Új képzőművészeti alkotótábor
Feldoboly
Zsúfolásig megtelt vasárnap a feldobolyi kultúrotthon, jó néhányan be sem fértek a nagyterembe. A kimagasló érdeklődést a Jakó Sándor Székelyföldi Alkotótábor résztvevőinek képzőművészeti kiállítása vonzotta.
Az elmúlt héten a tábori munka eredményeként 84 alkotás született, ezeket állították ki. Külön teremben a tábor névadója, Jakó Sándor egykori tanító, képzőművész 25 festményét is megtekinthették a résztvevők. A Székelyföldi alkotótábor szervezője a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület, a lebonyolításban részt vállalt a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola is. Mindemellett segítséget nyújtott a helyi lakosság, az itteni fiatalok. (Ismeretünk szerint Feldobolyban 25 évvel korábban az akkor induló művészeti és népiskola kezdeményezésére már próbálkoztak hasonló tábort létrehozni, de akkor nem sikerült hagyományt teremteni – szerk. megj.) A táborban Sepsiszentgyörgyi, Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai és Marosvásárhelyi művészeti iskolák diákjai és tanáraik vettek részt. Az alkotás mellett a táborozók érdekes előadásokat hallgathattak, a program szerint előadott Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Kakas Zoltán néprajzkutató és Ütő Gusztáv képzőművész is.
Kelemen Szilárd, a tábor programfelelőse érdeklődésünkre elmondta: hagyományt kívántak teremteni, a tervek szerint ezentúl évente megszervezik az alkotóműhelyt. Az idei téma az ember–falu–táj volt. Azt kívánták elérni, hogy megörökítsék a feldobolyi mindennapokat, a környezetet, az ott lakókat, s ezáltal a kis települést bevezessék Erdély képzőművészeti életébe. Öt éven belül Székelyföld legnagyobb alkotótáborává szeretnék fejleszteni a feldobolyi telepet – jelentette ki Kelemen. A tábor művészeti mentora, Éltes Barna érdeklődésünkre elmondta: célként fogalmazták meg azt is, hogy a különböző művészeti iskolákban tanuló diákok megismerjék egymást, így a mostani kapcsolat eredményeképp tanulmányaik befejezése után esélyük lesz arra, hogy közösen a jövő meghatározó művészeti tényezőivé váljanak. A tárlatmegnyitón elmondta: a kiállításnak helyet adó kultúrotthon őserejű, eddig bálokat, torokat szerveztek itt, de most új rendeltetést kapott. Az alkotások szakmailag nem szorulnak méltatásra, mindegyik alkotóját dicséri – emelte ki.
Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója a tárlatnyitón hangsúlyozta: a táborban alkotó fiatalok nyomot hagytak egy olyan faluban, amely a maga csendességében egyedi. Viszonzásul tapasztalatot, érzéseket visznek haza. Ifj. Molnár Dénes képzőművész így fogalmazott: a kiállítás egységes, de műfajilag változatos, erőteljes hatású munkákat mutat be, kidomborítja a számszerűleg kicsi magyar nép alkotói képességét.
A tábor névadója, Jakó Sándor 1956-ban kezdett tanítani Feldobolyban, élete végéig a faluban mAradt. Sokoldalúan képzett, a művészetekhez jól értő emberként emlékeznek rá a helyiek. Nagyon sok portán ma is őrzik festményeit, számos kaput is festett a településen. Egyénisége hosszú ideig kihatott a feldobolyiakra, szellemiségük művészetek iránti nyitottságára.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan lett Kolozsvár a bukott liberálisok pAradicsoma? – Kultúrharc a határokon túl
Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése óta lassan megszűnt az elsöprő balliberális médiafölény, ezáltal a kultúrharc terén is az egyensúly felé mozdultak el az erőviszonyok. A jobboldalon viszont az elmozdulást látva sokan megnyugodtak és leeresztettek, mert azt gondolják, hogy az offenzíva véget ért. És valóban, teljesen hétköznapi dologgá vált Ungár Klára kétségbeesve csapkodó frusztrációin nevetni, az Amerikai Népszavába író Bartus-féle elmeháborodottakra gond nélkül rá lehet mondani, hogy elmeháborodottak, és már azokat sem nagyon érdekli, hogy mit mond Mészáros Tamás, akik még egyáltalán emlékeznek rá. Ugyanakkor még mindig akadnak szép számmal, akik baloldali tojásokból kikelve, szocializmuson és demokrácián átívelve mozgatják a kulturális- és médiaszálakat, és aktívabbak, mint hinnénk. Magyarországon zökkenőmentesen élték át a rendszerváltozást; csak 2010 után kezdett fokozatosan fogyni körülöttük a levegő, ám ők eközben is magabiztosan járnak-kelnek a 20. században bejáratott útjaikon. (A PestiSrácok.hu felvidéki származású újságírójának körképe a balliberális megmondóemberek határon túli nyomulásáról. – A szerkesztőség ugyanakkor nem gondolja, hogy a cikkben felsoroltak kétes közéleti tevékenysége bármiben is befolyásolná a művészi teljesítményük értékét.)
Ezek az utak nemcsak a hagyományokat kigúnyoló és a nemzeti elkötelezettséget nevetségessé tevő módszereket jelentik, hanem a bejárást Nyugat-Európa nagyvárosainak kulturális hálózatába, és ami megdöbbentőbb, a határon túli magyar kulturális körökbe. Egyik sem most kezdődött…
Az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után a szellemi kiötlői, pénzügyi támogatói és gyakorlati végrehajtói egyaránt külföldön kerestek menedéket. A módosabbak nyugatnak vették az irányt – így tett például Hatvany-Deutsch Lajos is, aki a vörös terror megszponzorálása előtt egyébként a Nyugat folyóiratba (és Ady Endre borozásaiba) is elég sok pénzt fektetett. Hozzá hasonlóan, sok baloldalinak Bécs, Berlin vagy éppen Párizs jelentette a biztonságos és otthonos közeget, miként jelenti ma is; gondoljunk csak Konrád Györgyre vagy Demszky Gáborra, de ha Fischer Iván ajkán sommás panasz készül megfogalmazódni az Orbán-kormányra, ő is előszeretettel rohan Berlinbe, hogy onnan kiáltsa világgá.
A KÜLHONI MAGYAROK ELSŐ ELSZÉDÍTÉSE
Sok kommunista ugyanakkor csak a frissen elcsatolt országrészekig ment, hiszen már ott sem érhette el őket a magyar igazságszolgáltatás. Erdélyben az erős hagyományokkal rendelkező kulturális élet a régi központok mentén, a román elnyomás ellenére is tovább élt, a kommunisták pedig végig marginális csoport mAradtak. Felvidéken viszont sokkal több kárt tudtak okozni, mert az ottani magyarság elvesztette a térségi központjait, hiszen azok Magyarországon mAradtak (Budapest, Győr, Miskolc), illetve erőszakkal hamar elszlovákosították őket (Pozsony, Kassa), miközben a gazdasági, oktatási és művelődési elitet Magyarországra űzték a csehszlovák hatóságok.
A magyar közösség igazodási pontok nélkül mAradt, ráadásul a magyar nagybirtokrendszer szétverése miatt el is szegényedett, így szinte a semmiből kellett felépítenie magát. Ez már hálás terep volt a kommunista agitátoroknak, akik ott voltak a kulturális életben, és ami még fontosabb, az országos kommunista párt legjobb szavazóbázisává tették a felvidéki magyarokat. Ezzel sikerült éket verniük közéjük és az anyaországi magyarok közé is, ami majd az 1938-as visszacsatoláskor éreztette a hatását. Ekkor a valóban erős kommunista preferenciákkal rendelkező felvidéki magyarok sérelmezték, hogy a Horthy-kormányzat gyakran megbízhatatlan kommunistáknak tartotta őket. Ami pedig mindebben a leginkább figyelemre érdemes, hogy a történelem ismétli önmagát: a posztkommunistákkal kibogozhatatlanul összefonódott balliberális agitátorok újra ott vannak a külhoni magyaroknál.
KULTÚRHARC NÉLKÜL A POLITIKAI HARC SEM NYERHETŐ MEG
A magyarországi ballib értelmiségieket teljes sokként éri, hogy már nem ők irányítják, illetve töltik meg megbízható munkatársakkal az összes médiumot és kulturális intézményt. A kulturális befolyásuk ugyanis eddig politikai rendszereken át ívelt, és tudják, ha ezt képesek megtartani, akkor a nemzeti oldal, minden mostani politikai sikere ellenére, kudarcra van ítélve. A ballibek közéleti téren vívják a kis nevetséges harcaikat a harminc fős demonstrációikkal, ám eközben kulturális téren változatlanul dominálnak, többnyire ők mondják meg, hogy mi kultúra, mi művészet, mi fontos sorskérdés és mi nem az. A színházi világ az egyik legfeltűnőbb terep. Itt még csak egy-két nemzeti irányultságú szereplő tudott beférni a tengernyi baloldali közé, de utóbbiak már ezt sem bírják megemészteni, állandóan cirkuszolnak, megy a hisztérikus „diktatúrázás”.
A jobboldalnak nagyon kevés kulturális és művész „sztárja” van, a határon túli magyarok pedig az ismert magyarországi irodalmárokat és színházakat hívják. Mivel ezek elsöprő többsége baloldali, ők jóformán konkurencia nélkül exportálhatják a külhoni magyarokhoz a megosztó, hangulatkeltő, mindenből erőltetetten politikát csináló és persze ugyanezzel szüntelenül a jobboldalt vádoló irodalmukat, színházukat és társadalomtudományukat. A magyarországi médián szocializálódott külhoni magyarok pedig azt látják, hogy ez jön az anyaországból, ezt gondolják trendinek – hát jóhiszeműen fogyasztják, legyen szó regényről vagy színházi előadásról.
JOBB HÍJÁN BAL
Ha nincs jobboldali kortárs sztáríró, akkor határon túlra is a rögeszmésen politizáló Závada Pált meg Parti Nagy Lajost hívják beszélgetni, megadva nekik ezzel a lehetőséget, hogy gyalázzák kicsit a „nyomasztó”, „diktatórikus” orbáni Magyarországot. Kolozsvár különösen fontos gócpontjukká kezd válni.
„Lehet, hogy most itt jobb élni”
– jegyezte meg Závada egy régebbi író-olvasó találkozón Székelyudvarhelyen, ravaszul hízelgésként tálalva a jobboldali vezetésű Magyarország lejáratását. Délvidéken 1944-45-ben több tízezer magyart mészároltak le válogatott kegyetlenséggel a szerb partizánok, még ezt a traumát se sikerült feldolgozniuk, de máris egy másikkal traktálják őket, hiszen jobb híján Závadát hívják Magyarországról, a három zsidó kereskedő 1946-os, nagykunsági meglincseléséről szóló regénye apropóján.
Parti Nagy biztos benne, hogy az erdélyiek nem szeretik, ha a magyar kormány diktálja nekik, hogy mit kell gondolniuk. Sokkal jobban szeretné ő diktálni:
„Elegük van abból, hogy mindenféle pártközpontokban mondják meg azt, hogy miként és hova kell igazodni, szavazni. És ez a kultúrára is nagyon igaz.”
Parti Nagy Lajos fontos feladatának véli, hogy formálja a közgondolkodást, de tolakodásnak tartja, ha konzervatív emberek teszik ugyanezt.
Mindennek fokozásaként a Marosvásárhelyi Rádióban az a Csáki Judit színikritikus mutatja be állandó rovatban a magyarországi színházi élet újdonságait, aki többek között az Alföldi Róbert Nemzeti Színházból való távozása körüli hisztériakeltésben alkotott mAradandót, majd ő maga is hisztigócpont lett. Természetesen nem is állja meg, hogy ne tegyen kiszólásokat a jelenlegi kultúrpolitikára.
A szüntelenül bújtatva politizáló, baloldali kulturális és művészvilág ágyaz meg annak, hogy a közbeszédbe is átmehessenek a kedvenc témái: a magyarok bűnössége a világháborúkban, a zsidóüldözésben és a cigánygyilkosságokban, a migránssimogatás, meg persze a baloldali kulturális és művészvilágot Magyarországon mindig egy lépéssel kijjebb szorító Orbán-kormányzat állandó gúnyolása és vádolása a demokrácia felszámolásával. Ez a balliberális kör kihasználja, hogy a külhoni magyar közösségek még hajlamosabbak hinni neki, mert nem élték meg testközelből a balliberális ideológia és politikai erők olyan mértékű károkozását, majd látványos bukását, mint a Magyarországon élők.
Marosvásárhely–Budapest–BERLIN
Az erdélyi születésű, de már Magyarországon élő író, Dragomán György ennek a körnek a legújabb üdvöskéje. Magyarországon addig ajnározta a balliberális média, hogy sztáríróvá avanzsált, és már ilyen minőségében járhat vissza Erdélybe, kiokosítani az ottani magyarokat, hogy miről mit kell gondolniuk. Papírforma, hogy a magyarországi baloldal kedvencét a liberális hatalmi elit zsebében levő német sajtó is körülrajongja. Emlékszünk még a cikk elejére, hogy Hatvany-Deutsch Lajostól Demszky Gáborig hova iszkolnak el a magyarországi kommunisták és liberálisok, ha a nemzeti szellemű kormányzás miatt elfogy körülöttük a levegő? Egy rövidke, 1933-45 közti időszakot leszámítva, egy évszázada nagyon otthonosan érzik magukat Németországban.
Azonnal megjelenő német fordítások, dicsőítő Frankfurter Allgemeine Zeitung- és Der Spiegel-kritikák, meleg hangvételű ajánlások szegélyezik Dragomán diadalmenetét – hiába, Konrád György nem fiatal már, időben be kell építeni a köztudatba az utódját. És Dragomán tudja is a dolgát, rögtön belerúg a hazájába:
„(…) nagyon imponáló látni, milyen intenzitással olvasnak a német kritikusok. Alapos és értő elemzéseket írtak, rögtön a könyv megjelenése után. Ez az, ami Magyarországon hiányzik.”
Ráadásul a migrációellenes szövegével ideológiai kihágást elkövető Konráddal szemben, hűséges migránssimogató is. Meg persze kötelezően kockásinges-támogató, ligetvédő és radikális feminista is – elég feltűnő, hogy a magyar kormány ellen ilyen-olyan-amolyan okból lázongó, teljesen különállónak füllentett csoportok mind ugyanabból a fészekből rajzanak ki a Kossuth térre, a Szabadság térre, az Andrássy útra, a Városligetbe vagy épp’ a Kúria elé.
A Der Spiegel Konrád György, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter és Krasznahorkai László neveit sorjázva dicséri a magyar irodalmat, akaratlanul is ráerősítve, hogy német nyelven csakis elkötelezett liberálisoknak van esélyük bekerülni a kánonba, nekik viszont elég jó. Spiró György ezt így fogalmazta meg hat éve Kolozsváron, egy óvatlan pillanatában:
„Ma nem nagyon függ össze a kritikai és az olvasói fogadtatás – minden attól függ, hogy az író be van-e vezetve.”
Vásárhelyi Mária, a fasizmustól hivatásszerűen rettegő szociológus a Facebookon szólta el magát, hogy mi a felsorolt írók legfontosabb jellemzője:
„Csupa olyan írók, akiket az Orbán-rendszer a nemzet ellenségének kiáltott ki. Szerencsére a világ és minden magyar demokrata nagy magyar íróknak tartja őket.”
Dragomán György ebbe a társaságba érkezik meg hamarosan, árnyékában a feleségével, a magyar baloldali sajtó rajongása miatt országosan (a jobboldali sajtóban is) elismeréssel kezelt költőnővel, a migránsok mellett az egymilliárd forintos vagyonnal rendelkező Budapesti Fesztiválzenekar pénzügyi helyzetéért is aggódó Szabó T. Annával.
A MAGYARORSZÁGI BALOLDAL KÜLHONI AGITPROP OSZTÁLYAI
A Magyarország felől a külhoni magyarokhoz érkező genderideológusok azon dolgoznak, hogy a nemzeti létükben veszélyeztetett kisebbségi magyar százezrek saját kulcskérdéseik helyett a marginális jelentőségű és minimális létszámú szexuális kisebbségekkel foglalkozzanak. A magyar kormányra a szokásos rasszista, fasiszta, stb. jelzőket aggató, közismert baloldali politológus, Lengyel László eközben elmagyarázza az erdélyieknek, hogy az ő hazájuk a kozmopolita nagyvilág, de persze elítéli, ha Orbán fogalmazza meg, hogy hol van a haza. A fáradhatatlan offenzívát azok a helyi médiamunkások teszik teljessé, akik lényegében a magyarországi baloldal külhoni agitprop osztályát képezik.
Erdélyben az őt terhelő rendszeres panaszok ellenére még mindig a Marosvásárhelyi Rádióban dolgozó Parászka Boróka a legtehetségesebb ikonja ennek a törekvésnek. Repertoárja a székelygyalázástól és vallásgyalázástól, a szélsőséges feminizmuson át a migránssimogatásig terjed.
Parászka Boróka erdélyi magyar, aki nem tesz különbséget a migránsok és az erdélyi magyarok között
„Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak”
– írták munkatársai 2013-ban, az ellene benyújtott petíciójukban. Fontosságát jelzi, hogy ekkor a balliberális irodalmárok bensőséges melegedője, az Élet és Irodalom hasábjain védték meg – az ilyesmi nem szokott alanyi jogon járni az egyszerű külhoni magyar újságíróknak… Parászka kitartóan démonizálja Magyarországot, rendszeresen félti attól Erdélyt, hogy túlságosan Magyarország-párti, és ebből szerinte baj lesz. „Szuperképessége” a csúsztatás, hogy bármit képes a székely-román viszonyrendszerrel párhuzamba állítani. Az Európát elözönlő migránsok által követelt segélyek nála egylényegűek az őshonos erdélyi magyarok által követelt nyelvi és önigazgatási jogokkal, a magyar kormány nemzeti öntudatot erősíteni hivatott bármilyen intézkedéséről pedig rendre a magyargyűlölő román nacionalizmus, vagy akár a Ceauşescu-rendszer jut eszébe.
Felvidéken az Új Szó az egyetlen magyar nyelvű napilap, a vele szimbiózisban működő Vasárnap pedig az egyetlen jelentős magyar hetilap. Mindkettő a külhoni magyarokat és az anyaországot egymástól eltávolítani akaró politikai erők szolgálatában áll, de a Vasárnap – magazin jellegét kihasználva – erős versenyző a szélsőséges liberális agymosás, feminizmus, katolikusellenesség és Orbán-fóbia terén is. Emlékezetes, amikor a Parti Nagy Lajos legsilányabb munkái közé tartozó, a magyarokat bőgatyás mucsai parasztnak láttató, kormánykritikus meséket címlapon érezte fontosnak hozni az újság. A székely-palóc kamutájszólásban elmondott, rendkívül kínos produkciónak a 2000-es években sikerült hoznia a ’90-es évek eleji Szatelit humorszintjét, tanúskodva a balliberálisok híres progressziójáról is. A felvidéki magyarok egyetlen jelentős hetilapja ezt ünnepelte körül, a magyarországi baloldali sajtóval tandemben.
FIGYELNI KELL AZ ÚJ FRONTOKRA
Javában zajlik a harc Magyarországon a még mindig bőven balliberális fennhatóságú kulturális és művészeti térért, és minden egyes hangos hisztéria (pl. amikor Alföldi Róbertet nem kirúgták, csak a megbízatása lejártával nem kapott új szerződést a Nemzeti Színház élén) azt jelzi, hogy a kormány betalált.
Ez még jó darabig el fog tartani, és akár több ciklusra is szükség lehet, hogy a konzervatív értékrend üzenetei a balliberális üzenetekhez hasonló súllyal jelenjenek meg a kulturális életben. Eközben a befolyásáért kapaszkodó baloldal új frontokat nyitott a határon túli magyaroknál is, ahonnan váratlan támadások érhetik a jobboldalt, ha nem figyel oda.
Vésey Kovács László
pestisracok.hu

