Hivatali visszaélés és a közérdek megsértésének gyanújával indított vizsgálatot Kiss Sándor Bihar megyei tanácselnök ellen a nagyváradi ügyészség. Értesülések szerint az elmúlt év végén Kiss Sándor Koncsek Zitával, a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjével közösen igényelt és kapott a Fogyatékkal Élőkért Felelős Országos Hatóságtól 2,5 millió lejt a kágyai Integrációs és Terápiás Foglalkoztatási Központ felújítására. Az ügyészségi szóvivő szerint mindkét érintett tudott arról, hogy a kágyai intézménynek jelenleg otthont adó ingatlant visszakérték az egykori tulajdonos, gróf Pongrácz Jenő leszármazottjai. Azzal is vádolják Kisst, hogy a Magyarországon élő grófi leszármazottakat, Pongrácz Károlyt és Pongrácz Vilmost segítette a visszaszolgáltatásban. Kiss Sándor elmondta: semmiféle értesítést nem kaptak az ügyészségi eljárásról, ellenben a Bihoreanul román lapban megjelent cikk nyomán alakítottak egy bizottságot, amelynek célja az ügy kivizsgálása. A közigazgatásilag Székelyhídhoz tartozó kágyai intézményben 55 felnőttkorú árvát és fogyatékkal élő fiatalt gondoznak. Koncsek Zita szerint politikai lejáratási kampányról van szó. Ilie Bolojan Bihar megyei prefektus elfogadhatatlannak tartja Kiss Sándor eljárását. /Gergely Gizella: Tatarozták az örökséget. = Krónika (Kolozsvár), márc. 21./

Április 12-én Székelyudvarhelyen elkezdődött a XIV. Országos Diákszínjátszó Fesztivál, a csíkszeredai Mágamaszk, a temesvári Bartók Béla Líceum színjátszó köre, a nagyváradi Létra, a székelyhídi Graffiti, a zilahi Wesselényi Kollégium és versenyen kívül a sepsiszentgyörgyi Osonó csapat mutatta be játékát. A Vitéz Lelkek szintén versenyen kívül játszotta a Rómeó és Júlia című musicalt, ellenben versenybe szálltak A mostoha monológja, avagy egy változat Hófehérkére című darabbal. /(bb): Játsszák az ODIF-ot. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 13./ A házigazda-szerepét hatodik alkalommal vállalták fel az udvarhelyiek. A rendezvényen tizennyolc erdélyi, illetve magyarországi diákszínjátszó csoport közel négyszáz fellépője vesz részt. /Diákszínjátszók Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 13./

Hétvégén Székelyudvarhelyen lezajlott a XIV. Országos Diákszínjátszó Fesztivál, melyet a Vitéz Lelkek Kulturális Egyesület és a Tamási Áron Gimnázium szervezett. Mintegy négyszáz diák fordult meg a helyszínen. Tizennyolc csapat mérte össze tehetségét, kettőt az anyaországból fogadtak. Az első díjat megosztva a kolozsvári Angyalkák és a székelyhídi Griffiti vitte el. /Barabás Blanka: ODIF: Akiknek sikerült. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 16./

A tanfelügyelőség és az ügyészség vizsgálata egyaránt vétlennek nyilvánította Wilhelm Sándor székelyhídi biológiatanárt, akit tavaly októberben azzal vádoltak, hogy a biológia laboratóriumban szexuálisan zaklatott az egyik tizenhat éves diáklányt. Akkor az érintett lány szüleinek feljelentése nyomán ügyészségi eljárást indítottak a tanár ellen, a székelyhídi Petőfi Sándor Gimnázium nevelőtanácsa pedig Wilhelm munkaszerződésének felbontását javasolta. A vizsgálat elkezdésekor a 62 éves tanár beadta nyugdíjazási kérelmét, amit az iskola vezetősége elfogadott. Wilhelm Sándor az őt ért vádakat alaptalannak tartotta, ezért pert indított a székelyhídi gimnázium és a tanfelügyelőség ellen is. A tanfelügyelőség etikai bizottságának egyik, neve elhallgatását kérő tagja kijelentette: „örüljön Wilhelm, hogy ennyivel megúszta a dolgot, hiszen ellene az eltelt évtizedekben többször érkezett feljelentés kiskorú lányok zaklatása miatt a tanfelügyelőségre”. /Gergely Gizella: Vétlennek nyilvánították a székelyhídi tanárt. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 26./

A testületileg történő lemondást is fontolóra vették a Bihar megyei Székelyhíd tanácsosai Gyurcsik Zoltán polgármester viselkedése miatt, aki június 21-én tettlegességgel végződő incidenst okozott az egyik helyi vendéglőben. Az RMDSZ-es polgármester pofon vágott egy pincérnőt, akivel két nappal korábban azért került összetűzésbe, mert visszautasította, hogy rendezze számláját. Orosz Enikő, az érintett pincérnő feljelentést tett a rendőrségen. Gyurcsik Zoltán június 19-én visszautasította, hogy rendezze számláját a Székelyhíd központjában található étteremben. A pincérnő szerint nem ez az első eset, hogy az elöljáró a számla rendezése nélkül távozik a vendéglőből. Gyurcsik másnap megkereste Orosz Enikőt, sikertelenül próbálta meggyőzni arról, hogy vonja vissza a feljelentést. A június 28-án tartott székelyhídi tanácsülésen Rákóczi Lajos helyi tanácsos felkérte Gyurcsik Zoltánt, hogy tájékoztassa a testület tagjait az ügyről. „De miről?” – kérdezett vissza a polgármester. /Pofozkodott a polgármester. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./

A református templom felújítását, új óvoda és ifjúsági központ avatását ünnepelték a Bihar megyei Székelyhíd református egyházközségében, Tőkés László királyhágómelléki református püspök hirdetett igét. „Aki templomot újít, és ifjúsági központot épít, az a megmaradásért küzd, alkot és dolgozik” – hangsúlyozta a püspök. Az ifjúsági központ már megkezdte működését, idén nyáron 100 fiatal részvételével alkotótábort szerveztek. A központ berendezését egy holland alapítványtól kapták, ugyanakkor az Illyés Közalapítvány is 70 millió forinttal támogatta a központ létrejöttét. /Gergely Gizella: Ünnep Székelyhídon. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

A száz éve született Számadó Ernőre /Budapest, 1907. december 11. – Érkeserű, 1983. március 30./ emlékeztek Érkeserűn, ahol igazi otthonra talált a Budapesten született költő, meseíró. A második világháború után érkezett a vándorszínészből lett poéta az Érmellékre, ahol az 1956-os forradalom után a Sass Kálmán által képviselt érmihályfalvi csoport tagjaként először halálra ítélték, majd huszonöt évi börtönre enyhítették büntetését. Hat és fél év után szabadult, majd életének hátralévő részét ugyancsak Érkeserűn töltötte, szegényes anyagi körülmények között. Később iskolát neveztek el róla, a hét végén a helyi iskola, a református egyházzal közösen, egész napos rendezvénnyel emlékezett meg Érkeserű „mesebácsijáról”. Boros József méltatta a költő munkásságát. Az érmihályfalvi Gödör Gasztró Galéria (GGG) irodalmi stúdió műsorát követően Gavrucza Tibor székelyhídi lelkész mutatta be a centenárium alkalmából megjelentetett Fenyőfa a lápon című Számadó-kötetet, amelyben egy illusztrációsorozat is található a lelkész-festő akvarelljeiből. Gavrucza a költőt méltatta, majd a Gavrucza és Fekete Hajnal képzőművész munkáiról Kristófi János festőművész szólt, megnyitván a két alkotó munkáiból nyílt kiállítást. /D. Mészáros Elek: Érkeserű költőjére emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./

Befejeződött a magyarországi Létavértes és a Bihar megyei Székelyhíd közötti közúti határátkelőhely felújítása. A 491 ezer eurós költséggel készült beruházást október 2-án adták át a magyar hatóságok. A határforgalom ellenőrzését a magyar és a román határőrök közösen, magyar területen végzik. /Felújították a Létavértes és Székelyhíd közötti átkelőt. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./

Ahol magyar él, ott Ady szelleme ma is él és összeköt – mondta Cseke Attila államtitkár a költő születésének 130. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen november 22-én, a Bihar megyei Székelyhídon. Kifejtette: „A magyar irodalom már tudja: nincs olyan, hogy kisebbségi. Csak olyan van, hogy magyar! Ha mástól nem akarunk, hát tanuljunk az íróktól és költőktől. ” /Az Értől az Óceánig. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

