"A kormány elégedett a helyzetünkkel"
Az SZNT sajtótájékoztatója
Tegnap a Deus Providebit Ház nagytermében tartott sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ismertette a közigazgatási egységek létrehozásával kapcsolatos per jelenlegi állását, valamint az RMDSZ vezetőségéhez intézett hatpontos nyílt levelét.
Az elnök a bukaresti fellebbviteli bíróságon a Traian Basescu államelnök, Victor Ponta, miniszterelnök, Liviu Dragnea, Crin Antonescu, valamint a Diszkriminációellenes Tanács ellen benyújtott kereset újabb múlt héten tartott fordulójáról számolt be. Mint mondta, a sajtótájékoztató időpontja elhalasztásának egyik oka az, hogy Liviu Dragnea tizenegy oldalas válasziratát egyetlen példányban tette le, bár a törvény előírásai értelmében annyi példányban kell letenni, ahány érintett fél van egy perben. Dragnea részletekbe menően foglalkozik a közigazgatási átszervezés kérdésével oly módon, ami szöges ellentétben áll az SZNT elképzeléseivel, ugyanakkor Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is.
A bíróság ne tárgyalja az ügyet
Nem volt érdemi tárgyalás, ugyanis Victor Ponta miniszterelnök szerint megkésve nyújtották be a keresetet, ami az SZNT-elnök szerint nem felel meg a valóságnak, mivel a Diszkriminációellenes Tanács határozatát január 13-án kapták meg, és a keresetüket a bíróság január 24-én iktatta, így a 15 napot nem lépték túl.
Az elnök szerint a miniszterelnök azt szeretné elérni, hogy a bíróság ne tárgyalja, ne is foglalkozzon érdemben az üggyel. Egybehangzó véleményükkel a kormánytagok kijelentették, hogy Romániában kizárt a magyar többségű közigazgatási egység létrejötte, ugyanakkor nem érdekük, hogy a luxemburgi bíróság elé kerüljön az ügy. Az újabb tárgyalás határidejét szeptember 18-ára tűzték ki.
Bár Románia kötelezettséget vállalt az 1201- es ajánlás betartására, és az uniós rendeletek alkalmazása kötelező, az SZNT-elnök úgy értékelte, hogy a kormány tagjai szerint az ajánlás betartása nem kötelező .
"Románia kormánya elégedett a mi helyzetünkkel. Az Európa Tanács diszkriminációellenes bizottságának jelentése azonban árnyalja ezt a rózsaszínben feltüntetett helyzetet" – mondta az elnök.
Az RMDSZ-vezetéshez intézett nyílt levél
A Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek címzett nyílt levélben Izsák hat kérdést fogalmazott meg, melyben arra kérte az RMDSZ elnökét, tegye világossá a romániai magyarság számára, hogy a kormány tagjaként mit tud tenni a magyarság érdekében.
A felsorolt kérdések között szerepel többek között, hogy az SZNT-nek írt válaszlevél megírásakor a kormány illetékese egyeztetett-e az RMDSZ vezetőivel? Mit tett és mit fog tenni az ország miniszterelnök-helyetteseként azért, hogy a kormány teljesítse vállalt kötelezettségeit, főképp az 1201-es számú ajánlás 11. cikkelyét? Miképp járul hozzá miniszterelnök- helyettesként ahhoz, hogy a Székelyföld önálló fejlesztési régióvá váljon? Az RMDSZ rá tudja-e venni koalíciós partnerét arra, hogy vessenek véget a székely jelképek üldözésének, valamint tud-e hatni a kormányra azt illetően, hogy egy másik, az SZNT által kezdeményezett, a nemzeti régiók perében az alperes oldalán beterjesztett beavatkozási kérelmét Románia visszavonja?
Utolsóként az RMDSZ-hez intézett kérdéssorban az vár megválaszolásra, hogy igényli-e a nemzeti közösségnek, a világ demokratikus államainak, Kanada kormányának a támogatását, vagy elég erős ahhoz, hogy a román kormány tagjaként a kisebbségi jogokat kivívja, beleértve Székelyföld területi autonómiáját.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

Kisebbségi autonómia: nem csak magyar ügy
Az Európa Tanács 2014. április 9-én fogadta el Strasbourgban Kalmár Ferenc magyarországi kereszténydemokrata politikus jelentését az európai kisebbségek helyzetéről és jogairól. A jelentés fontosságáról és perspektíváiról kidolgozójával és beterjesztőjével Kolozsváron beszélgettünk.
– A nemzetközi jogban jártas magyar szakemberek szerint a Kalmár-jelentés szakterületének olyan alapműve, mint irodalomoktatónak egy Jókai-regény. Így van ez?
– A hasonlat annyiban igaz lehet, hogy akik eddig nem akartak kollektív jogokat biztosítani az országuk területén élő kisebbségeknek arra hivatkozva, hogy az autonómiára nincs európai irányelv, ez 2014. április 9-től megváltozott: az Európa Tanács elfogadta az általam előterjesztett jelentést a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól. A dokumentum kimondja: az autonómia, a kollektív jogok a kisebbségi identitás, a nyelv és a kultúra megőrzésének fontos eszközei. Ajelentés előkészítése, kidolgozása és európai szintű elfogadása magyar sikertörténet, amiben szerepet játszott, hogy 20. századi történelme során Magyarország, illetve a magyar külpolitika igen komoly tapasztalatokat halmozhatott fel kisebbségi kérdésekben.
– Egy kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen ön megjegyezte, hogy a magyar politikusok többet is tehettek volna európai szinten a kisebbségi kérdések ügyében. Játsszunk el a gondolattal: ha ön tíz évvel ezelőtt kijut Strasbourgba, a Kalmár-jelentés jóval korábban napvilágot lát, így a Kárpát–medencében ma már lehetne akár egy-két működő magyar területi autonómia?
– Nehéz erre a kérdésére válaszolnom. Amikor 2010 után a Kereszténydemokrata Néppárt megbízottjaként kijutottam Strasbourgba, azt láttam, hogy az Európa Tanács mindennel foglalkozik, csak az őshonos nemzeti kisebbségek kérdésével nem. Illetve csak akkor foglalkoztak a témával, ha valahol krízishelyzet alakult ki. Így született például 2003-ban a Gross-jelentés. Persze, rajtunk is múlik, hogy mennyire vagyunk aktívak. A jelentésemben eredetileg egy passzus erejéig belevettem a kollektív bűnösség ügyét is. Az ET titkársága pozitívan viszonyult hozzá, de azt mondták, ez megérne egy külön jelentést, hiszen Európa-szerte vannak megbélyegzett népcsoportok: a felvidéki magyarság a Beneš-dekrétumok elszenvedője volt. Megvallom őszintén, akkor nagyon elszégyelltem magam, hiszen a Beneš-dekrétumok ügye évtizedek óta visszatérő kérdés a magyarság számára. Ahogyan a kisebbségek autonómiaküzdelmét támogató ET-jelentést sikerült elfogadtatni, biztosra veszem, hogy erre is lenne fogadókészség Strasbourgban.
– A Kárpát-medencei utódállamokban élő magyaroknak Trianon óta rossz tapasztalatai vannak a többségi nemzet politikai elitjével. A kötelező kisebbségügyi egyezményeket sem tartották be, nemhogy az ajánlásokat komolyan vegyék. Mitől más az, ha az Európa Tanács ajánlja Romániának Székelyföld autonómiáját?
– Lehet azt mondani, hogy az Európa Tanács határozatai nem kötelező érvényűek, de ne feledjük el, hogy a kilencvenes évek elején, amikor a közép-európai országok az Európa Tanácshoz csatlakoztak, aláírattak velük egy olyan nyilatkozatot, hogy be fogják tartani az addig hozott európa-tanácsi határozatokat. Az 1201-es ajánlás, valamint a kisebbségi keretegyezmény a magyar–szlovák és a magyar–román alapszerződés része lett, ettől kezdve kötelezővé vált. Attól, hogy az ET-jelentések direktben nem kötelezők, nem azt jelenti, hogy egy-egy európai ország nem építheti be saját jogrendjébe, vagy nem mutathatnak megoldási lehetőséget.
– Hisz abban, hogy a román vagy a szlovák kormány „elérzékenyül” bármilyen Európa-tanácsi ajánlástól, amit egyrészt meg sem szavazott, másrészt zsigerből utasítja el a kisebbségek kollektív jogait?
– Nézze, én több román politikussal is folytattam négyszemközti beszélgetést a jelentés elfogadása előtt. Sok mindenben egyetértettünk, abban viszont nem, hogy Románia a kollektív jogokat miért nem támogatja. A román delegáció minden módosító indítványa azt szolgálta, hogy az egyéni jogok felé tolja a határozatot. Ezt a román próbálkozást a többség nem szavazta meg, így megmaradhatott a Kalmár-jelentés autonómiára vonatkozó eredeti passzusa. Én azt látom, hogy Európának hamarosan váltania kell. Ukrajna élő példa rá: ha a nemzeti kisebbségekkel nem foglalkozunk, az katonai akcióhoz vezethet. Ukrajnában az új kormány egyik első lépéseként eltörölte a nyelvtörvényt, erre nyolcmillió orosz kezdett el tüntetni. Ma ennek következményein csodálkozik a világ. De kérdéséhez visszakanyarodva: igen, én hiszek benne, hogy előbb-utóbb mind a román, mind a szlovák politikai elit megérti a magyarság jogos követeléseit. Ehhez nyilván az is kell, hogy a mostani európai trendek letisztuljanak, és Európa döntéshozói ráébredjenek: a kisebbségi kérdésekről beszélni kell, és megoldást kell rájuk keresni.
– Addig is mit tehet az erdélyi magyarság?
– Nem ildomos tanácsokat osztogatnom, de én megpróbálnám a román közvélemény felé vinni a kollektív jogok ügyét. Főleg az ókirályságbeli románságot kellene érdemben tájékoztatni, amely úgy éli le az életét, hogy soha nem látott maga körül egyetlen magyar embert sem. A történelem folyamán a román politikai elit jól és ügyesen tudta képviselni országa érdekeit. Ha az európai trend határozottabban nyit a kisebbségek irányába, azt a román politikai elit szerintem előbb-utóbb megérti és elfogadja.
– Ön Brassóban született, élete első harminc esztendejét Erdélyben élte le, mielőtt Magyarországra telepedett volna. Fizikusként és mérnökként hogyan lesz valakiből a nemzetközi jog szakértőit is zavarba hozó kisebbségügyi jelentés elkészítője?
– Ha az ember nem nemzetközi jogász, az még nem akadálya annak, hogy valaki kikerüljön Brüsszelbe vagy Strasbourgba képviselőnek. Sőt, bizonyos szempontból még jó is, ha néha más logikával, nem pedig a jogász vagy a politológus szemével nézzük ugyanazt a dolgot. Ebben a jelentésben voltak olyan passzusok, amelyről ismert politikusok és jogászok azt mondták, ezt ne tegyem be, mert ezt biztosan nem fogadják el, és hosszan érveltek igazuk mellett. Szerencsére nem hallgattam rájuk. A jelentés szövegét kisebbségi élettapasztalatomra építettem, hiszen Erdélyben a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb éveiben tapasztalhattam meg, mit jelent magyarnak lenni. Egy ET-jelentés nem egyszemélyes munka. Onnan kezdve, hogy kisebbségekkel foglalkozó kezdeményezésemet kellő számú aláírással megtámogatva benyújtottam az Európa Tanács vezetésének és az ET bürója rábólintott annak részletes kidolgozására, valamint ET-jelentésként történő beterjesztésére, a jelentés útja folyamatos csapatmunkának számított. Tapasztalt jogászok dolgoztak rajta, az elkészített fejezeteket a végén összekombináltam, a nem kifejezetten jogi passzusokat pedig én írtam meg.
– Többször említette Istent, aki valamilyen formában mindig befolyásolta, irányította sorsát. A mai politizálásban helye maradt a keresztény értékrendnek?
Kalmár Ferenc Brassóban született 1955-ben, és szülővárosában érettségizett, majd a Bukaresti Egyetem fizika szakán szerzett lézerfizikusi oklevelet. 1985-ben telepedett át házasság révén Szegedre, majd Budapesten villamosmérnöki és mérnök-közgazdász diplomát is szerzett. 1991-től politizál. 1994 óta Szeged Rókus városrészének önkormányzati képviselője, 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt országos alelnöke. 2010-ben került be a magyar Országgyűlésbe képviselőként, ahonnan pártja az Európai Tanácsba delegálta. A 2014. áprilisában elfogadott Kalmár-jelentés szakemberek szerint mérföldkőnek számít az európai kisebbségek jogvédelme terén.
– Ma azt látjuk, hogy a pártokban nagyon sok a vita és a veszekedés. Ezeknek a nézeteltéréseknek a többsége abból fakad, hogy a politikusok nem fogadják el az abszolút mércét, azaz a keresztyén értékrendet. Ha valaki nem ismeri el, hogy az ember Istentől tízparancsolat formájában örök érvényű mércét kapott, akkor megpróbál helyette valami mást kitalálni. Ezzel csak az a baj, hogy ha az ember saját mércét állít, miként várhatja mástól, hogy azt betartsa? Tudjuk, persze, hogy a politika nem a Grál-lovagok terepe, bizonyos mértékig mocsár, de ha az ember rendelkezik erkölcsi mércével, a keresztény értékrend mindig választ tud adni a jóra és a rosszra. Amikor 1991-ben eldöntöttem, hogy belépek a politikába, ezért választottam a kereszténydemokratákat, és jó döntésnek bizonyult. A keresztény értékrend természetesen más pártokban is megtalálható, de úgy is fogalmazhatnék, hogy ez inkább politikusfüggő.
– Nem tartja furcsának, hogy Kalmár Ferenc, akinek a nevét a kisebbségek iránt érdeklődők Európa-szerte emlegetik, nem került fel a Fidesz-KNDP koalíció EP-listájára?
– A lista összeállításáról nem én döntöttem. Pártunk számára egyetlen befutó helyett tartottak fenn, oda egyik párttársam kerül, aki eddig is tagja volt az Európai Parlamentnek. Nekem más lehetőséget ajánlottak, és én azt elfogadtam. Az a fontos, hogy a Kalmár-jelentéssel elkezdődött munka folytatódjon az Európai Parlamentben. Erről már egyeztettem Szájer József fideszes EP-képviselővel az elmúlt ciklus idején. Az volna a kívánatos, hogy az Európai Parlamentben törvényt fogadjanak el a kisebbségek helyzetéről és a jogorvoslat lehetőségeiről. A munkát folytatni kell!
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Pert indít az EMNT Wass emlékének meggyalázása miatt
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan elítéli a Csíksomlyón, pünkösd szombatján tapasztalt hatósági visszaéléseket és a pünkösdkor Szovátán állított Wass Albert-szobor elhurcolását – áll a két szervezet közleményében.
Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy 25 évnyi „demokrácia” sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka – fogalmaznak a Nagy Pál és Papp Előd, az EMNT, illetve az EMNP Székelyföld régióért felelős alelnöke által aláírt közleményben.
„Nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni Wass Albert törvényesen megjelentetett műveinek, könyveinek betiltását, illetve árusításának bárminemű korlátozását, szobrainak tiltását. Ugyanakkor ismét bizonyítékot nyert, hogy közösségünk jövőjének garanciája nem Bukarestben van. A kérdést a közösségi érdekképviselet eddigi lakájpolitikája nem fogja megoldani, legfeljebb segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel – vélik a politikusok. Legyen vége a nyomásgyakorlásnak! Ideje szembemenni a jogainkat megsértőkkel, ezért első lépésként az EMNT jogi úton szándékszik igazságot szolgáltatni ezen súlyos visszaélésekért.”
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön elkobozták a román hatóságok azt a Wass Albert-szobrot, amelyet pünkösdvasárnap a saját háza udvarán állított fel egy lakos a Maros megyei Szovátán. A Hargita megyei rendőrség a szombati csíksomlyói búcsún eltávolíttatta az író köteteit az utcai árusokkal. Krónika (Kolozsvár)