Merre tart a Magyar Polgári Párt?
Ősszel parlamenti választások lesznek, ezért tágabb összefüggésben tekinthetünk a Székelyudvarhelyi és szentegyházi jobbrafordulás eredményére. Mindkét városban a Magyar Polgári Párt jelöltje győzött, de az Erdélyi Magyar Néppárttal való összefogás segítségével. A koalíció létrejöttét kemény küzdelem előzte meg, hiszen az MPP-nek együttműködési szerződése van az RMDSZ-szel.
Az MPP utolsó helyen végzett a pártok versenyében a helyhatósági választásokon, feleannyi szavazatot gyűjtve, mint riválisa, a néppárt. A polgármesterek vonatkozásában sokkal jobb eredményt tud felmutatni, de ez nem a párt elismertségének, hanem a személyek egyéni kiválóságának, népszerűségének következménye. Győzelmekről nyilatkoznak a párt vezetői, de gyorsan elfelejtik, hogy csak Székelyföldi vonatkozásban a Csíkszeredai, Sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei tanácsból kimAradt a szervezet, nulla az eredmény. Maros megyeben pedig alig létezik, Makfalva az üdítő kivétel. Az eredmények értékelése fontos, hiszen a tét nem kevés: akik összehozták a paktumot az RMDSZ-szel, bejutó parlamenti helyek várományosai lehetnek az RMDSZ listáin, a sajtóban előzetesen kiszivárgott hírek szerint. Jelen írásom nem titkolt célja, hogy a párt kongresszusát megelőzően nyilvánosság előtti vitát kezdeményezzek. A következmények nélküli politizálás, az elhallgatás vagy a győzelmekről harsogó kommunikáció helyett a hibák kijavítására, felelős magatartásra, tiszta beszédre lenne szükség.
Lassan lejár a 2012 őszén, az akkori parlamenti választásokat néhány héttel megelőző Országos Tanácson (OT) megválasztott elnökség mandátuma. A Biró Zsolt elnök nevével fémjelzett négyéves időszak legfontosabb ténykedése az RMDSZ-szel megkötött két megállapodás, amely a párt életében éles fordulatot jelentett, hiszen politikai ellenfélből szövetséges partnerré változott az MPP. A tagság többsége nehezen tudta követni a radikális félfordulatot, ezt a március tizediki Marosvásárhelyi füttyszó és hurrogás híven kifejezte, de a szervezeti gyengülés, a szavazók elfordulása, a helyhatósági választások eredményében minden kétséget kizáróan megmutatkozott. A közelgő kongresszus (OT) feladata lesz többek között a politikai irányvonal jóváhagyása, a tisztújítás és a több helyen alkalmatlan, néhol egyenesen antidemokratikus alapszabály megváltoztatása. Csak példaként említem azt a szabályzati előírást, amely szerint az elnök javasolja az elnökség tagjait megválasztásra és fordítva, az elnökség tehet javaslatot az elnök személyére.
Az RMDSZ reformja nélkül nem lehet változás
Az MPP jövőjéről szóló elemzés során nem lehet megkerülni a többi politikai szereplőt, különösen nem lehet az RMDSZ-t figyelmen kívül hagyni. Az erdélyi magyar politika újratervezése ma már alig halasztható probléma, hiszen az RMDSZ-re szavazó választópolgárok lassan, de biztosan elfogynak. A magyar parlamenti képviselet az 5 százalékos bejutási küszöb szélén tántorog. Bár létezik a 6-3-as mentőöv, mégis változásra lenne szükség az RMDSZ háza táján is. Erre sajnos kevés az esély, ugyanis a pártként működő szövetség betagozódott a romániai pártstruktúrába: nagyon sok ember és szerveződés egzisztenciálisan függ a párttól, ami a hatalom gyakorlásának természetes velejárójaként, évtizedek alatt kialakult. A pártot feltehetően a háttérbe vonult „erős” emberek irányítják, azok, akik az elmúlt 25 évben meghatározták az erdélyi magyar képviselet sorsát. A „pénzzel, paripával, fegyverrel” rendelkező mamutszervezettel szemben megalakuló két új párt nem igazán tudta felvenni a versenyt, ráadásul a magyarországi testvérpárt vitatható, ingadozó magatartása csak rontott a helyzetükön. A magát „kapocsként” megfogalmazó, de csak az RMDSZ-szel szövetkező MPP-re inkább a beolvadás sorsa vár, a néppárt „mindenáron” ellenzékisége pedig nem igazán népszerű a magyarság egyre romló politikai kilátásai miatt, hiszen összefogásra lenne szükség a parlamenti bejutáshoz, az autonómiaküzdelemhez és még sok más ügy sikere érdekében.
Húsz évvel ezelőtt eldőlt, hogy nem lesz erdélyi magyar választói regiszter, nem lesznek belső választások, az RMDSZ pártként betagozódik a román hatalmi struktúrába és kormányba. Aki ezt nem vállalta, mehetett ellenzékbe, vagy leléphetett. Ezért jelentek meg a pártok. Itt állunk most 2016-ban, és az RMDSZ szeretné folytatni a már kipróbált kormányzati, kijárásos, balkáni utat a közben fiatalított vezetőkkel az élén, az „ahogy lehet” praktikus filozófiája alapján. Erre ösztökélik saját érdekcsoportjai, a hozzájuk hűséges sajtóorgánumok, a hatalom monopóliuma és a román politikai elit megszokott rendje.
A többpártrendszer szelleme a palackból kiszabadult, nem lehet többé visszatuszkolni az egységes RMDSZ-be. Lehetséges megoldásnak tartanám, ha az RMDSZ átalakulna tényleges Magyar Szövetséggé, a nevében és a tartalmában is! Az összes pártok – a jelenlegiek és a jövőben létrejövők is – belső koalíciós alapon működnének együtt a politikai versenyben. A Székelyudvarhelyi és a szentegyházi példa helyhatósági sikere ebbe az irányba mutat: az együttműködésnek, a koalíciónak nincs ma már alternatívája, hiszen az összefogást sugallja a választók felé, választói elvárásnak tesz eleget. Az RMDSZ-t ma már sokan azonosítják a lejáratott, mohó román politikai elittel, ezt a képet a párt sajtója sem képes tisztára mosni, ez viszont választói távolmAradást okoz, így a helyzet további romlása borítékolható. Új „gúnyát” kellene felvenniük, egy tisztábbat. Most csupán remélni lehet, hogy soraikban egyre több, olyan tehetséges politikus lesz, aki felismeri a változtatás szükségszerűségét.
Kétes önállóság az RMDSZ árnyékában
Az MPP–RMDSZ paktum egyben identitásvesztést okozott a tagság körében. Nagy kérdés, hogy a jelenlegi vezetőknek a gyenge választási eredmény miatt sikerül-e ezen az úton megtartani a pártot. Az elvi- és érdekpolitizálás összeegyeztetése nem kis feladat, hiszen a választók árgus szemekkel figyelik az eseményeket. Az erdélyi magyar közvélemény elég lesújtó véleménnyel van politikusai teljesítményéről, hiszen közülük többek belevegyültek a korrupt Bukaresti politikába. Az MPP erkölcsi megítélésének nem használt a szövetséggel való együttműködés. Bíró Zsolt pártelnök elhíresült, kiszivárogtatott „spága” elszólása híven tükrözi a jelenlegi magyar politikai elit zömének be nem vallott, de gyakorolt magatartását. Az sem véletlen, hogy az RMDSZ-es autonómiastatútum létrehozásában vállalt szerepe miatt a marosszéki Székely Tanács megvonta tőle a bizalmat, az MPP elnöke elvesztette a SZNT-ben betöltött alelnöki tisztségét. Az említett statútum döcögő, inkább látszatközvita közepette, a SZNT mellőzésével a mai napig várja parlamenti benyújtását, holott nagy szükség lenne az egységes fellépésre az újabb romániai régiósítás tervek miatt.
Az MPP önállósága, identitása nagyon kérdőjelessé vált a baráti RMDSZ-es vállveregetés közepette. Az MPP-nek a szövetség meleg paplanja alá való bebújás helyett egészen más politikai utat kellene járnia. A jövőben változtatni kellene a párt szövetségi politikáján, vissza kell téríteni a pártot az alapvető értékeihez, amely az egész magyar politikai rendszer reformját célozza. Ebben a folyamatban kézenfekvő politikai szerep kínálkozik a párt számára, hiszen a jobboldali összefogás zászlóshajója is lehetne. Az RMDSZ korifeusai csak akkor szánják el magukat változtatásra, újratervezésre, ha egy ütőképes „nemzeti oldal” jön létre, amely erőt képvisel, mert csak annak az üzenetét értik meg. Székelyudvarhely és Szentegyháza üzenete egyben a választók üzenete az RMDSZ irányába. A megfogyatkozó választói kedvet növelheti, ha távoznak a porondról az olyan vitatott személyiségek, akikre esetenként korrupció vagy tisztességtelen meggazdagodás árnyéka vetült. Következésképpen, az erdélyi magyarság érdeke lenne egy demokratikus, átlátható politikai intézményrendszer létrejötte, a hitelesség visszaszerzése erkölcsi megtisztulással, egységes fellépés a Székelyföldi autonómia ügyében. Az MPP-nek akár pozitív szerepe is lehetne ebben a folyamatban, hiszen csak a nyitottság, az egyenes, tiszta beszéd, a valós- és nem a színlelt- összefogás mozgósíthatja a kiábrándult szavazókat.
Thamó Csaba
A szerző tanár, az MPP Hargita megyei képviselője volt 2008–2016 között
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Van még tennivaló a turisták „megtartásánál” Udvarhelyen
Továbbra is Magyarországról érkezik a legtöbb turista Udvarhelyre, de idén olaszok, franciák és németek is szép számban jöttek. A „kötelező” látványosságokon túl az aktív kikapcsolódási programok érdeklik az idelátogatókat, de kíváncsiak a hagyományos mesterségekre is. Kiderült az is, hogy félnek a medvéktől, ezért csak a bátrabbak túráznak, nagy hiányosság viszont, hogy nincsenek kempingek a környéken. Nagy az érdeklődés a Székely Támadt-vár iránt is, ám idegenvezetés nincs, és a műemlék is csak korlátozott időben látogatható.
Az Udvarhelyre látogató turisták főként átutazók, ám ha elidőznek a városban, szívesen felkeresik a kulturális célpontokat is. Az utóbbi években tapasztalható fejlődés a helyi turizmusban, de még hosszú az út ahhoz, hogy a tranzitváros úti céllá váljon.
„Székelyudvarhelynek örökös problémája volt, hogy az ide érkező vendégek viszonylag kevés időt töltenek el a városban. Valóban tranzitturizmusról beszélhetünk Udvarhely esetében, hiszen e tekintetben a környező települések falusi turizmusa sokkal nagyobb erővel bír, mint maga a város. Ezt az állapotot nem lehet napok alatt megváltoztatni, egy stratégia szükséges ahhoz, hogy minőségi változást lehessen elérni a kínálat terén” – fogalmazott Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
A központi szoborpark szomszédságában található információs pontnál is megkérdeztük, mi iránt érdeklődnek az Udvarhelyre érkezők. Toró Noémitől kaphatnak – akár több nyelven is – információkat az érdeklődők főszezonban, azaz májustól szeptemberig. Az ide érkezők leginkább az eseményekre, aktív kikapcsolódási lehetőségekre, programokra kíváncsiak, kánikula idején a strandolási lehetőségekre is. Legtöbben Magyarországról jönnek, de idén szép számban voltak olaszok, franciák és németek is. Érdeklődnek a hagyományos mesterségek felől, keresettek a tájházak. Sokan kíváncsiskodnak, hogy a környéken biztonságos-e a túrázás a medvék miatt. Szervezett körülmények között viszont szívesen járnak sóvidéki medvelesre.
Nagyon népszerűek a szejkefürdői székely kapuk és a Székely Kálvária is. Ami a foghíjas programkínálat mellett hiánycikknek bizonyul, az a kempingezési lehetőség – osztotta meg tapasztalatait Toró Noémi. Az aktív kikapcsolódási lehetőségek kínálata viszont bővül, egy alternatívaként mától kísérleti jelleggel biciklit is lehet bérelni a Kossuth utca 42. szám alatt – tudtuk meg Orbán Melinda irodavezetőtől. Ezenkívül számos hiánypótló szolgáltatásban gondolkodnak a jövő szezonra, ezért idén nyáron a szállásadókkal kérdőíves felméréseket végeznek a turisták körében, hogy kiderítsék, mire lenne valós igény.
A szoborpark melletti információs pont naponta 10 és 18 óra között van nyitva, a hétvégéken pedig 9-től 13 óráig. A Kossuth utcai főirodában ugyanakkor naponta 8-tól 16 óráig fogadják a látogatókat. Találunk telefonszámot is kifüggesztve, és állandó jelleggel vihető el négynyelvű tájékoztató füzetecske.
Vonzó a környezet
„Nagyon szeretjük itt” – mondta Megyesi Edina, aki férjével és gyermekeivel már tizenegy éve visszatérő vendégek Udvarhelyszéken. Magyarországon Debrecen mellett laknak, ám mára már számos barátságot kötöttek a környéken. A múzeumok és kulturális látnivalók a két kisgyermek miatt nem igazán potenciális célpontok számukra, de a túrahelyeket előszeretettel látogatják. A táj szépsége ragadta meg őket leginkább, szeretnek a természetben barangolni, így a Békás-szoros mellett Ivó és Gagy is kedvenceik közé tartozik. Amióta idejárnak, azt vették észre, hogy rengeteget fejlődött turisztikai szempontból is a vidék. „És nagyon kedvesek itt az emberek, akármerre megyünk” – tette hozzá Edina. Ő egyébként azt is megfigyelte, hogy Magyarországhoz képest itt sokkal jobb az intézmények és boltok nyitásrendje is.
Találkoztunk egy kisebb turistacsoporttal is, a Szabó és Molnár család apraja-nagyja a szoborpark környékén fényképezkedett. Ők szintén Magyarországról érkeztek Székelyudvarhelyre, még keveset láttak a városból, de máris megtetszett nekik. A következő napokban fogják körbejárni a vidéket, ehhez vettek magukhoz az infópontnál található brosúrákból.
Amit Székelyudvarhelyen fel lehet keresni
A turisták körében népszerű fő udvarhelyi látványosságoknak, célpontoknak számítanak a városközpont szobrai, a templomok, a múzeum, a képtár, a Jézus-kápolna, a Székely Támadt-vár. Utóbbi nagyon kedvelt célpont lenne, de egyelőre nincs lehetőség idegenvezetésre, és jelenleg restaurálás folyik a műemlék területén. Az iskola titkárságán azt az információt kaptuk, hogy amíg a munkások a helyszínen dolgoznak, a turisták is nézelődhetnek.
Turistabarát nyitásrend
Megnéztük azt is, mennyire turistabarát a város kulturális intézményeinek nyitásrendje. A nyár folyamán az új múzeumépület hétfő kivételével 9 és 18 óra között látogatható, ilyenkor tárlatvezetés is igényelhető. Múzeumpedagógiai foglakozás igénylése esetén előre be kell jelentkezni – tudtuk meg az intézmény igazgatójától. A Képtár épülete továbbra is a Kossuth Lajos utca 42. szám alatti ingatlanban található, a költözés miatt viszont ebben a hónapban előzetesen itt is be kell jelentkezni. A Jézus-kápolna hétköznapokon 10 és 17, hétvégeken 10 és 14 óra között látogatható. A szejkefürdői Borvízmúzeum hétvégi nyitásrendje megegyezik a kápolnáéval, hétfőkön mindkettő zárva tart. A Művelődési Ház naponta reggel 8-tól este 7–8 óráig látogatható. Az intézmény mindig is bővelkedett Időszakos kiállításokban, ez alól az augusztusi hónap sem lesz kivétel – tájékoztatott Elekes Gyula igazgató, hozzátéve, hogy a nyári főszezonban naponta harminc és száz közötti látogatójuk van.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról)
A Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni.
A kiadványról
Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmAradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló.
Az első kötetről
Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik. Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez. Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek.
A második kötetről
A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve Székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés.
A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott.
A harmadik kötetről
Nagy Botond történész, Sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája.
A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmAradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében.
A levéltáros hiányol egy, az adózásról szóló fejezetet. 1848-ban a forradalmi kormány meghirdette a közteherviselést, 1850 után az abszolutista kormány ezt életbe is léptette, Székelyföld esetében a legnagyobb változást gazdasági téren ez hozta. A székelyek szabad pálinkafőzését is felszámolták a Bach-korszakban. Azért bajos e nélkül tárgyalni a gazdasági kérdéseket, mert jelentős adóalapot képzett. Ez csupán Háromszék megye esetében egy év alatt akkora összeget jelentett, ami duplája annak, amit tizenegy év alatt a magyar kormány oktatásra fordított. A székely kivándorlás kérdésekor még mindig Venczel Józsefre hivatkoznak, az agrárfelesleget említik okként, de figyelembe kell venni egyebeket is, az örökösödési szokásokat, amire Kövér György hívja fel a figyelmet, a vármegyei bürokrácia zaklatásait, amely elősegítette a kivándorlást. Kutatni kellene, mi történt a Romániába kivándorolt tömeggel a háború éveiben. A belső migrációt sem kutatták kielégítően. Székelyföld társadalmának struktúráját is jobban meg kellett volna rajzolni, az érdekellentéteket is meg kellett volna világítani.
Székelyföld mint hadszíntér a második világháború esetében (szerzője Nagy József) jól megoldott, van egy polgári rész és egy katonai, ám a kettő egyesítése, miként az első világháború tárgyalásakor történt (szerző Csikány Tamás), nem szerencsés. A katona sorsát nemcsak a bécsi levéltárban szórványosan felbukkanó levelezőlapokból lehet rekonstruálni, itt, Székelyföldön a levéltárakban léteznek források.
A román katonák kegyetlenkedéseiről vannak források a vármegyei levéltárakban. Miután kivonultak a románok, vizsgálatok folytak, és ennek az iratanyaga megvan. Nagy Botond kitért az elhurcoltak kérdésére is. Míg A székelység története tankönyvben a szerző a hasára csapott és bemondott egy jókora számot – román részről ezt támadták legtöbben –, Csikány Tamás erről a témáról egyáltalán nem tett említést, pedig a jelenség létezett.
Általános bírálat
Sok esetben a Székelyföld története cím használata gyakorlatilag indokolatlan, mert nem egy felelősségteljes, minden fejezetében egységesen igényes, széles körű kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionális munkával szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a kötetek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel – jegyezte meg Fehér János. Reményét fejezte ki, hogy ezeknek a köteteknek a megjelenésével a Székelyföld történetének megismerése kapcsán hosszú és meglehetősen terméketlen időszak lezárul, és elkezdődnek a komoly alapkutatások.
Monográfia vagy kézikönyv?
Bárdi Nándor, a harmadik kötet társszerkesztője a kritikák elhangzása után – látva a meglepődést a közönség soraiban – elmondta: azért kérték fel a két történészt a bírálatra, mert nem fényezni akarják magukat, hanem egy szakmai vita kezdetéről van szó, ami teljesen normális. Úgy tekinti ezt a három kötetet, mint egy olyan szakmai szintézist, amit a huszonkét szerző tudott produkálni három és fél év alatt. Számba kell venni, mik a problémák, előttünk az évtizedek, és el kell kezdeni az újabb és újabb alapkutatásokat – tette hozzá.
Mind a székely eredetkérdést, mind a székely írás kérdését historiográfiai feltárással oldották meg, olyan kompromisszumos megoldással, hogy a székely eredetkérdés két képviselője saját maga írhatta meg álláspontját egymás mellett. Nem állnak azon a szinten, hogy hosszú folyamatokat tudtak volna megírni. Nem birodalmi gondolkodásról van szó, hanem bizonyos modernizációs folyamatok egy-egy központban megrekedtek, ez mai napig így működik Székelyföldön. Még elmondta, két dolog keveredik: az, hogy a Székelyföld története kézikönyv-e vagy monográfia. Ez inkább egy kézikönyv, állapította meg, és a szerzők jelentős része így nyúlt hozzá.
Szerzői hozzászólások
Hegyi Géza – aki csak dicsérő szavakat kapott – az első kötet mundérjának a becsületét megvédendő idézte néhai Engel Pál történész álláspontját: amit egyszer jól megírtak, nincs értelme azon változtatni, és négy év alatt nem merültek fel új adatok, amelyek a Benkő Elek fejezetének átírását indokolták volna.
Csikány Tamás hadtörténész úgy véli, ez keretmű, ami alapja lehet a további kutatásoknak. A személyét ért bírálatra válaszolva elmondta, Budapesten él, a Székelyföldi levéltárakba nem jutott el, de a bécsiben talált dokumentumok bőségesen bemutatják az eseményeket és sorsokat, és ez elégséges, mivel összefoglaló műről van szó.
Hermann Gusztáv Mihály kifejtette, ennyire rövid időszakba beleférni elég kemény kihívást jelentett, hasonló szintézisek minimum egy évtizedet vettek igénybe, s azokban is mindig visszaköszönnek a szerzők előző munkái. Hozzátette, Pál-Antal Sándornak mint szerzőnek kiesését záros határidőn belül pótolni kellett, így a szerzők száma szaporodott, a stiláris összhang szétesett. A fejezetet elosztották Pakot Levente, Pál Judit, Egyed Ákos és saját maga között. Ahhoz képest, hogy milyen kilátástalannak nézett ki a helyzet egy adott pillanatban, nem is oldották meg rosszul – jegyezte meg.
Nagy József hadtörténész kifejtette, az éles kritikák ellenére nem gyenge munkáról van szó, hiszen a történészek állandóan vitáznak. Bátran ajánlja, hogy ott lehet mindenki polcán. Egyedi a kezdeményezés: aki nem történész, nem ismeri a szakfolyóiratokat, nem fogja összekeresgélni az összes szerző tanulmányait, itt minden szerzőtől talál egy kivonatot, ami keretbe foglalja az eseményeket. Az érdeklődő átfogó képet kap Székelyföld történelméről.
A jelen lévő szerzők még tömören ismertették az általuk írt fejezeteket. Így az említetteken kívül Oláh Sándor a kis magyar világ történéseit foglalta össze, Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a két világháború közötti és a megyésítés utáni gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a román agrárreform, a gazdasági nacionalizmus hatásait igyekezett bemutatni, és arra világított rá, a megyésítés utáni erőteljes iparosítás következtében hogyan változott meg a társadalmi szerkezet Székelyföldön.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakorvosokra van szükség Hargita megyében
Megkötötte a Hargita megyei Egészségbiztosítási Pénztár a keretszerződést az egészségügyi szolgáltatókkal, így a következő egy évben minden téren biztosított a lakosok számára az alapellátás.
A pénztár adatai szerint megyei szinten 382 megállapodást kötöttek összesen 386 szolgáltatóval. Duda Tihamér, a biztosítási pénztár megyei vezetője rámutatott: a lakosok és a szolgáltatók számát figyelembe véve megfelelő mértékű a lefedettség, de vannak olyan települések, elsősorban elszigetelt falvak, ahol szükség lenne még háziorvosokra. „Az ideális az lenne, ha további tíz szakemberrel köthetnénk szerződést, ugyanakkor a nyugdíjkorhatárt elért hat orvos praxisát is ajánlott lenne átvenni” – magyarázta Duda.
A pénztár Hargita megyében 152 háziorvossal írt alá egyéves megállapodást. Az igazgató azt is elmondta: a vidéken dolgozó szakemberek pluszjuttatásban részesülnek attól függően, hogy rendelőjük mennyire félreeső helyen van. Az illetékesek azt is közölték: 122 gyógyszertárral kötöttek szerződést, míg a járóbeteg-rendelői szakorvosi vizsgálatok biztosítása érdekében 33 megállapodás született.
A 2016–2017-es egészségügyi alapcsomagba a fogászati szolgáltatások is bekerültek, ennek nyomán a biztosítási pénztár 39 fogorvossal állapodott meg, ez a megye szakembereinek mintegy húsz százaléka. E téren meglehetősen hiányos az ellátás, számos településen ugyanis egyáltalán nem dolgozik a biztosítóval szerződött fogorvos. A kórházaknak nyújtott finanszírozás megyeszerte 1724 ágy fenntartását fedezi, ebből 667 a Csíkszeredai megyei sürgősségi kórházban van fenntartva. Ezenkívül négy laboratóriumi egészségügyi szolgáltatóval is szerződtek.
Duda Tihamér rámutatott: a szakorvosok tekintetében Hargita megyében nincsenek komoly gondok, néhány helyen tapasztalnak hiányt. A pénztár igazgatója arról is beszámolt: bizonyos feltételek mellett van lehetőségük arra, hogy szakorvosokat alkalmazzanak – akár év közben is. Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Tölgyesen a pszichiátriai osztályon lehetne szakembereket alkalmazni, a megyeszékhelyen ugyanakkor a traumatológián és a baleseti sebészeti osztályon is vannak szabad helyek. Gyergyószentmiklóson radiológussal, sebésszel, szülész-nőgyógyásszal és belgyógyásszal tudnának szerződni. Székelyudvarhelyen fizikoterápiás szakembert és fül-orr-gégészt is alkalmazhatnak.
Dávid Anna Júlia, Molnár Rajmond |
Krónika (Kolozsvár)