Az évtized végéig vadonatúj épületegyüttes állhat Bihar megyében a székelyhídi Petőfi Sándor Gimnázium, Érmellék legnagyobb magyar középfokú oktatási intézménye rendelkezésére. A tervek szerint 2008 nyarán átadják az új iskolát. Hegyesi Viktor, az iskola igazgatója közölte, az épület 22 tantermes szárnyának felépítését a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól felvett hitelből fedezi. A Petőfi Sándor Gimnázium 5–12. osztályos diákjai jelenleg életveszélyes körülmények között tanulnak. /Gyergyai Csaba: Kastélyból iskolába készülnek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./

Az előválasztáson elszenvedett vereség után független polgármesterjelöltként indul a júniusi helyhatósági választásokon Gyurcsik Zoltán Székelyhíd és Papp György Hegyközpályi RMDSZ-es elöljárója. Papp György kilépett az RMDSZ-ből, holott választmányi tag és körzeti elnök volt, független jelöltként indul. Gyurcsik Zoltán viszont RMDSZ-tagként kívánja felvenni a harcot az RMDSZ jelöltjével, független jelöltként indul. Gyurcsik szerint csalás történt az előválasztáson. Mezei János vállalkozót indítja a polgármesteri tisztségért a Magyar Polgári Párt (MPP) Gyergyószentmiklóson, az RMDSZ pedig Weil Gyula orvost. További három személy függetlenként szállna harcba a polgármesteri tisztségért, Nagy István jegyző, Csergő Tibor múzeumigazgató és Sztráty Lehel-János vállalkozó. /Fried Noémi Lujza: Függetlenedő RMDSZ-es elöljárók. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 10./

Az RMDSZ számos jelenlegi polgármestere, önkormányzati képviselője függetlenként vagy a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben száll versenybe a helyhatósági választásokon. Legtöbben az előválasztásokon elszenvedett vereség miatt döntöttek így, annak ellenére, hogy előzőleg írásbeli ígéretet tettek, miszerint nem indulnak a szövetség ellen. A legismertebb Vajda Lajosnak, a Kovászna megyei tanács alelnökének az esete, aki azzal indokolta döntését – függetlenként pályázza meg a megyei tanácselnöki tisztséget –, hogy folytatni szeretné az elkezdett projekteket. Döntése miatt az RMDSZ megvonta tőle a politikai támogatást, és az alsó-háromszéki szervezet ügyvezető alelnöki tisztségéről is le kellett mondania. Az MPP-s elöljárók nem látnak semmi kivetnivalót abban, hogy valaki RMDSZ-es politikus volt, mielőtt a polgári alakulatba beállt volna. Maros megyében csak a vidéki településeken fordul elő, hogy leköszönő RMDSZ-es önkormányzati képviselők függetlenként, vagy az MPP színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. A polgári párt megyei elnöke, Ráduly Levente szerint ebben nincs semmi kivetnivaló. Ráduly 2000 és 2004 között maga is a szövetség színeiben nyert marosvásárhelyi tanácsosi mandátumot. Csíkszéken két leköszönő RMDSZ-es elöljáró is függetlenként indul a polgármesteri tisztségért, a csíkszentmihályi André Mihály és a csíkpálfalvi Szőcs Béla. Gyergyószentmiklóson Kontesveller József leköszönő alpolgármester és Blénessy Géza tanácsos indul függetlenként. Az előbbi Weil Gyulával szemben maradt alul az előválasztásokon. Blénessy Géza az előválasztások során nem került befutóhelyre. Háromszéken is előfordult, de nem jellemző, hogy az RMDSZ-től nagyszámban igazoltak volna át jelöltek az MPP listáira. Bihar megyében két leköszönő RMDSZ-es polgármester, a székelyhídi Gyurcsik Zoltán és a hegyközpályi Papp György indul függetlenként a választásokon. Mindketten alulmaradtak az előválasztáson. Szatmár megyében két községben indul a polgármester-választáson olyan személy, aki alulmaradt az előválasztáson. Szabó Elek, Egri leköszönő polgármestere függetlenként száll harcba a tisztségért, Hadad községben a másodikként végzett Kulcsár Csaba kifogásolta az előválasztások menetét, és úgy döntött, az MPP színeiben indul. /”Dezertőrök” kihívása. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./

Győzelemnek értékeli a helyhatósági választások eredményeit a Szatmár megyei RMDSZ. Szatmárnémetiben Ilyés Gyula kevéssel 50 százalék alatt teljesített – így második fordulót is tartanak. Csehi Árpád vissza tudta szerezni a Szabó István őszi lemondásával elvesztett Szatmár megyei tanácselnöki tisztséget. Csehi kiemelte, hogy az MPP a kampány során korrektül betartotta az előzetes megállapodást az RMDSZ-szel. Az MPP Szatmár megyében egy-egy polgármester-jelöltet juttatott be a második fordulóba Lázáriban, Túrterebesen és Kaplonyban. Az RMDSZ juttatta be a legtöbb képviselőt, 11 jelöltet Szatmárnémeti városi tanácsába, a PSD 5, a PD-L 4 és a PNL 3 tanácsosa mellett. Bihar megyében 50 százalékos feldolgozottság után az első helyen a liberális Radu Tarle állt a megyei tanácselnök-jelöltek rangsorában, az RMDSZ-es Kiss Sándor pedig a harmadikon. Nagyvárad polgármesteri székének sorsa eldőlt az első fordulóban, valamivel több, mint a szavazók ötven százaléka a liberális Ilie Bolojanra voksolt. Biró Rozália a harmadik helyet szerezte meg, kereken húsz százalékos eredménnyel, fél százalékkal előzte meg őt a város jelenlegi elöljárója, Mihai Groza. Várhatóan sikerül megőriznie az RMDSZ-nek az eddigi hét tanácsosi helyét Nagyváradon, a Bihar megyei felállás viszont még bizonytalan. Az már biztos, hogy a nagy-romániások sem a Bihar megyei, sem pedig a városi tanácsba nem kerülnek be. Az MPP Bihar megyében gyengén szerepelt, sem Nagyvárad tanácsába, sem a megyei képviseletbe nem sikerült bejuttatniuk egyetlen jelöltjüket sem. Az RMDSZ-nek már az első fordulóban 17 polgármestert sikerült állítania Bihar megyében, Nagyszalontán és Érmihályfalván sincs szükség második fordulóra. Négy községben még versenyben vannak az RMDSZ jelöltjei, illetve Margittán és Székelyhídon lesz újabb fordulós jelöltjük a magyaroknak. Kolozs megyében 50 százalékos feldolgozottság után bizonyossá vált: a liberális Alin Tise vezeti majd a megyét, a kincses város polgármestere pedig újabb négy évig Emil Boc lesz. Kolozs megyében az MPP sem a városi, sem pedig a megyei tanácsban nem szerzett helyet. „Az MPP megjelenése sikeresnek könyvelhető el, a párt életében az építkezés most kezdődik igazán” – mondta Sándor Krisztina Kolozs megyei elnök. Szilágy megyében a szavazók 53 százaléka jelent meg az urnák előtt. A megyei tanács elnöke a nem hivatalos eredmények szerint a PSD jelöltje, Marc Tiberiu. lesz. A szilágycsehi magyarság még reménykedhet, mert az RMDSZ jelöltje, Varga András bejutott a második fordulóba. Az első fordulóban kilenc RMDSZ-es polgármester nyerte meg a választást Szilágy megyében. /Lokodi és Csehi jól, Kiss csehül áll. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./

A román–magyar határ közelében az egyik legvirágzóbb feketepiaci tevékenység az ócskavas-kereskedelem. A határ menti romániai településekről gépkocsin, szekéren, biciklin viszik a fémhulladékot Magyarországra, ott kétszer annyit kapnak érte, mint odahaza, a pénzből vásárolt árucikkeket pedig Romániában adják el drágábban. Magyarországról meg Székelyhídra járnak át egy-egy hangulatos vacsora erejéig. Van úgy, hogy bankettekre, különböző ünnepi alkalmakra lefoglalják az egész éttermet az anyaországiak. /D. Mészáros Elek: Román ócskavas forintért. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

