciókat, ezért sokan Szentgyörgyre, Udvarhelyre vagy Vásárhelyre utaznak, hogy ne maradjon ki az életükből a színház. Úgy gondoltam, a legjobb lehetőség a színházat visszahozni a városba, ha egy seregszemlét szervezünk. Ugyanakkor reménykedem, hogy előbb-utóbb nálunk is beindul a magyar nyelvű színjátszás” – fejtette ki az ötletgazda.
Hozzátette, a szeptemberben szervezett Brassói Magyar Napok kínálatában azért szerepelt kevesebb színházi produkció, mert akkor már készültek a fesztiválra, amelynek támogatója a Cenk alatti város önkormányzata. A rendezvénysorozat négy napján egy pódium-előadást, egy diákelőadást és négy nagyszínpadi előadást tekinthetnek meg a színházkedvelők.
Az Áprily diákcsapata is fellép a fesztiválon
Toró Tamás kitért arra is, lényegesnek tartották, hogy a helyi Áprily Lajos Gimnázium Grimasz nevű diákszínjátszó csapatát is bevonják a seregszemlébe.
Külön érdekesség, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Roberto Zucco című előadásában, amelyet vendégül látunk, két olyan színész szerepel, aki brassói diákként a Grimasz csapat tagja volt” – mondta a főszervező. Fotópályázatot hirdettek, arra buzdítják a fiatal amatőr fotósokat, hogy dokumentálják a rendezvény eseményeit: zsűri bírálja el az elkészített fényképeket, a legjobbak pedig pénzbeli jutalomban részesülnek.
A négynapos seregszemle helyszíne a Drámai Színház lesz, a programsorozatra Brassó megyei településekről is várnak érdeklődőket. A kínálatban szerepel többek közt kolozsvári produkció: Laczkó Vass Róbert és Incze Gergely Katalin Te pesti srác (falragaszok forradalma, röplapok szabadságharca) című zenés pódium-előadása, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása, amely Székely Csaba MaRó című darabja alapján készült és magyar és román felirattal követhető. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Nt. Karczagi Sándor diákkori emlékei
Egy órára újraéledt történelem
Az Aradi Magyar Napok programjában szereplő véndiák-találkozóról készült helyszíni tudósításunkban megígértük, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében Az iskola emlékezik neves tanáraira címmel sorra került rendezvényre visszatérünk. Most a nt. Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az iskola legidősebb diákjával folytatott beszélgetést közüljük.
Az Alma Mater Alapítvány nevében Ilona János tanár által elmondott köszöntőt, illetve felvezetőt követően Karczagi Sándort Ujj János történész, ny. tanár, a Csiky egykori igazgatója faggatta. Amint előrebocsátotta, amikor maga az iskolába került, még élt az egykori Római Katolikus Gimnáziumban oktató generációnak egy része. Tekintve, hogy mindannyiukról csak múlt időben beszélhetünk, a két világháború között élt nemzedék szinte egyetlen élő tanúját kérdezte. Először arról: amikor az impériumváltás után megvonták az iskola nyilvánossági jogát, az intézménynek mintegy 1200 diákja volt. Az 1930-as évekre a diáklétszám alaposan megcsappant – mivel magyarázható, hogy az iskola mégis kitermelte az aradi magyar értelmiséget?
– Kedveseim – kezdete Karczagi Sándor –, Ujj János barátom lelőtte a poént, amivel kiérdemeltem a mostani beszélgetést, az egyetlen dologgal magyarázható: 96 éves vagyok. Természetesen sok mindenre emlékszem. Annak idején a katolikus elemibe jártam, Lázár János volt az iskola igazgatója, Pintér Ilona a IV. osztály tanítója. Innen felvételiztem az I. gimnáziumi osztályba. Akkor még a Katolikus Gimnáziumnak megvolt a nyilvánossági joga, amit másodikos koromban, nyolcévesen vont meg a román állam. A felvételin Fischer Aladár vizsgáztatott, és olyan dolgokat kérdezett: mikor uralkodott Mátyás király? stb. Általában jól válaszoltam a kérdéseire, ezért felvettek az I. gimnáziumi osztályba. Fischer Aladár 1912-ben került Aradra klasszika-filológia tanári beosztásban. Emellett kitűnő görög-latin szakemberként kapásból idézett, illetve olvasott fel mindenfajta latin vagy görög szöveget. A III. és VIII. gimnáziumi osztályok között hetente 4-5 latin óránk volt, egy Albu nevű, román latintanárt küldtek vizsgáztatni, aki a Mócvidékről származott, ezért „ette meg” a magyar gyerekeket. Az érettségin kaptunk egy latin szöveget, amit „prima vista”, vagyis a vizsgabizottság előtt 2-3 percnyi gondolkodás után kapásból kellett fordítanunk. Aki Fischer Aladárnak volt a tanítványa, mint magam is, tudtuk a latint. Fischerről tudni kell: azzal együtt, hogy nagy magyar, aki olyan sokat harcolt a magyarságért, sváb családból származott. Ezzel együtt az egész magatartása, a gondolkodásmódja színmagyar volt. Kiváló szónokként a minden évzárón megtartott tedeumon vagy az évnyitókon kapásból mélyenszántó gondolatokkal megtűzdelt beszédeket tartott. Elbeszéléseit hallva tudtam megérteni igazán, mekkora csapás volt az I. világháborúnak a vége azoknak, akik részt vettek benne. Ő végigharcolta. kitüntetést szerzett és a gondviselés különös kegye, hogy életben maradt, a gyalogságnál tett négyévi kemény szolgálat után hazajöhetett, hogy magyarságtudatban nevelje a diákokat. Akkoriban az érettségin nagyon sok magyar diákot elvágtak, a vizsgáztató romántanárokat közvetlenül a Tanügyi Minisztérium nevezte ki Temesvárról vagy Kolozsvárról. Fischer Aladárnak az volt a módszere, hogy minden latinórán, kivétel nélkül, minden diák felelt. Ez talán azért is volt lehetséges, mert V. osztálytól már csak 10-en maradtunk, hiszen az állam a zsidóságot kitiltotta a Katolikus Gimnáziumból, noha az akkori európai műveltséget csak ott lehetett megszerezni.
Fischer Aladár ugyanakkor lelkes természetjáró volt: minden vasárnap a Zöld Nyíllal kirándulni ment a diákjaival Arad-hegyalja különböző vidékeire, településeire. Eleinte a szülők is elkísértek bennünket, de lassan lemorzsolódtak, mert amikor Fischer Aladár a szikár, atléta testalkatával elindult, a diákjai szinte vágtatva tudtak lépést tartani vele. Mi, 15-17 éves fiatalok bírtuk valahogy, a szegény szülők viszont pihegve követték egy darabig, majd leültek. Ugyanakkor Fischer Aladár kiváló fényképész is volt, ezért a kirándulásokon rengeteg fotót készített – bemutatták az általa készített osztályképet is.
– A katolikus plébánián berámázva látható egy köszönőlevél, amit az 1930-as években Fischer Aladárnak küldtek – egészítette ki Ujj János –, megköszönik neki azt a 30 természetfotót, amit a plébániának adományozott.
– Abban az időben Aradon több fényképész klub működött – emlékezett tovább Karczagi Sándor –, és az amatőr fényképkiállításokra Fischer Aladár mindig elvitte az osztályt. Fischer Aladár már édesapámnak is latintanára volt a Magyar Királyi Főgimnáziumban, ami később a Moise Nicoară nevet kapta. Soha nem tudtam kibogozni a lényegét, de sokszor hallottam gyermekkoromban, hogy a monarchia idején nagy vita folyt azon, hogy az iskolák egyházi vagy állami felügyelet alatt működjenek-e? Nos, az Aradi Állami Katolikus Gimnázium a két felfogást egyeztette, mert mindkettő volt. Akkoriban a Királyi Főgimnázium előtt az Arad megyei Bibics Margit mellszobra állott…
– Az most is megvan – egészítette ki Ujj János – az a Moise Nicoară Líceumnak a tanárijában található. Domján Margit a becsületes neve, és miután a férje meghalt, a vagyonuknak egy részét az Arad megyei oktatás támogatására hagyta. Abból épült a szentannai konviktus, de a felajánlott 330 ezer forintból kezdték el építeni a Főgimnázium épületét is. Ezt kérdőjelezte meg a román állam és az 1930-as években derült ki, hogy nem állami, hanem magántámogatásból épült, ezért 435 ezer lejt kifizettek a magyar iskolaszéknek. A pénzt betették a takarékba, ahol a háború alatti és utáni nagy infláció elvitte az egészet.
