Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. július 3.
Verestóy: következetesen kialakult rólam egy negatív kép
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is, és a róla kialakult negatív képről, valamint a képviselők speciális nyugdíj-kiegészítéséről is beszélt.
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is. A kilencvenes évek elejétől számított, folyamatosan felmerülő nehézségek közé sorolta Traian Băsescu volt romániai államfő első mandátuma előtt lefolyó kampányidőszakát. Ekkor az egykori államfő nyilvánosan kijelentette róla, hogy országromboló személyként tekint rá, aki mindenkit eltaposva próbál érdekképviseletet szerezni népének.
„Akkor talán kevéssé volt ez hatással a választókra, nem volt olyan ütőereje, hogy teljesen kiejtsen a politikából, amire ugyan volt esély. Ezután viszont szépen lassan, következetesen kialakult rólam egy negatív kép. Kezdve azzal, hogy az egykori Szekuritáténak volnék egyfajta kinyújtott keze. Ez természetesen rögtön megcáfolódott, amikor elérhetővé vált az újságírók számára a titkosszolgálat irattára, és előkerültek a rólam készült jelentések” – elevenítette fel a szenátor. Szintén keserű szájízzel gondolt arra, hogy a legtöbb erdészeti kérdésben rögtön felmerül a neve a médiában, pedig mint állította, a közbirtokosságok is igazolni tudják, sosem foglalkozott erdőirtással. „Ez, hogy állandóan be lehet jelenteni, hogy »drujba lui dumnezeu«, nem pusztán arról szól, hogy egy RMDSZ-tisztségviselőt pecséttel lehet ellátni, hanem arra is jó, ha valahol felhozzák, akkor a téma le van zárva. Közben pedig történnek azok a dolgok, amelyeknek kétségtelenül mindnyájan tanúi vagyunk: sok százezer hektárról tűnt el az erdő. Lassan lehet tudni azt is, hogy ezt az erdőt kik vágták ki úgy, hogy közben meggazdagodtak és befolyást is szereztek” – magyarázta a szenátor, hozzátéve, hogy van lehetőség dokumentálódni, utánanézni, kik, mely cégek lopták a fát.
Kell a nyugdíj-kiegészítés
Verestóy rámutatott, ő jóval többet keres egy évben a szenátori fizetésnél, honoráriuma nagy részét pedig közcélokra fordítja. Bár önmaga számára nem tartja fontosnak a képviselők és szenátorok részére nemrég megszavazott nyugdíj-kiegészítést, voksoláskor mégis mellette szavazott, ugyanis több olyan képviselőt ismer, akinek nincs megfelelő anyagi háttere. Arra is kitért, hogy bár többen bírálják őt vállalkozásai miatt, a hangoskodóknak azt tanácsolja, jövedelmüknek legalább akkora százalékát fordítsák közösségi célokra, mint amekkorával ő maga is segíti a közösséget.
Elmaradott Székelyföld
Újságírói kérdésre felelve Verestóy Attila egyetértett azzal, hogy Székelyföld Románia legelmaradottabb gazdasági régiói közé tartozik, amihez nem kis százalékban járul hozzá az infrastrukturális elmaradottság. Meglátása szerint mindenképp szükség lenne külföldi befektetőkre, hiszen helyben nincs megfelelő anyagi tőke. Érdemes a turizmusban gondolkodni, például a Hargita-hegységben és körzetében olyan jó felszereltségű és minőségi szolgáltatásokat nyújtó szállodákat létrehozni, hogy a külföldiek inkább ezt a helyet válasszák nyaralásuk céljául, semmint az ország más vidékeit.
Nyerhet az ellenzék Udvarhelyen?
Érthetetlen Verestóy Attila számára, hogy mi történik Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezetei által korábban bejelentett összefogás ügyében, hiszen tudomása szerint Biró Zsolt, az MPP elnöke nem beszélt ilyen jellegű koalícióról. „Szó sincs arról, hogy választási összefogás alakulhatna ki a két politikai szervezet között. (…) Ki kivel áll hadban? Az udvarhelyi szatellitszervezetek a saját vezetésükkel, vagy mégiscsak Biró Zsoltnak van igaza, aki azt mondta, hogy országos szinten vannak egyeztetések az MPP és az EMNP között? Utóbbiból egyébként kiderül, hogy a pártosodó ideológia mentén szerveződő csoportok legalább tudatában vannak, hogy országos szinten az RMDSZ-en kívül másnak nincs esélye a romániai magyarságnak mandátumokat szerezni” – magyarázta a szenátor. Kijelentette, noha a polgármesteri jelelöléseket emberekre, nem pedig politikai pártokra szabják, bízik abban, hogy az RMDSZ – amely tud parlamenti támogatást is nyújtani – talál megfelelő jelöltet a tisztségre, akár Bunta Levente, akár egy új politikus személyében, ha utóbbi „képes megmutatni: lehet többet és jobban tenni”. Az udvarhelyi alpolgármester, Benedek Árpád Csaba építkezési engedélyével kapcsolatos ügyben is kíváncsi volt lapunk a szenátor véleményére, aki nevetve azt tanácsolta, hogy az érintettnek tegyük fel kérdéseinket.
Mi a gond a Matrica gyárral?
„A Matrica gyárban a pontos felmérés az, hogy 4–5 órát dolgoznak az emberek, és 12–13 órát számolnak el. (…) Úgy működik, mint Görögország: egy kicsit többet fogyaszt, mint amennyit termel” – magyarázta Verestóy Attila. A megoldás szerinte az üzem átszervezésében keresendő, be kell zárni azokat a részlegeket, ahol nem dolgoznak, illetve minél több munkát kell szerezni.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is, és a róla kialakult negatív képről, valamint a képviselők speciális nyugdíj-kiegészítéséről is beszélt.
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is. A kilencvenes évek elejétől számított, folyamatosan felmerülő nehézségek közé sorolta Traian Băsescu volt romániai államfő első mandátuma előtt lefolyó kampányidőszakát. Ekkor az egykori államfő nyilvánosan kijelentette róla, hogy országromboló személyként tekint rá, aki mindenkit eltaposva próbál érdekképviseletet szerezni népének.
„Akkor talán kevéssé volt ez hatással a választókra, nem volt olyan ütőereje, hogy teljesen kiejtsen a politikából, amire ugyan volt esély. Ezután viszont szépen lassan, következetesen kialakult rólam egy negatív kép. Kezdve azzal, hogy az egykori Szekuritáténak volnék egyfajta kinyújtott keze. Ez természetesen rögtön megcáfolódott, amikor elérhetővé vált az újságírók számára a titkosszolgálat irattára, és előkerültek a rólam készült jelentések” – elevenítette fel a szenátor. Szintén keserű szájízzel gondolt arra, hogy a legtöbb erdészeti kérdésben rögtön felmerül a neve a médiában, pedig mint állította, a közbirtokosságok is igazolni tudják, sosem foglalkozott erdőirtással. „Ez, hogy állandóan be lehet jelenteni, hogy »drujba lui dumnezeu«, nem pusztán arról szól, hogy egy RMDSZ-tisztségviselőt pecséttel lehet ellátni, hanem arra is jó, ha valahol felhozzák, akkor a téma le van zárva. Közben pedig történnek azok a dolgok, amelyeknek kétségtelenül mindnyájan tanúi vagyunk: sok százezer hektárról tűnt el az erdő. Lassan lehet tudni azt is, hogy ezt az erdőt kik vágták ki úgy, hogy közben meggazdagodtak és befolyást is szereztek” – magyarázta a szenátor, hozzátéve, hogy van lehetőség dokumentálódni, utánanézni, kik, mely cégek lopták a fát.
Kell a nyugdíj-kiegészítés
Verestóy rámutatott, ő jóval többet keres egy évben a szenátori fizetésnél, honoráriuma nagy részét pedig közcélokra fordítja. Bár önmaga számára nem tartja fontosnak a képviselők és szenátorok részére nemrég megszavazott nyugdíj-kiegészítést, voksoláskor mégis mellette szavazott, ugyanis több olyan képviselőt ismer, akinek nincs megfelelő anyagi háttere. Arra is kitért, hogy bár többen bírálják őt vállalkozásai miatt, a hangoskodóknak azt tanácsolja, jövedelmüknek legalább akkora százalékát fordítsák közösségi célokra, mint amekkorával ő maga is segíti a közösséget.
Elmaradott Székelyföld
Újságírói kérdésre felelve Verestóy Attila egyetértett azzal, hogy Székelyföld Románia legelmaradottabb gazdasági régiói közé tartozik, amihez nem kis százalékban járul hozzá az infrastrukturális elmaradottság. Meglátása szerint mindenképp szükség lenne külföldi befektetőkre, hiszen helyben nincs megfelelő anyagi tőke. Érdemes a turizmusban gondolkodni, például a Hargita-hegységben és körzetében olyan jó felszereltségű és minőségi szolgáltatásokat nyújtó szállodákat létrehozni, hogy a külföldiek inkább ezt a helyet válasszák nyaralásuk céljául, semmint az ország más vidékeit.
Nyerhet az ellenzék Udvarhelyen?
Érthetetlen Verestóy Attila számára, hogy mi történik Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezetei által korábban bejelentett összefogás ügyében, hiszen tudomása szerint Biró Zsolt, az MPP elnöke nem beszélt ilyen jellegű koalícióról. „Szó sincs arról, hogy választási összefogás alakulhatna ki a két politikai szervezet között. (…) Ki kivel áll hadban? Az udvarhelyi szatellitszervezetek a saját vezetésükkel, vagy mégiscsak Biró Zsoltnak van igaza, aki azt mondta, hogy országos szinten vannak egyeztetések az MPP és az EMNP között? Utóbbiból egyébként kiderül, hogy a pártosodó ideológia mentén szerveződő csoportok legalább tudatában vannak, hogy országos szinten az RMDSZ-en kívül másnak nincs esélye a romániai magyarságnak mandátumokat szerezni” – magyarázta a szenátor. Kijelentette, noha a polgármesteri jelelöléseket emberekre, nem pedig politikai pártokra szabják, bízik abban, hogy az RMDSZ – amely tud parlamenti támogatást is nyújtani – talál megfelelő jelöltet a tisztségre, akár Bunta Levente, akár egy új politikus személyében, ha utóbbi „képes megmutatni: lehet többet és jobban tenni”. Az udvarhelyi alpolgármester, Benedek Árpád Csaba építkezési engedélyével kapcsolatos ügyben is kíváncsi volt lapunk a szenátor véleményére, aki nevetve azt tanácsolta, hogy az érintettnek tegyük fel kérdéseinket.
Mi a gond a Matrica gyárral?
„A Matrica gyárban a pontos felmérés az, hogy 4–5 órát dolgoznak az emberek, és 12–13 órát számolnak el. (…) Úgy működik, mint Görögország: egy kicsit többet fogyaszt, mint amennyit termel” – magyarázta Verestóy Attila. A megoldás szerinte az üzem átszervezésében keresendő, be kell zárni azokat a részlegeket, ahol nem dolgoznak, illetve minél több munkát kell szerezni.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2015. július 4.
Széthúzás helyett munkamegosztás
Kétségkívül jobban mutat Bukarest és a nagyvilág előtt, ha egyetlen autonómiatervezet mellett áll ki a székelyföldi magyarság, egyetlen tervezet mellé sorakozik fel minden magyar párt és szervezet, nem pedig két statútumról folyik a vita, miként jelenleg.
Tegyük azért gyorsan hozzá azt is: a legnagyobb baj most sem azzal van, hogy két elképzelés, két tervezet – a Székely Nemzeti Tanács által évek óta felvállalt és az RMDSZ által tavaly kidolgozott – írja le a majdani autonóm székelyföldi régió határait, státusát. Sokkal inkább az a gond, hogy jelenleg egyik sincs a parlament asztalán, egyikről sem folyik érdemi vita a románság képviselőivel, sőt, e két dokumentum kezdeményezői bizalmatlanul tekintenek egymásra, nem szövetségest, hanem riválist, esetenként ellenfelet látnak a másikban.
Ilyen szempontból is hasznos tehát, ha – miként arról a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma regionális és autonómia-munkacsoportjának ülésén döntöttek – Szili Katalin, a budapesti kormány Orbán Viktor által kinevezett, autonómiáért felelős miniszteri biztosa közvetítésével az erdélyi magyar szervezetek végre tárgyalóasztalhoz ülnek, és közös autonómiakoncepcióról tárgyalnak. Akkor sem fölösleges e párbeszéd, ha egyelőre sok sikerrel nem kecsegtet, a felek álláspontja ugyanis igen távol áll egymástól.
De úgy vagyunk vele, hogy már azt is eredménynek könyveljük el, ha egyáltalán szóba állnak egymással a magyarság képviselői, ha egy asztal mellett keresik a megoldást a leghatékonyabb fellépésre. Merthogy mára világossá vált: egymagában egyik szervezet, párt sem érheti el az autonómiát. Ahhoz szükség van mindenkire és minden eszközre: az utcára vonulókra, a mozgalmi jelleget képviselőkre, de a kijárásos politika híveire is, szükség van Budapest támogatására, de a Bukaresttel tárgyalókra is, sőt, kellenek az erdélyi románsággal való párbeszédet építők egyaránt. Szükség van a belső összetartozást erősítőkre, de a szavunkat a nagyvilágban hordozó, kéréseinket a nemzetközi fórumokon bemutató diplomatákra is – nem lehet, nem szabad lemondani senkiről.
Mindez pedig csak úgy lehetséges, ha a legfontosabb, a közösség egészét érintő ügyekben értelmes munkamegosztás alakul ki az erdélyi magyar pártok és szervezetek között. Le kellene bontani a bizalmatlanság falait, meg kellene beszélni és el kellene dönteni végre, ki hol és miként, milyen eszközökkel akarja szolgálni az autonómia ügyét. Ebben segíthet Szili Katalin közvetítése, és ha ezt sikerül elérni, a törekvéseinket gátoló egyik legfontosabb akadály hárulhat el.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma
Kétségkívül jobban mutat Bukarest és a nagyvilág előtt, ha egyetlen autonómiatervezet mellett áll ki a székelyföldi magyarság, egyetlen tervezet mellé sorakozik fel minden magyar párt és szervezet, nem pedig két statútumról folyik a vita, miként jelenleg.
Tegyük azért gyorsan hozzá azt is: a legnagyobb baj most sem azzal van, hogy két elképzelés, két tervezet – a Székely Nemzeti Tanács által évek óta felvállalt és az RMDSZ által tavaly kidolgozott – írja le a majdani autonóm székelyföldi régió határait, státusát. Sokkal inkább az a gond, hogy jelenleg egyik sincs a parlament asztalán, egyikről sem folyik érdemi vita a románság képviselőivel, sőt, e két dokumentum kezdeményezői bizalmatlanul tekintenek egymásra, nem szövetségest, hanem riválist, esetenként ellenfelet látnak a másikban.
Ilyen szempontból is hasznos tehát, ha – miként arról a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma regionális és autonómia-munkacsoportjának ülésén döntöttek – Szili Katalin, a budapesti kormány Orbán Viktor által kinevezett, autonómiáért felelős miniszteri biztosa közvetítésével az erdélyi magyar szervezetek végre tárgyalóasztalhoz ülnek, és közös autonómiakoncepcióról tárgyalnak. Akkor sem fölösleges e párbeszéd, ha egyelőre sok sikerrel nem kecsegtet, a felek álláspontja ugyanis igen távol áll egymástól.
De úgy vagyunk vele, hogy már azt is eredménynek könyveljük el, ha egyáltalán szóba állnak egymással a magyarság képviselői, ha egy asztal mellett keresik a megoldást a leghatékonyabb fellépésre. Merthogy mára világossá vált: egymagában egyik szervezet, párt sem érheti el az autonómiát. Ahhoz szükség van mindenkire és minden eszközre: az utcára vonulókra, a mozgalmi jelleget képviselőkre, de a kijárásos politika híveire is, szükség van Budapest támogatására, de a Bukaresttel tárgyalókra is, sőt, kellenek az erdélyi románsággal való párbeszédet építők egyaránt. Szükség van a belső összetartozást erősítőkre, de a szavunkat a nagyvilágban hordozó, kéréseinket a nemzetközi fórumokon bemutató diplomatákra is – nem lehet, nem szabad lemondani senkiről.
Mindez pedig csak úgy lehetséges, ha a legfontosabb, a közösség egészét érintő ügyekben értelmes munkamegosztás alakul ki az erdélyi magyar pártok és szervezetek között. Le kellene bontani a bizalmatlanság falait, meg kellene beszélni és el kellene dönteni végre, ki hol és miként, milyen eszközökkel akarja szolgálni az autonómia ügyét. Ebben segíthet Szili Katalin közvetítése, és ha ezt sikerül elérni, a törekvéseinket gátoló egyik legfontosabb akadály hárulhat el.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma
2015. július 4.
Székelyföld jövője
Székelyföld immár a múlté – hirdette diadalmasan a bukaresti sajtó azt követően, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság érvénytelenítette a csíkszeredai tanács autonómiahatározatát. Pedig csak egy elvi nyilatkozatról van szó, amelyet a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére fogadott el a helyi testületek egy része, amellett foglaltak állást, hogy az adott település az autonóm Székelyföld régióhoz tartozzék, amelynek létrejöttét, státusát törvény szavatolja, és ahol a magyar nyelv is hivatalos rangra emeltetik.
Sem a kezdeményezőknek, sem a kihívást felvállaló önkormányzatoknak nem volt illúziójuk, senki nem remélt másnapra autonómiát a kinyilatkoztatástól. S az sem volt kétséges, hogy a kormány helytartói nem nézik ölbe tett kézzel a mozgolódást, lecsapnak, és bíróságra viszik az ügyet, hisz ennél banálisabb dolgokért is pert indítottak már. A cél a közakarat felmutatása volt, a helyi választott testületek szándéknyilatkozatai a nép szavát képviselhették volna a valós önkormányzatiság bizonyítékaként. Érvénytelenítésük esetén az európai bíróságon felmutatva lehetett volna felhívni a figyelmet a román demokrácia hiányosságaira, hogy nemcsak az autonómiát nem fogadják el, de még annak igénylését is tiltják.
Csakhogy a 153 székelyföldi közigazgatási egységből alig 54 volt hajlandó eleget tenni az SZNT felhívásának, a közönyösek, a gyávák ismét halálra ítéltek egy jó kezdeményezést. Emlékezzünk csak Torja esetére, amikor a polgármester a prefektus egyetlen intésére meghátrálásra kényszerítette a tanácsot, és visszavonták a határozatot. Vagy a számos háromszéki községre, ahol napirendre sem tűzték... A székelyek nagy menetelésén kívül kudarcba fulladt az SZNT minden olyan kísérlete, amely a politikum, a választottak szerepvállalására épült. A kampányok nagy autonómianyilatkozatai után a sunyítás, a meghunyászkodás jellemezte választott vagy önjelölt képviselőink többségének viselkedését, sokan a belső, magyar–magyar csatározások miatt nem voltak hajlandóak lépni. Nem létezett előzetes egyeztetés – ebben talán az SZNT is hibás, konzultáció, a támogatottság felmérése nélkül dobja be ötleteit, állítja kész tények elé az önkormányzatokat –, így sorban elmaradt a siker is. Elkaszált a törvényszék egy autonómiahatározatot, és ez lesz a többi sorsa is. Bukarest ünnepelhet, és mi ismét feljegyezhetünk egy kudarcot listánkra. Amíg nem vagyunk képesek összefogni, egységesen lépni érte, az autonóm Székelyföld valóban csak vágyainkban létezik. A múlté, jövője pedig – mely rajtunk múlna – ugyancsak kétséges.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székelyföld immár a múlté – hirdette diadalmasan a bukaresti sajtó azt követően, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság érvénytelenítette a csíkszeredai tanács autonómiahatározatát. Pedig csak egy elvi nyilatkozatról van szó, amelyet a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére fogadott el a helyi testületek egy része, amellett foglaltak állást, hogy az adott település az autonóm Székelyföld régióhoz tartozzék, amelynek létrejöttét, státusát törvény szavatolja, és ahol a magyar nyelv is hivatalos rangra emeltetik.
Sem a kezdeményezőknek, sem a kihívást felvállaló önkormányzatoknak nem volt illúziójuk, senki nem remélt másnapra autonómiát a kinyilatkoztatástól. S az sem volt kétséges, hogy a kormány helytartói nem nézik ölbe tett kézzel a mozgolódást, lecsapnak, és bíróságra viszik az ügyet, hisz ennél banálisabb dolgokért is pert indítottak már. A cél a közakarat felmutatása volt, a helyi választott testületek szándéknyilatkozatai a nép szavát képviselhették volna a valós önkormányzatiság bizonyítékaként. Érvénytelenítésük esetén az európai bíróságon felmutatva lehetett volna felhívni a figyelmet a román demokrácia hiányosságaira, hogy nemcsak az autonómiát nem fogadják el, de még annak igénylését is tiltják.
Csakhogy a 153 székelyföldi közigazgatási egységből alig 54 volt hajlandó eleget tenni az SZNT felhívásának, a közönyösek, a gyávák ismét halálra ítéltek egy jó kezdeményezést. Emlékezzünk csak Torja esetére, amikor a polgármester a prefektus egyetlen intésére meghátrálásra kényszerítette a tanácsot, és visszavonták a határozatot. Vagy a számos háromszéki községre, ahol napirendre sem tűzték... A székelyek nagy menetelésén kívül kudarcba fulladt az SZNT minden olyan kísérlete, amely a politikum, a választottak szerepvállalására épült. A kampányok nagy autonómianyilatkozatai után a sunyítás, a meghunyászkodás jellemezte választott vagy önjelölt képviselőink többségének viselkedését, sokan a belső, magyar–magyar csatározások miatt nem voltak hajlandóak lépni. Nem létezett előzetes egyeztetés – ebben talán az SZNT is hibás, konzultáció, a támogatottság felmérése nélkül dobja be ötleteit, állítja kész tények elé az önkormányzatokat –, így sorban elmaradt a siker is. Elkaszált a törvényszék egy autonómiahatározatot, és ez lesz a többi sorsa is. Bukarest ünnepelhet, és mi ismét feljegyezhetünk egy kudarcot listánkra. Amíg nem vagyunk képesek összefogni, egységesen lépni érte, az autonóm Székelyföld valóban csak vágyainkban létezik. A múlté, jövője pedig – mely rajtunk múlna – ugyancsak kétséges.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 4.
Erődített templomaink
Kuriózumnak számító könyvbemutató zajlott a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban, ahol mintegy ötven érdeklődőnek a kötet szerzője, Hubert Rossel vetített képes előadásban ismertette francia nyelvű, Székelyföld erődített templomai (Les églises fortifiées pays des Sicules) című könyvét. A Svájcban élő, de nem svájci állampolgárságú Rossel huszonöt évig gyűjtötte az anyagot, feldolgozásán pedig újabb négy esztendőt dolgozott.
Az Erdélyt és főleg a Székelyföldet rendszeresen látogató szerző Brüsszelben született, jelenleg Svájcban él, a céhes városban 1991-ben járt először, az első templom, amit megtekintett, a gelencei műemlék templom volt. Akkor döntötte el, hogy kötetbe foglalja mindazt, amit a székelyföldi erődtemplomokról tudni kell. E témával eddig csak magyar kutatók foglalkoztak, Tüdős S. Kinga művészettörténész és Gyöngyössy János homoródkeményfalvi vegyészmérnök-történész, a székelyföldi kerített templomok legszakavatottabb ismerői, de idegen nyelven, még románul sem jelent meg szakkönyv, ezért hiánypótló munkáról van szó. Hubert Rossel Szamosújvár után Székelyföldön első alkalommal Kézdivásárhelyen mutatta be megjelenés előtt álló könyvét. Magyar nyelven köszöntötte hallgatóságát, bevallotta, nem beszéli nyelvünket, de egy kicsit ért magyarul, ezért az általa elmondottakat Józsa Irén tanárnő tolmácsolta. A szerző elmondta: amikor először járt Székelyföldön, rájött arra, hogy kár lenne, ha a rendkívül gazdag épített örökséget csak azok ismernék, akik létrehozták, akik itt élnek, ezért fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy a francia nyelven beszélő embereknek is meg kell ismerniük ezt a vidéket. A könyv első részében az olvasó magyarázatot, történelmi, földrajzi visszatekintést talál arról, hogy kik is a székelyek, hol élnek stb., a második részben színes fotók segítségével mutatja be a székelyföldi erődített templomokat, a kötetben húsz templom alaprajza is szerepel. Azt is megtudtuk, hogy Szent László legendája mintegy ötven európai templom freskóján lelhető fel, amiből húsz Székelyföldön található. A könyv azoknak is szól, akik tovább szeretnék tanulmányozni a régiót – hangsúlyozta a szerző. A találkozón Égető Éva vetette fel, hogy jó lenne, ha a könyvet román és magyar nyelvre, illetve németre és angolra is lefordítanák. A szerző válasza az volt, hogy nem rossz az ötlet, de ehhez kiadó is kell. Ő maga mielőtt egy kiadóhoz fordult volna, kilencven európai intézményhez írt, anyagi támogatást kérve könyve megjelentetéséhez, de ezek közül egyetlen, Svájc bukaresti nagykövetsége jelzett vissza, a többiek még válaszra sem méltatták. Tüdős S. Kinga tiszteletbeli székely vagy a székelyföldi erődített templomok francia nagykövete cím adományozásának ötletét szorgalmazta. A kötetet a svájci kiadó ezer példányban jelenteti meg, ennek felét Székelyföldön, felét pedig Nyugat-Európában szándékoznak értékesíteni. Hubert Rossel szeptemberben visszatér vidékünkre, amikor újabb könyvbemutatókat tervez Székelyföld több városában.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kuriózumnak számító könyvbemutató zajlott a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban, ahol mintegy ötven érdeklődőnek a kötet szerzője, Hubert Rossel vetített képes előadásban ismertette francia nyelvű, Székelyföld erődített templomai (Les églises fortifiées pays des Sicules) című könyvét. A Svájcban élő, de nem svájci állampolgárságú Rossel huszonöt évig gyűjtötte az anyagot, feldolgozásán pedig újabb négy esztendőt dolgozott.
Az Erdélyt és főleg a Székelyföldet rendszeresen látogató szerző Brüsszelben született, jelenleg Svájcban él, a céhes városban 1991-ben járt először, az első templom, amit megtekintett, a gelencei műemlék templom volt. Akkor döntötte el, hogy kötetbe foglalja mindazt, amit a székelyföldi erődtemplomokról tudni kell. E témával eddig csak magyar kutatók foglalkoztak, Tüdős S. Kinga művészettörténész és Gyöngyössy János homoródkeményfalvi vegyészmérnök-történész, a székelyföldi kerített templomok legszakavatottabb ismerői, de idegen nyelven, még románul sem jelent meg szakkönyv, ezért hiánypótló munkáról van szó. Hubert Rossel Szamosújvár után Székelyföldön első alkalommal Kézdivásárhelyen mutatta be megjelenés előtt álló könyvét. Magyar nyelven köszöntötte hallgatóságát, bevallotta, nem beszéli nyelvünket, de egy kicsit ért magyarul, ezért az általa elmondottakat Józsa Irén tanárnő tolmácsolta. A szerző elmondta: amikor először járt Székelyföldön, rájött arra, hogy kár lenne, ha a rendkívül gazdag épített örökséget csak azok ismernék, akik létrehozták, akik itt élnek, ezért fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy a francia nyelven beszélő embereknek is meg kell ismerniük ezt a vidéket. A könyv első részében az olvasó magyarázatot, történelmi, földrajzi visszatekintést talál arról, hogy kik is a székelyek, hol élnek stb., a második részben színes fotók segítségével mutatja be a székelyföldi erődített templomokat, a kötetben húsz templom alaprajza is szerepel. Azt is megtudtuk, hogy Szent László legendája mintegy ötven európai templom freskóján lelhető fel, amiből húsz Székelyföldön található. A könyv azoknak is szól, akik tovább szeretnék tanulmányozni a régiót – hangsúlyozta a szerző. A találkozón Égető Éva vetette fel, hogy jó lenne, ha a könyvet román és magyar nyelvre, illetve németre és angolra is lefordítanák. A szerző válasza az volt, hogy nem rossz az ötlet, de ehhez kiadó is kell. Ő maga mielőtt egy kiadóhoz fordult volna, kilencven európai intézményhez írt, anyagi támogatást kérve könyve megjelentetéséhez, de ezek közül egyetlen, Svájc bukaresti nagykövetsége jelzett vissza, a többiek még válaszra sem méltatták. Tüdős S. Kinga tiszteletbeli székely vagy a székelyföldi erődített templomok francia nagykövete cím adományozásának ötletét szorgalmazta. A kötetet a svájci kiadó ezer példányban jelenteti meg, ennek felét Székelyföldön, felét pedig Nyugat-Európában szándékoznak értékesíteni. Hubert Rossel szeptemberben visszatér vidékünkre, amikor újabb könyvbemutatókat tervez Székelyföld több városában.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 4.
A magyarság kisemmizése
Illúziók, ámítások
A második világháború után, amikor a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) még nem garantálja a magyar többségű Észak-Erdély Romániához csatolását, engedmények sora biztosítja a megmaradás intézményeinek működését. Az 1948-as tanügyi reformig – az óvodától az egyetemig – kiépül a magyar iskolahálózat.
1945-ben visszaállítják a betiltott dél-erdélyi magyar iskolákat. Brassóban és Kolozsváron magyar főtanfelügyelőségek létesülnek. 1945. május 28-án királyi rendelettel létrehozzák a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemet. Az erdélyi magyar politikusok egy része – köztük Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke – hisz az ámításnak. Vannak olyanok is, akik nem táplálnak illúziókat. 1945/46 telén Márton Áron püspök figyelmeztet, hogy a magyar intézmények léte csak ideiglenes és kirakat jellegű. Idézzük szavait, melyet dr. Csőgör Lajosnak, a Bolyai Egyetem lektorának mondott: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?”
Az iskolarendszer elsorvasztása
A Párizsi békeszerződés aláírása után Románia gyorsan számolja fel a magyar iskolarendszert. 1948-ban államosítja a magyar egyházak vagyonát. 2140 épület – iskola, kórház és más közösségi intézmény – mellett nagy kiterjedésű szántók és erdők kerülnek állami tulajdonba. Mivel e vagyon összértéke Románia egy évi jövedelmét teszi ki, ugyanakkor a román politika érdekelt a magyarság gazdasági és kulturális lehetőségeinek korlátozásában, a román kormányok mai napig halogatják, akadályozzák a magyar tulajdon maradéktalan visszaszolgáltatását. Mindezt teszik akkor, amikor ez alapfeltétele Románia NATO- és Európai Uniós csatlakozásának.
1948-ban felszámolják a magyar tanfelügyelőségeket, szakiskolává minősítik az elméleti magyar iskolák egy részét. A közoktatási minisztériumban megszüntetik a nemzetiségekért felelős főosztályt. 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek vegyes tagozatúvá válnak. 1959-ben a Bolyait egyesítik a Babeş Tudományegyetemmel. 1948-ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet önálló magyar főiskolaként kiválik a Bolyai Tudományegyetemből. 1962-ben anélkül, hogy a korábbi jogállását megváltoztatnák – szóbeli utasítással – kétnyelvűvé változtatják. Az intézmény rövid idő alatt román jellegű lesz, 1991-ben felveszi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet. Az 1945-ben alapított Bolyai Tudományegyetem 70. évfordulóján – amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jogelődje – már egy szót sem pazarolnak arra, hogy megemlítsék, ezek magyar tannyelvű egyetemek, amelyeket elrománosítottak. Az ünneplésen nem vesznek részt a magyar tanárok, tiltakozva a magyar tagozat elsorvasztása ellen.
Kérdéses a jogállamiság
A Batthyáneumot a katolikus egyház csak korlátozott jogkörrel veheti vissza. Újból államosítják a Református Székely Mikó Kollégiumot. A korrupcióellenes ügyészség vizsgálja, miként adták vissza a magyar felekezeteknek az ingatlanokat. Szatmár megyében három település önkormányzatától kérnek adatokat a római katolikusoknak visszaszolgáltatott ingatlanokról. Egyetérthetünk Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterének Szatmárnémetiben elhangzott véleményével: a restitúció megkérdőjelezése veszélyezteti a romániai jogállamiságba vetett hitet.
Mivel az államnacionalizmus igyekszik kisemmizni magyar közösségünket, szükség lenne egy fehér könyvre, amely ismertetné azt a sötét kálváriát, ami a visszaadott ezer és az ennél nagyobb számban állami tulajdonban maradt magyar épületet érinti. Most két nagyhírű magyar intézményt – a gyulafehérvári Batthyáneum és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium – mutatunk be, melyek megjárták a román jogszolgáltatás útvesztőit, buktatóit.
Van is, nincs is Batthyáneum
A gyulafehérvári Batthyáneum – a hatalmas értékű könyvtár és tudományos gyűjtemény – visszaadása a római katolikus egyháznak nem egyszerű, mert a román állam igényt tart e magyar kulturális örökségre is. A visszaszolgáltatásra hosszú pereskedés után 1998-ban került sor. Úgy tűnt, győz a méltányosság, a jogállamiság. Azonban az ezredforduló után hatalomra jutó kormányok – a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására – bírósági úton lépnek fel a tulajdon visszaállítása ellen. A katolikus érsekség kénytelen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni. E bíróság Romániát a tulajdonba való visszahelyezés késleltetéséért 25 ezer euró kifizetésére utasítja. Mindezek ellenére a hatóságok továbbra is megalázzák az érsekséget. Az egyház képviselői csak minisztériumi engedéllyel léphetnek be saját tulajdonukba.
A Batthyáneum könyvtára nemcsak tudományos gyűjtemény, hanem összmagyar kultúrkincs is. A gyűjteményt 1798-ban Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi katolikus püspök, vallástörténész és heraldikus alapítja. A könyvtár 60 ezer kötetet őriz, köztük 927 kötetnyi kéziratot és kódexet. Az ősnyomtatványok száma 565, a legértékesebb a Codex Aureus, amelyet 812-ben írtak aranybetűkkel a lorschsi bencés apátságban. Itt marad fenn az egyik korai magyar nyelvemlékünk, a Gyulafehérvári sorok (1310–1320). Itt található a legrégebbi kéziratos protestáns énekeskönyv eredetije, a Döbrentei-kódex és a Batthyány-kódex is. Példaként említem, hogy a Codex Aureus értéke egymagában 25 millió dollár.
Székely Mikó Kollégium
Le kell írnunk újból és újból: Románia 2014 novemberében másodszor is államosítja a Székely Mikó Kollégiumot. A sepsiszentgyörgyi református iskola alapítását a Rikán-belőli Református Egyházmegye határozza el 1857-ben. Az oktatás a református vártemplom kaputornyában kialakított osztálytermekben indul. 1858-ban az Egyházi Főtanács javaslatára megszervezik azt a IV. elemi osztályt, amelynek tanulói 1859-ben az új gimnázium első osztályába iratkoznak. Ekkortól számítják a Mikó alapítását Székely Tanoda néven. Az iskola az 1863/64-es tanévben költözik a mai telkére. A hatalmas épületegyüttes kialakítása, felszerelése több mint 30 évig tart. A főtéri szárny 1870 és 76 között épül Zofalh Gusztáv tervei alapján, melynek költségeit gr. Mikó Imre vállalja. Az egyháznak az iskolaépítésre több mint 2500 személy ajánl fel pénzt, több százan pedig építőanyagot. Sepsiszentgyörgy városa telket ajándékoz és alapítványt hoz létre.
Gróf Mikó Imre 1876-os 60 ezer forintos adományából fejlesztik az iskolát főgimnáziummá. Nem véletlen tehát, hogy az iskola felveszi a Székely Mikó Tanoda nevet. A város elöljáróságának ötleteként, a három alapító – a református egyház, a székely nép és Mikó Imre – tiszteletére 1881 után honosodik meg az Ev. Ref. Székely Mikó Tanoda megnevezés (is). A déli épületszárny a budapesti főépítész, Alpár Ignác tervei alapján épül. Átadására 1893-ban kerül sor. Ez idő tájt jogosan beszélhetünk a Mikó Kollégiumról úgy, mint a hét erdélyi református középiskola egyikéről. Kitűnően felszerelt református kollégium, melyben szakképzett tanárok, könyvtár, szertárak és konviktus áll a diákok rendelkezésére.
A román uralom idején
1918. november derekán kezdődik Erdély megszállása, melyet a szégyenteljes Trianoni diktátum (1920) szentesít. Kelet-Magyarország területe – a történelmi Erdély, Partium és Bánság – fölötti román uralom végleges marad. A Mikó állami támogatás hiányában csak saját anyagi erejére és a székelység közadakozására számíthat, mert Románia az iskola működését nem támogatja, csak eltűri. Ezért furcsa, hogy most a magyar iskolát saját tulajdonának tekinti. A magyar oktatás erősítésére fogadta be a Mikó épületeibe Csutak Vilmos igazgató az Elemi Iskolát, a Polgári Leány- és Fiúiskolát. Amikor 1940. november 7-én a földrengés tönkreteszi az épületet, az oktatás a Tanítóképző épületébe szorul, majd 1944 decemberétől a kijavított épületben folytatódik. Az iskola megnevezése sűrűn változik, a társadalmi-politikai átalakulások tükreként. Az 1944/45-ös tanévben a Magyar Tannyelvű Líceum, majd az államosításig Református Székely Mikó Kollégium nevet viseli. A Székely Mikó Kollégium épületét az 1948/176-os dekrétummal államosítják. 1948-ban felveszi a Magyar Fiúlíceum nevet, majd sorban X Osztályos Fiú Középiskola, 1-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola, 1-es számú Középiskola, 1-es számú Líceum, 1-es számú Reál-Humán Líceum és végül Matematika–Fizika Líceum. 1989-ben visszanyeri a Székely Mikó Kollégium nevet. 1993-ban önálló tagozataként beindul a református oktatás, majd 1996-tól önálló intézmény, s felveszi a Református Kollégium nevet. Hosszú perek után 2000 decemberében visszakerül az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Azonban a perek újrakezdődnek, a Mikót 2014. november 26-án újraállamosítják.
Veszélyben az iskola
A Mikó Háromszék legnagyobb magyar tannyelvű iskolája. Amíg Sepsiszentgyörgy magyar többségű és magyar vezetésű, a kollégium magyar tannyelvűsége nem forog veszélyben. Azonban, ha a régiósítást a román nacionalista elit terve szerint valósítják meg, és Székelyföldet beolvasztják a Középrégióba, amelyben a magyar számarány 30 százalék alá csökken, a székelység beleszólása saját intézményeinek vezetésébe formális lesz. A Mikó sorsáról idegenek fognak dönteni, felgyorsul a románosítás, a betelepítés, megváltozik a város etnikai összetétele. Hosszabb távon a Mikó fennmaradásának garanciája csak az lehet, ha visszakerül a református egyház birtokába.
