Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. január 31.
ÖSSZEHANGOLT GYŰJTÉS
Hova kerüljenek az erdélyi magyar közgyűjtemények?
Egyre több hagyaték szóródik szét, illetve egyre többet helyeznek el Magyarországon, ezért is szükséges törődni a gyűjtéssel, elhelyezéssel - mondja Székely István.
A közgyűjtemények gyűjtési területének összehangolásáról tanácskozott múlt héten a Kulturális Autonómia Tanács és az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az egyeztetés fő céljaként egy olyan gyűjtési kör megszervezését nevezték meg, amely a hagyatékok kezelését, elhelyezését megkönnyítené, vagy egyáltalán, lehetővé tenné. A részletekről Székely Istvánt, a KAT elnökét kérdeztük.
Mi a legnagyobb probléma jelenleg a gyűjteményekkel, hagyatékokkal?
Székely István: Azt tapasztaljuk, hogy egyre több hagyaték szóródik szét, illetve egyre többet helyeznek el Magyarországon, olyanokat is, amelyek az erdélyi magyar kultúra, tudományosság, művelődés részét képezik. Az örökös, vagy a hagyatékkezelő legfontosabb szempontja a hagyaték biztonságba helyezése – azt keresik, hol adottak a feltételek ahhoz, hogy ezek a szellemi teljesítmények túléljék az alkotó fizikai létét, hol biztosítottak hosszútávon a feldolgozás, a kutathatóvá tétel feltételei, hogyan lehetséges visszaforgatni ezeket az értékeket az egyetemes szellemi életbe.
Ha azt szeretnénk, hogy ezek a hagyatékok Erdélyben maradjanak, több feltételt kell teljesíteni. Többek között tisztázni kell, hogy melyik múzeum, levéltár, könyvtár rendelkezik bizonyos területeken összerdélyi gyűjtési körrel, szükséges egyfajta szakosodás. Például a székelyföldi közintézmények többsége egy-egy régiót fed le a teljesség igényével, legyen az a Csíki- vagy a Gyergyói-medence; nem gondolkodnak valamely szakterület összerdélyi gyűjtésében.
Ennek pontosítása a jogi háttér miatt is fontos. A '90-es évek elején azt gondoltuk, hogy azt az intézményrendszert, amely autonómia kapcsán jogköröket vesz át az államtól, a civil társadalomból tudjuk felépíteni. Tehát civil szervezeteket kel létrehozni és megerősíteni annyira, hogy alkalmasak legyenek bizonyos állami feladatkörök átvételére. Viszont már a '90-es évek végén látszott, hogy ez az elképzelés Kelet-Európában sehol se vált valóra, az államközpontú elit nem számít a civil szervezetek partnerségére. Olyannyira nem, hogy ezek finanszírozása sem megoldott, a hozzáférhető pályázati pénzek nem alkalmasak hosszú távú, nagyobb lélegzetű fejlesztésekre. Ugyanakkor azt látjuk, hogy az önkormányzati intézmények előtt szabad az út: jó eséllyel pályázhatnak EU-s támogatásokra, haszonélvezői lehetnek kormányhatározatoknak, eseti adminisztratív döntéseknek.
Az első beszélgetésre azokat az intézményeket hívtuk meg, ahol jelenleg biztosított a “magyar többségű” döntéshozás: a székelyföldi megyei és városi múzeumokat, könyvtárakat, az egyházi levéltárakat, illetve a Sapientiát és a Partiumi Keresztény Egyetemet. A civil társadalom esetében az első körben az EME-re és az EMKE-re gondoltunk, az ő esetükben beszélhetünk egy olyan fokú stabilitásról, amely valamely feladat hosszú távú ellátásához szükséges.
Miben sikerült eddig egyeztetni?
- Az egyeztetés során megvizsgáltuk azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetében el lehet helyezni bizonyos hagyatékokat olyan intézményekben, mint mondjuk a Maros Megyei Múzeum vagy a nagyváradi, kolozsvári múzeumok, ahol nem beszélhetünk arról, hogy hosszú távon biztosított a magyar többségű képviselet a döntéshozatalban. Ezekben az esetekben az a kérdés, hogy a múzeumok melletti alapítványok tudnak-e fogadni hagyatékokat, illetve letétként, a tulajdonjog fenntartása mellett be tudják-e vinni a múzeumokba.
A másik téma az volt, hogy az – elsősorban székelyföldi – múzeumok, könyvtárak fel tudnak-e vállalni egyes szakterületek összerdélyi gyűjtését. Van erre egy jó példa: a Székely Nemzeti Múzeum létrehozta az 1945 utáni időszakra fókuszáló modern és kortárs képzőművészeti közgyűjteményt, amely gyűjtési területként megpróbálja teljes Erdélyt lefedni. Tehát van egy adott témára szakosodott intézmény, ahová mindent össze lehet gyűjteni, ami fontos az 1945 utáni képzőművészetben. Másik jó példa a Sapientia, ahol az egyes szakoknak megfelelő gyűjtési kört vállalják; ami például azt jelenti, hogy a kolozsvári jogi szakon a jogi természetű hagyatékokat fogadják be.
Milyen természetű hagyatékok elhelyezése élvez prioritást?
- Elsősorban levéltári anyag elhelyezéséről van szó. A jelentős piaci értéket képviselő tárgyak megszerzésére anyagi erőforrásra lenne szükség, ezzel kevés intézmény rendelkezik. A levéltári típusú hagyatéknak van igazán jelentősége: levelezések, feljegyzések, kéziratban maradt tanulmányok, kutatások adatai. Piaci értékük ezeknek ritkán van, ezért ezek kallódnak el leghamarabb. A könyvek esetében az tapasztaljuk, hogy ha ilyen ütemben haladnak a digitalizálási programok, 20-30 év múlva minden digitalizálva lesz, ami fontos, tehát a múzeumi értéket nem képviselő könyvek megőrzése nem kiemelt prioritás. Kiemelt fontosságúak azonban a '90 után kiadott kiadványok. Régebb azt gondoltuk, az Országos Széchényi Könyvtár célzott gyűjtése elegendő lesz, viszont világossá vált, hogy Budapestről ezeket nem lehet utólag összegyűjteni. Nagy kihívás egy olyan országos gyűjtőkönyvtár, amely a '89 utáni magyar nyelven megjelent könyveket gyűjti össze, hiszen ekkor robbanásszerűen fejlődött a könyvkiadás, lapkiadás. Van olyan folyóirat, amelynek 1-2 száma jelent meg, ezeket is össze kellene gyűjteni.
Egyetemi, városi könyvtárakból nem lehetne ezt megoldani?
-'89 után Kiss Jenő vezetésével a Kovászna megyei könyvtár próbálkozott a teljes körű gyűjtéssel, de ez csak akkor lehet eredményes, ha Erdély összes könyvtára segít nekik ebben. 1989 előtt, a köteles példány-rendszer miatt azt mondhatjuk, hogy többé-kevésbé rend van, de utána összeomlott ez a rendszer, a könyvtárak pedig elsősorban a saját vonzáskörzetükben levő kiadványokat próbálták összegyűjteni. Nem beszélve arról, hogy interetnikus környezetben a magyar nyelvű kiadások gyűjtése nem volt prioritás. Nehéz téma, jelenleg az Erdélyi Múzeum-Egyesület, és a Kovászna megyei könyvtár gondolkodik ilyen feladat vállalásában.
Említene néhány konkrét példát olyan hagyatékokra, amelyeket el szerettek volna helyezni az örökösök, de nem volt megoldható?
- Egy példát a sok közül: a Jakabffy Elemér Alapítványnál van egy nagyobb gyűjtemény a kilencvenes évek elő felének periodikáiból, amit Kuszálik Pétertől vettek át. Kérdés, hogy hol kellene ezt elhelyezni, ha már egy összerdélyi gyűjtőkönyvtár eleve túlmutat rajtuk. Itt van elhelyezve László Kálmán háromszéki mikológusnak igen érdekes levéltári természetű hagyatéka, ennek kapcsán is az a kérdés, hogy melyik közgyűjtemény gyűjti a természettudományi jellegű hagyatékokat? A közvélemény számára nem világos, melyik intézménynek mi a gyűjtési területe, ezért is nem látják biztosítva a hagyatékok jövőjét Erdélyben. Kár lenne, hogy ezek a hagyatékok szétszóródjanak, vagy Magyarországra kerüljenek, hiszen az erdélyi szellemi teljesítmény, tudományosság részét képezik.
A közgyűjteményi egyeztetést az is aktuálissá tette, hogy a magyar kormány elindította az Ithaka-programot, idén már költségvetést is biztosítva számára. A program a Kárpát-medencén kívüli hagyatékok összegyűjtéséről szólt, de azt látjuk, hogy sok erdélyi magyar hagyatékot is felajánlottak magyarországi elhelyezésre. Nem tartanám jónak, ha például a marosvásárhelyi orvosi egyetem alapító professzorainak hagyatéka kikerülne Magyarországra.
Kezdetben nem lehetne egy központi adatbázist létrehozni? - A tanácskozáson érintettük ennek kérdését is: a digitalizálást kellene összehangolni, hiszen információ hiányában sok a párhuzamosság. A másik kérdés a különböző gyűjtemények fondjegyzékének egyesítése, amely egy mindenki számára elérhető, nyilvános adatbázist eredményezne.
Transindex.ro,
Hova kerüljenek az erdélyi magyar közgyűjtemények?
Egyre több hagyaték szóródik szét, illetve egyre többet helyeznek el Magyarországon, ezért is szükséges törődni a gyűjtéssel, elhelyezéssel - mondja Székely István.
A közgyűjtemények gyűjtési területének összehangolásáról tanácskozott múlt héten a Kulturális Autonómia Tanács és az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az egyeztetés fő céljaként egy olyan gyűjtési kör megszervezését nevezték meg, amely a hagyatékok kezelését, elhelyezését megkönnyítené, vagy egyáltalán, lehetővé tenné. A részletekről Székely Istvánt, a KAT elnökét kérdeztük.
Mi a legnagyobb probléma jelenleg a gyűjteményekkel, hagyatékokkal?
Székely István: Azt tapasztaljuk, hogy egyre több hagyaték szóródik szét, illetve egyre többet helyeznek el Magyarországon, olyanokat is, amelyek az erdélyi magyar kultúra, tudományosság, művelődés részét képezik. Az örökös, vagy a hagyatékkezelő legfontosabb szempontja a hagyaték biztonságba helyezése – azt keresik, hol adottak a feltételek ahhoz, hogy ezek a szellemi teljesítmények túléljék az alkotó fizikai létét, hol biztosítottak hosszútávon a feldolgozás, a kutathatóvá tétel feltételei, hogyan lehetséges visszaforgatni ezeket az értékeket az egyetemes szellemi életbe.
Ha azt szeretnénk, hogy ezek a hagyatékok Erdélyben maradjanak, több feltételt kell teljesíteni. Többek között tisztázni kell, hogy melyik múzeum, levéltár, könyvtár rendelkezik bizonyos területeken összerdélyi gyűjtési körrel, szükséges egyfajta szakosodás. Például a székelyföldi közintézmények többsége egy-egy régiót fed le a teljesség igényével, legyen az a Csíki- vagy a Gyergyói-medence; nem gondolkodnak valamely szakterület összerdélyi gyűjtésében.
Ennek pontosítása a jogi háttér miatt is fontos. A '90-es évek elején azt gondoltuk, hogy azt az intézményrendszert, amely autonómia kapcsán jogköröket vesz át az államtól, a civil társadalomból tudjuk felépíteni. Tehát civil szervezeteket kel létrehozni és megerősíteni annyira, hogy alkalmasak legyenek bizonyos állami feladatkörök átvételére. Viszont már a '90-es évek végén látszott, hogy ez az elképzelés Kelet-Európában sehol se vált valóra, az államközpontú elit nem számít a civil szervezetek partnerségére. Olyannyira nem, hogy ezek finanszírozása sem megoldott, a hozzáférhető pályázati pénzek nem alkalmasak hosszú távú, nagyobb lélegzetű fejlesztésekre. Ugyanakkor azt látjuk, hogy az önkormányzati intézmények előtt szabad az út: jó eséllyel pályázhatnak EU-s támogatásokra, haszonélvezői lehetnek kormányhatározatoknak, eseti adminisztratív döntéseknek.
Az első beszélgetésre azokat az intézményeket hívtuk meg, ahol jelenleg biztosított a “magyar többségű” döntéshozás: a székelyföldi megyei és városi múzeumokat, könyvtárakat, az egyházi levéltárakat, illetve a Sapientiát és a Partiumi Keresztény Egyetemet. A civil társadalom esetében az első körben az EME-re és az EMKE-re gondoltunk, az ő esetükben beszélhetünk egy olyan fokú stabilitásról, amely valamely feladat hosszú távú ellátásához szükséges.
Miben sikerült eddig egyeztetni?
- Az egyeztetés során megvizsgáltuk azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetében el lehet helyezni bizonyos hagyatékokat olyan intézményekben, mint mondjuk a Maros Megyei Múzeum vagy a nagyváradi, kolozsvári múzeumok, ahol nem beszélhetünk arról, hogy hosszú távon biztosított a magyar többségű képviselet a döntéshozatalban. Ezekben az esetekben az a kérdés, hogy a múzeumok melletti alapítványok tudnak-e fogadni hagyatékokat, illetve letétként, a tulajdonjog fenntartása mellett be tudják-e vinni a múzeumokba.
A másik téma az volt, hogy az – elsősorban székelyföldi – múzeumok, könyvtárak fel tudnak-e vállalni egyes szakterületek összerdélyi gyűjtését. Van erre egy jó példa: a Székely Nemzeti Múzeum létrehozta az 1945 utáni időszakra fókuszáló modern és kortárs képzőművészeti közgyűjteményt, amely gyűjtési területként megpróbálja teljes Erdélyt lefedni. Tehát van egy adott témára szakosodott intézmény, ahová mindent össze lehet gyűjteni, ami fontos az 1945 utáni képzőművészetben. Másik jó példa a Sapientia, ahol az egyes szakoknak megfelelő gyűjtési kört vállalják; ami például azt jelenti, hogy a kolozsvári jogi szakon a jogi természetű hagyatékokat fogadják be.
Milyen természetű hagyatékok elhelyezése élvez prioritást?
- Elsősorban levéltári anyag elhelyezéséről van szó. A jelentős piaci értéket képviselő tárgyak megszerzésére anyagi erőforrásra lenne szükség, ezzel kevés intézmény rendelkezik. A levéltári típusú hagyatéknak van igazán jelentősége: levelezések, feljegyzések, kéziratban maradt tanulmányok, kutatások adatai. Piaci értékük ezeknek ritkán van, ezért ezek kallódnak el leghamarabb. A könyvek esetében az tapasztaljuk, hogy ha ilyen ütemben haladnak a digitalizálási programok, 20-30 év múlva minden digitalizálva lesz, ami fontos, tehát a múzeumi értéket nem képviselő könyvek megőrzése nem kiemelt prioritás. Kiemelt fontosságúak azonban a '90 után kiadott kiadványok. Régebb azt gondoltuk, az Országos Széchényi Könyvtár célzott gyűjtése elegendő lesz, viszont világossá vált, hogy Budapestről ezeket nem lehet utólag összegyűjteni. Nagy kihívás egy olyan országos gyűjtőkönyvtár, amely a '89 utáni magyar nyelven megjelent könyveket gyűjti össze, hiszen ekkor robbanásszerűen fejlődött a könyvkiadás, lapkiadás. Van olyan folyóirat, amelynek 1-2 száma jelent meg, ezeket is össze kellene gyűjteni.
Egyetemi, városi könyvtárakból nem lehetne ezt megoldani?
-'89 után Kiss Jenő vezetésével a Kovászna megyei könyvtár próbálkozott a teljes körű gyűjtéssel, de ez csak akkor lehet eredményes, ha Erdély összes könyvtára segít nekik ebben. 1989 előtt, a köteles példány-rendszer miatt azt mondhatjuk, hogy többé-kevésbé rend van, de utána összeomlott ez a rendszer, a könyvtárak pedig elsősorban a saját vonzáskörzetükben levő kiadványokat próbálták összegyűjteni. Nem beszélve arról, hogy interetnikus környezetben a magyar nyelvű kiadások gyűjtése nem volt prioritás. Nehéz téma, jelenleg az Erdélyi Múzeum-Egyesület, és a Kovászna megyei könyvtár gondolkodik ilyen feladat vállalásában.
Említene néhány konkrét példát olyan hagyatékokra, amelyeket el szerettek volna helyezni az örökösök, de nem volt megoldható?
- Egy példát a sok közül: a Jakabffy Elemér Alapítványnál van egy nagyobb gyűjtemény a kilencvenes évek elő felének periodikáiból, amit Kuszálik Pétertől vettek át. Kérdés, hogy hol kellene ezt elhelyezni, ha már egy összerdélyi gyűjtőkönyvtár eleve túlmutat rajtuk. Itt van elhelyezve László Kálmán háromszéki mikológusnak igen érdekes levéltári természetű hagyatéka, ennek kapcsán is az a kérdés, hogy melyik közgyűjtemény gyűjti a természettudományi jellegű hagyatékokat? A közvélemény számára nem világos, melyik intézménynek mi a gyűjtési területe, ezért is nem látják biztosítva a hagyatékok jövőjét Erdélyben. Kár lenne, hogy ezek a hagyatékok szétszóródjanak, vagy Magyarországra kerüljenek, hiszen az erdélyi szellemi teljesítmény, tudományosság részét képezik.
A közgyűjteményi egyeztetést az is aktuálissá tette, hogy a magyar kormány elindította az Ithaka-programot, idén már költségvetést is biztosítva számára. A program a Kárpát-medencén kívüli hagyatékok összegyűjtéséről szólt, de azt látjuk, hogy sok erdélyi magyar hagyatékot is felajánlottak magyarországi elhelyezésre. Nem tartanám jónak, ha például a marosvásárhelyi orvosi egyetem alapító professzorainak hagyatéka kikerülne Magyarországra.
Kezdetben nem lehetne egy központi adatbázist létrehozni? - A tanácskozáson érintettük ennek kérdését is: a digitalizálást kellene összehangolni, hiszen információ hiányában sok a párhuzamosság. A másik kérdés a különböző gyűjtemények fondjegyzékének egyesítése, amely egy mindenki számára elérhető, nyilvános adatbázist eredményezne.
Transindex.ro,
2014. január 31.
A történelmi lehetőség, amivel élni kell
Tudjuk: sokféle nemzetfogalom létezik, illetve ugyanazon nemzet kebelén belül előfordul, hogy beállítódástól függetlenül másképp értelmezik, hogy ki tartozik a nemzethez, ki nem, illetve ki milyen fajta nemzethez tartozik. Magyarországon Trianon előtt a politikai nemzethez való tartozás jól elkülönült a kulturális értelemben vett nemzeti hovatartozástól, amint megtudhatjuk éppen frissiben Bárdi Nándortól, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársától is, aki Otthon és haza című tanulmánykötetéről adott interjút az Mno.hu-nak, s ebben a külhoni magyarság szemszögéből elemezte a helyzetet. A Trianon utáni mindenféle kényszerek jól összekuszálták ezeket az akkor látszólag jól körvonalazódott fogalmakat. A kommunizmus alatt nem gondolkodtak nemzetekben, ezért ez a probléma hivatalosan nem is merült fel. Meg is látszott ez a nyolcvanas, kilencvenes évek határozatlanságán, amikor újra ki kellett találni: ki tartozik a magyar nemzethez és ki nem? A többnyire szocialista kormányzások úgy tartották, hogy politikai értelemben magyar az, aki magyar állampolgár. Kulturális értelemben magyar az, aki magyarnak vallja magát. Magyar állampolgárnak viszont születni kellett, vagy hosszú évek magyarországi tartózkodását felvállalni, így a határon túli magyarok, ha nem költöztek Magyarországra, nem vállalhattak politikai közösséget a Magyarországon élő magyarokkal.
A külhoni állampolgárság intézménye és annak lehetősége, hogy külhoni magyarok is részt vegyenek az országgyűlési választásokon, új helyzetet teremtett, hisz azok is részévé válhatnak ezáltal a politikai magyar nemzetnek, akik nem élnek Magyarországon.
Van is ebből probléma. Sokan úgy vélik – még köztünk, erdélyi magyarok között is –, hogy igazából nincsen jogunk beleszólni a magyarországi politika alakulásába, mert nem élünk ott, nem viseljük döntésünk következményeit. Ez az érv már ott megdől, ha megnézzük: az egyik vagy másik színezetű kormányzás mit mondott és mit tett a határon túli magyarságért. Csak egyetlen példa: a mostani előtti ciklusban a magyar állam által fenntartott romániai magánegyetem, a Sapientia évről évre a megszűnés szélén evickélt, ma pedig folyamatosan a bővítésről, terjeszkedésről, campusépítésről érkeznek a hírek. Hogy ne éreznénk akkor bőrünkön egy országgyűlési választás eredményének következményeit? Ugyanebbe a kategóriába tartozik, csak sokkal alpáribb az a fajta érv, amelyik hamisan az adózás helyéhez köti a szavazati jogot: nem adózol Magyarországon, ne szavazz. Ez már egyenesen gyurcsányi mélységekbe húzó gondolkodásmód. A szavazati jog nem egy szolgáltatás, amit adód ellenében megvásárolsz, s akkor nem is beszéltünk arról a sok magyarországi magyarról, aki semmivel sem járul hozzá a közös kasszához, vagy azokról a Magyarországon élő nem magyarokról, akik viszont igen, és nem is kevéssel.
Bárdi Nándor elemzéséből kiderül, hogy a szétszakított nemzetrészekben sokféle megoldást kipróbáltak identitásuk meghatározására, a politikai elit irányultságának beállítására. A Trianon óta eltelt közel száz év arra világított rá, hogy azok a megoldások, amelyek nem kötődtek ilyen vagy olyan módon Budapesthez, mint a magyar nemzet politikai értelemben vett központjához, hosszú távon és igazán nem tudtak működni. Igaz, kísérletezni ezekkel igazából csak a rendszerváltozás után volt lehetséges, s még nem sikerült megtalálni a helyes utat, amely egyrészt kötődik a nemzet fő irányához, ugyanakkor kiszolgálja a helyi közösségek igényeit. Ma Romániában megfigyelhetjük: az itteni többséggel megkötött, sokszor gazdasági alapú alkuk, amelyekért cserébe némi beleszólást engednek a bukaresti politikába, korántsem elégséges eszközök a magyar identitás megőrzése, a magyarlakta vidékeken az életszínvonal emelése érdekében. Ennél többre van szükség.
Trianon óta példátlan, történelmi lehetőség, hogy a politikai magyar nemzet részeként Székelyföldről beleszóljunk a magyar politika alakulásába. Hogy élnünk kell vele, nem kérdés. De ez még nem a teljes megoldás: amikor saját egyéni képviselőt vagy képviselőket küldünk majd az Országgyűlésbe, akkor valóban kiteljesedik a politikai nemzetegyesítés.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,
Tudjuk: sokféle nemzetfogalom létezik, illetve ugyanazon nemzet kebelén belül előfordul, hogy beállítódástól függetlenül másképp értelmezik, hogy ki tartozik a nemzethez, ki nem, illetve ki milyen fajta nemzethez tartozik. Magyarországon Trianon előtt a politikai nemzethez való tartozás jól elkülönült a kulturális értelemben vett nemzeti hovatartozástól, amint megtudhatjuk éppen frissiben Bárdi Nándortól, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársától is, aki Otthon és haza című tanulmánykötetéről adott interjút az Mno.hu-nak, s ebben a külhoni magyarság szemszögéből elemezte a helyzetet. A Trianon utáni mindenféle kényszerek jól összekuszálták ezeket az akkor látszólag jól körvonalazódott fogalmakat. A kommunizmus alatt nem gondolkodtak nemzetekben, ezért ez a probléma hivatalosan nem is merült fel. Meg is látszott ez a nyolcvanas, kilencvenes évek határozatlanságán, amikor újra ki kellett találni: ki tartozik a magyar nemzethez és ki nem? A többnyire szocialista kormányzások úgy tartották, hogy politikai értelemben magyar az, aki magyar állampolgár. Kulturális értelemben magyar az, aki magyarnak vallja magát. Magyar állampolgárnak viszont születni kellett, vagy hosszú évek magyarországi tartózkodását felvállalni, így a határon túli magyarok, ha nem költöztek Magyarországra, nem vállalhattak politikai közösséget a Magyarországon élő magyarokkal.
A külhoni állampolgárság intézménye és annak lehetősége, hogy külhoni magyarok is részt vegyenek az országgyűlési választásokon, új helyzetet teremtett, hisz azok is részévé válhatnak ezáltal a politikai magyar nemzetnek, akik nem élnek Magyarországon.
Van is ebből probléma. Sokan úgy vélik – még köztünk, erdélyi magyarok között is –, hogy igazából nincsen jogunk beleszólni a magyarországi politika alakulásába, mert nem élünk ott, nem viseljük döntésünk következményeit. Ez az érv már ott megdől, ha megnézzük: az egyik vagy másik színezetű kormányzás mit mondott és mit tett a határon túli magyarságért. Csak egyetlen példa: a mostani előtti ciklusban a magyar állam által fenntartott romániai magánegyetem, a Sapientia évről évre a megszűnés szélén evickélt, ma pedig folyamatosan a bővítésről, terjeszkedésről, campusépítésről érkeznek a hírek. Hogy ne éreznénk akkor bőrünkön egy országgyűlési választás eredményének következményeit? Ugyanebbe a kategóriába tartozik, csak sokkal alpáribb az a fajta érv, amelyik hamisan az adózás helyéhez köti a szavazati jogot: nem adózol Magyarországon, ne szavazz. Ez már egyenesen gyurcsányi mélységekbe húzó gondolkodásmód. A szavazati jog nem egy szolgáltatás, amit adód ellenében megvásárolsz, s akkor nem is beszéltünk arról a sok magyarországi magyarról, aki semmivel sem járul hozzá a közös kasszához, vagy azokról a Magyarországon élő nem magyarokról, akik viszont igen, és nem is kevéssel.
Bárdi Nándor elemzéséből kiderül, hogy a szétszakított nemzetrészekben sokféle megoldást kipróbáltak identitásuk meghatározására, a politikai elit irányultságának beállítására. A Trianon óta eltelt közel száz év arra világított rá, hogy azok a megoldások, amelyek nem kötődtek ilyen vagy olyan módon Budapesthez, mint a magyar nemzet politikai értelemben vett központjához, hosszú távon és igazán nem tudtak működni. Igaz, kísérletezni ezekkel igazából csak a rendszerváltozás után volt lehetséges, s még nem sikerült megtalálni a helyes utat, amely egyrészt kötődik a nemzet fő irányához, ugyanakkor kiszolgálja a helyi közösségek igényeit. Ma Romániában megfigyelhetjük: az itteni többséggel megkötött, sokszor gazdasági alapú alkuk, amelyekért cserébe némi beleszólást engednek a bukaresti politikába, korántsem elégséges eszközök a magyar identitás megőrzése, a magyarlakta vidékeken az életszínvonal emelése érdekében. Ennél többre van szükség.
Trianon óta példátlan, történelmi lehetőség, hogy a politikai magyar nemzet részeként Székelyföldről beleszóljunk a magyar politika alakulásába. Hogy élnünk kell vele, nem kérdés. De ez még nem a teljes megoldás: amikor saját egyéni képviselőt vagy képviselőket küldünk majd az Országgyűlésbe, akkor valóban kiteljesedik a politikai nemzetegyesítés.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,
2014. február 1.
Svájcból látott Erdély
Smaranda Enache és Szávai Géza genfi díjazása
A genfi Művészeti és Történeti Múzeum (Musée d’Art et d’Histoire) éttermében január 19-én délelőtt ünnepélyes eseményre került sor, jellegzetes "változatosságot" mutató közönség (és közösség) körében. Svájci francia értelmiségiek, erdélyi magyar, erdélyi román, magyarországi magyar, svájci magyar, svájci román és romániai román értelmiségiek, három ország (Románia, Svájc, Magyarország) diplomáciai testületeinek képviselői vettek részt a genfi Pro Transylvania Bilingua Alapítvány díjainak átadására rendezett ünnepségen. A díjazottak: Smaranda Enache román (marosvásárhelyi) emberjogi aktivista és a Székelyföldön született (budapesti) író, Szávai Géza.
Az alapítvány képviseletében Pierre Hiltplod, a genfi Pro Transylvania Bilingua elnöke, Románia tiszteletbeli konzulja köszöntötte a vendégeket, ismertetve a célokat, amelyek jegyében létrehozták a svájci alapítványt.
Dr. Luka László alapítóként és az alapítvány tisztségviselőjeként így emlékezett az előzményekre: – A Dies Academicus Hungaricus Genevensis (magyar emigráns egyetemisták szervezete) harmadik összejövetelén meghívtuk Eugène Ionescót és Paul Gomát – akik szintén emigránsok voltak – egy kerekasztal-beszélgetésre, amelynek témája a kelet-európai politikai helyzet volt. A találkozó nagy érdeklődést váltott ki, megtelt az egyetemen a Piaget terem. A beszélgetés végén szót kért Ionesco, hogy felolvasson, mint mondta: egy "nyilatkozatot". És egy papírlapról olvasni kezdte: Magyar-román közös nyilatkozat. Nagy volt a meglepetés, és a csend is, amely ezeket a szavakat követte:
– "…védhető megoldás a diszkrimináció és az elnemzetietlenítés?" – kérdezte Ionesco. "Nem: a megoldás nem a határok átrajzolása, hanem azok átjárhatósága; a megoldás nem az asszimiláció, hanem a jog az identitáshoz, nem az ellenségeskedés, hanem a derűs párbeszéd. Az a megoldás, ha megtanulunk olyan testvérként egymásra nézni, akik együtt vészeltek át sok megpróbáltatást, ha elviseljük, hogy különbözünk, és ha arra törekszünk, hogy egymást kiegészítsük. Ha figyelünk a másik személyiségére. (…) A megoldás: az együttműködés legjobb formáit keresni."