Hírsaláta
MÁR TÍZ TELEPÜLÉS SZÉKELYFÖLDET AKAR. Székelykeresztúr önkormányzata elfogadta azt a határozatot, amelyben kinyilvánítja, hogy Székelyföld nevű, autonóm közigazgatási egységbe akar tartozni. A Székely Nemzeti Tanács felhívása nyomán az udvarhelyszéki kisváros sorrendben immár a tizedik, amely egyhangú szavazással fogadja el a határozatot Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Kökös után – áll a Székely Nemzeti Tanács tegnapi közleményében.
A FOCI-VB-T SEM NÉZHETJÜK MAGYARUL. Nem sikerült megállapodnia az MTVA-nak a román közszolgálati televízióval, így a téli olimpiához hasonlóan a brazíliai labdarúgó-világbajnokság mérkőzései sem lesznek elérhetőek az M1, illetve M2 közvetítésében Románia területén. Az MTVA közleménye szerint a környező országok közül Szlovéniával és Romániával nem sikerült megállapodniuk, miután tárgyalófelük általános kereskedelmi érdekre hivatkozva nem tette lehetővé a magyar adások kódolás nélküli sugárzását. (Transindex) VITA NÉLKÜL. Felháborodott az építészi kamara és a civil szféra egy csöndben megszületett miniszteri rendelet láttán: kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben a fejlesztési tárca vezetőjének ama rendelkezése, amely megkerülhetővé teszi a nyilvános vitákat a városrendezési tervek elfogadásának különböző szakaszaiban. Gyakorlatilag egy négyéves jogszabály egyetlen cikkelyét törölték, azt, amely úgy szólt, hogy amennyiben a városrendezési tervek elfogadási szakaszaiban nem tartanak nyilvános vitákat, a dokumentáció jogilag érvénytelen. Ezt a zavarosban halászni szerető „befektetők” életét megkönnyítő rendeletet természetesen nyilvános vita nélkül, csöndben fogadták el, a civil szféra oldalán álló jogászok már kilátásba helyezték megtámadását a közigazgatási bíróságon. (Népújság)
MEGDÉZSMÁLT TEHERVAGONOK. Tavaly 900 millió lej értékű árut loptak el tehervagonokból. A Cotidianul cikke szerint elsősorban az állomásokon, rendező-pályaudvarokon veszteglő tehervonatokat dézsmálják a tolvajok, de már rendszeres az is, hogy mozgó vonatból fújják meg az árut. Elsősorban az üzemanyagot vagy nyersolajat szállító tartályvagonokra hajtanak, de kiemelt célpontoknak számítanak a gabonaszállítmányok is. Mivel lopják a sínek melletti biztonsági elemeket is, Dan Şova miniszter elképzelése szerint ezeket betoncsőbe fektetve legalább egyméteres mélységben ásnák le. A leginkább dézsmáltnak a konstancai kikötő körüli vágányok számítanak, pedig azokat magáncég is őrzi. Erdélyben főleg a dési és a piski rendezőpályaudvarokon csapolják meg a tehervagonokat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hol van a mi lelkünk? (Olvasólámpa)
„NEM TUDOM, MIÉRT HAGYTUK ELVESZNI ERDÉLYT.
ATTÓL TARTOK, NEM VOLT RÁ SZÜKSÉGÜNK.”
Vida Gábor Marosvásárhelyen élő, 46 esztendős írót idén két ízben is kitüntették prózaírói munkájáért, januárban Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal, e héten meg a Romániai Írók Szövetsége héttagú kurtóriuma ítélte oda a tavalyi év egyik prózadíját Ahol az ő lelke című regényéért. Lövétei Lázár László a regény Székelyföldben való közlésének első méltatója és szerkesztő-gazdája szellemesen morfondírozik a könyv eredeti címének – A visszairány – nehézkes voltán, s hogy a könyv megjelenésével alcíme is – Kis Erdély-regény – odalett. De idézzük az aggodalmaskodó szerkesztőt:
A cím körüli „műhelytitkok” persze nem tartoznak az olvasóra, nem is hozakodtam volna elő velük, ha utólag nem lett volna egy kis lelkifurdalásom a rábeszélésért: elolvastam ugyanis az ÉS-ben Károlyi Csaba kritikáját a regényről, ahol Károlyi leginkább Vida címválasztását kifogásolja, mondván, hogy a cím legyen egyszerű és könnyen megjegyezhető, mondjuk olyan, mint a Bovaryné. Nekem viszont továbbra is nagyon tetszik az új cím, és ha sarokba szorítanának, akkor én is egy Flaubert-regény címével tudnék takarózni: Vida regényének címe ugyanolyan talányos – mondanám –, mint az Érzelmek iskolája, és ugyanúgy lefedi a teljes regényt, mint emez. „A cím lefedi a teljes regényt” – mondtam az imént, és most újra felhívnám a figyelmet az állításban szereplő jelző fontosságára! Miről is van szó? Első olvasásra még túl soknak tűnt a regény. („Mintha Vida mindent bele akarna zsúfolni, amit momentán a világról tud” – mondtam szerkesztőségbeli kollégáimnak, hogy ne csak áradozzak a regényről.) Nem egészen értettem például, hogy miért küldi el a szerző Werner Lukácsot, a regény főszereplőjét Afrikába (itt tölti Werner Lukács az I. világháború négy évét), illetve hogy miért utaztatja le a háború után Galacra, a román megszállás alatt Budapesten megismert fiatal román katonatiszt, Théophil Savin apjához. Az új cím viszont képes sokkal élesebb megvilágításba helyezni a dolgokat, mint a korábbi. Vegyük például a hosszú afrikai kitérőt: „…amikor sebláztól és maláriától gyötörve haldokolt Afrika színpompás ege alatt, egy öreg maszáj azt mondta a többieknek, akik már le is mondtak az életéről, hogy: nem halhat meg a fiatalember, nincs itt az ő lelke” (143. o.). Ugye, hogy az új cím még a lusta olvasó figyelmét is képes a helyes irányba terelni?
Sokkal érdekesebb viszont a Théophil Savin-szál. Az új cím nyitotta távlatok nélkül ez a szál nem lenne több olcsó töltelékszövegnél (ti. hogy egyedül Théophil Savin adhat alibit Werner Lukács számára arra nézvést, hogy nem ő ölte meg az ószeres Steiner Ignácot). Micsoda bugyuta detektívhistória ez egy ilyen jó regényben? Az új cím viszont megmagyarázza a galaci utazást is. Arról van ugyanis szó, hogy Théophil Savin katonai kiküldetésben Párizsba megy, ahonnan nem akar hazajönni: „…nem akar hazajönni, és nem ad életjelt magáról, nem tart senkivel kapcsolatot, belépett egy titkos szektába, amelyik a világ sorsát hivatott újragondolni” (299. o.). Werner Lukácsnak tehát azzal kell szembesülnie Galacon, hogy nemcsak ő nem tudja, hol van az ő lelke, hanem Théophil Savin sem! Pedig Nagy-Románia létrejöttével épp az imént valósult meg a románok „évszázados álma”! Még egy megnagyobbodott ország sem elég egy fiatalembernek, hogy a lelke otthonra találjon? Lehet, hogy nem is igazi román az a Théophil Savin? Stb. (Kíváncsi vagyok, hogy a regény román fordításának milyen sikere lenne a „széles” román olvasótömegeknél…) Maradva még egy kicsit a címnél: a végén minden jóra fordul – az öreg Werner Sándor is megtalálja lelke nyugalmát (igaz, a fiatalokkal ellentétben ő már korábban is tudta, mit akar: „nem akar hányódni és tekeregni többet, a hazát keresi, az otthont, a biztost, a valamit” – 208. o.); Werner Lukács is „megérkezik” Kolozsvárra („Mióta 1914. február végén felszállt az öreggel a pesti gyorsra, állandóan haza akar menni, vagy csak vissza, eltelt azóta kilenc évnél is több, és bár nem biztos, hogy meg fog érkezni valaha, igen, haza akar menni” – 307. o.); egyedül Daniel Klaudia, Lukács szerelme túl fiatal még ahhoz, hogy hazafelé vágyakozzék. Reméljük, egy következő Vida-regényben már ő is megérzi a hazafelé vezető irányt.
LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ
Vida Gábor: Ahol az ő lelke, Magvető, 2013. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vida Gábor: Félig székely, vagy tán egészen az...
Amikor Fekete Zsolt Lovacska megkért, hogy előszót írjak készülő fotóalbumához (Az idő fényképe, Méry Ratio, 2010), már nem először találtam magam szembe azzal a feladattal, hogy kellene valamit írnom a Székelyföldről, valahogy el kellene számolnom ezzel az identitással is.
Hónapokon át nézegettem Orbán Balázs fényképfelvételeit és Fekete Zsolt másfél évszázaddal később megismételt képeit. Igyekeztem ugyanarról a pontról, ugyanazzal a kivágással újrázni minden képet. Éveken át dolgoztam rajta. Amint a képeket szemléltem, egyszer csak azt éreztem, amit a legtöbb gyermek szokott: látni akarom, hogy mi van a kép felülete mögött, mert én pontosan tudom, hogy nemcsak egy rajzolat, egy granulátum, egy fény-árny játék az, hanem egész világ, amely nekem történetesen az egyik szülőföldem, mert ha nem is ott születtem, nem ott nőttem fel, az egész gyermek- és ifjúkoromban oda vágytam. Mintha egész pontosan tudtam volna, hogy csoda velem másutt nem történhet. Úgy tűnik, hogy a csodát konkrét dolognak gondoltam, ami valahol a Hargita egyik tisztásán csakis rám vár, egyszeri és személyes. Ma már tudom, hogy a csoda az a nyelv, amelyen a Székelyföldet megosztották velem. Nem beszélek egyetlen székely nyelvjárást sem, de mindegyiket értem, azokat a szavakat is értem, amelyeket nem ismerek. Ez az anyanyelv sajátja. Az anyanyelv pedig a világ otthonossága. Olyan a világ, ahogyan beszélünk. Elfér az egész egy novellában, és végtelenül mondható, teljes egész, kimeríthetetlen.
Amikor 2009 augusztusában biciklivel felkerekedtem, hogy megnézzek pár helyet azokból, amelyeket Orbán Balázs nyomán a barátom lefényképezett, még nem tudtam, hogy ez a pár száz kilométer életem egyik legnagyobb utazása lesz. Nem történt semmi rendkívüli, azt éreztem minden pillanatban, hogy otthon vagyok, nincs más dolgom, mint betelni ezzel az élménnyel. Attól kezdtem félni idővel, hogy semmit nem tudok írni erről az útról, mert csak rámutatni lehet a tájra, a helyekre vagy az út porában mellettem ugráló árnyékomra. Benne vagyok egészen, rossz mellékutakon taposom a pedált, elsiratom a letarolt erdőket, nézem a szegénységet, az elhagyatottságot, keserű, fáradt arcú emberekkel beszélgetek. Szabadnak érzem magam, és ettől némi bűntudatom támad. Azt szeretném, ha megállna az idő, ha nem kellene továbbmenni, ha még mindig Orbán Balázs ideje volna, mert akkor még minden rendben volt. Pedig tudom, hogy ez nem igaz. Akkor sem volt minden rendben – egyedül a nyelv. Addig azt gondoltam, Orbán Balázs leírta a Székelyföldet, ma már tudom, hogy voltaképp kitalálta. Az a baj, hogy azóta sem tudta senki továbbgondolni és az időt sem megállítani. A székelyek országa pedig folyamatosan zsugorodik, fogy és átalakul, sohasem olyanná, amilyenre szeretnénk vagy akarnánk.
Gyermekkoromban nem foglalkoztunk azzal, hogy mi székelyek (is) vagyunk. Természetes volt, nem szorult magyarázatra, semmilyen ideológiát nem kellett hozzácsatolni, hangoztatni sem kellett. Lassan egy negyed évszázada egyebet sem hallok a környezetemben, mint annak a hangoztatását, hogy a székely, és magyar, és szittya, és román, és nem ez meg nem az. Mintha mindenkinek azonnal igazolásra volna szüksége arról, hogy mi is voltaképpen. Mintha nem érnénk be azzal a halk bevallással, hogy ez is, az is, amaz is. Nem tudom bizonyítani, hogy székely (is) vagyok, mert ez nem egyszerű tény, nem családi, vérségi származási kötelék csupán, hanem identitás, amit választhatok vagy megtagadhatok. De ha választom, nekem kell megfogalmaznom. Úgy vagyok székely és magyar, ahogy azt megfogalmazom. Magamnak fogalmazom. Télen, tiszta időben a közeli dombtetőről egyszerre látni a Radnai-, a Kelemen-, a Fogarasi-havasok csúcsait és a Hargitát. Sok ilyen domb van. Térkép e táj. Arra gondolok, hogy mögöttem mindig erdős táj van. A fák mögött a tágasság.
Amikor összenéztem Orbán Balázs és Fekete Zsolt képeit, az egyik első észrevételem az volt, manapság sok olyan helyen van erdő, ahol régebb nem volt. Arra gondoltam, hogy visszanő, ahol engedik. Van ebben valami megnyugtató, a természet visszatér. Az a baj, hogy a civilizáció sokkal sérülékenyebb, mint a fenyves vagy a nádas meg az óceán. Az a civilizáció, amelyik a természeti környezetével jó viszonyban tud élni, rendkívül sebezhető, mert a természetben élni az egyszeriség elsőbbségét jelenti, az egyedi a mindennapi valóság, az általánosítás a fikció. Az erdő hamarabb nő vissza, mint egy falu vagy egy város. És vannak olyan szívósan kapaszkodó falvak meg városok, akár egy fenyőerdő. A természeti környezettel élni azt jelenti, hogy az ember tud a változhatatlanról és arról, hogy benne is jelen van a változhatatlan.
Azon a nyáron, amikor elindultam Orbán Balázs és Fekete Zsolt képei mögé nézni, rájöttem, hogy szeretek élni, és már nem is próbálom elmagyarázni, hogy miért. Talán arra is gondoltam, hogy kevés nekem a félig székely, mert ilyen nincs is. Az ember mindig egészen az, ami, vagy egyáltalán nem. És mire hazaértem, és miután sikerült megírnom ezt az előszót, már egészen székely voltam. Egészen székely is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pert indít az EMNT Wass Albert emlékének meggyalázása miatt
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan elítéli a Csíksomlyón, pünkösd szombatján tapasztalt hatósági visszaéléseket és a pünkösdkor Szovátán állított Wass Albert-szobor elhurcolását.
Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy 25 évnyi "demokrácia" sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka.
Nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni Wass Albert törvényesen megjelentetett műveinek, könyveinek betiltását, illetve árusításának bárminemű korlátozását, szobrai felállításának tiltását.
Ugyanakkor ismét bizonyítékot nyert, hogy közösségünk jövőjének garanciája nem Bukarestben van. A kérdést a közösségi érdekképviselet eddigi lakájpolitikája nem fogja megoldani, legfeljebb segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel.
Legyen vége a nyomásgyakorlásnak! Ideje szembemenni a jogainkat megsértőkkel, ezért első lépésként az EMNT jogi úton szándékszik igazságot szolgáltatni ezen súlyos visszaélésekért. – áll Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Székelyföld régióért felelős alelnöke és Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt Székelyföld régióért felelős alelnöke által aláírt, szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben. Népújság (Marosvásárhely)

