Elhunyt Toró Tibor
Hetvenkilenc éves korában, súlyos betegség után elhunyt tegnap Toró Tibor temesvári fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, Bolyai-kutató, az Erdélyi Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke. /Énlaka, 1935. júl. 16. – Temesvár, 2010 október 17./
Hetvenkilenc éves korában, súlyos betegség után elhunyt tegnap Toró Tibor temesvári fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, Bolyai-kutató, az Erdélyi Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke. Toró Tibor 1931-ben született az udvarhelyszéki Énlakán, 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika–Fizika karán szerzett diplomát, és nyugalmazásáig az egyetem elméleti-fizika tanszékvezető professzora volt.
Nemcsak az atomfizikában mozgott otthonosan, hanem az irodalomban, nyelvtudományokban, a történelemben vagy a zenetörténetben is. Neki köszönhető a temesvári Bolyai-szobor, az ötnyelvű Bolyai-emléktábla felállítása és a Temesvári Magyar Házban 2008-ban avatott Bolyai-emlékszoba kialakítása. A család tegnap lapunkat arról tájékoztatta: a tudós úgy rendelkezett, hogy hamvait Énlakán, Kányádon, Etéden, Magyarhermányban, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron szórják szét. Új Magyar Szó (Bukarest)

Elhunyt Toró Tibor
Hetvenkilenc éves korában súlyos, de méltósággal viselt betegség után vasárnap reggel elhunyt Toró Tibor temesvári fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, Bolyai-kutató, az Erdélyi Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke.
A szomorú hírt családi források erősítették meg.
Toró Tibor 1931-ben született az udvarhelyszéki Énlakán, 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika–Fizika karán szerzett diplomát, és nyugalmazásáig az egyetem elméleti-fizika tanszékvezető professzora volt. Egész életét a tudománynak, a kutatásnak szentelte, de nemcsak az atomfizikában mozgott otthonosan, hanem utolérhetetlen volt az irodalomban, nyelvtudományokban, a történelemben vagy a zenetörténetben is. Mindeközben csupaszív magyar ember volt, aki szűkebb és tágabb környezete épüléséért dolgozott. Bolyai János temesvári hagyatékának a kutatója és ápolója, neki köszönhető a temesvári Bolyai-szobor, az ötnyelvű Bolyai-emléktábla és a Magyar Házban 2008-ban avatott Bolyai-emlékszoba. A Bánság és a Partium érdeklődő közönsége feledhetetlen előadásokat hallhatott tőle Einsteinről, Bolyai temesvári leveléről, Kölcsey Ferenc Himnusza születésének körülményeiről vagy Teller Ede lugosi gyökereiről.
Hivalkodástól mentesen élt, elismert szaktekintély volt határon innen és túl, távozásával nemcsak a temesvári vagy erdélyi, hanem az egyetemes magyar tudományos és közművelődési élet lett szegényebb.
Tudomásunk szerint úgy rendelkezett, hogy hamvait Énlakán, Kányádon, Etéden, Magyarhermányban, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron szórják szét.
Nyugodjék békében! Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Toró Tibor atomfizikus
Életének 80. esztendejében vasárnap elhunyt Toró Tibor atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
Kívánsága szerint Toró Tibor testét elhamvasztják, hamvait pedig a család az általa megnevezett, szívéhez közel álló helyeken – Énlakán, Magyarhermányban, Kányádban, Etéden, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron – szórja majd szét.
Toró Tibor 1931-ben a Hargita megyei Énlakán született. Elemi iskolába Magyarhermányon járt, középfokú tanulmányait Székelyudvarhelyi Református Kollégiumban végezte, egyetemi oklevelet pedig 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika-Fizika karán szerzett. Ez évtől az egyetem matematika-fizika majd fizika karán tanársegéd, adjunktus, docens és nyugalmazásáig az elméleti fizika tanszék professzora, 2007-től pedig a Szegedi Tudományegyetem címzetes tanára.
A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Csillagászati Bizottságának tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Bizottsága temesvári fiókjának alelnöke, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteleti tagja, részecskefizikusi, asztrofizikusi és tudományfilozófiai munkássága mellett elismert Bolyai-kutató.
Az első román és magyar nyelvű neutrínó-monográfia szerzője. Magyar, román és angol nyelven kiadott szakkönyvein kívül rangos tudományos ismeretterjesztő munkák egész sorát jelentette meg. Rendszeres meghívottja a nemzetközi atomfizikai és tudományfilozófiai tanácskozásoknak.
Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja, a Kárpát-medencei magyar pedagógusok továbbképzését szervező Bolyai Nyári Akadémia tiszteletbeli elnöke.
Szakmai elismerésén kívül kiemelkedő az a több évtizede tartó közéleti munkássága, amellyel hozzájárult a romániai magyar és az erdélyi természettudományi, különösen a fizikai, csillagászati és matematikai gondolkodás terjesztéséhez és megismertetéséhez. Krónika (Kolozsvár)