– Fischer Aladár jóvoltából az én időmben még Ezopus meséit olvastuk görög nyelven – folytatta visszaemlékezését Karczagi Sándor –, a görög azonban már nem volt érettségi tárgy, de a latin megmaradt.
– Fischer Aladár a román hatóságoknak a szó szoros értelében, szálka volt a szemében – nyitott új támpontot Ujj János –, olyan ajánlatot tettek a minorita rendnek: amennyiben leváltják Fischer Aladárt, és két olyan tanár vezeti a román nyelvvizsgát, akiknek ahhoz nem volt meg a kellő képesítésük, megadják az intézmény nyilvánossági jogát. Nem fogadták el, annyira szerették Fischer Aladárt, aki igen karakán ember volt.
– Óriási elégtétel volt a szüleim számára – folytatta Karczagi Sándor –, hogy az érettségi vizsgákra rendszeresen a Moise Nicoară tanárait hívták, akik közül akkoriban még sokan Budapesten szereztek tanári oklevelet. Ezért olyan jól beszéltek magyarul, mint mi, de a munkájukért nagyon komoly vizsgadíjakat kellett fizetni. Félévben írásbeli, év végén írásbeli és szóbeli román vizsgát kellett tenni minden tantárgyból, még tornából és zenéből-énekből is. A szegény szülők szakadatlanul fizették, csakhogy érettségizhessenek a gyermekeik. II–III. osztályos, 8-9 éves koromban az igazgató úrral Bihar megyében is jártunk kiránduláson, melynek során a csodavárba is eljutottunk, velünk jött a felesége is, aki jól bírta az erőltetett menetet. Mivel az igazgató úr mindig Icukának nevezte, Ilona-napkor beállítottam hozzájuk egy csokor virággal. Az ünnepelt meglepődött, kijelentve: én nem vagyok Ilona, és mondta a rendes nevét, amit elfelejtettem. Az igazgató urat, aki mindig a hátsó kapun távozott, sokszor elkísértem hazáig, a Pöltenberg utcán, ahol több tanár is, köztük Fábián György és Hajós Imre, de Schweitzer József és Szántó György is lakott. Amikor hazaértünk, ironikusan megjegyezte: nem köszöntöttél fel, noha nekem sincs névnapom, mint a feleségnek!
Karizmatikus személyiségek
– Fischer Aladár volt az iskolaigazgató – kérdezett közbe Ujj János –, de a tanári karban számos olyan személy volt, aki doktorátussal rendelkezett. Közülük kit lehetne kiemelni?
– Schweitzer József tanár úrtól nagyon féltünk, mert ha kijött a béketűrésből, ordítozni kezdett: kommunista gazembereknek becézett bennünket – emlékezett nevetve Karczagi Sándor. Róla tudni kell, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett, a hatalmas országban keletre szöktek, eljutottak Japánig, ott hajóra szálltak, hogy hazakerüljenek. Talán innen eredt a bolsevista gazemberek beidegződése.
– Talán azért is menekültek keletre, mert a cseh légiótól féltek a magyar tisztek, ezért inkább keletre szöktek – egészítette ki Ujj János.
– Az 1945-ös rendszerváltás után állítólag Schweitzer kedves volt a diákokkal, velünk viszont nem – vette vissza a szót Karczagi Sándor. Schweitzernek doktorátusa volt, mégsem lehetett egyetemi tanár, ezért egész életében középiskolában tanított. Fábián György tanár úr is nagyon jó, magyar érzelmű ember volt, kémiai kísérleteket mutatott be, de nekem a fizika és a kémia iránt semmi hajlandóságom nem volt, ezért nem kerültem vele közeli kapcsolatba. Úgy tudom, még mindig tanít – fordult Ujj Jánoshoz Karczagi Sándor.
– Nem, már 40 éve meghalt – jött a válasz.
– Ja, tényleg. Én mindig fiatalemberként emlékeztem rá, ezért azt hittem, még mindig tanít – nevette el magát az elbeszélő. Sokat csúfolódtunk Ürmösi Jenő tanár úron, akit titokban fókának neveztünk, mert az ajka be volt vágva. Zenetanárként sokat foglalkozott az opera kialakulásával és megszerettetésével, amiért most is hálás vagyok neki; a felesége zongoratanár volt, opera partitúrákat zongorázott nekünk.
– Ürmösi a Filharmóniában hegedült – egészítette ki Ujj János.
– Érdekes ember volt Riesler, a tornatanár, aki komoly tornabemutatókat szervezett, amelyeken idős emberként maga is megmutatta, mire képes. A tanári karban Blénesi Ernő kivételével mindenki német volt. Blénesi székely ember létére új mozgáskultúrát hozott, nagyon megtáncoltatta a diákokat. Ő is nagy kiránduló volt, gyakran a méhész édesapja is részt vett a kirándulásokon, sokat beszélt a méhekről. Blénesinek a magán tornaóráira jártak a gazdag zsidógyerekek. Róth Jutkával közösen működtettek egy kis tornatermet.
– Berthe Nándor is német származású volt – kapcsolódott be Ujj János – Bécsben született, a feleségemnek a zsigmondházi tanítója tanította meg magyarul beszélni. Magyar irodalmat tanított, de német nyelvből volt doktorátusa.
– 1943 és 1949 között ő volt az iskolaigazgató – vette vissza Karczagi Sándor a szót –, nagyon szerettem. Óriási bélyeggyűjteménye volt, szenvedélyesen gyűjtötte, rendszerezte a bélyegeket. Minden magyar és román bélyeget beszerzett.
– Még hozzáfűzök egy érdekességet – kapcsolódik be Ujj János –, nyugdíjas korában írtam róla egy riportot, miközben egy számtankönyv volt mellette, mert hihetetlen mennyiségű matematikapéldát oldott meg, az volt a szenvedélye, noha klasszika-filozófus volt.
– A tanári kar nagyon közvetlen viszonyban volt a szülőkkel – mondta Karczagi Sándor –, akikkel igen bizalmas, családi megbeszéléseket folytattak.
– Lehet-e kérdezni Karczagi Sándorról – kapcsolódott be Réhon József nyugalmazott tanár. Mikor szabadultál a börtönből?
– 1956-ban vittek el, 1959-ben szabadultam – jött a válasz.
– Az első utad az iskolába vezetett, azt mondták, hogy az iskola kiemelkedő diákja voltál, aki olyan bátran beszélt, hogy nem tudtam eldönteni: valóban úgy érzel-e, vagy provokátornak küldtek? Ficzay Dénes nagyon jó véleményt formált Karczagi Sándorról, akivel utoljára Tenkén találkoztunk. Most viszont köztünk van az élő legenda, aki elmondta mindazt, amit mi könyvből tanulhatunk. Gnandt Jánosnak maradt két kézirata, amelyek közül az egyik az iskola első 24 évével, a másik a Bibics Alapítvánnyal foglalkozik. Végre sort keríthettünk arra, hogy az összegyűlt anyagot nyomdakésszé tegyük. Ugyanakkor egy nagyváradi, Egri Ferenc kapcsolatba került Fischer Aladár családjával, így összeállított Fischer Aladárról egy kimerítő életrajzot, arról, amit mi, Aradon nem tudtunk róla. Nos, az anyagot én összeállítottam, Ujj János leellenőrizte, Tácsi Erika lektorálta, Fritz Mihály a fedőlapját készíti, Ilona János és Siska-Szabó Zoltán fényképeket küldtek hozzá, Nagy István már be is tördelte. Tehát nyomdakész a könyv, de a kéziratok is értékesek, különösen azok a függelékek, amelyekben a Gnandt és a Fischer családok adtak hozzá. Sándor bátyám, felkérlek, hogy egy írással, akár az előszóval is járulj hozzá az Aradi Katolikus Gimnáziumról készülő könyvünkhöz! Ugyanakkor azt is el kell mondani Blénesi Ernőről, Calvasina Károlyról és Fábián Györgyről, hogy 1944 őszén, amikor a magyar csapatok Aradot elfoglalták, a diákjaik közreműködésével néhány nap alatt magyarra cserélték az utca-névtáblákat, ezért, amikor az oroszok bejöttek, az utolsó vonattal Magyarországra távoztak. Amikor 1949-ben Calvasina visszatért, az újságban megjelent egy hír: visszajött a tanár úr. Aradon Blénesi Ernő után jelenleg Vadász Ernő a nagybetűs tornatanár.
