„Összekapaszkodás” székelyekkel Budapesten
Székelyföldet is be kell kapcsolni a gazdasági vérkeringésbe, erre Magyarországnak is szüksége van. Időről időre újra kell építeni a népi diplomácia szálait – hangoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesten első alkalommal rendezett Székely fesztiválon.
A május 1–3. között a fővárosi Millenáris Parkban tartott rendezvénysorozaton kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.
A Székely fesztivál első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap pedig Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoztak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.
A szervezők szerint a három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását.
„Örvendek annak, hogy ezzel a szemlével újból lebonthattuk a határokat, hiszen mi közös Székelyföldben, közös székelyföldi jövőképben gondolkodunk. Lebonthattuk a távolságot is, mert bár igaz, hogy Ojtoz 777 kilométerre van Budapesttől, mégis itthon érezzük magunkat a fővárosban. Szándékosan nemcsak egy néprajzi értékekben gazdag, archaikumokat őrző Székelyföldet kívántunk az érdeklődő közönség szeme elé varázsolni, hanem meg akarjuk jeleníteni a jövő Székelyföldjét is” – hangsúlyozta a rendezvényen Tamás Sándor.
Kovászna Megye Tanácsának elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a találkozó eléri kettős célját: megerősíti a székelyeket, az anyaországiakat pedig arra ösztönzi, hogy gyakrabban látogassanak a Székelyföldre.
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke örömének adott hangot, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely fesztivált tartanak Budapesten. „Remélem, a budapestiek úgy fogják tudni ápolni a székelyek által elültetett fenyőt, hogy az unokáink a fenyő hajtásaiból beerdősíthetik azokat a területeket, amelyek egykor Magyarország részét képezték" – utalt az elöljáró arra, hogy a rendezvény keretében hargitai vörösfenyő-csemetét ültettek a fesztiválnak otthont adó Millenáris Parkban.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, azért vállalta a rendezvény fővédnökségét, mert hiszi, hogy nemcsak a kultúra, a művészet vagy az oktatás kapcsolja össze a magyarokat, hanem nagyon fontos gazdasági csatornák is.
A tárcavezető hangsúlyozta: az a céljuk, hogy a Székelyföld bemutatkozhasson a fővárosnak, és azok a budapestiek, akik még nem jártak Székelyföldön, rácsodálkozhassanak arra, hogy ott milyen kincsek vannak, nemcsak gasztronómiai, hanem például kulturális vagy művészeti értelemben is. „Ez nemcsak majális, hanem egyfajta összekapaszkodás, amikor a Székelyföld megmutathatja magát” – jelentette ki a miniszter, aki szerint szükség van arra, hogy az anyaország a magyar közösségeken keresztül jelen legyen a határon túli településeken.
A fesztiválon elkészítették a magyarság összetartozásának térképét, kiváló alkalom nyílt a székely termékek és termelők megismerésére, levetítették a Székely Legendárium Likaskő című rajzfilmjét, emellett bemutatkozott a Székely Könyvtár, a Székely konyha és nagy érdeklődés övezte a különböző mesterségek kiállítását is. Tematikus és turisztikai virtuális séta keretében ismerkedhettek meg ugyanakkor az érdeklődők például a borvizekkel, népszokásokkal, népi hagyományokkal, a régió épített és természeti kincseivel.
Krónika (Kolozsvár)

A jövő Székelyföldjét álmodták meg
Az innováció jelentőségéről beszélgettek vállalkozók a Szent György Napok alatt. Az Észműves sátor vasárnapi meghívottjai azt hangsúlyozták, jövőbe tekintés nélkül nincs haladás, szükség van a folyamatos fejlődésre. Első ízben az intelligens ház elképzelését ismertették. Mint elhangzott, ez egy összefüggő rendszer, amelyben az ébresztőóra össze van kötve a kávéfőzővel, a hűtő a bevásárlókosárral – hogy a kifogyott tejet automatikusan pótolni tudjuk –, az autóban nincs sofőr stb. Pál Tibor vállalkozó elmondta, maga a központi fűtéssel ellátott ház is intelligensnek nevezhető részben, de ez kezdetleges még. Mint kifejtette, mindezt az internet világa fejlesztette tovább, mára megoldható, hogy egy ház fűtése, világítása, biztonsága egységesített vezérlésű legyen. Jelentheti ez azt is például, hogy egy érzékelővel megoldhatjuk: értesítsen minket a rendszer, ha távol vagyunk, és esetleg probléma van, nyitva maradt az ablak stb.
Ugyanakkor nem csak házakról, hanem irodákról, teljes épületekről is szó van – hívta fel a figyelmet Pál. Elmondta, a lakóházak esetén fontos tényező lehet az energiamegtakarítás, fél év, egy év alatt megtérülhetnek a befektetések. A biztonság szintén fontos tényező, és nem elsősorban egy eseteges betörésre kell gondolni, hanem tűzre vagy csőszakadásra. Az elmúlt időszakban olyan technológiák vártak elérhetővé, amelyekkel megvalósítható az intelligens ház – szögezte le a vállalkozó. Bokor Zoltán, a Multi Nr. vállalat alapítója arról beszélt, bár őket Sepsiszengyörgyön nyomdaként ismerik, valójában egy innovatív cég, nagy csapattal. Székelyföldön tipikus, hogy valaki valamit megnéz és lemásol, ez viszont őt mindig zavarta – mondta. „Azt szerettem, ha inkább engem másolnak. Három-négy évente kihozunk valami újat, és ez csodálatos” – fogalmazott. Ötlete mindenkinek van, az azonban egy másik lépés, hogy abból pénzt is csináljanak – ehhez szükséges a háttérbe egy nagy csapat.
Krecht Rudolf, a sepsiszentgyörgyi életmentő robot még iskolás megálmodója és elkészítője elmondta, az első gép, amit készített, tűzoltásra volt tervezve. A LifeBot, azaz a már készen álló életmentő robot ma már viszonylag könnyen elérhető, tíz éve azonban bizonyos anyagok beszerzése is nehézséget okozott volna a számára, a 3D-nyomtatóról pedig nem is hallottak. A LifeBotot olyan alkalmakra tervezte, amikor egy emberi élet megmentése veszélyes volna számunkra, így inkább robotot küldenénk be a terepre. Mint mondta, a kis gép adott esetben adrenalint tud fecskendezni a megmentendő ember karjába, és még gondosan fertőtlenít is. Folyamatosan méri, hogy mi történik körülötte, jelzi az irányítónak, hogyha feldőlt, ha füstöt érzékel. „Nem arra kell gondolni feltétlenül, hogy fognak-e repkedni az autók a jövőben, hanem arra, hogy mi lesz elérhető számunkra, mit ad nekünk nekünk az innováció” – fogalmazott hozzátéve, szerinte öt éven belül a robotika olyan hobbi lesz, mint a foci.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Önkéntes orvosok Székelyföldön
Rászoruló gyermekeket vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai, akik évente kétszer gyógykezelnek Hargita megye iskoláiban, óvodáiban, gyermekintézményekben és a megyei kórházban. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel és szakmai továbbképzéssel is segítik. Május 9. és 16. között csatlakozik a szolgálat mozgó fogászati busza illetve nőgyógyászati szűrőkamionja is. Tavaly több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, ezek nyomán 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelésére került sor, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: gyújtsunk lármafákat!
Tőkés László EP-képviselő messzemenőkig támogatja a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését, melynek keretében lármatüzek meggyújtásával igyekszenek felhívni a figyelmet az erdélyi magyarság, illetve a székelység súlyos jogsérelmeire.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács stratégiai partnerségben végzik munkájukat az autonómia kivívása érdekében. Ennek szellemében az EMNT vezetősége és tagsága messzemenőkig támogatja az SZNT azon kezdeményezését, mellyel – a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonlóan – újabb nagyszabású megmozdulásként igyekszik felhívni a romániai és nemzetközi közvélemény figyelmét az erdélyi magyarság, illetve a székelység súlyos jogsérelmeire.
Az SZNT október 25-re meghirdetett akciója, melyben lármafákkal tervezik kivilágítani Székelyföld történelmi határait, kiváló alkalom lehet arra, hogy felhívjuk a figyelmet a román államhatalom erőszakos régióátszervezési terveire. Minél többen, minél több településen csatlakozunk a kezdeményezéshez, annál nagyobb eséllyel szabhatunk gátat az őshonos magyar közösségek akaratát és érdekeit semmibe vevő átszervezéseknek.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetősége támogatásáról biztosítja a Székely Nemzeti Tanácsot, és igyekszünk minden segítséget megadni az őszi esemény megszervezéséhez. Ugyanakkor arra kérjük tagjainkat és szimpatizánsainkat, hogy csatlakozzanak a kiváló kezdeményezéshez, és közösen álljunk ki alapvető jogaink védelmében. Gyújtsunk mindnyájan lármafákat Erdély hegyein! Nagyvárad, 2015. május 5.
Tőkés László elnök
itthon.ma –

Gyergyószék is bemutatkozott a Székely Fesztiválon
A budapesti Millenáris Parkban május 1–3. között kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár fogadta az érdeklődőket. A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer termékét sorakoztatta fel.
A Székely Fesztiválon bemutatkozott Hargita, Kovászna, Maros megye, valamint olyan magyarországi szervezetek, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány azzal a céllal álmodta meg a rendezvényt, hogy az anyaországban élők számára minden értékével együtt sikerüljön bemutatni a tömbmagyar régiót.
A három nap alatt a kilátogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek, táncolhatnak velük, megkóstolhatták ételeiket és italaikat, ugyanakkor megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely ember virtusát, leleményességét, furfangos észjárását. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, örül, hogy a hat éve elkezdett székelytermék-mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartanak Budapesten. Az első alkalommal megszervezett budapesti Székely Fesztiválon több gyergyószéki, szentmiklósi is jelen volt. A Millenárisban kiemelt programnak számított a gyergyóiak közreműködésével készült töltött káposzta megkóstolása. „Ennyi ember egy sorban sohasem állt töltött káposztáért” – mondta Bajkó László.
Az önkormányzati képviselő elmondta, a Gyergyószentmiklós és környéke kikapcsolódási lehetőségeit bemutató turisztikai hívogató is az érdeklődők kezébe került, a stand hátterében a Gyilkos-tó látképe állt kedvcsinálóként. „A felhívásra tizenhét turisztikai egység jelentkezett, így az önkormányzat turisztikai irodájával közösen összegyűjtött szórólapokat, reklámanyagokat tudtunk a fesztiválra vinni, és mind egy szálig ki is szórtuk azokat. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a fesztivált azoknak szervezték, akik érdeklődnek Székelyföld iránt. Sikeresnek véljük a részvételt, hiszen azok az információk, melyeket asztalra tettünk, értő emberek kezébe kerültek. Alig telt el pár nap, és már vannak visszajelzések, érdeklődnek a fesztiválon kapott szórólapok alapján a turisztikai egységek ajánlatai iránt” – közölte Bajkó László. Hozzátette: „Nagyon fontos a turisztikában gondolkodóknak az ilyen fesztiválokon, rendezvényeken való részvétel, az eredményt tekintve a szórólapok előállítására fordított anyagiak eltörpülnek, megéri a befektetés, hiszen ez a jövő. A közeljövőben egy kimutatást szeretnénk készíteni, felmérni a Székely Fesztiválon való szereplés hozadékát. Ugyanakkor a turisztikában érdekeltek szakirányú képzését, felvilágosítását is nagyon fontosnak tartom.”
A háromnapos rendezvény- és vásári forgatagban termelők és kézművesek egyaránt kínálták portékájukat eladásra, kóstolásra, székely termékek, helyi sajátosságok és népi kincsek, értékek kapcsán is hangzottak el előadások, beszélgetések. Többek között a gyergyószentmiklósi Székelyfalat, Páll Etelka gyapjúfestékesei, Gáll Erzsébet termékei, a tekerőpataki Bálint-sajtosok iránt is nagy érdeklődés mutatkozott.
A főszervezők elmondása szerint folytatás mindenképpen lesz. Remélhetőleg a Székely Fesztivál is hozzájárul ahhoz, hogy helyi szinten nagyobb együttműködésre sarkallja a különböző turisztikai szolgáltatókat, ötleteket ad a hathatós kínálati csomagok összeállításához.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro

Meghívják az államfőt (Csaba királyfi Csíksomlyón)
Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én tartják a Csaba királyfi című székely nemzeti rockopera díszbemutatóját a csíksomlyói nyeregben, a Hármashalom-oltárnál. A rendezvényre meghívják Klaus Johannist, Románia elnökét is – jelentette be G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője tegnap Sepsiszentgyörgyön a háromszéki megyeházán tartott beharangozó sajtótájékoztatón.
G. Nagy Ilián elmondta, eddig három előadás volt, az ősbemutatót Gyergyószárhegyen a Lázár-kastély kertjében telt házzal tartották 2011. augusztus 20-án, utána egy – anyagi okokból – rövidített változatot Gyergyószentmiklóson mutattak be, és a szerző szülővárosában, Püspökladányban volt egy nagy sikerű előadás tavaly augusztusban. A székelyföldi énekeseknek köszönhetően páratlan sikerük volt az előadásoknak – tette hozzá a szerző. Elmondta, úgy készülnek a díszbemutatóra, hogy az méltó ünnep legyen, hiszen a székelység legnagyobb mitikus alakjáról szól. Érdekesség az is, hogy Csaba királyfiról nem írtak még egész estét betöltő irodalmi vagy zenei művet. Szőcs Géza költő, politikus írja a rendezvény katalógusának előszavában, hogy a rockopera cselekménye azon a helyszínen zajlik, ahol másfél évezreddel korábban valóban megtörtént – mutatott rá a szerző. G. Nagy Ilián közölte, az őskeresztény ihletettségű, régi magyar és csángó imákat is felhasználó mű a rock, a klasszikus és a népzene ötvözete. A szerző bejelentette, senkivel nem konzultálva úgy döntött, a díszbemutatóra személyes meghívót küld a román államfőnek: hadd ismerkedjék a székelység történetével. A tájékoztatón jelen volt három sepsiszentgyörgyi közreműködő. A főszereplő, a Csaba királyfit alakító Ráduly Botond Manó rockénekes, „Erdély hangja” elmondta, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy részt vehet ebben a produkcióban, és örvend a sikernek. Az Attila királyt alakító Oláh-Badi Alpár zenész, operaénekes közölte, kihívás volt számára a szerep, és nagyszerű dolognak tartja, hogy végül Csíksomlyón is bemutatják. Gáspár Álmos zenész, aki a negyedik jelenetet hangszerelte, és szólógitározik a darabban, a stúdiómunka olajozottságát emelte ki.
A tájékoztatón jelen lévő Tamás Sándor tanácselnök örömét fejezte ki, hogy a rockoperának háromszéki vonatkozásai is vannak, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a helybeli Ráduly Botond Manóban garanciát lát az előadás sikerére.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Fesztivál Budapesten
Néptánc és nótaszó, óriás székely zászló, székely ruhás leányok és legények, 25 ezer töltött káposzta és Igazi Csíki Sör fogadta mindazokat, akik az elmúlt hétvégén a budapesti Millenáris Parkba látogattak az első alkalommal megszervezett Székely Fesztiválra.
A három nap alatt a látogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek és táncolhattak, megkóstolhatták a saját készítésű ételeket és italokat, megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely férfi virtusát, leleményességét, furfangos észjárásával együtt – áll Kovászna Megye Tanácsa sajtóirodájának közleményében.