"Az igaznak emlékezete áldott"
Főhajtás Toró Tibor emléke előtt
A történelmi Erdély újkori, Apor Péter-i metamorfózisában a rendkívüli veszteségek miatt érzett fájdalom lesújtó érzésével vettük hírül Toró Tibor akadémikus, az erdélyi csillagok világából a mindenség univerzumába emelkedett székely atomfizikus halálát.
Nagy elődje és ismerve szeretett mintaképe, az Erdély egén üstökösként előtte járó Bolyai János nyomdokába lépve, immáron Ő is elköltözött az áldott emlékezetű igazak világló panteonjába.
Az örökkévalóság fényévekben mérhető – mérhetetlen – magasságából és a csillagvilágok birodalmának madáchi hidegéből és sodró súlytalanságából – földi fogódzókat keresve – azonban hadd kapaszkodjunk vissza ide, Transzszilvániába, a területileg elvitatott, de létében mégiscsak megkérdőjelezhetetlen Magyar és Székely Autonómiába. Azokhoz a gyökerekhez, melyekből kinövekedvén, Toró Tibor is – a goethei metafora értelmében – szárnyra kapott egykor, hogy annak utána szellemi és tudományos pályája egyetemes magasságába íveljen.
Földi, földrajzi pályafutásának koordinátái: Énlaka, Magyarhermány, Kányád, Etéd, Székelyudvarhely, Nagyvárad és Temesvár – amiképpen Ő maga kijelölte. Életének útját és útjainak porát taposva haladtunk Vele együtt "földi vándorlásának" eddigi pályáján. Most pedig, húsz évvel a temesvári újrakezdés után, az Ígéret Földjének határán, az eltávozó atyákkal együtt Őt is méltóképpen elsiratván, örökébe és nyomdokába lépve, "az ő bölcsességének lelkével beteljesedve" (5. Móz. 34,9), Isten rendelésének engedelmeskedve, hadd haladjunk ugyanezen az úton tovább – azon a földön, amelyen Isten adta élnünk, és amelyből Ő maga is vétetett.
"Az igaznak emlékezete legyen áldott!" (Zsolt. 10,7)
Nagyvárad, 2010. október 18.
Tőkés László, Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyből a T. Házba?
Kiiktathatják Magyarország alkotmányából azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti – erről Gulyás Gergely fideszes képviselő, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottságának alelnöke nyilatkozott több magyarországi televíziós csatornának. A magyar alkotmány ilyen irányú módosítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy a magyarországi parlamenti választásokon azok a határon túli magyarok is részt vehessenek, akik 2011 januárjától magyar állampolgárságért folyamodnak. Magyarország a szavazati jog tekintetében is a román modellt követhetné, Románia határon túl élő állampolgárai ugyanis mindig is rendelkeztek a román politikába való beleszólás jogával.
A Krónika által megkérdezett erdélyi magyar politikusok üdvözlik a fideszes kezdeményezést.
„A jelenlegi alkotmány a választói jogosultságot magyarországi lakóhelyhez köti, mi ezt az állapotot nem kívánjuk megtartani” – nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, az új alkotmányt előkészítő eseti parlamenti bizottság egyik alelnöke. Gulyás a parlamenti bizottságnak az alapjogi munkacsoportját vezeti, melynek a választójoggal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoznia kell.
Hozzátette: javaslatukkal nem döntik el a kérdést, csupán a választójogi törvény módosításának vitájához utalják azt. Mint megjegyezte, elvileg ott is ki lehetne zárni a határon túliakat a választásra jogosultak köréből, de reményei szerint a Fidesz később kialakítandó hivatalos álláspontja is ezzel ellentétes lesz. Gulyás a Duna Tévének adott interjúban kijelentette: „Amikor a törvényhozó – egyébként nagyon helyesen – kedvezményes mandátumot biztosít a Magyarország határain belül élő, egyébként nem a magyar nemzethez tartozó nemzeti kisebbségeknek, akkor nincs okunk megtagadni ezt azoktól a magyar állampolgároktól, akik önmagukat a magyar nemzethez tartozónak gondolják, és egyébként a határokon túl élnek jól ismert történelmi okokból”.
A politikus azzal egészítette ki véleményét, hogy minden további részlet egyeztetés tárgya. Nem biztos, hogy az elképzelése ugyanolyan általános választójogot jelent, mint amit ma ismerünk. „Ez jelentheti meghatározott számú mandátumnak a betöltését is” – mondta. A politikus az Indexnek nyilatkozva elmondta, a Fideszben még nem tisztázott, milyen formában valósulna meg a szavazati jog megadása. Elképzelhetőnek tartott azonban olyan megoldást, hogy a határon túliak hat-nyolc külön mandátum sorsáról döntenének.
„A választójogi törvény kidolgozás alatt áll, ezért még csak sejtjük, hogy a választójogi rendszer megmarad a jelenlegi vegyes keretek között. Ha ez így marad, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a Délvidékről, a Felvidékről vagy Erdélyből nem lehet azt meghatározni, milyen az egyéni képviselője Vácnak vagy bármely más településnek. Ezért talán praktikusabb lenne, ha egy külön meghatározott mandátumszám állna rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos törvényjavaslat ezt tartalmazza” – mondta Gulyás. Különben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes a Krónikának júniusi romániai látogatása idején adott interjúban elmondta: szerinte az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást ebben a kérdésben, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak.
Megoszlanak a vélemények Magyarországon
A Magyar Szocialista Párt egyelőre nem reagált az alkotmány-előkészítő bizottság alelnökének felvetésére, a Jobbik viszont pártolja a tervet. Szávay István, a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője azonban nem hat-nyolc, hanem 26 mandátum sorsát helyezné a következő 200 fős parlamentből a határon túliak kezébe. „Mi a horvát modellen alapuló, vagy egy ahhoz hasonló választási szisztémát tekintenénk alapnak, amely szerint az elcsatolt területeken vagy az emigrációban élő, de magyar állampolgársággal rendelkezők külön választási körzetet alkothatnának és a pártok országos listáira szavazhatnának” – nyilatkozta az InfoRádiónak a jobbikos politikus. A javaslat ellen egyelőre csak a Lehet Más a Politika (LMP) foglalt állást. „Elvből ellenzem, hogy rendszerszerűen a választójog olyanoknak is járjon, akik egyébként az állam által közösséggé szervezett embereknek a sorsában nem osztoznak” – szögezte le a Duna Televíziónak Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Hozzátette: az állam az egy területen élő személyeket rendezi politikai közösségbe, a választójog azt a lehetőséget adja meg e közösség tagjainak, hogy a közös ügyek intézésébe beleszóljanak. „Egy országgyűlési képviselő-választáson az szavazzon, aki egyébként a megalakuló törvényhozás jótéteményeit vagy negatívumait viselni fogja. Egy választáson abba szólunk bele a választójogon keresztül, hogy egy országban hogyan alakuljon a rendészeti politika, az adórendszer, a társadalombiztosítás milyen legyen. Ebbe azok szóljanak bele, akiknek a bőrére megy ki az egész” – érvelt az ellenzéki politikus.
A román modell
A román választójogi törvény nem tesz állandó lakhely szerinti különbséget a román állampolgárok között. Így hát a romániai parlamenti és államelnöki választásokon a határon túli románok is leadhatják szavazataikat. Ezek zömét a Spanyolországban, Olaszországban és más nyugat-európai államokban letelepedett román vendégmunkások teszik ki, akiknek a száma meghaladja a kétmilliót. Százezres nagyságrendűre becsülik ugyanakkor azoknak a számát is, akik Moldávia állampolgáraiként a lakóhelyükön maradva szerezték meg a román állampolgárságot. Az elmúlt évtized közepéig a román állam csak az ország külképviseletein biztosított lehetőséget a külföldön élő románoknak a szavazásra, így a külföldi szavazatok száma is meglehetősen csekély volt; alig befolyásolta a választás kimenetelét. A külföldi szavazatokat a fővárosban leadott szavazatokkal összesítették. Ez is hozzájárult ahhoz például, hogy a Magyarországon nagy számban szavazó erdélyi magyarok 2000-ben a parlamentbe juttatták Pataki Júlia RMDSZ-es képviselőt.
Az egyéni választókerületes rendszer 2008-as bevezetésekor a törvényhozó külföldi választókerületeket is meghatározott. Az ország határain túl élő románok 4 képviselői és 2 szenátori mandátum sorsáról dönthettek. A számukra kialakított 221 szavazóközpontban mintegy 24 ezer román állampolgár voksolt. A választás érdekessége volt, hogy az ázsiai-afrikai választókerületben az RMDSZ jelöltje, Kötő József színházkritikus szerzett képviselői mandátumot, 34 szavazattal. A választójog kérdése nem képezte vita tárgyát Romániában 2009 decemberéig, amikor Traian Băsescu a határon túliak támogatásával szerzett újabb ötéves államelnöki mandátumot. Ha csak a Romániában leadott szavazatok számítottak volna a választáson, Mircea Geoană ülhetett volna az elnöki székbe. A 294 külföldi szavazóközpontban leadott 147 ezer szavazatból 115 ezret kapott Băsescu, aki a végső összesítés szerint mintegy 78 ezer szavazattal előzte meg Geoanát. Băsescu a Moldovai Köztársaságban aratta legfényesebb győzelmét: az itt leadott 12 ezer szavazat 95 százaléka az ő neve mellé került.
Horvát és bolgár választások a Bánságban
Románia egyébként a más államok által szervezett romániai választásokban is segítséget nyújtott. A horvát állampolgárságot is szerzett bánsági horvátok immár több mint egy évtizede szülőföldjükön maradva vesznek részt a horvátországi választásokon. Amint a Krónika többször is megírta, 2000 óta a Krassó-Szörény megyei horvát falvakban is létesítenek szavazóközpontokat a horvátországi választásokon, melyek biztonságát a román hatóságok biztosítják. 2005-ben Bulgária bukaresti nagykövete is azzal folyamodott a román hatóságokhoz, hogy a bolgár állampolgárságot is szerzett bánsági bolgárok számára Temesváron is létesítsenek szavazóközpontot. A román állam hozzájárulásával a vingai és óbesenyői bolgár közösség tagjai a Bánsági Bolgár Szövetség temesvári székházában szavazhattak.
Bizakodó erdélyi magyar politikusok
Mindenképp üdvözlendő, hogy napirendre tűzték a témát – reagált lapunknak a határon túliak szavazati jogára vonatkozó kérdésre Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régiójának elnöke. Hozzáfűzte, érdemben csak akkor tud reagálni a javaslatra, ha az Országgyűlés törvényben rögzíti a határon túliak választójogát.
Márton Árpád Kovászna megyei RMDSZ-es képviselő megkeresésünkre úgy nyilatkozott, jónak tartja, hogy elhárul az alkotmányos akadály az elől, hogy az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárokra is kiterjesszék a választójogot. Márton ugyanakkor hozzáfűzte, az alkotmánymódosítást követően a választójogot szabályozó törvényt is módosítani kell. „Személyes véleményem szerint elegáns lenne, ha a végső döntés előtt a határon túli magyarokat is megkérdeznék erről – erre a célra rendelkezésre állnak az intézményes fórumok, a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma vagy a Magyar Állandó Értekezlet. Volt már rá példa, hogy a minket is érintő kérdésekről megkérdezésünk nélkül döntöttek Magyarországon” – fogalmazta meg elvárásait a képviselő.
Mint arról már beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök Schmitt Pál államfő marosvásárhelyi látogatásakor felvetette: az erdélyi magyaroknak teljes joggal részt kellene venniük a magyarországi választásokon. Szerinte az állampolgárságnak a választójogot és a választhatóság jogát is jelentenie kell.
Gazda Árpád, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Kegyelmi időszak a nemzetpolitikában
– EP-alelnökké történő megválasztása nagy hullámokat vetett a román politikában. Hogyan barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy az ön által képviselt értékrend, és szókimondás az eddiginél is több ellenséget szerzett?
Tőkés László:
– Az EP-alelnöki megválasztásommal úgy vagyok, mint az anya, aki gyerekének megszületésével, a boldogság örömében kész elfeledni a szüléssel járó fájdalmakat. Az esemény minden hordaléka ellenére érhet-e nagyobb megtiszteltetés annál, mint három éves európai parlamenti küldetés után, az övön alul ért támadások kereszttüzében mégiscsak alelnökké válasszanak, és azt a tisztséget tölthessem be, amelyet Schmidt Pál országgyűlési elnök, majd államfő látott el? Az öröm közösségi jellegű: az EP-alelnökség közösségi szempontból nyer értelmet. Schmidt Pál nyomdokába lépve egyszerre képviselhetem az egész kárpát-medencei magyar nemzetet a magyar EP-képviselők sorában, a nemzetek közösségében, ugyanakkor megtiszteltetés, hogy Romániát is képviselhetem: ezt sem szabad elhanyagolni, ennek az államnak vagyok a polgára. A romániai állampolgárság a közeljövőben ki fog egészülni a magyar nemzeti állampolgársággal – az elsők között leszek, akik ezt igényelni fogják. Vissza kell kanyarodnom Temesvárhoz, ahol magyarok és románok együtt emelkedtünk fel a Ceausescu-diktatúra ellen. Most más szinten, más körülmények között élem át ugyanazt az örömöt.
– Három év alatt több olyan kezdeményezés kötődött képviselői munkájához, amelyek megvalósításra, kiteljesedésre várnak. Hangsúlyosan foglalkozik a keresztény Európa gondolatával: számos idevágó rendezvényt szervezett, többször is szót emelt ebben az ügyben. Rögeszméje a kommunista múlttal történő szembenézés, az elszámoltatás. Többször felszólalt a romániai magyarság jogfosztottsága ügyében, illetve önrendelkezést, autonómiát követelt közösségünknek. Milyen eséllyel lehet ezekben a kérdésekben eredményt felmutatni az Európai Parlamentben?
– Ügyeink különböző szinteken helyezkednek el: van, aminek már kötelező törvényereje van, vannak állásfoglalások, amelyek irányadónak számítanak az Európai Unióban. Eszmei téren a kereszténység és a hitbeli értékek képviseletét tartom a legfontosabbnak: egy olyan Európában, amelynek egyik fele az ateista ideológia uralma alatt élt, másik fele az elvilágosiasodás, a nyugati szekularizáció lélekoltó világában található, hivatásomnak megfelelően egyfajta igehirdető feladatra vállalkoztam. Ki kell mondani, hogy Európának szüksége van a keresztségre, nehogy értékközösségből puszta érdekközösséggé silányuljon. Amikor Brassóban elkezdtem lelkészi pályám, Albu Dezső principálisom rámkérdezett: mi jut eszébe az embernek, ha az utcán kéményseprővel találkozik? Azt válaszoltam, hogy a kémény. Szavait idézve, a lelkipásztorról, Erdély képviselőjéről Európában az Isten, az egyház kell az emberek eszébe jusson. Fontossági sorrendben következik mindaz, ami magyarságunkkal, nemzeti sorsunkkal kapcsolatos. Az a munka, amit Gál Kinga, Schmitt Pál, Szájer József, Surján László vagy Becsey Zsolt elkezdtek Magyarország európai uniós felvételekor, azt 2007-2008 fordulóján sikerült tovább vinni. Nagy bizonyossággal ma már többen hallottak Transilvániáról, a képviselők közül többen ismerkedtek meg Erdélyországgal, mint amennyien addig odafigyeltek. Ez nehezen írható be az elért eredmények lajstromába, de mégis egy folyamat részeként kell értékelnünk. Mandátumunk kezdete óta a három régióból – Magyarországról, Erdélyből és a Felvidékről – származó 19 magyar néppárti képviselő, kiegészülve a többi magyar EP-képviselővel képes lesz arra, hogy Erdély és a határon túli magyarság ügyét, illetve az összeurópai kisebbségi ügyet előbbre vigye. Konkrét eredményként könyvelhetjük el a totalitárius diktatúrák egységes elítéléséről szóló, kettős mérce nélküli határozatot, amely 2009 áprilisában mértékadó módon a nemzetiszocializmus mellett helyére tette a kommunista diktatúrát is. A határozat megnyitotta az utat a kommunizmus bűntetteivel való szembenézésre, az erkölcsi, politikai és a jogi igazságszolgáltatás előtt. – A ciánalapú bányászati technológia megfékezésére született idei EP-határozat mennyire jelenthet biztosítékot Erdélyben a verespataki aranybánya megnyitásának megakadályozásához?
– Az elsöprő többséggel elfogadott EP-határozat rendkívüli fontosságú Erdély számára: a környezet és a humán szféra védelmének új dimenziójáról szól. Környezetvédelmi szempontból az időzített bombaként ható kockázati tényezők kiiktatását szabályozza a határozat: igen szigorú megelőző intézkedések szükségességét hangsúlyozza, hogy elkerülhetőek legyenek a tíz évvel ezelőtt bekövetkezett nagybányai ciánszennyeződés, vagy a közelmúlt tragédiája, a magyarországi vörösiszaphoz hasonló környezeti katasztrófák.
– Említette a Prágai Nyilatkozatot, illetve a kommunizmust elítélő EP-határozatot. Az az érzése az embernek, hogy szűkebb pátriánkba ennek a szele is alig jut el. Miként vélekedik arról a folyamatról, amelyet nagy jóindulattal a kommunista bűnök átvilágításának nevezhetünk?
– Sajnos nem tudjuk behozni a húsz év lemaradást: a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának hatalmi kiiktatása, vagy a berevoieşti-i gödör „beiktatása” nagyon megnehezítette munkánkat. A posztkommunizmus húsz év utáni döbbenete mondatja velem azt, hogy nem szabad ebben a kérdésben megalkudni. A posztkommunista világ még mindig olyan képet mutat, mint az elaknásított kambodzsai vagy balkáni területek a háború után. A régi rendszer működtetői ma is „karban tartják” a múlt erőszakszervezeteinek és titkosszolgálatainak a mechanizmusait, vagy annak egyes részeit. A prófétai ige érvényes: a romokat el kell takarítani, és új épületeket kell felhúzni. Nem lehet sem homokra, sem romokra építeni, mert azt az első vihar elsodorja. Folytatni kell az erkölcsi, politikai és netalán büntetőjogi felelősségre vonást. Ebben szövetségesünk a Marius Oprea és Vladimir Tismăneanu nevével fémjelzett, a kommunizmus bűntetteinek feltárása és feldolgozására szakosodott intézmény. – Magyarországi kormánypárti politikusok megnyilatkozásaikban önt erdélyi iránytűnek tekintik a magyar-magyar kapcsolatok újjáélesztésében. Az erdélyi magyar belpolitika ma nehéz helyzetben van: a különféle platformok és politikai tömörülések helyüket keresik, miközben egymással nehezen vagy egyáltalán nem kommunikálnak. Lát-e esélyt olyan párbeszédre, amely a közösen elfogadott nemzetpolitikai célok mentén kiegyezést hozna?
– Évekkel ezelőtt azt hittem, hogy elszalasztottuk a ’89-ben Isten által adott kegyelmi időt, és lekéstünk minden európai vonatot. Idén, 2010 áprilisában visszanyertem hitemet abban, hogy az Úristen meghosszabbította a kegyelmi időt, így a rendszerváltozás nem marad torzóban. Nem akarom eltúlozni a magyarországi választási eredmények fontosságát, de bizonyos, hogy Kárpát-medencei mértékkel nézve igazak a nemzet miniszterelnökének, Orbán Viktornak szavai, hogy forradalom ment végbe a szavazófülkékben. Ebből kell kiindulnunk. Ha a határon túli magyarság elszalasztja azt a kivételes alkalmat, hogy az 1956-os és az 1989-es korszakalkotó összefogás után 2010-ben újból összefogjon, akkor megérdemeljük sorsunkat. A rendszerváltozással felérő magyarországi kormányváltás révén egy olyan politikai helyzet alakult ki, amit a határon túl is ki kell használnunk. Ezt az Európai Parlament szintjén meg is előlegeztük: nem engedhetjük meg magunknak, hogy amikor Magyarországon jó irányba indul el a politika, a Felvidéken ellentétes folyamatok kezdődjenek Bugár Béláék révén. Délvidék biztató jelek vannak, és Erdélyben is nyitottnak tűnik a helyzet: össze tudunk-e fogni a szó valódi értelmében, a demokratikus pluralizmus, az egymás tisztelete és megbecsülése szellemében, a közös nemzeti céltudatosság jegyében? Ha ezt most nem tesszük meg, akkor nagy baj lesz. Egyesek nagy előszeretettel próbálnak megosztó, viszálykeltő emberként feltűntetni: ez a régi, titkosszolgálati módszerekre emlékeztet. Nem kell saját védőügyvédemként szólnom, elég, ha megemlítem, hogy mit jelentett a 2007-es, illetve a 2009-es európai parlamenti választásokon való összefogás, az erdélyi magyar összefogás ódiumának a vállalása. Volt, aki leárulózott, volt, aki azt mondta, hogy bekebelezett a másik oldal. Egyik sem igaz! Meg kell találnunk az összefogás kulcsát, és be kell kapcsolódnunk abba a nemzeti összefogásba, amely az összetartozás és a magyar állampolgárság kiterjesztésének törvényes talaján állva képes nemzetpolitikai rendszerváltozást elérni.
– A polgári oldalon nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel az ön döntését. Ez az összefogás az RMDSZ-t nem tudta megváltoztatni, hiszen a magát erdélyi magyar érdekképviseletnek nevező szervezet ma sem elkötelezettebb az autonómia ügye iránt, mint három évvel ezelőtt. A külső körülmények hatására történő összefogás vajon nemzetpolitikailag jó útra terelheti az RMDSZ-t? – Kérdéséről a róka fogta csuka jut eszembe: vajon az RMDSZ talált fogást rajtunk, vagy mi találunk fogást az RMDSZ-en? Ezt a döntést nem önfejűleg és nem egyedül hoztam meg. Az összefogás egyházaink hallgatólagos vagy nyilvános támogatásával történt. Orbán Viktor még jövendőbeli miniszterelnöki áldásával jött létre az egyezség és a polgári oldal jelentős részének a jóváhagyásával. A csúcstartó 2009-es választások eredményein ez kitűnt. Az RMDSZ romlatlan választói bázisának egy része szintén támogatta az egyezséget, tehát mindkét oldalról voltak szövetségeseink. Ez nem irányult senki ellen: azt sajnálom, hogy nem tudott kiteljesülni. Ennek a politikai irányvonalnak a jövendő a próbája. Ma olyan szövetségi rendszer ereje és lehetősége vesz körül, amelyben még az a rossz is, amit egyesek joggal kifogásolnak, jóra fordítható. Jobban kell bíznunk saját erőnkben, és ne az RMDSZ rossz oldalára alapozzunk.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csűry István püspököt újraválasztották
Csűry István nagyvárad-őssi parókus lelkészt kérték fel tegnap a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségének ellátására, azaz a korábbi helyettes püspöki és egyéves időtartamú missziója után egy teljes, hatéves mandátummal bízták meg. A választó közgyűlés viszont új főgondnok vezetése mellett döntött, így a szatmárnémeti Varga Attila váltja az érmihályfalvi Kovács Zoltánt.
A partiumi–bánsági reformátusok egyházkerületének választó közgyűlését a nagyváradi püspöki palota dísztermében tartották meg. Összesen 84-en rendelkeztek választói jogosultsággal, közülük csak egyvalaki nem jelent meg, azaz határozatképesek voltak.
A temesvári Fazakas Csabának egyházmegye esperesének – aki az Esperesek Kollégiumának is az elnöke – az igehirdetésével hangolódtak rá a történelmi jelentőségűnek mondott választásra. A bibliaolvasó-kalauz aznapi passzusa (Jel 19, 1–10) nagyon is találónak bizonyult, hiszen – amint az igehirdető rámutatott – a szavazóknak „olyan vezetőket és kísérőket kell a tisztségekre választaniuk, akik a nyájat a bárány menyegzője felé vezető úton tartják”.
A közös imádkozás után leköszönt az eddigi elnökség, s megválasztották a héttagú szavazatszámláló bizottságot, ennek elnökévé pedig Pásztori Kupán Istvánt, a Kolozsvári Protestáns Intézet oktatóját kérték fel. A választás két menetben zajlott le, előbb a püspöki és a főgondnoki tisztségről, majd a többi egyházkerületi lelkészi és világi funkcióról döntöttek. Még az első menet előtt kisebb tanácstalanság alakult ki, amiért az egyházkerületi választási bizottság listáján egy keresztnév rosszul szerepelt, továbbá kiderült, hogy a lelkészi aljegyzői tisztségre az egyik jelölt nem vállalta el a jelöltséget. A testület vezetője, Szűcs András Ottó – hosszabb diskurzus után – a közgyűlés tagjainak szíves elnézést kérte a fáradságból fakadó hibáért. Amúgy az is felmerült, hogy esetleg halasszák el a döntést, ám végül úgy határoztak, hogy a második menetre új, hibátlan listákat készítenek el.
A Királyhágó-mellék püspöki tisztségére jelöltekre két érvénytelen szavazat érkezett, 21 voksot kapott Csernák Béla bihari parókus lelkész, 60-at pedig az eddigi püspök, azaz Csűry István. A főgondnoki feladatok ellátásával megbízott személy megválasztásakor egyvalaki érvénytelenül voksolt, 57-en a szatmári parlamenti képviselőt, Varga Attilát támogatták, míg a korábbi egyházkerületi világi elöljárót, Érmihályfalva polgármesterét, Kovács Zoltánt 25-en pártfogolták szavazatukkal.
Az eredmények ellen 15 napon beül lehet óvást benyújtani, a választási bizottságnak 10 napon belül kell ezek jogosultságáról határoznia, majd az egyházkerület új, alakuló közgyűlésre várhatóan december elején kerül sor.
Megfigyelők úgy értékelik, hogy a két elöljáró személyének ily módon történt megválasztásával létrejött egyfajta összeborulás a folytonosságot óhajtó egyház és a nagyobb befolyást követelő politikum között, hiszen Csűry püspököt Tőkés László hívének, míg Varga főgondnokot az RMDSZ emberének tartják.
Megyeri Tamás Róbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Utazás térben és időben
Nagyvárad – Péntek délután Isten szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és korát bemutató kiállítás nyílt a római katolikus püspöki palota előcsarnokában. A volt főpásztorról szóló filmet is levetítették.
Péntek délután Isten szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és korát különböző hiteles dokumentumok, fényképek, jegyzőkönyvek stb. alapján bemutató kiállítás nyílt a római katolikus püspöki palota előcsarnokában. Az érdeklődő sokadalmat Exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök üdvözölte. Kifejtette: amikor tervezni kezdték a tárlatot, még nem gondoltak arra, hogy az ’56-os évforduló előestéjén megtartott nyitóünnepség hangulatában benne lesz a szabadság utáni vágy és küzdelem gondolata. Bár Bogdánffy Szilárd tevékenysége és halála megelőzte ötvenhatot, ő is a könyörtelen és embertelen rendszer áldozatának tekinthető. Az emlékkiállítás tulajdonképpen utazás térben és időben, közelebb visz bennünket az október 30-i boldoggá avatási ünnepséghez, mert általa jobban megismerhetjük a vértanú püspök életét, alakját és nagyságát. A főpásztor külön köszöntötte a szomszédos egyházmegyék képviselőit, Exc. Martin Roos temesvári megyés püspököt, Ft. Hársfalvi Ottó szatmári vikáriust, Ioan Marcut, Bogdánffy Szilárd unokaöccsét és a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítőit, Emődi András levéltárost, Villányi Zoltán operatőrt, Balla Tünde riportert és Lakatos Attila muzeológust.
Feloldotta személyiségét
A megszólítottak közül Emődi András elmondta: csapatmunkáról van szó, a kilencvenes években még rendkivül kevés anyag állt rendelkezésre, alig-két három irat. Nagy segítségükre volt Exc. Tempfli József ny. megyés püspök és Mons. Fodor József általános helynök, valamint az is, hogy a stáb végigjárta a vértanú püspök életének különböző helyszíneit, ahol újabb tárgyi emlékek kerültek elő. Hozzátette: a közeljövőben egy dokumentumkötetet is szeretnének megjelentetni. Lakatos Attila úgy vélte: Bogdánffy Szilárd feloldotta személyiségét a hivatásában, életszentségének titka, hogy életének minden percét alárendelte feladatának, illetve megbízatásának.
A beszédek után az egybegyűltek megtekintették a két részes, 80 perces dokumentumfilmet. A történteket kronológiai sorrendben ismertető alkotásban megszólalnak a volt tanítványok (Kristófi János, Vesselényi Tibor, Kirner Ferenc, Galambos Ferenc, Pásztai Ottó, Závodszky Edith, Szutor Mihály, Tichy Béla, Hoványi Judit és Exc. Tempfli József) is. A narrátor szerepét Török Sándor vállalta el, illetve hangját adta Dobos Imre, Varga Vilmos és F. Bathó Ida színművész, valamint Ft. Fejes Anzelm premontrei apát is. A filmet, ezúttal román felirattal, október 27-én, szerdán 18 órakor ismét levetítik.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetett erdélyi személyiségek
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulós ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adtak át pénteken Kolozsváron. A Magyar Főkonzulátus által szervezett megemlékező ünnepség házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul volt. Olyan neves erdélyi magyar személyiségeket is kitüntet a magyar állam minden évben, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek, alkotnak, küzdenek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át: Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át: Boros Zoltán újságíró, a Román Televízió magyar adásának volt főszerkesztője, Dr. Bura László szatmárnémeti egyetemi tanár, nyelvtörténész, illetve Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki sajnos nem érhette meg a díjátadó ünnepséget, pár nappal ezelőtt hunyt el.
A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült: Rus Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatónője.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Kusztos Endre festő- és grafikusművész vehette át az erdélyi sors kitűnő ábrázolásáért. Népújság (Marosvásárhely)

STRATÉGIAI ADATOK
Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizők

Mégis lesz Guşă-szobor Marosvásárhelyen?
Folytatódik a Guşă-szobor körüli vita Marosvásárhelyen, miután a polgármester, Dorin Florea megfellebbezte a bíróság szoborállításra vonatkozó tiltó döntését. Tette ezt annak ellenére, hogy Tőkés Lászlónak megígérte, a szobrot nem állítják fel.
1989-ben Ştefan Guşă Temesváron a tüntető tömegbe lövetett. Az önkormányzatban az RMDSZ-es képviselők megkisérelték a koráb- ban a segítségükkel megszavazott határozat visszavonatását, de kezdeményezésüket a többség leszavazta.
Ştefan Guşă tábornok 1989-ben Temesváron parancsba adta, hogy a katonaság éles golyókkal löjjön a tüntető tömegbe. Később megbetegedett, és elhunyt mielőtt a bűnösségét rábizonyíthatták volna.
Kolozsvári Rádió, Erdély.ma