Hol a sárral, hol a vízzel gyűlt meg a baj
Sártengerré változott a szentegyházi városközpont kedden délután, miután egy hirtelen jött zápor elmosta az aszfaltozatlan út alapjának egy részét a József Attila utcában. Korondon háztartásokat öntött el a víz aznap, az esti órákban.
A szentegyházi városközpontra nagy mennyiségű homok zúdult a József Attila utcából a keddi esőzés idején. Molnár Tibor, a település polgármestere lapunknak elmondta, nem számolnak különösebb kárral, hiszen amúgy is azt tervezték, hogy aszfaltozás előtt csökkentik az útalap vastagságát – ma fog neki a munkának a kivitelező –, ezt oldotta meg részben a természet. A központban összegyűlt homok eltakarítását rögtön az eset után elkezdték a polgármesteri hivatal munkatársai. Az összegyűjtött homokkal betömik az utcában keletkezett nagyobb repedéseket, ami pedig megmArad, azt is töltésnek fogják használni más utakon.
Két korondi háztartást is elöntött a víz a keddi esőzés következtében – erről aznap az esti órákban kapott lakossági bejelentést a Hargita megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség. Az intézmény közleményben arról tájékoztatott, hogy a Korond fő utcájában lévő házak pincéiből az udvarhelyi hivatásos tűzoltók szivattyúzták ki a vizet hordozható szivattyúk segítségével. Az egyik ház 80 négyzetméteres udvara is feltelt vízzel.
Fülöp-Székely Botond |
Székelyhon.ro

Kettős beszédet folytat az udvarhelyi ortodox pópa?
Sok székely támogatásával sikerült minden, amit Udvarhelyen elért – véli Pavel Puiu, a Székelyudvarhelyi ortodox egyház papja. Nemrégiben egy interjút készített vele egy országos hetilap, amelyben egyebek közt az jelent meg, hogy az udvarhelyi ortodox egyházat Vitéz Mihály vajda alapította, hogy lánya kényszerből tanult meg magyarul, és feleségét is arra kényszerítették alkalmazásakor, hogy magyarul vizsgázzon az asszisztensnői állásra.
Romokban állt érkezésekor az egyház épülete, ám most már zsúfolásig megtelik románokkal és székelyekkel az udvarhelyi ortodox templom – nyilatkozta nemrégiben Pavel Puiu Székelyudvarhelyi ortodox pap a Formula AS országos hetilapban megjelent interjúban.
„Nem állunk jól egyáltalán” – válaszolja arra a kérdésre, hogy hány román van Udvarhelyen. „A város lakosságának két százalékát tesszük ki, de valójában kevesebben vagyunk. Amikor a feleségem megszülte a fiamat, körülbelül ezren voltunk románok, most legfeljebb 700–800-an. Köztük vannak azok, akik valóban részesei a román közösségnek és egyháznak, a nemzeti ünnepekkor tartott rendezvényekre, valamint a román közösség összejöveteleire eljönnek, és vannak azok, akiket nem érdekel semmi, sőt elmagyarosodtak. Utóbbiakat már nem is tartom románoknak, mert elszakadtak mindentől, ami román, még nevüket is megváltoztatták, hogy magyarosodjanak: Antonból Antál lett. Nem önmaguktól, hanem a feleség vagy férj kérésére tették.
Ezelőtt néhány évvel egy román férfit, aki katona volt, a feleség pedig udvarhelyi székely asszony, egy itteni faluban temettük, ahol csak a kántor meg én voltunk románok; úgy néztek ránk, mint a John Wayne-filmekben, senki sem tudta, mi történik, mert az ortodox temetési szertartás különleges. (…) Ilyen ritmusban Udvarhely valószínűleg az egyetlen százszázalékosan magyar város lesz Romániában. Tizenhét éve vagyok itt pap, de nagyon kevés román jött, viszont nagyon sokan mentek el” – nyilatkozta Pavel Puiu a hetilapnak.
„Van egy román iskolánk, amelyhez nagyon ragaszkodunk, mert bármikor megszűnhet. Most majdnem háromszáz diákunk van, de alig húsz százalékuk udvarhelyi, a többi más településről származik. Vannak román gyerekek, de magyarok is. Sok vállalkozó – akinek volt kis esze – arra gondolt, hogy román nyelv nélkül nincs jövője gyerekének, rájöttek, hogy a román iskola kiindulási pont lehet az életükben, ezért hozták hozzánk” – fogalmazott.
Most se értik, hogy a román a hivatalos nyelv
„Szegény románok, megszokták az itteni nehézségeket. Ide sodorta őket az élet, és kénytelenek voltak alkalmazkodni” – válaszolja arra a kérdésre, miként élnek a románok egy magyar közösségben. „Sokan kénytelenek voltak megtanulni magyarul. Amikor ide jöttem, még román nyelvű óvoda sem volt igazán. Egy román csoport volt, ahol a gyerekek nyolcvan százaléka magyar volt. A lányom erőszakkal tanult meg magyarul, nem volt más választása. Az összes gyerekem tud magyarul, ami nem rossz, de jobb lett volna, ha szívvel-lélekkel, nem kényszerből tanulnak meg magyarul. A feleségemet 2001-ben alkalmazták a kórházba, magyarul kellett vizsgáznia. Most ért magyarul, de az elején nagyon nehéz volt. Mindenki csodálkozott, hogy csak románul tud. Lehet, abban az időben nem tudták, hogy a hivatalos nyelv az országban a román. Még most se igazán értik ezt. Egyes székelyek, szegények, nem is akarják megérteni. Mi mást érezzek irántuk, mint szánalmat?” – olvasható a Formula AS-nak adott interjúban. „Igazi hátrány, hogy a székelyek nem tudnak románul. Egyesek makacsságból nem tanulnak meg románul, mások pedig képtelenek. Nehezen tudom ezt megérteni. (…) Nem kényszerít senki, hogy légy ortodox vagy a szíved fölött hordd a román trikolórt, de ameddig ennek az országnak a személyijével rendelkezel, ameddig édesanyád, nagymamád nyugdíja Bukarestből érkezik, addig nem káromolhatod, és képes kell lenned értekezni másokkal az ország nyelvén” – hangzik el Puiu véleménye a cikkben.
A leggyengébb láncszem az állam
„Nem a székelyek nehezítik az életünket, hanem vezető politikusaik vérében van a diverzió keltése” – mondta Pavel Puiu a román nyelvű lapnak. „Az egyszerű, hétköznapi magyar egészséges, normális ember. Ám a forradalom utáni 25 év alatt folyamatosan mérgezték őket olyan propagandával, amely mindig rossz fénybe helyezte a románokat, ami már zsigereikké vált. Ez a szélsőséges nacionalizmus nagy szegénységbe sodorta őket. Kilencventől mostanáig az RMDSZ kormányon vagy a kormány árnyékában volt, ezalatt Hargita és Kovászna megye lett a legszegényebb Erdélyben, és együtt alkotják a legszegényebb romániai térséget. (…) Ha ez a két megye határmenti lenne, akkor még azt is mondhatnám, hogy céljuk elszakadni Romániától, majd Magyarországhoz csatlakozni, de itt, az ország szívében képtelenek erre. Az úgynevezett székely autonómiával is csak szavazatokat nyertek. Szerintem a magyarok is ráébredtek időközben, hogy a rendszerváltás óta a szélsőséges nacionalizmust csaliként használták. Példa erre, hogy a helyi választásokon is csökkent az RMDSZ-voksok száma” – mondja.
„Nem tudom megmagyarázni semmiképp a Bukaresti hatóságok érdektelenségét. Traian Băsescu volt az egyetlen, aki a magyarok szemébe mondta, hogy addig nem kapnak autonómiát, amíg ő az elnök, de tett is ezért a térségért, amiért a magyarok szerették és támogatták. Ám a többi Bukaresti politikus csak a táj szépségeit nézte meg és vadászott. Egyik sem kopogott be hozzám vagy a román közösséghez. A magyarokat sem keresték meg, őket is és minket is átvertek a politikai vezetők. Hargita és Kovászna megyében a leggyengébb láncszem a román állam” – olvasható az interjúban.
A székely hívekre pénzügyileg is támaszkodtam
„Vasárnap a románok járnak istentiszteletre, de hétközben sok székely keres meg. Sokan faluról jönnek (…), többféle felekezetűek, hiszen sem a protestánsoknál, sem a katolikusoknál nem létezik lelket simogató, feloldozó ima” – nyilatkozta. „Ez is egy túlélési forma volt, pénzügyileg is, székely híveimre is támaszkodtam, hiszen fizetésem elég gyenge, még fele sem egy tanári fizetésnek; fele a parókiától van, fele pedig az államtól” – magyarázta, hozzátéve, hogy néhány éve még misszionárius papi fizetése volt, ám ma már nem. „Korábban duplán fizetett állami fizetésem volt, hiszen Székelyföld hátrányos helyzetű térség, de néhány éve visszavonták ezt az alapot” – tette hozzá.
Nem volt más választás, megtanultunk magyarul
Az Udvarhelyi Híradó megkeresésére, az udvarhelyi ortodox pap elmondta, úgy érzi, a vele készített interjúban gondolatait szélsőségesre fogalmazta át a hetilap munkatársa. „Az interjú készítője félreérthette, hogy Vitéz Mihály vajda alapította az udvarhelyi ortodox templomot, ugyanis valójában a vajda egyik kapitánya alapította a krónikák szerint” – reagált Pavel Puiu. Kérdésünkre elmondta, az első ortodox templomot 1600-ban alapították Udvarhelyen, ami az egykori Botos utcában lehetett. A lelkész pontosabb információkat is ígért az egyházalapításról a későbbiekben. Amikor mi kérdeztük arról, hogy lánya tényleg erőszakkal tanult-e meg magyarul, Puiu ismét azt válaszolta: félreérthette az interjú készítője a válaszát. „Amikor 1999-ben Székelyudvarhelyre jöttem, nem létezett román óvoda a városban. Nem erőszakkal kellett megtanulnia magyarul, hanem szükségből, hiszen nem volt más választása. Kénytelenek voltunk megtanulni magyarul. Ami nem rossz, nem is vagyok ellene” – mondta lapunknak. „Feleségemet először magyarul akarták vizsgáztatni, amikor a városi kórház egyik asszisztensnői állására pályázott, de amikor tisztázódott, hogy nem tud magyarul, románul vizsgázott” – folytatta.
„Több székely barátom van, mint román”
„Annyi ideje élek Udvarhelyen, hogy több székely barátom van, mint román. Sok székelyen segítettem, nem szeretem a szélsőséges nacionalizmust. Nem volt mindig rózsás a helyzet, olyan alkalom is volt, hogy elém állt két idősebb férfi, akik azt mondták, nincs mit keresnem itt, ez nem román város, távozzak. Ezek alapján viszont nem kéne általánosítani” – mondta lapunknak. „Sok székely támogatásával sikerült minden, amit Udvarhelyen tettem és elértem. Sok barátom van: Borbáth, Boros, Verestóy szenátor úr is sokat segített, utóbbival mai napig jól egyezek. Nagyon jó volt a kommunikáció a helyi önkormányzat és az ortodox egyház között, jó kapcsolatom volt Szász Jenővel, Bunta Leventével is. Olyan emberekkel vagyok barát, akik voltak a templomban, akik nem láttak bennem ellenséget, és én sem bennük.”
Hátrányos helyzetben a Székelyföldi ortodox templomok
„Nincs semmi bajom a székelyekkel, a román állam szomorít el. Hargita a sor végén kullog, itt vannak a legalacsonyabb fizetések, a legkevesebb befektetés az országban, ez a térség megérné, hogy gazdagabb legyen” – véli Puiu. Azt, hogy az ortodox egyház szent szinódusa miért tartja számon Hargita és Kovászna megyét hátrányos helyzetű területként, Pavel Puiu azzal magyarázta, hogy alacsonyabb az itteni ortodox hívek száma, mint más megyékben. „Míg például a buzău-i templomban vasárnaponként háromszázan vannak jelen, itt legfeljebb húsvétkor gyűlnek össze annyian a templomban.” Azt is elmondta, hogy ez a papi fizetésre is kihat. „Egy ortodox pap fizetése két részből áll: az egyik fele az államtól jön, amiből levonják az adókat is, a másik felét viszont saját forrásokból kell előteremteni. Utóbbi azon egyházi szolgáltatások eredménye, amelyeket a templomban végzünk: házasságkötések, keresztelők, temetések. Én évente egy temetést és két keresztelőt tartok, így saját forrásból nem igazán tudom fedezni a fizetésemet” – magyarázta.
Szerinte a különböző politikai doktrínák, az autonómiakövetelés befolyásolta negatívan az egyszerű nép felfogását. Mint elmondta, az udvarhelyi ortodox közösséget alkotó száz család közül sok a vegyes, akik békésen élnek. „Mindkét fél szélsőséges nacionalistái és sovinisztái fűtik az ellenségeskedést. Nem azért vagyok annyi éve Udvarhelyen, hogy háborút szítsak a magyarok és románok között” – hangsúlyozta.
Egyházalapítás a történészek szerint
Az ortodox egyház udvarhelyi megjelenésével kapcsolatban helyi történészt is megkérdeztünk, aki nem tud arról, hogy Vitéz Mihály vajda, netán kapitánya valaha is templomot alapított volna Udvarhelyen. Kápolnási Zsolt történész szerint az első román templomot Mihály vajda uralkodása után száz évvel építették Udvarhelyen, bizonyos Görög András kezdeményezésére, aki nem ortodox, hanem görög katolikus egyházat alapított. A történész állítja, Vitéz Mihály sosem járt Udvarhelyen, egyébként is csak negatív hatása volt Székelyudvarhelyre az uralkodása idején született, régiónkat érintő döntéseknek.
„A múlt századnak vége fele származott volt ide egy Görög András nevű görög vallású ember, aki a Botos utcában, az alsó végén jószágot szerezvén, arra a maga vallásának kedvéért egy kis templomot építtetett, és testamentumban a jószággal együtt ugyanazon valláson levő oláhoknak hagyta, ahova pap szállván bé, a város köről való oláhoknak itten kezdették megyéjéket tartani. Hanem 1759-dik esztendőben hitegető híres Sofroniusnak követjei ide is elérkezvén, arra vették az ezen megyéhez tartozó oláhokot, hogy az említett esztendőben nagy lármával a papot a házból kihányják” – írja Szeles János az 1898-ban megjelent Székely-Udvarhely története című munkában.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Bemutatkozik az új plébános
„A plébániai hitoktatás lehet otthonos is”
Kovács Gábor halálát követően Péter Arthur személyében új plébánosa lett Kovásznának, aki múlt vasárnap tartotta beköszönő miséjét. Az alábbiakban a vele készült beszélgetésünket olvashatják.
– Hol született, és melyik gyülekezetben szolgált eddig?
– Székelyudvarhely mellett, Oroszhegyen születtem, és mielőtt Kovásznára helyeztek, három évet Kézdikőváron szolgáltam.
– Hány lelket számlál a kovásznai gyülekezet?
– A városban mintegy 1600 katolikus személy van, de ide tartozik még Kommandó, ahol 400 katolikus él, valamint Barátos, ahol további 100 katolikust tartunk nyilván. A kommandói és barátosi filiális egyházközségekben kéthetente tartok misét. A kovásznai beköszönő misémen több mint 500-an vettek részt, ami azt bizonyítja, hogy a fürdővárosi hívek szép számban járnak templomba.
– Milyen tervei vannak a gyülekezettel kapcsolatban?
– Van férfikórusunk és vannak ministránsaink, de én mindenképp szeretnék még egy gregorián gyerekekkórust, amilyent Kézdikőváron is alapítottam. Továbbá jó lenne egy gitáros csapatot is létrehozni, és meggyőződésem, hogy egy cserkészcsapatra is szükség van, mert bizonyára a katolikusok körében is vannak olyan fiatalok, akik a cserkészetben találnák meg saját egyéniségüket. Rendkívül fontosnak tartom ugyanakkor, hogy a fiatalok megtapasztalják, a plébániai hitoktatás lehet otthonos is. Sokéves tapasztalatom van a fiatalokkal való együttműködésben, és rájöttem, hogy nagyon dinamikusan kell velük foglalkozni. Ha például egy csoport két–három év után hirtelen megszűnik, nem kell megijedni vagy gyászolni a belefektetett munkát, hanem, bár ez rengeteg időt és energiát igényel, újra kell szervezni az egészet. Kézdikőváron igyekeztem elérni, hogy a plébániai hitoktatásra ne kötelességből, hanem önként járjanak.
– Terveznek idénre épületjavítási, építkezési vagy szoborállítási munkálatot?
– Egyelőre nincs tervben hasonló elképzelés.
– Mi az ön szerepe a kovásznai, illetve a kommandói és barátosi gyülekezetek életében?
– Úgy vélem, egy plébános feladata az egyének közösséggé való formálása, valamint az, hogy „találkát” rendezzen az emberek és a Jóisten között.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mi a székely: megmentésre szoruló szegény nép vagy „szupermagyar”?