– Nagy meglepetés, egyben öröm is nekem, hogy miközben egy nemzedék kiesett, az aradi magyar értelmiségben mennyire elevenen él, ragaszkodik a város múltjához – mondta végszóként Karczagi Sándor.
– Mivel nem volt több kérdés, dr. Muntean Tibor iskolaigazgató egy könyvcsomagot, illetve díszoklevelet adott át Karczagi Sándornak, az iskola legidősebb diákjának, aki nagy örömmel vette tudomásul a Kölcsey Egyesület újraélesztését. Maga mellé kérte Fekete Károly alelnököt, majd elmondta: akkoriban havonta szervezték meg a Kultúrpalotában a Kölcsey-zsúrokat, amelyek igen színvonalas programok voltak. A Kölcsey elnöke Fischer Aladár volt. Fekete Károly röviden ismertette a Kölcsey Egyesület újraindításának a történetét, melynek során jelenleg a 39. könyvük van nyomdában. Ugyanakkor szólt az 1943-ban beindított Havi Szemle újraindításáról is, ami jelenleg háromhavonta jelenik meg, folyamatosan.
– A Karczagi Sándorral folytatott, mintegy órás beszélgetés nagyban gazdagította a Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjével és a tanári karával kapcsolatos ismeretanyagot, aminek erős közösségépítő hatása is lehet. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvári Nyilatkozat: eskü az autonómiára
Huszonöt évvel ezelőtt fogadta el az RMDSZ a Kolozsvári Nyilatkozatot. Az erről szóló konferencián az előadók nyomatékosították: a magyar érdekképviseleti politika csak akkor lehet eredményes, ha ennek szellemiségéhez kanyarodik vissza.
Politológusok, szociológusok és jogászok minden bizonnyal még hosszú ideig fognak azon vitatkozni, hogy 1989 decemberében mi történt: lehet-e rendszerváltásnak nevezni azt a folyamatot, amelynek során a korábbi elit önátmentése mellett alapjaiban újraszabták a hatalomgyakorlás játékszabályait? Annyi biztos, hogy mind egyéni, mind közösségi szinten kitágult a világ, ami alatt nemcsak a mozgásszabadságot értjük, hanem a formális, szervezeti alapra támaszkodó közösségi érdekképviselet lehetőségét is. Az erdélyi magyarság már a Ceauşescu bukása előtti napokban, 1989. december 20-án és 21-én megalakította a későbbi érdekképviseleti szövetség első csíráit jelentő szerveződéseket Temesváron, Kolozsváron és Bukarestben. December 22-e után a bukaresti mag, azon belül Domokos Géza és köre határozta meg az új szervezet politikai arcélét és a nevét is. Amint azt Szőcs Géza 1994-ben a Korunk hasábjain zajló koncepcionális vitában leszögezte, hiba volt a csángókra való hivatkozással és a bukaresti funkcionáriusok kedvéért magát romániaiként meghatározó szervezetet alapítani, sokkal szerencsésebb és előremutatóbb lett volna az erdélyi önmeghatározás, ami az e tájon eltöltött ezeregyszáz évünkre utalt volna.
Kollaboránsok és autonomisták
Az a szembenállás, amely a névhasználat kapcsán már januárban megjelent, később meghatározóvá vált szervezeti szinten is. A két tábor, a helyzetteremtő, távlatokban gondolkodó, a cél érdekében akár konfliktusokat is vállaló autonomisták, valamint a tájba simuló konfrontációkerülő, a román érzékenységet a magyar érdekeknél fontosabbnak tartó kollaboránsok első ízben az 1990-es nagyváradi kongresszuson sorakoztak fel egymással szemben. A magukat mérsékeltnek mondó kollaboránsok nem kis része megpróbálta az elvi különbségeket kisebbíteni, a pozícióharcra fogni a szembenállást. Nem kétséges: a két tábor elöljárói jól megjelenítették a két eltérő gondolkodásmódot, de ebből eredt az egymásnak feszülés és nem fordítva.
Az autonomisták vezéralakja ekkortájt Szőcs Géza volt, az Ellenpontok egyik szerkesztője, aki a Szabad Európa Rádió munkatársaként jól fizető állást hagyott ott, hogy szükség esetén Erdélyben élére álljon a frissen megalakult érdekképviseletnek.
Aki szamizdat folyóirat szerkesztésébe fogott Ceauşescu uralmának idején, az számot vetett életével, és többre tartotta a politikai cselekvést egy kilátástalan helyzetben is, mint saját létbiztonságát. A mai fiatalok elképzelni sem tudják, hogy akkor valóban embereket vertek agyon csak azért, mert például irredenta dalokat énekeltek a kocsmában.
A kollaboráns szárny vezetője Domokos Géza, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori póttagja volt, akiről találóan állapította meg Katona Ádám a Kolozsvári Nyilatkozatra emlékező konferencián, hogy hatalmas érdemei voltak az 1989 előtti időkben, amikor a Kriterion Könyvkiadó élén állt, de ugyanolyan hatalmas károkat okozott 1989 után RMDSZ-elnökként. Domokos Géza maga is elismerte, hogy lojalitás szempontjából kettős kötődésű ember. Az első kongresszuson elmondott beszédében kijelentette: szerinte az erdélyi magyarok feladata, hogy nem egy, hanem két nemzetben gondolkozzanak. Gondolkodásának román befolyásoltságát mi sem jeleníti meg jobban, mint amikor a második bécsi döntés félévszázados évfordulója alkalmából 1990. augusztus 30-án kiadott nyilatkozatában felmondta az összes történelemhamisító román toposzt, és román szóhasználattal diktátumnak nevezte azt a formálisan a románok által kért, mindkét fél által elfogadott és végrehajtott döntést, amelyet a jogi egyetemeken a nemzetközi döntőbíráskodás iskolapéldájaként lehetne tanítani.
Elhallgatott autonómiakövetelés
A két szárny közötti kötélhúzás határozta meg az RMDSZ történetének első három esztendejét. Az elvi, értékrendi különbségeken alapuló szembenállás stratégiai síkon az autonómiához és az önrendelkezéshez való eltérő hozzáállásban nyilvánult meg.
Domokos Gézáék mindent elkövettek, hogy erről a kérdésről lehetőleg szó se essék, míg a másik oldalon állók – Szőcs Géza, Borbély Imre, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor, valamint a Székelyföldi Politikai Csoport Katona Ádámmal az élen – újra és újra érdemi vitát kezdeményeztek. Tőkés László ekkor tiszteletbeli elnökként megpróbált jóhiszeműen egyensúlyozni a két tábor között. A radikálisok vezéralakjává azt követően vált, hogy az 1992 nyarán történt Hargita megyei listahamisítás kapcsán megtapasztalta: a magukat mérsékeltnek nevezők képesek átgyalogolni írott és íratlan normákon, amennyiben vezetőik nem kerülnek fel a képviselő- és szenátorjelölti listákra.
Az autonómiaprogram iktatására már az első kongresszuson kísérlet történt. Végül a program megfogalmazói az autonómia ismérveit a helyi önkormányzati rendszer címszava alá gyömöszölték be.
A második, 1991-ben Marosvásárhelyen megtartott kongresszuson bekerült a programba a kulturális autonómia, amiről azonban olyan konok és elkötelezett bátorsággal hallgatott a Domokos-féle vezetés, hogy nemhogy a románok, de még az RMDSZ politikájában részvevők zöme sem tudott.
Ezen a kongresszuson került be a társnemzeti önmeghatározás az RMDSZ hivatalos dokumentumaiba, miszerint a romániai magyarság államalkotó tényezőként, a román nemzet egyenjogú társaként határozza meg magát. Ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el, hogy Domokosék hátba támadták az 1991-es agyagfalvi autonómiakezdeményezést (az érintettek, Katona Ádám és Domokos Géza, visszaemlékezései e ponton ellentmondanak egymásnak, de minden okunk megvan arra, hogy az előbbinek adjunk hitelt). Csapó József autonómiaelvű memorandumát pedig a vezetés titkosította arra való hivatkozással, hogy ne gyengítsék a román ellenzék pozícióit az 1992-es választások előtt. A választás után viszont elérkezett a pillanat, amikor már semmilyen érv nem volt az autonómia ügyében való határozott kiállás elodázására.
