Az űrlap alja
Nem kellenek itthon a magyar fiatalok
Hangzatos sajtótájékoztatón jelentették be tegnap a Bihar Megyei Tanfelügyelőség és a Kolozsvári Munkaerő-elhelyező Ügynökség (AJOFM Cluj) képviselői, hogy egy 20 hónapon át tartó, 2014 áprilisában elkezdődött és 2015 decemberében lezáruló, az Európai Szociális Alap fejlesztési projektjéből mintegy 5 millió eurós finanszírozású terv (Skills for Jobs) keretében indítottak aktív kérdőíves felmérést Románia északnyugati régiójának IX-X. osztályos diákjai körében, annak érdekében, hogy az iskolából kikerülő és egyetemre felvételiző fiatalok szakirányultságát idejében összhangba hozzák a hazai munkaerőpiac igényeivel és aktív kínálatával.
A hét megye mintegy 20 ezres diák-célcsoportját érintő projektből, beleértve Bihar megye két és fél ezer középiskolását, érdekes módon épp Nagyvárad magyar nyelvű líceumai maradtak ki, nem beszélve Szatmár megye teljes mellőzéséről.
Erre irányuló kérdésünkre, miszerint milyen alapon válogattak iskolákat, például Bihar megyéből, illetve Nagyváradról, Nicolae Ioan Avram megyei főtanfelügyelő csak annyit tudott mondani, az iskolák IX-XII. osztályosainak nagyobb létszáma volt az a döntő érv, amelynek nyomán iskolákat választottak.
A számunkra innentől kezdve „csekély” hazai létszámunk miatt érdektelen projekt egyébiránt motiválni szeretné a hazai többségi diákokat a tekintetben, hogy idejében orientálódjanak szakmák vagy egyetemi képzések felé, illetve jobban boldogulhassanak a hazai munkapiacon, ezen felbuzdulva idén tavasszal és ősszel két egyetemi központban, Kolozsvárott, illetve Temesváron is nyilvános orientatív börzét szerveznek majd a kérdőíveket leginkább igényesen kitöltő diákok számára – tudtuk meg Ioana Corujantól, a Kolozs megyei AJOFM képviselőjétől.
Hogy a jövő mit hozhat a fiataloknak egy olyan országban, ahonnan eleve elvándorolnak a legjobb szakemberek és szakmunkások, az még kérdéseses, e tekintetben értékelendő a projektbe fektetett energia. Kérdés, hogy a választás miért épp azokra a IX-XII. osztályosokra esett, akik alkalomadtán még aligha tudják mit szeretnének az élettől…
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Válaszlevél egy tiszteletbeli magyar román honfitársamnak
Tisztelt Răzvan Lupescu! Nagy érdeklődéssel, kissé meglepődve olvasom a Háromszék napilapunk Nemzet-nemzetiség rovatában nyilvánosságnak küldött üzenetét. Tökéletes magyar fordításban, hogy pár ezer székely magyar olvasónkhoz eljusson a jó hír: Erdélyországban az utóbbi negyed században megjelent egy olyan értelmiségi réteg, amely nyíltan vállalja a romániai magyarság 1920 óta tartó gondjaival-bajaival való érzelmi szolidaritást.
Bár csak feltételezem fiatal korát, de sejtem, hogy kolozsvári egyetemista lehet, amiért oly bátran kiáll Mátyás királyunk szülővárosa, a kincses erdélyi fővárosunkat egykor alapító és építő magyar és szász nemzetiségű lakói kései leszármazottai mellett.
A háború előtt és alatt született nemzedékem nem tanulhatott magyar történelmet Trianon után, ezért öreg nyugdíjasként próbálom behozni a lemaradást. Kolozsvárt, ahol lányom családja, fiú unokáim élnek, már próbáltam „védeni” az 1918. december végén zajló háborús események kapcsán. Ezért az ön szász őseire is utalva, egy másik „legnagyobb” erdélyi, pontosabban bánsági városról emlékeznék, Temesvárról: Brocky Károly, Kis Ernő, Klapka György, Kós Károly, Pálffy György és sok híres férfiú szülővárosáról. Temes vármegyéről mítoszok, sztereotípiák nélkül, amelyeket ön szerint is le kéne bontani. Nem szégyellnivaló napjainkban az igazság kimondása, leírása, hogy a román ajkú fiatalság százezrei is megismerhessék.
Mert, ha kinyitjuk a történelmi atlaszt a 15. század végi Magyarországnál, a későbbi Bánság négyszögében városok, mezővárosok, falvak tömegét találjuk... Amikor ez a terület 1718-ban felszabadul a török uralom alól, nyoma sincs már a virágzó középkor végi magyar életnek. Posványok, tocsogós rétek, kiöntések, nádasok, sivár homok foglalja el az elpusztult falvak, termőföldek helyét. Az első számbavételnél mindössze huszonegyezer viskót, kalyibát találnak. Akik ezeket lakják, azok a régi lakosok maradékai: délről, keletről idehúzódott pásztorkodó szerbek, románok. S mivel itt volt legteljesebb a pusztulás, a 18. század végén éppen itt alakul ki az etnográfiailag ugyancsak vegyes Kelet-Közép-Európa talán legtarkább néprajzi egyvelege. A „vákuum” valósággal szívja magába Erdély és Havasalföld felől a délszláv elemet. A harmadik természetes rajzás lett volna a magyaroké északról, a Maroson túli vidékekről és nyugatról, Szeged irányából. De a császári közigazgatásnak nem kellettek a magyar telepesek: rendeletek tiltották ki őket a Bánság területéről, s akik megpróbáltak mégis átkelni a Maroson, azokat akár fegyverrel is visszakényszerítették. A megtűrt pravoszláv-szerb-román elem mellé költöztették a birodalmi célok szempontjából legfontosabb nagy népcsoportot: a katolikus telepes németséget. Az utolsó és legjobban szervezett telepítés 1784–1786 között II. József nevéhez fűződik. Igaz, Mária Terézia közben 1779-ben visszakapcsolta a Bánát területének nagy részét Magyarországhoz, megszűnt a császári közigazgatás, 1781-ben Temesvár is megyeszékhellyé lett. Lehetővé válik a magyarok beköltözése is, csakhogy ekkorra a Bánát „megtelt”. A vármegyei szervezet visszaállítása megindít némi felszínes magyarosodást a városokban, de a „nemzetek fölötti” Habsburg adminisztráció telepítéspolitikája következtében etnikailag a Bánság és Temesvár a magyarság számára végleg elveszett...
Ui.: A 2002-ben megejtett hazai népszámlálás adatai szerint Temesvár 317 660 lakosságának 8 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hallgatás fala
Kiállítás-sorozat Erdély öt városában
Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron is bemutatják az 1989-es forradalmi eseményeknek emléket állító Hallgatás fala című kiállítást.
A február 20. és március 10. között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett kiállítás-sorozat nem előzmények nélküli: a forradalom 25. évfordulója alkalmából előzőleg már bemutatták Brüsszelben, Budapesten, Temesváron, Nagyváradon és Menyőben. A látványos kiállítás, amely már eddig is számos érdeklődőt vonzott, a Ceausescu-rendszer megfélemlítő és elnyomó politikáját, a kommunista diktatúra kegyetlenségeit és a rendszerváltozás – különös tekintettel a temesvári eseményekre – történéseit mutatja be.
A Hallgatás fala kiállítás Marosvásárhelyen február 20-tól a Kultúrpalotában (nyitva tartás: 10-18), február 24- től Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban (nyitva tartás: 9-18), február 27-től március 1-ig Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum emeleti Bástya termében (nyitva tartás: 9- 17), Sepsiszentgyörgyön március 4-től a Míves házban (nyitva tartás: 9-18), valamint Kolozsváron március 9-10-én, a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti stúdiótermében (nyitva tartás: 9- 16) ingyenesen tekinthető meg.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Népújság (Marosvásárhely)

Temes megyében is elindítja Beiratkozási Programját a Rákóczi Szövetség
Idén Temes megyében is elindítja Beiratkozási programját a Rákóczi Szövetség, a Bartók Béla Alapítvány együttműködésével. A Rákóczi Szövetség képviselői szerdán, 2015. február 18-án 16 órakor Újszentesen az Általános Iskolában, majd ugyanazon a napon 18 órakor Temesváron, a Bartók Béla Elméleti Líceum óvodaépületében (I. Maniu utca 42. szám) az iskola Nyílt Napjának keretében találkoznak a nagycsoportos óvodások szüleivel. A többi településre a Bartók Béla Alapítvány programfelelősei viszik vagy juttatják el a program hírét és az ajándékcsomagokat.
A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja 2004 óta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is. A program a Felvidéken indult, az ott elért pozitív eredmények alapján – a szlovákiai magyar iskolakezdők száma az utóbbi öt évben stabilizálódott – terjesztette ki a Szövetség a programot olyan erdélyi és délvidéki területekre, ahol az asszimilációs folyamatok felgyorsultak.
Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint, amit támogatási szerződés keretében vehetnek át az iskolakezdők szülei. A program célja ráirányítani a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére.
A Beiratkozási Program minden év decemberében veszi kezdetét az óvodások megajándékozásával, illetve a szülők levél útján történő megszólításával, amiben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésre hívják fel a szülők figyelmét.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Baráti Esték az Új Ezredév Központban
Az ismeretterjesztés hagyományának újjáélesztése
A temesvári Szórvány Alapítvány február 27-én indítja útjára Baráti Esték című rendezvénysorozatát, amelynek célja a szabadegyetem típusú ismeretterjesztés temesvári hagyományának az újjáélesztése. A havonta megrendezésre kerülő, borkóstolóval egybekötött előadássorozat házigazdája az Új Ezredév Református Központ lesz.
A Baráti Estéket beharangozó sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: szerinte a mai világban is szükség van a legendás magyar nyelvű szabadegyetem, a Kisenciklopédia 1968-ban indult előadássorozatához hasonló ismeretterjesztésre. „A száraz ismeretterjesztést szeretnénk borkóstolással összekötni – mondta dr. Bodó Barna –, hogy a Baráti Estéken mindenki jól érezze magát, miközben megbeszéljük a világ dolgait”.
A Baráti Esték első három előadója már elfogadta a szervezők meghívását. Február 27-én Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke tart előadást Autonómia Európában és Erdélyben címmel. A márciusi rendezvény előadója Magyar Anna, a Csongrád megyei Közgyűlés alelnöke lesz, aki az Európai Régiók Gyűlése monitoring bizottságának is a tagja. Az áprilisi előadó a televíziós nyilatkozataiból közismert dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, közgazdász lesz. A szervezők tervei szerint a Baráti Esték negyedik előadója a focirajongók által jól ismert, volt magyar válogatott labdarúgó, Miriuţa Vasile lesz, aki jelenleg a Győri ETO vezetőedzője.
A rendezvénysorozat résztvevői elsőként az arad-hegyaljai borász, Balla Géza kiváló nedűit kóstolhatják meg. Márciusban a temesrékasi borász, Dózsa Sámuel hozza el borait az Új Ezredév Központba. Áprilisban a kárásztelki Vinca pincészet borait mutatja be Bereczki Csaba. A borkóstolókra és szervezési költségekre való tekintettel 20-25 lejes beugróra számíthatnak a Baráti Esték résztvevői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Elsüllyesztett világ a csíkszeredai színpadon
Megfeneklett sorsú, a társadalom peremére szorult emberekről szól a Csíki Játékszín soron következő bemutatója, amelyet február 27-én 19 órától tekinthet meg a közönség.
„Gorkij Éjjeli menedékhely című műve egy létfilozófiai szimfónia, amely az emberi természetről sokrétegűen és nagyon mélyen beszél” – fogalmazott Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója a bemutató apropóján tartott szerdai sajtótájékoztatón. Az előadásban majdnem az egész társulat játszik. A produkció rendezője Victor Ioan Frunză, aki ötödik alkalommal dolgozik a csíki társulattal.
„Ez az előadás vizsga a társulat tagjai számára is és számomra is különösen nehéz próbálkozás. A szerző szociális témát dolgoz fel, amely az aktualitásán keresztül megmutatja, hogy az emberek nem tanulnak a múltbéli tapasztalatokból, és bár nem könnyen emészthető a szöveg, remélem, vad szépsége megérinti a nézőket” – mondta el Frunză.
Gorkij 1902-ben írt művének eredeti címe A mélyben, így Adriana Grand, az előadás díszlet- és jelmeztervezője egyfajta elsüllyesztett világot próbált megjeleníteni. „Mivel a színpadon felemelt tér van, valamilyen formában megpróbáltuk megjeleníteni ezt a süllyedést, ezt a bezártságot” – hangzott el.
Az előadásban Szatyin szerepében Kozma Attila látható, aki a munkafolyamatról beszélt. „Nagyon fontos – és kicsit furcsa is volt, hogy betartsuk azokat az instrukciókat is, amelyeket a szerző odaírt. A szöveghűség is lényeges, még a pontozásokat is be kell tartanunk, mert mindegyik egyfajta logikai egységet jelent. Bizonyos szempontból újra kellett tanulni ezt a fajta játékmódot” – mondta a színész.
Szabó Enikő szerint – aki Vaszilisza Karpovnát alakítja – az előadásban látható (menedék)hely szimbolikus. „Mindig foglalkoztatott, hogy hol is van ez a hely. De bárhol lehetne, ahol együtt vannak egyívású emberek” – fogalmazott a színésznő.
Gorkij szereplői Kosztiljov menhelyében kilátástalan társbérletben tengődnek, összezárva. Egy furcsa vándor érkezik közéjük, Luka. Az élet értelmét elveszettnek látó lakókkal ellentétben ő az emberi értékek tagadhatatlanságát vallja és sorstársai számára képes megcsillantani a reményt, mely mégis pusztító illúziónak bizonyul.
Victor Ioan Frunză magyarországi és erdélyi magyar színházaknál is számos alkalommal rendezett előadásokat. A magyar nyelvű alkotásaiért járó harminckét szakmai díj közül legfontosabbnak a magyar nyelvterület legjobb előadásáért járó, a gödöllői Stúdió- és Alternatív Színházak Fesztiválján odaítélt elismerést tartja. Több mint kétszáz előadást vitt színre, francia, német, jiddis és román nyelven is rendez, alkotásait ötvenegy hazai és külföldi szakmai díjjal jutalmazták.
A majdnem teljes társulatot felvonultató produkció díszlet-jelmeztervezője, Adriana Grand látványterveit többek között Prágában, Pozsonyban, Budapesten, Kolozsváron, Bukarestben, Temesvárott született színházi produkciókban láthatta a közönség. Grand 23 hazai és nemzetközi díj tulajdonosa, Andrei Șerban, Cătălina Buzoianu, Victor Ioan Frunză, Sanda Manu, Parászka Miklós, Tompa Gábor előadásaihoz is tervezett díszletet és jelmezeket.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Temes megyében is elindult a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja
„Magyar gyerek számára legjobb döntés a magyar iskola”
A Bánságban is magyar iskolaválasztásra buzdítottak a Rákóczi Szövetség képviselői, akik február 18-án, szerdán Temes megyében is elindították Beiratkozási Programjukat. A Bartók Béla Elméleti Líceum óvodaépületében, az iskola Nyílt Napja keretében, a nagycsoportos óvodások szüleivel találkozott dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Csáky Csongor főtitkár és Pálinkás Barnabás szervezeti munkatárs. A Szövetség képviselői 200 magyarul beszélő Temes megyei iskolakezdés előtt álló óvodásnak hoztak ajándékot, a szüleiket megszólító levél kíséretében.
Szűknek bizonyult a magyar óvoda terme azon temesvári kisgyermekes szülők számára, akik komolyan érdeklődnek a magyar nyelvű oktatás iránt. A szép számú jelenlevőt és a jeles vendégeket dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte. „A Rákóczi Szövetség képviselői eljöttek megerősíteni bennünket abban a hitünkben, hogy igenis fontos a közösségünknek, nagy érték a magyar nyelvű iskola” – mondta dr. Erdei Ildikó.
Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke hangsúlyozta: „A legfontosabb a számunkra a magyar nyelv és a magyar identitástudat megőrzése a határon túli régiókban, a magyar nyelven történő oktatás, ami úgy érzem, jó úton van afelé, hogy megerősödjék”. Dr. Halzl József ezt két példával igazolta: a Felvidéken, ahol ez a beiratkozási ösztöndíj-támogatás megvalósult, tavaly 110 gyermekkel több iratkozott magyar iskolába, mint az előző évben, ebben az évben pedig 52 gyerekkel több iratkozott be, mint a tavaly. „Ha meggondoljuk, hogy általában a gyereklétszám csökkenő tendenciát mutat, akkor ez az eredmény még inkább örömteli” – mondta a Rákóczi Szövetség elnöke.
Csáky Csongor főtitkár összefoglalta a 2004-ben a Felvidéken elindított Beiratkozási Program eddigi eredményeit. „Azért jöttünk két évvel ezelőtt Bihar megyébe, a múlt évben Désre és most Temesvárra, hogy az itt élő magyar embereknek elmondjuk: magyarnak lenni nem rossz, hanem jó! A magyar iskola egy többlet lehetőség mind a gyermeknek, mind pedig a közösségnek. Mi azt valljuk, hogy aki magyar létére magyar iskolába jár, az a legjobb döntést hozta, nem csak azért, mert a pszichológusok szerint jobban kiteljesedő ember lesz később, hanem azért is mert egy temesvári magyar iskolában mindenki megtanul románul. Egy itteni magyar iskola a román kultúrát is átadja olyan szinten, amit a magyar gyereknek tudnia kell és ez az iskola szavatolja, hogy a gyerek nem fog elfelejteni magyarul. A határ menti régióban a magyar nyelv olyan többlet, ami a gyerek hosszú távú boldogulását is segíti”. Csáky Csongor végezetül elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség képviselői ajándékcsomagokat is hoztak a magyar gyerekeknek, amelyek óvodások számára is hasznos ABC-s, számolós könyveket, egy mese CD-t, egy képeslapot és egy levelet tartalmaznak. „A kísérő levélben összefoglaltuk, hogy miért érdemes Temesváron egy magyar embernek magyar iskolát választani, 12 pontban soroljuk az érzelmi és az észérveket a magyar iskola mellett. Van benne egy ösztöndíj-ígéret is, arra az esetre, ha a gyerek valóban magyar iskolában kezdi ősszel a tanévet. Ez a 10 000 forintos ösztöndíj inkább jelképes, a hangsúly azon van, hogy a magyarországi társadalom ilyen formában szeretné kifejezni a szolidaritását” – mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára.
Pálinkás Barnabás szervezeti munkatárs azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a Rákóczi Szövetség nem csak az elsősöket vagy iskolába igyekvő magyar gyermekeket támogatja, hanem ott áll mellettük egészen az egyetem végig. „Általános iskolások részére anyanyelvi táborokat szervezünk – mondta Pálinkás Barnabás –, de a fő hangsúly a középiskolás korosztálynak szóló programokon van. Mindkét temesvári magyar középiskolában működik a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete, ilyenből több mint 230 van már az Kárpát-Medencében. Az ő számukra szervezünk ingyenes táborokat, képzéseket, diákutaztatási programot, ami lehetőség arra, hogy egy iskola egy másik országban levő magyar iskolához látogathasson. Egyetemisták számára is szervezünk képzéseket, találkozókat, nyári egyetemeket. Remélem, hogy ez a mai találkozás egy hosszú távú kapcsolat kezdete, amely az egyetemi évek végéig tart” – mondta befejezésül Pálinkás Barnabás.
A következőkben Csáky Csongor főtitkár átadta az ajándékcsomagokat az iskolakezdés előtt álló magyar gyerekek szüleinek, abbéli reményét fejezve ki, hogy ősszel ismét találkoznak a beiratkozási ösztöndíj átadása alkalmából. Hasonló találkozóra került sor szerdán délután Újszentesen, ahol a Szövetség elnöke szerint „bíztató képet kaptak a magyar oktatás jövőjét illetően”. A többi Temes megyei településre a Bartók Béla Alapítvány programfelelősei viszik el a Beiratkozási Program hírét és az ajándékcsomagokat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Meccsvetítéssel egybekötött TEIS találkozó vendége volt a MIÉRT elnökhelyettese
A Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) meghívására február 17-én Temesvárra látogatott Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese. A látogatása során megbeszélést folytatott a szervezet elnökségével, illetve este a TEIS által szervezett Bajnokok Ligája meccsvetítésen vett részt. A megbeszélésen jelen volt Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök is, akivel a TEIS elnöksége egyeztette az év prioritásait.
A találkozó keretén belül a MIÉRT elnökhelyettes ismertette a 2015-ös pályázati lehetőségeket, az országos szintű rendezvényeket, illetve érdeklődött az egyesület idei terveiről, programjairól.
A TEIS nevében Oláh Gábor elnök köszönetet mondott a MIÉRT támogatásáért és a nagyon jó együttműködésért, valamint támogatását fejezte ki Jakabnak a MIÉRT elnöki pozíciójáért indulásában.
Az esti meccsvetítés során mindegy 20 fiatal szurkolt együtt a Kós Károly Közösségi Központban. A meccsvetítések sorozata a TEIS egyik idei eseménye, amely által a fiatalok érdeklődési körének kíván eleget tenni a városi élet mindennapjaiban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Évente ezer kilencedikest veszít el a magyar oktatás

Összetartozás és városünnep
Erdélyi magyar színházak előadásai láthatók a Szent György Napok kultúrhetén, s ez már önmagában is ünnep. Nemcsak azért, mert erre fesztiválokon kívül egyre kevesebb a lehetőség, hiszen költséges társulatokat felvonultatni, hanem mert régi idők vendégjátékainak emlékét is idézi egy kicsit. Azon persze lehet és érdemes alaposan eltöprengeni, miként és hogyan érhető el, hogy Sepsiszentgyörgy városünnepe igazi sajátos, székely íz legyen és az is maradjon. Összességében, nem csak kulturális vonatkozásban.
Már az is jelentős lépés, hogy végre elbúcsúzhatunk a bóvliárusok fekete seregétől, a kézművesek mellett vásárba hozzák portékáikat az erdélyi könyvkiadók is, s úgy tűnik, a szervezők jó érzékkel ismerték fel, a gagyi a kulturális kínálatból is kiszorítandó. Ne keresgéljünk régi, áporodott emlékeink között: az bizonyosan apró betűvel kerül majd a város emlékkönyvébe, hogy egykor bizony ezrek fogadták – jobb híján – a nyolcvanas, kilencvenes évek levitézlett diszkókirálynőjét és a hozzá hasonló élő kövületeket. Köszönjük, feledjük, egyszer s mindenkorra elég volt: Sepsiszentgyörgy nem a popzene matuzsálemeinek elefánttemetője.
Miként az is téves, hogy ilyenkor a színházban is az úgynevezett – ám valójában nehezen meghatározható – tömegigényt kellene kiszolgálni, ezért aztán hozták is szívfacsaró előadásaikat a budapesti produkciós irodák. Tévedés volt: minőség és szórakoztatás teátrumban sem egymást kizáró fogalmak. Jó hír azonban, hogy idéntől a kultúrhéten kizárólag erdélyi magyar színházi társulatok lépnek színpadra, mi több, a Kolozsvári Magyar Opera is elhozza egyik közkedvelt musicaljét, s ez bizony frissen és ritkán érkező véráram. Mert a temesvári, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi színházak előadásai egyben piciny, kulturális kapcsok e térségek felé, melyek az erdélyi, székelyföldi magyar összetartozás élményét is erősíthetik.
És talán ez a kulcsszó: a Szent György Napok kulturális palettájának jó érzékű, egészséges színezésével egyrészt felmutatható, nyitottak vagyunk a mindenkori minőségre, az újra, a lendületesre, mindarra, ami vezet valahová; másrészt, újólag megerősíthető a magyar szolidaritás igénye: igen, Sepsiszentgyörgy kíváncsi arra, miként teremtenek magyar nyelvű színházat – és nemcsak teátrumot, hanem kultúrát, életet – másutt, tőlünk kissé távolabb, ám hozzánk mégis közel.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egymásnak meghatározó partnerei vagyunk
A napokban a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége (FPBh) gálaünnepséget szervezett a nagyváradi színházban, amelynek egyik díszvendége Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja volt. Az ünnepség után a diplomata exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.
– Milyen a Magyarország és Románia közötti gazdasági kapcsolat? – Ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy egymásnak meghatározó partnerei vagyunk. Románia és Magyarország a kereskedelmi forgalmat illetően kiemelt helyen szerepel a különféle rangsorokban. Tehát ilyen szempontból azt kell mondani, hogy intenzív a kapcsolat, ami nem azt jelenti, hogy ne lennének még tartalékok. Ezért is fontosak az ilyen jellegű találkozók, és az ilyen rendezvények, mert nekünk is segítenek abban, hogy tovább lehessen fejleszteni ezeket az együttműködéseket. Ezen belül is kiemelkedő jelentőségű szerintem a határ menti regionális együttműködés. Azt tapasztalom, hogy itt például Bihar megye és Hajdú-Bihar megye, illetve Nagyvárad és Debrecen, sőt Nagyvárad és Békéscsaba között is kimondottan erős a gazdasági kapcsolat. Ilyen szempontból én nem problémákat látok, hanem újabb feladatokat, amelyek ezt a fajta együttműködést, a közös haszon keresését csak erősíteni tudják.
Prioritások
– Melyek azok a főbb teendők, amiket Kolozsvárra érkezése óta ellátott? Melyek voltak a prioritások? – November 10-én kezdtem el a munkámat a kolozsvári főkonzulátuson. Először nyilván a hivatali teendőket kellett ellátni, és van egy protokolláris kötelezettség. Hat megye tartozik az én kerületemhez, melyeket folyamatosan látogattam. Különböző közéleti méltóságokkal, polgármesterekkel, prefektusokkal találkoztam, szerkesztőségekbe, iskolákba látogattam. Tehát azt a fajta kapcsolatrendszert, amely egyébként már a főkonzulátus és a különböző intézmények közt korábban már létezett, személyesen is megerősítettem. Nyilván úgy illik, hogy az ember bemutatkozzon, és egyúttal tájékozódjon is. Két kiemelt terület van, az egyik a gazdasági együttműködés, melyről az imént már beszéltünk. Maga a minisztérium is ugye nevet változtatott, és most már Külgazdasági és külügyminisztériumnak hívják. Ez az én esetemben is kiemelt feladatokat jelent, éppen ezért hoztunk létre Kolozsvárott egy gazdasági központot – hogyha úgy tetszik –, egy inkubátorházat, ahol az ilyen természetű partneri kapcsolatoknak a segítését, támogatását tűztük ki célul. Adatbázist készítünk, igyekszünk a piaci szereplőket összehozni, és menedzselni a folyamatokat.
– És a másik terület?
– A másik terület, amit én kiemelten kezelek, a kultúra, éppen ezért egy kultúrcsoportot is felállítottam a konzulátuson belül. Az ez évi kulturális programunk rendkívül gazdag, és igen sokszínű. Irodalom, képzőművészet, zene, maguk az események is nagyon változatosak. Ezeknek jó része természetesen Kolozsváron szerveződik, maga a konzulátus épületének rendezvénytermében nagyon sok mindent meg tudunk oldani, de tervezzük, hogy Nagyváradra, valamint Temesvárra és Aradra is szervezünk ilyen természetű kulturális programokat. Azt sem szabad még elfelejteni, hogy Kolozsvár az idén Európa Ifjúsági Fővárosa, tehát ennek kapcsán is nagyon sok eseményt rendezünk közösen a fiatalokkal. Ismétlem, hogy nem szeretném elhanyagolni annak a hat megyének – Kolozs, Szilágy, Temes, Arad, Bihar és Szatmár – a kulturális életét, mely az én konzuli területemhez tartozik. Nagyváradon is folytattam már ilyen jellegű egyeztetéseket, és úgy látom, hogy van rá igény.
Magyar-román kapcsolat
– Március 15-e közeledtével általában feszültebbé válnak a magyar-román kapcsolatok. Hogy látja, megint vannak erre utaló jelek a hétköznapokban?
– Én nem érzek semmilyen olyan feszültséget, ami a hétköznapokban tapintható lenne. Jelen pillanatban azt kell hogy mondjam, hogy Kolozsváron egy kulturált formáját találtam az együttélésnek. Nyilván vannak azért problémás területek, például a nyelvhasználatban, most ugye a városnévtáblák elhelyezését és többnyelvűségét illetően vannak viták. Ezek természetesen léteznek, de nem olyan vehemenciával, és nem olyanfajta indulatokkal, amelyek az értelmes párbeszédet kizárnák. Én ugyanakkor nagyon bízom benne, hogy a városvezetés is hajlik az olyan megoldásra, amely az ottani magyarság érdekeit is figyelembe veszi. A hétköznapokban tehát nem éreztem olyat, hogy itt bármiféle vibrálás vagy feszültség lenne, és nagyon bízom abban, hogy a március 15-i rendezvények is incidens és egyéb zavaró tényezők nélkül, megfelelő méltósággal és ünnepélyességgel fognak zajlani.
– Hogy áll a román nyelv elsajátításával?
– Tanulom a román nyelvet, ezen a gálaesten is a magam esetlenségével próbáltam néhány mondatot románul megfogalmazni. Sokat dolgozom rajta, egy tanárnő segít nekem ebben, természetesen. Kis türelmet kérek még, hogy eljussak arra a szintre, amikor már társalogni is tudok majd románul.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Vasúttörténeti kiállítás Déván
Az erdélyi vasút hőskora
Az Első Erdélyi Vasút, illetve a Magyar Keleti vasút megépítésének történetét bemutató kiállítás nyílt a dévai Dák- és Római Civilizáció Múzeumában.
– Az anyagot teljes egészében a budapesti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumtól kaptuk, vándorkiállítás formájában, a gyulafehérvári Egyesülés múzeumának közbenjárásával. Bizonyára sokakat meglepnek majd a kiállított háromnyelvű pannók, ezek szövege, illusztrációja, de nekem személyes meggyőződésem, hogy a múzeumunknak nem szabad kizárólag a dák és római emlékek bemutatására korlátozódnia, nyitnunk kell a világ felé és olyan kiállításokat hozni, ami a helybeliek érdeklődésére számíthat. Márpedig a vasúttörténeti kiállításnak igencsak helye van Hunyad megyében, hiszen számos itteni település a vasúttal együtt született, illetve növekedett – fogalmazott Liliana Ţolaş múzeumigazgató. Burkolt magyarázatával igyekezett elejét venni az esetleges szélsőséges megjegyzéseknek, hiszen a tucatnyi háromnyelvű pannó között szerepel gróf Mikó Imre vasúthálózati terve is, a korabeli Magyarország térképével. Szomszédságában pedig azon nyolc magyar miniszter arcképe látható, akik hathatósan részt vettek az erdélyi vasút kiépítésében 1867 és 1914 között. – Meggyőződésünk, hogy a kiállítás olyan történelmi és műszaki adatokkal szolgál, melyek hiányoznak a tankönyvekből, ellenben széleskörű érdeklődésre tarthatnak számot – fogalmazott a kiállítás dévai gondnoka.
A pannókon valóban kép és szöveg formában egyaránt végigkövethetők a vasútépítés előzményei, a tulajdonképpeni munkálatok, illetve az ezeket szükségessé tévő gazdasági, politikai háttér: „Erdély az 1867. évi kiegyezés előtt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régiója volt. A mezőgazdasági árutermelés csak szórványosan bontakozott ki, az általános műveltség, az ipar és városiasodás alacsonyabb szinten állt, mint a tőle nyugatra fekvő területen. A közlekedési infrastruktúra fejletlen, az úthálózat zömében kiépítetlen. A Magyarország nyugati határáról kelet felé kiépülő vasút 1867-ig csak Erdély kapuit érte el. Debrecen, Temesvár 1857-ben, Nagyvárad, Arad 1858-ban kapott vasutat. 1867 után azonban fordulat következett be Erdély fejlődésében” – olvasható a kiállításon.
Egy következő pannón pedig ez áll: „Erdélyben vasutat építeni nem volt könnyű. A nehéz terepszakaszok leküzdésében, folyó- és völgyhidak, töltések és bevágások, alagutak építésében, az állandó földcsuszamlások elleni harcban mérnökök, munkások és kubikusok sokaságának szívós munkájával tekintélyes műszaki eredmények születtek. A Nagyvárad–Predeal szakaszon 11, a Piski–Petrozsény szakaszon 9 alagút épült. (…) a 211 km hosszú Első Erdélyi Vasúton az első szerelvény 1868 karácsonyán futott be Gyulafehérvárra”.
A kiállításon minderről korabeli felvételeket is megtekinthetnek a látogatók: az építkezési munkálatok, az akkoriban épült csinos vasútállomások, mesékbe illő gőzösök képei sorakoznak.
– Idén ünnepeljük a Piski–Petrozsény szárnyvonal átadásának 145. évfordulóját. Négy esztendő alatt épült meg ez a rendkívül nehéz szakasz. Gazdasági szempontból azonban igen fontos volt, hiszen hozzáférést biztosított a nemrégiben feltárt Zsil-völgyi széntelepekhez. Az alagútépítésben főleg észak-olaszországi kőfaragók dolgoztak. Egész telepek jöttek létre – elevenítette fel a dél-erdélyi vasútépítés hőskorát Dionisie Daniel Ardelean, a CENAFER volt igazgatója, aki meghívottként volt jelen a kiállításon. Korabeli történetként megemlítette még, hogy a vasúti csomópontot eredetileg Dévára tervezték, ám az itteni polgárság tiltakozott az ipari létesítménynek számító csomópont ellen, így a parányi Ópiskire építették azt. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy Piski várossá nőtte ki magát – mondta Daniel Ardelean, hangsúlyozva, hogy míg Nyugat-Európában az ipari fejlődés tette szükségessé a vasúti hálózat kiépítését, addig Erdélyben sokfelé maga a vasút hozta el az ipari fejlődés lehetőségét.
Újságírói kérdésre Ardelean párhuzamot vont az erdélyi vasút 150 évvel ezelőtti és mai helyzete között. – Akkor 4 év alatt épült meg a Piski–Petrozsény szárnyvonal. Hunyad megyében azóta egyetlen vonalat építettek még Déva és Brád között, de ez alig pár évet üzemelt. Gyakorlatilag tehát az akkori vasúthálózat működik ma is. Sőt a Hátszeg–Karánsebes fogaskerekű vasutat fel is számolták már. Akkor átlagosan 60 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedtek a vonatok, melyeket a nagyobb állomásokról elnevezett gőzösök vontattak. Ma lényegesen nagyobb sebesség felé közelít a vasút, de kihasználtsága minimális, annak ellenére, hogy nemzetközi egyezmény szorgalmazza a vasúti közlekedés előnyben részesítését a közútival szemben. Ehhez azonban megfelelő fejlesztési politikára van szükség, ami akkor volt, most nincs – derült ki a vasúti szakember véleményéből.
A kiállításon még további érdekes információkhoz juthat a látogató. Érdemes tehát felkeresni a dévai múzeum főépületének emeletén berendezett vasúttörténeti tárlatot, melyen még egy korabeli gőzmozdony miniatűr mása is megtekinthető. A kiállítás április közepéig marad Déván.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Jelképes román–magyar összeborulás Temesváron az Opera téren
Îmbrăţişează un maghiar!/Ölelj meg egy románt! témájú villámcsődületet hirdetett március 10-én 14 órára az Opera téren egy Edwin Sebastian Marc nevű temesvári fiatalember. A román–magyar összeborulás, jelképesen és bátortalanul ugyan, de megtörtént: Marc egy Ildikó nevű hölggyel ölelkezett a román–magyar megbékélés jegyében.
Felhívásában Edwin Sebastian Marc arra kérte magyar ismerőseit, hogy március 10-én öleljenek meg egy románt, készítsenek erről fotót, és ezt töltsék fel a Facebookra. A felhívás a románoknak is szól: nekik nyilván egy magyar emberrel kell ölelkezniük és fotózkodniuk. A kezdeményezést rengetegen „lájkolták” a világhálón, de amikor a tettek mezejére kellett lépni, akkor csak kevesen válaszoltak Marc felhívására.
Edwin Sebastian Marc kezdeményezésével azt szeretné elérni, hogy a bánságiak mutassanak jó példát a különböző nemzetiségűek békés egymás mellett éléséről az országnak. „Hasonló megmozdulást szervezett ma Bukarestben a Román–Magyar Baráti Társaság – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Edwin Sebastian Marc –, azért választottuk ezt az időpontot, mert Romániában minden évben, március 15-e környékén rendszeresen felkorbácsolódnak a nacionalista indulatok. Marosvásárhelyen még mindig nem simultak el a román–magyar ellentétek, ezért úgy gondoltam, hogy tenni kell valamit a megbékélés érdekében.”
Ahogyan az lenni szokott, a meghirdetett időpontban csak újságírók gyülekeztek az Opera téren. Némi késéssel, egy román zászlóval és kokárdával felszerelkezve megérkezett Edwin Sebastian Marc is. A felhívásra válaszolva végül egy Ildikó nevű ifjú hölgy is befutott, aki a kamerák kereszttüzében összeölelkezett Marccal. A jelképes ölelkezést egy újabb követte: megérkezett a helyszínre a szegedi Zalányi Sámuel, román feleségével, akik a sajtónak bemutattak egy meghitt magyar–román házastársi ölelést.