Szabó József színházrendezőt 80. születésnapján ünnepi gálaesten köszöntik június 18-án Nagyváradon. A Magyarországról hazalátogató alkotó kedvenc munkáiról és kivándorlásának okáról beszélt. „Három évvel ezelőtt rendezettem utoljára Váradon. Bródy Sándor Dada című darabját. ”Szabó József /sz. Székelyhíd, 1928./ gazdag életpályát tudhat maga mögött: Sztanyiszlavszkijtól tanult Moszkvában, Kolozsváron diplomázott 1953-ban. Pályáját Nagybányán kezdte, 1957–70 között a Kolozsvári Magyar Színház rendezője, 1970-ben a váradi társulat főrendezője és művészeti vezetője volt, 1983-ban áttelepült Magyarországra, jelenleg feleségével Írországban él, és a könyvén dolgozik. „A költői színház az ars poeticám. Büszke vagyok, hogy itthon én rendeztem először Brechtet, Magyarországon pedig Ionescót. Az ifjú W. újabb szenvedéseit, Az ember tragédiáját, az Anyám könnyű álmot ígért és Tamási Árontól az Ősvigasztalást is színre vittem” – sorolta fel a számára kedves munkáit. 1971-ben megalapította a Stúdió 99-et, amelynek tagjaival Páskándi Géza A bosszúálló kapus című darabját adták elő. „Ez a darab volt az első abszurd dráma, amelyet bemutattak Nagyváradon – csak kilenc előadást érhetett meg. Ceausescu betiltotta az abszurd színjátszást. 1983. április 9-én ment Magyarországra, névházassággal jutott ki. Előzőleg többször kihallgatták, készültek a dossziék. Szigorúan cenzúráztak mindent, ő viszont az igazságot akarta mondani – mesélte kivándorlásának történetét. /Fried Noémi Lujza: „Az igazságot akartam mondani” = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

Három fontos megyeszékhelynek is magyar alpolgármestere van június 19-től Erdélyben. Marosvásárhelyen és Kolozsváron botrányoktól sem volt mentes Csegzi Sándor és László Attila megválasztása, Nagyváradon viszont gond nélkül tarthatta meg eddigi megbízatását Biró Rozália. Az RMDSZ-nek Kolozsváron a demokrata-liberálisokkal, Nagyváradon és Marosvásárhelyen pedig a liberálisokkal kellett szövetkeznie az alpolgármesteri szék megőrzéséért. Kettő helyett csupán egy magyar alpolgármestere van Marosvásárhelynek Csegzi Sándor személyében. Ez volt az ára ugyanis annak, hogy az RMDSZ a liberálisokkal szövetkezett annak érdekében, hogy Csegzi székét megtarthassa. Kolozsváron a magyar alpolgármester megválasztását rossz szemmel nézték a liberális tanácsosok. Egyikük arról beszélt felszólalásában, hogy a PD-L–RMDSZ-koalíció ártani fog Kolozsvár érdekeinek. Viharos volt a székelyhídi tanács alakuló ülése. Az ülés előtt jött a hír, miszerint egy több száz főből álló csoport arra készül, hogy megakadályozza a választásokon a szociáldemokrata jelöltet nagy fölénnyel legyőző Béres Csaba polgármester hivatalba iktatását. A polgármesteri hivatal díszterme valóban megtelt „érdeklődőkkel”, akik bekiabálásokkal igyekeztek megzavarni az ülés menetét. Az eseményen jelen lévő helyi rendőrség parancsnoka semmit nem tett a rend megőrzésének érdekében. /Működtek a helyi alkuk. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Szeptember 6-án indult útjára az EMI-sekből álló kis csapat, mely egészen Érmihályfalváig kerekezve az érmelléki magyarság önrendelkezésének fontosságára hívta fel a régióban lakók figyelmét. Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete immáron másodjára szervezett hasonló megmozdulást, mely a partiumi magyarság figyelmét arra kívánja felhívni, hogy a székelyföldi autonómia mellett az ittenieknek is jár a területi önrendelkezés. Útközben több településen szórólapoztak. Paptamásiban Bereczki András helyi lelkész fogadta a zarándokokat a templomkertben található turulszobornál, melyet eredetileg a millennium évében állítottak, majd ledöntöttek, de 2004-ben visszaállítottak. A tiszteletes üdvözölte a fiatalok tettét, kiemelve a szeptember 6-i időzítést, ugyanis 68 éve ezen a napon vonult be vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Nagyváradra. Székelyhídra érve Fele László István, az Magyar Polgári Párt elnökségi tagja, Béres Csaba polgármester és Gavrucza Tibor tiszteletes is fogadta az autonómiáért pedálozó csapatot. Érmihályfalván az MPP helyi vezetősége, többek között Török László elnök és Szilágyi Ferenc alelnök fogadta őket. A figyelemfelkeltést szeretnék folytatni, a továbbiakban minden magyar polgármesternek a Partiumban elküldik postán kiáltványukat, hiszen érdemben csak a hivatalok tudják támogatni az ügyet. /Létai Tibor: Pedálozás az autonómiáért. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 8./

Kisboldogasszonykor, Szűz Mária születésének ünnepén tartottak búcsús szentmisét és körmenetet a Bihar megyei Szentjobbon. A falu régi búcsújáróhely, Kisasszony napján határon innenről és túlról elzarándokolnak ide a római katolikus hívek. Szabó Ervin székelyhídi plébános köszöntötte a zarándokcsoportokat. A szentmisét Lőrincz Ottó apátkanonok, a nagyváradi Szent László-templom plébánosa celebrálta. /Fried Noémi Lujza: Mária-ünnep a szent földön. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./

Díszpolgáravató, turulmadaras emlékmű állítása tette emlékezetessé a hét végén zajló Érmelléki Ősz városnapok fesztivált, melyet tizennegyedik alkalommal szerveztek Székelyhídon. A háromnapos rendezvény iránt már az országhatáron túl is érdeklődnek. Díszpolgárrá avatták Szabó József – becenevén Ódzsa – színházi rendezőt, a város szülöttét, aki nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. A nyugdíjas rendező kolozsvári, nagyváradi, majd győri és veszprémi színházakban dolgozott. Szabó József részletet olvasott fel most készülő, székelyhídi gyermekéveit megörökítő életrajzi regényéből. A városnapokon a kiállítások, és sportvetélkedők mellett, szépségverseny, divatbemutató, főzőverseny is szerepelt, a zárónapon a Beatrice koncertezett. /D. Mészáros Elek: Érmelléki Ősz. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./

„Az autonómia ügyét összerdélyi szinten kell kezelni akkor is, ha reális lehetőség az önrendelkezésre csak Székelyföldön van. Természetesen szeretnénk, ha a Székelyföldön autonómia lenne, de figyelembe kell venni, hogy másutt is él tömbmagyarság” – fejtette ki Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) partiumi szervezetének elnöke. Az EMI tagjai szeptember 6-án Nagyváradtól Érmihályfalváig kerékpároztak, és ezernél több szórólapot osztottak szét, hogy felhívják a partiumi kistérség lakóinak figyelmét az önrendelkezés fontosságára. „Az Érmelléken és a Szatmárig terjedő vidéken élő több mint 200 ezer magyart, akik évszázadok óta többségben élnek ezen a területen, megilleti a saját önkormányzat, a területi autonómia. ” – áll az EMI szórólapján. A kerékpártúra sikeres figyelemfelkeltő akció volt, és folytatják a munkát. Készül a tágabb értelemben vett Érmellék térképe, amelyen Nagyváradtól Szatmárnémetig körvonalazzák az esetleges Érmelléki Autonóm Tartományt. Már készülnek azok a levelek is, amelyeket a választási kampány kezdetekor elküldenek majd a vidék magyar polgármestereinek, arra kérve őket, hogy az önrendelkezés mellett kiálló jelölteket támogassák a választási hadjárat során. Béres Csaba székelyhídi polgármester szerint a társadalom nem érett még meg autonómia kérdésének megfelelő kezelésére. Bacsó László, Bihardiószeg polgármestere űgy látja, az érmelléki magyarságnak a már kivívott jogoknak a megtartására kellene összpontosítania. /Fried Noémi Lujza: Autonómiát, de kinek? = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./

A határon átívelő kapcsolatrendszer egyik stációját jelentette a hétvégi, székelyhídi önkormányzati konferencia, Lakatos Péter RMDSZ-es képviselőjelölt szervezésében. A „Határtalan együttműködés határtalanul” című találkozón huszonhat település elöljáróinak és magyarországi képviselőknek, valamint államtitkároknak az eddigi román–magyar közös kormányülések eredményeit vázolta Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes. Közös projektek beindítása lenne a konferencia legfontosabb eredménye, az Európai Unió által felkínált 240 millió euró elnyeréséért. /D. Mészáros Elek: Lakatos Péter: Közös projektek „határtalanul”. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

Amatőr színjátszók seregszemléje zajlott Erdőszentgyörgyön, ez a találkozó immár hagyománnyá vált. A Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók tizenhatodik találkozója volt a hét végén. A rendezvény megnyitója november 22-én volt. Idén az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör mellett nagysármási, székelyhidi, gyergyószentmiklósi, marosszentgyörgyi, szászrégeni, makfalvi és csíkfalvi csapatok is felléptek. Eljönnek ide, tanulnak egymás előadásaiból, magyarázta Kovrig Magdolna főszervező, a Bodor Péter Színkör vezetője. /Menyhárt Borbála: A színház a szívükben van. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24/

December 7-én, vasárnap délelőtt ünnepi megemlékező istentiszteletre gyülekeztek a mihályfalviak a helyi református templomba, hogy emlékezzenek az 1956-os forradalom forgatagában mártírhalált halt érmelléki lelkészre, Sass Kálmánra. Az 1904-ben Gálospetriben született lelkipásztort már 1956 előtt többször letartóztatták, meghurcolták, lázítással, nacionalizmussal, sovinizmussal vádolva. Még a háború előtt több lelkésztársával együtt kiutasították az országból. Egy ideig ekkor a Budapest-fasori Egyházközségben szolgált. 1936-ban került Mihályfalvára, de innen is többször elhurcolták. Egyik alkalommal Maléter Pál, a Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere is írt érdekében Bukarestbe, szabadulását elősegítve. A második világháború idején ugyanis a mihályfalvi lelkészlak pincéjében hónapokig rejtegették Malétert mint egy partizánakció túlélőjét. Tőkés László püspök 1991-ben tette le ennek az emlékezésnek az alapkövét arról a szószékről, ahonnan hajdan nagy elődje, Sass Kálmán is szolgálta gyülekezetét. Ekkor hangzott el először a mártír lelkész neve az 1989-es változás utáni időkben. Tőkés László emlékezett a mai napig nem rehabilitált lelkésztársára. A püspök elmondta, hogy Románia az egyetlen kelet-európai ország, ahol még nem született erre vonatkozó törvény, és ’56 mártírjait még mindig hazaárulóként tartják nyilván. Ezután Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész méltatta a „mihályfalvi csoport” jelentőségét, valamint Erdély ’56-os véráldozatát a magyar nemzet szellemiségének történelmi oltárán. Az emlékezés az emléktáblánál folytatódott. A templom falán elhelyezett emléktáblát politikai és civil szervezetek, intézmények, barátok, rokonok koszorúzták meg. A kegyelet virágait a templomkertben elhelyezett „56-os emlékmű talapzatára is letették, valamint Veronika diakonissza emléktábláját is megkoszorúzták a diakóniai központ falán, aki egyedüli nő volt a meghurcolt, elítélt csoportban, és akit öt év börtönbüntetésre ítéltek. Kéri Gáspár székelyhídi fogorvosnak köszönhetően Gálospetriben Sass Kálmán-emlékszoba van. /Sütő Éva: Ötven éve végezték ki Sass Kálmán lelkipásztort. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 9./ 1958. dec. 2-án végezték ki Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt. Az érmihályfalvi perben 31 életfogytiglani ítéletet mondtak ki. /Hitének, magyarságának mártírja. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2002. okt. 29./

Immár tizenötödszörre tartják meg az Érmelléki Ősz fesztivált Székelyhídon. Szeptember 4-én lesz az ünnepélyes megnyitó, majd megkoszorúzzák a turulmadaras emlékművet. Bemutatják Sóki Béla Érmellék 100 híressége című könyvét. A kultúrházban fellép a Szeredás népzenei együttes, a továbbiakban különböző együttesek szerepelnek. A református ifjúsági központban bemutatják Kántor Anita és Kéri Gáspár Az érmelléki szőlőművelés tárgyi és épített emlékeinek védelme könyvét. Bemutatót tart a székelyhídi Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület. /Érmelléki Ősz tizenötödször. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 4./

Inkább lelkiismereti, mint történelmi drámának nevezi legfrissebb színpadi művét Székelyhidi Ágoston. Az ismert író, történész az 1989-es eseményekről Végítélet címmel írt színdarabot, melyet a rendszerváltás huszadik évfordulójára szervezett eseménysorozat keretében mutatnak be Debrecenben és Nagyváradon november 28-án, illetve 29-én. A drámát Nagyváradon Meleg Vilmos rendezésében mutatják be. A szerző szerint az 1956 utáni kommunista rezsim politikai értelmezésén túl az értékrombolás diktatúrájának nevezhető: az emberi, vallási, nemzeti és európai értékeket egyaránt a földdel igyekezett egyenlővé tenni. A 1989-es temesvári eseménysorozat tehát az értékmentés forradalma volt, vélte az író. „Szellemi, politikai, közéleti népmozgalmakról beszélhetünk 1989 kapcsán, ám ezeknek a gyökere legalább egy évvel korábbra nyúlik vissza” – fejtette ki. 1988 volt ugyanis a kommunista diktatúra falurombolási tervének éve. Ez a szisztematikus falupusztítás az egész kommunista birodalomban egyedülálló volt. Emiatt szerveztek Budapesten 1988. június 27-én Erdély-tüntetést, amely Székelyhidi meglátása szerint ‘56 óta a legnagyobb ilyen jellegű megmozdulás volt a magyar fővárosban – a nemzeti értékrend szerint ugyanis Magyarország Erdéllyel szerves egészet, „értékteret” alkot. Szeptember 6-án Tőkés László akkori temesvári lelkész aláírta az Aradi Nyilatkozat néven ismert dokumentumot, amelyben felszólította a református gyülekezeteket: akadályozzák meg a falurombolást, amellyel Ceausescu „a múltat semmisíti meg”. Akkoriban Tőkés már a nemzetbiztonság által elszigetelten élt. Különleges volt ez, mert mind Lech Walesának, mind Václav Havelnek politikai erő állt a háta mögött, Tőkésnek azonban az égvilágon semmi, csak az értékmentés szándéka és szerepvállalása, fejtegette Székelyhidi. Amikor 1989. december 15-én Tőkést elhurcolták, már románok és magyarok, vallásosak és nem vallásosak egyaránt melléálltak. Egy hét múlva, december 21-én a Ceausescu házaspárnak már menekülnie kellett. A Végítélet december 16-án játszódik, és cselekménye egy temesvári kocsmáros, besúgó és kettős ügynök története körül forog. /Nagy Orsolya: Színdarabot írt a ‘89-es rendszerváltásról Székelyhidi Ágoston. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./

Az Érmellék két szerelmese – Gavrucza Tibor székelyhídi lelkész, festőművész, és Számadó Ernő, a szomorú életű, 56-os elítélt költő – találkozott a Fenyőfa a lápon című kötetben, amelyet Kolozsváron mutattak be. Számadó Ernő 1907-ben Budapesten született, törvénytelen gyermekként. Sokat nyomorgott, többször az öngyilkosság határán állt. A második világháború idején költözött Érmellékre, Érkeserűre. Az 50-es években már országszerte ismert költő volt. 1958-ban az érmelléki Sass Kálmán csoport tagjaként letartóztatták, 25 év börtönbüntetésre ítélték. Számadó Ernő 1963-ban szabadult, 1983-ban halt meg Érkeserűn. Érmellék lápvilágát megörökítő verseit tartalmazza a kötet, amelyeket Gavrucza Tibor akvarelljeivel illusztrált. A Törökvágási templomban Érmellék színei címmel eladással egybekötött tárlat is nyílt az akvarellekből. /(ke): /Érmellék – képekben, versekben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

Közönségtalálkozóval egybekötött elnökségi ülést tartott december 15-én Székelyhídon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete. A gyűlést Török Sándor Bihar megyei elnök vezette. A beszélgetésen kiderült, az EMNT az elmúlt hetekben azért hívta fel magára a politikai huzakodásból kiábrándult magyar emberek érdeklődését, mert azt a célt tűzte ki maga elé, hogy civil eszközökkel szolgáljon közös és hasznos politikai célokat. Szükség van egy olyan „ernyőszervezetre”, amely alatt egyesülhetnek a magyar politikai tömörülések, irányzatok, így az RMDSZ és az MPP is. Egyre többen csatlakoznak az EMNT-hez. Nagy József Barna váradi elnökségi tag kérte: az EMNT javasolja, hogy a magyar nyelven tanuló romániai gyerekeknek megítélt oktatási-nevelési támogatás kiosztását átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tegyék. /Szőke Mária: Lehetőség a közös, jó célok megvalósítására. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 17./

Magyar kultúra?
A politikai magamutogatás, felsőbbrendűségi érzés, a „nekünk mindent szabad, ti meg mindent lenyeltek” elve alapján élő (pontosabban: működő, mert ez már egy embertelen, emberellenes politikai gépezet) választott vezetőink a napokban újra megmutatják, számukra semmi sem számít, csakis saját népszerűségük, hatalmuk növelése. Most éppen a magyar kultúra napját használják ki alantas céljaik elérésére.
De nem is a magyar kultúra napját, mert ők már Magyar Kultúra Ünnepéről, Magyar Kultúra Hetéről (természetesen csak így, nagybetűsen) beszélnek. Hogy rendezvényeik, azoknak szellemi, kulturális üzenete semmi kapcsolatban nincs a magyar kultúra napját jelentő Himnusszal, annak üzenetével, az mindenki számára egyértelmű. A bihari, nagyváradi egypártrendszerű, diktatórikus, a húsz évvel ezelőtti időket továbbéltető, magyarnak és érdekvédőnek hazudott politika, mint mindig, most is a civil szervezeteket használja fel a maga hasznára. A „civilek” meg nem tehetnek (tehetnének, de ahhoz tisztesség is kellene) mást, mindenben kiszolgálják a pénzt adó pártjuk igényeit. Kiszolgálják, mert kiszolgáltatottak. Biharban, Váradon már régen meghaltak, pontosabban pártérdekeket szolgálnak (a kettő végül is ugyanaz) a „civil” szervezetek. Most azt kellene mondjam, akinek nem inge, ne vegye magára, de sajnos ez az ing nagyon ritka.
Elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak egyesek. Van képük egyeseknek az RMDSZ születésnapjával összekötni ezt a napot. Székelyhídon pedig a magyar kultúra napján a következő fellépők közvetítik a magyar kultúrát: Cynthia és Ianc Sebastian, Control Dance Club, Open Stage – Székelyland humortársulat, Tini Dance Center, B 612. Nem ismerem az említett társulatokat, személyeket, de nem hiszem, hogy az év 365 napjából éppen a magyar kultúra napján kellene megmutatniuk tehetségüket, anglomán nyugatmajmolásukat. De nem is róluk szól ez a történet, hanem a pártról, amelyik „civil” segítséggel ilyen rendezvényeket szervez erre a napra.
Nagyváradon is kitesz magáért az RMDSZ, ide Aczél Endrét hívták, hogy közvetítse a nagyváradiak számára a magyar kultúrát. Aczél Endre bemutatandó könyve, amely saját élettörténetéről, pályájáról szól, a balliberális irodalom egyik teljesen értéktelen (de azért jó drága) alkotása. Megismerhetjük belőle a Galíciából bevándorló Aczélok sorsát, a kommunizmusban Saigonban, Pekingben, Londonban élő, majd a módszerváltás után a Magyar Televízió munkatársát, aki máig az Aczélok szellemi örökségének, a balliberális eszmének közvetítője. Aztán olvashatunk egy jó adag kritikát Orbán Viktorról, a nemzeti oldalról meg mindenről, ami szerinte magyarkodás.
Jellemző, hogy Aczél elvtársat egy itteni elvtárs, a Lakatos elvtárs hívja Váradra. Annak idején Lakatos Péter semmi kivetnivalót nem talált Gyurcsány őszödi beszédében. De idehívta már Kunczét is, most meg Aczélnak szervezi a könyvbemutatót a nagyváradi városháza dísztermében. Meddig lehet ezt még folytatni, magyar testvéreim? Meddig alázhat meg bennünket az RMDSZ néhány embere? Meddig alázhatja meg az RMDSZ jóérzésű tagjait, magyarjait az RMDSZ vezetéséből megélő néhány akarnok? Mikor vesszük észre, hogy ez a vezetésű párt nem használ, de ÁRT!
Belső-Magyarországon nem csak kormányváltásra, de rendszerváltásra készülnek magyar testvéreink, mi, itt Nagyváradon, Erdélyben, mikor harcoljuk ki a rendszerváltást? De ha jó az nekünk, hogy Lakatos-félék terjesszék a magyar kultúrát, hogy Nagyváradon Aczélok, Demszkyk, Kunczék, Gyurcsányok stb. mondják meg nekünk, hogy ki tartozik a magyar nemzethez, ki nem, akkor maradjon úgy.
Itt az ideje, hogy mi is tevőlegesen részesei legyünk a határok feletti magyar rendszerváltásnak. Pozsonyi Ádám újságíró nagy vihart kavart írásából idézek: „Mondjuk ki nyíltan, a magyar szellemi élet idegen irányítás alatt van már jó ideje, de ennyire a maradék magyar gondolat még a XX. század legsötétebb éveiben sem volt kigyomlálva a közgondolkodásból, mint napjainkban. Mivel politikai és szellemi elitünk idegen, úgy kell cselekednünk, mint hős elődeink a végvári harcok, vagy mint a trianoni ország-csonkítás idején. Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál. Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el, s nem mindegy, hogy – egyre csökkenő létszámú – fiatalságunk mivel mérgezi lelkületét. Mit ad át a következő (megszülető) generációnak.”
Nemzeti felemelkedésünk, megmaradásunk érdekében a feladatunk világos: minden eszközzel harcolni a balliberális szennyirodalom, a határok feletti magyarellenes politika ellen, mert nem csak Belső-Magyarország, de az egész magyar nemzet – Budapesttől Nagyváradig, Kassától Szabadkáig – rendszerváltást akar!
Nagy József Barna. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Bretter irodalmi kör tagjai Székelyhídon
Bihar megye – Székelyhídon megrendezett Magyar Kulturális Napok zárórendezvénye a kolozsvári Bretter irodalmi kör tagjainak könyvbemutatója, felolvasóestje volt.
Bretter György Irodalmi Kör Kolozsváron működő, romániai magyar nyelvű irodalmi műhely, alkotói csoportosulás és vitakör, a kolozsvári diákság mindenkori irodalmi fóruma. A kör fő célja az ifjú tehetségek felkutatása és bemutatása. A székelyhídi estre három író, költő látogatott el: Muszka Sándor, Márkus András és Murányi Sándor Olivér. A rendezvényen résztvevőket Béres Csaba polgármester köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy immár negyedik alkalommal látogattak Székelyhídra az ifjú tollforgatók.
Az egybegyűlt érdeklődők elsőként a székelyhídi Kisbojtárok furulya és gitárcsoport játékait, énekét hallgathatták meg. A gyerekek produkcióit követően a kolozsvári tollforgatóké volt a főszerep: néhány munkájukat felolvasva a hallgatóság ízelítőt kapott a kortárs irodalom egy szegletéből, a költők életszemléletéből, jövőképéből. Forrás: erdon.ro

Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye
Emlékeztető Lakatos Péternek
a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja és a szekus vagy nem szekus dilemma tárgyában
Március 15-e előtt a nagyváradi magyar körökben egy húsz évet késett vita borzolta a kedélyeket. Középpontjában az a Lakatos Péter állt, akit aránylag későn, „csak” 1999-ben kooptált az RMDSZ a megyei vezetésbe, de aki azután „meghökkentő, egyben gyanús” RMDSZ-es karriert futott be rövid idő alatt: 2001-ben a megyei szervezet elnöke, 2004-ben parlamenti képviselő, majd 2008-ban ismét parlamenti képviselő lett, immáron egyéni választó kerületben. Egyik emblematikus figurája, valóságos „brand”-je ő a Bihar megyei RMDSZ-nek. A vita azt követően robbant ki, hogy Tőkés László, EP-parlamenti képviselő a közelmúltban egyik, a kommunista múlttal való szembenézés fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján azt „merészelte” mondani, helyi példával élve, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztsége összeegyezhetetlen a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjával. Lakatos Péter kikérte magának, pro és kontra vélemények záporoztak ismét vele kapcsolatban, névvel és név nélkül, helyreigazítás címén illetlen mocskolódással és sértegetésekkel körítve, és van olyan internetes félbulvár portál is, amely hatékonyan válogatott, gyomlált (egyoldalúan persze, és bizonyára külső útmutatásra) az elhangzó vélemények között. A gusztustalan „felhajtás” annyit biztosan jelez, hogy egy közérdekű, ámde elvarratlan, a helyi kereteken jóval messzebbre mutató problémáról van szó. 
A Lakatos Péterrel szembeni, mondhatni állandósult „méltatlankodások” annak tudhatóak be, hogy Bihar megyében már a látszatra sem adtak abban a posztkommunista restaurációban, amely egyébként az egész RMDSZ-ben végbement valamilyen formában. Itt ugyanis 2002-ben egyenesen Ceauşescu egyik volt belügyis tisztjét „kérték meg” arra, hogy „áldozza fel magát”, és fogadja el a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségét. A jogos méltatlankodások nem késtek elhangzani, többek között azt kifogásolván, hogy Lakatos Péter személyében egy volt szekus dirigálja a bihari magyarokat. 
A legújabb erőteljes média kampányra való tekintettel, de megvárva a március 15. ünnepségek elteltét, bekapcsolódunk a vitába, mivel úgy véljük, hogy ma már rendelkezünk az ahhoz szükséges rálátással, hogy tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, tisztázó, nem pedig lejáratási szándékkal, érdemben fejtsük ki véleményünket. 
MPP kontra Lakatos – Parlamenti választások 2008.
A mostan zajló vitát megelőzően szervezett formában utoljára a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezete mondott véleményt Lakatos Péterről, 2008. november 20-án, a romániai parlamenti választások előtt, amikor is egy Felhívás keretében arra szólítottuk fel a magyar választókat, hogy alkalmatlansága miatt ne szavazzanak Lakatos Péterre. Szó szerint idézzük a vonatkozó részt:
„Ne szavazzunk LAKATOS PÉTER-re, aki az RMDSZ parlamenti képviselő jelöltje a kettes számú (Székelyhíd-Szentjános-Telegd) egyéni választási körzetben, mivel: 
- Nincs kötődése az Érmellékhez, az RMDSZ vezetése ejtőernyőzte be ebbe a befutónak számító körzetbe. - Kifogásoljuk, hogy 2002-ben megyei RMDSZ-elnökként az Orbán-kormánytól Érmindszentnek megítélt, egy Ady-emlékhely kiépítésére pályázaton elnyert 320 millió forintot a Medgyesy-kormány segédletével, az eredeti szándékkal szemben egy jellegtelen nagyváradi gyűlésterem felépítésére, részben ismeretlen célokra használta. Etikátlan eljárásával súlyos kárt okozott a sorvadó Érmindszentnek, az Ady-kultusznak, és az Érmelléknek. 
- 2002-ben érmelléki szervezetek (Érmihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Berettyószéplak) kezdeményezték a Szövetségi Képviselők Tanácsában az RMDSZ Érmelléki Területi Szervezetének létrehozását, a már működő székelyföldi modell (történelmi székek szerinti felosztás) alapján. Megyei RMDSZ-elnöki minőségében akkor ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott. Akciójával meggátolta, hogy ez a tájegység – a Székelyföld mellett az egyedüli, amelyben a magyarok még számbeli többségben vannak – mikrorégióként fogalmazhassa meg magát, és kihasználhassa ezáltal a magyar identitás megőrzésében és gazdasági téren azokat a lehetőségeket, amelyekre az időközben EU-taggá vált Romániában ma már lehetősége lenne.
- Belügyis múltja közismert. Sajnálatos és aggasztó, hogy a 180000 bihari magyar között Lakatos Péter helyett most sem találtatott egy olyan jelölt, aki mentes egy ilyen múlttól.” 
A politikai cinizmus „megkapó példája”, hogy pontosan abban az érmelléki egyéni választókerületben nyerte el második parlamenti képviselői mandátumát, amelynek „önállósodását” „tűzzel-vassal”, saját kezűleg hiusított meg. Amint a Felhívás is utal rá, belügyis múltján kívül vannak ám egyéb, „frissebb” „sötét foltok” is pályafutásában.
De maradjunk egyelőre a belügyis múltnál. Az erre vonatkozó eddigi hivatkozások (részünkről is) lakonikusak voltak, mintegy megelőlegezve az olvasók jártasságát a témában. Tévedtünk, a kérdés bonyolúltabb annál, mintsem, hogy „szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „ zsánerű leegyszerűsített és provokativ kérdésekkel tisztázni lehetne. A tisztázáshoz abból kell kiindulni, hogy mi is volt a valóságban Ceauşescu Belügyminisztériuma.
Ceauşescu Belügyminisztériuma
Nem lenne érdektelen a Groza-kormánnyal kezdeni, a kommunista diktatúra belügy, és titkosszolgálati gyakorlatát, időbeni változásait akkor követhetnénk nyomon igazán. Elégedjünk meg most az 1968-as kezdettel, amikor is az 1965-ben hatalomra került Ceauşescu, birodalma kiépítésének fontos állomásához érkezett, ekkor szervezi át első ízben egyidejűleg a Gheorghiu Dej-től örökölt két alapvető erőszak szervezetet: a 294/1968 számú törvényerejű rendelettel a Belügyi Tevékenységek Minisztériumát (Ministerul Afacerilor Interne), a 295/1968 számúval pedig az Állambiztonság Országos Tanácsát (Consiliul Naţional al Securităţii Statului), „ saját képmására” alakítva őket. Ma már tudjuk, hogy 1971-es kínai útja után, Ceauşescu elégedetlen volt ennek a két intézménynek a hatékonyságával (az általa közben „megálmodott” új típusú román állampolgár „létrehozása” hatékonyabb ráhatási rendszert követelt meg), ezért 1972-ben egy huszárvágással, a 130/1972 számú törvényerejű rendeletével (amelyet aztán törvénnyel erősített meg) a két intézményt összevonta, (sutba dobva az addig formálisan csak-csak megtartott jogállami látszatot). A létrehozott „új” Belügyminisztérium (Ministerul de Interne) lényege, hogy a politikai rendőrség, közismert nevén a Szekuritáté beköltözött (szó szerint értendő) az addig viszonylag önálló milíciákra, börtönökbe, levéltárakba, útlevél és személyi igazolványokat kibocsátó hivatalokba, és a tűzoltó alakulatokba, az addigi körülményesebb, közvetett parancskiadás és követés egyszerűsödött, közvetlenné vált. Ezt kiegészítve a Belügyminisztérium által szervezett, mozgatott, és felügyelt, az addiginak sokszorosára duzzasztott besúgói hálózattal (és a belügyminisztériumon kívüli többi hálózattal) összeállt az a diabolikus rendszer, amely lehetővé tette, hogy mindenről és mindenkiről mindent megtudjanak, és azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy nem a rendszer által meghatározott irányba haladnak, a legváltozatosabb módon felléphessenek. Egy pillanatra sem szabad elfeledni, hogy ennek a rendőrállami rendszernek a központja az 1972-ben létrehozott Belügyminisztérium volt, amelyen 1989-ig csak lényegtelen módosításokat eszközöltek. Humán erőforrás szempontjából (mai kifejezéssel élve) a rendszer alapját a Belügyminisztérium tiszti és altiszti állománya képezte. A különféle tevékenységi körök által meghatározott munkamegosztástól függetlenül „egy bogban tartott”, egységes elvek szerint mozgatott társaságról van szó, ez volt tulajdonképpen a rendszer működőképességének az alapja. Hamis az a félrevezetési szándékkal hangoztatott érvelés, miszerint volt belügyis tiszt, de volt annál belügyisebb tiszt is. A rendszer gerincét képező tiszti/altiszti állomány minden tagjának maradéktalanul, habozás nélkül (fără şovăire) kellett teljesítenie a kapott parancsot, annak milyenségétől függetlenül (másképp megnézhették volna magukat). Minőségileg homogén emberi közegről van szó (ahogyan a román szólás mondja: „au fost o apă şi un pământ”), amely alapos szelekció révén a rendszer iránt leginkább elkötelezett káderekből állt össze (cadre îndoctrinate). Az elnyomó gépezet kigondolói gondoskodtak arról, hogy a működési mechanizmusok, forgatókönyvek révén utólag lehetetlen legyen rekonstruálni az egyébként minőségileg homogén tiszti/altiszti közeget alkotó személyek mennyiségi részesedését az emberi jogok megsértésében. A felelősségre vonás elkerülése, az egyéni bűnök pontos meghatározásának lehetetlenné tétele volt a fő mozgató rugója annak is, hogy az 1989-es fordulat ellenére, a volt belügyis állománnyal összefüggő minden fajta adat, információ mai napig titkosítva van. A posztkommunista román hatalomnak maradéktalanul sikerült az elmúlt húsz éven át az ismeretlenség homályában tartani mindent, ami ezzel az intézménnyel kapcsolatos, elodázva ezáltal nemcsak a kommunizmus bűneinek feltárását, de a vétkesek felelősségre vonását is. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, mindazok, akik a rendőrállam fenntartásának, a 23 millió román állampolgár „kézbentartásának” legfőbb biztosítékát képező intézmény hivatásos tagjaként ennek kivitelezésében közvetlenül részvettek, erkölcsi értelemben legalábbis bűnösöknek számítanak.
De hogy a mi témánknál maradjunk, köztudott, hogy a tűzoltóságokat a szigorúan vett tűzrendészeti tevékenységük mellett leginkább információszerzésre, és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel, kihasználva azt az adottságukat, hogy feltűnés nélkül bárhol terepszemlét tarthattak, ellenőrizhettek, bárhova bejuthattak, gyakorlatozhattak, mindig ott lehettek feltűnés nélkül, ahol kellett, beleértve nemcsak az intézményeket, ipari és mezőgazdasági objektumokat, de a civil lakosságot is. Tömegmegmozdulások leverésének forgatókönyvében a tűzoltó egységek bevetése természetesen szerepelt. És rendelkezésükre állt a polgári tűzrendészet szám szerint sem elhanyagolható személyi állománya is (sokatmondó, hogy a polgári tűzvédelmi alakulatok vezetőinek (şef formatie civila PSI) kinevezése csak belügyis jóváhagyással történhetett. Az, hogy ennek a „sajátos” belügyminisztériumnak a keretében (1972-1990), egy tűzoltó tisztnek írásban és szóban kiadott parancsoknak mekkora hányada is lehetett nem a tűzrendészethez közvetlenül kötődő, „más jellegű”, azt csak az érintettek tudnák „felbecsülni”, nekik viszont elemi érdekük volt és az ma is, hogy tagadják, hogy 1972-1989 között „mást” is csináltak volna.
Amit az akkori törvény betűjére és szellemére alapozva teljes biztonsággal állíthatunk, az az, hogy kaphattak, kaptak más természetű parancsokat is, és amikor kaptak, ezeket végre is hajtották, vagy másképpen fogalmazva: egy tűzoltó tiszt olyan mértékben volt „szekustiszt”, amilyen mértékben szekus-jellegű (alapvető emberi jogok elleni) parancsok teljesítésében részvett.
Temesvári Kiáltvány 8-as pontja, Átvilágítási törvény, CNSAS
Mivel lehetetlen megállapítani utólag, hogy a szóban forgó csoportok, az azokat alkotó személyek közük ki mennyire „sáros”, kiről milyen mértékben bizonyítható be az alapvető emberi jogok megsértése, 1990-ben a legtermészetesebb az lett volna, ha a rendszert váltott társadalom egészséges önvédelmi reflexből törvény alkot a Temesvári Kiáltvány 8. pontja alapján, amelyben nyilvánosságra hozza a teljes belügyi állomány névsorát, megtiltva egyúttal nekik, hogy bizonyos ideig közszereplést vállaljanak. Ezt követően pedig, azok fölött, akikről bebizonyosodik, hogy bűnöket követtek el, az igazságszolgáltatásnak kellett volna ítélkeznie. Sajnos nem így történt, tudatosan nem így történt, az ún. rendszerváltás ezért is sikeredett felemásra, ennek a levét issza most is a román társadalom, amelynek nolens-volens mi is tagjai vagyunk. A Ticu Dumitrescu nevéhez kötött, nagy késéssel megszületett átvilágítási törvény az előbbiekben vázolt természetes szándékból semmit sem tudott megvalósítani, abból a „főbűnös” hivatásos belügyis tiszti (és altiszti) állományt szándékosan és teljesen kihagyták, az elővetett bűnökért a felelősséget a sok ezer, többnyire zsarolással és megfélemlítéssel beszervezett „besúgó”-ra hárították, de ezt is nagyon felemás, álságos formában. Így fordulhatnak elő azok a nagy média-felhajtást kiváltó anakronisztikus esetek, amikor közismerten kirívó szekusmúlttal bíró személyek simán megkapták a CNSAS-tól a feddhetetlenségi bizonyítványt (lásd például az egyik legkirívóbbat, Dan Voiculescu esetét, de sokatmondó a milicista őrnagy Aurel Agache esete is, akiről a fia éppen a közelmúltban kérte ki magának, hogy az apja a Szekuritátéval együttműködött volna).
A Temesvári Kiáltvány kisiklatása annyira „jól” sikerült, hogy a főbűnösök nemcsak hogy mindeddig mentesültek a leleplezéstől és az elszámoltatástól, de hatalmukat jórészt át is menthették és pénzzé, tőkévé konvertálhatták, hiszen most ez jelenti igazán a hatalmat. És azáltal, hogy „bogban, egy csoportban” tartva rejtegetik őket a leleplezés elől, azt is elérték, hogy objektív kritériumok alapján differenciálni lehessen őket. Ez nyilván a főbűnösöknek kedvez első sorban.
Teljes mértékben érthető és indokolt a Temesvár Társaság minapi, 20 éves évfordulós megemlékezésén elhangzott újabb Felhívása egy, a kommunizmus bűneinek leleplezését és megbüntetését ténylegesen szabályozó tényleges törvény megalkotására, amely végre normális mederbe terelhetné a kommunizmus idején elkövetett bűnök megítélését. Erre ma is, 1989 után húsz ávvel, nagy szükség lenne. De térjünk vissza Lakatos Péterhez! 
Lakatos Péter 1970-1989 között
Lakatos Pétert a nagyszebeni katonai főiskola (1970-1973) elvégzése után, 1973-ban az előbbiekben ismertetett Belügyminisztérium szerves részét képező Bihar megyei tűzrendészeti alakulathoz helyezték. Tudni kell róla, hogy nagyon fiatalon, már húsz évesen (1972-ben), mondhatni rendhagyóan korán, a Román Kommunista Párt tagja lett, Nagyváradra kerülése után pedig nem sokkal, szintén rendhagyó módon a nagyváradi tűzoltóság alparancsnoki tisztségébe nevezték ki. Mindkét „életrajzi adat” egy tehetséges, becsvágyó, a parancsokat habozás nélkül teljesítő, foglalkozását hivatásnak tekintő, elöljáróinak elismerését bíró fiatal belügyis tiszt alakját jelenítik meg, teljesen összhangban egyébként akkori ismerőseinek visszaemlékezéseivel. Az, hogy az itt eltöltött éveiről csak közvetetten terhelő adatokkal rendelkezünk, az előbbiekben elmondottak fényében magától értetődő. Nem azért volt az akkori Belügyminisztérium a politikai rendőrség által uralt csúcs-szerve Ceauşescu rendőrállamának, hogy onnan terhelő adatok szivároghattak volna ki, az 1989 utáni posztkommunista rezsimnek pedig nem hiába volt egyik legfőbb foglalatossága annak megakadályozása, hogy ennek a Belügyminisztériumnak a viselt dolgai nyilvánosságra kerülhessenek. De az említett közvetett „bizonyítékok” ahhoz mindenképpen elegendőek, hogy rávilágítsanak, hogy Lakatos Péter személyében Ceauşescu Belügyminisztériumának egyik meggyőződéses, hithű, a mundérhoz ragaszkodó tisztjével állunk szemben. Ezen a helyen kell vitába szállnunk egyik minapi kijelentésével, amikor is belügyis múltját kisebbítendő, azzal érvelt, hogy több nyugati (értsd: demokratikus) országban is a tűzoltóság ma is a belügyi tárcához tartozik. Ez így igaz, de (bizonyára szándékosan) elfelejtette azt hozzátenni, hogy az „ő” belügyével ellentétben ezeket nem a politikai rendőrség, hanem jogállami rendszerbe ágyazott civilek vezetik, a kettő között pedig legalább akkora a távolság, mint Makó és Jeruzsálem között.
Lakatos Péter következő, 1985 utáni munkahelyéről, a Sintezáról már többet tudunk. Tudjuk, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy magyar nemzetisége miatt kellett megválnia az általa annyira szeretett nagyváradi tűzoltó laktanyától. Az az állítása sem igaz, hogy „elbántak volna” vele, amikor megvonták parancsnokhelyettesi tisztségét, és „elölről kellett mindent kezdenie”. A valóság az, hogy egyik családtagja „elfelejtett” visszatérni Magyarországról, amit a rezsim nemcsak neki, de egyetlen hozzá hasonló tisztségben levőnek sem bocsátott meg. De főnökei iránta táplált „nagyvonalúságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a valóságban nem „lefokozták”, hanem „előléptették“ akkor, amikor a Sinteza vegyipari vállalatnál a tűzvédelem irányításával bízták meg (coordonator PSI). Erről, anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, tudni kell, hogy szigorúan bizalmi, a belügytől függő beosztás volt, és nem is mondvacsinált főnökségről volt szó, hiszen 100 beosztott dolgozott itt a keze alatt. Ha baj lett volna a laktanyában magyar mivoltával, szóba sem kerülhetett volna ez a beosztás a Sintezában sem, és valójában semmit sem kellett újrakezdenie, mert gyakorlatilag a szakmájában maradt, azt folytatta tovább. Egykori munkatársai elmondásából világosan következik, hogy ebben a beosztásában, ha lehet még „megbízhatóbb és együttműködőbb” volt. Köztudott, hogy nem szerette, ha környezetében magyarul beszélnek, és gyakran előfordult, hogy ezt egyenesen megtiltotta. 
Ha igaz az, amit itt elmondtunk, akkor felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ilyen „előélettel” Lakatos Péter is „simán” megkapta a CNSAS-tól 2002-ben a feddhetetlenségi bizonyítványt (amit úton-útfélen lobogtat, és amely amúgy megérdemelne egy tartalom-elemzést, de lényege az, hogy a CNSAS birtokába került dokumentumok egyike sem tanúsítja, hogy szekusügynök lett volna, vagy hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel). Szegény CNSAS! Hogyan is mondhatna mást Lakatos Péter esetében is, amikor a nyilvántartásában egyetlen egy hivatásos belügyis tiszt vagy altiszt sem szerepel (sarkítva: a Ceauşescu-belügy verőlegényei is simán megkapnák, ha kérnék a feddhetetlenségi bizonyítványt, a jelenlegi átvilágítási törvény szerint, hiszen ők sem szerepelnek a Hivatal (CNSAS) nyilvántartásaiban).
„Restauráció" a Bihar megyei RMDSZ-ben 2001-ben
A Temesvári Kiáltvány már régen a süllyesztőbe került, amikor Lakatos Péterrel kapcsolatban először vetődött fel nyilvánosan, 2001 áprilisában az a „költői kérdés”, hogy vajon szekus volt-e, vagy pedig egy munkáját becsületesen végző tűzoltótiszt csupán? Az alkalmat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Küldöttgyűlése szolgáltatta, amikor is a küldötteknek arról kellett dönteniük, hogy Kapy István után Lakatos Péter, vagy pedig Szilágyi Zsolt legyen-e az elkövetkezőkben a megyei szervezet elnöke. Nem térünk ki a küldöttgyűlés „nyalánkságaira”, tényként mondjuk el, hogy a többség akkor úgy vélekedett, nincsen abban kivetni való, ha a megyei érdekvédelmi szervezet élére a Ceauşescu-rendszer egyik volt belügyis tisztje kerül. Ha a tisztázó vitára nem ma, 2010-ben került volna sor, hanem tíz évvel korábban, valószínű, hogy sokan másképpen szavaztak volna, és az is lehet, hogy Markóék eleve nem mertek volna rábólintani Lakatos Péter jelölésére. De ilyesmi fel sem merült akkor: a szekus-téma még tabutémának számított, másrészt pedig Markóék Bihar megyében egy Tőkés Lászlóval határozottan szembeforduló RMDSZ elnököt akartak. Erre a célra – az azóta eltelt események ismeretében nem nagy kunszt kijelenteni – alkalmasabb személyt Lakatos Péternél keresve sem találhattak volna. Takács Csabának (aki az országos elnökséget képviselte) könnyű dolga volt, a „restauráció” minden nehézség nélkül megtörtént, a Lakatos Péter belügyis múltját kifogásoló felszólalások ellenére is. A tárgyilagos visszatekintés azt mondatja velünk, hogy Lakatos Péter megkoronázásáért legnagyobb „történelmi bűne” a látszat ellenére nem Markó Bélának, Takács Csabának, Kiss Sándornak és Bíró Rozáliának van, hanem Kapy Istvánnak (aki paradox módon akkor „áldozat” is volt egyben), hiszen megyei RMDSZ-elnökként 1999-ben ő „csempészte be” Lakatos Pétert a megyei szervezet vezetésébe. Egy kis rosszindulattal mondhatjuk úgy is, hogy „ő engedte be a farkast a juhakolba”(meg is bánta ezt sokszor azóta). De azok véleményében is lehet igazság, akik állítják, hogy nem Kapy István a „vétkes”, mivel a „ becsempészés” „külső” erők műve volt.
Lakatos Péter elvtársai
Tévednek azok, akik „mondva csinált” ügynek tekintik az egész Lakatos problematikát. Ez kiviláglik abból is, ahogyan a minap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ másik tótumfaktuma képes volt egy egész választmányi ülést szentelni a témának, azt követően, hogy Tőkés László EP-képviselő a kommunista bűnökkel való szembenézés szükségességét szorgalmazó sajtótájékoztatójának keretében azt az egyszerű és logikus kijelentést „merészelte” tenni, miszerint Lakatos Péter RMDSZ-es közszereplése ellentmond a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának. Ha nem lenne egy komoly problémáról szó, mi indokolná azt a meglepő vehemenciát, amellyel „hősünk elvtársai”, nem csak Kiss Sándor, de Bíró Rozália, Szabó Ödön és Földes Béla is védelmükbe vették Lakatos Péter múltját, úgy állítva be a dolgot, mintha az nem is egy rendőrállami elnyomó szervezetnek, hanem egy angol üdvhadseregnek lett volna a kiszolgálója. De végeredményben ez sem meglepő, hiszen ezek az elvtársak is „ugyanannak a mundérnak” a becsületét védik, ha figyelembe vesszük, hogy ők is, Lakatos Péterhez hasonlóan, ugyanannak a posztkommunista román hatalomnak a „boszorkánykonyháiban” kotyvasztott RMDSZ-nek a kreatúrái, még akkor is, ha életkoruk különbözőségéből eredően, a kommunista „értékek” létrehozásában különböző mértékben vettek részt. Összegzés Az eddigieknél részletesebben foglalkoztunk Lakatos Péter belügyis múltjával, remélve, hogy minden érdeklődő számára érthetővé válik, hogy közszereplése erkölcsileg miért is elfogadhatatlan számunkra. Tiltó jogi szankciókat is megfogalmazó jogszabály hiányában és az „ugyanabban a hajóban úszó”, elvtársainak támogatását még mindig élvezve, egyedül csak a magyar választó polgárok vonhatják meg tőle a bizalmat a soron következő parlamenti választásokon, 2012-ben. 
Nem tértünk ki Lakatos Péter egyéb, már az RMDSZ-ben elkövetett „megvalósításaira”, mivel ezek áttételesen kapcsolódnak csak belügyis múltjához (ott szerzett tapasztalatainak felhasználása révén), annyit viszont tudnunk kell, hogy akár a Bihar megyei RMDSZ restaurációjában, akár az érmindszenti, Ady Endréhez kötődő projekt meghiúsításában, akár az érmelléki területi RMDSZ-szervezet létrehozásának megakadályozásában, akár sok más, kimondottan belügyis módszerekkel végrehajtott akcióban játszott áldatlan szerepe miatt is nagyon sok okunk van annak kijelentéséhez, hogy Lakatos Péter „visszavonultatása” a Bihar megyei magyar közéletből nagyon sokat segítene a tisztulási folyamat elindulásában, fölöslegessé téve a méltatlan töprengést olyan dilemmákon, mint: (1) „Szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „, (2) „Volt-e szerepe külső erőknek Lakatos Péter RMDSZ-be való telepítéséhez, vagy sem?”, (3) „Aktív-e Lakatos Péter ma is, vagy sem? „
Reményeink szerint végül csak megszületik Romániában is a kommunizmus bűneit az igazság és a jogállamiság szellemében elbíráló törvény, amely egy egészen más megvilágításba fogja helyezni a Lakatos-affért is.
Nagyvárad, 2010. március 15. 
A Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi szervezetének elnökségei. Forrás: Erdély.ma