Másnap reggel kivétel nélkül mindenki aláírta a nyilatkozatot. Felhívás volt ez, ösztönzés az együttműködés formáinak felkutatására. Ilyen előzmények után jött létre a genfi Pro Transylvania Bilingua Alapítvány.
– Egyik célunk volt olyan fontos román vagy magyar művek felkutatása, amelyeket érdemes megismertetni, hozzáférhetővé tenni mindkét közösség nyelvén – folytatta dr. Luka. – Ezért kerestük meg a marosvásárhelyi Pro Európa Ligát, amely kétnyelvű könyvek kiadásával, az Academia Interculturala Transylvania nyári egyetem szervezésével vívott ki figyelmet és megbecsülést. Az alapítvány egyik vezetőjének, Smaranda Enache asszonynak a tevékenysége Eugène Ionesco szellemiségére emlékeztetett: "az együttműködés legjobb formáit keresni". A mindkét erdélyi közösség – magyarok és románok – figyelmére egyaránt méltó művek kiválasztása nem könnyű feladat. Választásunk Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényére esett, amely az identitásról szól, és román és francia nyelvre is lefordították. Az alapítványunk által díjazott első mű a Székely Jeruzsálem.
NÉGYNYELVŰ SVÁJC, KÉTNYELVŰ ERDÉLY, EGYETEMES LÉTHELYZET
A díjátadás után elhangzott laudációk a díjazottak életművét jellemző törekvések – folyamatosan érvényes! – időszerűségét hangsúlyozták. A bázeli egyetemen tanító Hantz Péter méltatása szerint: – Enache asszony a jövőnek építkezik. Személyében egy olyan diplomatát tisztelhetünk, aki Románia finnországi és észtországi nagyköveteként, majd hazatérve is a példaértékű, a kisebbségi nyelv és kultúra megőrzését biztosító finn kisebbségpolitika elemeinek átvételét szorgalmazta. Sokat tett annak érdekében, hogy a többségi nemzet képviselői elgondolkozzanak a történelmi régiók – köztük a Székelyföld – közigazgatási egységekké való szervezésének kölcsönös előnyeiről. Az elmúlt húsz esztendőben az európai gondolat elkötelezett híveként munkálkodott Romániában.
Smaranda Enache a történelmileg megörökölt helyzetről, feladatokról, esélyekről beszélt, és emberi viszonyulásokat méltatott. Kifejezte örömét, hogy laudátora, Hantz Péter személyében olyasvalakit tisztelhet, aki a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen tényleges kockázatot vállalva nyilvánult meg az intézmény kétnyelvűségéért.
Szávai Géza méltatója, a Bukarestből érkezett egyetemi tanár és irodalomkritikus, Ion Bogdan Lefter a Székely Jeruzsálemet "rendkívüli, megrázó magyar, erdélyi, romániai, tágabb értelemben európai regényként" minősítve, műfajokat egységesítő könyvként elemezte.
A díjazott regény szerzője azt az "emberre és kultúrára figyelő érdeklődést" köszönte, amellyel a svájci alapítványt tevők egy kiteljesedő európai horizontra tekintenek. A három nyelven megszólaló Szávai Géza a négynyelvű Svájc (Helvetia Quadrilingua) fontos jelzéseként méltányolta a kétnyelvű Erdély (Transylvania Bilingua) iránt megnyilvánuló kulturális érdeklődést, hangsúlyozva ennek aktualitását, hiszen, mint mondta: "nem is olyan régen még Erdély is háromnyelvű volt…" Könyvéről, az erdélyi "lelki zsidók" regényéről pedig fontosnak tartotta elmondani, hogy ez a történet nem "kuriózum", hanem – a föld bármely pontján érthető – egyetemes emberi érvénnyel bíró léthelyzetek és történések foglalata.
A jeles svájci román író (és pszichiáter) Ion Vianu az esemény – hivatalos részének – záróakkordjaként az alapítvány céljairól Eugen Ionesco szellemisége és a jövő esélyei címmel tartott tájékoztatót, hiszen egyike volt azoknak, akik (román emigráns íróként) a Ionesco fogalmazta nyilatkozatot annak idején aláírták. Vianunak a közönséggel megosztott töprengései a pillanat ünnepélyességét újra az európai valós léthelyzetek fölötti reflexióvá oldották, csöppet sem kisebbítve ennek az újabb – díjátadó – találkozásnak a jelentőségét, ahol közösségek gondjait szembesítő emberek, művek ionescói értelemben vett "derűs párbeszéde" megvalósulhatott.
A DÍJAZOTTAKRÓL BŐVEBBEN:
Smaranda Enache
Az 1989-ben alapított PRO EUROPA Liga (Marosvásárhely) társelnöke.
Az Alapítvány célja programok sokaságával mozgósítani és befolyásolni a helyi közösségeket, etnikai csoportokat, gondolkodókat, politikusokat a különböző etnikai és vallási közösségek közötti feszültségek csökkentése érdekében, hozzájárulni az erdélyi nacionalista mozgalmak befolyásának semlegesítéséhez, újra megteremteni a kölcsönös bizalmat és a szolidaritást a különböző közösségek között. http://www.proeuropa.ro/
Szávai Géza
Prózaíró, Erdélyben (Székelyföldön) született, 1988 óta Budapesten él. Székely Jeruzsálem (Esszéregény az identitásról) című műve 2000-ben jelent meg, azóta öt kiadást ért meg magyar nyelven, kiadták románul és franciául (előkészületben német, lengyel és orosz nyelven). A sajátos műfajú esszéregény az erdélyi és európai identitás és lelkiismeret megrázó, őszinte "önvizsgálata". Egyik román kritikusa szerint: "Szívből jövő könyv ez, lapjain a nosztalgikus mosolyhoz könny tapad. (…) Mindenekfölött azonban ez a könyv felhívás a párbeszédre".
A francia nyelvű változat brüsszeli bemutatóján hangzott el: "ez a könyv elsősorban sodró erejű esszéregény valójában, szépirodalom, amelyet csak kézbe kell venni, mert utána úgysem hagyja, hogy letegyük. S mint minden igazi műalkotás, eligazítást ad az élet dolgaiban, ezúttal elsősorban feleleteket arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hova megyünk mi, sokféle eredetű, nyelvű, kultúrájú, vallású emberek, vagyis: európaiak". http://www.szavaigeza.hu/szekelyjeruzsalem/index.php
Népújság (Marosvásárhely),
Smaranda Enache és Szávai Géza genfi díjazása
A genfi Művészeti és Történeti Múzeum (Musée d’Art et d’Histoire) éttermében január 19-én délelőtt ünnepélyes eseményre került sor, jellegzetes "változatosságot" mutató közönség (és közösség) körében. Svájci francia értelmiségiek, erdélyi magyar, erdélyi román, magyarországi magyar, svájci magyar, svájci román és romániai román értelmiségiek, három ország (Románia, Svájc, Magyarország) diplomáciai testületeinek képviselői vettek részt a genfi Pro Transylvania Bilingua Alapítvány díjainak átadására rendezett ünnepségen. A díjazottak: Smaranda Enache román (marosvásárhelyi) emberjogi aktivista és a Székelyföldön született (budapesti) író, Szávai Géza.
Az alapítvány képviseletében Pierre Hiltplod, a genfi Pro Transylvania Bilingua elnöke, Románia tiszteletbeli konzulja köszöntötte a vendégeket, ismertetve a célokat, amelyek jegyében létrehozták a svájci alapítványt.
Dr. Luka László alapítóként és az alapítvány tisztségviselőjeként így emlékezett az előzményekre: – A Dies Academicus Hungaricus Genevensis (magyar emigráns egyetemisták szervezete) harmadik összejövetelén meghívtuk Eugène Ionescót és Paul Gomát – akik szintén emigránsok voltak – egy kerekasztal-beszélgetésre, amelynek témája a kelet-európai politikai helyzet volt. A találkozó nagy érdeklődést váltott ki, megtelt az egyetemen a Piaget terem. A beszélgetés végén szót kért Ionesco, hogy felolvasson, mint mondta: egy "nyilatkozatot". És egy papírlapról olvasni kezdte: Magyar-román közös nyilatkozat. Nagy volt a meglepetés, és a csend is, amely ezeket a szavakat követte:
– "…védhető megoldás a diszkrimináció és az elnemzetietlenítés?" – kérdezte Ionesco. "Nem: a megoldás nem a határok átrajzolása, hanem azok átjárhatósága; a megoldás nem az asszimiláció, hanem a jog az identitáshoz, nem az ellenségeskedés, hanem a derűs párbeszéd. Az a megoldás, ha megtanulunk olyan testvérként egymásra nézni, akik együtt vészeltek át sok megpróbáltatást, ha elviseljük, hogy különbözünk, és ha arra törekszünk, hogy egymást kiegészítsük. Ha figyelünk a másik személyiségére. (…) A megoldás: az együttműködés legjobb formáit keresni."
Másnap reggel kivétel nélkül mindenki aláírta a nyilatkozatot. Felhívás volt ez, ösztönzés az együttműködés formáinak felkutatására. Ilyen előzmények után jött létre a genfi Pro Transylvania Bilingua Alapítvány.
– Egyik célunk volt olyan fontos román vagy magyar művek felkutatása, amelyeket érdemes megismertetni, hozzáférhetővé tenni mindkét közösség nyelvén – folytatta dr. Luka. – Ezért kerestük meg a marosvásárhelyi Pro Európa Ligát, amely kétnyelvű könyvek kiadásával, az Academia Interculturala Transylvania nyári egyetem szervezésével vívott ki figyelmet és megbecsülést. Az alapítvány egyik vezetőjének, Smaranda Enache asszonynak a tevékenysége Eugène Ionesco szellemiségére emlékeztetett: "az együttműködés legjobb formáit keresni". A mindkét erdélyi közösség – magyarok és románok – figyelmére egyaránt méltó művek kiválasztása nem könnyű feladat. Választásunk Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényére esett, amely az identitásról szól, és román és francia nyelvre is lefordították. Az alapítványunk által díjazott első mű a Székely Jeruzsálem.
NÉGYNYELVŰ SVÁJC, KÉTNYELVŰ ERDÉLY, EGYETEMES LÉTHELYZET
A díjátadás után elhangzott laudációk a díjazottak életművét jellemző törekvések – folyamatosan érvényes! – időszerűségét hangsúlyozták. A bázeli egyetemen tanító Hantz Péter méltatása szerint: – Enache asszony a jövőnek építkezik. Személyében egy olyan diplomatát tisztelhetünk, aki Románia finnországi és észtországi nagyköveteként, majd hazatérve is a példaértékű, a kisebbségi nyelv és kultúra megőrzését biztosító finn kisebbségpolitika elemeinek átvételét szorgalmazta. Sokat tett annak érdekében, hogy a többségi nemzet képviselői elgondolkozzanak a történelmi régiók – köztük a Székelyföld – közigazgatási egységekké való szervezésének kölcsönös előnyeiről. Az elmúlt húsz esztendőben az európai gondolat elkötelezett híveként munkálkodott Romániában.
Smaranda Enache a történelmileg megörökölt helyzetről, feladatokról, esélyekről beszélt, és emberi viszonyulásokat méltatott. Kifejezte örömét, hogy laudátora, Hantz Péter személyében olyasvalakit tisztelhet, aki a kolozsvári Babes-Bolyai egyetemen tényleges kockázatot vállalva nyilvánult meg az intézmény kétnyelvűségéért.
Szávai Géza méltatója, a Bukarestből érkezett egyetemi tanár és irodalomkritikus, Ion Bogdan Lefter a Székely Jeruzsálemet "rendkívüli, megrázó magyar, erdélyi, romániai, tágabb értelemben európai regényként" minősítve, műfajokat egységesítő könyvként elemezte.
A díjazott regény szerzője azt az "emberre és kultúrára figyelő érdeklődést" köszönte, amellyel a svájci alapítványt tevők egy kiteljesedő európai horizontra tekintenek. A három nyelven megszólaló Szávai Géza a négynyelvű Svájc (Helvetia Quadrilingua) fontos jelzéseként méltányolta a kétnyelvű Erdély (Transylvania Bilingua) iránt megnyilvánuló kulturális érdeklődést, hangsúlyozva ennek aktualitását, hiszen, mint mondta: "nem is olyan régen még Erdély is háromnyelvű volt…" Könyvéről, az erdélyi "lelki zsidók" regényéről pedig fontosnak tartotta elmondani, hogy ez a történet nem "kuriózum", hanem – a föld bármely pontján érthető – egyetemes emberi érvénnyel bíró léthelyzetek és történések foglalata.
A jeles svájci román író (és pszichiáter) Ion Vianu az esemény – hivatalos részének – záróakkordjaként az alapítvány céljairól Eugen Ionesco szellemisége és a jövő esélyei címmel tartott tájékoztatót, hiszen egyike volt azoknak, akik (román emigráns íróként) a Ionesco fogalmazta nyilatkozatot annak idején aláírták. Vianunak a közönséggel megosztott töprengései a pillanat ünnepélyességét újra az európai valós léthelyzetek fölötti reflexióvá oldották, csöppet sem kisebbítve ennek az újabb – díjátadó – találkozásnak a jelentőségét, ahol közösségek gondjait szembesítő emberek, művek ionescói értelemben vett "derűs párbeszéde" megvalósulhatott.
A DÍJAZOTTAKRÓL BŐVEBBEN:
Smaranda Enache
Az 1989-ben alapított PRO EUROPA Liga (Marosvásárhely) társelnöke.
Az Alapítvány célja programok sokaságával mozgósítani és befolyásolni a helyi közösségeket, etnikai csoportokat, gondolkodókat, politikusokat a különböző etnikai és vallási közösségek közötti feszültségek csökkentése érdekében, hozzájárulni az erdélyi nacionalista mozgalmak befolyásának semlegesítéséhez, újra megteremteni a kölcsönös bizalmat és a szolidaritást a különböző közösségek között. http://www.proeuropa.ro/
Szávai Géza
Prózaíró, Erdélyben (Székelyföldön) született, 1988 óta Budapesten él. Székely Jeruzsálem (Esszéregény az identitásról) című műve 2000-ben jelent meg, azóta öt kiadást ért meg magyar nyelven, kiadták románul és franciául (előkészületben német, lengyel és orosz nyelven). A sajátos műfajú esszéregény az erdélyi és európai identitás és lelkiismeret megrázó, őszinte "önvizsgálata". Egyik román kritikusa szerint: "Szívből jövő könyv ez, lapjain a nosztalgikus mosolyhoz könny tapad. (…) Mindenekfölött azonban ez a könyv felhívás a párbeszédre".
A francia nyelvű változat brüsszeli bemutatóján hangzott el: "ez a könyv elsősorban sodró erejű esszéregény valójában, szépirodalom, amelyet csak kézbe kell venni, mert utána úgysem hagyja, hogy letegyük. S mint minden igazi műalkotás, eligazítást ad az élet dolgaiban, ezúttal elsősorban feleleteket arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hova megyünk mi, sokféle eredetű, nyelvű, kultúrájú, vallású emberek, vagyis: európaiak". http://www.szavaigeza.hu/szekelyjeruzsalem/index.php
Népújság (Marosvásárhely),
2014. február 3.
Folytatódnak a székely identitást erősítő programok Kovászna és Hargita megyében
Idén is folytatódnak az székely identitáserősítő projektek Kovászna és Hargita megyékben. Háromszéken évente több mint egymillió lejt költenek székely projektekre. Tamás Sándor tanácselnök a Sláger Rádiónak elmondta: idén is lesz pénz a Székely Ruházati Alapra, néptánc-együttesek vagy hagyományőrző huszárok pályázhatnak támogatásra. Idén ötödik alkalommal szervezik meg a Huszártoborzót és negyedszer a Székely Vágtát.
Negyedik éve zajlik a vidéki kultúrház felújító program, eddig a 120 falusi művelődési házból több mint hatvanat korszerűsítettek. A játszótér építő programban is sok falu önkormányzata részt vett, de korszerűsítettek 30 vidéki sportlétesítményt is. Idéntől támogatják azokat az orvosi rendelőket is, melyeket nem magánosítottak, továbbra is az önkormányzatok tulajdonában vannak, mondta el Tamás Sándor.
Hargita megyében is folytatják a székely programokat, mondta el a Sláger Rádió érdeklődésére Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, folytatják a Székely termék programot, abban bízva, hogy idén is sok új termék megkaphatja a márkanevet. Folytatják a székely népviseletek készítését vagy beszerzését támogató pályázati programot, a székelykapu-programot, és támogatják a fúvószenekarokat.
Borboly Csaba elmondta, kiadják A székelység története tankönyv javított változatát, és folytatják a székely szimbólumokról szóló kiadványok sorozatát is. Hargita Megye Tanácsa idén is társszervezője lesz az Ezer Székely Leány Napjának, a Székely Vágtának, a Székelyföld Napoknak, valamint a Csűrdöngölő népzene- és néptáncfesztiválnak.
Székelyföld már látható, de hol van a központja?
A sok szimbolikus kezdeményezés és megjelenítés jelzi Székelyföld központnélküliségét, ez zavaróan hat a folyamatra, de nem tragikus, szögezte le a Sláger Rádió megkeresésére Horváth István szociológus. A kolozsvári Országos Kisebbségkutató Intézet elnöke kifejtette: az apró elemek megjelenítik a nyilvánosság előtt Székelyföldet, példaként említette a Székelyföld autós matricát, amely jelzi, hogy valaki elkötelezett egy ügy mellett, lehet, hogy nem tud elmenni egy tüntetésre, de elkötelezettségét ilyen módon is jelezheti. Hasonlóan mozgósító lehet a székely termék marketingje, amely arra buzdít, hogy fogyasszunk helyi terméket, magyarázta a szociológus.
Két székely önkormányzat, az erős székelyföldi városok önkormányzatai nem biztos, hogy egyetértenének, ha székely fővárost kellene választani, de ez idővel ki fog kristályosodni, véli Horváth István. A szakember szerint, idővel kiderül, minek van inkább hívóereje, de az egységesítés valamilyen szinten beindult, ez tapasztalható például a székely zászló kapcsán, a kilencvenes évek elején még népszerű fekete-piros zászlók eltűntek, és a kék-arany vált egységes szimbólummá. Kovács Blanka
Erdély.ma,
Idén is folytatódnak az székely identitáserősítő projektek Kovászna és Hargita megyékben. Háromszéken évente több mint egymillió lejt költenek székely projektekre. Tamás Sándor tanácselnök a Sláger Rádiónak elmondta: idén is lesz pénz a Székely Ruházati Alapra, néptánc-együttesek vagy hagyományőrző huszárok pályázhatnak támogatásra. Idén ötödik alkalommal szervezik meg a Huszártoborzót és negyedszer a Székely Vágtát.
Negyedik éve zajlik a vidéki kultúrház felújító program, eddig a 120 falusi művelődési házból több mint hatvanat korszerűsítettek. A játszótér építő programban is sok falu önkormányzata részt vett, de korszerűsítettek 30 vidéki sportlétesítményt is. Idéntől támogatják azokat az orvosi rendelőket is, melyeket nem magánosítottak, továbbra is az önkormányzatok tulajdonában vannak, mondta el Tamás Sándor.
Hargita megyében is folytatják a székely programokat, mondta el a Sláger Rádió érdeklődésére Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, folytatják a Székely termék programot, abban bízva, hogy idén is sok új termék megkaphatja a márkanevet. Folytatják a székely népviseletek készítését vagy beszerzését támogató pályázati programot, a székelykapu-programot, és támogatják a fúvószenekarokat.
Borboly Csaba elmondta, kiadják A székelység története tankönyv javított változatát, és folytatják a székely szimbólumokról szóló kiadványok sorozatát is. Hargita Megye Tanácsa idén is társszervezője lesz az Ezer Székely Leány Napjának, a Székely Vágtának, a Székelyföld Napoknak, valamint a Csűrdöngölő népzene- és néptáncfesztiválnak.
Székelyföld már látható, de hol van a központja?
A sok szimbolikus kezdeményezés és megjelenítés jelzi Székelyföld központnélküliségét, ez zavaróan hat a folyamatra, de nem tragikus, szögezte le a Sláger Rádió megkeresésére Horváth István szociológus. A kolozsvári Országos Kisebbségkutató Intézet elnöke kifejtette: az apró elemek megjelenítik a nyilvánosság előtt Székelyföldet, példaként említette a Székelyföld autós matricát, amely jelzi, hogy valaki elkötelezett egy ügy mellett, lehet, hogy nem tud elmenni egy tüntetésre, de elkötelezettségét ilyen módon is jelezheti. Hasonlóan mozgósító lehet a székely termék marketingje, amely arra buzdít, hogy fogyasszunk helyi terméket, magyarázta a szociológus.
Két székely önkormányzat, az erős székelyföldi városok önkormányzatai nem biztos, hogy egyetértenének, ha székely fővárost kellene választani, de ez idővel ki fog kristályosodni, véli Horváth István. A szakember szerint, idővel kiderül, minek van inkább hívóereje, de az egységesítés valamilyen szinten beindult, ez tapasztalható például a székely zászló kapcsán, a kilencvenes évek elején még népszerű fekete-piros zászlók eltűntek, és a kék-arany vált egységes szimbólummá. Kovács Blanka
Erdély.ma,
2014. február 3.
Kós Károly-vándorkiállítás nyílt Kolozsváron
A Karolina téri ferences kolostor refektóriumában nyitották meg tegnap délután a Kós Károly világa 1907–1914 című vándorkiállítást.
Az ötödik helyszínéhez érkezett tárlat ötletgazdája Anthony Gall építész, Kós Károly-szakértő és Fabó Beáta, Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának köszöntő szavai után Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának igazgatója kijelentette: Kós Károly ma is összeköti a magyar nemzet fővárosát Erdéllyel, Kalotaszeggel, Kolozsvárral és Székelyfölddel, mert emblematikus alkotásaira mindenhol mindenki büszke lehet. A kiállítás hétfőtől szombatig 11 és 17 óra között tekinthető meg, a március 11-i záróünnepségre, amelynek keretében a bővített katalógust bemutatják, Anthony Gallt is várják.
Szabadság (Kolozsvár),
A Karolina téri ferences kolostor refektóriumában nyitották meg tegnap délután a Kós Károly világa 1907–1914 című vándorkiállítást.
Az ötödik helyszínéhez érkezett tárlat ötletgazdája Anthony Gall építész, Kós Károly-szakértő és Fabó Beáta, Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának köszöntő szavai után Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának igazgatója kijelentette: Kós Károly ma is összeköti a magyar nemzet fővárosát Erdéllyel, Kalotaszeggel, Kolozsvárral és Székelyfölddel, mert emblematikus alkotásaira mindenhol mindenki büszke lehet. A kiállítás hétfőtől szombatig 11 és 17 óra között tekinthető meg, a március 11-i záróünnepségre, amelynek keretében a bővített katalógust bemutatják, Anthony Gallt is várják.
Szabadság (Kolozsvár),
2014. február 4.
Lemondott tisztségéről Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei tanács alelnöke
Lemondott tisztségéről a Maros megyei tanács magyar alelnöke, Lokodi Edit Emőke. Amint a Központ hetilap internetes oldalán kedd este közölte, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus – aki 2004 és 2012 között a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét töltötte be – a megyei képviselői mandátumától is megválik.
Lokodi Edit Emőke az MTI-nek megerősítette, hogy lemond. Elmondta, személyes és családi okokra hivatkozva kérte mind az RMDSZ-nél, mind a Maros megyei önkormányzatnál a felmentését március elsejétől. Hozzátette, a külföldön élő gyermekeinek és unokáinak szükségük van a segítségére, ezért döntött úgy, hogy egy időre külföldre költözik.
A politikus elmondta jövőbeli politikai ambíciói nincsenek, át szeretné adni a helyét a fiatalabb politikus generációnak. Lokodi Edit Emőke az MTI-nek elmondta, minden esély megvan arra, hogy RMDSZ-es politikus foglalja el a megüresedő megyei alelnöki tisztséget, hiszen a magyar szövetségé a legnagyobb frakció az önkormányzati testületben.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, megérti Lokodi Edit Emőke döntését, de végtelenül sajnálja, hogy a szövetségnek nélkülöznie kell a megyei tanács alelnökét az önkormányzati munkából. „Tízéves önkormányzati vezetői karrier van a háta mögött, ami során páratlan eredményeket ért el" – jelentette ki az elnök.
Brassai Zsombor kevéssé tartotta valószínűnek, hogy az etnikai törésvonalak mentén oszoljon meg a tanács az alelnöki tisztség betöltéséről döntő – várhatóan március eleji – ülésén. A 35 tagú önkormányzati testületben a megye magyarságát 13 RMDSZ-es politikus képviseli. „A román politikai pártok megosztottsága aligha veszélyezteti az alelnöki tisztség elnyerését. A 13 tagú RMDSZ-frakció olyan politikai tényező a megyében amit az elnök sem hagyhat figyelmen kívül" – jelentette ki Brassai Zsombor.
A Székelyföld egy részét is magába foglaló, több mint félmilló lakost számláló Maros megyében 38 százalékos a magát magyarnak valló lakosság aránya.
MTI
Erdély.ma,
Lemondott tisztségéről a Maros megyei tanács magyar alelnöke, Lokodi Edit Emőke. Amint a Központ hetilap internetes oldalán kedd este közölte, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus – aki 2004 és 2012 között a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét töltötte be – a megyei képviselői mandátumától is megválik.
Lokodi Edit Emőke az MTI-nek megerősítette, hogy lemond. Elmondta, személyes és családi okokra hivatkozva kérte mind az RMDSZ-nél, mind a Maros megyei önkormányzatnál a felmentését március elsejétől. Hozzátette, a külföldön élő gyermekeinek és unokáinak szükségük van a segítségére, ezért döntött úgy, hogy egy időre külföldre költözik.
A politikus elmondta jövőbeli politikai ambíciói nincsenek, át szeretné adni a helyét a fiatalabb politikus generációnak. Lokodi Edit Emőke az MTI-nek elmondta, minden esély megvan arra, hogy RMDSZ-es politikus foglalja el a megüresedő megyei alelnöki tisztséget, hiszen a magyar szövetségé a legnagyobb frakció az önkormányzati testületben.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, megérti Lokodi Edit Emőke döntését, de végtelenül sajnálja, hogy a szövetségnek nélkülöznie kell a megyei tanács alelnökét az önkormányzati munkából. „Tízéves önkormányzati vezetői karrier van a háta mögött, ami során páratlan eredményeket ért el" – jelentette ki az elnök.
Brassai Zsombor kevéssé tartotta valószínűnek, hogy az etnikai törésvonalak mentén oszoljon meg a tanács az alelnöki tisztség betöltéséről döntő – várhatóan március eleji – ülésén. A 35 tagú önkormányzati testületben a megye magyarságát 13 RMDSZ-es politikus képviseli. „A román politikai pártok megosztottsága aligha veszélyezteti az alelnöki tisztség elnyerését. A 13 tagú RMDSZ-frakció olyan politikai tényező a megyében amit az elnök sem hagyhat figyelmen kívül" – jelentette ki Brassai Zsombor.
A Székelyföld egy részét is magába foglaló, több mint félmilló lakost számláló Maros megyében 38 százalékos a magát magyarnak valló lakosság aránya.
MTI
Erdély.ma,
2014. február 5.
Szigorított földvásárlás (Miként érinti a székelyföldi gazdákat az új jogszabály)
Január elsejétől lejárt a külföldiek földvásárlási moratóriuma, így elvileg bármelyik uniós ország polgára vásárolhat mezőgazdasági területet Romániában. Sokan ezt veszélyként fogták fel, úgy látták, külföldi kézbe kerülhet a hazai termőföld jó része. Ennek elkerülése végett törvénnyel kívánták szabályozni a földek adás-vételét. Arra voltunk kíváncsiak, a jogszabály miként érintheti a háromszéki, székelyföldi gazdákat, földtulajdonosokat.
A képviselőház tavaly december 17-én fogadta el a mezőgazdasági minisztérium által kezdeményezett törvénytervezetet. A jogszabály azonban nem jelenhetett meg a Hivatalos Közlönyben, mivel Traian Băsescu államfő január 7-én újraelemzésre visszaküldte azt a parlamentbe. Victor Ponta miniszterelnök a napokban úgy nyilatkozott: változtatásokat eszközöltek, két héten belül meglesz a törvény végleges formája, és újra elfogadják azt. A mezőgazdasági tárca által kidolgozott jogszabállyal azt szeretnék elérni, hogy a külföldiek előtt hazaiak nyerjenek elővásárlási jogot. Sorban a következőképpen nézett ki az elővásárlási joggal rendelkezők listája: társtulajdonos magánszemélyek, földbérlők (árendások), szomszédos területek magántulajdonosai, 40 év alatti gazdák, akik az illető helység közigazgatási területén folytatnak tevékenységet, és végül – de nem utolsósorban – a román állam.
Az elnöki kifogások sora is hosszú. A törvény nem írja elő, mi történik abban az esetben, ha senki nem él az elővásárlás jogával, vagy ha az elővásárlási joggal bírók kisebb összeget ajánlanak a földért, mint más vásárló. Arról sem rendelkezik, hogyan bizonyítják mezőgazdászi minőségüket az elővásárlási joggal élők. A jogszabály által meghatározott új intézmény, a telekpiacot kezelő és szabályozó hatóság feladata a földvásárlások ellenőrzése, ugyanazon hivatal az állami elővásárlási jog tulajdonosa is – Băsescu szerint viszont a két feladatra külön intézményeket kellene létrehozni. Az új törvénnyel szemben nemcsak az államfő fogalmazott meg kifogásokat. A mezőgazdászok állítják: jelenlegi formájában a dokumentum nem a külföldiek földvásárlását akadályozza meg, hanem a hazaiak elé gördít akadályt. Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületei Szövetségének elnöke a Business24.ro hírportálnak kijelentette: a földvásárlás szabályozása annyira bonyodalmas, hogy egy romániai gazdának doktori címet kell szereznie egy darab föld eladásához.
Márton Árpád képviselő – aki részt vett a törvény kidolgozásában – lapunk érdeklődésére elmondta: eredeti formájában a hazai tulajdonosoknak is gondot okozott volna a jogszabály. Az államot elővásárlási joggal ruházza fel – ez gond. Székelyföldet kevésbé érinti, de a törvénytervezet előírta, hogy a határvidéken, az országhatártól húsz kilométeres körzetbe eső területeket csak a Román Hírszerző Szolgálat beleegyezésével lehet eladni. Tehát, ha valaki társtulajdonosának, szomszédjának adná el telkét, a titkosszolgálat beleegyezését kell kérnie. „Nem tudom, mi lehetne a sorsa ezeknek a földeknek. Ha a hírszerző szolgálat jóváhagyja, az állam veheti meg, ez nagyon kacifántos dolog” – nyilatkozta a képviselő. A jogszabály nemcsak a külföldiek földvásárlási jogát szabályozza, hanem az eladás módját is. Az állam szerepét fenntartásokkal kell fogadni, ráadásul az eljárás az önkormányzatok számára is nehézkes. Az RMDSZ számos módosító javaslatot tett a törvénytervezethez, melyeket nem fogadtak el. Megtörténhet, hogy az újratárgyalás során ezekből a javaslatokból is bekerülnek a törvénybe – mondta.
A megyei agrárigazgatóság vezetője, Könczei Csaba szerint a jogszabály sok fejtörést hozhat a háromszéki gazdáknak. „Itt nem áll fenn a veszély, hogy külföldi kézre kerül a termőföld – de a helyiek közötti adás-vétel erősen megnehezedik” – vélekedik az igazgató.
Más országok példája
A környező, unióba újonnan belépett országokban is próbálják akadályozni a külföldiek földvásárlását. Magyarországon külföldi nem vásárolhat termőföldet, csak ha Magyarországon is lakik, magyar állampolgársággal rendelkező házastársa van, és olyan területet akar megvenni, melyet legalább három éve bérel. Ez esetben sem lehet nagyobb a megvásárolt földterület 300 hektárnál. Lengyelország uniós csatlakozásakor 12 éves földmoratóriumot alkudott ki – ez csak 2016-ban jár le. Bulgáriában külföldi magánszemély csak akkor vásárolhat mezőgazdasági területet, ha agrárképzettsége van és megtelepedik az országban. A Bulgáriában bejegyzett jogi személyek viszont vásárolhatnak földet. Csehország és Szlovákia esetében a földmoratórium 7 év volt, kivételnek számítottak az oda házasodott, hároméves agrártapasztalattal rendelkező külföldiek.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Január elsejétől lejárt a külföldiek földvásárlási moratóriuma, így elvileg bármelyik uniós ország polgára vásárolhat mezőgazdasági területet Romániában. Sokan ezt veszélyként fogták fel, úgy látták, külföldi kézbe kerülhet a hazai termőföld jó része. Ennek elkerülése végett törvénnyel kívánták szabályozni a földek adás-vételét. Arra voltunk kíváncsiak, a jogszabály miként érintheti a háromszéki, székelyföldi gazdákat, földtulajdonosokat.
A képviselőház tavaly december 17-én fogadta el a mezőgazdasági minisztérium által kezdeményezett törvénytervezetet. A jogszabály azonban nem jelenhetett meg a Hivatalos Közlönyben, mivel Traian Băsescu államfő január 7-én újraelemzésre visszaküldte azt a parlamentbe. Victor Ponta miniszterelnök a napokban úgy nyilatkozott: változtatásokat eszközöltek, két héten belül meglesz a törvény végleges formája, és újra elfogadják azt. A mezőgazdasági tárca által kidolgozott jogszabállyal azt szeretnék elérni, hogy a külföldiek előtt hazaiak nyerjenek elővásárlási jogot. Sorban a következőképpen nézett ki az elővásárlási joggal rendelkezők listája: társtulajdonos magánszemélyek, földbérlők (árendások), szomszédos területek magántulajdonosai, 40 év alatti gazdák, akik az illető helység közigazgatási területén folytatnak tevékenységet, és végül – de nem utolsósorban – a román állam.
Az elnöki kifogások sora is hosszú. A törvény nem írja elő, mi történik abban az esetben, ha senki nem él az elővásárlás jogával, vagy ha az elővásárlási joggal bírók kisebb összeget ajánlanak a földért, mint más vásárló. Arról sem rendelkezik, hogyan bizonyítják mezőgazdászi minőségüket az elővásárlási joggal élők. A jogszabály által meghatározott új intézmény, a telekpiacot kezelő és szabályozó hatóság feladata a földvásárlások ellenőrzése, ugyanazon hivatal az állami elővásárlási jog tulajdonosa is – Băsescu szerint viszont a két feladatra külön intézményeket kellene létrehozni. Az új törvénnyel szemben nemcsak az államfő fogalmazott meg kifogásokat. A mezőgazdászok állítják: jelenlegi formájában a dokumentum nem a külföldiek földvásárlását akadályozza meg, hanem a hazaiak elé gördít akadályt. Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületei Szövetségének elnöke a Business24.ro hírportálnak kijelentette: a földvásárlás szabályozása annyira bonyodalmas, hogy egy romániai gazdának doktori címet kell szereznie egy darab föld eladásához.
Márton Árpád képviselő – aki részt vett a törvény kidolgozásában – lapunk érdeklődésére elmondta: eredeti formájában a hazai tulajdonosoknak is gondot okozott volna a jogszabály. Az államot elővásárlási joggal ruházza fel – ez gond. Székelyföldet kevésbé érinti, de a törvénytervezet előírta, hogy a határvidéken, az országhatártól húsz kilométeres körzetbe eső területeket csak a Román Hírszerző Szolgálat beleegyezésével lehet eladni. Tehát, ha valaki társtulajdonosának, szomszédjának adná el telkét, a titkosszolgálat beleegyezését kell kérnie. „Nem tudom, mi lehetne a sorsa ezeknek a földeknek. Ha a hírszerző szolgálat jóváhagyja, az állam veheti meg, ez nagyon kacifántos dolog” – nyilatkozta a képviselő. A jogszabály nemcsak a külföldiek földvásárlási jogát szabályozza, hanem az eladás módját is. Az állam szerepét fenntartásokkal kell fogadni, ráadásul az eljárás az önkormányzatok számára is nehézkes. Az RMDSZ számos módosító javaslatot tett a törvénytervezethez, melyeket nem fogadtak el. Megtörténhet, hogy az újratárgyalás során ezekből a javaslatokból is bekerülnek a törvénybe – mondta.
A megyei agrárigazgatóság vezetője, Könczei Csaba szerint a jogszabály sok fejtörést hozhat a háromszéki gazdáknak. „Itt nem áll fenn a veszély, hogy külföldi kézre kerül a termőföld – de a helyiek közötti adás-vétel erősen megnehezedik” – vélekedik az igazgató.
Más országok példája
A környező, unióba újonnan belépett országokban is próbálják akadályozni a külföldiek földvásárlását. Magyarországon külföldi nem vásárolhat termőföldet, csak ha Magyarországon is lakik, magyar állampolgársággal rendelkező házastársa van, és olyan területet akar megvenni, melyet legalább három éve bérel. Ez esetben sem lehet nagyobb a megvásárolt földterület 300 hektárnál. Lengyelország uniós csatlakozásakor 12 éves földmoratóriumot alkudott ki – ez csak 2016-ban jár le. Bulgáriában külföldi magánszemély csak akkor vásárolhat mezőgazdasági területet, ha agrárképzettsége van és megtelepedik az országban. A Bulgáriában bejegyzett jogi személyek viszont vásárolhatnak földet. Csehország és Szlovákia esetében a földmoratórium 7 év volt, kivételnek számítottak az oda házasodott, hároméves agrártapasztalattal rendelkező külföldiek.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 5.
Alkotmánymódosítás: Székelyföld "alrégió" lehet
Közigazgatási alegységek szerveződhetnek a megalakítandó romániai régiókon belül annak az előírásnak az alapján, amely kedden került be az alkotmánymódosító tervezetbe az RMDSZ javaslatára - közölte kedden Máté András frakcióvezető, a tervezetet szövegező testület RMDSZ-es tagja.
Keddi ülésén a szövegezéssel megbízott parlamenti különbizottság véglegesítette az alkotmánymódosítási tervezetet, amelyet - a jobbközép ellenzék kivonulása után - a testület egyhangúlag elfogadott.
A spanyol alkotmánnyal példálózva sikerült meggyőzni a bizottság tagjait arról, hogy a romániai nemzeti közösségek szimbólumhasználati jogát igenis szavatolnia kell a román alaptörvénynek – tudtuk meg Máté Andrástól. A vonatkozó paragrafust a Törvényhozói Tanács javaslatára törölni akarta a parlamenti testület. „Elővettük a spanyol alkotmányt, s megmutattuk, hogy náluk is szavatolva van a szimbólumhasználati jog” – mondta a maszol.ro-nak a politikus.
Máté András elmondta, ő is megszavazta a végső szövegjavaslatot, mert abba bekerült egy olyan előírás, amely lehető teszi, hogy a parlament sarkalatos törvénnyel elismerje a „hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe szerveződését" a megalakítandó közigazgatási régiókon belül.
Hozzátette: az alkotmánymódosító tervezetben megmaradt az a kitétel, miszerint a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köztéren és magánterületen az etnikai, nyelvi és vallásos identitásukkal kapcsolatos nemzeti jelképeiket, annak ellenére, hogy a - szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló - román törvényhozási tanács ennek törlését javasolta. A tavaly júniusban elkészült első szövegváltozathoz képest az RMDSZ frakcióvezetője magyar szempontból előrelépésként értékelte a tervezet mostani formáját.
Máté András a júniusi szavazáson tartózkodott: álláspontját akkor azzal indokolta, hogy nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége. A pozitívumok közt említette, hogy az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi számukra a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel.
Crin Antonescu szenátusi elnök, az alkotmánymódosító parlamenti különbizottság elnöke szerint hétfőn és kedden csak formai kiigazításokat végeztek a tavaly nyáron előkészített tervezeten, a szakértői véleményezések alapján.
Máté András tájékoztatása szerint a majdani régiókon belüli közigazgatási alegységek létrehozásának lehetőségét az RMDSZ javasolta. Ezek az alegységek ugyanúgy hatásköröket kapnának, mint a régiók. Hogy pontosan milyen hatásköröket, ezt majd sarkalatos törvényben fogják szabályozni. Máté nem titkolta: a javaslattal az volt a szándék, hogy ha már nem sikerült kivédeni a közigazgatási régiók megalakítását, akkor legalább Székelyföld, mint „hagyományos térség” kaphasson egy fajta önállóságot. „Ám ugyanilyen önállóságot kérhet majd az alkotmány alapján egy nagyobb régión belül teszem azt Dobrudzsa is” – mondta a maszol.ro-nak Máté
Az alkotmánymódosítás tervezetét ezután normakontrollnak vetik alá, újabb véleményezésre küldik a Velencei Bizottsághoz (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületéhez), és a kormánykoalíció tervei szerint áprilisig megvitatja a bukaresti parlament. A tervezetet mindkét háznak kétharmados többséggel kell elfogadnia, ha pedig különböző formában szavazzák meg, akkor a két ház együttes ülésén háromnegyedes többség dönthet a tervezet végső formájáról.
A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt - a parlamenti szavazás után egy hónapon belül - érvényes népszavazás is megerősíti. Az alkotmánymódosító referendumot a május 25-i Európai Parlamenti választásokkal egy időben készül megrendezni a román kormánykoalíció.
Cs. P. T./MTI
maszol.ro,
Közigazgatási alegységek szerveződhetnek a megalakítandó romániai régiókon belül annak az előírásnak az alapján, amely kedden került be az alkotmánymódosító tervezetbe az RMDSZ javaslatára - közölte kedden Máté András frakcióvezető, a tervezetet szövegező testület RMDSZ-es tagja.
Keddi ülésén a szövegezéssel megbízott parlamenti különbizottság véglegesítette az alkotmánymódosítási tervezetet, amelyet - a jobbközép ellenzék kivonulása után - a testület egyhangúlag elfogadott.
A spanyol alkotmánnyal példálózva sikerült meggyőzni a bizottság tagjait arról, hogy a romániai nemzeti közösségek szimbólumhasználati jogát igenis szavatolnia kell a román alaptörvénynek – tudtuk meg Máté Andrástól. A vonatkozó paragrafust a Törvényhozói Tanács javaslatára törölni akarta a parlamenti testület. „Elővettük a spanyol alkotmányt, s megmutattuk, hogy náluk is szavatolva van a szimbólumhasználati jog” – mondta a maszol.ro-nak a politikus.
Máté András elmondta, ő is megszavazta a végső szövegjavaslatot, mert abba bekerült egy olyan előírás, amely lehető teszi, hogy a parlament sarkalatos törvénnyel elismerje a „hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe szerveződését" a megalakítandó közigazgatási régiókon belül.
Hozzátette: az alkotmánymódosító tervezetben megmaradt az a kitétel, miszerint a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köztéren és magánterületen az etnikai, nyelvi és vallásos identitásukkal kapcsolatos nemzeti jelképeiket, annak ellenére, hogy a - szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló - román törvényhozási tanács ennek törlését javasolta. A tavaly júniusban elkészült első szövegváltozathoz képest az RMDSZ frakcióvezetője magyar szempontból előrelépésként értékelte a tervezet mostani formáját.
Máté András a júniusi szavazáson tartózkodott: álláspontját akkor azzal indokolta, hogy nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége. A pozitívumok közt említette, hogy az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi számukra a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel.
Crin Antonescu szenátusi elnök, az alkotmánymódosító parlamenti különbizottság elnöke szerint hétfőn és kedden csak formai kiigazításokat végeztek a tavaly nyáron előkészített tervezeten, a szakértői véleményezések alapján.
Máté András tájékoztatása szerint a majdani régiókon belüli közigazgatási alegységek létrehozásának lehetőségét az RMDSZ javasolta. Ezek az alegységek ugyanúgy hatásköröket kapnának, mint a régiók. Hogy pontosan milyen hatásköröket, ezt majd sarkalatos törvényben fogják szabályozni. Máté nem titkolta: a javaslattal az volt a szándék, hogy ha már nem sikerült kivédeni a közigazgatási régiók megalakítását, akkor legalább Székelyföld, mint „hagyományos térség” kaphasson egy fajta önállóságot. „Ám ugyanilyen önállóságot kérhet majd az alkotmány alapján egy nagyobb régión belül teszem azt Dobrudzsa is” – mondta a maszol.ro-nak Máté
Az alkotmánymódosítás tervezetét ezután normakontrollnak vetik alá, újabb véleményezésre küldik a Velencei Bizottsághoz (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületéhez), és a kormánykoalíció tervei szerint áprilisig megvitatja a bukaresti parlament. A tervezetet mindkét háznak kétharmados többséggel kell elfogadnia, ha pedig különböző formában szavazzák meg, akkor a két ház együttes ülésén háromnegyedes többség dönthet a tervezet végső formájáról.
A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt - a parlamenti szavazás után egy hónapon belül - érvényes népszavazás is megerősíti. Az alkotmánymódosító referendumot a május 25-i Európai Parlamenti választásokkal egy időben készül megrendezni a román kormánykoalíció.
Cs. P. T./MTI
maszol.ro,
2014. február 5.
Márton Zoltán: nem mindegy, hogy „románoznak”, vagy szavazati jogot adnak
A magyarországi országgyűlési választásokról és a regisztrációról Makfalva polgármesterét, az MPP színeiben mandátumot szerzett Márton Zoltánt kérdeztük.
– Fontosnak tartja-e a regisztrációt?
– Jómagam regisztráltam és bárkinek szívesen segítek, aki elakad, vagy esetleg neki sem fog az elektronikus regisztrálásnak, mondjuk „gépallergia” miatt. Ez egy lehetőség, és egyben amolyan névsorolvasás is. A regisztráltak létszámából komoly nemzetpolitikai következtetéseket lehet majd levonni. – Részt vesz-e a választásokon? Miért fontos ez?
– Természetesen részt kívánok venni, hogy visszaigazoljam ennek a szerzett, vagy inkább biztosított jognak a szükségességét. Az más kérdés, hogy a külhoni szavazatokat én egy kicsit másként értékelném, de úgy vélem, ez egy kezdet és rajtunk is múlik, hogy bal, vagy jobb lábbal lépjük az elsőt. – Hogy látja, Erdély, Székelyföld, Makfalva viszonylatából, milyen kapcsolata van Magyarországgal?
– Magyarország, Erdély és a Székelyföld csak jó kapcsolatot ápolhat egymással. Ez nem kívánságműsor, hanem létszükséglet. Amikor nemzeti kormány van Budapesten, akkor ez hatványozottan érvényes. Nekünk, makfalviaknak nagyon jó kapcsolataink vannak Magyarországon, de ez annyira természetes, hogy szinte álságos is ezzel dicsekedni. Püspökladány testvértelepülésünk, de tagja vagyunk a Kárpát-medencei Szentkirály Szövetségnek is, a község Székelyszentistván nevű faluja által. Természetesen a korábbi személyes és baráti kapcsolataink most a község javát is szolgálják, de ez megint természetes, hiszen egy nemzet vagyunk.
– Terveit, a község fejlődését befolyásolja-e a budapesti kormány, számít-e az ottani helyzet?
– Mivel már hagyománnyá lett, hogy lecsípnek a megyei költségvetés osztása során a makfalvi „osztalékból”, magyarországi támogatásokból is pótolnunk kell a hiányt. Mi vagyunk Maros megye egyetlen nem RMDSZ-es magyar önkormányzata és ezt a lakosoknak „nyilvánvalóan” érezniük kellene. A jó magyarországi kapcsolataink mindenképpen előnyt jelentenek, amelyek nem mindig pénzben hoznak hasznot. Támogatásainkat általában a nyílt pályázati rendszerből sikerül megszereznünk, de vannak magántámogatóink, akik nem politikai alapon, hanem a személyes, vagy a közösségi szimpátia mezsgyéjén segítenek bennünket. Minden anyagi nyomorúságtól függetlenül, nem lehetünk közömbösek a magyarországi helyzet iránt, legyen az politikai, társadalmi vagy gazdasági természetű. Nem lehet mindegy nekünk, hogy „23 millió románoznak”, amikor rólunk van szó, vagy szavazati jogot biztosítanak a számunkra.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,
A magyarországi országgyűlési választásokról és a regisztrációról Makfalva polgármesterét, az MPP színeiben mandátumot szerzett Márton Zoltánt kérdeztük.
– Fontosnak tartja-e a regisztrációt?
– Jómagam regisztráltam és bárkinek szívesen segítek, aki elakad, vagy esetleg neki sem fog az elektronikus regisztrálásnak, mondjuk „gépallergia” miatt. Ez egy lehetőség, és egyben amolyan névsorolvasás is. A regisztráltak létszámából komoly nemzetpolitikai következtetéseket lehet majd levonni. – Részt vesz-e a választásokon? Miért fontos ez?
– Természetesen részt kívánok venni, hogy visszaigazoljam ennek a szerzett, vagy inkább biztosított jognak a szükségességét. Az más kérdés, hogy a külhoni szavazatokat én egy kicsit másként értékelném, de úgy vélem, ez egy kezdet és rajtunk is múlik, hogy bal, vagy jobb lábbal lépjük az elsőt. – Hogy látja, Erdély, Székelyföld, Makfalva viszonylatából, milyen kapcsolata van Magyarországgal?
– Magyarország, Erdély és a Székelyföld csak jó kapcsolatot ápolhat egymással. Ez nem kívánságműsor, hanem létszükséglet. Amikor nemzeti kormány van Budapesten, akkor ez hatványozottan érvényes. Nekünk, makfalviaknak nagyon jó kapcsolataink vannak Magyarországon, de ez annyira természetes, hogy szinte álságos is ezzel dicsekedni. Püspökladány testvértelepülésünk, de tagja vagyunk a Kárpát-medencei Szentkirály Szövetségnek is, a község Székelyszentistván nevű faluja által. Természetesen a korábbi személyes és baráti kapcsolataink most a község javát is szolgálják, de ez megint természetes, hiszen egy nemzet vagyunk.
– Terveit, a község fejlődését befolyásolja-e a budapesti kormány, számít-e az ottani helyzet?
– Mivel már hagyománnyá lett, hogy lecsípnek a megyei költségvetés osztása során a makfalvi „osztalékból”, magyarországi támogatásokból is pótolnunk kell a hiányt. Mi vagyunk Maros megye egyetlen nem RMDSZ-es magyar önkormányzata és ezt a lakosoknak „nyilvánvalóan” érezniük kellene. A jó magyarországi kapcsolataink mindenképpen előnyt jelentenek, amelyek nem mindig pénzben hoznak hasznot. Támogatásainkat általában a nyílt pályázati rendszerből sikerül megszereznünk, de vannak magántámogatóink, akik nem politikai alapon, hanem a személyes, vagy a közösségi szimpátia mezsgyéjén segítenek bennünket. Minden anyagi nyomorúságtól függetlenül, nem lehetünk közömbösek a magyarországi helyzet iránt, legyen az politikai, társadalmi vagy gazdasági természetű. Nem lehet mindegy nekünk, hogy „23 millió románoznak”, amikor rólunk van szó, vagy szavazati jogot biztosítanak a számunkra.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,
2014. február 5.
Erdélyi magyarnak lenni – könyvbemutató Csíkszeredában
Lakó Péterfi Tünde Erdélyi magyarnak lenni című könyvét szerdán este mutatták be Csíkszeredában a Három Székely Fogadóban. A szerzőt és a könyvet Z. Nagy István méltatta.
Lakó Péterfi Tünde az „egybanis asszony”-ként híresült el, aki az Itthon vagyunk civil csoport aktivistája, blogíró, és az elmúlt évben az összefogás, a tántoríthatatlan civil magatartás jelképévé vált nemcsak Marosvásárhelyen, hanem egész Székelyföldön. A vhegy.com portál az Év emberévé választotta.
„Lakó Péterfi Tünde által fellobbantott szikra, összefogás, az általa képviselt civil magatartás jelenti az egyetlen esélyét a vásárhelyi magyar közösség megmaradásának. Éljünk egyperces esélyeinkkel, írjuk le, mondjuk ki, ami bánt, ami sért, amit nem találunk természetesnek. Mert rajtunk, civil polgárokon múlik, hogy élhetővé tudjuk-e varázsolni környezetünket” – hangsúlyozta a könyvet méltató Z. Nagy István. A könyv a Vanegypercem elnevezésű blogon közölt írásokból született, amelyek a 2013-as év marosvásárhelyi történéseit járják körül.
Lakó Péterfi Tünde két évtized távollét után tért vissza Marosvásárhelyre, ahol azt tapasztalta, hogy nemcsak kevesebb lett a magyar, de korlátozzák az anyanyelvhasználatukban őket. „Arra gondoltunk, hogy a piacon szinte mindenki megfordul, és ha ott látják, hogy minden két nyelven szerepel, akkor az egy idő után természetessé fog válni” – emelte ki a kötet szerzője. Megítélése szerint nem az ő személye fontos ez ügyben, hanem, hogy mindannyian összefogtunk és meg tudtuk mutatni, hogy összetartozunk. „Nem feltétlenül a nagy horderejű dolgokkal kell kezdeni a jogérvényesítést. El kell mondanunk, hogy itthon vagyunk, erdélyi magyarok vagyunk!” – összegzett Lakó Péterfi Tünde.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,
Lakó Péterfi Tünde Erdélyi magyarnak lenni című könyvét szerdán este mutatták be Csíkszeredában a Három Székely Fogadóban. A szerzőt és a könyvet Z. Nagy István méltatta.
Lakó Péterfi Tünde az „egybanis asszony”-ként híresült el, aki az Itthon vagyunk civil csoport aktivistája, blogíró, és az elmúlt évben az összefogás, a tántoríthatatlan civil magatartás jelképévé vált nemcsak Marosvásárhelyen, hanem egész Székelyföldön. A vhegy.com portál az Év emberévé választotta.
„Lakó Péterfi Tünde által fellobbantott szikra, összefogás, az általa képviselt civil magatartás jelenti az egyetlen esélyét a vásárhelyi magyar közösség megmaradásának. Éljünk egyperces esélyeinkkel, írjuk le, mondjuk ki, ami bánt, ami sért, amit nem találunk természetesnek. Mert rajtunk, civil polgárokon múlik, hogy élhetővé tudjuk-e varázsolni környezetünket” – hangsúlyozta a könyvet méltató Z. Nagy István. A könyv a Vanegypercem elnevezésű blogon közölt írásokból született, amelyek a 2013-as év marosvásárhelyi történéseit járják körül.
Lakó Péterfi Tünde két évtized távollét után tért vissza Marosvásárhelyre, ahol azt tapasztalta, hogy nemcsak kevesebb lett a magyar, de korlátozzák az anyanyelvhasználatukban őket. „Arra gondoltunk, hogy a piacon szinte mindenki megfordul, és ha ott látják, hogy minden két nyelven szerepel, akkor az egy idő után természetessé fog válni” – emelte ki a kötet szerzője. Megítélése szerint nem az ő személye fontos ez ügyben, hanem, hogy mindannyian összefogtunk és meg tudtuk mutatni, hogy összetartozunk. „Nem feltétlenül a nagy horderejű dolgokkal kell kezdeni a jogérvényesítést. El kell mondanunk, hogy itthon vagyunk, erdélyi magyarok vagyunk!” – összegzett Lakó Péterfi Tünde.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,
2014. február 6.
Alkotmányos csapdák
Korai lenne még ünnepelni, hogy lám, jobbra fordulhat sorsunk, s ezt immáron Románia alkotmánya is rögzíti majd, ha a nemzetállam kifejezéstől nem is sikerült szabadulni, de lehet bár alrégiónk, és szabadon kitűzhetjük ezután a székely zászlót. Korai, mert még csak a tervezetet toldozza-foldozza a meghatalmazott bizottság – s ki tudja, mi lesz, mire végleges formát ölt az alaptörvény –, ugyanakkor keveset sejteni arról is, mit takarnak a valóságban a kedvezőnek tűnő passzusok.
A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen egyaránt az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat – ez a tétel már tavaly is bekerült az alkotmánytervezetbe, ám utóbb kiderült: egy ilyen cikkely semmit nem szavatol, hisz a magyar zászló az egész magyar nyelvi közösség nemzeti identitását, a székely zászló pedig egy magyar közösség regionális identitását megjelenítő szimbólum – fogalmazta meg a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport. Ha a román politikai akarat azt kívánja, ismét üldözheti a lobogókat, s mint tudjuk, így-úgy értelmezhető törvényből eddig sem volt hiány, a román bíróságok pedig a legritkább esetben döntöttek a magyar fél javára. A most frissen, az RMDSZ javaslatára beiktatott újabb elképzelés kimondja, hogy a majdani közigazgatási régiókban a hagyományos térségek közigazgatási hatáskörrel rendelkező alegységekbe szerveződhetnek. A szövetség képviselőházi frakcióvezetője, Máté András Levente szerint így érvényesülhet ama bizonyos B terv, és ha már nem sikerült kivédeni a közigazgatási régiók megalakítását, így legalább Székelyföld kaphat „egyfajta önállóságot”. Persze, arról semmit sem tudni, milyen fokú lenne ez az önállóság, milyen hatásköröket ruháznának eme alrégiókra, hozna-e egyáltalán többet, jobbat annál, ami most megvan. Mindezt majd sarkalatos törvény szabályozza, melyet a román parlamentnek kell elfogadnia. Borítékolható, hogy nem lesznek nagyvonalúak. Elindult hát a nagy alkotmánymódosítási hajsza, melynek célja május végére a népszavazáson is átgyúrni az ország új alaptörvényét. Kérdéses azonban, sikerül-e teljesíteni az 50 százalékos részvételi küszöböt, ezért a jelenlegi hatalom akár gesztusokra is hajlandó, minden szavazat, így az RMDSZ-nek tulajdonított 5–7 százalék is sokat nyomhat a latban. Elképzelhető hát, hogy eme kedvező cikkelyek – s még kettő-három – maradnak, minket pedig arra biztat „egyetlen hiteles és törvényes képviseletünk”: járuljunk az urnák elé, és voksoljunk igennel az új alkotmányra, a nagyobb rossz helyett ismét válasszuk a kisebbiket, sok-sok kérdőjellel és talánnyal. Araszolgatunk továbbra is, ahelyett, hogy határozottan fellépnénk, B terveket fontolgatunk, amikor még az A tervért sem tettünk meg mindent. Példának okáért Marosvásárhelyen március 10-én, a Székely Szabadság Napján követelnénk mindannyian, közösen Székelyföld területi autonómiáját. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Korai lenne még ünnepelni, hogy lám, jobbra fordulhat sorsunk, s ezt immáron Románia alkotmánya is rögzíti majd, ha a nemzetállam kifejezéstől nem is sikerült szabadulni, de lehet bár alrégiónk, és szabadon kitűzhetjük ezután a székely zászlót. Korai, mert még csak a tervezetet toldozza-foldozza a meghatalmazott bizottság – s ki tudja, mi lesz, mire végleges formát ölt az alaptörvény –, ugyanakkor keveset sejteni arról is, mit takarnak a valóságban a kedvezőnek tűnő passzusok.
A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen egyaránt az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat – ez a tétel már tavaly is bekerült az alkotmánytervezetbe, ám utóbb kiderült: egy ilyen cikkely semmit nem szavatol, hisz a magyar zászló az egész magyar nyelvi közösség nemzeti identitását, a székely zászló pedig egy magyar közösség regionális identitását megjelenítő szimbólum – fogalmazta meg a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport. Ha a román politikai akarat azt kívánja, ismét üldözheti a lobogókat, s mint tudjuk, így-úgy értelmezhető törvényből eddig sem volt hiány, a román bíróságok pedig a legritkább esetben döntöttek a magyar fél javára. A most frissen, az RMDSZ javaslatára beiktatott újabb elképzelés kimondja, hogy a majdani közigazgatási régiókban a hagyományos térségek közigazgatási hatáskörrel rendelkező alegységekbe szerveződhetnek. A szövetség képviselőházi frakcióvezetője, Máté András Levente szerint így érvényesülhet ama bizonyos B terv, és ha már nem sikerült kivédeni a közigazgatási régiók megalakítását, így legalább Székelyföld kaphat „egyfajta önállóságot”. Persze, arról semmit sem tudni, milyen fokú lenne ez az önállóság, milyen hatásköröket ruháznának eme alrégiókra, hozna-e egyáltalán többet, jobbat annál, ami most megvan. Mindezt majd sarkalatos törvény szabályozza, melyet a román parlamentnek kell elfogadnia. Borítékolható, hogy nem lesznek nagyvonalúak. Elindult hát a nagy alkotmánymódosítási hajsza, melynek célja május végére a népszavazáson is átgyúrni az ország új alaptörvényét. Kérdéses azonban, sikerül-e teljesíteni az 50 százalékos részvételi küszöböt, ezért a jelenlegi hatalom akár gesztusokra is hajlandó, minden szavazat, így az RMDSZ-nek tulajdonított 5–7 százalék is sokat nyomhat a latban. Elképzelhető hát, hogy eme kedvező cikkelyek – s még kettő-három – maradnak, minket pedig arra biztat „egyetlen hiteles és törvényes képviseletünk”: járuljunk az urnák elé, és voksoljunk igennel az új alkotmányra, a nagyobb rossz helyett ismét válasszuk a kisebbiket, sok-sok kérdőjellel és talánnyal. Araszolgatunk továbbra is, ahelyett, hogy határozottan fellépnénk, B terveket fontolgatunk, amikor még az A tervért sem tettünk meg mindent. Példának okáért Marosvásárhelyen március 10-én, a Székely Szabadság Napján követelnénk mindannyian, közösen Székelyföld területi autonómiáját. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 6.
Autonómia: nem csak párbeszéd, közösségi akarat is szükséges
Autonómia Udvarhelyországban címmel rendezett nyílt fórumot csütörtök délután a Székely Nemzeti Tanács székelyudvarhelyi szervezete.
Az eseményen szerény számú, de annál aktívabb közönség jelent meg. Mint Izsák Balázs, az SZNT elnöke, az est meghívottja elmondta: a szervezet autonómiatörekvéseiben támogatja a székely székek mint közigazgatási egységek megtartását, ebből az elgondolásból született az esemény címadó „Udvarhelyország” kifejezése.
A beszélgetést moderáló Thamó Csaba, az SZNT udvarhelyszéki elnökének felvetésére Izsák elmondta: a március 10-ei, Marosvásárhelyen tartott Székely Szabadság Napján benyújtott székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatosan „nem voltak illúziói”. „A tervezet a romániai társadalmi párbeszéd legmagasabb helyére, a román parlament asztalára került. A székelyföldi közösség akaratának kinyilvánítása révén az autonómiakérdés közbeszéd tárgyává vált” – hangsúlyozta, hozzáfűzvén: a román politikumnak tudomást kell vennie arról, hogy a nemzeti kisebbség kinyilvánította akaratát. „A labda most már az ő térfelükön van” – tette hozzá Izsák Balázs.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,
Autonómia Udvarhelyországban címmel rendezett nyílt fórumot csütörtök délután a Székely Nemzeti Tanács székelyudvarhelyi szervezete.
Az eseményen szerény számú, de annál aktívabb közönség jelent meg. Mint Izsák Balázs, az SZNT elnöke, az est meghívottja elmondta: a szervezet autonómiatörekvéseiben támogatja a székely székek mint közigazgatási egységek megtartását, ebből az elgondolásból született az esemény címadó „Udvarhelyország” kifejezése.
A beszélgetést moderáló Thamó Csaba, az SZNT udvarhelyszéki elnökének felvetésére Izsák elmondta: a március 10-ei, Marosvásárhelyen tartott Székely Szabadság Napján benyújtott székelyföldi autonómiatervezettel kapcsolatosan „nem voltak illúziói”. „A tervezet a romániai társadalmi párbeszéd legmagasabb helyére, a román parlament asztalára került. A székelyföldi közösség akaratának kinyilvánítása révén az autonómiakérdés közbeszéd tárgyává vált” – hangsúlyozta, hozzáfűzvén: a román politikumnak tudomást kell vennie arról, hogy a nemzeti kisebbség kinyilvánította akaratát. „A labda most már az ő térfelükön van” – tette hozzá Izsák Balázs.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,
2014. február 7.
Így módosult a módosított román alkotmány
A Crin Antonescu szenátusi házelnök által vezetett alkotmánymódosító parlamenti bizottság ezen a héten befejezte munkáját, testület tagjai egyhangúlag szavazták meg a változtatásokat. A módosított alaptörvény szövegtervezetét elküldték az alkotmánybíróságnak és a Velencei Bizottságnak.
A törvényhozás a képviselőházé
A legjelentősebb módosítást a tavaly elfogadott tervezethez képest az jelenti, hogy a bizottság tagjai átértelmezték a két ház feladatkörét. Így a képviselőház lesz a benyújtott törvények mintegy 90 százalékénak esetében a döntéshozó testület, míg a szenátus hatáskörébe tartozik a parlamenti ellenőrzés alá tartozó valamennyi szerv vezetőjének kinevezése; a felsőház döntési joggal kizárólag a közigazgatással, a nemzetközi szerződésekkel és a külföldi kölcsönökkel kapcsolatos jogszabályok esetében rendelkezik.
A parlamenti bizottság végül is elállt attól a tavaly bevitt megfogalmazástól, amely szerint a parlament a nemzet legfelsőbb tárgyaló- és döntéshozatali fóruma, így maradt a jelenleg változat, amelynek megfelelően a törvényhozás „a román nép legfelső képviseleti szerve és az ország egyetlen törvényhozó hatósága”.
Kis mértékben módosították a tavalyi változathoz képest a parlament feloszlatását szabályozó kitételeket is. Ezek szerint a törvényhozás testületét feloszlathatják, ha ez az első felkéréstől számított 60 napos határidőn belül nem szavazott bizalmat a kormányalakítás tekintetében, de csakis legalább három bizalmi szavazati kérelem elutasítása után. Az eredeti változatban két bizalmi szavazati kérelem is elegendő lett volna mindehhez. A parlament feloszlathatóvá válna akkor is, ha a törvényhozás által az államfő tisztségéből történő felfüggesztésére hozott döntést nem hagyja jóvá a népszavazás.
Az a tavaly bevitt kitétel, miszerint valamennyi közjogi, polgári jogi illetve természetes személynek írásos felszólításra meg kell jelennie a parlamenti bizottságok előtt, azzal a szöveggel egészült ki, hogy ez alól a kötelesség alól mentesülnek a magas rangú igazságszolgáltatási személyek. Ezzel annak a gyanúját kívánták elhárítani, hogy a jogi hatalomnak magyarázkodnia kellene a parlament előtt. A parlamenti bizottságok tevékenysége azonban nem helyettesítheti a jogi szervek tevékenységét.
Módosul a népszavazás
Már a tavaly nagy vitát váltottak ki az államfő szerepkörének módosítására tett javaslatok. A bizottsági tagok most csupán annyit engedtek, hogy lehetővé tették: az államfő a parlamenttel történő előzetes tanácskozás nélkül is népszavazást írhat ki egyes országos érdekű problémákról. Az államfő nem kérhet viszont népszavazást az alkotmány módosításával kapcsolatok kérdésekben. Népszavazást lehet kiírni egyébként 250 ezer, szavazati joggal rendelkező állampolgár kérésére is.
A miniszterelnök és a miniszterek kinevezése esetében a tavalyi módosításokhoz képest nem történt változás, az államfőnek el kell fogadnia a választásokat megnyerő párt, illetve pártszövetség javaslatait. Amennyiben a választási eredmények úgy hozzák, hogy több párt illetve párszövetség is azonos számú mandátumhoz jutott, akkor az államfő, a választásokon a legtöbb szavazatot elérő párt vagy pártszövetség javaslatát fogadja el.
Tárca nélkül marad a vádlott miniszter
Kikerült a tavalyi módosítások szövegéből az a módosító javaslat, amely lehetővé tette volna, hogy a gyanúsítottak lehallgatását az ügyészség is elrendelje, így ez továbbra is a bíróságok kizárólagos hatásköre marad. Az új alaptörvény – elfogadása esetén – egyúttal kiveszi a legfelsőbb bíróság kizárólagos hatásköréből a képviselők és szenátorok fölötti ítélkezést. Ily módon a legfelsőbb bíróság elé csakis az első fokon a táblabíróságon tárgyalt és megtámadott dossziék kerülhetnek majd. Az öt bíróból álló bírói testület helyét három bírából álló testület veszi át.
A miniszterelnök és a kormány tagjai elleni büntetőjogi eljárást a parlament két háza együttes ülésén kérheti a hivataluk idején elkövetett tettek miatt. A kormánytagok elleni bűnvádi eljárás beindítása esetén a miniszterelnök a tárcavezető tisztségéből történő felfüggesztését megokoló kéréssel fordul a parlament két házának elnökéhez. A felfüggesztésről a két ház közös plénuma dönt. A bíróság elé kerülő kormánytagok hivatalból elveszítik tisztségüket.
A módosítások értelmében a törvénytelen úton megszerzett bizonyítékokat csakis a vádlott védelmének érdekében szabad felhasználni. Törölték egyben azt a cikkelyt is, amely lehetőséget nyújtott volna az ügyészeknek a 48 órás lehallgatás elrendelésére.
További változást a kormány elleni bizalmatlansági indítványok esetében fogadtak el. A régi változatnak megfelelően az ezt beterjesztő partnak vagy pártszövetségnek javaslatot kellett tennie a miniszterelnök személyére is. A jelenlegi változatból ez a kitétel kimaradt.
Székelyföldi, partiumi alrégió? A magyar közösség szempontjából igen fontos kitétel került bele az alkotmánymódosításokba. Ezek szerint a majdan megalakuló régiók keretében úgynevezett alrégiók – pontosabban közigazgatási alegységek – is alakulhatnak majd. Ez akár azt is jelentheti, hogy a sarkalatos törvénnyel létrehozandó régiókon belül a megyék közigazgatási hatáskörrel rendelkező alrégiókat alakíthatnak ki. Gyakorlatilag ily módon az új régiókban létrejöhet a Székelyföld, de akár a Partium alrégió is. Ezeknek az alrégióknak a határait még nem tudni, hiszen még az sem világos, milyen régiók jönnek majd létre, mindezt majd az erre vonatkozó sarkalatos törvény tartalmazza majd.
Bogdán Tibor
maszol.ro,
A Crin Antonescu szenátusi házelnök által vezetett alkotmánymódosító parlamenti bizottság ezen a héten befejezte munkáját, testület tagjai egyhangúlag szavazták meg a változtatásokat. A módosított alaptörvény szövegtervezetét elküldték az alkotmánybíróságnak és a Velencei Bizottságnak.
A törvényhozás a képviselőházé
A legjelentősebb módosítást a tavaly elfogadott tervezethez képest az jelenti, hogy a bizottság tagjai átértelmezték a két ház feladatkörét. Így a képviselőház lesz a benyújtott törvények mintegy 90 százalékénak esetében a döntéshozó testület, míg a szenátus hatáskörébe tartozik a parlamenti ellenőrzés alá tartozó valamennyi szerv vezetőjének kinevezése; a felsőház döntési joggal kizárólag a közigazgatással, a nemzetközi szerződésekkel és a külföldi kölcsönökkel kapcsolatos jogszabályok esetében rendelkezik.
A parlamenti bizottság végül is elállt attól a tavaly bevitt megfogalmazástól, amely szerint a parlament a nemzet legfelsőbb tárgyaló- és döntéshozatali fóruma, így maradt a jelenleg változat, amelynek megfelelően a törvényhozás „a román nép legfelső képviseleti szerve és az ország egyetlen törvényhozó hatósága”.
Kis mértékben módosították a tavalyi változathoz képest a parlament feloszlatását szabályozó kitételeket is. Ezek szerint a törvényhozás testületét feloszlathatják, ha ez az első felkéréstől számított 60 napos határidőn belül nem szavazott bizalmat a kormányalakítás tekintetében, de csakis legalább három bizalmi szavazati kérelem elutasítása után. Az eredeti változatban két bizalmi szavazati kérelem is elegendő lett volna mindehhez. A parlament feloszlathatóvá válna akkor is, ha a törvényhozás által az államfő tisztségéből történő felfüggesztésére hozott döntést nem hagyja jóvá a népszavazás.
Az a tavaly bevitt kitétel, miszerint valamennyi közjogi, polgári jogi illetve természetes személynek írásos felszólításra meg kell jelennie a parlamenti bizottságok előtt, azzal a szöveggel egészült ki, hogy ez alól a kötelesség alól mentesülnek a magas rangú igazságszolgáltatási személyek. Ezzel annak a gyanúját kívánták elhárítani, hogy a jogi hatalomnak magyarázkodnia kellene a parlament előtt. A parlamenti bizottságok tevékenysége azonban nem helyettesítheti a jogi szervek tevékenységét.
Módosul a népszavazás
Már a tavaly nagy vitát váltottak ki az államfő szerepkörének módosítására tett javaslatok. A bizottsági tagok most csupán annyit engedtek, hogy lehetővé tették: az államfő a parlamenttel történő előzetes tanácskozás nélkül is népszavazást írhat ki egyes országos érdekű problémákról. Az államfő nem kérhet viszont népszavazást az alkotmány módosításával kapcsolatok kérdésekben. Népszavazást lehet kiírni egyébként 250 ezer, szavazati joggal rendelkező állampolgár kérésére is.
A miniszterelnök és a miniszterek kinevezése esetében a tavalyi módosításokhoz képest nem történt változás, az államfőnek el kell fogadnia a választásokat megnyerő párt, illetve pártszövetség javaslatait. Amennyiben a választási eredmények úgy hozzák, hogy több párt illetve párszövetség is azonos számú mandátumhoz jutott, akkor az államfő, a választásokon a legtöbb szavazatot elérő párt vagy pártszövetség javaslatát fogadja el.
Tárca nélkül marad a vádlott miniszter
Kikerült a tavalyi módosítások szövegéből az a módosító javaslat, amely lehetővé tette volna, hogy a gyanúsítottak lehallgatását az ügyészség is elrendelje, így ez továbbra is a bíróságok kizárólagos hatásköre marad. Az új alaptörvény – elfogadása esetén – egyúttal kiveszi a legfelsőbb bíróság kizárólagos hatásköréből a képviselők és szenátorok fölötti ítélkezést. Ily módon a legfelsőbb bíróság elé csakis az első fokon a táblabíróságon tárgyalt és megtámadott dossziék kerülhetnek majd. Az öt bíróból álló bírói testület helyét három bírából álló testület veszi át.
A miniszterelnök és a kormány tagjai elleni büntetőjogi eljárást a parlament két háza együttes ülésén kérheti a hivataluk idején elkövetett tettek miatt. A kormánytagok elleni bűnvádi eljárás beindítása esetén a miniszterelnök a tárcavezető tisztségéből történő felfüggesztését megokoló kéréssel fordul a parlament két házának elnökéhez. A felfüggesztésről a két ház közös plénuma dönt. A bíróság elé kerülő kormánytagok hivatalból elveszítik tisztségüket.
A módosítások értelmében a törvénytelen úton megszerzett bizonyítékokat csakis a vádlott védelmének érdekében szabad felhasználni. Törölték egyben azt a cikkelyt is, amely lehetőséget nyújtott volna az ügyészeknek a 48 órás lehallgatás elrendelésére.
További változást a kormány elleni bizalmatlansági indítványok esetében fogadtak el. A régi változatnak megfelelően az ezt beterjesztő partnak vagy pártszövetségnek javaslatot kellett tennie a miniszterelnök személyére is. A jelenlegi változatból ez a kitétel kimaradt.
Székelyföldi, partiumi alrégió? A magyar közösség szempontjából igen fontos kitétel került bele az alkotmánymódosításokba. Ezek szerint a majdan megalakuló régiók keretében úgynevezett alrégiók – pontosabban közigazgatási alegységek – is alakulhatnak majd. Ez akár azt is jelentheti, hogy a sarkalatos törvénnyel létrehozandó régiókon belül a megyék közigazgatási hatáskörrel rendelkező alrégiókat alakíthatnak ki. Gyakorlatilag ily módon az új régiókban létrejöhet a Székelyföld, de akár a Partium alrégió is. Ezeknek az alrégióknak a határait még nem tudni, hiszen még az sem világos, milyen régiók jönnek majd létre, mindezt majd az erre vonatkozó sarkalatos törvény tartalmazza majd.
Bogdán Tibor
maszol.ro,
2014. február 8.
Közvitán a zászlótörvény-tervezet
Zászlótörvény-tervezetet bocsátott társadalmi vitára pénteken a román regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium annak szabályozásáról, hogyan fogadhatnak el a romániai települési és a megyei önkormányzatok saját zászlót, és milyen feltételek mellett tűzhetők ki a hivatalokra.
A minisztérium honlapján elérhető tervezet szerint csak azoknak a közigazgatási egységeknek lehet saját zászlójuk, amelyek rendelkeznek címerrel. A tervezet azt is leszögezi, hogy e törvény alapján elfogadott zászlók csakis a címert tartalmazhatják, valamint a közigazgatási egység nevét, ami a nemzeti kisebbségek nyelvén is megjelenhet ott, ahol a lakosság legalább 20 százalékát teszi ki az illető kisebbség.
A tervezet szerint a zászló színét és egyéb megkülönböztető jeleket közvitára kell bocsátani azért, hogy az önkormányzatok által elfogadott lobogók a legreprezentatívabbak legyenek a térség és az ott élők számára.
Megállapítja, hogy a települési vagy megyei zászlókat polgármesteri hivatalokra, valamint az önkormányzati fenntartású egyéb intézményekre is ki lehet függeszteni a román nemzeti lobogóval és az Európai Unió zászlójával együtt.
Az önkormányzati zászlót helyi rendezvények, ünnepségek és protokolláris események alkalmából is ki lehet tűzni. Leszögezi, hogy a helyi zászló sem méretében, sem számában nem haladhatja meg a román és az uniós zászlót. A tervezet előírásainak megszegése esetén a prefektus 5 ezertől 10 ezer lejig terjedő összeggel bírságolhatja meg a kihágást elkövetőket.
Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter tavaly júliusban ígérte meg Bálványosfürdőn székelyföldi önkormányzati vezetőknek, hogy minisztériuma jogszabálytervezetet dolgoz ki, amely lehetővé teszi, hogy a helyi közigazgatási szervek saját zászlót fogadjanak el, és azt az alárendeltségükbe tartozó középületekre kitűzzék.
A Székelyföldön tavaly óta feszültséget kelt a székely zászló kitűzése, ami miatt a prefektusok több bírságot szabtak ki, és jogi eljárásokat indítottak az önkormányzati vezetők ellen.
MTI
Erdély.ma,
Zászlótörvény-tervezetet bocsátott társadalmi vitára pénteken a román regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium annak szabályozásáról, hogyan fogadhatnak el a romániai települési és a megyei önkormányzatok saját zászlót, és milyen feltételek mellett tűzhetők ki a hivatalokra.
A minisztérium honlapján elérhető tervezet szerint csak azoknak a közigazgatási egységeknek lehet saját zászlójuk, amelyek rendelkeznek címerrel. A tervezet azt is leszögezi, hogy e törvény alapján elfogadott zászlók csakis a címert tartalmazhatják, valamint a közigazgatási egység nevét, ami a nemzeti kisebbségek nyelvén is megjelenhet ott, ahol a lakosság legalább 20 százalékát teszi ki az illető kisebbség.
A tervezet szerint a zászló színét és egyéb megkülönböztető jeleket közvitára kell bocsátani azért, hogy az önkormányzatok által elfogadott lobogók a legreprezentatívabbak legyenek a térség és az ott élők számára.
Megállapítja, hogy a települési vagy megyei zászlókat polgármesteri hivatalokra, valamint az önkormányzati fenntartású egyéb intézményekre is ki lehet függeszteni a román nemzeti lobogóval és az Európai Unió zászlójával együtt.
Az önkormányzati zászlót helyi rendezvények, ünnepségek és protokolláris események alkalmából is ki lehet tűzni. Leszögezi, hogy a helyi zászló sem méretében, sem számában nem haladhatja meg a román és az uniós zászlót. A tervezet előírásainak megszegése esetén a prefektus 5 ezertől 10 ezer lejig terjedő összeggel bírságolhatja meg a kihágást elkövetőket.
Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter tavaly júliusban ígérte meg Bálványosfürdőn székelyföldi önkormányzati vezetőknek, hogy minisztériuma jogszabálytervezetet dolgoz ki, amely lehetővé teszi, hogy a helyi közigazgatási szervek saját zászlót fogadjanak el, és azt az alárendeltségükbe tartozó középületekre kitűzzék.
A Székelyföldön tavaly óta feszültséget kelt a székely zászló kitűzése, ami miatt a prefektusok több bírságot szabtak ki, és jogi eljárásokat indítottak az önkormányzati vezetők ellen.
MTI
Erdély.ma,
2014. február 8.
Visszatérés (Vinczeffy László atyhai elvonulása)
„...egy fiait osztoztató atya a Firtosból leindulva mondta fiainak: itt én lakom, ez lett Énlaka, tovább haladva mondá nagyobb fiának: e tiéd, ez lett Etéd, ismét odább haladva mondá második fiának: itt neked e kis mód, ez lett Küsmöd. Itt letelepdvén harmadik fia nyugtalankodva kérdé, hogy ő hol telepedik, neked is szólok ma – a helyre mutatva, hol Szolokma épült, haza mentében pedig kérdi legkisebb fiát, hogy hát nem békétlenkedik-e? Adj, ha akarsz atyám, mond ez, s övé lett a gyönyörűen fekvő Atyha.” Orbán Balázs szerint szól így a Sóvidék egy településcsokrának teremtéslegendája.
A történet ma is ismert – épp csak nincs, aki továbbadja. Legalábbis Atyhán, ebben a mára kísértetfaluvá vált, gyönyörűséges kis zugban, mely a Székelyföld közepén maholnap csak a történeti múltban említett településnév marad. Pedig „itt lakni, s minden percben szemlélhetni ez isteni panorámát, mely szépségben a firtosi kilátással vetekedik, valódi lelki élvezet s annyi, mint örökös költői felmagasztaltságban élni” – írja még Orbán Balázs A Székelyföld leírásának Atyhát ismertető oldalain. Ez a kis, lélekszámában erősen megcsappant falucska, hová feljutni, akárcsak másfél évszázada, Orbán Balázs bolyongásainak idején, ma sem könnyű, látszólag megadta magát az enyészetnek. Néhány fiatal család próbálkozik a megélhetéssel, pár házat mentettek még meg maradékországi magyarok, kik egy-két napot, jó esetben pár hetet töltenek évente ott. És ebbe a környezetbe – szülőfalujába – tért vissza a Munkácsy-díjas Vinczeffy László képzőművész, sajátos világot alakítva ki Atyhán, nem annyira a maga kedvtelésére, de a falu megmentésének reményében.
Gyökértelenül nem lehet
Ősszel, hecserlipirosodás és őzlábgombák teljének idején egy kitérő révén vetett el a sors Atyhába. Az országúti letérőnél idősebb ember fiával várt valakire, a kisbusznyi – eredetileg szobornézőbe indult – társaság „vezető embere” szóba elegyedett velük: Karcsi bácsi, a sofőr nevetve, de hangjában annál több fájdalommal mesélte, életében először látogatóként megy szülőfalujába. Merthogy ő is atyhai.
Felfelé menet a faluban mutatja is elkótyavetyélt szülőházát, aztán kapát kér, a szemerkélő esős időben a temetőbe indul szülei sírját rendbe tenni.
Hatalmas az ellentét a faluban addig látottak és a Vinczeffy-birtok között. A szó jó értelmében érdemes használni ezúttal a birtok szót, nem a bennvaló kiterjedésére vonatkozóan, hanem azért, amit az atyhai életen Vinczeffy László megvalósított.
A történet ott kezdődött, hogy amikor szüleik meghaltak, az akkor már régóta Sepsiszentgyörgyön élő képzőművész lemondott testvérei javára az atyhai örökségről. Aztán rövid időn belül rá kellett jönnie, gyökértelenül ő sem élhet, vagy ahogy ő fogalmaz: „ha megyek haza, kinek megyek a nyakára?” Volt egy eladó bennvaló szülei kertjének végében, azt vásárolta hát meg. Eleinte csak a csűrben szándékozott „egy kis lyukacskát” berendezni, ahol ha pár napra kimegy, le lehet feküdni, aztán elkezdte nézegetni a telken álló házakat, az újabbik könnyűszerrel felújítható, na jó, ez bontást és a régi anyagok felhasználásával teljes újjáépítést jelentett. Természetesen az eredeti mintájára, épp csak megtoldva az épületet tornáccal. A kisebbik, közel kétszáz éves parasztházat már sokkal nehezebb volt megmenteni, szakértők és kevésbé értők is úgy vélték, legfennebb tűzifának lesz jó anyaga. De Vinczeffy Lászlót nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja, amit fejébe vett: megmentette, mert „ha ez is eltűnik, nem lesz ilyen tipikus sóvidéki ház a környéken”. A falu ugyanis telides-teli rogyadozó vagy már teljesen összedőlt házakkal, a maroknyi hazatérő fiatal más világokban látottak mintájára próbál berendezkedni, lakókörnyezetét is aszerint igazítva, a még néhány álló régi épületben idősek éldegélnek, földi pályafutásuk lejárta után házaik is temetőbeli társaiké sorsára jut. Vinczeffy László azon túl, hogy megmentett két régi házat, be is lakja azokat családjával. Tavasztól gyümölcsbetakarításig Atyhán élnek, szünidőben az unokák űzik a hétköznapok unalmát, máskor az állandóan adódó kerti, udvari munka. Ha csak ennyit tett volna Vinczeffy László, semmi kirívó nem lenne benne. Hozzá hasonlóan sokan – és szerencsére egyre többen – gondolkodnak, Atyhán is van példa rá, tucatnyi bennvalót magyarországiak vásároltak meg, felújították még a tapaszos házakat is, néha odalátogatnak. Vinczeffy László azonban ennél többet tett – és még szándékszik tenni.
A Vidám kert
Az atyhai Vinczeffy-birtok kapuján belépve, baloldalt az aprócska parasztház, jobb felől a tornácos, fehérre meszelt lakóépület fogad, szemből a csűr zárja a látványt. Azaz dehogy zárja: részint hátteret ad, részint takar. Hátteret ad az előkertben felállított szobroknak, takarja a gyümölcsösben levőket. Az udvaron levő, emberméretű faalkotások természetes színűek, egyik fakóbb, másik élénkebb – ezek már-már belesimulnak a környezetbe. A fűbe, termőfák közé elhelyezett, színezett szobrok érdekes módon még inkább. Holott a sárga-fekete, a fehér-piros színösszetételű, furcsa formájú szobroknak kellene igazából kiríniuk a teremtett világból.
Vinczeffy László művészetétől nem idegen a szobrászat, kisplasztikákat – fából is – készített már jó néhányat. Az atyhai formavilágot a hely adottságai sugallták, elvonulásai elején próbált festeni is, de a csűr nem bizonyult jó műteremnek. Viszont a kivágott gyümölcsfák kínálták magukat a szobrászathoz, a tér a nagyobb méretű alkotások kipróbálásához.
– Fantasztikus élmény volt, amikor az első elkészült, el is döntöttem, hogy készítek egy szoborparkot, aminek azt a nevet adtam, hogy Vidám kert. Mert van Vidámpark, Vidám temető, hát miért ne legyen egy Vidám kertünk is, a lényeg, hogy engem feldobott a térplasztika, ott voltak a nagy lehetőségek, a gyümölcsfák, amiket kivágtunk, adták a témát. Eleinte ragaszkodtam a fa színéhez, éppen egy-egy feketével belejátszottam, de utána kívántam, hogy fessem is meg a szobrokat, legyen jó hangulatuk. Erős színekkel dolgozom, számítva arra, hogy távlatilag ezek megfakulnak és kapnak egy gyönyörű patinát. De szobronként csak egy-két színt használok, a feketétől elmegyek a fehérig, akkor vissza a sárgától a feketéig, s a vörös is kedvencem. És itt-ott megjelennek a kékek is, ezzel a négy-öt színnel dolgozom. – Atyhai szobraid egyfajta irányváltást jelentenek, vagy a kisplasztikáid kiteljesedését?– Inkább az utóbbi. Ezeket nem is szobroknak, hanem ötletfáknak mondom, mert jönnek a jó ötleteim, s akkor azokat gyorsan megcsinálom a térben is. Onnan indultam ki, hogy a festményeim egy idő után leegyszerűsödtek, formákat festettem, és kíváncsivá lettem, milyen lenne, ha ezt térben is megoldanám. Elkezdtem fahulladékokat összegyűjteni, kombináltam, megfaragtam, abból kialakultak a kisplasztikák, amit a kertben csinálok, annak a folytatása. És ahogy a festmények esetében is készítettem miniatűröket és nagyméretű képeket, a két véglet között dolgoztam, a térplasztikánál is arra gondoltam, miért ne készítsek két-három méteres szobrot. Most huszonnégy van felállítva a kertben, még kéne legalább tíz, akkor leállok ezzel a dologgal is.
Példával, kultúrával
– Mi lesz tovább?
– Majd meglátom, a Jóisten adjon egészséget, ott van a grafika, a festészet, nem akarok teljesen átvedleni szobrásznak, mind a három műfajt párhuzamosan akarom csinálni. Amikor egyik nem megy, megpróbálom a másikat, így pihentetem magam. Nem lesz unalmas az életem, a rajz egész más világot kér, a festmény szintén mást, a szobrok is, mindeniknek megvan a saját útja, azokban kapom meg a csodálatos élményeket. Hosszú távon az az elképzelésem, hogy ennek a kihaló falunak legyen egy turistacsalogatója, hogy akiket érdekel a képzőművészet, és megtudják, itt élt egy képzőművész, és hátrahagyott egy szoborkertet, azt megnézzék.
– Kihaló falut említettél, de végigmenve az utcákon kísértetfalunak is lehetne nevezni.
– Az 1940-es években olyan 1600 lélekszáma volt a falunak, ahogy megkezdődött a kollektivizálás, azonnal kezdett kiürülni, most 190-en élnek állandóan Atyhán. Vannak olyan utcarészek, ahol négy-öt ember él magányosan vagy esetleg a feleségével, a többi ház vagy összeomlott már, vagy összeomlóban. A felszegi részben gyermekkoromban élet volt, amikor ott jártam iskolába, körülbelül 160 gyermek futkározott az udvaron, most pedig óvodába és elemibe összesen tíz vagy tizenkét gyerek jár. – Van elképzelésed Atyha felélesztésére?
– Nyáron szerveztem a Magyar Művészeti Akadémiának egy találkozót, a parasztház akkor még üres volt, abban kiállítást rendeztünk be: Páll Lajosnak csak a munkája szerepelhetett akkor már, de kiállított Marosvásárhelyről Hunyadi László, Szovátáról Bocskai Vince, Kuti Dénes és Kusztos Endre bácsi, Sepsiszentgyörgyről Vargha Mihály és én, mind akadémikusok, és meghívtunk még három szovátai képzőművészt, Sánta Csabát, Kuti Botondot és Siklódi Zsoltot. Nagyon jó hangulata lett ennek a kiállításnak, vérszemet is kaptam tőle, mert olyan terveim volnának, hogy a csűrt alakítanám át galériává. Erre próbálnék valami pénzt összegyűjteni, ez volna a nagy tervem, minden évben csinálnánk ott egy nagyszabású kiállítást 15–20 meghívottal Erdélyből és Magyarországról, minden évben Atyhán, ebben a faluban, amelyet már le is írtak, lenne egy nagy kultúresemény. Ennek vannak támogatói is, erkölcsileg biztatnak, hasonló dolgok már működnek ilyen kis falvakon. Elhívnánk azt a pár embert is, aki még otthon él, a kihaló falucskában ők is kapjanak valami optimizmust. Sajnos, amikor így kiürül egy falu, aki megmarad, annak zöme az alkoholhoz nyúl, elengedi magát, a portájukat elhanyagolják. Én az udvaromat szépen elrendeztem, próbálom, hátha a példa ragad az emberekre, és akkor másképp kezdenek gondolkozni.
– Ez a kis maradékfalu hogyan fogadja a te küszködésedet?
– Ezt nem mondhatom küszködésnek, mert bírom még csinálni. Hogy a faluban hogy veszik? A fiataloknál inkább megmozdul az élet, ők pozitívan fogadják, másokat a nemtörődömség jellemez, vagy egy legyintéssel elintézik. De remélem, jön egy újabb generáció, amely odafigyel, és ezeket a leromlott házakat megmentik. Mert erre is vannak példák, ott ül egy hetet, kettőt abban a faluban, de legalább az a ház nem pusztult el. Baj van azzal is, hogy sokan a hagyományos építészetet feladják, megjárják magukat a világban, látják, mi van Nyugaton, azt a stílust próbálják hazavinni, amely elüt a falu építkezésétől, de hát meg kell nézni, mi történik Korondon. Az idei találkozónak is ez volt a célja, azért is hívtam meg az akadémiát, hogy hátha művészek vásárolnának házat.
Művész és magyar
– Művészként sem vonhatod ki magad a világból, amiben élned kell. Te hogyan éled meg magyarságodat? – Amit csinálok, azt becsülettel végzem. Nem ugrom bele mindenféle divathóbortba, az én művészetem, úgy érzem, tiszta úton haladt, sose kompromittáltam magam, nem alkudtam meg politikai nyomásoknak, amit én éreztem, azt mindig megfestettem vagy megalkottam. Úgy hiszem, ez az első, hogy légy becsületes, tisztességes. Az nagyon fáj nekem is, ami velünk történik, és benne élek én is, át kellett élnem egy marosvásárhelyi pogromot, az utána való állandó támadást irányunkban, ezek alól én nem tudom kivonni magamat, ezek érintenek, és ez érződik a művészetemben is. Már gyermekkoromban megtanultam, mi az, hogy kitelepítés, mi az, hogy üldöztetés, mi az, hogy másodrendű ember vagy, hogy megaláznak, csúfolkodnak veled, meg is vernek, ezeket én mind átéltem, és ezért mondom, hogy nem lehetek ebben az országban annyira boldog ember, mert a mai napig is ezek a dolgok hol így, hol úgy, de visszatérnek és érintenek. Hogy lesz-e változás, vagy jobbra fordul-e a világ? Ahogy én látom a pillanatnyi helyzetet, nagy reményem nincs. Vinczeffy László sem mentes bizonyos fokú borúlátástól. Mégsem ez jellemző rá, az atyhai tenni akarás annál inkább. Egyelőre kertje az, amit élettel megtöltött, „ötletfái” a legegyszerűbb formák sajátos társításai. Teremtett világával ama tündérkertet gyarapítja, melyet ma Erdélyi magyar értéktárnak neveznek, s melybe alkotásai révén Atyhának is be kell kerülnie, illetve hosszú távon abba a körforgásba, minek eredményeként a most kihalóban levő falu kulturális turisztikai vonzereje által fel tud éledni. Vinczeffy László példája egyike az erdélyi jövőkeresési lehetőségeknek.
Váry O. Péter
Erdély.ma,
„...egy fiait osztoztató atya a Firtosból leindulva mondta fiainak: itt én lakom, ez lett Énlaka, tovább haladva mondá nagyobb fiának: e tiéd, ez lett Etéd, ismét odább haladva mondá második fiának: itt neked e kis mód, ez lett Küsmöd. Itt letelepdvén harmadik fia nyugtalankodva kérdé, hogy ő hol telepedik, neked is szólok ma – a helyre mutatva, hol Szolokma épült, haza mentében pedig kérdi legkisebb fiát, hogy hát nem békétlenkedik-e? Adj, ha akarsz atyám, mond ez, s övé lett a gyönyörűen fekvő Atyha.” Orbán Balázs szerint szól így a Sóvidék egy településcsokrának teremtéslegendája.
A történet ma is ismert – épp csak nincs, aki továbbadja. Legalábbis Atyhán, ebben a mára kísértetfaluvá vált, gyönyörűséges kis zugban, mely a Székelyföld közepén maholnap csak a történeti múltban említett településnév marad. Pedig „itt lakni, s minden percben szemlélhetni ez isteni panorámát, mely szépségben a firtosi kilátással vetekedik, valódi lelki élvezet s annyi, mint örökös költői felmagasztaltságban élni” – írja még Orbán Balázs A Székelyföld leírásának Atyhát ismertető oldalain. Ez a kis, lélekszámában erősen megcsappant falucska, hová feljutni, akárcsak másfél évszázada, Orbán Balázs bolyongásainak idején, ma sem könnyű, látszólag megadta magát az enyészetnek. Néhány fiatal család próbálkozik a megélhetéssel, pár házat mentettek még meg maradékországi magyarok, kik egy-két napot, jó esetben pár hetet töltenek évente ott. És ebbe a környezetbe – szülőfalujába – tért vissza a Munkácsy-díjas Vinczeffy László képzőművész, sajátos világot alakítva ki Atyhán, nem annyira a maga kedvtelésére, de a falu megmentésének reményében.
Gyökértelenül nem lehet
Ősszel, hecserlipirosodás és őzlábgombák teljének idején egy kitérő révén vetett el a sors Atyhába. Az országúti letérőnél idősebb ember fiával várt valakire, a kisbusznyi – eredetileg szobornézőbe indult – társaság „vezető embere” szóba elegyedett velük: Karcsi bácsi, a sofőr nevetve, de hangjában annál több fájdalommal mesélte, életében először látogatóként megy szülőfalujába. Merthogy ő is atyhai.
Felfelé menet a faluban mutatja is elkótyavetyélt szülőházát, aztán kapát kér, a szemerkélő esős időben a temetőbe indul szülei sírját rendbe tenni.
Hatalmas az ellentét a faluban addig látottak és a Vinczeffy-birtok között. A szó jó értelmében érdemes használni ezúttal a birtok szót, nem a bennvaló kiterjedésére vonatkozóan, hanem azért, amit az atyhai életen Vinczeffy László megvalósított.
A történet ott kezdődött, hogy amikor szüleik meghaltak, az akkor már régóta Sepsiszentgyörgyön élő képzőművész lemondott testvérei javára az atyhai örökségről. Aztán rövid időn belül rá kellett jönnie, gyökértelenül ő sem élhet, vagy ahogy ő fogalmaz: „ha megyek haza, kinek megyek a nyakára?” Volt egy eladó bennvaló szülei kertjének végében, azt vásárolta hát meg. Eleinte csak a csűrben szándékozott „egy kis lyukacskát” berendezni, ahol ha pár napra kimegy, le lehet feküdni, aztán elkezdte nézegetni a telken álló házakat, az újabbik könnyűszerrel felújítható, na jó, ez bontást és a régi anyagok felhasználásával teljes újjáépítést jelentett. Természetesen az eredeti mintájára, épp csak megtoldva az épületet tornáccal. A kisebbik, közel kétszáz éves parasztházat már sokkal nehezebb volt megmenteni, szakértők és kevésbé értők is úgy vélték, legfennebb tűzifának lesz jó anyaga. De Vinczeffy Lászlót nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja, amit fejébe vett: megmentette, mert „ha ez is eltűnik, nem lesz ilyen tipikus sóvidéki ház a környéken”. A falu ugyanis telides-teli rogyadozó vagy már teljesen összedőlt házakkal, a maroknyi hazatérő fiatal más világokban látottak mintájára próbál berendezkedni, lakókörnyezetét is aszerint igazítva, a még néhány álló régi épületben idősek éldegélnek, földi pályafutásuk lejárta után házaik is temetőbeli társaiké sorsára jut. Vinczeffy László azon túl, hogy megmentett két régi házat, be is lakja azokat családjával. Tavasztól gyümölcsbetakarításig Atyhán élnek, szünidőben az unokák űzik a hétköznapok unalmát, máskor az állandóan adódó kerti, udvari munka. Ha csak ennyit tett volna Vinczeffy László, semmi kirívó nem lenne benne. Hozzá hasonlóan sokan – és szerencsére egyre többen – gondolkodnak, Atyhán is van példa rá, tucatnyi bennvalót magyarországiak vásároltak meg, felújították még a tapaszos házakat is, néha odalátogatnak. Vinczeffy László azonban ennél többet tett – és még szándékszik tenni.
A Vidám kert
Az atyhai Vinczeffy-birtok kapuján belépve, baloldalt az aprócska parasztház, jobb felől a tornácos, fehérre meszelt lakóépület fogad, szemből a csűr zárja a látványt. Azaz dehogy zárja: részint hátteret ad, részint takar. Hátteret ad az előkertben felállított szobroknak, takarja a gyümölcsösben levőket. Az udvaron levő, emberméretű faalkotások természetes színűek, egyik fakóbb, másik élénkebb – ezek már-már belesimulnak a környezetbe. A fűbe, termőfák közé elhelyezett, színezett szobrok érdekes módon még inkább. Holott a sárga-fekete, a fehér-piros színösszetételű, furcsa formájú szobroknak kellene igazából kiríniuk a teremtett világból.
Vinczeffy László művészetétől nem idegen a szobrászat, kisplasztikákat – fából is – készített már jó néhányat. Az atyhai formavilágot a hely adottságai sugallták, elvonulásai elején próbált festeni is, de a csűr nem bizonyult jó műteremnek. Viszont a kivágott gyümölcsfák kínálták magukat a szobrászathoz, a tér a nagyobb méretű alkotások kipróbálásához.
– Fantasztikus élmény volt, amikor az első elkészült, el is döntöttem, hogy készítek egy szoborparkot, aminek azt a nevet adtam, hogy Vidám kert. Mert van Vidámpark, Vidám temető, hát miért ne legyen egy Vidám kertünk is, a lényeg, hogy engem feldobott a térplasztika, ott voltak a nagy lehetőségek, a gyümölcsfák, amiket kivágtunk, adták a témát. Eleinte ragaszkodtam a fa színéhez, éppen egy-egy feketével belejátszottam, de utána kívántam, hogy fessem is meg a szobrokat, legyen jó hangulatuk. Erős színekkel dolgozom, számítva arra, hogy távlatilag ezek megfakulnak és kapnak egy gyönyörű patinát. De szobronként csak egy-két színt használok, a feketétől elmegyek a fehérig, akkor vissza a sárgától a feketéig, s a vörös is kedvencem. És itt-ott megjelennek a kékek is, ezzel a négy-öt színnel dolgozom. – Atyhai szobraid egyfajta irányváltást jelentenek, vagy a kisplasztikáid kiteljesedését?– Inkább az utóbbi. Ezeket nem is szobroknak, hanem ötletfáknak mondom, mert jönnek a jó ötleteim, s akkor azokat gyorsan megcsinálom a térben is. Onnan indultam ki, hogy a festményeim egy idő után leegyszerűsödtek, formákat festettem, és kíváncsivá lettem, milyen lenne, ha ezt térben is megoldanám. Elkezdtem fahulladékokat összegyűjteni, kombináltam, megfaragtam, abból kialakultak a kisplasztikák, amit a kertben csinálok, annak a folytatása. És ahogy a festmények esetében is készítettem miniatűröket és nagyméretű képeket, a két véglet között dolgoztam, a térplasztikánál is arra gondoltam, miért ne készítsek két-három méteres szobrot. Most huszonnégy van felállítva a kertben, még kéne legalább tíz, akkor leállok ezzel a dologgal is.
Példával, kultúrával
– Mi lesz tovább?
– Majd meglátom, a Jóisten adjon egészséget, ott van a grafika, a festészet, nem akarok teljesen átvedleni szobrásznak, mind a három műfajt párhuzamosan akarom csinálni. Amikor egyik nem megy, megpróbálom a másikat, így pihentetem magam. Nem lesz unalmas az életem, a rajz egész más világot kér, a festmény szintén mást, a szobrok is, mindeniknek megvan a saját útja, azokban kapom meg a csodálatos élményeket. Hosszú távon az az elképzelésem, hogy ennek a kihaló falunak legyen egy turistacsalogatója, hogy akiket érdekel a képzőművészet, és megtudják, itt élt egy képzőművész, és hátrahagyott egy szoborkertet, azt megnézzék.
– Kihaló falut említettél, de végigmenve az utcákon kísértetfalunak is lehetne nevezni.
– Az 1940-es években olyan 1600 lélekszáma volt a falunak, ahogy megkezdődött a kollektivizálás, azonnal kezdett kiürülni, most 190-en élnek állandóan Atyhán. Vannak olyan utcarészek, ahol négy-öt ember él magányosan vagy esetleg a feleségével, a többi ház vagy összeomlott már, vagy összeomlóban. A felszegi részben gyermekkoromban élet volt, amikor ott jártam iskolába, körülbelül 160 gyermek futkározott az udvaron, most pedig óvodába és elemibe összesen tíz vagy tizenkét gyerek jár. – Van elképzelésed Atyha felélesztésére?
– Nyáron szerveztem a Magyar Művészeti Akadémiának egy találkozót, a parasztház akkor még üres volt, abban kiállítást rendeztünk be: Páll Lajosnak csak a munkája szerepelhetett akkor már, de kiállított Marosvásárhelyről Hunyadi László, Szovátáról Bocskai Vince, Kuti Dénes és Kusztos Endre bácsi, Sepsiszentgyörgyről Vargha Mihály és én, mind akadémikusok, és meghívtunk még három szovátai képzőművészt, Sánta Csabát, Kuti Botondot és Siklódi Zsoltot. Nagyon jó hangulata lett ennek a kiállításnak, vérszemet is kaptam tőle, mert olyan terveim volnának, hogy a csűrt alakítanám át galériává. Erre próbálnék valami pénzt összegyűjteni, ez volna a nagy tervem, minden évben csinálnánk ott egy nagyszabású kiállítást 15–20 meghívottal Erdélyből és Magyarországról, minden évben Atyhán, ebben a faluban, amelyet már le is írtak, lenne egy nagy kultúresemény. Ennek vannak támogatói is, erkölcsileg biztatnak, hasonló dolgok már működnek ilyen kis falvakon. Elhívnánk azt a pár embert is, aki még otthon él, a kihaló falucskában ők is kapjanak valami optimizmust. Sajnos, amikor így kiürül egy falu, aki megmarad, annak zöme az alkoholhoz nyúl, elengedi magát, a portájukat elhanyagolják. Én az udvaromat szépen elrendeztem, próbálom, hátha a példa ragad az emberekre, és akkor másképp kezdenek gondolkozni.
– Ez a kis maradékfalu hogyan fogadja a te küszködésedet?
– Ezt nem mondhatom küszködésnek, mert bírom még csinálni. Hogy a faluban hogy veszik? A fiataloknál inkább megmozdul az élet, ők pozitívan fogadják, másokat a nemtörődömség jellemez, vagy egy legyintéssel elintézik. De remélem, jön egy újabb generáció, amely odafigyel, és ezeket a leromlott házakat megmentik. Mert erre is vannak példák, ott ül egy hetet, kettőt abban a faluban, de legalább az a ház nem pusztult el. Baj van azzal is, hogy sokan a hagyományos építészetet feladják, megjárják magukat a világban, látják, mi van Nyugaton, azt a stílust próbálják hazavinni, amely elüt a falu építkezésétől, de hát meg kell nézni, mi történik Korondon. Az idei találkozónak is ez volt a célja, azért is hívtam meg az akadémiát, hogy hátha művészek vásárolnának házat.
Művész és magyar
– Művészként sem vonhatod ki magad a világból, amiben élned kell. Te hogyan éled meg magyarságodat? – Amit csinálok, azt becsülettel végzem. Nem ugrom bele mindenféle divathóbortba, az én művészetem, úgy érzem, tiszta úton haladt, sose kompromittáltam magam, nem alkudtam meg politikai nyomásoknak, amit én éreztem, azt mindig megfestettem vagy megalkottam. Úgy hiszem, ez az első, hogy légy becsületes, tisztességes. Az nagyon fáj nekem is, ami velünk történik, és benne élek én is, át kellett élnem egy marosvásárhelyi pogromot, az utána való állandó támadást irányunkban, ezek alól én nem tudom kivonni magamat, ezek érintenek, és ez érződik a művészetemben is. Már gyermekkoromban megtanultam, mi az, hogy kitelepítés, mi az, hogy üldöztetés, mi az, hogy másodrendű ember vagy, hogy megaláznak, csúfolkodnak veled, meg is vernek, ezeket én mind átéltem, és ezért mondom, hogy nem lehetek ebben az országban annyira boldog ember, mert a mai napig is ezek a dolgok hol így, hol úgy, de visszatérnek és érintenek. Hogy lesz-e változás, vagy jobbra fordul-e a világ? Ahogy én látom a pillanatnyi helyzetet, nagy reményem nincs. Vinczeffy László sem mentes bizonyos fokú borúlátástól. Mégsem ez jellemző rá, az atyhai tenni akarás annál inkább. Egyelőre kertje az, amit élettel megtöltött, „ötletfái” a legegyszerűbb formák sajátos társításai. Teremtett világával ama tündérkertet gyarapítja, melyet ma Erdélyi magyar értéktárnak neveznek, s melybe alkotásai révén Atyhának is be kell kerülnie, illetve hosszú távon abba a körforgásba, minek eredményeként a most kihalóban levő falu kulturális turisztikai vonzereje által fel tud éledni. Vinczeffy László példája egyike az erdélyi jövőkeresési lehetőségeknek.
Váry O. Péter
Erdély.ma,
2014. február 8.
Nehezen születik az autonómiatervezet
Várhatóan májusra készül el az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezete, Márton Árpád képviselő szerint nagyon sok munkára, egyeztetésre van szükség, hogy olyan törvény szülessék, amely nem támadható következetlenség vagy jogi hibák miatt, vannak rendkívül kritikus pontok, melyek még a bizottság tagjai közt is vitát váltanak ki.
Az RMDSZ döntése szerint a székelyföldi autonómiatervezet a dél-tiroli hatályos jogszabály mintájára készül. Márton Árpád a bizottság tagjaként kidolgozta az alapul szolgáló első változatot, figyelembe véve a román jogi sajátosságokat, és bemutatta a bizottság első, decemberi ülésén. A résztvevők megfogalmazhatták észrevételeiket, amelyek nyomán a háromszéki képviselő kidolgozott egy újabb „alternatívaköteget”, ezt figyelembe véve kell majd megszületnie az elvi döntésnek, hogy melyik változatot támogatják, mit tartalmazzon a majdan közvitára kerülő szöveg. Azon a bizonyos közvitán mindenki elmondhatja majd véleményét, és ezek alapján alakul ki a jogszabály végleges változata, melyet még a jelenlegi parlamenti szesszióban, azaz június vége előtt beterjeszt az RMDSZ – magyarázta Márton Árpád a munkafolyamatot.
Egyelőre jelentős gondot okoz, hogy nem tudják, milyen lesz az új alkotmány, márpedig a végleges változatnál ezt muszáj figyelembe venni. Jelen pillanatban az alaptörvény módosító javaslatai között szerepel a közigazgatási régiók kialakítása, de nincs szó arról, hogy milyen hatáskörökkel ruháznák fel ezeket a régiókat, így pedig elég nehéz törvénytervezetet kidolgozni – fejtette ki a képviselő.
Elmondta azt is, a bizottság tagjainak vitája négy nagy témakörben a legélesebb, ezek esetében „mindenképpen muszáj dűlőre jutni”. Az egyik ilyen pont a majdani autonóm Székelyföld területére vonatkozik: a három megyét vegyék alapul vagy a történelmi Székelyföldet? Sőt, ez utóbbi esetében is sok a kérdés, vannak határa mentén magyar többségű falvak, melyeknek itt lenne a helyük és olyan román települések, melyek nem szeretnének idetartozni – magyarázta. Komoly dilemmákat okoz az igazságszolgáltatás, az oktatási rendszer felépítése, és dönteni kell arról is, milyen plusz garanciákat iktatnak be az itt élő románság számára. „Ha nem ilyen a törvény, nem tárgyalja, határozza meg konkrétan minden területre a vonatkozó szabályokat, akkor az nem törvény, hanem szándéknyilatkozat” – hangsúlyozta.
Már a bizottságban is két egymástól nagyon különböző meglátás tapasztalható, az egyik csoport szerint olyan törvényt kell alkotni, amely legalább elméletileg elfogadható, nem ütközik olyan alkotmányos, jogi akadályokba, amelyekkel rögtön lesöpörhető. A másik álláspont szerint úgysem biztos, hogy elfogadják, akkor legalább legyen olyan, amilyet valóban szeretnénk. „Ez a két véglet, mindkettő tulajdonképpen racionális meglátás, de ez is bizonyítja, mennyire különbözőek a bizottság tagjai” – mondotta. Márton Árpád nem tudja pontosan, hányan vannak a bizottságban, ő eddig körülbelül tíz taggal tárgyalt, vannak közöttük parlamentben politizálók, önkormányzatban tevékenykedő RMDSZ-esek és vannak az egyetemi szférában dolgozó szakemberek. Egyeztetések folynak kisebb csoportokban is, amikor maga a bizottság összeült – eddig egyetlen alkalommal –, elsősorban általános kérdésekről folyt a vita. A románság viszonyulására is kíváncsiak, konzultálnak, általában a különböző szakterületeken tevékenykedők kérik ki román kollégáik véleményét egy-egy kérdésben.
A képviselő egyelőre nem tudott pontos időpontot mondani, mikorra készül el a közvitára szánt változat, de véleménye szerint „legkésőbb májusig be kell ennek következnie, hogy még ebben az ülésszakban benyújthassuk”. Arra a kérdésre, hogy mikor üléseznek legközelebb, mikor döntenek az alternatívákról, nem tudott válaszolni, „sokfelé tevékenykedő emberek programját kell összehangolni”, s nehéz olyan időpontot találni, hogy minden területről ott legyenek a különböző nézetek képviselői. „Most a döntést előkészítő tárgyalások zajlanak, és egy döntés előkészítése nem könnyű” – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Várhatóan májusra készül el az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezete, Márton Árpád képviselő szerint nagyon sok munkára, egyeztetésre van szükség, hogy olyan törvény szülessék, amely nem támadható következetlenség vagy jogi hibák miatt, vannak rendkívül kritikus pontok, melyek még a bizottság tagjai közt is vitát váltanak ki.
Az RMDSZ döntése szerint a székelyföldi autonómiatervezet a dél-tiroli hatályos jogszabály mintájára készül. Márton Árpád a bizottság tagjaként kidolgozta az alapul szolgáló első változatot, figyelembe véve a román jogi sajátosságokat, és bemutatta a bizottság első, decemberi ülésén. A résztvevők megfogalmazhatták észrevételeiket, amelyek nyomán a háromszéki képviselő kidolgozott egy újabb „alternatívaköteget”, ezt figyelembe véve kell majd megszületnie az elvi döntésnek, hogy melyik változatot támogatják, mit tartalmazzon a majdan közvitára kerülő szöveg. Azon a bizonyos közvitán mindenki elmondhatja majd véleményét, és ezek alapján alakul ki a jogszabály végleges változata, melyet még a jelenlegi parlamenti szesszióban, azaz június vége előtt beterjeszt az RMDSZ – magyarázta Márton Árpád a munkafolyamatot.
Egyelőre jelentős gondot okoz, hogy nem tudják, milyen lesz az új alkotmány, márpedig a végleges változatnál ezt muszáj figyelembe venni. Jelen pillanatban az alaptörvény módosító javaslatai között szerepel a közigazgatási régiók kialakítása, de nincs szó arról, hogy milyen hatáskörökkel ruháznák fel ezeket a régiókat, így pedig elég nehéz törvénytervezetet kidolgozni – fejtette ki a képviselő.
Elmondta azt is, a bizottság tagjainak vitája négy nagy témakörben a legélesebb, ezek esetében „mindenképpen muszáj dűlőre jutni”. Az egyik ilyen pont a majdani autonóm Székelyföld területére vonatkozik: a három megyét vegyék alapul vagy a történelmi Székelyföldet? Sőt, ez utóbbi esetében is sok a kérdés, vannak határa mentén magyar többségű falvak, melyeknek itt lenne a helyük és olyan román települések, melyek nem szeretnének idetartozni – magyarázta. Komoly dilemmákat okoz az igazságszolgáltatás, az oktatási rendszer felépítése, és dönteni kell arról is, milyen plusz garanciákat iktatnak be az itt élő románság számára. „Ha nem ilyen a törvény, nem tárgyalja, határozza meg konkrétan minden területre a vonatkozó szabályokat, akkor az nem törvény, hanem szándéknyilatkozat” – hangsúlyozta.
Már a bizottságban is két egymástól nagyon különböző meglátás tapasztalható, az egyik csoport szerint olyan törvényt kell alkotni, amely legalább elméletileg elfogadható, nem ütközik olyan alkotmányos, jogi akadályokba, amelyekkel rögtön lesöpörhető. A másik álláspont szerint úgysem biztos, hogy elfogadják, akkor legalább legyen olyan, amilyet valóban szeretnénk. „Ez a két véglet, mindkettő tulajdonképpen racionális meglátás, de ez is bizonyítja, mennyire különbözőek a bizottság tagjai” – mondotta. Márton Árpád nem tudja pontosan, hányan vannak a bizottságban, ő eddig körülbelül tíz taggal tárgyalt, vannak közöttük parlamentben politizálók, önkormányzatban tevékenykedő RMDSZ-esek és vannak az egyetemi szférában dolgozó szakemberek. Egyeztetések folynak kisebb csoportokban is, amikor maga a bizottság összeült – eddig egyetlen alkalommal –, elsősorban általános kérdésekről folyt a vita. A románság viszonyulására is kíváncsiak, konzultálnak, általában a különböző szakterületeken tevékenykedők kérik ki román kollégáik véleményét egy-egy kérdésben.
A képviselő egyelőre nem tudott pontos időpontot mondani, mikorra készül el a közvitára szánt változat, de véleménye szerint „legkésőbb májusig be kell ennek következnie, hogy még ebben az ülésszakban benyújthassuk”. Arra a kérdésre, hogy mikor üléseznek legközelebb, mikor döntenek az alternatívákról, nem tudott válaszolni, „sokfelé tevékenykedő emberek programját kell összehangolni”, s nehéz olyan időpontot találni, hogy minden területről ott legyenek a különböző nézetek képviselői. „Most a döntést előkészítő tárgyalások zajlanak, és egy döntés előkészítése nem könnyű” – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 8.
Székelyföld szellemi értékeiről
Székelyföldi kultúrateremtésről, több évszázad alatt felhalmozott szellemi értékeinkről, a művelődési havilap éltetéséről, a góbé nyelv gazdagságáról és a fenntartóhoz fűződő viszonyról is szó esett kedd este Baróton, Erdővidék Múzeumában a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőivel, Lövétei Lázár Lászlóval és Molnár Vilmossal tartott közönségtalálkozón, illetve a Székely Könyvtár sorozatban megjelent kötetek bemutatóján.
Lövétei Lázár Lászlót és Molnár Vilmost is jó érzéssel tölti el, hogy a Székelyföldnek tizennyolc év alatt – májusban jelenik meg 200. számuk! – az erdélyi tollforgatók és gondolkodók javát sikerült alkotótárssá tennie, segítségükkel pedig bő ezer embert elérnek. Az olvasók megtalálása és megtartása nem volt egyszerű – állították –, ám az irodalom mellett közölt történelmi, színházi, filozófiai és néprajzi írások, illetve interjúk hatni tudnak az olvasóbarát kultúrát kedvelőkre. Tapasztalataik szerint az emberekre kevésbé hat plakát, szórólap vagy újsághirdetés – ám a közönségtalálkozókra elmennek, s akár ott helyben elő is fizetnek. A bő ezer előfizető és a szabad árusítás csak töredékében fedezi a lap költségeit, így a főtámogatónak, Hargita Megye Tanácsának köszönhető, hogy a folyóirat megjelenik.
Elmondták továbbá: a Székely Könyvtár sorozatot száz kötetesre tervezik. A csíkszeredai pünkösdi búcsúra és a marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásárra időzített ötös sorozatokba egyaránt beválasztanak klasszikus és kortárs szerzőket, de válogatásoknak, sőt, népdaloknak is helyet biztosítottak. Lövétei Lázár László szerint az olvasók megérezték a kevésbé ismert vagy eddig elérhetetlen régi szerzők alkotásaiban rejlő erőt és bájat, s kedvelik a kortársakat is. A csak a kiadó által vezetett „slágerlista” élén Bözödi György és „a kiváló tollú és tisztán látó” Márton Áron áll. A száz kötetet tíz év alatt jelentetnék meg, ám gyakran felvetődik, mivel, kivel lehetne bővíteni. Nem tervezték, de meglehet, régi magyar versekből is állítanak össze válogatást, s baróti javaslatra fontolgatnak egy Gaál Mózes-kötetet is – kérdés csak az, lesz-e az ügynek folyamatos támogatója. Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. február 10.
A cél a magyarság megsemmisítése volt – Interjú L. Balogh Béni történésszel
Az 1940-et követő újabb kisebbségi sors még az azt megelőző 22 évnél is nehezebb volt a dél-erdélyi magyarság számára – mondta el az MNO-nak adott interjújában L. Balogh Béni történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezető helyettese annak kapcsán, hogy a napokban jelent meg a dél-erdélyi magyarság 1940 és 1944 közti történetét feldolgozó tanulmány- és dokumentumkötet.
– Miért csak most született meg a dél-erdélyi magyarság 1940–44 közötti történetét feldolgozó munka? – A kiadvány többéves kutatómunka eredménye. Elsősorban levéltári kutatásokra épül, de az itt olvasható dokumentumok között akad már korábban publikált irat, illetve néhány korabeli hírlap- és folyóiratcikk is. Az erdélyi magyarság 20. századi történetének nagyon fontos fejezete az 1940 és 1944 közötti időszak. Ismeretes, hogy az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Erdély északi része és a Székelyföld ismét magyar fennhatóság alá került, a déli rész Románia birtokában maradt.
A közel félmilliós dél-erdélyi magyarság sorsáról eddig nagyon kevés írás született, és az ezt feltáró módszeres levéltári munka is csak nemrég kezdődött el. Kutatásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy az 1940-et követő újabb kisebbségi sors még az azt megelőző 22 évnél is nehezebb volt a dél-erdélyi magyarság számára. Az 1940 szeptemberében hatalomra került Ion Antonescu államvezető egyik legfőbb célkitűzése ugyanis az volt, hogy Dél-Erdélyt lehetőleg minél előbb „megtisztítsa” a magyaroktól, és homogén román nemzetállamot hozzon létre.
– Mennyire vett részt a dél-erdélyi magyarság a román politikai életben az 1920–40-es időszakban, kik voltak a meghatározó közéleti személyiségeik, milyen lehetőségeik voltak a politikai érdekérvényesítésre? – Több más, térségbeli államhoz hasonlóan, a két világháború közötti Nagy-Romániában is az integrális nacionalizmus vált a politikai élet széleskörűen elfogadott ideológiai keretévé. Az országban azonban 1938-ig parlamentáris váltógazdaság működött, és a magyarság politikai érdekképviseletét ellátó Országos Magyar Párt (OMP) integrálódott a román politikai rendszerbe: részt vett a választásokon és a bukaresti parlament munkájában.
Az OMP élén 1926-tól a konzervatív beállítottságú Bethlen György állt, aki szoros kapcsolatot tartott fenn Bethlen István magyar miniszterelnökkel. A párt többi vezetőjével együtt – informálisan – a magyarság pozícióinak megőrzésében gondolkodott, és abban bízott, hogy a nemzetközi erőviszonyok megváltozásával Erdély visszakerülhet Magyarországhoz. A nyilvánosság előtt viszont a nemzeti autonómia igényét és az erdélyi magyarság kollektív jogainak fontosságát emelte ki. Mivel e célkitűzések éles ellentétben álltak a bukaresti kormányok centralista törekvéseivel, nem sikerült őket érvényre juttatnia.
A királyi diktatúra bevezetését követően, 1938 márciusában II. Károly felszámolta az összes politikai pártot, így az OMP-t is. Az új magyar érdekvédelmi szervezet a frissen megalakult Romániai Magyar Népközösség lett, melynek vezetőjévé a Bethlennél liberálisabb nézeteket valló Bánffy Miklóst jelölte ki a román kormány. A megváltozott körülmények között Bánffy nem a politikai védekező harcot, hanem a népszervezést tartotta legfontosabb feladatának. A népközösség az úgynevezett tízes szervezetek kiépítésével, a gazdakörök útján, továbbá a munkásság és az iparosok összefogásával rövid másfél év alatt kiemelkedő eredményeket ért el gazdasági és társadalmi téren.
– Mennyire változtak meg az etnikai arányok a dél-erdélyi részeken a trianoni békeszerződés és a második bécsi döntés között?
– A magyarság demográfiai, gazdasági, társadalmi pozíciói jelentősen romlottak ebben az időszakban. Ne feledjük, hogy 1918 és 1924 között mintegy 200 ezer magyar költözött át az elcsatolt Erdélyből Magyarországra, nagyjából ugyanannyian, mint ahányan jóval később, a második bécsi döntést követően menekültek át Dél-Erdélyből az új határ északi oldalára. Ezzel az exodusszal is magyarázható, hogy az erdélyi városi népességen belül a magyarok aránya az 1910-es 59 százalékról 1930-ra 45 százalékra esett vissza.
Az összlakosságot illetően: az 1910-es magyar népszámlálás szerint Erdély lakosságának 31 százaléka volt magyar anyanyelvű, az 1930-as román adatok szerint viszont már csak 26 százaléka. Fontos azonban tudni, hogy az értelmiségi pályákon 1930-ban még mindig nagyobb volt a magyarok aránya, mint a románoké, és a közműveltség tekintetében, az írástudók számát illetően is megmaradt a magyarság előnye. Az iparbéan, a kereskedelemben és a bankszektorban foglalkoztatottak 40 százalékát magyarok tették ki, tehát itt is „túlreprezentáltak” voltak. – A második bécsi döntést követően mennyiben lettek áldozatai a román politikának a dél-erdélyi magyarok? – Mint ahogy említettem, etnokratikus szemléletmódjának megfelelően az államvezető úgy vélte, a román állam a többségi nemzet kizárólagos uralmának az eszköze, ezért Romániát meg kell „tisztítani” a kisebbségektől. De már ezt megelőzően, a bécsi döntés kihirdetésének másnapján elkezdődött a magyar alkalmazottak elbocsátása és az országból való tömeges kiűzése. A brassói repülőgépgyár kapuján például augusztus 31-én egyetlen magyart sem engedtek be, a rendelkezést hirdetőtáblán is közölték. A helyzet további elmérgesedésében szerepet játszott az észak-erdélyi románsággal szemben alkalmazott elhibázott magyar politika is.
Teleki Pál miniszterelnök minden jó szándéka ellenére ugyanis a román lakosságot a bevonuló egyes honvédségi alakulatok részéről súlyos atrocitások érték 1940 szeptemberében, így például a Szilágy megyei Ördögkút községben. Ráadásul – retorzióként a dél-erdélyi magyarok tömeges kiűzésére – 1940. október 4-én a magyar kormány több száz vezető román értelmiségit utasított ki Észak-Erdélyből, és ezzel kezdetét vette az úgynevezett kölcsönösségi nemzetiségi politika, amely mindkét oldalon újabb és újabb sérelmet okozott. A kiszolgáltatottság és a jogfosztottság érzését elsősorban az anyanyelv használatának korlátozása és a mozgásszabadság hiánya keltette a romániai magyarság körében.
1941 nyarán rendeletileg tiltották be a magyar nyelv nyilvános használatát. Telefonon sem volt szabad magyarul beszélni, a postai levél- és táviratforgalomban is korlátozták a nyelvhasználatot. Az utcán és a nyilvános helyeken magyarul megszólaló személyek ellen elkövetett atrocitások szinte mindennapossá váltak. A magyar gazdákat a sorozatos termény- és állatrekvirálásokkal próbálták meg tönkretenni. A legsúlyosabb intézkedést egy 1942. júniusi bizalmas rendelet jelentette, amely szerint a magyarok összes élelmiszer- és gabonakészletét el kellett kobozni. Ennek végső célja a magyar lakosság kiéheztetése és az országból való elüldözése volt.
– Mekkora mozgástere volt a budapesti politikának, hogy mérsékelje a dél-erdélyi magyarokat érintő üldözéseket?
– A kiéheztetés tervét a magyar kormány például úgy akadályozta meg, hogy a tengelyhatalmak képviselőinek segítségét kérte. Berlin és Róma erre két különmegbízottat küldött a dél-erdélyi magyarok és az észak-erdélyi románok panaszainak kivizsgálására, és ennek eredményeként az elkobzott termények egy részét a román hatóságok visszaszolgáltatták. Már korábban, 1941 elején Brassóban és Kolozsváron megalakult egy-egy német-olasz tiszti bizottság, amelyek feladata a határ mindkét oldalán elkövetett túlkapások kivizsgálása volt. E bizottságok azonban kis hatékonysággal működtek, és nem kínáltak valódi megoldást a kisebbségi kérdés kezelésére. A sors különös fintora, hogy talán éppen az annyi szenvedést kiváltó kölcsönösségi politika volt az, ami visszatartotta az Antonescu-rezsimet attól, hogy a dél-erdélyi magyarokkal szemben még drasztikusabb megoldásokat alkalmazzon. Bukarestnek ugyanis tekintettel kellett lennie arra, hogy Észak-Erdélyben több mint egymillió román került magyar uralom alá, és ellenük a magyar kormány bármikor hasonló intézkedéseket léptethetett volna életbe.
(folytatjuk) Kovács András
mno.hu
Erdély.ma
Az 1940-et követő újabb kisebbségi sors még az azt megelőző 22 évnél is nehezebb volt a dél-erdélyi magyarság számára – mondta el az MNO-nak adott interjújában L. Balogh Béni történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezető helyettese annak kapcsán, hogy a napokban jelent meg a dél-erdélyi magyarság 1940 és 1944 közti történetét feldolgozó tanulmány- és dokumentumkötet.
– Miért csak most született meg a dél-erdélyi magyarság 1940–44 közötti történetét feldolgozó munka? – A kiadvány többéves kutatómunka eredménye. Elsősorban levéltári kutatásokra épül, de az itt olvasható dokumentumok között akad már korábban publikált irat, illetve néhány korabeli hírlap- és folyóiratcikk is. Az erdélyi magyarság 20. századi történetének nagyon fontos fejezete az 1940 és 1944 közötti időszak. Ismeretes, hogy az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Erdély északi része és a Székelyföld ismét magyar fennhatóság alá került, a déli rész Románia birtokában maradt.
A közel félmilliós dél-erdélyi magyarság sorsáról eddig nagyon kevés írás született, és az ezt feltáró módszeres levéltári munka is csak nemrég kezdődött el. Kutatásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy az 1940-et követő újabb kisebbségi sors még az azt megelőző 22 évnél is nehezebb volt a dél-erdélyi magyarság számára. Az 1940 szeptemberében hatalomra került Ion Antonescu államvezető egyik legfőbb célkitűzése ugyanis az volt, hogy Dél-Erdélyt lehetőleg minél előbb „megtisztítsa” a magyaroktól, és homogén román nemzetállamot hozzon létre.
– Mennyire vett részt a dél-erdélyi magyarság a román politikai életben az 1920–40-es időszakban, kik voltak a meghatározó közéleti személyiségeik, milyen lehetőségeik voltak a politikai érdekérvényesítésre? – Több más, térségbeli államhoz hasonlóan, a két világháború közötti Nagy-Romániában is az integrális nacionalizmus vált a politikai élet széleskörűen elfogadott ideológiai keretévé. Az országban azonban 1938-ig parlamentáris váltógazdaság működött, és a magyarság politikai érdekképviseletét ellátó Országos Magyar Párt (OMP) integrálódott a román politikai rendszerbe: részt vett a választásokon és a bukaresti parlament munkájában.
Az OMP élén 1926-tól a konzervatív beállítottságú Bethlen György állt, aki szoros kapcsolatot tartott fenn Bethlen István magyar miniszterelnökkel. A párt többi vezetőjével együtt – informálisan – a magyarság pozícióinak megőrzésében gondolkodott, és abban bízott, hogy a nemzetközi erőviszonyok megváltozásával Erdély visszakerülhet Magyarországhoz. A nyilvánosság előtt viszont a nemzeti autonómia igényét és az erdélyi magyarság kollektív jogainak fontosságát emelte ki. Mivel e célkitűzések éles ellentétben álltak a bukaresti kormányok centralista törekvéseivel, nem sikerült őket érvényre juttatnia.
A királyi diktatúra bevezetését követően, 1938 márciusában II. Károly felszámolta az összes politikai pártot, így az OMP-t is. Az új magyar érdekvédelmi szervezet a frissen megalakult Romániai Magyar Népközösség lett, melynek vezetőjévé a Bethlennél liberálisabb nézeteket valló Bánffy Miklóst jelölte ki a román kormány. A megváltozott körülmények között Bánffy nem a politikai védekező harcot, hanem a népszervezést tartotta legfontosabb feladatának. A népközösség az úgynevezett tízes szervezetek kiépítésével, a gazdakörök útján, továbbá a munkásság és az iparosok összefogásával rövid másfél év alatt kiemelkedő eredményeket ért el gazdasági és társadalmi téren.
– Mennyire változtak meg az etnikai arányok a dél-erdélyi részeken a trianoni békeszerződés és a második bécsi döntés között?
– A magyarság demográfiai, gazdasági, társadalmi pozíciói jelentősen romlottak ebben az időszakban. Ne feledjük, hogy 1918 és 1924 között mintegy 200 ezer magyar költözött át az elcsatolt Erdélyből Magyarországra, nagyjából ugyanannyian, mint ahányan jóval később, a második bécsi döntést követően menekültek át Dél-Erdélyből az új határ északi oldalára. Ezzel az exodusszal is magyarázható, hogy az erdélyi városi népességen belül a magyarok aránya az 1910-es 59 százalékról 1930-ra 45 százalékra esett vissza.
Az összlakosságot illetően: az 1910-es magyar népszámlálás szerint Erdély lakosságának 31 százaléka volt magyar anyanyelvű, az 1930-as román adatok szerint viszont már csak 26 százaléka. Fontos azonban tudni, hogy az értelmiségi pályákon 1930-ban még mindig nagyobb volt a magyarok aránya, mint a románoké, és a közműveltség tekintetében, az írástudók számát illetően is megmaradt a magyarság előnye. Az iparbéan, a kereskedelemben és a bankszektorban foglalkoztatottak 40 százalékát magyarok tették ki, tehát itt is „túlreprezentáltak” voltak. – A második bécsi döntést követően mennyiben lettek áldozatai a román politikának a dél-erdélyi magyarok? – Mint ahogy említettem, etnokratikus szemléletmódjának megfelelően az államvezető úgy vélte, a román állam a többségi nemzet kizárólagos uralmának az eszköze, ezért Romániát meg kell „tisztítani” a kisebbségektől. De már ezt megelőzően, a bécsi döntés kihirdetésének másnapján elkezdődött a magyar alkalmazottak elbocsátása és az országból való tömeges kiűzése. A brassói repülőgépgyár kapuján például augusztus 31-én egyetlen magyart sem engedtek be, a rendelkezést hirdetőtáblán is közölték. A helyzet további elmérgesedésében szerepet játszott az észak-erdélyi románsággal szemben alkalmazott elhibázott magyar politika is.
Teleki Pál miniszterelnök minden jó szándéka ellenére ugyanis a román lakosságot a bevonuló egyes honvédségi alakulatok részéről súlyos atrocitások érték 1940 szeptemberében, így például a Szilágy megyei Ördögkút községben. Ráadásul – retorzióként a dél-erdélyi magyarok tömeges kiűzésére – 1940. október 4-én a magyar kormány több száz vezető román értelmiségit utasított ki Észak-Erdélyből, és ezzel kezdetét vette az úgynevezett kölcsönösségi nemzetiségi politika, amely mindkét oldalon újabb és újabb sérelmet okozott. A kiszolgáltatottság és a jogfosztottság érzését elsősorban az anyanyelv használatának korlátozása és a mozgásszabadság hiánya keltette a romániai magyarság körében.
1941 nyarán rendeletileg tiltották be a magyar nyelv nyilvános használatát. Telefonon sem volt szabad magyarul beszélni, a postai levél- és táviratforgalomban is korlátozták a nyelvhasználatot. Az utcán és a nyilvános helyeken magyarul megszólaló személyek ellen elkövetett atrocitások szinte mindennapossá váltak. A magyar gazdákat a sorozatos termény- és állatrekvirálásokkal próbálták meg tönkretenni. A legsúlyosabb intézkedést egy 1942. júniusi bizalmas rendelet jelentette, amely szerint a magyarok összes élelmiszer- és gabonakészletét el kellett kobozni. Ennek végső célja a magyar lakosság kiéheztetése és az országból való elüldözése volt.
– Mekkora mozgástere volt a budapesti politikának, hogy mérsékelje a dél-erdélyi magyarokat érintő üldözéseket?
– A kiéheztetés tervét a magyar kormány például úgy akadályozta meg, hogy a tengelyhatalmak képviselőinek segítségét kérte. Berlin és Róma erre két különmegbízottat küldött a dél-erdélyi magyarok és az észak-erdélyi románok panaszainak kivizsgálására, és ennek eredményeként az elkobzott termények egy részét a román hatóságok visszaszolgáltatták. Már korábban, 1941 elején Brassóban és Kolozsváron megalakult egy-egy német-olasz tiszti bizottság, amelyek feladata a határ mindkét oldalán elkövetett túlkapások kivizsgálása volt. E bizottságok azonban kis hatékonysággal működtek, és nem kínáltak valódi megoldást a kisebbségi kérdés kezelésére. A sors különös fintora, hogy talán éppen az annyi szenvedést kiváltó kölcsönösségi politika volt az, ami visszatartotta az Antonescu-rezsimet attól, hogy a dél-erdélyi magyarokkal szemben még drasztikusabb megoldásokat alkalmazzon. Bukarestnek ugyanis tekintettel kellett lennie arra, hogy Észak-Erdélyben több mint egymillió román került magyar uralom alá, és ellenük a magyar kormány bármikor hasonló intézkedéseket léptethetett volna életbe.
(folytatjuk) Kovács András
mno.hu
Erdély.ma
2014. február 10.
Engedmény a székelyföldi kisebbségnek
Remus Pricopie oktatási miniszter szerint nem szüntetik meg a szükségesnél kevesebb diákkal működő tanosztályokat Hargita és Kovászna megyében, ha az átszervezést nem övezi konszenzus.
A miniszter azt követően nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy pénteken és szombaton Hargita és Kovászna megyében tett látogatást, és a kvótarendszer ősztől tervezett kiterjesztésével kapcsolatos helyi panaszokkal szembesült.
"Világosan megjegyzendő, hogy a kisebbségek számára sajátos oktatáspolitikát kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy nemzeti kisebbségekről beszélünk, vagy olyan románokról, akik kisebbségben élnek egy földrajzi régióban. Azt kértem a Hargita és Kovászna megyei tanfelügyelőségektől, hogy ne módosítsák az iskolahálózatot, ha ezt nem övezi konszenzus helyi szinten" – idézte az Agerpres a minisztert.
Remus Pricopie hozzátette, fontosak az iskolarendszer fenntartásának a pénzügyi vonatkozásai, de úgy kell kialakítani az oktatáspolitikát, hogy abban ne csak a pénzügyi érvek számítsanak. Tekintettel kell lenni a diák fejlődését szolgáló környezet kialakítására, és a közösség megelégedettségére is. "Ahol létszám alatti osztályok működnek, azok megmaradnak a következő tanévben is" – jelentette ki a miniszter.
A közoktatásban a következő tanévtől tervezett átalakítások Székelyföldön elsősorban a kisebbségben élő román közösséget sújtanák, hiszen a kis létszámú román osztályok működtetése a tervezett kvótarendszerrel nem finanszírozható.
A Hargita megyei Maroshévízen pénteken 160 iskolaigazgató által aláírt petíciót adtak át a miniszternek. Ebben az igazgatók azt kérték, a tárca az európai szabványok szerint számítsa ki az oktatási intézményeknek diákonként fizetett összeget, vagy mondjon le a kvótarendszerről.
Népújság (Marosvásárhely),
Remus Pricopie oktatási miniszter szerint nem szüntetik meg a szükségesnél kevesebb diákkal működő tanosztályokat Hargita és Kovászna megyében, ha az átszervezést nem övezi konszenzus.
A miniszter azt követően nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy pénteken és szombaton Hargita és Kovászna megyében tett látogatást, és a kvótarendszer ősztől tervezett kiterjesztésével kapcsolatos helyi panaszokkal szembesült.
"Világosan megjegyzendő, hogy a kisebbségek számára sajátos oktatáspolitikát kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy nemzeti kisebbségekről beszélünk, vagy olyan románokról, akik kisebbségben élnek egy földrajzi régióban. Azt kértem a Hargita és Kovászna megyei tanfelügyelőségektől, hogy ne módosítsák az iskolahálózatot, ha ezt nem övezi konszenzus helyi szinten" – idézte az Agerpres a minisztert.
Remus Pricopie hozzátette, fontosak az iskolarendszer fenntartásának a pénzügyi vonatkozásai, de úgy kell kialakítani az oktatáspolitikát, hogy abban ne csak a pénzügyi érvek számítsanak. Tekintettel kell lenni a diák fejlődését szolgáló környezet kialakítására, és a közösség megelégedettségére is. "Ahol létszám alatti osztályok működnek, azok megmaradnak a következő tanévben is" – jelentette ki a miniszter.
A közoktatásban a következő tanévtől tervezett átalakítások Székelyföldön elsősorban a kisebbségben élő román közösséget sújtanák, hiszen a kis létszámú román osztályok működtetése a tervezett kvótarendszerrel nem finanszírozható.
A Hargita megyei Maroshévízen pénteken 160 iskolaigazgató által aláírt petíciót adtak át a miniszternek. Ebben az igazgatók azt kérték, a tárca az európai szabványok szerint számítsa ki az oktatási intézményeknek diákonként fizetett összeget, vagy mondjon le a kvótarendszerről.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. február 10.
Képzőművészeti gyűjtemény anyagából nyílt tárlat Udvarhelyen
Nagy érdeklődés övezte a Józsa János-féle képzőművészeti gyűjtemény bemutatkozó kiállításának megnyitóját a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban csütörtök este.
Józsa János gyűjteménye – a keramikus több mint ötven esztendeje gyűjt festményeket, grafikákat – ha a képzőművészek életművének nem is a legemlékezetesebb darabjait tartalmazza, de mindenképp jelentős, hiszen egy évszázad művészettörténeti keresztmetszetét nyújtja. A másfélszáz darabot számláló kollekció azzal a megfontolással került a korondi Firtos Közművelődési Egylet gondozásába, hogy egyben maradjon, öregbítse a község hírnevét, és emlékeztessen az adományozóra.
A gyűjteményben olyan neves erdélyi művészek munkái láthatóak, mint Incze János Dés, Csók István, Nagy Imre, Barcsay Jenő, Imets László, Bene József, Agricola Lídia, Maszelka János, Tibor Ernő, Ipó László, Kusztos Endre, Ziffer Sándor, Páll Lajos, Bordy András. A művészek egy része a nagybányai festőiskolát képviseli, többen az erdélyi szürrealizmus követői voltak, illetve a marosvásárhelyi és kolozsvári iskolák neveltjei, akik évtizedeken át meghatározói voltak a hazai képzőművészeti életnek.
A szovátai Kusztos Endre egyike azon élő képzőművészeknek, akiknek munkái helyet kapnak a gyűjteményben. Az 1925-ben született alkotó hosszú pályafutása alatt igen sok országban megfordult, rengeteg hatás érte, ám szénrajzaiban a mai napig Nagy István hatását vélik felismerni a művészettörténészek, illetve vegyes technikáival készült munkáin a sóvidéki tájhoz való ragaszkodás érhető tetten.
Akárcsak a Páll Lajos munkássága, Kusztos Endre művészete is a szülőföldhöz kötődik. Barcsay Jenő (1900-1988) – bár régi erdélyi nemesi családból származik – fiatalon Szentendrére került, s a Duna-melléki, több szempontból is valóban festőinek nevezhető kisvárosban és a Magyar Képzőművészeti Főiskolán alkotott maradandót, művei a legnagyobbak közé emelik: az általa szerkesztett művészeti anatómia megkerülhetetlen minden képzőművész szakos hallgató számára.
Nagy Imre (1893-1977), Ziffer Sándor (1880-1962), Bene József (1903-1986) művészete szintén jelentős Székelyföld vonatkozásában, Maszelka János tíz éve lezárult pályája, Ipó László (1911-1991) festői világa ugyancsak az udvarhelyszéki univerzumot értelmezi.
A hazai és külföldi aukciókon ezen művészek munkáit több ezer eurós áron bocsájtják árverésre, s a képek olykor a vártnál is magasabb áron találnak gazdára. Józsa János gyűjteménye tehát nem csak eszmei értéket képvisel, hanem jókora összeget érhet. A keramikus nagy érdeme, hogy művészettörténész, képzőművész barátai révén nagy tájékozottságra tett szert műértőként.
A múlt nyáron A. Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész-restaurátor átnézte az anyagot és nem talált hamisítványt a gyűjteményben. A mostani kiállítás kapcsán azonban Veres Péter, a Haáz Rezső Múzeum művészettörténésze fenntartással szemlélt egy-két alkotást.
Ennek ellenére nem befolyásolja a gyűjtő és adományozó érdemeit, hogy nem a legértékesebbnek tartott darabokról van szó, hanem inkább korai vagy kevésbé ismert munkákról, amelyek soha nem kerültek a nagyközönség elé vagy katalógusokba. Mint elhangzott, Józsa János adománya ettől függetlenül a legjelentősebb és legnagyobb gesztusnak tekinthető az utóbbi évtizedek hazai magyar művészeti életében. A kiállítás négy héten át tekinthető meg az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum főépületében.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár),
Nagy érdeklődés övezte a Józsa János-féle képzőművészeti gyűjtemény bemutatkozó kiállításának megnyitóját a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban csütörtök este.
Józsa János gyűjteménye – a keramikus több mint ötven esztendeje gyűjt festményeket, grafikákat – ha a képzőművészek életművének nem is a legemlékezetesebb darabjait tartalmazza, de mindenképp jelentős, hiszen egy évszázad művészettörténeti keresztmetszetét nyújtja. A másfélszáz darabot számláló kollekció azzal a megfontolással került a korondi Firtos Közművelődési Egylet gondozásába, hogy egyben maradjon, öregbítse a község hírnevét, és emlékeztessen az adományozóra.
A gyűjteményben olyan neves erdélyi művészek munkái láthatóak, mint Incze János Dés, Csók István, Nagy Imre, Barcsay Jenő, Imets László, Bene József, Agricola Lídia, Maszelka János, Tibor Ernő, Ipó László, Kusztos Endre, Ziffer Sándor, Páll Lajos, Bordy András. A művészek egy része a nagybányai festőiskolát képviseli, többen az erdélyi szürrealizmus követői voltak, illetve a marosvásárhelyi és kolozsvári iskolák neveltjei, akik évtizedeken át meghatározói voltak a hazai képzőművészeti életnek.
A szovátai Kusztos Endre egyike azon élő képzőművészeknek, akiknek munkái helyet kapnak a gyűjteményben. Az 1925-ben született alkotó hosszú pályafutása alatt igen sok országban megfordult, rengeteg hatás érte, ám szénrajzaiban a mai napig Nagy István hatását vélik felismerni a művészettörténészek, illetve vegyes technikáival készült munkáin a sóvidéki tájhoz való ragaszkodás érhető tetten.
Akárcsak a Páll Lajos munkássága, Kusztos Endre művészete is a szülőföldhöz kötődik. Barcsay Jenő (1900-1988) – bár régi erdélyi nemesi családból származik – fiatalon Szentendrére került, s a Duna-melléki, több szempontból is valóban festőinek nevezhető kisvárosban és a Magyar Képzőművészeti Főiskolán alkotott maradandót, művei a legnagyobbak közé emelik: az általa szerkesztett művészeti anatómia megkerülhetetlen minden képzőművész szakos hallgató számára.
Nagy Imre (1893-1977), Ziffer Sándor (1880-1962), Bene József (1903-1986) művészete szintén jelentős Székelyföld vonatkozásában, Maszelka János tíz éve lezárult pályája, Ipó László (1911-1991) festői világa ugyancsak az udvarhelyszéki univerzumot értelmezi.
A hazai és külföldi aukciókon ezen művészek munkáit több ezer eurós áron bocsájtják árverésre, s a képek olykor a vártnál is magasabb áron találnak gazdára. Józsa János gyűjteménye tehát nem csak eszmei értéket képvisel, hanem jókora összeget érhet. A keramikus nagy érdeme, hogy művészettörténész, képzőművész barátai révén nagy tájékozottságra tett szert műértőként.
A múlt nyáron A. Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész-restaurátor átnézte az anyagot és nem talált hamisítványt a gyűjteményben. A mostani kiállítás kapcsán azonban Veres Péter, a Haáz Rezső Múzeum művészettörténésze fenntartással szemlélt egy-két alkotást.
Ennek ellenére nem befolyásolja a gyűjtő és adományozó érdemeit, hogy nem a legértékesebbnek tartott darabokról van szó, hanem inkább korai vagy kevésbé ismert munkákról, amelyek soha nem kerültek a nagyközönség elé vagy katalógusokba. Mint elhangzott, Józsa János adománya ettől függetlenül a legjelentősebb és legnagyobb gesztusnak tekinthető az utóbbi évtizedek hazai magyar művészeti életében. A kiállítás négy héten át tekinthető meg az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum főépületében.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 11.
EMNP: széles körű egyeztetés nélkül semmiféle autonómiatervezet nem lehet sikeres
Az RMDSZ 2013. évi májusi kongresszusán úgy döntött, hogy törvénytervezetet nyújt be a bukaresti parlamentben a Székelyföld területi autonómiájáról. Ez egy üdvözlendő döntés, még akkor is, ha negyed évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösség parlamenti képviseletét mindeddig monopolizáló politikai szervezet hivatalosan is rászánja magát erre a lépésre. Az Erdélyi Magyar Néppárt óvatos optimizmussal várja a döntést követő tetteket.
A Szövetség illetékes vezetői azt ígérték, hogy a székelyföldi területi autonómia törvénytervezete széles körű konzultációra és konszenzusra épül majd, közben eltelt lassan egy év, az RMDSZ pedig nem állt elő tervezettel, és konzultációt sem indított. Politikusai újabb és újabb halasztásokról beszélnek, decemberről januárra, majd februárra, végül májusra tolják a határidőt, az állítólagos tervezetről pedig semmi érdemlegeset nem mondanak. Illetve amit mondanak, az több mint nyugtalanító. Azt ígérték, komoly szakértői bizottság dolgozik majd a tervezeten, de Márton Árpád parlamenti képviselő legutóbbi nyilatkozatából kiderül: még az állítólagos bizottság tagjai sem tudják, hogy hányadán állnak és mi a dolguk. Kelemen Hunor elnök pedig most szembesült azzal, hogy az autonómia bonyolultabb, mint ahogyan eddig gondolta.
Ezek után jogosan fogalmazódik meg egy sor olyan kérdés, amelyre az erdélyi magyar közösség egészének képviseletére igényt tartó RMDSZ-vezetőknek választ kellene adniuk jóhiszemű, de folyamatosan apadó szavazói táboruknak.
Kik dolgoznak, ha dolgoznak-e egyáltalán valamilyen tervezeten? Mikor kezdődik, ha kezdődik a széles körű erdélyi magyar konzultáció? Nyilváníthatnak-e véleményt az erdélyi magyar pártok, a Néppárt és a Magyar Polgári Párt, és civil szervezetek, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a téma szakértői és a tudományos műhelyek, vagy ez a terv is a rossz emlékű állampolgári kezdeményezés sorsára jut? Hogyan tervezi ezeket figyelembe venni és beépíteni a tervezetbe az RMDSZ parlamenti frakciója? Egyáltalán készül-e erre valamilyen intézményes fórummal, vagy csak porhintés a közvélemény szemébe az erről szóló nyilatkozgatás?
Összevetve az RMDSZ vezetőinek eddigi megnyilatkozásait az azt követő politikai cselekvésekkel, még a leghűségesebb RMDSZ-szavazókban is egyre gyakrabban merülnek fel kételkedő kérdések.
Miért éppen most, ellenzékben, egy választási kampány elején készül autonómiatervezetet benyújtani a Szövetség, amikor az elmúlt évek sorozatos kormányzati szerepvállalása idején erre jóval több lehetősége volt? Miért nem támogatta korábban azt a két autonómiatervezetet, amelyet akkor még az RMDSZ színeiben politizáló képviselők nyújtottak be – egyéni kezdeményezésként, mivel saját szervezetük hivatalos vezetősége nem állt mögéjük? Esetleges kormánykoalíciós szerepvállalás esetében hogyan készülnek érvényesíteni a tervezetet?
Ha ezekre a kérdésekre nem születnek kielégítő válaszok, az RMDSZ kezdeményezéséről kiderül, hogy nem több annál, aminek sokan gyanítják: látszatcselekvés, amellyel a Szövetség egyes vezetői – újabb kétes értékű kormányzati szerepre készülve – megpróbálják leszerelni azt a fajta közösségi fellépést, amely a Székelyek Nagy Menetelésekor is megmutatta igazi erejét.
Többször mondtuk már, meggyőződéssel jelentjük ki ismét: autonómiatörekvéseink akkor találnak meghallgatásra Bukarestben és Európában, ha sikerül mögé kialakítani a lehető legszélesebb körű erdélyi magyar konszenzust. Egy ilyen horderejű parlamenti kezdeményezés, amelyet felerősíthet a közösség aktív nyomásgyakorlása, nem lehet egy – a közösségi akarattól eltávolodott és bármi áron kormányra készülő – szűk politikus-csoport játékszere. Mind kidolgozása, mind érvényesítése felelősséggel jár, hiszen a tét egész közösségünk jövője.
Felszólítjuk az RMDSZ vezetőit, tegyék átláthatóvá és a közösség érdeklődő tagjai által is követhetővé a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatát, továbbá vonják be mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, amelyek az elmúlt két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították. A Néppárt képviselői készen állnak a közös munkára.
Az Erdélyi Magyar Néppárt székelyföldi szervezeteinek nevében Papp Előd, a Néppárt székelyföldi régióelnöke Zakariás Zoltán, a Néppárt Országos Választmányának elnöke Benedek Erika, a Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke Sorbán Attila, a Néppárt Hargita megyei szervezetének elnöke Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma,
Az RMDSZ 2013. évi májusi kongresszusán úgy döntött, hogy törvénytervezetet nyújt be a bukaresti parlamentben a Székelyföld területi autonómiájáról. Ez egy üdvözlendő döntés, még akkor is, ha negyed évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösség parlamenti képviseletét mindeddig monopolizáló politikai szervezet hivatalosan is rászánja magát erre a lépésre. Az Erdélyi Magyar Néppárt óvatos optimizmussal várja a döntést követő tetteket.
A Szövetség illetékes vezetői azt ígérték, hogy a székelyföldi területi autonómia törvénytervezete széles körű konzultációra és konszenzusra épül majd, közben eltelt lassan egy év, az RMDSZ pedig nem állt elő tervezettel, és konzultációt sem indított. Politikusai újabb és újabb halasztásokról beszélnek, decemberről januárra, majd februárra, végül májusra tolják a határidőt, az állítólagos tervezetről pedig semmi érdemlegeset nem mondanak. Illetve amit mondanak, az több mint nyugtalanító. Azt ígérték, komoly szakértői bizottság dolgozik majd a tervezeten, de Márton Árpád parlamenti képviselő legutóbbi nyilatkozatából kiderül: még az állítólagos bizottság tagjai sem tudják, hogy hányadán állnak és mi a dolguk. Kelemen Hunor elnök pedig most szembesült azzal, hogy az autonómia bonyolultabb, mint ahogyan eddig gondolta.
Ezek után jogosan fogalmazódik meg egy sor olyan kérdés, amelyre az erdélyi magyar közösség egészének képviseletére igényt tartó RMDSZ-vezetőknek választ kellene adniuk jóhiszemű, de folyamatosan apadó szavazói táboruknak.
Kik dolgoznak, ha dolgoznak-e egyáltalán valamilyen tervezeten? Mikor kezdődik, ha kezdődik a széles körű erdélyi magyar konzultáció? Nyilváníthatnak-e véleményt az erdélyi magyar pártok, a Néppárt és a Magyar Polgári Párt, és civil szervezetek, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a téma szakértői és a tudományos műhelyek, vagy ez a terv is a rossz emlékű állampolgári kezdeményezés sorsára jut? Hogyan tervezi ezeket figyelembe venni és beépíteni a tervezetbe az RMDSZ parlamenti frakciója? Egyáltalán készül-e erre valamilyen intézményes fórummal, vagy csak porhintés a közvélemény szemébe az erről szóló nyilatkozgatás?
Összevetve az RMDSZ vezetőinek eddigi megnyilatkozásait az azt követő politikai cselekvésekkel, még a leghűségesebb RMDSZ-szavazókban is egyre gyakrabban merülnek fel kételkedő kérdések.
Miért éppen most, ellenzékben, egy választási kampány elején készül autonómiatervezetet benyújtani a Szövetség, amikor az elmúlt évek sorozatos kormányzati szerepvállalása idején erre jóval több lehetősége volt? Miért nem támogatta korábban azt a két autonómiatervezetet, amelyet akkor még az RMDSZ színeiben politizáló képviselők nyújtottak be – egyéni kezdeményezésként, mivel saját szervezetük hivatalos vezetősége nem állt mögéjük? Esetleges kormánykoalíciós szerepvállalás esetében hogyan készülnek érvényesíteni a tervezetet?
Ha ezekre a kérdésekre nem születnek kielégítő válaszok, az RMDSZ kezdeményezéséről kiderül, hogy nem több annál, aminek sokan gyanítják: látszatcselekvés, amellyel a Szövetség egyes vezetői – újabb kétes értékű kormányzati szerepre készülve – megpróbálják leszerelni azt a fajta közösségi fellépést, amely a Székelyek Nagy Menetelésekor is megmutatta igazi erejét.
Többször mondtuk már, meggyőződéssel jelentjük ki ismét: autonómiatörekvéseink akkor találnak meghallgatásra Bukarestben és Európában, ha sikerül mögé kialakítani a lehető legszélesebb körű erdélyi magyar konszenzust. Egy ilyen horderejű parlamenti kezdeményezés, amelyet felerősíthet a közösség aktív nyomásgyakorlása, nem lehet egy – a közösségi akarattól eltávolodott és bármi áron kormányra készülő – szűk politikus-csoport játékszere. Mind kidolgozása, mind érvényesítése felelősséggel jár, hiszen a tét egész közösségünk jövője.
Felszólítjuk az RMDSZ vezetőit, tegyék átláthatóvá és a közösség érdeklődő tagjai által is követhetővé a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatát, továbbá vonják be mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, amelyek az elmúlt két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították. A Néppárt képviselői készen állnak a közös munkára.
Az Erdélyi Magyar Néppárt székelyföldi szervezeteinek nevében Papp Előd, a Néppárt székelyföldi régióelnöke Zakariás Zoltán, a Néppárt Országos Választmányának elnöke Benedek Erika, a Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke Sorbán Attila, a Néppárt Hargita megyei szervezetének elnöke Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma,
2014. február 11.
Hány magyar él ma Romániában?
A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében kedden este Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok a legutóbbi népszámlálás magyar vonatkozásait mutatták be a csíkszeredai városháza dísztermében.
A két szociológus az előadásuk első felében a legutóbbi népszámlálási eredményeket, illetve az egyes nemzetiségek számarányának elmúlt tíz évben végbement változásait ismertették. Romániában a rendszerváltást követően három népszámlálás volt, az egyik 1992-ben, a másik 2002-ben, míg legutóbbi 2011-ben. Ezeket tíz évente szervezik meg, 2011-ben viszont az Európai Unió minden tagállamában népszámlálást tartottak.
A 2011-es népszámlálás előzetes eredményei alapozva a magyar nemzetiségiek száma 1 237 746 főre tehető Romániában, ami a 2002-2011 időszakra 13,6 százalékos csökkenést jelent. Az ország lakosságának 6,5 százalékát teszi ki a magyar közösség. „Bár az abszolút csökkenés mértéke jelentős volt, a számbeli csökkenésnek a mértéke ugyanakkora, a magyar közösségnek sikerült megőriznie a relatív súlyát Románián belül, továbbra is az ország legnagyobb nemzeti kisebbsége 6,5 százalékos arányával” – mutatott rá Barna Gergő.
Székelyföldön volt a legkisebb a magyarok számának csökkenése (6,6 %), ugyanakkor Bánságban (28,4 %) és Dél-Erdélyben (27,1 %) volt a legjelentősebb a fogyatkozás. A szórványban majdnem egyharmaddal apadt a magyarok száma, „tízből három személy fogyott el” – emelte ki Barna Gergő. A településtípusok szerinti megosztásból jól kivehető volt, hogy egyre inkább nő azoknak az aránya, akik községben élnek, és csökken a városon élők száma. A magyar népesség több mint fele él községben. „A magyaroknak az abszolút többsége olyan településeken él, ahol a magyarok többségben vannak. Az erdélyi magyarok közül 38 százalékuk él Székelyföldön” – hangzott el az előadás során.
„A 2011-es népszámlálás volt a modern kori Románia történelmében az első olyan alkalom, amikor a román nemzetiségűeknek az aránya csökkent az országban” – hangsúlyozta Kiss Tamás szociológus.
Míg a románok és a magyarok aránya 13 százalékkal csökkent, addig a cigány közösség 15 százalékkal növekedett az elmúlt tíz év során. A 2002-es népszámlálás alkalmával 520 000 ember vallotta magát cigánynak, ám a szakértők és a roma szervezetek szerint számuk 1,8-2 millióra tehető. Érdekessége a 2011-es népszámlálásnak, hogy Hargita megyében 5422-en vallották magukat cigány nemzetiségűnek, Kovászna megyében 8238-an, míg Maros megyében 46 637-en – világított rá Kiss Tamás.
Iochom Zsolt
Barna Gergő és Kiss Tamás aNemzeti Kisebbségkutató Intézet /Kolozsvár/ munkatársai
Székelyhon.ro,
A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében kedden este Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok a legutóbbi népszámlálás magyar vonatkozásait mutatták be a csíkszeredai városháza dísztermében.
A két szociológus az előadásuk első felében a legutóbbi népszámlálási eredményeket, illetve az egyes nemzetiségek számarányának elmúlt tíz évben végbement változásait ismertették. Romániában a rendszerváltást követően három népszámlálás volt, az egyik 1992-ben, a másik 2002-ben, míg legutóbbi 2011-ben. Ezeket tíz évente szervezik meg, 2011-ben viszont az Európai Unió minden tagállamában népszámlálást tartottak.
A 2011-es népszámlálás előzetes eredményei alapozva a magyar nemzetiségiek száma 1 237 746 főre tehető Romániában, ami a 2002-2011 időszakra 13,6 százalékos csökkenést jelent. Az ország lakosságának 6,5 százalékát teszi ki a magyar közösség. „Bár az abszolút csökkenés mértéke jelentős volt, a számbeli csökkenésnek a mértéke ugyanakkora, a magyar közösségnek sikerült megőriznie a relatív súlyát Románián belül, továbbra is az ország legnagyobb nemzeti kisebbsége 6,5 százalékos arányával” – mutatott rá Barna Gergő.
Székelyföldön volt a legkisebb a magyarok számának csökkenése (6,6 %), ugyanakkor Bánságban (28,4 %) és Dél-Erdélyben (27,1 %) volt a legjelentősebb a fogyatkozás. A szórványban majdnem egyharmaddal apadt a magyarok száma, „tízből három személy fogyott el” – emelte ki Barna Gergő. A településtípusok szerinti megosztásból jól kivehető volt, hogy egyre inkább nő azoknak az aránya, akik községben élnek, és csökken a városon élők száma. A magyar népesség több mint fele él községben. „A magyaroknak az abszolút többsége olyan településeken él, ahol a magyarok többségben vannak. Az erdélyi magyarok közül 38 százalékuk él Székelyföldön” – hangzott el az előadás során.
„A 2011-es népszámlálás volt a modern kori Románia történelmében az első olyan alkalom, amikor a román nemzetiségűeknek az aránya csökkent az országban” – hangsúlyozta Kiss Tamás szociológus.
Míg a románok és a magyarok aránya 13 százalékkal csökkent, addig a cigány közösség 15 százalékkal növekedett az elmúlt tíz év során. A 2002-es népszámlálás alkalmával 520 000 ember vallotta magát cigánynak, ám a szakértők és a roma szervezetek szerint számuk 1,8-2 millióra tehető. Érdekessége a 2011-es népszámlálásnak, hogy Hargita megyében 5422-en vallották magukat cigány nemzetiségűnek, Kovászna megyében 8238-an, míg Maros megyében 46 637-en – világított rá Kiss Tamás.
Iochom Zsolt
Barna Gergő és Kiss Tamás aNemzeti Kisebbségkutató Intézet /Kolozsvár/ munkatársai
Székelyhon.ro,
2014. február 11.
Sajátos hozzájárulás Márton Áron boldoggá avatási peréhez
Hetvenöt éve szentelték püspökké Márton Áront. Ennek tiszteletére szülőfalujában, Csíkszentdomokoson vasárnap 16 óra 30 perctől évfordulós ünnepséget tartanak a helyi kultúrotthonban, melynek keretében két könyvet mutatnak be, illetve levetítik Maksay Ágnes kolozsvári rendező, szerkesztő Márton Áron boldoggá avatási pere című dokumentumfilmjét. A film rendezőjével beszélgettünk.
– Miért tartotta fontosnak, hogy Márton Áron boldoggá avatási peréről filmet készítsen?
– A dokumentumfilm ötlete úgy született, hogy egyszer egy rádióműsorban hallottam, amint Jakubinyi György érsek beszámol a 2010-ben Rómában tett közbenjárásának sikerességéről. A gyulafehérvári érsek a Szentek Ügyei Kongregációnak bíboros prefektusához, Angelo Amatohoz folyamodott Márton Áron boldoggá avatási eljárásának ügyében. Az összes rendszerváltás utáni beindított boldoggá avatási eljárás ugyanis vértanúügy, egyedül a Márton Ároné hitvalló per, az utóbbi továbbviteléhez szükséges lett volna egy hivatalos iratokkal, orvosok által is kivizsgált csodára. Ettől tekintett el a bíboros prefektus az ügy előmenetele érdekében, kijelentvén, hogy az elkövetkezőkben a híveknek a feladatuk, hogy hassanak oda: csoda történjen. Jakubinyi érsek – tolmácsolván Amato bíboros szavait – hangsúlyozta, hogy „munkára fel, mert hitvalló boldoggá avatásához mindenképp csoda kell”.
Bevallom, nagyon keveset értettem ebből az üzenetből, így kérdezősködni kezdtem. Laikusokat és egyházi személyeket egyaránt faggattam, mert meg szerettem volna tudni, hogy Márton Áron boldoggá avatási ügyében mit kell nekünk, egyszerű híveknek tennünk. Kiderült, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül, aki nincs tisztában ezzel a boldoggá avatási eljárással. Ekkor döntöttem úgy, hogy ennek utánajárok, és egy dokumentumfilm segítségével közérthetővé teszem ezt a folyamatot. Én ennyivel tudok ehhez az ügyhöz hozzájárulni.
– A film három, egyenként 26 perces részből áll. Szándékos ez a szimmetrikus felosztás, vagy a véletlen műve?
– A 26 percnek megvan az egyszerű magyarázata, általában a dokumentumfilm-pályázatok kiírói meg szokták szabni az alkotás terjedelmét is, inkább a háromrészes felosztásra térnék ki, mert ez a rendezői koncepcióm eredménye. A film szerkezetével is követni kívántam a boldoggá avatási folyamat fontosabb momentumait.
Az első fázisban zajlik a pozíció elkészítése, melyben ismertetni kell a boldoggá avatandó személy életrajzát munkássága alapján és különböző tanúságtevők visszaemlékezéseit felhasználva. Ezt tettem a film első harmadában, a Szülőföldi tanúságtevők című részben, melyben olyan tanúkat kerestem, akik kortársai, paptársai voltak a néhai Márton Áronnak.
A második rész inkább egy olyan történelmi-társadalmi korrajz, amelynek középpontjában a néhai püspök áll, mivel a szentté avatási per anyagának tartalmaznia kell egy életrajzot, s ezt a készítők a megfelelő korban helyezik el. Szóval, az Amikor a tanúságtevő maga a történelem címet viselő részben a Szekuritáté irattárában és különböző levéltárakban Márton Áronra vonatkozó megfigyelési és egyháztörténeti anyagok filmes feldolgozását valósítottam meg.
A harmadik részben, amely a Várva a csodát címet kapta, a Vatikánban élő posztulátorral és a Szentek Ügyei Kongregáció szakembereivel járjuk körbe, hogy jelenleg hol tart a boldoggá avatás pere. Ezen túl bemutatjuk azt is, hogy milyen módon szokták a csodát bizonyítani, hogy mikor van szükség a csodára, és mi ennek a szerepe a boldoggá avatás folyamatában.
Évfordulós ünnepség
Böjte Csongor szervezőtől, a Csíkszentdomokosi Ifjúsági Szervezet tagjától megtudtuk, hogy a rendezvényen jelen lesz Maksay Ágnes is, akivel a filmvetítést követően beszélgetni lehet. Böjte kitért a könyvbemutatókra is, részletezve, hogy a tavaly a domokosi Márton Áron Múzeumban tartott konferencia anyagát adták ki könyv formájában, melyet Lázár Csilla ismertet, valamint a Székely Könyvtár sorozatban az egykori püspök beszédeiből megjelent kötetet ismertetik. Az utóbbiról Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője beszél.
Szőcs Lóránt |
Székelyhon.ro,
Hetvenöt éve szentelték püspökké Márton Áront. Ennek tiszteletére szülőfalujában, Csíkszentdomokoson vasárnap 16 óra 30 perctől évfordulós ünnepséget tartanak a helyi kultúrotthonban, melynek keretében két könyvet mutatnak be, illetve levetítik Maksay Ágnes kolozsvári rendező, szerkesztő Márton Áron boldoggá avatási pere című dokumentumfilmjét. A film rendezőjével beszélgettünk.
– Miért tartotta fontosnak, hogy Márton Áron boldoggá avatási peréről filmet készítsen?
– A dokumentumfilm ötlete úgy született, hogy egyszer egy rádióműsorban hallottam, amint Jakubinyi György érsek beszámol a 2010-ben Rómában tett közbenjárásának sikerességéről. A gyulafehérvári érsek a Szentek Ügyei Kongregációnak bíboros prefektusához, Angelo Amatohoz folyamodott Márton Áron boldoggá avatási eljárásának ügyében. Az összes rendszerváltás utáni beindított boldoggá avatási eljárás ugyanis vértanúügy, egyedül a Márton Ároné hitvalló per, az utóbbi továbbviteléhez szükséges lett volna egy hivatalos iratokkal, orvosok által is kivizsgált csodára. Ettől tekintett el a bíboros prefektus az ügy előmenetele érdekében, kijelentvén, hogy az elkövetkezőkben a híveknek a feladatuk, hogy hassanak oda: csoda történjen. Jakubinyi érsek – tolmácsolván Amato bíboros szavait – hangsúlyozta, hogy „munkára fel, mert hitvalló boldoggá avatásához mindenképp csoda kell”.
Bevallom, nagyon keveset értettem ebből az üzenetből, így kérdezősködni kezdtem. Laikusokat és egyházi személyeket egyaránt faggattam, mert meg szerettem volna tudni, hogy Márton Áron boldoggá avatási ügyében mit kell nekünk, egyszerű híveknek tennünk. Kiderült, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül, aki nincs tisztában ezzel a boldoggá avatási eljárással. Ekkor döntöttem úgy, hogy ennek utánajárok, és egy dokumentumfilm segítségével közérthetővé teszem ezt a folyamatot. Én ennyivel tudok ehhez az ügyhöz hozzájárulni.
– A film három, egyenként 26 perces részből áll. Szándékos ez a szimmetrikus felosztás, vagy a véletlen műve?
– A 26 percnek megvan az egyszerű magyarázata, általában a dokumentumfilm-pályázatok kiírói meg szokták szabni az alkotás terjedelmét is, inkább a háromrészes felosztásra térnék ki, mert ez a rendezői koncepcióm eredménye. A film szerkezetével is követni kívántam a boldoggá avatási folyamat fontosabb momentumait.
Az első fázisban zajlik a pozíció elkészítése, melyben ismertetni kell a boldoggá avatandó személy életrajzát munkássága alapján és különböző tanúságtevők visszaemlékezéseit felhasználva. Ezt tettem a film első harmadában, a Szülőföldi tanúságtevők című részben, melyben olyan tanúkat kerestem, akik kortársai, paptársai voltak a néhai Márton Áronnak.
A második rész inkább egy olyan történelmi-társadalmi korrajz, amelynek középpontjában a néhai püspök áll, mivel a szentté avatási per anyagának tartalmaznia kell egy életrajzot, s ezt a készítők a megfelelő korban helyezik el. Szóval, az Amikor a tanúságtevő maga a történelem címet viselő részben a Szekuritáté irattárában és különböző levéltárakban Márton Áronra vonatkozó megfigyelési és egyháztörténeti anyagok filmes feldolgozását valósítottam meg.
A harmadik részben, amely a Várva a csodát címet kapta, a Vatikánban élő posztulátorral és a Szentek Ügyei Kongregáció szakembereivel járjuk körbe, hogy jelenleg hol tart a boldoggá avatás pere. Ezen túl bemutatjuk azt is, hogy milyen módon szokták a csodát bizonyítani, hogy mikor van szükség a csodára, és mi ennek a szerepe a boldoggá avatás folyamatában.
Évfordulós ünnepség
Böjte Csongor szervezőtől, a Csíkszentdomokosi Ifjúsági Szervezet tagjától megtudtuk, hogy a rendezvényen jelen lesz Maksay Ágnes is, akivel a filmvetítést követően beszélgetni lehet. Böjte kitért a könyvbemutatókra is, részletezve, hogy a tavaly a domokosi Márton Áron Múzeumban tartott konferencia anyagát adták ki könyv formájában, melyet Lázár Csilla ismertet, valamint a Székely Könyvtár sorozatban az egykori püspök beszédeiből megjelent kötetet ismertetik. Az utóbbiról Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője beszél.
Szőcs Lóránt |
Székelyhon.ro,
2014. február 11.
Az RMDSZ autonómiatervezetének közvitára bocsátását sürgeti az EMNP- A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szakértői műhelyében készülő, a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezet közvitára bocsátását sürgetik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) székelyföldi területi szervezetei.
Az EMNP székelyföldi vezetői az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben emlékeztettek: az RMDSZ a 2013 májusában tartott kongresszusán határozott arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról a bukaresti törvényhozásban. Az ellenzéki párt felrótta, hogy RMDSZ vezető politikusai azt ígérték, 2013 végén közvitára bocsátják a tervezetet, ám "előbb januárra, majd februárra, végül májusra tolták a határidőt".
Az EMNP székelyföldi vezetői szerint az RMDSZ egy egész sor kérdés megválaszolásával maradt adós a törvénytervezettel kapcsolatban. Ezek között említették, hogy az erdélyi magyar közösség nem tudhatta meg, kik dolgoznak a tervezeten, mikor kezdődik az ígért széles körű konzultáció, véleményt nyilváníthatnak-e ebben az erdélyi magyar pártok és szervezetek, a téma szakértői, és véleményüket beépítik-e majd a törvénytervezetbe.
"Ha nem születnek kielégítő válaszok, az RMDSZ kezdeményezéséről kiderül, hogy nem több annál, aminek sokan gyanítják: látszatcselekvés, amellyel a szövetség egyes vezetői – újabb kétes értékű kormányzati szerepre készülve – megpróbálják leszerelni azt a fajta közösségi fellépést, amely a Székelyek Nagy Menetelésekor is megmutatta igazi erejét" - fogalmaztak a közleményben.
Az EMNP székelyföldi politikusai felszólították az RMDSZ vezetőit, tegyék átláthatóvá és a közösség érdeklődő tagjai által is követhetővé a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatát, és vonják be a folyamatba mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, amelyek az utóbbi két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították. Hozzátették: széleskörű egyeztetés nélkül semmiféle autonómiatervezet nem lehet sikeres.
(MTI) 2014
Az EMNP székelyföldi vezetői az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben emlékeztettek: az RMDSZ a 2013 májusában tartott kongresszusán határozott arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról a bukaresti törvényhozásban. Az ellenzéki párt felrótta, hogy RMDSZ vezető politikusai azt ígérték, 2013 végén közvitára bocsátják a tervezetet, ám "előbb januárra, majd februárra, végül májusra tolták a határidőt".
Az EMNP székelyföldi vezetői szerint az RMDSZ egy egész sor kérdés megválaszolásával maradt adós a törvénytervezettel kapcsolatban. Ezek között említették, hogy az erdélyi magyar közösség nem tudhatta meg, kik dolgoznak a tervezeten, mikor kezdődik az ígért széles körű konzultáció, véleményt nyilváníthatnak-e ebben az erdélyi magyar pártok és szervezetek, a téma szakértői, és véleményüket beépítik-e majd a törvénytervezetbe.
"Ha nem születnek kielégítő válaszok, az RMDSZ kezdeményezéséről kiderül, hogy nem több annál, aminek sokan gyanítják: látszatcselekvés, amellyel a szövetség egyes vezetői – újabb kétes értékű kormányzati szerepre készülve – megpróbálják leszerelni azt a fajta közösségi fellépést, amely a Székelyek Nagy Menetelésekor is megmutatta igazi erejét" - fogalmaztak a közleményben.
Az EMNP székelyföldi politikusai felszólították az RMDSZ vezetőit, tegyék átláthatóvá és a közösség érdeklődő tagjai által is követhetővé a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatát, és vonják be a folyamatba mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, amelyek az utóbbi két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították. Hozzátették: széleskörű egyeztetés nélkül semmiféle autonómiatervezet nem lehet sikeres.
(MTI) 2014
2014. február 12.
Másfélszáz székely önkormányzat nyilvánítsa ki akaratát! – Nyílt levél a székely önkormányzatokhoz
Az elmúlt években Székelyföld közössége többször kifejezte akaratát, hogy legfontosabb nemzetpolitikai törekvését a demokrácia legmagasabb szintű intézményének gyakorlásával, népszavazással erősítse meg. A Székely Nemzeti Tanács több alkalommal szorgalmazta, írjanak ki helyi népszavazást Székelyföld autonómiájáról.
Ennek jegyében megszervezte és lebonyolította azt a népszavazást, amely során 210.000 székelyföldi polgár (a válaszadók 99%-a) mondott igent az autonómiára. Legutóbb Hargita és Kovászna megye önkormányzati testülete fogadott el egy népszavazásra vonatkozó határozatot, ám a kormánybiztosok megakadályozták a döntések végrehajtását. Mindez annak ellenére, hogy a népszavazás intézményének alkalmazását minden, Románia által is elfogadott nemzetközi egyezmény szorgalmazza, sőt, kötelezővé teszi.
Most Románia közigazgatási átszervezésének időszakában még hangsúlyosabban érvényesítenünk kell az Európai Unióban széles körben alkalmazott elvet, miszerint egy (közigazgatási hatáskörökkel is felruházott) régiót nem kijelölni, hanem elismerni kell. Egy ország bármilyen közigazgatási átalakítását elsősorban a lakosság hosszú távú érdekeinek, a demokrácia elveinek és az adott ország nemzetközi kötelezettségeinek figyelembevételével kell végrehajtani. Egy közigazgatási egység hatékony működésének fontos feltétele, hogy ne pillanatnyi politikai konjunktúra mentén alakítsák ki határait, szerkezetét, határozzák meg hatásköreit, hanem az illető régióra jellemző természeti, társadalmi és kulturális ismérvek, a régióban élő közösségek hagyományainak legmesszemenőbb figyelembe vételével.
A Székely Nemzeti Tanács ezúttal kéri fel Székelyföld százötvenhárom önkormányzatát, hogy a fenti elvek figyelembevételével, jelen nyílt levélhez csatolt határozattervezetet elfogadva egységesen nyilvánítsa ki az általa képviselt közösség autonómia iránti igényét, és tegye láthatóvá a nagyvilág számára, amit a prefektusi önkény a népszavazások meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Marosvásárhely, 2014. február 12.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,
Az elmúlt években Székelyföld közössége többször kifejezte akaratát, hogy legfontosabb nemzetpolitikai törekvését a demokrácia legmagasabb szintű intézményének gyakorlásával, népszavazással erősítse meg. A Székely Nemzeti Tanács több alkalommal szorgalmazta, írjanak ki helyi népszavazást Székelyföld autonómiájáról.
Ennek jegyében megszervezte és lebonyolította azt a népszavazást, amely során 210.000 székelyföldi polgár (a válaszadók 99%-a) mondott igent az autonómiára. Legutóbb Hargita és Kovászna megye önkormányzati testülete fogadott el egy népszavazásra vonatkozó határozatot, ám a kormánybiztosok megakadályozták a döntések végrehajtását. Mindez annak ellenére, hogy a népszavazás intézményének alkalmazását minden, Románia által is elfogadott nemzetközi egyezmény szorgalmazza, sőt, kötelezővé teszi.
Most Románia közigazgatási átszervezésének időszakában még hangsúlyosabban érvényesítenünk kell az Európai Unióban széles körben alkalmazott elvet, miszerint egy (közigazgatási hatáskörökkel is felruházott) régiót nem kijelölni, hanem elismerni kell. Egy ország bármilyen közigazgatási átalakítását elsősorban a lakosság hosszú távú érdekeinek, a demokrácia elveinek és az adott ország nemzetközi kötelezettségeinek figyelembevételével kell végrehajtani. Egy közigazgatási egység hatékony működésének fontos feltétele, hogy ne pillanatnyi politikai konjunktúra mentén alakítsák ki határait, szerkezetét, határozzák meg hatásköreit, hanem az illető régióra jellemző természeti, társadalmi és kulturális ismérvek, a régióban élő közösségek hagyományainak legmesszemenőbb figyelembe vételével.
A Székely Nemzeti Tanács ezúttal kéri fel Székelyföld százötvenhárom önkormányzatát, hogy a fenti elvek figyelembevételével, jelen nyílt levélhez csatolt határozattervezetet elfogadva egységesen nyilvánítsa ki az általa képviselt közösség autonómia iránti igényét, és tegye láthatóvá a nagyvilág számára, amit a prefektusi önkény a népszavazások meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Marosvásárhely, 2014. február 12.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,
2014. február 12.
RMDSZ–MPP-tárgyalások – Feltétel az autonómia
Folytatja a tárgyalásokat az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Párt (MPP) az Európai Parlamenti választásokon való közös indulásról, továbbra is a „nemzeti válogatott” felállítását tartanák az erdélyi magyarság számára a legésszerűbb döntésnek – jelentette ki Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
A polgári párt megyei elnökei (nyolc ilyen szervezetük van) a hét végén a Szatmár megyei Kaplonyban tanácskoztak az országos vezetőséggel. Teljes volt az egyetértés, mindannyian azt mondták, a megkezdett tárgyalásokat, a tavaly október 27-én elindított „közös menetelést” folytatni kell, nemzeti ügyekben szükséges az összefogás, és „aki ennek nem tesz eleget, az magára vessen” – mondta el Kulcsár-Terza. Kifejtette, azért tárgyalnak az RMDSZ-szel, mert a szövetség vezetői kezdeményezték ezt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről azonban nem kaptak ilyen felkérést. Az RMDSZ-szel folytatott egyeztetéseken egyetlen, ám kizáró jellegű feltételük van: Székelyföld területi autonómiájának ügye, elvárják, hogy a végleges EP-lista kialakítása előtt, még a közvitára bocsátást megelőzően kézhez kapják az RMDSZ által kidolgozott autonómiastatútumot, és azt is, hogy figyelembe vegyék majd jobbító észrevételeiket – hangsúlyozta a háromszéki MPP-elnök.
„Ha ez nem történik meg, akkor nem lesz megállapodás, nem lesz közös lista” – mondotta. Minden egyéb kérdéshez hajlandóak rugalmasan viszonyulni, de el kell kezdeni a tárgyalásokat (időpontról egyelőre nem nyilatkozott senki), hogy felelős döntést hozhassanak – mondotta. A kaplonyi találkozón számba vették az elkövetkező időszak teendőit is, eldöntötték, teljes leltárt készítenek. 2014 október elsejéig minden helyi és megyei szervezetnél tisztújítást tartanak, majd elkezdődik a munka, hogy felkészüljenek a 2016-os önkormányzati választásokra. A nyolc megyei elnök beszámolójából egyöntetűen kitetszett, hogy az EMNP megszületése „megtörte a jobboldalt”, nincs az az erejük már, mint 2008-ban volt. „Azok hagyták el a pártot, akiket nem csak a nemzeti érdek, de az önérdek is vezérelt. De nem állunk olyan rosszul, mint sokan szeretnék” – fejtette ki Kulcsár-Terza. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Folytatja a tárgyalásokat az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Párt (MPP) az Európai Parlamenti választásokon való közös indulásról, továbbra is a „nemzeti válogatott” felállítását tartanák az erdélyi magyarság számára a legésszerűbb döntésnek – jelentette ki Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
A polgári párt megyei elnökei (nyolc ilyen szervezetük van) a hét végén a Szatmár megyei Kaplonyban tanácskoztak az országos vezetőséggel. Teljes volt az egyetértés, mindannyian azt mondták, a megkezdett tárgyalásokat, a tavaly október 27-én elindított „közös menetelést” folytatni kell, nemzeti ügyekben szükséges az összefogás, és „aki ennek nem tesz eleget, az magára vessen” – mondta el Kulcsár-Terza. Kifejtette, azért tárgyalnak az RMDSZ-szel, mert a szövetség vezetői kezdeményezték ezt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről azonban nem kaptak ilyen felkérést. Az RMDSZ-szel folytatott egyeztetéseken egyetlen, ám kizáró jellegű feltételük van: Székelyföld területi autonómiájának ügye, elvárják, hogy a végleges EP-lista kialakítása előtt, még a közvitára bocsátást megelőzően kézhez kapják az RMDSZ által kidolgozott autonómiastatútumot, és azt is, hogy figyelembe vegyék majd jobbító észrevételeiket – hangsúlyozta a háromszéki MPP-elnök.
„Ha ez nem történik meg, akkor nem lesz megállapodás, nem lesz közös lista” – mondotta. Minden egyéb kérdéshez hajlandóak rugalmasan viszonyulni, de el kell kezdeni a tárgyalásokat (időpontról egyelőre nem nyilatkozott senki), hogy felelős döntést hozhassanak – mondotta. A kaplonyi találkozón számba vették az elkövetkező időszak teendőit is, eldöntötték, teljes leltárt készítenek. 2014 október elsejéig minden helyi és megyei szervezetnél tisztújítást tartanak, majd elkezdődik a munka, hogy felkészüljenek a 2016-os önkormányzati választásokra. A nyolc megyei elnök beszámolójából egyöntetűen kitetszett, hogy az EMNP megszületése „megtörte a jobboldalt”, nincs az az erejük már, mint 2008-ban volt. „Azok hagyták el a pártot, akiket nem csak a nemzeti érdek, de az önérdek is vezérelt. De nem állunk olyan rosszul, mint sokan szeretnék” – fejtette ki Kulcsár-Terza. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 12.
Átmenő a magyar osztályoknak
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 12.
Borboly: Orbán Viktor betartotta az ígéretét
Esélyt kell adni a megkezdett nemzetegyesítő program folytatására, mondja Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki ezért arra biztatja a honosított polgárokat, hogy az április hatodikai magyar országgyűlési választásokon éljenek szavazati jogukkal.
– Elsők között volt, aki Székelyföldről igényelte a magyar állampolgárságot. A regisztráció kapcsán is ilyen aktív volt?
– Az állampolgárság igénylésekor két tanácselnök kollégámmal úgy gondoltuk, hogy a jó példával elöl kell járnunk, ez a magyarázata az akkori aktivitásnak. A regisztráció megtörtént részemről, de itt már nem voltam ilyen aktív. Arra biztatok mindenkit, hogy regisztráljon. A Nemzeti Választási Iroda honlapján elég sok információ van, azt javasolnám a Székelyhon.ro-nak, hogy a regisztráció netes verzióját lehetővé tevő linket tegyék ki jó nagyban a honlapjukra, ne kelljen keresgélni a Választási Iroda honlapján az érdeklődő határon túli magyar állampolgároknak.
– Jelzem kollégáimnak. Milyen lehetőséget lát abban, hogy a regisztrált határon túli magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon?
– A határon túli magyar szavazati jog kapcsán sokszor elhangzik, hogy az szimbolikus, és hogy nem is igazán tudunk beleszólni a magyarországi választásokba. Én erre politikusi tapasztalattal a hátam mögött azt tudom mondani, ezek az állítások nem igazak. A 2002-es, 2006-os magyarországi parlamenti választások 50 ezer szavazaton múltak, és ha belegondolunk, hogy a kettős állampolgárok száma csak Hargita megyében eléri ezt a számot, látható, hogy van szavunk és súlyunk. 2004. december 5. után nálunkfelé nagy divat volt szidni a magyarországiakat, hogy így meg úgy, mert hogy nem lett sikeres a népszavazás. A 2010-ben hatalomra került kormány és annak vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök betartotta az ígéretét, megkaptuk az állampolgárságot. Tehát remélem, hogy akik akkor dohogtak, azok már mind túl vannak a regisztráción, mert a szavazati jog fontos részét képezi az állampolgárságnak. Ha csak a Sapientia egyetem, illetve a szórványkollégiumok támogatására, valamint a minden erdélyi magyar tanulónak járó diáktámogatásokra gondolunk, látható, hogy konkrét, számunkra fontos kérdések sorsa dőlhet el az április 6-i választáson.
– Kiterjedt kapcsolathálóval rendelkezik. Tapasztalatai szerint környezete hogyan viszonyul a regisztráció lehetőségéhez? Kell biztatnia őket?
– Januárt az idei évi költségvetés előkészítési munkálataival, egyeztetéseivel kapcsolatos teendők foglalták le, és hetente egyszer tárgyalásra is kellett mennem Marosvásárhelyre. Tehát nem volt időm érdeklődni, biztatni a regisztráció kapcsán, de az elkövetkező hetekben erre időt fogok szánni. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete segítségével az elmúlt években közel 16 ezer embert szolgáltunk ki ingyenesen, ami éves szinten közel ötvenezer lej megtakarítást jelentett, hisz ingyenesen történt mindeddig nemcsak a honosítási csomag kitöltése, hanem a dokumentumok lefordítása, a fényképek készítése stb. A 25-ből 17 csíki községben és városban helyi csapatunk segíti a folyamatot, és lelkiismeretes munkát végez. Eddig negatív visszajelzést nem kaptunk, és a regisztráció is folyik párhuzamosan.
– Az április hatodikai választás alkalmával élni fog állampolgári jogával?
– Természetesen élni fogok a szavazati jogommal. Ugyanakkor arra biztatok mindenkit, hogy éljen a szavazati jogával még április 6-a előtt, hogy ne fusson ki a határidőből, és adjunk esélyt a megkezdett nemzetegyesítő program folytatására. De ahhoz, hogy lehessen szavazni, előtte regisztrálni kell, és ennek van itt az ideje, tehát most a regisztráció fontosságáról kell minél többet beszéljünk, segítsük azokat, akiknek ez nehézséget okoz. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is tisztázni, hogy április 6-án is el kell mennünk szavazni, de a magyarság érdeke akkor érvényesülhet teljességében, ha május 25-én az európai parlamenti választáson is részt veszünk. Hisz a magyar-magyar együttműködés egyik színtere az Európai Parlament, ahol akár ugyanabba a frakcióba ülve lehet saját jogainkért harcolni, vállvetve.
Kozán István
Székelyhon.ro,
Esélyt kell adni a megkezdett nemzetegyesítő program folytatására, mondja Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki ezért arra biztatja a honosított polgárokat, hogy az április hatodikai magyar országgyűlési választásokon éljenek szavazati jogukkal.
– Elsők között volt, aki Székelyföldről igényelte a magyar állampolgárságot. A regisztráció kapcsán is ilyen aktív volt?
– Az állampolgárság igénylésekor két tanácselnök kollégámmal úgy gondoltuk, hogy a jó példával elöl kell járnunk, ez a magyarázata az akkori aktivitásnak. A regisztráció megtörtént részemről, de itt már nem voltam ilyen aktív. Arra biztatok mindenkit, hogy regisztráljon. A Nemzeti Választási Iroda honlapján elég sok információ van, azt javasolnám a Székelyhon.ro-nak, hogy a regisztráció netes verzióját lehetővé tevő linket tegyék ki jó nagyban a honlapjukra, ne kelljen keresgélni a Választási Iroda honlapján az érdeklődő határon túli magyar állampolgároknak.
– Jelzem kollégáimnak. Milyen lehetőséget lát abban, hogy a regisztrált határon túli magyarok is részt vehetnek a magyarországi választásokon?
– A határon túli magyar szavazati jog kapcsán sokszor elhangzik, hogy az szimbolikus, és hogy nem is igazán tudunk beleszólni a magyarországi választásokba. Én erre politikusi tapasztalattal a hátam mögött azt tudom mondani, ezek az állítások nem igazak. A 2002-es, 2006-os magyarországi parlamenti választások 50 ezer szavazaton múltak, és ha belegondolunk, hogy a kettős állampolgárok száma csak Hargita megyében eléri ezt a számot, látható, hogy van szavunk és súlyunk. 2004. december 5. után nálunkfelé nagy divat volt szidni a magyarországiakat, hogy így meg úgy, mert hogy nem lett sikeres a népszavazás. A 2010-ben hatalomra került kormány és annak vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök betartotta az ígéretét, megkaptuk az állampolgárságot. Tehát remélem, hogy akik akkor dohogtak, azok már mind túl vannak a regisztráción, mert a szavazati jog fontos részét képezi az állampolgárságnak. Ha csak a Sapientia egyetem, illetve a szórványkollégiumok támogatására, valamint a minden erdélyi magyar tanulónak járó diáktámogatásokra gondolunk, látható, hogy konkrét, számunkra fontos kérdések sorsa dőlhet el az április 6-i választáson.
– Kiterjedt kapcsolathálóval rendelkezik. Tapasztalatai szerint környezete hogyan viszonyul a regisztráció lehetőségéhez? Kell biztatnia őket?
– Januárt az idei évi költségvetés előkészítési munkálataival, egyeztetéseivel kapcsolatos teendők foglalták le, és hetente egyszer tárgyalásra is kellett mennem Marosvásárhelyre. Tehát nem volt időm érdeklődni, biztatni a regisztráció kapcsán, de az elkövetkező hetekben erre időt fogok szánni. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete segítségével az elmúlt években közel 16 ezer embert szolgáltunk ki ingyenesen, ami éves szinten közel ötvenezer lej megtakarítást jelentett, hisz ingyenesen történt mindeddig nemcsak a honosítási csomag kitöltése, hanem a dokumentumok lefordítása, a fényképek készítése stb. A 25-ből 17 csíki községben és városban helyi csapatunk segíti a folyamatot, és lelkiismeretes munkát végez. Eddig negatív visszajelzést nem kaptunk, és a regisztráció is folyik párhuzamosan.
– Az április hatodikai választás alkalmával élni fog állampolgári jogával?
– Természetesen élni fogok a szavazati jogommal. Ugyanakkor arra biztatok mindenkit, hogy éljen a szavazati jogával még április 6-a előtt, hogy ne fusson ki a határidőből, és adjunk esélyt a megkezdett nemzetegyesítő program folytatására. De ahhoz, hogy lehessen szavazni, előtte regisztrálni kell, és ennek van itt az ideje, tehát most a regisztráció fontosságáról kell minél többet beszéljünk, segítsük azokat, akiknek ez nehézséget okoz. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is tisztázni, hogy április 6-án is el kell mennünk szavazni, de a magyarság érdeke akkor érvényesülhet teljességében, ha május 25-én az európai parlamenti választáson is részt veszünk. Hisz a magyar-magyar együttműködés egyik színtere az Európai Parlament, ahol akár ugyanabba a frakcióba ülve lehet saját jogainkért harcolni, vállvetve.
Kozán István
Székelyhon.ro,
2014. február 13.
SZNT: a gyülekezési jogot az alkotmány szavatolja
Egyelőre az eredeti elképzeléseknek megfelelően szervezik a tömegrendezvényt, bár nézetkülönbségek vannak a bizottság és a Székely Nemzeti Tanács között – jelentette ki a tegnapi bizottsági ülés után Izsák Balázs SZNT-elnök.
Hozzátette, a gyülekezési törvény szerint a bizottság csak a szervezők beleegyezésével módosíthatja egy tömegrendezvény egyes elemeit, ők pedig nem írták alá a tegnapi bizottsági ülés jegyzőkönyvét. Izsák Balázs rámutatott: a gyülekezési jogot az alkotmány szavatolja, a bizottság azokat a gyakorlati szempontokat vizsgálja, amelyek biztosítják, hogy a tömegrendezvényen senkit semmilyen bántódás ne érjen, és incidensek nélkül folyjon le a rendezvény.
Hozzátette, az SZNT kész a tavalyinál nagyobb hangsúlyt fektetni a biztonságra. A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. A tömeg által közfelkiáltással elfogadott és a kormánynak benyújtott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióra nem érkezett válasz.
Csak részben véleményezte kedvezően a Székely Nemzeti Tanács által március 10-re meghirdetett, Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényt az illetékes marosvásárhelyi bizottság.
Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség parancsnoka szerint a nyilvános rendezvényeket véleményező bizottság tegnap elemezte az SZNT által meghirdetett rendezvény részleteit, és csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezést véleményezte kedvezően, az összegyűltek felvonulását nem. A bizottság véleményezése konzultatív jellegű, a végső döntést Dorin Florea polgármesternek kell meghoznia.
Valentin Bretfelean elmondta, a bizottság úgy vélte, az SZNT tiltakozó felvonulása nem kapcsolható össze a megemlékező rendezvénnyel. A megállapításnak azért van jelentősége, mert más előírások érvényesek a megemlékezésekre és másak a tiltakozó megmozdulásokra.
MTI
Erdély.ma,
Egyelőre az eredeti elképzeléseknek megfelelően szervezik a tömegrendezvényt, bár nézetkülönbségek vannak a bizottság és a Székely Nemzeti Tanács között – jelentette ki a tegnapi bizottsági ülés után Izsák Balázs SZNT-elnök.
Hozzátette, a gyülekezési törvény szerint a bizottság csak a szervezők beleegyezésével módosíthatja egy tömegrendezvény egyes elemeit, ők pedig nem írták alá a tegnapi bizottsági ülés jegyzőkönyvét. Izsák Balázs rámutatott: a gyülekezési jogot az alkotmány szavatolja, a bizottság azokat a gyakorlati szempontokat vizsgálja, amelyek biztosítják, hogy a tömegrendezvényen senkit semmilyen bántódás ne érjen, és incidensek nélkül folyjon le a rendezvény.
Hozzátette, az SZNT kész a tavalyinál nagyobb hangsúlyt fektetni a biztonságra. A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. A tömeg által közfelkiáltással elfogadott és a kormánynak benyújtott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióra nem érkezett válasz.
Csak részben véleményezte kedvezően a Székely Nemzeti Tanács által március 10-re meghirdetett, Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényt az illetékes marosvásárhelyi bizottság.
Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség parancsnoka szerint a nyilvános rendezvényeket véleményező bizottság tegnap elemezte az SZNT által meghirdetett rendezvény részleteit, és csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezést véleményezte kedvezően, az összegyűltek felvonulását nem. A bizottság véleményezése konzultatív jellegű, a végső döntést Dorin Florea polgármesternek kell meghoznia.
Valentin Bretfelean elmondta, a bizottság úgy vélte, az SZNT tiltakozó felvonulása nem kapcsolható össze a megemlékező rendezvénnyel. A megállapításnak azért van jelentősége, mert más előírások érvényesek a megemlékezésekre és másak a tiltakozó megmozdulásokra.
MTI
Erdély.ma,
2014. február 13.
Autonómiastatútum: átláthatóságot kér az RMDSZ-től a néppárt
A Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatának átláthatóvá tételét kéri az RMDSZ-től az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A szervezet közleményében leszögezi: széles körű egyeztetés nélkül semmiféle autonómia-törvénytervezet nem lehet sikeres, ezért azt javasolja a szövetségnek, vonja be az előkészítő munkába mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, „amelyek az elmúlt két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították”.
Az EMNP továbbá rámutat: az RMDSZ illetékesei azt ígérték, a székelyföldi területi autonómia törvénytervezete széles körű konzultációra és konszenzusra épül, a statútum előkészítésének tavaly májusi bejelentése óta azonban a szövetség nem állt elő a tervezettel – így konzultációt sem indított –, politikusai pedig újabb és újabb halasztásokról beszélnek.
„Decemberről januárra, majd februárra, végül májusra tolják a határidőt, az állítólagos tervezetről pedig semmi érdemlegeset nem mondanak. Illetve amit mondanak, az több mint nyugtalanító” – olvasható a néppárt közleményében.
Az EMNP emlékeztet, míg az RMDSZ azt ígérte, komoly szakértői bizottság dolgozik a tervezeten, Márton Árpád parlamenti képviselő legutóbb azt nyilatkozta, nem tudja pontosan, hogy a dokumentumot kidolgozó testületnek hány tagja van. Az EMNP tudni szeretné, az RMDSZ akar-e konzultálni a tervezetről a néppárttal, a Magyar Polgári Párttal (MPP), a civil szervezetekkel, valamint a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT), egyáltalán készül-e valamilyen intézményes fórummal ennek érdekében.
„Többször mondtuk már, meggyőződéssel jelentjük ki ismét: autonómiatörekvéseink akkor találnak meghallgatásra Bukarestben és Európában, ha sikerül mögé kialakítani a lehető legszélesebb körű erdélyi magyar konszenzust. Egy ilyen horderejű parlamenti kezdeményezés, amelyet felerősíthet a közösség aktív nyomásgyakorlása, nem lehet egy – a közösségi akarattól eltávolodott és bármi áron kormányra készülő – szűk politikuscsoport játékszere” – olvasható továbbá a közleményben.
Mint ismeretes, az RMDSZ vezetői korábban úgy nyilatkoztak, a szövetség december végéig közvitára kívánja bocsátani a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét, és arra készül, hogy azt a februárban kezdődő tavaszi ülésszak legelején nyújtja be a parlamentben. Ehhez képest Márton Árpád képviselő a hétvégén úgy nyilatkozott, a dokumentum várhatóan csak májusra készül el. A háromszéki politikus szerint a statútum végleges verzióját várhatóan júniusban terjesztik be a parlamentben.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azonban szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján újabb verzióval állt elő: a vásárhelyi politikus szerint a statútum február végére készül el, ezt követően pedig közvitára bocsátják. Mint mondta, a tervezeten „egy teljes csapat dolgozik”.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),
A Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezet előkészítő folyamatának átláthatóvá tételét kéri az RMDSZ-től az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A szervezet közleményében leszögezi: széles körű egyeztetés nélkül semmiféle autonómia-törvénytervezet nem lehet sikeres, ezért azt javasolja a szövetségnek, vonja be az előkészítő munkába mindazokat a politikai és szakmai csoportokat, „amelyek az elmúlt két évtizedben szakértelmüket és elkötelezettségüket többszörösen bizonyították”.
Az EMNP továbbá rámutat: az RMDSZ illetékesei azt ígérték, a székelyföldi területi autonómia törvénytervezete széles körű konzultációra és konszenzusra épül, a statútum előkészítésének tavaly májusi bejelentése óta azonban a szövetség nem állt elő a tervezettel – így konzultációt sem indított –, politikusai pedig újabb és újabb halasztásokról beszélnek.
„Decemberről januárra, majd februárra, végül májusra tolják a határidőt, az állítólagos tervezetről pedig semmi érdemlegeset nem mondanak. Illetve amit mondanak, az több mint nyugtalanító” – olvasható a néppárt közleményében.
Az EMNP emlékeztet, míg az RMDSZ azt ígérte, komoly szakértői bizottság dolgozik a tervezeten, Márton Árpád parlamenti képviselő legutóbb azt nyilatkozta, nem tudja pontosan, hogy a dokumentumot kidolgozó testületnek hány tagja van. Az EMNP tudni szeretné, az RMDSZ akar-e konzultálni a tervezetről a néppárttal, a Magyar Polgári Párttal (MPP), a civil szervezetekkel, valamint a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT), egyáltalán készül-e valamilyen intézményes fórummal ennek érdekében.
„Többször mondtuk már, meggyőződéssel jelentjük ki ismét: autonómiatörekvéseink akkor találnak meghallgatásra Bukarestben és Európában, ha sikerül mögé kialakítani a lehető legszélesebb körű erdélyi magyar konszenzust. Egy ilyen horderejű parlamenti kezdeményezés, amelyet felerősíthet a közösség aktív nyomásgyakorlása, nem lehet egy – a közösségi akarattól eltávolodott és bármi áron kormányra készülő – szűk politikuscsoport játékszere” – olvasható továbbá a közleményben.
Mint ismeretes, az RMDSZ vezetői korábban úgy nyilatkoztak, a szövetség december végéig közvitára kívánja bocsátani a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét, és arra készül, hogy azt a februárban kezdődő tavaszi ülésszak legelején nyújtja be a parlamentben. Ehhez képest Márton Árpád képviselő a hétvégén úgy nyilatkozott, a dokumentum várhatóan csak májusra készül el. A háromszéki politikus szerint a statútum végleges verzióját várhatóan júniusban terjesztik be a parlamentben.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke azonban szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján újabb verzióval állt elő: a vásárhelyi politikus szerint a statútum február végére készül el, ezt követően pedig közvitára bocsátják. Mint mondta, a tervezeten „egy teljes csapat dolgozik”.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),