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 22. Részletek
A Bukaresti szociális-karitatív tevékenység kezdeményezője a katolikus Szociális Testvérek Társasága volt, amelyet 1923-ban Slachta Margit alapított Magyarországon. A Bukaresti katolikus érsekség hívására érkező társaság 1931-ben nagy nehezen megkapta az engedélyt, hogy a román fővárosban segítsen a katolikus fiatalságon. Az általuk nyitott otthonban nemcsak magyarokat, hanem bukovinai és bánsági németeket és minden bizonnyal románokat is elszállásoltak.
Munkájukat az Angolkisasszonyok Intézetének főnővére és Horváth Árpád György, a Barátok templomának kanonokja irányította. Az olasz Tomasini adományának köszönhetően a nővérek leányszállást rendeztek be a Petru Poni utca 3. szám alatt, az Északi pályaudvar (Gara de Nord) közelében; a szállás három szobából állt, összesen 14 ággyal. 1932-ben megalapították a szolgálólányok egyletét. 1933-ban a misszió ugyanettől az olasz családtól még egy épületet kapott öt szobával és egy tágasabb teremmel. Egy apácának az volt a feladata, hogy az állomáson várja a Székelyföldi vagy bánsági vonatokat, és 15 lejért éjszakánként szállást ajánljon az érkező lányoknak, amíg munkát találnak. Ugyanekkor nyílt a Barátok templománál egy munkaerő-közvetítő iroda, amely később a Petru Poni utcába költözött. 1938-ban egy 12 férőhelyes diáklányotthont is létesítettek. Az 1931. május 14-én átadott munkaerő-közvetítő iroda nem működött sokáig, tudjuk meg a Sziguránca levéltárából. Miután évente mintegy 2000 fiatalt juttatott álláshoz „nemzetiségre való tekintet nélkül”, egy munkaügyi minisztériumi felügyelő jelentése miatt 1937 végén bevonták működési engedélyét. A jelentésben szereplő indoklás: az iroda „a magyar irredentizmus és katolikus prozelitizmus fészke”, „súlyosan sértette a román népet és a román tulajdonosokat”, szállásdíjat és önkéntes felajánlásokat szedett, ami az 1921-es lakhatási törvény szerint jogtalan volt. 1939-ben Ottilia Schannen, a Szociális Testvérek főnővére a Bukaresti érsekség pápai nunciusához fordult segítségért, de a román hatóságok elutasították a katolikusok kérelmét, az állambiztonságra túlságosan veszélyesnek találták ezt a főleg cselédek által megrohant irodát.
A magyar reformátusok munkaerő-közvetítő irodája, mely valamivel a katolikus után létesült, tovább működhetett, és az evangélikus német fiatalok elhelyezésére is alakulhatott egy iroda. A Bukaresti eklézsia erre a célra 75 000 lej támogatást kapott a Kolozsvári református püspökségtől. A Th. Aman utcai épület minden bizonnyal a katolikus magyarok háború után elkobzott ingatlanja volt, ám a reformátusoknak bért kellett fizetniük érte a román államnak. (...)
A református leányszállás 1935. évi tevékenységéről szóló jelentés szerint 3394 fiatal nő fordult hozzájuk segítségért, de csak 318-nak sikerült elhelyezkednie. A szálláson ideiglenesen 180 nő lakott, 27-en több, mint egy hónapig mAradtak, 15-en közülük ingyen szállást kaptak. A 180 nőnél nem számított a felekezeti hovatartozás, közülük csak 124 volt református. A reformátusok egy mentőakciót is szerveztek a prostitúció megelőzéséért. Mintegy száz fiatal nőt kerestek fel a bátrabb hívek; a református parókiára hívták őket, és apróhirdetések által szereztek munkát számukra, általában szolgálólányként. Az állás bizonyos fokú anyagi függetlenséget jelentett, jobb esetben a szállást és a kosztot is.
Nem tudjuk, más kisebbségek hogyan oldották meg a tisztességes munkahely biztosítását nemzettársaik számára. Összetartásra és szervezőképességre volt szükség, és a közösség gazdagabb tagjainak adományára. 1931-ben az egyik magyar lap felsorolta a három legfontosabb Bukaresti magyar intézmény, a Magyar Társulat, a Magyar Párt és a református eklézsia fő feladatait. A címzettek közül hiányoztak a gazdag magyarok, a szabadfoglalkozásúak, a katolikus érsekség és a munkásszakszervezetek. Az újságíró szerint ezek volnának a fő feladatok: egy munkaerő-közvetítő iroda megnyitása, a cselédek jogvédelme, a munkanélküliek és szegény családok segélyezése, valamint egy patronátus létrehozása a magyar iskolák számára. A kitűzött célokból vajmi kevés valósult meg. Más közösségek talán összetartóbbak és gazdagabbak voltak. A németek és zsidók kétségkívül jobb anyagi háttérrel rendelkeztek.
Az 1932-es Bukaresti Magyarság Naptára felhívta a figyelmet a középosztálybeliekre, a műhelytulajdonos kisiparosokra, kocsmárosokra, a kisvállalkozókra és szabadúszó értelmiségiekre: orvosokra, ügyvédekre, mérnökökre, gyógyszerészekre, vagyis mindazokra, akik a kis- vagy középpolgársághoz sorolhatóak.
Egy listát is közöltek, felsorolva mintegy 180 mestert: 33 cipészt, 21 szabót, 17 fodrászt és borbélyt, 11 asztalost, 10 mészárost stb. A kocsigyártók és kocsisok már nem voltak keresettek. Csak két kocsigyártót említ a lista, a háború előtti kocsisok átalakultak taxisofőrökké, akik a Budapesti rádiót hallgatták; utasaikkal románul, franciául vagy magyarul beszéltek. Ez a lista minden bizonnyal hiányos, Osváth Jenő mérnöktől tudtuk meg, hogy egyik székely származású nagybátyja, Gáspár János jónevű asztalos és bútorfaragó volt azokban az években, több divatos háznak is dolgozott Bukarestben. Románia Enciklopédiája feljegyezte az aktív népesség 16,4 százalékát kitevő, iparban dolgozók, beleértve a magánipart űzők és kisiparosok számát is, de nem adta meg a magyarok részarányát. A gazdasági válság nagymértékben sújtotta a kisiparosokat: jövedelmük csökkent, sokan elveszítették műhelyeiket. Míg a válság előtt egy szobafestő heti 2500–3500 lejt keresett, ekkor jövedelme alig érte el az 1000 lejt.
A hirdetésekből tudjuk, hogy 1926-ban több magyar vendéglőt is nyitottak a főváros központjában: az Astoria az Erzsébet sugárúton, a Transilvania és a Metropol a Victoriei út 35., illetve 85. szám alatt, az Amiciţia a Magyar Társulat épületében és egy másik vendéglő a Smârdan utcában. A magyarok tulajdonában azonban ennél jóval több kocsma lehetett, egy szemtanú például Klein magyar vendégfogadóját említi a Popa Tatu utcában. Volt még néhány magyar panzió is. Románia Enciklopédiája utalt a viszonylag nagyszámú magyar, német és zsidó származású szabadfoglalkozásúra, orvosokra, ügyvédekre és műépítészekre, anélkül, hogy számadatokkal szolgálna. A magyar források nagyon ritkán említik őket, a magyar gazdasági és pénzügyi elitről pedig még kevesebbet tudunk, annak ellenére, hogy néhány magyar nyelvű szaklap – a búza, a vas vagy az autók tőzsdéjéről, a textil- vagy a nyomdaiparról – kimondottan nekik szólt. Az 1938-as Magyar Vicces Naptár eléggé kimerítő listával szolgált az orvosokról (33 névvel), román források egybevetésével a harmincas években mintegy 70 Bukaresti magyar orvosról tudunk. Legtöbb adatunk és információnk dr. Bakk Elek orvosról (1899–1972) van, hála felesége, Bakk-Takács Sára és lányai, köztük a Marosvásárhelyi orvos Bakk Éva könyveinek és cikkeinek. Tizenegy gyermekes székely családból származott, és Tamási Áron rokona volt. Miután Budapesten belgyógyász orvosként lediplomázott, Párizsban képezte tovább magát. 1927-ben jött Bukarestbe, Tőkés esperes felvette mindenesnek négy gyermeke mellé. A román nyelv megtanulása után honosíttatta diplomáját, és 1930–1940 között a Neurológiai, Elme- és Endokrinológiai Betegségek Intézeténél dolgozott. Az általa kezelt hírességek között volt Arghezi felesége is. A szegényeket, de a magyar egyetemistákat, tanítókat és papokat is ingyen vizsgálta, ugyanakkor napi szállást és kosztot biztosított a rászoruló magyaroknak. A református iskola és templom tevékenységében is részt vállalt. 1941 nyarán behívót kapott, és elhagyta a várost; a háború után Székelyudvarhelyen telepedett le. Egy másik orvos, Papp Béla, aki ismert volt a református közösségben vállalt szerepéről, Budapestről érkezett és az Occidentului (Nyugati) utcában nyitott rendelőt. A Bukaresti Magyarság oldalain több írása is megjelent a barcasági csángókról.
A magyar forrásokat románok is kiegészítik, elsősorban a harmincas évek Bukaresti címmutató évkönyvei. Ezek hátránya, hogy legtöbb esetben nem azonosíthatóak a magyar nevek, ugyanis a keresztneveket mindig románosítva írták. Összegezve kutatásaink eredményeit, azonosítottunk 12 ügyvédet (köztük Tőkés Sándort, az esperes fiát), legalább öt műépítészt és mintegy 30 mérnököt, zömében építészeket. A legismertebbek: a műépítész Katona József, akihez több ízben fordult a református közösség, valamint Balla Pál vállalkozó, aki gyakran megvendégelte a diákokat. A mérnök Ráskai Béla a bélyeggyár alkalmazottja volt, de ugyanakkor műegyetemi adjunktus is. Majdnem mind erdélyiek voltak, de legalább egyikük Bukaresti: Koncz Barna kémikus. 1935-ben mintegy 15 mérnök állt a Közmunkálatok Minisztériuma, a vízművek vagy az államvasutak szolgálatában. Bukarestben élt rövidebb ideig Sebestyén Artúr (1868–1946) Budapesti műépítész is, aki Magyarországon és Románián kívül Oroszországban és Svédországban is dolgozott. Bukarestben megtervezte 1930-ban a Lido Hotel nagy népszerűségnek örvendő hullámmedencéjét, három évvel az ugyancsak általa tervezett Budapesti után.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mit hoz ki a Szent István-napokból az új városvezetés?
Kétnapos lesz idén a Szent István-napi ünnepségsorozat, amelyet a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal immár hetedik alkalommal szervez meg, ám most először új városvezetés kezébe került a rendezvény. Ezúttal is minden Székelyudvarhelyi lakoshoz szólnak, ám most – a szervezők ígérete szerint – minőségibb, méltóbb programok lesznek a városhoz és az államalapítóhoz egyaránt.
Olyan ünnepi programot állítottak össze szombatra és vasárnapra, amely minden Székelyudvarhelyi lakos számára fontos lehet, így mindenki találhat számára vonzó rendezvénypontot – mondta el sajtótájékoztatón Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Mint kiderült, Bölöni Ildikót és Benedek Pált bízták meg a rendezvény szervezésével, valamint a korábbi évekhez hasonlóan a főszervező polgármesteri hivatal mellett partnerként kapcsolódnak be különböző tevékenységekkel, állandó programokkal az intézmények.
„Két napba van sűrítve, de tartalmas” – beszélt a tematikusan négy blokkra osztott programról Bölöni Ildikó. A délelőttöket többnyire a gyerekekre igyekeztek összpontosítani, így szombaton tíz órától az Udvarhelyszék Fúvószenekar zenés toborzójával indul a program, majd interaktív gyermekkoncert és bábelőadás vár a kicsikre. A nekik szánt rendezvényeket az állandó, egész napos programok egészítik ki.
Délután négykor kezdődik a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rend középkori hadi bemutatója, ezzel egy időben lesz a városháza udvarán a Virágos Székelyudvarhely vetélkedő díjkiosztója. Délután fél hattól a Pécsi Kamarakórus és az Alla Breve Vegyeskar közös előadása tekinthető meg, majd hattól megszentelik és megáldják az új kenyeret. Fél nyolctól kezdődik a Haáz Rezső Múzeum Gyámolító gyógyír, kúráló pirula. Mozzanatok a gyógyszerészet történetéből nevű kiállításának megnyitója a Haberstumpf-villában. Héttől koncertezik a Four People One Pack, fél kilenctől a Transylvania Rock Band, majd tíztől tízperces tűzijáték következik, végül pedig a Váci Arcok zenekar zárja a napot fellépésével.
Vasárnap szintén az Udvarhelyszék Fúvószenekar toborzója indítja a programokat délelőtt tíztől, negyed tizenegytől pedig ismét gyerekprogramok várnak a kicsikre. Délután fél öttől operettgálát tekinthetnek meg, hattól pedig a jubiláló házasokat köszöntik a városháza Szent István Termében. Hét előtt húsz perccel Vizi Imre dzsesszkoncertje kezdődik, nyolctól Nagy Feró és a Beatrice koncertezik, tíztől pedig a Karthago együttes koncertje zárja az ünnepséget.
„Az egységes zöld sátrakban harmincegy népművész fogja kiállítani alkotásait a városháza előtt, a vendéglátókat pedig faházakba rendszereztük, így elkerülve azt, hogy sörfesztivál jellege legyen a Szent István-napi ünnepségnek” – mondta el Benedek. Asztalok és székek is lesznek a vendéglátósoknál, a szervezők pedig igyekeztek rávenni őket, hogy állítsanak össze menürendszert, lehetőséget nyújtva a családosoknak az elérhető árakhoz.
Sörfesztivál-hangulatú vásár helyett inkább az államalapítóhoz méltó, minőségi programpontokból összeálló ünnepséget terveznek – hangsúlyozta Orbán Balázs, az MPP– EMNP-koalíció frakcióvezető-helyettese, hozzátéve, az elkövetkezőkben minden programnál arra fognak törekedni, hogy a programkínálat, a rendezvény arculata, berendezése igazodjon az ünnephez és a városhoz. Azt is közölte, minden olyan rendezvényt, ami korábban sikeres volt, megtartanak, de ahol lehet, ott még javítanak.
A rendezvény fő helyszíne a Városháza tér, így a református templomtól a körforgalomig tartó szakaszt, valamint a Vár utcát lezárják a gépjárműforgalom elől az események ideje alatt.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Kezdődik a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó
Erdélyi Krakkó címmel szervezik az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót. Augusztus 16. és 20. között, száz településről, több mint ezer fiatal vesz részt a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye idei legnagyobb ifjúsági rendezvényén.
Sajátos az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, mert az Erdélyi Krakkó keresztnevet kapja. Két héttel ezelőtt Krakkóban találkozott a világ katolikus ifjúsága, kétszáz erdélyi fiatal is részt vett a rendezvényen. „Jelen volt Szentatyánk is, és törekszünk arra, hogy azt a szellemiséget, és annak hangulatát Csíksomlyóra hozzuk. A Szentatya tanításai is lényegesek számunkra, arra is fogunk figyelni", mondta Tamás Barna, Székelyudvarhelyi plébános, a Főegyházmegye ifjúsági lelkésze, a CsIT főszervezője. Szerinte az is fontos az, hogy az egyházmegye fiataljai közösségi élményben részesüljenek. „Az Erdélyben élő katolikus fiatalok tudjanak egymásról, a különböző vidékekről érkezők megismerhessék egymást, megbeszéljék az őket foglalkoztató témákat, kérdéseikre a mi egyházunk tanítása szerint világos útmutatást kapjanak. A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón életre szóló barátságok, párkapcsolatok is születnek. Nagyon fontos az, hogy fiataljaink kikkel barátkoznak, kikkel kötnek majd házasságot. Ide hasonló értékrendű fiatalok érkeznek. Azt gondolom, hogy ez a jövőnk, egyházunk, nemzetünk jövője szempontjából is lényeges, és ezáltal hozzájárulunk ahhoz, hogy Erdélyben egy komoly, keresztény életet élő generáció nőjön fel."
Az idei CsIT témáját is a krakkói találkozó ihleti. Az irgalmasság lesz a központi téma, ezt „napi célokra" bontották. Az első nap témája: Isten a Vele való kapcsolatra hív, és nem véletlenül hívta el a fiatalokat a CsIT-re. A második nap témája Isten szeretetének megtapasztalásáról szól, az Ő gyermekei vagyunk, ezt szeretnénk a fiataloknak hangsúlyozni, tájékoztatott Jére Noémi programszervező. A találkozón délelőttönként lelki-programok, korosztályonként tartott előadások, tanítások lesznek. Ezeket kiscsoportos beszélgetések követik, amelyek Jére Noémi szerint nagyon fontosak, hiszen a fiatalok ott tudnak önmagukról beszélni, és elmondhatják milyen üzenetet jelent számukra a tanítás. A találkozó meghívottjai: Eberlein Éva, a Budapesti Szent András Evangelizációs Iskola munkatársa, Gert Overmeer, holland lelkész, illetve Péter Júlia és Berci, a Székelyudvarhelyi Forrás Közösség tagjai. Délutánonként műhelyfoglalkozásokra, sportolni és szabadidős tevékenységekre várják a táborozókat. Szerdán este lesz játékest, filmest, slam poetry. Csütörtökön este a csíksomlyói kegytemplomban lesz a Szentségimádás. A találkozó visszajáró vendége, Csiszér László, pénteken este koncertezik.
A találkozót az önkéntesek négynapos felkészülése előzte meg. 150 önkéntes dolgozik a táborban, akik nagyon komolyan vették a felkészülést, mondta Péter Noémi. Az Erdélyi Krakkónak is, a CSIT korábbi helyszíne, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiuma, és a körülötte lévő Mária-kert ad otthont. Az ünnepélyes megnyitó kedden este 20,30 órától kezdődik.
Erdély.ma