Bakk Miklós: cél az aszimmetrikus regionalizmus
Az autonómia olyan eszköz, mely lehetővé teszi, hogy a magunk dolgában mi döntsünk
Májusban az Erdélyi Magyar Néppárt több erdélyi település érintésével autonómiakaravánt indított, amelynek keretében vezetői és szakértői ismertetik a korábban közvitára bocsátott néppárti autonómiakoncepciót. Dr. Bakk Miklós politológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára elmondta: az autonómia éppen annak az eszköze, hogy az adott térség gyorsabban, jobban, saját adottságainak megfelelően fejlődjön.
– Több mint 10 évvel ezelőtt a székelyföldi önrendelkezés követeléséhez két autonómiastatútumot készítettek. Az elsőt Csapó I. József írta, míg a másodikat ön állította össze 2003-ban. Mi késztette ennek az autonómiaszabályzatnak a kidolgozására?
- Amiket ön említ, azok csupán a rendszerváltást követő első autonómiastatútumok. Hiszen Székelyföld státusával kapcsolatosan az I. világháború után, a két világháború között, és a még a II. világháború után is – egészen a párizsi békeszerződés aláírásáig – elkészült néhány tervezet. Ezekről a tervezetekről Bárdi Nándor és Vincze Gábor történészek írtak remek öszszefoglaló tanulmányokat. 1995-ben Csapó I. József tette közzé Székelyföldre vonatkozó statútum-tervezetét. Azzal a szándékkal készült, hogy ezt az RMDSZ majd fölvállalja. Az ezt támogató, RMDSZ-en belüli „autonomista frakció” azonban igen hamar marginalizálódott, s ahogy a szövetség kormányra került, az autonómia kérdése lekerült a politika napirendjéről. Székelyföld kérdése 2003-ban került újra napirendre, amikor az RMDSZ-en belül bekövetkezett a szakadás, tehát Tőkés László és az őt követők kiváltak a szervezetből. Ezzel újra feléledt az autonómiáról való nyilvános gondolkodás, a kérdés megvitatása. 2003-ban két mozgalom jött létre: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Az utóbbi fölvállalta a Csapó-féle tervezetet, és kisebb módosításokkal a mozgalom alapdokumentumává tette. Ez a tervezet a belső önrendelkezés alapján áll. Tehát egy nagyfokú politikai-közigazgatási autonómiával rendelkező területet szeretnének megvalósítani az egységes szerkezetű román állam kellős közepén. Az EMNT-n belül létrejött egy munkacsoport, amelynek a koordinációjával engem bíztak meg, és 2003-ban kidolgoztunk egy három részből álló tervet. Az első – és talán a legfontosabb – rész egy kerettörtvény-tervezet a romániai régiókról. Ennek az volt a kiindulópontja, hogy Romániában 2000 után kezdett előtérbe kerülni a fejlesztési régiók és a regionalizmus problematikája. Akkor úgy tűnt, hogy az ország egy regionális reform felé halad. Ezért úgy gondoltuk, érdemes Székelyföld autonómiáját úgy prezentálni, hogy az beleilleszthető legyen a román regionális reformba. Nos, ennek lett „kulcsszava” az aszimmetrikus regionalizmus.
– Mit jelent ez a fogalom?
– Azt jelenti, hogy olyan regionalizmusra van szükség Romániában, amely lehetővé teszi a sajátos jogállású régiók, azaz, a mi szempontunkból a Székelyföld régió kialakítását. Ez a kerettörvény-tervezetünk leírja a régiókat, de nem foglalkozik azzal, hogy területileg azokat hogyan kell pontosan meghatározni, hanem hatásköreiket, közjogi helyzetüket, a régiós szervek működését mutatja be. Abból az elvből kiindulva, hogy amikor regionális reformra kerül sor, akkor a területi kérdésre való összpontosítás „ki is siklatja” a kérdést. Általában a nyilvános vitákban a területi kérdés tűnik a legfontosabb, legizgalmasabb aspektusnak, és emellett könnyen háttérbe szorulnak a régiók alkotmányos jogállásával, biztosítékaival, hatásköreivel kapcsolatos témák. Mi ezzel a kerettörvény-tervezettel pedig éppen ezekre összpontosítottunk. Ugyanakkor a tervezetünk azt is tartalmazza, hogy saját jogállású régiók is létrejöhetnek a kerettörvény bizonyos feltételei mellett.
A munkacsoportunk által létrehozott dokumentum még két törvénytervezetet tartalmazott; egyik a Székelyföld régió létrehozásáról, míg a másik annak statútumáról szólt. Tehát ez a három törvénytervezet alkotta a „csomagunkat”. 2004-ben vita alakult ki az EMNT és az SZNT között. Az utóbbi úgy vélekedett, hogy Székelyföld autonómiája kérdésében egyedül ő illetékes statútumot megfogalmazni. Az EMNT pedig a megegyezés érdekében lemondott az általunk kidolgozott három részből álló tervezet politikai érvényesítéséről. Így ez a „csomag” 10 évig ad acta tétetett, és csak a mostani kontextusban került újból előtérbe, miután már Romániában ténylegesen is lezajlott egy vita a regionális reformról. Ezzel összefüggésben vált újra aktuálissá Székelyföld kérdésének regionális megközelítése. A másik ok, amiért az Erdélyi Magyar Néppárt fölvállalta 2003-as javaslatainkat, nem más, mint az, hogy az RMDSZ a saját maga által meghirdetett tervezethez igencsak tétován viszonyul.
A 2013-as RMDSZ-kongresszuson bejelentették, hogy elkészítenek egy Székelyföld-tervezetet, és még az év végéig nyilvános vitára bocsátják azt. Erre a nyilvános vitára nem került sor, s közben az RMDSZ a kormánykoalíció tagja lett, tehát érezhető, hogy a kormányzati pozíció egyfajta „szűrőt” jelent az autonómiatörekvések útjában. Victor Ponta miniszterelnök egyértelműen kijelentette, hogy Székelyföld autonómiájának kérdését nem lehet napirendre tűzni. Így az RMDSZ a korábbi ígéretét nem tudja betartani kormányzati szerepvállalása miatt. Az Erdélyi Magyar Néppárt éppen ezért nyúlt vissza a 10 évvel ezelőtti tervezethez, és aköré próbál nyilvános vitát fölépíteni. A most zajló autonómiakaravánnak ez a fő célja.
– Több politológus szerint az autonómiafogalom egyértelmű tisztázásában a nemzetközi szakirodalom sem segít, mert az elismert szakértők igen különböző álláspontokat képviselnek. Ön miként definiálná az autonómia fogalmát?
- Annak a közösségnek, amely meggyőzően és politikailag képes artikulálni az akaratát, továbbá számbeli és társadalmi súlyánál fogva is jelentős, meg kell tudnia teremteni azokat a közjogi kereteket, amelyek közt saját ügyeiben döntési jogkörökkel rendelkezik. A fő kérdés az, hogy melyek azok a „saját ügyek”. Azok mindig politikai egyeztetésekkel, bizonyos mértékű kompromisszummal alakulnak ki. Tehát az autonómia fogalma alatt olyan megoldást kell értenünk, amely egy területi és identitással is rendelkező közösségnek a saját ügyeiben döntési jogköröket és annak megfelelő végrehajtó kompetenciákat biztosít, miközben a magasabb szintű entitásnak is biztosítani kell azt, hogy a közös ügyekben intézkedhessen.
A saját és a közös ügyeket egy konkrét autonómiastatútumban vagy -törvényben, valamint az annak megfelelő jogszabályi és alkotmányjogi rendelkezésekben kell meghatározni. Az is lényeges, hogy az autonómia csakis akkor működik jól, ha nem csupán elismerik egy közösség döntési jogköreit, s mindent, ami ezzel jár, tehát a közösségi létezés szimbólumait, hanem mindehhez garanciákat is nyújtanak. S ezeknek a garanciáknak olyan természetűeknek kell lenniük, hogy a kialakult autonómiamegoldás stabil maradjon, tehát egyoldalúan egyik fél se módosíthassa az autonómia statútumát. Mindez tulajdonképpen megosztott szuverenitást jelent, ami lényegében már a föderalizmus irányába mutat.
– A Néppárt autonómia-csomagterve csak Románia azon területére vonatkozik, ahol nagy számban magyarok is élnek, vagy az ország minden területi közösségének önrendelkezést adna? - Valójában az ország egész területére vonatkozik ez a csomagterv, hiszen az egyik kiindulópontja a régiók jogállásáról és működéséről szóló kerettörvény-tervezet. Emellett a Néppárt 2013- ban az ország regionális felosztására olyan koncepciót alkotott, amely 15 régiót határoz meg Romániában, köztük három metropolisz régiót. Ebben az alapelv az volt, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni szükséges. Tehát a régiók Romániában alapvetően történelmi-kulturális örökségként léteznek. Ezért az elsődleges követendő elv a történelmi-kulturális valóság elismerése. Természetesen, mindez önmagában nem elegendő, mert tekintettel kell lenni a gazdasági, térszerkezeti tényekre is, továbbá arra a modern regionalizmusban jól leírt fejlődési jellegzetességre, hogy egy gazdasági és kulturális potenciállal rendelkező nagyváros az, ami az adott régió fejlesztési pólusaként szolgálhat.
– Mi a lényeges különbség a Néppárt és a többi párt, mozgalom autonómia- csomagterve között?
- Az összes többi tervezet, melyeket a román kormánypárt és az ellenzék alkotott, a létező fejlesztési régiókra alapoz. Amelyek a jelenlegi megyékből tevődnek össze. Ezek tehát a jelenlegi megyék csoportosításával határoznak meg régiókat. A Néppárt tervezete viszont abból indul ki, hogy szükség esetén át kell alakítani a megyéket is, sőt új megyéket is létre kellene talán hozni. Tehát átírja a jelenlegi megyei-területi kereteket, s így közelít a történelmi-kulturális adottságokhoz. Mert csak így lehet olyan régiókat kialakítani, mint amilyen a Bánság, a Partium vagy a Székelyföld. – Mit tapasztal: az Erdélyben, Partiumban, Székelyföldön élő románok tartanak-e a területi autonómiától? - Több irányzat létezik az autonómiával kapcsolatban a román közgondolkodásban. S ezeknek az arányát, súlyát nehéz fölmérni. Kétségtelen, nagy súlya van annak az irányzatnak, amelyet a politikai elit favorizál: ez a nemzetállami gondolkodás. De az elmúlt évtizedben az erdélyi román társadalomban is felszínre került egy olyan regionális gondolkodásmód, amely az erdélyiség eszméit tartja lényegesnek. Nem túl sokan, de egyre többen úgy látják az északi országrészben élő románok körében, hogy a román nemzetállamon belül Erdély egésze nem más, mint egy hátrányosan adminisztrált nagyrégió, amelyet lényegében belső gyarmatként kezelnek Bukarestben. Ez a regionális gondolkodásmód jelent meg 10 évvel ezelőtt a Sabin Gherman neve által fémjelzett mozgalomban, s most úgy tűnik, hogy ez a gondolat tér vissza az újonnan szerveződő Erdélyi Demokratikus Ligában.
Ez a szervezet egyértelműen erre a gondolatkörre próbál egy új stratégiát fölépíteni, politikai értelemben is – de egyelőre civil mozgalomként. Úgy gondolom, hogy a következő időszakban követni kell ennek a szervezetnek a tevékenységét, s ezáltal követhető lesz, hogy a román közegben milyen fogadtatása van az említett gondolatnak. Az is kérdés persze, hogy ez az erdélyi román civil szervezet képes-e párttá alakulni majd. Hiszen a román párttörvény rendkívül szigorú, s ha elvileg nem is tiltja, de gyakorlatilag megakadályozza a regionális pártok bejegyzését. Ez történt annak idején Sabin Gherman esetében is, mert a bíróság akadályozta meg azt, hogy az általa vezetett mozgalom párttá alakuljon.
– A területi autonómia meglétének helyi forrás-felhasználási haszna is lehet?
- Az aszimmetrikus regionalizmus azt is jelenti, hogy a régióknak valamilyen külön hatáskört kell biztosítani a saját erőforrásaik kihasználására. A dél-tiroli minta alapján pedig kijelenthetjük, hogy az autonómiának nem előfeltétele a gazdasági fejlettség, hanem maga az autonómia az eszköze annak, hogy az adott térség gyorsabban, jobban, saját adottságainak megfelelően fejlődjön. Természetesen ezeket a potencialitásokat mindig konkrét megoldásokkal kell alátámasztani. Nincs tehát konkrét, mindenütt jól beváló „recept” az autonómiára. Mert az autonómia megegyezést is jelent, ami gyakorlatilag a különböző erőforrások tekintetében specifikus engedményeket, lehetőségeket teremt egy adott régió számára.
– Mit tapasztalt, mekkora az érdeklődés az autonómiakaraván különböző állomásain?
- Eddig még nem sok állomáson tartottam előadást, de ahol jelen voltam, azt vettem észre, hogy főleg az erdélyi magyar társadalom képzettebb, közéletileg aktívabb része teszi ki a hallgatóság többségét. Az is felmérhető, hogy a romániai magyar szavazók többsége az autonómia fogalmára pozitívan tekint, azonban az autonómiáról mint a megoldás konkrét formájáról a közvélemény elég keveset tud. Tehát az autonómiakaraván állomásain kettős célt követünk: népszerűsítünk egy politikai víziót és vitaalapot a Néppárt autonómiafelfogásáról, de közben igyekszünk az autonómia fogalmát szakszerűen is megismertetni az érdeklődőkkel.
Magyar Fórum. Erdély.ma

Prefektusi körlevél: ne fogadjanak el autonómiapárti határozatokat
Körlevélben szólította fel Kovászna megye prefektusa a megye polgármestereit és jegyzőit, hogy ne fogadjanak el autonómiapárti önkormányzati határozatokat.
A kormány Kovászna megyei képviselőjének hétfői keltezésű levelét az autonómiapárti határozatok elfogadását kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) illetékese juttatta el az MTI-hez.
Ebben Marius Popica prefektus az Uzoni önkormányzat Memorandum című határozatára utalt, melyben a település a Székelyföld területi egységhez való tartozását kérte. A prefektus a határozatot petíciónak tekintette, és közölte, a petícióírás az állampolgárok alapvető joga, nem pedig a helyi hatóságoké. Hozzátette, a helyi önkormányzatok jogkörei nem terjednek ki arra, hogy programszerű dokumentumokat fogadjanak el az ország területi közigazgatási rendszerére, hivatalos nyelvére vonatkozóan. Marius Popica arra kérte a megye önkormányzatait, hogy „a törvénytelenségek elkerülése végett" ne fogadjanak el autonómiapárti határozatokat, az önkormányzatok jegyzőit pedig felszólította, ha mégis napirendre kerülnének efféle határozatok, ne ellenjegyezzék azokat.
A március végén kinevezett prefektus hétfőn sajtótájékoztatót is tartott Sepsiszentgyörgyön, amelyiken kijelentette: valamennyi perben, amelyet elődei a székely zászló hivatali kitűzése ellen indítottak, a jogerős ítéletek a prefektus álláspontját támasztják alá. Hozzátette, az ítéleteket végre kell hajtani.
Az SZNT február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el.
Az SZNT által elkészített határozattervezetet eddig Hargita megyében Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Székelykeresztúr, Kovászna megyében Kökös és Uzon, Maros megyében pedig Makfalva önkormányzati testülete fogadta el.
MTI. Erdély.ma