Eskü a Szent Mihály-templomban
A Küldöttek Országos Tanácsának 1992. október 24–25-i ülésén Borbély Imre javasolta egy autonómianyilatkozat elfogadását. A javaslat hatalmas vitát kavart, amelynek keretében az autonomisták – élükön Tőkés Lászlóval, aki teljes mellszélességgel, erkölcsi és politikai tekintélyének teljes súlyával kiállt a nyilatkozat mellett – szabályosan szétzúzták a másik oldal elvi és gyakorlati ellenvetéseit. A nyilatkozatot végül ellenszavazat nélkül, egyetlen tartózkodás mellett fogadta el a testület, majd a benne foglaltak kivívására az RMDSZ képviselői és szenátorai esküt tettek a Kolozsvári Szent Mihály-templomban.
Nem sokkal később egy balliberális, kozmopolita, a nemzetszeretetet újkollektivizmusként megbélyegző, SZDSZ-es ihletettségű politikai kommandó – élén Cs. Gyimesi Évával, Magyari Nándor Lászlóval, Bányai Péterrel és Fey Lászlóval – szabályos sajtóháborút indított a nyilatkozat és annak elfogadtatói ellen.
Mégsem tudta megzavarni az RMDSZ minden politikai irányzatát magában foglaló Egyeztető Kerekasztal munkáját, amelynek eredményeképpen elkészültek a nyilatkozat elvi tartalmának megfelelő program- és alapszabályzat-módosítások. Ezeket az 1993 januárjának közepén ülésező brassói kongresszus fogadta el. Itt az autonomisták nem indítottak jelöltet a másik oldallal, Markó Bélával szemben. Tőkés László csak azért vállalta a jelöltséget az utolsó pillanatban való visszalépés szándékával, hogy meglegyen a vészforgatókönyv arra az esetre, ha a kollaboránsok végül nem hajlandóak elfogadni az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat.
Neptun-logika
Amint azt a konferencián többek között Szilágyi Zsolt is elmondta, hiba volt szemérmeskedni, hiba volt bízni a másik oldal jóhiszeműségében, programhűségében és elvszerűségében. A koncepcionális győzelem után csakis a pozicionális győzelem garantálhatta volna, hogy az RMDSZ autonomista politikát fog folytatni, hogy a Kolozsvári Nyilatkozat szellemében tevékenykedik majd.
Ehelyett mi történt? Kecskére bíztuk a káposztát. Markó Béla vezetésével egy négyéves Janus arcú korszak következett, amely felmutatott nemzetelvű, helyzetteremtő lépéseket (pl. az állammodell mentén való önépítkezés megkezdése, memorandum az Európa Tanácshoz Románia felvételének ügyében), de mulasztásokat is, mert nem került sor a kongresszus által megszabott kétéves határidő dacára a nemzeti kataszter összeállítására, az autonómiastatútumok elfogadására, és nem írták ki a belső választásokat, ugyanakkor önsorsrontó politikai bűnöket (Neptun-ügy, Nagy Benedek-ügy) is. Mindezt tetézte az 1996. november 28-án való kormányra lépés, amellyel az RMDSZ hátat fordított a négy évvel korábbi nyilatkozat szellemének és betűjének.
A Neptun-logika lényege az, hogy a román és az erdélyi magyar csúcsvezetés egymás hátát védi. A románok biztosítanak az RMDSZ vezetés számára annyi – a lényeget nem érintő – engedményt, amit eredményképpen felmutatva urnákhoz lehet szólítani az erdélyi magyar közösséget. A magyar fél pedig tartózkodik a román diplomácia nyomás alá helyezésétől, nem használja a külpolitika fegyverét, cinkos a modellértékű román kisebbségpolitika hazug mítoszának terjesztésében.
Az eredmény közismert: ma még az is veszélyben van, amit ezzel a kuncsorgó, konfliktuskerülő politikával eddig sikerült elérni.
Az RMDSZ magatartását jól jellemzi az, amit Szilágyi Zsolt emelt ki az előadásában: Kelemen Hunor elmegy tüntetni a magyar oktatásért a kormány ellen, majd Bukarestbe visszatérve a kormányoldallal együtt szavaz.
Így aligha lehet egységes magyar érdekképviseleti politikát folytatni, az autonómia kiharcolásáról nem is szólva. Az erdélyi magyar érdekképviselet megújítása elképzelhetetlen az RMDSZ önfeladó, szolgalelkű politizálása mellett, a hivatalosan mindenki által áhított magyar összefogás elvi alapját csakis a 25 évvel ezelőtt elfogadott nyilatkozatban foglaltak képezhetik. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szinte nem kaptak szót a megemlékezésen az ötvenhatos elítéltek
Megemlékezést tartott az 1956-os magyar forradalom hőseinek tiszteletére a Marosvásárhelyi RMDSZ és az Erdélyi Magyar Baloldal Platform a Kultúrpalota kistermében szombaton. A műsort fáklyás felvonulás követte a Vártemplom felé, majd az eseményt koszorúzás zárta a 2006-ban felállított kopjafánál.
Nagy Imre mártír-miniszterelnök 61 évvel ezelőtt megszólalt a Parlament erkélyéről, és elvtársak megszólítással kezdte beszédét. Erre zúdult fel a mintegy kétszázezres tömeg a Kossuth téren – Nem vagyunk mi elvtársak! – emlékeztette a Kultúrpalota kistermét sem megtöltő egybegyűlteket Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja. Csige Sándor Zoltán azzal folytatta, hogy e felkiáltás egyértelművé tette mindenki számára, a magyar nép nem a szocializmus megreformálásáért ment az utcára tüntetni. Amikor Magyarok, barátaim! megszólítással kezdte újra a beszédét, egyértelművé vált, hogy a sok hazugság után azonosulni tudott a háborgó tömegekkel.
Nem a vezetők voltak nagyok, hanem az egyszerű emberek – mondta Jókai 1848-ról, és ugyanez igaz 1956-ra is, hangsúlyozta a vezető konzul.
Tamási Zsolt történész felszólalásában kiemelte, minden népnek igénye van a szabadságra, s ha ezt a szabadságot megpróbálják elvenni tőle, az történik, ami 1956-ban Magyarországon. Ott az elemi erővel feltörő szabadságkiáltás jellemezte a forradalmat. Erdélyben másként történtek a megmozdulások. Itt a Szoboszlai-, Sass-, Faliboga- és más csoportok, az egyetemisták ugyanolyan célokért, de másként nyilvánultak meg, nem nagy vehemenciával, hanem hosszan készülődve érlelték sorsuk megváltoztatásának lehetőségét.
A magyarországi októberi események lendületet adtak az itteni szervezkedéseknek is, ám a kommunista hatalom azonnal reagált ezekre a próbálkozásokra.
Temesváron bebörtönzések történtek, előhúzták a „magyar kártyát”, elkezdődött a kisebbségek – nem csak, de jellemzően a magyarok – üldözése: a cél a közösség megtörése volt. Huszonnégy és harmincezer közé tehető az erdélyi meghurcolt emberek száma, és ahhoz, hogy tudjuk, ez mennyire érintette a társadalmat, számolnunk kell azzal is, hogy ez ugyanennyi családot jelentett, az érintett emberek száma tehát elérhette a százezres nagyságrendet – világított rá a történész.
Az est folyamán Buta Árpád énekelt, Bedő Hunor és társulata néptáncokat adott elő, bolyais diákok mondtak verset. Az utolsó vers előtt a műsorvezető bejelentette, hogy ezzel vége a megemlékezés kistermi részének. Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke viszont ezt kiegészítette egy javaslattal, hogy kapjanak szót a teremben lévő egykori elítéltek is, hiszen ők azok, akik hitelesen tudják idézni a forradalom utáni megtorlások történetét.