Lélekharang és haranglábszentelés Érkörtvélyesen
Az érkörtvélyesi református gyülekezet utóbbi 116 esztendejére visszatekintve elmondható: 58 évente szerveznek harangszentelő, hálaadó ünnepséget. Az elmúlt vasárnap lélekharang és harangláb szentelést tartottak.
A furcsán hangzó megállapításnak íme a történeti háttere: A református templom “öregharangja”, mely méretét tekintve a “középső” a maga 389 kg súlyával, 1900-ban öntetett Aradon, 58 évvel később, 1958-ban, a háborúban megfogyatkozó harangok pótlására, a hívek Bukarestben öntettek egy 878 kg súlyú “nagyharangot”, és egy 330 kg-os “kisharangot”. 58 évvel később, 2016 nyarán, újabb haranggal gazdagodott az egyházközség, a református nőszövetség adományaként egy 40 kg súlyú lélekharang érkezett a településre Székelyudvarhelyről. A harang felirata a következő: “Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom, a vihart eloszlatom. Öntetett az érkörtvélyesi református nőszövetség adományából a Székelyudvarhelyi Lázár Imre öntödéjében. 2015” A tevékeny, áldozatkész nőszövetségi tagok hetente két alkalommal gyűlnek össze csigatészta készítés céljából, s ennek bevételéből ismét gyülekezetük javát szolgálták.
Harangköszöntő vers
A harang már az elmúlt esztendőben megérkezett, ám idén készült el a harangláb, melynek munkadíját, szintén a nőszövetség adományozta. A harangláb anyagköltségének előteremtésében újabb nagylelkű adakozók segédkeztek: a település polgármestere és négy református önkormányzati tanácsos egyenként 500 lejt ajánlott fel, még az előző mandátum idején. Augusztus 14-én, a vasárnapi istentiszteletet követően a gyülekezet, a templomból hosszú menetoszlopban, énekelve vonult át a református temetőbe, ahol meghitt családias légkörben, zajlott a harangszentelési ünnepség. Szolgált az egyházközség kórusa, az egyik kórustag 58 év után ismét közkinccsé tette az 1958-ban gyermekként szavalt harangköszöntő verset, melyet azóta sem feledett. Az lelkészi áldás után megkondult a lélekharang, melynek első szolgálata örömmel töltötte el a szíveket. Adja kegyelmes Urunk, hogy további – már kevésbé örömteli – szolgálatai során a gyászoló szívek az Ige mellett vigasztalást nyerjenek.
Szabó Zsolt lelkész
erdon.ro

Nagykorúvá vált a találkozó
Több ezer unitárius az egy Isten ege alatt
Az időjárás is az unitáriusokkal tartott szombaton, amikor a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn több mint háromezren gyűltek össze éves találkozójuk alkalmával.
A programot a homoródalmási fúvósok nyitották, majd lovas felvonulás következett. A beszédek sorát Kedei Mózes, a házigazda Székelyudvarhely belvárosi egyházközség lelkésze nyitotta meg, aki a 18 éves találkozó kezdeteiről mesélt a jelenlevőknek. Főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke elmondta: kútforrás, testi és lelki erőt adó hely ez, ahol a föld és ég közelebb kerül egymáshoz. Vallja, a találkozó különleges tartalommal bír.
Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármesterének köszöntője után Szabó Előd ürmösi lelkész tartott ünnepi istentiszteletet Máté evangéliumának 5. része 13. és 14. verse alapján: „Ti vagytok a föld sója, Ti vagytok a világ világossága”. Arra biztatta a jelenlevőket, hogy a jelenben, a mostban és ittben gondolkozzanak, és ne ragaszkodjanak túlságosan a múlthoz, bár azt illik ismerni.
– Jézus tanítását olvasva az örök jelent, az ittet fedezzük fel; mindig arról beszélt, ami a megadott helyen volt, mindig ahhoz beszélt, akivel szemben állt – mondta.
Bardocz Andrea
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Még mindig folyamatosan érkeznek honosítási kérelmek
Udvarhelyszéken két irodában is foglalkoznak a magyar állampolgársághoz, illetve más, a magyar állam által biztosított hivatalos okiratokhoz szükséges iratcsomók összeállításával. Utánanéztünk, idén hányan igényeltek honosítást, magyar útlevelet.
Az állampolgárság igényléséhez ugyanazok a papírok szükségesek, mint az előző években. Az iratcsomó benyújtásától számítva körülbelül hat-hét hónapon belül kerül sor az eskütételre Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, Magyarország területén vagy bármely más magyar konzulátuson – mondta el a Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke.
Az udvarhelyszéki EMNT demokráciaközpont-hálózatához három település tartozik: Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Szentegyháza. Az elmúlt öt és fél évben közel 26 ezer kérelmező nyújtotta be iratcsomóját könnyített visszahonosításért folyamodva az udvarhelyszéki demokráciaközpontokba – tudtuk meg Nagytól. Ez a szám egyben azt is jelenti, hogy az udvarhelyszéki EMNT-iroda országos viszonylatban második a honosítási kérelmek igénylése tekintetében. A szerdai összesítésig idén több mint kilencszázan kérvényezték az irodában a magyar állampolgárságot.
Egyre több konzuli napra van szükség – ilyenkor történik az állampolgársági kérelmek iratcsomóinak átadása, útlevélkérelmek leadása, anyakönyvezések (születés, házasság, válás, haláleset), lakcímkártyacsere, illetve lakcímváltozás vagy magyarországi lakóhely bejelentése.
„Az elmúlt év óta lehetőség van Székelyudvarhelyen is útlevelet igényelni, illetve elindítani az anyakönyvezéseket, emiatt a kérelmezések száma folyamatos növekedést mutat” – tette hozzá Nagy. Jóval több magyar állampolgár jelenti be újszülött gyerekét, házasságát, esetenként válást vagy halálesetet, ennek köszönhetően egyre többen lesznek napirenden a magyarországi anyakönyvezési rendszerben is.
Az útlevélkérelem egyre népszerűbb igény, és akárcsak minden más ügyintézés, előzetes időpont-egyeztetés alapján történik. Arról is érdemes tudni, hogy tavalytól minden magyar állampolgár, akinek a második világháború idején édesapja vagy férje elhunyt a fronton, illetve hadifogságban, hadisegélyt igényelhet a magyar államtól. Ezen ügyiratcsomók összeállításában bármely központban segítséget nyújtanak.
Az Eurotrans Alapítvány udvarhelyszéki irodája tavaly szeptembertől foglalkozik honosítási tevékenységgel – tudtuk meg Nagy Enikőtől, az Udvarhelyszéki RMDSZ munkatárásától. Idén a kérelmek száma meghaladta az 1100-at, ezek nagy részét udvarhelyszéki településeken gyűjtötték be, mivel az alapítvány munkatársai hetente két településre is kiszállnak, hogy a helyszínen fogadják az érdeklődőket. Az állampolgárságot kérelmezők száma tavaly szeptember óta nem csökkent, útlevéligényléssel is havonta 10–15 személy fordul hozzájuk. Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket és az igazolványkép elkészítését is.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro

Erdélyben gyógyítanak
Október 8. és 15. között ismét Erdélybe jönnek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai, akik mintegy hatezer vizsgálatot végeztek már itt: kórházban, iskolákban és óvodákban szűrték, gyógyították a rászoruló gyermekeket.
A 33 orvos és egészségügyi szakember májusban Székelyudvarhelyre, Kászoaltízbe, Csíkkozmásra, Csíkszentmihályra, Gyimesbükkre, Tusnádra, Sepsibükszádra, Oklándra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatott el – közölte a Gyermekmentő Szolgálat az MTI-nek. A májusi gyógyító körúton csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus, fül-orr-gégészek, gyermekszemész, fogorvosok, gyermekimmunológus, szülész-nőgyógyász, gyermekurológus, ortopédműszerész-mester, mentőápolók és szakorvosjelöltek vettek részt. Az orvosok 35 gyermek esetében javasoltak magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet. A szűrővizsgálatok alapján 18 gyereknek írtak fel szemüveget, ebből a szolgálat a családok nehéz anyagi helyzete miatt 17 szemüveg elkészíttetését vállalta magára 340 ezer forint értékben. A gyermekmentő szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában dolgozó önkéntes orvosok 369 szűrést végeztek el. A citológiai leletek Magyarországon készültek el június elején: két megvizsgált esetben derült fény súlyos elváltozásra/betegségre, ahol műtéti beavatkozásra lesz szükség, valamint 22 esetben gyógyszeres terápia javasolt.
Az NGYSZ mozgó fogorvosi buszában tevékenykedő önkéntes szakemberek több mint száz kezelést végeztek, zömmel az oklándi elhelyező központban.
Hannoverben éltem, és az ottani, valamint magyarországi barátaimmal, ismerőseimmel segítettünk az NDK-s menekülteknek, akik Magyarországon keresztül akartak Nyugat-Németországba disszidálni. Később segélyeket vittünk a forradalom utáni Romániába... Így jutottam el 1989 karácsonyán a csegődi árvaházba. Döbbenten néztem az éhségtől, hidegtől és embertelenségtől haldokló gyermekeket. Senki sem mehet el tétlenül a gyermekek nyomora és betegsége mellett. Csegődön segíteni akartam, és a munkában társakra leltem. Így alakult meg először Hannoverben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, majd 1990 májusában a szervezet magyar, 1991-ben pedig romániai egyesülete – írja Edvi Péter alapító elnök a szervezet honlapján(Gyermekmento.hu).
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

XIX. századi hagyomány újraélesztése
Nagykorú a Szejkefürdői Unitárius Találkozó
A múlt hét végén került sor a 18. Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, mely hozzávetőleg háromezer unitárius felekezethez tartozó hívet vonzott a Hargita megyex településre.
A találkozó idei mottója A szeretet a világ éltető lelke, amelyet Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója Jézus tanításának tolmácsolójaként hirdetett. A Marosi Unitárius Egyházkör esperese, Kecskés Csaba lelkipásztor megkeresésünkre elmondta, az augusztus második szombatján megrendezett találkozó a szeretet jegyében zajlott, és sikeresenek mondható. A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Marosi Unitárius Egyházkör szervezte az immár hagyományossá vált találkozót.
Amint az esperes kifejtette, a múlt szombati együttlétet – mely valóban a szeretet és az együtt imádkozás jegyében zajlott –, a nagykorúság jelzője is megilleti. Tavaly óta az úrvacsoraosztás is a találkozó része, amit az erdélyi hat egyházkör felváltva szolgáltat. Ez alkalommal a szejkefürdői szertartáshoz a Marosi Egyházkör adományozta az úrvacsorai jegyeket: a kenyeret és a bort. Bálint Benczédi Ferenc püspök és Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkésze, illetve Orbán Árpád a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal részéről köszöntötte az egybegyűlteket. Szabó Előd ürmösi lelkész igehirdetését követően Kecskés Csaba, a kövesdombi egyházközség lelkésze bemutatta a Marosi Egyházkört, azt követően pedig Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész, hitéleti és missziói előadó- tanácsos úrvacsorai beszédet mondott. Az úrvacsoraosztásnál hat sátorban három- három lelkész szolgált a Marosi Egyházkörből. Ezt követően került sor Orbán Balázs sírjának megkoszorúzására, ahol Kilyén Ilka színművész egyéni előadóműsorával örvendeztette meg a jelenlévőket.
Amint az esperes kifejtette, ez alkalommal a kulturális műsort is a Marosi Egyházkör biztosította: a szabadtéri színpadon fellépett a Szabédi Unitárius Egyházközség kórusa és a Fürge Lábak néptáncegyüttes, a jobbágyfalvi férfikórus, valamint a szentgericei lányok üveges tánca szórakoztatta a jelenlévőket. Énekvezér Orbán Gyöngyike és Szabó Júlia volt.
A Marosi Egyházkör műemlék templomairól dr. Furu Árpád tartott előadást, Nemes Gyula helytörténész pedig a nagyernyei Kelemen családról értekezett. Amint kérdésünkre a Marosi Egyházkör esperese kifejtette, a szejkefürdői találkozó gyökerei a homoródi unitárius búcsúra nyúlnak vissza. A Homoród mentén, az egykori Udvarhelyszék déli részén a Nagy- és Kis-Homoród patak hosszanti völgyeiben fekvő aprófalvas településfüzérek lakói nagyrészt unitárius vallásúak. A XIX. századból fennmAradt feljegyzések szerint a két Homoród mente unitárius vallású hívei az aratás befejeztével évente hálaadó ünnepségre és közös imádkozásra gyűltek össze. Ez a második világháborút követően megszűnt és a kommunizmus éveiben is szünetelt. Tizennyolc évvel ezelőtt élesztették újra Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkipásztorának ötlete nyomán, aki konfirmandusaival rendszeresen ellátogatott Orbán Balázs síremlékéhez, és a környék természeti szépsége és kisugárzása magával ragadta a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör akkori esperesét, így kezdődött a rendszerváltás után a szejkefürdői unitárius találkozók hagyományának újraélesztése – mondta el kérdésünkre a Marosvásárhelyi Kecskés Csaba lelkipásztor.
A Küküllődombói Unitárius Egyházközség gondnoka, Szabó Zsuzsánna kérdésünkre kifejtette, a Kis-Küküllő menti csapat számára rendkívüli élmény volt a délelőtt 11 órától késő délutánig tartó együttlét. Amint említette, a gyerekek játszósátrában és az ifjúsági sátorban a Marosi Egyházkör fiataljai a házigazdák ifiseivel tevékenykedtek. Mint jelezte, számukra felemelő érzés volt együtt imádkozni a szabadban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre még több unitárius vesz részt a hagyományosan megrendezendő találkozón. "Remélem, hogy kinövi magát a rendezvény, és az unitárius hívekben tudatosul, hogy augusztus második szombatja a szejkefürdői együtt imádkozás napja, és arra az időpontra nem terveznek más programot, így évente gyarapodni fog a résztvevők lélekszáma" – hangsúlyozta Szabó Zsuzsánna ny. matematikatanár.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