A nemzetközi jog szerint nem kötelező az autonómia (Az RMDSZ válasza Izsák Balázsnak)
Az RMDSZ honlapján tette közzé az Izsák Balázsnak szánt válaszát. Mint ismert, az SZNT vezetője azt követően kérte állásfoglalásra az RMDSZ elnöki tisztségét is betöltő Kelemen Hunor kormányfőhelyettest, hogy a Victor Ponta vezette kabinet az SZNT petíciójára adott válaszában kijelentette: semmi nem írja elő számára a székelyföldi területi autonómia biztosítását.
Az RMDSZ az Izsák Balázsnak írott válaszában tisztázza: „tény az, hogy nincs olyan nemzetközi egyezmény, amely az autonómiát bármely aláíró és ratifikáló állam részére kötelező módon, jogi erővel, szankciókat rögzítve előírja”, de reményét fejezi ki, hogy „a nemzetközi és hazai jogi kényszer híján” is a többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd útján elérhetőek a romániai magyar közösség céljai.
Az Izsák Balázsnak adott válaszban az RMDSZ leszögezi, programjában 1993 óta szerepel kiemelt célkitűzésként az autonómia, és ettől huszonöt év után sem áll el. Ami az SZNT-nek adott kormányfői választ illeti, e kérdésben Victor Ponta nem konzultált az RMDSZ-szel, „mert a miniszterelnöknek nincs olyan eljárásbeli kötelezettsége, hogy a kiküldött leveleiről minden egyes esetben a koalíciós partnereivel egyeztessen”.
Az RMDSZ ismerteti: bármely kormánykoalícióban egyezség tárgya a kormányprogram, „és az még sohasem történt meg, és ezután sem valószínű, hogy ez teljes mértékben azonos legyen az RMDSZ programjával, bármennyire is szeretnénk”. Ennek ellenére az 1996 óta kormányzati szerepet is vállaló RMDSZ programjának számos pontját megvalósította, áll a válaszlevélben, mely szerint vannak könnyebben és nehezebben megvalósítható programpontok – a nehezebben megvalósíthatók közt van az autonómia is, amellyel szemben még mindig jelentős az ellenállás. „De azért van RMDSZ, hogy minden eszközt bevetve folytassa a párbeszédet a román politikai osztállyal és társadalommal, még akkor is, ha ez a párbeszéd időnként akadozik, vagy nem olyan válaszok érkeznek, amelyek elfogadhatóak. De ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ feladta volna elveit, céljait” – rögzíti a levél.
Az RMDSZ tényként állapítja meg: a számos uniós ajánlás, jelentés, különféle dokumentum „nem írja elő az államoknak azt a jogilag értelmezhető kötelezettséget, hogy szankciók terhe mellett területi autonómiát biztosítson”, emiatt az uniós tagállamok belátásuk szerint tekintik azokat magukra nézve irányadónak, vagy teljes mértékben mellőzik azokat. „Romániának tehát elsősorban morális kötelessége lenne az autonómia biztosítása. Ezt maga a Gyulafehérvári nyilatkozat is megerősíti, bár annak sincs törvényi ereje. Románia politikai osztálya és társadalma előtt még nagyon sok feladat áll, és az RMDSZ-nek az a dolga, hogy az erdélyi magyar emberek jogkörei bővüljenek, biztonságérzetük állandósuljon” – áll a válaszlevélben. Az RMDSZ ugyanakkor leszögezi – a régióátszervezési kezdeményezésekre utalva –, hogy „amikor az erdélyi magyarokra, a Székelyföldre vonatkozóan bárki ártó, szétválasztó szándékot fogalmaz meg, akkor minden közösségi és politikai súlyát latba vetve ezt meg tudja akadályozni”, hozzátéve: a tavalyi alkotmánymódosítási tervezetbe is bekerült az RMDSZ azon javaslata, hogy a régiók átszervezésénél figyelembe kell venni a történelmi, kulturális összefonódásokat, és a jelenlegi koalíciós megállapodás is tartalmazza azt a kitétet, hogy az RMDSZ beleegyezése nélkül ebben az ügyben nem születhet döntés.
Másfelől az RMDSZ a közösségi jogok kivívásáért, a közösségi önrendelkezés eléréséért romániai és külföldi partnereket szerzett, melyek a szövetség tájékoztatása révén tudnak állásfoglalásaikkal a román kormányra hatni. Azonban „a nemzetközi politikában mindig is vitás kérdésnek számított az, hogy egy adott kisebbségnek közösségi vagy csupán egyéni jogokat kell biztosítani”, áll a levében, mely leszögezi: „az RMDSZ megalakulása óta következetesen a kollektív jogokért harcolt, mert ezek az őshonos erdélyi magyar kisebbséget megilletik”.
„A Szövetség bízik abban, hogy közösségi vezetőkként – politikai vagy civil oldalon – a cél ugyanaz: közösségi gyarapodás, jólét és anyagi biztonság, önrendelkezés a maga különféle formáiban, hatékony önkormányzatok, anyanyelvünk szabad és teljes körű használata, színvonalas oktatás minden szinten, erős és megtartó magyar egyházak. Ugyanakkor az RMDSZ abban is bízik, hogy nemzetközi és hazai jogi kényszer híján mindannyian felismerjük az ezekhez vezető, egyáltalán nem könnyű, de mindeddig egyedülálló utat: a többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd útját” – zárja az Izsák Balázsnak írott válaszlevelet az RMDSZ. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanúkihallgatás székely zászló-perben
A marosvásárhelyi bíróságon tegnap kihallgatták a tanúk egy részét abban a perben, amelyben a székely zászló kitűzése miatt kirótt 30.000 lejes pénzbírság jogosságát tárgyalják. A következő tárgyalás időpontját szeptember 22-re tűzték ki.
A marosvásárhelyi helyi rendőrség tavaly decemberben 30.000 lejes pénzbüntetést rótt ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) a székely zászló kitűzése miatt az EMNT (Mihai Viteazul utca 40. szám alatti) székházára anélkül, hogy beszerezték volna a kereskedelmi zászlók kitűzésére jogosító engedélyt.
Az EMNT jogi képviselői, dr. Kincses Előd és Székely Csilla ügyvédek panaszt nyújtottak be a marosvásárhelyi bíróságra, az első tárgyalásra május 5-én került sor. Akkor a bíróság helyben hagyta a már benyújtott írásbeli bizonyítékokat, és elrendelte a helyi rendőrség négy tanújának kihallgatását.
"A négy tanú közül kettőt a tegnapi tárgyaláson ki is hallgattak. Egyikük, Sabau Pop Olimpiu városi tanácsos eskü alatt vallotta, hogy a székely zászló reklámzászló, amelyik az állítólagos Székelyföld zászlója, ezért szerinte jogos a pénzbírság. Azt a kérdésünket, hogy a tanú tudja-e, ki volt Székely Mózes, Erdély egyetlen székely fejedelme, és hogy ő volt az, aki megalkotta a székely zászlót, a bíróság elutasította, de kérésemre a kérdést jegyzőkönyvezték.
A következő tárgyaláson fogják kihallgatni Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség főnökét" – nyilatkozta a Népújságnak dr. Kincses Előd. A tegnapi tárgyaláson az EMNT ügyvédei három perdöntő bizonyítékot nyújtottak be: a segesvári bíróság melletti ügyészség 2010. augusztus 10-i végzését, amelyben megállapítják, hogy a székely zászló e történelmi közösség szimbóluma – az ügyészség álláspontját a román kulturális minisztérium állásfoglalása alapján alakította ki; a marosvásárhelyi táblabíróság 2012. szeptember 26-i határozatát, amellyel jogerősen megsemmisítette a Hargita megyei önkormányzat határozatát, amely szerint Hargita megye zászlója azonos volt a székely zászlóval. Döntését azzal indokolta, hogy a székely zászló csakis ennek a közösségnek a szimbóluma, és nem Hargita megye valamennyi etnikumáé, és végül a legfontosabbikat, amelyben nemzetközi fórum mondta ki, hogy a székely zászló a középkortól az 1867-es osztrák- magyar kiegyezésig a Székelyföld zászlója volt (az ECRI – Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottságnak a Romániáról szóló, 2014. június 3-án közzétett jelentése tartalmazza).
A következő tárgyalást szeptember 22-re tűzték ki, amikor dr. Kincses Előd reményei szerint "megszületik a döntés, amelyet a fent említett írásbeli bizonyítékok figyelembevételével fog meghozni a bíróság".
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Levélpárbaj az önrendelkezésről
Részben osztja a román kormány önrendelkezés-ellenes véleményét Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke, aki Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött válaszában rámutat: nem létezik olyan nemzetközi egyezmény, amely az Európai Unió bármelyik tagállamát arra kötelezné, hogy a területén szavatolja a területi autonómiát.
A szövetségi elnök szerint Romániának elsősorban morális kötelessége lenne az autonómia biztosítása. „Románia politikai osztálya és társadalma előtt még nagyon sok feladat áll, és az RMDSZ-nek az a dolga, hogy az erdélyi magyar emberek jogkörei bővüljenek, biztonságérzetük állandósuljon” – áll a válaszlevélben.
A szövetségi elnök azt követően válaszolt Izsáknak, hogy az SZNT-elnök a múlt héten nyílt levélben kérdezte Kelemen Hunortól, a kormányzati szerepet vállaló RMDSZ hol áll az autonómiavitában, és mit kíván tenni az önrendelkezés ügyében.
Ponta nem konzultált az RMDSZ-szel
Kelemen Hunor igyekezett tisztázni: Victor Ponta kormányfő nem konzultált a koalíciós partner RMDSZ-szel, amikor június 10-én válaszlevelet küldött az SZNT által megfogalmazott petícióra, mert a miniszterelnöknek nincs olyan eljárásbeli kötelezettsége, hogy a kiküldött leveleiről minden egyes esetben a koalíciós partnereivel egyeztessen.
Az Izsák Balázsnak adott válaszában Kelemen Hunor hangsúlyozza: az RMDSZ programjában 1993 óta szerepel kiemelt célkitűzésként az autonómia, és ettől huszonöt év után sem áll el. Azt azonban hozzáteszi, „egy kormánykoalícióban mindig egyezség tárgya a kormányprogram, és az még soha sem történt meg, és ezután sem valószínű, hogy ez teljes mértékben azonos legyen az RMDSZ programjával”.
„Össztársadalmi párbeszéd szükséges”
A szövetségi elnök rámutat továbbá: egyetlen uniós dokumentum sem írja elő az államoknak azt a jogilag értelmezhető kötelezettséget, hogy szankciók terhe mellett területi autonómiát biztosítson. „Ez nem jelenti azt, hogy nem adnak támpontot az autonómiák biztosításához, nem emelik az államok megítélését, amennyiben azok megteszik, nem képezik alapját különböző európai és nemzetközi jelentéseknek” – áll a válaszlevélben. A szövetségi elnök reményét fejezi ki, hogy „a nemzetközi és hazai jogi kényszer híján” is a többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd útján elérhetőek a romániai magyar közösség céljai.
Kelemen Hunor továbbá kitér a régióátszervezés kapcsán zajló vitákra is, és megjegyzi, „az RMDSZ már bebizonyította, hogy akkor, amikor az erdélyi magyarokra, a Székelyföldre vonatkozóan bárki ártó, szétválasztó szándékot fogalmaz meg, akkor minden közösségi és politikai súlyát latba vetve ezt meg tudja akadályozni”.
Mint ismeretes, a székely szabadság napján, ez év március 10-én Marosvásárhelyen az SZNT elfogadott kiáltványra adott kormányzati válaszban az áll, Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy etnikai alapon területi autonómiát vagy kollektív jogokat biztosítson a nemzeti kisebbségeknek. Az SZNT-nek adott válasz kitér arra is, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által 1993-ban elfogadott 1201-es ajánlásnak – amely többek között a területi autonómiát is a kisebbségek védelmét szolgáló megoldásként ajánlja – nincsen kötelező jogi ereje.
A székely szabadság napján felolvasott kiáltványban a tömegdemonstráció résztvevői követelték, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, melynek autonómiáját törvény szavatolja. Tiltakoztak a székely nép érdekeit sértő, létét fenyegető közigazgatási átalakítás terve ellen, követelték, hogy a hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, és a kormány kezdjen párbeszédet a Székelyföld státusáról az SZNT-vel és a székely önkormányzatokkal.
Per az autonómiahatározatok miatt
A közigazgatási bíróságon támadta meg a Hargita megyei prefektúra a megye négy településén – Gyergyószentmiklóson, Gyergyószárhegyen, Gyergyóújfaluban és Gyergyóditrón – elfogadott autonómiapárti önkormányzati határozatokat. Adrian Jean Andrei prefektus kedden közölte, a helyi önkormányzatok jogkörei nem terjednek ki arra, hogy programszerű dokumentumokat fogadjanak el az ország területi közigazgatási rendszerére, hivatalos nyelvére vonatkozóan, ezért véleménye szerint ezek a határozatok illegálisak.
Marius Popicã Kovászna megyei prefektus egyébként hétfőn körlevélben szólította fel a megye polgármestereit és jegyzőit, hogy ne fogadjanak el autonómiapárti önkormányzati határozatokat „a törvénytelenségek elkerülése végett”. Mint ismert, az SZNT február 12-én fordult nyílt levélben a 152 székelyföldi önkormányzathoz, arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el olyan határozatot, melyben a település a Székelyföld területi egységhez való tartozását kérik. A dokumentumot eddig 10 önkormányzat képviselő-testülete fogadta

Helyes úton járunk – Az SZNT közleménye
Kovászna megye prefektusa körlevélben szólítja fel Háromszék önkormányzatait, hogy ne fogadjanak el az uzonihoz hasonló, „memorandumnak nevezett petíciót, amelyben az etnikai alapú területi szeparatizmust mozdítják elő”. Marius Popica „jogi” érvei között szerepel az is, hogy „egy ilyen tartalmú határozat törvénytelen, jogi alap nélküli, mert az alkotmány és a hatályos törvények által adott hatásköröket meghaladva hozzák meg azokat”. A prefektus ugyanakkor felszólítja a jegyzőket, hogy ne ellenjegyezzék a „mélységesen törvénytelen” határozatokat.
A februárban kezdeményezett határozatok értelmében a székelyföldi önkormányzatoknak olyan petíciót kellene elfogadniuk, amelyben egységesen nyilvánítják ki az általuk képviselt közösség autonómia iránti igényét, és teszik láthatóvá a nagyvilág számára azt, amit a prefektusi önkény a népszavazások korábbi meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. További igényük az, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar is.
Kovászna megye prefektusának állításával ellentétben tehát szó sincs etnikai alapú területi szeparatizmusról, hiszen a hozott határozatok Székelyföld történelmi gyökerű egységének önkormányzati kinyilvánítását jelentik, autonómiája pedig minden itt lakó állampolgár közös értéke lesz. A körlevél arra az előítéletre épül, amelyet a román politikai elit alkalmaz, ha Székelyföldről van szó.
Beszédes, hogy ezzel a körlevéllel szinte egy időben hozta nyilvánosságra Hargita megye prefektusa, hogy hónapokkal korábban már megtámadta a közigazgatási bíróságon a Hargita megyében elfogadott határozatokat. Ellentmondásos érvelésének logikája szerint a kormány közigazgatási „reformtervezete” is alkotmányellenesnek minősül, hiszen „az ország közigazgatása községekbe, városokba és megyékbe szerveződik”. Nyilvánvaló, hogy központilag összehangolt megfélemlítési kísérletről van szó, a bukaresti hatalom vissza akarja rettenteni az önkormányzatokat attól, hogy azok megjelenítsék az őket megválasztó helyi közösségek akaratát.
Az önkormányzatok a határozat meghozatalával semmilyen törvénytelenséget nem követnek el. A határozat elfogadása, illetve nemzetközi megismertetése azonban komoly és megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremt a közigazgatási reform során, és hozzájárul ahhoz, hogy beinduljon az évek óta sürgetett hivatalos párbeszéd Székelyföld autonóm jogállásáról, éppen ezért szükséges, hogy minél több önkormányzat szavazza azt meg.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata. Erdély.ma

Struccok a prefektúrán
Körlevélben szólította fel az önkormányzatokat előbb Kovászna megye, majd Hargita megye prefektusa, hogy ne fogadjanak el „memorandumnak nevezett petíciót, amelyben az etnikai alapú területi szeparatizmust promoválják”.
Olyat, amilyet Uzonban szavaztak meg nemrég, elszabadítva azzal az etnikai elkülönülés újabb szellemseregeit. A kovásznai születésű, a magyarságközelséget a vajnafalvi porral és ordával együtt magába szívó Marius Popică „jogi” érvei között szerepel az is, hogy „egy ilyen tartalmú határozat törvénytelen, jogi alap nélküli, mert az alkotmány és a hatályos törvények által adott hatásköröket meghaladva hozzák meg azokat”.
A kormánybiztos ugyanakkor felszólítja a jegyzőket, hogy ne ellenjegyezzék az „alapvetően törvénytelen” határozatokat. Mint ismeretes, az idén februárban kezdeményezett határozatok értelmében 153 székelyföldi önkormányzat olyan memorandumot fogadott el, amelyben egységesen nyilvánítják ki az általuk képviselt közösség autonómia iránti igényét, és igyekeznek láthatóvá tenni a nagyvilág számára. Arról van szó, hogy a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
A Székelyföld elnevezésű közigazgatási egységhez való tartozás akaratának kinyilvánítása azonban a jelek szerint a törvénytelenség stigmáját kapta. Az úzus a szokásos: a törvény ugyan nem tiltja, de nem is engedélyezi, ezért aztán szabad prédául szolgál a többségi jogértelmezés számára. E testületi határozatok elrejtését célzó prefektusi önkény a népszavazásokkal szembeni korábbi gyakorlatot idézi. Bukarestben ma már pontosan tudják, mit akarnak a Székelyföld lakói, a jogos igény teljesítésével szemben viszont egyelőre igyekeznek nem létezővé tenni azt.
Nem lehet kétségünk afelől: azért, mert tudják, ha az igény nyilvánvalóvá válik, elkerülhetetlen lesz róla egyeztetni az érintett közösség képviselőivel. A határozatok elfogadása ígéretes pálya a Székelyföld autonómiájáról szóló hivatalos párbeszéd beindításához, ezért jó, ha az önkormányzatok tudják: a döntések meghozatalával semmilyen törvénytelenséget nem követnek el.
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)

Összehangolt megfélemlítés autonómiaügyben
Központilag összehangolt megfélemlítési kísérletnek minősíti a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Hargita és Kovászna megyei prefektus negatív viszonyulását az önkormányzati autonómiahatározatokhoz.
Az SZNT közleményében hangsúlyozza: az önkormányzatok a határozat meghozatalával semmilyen törvénytelenséget nem követnek el, ezeknek a dokumentumoknak az a céljuk, hogy megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremtsenek a közigazgatási reform során, és hozzájárulnak ahhoz, hogy beinduljon a párbeszéd a Székelyföld autonóm jogállásáról.
Izsák Balázs SZNT-elnök szerdán portálunknak elmondta, a székelyföldi polgármestereket nem rettentette el a prefektusok megfélemlítő akciója. A Székely Nemzeti Tanács elnöke a kézdiszéki önkormányzatokat kereste meg, hogy az autonómiahatározat elfogadásáról tárgyaljon. Tavasszal már sepsiszéki, udvarhelyszéki polgármesterekkel is tárgyalt, körútját folytatja.
„Nagyon fontosnak tartom a székely önkormányzatok szerepét az autonómiaküzdelemben. Ezeket az önkormányzatokat a székely emberek választották meg, amíg nincs autonómiánk, regionális parlamentünk, ezek a legmagasabb szintű testületek, melyek a székelyeket képviselik” – szögezte le az SZNT elnöke.
Izsák Balázs elmondta, eddigi tárgyalásai során azt tapasztalta, hogy a székelyföldi elöljárók nyitottak, ismerik az autonómiahatározat tervezetét, többen már készen állnak rá, hogy napirendre tűzzék. „Nem fogalmaztak meg kételyeket, sőt azt is pontosan tudják, hogy a prefektus az autonómiahatározatok elleni körlevelével tulajdonképpen túllépte a hatáskörét, nem utasíthatja erre őket, a körlevélnek jogilag nincs semmilyen kötelező ereje” – mondta Izsák.
Az SZNT javasolta határozatok értelmében a székelyföldi önkormányzatoknak olyan petíciót kellene elfogadniuk, amelyben egységesen nyilvánítják ki, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
Nem volt hely a zászlónak Kézdin
A Kézdiszéki és Kézdivásárhelyi Székely Tanács Izsák Balázs jelenlétében saját felelősségére új székely zászlót akart felvonni Kézdivásárhely főterén, a Gábor Áron szobor mellett. A lobogót azonban mégsem tudták felhúzni, mert időközben a városgazdálkodási osztály munkatársai leszerelték a zászlótartó rudakat. Az udvarterek városában a két székely lobogót tavaly március 15-én Bokor Tibor polgármester és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes húzta fel, a prefektúra azonban pert indított emiatt, és a bírósági döntés értelmében a zászlók lekerültek a helyükről. A polgármester szerint a zászlókat az egykori kaszárnya előtti világháborús emlékműnél vonják fel újra.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro

Toró: a magyar kormány kezdeményezze a magyar–román alapszerződés felülvizsgálatát!
Noha tartalmilag minden elemében kedvezőtlen a kormány válasza, amelyet a Székely Nemzeti Tanács által benyújtott állampolgári petícióra küldött, mégis pozitívum, hogy végre megszületett egy hivatalos, érvekre alapozó állásfoglalás a Székelyföld különleges státuszára vonatkozóan, amelynek mentén érdemi vitát lehet kezdeni a román döntéshozókkal, politikusokkal – jelentette ki csütörtökön, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Toró szerint a kormány válasza két fő megállapításra alapoz. Egyrészt tovább élteti azt a mítoszt, miszerint Románia modellértékű kisebbségvédelmi rendszert működtet és amelyet a román diplomácia az elmúlt huszonöt évben a nemzeti kisebbségekre vonatkozó diskurzusát alapozza.
Másrészt hamisan állítja, hogy Romániának semmiféle nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettsége arra, hogy területi autonómiát biztosítson a magyar közösségnek. A Néppárt elnöke szerint ez az állítás azért hamis, mivel Románia az Európa Tanácsba való felvételi kérelmében igenis vállalta a kötelezettséget, hogy tiszteletben tartja az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1201-es ajánlását, ez a vállalás pedig a ratifikálással a román jogrend részévé vált. Az 1201-es ajánlás – amely a nemzeti kisebbségek sajátos jogálláshoz, önálló közigazgatáshoz való jogát rögzíti – az 1996-ban aláírt magyar-román kétoldalú alapszerződés függelékében is visszaköszön, hiába próbálták egy lábjegyzetben felpuhítani.
Románia 1996 óta folyamatosan megszegi az alapszerződést – szögezte le Toró. Mivel az alapszerződés tíz évvel életbe lépésétől felülvizsgálhatóvá vált, és érvényessége módosítási javaslatok nélkül újabb öt évre meghosszabbodik, a 2006-os változatlanság után 2016-ban esély mutatkozik arra, hogy a felek módosítsák előírásait. Ezért az Erdélyi Magyar Néppárt felkéri Magyarország kormányát, hogy a módosítási határidőig, azaz 2015. szeptember 16-áig vizsgálja meg az alapszerződést és tegyen olyan módosító javaslatokat a román félnek, amelyek segítik az erdélyi magyar autonómia-törekvéseket – mondta Toró. Hozzátette, az új magyar alaptörvény előírja, hogy a mindenkori kormánynak támogatnia kell a Magyarország határain kívül élő magyarok törekvéseit.
Ugyanakkor a magyar közösség képviseletét monopolizáló RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy öncélnak tekinti-e a kormányzati szerepvállalást, vagy pedig eszköznek az autonómia megvalósításában, és hogy az autonómiát valóban stratégiai célnak tekinti-e, vagy csak szavazatszerző eszköznek, amellyel hatalomra lehet kerülni. Toró szerint eddig minden jel arra mutat, hogy az RMDSZ vezetői számára a cél a hatalomra kerülés, az autonómia ügye csak kommunikációs eszköz a hatalom megszerzésére.
Ezt bizonyítja, hogy több mint egy évvel az RMDSZ tavalyi kongresszusa után, ahol döntés született a Székelyföld autonómiastatútumának kidolgozásáról és parlamenti beterjesztéséről, ma sem létezik kézzelfogható statútum, még a Magyar Polgári Párttal közösen sem sikerült azt kidolgozni, sőt, a folyamatos halasztások azt mutatják, hogy még menetrendje nincs a folyamatnak – mondta Toró.
De ezt bizonyítja például az is, hogy Márton Árpád parlamenti képviselő a minap azt állította, hogy az RMDSZ korábban kétszer is benyújtotta az SZNT autonómiastatútumát a parlamentben, holott ez nem igaz: 2004-ben és 2005-ben RMDSZ-honatyák a frakció támogatbizonyíték az is, hogy az SZNT európai polgári kezdeményezésében, amelyet az Európai Bizottság elutasított, Korodi Attila is kezdeményező szerepet vállalt, de ő időközben a román kormány tagja lett, és így a bukaresti vezetést képviseli az ügyben.ása nélkül, saját kezdeményezésként nyújtották be a tervezetet. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája. Erdély.ma

Egymás ellen
Tiszavirág-életűnek bizonyult, és mind egyértelműbb: az RMDSZ kormányra lépésével semmivé vált a tavaly oly örömtelien körvonalazódó erdélyi magyar–magyar összefogás. Ősszel a pártok, szervezetek képesek voltak félretenni sérelmeiket, és közösen részt vállalni a székelyek nagy menetelésének sikeres életre hívásában – ma magyar tanácselnök dorongolja le autonómiázó kollégáját, és magyar polgármester szerelteti le a zászlórudat, nehogy ismét kihívja a román hatóságok haragját a lobogni kitűzött székely zászló.
Hargita megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba ugyancsak megszelídült, mióta a korrupcióellenes ügyészség bíróság elé citálta. A hitet, reményt és szeretetet hirdeti, s ha korábban maga is bátran követelte Székelyföld területi autonómiáját, ma már azt fejtegeti, hogy lám, az EP-választások eredményei is bizonyították: „az autonomista szólamok (lásd Kovászna megye) kevesebb szavazatot hoznak, mint ha a konkrét eredmények bemutatására és az etnikumok közötti megbékélésre (lásd Hargita megye) helyezzük a hangsúlyt”. Teszi mindezt kizárólag románul, magyar választóival csak egy utalás szintjén osztja meg véleményét blogján. Statisztikákat bűvöl, hogy saját sikerességét igazolja, de kevés szót ejt arról, hogy az RMDSZ öt év alatt Hargita megyében is majd 17 ezer voksot veszített, és kétezerrel kevesebben támogatták most a vetélytársak nélküli megmérettetésen, mint másfél éve a parlamenti választásokon. Borboly háromszéki kollégáit támadja, akik szerinte a sok autonómiázással feszültséget szítanak, Marosvásárhely és Nagyvárad gyakorta nacionalista húrokat pengető polgármestereihez hasonlítja őket. „Ha nincsenek ötleteid, eredményeid, de sikeres akarsz lenni a választásokon, legkézenfekvőbb, ha nagy magyarként vagy nagy románként jelensz meg választóid előtt. Ám látható, ez a számításuk nem jött be, ez biztos kudarcot jelent” – vonja le a következtetést a Hargita megyei tanács elnöke. Érdekes Borboly Csaba pálfordulása, annál is inkább, mert pár éve még a háromszékiekkel közösen építette, álmodta Székelyföldet. Elfogytak a közös pályázatok, tervek, s úgy tűnik, immár odalett a közös cél is. Igaza van Borboly Csabának, miként Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek is abban, hogy „őszinte párbeszédre” van szükség a többségi nemzettel. Nem most kellene újra és újra felfedezni a spanyolviaszt, hanem már hosszú évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni. Nem nyilatkozatokkal, hanem konkrétumokkal, és nem apró kérések teljesítéséért eladván a fontos ügyeket. Ám addig, amíg egymással hadakozunk, nem támogatni, erősíteni, hanem éppenséggel akadályozni próbáljuk azokat, akik kicsit másképp látják a célhoz vezető utat. Amíg az egyik politikusunk a másik megsemmisítésén ügyködik, a nagy párt a kicsik ellehetetlenítésén, addig nem várhatjuk, hogy a románság komolyan vegye követeléseinket, valós igényeinket. Röhöghetnek a markukba ellenségeink – mi meg fuldokolhatunk saját nyomorunkban.
Tiszavirág-életűnek bizonyult, és mind egyértelműbb: az RMDSZ kormányra lépésével semmivé vált a tavaly oly örömtelien körvonalazódó erdélyi magyar–magyar összefogás. Ősszel a pártok, szervezetek képesek voltak félretenni sérelmeiket, és közösen részt vállalni a székelyek nagy menetelésének sikeres életre hívásában – ma magyar tanácselnök dorongolja le autonómiázó kollégáját, és magyar polgármester szerelteti le a zászlórudat, nehogy ismét kihívja a román hatóságok haragját a lobogni kitűzött székely zászló.
Hargita megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba ugyancsak megszelídült, mióta a korrupcióellenes ügyészség bíróság elé citálta. A hitet, reményt és szeretetet hirdeti, s ha korábban maga is bátran követelte Székelyföld területi autonómiáját, ma már azt fejtegeti, hogy lám, az EP-választások eredményei is bizonyították: „az autonomista szólamok (lásd Kovászna megye) kevesebb szavazatot hoznak, mint ha a konkrét eredmények bemutatására és az etnikumok közötti megbékélésre (lásd Hargita megye) helyezzük a hangsúlyt”. Teszi mindezt kizárólag románul, magyar választóival csak egy utalás szintjén osztja meg véleményét blogján. Statisztikákat bűvöl, hogy saját sikerességét igazolja, de kevés szót ejt arról, hogy az RMDSZ öt év alatt Hargita megyében is majd 17 ezer voksot veszített, és kétezerrel kevesebben támogatták most a vetélytársak nélküli megmérettetésen, mint másfél éve a parlamenti választásokon. Borboly háromszéki kollégáit támadja, akik szerinte a sok autonómiázással feszültséget szítanak, Marosvásárhely és Nagyvárad gyakorta nacionalista húrokat pengető polgármestereihez hasonlítja őket. „Ha nincsenek ötleteid, eredményeid, de sikeres akarsz lenni a választásokon, legkézenfekvőbb, ha nagy magyarként vagy nagy románként jelensz meg választóid előtt. Ám látható, ez a számításuk nem jött be, ez biztos kudarcot jelent” – vonja le a következtetést a Hargita megyei tanács elnöke. Érdekes Borboly Csaba pálfordulása, annál is inkább, mert pár éve még a háromszékiekkel közösen építette, álmodta Székelyföldet. Elfogytak a közös pályázatok, tervek, s úgy tűnik, immár odalett a közös cél is. Igaza van Borboly Csabának, miként Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek is abban, hogy „őszinte párbeszédre” van szükség a többségi nemzettel. Nem most kellene újra és újra felfedezni a spanyolviaszt, hanem már hosszú évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni. Nem nyilatkozatokkal, hanem konkrétumokkal, és nem apró kérések teljesítéséért eladván a fontos ügyeket. Ám addig, amíg egymással hadakozunk, nem támogatni, erősíteni, hanem éppenséggel akadályozni próbáljuk azokat, akik kicsit másképp látják a célhoz vezető utat. Amíg az egyik politikusunk a másik megsemmisítésén ügyködik, a nagy párt a kicsik ellehetetlenítésén, addig nem várhatjuk, hogy a románság komolyan vegye követeléseinket, valós igényeinket. Röhöghetnek a markukba ellenségeink – mi meg fuldokolhatunk saját nyomorunkban.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harangok az új református templomtoronyba (Egyházi élet – Reformátusokról nem csak reformátusoknak)
Székelyföldön zuhanó tendenciát mutatnak gyülekezeteink anyakönyvi adatai: az elhalálozások száma messzemenően magasabb, mint a keresztelőké. De akadnak ellenpéldák is. Ott, ahol templomok épülnek. Jelenleg Erdélyben két református gyülekezet épít templomot: az egyiket egy kolozsvári, a másikat a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református közösség.
A Gyöngyvirág utcai egyházközség épülő új templomáról az elmúlt időszakban többször is hallhattunk. Idén augusztusban lesz három éve az alapkő letételének, a falak már állnak, a torony kimagaslik az épületek közül, hirdetve a távolról érkezőnek, hogy Isten háza épül. Bancea Gáborral, a gyülekezet lelkipásztorával beszélgetve megtudtuk, hogy a templom építésének költségvetését szinte teljes mértékben belföldi forrásokból biztosították. Hangsúlyozta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat kiemelt támogatását. Az épülő torony magassága elérte a tizennégy métert. Erre rájön egy úgynevezett sisak, amellyel a torony összességében huszonkét méter magas lesz. Időközben derült ki: ha a gyülekezet harangot akar, annak most jött el az ideje. A harangokat be kell költöztetni, mielőtt a toronysisak helyére kerül. A lelkipásztor, a presbitérium, valamint a hívek hitének köszönhetően két harang öntéséről határozott a gyülekezet. A nagy harang a Reformáció 500 nevet kapja, annak jelzéseként, hogy 2017-ben a reformáció ötszázadik évfordulóját ünnepeljük, és előreláthatólag a templom is elkészül addig. Kálvin nevét viseli majd a kis harang, hiszen ebben az esztendőben Kálvin-évfordulót ünnepelünk – ezzel is hálát adunk az isteni gondviselésért az idei sepsiszentgyörgyi Református Világtalálkozó alkalmával. A Sepsi Református Egyházmegye tanácsa az év elején döntött arról, hogy 25 ezer lejjel támogatja az építkezést, arányosan az egyházmegyéhez tartozó református hívek számával. Így jelképesen mindenki, aki az egyházmegyéhez tartozik, egy lejjel járult hozzá az építkezéshez. A gyülekezet elnöksége úgy határozott, hogy ezt a felajánlást a harangok öntésére használják fel. A harang tehát mindenkiért szól. Ez körülbelül az egyharmadát jelenti a költségeknek. A lelkipásztor ezúttal is további lelkes támogatókat keres. A munkálatra Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő mestert kérték fel, aki egy négy és fél mázsás nagy harangot, ennek párjaként pedig egy kétmázsás kis harangot önt majd.
A lelkipásztor kirándulást szervez a gyülekezet tagjaival Székelyudvarhelyre, a harangöntés valamelyik fázisára, hogy a mester műhelyében közösen imádkozzanak, énekeljenek, és végignézzék a csodát, amint az anyagból talán évszázadokra szíveket hívogató éneklő Lélek születik.
Huszár Szilamér
Az Egyházi élet támogatója a Sepsi Református Egyházmegye. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómia: cél és eszköz
A román politikum hangadói sokféleképpen nyilatkoztak az elmúlt negyed évszázadban az autonómiáról. Nevezték középkori megoldásnak – miközben csak Európában több mint féltucat autonómiaváltozat működik közmegelégedésre –, a román egységes nemzetállam felbontására irányuló kísérletnek, az elszakadás felé tett első lépésként. Egyvalami volt közös ezekben a nyilatkozatokban: az elutasítás. Ebben egységes az úgynevezett jobb- és baloldal, ebben egyet gondol Traian Băsescu és Victor Ponta. Utóbbi nemrégiben választ adott a Székely Nemzeti Tanácsnak a Székely Szabadság Napján megfogalmazott memorandumára, s láss csodát, kategorikus, elutasító választ. Miközben ugyebár az RMDSZ miniszterelnök-helyettest is adva a kormánynak, a legmagasabb szinten legitimálja ezt a hatalmi garnitúrát.
Kérdések...
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azóta nyílt levélben vonta kérdőre az RMDSZ elnökét, hat pontban, hat kérdésben sűrűsítve mondanivalóját. A politikában igen gyakori, már-már megszokott hímezést-hámozást elkerülve a lényegre kérdezett rá: egyeztette-e Ponta az elutasító levél tartalmát az RMDSZ-szel? Természetesen arra is, hogy mit kíván tenni az RMDSZ a kollektív jogokra és a területi autonómiára vonatkozó, és Románia által elfogadott 1201-es ajánlás életbe léptetésével kapcsolatban, annak érdekében, hogy Székelyföld egységes fejlesztési régióvá váljon az európai fórumok idevágó ajánlásainak megfelelően – az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról. A kérdések között az is szerepelt, hogy az RMDSZ rá tudja-e venni koalíciós partnerét a székely jelképek üldözése befejezésére, hogy a kormány maradéktalanul tegyen eleget az Európa Tanács Rasszizmus- és Intoleranciaelleni Bizottsága (ECRI) jelentésben megfogalmazott kéréseknek/felszólításoknak, amelyek kitérnek a székely zászló ügyben tanúsított kettős mércére. Végül pedig Izsák Balázs rákérdezett a lényegre egy székely autonómiát támogató, a kanadai kormány mobilizálását célzó akcióra adott kedvező kanadai válasz ürügyén: elég erős-e az RMDSZ arra, hogy előmozdítsa a területi autonómia ügyét, vagy igényt tart a nemzetközi közösség, a világ demokratikus államai támogatására?
Kelemen Hunor reakciója – egy egyenes választ leszámítva, amelyben elmondja, hogy a kormányfőnek nincs előzetes egyeztetési kötelezettsége ilyen esetekben, s így nem meglepő módon ezúttal sem egyeztetett partnerével – sajátosan keveri a valótlanságokat a mellébeszéléssel.
Szerinte megoldott „az anyanyelv használata a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, vagy az egészségügyben, az oktatási törvény, (…), az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása”.
Érdekes, a köznapi polgár mást tapasztal, hall és olvas. Az anyanyelvhasználat korlátozottságáról köteteket lehetne írni. Kellene is, ez lenne többek között az RMDSZ feladata ahelyett, hogy kormányról legitimáljon egy olyan hatalmat, amelynek uralma alatt magánterületről viszik el Wass Albert szobrát, zaklatják az RMDSZ-szel szemben álló magyar párt támogatóit, üldözik a székely zászlót, hogy csak a legfrissebb és legbotrányosabb eseményeket említsem. Az oktatási törvénynek az RMDSZ programja és az erdélyi magyarság létérdekei szerint tartalmaznia kellett volna az állami magyar egyetem működésére vonatkozó passzusokat, nem szólva a kulturális autonómiáról.
...valódi válasz nélkül
S hogy megoldott kérdés az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása? Tényleg? Akkor miről szól a Mikó-ügy és az a végeláthatatlan lista, amely a még vissza nem szolgáltatott magyar közösségi javakat tartalmazza a Batthyaneumtól a temesvári Magyar Házig? Olyan ráolvasásszerű kommunikációs technika ez Kelemen részéről, mint amikor Gyurcsány Ferenc azt állította, dübörög a magyar gazdaság, vagy mint amikor Frunda György a kétezres évek elején nem átallotta kijelenteni a Népújság hasábjain, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosítva van az erdélyi magyarság számára. Csak a pontosság kedvéért: a kulturális autonómia azt jelenti, hogy a közösség visszakapja a központi költségvetésből az általa befizetett adó kultúrára szánt hányadát, amit saját kebeléből választott testület döntéseinek megfelelően a maga belátása szerint költ el, megszervezve oktatási intézményrendszerének teljes vertikumát. Továbbá azt is, hogy döntően maga határoz a felnövekvő nemzedékek alapvető szocializációját, világnézetét, identitás-kapaszkodóit meghatározó tananyagról.
Megtudhattuk Kelemen Hunor válaszából azt is, hogy az RMDSZ nemzetközi síkon mi mindent tett az autonómiáért – érdemes lenne megkérdezni, hogy akkor mit keresett Frunda György a román nagykövet társaságában a Székely Nemzeti Tanácsnak az Európa Tanács elnökénél történt meghallgatásán, s miért cáfolta az SZNT képviselői által eladott jogsérelmeket –, valamint azt is, hogy az autonómia megteremtésének útja a „többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd”. Nyilván ezért történhetett meg, hogy a parlamenti jegyzőkönyvek szerint az RMDSZ sztárszenátorainak szájából éveken át nem hangzott el hivatalos ülésen az autonómia szó, s alighanem ez magyarázza azt is, hogy távol maradtak az autonómiáról szóló szavazástól.
Másik út
A Székely Nemzeti Tanács ehhez képest következetesen arra törekszik, hogy intézményesen felmutassa az autonómiára vonatkozó közakaratot, és azt nemzetközi fronton népszerűsítse. Ezt célozta a területi autonómiáról szóló mozgóurnás népszavazás, ezt célozta a Székely Önkormányzati Nagygyűlés – amely megszervezési módjának és az RMDSZ-szel való célorientált együttműködésnek a kérdésében e jeles testület tanúsíthatott, volna nagyobb rugalmasságot – és ezt szolgálta az a felhívás is, miszerint a székely önkormányzatok fogadjanak el olyan határozatot, amelyben kinyilvánítják arra irányuló akaratukat, hogy a Székelyföld nevű, autonóm közigazgatási egységbe akar tartozni. Eddig ilyen tartalmú határozatot tíz település önkormányzata fogadott el, sorrendben Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, legutóbb pedig Székelykeresztúr.
Mindebből világossá válik a lényeg. A magyar érdekekben és értékekben, magyar jövőben, nem pedig egyéni klikkérdekekben gondolkodók számára az autonómia egyszerre cél és eszköz. Cél, amit el kell érni, hogy eszközként szolgálhassa a megmaradást.
Az RMDSZ számára viszont az autonómia hivatkozási alap, programpont, ami eszköz arra, hogy e párttá silányodott szövetség négyévente választói támogatást szerezzen. Ez az alapvető nagy különbség az SZNT, az EMNT és az EMNP, valamint az RMDSZ között.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tőkés: valljon színt az RMDSZ
Megbosszulta magát az RMDSZ „pártos kizárólagossága”, a szövetség ugyanis sokkal rosszabbul szerepelt az Európai Parlamenti (EP) választásokon, mint öt vagy hét évvel korábban, az erdélyi magyarság pedig eggyel kevesebb képviselőt juttatott a testületbe – jelentette ki Tőkés László csütörtökön Nagyváradon.
A Fidesz-listán EP-mandátumot szerzett képviselő szerint az RMDSZ annak ellenére „döntött negatív rekordot” a választáson, hogy versenytárs nélkül pályázott az erdélyi magyarok szavazatára, és olyan politikai személyiségek segítették a kampányát, mint Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Böjte Csaba ferences szerzetes. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő képviselő a sajtótájékoztató után kiadott nyilatkozatában színvallásra szólította fel az RMDSZ-t politikai kapcsolatainak a kérdésében.
„A magyarság érdeke, hogy az RMDSZ ne álljon össze mindenféle párttal, ne Bukarestet, ne a Ponta-kormányt képviselje a magyarság irányában, hanem Erdély ügyét” – fogalmazott Tőkés, aki szerint az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy a magyar nemzetpolitika imperatívuszának a függvényében ki a barátja, és ki az ellensége. Továbbá politikai promiszkuitásnak nevezte azt, hogy a szövetség itthon együtt van a baloldali szociál-demokratákkal, miközben Brüsszelben „büszke” tagjai az Európai Néppártnak.
Székely zászlók a Partiumban
Szerdán este egyébként Tőkés László székely zászlót tűzött ki nagyváradi irodája erkélyére, és ezzel egy időben a Partium és a Banság tizennégy pontján helyezték el a lobogót a magyar szimbólumok miatt üldöztetett személyekkel szolidaritást vállaló EMNT és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői.
„Tiltakozunk a kommunista visszarendeződés ellen, a magyar kulturális, irodalmi szimbólumaink és a székely zászló meggyalázása ellen” – jelentette ki a volt püspök a nagyváradi nyilvános sajtótájékoztatóval egybekötött villámcsődületen. Emlékeztetett a Székelyföldön történt zászlóbotrányokra, valamint arra, hogy a Hargita megyei rendőrség elkobozta az utcai árusoktól a Wass Albert-köteteket a csíksomlyói búcsún, majd az író szovátai magánterületen felállított emlékművét kobozták el a Maros megyei hatóságok.
Az EMNT-elnök elmondta: tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után „futni hagyják” az igazi kommunista bűnösöket, de poraiban gyalázzák meg a magyarság ártatlan nagyjait. „Azt szeretnénk, ha tiszteletben tartanák jogainkat a nemzeti szimbólumaink használatára” – fogalmazott Tőkés László.
„Örülünk, hogy békén hagytak”
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke rámutatott: a magyar érdekképviselet kis lépéses politikája oda vezetett, hogy az autonómia helyett alapvető nemzeti szimbólumaik használati jogáért kell harcolniuk az erdélyieknek, még a többségében magyar lakta Székelyföldön is. A villámcsődületen emlékeztetett arra is, hogy hamarosan elkészülnek a szintén önrendelkezést szorgalmazó Partium jelképei is. Tőkés portálunknak elmondta, hogy kíváncsi a helyi hatóságok reakciójára az irodájánál elhelyezett székely zászló kapcsán, de már azt örömtelinek tartja, hogy a szerdai megmozduláson békén hagyták őket.
Az EMNT helyi szervezetének felhívására amúgy a váradiak közül többen is a Romániában háborús bűnösnek tartott és emiatt tiltott Wass Albert-kötettel a kezükben érkeztek a rendezvényre, amelyet a székely himnusz eléneklésével zártak le.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Székelyhon.ro