Így kapott szót Horváth Matild, akit 1958-ban tartóztattak le Tekerőpatakon röpcédulázás miatt. Hét évet ült. Szilágyi Domokos elmondta, azt a szenvedést vagy nem lehet leírni, vagy nem lehet elhinni, amiben nekik részük volt. Szeretné eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a Szekuritáté teljesen ártatlanul nem vett őrizetbe senkit. De igenis, vett. Őt például azért, mert amikor kilenc embert ártatlanul letartóztattak, egy provokátor besúgó azt kérdezte tőle, mit tettek ezek az emberek. Ő pedig azt válaszolta: „Ezek biza az égvilágon semmit.”
Ezért az egyetlen mondatért ült három évet, és ítélték teljes vagyonelkobzásra.
Kelemen Kálmán az idén elhunyt egykori bebörtönzött Varga Laci bácsira, a börtönviselt református lelkészre emlékezett. Beszélt az 1958-as júniusi börtönlázadásról is, amikor a fegyőrök az ő cellájukba is begépfegyvereztek. Ő hét év börtön után került haza. Gráma János nyolc évet töltött börtönben egy általa írt versért. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő Újszentesen
„Legyen a zene mindenkié!”
A Temes megyei Újszentesen október 20–22. között kilencedik alkalommal szervezték meg az Őszirózsa Országos Magyar Népdalvetélkedőt, előkészítő–VIII. osztályos diákok számára. A Nemzeti Oktatási Minisztérium égisze alatt lezajlott rangos népdalvetélkedőn Románia 13 magyarlakta megyéjéből közel 130 diák vett részt. A zsűritagok egyöntetű véleménye szerint az Újszentesi Őszirózsa Népdalvetélkedő színvonala, a gyermekek felkészültsége és a szervezés szempontjából egyaránt, évről évre emelkedik, az idei vetélkedő minden szempontból felülmúlta az eddigieket!
Az ország magyarlakta megyéiből érkezett mintegy 130 kisdiák négy korcsoportban és négy helyszínen mérte össze népdaléneklési tudományát.
Az Újszentesi Polgármesteri Hivatal dísztermében a legkisebbek, az előkészítő–I–II. osztályosok, az Újszentesi Általános Iskola sporttermében a III–IV. osztályosok (ők voltak a legtöbben!), az Újszentesi Általános Iskola nagy épületében az V–VI. és a VII–VIII. osztályosok mutatták be egyenként két népdalból álló műsorukat. Amíg a zsűri meghányta-vetette a verseny tapasztalatait, és döntött a helyezésekről, addig a gyermekek temesvári hajókiránduláson és városnézésen vettek részt, az újszentesi és temesvári házigazdák jóvoltából.
Szombat este került sor az ünnepélyes díjkiosztásra, amelyre rendhagyó módon nem a Kultúrotthonban, hanem az újszentesi Sportcsarnokban került sor. A IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő díjkiosztó ünnepségét és gálaműsorát a Bokréta hagyományőrző csoport citerazenekarának műsora nyitotta meg. A sportcsarnok nézőterét megtöltő gyermekeket, felkészítő tanárokat, szülőket és vendégeket a szervezők nevében Dénes Ildikó, az Újszentesi Általános Iskola igazgatóhelyettese köszöntötte. „A Népdalvetélkedőn fellépett valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, így elmondhatjuk, hogy valamennyien a verseny nyertesei! – mondta Dénes Ildikó – ez a díjkiosztó ünnepség jó alkalom lesz arra, hogy a vadonatúj színpadot is felavassuk, amelyet egy román–szerb határon átnyúló pályázat forrásaiból vásárolt a községháza.”
Következett a várva-várt díjkiosztó ünnepség, először a legkisebbeket szólította a színpadra Kiss Ferenc Temes megyei tanfelügyelő. Bár a zsűri legszívesebben minden versenyzőnek díjat adott volna, a versenyszabályzat szerint csak három díjat és 4-5 dicséretet kaphattak a versenyzők, a résztvevők számának függvényében. Az előkészítő–II. osztályosok közül a paptamási (Bihar megye) Bacsó Ágnes kapott első díjat, a brassói Ceaus Martina (Brassó megye) második díjat és a sepsiszentgyörgyi Szentes Ágnes (Kovászna megye) harmadik díjat. A négy dicséret közül az egyiket a pécskai (Arad megye) Köles Réka érdemelte ki, ami ebben a rendkívül erős mezőnyben kiváló eredmény! A szervező iskola, Szentes város, a Vass Lajos Népzenei Szövetség, a Romániai Magyar Dalosszövetség külön díjakkal jutalmazott még hét versenyzőt.
A III–IV. osztályosok mezőnye volt a legnépesebb, ezért ebben a korosztályban volt a legnagyobb a küzdelem a legjobb helyezésekért. Került itt néhány legény, akik derekasan helyt álltak, és elvittek a 8 minisztériumi díj közül 4-et. Az első helyen a sepsiszentgyörgyi (Kovászna megye) Balázs Gergő végzett, a másodikon a dicsőszentmártoni (Maros megye) Doszlop Tamás, míg a harmadik helyezést a nyárádszeredai (Maros megye) Siklódi Réka szerezte meg. A szervező iskola különdíját Nagy Natália (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár) érdemelte ki.
Az V–VI. osztályosok korcsoportjában a gyergyószentmiklósi (Hargita megye) Antal Csenge bizonyult a legjobbnak, a második helyet a nagyváradi (Bihar megye) Miklós Anna Erzsébet, a harmadik díjat a székelyudvarhelyi (Hargita megye) Geréb Ajnácska érdemelte ki. A nyolc különdíj közül a szentesi iskola különdíját kapta Makkai Gergő-Botond, a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumtanulója. A VII–VIII. osztályosok versenyét a székelykocsárdi (Fehér megye) Szakács Imelda-Melina nyerte, második lett a pusztinai (Bákó megye) Catana Alina, harmadik a csíkszentdomokosi (Hargita megye) Székely Edvin. Dicséretet szerzett Temes megyének Stan Lilla-Aliz, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulója.
A IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő díjazottjai elsősorban a tömbmagyarság soraiból kerültek ki, de néhány díj azért Bihar, Bákó, Brassó és Fehér megyébe is jutott. A házigazdák ezúttal csak egy dicséretet és két különdíjat tudtak itthon tartani, Arad megyének is csak egy dicséret jutott.
Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag a Nyugati Jelennek elmondta: a négy korcsoportban külön-külön zsűrizték a diákokat, egyaránt értékelve a felkészülést, az intonálást, a szövegmondást, az előadásmódot és a kiállást. A versenyfelhívásban az is szerepelt, hogy lehetőleg mindenki népviseletben jelenjen meg, de ezt a zsűri külön nem pontozta. „Nagy öröm volt a zsűri számára, hogy mindenki tájegységének megfelelő népviseletben énekelt, és tiszta forrásból merítettek mind a népdal, mind a viselet esetében. A mezőny nagyon magas színvonalú volt, a gyerekek kiválóan fel voltak készítve, ezért dicséret jár a felkészítő tanáraiknak is. A többségben élő megyékből több, a szórványból kevesebb versenyző volt, de a minőségben ez egyáltalán nem volt érezhető! Előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala, minden területen, a szervezést is beleértve. Kodály Zoltán szavaival élve, most a kettős évforduló alkalmából, hisz Kodály születésének 135 évfordulóját ünnepeljük és halálának 50 évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját”
A díjkiosztó ünnepség közös fotóval és közös énekléssel ért véget a 130 versenyző és a zsűritagok számára. Felemelő érzés volt hallgatni a mintegy 150 torokból felcsendülő, tiszta forrásból merített magyar népdalokat. Köszönet a szervezőknek (Nemzeti Oktatási Minisztérium, Temes megyei Tanfelügyelőség, Újszentesi Általános Iskola, Újszentesi Helyi Tanács, Temes Megyei Tanács) ezért a gyönyörű élményért! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám”
Talán Márai Sándor verssora – Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” – fejezi ki legtömörebben az 1956-os forradalom és szabadságharc lényegét. Megdöbbentő adat, hogy a forradalomban elesettek 44 százaléka fiatalabb volt 25 évnél. Ismerjük-e őket eléggé?
A forradalom áldozatai és résztvevői között több marosvásárhelyi vagy erdélyi is volt. Dudás József marosvásárhelyi, Szabó János (Szabó bácsi) Krassó-Szörény vármegyei származású, a legendás hírű magyar-örmény Pongrácz Gergely szamosújvári. Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el.
Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A hírhedt Szoboszlay-perben az eljárás során 57 személyt állítottak bíróság elé, akik közül tízet kivégeztek, Szoboszlay Aladárt, báró Huszár Józsefet, Alexandru Fîntînarut, Lukács Istvánt, Orbán Istvánt, Tamás Imrét, Tamás Dezsőt, Kónya István Bélát, Ábrahám Árpádot, Orbán Károlyt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozatot: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Egy jellegzetes kép
Évről évre, amikor a magyar forradalomra emlékezünk, felbukkan egy jellegzetes kép – pufajkás (vattával bélelt kabát, szerk. megj.) fiatal lány néz a fotósra, a fekete-fehér képről nem derül ki, hogy vörös hajú, vállán dobtáras orosz géppisztoly, tekintete nyugodt, se nem hősieskedő, se közömbös, egyszerűen csak néz a lencsébe azzal a tudattal, hogy neki most dolga van a világban. A kép 1956 november 13-án jelent meg a Billed Bladet című dán folyóirat címlapján.
Sem az olvasók, sem a fotós nem tudta: a kislány akkor már halott volt.
A kép bejárta a világot. Jó esetben annyit tudtak róla, hogy Erikának hívják, 15 éves, és a – megjelenésekor már elfojtott – forradalom ügye mellé állt. Abban az időben sok hasonló kép járta be a világot, utcai harcokról, forradalmárokról, halottakról, orosz tankokról és a csodálatos pesti srácokról.
A híressé vált képet dán újságírók készítették. Paul Raae és fotósa, Vagn Hansen 1956 őszén mindenféle engedély nélkül, hatalmas szerencsével jutottak be Magyarországra. Kis Volkswagenükkel egy vöröskeresztes konvojhoz csatlakoztak, így szinte az elsők között értek Budapestre. A dánokat megdöbbentette, amit láttak. Fotóztak áldozatokat, forradalmárokat, fiatalokat és öregeket is. Ott voltak az Üllői úton, a Kilián laktanya környékén és a Köztársaság téren. Eközben találkoztak Erikával is.
„Véletlenül sikerült egy olyan képet csinálnom, amely bejárta a világot és a forradalom jelképévé vált. Megláttam egy komoly tekintetű, szép lányt zubbonyban, orosz géppisztollyal a vállán, akit rávettem, hogy néhány képet készíthessek róla” – mondta el később a fotós, Vagn Hansen. Valamelyest beszélgetni is tudtak, mert Erika egy kicsit tudott dánul. A 40-es évek végén három hónapot Dániában töltött. A Red Barnet nevű egyesület segítségével jutott el a messzi országba, amely szegény sorsú gyerekeket karolt fel a háború után.
Henning Schultz szintén 15 éves volt, amikor Erika képe a Billed Bladet címlapján megjelent. Mély hatást gyakorolt rá a dán magazin. Gyakran eljátszott a gondolattal, hogy Magyarországra jön és megkeresi a lányt, akinek akkor még senki sem tudta a nevét, és akit maguk közt csak úgy hívtak: a címlaplány. Ötven év telt el így, de végül csakugyan nekiállt a kutatásnak az ekkor már nyugdíjas földrajztudós. És akkor sok minden kiderült.
Kommunista anya, halott apa
A mártírlány 1941-ben született Budapesten. Édesanyja Blumenfeld Noémi (1911–1990), édesapja Szeles (Schlesinger) Sándor (1898–1944) volt, aki vagy koncentrációs táborban, vagy a gettóban halt meg. Érdekes, hogy gépírónő édesanya Romániában, az olténiai Brezoi (Vâlcea megye) településen született. Hogy miként került Magyarországra, arról ma már nem tudni. Egy idősebb testvére, Endre viszont már Gyulafalván, a mai Kommandó település részén, Háromszéken, a mai Kovászna megyében született.
Az anya szinte betegesen kommunista volt, Sztálin halálhíréről értesülve zokogásban tört ki, hisztériás rohamot kapott és elájult.
Mindezek ellenére a 15 éves lány, Szeles Erika Kornélia a forradalom kitörésekor a felkelők oldalára állt. Meggyőződése és egy idősebb barátja vitte a felkelők közé. 1956. november 1. környékén készíthette róla a híres képet a dán fotóriporter. November 1. után a barátok, akik tudtak az orosz egységek Magyarországra való betöréséről, aggódtak Erika biztonságáért, és meggyőzték, hogy még túl fiatal a harchoz. Beleegyezett, hogy letegye a fegyvert, és november 4-e után önkéntes ápolónővérként csatlakozott a Vöröskereszthez.
Egy orosz katona embertelensége
Egy volt szomszéd később, már a nyolcvanas években elmesélte: november 7-én megjelent Erika egy fiúval a budapesti VIII. kerületi, Bezerédi utca 11. szám alatti, II. emeleti 2-es számú lakásban. Akkor is egy dobtáras géppisztoly volt nála. Ott táraztak, pakolták bele a lőszert. Mesélte, hogy ő vöröskeresztes, és a sérülteket, a forradalmárok között megsebesülteket menti. Az anyukája ordított, sírt és könyörgött neki, hogy ne menjen el, mintha tudta, érezte volna, hogy meg fogják ölni. A Blaha Lujza tér környékén egy utcai felkelő csapat tagjaként egy megsebesült társához rohant segítséget nyújtani, amikor egy szovjet géppisztolyból halálos lövés érte.
A már említett szomszéd mesélte el a dán földrajztudósnak: majdnem egy egész tár lőszer volt benne, a nyaka környékén érte a sorozat. Keresztbe sorozták, pedig még a vöröskeresztes ruha is rajta volt. Lehet, hogy az orosz kiskatonát még ki is tüntették azért, mert a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának napján, november 7-én megölt egy magyar „ellenforradalmárt”. Aki mellesleg 15 éves volt...
Édesanyja a forradalom után néhány évvel beleőrült a férje és lánya elvesztése miatt érzett fájdalomba.
Henning Schultz a Vagn Hansen által készített tizenkét 56-os fényképének szignált papírkópiáját a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A kutatás nem volt eredménytelen. Schultz talált egy 1981-es dán cikket, amelyben egy ott élő 56-os menekült, Árki József elmondta, hogy a 15 éves lány vele együtt járt szakácsiskolába. Henning Schultz visszaemlékezései alapján egy portál újságírója végül kiderítette Erika vezetéknevét. Majd a temetőben megtalálta a 15 évesen hős lány sírját is.
Hansenen kívül több külföldi fotós is készített képet a kislányról valószínűleg ugyanazon a napon, mint Hansen, Erika ugyanis ugyanazt a ruhát viseli azokon a fényképeken is.
Az azonosítás megtörténte után sokan okoskodtak: szabad volt-e egy 15 éves lányt a felkelők közé fogadni, szabad volt-e fegyvert adni a kezébe, szabad volt-e a harcok közelébe engedni. Mindez csak okoskodás. Különleges idők voltak, különleges emberekkel. Amikor mindenki a lelkiismerete szerint cselekedett. Erika is.
Bakó Zoltán
[A cikk mellett fényképek láthatók, az egyiken Szeles Erika sírfelirata:
„Felejthetetlen, egyetlen, drága kicsi lányom, Erikám – 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.] liget.ro

Ketten megsérültek az éjjeli viharban
Bukarestben és Ilfov megyében összesen több mint 150 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott – írja az Agerpres hírügynökség a katasztrófavédelem közlésére hivatkozva.
Daniel Vasile, a Bukarest–Ilfov területi katasztrófavédelem szóvivője arról számolt be a hírügynökségnek, hogy csapataik beavatkozására Bukarestben harminc, a fővárost övező Ilfov megyében pedig két esetben volt szükség az elmúlt éjszaka során. A fővárosban 146 fa dőlt ki az erős szél miatt, ezek közül nyolcvan személygépkocsikra esett. Két személy megsérült, kórházi ellátásra szorulnak. Ilfov megyében is kidőlt hét fa, egy autó megrongálódott, illetve egy udvar víz alá került a viharban.