"Egyáltalán nem exponálta magát"
Nagyvárad- E héten szombaton délelőtt 11 órától avatják boldoggá a váradi Bazilikában Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Ezzel kapcsolatban Emődi András, a püspökség levéltárosa nyilatkozott az erdon.ro-nak.
– Mennyit lehetett tudni a vértanú püspökről az 1989-es fordulat után?
– A kilencvenes években nagyon keveset tudtunk Bogdánffy Szilárdról, jóformán nem ismertük még a nevét sem. A kutatásaink során folyamatosan bebizonyosodott: ennek az az oka, hogy egy olyan típusú ember volt, aki egyértelműen nem exponálta magát. Nem viselt semmilyen különösebb tisztséget, gyakorlatilag az egyházi oktatásban élte le az életét itt Nagyváradon, illetve Szatmáron is. Majd csak püspöki titkári kinevezése után kezdték tulajdonképpen megismerni a szélesebb tömegek, úgy egyházi, mint világi téren. Ami a kutatást illeti: majdnem tíz évig tényleg a homályban tapogatóztunk, rendkivül evés adat állt a rendelkezésünkre. Ez betudható részben annak is, hogy a negyvenes évek végétől, a letartóztatásától kezdve mindenki hallgatott róla. A rá vonatkozó dokumentumok, iratkötegek nem maradtak egyben, Szatmáron maradt csak fenn néhány személyes irat, tehát gyakorlatilag mindent meg kellett egyenként keresni.
– Hogyan zajlott a Bogdánffy Szilárdról szóló kutatómunka?
– A film forgatásakor előjött egy csomó újdonság, részben a vajdasági szülőhelyéről, részben a temesvári egyházmegyéből, illetve Nagyváradon is a film készítői és én is próbáltunk feltérképezni minden lehetőséget, minden levéltári forrást. Itt nyilván a saját egyházmegyei levéltárat meg az Állami Levéltár megyei kirendeltségét említhetném, illetve a legutóbbi időben megkaptuk a rá vonatkozó tulajdonképpen legértékesebb anyagot a bukaresti Titkosszolgálati Levéltárból, a CNSAS-tól, amely egy hatalmas, több mint ezer oldalas dokumentumhalmaz. Nem csak az elitéléséről, hanem a peréről, az előzményekről, a titkosszolgálati megfigyelésekről, mindenről egy nagyon gazdag iratanyag. Úgyhogy most már kezd körvonalazódni a dolog. Személyesen én is, illetve a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítői is elmondhatják, hogy gyakorlatilag ennek a munkának a során ismertük meg mindnyájan, s szerettük meg Bogdánffy Szilárd alakját. Egy nagyon izgalmas, nagyon érdekes és karakteres személyiség körvonalai sejlettek ki úgy a film készítése kapcsán, mint az iratanyag tanulmányozásakor.
– Hogyan értékeli azt, hogy Bogdánffy Szilárd lesz az első boldoggá avatott püspök azok közül, aki a kommunista börtönökben haltak meg?
– Egyrészt ennek az is az oka, hogy meglehetősen korán elkezdődött a boldoggá avatási eljárás beindítása- tizenhét éve-, ami hatalmas idő ebből a szempontból. Másfelől az utóbbi időben mindent megtettünk úgy a kutatás terén, mint ennek az ügynek a szentszéki előmozdításában annak érdekében, hogy sikeres legyen. Természetesen a váradi püspökség nem törekedett egy ilyen elsőbbségre, de nagyon örülünk neki. Kifejezetten nagyon örülünk annak is, hogy rövidesen, még a jövő év nyarán Scheffler János püspököt is boldoggá avatja a Szentszék megfelelő kongregációja. Ez azért is örvendetes, mert különösen most, a titkosszolgálati dokumentumokból kiderült, hogy a két püspök teljes megfigyelése, pere és elitélése egy vonalat képviselt. Tulajdonképpen a dossziénak már a címlapján, ahogy a kiállításon is látható, az szerepel, hogy Cazul Scheffler Ioan şi alţii (Scheffler János ügye és a többiek). A többiek közül Bogdánffy Szilárd az első, tehát ő volt a legfőbb “bűnrészese” Scheffler püspöknek.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Tíz éves a Partiumi Keresztény Egyetem
20 évvel ezelőtt mondta ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Sulyok István Református Főiskola megalakulását, és 10 évvel ezelőtt hozták létre ennek jogutódját, a Partiumi Keresztény Egyetemet. Az intézmény alapításának célja a magyar nyelvű felsőoktatás biztosítása, különböző hiánypótló szakok beindítása volt.
Az intézmény 2008-ban megkapta a végleges akkreditációját, így már a Partiumi Keresztény Egyetemen államvizsgázhatnak a diákok, mely Románia első magyar tannyelvű magánegyeteme.
Erdélyben közgazdaság-menedzsment szakot elsőnek, magyar nyelven, itt indítottak el. 1995-ben beindult a szakok állami akkreditációs folyamata, a végzős diákok Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben államvizsgáztak. A Sulyok István Református Főiskolát 1999-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tartotta fenn.
Mivel az intézmény vezetői úgy látták az önálló állami magyar egyetem létrehozására belátható időn belül nincs mód, 1999-ben megalakították a Pro Universitate Partium Alapítványt, amely elhatározta a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozását, nagyváradi székhellyel.
A fő törekvésünk az volt, hogy önállóan működjön egy magyar egyetem itt, ebben az országban, kiviláglott 1999-2000-re, hogy 10 év alatt sem sikerül visszaállítani a Bolyai egyetemet. Akkor kellett lépni az önállóság irányába még egyet. Politikai döntés kellett hozzá, egy önálló magyar egyetemet elindítani még a XXI. elején is egy demokratikus jogállamban úgy látszik nem olyan könnyű dolog – idézte fel az eseményeket Tolnay István a Partium Pro Universitate Alapítvány elnökségi tagja.
Az egyetem akkreditációs folyamata az egyik leghosszabb volt a felsőoktatási intézmények történetében, csaknem 4 évig tartott. Ennek ellenére, a legtöbb tanár és diák kitartott az intézmény mellett, néhány ott tanuló diák munkahelyéül is az egyetemet választotta. Az intézmény végleges akkreditációját 2008-ban kapta meg. A Partiumi Keresztény Egyetemen idén csaknem 1000 diák tanul, hetven százalékuk a térségből érkezett, így az intézmény betölti szerepét: a Partium oktatási központjává vált.
A Partiumi Keresztény Egyetem fennállásának 10. évfordulóján megtartott jubileumi ünnepségének díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki szerint az egyetemek továbbfejlesztése oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata.
A romániai magyarság létének, megmaradásának egyik fontos feltétele, hogy vonzóvá kell tenni a hazai tanulmányokat, és úgy kell kialakítani a szakokat, képzéseket, hogy a végzettek hivatásukat is a szülőföldjükön képzeljék el, itt kezdhessék meg – hangsúlyozta a köztársasági elnök. Az ERASMUS programon belül idén először tanul 38 diák külföldön, a vezetőség tervei között szerepel a többi között a tanítóképző, és a banki képzés beindítása. Ionescu Nikolett, Erdei Dániel
Duna Televízió, Erdély.ma

Szamizdatok új kora jön?
Beszélgetés Kuszálik Péter bibliográfussal a Tőkés Lászlóról írt könyvéről
Egy évvel a Sütő Andrásról szóló, Purgatórium című kötete után újabb munkájával ismét „meredek” témát ostromol interjúalanyunk, a csípős hangvételéről is ismert marosvásárhelyi bibliográfus és pamfletíró. A forradalom szikrája címmel sokszorosított kiadványt – amolyan szamizdatot – terjeszt baráti körben, amely Tőkés László forradalmi szerepéről és politikai tevékenységéről szól.
Újabb dokumentumkötetet írt, ezúttal Tőkés Lászlóról. Mi motiválta megírását?
Hangzatosnak, ám hamisnak tűnne, ha azt mondanám, hogy az igazság érvényesülése érdekében tettem. Az összeállítás csupán a „másik oldal” látószögéből kívánja bemutatni az utóbbi húsz év bizonyos eseményeit, azok véleményét összegezi, akik Tőkésben nem az Új Messiást látják, hanem egy botcsinálta politikust, akinek erősen vitatott az eddigi közéleti tevékenysége.
A kötet összehordását az anyag bősége motiválta, s az a kényszerű helyzet, hogy betegnyugdíjasként időmilliomos lettem. Minden találgatás elhárítása végett már most leszögezném: semmilyen érdekcsoport nem áll a hátam mögött, a kötetet nem megrendelésre írtam.
Milyen forrásokból dolgozott?
Elsősorban a sajtóból. Bibliográfusként sok újságot végiglapoztam, s rengeteg hírt, közlést mazsoláztam ki az évek folyamán. A Tőkésről 1990-ben megjelent két kötet, az Íme az ember és a Temesvár ostroma is jó forrásnak bizonyult, nemkülönben az internet. Hihetetlen mennyiségű anyag kering a világhálón, de ezek egy része minősíthetetlen hangvételű, tehát vizsgálatnak kell alávetni minden gyanús információt.
Két bukaresti szerzőnek a forradalmat elemző kötetét is feldolgoztam, egy kevés levéltári anyaghoz is hozzájutottam, de a legfontosabb forrást, a titkosszolgálati Tőkés-dossziékat nem tanulmányozhattam.
Sokszorosított, spirálozott füzetként terjeszti a közel kétszáz oldalas anyagot, a címlapon nem szerepel szerző, viszont ott áll a „szamizdat” szó. Úgy gondolja, hogy ismét a szamizdatok korát éljük?
Kezdetben úgy képzeltem, hogy egy erdélyi kiadónál jelenik meg, szabályos könyvként, de a kötet véglegesítése idején, a kézirat egyik bírálójának tanácsára a sokszorosítás mellett döntöttem. Ennek két fő oka van. Az egyik gazdasági: ha nyomdában készül, a terjedelme 450 oldal, az ára pedig közelítené az ötven lejt. Ennyi pénzt nem lehet elkérni egy ilyen könyvért.
Sokszorosított füzetként nincs befektetői kockázat és eladatlan példány, az ára pedig megfizethető. A másik ok politikai. A jobb erdélyi kiadók a magyar kormány támogatásától függenek, s ha kiadnak egy ilyen könyvet, utána lehúzhatják a redőnyt. A Tőkés-barát Fidesz-kormány embargóját senki sem szeretné kipróbálni. Ilyen alapon elmondható, hogy néhány évig, a Fidesz–KDNP-koalíció teljhatalmú kormányzása idején még visszatérhet a szamizdatok divatja.
Egy kényelmetlen szerző, aki szeretné megmenteni a kiadókat a kellemetlenségektől...
Nem tagadom, néhány embernek valóban kényelmetlen vagyok, ezt sokan a szememre is vetik, viszont a drukkereim száma jóval nagyobb. Öt-hat pamfletkötet után megszoktam azt, ami amúgy is normális jelenség: mindenki vérmérséklete és pártállása szerint viszonyul az írásaimhoz. Tavaly ősszel eléggé nagy visszhangja volt a Sütőről írt, Purgatórium című kötetnek, a marosvásárhelyi és országos magyar lapok egyaránt írtak a kötetről és a róla szóló vitaestről; a kritikák hangja pedig hű tükre volt a szerzők személyiségének.
A vita végül elcsitult, s én azzal a tanulsággal maradtam, hogy márpedig demitizálásra szükség van. Természetesen ez is csak egy vélemény, amit bármely klub, grémium, egylet leszavazhat. A legjobb úton megyünk afelé, hogy Sütőnek szobrot állítsanak Marosvásárhelyen. Nem történt semmi különös, csak nem az én véleményem győzött. Akár ötöt is állíthatnak, nem érdekel. Bronzot, rezet viszont ne kérjenek tőlem, a nagyanyám mozsarát már odaadtam egy másik szoborhoz.
A forradalom szikrája is a mítoszrombolás szándékával íródott?
Teljes mértékben. Akár szerzői programnak is lehet tekinteni, de itt véget is ér a sor, nincs több kipécézett személy, akiről könyvet írhatnék. A mai erdélyi közélet alakjai között csupán Sütő és Tőkés az, akit rajongók kába serege kísért és dédelgetett. Mivel Szent Ferenc nyomán vallom: senkit sem lehet dicsérni, míg le nem zárult az életpályája, ezért mindkettejükről összeszedtem azokat az adatokat, amelyek megpróbálják árnyaltabbá tenni a róluk festett, túl rózsaszín képet.
Mindkettejük sorsában vannak hasonló körülmények, szerencsés konstellációk, amelyeknek köszönhetően a hívek kicsiny csoportja eljuttatta őket a kritikátlan imádat csúcsaira. Az én szerepem csupán annyi, hogy ezeket a lebegő alakokat visszahozzam a földre. No de úgy látom, túl korán zártam le a kéziratot, mert íme, újabb szép akciót készít elő László atyánkfia: autonomista pártot készül alapítani. Közmondásos szerénysége viszont tiltja, hogy pártelnök legyen.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint „Tőkés Lászlónak a pártok fölött álló politikai személyiségnek kell maradnia a magyar és az európai politikában”. Érdekes szerep, kíváncsian várom, mi lesz belőle. A kristálygömbben viszont csak egy lufit látok, nem a magasban, hanem a járda aszfaltján, cafatokban.
Milyen hatása van vagy lehet ennek a demitizálásnak az erdélyi kisebbség szempontjából?
Itt is megoszlanak a vélemények. Amikor 1993-ban Balogh Edgárról szerzettem egy őszinte írást, többen felszisszentek. Akkor arra biztattam Edgár atya védelmezőit, írják meg, miért nem jó, amit írtam, de senki sem tette. Hát akkor tessék elviselni, hogy valakinek nemcsak véleménye, hanem tolla is van.
Vannak, akik a „zászlóvivők” fontosságát hangsúlyozzák, de az én meglátásom szerint nem egy Bábel-díjas építésvezetőre van szükségünk, hanem tízezernyi hozzáértő pallérra, akik a saját helyükön fölényes biztonsággal oldják meg a felmerülő feladatokat. Az 1990-es kivándorlási hullám viszont komoly vérveszteséget jelentett, amit azóta sem lehetett pótolni.
Itt maradtunk „a Kárpát-medencei magyarság tiszteletbeli elnökével”, mint örökös zászlóvivővel, aki mögül viszont elfogyott a sereg. Úgy vélem, a dolgok ilyen állása mellett mégiscsak jogos a demitizálás. Tévedés ne essék, én nem kívánok seregeket vezetni, csupán annyit tehetek, hogy szólok: ez és ez a személy nem alkalmas zászlóvivőnek.
Ki hát akkor az erdélyi magyarság vezéralakja, aki mögé felsorakozhatnak a választópolgárok?
Én nem alakot, csupán egy vezéreszmét neveztem meg másfél évtizede: az össznemzeti okosodást, de senki sem figyelt rám. Elhiszem, mert a tanulás kiment a divatból. Véleményem szerint az univerzális nemzetstratégia egy ötbetűs szó: tudás. Tessék a japán példát követni.
Kuszálik Péter (1949, Kolozsvár)
Mérnök, bibliográfus, szerkesztő. 1973-ban diplomázott a Kolozsvári Műegyetem gépgyártás-technológia szakán, azóta Marosvásárhelyen él. 1990-ig a Metalotehnica gépgyár mérnöke, azóta volt már szabadúszó lexikonmunkatárs, sajtóbibliográfus és alapítványi adminisztrátor, 2001-től könyvkiadói szerkesztő. 1992-től van jelen a hazai sajtóban, meghívott publicistaként rovatai voltak a Népújságban, Krónikában, 1998–2005 között a Romániai Magyar Szóban.
Leveleskönyv című regénye a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet pályázatán díjat nyert, sajtóbibliográfusi munkájáért Joseph Pulitzer Emlékdíjat kapott (2002). Könyvei közül: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989 (1996, Teleki László Intézet, Bp.); Mörfi. Följegyzések a 20. század végéről (1996, Mentor); Mörfi újabb szövegei (1998, Pro-Print); Mörfi a köbön (1999, Pro-Print); A romániai magyar sajtó 1989 után (2001, Teleki László Intézet – Erdélyi Múzeum-Egyesület); A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom történetéhez (2001, Pro-Print); Kós Károly emlékkönyv (Mentor, 2003).
Térjünk vissza a kötet hősére. Milyen a viszonya Tőkés Lászlóval?
Egy iskolába jártunk Kolozsvárott, ő három vagy négy évvel utánam végzett. Két bátyját ismerem közelebbről, András – Marosvásárhely egyik legjobb fizikatanára – vett rá 1979-ben arra, hogy szakórákat vállaljak a Papiu Líceumban, amikor a sokoldalúan fejlett szocialista rendszer egyik programjaként bevezették a középiskolákban is a magyar nyelvű szakmai oktatást.
Óriási haszna ennek a munkának az volt, hogy megtanultam a magyar műszaki nyelv gépgyártással foglalkozó fejezetét. Lászlóval nem volt semmilyen kapcsolatom, éveken keresztül írtam róla is a Morfondír rovatomban, róla meg a Reform Tömörülés rebellis ügyeiről, de közvetlen kapcsolatunk nem volt. Tőkés Lászlónak elismerem az érdemeit, de a politikai tevékenységét – sem úgy általában, sem részleteiben – nem tudom dicsérni, körülbelül erről szól az a szamizdat, amiről beszélünk.
Kiállna Tőkéssel egy nyilvános vitára?
Nem tartozunk ugyanabba a kategóriába. Ő kiváló prédikációkat tart és tüneményes sérelmi beadványokat fogalmaz, én csak egy sima pamfletíró vagyok. Ő lebilincselő szónok, én csak papír előtt tudom összehozni a mondanivalóm. Különben még nem volt rá példa, hogy valamely kritikusát vitára invitálta volna.
Bíróság elé viszont nem egy megtévedt bárányt idézett az eddigiekben. Az én kétszáz oldalas magánlevelem viszont nem bírósági ügy, legfennebb az újságíró-egyesület etikai bizottsága mondhat róla véleményt.
A kötetben több utalás esik a Szentírásra. Ön keresztény emberként vitatkozik Tőkéssel?
A politikai opcióm elvileg a kereszténydemokrata irányba húz, de inkább saját pártot alapítottam, a Mörfi Barátai Frakciót, de e kis tömörülés aktivitása nem éri utol az EMNT-ét. Írásomban néhai Ágoston Albert szokását követem, ő presbiterként olvasta a fejére László atyánkfiának azokat a bibliai igéket, amelyekről időközben megfeledkezett.
Hogyan látja a politika és az egyház viszonyát a 21. század eleji Erdélyben?
Évszázadokon át folyt a harc az egyház és a hatalom szétválasztására, kár lenne most ismét összemosni a kettőt. Tőkés példája igazolja a legszebben, mi lesz abból, ha a politikusok zsoltárokat idéznek a parlamentben, s a papok hirdetik az autonómiát.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