Nemzetközi nyomás is szükséges (Antal Árpád az autonómiastatútumról)
Minél hamarabb a parlament elé kellene terjeszteni Székelyföld autonómiastatútumát, az RMDSZ jövő év elején esedékes kongresszusa előtt ennek mindenképpen meg kell történnie – véli Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke.
Meglátása szerint sokkal ütősebb üzenete van annak, ha az RMDSZ kormányon lévén teszi meg ezt a lépést, mintha ellenzékből. Elismerte: az elmúlt hónapokban „elmaszatolták” a statútum ügyét, és azt is, hogy rosszul kommunikáltak, talán „túltaktikáztak”, de megerősítette: komolyan gondolják, és a megfelelő időpontban beterjesztik a tervezetet. Antal Árpád a statútumot kidolgozó bizottság tagjaként beszélt arról is, milyen dilemmákkal szembesültek munkájuk során. Már az elején három komoly kérdést kellett tisztázniuk a munkacsoport tagjainak. Egyrészt, hogy kerettörvényt dolgoznak ki vagy statútumot. Az előbbi mellett szólt, hogy egy általános jogszabállyal más régiókban élő románokat is érdekeltté tehettek volna, hogy közösen gondolkodjanak valamilyen aszimmetrikus decentralizáción. Ugyanakkor már eddig is kiderült: hiába csupaszítanak le valamit, hogy elfogadhatóvá tegyék a románság számára, úgysem lesznek partnerek. Példaként említette a régiós népszavazás ügyét: előbb a közigazgatási régióról mondtak le, majd a magyar nyelv regionálissá tételét is elvetették, ám a Maros megyei románok a három székely megye egy fejlesztési régióba tartozása kapcsán szervezett referendum mögül is kihátráltak. Ezért végül a statútum megalkotása mellett döntöttek: „egy nagyon világos román–magyar etnikai paktumként kell elképzelni, amely esetében el kell érnünk, hogy akár nemzetközi nyomásra elfogadják”. A második nagy dilemma az új törvény alkotmányhoz való viszonyával kapcsolatosan merült fel. A kiszivárgott változat megpróbálta a jelenlegi jogi keretek között elfogadható módon tálalni az autonómia ügyét, ám Antal Árpád szerint világos, hogy „a jelenlegi alkotmány mellett nem lehet olyan statútumot készíteni, amely alkalmas, és köszönő viszonyban van azzal, amit akarunk”. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy az autonómiatörvény-tervezettel egy időben benyújtják alkotmánymódosító javaslataikat is, a kettőt tulajdonképpen csomagban kezelik. Melyik időpont lenne a legalkalmasabb a statútum benyújtására? – ez a harmadik nagy kérdés. Antal Árpád szerint minél hamarabb, ám erről nem ő dönt, az RMDSZ elnöke határozza meg a taktikailag legmegfelelőbb pillanatot.
Vita kerekedett arról is, mit kell tartalmaznia a tervezetnek. Antal úgy véli, legfontosabb a Bukarest által átruházandó hatáskörök tisztázása, a külügyön és hadügyön kívül tulajdonképpen mindent le kellene osztania a központi hatalomnak. Szerepelnie kell a törvényben, hogy Székelyföldön a román mellett a magyar is hivatalos nyelv, továbbá az etnikai arányosság kérdésének dél-tiroli mintára. Külön kiemelte a pénzügyi autonómia ügyét, mely esetében jobb lenne, ha nem az állam gyűjtené be és osztaná vissza, hanem helyben szednék össze, és innen utalnák át Bukarestnek az öt százalékot. Világosan bele kell foglalni az itt élő románság jogait is – fogalmazott Antal Árpád. Kiemelte: az autonómiastatútum elfogadása a benyújtás után sem várható egyik napról a másikra, ám addig is fontos feladat: ki kell dolgozni Székelyföld számára a különböző ágazati stratégiákat. Ez elsősorban szakemberek dolga, sok ilyen tanulmány létezik már, de össze kell hangolni, véglegesíteni, a politikum ebben elsősorban szervezőmunkát vállalhat – mondotta. A geopolitikai helyzetre utalva kijelentette: vannak folyamatok, melyek segítik, mások meg akadályozzák az autonómiaharc eredményességét. Az ukrajnai történések lendületet adhatnak a székelyföldi követeléseknek is, Skócia és Katalónia függetlenedési szándéka azonban sokakban kételyt ébreszt, erősíti azt a hitet, hogy az autonómia a függetlenség előszobája. Számunkra kedvező az Európa Tanács elmúlt időszakban kiadott két jelentése és az amerikai külügy Romániáról készült jelentése is – sorolta. Kitért arra is, Bukarestet elsősorban a külföldi nagyhatalmak téríthetik jobb belátására a székelyföldi autonómia ügyében. „Lényeges, hogy azok a nagyhatalmak, melyek számára fontos Románia stabilitása, érezzék: ennek az az ára, hogy ezt a problémát megoldják. Ez ma már nemcsak Bukarest felelőssége, hanem az ő felelősségük is.” Nem várhatunk azonban csak a kintről érkező segítségre, alapvető, hogy elkészüljön egy törvény, ezt az RMDSZ képviselje, és jó lenne évente legalább egyszer tömegakaratot is felmutatni – hangsúlyozta Antal Árpád.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felülvizsgálnák a román–magyar alapszerződést
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöke kolozsvári sajtótájékoztatón fejtette ki ellenvetéseit a román kormány hivatalos álláspontjával szemben, amely válaszként érkezett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által benyújtott, a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó polgári kezdeményezésre. Toró ugyanakkor azt is elmondta: meg kell vizsgálni, hogy az 1996-ban megkötött román–magyar alapszerződés módosításra szorul-e.
N-H. D. Szabadság (Kolozsvár)

Így támasztja alá Izsák Balázs Székelyföld autonómiaigényét
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román miniszterelnöknek címzett nyílt levélben nemzetközi egyezmények idézésével támasztotta alá a Székelyföld területi autonómiájának igényét.
Az MTI-hez eljuttatott nyolcoldalas dokumentumban az SZNT elnöke megköszönte a miniszterelnöki kancellária válaszát a Székely szabadság napján március 10-én elfogadott petícióra, ám vitába szállt a válasz szinte valamennyi megállapításával.
Az ET-tagság kötelez
Az Európa Tanács (ET) dokumentumaiból idézte, hogy Románia az ET-tagság elnyerésekor vállalta: "kisebbségvédelmi politikáját az 1993/1201-es ajánlásra alapozza". Az ajánlás a tömböt alkotó kisebbségek jogaként veszi számba az autonóm közigazgatási szervek létrehozását vagy a különleges státust.
Izsák Balázs arra kérte a miniszterelnököt, vizsgálja felül a kormánynak azt az álláspontját, miszerint semmi nem írja elő számára az autonómia biztosítását, és erősítse meg, hogy Románia be fogja tartani az ET-tagság elnyerésekor tett, majd a román-magyar alapszerződésben megerősített vállalásait.
"Az államok nemzetközi kötelezettségvállalásainak a tiszteletben tartása a stabilitás alapvető tényezője; ezek tagadását, vagy félreértelmezését a nemzetközi közösség elutasítja" - áll a levélben. Izsák Balázs elismerte, hogy nincsen olyan nemzetközi norma, mely előírna az államoknak bizonyos területi közigazgatási felosztást, de hozzátette, számtalan nemzetközi dokumentum írja elő, hogy a területi közigazgatás átszervezése során milyen elveket kell tiszteletben tartani.
A Románia által 2007-ben ratifikált Regionális és kisebbségi nyelvek chartájának, az 1995-ben ratifikált Kisebbségvédelmi keretegyezménynek, az 1997-ben elfogadott Helyi önkormányzatok európai chartájának, valamint a román-magyar alapszerződésnek a vonatkozó cikkelyeit idézve jelentette ki, hogy az ország területi átszervezésekor tekintettel kell lenni a kulturális, nyelvi szempontokra.
Valle d'Aosta példája
Izsák Balázs az Európai Unió statisztikai régióinak a kialakítási elveit is idézte, amelyek között a történelmi és kulturális szempontok is szerepelnek. Megemlítette, noha az EU azt kéri, hogy a régiókat úgy alakítsák ki, hogy egy-egy régió lakossága 800 ezer és 3 millió közötti legyen, éppen a történelmi és kulturális szempontok alapján is lehetővé teszi, hogy kisebb régiók is létrejöjjenek. Példaként a mindössze 130 ezer lakost számláló olaszországi Valle d'Aosta régiót hozta fel, melynek kialakításánál a régió francia kultúráját vették figyelembe.
Az SZNT elnöke adatokkal bizonyította, hogy a székelyföldi Kovászna és Hargita megyéknek a romániai Közép-régióba való beillesztése a két megye gazdasági leszakadását eredményezte. Ugyanakkor félremagyarázásnak tekintette, hogy a kormány az "etnikai kritériumok" és az "szegregáció elvének" az elutasítása jegyében érvel a székelyföldi autonómiatörekvések ellen.
A kormány az SZNT márciusi petíciójára adott válaszában június elején közölte: "Romániára nem hárul semmilyen nemzetközi egyezményből származó kötelezettség, amely szerint etnikai alapú területi autonómiát vagy bármilyen kollektív jogot kellene biztosítania a kisebbségeknek. A nemzetközi jog csupán a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogait szentesíti, amelyeket másokkal együtt is lehet gyakorolni."
Megemlíti, hogy az önmagát székely közképviseleti testületként meghatározó SZNT dokumentumaiban nem szerepelnek ezek a fogalmak. A Románia jelenlegi közigazgatási berendezkedését leíró törvény viszont a megyék meghatározásánál a földrajzi, gazdasági, és társadalompolitikai szempontok mellett a lakosság etnikai, kulturális és hagyományos kapcsolatait is számba veszi. Izsák Balázs úgy vélte, a román kormány a magyar közösségnek a román törvények által is szentesített szerzett jogainak az eltörlésére készül.
Az SZNT elnöke sérelmezte, hogy a román kormány következetesen a nemzetközi kötelezettségek hiányára hivatkozik a kisebbségpolitikában. "Tényleg nincsen arra lehetőség, hogy Románia (...) a nemzetközi egyezmények által megszabott kisebbségvédelmi előírásokon minimális teljesítésén túlmenő erőfeszítéseket tegyen?" - tette fel a kérdést. maszol/MTI