Pénteken a megnyitón igazi székely szimbólum talált táptalajra a Millenáris udvarán, hiszen hargitai fenyőcsemetét ültettek. Felcsendült a csíksomlyói déli harangszó is. Ezt követően a rendezvény védnökei köszöntötték az egybegyűlt népes közönséget. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke örömét fejezte ki azért, hogy ezzel a szemlével újból lebonthatták a határokat, hiszen közös Székelyföldben, közös székelyföldi jövőképben gondolkodnak. „Lebonthattuk a távolságot is, mert bár igaz, hogy Ojtoz 777 km-re van Budapesttől, mégis itthon érezzük magunkat a fővárosban.” Szándékosan nem csak egy néprajzi értékekben gazdag, archaikumokat őrző Székelyföldet kívántak az érdeklődő közönség szeme elé varázsolni, hanem meg akarták jeleníteni a jövő Székelyföldjét is – hangsúlyozta. „A kiállított anyag egy tükör, elsősorban bennünket szembesít a még meglevő értékeinkkel. Arra, hogy büszkék lehetünk aranykezű kézműveseinkre, évszázadokon át megmaradt népszokásainkra, egyszerű, de tájegységenkénti jellegzetességekkel bíró népviseletünkre, táncainkra, népi építészetünkre, hagyományos ételeinkre, szakrális építészeti emlékeinkre. Hiszem, hogy ez a találkozó, ez a vásár eléri kettős célját. Minket, székelyeket megerősít, az anyaországiakat pedig arra ösztönzi, hogy gyakrabban jöjjenek Székelyföldre” – zárta szavait az elnök.
Székelyföld hírnökei itt vannak Budapesten! – fogalmazott Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki örömének adott hangot, hogy a hat éve elkezdett Székely termék mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartanak Budapesten. A fővédnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a rendezvény elsősorban azon Magyarországon élőknek szól, akik még nem jártak Erdélyben, Székelyföldön. Köszöntőjében elmondta, hogy szeretné, ha a nemzet fővárosában kapnának olyan ízelítőt, melynek köszönhetően a fesztivált követően késztetést éreznének ellátogatni Székelyföldre: „Célunk az volt, hogy Székelyföld megmutassa magát Budapestnek. Szükségünk van arra, hogy a szálak újjáépüljenek minden vonalon. Hiszem, hogy nemcsak a kultúra, a művészet, az oktatás kapcsol össze bennünket, hanem nagyon fontosak a gazdasági csatornák is. Magyarországnak, a magyar közösségnek szüksége van arra a gazdasági vérkeringésre, amelybe Székelyföldet is be kell kapcsolni. Azok a vállalkozók, akik ma itt vannak, olyanok, akik tőlünk 800 km-re hoznak létre értéket, állítanak elő gazdasági produktumot. Nekünk szükségünk van arra, hogy az a magyar vállalkozás, amely ott létrehoz egy terméket, szolgáltatást, az itt is meg tudjon jelenni, találjon olyan kapcsolódási pontot, amelyen keresztül mi is működünk és ők maguk is erősödni tudnak.”
A fesztiválon a kárpátaljai magyarok megsegítésére indítottak gyűjtést, elkészítették a magyarság összetartozásának térképét, amelyet elsőként a védnökök dedikáltak, majd az eseményen jelen levő Láng Zsolt II. kerületi polgármester és Péter Ferenc, Szováta város polgármestere is. A térképre a helyszínen lehetett licitálni.
Pénteken Hargita megye szolgáltatta a programokat. A Székely Fesztivál remek lehetőséget biztosított a Székely termékeknek és a termelőknek a bemutatkozásra, ugyanakkor a nap folyamán több ízben láthatták a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest különböző tájegységek táncaival. A nap kiemelt vendége volt Sóvidék, majd a Székely Legendárium Likaskő című rajzfilmjét is bemutatták. A rendezvényről nem hiányozhatott az Igazi Csíki Sör és az Erdélyi Pálinka Lovagrend sem. Emellett bemutatkozott a Székely könyvtár, a Székely konyha, fotókiállítás nyílt a Hargita megyei településekről, és nagy érdeklődés övezte a mesterségbemutatókat is. Szombaton Háromszék volt a főszereplő. Tematikus és turisztikai – többek között a borvizeket, népszokásokat, népi hagyományokat, valamint Háromszék épített, természeti kincseit és értékeit bemutató – kiállítások vonzották az érdeklődőket. A programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya-készítés is szerepelt. Emellett népi játékok, népzenei előadások, könyvbemutatók, bábszínház is színesítette a kínálatot. A talpalávalót háromszéki muzsikusok húzták, a táncos produkciót a Perkő Néptáncegyüttes szolgáltatta. Vasárnap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoztak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A látogatók sokasága bizonyította, hogy a Székely Fesztivál ideális programlehetőség a hétvégére a család apraja és nagyja részére. Sokan a helyi finom ízeket keresték, érdeklődtek a székelyföldi programlehetőségekről, turisztikai ajánlatokról, gyógyfürdőzési kínálatokról. Azok, akik már megfordultak Székelyföldön, szívesen meséltek a gondos vendégszeretetről, a természeti csodákról, míg mások számára a fesztivál keltette fel az érdeklődést egy közeljövői látogatásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Világom a Székelyföld"
Sz. Kovács Géza tárlatáról
Új tárlat látogatható a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti galériáiban: ezúttal Sz. Kovács Géza segesvári képzőművész festményekben és grafikákban gazdag kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, amely szépszámú közönség jelenlétében nyílt meg a múlt héten, csütörtök délután.
A tárlatnyitó első momentumaként Ritziu Ilka-Krisztina énekelt magyar népdalokat, ezt követően Nagy Miklós Kund, a kiállítás méltatója szólt az egybegyűltekhez.
– Erdélyország itt van körülöttünk, és ez Sz. Kovács Gézának is köszönhető. Ötven évvel ezelőtt végezte el Kolozsváron a képzőművészeti főiskolát – amit most itt elénk tár, abban több mint fél évszázados munkássága benne foglaltatik. Stafétaszerűen "adják át" egymásnak a Bernády Ház földszinti galériájának termét a nagy erdélyi festőművészek: nemrég zárult a Bordi András-emlékkiállítás, Sz. Kovács Géza pedig Bordi András tanítványa volt. Noha a marosvásárhelyi festőiskola jelentős képviselője, már több évtizede Segesváron él. Ő A segesvári festőművész. Jelen tárlatán két arcát mutatja meg: az egyik teremben az Erdélyország természeti szépségeit megörökítő, az évszakok változásait idevarázsoló színpompás pasztellek láthatók, a másikban grafikusi énjének alkotásait tekinthetjük meg. Felbontott világot tár a közönség elé, alkotóelemei között a népi építészet és a vidéki élet különböző kellékeit, mindennapi eszközeit is megtalálhatjuk. Ugyanakkor az a modernség, amelyet a képek sugallnak, úgy, hogy közben a mély gyökerekhez, a hagyományokhoz való ragaszkodást is hirdetik, egyedülálló és újdonságot sugalló. Nagyon erősek a Segesvár magyar művészeti életében mindmáig igen aktív, jelentős szerepet vállaló festőművésznek az Erdély pusztuló falvait megragadó alkotásai.
Ritziu Ilka-Krisztina rövid műsorát követően, a tárlatnyitó ünnepség záróakkordjaként az alkotó szólt a közönséghez. – Világom a Székelyföld, művészetem belőle áll és táplálkozik. Lehet, sokaknak korszerűtlennek tűnik a festői világom, de ami igaz, az mindig korszerű marad, ami valóban érték, az mindörökké aktuális. Ezek a festmények a falak között élő ember közelébe hozzák a természetet, a grafikáimban pedig az elődeink által használt, számukra szinte szakrális jelentéstartalommal bíró eszközök inspiráltak. Mindenki az ősi, a természethez közeli élet sugallatát keresi, és ameddig ez ihlet minket, addig boldogok lehetünk – mondta Sz. Kovács Géza Marosvásárhelyen.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–magyar iskolaharc a szórványban
Székelyföldre csábítják a besztercei gyerekeket
Kerüljük el a magyar–magyar harcot a szórványban! – felhívással fordul a nyilvánosság felé Décsei Atilla. Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke nyílt levelében arról beszél: Besztercén nagyon közel állnak a különálló magyar iskola létrehozásához, ezért minden olyan kezdeményezés, amely a magyarul tanulni akaró gyermekek létszámának csökkentéséhez vezet, ezt a tervet lehetetleníti el. Példaként említi a Szász Jenő vezette magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet azon kísérleti jellegű programját, amely székelyföldi oktatási intézményekben ajánl előnyös továbbtanulási lehetőséget a szórványban élő fiatalok számára.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

A magyarba rúgni napiparancs
Aki egyszer a magyarba rúgott, mintha kedvet kapna... Ez Ady Endre.
Nos, kevés olyan ország van Európában, amelyik nem rúgott bele a magyarba. Újabb időkben Ausztria mintha újabb és újabb kedvet kapna – vagy globális parancsot – a rugdalózásra. Egészen kezdő történészek és mai gyorstalpaló politológusok figyelmét esetleg fel tudjuk hívni, hogy a mai lappangó, fű alatti parancsolatok éppen abból a nyugati forrásból jönnek, amelyek egyszerűen letörölték a történelem színpadáról 1914 és 1920 között a szépecskén fejlődgető Osztrák-Magyar Monarchiát.
Nemrég a bécsi Wiener Burgtheater a Magyar Nemzeti Színházban, Budapesten vendégszerepelt. A házigazda és a vendég közötti egyezséget az előadás utáni közönségtalálkozóra a bécsi társulat felrúgta, és igazgatói parancsra fölolvasott egy politikai jegyzéket, mely pocskondiázta a mostani magyar nemzeti kormány politikáját, kulturális eszmeiségét; hiányolta a demokráciát, a szabadságot. El tudjuk képzelni, mennyire elhűlt közönség hallgatta mindezt egy színművész szájából. Aki nem is mellesleg vendég volt amott.
Dr. (jogász) Eva Maria Barki Karin Bergmann igazgatóasszonynak küldött levelét most olvashattam, kiragadok abból. „Az Ön elődje, Matthias Hermann által megkezdett magyarellenes akciók (...) az Ön vezetése alatt nyilvánvalóan folytatódnak... A kormányellenes pamflet felolvasásakor a megdöbbent közönség nem tudott szóhoz jutni...”
Most innen, Székelyföldről szalad a képzeletünk Pestre, a Nemzeti Színházba: miért nem állt fel azonnal a megdöbbent közönség, és ment volna ki a szabadba? Azért, mert jól nevelt volt. Mert gyáva volt. Mert a bécsi Habsburgok, majd Moszkva, majd az SZDSZ máig úgy nevelte, hogy…
Így nevelte, hogy maradjon ülve ám, s a köpdöső vendéget, az idegent ne vágja ki a házából, ne álljon föl sosem a maga lábára, akkor sem, ha egy megtapsolt és keményen megfizetett színész a képébe vágja megalázott voltát. Nem feledjük talán, hogy Ausztria teljes mellbedobással hurrázott Hitlernek 1938-ban, mellé állt önként, begyűjtötte a zsidóit, és kiküldte őket valahová. És mégis, mégis ama lappangó parancsolatosztogatók Magyarországot, az Orbán-kormányt fasisztázzák máig, az Európai Unióban, a bizottságokban, és íme, a színházaikban is, otthon! Mert egyszer mindenki rúgni akar a magyarba Bukaresttől Strasbourgig.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Szórványbeliek a városünnepen
A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Program keretében közel nyolcvan személy látogatott a megyeszékhelyre a messzi és a közelebbi szórványból Szent György Napok alkalmából.
4 évestől 79 évesig szinte minden korosztály jelen volt, Vajdahunyadtól Küküllőszögig több településről, de még az egykori európai kulturális fővárosból, Nagyszebenből is idevonzották az érdeklődőket a városnapi rendezvények. Kicsitől idősig mindenki megtalálta a város azon sarkát, ahol a legjobban érezte magát. A kétnapos látogatás során, a városismertető séta után a gyerekek és a pedagógusok inkább gyerekprogramokat felvonultató színpad és a kézművessátor körül töltötték idejüket, az ifjúság és a középkorosztály pedig a felnőtteknek szóló programok, koncertek közül válogatott.
A szórványból ide látogató idős asszonyok elsőként a római katolikus templomba tértek be, ahol azonnal dalra fakadtak, hálát adva, hogy egészségben eljutottak Székelyföldre. Ezt követően a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, főleg a gyermekprogramokat kedvelték, majd lassú léptekkel, de örömmel teli szívvel sétáltak végig a kézművesmesterek termékeit kínáló asztalok előtt.
„Nagyon sok élményben volt részünk, csodálatos ilyen pezsgő kulturális közegben létezni. Sok ötlettel, lelkesedéssel térünk haza, nagyon sokat fogunk mesélni, és bízunk benne, hogy egy töredékét mi is meg tudjuk majd valósítani otthon, saját közösségünkben – mondta Miklós Erzsébet bethlenszentmiklósi tanárnő.
A kirándulócsoportok mellett Hunyad és Szeben megyékből az Aktív Turizmus Expón is voltak képviselők, akik közös standon mutatták be a megyéikről szóló kiadványokat.;;;?Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Előkerült az autonómiastatútum
Bő nyolc hónapos szünet után tegnap ismét összeült az RMDSZ és az MPP közös autonómiabizottsága, feladatuk összegezni a szeptemberben nyilvánosságra hozott statútum módosító javaslatait, kidolgozni a végleges változatot – jelentette be tegnap Bíró Zsolt, az MPP elnöke. Hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy a tervezet elnyerje végső formáját szeptemberig. Fontos, hogy megtalálják a módját, és az új ülésszak kezdetén a parlament elé terjesszék, nem akarják, hogy Székelyföld autonómiája 2016-ban ismét kampánytémává silányuljon.
Végre sikerült kimozdítani a holtpontról az autonómiabizottság munkáját – jelentette be Bíró Zsolt, aki azt is elmondta, eddig az RMDSZ halogatta különböző indokokkal a testület összehívását, nem tartották időszerűnek a témát. Emlékeztetett, az MPP–RMDSZ együttműködés egyik alapfeltétele volt Székelyföld autonómiaügyének felvállalása, úgy értékelték, 25 éves időhúzás után végre érdemben is lépniük kell. Éppen ezért a tegnapi ülésen ragaszkodtak ütemterv kidolgozásához, és elmondták, ha szeptemberig nem készül el végleges változat, és az nem kerül a parlament asztalára, felfüggesztik tevékenységüket ebben a bizottságban. Elviekben a bizottság RMDSZ-es tagjai – Székely István, Antal Árpád és Márton Árpád – egyetértettek az MPP javaslatával, és Bíró Zsolt bízik benne, a politikai akarat nem fogja ezt felülírni az RMDSZ-ben sem.
A tegnapi ülésen a polgáriak ismertették azt a két módosító javaslatot is, melyekről nem hajlandóak lemondani: be kell kerülnie a népszavazás kiírásának, mert ez sok félreértést eloszlat egyebek mellett Székelyföld határai kapcsán is, és felül kell vizsgálni a prefektus jogkörét szabályozó cikkelyt, mert kiderült, a dél-tiroli statútumból átemelt rész olyan jogkörökkel ruházná fel a kormánybiztost (pl. katonaság bevetése), melyek sokak számára elfogadhatatlanok.
A szeptember végén közvitára bocsátott autonómiastatútumhoz több tucatnyi módosító javaslat érkezett, ezeket vették számba, csoportosították a tegnap. Vannak köztük bizarrabbak is, melyek saját bankrendszer kiépítését, saját pénz bevezetését írnák elő, illetve olyan is, amely saját zászló alatt versenyeztetné a székelyföldi sportolókat a nemzetközi versenyeken, olimpiákon. Akadnak azonban oktatással, nyelvhasználattal kapcsolatos konkrétumok is, ezeket megfontolják, és amit alkalmasnak találnak, beillesztik a szövegbe. Javaslatok érkeztek politológusoktól, egyetemi tanároktól, de ismeretlenektől, sőt, név nélkül is – mondta el Bíró Zsolt. A következő időszak feladata lesz alaposan áttanulmányozni ezeket és megszövegezni a tervezetbe iktatható elképzeléseket.
Bíró Zsolt tegnap délelőtt tárgyalt Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnökkel is az őszre tervezett nagyméretű autonómia-megmozdulásról. Részleteket továbbra sem árult el, ha végleges lesz a forgatókönyv, akkor közlik, milyen formában, hogyan képzelik el a közösségi akarat nyomatékosnak szánt kifejezését. Kérdésre válaszolva elmondta, Izsák Balázs SZNT-elnök sem az MPP-t, sem az RMDSZ-t nem kereste meg a szintén őszre tervezett lármafa-állítási elképzelésével, de üdvözölnek minden olyan ötletet, amely közelebb vihet Székelyföld autonómiájának megvalósításához.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Művelődés
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Megfejtettem a titkát
Vékony, ősz, hetvenen túli, magas ember.
Évekig naponta hordta hátán a fát haza. Oly lazán vette vállára a hosszú ágakat, oly könnyedén és egyenletes tempóban lépkedett, hogy nem győztem csodálni. Minden nap egy napi tüzelőt vitt így haza. Az idén már nem járta az erdőt. Csak csendesen ül a házuk előtti padon, maga elé nézve. Az asszonya nem pihen mellette, néha egy barátja, de nem beszélnek, hallgatnak.
Néha köszön, néha nem. Ahogy esik. Én mindig üdvözlöm. Rossz napjaimon bánt, ha nem szól vissza. Ma megfejtettem a titkát.
Ha kopogós cipőben közeledek felé, akkor köszön. Ha csendben jövök, akkor nem hallja érkezésem, sem a köszönésem, ezért nem üdvözöl.
Egy év kellett hozzá, hogy rájöjjek. Alig hall és nem lát ez a vékony, ősz, hetvenen túli, magas ember. (2015. május 04.)
Az élet adta jelzéseinkről
– 15 gyerekkel kezdtem a tanévet, 15 gyereket tanítok most is, elégedett vagyok – mondta, mosolyogva egy nagyot.
– Mi is elégedettek vagyunk, menjünk tovább! – érkezett a vezetői válasz.
Hivatalos munkaszerződéssel indíthatta a következő tanévet is a kolléga. Nem morgolódtam magamban sem. Mégiscsak ott van az a 15 gyerek. Valamikor pont ennyit tanítottam Székelyföldön egy pici faluban, mekkora munka és kihívás volt!
Most látom, hogy elindult másországba. Márpedig még van vagy két hónap a vakációig. – Milyen tanár lehet az, aki tanév közben megy el? – önt el a méreg. Eszembe jut Adrián, lassan két tanéve már munkaszerződés, fizetés nélkül dolgozik velem itt Frumószán, már nem morgolódik, végzi a munkáját, éppen a…
Valaki óvatosan megnyitja a kaput.
Hajnalodik. Aggódva megyek ki.
Egy asszony vagy 20 tojást ad a kezembe.
– Könyörületéért! – mondja.
Az Isten fizejsét még elmormolom, s igyekszem vissza az írásomhoz.
Pontot teszek a végére.
A közeljövőben megtérítem az asszony legjobbkor érkező figyelmét, errefele így szokás. (2015. április 25.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

MPP-s ultimátum az RMDSZ-nek az autonómiatervezet ügyében
Szeptemberig adott ultimátumot a Magyar Polgári Párt az RMDSZ-nek a területi autonómiát célzó törvénytervezet benyújtására.
A két politikai alakulat autonómia-munkabizottságának csütörtöki sepsiszentgyörgyi ülésén áttekintették a közvitára bocsátott határozathoz beérkezett módosító indítványokat. Biró Zsolt MPP-elnök az ülés után elmondta, miután eddig a testület összehívását az RMDSZ különböző okokra hivatkozva nem tartotta időszerűnek, sikerült kimozdítani a holtpontról a munkát. Biró szerint kemény feltételeket szabtak az RMDSZ-nek.
Az MPP elnöke leszögezte, a polgáriak részéről továbbra is az a két alakulat együttműködésének feltétele, hogy „25 év időhúzás után” az RMDSZ vállalja fel az autonómia ügyét. A polgáriak az ülésen bejelentették, ha szeptemberig nem nyújtják be a román parlamentbe az autonómiáról szóló tervezetet, felfüggesztik tevékenységüket a munkabizottságban, hiszen azután – a jövő évi választásokra tekintettel – már újra kampánytéma lesz a dokumentum.
Biró Zsolt szerint a határidővel elviekben a bizottság RMDSZ-es tagjai is egyetértettek, de nekik még egyeztetniük kell a szövetségen belül. Az MPP elnöke szerint két módosító indítványnak feltétlenül be kell kerülnie a végleges változatba. Az egyik a népszavazás megszervezésére vonatkozik, ezáltal ugyanis kirajzolódna a Székelyföld határa, és megoldódna, hogy Maros megye vagy Marosszék kell a régióhoz tartozzon. „A másik módosítás a prefektus hatáskörét pontosítja, hogy a kormány területi képviselője ne vethesse be a román hadsereget a Székelyföldön” – jelentette ki a pártelnök.
Kiderült, az oktatásra és nyelvhasználatra vonatkozó javaslatokon kívül érkeztek olyanok is, amelyek saját bankot, fizetőeszközt, sőt az olimpián való önálló részvételt indítványoznak a Székelyföld esetében.
Más témában Biró úgy vélte, precedensértékű lehet a Kovászna megyei prefektúra által a magyar himnusz eléneklése miatt kiszabott bírság érvénytelenségét kimondó alapfokú bírósági ítélet indoklása. „Ez ugyanis kimondja: amit a törvény nem tilt, az megengedett. Ez a törvényértelmezési különbség eddig a zászló- és szimbólumhasználatban is folyamatosan felmerült” – állapította meg a politikus.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke elmondta, a sepsiszentgyörgyi bíróság indoklása három pontban ad igazat a felperes alakulatnak. Egyrészt a prefektúra nem a megfelelő szervezetet bírságolta meg: az 5000 lejes büntetésről szóló jegyzőkönyvet az MPP megyei szervezete kapta, holott a trianoni megemlékezést a sepsiszentgyörgyi rendezte, és jogi személyisége csak a párt központi irodájának van.
Másrészt a bíró megállapítja, az emberek nem jogi, hanem természetes személyként énekelnek egy himnuszt, emiatt a szervezőt legfeljebb akkor lehet felelősségre vonni, ha nincs engedélye, túllépi a megszabott időkeretet, vagy rendbontás esetén.
Az is szerepel az indoklásban, hogy kormányhatározat nem ír felül törvényt, márpedig az 1994/75-ös számú jogszabály nem szabja meg, hogy hivatalos küldöttségek látogatása esetén a másik ország himnusza után a románnak is fel kell csendülnie; ez csupán az utólag kibocsátott kormányhatározatban szerepel. A prefektúra egyébként még fellebbezhet az alapfokú ítélet ellen.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Gazdag hagyaték, laza örökösök – A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulatról
A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat (HTRT) tevékenységével, évkönyveivel ismerkedhettek áprilisi találkozójuk alkalmával a dévai Bethlen Gábor Kör tagjai. – A HTRT a kiegyezés utáni időszakban tapasztalt általános társadalmi fellendülés közepette alakult 1880-ban és három évtizedes fennállása alatt olyan kiemelkedő tudományos és közművelő munkát végzett, melynek termése mai napig forrásául szolgál számos kutatásnak illetve alapjául Hunyad megyei kulturális intézményeknek – fogalmazott előadása bevezetésében Barra Árpád, nyugalmazott tanár.
A társulat úttörőként alakult meg Erdélyben, megelőzve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület létrejöttét is. Alapító tagjai soraiban ott találjuk gróf Kuun Gézát, aki az alakulás idején a társulat elnöki tisztét töltötte be, alelnök volt dr. Sólyom Fekete Ferenc, titkár Kun Róbert főreálgimáziumi tanár, múzeumigazgató Téglás Gábor, könyvtáros pedig König Pál. A tagság soraiban továbbá fellelhető Maderspach Viktor, Torma Zsófia, Bornemissza Tivadar és számos más nagy tudós, illetve bőkezű mecénás. Az alakulás idején a társulat 21 tiszteletbeli, 60 alapító-, 159 rendes és 130 póttagot számlált. Ez összesen félezer feletti tagságot jelentett, ami a harminc éves működés alatt többnyire stabil maradt. – A tagság soraiban nem csupán magyar és nem csupán Hunyad megyei személyiségek neveit találjuk. Ott van az például az alapítók között Gheorghe Bariţiu, valamint egy későbbi taglistán fellelhető magának a királynak, I. Ferenc Józsefnek a neve is – említette Barra Árpád.
A társulat fő kutatási területe a régészet volt, később pedig a természettudomány. – Régészet terén rengeteg feltárás fűződik a társulat tagjainak nevéhez, többek közt ők ásták ki Várhelyen a római Dácia tartomány fővárosát Sarmisegetuzát, illetve a Vecel község határában lévő Micia római telepet. Mindkettővel szívesen dicsekednek a mai hatóságok, de sajnos az akkori komoly kutatómunka által felszínre hozott romok karbantartását sem igen képesek megoldani – fogalmazott az előadó. A társulat régészeti munkássága viszont túllépett Hunyad megye határain, Székelyföldön is számos ásatást végeztek. És Torma Zsófia tordosi kutatásában is jelentős szerepe volt a HTRT-nak. A társulat tagsága által kiásott leletek szolgáltak az általuk létrehozott múzeum alapanyagául is. Érdekes adat például, hogy a ma oly szépen berendezett dévai lapidárium első darabjait dr. Sólyom Fekete Ferenc adományozta: három római kori feliratos kő formájában – mutatott a dévai Dák és Róma Civilizáció Múzeum gyűjteményének alapjaira Barra Árpád.
A HTRT régészeti munkássága mellett történelmi és társadalmi téren is tevékenykedett. Ők szervezték meg Hunyad megyében a millenniumi ünnepséget, annak minden szellemi és tárgyi vonatkozásában. Ekkor állították fel többek közt a vaskapui, illetve vulkáni buzogányt. Ezekről az ünnepségekről részletes beszámolók maradtak fenn a társulat évkönyveiben, melyben az összes elhangzó ünnepi felszólalás nyomon követhető.
– A társulat a későbbiekben természettudománnyal is foglalkozott. Itt érdemes megemlíteni Buda Ádám nevét, aki a Retyezát alján fekvő Rea-i birtokán igazi természetrajzi múzeumot alakított ki.
Szintén a HTRT nevéhez fűződik az első jelentős Hunyad megyei könyvtár megalapítása. Rengeteg régi, értékes kiadványt, könyvritkaságot gyűjtöttek össze adományokból, illetve vásároltak fel. Mai napig ezek képezik a dévai múzeum régikönyv-alapját – mondta az előadó.
Számos saját kiadványa is volt a társulatnak, monográfiaszerű kötetek, mint például Téglás Gábor Hunyadvármegyei útikalauza, mely 1903-ban jelent meg, de mai napig forrásanyagul szolgál az érdeklődőknek. A legjelentősebb kiadványok azonban a társulat által rendszeresen megjelentetett évkönyvek, melyekben a HTRT minden rétű tevékenységéről beszámolót találunk. Összesen 23 vagy 24 ilyen évkönyv jelent meg, és valamennyi két részből áll. Az első részben az érintett időszakban végzett kutatások eredményei illetve tudományos előadások szövegei jelennek meg, a második részben pedig a társulat belső életének eseményeiről találunk beszámolót. Ezek is igen érdekes dokumentumok, melyekből nagyszerűen nyomon követhető a múlt századforduló társadalmi életének az alakulása – mondta Barra Árpád, megemlítve továbbá néhány olyan témát, mely a HTRT kutatási területéhez tartozott és melyekről tudományos értekezések olvashatók az évkönyvek lapjain.
Végezetül pedig elmondta: tudomása szerint az évkönyvekből ma már sehol sem lelhető fel teljes sorozat. A megyei múzeum könyvtárában bárki számára hozzáférhetők, tanulmányozhatók az évkönyvek, de a sorozat itt is foghíjas. – Jó lenne a most még itt-ott fellelhető példányokból valamilyen formában összeállítani egy teljes sorozatot, és feldolgozni, széles körben elérhetővé tenni e kötetekben rejlő rengeteg értékes információt – zárta előadását Barra Árpád.
A helytörténeti találkozó a témához fűződő beszélgetéssel folytatódott, majd a jelenlévők leszögezték a következő találkozó időpontját: május 28-án, csütörtökön délután 5 órától a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében kerül sor a májusi helytörténeti előadásra.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Fény és árnyék
Szécsi András festményeiből nyitottak emlékkiállítást a fenti címmel Budapesten, az Erdély Művészetéért Alapítvány Falk Miksa utcai E-Galériájában. Nem kerek évforduló szolgáltatta az alkalmat a tárlatnyitóra, a művész 1934. február 15-én született és 1991. október 20-án hunyt el. Amint a galéria vezetője, Kulcsár Edit elmondta, a Magyar Nemzeti Galériában nyílt Sors és jelkép kiállításhoz kapcsolódva kívánták Szécsi művészi hagyatékát felfrissíteni a budapesti művészetkedvelők körében. Jól tették. Az a város, ahol a festő évtizedeken át a képzőművészeti élet egyik meghatározó egyénisége volt, Marosvásárhely is megfeledkezni látszik róla. Neve ritkán kerül szóba, festményei nem kerülnek közönség elé, életművét nem összegzi szakkiadvány vagy népszerűsítő album. Sajnos ezt nem csak az ő esetében kell elmondanunk, más lezárult életművek is kikopnak a köztudatból.
Budapesten a tárlatnyitón Páskándiné Sebők Anna kultúrtörténész méltatta Szécsi András művészetét, Ilyés Szabó Anna énekei rímeltek a kiállított művek hangulatára. Többségükben a Székelyföldet "szécsisen" megörökítő, drámai erejű, a táj lényegét, lelki karakterét jelképpé nemesítő alkotásokkal találkozhattak ismét az érdeklődők. A meghívó újraközölte Sütő András A keserű szemű festőcímű szép írását a közel két és fél évtizede eltávozott alkotóról és festményeiről. Ennek az utolsó sorait idézve érzékeltethetjük a leginkább, milyen képekkel találkozhatnak azok, akik ellátogatnak az E-Galériába.
"Ez a világ nem Kánaán, még csak nem is Tamási Ábel-replikáinak csillagszórós hangulatú játéktere. A hargitai kunyhó súlyos, bazaltos hátterében nem havasi rigók, pintyek énekes hangulata, hanem inkább a száműzetésé leselkedik. Mi végett vajon? Holmi világfájdalmas érzésbe kívánna hajszolni bennünket a festő? Itt-ott hasadó réseken egy fényesebb világ küldi üzenetét. Szécsi lombtalan vagy jórészt lombjahullott festői világa – csupasz, görcsös, vonagló törzsek mély gyökerű kapaszkodása –, homályba fullasztott ege, sóbányaleheletű erdőrengetege épp arra késztet, hogy néhol kopját ültetve, másutt eget hasogatva, magunk világítsuk ki az ablakainkat."
Legalább jövőre Vásárhely is felmutathatna egy ilyen kiállítást.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Autonómiatervezet: szeptember előtt esélytelen
Minél nagyobb támogatottsága kell hogy legyen az autonómiatörvény-tervezetnek, mert gyengítheti az esélyeit, ha miután benyújtják a parlamentbe, a közösségen belül is támadni kezdik – fogalmazta meg pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Márton Árpád.
Az RMDSZ-es parlamenti képviselő – aki tagja a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös autonómia-munkabizottságának – elmondta, a csütörtöki sepsiszentgyörgyi ülésen az MPP módosító javaslatait és a közvita során beérkezett indítványokat elemezték.
A honatya szerint tartható és racionális a polgári pártiak javaslata, hogy szeptemberig nyújtsák be a tervezetet a parlamentbe. „Azt megelőzően semmiképp nem lehet, mert az RMDSZ-t most el kell indítani a kongresszus utáni új úton, SZKT-dokumentumok születnek, a parlamentben pedig zajlik a választási törvények vitája” – fejtette ki a politikus.