Küzdeni a közösségi jogokért
A Mikó visszaállamosítása nagy veszteség, akárcsak a többi ezernyi ingatlan, amelyet Románia bitorol. A magyarság kisemmizése egyértelmű, ki van szolgáltatva a hatalom kényének-kedvének. Ideje felébredni! A békés tiltakozás fegyverével, de hatalmas tömegdemonstrációk során kell elmondani a világnak, hogy a másodrangú, megtűrt állampolgári státust nem fogadjuk el. Minket kollektív jogok illetnek meg. Ezért követeljük a helyi, a kulturális és a területi autonómiát. Elsőként elvárjuk a magyar iskolarendszer azonnali és teljes visszaállítását. A magyar nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánítását. Egy olyan ország, mint Románia, amely arcátlan módon a kisebbségi kérdés modellértékű megvalósításával kérkedik, követhetné a finn modellt. Ott ahhoz, hogy a finn és a svéd nyelv hivatalos legyen, egyetlen feltételt szabnak: a kisebbségi számarány érje el nyolc százalékot. A nyelvismeret elsajátítását anyagilag is lehetne támogatni. Európában erre van példa! Jogainkról nem mondhatunk le, mert Erdély területén csak így lehet jövőnk!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Illúziók, ámítások
A második világháború után, amikor a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) még nem garantálja a magyar többségű Észak-Erdély Romániához csatolását, engedmények sora biztosítja a megmaradás intézményeinek működését. Az 1948-as tanügyi reformig – az óvodától az egyetemig – kiépül a magyar iskolahálózat.
1945-ben visszaállítják a betiltott dél-erdélyi magyar iskolákat. Brassóban és Kolozsváron magyar főtanfelügyelőségek létesülnek. 1945. május 28-án királyi rendelettel létrehozzák a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemet. Az erdélyi magyar politikusok egy része – köztük Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke – hisz az ámításnak. Vannak olyanok is, akik nem táplálnak illúziókat. 1945/46 telén Márton Áron püspök figyelmeztet, hogy a magyar intézmények léte csak ideiglenes és kirakat jellegű. Idézzük szavait, melyet dr. Csőgör Lajosnak, a Bolyai Egyetem lektorának mondott: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?”
Az iskolarendszer elsorvasztása
A Párizsi békeszerződés aláírása után Románia gyorsan számolja fel a magyar iskolarendszert. 1948-ban államosítja a magyar egyházak vagyonát. 2140 épület – iskola, kórház és más közösségi intézmény – mellett nagy kiterjedésű szántók és erdők kerülnek állami tulajdonba. Mivel e vagyon összértéke Románia egy évi jövedelmét teszi ki, ugyanakkor a román politika érdekelt a magyarság gazdasági és kulturális lehetőségeinek korlátozásában, a román kormányok mai napig halogatják, akadályozzák a magyar tulajdon maradéktalan visszaszolgáltatását. Mindezt teszik akkor, amikor ez alapfeltétele Románia NATO- és Európai Uniós csatlakozásának.
1948-ban felszámolják a magyar tanfelügyelőségeket, szakiskolává minősítik az elméleti magyar iskolák egy részét. A közoktatási minisztériumban megszüntetik a nemzetiségekért felelős főosztályt. 1950-ben felszámolják az önálló magyar művészeti középiskolákat, főiskolákat, amelyek vegyes tagozatúvá válnak. 1959-ben a Bolyait egyesítik a Babeş Tudományegyetemmel. 1948-ban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet önálló magyar főiskolaként kiválik a Bolyai Tudományegyetemből. 1962-ben anélkül, hogy a korábbi jogállását megváltoztatnák – szóbeli utasítással – kétnyelvűvé változtatják. Az intézmény rövid idő alatt román jellegű lesz, 1991-ben felveszi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet. Az 1945-ben alapított Bolyai Tudományegyetem 70. évfordulóján – amely a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jogelődje – már egy szót sem pazarolnak arra, hogy megemlítsék, ezek magyar tannyelvű egyetemek, amelyeket elrománosítottak. Az ünneplésen nem vesznek részt a magyar tanárok, tiltakozva a magyar tagozat elsorvasztása ellen.
Kérdéses a jogállamiság
A Batthyáneumot a katolikus egyház csak korlátozott jogkörrel veheti vissza. Újból államosítják a Református Székely Mikó Kollégiumot. A korrupcióellenes ügyészség vizsgálja, miként adták vissza a magyar felekezeteknek az ingatlanokat. Szatmár megyében három település önkormányzatától kérnek adatokat a római katolikusoknak visszaszolgáltatott ingatlanokról. Egyetérthetünk Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterének Szatmárnémetiben elhangzott véleményével: a restitúció megkérdőjelezése veszélyezteti a romániai jogállamiságba vetett hitet.
Mivel az államnacionalizmus igyekszik kisemmizni magyar közösségünket, szükség lenne egy fehér könyvre, amely ismertetné azt a sötét kálváriát, ami a visszaadott ezer és az ennél nagyobb számban állami tulajdonban maradt magyar épületet érinti. Most két nagyhírű magyar intézményt – a gyulafehérvári Batthyáneum és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium – mutatunk be, melyek megjárták a román jogszolgáltatás útvesztőit, buktatóit.
Van is, nincs is Batthyáneum
A gyulafehérvári Batthyáneum – a hatalmas értékű könyvtár és tudományos gyűjtemény – visszaadása a római katolikus egyháznak nem egyszerű, mert a román állam igényt tart e magyar kulturális örökségre is. A visszaszolgáltatásra hosszú pereskedés után 1998-ban került sor. Úgy tűnt, győz a méltányosság, a jogállamiság. Azonban az ezredforduló után hatalomra jutó kormányok – a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására – bírósági úton lépnek fel a tulajdon visszaállítása ellen. A katolikus érsekség kénytelen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni. E bíróság Romániát a tulajdonba való visszahelyezés késleltetéséért 25 ezer euró kifizetésére utasítja. Mindezek ellenére a hatóságok továbbra is megalázzák az érsekséget. Az egyház képviselői csak minisztériumi engedéllyel léphetnek be saját tulajdonukba.
A Batthyáneum könyvtára nemcsak tudományos gyűjtemény, hanem összmagyar kultúrkincs is. A gyűjteményt 1798-ban Batthyány Ignác (1741–1798) erdélyi katolikus püspök, vallástörténész és heraldikus alapítja. A könyvtár 60 ezer kötetet őriz, köztük 927 kötetnyi kéziratot és kódexet. Az ősnyomtatványok száma 565, a legértékesebb a Codex Aureus, amelyet 812-ben írtak aranybetűkkel a lorschsi bencés apátságban. Itt marad fenn az egyik korai magyar nyelvemlékünk, a Gyulafehérvári sorok (1310–1320). Itt található a legrégebbi kéziratos protestáns énekeskönyv eredetije, a Döbrentei-kódex és a Batthyány-kódex is. Példaként említem, hogy a Codex Aureus értéke egymagában 25 millió dollár.
Székely Mikó Kollégium
Le kell írnunk újból és újból: Románia 2014 novemberében másodszor is államosítja a Székely Mikó Kollégiumot. A sepsiszentgyörgyi református iskola alapítását a Rikán-belőli Református Egyházmegye határozza el 1857-ben. Az oktatás a református vártemplom kaputornyában kialakított osztálytermekben indul. 1858-ban az Egyházi Főtanács javaslatára megszervezik azt a IV. elemi osztályt, amelynek tanulói 1859-ben az új gimnázium első osztályába iratkoznak. Ekkortól számítják a Mikó alapítását Székely Tanoda néven. Az iskola az 1863/64-es tanévben költözik a mai telkére. A hatalmas épületegyüttes kialakítása, felszerelése több mint 30 évig tart. A főtéri szárny 1870 és 76 között épül Zofalh Gusztáv tervei alapján, melynek költségeit gr. Mikó Imre vállalja. Az egyháznak az iskolaépítésre több mint 2500 személy ajánl fel pénzt, több százan pedig építőanyagot. Sepsiszentgyörgy városa telket ajándékoz és alapítványt hoz létre.
Gróf Mikó Imre 1876-os 60 ezer forintos adományából fejlesztik az iskolát főgimnáziummá. Nem véletlen tehát, hogy az iskola felveszi a Székely Mikó Tanoda nevet. A város elöljáróságának ötleteként, a három alapító – a református egyház, a székely nép és Mikó Imre – tiszteletére 1881 után honosodik meg az Ev. Ref. Székely Mikó Tanoda megnevezés (is). A déli épületszárny a budapesti főépítész, Alpár Ignác tervei alapján épül. Átadására 1893-ban kerül sor. Ez idő tájt jogosan beszélhetünk a Mikó Kollégiumról úgy, mint a hét erdélyi református középiskola egyikéről. Kitűnően felszerelt református kollégium, melyben szakképzett tanárok, könyvtár, szertárak és konviktus áll a diákok rendelkezésére.
A román uralom idején
1918. november derekán kezdődik Erdély megszállása, melyet a szégyenteljes Trianoni diktátum (1920) szentesít. Kelet-Magyarország területe – a történelmi Erdély, Partium és Bánság – fölötti román uralom végleges marad. A Mikó állami támogatás hiányában csak saját anyagi erejére és a székelység közadakozására számíthat, mert Románia az iskola működését nem támogatja, csak eltűri. Ezért furcsa, hogy most a magyar iskolát saját tulajdonának tekinti. A magyar oktatás erősítésére fogadta be a Mikó épületeibe Csutak Vilmos igazgató az Elemi Iskolát, a Polgári Leány- és Fiúiskolát. Amikor 1940. november 7-én a földrengés tönkreteszi az épületet, az oktatás a Tanítóképző épületébe szorul, majd 1944 decemberétől a kijavított épületben folytatódik. Az iskola megnevezése sűrűn változik, a társadalmi-politikai átalakulások tükreként. Az 1944/45-ös tanévben a Magyar Tannyelvű Líceum, majd az államosításig Református Székely Mikó Kollégium nevet viseli. A Székely Mikó Kollégium épületét az 1948/176-os dekrétummal államosítják. 1948-ban felveszi a Magyar Fiúlíceum nevet, majd sorban X Osztályos Fiú Középiskola, 1-es számú Magyar Tannyelvű Középiskola, 1-es számú Középiskola, 1-es számú Líceum, 1-es számú Reál-Humán Líceum és végül Matematika–Fizika Líceum. 1989-ben visszanyeri a Székely Mikó Kollégium nevet. 1993-ban önálló tagozataként beindul a református oktatás, majd 1996-tól önálló intézmény, s felveszi a Református Kollégium nevet. Hosszú perek után 2000 decemberében visszakerül az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Azonban a perek újrakezdődnek, a Mikót 2014. november 26-án újraállamosítják.
Veszélyben az iskola
A Mikó Háromszék legnagyobb magyar tannyelvű iskolája. Amíg Sepsiszentgyörgy magyar többségű és magyar vezetésű, a kollégium magyar tannyelvűsége nem forog veszélyben. Azonban, ha a régiósítást a román nacionalista elit terve szerint valósítják meg, és Székelyföldet beolvasztják a Középrégióba, amelyben a magyar számarány 30 százalék alá csökken, a székelység beleszólása saját intézményeinek vezetésébe formális lesz. A Mikó sorsáról idegenek fognak dönteni, felgyorsul a románosítás, a betelepítés, megváltozik a város etnikai összetétele. Hosszabb távon a Mikó fennmaradásának garanciája csak az lehet, ha visszakerül a református egyház birtokába.
Küzdeni a közösségi jogokért
A Mikó visszaállamosítása nagy veszteség, akárcsak a többi ezernyi ingatlan, amelyet Románia bitorol. A magyarság kisemmizése egyértelmű, ki van szolgáltatva a hatalom kényének-kedvének. Ideje felébredni! A békés tiltakozás fegyverével, de hatalmas tömegdemonstrációk során kell elmondani a világnak, hogy a másodrangú, megtűrt állampolgári státust nem fogadjuk el. Minket kollektív jogok illetnek meg. Ezért követeljük a helyi, a kulturális és a területi autonómiát. Elsőként elvárjuk a magyar iskolarendszer azonnali és teljes visszaállítását. A magyar nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánítását. Egy olyan ország, mint Románia, amely arcátlan módon a kisebbségi kérdés modellértékű megvalósításával kérkedik, követhetné a finn modellt. Ott ahhoz, hogy a finn és a svéd nyelv hivatalos legyen, egyetlen feltételt szabnak: a kisebbségi számarány érje el nyolc százalékot. A nyelvismeret elsajátítását anyagilag is lehetne támogatni. Európában erre van példa! Jogainkról nem mondhatunk le, mert Erdély területén csak így lehet jövőnk!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 5.
Az MPP színe és fonákja
Akik odafigyeltek az elmúlt években az erdélyi magyar politika eseményeire, aligha lepődtek meg azon, hogy az MPP elnöksége Bíró Zsolttal az élen érvénytelenítette a párt sepsiszentgyörgyi szervezetének az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetével kötött együttműködési megállapodását.
Az MPP ezt játssza évek óta: színleg egyetért az autonomista erők összehangolt tevékenységével, valójában azonban ott tesz keresztbe az együttműködésnek, ahol tud.
2012-ben megjátszotta a tárgyalási készséget, majd az RMDSZ-szel ült asztalhoz, a választásokon pedig arra biztatta a szavazókat, hogy az RMDSZ-re voksoljanak. Tavaly stratégiai partnerségről szóló együttműködési megállapodást kötöttek az RMDSZ-szel, azzal a szervezettel, melynek ellenében jött létre a párt 2008-ban „a választás szabadsága” jelszóval. A partnerség kétes értékű gyümölcse az a székelyföldi autonómia-statútum, ami nem Székelyföldre vonatkozik, hanem három 1968-ban létrejött megyére, mely ésszerűtlen hatalmat adna a „megamegye” Bukarestben kinevezett prefektusának kezébe s melyet joggal minősített Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke közvitára alkalmatlannak. Ezek után nem volt meglepő, hogy az MPP a tavalyi elnökválasztási kampányban sem támogatta Szilágyi Zsoltot, az EMNP jelöltjét.
A napnál is világosabb, hogy az MPP eszmei öröksége, az autonómiagondolat és az RMDSZ-szel ápolt partnerségi viszony között ellentmondás feszül. Amennyiben a párt komolyan gondolja az autonómia képviseletét, az Erdélyi Magyar Néppárt irányában kellene orientálódjon. Azonban, miként a sepsiszentgyörgyi eset is igazolta, még ha helyben ki is tudnak alakítani a két párt alapszervezetei egy kölcsönösen előnyös megállapodást, a központból befütyülnek, és letiltják azt. Nem tudni, hogy van-e e mögött RMDSZ-es ármány, biztatás, de nem is lényeges. Jól látni, hogy Bíró Zsolt RMDSZ-es ráhatás nélküli is első számú akadályozója az autonomista pártok összefogásának.
A kérdés csak az, hogy az autonómia célkitűzését zömmel komolyan vevő, őszinte, ügyszolgáló MPP-s középgárda meddig tűri, hogy a vezetés a párt eredeti programjával, értékrendjével, célkitűzéseivel ellentétes politikát folytasson. Meddig lesz fontosabb az elveknél a következő önkormányzati választáson remélt pozíció, meddig tudnak szembenézni önmagukkal egy önmagából kifordult párt középvezetői.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma
Akik odafigyeltek az elmúlt években az erdélyi magyar politika eseményeire, aligha lepődtek meg azon, hogy az MPP elnöksége Bíró Zsolttal az élen érvénytelenítette a párt sepsiszentgyörgyi szervezetének az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetével kötött együttműködési megállapodását.
Az MPP ezt játssza évek óta: színleg egyetért az autonomista erők összehangolt tevékenységével, valójában azonban ott tesz keresztbe az együttműködésnek, ahol tud.
2012-ben megjátszotta a tárgyalási készséget, majd az RMDSZ-szel ült asztalhoz, a választásokon pedig arra biztatta a szavazókat, hogy az RMDSZ-re voksoljanak. Tavaly stratégiai partnerségről szóló együttműködési megállapodást kötöttek az RMDSZ-szel, azzal a szervezettel, melynek ellenében jött létre a párt 2008-ban „a választás szabadsága” jelszóval. A partnerség kétes értékű gyümölcse az a székelyföldi autonómia-statútum, ami nem Székelyföldre vonatkozik, hanem három 1968-ban létrejött megyére, mely ésszerűtlen hatalmat adna a „megamegye” Bukarestben kinevezett prefektusának kezébe s melyet joggal minősített Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke közvitára alkalmatlannak. Ezek után nem volt meglepő, hogy az MPP a tavalyi elnökválasztási kampányban sem támogatta Szilágyi Zsoltot, az EMNP jelöltjét.
A napnál is világosabb, hogy az MPP eszmei öröksége, az autonómiagondolat és az RMDSZ-szel ápolt partnerségi viszony között ellentmondás feszül. Amennyiben a párt komolyan gondolja az autonómia képviseletét, az Erdélyi Magyar Néppárt irányában kellene orientálódjon. Azonban, miként a sepsiszentgyörgyi eset is igazolta, még ha helyben ki is tudnak alakítani a két párt alapszervezetei egy kölcsönösen előnyös megállapodást, a központból befütyülnek, és letiltják azt. Nem tudni, hogy van-e e mögött RMDSZ-es ármány, biztatás, de nem is lényeges. Jól látni, hogy Bíró Zsolt RMDSZ-es ráhatás nélküli is első számú akadályozója az autonomista pártok összefogásának.
A kérdés csak az, hogy az autonómia célkitűzését zömmel komolyan vevő, őszinte, ügyszolgáló MPP-s középgárda meddig tűri, hogy a vezetés a párt eredeti programjával, értékrendjével, célkitűzéseivel ellentétes politikát folytasson. Meddig lesz fontosabb az elveknél a következő önkormányzati választáson remélt pozíció, meddig tudnak szembenézni önmagukkal egy önmagából kifordult párt középvezetői.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma
2015. július 6.
Ráduly Róbert: Székelyföld hangja vagyok!
„Székelyföld hangja vagyok itt!” – jelentette ki Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda leköszönt polgármestere az Ezer Székely Leány Napja rendezvényen.
Beszédében, melyet több alkalommal is tapssal szakított meg a hallgatóság, azt hangsúlyozta, most nagy szükség van arra, hogy a Székelyföld hangja világos, erős legyen, és üzenetet hordozzon.
„Az első és legfontosabb üzenet, tanulság az kell legyen, hogy nem a tisztség teszi az embert, hanem a tisztesség. Erős hitre, tisztaságra van szükségünk, és az önazonosság mindennél fontosabb. Ez nagy munkát igénylő feladat, mert nem elég, ha valakinek hite van, hogy tisztességes, hanem tartoznia is kell valahová” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus. Rámutatott, még a látszatát is kerülni kell annak, hogy azonosulni tudunk a mai világgal. „Még a látszatát is kerülnünk kell annak, hogy ez a símaszkosok ideje lenne. Nagyon jól tudjuk, hogy símaszkban csak a tolvajok járnak. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy a mai világban símaszkban csak az Iszlám Állam emberei állnak elő, amikor lefejeznek becsületes keresztényeket. És ma ez történik Romániában. Ez lett egyfajta állampolitika, ez a sötét erő, ez a típusú tolvajmegjelenés” – fogalmazott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálataira utalva a korrupcióval gyanúsított volt elöljáró.
Hangsúlyozta, azért kell sok embernek „a Székelyföld mély, erős hangján megszólalni”, mert ez nincs rendben. „A terrorizmusnak, a megfélemlítésnek nincs mit keresnie a hétköznapjainkban, nincs, nem lehet itthon soha eme magatartás itt, a Székelyföldön. Még akkor is, ha akadnak olyan eltévelyedett bárányok köreinkben, akik ezt kiszolgálják, bátorítják, akik ezt feljelentőként vagy besúgóként segítik, és örülnek is neki” – fogalmazott Ráduly.
Kiemelte, a székelyföldieknek nem „a román kereskedelmi tévék agymosását” kell nézniük, nem a mai értékvesztett világ trendjeit kell követniük. A Székelyföld hangját kell meghallaniuk, az egyház, a hit és a hagyomány hangját, intett a politikus, aki szerint azon kell beszélni, haladni, építkezni tovább.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)
„Székelyföld hangja vagyok itt!” – jelentette ki Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda leköszönt polgármestere az Ezer Székely Leány Napja rendezvényen.
Beszédében, melyet több alkalommal is tapssal szakított meg a hallgatóság, azt hangsúlyozta, most nagy szükség van arra, hogy a Székelyföld hangja világos, erős legyen, és üzenetet hordozzon.
„Az első és legfontosabb üzenet, tanulság az kell legyen, hogy nem a tisztség teszi az embert, hanem a tisztesség. Erős hitre, tisztaságra van szükségünk, és az önazonosság mindennél fontosabb. Ez nagy munkát igénylő feladat, mert nem elég, ha valakinek hite van, hogy tisztességes, hanem tartoznia is kell valahová” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus. Rámutatott, még a látszatát is kerülni kell annak, hogy azonosulni tudunk a mai világgal. „Még a látszatát is kerülnünk kell annak, hogy ez a símaszkosok ideje lenne. Nagyon jól tudjuk, hogy símaszkban csak a tolvajok járnak. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy a mai világban símaszkban csak az Iszlám Állam emberei állnak elő, amikor lefejeznek becsületes keresztényeket. És ma ez történik Romániában. Ez lett egyfajta állampolitika, ez a sötét erő, ez a típusú tolvajmegjelenés” – fogalmazott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálataira utalva a korrupcióval gyanúsított volt elöljáró.
Hangsúlyozta, azért kell sok embernek „a Székelyföld mély, erős hangján megszólalni”, mert ez nincs rendben. „A terrorizmusnak, a megfélemlítésnek nincs mit keresnie a hétköznapjainkban, nincs, nem lehet itthon soha eme magatartás itt, a Székelyföldön. Még akkor is, ha akadnak olyan eltévelyedett bárányok köreinkben, akik ezt kiszolgálják, bátorítják, akik ezt feljelentőként vagy besúgóként segítik, és örülnek is neki” – fogalmazott Ráduly.
Kiemelte, a székelyföldieknek nem „a román kereskedelmi tévék agymosását” kell nézniük, nem a mai értékvesztett világ trendjeit kell követniük. A Székelyföld hangját kell meghallaniuk, az egyház, a hit és a hagyomány hangját, intett a politikus, aki szerint azon kell beszélni, haladni, építkezni tovább.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 6.
Szilágyi Zsolt az önrendelkezési tervekről beszélt Brüsszelben
Az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, illetve Románia történelmi régióinak autonómia-elképzeléseit ismertette Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke Brüsszelben, a regionalista és autonomista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség EP-frakciójának konferenciáján.
A néppárt elnöke bemutatta a Székelyföld autonómiájára vonatkozó elképzeléseket és mindazokat az akciókat, amelyeket a Székely Nemzeti Tanács az elmúlt években tett a székelység önkormányzatának megvalósításáért.
„Az elkészített törvénytervezeteket tartalmi vita nélkül utasították vissza, a nagy menetelést lebecsmérelték, legutóbb pedig betiltották a székely szabadság napjának békés megünneplését is. Az autonómia puszta követelését is nemzetbiztonsági kockázatként kezelik” – ismertette a néppárt elnöke. Rámutatott, az erdélyi magyar közösség békében és testvéri szeretetben akar élni, sohasem kérdőjelezte meg Románia államiságát.
„Világos, hogy sokkal inkább a jelenlegi kormány kelt feszültséget, és nem az önrendelkezésért küzdő, törvénytisztelő és adófizető magyar lakosság. A Partiumi Autonómia Tanács megalakításával, Románia föderális átalakításának tervével pedig pont azt bizonyítottuk, hogy az autonómiák rendszere mindenki számára gazdasági felemelkedést hozhat, és nagyban visszaszoríthatja a korrupciót” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Rámutatott, a délszláv válság összes, Nyugat által is támogatott rendezési terve is a különböző népek és népcsoportok közötti hatalom-megosztással kívánta megteremteni a tartós stabilitás garanciáit. „Mi ugyanezt akarjuk, békét, tartós stabilitást és megmaradást a szülőföldünkön” – jelentette ki.
A Székelyföld autonómiájáért megszervezett 2006-os népszavazásról és a székelyek nagy meneteléséről szólva kifejtette, hogy a tagállamok nem viszonyulnak ugyanolyan demokratikusan a követelésekhez. „Romániában ebből a szempontból egyre inkább romlik a helyzet, és ezt nem szabad engednünk” – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint az EU-nak felelősséget kell vállalnia az Unió veszélyeztetett nyelvei, kultúrái, népei iránt.
Krónika (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, illetve Románia történelmi régióinak autonómia-elképzeléseit ismertette Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke Brüsszelben, a regionalista és autonomista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség EP-frakciójának konferenciáján.
A néppárt elnöke bemutatta a Székelyföld autonómiájára vonatkozó elképzeléseket és mindazokat az akciókat, amelyeket a Székely Nemzeti Tanács az elmúlt években tett a székelység önkormányzatának megvalósításáért.
„Az elkészített törvénytervezeteket tartalmi vita nélkül utasították vissza, a nagy menetelést lebecsmérelték, legutóbb pedig betiltották a székely szabadság napjának békés megünneplését is. Az autonómia puszta követelését is nemzetbiztonsági kockázatként kezelik” – ismertette a néppárt elnöke. Rámutatott, az erdélyi magyar közösség békében és testvéri szeretetben akar élni, sohasem kérdőjelezte meg Románia államiságát.
„Világos, hogy sokkal inkább a jelenlegi kormány kelt feszültséget, és nem az önrendelkezésért küzdő, törvénytisztelő és adófizető magyar lakosság. A Partiumi Autonómia Tanács megalakításával, Románia föderális átalakításának tervével pedig pont azt bizonyítottuk, hogy az autonómiák rendszere mindenki számára gazdasági felemelkedést hozhat, és nagyban visszaszoríthatja a korrupciót” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Rámutatott, a délszláv válság összes, Nyugat által is támogatott rendezési terve is a különböző népek és népcsoportok közötti hatalom-megosztással kívánta megteremteni a tartós stabilitás garanciáit. „Mi ugyanezt akarjuk, békét, tartós stabilitást és megmaradást a szülőföldünkön” – jelentette ki.
A Székelyföld autonómiájáért megszervezett 2006-os népszavazásról és a székelyek nagy meneteléséről szólva kifejtette, hogy a tagállamok nem viszonyulnak ugyanolyan demokratikusan a követelésekhez. „Romániában ebből a szempontból egyre inkább romlik a helyzet, és ezt nem szabad engednünk” – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint az EU-nak felelősséget kell vállalnia az Unió veszélyeztetett nyelvei, kultúrái, népei iránt.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 6.
A létai Géczy-vár
Géczy János bizonyoson megérdemelte a gyalui uradalmat. Kardját és a hazáért való emberségét maga Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország nagy királya jutalmazta. Kapta jutalomként Léta várát is a környező falvakkal együtt. Az is igaz, hogy a vár erősen magán viselte a magyar s erdélyi történelem nyomát.
– Mert ugye tova 120 esztendővel ezelőtt még a törököket hatalmasan veregető Hunyadi János is megkapta, aztán adományozta Jakcs Mihály vajdának és örököseinek a gyönyörű birtokot s Léta várát. De mihez kezdek én ezzel a rommal most? – így tűnődött Géczy János nagyúr fenn a félig rom vár megmaradt tornyának tövében, elnézve Kolozsvár s a havasok felé. – Én azt nem méricskélem, mennyit s mekkorát kapok Báthorytól s mástól, de hát a rom, az rom, még akkor is, ha az ország gyönyörű erdős völgykatlanában áll, középen, éppenséggel a mindeneket kormányzó Isten tenyerén.
Balassi Menyhért uram nyolc esztendővel ezelőtt elítélhető módon ellenkezett János Zsigmond fejedelemmel. Nem való az. Az ellenségeskedésnek az leve az eredménye, hogy amikor a fejedelem ostromolni kezdte Léta várát, a mély pincékben raktározott lőporos hordók felrobbantak. Sosem lehetett bizonyítani valóságoson, hogy János Zsigmond fizetett embere cselekedte-e a gonoszságot. Elég annyi, hogy rommá leve a vár jobb része. Most immár az enyém ez az egész világ, s a közepében a vár maradéka.
Géczy János nagyúr azonban a maradéknak is akart hagyni valamit, ha már mindent nem is, mert abba egyre-másra belészólt hun a tatár, hun a török, leginkább az osztrák. Építkezni kezdett, s a keze alatt felnőtt a vár, amelyben laknia is adatott vitézeivel s gyönyörű feleségével. Székelyföldről szegődött építőmestereket, mert a famunkához náluk jobban nem értett senki.
– Tudja, Sebeő uram, sosem találkoztam ilyen építőkkel. Ezek nem pallják el a bért, a bort megisszák forma, de reggel a pálinkát, azt igen. Néztem, meg se moccan a képük, ahogy magukhoz veszik, aztán nem is esznek, hanem falnak. Este tűz mellett énekelnek, keseregnek, mintha mindegyik külön-külön magának. De amit elvégeznek, arra még egy püspök is keresztet vethet. Mert az meg van csinálva.
Megszerette a székelyeket Géczy János. Azok se ellenkeztek véle ottlétük idején. De amikor marasztalta őket véglegesen, csak csóválták a fejüket, hogy az nem lehetséges, mert otthon a falu, a család s a Hargita.
Akkor azonban maga Géczy János sem gondolta, hogy lészen még találkozása ám, s a maga várában, ugyanvalóst székely teremtéssel. Úgy adódott, hogy Kolozsváron jártában a híres csizmadiamesterhez, Csutka István vargához riasztotta két katonáját, szegődjenek húsz pár csizmát a várőrség számára. S küldte az övét is mutatóba. Neki is két párat.
Mentek s jöttek a küldöttek, mondván, Csutka István fővarga üzeni, hogy azt a lábat látni kell, s megmérni, punktum. Géczy nagyúr hát elment maga a vargákhoz, csudát is látott Kolozsvárt, mert olyan műhelyt még soha. Hát megszegődtek, s abban maradtak, hogy az úré hamarább, de a húsz másik pár hat hét múlva, május első hetében készen, maga Csutka István főmester szállítja Létába, a várba.
Úgy is lett. Ám a kolozsvári szállítmánnyal ment a fővarga Csutka István felesége is, született csíktusnádi Beke Borcsa ifjúasszony, kinek szépsége híres volt már Székelyföldön is, akkor éppen Kolozsvárt is. Géczy nagyúr maga fogadta, szemlélte a szállítmányt nagy elégedettséggel. S mivel így volt, szívesen indítványozta, költenék el együtt a vár udvarán a délebédet. Azzal megcsippentette a varga ragyogó szépségű feleségének orcáját.
– Géczy uramnak szüksége van-e mind a tíz ujjára? – volt arra a válasz asszonyi szóval.
– Bizony igen, mert nyolc, kilenc ujjal nem lehet kardot forgatni.
– Már csak azért, mert én székely voltam s vagyok Kolozsvárt is, hát vagyon nálam bicska, nem is kacor...
Géczy uram értett a szóból, s kacagott, valami mentséget is kért. A rangos ebédasztalnál, s immár a jó bor mellett tréfára terelte a bocsánatkérést, azt is mondván, hogy cserélnének-e feleséget a nagymester Csutka Istvánnal.
– Hát hiszen két falu ráadással s az én Borcsám távollétében... De azt az asszonyt látni kell.
– Maga Kolozsváron is azt mondta: azt a lábat látni kell. Éppen jön az én párom, itt né.
A vár népe csodájára járt annak az ebédnek s a két gyönyörű fiatal asszonynak. A Géczy-vár ismét rom, de él a két szépség a krónikákban. Valaki tán újból fölépíti azt a gyönyörű várat a maradékból.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Géczy János bizonyoson megérdemelte a gyalui uradalmat. Kardját és a hazáért való emberségét maga Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország nagy királya jutalmazta. Kapta jutalomként Léta várát is a környező falvakkal együtt. Az is igaz, hogy a vár erősen magán viselte a magyar s erdélyi történelem nyomát.
– Mert ugye tova 120 esztendővel ezelőtt még a törököket hatalmasan veregető Hunyadi János is megkapta, aztán adományozta Jakcs Mihály vajdának és örököseinek a gyönyörű birtokot s Léta várát. De mihez kezdek én ezzel a rommal most? – így tűnődött Géczy János nagyúr fenn a félig rom vár megmaradt tornyának tövében, elnézve Kolozsvár s a havasok felé. – Én azt nem méricskélem, mennyit s mekkorát kapok Báthorytól s mástól, de hát a rom, az rom, még akkor is, ha az ország gyönyörű erdős völgykatlanában áll, középen, éppenséggel a mindeneket kormányzó Isten tenyerén.
Balassi Menyhért uram nyolc esztendővel ezelőtt elítélhető módon ellenkezett János Zsigmond fejedelemmel. Nem való az. Az ellenségeskedésnek az leve az eredménye, hogy amikor a fejedelem ostromolni kezdte Léta várát, a mély pincékben raktározott lőporos hordók felrobbantak. Sosem lehetett bizonyítani valóságoson, hogy János Zsigmond fizetett embere cselekedte-e a gonoszságot. Elég annyi, hogy rommá leve a vár jobb része. Most immár az enyém ez az egész világ, s a közepében a vár maradéka.
Géczy János nagyúr azonban a maradéknak is akart hagyni valamit, ha már mindent nem is, mert abba egyre-másra belészólt hun a tatár, hun a török, leginkább az osztrák. Építkezni kezdett, s a keze alatt felnőtt a vár, amelyben laknia is adatott vitézeivel s gyönyörű feleségével. Székelyföldről szegődött építőmestereket, mert a famunkához náluk jobban nem értett senki.
– Tudja, Sebeő uram, sosem találkoztam ilyen építőkkel. Ezek nem pallják el a bért, a bort megisszák forma, de reggel a pálinkát, azt igen. Néztem, meg se moccan a képük, ahogy magukhoz veszik, aztán nem is esznek, hanem falnak. Este tűz mellett énekelnek, keseregnek, mintha mindegyik külön-külön magának. De amit elvégeznek, arra még egy püspök is keresztet vethet. Mert az meg van csinálva.
Megszerette a székelyeket Géczy János. Azok se ellenkeztek véle ottlétük idején. De amikor marasztalta őket véglegesen, csak csóválták a fejüket, hogy az nem lehetséges, mert otthon a falu, a család s a Hargita.
Akkor azonban maga Géczy János sem gondolta, hogy lészen még találkozása ám, s a maga várában, ugyanvalóst székely teremtéssel. Úgy adódott, hogy Kolozsváron jártában a híres csizmadiamesterhez, Csutka István vargához riasztotta két katonáját, szegődjenek húsz pár csizmát a várőrség számára. S küldte az övét is mutatóba. Neki is két párat.
Mentek s jöttek a küldöttek, mondván, Csutka István fővarga üzeni, hogy azt a lábat látni kell, s megmérni, punktum. Géczy nagyúr hát elment maga a vargákhoz, csudát is látott Kolozsvárt, mert olyan műhelyt még soha. Hát megszegődtek, s abban maradtak, hogy az úré hamarább, de a húsz másik pár hat hét múlva, május első hetében készen, maga Csutka István főmester szállítja Létába, a várba.
Úgy is lett. Ám a kolozsvári szállítmánnyal ment a fővarga Csutka István felesége is, született csíktusnádi Beke Borcsa ifjúasszony, kinek szépsége híres volt már Székelyföldön is, akkor éppen Kolozsvárt is. Géczy nagyúr maga fogadta, szemlélte a szállítmányt nagy elégedettséggel. S mivel így volt, szívesen indítványozta, költenék el együtt a vár udvarán a délebédet. Azzal megcsippentette a varga ragyogó szépségű feleségének orcáját.
– Géczy uramnak szüksége van-e mind a tíz ujjára? – volt arra a válasz asszonyi szóval.
– Bizony igen, mert nyolc, kilenc ujjal nem lehet kardot forgatni.
– Már csak azért, mert én székely voltam s vagyok Kolozsvárt is, hát vagyon nálam bicska, nem is kacor...
Géczy uram értett a szóból, s kacagott, valami mentséget is kért. A rangos ebédasztalnál, s immár a jó bor mellett tréfára terelte a bocsánatkérést, azt is mondván, hogy cserélnének-e feleséget a nagymester Csutka Istvánnal.
– Hát hiszen két falu ráadással s az én Borcsám távollétében... De azt az asszonyt látni kell.
– Maga Kolozsváron is azt mondta: azt a lábat látni kell. Éppen jön az én párom, itt né.
A vár népe csodájára járt annak az ebédnek s a két gyönyörű fiatal asszonynak. A Géczy-vár ismét rom, de él a két szépség a krónikákban. Valaki tán újból fölépíti azt a gyönyörű várat a maradékból.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 7.
Öt szakon tanulhatnak tovább a diákok Udvarhelyen
A MÜTF Oktatási Központban négy, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett karán pedig egy szakra jelentkezhetnek azok, akik Székelyudvarhelyen folytatnák tanulmányaikat. Előbbi intézménynél már elkezdődött a beiratkozási időszak, utóbbinál csak jövő héttől várják a diákokat.
Összesen 150 felvételizőnek hirdettek helyet a MÜTF Oktatási Központban: turizmus-vendéglátásra 30, könnyűipari mérnökire 50, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökire pedig 40 hallgatót várnak – fejtette ki portálunknak Geréb László, az intézmény ügyvezető igazgatója. Mint mondta, csak a 30 hellyel meghirdetett kereskedelem-marketing szakra iratkozóknak kell fizetniük a hét félévig tartó képzésért, a többi szak diákjainak ingyenes az oktatás. A meghirdetett helyekre már most fogadják a beiratkozókat, jelentkezni július 22-éig lehet, a dokumentumok mellé pedig egy rövid önéletrajzot is kérnek. A beiratkozási díj 75 lej.
A MÜTF oktatási központ ügyvezető igazgatója rámutatott, azért tartják fontosnak a kereskedelem-marketing képzés megszervezésért, mert az ott elsajátítottak minden iparágban vagy akár a háztartásokban is hasznosíthatók, hiszen bármely területet is emelnénk ki: beszélhetünk eladásról, vásárlásról. Az agrármérnökire iratkozók tanulhatnak az állattartásról, illetve a növénytermesztésről. „Különböző előírások jelentek meg például a területalapú támogatásokkal kapcsolatban, és ezeknek megfelelően kell gazdálkodni. Mi erre is felkészítjük hallgatóinkat a főiskolán” – magyarázta. A könnyűipari szakra jelentkezők textil- és nyomdaiparág irányban szakosodhatnak, egyebek mellett tanulhatnak az ott használt eszközök, gépek működéséről. A turizmusos diákok a vendéglátás, utaztatás gazdasági hátterét sajátíthatják el, illetve a helyi földrajzi adottságokkal kapcsolatos tanóráik is lesznek. Geréb hangsúlyozta, minden szakot a vállalkozókkal való egyeztetések nyomán szerveztek meg. „Olyan képzést indítani, amellyel nem lehet Székelyföldön munkahelyet találni, egyenlő azzal, mintha valakit kivándorlásra készítenél fel” – szögezte le. Bővebb információkat amutf.ro internetes oldalon lehet találni.
Huszonnégy államilag támogatott helyet hirdettek meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett karának tanítóképző szakán, nappali tagozaton, emellett további 36 fizetéses helyet is biztosítanak – tudtuk meg Erős Mária helyettes titkárnőtől, aki hozzátette, levelező tagozatra is lehet iratkozni, tandíj ellenében, ahová 30 diákot vehetnek fel. Az érdeklődőket július 15-e és 20-a között reggel kilenctől délután egyig várják az intézmény titkárságán. A jelentkezőknek felvételi vizsgán kell megméretkezniük e hónap 21-én. A beiratkozási díj 200 lej.
Erős Mária rámutatott, intézményüknek nemcsak Székelyföldről, hanem egész Erdély területéről vannak hallgatói, ugyanis Hargita, Maros és Kovászna megye mellett Temes és Beszterce megyékből is érkeztek Udvarhelyre pedagógustanoncok. Az elhelyezkedési lehetősséggel kapcsolatban kifejtette, az állások megszerzése attól függ, hogy a végzettek miként teljesítenek a majdani pedagógusi versenyvizsgán. Akárcsak a MÜTF-ön, itt is lesz őszi felvételi, amennyiben maradnak helyek a meghirdetett szakokon.
Székelyhon.ro
A MÜTF Oktatási Központban négy, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett karán pedig egy szakra jelentkezhetnek azok, akik Székelyudvarhelyen folytatnák tanulmányaikat. Előbbi intézménynél már elkezdődött a beiratkozási időszak, utóbbinál csak jövő héttől várják a diákokat.
Összesen 150 felvételizőnek hirdettek helyet a MÜTF Oktatási Központban: turizmus-vendéglátásra 30, könnyűipari mérnökire 50, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökire pedig 40 hallgatót várnak – fejtette ki portálunknak Geréb László, az intézmény ügyvezető igazgatója. Mint mondta, csak a 30 hellyel meghirdetett kereskedelem-marketing szakra iratkozóknak kell fizetniük a hét félévig tartó képzésért, a többi szak diákjainak ingyenes az oktatás. A meghirdetett helyekre már most fogadják a beiratkozókat, jelentkezni július 22-éig lehet, a dokumentumok mellé pedig egy rövid önéletrajzot is kérnek. A beiratkozási díj 75 lej.
A MÜTF oktatási központ ügyvezető igazgatója rámutatott, azért tartják fontosnak a kereskedelem-marketing képzés megszervezésért, mert az ott elsajátítottak minden iparágban vagy akár a háztartásokban is hasznosíthatók, hiszen bármely területet is emelnénk ki: beszélhetünk eladásról, vásárlásról. Az agrármérnökire iratkozók tanulhatnak az állattartásról, illetve a növénytermesztésről. „Különböző előírások jelentek meg például a területalapú támogatásokkal kapcsolatban, és ezeknek megfelelően kell gazdálkodni. Mi erre is felkészítjük hallgatóinkat a főiskolán” – magyarázta. A könnyűipari szakra jelentkezők textil- és nyomdaiparág irányban szakosodhatnak, egyebek mellett tanulhatnak az ott használt eszközök, gépek működéséről. A turizmusos diákok a vendéglátás, utaztatás gazdasági hátterét sajátíthatják el, illetve a helyi földrajzi adottságokkal kapcsolatos tanóráik is lesznek. Geréb hangsúlyozta, minden szakot a vállalkozókkal való egyeztetések nyomán szerveztek meg. „Olyan képzést indítani, amellyel nem lehet Székelyföldön munkahelyet találni, egyenlő azzal, mintha valakit kivándorlásra készítenél fel” – szögezte le. Bővebb információkat amutf.ro internetes oldalon lehet találni.
Huszonnégy államilag támogatott helyet hirdettek meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett karának tanítóképző szakán, nappali tagozaton, emellett további 36 fizetéses helyet is biztosítanak – tudtuk meg Erős Mária helyettes titkárnőtől, aki hozzátette, levelező tagozatra is lehet iratkozni, tandíj ellenében, ahová 30 diákot vehetnek fel. Az érdeklődőket július 15-e és 20-a között reggel kilenctől délután egyig várják az intézmény titkárságán. A jelentkezőknek felvételi vizsgán kell megméretkezniük e hónap 21-én. A beiratkozási díj 200 lej.
Erős Mária rámutatott, intézményüknek nemcsak Székelyföldről, hanem egész Erdély területéről vannak hallgatói, ugyanis Hargita, Maros és Kovászna megye mellett Temes és Beszterce megyékből is érkeztek Udvarhelyre pedagógustanoncok. Az elhelyezkedési lehetősséggel kapcsolatban kifejtette, az állások megszerzése attól függ, hogy a végzettek miként teljesítenek a majdani pedagógusi versenyvizsgán. Akárcsak a MÜTF-ön, itt is lesz őszi felvételi, amennyiben maradnak helyek a meghirdetett szakokon.
Székelyhon.ro
2015. július 9.
Lakat alatt marad Lázár-kastély
Megszületett a döntés: nem adnak helyet Lipthay kérésének, nem végezheti el az állagmegőrző munkálatokat és nem nyithatja ki a nagyközönség előtt a Lázár-kastélyt. Van, aki a döntés negatív következményeitől tart, van, aki helyénvalónak érzi, a tulajdonjog tiszteletben tartását látva mögötte.
A törvényszéki döntés, amely továbbra is megpecsételi a szárhegyi Lázár-kastély sorsát július 8-án került nyilvánosságra. Ezzel egy márciustól zajló folyamat zárult le. Márciusban ugyanis a kastély többségi tulajdonosa, Lipthay Antal úgy gondolta, lépnie kell annak érdekében, hogy a kurrens javításokra mihamarabb sor kerülhessen, és hogy a nemzetközi hírnevű műemlék újra látogatható legyen. Ezért fordult bírósághoz, elindítva a vagyonközösség megszüntetését célzó eljárást, a döntés megszületéséig pedig kérve, bírósági elnöki rendelettel adjanak engedélyt, hogy többségi tulajdonosként az ingatlan ügyintézését kézbe vegye. Az indítványhoz társult Hargita Megye Tanácsa és Szárhegy község is, támogatva a kastélynyitást. A Gyergyószentmiklósi Bíróságon meghozott elnöki rendeletet megfellebbezte a másik két tulajdonosi ág, a Berczelyek és Vormair István, majd a per áthelyezését kérték. Marosvásárhelyen született meg tehát a döntés: elutasítják Lipthay kérését, nem lehet kinyitni a kastélykaput.
A döntés indoklása még nem nyilvános, csak a tény ismert: egyhamar nem lesz kastélynyitás. Az ügyhöz legközelebb állóktól mi is érdeklődtünk: mit szólnak, mit lépnek a továbbiakban.
Lipthay Antal többségi tulajdonos megkeresésünkre közölte, érdemben választ csak azután tudna adni, ha a bíróság döntését, illetve az indoklását és ügyvédje tanácsát megkapta. Ennek hiányában röviden fogalmazott: „Csak azt tudom még egyszer hangsúlyozni, hogy én csak és kizárólag a kastély megnyitásáért indítottam a pert és hoztam komoly anyagi áldozatot, kérve a jogi hatalomtól, hogy engedje ezt meg a többségi tulajdonosnak a szárhegyi nép kedvéért. Ezt most nem tették lehetővé. Ez tény, amit el kell fogadnom. Mélyen sajnálom a szárhegyi népet, mert tulajdonképpen övék a nagyobb veszteség. A kastély mások akarata réven marad még zárva, de nagyon remélem, nem sokáig. A szárhegyi Lázár-kastély Székelyföld fő történelmi kincsének egyike, a közjó fontos eleme, nem lenne szabad, hogy zárva maradjon, hátat fordítva a saját népének. Biztos vagyok benne, hogy a megoldás meg fog születni.”
Apor Csabát is megkerestük, a Berczely-örökösök képviselőjét. Kijelentette: a döntéshez semmit nem szeretne hozzáfűzni.
„A törvénynek megfelelően hoztak döntést. Mert birtokháborítást akartak, kisemmizni minket minden eszközzel” – fogalmazott Vormair István kastélytulajdonos. Amint részletezte, a kastély korábbi ügykezelőjére, Hargita Megye Tanácsának alárendelt intézményére céloz. Szerinte a jelenlegi állapot neki tulajdonítható, hisz elmulasztotta elvégezni a kurrens javításokat. „Most ugyanazok akarnak oda visszamenni?” – tette fel a kérdést Vormair. Szárhegy önkormányzatával sincs megbékélve, a községvezetés – állítása szerint – a községlakókat mozgósította ellenük, azt a látszatot keltve, mintha a kastély az övék volna. „Gyakorlatilag ez egy magántulajdon. Közérdekben lehet használni, de csak a mi felügyeletünk alatt. És csak azután, hogy a tulajdonosok között megtörténik a vagyonmegosztás. Szeptember 24-én lesz a tárgyalás” – szögezte le a kastélytulajdonos.
„Sajnos, a vagyonközösség megszüntetése akár évekig is eltarthat, és ez a szerdán született döntés azt támasztja alá, hogy addig zárva marad a kastély. Nem jó ez senkinek. A község, a térség kárára van, ha a műemlék nem látogatható. A tulajdonosok sem fognak nyerni belőle. És az ingatlan felosztására is kíváncsi vagyok, ember legyen a talpán, aki olyan megoldást talál, hogy az mind a három tulajdonosi csoportnak megfeleljen” – fogalmazott Szárhegy polgármestere, Gábor László.
Az ügyben a megyei tanács elnöke, Borboly Csaba is megszólalt: „A törvényszék döntését nem kommentálom. Ez van, tudomásul kell venni, és alkalmazni kell. Sajnálom, hogy nem nyílik ki belátható időn belül a kastély, csak bízni tudok abban, hogy ez a döntés is arrafelé viszi a kisebbségi tulajdonosakat, hogy együtt a többségivel nyissák meg a kastélyt. Mert a műemléket nem lehet hagyni lepusztulni. Felelősségük van.” Borboly azt is leszögezte, hogy „Hargita Megye Tanácsa részéről mindent megtettünk a kinyitásért, továbbra is ezért fogunk dolgozni, ahogy és ahol lehet. Megvárjuk az indoklást, azután megkeressük mindhárom tulajdonost, hisz elsősorban az ők, de a szárhegyi emberek, a térség és Székelyföd érdeke, hogy ez a kastély megnyíljon, az alkotótáborokat ott lehessen megszervezni, netalán Erdély Történelmi Múzeumát létrehozni.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Megszületett a döntés: nem adnak helyet Lipthay kérésének, nem végezheti el az állagmegőrző munkálatokat és nem nyithatja ki a nagyközönség előtt a Lázár-kastélyt. Van, aki a döntés negatív következményeitől tart, van, aki helyénvalónak érzi, a tulajdonjog tiszteletben tartását látva mögötte.
A törvényszéki döntés, amely továbbra is megpecsételi a szárhegyi Lázár-kastély sorsát július 8-án került nyilvánosságra. Ezzel egy márciustól zajló folyamat zárult le. Márciusban ugyanis a kastély többségi tulajdonosa, Lipthay Antal úgy gondolta, lépnie kell annak érdekében, hogy a kurrens javításokra mihamarabb sor kerülhessen, és hogy a nemzetközi hírnevű műemlék újra látogatható legyen. Ezért fordult bírósághoz, elindítva a vagyonközösség megszüntetését célzó eljárást, a döntés megszületéséig pedig kérve, bírósági elnöki rendelettel adjanak engedélyt, hogy többségi tulajdonosként az ingatlan ügyintézését kézbe vegye. Az indítványhoz társult Hargita Megye Tanácsa és Szárhegy község is, támogatva a kastélynyitást. A Gyergyószentmiklósi Bíróságon meghozott elnöki rendeletet megfellebbezte a másik két tulajdonosi ág, a Berczelyek és Vormair István, majd a per áthelyezését kérték. Marosvásárhelyen született meg tehát a döntés: elutasítják Lipthay kérését, nem lehet kinyitni a kastélykaput.
A döntés indoklása még nem nyilvános, csak a tény ismert: egyhamar nem lesz kastélynyitás. Az ügyhöz legközelebb állóktól mi is érdeklődtünk: mit szólnak, mit lépnek a továbbiakban.
Lipthay Antal többségi tulajdonos megkeresésünkre közölte, érdemben választ csak azután tudna adni, ha a bíróság döntését, illetve az indoklását és ügyvédje tanácsát megkapta. Ennek hiányában röviden fogalmazott: „Csak azt tudom még egyszer hangsúlyozni, hogy én csak és kizárólag a kastély megnyitásáért indítottam a pert és hoztam komoly anyagi áldozatot, kérve a jogi hatalomtól, hogy engedje ezt meg a többségi tulajdonosnak a szárhegyi nép kedvéért. Ezt most nem tették lehetővé. Ez tény, amit el kell fogadnom. Mélyen sajnálom a szárhegyi népet, mert tulajdonképpen övék a nagyobb veszteség. A kastély mások akarata réven marad még zárva, de nagyon remélem, nem sokáig. A szárhegyi Lázár-kastély Székelyföld fő történelmi kincsének egyike, a közjó fontos eleme, nem lenne szabad, hogy zárva maradjon, hátat fordítva a saját népének. Biztos vagyok benne, hogy a megoldás meg fog születni.”
Apor Csabát is megkerestük, a Berczely-örökösök képviselőjét. Kijelentette: a döntéshez semmit nem szeretne hozzáfűzni.
„A törvénynek megfelelően hoztak döntést. Mert birtokháborítást akartak, kisemmizni minket minden eszközzel” – fogalmazott Vormair István kastélytulajdonos. Amint részletezte, a kastély korábbi ügykezelőjére, Hargita Megye Tanácsának alárendelt intézményére céloz. Szerinte a jelenlegi állapot neki tulajdonítható, hisz elmulasztotta elvégezni a kurrens javításokat. „Most ugyanazok akarnak oda visszamenni?” – tette fel a kérdést Vormair. Szárhegy önkormányzatával sincs megbékélve, a községvezetés – állítása szerint – a községlakókat mozgósította ellenük, azt a látszatot keltve, mintha a kastély az övék volna. „Gyakorlatilag ez egy magántulajdon. Közérdekben lehet használni, de csak a mi felügyeletünk alatt. És csak azután, hogy a tulajdonosok között megtörténik a vagyonmegosztás. Szeptember 24-én lesz a tárgyalás” – szögezte le a kastélytulajdonos.
„Sajnos, a vagyonközösség megszüntetése akár évekig is eltarthat, és ez a szerdán született döntés azt támasztja alá, hogy addig zárva marad a kastély. Nem jó ez senkinek. A község, a térség kárára van, ha a műemlék nem látogatható. A tulajdonosok sem fognak nyerni belőle. És az ingatlan felosztására is kíváncsi vagyok, ember legyen a talpán, aki olyan megoldást talál, hogy az mind a három tulajdonosi csoportnak megfeleljen” – fogalmazott Szárhegy polgármestere, Gábor László.
Az ügyben a megyei tanács elnöke, Borboly Csaba is megszólalt: „A törvényszék döntését nem kommentálom. Ez van, tudomásul kell venni, és alkalmazni kell. Sajnálom, hogy nem nyílik ki belátható időn belül a kastély, csak bízni tudok abban, hogy ez a döntés is arrafelé viszi a kisebbségi tulajdonosakat, hogy együtt a többségivel nyissák meg a kastélyt. Mert a műemléket nem lehet hagyni lepusztulni. Felelősségük van.” Borboly azt is leszögezte, hogy „Hargita Megye Tanácsa részéről mindent megtettünk a kinyitásért, továbbra is ezért fogunk dolgozni, ahogy és ahol lehet. Megvárjuk az indoklást, azután megkeressük mindhárom tulajdonost, hisz elsősorban az ők, de a szárhegyi emberek, a térség és Székelyföd érdeke, hogy ez a kastély megnyíljon, az alkotótáborokat ott lehessen megszervezni, netalán Erdély Történelmi Múzeumát létrehozni.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2015. július 10.
Kerekasztal a székely eredetről – Szabadegyetem Baróton
Baróton javában zajlik a II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor, amelyen neves előadók a székelység őstörténetének kulcskérdéseit taglalják, ezzel is közelebb juttatva az érdeklődő hallgatóságot a tisztánlátáshoz, eredetünk még sokak számára homályos részleteinek a feltárásához. A tábor második napján Demeter László múzeumigazgató-történész moderálásával az előadók közül többen kerekasztal-beszélgetésen vettek részt, az alábbiakban az ott elhangzottakból szemelgetünk.
A beszélgetést Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató indította, elmondva érdekes nézetét, miszerint Attila halála után a hunok egy Campo Chigla nevű, védhető helyre húzódtak vissza, ahol már nem hunoknak, székelyeknek nevezik őket a krónikák. A névváltozás a korabeli bizánci íróknál is megjelenik, ők még egy szklavin nevű népről tesznek említést, akik mindegyre betörnek a bizánci birodalomba, majd aztán 800 körül a szklavin elnevezés helyét a szkíta váltja fel.
– Maguk a székelyek is szkítáknak nevezték magukat a középkorban, ezért meggyőződésem, hogy a szklavin nép maga a székely nép volt, akik Attila halála után a mai Havasalföld és Moldva területén éltek egészen 1000–1150-ig, amikor aztán átjöttek a Kárpátokon és elfoglalták a mai Székelyföldet.
Elméletét dr. Obrusánszky Borbála történész, orientalista is elfogadja. Mint mondta, Attila halála után a hun birodalom részekre szakadt, egyik lehetséges hely, ahova menekülhettek a hunok, lehetett a Sántha által említett Moldva és Havasalföld is. Másrészt meggyőződése, hogy a mai Erdély területe 450 után sem került idegen uralom alá, az is tény, hogy a hunok egy része itt maradt. Bizonyítékok erre az Attiláról fennmaradt legendák, történetek, a hun hagyományok.
Dr. Darkó Jenő történész a történetíró Jordanes szemléletéről beszélt, mely más megvilágításba helyezi egy másik ókori nép, a dákok történetét is, míg Czeglédi Katalin nyelvész azt foglalta össze, milyen nyelvi bizonyítékok igazolják, hogy a magyar nyelv nem az uráli nyelvcsaládhoz tartozik, hanem a szkíták és hunok által beszélt egykori nyelvvel van kapcsolatban, mely kapcsolat láncszemei itt Erdélyben lelhetők fel a legnagyobb számban.
Dr. Kovács J. Attila biológus szintén más szemszögből közelítette meg a történelmi tényeket. A fennmaradt dűlőnevekből, vagy növények, fák elnevezéseiből is sok mindenre lehet következtetni szerinte: mint ilyent, megemlítette a napos, száraz élőhelyet kedvelő cserefát, azzal a párhuzammal, hogy elődeink sokáig élhettek egy olyan helyen, ahol ez a fa tömegesen előfordult, ezt bizonyítja „csere” előtagú szavaink gyakorisága is.
Székely Hírmondó
Erdély.ma
Baróton javában zajlik a II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor, amelyen neves előadók a székelység őstörténetének kulcskérdéseit taglalják, ezzel is közelebb juttatva az érdeklődő hallgatóságot a tisztánlátáshoz, eredetünk még sokak számára homályos részleteinek a feltárásához. A tábor második napján Demeter László múzeumigazgató-történész moderálásával az előadók közül többen kerekasztal-beszélgetésen vettek részt, az alábbiakban az ott elhangzottakból szemelgetünk.
A beszélgetést Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató indította, elmondva érdekes nézetét, miszerint Attila halála után a hunok egy Campo Chigla nevű, védhető helyre húzódtak vissza, ahol már nem hunoknak, székelyeknek nevezik őket a krónikák. A névváltozás a korabeli bizánci íróknál is megjelenik, ők még egy szklavin nevű népről tesznek említést, akik mindegyre betörnek a bizánci birodalomba, majd aztán 800 körül a szklavin elnevezés helyét a szkíta váltja fel.
– Maguk a székelyek is szkítáknak nevezték magukat a középkorban, ezért meggyőződésem, hogy a szklavin nép maga a székely nép volt, akik Attila halála után a mai Havasalföld és Moldva területén éltek egészen 1000–1150-ig, amikor aztán átjöttek a Kárpátokon és elfoglalták a mai Székelyföldet.
Elméletét dr. Obrusánszky Borbála történész, orientalista is elfogadja. Mint mondta, Attila halála után a hun birodalom részekre szakadt, egyik lehetséges hely, ahova menekülhettek a hunok, lehetett a Sántha által említett Moldva és Havasalföld is. Másrészt meggyőződése, hogy a mai Erdély területe 450 után sem került idegen uralom alá, az is tény, hogy a hunok egy része itt maradt. Bizonyítékok erre az Attiláról fennmaradt legendák, történetek, a hun hagyományok.
Dr. Darkó Jenő történész a történetíró Jordanes szemléletéről beszélt, mely más megvilágításba helyezi egy másik ókori nép, a dákok történetét is, míg Czeglédi Katalin nyelvész azt foglalta össze, milyen nyelvi bizonyítékok igazolják, hogy a magyar nyelv nem az uráli nyelvcsaládhoz tartozik, hanem a szkíták és hunok által beszélt egykori nyelvvel van kapcsolatban, mely kapcsolat láncszemei itt Erdélyben lelhetők fel a legnagyobb számban.
Dr. Kovács J. Attila biológus szintén más szemszögből közelítette meg a történelmi tényeket. A fennmaradt dűlőnevekből, vagy növények, fák elnevezéseiből is sok mindenre lehet következtetni szerinte: mint ilyent, megemlítette a napos, száraz élőhelyet kedvelő cserefát, azzal a párhuzammal, hogy elődeink sokáig élhettek egy olyan helyen, ahol ez a fa tömegesen előfordult, ezt bizonyítja „csere” előtagú szavaink gyakorisága is.
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2015. július 11.
Székely Vágta: Gyergyószárhegyre került a vándorszablya
A Gyergyószárhegy színeiben induló Fazakas Géza az ötödik Székely Vágta leggyorsabb lovasa, aki Gamma nevű lován ért be legelsőként a verseny döntőjén, elnyerve a vándorszablyát, valamint az ősszel tartandó Nemzeti Vágtán képviselheti Székelyföldet.
A négy helyett csupán három ló versenyzett a Székely Vágta döntőjén vasárnap délután, miután állatorvosi javaslatra Gidófalva lovasa hátasával visszalépett a futamon való indulástól. Így tehát a középfutamon továbbjutott László Pál Gyergyószentmiklós, Fazakas Géza Gyergyószárhegy, valamint Zsigmond János Lemhény képviseletében állhatott rajthoz. A futam indulásakor fej-fej mellett vágtázott a három lovas, majd Fazakas Géza Gamma nevű hátasán másfél lóhosszal előzte meg a címvédő Zsigmond Jánost, valamint László Pált. Ez a felállás maradt a célvonalon való áthaladásig is, így a Székely Vágta leggyorsabb lovasának Fazakas Géza, valamint leggyorsabb lovának Gamma számít. A Szabó István fegyverkovács által, a 2014-es rendezvényre készült vándorszablyát tehát az elmúlt évben elsőként befutó Zsigmond János átadta a gyergyószárhegyi lovasnak. A szeptember 18-20. között sorra kerülő Nemzeti Vágtán Fazakas Géza a 2015-ös, Zsigmond János a 2014-es Székely Vágta győztesei, valamint Sepsiszentgyörgy lovasa képviselheti Székelyföldet. Székely Tibor, a Nemzeti és Székely Vágta főkapitánya elmondta az ötből négy alkalommal volt már jelen az Óriáspince-tetőn, amellyel kapcsolatosan kiemelte: csodálatos és torokszorítóan szép látvány nyílik innen a környező vidékre. A székelyföldi lovas versenyről kifejtette: évről-évről egyre jobban felkészült lovasok jelentkeznek, és a kisebb problémáktól eltekintve nagyobb baleset sem történt. „A Székely Vágta több, mint lovas verseny, igazi lélekemelő közös ünnep” – jelentette ki Székely Tibor.
A Góbé futamban összesen hét lovas állt rajthoz, az elődöntőn pedig négy település képviselője jutott tovább: Csíklázárfalva – Bálint András, Réty – Már Dénes, Szotyor – Bartha Ferenc, továbbá Sepsikőröspatak – Fazakas János Alpár. A döntő nem volt izgalommentes, ámbár a csíklázárfalvi lovas az első másodpercekben elhúzott versenyzőtársaitól, a második és harmadik helyért komoly harcot vívott Bartha Ferenc címvédő a sepsikőröspataki Fazakas János Alpárral. Az elmúlt évben Góbé futamot nyert szotyori lovasnak végül sikerült tartania második helyét, így a Szellő nevű lován vágtató Fazakas harmadik díjat szerzett. Az első helyen végzett csíklázárfalvi Bálint András egy perc 35 másodperc alatt teljesítette a távot – tájékoztatott Horváth Zalán főbíró, aki érvényesnek ítélte meg a megmérettetést.
Az Aranyparipa díjat is kiosztották idén, ezt a Gidófalva képviseletében vágtázó Jákó Ferenc Hermeta nevű lova nyerte el, míg második díjas Lemhény paripája, harmadik díjas pedig a székelybósi André Mónika Merengő nevű lova lett.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
A Gyergyószárhegy színeiben induló Fazakas Géza az ötödik Székely Vágta leggyorsabb lovasa, aki Gamma nevű lován ért be legelsőként a verseny döntőjén, elnyerve a vándorszablyát, valamint az ősszel tartandó Nemzeti Vágtán képviselheti Székelyföldet.
A négy helyett csupán három ló versenyzett a Székely Vágta döntőjén vasárnap délután, miután állatorvosi javaslatra Gidófalva lovasa hátasával visszalépett a futamon való indulástól. Így tehát a középfutamon továbbjutott László Pál Gyergyószentmiklós, Fazakas Géza Gyergyószárhegy, valamint Zsigmond János Lemhény képviseletében állhatott rajthoz. A futam indulásakor fej-fej mellett vágtázott a három lovas, majd Fazakas Géza Gamma nevű hátasán másfél lóhosszal előzte meg a címvédő Zsigmond Jánost, valamint László Pált. Ez a felállás maradt a célvonalon való áthaladásig is, így a Székely Vágta leggyorsabb lovasának Fazakas Géza, valamint leggyorsabb lovának Gamma számít. A Szabó István fegyverkovács által, a 2014-es rendezvényre készült vándorszablyát tehát az elmúlt évben elsőként befutó Zsigmond János átadta a gyergyószárhegyi lovasnak. A szeptember 18-20. között sorra kerülő Nemzeti Vágtán Fazakas Géza a 2015-ös, Zsigmond János a 2014-es Székely Vágta győztesei, valamint Sepsiszentgyörgy lovasa képviselheti Székelyföldet. Székely Tibor, a Nemzeti és Székely Vágta főkapitánya elmondta az ötből négy alkalommal volt már jelen az Óriáspince-tetőn, amellyel kapcsolatosan kiemelte: csodálatos és torokszorítóan szép látvány nyílik innen a környező vidékre. A székelyföldi lovas versenyről kifejtette: évről-évről egyre jobban felkészült lovasok jelentkeznek, és a kisebb problémáktól eltekintve nagyobb baleset sem történt. „A Székely Vágta több, mint lovas verseny, igazi lélekemelő közös ünnep” – jelentette ki Székely Tibor.
A Góbé futamban összesen hét lovas állt rajthoz, az elődöntőn pedig négy település képviselője jutott tovább: Csíklázárfalva – Bálint András, Réty – Már Dénes, Szotyor – Bartha Ferenc, továbbá Sepsikőröspatak – Fazakas János Alpár. A döntő nem volt izgalommentes, ámbár a csíklázárfalvi lovas az első másodpercekben elhúzott versenyzőtársaitól, a második és harmadik helyért komoly harcot vívott Bartha Ferenc címvédő a sepsikőröspataki Fazakas János Alpárral. Az elmúlt évben Góbé futamot nyert szotyori lovasnak végül sikerült tartania második helyét, így a Szellő nevű lován vágtató Fazakas harmadik díjat szerzett. Az első helyen végzett csíklázárfalvi Bálint András egy perc 35 másodperc alatt teljesítette a távot – tájékoztatott Horváth Zalán főbíró, aki érvényesnek ítélte meg a megmérettetést.
Az Aranyparipa díjat is kiosztották idén, ezt a Gidófalva képviseletében vágtázó Jákó Ferenc Hermeta nevű lova nyerte el, míg második díjas Lemhény paripája, harmadik díjas pedig a székelybósi André Mónika Merengő nevű lova lett.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. július 13.
Akiket nem lehet elkedvetleníteni
Falvak tűnnek el, mint a tatárjáráskor. Számos magyar fiatal szívesebben használja a román nyelvet, mint a magyart. A kis falvakban a lelkipásztor az utolsó értelmiségi. Pillanatfelvétel az Erdélyi Református Egyházkerület életéről. Kató Béla püspökkel beszélgettünk az erdélyi magyarság helyzetéről és a Székely Mikó Kollégium ügyéről.
Miért gondolja, hogy az erdélyi magyarság legégetőbb gondja az iskolakérdés?
1990 óta egyre kevesebb gyerek születik nálunk, bár az erdélyi értelmiségi családokban mostanában kissé jobb a helyzet, akár három-négy gyermeket is vállalnak, ez azonban nem pótolja a hatalmas hiányt. A fiatalok külföldre mennek dolgozni, az iskolaköteles korú gyerekek száma megfeleződött. A hatályos oktatási törvény szerint a román állam nem tart fenn kis létszámú magyar osztályokat, így a gyerekeket vagy távoli falvakba kell vinni a szülőknek, vagy ha helyben akarják taníttatni, akkor román nyelvű osztályokba adják őket. Ez a tendencia különösen a vegyes házasságokban élőknél gyakori. Azok a magyar gyerekek, akik nem járnak magyar óvodába vagy általános iskolába, gyakorlatilag nem is konfirmálnak, teljesen kiesnek a magyar nyelvű közegből. Ezért mondom, hogy a magyar református egyház jövője nálunk az iskolákon múlik.
Nem beszélik a magyar nyelvet azok a fiatalok, akik román osztályokba járnak? Teljesen asszimilálódnak?
Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi. A gyerekek egy idő után már igen nehezen tudják kifejezni magukat magyarul, így aztán nem is használják a nyelvet. Gyakorlatilag azt sem tudjuk, hogy hányan értik a templomban a magyar prédikációt. A közelmúltban egy Hunyad megyei püspöki vizitáción az istentisztelet után azt kérték tőlem a hívek, hogy románul beszéljek hozzájuk. Kérdeztem, hogy akkor mi volt a templomban? És legközelebb majd azt szeretnék, hogy románul prédikáljak? De nem ezt akarták. A magyar szent nyelv a számukra, a templomban szívesen hallgatják, azonban a hétköznapi, civil életben már románul szeretnek kommunikálni.
Nem egyszerű helyzet, amivel szembe kell nézniük.
A mi egyházunk magyar nyelvű, de az embereknek a hivatalokban románul kell beszélni. A vegyes rendezvények mindig a kisebbségi nyelv rovására mennek. Az biztos, hogy egyház mindig lesz, de hogy magyar református egyház lesz-e, ez nagy kérdés.
Mit lehet tenni? Úgy tudom, hogy akár egyetlen gyerekért is küzdenek.
Most még minden erdélyi településen ott vagyunk, a lelkipásztoraink pedig számon tartják a gyerekeket, próbálnak magyar közösségeket formálni. A megtartás egy formája lehet, hogy délutánonként a lelkészek és feleségeik tanítják a gyerekeket a parókián. A mi felelősségünk, hogy elvesznek vagy megmaradnak az atyánk fiai, vagyis rajtunk múlik, hogy lesz-e magyar református egyház. Ha feladjuk a küzdelmet, azt bűnünkként róják majd fel nekünk. Az biztos, hogy megcsappan majd a gyülekezeteink száma, és lesznek települések, amelyek ugyanúgy eltűnnek majd, mint a tatárjárás idején.
Ha jól értem a szavait, a lelkipásztorok magyarságmegtartó szerepe felerősödik, tulajdonképpen rajtuk kívül nincs is igazán más?
Sok településen már csak a lelkész marad az egyedüli magyar értelmiség és az egyház marad az egyedüli magyar szervezet. Nincs magyar iskola, kulturális egyesület, ami magyar, az mind az egyház berkein belül történik. A lelkészeink az utolsó végvári harcosok. Kérdés, hogy fel tudunk-e nőni ezekhez a hatalmas feladatokhoz, hiszen immár a teljes emberért felelünk.
Sokat hallani arról, hogy jók Románia gazdasági mutatói, mit éreznek ebből? Hogyan él most az erdélyi magyarság?
A gazdasági mutatók változása nem érződik egyből kis embereknél. A Székelyföldet Európa legszegényebb régiói között tartják nyilván. Mi soha nem gondolkodtunk magunkról úgy, hogy szegények lennénk, azonban tény, hogy elkerülnek minket a gazdaságélénkítő beruházások, nem épülnek utak, autópályák. Kérdés, hogy ilyen gazdasági háttérrel, meddig tudunk megmaradni, hiszen a fiatalok a jobb megélhetés reményében elmennek. Nemrég voltam Siklódon, ebben a kis magyar faluban 1950-ben még 1800 magyar ember élt, ma pedig 196, közülük pedig csupán 16, aki még nem nyugdíjas. Vagyis ezernyolcszáz ember örökségét kellene átvenni, továbbvinni tizenhatnak.
A lakosság elvándorlásával reálisan számolniuk kell, mi a teendő?
A fiatalok a nagyvárosokba vagy azok agglomerációiba költöznek, a „lelkeink" ott tűnnek el. Az a feladatunk, hogy ott is kövessük, számon tartsuk őket. Újra kell gondolni a városi missziónkat. Nem az a dolgunk, hogy szomorkodjunk a falvak eltűnésén, hanem az, hogy számba vegyük lehetőségeinket, csatasorba állítsuk embereinket, és dolgozzunk a megmaradásunkért.
Két és fél évvel ezelőtt, beiktatása után már beszélgettünk ezekről a feladatokról. Keményebb dió, mint gondolta?
Embert próbáló feladat. Beiktatásomkor még nem láttam teljességében, hogy milyen hihetetlenül gyorsan zajlanak az események. Olyan geopolitikai helyzet alakult ki, ami egyértelműen rontotta az erdélyi magyarság életét. Elég, ha csak a Székely Mikó Kollégium ügyére gondolunk, hiszen a református egyház tulajdonában lévő kollégiumot hosszú pereskedés után ismét elvették az egyháztól. A román bíróság eljárása az ötvenes évek koncepciós pereire emlékeztet, a hatóságok bármit megtesznek, amit eddig nem mertek, ez pedig tiszta politika. A strasbourgi bírósághoz fordultunk.
Mit várnak a strasbourgi döntéstől?
Nincsenek illúzióim, de ez az utolsó esélyünk. Ha van még minimális tisztesség Európában, akkor a javunkra kell dönteniük.
Miért gondolja így?
A fellebbezésünket azért adtuk be, mert megsérült a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jogunk. Ha az egyház jó volt 1948-ban tulajdonosnak, vajon 2015-ben miért nem jó? Egyszer már a brassói táblabíróság kimondta, hogy a kollégium tulajdonosa a református egyház, de ezt egyszerűen lesöpörték az asztalról. A jogtanácsosunk felmondott, miután ártatlanul elítélték a Mikó-perben közreműködő ügyvédeket. Azt mondta, hogy elkeserítő számára, hogy valaki börtönbe kerülhet csak azért, mert az igazságot képviseli.
Gondolom, nem az a kérdés, hogy eggyel több vagy kevesebb épület van a birtokukban.
Persze, a többségi társadalomnak azt sugallták az ítélettel, hogy az egyház csaló. Ezért is ajánlottam fel az ítélet meghozatalakor, hogy lemondok püspöki tisztemről, mert személyesen is megvádolva éreztem magam. Visszautasítottam a püspöknek járó fizetést is.
Romániában ön az államtól kapja a bérét?
A püspökök az államtól államtitkári fizetést kapnak. Eleve balkáni megoldásnak tartom, hogy az állam jól megfizeti az egyházi vezetőket...
Ön akkor visszautasítja ezt a juttatást?
Igen. Semmilyen juttatást nem kapok a román államtól. Ez morális kérdés.
Egy hipotézis: mi történne akkor, ha Strasbourgban elutasítanák beadványukat, és végleg a román államé lenne a Székely Mikó Kollégium?
Minket nem lehet elkedvetleníteni. Élni akarunk. Építünk másik iskolát. Szeretnénk olyan fiatalságot nevelni, akiknek átadhatjuk az örökségünket.
Fekete Zsuzsa
parokia.hu
Falvak tűnnek el, mint a tatárjáráskor. Számos magyar fiatal szívesebben használja a román nyelvet, mint a magyart. A kis falvakban a lelkipásztor az utolsó értelmiségi. Pillanatfelvétel az Erdélyi Református Egyházkerület életéről. Kató Béla püspökkel beszélgettünk az erdélyi magyarság helyzetéről és a Székely Mikó Kollégium ügyéről.
Miért gondolja, hogy az erdélyi magyarság legégetőbb gondja az iskolakérdés?
1990 óta egyre kevesebb gyerek születik nálunk, bár az erdélyi értelmiségi családokban mostanában kissé jobb a helyzet, akár három-négy gyermeket is vállalnak, ez azonban nem pótolja a hatalmas hiányt. A fiatalok külföldre mennek dolgozni, az iskolaköteles korú gyerekek száma megfeleződött. A hatályos oktatási törvény szerint a román állam nem tart fenn kis létszámú magyar osztályokat, így a gyerekeket vagy távoli falvakba kell vinni a szülőknek, vagy ha helyben akarják taníttatni, akkor román nyelvű osztályokba adják őket. Ez a tendencia különösen a vegyes házasságokban élőknél gyakori. Azok a magyar gyerekek, akik nem járnak magyar óvodába vagy általános iskolába, gyakorlatilag nem is konfirmálnak, teljesen kiesnek a magyar nyelvű közegből. Ezért mondom, hogy a magyar református egyház jövője nálunk az iskolákon múlik.
Nem beszélik a magyar nyelvet azok a fiatalok, akik román osztályokba járnak? Teljesen asszimilálódnak?
Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi. A gyerekek egy idő után már igen nehezen tudják kifejezni magukat magyarul, így aztán nem is használják a nyelvet. Gyakorlatilag azt sem tudjuk, hogy hányan értik a templomban a magyar prédikációt. A közelmúltban egy Hunyad megyei püspöki vizitáción az istentisztelet után azt kérték tőlem a hívek, hogy románul beszéljek hozzájuk. Kérdeztem, hogy akkor mi volt a templomban? És legközelebb majd azt szeretnék, hogy románul prédikáljak? De nem ezt akarták. A magyar szent nyelv a számukra, a templomban szívesen hallgatják, azonban a hétköznapi, civil életben már románul szeretnek kommunikálni.
Nem egyszerű helyzet, amivel szembe kell nézniük.
A mi egyházunk magyar nyelvű, de az embereknek a hivatalokban románul kell beszélni. A vegyes rendezvények mindig a kisebbségi nyelv rovására mennek. Az biztos, hogy egyház mindig lesz, de hogy magyar református egyház lesz-e, ez nagy kérdés.
Mit lehet tenni? Úgy tudom, hogy akár egyetlen gyerekért is küzdenek.
Most még minden erdélyi településen ott vagyunk, a lelkipásztoraink pedig számon tartják a gyerekeket, próbálnak magyar közösségeket formálni. A megtartás egy formája lehet, hogy délutánonként a lelkészek és feleségeik tanítják a gyerekeket a parókián. A mi felelősségünk, hogy elvesznek vagy megmaradnak az atyánk fiai, vagyis rajtunk múlik, hogy lesz-e magyar református egyház. Ha feladjuk a küzdelmet, azt bűnünkként róják majd fel nekünk. Az biztos, hogy megcsappan majd a gyülekezeteink száma, és lesznek települések, amelyek ugyanúgy eltűnnek majd, mint a tatárjárás idején.
Ha jól értem a szavait, a lelkipásztorok magyarságmegtartó szerepe felerősödik, tulajdonképpen rajtuk kívül nincs is igazán más?
Sok településen már csak a lelkész marad az egyedüli magyar értelmiség és az egyház marad az egyedüli magyar szervezet. Nincs magyar iskola, kulturális egyesület, ami magyar, az mind az egyház berkein belül történik. A lelkészeink az utolsó végvári harcosok. Kérdés, hogy fel tudunk-e nőni ezekhez a hatalmas feladatokhoz, hiszen immár a teljes emberért felelünk.
Sokat hallani arról, hogy jók Románia gazdasági mutatói, mit éreznek ebből? Hogyan él most az erdélyi magyarság?
A gazdasági mutatók változása nem érződik egyből kis embereknél. A Székelyföldet Európa legszegényebb régiói között tartják nyilván. Mi soha nem gondolkodtunk magunkról úgy, hogy szegények lennénk, azonban tény, hogy elkerülnek minket a gazdaságélénkítő beruházások, nem épülnek utak, autópályák. Kérdés, hogy ilyen gazdasági háttérrel, meddig tudunk megmaradni, hiszen a fiatalok a jobb megélhetés reményében elmennek. Nemrég voltam Siklódon, ebben a kis magyar faluban 1950-ben még 1800 magyar ember élt, ma pedig 196, közülük pedig csupán 16, aki még nem nyugdíjas. Vagyis ezernyolcszáz ember örökségét kellene átvenni, továbbvinni tizenhatnak.
A lakosság elvándorlásával reálisan számolniuk kell, mi a teendő?
A fiatalok a nagyvárosokba vagy azok agglomerációiba költöznek, a „lelkeink" ott tűnnek el. Az a feladatunk, hogy ott is kövessük, számon tartsuk őket. Újra kell gondolni a városi missziónkat. Nem az a dolgunk, hogy szomorkodjunk a falvak eltűnésén, hanem az, hogy számba vegyük lehetőségeinket, csatasorba állítsuk embereinket, és dolgozzunk a megmaradásunkért.
Két és fél évvel ezelőtt, beiktatása után már beszélgettünk ezekről a feladatokról. Keményebb dió, mint gondolta?
Embert próbáló feladat. Beiktatásomkor még nem láttam teljességében, hogy milyen hihetetlenül gyorsan zajlanak az események. Olyan geopolitikai helyzet alakult ki, ami egyértelműen rontotta az erdélyi magyarság életét. Elég, ha csak a Székely Mikó Kollégium ügyére gondolunk, hiszen a református egyház tulajdonában lévő kollégiumot hosszú pereskedés után ismét elvették az egyháztól. A román bíróság eljárása az ötvenes évek koncepciós pereire emlékeztet, a hatóságok bármit megtesznek, amit eddig nem mertek, ez pedig tiszta politika. A strasbourgi bírósághoz fordultunk.
Mit várnak a strasbourgi döntéstől?
Nincsenek illúzióim, de ez az utolsó esélyünk. Ha van még minimális tisztesség Európában, akkor a javunkra kell dönteniük.
Miért gondolja így?
A fellebbezésünket azért adtuk be, mert megsérült a tulajdonhoz és a tisztességes eljáráshoz való jogunk. Ha az egyház jó volt 1948-ban tulajdonosnak, vajon 2015-ben miért nem jó? Egyszer már a brassói táblabíróság kimondta, hogy a kollégium tulajdonosa a református egyház, de ezt egyszerűen lesöpörték az asztalról. A jogtanácsosunk felmondott, miután ártatlanul elítélték a Mikó-perben közreműködő ügyvédeket. Azt mondta, hogy elkeserítő számára, hogy valaki börtönbe kerülhet csak azért, mert az igazságot képviseli.
Gondolom, nem az a kérdés, hogy eggyel több vagy kevesebb épület van a birtokukban.
Persze, a többségi társadalomnak azt sugallták az ítélettel, hogy az egyház csaló. Ezért is ajánlottam fel az ítélet meghozatalakor, hogy lemondok püspöki tisztemről, mert személyesen is megvádolva éreztem magam. Visszautasítottam a püspöknek járó fizetést is.
Romániában ön az államtól kapja a bérét?
A püspökök az államtól államtitkári fizetést kapnak. Eleve balkáni megoldásnak tartom, hogy az állam jól megfizeti az egyházi vezetőket...
Ön akkor visszautasítja ezt a juttatást?
Igen. Semmilyen juttatást nem kapok a román államtól. Ez morális kérdés.
Egy hipotézis: mi történne akkor, ha Strasbourgban elutasítanák beadványukat, és végleg a román államé lenne a Székely Mikó Kollégium?
Minket nem lehet elkedvetleníteni. Élni akarunk. Építünk másik iskolát. Szeretnénk olyan fiatalságot nevelni, akiknek átadhatjuk az örökségünket.
Fekete Zsuzsa
parokia.hu
2015. július 14.
Az erdélyi magyarok és Székelyföld önrendelkezési törekvéseit mutatták be Brüsszelben
A Régiók Bizottságának brüsszeli székhelyén július 14-én került sor arra a találkozóra, melyet Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke kezdeményezett Markku Markkulával, a Régiók Bizottságának elnökével.
A találkozó annak nyomán jött létre, hogy az EMNT és az SZNT, stratégiai partnerségük keretében, legutóbbi együttes ülésükön közös levélben keresték meg a Régiók Bizottságát. A megbeszélés kiemelt témái voltak: az SZNT európai polgári kezdeményezése a régiók esélyegyenlősége ügyében, valamint a székelyföldi önkormányzatok határozatai az önálló és egységes székelyföldi közigazgatási régió kialakítása tárgyában.
Bevezetőjében Izsák Balázs azt hangsúlyozta, hogy Székelyföld egy olyan uniós szabályozásban érdekelt, amely nem teszi lehetővé a tagállamok számára a demokratikus elvek megkerülését, és nem sérti a régiók esélyegyenlőségét. Székelyföld autonómiája egész Románia érdeke, kár, hogy ezt Bukarest még nem ismerte fel. Felhívta az elnök figyelmét arra, hogy Románia EU-csatlakozása óta Székelyföldnek a román többségű megyékhez viszonyított gazdasági lemaradása megnövekedett, és lényegében egy, az unió kohéziós politikájával ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi. Hangsúlyozta, hogy a régiók gazdasági esélyegyenlősége az európai unió egyik alapértékét, éspedig a kulturális sokszínűséget óvná meg, amennyiben ezt a közösségi jog szavatolná. Ebben nagy szerepe lehetne a Régiók Bizottságának, noha tisztában vagyunk azzal, hogy a testületnek csupán véleményezési, konzultatív hatásköre van az EU viszonylatában – mondotta az SZNT elnöke.
Tőkés László EP-képviselő a romániai közigazgatási tervekre vonatkozóan sajnálattal mutatott rá, hogy a jelek szerint még az egykori kommunista rezsim is nagyvonalúbb volt Székelyfölddel szemben, mint a jelenlegi hatalom, mely a székely megyék közigazgatási önállóságát szándékozik megszüntetni. Előzőleg már a fejlesztési régiók kialakításánál sem tartották tiszteletben Székelyföld történelmi összetartozását, a mostani tervek pedig annál is rosszabbak. Nem csoda, hogy Elzász lakossága is erélyesen tiltakozik a franciaországi közigazgatási átszervezés ellen, mely eme fejlett történelmi régiót kívánja összeolvasztani más elmaradottabb, történelmileg-földrajzilag nem hozzá illő tartományokkal – mondotta erdélyi képviselőnk, majd Izsák Balázzsal együtt azt kérte, hogy a Régiók Bizottsága mind az európai polgári kezdeményezés, mind pedig az önkormányzati határozatok ügyében foglaljon állást.
Szilágyi Zsolt a tavaly novemberi államelnöki kampányban bemutatott programjára utalva azt húzta alá, hogy Romániának egy erősen központosított államigazgatási rendszere van – ezt kellene átalakítani a föderalizmus és az európai önkormányzatiság elvei alapján. A történelmi régiók, ezenképpen Székelyföld is képes volna saját önkormányzását ellátni, sőt az egész ország jobban járna, hogyha a történelmi régiók, az európai haladó gyakorlatnak megfelelően, önálló pénzügyi és döntéshozási illetékességgel rendelkeznének. Bár most mindenki a katalán és a skót helyzetre figyel, az erdélyi magyar autonómiatörekvések valójában megerősítenék térségünk stabilitását, ellenkező esetben viszont csak a meglévő feszültségek növekednének meg.
Markku Markkula megköszönte a tájékoztatást, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa vezetett testület több olyan dokumentumot fogadott el, amely összhangban van az elmondottakkal. Azoknak a korábbi ajánlásoknak a fontosságára hívta fel a figyelmet, melyek hasonló helyzetekre vonatkoznak, és amelyeket intézkedéseik meghozatalakor a tagállamok szem előtt tarthatnak. A jelentéstévők munkájának a fontosságára is kitért, hiszen az általuk elkészített dokumentumok referenciaként szolgálnak más, hasonló témájú dokumentumok elkészítésekor. A Régiók Bizottsága nem mondhatja meg egyik vagy másik tagállam kormányának, hogy milyen intézkedéseket hozzanak, az általános érvényű szabályokat viszont minden tagállamnak tiszteletben kell tartania. Az általa vezetett testület szakértői már a 2020 utáni közösségi kohéziós politika tervein dolgoznak. A történelmi régióknak és a helyi önkormányzatoknak a jövőben mindenképpen nagyobb szerep fog jutni ennek kialakításában – hangsúlyozta a Régiók Bizottságában elnöke. Brüsszel, 2015. július 14.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma
A Régiók Bizottságának brüsszeli székhelyén július 14-én került sor arra a találkozóra, melyet Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke kezdeményezett Markku Markkulával, a Régiók Bizottságának elnökével.
A találkozó annak nyomán jött létre, hogy az EMNT és az SZNT, stratégiai partnerségük keretében, legutóbbi együttes ülésükön közös levélben keresték meg a Régiók Bizottságát. A megbeszélés kiemelt témái voltak: az SZNT európai polgári kezdeményezése a régiók esélyegyenlősége ügyében, valamint a székelyföldi önkormányzatok határozatai az önálló és egységes székelyföldi közigazgatási régió kialakítása tárgyában.
Bevezetőjében Izsák Balázs azt hangsúlyozta, hogy Székelyföld egy olyan uniós szabályozásban érdekelt, amely nem teszi lehetővé a tagállamok számára a demokratikus elvek megkerülését, és nem sérti a régiók esélyegyenlőségét. Székelyföld autonómiája egész Románia érdeke, kár, hogy ezt Bukarest még nem ismerte fel. Felhívta az elnök figyelmét arra, hogy Románia EU-csatlakozása óta Székelyföldnek a román többségű megyékhez viszonyított gazdasági lemaradása megnövekedett, és lényegében egy, az unió kohéziós politikájával ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi. Hangsúlyozta, hogy a régiók gazdasági esélyegyenlősége az európai unió egyik alapértékét, éspedig a kulturális sokszínűséget óvná meg, amennyiben ezt a közösségi jog szavatolná. Ebben nagy szerepe lehetne a Régiók Bizottságának, noha tisztában vagyunk azzal, hogy a testületnek csupán véleményezési, konzultatív hatásköre van az EU viszonylatában – mondotta az SZNT elnöke.
Tőkés László EP-képviselő a romániai közigazgatási tervekre vonatkozóan sajnálattal mutatott rá, hogy a jelek szerint még az egykori kommunista rezsim is nagyvonalúbb volt Székelyfölddel szemben, mint a jelenlegi hatalom, mely a székely megyék közigazgatási önállóságát szándékozik megszüntetni. Előzőleg már a fejlesztési régiók kialakításánál sem tartották tiszteletben Székelyföld történelmi összetartozását, a mostani tervek pedig annál is rosszabbak. Nem csoda, hogy Elzász lakossága is erélyesen tiltakozik a franciaországi közigazgatási átszervezés ellen, mely eme fejlett történelmi régiót kívánja összeolvasztani más elmaradottabb, történelmileg-földrajzilag nem hozzá illő tartományokkal – mondotta erdélyi képviselőnk, majd Izsák Balázzsal együtt azt kérte, hogy a Régiók Bizottsága mind az európai polgári kezdeményezés, mind pedig az önkormányzati határozatok ügyében foglaljon állást.
Szilágyi Zsolt a tavaly novemberi államelnöki kampányban bemutatott programjára utalva azt húzta alá, hogy Romániának egy erősen központosított államigazgatási rendszere van – ezt kellene átalakítani a föderalizmus és az európai önkormányzatiság elvei alapján. A történelmi régiók, ezenképpen Székelyföld is képes volna saját önkormányzását ellátni, sőt az egész ország jobban járna, hogyha a történelmi régiók, az európai haladó gyakorlatnak megfelelően, önálló pénzügyi és döntéshozási illetékességgel rendelkeznének. Bár most mindenki a katalán és a skót helyzetre figyel, az erdélyi magyar autonómiatörekvések valójában megerősítenék térségünk stabilitását, ellenkező esetben viszont csak a meglévő feszültségek növekednének meg.
Markku Markkula megköszönte a tájékoztatást, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa vezetett testület több olyan dokumentumot fogadott el, amely összhangban van az elmondottakkal. Azoknak a korábbi ajánlásoknak a fontosságára hívta fel a figyelmet, melyek hasonló helyzetekre vonatkoznak, és amelyeket intézkedéseik meghozatalakor a tagállamok szem előtt tarthatnak. A jelentéstévők munkájának a fontosságára is kitért, hiszen az általuk elkészített dokumentumok referenciaként szolgálnak más, hasonló témájú dokumentumok elkészítésekor. A Régiók Bizottsága nem mondhatja meg egyik vagy másik tagállam kormányának, hogy milyen intézkedéseket hozzanak, az általános érvényű szabályokat viszont minden tagállamnak tiszteletben kell tartania. Az általa vezetett testület szakértői már a 2020 utáni közösségi kohéziós politika tervein dolgoznak. A történelmi régióknak és a helyi önkormányzatoknak a jövőben mindenképpen nagyobb szerep fog jutni ennek kialakításában – hangsúlyozta a Régiók Bizottságában elnöke. Brüsszel, 2015. július 14.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma
2015. július 14.
Magyar Örökség-tábor Baróton
Savanyú vetrecét, kőlevest is főztek
Július 8–11. között zajlott Baróton, Erdővidék Múzeumának udvarán a második alkalommal megszervezett Magyar Örökség-tábor, melynek egyik nem titkolt célja, hogy az érdeklődők neves előadók révén nyerjenek betekintést népünk régmúlt eseményeinek történéseibe, másrészt, hogy megismerkedjenek egykori magyar népi foglalkozásokkal, mesterségekkel, hagyományokkal. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, ők a táborban játszva szórakozhattak, és szórakozva tanulhattak.
A nyitónap rendezvényeiről már beszámoltunk lapunkban: Erdővidék nagyjairól nyílt kiállítás a múzeum Kászoni Gáspár Termében, melyet Demeter László múzeumigazgató mutatott be, majd délután Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi muzsikus és hangszerkészítő jóvoltából a népzenénk alapjait ismertető műhelymunka zajlott. Az előadások késő délután kezdődtek: Sántha Attila kézdivásárhelyi kutató a székelyeket említő bizánci forrásokról beszélt, dr. Darkó Jenő történész és Kovács J. Attila biológus pedig Benkő József erdővidéki polihisztor munkásságát elevenítette fel.
Csütörtökön Tordai Iluska bibarcfalvi népművész vezetésével és Hoffmann Edit muzeológus közreműködésével kezdődtek a kézműves-foglalkozások: nemcsak gyermekek, felnőttek is körbevették az agyagozóasztalt, türelmük, kitartásuk pedig nem maradt eredmény nélkül. Kisedényeket, dísztárgyakat készítettek a szorgos kezek, mindenki haza is vihette a sajátját.
Ezzel egy időben a budapesti Rumi Tamás segítségével a gyermekek rovásbetűkkel ismerkedhettek, számítógépes játék segítségével is gyakorolva azok jelentését. Az agyagozás pénteken is folytatódott, szombaton pedig a nemezelőké volt a nap, a tevékenységet Egyed Edit tanítónő irányította. Mindemellett szombaton a múzeum udvarán felállított nagy üstben kőlevest főztek a kicsik, ugyanott pénteken savanyú vetrece készült Bágyok Károly és segédei jóvoltából. Mindkét ízletes készítményből kedvükre falatozhattak a látogatók.
A rendezvény zenei programjáról Ségercz Ferenc és barátai mellett a dévai Renaissance együttes is gondoskodott, őket korabeli ruhákban táncolva pénteken láthatta a közönség, de a Budapestről érkezett Pap Endre is külön színfoltja volt a tábornak: nemcsak a hortobágyi gulyáslegényekre emlékeztető kalapjával és bajszával hívta fel magára a figyelmet, de magával hozott hangszereivel is. Távol-keleti készítésű, mongol és kínai citerákat mutatott be, előadásában a magyar és a keleti népek zenéjének párhuzamára világított rá.
Idén is a tábor vendége volt dr. Thiele Ádám kovács, akit a látogatók legtöbbet ezúttal is a tavaly saját kezűleg tapasztott kohó mellett láthattak szorgoskodni. Nélkülözhetetlen kalapjával és napszemüvegével rendíthetetlenül fújtatta több napon át a tüzet, szemléltetve azáltal, hogy miképp is készítették eleink, bő évszázadokkal ezelőtt a számukra oly fontos vasszerszámokat. A művelet érdekessége volt, hogy a megolvasztott vasérc helyből származott, a Barót melletti Katica bányából. Előadásában a damaszkolás technikájáról beszélt, oszlatva a damaszkolt pengék körüli néhány tévhitet is: mint mondta, a damaszkolás szerepe egykor a díszítés volt, ma inkább üzleti funkciója van. A damaszkolt pengéket könnyebben és magasabb áron el lehet adni.
Kovács J. Attila biológus: nemcsak a székely társadalom, az azt körülvevő növények is változnak, és ez nem feltétlenül válik hasznunkra
A szabadegyetem neves előadói idén is a magyarság, a székelység őstörténetének szálait boncolgatták, talán egy kivétellel: a marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon tanító Kovács J. Attila biológus a Székelyföldön is terjedő özönnövényekről értekezett. Az őshonos növényekre, s mint ilyenek, a mezőgazdaságunkra is káros, „özönszerűen” terjedő növényfajokat ismertetett, figyelmeztetve: gazdálkodjunk hagyományosan, de ami fontosabb, ne hagyjuk parlagon földjeinket, hiszen azzal csak a burjánzó fajokat segítjük.
Dr. Czeglédi Katalin nyelvész: a finn–ugor-elméletet „megrendelésre” készítették
Dr. Darkó Jenő, dr. Benkő Mihály, dr. Obrusánszky Borbála történészek, dr. Tallós Emil jogász, Tóth Zoltán Henrik őstörténész, dr. Czeglédi Katalin nyelvész és nem utolsósorban a belgrádi dr. Alexandar Uzelac fiatal történész előadásai azonban már a tábor fő tematikájához kapcsolódtak, mélyítve a hallgatók történelmi ismereteit, vagy éppen újabb gondolatokat, kérdéseket ébresztve bennük, melyekre választ talán a szabadegyetem következő kiadásán kaphatnak majd.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Savanyú vetrecét, kőlevest is főztek
Július 8–11. között zajlott Baróton, Erdővidék Múzeumának udvarán a második alkalommal megszervezett Magyar Örökség-tábor, melynek egyik nem titkolt célja, hogy az érdeklődők neves előadók révén nyerjenek betekintést népünk régmúlt eseményeinek történéseibe, másrészt, hogy megismerkedjenek egykori magyar népi foglalkozásokkal, mesterségekkel, hagyományokkal. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, ők a táborban játszva szórakozhattak, és szórakozva tanulhattak.
A nyitónap rendezvényeiről már beszámoltunk lapunkban: Erdővidék nagyjairól nyílt kiállítás a múzeum Kászoni Gáspár Termében, melyet Demeter László múzeumigazgató mutatott be, majd délután Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi muzsikus és hangszerkészítő jóvoltából a népzenénk alapjait ismertető műhelymunka zajlott. Az előadások késő délután kezdődtek: Sántha Attila kézdivásárhelyi kutató a székelyeket említő bizánci forrásokról beszélt, dr. Darkó Jenő történész és Kovács J. Attila biológus pedig Benkő József erdővidéki polihisztor munkásságát elevenítette fel.
Csütörtökön Tordai Iluska bibarcfalvi népművész vezetésével és Hoffmann Edit muzeológus közreműködésével kezdődtek a kézműves-foglalkozások: nemcsak gyermekek, felnőttek is körbevették az agyagozóasztalt, türelmük, kitartásuk pedig nem maradt eredmény nélkül. Kisedényeket, dísztárgyakat készítettek a szorgos kezek, mindenki haza is vihette a sajátját.
Ezzel egy időben a budapesti Rumi Tamás segítségével a gyermekek rovásbetűkkel ismerkedhettek, számítógépes játék segítségével is gyakorolva azok jelentését. Az agyagozás pénteken is folytatódott, szombaton pedig a nemezelőké volt a nap, a tevékenységet Egyed Edit tanítónő irányította. Mindemellett szombaton a múzeum udvarán felállított nagy üstben kőlevest főztek a kicsik, ugyanott pénteken savanyú vetrece készült Bágyok Károly és segédei jóvoltából. Mindkét ízletes készítményből kedvükre falatozhattak a látogatók.
A rendezvény zenei programjáról Ségercz Ferenc és barátai mellett a dévai Renaissance együttes is gondoskodott, őket korabeli ruhákban táncolva pénteken láthatta a közönség, de a Budapestről érkezett Pap Endre is külön színfoltja volt a tábornak: nemcsak a hortobágyi gulyáslegényekre emlékeztető kalapjával és bajszával hívta fel magára a figyelmet, de magával hozott hangszereivel is. Távol-keleti készítésű, mongol és kínai citerákat mutatott be, előadásában a magyar és a keleti népek zenéjének párhuzamára világított rá.
Idén is a tábor vendége volt dr. Thiele Ádám kovács, akit a látogatók legtöbbet ezúttal is a tavaly saját kezűleg tapasztott kohó mellett láthattak szorgoskodni. Nélkülözhetetlen kalapjával és napszemüvegével rendíthetetlenül fújtatta több napon át a tüzet, szemléltetve azáltal, hogy miképp is készítették eleink, bő évszázadokkal ezelőtt a számukra oly fontos vasszerszámokat. A művelet érdekessége volt, hogy a megolvasztott vasérc helyből származott, a Barót melletti Katica bányából. Előadásában a damaszkolás technikájáról beszélt, oszlatva a damaszkolt pengék körüli néhány tévhitet is: mint mondta, a damaszkolás szerepe egykor a díszítés volt, ma inkább üzleti funkciója van. A damaszkolt pengéket könnyebben és magasabb áron el lehet adni.
Kovács J. Attila biológus: nemcsak a székely társadalom, az azt körülvevő növények is változnak, és ez nem feltétlenül válik hasznunkra
A szabadegyetem neves előadói idén is a magyarság, a székelység őstörténetének szálait boncolgatták, talán egy kivétellel: a marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon tanító Kovács J. Attila biológus a Székelyföldön is terjedő özönnövényekről értekezett. Az őshonos növényekre, s mint ilyenek, a mezőgazdaságunkra is káros, „özönszerűen” terjedő növényfajokat ismertetett, figyelmeztetve: gazdálkodjunk hagyományosan, de ami fontosabb, ne hagyjuk parlagon földjeinket, hiszen azzal csak a burjánzó fajokat segítjük.
Dr. Czeglédi Katalin nyelvész: a finn–ugor-elméletet „megrendelésre” készítették
Dr. Darkó Jenő, dr. Benkő Mihály, dr. Obrusánszky Borbála történészek, dr. Tallós Emil jogász, Tóth Zoltán Henrik őstörténész, dr. Czeglédi Katalin nyelvész és nem utolsósorban a belgrádi dr. Alexandar Uzelac fiatal történész előadásai azonban már a tábor fő tematikájához kapcsolódtak, mélyítve a hallgatók történelmi ismereteit, vagy éppen újabb gondolatokat, kérdéseket ébresztve bennük, melyekre választ talán a szabadegyetem következő kiadásán kaphatnak majd.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 14.
"Neptun 2": mi történik, ha románok és magyarok egy asztalhoz ülnek?
A tavalyi találkozókon a román félnek nem volt különösebb baja az RMDSZ autonómiatervezetével, a kontextussal annál inkább.
2014. júniusában és októberében Brassó pojánán a Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) civil szervezet közvetítésével román-magyar tárgyalások zajlottak az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről. A Neptun 2-ként elhíresült találkozókról részletes blogbejegyzésben számolt be néhány napja Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki már az 1993-as neptuni találkozókról is részletes jegyzőkönyveket írt. A beszélgetéseket Allen Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) egykori vezetője moderálta.
A júniusi kerekasztalon tíz pontot fogalmazott meg Székelyföld jövőjével kapcsolatban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, amelyek közül néggyel – székely zászló, gazdasági fejlődés, kétnyelvűség, etnikai arányosság a közintézményekben – kapcsolatban hangzott el, hogy közvetlen aggodalomra adnak okot. Ezekről bővebben is olvasni lehet Watts bejegyzéseiben.
A székely zászló használata az etnikai identitás szimbólumaként rendkívül érzékeny kérdés a magyar politikai vezetők számára, mind végrehajtás és jogalkalmazás, mind pedig a visszaélések megelőzése terén. A bejegyzés szerint a Román Tudományos Akadémia heraldikai bizottsága és a romániai törvények szerint is a székely zászló jogos és elismert jelkép, és megjelenhet a közintézményeken a román lobogó mellett.
A román lakosságot is be kell vonni a vitába
A vita során elhangzott, hogy a székely zászló problémája a két magyar többségű megye közül Kovászna megyében nyilvánult meg, Hargita megyében nincsenek fennakadások ezzel kapcsolatban. A felek egyetértettek abban, hogy a helyi zászlóhasználatra vonatkozó jog alkalmazását a központi hatóságoknak kellene felügyelniük, hogy elejét vegyék az esetleges visszaéléseknek, amelyek negatívan befolyásolhatják az országos szintű magyar-román kapcsolatokat.
Az összefoglaló azért nem említi név szerint a hozzászólókat, mert a kerekasztal-beszélgetések alapszabálya, hogy a résztvevők nem fedhetik fel egyes hozzászólók kilétét, bár idézni lehet tőlük. A szabály lényege, hogy a résztvevők ne érezzenek megfelelési kényszert a választóik elvárásaival szemben.
A megfogalmazott magyar igények jó része gazdasági jellegű: Székelyföld fejlesztési régió létrehozatala; területi és fiskális autonómia; Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé; Székelyföldön vezessen át autópálya; a kétnyelvűséget az állam finanszírozza. Az egyik román résztvevő azt jósolta, ha a gazdasági elemet sikerül megoldani, akkor az összes többi elem viszonylag gyorsan a helyére kerülhet.
Fontos kérdésként merült fel az autópálya, amelyik összekötné a régiót Románia többi részével és Európával, és amelyiknek építését régóta ígérik, de idáig nem valósult meg. Kiderült, hogy a késedelemnek elsősorban nem etnikai okai vannak - mint hogy attól néhány magyar résztvevő tartott -, hanem az anyagi lehetőségek korlátozottsága. Sőt, elhangzott, hogy már el is készült egy megvalósíthatósági tanulmány, a finanszírozási problémák is megoldódnak, és az építkezés már 2015-ben elkezdődhet.
A kétnyelvűségre vonatkozó kérelem kettős kihívást jelent: egyrészt a kisebbségi nyelv használata biztosítja a nemzeti kisebbség hosszú távú fennmaradását, míg ugyanabban az időben biztosítani kell a többségi nyelven való általános műveltséget, ez a kettő együtt pedig biztosíthatja az integrációt közösségi szinten, és az esélyegyenlőséget egyéni szinten. A bejegyzés szerint ugyanakkor ezeket néha egymásnak ellentmondó céloknak tartják. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezekhez a kihívásokhoz és félelmekhez leginkább érzékenységgel lehet közelíteni, és a párbeszédbe a kisebbségben élő román lakosságot is be kell vonni.
Idegenkednek a magyarok a köztisztviselői állásoktól
A témakör kapcsán konkrét panaszokról is szó esett: hiányzik a finanszírozás a kétnyelvű táblák felszerelésére, nincsenek képzett tolmácsok az igazságszolgáltatásban, valamint hiányoznak a hivatalos kétnyelvű dokumentumok és formanyomtatványok. A központi ellenállásnak és a helyi szeszélyességnek is szerepe lehet abban, hogy a jogalkalmazás komoly hiányosságokat mutat, de a legfőbb probléma ez esetben is az, hogy nem állnak rendelkezésre anyagi források a párhuzamos dokumentáció nyomtatására és a közalkalmazottak kétnyelvű képzésére. A felek egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a kérdésekre, és gyorsítani kell a végrehajtási folyamatot. Több felszólaló szorgalmazta az etnikai arányosság bevezetését az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben. Míg az etnikai összetétel az állami intézményekben tagadhatatlanul figyelmet érdemel, és az etnikai arányosság nemes eszme és gyakorlati cél is egyben, azonban hibás, de legalábbis leegyszerűsítő megközelítés, hogy a jelenlegi aránytalanságok egyedül a diszkriminatív állami/kormányzati politika következményei. Ahogy az egyik magyar résztvevő megjegyezte, általános idegenkedés tapasztalható a magyarok részéről a köztisztviselői állások iránt, ami szintén egyik oka lehet a közszférában tapasztalható aránytalanságnak. A kérdést mélységeiben kell megvitatni - hangzott el.
Az autonómia tekintetében némi vitára is sor került. Az egyik résztvevő, bár elismerte, hogy az autonómia kapcsán ugyan több a megértés, mint korábban, mégis arra panaszkodott, hogy gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A vita során kiviláglott: a magyar politikai vezetők szerint egy sor, a magyar kisebbséget érintő sajátos kérdést kellene ehhez megoldani, és az autonómia feltétele az, hogy ezeknek a konkrét kérdéseknek a megvitatásában és megoldásában egyeztetni lehessen a román tisztviselőkkel. Ha a központi intézmények és tisztségviselők válasz nélkül hagyják ezeket a megkereséseket, a magyar vezetők a saját maguk módján fognak hozzá e kérdések megoldásához – önállóan és elkülönülve –, inkább összhangban az autonómia radikálisabb értelmezéseivel. Bezavar Budapest
Másrészt az autonómia a román elitek számára a végső célt jelenti, és a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy meglehetősen pontatlan kifejezés. Az aggodalmakat az általános precedensek és a történelmi tapasztalat táplálja. A területi autonómia az ország szuverenitása egy részének elvesztését feltételezi, és bármilyen kísérlet az állami szuverenitás korlátozására hagyományos értelemben nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthet - hangzott el.
A júniusi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Anca Spiridon, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PNL részéről: Marius Obreja Lucian - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PMP részéről: Cristian Diaconescu - az FC részéről: Mihai Răzvan Ungureanu - az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Frunda György, Tamás Sándor - az Egyesült Államok nagykövetsége részéről: John McLoon, Laurențiu Ștefan - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Dan Ghibernea, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert
- jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Nicolae Mergeani, Ionas Vladimir
A kérdést még jobban összezavarja Budapest kitartó támogatása a területi autonómia mellett. Egy amerikai résztvevő arra kérdezett rá, hogy az autonómia, mint a magyar célok elérésének gyűjtőfogalma nem-e inkább több riadalmat váltott ki, mint szimpátiát a románok körében, akik közül egyesek számára az autonómia a szeparatizmus egyik szinonimája. Az egyik magyar résztvevő elismerte, hogy vannak pillanatok, amikor Budapest részvétele bonyolítja a dolgokat. Egy román résztvevő ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz szerepet játszott két radikális erdélyi magyar párt létrehozásában is, hogy megtámadja az RMDSZ-t. Ugyanezen felszólaló arról is beszélt, hogy a PSD abból indul ki, hogy az RMDSZ-nek jelen kell lennie a parlamentben, részt kell vállalnia a vitákban, mert ha parlamenten kívül marad, kétségtelenül radikalizálódna. A korábbi PER-tárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy a konkrét, specifikus kérések kezelése könnyebbnek bizonyult, ha azokat leválasztották az autonómia meglehetősen homályos fogalmáról.
Egyszerű a zászlókérdés megoldása
Ugyanakkor az autonómia koncepciónak erőteljes politikai és kulturális vonzereje van, és elismerték, hogy nehéz és hosszú folyamat a márkaátnevezés. A kerekasztal résztvevői nem tudtak konszenzusra jutni az autonómia kapcsán, de úgy gondolták, hasznos lehet arról beszélni, hogy milyen konkrétumok tartoznak ide. Több résztvevő megjegyezte, hogy az 1989 utáni problémákat az etnikai csoportok egymással szemben tanúsított félelme, bizalmatlansága, és a kölcsönös ismeretek hiánya okozta.
Az októberi kerekasztalon jelentős hangsúlyt fektettek a felek álláspontjaik újrafogalmazására, és arra, hogy jobban figyelembe vegyék a másik oldal perspektíváit és álláspontját. A második bogbejegyzés megemlíti, hogy az első kerekasztal óta volt kis előrelépés. Ismét terítékre került a székely zászló ügye, amellyel kapcsolatban az egyik magyar résztvevő amerikai kérdésre elmondta, 2008-ban robbant ki az első vitás ügy, és 2010 óta vált egyre problémásabbá, míg a kétnyelvűség alkalmazása is hasonló cipőben jár. Az egyik magyar résztvevő itt a marosvásárhelyi helyzetre hívta fel a résztvevők figyelmét. Az egyik parlamenti képviselő azt mondta, hogy a zászlókérdés megoldása „egyszerű és egyértelmű”, ha nem is éppen könnyű: Románia minden megyéjének a lobogóját ki lehetne tűzni a parlament épületére. Egy másik képviselő azt javasolta, hogy megoldást jelenthetne, ha törvényileg kötelezővé tennék az önkormányzat, a megye, az EU, a NATO és Románia nemzeti lobogójának kitűzését az összes kormányzati épületre, megyei tanácsi és helyi önkormányzati épületre. A vélekedés szerint ez az intézkedés az ország egész területén megszüntetné a feszültségek forrását az interetnikus kapcsolatokban. Eltérő álláspontok autonómiaügyben
Egy olyan javaslat is elhangzott, miszerint úgy tegyék hivatalos regionális nyelvvé a magyart Székelyföldön, hogy annak jogállása első körben ne legyen egyenlő az államnyelvvel. Ezzel kapcsolatban a román és magyar résztvevők egyetértettek abban, hogy könnyíteni kell az anyanyelvhasználatot a közigazgatási intézményekben és az igazságszolgáltatásban.
A bejegyzés szerint egyedül az autópálya ügyében történt előrelépés a júniusi kerekasztal óta: lezárták a Brassó-Bákó autópálya első szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát, a sztráda finanszírozása bekerült az EU közlekedési fejlesztési tervébe, így brüsszeli források is rendelkezésre állnak. Az egyik román képviselő úgy fogalmazott, hogy ez egy win-win helyzet, a pályát pedig 2018-ra tervezik átadni. Míg a kétnyelvűség, a székely zászló, vagy az autópálya ügyében az álláspontok összeegyeztethetőnek tűntek, addig az autonómia kérdése kapcsán eltérő felfogások jelentkeztek. A magyar fél szerint az EU egyik legnagyobb problémáját jelenleg a nemzeti kisebbségek helyzete jelenti. Az egyik magyar résztvevő az európai nemzeti kisebbségek kapcsán az ukrajnai, skóciai és spanyolországi feszültségeket említette, és a „többségi arroganciáról” valamint a „többség részéről mutatkozó empátiahiányról” beszélt. A magyar oldal álláspontja szerint tiszta megoldást további jogok biztosítása és a teljes autonómia jelenthetne. Ezzel szemben a többségi vezetők szerint az autonómia a területi integritást érintő nemzetbiztonsági probléma.
A résztvevők ugyanakkor a romániai nemzetiségek szerkezeti viszonyait meghatározó nemzetközi szereplőkről is beszélgettek. Több magyar hozzászóló is elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy míg a kilencvenes években úgy tűnt, az EU és a NATO kitüntetett figyelemmel kezelte a kérdést, és kiváló standardokat alakított ki, ám ezek betartatásáról és végrehajtásáról nem rendelkezett.
Terminológiai kérdések
A decentralizáció, a szuverenitás és az autonómia újrafogalmazása kapcsán elhangzott, hogy az egyik legmakacsabb akadály a terminológia. Például az autonómia egyet jelent a függetlenséggel, ami kapcsán már szeparatizmust lehet emlegetni. Hasonló probléma merül fel, amikor a politikai hatalom és döntéshozatal decentralizációját tévesen az állami szuverenitásra vonatkoztatják.
A terminológiai problémák akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor a kerekasztalon az autonómia bevezetéséről, vagy a részleges autonómia lehetőségeiről kezdtek beszélgetni. Az egyik javaslat szerint a szuverenitás egy részét úgy ruházzák át a kisebbségekre, mint ahogy az IMF és az EU kapcsán a román állam hajlandó szuverenitása egy részét feladni: ez egy szerződést feltételezne, amelyben a felek elfogadnak és vállalnak bizonyos kötelezettségeket.
Egy másik javaslattevő pedig az autonómia korlátozott idejű bevezetését javasolta. E szerint érdemes lenne kipróbálni a fiskális autonómiát, és ha három éven belül nem indulna be a növekedés, öt év múlva meg lehetne szüntetni. Igaz, azt is megemlítették, hogy számos olyan nemzetközi jogi álláspont létezik, amely szerint a már egyszer megítélt autonómiát nem lehet visszavonni nemzetközi jogi következmények nélkül. Ugyanakkor a központi hatóságok gyakran ellenállnak a politikai decentralizációnak, mert attól tartanak, hogy az megkönnyítheti az elszakadást.
Az amerikai moderátor itt úgy fogalmazott, hogy osztozik a többi amerikai résztvevő azon véleményével, hogy az érzelmekkel telített fogalmak és a terminológia hátráltathatja a konkrét problémák megvitatását és megoldását. „Kíváncsi vagyok, vajon az autonómia szó használata milyen mértékben jelent akadályt, és mi történne, ha egy átdolgozott formában az egyenlő jogokra helyeznék a hangsúlyt? Van-e lehetőség mindezt taktikailag új keretbe helyezni a közösség igényeinek feláldozása nélkül?” – kérdezte a moderátor.
Rossz volt az időzítés
Elhangzott, hogy bár a 2014-es autonómiatervezet kifinomultabb, mint a korábbi javaslatok, de a körülmények még messze vannak attól, hogy teljesen komolyan lehessen venni addig, amíg minden elemét nem tárgyalták és nem értették meg, és külön-külön nem határoztak azokról. A magyar felszólalók nem zárkóztak el a másik megközelítéstől, az egyik résztvevő úgy fogalmazott, hogy az autonómia projektnek két eleme van: politikai-gazdasági decentralizáció és kisebbségvédelem. Innen nézve pedig lehetséges, hogy a fő kérdésekhez más terminológia felől közelítsenek.
Az októberi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Markó Béla, Tamás Sándor, Borboly Csaba - a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PNL részéről: Alina Gheorghiu, Dan Motreanu, George Scutaru - az Elnöki Hivatal részéről: Mihail Sandu - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu, Dan Tapalaga - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert - jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Ionas Vladimir
A beszélgetés során egy közvélemény-kutatás eredményeire is hivatkoztak, amely szerint a román lakosság 78 százaléka ellenséges az autonómia-projekttel szemben. Allen Kassof ekkor a román résztvevőkhöz fordult, és megkérdezte, hogy ha az autonómiakoncepciónak más neve lenne, elfogadnák? Az egyik román hozzászóló azt mondta, hogy nem is a tartalommal, inkább a kontextussal van probléma.
Mindenekelőtt az, hogy a projektet a választások előtt dobták be a köztudatba, katasztrofális következményekkel járhat, hisz kampánycélokra fogják felhasználni, ami csökkenti a komoly megvitatás esélyét. Továbbá a projekt tematizálása egy olyan nemzetközi politikai környezetben történik, amikor a nacionalizmus és a szélsőséges irányzatok erősödőben vannak, ezért nehéz a románok számára különbséget tenni az ésszerű magyar igények és a magyar kormány agresszív retorikája között, különösen úgy, hogy ez utóbbival van tele a nemzetközi sajtó. Ezért félő, hogy a projekt elindítása nacionalista diskurzust fog provokálni.
Románia ideges Orbán Viktor miatt
Több magyar résztvevő elismerte, hogy az időzítés nem volt ideális, de hozzátették, hogy külső és belső okok is kényszerítően hatottak. „Időközben új pártok alakultak, amelyek nyomást gyakorolnak a teljesítetlen dolgokra koncentrálva. Mivel nincs más felelősségük, radikalizálódtak. Némileg igazuk van, hisz kudarcot vallottunk ezen dolgok gyakorlatba ültetésében” – hangzott el.
„Ha nem sikerül öt éven belül, akkor sokkal radikálisabb politikusok ülhetnek itt” – fogalmaztak. Egy másik azonosított probléma a túlzott etnicizálódás volt, ami kapcsán az egyik román résztvevő megjegyezte, nem gondolták, hogy ilyen kevéssel a második világháború után ismét erőszakkal rajzolják át Európa határait. A Budapest és Moszkva között egyre nyilvánvalóbb energiaügyi, pénzügyi kapcsolat bel- és külpolitikai idegességet szül. „Amikor Orbán a moszkvai szemléletet kezdi el magáénak vallani a határ közelében élő magyarok miatt, akkor Románia ideges lesz” – mondta. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kommunikáció folyamatos akadályt képez a megértésben, ezért javasolták egy román-magyar nyelvű hírportál létrehozását.
A kerekasztal végén általános volt az egyetértés abban, hogy pártszinten jóval bonyolultabb ezekről a dolgokról beszélni, hisz a politikai alakulatok különösen a választási kampányokban nacionalista diskurzusokkal is operálnak. Egy résztvevő megjegyezte, hogy míg a lakosság szintjén alig jelent problémát az együttélés, a politikai elit folyamatosan visszatér a nemzeti/etnikai kártya kijátszásához. A következtetés az volt, hogy meg kell oldani ezt a diszfunkcionális visszafejlődést. Továbbá elhangzott, hogy a következő lépés az interetnikus viszonyokban azon teendők kölcsönös azonosítása, amelyeket még nem teljesítettek.
Volt idő, amikor működtek a dolgok
Meg kell határozni a konkrét problémák listáját, amelyekkel a választások után foglalkozni kell. Ahogy az egyik RMDSZ-es résztvevő még az első kerekasztal alkalmával megjegyezte: a jó intézményi együttműködés alapja 1993-ban kezdődött el, és 2004-ben romlott el. Amíg jól működtek ezek a folyamatok, addig a román többség nem cselekedett a magyar közösség akarata ellenére. Az így keletkező tízéves késés során, amikor már a PER-folyamat nem működött, minden érintett hibás volt. A központi román hatóságok abban, hogy a meglévő jogszabályokat nem alkalmazták és nem tartatták be helyi szinten, az RMDSZ képviselői pedig arról tehetnek, hogy nem sikerült ezeket az érdekeket előremozdítani és teljesíteni, valamint a radikalizáció számára motivációt teremtettek.
Az egyik PER-veterán arról beszélt, hogy 2000 és 2004 között a román hatóságok rendszeresen találkoztak minden, magyarok által is lakott megye kisebbségi vezetőivel, képviselőivel, ám 2004 után ezek az egyeztetések abbamaradtak. Hasonlóképpen 2004 előtt volt egy kijelölt csoport, amelyik minden hétfőn a szenátus alelnökével találkozott, hogy megvitassák a magyar kérdést. Most nincs kijelölt csoport, senki sem követi figyelemmel az eseményeket. Az eredmény nem is lehet más: döntések, esetleg megállapodások születhetnek, de semmi egyéb nem történik.
Folytatnák A kiszámítható folyamathoz következetes és gyakori találkozók szükségesek, valamint egy közös munkacsoportot is létre kell hozni a végrehajtás ellenőrzése céljából, első lépésként pedig el kell fogadni egy közös listát a lehetséges célokról. Egy magyar PER-veterán megjegyezte, hogy bár a radikalizmus és a szélsőségesség problémát jelentenek, a résztvevők hálásak lehetnek, hogy a román és magyar nemzetiségű politikusok megmutatták, „bölcsen együtt tudnak működni a parlamentben és a kormányban”. Szerinte a szolidaritás tekintetében nincs nagy különbség a román nemzeti érdek és a romániai magyar nemzeti érdek között. Továbbá a román hatóságoknak és magyar kollégáiknak proaktívan és közösen kell hozzáállniuk a regionalizmus és az anyanyelvhasználat kérdésköréhez.
Allen Kassof szerint Románia nagy előnye, hogy a felek hajlandóak beszélni egymással, és ez alatt a folyamat alatt nagy tapasztalat halmozódott fel. Úgy vélte, további előnynek számít, hogy a két fél közötti problémákat a múltban is megoldották, függetlenül attól, hogy azok mennyire tűntek kezelhetetlennek. „A szomszédos Magyarország mindig is bonyolító tényező lesz, de most különösen kellemetlen, mivel virulens nacionalizmusa hatással van a kétoldalú kapcsolatokra. Bizonyos szempontból a romániai magyaroknak meg kell birkózniuk a budapesti nyomással és azzal az elvárással, hogy felelős román állampolgárként számítanak rájuk” – mondta a narrátor.
Szerinte ugyanakkor a helyi lakosokra is felelősség hárul, hogy saját megközelítéseket és megoldásokat dolgozzanak ki. Budapest hirdetheti a saját érdekeit, de ez még mindig a romániai magyarok problémája, mert ők élnek itt. Kassof hangsúlyozta: ha az eddigi tapasztalatok útmutatóként szolgálnak, akkor adott lehet egy nem tökéletes, de működőképes következtetés, csakúgy, mint korábban, vita és párbeszéd útján. Ők segítenek. A résztvevők mindkét oldalról úgy vélték, épp ideje volt újraindítani hosszú időszak után a párbeszédet, és egyetértettek, hogy a 2016-os választások után a lehető legrövidebb időn belül újabb kerekasztalt kell összehívni.
S.I.
Transindex.ro
A tavalyi találkozókon a román félnek nem volt különösebb baja az RMDSZ autonómiatervezetével, a kontextussal annál inkább.
2014. júniusában és októberében Brassó pojánán a Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) civil szervezet közvetítésével román-magyar tárgyalások zajlottak az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről. A Neptun 2-ként elhíresült találkozókról részletes blogbejegyzésben számolt be néhány napja Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki már az 1993-as neptuni találkozókról is részletes jegyzőkönyveket írt. A beszélgetéseket Allen Kassof, a Project on Ethnic Relations (PER) egykori vezetője moderálta.
A júniusi kerekasztalon tíz pontot fogalmazott meg Székelyföld jövőjével kapcsolatban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, amelyek közül néggyel – székely zászló, gazdasági fejlődés, kétnyelvűség, etnikai arányosság a közintézményekben – kapcsolatban hangzott el, hogy közvetlen aggodalomra adnak okot. Ezekről bővebben is olvasni lehet Watts bejegyzéseiben.
A székely zászló használata az etnikai identitás szimbólumaként rendkívül érzékeny kérdés a magyar politikai vezetők számára, mind végrehajtás és jogalkalmazás, mind pedig a visszaélések megelőzése terén. A bejegyzés szerint a Román Tudományos Akadémia heraldikai bizottsága és a romániai törvények szerint is a székely zászló jogos és elismert jelkép, és megjelenhet a közintézményeken a román lobogó mellett.
A román lakosságot is be kell vonni a vitába
A vita során elhangzott, hogy a székely zászló problémája a két magyar többségű megye közül Kovászna megyében nyilvánult meg, Hargita megyében nincsenek fennakadások ezzel kapcsolatban. A felek egyetértettek abban, hogy a helyi zászlóhasználatra vonatkozó jog alkalmazását a központi hatóságoknak kellene felügyelniük, hogy elejét vegyék az esetleges visszaéléseknek, amelyek negatívan befolyásolhatják az országos szintű magyar-román kapcsolatokat.
Az összefoglaló azért nem említi név szerint a hozzászólókat, mert a kerekasztal-beszélgetések alapszabálya, hogy a résztvevők nem fedhetik fel egyes hozzászólók kilétét, bár idézni lehet tőlük. A szabály lényege, hogy a résztvevők ne érezzenek megfelelési kényszert a választóik elvárásaival szemben.
A megfogalmazott magyar igények jó része gazdasági jellegű: Székelyföld fejlesztési régió létrehozatala; területi és fiskális autonómia; Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé; Székelyföldön vezessen át autópálya; a kétnyelvűséget az állam finanszírozza. Az egyik román résztvevő azt jósolta, ha a gazdasági elemet sikerül megoldani, akkor az összes többi elem viszonylag gyorsan a helyére kerülhet.
Fontos kérdésként merült fel az autópálya, amelyik összekötné a régiót Románia többi részével és Európával, és amelyiknek építését régóta ígérik, de idáig nem valósult meg. Kiderült, hogy a késedelemnek elsősorban nem etnikai okai vannak - mint hogy attól néhány magyar résztvevő tartott -, hanem az anyagi lehetőségek korlátozottsága. Sőt, elhangzott, hogy már el is készült egy megvalósíthatósági tanulmány, a finanszírozási problémák is megoldódnak, és az építkezés már 2015-ben elkezdődhet.
A kétnyelvűségre vonatkozó kérelem kettős kihívást jelent: egyrészt a kisebbségi nyelv használata biztosítja a nemzeti kisebbség hosszú távú fennmaradását, míg ugyanabban az időben biztosítani kell a többségi nyelven való általános műveltséget, ez a kettő együtt pedig biztosíthatja az integrációt közösségi szinten, és az esélyegyenlőséget egyéni szinten. A bejegyzés szerint ugyanakkor ezeket néha egymásnak ellentmondó céloknak tartják. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ezekhez a kihívásokhoz és félelmekhez leginkább érzékenységgel lehet közelíteni, és a párbeszédbe a kisebbségben élő román lakosságot is be kell vonni.
Idegenkednek a magyarok a köztisztviselői állásoktól
A témakör kapcsán konkrét panaszokról is szó esett: hiányzik a finanszírozás a kétnyelvű táblák felszerelésére, nincsenek képzett tolmácsok az igazságszolgáltatásban, valamint hiányoznak a hivatalos kétnyelvű dokumentumok és formanyomtatványok. A központi ellenállásnak és a helyi szeszélyességnek is szerepe lehet abban, hogy a jogalkalmazás komoly hiányosságokat mutat, de a legfőbb probléma ez esetben is az, hogy nem állnak rendelkezésre anyagi források a párhuzamos dokumentáció nyomtatására és a közalkalmazottak kétnyelvű képzésére. A felek egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani ezekre a kérdésekre, és gyorsítani kell a végrehajtási folyamatot. Több felszólaló szorgalmazta az etnikai arányosság bevezetését az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben. Míg az etnikai összetétel az állami intézményekben tagadhatatlanul figyelmet érdemel, és az etnikai arányosság nemes eszme és gyakorlati cél is egyben, azonban hibás, de legalábbis leegyszerűsítő megközelítés, hogy a jelenlegi aránytalanságok egyedül a diszkriminatív állami/kormányzati politika következményei. Ahogy az egyik magyar résztvevő megjegyezte, általános idegenkedés tapasztalható a magyarok részéről a köztisztviselői állások iránt, ami szintén egyik oka lehet a közszférában tapasztalható aránytalanságnak. A kérdést mélységeiben kell megvitatni - hangzott el.
Az autonómia tekintetében némi vitára is sor került. Az egyik résztvevő, bár elismerte, hogy az autonómia kapcsán ugyan több a megértés, mint korábban, mégis arra panaszkodott, hogy gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A vita során kiviláglott: a magyar politikai vezetők szerint egy sor, a magyar kisebbséget érintő sajátos kérdést kellene ehhez megoldani, és az autonómia feltétele az, hogy ezeknek a konkrét kérdéseknek a megvitatásában és megoldásában egyeztetni lehessen a román tisztviselőkkel. Ha a központi intézmények és tisztségviselők válasz nélkül hagyják ezeket a megkereséseket, a magyar vezetők a saját maguk módján fognak hozzá e kérdések megoldásához – önállóan és elkülönülve –, inkább összhangban az autonómia radikálisabb értelmezéseivel. Bezavar Budapest
Másrészt az autonómia a román elitek számára a végső célt jelenti, és a résztvevők közül többen is megjegyezték, hogy meglehetősen pontatlan kifejezés. Az aggodalmakat az általános precedensek és a történelmi tapasztalat táplálja. A területi autonómia az ország szuverenitása egy részének elvesztését feltételezi, és bármilyen kísérlet az állami szuverenitás korlátozására hagyományos értelemben nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthet - hangzott el.
A júniusi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Anca Spiridon, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PNL részéről: Marius Obreja Lucian - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PMP részéről: Cristian Diaconescu - az FC részéről: Mihai Răzvan Ungureanu - az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Frunda György, Tamás Sándor - az Egyesült Államok nagykövetsége részéről: John McLoon, Laurențiu Ștefan - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Dan Ghibernea, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert
- jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Nicolae Mergeani, Ionas Vladimir
A kérdést még jobban összezavarja Budapest kitartó támogatása a területi autonómia mellett. Egy amerikai résztvevő arra kérdezett rá, hogy az autonómia, mint a magyar célok elérésének gyűjtőfogalma nem-e inkább több riadalmat váltott ki, mint szimpátiát a románok körében, akik közül egyesek számára az autonómia a szeparatizmus egyik szinonimája. Az egyik magyar résztvevő elismerte, hogy vannak pillanatok, amikor Budapest részvétele bonyolítja a dolgokat. Egy román résztvevő ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz szerepet játszott két radikális erdélyi magyar párt létrehozásában is, hogy megtámadja az RMDSZ-t. Ugyanezen felszólaló arról is beszélt, hogy a PSD abból indul ki, hogy az RMDSZ-nek jelen kell lennie a parlamentben, részt kell vállalnia a vitákban, mert ha parlamenten kívül marad, kétségtelenül radikalizálódna. A korábbi PER-tárgyalások tapasztalatai azt mutatják, hogy a konkrét, specifikus kérések kezelése könnyebbnek bizonyult, ha azokat leválasztották az autonómia meglehetősen homályos fogalmáról.
Egyszerű a zászlókérdés megoldása
Ugyanakkor az autonómia koncepciónak erőteljes politikai és kulturális vonzereje van, és elismerték, hogy nehéz és hosszú folyamat a márkaátnevezés. A kerekasztal résztvevői nem tudtak konszenzusra jutni az autonómia kapcsán, de úgy gondolták, hasznos lehet arról beszélni, hogy milyen konkrétumok tartoznak ide. Több résztvevő megjegyezte, hogy az 1989 utáni problémákat az etnikai csoportok egymással szemben tanúsított félelme, bizalmatlansága, és a kölcsönös ismeretek hiánya okozta.
Az októberi kerekasztalon jelentős hangsúlyt fektettek a felek álláspontjaik újrafogalmazására, és arra, hogy jobban figyelembe vegyék a másik oldal perspektíváit és álláspontját. A második bogbejegyzés megemlíti, hogy az első kerekasztal óta volt kis előrelépés. Ismét terítékre került a székely zászló ügye, amellyel kapcsolatban az egyik magyar résztvevő amerikai kérdésre elmondta, 2008-ban robbant ki az első vitás ügy, és 2010 óta vált egyre problémásabbá, míg a kétnyelvűség alkalmazása is hasonló cipőben jár. Az egyik magyar résztvevő itt a marosvásárhelyi helyzetre hívta fel a résztvevők figyelmét. Az egyik parlamenti képviselő azt mondta, hogy a zászlókérdés megoldása „egyszerű és egyértelmű”, ha nem is éppen könnyű: Románia minden megyéjének a lobogóját ki lehetne tűzni a parlament épületére. Egy másik képviselő azt javasolta, hogy megoldást jelenthetne, ha törvényileg kötelezővé tennék az önkormányzat, a megye, az EU, a NATO és Románia nemzeti lobogójának kitűzését az összes kormányzati épületre, megyei tanácsi és helyi önkormányzati épületre. A vélekedés szerint ez az intézkedés az ország egész területén megszüntetné a feszültségek forrását az interetnikus kapcsolatokban. Eltérő álláspontok autonómiaügyben
Egy olyan javaslat is elhangzott, miszerint úgy tegyék hivatalos regionális nyelvvé a magyart Székelyföldön, hogy annak jogállása első körben ne legyen egyenlő az államnyelvvel. Ezzel kapcsolatban a román és magyar résztvevők egyetértettek abban, hogy könnyíteni kell az anyanyelvhasználatot a közigazgatási intézményekben és az igazságszolgáltatásban.
A bejegyzés szerint egyedül az autópálya ügyében történt előrelépés a júniusi kerekasztal óta: lezárták a Brassó-Bákó autópálya első szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát, a sztráda finanszírozása bekerült az EU közlekedési fejlesztési tervébe, így brüsszeli források is rendelkezésre állnak. Az egyik román képviselő úgy fogalmazott, hogy ez egy win-win helyzet, a pályát pedig 2018-ra tervezik átadni. Míg a kétnyelvűség, a székely zászló, vagy az autópálya ügyében az álláspontok összeegyeztethetőnek tűntek, addig az autonómia kérdése kapcsán eltérő felfogások jelentkeztek. A magyar fél szerint az EU egyik legnagyobb problémáját jelenleg a nemzeti kisebbségek helyzete jelenti. Az egyik magyar résztvevő az európai nemzeti kisebbségek kapcsán az ukrajnai, skóciai és spanyolországi feszültségeket említette, és a „többségi arroganciáról” valamint a „többség részéről mutatkozó empátiahiányról” beszélt. A magyar oldal álláspontja szerint tiszta megoldást további jogok biztosítása és a teljes autonómia jelenthetne. Ezzel szemben a többségi vezetők szerint az autonómia a területi integritást érintő nemzetbiztonsági probléma.
A résztvevők ugyanakkor a romániai nemzetiségek szerkezeti viszonyait meghatározó nemzetközi szereplőkről is beszélgettek. Több magyar hozzászóló is elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy míg a kilencvenes években úgy tűnt, az EU és a NATO kitüntetett figyelemmel kezelte a kérdést, és kiváló standardokat alakított ki, ám ezek betartatásáról és végrehajtásáról nem rendelkezett.
Terminológiai kérdések
A decentralizáció, a szuverenitás és az autonómia újrafogalmazása kapcsán elhangzott, hogy az egyik legmakacsabb akadály a terminológia. Például az autonómia egyet jelent a függetlenséggel, ami kapcsán már szeparatizmust lehet emlegetni. Hasonló probléma merül fel, amikor a politikai hatalom és döntéshozatal decentralizációját tévesen az állami szuverenitásra vonatkoztatják.
A terminológiai problémák akkor váltak nyilvánvalóvá, amikor a kerekasztalon az autonómia bevezetéséről, vagy a részleges autonómia lehetőségeiről kezdtek beszélgetni. Az egyik javaslat szerint a szuverenitás egy részét úgy ruházzák át a kisebbségekre, mint ahogy az IMF és az EU kapcsán a román állam hajlandó szuverenitása egy részét feladni: ez egy szerződést feltételezne, amelyben a felek elfogadnak és vállalnak bizonyos kötelezettségeket.
Egy másik javaslattevő pedig az autonómia korlátozott idejű bevezetését javasolta. E szerint érdemes lenne kipróbálni a fiskális autonómiát, és ha három éven belül nem indulna be a növekedés, öt év múlva meg lehetne szüntetni. Igaz, azt is megemlítették, hogy számos olyan nemzetközi jogi álláspont létezik, amely szerint a már egyszer megítélt autonómiát nem lehet visszavonni nemzetközi jogi következmények nélkül. Ugyanakkor a központi hatóságok gyakran ellenállnak a politikai decentralizációnak, mert attól tartanak, hogy az megkönnyítheti az elszakadást.
Az amerikai moderátor itt úgy fogalmazott, hogy osztozik a többi amerikai résztvevő azon véleményével, hogy az érzelmekkel telített fogalmak és a terminológia hátráltathatja a konkrét problémák megvitatását és megoldását. „Kíváncsi vagyok, vajon az autonómia szó használata milyen mértékben jelent akadályt, és mi történne, ha egy átdolgozott formában az egyenlő jogokra helyeznék a hangsúlyt? Van-e lehetőség mindezt taktikailag új keretbe helyezni a közösség igényeinek feláldozása nélkül?” – kérdezte a moderátor.
Rossz volt az időzítés
Elhangzott, hogy bár a 2014-es autonómiatervezet kifinomultabb, mint a korábbi javaslatok, de a körülmények még messze vannak attól, hogy teljesen komolyan lehessen venni addig, amíg minden elemét nem tárgyalták és nem értették meg, és külön-külön nem határoztak azokról. A magyar felszólalók nem zárkóztak el a másik megközelítéstől, az egyik résztvevő úgy fogalmazott, hogy az autonómia projektnek két eleme van: politikai-gazdasági decentralizáció és kisebbségvédelem. Innen nézve pedig lehetséges, hogy a fő kérdésekhez más terminológia felől közelítsenek.
Az októberi találkozón résztvevők és megfigyelők:
- az RMDSZ részéről: Antal Árpád András, Tánczos Barna, Benkő Erika, Borbély László, Markó Béla, Tamás Sándor, Borboly Csaba - a PSD részéről: Viorel Hrebenciuc, Georgian Pop, Angel Tîlvar, Ionuț Vulpescu, Valeriu Zgonea - a PDL részéről: Alexandru Nazare, Andreea Paul - a PNL részéről: Alina Gheorghiu, Dan Motreanu, George Scutaru - az Elnöki Hivatal részéről: Mihail Sandu - a civil társadalom részéről: Ambrus Attila, Emil Hurezeanu, Marius Pieleanu, Dan Tapalaga - moderátorok: Allen Kassof, Jonathan Rickert - jelentéstevő: Larry Watts - szervezők: Ionas Vladimir
A beszélgetés során egy közvélemény-kutatás eredményeire is hivatkoztak, amely szerint a román lakosság 78 százaléka ellenséges az autonómia-projekttel szemben. Allen Kassof ekkor a román résztvevőkhöz fordult, és megkérdezte, hogy ha az autonómiakoncepciónak más neve lenne, elfogadnák? Az egyik román hozzászóló azt mondta, hogy nem is a tartalommal, inkább a kontextussal van probléma.
Mindenekelőtt az, hogy a projektet a választások előtt dobták be a köztudatba, katasztrofális következményekkel járhat, hisz kampánycélokra fogják felhasználni, ami csökkenti a komoly megvitatás esélyét. Továbbá a projekt tematizálása egy olyan nemzetközi politikai környezetben történik, amikor a nacionalizmus és a szélsőséges irányzatok erősödőben vannak, ezért nehéz a románok számára különbséget tenni az ésszerű magyar igények és a magyar kormány agresszív retorikája között, különösen úgy, hogy ez utóbbival van tele a nemzetközi sajtó. Ezért félő, hogy a projekt elindítása nacionalista diskurzust fog provokálni.
Románia ideges Orbán Viktor miatt
Több magyar résztvevő elismerte, hogy az időzítés nem volt ideális, de hozzátették, hogy külső és belső okok is kényszerítően hatottak. „Időközben új pártok alakultak, amelyek nyomást gyakorolnak a teljesítetlen dolgokra koncentrálva. Mivel nincs más felelősségük, radikalizálódtak. Némileg igazuk van, hisz kudarcot vallottunk ezen dolgok gyakorlatba ültetésében” – hangzott el.
„Ha nem sikerül öt éven belül, akkor sokkal radikálisabb politikusok ülhetnek itt” – fogalmaztak. Egy másik azonosított probléma a túlzott etnicizálódás volt, ami kapcsán az egyik román résztvevő megjegyezte, nem gondolták, hogy ilyen kevéssel a második világháború után ismét erőszakkal rajzolják át Európa határait. A Budapest és Moszkva között egyre nyilvánvalóbb energiaügyi, pénzügyi kapcsolat bel- és külpolitikai idegességet szül. „Amikor Orbán a moszkvai szemléletet kezdi el magáénak vallani a határ közelében élő magyarok miatt, akkor Románia ideges lesz” – mondta. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kommunikáció folyamatos akadályt képez a megértésben, ezért javasolták egy román-magyar nyelvű hírportál létrehozását.
A kerekasztal végén általános volt az egyetértés abban, hogy pártszinten jóval bonyolultabb ezekről a dolgokról beszélni, hisz a politikai alakulatok különösen a választási kampányokban nacionalista diskurzusokkal is operálnak. Egy résztvevő megjegyezte, hogy míg a lakosság szintjén alig jelent problémát az együttélés, a politikai elit folyamatosan visszatér a nemzeti/etnikai kártya kijátszásához. A következtetés az volt, hogy meg kell oldani ezt a diszfunkcionális visszafejlődést. Továbbá elhangzott, hogy a következő lépés az interetnikus viszonyokban azon teendők kölcsönös azonosítása, amelyeket még nem teljesítettek.
Volt idő, amikor működtek a dolgok
Meg kell határozni a konkrét problémák listáját, amelyekkel a választások után foglalkozni kell. Ahogy az egyik RMDSZ-es résztvevő még az első kerekasztal alkalmával megjegyezte: a jó intézményi együttműködés alapja 1993-ban kezdődött el, és 2004-ben romlott el. Amíg jól működtek ezek a folyamatok, addig a román többség nem cselekedett a magyar közösség akarata ellenére. Az így keletkező tízéves késés során, amikor már a PER-folyamat nem működött, minden érintett hibás volt. A központi román hatóságok abban, hogy a meglévő jogszabályokat nem alkalmazták és nem tartatták be helyi szinten, az RMDSZ képviselői pedig arról tehetnek, hogy nem sikerült ezeket az érdekeket előremozdítani és teljesíteni, valamint a radikalizáció számára motivációt teremtettek.
Az egyik PER-veterán arról beszélt, hogy 2000 és 2004 között a román hatóságok rendszeresen találkoztak minden, magyarok által is lakott megye kisebbségi vezetőivel, képviselőivel, ám 2004 után ezek az egyeztetések abbamaradtak. Hasonlóképpen 2004 előtt volt egy kijelölt csoport, amelyik minden hétfőn a szenátus alelnökével találkozott, hogy megvitassák a magyar kérdést. Most nincs kijelölt csoport, senki sem követi figyelemmel az eseményeket. Az eredmény nem is lehet más: döntések, esetleg megállapodások születhetnek, de semmi egyéb nem történik.
Folytatnák A kiszámítható folyamathoz következetes és gyakori találkozók szükségesek, valamint egy közös munkacsoportot is létre kell hozni a végrehajtás ellenőrzése céljából, első lépésként pedig el kell fogadni egy közös listát a lehetséges célokról. Egy magyar PER-veterán megjegyezte, hogy bár a radikalizmus és a szélsőségesség problémát jelentenek, a résztvevők hálásak lehetnek, hogy a román és magyar nemzetiségű politikusok megmutatták, „bölcsen együtt tudnak működni a parlamentben és a kormányban”. Szerinte a szolidaritás tekintetében nincs nagy különbség a román nemzeti érdek és a romániai magyar nemzeti érdek között. Továbbá a román hatóságoknak és magyar kollégáiknak proaktívan és közösen kell hozzáállniuk a regionalizmus és az anyanyelvhasználat kérdésköréhez.
Allen Kassof szerint Románia nagy előnye, hogy a felek hajlandóak beszélni egymással, és ez alatt a folyamat alatt nagy tapasztalat halmozódott fel. Úgy vélte, további előnynek számít, hogy a két fél közötti problémákat a múltban is megoldották, függetlenül attól, hogy azok mennyire tűntek kezelhetetlennek. „A szomszédos Magyarország mindig is bonyolító tényező lesz, de most különösen kellemetlen, mivel virulens nacionalizmusa hatással van a kétoldalú kapcsolatokra. Bizonyos szempontból a romániai magyaroknak meg kell birkózniuk a budapesti nyomással és azzal az elvárással, hogy felelős román állampolgárként számítanak rájuk” – mondta a narrátor.
Szerinte ugyanakkor a helyi lakosokra is felelősség hárul, hogy saját megközelítéseket és megoldásokat dolgozzanak ki. Budapest hirdetheti a saját érdekeit, de ez még mindig a romániai magyarok problémája, mert ők élnek itt. Kassof hangsúlyozta: ha az eddigi tapasztalatok útmutatóként szolgálnak, akkor adott lehet egy nem tökéletes, de működőképes következtetés, csakúgy, mint korábban, vita és párbeszéd útján. Ők segítenek. A résztvevők mindkét oldalról úgy vélték, épp ideje volt újraindítani hosszú időszak után a párbeszédet, és egyetértettek, hogy a 2016-os választások után a lehető legrövidebb időn belül újabb kerekasztalt kell összehívni.
S.I.
Transindex.ro
2015. július 15.
Miért jelentkeznek a székely fiatalok az idegenlégióba? Már kutatják
A légióskodás mára társadalmi jelenséggé vált Székelyföldön, ami túlmutat az egyszerű kalandvágyon. De tényleg gyergyói a többség?
A vélekedés szerint a Gyergyói-medence adja a legtöbb székelyföldi idegenlégióst, akiknek megítélése finoman szólva is vegyes. Nevezték már őket bűnözőknek, hétpróbás gazembereknek és bajkeverőknek, és olyanok is vannak, akik hősökként tekintenek rájuk. Az idegenlégiósokról alkotott képtől függetlenül a jelenség annyira ismert, hogy a legtöbb embernek van véleménye ezzel kapcsolatban. A meggyőződések közös pontja, hogy nagyon kevés valódi és releváns információra épülnek, ezért főleg sztereotípiákkal operálnak. Az elmúlt időszakban azonban több olyan kezdeményezés is történt, amelynek során egykori légiósok álltak a nyilvánosság elé, beszéltek múltjukról, az idegenlégióban eltöltött évekről, hozzájárulva ezzel a légiósokról és a légiós életről alkotott társadalmi kép megváltoztatásához. De mi a valóság?
Vannak olyan számadatok, amelyek alátámasztják azt a vélekedést, hogy a legtöbb székelyföldi idegenlégiós gyergyói származású lenne? Eddig senki nem fogalmazta meg ezeket a kérdéseket a tudományosság igényével, ám a jövőben ez is változni fog: hamarosan Székelyek a Francia Idegenlégióban. Zsoldosok és/vagy vendégmunkások? címmel jelenik meg egy tanulmány egy frissen induló tudományos ismeretterjesztő folyóiratban, a Gyergyói Szemle első számában. A téma kapcsán Dániel Botond szociológust, a BBTE oktatóját, a tanulmány társzerzőjét kérdeztük.
Társadalmi méreteket öltött a jelenség
Akár gyergyói, akár más székelyföldi idegenlégiósokkal készültinterjúkat, beszámolókat olvasunk, szinte mindannyian kiemelik, hogy a legtöbb székelyföldi idegenlégiós Gyergyóból származik. A hétköznapi tapasztalatok is ezt mutatják: ott szinte mindenkinek van szomszédja, ismerőse vagy rokona a légióban.
„Pontos adataink nincsenek a székelyföldi születésű idegenlégiósok számáról, viszont egy rövid előkutatás alkalmával, közösségi oldalak segítségével, 23 Gyergyó-medencei aktív vagy leszerelt idegenlégióst találtunk, közöttük testvérpárokat, unokatestvéreket, iskolatársakat” – mondta a szociológus. A székelyföldi fiatalok idegenlégióba való jelentkezése mondhatni trendszerűvé vált, és számos fiatal nem pusztán kalandvágyból jelentkezik, hanem karrierlehetőségként is tekint a légióra. Kijelenthető, hogy itt egy társadalmi jelenségről van szó? – tettük fel a kérdést.
A zsoldos hadsereg és a hivatásos katonaság már az ókorban is létező társadalmi jelenség volt, és a francia idegenlégió is már több mint 180 éve része a francia társadalomnak, de sok más ország társadalmának is. Olyan társadalmi jelenség, amely különböző mértékben kötődik több érintett társadalom gazdasági, politikai és erkölcsi viszonyaihoz, valamint hatást gyakorol azokra – magyarázta a szakember.
„Számunkra a legfontosabb kérdés természetesen az, hogy milyen a mi érintettségünk, miért fontos székely-magyar kontextusban a francia idegenlégióról beszélni? A válasz, hogy pontosan azért, mert a rendszerváltás után nagyon sok székelyföldi fiatalnak felkeltette az érdeklődését a légió, évről-évre egyre többen jelentkeztek, így társadalmunk számára a légió lassan több lett irodalmi olvasmánynál, ismerősök, rokonok közvetlen élettapasztalatává, és általuk a mi közvetett élettapasztalatunkká is vált. Az idegenlégióba való jelentkezés most már Székelyföldön is társadalmi jelenséggé vált” – fogalmazott. A jelenségre való felhívás a cél
Hozzátette, hogy az újonnan induló Gyergyói Szemle tudományos ismeretterjesztő folyóirat első számában megjelenő tanulmány annak apropóján jelenik meg, hogy a folyóirat tematikus lapszámokkal jelentkezik, az első szám témája pedig az első világháborúra való emlékezés jegyében a háború, harc, katonáskodás.
„Szociológusként már nehéz az első világháborúról írni, ezért kerestünk egy olyan katonáskodással kapcsolatos témát, amely napjainkban érinti a székelyeket. Így találtuk meg a székely idegenlégiósokat. Nem szakterületünk az idegenlégió, jómagam az erdélyi magyar szociális tevékenységű, nonprofit szervezeteket kutatom, ezért csak szakmai kíváncsiság hajtott a téma fele. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a jelenségre és kérdéseket, témákat ajánljunk további vizsgálódásokra” – mondta.
A francia idegenlégió (franciául: Légion étrangère) olyan elit katonai alakulat a francia hadseregen belül, amelyben francia lobogó alatt, francia egyenruhában, francia tisztek vezényletével főleg idegen, azaz más nemzetiségű katonák szolgálnak. A francia idegenlégió felállításáról szóló királyi rendeletet Lajos Fülöp írta alá 1831. március 10-én. Kilenc ezredből és egy kisegítő alakulatból áll, főhadiszállása Aubagne-ban található. Jelmondatai: „Legio Patria Nostra”, „Honneur et Fidélité”, „Marche ou crève”.
A légiós kezdő fizetése 1043 euró, 10 hónap szolgálat után szolgálati helytől függően, havonta minimum 1205 eurót kap, de például, aki a 13. könnyűdandárnál szolgál az Egyesült Arab Emírségekben, az havi 3500 eurót is megkereshet egy év után. Az illetmény a rangszerzéssel és a szolgálati évek számával egyenes arányban nő, 15 év szolgálat után, adott esetben külföldön is folyósított nyugdíjat kap a leszerelt légiós. Az idegenlégióban közel 8000 katona - közülük több mint 400 tiszt, 1741 altiszt és 5500 légiós 136 országból - esküdt fel Franciaországra.
A tanulmány az idegenlégióba való jelentkezést, mint életstratégiát az ifjúsági korszakváltás jelenségével, a fiatalkori pályaválasztási döntésekkel, a nemzetközi migrációval és a külföldi munkavállalással összefüggésben vizsgálja. E kapcsán olyan kérdéseket fogalmaz meg, mint: Az idegenlégióba való belépésről szóló döntést, milyen tényezők határozzák meg? Tudatos munkavállalási döntésről van-e szó vagy kalandvágyról? Tekinthető-e az idegenlégióba való jelentkezés külföldi vendégmunkának, olyan tudatos munkavállalásnak, amely a jelentkező fiatalok egyéni érdeklődésén, adottságán és lehetőségein alapul? A döntés meghozatalakor milyen tényezők kerülnek mérlegre (fizetés, nyugdíj, hivatásos katonasággal járó veszélyek, nehézségek)?
Továbbá szintén érdekes kérdés – mondta Dániel, hogy tapasztalhatók-e a légiósok társadalmi-származási hátterében közös vonások? A légióba jelentkező és felvételt nyerő székely fiatalok milyen társadalmi-gazdasági hátterű családokból származnak? Milyen oktatási és munkaerő-piaci pályát futottak be, mielőtt a légióba jelentkeztek? Végül, pedig ami a nemzetközi migrációs megközelítést illeti, érdekes lenne megvizsgálni, hogy az előző légiósok tapasztalatai mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy újabb fiatalok próbálják ki ezt a pályát?
Továbbá kérdés, hogy a gyergyói és székelyföldi fiatalok esetében beszélhetünk-e migráns hálózatokról? Ha igen, hogyan szerveződnek ezek a hálózatok, melyek azok a kapcsolatok, amelyek a jelentkező fiatalokat összeköti (rokoni, iskolatársi, baráti kapcsolatok, közös szórakozási vagy szabadidő-eltöltési helyek stb.)? Lehet-e beszélni különböző hullámokról, beazonosíthatók-e különböző korszakok a francia idegenlégió és a gyergyói, székelyföldi közösség kapcsolatában? – sorolta a szakember.
Minőségi módszerekkel érdemes vizsgálódni
Ezek mellett érdekes lehet megvizsgálni azt is, hogy hogyan alakul a leszerelt idegenlégiósok élete, illetve milyen kép él a helyi közösségben az idegenlégióról, az idegenlégiósokról. A szolgálati idő lejárta után kik - milyen szociológiai jellemzőkkel bíró fiatalok - térnek haza, milyen polgári foglalkozást választanak maguknak, alapítanak-e családot, tartják-e a kapcsolatot a régi katonatársakkal, hogyan sikerül a helyi közösségbe való visszailleszkedésük? Kik azok, akik Franciaországban, vagy a világ más részén telepednek le? Milyen az idegenlégió és idegenlégiósok megítélése közösségeinkben, az idősebbek, a kortársak és a fiatalok között? Milyen kép él az idegenlégióról a fiatalok körében, ez a kép miből táplálkozik stb. - mondta.
Kérdésünkre, hogy milyen szociológiai megközelítésmódok alkalmazhatók a vizsgálódás során, Dániel elmondta: a jelenséget elsősorban minőségi módszerekkel, főként szociológiai interjúkkal érdemes vizsgálni, ez a módszer biztosítja azt, hogy mélységében is megismerhetők legyenek az idegenlégiósok élettörténetét, motivációit.
„A már említett kérdések mindegyike olyan, amelyet alapos beszélgetések során felszínre lehet hozni. Természetesen a kontextus megismerése miatt jó lenne azt is tudni, hogy hány fiatal szolgál jelenleg az idegenlégióban, milyen életkorúak, milyen a társadalmi hátterük, iskolai végzettségük. Tehát a mennyiségi megközelítés is fontos, de csak annyira, amennyire a kontextus pontos leírása megköveteli” – tette hozzá Dániel, aki az egyik hipotézisként azt említette, hogy az idegenlégióba való jelentkezés egyre kevésbé szól a kalandvágyról, és egyre inkább egy tudatos élettervezési döntésről lehet beszélni.
„A fiataloknak egyre több információ áll a rendelkezésére az idegenlégiós életről, a követelményekről, a kiképzésről, bevetésekről, a napi rutinról, a veszélyekről és a nyereségekről egyaránt. Minél több információforrás van, annál hitelesebb képet tudnak alkotni arról, hogy mi vár rájuk. Tehát úgy gondoljuk, hogy beszélhetünk a klasszikus értelemben vett migráns hálózatok létéről” – fogalmazott a szociológus. Hozzátette: sejtik, hogy jól meghatározható azon fiatalok köre, akik légióskodásra adják a fejüket.
Például valószínűleg felülreprezentáltak közöttük azok, akik szaklíceumot végeztek, szüleik szakmunkások vagy gazdálkodók, továbbá hasonló szabadidős szokásokkal rendelkeznek - például inkább járnak edzőterembe -, és baráti körükben már vannak olyan személyek, akik a légióban szolgáltak. Valószínű, hogy egy mélyebb szociológiai kutatás azt is kiderítené, hogy a székelyföldi fiatalok és az idegenlégió kapcsolatában több korszak is létezett – mondta Dániel Botond, aki hangsúlyozta: a céljuk felhívni a figyelmet erre a társadalmi jelenségre, és reméli, hogy a társadalomkutatók, társadalomtudományi szakokon tanuló egyetemisták is a téma felé fordulnak, és a közeljövőben alapos kutatások valósulhatnak meg a témában.
S.I.
Transindex.ro
A légióskodás mára társadalmi jelenséggé vált Székelyföldön, ami túlmutat az egyszerű kalandvágyon. De tényleg gyergyói a többség?
A vélekedés szerint a Gyergyói-medence adja a legtöbb székelyföldi idegenlégióst, akiknek megítélése finoman szólva is vegyes. Nevezték már őket bűnözőknek, hétpróbás gazembereknek és bajkeverőknek, és olyanok is vannak, akik hősökként tekintenek rájuk. Az idegenlégiósokról alkotott képtől függetlenül a jelenség annyira ismert, hogy a legtöbb embernek van véleménye ezzel kapcsolatban. A meggyőződések közös pontja, hogy nagyon kevés valódi és releváns információra épülnek, ezért főleg sztereotípiákkal operálnak. Az elmúlt időszakban azonban több olyan kezdeményezés is történt, amelynek során egykori légiósok álltak a nyilvánosság elé, beszéltek múltjukról, az idegenlégióban eltöltött évekről, hozzájárulva ezzel a légiósokról és a légiós életről alkotott társadalmi kép megváltoztatásához. De mi a valóság?
Vannak olyan számadatok, amelyek alátámasztják azt a vélekedést, hogy a legtöbb székelyföldi idegenlégiós gyergyói származású lenne? Eddig senki nem fogalmazta meg ezeket a kérdéseket a tudományosság igényével, ám a jövőben ez is változni fog: hamarosan Székelyek a Francia Idegenlégióban. Zsoldosok és/vagy vendégmunkások? címmel jelenik meg egy tanulmány egy frissen induló tudományos ismeretterjesztő folyóiratban, a Gyergyói Szemle első számában. A téma kapcsán Dániel Botond szociológust, a BBTE oktatóját, a tanulmány társzerzőjét kérdeztük.
Társadalmi méreteket öltött a jelenség
Akár gyergyói, akár más székelyföldi idegenlégiósokkal készültinterjúkat, beszámolókat olvasunk, szinte mindannyian kiemelik, hogy a legtöbb székelyföldi idegenlégiós Gyergyóból származik. A hétköznapi tapasztalatok is ezt mutatják: ott szinte mindenkinek van szomszédja, ismerőse vagy rokona a légióban.
„Pontos adataink nincsenek a székelyföldi születésű idegenlégiósok számáról, viszont egy rövid előkutatás alkalmával, közösségi oldalak segítségével, 23 Gyergyó-medencei aktív vagy leszerelt idegenlégióst találtunk, közöttük testvérpárokat, unokatestvéreket, iskolatársakat” – mondta a szociológus. A székelyföldi fiatalok idegenlégióba való jelentkezése mondhatni trendszerűvé vált, és számos fiatal nem pusztán kalandvágyból jelentkezik, hanem karrierlehetőségként is tekint a légióra. Kijelenthető, hogy itt egy társadalmi jelenségről van szó? – tettük fel a kérdést.
A zsoldos hadsereg és a hivatásos katonaság már az ókorban is létező társadalmi jelenség volt, és a francia idegenlégió is már több mint 180 éve része a francia társadalomnak, de sok más ország társadalmának is. Olyan társadalmi jelenség, amely különböző mértékben kötődik több érintett társadalom gazdasági, politikai és erkölcsi viszonyaihoz, valamint hatást gyakorol azokra – magyarázta a szakember.
„Számunkra a legfontosabb kérdés természetesen az, hogy milyen a mi érintettségünk, miért fontos székely-magyar kontextusban a francia idegenlégióról beszélni? A válasz, hogy pontosan azért, mert a rendszerváltás után nagyon sok székelyföldi fiatalnak felkeltette az érdeklődését a légió, évről-évre egyre többen jelentkeztek, így társadalmunk számára a légió lassan több lett irodalmi olvasmánynál, ismerősök, rokonok közvetlen élettapasztalatává, és általuk a mi közvetett élettapasztalatunkká is vált. Az idegenlégióba való jelentkezés most már Székelyföldön is társadalmi jelenséggé vált” – fogalmazott. A jelenségre való felhívás a cél
Hozzátette, hogy az újonnan induló Gyergyói Szemle tudományos ismeretterjesztő folyóirat első számában megjelenő tanulmány annak apropóján jelenik meg, hogy a folyóirat tematikus lapszámokkal jelentkezik, az első szám témája pedig az első világháborúra való emlékezés jegyében a háború, harc, katonáskodás.
„Szociológusként már nehéz az első világháborúról írni, ezért kerestünk egy olyan katonáskodással kapcsolatos témát, amely napjainkban érinti a székelyeket. Így találtuk meg a székely idegenlégiósokat. Nem szakterületünk az idegenlégió, jómagam az erdélyi magyar szociális tevékenységű, nonprofit szervezeteket kutatom, ezért csak szakmai kíváncsiság hajtott a téma fele. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a jelenségre és kérdéseket, témákat ajánljunk további vizsgálódásokra” – mondta.
A francia idegenlégió (franciául: Légion étrangère) olyan elit katonai alakulat a francia hadseregen belül, amelyben francia lobogó alatt, francia egyenruhában, francia tisztek vezényletével főleg idegen, azaz más nemzetiségű katonák szolgálnak. A francia idegenlégió felállításáról szóló királyi rendeletet Lajos Fülöp írta alá 1831. március 10-én. Kilenc ezredből és egy kisegítő alakulatból áll, főhadiszállása Aubagne-ban található. Jelmondatai: „Legio Patria Nostra”, „Honneur et Fidélité”, „Marche ou crève”.
A légiós kezdő fizetése 1043 euró, 10 hónap szolgálat után szolgálati helytől függően, havonta minimum 1205 eurót kap, de például, aki a 13. könnyűdandárnál szolgál az Egyesült Arab Emírségekben, az havi 3500 eurót is megkereshet egy év után. Az illetmény a rangszerzéssel és a szolgálati évek számával egyenes arányban nő, 15 év szolgálat után, adott esetben külföldön is folyósított nyugdíjat kap a leszerelt légiós. Az idegenlégióban közel 8000 katona - közülük több mint 400 tiszt, 1741 altiszt és 5500 légiós 136 országból - esküdt fel Franciaországra.
A tanulmány az idegenlégióba való jelentkezést, mint életstratégiát az ifjúsági korszakváltás jelenségével, a fiatalkori pályaválasztási döntésekkel, a nemzetközi migrációval és a külföldi munkavállalással összefüggésben vizsgálja. E kapcsán olyan kérdéseket fogalmaz meg, mint: Az idegenlégióba való belépésről szóló döntést, milyen tényezők határozzák meg? Tudatos munkavállalási döntésről van-e szó vagy kalandvágyról? Tekinthető-e az idegenlégióba való jelentkezés külföldi vendégmunkának, olyan tudatos munkavállalásnak, amely a jelentkező fiatalok egyéni érdeklődésén, adottságán és lehetőségein alapul? A döntés meghozatalakor milyen tényezők kerülnek mérlegre (fizetés, nyugdíj, hivatásos katonasággal járó veszélyek, nehézségek)?
Továbbá szintén érdekes kérdés – mondta Dániel, hogy tapasztalhatók-e a légiósok társadalmi-származási hátterében közös vonások? A légióba jelentkező és felvételt nyerő székely fiatalok milyen társadalmi-gazdasági hátterű családokból származnak? Milyen oktatási és munkaerő-piaci pályát futottak be, mielőtt a légióba jelentkeztek? Végül, pedig ami a nemzetközi migrációs megközelítést illeti, érdekes lenne megvizsgálni, hogy az előző légiósok tapasztalatai mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy újabb fiatalok próbálják ki ezt a pályát?
Továbbá kérdés, hogy a gyergyói és székelyföldi fiatalok esetében beszélhetünk-e migráns hálózatokról? Ha igen, hogyan szerveződnek ezek a hálózatok, melyek azok a kapcsolatok, amelyek a jelentkező fiatalokat összeköti (rokoni, iskolatársi, baráti kapcsolatok, közös szórakozási vagy szabadidő-eltöltési helyek stb.)? Lehet-e beszélni különböző hullámokról, beazonosíthatók-e különböző korszakok a francia idegenlégió és a gyergyói, székelyföldi közösség kapcsolatában? – sorolta a szakember.
Minőségi módszerekkel érdemes vizsgálódni
Ezek mellett érdekes lehet megvizsgálni azt is, hogy hogyan alakul a leszerelt idegenlégiósok élete, illetve milyen kép él a helyi közösségben az idegenlégióról, az idegenlégiósokról. A szolgálati idő lejárta után kik - milyen szociológiai jellemzőkkel bíró fiatalok - térnek haza, milyen polgári foglalkozást választanak maguknak, alapítanak-e családot, tartják-e a kapcsolatot a régi katonatársakkal, hogyan sikerül a helyi közösségbe való visszailleszkedésük? Kik azok, akik Franciaországban, vagy a világ más részén telepednek le? Milyen az idegenlégió és idegenlégiósok megítélése közösségeinkben, az idősebbek, a kortársak és a fiatalok között? Milyen kép él az idegenlégióról a fiatalok körében, ez a kép miből táplálkozik stb. - mondta.
Kérdésünkre, hogy milyen szociológiai megközelítésmódok alkalmazhatók a vizsgálódás során, Dániel elmondta: a jelenséget elsősorban minőségi módszerekkel, főként szociológiai interjúkkal érdemes vizsgálni, ez a módszer biztosítja azt, hogy mélységében is megismerhetők legyenek az idegenlégiósok élettörténetét, motivációit.
„A már említett kérdések mindegyike olyan, amelyet alapos beszélgetések során felszínre lehet hozni. Természetesen a kontextus megismerése miatt jó lenne azt is tudni, hogy hány fiatal szolgál jelenleg az idegenlégióban, milyen életkorúak, milyen a társadalmi hátterük, iskolai végzettségük. Tehát a mennyiségi megközelítés is fontos, de csak annyira, amennyire a kontextus pontos leírása megköveteli” – tette hozzá Dániel, aki az egyik hipotézisként azt említette, hogy az idegenlégióba való jelentkezés egyre kevésbé szól a kalandvágyról, és egyre inkább egy tudatos élettervezési döntésről lehet beszélni.
„A fiataloknak egyre több információ áll a rendelkezésére az idegenlégiós életről, a követelményekről, a kiképzésről, bevetésekről, a napi rutinról, a veszélyekről és a nyereségekről egyaránt. Minél több információforrás van, annál hitelesebb képet tudnak alkotni arról, hogy mi vár rájuk. Tehát úgy gondoljuk, hogy beszélhetünk a klasszikus értelemben vett migráns hálózatok létéről” – fogalmazott a szociológus. Hozzátette: sejtik, hogy jól meghatározható azon fiatalok köre, akik légióskodásra adják a fejüket.
Például valószínűleg felülreprezentáltak közöttük azok, akik szaklíceumot végeztek, szüleik szakmunkások vagy gazdálkodók, továbbá hasonló szabadidős szokásokkal rendelkeznek - például inkább járnak edzőterembe -, és baráti körükben már vannak olyan személyek, akik a légióban szolgáltak. Valószínű, hogy egy mélyebb szociológiai kutatás azt is kiderítené, hogy a székelyföldi fiatalok és az idegenlégió kapcsolatában több korszak is létezett – mondta Dániel Botond, aki hangsúlyozta: a céljuk felhívni a figyelmet erre a társadalmi jelenségre, és reméli, hogy a társadalomkutatók, társadalomtudományi szakokon tanuló egyetemisták is a téma felé fordulnak, és a közeljövőben alapos kutatások valósulhatnak meg a témában.
S.I.
Transindex.ro
2015. július 16.
Búcsú Nemes Antaltól
Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely közelében, a szép fekvésű Nagyernyén született 1924. június 22-én népes református családban – nagyapjáék kilenc, édesapjuk nyolc, ő pedig hét testvérrel büszkélkedhetett –, szüleit, testvéreit tisztelte, szerette és támogatta.
Elemi iskoláit szülőfalujában járta, majd a marosvásárhelyi, Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő polgári iskolában folytatta, ahol jó tanulmányi eredménye segítségével egy év alatt két évet végzett, és 1944-ben tanítói diplomát szerzett. 1949-ig tanítóként tevékenykedett, Péterfalván ismerte meg jövendőbeli feleségét, Kőrössy Gabriellát, akitől két fia született: Tibor 1952-ben, belőle orvos lett, Zoltán 1953-ban, informatikusként dolgozik, majd a második nejétől 1984-ben Ibolya nevű lánya. 1953-ban Kolozsváron tanári képesítést nyer pedagógia–lélektan, majd magyar nyelv és irodalom szakon. 1953 és 1955 között Sepsiszentgyörgyre kerül, a fémipari iskola aligazgatója lesz, majd a híres Székely Mikó Kollégium igazgatója 1955 és 1957 között (nehéz időszakban), illetve az 1958–1960-as években. 1960 és 1968 között tanár a Mikes Kelemen Líceumban, 1974-ig tanfelügyelő, ezt követően 1984-es nyugdíjazásáig a Mikes Kelemen Líceumban tanít. Jól felkészült pedagógus volt, gyermekeit jó magyar szellemben nevelte, Tibor fia – habár Magyarországon végezte orvosi tanulmányait – hazatért Erdélybe, ma Sepsiszentgyörgyön családorvos. Kiváló sakkozó volt, szabad idejében magas szinten művelte e sportágat. Amikor Bukarestből egy ellenőrző bizottság jött Sepsiszentgyörgyre, és felelősségre vonta az egyházi neveléssel kapcsolatban, bátran megjegyezte: ,,Hogy van az, hogy a Román Kommunista Párt főtitkára, Nicolae Ceauşescu apját hat román pópa (ortodox pap) temette el!?” 1991 és 1997 között az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, az első szabad március 15-i ünnepséget ő szervezte meg (azóta sem szervezték meg azt olyan ügyesen, mint ő). Szoros barátság fűzte Bene József festőművészhez. Nemes Tóni is hozzájárult, hogy a Bene Galéria létrejöjjön a Székely Nemzeti Múzeum hátsó épületében, amikor több képet ajándékozott Bene József Sepsiszentgyörgy városának.
Most megszűnt szorgalmas, bő tevékeny életére kegyelettel emlékezünk. Nyugodj békében, Tóni barátom.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely közelében, a szép fekvésű Nagyernyén született 1924. június 22-én népes református családban – nagyapjáék kilenc, édesapjuk nyolc, ő pedig hét testvérrel büszkélkedhetett –, szüleit, testvéreit tisztelte, szerette és támogatta.
Elemi iskoláit szülőfalujában járta, majd a marosvásárhelyi, Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő polgári iskolában folytatta, ahol jó tanulmányi eredménye segítségével egy év alatt két évet végzett, és 1944-ben tanítói diplomát szerzett. 1949-ig tanítóként tevékenykedett, Péterfalván ismerte meg jövendőbeli feleségét, Kőrössy Gabriellát, akitől két fia született: Tibor 1952-ben, belőle orvos lett, Zoltán 1953-ban, informatikusként dolgozik, majd a második nejétől 1984-ben Ibolya nevű lánya. 1953-ban Kolozsváron tanári képesítést nyer pedagógia–lélektan, majd magyar nyelv és irodalom szakon. 1953 és 1955 között Sepsiszentgyörgyre kerül, a fémipari iskola aligazgatója lesz, majd a híres Székely Mikó Kollégium igazgatója 1955 és 1957 között (nehéz időszakban), illetve az 1958–1960-as években. 1960 és 1968 között tanár a Mikes Kelemen Líceumban, 1974-ig tanfelügyelő, ezt követően 1984-es nyugdíjazásáig a Mikes Kelemen Líceumban tanít. Jól felkészült pedagógus volt, gyermekeit jó magyar szellemben nevelte, Tibor fia – habár Magyarországon végezte orvosi tanulmányait – hazatért Erdélybe, ma Sepsiszentgyörgyön családorvos. Kiváló sakkozó volt, szabad idejében magas szinten művelte e sportágat. Amikor Bukarestből egy ellenőrző bizottság jött Sepsiszentgyörgyre, és felelősségre vonta az egyházi neveléssel kapcsolatban, bátran megjegyezte: ,,Hogy van az, hogy a Román Kommunista Párt főtitkára, Nicolae Ceauşescu apját hat román pópa (ortodox pap) temette el!?” 1991 és 1997 között az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, az első szabad március 15-i ünnepséget ő szervezte meg (azóta sem szervezték meg azt olyan ügyesen, mint ő). Szoros barátság fűzte Bene József festőművészhez. Nemes Tóni is hozzájárult, hogy a Bene Galéria létrejöjjön a Székely Nemzeti Múzeum hátsó épületében, amikor több képet ajándékozott Bene József Sepsiszentgyörgy városának.
Most megszűnt szorgalmas, bő tevékeny életére kegyelettel emlékezünk. Nyugodj békében, Tóni barátom.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 16.
Párbeszéd a székelyföldi fejlesztéspolitikáról
A közelmúltban párbeszéd kezdődött a székelyföldi fejlesztéspolitikai tervezés témájában Hargita Megye Tanácsa és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet között. Ennek apropóján szerdán a Gyergyószentmiklósi Római Katolikus Főesperesi Hivatalban kerekasztal-megbeszélést tartottak, melyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és több munkatársa, illetve a Gyergyói-medence polgármesterei vettek részt.
A találkozó egy helyi gazdaságfejlesztési kutatáshoz kapcsolódik, ugyanakkor alkalmat nyújt arra, hogy a térségben a fejlesztési elképzeléseket felmérje, egy csokorba szedve a feltárt információkat hasznosíthatóvá tegye. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ismertette a program célját.
A gazdaságfejlesztési vizsgálat egy olyan hosszú távú kutatási program része, amely jól körülhatárolható kisebb térségek gazdasági és fejlesztési potenciáljának tervezés-orientált feltárására irányul a Kárpát-medencében. A program célja, hogy az egyes térségek helyi erőforrásainak és lehetőségeinek feltárásával, illetve a lehetséges és szükséges beavatkozási irányok kimunkálásával társadalmi-gazdasági alternatívát mutasson fel az ott élők számára, elősegítve ezzel a szülőföldön való megmaradást, boldogulást.
A kutatási program első állomásaként a Gyergyói-medence helyi gazdaságfejlesztési lehetőségeit tárják fel. A kutatás és feltárás sikerességének érdekében elsőként a helyi vezetők véleményére voltak kíváncsiak, a találkozón a polgármesterek a településük lehetőségeiről, értékeiről szóltak. Vállalkozói kedv, tudás, erdő, mezőgazdaság, egészséges rivalizálás, kultúra, magyarságtudat, népviselet, népdal, közbirtokosság, örmény közösség, természettel való együttélés, közösségi vállalkozások, emberek munkabírása, türelem, atitűd – sorolták az elöljárók a találkozó első felében, majd ezekre építve tovább tárgyaltak.
A programba bevont társintézmények, szervezetek munkatársai nyolcnapos helyszíni munkát végeznek a medencében, többek között találkoznak a helyi politikai, gazdasági és közösségi élet legfontosabb szereplőivel.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
A közelmúltban párbeszéd kezdődött a székelyföldi fejlesztéspolitikai tervezés témájában Hargita Megye Tanácsa és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet között. Ennek apropóján szerdán a Gyergyószentmiklósi Római Katolikus Főesperesi Hivatalban kerekasztal-megbeszélést tartottak, melyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és több munkatársa, illetve a Gyergyói-medence polgármesterei vettek részt.
A találkozó egy helyi gazdaságfejlesztési kutatáshoz kapcsolódik, ugyanakkor alkalmat nyújt arra, hogy a térségben a fejlesztési elképzeléseket felmérje, egy csokorba szedve a feltárt információkat hasznosíthatóvá tegye. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ismertette a program célját.
A gazdaságfejlesztési vizsgálat egy olyan hosszú távú kutatási program része, amely jól körülhatárolható kisebb térségek gazdasági és fejlesztési potenciáljának tervezés-orientált feltárására irányul a Kárpát-medencében. A program célja, hogy az egyes térségek helyi erőforrásainak és lehetőségeinek feltárásával, illetve a lehetséges és szükséges beavatkozási irányok kimunkálásával társadalmi-gazdasági alternatívát mutasson fel az ott élők számára, elősegítve ezzel a szülőföldön való megmaradást, boldogulást.
A kutatási program első állomásaként a Gyergyói-medence helyi gazdaságfejlesztési lehetőségeit tárják fel. A kutatás és feltárás sikerességének érdekében elsőként a helyi vezetők véleményére voltak kíváncsiak, a találkozón a polgármesterek a településük lehetőségeiről, értékeiről szóltak. Vállalkozói kedv, tudás, erdő, mezőgazdaság, egészséges rivalizálás, kultúra, magyarságtudat, népviselet, népdal, közbirtokosság, örmény közösség, természettel való együttélés, közösségi vállalkozások, emberek munkabírása, türelem, atitűd – sorolták az elöljárók a találkozó első felében, majd ezekre építve tovább tárgyaltak.
A programba bevont társintézmények, szervezetek munkatársai nyolcnapos helyszíni munkát végeznek a medencében, többek között találkoznak a helyi politikai, gazdasági és közösségi élet legfontosabb szereplőivel.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2015. július 17.
Búcsú Koncz Páltól
A halálhír mindig váratlanul érkezik. Abszurdságával letaglóz, elbizonytalanít. Hát csak ennyi volt, így kellett véget érnie egy emberéletnek?
Július 13-án, hétfőn kaptuk a hírt, hogy eltávozott az élők sorából múzeumunk régi barátja, Koncz Pál, akivel pontosan negyed százada, hogy szakmai és baráti kapcsolatban állunk. Rögtön a rendszerváltás után testvérintézményünk, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum főrestaurátoraként találkoztunk először az Istenes élet című vallástörténeti kiállításon a Gyárfás Jenő Képtárban. Azóta tart a kapcsolatunk.
Koncz Pál nagyon szerette Erdélyt, Székelyföldet, városunkat. Leveleit nemegyszer Sepsi előnévvel írta alá. Nyári pihenő szabadságának egy részét itt töltötte, és mindig önkéntesen restaurált a képtárban, vagy segített keretezni, rámázni, tárlatot felrakni. Közben több szentgyörgyi művésznek szervezett kiállítást Veszprémben. Bármilyen szakmai kérdéssel fordultunk hozzá, gyorsan érkezett a precíz, akkurátus válasz.
Gyakran mondta, hogy számára egy nálunk töltött hét elég erőt ad egy évre. Sokra értékelte bennünk, hogy nem sírdogálunk, hanem próbálunk megállni a lábunkon. Koncz Pál nevét ott látjuk a Csernátoni füzetek, a Székelyföld, a Korunk előfizetői között. Rendszeresen adományozott a moldvai csángók oktatási programjára is.
Egy hónapja volt vendégünk, előadást tartott a veszprémi múzeum műtárgy-védelméről. A szokatlan időpont dacára szinte megtelt a terem. Sokan ismerték, szerették. Az a típusú ember volt, amelyből egyre kevesebb van a Földön: pontos, megbízható, lelkes, emberséges, aki a lényeget látja, és aki talpig úriember.
Nehéz elfogadni a hiányát. Mégis, a fájó gyászban az ad vigasztalást, hogy Koncz Pál emléke ott van képtárunk restaurált grafikai lapjain, könyvtárunkban a számtalan adománya, valamint az a férfiasan palástolt nagy-nagy szeretet, amelyben bennünket, szentgyörgyieket részeltetett. Nyugodalma legyen csendes, emléke áldott!
Vargha Mihály
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A halálhír mindig váratlanul érkezik. Abszurdságával letaglóz, elbizonytalanít. Hát csak ennyi volt, így kellett véget érnie egy emberéletnek?
Július 13-án, hétfőn kaptuk a hírt, hogy eltávozott az élők sorából múzeumunk régi barátja, Koncz Pál, akivel pontosan negyed százada, hogy szakmai és baráti kapcsolatban állunk. Rögtön a rendszerváltás után testvérintézményünk, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum főrestaurátoraként találkoztunk először az Istenes élet című vallástörténeti kiállításon a Gyárfás Jenő Képtárban. Azóta tart a kapcsolatunk.
Koncz Pál nagyon szerette Erdélyt, Székelyföldet, városunkat. Leveleit nemegyszer Sepsi előnévvel írta alá. Nyári pihenő szabadságának egy részét itt töltötte, és mindig önkéntesen restaurált a képtárban, vagy segített keretezni, rámázni, tárlatot felrakni. Közben több szentgyörgyi művésznek szervezett kiállítást Veszprémben. Bármilyen szakmai kérdéssel fordultunk hozzá, gyorsan érkezett a precíz, akkurátus válasz.
Gyakran mondta, hogy számára egy nálunk töltött hét elég erőt ad egy évre. Sokra értékelte bennünk, hogy nem sírdogálunk, hanem próbálunk megállni a lábunkon. Koncz Pál nevét ott látjuk a Csernátoni füzetek, a Székelyföld, a Korunk előfizetői között. Rendszeresen adományozott a moldvai csángók oktatási programjára is.
Egy hónapja volt vendégünk, előadást tartott a veszprémi múzeum műtárgy-védelméről. A szokatlan időpont dacára szinte megtelt a terem. Sokan ismerték, szerették. Az a típusú ember volt, amelyből egyre kevesebb van a Földön: pontos, megbízható, lelkes, emberséges, aki a lényeget látja, és aki talpig úriember.
Nehéz elfogadni a hiányát. Mégis, a fájó gyászban az ad vigasztalást, hogy Koncz Pál emléke ott van képtárunk restaurált grafikai lapjain, könyvtárunkban a számtalan adománya, valamint az a férfiasan palástolt nagy-nagy szeretet, amelyben bennünket, szentgyörgyieket részeltetett. Nyugodalma legyen csendes, emléke áldott!
Vargha Mihály
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 17.
Bolyai Nyári Akadémia Déván
A hatékonyabb oktatásért
E hét folyamán a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum biztosít teret az RMPSZ által szervezett Bolyai Nyári Akadémia földrajz és biológia tagozatának. – A pedagógusszövetség 23 éve szervez továbbképzést nyári akadémia formájában, és mi földrajzosok immár 14. alkalommal vagyunk részesei ennek. Az utóbbi három esztendőben a biológusokkal közösen szervezzük a programunkat, hiszen létezik egy olyanfajta törekvés, ami tantárgycsoportok kialakítását, az interdiszciplináris kommunikáció erősítését célozza – fogalmazott a dévai továbbképző megnyitóját követően Dávid Zoltán, csíkszeredai földrajztanár, főszervező. Elmondta továbbá, az RMPSZ vezetői által javasolt dévai helyszíntől első hallásra eléggé vonakodtak. – Tudtuk, hogy itt is élnek magyarok, feltételeztük, hogy szép a vidék, de nem sok fantáziát láttunk abban, hogy földrajzosként, biológusként ide jöjjünk. Az első helyszíni látogatás után azonban lényegesen megváltozott a véleményem. Egyrészt a domborzati formák, nevezetesen a Retyezát, másrészt a földtani sajátosságok, érctelepek már sokat nyomtak a latban. Aztán a rengeteg kultúrtörténeti látnivaló, illetve a helyi kis létszámú, de lelkes közösség fogadtatása mind-mind e helyszín mellett szólt – fogalmazott Dávid Zoltán, megemlítve, hogy a terepgyakorlatot feltételező földrajz és biológia továbbképzések vándor jellegének köszönhetően már számos vidékét bejárták Erdélynek.
A pedagógusok számára kredit-pontokat biztosító nyári akadémia keretében a minimum 10 órás terepgyakorlat mellett 30 órányi elméleti képzést is tartanak. – A földrajz szakosok számára több érdekes téma is ígérkezik Az első előadás a divattémává vált Csomád-vulkán múltjáról, jelenéről szól –Karátson Dávidot, az ELTE természetföldrajzi tanszékének vezetőjét hívtuk meg e téma bemutatására. Lesz előadónk a pécsi egyetemről is, aki a turizmus különböző vonatkozásairól beszél, és, mint minden esztendőben, idén is igyekeztünk fiatal erdélyi előadót is meghívni, a továbbképző során dr. Silye Lóránd, a kolozsvári BBTE előadója is gazdagítja majd a mintegy 30 földrajz szakos tanárkolléga tudását – mondta Dávid Zoltán. A 20 biológus számára szintén fiatal kolozsvári előadókat hívtak meg a szervezők.
– Az elméleti képzések mellett terepgyakorlat során bejárjuk majd a Retyezátot, Hátszeg vidékét, egyfajta Nopcsa-emléktúra formájában, de nem marad ki Őraljaboldogfalva és a Kendeffyekhez, illetve a Bethlen Gáborhoz kötődő emlékhelyek sem. Földtani kuriózumként Brádot, az Aranyi-hegyet látogatjuk meg, valamint a kettő közé eső Kéméndi-templom is része lesz kultúrtörténeti célpontjainknak – ismertette a hét programját a szervező.
A továbbképző megnyitóján jelen volt Szőcs Domokos, a román Tanügy-minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója is, aki rövid köszöntőjében arra biztatta a pedagóguskollégákat, hogy a továbbképzőn elsajátított tudást, illetve módszereket igyekezzenek úgy beépíteni a mindennapi oktatói munkájukba, hogy a diákok számára a többlettudás megszerzése ne még több házi feladatot és még több olvasnivalót feltételezzen, hanem az 50 perces tanóra keretében tudják megalapozni azt a tudást, amelyre az életben szükségük lesz.
A megnyitón házigazdaként Kocsis Attila Levente iskolaigazgató, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, illetve Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök is köszöntötte a Temesvárról Aradról, Marosvásárhelyről, Besztercéből és Székelyföldről érkezett kollégákat, és néhány szóban bemutatva az iskolát, helyi közösséget hasznos továbbképzést kívántak mindannyiuknak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
A hatékonyabb oktatásért
E hét folyamán a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum biztosít teret az RMPSZ által szervezett Bolyai Nyári Akadémia földrajz és biológia tagozatának. – A pedagógusszövetség 23 éve szervez továbbképzést nyári akadémia formájában, és mi földrajzosok immár 14. alkalommal vagyunk részesei ennek. Az utóbbi három esztendőben a biológusokkal közösen szervezzük a programunkat, hiszen létezik egy olyanfajta törekvés, ami tantárgycsoportok kialakítását, az interdiszciplináris kommunikáció erősítését célozza – fogalmazott a dévai továbbképző megnyitóját követően Dávid Zoltán, csíkszeredai földrajztanár, főszervező. Elmondta továbbá, az RMPSZ vezetői által javasolt dévai helyszíntől első hallásra eléggé vonakodtak. – Tudtuk, hogy itt is élnek magyarok, feltételeztük, hogy szép a vidék, de nem sok fantáziát láttunk abban, hogy földrajzosként, biológusként ide jöjjünk. Az első helyszíni látogatás után azonban lényegesen megváltozott a véleményem. Egyrészt a domborzati formák, nevezetesen a Retyezát, másrészt a földtani sajátosságok, érctelepek már sokat nyomtak a latban. Aztán a rengeteg kultúrtörténeti látnivaló, illetve a helyi kis létszámú, de lelkes közösség fogadtatása mind-mind e helyszín mellett szólt – fogalmazott Dávid Zoltán, megemlítve, hogy a terepgyakorlatot feltételező földrajz és biológia továbbképzések vándor jellegének köszönhetően már számos vidékét bejárták Erdélynek.
A pedagógusok számára kredit-pontokat biztosító nyári akadémia keretében a minimum 10 órás terepgyakorlat mellett 30 órányi elméleti képzést is tartanak. – A földrajz szakosok számára több érdekes téma is ígérkezik Az első előadás a divattémává vált Csomád-vulkán múltjáról, jelenéről szól –Karátson Dávidot, az ELTE természetföldrajzi tanszékének vezetőjét hívtuk meg e téma bemutatására. Lesz előadónk a pécsi egyetemről is, aki a turizmus különböző vonatkozásairól beszél, és, mint minden esztendőben, idén is igyekeztünk fiatal erdélyi előadót is meghívni, a továbbképző során dr. Silye Lóránd, a kolozsvári BBTE előadója is gazdagítja majd a mintegy 30 földrajz szakos tanárkolléga tudását – mondta Dávid Zoltán. A 20 biológus számára szintén fiatal kolozsvári előadókat hívtak meg a szervezők.
– Az elméleti képzések mellett terepgyakorlat során bejárjuk majd a Retyezátot, Hátszeg vidékét, egyfajta Nopcsa-emléktúra formájában, de nem marad ki Őraljaboldogfalva és a Kendeffyekhez, illetve a Bethlen Gáborhoz kötődő emlékhelyek sem. Földtani kuriózumként Brádot, az Aranyi-hegyet látogatjuk meg, valamint a kettő közé eső Kéméndi-templom is része lesz kultúrtörténeti célpontjainknak – ismertette a hét programját a szervező.
A továbbképző megnyitóján jelen volt Szőcs Domokos, a román Tanügy-minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója is, aki rövid köszöntőjében arra biztatta a pedagóguskollégákat, hogy a továbbképzőn elsajátított tudást, illetve módszereket igyekezzenek úgy beépíteni a mindennapi oktatói munkájukba, hogy a diákok számára a többlettudás megszerzése ne még több házi feladatot és még több olvasnivalót feltételezzen, hanem az 50 perces tanóra keretében tudják megalapozni azt a tudást, amelyre az életben szükségük lesz.
A megnyitón házigazdaként Kocsis Attila Levente iskolaigazgató, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, illetve Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök is köszöntötte a Temesvárról Aradról, Marosvásárhelyről, Besztercéből és Székelyföldről érkezett kollégákat, és néhány szóban bemutatva az iskolát, helyi közösséget hasznos továbbképzést kívántak mindannyiuknak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 18.
A székelyek románok?
Modellértékű nemzetpolitika?
Bogdan Aurescu külügyminiszter – a temesvári nemzetközi konferencián – 2015. július első felében Nemzeti kisebbségek Európában… címmel tart előadást. A kisebbségvédelmi keretegyezmény huszadik évfordulóján büszkén jelenti ki, hogy Románia eljutott „a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”. Akárcsak Ion I. C. Brătianu miniszterelnök a párizsi béketárgyalásokon (1919–20-ban), Aurescu is szemrebbenés nélkül csúsztat.
Elmondja, hogy az interkulturalitás Romániában modellértékű. Mindezt teszi arcpirulás nélkül, miközben tombol a nacionalista őrület. Csak egy példa. Bodzafordulón a székelyföldi román szervezetek összejövetelén, amelyen jelen van a prefektus, egy ortodox püspök, a védelmi minisztérium főtitkára, nagyszámú helyi román önkormányzati képviselő, nem a kölcsönös tisztelet megteremtéséről tanácskoznak. A legfontosabb cél a Kovászna megyei rendőrség épületének tovább építése. Szeretnék a székely polgármesterek megbüntetését, ha a román ünnepeken nem pompáznak piros-sárga-kék szalaggal stb.
Teszik mindezt a hazafiasság örvén, miközben a székelység jogfosztott, mert nincsenek kollektív jogai, ennek hiányában pedig arcátlanság kisebbségvédelmről prédikálni. A miniszter szónokolhatott volna arról, miként kell a meglévő (minimális) kisebbségi jogokat kijátszani, hasonlóképp a kisebbségek felszámolásáról is. Elmesélhette volna, hogyan sikerült rövid idő alatt románosítani Dobrudzsát, elmondhatta volna, hogy a román politikai elit milyen módszerekkel szabadult meg a zsidóktól, németektől. Eldicsekedhette volna, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma negyedével visszaesett – 1,61 millióról 1,22-re –, miközben az erdélyi románság számaránya növekedett.
A székelyek visszahódítása
A román nacionalista gondolkodásban előkelő helyen áll az erőszakos románosítás fasisztoid eszméje – a székelyek román származásának elmélete –, amely az 1900-as évek elején született. Ennek atyja Nicolae Iorga történész. E teória alapja a légből kapott dák-római őshonosság primitív elmélete. A magyarosítás leglátványosabban Székelyföldön valósult meg – írja Iorga –, ezért nevezhető e tájegység a románság nagy temetőjének. Iorga származási teóriája alapján – Trianon, azaz 1920 után – gyökeresedik meg az a gondolat, hogy nem lehet jó román, akinek nem fáj az itteni románság elszékelyesítése. Az 1905-ben írt munkájában több bölcs megállapítást olvashatunk. Így például Székelyföldön százezer román ajkú él, mert a barbár székelyek tömegesen rátelepedtek a Trajánusz (magyarul így ejtjük és írjuk – szerző megj.) óta itt élő műveltebb románokra és asszimilálják őket. Érthető, hogy vérükben a román elem túlsúlyba kerül, melyet a székelyek ösztönösen mindig is éreznek. Történelmük is ezt bizonyítja. Így mindannyiszor, ha a moldvai vajdák seregei megjelentek Erdélyben, a székelyek csatlakoztak hozzájuk, és előszeretettel prédálták a magyar nemesi birtokokat. Etnikai szempontból tehát nem lehet kétségünk afelől, hogy a székelyek valóban magyarul beszélő románok. Meg kell érteni végre, hogy a nemzetközi konferenciákon Bogdan Aurescu és más lelkes buzgó hazafi nem hazudik, mert Romániában egyáltalán nem beszélhetünk a nemzeti kisebbségek elnyomásáról, csak visszahódításról, visszarománosításáról.
Iorga elmélete
Nicolae Iorga fajelmélethez közel álló teóriája olyan törvény megszületéséhez szolgáltat érvet, amely kimondja, hogy a román származású állampolgárok, akik anyanyelvüket elvesztették, gyermekeiket kötelesek román nyelvű iskolába íratni. A parlamenti viták egyikén – 1924. június 24-én – Iorga egyértelműen meg is nevezi, hogy e törvény a Pruton túli ruténekre (szlávokra) és a székelyekre vonatkozik, mivel ezek román származása egyértelmű. A székelyek visszarománosítása jogos, mert „néhány gyűrött, sárga, szeplős arcon kívül a székelyé olyan, mint a mienk, és háza, éneke, tánca is hasonló”. Ezek a „a mi fajtánk”, székellyé vált románok, ezért kell visszafogadni őket. Iorga elmélete nem veszi figyelembe, hogy „a nemzet több, mint faj, és feljebb való annál. Nem a vér és a csontok sorsszerűségéből, hanem egy erkölcsi közösség öntudatából származik – írja Tóth Zoltán történész-akadémikus –, amely több nemzedéken keresztül” alakul ki.
Természetes, hogy az elvakult nacionalista elmélet kiváltja a korabeli magyar sajtó és politikusok kritikáját, de bátorítja a román szélsőségeseket Székelyföld románosítására. Úgy vélik, hogy a korabeli Magyar Párt nem állíthatja, hogy a székelység a magyar nemzet része, mert azok román eredetűek. A magyar felháborodás óriási, Iorga védekezésre kényszerül. Az egyik vita alkalmával Willer Józsefnek – a Magyar Párt képviselőjének – kijelenti, hogy ő a székelyek román eredetét nem állítja, csak az elmagyarosítottakat szeretné visszanyerni. Hasonlót állít 1927-ben is. Úgy véli, ő nem nemzetiségfaló, a székely maradjon meg székelynek, ha bizonyítani tudja eredetét, de legyen mindenki számára világos, „hogy az, aki román templomba jár, és magát oláhnak mondja, az a mi emberünk”. Ők románok még akkor is, ha „azoknak, akik elvették tőlünk”, nem tetszik. Jogos visszakövetelni őket. Ezt meg lehet magyarázni és értetni. Egyértelmű „hogy a név és a vallás szükségképpen kiegészítésként követeli a nyelvet”. Iorga nem következetes, később ismét emlegeti, hogy a román és a székely lélek azonos. A székely kapu trák gyökerű, rokonság van a székelyek és a mócok közt. Ez utóbbit igazolják a népszokások, a pásztorélet és a széki intézmények.
Iorga nyomában
Iorga tézisei nem győzik meg a székelyeket román származásukról, de eszméi ma is élnek. Egyik követője G. Popa-Lisseanu lesz, aki folytatja a székelyek román származtatásának tanát, gyűjti a bizonyítékokat a román haza megnagyobbítására. Lisseanu 1936-ban kiadott könyvében bravúros számításoktól, történelmi csúsztatásoktól sem riad vissza. A székely falvakba – a 16. század második felétől – szórványosan beköltöző román családok természetes asszimilációját úgy mutatja be, mint az őshonos románok tömeges és erőszakos elszékelyesítését. Az oda befogadott románok nagyobb része Moldvából érkezik, de jönnek Havaselvéről és a vármegyékből is. Ők szabad akaratukból, a jobb megélhetés reményében telepednek ide. Mivel különböző időszakokban, nem egyszerre és nem tömegesen érkeznek, ezért a nyelvváltás két-három nemzedéknyi idő alatt megtörténik, a székelyektől csak vallásukban és nevükben különböznek.
Az 1733 és 1760 közötti időszakban 119 székely településen vált teljessé a szórvány román családok asszimilációja. Lisseanu könyvében már ennyi román falu lakosságának elszékelyesítése szerepel. Az egyházi összeírásokban minden olyan települést nyilvántartanak, ahol egyetlen román vallású család is él. Ahol nincs adat, ott néhány román eredetű személynév is bizonyítja a román település elszékelyesítését. Az említett időszakban Háromszék 97 falujából 90-ben élnek román felekezethez tartozók. Azonban „ma – írja Lisseanu – 30 községben nem található egy román se, 38 községben a román lakosságot rég elszékelyesítették, s csak 22 községben normális a növekedés”. A székely falvakban élő román szórvány némi csúsztatással 130–140 ezerre emelkedik, amely a félmilliós székelység keretében a népesség több mint egynegyede. Nyilvánvaló, hogy a hegyvidéki irtásokon, a legeltetésre alkalmas helyeken (például Bodza-vidék) kialakult román tanyabokrok – melyekből később román falvak szerveződnek – románságát is a székely települések románságaként számolja. A népességi adatokkal való zsonglőrködést lehetővé teszi, hogy az 1876-os közigazgatási átszervezéssel Székelyföldhöz nem székely települések is kerültek.
Tény, hogy az 1930-as – egyáltalán nem magyarbarát – népszámlálásban Csík megyében 14,4, Háromszéken 15,7 és Udvarhelyszéken 4,7 százaléknyi román nemzetiségű szerepel. Mivel Marosszék Maros vármegye része, így a székelyek lakta rész románságának meghatározását a három említett szék átlagával számoljuk. A népszámlálás a Lisseanu által emlegetett 130 ezer fős románság helyett 65 ezer főt vesz nyilvántartásba. Ennek fele önálló román falvakban él, mint Háromszéken a Bodza-vidék, Gyergyó északi része stb. A székely falvak településein élő 30 ezer „román” túlnyomó része csak a név romános hangzása és a vallás révén kerül a román etnikum rovatába. Ők a sokat emlegetett elszékelyesített románok, számarányuk Székelyföldön mintegy 6 százalékra tehető.
Származáskutatás után hány román maradna?
Ne felejtsük el, hogy származáskutatással – vallás és névelemzéssel – Dobrudzsában, a Bánságban, a moldvai csángó vidéken, a nagy városokban – Konstancán, Bukarestben, Galacon, Craiován, Jászvásáron stb. – a románok millióiról lehetne kideríteni, hogy nem románok. Azonban a névelemzés a fasiszta-náci eszmekör része. Természetes, hogy a kölcsönös együttélés során az emberek összeházasodnak, vallást cserélnek, átveszik egymás szokásait, öltözetét, szavait. Ha ez nem erőszakkal történik, mint a magyar települések etnikai arányainak megváltoztatása (Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad stb.), akkor természetes asszimiláció zajlik. Ez történt a Kárpátokon túli területeken is. Elrománosodtak a szlávok, a kunok, a magyarok és a szászok. Természetes asszimiláció zajlott Székelyföldön is, hiába bizonygatja Lisseanu, hogy „a székelyvidéki regék és adomák nem egyebek, mint a mi román regéink és adomáink”. Hiába emlegeti a román helyneveket, mert azok is csak az együttélés emlékei. Álszent románosítást és fasiszta szemléletet takar olyan kijelentése, hogy a székely testvérekkel meg kell ismertetni a múltjukat, mert eredetük azonos a „románokéval, míg az ugyanazon vidékeken lakó románok vére vegyelemezve ugyanaz, mint a székelyeké, míg a pusztán lakó magyarok vére más elemzést mutat”. A székelyek „nagyobbrészt testvéreink, elveszett testvérek, de mégiscsak azok”. Fajelméletre utal az olyan megállapítás: ha Székelyföldön magas termetű, jól megtermett emberrel találkozunk, azt jogosan tarthatjuk románnak, mert a magyarok általában alacsony termetűek, fekete szeműek, és kiálló ádámcsutkájuk van.
A székelyek román származtatásának teóriája és az elképzelt történelem oktatása alapja a nacionalizmusnak. Ennek hatása felmérhetetlen kárt okoz Erdély román és magyar népének. A nacionalizmus ma is eszköz, G. Popa-Lisseanu szavaival: erősíti „a nemzeti feltámadás érzését”. Ez tükröződik a szélsőségesek december elsejei felbuzdulásain, amikor Ázsiába küldözgetnek bennünket. Talán a prefektusok is ezért érzik missziónak az erőszakos románosítást. Szerencsére a xenofób nacionalista gondolkodás nem minden román honfitársunkat fertőzte meg. Írásunk nem irányul senki ellen, de ismernünk kell az ordas teóriákat, ha meg akarjuk érteni a körülöttünk zajló magyarellenesség mozgatórugóit.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Modellértékű nemzetpolitika?
Bogdan Aurescu külügyminiszter – a temesvári nemzetközi konferencián – 2015. július első felében Nemzeti kisebbségek Európában… címmel tart előadást. A kisebbségvédelmi keretegyezmény huszadik évfordulóján büszkén jelenti ki, hogy Románia eljutott „a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”. Akárcsak Ion I. C. Brătianu miniszterelnök a párizsi béketárgyalásokon (1919–20-ban), Aurescu is szemrebbenés nélkül csúsztat.
Elmondja, hogy az interkulturalitás Romániában modellértékű. Mindezt teszi arcpirulás nélkül, miközben tombol a nacionalista őrület. Csak egy példa. Bodzafordulón a székelyföldi román szervezetek összejövetelén, amelyen jelen van a prefektus, egy ortodox püspök, a védelmi minisztérium főtitkára, nagyszámú helyi román önkormányzati képviselő, nem a kölcsönös tisztelet megteremtéséről tanácskoznak. A legfontosabb cél a Kovászna megyei rendőrség épületének tovább építése. Szeretnék a székely polgármesterek megbüntetését, ha a román ünnepeken nem pompáznak piros-sárga-kék szalaggal stb.
Teszik mindezt a hazafiasság örvén, miközben a székelység jogfosztott, mert nincsenek kollektív jogai, ennek hiányában pedig arcátlanság kisebbségvédelmről prédikálni. A miniszter szónokolhatott volna arról, miként kell a meglévő (minimális) kisebbségi jogokat kijátszani, hasonlóképp a kisebbségek felszámolásáról is. Elmesélhette volna, hogyan sikerült rövid idő alatt románosítani Dobrudzsát, elmondhatta volna, hogy a román politikai elit milyen módszerekkel szabadult meg a zsidóktól, németektől. Eldicsekedhette volna, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma negyedével visszaesett – 1,61 millióról 1,22-re –, miközben az erdélyi románság számaránya növekedett.
A székelyek visszahódítása
A román nacionalista gondolkodásban előkelő helyen áll az erőszakos románosítás fasisztoid eszméje – a székelyek román származásának elmélete –, amely az 1900-as évek elején született. Ennek atyja Nicolae Iorga történész. E teória alapja a légből kapott dák-római őshonosság primitív elmélete. A magyarosítás leglátványosabban Székelyföldön valósult meg – írja Iorga –, ezért nevezhető e tájegység a románság nagy temetőjének. Iorga származási teóriája alapján – Trianon, azaz 1920 után – gyökeresedik meg az a gondolat, hogy nem lehet jó román, akinek nem fáj az itteni románság elszékelyesítése. Az 1905-ben írt munkájában több bölcs megállapítást olvashatunk. Így például Székelyföldön százezer román ajkú él, mert a barbár székelyek tömegesen rátelepedtek a Trajánusz (magyarul így ejtjük és írjuk – szerző megj.) óta itt élő műveltebb románokra és asszimilálják őket. Érthető, hogy vérükben a román elem túlsúlyba kerül, melyet a székelyek ösztönösen mindig is éreznek. Történelmük is ezt bizonyítja. Így mindannyiszor, ha a moldvai vajdák seregei megjelentek Erdélyben, a székelyek csatlakoztak hozzájuk, és előszeretettel prédálták a magyar nemesi birtokokat. Etnikai szempontból tehát nem lehet kétségünk afelől, hogy a székelyek valóban magyarul beszélő románok. Meg kell érteni végre, hogy a nemzetközi konferenciákon Bogdan Aurescu és más lelkes buzgó hazafi nem hazudik, mert Romániában egyáltalán nem beszélhetünk a nemzeti kisebbségek elnyomásáról, csak visszahódításról, visszarománosításáról.
Iorga elmélete
Nicolae Iorga fajelmélethez közel álló teóriája olyan törvény megszületéséhez szolgáltat érvet, amely kimondja, hogy a román származású állampolgárok, akik anyanyelvüket elvesztették, gyermekeiket kötelesek román nyelvű iskolába íratni. A parlamenti viták egyikén – 1924. június 24-én – Iorga egyértelműen meg is nevezi, hogy e törvény a Pruton túli ruténekre (szlávokra) és a székelyekre vonatkozik, mivel ezek román származása egyértelmű. A székelyek visszarománosítása jogos, mert „néhány gyűrött, sárga, szeplős arcon kívül a székelyé olyan, mint a mienk, és háza, éneke, tánca is hasonló”. Ezek a „a mi fajtánk”, székellyé vált románok, ezért kell visszafogadni őket. Iorga elmélete nem veszi figyelembe, hogy „a nemzet több, mint faj, és feljebb való annál. Nem a vér és a csontok sorsszerűségéből, hanem egy erkölcsi közösség öntudatából származik – írja Tóth Zoltán történész-akadémikus –, amely több nemzedéken keresztül” alakul ki.
Természetes, hogy az elvakult nacionalista elmélet kiváltja a korabeli magyar sajtó és politikusok kritikáját, de bátorítja a román szélsőségeseket Székelyföld románosítására. Úgy vélik, hogy a korabeli Magyar Párt nem állíthatja, hogy a székelység a magyar nemzet része, mert azok román eredetűek. A magyar felháborodás óriási, Iorga védekezésre kényszerül. Az egyik vita alkalmával Willer Józsefnek – a Magyar Párt képviselőjének – kijelenti, hogy ő a székelyek román eredetét nem állítja, csak az elmagyarosítottakat szeretné visszanyerni. Hasonlót állít 1927-ben is. Úgy véli, ő nem nemzetiségfaló, a székely maradjon meg székelynek, ha bizonyítani tudja eredetét, de legyen mindenki számára világos, „hogy az, aki román templomba jár, és magát oláhnak mondja, az a mi emberünk”. Ők románok még akkor is, ha „azoknak, akik elvették tőlünk”, nem tetszik. Jogos visszakövetelni őket. Ezt meg lehet magyarázni és értetni. Egyértelmű „hogy a név és a vallás szükségképpen kiegészítésként követeli a nyelvet”. Iorga nem következetes, később ismét emlegeti, hogy a román és a székely lélek azonos. A székely kapu trák gyökerű, rokonság van a székelyek és a mócok közt. Ez utóbbit igazolják a népszokások, a pásztorélet és a széki intézmények.
Iorga nyomában
Iorga tézisei nem győzik meg a székelyeket román származásukról, de eszméi ma is élnek. Egyik követője G. Popa-Lisseanu lesz, aki folytatja a székelyek román származtatásának tanát, gyűjti a bizonyítékokat a román haza megnagyobbítására. Lisseanu 1936-ban kiadott könyvében bravúros számításoktól, történelmi csúsztatásoktól sem riad vissza. A székely falvakba – a 16. század második felétől – szórványosan beköltöző román családok természetes asszimilációját úgy mutatja be, mint az őshonos románok tömeges és erőszakos elszékelyesítését. Az oda befogadott románok nagyobb része Moldvából érkezik, de jönnek Havaselvéről és a vármegyékből is. Ők szabad akaratukból, a jobb megélhetés reményében telepednek ide. Mivel különböző időszakokban, nem egyszerre és nem tömegesen érkeznek, ezért a nyelvváltás két-három nemzedéknyi idő alatt megtörténik, a székelyektől csak vallásukban és nevükben különböznek.
Az 1733 és 1760 közötti időszakban 119 székely településen vált teljessé a szórvány román családok asszimilációja. Lisseanu könyvében már ennyi román falu lakosságának elszékelyesítése szerepel. Az egyházi összeírásokban minden olyan települést nyilvántartanak, ahol egyetlen román vallású család is él. Ahol nincs adat, ott néhány román eredetű személynév is bizonyítja a román település elszékelyesítését. Az említett időszakban Háromszék 97 falujából 90-ben élnek román felekezethez tartozók. Azonban „ma – írja Lisseanu – 30 községben nem található egy román se, 38 községben a román lakosságot rég elszékelyesítették, s csak 22 községben normális a növekedés”. A székely falvakban élő román szórvány némi csúsztatással 130–140 ezerre emelkedik, amely a félmilliós székelység keretében a népesség több mint egynegyede. Nyilvánvaló, hogy a hegyvidéki irtásokon, a legeltetésre alkalmas helyeken (például Bodza-vidék) kialakult román tanyabokrok – melyekből később román falvak szerveződnek – románságát is a székely települések románságaként számolja. A népességi adatokkal való zsonglőrködést lehetővé teszi, hogy az 1876-os közigazgatási átszervezéssel Székelyföldhöz nem székely települések is kerültek.
Tény, hogy az 1930-as – egyáltalán nem magyarbarát – népszámlálásban Csík megyében 14,4, Háromszéken 15,7 és Udvarhelyszéken 4,7 százaléknyi román nemzetiségű szerepel. Mivel Marosszék Maros vármegye része, így a székelyek lakta rész románságának meghatározását a három említett szék átlagával számoljuk. A népszámlálás a Lisseanu által emlegetett 130 ezer fős románság helyett 65 ezer főt vesz nyilvántartásba. Ennek fele önálló román falvakban él, mint Háromszéken a Bodza-vidék, Gyergyó északi része stb. A székely falvak településein élő 30 ezer „román” túlnyomó része csak a név romános hangzása és a vallás révén kerül a román etnikum rovatába. Ők a sokat emlegetett elszékelyesített románok, számarányuk Székelyföldön mintegy 6 százalékra tehető.
Származáskutatás után hány román maradna?
Ne felejtsük el, hogy származáskutatással – vallás és névelemzéssel – Dobrudzsában, a Bánságban, a moldvai csángó vidéken, a nagy városokban – Konstancán, Bukarestben, Galacon, Craiován, Jászvásáron stb. – a románok millióiról lehetne kideríteni, hogy nem románok. Azonban a névelemzés a fasiszta-náci eszmekör része. Természetes, hogy a kölcsönös együttélés során az emberek összeházasodnak, vallást cserélnek, átveszik egymás szokásait, öltözetét, szavait. Ha ez nem erőszakkal történik, mint a magyar települések etnikai arányainak megváltoztatása (Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad stb.), akkor természetes asszimiláció zajlik. Ez történt a Kárpátokon túli területeken is. Elrománosodtak a szlávok, a kunok, a magyarok és a szászok. Természetes asszimiláció zajlott Székelyföldön is, hiába bizonygatja Lisseanu, hogy „a székelyvidéki regék és adomák nem egyebek, mint a mi román regéink és adomáink”. Hiába emlegeti a román helyneveket, mert azok is csak az együttélés emlékei. Álszent románosítást és fasiszta szemléletet takar olyan kijelentése, hogy a székely testvérekkel meg kell ismertetni a múltjukat, mert eredetük azonos a „románokéval, míg az ugyanazon vidékeken lakó románok vére vegyelemezve ugyanaz, mint a székelyeké, míg a pusztán lakó magyarok vére más elemzést mutat”. A székelyek „nagyobbrészt testvéreink, elveszett testvérek, de mégiscsak azok”. Fajelméletre utal az olyan megállapítás: ha Székelyföldön magas termetű, jól megtermett emberrel találkozunk, azt jogosan tarthatjuk románnak, mert a magyarok általában alacsony termetűek, fekete szeműek, és kiálló ádámcsutkájuk van.
A székelyek román származtatásának teóriája és az elképzelt történelem oktatása alapja a nacionalizmusnak. Ennek hatása felmérhetetlen kárt okoz Erdély román és magyar népének. A nacionalizmus ma is eszköz, G. Popa-Lisseanu szavaival: erősíti „a nemzeti feltámadás érzését”. Ez tükröződik a szélsőségesek december elsejei felbuzdulásain, amikor Ázsiába küldözgetnek bennünket. Talán a prefektusok is ezért érzik missziónak az erőszakos románosítást. Szerencsére a xenofób nacionalista gondolkodás nem minden román honfitársunkat fertőzte meg. Írásunk nem irányul senki ellen, de ismernünk kell az ordas teóriákat, ha meg akarjuk érteni a körülöttünk zajló magyarellenesség mozgatórugóit.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 20.
Falunap új székely kapuval (Dálnok)
A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre.
Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban.
A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre.
Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban.
A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 20.
Ha nekik jár, nekünk miért nem?
Nemrég, amint arról bőven beszámolt a magyar nyelvű sajtó is, Bodzafordulón gyűlt össze a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. A tanácskozáson a régió, azaz Székelyföld területén élő román lakosság helyzetét tekintették át. Az ez alkalomból megfogalmazott memorandum aláírói azt követelik a hatalomtól – államelnöki hivataltól, kormánytól, törvényhozástól –, hogy biztosítsa az említett megyékben kisebbségben élő románok számára kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzését.
Olyan stratégia kidolgozására szólították fel az illetékeseket, amely segíti majd az itt élő román közösségeket, illetve „megállítja a Kovászna és Hargita megyei románok tömeges kivándorlását”. A civil fórum tagjai követelik egy olyan intézmény létrehozását, amely biztosítja a helyiek és a központi hatóságok közötti kommunikációt. Továbbá elnöki és parlamenti tanácsosok kinevezését is javasolják, akiknek az lenne a feladatuk, hogy „folyamatosan ellenőrizzék a kisebbségben élő közösségek helyzetét”.
Dicséretes az említett civil fórum törekvése: a Székelyföldön kisebbségben élő románok sorsával való törődés kikövetelése a hatalomtól. Szerintem már az is viszonylagos előrelépés, a helyzetértékelésben bekövetkezett pozitív elmozdulás, hogy nem magyarok által elűzött románokról beszélnek, mint tették azt korábban, a rossz emlékű 1990-es évek során. Bár a Kovászna és Hargita megyei románok „tömeges kivándorlásáról” beszélni így is enyhén szólva túlzás, hacsak el nem ismerik, hogy korábban bizony „tömeges bevándorlásra” került sor. Mindenesetre a szóban forgó állítás, a tömeges kivándorlás statisztikai és népszámlálási adatok által nem támasztható alá.
A kisebbségben, szórványban élő etnikai közösségek helyzetének folyamatos monitorizálását a magunk részéről csak támogathatjuk. Jut eszembe a klasszikusnak számító kijelentés, miszerint annyi autonómia járhat Csíkszeredának, mint Caracalnak. Nos, ebből kiindulva: ha a kölcsönösség jegyében annyi jogot biztosítanak majd az erdélyi szórvány magyarságnak, mint a székelyföldi románoknak, akkor azzal, azt hiszem, megelégedhetnénk. Ha nekik jár, nekünk miért nem?
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Nemrég, amint arról bőven beszámolt a magyar nyelvű sajtó is, Bodzafordulón gyűlt össze a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. A tanácskozáson a régió, azaz Székelyföld területén élő román lakosság helyzetét tekintették át. Az ez alkalomból megfogalmazott memorandum aláírói azt követelik a hatalomtól – államelnöki hivataltól, kormánytól, törvényhozástól –, hogy biztosítsa az említett megyékben kisebbségben élő románok számára kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzését.
Olyan stratégia kidolgozására szólították fel az illetékeseket, amely segíti majd az itt élő román közösségeket, illetve „megállítja a Kovászna és Hargita megyei románok tömeges kivándorlását”. A civil fórum tagjai követelik egy olyan intézmény létrehozását, amely biztosítja a helyiek és a központi hatóságok közötti kommunikációt. Továbbá elnöki és parlamenti tanácsosok kinevezését is javasolják, akiknek az lenne a feladatuk, hogy „folyamatosan ellenőrizzék a kisebbségben élő közösségek helyzetét”.
Dicséretes az említett civil fórum törekvése: a Székelyföldön kisebbségben élő románok sorsával való törődés kikövetelése a hatalomtól. Szerintem már az is viszonylagos előrelépés, a helyzetértékelésben bekövetkezett pozitív elmozdulás, hogy nem magyarok által elűzött románokról beszélnek, mint tették azt korábban, a rossz emlékű 1990-es évek során. Bár a Kovászna és Hargita megyei románok „tömeges kivándorlásáról” beszélni így is enyhén szólva túlzás, hacsak el nem ismerik, hogy korábban bizony „tömeges bevándorlásra” került sor. Mindenesetre a szóban forgó állítás, a tömeges kivándorlás statisztikai és népszámlálási adatok által nem támasztható alá.
A kisebbségben, szórványban élő etnikai közösségek helyzetének folyamatos monitorizálását a magunk részéről csak támogathatjuk. Jut eszembe a klasszikusnak számító kijelentés, miszerint annyi autonómia járhat Csíkszeredának, mint Caracalnak. Nos, ebből kiindulva: ha a kölcsönösség jegyében annyi jogot biztosítanak majd az erdélyi szórvány magyarságnak, mint a székelyföldi románoknak, akkor azzal, azt hiszem, megelégedhetnénk. Ha nekik jár, nekünk miért nem?
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 20.
Előválogatót tartanak a Virtuózok Csíkszeredában
Székelyföldi turnéra készülnek augusztus elején a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai. A jótékony célú koncertsorozat bevételét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány pártfogoltjainak ajánlják fel. A Virtuózok stábja a koncertkörút során előválogatást is tart, lehetőséget adva az erdélyi tehetséges fiataloknak, hogy a tehetségkutató műsor második szériájában ők is bemutatkozhassanak.
A Virtuózok népszerűsége bizonyítja, hogy van igény a minőségi zenére, ugyanakkor lehetőséget biztosít a gyermekek számára a kibontakozásra, megerősíti őket abban, hogy érdemes kitartóan gyakorolni – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a Virtuózok turnéját, valamint az előválogatást beharangozó sajtótájékoztatón.
A háromállomásos turné ötletgazdája, a Csíkszeredában nevelkedett Molnár Levente világhírű operaénekes, aki minden erejével azon volt, hogy a tehetségkutató műsor példaértékű és tehetségei kis zenészeit szülőföldjére is elhozza.
Előválogatás Csíkszeredában
Július 30-ig hosszabbították meg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában megrendezendő 2016-os Virtuózok komolyzenei tehetségkutató előválogatóját. Az augusztus 5-én tíz órától sorra kerülő meghallgatásra eddig több mint húsz gyermek jelentkezett Erdélyből. A sajtótájékoztatón elhangzott, az előválogatást rögzítik és a későbbiekben műsorra tűzi a közszolgálati televízió. Molnár Levente szerint ez egy hatalmas lehetőség, amit ki kell használni. „Gyakoroljanak, jelentkezzenek" – biztatta a világhírű operaénekes a kis zenészeket. Jelentkezési lap és további információ a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában igényelhető.
„Amikor tehetségekre gondolok, elsősorban székelyföldi, erdélyi magyar tehetségekre gondolok, arra, hogy figyelni kellene rájuk, egy picit segíteni kellene nekik. Kellenek az ilyen lehetőségek, szükség van arra, hogy akár egy versenyen, akár egy ösztöndíjon keresztül a gyerekeket ösztönözzük. Úgy néz ki az egyik álmom megvalósult. Ritkaság az a csiszolatlan gyémántmennyiség, amely Székelyföldön, Erdélyben van. A pályára állítással van egy pici probléma, ezért minden tőlem telhető eszközt szeretnék megragadni a tehetséges gyermekek ösztönzésére” – fogalmazott Molnár Levente. Ugyanakkor kiemelte, számára példakép Böjte Csaba ferences szerzetes, és ezért is döntöttek úgy, hogy a fellépések bevételét az általa létrehozott Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel. „Nagyon fontos lenne, hogy ezek a fellépő gyerekek példát mutassanak az itthoniaknak. Köszönöm, hogy a Virtuózok fiataljai eljönnek és csodát fognak tenni. Böjte atya hangszereket akar vásárolni a begyűlt pénzből azok számára, akik zenét akarnak tanulni. Úgy érzem egy szent missziót töltünk be” – fűzte hozzá.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint fontos megismerni és megismertetni szerte a világban az erdélyi magyar, ezen belül a székelyföldi értékeket. „Ha arra gondolok, hogy sok székelyföldi, erdélyi magyar gyerek lehetőséget kap arra, hogy itthon és külföldön megismerjék, a mi nagyköveteink legyenek szerte a világban, akkor elmondhatjuk, hogy fontos dolgot értünk el” – fogalmazott. Merjenek a gyermekek nagyot álmodni, erről szól ez a turné – jegyzete meg Hegedüs Csilla. „Szeretnék, hogy ez ne csak egy egyedi esemény legyen, jó lenne hagyományt teremteni és ezáltal Székelyföldnek, Erdélynek egy olyan oldalát mutathatjuk meg, amely bebizonyítja, hogy mindig Európához tartoztunk, egy olyan kultúrnemzet voltunk, akire fel kell nézni”.
A csíkszeredai sajtótájékoztatón jelen volt Boros Misi zongorista, a tehetségkutató 6-13 éves korcsoportjának győztese, aki maga is arra biztatta a gyermekeket vegyenek részt a csíkszeredai meghallgatáson. „Anyai ágról csíkszentmiklósi vagyok, ezért nagy öröm számomra, hogy itt játszhatok. Én nagyon köszönöm ezt a versenyt, nagy öröm volt, hogy részt vehettem rajta” – mondta a kis zongorista, aki maga is fellép a turné során.
Virtuózok Erdélyben
A jótékony célú koncertsorozat első állomása augusztus 6-án Székelyudvarhely, a koncert a Digital 3 Stúdióteremben lesz. Másnap, 7-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében, 8-án Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában lépnek fel a Virtuózok fiatal tehetségei. Mindhárom helyszínen a koncert este hét órakor kezdődik. Fellép: Boros Misi, Kéringer Dávid, Kiss Zoltán, Csaba Zsuzsanna, Szűts Apor és Váradi Gyuszi. Közreműködik a Csíki Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Héja Domonkos.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
Székelyföldi turnéra készülnek augusztus elején a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai. A jótékony célú koncertsorozat bevételét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány pártfogoltjainak ajánlják fel. A Virtuózok stábja a koncertkörút során előválogatást is tart, lehetőséget adva az erdélyi tehetséges fiataloknak, hogy a tehetségkutató műsor második szériájában ők is bemutatkozhassanak.
A Virtuózok népszerűsége bizonyítja, hogy van igény a minőségi zenére, ugyanakkor lehetőséget biztosít a gyermekek számára a kibontakozásra, megerősíti őket abban, hogy érdemes kitartóan gyakorolni – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a Virtuózok turnéját, valamint az előválogatást beharangozó sajtótájékoztatón.
A háromállomásos turné ötletgazdája, a Csíkszeredában nevelkedett Molnár Levente világhírű operaénekes, aki minden erejével azon volt, hogy a tehetségkutató műsor példaértékű és tehetségei kis zenészeit szülőföldjére is elhozza.
Előválogatás Csíkszeredában
Július 30-ig hosszabbították meg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában megrendezendő 2016-os Virtuózok komolyzenei tehetségkutató előválogatóját. Az augusztus 5-én tíz órától sorra kerülő meghallgatásra eddig több mint húsz gyermek jelentkezett Erdélyből. A sajtótájékoztatón elhangzott, az előválogatást rögzítik és a későbbiekben műsorra tűzi a közszolgálati televízió. Molnár Levente szerint ez egy hatalmas lehetőség, amit ki kell használni. „Gyakoroljanak, jelentkezzenek" – biztatta a világhírű operaénekes a kis zenészeket. Jelentkezési lap és további információ a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában igényelhető.
„Amikor tehetségekre gondolok, elsősorban székelyföldi, erdélyi magyar tehetségekre gondolok, arra, hogy figyelni kellene rájuk, egy picit segíteni kellene nekik. Kellenek az ilyen lehetőségek, szükség van arra, hogy akár egy versenyen, akár egy ösztöndíjon keresztül a gyerekeket ösztönözzük. Úgy néz ki az egyik álmom megvalósult. Ritkaság az a csiszolatlan gyémántmennyiség, amely Székelyföldön, Erdélyben van. A pályára állítással van egy pici probléma, ezért minden tőlem telhető eszközt szeretnék megragadni a tehetséges gyermekek ösztönzésére” – fogalmazott Molnár Levente. Ugyanakkor kiemelte, számára példakép Böjte Csaba ferences szerzetes, és ezért is döntöttek úgy, hogy a fellépések bevételét az általa létrehozott Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel. „Nagyon fontos lenne, hogy ezek a fellépő gyerekek példát mutassanak az itthoniaknak. Köszönöm, hogy a Virtuózok fiataljai eljönnek és csodát fognak tenni. Böjte atya hangszereket akar vásárolni a begyűlt pénzből azok számára, akik zenét akarnak tanulni. Úgy érzem egy szent missziót töltünk be” – fűzte hozzá.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint fontos megismerni és megismertetni szerte a világban az erdélyi magyar, ezen belül a székelyföldi értékeket. „Ha arra gondolok, hogy sok székelyföldi, erdélyi magyar gyerek lehetőséget kap arra, hogy itthon és külföldön megismerjék, a mi nagyköveteink legyenek szerte a világban, akkor elmondhatjuk, hogy fontos dolgot értünk el” – fogalmazott. Merjenek a gyermekek nagyot álmodni, erről szól ez a turné – jegyzete meg Hegedüs Csilla. „Szeretnék, hogy ez ne csak egy egyedi esemény legyen, jó lenne hagyományt teremteni és ezáltal Székelyföldnek, Erdélynek egy olyan oldalát mutathatjuk meg, amely bebizonyítja, hogy mindig Európához tartoztunk, egy olyan kultúrnemzet voltunk, akire fel kell nézni”.
A csíkszeredai sajtótájékoztatón jelen volt Boros Misi zongorista, a tehetségkutató 6-13 éves korcsoportjának győztese, aki maga is arra biztatta a gyermekeket vegyenek részt a csíkszeredai meghallgatáson. „Anyai ágról csíkszentmiklósi vagyok, ezért nagy öröm számomra, hogy itt játszhatok. Én nagyon köszönöm ezt a versenyt, nagy öröm volt, hogy részt vehettem rajta” – mondta a kis zongorista, aki maga is fellép a turné során.
Virtuózok Erdélyben
A jótékony célú koncertsorozat első állomása augusztus 6-án Székelyudvarhely, a koncert a Digital 3 Stúdióteremben lesz. Másnap, 7-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében, 8-án Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában lépnek fel a Virtuózok fiatal tehetségei. Mindhárom helyszínen a koncert este hét órakor kezdődik. Fellép: Boros Misi, Kéringer Dávid, Kiss Zoltán, Csaba Zsuzsanna, Szűts Apor és Váradi Gyuszi. Közreműködik a Csíki Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Héja Domonkos.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. július 21.
II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor
Magyar örökség
Erdővidék Múzeumában, Baróton Magyar örökség címmel másodízben szervezték meg az Erdővidéki Honismereti Szabadegyetemet és tábort. A Székely–Szórvány partnerség során született közvetlen kapcsolatoknak köszönhetően a dévai Renaissance együttes tagjai is részesei lehettek a rendezvénynek. A négy napot felölelő, változatos programot kínáló rendezvényt a két fő szervező, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László, az erdővidéki Múzeum igazgatója nyitotta meg. Utóbbi elmondta: a rendezvénnyel új színfoltot kívántak bevinni az erdélyi szabadegyetemek és táborok életébe. – Vannak a nagy rendezvények, mint Tusványos meg az EMI-tábor, de úgy gondoltuk, hogy más jellegű találkozásnak is helye van itt, Székelyföldön. Jó barátságba kerülve néhány nagy tudományú történésszel, néprajzkutatóval, biztattuk egymást, hogy rendezzünk egy fórumot, tudományt népszerűsítő jelleggel, ahol kutatásai eredményeiket ismertethetnék erdővidékiekkel és távolabbról érkezőkkel. Itt nem kizárólag a „dogmatikus” elméletek bemutatására figyelünk, hanem alkalmat kívánunk biztosítani a hivatalos magyar történetírás által háttérbe szorított, ám jelentős méretű és mélységű tudományos kutatásokra épülő magyarságtörténeti elméletek bemutatására is – fogalmazott Demeter László múzeumigazgató, aki helytörténeti jellegű kiállítással indította a rendezvényt. – Kevesen tudják, hogy Erdővidék olyan szellemóriásokat adott a magyarságnak, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Kriza János és sorolhatnám, hiszen közel száz olyan személyiség látott napvilágot e vidéken, akik jelentős mértékben alakították a magyar kultúrát és történelmet – mondta a rendezvény házigazdája, a Híres erdővidékiek címen megnyitott kiállításra utalva.
A továbbiakban a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező előadók osztották meg az érdeklődőkkel a magyarságtörténeti kutatásaik eredményét történelmi, nyelvi, néprajzi, zenei síkon.
Dr. Darkó Jenő budakeszi történész, Jordanes 6. századi gót történetíró két fennmaradt munkájára alapozva a szkíta hun–magyar gyökerekről szólt, szokatlan megvilágításba helyezve a dákok történetét is. A székelyeket említő 6–12. századi bizánci forrásokról Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató beszélt.
Nagy érdeklődésre tartott számot dr. Benkő Mihály történész, keletkutató előadása is a kipcsak-magyarokról. – Dr. Benkő Mihály közel húsz alkalommal járt Kazahsztán, Üzbegisztán földjén, ahol rátalált a kipcsak-magyarokra, akikről Julianus-barát annak idején említést tesz, de akikről az a hír járta, hogy a tatárjárások során kipusztultak. Közben kiderült, hogy több tízezres kipcsak-magyar közösség él mai napig e területeken. Nyelvük már jelentős mértékben átalakult, illetve háttérbe szorult, de díszítőmotívumaik, mondaviláguk nagymértékben alátámasztja a közös gyökerekről szóló elméletet. Körükben ma is él a monda miszerint hajdanán két testvér üldözött egy csodálatos szarvast Nyugat felé. Az egyik továbbjött, a másik visszatért. A továbbjövők lennénk mi, a visszatérők a kipcsak-magyarok – mesélte a dr. Benkő Mihály által is fellelt mondát Demeter László.
A szkíta–hun gyökereket, rokonságot támasztotta alá dr. Czeglédi Katalin nyelvész–szlavista turkológus is, akiTársadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében címmel tartott előadást, megkérdőjelezve a 18–19. században felépített nyelvcsalád-rendszer helytállóságát. E rendszer ugyanis a magyar, illetve szkíta–hun nyelveket három különböző (uráli, altáji és indoeurópai) nyelvcsaládba tagolja. A témához szorosan kapcsolódott dr. Obrusánszly Borbála történész, néprajzkutató, orientalista előadása Attila államáról.
A középkori Magyarország határán kiépült tatár államról dr. Alexandar Uzelac, belgrádi történész értekezett, Tóth Zoltán Henrik őstörténész pedig a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás kori határsáncok jelentőségéről beszélt.
A magyarság keleti gyökerei kerültek előtérbe dr. Tallós Emilnek a Szent Koronáról tartott értekezése során, illetve Papp Endre kutató előadásában is. Utóbbi távol keleti készítésű mongol és kínai citerákat mutatott be, párhuzamot vonva a magyar és keleti népzenei kultúra között.
Első hallásra ugyan az alaptémától eltérőnek ígérkezett dr. Kovács J. Attila Budapesten oktató, erdélyi származású biológus előadása az özönnövények székelyföldi terjedéséről, de kiderült környezetünkben éppúgy vigyázni kell az őshonos növényekre, mint nyelvünkre, történelmi forrásanyagaink tisztaságára. Hiszen a kertészeti divathullámokkal, illetve a globalizálódó világgal betörő növényfajok némelyike valósággal elözönli térségünket: kertjeinket, legelőinket, szántóinkat. Ezért fontos odafigyelni a hagyományos gazdálkodásra és arra, hogy földjeink ne maradjanak parlagon, hiszen így könnyen válhatnak a káros özönnövények táptalajává.
A rendezvénynek külön színfoltja volt dr. Thiele Ádám budapesti egyetemi adjunktus és kovács előadása a honfoglaló magyarok vaskultúrájáról, nevezetesen a damaszkolt pengékről. A jobb szemléltetés végett a fiatal előadó egy honfoglalás kori kohó másolatát is megépítette a múzeum udvarán és a közeli Katicabányából hozott ércből ki is alakított egy jókora bucavas kockát. A szabadegyetem résztvevői szívesen segédkeztek a fújtatásban. Amúgy a szervezők sokféle kézműves tevékenységbe is bevonták az érdeklődőket. Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Hoffmann Edit baróti muzeológus és Egyed Edit tanítónő vezetésével agyagozásra és nemezelésre is kínálkozott alkalom, amit felnőttek és gyerekek egyaránt kihasználtak. Utóbbiak lelkesen kapcsolódtak be a kőleves főzésbe is, ami szinte akkora sikernek örvendett, mint Bágyok Károlynak a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárjának és lovagjainak főztje: a borjúhúsból készült savanyú vetrece.
A muzsika, tánc sem maradhatott el. Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi népzenész és hangszerkészítő a rendezvény egyik főszereplőjeként vezette be az érdeklődőket a népzene világába, a dévai Renaissance együttes pedig 17. századi táncelőadással szórakoztatta a közönséget.
Tekintettel a szabadegyetem témájára, a rendezvény minden napján alkalom kínálkozott a rovásírás gyakorlására. Rumi Tamás, a budapesti Rovás Alapítvány képviseletében szívesen osztotta meg tudását a különböző korosztálybeli érdeklődőkkel.
Az estéket néprajzi témájú dokumentumfilmek vetítése, táncház és tábortűz zárta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Magyar örökség
Erdővidék Múzeumában, Baróton Magyar örökség címmel másodízben szervezték meg az Erdővidéki Honismereti Szabadegyetemet és tábort. A Székely–Szórvány partnerség során született közvetlen kapcsolatoknak köszönhetően a dévai Renaissance együttes tagjai is részesei lehettek a rendezvénynek. A négy napot felölelő, változatos programot kínáló rendezvényt a két fő szervező, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László, az erdővidéki Múzeum igazgatója nyitotta meg. Utóbbi elmondta: a rendezvénnyel új színfoltot kívántak bevinni az erdélyi szabadegyetemek és táborok életébe. – Vannak a nagy rendezvények, mint Tusványos meg az EMI-tábor, de úgy gondoltuk, hogy más jellegű találkozásnak is helye van itt, Székelyföldön. Jó barátságba kerülve néhány nagy tudományú történésszel, néprajzkutatóval, biztattuk egymást, hogy rendezzünk egy fórumot, tudományt népszerűsítő jelleggel, ahol kutatásai eredményeiket ismertethetnék erdővidékiekkel és távolabbról érkezőkkel. Itt nem kizárólag a „dogmatikus” elméletek bemutatására figyelünk, hanem alkalmat kívánunk biztosítani a hivatalos magyar történetírás által háttérbe szorított, ám jelentős méretű és mélységű tudományos kutatásokra épülő magyarságtörténeti elméletek bemutatására is – fogalmazott Demeter László múzeumigazgató, aki helytörténeti jellegű kiállítással indította a rendezvényt. – Kevesen tudják, hogy Erdővidék olyan szellemóriásokat adott a magyarságnak, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Kriza János és sorolhatnám, hiszen közel száz olyan személyiség látott napvilágot e vidéken, akik jelentős mértékben alakították a magyar kultúrát és történelmet – mondta a rendezvény házigazdája, a Híres erdővidékiek címen megnyitott kiállításra utalva.
A továbbiakban a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező előadók osztották meg az érdeklődőkkel a magyarságtörténeti kutatásaik eredményét történelmi, nyelvi, néprajzi, zenei síkon.
Dr. Darkó Jenő budakeszi történész, Jordanes 6. századi gót történetíró két fennmaradt munkájára alapozva a szkíta hun–magyar gyökerekről szólt, szokatlan megvilágításba helyezve a dákok történetét is. A székelyeket említő 6–12. századi bizánci forrásokról Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató beszélt.
Nagy érdeklődésre tartott számot dr. Benkő Mihály történész, keletkutató előadása is a kipcsak-magyarokról. – Dr. Benkő Mihály közel húsz alkalommal járt Kazahsztán, Üzbegisztán földjén, ahol rátalált a kipcsak-magyarokra, akikről Julianus-barát annak idején említést tesz, de akikről az a hír járta, hogy a tatárjárások során kipusztultak. Közben kiderült, hogy több tízezres kipcsak-magyar közösség él mai napig e területeken. Nyelvük már jelentős mértékben átalakult, illetve háttérbe szorult, de díszítőmotívumaik, mondaviláguk nagymértékben alátámasztja a közös gyökerekről szóló elméletet. Körükben ma is él a monda miszerint hajdanán két testvér üldözött egy csodálatos szarvast Nyugat felé. Az egyik továbbjött, a másik visszatért. A továbbjövők lennénk mi, a visszatérők a kipcsak-magyarok – mesélte a dr. Benkő Mihály által is fellelt mondát Demeter László.
A szkíta–hun gyökereket, rokonságot támasztotta alá dr. Czeglédi Katalin nyelvész–szlavista turkológus is, akiTársadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében címmel tartott előadást, megkérdőjelezve a 18–19. században felépített nyelvcsalád-rendszer helytállóságát. E rendszer ugyanis a magyar, illetve szkíta–hun nyelveket három különböző (uráli, altáji és indoeurópai) nyelvcsaládba tagolja. A témához szorosan kapcsolódott dr. Obrusánszly Borbála történész, néprajzkutató, orientalista előadása Attila államáról.
A középkori Magyarország határán kiépült tatár államról dr. Alexandar Uzelac, belgrádi történész értekezett, Tóth Zoltán Henrik őstörténész pedig a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás kori határsáncok jelentőségéről beszélt.
A magyarság keleti gyökerei kerültek előtérbe dr. Tallós Emilnek a Szent Koronáról tartott értekezése során, illetve Papp Endre kutató előadásában is. Utóbbi távol keleti készítésű mongol és kínai citerákat mutatott be, párhuzamot vonva a magyar és keleti népzenei kultúra között.
Első hallásra ugyan az alaptémától eltérőnek ígérkezett dr. Kovács J. Attila Budapesten oktató, erdélyi származású biológus előadása az özönnövények székelyföldi terjedéséről, de kiderült környezetünkben éppúgy vigyázni kell az őshonos növényekre, mint nyelvünkre, történelmi forrásanyagaink tisztaságára. Hiszen a kertészeti divathullámokkal, illetve a globalizálódó világgal betörő növényfajok némelyike valósággal elözönli térségünket: kertjeinket, legelőinket, szántóinkat. Ezért fontos odafigyelni a hagyományos gazdálkodásra és arra, hogy földjeink ne maradjanak parlagon, hiszen így könnyen válhatnak a káros özönnövények táptalajává.
A rendezvénynek külön színfoltja volt dr. Thiele Ádám budapesti egyetemi adjunktus és kovács előadása a honfoglaló magyarok vaskultúrájáról, nevezetesen a damaszkolt pengékről. A jobb szemléltetés végett a fiatal előadó egy honfoglalás kori kohó másolatát is megépítette a múzeum udvarán és a közeli Katicabányából hozott ércből ki is alakított egy jókora bucavas kockát. A szabadegyetem résztvevői szívesen segédkeztek a fújtatásban. Amúgy a szervezők sokféle kézműves tevékenységbe is bevonták az érdeklődőket. Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Hoffmann Edit baróti muzeológus és Egyed Edit tanítónő vezetésével agyagozásra és nemezelésre is kínálkozott alkalom, amit felnőttek és gyerekek egyaránt kihasználtak. Utóbbiak lelkesen kapcsolódtak be a kőleves főzésbe is, ami szinte akkora sikernek örvendett, mint Bágyok Károlynak a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárjának és lovagjainak főztje: a borjúhúsból készült savanyú vetrece.
A muzsika, tánc sem maradhatott el. Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi népzenész és hangszerkészítő a rendezvény egyik főszereplőjeként vezette be az érdeklődőket a népzene világába, a dévai Renaissance együttes pedig 17. századi táncelőadással szórakoztatta a közönséget.
Tekintettel a szabadegyetem témájára, a rendezvény minden napján alkalom kínálkozott a rovásírás gyakorlására. Rumi Tamás, a budapesti Rovás Alapítvány képviseletében szívesen osztotta meg tudását a különböző korosztálybeli érdeklődőkkel.
Az estéket néprajzi témájú dokumentumfilmek vetítése, táncház és tábortűz zárta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 22.
Ráduly Tusványoson: csak magunkra számíthatunk
Csíkiakként már nem biztos, hogy otthon vagyunk Csíkszeredában – jelentette ki a város becsületből lemondott polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán szerdán Tusványoson, az integrált városfejlesztési stratégiákat körüljáró fórumon.
A volt városvezető csípős kritikái nem kímélték sem a központi hatalmat, sem Hargita megye vezetőjét, a Lőrincz Csaba-sátor zsúfolásig meg is telt a felszólalására.
Turizmusra épülő stratégia
Az előadás témájával kapcsolatban először Albert Tibor, Tusnádfürdő jutott szóhoz: mint fogalmazott, az integrált városfejlesztési stratégia – amelynek megléte követelmény az európai uniós pénzek pályázatokon keresztüli lehívásához – egy kistelepülés esetében is „a nagyobbakéval azonos fontossággal bír”. A fürdővárosnak a turizmus a fő gazdasági tevékenysége, így szerinte a stratégiát is erre kell beállítani.
„Munka- és tudásalapú közösséget kell kialakítani. A fiataljainknak a helyi igényeknek megfelelő szakmát kell választaniuk, ha itthon akarnak maradni. Hiába tanulnak harmincan jogásznak, ha csak egy-kettőre van szükség” – húzta alá Albert Tibor. Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsa elnökéhez fordulva azt mondta, „most már ideje, hogy a magyar politikusok jobban lobbizzanak Bukarestben Székelyföld és Csík fejlődése érdekében”. A gazdaságot, civil szférát, városfejlesztési terveket, kultúrát összehangoló integrált stratégia egyik – polgármester szerinti – nagy negatívuma is szóba került: a felnőtt romaképzés. „Kimondom: ez ablakon kidobott pénz. Nem a roma felnőtteket kell képezni, hanem a gyermekeket, hogy idővel meglegyen az átalakulás” – hangsúlyozta.
Társadalmi párbeszéd polgármester nélkül
Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő meglehetősen kritikusan állt a témához. „Mindenkinek van stratégiája, de ezeket bedobják a fiókba, kevesen használják” – osztotta meg. A képviselő úgy látja, nem a fontossági sorrendet szem előtt tartva történnek „fejlesztések” az egyes településeken, hanem az számít, hogy mire lehet uniós pénzt lehívni. Szerinte így történhet meg, hogy van olyan udvarhelyszéki község, ahol híre-hamva sincs a turizmusnak, mégis felhúztak egy új, kihasználatlanul álló turisztikai információs központot, vagy máshol pályázati pénzből úgy építtettek sporttermet, hogy utána évekig nem vezettette be a községvezetés a vizet. Hozzátette, számos helyen épül uniós pénzből szennyvízhálózat, fektetődnek le a vezetékek – ezek azonban nem csatlakoznak semmire, nincsenek bekötve, „tulajdonképpen se elejük, se végük”, az embereknek semmi hasznuk belőle. Eközben például – egészítette ki – az integrált fejlesztéshez elengedhetetlen, Hargita megye egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító, Szent Anna-tó irányába vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei úton évek óta nem történt semmilyen javítás.
Az integrált városfejlesztési stratégiák „használhatóságáról” Jakab elmondta, ezek rengeteg községben úgynevezett „copypaste”, betűről betűre lemásolt, csak a település megnevezésében eltérő szövegek. A közönséggel az önkormányzati képviselő ismertette, Székelyudvarhelyen készülőben van egy stratégia, amely társadalmi párbeszéddel, a prioritások feltérképezésével kezdődik – ezeken viszont a polgármester nem vesz részt.
Térségfejlesztésre van szükség
„Nálunk integrált városfejlesztésről nehéz beszélgetni, hiszen itt minden mindennel összefüggésben van. Integrált székelyföldi fejlesztésekben kell gondolkodni” – fejtette ki véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Székelyföld a periférián van, és azt is láthattuk az elmúlt 25 évben, hogy sem Bukarestből, sem Budapestről nem lehetett ezt a térséget fejleszteni. Az látszik egy-egy megoldásnál, hogy a helyi összefogás az, ami működhet” – egészítette ki. Szerinte egy sikerrel működő régió megoldásainak átvétele nem biztos, hogy jó ötlet, mivel „az adott helyhez adott szabályrendszerre van szükség”. A megyei önkormányzat elnöke a románokkal való párbeszéd fontosságát is említette. „Többször elmondtam az elmúlt években, hogy a románsággal való párbeszéd hiányában nem tudunk menni előre. Együtt kell valahogy jövőképet kitaláljunk, amit a sajátjuknak is tudnak érezni” – emelte ki Borboly.
Ráduly: stratégia csak azért van, mert kell
A volt csíkszeredai elöljáró felszólalásában azonnal ellentmondott a mellette ülő Borboly Csabának, mivel szerinte „ezek a szavak, mint Bukarest, Budapest, meg össze kell fogni, jól hangzanak, csakhogy Bukarest nemhogy nem oldja meg a gondjainkat, hanem teljes mellszélességgel Székelyföld ellen dolgozik”. A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban integrált városfejlesztésre lehívható uniós pénzekkel kapcsolatban elmondta, míg Hargita és Kovászna megyét „kikerülték”, „alanyi jogon” Brassó, Marosvásárhely és Nagyszeben is jelentős eurótízmilliókat kapott, „amit arra költhettek, amire akartak”. A közép-romániai fejlesztési régió további több száz városának összesen mindössze 40 millió jutott, ezért kellett versenyezni, és ebből sikerült Csíkszeredának „egy jó és jól megírt pályázattal nagyobb összeget megszereznie”. Szerinte a jelenlegi védelmi miniszter „nagyon sokat próbált tenni azért, hogy Csíkszereda pályázatát kibuktassa”, de ez végül nem sikerült neki. Ezen a vonalon továbbhaladva Ráduly kifakadt, hogy „Afganisztánban, Irakban sincs annyi rendőr, katona, mint Székelyföldön”. A fejlesztési stratégiáról úgy vélekedik, „az csak azért van, mert kell”.
„Külcsín tekintetében sok minden változott Csíkszeredában, van sportarénánk, uszodánk, de mi csíkiak otthon vagyunk-e benne?” – tette fel a kérdést. „Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a városnak a székely-magyar jellegét tudjuk hangsúlyosabban megjeleníteni, mint korábban. Ez az ellenségeink miatt kezd leépülni. Téved, aki azt gondolja, hogy a románokkal karöltve kell fejlődjünk. Saját magunkra kell támaszkodnunk” – közölte. Kitért arra, hogy Hargita megyében „tehetetlenül végig kell nézzük”, hogy 161 tanügyest leépítenek. „Merénylet zajlik, központilag nélkülünk döntenek, nem tudunk beleszólni” – mondta.
Az integrált városfejlesztési stratégiára térve elismerte, hogy „Csíkszereda önmagában semmit sem ér, csak a térséggel közösen fejlődhet” – ezért hozták létre a regionális vízszolgáltatót és indították el a térségi szemétszolgáltatást is.
Pinti Attila
Székelyhon.ro
Csíkiakként már nem biztos, hogy otthon vagyunk Csíkszeredában – jelentette ki a város becsületből lemondott polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán szerdán Tusványoson, az integrált városfejlesztési stratégiákat körüljáró fórumon.
A volt városvezető csípős kritikái nem kímélték sem a központi hatalmat, sem Hargita megye vezetőjét, a Lőrincz Csaba-sátor zsúfolásig meg is telt a felszólalására.
Turizmusra épülő stratégia
Az előadás témájával kapcsolatban először Albert Tibor, Tusnádfürdő jutott szóhoz: mint fogalmazott, az integrált városfejlesztési stratégia – amelynek megléte követelmény az európai uniós pénzek pályázatokon keresztüli lehívásához – egy kistelepülés esetében is „a nagyobbakéval azonos fontossággal bír”. A fürdővárosnak a turizmus a fő gazdasági tevékenysége, így szerinte a stratégiát is erre kell beállítani.
„Munka- és tudásalapú közösséget kell kialakítani. A fiataljainknak a helyi igényeknek megfelelő szakmát kell választaniuk, ha itthon akarnak maradni. Hiába tanulnak harmincan jogásznak, ha csak egy-kettőre van szükség” – húzta alá Albert Tibor. Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsa elnökéhez fordulva azt mondta, „most már ideje, hogy a magyar politikusok jobban lobbizzanak Bukarestben Székelyföld és Csík fejlődése érdekében”. A gazdaságot, civil szférát, városfejlesztési terveket, kultúrát összehangoló integrált stratégia egyik – polgármester szerinti – nagy negatívuma is szóba került: a felnőtt romaképzés. „Kimondom: ez ablakon kidobott pénz. Nem a roma felnőtteket kell képezni, hanem a gyermekeket, hogy idővel meglegyen az átalakulás” – hangsúlyozta.
Társadalmi párbeszéd polgármester nélkül
Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő meglehetősen kritikusan állt a témához. „Mindenkinek van stratégiája, de ezeket bedobják a fiókba, kevesen használják” – osztotta meg. A képviselő úgy látja, nem a fontossági sorrendet szem előtt tartva történnek „fejlesztések” az egyes településeken, hanem az számít, hogy mire lehet uniós pénzt lehívni. Szerinte így történhet meg, hogy van olyan udvarhelyszéki község, ahol híre-hamva sincs a turizmusnak, mégis felhúztak egy új, kihasználatlanul álló turisztikai információs központot, vagy máshol pályázati pénzből úgy építtettek sporttermet, hogy utána évekig nem vezettette be a községvezetés a vizet. Hozzátette, számos helyen épül uniós pénzből szennyvízhálózat, fektetődnek le a vezetékek – ezek azonban nem csatlakoznak semmire, nincsenek bekötve, „tulajdonképpen se elejük, se végük”, az embereknek semmi hasznuk belőle. Eközben például – egészítette ki – az integrált fejlesztéshez elengedhetetlen, Hargita megye egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító, Szent Anna-tó irányába vezető, katasztrofális állapotban lévő megyei úton évek óta nem történt semmilyen javítás.
Az integrált városfejlesztési stratégiák „használhatóságáról” Jakab elmondta, ezek rengeteg községben úgynevezett „copypaste”, betűről betűre lemásolt, csak a település megnevezésében eltérő szövegek. A közönséggel az önkormányzati képviselő ismertette, Székelyudvarhelyen készülőben van egy stratégia, amely társadalmi párbeszéddel, a prioritások feltérképezésével kezdődik – ezeken viszont a polgármester nem vesz részt.
Térségfejlesztésre van szükség
„Nálunk integrált városfejlesztésről nehéz beszélgetni, hiszen itt minden mindennel összefüggésben van. Integrált székelyföldi fejlesztésekben kell gondolkodni” – fejtette ki véleményét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Székelyföld a periférián van, és azt is láthattuk az elmúlt 25 évben, hogy sem Bukarestből, sem Budapestről nem lehetett ezt a térséget fejleszteni. Az látszik egy-egy megoldásnál, hogy a helyi összefogás az, ami működhet” – egészítette ki. Szerinte egy sikerrel működő régió megoldásainak átvétele nem biztos, hogy jó ötlet, mivel „az adott helyhez adott szabályrendszerre van szükség”. A megyei önkormányzat elnöke a románokkal való párbeszéd fontosságát is említette. „Többször elmondtam az elmúlt években, hogy a románsággal való párbeszéd hiányában nem tudunk menni előre. Együtt kell valahogy jövőképet kitaláljunk, amit a sajátjuknak is tudnak érezni” – emelte ki Borboly.
Ráduly: stratégia csak azért van, mert kell
A volt csíkszeredai elöljáró felszólalásában azonnal ellentmondott a mellette ülő Borboly Csabának, mivel szerinte „ezek a szavak, mint Bukarest, Budapest, meg össze kell fogni, jól hangzanak, csakhogy Bukarest nemhogy nem oldja meg a gondjainkat, hanem teljes mellszélességgel Székelyföld ellen dolgozik”. A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklusban integrált városfejlesztésre lehívható uniós pénzekkel kapcsolatban elmondta, míg Hargita és Kovászna megyét „kikerülték”, „alanyi jogon” Brassó, Marosvásárhely és Nagyszeben is jelentős eurótízmilliókat kapott, „amit arra költhettek, amire akartak”. A közép-romániai fejlesztési régió további több száz városának összesen mindössze 40 millió jutott, ezért kellett versenyezni, és ebből sikerült Csíkszeredának „egy jó és jól megírt pályázattal nagyobb összeget megszereznie”. Szerinte a jelenlegi védelmi miniszter „nagyon sokat próbált tenni azért, hogy Csíkszereda pályázatát kibuktassa”, de ez végül nem sikerült neki. Ezen a vonalon továbbhaladva Ráduly kifakadt, hogy „Afganisztánban, Irakban sincs annyi rendőr, katona, mint Székelyföldön”. A fejlesztési stratégiáról úgy vélekedik, „az csak azért van, mert kell”.
„Külcsín tekintetében sok minden változott Csíkszeredában, van sportarénánk, uszodánk, de mi csíkiak otthon vagyunk-e benne?” – tette fel a kérdést. „Az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a városnak a székely-magyar jellegét tudjuk hangsúlyosabban megjeleníteni, mint korábban. Ez az ellenségeink miatt kezd leépülni. Téved, aki azt gondolja, hogy a románokkal karöltve kell fejlődjünk. Saját magunkra kell támaszkodnunk” – közölte. Kitért arra, hogy Hargita megyében „tehetetlenül végig kell nézzük”, hogy 161 tanügyest leépítenek. „Merénylet zajlik, központilag nélkülünk döntenek, nem tudunk beleszólni” – mondta.
Az integrált városfejlesztési stratégiára térve elismerte, hogy „Csíkszereda önmagában semmit sem ér, csak a térséggel közösen fejlődhet” – ezért hozták létre a regionális vízszolgáltatót és indították el a térségi szemétszolgáltatást is.
Pinti Attila
Székelyhon.ro
2015. július 22.
Tusványos titka
Mert valami titka mégiscsak van, hogy évről évre képes odavonzani ezreket, tízezreket Székelyföldről, Erdély minden tájáról, Magyarországról, a Kárát-medence egészéből.
Valami rejtett varázsa mégiscsak kell hogy legyen, ha történjék bármi a nagyvilágban, javuljon bár jottányit vagy forduljon rosszról még rosszabbra a világ országaiban élő magyarság helyzete, a legkülönfélébb helyeken élő magyar közösségek vezetői fontosnak érzik, hogy jelen legyenek e szabadegyetemen, ki-ki beszámoljon arról, miként is élünk most, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk. Valami titkot csak rejteget Tusványos, ha néhány napra a világ közepévé lesz.
Még akkor is, ha régen kinőtte már szabadegyetemi és diáktábor jellegét, amivel indult, és mára nagyszabású tömegrendezvénnyé duzzadt. Akkor is, ha az eredeti célkitűzések között szereplő magyar–román párbeszéd erősítése évek óta háttérbe szorult, sőt, mára már az erdélyi magyar–magyar vitáknak sem igazán ad helyet. Nincs kíváncsi egymás felé fordulás román és magyar politikusok, értelmiségiek, civilek között, nincs érvekre alapozott párbeszéd RMDSZ és ellenzéke között, nincs immár parázs vita Tusványoson, és ettől bizony szegényebb lett a rendezvény.
Sokrétű okai lehetnek ennek, leginkább talán az, hogy Tusványos nem különálló sziget, távol, elkülönítve mindattól, ami az erdélyi, romániai társadalomban történik, hanem együtt lélegzik azzal, maga is folyamatosan mozog, alakul. Márpedig 25 évvel a rendszerváltozás után Romániában valós magyar–román párbeszéd továbbra sem nagyon alakult ki. A bukaresti pártoknak a dialógus nem jelent mást, mint az RMDSZ-szel kötött alkut, ha érdekeik ezt kívánják, a magyarellenes szólamok és megnyilvánulások pedig ma is több voksot hoznak, mint a nyitott, értelmes párbeszéd.
És romlott a helyzet az erdélyi magyar–magyar viszonyban is: ma már inkább csak üzengetnek, tárgyalóasztalig sem nagyon jutnak el a felek, nemhogy közös álláspontot alakítsanak ki fontos nemzeti ügyekben. Csodák pedig Tusványoson is igen ritkán történnek, így aztán évről évre egyhangúbb, egyszínűbb lett a rendezvény. Jelentősége mára leginkább a nemzetpolitikában mutatkozik meg: maradt a Kárpát-medencei magyarság vezetőinek találkozóhelye, az autonómiatörekvések megismerésének, megvitatásának fóruma, az anyaország és a külhoni magyarság közötti kapcsolatok erősítésének műhelye. És ez így sem kevés.
Mert Tusványos egyik titka pedig alighanem éppen az, hogy megtapasztalhatjuk: nem vagyunk egyedül.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mert valami titka mégiscsak van, hogy évről évre képes odavonzani ezreket, tízezreket Székelyföldről, Erdély minden tájáról, Magyarországról, a Kárát-medence egészéből.
Valami rejtett varázsa mégiscsak kell hogy legyen, ha történjék bármi a nagyvilágban, javuljon bár jottányit vagy forduljon rosszról még rosszabbra a világ országaiban élő magyarság helyzete, a legkülönfélébb helyeken élő magyar közösségek vezetői fontosnak érzik, hogy jelen legyenek e szabadegyetemen, ki-ki beszámoljon arról, miként is élünk most, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk. Valami titkot csak rejteget Tusványos, ha néhány napra a világ közepévé lesz.
Még akkor is, ha régen kinőtte már szabadegyetemi és diáktábor jellegét, amivel indult, és mára nagyszabású tömegrendezvénnyé duzzadt. Akkor is, ha az eredeti célkitűzések között szereplő magyar–román párbeszéd erősítése évek óta háttérbe szorult, sőt, mára már az erdélyi magyar–magyar vitáknak sem igazán ad helyet. Nincs kíváncsi egymás felé fordulás román és magyar politikusok, értelmiségiek, civilek között, nincs érvekre alapozott párbeszéd RMDSZ és ellenzéke között, nincs immár parázs vita Tusványoson, és ettől bizony szegényebb lett a rendezvény.
Sokrétű okai lehetnek ennek, leginkább talán az, hogy Tusványos nem különálló sziget, távol, elkülönítve mindattól, ami az erdélyi, romániai társadalomban történik, hanem együtt lélegzik azzal, maga is folyamatosan mozog, alakul. Márpedig 25 évvel a rendszerváltozás után Romániában valós magyar–román párbeszéd továbbra sem nagyon alakult ki. A bukaresti pártoknak a dialógus nem jelent mást, mint az RMDSZ-szel kötött alkut, ha érdekeik ezt kívánják, a magyarellenes szólamok és megnyilvánulások pedig ma is több voksot hoznak, mint a nyitott, értelmes párbeszéd.
És romlott a helyzet az erdélyi magyar–magyar viszonyban is: ma már inkább csak üzengetnek, tárgyalóasztalig sem nagyon jutnak el a felek, nemhogy közös álláspontot alakítsanak ki fontos nemzeti ügyekben. Csodák pedig Tusványoson is igen ritkán történnek, így aztán évről évre egyhangúbb, egyszínűbb lett a rendezvény. Jelentősége mára leginkább a nemzetpolitikában mutatkozik meg: maradt a Kárpát-medencei magyarság vezetőinek találkozóhelye, az autonómiatörekvések megismerésének, megvitatásának fóruma, az anyaország és a külhoni magyarság közötti kapcsolatok erősítésének műhelye. És ez így sem kevés.
Mert Tusványos egyik titka pedig alighanem éppen az, hogy megtapasztalhatjuk: nem vagyunk egyedül.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 22.
Másfél ezren a magyar himnuszért
Ezerötszáz petíciót iktattak tegnap a Kovászna megyei prefektúrán a magyar himnusz védelmében. A magyar pártok háromszéki vezetői június 24-én jelentették be, hogy a magyar himnusz eléneklése miatti büntetés és az alapfokú bírósági ítélet megfellebbezése miatt közösen kezdeményezik: levéláradattal hívják fel a kormány helyi megbízottjának figyelmét eljárása helytelenségére.
Az elmúlt egy hónapban nemcsak az MPP és az RMDSZ, de az EMNP és az egyházak is segítettek az akció népszerűsítésében, tegnap több dossziéba fogva vitték iktatásra az összegyűjtött ezerötszáz magyarul megfogalmazott levelet, amelyben minden csatlakozó adatait, lakcímét feltüntetve a román alkotmányra, az Emberi Jogok Európai Egyezményére és a himnusztörvényre hivatkozva kérik a prefektust, ha eljárásának célja nem az etnikai konfliktus keltése, ismertesse az okokat, amiért megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság alapfokú ítéletét.
A törvény értelmében a kormánybiztos harminc napon belül köteles – szintén egyenként – válaszolni az összes beadványra. Többen e-mailen küldtek levelet, erről nem készülhetett összesítés, számuk nem ismert.
Kulcsár-Terza József, a himnuszéneklésért megbüntetett MPP háromszéki elnöke a prefektúra előtt rögtönzött sajtótájékoztatón megköszönte a támogatók segítségét. „Odajutottunk, hogy Erdélyben, Székelyföldön a román hatalom üldöz az igazságért. Egy civilizált országban nem szabadna megtörténnie annak, hogy himnuszunkért, anyanyelvünkért meghurcoljanak.
Mi vállaljuk ezt a harcot, vállaljuk az igazság képviseletét” – mondta. Kitért annak jelentőségére is, hogy a magyar pártok együtt vállalták mindezt, meglátása szerint csak a közös fellépésnek lehet eredménye. Elmondta azt is, hogy a Kovászna megyei törvényszék szeptember 15-én tárgyalja a himnuszpert a prefektúra fellebbezése nyomán, szándékában áll az összesített 1500 petíciót ott is bemutatni. Csak a közös fellépésnek lehet eredménye
Bedő Zoltán, az EMNP megyei önkormányzati képviselője Kulcsár-Terza szavait erősítendő kiemelte: nem méltó, hogy erdélyi magyar politikus legyen az, aki nem látja, hogy a román hatalom egyetlen célja a magyarság felszámolása, ha a pártok egymásnak feszülnek, nem találják meg a közös hangot legalább nemzeti ügyekben, „akkor sok jövőnk nincs Erdélyben” – hangsúlyozta.
Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke kitért arra, hogy az ezerötszáz petíciót egyenként iktatják a kormányhivatalban, ők maguk június 24-én az első leveleket már leadták, ám majd egy hónap elteltével sem kaptak választ. „Megmondom őszintén, nem táplálok nagy reményeket, hogy ettől az akciótól megváltozna a Kovászna megyei kormányhivatal vagy a bukaresti kormány mentalitása Székelyfölddel kapcsolatban. Egy korábbi prefektus úgy fogalmazott, feladata, hogy kézifék legyen e térségben, és ez nap mint nap látszik tevékenységükben” – hangsúlyozta.
Kiemelte, megengedhetetlen, hogy 2015-ben egy EU-ország himnusza miatt bárkit megbüntessenek, az RMDSZ ezért állt már decemberben az MPP mellé, amikor a prefektúra előtt „énekórákat” szerveztek. Egyebek mellett felidézte a megyezászló körüli cirkuszt is, a többéves hercehurcát, amely rengeteg időt, alkotó- energiát emésztett fel.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ezerötszáz petíciót iktattak tegnap a Kovászna megyei prefektúrán a magyar himnusz védelmében. A magyar pártok háromszéki vezetői június 24-én jelentették be, hogy a magyar himnusz eléneklése miatti büntetés és az alapfokú bírósági ítélet megfellebbezése miatt közösen kezdeményezik: levéláradattal hívják fel a kormány helyi megbízottjának figyelmét eljárása helytelenségére.
Az elmúlt egy hónapban nemcsak az MPP és az RMDSZ, de az EMNP és az egyházak is segítettek az akció népszerűsítésében, tegnap több dossziéba fogva vitték iktatásra az összegyűjtött ezerötszáz magyarul megfogalmazott levelet, amelyben minden csatlakozó adatait, lakcímét feltüntetve a román alkotmányra, az Emberi Jogok Európai Egyezményére és a himnusztörvényre hivatkozva kérik a prefektust, ha eljárásának célja nem az etnikai konfliktus keltése, ismertesse az okokat, amiért megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság alapfokú ítéletét.
A törvény értelmében a kormánybiztos harminc napon belül köteles – szintén egyenként – válaszolni az összes beadványra. Többen e-mailen küldtek levelet, erről nem készülhetett összesítés, számuk nem ismert.
Kulcsár-Terza József, a himnuszéneklésért megbüntetett MPP háromszéki elnöke a prefektúra előtt rögtönzött sajtótájékoztatón megköszönte a támogatók segítségét. „Odajutottunk, hogy Erdélyben, Székelyföldön a román hatalom üldöz az igazságért. Egy civilizált országban nem szabadna megtörténnie annak, hogy himnuszunkért, anyanyelvünkért meghurcoljanak.
Mi vállaljuk ezt a harcot, vállaljuk az igazság képviseletét” – mondta. Kitért annak jelentőségére is, hogy a magyar pártok együtt vállalták mindezt, meglátása szerint csak a közös fellépésnek lehet eredménye. Elmondta azt is, hogy a Kovászna megyei törvényszék szeptember 15-én tárgyalja a himnuszpert a prefektúra fellebbezése nyomán, szándékában áll az összesített 1500 petíciót ott is bemutatni. Csak a közös fellépésnek lehet eredménye
Bedő Zoltán, az EMNP megyei önkormányzati képviselője Kulcsár-Terza szavait erősítendő kiemelte: nem méltó, hogy erdélyi magyar politikus legyen az, aki nem látja, hogy a román hatalom egyetlen célja a magyarság felszámolása, ha a pártok egymásnak feszülnek, nem találják meg a közös hangot legalább nemzeti ügyekben, „akkor sok jövőnk nincs Erdélyben” – hangsúlyozta.
Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke kitért arra, hogy az ezerötszáz petíciót egyenként iktatják a kormányhivatalban, ők maguk június 24-én az első leveleket már leadták, ám majd egy hónap elteltével sem kaptak választ. „Megmondom őszintén, nem táplálok nagy reményeket, hogy ettől az akciótól megváltozna a Kovászna megyei kormányhivatal vagy a bukaresti kormány mentalitása Székelyfölddel kapcsolatban. Egy korábbi prefektus úgy fogalmazott, feladata, hogy kézifék legyen e térségben, és ez nap mint nap látszik tevékenységükben” – hangsúlyozta.
Kiemelte, megengedhetetlen, hogy 2015-ben egy EU-ország himnusza miatt bárkit megbüntessenek, az RMDSZ ezért állt már decemberben az MPP mellé, amikor a prefektúra előtt „énekórákat” szerveztek. Egyebek mellett felidézte a megyezászló körüli cirkuszt is, a többéves hercehurcát, amely rengeteg időt, alkotó- energiát emésztett fel.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)