Tizenegy megyében okozott károkat az éjszakai vihar Az ország tizenegy megyéjében okozott károkat az éjszakai vihar. A tűzoltóknak 25 udvarból és pincéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, 167 kidőlt fát kellett eltávolítaniuk – tájékoztatta az Agerprest az országos katasztrófavédelem (ISU). Bukarestben és Ilfov megyében 153 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott. A területen illetékes ISU arról számolt be, hogy az elmúlt éjszaka folyamán 993-an kértek segítséget, ebből 424 helyszínre ki is szálltak csapataik, 186 esetet pedig a vihar és a szél idézett elő ezek közül. Összehasonlításképpen, egy átlagos nap során 220–250 alkalommal kell közbeavatkozniuk a fővárosi és az Ilfov megyei katasztrófavédelem csapatainak. Az utóbbi 24 órában harminc esetben kellett közbeavatkozniuk a fővárosi ISU csapatainak, hogy kidőlt reklámpannókat, oszlopokat, kerítéseket, tetőzeti elemeket vagy földre esett elektromos huzalokat távolítsanak el. Bukarestben két személy kórházba került a vihar okozta sérülések miatt. A vihar országszerte fákat döntött ki és jelentős károkat okozott, többek közt Argeş, Brassó, Călăraşi, Dâmboviţa, Giurgiu, Ialomiţa, Maros és Temes megyében. Brassóban például a Vöröskereszt udvarán két autóra zuhant egy fa. Dicsőszentmártonban egy utat tett járhatatlanná egy kidőlő fa, Temesváron építkezési elemeket sodort az úttestre a szél, Nagyszentmiklóson három oszlop dőlt ki. A tengeri kikötőket lezárták. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a beavatkozási munkálatok véget értek, de csapataik továbbra is készenlétben állnak. Székelyhon.ro

A temesvári Piarista templom festője
Kiállítással egybekötött Ferenczy József Emlékkonferencia
A konferencia Ferenczy József (Marosvásárhely, 1866–Temesvár, 1925) festőművész munkásságának állít emléket. Az Új Ezredév Református Központban (Temesvár, spl. Morarilor 1b.) 2017. október 27-én, pénteken 15.00 órától, illetve 28-án 10.00 órától a művész életútját és ránk hagyományozott örökségét szegedi, békéscsabai, marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári művészettörténészek ismertetik az érdeklődőkkel. A rendezvény idején a festő alkotásaiból nyílik kiállítás. A programra a belépés díjtalan, minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: 2017. október 27–28. (péntek–szombat). Helyszín: Temesvár, Új Ezredév Református Központ (Spl. Morarilor 1b). Szervező: Szórvány Alapítvány. Támogató: Polgármesteri Hivatal, Temesvár
RÉSZLETES PROGRAM
Október 27., péntek
15.00 óra: A konferencia megnyitója.
Köszöntő: Farkas Imre mérnök, Temesvár város alpolgármestere.
Megnyitó: prof. dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke.
Előadások:
15.30: Miklósik Ilona művészettörténész, Temesvár: Ferenczy József Temesvárott.
15.55: Váraljai Anna művészettörténész, Szeged: Bihari Sándor népi zsánereinek hatása Ferenczy festészetére.
16.50: Gyarmati Gabriella művészettörténész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba): Századfordulós körkép. A XIX. és XX. század fordulójának magyarországi művészete európai perspektívából.
17.15: Ferenczy József-kiállítás. Megnyitja Szekernyés János műkritikus, a Képzőművészek Szövetsége temesvári filiájának elnöke.
18.00: Baráti este: meghívott Juhász Tamás professzor (Kolozsvár).
Október 28., szombat
10.00: Sebestyén Mihály történész, Marosvásárhely: Ferenczy József fiatalkorának Marosvásárhelye.
10.25: Murádin Jenő művészettörténész, Kolozsvár: Erdély képzőművészete a 19–20. század fordulóján.
11.20: Annemarie Podlipny-Hehn művészettörténész, Temesvár: Ferenczy József életútja.
11.55: Szekernyés János műkritikus, helytörténész: Ferenczy József Temesvár művészeti életében.
12.20: Helytörténeti értékek és a Szórvány Alapítvány – könyvkiállítás az Alapítvány kiadványaiból – bemutatja Kovács Katalin szociológus, az Alapítvány munkatársa.
12.30: Konferencia zárása: dr. Bodó Barna. Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés dr. Vajda Sándor borosjenői ny. főorvossal
„Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat” (I.)
– Székelyhídon születtem, Bihar megyében. Szüleim és minden felmenőm váradiak. A házunk közel volt az állomáshoz. 1942-ben, amikor kezdődtek a bombázások, a család elmenekült Székelyhídra. Anyám a nyolcadik hónapban volt velem. Így én ott láttam meg a napvilágot. Kicsi gyermek koromban visszamentünk Nagyváradra, úgyhogy szülőfalumból semmi sem maradt meg emlékezetemben.
–Hol végezted az iskolát?
– Elemi és gimnáziumi tanulmányaimat Nagyváradon végeztem. A Sánc utcai fiúiskolába jártam. Akkor vezették be a kötelező hét osztályt. Azelőtt négy osztály után lehetett menni inasiskolába. Abban az iskolában egy eléggé bunyós társaság gyűlt össze, a fegyelemmel bizony több probléma is volt. A tanár azzal kezdte az órát, hogy kettőt-hármat felpofozott, s kizavarta őket az osztályból. Aztán csend lett. Megtanítottak minket ott a fegyelemre. Matematikatanárunk egy pálca segítségével kényszerített, hogy megjegyezzük a képleteket. Magyartanárunk igen alapos ember volt; megszerettette a fiúkkal az olvasást.
–Hova jártál középiskolába?
– A színház mögött levő, volt Orsolya-zárdába kerültem. Azelőtt ez leányiskola volt, mi voltunk a második fiú-széria. Jól éreztem ott magamat. Nagyon jó tanáraink voltak. Földrajztanárunk katonaemberként valamikor a fronton sebesült meg, húzta a lábát, történelemtanárunk azelőtt előadott a Bukaresti Katonai Akadémián. Ezek az emberek nemcsak tanítottak, hanem neveltek is bennünket. Kikeményített ingben, élére vasalt nadrágban, mindig frissen borotválva jöttek be az osztályba. Péter bácsinak, földrajztanárunknak a közeledtét messziről elárulta arcszeszének illata. Egyik kedvencem volt magyartanárnőnk, aki kötelezett bennünket, hogy hazafias kötelezettségként tanuljuk meg a Himnuszt és a Szózatot. Később gondjai lettek emiatt…
–Szerettél iskolába járni?
– Szerettem az iskolát. Jól tanultam. Nem voltam első, de a legjobb ötbe mindig bekerültem. Kedvvel tanultam. Örömet szerzett, ha valamit elolvastam, megtanultam és tudtam.
–Melyek voltak a kedvenc tantárgyaid?
– Elsősorban a magyar irodalom. És foglalkoztatott a történelem is.
„… értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó”
– Középiskolás voltam, amikor begyűrűzött Nagyváradra is az ’56-os forradalom hatása. Kialakult egy diáktársaság. Szervezkedtek, de inkább csak tárgyalták a magyarországi eseményeket. Engem is próbáltak bevonni. Egyik haverommal nagyon jól el tudtunk beszélgetni, mert őt is érdekelte a történelem. Séta közben a Körös-parton próbált meggyőzni, hogy csatlakozzam ehhez a csoporthoz. Sikertelenül… Aztán jöttek a letartóztatások. Érettségi után értem is eljött egyszer a lefüggönyözött, fekete autó, és vittek a szekuritátéra. Ott tartottak egy ideig egy beton magáncellában, amely akkora volt, mint egy szekrény. Csak állni lehetett benne, és kötelezően az ajtóval szemben. Néha benéztek a figyelőablakon, hogy lássák, nem estem-e össze. Egy idő után megbilincseltek, lekötötték a szememet, és elvezettek a kihallgatótiszt elé. Felolvasta mindazt, amit beszéltünk a haverommal a történelemről, a kisebbségi létről, ugyanis a havert, aki már hónapok óta bent volt náluk, megdolgozták, és leírta beszélgetései tartalmát. Én nem tudtam sok újdonságot mondani nekik.
–Hogy bántak veled ott, bent?
– Nagyon durvák voltak. És amikor kiengedtek, alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy senkinek nem beszélek a történtekről. Egy alkalommal, amikor vittek szemellenzővel, egy egyén (a hangját ma is megismerném), aki rettentően ki volt borulva valamiért, minden ok nélkül tetőtől talpig összevissza vert, rúgta a sípcsontomat, s azzal fejezte be, hogy beletalpalt a vízhólyagomba. Szerencsére fiatal voltam, és nem robbant fel a hólyagom. Mert, ha felrobbant volna, egész életemre nyomorékká válok…
„Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt”
–Iskolán kívül foglalkoztál-e még valamivel?