Márton Árpád példákat is sorolt a lakosság részéről beérkezett javaslatok közül, például, hogy a Székelyföldnek közigazgatásilag négy helyett egyetlen központja legyen. Van ugyanakkor, aki a tervezet gazdasági részét nem tartja megalapozottnak, mások az oktatás nyelve kapcsán fogalmaztak meg módosító javaslatokat. Olyan indítványok is beérkeztek, amelyeket nem lehet túl komolyan venni, például a saját pénzre vonatkozókat, hiszen most Románia is az euró bevezetésére készül – mondta Márton Árpád.
A képviselő kifejtette, a közvitára nem tűztek ki határidőt, továbbra is várják a javaslatokat. Mint elhangzott, ezeket a legkönnyebben a szövetség honlapján, az Autonómiastatútum cím alatt kommentekben lehet megtenni – fenntartják ugyan a moderálás jogát, de minden észrevétel célba jut, ígérik.
A tervezetbe ugyanakkor beépítik az Autonómia Tanács dokumentumait is. „Olyan tervezetet nem tudunk készíteni, ami mindenkinek megfelel, de fontos a széleskörű támogatottság, mert a románok részéről támadási felületet nyújt, ha a benyújtása után a magyarok bírálják” – fogalmazta meg Márton Árpád.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro,

Megmozdult Sepsiszentgyörgy
Magyar, román, német és angol feliratú táblákat emelt a magasba az erdők védelmében szervezett tüntetés mintegy ezer résztvevője szombat este Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt, az esemény szónokok által is megfogalmazott legfőbb üzenete pedig az volt: véget kell vetni a felelőtlen, törvénytelen erdőirtásnak, le kell állítani a Réty határában megtelepedett Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem működését.
Állítsátok le a Schweighofert!, Ki a maffiával az országból!, Nem ilyen jövőt akartunk!, Állítsátok le Székelyföld letarolását!, Védjük gyermekeink jövőjét!, Ne lopjátok el zöldaranyunkat! – ilyen és ehhez hasonló, több nyelven megfogalmazott feliratokkal üzentek a tüntetők az osztrák nagyvállalatnak, valamint a helyi és az országos döntéshozóknak. A civilek által kezdeményezett eseményen rengeteg fiatal jelent meg, de minden korosztály képviseltette magát, a szervezők felhívását betartva pártjelképeket senki sem hozott magával.
Hans Hedrich, a törvénytelen fakivágás ellen küzdő Neuer Weg Egyesület alelnöke igen kemény szavakkal ostorozta a Holzindustrie Schweighofert. Törvénytelenül épült meg Réty határában a fenyővágóhíd, az osztrák vállalat pedig már működteti is azt, ugyancsak illegálisan, működési engedély hiányában, ráadásul törvénytelenül kivágott, lopott fát is feldolgoznak – sorolta. Nem volt valódi közvita a rétyi fűrészüzemről, Kovászna megye tanácsának elnöke december 24-én, karácsony szombatján állította ki az építkezési engedélyt – idézte fel a civil aktivista, mire hurrogással válaszolt a tömeg –, de egy sor európai előírást is megszegett a környezetvédelmi hivatal a hatástanulmányok kapcsán, emiatt be is perelik az intézményt. A mi erdeinkről van szó, Székelyföld, Erdély, Románia erdeiről, de európai ügy is ez, ezért a zöldek készek az Európai Bizottsághoz fordulni. Hans Hedrich ismertette azokat a jogi lépéseket, amelyeket a Neuer Weg Egyesület a bukaresti székhelyű BankWatch egyesülettel közösen kezdeményezett az ügyben. A bíróság sokáig nem akarta kitűzni a tárgyalás időpontját, közben viszont Réty határában épült a hatalmas fűrészüzem – ebből is egyértelművé vált számukra, hogy az osztrák cég kész tények elé akarja állítani a bírákat. Kitért az erdőtörvényre is, amelyet, mint ismert, az államelnök újraelemzés végett visszaküldött a parlamentnek. A jogszabálynak a piaci részesedést 30 százalékra korlátozó előírása ellentétes a monopóliumra törő osztrák vállalat érdekeivel – magyarázta Hans Hedrich –, ezért a Holzindustrie Scheighofer azt akarja elérni, hogy még a törvény alkalmazása előtt beinduljon rétyi üzeme. Miután törvénytelenül kivágott fát is feldolgoznak, már nem is lehet gazdasági tevékenységnek nevezni mindazt, amit a Schweighofer folytat, sokkal inkább szervezett bűnözésről van szó, amit le kell állítani, fel kell számolni – érvelt Hans Hedrich. Kitért arra is, hogy a tömegben nem látja képviselőinket, vezetőinket: Tamás Sándort, Olosz Gergelyt, Korodi Attilát vagy éppen Mircea Duşát. Majd taps közepette leszögezte: nem hátrálnak meg, a harcot folytatják jogi úton és tiltakozásokkal. A megmozdulás egyik szervezője, a sepsiszentgyörgyi Toró Attila arra kérte a résztvevőket, fogalmazzák meg üzeneteiket a helyi és országos hatóságoknak a helyszínen levő kartonlapokra, ezeket megmutatják majd a világnak és továbbítják az illetékeseknek. Azt is elmondta: amikor szükség lesz rá, újabb tiltakozást szerveznek.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Arany János védelme alatt
Mintha mindent, ami 1849-ben és utána romlásba ment, nekik kellene és lehetne helyre hozni, úgy dolgoznak ezek a székelyek. Mi lenne ez, ha nem egy új reformkor? Az erdélyiek semmit nem engedhetnek veszendőbe, mert tudva tudhatják, ami arra jut, tízszer annyi időbe és fáradságba kerül a helyrehozása. Itt van ez az Orbán Balázs, ugyebár. Van, aki azt mondta rá, bent az akadémián, hogy ez az ember vagy táltos, vagy futóbolond. Ölbe vette a Kelet világát addig is, amíg Székelyfölddel egyelőre nem tehette. És most itt van Bálint Gábor, Kelet másik szerelmese, mindmáig az egyetlen ember, aki az összes turáni nyelvet ismeri. Ő egyenesen azt vállalta, míg én itt főtitkárkodom az akadémián, hogy a magyarság teljes ázsiai rokonságát idecitálja, mármint Pestbudára, haza, hogy higgyünk egymásnak, legalább mi, a családon belül.
Arany János így tűnődött egymagában, végtelen türelemmel azok iránt is, akik az akadémiában csak azt akarták látni, hogy a féltehetségükkel ők maguk hogy igyekeznek mennyekbe menni. Ha a vérséget kell keresni, el kell valakinek menni Ázsiába is, a mongolokhoz is, százfelé is, míg egyszer az utcán, teveháton, piacon meglegyinti füledet az ismerős beszéd: mintha magyarul szólna vagy ahhoz hasonlatoson. Ezt és ilyesmit ír az akadémiának, aztán azt is ez a Szentkatolnai Bálint Gábor, hogy éppen most tanult meg csuvasul, cseremiszül, hogy a rokon nyelvjárásokat is együvé tudja habarni, összevetni, mi derül ki mindabból.
Szegény Bálint Gábor, boldogtalan góbé. Amennyit te szenvedsz, mi ahhoz a Jóbé! Ezt írtam vala a kapcsos könyvembe. Ezt is. Mert én már a megvizsgált köveket messzire nem vethetem. De csak nézem ezeket a székelyeket, nézem, látom is, nem csak nézem, ahogy elvállalják egy nemzet sorsát elintézésre, mert nekik az sürgős a vesztes szabadságforradalom vérbefojtása után.
Balázs, az Orbán, s ez a Bálint. Most leve belőle tanár az universzitáson, de a katedra mellett küzdenie kell felfedezései elfogadtatásáért. S mi haszna harminc ázsiai nyelv ismeretének, ha Paul Hunsdorfer, a bécsi tanár parancsolja a tudós Bálint Gábornak s az akadémiának, mi az igaz a mi történelmünkben?! A másik székelynek, Kőrösi Csoma Sándornak dehogy is próbált volna egyetlen angol is utasítgatásokba bocsátkozni! Úgy, de úgy támogatták a tudós Sándort, ahogy most Hunsdorfer–Hunfalvy kiebrudalja Bálintot.
– Valaki jár odakinn, Márton. Eressze be, ha ide akar – szólt a szolgának Arany János, az akadémia elöregedett főtitkára. – Nem szökhetek már én sem egy helyett kettőt.
– Hát ott az ördög, ahol emlegetik, való igaz – fogadta a vendéget az idős költő Arany János.
– Ahol szidnak, én onnét se menekülök, főtitoknok uram, János – ezzel robbant be a csöndbe Szentkatolnai uram, az egyetemi tanár. – Azt a rengeteg ázsiai nyelvet én megtanultam, megdolgoztam vélük s érettük, de egyiken se szidtak még sose.
– Jer ide, Bálint Gábor, ülj mellém egy órácskát délidőben. Éppen véled, meg Orbán Balázzsal, a másik székellyel foglalatoskodtam gondolatban, erre megjelensz a legjobbkor s élve. Tudod-e…
– Annyi mindent nem tudok még, s minél többet igen, egyre nő, amit nem…
– Hányszor gondoltam eddig is arra, be nagyon mennék én veled Ázsiába, de hát engem már senki nem hív, nem viszen, ez a Zichy Jenő gróf se. Hasznomat se vennétek amott.
– A sok nyelv mind szerszám nekem, összehasonlítás, összevetés. De a Toldiért annyi mindent odaadnék, igen én! Ma is csoda annak a magyar nyelvezete, maga a csoda. Az a helyzet, hogy nekünk, magyaroknak még a történeti eredetünköt is eltagadják. Idegenek állítják, hogy a magyarok történetéről biztosat nem lehet tudni. Hát s már aki! Ezeknek a tanát én nyíltan mételytannak nyilvánítom. Sem nyelvészeti, sem történeti megállapításaik fapénzt sem érnek. Kényelmi tekintetből az akadémiai emberek hallani sem akarnak az ázsiai török–tatár fajú népekről. Arról sem, miért tiltja az itthoni bécsi idegenség a vérrokonainkat mitőlünk…
Délutánba hajlott ez a nap is az Úr 1876. esztendejében. Ebédelni mentek csendes kis házba, Arany kedves, tűnődésre alkalmas zugába.
– Hát Orbán Balázs felől valamit, Gábor, hátha… De egyél is, miközben…
Az akadémia még nem is tudta, hogy ott s akkor fogalmazta meg lemondását Arany János.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

KISEBBSÉGBEN: Gondolatok a moldvai csángók nemzeti identitásáról
Kik vagytok, csángók? Kik vagytok? Csángók?
Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”.
Elcsángált magyarok vagy csángósított románok?
A csángók eredetére többféle elmélet született. A legvalószínűbb és a magyar tudományos közmegegyezés szerinti változat arról szól, hogy a Moldvában élő, csángó névvel illetett népcsoportok ősei a Kárpátok másik oldaláról (tehát nyugatról) áttelepült, magyarul beszélő emberek voltak, ám az idők folyamán kultúrájukra, nyelvükre és szokásaikra hatással volt az őket (falvaikat) körülvevő román közeg. Egy másik, a román közgondolkodásban szinte kizárólagossá vált teória szerint viszont a csángók elmagyarosodott románok (a legelterjedtebb nézet szerint még a Kárpátokon innen – részint „természetes” módon, részint kényszer hatására – elmagyarosodtak, de sokat megőriztek román szokásaikból, majd – talán épp a magyar elnyomást el nem bírván viselni – települtek át Moldvába).
Alapvetően négy különböző népcsoportot illetünk a csángó megjelöléssel. Egyrészt a Brassó környékén, a Barcaságban élő, ún. „hétfalusi” csángókat. Ők székely származásúak, a 14. században szegődtek a brassói szászok jobbágyaivá, lutheránus hitre tértek, de nyelvüket és hagyományaikat megtartották. Másrészt a történelmi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik a korábban Moldvába menekült, illetve az Erdélyben maradt székelyektől eredeztethetők. Ők többségükben a 18. század óta élnek ezen a területen. Dévai csángók alatt is egy székely néptöredéket értünk, mely csoport tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva vidékére. Ők magukat csángónak vallják (míg más bukovinai székely csoportok a székely megjelölést alkalmazzák magukra, a csángó „besorolást” pedig elvetik). Végül a legnagyobb csángó népcsoportot a moldvai csángók jelentik.[2]
Lükő Gábor nyomán a néprajztudomány a moldvai csángókon belül további három csoportot különböztet meg: az északi csángókat (Románvásártól északra élnek, többségük nyelvileg mostanra elrománosodott); a déli csángókat (Bákótól délre), valamint a legnagyobb csoportot, a székely eredetű székelyes csángókat (ők a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók valamint mellékpatakjaik völgyeiben élnek).[3]
A moldvai magyarok létezését még a hivatalos, nacionalista román statisztika sem tudta teljesen eltagadni (bár mint említettem, őket is román eredetűnek igyekezett beállítani). Az 1930-as román adatok szerint akkor csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű ember élt Moldvában, ebből valamivel több, mint húszezer volt – szerintük – magyar nemzetiségű.[4] Ezek nyilvánvalóan erősen kozmetikázott adatok voltak, ám a kommunizmus, majd nacionálkommunizmus időszakában még az erőszakos asszimilációnál is sikeresebbnek bizonyultak a statisztikusok a csángómagyarok „eltüntetésében”.
A második világháborút követő években – amikor például a Kárpátokon innen magyar autonóm tartomány alakulhatott – a moldvai csángóság életében is bíztató szakasz következett. A csángókat a román állami vezetés részéről is a magyar nemzetiség részének kezdték tekinteni, az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, és a toleráns hozzáállás iránti reményt táplálta, hogy Bákóban magyar nyelvű tanítóképző létesülhetett. A templomokban sem volt ritka a magyar szó. A magyarok érdekvédelmi és politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodát is nyithatott. Ám pár év elteltével annál kiábrándítóbb lett a folytatás. Az l950-es évek közepétől erőszakos asszimilációs intézkedések kezdődtek. Valamennyi magyar iskolát és óvodát bezárták, de még a templomokban is tilos volt az „ördög nyelvén” beszélni. A magyar öntudatú csángókat üldözték, s nemcsak a magyarországi, de az erdélyi magyarokkal való kapcsolattartásukat is büntették.[5]
Az asszimiláció és üldözés nem múlt el nyomtalanul: az 1950-es években a Magyar Népi Szövetség becslései szerint 60 ezer volt a moldvai magyarok lélekszáma, azonban a hivatalos összeírás ekkor alig több mint 17 ezer magyarról szólt (1956). 1966-ban 8 ezer 300-ra, 1977-ben 4 ezer 200-ra, míg 1992-ben összesen 2165-re tették a moldvai magyarság létszámát,[6] ami nyilvánvaló képtelenség.
A moldvai csángók ügyében is új fejleményeket hozott a rendszerváltás. Ők is érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, magyar nyelvű újság alapítását és magyar nyelvű vallásgyakorlás, oktatás lehetőségét kezdeményezték. Ezen a téren ugyanakkor meg kell küzdeniük az állami és helyi szervek, illetve papság elutasító magatartásával.[7]
Ma már a határok átjárhatók, a tudományos módszerek finomodtak, elvileg mindenkihez egyenként be lehet kopogtatni, és meg lehet vizsgálni, milyen nyelven ért vagy beszél, s meg lehet kérdezni tőle, milyen nyelvi, etnikai, illetve nemzeti közösséghez tartozónak érzi magát. Mégis – továbbra is – a legnagyobb vitát kiváltó kérdés, hogy hányan is vannak a – magyarul beszélő, illetve a magyart anyanyelvként használó – csángók. A csángó-vita igazi (nem tudományos!) tétje ugyanis mind magyar, mind román részről ez: ők magyarul beszélnek-e egyáltalán, és ők magyarok-e egyáltalán. Szinte általános magyar vélemény szerint teljesen egyértelmű, hogy – hacsak nem történt teljes nyelvváltás – a magyar nyelv egy archaikus formájáról, illetve dialektusáról van szó (akkor is, ha ez keveredik például a modern kor román nyelvből átvett kifejezéskészletével).