„Ízig-vérig székely sorsú” olimpiai bajnokokról készít filmeket Becze Zoltán
Jelenleg 6 olyan olimpia bajnok sportoló van, aki Székelyföldön született. Az ők történeteit szeretné felkutatni és filmen bemutatni a Csíkszeredai Becze Zoltán sportújságíró, akinek lassan a harmadik filmje is elkészül a magyar sportnak olimpiai aranyérmet nyerő Székelyföldi sportolók témában.
A Parajdon született Keresztes Lajos birkózóról (aki 1928-ban, Amszterdamban lett olimpiai bajnok), illetve a korondi Lőrincz Márton birkózóról (aki 1936-ban, Berlinben lett olimpiai aranyérmes) már elkészült egy-egy 26 perces, rövid dokumentumfilm, a gyergyószentmiklósi Molnár Endre vízipólókapusról (aki Faragó Tamás és Szívós István társaságában, 1976-ban, Montrealban állt az ötkarikás dobogó legmagasabb fokára) pedig most van folyamatban.
Becze állítása szerint mindhármuk sportolói karrierje, életútja ízig-vérig székely sors. Erről kérdeztük a szakértőt.
Miért kezdett el a székely magyar olimpikonok témájával foglalkozni?
- 1979-ben csak kétévente mehettünk külföldre, így amikor kijutottunk, akkor csak habzsoltuk a magyar könyveket, újságokat, folyóiratokat, amikhez hozzájuthattunk.
Én akkor vettem egy Magyar ifjúság évkönyvet és egy Világ ifjúság évkönyvet. Az egyikben volt egy cikk azzal a címmel, hogy Az igazi Toldi Miklós, és az első Székelyföldön született olimpiai bajnokról, Keresztes Lajosról szólt. Ebben leírták, hogy Toldihoz hasonlóan Keresztes is a szarvánál fogva csapta földhöz a megvadult bikát, háromszor is megcsinálta mészáros inas, majd mészáros mesterként egy pesti vágóhídon, tanuk előtt. Ebben ugyan még nem írták, hogy Parajdon, pontosabban a Parajd községhez tartozó Alsósófalván született.
Egy fél órára rá egy Molnár Endréről szóló cikket olvastam, amiben a Faragó- és Szívós-féle nagy vízilabda csapatról volt szó, akik ugye 1976-ban lettek olimpiai bajnokok. És megragadta a figyelmemet egy mondat, amit soha nem fogok elfelejteni. Azt írta Molnárról, hogy hozta magával a székely hegyek nyugalmát, kitartását, erejét. Határozottan emlékszem, azt írta Székelyudvarhelyen született, de később kiderítettük, hogy gyergyói. Megmutattam ezt a cikket édesapámnak, majd a másikat is Keresztesről. És ő mondta: ez is székely.
És akkor életemben nem tudom hányadszor, de boldog voltam, mert kiskorom óta gondolkodtam azon, hogy mi mit adtunk a világnak. Tudtam, hogy vannak feltalálóink, mint Irinyi János vagy Puskás Tivadar, nagy íróink, mint Kányádi és Sütő, de mindig szerettem volna, hogy legyen egy olyan pillanat, amikor egy székely a világ tetején áll. Akkor ott megtudtam, hogy két székely kétszer állt a világ tetején.
A '90-es fordulat után indult egy sportnapilap Csíkszeredában, az Új Sport, ott kezdtem el másodállásban sportújságíróként dolgozni, utána a Csíki TV sportrovatának lettem a főszerkesztője. Így vettem részt 1991-ben egy sportújságíró kongresszuson Paks mellett, ahol Schmitt Pállal a MOB egykori elnökével is készítettem egy interjút az Új Sportnak. Ő mondta nekem, amikor végeztünk: Született nálatok 3-4 olimpiai bajnokunk, nem néznél utána?
Ezzel kezdődött el számomra a gyűjtés. Tisztán emlékszem, az első gyűjtési napom az az augusztusi nap volt, amikor puccsolták Gorbacsovot. Elindultam Parajdon és Korondon kérdezősködni. Később derült ki, hogy van egy harmadik olimpiai bajnok is, Lőrincz Márton, akinek akkor még élt a testvére. Ekkor teljesülhetett a gyerekkori álmom, mert nemcsak cikket írtam róluk, hanem dokumentumfilmeket is készítettem. Először egy másfél perces hír lett belőle, majd egy 3, 5, 12 perces film. Az első bemutatók 1995-ben voltak. Az előző olimpián már bemutatták a 12 perces filmeket. Azóta Keresztesről és Lőrinczről már 26 perces film is készült, Molnár Endréről pedig most készül a 26 perces film. Így indult el ez az egész.
Ugyanakkor a paralimpiai hősünkről, Novák Edéről is van már filmem. Igazából vele foglalkoztam először, az első 26 perces filmem vele készítettem.
De nem csak ez a három székely olimpiai bajnok van...
- Székelyföldön hat olimpiai bajnok született. Négy magyar színekben indult, Keresztes, Lőrincz, Molnár és Hazai Kálmán (A Marosvásárhelyi születésű vízilabdázó 1936-ban nyert olimpiai bajnoki címet a csapattal - szerk.), kettő pedig román színekben lett olimpiai bajnok, Urzică Marius és Szabó Katalin. Természetesen tudok róluk. Nekem az első Népsportban megjelenő nagy cikkem még 1990 májusában egy Szabó Katival készült interjú volt.
Jelenleg közülük a már említett három bajnokról és a paralimpiai bajnok Novákról van filmem, de a jövőben szeretném kiegészíteni másokkal is. Hazai Kálmán története még fehér folt, nagyon keveset tudunk róla. Szabó Katiról azért már többet tudunk, sőt archív felvételek is vannak róla. A gyűjtést már megkezdtem.
Mennyi munkát kellett befektetni a kutatásba? És honnan lehet információkat szerezni?
- A 2008-as olimpiára döntöttem el, hogy 2016-ig elkészítek 2-3 rövidfilmet ezekről a bajnokokról, a többiről pedig 2020-ig forgatok egyet-egyet. Rém nehéz információkat gyűjteni. Lőrincz Márton esetében például vannak oldaláig rokonok, de nagyon nehezen lehetett egy mondatot is kiszedni belőlük, egy fényképet vagy egy újságcikket megkapni. Minden idők egyik legnagyobb magyar sportújságírója,Szepesi György például csak annyit írt Lőrinczről, hogy Korondon született '11-ben. Innen indult a kutatás, hogy legyen egy 26 perces film belőle.
Nem vagyok olyan, mint a kollégáim, akiknek ha van egy témájuk, akkor azt, és csak azt végigviszik. Ha pályázaton nyerek pénzt az egyik filmre, akkor saját zsebből még ott töltök 3-4 napot, és a másikhoz is dokumentálódóm. De szerencsére nagyon jó a kapcsolatom a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Olimpiai Akadémiával, kapok tőlük dokumentumokat.
Ugyanakkor, mivel kétszer megrendeztem a magyar és román olimpiai akadémiák találkozóját, a román féllel is jóban vagyok, tehát ha kérek Katiról valamit, akkor biztosan meg fogom kapni. De besegítenek a Román Televízió Magyar Adásának munkatársai is, mert a nagyobb eseményekről én vagyok a sporttudósítójuk.
Azt írtad, hogy ízig-vérig székely sorsuk volt ezeknek az olimpikonoknak. Számodra ez mit jelent?
- Mert nemcsak a sportvetélkedőkre kellett felkészüljenek. Nemcsak az ellenféllel kellett megküzdjenek, hanem a bírókkal, a szakszövetséggel és az egész rendszerrel. Elmondom a példákat. Keresztes Lajos 1924-ban simán jutott be a döntőbe, ahol egy finn birkózóval kellett megküzdjön. De a szakszövetség megváltoztatta a zsűri összetételét, egy dánt és három finnt rakott a zsűribe. Így kapott ki 3-1-re. Mindezt úgy, hogy a másikat, a birkózók nyelven mondva, 20 percig forgatta. A francia közönség Trianon után négy évvel akkora tüntetést rendezett mellette, hogy lovas rendőrökkel kellett szétverni.
Molnár Endre olimpia bronzzal kezdte Mexikóban, ott talán még nem is csaltak, de 1972-ben az utolsó három meccsükből kettőt egy román, Mărculescu nevű bíró vezetett, és nem a magyar szimpátiájáról tett tanúbizonyságot. Ha a négy meccsük bármelyikén csak egy góllal is többet dobnak a magyarok, a gólarány miatt már ők az olimpia bajnokok. Molnártól is elvettek legalább egy olimpiai aranyat.
Ilyenkor mindenki azt mondaná, hogy nincs kedvenc olimpiai hőse, de én másképp vagyok ezzel. Nekem a kedvencem Lőrincz Márton. A sorsa ízig-vérig székely sors, de a történelemtől megkapta az igazságtételt. Lőrincz 6 éves volt, amikor a román csapatok 1916 augusztusának végén bevonultak és nagyon feldúlták a Sóvidéket, több halálos áldozata is volt az eseménynek. Így amikor megkapta a katonai behívót, akkor eldöntötte, hogy nem akar román katona lenni, és átszökött Magyarországra. Ott kezdett el birkózni, még Keresztes segített neki. Előbb magyar bajnok, majd Európa-bajnok lett, Berlinben pedig az olimpiát is megnyerte. Megszereztem azt a képet is, amikor áll a dobogó tetején, kezében az olimpia tölggyel, amit ott adtak a bajnokoknak, hogy mindenki ültesse el a szülőfalujában.
Lőrincz jelezte a román szövetségnek, hogy el szeretné ültetni Korondon az olimpiai tölgyét. A románok azt mondták, csak akkor, ha utána román színekben szerepel. Ő pedig visszaírta, hogy édesanyám székely-magyar asszony, tehát nem. Több mint 10 magyarországi település jelentkezett, hogy fiává fogadná, csak náluk ültesse el a tölgyet. Barátai tanácsára Szentes városa mellett döntött. Ott ültették el az olimpiai tölgyet. Eltelt azóta közel 80 év, és a tíz magyar bajnoki címhez kapott tölgy közül egyedül az övé él, virágzik és egészséges. Azé, aki a saját falujában nem is ültethette el. Világszintem sem tudom, hogy hány olimpiai tölgy van olyan állapotban, mint az övé. Ez szerintem a nagy igazságtétel volt számára, aki annak idején a szülőfalujában még csak el sem ültethette.
G. L.
Transindex.ro

Zete és a kegyszobor legendája
A csíksomlyói kegytemplomban tartják vasárnap a Székelyföldi Legendárium legújabb, a Babba Mária című rajzfilmjének a hivatalos bemutatóját. Az alkotók a nemrég elhunyt Botár Gábor plébánosnak is emléket állítanak.
Egy hónappal ezelőtt ért véget a közel kétéves munka a Székelyudvarhelyi rajzfilmstúdióban, a különlegessége, hogy háromféle technológiát ötvözött a Székelyudvarhelyi csapat – számolt be Fazakas Szabolcs ötletgazda.
„A helyszíneket – rajzfilmesebben nyilván – realisztikusan rekonstruáltuk, a kegytemplom, a kápolna, a nyereg, a napba nézés a Hármashalom-oltár mellett a rajzfilmben is ugyanott van, mint a valóságban. A ködöt sem felejtettük el, a felszálló ködben érkeznek a csángó és székely keresztalják a napba nézésre. A történet alapja, hogy Zete, a székely kislegény a Székelyudvarhelyi keresztaljával érkezik Csíksomlyóra, és Gábor atya elmeséli neki a kegyszobor legendáját. Vannak benne tatárok, néhány fiktív elemet is be kellett csempésszünk, de a gyerekek számára leegyszerűsítve, érthetővé, szerethetővé tesszük a történetet” – avatott be a részletekbe Fazakas.
A rajzfilmbeli keresztalját Gábor atya vezeti. Az alkotók nem hangsúlyozzák külön, hogy Botár Gáborról van szó, de az udvarhelyszékiek és csíkszékiek is tudhatják, hogy az ő alakját idézik meg – véli az ötletgazda.
„Utolsó percben döntöttük el, hogy állítsunk Gábor atyának emléket ezáltal. Ő egy huszonegyedik századi Székelyudvarhelyi legenda. A közösséget és a fiatalokat olyan szinten megmozgatta, olyan munkát végzett itt a város közéletében, vallásos életében, amit kevesen. Óriási karizmája volt. Ismertető jelként Gábor atya tarisznyáját és botját kapta meg a rajzfilmbeli pap, aki vezeti a csoportot. Akik ismerték Gábor atyát, felismerik ezeket. A hangja is hallható lesz egy archív felvételről a rajzfilm végén.”
Az alkotók úgy vélik, merész gondolat volt, hogy a kegytemplomban tartsák a rajzfilm hivatalos bemutatóját, de ugyanakkor természetes is, hiszen az a kegyszobor történetét mutatja be. A vetítések a délelőtt fél tizenegytől és a délután hét órától kezdődő misék után lesznek. A rajzfilm időtartama hét perc, ha az érdeklődők száma meghaladja a templom befogadó képességét, akkor megismétlik a vetítéseket.
A stáb
Forgatókönyv: Kudelász Nóbel, dramaturg: Demeter Kata, zeneszerző: Orbán Ferenc, rendező: Tóth Árpád és Fazakas Szabolcs.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Nem lehet parancsszóra hímezni
Az emberben ott, legbelül van a szépség. Meg kell találni a módját, hogy ez a felszínre kerülhessen – véli Kisné Portik Irén néprajzkutató, aki szerint a hímzés erre a felszínre hozásra egy nagyszerű lehetőség.
Hétfőn kezdődött a Gránátalma-tábor, melyben hozzálátnak a századik úri hímzéses kézimunka kivarrásához is.
„A tizenharmadik tábort kezdtük el. A számot sokan nem tartják szerencsésnek, de én nagyon örülök ennek a tábornak azért is, mert az első olyan alkalom, amikor kiszélesedett az alkotóink köre, Remetétől Dánfalváig vannak belső és külső munkatársaink. Örömömre szolgál az is, hogy a Székely Értéktárba is bekerült a Gránátalma Egyesület ezen úrihímzés-újraélesztő tevékenysége, a termékeink pedig az ígéret szerint nemsokára a Hungarikumok sorába kerülhetnek” – fogalmazott Kisné Portik Irén táborvezető.
A néprajzkutató újabb okot is közölt, hogy miért is szerencsés számára a tizenhármas szám: „Sosem sikerült ilyen sok előre kirajzolt mintával kezdeni a tábort. Most van az első olyan tábor, melyre nyugdíjasként készülhettem.”
Huszonhat méter vásznat rajzolt meg előre Kisné Portik Irén. Ezekből függönyök lesznek a Sándor-ház ablakaira, arra a helyiségre, amelyben az úrihímzés-kiállítás és a vetett baldachinos ágy is található. A varróasszonyok korára való tekintettel félnaposak a tábori tevékenységek. Persze, megszusszanásra is szükség van, ilyenkor a támogatóktól kapott finomságokból falatoznak, illetve ismerkednek egy-egy minta történelmi hátterével.
„Szeretnénk, ha évente legalább két tábort tudnánk szervezni. Egyre bonyolultabb vonalvezetésű és kivitelezésű kézimunkákat készítünk” – szól a tájékoztató, majd a mintákra is áttér a néprajzkutató. „Arra törekszünk, hogy valamennyi mintacsalád képviselve legyen – így idén mondogatják is az asszonyok: Irénke kezd nem törődni azzal, hogy mi mit szeretünk. Az az érdekes, hogy pár nap után megszeretik az új mintát. Ez az újnak a feltétellel való elfogadása, ami ebben a korban teljesen érthető. De amikor rájönnek, hogy ez nem egy ördöngösség, hanem meg tudtuk tanulni, örvendenek.”
Az úri hímzéseknek a lelke a lapos öltés – tudjuk meg –, de a lapos öltésnek huszonvalahány típusát tartalmazzák csak azok a kézimunkák, amiket már elkészítettek a gránátalmások. De ez még nem minden, hiszen a hímzéseknél van olyan, amely a teljes felületet kitölti, és olyan is, amelyik hagyja az alapanyagot is érvényesülni. Tehát hihetetlenül nagy a variáció. Van tehát, amit tanulni.
Tizenketten vannak a táborban, de harmincan felüli az egyesületi tagok száma a külső bedolgozókkal együtt. Ez még nőni fog, Háromszékről és Udvarhelyről is van szándék a csatlakozásra. Az érdeklődést a magyar úri hímzés nagy hagyománya is indokolja. Mint megtudjuk, magyar nyelvterületen az úri hímzések adatoltsága Szent István királyig nyúlik vissza. Európában nekünk van a legrégebbi ilyen típusú hímzésünk a koronázási palástban. Ezt Gizella királyné vezetésével német, görög és magyar apácák hímezték a székesfehérvári zárdában. Van adat arra is, hogy 1004-ben a pápának ajándékban Gizella királyné egy úri hímzéses terítőt varrt.
Az asszonyok délután hazamennek, elvégzik a teendőket, megpihennek, s utána még késő estig hímeznek. „A gránátalmás táborokban az együttlét és együtt alkotás egy nagy élmény, amiről nem tudunk lemondani, de ennél nagyobb jelentősége van annak, hogy megbeszéljük az elkezdett kézimunkák minden szakmai nehézségét. Minden új öltéstípust rongyokon begyakorolunk. Ezt a csontozatra, ízületekre, szemre terhelően ható tevékenységet mindenki úgy és akkor végzi, amikor magából a szépérzékét, tehetségét leginkább ki tudja hozni. Nem lehet parancsszóra hímezni. Egy olyan ráhangolódás kell, egy belső, jóleső kényszer, ami azt mondja, én most ezt kell csináljam. Ez a megvalósítás elfeledteti a nehézségeket, amelyekkel a hétköznapjaikban küzdenek. Általános, hogy kérnek, rajzoljak valami mintát, hanem újra nyugtatót kell szedjenek. Mert amikor van kézimunka, akkor nem kell nyugtató. Ősanyáink sem ismerték ezt a fogalmat, a nem gépesített világnak minden nehézsége mellett mindig volt idő a manuális tevékenységnek erre a válfajára is. Az ember egy alkotó lény. Annyi szép van benne, hogy meg kell találja, ahol kiadja.”
Kisné Portik Irén igyekszik több területen is átadni tudását, másra, általa garanciának tekintett emberekre bízni néhány feladatát. Több felhívást is megfogalmazott a táborvezető. „Olyan ügyes kezű asszonyokat látnánk szívesen, akik önzetlenül dolgoznának egy ilyen ügyért. Egy próbára hívnánk meg őket, hogy kiderüljön, a szándékhoz társul-e az a bátorság, ami elűzi az ijedtséget az aprólékos munkától” – mondta, hozzáfűzve, az alkotóház berendezéséhez nagy szükségünk volna olyan használható szőnyegekre, amelyek esetleg már stílusuk miatt nem illenek be a környezetbe, kiszuperálódtak.
„Ide lehet hozni a megőrzésre szánt dolgokat, régiségeket is. Szoktak jönni kézimunkakönyvekkel, használati tárgyakkal. Mi megmAradunk a textília tárgykörébe, de van, akinek átadni az egyéb tárgyakat. Szinte mindegyik gyergyói faluban elkezdődött egy tájjelegű ház létrehozása, bizonyos rendű és rangú értékek összegyűjtése. Sok tanítványom, követőm van ezekben a falvakban. Velük osztanám meg a beérkező, illetve saját gyűjteményemet is” – fogalmazott Kisné Portik Irén, elérhetőségéről csupán annyit mondva, „engem meg lehet találni.”
Balázs Katalin |
Székelyhon.ro

Kézimunka Szent István korából
Bekerült a Székelyföldi Értéktárba a gyergyószentmiklósi Gránátalma Egyesület úrihímzés-újraélesztő tevékenysége, a termékek pedig az ígéret szerint nemsokára a hungarikumok sorába kerülhetnek – mondta el Kisné Portik Irén néprajzkutató, a hét eleje óta zajló Gránátalma-tábor vezetője.
Mint fogalmazott, az emberben legbelül van a szépség, meg kell találni a módját, hogy ez a felszínre kerülhessen, erre pedig jó lehetőség a hímzés. A mostani, tizenharmadik táborban hozzálátnak a századik úri hímzéses kézimunka kivarrásához. „Bővült az alkotóink köre, Remetétől Dánfalváig vannak belső és külső munkatársaink” – mondta el a táborvezető, aki huszonhat méter vásznat rajzolt meg előre. Ezekből függönyök lesznek a Sándor-ház ablakaira, arra a helyiségre, amelyben az úrihímzés-kiállítás és a vetett baldachinos ágy is található.
A varróasszonyok korára való tekintettel félnaposak a tábori tevékenységek. Persze megszusszanásra is szükség van, ilyenkor a támogatóktól kapott finomságokból falatoznak, illetve ismerkednek egy-egy minta történelmi hátterével. „Szeretnénk, ha évente legalább két tábort tudnánk szervezni. Egyre bonyolultabb vonalvezetésű és kivitelezésű kézimunkákat készítünk” – mondta a néprajzkutató. Az úri hímzéseknek a lelke a lapos öltés – tudtuk meg –, de a lapos öltésnek huszonvalahány típusát tartalmazzák csak azok a kézimunkák, amiket már elkészítettek a gránátalmások.
Tizenketten vannak a táborban, de harmincon felüli az egyesületi tagok száma a külső bedolgozókkal együtt. Ez még nőni fog, Háromszékről és Udvarhelyről is csatlakoznak majd. A néprajzkutató arra is kitért, hogy magyar nyelvterületen az úri hímzések adatoltsága Szent István király koráig nyúlik vissza, és hogy Európában nekünk van a legrégebbi ilyen típusú hímzésünk a koronázási palástban: ezt Gizella királyné vezetésével német, görög és magyar apácák hímezték a székesfehérvári zárdában. Van adat arra is, hogy 1004-ben a pápának ajándékba Gizella királyné egy úri hímzéses terítőt varrt.
„Ezek olyan adatok, amelyek azt igazolják, hogy nemcsak egyéni, ügyes kezű varróasszonyok voltak, akik a stafírunghoz készítettek egyedi hímzéseket, mindig voltak műhelyek is. Többnyire apácák körében, de a feljegyzések szerint férfiak is részt vettek az alkotásban, illetve a tudás átadásában. Például a magyar mintakészlet exportálódott francia, német, angol műhelyekhez is” – fejtette ki Kisné Portik Irén.
Úgy fogalmazott, a Gránátalma Egyesület kései utóda ezeknek a műhelyeknek, mert itt is az történik, hogy egymástól tanulnak, és olyan asszonyok jönnek ide, akiket ez hihetetlenül érdekel. Mint már arról korábban beszámoltunk, július végén a Tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében alakult meg a Székelyföldi Értéktár Bizottság. A Kovászna, Hargita és Maros megyei négy-négy képviselő, valamint az Élő Erdély Egyesület elnöke jelentette be a bizottság létrejöttét. A Magyar Országgyűlés által elfogadott hungarikumtörvény határon túli kiterjesztése teszi lehetővé a települési, megyei, térségi, tájegységi értéktár bizottságok alapítását Erdélyben, a három székely megye önkormányzati elnökei erre alapozva kezdeményezték a székely értékek feltérképezését, leltárba vételét, dokumentálását, megőrzését, hasznosítását, népszerűsítését.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Székelyderzs, az elherdált világörökség
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu, 1999-ben került fel a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomást tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, hogy jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet: napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre.
„Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen. A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
Megtudom, hogy Kelemen Hunor kulturális minisztersége alatt a derzsi templom 1,015 millió lejt kapott felújításra a Művelődési Minisztériumtól az Országos Műemlékvédelmi Program keretében. A templomot körülvevő várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség.
A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, amely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd. A lelkész tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház és egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, s így nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: „A mezőgazdasági kifizetési ügynökségtől (APIA) kapott támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus. Ugyanakkor, bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”.
Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja pedig Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, amelyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már a lelkész, akinek 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel a erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbálkozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert koradélután Udvarhelyre kell menniük. Kb. fél óra múlva az erődtemplomban nézelődöm, amikor szól az idegenvezető, hogy lefújták az ebédet, mivel vendéglátóimnak a tervezettnél korábban kell a városba indulniuk.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültetniük sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. „Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, amelyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst.
„Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve: alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Erősség, de nem prioritás
A megyei önkormányzat számára Székelyderzs nem tartozik az idegenforgalmi prioritások közé, legalábbis ezt sugallja Hargita Megye Turizmusfejlesztési Stratégiája. A 287 oldalas tanulmányban négyszer szerepel Székelyderzs, egy grafikonon és három, általánosságokat tárgyaló szövegkörnyezetben. A dokumentum a megyei turisztikai erőforrásainak erősségei közé sorolja a világörökséghez tartozó erődtemplomot, ugyanakkor minimális teret szentel neki. A szerzők a Kulturális látványosságok: erődtemplomok és egyéb vallási építmények című nyúlfarknyi fejezetben foglalkoznak érdemben Derzzsel, azt javasolva, hogy a megye templomait ne egymással versengve, hanem egységes turisztikai ajánlatként népszerűsítsék. A dokumentum készítői meglepő szintű tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot, azt állítva, hogy „az énlaki templom szintén világörökségi akkreditálás alatt áll”. Ekkora baki egy ilyen tanulmány kissé kínos.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy a dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakosságszámhoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta délelőtt 10-től délután 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik.
A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árusít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. „Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász.
„Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, aholy Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget.
A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem azért, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket, akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő.
Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet és tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember.
Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. „Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú például várólistán van, de jelölését a szakértői kormány – ismeretlen okokból – vissza akarja vonni.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Mezőmadaras a képzőművészetben
Csütörtökön kezdődött el a Maros Mezőségi Művésztelep és a Pro Ruris Egyesület szervezésében a 15. Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor, vasárnap délben pedig az elmúlt 15 év alkotásaiból nyílik kiállítás a mezőmadarasi művelődési házban. A tárlat anyagát Czirjék Lajos és Molnár D. Dénes képzőművészek méltatják.
Az elmúlt másfél évtizedben Marosvásárhelyi, Kolozsvári, vajdahunyadi, kassai, debreceni, bánffyhunyadi, Temesvári, Szatmárnémeti, Budapesti, Sepsiszentgyörgyi, szegedi, kiskunfélegyházi, Segesvári, Székelyudvarhelyi, pápai, Csíkszeredai művészek fordultak meg Mezőmadarason, a Czirjék Lajos által megálmodott és megszervezett alkotótáborban.
Megörökítik a tanyasi világot
A Marosvásárhelyen élő, mezőmadarasi születésű festőművésznek mások példájából kiindulva tizenöt évvel ezelőtt támadt az ötlete, hogy szülőfalujába is jöjjenek képzőművészek, örökítsék meg a székely-mezőségi település jellegzetességeit, azt a tanyasi világot, amely Erdélyben már elég ritka, azokat a régi házakat, portákat, amelyeket még nem semmisítettek meg a korszerűsítés jelszava alatt. „A cél az volt, hogy a falu hírét elvigyék az itt megforduló vendégek, beszéljenek róla, vigyék el a hírét a nagyvilágba ennek a kis mezőségi településnek, amely még őrzi a hagyományait, és ahová érdemes időnként eljönni pihenni, feltöltődni” – magyarázta lapunknak Czirjék Lajos.
A helyiek is támogatják
A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, az ötletet felkarolta a helyi református egyház, a lelkész házaspár, de a falubeliek közül is sokan – bár szokatlan volt számukra – a szervezők mellé álltak, szállást adtak otthonukban az idegenből érkező vendégeknek, sőt saját terménnyel támogatták a tábort, friss zöldséggel, gyümölccsel, kacsával, tyúkkal járultak hozzá az ellátáshoz. Ugyancsak a helybéliek közül kerültek ki a szakácsok és segédeik is, akik helyi ízekkel kényeztették a táborlakókat. Az első években a művészek a parókián, illetve a falubelieknél kaptak szállást, a műtermet a papi lakban rendezték be, valamint annak tornáca és kertje is alkotóműhelyként szolgált.
Művészek lepték el a falut
A képzőművészek a falu utcáira, dombjaira, temetőjébe is kimentek, festőállványaikkal érdekes látványt jelentettek az egyszerű emberek számára. Dülöngélő kapubejáratot, százéves parasztházat, régi kerítésre kikönyökölő anyókát, mezőn dolgozó embert, itató előtt álldogáló lovat, hazatérő csordát, szénásszekeret rajzoltak, festettek, megörökítették a templomot, a temető régi sírköveit, az akkor még elég rossz állapotban lévő iskolát. Az évek alatt a falusiak is hozzászoktak a rajzolgató idegenek látványához, a festés már nemcsak a szobafestést jelentette számukra, a művészet pedig nem csupán a művirág csokrot vagy a giccses vásári képet. A mezőmadarasi képzőművészeti alkotásokból augusztus 25-én a Marosvásárhelyi várban is szerveznek egy kiállítást.
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

Bemutatták a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát
A tíz éve elhunyt íróra, műfordítóra emlékeztek a székelymuzsnaiak a kilencedik falunapon, ahol leleplezték a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
A Viharsarok Egyesület a szomorú évfordulóra emlékképeslapot adott ki, és az ünnepi műsor után az irodalmár testvére, Bán Margit, valamint a hagyatékot gondozó egyesület elnöke, Nemes Anna Borbála leleplezte a Székelyudvarhelyi születésű, Baján élő szobrászművész, Harmath István által készítendő Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
Az unitárius közösségi ház udvarán előbb István Adorján, Székelyderzs község polgármestere mondott köszöntőt a Szent István napján kezdődött kétnapos falunapon. Azzal az örömmel, hogy „saját utcájukért” dolgozhatnak.
Előbb az óvodások, majd a kisiskolások mutatták be ünnepi összeállításukat, aztán Geréd Gábor tanár-vállalkozó, az író jó barátja emlékezett az együtt töltött évekre. Az 1946. július 14-én született Bán Péterrel Székelyudvarhelyi középiskolás éveik alatt ismerkedett meg az emlékező. írogató diákokként tartották számon mindkettőjüket: Geréd egyik versét Bán lefordította litván nyelvre, ami meg is jelent.
Az ünnepség előkészítése során Geréd Gábor telefonkapcsolatba került Kányádi Sándorral, így az ő üzenetét is tolmácsolta szombaton. Bán sokszor átment kerékpárral Nagygalambalvára, de első verseit is a Napsugárban jelentette meg. Kányádi Sándor, akinek verseit litván nyelven tolmácsolta a műfordító, úgy érzi, „ha a néhai vékonypénzű literátort ilyen nagyra becsüli faluja, képes lesz talpra állni ez a közösség”. Amihez sok sikert, egészséget kívánt a Kossuth-díjas költő.
Geréd kiemelte: kettőjüket az orosz nyelv is összekötötte: hetente egy napon ezt használták kommunikációjukban. Példásnak említette munkabírását, tehetségét, és azt is, hogy bár kortársai nem becsülték, a falu ilyen „makacsul ragaszkodik” emlékének megőrzéséhez. Hiszen mint ismeretes, immár öt éve látogatható a helyi kultúrotthonban a Bán Péter-emlékszoba, és a Viharsarok Egyesület folyamatosan dolgozza fel írott hagyatékát, amely szintén ott kap majd helyet.
A megemlékezésen Demény Andrea diák Bán Péter-mesét olvasott fel, melynek hallatán újra bizonyossá vált: írója elkötelezettséggel vitte bele az egyetemes mesekultúrát a magyar mesevilágba. Harmath István szobrász életútjáról Dénes Kinga beszélt, majd felolvasta az írót-műfordítót személyesen ismerő művész visszaemlékezését.
Molnár Melinda
Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. - Székelymuzsna, 2006. júl. 27./
Székelyhon.ro

„Nemzeti kötelesség az emlékezés” – Augusztus 20. Erdélyben
Az anyaország határain kívül, Erdélyben is számos településen megemlékeztek az államalapításról szombaton, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen.
Kolozsváron az ünnep részeként szombat délután a Szent Mihály-templomban az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói megszentelték, majd a csíkkozmási Bojzás Néptánccsoport fiataljai a templom előtt szétosztották a Kárpát-medence kenyerét, amely szellemi és lelki táplálékként az összetartozást jelképezi. Kolozsvár egyébként harmadik alkalommal vett részt a Kárpát-medence kenyere elnevezésű programban. Az augusztus 20-ai új kenyér ünnepéhez kötődő eseményt hagyományteremtés céljából indítottak 2011-ben Szolnokon.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke augusztus 20-át Szilágycsehen ünnepelte, ahol a település első és második világháborús áldozatai emlékére avattak emlékművet. A szövetség elnöke úgy fogalmazott: a múltra való emlékezés nem luxus, hanem nemzeti kötelesség. „Augusztus 20-án azon is el kell gondolkodniuk a magyaroknak, hogy a Szent István király által megalapított ország miként mAradhatott fenn ezer év és sok viszontagság után is” – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort. Szerinte az emlékműállítással azt is kifejezi a közösség, hogy a szülőföldjén, erős közösségként akarja a jövőjét tervezni, alakítani.
Az RMDSZ-elnök ugyanakkor emlékeztetett: a szilágycsehi közösség köztéren szerette volna felállítani világháborús hősei emlékművét, de végül ezt csak a református templomkertben tehették meg, mert a kisváros önkormányzata hat alkalommal is leszavazta az emlékállítást. „Akik ezt a javaslatot leszavazták, még mindig nem értik, nem akarják érteni, hogy ellenszavazatokkal, tiltással egy népet, egy közösséget nem lehet megakadályozni abban, hogy a kollektív emlékezetet ápolja. Úgy gondolom, hogy bár a történelem során románok és magyarok sokszor egymással szemben álltak, de egymás múltjának tiszteletben tartása nélkül nem lehet közös jövőt építeni” – fogalmazott Kelemen.
Kevesebben ünnepeltek Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen is az új kenyér ünnepével kötötték össze az augusztus 20-ai rendezvényt: az egyik helyi pékségben négy kenyeret sütöttek, ezeket a magyar történelmi egyházak képviselői áldották meg, megszelés után pedig szétosztották az ünneplők között. Szombat este egyébként a korábbi évekhez képest kevesebben, néhány százan gyűltek össze a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezetének Szent István-napi rendezvényén. Az ünnepséget a mezőcsávási rezesbanda előadása nyitotta meg, majd a rendezvény főszervezője, Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke köszöntötte a résztvevőket.
A Vásárhelyi Hírlap napilap kérdésére, hogy mit jelent ma a Marosvásárhelyi magyarok számára az ünnepség, Cseh úgy fogalmazott: lángot a megmAradáshoz. Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusának képviselője, Flender Gyöngyvér is szólt az ünneplőkhöz, akiknek arról beszélt, hogy „Szent István király döntésének köszönhetően beszélhetünk, érezhetünk és gondolkodhatunk mi itt most magyarul”.
Kétnapos rendezvénnyel készültek
Székelyudvarhely polgármesteri hivatala kétnapos rendezvénysorozattal készült az államalapítás ünnepére. A Vár utcában felállított sátrakban kulturális programokra várták az érdeklődőket, a gyermekek pedig megismerkedhettek például a Székelyföldi Legendárium óriásjátékával, illetve papírból, színes ceruzával a Szent Koronát is elkészíthették, ezenkívül interaktív, mesével átszőtt koncerteken, bábjátékokon vehettek részt.
A Haáz Rezső Múzeum standjánál a családosok kincskeresésre jelentkezhettek, majd felfedezhették a város rejtett csodáit. Szombat délután látványos középkori harci bemutatót tartott a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rend, majd a Pécsi Kamarakórus és az Alla Breve Vegyeskar közös előadása alatt meghitt hangulattal és zenével telt meg Székelyudvarhely központja. Az ünnepi kenyérszentelésre és .szelésre az Emlékezés parkja mellett felállított nagyszínpadon került sor.
Gálfi Árpád polgármester köszöntőjében rámutatott: államalapító István királyunk szentté avatásának napja nemzeti ünnepeink sorában azon kivételes események közé tartozik, amelyre nem vetődik a gyász árnyéka. „Még áttételesen sem egy kegyelettel teljes, bús emlékezést jelent számunkra, hanem a dönteni tudást, a béketeremtés, a megújulás, vagyis a bizakodás és a jövőbe vetett hit mAradéktalan diadalát” – fogalmazott az elöljáró, aki számára Szent István és az új kenyér ünnepe a hittel végzett munkát, illetve a munkába vetett hitet is jelenti.
Az eseményen száz kisebb kenyeret áldottak meg, ezeket pedig az önkormányzat egyesületeknek, alapítványoknak és öregotthonoknak adományozta. A nemzeti ünnepen koncertekre is várták az udvarhelyieket, akik este megcsodálhatták az ünnepi tűzijátékot.
Hajnal Csilla, Kőrössy Andrea, Veres Réka |
Krónika (Kolozsvár)

Negyvenéves a Perkő Néptáncegyüttes
Gazdag, látványos falunap Kézdiszentléleken
Háromnapos, kulturális eseményekben gazdag faluünnepet tartottak a hétvégén Kézdiszentléleken, melynek fő attrakcióját a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Perkő Néptáncegyütteshez kapcsolódó rendezvénysorozat képezte.
Albumban megörökített pillanatok
Pénteken reggel színes, díszes népviseletbe öltözött fiatalok gyülekeztek a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtti téren, mintegy versenyezve a helyet ékesítő gyönyörű virágágyásokkal: a Perkő Néptáncegyüttes tagjai és meghívottaik itt adtak találkát egymásnak, hogy gyalogszerrel a templomhoz vonulva részt vegyenek a Pál Ferenc plébános által celebrált szentmisén, ugyanakkor megkoszorúzták Sikó Katalin egykori néptáncos sírját. A szertartás végén a jelenlevők már ízelítőt kaptak az esti gálaest produkciójából, ugyanis a templom előtti téren több táncot bemutattak a fiatalok, akik ezután visszavonultak a művelődési házba, ahol Gergely Orsolya, a Perkő egykori tagja, a Csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanársegédje bemutatta az általa szerkesztett, Emlékmozaik. Negyven év képekben című képes albumot, előtte Olăraşu-Miklós Éva, a jubiláló együttes egykori tagja népdalt adott elő.
Az igényes kivitelezésű, 48 oldalas kiadvány megkísérelte összefoglalni az elmúlt negyven évet, a könyv szerkesztője szerint kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek egyszerű az oka: a régebbi időkben kevés kép készült, de ma, a fényképezős mobiltelefonoknak köszönhetően fotók garmadája állt rendelkezésükre. Érdekesség, hogy a borító belívein a 40 évvel ezelőtt alakult és a jelenlegi tánccsoportról készült fényképek láthatók, így egyfajta időutazásként is felfogható a letisztult grafikai kivitelezésű, jó ízlésről tanúskodó album. Aminek nem volt ára, viszont a szerkesztők szívesen fogadtak „donációba” harminc lejt azoktól, akik úgy döntöttek, hogy ott a helye a könyvespolcon az albumnak.
Délután megnyílt a helyi kézművességet bemutató kiállítás, amely Kanabé Erzsébetnek, a helyi nyugdíjasklub vezetőjének a kezdeményezésére jött létre. A tornateremben kiállított kisebb, faragott kő- és fatárgyak, kézimunkák (hímzések, szőttesek és varrottasok, illetve festett üvegek), gobelinek és festmények, szobrok érdekessége, hogy mind helyi kötődésűek. A mintegy hetven érdeklődő jelenlétében a kezdeményező, illetve Balogh Tibor polgármester nyitotta meg a kiállítást.
Isten éltesse a mindenkori táncosokat!
A nap fénypontját a 18 órakor kezdődő gálaest jelentette, amelyen a születésnapot ülő (pontosabban: táncoló) házigazdák mellett az utánpótlást jelentő Borsika, illetve Borsikácska, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes is színpadra lépett.
A fergeteges és maratoni – mintegy három és fél órát tartó – gálaesten Gergely Orsolya köszöntötte a jelenlevőket. Üdvözölte a vendégeket, majd színpadra kérte édesapját, Gergely Zoltánt, a Perkő Néptáncegyüttes alapítóját, aki könnyek között idézte fel az elmúlt negyven évet.
Ezután sorban léptek fel az együttesek, először az „öregek” mutatták be, hogy bár negyven év soknak tűnik, azért még mindig úgy meg tudják forgatni a menyecskéket, mint a fiatalok. Utánuk a jelenlegi Perkő következett, majd a Borsika és a Borsikácska tanoncai mutatták be a tudásukat, az előadás első részét a vendégek, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes zárta. Mintegy negyedórás szünet után jött egy újabb felvonása a gálaestnek, amit egy rövid, a Perkő tagjainak mindennapjait bemutató filmes összeállítás szakított meg. Ismét láthattuk a jelenlegi Perkőt, majd az előadás második részére több táncossal kibővült szentgáliak és alsónyékiek mutattak be látványos produkciókat. Minden együttes vastapsot aratott, akárcsak az Ábri Béla vezette zenekar.
A gálaest utolsó táncos momentumát az est folyamán fellépett csoportok tagjainak közös tánca képezte. Ezt követően Balogh Tibor elismerő oklevéllel tüntette ki az ünnepelt együttest, majd a vendégcsoportok vezetői adták át jókívánságaikat és ajándékaikat Nagy Balázsnak, a Perkő Néptáncegyüttes jelenlegi vezetőjének, illetve Gergely Zoltán alapítónak. Nagy derűt keltett a jelenlevők körében, hogy a szentgáliak a negyvenedik évfordulóra negyven liter borral lepték meg a Perkő tagjait, és nem hiányzott a hatalmas torta sem. Nagy Balázs emléktárgyat nyújtott át a Perkő Néptáncegyüttes előző generációkhoz tartozó tagjainak, majd az est táncmulatsággal ért véget.
Főhajtás Szent István emléke előtt
Szombaton 10 órakor a központban benépesedett a Székelyudvarhelyi Zavaczki Walter Levente által készített és 2009. augusztus 20-án felavatott Szent István-szobor körüli tér. A nemzeti ünnepen elsőként Balogh Tibor polgármester szólt a jelenlevőkhöz, kiemelve az összmagyarság ünnepségének fontosságát.
„Az alatt az időszak alatt, amely első nagy és szent királyunk uralkodása óta eltelt, sok államalakulat, ország, nép és nemzet tűnt el a történelem semmit nem kímélő, pokoli malmának kerekei között. Hol van már az ókori Róma, Bizánc, a Latin Császárság, a Német-Római vagy a hatalmas Oszmán Birodalom? Az idők tengere elmosta őket. Sőt még az örökéletűnek hitt Szovjetunió is összeroppant a történelem súlya alatt. De Magyarország megmAradt. MegmAradt, túlélt, átélt és reményeink szerint tovább is fog élni. Reménykedésünk nem minden alapot nélkülöző, hiszen mi még mindig itt vagyunk, azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét. Vigyázzuk a bőven termő mezőket, a halkan csobogó patakokat, az őszi szélben susogó fákat, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt. Szükség is van erre a vigyázó erőre, mert bizony újra embert próbáló idők köszöntöttek ránk” – mondotta az elöljáró.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Márton Árpád sepsiszéki és Fejér László Ödön kézdiszéki képviselő, majd az ünnepi felszólalók sorát dr. Hadászi Gabriella, Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusának konzulja zárta. Az eseményt Cserei Zsolt és Sebestyén Rita szavalata, a kézdiszentléleki gyerekek és fiatalok zenés előadása (betanította Ábri Béla tanár) tette emelkedettebbé, majd a jelenlevők megkoszorúzták a 2,4 méter magas kőszobrot.
Ünnep a Perkőn
A perkői búcsú után a hegytetőn fél négykor kezdődtek a kulturális programok, felléptek a szentgáli, alsónyéki, rozsályi és csernátoni hagyományőrző együttesek, a Perkő Néptáncegyüttes gyerek és felnőtt csoportjai. Este nyolc órától a Csíkszeredai Role zenekar koncertjére került sor, ezt követően pedig levetítették Kaszás Géza A lovasíjász című filmjét, majd 10 órakor tűzijáték zárta a napot. Tegnap délelőtt ünnepi szentmisét tartottak a Perkőn, ezt bográcsolás és gyermekprogramok követték. Este héttől a Black Velvet koncertezett, utána pedig Antal Timi és zenekarának előadása tett pontot a 2016-os falunapokra.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Perrel válaszol a Beatrice a TVR vádjaira
Bepereli a Beatrice a román közszolgálati televíziót (TVR) – közölte Nagy Feró, az együttes frontembere a Krónikának adott interjúban, amelyben határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak a Kolozsvári Magyar Napokon megtartott koncerten. A zenész – aki vasárnap esti Székelyudvarhelyi fellépése előtt nyilatkozott lapunknak – kijelentette, a román média kiforgatta a XX. század című dalukat.
– Súlyos vádakat fogalmazott meg a román média múlt keddi Kolozsvári koncertjük után, emiatt a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított. Értesültek a román közszolgálati televízió által kirobbantott botrányról?
– Igen, azt mondták, hogy mi egy revizionista, irredenta zenekar vagyunk és ezen a koncertünkön éltettük Hitlert. Egyébként nem ismerem pontosan a vádakat, annyit tudok, amit az interneten olvastam.
– A XX. század című daluk okozta a botrányt. Mi történt a Kolozsvári fellépésen?
– A dal éneklése közben a kivetítőn megjelentek olyan képek, hogy az iszlamisták törik át a magyar határt, amit mi nem szeretnénk. Sztálin például egyáltalán nem volt bevetítve, összekeverték Leninnel. Ő tartott egy beszédet a szovjet hatalomról, illetve Hitler mondta a tőle megszokott beszédeket. Erre jön a dalunknak az a része, hogy minket magyarokat „zsebre vágott a történelem”. Igen, nekünk a XX. század nem egy sikeres század volt, s ha ez így van, akkor engedtessék meg, hogy én ezt elmondjam. Ez nem szól más népek ellen, nem akarjuk mások érzékenységét megzavarni: sem az osztrákokét, sem a szlovákokét, sem a románokét.
– Mi a véleménye azokról a vádakról, miszerint a dalban az önkényuralmi rendszereket éltetik?
– Ezt a dalt akkor sem lehet félreérteni, ha valaki nagyon szeretné: arról szól, hogy mi magyarok utáljuk a XX. századot. Akkor volt Trianon, a kommunista uralom, ezeknek pedig nincs mit örülni. Ráfáztunk a XX. századra, de nem arról szól a történet, hogy ebbe nyugodjunk bele, hanem arról, hogy emeljük fel a fejünket, és egész Európában büszkén mondhassuk, mi magyarok vagyunk. A rasszista vádaskodást kikérem magamnak. Én erdélyinek érzem magam, hiszen a szüleim innen származtak el és a családunkban van román nemzetiségű személy is. Akkor most én megsértem a rokonomat? Nem is tudom, hogyan képzelte ezt bárki.
Valószínűleg a nagypolitika is beszállt a minket ért vádak kreálásába, nem szerették volna, hogy ekkora összeborulás legyen Kolozsvár Főterén. Az az érzésem, hogy ez a botrány inkább a Kolozsvári Magyar Napok ellen szól, amely naggyá tudott fejlődni egy többségében román környezetben. A koncerten románul és magyarul is üdvözöltem a közönséget, a végén szintén mindkét nyelven elköszöntem. Egyébként csodálatosan jó érzés, hogy a többségi nemzet megengedi nekünk, hogy Corvin Mátyás szobra előtt mondhassuk, magyarok vagyunk. Nem is értem, hogy ezek után mi a probléma, én csak a baráti oldalamat hoztam el a koncertre. Dehogy akarok ellentétet. Az udvarhelyi koncerten a félreértések elkerüléséért nem vetítjük ki a kérdéses videót. Ahogy a XX. század című dalban beszél Lenin és Hitler, illetve énekel egy migráns, az egy fajta fenyegetés.
– A román médiában olyan vádakról is lehet olvasni, hogy az Iszlám Államot éltető felkiáltás hangzik el a kivetített videóban. Igaz ez?
– A videóban mutatnak egy fekete ruhában lévő embert, aki valószínűleg iszlám terrorista, ő üvölti, hogy „Allahu akbar”. Azért jelenik meg, mert félünk a terroristáktól. Hadd mondhassam el, hogy ha hozzánk jössz, akkor kérj engedélyt, ne rúgd be a kaput és már ott is laksz. Miért éltetném én az ISIS-t? Mert Röszkénél összetörték a kapukat, vagy mert most is átvágják néha a Magyarország határán épített kerítést? Több migránsról is kiderült, hogy terrorista.
– Milyen lépéseket fognak tenni az önöket ért vádakkal kapcsolatban?
– Teljes mértékben elutasítjuk a minket ért vádakat, ráadásul a román közszolgálati televízió összeállításában van egy hamisítás is. Bejátszottak egy olyan felvételt, ami tíz évvel ez előtt készült Magyarországon egy kocsmában. Tényleg egy irredenta dalt énekeltünk, de a közönség azt kérte és mi azt játszottuk. Abban semmi románellenesség nem volt. Ezért be fogjuk perelni a TVR-t.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)

Fejlesztik a Székely Nemzeti Múzeumot
A Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fejlesztési tervét és annak gazdasági-műszaki mutatóit fogadta el Kovászna megye Tanácsa tegnapi rendkívüli ülésén. A dokumentumokat pályázat keretében ma benyújtják a Gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió Ügynökségére.
Az ülésen Tamás Sándor tanácselnök elmondta, az elmúlt európai uniós gazdasági ciklusban már benyújtották a múzeum korszerűsítését célzó pályázatot, azt kedvezően bírálták el, ám nem jutott rá pénz. Most naprakész állapotba hozták a pályázatot, és ebben az új ciklusban is pályáznak. A közel 22 millió lej összértékű tervben a 2 százalékos önrész és az Európai Unióval el nem számolható költségek 4 millió lejt tesznek ki.
Az elnök két vaskos kötetet kitevő pályázati iratcsomót is bemutatott, további alátámasztásként Potsa József, Háromszék, Daniel Gábor, Udvarhely és Mikó Mihály Csík vármegye főispánjának a múzeumalapítást követő időszakban a székely nemzethez intézett felhívását is ismertette: „Az özv. Cserey Jánosné által alapított »Székely nemzeti muzeum« Sepsi-Szentgyörgyön elhelyezve, ma már a székely nemzet birtokában van. Ezért a muzeumért szólunk hozzátok, székelyek! Kincs van birtokunkban, mely közös mindnyájunké. Letétetett alapköve egy culturalis intézménynek, mely a műemlékek összeszerzése s az utókor számára való kegyeletes megőrzés által megbecsülhetetlen kincstárát fogja képezni a székely nemzeti művelődésnek, a székely nép történeti fejlődésének. A székely nép, mely hazai történelmünkben oly kiváló szerepet játszott, melynek a letűnt kor lapjain annyi nevezetes eseményekkel van összekötve élete, saját kebelén fogja megőrizni a múlt emlékeit a késő utódok számára. A régi kor emlékei összekötik az elmúlt idők történelmét a jelennel; csak úgy tudunk jól élni a jelennek, ha ismerjük a múltat. Egy ilyen összekötő híd a székely nemzet múltja és jelene között: a múzeum.” A tegnapi ülés résztvevői egyöntetűen megszavazták az előterjesztést. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, a Kós Károly által tervezett százéves Sepsiszentgyörgyi épületegyüttes felújítására pályáznak, a 21. századnak megfelelő látogatóbarát múzeumot akarnak kialakítani. Ehhez hozzá tartozik a főépület, a két múzeumőri lakás, a kazánház és a park. Kiemelte, a felújítás elképzelhetetlen a szomszédos telek bevonása nélkül. Az adminisztratív részleg az igazgatói irodával együtt átköltözik az egykori szalámigyár épületébe, helyén, a múzeumőri lakásban játékkiállítást rendeznek be és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak. A másik múzeumőri lakás megmArad természetrajzi pavilonnak. A főépület tornyát megnyitják a látogatók előtt. A turista tudjon felmenni, onnan körülnézni, és egy kávét elfogyasztani – mondta az igazgató. A parkba szökőkutat terveznek, szobrokat nagyjainknak, mint az alapító Vasady Nagy Gyulának, dr. László Ferenc és Csutak Vilmos múzeumőröknek, továbbá éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot. Megoldják a csatornázást, kicserélik a teljes épületgépészeti rendszert. Magának a múzeumnak új, logikus beosztást szánnak. A református kopjafatározó mintájára katolikus síremlékeknek is szeretnének hasonlót kialakítani. Kós Károly is ezt álmodta meg, a Tolerancia Teremben a kis kápolna a katolikus világot képviseli, a Bartók Terem a református templombelsőt mintázza – magyarázta Vargha Mihály. Múzeumi boltot fognak kialakítani. Tíz év alatt ötven kiadványuk van, azokat árulják, továbbá emléktárgyakat, például a szkíta kard mását. Bevételeik 90 százalékát a jegyeladás teszi ki, 10 százalék a könyvekből folyik be. Ezen az arányon is szeretnének változtatni.
Az igazgató reméli, az angyal elhozza a jó hírt, hogy nyer a pályázat, utána meg lehet hirdetni a versenytárgyalást a kivitelezésre. A közbeszerzési eljárás jó esetben fél, rosszabb esetben egész évet vesz igénybe, utána két év áll rendelkezésre a kivitelezésre.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi hadtörténeti szimpózium
Augusztus 28-án Marosvásárhelyen és 30-án Brassóban nemzetközi hadtörténeti szimpózium lesz, amely Románia részvételét taglalja a 100 éve kitört első világháborúban. A rendezvényt a Hitel Erdélyi Szemle szervezi, főtámogatója Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, partnerek: az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Budapesti Hadtörténelmi Múzeum és Intézet, a Román Akadémia George Barit Történelmi Intézete, a Román Katonai Múzeum, a Brassói Történeti Múzeum. A Marosvásárhelyi szimpózium 14.40-kor kezdődik a Sapientia EMTE campusában. 15 órakor megnyitják a Kassay János frontképeiből összeállított fotókiállítást. A tudományos előadások 16 órakor kezdődnek. A felvetett témák között szerepel Románia hadba lépésének diplomáciai előzményei (Hajdu Tibor, Budapest), Románia helye az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében. (Pollmann Ferenc, Budapest), a nagy orosz visszavonulás és a román hadba lépés dilemmája (Cosmin Ionita, Bukarest), Románia hadba lépésének hatásai a dunai hajózásra (Krámli György, Budapest), A romániai zsidóság és az első világháború (Nastasa-Kovács Annamária, Kolozsvár), Arthur Arz von Straussenburg vezérezredes katonai pályafutása (Balla Tibor, Budapest), Soha nem látott fényképek az első világháborúból Tulics Kálmán naplójában (Nastasa-Kovács Annamária, Kolozsvár). Szerdán, augusztus 31-én 16 órától a Marosvásárhelyi Bernády Házban A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást a Sepsiszentgyörgyi Nagy Botond. Az erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háborúban címmel a Székelyudvarhelyi Gidó Csaba, míg a román hadba lépést követő menekülés kutatásainak forrásairól a Budapesti Veres Emese értekezik. Ugyanott 18 órától bemutatják Koszta István és Marossy Géza Az 1916-os erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét.
Népújság (Marosvásárhely)