– Tagja voltam az Ady Endre Irodalmi Körnek, írogattam különféle tudósításokat a diákéletről a helyi újságba, a Fáklyába. Egyébként VI. osztályos korom óta minden nyáron dolgoztam. Kertészetben, kőműveseknél, a festékgyárban a festékfinomításnál, aztán egyetemistaként a gyár laboratóriumában.
–Sportoltál?
– Hogyne! Télen síztem, nyáron pedig repültem a repülőklubban. Kedvenc sportom a vitorlázórepülés volt. Nagyon jó társaság fonódott össze ott. Egymás segítése, az egymásra figyelés vezérelt minket. Sikerült megszereznem az A, B, C kategóriákat.
–Mennyi ideig jártál a klubba?
– 1961-ig, négy évet. Terveztem, hogy Bukarestbe megyek egyetemre aeronautikára. Készültem keményen matematikából, fizikából. Ezen az egyetemen viszont megköveteltek bizonyos társadalmi eredetet stb. Meg biztosan bekerült a dossziémba a kalandom a szekuval…
–Felidéznél egy érdekesebb történetet diákkorodból?
– Tizenegyedikes voltam, amikor a Korunk rendezett Váradon egy versenyt középiskolások részére. A magyar iskolák közötti megmérettetés döntőjében második helyezést értem el. Osztálytársnőim egy tornaórán az öltözőben megmérték az ingemnek a nyakát, és nagy meglepetésemre kaptam az osztálytól egy dupla mandzsettás, fehér puplininget. Annyira örültem annak az ajándéknak! A szeretet szimbólumának tekintettem. Nem hiszek a kabalákban és a szerencsetárgyakban, de ezzel az inggel érettségiztem, ezzel felvételiztem az egyetemre, ezzel mentem a félévi vizsgákra, ezzel nősültem.
„Kitűnő közösség volt a teológián”
–Végül melyik egyetemre kerültél?
– Mindig szerettem a természetrajzot, szegény anyámnak meg örök álmát teljesítettem: elmentem Kolozsvárra az orvosira. Öt tantárgyból volt írásbeli és öt tantárgyból szóbeli. Bejutottam ösztöndíjjal az általános orvosira. Hamarosan hívtak a rektor irodájába, ott volt az egyetem párttitkára meg a szekusa is, és tudatták, hogy nem vagyok jó elvtárs, és nem jogosulok az ösztöndíjra. Akkor a rektor mellém állt, félrehívott, és megsúgta, hogy lenne egy fogorvosi ösztöndíj Brassó tartományban. S én átmentem a fogorvosira. Nem bántam meg!
–Ez az ösztöndíj megmentett anyagilag?
– Az egyetemi évek alatt tanítványaim voltak, felvételire készítettem fel gyerekeket, fizikából, kémiából, anatómiából. Az is sokat számított.
–Jól érezted magad az egyetemen?
– Eleinte nehéz volt, mert nem ismertem a román szakkifejezéseket. De belejöttem. A kollégák elfogadtak, bár elég sok nyelvtani hibát vétettem.
– Miért nem iratkoztál magyar tagozatra?
– Csak Marosvásárhelyen volt magyar orvosi, meg Kolozsvár közelebb volt az otthonomhoz.
– Szereztél barátokat Kolozsváron?
– Amikor elvették az ösztöndíjamat, egy lelki jó barátom elvitt a teológiára, ahol hozzájutottam egy-egy tál meleg ételhez. Soha senki nem kérdezte, miért vagyok ott. Nagyon jó társaságra találtam a teológián, mindig megünnepeltük március tizenötödikét vagy október hatodikát. Lementünk páran egy osztályterembe, ahol volt harmónium, elmondtunk néhány verset, énekelgettünk nagyon jó hangulatban. A teológián jártam nyilvános bibliaórára is. A professzor, aki ezeket tartotta, megmondta, hogy senkinek nem kell bemutatkoznia, nem kell elárulnia a nevét, ha rákerülne a sor, senki se adhassa ki társait… Kitűnő közösség volt a teológián, sokáig tartottuk a kapcsolatot.
– A református teológiáról beszélsz?
– Református vagyok. Kolozsváron van a protestáns teológia: református, unitárius és evangélikus.
– Egyetemista éveid idején is írogattál?
– Igen, főleg a Korunknak. Nagyon jól fizettek. Egy-egy cikkért adtak 100-150 lejt, míg egy havi ösztöndíj kb. 300 lej volt, egy pár cipő meg 60 lejbe került. Jól jött az a pénz, mert így meg tudtam venni a bérletet a Magyar Színházba, a Magyar Operába, meg a vasárnap délelőtti koncertsorozatra, az Egyetemisták Házába… Nem engedtek el otthonról túl sok zsebpénzzel, de sohasem nélkülöztem. Igazán jóllakni a húsvéti locsolások alkalmával sikerült. Mentünk a magyar lányokhoz, és náluk sonkával, tojással, süteményekkel fogadtak.
–Milyen cikkeket írtál?
– Általában orvosi témájú cikkeimet közölték. Például: „A kozmobiológia és fiziológia kérdései”, „A neuron nem relé”, „Kolozsvári fiziológusok tevékenysége”, „Orvosi deontológia”.
„Disszertációmat az arc- és szájsebészet témaköréből választottam”
– Államvizsga után elkerültél Brassó tartományba?
– Mivel megszüntették a tartományi ösztöndíjak rendszerét, bevezették a tanulmányi átlagok szerinti kihelyezést. 9,75-tel végeztem, jó elöl a listán, mégis Borosjenő (Ineu) községet választottam.
– Miért?
– A feleségem odavaló volt. Sosem éltem azelőtt vidéken, gondoltam, kipróbálom ezt is egy-két évig. Feleségem szülei befogadtak a családba, feleségem kérte áthelyezését Temesvárra, hogy közelebb legyünk egymáshoz.
– Mikor esküdtetek meg?
– 1966-ban. Feleségem akkor végezte a másodévet, én pedig az ötödévet. Egy évet laktunk Kolozsváron albérletben.
– Nem próbáltál visszakerülni Nagyváradra?
– Gondoltam rá, de végül Borosjenőben vettem egy telket, és arra később építettünk egy házat.
– Hol kaptál állást?
– A poliklinikán dolgoztam, és kijártam vidékre, Csermőre, Ternovára; a törvény megengedte… 1972-ben szakvizsgáztam Bukarestben arc- és szájsebészetből, majd felvételiztem a doktorátusra 1974-ben. Disszertációmat is az arc- és szájsebészet témaköréből választottam. Tíz évig voltam az egészségügyi dolgozók szakszervezeti elnöke, 1987–1990 között a járóbeteg-intézet igazgató főorvosa és a kórház helyettes igazgatója. Több mint 40 szakdolgozatomat mutattam be hazai és nemzetközi kongresszusokon, konferenciákon, vagy közöltem szaklapokban. 1968-ban felkértek a Vörös Lobogó szerkesztői, hogy írjak az Orvosi tanácsok rovatba; mai napig folytatom ezt. Több cikkemet közölte aradi kulturális szemlénk, a Szövétnek, meg a Művelődés.
–Meddig dolgoztál a kórházban?
– ’90-ben lemondtam tisztségemről, és aztán megnyitottam a magánrendelőmet.
–Működik most is?
– Ez év március végén bizonyos egészségügyi komplikációk miatt be kellett zárnom.
–Élnek még magyarok Borosjenőben?
– Szórványvidék. A lakosság 7,2%-a magyar. Amikor odakerültem, még volt 7 osztályos magyar iskola. Jelenleg sem óvodai, sem iskolai oktatás nem folyik magyar nyelven. Készítettünk egy kimutatást a beiskolázandó, magyar nevű gyermekekről, mindegyik családot felkerestük, próbáltuk meggyőzni őket, hogy kérvényezzék egy magyar osztály indítását, sajnos eredménytelenül. Ezelőtt öt évvel sikerült beindítanunk egy magyar nyelvű óvodáscsoportot, de megszüntették, tanügyi átszervezés és leépítés miatt. Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)