A forradalom szikrája
(részletek)
Kuszálik Péter
A romániai gengszterváltás körüli események – tova húsz év után is – újabb és újabb írásműveket inspirálnak. E korszakot négy hónapnyira becsülik (Temesvártól az 1990-es többpárti választásokig), de ebből én csupán a kezdetekre, különösképpen a forradalom szikrájára fókuszálok. Mert az roppant derék dolog, ha az ember fia hirtelen fölindulásból (vagy előre megfontolva) megtagadja, hogy kilakoltassák a temesvári lelkészlakásból, s ezzel valamely arányban hozzájáruljon a gengszterváltás nemes folyamatához, de a forrongás elmúltával dolgos esztendők következnek, melyekhez alaposság, szakmai tudás, kiegyensúlyozottság, józan értékítélet szükségeltetik.
A forradalmárok helyét átveszik a reformpolitikusok. Ez törvény. Mert az utca népe fel tudja ugyan borogatni a hatalom szekerét, de nem tud reformokat, alkotmányt szövegezni. A reformokat nem közfelkiáltással hagyatják jóvá egy népgyűlésen, ezervalahány ártatlan résztvevővel, más annak a módja. – A szerepek ki vannak osztva, s ki a szerepét nem tudja eljátszani, azt kifütyülik, leváltják, félreállítják. Nincsenek cáfolhatatlan bizonyítékaim a romániai gengszterváltás igazi történetéről, így magam is csak spekulálgatok a lehetséges változatok özönében. (...)
1989/90 fordulóján történt, ami történt, a vélemények különbözősége jegyében egymásnak ellentmondó írások születtek, kérem az olvasót, hogy írásomat is csak annak tekintse. E szamizdat csupán a jéghegy csúcsa! Az anyaggyűjtés során elsősorban a sajtóközleményekre alapoztam, s hol vannak még a titkosszolgálati források... (...)
Hálátlan dolog a ’nemzet nagyjairól’, a ’zászlóvivőkről’ terhelő adatokat közzétenni, de minden nemzetben annyi önbírálatnak is kell lennie, hogy hűvös elmével fogadja egy-egy demitizáló szöveggyűjtemény megjelenését. Darázsfészek, tudom. A Purgatórium is megszülte a maga vitácskáit, ám az olvasói vélemények döntő többsége elismerte, hogy azt „a kötetet meg kellett írni”, mert „ezekről az eseményekről nem tudtunk” és „szomorú dolog, de el kell fogadni”.
Egy korai figyelmeztetés
Szilágyi Aladár – azok után, hogy elolvasta Sáfrán István könyvét – nyílt levélben tette közzé a véleményét. (Kelet-Nyugat, 1990. febr. 22.) – Amit kifogásolt: a magyarországi újságíró túlzott gyorsasággal írta meg a könyvét, emiatt sok pontatlanságot tartalmaz, ugyanakkor Sz. A. nem ért egyet a kötet által képviselt eszmeiséggel sem.
Idézem: „A Tőkés Lászlóról írottak bizonyára helytállóak, hitelességüket a tiszteletes úr tudná igazolni. Csakhogy egy ellenvélemény – lehet, hogy előítélet – mocorog bennem. Mindaz, amit és ahogyan a magyarhoni és más külországi publicisták a ’Tőkés sztori’-ból gyártanak, nagyrészt a szenzációra épül, kísértetiesen emlékeztet a sztárcsinálás gyakorlatára. Évekkel ezelőtt sokat ártott nekünk a Nálatok kialakított Sütő-kultusz [nota bene: ez a levél a véres márciusi események előtt íródott]. Úgy hiszem, Sütő Andrásnak is... Számunkra ő a primus inter pares az erdélyi írói rendben.
De alakját egyoldalúan és túlságosan felnagyították, s így árnyékát is megnövelték, mely sokáig rávetült az erdélyi magyar irodalomra, s ezáltal sok, jobb sorsra érdemes életmű maradt számotokra részleges vagy teljes homályban. Ne tegyétek ugyanezt Tőkés Lászlóval! Emberi nagyságát, bátorságát, karizmatikus egyéniségét valóban csodáljuk, de minden esztendőnek megvoltak a maga mártírjai mifelénk.” (Sz. A. több példát is ad, 1958-cal kezdődően.)
Két példát idéznék a kötet lapjairól:
„Ez a könyv a 20. század egyik legnagyobb eseményének a krónikája egy református erdélyi magyar pap szavaiból felépítve. (...) Ez az ember Krisztus édestestvére! Nagy hatalmat adott Néki az Úr! Ő küldte. Nemcsak Nekünk, hanem Közénk!” (Végh Antal fülszövege; Sáfrán: borító.)
„Tőkés László az első nem-mel, amit a temploma szószékéről kimondott, megdöntötte Nicolae Ceauşescu kommunista diktatúráját. Nem egyedül, [hanem] a hívekkel együtt, azokkal a magyarokkal és románokkal, akik mindent kockáztatva kiálltak az igazságért.” (Bertha Bulcsu előszava; Sáfrán: 7.) – Nosza! Itt van Krisztus kisöccse, akinek egyetlen szavába került megdönteni a diktátor hatalmát... Ki a Szentírást ismeri, tudja, hogy Krisztus nem diktátorok megdöntésére használta az Úrtól kapott hatalmát. Értem én, hogy egy jó reklámszöveggel a matrachulladékot is dohányként lehet eladni, de pusztán kereskedelmi megokolásból nem kellene ekkora jelzőket akasztani László barátunk nyakába. Nem szabad a Messiás-tudatot erősíteni egy mezítlábas halandóban, mert számtalan mellékhatást eredményez.
S hogy ez az idejekorán kimondott jámbor óhaj nem talált meghalló értelemre, azt n számú idézettel tudnám igazolni. Sokan még ma is istenként tekintenek a lelkészre, holott ő n+1 esetben igazolta, hogy csak egy gyarló ember, nem Messiás.
Szilágyi Aladár 1990 februárjában a személyi kultusz átkaira figyelmeztetett, de már elkésett vele. A temesvári segédlelkész már 1989 nyarától VIP-nek számított (...) s ez a VIP-árnyék – minden átkával és áldásával – azóta is rávetül az életére, karrierjére.
Őszintén kívánom: óvja meg őt a Megváltó a sztárok csúfos bukásától! Új Magyar Szó (Bukarest)

Példát adott a fiataloknak és mindannyiunknak
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek október 30-án 11 órakor a nagyváradi székesegyházban avatta boldoggá a 99 éve született vértanú püspököt, Bogdánffy Szilárdot.
A boldoggáavatási dekrétumot XVI. Benedek pápa küldötteként Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (a ma Szerbiához tartozó Crna Barán). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett.
Még 1929 nyarán felvették a nagyváradi Teológiai Akadémiára, ahol már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. A mindenben kiválónak talált és tanári pályára szánt növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, ahol a kor kiváló tanáraitól tanulhatta meg a lelkipásztorkodáshoz szükséges alapismereteket. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak „buzgalmáról és szerénységéről”, hanem „komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő Bogdánffyra.
Tanulmányai befejezését és a kisebb rendek felvételét követően 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz-plebániatemplomban. A következő másfél évtizedben a katolikus ifjúság oktatása és lelki nevelése állt életének középpontjában. Felszentelése évében a szatmári papneveldében kezdte el szolgálatát helyettes tanárként és tanulmányi felügyelőként. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. 1938-ban az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is magára vállalta. Ezzel szinte a teljes nagyváradi katolikus diákság szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.
A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940. szeptemberben visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói a szeminárium lelki vezetésével és az erkölcstan oktatásával bízták meg. Mindeközben 1936 és 1943 között a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán végzett felsőbb tanulmányokat, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
A második világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.
1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett.
János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék, valamint a bukaresti apostoli nunciatúra összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciatúrai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később, április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor: 12 évnyi kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba. 1992 márciusában Tempfli József akkori nagyváradi megyéspüspök indította el Bogdánffy Szilárd boldoggáavatási ügyét.
Irgalmas Istenünk,
te Boldog Szilárd vértanú püspöknek erőt adtál,
hogy bátor lélekkel kitartson
a szenvedés gyötrelmei között
és élete feláldozásával tegyen tanúságot
Egyházadhoz való hűségéről.
Alázatosan kérünk,
közbenjárására adj erőt nekünk is,
hogy földi életünk gyötrelmei után
választottaid seregében örökké örvendezhessünk.
A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben
Isten mindörökkön örökké. Ámen. MKPK Sajtószolgálat, Budapest

1956 és következményei Romániában
Volt-e forradalom Romániában 1956-ban? Ha nem, miként jellemezhetjük az akkori eseményeket, és mivel lehet magyarázni az 1957-64 közötti súlyos megtorlásokat?
Az 1956-os lengyel és magyar események romániai recepcióját erősen befolyásolta a Sztálin halálát követően indult politikai és gazdasági önállósodási folyamat. Politikai téren a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt ugyanakkor nem törekedett a belső pluralizmus kialakítására. Nem létezett, és nem is jöhetett volna létre egy, a Nagy Imréhez és köréhez mérhető mérsékelt „reformer” irányzat, sőt, Gheorghiu-Dej attól tartott, hogy az 1953-1954-es magyar reformkísérlet nyomán Moszkva Romániában is reformokat és személyi változásokat fog követelni.
Az SZKP XX. Kongresszusát követően pedig egyértelművé vált, hogy a bukaresti hatalom mozdulatlanságának és a reformok hiányának hátterében nem pillanatnyi zavar áll, hanem ez strukturális eleme a Vladimir Tismăneanu politológus által „szovjetellenes sztálinizmus”-nak nevezett konstrukciónak. Az egyetlen politikai reformkísérlet is csúfos kudarccal végződött: az 1956. április 3-12. között tartott négy Politikai Bizottsági ülésen a korábban „sztálinista” Miron Constantinescu és Iosif Chişinevschi élesen bírálta az állambiztonsági szervek túlkapásait és a XX. Kongresszus gyenge recepcióját, kiváltva ezzel a pártvezetés önvédelmi reflexeit. A magyar forradalom kitörése 1956. október 23-án „felkészülten” érte a román kommunista rendszert. Az 1956. október 24. és november 5. közötti diáktüntetéseket vagy rendvédelmi eszközökkel oszlatták fel (október 30-31-én Temesváron, november 5-én Bukarestben), vagy az etnikai kártyát kijátszva lehetetlenné tették megszervezésüket, (október 24-25-én Kolozsváron, ahol a Securitate feszültséget szított a magyar és a román diákság között). A román lakosság körében sikeresnek bizonyult az etnikai feszültség gerjesztése és a budapesti forradalom nacionalistaként/revansisztaként való megbélyegzése. A romániai ’56-os események így csak Temesváron „hasonlítottak” a magyarországi folyamathoz. A különböző nemzetiségek feszültségmentes együttélése Kolozsvártól eltérően kooperációs felületet teremtett a román, magyar, sváb vagy szerb diákok között, és ez nem korlátozódott a diáktársadalom kérdéseire (kollégiumok építése, ösztöndíjak emelése, orosz nyelvtanítás megszüntetése), hanem politikai követeléseikre is kihatott: a Temesváron közzétett „pontok” szinte megegyeznek a szegedi, majd a budapesti diákok eredeti követeléseivel. Október 30-án a temesvári megmozdulás akár forradalommá is válhatott volna, de ezt megakadályozta az állambiztonság rajtaütésszerű intézkedése, és a kétezer résztvevő diák ideiglenes internálása egy üresen lévő szovjet laktanyába.
A forradalom napjaiban és a magyar események hatására elsősorban, de nem kizárólag, Erdélyben többezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor. Ezek között megtalálhatóak nagyszabású összeesküvési kísérletek (Szoboszlay-, Faliboga-, Mărgineanu- és Sass-féle), illegális diákszervezet-alakítás és -működtetés (a székelyföldi Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – EMISZ, a Székely Ifjak Társasága – SZIT, a partiumi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége – SZVISZ, a felső Maros-völgyi Fekete kéz), valamint lokális vagy egyéni akciók: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazása vagy fenyegetése, mezőgazdasági szövetkezetek és üzemek szándékos megrongálása, szórólapok szerkesztése és terjesztése.
Noha az említett akciókban a résztvevők egymástól függetlenül, elszigetelten cselekedtek, az elindított nyomozások nem a fennálló rendszerrel szembeni „spontán” elégedetlenséget tárták fel a pártvezetésnek, hanem arra irányultak, hogy bebizonyíthassák: átfogó „ellenforradalmi” tevékenység zajlik, amely bizonyos társadalmi csoportok (a volt fasiszta és polgári pártok tagjai, a volt „kizsákmányoló elemek”, a tiltott vallási szekták és a legálisan működő egyházak) irányítása alatt áll.
Külön vizsgálat tárgya lehetne a romániai (és ezen belül az erdélyi magyar) értelmiség hozzáállása 1956-hoz. Nem könnyű, de el kell ismerni, hogy a rendszerben sikeresen integrálódott rétegei – nem csak a középgeneráció, hanem a fiatalok nagyrésze is – politikai veszélynek tekintette a forradalmat, és nem tudott vele azonosulni.
Kisebbségi emberként az erdélyi magyar nyilvánosság működtetői (élükön Fazekas János Központi Bizottsági titkár, aki Gheorghiu-Dej különmegbízottjaként végigjárta a Székelyföldet, hogy lecsillapítsa a kedélyeket) nemcsak saját pozíciójukat féltették, hanem az egész közösség által elért politikai integrációt is. A forradalom napjaiban több, fájdalmasan rendszerhű, a forradalmat súlyosan dehonesztáló szöveg látott napvilágot (pl. a Lelkiismeretünk parancsszava, amit november 4-én közölt a Vörös Zászló marosvásárhelyi napilap). Az 1957-es magyarországi „írósztrájk” idején pedig Romániából szállították Magyarországra a megfelelő politikai irodalmat. A romániai 1956 tehát perifériára szorult csoportok, személyek és nem egy közösség – kiváltképp annak vezetőinek – érdeme volt.
A magyarországi és a romániai megtorlásban ugyanakkor közös a folyamat kezdetének időzítése. Mindkét országban az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette a fordulópontot. 1957. január 17-én a román Belügyminisztérium operatív parancsot adott ki a volt politikai pártok és társadalmi szervezetek tagjainak azonosítására és vezetőinek letartóztatására, majd vizsgálat indult a közintézmények dolgozói által tanúsított politikai magatartásról.
A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőződött: egy 1967-es összegző jelentése szerint 1958-ban és 1959-ben az állambiztonság összesen 15.272 személyt tartóztatott le. Egy 1968-as kimutatás szerint 1956 októbere és 1963 decembere között összesen 24.472 személyt tartóztattak le politikainak minősített kihágás címén (ilyen volt például a tiltott határátlépés vagy a nemzetgazdaság megkárosítása); 3.663 személyt az 1950-ben bevezetett „adminisztratív büntetéssel” sújtottak, majd kényszerlakhelyre és/vagy kötelező munkára irányítottak. Összesen tehát közel 30.000 embert tartóztattak le és helyeztek vizsgálat alá. A kihallgatottak, a közvetett módon érintettek (családtagok, munkatársak, barátok) száma ennek a többszöröse lehet.
Az ítéletek száma 1957. január 1. és 1959. július 31. közötti időszakban megközelítette a tízezret. Az 1956 utáni években a katonai törvényszékek több tucat halálos ítéletet is hirdettek: 1957-1958 között 45 végrehajtott ítéletről van tudomásunk, de valódi számuk ennél lényegesen magasabb lehet. A börtönben, munkatáborokban vagy a kihallgatások során több százan vesztették életüket. Ehhez az adathoz hozzá kell adni a szamosújvári börtönben 1958. július 14-én kitört lázadás több tucat halálos áldozatát.
Az 1956 utáni romániai „forradalom nélküli” megtorlás tehát a magyarországihoz volt mérhető. Eltérőek voltak azonban az 1956 utáni „rendcsinálás” középtávú céljai: Romániában a hatvanas évek elején fel sem merült a konszolidált rendszer fokozatos liberalizációja, sőt, a magyar forradalmat követően új államépítési folyamat indult, amellyel a totalitárius állam egyszerre válaszolt a „lentről” és „kívülről” érkező kihívásokra.
Jól érzékelhető ez, ha a megtorlások etnikai megoszlását vizsgáljuk: a kezdeti szakaszban, 1957-ben a letartóztatottak nagy része román nemzetiségű, szélsőjobboldali meggyőződésű személy volt (a magyarok aránya a 10%-ot sem érte el). 1958-ban a magyarok aránya 15%-ra emelkedett, az 1960-as évek elején pedig elérte a 18-20%-ot, ami azt jelenti, hogy Erdélyben akkor már inkább a magyar kisebbségre „vadászott” az állambiztonság.
A legsúlyosabb ítéleteket is az 1958-1959-ben megtartott „magyar” perek során hozták meg (Szoboszlay-per, 10 halálos ítélet, Sass Kálmán-per, 2 halálos ítélet, EMISZ-per, 77 súlyos ítélet) A bírósági megtorlásnak kétszeres funkciót tulajdonítottak: az egyéni felelősségre vonás mellett egyre nagyobb szerep hárult az (nemzeti, vallási, vagy falusi közösség) elrettentésre.
Az 1956 utáni években alaposan átrendeződtek a román kommunista párton belüli viszonyok is: Gheorghiu-Dej pozíciója az 1958. nyári szovjet katonai kivonulás után annyira megszilárdult, hogy minden potenciális reformtörekvéssel vagy potenciális hatalmi kihívással (pl. az 1958-ban kizárt, nagyrészt nem román nemzetiségű „illegalistákkal”) szemben bírta a teljes pártapparátus támogatását.
A párt és az államapparátus megszilárdításához nagymértékben hozzájárultak a zsidókkal szemben foganatosított intézkedések is. Közel hat év tiltás után 1958 januárjában újból engedélyezték a zsidók kivándorlását, és néhány hét alatt több mint 120 ezer személy iratkozott fel a kivándorlási listákra. Őket azonnal eltávolították a korábban betöltött állásukból és „hűtlen” elemekként megfosztották román állampolgárságuktól is.
A közéletre jellemző alig leleplezett antiszemitizmus 1959-tól összekapcsolódott a szintén „idegen” magyarok elleni politikai támadással (Babeş és Bolyai egyetem erőszakos egyesítése Kolozsváron, majd ősztől az önálló magyar iskolák megszüntetése vagy „tagosítása”). Az 1956 utáni kisebbségpolitikai fordulat a két világháború közötti államépítési technikák újbóli bevezetéséhez és egyre szisztematikusabb alkalmazásához vezetett: felgyorsult az észak-erdélyi városok románosítása (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, később Marosvásárhely), a nem román kulturális/oktatási intézmények elsorvasztása, a kisebbségek gazdasági/társadalmi érvényesülésének megakadályozása (pl. a gyárakban és közüzemekben alkalmazott „numerus clausus”).
Az állampolgárok életébe való beavatkozásában az 1956 utáni perek és az elítéltek családjai ellen meghozott intézkedések csak a jéghegy csúcsát képezték. 1956-tól ugrásszerűen megnőtt a Securitate által többnyire zsarolással beszervezett, majd vele akár évtizedekig együttműködő személyek száma; Magyarországhoz hasonlóan, Romániában is számos volt politikai üldözött, börtönviselt ellenállót sikerült megtörnie az állambiztonságnak. Későbbi együttműködésükkel a volt ellenzékiek saját társaik előtt is hitelüket vesztették. A politikailag integrált rétegek, a diktatúra előnyeit élvező vagy a diktatúrát túlélni akaró tömegek önigazolásként azzal érvelhettek, hogy 1956 után már nincsenek „tiszta” emberek.
Még mindig az a mondás tartja, hogy 1956 az első szöget ütötte a szocializmus koporsójába. Kerek, de hamis mondat, különösen Romániában, ahol a következő időszakban vált igazán elfogadottá az egyre erősebb nemzeti beütéseket viselő kommunista rendszer.
Stefano Bottoni, Transindex.ro