Nincs ugyanakkor teljes konszenzus e tekintetben a magyar nyelvészek között. A „nem románul beszélő” csángók nyelvét a magyar nyelvészek döntő többsége magyar nyelvi rendszerként kezeli ugyan, de mindenekelőtt Sándor Klára szakmai álláspontja szerint a csángó nem magyar nyelvjárás, hanem önálló nyelv. Ha ez a vélemény általánosan elfogadottá válna, a magyar (irodalmi) nyelv csángók körében történő oktatásának jog- és célszerűsége is megkérdőjeleződhetne.[8]
A román többségi álláspont szerint külön kell választani a nyelvet és az identitást, így például ha valaki magyarul beszél, még nem feltétlenül magyar; aki csángó, és nem románul szólal meg, még nem feltétlenül magyarul beszél. Első hallásra ennél is megdöbbentőbb számunkra, hogy amint látni fogjuk, a csángók többsége – legalábbis látszólag – mintha a románok álláspontját osztaná ebben a kérdésben.
Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994 és 96 között végzett kutatása szerint Moldvában – 83 településen – mintegy 60 ezerre tehető azon katolikus csángók száma, akik valamilyen mértékben ismerték, beszélték a magyar valamely tájnyelvi változatát, de az (álláspontja szerint magyar származású) katolikus csángók többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Az azóta eltelt másfél—két évtizedben a helyzet – nem túl meglepő módon – csak romlott. A moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Szucsáva megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 ezer fő volt. Tánczos Vilmos 2008 és 2010 között végzett újabb kutatásai szerint a feltételezhetően magyar eredetű katolikus csángó népesség említett létszámából mindössze 21 százalék, azaz már csak 48 ezer 700 fő beszéli valamilyen szinten a helyi magyar tájnyelvet. Ezek közül anyanyelvi szinten 26 ezer fő (11%), míg „második nyelvként” 22 ezer 700 ember (10%) beszél magyarul Moldvában. Ha ezt kiegészítjük az asszimiláció előrehaladott fokára eljutott, már csak passzív nyelvismerettel rendelkezőkkel (15 ezer fő, 6%), akkor azt kapjuk, hogy nyelvileg teljesen elrománosodott a csángók csaknem háromnegyede (73 százalék), ami több mint 168 ezer személyt jelent.[9]
A 2011-es román népszámlálás persze nem tükrözi ezt a helyzetet, a hivatalos statisztika szerint a legtöbb magyar Bákó megyében él, itt 0,7 százalék a magyarság aránya (4200 fő) és 0,1 százalék a csángóké (829 lélek),[10] ami bár valamivel több, mint amit korábban „mértek”, de nyilván messze van az igazságtól.
Csángó identitás – csángók identitása
A történelmi-földrajzi-kulturális különbözőség miatt kijelenthető, hogy egységes csángó identitás nem létezik, pontosabban: az általunk csángónak nevezett / gondolt (minősített?) személyeknek nincs egységes (etnikai, nyelvi, társadalmi stb.) csoporttudata. Voltaképpen, amikor a csángókérdést magyar szemmel vizsgáljuk, és azokat vesszük számba, akik – meggyőződésünk szerint – magyar nemzeti, nyelvi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, a római katolikus vallást mint jellemzőt hívjuk segítségül. Azaz: (magyar származású) csángó az, aki római katolikus vallású, míg a (román eredetű) román népesség a görögkeleti (ortodox) hitet vallja.
Külföldről (nem Romániából) nézve a kérdés korántsem egyszerű. Ezt mutatja a román—magyar csángóvita európai tanácsi „lezárása”, amely természetesen nem tett véglegesen pontot az ügy végére, különösen mivel egyik fél (román és magyar) sem lehetett maradéktalanul elégedett az ET 2001-ben elfogadott jelentésével, illetve ajánlásával, hiszen a dokumentum sem magyarnak, sem románnak „nem mondta ki” a csángókat. Az ET-ajánlás a következőket tartalmazta:
1. Biztosítani kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét a román alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelően. Ezzel párhuzamosan osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni.
2. A csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényről és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól.
3. Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.
4. Valamennyi csángó szervezet kapjon hivatalos elismerést és támogatást. Különös figyelmet kell fordítani a csángó kisebbség szabályszerű összeírására a következő hivatalos népszámlálás alkalmával.
5. Fejleszteni szükséges a modern tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást. A csángó szervezeteket részesítsék pénzügyi támogatásban a rendelkezésre álló alapok mértékében, hogy segítséget kapjanak saját identitásuk aktív kifejezéséhez (különös tekintettel egyhavonta megjelenő folyóiratra, illetve egy helyi rádióállomás működtetésére).
6. Speciális programokat kell kidolgozni a csángó kultúra támogatása érdekében, a kisebbségek megismerését és tiszteletben tartását célzó programok keretében. Nemzetközi tanácskozásokra és szakértői találkozókra van szükség a csángók kultúrájának tanulmányozása érdekében.
7. Tájékoztatási kampányt kell indítani Romániában, amely bemutatja a csángó kultúrát, valamint a többség és a kisebbségek közötti együttműködés előnyeit.
8. Megfelelő leírást kell készíteni a csángók nyelvi és néprajzi sajátosságairól.
9. Szükséges a térség gazdasági megújulásának elősegítése, például kis- és középvállalkozások létesítésével a csángó falvakban.[11]
A csángókkal foglalkozó (magyar) szakirodalomban alapvető álláspont, hogy a moldvai csángó népcsoportnál a 19. századi értelemben vett polgári nemzetté válás folyamata nem történt meg. Bár az sem állítható, hogy a csángónak nevezett népcsoport minden tagjára jellemző a prenacionális közösségi identitás (hiszen az évszázadok alatt azért hozzájuk is eljuthatott a román, illetve magyar nemzeti gondolat), a többségükre ez ímindenképpen igaznak mondható.[12]
A moldvai csángó ember közösségi identitásának első számú és legfontosabb eleme a római katolikus hit. (Mi magunk is elsősorban a római katolikusok száma alapján tudunk a magyar eredetű népességre következtetni.) Ebben az identitásértelmezésben a vallás a csángókat meg is különbözteti az általuk ma is oláhoknak nevezett népességtől, akik tehát ortodox vallásúak. Itt jön az újabb probléma: az identitás második eleme ugyanis az államhoz tartozás. Azt minden csángó tudja, hogy jelenleg Románia területén él, vagyis állampolgársága tekintetében román. A román szó tehát – ebben az értelemben – az államhoz (mint nagy, jogokkal és kötelezettséggel járó közösséghez) tartozást jelöli, és ilyen szempontból – prenacionális felfogásban – nem azonos az (etnikai, kulturális, vallási identitástartalmat hordozó) oláh megjelöléssel. Mindezt „tetézi” a román nacionalista felfogásban „nevelt” helyi római katolikus papság által másfél évszázada terjesztett hibás etimológia. E szerint a „romano catolic” („római katolikus”) és a „român catolic” (román katolikus) gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Ez utóbbi „érv” általános érvénnyel határozza meg a csángók identitását. „Romániában élek, egyszersmind román katolikus vagyok” – ilyen egyszerűen is összefoglalható a moldvai csángók jelentős részének önazonosság-tudata még akkor is, ha – mint láthatjuk – ők ezt máshogy értelmezik, mint mi.[13]
Ide kapcsolódik a (lehetséges) csángó identitást vizsgáló Simon Boglárka megállapítása: „Bár vallási hovatartozásuk a csoportszolidaritás legerősebb komponensét jelenti, ez nem kapcsolódik össze az etnikai határképzés nyelvi vonatkozásaival, amely a kettős elhatárolódás és kettős azonosulás pólusai között ingadozik, s legfőbb lényegét e köztesség (a mindkét helyre, de sehova sem tartozás) felismerése képezi, illetve annak a folyamatos tudatosítása, hogy kétnyelvűségük kettős nyelvi hátránnyal jár együtt – habár románul és magyarul is tudnak, egyik nyelvet sem beszelik olyan jól, ahogyan azt (szerintük) a valódi románok és magyarok teszik.”[14] A kutató a Bákó megyei település, Frumósza (Frumoasa) „csángó” lakosságát vizsgálta – a faluban egyaránt élnek katolikus csángók és ortodox románok, és arányuk is kiegyensúlyozott.
Az itt szerzett tapasztalatokat persze nem lehet teljes egészében „rávetíteni” sem a kizárólag magyar nyelvű lakossággal rendelkező csángó falvakban élők, sem pedig a már más településen élő, románul beszélő katolikus vallású emberek önazonosság-tudatára, mégis sokat elmond a csángók identitás-dilemmájáról. A román elemekkel kevert csángó nyelvhasználat ugyanis nyelvi kisebbrendűséget eredményezhet a standard magyar nyelvet beszélőkkel (vagy akár a székelyekkel) szemben (ami miatt velük a kommunikációs probléma kiküszöbölésére vagy a kigúnyolás elkerülésére eleve románul beszélnek), miközben helyi szinten is évtizedeken át érezhető volt a nyomás mind egyházi, mind állami és helyhatsági részről a (nyelvi) románosítás irányába. Ám mivel nyelvi kisebbrendűség a románokkal szemben is felmerülhetett, miközben a közösségen kívüli moldvai érvényesülés útja a román nyelv elsajátítása volt, lehetséges túlélési stratégiaként jelentkezhetett a nyelvváltás: az egymás között „csángóul” beszélő szülők gyermekeikhez románul szóltak, s ők az iskolában is értelemszerűen románul tanultak. Ha „el is hallották” szüleiktől a csángó(magyar) nyelvet, ha valamilyen szinten maguktól el is sajátították azt, anyanyelvüknek már a román számított. Persze a rendszerváltás után, s különösen az elmúlt egy-másfél évtizedben ellentétes előjelű folyamat is megindult (erről a későbbiekben részletesen is szólok), Simon Boglárka szerint a frumószai katolikusok „csángóságának” lényegét „egy köztes, kevert, »se nem román, se nem magyar« identitás jelenti, amely a saját csoport és a »mások« interakciói során” alakul, illetve változik”.[15] Általában is elmondhatjuk, hogy ha az identitásválasztást az „anyanyelvi tudatra” szűkítenénk, akkor sem jutunk előrébb a csángók identitásának meghatározásához. Biztosan létezik magyar, román és csángó anyanyelvi tudat is az általunk csángónak nevezett népességen belül[16], de a kettős vagy többes nyelvi identitás (magyar—román—csángó különböző kombinációi) sem valóságtól elrugaszkodott lehetőséget jelentenek.
Ha a nyelvi szempontokon túl a csángók tágabban értelmezett (etnikai) identitását vizsgáljuk, és a lehetséges „csángó identitással” kezdjük, akkor sem feltétlenül ugyanazt érti mindenki alatta. Egyrészt a csángó identitás létezhet

„A balladás ember” kiállítása a szentendrei Skanzenben
Kallós Zoltán érdeme, hogy Mezőség, Gyimes, Kalotaszeg, valamint Moldva néprajzi és népzenei hagyományai széles rétegek számára váltak ismertté. A Kossuth-díjas erdélyi kutató mintegy 14 ezer dallamot gyűjtött össze, de a táncházmozgalom kialakulásában is jelentős szerepet játszott. Az életművét bemutató tárlat szeptemberig látogatható a Skanzen Galériában – mondta a kiállítás kurátora a Rádió Orienten.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese szerint Kallós Zoltán legnagyobb érdeme munkásságának komplexitása, amelynek során másfajta attitűddel közeledett a néprajzkutatáshoz. „Nemcsak a gyűjtést tartotta fontosnak, hanem azt is, hogy az anyagot eljuttassa a fiatalokhoz, így biztosítva a generációról generációra való továbbélését” – emelte ki. A kutatónak, akit „balladás embernek” is neveztek mintegy 14 ezer archivált dallama található a Népzenetudományi Intézetben – mondta Bereczki Ibolya.
Kallós Zoltán népzenei érdeklődése és gyűjtőszenvedélye már gyerekkorában kialakult, amely annak köszönhető, hogy általános iskolai tanulmányai során a tanárai arra hívták fel a figyelmét, hogy az otthonról hozott néprajzi ismeretanyaga olyan hatalmas érték, amit gyűjteni érdemes.
Háborúban hallgatnak a múzsák
Átmeneti időszakot jelentett Kallós Zoltán életében a II. világháború időszaka, amikor szülei – hogy megóvják a háború viszontagságaitól – Kolozsvárról Budapestre küldték. 1944-ben az ostrom időszakát Budapesten vészelte át. Besorozták, de végül kalandos körülmények között hazajutott és folytatta tanulmányait Kolozsváron.
Más volt a helyzet, amikor már hivatalos katonai szolgálatát teljesítette Romániában, amit ismertségek szerzésére és néprajzkutatásra fordított. Feladata, hogy összeírja a katonákat, nagy segítséget jelentett az adott tájegységek zenei kultúrájának felderítésében.
A kiállítás részei
Mint azt Bereczki Ibolya elmondta, a tárlat hat nagy vidéket mutat be, ezek közül a négy legfontosabb: Válaszút és a Mezőség, Kalotaszeg, Moldva és Gyimes. Emellett Kallós Zoltán megfordult Biharban, de gyűjtött székelyföldön is. „A legnehezebben elérhető helyeken kutatott leginkább, a Mezőség mellett Moldva jelentett számára meghatározó élményt, a tanítóképző befejeztével is ide helyeztette magát” – mondta a főigazgató-helyettes. Kiemelte: ebben az időszakban végezte legtöbb néprajzi gyűjtését egészen 1956-ig, az ottani magyar iskolák bezárásáig. Kapcsolat a magyar kutatókkal
Kallós Zoltán munkáját hamar felismerték Magyarországon is, amely nagyban köszönhető annak, hogy viszonylag hamar elkezdte eljuttatni hazánkba gyűjteményét. A közös kutatásban az áttörést 1961 hozta meg, amikor is Andrásfalvy Bertalannal és Martin Györggyel elkezdték közös munkájukat. Ennek eredményeként Válaszúton és a Mezőség falvaiban táncokat fotóztak és filmeztek, hanganyagokat rögzítettek.
Bár ebben az időszakban már szinte temették a balladákat, újabb áttörést jelentett 1970, amikor Bukarestben megjelent a Balladák Könyve, amely nagy hatást gyakorolt az értelmiségi rétegre. Innen már csak egy lépés volt az első táncház megszületése.
A Kallós Zoltán Alapítvány
A családi kúria visszaszerzésével 1992-ben megalapította a nevével fémjelzett alapítványt Válaszúton, amelynek célja a mezőségi szórvány magyarság gyerekeinek anyanyelvi és kulturális oktatása bentlakásos rendszerben. „Az induláskor mindössze 4 gyermek tanításával foglalkozó intézménynek ma már több mint száz diákja van, s valóságos komplex kulturális központtá alakult” – emelte ki Bereczki Ibolya.
Készül az Erdélyi tájegység a Skanzenben
Bár már 1998-ban elindult a gyűjtés Erdélyben, támogatás híján csak az utóbbi évben gyorsult fel. Mint azt a főigazgató-helyettes elmondta, már 13 porta épülete és több mint hatezer néprajzi tárgy várja a tájegység felépítését.
„Elsősorban Erdélyt is a kis vagy közepes tájakkal fogjuk bemutatni, nemrég Hunyad megyéből és a Fekete-kőrös völgyéből is vásároltunk épületet, de természetesen lesznek olyanok, amelyeket csak másolatban fogunk felépíteni. Idén a sóvidéki házat bontjuk le Felsősófalván, de kiválasztásra vár a moldvai épület is. Emellett az életformához kapcsolódó gyűjtést szeretnénk még erősíteni ” – mondta Bereczki Ibolya.
Kiemelte: ma már nem elég egy egykori életvilágot bemutatni, hanem a modern technológia eszközeivel a látogatók számára interaktív módon könnyebben befogadhatóvá kell tenni.
Az „Indulj el egy úton…” című, Kallós Zoltán életművét bemutató kiállítás szeptember 13-ig látogatható a Skanzen Galériában.
orientpress.hu -

A Nemzeti Liberális Párt társelnöke szerint az autonómia nem képezheti alku tárgyát
Kolozsvár, , hétfő - A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke, Alina Gorghiu szerint a székelyföldi autonómia nem képezheti alku tárgyát a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) folytatandó tárgyalások során.
A politikust a Székely Hírmondó napilap kérdezte meg azzal kapcsolatban, hogy a Klaus Iohannist elnöki tisztségbe juttató ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt készít elő a parlamentben, és ennek támogatásáról az RMDSZ-szel is tárgyalni kíván.
Alina Gorghiu kijelentette, fel sem vetődik az a kérdés, hogy engedményeket tegyenek a székelyföldi autonómia ügyében; ha az RMDSZ beterjeszti a parlamentben az erre vonatkozó tervezetét, ellene fognak szavazni.
"Egy egységes nemzetállamról beszélünk, egy alkotmányról, amelyet tiszteletben kell tartani, és fel sem vetődik a székelyföldi területi autonómia kérdése. (…) Az RMDSZ-nek annyi prioritása van helyi szinten – az infrastruktúra, az adminisztráció, az egészségügy, az oktatás terén és sok más területen –, hogy szerintem fel sem vetődik, hogy a területi autonómia gondolata miatt blokkoljuk a párbeszédet" - jelentette ki a politikus. Hozzátette, hogy a PNL vezető testülete május 23-án dönt a bizalmatlansági indítvány részleteiről, ezt követően tárgyalnak az RMDSZ-szel.
Arra a kérdésre, hogy miért nem szerepel a PNL kormányprogramjában a romániai kisebbségekkel foglalkozó fejezet, Alina Gorghiu elmondta: Romániában a törvények kedveznek a kisebbségeknek, és megfelelnek az európai normáknak. Hozzátette, ha európai partnerek számára kell ezt elmagyaráznia, elég csupán azt megemlítenie, hogy a magyar kisebbség mellett 18 romániai kisebbség képviselője van jelen a román parlamentben, és azt, hogy Romániát vallási és etnikai szempontból is kisebbségi államelnök vezeti.
A PNL társelnöke szerint a kisebbségi kérdés törvényi szinten rendezve van, csupán azt kell vizsgálni, hogy vannak-e helyzetek, amikor nem tartják tiszteletben a törvényeket. A politikus megjegyezte, a PNL jó kapcsolatokat ápol az RMDSZ-szel, "a horizont nyitott a kommunikálásra, elsősorban egy parlamenti többség létrehozására, de közép- és hosszú távon akár egy kormányzati formáról is beszélhetünk". Nyomatékosította azonban, hogy egyelőre semmilyen döntés nem született erre vonatkozóan.
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök 2013 végére ígérte a tervezet nyilvánosságra hozását, hogy egy hónapos közvita után benyújthassák azt a parlamentben. A szövetség végül 2014 szeptemberében bocsátotta közvitára a dokumentumot, melyet azóta sem terjesztett be a parlamentben. (MTI)

Bukaresti magyarság: szórvány a négyzeten
Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodunk, az anyagi nehézségeinkről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolni. Ennek ellenére optimisták vagyunk – sorolja Bencze Mihály igazgató, amikor a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium legégetőbb gondjairól faggatjuk.
A derűlátás mondhatni kétszeresen is elengedhetetlen a román fővárosban zajló magyar oktatás szereplői, alakítói számára. Egyrészt az anyanyelven történő nevelést itt több alkalommal a szó szoros értelmében a romjaiból kellett újjáépíteni, másrészt a múlt egyféleképpen kötelez is: ebben az évben kereken kétszáz éves a bukaresti magyar oktatás.
Az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre, az elmúlt héten lezajlott 13. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot éppen ezért szentelték a jubileumnak. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg a hétvégén, akiknek a tanintézet jelenlegi tanulói kedveskedtek ünnepi műsorral, vasárnap pedig majálissal.
Felavatták ugyanakkor az iskola új zászlóját és – egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázoló – címerét, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. De a hét minden napjára jutott történelmi, színházi előadás, táncház. Különösen emlékezetes marad a marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátéka, Bródy Sándor A tanítónő című darabját ugyanis az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra.
Annak az épületnek a háromszáz férőhelyes dísztermét, amelyben annak idején komoly diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység folyt, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó, most színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.
Oktatásszervezés a szórványban
Az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő fővárosban már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt a magyarok jelenléte, amely egészen a 15. századig visszavezethető. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése mozgósított népesebb tömegeket.
Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint tetten érhető volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Tehát kisebb próbálkozások különböző formában már korábban léteztek a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására, bár ez még átmeneti időszakot képviselt, és nem nevezhető iskolának.
Az igazi áttörés a 19. század elején történt. Fontos tudni, hogy ekkor rendezték – a várost megszálló oroszok – Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség hetvenezer lelkes központjában 1226 „osztrák" élt, amelynek túlnyomó többsége magyar volt, a magyar közösség létszáma azonban elérhette a háromezret is.
A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket pedig saját lakásán kezdte tanítani írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész gyakorlatilag végigkoldulta a fél világot (fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is), négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat".
Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás történik a magyar lakosok foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, hogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt, akiknek támogatására jótékonysági előadást rendeztek.
Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítőként, oktatás- és közösségszervezőként Koós Ferenc református lelkész 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuzának, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben újabb két tantermes, emeletes iskola épült, amelyben tanítói lakás is helyet kapott.
Kegyelmi időszakok és leépítés
A századfordulóra kiteljesedik és valósággal virágzik a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látja el az inasiskolától kezdve az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján huszonötezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.
„A történelem fintora, hogy amíg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely azonban az első világháború és Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve" – illusztrálja a visszás helyzetet Bencze Mihály igazgató, aki úgy tudja, az újabb „hőskorban", a két világháború között négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma.
1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval nyitották meg a hétosztályos iskolát.
A kommunista hatalom csúcsvezetőségével kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: üljön kocsiba, és keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a főváros központjában, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola.
A bukaresti magyar oktatás számára a múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek. Ekkor tanult a gimnáziumi rangra emelt tanintézetben többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.
Adorjáni Dezső számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű", vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, meghitt, intim volt, radikálisan más, mint a nagy erdélyi iskolákban. Végül, de nem utolsósorban a tanítás minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának" – magyarázta lapunknak a bukaresti véndiák.
A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház élére 2004-ben megválasztott püspöktől megtudtuk, tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. Ma is szívesen emlékszik vissza az egyházi vezető a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra.
„Az akkori bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy faluban. Szinte mindenki ismert mindenkit, és ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek és szóba elegyedtek egymással" – idézi fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső.
Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionál-kommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást. Amelynek fennállása során az 1989-es rendszerváltás ismét új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett.
Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát (tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett), és kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.
Rejtőzködő magyarok
Amikor Bencze Mihályt a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, az igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele folytán nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40-50 százaléka pedig vegyes házasságból származik.
A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós városban, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket igazi művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul" – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.
Bencze Mihály elmondja, a következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége, akiket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, ám azóta torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.
A bentlakás története amúgy hűen tükrözi az újkori román-magyar államközi viszonyokat. Noha az egy évtizeddel ezelőtt nagy lendülettel megrendezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a betonfalak készültek el, a papíron kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt" egymillió euró. (Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság).
Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, idén a természettudományokra áttért Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést. Amúgy a bukaresti magyar középiskola végzőseinek nyolcvan százaléka sikerrel érettségizik, viszont a továbbtanulók csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen.
„Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten" – vallja Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium igazgatója.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Hol tart a diszkriminációellenes küzdelem?
Április végén egyöntetű szavazattal Asztalos Csabát választották a Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökévé, és ezzel megkezdte harmadik 5 éves mandátumát. A testület szóvivője Haller István lett. A 41 éves jogászt, Asztalos Csabát az RMDSZ delegálta 2002-ben a diszkriminációellenes tanácsba. A jogász időközben kilépett a szövetségtől, hogy politikai hovatartozása miatt ne érjék támadások az intézményt. Interjúnkban arról faggattuk, hol tart ma Romániában a diszkriminációellenes küzdelem, hogyan viszonyulnak az erdélyi magyarok a többségi társadalomhoz, a romákhoz, a szexuális kisebbségekhez. Pezsgőt még korántse bontsunk. Harmadik mandátuma elején tart. Az elmúlt 10 évben hogyan alakult a Diszkriminációellenes Tanács jogi háttere? A kiszabható pénzbírságok nagysága mennyire elrettentő? 2005-ben, amikor az első elnöki mandátumomat elkezdtem, az intézmény még a kormány fennhatósága alatt volt. Rá egy évre törvény módosítottunk, így a parlament alárendeltségébe került a tanács, amely fontos előrelépés volt a függetlenedéshez. Míg 2005-ben a kollégium hét tagból állt, 2006-tól már kilenc tagú lett, és a parlament nevezte ki az államtitkári rangú tagokat. Az Európai Unió független elemzése is elismerte a 2006-os módosítások fontosságát, felzárkóztunk az elvárásokhoz.
A másik fontos módosítás 2013-ban következett be. Kitoltuk a szankciók, a bírságok elévülésének határidejét, ekkor nőtt minimum tízszeresére a kiszabható pénzbírságok összege is: míg 2005-ben a maximális bírság 8 ezer lej volt, addig 2015-ben már százezer lej. Százezer lej, ha egy egész közösség ellen, 30 ezer lej, ha egy fizikai személy ellen irányul a diszkrimináció. Ezek fontos előrelépések, ám a legnagyobb szerintem az, hogy sikerült felszínre hozni a hátrányos megkülönböztetés jelenségét Romániában, és egyre többen már egyenesen a bíróságokhoz fordulnak, ha diszkrimináció éri őket vagy a közösségüket. Azt még hozzá kell tennem, annak ellenére, hogy nőtt a bejelentett esetek száma, még mindig nem reprezentálja a valóságban tapasztalható mértéket, még mindig nem reagálja le a társadalom kellőképpen, nem lép, amikor hátrányos megkülönböztetéssel találkozik. Az elmúlt tíz évre visszapillantva, hogy látja, kitapogatható a civil öntudat Romániában? Szociológiai kutatásokat tekintve van előrelépés, például tíz százalékkal nőtt a romák elfogadottsága a többségi társadalom részéről. Persze voltak olyan esetek, gondolok a Mailat vagy a Cozma ügyre, amelyek visszafogták a fejlődést, de ezek aránylag rövid ideig tartó reakciók. Említette a száz ezer lejes kiszabható pénzbírságot. A tanács hány esetben élt ezzel a lehetőséggel? Még nem szabott ki a tanács ilyen nagy büntetést. A legnagyobb összegű bírság eddig 49 ezer lej volt, de szabtunk ki 20 ezer lejes büntetést is, amit jóvá is hagyott a bíróság. Tavaly 270 ezer lej értékben róttunk ki bírságot, ennek nagy részét be is fizették. A bírságok behajtása nem a Diszkriminációellenes Tanács feladata. Nem, ez a pénzügyőrség, az ANAF feladata. Előbb-utóbb behajtják ezeket az összegeket, ha egy éves késéssel is. A tanács döntéseinek hány százalékát fellebbezik meg? És a bíróságok a határozatok hány százalékát erősítik meg? A tanács döntéseinek 90 százalékát megfellebbezik, a megfellebbezett határozatok 90-92 százaléka viszont megállja a helyét a bíróságokon, helyben hagyják. Ez utóbbi nagyon magas arány... Igen, a jogászaink kiváló munkájának eredménye. Rengeteg munka elég kevés emberrel. Ha már a statisztikánál tartunk: a benyújtott panaszok hány százaléka vonatkozik a magyar kisebbségre? Évtől függ. 2005 és 2008-2009 között kevés megkeresés, panasz érkezett magyar kérdésben, 2009-től viszont ezek száma megnőtt, és főleg a kétnyelvű feliratok, a nyelvhasználat miatt emeltek kifogást. Olyan megkeresés is érkezett, amikor a román nyelv használatának a hiánya miatt emeltek panaszt.
2009 és 2013 között több mint 360 olyan panasz érkezett, amely a román-magyar viszonyt érintette. Ez a szám annak tudható be, hogy a non-profit szervezetek elkezdtek komolyabban foglalkozni a kérdéssel, de az erdélyi magyarok emberjogi tevékenysége még mindig nagy hiányosságokat mutat. A gond az, hogy nincs rendszeres és önkéntes jogtanácsadás, itt van, mit bepótolni. Megjegyzem, nagyon fontos törvénymódosítás van folyamatban, az RMDSZ kezdeményezte, hogy a tanácshoz anyanyelven, tehát magyarul is lehessen fordulni ott, ahol a magyarság aránya eléri a 20 százalékot. Ha ezt elfogadja a parlament, fontos előrelépést tettünk. A Nép Ügyvédjéhez már lehet magyarul fordulni. Mennyire kifinomult ma Romániában a hátrányos megkülönböztetés? Hát van "fejlődés" ezen a területen, a zaklatástól a retorzióig minden előfordul, a közvetett diszkrimináció nagyon is jelen van. Volt dolgunk kimondottan nehéz esetekkel például a munkajog, az egészségügy területén, rengeteg dokumentumot, jogszabályt kellett áttanulmányoznunk ahhoz, hogy meghozzuk a jogszerű döntést. Ezekben az években rengeteget tanultunk, különböző intézményekkel elég jó együttműködést alakítottunk ki, tapasztalatot, szakvéleményt cseréltünk. A romákkal kapcsolatban: szaporodott-e a tanács fele jelzett esetek száma? Mindig is sok romákat érintő panasz érkezett a tanácshoz. Főleg a gyűlöletbeszéd, az iskolai szegregáció, a minőségi oktatás hiánya, az egészségügyhöz való hozzá nem férés, a gettótelepek kialakítása miatt vannak óriási gondok Romániában. Romániának ez igencsak gyenge és támadható pontja, a kisebbségi jogok területén a fő téma, bármilyen külföldi, EU-s delegáció érkezzen Romániába, mindig előkerül, akárcsak a nemzetközi fórumokon. A roma kérdéssel a magyar közösségnek komolyabban, méltányosabban kellene foglalkoznia, már csak azért is, mert nagyon sok roma magyar anyanyelvűnek vallja magát, tehát magyar. Nekem mindig is az volt a benyomásom, hogy az erdélyi magyarok, hiába tapasztalják nap mint nap a kisebbségi lét hátrányait, semmivel sem toleránsabbak a többségi társadalomnál a romákkal szemben. Ez való igaz, saját tapasztalatainkból tanulnunk kellene. De a roma közösségen belül is például a nőkkel szembeni tolerancia, a nők emberi méltóságának tiszteletben tartása ritka, mint a fehér holló. Igen, el kell mondani, hogy voltak székely-roma konfliktusok, gondok, de nem csak Székelyföldön jelenség ez. Például a rákosi eset, vagy a motoros ügy mind azt mutatja, hogy a romákkal szembeni negatív érzelmek elég nagyok. Mi a helyzet a szexuális kisebbségekkel? Érkezett a tanácshoz a magyar közösség részéről ilyen irányú megkeresés? Nem, a magyar közösség részéről eddig még nem, pedig 13 év létezik és működik a tanács. Tavaly 12 szexuális kisebbségeket érintő megkeresésünk volt, egyik sem érkezett magyar részről. A tanács nemrég nyilvános térré, köztérré nyilvánította a Facebookot , a közösségi médiát, amit a legfelsőbb bíróság is helyben hagyott. Érkezett a tanácshoz azóta a Facebookon tetten érhető diszkrimináció miatt panasz? Igen. Például a temesvári polgármester egyik rasszista Facebook-os bejegyzése miatt, ki is szabtunk egy két ezer lejes bírságot, amit a temesvári táblabíróság megerősített. A polgármester kifizette a büntetést. De éppen ma (hétfőn, szerk. megj.) láttam egy cikket az Adevărulban, amelyben az áll, hogy a szenátus elnöke rasszista bejegyzéseket közölt a Facebook-oldalán, lehet, hivatalból eljárást indítunk ellene. A szólásszabadságnak vannak határai, az Emberi Jogok Európai Egyezménye (10. cikkely, második bekezdés) is kimondja, a szólásszabadság ott ér véget, ahol mások jogai sérülnek. Leginkább mire büszke a diszkriminációellenes tanács elnökeként? Hogy nem hoztam szégyen azokra, akik megbíztak 2002-ben a tagsággal, majd 2005-ben az elnökséggel. Azokra is, akik az RMDSZ-ben felismerték ennek az intézménynek a fontosságát, hogy erre a szakterületre tereltek, hogy meggyőztek, amikor inkább politikai pályára szerettem volna lépni. Nem volt könnyű helytállni, hiszen értek támadások amiatt, hogy magyarként foglalom el ezt a tisztséget. De a magyar közösségből is jöttek támadások, amikor elmarasztaló döntéseket hoztunk. Minden nap be kell bizonyítanunk, hogy tudunk szakmailag felkészültek és objektívek lenni. Melyek az új mandátumának prioritásai? A prioritások közé sorolható az intézmény függetlenségének fenntartása, a szakmai nívó megtartása, javítása. Szeretnénk programok szintjén is előrelépni. Jelenleg egy diszkriminációellenes országos stratégián dolgozunk, amit a kormánynak készítünk. A stratégia kidolgozásához civil szervezetek is segítséget nyújtanak, és a tervek szerint a kormány valamikor ősszel terjeszti elő.
Ha a tervet elfogadják, nagyon sok területen újat hozhat. Például köteleznénk a tanárokat, hogy már az egyetemen ismerkedjenek meg az esélyegyenlőség elveivel. Vagy, hogy szerepeljen erre vonatkozó tétel is a tanári vizsgán, a közhivatalnokok versenyvizsgáján. De az iskolák engedélyeztetésének egyik feltétele is lehetne az esélyegyenlőség elvének betartása, és még folytathatnám. Kevés pénzből megoldható lenne a stratégia gyakorlatba ültetése, és nagyon sok pozitív haszonnal járna. Nagyon komoly munkát végzünk az uniós strukturális alapok lehívásának, elköltésének területén is, hiszen a tagállamokat úgymond kötelezik, hogy a pénzek elköltésében nyilvánuljon meg az esélyegyenlőség elve. Brüsszel már most elismerte, hogy ez az elv érvényesül. Személyes terv, hogy írni szeretnék. Elemezni, publikálni szeretnék, leírni az eddig megszerzett tapasztalatokat. Szeretnék többek áldozni a tanításra, az akadémiai előmenetelre. Ami a magyar kisebbséget illeti, szeretném, ha részt vehetnék abban a tevékenységben, amely az emberjogi munkának a újraélesztését, megszervezését feltételezi, szeretném kamatoztatni itt is a szakmai tapasztalatomat. Szeretnék előadásokat tartani, többször, mint eddig. El kell mondanom, hogy a román szervezetek, közösségek nagyon gyakran hívnak felkészítőt, előadásokat tartani, a magyar közösség ezt kevésbé teszi. De azért bizakodó vagyok.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Szellemüldözés
Névtelen, ismeretlen emberszabásúak, a képzelet félresikerült szüleményei gyűltek össze március 10-én a Kovászna megyei kormányhivatal előtt, hogy a székely szabadság soha fel nem virradó napján átadják a prefektusnak a szellemközösségük fiktív jogköveteléseit tartalmazó petíciót.
Ilyesféle rossz mese is kikerekedhetne a történetből a belügyminisztérium megkésett válaszából kiindulva, amelyben Gazda Zoltán feljelentésére reagálnak. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke korábban hivatali visszaélés miatt panaszolta be a prefektúrák működését felügyelő szaktárcánál a háromszéki kormánymegbízottat, aki nem volt hajlandó átvenni a székely beadványt (a prefektúra kapusának adták oda).
A belügyminisztérium azonban – a 30 napos válaszadási határidőt túllépve – közölte: mivel a petíció benyújtójaként feltüntetett Sepsiszéki Székely Tanácsot sehogysem sikerült megtalálniuk az egyesületek, alapítványok névjegyzékében, a „feladót” névtelennek, ismeretlennek kellett nyilvánítaniuk, és így nem kézbesíthették a beadványt a címzetteknek: a bukaresti kormánynak, a parlamentnek és Klaus Johannis államfőnek.
A Székelyföld nem létezik – sokszor hallottuk már azoktól, akik azt szeretnék, hogy székelyek, magyarok se legyenek. Csakhogy március 10-én éppen a székelyek tettek tanúbizonyságot arról, hogy igenis léteznek, sőt a helyükön vannak, aki pedig hiányzott, az maga a prefektus volt. Az a kormánymegbízott, aki együttműködésről, párbeszédről papol, a valóságban azonban arra sem hajlandó, hogy udvariasan meghallgassa a helyi közösség képviselőit, és továbbítsa bukaresti megbízójának a petícióba foglalt követeléseket.
Bezzeg ha a külföldön lébecoló hivatásos feljelentő vagy valamelyik szélsőségesen nacionalista szervezet kiszúr egy vérlázító székely vagy magyar zászlót, egy hajmeresztő intézmény-, utca- vagy helységnévtáblát, a törvény őre azonnal iktat, továbbít, reagál, felszólít, beperel, büntet.
Mert a magyarellenesség még mindig intézményesítve van Romániában, létjogosultsága pedig megkérdőjelezhetetlen a hatalom szemében. Ennek szelleme kísért Erdélyben, ez a konfliktus forrása, ezt kellene felszámolni, nem minket.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Elfogadták a zászlótörvényt
Rábólintott szerdán a képviselőház a települések és megyék saját zászlajának elfogadására és használatára vonatkozó, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által beterjesztett jogszabályra.
A törvénytervezet még tavaly átment a szenátuson, az alsóház most döntő kamaraként szavazott róla, tehát a Hivatalos Közlönyben való megjelentetését követően hatályba lép. A jogszabályt óriási többséggel, 275 igen vokssal, 2 ellenszavazattal és 4 tartózkodással fogadták el a képviselők.
Ennek értelmében a helyi önkormányzatok helyi jelképként saját zászlót fogadhatnak el, amelyet azonban kötelesek jóváhagyás végett a kormány elé terjeszteni. A zászlókat kormányhatározat hagyja jóvá, szín- és jelképhasználatuk nem sértheti a román nemzeti jelképeket, és nem szerepelhetnek rajtuk más államok jelképei.
A lobogókon szerepelhet az illető település hivatalosan elfogadott címere, valamint megnevezése. Azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya eléri a húsz százalékot, a település neve az adott kisebbség nyelvén is feltüntethető. A kisebbségi megnevezés méretben és betűtípusban ugyanakkora lehet, mint a román, de az alatt kell feltüntetni.
A zászló tervezetét az önkormányzatnak elfogadás előtt nyilvános vitára kell bocsátania, majd elfogadás után a régiófejlesztési és közigazgatási minisztériumhoz kell továbbítania. Ez továbbküldi a tervet az akadémia heraldikai bizottságának, majd annak álláspontját mellékelve a közigazgatási tárca kormányhatározat formájában a kabinet elé terjeszti a zászlóról szóló tervezetet.
A jogszabály értelmében a települések lobogóit az önkormányzat székhelyére, valamint az önkormányzati intézményekre lehet kitűzni, de csakis Románia és az Európai Unió zászlajával együtt. A helyi zászlót protokolleseményeken és ünnepeken is lehet használni. A törvényben foglaltak be nem tartása 5000 és 10 000 lej közötti bírságot von maga után.
Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Krónikának elmondta: ez a tervezet elfogadható a magyar közösség számára. „Előrelépést jelent az eddigi patthelyzetből, és remélem, a jövőben elkerülhető lesz, hogy a hatóságok bírságokat szabjanak ki a zászló kitűzéséért” – fogalmazott.
Kérdésünkre, miszerint ez azt jelenti: a jövőben a székelyföldi megyei önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy a székely zászlót fogadják el megyezászlóként, hivatalossá téve ezáltal a jelképet, elmondta: ez minden bizonnyal így lesz, a székelyföldi illetékesek szerint a jogszabály ebben a formában elfogadható.
Mint ismeretes, az elmúlt években számos konfliktust okozott, hogy a román hatóságok megbírságolták azokat az intézményeket, illetve szervezeteket, amelyek kitűzték a székely zászlót, és több ízben is jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a jelképet le kell venni.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azonban már korábban bírálta a készülő jogszabályt. Az SZNT annak bojkottjára szólította fel az önkormányzatokat, mert úgy tartja, a jogszabály „egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása”.
„A székely zászlót Székelyföld zászlajaként elfogadta már a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, nincs szükség arra, hogy a román hatóságok jóváhagyják, vagy módosítsák azt. Mi is tiszteljük Románia állami jelképeit, nem kívánjuk módosítani vagy feliratozni azokat, de hasonló tiszteletet várunk többségi honfitársainktól, és az állam intézményeitől is a székely zászló iránt” – áll egy, Izsák Balázs SZNT-elnök által tavaly jegyzett felhívásban.
Az SZNT abban arra kérte a székelyföldi önkormányzatokat, ne fogadjanak el saját zászlót a jogszabály alapján. Azt is elfogadhatatlannak tartotta, hogy a székely zászlóra feliratot illesszenek, ahhoz bármit hozzátegyenek, vagy bármit elvegyenek belőle.
„A székely zászló a székely nép egységét fejezi ki, ragaszkodását nemzeti hagyományaihoz, az egy és oszthatatlan Székelyföld, a székely haza eszméjéhez, ugyanakkor a jelenkori közös szabadságeszmény, az autonómiatörekvés jelképe is” – magyarázta az SZNT elnöke. Hozzátette, hogy „az üldözők nem elsősorban a jelképet tekintik ellenségnek, hanem magát az üldözöttet”.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Erdélyi programindító Sepsiszentgyörgyön (A külhoni magyar szakképzés éve)
A szülőföldön boldogulás a gazdasági lehetőségektől függ, és ez a kettő jelenti a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott Szakképzés – gazdaság – társadalom című erdélyi fórumsorozat nyitórendezvényén.
A háromszéki, brassói, barcasági magyar nyelvű szakoktatás képviselői, valamint a román oktatási minisztérium kisebbségi államtitkársága, a helyi és megyei önkormányzat elöljárói jelenlétében tartott tanácskozás házigazdája a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt, mely a magyar állam erdélyi partnere az anyanyelvű szakképzést támogató programban. Húsipari szak indul
A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága javaslatára tavaly novemberben döntötte el a Magyar Állandó Értekezlet, hogy 2015 a külhoni magyar szakképzés éve, és ebben az esztendőben 500 millió forinttal támogatja a határon túli magyar szakoktatást. A Kárpát-medencében száznegyvennyolc magyarul (is) oktató szakképző iskola működik, Erdélyben hetvenhárom, Felvidéken negyven, Vajdaságban huszonhét, Kárpátalján hat és Horvátországban, illetve Muravidéken egy-egy. A támogatási összegből hét erdélyi szakoktatási intézmény fejlesztését finanszírozza a magyar állam százhúsz millió forint értékben, ebből huszonkilenc millióval járul hozzá az egyetlen háromszéki projekthez: húsipari szak elindítását támogatja a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában. Potápi Árpád elmondta, a különböző régiók helyi partnerein kívül a szakoktatás hosszú távú fejlesztése, átrendezése, összehangolása céljából az általa vezetett államtitkárság együttműködik a budapesti földművelésügyi és a nemzetgazdasági minisztériummal, de a szülőföldön boldogulást olyan programokkal is támogatják, mint az átjárhatósági ösztöndíj, amely révén idén huszonnyolc ötfőnyi diákcsapat – tizennyolc erdélyi, köztük egy sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi – vesz részt kísérővel egy hónapos szakmai gyakorlaton Magyarországon. Ide tartozik a Szakma Sztár Fesztivál, a gazdavendég tíz erdélyi résztvevővel, az augusztusban induló Petőfi Sándor program a szórványban élők identitásának erősítéséért.
Bevonni a vállalkozókat
Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szerint nem elég, hogy erős képzési központok jöjjenek létre, hanem szervezeti hálózattá, minden elemet átfogó rendszerré kell alakítani a jelenlegi iskolahalmazt. A szórványban elsősorban a megmaradás a cél, a tömbmagyarságban a versenyképesség kialakítása – hangsúlyozta a pedagógusszövetség vezetője, aki leszögezte: a régiónként sorra kerülő fórumok célja összegyűjteni az adatokat a jelenlegi hiányosságokról, az igényekről, amelyek a jövőbeni szakképzési stratégia alapját képezik. Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy véli, a brassói, barcasági szakoktatást is a háromszékivel összhangban kell átgondolni, belefoglalni a közös stratégiába, és javasolta egy szakoktatókat képző központ létrehozását, amelynek Kovászna megye szívesen lenne a házigazdája. Szerinte ezt az a tény is indokolja, hogy a határon túli magyar szakképzésben részesülő 28–30 ezer diák 8–9 százaléka, közel 2300 tanuló Háromszéken sajátítja el a szakmát.
A fórumon többször elhangzott, hogy politikai akarat és a vállalkozók bevonása is szükséges a szakképzés megerősítéséhez, ebből a szempontból a bevezetés előtt álló duális szakképzés éppen kapóra jön, de csak akkor fog jól működni, ha a vállalkozókat érdekeltté teszik, például adóügyi szabályozással. Biró Zoltán, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára bemutatta a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja által készített rövid összefoglalót, mely a legfontosabb kiindulópontokra irányítja rá a figyelmet a szakoktatás megtervezésében, hangsúlyozva: olyan szakokat is kell indítani, ajánlani a fiataloknak, amelyek a kétkezi, a kézműves mesterségekre irányulnak. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő szerint új szakképzési térkép megrajzolására van szükség Székelyföldön, javasolja konzorciumok, erős szakképzési központok létrehozását, amit a fórum brassói és kőhalmi résztvevői kétkedve fogadtak, mert attól tartanak, ha oda irányítják a diákokat, veszélyben foroghat a jelenlegi szakosztályok léte, amelyek hiányában a szórványban élő tanulók könnyen választanák a román tannyelvű tagozatot. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a szórványban működő anyanyelvű oktatásért évtizedek óta cselekvő kőhalmi református lelkész úgy vélekedett: szükség van jó mesteremberekre, akik az iskola után hazatérnek falujukba, meg tudják javítani a cipőt, a vízcsapot, kezelni tudják a mezőgazdasági gépeket, és vissza kell hozni a hagyományos szakmák becsületét.
Borsos László, az oktatási minisztérium kisebbségi államtitkárságának tanácsosa nagy jövőt lát a duális szakképzésben; Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának főkonzulja a munkahelyteremtést szorgalmazta, a külképviseleten ugyanis azt tapasztalja, hogy egyre többen igényelnek útlevelet külföldi munkavállalás céljából. Dezső Vencel, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola igazgatója szakképző iskolákat bemutató Kárpát-medencei katalógus elkészítését javasolta; Szabó Mária Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes összehangolná a Cenk alatti város magyar nyelvű szakoktatását a háromszékivel, a Remus Răduleţ Szakközépiskola pedig felajánlott helyeket magyar tagozata villanyszerelői szakán, ahol korszerűsítették a laboratóriumokat. A tanácskozáson elhangzott javaslatokat a pedagógusszövetség összesíti, majd júniusban Szovátán tartják az összegző egyeztetést, és júliusban a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen írják alá a magyar állam és a szervezet közötti részletes együttműködési megállapodást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dózsa Györgytől Gábor Áronig (A székelység története)
Honismereti jutalomkiránduláson vettek részt azok a diákok, akik összemérték ismereteiket a székelység történetéről rendezett vetélkedő második, döntő fordulójában. Mind a versenyt, mind az azt követő kirándulást figyelemfelkeltő szándékkal szervezték, hisz 35 ezer példányban kinyomtatták a székelység történetét feldolgozó oktatási könyvet – most készül a második, javított kiadás –, de alig pár iskolában tanítják.
Történelmi vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére, a Tanulók Klubja támogatásával, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében vetélkedőt rendeztek. Olyan háromszéki iskolaközösségeket szólítottak meg, ahol VI., illetve VII. osztályban tanítják a székelység történetét. Tapasztalat szerint elenyésző számú osztályban oktatják, pedig akár a romániai magyar kisebbség története című tantárgy keretében is lehetne tanítani, hisz témába vág. Az első fordulóra jelentkező négyfős csapatok közül tizenegy bekerült a második szakaszba. Képviselték a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumot, Székely Mikó Kollégiumot, Református Kollégiumot, Plugor Sándor Művészeti Líceumot, Váradi József Általános Iskolát, Tanulók Klubját, a barátosi Bibó István Általános Iskolát, a berecki Comenius Általános Iskolát, valamint az illyefalvi Lukács László Általános Iskolát. A forduló résztvevőit múlt csütörtökön tematikus, főleg az 1848–1849-es önvédelmi harc helyszíneit érintő honismereti jutalomkirándulásra vitték a szervezők. Az útvonal
A verseny helyszínéről, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjától indult az autóbusz. Zuhogott az eső, a közelben hely sem volt parkolásra, ezért a busz kétszer kerülte meg az Állomás negyed északi részét, így is csak az ablakból tekinthettük meg az Eprestetői csata emlékművének másolatát az Ady Endre Általános Iskola előtt. A csata, pontosabban mészárlás történetét Kádár Gyula történész hangosbemondón ismertette. Az első igazi állomás Eresztevény volt. Gábor Áron síremléke előtt Kádár Gyula a hős életútjáról, az uzon-kökösi csatáról és a székely hős temetésének körülményeiről beszélt. Kis kitérővel következett Dálnok, ahol Dózsa György szobra előtt tartott előadást a történész. Innen Bereckbe utaztunk, a Gábor Áron Emlékháznál a helybeli Tibád Sándor történelemtanár várt, ő mesélte el a település történetét, kiemelve Gábor Áron nagyságát. Ebéd után Kézdivásárhelyre vonultunk, de idő szűkében csak a buszról tekintettük meg Gábor Áron szobrát, melynek történetét Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára vázolta. Ezután a Nyergestetőre utaztunk. Az ottani csatáról és az emlékműállításról szintén Kádár Gyula beszélt. Onnan már haza vezetett az út. A helyszíneket kronológiai sorrendben mutatjuk be.
Dálnok A Dózsa György szülőfalujaként jegyzett település központjában emelkedő monumentális Dózsa-szobor, Szobotka András alkotása előtt gyűlt össze a diáksereg. Kádár Gyula felhívta a figyelmet, itt magyarul is megjelenik Dózsa György neve, nem csak románul. Az elmúlt évtizedekben millióknak tanították Gheorghe Doja hőstetteit. A románok tudatában Dózsa György a román jobbágyparasztok harcának vezetője. Ők úgy tudják, a magyar nemesség kegyetlen elnyomása miatt fegyvert ragadt románokhoz csatlakoztak a magyar jobbágyok is. És sok erdélyi magyar gyermek is Gheorghe Doja nevű hősről hallott, mert Románia történelmének oktatása az elmúlt évekig csak román nyelven folyt. A megyei csendőrfelügyelőség még mindig a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön egy utca évtizedekig Gheorghe Doja volt, de ma már Dózsa György.
Az 1514-es Dózsa-felkelésről elterjedt/elterjesztett tévhitek dacára az eredetileg keresztes hadjárat céljából összeállt seregben túlnyomóan nem parasztok voltak, hanem szép számmal kisnemesek, sőt középnemesek is, valamint tehetős alföldi polgárok, a küzdelem nem annyira a nemesi elnyomás, hanem a kialakult gazdasági különbségek miatt folyt.
Dózsa György seregét Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi király verte le. A vezérnek különleges kegyetlenségű kivégzésben volt része. Izzó vaskoronát helyeztek a fejére, katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából. Dózsa György az embertelen kínzást hatalmas lelkierővel, szótlanul tűrte. Nem felel meg a valóságnak, hogy izzó vas-trónra ültették, ahogy az néhány irodalmi műben megjelenik.
Bereck Itt született Gábor Áron 1814. november 27-én, a jelenleg 103-as házszámmal megjelölt telken akkor még álló házban. Ettől nem messze, a 89. szám alatt alakították ki az emlékházat. Bereck első írásos említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való, de már a római korban lakott volt, Luxemburgi Zsigmond 1426-ban mezővárosi rangra emelte, s e kiváltságát 1888-ig megőrizte. Nagyszámú oklevél bizonyítja városi privilégiumait.
Stratégiai fekvése lehetővé tette a városi rang elnyerését. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehozott egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében a szoros védelmére kötelezhetőek. Címerében a levelet tartó kéz mutatja a település szerepét a posta megszervezésében. Mivel a Bécs–Konstantinápoly közötti postai útvonalon helyezkedik el, a bereckiek feladata a levelek, a postások, küldöncök Moldvába szállítása volt, valamint lovasszekerek előállítása a fejedelmi futárok számára. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
Eresztevény Gábor Áron nyughelye. A református templom előtt, a főút szélén emelkedik Gyárfás Győző háromszéki főépítész által tervezett síremléke. Rajta a születési évszám hibás, hívta fel a figyelmet Kádár Gyula, aki ismertette a hős életútját.
Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen állt a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. Legnagyobb érdeme a székely hadiipar megteremtése mellett az önálló székely tüzérség megszervezése. Bátran küzdött a csatatereken, forradalmárként lépett fel a népgyűléseken, következetes keménységgel járt el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, miközben emberséges katonatisztként viselkedett a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Háromszék népe 1848 őszén megmutatta a világnak, hogy mire képes közössége, ha a szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot adtak, erkölcsi erőt ahhoz, hogy vállalja a lehetetlent, az önvédelmi harcot.
A szabadságharcos Gábor Áron ma az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz.
Nyergestető Kászonújfalu és Csíkkozmás között helyezkedik el, mintegy nyeregalakzatot öltve két csúcs között. Itt zajlott 1849. augusztus 1-jén az az egyenlőtlen ütközet, amely ma is a székely kiállás jelképe. A mintegy 12 ezres, Clam-Gallas császári tábornok vezette osztrák-orosz túlerő támadását Tuzson János alezredes mindössze 200 székely honvédje igyekezett feltartani. A szorosban többször sikerült visszaverniük a támadást, végül árulás nyomán az ellenség bekerítette és legyilkolta a hősiesen védekező székelyeket.
A csata helyén 1897. augusztus 8-án emlékművet avattak. A Poulini János csíkzsögödi kőfaragó által készített emlékoszlop költségeit „a Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” adták össze, tudhatjuk meg az oszlop oldalába vésett szövegből. A szemközti oldalra temették az 1849-ben itt elesett hősöket. A tömegsír fölött előbb keresztek jelentek meg, ma már kopjafaerdő díszeleg. Székelyföldi látogatásakor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is állított kopjafát a tetőn. A nyergestetői hősökre emlékezve Kányádi Sándor így ír:
„Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.” Utószó A székely történelmi vetélkedő szervezői, a zsűri tagjai, valamint a csapatokat felkészítő tanárok elemezték a verseny részleteit, levonták a következtetéseket. A becsúszott hibákat igyekeznek kiküszöbölni, a vetélkedőt érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell, sőt, kiterjeszteni egész Székelyföldre. A cél, hogy minél több iskolában tanítsák a székelység történetét, hiszen van miből, csak akarni kell.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átírhatják Gyergyó középkori történetét a legújabb régészeti leletek
Már bizonyos, hogy a feltárt Both vára korábban épült, mint ahogy az első írott források a települést említik. De a Pricske-tetőn állt vesztegintézetnél is izgalmas leletekre bukkantak.
A utóbbi években egyre több híradás számolt be értékes Gyergyói-medencei régészeti leletekről és felfedezésekről. A tudományos eredményeken túl ez azért is érdekes, mert gyakorlatilag a régióban nem volt régész, aki a középkort kutatta volna. A módszeres régészeti kutatás a medencében a 20. század hatvanas éveiben kezdődött el Tarisznyás Márton néprajzkutató kezdeményezésére, ám 2007-ig kellett várni arra, hogy szakképzett régész kerüljön az immár Tarisznyás Márton nevét viselő gyergyószentmiklósi múzeumba.
Demjén Andrea koordinálásával azóta a helyi és más intézmények szakemberei számos kutatást végeztek, amelyek nagy részét Hargita Megye Tanácsa támogatta. A szakember a Transindexnek elmondta: a Gyegyói-medence kutatása esetén beszélni lehet egyrészt a szisztematikus ásatásokról, másrészt leletmentő, megelőző feltárásokat folytattak a környező települések templomaiban, amelyek szintén nagyon jó eredményeket hoztak. A szisztematikus kutatások esetén meg kell említeni a Both váránál történő ásatásokat, a szárhegyi Lázár-kastély környezetében talált gót lelőhely feltárását, illetve a pricskei vesztegintézet öt éven át tartó kutatását.
A Gyergyószentmiklós keleti részén, az ún. Vároldalon található Both vára a Gyergyói-medence egyetlen középkori vára, amellyel kapcsolatban beigazolódott a korábbi sejtés, hogy egy a 13. század végén épült magánföldesúri várról van szó. Székelyföld középkori váraihoz hasonlóan Both váráról sem tesznek említést az oklevelek, első tudományos értékű leírása Orbán Balázshoz köthető. A hagyomány úgy tartja, hogy a 17. század végén Both András, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék alkirálybírája tulajdonában volt a vár, amit 1707-ben Acton osztrák generális csapatai romboltak le, ám történeti források mindezt ezidáig nem erősítik meg.
„2014-ben csontmintákon végzett C-14-es karbonizotópos kormeghatározás megerősítették, hogy a toronyvár építése 1260 és 1290 közé tehető. Fontos, hogy időközben a gyergyószentmiklósi római katolikus templom mellett is ástunk, ahol szintén volt egy temetkezés, amelyből hasonló eredményekre jutottunk. Úgy tűnik, hogy kezd körvonalazódni egy vár illetve egy olyan plébániatemplom léte, amit az írott források nem jeleztek” - magyarázta Demjén. A kerítőfal építési idejét egyelőre nem sikerült meghatározni, de valószínűleg a toronynál jóval később építhették.
Gyergyónak az első írásos említése az 1332-i pápai jegyzékben található. Az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékek három, Gyergyónak nevezett településről szólnak Szentmiklósról, Alfaluról és Szárhegyről. „A további írásos emlékek jóval későbbről, a 15. század második felétől származnak, ezért fantasztikus eredménynek számít, hogy kiderült, a településen már legalább hetven évvel korábban egy toronnyal rendelkező földesúri magánbirtok volt, ami jelentős gazdasági-társadalmi potenciált jelent” – fogalmazott a szakember.
A kutatók a város különböző részeit is bejárták, ám a terepbejárások alkalmával nem találták meg a korábbi település nyomait, ám feltételezésük szerint azt feltehetően a mai római katolikus templom környékén kell keresni. A templom környezetében azonban nehezíti a kutatást az, hogy a környéket teljesen beépítették. A szakemberek a további évek kutatásaitól azt várják, hogy pontosabb adatokat kapnak a vár építésére és pusztulására vonatkozóan.
Az ásatás eredményeit rendkívüli jelentőségűnek tartják Gyergyószék történetében, mivel a napvilágra került leletek és vármaradványok az Árpád-kori Gyergyószentmiklós első tárgyi bizonyítékai, és valamelyest betekintést nyújtanak a település korai társadalomtörténetébe.
Arra a kérdésünkre, hogy a környező településeken is találtak-e leleteket az első írásos említést megelőző időszakból, Demjén Andrea elmondta: egyelőre csak Gyergyószentmiklóson vannak tudományosan bizonyított korai leletek. „Az ásatások során felszínre került csontok és falmaradványok természettudományos vizsgálatára lenne szükség a pontos kormeghatározáshoz. Both vára esetén a szénizotópos vizsgálat pályázati pénzből, Hargita Megye Tanácsa támogatásából valósult meg, a vizsgálatokat pedig a Debreceni Atomkutató Intézet végezte el” – tette hozzá.
Felvetésünkre megjegyezte, a leletek kapcsán ugyan szóba jöhet a restaurálás és az állagmegőrzés, viszont valószínűleg a szikláig kell visszabontani a falakat, mert nem tudni mennyit bírnak meg. „Gyakorlatilag az alapozásból 20-30 centiméter maradt meg helyenként, a torony falaiból szinte ennyi se. A toronyvár kerítőfala viszont elég jó állapotban volt az északi részen” - magyarázta.
A szakember megjegyezte: márciusban fejezték be a gyergyóalfalvi templom kutatását, ahol feltárták a gótikus templom hajófalait, amelyek alatt három olyan temetkezést is találtak, amely kapcsán kiderülhet, hogy a leletek egyidősek a Both várával, illetve a gyergyószentmiklósi templomnál talált leletekkel. Az eredményekre 2015 végéig kell várni.
A Gyergyói-havasok legmagasabb pontján, a Pricske-tetőn állt vámházak kutatása 2008-ban kezdődött, és mára nemzetközi jelleget is öltött, hisz a szakemberek mellett kanadai, egyesült államokbeli, kanadai és norvégiai diákok is részt vettek az ásatásokban. A vesztegintézetet a 18. század elején építették, rendeltetése pedig az volt, hogy a Moldvából Erdélybe és Erdélyből Moldvába tartó kereskedőket és állataikat ezen a helyen szigorú egészségügyi vizsgálatoknak vetették alá. Normális esetben ez 40 nap kötelező veszteglést jelentett, de járványok esetén akár 90 napot is tölthettek karanténban az utazók.
A vesztegintézet 1773-ban a hivatalos erdélyi látogatáson tartózkodó II. József magyar király is megtekintette, és részletesen beszámolt az általa tapasztaltakról. Leírása szerint a karantén állapota sok kívánnivalót hagy maga után, nincsenek sebészek a területen és börtönöket sem tartanak fenn. Látogatása idején 81 ember tartózkodott a vesztegintézetben.
Felvetésünkre megjegyezte, a leletek kapcsán ugyan szóba jöhet a restaurálás és az állagmegőrzés, viszont valószínűleg a szikláig kell visszabontani a falakat, mert nem tudni mennyit bírnak meg. „Gyakorlatilag az alapozásból 20-30 centiméter maradt meg helyenként, a torony falaiból szinte ennyi se. A toronyvár kerítőfala viszont elég jó állapotban volt az északi részen” - magyarázta.
A szakember megjegyezte: márciusban fejezték be a gyergyóalfalvi templom kutatását, ahol feltárták a gótikus templom hajófalait, amelyek alatt három olyan temetkezést is találtak, amely kapcsán kiderülhet, hogy a leletek egyidősek a Both várával, illetve a gyergyószentmiklósi templomnál talált leletekkel. Az eredményekre 2015 végéig kell várni.
S. I.
Transindex.ro