Borboly Csaba: ÓRIÁSI HIBA. Ideje van a közéleti önvizsgálatnak

Nem a rendszerben van hiba, maga a rendszer a hiba! – Reflexió Borboly Csaba írására
Székely közösségünk megmaradása szempontjából nincs különbség beolvadás, szórványosodás és kivándorlás modellek között. Mindhárom modell az önfeladást jelentené.
Egyetértek a közéleti önvizsgálat gondolatával, a 24 éves építkezés elég egyoldalúra sikerült. Az eredmények elmaradása, a fiatalokat célzó jövő biztosítása nem volt prioritás azok számára, akik annak idején jeleskedtek a privatizációs folyamatok lebonyolításában. Idejében kellett volna gondolni azokra a fiatalokra (szüleikre és nagyszüleikre), akik a „londoni jeggyel” a zsebükben, nem a világot felfedező, élményekre vágyó gondolatokkal állnak a reptereken, hanem a megélhetést, a fenntartható élet lehetőségét keresik.
Némi ellentmondást vélek felfedezni Borboly Csaba megyei tanácselnök szavaiban. Pontosan az általa használt hasonlatnak mond ellent, miszerint „többszólamúságra van szükség”, azzal hogy minden más próbálkozást elutasít, amely a saját véleményétől eltérő.
Az én értelmezésemben a többszólamúság azt jelenti, hogy egyidejűleg más-más hangszerek segítségével ugyan, de a közös produkció sikerének érdekében összehangolt dallamok születnek. Azért, mert néha kényelmetlenül sértő egyesek fülének a hegedű szava, nem határolódhatunk el saját zenekarunktól.
Lehet különbséget tenni – sőt kell is – az RMDSZ, mint parlamenti képviselettel rendelkező szervezet és a parlamenten kívüli pártok vagy közéleti civilszervezetek szerepe között. Mert míg a parlamenten kívül tevékenykedő magyar szervezetek többször felemelték szavukat a közösséget ért sérelmekért, addig az RMDSZ helyzetpolitikát folytatva legtöbbször csöndben maradt. A megalkuvó politika nem hozott eredményeket. A folyamatos diszkriminálás, a kettős mérce és a másodrendű állampolgárként való kezelés nem mondható eredménynek.
A mindenkori román hatalom törekvése az asszimilációs politika érvényre juttatása. Elsősorban az ortodox egyház „közbenjárásával” végzik a munkát. Felvásároltatják vagy odaajándékozzák ingatlanjainkat, földjeinket, sokszor olyan áron, amit nem lehet túllicitálni, a piaci értékén fölül, de hisz a cél mindennél „nemesebb”. A többségében magyar lakta településeken az elmúlt időszakban szinte kizárólag ennek a törekvésnek vetették alá az államilag finanszírozott fejlesztéseket. A gazdasági előrelépést segítő infrastrukturális beruházások rendszerint elmaradnak, kikerülnek a gyorsforgalmi utak, a befektetőket idevonzó feltételekkel is hátrányban vagyunk. Önrendelkezési igényünket szélsőséges viselkedésnek tartják abban az Európai Unióban, amelyben több működő autonómia forma is elismert. Láthatóan zavarja őket az, hogy Székelyföld saját jogállású autonómiát akar. Képesnek tartja magát az önszerveződésre és nem kíván azonosulni sem sorsában, sem tehetetlenségében az ország többi részével.
Azért tartottam fontosnak mindezeket felsorolni, mert a „zenekar” néhány tagja nem tartotta be a „többszólamúság” elvét és emiatt a közösség fokozatosan elhatárolódik az érdekképviselettől. A közélettől való csalódott elfordulás pedig azokat erősíti, akik nem a mi közösségünk problémáit tartják fontosnak.
Bizalomvesztett politikai konjunktúra
Legtöbben nem tudják eldönteni, hogy mi ebben a valós és mi a valótlan. Ki az, aki őket valóban képviseli és ki az, aki kihasználva a lehetőséget úgynevezett „politikai vállalkozásnak” tekinti a képviseletüket. Idő kell ahhoz, mire az emberek ezt fel tudják dolgozni, letisztul a fejekben „ki miért dolgozik” értük.
Minden terület befolyás alatt van. A társadalomépítés alá van rendelve a mindenkori politikai hatalomnak. Ezzel együtt elhalnak a konstruktív ötletek, a fejlődés lehetősége is korlátozott. Az érvényesülést kizáró módon azok könyvelhetik el, akik behódolnak az éppen hatalmat gyakorló erőknek, vagy kizárják mindezt és bólogató-Jánosként végzik létfenntartásukhoz elengedhetetlen munkájukat. Szemlélet és arculatváltásra van szükség az erdélyi magyar politikában
Sok mindent levonhatunk az elmúlt időszak történéseiből, de mindenekelőtt a politikai szereplőknek kell ezeket a következtetéseket a magyarság javára fordítaniuk. Az összefogással mindegyik párt nyert volna, a legtöbbet a magyar közösség. Az RMDSZ-nek látnia kell, hogy az egypártrendszerrel nem képviselhető az egész erdélyi magyarság. Egyre kevesebben érdeklődnek a közélet iránt, egyre kevesebben voksolnak meggyőződésből.
A parlamentáris képviselet megőrzése vagy az attól való félelem, hogy anélkül elveszünk már nem meggyőző érv a mindennapjaikkal küszködő magyarság számára. A célkitűzések ködbevesző eredményeinek tendenciái elfordulást mutatnak, az eredménytelenség hiteltelenné teszi a közéletet. A megoldást a „személyzeti cserében" látom. Teljes vonalvezetéscserére van szükség, többszintes és széles társadalmi réteget megszólítani tudó új politikai szereplőkre, arculatváltásra, sőt azt is megkockáztatnám, hogy mindezt egy új keretben képzelném el. Az eredménytelen közélet fogalmát asszociálta az erdélyi magyarság a pártokat megjelenítő logókkal, emberekkel minden jó és rossz velejárójával együtt.
A másik és talán mindennél fontosabb szempont, amiért forradalmasítani, korszerűsíteni kellene az erdélyi magyar közképviseletet az az, hogy közben generációváltás is történt. Akkor lehet politikai programot, elképzeléseket hitelesen közvetíteni a választók fele, ha az azokat megjelenítő szervezetet magukénak is tudják érezni. A meglévő politikai konjunktúra kialakulása más körülmények, más életszemlélet mellett jött létre. A 25 évvel ezelőtti célokat maga elé tűző apparátus sem szemléletében sem eszközeiben nincs a mai generációval egy hullámhosszon. Ezt a hipotézist támasztják alá az egyre elkeserítőbb részvételi eredmények. A többpártrendszer nem a közösségi jogérvényesítés akadályozója, hanem annál inkább annak katalizátora lehet.
Sajátos helyzetünkben pedig a magunk javára kellene fordítani a politikai pluralizmus lehetőségeit. Meghatározni az erdélyi magyar nemzeti minimumot és létrehozni annak érvényesítését leghatékonyabban működtetni tudó közképviseleti szerkezetet. Ha tudjuk mit és hogyan és ezt egy felfrissült, saját generációjáért küzdeni tudó képviselet teszi, akkor annak lesznek követői, lesznek támogatói és akkor nem a közömbösség lesz a legnagyobb kihívó egy rólunk szóló választáson.
Salamon Zoltán,
a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke
Előzmény: Transindex.ro, 2014. június20. Borboly Csaba: ÓRIÁSI HIBA. Erdély.ma