V. Interetnikai Színházi Fesztivál
Kezdődik a „második felvonás”
Félidejéhez érkezett a romániai nemzetiségi színházak seregszemléje Aradon, és ezért úgy gondoltuk, hogy arra kérjük az illetékeseket: az eddig látottak alapján alkossanak véleményt a rendezvény színvonaláról.
Jászay Tamás magyarországi színikritikusra, a zsűri elnökére és Zsehránszky István színikritikusra, a fesztivál „szülőatyjára” hárult a feladat.
„Nagyon izgalmas, és bár korai erről nyilatkozni, mert csak a félidőnél járunk, sok olyan előadáson voltam, amit korábban nem láthattam, másrészt egyesek új színházi nyelvek felé próbálnak nyitni, és ettől érdekesek – kezdte Jászay Tamás. – Összességében pozitívak a benyomásaim, de természetesen, az egyes előadások külön értékelésétől most eltekintenék. Többször éreztem úgy, hogy egy úton járnak az alkotók, és ez az út hosszú, több állomása van, és mindenki különböző felkészültséggel, útravalóval vágott neki. De komolyan veszik a feladatukat, és elkötelezetten haladnak előre, és ez a legfőbb pozitívum.”
A fesztivál történetében most először osztanak díjakat. Hogy ez versenyszellemet termet-e, illetve nagyobb teljesítményre ösztökéli-e a résztvevőket, arról a következő volt a zsűrielnök véleménye: „Önmagában a díjazást jónak tartom. Egyrészt médiavisszhangot kelt, másrészt az alkotók, a művészek elhelyezhetik magukat egy képzeletbeli rangsorban. Aki itt jelen van, bizonyos értelemben a legjobbak közé tartozik; a fesztiválnak nem volt előválogatója, hanem a színházak ajánlották az előadásokat, és feltételezem, hogy azokat, amelyekről úgy gondolták, hogy őket méltán képviselhetik. Persze, a zsűri döntése mindig szubjektív, és biztos, lesznek az eredménnyel elégedetlenek is.”
Zsehránszky István színikritikus a fesztivál elindulásánál bábáskodott. „1999 szeptemberében Eckstein-Kovács Péter akkor kisebbségi miniszter felkérésére a Kisebbségvédelmi Hivatal – most Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala – igazgatója lettem, és közel tíz évig dolgoztam ott – emlékezett vissza. – A hivatal jelentős összegeket pályáztat interetnikus rendezvényekre, és én megláttam a lehetőséget, mert mi lenne jobb, mint egy ilyen nemzetiségi színházi találkozó? Előbb becsületbeli feladatot kellett teljesítenünk: feltámasztani a nemzetiségi színházi kollokviumot. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vállalta, és 2001-ben újraindult a kollokvium. Dali Sándor megpróbálta ugyan 1992-ben feléleszteni, de csak egy alkalommal sikerült megszerveznie, mert nem kapott több támogatást. Azonban a kollokvium 1978-ban indult, majd 1980-ban, a második után egyszerűen megmondták a szervezőknek, hogy hagyják abba… Mivel a kollokviumok kétévenként vannak, arra gondoltam, hogy használjuk ki a másik évet, s indítsunk egy vándorfesztivált. Az első 2002-ben volt Bukarestben, és most már az ötödiknél tartunk – kollokviumból is tavaly volt az ötödik. Az inkább műhelymunka jellegű, workshopokat is beiktattunk, a fesztivál pedig bemutató jellegű. Bukarestben meg akartuk mutatni, hogy színvonalas a kisebbségi színház; a Temesvári jobban sikerült, ott már látszott, hogy komoly értéket képviselnek a nemzetiségi színházak; a marosvásárhelyi örömünnep volt a közönség számára is, mert a vásárhelyi színházon kívül – amellyel hol elégedett, hol nem – egy csomó más produkciót is láthatott a publikum. Brassó csalódást jelentett, mert valaha a Cenk alatti város volt az erdélyi magyar színházak legjobb turnéállomása, mindig telt ház előtt játszottak ott a társulatok, és a legjobb évada Brassónak volt, mert oda minden színház ment. 1989 után kevesebb pénz jutott a turnékra, és az a kert, amelyet nem művelnek, elgazosodik – a csodálatos brassói közönség is „lepusztult”. De jó, hogy hosszú ideig tart egy ilyen rendezvény, mert a fesztivál végén kezdtek jönni a nézők. A német és zsidó színházakat azok a magyar diákok mentették meg, akik idegen nyelvnek a németet választották az iskolába, mert a szegény brassói német közösség elöregedett, tagjainak már fáj az élet. Aradon azt láttam eddig, hogy konstans a közönség. Kimondott teltházról nem beszélhetünk, de mindig vannak szép számban. Ugyanazokat az arcokat láttam, ami azt jelenti, hogy van egy erős színházkedvelő réteg, amelyet az Aradi Kamaraszínháznak a működése óta sikerült megszólítania. Megszokták, hogy van hová menni színházba, és jönnek is szeretettel, kíváncsisággal, érdeklődéssel.”
A zsűritag a szakmai színvonallal is elégedett. „Olyan erősen indult a fesztivál, hogy féltem, sikerül-e tartani ezt a lendületet – fogalmazott Zsehránszky. – Az UNITER-díjas Rosencrantz és Guildenstern halott című darab volt az első napon, illetve az Aradi Kamaraszínház felerősített előadása. Láttam egy hónapja Székelydvarhelyen a Liselotte és a májust, és siralmasan gyenge volt. Itt kisebb csoda történt, mert öröm volt nézni, egy teljesen más, színvonalas előadást láthattunk, amely méltán szerepelhetett egy napon a temesváriak díjnyertes produkciójával.”
Holnapi műsor
17 órától az Aradi Kamaraszínházban a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Stop the tempo című produkciója látható, amely egyben magyar nyelvű ősbemutató is. Gianina Cărbunariu kortárs román drámaíró darabját Sebestyén Aba, a stúdiószínház alapítója rendezte. 19.30 órától a Ioan Slavici Klasszikus Színházban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye várja a közönséget a Nóra reloaded című Henrik Ibsen-adaptációval (a Patkó Éva rendezte előadás 14 éven felülieknek ajánlott). 22 órától az Aradi Kamaraszínházban a Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem színművészeti hallgatói Friedrich Dürenmatt: Play Strindberg című előadása látható (rendezte: Hatházi András).
Pataky András, Nyugati Jelen (Arad)

A hónap könyve a Teleki Tékában
Temesvári Pelbárt: Stellarium coronae benedictae Mariae Virginis
(A Boldogságos Szűz Mária csillagkoronája)
Szerzőnk 1430-40 körül született Temesváron. Teológiai tanulmányait a krakkói egyetemen végzi, majd belép a ferences rendbe. 1483-tól haláláig a budai ferences kolostorban él, itt írja meg nagy sikerű latin nyelvű prédikációit. Munkáinak alapgondolata az aszketizmus és a Mária-kultusz; felemeli hangját a humanizmus ellen, sőt magát Mátyás királyt sem kíméli, elítélve az uralkodó életmódját. A ferences szerzetes 18 év alatt szinte 500 prédikációt ír, így próbálva segíteni a kevésbé művelt lelkészek munkáját. Tanítványával, Laskai Osváttal az egyedüli magyar szerzők, akiknek munkája ősnyomtatvány formájában is kiadásra került.
A Teleki Téka könyvállományában hét (1497-1586 között kiadott) műve található meg. Szövegeit egyszerű nyelven fogalmazza meg, célközönsége a környék lakossága. Munkái közül említést érdemel a Pomerius (Gyümölcsöskert) sorozat, valamint az Aureum sacrae theologie Rosarium enciklopédia. Ezek mellett legismertebb írása a Stellarium coronae benedictae Mariae Virginis (A Boldogságos Szűz Mária csillagkoronája) című, latin nyelven írott Mária- prédikációk gyűjteménye.
A Stellarium megírásának oka egy Máriának tett fogadalom volt, a pestisből való gyógyulás reményében. A kötetet Jacobus Wolff de Pforzheim adta ki Baselben, feltételezhetően 1497-1500 között. 12 részből áll, Mária különböző ünnepeire írt beszédekkel, amelyek két fő téma köré csoportosulnak: Mária mennybevétele, valamint az általa játszott közvetítői szerep az Isten és az emberiség között. A könyv az 1500-as évek egyik sikerkönyve lett, néhány évtized alatt 22 kiadás kerül nyomtatásra.
A ferences szerzetes művei Európa-szerte népszerűek az újkorban. Az egyik legsikeresebb magyar szerző külföldön (művei 90 kiadást értek el), ugyanakkor a magyar kódexirodalomra is jelentős hatással van. Munkásságának köszönhetően Temesvári Pelbártot a középkori katolikus egyház egyik legnagyobb prédikátoraként tartják számon.
Weisz Szidónia, Népújság (Marosvásárhely)

Magyar ház avatása Lupényban
Válságban is építkező közösség
Régi álom valósult meg szombaton a lupényi magyarság számára, amikor sor került a magyar ház ünnepélyes felavatására, vulkáni és petrozsényi vendégek és természetesen a helyi magyarság képviselői jelenlétében.
Évek óta tartó erőfeszítés eredményeként létesült az új lupényi közösségi ház, melyben az RMDSZ-székház mellett magyar civil-, kulturális- és ifjúsági szervezeteknek is székhelyt biztosít.
Reméljük, hogy az új közösségi központ jobban összefogja a bányavidéki magyarságot, s talán a fiatalokat is haza hozza, mondta a házigazda Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke. Mert sajnos a fiatalok hátat fordítanak a bányavidéknek: akik Dévára a Téglás iskolába mennek tanulni, majd Temesvárra vagy Kolozsvárra egyetemre, azok már nem térnek haza. Éppen ezért fontos a fiatalság felkarolása, mert ők viszik tovább a magyarság fáklyáját a bányavidéken is, ők építik a jövőt. Benedekfi Dávid köszönetet nyilvánított mindenkinek, aki anyagilag vagy munkával járult hozzá az új magyar ház létesítéséhez, noha az oroszlánrészt – anyagilag és munkavégzés szempontjából egyaránt – maga a lupényi RMDSZ-elnök biztosította.
Az új magyar ház tartsa össze a magyarságot, legyen apró lépés a magyar jövő építéséhez, reményeink megvalósításához, mondta ünnepi felszólalójában Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke. A tapasztalat bebizonyította, hogy a magyarság akkor halad, akkor építkezik, ha összefog. A szembenállás viszont sehová sem vezet. Széll Lőrincz, ifjúsági államtitkár-helyettes a szilárd alapok fontosságát emelte ki: a szórvány-magyarságnak van képviselője az EU-parlamentben, országos szinten a kormányzásban, megyei szinten a prefektus révén, csupán helyileg, az önkormányzatban nincs képviselet. Remélhetőleg 2012 után a magyar ház összefogó hatására sikerül ismét bejuttatni magyar képviselőt a helyi tanácsba is.
Lélekkel kell megtölteni a házat, hangsúlyozta Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa. Mert az intézmény akkor tartós, ha lélek van benne. S amire jövőt lehet építeni a magyarság számára. Kétségtelen, a Zsil völgyében a körülmények mostohák, de a magyarság ennél jóval nehezebb megpróbáltatásokon is átment.
A református és az unitárius lelkipásztorok Isten áldását kérték a magyar központra, Farkas Éva lupényi tanárnő pedig örömét fejezte, ki, hogy egykori tanítványait nem törte le a kezdeti idők nyomorúsága, s 20 évvel a rendszerváltás után szép pályafutást értek el, és rengeteg munkát végeztek a Zsil-völgyi magyar közösség felemelésére.
András József, a petrozsényi RMDSZ elnöke örömének adott hangot, lupényi testvérei sikerére, azon reményét fejezve ki, hogy hamarosan a közeli Petrozsényban is hasonló magyar központ létesülhet.
A szalagavatóval és a pezsgőbontással azonban nem ért véget a Zsil-völgyi magyarság ünnepsége. Az egyház által tavaly visszaszerzett egykori római katolikus iskola épületében folytatódott, szüreti bállal. A lupényi általános iskola diákjai táncos-zenés előadása után, a mulatozásé és a jókedvvé volt a főszerep.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)

kérdezett:B. D. T.
VÖRÖS ERDÉLY
Rákattan a román közönség a Magyar Autonóm Tartományra
"Meg kéne érteni, hogyan működhetett ez az ország a 80-as években, hogy is nem omlott össze" - Stefano Bottoni román nyelvű könyvéről és a kutatás további irányairól. [interjú]
A román történetírásban mindeddig kiaknázatlan területeket nyit meg a Transilvania Roşie, például 1956 eseményeinek romániai hatástörténetével mindeddig nem igazán foglalkoztak a kutatók – méltatta Vasile Puşcas egyetemi professzor Stefano Bottoni történész román nyelvű kötetét a hétfői kolozsvári bemutatón.
Zsúfolásig telt a Gheorghe Bariţiu Történelmi Intézet konferenciaterme, sokan kíváncsiak voltak a Sztálin a székelyeknél című, a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960) történetét feldolgozó kötet rövidebb, román nyelvű változatára, amely voltaképpen Bottoni olasz nyelvű doktori disszertációjának kiegészített fordítása. Bottoni politikatörténetből és módszertanból is jelesre vizsgázott, és olyan új kutatási területeket nyitott meg, hogy akár száz kutatónak is elég munka lenne
továbbgördíteni a felvetett témákat – mondta a professzor, kiemelve a fiatal történész „bátorságát”, amellyel kutatási témájához nyúlt. Ugyanakkor hiányolta például, hogy a román nemzetiségű kommunista nomenklatúrával kapcsolatos forrásokat, például emlékiratokat kevésbé használt fel az író, főként a kisebbségi, magyar kommunista pártvezetőkről esik szó a könyvben.
Lucian Nastasă-Kovács, a George Bariţiu intézet kutatója a forrásanyag gazdagságát emelte ki, megjegyezve, hogy bár eltelt 20 év a ’89-es fordulat óta, nem igazán dolgozták fel és publikálták a kommunizmus korszakára vonatkozó párt- és egyéb dokumentumokat. Bottoni munkája igazi interdiszciplináris kutatás, és sikerült, amennyire lehetett, eseményeket és szálakat rekonstruálnia benne a Magyar Autonóm Tartomány létrehozása és működése kapcsán. Az adatok és sokszor megbízhatatlan források dzsungelében nehéz GPS nélkül tájékozódni – tette hozzá –, ám Bottoninak mégis sikerült, ellenállt a bizonytalan vagy hiányos dokumentumok „provokációinak”, és igényes munkát tett le az asztalra. Egy román történész, hacsak nem ismeri a magyar és német nyelvet, nem tudott volna írni erről a témáról, jegyezte meg.
A román történészek ugyanakkor felhívták a figyelmet a könyv fordításbeli hiányosságaira, terminológiai problémákra is, ám mint elhangzott, nehéz volt a fordító dolga, hiszen a nemzetközi kapcsolatok területének nincs is igazából kidolgozott román szakterminológiája. Horváth István, a román nyelvű könyv társkiadójának, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetnek a vezetője az utóbbi két év kiadványairól beszélt. Az autonómiadiskurzust nem lehet megérteni a MAT történetének ismerete nélkül – hívta föl a figyelmet. Stefano Bottoni 2002-ben kezdte el a kutatást. Egyrészt az érdekelte, hogyan „született” és hogyan „nőtt fel” az a kommunista diktatúra, amelyet Ceauşescu-rezsimként ismerünk, hiszen erről még mindig nagyon keveset lehet tudni; illetve hogy a Magyar Autonóm Tartomány
valódi autonómiát biztosított-e a romániai magyar kisebbségnek, vagy egy formális sztálinista kreáció volt, tartalom nélkül. Arra a következtetésre jutott, hogy ez egy szovjet típusú autonómia volt, amely voltaképpen nem a nemzetiségi jogok bővítését szolgálta, hanem hogy „magyarul is lehessen építeni a szocializmust”. Ez az utópia pedig „sokak előtt elfedte, hogy öntudatlanul is segédkeznek egy rendkívül kemény diktatúra kiépítésében”. 1956-ig még egyes magyar vezetők is elhitték, hogy a MAT „kis magyar világ” lehet, ám a magyar forradalom hatására más irányt vettek a dolgok, a román hatóságok átértelmezték a magyar nemzetiségi kérdést, megtorlások voltak, 1959-60-ra átszervezték és elsorvasztották a MAT-ot is. (Bővebben lásd a Sztálin a székelyeknél című kötetben, amely elérhető az Adatbank.ro-n itt.)
Bottoni vázolta a kutatás további lehetséges irányát is a kolozsvári könyvbemutatón. Egy néhány éven belül tervezett folytatásban azt a kérdést próbálja majd megválaszolni, hogyan kezdődhetett el a 60-as évek második felében a liberalizáció korszaka, és hogyan vált a 80-as évekre keményen elnyomó, represszív rezsimmé? Miért volt ennyire stabil a Ceauşescu-rezsim? Mi történt az átmenetkor, és hogyan reagált Románia az „új korszak” kihívásaira? Az etnikai problémákat minél tágabb társadalmi perspektívában kell majd értelmezni – tette hozzá.
Arra számítottam, sokkal több román nemzetiségű jön el a könyvbemutatóra, mert ugyan zsúfolt volt a terem, de a közönség fele magyar volt.
Stefano Bottoni: – A könyvemet is magyarok vásárolták főleg, román nyelven talán csak egyet dedikáltam. Bukarestben azonban lesznek. Másrészt meg ki ér rá délután 3-kor könyvbemutatóra jönni? De amikor beléptem, és láttam, mennyire tele van a terem, azt mondtam, rendben van. A lényeg az volt, hogy bemutassuk a könyvet a román közönségnek.
Mit gondolsz a Vasile Puşcas által megfogalmazott kritikáról?
– Teljesen igaza van, és ha most kellene megírnom a könyvet, nem így írnám meg. Mikor tavaly szó volt egy új kiadásról, már akkor felmerült ez bennem, hiszen azóta kicsit változott a perspektíva. Nem így közelíteném meg a témát, nem a nemzetiségi szempont lenne az elsőrendű. Többet foglalkoznál a román forrásokkal?
– Nemcsak a román forrásokkal, hanem a románokkal. Meg a németekkel. Nagyobb tere nyílt volna az összehasonlításnak, elhelyezni Erdélyt, Európa-szinten összehasonlítani Jugoszláviával, Szlovákiával – sokkal jobban ki lehetett volna domborítani ezt az összehasonlító perspektívát. Nyilván még több időt, energiát kellett volna rááldozni.
Nem kizárt, hogy lesz még ennek a könyvnek egy kiadása, de nem ezt a könyvet kell még egyszer megírni. Olyant viszont meg lehetne egyszer írni, amely 1945-től 1989-ig dolgozza föl a korszakot. Az lehetne majd a folytatás, néhány hibát korrigálva.
Puşcas kitűnő ember, nagyon jó olvasó, jól látta a gyengeségeket, és jó, hogy szóvá tette. Szóval, én is töprengtem, hogy új könyvet írjak, nagyon belenyúljak a régibe? Végül alig nyúltam bele, csupán néhány új szakirodalommal bővítettem ki.
A könyvbemutatón is beszéltél arról, hogyan lehetne folytatni a kutatást. Korai erről bővebben mesélni, vagy már vannak kialakult terveid?
– Tervek vannak, a megvalósítás odébb van. Akár az EU-projekteknél, a pályázat első részénél vagyunk (nevet). Van az alapötlet: meg kéne érteni, hogyan működhetett ez az ország a nyolcvanas években, hogy nem omlott össze – és ha nem történik ez a '89-es dolog, abszolút nem is omlik össze. Semmi jele nem volt az ellenzékiségnek, ellenzéki mozgalmaknak, civil társadalom nem létezett. Olyan könyvekre támaszkodom, amelyek most jelentek meg, az egyik Stephen Kotkin: Societatea necivilă című munkája. Ez a könyv letarolja a civil társadalmas mítoszokat Kelet-Európában. Társadalom nem létezik – szólt Thatcher híres mondata. Nos, társadalom lehet létezik, ám civil társadalom valóban nem létezik! Legalábbis itt nem létezett.
Most, hogy egy nagy amerikai professzor megmondta a tutit, már el lehet indulni bizonyos irányokba, pontosabban bátrabban lehet kijelenteni olyan dolgokat, amit szerintem már sokan éreztek, hogy ez a nagy civil társadalmas teória kicsit recsegett-ropogott. Valószínűleg ki lehet jelenteni, hogy a román forradalmat nem lehet felfogni a civil társadalom győzelmeként – mert nem a civil társadalom robbantotta ki. Nem a civil társadalom robbantotta fel a kommunizmust, és nem az antikommunisták, akik gyakorlatilag nem voltak. Hanem egy egészen váratlan esemény, amit nem lehet a KGB-vel és Moszaddal és a magyar titkosszolgálattal magyarázni, mert igenis voltak belső mozgatórugói. Meg kell érteni, hogy mi.
Stefano Bottoni: az 1989-es romániai fordulat értelmezései
Ezt a hosszú folyamatot, ezt a hosszú forradalmat, amely 1989. decemberben indult, és júniusig, legalább a bányászjárásig eltartott, ezt az elhúzódó, nagy politikai konfliktust, ennek a logikáját csak úgy lehet megérteni, ha előtte megértjük, mi van mögötte. Milyen volt a Ceauşescu-rendszer, és mi volt a legitimációs forrása? Hogyan lehetséges, hogy ez a rendszer, amely a nyolcvanas években gazdasági-társadalmi viszonylatban egyre rosszabb, egyre borzasztóbb, mégis fennmarad? És nincsenek reformok, számottevő belső erjedések stb. Ez az igazán nagy probléma. Ha valami nem történik egészen véletlenül Temesváron, gyakorlatilag az ország többi része mozdulatlan marad. És az ország nagy része otthon marad, amikor a megmozdulások vannak, ez az a forradalom, amit mindenki a tévében néz, de amire kevesen mennek ki. Ez arról árulkodik, hogy valószínűleg sokkal többen meg voltak elégedve valamilyen szinten ezzel a rendszerrel, mint ahogy gondoltuk volna. S ez problémákat vet fel, mert hogy lehet élni egy ilyen rendszerben? Mik a túlélés stratégiái, hogyan élik túl az emberek ezt a rendszert?
Ebből a szempontból mondtam, hogy nem jó kizárólag a kisebbségi perspektíva, mert nyilvánvaló: kisebbségi perspektívából ez a rendszer borzalmas volt. Magyarnak lenni a nyolcvanas években valami katasztrófa volt. Ez egyértelmű. De románnak lenni milyen volt? Moldvában, Olténiában, valahol Arad megyében? Lehet, nekik sokkal jobb volt, és sokan észre sem vették, hogy milyen burokban élnek.
Ebből az is következik, hogy az értelmiségi, illetve a kisebbségi perspektíva nagyon torzít. Nyilván kialakul az a jellemző frusztráció, hogy gyakorlatilag van egy borzasztóan elmaradt társadalom, ahol nincs mit kezdeni. A hülye nép mítosza. Hogy mi márpedig szeretnénk valamit kezdeni a "poporral", de az buta. Hagyja magát irányítani, nem határoz, nem dönt, nem tiltakozik.
De azt kéne kideríteni, hogyan élte meg ezt az egészet a "popor", a nép, az egyszerű emberek, régi terminológiával élve a munkások és a parasztok. Ezen dolgozom, de itt nemcsak források kellenek, hanem először a megközelítést kell megtalálni. Mert az, amit eddig olvastam a Ceauşescu-rendszerről, nem volt teljesen meggyőző. Vannak már jó elemzések, de Ceauşescu és az a 20-25 év még mindig olyan megfoghatatlan. És 20 év után még mindig téma, sokkal mélyebb nyomokat hagyott, mint gondolták volna 10-15 éve, mikor azt hitték, hogy a fiatalok egy egészen más világban nőnek fel.
Lehet, hogy a fiatalok nem tudják, mi volt akkor. De érzik. Az, ami volt, nagyrészt ma is meghatározza az életterüket. Ezt kellene valahogy megfogni.
A Transilvania Roşieben szerinted melyik az a téma, ami leginkább újszerű lesz a román értelmiség számára?
– A Magyar Autonóm Tartományra rácuppantak, az nyilván érdekes téma, mert ők is hallottak erről elég sokat, de csak legendaszerűen vagy említés szintjén. Most kapnak egy kemény, dokumentumokon alapuló, 40 oldalas narratívát arról, hogy ez milyen volt. Illetve arra is fel lehetne figyelni, hogy az erdélyi kommunista építkezést mennyire meghatározzák a magyarok és egyáltalán a kisebbségiek a negyvenes-ötvenes években. Rendben van, hogy nemcsak a zsidók meg a magyarok hozzák be a kommunizmust, de igenis benne vannak, tehát ez az egész sztálinista kurzus igenis egy kisebbségi építkezés is. Akár arra is lehetne hivatkozni, hogy én ezzel visszaigazolok bizonyos állásponthoz, de úgy látom, Puşcas sem ilyen irányba vitte el a kritikát.
Ami viszont jó lenne, ha bekerülne a köztudatba, az 1956. Két ’56-os fejezet is van, a könyv felépítésében elég hangsúlyos ’56 szerepe és az 1956 utáni megtorlások. Jó lenne, ha ezen a vonalon el lehetne indítani a fiatal kutatókat. Rengeteg jó doktori témát lehetne adni ennek a könyvnek valamelyik szeletéből, mert amibe én belemarkoltam, az egy elsietett dolog.
Én siettem, rengeteg mindenbe fogtam bele, és nagyon sok helyen csak utaltam a problémákra. Viszont ezek olyan problémák, amelyek egy normális országban 10 doktori disszertációt indítanának el. Ideje annak, hogy megszülessenek végre az igazi mélyfúrások.
Hiába mondják, hogy amit én csináltam, az mélyfúrás: nem igaz. Egy-két fejezet eléggé mélyfúrás, de a többi nagyon felszínes. A probléma az, hogy mihez képest volt felszínes... Most eljött az ideje annak, hogy még mélyebbre ássanak. Transindex

Cselekedni kell: március 15-re kész a szórványstratégia
Jövő év március 15-ig készülhet el a végleges szórványstratégia – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága hétfőn. A szórványstratégiáról szóló tervezetről az egyeztetés a hét végén kezdődött el Temesváron.
A tanácskozáson részt vevő egyházi és civil szereplők nagyra értékelték a kormányzat nyitottságát a téma iránt, és – mint a közleményben kiemelték – készséggel vesznek részt a részstratégia alkotásában. A résztvevők csaknem teljes egészében egyetértettek a kormányzat helyzetértékelésében és a cselekvés irányaiban – olvasható a kommünikében. Az államtitkárság hétfői közleménye hangsúlyozza, hogy a kormány szakít az elmúlt nyolc év határon túli magyar politikájával, hiszen a nemzeti együttműködés rendszerében kiemelt helyet foglal el a nemzetközpontú szemlélet.
Ennek jegyében készül Magyarország nemzetpolitikai stratégiája, amelynek része a KIM egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkársága által összeállított részstratégia a határon túli szórványközösségek helyzetéről, jövőjéről. A dokumentum megállapítja, hogy a határon túli szórványközösségek helyzete drámai, és azonnali cselekvést kíván. A Trianon óta eltelt évtizedek komoly veszteségeket okoztak közösségeink számára, sokuk – amelyeket 1990-ben még szórványként tartottak számon – mára szinte eltűnt, míg a korábban „tömbmagyarként” számon tartott közösségek szórvánnyá zsugorodtak.
Az első, november 27-ei temesvári tárgyalási fordulón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is jelen volt. Az egyeztetések folytatódnak, más helyszínen és más partnerekkel várják az észrevételeket annak érdekében, hogy a nemzetpolitikai stratégia részét képező szórványstratégia 2011. március 15-ig véglegesítve elkészülhessen.
(MTI) MNO

Szamizdatok új kora
Válaszféle Kuszálik Péter interjújára
A szamizdatok új kora jön? címmel az ÚMSZ 2010. október 29-i számának Színkép mellékletében beszélgetés jelent meg Kuszálik Péter „szamizdat” munkája – A forradalom szikrája, Marosvásárhely, 2010. – kapcsán. Most felelek az interjú címében feltett kérdésre: erdélyi református vonatkozásban már rég beköszöntött a szamizdatok új kora – nem sokkal 1989 decembere után.
A cenzúra megszűnt, de mivel érdekes erővonalak alakultak ki a társadalomban és az egyházban, ajánlatos volt az ember fiának óvatosnak lenni. Emiatt megjelenésük alkalmával a szerzők eltekintettek a könyvbemutatótól, a sajtótájékoztatótól, egyéb nyilvános szerepléstől. Húsz év múltán elmondhatjuk: a történelem hozta és a körülmények vitte hatalmakat sorra kiszolgáló, egyházon belüli egyéni törekvések miatt igazolódni látszik az óvatosság.
Mindjárt a decemberi fordulat után azzal kellett szembesülnie fiatal nemzedékünknek, hogy olyan valaki akart hiteles képet festeni és eladni a romániai református egyházról, aki kolozsvári hivataljai révén 1945 után huszonhét éven át volt az állammal való kapcsolattartás bizalmi embere! Majd további tíz évig volt a rendszer alkatrésze: Tőkés István professzor. Aki éveken át annyira kezében tartotta a református egyházi sajtót, mintha az saját „birodalma” lett volna (egy tudós lelkipásztor kollégánk megítélése szerint).
Az effajta jelenség íratja most, 2010-ben (!) egy másik, politikai elítélést szenvedett lelkipásztor társammal: „… a börtönviselt rabok életrajza ma is kínos többek számára. Sőt a magas rangú állami vagy éppen egyházi tisztségben élő gyermekeiket feszélyezi a szülőket kompromittáló, vádló adattár.” (Meg kell jegyeznem: e tényállás miatt kíséri zenebona a Tőkés & Co. által megrendelt, illetve megjelentetett „dokumentum-jellegű” munkákat, mint amilyen az udvari történész, Molnár János tollából származó Szigorúan ellenőrzött evangélium.)
Így érthető, hogy már 1991-ben összeállt egy, a dolgok rendjére vigyázó, rendhagyó írás: valódi szamizdat – egyházi kottára. (Péntek Árpád: Megjegyzések dr. Tőkés István „A romániai magyar református egyház élete 1944-1989” című könyvéhez, Kolozsvár, 1991.
Péntek Árpád kolozsvári református teológiai professzor röpiratát joggal tekinthetjük az új idők első szamizdatjának. Esetében nyomdai eljárással (!) készült anyagról van szó. Péntek Árpád röpirata mögött ugyancsak hiába keresünk támogatót, netán kiadót, akárcsak Kuszálik Péter publicista mostani munkája mögött. (Röpiratának terjedelme is csupán tíz oldal, kapoccsal összefűzve, 14,5 x 9,5 cm méretben.)
A neve meghurcolását visszautasító Péntek professzor így vall írása születéséről: „Mivel az én hátam mögött nincsen három szponzor, aki a költségeket fedezze, csupán szerény nyugdíjamra vagyok utalva, igyekszem mondanivalómat minél rövidebbre fogni. A könyv [értsd: Tőkés István egykori egyházkerületi káderfőnök, majd főjegyző 1990-ben megjelent, jelzett kötete] elolvasása során meg kell állapítanunk először, hogy ez a könyv korántsem a romániai református egyház életét ismerteti, mivel az sokkal gazdagabb és sokrétűbb ennél, abban rajta kívül sok száz becsületes lelkipásztor szolgált alázattal és áldozatkészen, vállalva azt, hogy egyesek karrierjének elhordozó és szenvedő alanya legyen.
Ez a könyv tulajdonképpen nem más, mint egy ügyesen eldíszletezett színpad, amely háttérül szolgál a püspökségre törő író szerepének, és aki aszerint bocsát fényt vagy árnyékot, dicséretet vagy elmarasztalást mindenkire, hogy ki mennyire pártolta, illetve akadályozta a püspöki szék elérésében.” A Péntek Árpád nevével fémjelzett kezdetet új közlések követték a műfajban: érdemes lenne egy katalógust készíteni róluk. El egészen a 2009-ben interneten közreadott Temesvár „hőse” című röpiratig. A megszólalók mellett „tekintélyes” tábort alkotnak a hallgatást választó egykori egyházi szolgák, a nyugdíjas lelkipásztorok. Visszafogottságukban az is közrejátszhat, hogy a hatóságok által célirányosan és megrostáltan közreadott CNSAS-irattári anyag az elsötétítést szolgálja, nem a kivilágítást. Mintha csak az állam/egyház összefonódások személyi vetületei még ma is, 2010-ben tabuk volnának.
„December-utáni” lelki Bach-korszak lenne a mostani? Annak vélhető. Egy, az idei év nyarán kinyomtatódott szamizdat füzet is ezt a nézetet erősíti meg: Kálváriám a kommunizmusban. A könyvecskének se impresszuma, se kolofonja! Lelkipásztor szerzőjének neve hadd maradjon titokban. Közlékenységét ne szenvedje meg se a kibocsátó személy, se családja. Legyen elég, ha arra utalok, hogy az egyházi apparátus által elszenvedett üldözést, majd a rá nézve szerencsés kibontakozást örökíti meg.
Befejezésül: a felvetett kérdés, amely szerint a szamizdatok új kora jött-e el, eképpen kerekedik ki előttem: a szamizdatok órája már régen ketyeg! Nézetem szerint A forradalom szikrája kibocsátásával ezt a ketyegő „óraszerkezetet” Kuszálik Péter felvitte a toronyba. Kívánatos, hogy minél többen lássák a Tőkés-kultusz mögé-fölé pillantva, „hány az óra”!
Balogh Béla lelkipásztor, Kolozsvár
Emlékeztető: a/ Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet 1990. január 22-i ifjúsági gyűlésén dr. Péntek Árpád rektor lemondását követelő határozatot fogadtak el. Azzal indokolták a követelést, hogy a rektor tétlenül szemlélte az egyház és az intézet rohamos romlását, nem állt ki a jogtalanul meghurcolt lelkipásztorok mellett. Dr. Péntek Árpád légből kapottaknak nevezte a vádakat. /Protestáns Teológiai Intézet hallgatói. = Szabadság (Kolozsvár), 1990. febr. 11./
b/ Balogh Béla /Kolozsvár/, a Farkas utcai templom lelkésze böjtöt hirdetett meg a frissen újraválasztott Tőkés László püspök ellen, a püspököt főbéresnek nevezve és azzal vádolva, hogy elhagyta a törvényesség korlátait. /Böjt Tőkés László ellen. = Szabadság (Kolozsvár), 1998. nov. 2./ Új Magyar Szó (Bukarest)

A szórványosodás folyamatát lassítani kötelességünk
Temesváron a november 26–28. között megtartott Civil Napok átfogó programmal várta mindazokat, akik ezt a hétvégét magyar közösségben kívánták eltölteni. A több helyszínen zajló rendezvény számos ötletes elfoglaltságot kínált kicsiknek és nagyoknak: az adventi játszóház az óvodás és elemi iskolás gyermekek birodalma volt, a fiatalok és felnőttek az ünnepvárás hangulatában „kézügyeskedtek”, a helyi civilszervezetek munkatársai, valamint az itt lévő különböző egyházfelekezetek képviselői előadásokon és kiállításon vehettek részt, szombaton este az Eszterlánc Kulturális Egyesület bált szervezett, vasárnap pedig a bánsági hagyományőrző énekkarok és néptáncegyüttesek léptek színpadra.
A Temesvári Civil Napok keretében november 27-én, szombaton délelőtt a temesvár-belvárosi református templomban Magyar identitás őrzői a végvárakban – egyházak és civilszervezetek témakörben konferenciát tartottak, amelyen részt vett az erdélyi és délvidéki római és görög katolikus, református, evangélikus és unitárius egyház több lelkipásztora, a bánsági civil szervezetek számos képviselője. A tanácskozáson meghívott előadóként jelen volt Szászfalvi László, a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára, Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Szász János, a gyulafehérvári főegyházmegye gazdasági igazgatója, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, dr. Bodó Barna egyetemi docens, a Szórvány Alapítvány elnöke, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul.
A konferenciát Fazakas Csaba temesvári református esperes nyitotta meg, majd átadta a szót Szászfalvi László államtitkárnak, aki a magyar kormány által kidolgozott szórványstratégiát és -programokat ismertette. Mint azt az államtitkár többször is hangsúlyozta, a stratégia egyelőre javaslat, végleges formáját a szórványban tevékenykedő szervezetek képviselőivel közös megbeszélések során nyeri majd el. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár egyrészt arra hívta fel a figyelmet, hogy a szétszórtan élő magyar közösségek megmentéséért azonnali cselekvésre, akciótervre van szükség, ugyanakkor olyan programokat kell életbe léptetni, amelyek folyamatosan működnek. Ezek kidolgozásában az első számú partner az egyház, mivel a valláshoz, a felekezethez való kötődés több generáción keresztül megmarad.
A magyarországi előadók értekezését több hozzászólás követte. Csűry István református püspök saját eddigi tapasztalataira építve a test–lélek–szellem egységének tükrében a szociális szervezet–egyház–civilszervezet együttműködést hangsúlyozta. Szász János gyulafehérvári kanonok kiemelte: a szórványosodás folyamatát megállítani nem tudjuk, de lassítani kötelességünk. „A szükség közelről látszik, ezért fontos, hogy együtt gondolkozzunk és tervezzünk a jövő támogatási rendszerekről és prioritásokról” – mondta.
Dr. Bodó Barna egyetemi tanár szerint a Bánságban eddig három nemzetpolitika érvényesült: a személyi, amilyen például a német nemzetpolitika, amely kimentette nemzettársait e vidékről; a román, amely területi elvű; és a magyar, amely közösségi elvű.
Az evangélikus-lutheránus egyház képviseletében Kovács Zsombor temesvári lelkipásztor, az erdélyi unitárius egyház küldötteként Szabó László lelkész, a mintegy tizenötezer hívőt tömörítő magyar görög katolikus közösségek nevében pedig Pallai Béla parókus szólalt fel. Szilágyi Mátyás főkonzul a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének módját taglalta. A konferenciát fórum zárta, amelyen a résztvevők kérdései, véleménye, kiegészítései hangzottak el. Darvas-Kozma József csíki esperes például kiemelte: fontos, hogy a szórványban ne csak a civilszervezetek, hanem a különböző vallásfelekezetek is keressék egymással a kapcsolatot, a közös programok, projektek megvalósításának lehetőségét.
A Civil Napok megnyitóját követően Szászfalvi László államtitkár a temesvári püspökség vendége volt, ahol Roos Márton főpásztorral találkozott. Kérdésünkre az államtitkár elmondta: „Az ötezer lélekszám alatti közösségek esetében a magyar anyanyelvű lelkipásztorok számára a jövő évtől anyagi támogatást szeretnénk biztosítani. A közeljövőben az egyházi szórványprogram keretében tervezzük a közösségek lelki és szellemi támogatását is, például ifjúsági táborok vagy egyéb programok szervezésével.”
A vendéglátó lelkipásztor, Fazakas Csaba református esperes a jövő évre újabb találkozó megtartását kezdeményezte az egyházi és a civilszervezetek képviselői számára.
Sipos Enikő, Vasárnap (Kolozsvár)

Szolgálati hűségre esküdtek fel
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület őszi rendes közgyűlését szombaton délelőtt tartották meg a nagyváradi református püspöki palotában. Tekintettel arra, hogy az idei nyári-őszi tisztújítások menetrendje szintén a fenti dátumot jelölte meg a választások után megalakuló közgyűlés időpontjául, a közgyűlés délután a nagyvárad-újvárosi templomban folytatódott, ahol beiktatták és feleskették a megválasztott tisztségviselőket. Erre csak azért került sor most, mert meg kellett várni az óvások lejártának határidejét, hogy jogerőssé váljon az egyházközségi és egyházmegyei választások betetőzéseként megtartott egyházkerületi tisztújításkor megszületett eredmény. Mint köztudott, korábbi egyéves mandátumának letöltése után újraválasztotta az új közgyűlés Csűry Istvánt püspöknek, az első őrálló mandátuma immár hat évre szól, akárcsak a többi egyházi és világi tisztségviselőé.
„Lelkünkben az új kezdettel együtt az új reménység él, tudván azt, hogy sem nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené minden dicsőség” – ezzel a hívó szóval ült össze szombaton tehát az új közgyűlés, amelynek tanácskozását Dénes István generális direktor, élesdi lelkipásztor igehirdetése nyitotta meg Péter apostolnak közönséges első levelét idézve az újszövetségből: „A vége pedig mindennek közel van. Annak okáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez. Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ád: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen. Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.” (7-14) A prédikációt követően Varga Attila főgondnok megnyitotta a közgyűlés, amelynek ékes rendjén a püspök bejelentései, az igazgatótanács megválasztása, egyházkerületi (missziói, katekétikai, ifjúsági, tanügyi, kiadói, egyházzenei, műemlékügyi, jogi, gazdasági, külügyi, közigazgatási és gazdasági ellenőrző, nyugdíjpénztári) és zsinati (kánonjogi, missziói, nevelésügyi, liturgiai, teológiai, zenei, fegyelmi) szakbizottságok megválasztása, az Egyházkerületi Választási Bizottság jelentése, a tisztújítások lezárása, egy új EVB megválasztása a 2010-2016 közötti ciklusra és az új választási szabályzat elkészíttetése, a bizottság kinevezése, majd egy nyilatkozat elfogadása a magyar állampolgárság és a református kórház ügyében, végül pedig a KREK 2011. évi költségvetésének előterjesztése és elfogadása következett. Mivel a megválasztott főjegyzőnek egyesek szerint nem volt meg az ezen tisztség betöltéséhez előírt szolgálati ideje, mások szerint ez értelmezés kérdése, Forró László hegyközkovácsi lelkész egyelőre mint megbízott tölti be a püspökhelyettesi tisztséget, amíg nem tisztázódik kánonjogi alapon a helyzete.
A kéttornyú templomban kevéssel négy óra után kezdődött a közgyűlés ünnepi része.
Előbb Csűry István püspök hirdetett igét, mégpedig a Zsidókhoz írt levél I. fejezetének 13-14. verseit: „Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobbkezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem? Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, a kik örökölni fogják az idvességet?” Ezekből bontotta ki lényegre törően, ám mégis átfogóan a lelkészi hivatás és a világi szolgálat közötti különbségeket és hasonlóságokat, az együvé tartozás és a keresztyéni elhivatottság mentén. A magyar reformátusoknak naponta szembesülniük kell az alázat, a szolgálat, az alkalmasság, a felelősség, a kötelességtudat, az önértékelés és más hasonló kritériumokkal és elvárásokkal, s ezeknek úgy kell megfelelniük, hogy mindig Isten- és Krisztus-követőkként bizonyítsanak.
Az igehirdetés után illusztris vendégek kaptak szót a köszöntések és üdvözletek rendjén, úgymint Bölcskei Gusztáv debreceni püspök, a Generális Konvent elnöke és Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka. Előbbi kiemelte azt is, hogy a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról tartott rossz emlékű népszavazást meg kell haladni a nemzet szintjén is, hiszen a magyar református egyház jó példával jár elől, amikor tavaly május 22-én Debrecenben az Alkotmányozó Zsinat kimondta a magyar református egyház határok fölötti egységét: „Azt kívánom a református magyar közösségnek, hogy egyre többször jusson eszükbe május 22., és egyre kevesebbszer december 5.” – zárta nagy tetszést aratott beszédét Bölcskei püspök. A megválasztott és beiktatott egyházkerületi tisztségviselők eskütétele következett, majd pedig a gyakornoki idejüket letöltött kilenc ifjú lelkipásztor felszentelése. Tizedik társuk, az egyetlen hölgy nem lehetett jelen, hiszen épp anyai örömökben részesített ezen a napon az Úr. A tisztségviselők esküjét Csűry püspök, az ifjú lelkészekét Fazakas Csaba temesvári esperes, az Esperesek Kollégiumának elnöke vette be. A felszentelést és a kibocsátó áldásosztást a püspök és az esperesek végezték az ilyenkor óhatatlan meghatódottsággal.
Az ünnepi alkalom a Pro Partium és a Pro Ecclesia díjak átadásával ért véget, a hosszas laudációk kissé próbára tették egyesek türelmét. Pro Partium-díjat a frízföldi Kollumban (Hollandia) székelő Emmaus Alapítvány kapott az állhatatos és kitartó szociális munkáért és a részükről jött anyagi támogatásért. Pro Ecclesia-díjat pedig olyan leköszönt espereseknek ítélték oda, akik kiemelkedő szolgálatot végeztek: az alig pár hete hirtelen elhunyt Seres Géza aradi esperes post mortem kaphatta már csak meg, míg Lukács József szilágysomlyói, Gellért Gyula érmelléki, Sipos István nagybányai volt esperesek a püspöktől és a főgondnoktól vették át az okleveleket és a díszes plaketteket. Salánki Tibor, a németországi zsinati egyház tagja is kapott Pro Ecclesia-díjat a zilahi egyházmegye szakadatlan támogatásáért, továbbá a lecsméri, a szamosardói és a temesvár-belvárosi református gyülekezet. A laudációkat Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó olvasta fel. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bűnözők és cinkosaik
Civil szervezetek nemrégiben feltérképezték a romániai alvilágot, az egyes klánok befolyási övezeteit, amelyek az ország minden részében fellelhetők.
Egy idő óta szinte naponta érkeznek a hírek véres utcai leszámolásokról, lövöldözésekről, rablásokról, ami arra utal: a rendőrség képtelen úrrá lenni az egyre szervezettebbé és agresszívebbé váló alvilág fölött. A különféle klánok pedig eközben lassan felosztják maguk között az országot, behálózva a rendfenntartókat is.
Bukaresti bandák
Sok esetben a bűnözők a rendfenntartók, befolyásos üzletemberek, politikusok támogatásával építik ki és tartják kezükben birodalmukat. Mindez olykor óhatatlanul botrányhoz vezet, ami néha egy-egy magas rangú tisztségviselő székébe kerülhet, ami azonban kevés az alvilág megfékezéséhez.
A bűnbandák elsősorban a fővárosban szaporodtak el. A leghírhedtebb klánok közé tartozott Fane Spoitoru bandája, amelynek hatalma a bandavezér letartóztatása után meggyengült. Így feltörhetett a Ion és Vasile Balint testvérpár által vezetett csoport, valamint a Cămătaru- klán.
Utóbbi vezetője, Nuţu Cămătaru, akit 2004-ben tartóztattak le, nemrégiben éjfekete lovon, hívei által felröppentett fehér galambok kíséretében hagyta el a börtönt, sőt – amolyan romániai specialitásként – az államtól 3200 eurós kártérítést kapott, miután a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság helyt adott panaszának, miszerint az igazságszolgáltatás képtelenül elnyújtotta perét, amely 1996–2004 között tartott.
Cămătaruék letartóztatását kihasználva, Bukarestben a Ştoacă-csoport rátette a kezét az 5. kerületre. Tagjai főleg heroincsempészettel foglalkoznak, zsarolásból, prostituáltak futtatásából, „védelmi díjból” és uzsorakölcsönökből élnek meg.
A Geamănu-testvérek bandája tavaly híresült el, amikor ellopta Gigi Becali autóját, amelyet a „piperai földbirtokos” gorillái szereztek vissza, ugyancsak törvényszegő módon.
A bukaresti Militari és Crângaşi negyedben garázdálkodó csoportok fő megélhetési forrását a sírokra kivetett kényszeradók és a kölcsönbehajtások jelentik. A 6. kerületben nemrégiben még az egykori profi birkózó, Eugen Preda volt az úr. Ők hajtották végre a Ciorogârlán elkövetett, mindeddig legnagyobb romániai fegyverlopást. Tavaly év végén viszont a bandát a bűnüldözők – kevés sikerük egyikeként – nagyrészt felszámolták.
A főváros keleti részét Sile Pietroi, azaz Vasile Fierbântu tartja hatalmában. A klán illegális fogva tartásaival, zsarolásaival tette magát félelmetessé, olyannyira, hogy a Pantelimon negyedet kézben tartó Duduianu-klán is meghátrálni látszik előtte.
Erdély alvilága
A bűnbandák Erdélyben is viszonylag zavartalanul működhetnek. Nagyszeben lakosságát a Blaga-csoport tartja rettegésben: tagjai prostituáltak kihasználásával és embercsempészéssel foglalkoznak.
A szervezett bűnözés elleni ügyészek állítása szerint a városban sikerült ártalmatlanná tenni az aranykereskedelemre szakosodott Râcean-bandát, amelynek idén februárban több tagját is letartóztatták. A Lenis-banda számláját két év alatt több mint száz bűncselekmény – rablás, zsarolás, csalás, magánterület megsértése, súlyos bántalmazás, gyilkossági kísérlet – terhelte már, amikor tavaly végre sikerült ártalmatlanná tenni.
Gyulafehérváron Claudiu Mircea Sibişean és Adrian Bălan klánjai garázdálkodnak: előbbi szeméremsértések, fogva tartások, gyilkossági kísérletek sorozatával, utóbbi utcai verekedésekkel, nyilvános botrányokkal hívta fel magára a figyelmet.
Arad jó ideig az önmagát Ştefan cel Marénak, illetve Vlad Ţepesnek nevező Uţu Rohozeanu bandájáé volt, amely része a nyugati országrész legnagyobb szervezett bűnhálózatának. Legnagyobb vetélytársa a temesvári Claudiu Baderca csoportja, amelynek sikerült részben rátennie a kezét a Bánság egyik legnagyobb tervező intézetére, az Iprotimre. A bandavezér ugyanis tavaly negyedmillió eurót kölcsönzött az olasz állampolgárságú Pietro Manitónak, aki az intézmény 340 ezer részvényével garantálta a hitelt. Ezzel a bandavezér a részvénycsomag 40 százalékának tulajdonába jutott.
Temesváron alakította ki a törvény embereinek nem kevés cinkosságával ingatlan-maffiáját Ionelaş Cârpaci, aki emberek százait kényszerítette lakásaik elhagyására. Így a polgármesteri hivatal, a rendőrség és az igazságszolgáltatás néhány képviselőjének támogatásával számos villát kaparintott meg a város történelmi negyedében.
Dévát több mint egy évtizedig tartotta rettegésben Spuma és Bibanu bandája, amely a dák aranykarperecek ellopásában is részes volt – az egykori forradalmár, Dan Iosif cselekvő közreműködésével. A bandavezérek idén tavasszal kerültek rendőrkézre, 5-5 évi börtönre ítélték őket, a volt dévai rendőrparancsnokkal, Ioan Daviddal együtt.
Klánok a déli és keleti országrészben
A déli országrészt vadnyugataként tartják számon Craiovát, ahol a rivális bandák rendszerint az utcákon csapnak össze, fehér és lőfegyvereket egyaránt használva. A városban a Gigiók, a Para- és az Enriko-klán vetekszik egymással a hatalomért. Dolj megye székhelyének alvilága legutóbb a hírhedt bandavezér, Caiac meggyilkolásával hívta fel magára a figyelmet.
Târgoviştéban a Ghenosu-csoport egyik maffiózója rendőrre támadt, aki kómába esett, és mindmáig nem épült fel. Piteşti-ben hét alvilági banda is működik. A Titoaşcă-csoport egyik vezére, Alexandru Ion, a maneleénekes, Adi Minune barátja. A volt birkózó, Dan Cârciumaru kemény ökléről híresült el, akárcsak az egykor testőrként tevékenykedő Căldaru testvérpár.
Slatinán Bercea Mondialu, alias Anghel Sandu az úr. Ő jó kapcsolatot ápol Traian Băsescu államfő testvérével, Mircea Băsescuval, aki a bandavezér unokájának keresztapja.
A moldvai Iaşi-ban két egykori ifjúsági szabadfogású birkózó Európa-bajnok, volt olimpikon, Costel és Gheorghe Corduneanu épített ki maffiahálózatot, amely a Tănase-csoporttal osztozik a városon.
Neamţ megyében nemrégiben az uzsorakamattal foglalkozó Gheorghe Mărarut tette hidegre hét golyóval a „konkurencia”. Az incidens támogatójuk, az uzsorakamat védelmében fellépő megyei rendőrfőnök, Aurelian Şoric székébe került.
A felsoroltak csak a legfontosabb bűnbandák, és csupán a jéghegy csúcsát jelentik. A jéghegy pedig terebélyesedik, és ha a rendfenntartók, az illetékesek továbbra is a jelenlegihez hasonló közönnyel viszonyulnak, olykor pedig még cinkosságot is vállalnak a szervezett bűnözéssel, akkor félő, hogy hamarosan az ország egész területe „eljegesedik”.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)

Székely portákat fotózott a Google
Bár hivatalosan az országnak csupán nyolc nagyvárosát fotózta a Street View-csapat, valójában több Hargita megyei település is felkerült a Google utcanézet-szolgáltatásába. Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós mellett az E578-as európai út, a 12C és a 13A országút egyes szakaszai, illetve az azok mentén fekvő településeken is lehet nézelődni – virtuálisan.
Hivatalosan szerdán vezette be Romániában a Street View elnevezésű navigációs szolgáltatást a Google. A világ legnagyobb keresőportálja a bukaresti bejelentés szerint egyelőre Arad, Brassó, Bukarest, Kolozsvár, Konstanca, Nagyvárad, Nagyszeben és Temesvár utcáit vette fel a rendszerbe és tette lehetővé az utcák, terek böngészését a panorámaképek révén. A hivatalos közléstől eltérően az említettek mellett több Hargita megyei település is szerepel a szolgáltatásban. Terjedelmesen csak Csíkszeredát és Székelyudvarhelyt lehet virtuálisan végigsétálni, de Gyergyószentmiklós, Szentegyháza, Tusnádfürdő, valamint számos község és falu főutcái is elérhetők.
A 360 fokos panorámaképeket a felvételeken látható állapotok szerint valamikor a tavaly készíthették. Csíkszeredában például a Nagy Imre utca még alaposan fel van túrva, a Taploca utca felújítása javában zajlik. Hasonló a helyzet a székelyudvarhelyi felvételekkel is. Gyergyószentmiklós egy része, illetve az 578-as európai út, valamint a 12C és a 13A országút egyes szakaszai mentén fekvő települések is megtekinthetők, utóbbiak esetében viszont csak a főút mentén lehet szétnézni. Kisebb megszakításokkal a Csíkszereda – Székelyudvarhely vagy a Gyergyószentmiklós – Békás-szoros, illetve a Gyergyószentmiklós – Tusnádfürdő útszakasz is végigkövethető.
„Valóban nagyobb területet fed le Romániában a Street View, mint ami a hivatalos közleményben szerepel, de azokról a bejelentést akkor tesszük meg, amikor sikerült nagyobb összefüggő területeket is lefotóznunk, illetve feldolgoznunk” – érvelt a Hargita Népe megkeresésére a Google Románia szóvivője, Gabriela Chiorean. Mint mondta, a jelenleg elérhető panorámafotók 2008 és 2009 folyamán készültek, azok feldolgozása – arcok, autórendszámok, cégfeliratok kitakarása – azonban több időt vesz igénybe. „Romániában egyébként jelenleg összesen több mint 6000 km-t fed le a Street View” – tette hozzá Chiorean.
Kérdésünkre, merültek-e fel adatvédelmi aggodalmak a fotózás során a lakosság részéről, a szóvivő elmondta, az adatgyűjtés előzetes engedélyeztetés alapján, a személyes adatvédelmi törvények betartásával történt, ellenben ha bárki úgy érzi, a közzétett képek sértik jogait – például nem szeretné, ha ingatlanja bárki számára látható maradna –, a weboldalon jelezheti ebbéli igényét a Google-nek, az pedig elhomályosítja a kérdéses részt.
Románia különben a 27. ország, amelyet a Google felvett a Street View térképére, a projekten két évig dolgoztak a szakemberek. A képeket járművekre szerelt speciális kamerákkal készítették, amelyek menet közben rögzítették a felvételeket. Az ingyenes, minden internetező számára hozzáférhető szolgáltatás a Google honlapjáról érhető el. A rendszert egyszerű használni: a keresőbe a kívánt helyszínt begépelve vagy a térkép alkalmazásra váltva lehet kikeresni az adott utcát, majd a kép bal oldaláról az emberalakot formázó figurát egérrel rá kell húzni az utcára. A szolgáltatás útvonaltervezésre is használható, az indulási pont, valamint a keresett helyszín megjelölésével még a gyakorlati séta előtt virtuálisan megtekinthető az ajánlott útvonal.
A Google utcanézőjét legalább egy évvel megelőzte a norc.ro, amely hasonló módszerrel készítette el a hasonló elven, bár szerényebb keretek között működő szolgáltatását.
Mihály László, Szüszer-Nagy Róbert, Hargita Népe (Csíkszereda)

Temesvár 1989-es üzenete
1989 decemberének közepe óta ,,vigyázó szemét" a hazai magyarság gondolkodó része — szerencsére, ez igen jelentős réteg — ,,Temesvárra vetette".
Az emberek füle a Kossuth Rádió hangszórójához tapadt — akárcsak 1956-ban! —, a Szabad Európa Rádió is csúcsra járatott — akárcsak 1956-ban! —, és aki tehette, Székelyföld délkeleti csücskéből is a Királyhágón túli részekre utazott, hogy információs szomját a Magyar Televízió műsorával oltsa. Temesvár nem volt előzmények nélküli. Az 1987. november 15-i brassói munkáslázadás céljainak és a felkelés elfojtásának hírét mi, háromszékiek első kézből kaptuk: a Cenk alatti városba tömegével ingáztak a székelyföldi munkások, köztük olyanok is, akik az autógyárakban dolgoztak. 1989 nyarán a Megyei Tükör akkori főszerkesztője a román hírközlés — Agerpres — spanyol nyelvterületen dolgozó csapatával hozott össze, akik jelezték: készüljetek fel, ti, magyarok is, nagy változások előtt állunk. Nekünk más információs lehetőségeink vannak a nagyvilágban végbemenő folyamatokról, mint nektek.
Ma is szégyellem, hogy azt hittem, provokálnak.
Temesvárról 1989. december 15—22. között a Szabad Európa Rádió hangfelvételeket is bejátszott. Fegyverropogás, sikolyok, aztán Aradról érkeztek a hírek: ott is tüntetnek a pártbizottság székháza előtt. Tőkés Lászlóval titokban tömegek szolidarizáltak, volt, aki ezt nyíltan is megtette: Baróton Ferencz István római katolikus plébános a temesvári áldozatok emlékére, a Szabad Európa Rádió felhívására meghúzatta a templom harangját, és a templom lépcsőjén gyertyát gyújtva imádkozott. A szekuritátét és a milíciát is kész tények elé állította. Utólag bekísérhették a ,,szigorú vállalathoz", kiállásának híre futótűzként terjedt.
A temesvári felkelés hírére a hamu alatt izzó parázs itt-ott nyílt lánggal is perzselte és ajzotta a közvéleményt. Temesvár hősies kiállásának híre 1989. december 15. és 22. között gyújtózsinórrá vált, főleg az erdélyi nagyvárosok munkásközpontjaiban és értelmiségi köreiben. A kommunista rendszer morális és politikai csődjének groteszk lecsapódása, hogy azok áldozzák életüket ennek a jogtipró és utált gépezetnek az elpusztításáért, akik érdekében a párt propagandagépezete szerint ez a rendszer létrejött. Temesvár volt az a kovász, amely december 22-re a rendszerváltó kenyértésztát Bukarestben is megkelesztette, majd befűtötte azt a kemencét, amely akkor úgy indult, és úgy tűnt, a rezsim politikai arkangyalait és boszorkányait is elégeti.
A december 22. előtti félelem és rettegés az egész országban lobogó nyílt lángba csapott át. Székelyföldön is.
Temesvár szerepét húsz esztendőn át próbálták minimalizálni, a történteket eljelentékteleníteni. Holott Temesvár hősies, tömeges mártíriumot vállaló kiállása a nyílt lázadásra készítette fel az egész országot.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dan Voinea: nem léteztek terroristák 1989 decemberében
A Ceauşescu-házaspárt azért tették el az útból, hogy ne rendezhessék meg a kommunizmus perét – nyilatkozta kedden a Radio France Internationale-nak (RFI) az 1989-es forradalom évfordulója alkalmából megszólaltatott Dan Voinea egykori katonai ügyész, aki a később kivégzett diktátorházaspár elleni 1989-es perben összeállította a vádiratot. A 21 évvel ezelőtti utcai harcokban semmiféle terroristák nem vettek részt, az 1989-ben átmentett kommunista adminisztráció pedig a mai napig létezik – állítja Voinea.
Voinea, aki 1989-ben a katonai ügyészség ezredeseként jelentkezett, hogy közvádlóként szerepel a tömeggyilkossággal vádolt Ceauşescuék karácsony napján lefolytatott perében, úgy vélte, amennyiben a diktátor házaspár pere a szabályoknak megfelelően folytatódott volna, ez lett volna az első olyan ügy, amelyben elítélik a kommunizmus bűneit.
Voinea néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, miután fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene a forradalommal kapcsolatos ügyek – nevezetesen a Ion Iliescu egykori államfő elleni eljárás – vádiratainak szabályellenes összeállítása miatt
A cél: a kommunista hatalom átmentése
„A mai napig nem került a bíróságok elé a kommunizmus bűneivel kapcsolatos vádirat. Ez volt a Ceauşescu-házaspár fizikai megsemmisítésének oka, mivel az ellenük megfogalmazott vádak a kommunizmus elleni vádak is egyben. Stănculescu (egykori, a forradalom idején elkövetett bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélt tábornok – a szerk. megj.) és azok, akik akkor átvették a hatalmat – itt Ion Iliescura, Petre Romanra, Brucanra és Gelu Voican Voiculescura gondolok –, tehát, mint utólag megtudtam, ez a hatalmi csoport döntött a Ceauşescuék fizikai megsemmisítéséről. Őket azért áldozták be, hogy ne kerüljön sor a kommunizmus perére, és hogy átmenthessék a kommunista adminisztrációt, amely, mint látják, túlélt, és a mai napig létezik. De még most sincs késő, és a társadalmi megbékélés érdekében javallott a kommunizmus elleni per, de ehhez előbb politikamentessé kell tenni az igazságszolgáltatást” – jelentette ki Dan Voinea, aki amúgy maga is a diktátor házaspár halálos ítéletére tett javaslatot 21 évvel korábban.
Voinea egyúttal azt is kijelentette, hogy az 1989 decemberi utcai harcokban – az akkori hivatalos bejelentésekkel ellentétben – nem vettek részt semmilyen terroristák. Azt is kifejtette, hogy az általa összeállított vádiratok közül több mint 35 esetében született ítélet, és többek között a Temesváron a lakosság elleni katonai fellépést irányító Mihai Chiţac és Victor Athanasie Stănculescu egykori tábornokok elleni vádirat összeállításáért is magának követelte a dicsőséget, bár ebben az ügyben Romeo Bălan ügyész járt el, aki emiatt díjat is kapott az ügyészek szövetségétől. Emellett – mint mondta – a hasonló kolozsvári és a nagyszebeni ügyekben is bebizonyította, hogy nem voltak terroristák, mivel a sortüzek minden egyes áldozata esetében sikerült kideríteni, hogy kik lőttek. Az ügyek 80 százalékában sikerült kideríteni, hogy kik lőttek, hogy kik azok, akik több ezer polgár haláláért, megsebesüléséért vagy jogtalan bebörtönzéséért felelősek – mondta Voinea.
Nincs bizonyíték Vasile Milea öngyilkosságára
Arról is beszélt, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, miszerint Vasile Milea, a hadsereg akkori főparancsnoka 1989 december 22-én öngyilkosságot követett volna el, mint ahogy azt akkor a halottkém megállapította. Közölte: Milea halálát követően Stănculescu tábornok bement a védelmi minisztériumba, és az akkor Milea után a hivatali rangsorban következő Ilie Ceauşescut őrizetbe véve önmagát nyilvánította védelmi miniszterré, majd ebbéli minőségében irányította az összes katonai műveletet az országban.
Voinea a katonai főügyész helyetteseként, majd főügyészként tíz évig, 1997-től foglalkozott a forradalomhoz kapcsolódó perek vádirataival, többek között a Milea-ügyével is, amelyet lezártak, és akkor Voinea nem emelt szót a végkövetkeztetés ellen. (Incidens Aradon: Kisebb incidens történt Aradon az 1989-es forradalom hőseinek tiszteletére rendezett tegnapi megemlékezésen, amikor a megjlent egykorri forradalmárok összetűztek a rendfenntartó erőkkel, mivel azok nem engedték, hogy kitűzzenek egy zászlót a vértanúk emlékművére. „Még 1989-ben sem gyakoroltak ránk olyan nyomást, mint mostanában, példa erre a hatóságok mai akciója is, akik szabotálni kívánták a mgemlékezésünket” - jelentette ki a megyei forradalmárszervezet titkára, Duka Attila.)
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Háromszéki nekigyürkőzés (1989 decemberének megidézése)
Karácsonyi-újévi ajándékozásra készül a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó: Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala résztámogatásával Háromszéki nekigyürkőzés címmel vaskos kötetet jelentet meg az ezelőtt huszonegy esztendővel Háromszéken is bekövetkezett rendszerváltoztatásról, amelyet — utólag — ironikusan vagy cinikusan jópofáskodva nevezhetnek bárminek, tény, hogy az ország sorsának alakulása az 1989. decemberi eseményeket követően az előző időszakhoz képest más irányt vett.
Sylvester Lajos szerkesztésében megjelent a huszonegy évvel ezelőtti decemberi népfelkelés eseményeit felidéző, sokszerzős kötet Háromszéki nekigyürkőzés címmel. Alcíme: Emléktöredékek qz 1989-1990-es rendszerváltás napjaiból. Könyvbemutató ma 17 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében. Házigazda: Szonda Szabolcs, Sylvester Lajos, Kisgyörgy Tamás, Gajzágó Márton. A kötet a bemutató helyszínén és a Charta könyvesboltban megvásárolható.
A bajok, gondok egy része maradt, a társadalmi elégedetlenség is folyamatosan jelen van és újratermelődik a politikában és a mindennapi életben, de az alapvető emberi jogokat tekintve ma mégiscsak szabadon vehetünk levegőt.
Vagy nagyon ostobának vagy a kommunista diktatúrához valamiképpen kötődőnek kell lennie annak, aki a Kárpátok Géniuszának jogtipró korszakát visszasírja. Szerencsénkre ez ránk, erdélyi magyarokra alapjában véve nem jellemző.
A két évtizeddel ezelőtti háromszéki események idézése és könyvbe foglalásának szándéka, amint köztudottá vált, olyan rendkívüli érdeklődést váltott ki, amely a kezdeményezőket is meglepte. Sorra jelentkeztek az akkori történések résztvevői és szemtanúi, a fiókok mélyéről jelentős fotódokumentáció is előkerült, és két évtized múltán megszólaltak olyan személyek is, akik a barikád másik oldalán élték meg a ’89-es decemberi fordulatot: katonatisztek, a párt és állami adminisztrációban tisztségeket viselők. Olyan tömegben, hogy a könyv szerkesztése során folyamatosan rövidíteni kellett azt az időszakot, amelyet egy kötetbe össze lehet markolni. Végül is 1989 decemberére és január első napjaira összpontosítottunk, az ezt követő időszak eseményeire vonatkozó anyagot tartalékba kellett helyeznünk.
Kötetünk kiadását nemcsak az évek során megkopó emlékek felelevenítése, az események sodrását meghatározó személyek és közösségek természetes fogyatkozása, hanem az is sürgette-indokolta, hogy a háromszékinél nagyobb médiafigyelemben részesülő régiók, városok mellett háttérbe szorult, jelentéktelenné degradálódott mindaz, ami nálunk történt. Ez azért is bántó és bosszantó, mert a háromszéki események visszapörgetése révén érthetőbbé és értelmezhetőbbé válik az, ami az országban történt. A közzétett visszaemlékezések, dokumentumok választ keresnek az olyan kérdésekre, hogy Temesvár, Bukarest hatására egy népfelkelésnek minősülő megmozdulást miként nyergel meg az előző rendszer bizonyos elemeinek és személyeinek átmentésében érdekelt ilyen vagy amolyan csoportosulás. Mindezt a kötetben megtalálható beszédes címek is jelzik: A rendszerváltás előhangjai, A nagy nyúzás, Tankó Vilmos vezérkari ezredes emlékezik, A gyárak megmozdulnak, Karácsonykor a bilincsek lehullnak, Nyíló világ, bezúzott ablakok, Az ellenség fellegvárában, Kétarcú forradalom, Fiúk fegyverben, Volt egyszer egy nap, született egy lap, Forradalom, puccs vagy miegyéb?, Decemberi zűrzavarban, A hatalmi háló szemei, Forradalom, vagy annak elrablása?, A letartóztatott videokazetta, Robot voltam én is — Beszélgetés Rab Ştefannal, Pakkot kaptunk — Veszprémiek Háromszéken, Barót a ’89-es fordulat napjaiban, Vargyas színeváltozása stb., stb.
A Háromszéki nekigyürkőzés című kötet — hinni merjük — arról győz meg, hogy nagy dolgok véghezviteléhez a tömegek felhajtó ereje szükséges. Erről tanúskodik az 1968-as adminisztratív területi átszervezés — a megyésítés — is, ezt bizonyította 1989 decembere, és ezen áll vagy bukik annak a sikere, hogy lesz-e, lehet-e az erdélyi magyarságnak többszintű autonómiája. Tollforgató ember számára az is tanulság, hogy az adott eseményeket minden időkben és többféle műfajban — naplóban, napilapban, folyóiratban, rádióban, tévében, fotóval-filmmel stb. — rögzíteni kell. Másképp a történetek fakulnak, kihullanak az idő rostáján, és tanulságaikkal együtt elvesznek az utókor számára.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)