A bátortalan kezdet nem szegte kedvét Edwin Sebastian Marcnak. „Mi temesváriak meg kell mutassuk az országnak, hogy mi a normális magatartás ebben a kérdésben” – mondta lapunknak a temesvári Nyugati Egyetem hallgatója.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Ambrus Attila: Lopakodó a célkeresztben
Lopakodva érkezett: az Önök engedélyével utolsóként a listán. Settenkedve távozott. Most látom csak, hogy immár hét éve. Közel két évtizedig tartott eredeti demokrataként a politikai karrierje, noha szíve és elhívatása szerint legszívesebben neokommunistaként vezette volna (félre) az országot. Szimpatikus hatvanasként tűnt fel 1989 decemberének forró napjaiban a szabad román televízió képernyőjén. Felvilágosult gorbacsovistának tűnt, hallhattak is valamit a forradalmárok arról, hogy ő a Mihail Szergejevics által kiszemelt Ceauşescu-utód, így nem is volt kérdés, hogy Ion Iliescu legyen a Nemzeti Megmentési Front, s később az ország elnöke. Nicolae Ceauşescu konvencionális öltönye, nyakkendője és sapkája helyett egyszerű pulóvert hordott, ami kihangsúlyozta értelmiségi státuszát. Ezen még az sem rontott, hogy ugyanúgy gesztikulált, mint a Kárpátok Géniusza, s testbeszédét elemezve ma már megállapíthatjuk, éppolyan diktatórikus jellem, mint elődje, korábbi harcostársa volt. Ma már határozottan cáfolja, hogy a 25 évvel ezelőtti forradalom egyfajta peresztrojka-kísérlet lett volna. Alighanem igaza van. Mert sem Ion Iliescu világképe, demokratikus elkötelezettsége nem mérhető Mihail Szergejevics Gorbacsovéhoz, sem az 1989-es események hatása a társadalomra nem hasonlítható ahhoz a rianáshoz, amelyet a peresztrojka a kelet-európai térségben okozott. Forradalom kezdődött Temesváron, forradalom volt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Brassóban, forradalomnak indult Bukarestben, ami aztán nem hozott igazi rendszerváltást. Hogy miért nem, annak Ion Iliescu lenne a megmondhatója. A sokak által nulladik évnek tartott 1990-es esztendő első hónapjaiban ugyanis fölöttébb furcsa, máig fel nem tárt események történtek. Amelyekhez Iliescunak feltétlenül köze volt. Úgy tűntek el egyik napról a másikra a volt pártaktivisták, a Szekuritáté emberei, hogy a Román Kommunista Pártot és a Szekuritátét feloszlatták. Eltűntek a szemünk elől, de a színfalak mögött ugyancsak dolgoztak. Volt, aki hatalmas vagyonát alapozta meg sikkasztással, mások az osztályharc és a román–magyar konfliktus felélesztésén munkálkodtak. Mit számított, hogy nincsenek is társadalmi osztályok, csak egy elszegényedett néptömeg várta a csodát, akinek semmije nem volt, legfennebb csak nemzeti büszkesége... Ion Iliescu ördögi szerepét mi, magyarok már 1990 márciusában megtapasztalhattuk. Noha megtehette volna, nem akadályozta meg az etnikai konfliktus kirobbanását, az utcai harcokat, s később is erősítette azt a hivatalos verziót, hogy a fekete márciusért kizárólag magyarokat és cigányokat lehet és kell elítélni. A konspirációk nagymestereként Iliescu így legitimálta a Román Hírszerző Szolgálat létrejöttét, noha a titkosszolgálatok működése egy demokratikus országban egészen természetes. Ez lehetett az a pillanat, amikor a Szekuritáté embereit előre elfogadott egyezség szerint át lehetett menteni az új szolgálatba. Lehet. Soha nem fogjuk megtudni, mert Ion Iliescunak minden bizonnyal soha nem kell választ adnia arra, mi történt az eredeti román demokrácia nulladik évének első felében. Arra van esély, hogy a forradalomtól eltelt időszakban elkövetett iliescui kompromisszumok és tévedések miatt, sőt, számos jel szerint maga Iliescu által kiprovokált bányászjárás miértjére és hogyanjára választ kapjunk. A bűnvádi dosszié újratárgyalásáról döntött a Legfelsőbb Bíróság. A gyanúsítottak közt, Ion Iliescu mellett, ott találjuk Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat alapító elnökét, Victor Atanasie Stănculescut és Mihai Chiţac tábornokokat. Azokat, akiknek nem csupán a bányászjárásban, hanem a román demokrácia kisiklatásában is szerepük lehetett. Akik miatt ma ott tartunk, ahol: mindent átsző a korrupció, a titkosszolgálatokkal kapcsolatosan felmerült a gyanú – a volt államelnök bizalmasa állítja –, hogy beavatkoznak a politikai életbe, a volt kommunista aktivisták töltenek be vezető állásokat. (Románia az egyetlen kelet-európai uniós állam, ahol a lusztrációs törvényt, a temesvári kiáltvány 8. pontját soha nem emelték törvényerőre.) Ott tartunk, hogy az erdélyi magyarság elmúlt huszonöt éves történetének akár azt a címet is adhatnánk: A gyógyszertártól a gyógyszerészeti egyetemig. Mert egy gyógyszertár magyar felirata indította el a magyarfóbiát, ma pedig a MOGYE ügye borzolja a kedélyeket... Ion Iliescu felelősségre vonása a bányászjárásban játszott szerepéért alaposan megkésett. Nem okozhat senkinek elégtételt egy aggastyán bebörtönzése. Annak a bizonyítása azonban, hogy Iliescu miatt Románia rossz úton indult el és rossz úton jár, hogy a politikai újratervezés elkerülhetetlen, szükséges.
maszol.ro

A román parlamentben lehet a kommunizmus múzeuma
Törvénytervezetet terjesztett be az ellenzéki román Nemzeti Liberális Párt (PNL) a kommunizmus múzeumának létrehozásáról. A múzeum a bukaresti parlament jelenlegi épületében kaphat helyet.
A kezdeményezők szerint az új intézmény a kommunizmus borzalmait mutatná be, és ezáltal emléket állítanak a korszak áldozatainak. A múzeumalapítás mellett legutóbb Klaus Iohannis román államelnök szállt síkra. A törvénytervezetről előbb a szenátusnak, majd a képviselőháznak kell döntenie – írta pénteken a Mediafax hírügynökség. Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Máramarosszigeten létezik ugyan egy ilyen intézmény, de az civil kezdeményezésre jött létre.
A tervezet szerint azért éppen a parlament épületében kapna méltó helyet a múzeum, mert a Pentagon után a világ második legnagyobb építményének számító monstrumot „Európa egyik legkegyetlenebb diktátorának" számító Ceausescu álmodta meg. A betonkolosszus emberéletek, valamint egy egész nemzet áldozatvállalása árán épült meg – érveltek a kezdeményezők.
A Bukarest központjában található, Nép Háza néven ismert hatalmas méretű épületet az 1980-as évek végén kezdték el építeni Ceausescu parancsára. A gigantikus beruházás rendkívül költséges volt, és arra volt hivatott, hogy kielégítse a Ceausescu-házaspár szeszélyeit és luxusigényét, miközben Románia lakossága nélkülözéseket volt kénytelen elszenvedni, ami végül 1989-ban a román forradalom kirobbanásához, valamint Ceausescuék és a kommunizmus bukásához vezetett. A tervezet szerint az intézmény a kulturális minisztérium égisze alatt működne.
Romániában nem újkeletű egy ilyen múzeum alapításának a gondolata. Már Traian Basescu volt államfő is javasolta 2006-ban, amikor egy történészek által készített jelentés alapján elítélte a kommunizmust. Az ő két elnöki mandátuma alatt azonban nem valósult meg, ezért tavaly decemberben Temesváron az 1989-es romániai rendszerváltozás negyed évszázados évfordulója alkalmából Iohannis is szorgalmazta az alapítást.
A jelenlegi államfő állásfoglalása azt követően született meg, hogy tavaly a román parlament elutasított egy erről szóló törvénytervezetet, miután a Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök által vezetett kormány nem támogatta az ötletet.
Erdély.ma

Tartásos megemlékezés a győrödi 1848-as obeliszknél
A győrödi 1848-as honvéd emlékműnél március 13-án, pénteken került sor a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Nyugdíjasok Klubja és a helyi RMDSZ közös megemlékezésére. A méltóságteljes ünnepségen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke, Varga István, a gyárvárosi RMDSZ elnöke, valamint a történelmi egyházak képviselői, a Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai, a magyar Nyugdíjasklub és a Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület tagsága.
Ünnepi köszöntője során Halász Ferenc RMDSZ-elnök arra emlékeztetett, hogy a Gyárvárosi Selyemgyár egykori telkén emelt honvéd obeliszk az első temesvári 1848-as emlékművek közé tartozik, amelyet 1894. november 1-jén avattak fel Telbisz Károly akkori polgármester, Geml József főjegyző és más jeles személyiségek jelenlétében. Halász Ferenc megemlékezett március 15-e rendszerváltás utáni első szabad megünnepléséről, amelyre éppen 25 esztendővel ezelőtt került sor Temesváron, de a marosvásárhelyi „fekete márciusról” is, amelynek szintén 25. évfordulója van az idén. „Az a tény, hogy Aradon nemrég meggyalázták a Szabadság-szobrot, azt mutatja, hogy 167 év után is harcolnunk kell a szabadságunkért és a nemzetiségi jogainkért” – mondta Halász Ferenc, aki külön megköszönte a Nyugdíjasklub tagjainak és a gyárvárosi RMDSZ képviselőinek, hogy gondozzák az RMDSZ által 1996-ban felújított emlékművet.
Gazda István, a gyárvárosi Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: 1848 fő tanulsága, hogy a közös nemzeti célokért egymástól minden szempontból különböző személyiségek össze tudtak fogni. „A közös célok mentén létrejövő nemzeti egység hozhatja el ma is a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karának és az önálló állami magyar egyetemnek a létrehozását, valamint a háromszintű autonómia megvalósulását” – mondta Gazda István.
Kapor János, a Millenniumi templom plébánosa arról beszélt, hogy a számban megfogyatkozott bánsági magyarok hisznek és tenni is akarnak a megmaradásukért, ezt igazolják évről évre a március 15-ei megemlékezések.
A Magyar Nyugdíjasklub nevében Béres Margit elnök a Temesvári Hírlapban a magyar forradalom 60. évfordulóján, 1908-ban megjelent cikkből idézett, amikor még voltak élő tanúi a magyar szabadságharcnak. A Bartók Béla Líceum VII. B. osztályának tanulói alkalomhoz illő, tartásos műsorral emlékeztek meg az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulójáról. Szilágyi Borbála és Pál Krisztina felkészítő tanárok irányításával a diákok Petőfi-verseket szavaltak, Kossuth-nótákat énekeltek, hegedű kísérettel, büszkén és öntudatosan. A Szózat elszavalása után a megemlékezés résztvevői elhelyezték az emlékezet koszorúit a honvéd obeliszken, majd közösen elénekelték nemzeti imánkat.
Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulója tiszteletére szervezett Temes megyei és temesvári megemlékezések március 14-én, szombaton és március 15-én, vasárnap folytatódnak. A főünnepségre vasárnap délután 4 órától a szabadfalui Petőfi-emlékműnél kerül sor, majd este 6 órától a Mindvégig című ünnepi díszelőadásra invitálják az emlékezőket az Ifjúsági Házba.
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com

Erdély.ma

A Petőfi-emlékműnél ünnepeltek a temesvári magyarok
„Ha a szórvány elvész, az ország is elvész!”
Immár több mint százéves hagyomány, hogy március 15-én, a természet és a lélek újjászületését ígérő tavaszi szélben a szabadfalui Petőfi-emlékműnél kitűzött kokárdákkal gyülekeznek a temesvári magyarok, és együtt ünneplik az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját, a márciusi ifjakat. A rendszerváltás utáni 25. szabad március 15-ei megemlékezés díszvendégei és szónokai Both Ferenc ezredes, bukaresti katonai attasé, Marossy Zoltán temesi alispán, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Koppándi-Benczédi Attila-Zoltán unitárius lelkipásztor, valamint a Temes Megyei RMDSZ és a TEIS ifjúsági szervezet vezetői voltak.
A jeles vendégeket, a több száz ünneplőt Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte. Both Ferenc ezredes, Magyarország bukaresti nagykövetségének katonai, védelmi és légügyi attaséja Orbán Viktor magyar kormányfő ünnepi gondolatait tolmácsolta. Marossy Zoltán alispán Victor Ponta, Románia miniszterelnöke március 15-ei üzenetét olvasta fel. Halász Ferenc nemrég újraválasztott RMDSZ-elnök ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a Bánság ezer szállal kötődik Magyarország történelméhez. Halász Ferenc három történelmi pillanatot idézett fel: 1315-ben Temesvár Magyarország fővárosa lett, amikor Károly Róbert király ide telepítette a székes fővárost; 1949 március 3-án Szabadfalun Petőfi Sándort őrnaggyá léptette elő Bem tábornok, ezen a helyen emelték 1899-ben, majd 1913-ban a Petőfi-emlékművet; 1990 március 15-én a bánsági magyarok újból szabadon ünnepelhették a magyar forradalom évfordulóját. „Akkor nagyon optimisták voltunk – mondta az RMDSZ elnöke –, de néhány nappal később jöttek a „fekete március” eseményei és ezek azóta is jelen vannak az életünkben: ingatlanjaink visszaállamosítása, iskoláink megszüntetésére irányuló kísérletek, magyar szimbólumok és a himnusz ellen irányuló támadások, műemlékeink meggyalázása. Március 15. azt üzeni nekünk, hogy harcolni kell azért, hogy az elmúlt 25 évben megszerzett jogainkat megőrizzük, mert el akarják venni őket tőlünk. Erőt kell merítsünk arra is, hogy tovább küzdjünk a magyar állami egyetem, a magyar orvosi egyetemi kar és a háromszintű autonómia megvalósulásáért.”
Halász Ferenc ünnepi gondolataihoz kapcsolódva Tamás József gyulafehérvári segédpüspök a XXI. század botrányának nevezte, hogy a civilizáció csúcsán nincsen béke a népek között, nem lehet emberhez méltó módon élni, egymást tisztelve, egymás jogait tiszteletben tartani. „Hol iskoláinkért, hol anyanyelvünk használatáért, hol jelképeinkért, hol elkobzott javaink visszaszerzéséért kell utcára vonulnunk (…), hiszen mi sem hallgathatunk és nem nyugodhatunk addig, amíg nem kezelnek egyenrangú állampolgárokként bennünket” – hangsúlyozta a püspök, a Jóisten áldását kérve az egybegyűltekre.
A történelmi magyar protestáns egyházak nevében Koppándi-Benczédi Zoltán-Attila dévai unitárius lelkipásztor temesvári szórvány gondozója mondta el ünnepi gondolatait, aki Bem apó szállóigévé lett mondását parafrazálva („Ha a Piski híd elvész, Erdély is elvész”), így fogalmazott: „Ha a szórvány elvész, az ország is elvész!” Itt a szórványban olyan emberek élnek, „akik mindvégig vállalták a végvári katonák fontos szerepét” – hangsúlyozta a lelkipásztor – „kiáltó szóként el kell mondanunk, hogy itt voltunk, itt vagyunk, és itt leszünk, akár tetszik akár nem. Időnként ki kell mondanunk, hogy a magyar nemzethez tartozunk. Meggyőződésem, hogy megemlékezéseink csak akkor válnak teljessé, hogyha ezeket a gondolatokat a saját életünkben értékként tudjuk felmutatni.”
A Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) nevében Oláh Gábor elnök tolmácsolta a mai márciusi ifjak gondolatait: „Március 15. egy nap, amit szeretünk, mert számunkra követendő normákat teremtett. (…) Szeretjük, mert nemzeti színeket teremetett. A pirosat, a fehéret és a zöldet. Ezek jelképezik nekünk azóta is a magyarságot: a piros erőt, a fehér hűséget, a zöld reményt jelent. Erő-hűség-remény, ez lett a magyarság eszménye és ez kell bennünket is, családjainkat, közösségeinket is vezesse.” A szabadságharc hősöket és névtelen hősöket adott nekünk, mondta Oláh Gábor, ezzel kapcsolatban Kossuth Lajost idézte, aki szerint a honvédek félistenek voltak, kik előtt eme ünnepnapon büszkén fejet hajtunk. „Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy honvédeink utódai vagyunk, mert magyarnak lenni jó, szabad magyarnak lenni még jobb!” – mondta a TEIS elnöke.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő a szabadfalui Petőfi-emlékmű restaurálásával kapcsolatos legújabb híreket osztotta meg az egybegyűltekkel. A felújításhoz szükséges műemlékvédelmi engedélyt sikerült megszerezni, de kiderült, hogy sem az emlékmű, sem a park, ahol áll nem szerepel a telekkönyvi nyilvántartásokban, ami késlelteti az építkezési engedély kiadását. „A Petőfi-emlékmű közadakozásból épült, és közadakozásból restauráljuk – mondta Molnár Zsolt –, a restaurálási munkálatok 20 000 lejbe kerülnek és, a magyar vállalkozóknak hála, ebből 7000 lej már összegyűlt. Arra kérem a jelenlevőket, hogy lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a munkálatok költségeihez, hogy jövőre a felújított emlékmű előtt tudjunk ünnepelni!”
A megemlékezés során Molnár Bence, a Csiky Gergely Színház ifjú színésze elszavalta Heltai Jenő Szabadságcímű versét. A Bartók Béla Elméleti Líceum VII. B. osztályos tanulói az alkalomhoz illő ünnepi műsorral örvendeztették meg a jelenlevőket (felkészítő tanáraik Pál Krisztina és Szilágyi Borbála). A méltóságteljes szabadfalui megemlékezés a himnusz eléneklésével és a Petőfi-emlékmű hagyományos megkoszorúzásával ért véget.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Újra terítéken az önálló magyar színház létrehozásának ügye Szatmárnémetiben
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala közvitára bocsájtotta az Északi Színház két társulatának két különálló jogi személlyé alakításának az ügyét. Stier Péter, az Északi Színház adminisztratív igazgatója az új színház létrejöttével járó változásokról beszélt, illetve eloszlatott néhány tévhitet is.
Szatmárnémetiben az Északi Színház magyar és román tagozatának önálló intézménnyé való alakítása, illetve ezzel a szatmári magyar színház megalapításának az ügye már jó ideje téma. 2011-ben Nagyváradon zajlott le ez a folyamat, a szatmáriak pedig figyelemmel követték ennek hatásait, majd úgy döntöttek, itt is meg kell ezt a lépést tenni. 2014-ben aztán el is készült egy városi tanácsi határozat, amely erről szólt, ám akkor lekerült a napirendről. „A román társulat tagjait nagyon meglepte a kezdeményezés, sokan megijedtek. Azt hitték például – jegyezzük meg: tévesen -, hogy a változásokkal elveszíthetik az Északi Színház épületének használati jogát. Ez tévedés! Most viszont úgy tűnik, sokan már másképp viszonyulnak a kezdeményezéshez" – fogalmazott Stier Péter adminisztratív igazgató.
A Szatmárnémeti Északi Színház intézménye 45 éve két társulattal működik. A Harag György Társulat és a színház román tagozata közös adminisztratív és gazdasági felsővezetéssel (közös könyvelőséggel, vezérigazgatóval, adminisztratív igazgatóval, stb.), de külön művészeti vezetéssel (saját művészeti igazgatókkal és művészeti tanácsokkal) működik. A két társulat eltérő művészi koncepcióit, szakmai filozófiáit és műsorpolitikáját egy közös menedzsment igyekszik összefogni és koordinálni, ami egyre nehezebb feladatnak bizonyul a két tagozat eltérő struktúrája, hagyományai, közönsége és műsorpolitikája tükrében.
Ráadásul Szatmárnémeti színháza az egyetlen jelen pillanatban Romániában, amelyet a helyi önkormányzat üzemeltet, és egy intézményen belül két tagozat is működik. Az utolsó előtti ilyen helyzet Nagyváradon volt, ott azonban – mint már említettük – 2011-ben megtörtént a két különálló jogi személy létrehozása.
A bihari eset kapcsán is bebizonyosodott: a két jogi személy külön külön sokkal eredményesebb volt, jobban fejlődött, mint a változást megelőzően. De ugyanez a jelenség zajlott le például Nagyszebenben vagy Temesváron is.
„Voltak akik a tervben etnikai, nemzetiségi okokat véltek felfedezni. Erről szó sincs, egy sor szakmai indok van arra, hogy miért lenne jobb különálló jogi személyként működnie a két társulatnak" – mondja Stier.
Szakmai indokból valóban akad bőven. Stier szerint az egyik legfontosabb, hogy különálló színházakként mindkét fél saját hosszútávú terveket szőhet, ez pedig fontos a szerződtetéseket, de még a repertoár összeállítását illetően is. A színházak a saját célközönségük elvárásai szerint formálhatják munkájukat, alakíthatnak ki a fejlődési stratégiát.
„Európai trend, hogy a kulturális intézmények között is a kisebb egységek hatékonyabban működnek, jobban fejlődnek. Ezért lenne cél az önálló magyar és román bábszínház létrehozása is" – tudtuk meg az igazgatótól.
Stier Péter a Szatmár.ro-nak azt is elmondta: tévhit az, hogy a jelenleg 131 fővel működő Északi Színház alkalmazottainak a száma a változással megduplázódna. Mivel minden poszton legalább két ember dolgozik, a két színház létrehozásával gyakorlatilag egy 66 és egy 65 főt foglalkoztató színház jönne létre.
Emellett az Északi Színház épületét, a stúdiótermet is közösen használnák majd. Szó sincs arról, hogy valamelyik fél ezt önmagának sajátítaná ki. A két társulat tulajdonában levő felszerelések pedig annak alapján oszlanának meg, hogy melyik tárgy jelenleg kinek a leltárában szerepel – legyen szó díszletekről vagy gépekről. Általában a két társulatnak megvan a maga felszerelése, amiből viszont egy van, az megegyezés útján kerülne ide vagy oda.
Az igazgató szerint azért is lenne előnyös az egy jogi személyből kettőt csinálni, mert így például ugyanarra a pályázatra mindkét színház jelentkezhetne – így mindkét társulat esélyt kapna ugyanabban a programban támogatást kérni, más pályázatokban pedig partnerekként indulni.
szatmar.ro
Erdély.ma

Három nyelven stoppolták le a csendőrkocsit
A kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért harcoló Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport tegnap újabb villámcsődülettel rukkolt elő: délután a polgármesteri hivatal és a Béke tér közötti járdaszakaszon öt percen keresztül két- és háromnyelvű úti célokkal autóstoppoltak.
Nem túl sok sikerrel – tegyük hozzá –, hiszen csupán egy csendőrkocsi húzott félre, de miután nem került sor semmilyen incidensre, az sem vette fel őket. Egy szorgalmas rendőr viszont felírta magának a táblákon látható városneveket, hogy mi célból, azt (még) nem tudni. Az akció üzenete egyébként az: ha más hazai településeken (pl. Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Temesváron, Brassóban stb.), de sok külföldi nagyvárosban (Prága, Bozen, Kassa, Zára) is lehetséges a többnyelvű helységnévtáblák használata, akkor Kolozsvár sem maradhat ki a román és magyar, sőt német feliratozásból.
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékesten a fekete márciusról
Emlékestet szerveztek a fekete március 25. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd ügyvéd szervezésében lezajlott eseményen visszaemlékeztek a negyed évszázada történt marosvásárhelyi összecsapásokra. Ezt megelőzően Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál koszorúztak az emlékest szervezői, valamint Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Sütő András Baráti Társaság.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az emlékest kezdetén elmondta: a román államhatalom által 25 évvel ezelőtt gyakorolt megosztó politika sajnos elérte célját, és a háttérben tevékenykedő kommunisták és titkosszolgálatiak egymás ellen hangolták a marosvásárhelyieket. Tőkés külön köszöntötte az esten megjelent Smaranda Enache asszonyt, és felhívta a figyelmet: idén Florian Mihalcea kapta meg az Európa Polgára díjat, korábban pedig Smaranda Enachét is kitüntették. Temesvár és Marosvásárhely román személyiségeinek kitüntetése a két nép megbékéléséhez is jó utat mutat – hangsúlyozta az EMNT elnöke. Tőkés felidézte a fekete márciust megelőző eseményeket majd rámutatott: a közélet egyes szereplői már azt hangoztatják, hogy magyar szempontból Marosvásárhely elveszett. E kétségtelenül hamis állítás – Tőkés szerint – igazságtételt kíván, hisz e nélkül elképzelhetetlen a sikeres érdekérvényesítés.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete leszögezte: a 90-ben történt marosvásárhelyi eseményekhez – a híresztelésekkel ellentétben – Magyarországnak nem volt köze. A nagykövet üdvözölte, hogy az utóbbi hetekben elindult a tényfeltárási folyamat a bukaresti bányászjárással kapcsolatban, mely azt ígéri, hogy a rendszerváltás utáni romániai történelem és közélet tisztább és átláthatóbb lesz. Már 1990-ben is nagy szerepe volt a nyilvánosságnak, és érdemes külön odafigyeli, arra, hogy az akkori magyar felszólalók milyen felelősségteljesen és egyértelműen fogalmaztak – mondta Zákonyi.
A felszólalásokat követően levetítésre került a Fehér januártól a fekete márciusig című film, valamint Boros Zoltán összeállítása a Román Televízió magyar nyelvű adásának felvételeiből.
A vetítések után Boris Kálnoky író, újságíró mutatta be Kincses Előd Fekete március című – román és magyar nyelven is megjelent – könyvét. A Németországban élő gróf méltatta Kincses rendszerváltás utáni tetteit és helytállását, valamint megköszönte, hogy a történelmi jelentőségű pillanatokban Kincses képes volt helyesen dönteni.
A telt házzal lezajlott emlékest végén az egykori tüntetések résztvevői is felszólaltak, visszaemlékezve a fekete márciusra. Az elbeszélésekből kiderült, milyen magyarellenes szövegeket skandált a Hodákról érkezett tömeg, miként reagáltak a magyar feliratokra, de olyan esetek is felelevenítésre kerültek, amikor románok és magyarok segítették egymást és közösen igyekezték túlélni a Marosvásárhely központjában zajló eseményeket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Idei örökségőrzők
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket.
Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő.
A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére.
Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében.
Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket.
A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel.
Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára.
A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát.
A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét.
A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke.
A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől.
– Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen
A Bernády Házban a fenti címmel tartott hétfő délután előadást Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa. Ugyanitt került sor az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) tanulmánykötet bemutatójára, amelyet Gagyi József, a Sapientia EMTE tanára ismertetett.
Az előadásról, illetve a kutatásokról Novák Csaba Zoltánt kérdeztük:
– 25 éves a romániai rendszerváltás. Ennek kapcsán átfogó kutatást szervezett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 12 olyan településen, ahol a magyarság többségben van vagy nagy arányban van jelen: Aradon, Temesváron, Nagyváradon, Szatmáron, Máramarosszigeten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Főleg városokban vizsgáltuk meg, hogyan zajlott le a rendszerváltás az illető településen, illetve az adott magyar közösség hogyan szervezte meg önmagát. Minden településen egy helyi történész vagy történelemtanár készítette el a kutatásokat: egy dokumentációt az adott település rendszerváltásra vonatkozó történetében, a település eseményeinek kronológiáját, illetve minden településen öt-tíz személlyel készítettek életútinterjút. Ezek az anyagok megtalálhatók az intézet irattárában, de a honlapon is hozzáférhetők. A kutatás tehát föltérképezi, hogy hogyan szerveződött meg a romániai magyarság.
– Mi volt a közös vonás, melyek voltak a különbségek?
– Három típusú rendszerváltás-történetet lehet rekonstruálni Erdélyben magyar szempontból. Az első a Székelyföldön, vagyis a tömbmagyar vidékeken lezajlott rendszerváltás, ahol a magyarság aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, és a számarányának megfelelő arányban került be a helyi vezetésbe. Van egy szórvány típusú rendszerváltás, ez általában a nyugat- vagy közép-erdélyi városokra jellemző, Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, de akár Kolozsvárra is, ahol a magyarság számarányát tekintve kisebb arányban volt jelen, és külön fejezet Marosvásárhely, ahol egy sajátos keveréke zajlik a két típusnak. Itt a magyarság kellő súllyal van jelen a városvezetésben, de erős ellenlépés kezdődik el az 1990. januári időszaktól folyamatosan, ami majd elvezet a fekete márciushoz.
– Beszélt a romániai magyar szervezetek megalakulásáról is.
– Romániában a ’80-as években az erőteljes diktatórikus elnyomás miatt nem alakult ki a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló demokratikus ellenzék, értelmiség. Ezért nehéz volt újraszervezni a diktatúra utáni új hatalmi szerveket, úgy fölállítani, hogy megkerüljék az egykori kommunista pártot. Az RMDSZ – és általában a magyar közösség – kemény szorítás után talált önmagára ’89-ben. Csodával határos módon egy 45-50 éves diktatúra után, szétvert intézményi hálózattal, szinte a semmiből, heteken belül a legelemibb szervezetektől egészen a politikai érdekképviseleti szervezetig megszervezi önmagát, új erővel töltődik fel, s olyan gyors volt ez az újjászerveződés, hogy sok románban azt az érzést keltette, hogy kívülről irányított és szervezett folyamat volt.
Nagyon nehéz volt érdekképviseleti szervezetet létrehozni, hiszen minden olyan intézmény, amely hátteret jelenthetett volna egy ilyen csoportosulásnak, a ’80-as években gyakorlatilag fölszámolódott. Egyetlen olyan értelmiségi kör működött Romániában 1989-ben, amelynek teljes Erdély-szintű lefedettsége volt, a Kriterion kiadó és a Domokos Géza által vezetett kiadói hálózat értelmisége, illetve a különböző helyi lapoknál működő értelmiségi csoportok. Ezekre épül majd az RMDSZ. Tehát a többnyire elszigetelt, de egymással informális kapcsolatban levő magyar értelmiségiek azok, akik megszervezik az RMDSZ-t, amely későbbi hetekben, hónapokban kiegészül egy nagyon jelentős szerepet játszó műszaki értelmiséggel.
– A romániai rendszerváltásnak az erdélyi magyarság szempontjából van egy másik nagyon fontos vetülete: az etnikai, nemzetiségi kérdés.
– Tudjuk azt, hogy a Ceausescu-rendszer utolsó időszakában az asszimilációra hajtott. Nagyon fontos volt, hogy a rendszerváltás után hogyan fog viszonyulni a kérdéshez a Nemzeti Megmentési Front. Úgy tűnt, hogy pozitívan viszonyul a kérdéshez, január elején ki is adtak egy nyilatkozatot, de valamikor január-február tájékán fordulat történt, amit úgy neveznek, hogy az ellopott forradalom. Ebben az Iliescu által vezetett új csoport – kénytelen vagy jószántából – alkut kötött azokkal a csoportokkal, amelyek tagjai az egykori nómenklatúrába tartoztak, vagyis a Román Kommunista Párt érdekszférájába tartozó csoportokkal. Ennek égisze alatt 1990 februárjában, majd később, a nyár folyamán a bukaresti bányászjárásokkal, Erdélyben a marosvásárhelyi eseményekkel gyakorlatilag átmentette a régi elit a pozícióit 1990-ben, és egy mérsékelt, amolyan peresztrojka típusú rendszerváltásról beszélhetünk Románia esetében.
Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990)
"Az 1989-es események magyar szemszögből való kutatása 2010-ben indul a kolozsvári NKI keretében. A kutatás lezárásaként készült el a 12 esettanulmány (…). A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát – tételesen a magyar kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést – szakszerűen, történeti kutatásokkal dokumentáljuk és értelmezzük" – olvasható egyebek mellett a Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán által szerkesztett, Gagyi József egyetemi tanár által bemutatott tanulmánykötet hátlapján.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Hiánypótló kötetet mutattak be az 1989-es forradalom magyar vonatkozásairól
A 1989. december 22-től 1990 májusáig, az első szabad választásokig tartó időszak tizenkét erdélyi város elsősorban magyar vonatkozású történéseit összesítő tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Kolozsváron. Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán szerkesztette a Rendszerváltás Romániában. Kisebbségek részvétele az 1989-es forradalomban és önszerveződési formák program keretében készült kutatás alapján. A 2010-ben kezdődött kutatás nagymértékben a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) keretén belül zajlott.
Horváth István, az NKI vezetője elmondta: az 1989-es eseményeket sokan leírták felülnézetből, dokumentálták, hogy mi történt Bukarestben a nagy pártépületek környékén, hogyan működött az egész forradalom ott, ahol a kamerák jelen voltak. E mellett viszonylag kevés tudomásunk van arról, hogy mi történt azokban az erdélyi városokban, ahol magyarok és általában kisebbségek élnek, és az akkori eseményeket magyar szempontból megélők és alakítók emlékezete nem strukturált, nem rendszerezett. Ebben a kontextusban döntöttek úgy, hogy ezeket a történéseket nemcsak dokumentumok révén, hanem egyéb eszközökkel is rögzítik, azok révén, akik részt vettek, szemtanúk voltak, és rekonstruálni tudják nemcsak az események valamilyen tárgyszerűségét, hanem az azokhoz kapcsolódó akkori jelentéseket, érzelmeket és hangulatokat.
„Az egyik elképzelés, hogy több perspektívából kiindulva interjúkat készítünk, dokumentumelemzés alapján próbáljuk meg rekonstruálni az akkori történéseket. Ez a rekonstruálás, ez a fajta történelmi próbálkozás nem elszigetelt, hisz a Kisebbségkutató Intézet az 1945 utáni kisebbségi történetet, történelmet kutatja különböző módszerekkel, és ilyen szempontból ez egy hosszabb távú, perspektivikusabb kutatási projektnek a része” – magyarázta Horváth. Hozzátette: ebben a kontextusban a kötet mellett egy jelentős archívum is létrejött, amelyik az NKI keretein belül kutatható. Az NKI vezetője szerint az ilyen típusú történetírásnak az előnye és hátránya egyben, hogy az akkori eseményeket megélők beleszólhatnak és elmondhatják, hogy bizonyos történések nem pont így zajlottak, és szerintük hol kellene változtatni.
Gidó Attila, a kötet egyik szerkesztője és az NKI tudományos főtitkára elmondta, hogy a tanulmánykötet román nyelven is megjelent, hisz olyan kutatást igyekeztek elvégezni, amelyik a román történetírásba is beágyazható. A módszertanról szólva a szerkesztő megjegyezte: az összes esettanulmány megadott rendszerben készült, mindenhol strukturált interjúkat, kronológiákat készítettek, dokumentumgyűjtést végeztek, és ez alapján álltak össze az elemző értekezések.
A kutatásban a következő települések kaptak helyet: Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely. Kutatások a kötetből kimaradt településeken - Brassó, Zilah, Nagybánya, Székelykeresztúr - is folytak, viszont különböző okokból kifolyólag ezek a tanulmányok nem készültek el. A kötetet egy előtanulmány nyitja, amely a kutatási előzményeket és a kortárs romániai szakirodalmi kontextust taglalja. Gidó szerint ez azért fontos, mert az 1989-es forradalomról szóló kutatások lényegében elkerülik a magyar témát, a könyv pedig ezt a rést is használja ki. A kutatási eredményeket már csak azért is érdemes románul közzétenni, hogy a román történetírás is valamennyire képben legyen az 1989-es magyar vonatkozású eseményekkel.
A könyvbemutatót Fodor János: Forradalom és rendszerváltás Kolozsváron, és Novák Csaba Zoltán: A rendszerváltás és a romániai magyarság című előadásai zárták.
(tudósítónktól) Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) Szerkesztők: Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán /Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2014/
Transindex.ro

Minőség csak egyféle létezik (Művészeti lapok bemutatkozója - Szent György Napok)
Népszerűsítő vagy kritikai szerepük van elsősorban a művészeti lapoknak? – ezzel a kérdésfelvetéssel hívta találkozóra az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) magyar kiadványok szerkesztőit szerda este. Az Artmagazin távol maradt, de bemutatkozott az Új Művészet, a  MúzeumCafé és a KorkéP.
Az ÚjMűvészet – a rendszerváltás előtt megjelenő Művészet utódja – olyan átfogó képet  kíván adni a kortárs magyar művészetről, amelyet beágyaz a magyar művészet egészébe és az egyetemes történésekbe is. Hiszik, hogy nincs szükség különböző mércére a hazai és külföldi alkotások megítélésében, mert csak egyféle minőség van – fogalmazott P. Szabó Ernő főszerkesztő. Beszélt a magyar művészet egyik jelentős gondjáról, hogy ezt a minőséget nem tudja elég hatásosan megmutatni külföldön. Ez jellemző az erdélyi művészekre is, kivételként említette a kolozsvári Ecsetgyárban működő Bázis csoportot, amely nagyon erőteljesen jeleníti meg a hétköznapjainkra jellemző posztszocialista életérzést, és talán éppen ezért sikerült eredményesen betörnie a nyugati művészeti piacra is. Meglátása szerint a magyar művészek jelentős része a nyugati irányzatokat próbálja követni, s mivel soha nem tudják utolérni azokat, kevés az esélyük az európai érvényesülésre. P. Szabó Ernő részletesen ismertette az Új Művészet novemberi számát, mely több mint harminc oldalon foglalkozik Erdéllyel. Sepsiszentgyörgyhöz három írás is kapcsolódik: egy interjú Vécsi Nagy Zoltánnal, az EMŰK vezetőjével, a másik cikk a Magmáról, a harmadik pedig a 70-es évek itteni pezsgő művészeti életéről szól. Ugyanebben a lapszámban szó van a csíkszeredai Új Kriterion Galériáról, beszélgetés jelent meg a kolozsvári Ecsetgyár Bázis csoportjának három művészével, alapos áttekintést közölnek az erdélyi művésztelepekről és a temesvári Gallasz Nándor munkásságáról. Lóska Lajos, a lap szerkesztője a magyarországi művésztársadalom két táborra szakadásáról beszélt, arról, hogy próbálják a lövészárkokat betemetni, és az ÚjMűvészet miképp igyekszik középúton maradni, a teljes spektrumot bemutatni. Ugyanakkor figyelnek a legjelentősebb európai kiállításokra, és a világhálón naprakészen jelentkeznek a magyarországi tárlatok bemutatójával is.   A Szépművészeti Múzeum kiadványaként kéthavonta megjelenő Múzeumcafé a magyar muzeológia igényes kivitelezésű lapja – mondta el a főszerkesztő Martos Gábor. Igyekeznek elegánsak lenni a vizuális megjelenítésben és tartalomban egyaránt – hangsúlyozta. Havonta egyszer vagy kétszer élő kiadással, beszélgetésekkel is jelentkeznek, és könyvsorozatuk első két kiadványa is napvilágot látott már. Ők is készülnek erdélyi tematikus lapszámmal, mely júniusban jelenik meg – derült ki. A székelyföldi KorkéP kitalálója, felelős szerkesztője, Siklódi Zsolt képzőművész a kezdetekről szólt. Két évvel ezelőttig a szárhegyi művésztábort vezette, akkor szembesült azzal, hogy a kortárs erdélyi művészeti törekvéseknek nincs hírverése sem itthon, sem Budapesten. Művésztelepi hírnökként kezdte el szerkeszteni saját cége pénzén, annak csapatával, és mivel ugyanezzel a problémával több intézmény is szembesült, igyekeztek bevonni őket is a Korkép munkájába, így kapcsolódott be például a szentgyörgyi Magma, majd a EMŰK is. 
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Merre van az arra?
Jó ideje már, hogy követem az erdélyi magyar pártok se füle se farka nemzetiségi politikáját. Túl azon, hogy az RMDSZ teljes mellszélességgel belesimult a balkáni politika bugyraiba, sőt bizonyos személyes érdekek érvényesítése céljából a magyar kisebbség ellenében „kinevezett helytartói” szerepet is vállalt, már semmi sem tud meglepni a sorsunkat irányítókkal kapcsolatban. Bizony megértünk már néhány lehetetlen állapotot, a hazai nemzetiségi politikát illetően, amelyek tükrében, egyre nehezebb bennünket megvezetni, dajkamesékkel és hangzatos hegyibeszédekkel traktálni. Amúgy meg egy olyan közösségben, amelynek létszáma az elmúlt két évtizedben közel ötszázezerrel csökkent, szinte gyalázat nemzetpolitikáról beszélni.
Példának okáért, a magyar kisebbség kinevezett helytartóitól, kápóitól, a legutóbbi választások idején volt szerencsénk olyan látványos kampányfelvonuláshoz, ahol román trikolorral ülte meg a magyar huszár a lovat, sőt a Kárpátalja Expressz nosztalgiavonatot is román lobogókkal várta az egyik RMDSZ-es városvezetőség.
Mi több, tavaly decemberben a polgári oldal is trikolorral masírozott Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája elé, részben éppen azok, akik jelen voltak azon az ominózus sajtótájékoztatón, amelyen Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csak tolmácson keresztül volt hajlandó közölni mondandóját az odaterelt román sajtósokkal.
Ez a politikai vonulat adta ki azt a december 20-i közleményt is, amely szerint „emberi és nemzeti méltóságunk elleni súlyos sérelemként értékeljük Claudiu Pop Bihar megyei prefektus azon fenyegetését, hogy a román „lyukas zászló” nagyváradi kitűzése miatt bírságot fog kiróni Tőkés László európai parlamenti képviselőre. Az időközben tisztségéből leváltott Marius Popică váradi kollegája a román forradalom ellen követ el merényletet, amikor a román szabadság megszentelt szimbólumának kitűzését tilalom alá helyezi. Határozottan tiltakozunk a posztkommunista szellemiségű prefektusi önkény ellen. Klaus Johannis megválasztott államelnök beiktatásának előestéjén reménységünket fejezzük ki aziránt, hogy a rendszerváltozás negyedszázados évfordulója Románia kisebbségpolitikája terén is új korszakot nyit, és Temesvár szellemében a régen várt román-magyar megbékélés végre bekövetkezik”.
Az idézett nyilatkozat feleslegessé tesz minden további szószaporítást, ám felvetődik a kardinális kérdés, hogy akkor merre is van az arra? Mi is az irányvonal, amit mutatni akar nekünk ez esetben a polgári oldal? Mert alig három hónappal ezelőtt még kikérték maguknak a lyukas zászlós románkodás jogát. Majd a múlt hét elején a nyelvtörvényre hivatkozva annyira „meg akartak békélni” a románokkal, hogy juszt sem szólaltak meg a nyelvükön. Kicsit furcsa megközelítése ez a hazai nemzetiségi politikának. Inkább amolyan saját farkunkba harapunk történet íze van az egésznek.
Az effajta és ehhez hasonló spontán megnyilvánulások már-már a komikum határát súrolják, főleg egy olyan régióban, ahonnan a megélhetési politikusok agresszivitása és a kilátástalanság elüldözte szülőföldjéről a magyarok nagyhányadát. Vagyis figyelmen kívül hagyva eme kegyetlen és nyers valóságot, nyelvi jogainkat helyezzük előtérbe egy banális fajsúlymentes sajtótájékoztatón, olyan légkör megteremtésének kockázatával, amely a „fekete március” keserű emlékét idézi.
Idetartozna még az is, hogy jelen pillanatban Erdély szerte nincs olyan magyar politikus, aki vagyoni állása szerint bármelyik pillanatban, egy mesterségesen szított atrocitás alkalmával ne hagyhatná úgy el Erdélyt, hogy bárhol a nagyvilágban, semmiben se szenvedjen hiányt.
Akárcsak a marosvásárhelyi eseményeket követően, amikor az erdélyi magyar szellemiség érintett része azonnal áttelepült Magyarországra.
Tiszteletre méltó az EMNT régióelnökének minden olyan törekvése, amely nemzetiségi jogaink érvényesítését célozza. De a prioritás nem a fentieket diktálja. Ugyanis maholnap már nem lesz, aki magyarul beszéljen a Partiumban.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tizenkét tanulmány az erdélyi magyarok önszerveződéséről
Az országot mai napig érintő és meghatározó politikai és társadalmi eseménye az 1989-es rendszerváltás volt.
Sokszor azonban azt érezni, hogy 25 (idén már 26) év távlatából sem látunk tisztábban, és még mindig nem tisztázódtak a történések. Ebben próbál segíteni a március 30-án Kolozsváron is bemutatott Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötet, amelyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztettek. A cím már elárulja, hogy ezek a tanulmányok, amelyek 12 város – Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely – történésein keresztül próbálják magyarázni az 1989. december vége és 1990 májusa között történteket, főként a magyarok körében végbement változásokra, eseményekre koncentrálnak. A kutatóprogram viszont 16 település szempontjából vizsgálta az adott időszakot, de Brassó, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah városáról készült anyagok bizonyos okokból kifolyólag nem jelentek meg.
ÚJVÁRI DOROTTYA
Szabadság (Kolozsvár)

Visszakérem Erdélyt
Kedves Románia,
23 év alatt egy egész életre elegendő frusztráció gyűlt fel bennem, ezeket az éveket a remény és a kétségbeesés között osztva meg. Most nem tudnám százalékban megmondani, hogy a 23 évből mennyi volt azoknak az éveknek az aránya, amikor álmodoztam és mennyi azoké, amikor rájöttem, hogy nincs már miről álmodnom.
Voltak évek, amikor nagyon próbára tették  hazafiságomat és hazaszeretetemet, és nem volt ritka azon pillanat sem, amikor – mint bármelyik erdélyiben – felmerült bennem, hogy mit keresek én Romániában, miért vagyok több millió románnal együtt arra ítélve, hogy tehetetlenül nézzem polgártársaim erkölcsi romlását, lesve, miként is döntenek ők énrólam. Nem rejtettem véka alá gondolataimat, de nyilvánosságra hozásuk  után olyan reakciókban volt részem, melyekre számítottam ugyan, bár mégis megértést reméltem. Nem fogom Erdély felsőbbrendűségét hirdetni, és komplexusokat sem akarok kelteni. Nem fogom hibáztatni a Kárpátokon túli országot, és megsérteni sem akarom az ott élőket. Nyilvánvalóan nem az ő döntésük volt, mint ahogy az enyém sem, hogy ideát szülessek meg. Csak az álláspontomat akarom kifejteni annak reményében, hogy mélyrehatóan megértenek majd, hiszen csupán  gondolataimat szándékszom közölni, minden szenvedély, gonoszság és elkeseredettség nélkül. Ezek nagyon sok erdélyi ember gondolatai, akik neveltetésüknél fogva, mondhatni mentális eleganciájuk megőrizésére  fojtják magukba azokat. Ha valaki megkérdezné, szeretnék-e területi függetlenséget Erdélynek, a lehető legegyértelműbb IGEN-nel válaszolnék, habozás, egy másodpercnyi gondolkodás nélkül. Miért? Elmondom az okait, ismétlem, szenvedély és elkeseredettség nélkül… Bukarest és az ország többi része számára Erdély csupán egy jövedelemforrás, miként az volt Ceauşescu idejében is. 1989 óta semmi sem változott, annak az elvnek alapján, hogy Erdély köszöni szépen, egyedül is megvan. Igaz, Erdély elboldogul és egymaga még jobban is boldogulna, ha amennyivel több pénzt fizet be az állami költségvetésbe, annyival többet  is kapna vissza, hogy fejlődhessen, s nem csupán a túléléshez szükségeset.
Románia kormányai számára nem létezik, csak $-jellel megjelölt földrajzi területként, és csak olyan ritka alkalmakkor említik meg, amikor Károly herceg ellátogat a szász házába vagy egy-egy fesztivál kapcsán, és november 1-jén, mikor az egész ország rácsodálkozik a halottak napján kivilágított temetőinkre, amikor minden erdélyi gyertyagyújtással és a szerettei sírját beborító virágokkal emlékezik halottaira. Erdély az ország számára Nagyszeben, Európa kulturális fővárosaként létezik, Segesváron Halloweenkor, Kolozsváron Emil Boc révén és Temesváron pedig a város központját elfoglaló cigányok kapcsán, a katolikus vallási körmenetek és esetleg népművészete által. Erdélyt még néha megemlítik nyáron vagy ünnepekkor, amikor a nyugati határokon át hazatérnek az „epresek”. Ennyit jelentünk mi, erdélyiek Romániának, és semmi többet. Statisztikai szempontból az ország része vagyunk, gyakorlatilag egy terület. A Kárpátokon túli románoknak tetszik a dialektusunk, a pálinkánk, a füstölt áruink és a gulyásunk, ami nem éppen a mienk, hanem a magyaroké. A Kárpátokon túli románoknak a magyar lányaink is vonzóak, de a magyar fiúk már nem. Szeretik tájainkat, de mi, erdélyiek nem lennénk ínyükre valóak,  mert merevebbek, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, és nem elég nagy a szánk. Cseppnyi „ámítás” sincsen bennünk, ahogy azt egy bukaresti mondta. Lassúak vagyunk, mondják ők, megfontoltabban reagálunk a  kelleténél. Hogyan érezhetnénk magunkat Románia részének, amikor ahelyett, hogy fejlődni hagynának, mindent elkövetnek, hogy szegénységben sorakozzunk fel az ország többi része mellé? Miért adták fel oly hosszú időre az észak-erdélyi autópálya építését, amikor világos volt, hogy az a Nyugathoz kapcsolná Romániát, ami az egész ország gazdasági fejlődéséhez járulna hozzá, s ezzel szemben megépítették azokat a sztrádákat, melyek Bukarestet nyáron a tengerrel, télen a hegyekkel kötik össze? Figyelembe veszi a bukaresti vezetőségből valaki a mi érzékenységünket, regionális jellegünket, életmódunkat és azt, ahogy gondolkodunk és látjuk a valóságot? Azt fogják mondani, hogy az általunk választott szenátorok és képviselők érvényre juttatják akaratunkat, ami tökéletesen igaz is lenne, de a fővárosba érve nyomban elkurvulnak, a többséghez csatlakoznak, és elfelejtik, hogy erdélyiek, pőre politikusokká válnak.
Kedves Románia, mit jelent számodra Erdély egy tehén tejben gazdag tőgyén kívül? Mit képviselnek lakói a statisztikán, a szigethegységi népművészeten, a kedves akcentusokon és a több ezer négyzetkilométernyi többletterületen kívül, melyek téged nagyobb Romániává tesznek? Miért van az, hogy amikor úgy jó neked, mi rögtön magyarok vagyunk számodra, és csak akkor jut eszedbe, hogy mi mégiscsak románok volnánk, amikor a magyarok azt kiabálják, hogy minket akarnak? Miért nincs benned erő és főleg akarat elismerni, hogy Erdély a téged életben tartó motor,  egyféle létfontosságú cső, katéter, mely táplál, hogy tovább élhess? Miért nem ismerik el az erdélyiek érdemét a te túlélésedben, és miért veszel semmibe bennünket, amikor jól megy neked, s mégis mindig ránk támaszkodsz, ha rosszul?
Mi Erdély Románia számára, és miért szeretnék én még mindig román állampolgár maradni? Mi köt ehhez az országhoz? Egyesek azt mondanák, hogy a vér szava, a közös nyelv, a történelem. A vér szava számomra néma, a nyelv egy kifejezési eszköz, a történelem… nem tudom, milyen volt valójában. Nem ismerem és nem ismerik a többiek sem, de belekapaszkodnak, mint vak a tarisznyába. Valójában én félreállítottnak, elfeledettnek, semmibe vettnek, hetedrangú polgárnak érzem magam, tekintettel arra, hogy mások döntenek helyettem: teleormaniak, vászlóiak (Vaslui), galaciak, brailaiak stb. … Ezért aztán, kedves Románia, egy anyja által magára hagyott gyermeknek érzem magam, és szintén egy magára hagyott gyermekhez hasonlóan nem feledlek, de nem is tudok neked megbocsátani, amiért ott hagytál a bajban, és csak akkor jutok eszedbe, amikor szükséged van rám.
ANGELA TOCILĂ közíró
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismét lesz magyar tiszteletbeli konzulátus Temesváron
öbb mint kétéves szünet után ismét lesz magyar külképviselet Temesváron, miután a román fél hozzájárult Tamás Péter bánsági üzletember magyar tiszteletbeli konzuli megbízásához – erősítette meg az MTI-nek szerdán a helyi sajtó értesülését Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Temesváron korábban Pánczél Zoltán temesvári vállalkozó, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) volt elnöke tevékenykedett tiszteletbeli konzulként 2013-ban bekövetkezett haláláig.
A román és német állampolgársággal is rendelkező, temesvári születésű Tamás Péter a bánsági városban több mint két évtizede működő Tifel festékgyár tulajdonosa.
„A tiszteletbeli konzul nem tagja a magyar diplomáciai testületnek, de bizonyos szintű diplomáciai mentességet élvez, és persze kötelezettségei is vannak. Jó ismerője a konzuli térségnek – ebben az esetben Temes, Hunyad, és Krassó-Szörény megyének -, és jó kapcsolatai vannak a helyi hatóságokkal, ugyanis az egyik legfontosabb szerepe az, hogy a bajba jutott magyar állampolgároknak minél hamarabb tudjon segítséget nyújtani" – magyarázta a nagykövet.
Arra a kérdésre, hogy miért részesítik előnyben a vállalkozókat a tiszteletbeli konzulok kiválasztásánál, Zákonyi Botond rámutatott: a problémamegoldó képességen túlmenően nem mellékes, hogy a tiszteletbeli konzul nem kap fizetést, és irodája fenntartásához sem kap semmilyen anyagi juttatást Magyarországtól.
Magyarországnak Jászvásáron (Iasi), Konstancán (Constanta) és tavaly óta a Duna-parti Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin) van még tiszteletbeli konzuli irodája Romániában. 
MTI
Erdély.ma

Erejük a szolgálat hatalma – Református lelkészek váradi találkozója
A református egyház jövőképét rajzolták meg a Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség múlt hétvégén, április 8–9-én a nagyváradi Lórántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban megtartott ülésén. 
Az értekezleten közel 150 erdélyi és királyhágómelléki református lelkipásztor vett részt.  Fazakas Csaba, a temesvári református egyházmegye esperese, az Esperesek Kollégiumának vezetője a szórványban való egyházi életről beszélt, felvetve a románok közötti misszió kérdését is, mondván: ha már a vegyes házasságok ellen nem tudunk tenni, legalább értük tegyünk.
Sógor Árpád, a Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkésze a fiatalok közötti misszióról beszélt. „Tudjuk, hogy mindenre Jézus a válasz, de mi a kérdés?” – vetette fel. Rámutatott, ahhoz, hogy jó eredményeket lássunk ezen a területen, komolyan kellene venni, sőt támogatni kellene az ifjúsági munkások szolgálatát.
A fórumbeszélgetésen, melyet Kató Béla erdélyi és Csűry István királyhágómelléki püspök vezetett, aktuális kérdéseket tárgyaltak meg a jelenlévők. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke arról számolt be, hogy március 18-án a felekezeti és felekezeti jellegű iskolákra vonatkozó megállapodást írtak alá Bukarestben.
Az egyezményt a két egyházkerület, a Zsinat nevében írta alá a királyhágómelléki püspök. Lényege, hogy az állam elismeri a felekezeti iskolákat és a felekezeti oktatást, és csak egyházi ajánlással lehet majd a felekezeti iskolákban tanárokat, igazgatókat kinevezni.
Jókedvű egyház
„Mi az új, milyen jövendő áll előttünk? Rengeteg gonddal küszködünk, jó lenne, ha legalább mi egy úton tudnánk haladni. Idős ember vagyok, szeretném, ha nem más övezne fel bennünket sem fiatalságunkban, sem idős korunkban, hanem az a világos öntudat, jövőkép, útvállalás, amely az evangéliumot tartja szem előtt. Az evangélium hordozásával van gond, én elsősorban a lelkipásztori munka reformjáért imádkozom nagyon sokat. Azt szeretném, hogy egy olyan egyházban éljek, ahol a jókedv uralkodik” – mondta Csűry István.
A püspök szerint ez attól függ, hogy milyen módon hirdetjük az evangéliumot. Ha öröm ez az üzenet, akkor csakis jókedvvel, örvendező emberként lehet ezt tenni, mutatott rá. Ha a jövendőt keressük, akkor nem felszínes mosolygással, megjátszott örömökkel kell megélni az életünket, hanem úgy, hogy egymásnak örömöt szerezzünk, megerősödjünk az örömben, és ezt lássa a gyülekezet, hangsúlyozta a királyhágómelléki püspök.
„Az aggodalom elsősorban a beszűkülést jelenti. Nemcsak területileg szűkülünk: a legnagyobb probléma, hogy kezdünk beszűkülni abban az erőtérben, amely a szeretet erőtere. Amikor ez elkezd szűkülni, akkor a kétségbeesett ember, mivel fél ettől, csak magára gondol. Jaj, amikor egy református lelkésznél lehet ezt tapasztalni. Jaj, amikor ebből az individuális helyzetből nem akar kitekinteni. Akadálymentesíteni kell ezt a világot elsősorban Isten irányába” – mondta Csűry István.
Hozzátette, hogy nagyon nehéz örökségből kell kivezető utat találni, az eredményeket pedig strukturálni kell. A királyhágómelléki püspök azt is elmondta, hogy annak is nagyon örül, hogy a két egyházkerület viszonya javult az elmúlt időszakban.
Újabb hidegháborús helyzet
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi jövőképről beszélt. Elmondta, fontos, hogy azon a helyen, ahol valaki szolgál, legyen rálátása arra, hogy mit szeretne a közösség. Ezt kell majd más lelkipásztorokkal megbeszélnie, és ezeknek a beszélgetéseknek az alapján lehet közös célokat megfogalmazni és támogatni, mutatott rá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után most új idők következnek.
„Az elmúlt 25 évben sokszor feszegettük az egyházi, nemzeti kereteinket. Most egy újabb hidegháborús helyzet állt elő. (…) Sajnos, a hidegháborús viszony azt jelenti, hogy vannak feketék és fehérek. Nagyon hamar terroristákká válhatunk az ellenség szemében. A református egyháznak különösen nehéz a helyzete, hiszen minket hivatalosan is nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek. Egyetlenegy hatalom van a kezünkben, a szolgálat hatalma! Az Isten és ember szolgálatát kell folytatni. Abban erő van, megtartás van, azt a poklok kapui sem vehetik be!” – fogalmazott Kató.
Az erdélyi püspök az egymás melletti kiállás fontosságát is hangsúlyozta. A két kerület közötti jó kapcsolat is annak tudható be, hogy az erőket össze akarják fonni, közösséget akarnak kialakítani, ez a közösség lehet az egyetlen, amely fel tudja venni a versenyt a nyugati világ kínálta anyagiakkal szemben, mondta. Az egyházi elöljáró szerint a közösség kialakításában az is fontos, hogy a megválasztott vezetőket is támogassák a lelkipásztorok.
Át kell adni az örökséget
Kató Béla a lelkipásztorok felelősségéről is beszélt: hiányolta, hogy sokan nem merik vállalni a döntés és a nevelés felelősségét, félve attól, hogy ez konfliktust szül. De nem szabad a gyereket megkérdezni, hogyan szeretné, hogy neveljék, hiszen így kiesik a generációk felelőssége, vélte. A püspök arról is beszámolt, hogy a közösségépítés mellett az ifjúsággal való foglalkozást tartja a legfontosabbnak. Röviden vázolta, hogy az ifjúsági szövetség hogyan alakul át az erdélyi kerületben.
„Az ifjúsággal való foglalkozás a gyülekezetek feladata, nem lehet kiszerződni. Nem az a baj, hogy nem születik elég gyerek, hanem az, hogy aki megszületik, azzal sem foglalkozunk. Minden jövőképünk erre kell koncentráljon, hogy van-e akinek átadni az örökséget, amelyet hordozunk. Ha a fiatalok nem hisznek nekünk, akkor fölösleges minden épület, minden EU-s pályázat” – hangsúlyozta az egyházi elöljáró.
Kiss Gábor
Krónika (Kolozsvár)

Negyedszázada kezdődött a bukaresti Egyetem téri maratoni tüntetés
Huszonöt évvel ezelőtt, 1990. április 22- én kezdődött a rendszerváltozás utáni Közép-Európa leghosszabb demonstrációja Bukarestben, az 52 napig tartó Egyetem téri kommunistaellenes tüntetés.
Szerdán több hírtelevízió és sajtótermék idézte fel: miután 1989 decemberében a Temesvárról indult népfelkelés megbuktatta Nicolae Ceausescu kommunista diktátor uralmát, a forradalom napjaiban színre lépett, Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) ragadta magához a hatalmat, amely többpártrendszert, szabad választásokat és piacgazdaságot ígért Romániának.
Az emberek többsége hatalmas szimpátiával viszonyult Iliescuhoz és a FSN-hez, amely "megszabadította" őket a zsarnokságtól és nélkülözéstől, az újjászerveződött történelmi pártok és az értelmiségiek jelentős része azonban igazi rendszerváltást követelt.
1990 márciusában a Temesvár Társaság 13 pontos kiáltványt fogalmazott meg, amelyben arra emlékeztette az országot, hogy a temesváriak nem nagyobb fizetésekért, nem a mellőzött reform-kommunisták hatalomra segítéséért, hanem a kommunista rendszer ellen indítottak forradalmat. A kiáltvány 8. pontja azt követelte, hogy a választási törvény 10 évre tiltsa el a közélettől a hírhedt kommunista titkosszolgálat, a Securitate tagjait és a kommunista pártaktivistákat.
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját tűzte zászlajára az 1990. április 22-én rendezett bukaresti tüntetés is. Azon a vasárnapon még senki sem látta előre, hogy ez a demonstráció csaknem két hónapig fog tartani, és valóságos társadalmi mozgalommá, a "neokommunizmus" – a kommunista visszarendeződés – elleni tiltakozás jelképévé válik.
A szólásszabadságát frissen visszanyert Romániában akkoriban mindennaposak voltak a – nem feltétlenül politikai célzatú – utcai megmozdulások, s az április 22-i tüntetés egyike volt azoknak az akcióknak, amelyekkel a Temesvár Társaság tagjai kiáltványukat népszerűsítették. A tüntetők az ellen is tiltakoztak, hogy Ion Iliescu ideiglenes államfő bejelentette: indul az 1990. május 20-i elnökválasztáson. Ez azért váltott ki felháborodást az ellenzéki érzelmű emberekben, mert a Nemzeti Megmentési Front ideiglenes kormányként ragadta magához a hatalmat, hogy úgymond legyen aki megszervezze az első szabad választásokat.
A kormányépület elől indult kommunistaellenes tüntetés résztvevői az 1989-es forradalom kirobbanásának helyszínére, az Egyetem térre vonultak, megbénították a forgalmat, és elhatározták, hogy nem mennek haza, amíg az ideiglenes kormányzat nem tesz eleget a temesvári 8. pontnak. A következő napokon már több tízezresre duzzadt a tömeg. Miután Iliescu "naplopóknak" minősítette a városközpont forgalmát akadályozó tüntetőket, még többen csatlakoztak hozzájuk, "értelmiségi naplopó", "jóhiszemű naplopó", "diáknaplopó", "vörösre allergiás naplopó" feliratokat tűzve ruhájukra.
Az Egyetem teret, a nullás kilométerkő környékét "neokommunizmustól mentes övezetté" nyilvánították a tüntetők, ahol folyamatosan zúgott a Le a kommunizmussal skandálás, a woodstocki jegyeket is viselő politikai mozgalom pedig hangulatos zeneszámokat ihletett, amelyek azóta is az Egyetem téri generáció himnuszainak számítanak. Több politikus az Egyetem téren alapozta meg későbbi pályafutását, köztük Emil Constantinescu későbbi államfő, a Bukaresti Tudományegyetem rektora is, aki lehetővé tette, hogy tüntetők az oktatási intézmény erkélyét használják szónoki emelvényként.
Bukarest Egyetem téri, kommunistamentes övezetének mozgalmát Iliescu választási győzelme után az 1990. júniusi bányászjárással fojtották vérbe, és ezzel a közélet megtisztulásának eszméje, a temesvári 8. pont is hosszú évekre ellenzékbe szorult.
Népújság (Marosvásárhely)