Mi legyen Székelyfölddel?
Miután az RMDSZ sorozatosan halasztotta az autonómiastatútum benyújtásának időpontját, s miután kiszivárgott annak egy változata is, mely Izsák Balázs SZNT-elnök szerint sem Székelyföldről, sem az autonómiáról nem szól, több szempontból is érdekes Antal Árpád, a tervezetet kidolgozó bizottság tagjának csütörtöki nyilatkozata.
Ebben ugyanis voltaképpen maga is elutasítja a korábban nyilvánosságra került elképzelést – mely nem is a történelmi Székelyföldről, hanem három megyéről szólt, és amely a hatáskörök tekintetében is meglehetősen óvatos volt.
Antal Árpád amellett szállt síkra, hogy kormányzati pozícióból mielőbb, alkotmánymódosítási javaslatokkal egyszerre, minél egyértelműbb tervezetet nyújtsanak be, amely a lehető legtöbb jogkört ruházná át a régiónak, hivatalosítaná a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismerését Székelyföldön, tartalmazná az etnikai arányosság elvét, és biztosítaná a pénzügyi autonómia alapjait. Nem új keletű, de annál fontosabb azon javaslata, hogy a statútumba világosan bele kell foglalni a románság jogait – ez ügyben egyébként célszerű lenne végre valódi párbeszédet kezdeményezni velük. Végül pedig reálisnak tűnik az a helyzetértékelés is, miszerint szükség van a külföldi nyomásra, és a világban zajló bizonyos történések erősíthetik törekvéseinket. Antal Árpád nyilatkozata azonban nem csak ezek miatt érdekes: egyértelmű, hogy a sepsiszentgyörgyi politikus elsősorban RMDSZ-es kollégáinak üzen, vélhetően azért fordult a nyilvánossághoz, hogy ily módon is nyomást gyakoroljon rájuk. Mindez azt jelzi, igencsak éles viták folyhatnak a szövetségen belül a székelyföldi autonómiatörekvés ügyében – ezt elismerte Márton Árpád képviselő, de erről árulkodik Borboly Csaba pálfordulása is, aki egyik napról a másikra vált a székelyföldi önrendelkezés élharcosából az „autonómiázást” kollégáján, a Kovászna megyei tanácselnökön számon kérő politikussá. Az ilyen nézetkülönbségek viszont nem- csak az autonómiastatútum véglegesítését hátráltatják, hanem hiteltelenítik az RMDSZ Székelyföld-politikáját. Mert az mégiscsak komolytalan magatartásra vall, ha autonómiaküzdelmünk felvállalása annak függvénye, hogy a szövetségen belül éppen mely tábornak áll a zászló.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki kell használni a nemzetközi helyzetet
A Sepsiszéki Székely Tanács tegnapi közleményében – reagálva Antal Árpád András csütörtöki sajtótájékoztatóján az RMDSZ autonómiastatútumával kapcsolatos beszámolójára – üdvözli a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök azon szándékát, hogy minél hamarabb a parlament elé kívánja terjesztetni a Székelyföld jogállására vonatkozó dokumentumot, felhíva a figyelmet, hogy „a kedvező nemzetközi konjunktúrát” ki kell használni.
A Gazda Zoltán által aláírt közlemény szerint az SZNT – bár nem ismeri az RMDSZ törvénytervezetét, ugyanis „az SZNT soha semmilyen folyamatában nem kapta meg, bár ígérték a kezdeményezők és a kivitelezők, hogy ezt folyamatosan egyeztetni fogják velünk” – egyetért a jogszabálytervezet tartalmával, annál is inkább, hogy a hatáskörök átruházása tekintetében az RMDSZ által kidolgozott dokumentum egyezik az SZNT által korábban elkészített tervezettel. Az SZNT továbbra is felajánlja támogatását a statútum kidolgozási folyamatában, ehhez kiindulásnak a bukaresti parlamentbe már kétszer is benyújtott saját törvénytervezetüket tekintik – áll a közleményben, mely az Izsák Balázs SZNT-elnök által tavaly novemberben közzétett közleményből idézi a vitát nem képezhető alapelveket: a kulturális autonómia mellett Székelyföld regionális kormányának jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket is kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl még számos területen; a majdani autonóm régió – egyben önálló fejlesztési régió – határának kijelölését népszavazás kell hogy véglegesítse; a régióban a magyar nyelv is hivatalos, jogállása azonos az állam nyelvével; a székely székek elismertetése és egyenrangú közigazgatási alegységekkénti működtetése; Székelyföld regionális parlamentjének szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással történő megválasztása. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Olosz Levente
„TISZTÍTÓ FOLYAMAT”
A háborús bűnösök felelősségre vonása a kolozsvári Népbíróságon Elsődleges cél a románok ellen elkövetett atrocitások kivizsgálása volt, a zsidó ügyek csak második helyen szerepeltek.
A második világháború után a romániai Népbíróság megalakulása és tevékenysége a baloldali erők és a történelmi pártok közötti politikai harc időszakában ment végbe. Így a népbíróságok tevékenységét erősen befolyásolta a Román Kommunista Párt befolyásának növekedése és ideológiája. Az igazságszolgáltató intézmény tevékenységét ily módon nem lehet politikai és társadalmi rendszer átalakulása nélkül vizsgálni.
Romániában, Magyarországhoz hasonlóan az államszocialista átmenet, a Kommunista Párt hatalomszerzésének technikája a szakmai szervezetek átvilágítása, az állami hivatalnokok múltjának vizsgálata és a háborús bűnösök felelősségre vonása voltak.
A romániai népbíróságok az igazságügyi minisztérium által, 1945. április 21-én kiadott 312. sz. rendelet rendelkezései alapján létesültek és tevékenykedtek A romániai Népbíróságot az 1944. szeptember 12-én, Moszkvában aláírt szovjet (szövetséges)-román fegyverszüneti egyezmény 14. szakasza alapján hozták létre.
Ebben – és más nemzetközi szerződésekben – Románia vállalta a háborús bűnösök felelősségre vonását. Két ítélőtáblát állítottak fel, Bukarest valamint Kolozsvár székhellyel. A kolozsvári Népbíróság feladata az észak-erdélyi magyar uralom időszakában elkövetett „bűncselekmények” kivizsgálása volt. A 312-es törvény 15 háborús bűnös kategóriát különböztetett meg. E szerint háborús bűnös többek között azon személy, aki kegyetlen cselekedeteket vagy gyilkosságokat követett el illetve rendelt el, aki gettók és munkatáborok megalakítását rendelte el és valósította meg, aki politikai vagy faji okokból kifolyólag hajtott végre deportálásokat, aki egyéni vagy kollektív repressziót, költöztetést és kivégzés céljából történő deportálást rendelt el vagy valósított meg valamint, aki a fasizmus és hitlerizmus szolgálatába szegődött és segített megvalósítani ezek politikai céljait. A faji alapon véghezvitt deportálások vagy más atrocitások nem csak a zsidókkal szembeni bánásmódra utalnak.
A román etnikumú egyének ellen elkövetett mészárlások, deportálások és más atrocitások elkövetőire szintén alkalmazták. A törvényben nem nevesítettek egyetlen etnikumot vagy nemzetiséget sem. A sértetteket osztályozva négy kategóriát különböztethetünk meg: románok, zsidók, baloldaliak-munkások és szovjet katonák.
Avram Bunaciu közvádló kolozsvári látogatása során világosan megfogalmazta a háborús bűnösök körérét: „Háborús bűnös mindenki, aki háborús büntettet követett el attól az időponttól kezdve, amióta a horthysta magyar seregek a németek mellet háborúba állottak a Szovjetunió ellen. Tehát mindazok, akik terrorcselekményeket, vérengzéseket követtek el faji vagy nemzetiségi szempontból az Erdélyben lakó népek ellen. Tudjuk, hogy ez az erdélyi románok deportálásával, magyarok elhurcolásával valamint a zsidók kirablásával megkínzásával és lágerekbe való küldésével 1944. április és május havában kezdődöttek meg. A Népbíróság természetesen ítélkezni fog az 1944. év augusztus 23. utáni vérengzések elkövetői felett így a sármási valamint a többi gyilkosság és jogtalanság elkövetőin szóval augusztus 23-tól a német-horthysta csapatok kiűzéséig eltelt alatt történt bűncselekmények tárgyában a Népbíróság lesz illetékes.”
A Népbíróság Romániában – más közép-európai államok népbíróságaihoz hasonlóan – laikus bíráskodásra épült.
A néptörvényszék tanácsa egy nyolctagú bíróságból (népbírából) és az elnökből állt. A bíróság tagjai között a „demokratikus” pártok megbízottai foglaltak helyet. A néptörvényszék vizsgálóbírósággal rendelkezett. Miután a vizsgálóbíró összegyűjtötte az adatokat átadta az ügyet a népbíróságnak. A népbíróság előtt a vádat a népügyész képviselte. A népügyész, vagyis a közvádló tisztséget a bukaresti közvádló ajánlásával bármely román állampolgár betölthette, de általában ezek jogi képzettséggel rendelkező szakemberek voltak. A vádlott gondoskodhatott saját védőről vagy elfogadhatta a hivatalból kirendelt védőt.
A kolozsvári Népbíróság
A román közigazgatás észak-erdélyi megjelenése után az Erdély, a Szociáldemokrata Párt lapja arról számolt be, hogy Észak-Erdélyre is kiterjesztik a néptörvényszék rendszerét. A cikk szerint a Néptörvényszék nagyon előnyös, mivel olyan bűntettekért is felelősségre tud vonni embereket, amelyek nincsenek a büntető törvénykönyvben.
Ezen felül a néptörvényszék igazságos, mivel megtehette volna a román állam, hogy hadbíróságokat állít fel és ítélkezik mindenki felett, de helyette a néptörvényszék intézményét állította fel.
Az észak-erdélyi Néptörvényszék megalakítása Lucrețiu Pătrășcanu kommunista igazságügyi miniszter kolozsvári látogatása után érzékelhetően felgyorsult. Június végén Bunaciu bukaresti közvádló a kolozsvári Népbíróság megszervezése céljából Kolozsvárra utazott.
A román kormány szemszögéből az észak-erdélyi Népbíróság szerepe nem csupán a háborús bűnösök felelősségre vonásban merült ki.
Amellett, hogy a Népbíróság volt hivatott felszámolni a háborús etnikai sérelmeket, Bukarest ezzel az intézménnyel kívánta csillapítani a nemzetiségi ellentéteket is. Ezt a szándékot jól példázza Bunaicu közvádló kijelentése, miszerint: „Észak-Erdély részére a néptörvényszéknek mérhetetlen jelentősége van. Ezen a területen a néptörvényszék kötelessége levezetni azt a tisztító politikai folyamatot, amely kiérdemli a nép bizalmát és szeretetét, mert az igazi bűnösök megbüntetésére törekszik.”
A népügyész szerint a Népbíróság felül áll a nemzetiségi érdekeken, bosszún. Mind a bukaresti mind pedig a kolozsvári ügyészek többször hangoztatták, hogy a Népbíróság nemzetiségtől és vallástól függetlenül ítélkezik majd. Bunaciu szerint „háborús bűnös lehet román, magyar, zsidó, német, szerb, vagy más nemzetiségű egyén, aki a fasizmus ideje alatt az erre vonatkozó törvénybe ütköző bűncselekményeket követett el.”
A Népbíróság épületét a Majális utcai Pszichológiai Intézet épületében rendezték be. Az ügyészek és a vizsgálóbírók 1945. június 26-án kezdték meg munkájukat.
Egész Erdélyben megindultak a kihallgatások és letartóztatások.
Először Kolozsváron, majd a partiumi városokban és végül Székelyföldön gyűjtötték be a bizonyítékokat. A nyomozás és az adatgyűjtés egészen 1946 elejéig tartott.
A kolozsvári népbíróság 1946. március 9-én kezdte meg a vádlottak tárgyalását. A Népbíróság kilenc csoportban, tömegperekben tárgyalta az észak-erdélyi háborús bűnösök ügyét. A sajtó a különböző csoportokat különböző nevekkel látta el, aszerint, hogy kik voltak a perek vádlottjai, milyen bűnök elkövetésével gyanúsították őket vagy milyen foglalkozást töltöttek be a múlt rendszerben. Az átláthatóság érdekében felsorolom az említett címkéket: az észak-erdélyi tömeggyilkosságok pere (63); a volt zsidó munkaszolgálatosok vétkes parancsnokai és keretlegényeinek pere (25); a volt katonai parancsnokok és tanácsadóik pere (26); a „sziguráncások” pere (51); a volt jobboldali lapok szerkesztőinek és munkatársainak pere (19); a háborús bűnösök hatodik csoportjának pere (26); a lágerek munkaszolgálatosok és politikai internáltak parancsnokainak pere (22); a gettóper (193). A kilencedik pernek nincs megnevezése, de a gyanúsítottakként wolksbundistákat, nyilasokat, imrédystákat és gestapósokat határozott meg az újság (107). A zárójelben található szám, a sajtó által közölt adat a vádlottak számáról. A kolozsvári Népbíróság határozata szerint 544 vádlott ügyét tárgyalta a kolozsvári Népbíróság.
Többségük nem volt jelen a bírósági tárgyaláson, mivel még a háború alatt Magyarországra vagy nyugat-európai országokba menekültek. A Népbíróság által hozott ítéletek száma és az elítéltek nemzetiségi arányának a megoszlása nem tisztázott. Az eddigi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a kolozsvári Népbíróság 481 elmarasztaló ítéletet hozott.
Ebből 371 magyar, 83 német, 26 román és egy zsidó nemzetiségű volt. Azonban ennek a számnak az újonnan kutathatóvá vált levéltári források ellentmondanak. A kutatás során 504 elmarasztaló ítéletet találtunk. Egy másik forrás hasonló számadatról tanúskodik: Ghiran Morariu kolozsvári főügyész 1946 augusztusában a Libertate-nak nyilatkozva azt közölte, hogy a népbíróság fennállása alatt 502 elmarasztaló és 33 felmentő ítélet hozott.
Elítéltek 445 magyart és 33 románt. A Népbíróság egyik legfontosabb feladatának a vészkorszak bűnöseinek felelősségre vonását tartotta. A deklarált céloknak megfelelően folytatták le a gettópert, amely a Népbírósági csoportos perek között a legtöbb vádlottat sorakoztatta fel.
Azonban a többi nyolc csoportos perben is szép számmal találunk olyan vádlottakat, akiket a zsidóság ellen elkövetett atrocitásaik miatt kerültek a vádlottak padjára. A kolozsvári Népbíróság vádlottjainak a 60%-át vonták felelősségre olyan tettek miatt, amelyeket részben vagy teljes mértékben zsidók ellen követtek el. Több esetben nem lehet, teljeséggel megállapítani a sértett kilétét, így nagy valószínűséggel még ez a szám sem fedi a teljes mennyiséget.
A vádlottak maradék 40%-át román etnikumúak, szovjet katonák illetve baloldali beállítottságú egyének ellen elkövetett atrocitások miatt vonták felelősségre.
A bizonyítási eljárás nem volt problémamentes. A bűnösök tetteinek felderítéséhez az ügyészség kétféle forrást használt:
tanúvallomásokat és dokumentumokat. Az ügyészség a munkájához elsősorban a lakosság segítségét kérte, így 1945. június 26-tól bárki feljelentéssel fordulhatott a kolozsvári néptörvényszék közvádlóihoz.
A közvádlók is tisztában voltak azzal, hogy a feljelentések és a tanúvallomások akár személyes bosszúból, gazdasági előnyökből vagy más indokból is születhetnek. A perek során többször fordult elő hamistanúzás. Így az is megesett, hogy a per végére a tanú került letartóztatásba.
1946 augusztusában a Népbíróságok hatáskörét megszüntették.
A további háborús bűnösök felett a polgári bíróságok (ítélőtáblák) ítélkeztek. Kivételt képeztek ez alól azon ügyek, amelyeket a népbíróság már letárgyalt, de az ítéletet a vádlott távolétében hozta meg és a vádlott megjelent a Népbíróság előtt.
Ebben az esetben kötelező volt újratárgyalni a vádlott jelenlétében a pert. Ilyen esetekben újból összehívták a Népbíróságokat.
Összességében elmondható, hogy a Népbíróság nem ért el átütő sikert a háborús bűnösök felelősségre vonásában, részben az igazságügy politikai befolyásoltsága, részben pedig a bűnvádi eljárások visszáságai miatt. Romániában csupán két Népbíróság működött. A kolozsvári Népbíróság feladata lett volna mindazon bűnök kivizsgálása, amit a magyar hatóságok és a polgári egyének a második világháború során követtek el.
Kétségtelen, hogy a Népbíróság elsődleges célja, a románok ellen elkövetett atrocitások kivizsgálása és felelőseinek megbüntetése volt. A zsidó ügyek csak második helyen szerepeltek annak ellenére, hogy a Népbírósági perek többségét ezen ügyek alkották.
Összehasonlításképpen Magyarországon 19 ezer embert ítéltek el a népbírósági tárgyalások folyamán. Igaz ezen ügyek nemcsak a háború alatt lezajlott atrocitásokra vonatkoztak. Transindex.ro

Tőkés: el akarják kobozni a múltunkat is
Az európai parlamenti képviselő szerint az Európai Bizottság napirendjén méltatlanul háttérbe szorul a restitúció ügye. Tőkés László a közrádióban azt mondta: az állam időhúzásos taktikát alkalmaz, és arra számít, nem lesz majd kinek visszaadni az egykor elkobzott ingatlanokat. Úgy vélte: folytatódik a Trianonban elkezdődött nacionalista, nacionálkommunista nemzetpolitika, melynek célja a magyarság életkörülményeinek ellehetetlenítése.
A kommunizmus idején Romániában önkényesen elkobzott egyházi és közösségi ingatlanok ügye folyamatosan szerepel különböző külföldi fórumok napirendjén, az Európai Bizottság szintjén azonban méltatlanul háttérbe szorult – jelentette ki Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A kérdéssel a legmostohábban az Európai Unió bánik, noha a közösségnek volna a legnagyobb súlya és illetékessége, hogy egy ilyen főbenjáró kérdéssel foglalkozzék. Végre ideje volna annak, hogy Románia tartsa be nemzetközi kötelezettségét, és annak is, hogy az unió odahasson – hangoztatta Tőkés László.
A politikus szerint nem kérdéses, hogy Romániában többé vagy kevésbé, változó módon, más tálalásban ugyan, de folytatódott a Trianonban elkezdődött nacionalista, nacionálkommunista nemzetpolitika, melynek célja a magyarság életkörülményeinek ellehetetlenítése. Az állam miképp az államosításkor elvette az ingatlanokat, most nem akarja visszaadni, időhúzásos taktikát alkalmaz, arra számít, ha ilyen ütemben zajlik az ingatlanok ügye, nem lesz már kinek majd visszaadni – érvelt a politikus.
Felidézte: Ion Iliescu elnök egyszer azt mondta, azért nem adhatják vissza a magyar tulajdonokat, mert akkor városok sora „magyarosodna el”. Mert aki belép Erdélybe, azt látja, az egész kultúra a magyarság és a németek múltját hirdeti. Ezért aztán nem csak a tulajdonunkat, hanem a múltunkat is el akarják kobozni, csakhogy erre a demokrácia nem ad lehetőséget – fogalmazott.
Hozzátette: még az időközben teljesen kipusztult, a holokauszttal kiirtott, a Causescu által keményvalutáért kiárusított zsidók és németek vagyonát is vissza kell szolgáltatni, mert ezt követeli meg a jogállamiságon alapuló, nyugati demokrácia rendszere.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy az ügyben segítségünkre lesz az Európai Alapjogi Ügynökség, azt válaszolta: a nemzetközi emberjogi szervezetek nemcsak a rendszerváltás előtt, hanem azt követően sem tettek semmilyen lépést, pedig ugyanolyan jogsérelmekről van szó, mint Ukrajnában, vagy Kínában. Románia 2001 óta nem hajtja végre a maga által alkotott törvényt, noha feltétele volt az uniós csatlakozásnak az erdélyi magyar ingatlanok visszaszolgáltatása – hívta fel a figyelmet.
Megjegyezte: tart attól, hogy Szerbia is csak addig tesz gesztusokat, míg be nem lép az Európai Unióba, aztán „elfeledkezik” visszaadni a magyar egyházi ingatlanokat. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: abban, hogy magyar szót hallani ma még a Csallóközben, Székelyföldön, vagy akár a Délvidéken, az egyházaknak elévülhetetlen szerepük volt. Immár a rendszerváltás után két és fél évtizeddel megkövetelhetjük, hogy az egyházak működési feltételeit biztosítsák. Ez nem ajándék, hiszen elrablott vagyonról van szó – szögezte le.
Kossuth Rádió. erdély.ma

Svájc Székelyföldjéről érkezett
Székelyföldön talált rá második otthonára Jan-Andrea Bernhard castrischi lelkipásztor, a Zürichi Egyetem egyháztörténet-tanára, a svájci–magyar kapcsolatok doktora. A svájci Graubündenben élő rétoromán kisebbség református gyülekezetének egyházi vezetőjét a barátság és a kíváncsiság hozta először a transzilván tájakra, a vidék, az emberek olyannyira elvarázsolták, hogy elszánta magát: megtanul magyarul. Jan-Andrea Bernhard a hétvégén magyarul hirdette az igét a kányádi református közösségnek.
Tizenöt évvel ezelőtt találkozott az akkor még Kolozsváron szolgáló, most már Kányádban élő Sógor Géza református lelkésszel, mesélte Jan-Andrea Bernhard. A svájci Graubünden Kanton castrischi gyülekezetének vezetőjével Kányádban beszélgettünk, hisz a lelkész ünnepi alkalomra érkezett másodszor a faluba: közbenjárásával sikerült restaurálni a helyi református templom matuzsálemi korú orgonáját. „Három tényező, esemény mutatta meg az utat számomra, hogy Erdélybe, Székelyföldre el kell látogatnom, illetve hogy meg kell tanulnom a magyar nyelvet. Az első mentorom javaslata volt, hogy írjak disszertációt egy svájci lelkipásztorról, aki Debrecenben tanult a 18. században. A második ok, hogy volt egy fuvolatanárom, aki Máramarosszigetről származott, és 1982-ben emigrált. Ő sokat mesélt hazájáról, ezért ismertem Erdély helyzetét, történelmét. A harmadik dolog, hogy 1998-ban voltam Zürichben egy szemináriumon, ahol találkoztam Veres László marosszentkirályi lelkipásztorral” – sorolta.
Rétoromán: kulcs minden más nyelvhez
1999-ben egy istentiszteleten hallott először magyar szót, a nyelv olyannyira lenyűgözte, hogy elhatározta: hozzáfog megtanulni. „Néhány éve meghívást kaptam, hogy vendégtanárként dolgozzak a kolozsvári Teológiai Intézetnél. Így hát gyorsan meg kellett tanulnom magyarul, ezért otthon Svájcban minden reggel felkeltem ötkor, és lapoztam a lexikonokat” – idézte fel. A rétoromán neolatin nyelv, beszélői úgy tartják: kulcs minden más európai nyelvhez. „Kivéve a magyarhoz” – jegyezte meg mosolyogva Jan-Andrea Bernhard. Hozzátette, „nagyon idegen volt a magyar, bár a nyelvtan szempontjából egyszerűbb, mint a német. A hangsúlyozást viszont nehéz úgy elsajátítani, hogy ritkán van alkalmam magyarul beszélni.”
Graubünden a svájci rétoromán Székelyföld
Területét tekintve Graubünden Svájc huszonöt kantonjának legnagyobbika, a hegyvidéki domborzat miatt viszont lakossága kicsi. „Graubündenben körülbelül 30 ezer ember beszél rétorománul, a teljes országban mintegy 60 ezer ember beszéli a nyelvet. A térséget ugyan Rétorománföldnek nevezzük, de ez csupán egy név, nem létezik, nem egy autonóm tartomány, viszont Svájcban közel hétszáz éves hagyománya van az egyenlő jogú kantonok szerinti területi felosztásnak, így a régión belül a helyi közösség határoz a társadalmi szerveződésről” – vázolta. Az olasz, német és francia nyelv mellett a rétoromán is hivatalos államnyelv Svájcban, melynek öt, ma is használt dialektusa van. Mint a spanyol és a portugál, annyira hasonlítanak egymásra a dialektusok – tudtuk meg. „Érdekes helyzet ez, hisz a mintegy 60 ezer ember lényegében öt dialektust beszél. A castrischban használatos sursilva (jelentése: az erdő fölött – szerk. megj.) dialektusban tanítanak például a helyi iskolában, de a népszavazások alkalmával is az adott dialektusban megírt szavazócédulát kapnak az állampolgárok” – sorolta a példákat.
Ilyen tekintetben Graubünden Svájc Székelyföldje – jegyezte meg –, hisz nemcsak a táj hasonló, hanem a nyelvjárások sokszínűsége is. „Talán ezért érzem úgy, hogy Erdély és Székelyföld számomra olyan, mint a második otthonom. Ha hindu lennék és nem keresztény, azt mondanám, hogy egy korábbi életemben biztosan itt éltem” – summázott mosolyogva.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro