Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. augusztus 11.
Autonómiáról az EMI-táborban
Az EMI-táborban először állítottak fel önálló Autonómia-sátort. A Székely Nemzeti Tanács által szervezett tegnapi beszélgetésen a résztvevők arra keresték a választ, hogyan lehet mindenki által érthetővé tenni az autonómia jelentését.
A fogalom szervesen épült be a székelyföldi magyar közösségbe, mi több, immár a román közvélemény sem feltétlenül szitokszóként kezeli – szögezte le Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke. Az autonómia mint közigazgatási rendszer valószínűleg nem is fog beépülni a közember ismeretrendszerébe, ezért nem a működési mechanizmusok megismertetésére, hanem a folyamat pozitív hozadékaira kell fektetni a hangsúlyt. A szimbólumok szintjén – székely zászló, címer – rendkívül gyorsan megtörtént a megismerés, a befogadás, ebből talán az a tanulság is levonható, hogy az autonómia előnyeit elsősorban az érzelmi megközelítések erősíthetik – vélte az előadó, hiszen az autonómia-népszavazás tapasztalatai is ezt mutatják. A legegyszerűbb válasz ugyanis arra a kérdésre, hogy miért lesz jobb nekem, ha igennel válaszolok, az volt, hogy kevésbé függünk majd Bukaresttől. Árus Zsolt gyergyószéki elnök szerint egy egyszerű nézőpontváltással már most rengeteg dolgot autonóm módon lehetne működtetni Székelyföldön. Sportos példával élve, sokkal inkább egy önálló székelyföldi jégkorongszövetség megalakításán kellene például dolgozni, mint azon, hogy a román szövetség elnöke magyar legyen. Dabis Attila budapesti politológus, az SZNT megbízott európai diplomatája a dél-tiroli autonómiaküzdelem kapcsán kiemelte: ott – az államok közötti kedvező politikai egyezményeken túl – a folyamatos válsághelyzet is hozta, hogy az autonómiaküzdelem tömegméretű, sőt, erőszakos volt. Ilyen értelemben a dél-tiroli önrendelkezés megteremtése korántsem modellértékű Székelyföld vonatkozásában. A téma kapcsán kötetlen beszélgetés alakult ki az előadók és a hallgatóság között, amelyben a székelyföldi autonómia megteremtésének eredményei és buktatói egyaránt szóba kerültek. Csinta Samu moderátor Dabis Attila Dél-Tirolról szóló előadása előtt – a fiatal politológus több hónapig tanulmányozta az ottani intézmények működését, illetve mozgalmak történelmét – összegzésképpen elmondta: a médiának, de a közbeszéd egyéb fórumainak is döntő szerepe van abban, hogy az autonómia minél mélyebben és szervesebben épüljön be a köztudatba. (Dánél)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az EMI-táborban először állítottak fel önálló Autonómia-sátort. A Székely Nemzeti Tanács által szervezett tegnapi beszélgetésen a résztvevők arra keresték a választ, hogyan lehet mindenki által érthetővé tenni az autonómia jelentését.
A fogalom szervesen épült be a székelyföldi magyar közösségbe, mi több, immár a román közvélemény sem feltétlenül szitokszóként kezeli – szögezte le Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke. Az autonómia mint közigazgatási rendszer valószínűleg nem is fog beépülni a közember ismeretrendszerébe, ezért nem a működési mechanizmusok megismertetésére, hanem a folyamat pozitív hozadékaira kell fektetni a hangsúlyt. A szimbólumok szintjén – székely zászló, címer – rendkívül gyorsan megtörtént a megismerés, a befogadás, ebből talán az a tanulság is levonható, hogy az autonómia előnyeit elsősorban az érzelmi megközelítések erősíthetik – vélte az előadó, hiszen az autonómia-népszavazás tapasztalatai is ezt mutatják. A legegyszerűbb válasz ugyanis arra a kérdésre, hogy miért lesz jobb nekem, ha igennel válaszolok, az volt, hogy kevésbé függünk majd Bukaresttől. Árus Zsolt gyergyószéki elnök szerint egy egyszerű nézőpontváltással már most rengeteg dolgot autonóm módon lehetne működtetni Székelyföldön. Sportos példával élve, sokkal inkább egy önálló székelyföldi jégkorongszövetség megalakításán kellene például dolgozni, mint azon, hogy a román szövetség elnöke magyar legyen. Dabis Attila budapesti politológus, az SZNT megbízott európai diplomatája a dél-tiroli autonómiaküzdelem kapcsán kiemelte: ott – az államok közötti kedvező politikai egyezményeken túl – a folyamatos válsághelyzet is hozta, hogy az autonómiaküzdelem tömegméretű, sőt, erőszakos volt. Ilyen értelemben a dél-tiroli önrendelkezés megteremtése korántsem modellértékű Székelyföld vonatkozásában. A téma kapcsán kötetlen beszélgetés alakult ki az előadók és a hallgatóság között, amelyben a székelyföldi autonómia megteremtésének eredményei és buktatói egyaránt szóba kerültek. Csinta Samu moderátor Dabis Attila Dél-Tirolról szóló előadása előtt – a fiatal politológus több hónapig tanulmányozta az ottani intézmények működését, illetve mozgalmak történelmét – összegzésképpen elmondta: a médiának, de a közbeszéd egyéb fórumainak is döntő szerepe van abban, hogy az autonómia minél mélyebben és szervesebben épüljön be a köztudatba. (Dánél)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 11.
Ismét hazudott a szociálliberális kormány
Egyértelműen látszik, hogy a székelyföldi megyéken kívül a magyarok lényegesen aktívabbak voltak a Traian Basescu államelnök felfüggesztéséről szóló július 29-i népszavazáson, ami teljes mértékben cáfolja a szociálliberális kabinet rágalomhadjáratát a magyarság ellen.
A romániai népszavazás kapcsán a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői azonnal a magyarokat hibáztatták a referendum érvénytelensége kapcsán. A nyilatkozatok közül érdemes kiemelni például Puiu Hasotti művelődési miniszter véleményét, aki szerint a magyarokat a „kléruson” keresztül manipulálták, és megnevezte azokat az egyházakat, melyeken keresztül állítólag cselekedtek.
Kovászna megye liberális-demokrata párti (PDL) elnöke, Dan Manolachescu úgy véli, az USL-s kormányzat „gazdasági bojkottal” fog „bosszút állni” Kovászna és Hargita megyén, vagyis kizárja ezeket a megyéket a költségvetési listáról, ahogy azt „a szocialisták már megtették, amikor kormányon voltak”.
Az utolsók
A nyilatkozatok kapcsán az mno.hu annak járt utána, hogy az erdélyi nagyvárosokban, településeken és megyékben lévő részvétel mennyiben igazolja vissza, hogy a magyarok nagy arányú távolmaradása állt a népszavazás érvénytelensége mögött. Az elemzés során a legfrissebb etnikai statisztikákat is fölhasználtuk, hogy minél teljesebb képet kapjunk.
A legalacsonyabb részvétel a több mint nyolcvanszázalékos magyar többséggel rendelkező Hargita megyében volt, ahol 13,59 százalék ment el szavazni. A megyei települési adatokat böngészve egyértelműen látszik, hogy minél nagyobb egy városban vagy faluban a román népesség aránya, annál magasabb a részvétel és az elnök távozását kívánók aránya. Kovásznában hasonló a képlet, a románság magasabb aránya ott is magasabb részvételt generált. Érdekes jelenség
Maros megyében a magyarság aránya 37,8 százalék volt 2011-ben, míg a júliusi referendumon 35,07 százalék ment el. Marosvásárhelyen, ahol 47-48 százalékos a magyarság aránya, 33,22 százalék szavazott, de mindenképpen hiba lenne azt feltételezni, hogy csupán román nemzetiségűek mentek el szavazni a városban. Marosban is jól látszik az a tendencia, hogy minél nagyobb a magyarok aránya egy településen, annál kisebb a választói kedv.
Szatmár megyében 34,5 százalék a magyarok aránya, míg 29,15 százalék ment el voksolni. Ebben a megyében már láthatunk egy érdekes adatot, ami azt mutatja, hogy a magyarok aktivitása nem valószínű, hogy messze elmaradt a románokétól. Szatmárnémetiben 38 százalékos, a megyeinél magasabb a magyarok aránya, de a részvétel egy százalékkal nagyobb volt a szatmári átlagnál.
A románok sem szavaztak
Bihar megyében 25,2 százalék volt 2011-ben a magyarság aránya, ami csupán 9 százalékkal marad el a szatmáritól, mégis 41,35 százalék ment el szavazni, ami észak-erdélyi szinten a legmagasabb volt. Hasonlóan magas részvételi arány jellemezte Szilágy megyét, ahol 23,2 százalékos a magyarok aránya, mégis 38,53 százalék ment el szavazni. Ennek a két megyének a példáján világosan látszik, hogy a Székelyföldön kívüli magyarság lényegesen aktívabb volt, így nem lehet „egy kalap” alá vonni az egész közösséget, ahogyan azt a szociálliberális politikusok teszik.
Ha megnézzük azon erdélyi nagyvárosok részvételi adatait, ahol a magyarok aránya bőven öt százalék alatt van, akkor teljesen világossá válik, hogy a románság nagyarányú távolmaradása vezetett az érvénytelenséghez. Gyulafehérváron 34,96, Nagyszebenben 40, Vajdahunyadon 43,73, Temesváron 34,82, Besztercén 33,20 és Nagybányán 31,55 százalék voksolt. Ezek az adatok egyértelműen mutatják, hogy az erdélyi románság is igen komoly szerepet játszott abban, hogy Basescu továbbra is elnök maradhat.
Kovács András
MNO
Egyértelműen látszik, hogy a székelyföldi megyéken kívül a magyarok lényegesen aktívabbak voltak a Traian Basescu államelnök felfüggesztéséről szóló július 29-i népszavazáson, ami teljes mértékben cáfolja a szociálliberális kabinet rágalomhadjáratát a magyarság ellen.
A romániai népszavazás kapcsán a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői azonnal a magyarokat hibáztatták a referendum érvénytelensége kapcsán. A nyilatkozatok közül érdemes kiemelni például Puiu Hasotti művelődési miniszter véleményét, aki szerint a magyarokat a „kléruson” keresztül manipulálták, és megnevezte azokat az egyházakat, melyeken keresztül állítólag cselekedtek.
Kovászna megye liberális-demokrata párti (PDL) elnöke, Dan Manolachescu úgy véli, az USL-s kormányzat „gazdasági bojkottal” fog „bosszút állni” Kovászna és Hargita megyén, vagyis kizárja ezeket a megyéket a költségvetési listáról, ahogy azt „a szocialisták már megtették, amikor kormányon voltak”.
Az utolsók
A nyilatkozatok kapcsán az mno.hu annak járt utána, hogy az erdélyi nagyvárosokban, településeken és megyékben lévő részvétel mennyiben igazolja vissza, hogy a magyarok nagy arányú távolmaradása állt a népszavazás érvénytelensége mögött. Az elemzés során a legfrissebb etnikai statisztikákat is fölhasználtuk, hogy minél teljesebb képet kapjunk.
A legalacsonyabb részvétel a több mint nyolcvanszázalékos magyar többséggel rendelkező Hargita megyében volt, ahol 13,59 százalék ment el szavazni. A megyei települési adatokat böngészve egyértelműen látszik, hogy minél nagyobb egy városban vagy faluban a román népesség aránya, annál magasabb a részvétel és az elnök távozását kívánók aránya. Kovásznában hasonló a képlet, a románság magasabb aránya ott is magasabb részvételt generált. Érdekes jelenség
Maros megyében a magyarság aránya 37,8 százalék volt 2011-ben, míg a júliusi referendumon 35,07 százalék ment el. Marosvásárhelyen, ahol 47-48 százalékos a magyarság aránya, 33,22 százalék szavazott, de mindenképpen hiba lenne azt feltételezni, hogy csupán román nemzetiségűek mentek el szavazni a városban. Marosban is jól látszik az a tendencia, hogy minél nagyobb a magyarok aránya egy településen, annál kisebb a választói kedv.
Szatmár megyében 34,5 százalék a magyarok aránya, míg 29,15 százalék ment el voksolni. Ebben a megyében már láthatunk egy érdekes adatot, ami azt mutatja, hogy a magyarok aktivitása nem valószínű, hogy messze elmaradt a románokétól. Szatmárnémetiben 38 százalékos, a megyeinél magasabb a magyarok aránya, de a részvétel egy százalékkal nagyobb volt a szatmári átlagnál.
A románok sem szavaztak
Bihar megyében 25,2 százalék volt 2011-ben a magyarság aránya, ami csupán 9 százalékkal marad el a szatmáritól, mégis 41,35 százalék ment el szavazni, ami észak-erdélyi szinten a legmagasabb volt. Hasonlóan magas részvételi arány jellemezte Szilágy megyét, ahol 23,2 százalékos a magyarok aránya, mégis 38,53 százalék ment el szavazni. Ennek a két megyének a példáján világosan látszik, hogy a Székelyföldön kívüli magyarság lényegesen aktívabb volt, így nem lehet „egy kalap” alá vonni az egész közösséget, ahogyan azt a szociálliberális politikusok teszik.
Ha megnézzük azon erdélyi nagyvárosok részvételi adatait, ahol a magyarok aránya bőven öt százalék alatt van, akkor teljesen világossá válik, hogy a románság nagyarányú távolmaradása vezetett az érvénytelenséghez. Gyulafehérváron 34,96, Nagyszebenben 40, Vajdahunyadon 43,73, Temesváron 34,82, Besztercén 33,20 és Nagybányán 31,55 százalék voksolt. Ezek az adatok egyértelműen mutatják, hogy az erdélyi románság is igen komoly szerepet játszott abban, hogy Basescu továbbra is elnök maradhat.
Kovács András
MNO
2012. augusztus 12.
Gyorsul a magyarság „porladása"
Minél alacsonyabb volt egy adott településen a magyar nemzetiségűek aránya Romániában, annál nagyobb volt a számbeli csökkenés – állapította meg Kiss Tamás és Barna Gergő, akik a 2011-es népszámlálás magyar vonatkozásait összegezték. Arra is fölhívták a figyelmet, hogy az erdélyi magyarságon belül egyre dominánsabb szerepet játszanak a Székelyföldön élők.
2011-ben tartottak népszámlálást Romániában, amelynek előzetes eredménye szerint az ország népessége 12,2 százalékkal csökkent, így 19 042 936 fő élt keleti szomszédunkban. A Regátban a népességcsökkenés mértéke 13,1 százalékos volt, szemben az erdélyi 10,3 százalékos értékkel. A veszteség az ország keleti/délkeleti megyéiben volt a legnagyobb, míg viszonylag kismértékű volt a népesség csökkenése Temes és Kolozs megyékben, illetve a magyar többségű Hargitában és Kovásznában. A jelentős magyar lakossággal bíró Maros, illetve Bihar megyékben szintén jóval az átlag alatti volt a népességcsökkenés – olvasható Kiss Tamás és Barna Gergő tanulmányában.
Székelyföldön a magyar népesség csökkenése 7 százalékos volt, ami jóval az országos érték alatti, és megfelel a 2002–2011 közötti változásnak. A Partiumban a magyar népesség az országos átlagnak megfelelően alakult, és szintén megfelel az 1992–2002 közötti folyamatoknak. Közép-Erdélyben már az országos átlagnál kedvezőtlenebb folyamatokat találtak. Az igazi probléma azonban a szórványrégiókban észlelhető, ahol – amellett hogy az országos folyamatoknál jóval kedvezőtlenebb a magyar népesség számának alakulása – a demográfiai szétporladás az egy évtizeddel korábbiakhoz képest is felgyorsult – szerepel a tanulmányban.
Visszaszorulás a városokban
A szerzőpáros azt is megállapította, hogy minél alacsonyabb volt egy adott településen a magyarok aránya 2002-ben, annál jelentősebb volt a számbeli csökkenés. A magyar többségű és magyar dominanciájú településeken a népességcsökkenés az országos átlag alatti, viszont a szórvány- és a szórványosodó közösségek esetében meghaladja a 30, illetve a 20 százalékot – teszik hozzá.
Az eredmények azt mutatják, hogy jelentős mértékben megváltozott az erdélyi magyar népesség belső szerkezete. A százezer fölötti nagyvárosokban élők aránya 1992 és 2011 között 26-ról 21 százalékra esett, miközben a (nem metropolisz-övezethez tartozó) falvakban lakóké 38-ról 44 százalékra nőtt – olvasható a tanulmányban.
Tömbösödés A magyarok társadalmi pozícióira negatívan hat, hogy a közösség egyre nagyobb hányada koncentrálódik rurális jellegű településeken. E mellett az erdélyi magyarok „tömbösödése” is figyelemre méltó jelenség. 2002-höz képest 48-ról 53 százalékra nőtt azok aránya, akik magyar többségű közigazgatási egységben élnek, a székelyföldiek pedig – az 1992-es 33 százalékkal és a 2002-es 35 százalékkal szemben – immár a teljes erdélyi magyar közösség 38 százalékát teszik ki – olvasható az elemzésben.
Az elvándorlást illetően 2000-et követően Lengyelország mellett Románia vált a legfontosabb kelet-európai kibocsátó országgá. A népszámlálási eredmények is megerősíteni látszanak azokat a feltételezéseket, miszerint 2-2,5 millió román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen külföldön. A legnagyobb mértékben a moldvai régió, illetve Dél-Erdély érintettek az elvándorlásban, míg a legkevésbé épp a magyarok által nagyobb arányban lakott területek, a Székelyföld, a Partium, Közép-Erdély, illetve a magyarok által kisebb arányban lakott Bánság – állítja a szerzőpáros. Kovács András
mno.hu
Erdély.ma
Minél alacsonyabb volt egy adott településen a magyar nemzetiségűek aránya Romániában, annál nagyobb volt a számbeli csökkenés – állapította meg Kiss Tamás és Barna Gergő, akik a 2011-es népszámlálás magyar vonatkozásait összegezték. Arra is fölhívták a figyelmet, hogy az erdélyi magyarságon belül egyre dominánsabb szerepet játszanak a Székelyföldön élők.
2011-ben tartottak népszámlálást Romániában, amelynek előzetes eredménye szerint az ország népessége 12,2 százalékkal csökkent, így 19 042 936 fő élt keleti szomszédunkban. A Regátban a népességcsökkenés mértéke 13,1 százalékos volt, szemben az erdélyi 10,3 százalékos értékkel. A veszteség az ország keleti/délkeleti megyéiben volt a legnagyobb, míg viszonylag kismértékű volt a népesség csökkenése Temes és Kolozs megyékben, illetve a magyar többségű Hargitában és Kovásznában. A jelentős magyar lakossággal bíró Maros, illetve Bihar megyékben szintén jóval az átlag alatti volt a népességcsökkenés – olvasható Kiss Tamás és Barna Gergő tanulmányában.
Székelyföldön a magyar népesség csökkenése 7 százalékos volt, ami jóval az országos érték alatti, és megfelel a 2002–2011 közötti változásnak. A Partiumban a magyar népesség az országos átlagnak megfelelően alakult, és szintén megfelel az 1992–2002 közötti folyamatoknak. Közép-Erdélyben már az országos átlagnál kedvezőtlenebb folyamatokat találtak. Az igazi probléma azonban a szórványrégiókban észlelhető, ahol – amellett hogy az országos folyamatoknál jóval kedvezőtlenebb a magyar népesség számának alakulása – a demográfiai szétporladás az egy évtizeddel korábbiakhoz képest is felgyorsult – szerepel a tanulmányban.
Visszaszorulás a városokban
A szerzőpáros azt is megállapította, hogy minél alacsonyabb volt egy adott településen a magyarok aránya 2002-ben, annál jelentősebb volt a számbeli csökkenés. A magyar többségű és magyar dominanciájú településeken a népességcsökkenés az országos átlag alatti, viszont a szórvány- és a szórványosodó közösségek esetében meghaladja a 30, illetve a 20 százalékot – teszik hozzá.
Az eredmények azt mutatják, hogy jelentős mértékben megváltozott az erdélyi magyar népesség belső szerkezete. A százezer fölötti nagyvárosokban élők aránya 1992 és 2011 között 26-ról 21 százalékra esett, miközben a (nem metropolisz-övezethez tartozó) falvakban lakóké 38-ról 44 százalékra nőtt – olvasható a tanulmányban.
Tömbösödés A magyarok társadalmi pozícióira negatívan hat, hogy a közösség egyre nagyobb hányada koncentrálódik rurális jellegű településeken. E mellett az erdélyi magyarok „tömbösödése” is figyelemre méltó jelenség. 2002-höz képest 48-ról 53 százalékra nőtt azok aránya, akik magyar többségű közigazgatási egységben élnek, a székelyföldiek pedig – az 1992-es 33 százalékkal és a 2002-es 35 százalékkal szemben – immár a teljes erdélyi magyar közösség 38 százalékát teszik ki – olvasható az elemzésben.
Az elvándorlást illetően 2000-et követően Lengyelország mellett Románia vált a legfontosabb kelet-európai kibocsátó országgá. A népszámlálási eredmények is megerősíteni látszanak azokat a feltételezéseket, miszerint 2-2,5 millió román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen külföldön. A legnagyobb mértékben a moldvai régió, illetve Dél-Erdély érintettek az elvándorlásban, míg a legkevésbé épp a magyarok által nagyobb arányban lakott területek, a Székelyföld, a Partium, Közép-Erdély, illetve a magyarok által kisebb arányban lakott Bánság – állítja a szerzőpáros. Kovács András
mno.hu
Erdély.ma
2012. augusztus 13.
Véget ért a nyolcadik alkalommal megszervezett EMI-tábor
A székelyföldi önrendelkezési törekvések kérdéskörével foglalkoztak elsősorban a tegnap véget ért, 8. alkalommal megszervezett EMI-tábor előadásain. A Hargita megyei Borzonton lezajlott, nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként szervezett rendezvényen az autonómia mellett Trianon revíziójának esélyeit is latolgatták az előadások meghívottai.
Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke meglepő kijelentést tett az autonómiakérdésben. Kifejtette, számukra sohasem volt kétséges, hogy a magyarországiaknak kötelességük kiállni a határon túli magyarok önrendelkezésének érdekében. Hozzátette, úgy tudta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megfogalmazott autonómiastatútum olyan dokumentum, amelyet minden székelyföldi érvényesíteni akar, hiszen annak szövege tartalmazza mindazokat a törekvéseket, amelyek a székelyföldi önrendelkezést jelentik.
Nemrégiben azonban egy erdélyi politikusokkal és más közéleti személyiségekkel sorra került találkozón azzal szembesült, hogy beszélnek ugyan róla, de igazából senkinek nincsenek tiszta elképzelései arról, mit kellene tenniük az autonómia megszerzéséért. Ily módon a magyar politikum sem tudhatja, hogy mi mellett is álljon ki – mutatott rá Balczó Zoltán.
A hallgatóság soraiból vetették fel a kérdést, hogy miért az autonómiáról beszélünk, miért nem inkább Trianon revíziójáról. Balczó Zoltán kifejtette, a jelenlegi világpolitikai kontextusban semmiféle lehetőség nincs a revízióra. Hozzátette, vannak ugyan, akik szerint arra hivatkozva, hogy az egyezményt aláíró országok már nem is léteznek, érdemes volna jogi úton érni el ennek felülvizsgálatát, de ő úgy látja, ennek sikerére nincs reális kilátás.
Teljesen más hangot ütött meg Kőszegi Zoltán, a Fidesz parlamenti képviselője. Kijelentette, ha a Fidesz tovább tud erősödni, és sikerül Magyarországot egy gazdasági, illetve más tekintetben is erős országgá tenni, akkor hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését. A fideszes politikus meglátása szerint erre már akár nyolc év múlva is sor kerülhet.
Egy másik előadás keretében Dabis Attila politológus, Ferencz Csaba, az SZNT állandó bizottságának tagja, valamint a gyergyószéki SZNT részéről Árus Zsolt fejtette ki meglátásait a kérdésben. A kiindulópont a dél-tiroli németek autonómiája volt.
A beszélgetés során kiderült, hogy mint működő modell ideális lenne, de a kivitelezés, az oda való eljutás a Székelyföldön aligha alkalmazható, hiszen teljesen más a politikai kontextus. Ugyanazok a politikai lépések, amelyek sikeresek voltak Dél-Tirol esetében, itt nem valószínű, hogy működnének. Az észak-olaszországi minta így lényegében csak abban a tekintetben lenne jó a Székelyföldön, hogy rá lehetne mutatni, az autonómia nemcsak a székelységnek lenne hasznos, hanem az itt élő románságnak, sőt az egész Romániának, hiszen az elnyomott, kirabolt Dél-Tirol az önrendelkezés megszerzése után hatalmas gazdasági fejlődésen ment át, aminek mindenki hasznát látja.
AZ EMI-tábor fősátrában szombaton a magyar nemzetpolitikáról, az idei Kárpát-medencei választásokról és a Jobbik politikájáról hangzottak el előadások. Vona Gábor, a Jobbik elnöke kijelentette: pártja szívesen együttműködne a Fidesszel abban, hogy eltakarítsák a magyarországi politika színteréről a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). Hozzátette, nem az a baja az MSZP-vel, hogy baloldali, hanem az, hogy nemzetellenes.
„Az MSZP állandó nemzetpolitikai kockázatot jelent az Országgyűlésben” – jelentette ki a Jobbik elnöke. Úgy értékelte, hogy a Fidesz nemzetpolitikában végrehajtott fordulatát a Jobbik katalizátorként serkentette. Vona Gábor kijelentette: pártja számít az erdélyi szavazatokra, és ezek megszerzéséért pártja a maga korlátozott eszközeivel kampányolni is fog Erdélyben.
Hozzátette azonban, hogy a Jobbikot nem a szavazatszerzés lehetősége fordította a leszakított nemzetrészek felé, ezért, ha nem kapnak szavazatokat Erdélyben, akkor sem változtatnak nemzetpolitikai elképzeléseiken.
Krónika (Kolozsvár)
A székelyföldi önrendelkezési törekvések kérdéskörével foglalkoztak elsősorban a tegnap véget ért, 8. alkalommal megszervezett EMI-tábor előadásain. A Hargita megyei Borzonton lezajlott, nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként szervezett rendezvényen az autonómia mellett Trianon revíziójának esélyeit is latolgatták az előadások meghívottai.
Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke meglepő kijelentést tett az autonómiakérdésben. Kifejtette, számukra sohasem volt kétséges, hogy a magyarországiaknak kötelességük kiállni a határon túli magyarok önrendelkezésének érdekében. Hozzátette, úgy tudta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megfogalmazott autonómiastatútum olyan dokumentum, amelyet minden székelyföldi érvényesíteni akar, hiszen annak szövege tartalmazza mindazokat a törekvéseket, amelyek a székelyföldi önrendelkezést jelentik.
Nemrégiben azonban egy erdélyi politikusokkal és más közéleti személyiségekkel sorra került találkozón azzal szembesült, hogy beszélnek ugyan róla, de igazából senkinek nincsenek tiszta elképzelései arról, mit kellene tenniük az autonómia megszerzéséért. Ily módon a magyar politikum sem tudhatja, hogy mi mellett is álljon ki – mutatott rá Balczó Zoltán.
A hallgatóság soraiból vetették fel a kérdést, hogy miért az autonómiáról beszélünk, miért nem inkább Trianon revíziójáról. Balczó Zoltán kifejtette, a jelenlegi világpolitikai kontextusban semmiféle lehetőség nincs a revízióra. Hozzátette, vannak ugyan, akik szerint arra hivatkozva, hogy az egyezményt aláíró országok már nem is léteznek, érdemes volna jogi úton érni el ennek felülvizsgálatát, de ő úgy látja, ennek sikerére nincs reális kilátás.
Teljesen más hangot ütött meg Kőszegi Zoltán, a Fidesz parlamenti képviselője. Kijelentette, ha a Fidesz tovább tud erősödni, és sikerül Magyarországot egy gazdasági, illetve más tekintetben is erős országgá tenni, akkor hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését. A fideszes politikus meglátása szerint erre már akár nyolc év múlva is sor kerülhet.
Egy másik előadás keretében Dabis Attila politológus, Ferencz Csaba, az SZNT állandó bizottságának tagja, valamint a gyergyószéki SZNT részéről Árus Zsolt fejtette ki meglátásait a kérdésben. A kiindulópont a dél-tiroli németek autonómiája volt.
A beszélgetés során kiderült, hogy mint működő modell ideális lenne, de a kivitelezés, az oda való eljutás a Székelyföldön aligha alkalmazható, hiszen teljesen más a politikai kontextus. Ugyanazok a politikai lépések, amelyek sikeresek voltak Dél-Tirol esetében, itt nem valószínű, hogy működnének. Az észak-olaszországi minta így lényegében csak abban a tekintetben lenne jó a Székelyföldön, hogy rá lehetne mutatni, az autonómia nemcsak a székelységnek lenne hasznos, hanem az itt élő románságnak, sőt az egész Romániának, hiszen az elnyomott, kirabolt Dél-Tirol az önrendelkezés megszerzése után hatalmas gazdasági fejlődésen ment át, aminek mindenki hasznát látja.
AZ EMI-tábor fősátrában szombaton a magyar nemzetpolitikáról, az idei Kárpát-medencei választásokról és a Jobbik politikájáról hangzottak el előadások. Vona Gábor, a Jobbik elnöke kijelentette: pártja szívesen együttműködne a Fidesszel abban, hogy eltakarítsák a magyarországi politika színteréről a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). Hozzátette, nem az a baja az MSZP-vel, hogy baloldali, hanem az, hogy nemzetellenes.
„Az MSZP állandó nemzetpolitikai kockázatot jelent az Országgyűlésben” – jelentette ki a Jobbik elnöke. Úgy értékelte, hogy a Fidesz nemzetpolitikában végrehajtott fordulatát a Jobbik katalizátorként serkentette. Vona Gábor kijelentette: pártja számít az erdélyi szavazatokra, és ezek megszerzéséért pártja a maga korlátozott eszközeivel kampányolni is fog Erdélyben.
Hozzátette azonban, hogy a Jobbikot nem a szavazatszerzés lehetősége fordította a leszakított nemzetrészek felé, ezért, ha nem kapnak szavazatokat Erdélyben, akkor sem változtatnak nemzetpolitikai elképzeléseiken.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 13.
Rémhírkeltés az EMI táborával kapcsolatban
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborának szervezői után a román belügyminiszter is cáfolta, hogy a székelyföldi Borzonton zajló összejövetelen éleslövészetet tartanának a "Székelyföld felszabadítására jelentkező fiatalok" számára, amint azt korábban internetes források közölték.
Mircea Dusa belügyminiszter az Agerpres hírügynökségnek elmondta, "nem lehetséges, hogy egy olyan romániai táborban, ahol szervezőként a Hargita Megyei Tanács elnöke is részt vesz, éleslövészetet tartsanak". Kijelentette, a tábor szervezői kérésére a román hatóságok vizsgálják, ki próbált rémhírt kelteni a táborral kapcsolatban.
A miniszter közölte, Hargita megye parlamenti képviselőjeként korábban is valamennyi alkalommal tiltakozott, amikor "egyes civil szervezetek és alapítványok idejöttek és autonómiáról, Székelyföldről kezdtek beszélni". Hozzátette, természetesnek találja a fiatalok kikapcsolódását szolgáló táborok szervezését, de nem helyesli, hogy ezekben a táborokban olyan hivatalosságok is megjelenjenek, akik Trianon felülvizsgálatáról és egy "Románia közepére elképzelt" autonómiáról beszélnek.
Mircea Dusa biztosította a közvéleményt, hogy a román állam hatóságai garantálják a térségben az alkotmány tiszteletben tartását. Hozzátette: "valószínű, kormányszinten is kell ezekről a témákról beszélnünk, tekintettel a román és a magyar kormány együttműködésére és jó kapcsolataira".
Az egyik internetes videó-megosztó portálon csütörtökön jelentek meg olyan kisfilmek, amelyeken magyarul beszélő terepruhás férfiak és nők lőgyakorlatának a képei láthatók. A képek alatt a következő felirat szerepelt: "Mi vagyunk a román megszállás alól Erdélyt felszabadítani hivatott Székely-Magyar Nemzetőrség. Ha csatlakozni szeretnél, keress fel minket a borzonti EMI- táborban". A feliraton a tábor egyik szervezőjének a neve és telefonszáma is megjelent. A képsorokat több román televízió is bejátszotta híradójában.
Soós Sándor, az EMI-tábor főszervezője az MTI-nek elmondta, a televíziós híradásokat követően több táborlakó fiatalt is telefonon rendeltek haza a szülei. Hozzátette, maguk kérték a rendőrséget, derítse ki, és fedje fel: ki töltötte fel a rémhírkeltő kisfilmeket a világhálóra. Maguk is nyomozásba kezdtek, és a helyszín alapján azt feltételezik, hogy a felvételek a magyarországi Páty lőterén készültek. A főszervező különlegesnek találta, hogy már három nappal a kisfilmek közzététele előtt megjelentek a táborban a rendőrség lőfegyverekre szakosodott csoportjának a képviselői, akik a tábor területén szervezett íjászati programot ellenőrizték.
Soós kijelentette, ha a hatóságok nem azonosítják a film feltöltőjét, annak a gyanúja is felmerül, hogy az EMI-tábor lejáratását célzó titkosszolgálati akcióról van szó.
Népújság (Marosvásárhely)
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborának szervezői után a román belügyminiszter is cáfolta, hogy a székelyföldi Borzonton zajló összejövetelen éleslövészetet tartanának a "Székelyföld felszabadítására jelentkező fiatalok" számára, amint azt korábban internetes források közölték.
Mircea Dusa belügyminiszter az Agerpres hírügynökségnek elmondta, "nem lehetséges, hogy egy olyan romániai táborban, ahol szervezőként a Hargita Megyei Tanács elnöke is részt vesz, éleslövészetet tartsanak". Kijelentette, a tábor szervezői kérésére a román hatóságok vizsgálják, ki próbált rémhírt kelteni a táborral kapcsolatban.
A miniszter közölte, Hargita megye parlamenti képviselőjeként korábban is valamennyi alkalommal tiltakozott, amikor "egyes civil szervezetek és alapítványok idejöttek és autonómiáról, Székelyföldről kezdtek beszélni". Hozzátette, természetesnek találja a fiatalok kikapcsolódását szolgáló táborok szervezését, de nem helyesli, hogy ezekben a táborokban olyan hivatalosságok is megjelenjenek, akik Trianon felülvizsgálatáról és egy "Románia közepére elképzelt" autonómiáról beszélnek.
Mircea Dusa biztosította a közvéleményt, hogy a román állam hatóságai garantálják a térségben az alkotmány tiszteletben tartását. Hozzátette: "valószínű, kormányszinten is kell ezekről a témákról beszélnünk, tekintettel a román és a magyar kormány együttműködésére és jó kapcsolataira".
Az egyik internetes videó-megosztó portálon csütörtökön jelentek meg olyan kisfilmek, amelyeken magyarul beszélő terepruhás férfiak és nők lőgyakorlatának a képei láthatók. A képek alatt a következő felirat szerepelt: "Mi vagyunk a román megszállás alól Erdélyt felszabadítani hivatott Székely-Magyar Nemzetőrség. Ha csatlakozni szeretnél, keress fel minket a borzonti EMI- táborban". A feliraton a tábor egyik szervezőjének a neve és telefonszáma is megjelent. A képsorokat több román televízió is bejátszotta híradójában.
Soós Sándor, az EMI-tábor főszervezője az MTI-nek elmondta, a televíziós híradásokat követően több táborlakó fiatalt is telefonon rendeltek haza a szülei. Hozzátette, maguk kérték a rendőrséget, derítse ki, és fedje fel: ki töltötte fel a rémhírkeltő kisfilmeket a világhálóra. Maguk is nyomozásba kezdtek, és a helyszín alapján azt feltételezik, hogy a felvételek a magyarországi Páty lőterén készültek. A főszervező különlegesnek találta, hogy már három nappal a kisfilmek közzététele előtt megjelentek a táborban a rendőrség lőfegyverekre szakosodott csoportjának a képviselői, akik a tábor területén szervezett íjászati programot ellenőrizték.
Soós kijelentette, ha a hatóságok nem azonosítják a film feltöltőjét, annak a gyanúja is felmerül, hogy az EMI-tábor lejáratását célzó titkosszolgálati akcióról van szó.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. augusztus 13.
Új iskolát avattak Kézdialmáson
A hét végén megszervezett kézdialmási falunapok legkiemelkedőbb mozzanata a tegnapi iskolaavatási ünnepség volt. A rendezvényre eljött Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, valamint a két testvértelepülés, Szihalom és Püspökszilágy küldöttsége is.
Az új római katolikus plébános, Kopácsi Ferenc által megtartott ünnepi szentmisét követően a házigazdák vendégeikkel, a környékbeli polgármesterekkel és a hazalátogató kézdialmásiakkal a községházával szemben lévő új iskolaépülethez vonultak, de a szűnni nem akaró zápor miatt csak a szalagvágást tekinthették meg, az ünnepséget az új tanintézmény legnagyobb termében, a majdani étkezdében tartották meg. Az avatószalagot Kelemen Hunor és Tamás SÁndor, a megyei önkormányzat elnöke vágta el.
A kézdialmási oktatás rövid történetét két tanuló ismertette, eszerint az első iskola 1826-ban alakult egyházi iskolaként Demeter György kántortanító irányítása alatt. 1886 és 1889 között épült fel a két tantermes iskola, amelyet öt évvel ezelőtt bontottak le. 1948-ban államosították a tanintézményt, de az alsó épület, a mai napig is iskolaként működő egykori iskolakápolna a rendszerváltás után visszakerült az egyház tulajdonába, ezért szükségessé vált egy iskola építése. Az intézmény 1994-ben, páter Kelemen Didák halálának kétszázötvenedik évfordulóján felvette a tudós pap nevét. Házigazdaként Molnár István polgármester köszöntötte falusfeleit és a vendégeket, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az öt évvel ezelőtti álom valósággá váljék. Külön kiemelte dr. Pál Andor vállalkozó nevét, aki meghitelezte a munkálatokat, nélküle nem kerülhetett volna sor az avatóünnepségre.
A polgármester azt is közölte, a háromszintes épületben kilenc tanterem, iskolaműhely, étkezde, konyha található. Kelemen Hunor örömét fejezte ki, hogy újabb iskolát adtak át itt, a Székelyföldön, ahol a nehéz időkben is lehetett építkezni a közösség javára. Sógor Csaba a befektetett tudás hatalmára hívta fel a hallgatóság figyelmét.
A megyei tanfelügyelőség részéről Keresztély Irma főtanfelügyelő szólalt fel és nevezte az iskolaavatást rendkívüli eseménynek nemcsak a község, hanem egész Háromszék életében. Azt sem rejtette véka alá, hogy a két-három évesre tervezett beruházás a pénzügyi nehézségek miatt öt esztendő alatt készült el. Ígérte, hogy a kivitelező cég felé igyekeznek a legrövidebb időn belül törleszteni a felgyűlt tartozást.
A püspökszilágyi küldöttség, önkormányzat és egyházközség nevében Tordai Sándor polgármester, Szihalom delegációjának nevében pedig Bóta József Sándor polgármester mondott ünnepi beszédet, majd átadták jelképes ajándékaikat Tamás Károly iskolaigazgatónak. Az ünnepi beszédek után Kopácsi Ferenc plébános megszentelte és megáldotta az új tanintézményt. Az iskolaavatás a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara. Az ünnepség végén az érdeklődők megtekintették az új iskolát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A hét végén megszervezett kézdialmási falunapok legkiemelkedőbb mozzanata a tegnapi iskolaavatási ünnepség volt. A rendezvényre eljött Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, valamint a két testvértelepülés, Szihalom és Püspökszilágy küldöttsége is.
Az új római katolikus plébános, Kopácsi Ferenc által megtartott ünnepi szentmisét követően a házigazdák vendégeikkel, a környékbeli polgármesterekkel és a hazalátogató kézdialmásiakkal a községházával szemben lévő új iskolaépülethez vonultak, de a szűnni nem akaró zápor miatt csak a szalagvágást tekinthették meg, az ünnepséget az új tanintézmény legnagyobb termében, a majdani étkezdében tartották meg. Az avatószalagot Kelemen Hunor és Tamás SÁndor, a megyei önkormányzat elnöke vágta el.
A kézdialmási oktatás rövid történetét két tanuló ismertette, eszerint az első iskola 1826-ban alakult egyházi iskolaként Demeter György kántortanító irányítása alatt. 1886 és 1889 között épült fel a két tantermes iskola, amelyet öt évvel ezelőtt bontottak le. 1948-ban államosították a tanintézményt, de az alsó épület, a mai napig is iskolaként működő egykori iskolakápolna a rendszerváltás után visszakerült az egyház tulajdonába, ezért szükségessé vált egy iskola építése. Az intézmény 1994-ben, páter Kelemen Didák halálának kétszázötvenedik évfordulóján felvette a tudós pap nevét. Házigazdaként Molnár István polgármester köszöntötte falusfeleit és a vendégeket, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az öt évvel ezelőtti álom valósággá váljék. Külön kiemelte dr. Pál Andor vállalkozó nevét, aki meghitelezte a munkálatokat, nélküle nem kerülhetett volna sor az avatóünnepségre.
A polgármester azt is közölte, a háromszintes épületben kilenc tanterem, iskolaműhely, étkezde, konyha található. Kelemen Hunor örömét fejezte ki, hogy újabb iskolát adtak át itt, a Székelyföldön, ahol a nehéz időkben is lehetett építkezni a közösség javára. Sógor Csaba a befektetett tudás hatalmára hívta fel a hallgatóság figyelmét.
A megyei tanfelügyelőség részéről Keresztély Irma főtanfelügyelő szólalt fel és nevezte az iskolaavatást rendkívüli eseménynek nemcsak a község, hanem egész Háromszék életében. Azt sem rejtette véka alá, hogy a két-három évesre tervezett beruházás a pénzügyi nehézségek miatt öt esztendő alatt készült el. Ígérte, hogy a kivitelező cég felé igyekeznek a legrövidebb időn belül törleszteni a felgyűlt tartozást.
A püspökszilágyi küldöttség, önkormányzat és egyházközség nevében Tordai Sándor polgármester, Szihalom delegációjának nevében pedig Bóta József Sándor polgármester mondott ünnepi beszédet, majd átadták jelképes ajándékaikat Tamás Károly iskolaigazgatónak. Az ünnepi beszédek után Kopácsi Ferenc plébános megszentelte és megáldotta az új tanintézményt. Az iskolaavatás a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara. Az ünnepség végén az érdeklődők megtekintették az új iskolát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 13.
A Mikó-ügyről a Szilágyságban
A Mikó-ügy következményeire és a www.13020.ro honlapra hívta fel a figyelmet Winkler Gyula szombaton Szilágysomlyón, ahol a hatodik alkalommal megszervezett Youth Festen vett részt – tájékoztat közleményben az RMDSZ sajtóirodája.
Mint írták, a fiatalok és fiatal önkormányzatisok fórumán sokan jelezték, hogy ismerik és követik a Mikó-ügy fejleményeit.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője kiemelte, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása olyan döntés, amely politikai szempontból a visszarendeződés lehetőségét hordozza magában, ezért egyformán veszélyes Székelyföldön, a Szilágyságban vagy a Bánságban, és veszélyes az egész erdélyi magyar közösségre. Winkler Gyula arra kérte a szilágysági fiatalokat, csatlakozzanak a tiltakozó mozgalomhoz, és vegyenek részt szeptember elsején az Igazság napja megmozduláson, amikor nagyszabású tiltakozást szerveznek a Székely Mikó Kollégium védelmében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Mikó-ügy következményeire és a www.13020.ro honlapra hívta fel a figyelmet Winkler Gyula szombaton Szilágysomlyón, ahol a hatodik alkalommal megszervezett Youth Festen vett részt – tájékoztat közleményben az RMDSZ sajtóirodája.
Mint írták, a fiatalok és fiatal önkormányzatisok fórumán sokan jelezték, hogy ismerik és követik a Mikó-ügy fejleményeit.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője kiemelte, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása olyan döntés, amely politikai szempontból a visszarendeződés lehetőségét hordozza magában, ezért egyformán veszélyes Székelyföldön, a Szilágyságban vagy a Bánságban, és veszélyes az egész erdélyi magyar közösségre. Winkler Gyula arra kérte a szilágysági fiatalokat, csatlakozzanak a tiltakozó mozgalomhoz, és vegyenek részt szeptember elsején az Igazság napja megmozduláson, amikor nagyszabású tiltakozást szerveznek a Székely Mikó Kollégium védelmében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 14.
Erdély fölött
Nyolc és fél kilométerrel a talajszint fölött fura érzés arra gondolni, hogy most Erdély fölött van az ember. Megszámlálhatatlanul sokszor megfordultam az Erdőn Túli Földön azóta, hogy 1974-ben lelkes és tájékozatlan egyetemistaként először léptem a magyarok Szentföldjére – de ez így, most egészen más. Sohasem átélt, sohasem sejtett érzés – Erdély fölött vagyok, jó magasan. (Sőt: magosan, ahogyan ott mondják.)
De lehet-e Erdély fölé kerülni egyáltalán? Ha jobban belegondolunk: talán igen – de inkább nem. Mostanában, hála istennek, úgy tűnik: különösen nem.
Közel két óra autókázás, végig a Székelyföldön. A legelső döbbenet: alig félórával a megérkezés és alig négy órával a budapesti lakásból történt távozás után már a Nyárád vizét látom, és magyar helységnevek sorakoznak egymás után: Lőrincfalva, Havadtő, majd Balavásár, Erdőszentgyörgy, Kibéd… És szinte végestelen-végig – különösen, amint elhagyjuk a Bucsin-tető lélegzetelállító kanyarjait és meredélyeit: a látványos gyarapodás, csinosodás megannyi jele. Jóval Gyergyószentmiklós előtt, a kanyargós úton szinte egymást érik a kívül-belül Ausztriát idéző panziók: Dorottya, Hóvirág, Rubin, Lőrinc, Dorka… Tisztaság, igényesség, rend, kedves, mosolygós, udvarias emberek mindenütt.
Ami ezen legutóbbit illeti, közbevethetné bárki: hiszen így volt ez már hosszú-hosszú évtizedekkel ezelőtt is, a székely néplélek nemcsak a közismert magasröptű humorral (a legújabb: milyen a derékszögű pálinka? 90 fokos) – de a hagyományos emberséggel, még a magyarországit is felülmúló vendégszeretettel és udvarias, intelligens magatartással járt együtt mindenkor. Csakhogy a körülmények, azok a bizonyos fránya „társadalmi-politikai együtthatók”, ugye, mikor mit, mennyit tettek lehetővé… Most a magyar feliratok özöne nemcsak a világ legtermészetesebb dolga, de a helységnévtáblák mögött a megnőtt székely önállóság és öntudat, az autonómiáért folytatott (olykor akármennyire szélmalomharcnak is tűnő) konok és következetes küzdelem erőfeszítéseinek látványos, meggyőző bizonyítékai. A székely címer napja és holdja ragyog itt is, ott is. A Kárpátia koncertjén valóságos székelyzászló-erdő, jóval több a haloványkék-sárga csíkos, napos-holdas lobogó, mint a piros-fehér-zöld. (Azért utóbbiból is akad jócskán.) Az autonómiáról – éppen aktuális román belpolitikai állás ide vagy oda – szinte csak úgy beszélnek: úgyis megszerezzük valahogy, akárhogyan es, no.
Magas, jóvágású srác szállít vissza Gyergyóból a marosvásárhelyi reptérre. Húszéves múlt, a fiammal egyidős. Harminc fölöttiek is megirigyelhetik józan bölcsességét, komoly, felelősségteljes elképzeléseit, értelmét, világlátását, egész fellépését. Egy higgadt, érett ifjú reménység ül csöndes és csinos barátnőjével a kocsiban és az elemi magyar létérdekek abszolút evidenciák számára. Örs pontosan azt és pontosan úgy mondja, amit legmerészebb álmaink erdélyi magyar fiataljának, egy igazi mai székely legénynek mondania kell. Szédülten szállok ki az autóból, amikor feltűnik a Transilvania, azaz Erdély nevét viselő repülőtér felirata.
Erdély fölött száll a gép, valahol amarra a Királyhágó s az egykori, 170 kilométeres frontvonal, amit közel négy hónapon át, szörnyű körülmények között védett a Székely Hadosztály, idegen hódítóktól és a bolsevizmustól egyaránt. Közben bemondják: ellenőrizzük, becsatoltuk-e biztonsági öveinket, Magyarország fölött turbulencia várható.
Domonkos László
Magyar Hírlap
Nyolc és fél kilométerrel a talajszint fölött fura érzés arra gondolni, hogy most Erdély fölött van az ember. Megszámlálhatatlanul sokszor megfordultam az Erdőn Túli Földön azóta, hogy 1974-ben lelkes és tájékozatlan egyetemistaként először léptem a magyarok Szentföldjére – de ez így, most egészen más. Sohasem átélt, sohasem sejtett érzés – Erdély fölött vagyok, jó magasan. (Sőt: magosan, ahogyan ott mondják.)
De lehet-e Erdély fölé kerülni egyáltalán? Ha jobban belegondolunk: talán igen – de inkább nem. Mostanában, hála istennek, úgy tűnik: különösen nem.
Közel két óra autókázás, végig a Székelyföldön. A legelső döbbenet: alig félórával a megérkezés és alig négy órával a budapesti lakásból történt távozás után már a Nyárád vizét látom, és magyar helységnevek sorakoznak egymás után: Lőrincfalva, Havadtő, majd Balavásár, Erdőszentgyörgy, Kibéd… És szinte végestelen-végig – különösen, amint elhagyjuk a Bucsin-tető lélegzetelállító kanyarjait és meredélyeit: a látványos gyarapodás, csinosodás megannyi jele. Jóval Gyergyószentmiklós előtt, a kanyargós úton szinte egymást érik a kívül-belül Ausztriát idéző panziók: Dorottya, Hóvirág, Rubin, Lőrinc, Dorka… Tisztaság, igényesség, rend, kedves, mosolygós, udvarias emberek mindenütt.
Ami ezen legutóbbit illeti, közbevethetné bárki: hiszen így volt ez már hosszú-hosszú évtizedekkel ezelőtt is, a székely néplélek nemcsak a közismert magasröptű humorral (a legújabb: milyen a derékszögű pálinka? 90 fokos) – de a hagyományos emberséggel, még a magyarországit is felülmúló vendégszeretettel és udvarias, intelligens magatartással járt együtt mindenkor. Csakhogy a körülmények, azok a bizonyos fránya „társadalmi-politikai együtthatók”, ugye, mikor mit, mennyit tettek lehetővé… Most a magyar feliratok özöne nemcsak a világ legtermészetesebb dolga, de a helységnévtáblák mögött a megnőtt székely önállóság és öntudat, az autonómiáért folytatott (olykor akármennyire szélmalomharcnak is tűnő) konok és következetes küzdelem erőfeszítéseinek látványos, meggyőző bizonyítékai. A székely címer napja és holdja ragyog itt is, ott is. A Kárpátia koncertjén valóságos székelyzászló-erdő, jóval több a haloványkék-sárga csíkos, napos-holdas lobogó, mint a piros-fehér-zöld. (Azért utóbbiból is akad jócskán.) Az autonómiáról – éppen aktuális román belpolitikai állás ide vagy oda – szinte csak úgy beszélnek: úgyis megszerezzük valahogy, akárhogyan es, no.
Magas, jóvágású srác szállít vissza Gyergyóból a marosvásárhelyi reptérre. Húszéves múlt, a fiammal egyidős. Harminc fölöttiek is megirigyelhetik józan bölcsességét, komoly, felelősségteljes elképzeléseit, értelmét, világlátását, egész fellépését. Egy higgadt, érett ifjú reménység ül csöndes és csinos barátnőjével a kocsiban és az elemi magyar létérdekek abszolút evidenciák számára. Örs pontosan azt és pontosan úgy mondja, amit legmerészebb álmaink erdélyi magyar fiataljának, egy igazi mai székely legénynek mondania kell. Szédülten szállok ki az autóból, amikor feltűnik a Transilvania, azaz Erdély nevét viselő repülőtér felirata.
Erdély fölött száll a gép, valahol amarra a Királyhágó s az egykori, 170 kilométeres frontvonal, amit közel négy hónapon át, szörnyű körülmények között védett a Székely Hadosztály, idegen hódítóktól és a bolsevizmustól egyaránt. Közben bemondják: ellenőrizzük, becsatoltuk-e biztonsági öveinket, Magyarország fölött turbulencia várható.
Domonkos László
Magyar Hírlap
2012. augusztus 16.
A kézenfekvő megoldás
Az utóbbi időben visszatérő téma a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye. Hosszas pereskedés után döbbenetes ítélet született – szerencsére még csak alapfokon –, s erre mindenki reagált, aki a közéletben számít, elmondván, hogy gyalázatos, veszélyes ez a precedens, sőt antidemokratikus is. Van azonban a történetben valami, ami meglepő: szinte mindenki arról beszél, hogy miképpen lehetne ezt az ítéletet megváltoztatni, valamiképpen megakadályozni, hogy elvegyék az egyháztól a kollégium épületét. Még azok is, akik jogbizonytalanságról és veszélyes precedensről beszélnek, általában azt a látszatot keltik, hogy el kell érni az épület egyházi tulajdonban maradását, s ezzel a probléma meg van oldva, immár nincs precedens, nincs további veszély. Igen veszélyes és téves gondolkodás ez, ha ugyanis jobban belegondolunk, a román hatalom számára – mint sok más esetben – ez alkalommal sem a konkrét épület a fontos.
A próbálkozás nem arra megy ki, hogy éppen ez az épület kerüljön vissza állami tulajdonba, hanem arra, hogy felbecsüljék, mit lehet megtenni büntetlenül a székelyekkel. Ha tehát e kísérlet nem sikerülne, majd jönnek újabb és újabb megpróbáltatások, tesztelik a tűrőképességünket, illetve a nemzetközi közvéleményt. Ha pedig ez így van, akkor nagy hiba csak azért tüntetni, hogy a kedvezőtlen bírói ítéletet megváltoztassák, hiszen ez nem több, mint tüneti kezelés. A problémát a gyökereinél kell megragadni, s átfogó módon, általánosan kezelni! Hadd éljek egy hasonlattal: az elmúlt húsz évben visszatérő téma volt a magyar településnevekkérdése. Hosszas harcok árán sikerült elérni, hogy ha egy településen a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot, az oda vezető utak mentén elhelyezett hivatalos településtáblára magyarul is fel kell írni a város vagy falu nevét. Ezt követően érdekeink hivatalos védelmezői újabb hadjáratba kezdtek, amelynek az volt a célja, hogy ugyanez a szabály a vasútállomások esetében is alkalmazható legyen. Vélhetően ezt követik majd újabb csaták a kikötők, meg repülőterek vonatkozásában, miközben a település bejáratától 100 méterre levő kilométerkövön a név még mindig csak románul szerepel. Talán nem kell hosszan ecsetelni, hogy ez a „háború” elhibázott, ugyanakkor jó példa arra, amit „érdekvédelmi szervezetünk” eufemisztikusan a kis lépések politikájának nevez, miközben a találó megnevezés a kis kérések politikája lenne. Azt kellene követelni, hogy ha egy településen a magyar lakosság aránya eléri a 20 százalékot – ám ez a küszöb is nyugodtan lehetne alacsonyabb –, a település neve eleve és hivatalosan legyen kétnyelvű. Sajtóban és magánbeszélgetésekben mindenki mondhat tetszés szerint Gyergyószentmiklóst vagy Gheorgheni-t, de a hivatalos dokumentumokban a név Gheorgheni–Gyergyószentmiklósként szerepeljen – nem baj, ha a román megnevezés kerül az élre, hadd legyen ennyi előnye az állam többségének! A Mikó-ügyre alkalmazva a párhuzamot: egy átfogó megoldás kieszközölését kell elsődleges célunknak tekintenünk, amely eleve ellehetetlenít minden hasonló jövőbeni próbálkozást. Ez pedig Székelyföld autonómiája, aminek lényege éppen az lenne, hogy az állam ne szóljon bele belső ügyeinkbe, ne álljon módjában tulajdonában megtartani, visszavenni vagy elvenni semmit az itteni közösségtől – legyen az önkormányzat, egyház vagy bármi egyéb. Mindezek tükrében akkor járunk el helyesen, ha szeptember elsején csak közvetett módon emeljük fel a szavunkat a Székely Mikó Kollégiumért, ha tehát csak példaként említjük azt, miközben tüntetésünk tárgya Székelyföld autonómiája. Abban ugyanakkor igazuk van a tüntetés kezdeményezőinek, hogy a rendezvényen látványosan nagy tömegnek kell összesereglenie. Most az egész világ Romániára figyel, ráadásul az alkotmánybíróság megtette nekünk azt a szívességet, hogy a válságot meghosszabbította augusztus végéig. Ha képesek vagyunk igen nagy számban összegyűlni Sepsiszentgyörgyön, biztosak lehetünk abban, hogy az üzenetünk sok helyre eljut. A szolidaritás szép emberi tulajdonság, sajnos egyre kevesebb van belőle. Ez egy másik – igen pragmatikus – ok arra, hogy a szeptemberi tüntetés témája olyasvalami legyen, ami minden székely embert személyesen és közvetlenül érint. Ha ez megvalósul, akkor mindenki saját – jól felfogott – érdekében vonul majd utcára, nem pusztán azért, hogy támogatásáról biztosítson három embert, akiknek a feje felett mint Damoklész kardja lebeg a börtönbüntetés ígérete.
Árus Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az utóbbi időben visszatérő téma a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye. Hosszas pereskedés után döbbenetes ítélet született – szerencsére még csak alapfokon –, s erre mindenki reagált, aki a közéletben számít, elmondván, hogy gyalázatos, veszélyes ez a precedens, sőt antidemokratikus is. Van azonban a történetben valami, ami meglepő: szinte mindenki arról beszél, hogy miképpen lehetne ezt az ítéletet megváltoztatni, valamiképpen megakadályozni, hogy elvegyék az egyháztól a kollégium épületét. Még azok is, akik jogbizonytalanságról és veszélyes precedensről beszélnek, általában azt a látszatot keltik, hogy el kell érni az épület egyházi tulajdonban maradását, s ezzel a probléma meg van oldva, immár nincs precedens, nincs további veszély. Igen veszélyes és téves gondolkodás ez, ha ugyanis jobban belegondolunk, a román hatalom számára – mint sok más esetben – ez alkalommal sem a konkrét épület a fontos.
A próbálkozás nem arra megy ki, hogy éppen ez az épület kerüljön vissza állami tulajdonba, hanem arra, hogy felbecsüljék, mit lehet megtenni büntetlenül a székelyekkel. Ha tehát e kísérlet nem sikerülne, majd jönnek újabb és újabb megpróbáltatások, tesztelik a tűrőképességünket, illetve a nemzetközi közvéleményt. Ha pedig ez így van, akkor nagy hiba csak azért tüntetni, hogy a kedvezőtlen bírói ítéletet megváltoztassák, hiszen ez nem több, mint tüneti kezelés. A problémát a gyökereinél kell megragadni, s átfogó módon, általánosan kezelni! Hadd éljek egy hasonlattal: az elmúlt húsz évben visszatérő téma volt a magyar településnevekkérdése. Hosszas harcok árán sikerült elérni, hogy ha egy településen a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot, az oda vezető utak mentén elhelyezett hivatalos településtáblára magyarul is fel kell írni a város vagy falu nevét. Ezt követően érdekeink hivatalos védelmezői újabb hadjáratba kezdtek, amelynek az volt a célja, hogy ugyanez a szabály a vasútállomások esetében is alkalmazható legyen. Vélhetően ezt követik majd újabb csaták a kikötők, meg repülőterek vonatkozásában, miközben a település bejáratától 100 méterre levő kilométerkövön a név még mindig csak románul szerepel. Talán nem kell hosszan ecsetelni, hogy ez a „háború” elhibázott, ugyanakkor jó példa arra, amit „érdekvédelmi szervezetünk” eufemisztikusan a kis lépések politikájának nevez, miközben a találó megnevezés a kis kérések politikája lenne. Azt kellene követelni, hogy ha egy településen a magyar lakosság aránya eléri a 20 százalékot – ám ez a küszöb is nyugodtan lehetne alacsonyabb –, a település neve eleve és hivatalosan legyen kétnyelvű. Sajtóban és magánbeszélgetésekben mindenki mondhat tetszés szerint Gyergyószentmiklóst vagy Gheorgheni-t, de a hivatalos dokumentumokban a név Gheorgheni–Gyergyószentmiklósként szerepeljen – nem baj, ha a román megnevezés kerül az élre, hadd legyen ennyi előnye az állam többségének! A Mikó-ügyre alkalmazva a párhuzamot: egy átfogó megoldás kieszközölését kell elsődleges célunknak tekintenünk, amely eleve ellehetetlenít minden hasonló jövőbeni próbálkozást. Ez pedig Székelyföld autonómiája, aminek lényege éppen az lenne, hogy az állam ne szóljon bele belső ügyeinkbe, ne álljon módjában tulajdonában megtartani, visszavenni vagy elvenni semmit az itteni közösségtől – legyen az önkormányzat, egyház vagy bármi egyéb. Mindezek tükrében akkor járunk el helyesen, ha szeptember elsején csak közvetett módon emeljük fel a szavunkat a Székely Mikó Kollégiumért, ha tehát csak példaként említjük azt, miközben tüntetésünk tárgya Székelyföld autonómiája. Abban ugyanakkor igazuk van a tüntetés kezdeményezőinek, hogy a rendezvényen látványosan nagy tömegnek kell összesereglenie. Most az egész világ Romániára figyel, ráadásul az alkotmánybíróság megtette nekünk azt a szívességet, hogy a válságot meghosszabbította augusztus végéig. Ha képesek vagyunk igen nagy számban összegyűlni Sepsiszentgyörgyön, biztosak lehetünk abban, hogy az üzenetünk sok helyre eljut. A szolidaritás szép emberi tulajdonság, sajnos egyre kevesebb van belőle. Ez egy másik – igen pragmatikus – ok arra, hogy a szeptemberi tüntetés témája olyasvalami legyen, ami minden székely embert személyesen és közvetlenül érint. Ha ez megvalósul, akkor mindenki saját – jól felfogott – érdekében vonul majd utcára, nem pusztán azért, hogy támogatásáról biztosítson három embert, akiknek a feje felett mint Damoklész kardja lebeg a börtönbüntetés ígérete.
Árus Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. augusztus 17.
Erdélyi ügy a Mikó védelme
Meg kell mutatnunk, hogy sokan és erősek vagyunk, nem engedjük, hogy a közösségünk tagjait ártatlanul meghurcolják, a közösségünk vagyonát elkobozzák – jelentette ki csütörtökön, a Mikó-ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás SÁndor Kovászna megyei tanácselnök, Markó Attila volt államtitkár, a restitúciós bizottság alapfokon három év börtönbüntetésre ítélt tagja csütörtökön Székelyföld több városában, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen tartottak sajtótájékoztatót, hogy felhívják a figyelmet a Mikó-ügyben hozott bírósági döntés igazságtalanságára.
„A buzăui bíróság ítélete két forgatókönyvvel magyarázható: egy hozzá nem értő vagy rosszindulatú bíró hozott egy hibás döntést, ám ez esetben is tetten érhető a politikai felelősség, vagy politikai megrendelésre született, azzal a céllal, hogy megfélemlítsék az erdélyi magyarságot. A magyarság, a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ reakcióképességét tesztelik, meg kell mutatnunk, hogy a közösségünk immunrendszere meg tud birkózni az ilyen vírusokkal” – fogalmazott Antal Árpád. Emlékeztetett, hogy a madridi parlament döntésére, miszerint nem létezik katalán nemzet, egymillió katalán vonult az utcára. „Nekünk is így kell megmutatnunk, hogy nemcsak állampolgárok vagyunk, hanem egy erős közösség” – hangsúlyozta Antal.
Emblematikus intézmény a Mikó-kollégium
Tamás Sándor szerint a visszaállamosítást elrendelő bírósági döntést azzal a céllal hozták, hogy leállítsák a visszaszolgáltatást, hiszen a „láthatatlan erők” megijedtek, amikor rájöttek, hogy az erdélyi nagyvárosokban a főtéri épületeket a magyar közösségnek, a magyar történelmi egyházaknak kell visszaadni.
„A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nemcsak egy iskola, hanem emblematikus intézmény, nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem egész Erdély ügye” – hangsúlyozta a háromszéki politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mikó-ügyben hozott vádemelés után teljesen leállt a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata.
Markó Attila arról tájékoztatott, hogy a bírósági döntést megfellebbezték, s bár az indoklást még mindig nem kapták meg, október 5-ére kitűzték a Ploieşti-i Táblabíróságon az első tárgyalást. „Ploieşti-en lesz a kálvária befejező része, több fellebbviteli lehetőség nincs, ez a bíróság jogerős döntést hoz” – mondta Markó Attila, aki hangsúlyozta, megrendült a hite a román igazságszolgáltatásban, a közösség erejére van szükség, hogy az igazságot felmutassák.
Porcsalmi Bálint, a www.13020.ro honlap önkéntese elmondta, az on-line petíciót több mint 3500-an írták alá, az aláírásgyűjtést a Kolozsvári Magyar Napokon és a Félsziget Fesztiválon is folytatják. Szeptember 1-jén több mint tízezer erdélyi magyart várnak Sepsiszentgyörgyre, a Székely Mikó Kollégium épülete elé, a 12 órakor kezdődő civil és egyházi megmozduláson részt vesznek a magyar történelmi egyházak püspökei, közülük négyen fel is szólalnak, majd Tőkés László európai parlamenti képviselő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond beszédet.
A sajtótájékoztatón részt vevő politikusok arról is beszámoltak: nem támogatják Toró T. Tibor EMNP-elnök azon felvetését, hogy szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyre kellene összehívni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülését, ugyanis az ügynek nem szabad politikai tartalmat adni. Antal Árpád úgy vélte, az elmúlt 15 évben egyszer sem vonult annyi magyar utcára, mint amennyien megmozdulnak majd a Székely Mikó Kollégium védelmében.
Kormánysegítséget vár Borboly Csaba
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet: a Mikó-ügy van annyira fontos, hogy Crin Antonescu ideiglenes államfő is fellépjen az ügyben. „Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendumon, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt” – jelentette ki Borboly Csaba.
Kifejtette, jogegységi döntésre van szükség, hiszen az igazságszolgáltatás hasonló esetekben mindeddig elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. „Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn” – mondta a tanácselnök.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Meg kell mutatnunk, hogy sokan és erősek vagyunk, nem engedjük, hogy a közösségünk tagjait ártatlanul meghurcolják, a közösségünk vagyonát elkobozzák – jelentette ki csütörtökön, a Mikó-ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás SÁndor Kovászna megyei tanácselnök, Markó Attila volt államtitkár, a restitúciós bizottság alapfokon három év börtönbüntetésre ítélt tagja csütörtökön Székelyföld több városában, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen tartottak sajtótájékoztatót, hogy felhívják a figyelmet a Mikó-ügyben hozott bírósági döntés igazságtalanságára.
„A buzăui bíróság ítélete két forgatókönyvvel magyarázható: egy hozzá nem értő vagy rosszindulatú bíró hozott egy hibás döntést, ám ez esetben is tetten érhető a politikai felelősség, vagy politikai megrendelésre született, azzal a céllal, hogy megfélemlítsék az erdélyi magyarságot. A magyarság, a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ reakcióképességét tesztelik, meg kell mutatnunk, hogy a közösségünk immunrendszere meg tud birkózni az ilyen vírusokkal” – fogalmazott Antal Árpád. Emlékeztetett, hogy a madridi parlament döntésére, miszerint nem létezik katalán nemzet, egymillió katalán vonult az utcára. „Nekünk is így kell megmutatnunk, hogy nemcsak állampolgárok vagyunk, hanem egy erős közösség” – hangsúlyozta Antal.
Emblematikus intézmény a Mikó-kollégium
Tamás Sándor szerint a visszaállamosítást elrendelő bírósági döntést azzal a céllal hozták, hogy leállítsák a visszaszolgáltatást, hiszen a „láthatatlan erők” megijedtek, amikor rájöttek, hogy az erdélyi nagyvárosokban a főtéri épületeket a magyar közösségnek, a magyar történelmi egyházaknak kell visszaadni.
„A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nemcsak egy iskola, hanem emblematikus intézmény, nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem egész Erdély ügye” – hangsúlyozta a háromszéki politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mikó-ügyben hozott vádemelés után teljesen leállt a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata.
Markó Attila arról tájékoztatott, hogy a bírósági döntést megfellebbezték, s bár az indoklást még mindig nem kapták meg, október 5-ére kitűzték a Ploieşti-i Táblabíróságon az első tárgyalást. „Ploieşti-en lesz a kálvária befejező része, több fellebbviteli lehetőség nincs, ez a bíróság jogerős döntést hoz” – mondta Markó Attila, aki hangsúlyozta, megrendült a hite a román igazságszolgáltatásban, a közösség erejére van szükség, hogy az igazságot felmutassák.
Porcsalmi Bálint, a www.13020.ro honlap önkéntese elmondta, az on-line petíciót több mint 3500-an írták alá, az aláírásgyűjtést a Kolozsvári Magyar Napokon és a Félsziget Fesztiválon is folytatják. Szeptember 1-jén több mint tízezer erdélyi magyart várnak Sepsiszentgyörgyre, a Székely Mikó Kollégium épülete elé, a 12 órakor kezdődő civil és egyházi megmozduláson részt vesznek a magyar történelmi egyházak püspökei, közülük négyen fel is szólalnak, majd Tőkés László európai parlamenti képviselő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond beszédet.
A sajtótájékoztatón részt vevő politikusok arról is beszámoltak: nem támogatják Toró T. Tibor EMNP-elnök azon felvetését, hogy szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyre kellene összehívni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülését, ugyanis az ügynek nem szabad politikai tartalmat adni. Antal Árpád úgy vélte, az elmúlt 15 évben egyszer sem vonult annyi magyar utcára, mint amennyien megmozdulnak majd a Székely Mikó Kollégium védelmében.
Kormánysegítséget vár Borboly Csaba
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra hívta fel a figyelmet: a Mikó-ügy van annyira fontos, hogy Crin Antonescu ideiglenes államfő is fellépjen az ügyben. „Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendumon, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt” – jelentette ki Borboly Csaba.
Kifejtette, jogegységi döntésre van szükség, hiszen az igazságszolgáltatás hasonló esetekben mindeddig elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. „Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn” – mondta a tanácselnök.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 17.
Magyar Kolozsvár
Magyar tömeg hömpölyög a Farkas utcában, sátrak, standok, emberek olvadnak valami megnyugtató egységbe a patinás kolozsvári utcán. A Székelyföld tömbmagyar biztonságában szocializálódott ember számára mindez a normalitás állapota, de magam is tudom, hogy korántsem volt ez mindig így.
Az átalakulást akár a Krónika pályafutásában is mérhetnénk, hiszen az Erdély különböző részeiből összesereglett szerkesztőségi csapat a bőrén tapasztalhatta meg a funari idők utolsó éveiben, mennyire nem volt akkoriban jó hely a kincses város. És azt is, hogy mennyire jó ma.
Az idei, harmadik Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata örvendetesen erősíti tovább ezt a folyamatot. Sokak – és nem csak kolozsváriak – számára ma már piros betűs időszak, a nyárutó kihagyhatatlan programja ez a tömény hét, amikor szanaszét szakadt barátok találkoznak, ifjúkori emlékek jönnek szembe a fák alatt, vagy ólálkodnak bájosan a ló farkánál. A kolozsvári magyarság fokozatosan magára talál, félelmeik bokrai alól bújnak elő a magyarságukat sokáig titokban ápolgató emberek, és jövőre még többen lesznek.
Olyan időkben, amikor többségünk egyre vékonyabb pénztárcával, törékenyebb lélekkel indul a vásárba, döntéseit, szerepvállalását pedig ennek megfelelően jórészt a körülmények alakítják, nem könnyű egyik napról a másikra a közösségi tudat apostolává válni. Ilyenkor más típusú tartalékainkat vagyunk kénytelenek mozgósítani, hogy a tudatosan élő és cselekvő lény mögé szorítsuk a bennünk szűkölő kisembert. A közösséghez való tartozás tudatos megélése ugyanis nem puszta elhatározás kérdése, ám annak elengedhetetlen feltétele.
Sok minden tette próbára az elmúlt évszázadban magyarságunkat, erkölcsi érzékünket, emberi tartásunkat. A közösség törvényeket állító, azokat érvényesítő ereje, tagjainak összefogása azonban feltámasztható. A bátor példa pedig ragadós, Kolozsvár után jövőre talán már Marosvásárhelyen folytatódhat a talpra állás. Mert ha jó együtt lenni ünnepekkor, könnyebb lesz megélni a hétköznapokat is. Lelkünkben a Farkas utca hosszan húzódó emlékével.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)
Magyar tömeg hömpölyög a Farkas utcában, sátrak, standok, emberek olvadnak valami megnyugtató egységbe a patinás kolozsvári utcán. A Székelyföld tömbmagyar biztonságában szocializálódott ember számára mindez a normalitás állapota, de magam is tudom, hogy korántsem volt ez mindig így.
Az átalakulást akár a Krónika pályafutásában is mérhetnénk, hiszen az Erdély különböző részeiből összesereglett szerkesztőségi csapat a bőrén tapasztalhatta meg a funari idők utolsó éveiben, mennyire nem volt akkoriban jó hely a kincses város. És azt is, hogy mennyire jó ma.
Az idei, harmadik Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata örvendetesen erősíti tovább ezt a folyamatot. Sokak – és nem csak kolozsváriak – számára ma már piros betűs időszak, a nyárutó kihagyhatatlan programja ez a tömény hét, amikor szanaszét szakadt barátok találkoznak, ifjúkori emlékek jönnek szembe a fák alatt, vagy ólálkodnak bájosan a ló farkánál. A kolozsvári magyarság fokozatosan magára talál, félelmeik bokrai alól bújnak elő a magyarságukat sokáig titokban ápolgató emberek, és jövőre még többen lesznek.
Olyan időkben, amikor többségünk egyre vékonyabb pénztárcával, törékenyebb lélekkel indul a vásárba, döntéseit, szerepvállalását pedig ennek megfelelően jórészt a körülmények alakítják, nem könnyű egyik napról a másikra a közösségi tudat apostolává válni. Ilyenkor más típusú tartalékainkat vagyunk kénytelenek mozgósítani, hogy a tudatosan élő és cselekvő lény mögé szorítsuk a bennünk szűkölő kisembert. A közösséghez való tartozás tudatos megélése ugyanis nem puszta elhatározás kérdése, ám annak elengedhetetlen feltétele.
Sok minden tette próbára az elmúlt évszázadban magyarságunkat, erkölcsi érzékünket, emberi tartásunkat. A közösség törvényeket állító, azokat érvényesítő ereje, tagjainak összefogása azonban feltámasztható. A bátor példa pedig ragadós, Kolozsvár után jövőre talán már Marosvásárhelyen folytatódhat a talpra állás. Mert ha jó együtt lenni ünnepekkor, könnyebb lesz megélni a hétköznapokat is. Lelkünkben a Farkas utca hosszan húzódó emlékével.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 18.
RURBANIZÁCIÓ Amikor a falu elfoglalta a várost. Szocialista életmódváltás Székelyföldön Az 1960-as évektől egyre többen költöztek városokba, munkahely, továbbtanulási lehetőség, kényelmesebb élet reményében. Az eredmény meglehetősen visszás.
Az elszigeteltebb Hargita és Kovászna megyékben az 1960-70-es években bontakozott ki a nagyfokú urbanizáció, amely az addigi hagyományos foglalkoztatási ágakat teljes mértékben átalakította. Ekkor nőtt a legnagyobb arányban az ipari termelés, az alkalmazottak létszáma, a fogyasztás és a reáljövedelem.
Természetesen nemcsak a városok arculatát módosították a rohamos fejlesztések, hanem a lakosság életformáját és életminőségét is, hiszen eddig nem ismert elvárásoknak kellett eleget tenniük. Az eddig többnyire gazdálkodásból élő székelység nagy része először ismerkedett meg az urbanizáció adta előnyökkel és nehézségekkel:
a helyi karrier-lehetőségek változatosságával, a városba költözéssel, az ingázással, a diplomaszerzési lehetőségek kibővülésével, a biztos munkahelyek és a családok gyors életmódváltozásával. A szocialista urbanizáció egyik legjelentősebb következménye a belső migráció és a társadalmi mobilitás volt, amely átalakította a régió hagyományos kultúra- és családi élet-képét. A szocialista országok városainak kialakulása nem egy organikusan lezajló folyamat eredménye volt. A városokba tömegesen vándoroltak be különféle csoportok, melyeket így a központosított hatalom könnyebben tudott ellenőrizni.
A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom eszméje tehát nemcsak a települések formáját változtatta meg, hanem a bennük élő lakosság összetételét és életvitelét is, hiszen egy sokkal dinamikusabb és mindenben aktívan részt vevő embertípust követelt meg.
Székelyföldön az 1968-as területi-közigazgatási átszervezés lehetőséget adott arra, hogy olyan települések is központokká váljanak, amelyek azelőtt semmilyen, vagy nagyon kevés urbanizációs hagyománnyal rendelkeztek. Ezeken a településeken a lakosság létszámának a növelését betelepítésekkel, települések összevonásával próbálták megoldani.
A. Gergely András szociológus erre a folyamatra a következő magyarázattal szolgált: „Az ilyen mértékű gyarapodást és városnövekedést, a kiemelések és összevonások mértéktelen tömegét csakis a központosító, bürokratikus hatalom erősítésének szándéka magyarázhatja, városteremtő ésszerűség nem.”
Mindezeknek köszönhetően egyes települések lélekszáma 20-25 év alatt megtöbbszöröződött, más, főleg félreeső falvak pedig elnéptelenedtek. A statisztikák szerint 1960-1970 között a városokba való bevándorlás 23, 91%-ot, 1970-1977 között pedig 35, 82%-ot mutatott.
Példának Kovászna megye székhelyét, Sepsiszentgyörgyöt említhetjük, amely a következő lakosságszámmal rendelkezett: 1975-ben 32 015 főt regisztráltak, míg 1985-ben 65 868-at. Ez azt jelentette, hogy évente 2 293 fővel gyarapodott az átlagos évi lakosságszám.
A település-összevonások mértéke a hetvenes években olyan nagy volt, hogy a városok a peremterületeiket nem tudták ellátni megfelelő lakásokkal, közművesítéssel, szolgáltatásokkal. Ez jelentősen csökkentette az életminőséget.
Kiindulópontként két olyan mobilitási tényezőről kell beszélnünk, amelyek jelentősen meghatározták a térség életformáját: a városba költözésről és az ingázásról.
A városba költözést választó vidéki lakosság jobb tanulási és megélhetési feltételek megszerzését remélte a városoktól, viszont ezáltal elszakadtak a hagyományos életközösségeiktől, gyökértelenekké váltak.
Az urbanizáció meggyengítette a hagyományos családi és rokonsági kapcsolatokat. Ez abban nyilvánult meg, hogy az egyén életében a korábban domináns elsődleges kapcsolatok (család, szűkebb rokonság) helyét a másodlagos, interperszonális viszonyok veszik át. A városi társadalomban élő egyén
egy időben több csoporthoz is tartozik, a közszférában jelentkező problémákat így egyre nagyobb mértékben az állami intézmények oldják meg. A hatalom tudatosan próbálta alakítani a társadalom és a család belső viszonyát, modernizációs folyamatként határozva meg ezt a tevékenységét. Ennek az egyik jelentős következménye a nők tömeges belépése a munkaerőpiacra, ami megváltoztatta a korábbi klasszikus patriarchális viszonyt.
A domináns családminta a kétkeresős forma lett, ami átengedte a hagyományos funkciók (fogyasztás, termelés, szocializáció) egy részét az állami intézményeknek. Tehát a hagyományos családok tevékenységét a bürokratikus irányítás alatt álló intézmények (vállalatok, üzemek, szövetkezetek, ifjúsági szervezetek) vették át. Ezt szolgálta pl. a vállalati étkezdék (kantinok) szervezésének törvénye is, amely a munkahelyen való étkezést biztosította, háttérbe szorítva a hagyományos családi szokásokat. A szociológiai és antropológiai kutatások azt erősítették meg, hogy a városba költöző fiatalok a családalapítást későbbre halasztották, mint a falun maradó társaik. Ez azzal is magyarázható, hogy a beköltözött ifjúság a munkástelepeken elmagányosodott, idegen környezetben nehézzé vált számukra az ismerkedés, beilleszkedésüket akadályozta a falusi értékítéletük.
Megváltozott az ismerkedési szokások értékrendje is. A megkérdezett dolgozó hölgyek nagy része kedvességet, ügyességet igényelt a jövendőbeli társától, legyen jó a családjához, vagyis ne igyon, ne dohányozzon, ne dolgozzon életveszélyes munkahelyen. Ami az intellektuális szférát illeti, általában az volt a kikötés, hogy a jövendőbeli férjnek ne legyen nagyobb végzettsége.
Megértésről, közös érdeklődési körről alig esett szó. A megkérdezett személyek elutasították a válást, kivéve, ha muszáj, és általában nem értettek egyet a házasság előtti szexuális élettel sem.
A helyi szervek ezért tanácsokkal próbálták ellátni a lakosságot és felhívni a figyelmet arra, hogy a városi civilizáció egy más életformát követel. Ennek ellenére a legtöbb panasz a lakóbizottságoktól a nem megfelelő viselkedésű tömbházlakók magatartására hívta fel a figyelmet.
„A lépcsőházban olyan személyek laknak, akik viselkedésükkel zavarják a többi lakót. L. K. és K. L. lakók viselkedése véleményünk szerint megengedhetetlen, L. K. részegen több alkalommal egész éjszaka zavarta a csendet. Feleségével, fiával verekednek, máskor énekelnek egészen reggelig.
K. L. pedig szinte mindenkivel összeveszett már a lakók közül, veréssel fenyegetett, és volt, akit meg is vert. Mindenkivel veszekszik, alaptalanul jelentgeti a lakókat, s ha valaki ellene szólna, azzal fenyegetőzik, hogy ő mindenkit elintéz, mert neki a milícián és a törvényben is vannak jó emberei, akik neki mindig igazat adnak. Így aztán mindenki fél tőle, és elnézik a durvaságait és minden annyiba marad…”
Egy szélsőséges esetként említhetjük meg a szentegyházi József Attila utca egy részének mostoha körülményeit, ahol ügyvédek, orvosok, tanárok laktak, majd a vasgyár és a pártbizottság közös döntése alapján az üzemben dolgozó romák kerültek a helyükre. A beköltözésüket követő egy-két év alatt tönkretették a lakásokat.
A falakat kiverték, a parkettet felszedték, a fürdőszoba tartozékait eladták. A vidékről beköltözött lakóknak olyan egyszerűnek tűnő dolgokat is meg kellett magyarázni, mint a közterhek rendszeres kifizetése, a lakossági gyűléseken való részvétel vagy az önadó-hozzájárulás.
A lakók egy részének semmiképpen sem lehetett bebizonyítani, hogy a különféle szolgáltatásokat ki kell fizetni, panaszolta egy sepsiszentgyörgyi lakóbizottsági tag. Például a 7-es tömbház D lépcsőházának 30 lakója közül mindössze ötnek nincs hátraléka, az egyhavi 1 100 lejes költséghez viszonyítva a 3 499 lejes elmaradás a lakók hanyagságát bizonyítja.
Elmondása alapján ilyen körülmények között, saját képviseletű szervük sem tudja gyorsan intézni az ügyeket – egyszerűen fizetésképtelenekké válnak a szolgáltatási vállalatokkal szemben, nem beszélve arról – s ez a múlt évben már előfordult – hogy a lakásgazdálkodási vállalat több fűtőanyagot próbált számlázni.
A faluról városra való migrációt ugyanakkor támogatta az állam. A személyek beköltözése leggyakrabban spontánul, egyéni stratégiák révén zajlott le. A betelepülés megvalósulása több feltételt is megkövetelt: információszerzést, tájékozódást, a városon található erőforrások (munkahely, lakás) megszerzését.
A megfelelő intézmények hiánya miatt a már letelepedett rokonok vagy volt szomszédok olyan erőforrássá váltak, amelyek nemcsak a migráció lebonyolítását segítették elő, hanem egyszersmind szocializációs közegként is működtek.
A migrációs folyamatok egyik legfontosabb térségi sajátossága az úgynevezett interregionális migráció, amely során távoli vidékről toborozták a munkaerőt az ipari fejlesztésekhez, s ehhez különféle juttatásokat, engedményeket (letelepedési segélyt, kedvező bérezést stb.) helyeztek kilátásba. Az előző évtizedhez hasonlóan a hetvenes években Erdély-szerte intenzívvé vált a Kárpátokon túli román lakosság betelepítése a többnyire magyar és szász ipari központokba. Ez jelentősen megváltoztatta a lakosság nemzetiségi összetételét.
A román nemzetiségűek arányának megnövekedése két folyamatnak volt köszönhető. Az első a román többségű szomszédos települések lakóinak beáramlása, a második pedig az említett tervszerű betelepítések következménye.
Nem szabad viszont elfelejteni a jelentős kivándorlási tényezőket sem. Tulajdonképpen az történt, hogy az ötvenes évektől tudatosan, törvények segítségével próbálják korlátozni a lakosság mobilitási lehetőségét.
A Székelyföldre betelepülő románokat még azzal is ösztönözték, hogy amennyiben hajlandó volt valamelyik erdélyi városba költözni, munkahelyet és lakást biztosítottak számára, ugyanakkor a diplomásoknak 5-10 havi átlagbérnek megfelelő letelepedési segélyt is adtak, ami 15-30 ezer lejt jelenthetett. Ezzel szemben pedig a magyar értelmiségieket a Kárpátokon kívülre helyezték. Ha nem töltötték ott a szakmai gyakorlatként kitűzött 3-5 évet, elveszíthették diplomájukat.
Az 1977-es népszámlálást figyelembe véve Kovászna és Hargita megyékből 107 ezer személy települt ki (20,4%), míg más közigazgatási egységekből 67 ezer személy települt be (12,8%). Feltehetően a kivándorlók 90 százaléka magyar, a bevándorlók hasonló aránya pedig román, legalábbis ezzel magyarázható, hogy Székelyföldön a tárgyalt 67 év alatt a románság számaránya 202,7%-kal nőtt. Erre a legjobb példa Marosvásárhely, Székelyföld egyetlen kijelölt zárt nagyvárosa, amelynek lakossága a nyolcvanas években meghaladta a 100 ezer főt. Az RKP Maros megyei bizottságának egyik titkos jelentéséből tudhatjuk meg:
„Ahhoz, hogy Marosvásárhely municípiumban a románok száma a következő két évben elérje, vagy éppen meghaladja az összlakosság 50%- át, szükséges elérnünk kb. 7 600 román nemzetiségű személy szocialista egységekben való alkalmazásának jóváhagyását (családonként átlag 3 személyt számítva, ez összesen 22 800 személy), hogy a következő ötéves terv végéig a municípiumban a román nemzetiség az összlakosság 58-60% legyen. Marosvásárhely, 1985. nov. 1.”
A rendelkezések összhangban tudták tartani a városi lakosság számát a lakásépítkezésekkel, tudták irányítani a beköltözéseket és a népesség keveredését. Sok helyen viszont 10-20%-kal is meghaladta az illegális beköltözők száma a bejelentett lakosságét, aminek következtében nagy problémává vált a lakáshiány.
Mindezen nehézségek késztették arra a lakosságot, hogy az ingázást vagy a kétlakiságot válasszák. Az ingázók számára vonatkozóan is megdöbbentő adatok jelentek meg egyes elemzésekben.
A hetvenes években, Kolozs megyében naponta 50 ezer ember járt Kolozsvárra dolgozni vagy tanulni. Csíkszeredában a nyolcvanas évekre ez a szám 25 ezerre tehető. A székelyföldi ingázók számára nem jelentett a korban olyan nagy gondot az állandó utazás, hiszen már hozzászoktak a családok ahhoz, hogy máshol keressék meg a megélhetésükhöz szükséges jövedelmet.
Hargita megyében Székelyudvarhely is hasonló munkaerő felszívó hatással bírt, hiszen 1978-ban 4 354, míg 1979-ben 5 119 ingázót tartottak számon a statisztikák. A naponta bejárók 76%-át a város közvetlen környeztében lévő falvak adták. Ezek az ingázók naponta átlagosan 2 órát utaztak.
A családalapítás után a betelepültek és az ingázók számára is fontossá vált a vidéki szülők szerepe. A háztáji gazdálkodás révén segíteni tudták élelmiszerrel (ennek a legnagyobb szerepe a nyolcvanas években lesz), illetve különböző termékekkel a városi gyermekeiket.
Az unokák számára pedig otthont nyújtottak az iskolai szünidők alatt, így tehermenetesítve az iparban dolgozó szülőket. A szülői ház és a hozzá tartozó ingatlanok megőrzése és művelése biztonságot jelentett arra az esetre, ha nem sikerülne beilleszkedniük a városi társadalomba. Ugyanakkor viszont megjelentek a vidéki településeken is a városi kultúra jelei mind az építkezésben, lakásberendezésben, mind a viselkedésben és öltözködésben. Az ingázás jelentős mértékben tapasztalható a diákok körében is, hiszen a városra járó, jobb oktatási körülményekben bízó iskolások száma évről évre növekedett. Gyakorta megesett, hogy az apa és a fia egyazon vonattal vagy busszal érkezett minden reggel a központi állomásra.
A nyilvánosság előtt megjelentek a városi életnek a negatív és pozitív hatásai is. Az előnyös tényezőkhöz sorolhatók: a közegészségügyi viszonyok jobb megoldása, komfortosabb lakások, meleg víz, távfűtés, elektromos hálózat, korszerű úthálózat, szórakozási, sportolási és tanulási lehetőségek. A hátrányos hatások között a levegőszennyeződést, a zsúfoltságot, a zöldövezet hiányát említhetjük meg.
Az egyik legégetőbb problémát a helységek köztisztaságának, higiénizálásának és szépítésének a megvalósítása jelentette. A lakótelepi sárról, földhalmokról, szemetes utcákról, vízben úszó játszóterekről, gödrökről számol be Koszta István, a Hargita napilap szerkesztője a megyeszékhelyen való látogatásakor.
A városi életforma pedig akaratlanul is magával hozta a civilizált társadalom rákfenéjét, vagyis gyakorivá váltak a deviáns jelenségek, a bűnözés és az alkoholizmus. Cikkek íródtak a rendezetlen családi körülményekről, a gyakori válásról, családon belüli erőszakról, a térségre jellemző nagyfokú öngyilkosságokról. A legtöbb székelyföldi kisváros esetében az urbanizáció következménye az, hogy a „falu elfoglalja a várost”. A városok a megyésítést megelőzően nem rendelkeztek urbánus jelleggel, és így a betelepülők formálták saját ízlésvilágukra az adott települést.
Ennek a szélsőséges eseteként említik a „városok ruralizálódását” vagy „rurbanizálódását”, amely olyan életmódbeli elemeket tulajdonít a betelepülő városlakóknak, amely sajátosságai révén az urbanizálódott életformát is veszélyezteti. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy az urbanizáció és a félurbanizáció is azt a célt szolgálta, amit a szocializmus eszméje megkívánt tőle: a falu és a város közötti különbség megszüntetését.
Demeter Csanád
Demeter Csanád 1981-ben született Csíkszeredában. 2004-ben történelem szakos oklevelet szerzett 2004–2005 között mesteri képzésen vett részt, majd 2009-ben doktori fokozatot ért el a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.
Jelenleg történelem szakos tanárként dolgozik, valamint óraadó a Sapientia EMTE csíkszeredai karán. Kutatási területe: Székelyföld gazdasági és társadalmi helyzete a szocialista Romániában, sajtó és média történet (propaganda és cenzúra a kommunizmusban).
Transindex.ro
Az elszigeteltebb Hargita és Kovászna megyékben az 1960-70-es években bontakozott ki a nagyfokú urbanizáció, amely az addigi hagyományos foglalkoztatási ágakat teljes mértékben átalakította. Ekkor nőtt a legnagyobb arányban az ipari termelés, az alkalmazottak létszáma, a fogyasztás és a reáljövedelem.
Természetesen nemcsak a városok arculatát módosították a rohamos fejlesztések, hanem a lakosság életformáját és életminőségét is, hiszen eddig nem ismert elvárásoknak kellett eleget tenniük. Az eddig többnyire gazdálkodásból élő székelység nagy része először ismerkedett meg az urbanizáció adta előnyökkel és nehézségekkel:
a helyi karrier-lehetőségek változatosságával, a városba költözéssel, az ingázással, a diplomaszerzési lehetőségek kibővülésével, a biztos munkahelyek és a családok gyors életmódváltozásával. A szocialista urbanizáció egyik legjelentősebb következménye a belső migráció és a társadalmi mobilitás volt, amely átalakította a régió hagyományos kultúra- és családi élet-képét. A szocialista országok városainak kialakulása nem egy organikusan lezajló folyamat eredménye volt. A városokba tömegesen vándoroltak be különféle csoportok, melyeket így a központosított hatalom könnyebben tudott ellenőrizni.
A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom eszméje tehát nemcsak a települések formáját változtatta meg, hanem a bennük élő lakosság összetételét és életvitelét is, hiszen egy sokkal dinamikusabb és mindenben aktívan részt vevő embertípust követelt meg.
Székelyföldön az 1968-as területi-közigazgatási átszervezés lehetőséget adott arra, hogy olyan települések is központokká váljanak, amelyek azelőtt semmilyen, vagy nagyon kevés urbanizációs hagyománnyal rendelkeztek. Ezeken a településeken a lakosság létszámának a növelését betelepítésekkel, települések összevonásával próbálták megoldani.
A. Gergely András szociológus erre a folyamatra a következő magyarázattal szolgált: „Az ilyen mértékű gyarapodást és városnövekedést, a kiemelések és összevonások mértéktelen tömegét csakis a központosító, bürokratikus hatalom erősítésének szándéka magyarázhatja, városteremtő ésszerűség nem.”
Mindezeknek köszönhetően egyes települések lélekszáma 20-25 év alatt megtöbbszöröződött, más, főleg félreeső falvak pedig elnéptelenedtek. A statisztikák szerint 1960-1970 között a városokba való bevándorlás 23, 91%-ot, 1970-1977 között pedig 35, 82%-ot mutatott.
Példának Kovászna megye székhelyét, Sepsiszentgyörgyöt említhetjük, amely a következő lakosságszámmal rendelkezett: 1975-ben 32 015 főt regisztráltak, míg 1985-ben 65 868-at. Ez azt jelentette, hogy évente 2 293 fővel gyarapodott az átlagos évi lakosságszám.
A település-összevonások mértéke a hetvenes években olyan nagy volt, hogy a városok a peremterületeiket nem tudták ellátni megfelelő lakásokkal, közművesítéssel, szolgáltatásokkal. Ez jelentősen csökkentette az életminőséget.
Kiindulópontként két olyan mobilitási tényezőről kell beszélnünk, amelyek jelentősen meghatározták a térség életformáját: a városba költözésről és az ingázásról.
A városba költözést választó vidéki lakosság jobb tanulási és megélhetési feltételek megszerzését remélte a városoktól, viszont ezáltal elszakadtak a hagyományos életközösségeiktől, gyökértelenekké váltak.
Az urbanizáció meggyengítette a hagyományos családi és rokonsági kapcsolatokat. Ez abban nyilvánult meg, hogy az egyén életében a korábban domináns elsődleges kapcsolatok (család, szűkebb rokonság) helyét a másodlagos, interperszonális viszonyok veszik át. A városi társadalomban élő egyén
egy időben több csoporthoz is tartozik, a közszférában jelentkező problémákat így egyre nagyobb mértékben az állami intézmények oldják meg. A hatalom tudatosan próbálta alakítani a társadalom és a család belső viszonyát, modernizációs folyamatként határozva meg ezt a tevékenységét. Ennek az egyik jelentős következménye a nők tömeges belépése a munkaerőpiacra, ami megváltoztatta a korábbi klasszikus patriarchális viszonyt.
A domináns családminta a kétkeresős forma lett, ami átengedte a hagyományos funkciók (fogyasztás, termelés, szocializáció) egy részét az állami intézményeknek. Tehát a hagyományos családok tevékenységét a bürokratikus irányítás alatt álló intézmények (vállalatok, üzemek, szövetkezetek, ifjúsági szervezetek) vették át. Ezt szolgálta pl. a vállalati étkezdék (kantinok) szervezésének törvénye is, amely a munkahelyen való étkezést biztosította, háttérbe szorítva a hagyományos családi szokásokat. A szociológiai és antropológiai kutatások azt erősítették meg, hogy a városba költöző fiatalok a családalapítást későbbre halasztották, mint a falun maradó társaik. Ez azzal is magyarázható, hogy a beköltözött ifjúság a munkástelepeken elmagányosodott, idegen környezetben nehézzé vált számukra az ismerkedés, beilleszkedésüket akadályozta a falusi értékítéletük.
Megváltozott az ismerkedési szokások értékrendje is. A megkérdezett dolgozó hölgyek nagy része kedvességet, ügyességet igényelt a jövendőbeli társától, legyen jó a családjához, vagyis ne igyon, ne dohányozzon, ne dolgozzon életveszélyes munkahelyen. Ami az intellektuális szférát illeti, általában az volt a kikötés, hogy a jövendőbeli férjnek ne legyen nagyobb végzettsége.
Megértésről, közös érdeklődési körről alig esett szó. A megkérdezett személyek elutasították a válást, kivéve, ha muszáj, és általában nem értettek egyet a házasság előtti szexuális élettel sem.
A helyi szervek ezért tanácsokkal próbálták ellátni a lakosságot és felhívni a figyelmet arra, hogy a városi civilizáció egy más életformát követel. Ennek ellenére a legtöbb panasz a lakóbizottságoktól a nem megfelelő viselkedésű tömbházlakók magatartására hívta fel a figyelmet.
„A lépcsőházban olyan személyek laknak, akik viselkedésükkel zavarják a többi lakót. L. K. és K. L. lakók viselkedése véleményünk szerint megengedhetetlen, L. K. részegen több alkalommal egész éjszaka zavarta a csendet. Feleségével, fiával verekednek, máskor énekelnek egészen reggelig.
K. L. pedig szinte mindenkivel összeveszett már a lakók közül, veréssel fenyegetett, és volt, akit meg is vert. Mindenkivel veszekszik, alaptalanul jelentgeti a lakókat, s ha valaki ellene szólna, azzal fenyegetőzik, hogy ő mindenkit elintéz, mert neki a milícián és a törvényben is vannak jó emberei, akik neki mindig igazat adnak. Így aztán mindenki fél tőle, és elnézik a durvaságait és minden annyiba marad…”
Egy szélsőséges esetként említhetjük meg a szentegyházi József Attila utca egy részének mostoha körülményeit, ahol ügyvédek, orvosok, tanárok laktak, majd a vasgyár és a pártbizottság közös döntése alapján az üzemben dolgozó romák kerültek a helyükre. A beköltözésüket követő egy-két év alatt tönkretették a lakásokat.
A falakat kiverték, a parkettet felszedték, a fürdőszoba tartozékait eladták. A vidékről beköltözött lakóknak olyan egyszerűnek tűnő dolgokat is meg kellett magyarázni, mint a közterhek rendszeres kifizetése, a lakossági gyűléseken való részvétel vagy az önadó-hozzájárulás.
A lakók egy részének semmiképpen sem lehetett bebizonyítani, hogy a különféle szolgáltatásokat ki kell fizetni, panaszolta egy sepsiszentgyörgyi lakóbizottsági tag. Például a 7-es tömbház D lépcsőházának 30 lakója közül mindössze ötnek nincs hátraléka, az egyhavi 1 100 lejes költséghez viszonyítva a 3 499 lejes elmaradás a lakók hanyagságát bizonyítja.
Elmondása alapján ilyen körülmények között, saját képviseletű szervük sem tudja gyorsan intézni az ügyeket – egyszerűen fizetésképtelenekké válnak a szolgáltatási vállalatokkal szemben, nem beszélve arról – s ez a múlt évben már előfordult – hogy a lakásgazdálkodási vállalat több fűtőanyagot próbált számlázni.
A faluról városra való migrációt ugyanakkor támogatta az állam. A személyek beköltözése leggyakrabban spontánul, egyéni stratégiák révén zajlott le. A betelepülés megvalósulása több feltételt is megkövetelt: információszerzést, tájékozódást, a városon található erőforrások (munkahely, lakás) megszerzését.
A megfelelő intézmények hiánya miatt a már letelepedett rokonok vagy volt szomszédok olyan erőforrássá váltak, amelyek nemcsak a migráció lebonyolítását segítették elő, hanem egyszersmind szocializációs közegként is működtek.
A migrációs folyamatok egyik legfontosabb térségi sajátossága az úgynevezett interregionális migráció, amely során távoli vidékről toborozták a munkaerőt az ipari fejlesztésekhez, s ehhez különféle juttatásokat, engedményeket (letelepedési segélyt, kedvező bérezést stb.) helyeztek kilátásba. Az előző évtizedhez hasonlóan a hetvenes években Erdély-szerte intenzívvé vált a Kárpátokon túli román lakosság betelepítése a többnyire magyar és szász ipari központokba. Ez jelentősen megváltoztatta a lakosság nemzetiségi összetételét.
A román nemzetiségűek arányának megnövekedése két folyamatnak volt köszönhető. Az első a román többségű szomszédos települések lakóinak beáramlása, a második pedig az említett tervszerű betelepítések következménye.
Nem szabad viszont elfelejteni a jelentős kivándorlási tényezőket sem. Tulajdonképpen az történt, hogy az ötvenes évektől tudatosan, törvények segítségével próbálják korlátozni a lakosság mobilitási lehetőségét.
A Székelyföldre betelepülő románokat még azzal is ösztönözték, hogy amennyiben hajlandó volt valamelyik erdélyi városba költözni, munkahelyet és lakást biztosítottak számára, ugyanakkor a diplomásoknak 5-10 havi átlagbérnek megfelelő letelepedési segélyt is adtak, ami 15-30 ezer lejt jelenthetett. Ezzel szemben pedig a magyar értelmiségieket a Kárpátokon kívülre helyezték. Ha nem töltötték ott a szakmai gyakorlatként kitűzött 3-5 évet, elveszíthették diplomájukat.
Az 1977-es népszámlálást figyelembe véve Kovászna és Hargita megyékből 107 ezer személy települt ki (20,4%), míg más közigazgatási egységekből 67 ezer személy települt be (12,8%). Feltehetően a kivándorlók 90 százaléka magyar, a bevándorlók hasonló aránya pedig román, legalábbis ezzel magyarázható, hogy Székelyföldön a tárgyalt 67 év alatt a románság számaránya 202,7%-kal nőtt. Erre a legjobb példa Marosvásárhely, Székelyföld egyetlen kijelölt zárt nagyvárosa, amelynek lakossága a nyolcvanas években meghaladta a 100 ezer főt. Az RKP Maros megyei bizottságának egyik titkos jelentéséből tudhatjuk meg:
„Ahhoz, hogy Marosvásárhely municípiumban a románok száma a következő két évben elérje, vagy éppen meghaladja az összlakosság 50%- át, szükséges elérnünk kb. 7 600 román nemzetiségű személy szocialista egységekben való alkalmazásának jóváhagyását (családonként átlag 3 személyt számítva, ez összesen 22 800 személy), hogy a következő ötéves terv végéig a municípiumban a román nemzetiség az összlakosság 58-60% legyen. Marosvásárhely, 1985. nov. 1.”
A rendelkezések összhangban tudták tartani a városi lakosság számát a lakásépítkezésekkel, tudták irányítani a beköltözéseket és a népesség keveredését. Sok helyen viszont 10-20%-kal is meghaladta az illegális beköltözők száma a bejelentett lakosságét, aminek következtében nagy problémává vált a lakáshiány.
Mindezen nehézségek késztették arra a lakosságot, hogy az ingázást vagy a kétlakiságot válasszák. Az ingázók számára vonatkozóan is megdöbbentő adatok jelentek meg egyes elemzésekben.
A hetvenes években, Kolozs megyében naponta 50 ezer ember járt Kolozsvárra dolgozni vagy tanulni. Csíkszeredában a nyolcvanas évekre ez a szám 25 ezerre tehető. A székelyföldi ingázók számára nem jelentett a korban olyan nagy gondot az állandó utazás, hiszen már hozzászoktak a családok ahhoz, hogy máshol keressék meg a megélhetésükhöz szükséges jövedelmet.
Hargita megyében Székelyudvarhely is hasonló munkaerő felszívó hatással bírt, hiszen 1978-ban 4 354, míg 1979-ben 5 119 ingázót tartottak számon a statisztikák. A naponta bejárók 76%-át a város közvetlen környeztében lévő falvak adták. Ezek az ingázók naponta átlagosan 2 órát utaztak.
A családalapítás után a betelepültek és az ingázók számára is fontossá vált a vidéki szülők szerepe. A háztáji gazdálkodás révén segíteni tudták élelmiszerrel (ennek a legnagyobb szerepe a nyolcvanas években lesz), illetve különböző termékekkel a városi gyermekeiket.
Az unokák számára pedig otthont nyújtottak az iskolai szünidők alatt, így tehermenetesítve az iparban dolgozó szülőket. A szülői ház és a hozzá tartozó ingatlanok megőrzése és művelése biztonságot jelentett arra az esetre, ha nem sikerülne beilleszkedniük a városi társadalomba. Ugyanakkor viszont megjelentek a vidéki településeken is a városi kultúra jelei mind az építkezésben, lakásberendezésben, mind a viselkedésben és öltözködésben. Az ingázás jelentős mértékben tapasztalható a diákok körében is, hiszen a városra járó, jobb oktatási körülményekben bízó iskolások száma évről évre növekedett. Gyakorta megesett, hogy az apa és a fia egyazon vonattal vagy busszal érkezett minden reggel a központi állomásra.
A nyilvánosság előtt megjelentek a városi életnek a negatív és pozitív hatásai is. Az előnyös tényezőkhöz sorolhatók: a közegészségügyi viszonyok jobb megoldása, komfortosabb lakások, meleg víz, távfűtés, elektromos hálózat, korszerű úthálózat, szórakozási, sportolási és tanulási lehetőségek. A hátrányos hatások között a levegőszennyeződést, a zsúfoltságot, a zöldövezet hiányát említhetjük meg.
Az egyik legégetőbb problémát a helységek köztisztaságának, higiénizálásának és szépítésének a megvalósítása jelentette. A lakótelepi sárról, földhalmokról, szemetes utcákról, vízben úszó játszóterekről, gödrökről számol be Koszta István, a Hargita napilap szerkesztője a megyeszékhelyen való látogatásakor.
A városi életforma pedig akaratlanul is magával hozta a civilizált társadalom rákfenéjét, vagyis gyakorivá váltak a deviáns jelenségek, a bűnözés és az alkoholizmus. Cikkek íródtak a rendezetlen családi körülményekről, a gyakori válásról, családon belüli erőszakról, a térségre jellemző nagyfokú öngyilkosságokról. A legtöbb székelyföldi kisváros esetében az urbanizáció következménye az, hogy a „falu elfoglalja a várost”. A városok a megyésítést megelőzően nem rendelkeztek urbánus jelleggel, és így a betelepülők formálták saját ízlésvilágukra az adott települést.
Ennek a szélsőséges eseteként említik a „városok ruralizálódását” vagy „rurbanizálódását”, amely olyan életmódbeli elemeket tulajdonít a betelepülő városlakóknak, amely sajátosságai révén az urbanizálódott életformát is veszélyezteti. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy az urbanizáció és a félurbanizáció is azt a célt szolgálta, amit a szocializmus eszméje megkívánt tőle: a falu és a város közötti különbség megszüntetését.
Demeter Csanád
Demeter Csanád 1981-ben született Csíkszeredában. 2004-ben történelem szakos oklevelet szerzett 2004–2005 között mesteri képzésen vett részt, majd 2009-ben doktori fokozatot ért el a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.
Jelenleg történelem szakos tanárként dolgozik, valamint óraadó a Sapientia EMTE csíkszeredai karán. Kutatási területe: Székelyföld gazdasági és társadalmi helyzete a szocialista Romániában, sajtó és média történet (propaganda és cenzúra a kommunizmusban).
Transindex.ro
2012. augusztus 20.
Kovászna megye fellebbezett Székelyföld ügyébe
A Kovászna Megyei Tanács megfellebbezte a Székelyföld elnevezésű területi egység kialakításáról szóló népszavazást elutasító törvényszéki határozatot – jelentette be hétfőn a megye prefektusa.
Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa egy sajtótájékoztatón elmondta: a napokban kézbesítették ki a Kovászna megyei törvényszéknek a népszavazást törvénytelennek minősítő, ez év májusában hozott határozatát. Hozzátette, a dokumentumból derül ki, hogy a megyei önkormányzat fellebbezett a döntés ellen. A Székelyföld területi egység kialakításáról szóló népszavazás törvényességéről másodfokon a brassói táblabíróság dönt, amely 2013. március 21-re tűzte ki a kérdés megvitatását.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a bíróságé lesz az utolsó szó a kérdésben. „Biztos vagyok benne, hogy eljön az az idő, amikor a romániai politikai osztály és a bíróságok elfogadják, hogy a népszavazás demokratikus véleménynyilvánítási forma, miként az más európai országokban is. Nem normális, hogy a bukaresti politikusok a megkérdezésünk nélkül akarják megrajzolni a megyéket" – jelentette ki Tamás Sándor.
A népszavazás ötlete azután merült fel, hogy tavaly nyáron Traian Basescu román államfő és az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) javaslatot tett Románia közigazgatási reformjára úgy, hogy egyötödére csökkentették volna a jelenlegi megyék számát. Az új közigazgatási egységeket úgy rajzolták volna meg, hogy azokban a magyarság aránya jelentős mértékben csökkent volna.
Kovászna megye tanácsa a magyar képviselők többségi szavazatával tavaly novemberben határozott arról, hogy ez év márciusában népszavazást tartanak a megye területén.
A megye lakosságának két kérdésre válaszolhatott volna: Egyetért-e Kovászna megye jelenlegi területének módosításával úgy, hogy az öt Bodza-vidéki település (ahol a lakosok többsége román) ne legyen része a megyének?; Egyetért-e azzal, hogy ez a módosított terület a Székelyföld nevű, létrehozandó közigazgatási egység része legyen?
A megyei önkormányzat népszavazási határozatát még a korábbi prefektus, György Ervin támadta meg formai okokra hivatkozva a megyei törvényszék közigazgatási részlegén. A törvényszék májusban minősítette törvénytelennek a határozatot.
A román közigazgatásban csak külön-külön létezik a három székelyföldi megye Kovászna, Hargita és Maros. Az 1968-as megyésítéskor Kovászna és Maros megyéhez a történelmi Székelyföldön kívüli területeket is hozzácsatoltak, hogy ezáltal biztosítsák a románok számára a kedvezőbb etnikai arányokat. MTI
Erdély.ma
A Kovászna Megyei Tanács megfellebbezte a Székelyföld elnevezésű területi egység kialakításáról szóló népszavazást elutasító törvényszéki határozatot – jelentette be hétfőn a megye prefektusa.
Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa egy sajtótájékoztatón elmondta: a napokban kézbesítették ki a Kovászna megyei törvényszéknek a népszavazást törvénytelennek minősítő, ez év májusában hozott határozatát. Hozzátette, a dokumentumból derül ki, hogy a megyei önkormányzat fellebbezett a döntés ellen. A Székelyföld területi egység kialakításáról szóló népszavazás törvényességéről másodfokon a brassói táblabíróság dönt, amely 2013. március 21-re tűzte ki a kérdés megvitatását.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a bíróságé lesz az utolsó szó a kérdésben. „Biztos vagyok benne, hogy eljön az az idő, amikor a romániai politikai osztály és a bíróságok elfogadják, hogy a népszavazás demokratikus véleménynyilvánítási forma, miként az más európai országokban is. Nem normális, hogy a bukaresti politikusok a megkérdezésünk nélkül akarják megrajzolni a megyéket" – jelentette ki Tamás Sándor.
A népszavazás ötlete azután merült fel, hogy tavaly nyáron Traian Basescu román államfő és az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PD-L) javaslatot tett Románia közigazgatási reformjára úgy, hogy egyötödére csökkentették volna a jelenlegi megyék számát. Az új közigazgatási egységeket úgy rajzolták volna meg, hogy azokban a magyarság aránya jelentős mértékben csökkent volna.
Kovászna megye tanácsa a magyar képviselők többségi szavazatával tavaly novemberben határozott arról, hogy ez év márciusában népszavazást tartanak a megye területén.
A megye lakosságának két kérdésre válaszolhatott volna: Egyetért-e Kovászna megye jelenlegi területének módosításával úgy, hogy az öt Bodza-vidéki település (ahol a lakosok többsége román) ne legyen része a megyének?; Egyetért-e azzal, hogy ez a módosított terület a Székelyföld nevű, létrehozandó közigazgatási egység része legyen?
A megyei önkormányzat népszavazási határozatát még a korábbi prefektus, György Ervin támadta meg formai okokra hivatkozva a megyei törvényszék közigazgatási részlegén. A törvényszék májusban minősítette törvénytelennek a határozatot.
A román közigazgatásban csak külön-külön létezik a három székelyföldi megye Kovászna, Hargita és Maros. Az 1968-as megyésítéskor Kovászna és Maros megyéhez a történelmi Székelyföldön kívüli területeket is hozzácsatoltak, hogy ezáltal biztosítsák a románok számára a kedvezőbb etnikai arányokat. MTI
Erdély.ma
2012. augusztus 20.
Kolozsvári Magyar Napok: terítéken a helyi román–magyar kapcsolat
A kolozsvári magyarok és románok közti viszonnyal, az együttélés számos problémájával foglalkozott két előadás is a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Hálás téma. A Reflektórium blog szerkesztői a helyi magyarok és a románság viszonyáról értekeztek
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kolozsvár Társaság szervezésében megrendezett, a Magyar politika a ‘89 utáni Kolozsváron című fórumon Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es politikus, Gergely Balázs a kincses városi rendezvénysorozat főszervezője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közép-erdélyi régióelnöke, Kónya-Hamar Sándor egykori RMDSZ-es képviselő és Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke beszélgetett a témáról. A fórumot Horváth Andor moderálta, aki hangsúlyozta, a Kolozsváron élő magyarság a románokkal közösen, együttműködés révén kell céljait elérje.
Kántor Lajos szerint ez nehezen kivitelezhető, mivel folyamatosan akadnak konfliktushelyzetek: példaként a kolozsvári CFR labdarúgóklubot említette, amelyet gyakran támadják amiatt, hogy magyar a tulajdonosa. Kónya-Hamar Sándor egyik személyes élményét elevenítette fel, még EP-képviselői mandátuma idejéről, amikor egy fórum alkalmával az akkori román belügyminiszter kerek perec kijelentette: „értsétek meg, hogy az asszimilációról soha nem mondunk le”.
Megszólítanák az otthonmaradottakat
Kónya-Hamar szerint a magyar–román párbeszédnek azzal kéne kezdődnie, hogy mindenki vállalja saját múltját. „Ami a politikai álláspontunkat illeti, tudnunk kell mikor kell turbékolni és mikor kell vijjogni”, fogalmazott. Gergely Balázs ugyanakkor leszögezte: csak akkor lehet érdemi magyar–román párbeszédről beszélni, ha azt előbb magyar–magyar párbeszéd előzi meg, ellenkező esetben ugyanis félő, hogy épp a lényeg sikkad el. Gergely Balázs arról beszélt, hogy cselekvő módon alakítandó a város sorsa, a helységnévtáblák kihelyezése minimális elvárásnak számít. Elmondta szkeptikus a népszámlálási adatokat illetően. Mint részletezte, a helyi magyar közösség csak egy kis része, mintegy 5-10 ezer fős „kemény mag” jár el a magyar rendezvényekre, a többi 30-40 ezer magyar alig tartja a kapcsolatot közösségével. Hozzáfűzte: ennek a 30-40 ezer fős csoportnak a megszólítása lesz a feladat a jövőben.
A fórum végén a beszélgetésbe bekapcsolódó Csoma Botond kolozsvári önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: az etnikumok közti „modus vivendit”, együttélési formát nem sikerült még megtalálni Kolozsváron. Elmondta, az elmúlt négy évhez képest nagyobb a súlya az RMDSZ-nek a városi tanácsban, így most nagyobb az esély a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére, de ettől az együttélés gondjai még nem oldódnak meg.
Bloggerek a tartós békéről
A kolozsvári román–magyar viszonnyal foglalkozott többek közt a Kolozsváros, magyar város? című fórum is, melynek keretében a Reflektórium blog szerkesztői mutatkoztak be. Bakk Miklós politológus, blogger a vitaindító keretében úgy fogalmazott: Kolozsvár az erdélyi magyar kozmopolitizmus fellegvára.
Papp Attila Zsolt költő, blogszerkesztő arra mutatott rá, meg lehet számolni, hányan vannak „tősgyökeres” kolozsváriak, ez pedig arra világít rá, hogy a kolozsvári magyar elit szerkezete folyamatos átalakulásban van. „Ha nem jönne utánpótlás a Bánságból, Partiumból és a Székelyföldről, a kolozsvári magyarság nagyon hamar elkezdene szórványosodni” – mutatott rá.
Fall Sándor, lapunk munkatársa egy két évvel ezelőtti írását elevenítette fel, amely a Kolozsvári Magyar Napok után jelent meg a Reflektórium blogon. Fall elmondta, az első Kolozsvári Magyar Napok után megjelent egy publicisztika, amelyben a szerző a rendezvény negatívumának tartotta, hogy kevés román vett részt. Fall szerint nem az a fontos, hogy a románság mennyire „látványosan” vesz részt a magyar eseményeken, mivel két külön társadalomról beszélünk, hanem az a stratégiai fontosságú kérdés, hogy a két jól elkülöníthető társadalom között hosszú távon hogyan biztosítható a béke.
Krónika (Kolozsvár)
A kolozsvári magyarok és románok közti viszonnyal, az együttélés számos problémájával foglalkozott két előadás is a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
Hálás téma. A Reflektórium blog szerkesztői a helyi magyarok és a románság viszonyáról értekeztek
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kolozsvár Társaság szervezésében megrendezett, a Magyar politika a ‘89 utáni Kolozsváron című fórumon Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es politikus, Gergely Balázs a kincses városi rendezvénysorozat főszervezője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közép-erdélyi régióelnöke, Kónya-Hamar Sándor egykori RMDSZ-es képviselő és Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke beszélgetett a témáról. A fórumot Horváth Andor moderálta, aki hangsúlyozta, a Kolozsváron élő magyarság a románokkal közösen, együttműködés révén kell céljait elérje.
Kántor Lajos szerint ez nehezen kivitelezhető, mivel folyamatosan akadnak konfliktushelyzetek: példaként a kolozsvári CFR labdarúgóklubot említette, amelyet gyakran támadják amiatt, hogy magyar a tulajdonosa. Kónya-Hamar Sándor egyik személyes élményét elevenítette fel, még EP-képviselői mandátuma idejéről, amikor egy fórum alkalmával az akkori román belügyminiszter kerek perec kijelentette: „értsétek meg, hogy az asszimilációról soha nem mondunk le”.
Megszólítanák az otthonmaradottakat
Kónya-Hamar szerint a magyar–román párbeszédnek azzal kéne kezdődnie, hogy mindenki vállalja saját múltját. „Ami a politikai álláspontunkat illeti, tudnunk kell mikor kell turbékolni és mikor kell vijjogni”, fogalmazott. Gergely Balázs ugyanakkor leszögezte: csak akkor lehet érdemi magyar–román párbeszédről beszélni, ha azt előbb magyar–magyar párbeszéd előzi meg, ellenkező esetben ugyanis félő, hogy épp a lényeg sikkad el. Gergely Balázs arról beszélt, hogy cselekvő módon alakítandó a város sorsa, a helységnévtáblák kihelyezése minimális elvárásnak számít. Elmondta szkeptikus a népszámlálási adatokat illetően. Mint részletezte, a helyi magyar közösség csak egy kis része, mintegy 5-10 ezer fős „kemény mag” jár el a magyar rendezvényekre, a többi 30-40 ezer magyar alig tartja a kapcsolatot közösségével. Hozzáfűzte: ennek a 30-40 ezer fős csoportnak a megszólítása lesz a feladat a jövőben.
A fórum végén a beszélgetésbe bekapcsolódó Csoma Botond kolozsvári önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: az etnikumok közti „modus vivendit”, együttélési formát nem sikerült még megtalálni Kolozsváron. Elmondta, az elmúlt négy évhez képest nagyobb a súlya az RMDSZ-nek a városi tanácsban, így most nagyobb az esély a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére, de ettől az együttélés gondjai még nem oldódnak meg.
Bloggerek a tartós békéről
A kolozsvári román–magyar viszonnyal foglalkozott többek közt a Kolozsváros, magyar város? című fórum is, melynek keretében a Reflektórium blog szerkesztői mutatkoztak be. Bakk Miklós politológus, blogger a vitaindító keretében úgy fogalmazott: Kolozsvár az erdélyi magyar kozmopolitizmus fellegvára.
Papp Attila Zsolt költő, blogszerkesztő arra mutatott rá, meg lehet számolni, hányan vannak „tősgyökeres” kolozsváriak, ez pedig arra világít rá, hogy a kolozsvári magyar elit szerkezete folyamatos átalakulásban van. „Ha nem jönne utánpótlás a Bánságból, Partiumból és a Székelyföldről, a kolozsvári magyarság nagyon hamar elkezdene szórványosodni” – mutatott rá.
Fall Sándor, lapunk munkatársa egy két évvel ezelőtti írását elevenítette fel, amely a Kolozsvári Magyar Napok után jelent meg a Reflektórium blogon. Fall elmondta, az első Kolozsvári Magyar Napok után megjelent egy publicisztika, amelyben a szerző a rendezvény negatívumának tartotta, hogy kevés román vett részt. Fall szerint nem az a fontos, hogy a románság mennyire „látványosan” vesz részt a magyar eseményeken, mivel két külön társadalomról beszélünk, hanem az a stratégiai fontosságú kérdés, hogy a két jól elkülöníthető társadalom között hosszú távon hogyan biztosítható a béke.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 23.
Székelyföld autonómiájáról az Igazság Napján
A Székely Nemzeti Tanács megalakulásától hirdeti, hogy a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig megoldást csak az kínálhat, ha maga a Székely Nép határoz a maga ügyeiben. A szubszidiaritás elvének megfelelően csakis a közösség demokratikusan létrehozott, önálló intézményei képesek igazságos és méltányos döntéseket hozni az őt érintő kérdésekben.
Az egyházi és közösségi ingatlanok használatával, tulajdonjogának szabályozásával sincs másképp. Az Igazság Napjára készülve ki kell mondani: ebben a nagyon fontos ügyben is az igazat és csakis a teljes igazat szabad mondani. A Református Székely Mikó Kollégium ügyében egy jogfosztó és veszélyes bírósági ítélet született. A Református Egyház tulajdonát a román állam megpróbálja visszaállamosítani, ezzel súlyosan megszegve nemzetközi kötelezettségvállalásait.
Ám a teljes igazság az, hogy a kommunista román hatóságok közösségünktől, történelmi egyházainktól, nem csak épületeket, hanem közösségünk adófizető polgárainak pénzéből finanszírozott intézményeket oroztak el. A Református Székely Mikó Kollégium nem csupán egy épület volt, hanem a székelység történelmi hagyományait ápoló, nemzeti értékeit megtartó intézmény is. Románia kötelezettségvállalása sem pusztán az egyházi javak visszaszolgáltatására, hanem az egyházi iskolák visszaállítására is vonatkozik. Emlékezzünk meg az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozási kérelmére vonatkozó véleményezéséről, amely kimondja:
A Közgyűlés felszólítja Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházi javakat, és tegye lehetővé egyházi iskolák létrehozását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvű oktatására.
A teljes igazság, hogy Románia e felszólítás nyomán tett kötelezettségvállalásának, – amely nélkül ma nem lehetne sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió tagja – tizenkilenc esztendő alatt sem tett eleget.
A teljes igazság, hogy tizenkilenc év halogatás, taktikázás, hazudozás után a román hatóságok a Református Székely Mikó Kollégium ügyében olyan érvekkel álltak elő, amelyeket 1993-ban nem mertek volna megfogalmazni!
A teljes igazság, hogy tizenkilenc esztendei türelmes várakozás és alkudozás után elegünk van a megtévesztésre építő balkáni politizálásból, és kinyilvánítjuk, hogy nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását. A teljes igazság, hogy Romániában nincs független bíróság, az igazságszolgáltatás intézményei még mindig a politikai hatalom kiszolgálói, politikai megrendelésre fércelték össze a Református Székely Mikó Kollégium ügyében hozott ítéletet is. Fölháborító, de egyben nevetséges is, hogy olyan, nyelvünket nem beszélő, kultúránkat nem ismerő, idegen hivatalnokok hoznak döntést a mi ügyeinkben, és érvelnek közösségeink és egyházaink múltbeli viszonyaival, akiknek elemi ismereteik sincsenek rólunk.
A teljes igazság, hogy a közösségünk által kinyilvánított és Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése a megoldás a Református Székely Mikó Kollégium ügyében is.
Menjünk minél többen Sepsiszentgyörgyre szeptember elsején, és mondjuk ki együtt: az Igazság Napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely 2012.VIII.22.
Erdély.ma
A Székely Nemzeti Tanács megalakulásától hirdeti, hogy a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig megoldást csak az kínálhat, ha maga a Székely Nép határoz a maga ügyeiben. A szubszidiaritás elvének megfelelően csakis a közösség demokratikusan létrehozott, önálló intézményei képesek igazságos és méltányos döntéseket hozni az őt érintő kérdésekben.
Az egyházi és közösségi ingatlanok használatával, tulajdonjogának szabályozásával sincs másképp. Az Igazság Napjára készülve ki kell mondani: ebben a nagyon fontos ügyben is az igazat és csakis a teljes igazat szabad mondani. A Református Székely Mikó Kollégium ügyében egy jogfosztó és veszélyes bírósági ítélet született. A Református Egyház tulajdonát a román állam megpróbálja visszaállamosítani, ezzel súlyosan megszegve nemzetközi kötelezettségvállalásait.
Ám a teljes igazság az, hogy a kommunista román hatóságok közösségünktől, történelmi egyházainktól, nem csak épületeket, hanem közösségünk adófizető polgárainak pénzéből finanszírozott intézményeket oroztak el. A Református Székely Mikó Kollégium nem csupán egy épület volt, hanem a székelység történelmi hagyományait ápoló, nemzeti értékeit megtartó intézmény is. Románia kötelezettségvállalása sem pusztán az egyházi javak visszaszolgáltatására, hanem az egyházi iskolák visszaállítására is vonatkozik. Emlékezzünk meg az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozási kérelmére vonatkozó véleményezéséről, amely kimondja:
A Közgyűlés felszólítja Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházi javakat, és tegye lehetővé egyházi iskolák létrehozását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvű oktatására.
A teljes igazság, hogy Románia e felszólítás nyomán tett kötelezettségvállalásának, – amely nélkül ma nem lehetne sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió tagja – tizenkilenc esztendő alatt sem tett eleget.
A teljes igazság, hogy tizenkilenc év halogatás, taktikázás, hazudozás után a román hatóságok a Református Székely Mikó Kollégium ügyében olyan érvekkel álltak elő, amelyeket 1993-ban nem mertek volna megfogalmazni!
A teljes igazság, hogy tizenkilenc esztendei türelmes várakozás és alkudozás után elegünk van a megtévesztésre építő balkáni politizálásból, és kinyilvánítjuk, hogy nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását. A teljes igazság, hogy Romániában nincs független bíróság, az igazságszolgáltatás intézményei még mindig a politikai hatalom kiszolgálói, politikai megrendelésre fércelték össze a Református Székely Mikó Kollégium ügyében hozott ítéletet is. Fölháborító, de egyben nevetséges is, hogy olyan, nyelvünket nem beszélő, kultúránkat nem ismerő, idegen hivatalnokok hoznak döntést a mi ügyeinkben, és érvelnek közösségeink és egyházaink múltbeli viszonyaival, akiknek elemi ismereteik sincsenek rólunk.
A teljes igazság, hogy a közösségünk által kinyilvánított és Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése a megoldás a Református Székely Mikó Kollégium ügyében is.
Menjünk minél többen Sepsiszentgyörgyre szeptember elsején, és mondjuk ki együtt: az Igazság Napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely 2012.VIII.22.
Erdély.ma
2012. augusztus 24.
Autonómia vagy restitúció?
Eltérően vélekednek a magyar szervezetek a sepsiszentgyörgyi tüntetés céljáról. Az autonómia nem oldja meg automatikusan a visszaszolgáltatást – vélik az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői. A két erdélyi magyar párt politikusait annak kapcsán kérdeztük, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) azt javasolja, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett szeptember elsejei megmozdulás legyen autonómiatüntetés is egyben. Ám míg a szövetség szerint a szentgyörgyi tiltakozáson egyértelmű üzenetet kell megfogalmazni, a visszaszolgáltatás akadályoztatása miatt kell tiltakozni, az EMNP úgy látja: az Igazság napján szimbolikusan minden magyar követelést meg lehet jeleníteni.
Autonómiatüntetést kér az SZNT is
A Székely Nemzeti Tanács csütörtökön felhívást fogalmazott meg, melyben kéri, hogy Székelyföld autonómiájáról szóljon az Igazság napja. Az Izsák Balázs elnök által aláírt dokumentum szerint, a Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése lehet a megoldás a Székely Mikó Kollégium ügyére is. „Az Igazság napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!” – olvasható a felhívásban. Az SZNT szerint a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig, az egyházi és közösségi ingatlanok és a tulajdonjog szabályozásáig csak az kínálhat megoldást, ha a székely nép határoz a maga ügyeiben. „Nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását” – fogalmaz Izsák Balázs. Mint arról beszámoltunk, korábban az MPP háromszéki vezetői is azt nyilatkozták: autonómiatüntetés kell hogy legyen a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi megmozdulás, hiszen a területi autonómia megoldaná a visszaszolgáltatás kérdését, eredményesebben lehetne tárgyalni erről a román állammal.
RMDSZ: egyértelmű üzenet kell
„Szeptember elsején, az Igazság napján egyértelmű és világos üzenetet kell megfogalmazni. Azt, hogy igazságtalan bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, és hogy az egyházi ingatlan visszaállamosítása veszélyes precedenst teremthet” – reagált a két szervezet felvetésére a Krónika megkeresésére Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: az a cél, hogy a román hatalom megértse, a visszaszolgáltatott ingatlant nem lehet viszszaállamosítani. „Ez már nemcsak a Székely Mikó Kollégium, a Markó Attila vagy a Marosán Tamás ügye, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye, hiszen az egész visszaszolgáltatási folyamat veszélybe kerülhet. Erre kell ráirányítanunk a figyelmet szeptember elsején” – szögezte le Borbély László. Az RMDSZ politikusa szerint Székelyföld területi autonómiájáról lehet és kell is beszélni szeptember elseje előtt és utána is, de a sepsiszentgyörgyi tüntetés üzenete egyértelműen a visszaszolgáltatásról kell hogy szóljon. „Vannak, akik megpróbálnak rálicitálni erre, nagyobbat mondani, de erre ez esetben semmi szükség. Az Igazság napját a magyar történelmi egyházak szervezik, az RMDSZ minden eszközzel mozgósít, és odaáll a szervezők mellé. Abban bízunk, hogy szeptember elsején tízezrek sorakoznak majd fel a közösség vagyonának és jogainak védelmében” – tette hozzá Borbély László.
EMNP: szimbolikus a Mikó-ügy
„Székelyföld területi autonómiája nem oldaná meg automatikusan a visszaszolgáltatást, hacsak a statútumában erről nem rendelkeznek tételesen. Ugyanakkor a hosszú távú stratégiai célkitűzés az erdélyi magyar, integrált autonómiakoncepció megvalósítása, vagyis területi autonómia Székelyföldnek, kulturális autonómia az interetnikus környezetben élő magyaroknak” – szögezte le a Krónikának Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta, a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetésen minden téma lehet, ami hosszú távon megnyugtató választ adhat az erdélyi magyarság követeléseire. „A szeptember elsejei tüntetés olyan módon összpontosít a Mikó-ügyre, hogy szimbolikusan az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és mindenről szól, amit az elmúlt 22 évben nem sikerült kiharcolni. Ezért nem elrugaszkodott a valóságtól az az elképzelés, hogy az autonómiáról is szóljon, hiszen minden magyar ügyet megjelenít” – fogalmazott Toró T. Tibor. A néppárt elnöke szerint az Igazság napja azért is szimbolikus találkozó, mert az egyházak, a civil szféra és a politikum egységesen áll ki a magyar közösségi érdek védelmében.
Krónika (Kolozsvár)
Eltérően vélekednek a magyar szervezetek a sepsiszentgyörgyi tüntetés céljáról. Az autonómia nem oldja meg automatikusan a visszaszolgáltatást – vélik az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői. A két erdélyi magyar párt politikusait annak kapcsán kérdeztük, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) azt javasolja, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett szeptember elsejei megmozdulás legyen autonómiatüntetés is egyben. Ám míg a szövetség szerint a szentgyörgyi tiltakozáson egyértelmű üzenetet kell megfogalmazni, a visszaszolgáltatás akadályoztatása miatt kell tiltakozni, az EMNP úgy látja: az Igazság napján szimbolikusan minden magyar követelést meg lehet jeleníteni.
Autonómiatüntetést kér az SZNT is
A Székely Nemzeti Tanács csütörtökön felhívást fogalmazott meg, melyben kéri, hogy Székelyföld autonómiájáról szóljon az Igazság napja. Az Izsák Balázs elnök által aláírt dokumentum szerint, a Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése lehet a megoldás a Székely Mikó Kollégium ügyére is. „Az Igazság napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!” – olvasható a felhívásban. Az SZNT szerint a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig, az egyházi és közösségi ingatlanok és a tulajdonjog szabályozásáig csak az kínálhat megoldást, ha a székely nép határoz a maga ügyeiben. „Nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását” – fogalmaz Izsák Balázs. Mint arról beszámoltunk, korábban az MPP háromszéki vezetői is azt nyilatkozták: autonómiatüntetés kell hogy legyen a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi megmozdulás, hiszen a területi autonómia megoldaná a visszaszolgáltatás kérdését, eredményesebben lehetne tárgyalni erről a román állammal.
RMDSZ: egyértelmű üzenet kell
„Szeptember elsején, az Igazság napján egyértelmű és világos üzenetet kell megfogalmazni. Azt, hogy igazságtalan bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, és hogy az egyházi ingatlan visszaállamosítása veszélyes precedenst teremthet” – reagált a két szervezet felvetésére a Krónika megkeresésére Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: az a cél, hogy a román hatalom megértse, a visszaszolgáltatott ingatlant nem lehet viszszaállamosítani. „Ez már nemcsak a Székely Mikó Kollégium, a Markó Attila vagy a Marosán Tamás ügye, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye, hiszen az egész visszaszolgáltatási folyamat veszélybe kerülhet. Erre kell ráirányítanunk a figyelmet szeptember elsején” – szögezte le Borbély László. Az RMDSZ politikusa szerint Székelyföld területi autonómiájáról lehet és kell is beszélni szeptember elseje előtt és utána is, de a sepsiszentgyörgyi tüntetés üzenete egyértelműen a visszaszolgáltatásról kell hogy szóljon. „Vannak, akik megpróbálnak rálicitálni erre, nagyobbat mondani, de erre ez esetben semmi szükség. Az Igazság napját a magyar történelmi egyházak szervezik, az RMDSZ minden eszközzel mozgósít, és odaáll a szervezők mellé. Abban bízunk, hogy szeptember elsején tízezrek sorakoznak majd fel a közösség vagyonának és jogainak védelmében” – tette hozzá Borbély László.
EMNP: szimbolikus a Mikó-ügy
„Székelyföld területi autonómiája nem oldaná meg automatikusan a visszaszolgáltatást, hacsak a statútumában erről nem rendelkeznek tételesen. Ugyanakkor a hosszú távú stratégiai célkitűzés az erdélyi magyar, integrált autonómiakoncepció megvalósítása, vagyis területi autonómia Székelyföldnek, kulturális autonómia az interetnikus környezetben élő magyaroknak” – szögezte le a Krónikának Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta, a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetésen minden téma lehet, ami hosszú távon megnyugtató választ adhat az erdélyi magyarság követeléseire. „A szeptember elsejei tüntetés olyan módon összpontosít a Mikó-ügyre, hogy szimbolikusan az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és mindenről szól, amit az elmúlt 22 évben nem sikerült kiharcolni. Ezért nem elrugaszkodott a valóságtól az az elképzelés, hogy az autonómiáról is szóljon, hiszen minden magyar ügyet megjelenít” – fogalmazott Toró T. Tibor. A néppárt elnöke szerint az Igazság napja azért is szimbolikus találkozó, mert az egyházak, a civil szféra és a politikum egységesen áll ki a magyar közösségi érdek védelmében.
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 24.
Autonómia vagy restitúció?
Eltérően vélekednek a magyar szervezetek a sepsiszentgyörgyi tüntetés céljáról. Az autonómia nem oldja meg automatikusan a visszaszolgáltatást – vélik az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői. A két erdélyi magyar párt politikusait annak kapcsán kérdeztük, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) azt javasolja, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett szeptember elsejei megmozdulás legyen autonómiatüntetés is egyben. Ám míg a szövetség szerint a szentgyörgyi tiltakozáson egyértelmű üzenetet kell megfogalmazni, a visszaszolgáltatás akadályoztatása miatt kell tiltakozni, az EMNP úgy látja: az Igazság napján szimbolikusan minden magyar követelést meg lehet jeleníteni.
Autonómiatüntetést kér az SZNT is
A Székely Nemzeti Tanács csütörtökön felhívást fogalmazott meg, melyben kéri, hogy Székelyföld autonómiájáról szóljon az Igazság napja. Az Izsák Balázs elnök által aláírt dokumentum szerint, a Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése lehet a megoldás a Székely Mikó Kollégium ügyére is. „Az Igazság napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!” – olvasható a felhívásban. Az SZNT szerint a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig, az egyházi és közösségi ingatlanok és a tulajdonjog szabályozásáig csak az kínálhat megoldást, ha a székely nép határoz a maga ügyeiben. „Nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását” – fogalmaz Izsák Balázs. Mint arról beszámoltunk, korábban az MPP háromszéki vezetői is azt nyilatkozták: autonómiatüntetés kell hogy legyen a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi megmozdulás, hiszen a területi autonómia megoldaná a visszaszolgáltatás kérdését, eredményesebben lehetne tárgyalni erről a román állammal.
„Szeptember elsején, az Igazság napján egyértelmű és világos üzenetet kell megfogalmazni. Azt, hogy igazságtalan bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, és hogy az egyházi ingatlan visszaállamosítása veszélyes precedenst teremthet” – reagált a két szervezet felvetésére a Krónika megkeresésére Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: az a cél, hogy a román hatalom megértse, a visszaszolgáltatott ingatlant nem lehet viszszaállamosítani. „Ez már nemcsak a Székely Mikó Kollégium, a Markó Attila vagy a Marosán Tamás ügye, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye, hiszen az egész visszaszolgáltatási folyamat veszélybe kerülhet. Erre kell ráirányítanunk a figyelmet szeptember elsején” – szögezte le Borbély László. Az RMDSZ politikusa szerint Székelyföld területi autonómiájáról lehet és kell is beszélni szeptember elseje előtt és utána is, de a sepsiszentgyörgyi tüntetés üzenete egyértelműen a visszaszolgáltatásról kell hogy szóljon. „Vannak, akik megpróbálnak rálicitálni erre, nagyobbat mondani, de erre ez esetben semmi szükség. Az Igazság napját a magyar történelmi egyházak szervezik, az RMDSZ minden eszközzel mozgósít, és odaáll a szervezők mellé. Abban bízunk, hogy szeptember elsején tízezrek sorakoznak majd fel a közösség vagyonának és jogainak védelmében” – tette hozzá Borbély László.
EMNP: szimbolikus a Mikó-ügy
„Székelyföld területi autonómiája nem oldaná meg automatikusan a visszaszolgáltatást, hacsak a statútumában erről nem rendelkeznek tételesen. Ugyanakkor a hosszú távú stratégiai célkitűzés az erdélyi magyar, integrált autonómiakoncepció megvalósítása, vagyis területi autonómia Székelyföldnek, kulturális autonómia az interetnikus környezetben élő magyaroknak” – szögezte le a Krónikának Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta, a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetésen minden téma lehet, ami hosszú távon megnyugtató választ adhat az erdélyi magyarság követeléseire. „A szeptember elsejei tüntetés olyan módon összpontosít a Mikó-ügyre, hogy szimbolikusan az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és mindenről szól, amit az elmúlt 22 évben nem sikerült kiharcolni. Ezért nem elrugaszkodott a valóságtól az az elképzelés, hogy az autonómiáról is szóljon, hiszen minden magyar ügyet megjelenít” – fogalmazott Toró T. Tibor. A néppárt elnöke szerint az Igazság napja azért is szimbolikus találkozó, mert az egyházak, a civil szféra és a politikum egységesen áll ki a magyar közösségi érdek védelmében.
(Tiltakozik a magyar állam is
Tiltakozik a magyar kormány a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen. Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hír Televíziónak úgy nyilatkozott: a kabinet elvárja, hogy a román igazságszolgáltatás megtegye a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a kollégium egyházi tulajdonban maradjon. „Ha megtörténhet, hogy a református egyház jogos tulajdonát visszaállamosítják, akkor nincs jogbiztonság Romániában és nincs restitúció, el fog akadni a visszaszolgáltatásnak az egész folyamata – mondta Németh Zsolt. – Hiszen mióta ez a per zajlik, befagyott a visszaszolgáltatási folyamat.” Az államtitkár szerint csak ebben az összefüggésben kell és szabad arról beszélni, hogy Magyarország ragaszkodik hozzá: az ügyet a román igazságszolgáltatás mindenfajta politikai befolyástól mentesen vizsgálja felül.)
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Eltérően vélekednek a magyar szervezetek a sepsiszentgyörgyi tüntetés céljáról. Az autonómia nem oldja meg automatikusan a visszaszolgáltatást – vélik az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői. A két erdélyi magyar párt politikusait annak kapcsán kérdeztük, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) azt javasolja, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett szeptember elsejei megmozdulás legyen autonómiatüntetés is egyben. Ám míg a szövetség szerint a szentgyörgyi tiltakozáson egyértelmű üzenetet kell megfogalmazni, a visszaszolgáltatás akadályoztatása miatt kell tiltakozni, az EMNP úgy látja: az Igazság napján szimbolikusan minden magyar követelést meg lehet jeleníteni.
Autonómiatüntetést kér az SZNT is
A Székely Nemzeti Tanács csütörtökön felhívást fogalmazott meg, melyben kéri, hogy Székelyföld autonómiájáról szóljon az Igazság napja. Az Izsák Balázs elnök által aláírt dokumentum szerint, a Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése lehet a megoldás a Székely Mikó Kollégium ügyére is. „Az Igazság napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!” – olvasható a felhívásban. Az SZNT szerint a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig, az egyházi és közösségi ingatlanok és a tulajdonjog szabályozásáig csak az kínálhat megoldást, ha a székely nép határoz a maga ügyeiben. „Nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását” – fogalmaz Izsák Balázs. Mint arról beszámoltunk, korábban az MPP háromszéki vezetői is azt nyilatkozták: autonómiatüntetés kell hogy legyen a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi megmozdulás, hiszen a területi autonómia megoldaná a visszaszolgáltatás kérdését, eredményesebben lehetne tárgyalni erről a román állammal.
„Szeptember elsején, az Igazság napján egyértelmű és világos üzenetet kell megfogalmazni. Azt, hogy igazságtalan bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, és hogy az egyházi ingatlan visszaállamosítása veszélyes precedenst teremthet” – reagált a két szervezet felvetésére a Krónika megkeresésére Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: az a cél, hogy a román hatalom megértse, a visszaszolgáltatott ingatlant nem lehet viszszaállamosítani. „Ez már nemcsak a Székely Mikó Kollégium, a Markó Attila vagy a Marosán Tamás ügye, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye, hiszen az egész visszaszolgáltatási folyamat veszélybe kerülhet. Erre kell ráirányítanunk a figyelmet szeptember elsején” – szögezte le Borbély László. Az RMDSZ politikusa szerint Székelyföld területi autonómiájáról lehet és kell is beszélni szeptember elseje előtt és utána is, de a sepsiszentgyörgyi tüntetés üzenete egyértelműen a visszaszolgáltatásról kell hogy szóljon. „Vannak, akik megpróbálnak rálicitálni erre, nagyobbat mondani, de erre ez esetben semmi szükség. Az Igazság napját a magyar történelmi egyházak szervezik, az RMDSZ minden eszközzel mozgósít, és odaáll a szervezők mellé. Abban bízunk, hogy szeptember elsején tízezrek sorakoznak majd fel a közösség vagyonának és jogainak védelmében” – tette hozzá Borbély László.
EMNP: szimbolikus a Mikó-ügy
„Székelyföld területi autonómiája nem oldaná meg automatikusan a visszaszolgáltatást, hacsak a statútumában erről nem rendelkeznek tételesen. Ugyanakkor a hosszú távú stratégiai célkitűzés az erdélyi magyar, integrált autonómiakoncepció megvalósítása, vagyis területi autonómia Székelyföldnek, kulturális autonómia az interetnikus környezetben élő magyaroknak” – szögezte le a Krónikának Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta, a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetésen minden téma lehet, ami hosszú távon megnyugtató választ adhat az erdélyi magyarság követeléseire. „A szeptember elsejei tüntetés olyan módon összpontosít a Mikó-ügyre, hogy szimbolikusan az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és mindenről szól, amit az elmúlt 22 évben nem sikerült kiharcolni. Ezért nem elrugaszkodott a valóságtól az az elképzelés, hogy az autonómiáról is szóljon, hiszen minden magyar ügyet megjelenít” – fogalmazott Toró T. Tibor. A néppárt elnöke szerint az Igazság napja azért is szimbolikus találkozó, mert az egyházak, a civil szféra és a politikum egységesen áll ki a magyar közösségi érdek védelmében.
(Tiltakozik a magyar állam is
Tiltakozik a magyar kormány a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen. Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hír Televíziónak úgy nyilatkozott: a kabinet elvárja, hogy a román igazságszolgáltatás megtegye a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a kollégium egyházi tulajdonban maradjon. „Ha megtörténhet, hogy a református egyház jogos tulajdonát visszaállamosítják, akkor nincs jogbiztonság Romániában és nincs restitúció, el fog akadni a visszaszolgáltatásnak az egész folyamata – mondta Németh Zsolt. – Hiszen mióta ez a per zajlik, befagyott a visszaszolgáltatási folyamat.” Az államtitkár szerint csak ebben az összefüggésben kell és szabad arról beszélni, hogy Magyarország ragaszkodik hozzá: az ügyet a román igazságszolgáltatás mindenfajta politikai befolyástól mentesen vizsgálja felül.)
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 24.
Célból eszköz
Önös célokra használná fel az Igazság napját a romániai magyar politikum. Ennek jelét adja a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, s az sem kizárt, hogy az RMDSZ is kér majd belőle.
Az SZNT és az MPP szerint ugyanis a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot a román államnak visszaszolgáltató igazságtalan alapfokú bírósági ítélettel szembeni szeptember elsejei tiltakozásnak székelyföldi autonómiatüntetéssé kell kinőnie magát.
A Székelyföld önrendelkezése jelszavát sokszor és sokan zászlójukra tűzték már célként, a valóságban kampányeszközként használva azt. Az RMDSZ ellenzéke többször kérte számon ezt a szövetségtől, most az SZNT és az MPP próbálja kifogni a szelet, amikor egy vészjósló előzményt teremtő bírósági ítéletben megtestesülő jogtalanság ügyéhez próbálja felemelni – a maga népszerűségére – eszközként a Székelyföld önrendelkezési ügyét. Veszélyes játék ez, mert itt és most tényleg csak a Székely Mikó Kollégium ügyére kellene fókuszálni, hogy a patinás kollégium jelszavával élve, úgy Legyen világosság!, hogy az igazságtalanságot tenné érthetővé és láthatóvá ország-világ számára, s egyben: a fény ama gyújtópontban perzseljen. Hogy ezt az elemi tulajdonjogi kérdést senki ne terelhesse az ún. „országféltő” retorika síkjára.
Bármilyen fájó és furcsa: a Mikó-ügy halálát jelenti az autonómiaüggyel való összemosása. Mert a sepsiszentgyörgyi tüntetés tétje, hogy mindenekfelett jogi megközelítésből tegye érzékennyé a román és a nemzetközi sajtót és a közvéleményt – az igazi tulajdonjog helyreállítása reményében.
A tülekedőket kérem tehát, hallgassanak a legilletékesebbre, a Székely Mikó Kollégium ügyében egyedül tüntető Sánta Imre református lelkészre: „Felkérem (…) a politikusokat, hogy (…) ezt az ügyet ne próbálják egyéni vagy pártérdekek céljára kihasználni. Itt sokkal többről van szó, hagyják meg tisztának bár ezt az egyet. Nem értük állok 49 napja a Mikó előtt hőségben, esőben, szélben, hanem szeretett iskolámért és egyházam, székely népem érdekeiért. (…) Én egy magyar leszek a tömegben, akinek meggyőződése, hogy szeptember elseje csak politikusok nélkül lehet az Igazság napja”. Ugye világos?
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)
Önös célokra használná fel az Igazság napját a romániai magyar politikum. Ennek jelét adja a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, s az sem kizárt, hogy az RMDSZ is kér majd belőle.
Az SZNT és az MPP szerint ugyanis a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot a román államnak visszaszolgáltató igazságtalan alapfokú bírósági ítélettel szembeni szeptember elsejei tiltakozásnak székelyföldi autonómiatüntetéssé kell kinőnie magát.
A Székelyföld önrendelkezése jelszavát sokszor és sokan zászlójukra tűzték már célként, a valóságban kampányeszközként használva azt. Az RMDSZ ellenzéke többször kérte számon ezt a szövetségtől, most az SZNT és az MPP próbálja kifogni a szelet, amikor egy vészjósló előzményt teremtő bírósági ítéletben megtestesülő jogtalanság ügyéhez próbálja felemelni – a maga népszerűségére – eszközként a Székelyföld önrendelkezési ügyét. Veszélyes játék ez, mert itt és most tényleg csak a Székely Mikó Kollégium ügyére kellene fókuszálni, hogy a patinás kollégium jelszavával élve, úgy Legyen világosság!, hogy az igazságtalanságot tenné érthetővé és láthatóvá ország-világ számára, s egyben: a fény ama gyújtópontban perzseljen. Hogy ezt az elemi tulajdonjogi kérdést senki ne terelhesse az ún. „országféltő” retorika síkjára.
Bármilyen fájó és furcsa: a Mikó-ügy halálát jelenti az autonómiaüggyel való összemosása. Mert a sepsiszentgyörgyi tüntetés tétje, hogy mindenekfelett jogi megközelítésből tegye érzékennyé a román és a nemzetközi sajtót és a közvéleményt – az igazi tulajdonjog helyreállítása reményében.
A tülekedőket kérem tehát, hallgassanak a legilletékesebbre, a Székely Mikó Kollégium ügyében egyedül tüntető Sánta Imre református lelkészre: „Felkérem (…) a politikusokat, hogy (…) ezt az ügyet ne próbálják egyéni vagy pártérdekek céljára kihasználni. Itt sokkal többről van szó, hagyják meg tisztának bár ezt az egyet. Nem értük állok 49 napja a Mikó előtt hőségben, esőben, szélben, hanem szeretett iskolámért és egyházam, székely népem érdekeiért. (…) Én egy magyar leszek a tömegben, akinek meggyőződése, hogy szeptember elseje csak politikusok nélkül lehet az Igazság napja”. Ugye világos?
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 24.
Elegem van a markóizmusból!
Ki kell mondani végre: a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az erdélyi magyar közélet.
Azért nem az RMDSZ-t nevezem meg, mert nem csak a szövetség – mint az erdélyi magyarság politikai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete – a közélet alakítója Erdélyben. Mivel azonban az RMDSZ rendelkezik mindenféle hatalommal – amely leginkább a román és magyar költségvetési pénzek osztogatásában nyilvánul meg –, ezért ő kerül a fókuszba, ha valami nem sikerül. Márpedig 23 év alatt nem sikerült elérni sem az államilag elismert és a romániai magyarság adójából finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozását, sem Székelyföld területi autonómiáját, amely szintén a helyiek önfinanszírozását jelentené. És nem csak önfinanszírozását, mert ezzel az RMDSZ-nek sok baja nem lenne. Az RMDSZ saját hatalomféltéséből nem kívánja a területi autonómiát Székelyföldnek. Mert mit is jelentene az számára?
Székely Nemzeti Bank?
A területi autonómia lényege, szubsztanciája a külső és a belső hatalommegosztás. A külső hatalommegosztással az autonóm terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap az államtól saját ügyeinek irányítására. Vagyis az autonóm terület kormányzata szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint bármely más, hozzá hasonló közigazgatási területe az államnak (megye, régió, főváros stb.). Minden egyes, az autonóm terület számára biztosított jogosítvány gyakorlásának társulnia kell a megfelelő pénzügyi rendszer (pl. Székely Nemzeti Bank, székely fizetőeszköz bevezetése – még ha az előbb-utóbb euró is lesz –, Székelyföld adóhatósága stb.) kiépülésével. A Székely Nemzeti Bank feladatai a következők lennének: banki szolgáltatásokat nyújtana az autonóm székely kormányzatnak; biztonságos pénzügyi rendszert biztosítana; a székelyföldi közösség egészének stabil gyarapodását támogatná. Terjedelmi okok miatt erről most ennyit, viszont a kérdést fel kell tenni: az RMDSZ-nek (illetve az RMDSZ-től gazdaságilag és pénzügyileg függő romániai magyar közéletnek) érdeke-e létrehozni egy olyan Székely Nemzeti Bankot – a területi autonómia keretében –, amely teljes felelősséget vállalna az autonóm terület pénzügyi adminisztrációjáért, de más köztestületeknek és közintézményeknek is végezne pénzügyi adminisztrációt és tanácsadást? Továbbá őrködne a székelyföldi pénzügyi piac felett, a gazdasági növekedés területén valós adatokat gyűjtene és hozna nyilvánosságra a székelyföldi gazdaság állapotáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A Székely Nemzeti Bank létrehozásának természetesen előfeltétele egy autonóm közigazgatási egység létrehozása. A különleges jogállást a román alkotmány, törvények vagy statútum biztosíthatja. A román parlamentnek 23 éve tagja az RMDSZ, sőt kormányon vagy kormány közeli pozícióban is volt másfél évtizedig, miközben a NATO- és EU-csatlakozáson is túlesett Románia. Az RMDSZ soha meg nem zsarolta (csúnya eljárás, de a politikában az egyetlen ütős eszköz a kitűzött célok elérése érdekében) a román hatalmat, sőt állandóan púdert kent az orcájára, hogy az euró-atlanti integrációt sikeresen abszolválhassa az ország, úgy tüntetve fel a Nyugat szemében, mintha a kisebbségi problémák nem is léteznének. Tudom, volt némi panaszkodás, de ki vette azt komolyan Nyugaton: az RMDSZ, mint kormánypárt panaszkodik a saját kormányára? Röhej! De térjünk vissza az autonómiára.
Szögezzük le: a székelyföldi autonóm terület része maradna Románia területének – szó sincs semmiféle revízióról, függetlenedésről, önállósodásról, a hangsúly az önkormányzatiságon van –, ahol a többségben élő, az őshonos székelységhez tartozók által megvalósított kormányzás működne. Egy különleges jogállású terület lenne, ahol gyakorolnák a törvényhozó és végrehajtó hatalom bizonyos illetékességeit a székelység fennmaradása, esélyegyenlősége, vagyis boldogulása érdekében. A helyi kormányzatnak széles hatáskört biztosítana a Székelyföldre vonatkozó gazdasági, politikai és kulturális döntéshozatalban és a többi, a székelység számára fontos kérdésben. Illetékessége korlátozott nemzetközi jogosítványokat is magába foglalhatna. Létrehozásának célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a politikai hatalomhoz való hozzáférés – tényleges önkormányzatiság a ma leledző RMDSZ-hegemóniával szemben – és a gazdasági esélyegyenlőség biztosítása Románia más, történelmi, földrajzi, kulturális régiói mellett.
Az autonómiáról mindig mint valami megfoghatatlan, elvont ideáról szólnak a politikusok, pedig az autonómia esszenciája a gyakorlatban rejtezik.
Választások az autonóm Székelyföldön
A leggyakorlatiasabb példa a választások lennének. Az autonóm Székelyföldön három választást volna szükséges tartani. Egy megmérettetést a polgármesterek személyéről és a helyi tanácsok összetételéről, továbbá egy másik választást a Székely Nemzetgyűlés tagjairól. A Székely Nemzetgyűlés töltené be az autonóm Székelyföld törvényhozó testületének a szerepét (székely parlament). És egy harmadik választáson döntenének arról a székelyek, hogy ki legyen az a 10-15 képviselő, akiket Bukarestbe delegálnának érdekeik védelme ügyében. És itt van a kutya elásva! Mert amenynyiben létrejönne a területi autonómia, kit érdekelne tovább az RMDSZ? Annyi és olyan párt versenghetne a különböző pozíciók megszerzéséért, ahányat a választók arra csak érdemesnek tartanának. Végre létrejöhetne egy tiszta, igazságos „belső választás” – amit már húsz éve halogat, elszabotál az RMDSZ –, amelyen mindenki politikai értéknézetének megfelelően voksolhatna a különböző székely pártok képviselői közül. Nos, ettől fél az RMDSZ, a valódi szabadságtól! Mert valószínűnek tartom, hogy a Székely Nemzetgyűlésben már nem szerezne 80 százalékos többséget. Sőt! Mert el tudom képzelni azt is, hogy lenne egy székely konzervatív-keresztény párt, egy székely szociáldemokrata párt, egy székely kisgazdapárt, egy székely radikális függetlenségi párt... Székely liberális pártot nem tudok elképzelni, de akár még az is harcba szállhatna a voksokért. A Székelyföldön lakó román (illetve magyar vagy más uniós) állampolgárokat székelyföldieknek kellene tekinteni. A Székelyföldön való szavazás és választhatóság feltételéül lehetne szabni, hogy valaki székelyföldi lakcímmel rendelkezzen. Ezen kívül jogalkotási vagy végrehajtási téren semmilyen megkülönböztetés nem tehető székelyföldiek és más román, magyar vagy uniós állampolgárok között.
Továbbá az autonóm Székelyföldnek lenne saját zászlaja, amelyet hivatalosan használhatna. Székelyföld jogosult lenne szerepelni külön entitásként a különböző világversenyeken, világ- és Európa-bajnokságokon, téli és nyári olimpiákon. A mérkőzés kezdete előtt vagy az aranyérem átadása után a székely himnusz szólalna meg. Az anyanyelvhasználat terén az elsődleges nyelv a magyar lenne, de a románt is gondosan kellene tanítani továbbra is, mint ahogy az eddig történt. A közügyekben a román továbbra is ugyanúgy használatban maradna, viszont román nyelvre csak fellebbezés esetében kellene a dokumentumokat lefordítani. Az autonóm Székelyföldön kibocsátott személyi igazolványokban és útlevelekben a román állampolgárság (cetăţenia română) mellett fel kellene tüntetni a „Székelyföld – Ţinutul Secuiesc” szavakat is!
Tudom, az autonómia ennél bonyolultabb jogi formáció, ún. jogintézmény, de az egyszerű embernek ezek lennének a kézzelfogható, mindennapos megnyilvánulásai. Legalábbis én erre vágyom, igaz, nem vagyok székely, csak nagyapám lett 1988-ban, nyugdíjba vonulása bankettjén tiszteletbeli székelynek fogadva 27 esztendős csíkszeredai szolgálat után. Nagyszalontáról származtam, Magyarországon élek, és több millió honfitársammal leghőbb vágyunk a területi autonómia megvalósulása. Kérem, ne vegyék ezt az írást „bőcsködésnek”!
Nem tudom, hogy az RMDSZ milyen autonómiáért küzd 23 éve, de számomra ezt jelentené – sok egyéb mellett – az önrendelkezés! Nekem kevés az, hogy magyar nyelven tanítják Románia történelmét és földrajzát a magyar diákoknak. Ez emberi jog, semmi köze az autonómiához. Nekem kevés, hogy magyar nyelven is kérvényezhetek bármit (miközben a válaszlevél román nyelven érkezik), ez sem autonómia, hanem az anyanyelv szabad használata. Ez még nem az anyanyelv használatának elsődlegességét mondja ki! Nekem kevés az, hogy kiírhatók magyar nyelven is a településnevek! A többségében magyar településnevek szerepeljenek felül a táblákon, és alatta a román megnevezés. Nekem kevés az az RMDSZ-es szöveg, hogy „most nem időszerű”. Nekem most időszerű a területi autonómia, mert most élek! Nekem meg az nem időszerű, hogy az RMDSZ politikája húsz éve arról szól, hogy miként feküdjön le a kormányzó pártnak néhány jól fizető tisztségért, pozícióért, üzletért. 50 év múlva pedig azért nem lesz időszerű a területi autonómia, mert elfogy az erdélyi magyar. Az elmúlt 23 évben 500 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Ezért ki vállalja a felelősséget? Az RMDSZ, amennyiben hű kívánt volna maradni ‘93-as önmagához és az erdélyi magyarsághoz, mindaddig nem lépett volna kormányzati pozícióba, míg a fentebb leírt autonómiát a román állam nem biztosítja Székelyföldnek. Az RMDSZ elaprózta az egységből fakadó erejét, látszateredményeket felmutatva, amelyeket a világ haladása amúgy is hozott volna magával. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az RMDSZ jobban fél a területi autonómia létrejöttétől, mint maga a bukaresti hatalom. Van, akinek Romániából lett elege, nekem az RMDSZ-ből. Elárult kétmillió magyart...
P. S. Akinek nem inge, ne vegye magára! Az írás elsősorban az RMDSZ csúcsvezetésének – és értelmiségi holdudvarának – hibáiról szól. A helyhatóságokban tevékenykedő, napi harcokat megvívó polgármestereknek és képviselőknek csak elismerés jár, tudván tudva, hogy ők, többségében, nem önszántukból öltik magukra a vörös-fekete tulipános kényszerzubbonyt.
Papp Gyula Attila, Pápa
Krónika (Kolozsvár)
Ki kell mondani végre: a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az erdélyi magyar közélet.
Azért nem az RMDSZ-t nevezem meg, mert nem csak a szövetség – mint az erdélyi magyarság politikai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete – a közélet alakítója Erdélyben. Mivel azonban az RMDSZ rendelkezik mindenféle hatalommal – amely leginkább a román és magyar költségvetési pénzek osztogatásában nyilvánul meg –, ezért ő kerül a fókuszba, ha valami nem sikerül. Márpedig 23 év alatt nem sikerült elérni sem az államilag elismert és a romániai magyarság adójából finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozását, sem Székelyföld területi autonómiáját, amely szintén a helyiek önfinanszírozását jelentené. És nem csak önfinanszírozását, mert ezzel az RMDSZ-nek sok baja nem lenne. Az RMDSZ saját hatalomféltéséből nem kívánja a területi autonómiát Székelyföldnek. Mert mit is jelentene az számára?
Székely Nemzeti Bank?
A területi autonómia lényege, szubsztanciája a külső és a belső hatalommegosztás. A külső hatalommegosztással az autonóm terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap az államtól saját ügyeinek irányítására. Vagyis az autonóm terület kormányzata szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint bármely más, hozzá hasonló közigazgatási területe az államnak (megye, régió, főváros stb.). Minden egyes, az autonóm terület számára biztosított jogosítvány gyakorlásának társulnia kell a megfelelő pénzügyi rendszer (pl. Székely Nemzeti Bank, székely fizetőeszköz bevezetése – még ha az előbb-utóbb euró is lesz –, Székelyföld adóhatósága stb.) kiépülésével. A Székely Nemzeti Bank feladatai a következők lennének: banki szolgáltatásokat nyújtana az autonóm székely kormányzatnak; biztonságos pénzügyi rendszert biztosítana; a székelyföldi közösség egészének stabil gyarapodását támogatná. Terjedelmi okok miatt erről most ennyit, viszont a kérdést fel kell tenni: az RMDSZ-nek (illetve az RMDSZ-től gazdaságilag és pénzügyileg függő romániai magyar közéletnek) érdeke-e létrehozni egy olyan Székely Nemzeti Bankot – a területi autonómia keretében –, amely teljes felelősséget vállalna az autonóm terület pénzügyi adminisztrációjáért, de más köztestületeknek és közintézményeknek is végezne pénzügyi adminisztrációt és tanácsadást? Továbbá őrködne a székelyföldi pénzügyi piac felett, a gazdasági növekedés területén valós adatokat gyűjtene és hozna nyilvánosságra a székelyföldi gazdaság állapotáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A Székely Nemzeti Bank létrehozásának természetesen előfeltétele egy autonóm közigazgatási egység létrehozása. A különleges jogállást a román alkotmány, törvények vagy statútum biztosíthatja. A román parlamentnek 23 éve tagja az RMDSZ, sőt kormányon vagy kormány közeli pozícióban is volt másfél évtizedig, miközben a NATO- és EU-csatlakozáson is túlesett Románia. Az RMDSZ soha meg nem zsarolta (csúnya eljárás, de a politikában az egyetlen ütős eszköz a kitűzött célok elérése érdekében) a román hatalmat, sőt állandóan púdert kent az orcájára, hogy az euró-atlanti integrációt sikeresen abszolválhassa az ország, úgy tüntetve fel a Nyugat szemében, mintha a kisebbségi problémák nem is léteznének. Tudom, volt némi panaszkodás, de ki vette azt komolyan Nyugaton: az RMDSZ, mint kormánypárt panaszkodik a saját kormányára? Röhej! De térjünk vissza az autonómiára.
Szögezzük le: a székelyföldi autonóm terület része maradna Románia területének – szó sincs semmiféle revízióról, függetlenedésről, önállósodásról, a hangsúly az önkormányzatiságon van –, ahol a többségben élő, az őshonos székelységhez tartozók által megvalósított kormányzás működne. Egy különleges jogállású terület lenne, ahol gyakorolnák a törvényhozó és végrehajtó hatalom bizonyos illetékességeit a székelység fennmaradása, esélyegyenlősége, vagyis boldogulása érdekében. A helyi kormányzatnak széles hatáskört biztosítana a Székelyföldre vonatkozó gazdasági, politikai és kulturális döntéshozatalban és a többi, a székelység számára fontos kérdésben. Illetékessége korlátozott nemzetközi jogosítványokat is magába foglalhatna. Létrehozásának célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a politikai hatalomhoz való hozzáférés – tényleges önkormányzatiság a ma leledző RMDSZ-hegemóniával szemben – és a gazdasági esélyegyenlőség biztosítása Románia más, történelmi, földrajzi, kulturális régiói mellett.
Az autonómiáról mindig mint valami megfoghatatlan, elvont ideáról szólnak a politikusok, pedig az autonómia esszenciája a gyakorlatban rejtezik.
Választások az autonóm Székelyföldön
A leggyakorlatiasabb példa a választások lennének. Az autonóm Székelyföldön három választást volna szükséges tartani. Egy megmérettetést a polgármesterek személyéről és a helyi tanácsok összetételéről, továbbá egy másik választást a Székely Nemzetgyűlés tagjairól. A Székely Nemzetgyűlés töltené be az autonóm Székelyföld törvényhozó testületének a szerepét (székely parlament). És egy harmadik választáson döntenének arról a székelyek, hogy ki legyen az a 10-15 képviselő, akiket Bukarestbe delegálnának érdekeik védelme ügyében. És itt van a kutya elásva! Mert amenynyiben létrejönne a területi autonómia, kit érdekelne tovább az RMDSZ? Annyi és olyan párt versenghetne a különböző pozíciók megszerzéséért, ahányat a választók arra csak érdemesnek tartanának. Végre létrejöhetne egy tiszta, igazságos „belső választás” – amit már húsz éve halogat, elszabotál az RMDSZ –, amelyen mindenki politikai értéknézetének megfelelően voksolhatna a különböző székely pártok képviselői közül. Nos, ettől fél az RMDSZ, a valódi szabadságtól! Mert valószínűnek tartom, hogy a Székely Nemzetgyűlésben már nem szerezne 80 százalékos többséget. Sőt! Mert el tudom képzelni azt is, hogy lenne egy székely konzervatív-keresztény párt, egy székely szociáldemokrata párt, egy székely kisgazdapárt, egy székely radikális függetlenségi párt... Székely liberális pártot nem tudok elképzelni, de akár még az is harcba szállhatna a voksokért. A Székelyföldön lakó román (illetve magyar vagy más uniós) állampolgárokat székelyföldieknek kellene tekinteni. A Székelyföldön való szavazás és választhatóság feltételéül lehetne szabni, hogy valaki székelyföldi lakcímmel rendelkezzen. Ezen kívül jogalkotási vagy végrehajtási téren semmilyen megkülönböztetés nem tehető székelyföldiek és más román, magyar vagy uniós állampolgárok között.
Továbbá az autonóm Székelyföldnek lenne saját zászlaja, amelyet hivatalosan használhatna. Székelyföld jogosult lenne szerepelni külön entitásként a különböző világversenyeken, világ- és Európa-bajnokságokon, téli és nyári olimpiákon. A mérkőzés kezdete előtt vagy az aranyérem átadása után a székely himnusz szólalna meg. Az anyanyelvhasználat terén az elsődleges nyelv a magyar lenne, de a románt is gondosan kellene tanítani továbbra is, mint ahogy az eddig történt. A közügyekben a román továbbra is ugyanúgy használatban maradna, viszont román nyelvre csak fellebbezés esetében kellene a dokumentumokat lefordítani. Az autonóm Székelyföldön kibocsátott személyi igazolványokban és útlevelekben a román állampolgárság (cetăţenia română) mellett fel kellene tüntetni a „Székelyföld – Ţinutul Secuiesc” szavakat is!
Tudom, az autonómia ennél bonyolultabb jogi formáció, ún. jogintézmény, de az egyszerű embernek ezek lennének a kézzelfogható, mindennapos megnyilvánulásai. Legalábbis én erre vágyom, igaz, nem vagyok székely, csak nagyapám lett 1988-ban, nyugdíjba vonulása bankettjén tiszteletbeli székelynek fogadva 27 esztendős csíkszeredai szolgálat után. Nagyszalontáról származtam, Magyarországon élek, és több millió honfitársammal leghőbb vágyunk a területi autonómia megvalósulása. Kérem, ne vegyék ezt az írást „bőcsködésnek”!
Nem tudom, hogy az RMDSZ milyen autonómiáért küzd 23 éve, de számomra ezt jelentené – sok egyéb mellett – az önrendelkezés! Nekem kevés az, hogy magyar nyelven tanítják Románia történelmét és földrajzát a magyar diákoknak. Ez emberi jog, semmi köze az autonómiához. Nekem kevés, hogy magyar nyelven is kérvényezhetek bármit (miközben a válaszlevél román nyelven érkezik), ez sem autonómia, hanem az anyanyelv szabad használata. Ez még nem az anyanyelv használatának elsődlegességét mondja ki! Nekem kevés az, hogy kiírhatók magyar nyelven is a településnevek! A többségében magyar településnevek szerepeljenek felül a táblákon, és alatta a román megnevezés. Nekem kevés az az RMDSZ-es szöveg, hogy „most nem időszerű”. Nekem most időszerű a területi autonómia, mert most élek! Nekem meg az nem időszerű, hogy az RMDSZ politikája húsz éve arról szól, hogy miként feküdjön le a kormányzó pártnak néhány jól fizető tisztségért, pozícióért, üzletért. 50 év múlva pedig azért nem lesz időszerű a területi autonómia, mert elfogy az erdélyi magyar. Az elmúlt 23 évben 500 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Ezért ki vállalja a felelősséget? Az RMDSZ, amennyiben hű kívánt volna maradni ‘93-as önmagához és az erdélyi magyarsághoz, mindaddig nem lépett volna kormányzati pozícióba, míg a fentebb leírt autonómiát a román állam nem biztosítja Székelyföldnek. Az RMDSZ elaprózta az egységből fakadó erejét, látszateredményeket felmutatva, amelyeket a világ haladása amúgy is hozott volna magával. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az RMDSZ jobban fél a területi autonómia létrejöttétől, mint maga a bukaresti hatalom. Van, akinek Romániából lett elege, nekem az RMDSZ-ből. Elárult kétmillió magyart...
P. S. Akinek nem inge, ne vegye magára! Az írás elsősorban az RMDSZ csúcsvezetésének – és értelmiségi holdudvarának – hibáiról szól. A helyhatóságokban tevékenykedő, napi harcokat megvívó polgármestereknek és képviselőknek csak elismerés jár, tudván tudva, hogy ők, többségében, nem önszántukból öltik magukra a vörös-fekete tulipános kényszerzubbonyt.
Papp Gyula Attila, Pápa
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 24.
Erdély és a KMN
A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat modellértékűnek tekinthető az egész romániai magyarság számára. A nyolc napig tartó fesztivál megmutatta, hogy a lakossági számarányokat tekintve már-már szórványnak számító Kolozsváron is tud szépet alkotni a magyar közösség, hiszen annak jövője elsősorban nem a mennyiségi, hanem a minőségi mutatóktól függ.
Azok a csoportok fognak, ugyanis mindig fennmaradni, amelyek értékeset alkotnak, és a minőségi munkára fektetik a hangsúlyt. Nem utolsósorban pedig lehetővé teszik a jövő nemzedékek számára az egyetemes a nemzeti és a velünk együtt élő népek kultúrájának megismerését, akárcsak az anyanyelv, az államnyelv és minél több idegennyelv elsajátítása. Az igazán érdekes mindig a tudás marad, még akkor is, ha a rendszerváltás utáni átmeneti időszak ezt alaposan megkérdőjelezte a köztudatban.
A KMN pozitív példája üzeni az egész romániai magyarságnak, hogy kisebbségi helyzetben is lehet élhető életet teremteni, ha létezik összefogás, a közösségi élet iránti fogékonyság, nyitottság. Kreativitás, tenni akarás. A romániai magyarság gazdaságilag nem olyan erős, mint ahogy szeretnénk, de a pénz hiánya is áthidalható, ha működik a közösségi szolidaritás, ami egy kisebbségi közösségnek a legnagyobb kincse. Ez főként azért olyan értékes, mert míg a pénzt elvehetik tőlünk, a szolidaritástól nem foszthat meg külső hatalom, annak léte vagy nem léte kizárólag rajtunk múlik.
Kolozsvár ezzel a rendezvénnyel olyan magaslatokra tört, ahonnan már az 1990-es évek elején lecsúszott, hiszen talán akkor volt utoljára mérce és irányadó a romániai magyar politikában és a társadalmi élet szervezésében. Tény, hogy Kolozsváron olyan romániai magyar szellemi értékhalmaz gyűlt fel, amit veszni, pusztulni hagyni több mint bűn lenne. Erre építeni kell, mozgósítani kell az itt szunnyadó energiákat, hiszen sok a kiaknázatlan lehetőség. Ez utóbbiakra hívta fel a figyelmet a KMN, amely példaértékű egységbe tömörítette és katalizálta helyi közösség energiáit. Ezért sikerült mértékadó rendezvényt teremteni, amelyről más erdélyi városok is példát vehetnek. A magyar napok elindított egy folyamatot, ami a közösségépítés rögös útját jelenti. Ha sikerül ezen az úton eredményesen végighaladni, ha vállalja a közösség az ezzel járó erőfeszítéseket, akkor sikerül megtalálni azt a közösségi, nemzeti és multikulturális létformát, ami a huszonegyedik század elején működőképes lehet Kolozsváron és egész Erdélyben. Ennek a közösségi létnek a hiánya szinte az egész romániai magyarságra kivetíthető, talán Székelyföldre kevésbé érvényes, de a székelyföldi közösségi lét – természetszerűen – nem lehet irányadó Erdély többi részén, mert ott egyszerűen alkalmazhatatlan. Ezért Kolozsváron valami újat kell kikísérletezni. Egy olyan közösségi létformát, amely az arányait tekintve nem jelentős magyar közösségnek markáns arcélet ad a belső-erdélyi régióban, nyitott és összetartó, ugyanakkor hagyományőrző és korszerű. Nem könnyű feladat, de az Európa kulturális fővárosa projektre ráhangolódva, kiváló lehetőségként kínálkozik. Ha élni tudunk vele, akkor Kolozsvár ismét ténylegesen Erdély fővárosa lehet és alkalmazható mintát nyújthat Marosvásárhelynek, Szatmárnémetinek és Nagyváradnak.
Szabadság (Kolozsvár)
A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat modellértékűnek tekinthető az egész romániai magyarság számára. A nyolc napig tartó fesztivál megmutatta, hogy a lakossági számarányokat tekintve már-már szórványnak számító Kolozsváron is tud szépet alkotni a magyar közösség, hiszen annak jövője elsősorban nem a mennyiségi, hanem a minőségi mutatóktól függ.
Azok a csoportok fognak, ugyanis mindig fennmaradni, amelyek értékeset alkotnak, és a minőségi munkára fektetik a hangsúlyt. Nem utolsósorban pedig lehetővé teszik a jövő nemzedékek számára az egyetemes a nemzeti és a velünk együtt élő népek kultúrájának megismerését, akárcsak az anyanyelv, az államnyelv és minél több idegennyelv elsajátítása. Az igazán érdekes mindig a tudás marad, még akkor is, ha a rendszerváltás utáni átmeneti időszak ezt alaposan megkérdőjelezte a köztudatban.
A KMN pozitív példája üzeni az egész romániai magyarságnak, hogy kisebbségi helyzetben is lehet élhető életet teremteni, ha létezik összefogás, a közösségi élet iránti fogékonyság, nyitottság. Kreativitás, tenni akarás. A romániai magyarság gazdaságilag nem olyan erős, mint ahogy szeretnénk, de a pénz hiánya is áthidalható, ha működik a közösségi szolidaritás, ami egy kisebbségi közösségnek a legnagyobb kincse. Ez főként azért olyan értékes, mert míg a pénzt elvehetik tőlünk, a szolidaritástól nem foszthat meg külső hatalom, annak léte vagy nem léte kizárólag rajtunk múlik.
Kolozsvár ezzel a rendezvénnyel olyan magaslatokra tört, ahonnan már az 1990-es évek elején lecsúszott, hiszen talán akkor volt utoljára mérce és irányadó a romániai magyar politikában és a társadalmi élet szervezésében. Tény, hogy Kolozsváron olyan romániai magyar szellemi értékhalmaz gyűlt fel, amit veszni, pusztulni hagyni több mint bűn lenne. Erre építeni kell, mozgósítani kell az itt szunnyadó energiákat, hiszen sok a kiaknázatlan lehetőség. Ez utóbbiakra hívta fel a figyelmet a KMN, amely példaértékű egységbe tömörítette és katalizálta helyi közösség energiáit. Ezért sikerült mértékadó rendezvényt teremteni, amelyről más erdélyi városok is példát vehetnek. A magyar napok elindított egy folyamatot, ami a közösségépítés rögös útját jelenti. Ha sikerül ezen az úton eredményesen végighaladni, ha vállalja a közösség az ezzel járó erőfeszítéseket, akkor sikerül megtalálni azt a közösségi, nemzeti és multikulturális létformát, ami a huszonegyedik század elején működőképes lehet Kolozsváron és egész Erdélyben. Ennek a közösségi létnek a hiánya szinte az egész romániai magyarságra kivetíthető, talán Székelyföldre kevésbé érvényes, de a székelyföldi közösségi lét – természetszerűen – nem lehet irányadó Erdély többi részén, mert ott egyszerűen alkalmazhatatlan. Ezért Kolozsváron valami újat kell kikísérletezni. Egy olyan közösségi létformát, amely az arányait tekintve nem jelentős magyar közösségnek markáns arcélet ad a belső-erdélyi régióban, nyitott és összetartó, ugyanakkor hagyományőrző és korszerű. Nem könnyű feladat, de az Európa kulturális fővárosa projektre ráhangolódva, kiváló lehetőségként kínálkozik. Ha élni tudunk vele, akkor Kolozsvár ismét ténylegesen Erdély fővárosa lehet és alkalmazható mintát nyújthat Marosvásárhelynek, Szatmárnémetinek és Nagyváradnak.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 24.
Sikeresen debütáltak a székelyek Balatonfenyvesen
Sepsiszentgyörgy – a vártemplomi IKE által – idén először képviseltette magát a Kárpát-medencei Magyar Református Fiatalok V. Találkozóján, melynek 2012. augusztus 6–12. között a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő adott otthont.
Nagy örömmel fogadtuk a hírt, miszerint Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa igent mondott a bejelentkezésünkre. Sejtettük, ha sikerül elmennünk, számos felejthetetlen élménnyel térhetünk majd haza. Egyedül az útiköltség miatt aggódtunk. Ottlétünk (étkezés és szállás) jóval fél áron alul kínáltatott, de az útiköltséget nekünk kellett megoldanunk – és sikerült végül támogatókat találnunk. Egyházközségünk mellett a Bertis, Compact, Cosys, Hajnó, Erdélyi csárda, AMK cégeknek, Gecse Olga, Kiss István, Szabó Zoltán, Száraz Béla, Balogh János, Gerendi Attila magánszemélyeknek köszönjük, hogy ott lehettünk. E találkozóra még Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, a Partiumból (Szilágyságból), Somogyból érkeztek többségben középiskolás korú magyar fiatalok, felnőtt kísérőikkel együtt mintegy kétszázan. Az idei egyhetes együttlét mottóját Krisztus búcsúbeszédének pár szava képezte: Nem ti…, hanem Én! (Jn 15,16). Az igetanulmányok sorát Steinbach József dunántúli püspök nyitotta meg, a hét többi napján pedig a csoportokkal együtt érkező lelkipásztorok szolgáltak, az előadások mindegyikének építő jellege volt. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon lakóinak történeteit megdöbbenve hallgatták végig a fiatalok: azt, hogy milyen rövid és kilátástalan élet vár rájuk akkor, ha nem tudnak határozott nemet mondani a drogfogyasztás lehetőségének, mely veszélynek leginkább ők vannak kitéve. Esténként a résztvevők egy-egy csoportja saját szülőföldjének múltját és jelenét mutathatta be. Csütörtök este huszonegy fős csoportunk Székelyföldet, Sepsiszentgyörgyöt, vártemplomi egyházközségünket ismertette. Bemutatkozásunkat pantomimjátékkal színeztük, ami nagy sikernek örvendett. Az est csúcspontja volt, amikor közösen – a meghatódottságtól sokan könnyes és reszkető hangon – elénekelhettük a székely himnuszt. Természetesen kivettük a részünket a napi sporttevékenységekből, balatoni fürdőzésekből, élményszínház és táncház megszervezéséből, kirándulásokból is. Az együttlét úrvacsorai istentisztelettel zárult, és a szervezők reménysége szerint ki-ki azzal az örömmel indulhatott haza, hogy jövőre ismét találkoznunk kell.
BUCSI ZSOLT TAMÁS
vártemplomi beosztott lelkipásztor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Sepsiszentgyörgy – a vártemplomi IKE által – idén először képviseltette magát a Kárpát-medencei Magyar Református Fiatalok V. Találkozóján, melynek 2012. augusztus 6–12. között a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő adott otthont.
Nagy örömmel fogadtuk a hírt, miszerint Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa igent mondott a bejelentkezésünkre. Sejtettük, ha sikerül elmennünk, számos felejthetetlen élménnyel térhetünk majd haza. Egyedül az útiköltség miatt aggódtunk. Ottlétünk (étkezés és szállás) jóval fél áron alul kínáltatott, de az útiköltséget nekünk kellett megoldanunk – és sikerült végül támogatókat találnunk. Egyházközségünk mellett a Bertis, Compact, Cosys, Hajnó, Erdélyi csárda, AMK cégeknek, Gecse Olga, Kiss István, Szabó Zoltán, Száraz Béla, Balogh János, Gerendi Attila magánszemélyeknek köszönjük, hogy ott lehettünk. E találkozóra még Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, a Partiumból (Szilágyságból), Somogyból érkeztek többségben középiskolás korú magyar fiatalok, felnőtt kísérőikkel együtt mintegy kétszázan. Az idei egyhetes együttlét mottóját Krisztus búcsúbeszédének pár szava képezte: Nem ti…, hanem Én! (Jn 15,16). Az igetanulmányok sorát Steinbach József dunántúli püspök nyitotta meg, a hét többi napján pedig a csoportokkal együtt érkező lelkipásztorok szolgáltak, az előadások mindegyikének építő jellege volt. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon lakóinak történeteit megdöbbenve hallgatták végig a fiatalok: azt, hogy milyen rövid és kilátástalan élet vár rájuk akkor, ha nem tudnak határozott nemet mondani a drogfogyasztás lehetőségének, mely veszélynek leginkább ők vannak kitéve. Esténként a résztvevők egy-egy csoportja saját szülőföldjének múltját és jelenét mutathatta be. Csütörtök este huszonegy fős csoportunk Székelyföldet, Sepsiszentgyörgyöt, vártemplomi egyházközségünket ismertette. Bemutatkozásunkat pantomimjátékkal színeztük, ami nagy sikernek örvendett. Az est csúcspontja volt, amikor közösen – a meghatódottságtól sokan könnyes és reszkető hangon – elénekelhettük a székely himnuszt. Természetesen kivettük a részünket a napi sporttevékenységekből, balatoni fürdőzésekből, élményszínház és táncház megszervezéséből, kirándulásokból is. Az együttlét úrvacsorai istentisztelettel zárult, és a szervezők reménysége szerint ki-ki azzal az örömmel indulhatott haza, hogy jövőre ismét találkoznunk kell.
BUCSI ZSOLT TAMÁS
vártemplomi beosztott lelkipásztor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 25.
Széki cselédsors a szakember szemével
Beszélgetés Pozsony Ferenc egyetemi oktatóval, néprajzkutatóval
A Kolozsvári Magyar Napok keretében külön programpontként szerepelt a széki táncosok bemutatkozása. Az eredeti helyszín a Posta mögötti park lett volna, ahol régebb a Kolozsváron szolgáló széki lányok és fiúk táncoltak szabadnapjukon. A mostani eseményre technikai okok miatt végül a Farkas utcában került sor. A széki táncosokra a kolozsvári középnemzedék minden bizonnyal jól emlékszik még. Pozsony Ferencet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóját, néprajzkutatót a jelenség kialakulásáról, jelentőségéről és befejezéséről faggattuk.
– Mikorra vezethető vissza a széki lányok kolozsvári cselédeskedése?
– A cselédeskedés ősi foglalkozásnak számít. A középkor idején a szolgák száma több tízezer volt, míg a polgári korban már több százezret is elért. A széki lányok kolozsvári cselédeskedése is elsősorban a város polgáriasodásához kapcsolódik. A XIX. század második felében kibontakozó vasútépítés, iparosítás csakhamar gazdag polgári réteg kialakulását tette lehetővé. Annak eredményeképpen a tehetősebb családokban a háztartással kapcsolatos munkák (takarítás, rendteremtés, tüzelés, fűtés, bevásárlás, főzés, mosogatás, mosás, vasalás, gyermekek pesztrálása stb.) jelentős részét cselédlányok végezték. Rendszerint falusi, szegényebb rendű, fiatalabb lányokat fogadtak fel cselédnek, akik a befogadó család otthonában (rendszerint konyhájában) laktak, élelmet, ruhát és kevéske pénzt kaptak munkájukért. Ezek a lányok aztán – függetlenül attól, hogy Székről vagy például Székelyföldről jöttek, hiszen székely lányok is jöttek Kolozsvárra szolgálni – fokozatosan elsajátították az igényesebb, polgári jellegű háztartás csínját-bínját. Az sem ment ritkaságszámba, hogy kolozsvári cselédségük alatt keresték meg a hozományra valót. Mind a XIX., mind a XX. században Erdélyben az volt a felfogás: abból a vidéki lányból lesz igazán ügyes feleség, aki legalább egy évet szolgált városon, úri házaknál. Korabeli levelek, önéletleírások, szépirodalmi művek azonban azt is jelzik, hogy közülük sokan teherbe estek, prostituálódtak, lecsúsztak, s utána már elég nehezen tudtak visszailleszkedni az őket kibocsátó szülőfalu társadalmába. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a széki legényekről sem, akik főleg építkezéseknél meg a vasútnál helyezkedtek el különböző nagyvárosokban, például Kolozsváron is. Azt kiemeljük, hogy a hazai urbanizációval egy időben fokozatosan csökkent a férfi cselédek száma, s látványosan növekedett a lányoké. A férfiak esetében a néprajzkutatók feltérképeztek egy másféle szolgatípust is, aki egy-egy tehetősebb falusi gazdálkodó családhoz szegődött el, hogy ott jobban elsajátíthassa a földművelés és az állattartás „titkait”. Erről Ráduly János írt Mikor a szolgának telik esztendeje (A kibédi gazdai szolgák életéből. 1987) című könyvében. Kolozsváron, hangsúlyozom, a széki legények inkább az építkezéseknél helyezkedtek el. Ma is ez az a mesterség, amelynek ismeretében például Magyarországon vagy Nyugat-Európában vállalnak munkát, különösen az 1989-es romániai rendszerváltozástól kezdődően.
– Egy ilyen hosszú, több mint egy évszázados múlttal rendelkező folyamat nem jöhetett volna létre bizonyos szabályok nélkül…
– Természetesen. A cselédsorsot már a XIX. században pontosan szabályozták. Például 1876. április 3-án Ferenc József császár szentesítette a parlament által az év március 24-én elfogadott cselédtörvényt, amely rögzítette a gazdák és a cselédek jogait és kötelességeit. Hasonló jogszabályokat fogadtak el 1898-ban és 1907-ben, amikor Darányi Ignác (1849–1927) volt a mezőgazdasági tárca vezetője, és az ő hatáskörébe tartozott e jogszabály létrehozása. De hogy valami kézzelfoghatóbbat említsek: minden cselédnek volt könyve, egyfajta munkakönyve, melyben pontosan rögzítették kötelezettségeit és jogait, egészségügyi biztosítást kellett fizetnie, és orvosi felügyelet alatt is tartották őket.
– Szamosújvár sokkal közelebb van Székhez, mint Kolozsvár. Miért jött akkor ide a legtöbb széki leány?
– Székiek Szamosújvárra is mentek gazdagabb örmény családokhoz cselédeskedni, de nyilvánvalóan kevesebben. Kolozsvárnak e téren is jóval nagyobb volt a vonzereje.
– Hogyan lett a széki cselédlányok kedvenc kolozsvári találkahelye a mostani Posta, azaz a ferences kolostor környéke?
– A kincses város Posta-palotája 1898-ban épült fel a Híd utcában. A tőszomszédságában folyó Malomárok fölé hajdanán hatalmas fűzfák hajoltak. Kimenős napjaikon, csütörtök és vasárnap este itt gyűltek össze a városban dolgozó széki legények és cselédlányok beszélgetni, énekelni és táncolni.
– Hogyan ért véget ez az évszázados folyamat?
– Az 1980-as években a hatalom már nem nézte jó szemmel azt, hogy a széki, magyar viseletbe beöltözött lányok-fiúk közösségként élik meg hetente kétszer szabad óráikat. Továbbá az erőszakos gazdasági, társadalmi átalakulások is mind hozzájárultak a jelenség felszámolásához. Később a Malomárkot is befedték, s fölötte parkolót alakítottak ki.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
Beszélgetés Pozsony Ferenc egyetemi oktatóval, néprajzkutatóval
A Kolozsvári Magyar Napok keretében külön programpontként szerepelt a széki táncosok bemutatkozása. Az eredeti helyszín a Posta mögötti park lett volna, ahol régebb a Kolozsváron szolgáló széki lányok és fiúk táncoltak szabadnapjukon. A mostani eseményre technikai okok miatt végül a Farkas utcában került sor. A széki táncosokra a kolozsvári középnemzedék minden bizonnyal jól emlékszik még. Pozsony Ferencet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóját, néprajzkutatót a jelenség kialakulásáról, jelentőségéről és befejezéséről faggattuk.
– Mikorra vezethető vissza a széki lányok kolozsvári cselédeskedése?
– A cselédeskedés ősi foglalkozásnak számít. A középkor idején a szolgák száma több tízezer volt, míg a polgári korban már több százezret is elért. A széki lányok kolozsvári cselédeskedése is elsősorban a város polgáriasodásához kapcsolódik. A XIX. század második felében kibontakozó vasútépítés, iparosítás csakhamar gazdag polgári réteg kialakulását tette lehetővé. Annak eredményeképpen a tehetősebb családokban a háztartással kapcsolatos munkák (takarítás, rendteremtés, tüzelés, fűtés, bevásárlás, főzés, mosogatás, mosás, vasalás, gyermekek pesztrálása stb.) jelentős részét cselédlányok végezték. Rendszerint falusi, szegényebb rendű, fiatalabb lányokat fogadtak fel cselédnek, akik a befogadó család otthonában (rendszerint konyhájában) laktak, élelmet, ruhát és kevéske pénzt kaptak munkájukért. Ezek a lányok aztán – függetlenül attól, hogy Székről vagy például Székelyföldről jöttek, hiszen székely lányok is jöttek Kolozsvárra szolgálni – fokozatosan elsajátították az igényesebb, polgári jellegű háztartás csínját-bínját. Az sem ment ritkaságszámba, hogy kolozsvári cselédségük alatt keresték meg a hozományra valót. Mind a XIX., mind a XX. században Erdélyben az volt a felfogás: abból a vidéki lányból lesz igazán ügyes feleség, aki legalább egy évet szolgált városon, úri házaknál. Korabeli levelek, önéletleírások, szépirodalmi művek azonban azt is jelzik, hogy közülük sokan teherbe estek, prostituálódtak, lecsúsztak, s utána már elég nehezen tudtak visszailleszkedni az őket kibocsátó szülőfalu társadalmába. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a széki legényekről sem, akik főleg építkezéseknél meg a vasútnál helyezkedtek el különböző nagyvárosokban, például Kolozsváron is. Azt kiemeljük, hogy a hazai urbanizációval egy időben fokozatosan csökkent a férfi cselédek száma, s látványosan növekedett a lányoké. A férfiak esetében a néprajzkutatók feltérképeztek egy másféle szolgatípust is, aki egy-egy tehetősebb falusi gazdálkodó családhoz szegődött el, hogy ott jobban elsajátíthassa a földművelés és az állattartás „titkait”. Erről Ráduly János írt Mikor a szolgának telik esztendeje (A kibédi gazdai szolgák életéből. 1987) című könyvében. Kolozsváron, hangsúlyozom, a széki legények inkább az építkezéseknél helyezkedtek el. Ma is ez az a mesterség, amelynek ismeretében például Magyarországon vagy Nyugat-Európában vállalnak munkát, különösen az 1989-es romániai rendszerváltozástól kezdődően.
– Egy ilyen hosszú, több mint egy évszázados múlttal rendelkező folyamat nem jöhetett volna létre bizonyos szabályok nélkül…
– Természetesen. A cselédsorsot már a XIX. században pontosan szabályozták. Például 1876. április 3-án Ferenc József császár szentesítette a parlament által az év március 24-én elfogadott cselédtörvényt, amely rögzítette a gazdák és a cselédek jogait és kötelességeit. Hasonló jogszabályokat fogadtak el 1898-ban és 1907-ben, amikor Darányi Ignác (1849–1927) volt a mezőgazdasági tárca vezetője, és az ő hatáskörébe tartozott e jogszabály létrehozása. De hogy valami kézzelfoghatóbbat említsek: minden cselédnek volt könyve, egyfajta munkakönyve, melyben pontosan rögzítették kötelezettségeit és jogait, egészségügyi biztosítást kellett fizetnie, és orvosi felügyelet alatt is tartották őket.
– Szamosújvár sokkal közelebb van Székhez, mint Kolozsvár. Miért jött akkor ide a legtöbb széki leány?
– Székiek Szamosújvárra is mentek gazdagabb örmény családokhoz cselédeskedni, de nyilvánvalóan kevesebben. Kolozsvárnak e téren is jóval nagyobb volt a vonzereje.
– Hogyan lett a széki cselédlányok kedvenc kolozsvári találkahelye a mostani Posta, azaz a ferences kolostor környéke?
– A kincses város Posta-palotája 1898-ban épült fel a Híd utcában. A tőszomszédságában folyó Malomárok fölé hajdanán hatalmas fűzfák hajoltak. Kimenős napjaikon, csütörtök és vasárnap este itt gyűltek össze a városban dolgozó széki legények és cselédlányok beszélgetni, énekelni és táncolni.
– Hogyan ért véget ez az évszázados folyamat?
– Az 1980-as években a hatalom már nem nézte jó szemmel azt, hogy a széki, magyar viseletbe beöltözött lányok-fiúk közösségként élik meg hetente kétszer szabad óráikat. Továbbá az erőszakos gazdasági, társadalmi átalakulások is mind hozzájárultak a jelenség felszámolásához. Később a Malomárkot is befedték, s fölötte parkolót alakítottak ki.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 27.
Veszélyesen nő a tüdőbetegek száma
Folyamatosan növekszik a tüdőbetegek száma országos szinten, és ezen belül a Székelyföldön is. A szakemberek szerint egyértelműen kimutatható az összefüggés a megbetegedések és a tömeges dohányzás között.
Gabriela Jimborean, a marosvásárhelyi tüdőgyógyászat vezető főorvosa a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy havonta ötven új tüdőrákos beteget diagnosztizálnak. Elmondta, az elmúlt húsz évben 160 százalékkal növekedett a dohányzás által okozott súlyos tüdő- és légúti megbetegedések gyakorisága.
„A tüdőrák előfordulása vészesen növekszik, nem tudom mire számíthatunk a jövőben, de az biztos, hogy a jelenlegi helyzet a 10–20–30 évvel ezelőtti dohányzási szokások következménye. Annál, aki fiatalkorában cigarettázott, tíz év után megnövekszik a súlyos tüdőbetegségek kockázata” – jelentette ki a főorvos. Gabriela Jimboreanu hangsúlyozta, Romániában a daganatos megbetegedések között a tüdőrák áll az első helyen a férfiaknál, míg a nők esetében a harmadik a mell- és a méhrák után. A nőknél is nagy eséllyel második helyre kerülhet a tüdő megbetegedése, mert a rosszul értelmezett emancipációval a szebbik nem körében is elterjedt a dohányzás, magyarázta. A súlyos tüdőbetegségek száma növekszik, míg például a szívbetegségek előfordulása és mortalitása csökken vagy stagnál, mutatott rá a szakember.
Kimutatható negatív hatás
Hasonló adatokról számolt be Ráduly Enikő sepsiszentgyörgyi tüdőgyógyász, tabakológus is, aki a Krónikának elmondta, míg 2010-ben 80 beteget diagnosztizáltak tüdődaganattal, 2011-ben már 96 beteget támadott meg a kór. 2010-ben ugyanakkor 112 esetben merült fel a tüdőrák gyanúja, tavaly 108 esetet vizsgáltak az orvosok. Elmondta, a 35 és 60 év közötti férfiak esetében a tüdőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, a nőknél pedig a mellrák után következik. Az orvos arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a melldaganat esetében jók a kilátások a gyógyulásra, a tüdődaganatos betegek esetében öt év után tíz betegből már csak egy él. A dohányzás negatív hatása egyértelműen kimutatható, mondta Ráduly Enikő, hiszen a férfi tüdőbetegek 92 százaléka, míg a nőbetegek 80 százaléka dohányos.
A megelőzés a megoldás
A sepsiszentgyörgyi szakorvos szerint a magas elhalálozási ráta azzal is magyarázható, hogy a betegek többsége túl későn fordul orvoshoz. „Elhanyagolják a tüneteket, azt mondják, a dohányosnál természetes a reggeli köhögés, majd az egyre gyakoribb köhögés. Amire eljutnak az orvoshoz, sok esetben annyira előrehaladott állapotban van a betegség, hogy már műteni sem lehet” – magyarázta Ráduly Enikő. A szakember szerint a lehangoló statisztikák és kilátások mellett a betegség a társadalmat is sújtja, hiszen leterheli az egészségügyi rendszert, a sebészeti beavatkozás, a citosztatikumos kezelés is rengeteg pénzforrást felemészt. Ebből kiindulva a legjobb és a leghatékonyabb megoldás a megelőzés lehet. Azokban az országokban, ahol már évtizedekkel ezelőtt felismerték a közvetlen összefüggést a dohányzás és a tüdőbetegségek között, és kitartó dohányellenes politikát folytattak, most érték el, hogy nem növekszik a tüdőbetegek száma, számolt be a tüdőgyógyász. Romániában és ezen belül Háromszéken azonban ez még mindig növekvő tendenciát mutat.
Cigarettastop
A megelőzés mellett a hatóságok a dohányzásról való leszokást is egyre jobban támogatják. Az egészségügyi minisztérium Cigarettastop (Stop fumat) elnevezésű programja a cigarettáról való leszokásban próbál segíteni. Míg világszinten 22 százalék a cigarettáról lemondók aránya, Romániában ez a mutató 40 százalék, hívta fel a figyelmet Gabriela Jimborean. A program keretében Marosvásárhelyen országos szinten az elsők között alakult meg a leszokást segítő központ, ahol jelenleg is négy orvos dolgozik. Az első három hónapban heti ellenőrzésen kell részt venniük a dohányosoknak, majd hat hónap és egy év után kell újabb vizsgálatra jelentkezniük.
Sepsiszentgyörgyön Ráduly Enikő segíti a dohányosokat megszabadulni a veszélyes függőségtől. Jövő hónaptól újra bevezetik, hogy ingyen adják a leszokást segítő gyógyszereket, mondta a szakember. A dohányosnak a vizsgálatot kell kifizetnie, a kéthavi, összesen 600 lej értékű gyógyszeres kezelést ingyen megkapja. A gyógyszer enyhíti az elvonási tüneteket, ugyanakkor – ha a kezelés során a beteg megérti, hogyan működik a függősége, könnyebben megtalálja az eszközöket, melyekkel küzdeni tud ellene. A dohányzás krónikus betegség, gyakoriak a visszaesések, ezért a hosszú távú eredményhez kitartó munkára van szükség, hívta fel a figyelmet Ráduly Enikő. Kifejtette, 15 évnek kell eltelnie a cigarettáról való leszokás után, hogy a súlyos tüdőbetegségek kialakulásának kockázata ugyanakkora legyen, mint a nem dohányzók esetében.
Nem szégyellik a dohányzást
Sepsiszentgyörgyön a szemarjai református egyházközség a Bonus Pastor Alapítvány segítségével három évvel ezelőtt hozta létre a szenvedélybetegek támogató csoportját. Kozma Ferenc, a csoport vezetője lapunknak elmondta, a dohányosok ritkán fordulnak hozzájuk segítségért. A cigarettázás ugyanis nem olyan szenvedélybetegség, amit szégyellnek, ezért kevesen próbálkoznak a leszokással. Az elmúlt években egy-két dohányos fordult a támogató csoporthoz, ám nem értek el hosszú távon eredményt, egy idő után visszaestek. „Mi szívesen segítünk, ám az első lépést nekik kell megtenni, ugyanakkor nagyon kell akarniuk, hogy megszabaduljanak a függőségtől” – szögezte le Kozma Ferenc.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Folyamatosan növekszik a tüdőbetegek száma országos szinten, és ezen belül a Székelyföldön is. A szakemberek szerint egyértelműen kimutatható az összefüggés a megbetegedések és a tömeges dohányzás között.
Gabriela Jimborean, a marosvásárhelyi tüdőgyógyászat vezető főorvosa a napokban arra hívta fel a figyelmet, hogy havonta ötven új tüdőrákos beteget diagnosztizálnak. Elmondta, az elmúlt húsz évben 160 százalékkal növekedett a dohányzás által okozott súlyos tüdő- és légúti megbetegedések gyakorisága.
„A tüdőrák előfordulása vészesen növekszik, nem tudom mire számíthatunk a jövőben, de az biztos, hogy a jelenlegi helyzet a 10–20–30 évvel ezelőtti dohányzási szokások következménye. Annál, aki fiatalkorában cigarettázott, tíz év után megnövekszik a súlyos tüdőbetegségek kockázata” – jelentette ki a főorvos. Gabriela Jimboreanu hangsúlyozta, Romániában a daganatos megbetegedések között a tüdőrák áll az első helyen a férfiaknál, míg a nők esetében a harmadik a mell- és a méhrák után. A nőknél is nagy eséllyel második helyre kerülhet a tüdő megbetegedése, mert a rosszul értelmezett emancipációval a szebbik nem körében is elterjedt a dohányzás, magyarázta. A súlyos tüdőbetegségek száma növekszik, míg például a szívbetegségek előfordulása és mortalitása csökken vagy stagnál, mutatott rá a szakember.
Kimutatható negatív hatás
Hasonló adatokról számolt be Ráduly Enikő sepsiszentgyörgyi tüdőgyógyász, tabakológus is, aki a Krónikának elmondta, míg 2010-ben 80 beteget diagnosztizáltak tüdődaganattal, 2011-ben már 96 beteget támadott meg a kór. 2010-ben ugyanakkor 112 esetben merült fel a tüdőrák gyanúja, tavaly 108 esetet vizsgáltak az orvosok. Elmondta, a 35 és 60 év közötti férfiak esetében a tüdőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, a nőknél pedig a mellrák után következik. Az orvos arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a melldaganat esetében jók a kilátások a gyógyulásra, a tüdődaganatos betegek esetében öt év után tíz betegből már csak egy él. A dohányzás negatív hatása egyértelműen kimutatható, mondta Ráduly Enikő, hiszen a férfi tüdőbetegek 92 százaléka, míg a nőbetegek 80 százaléka dohányos.
A megelőzés a megoldás
A sepsiszentgyörgyi szakorvos szerint a magas elhalálozási ráta azzal is magyarázható, hogy a betegek többsége túl későn fordul orvoshoz. „Elhanyagolják a tüneteket, azt mondják, a dohányosnál természetes a reggeli köhögés, majd az egyre gyakoribb köhögés. Amire eljutnak az orvoshoz, sok esetben annyira előrehaladott állapotban van a betegség, hogy már műteni sem lehet” – magyarázta Ráduly Enikő. A szakember szerint a lehangoló statisztikák és kilátások mellett a betegség a társadalmat is sújtja, hiszen leterheli az egészségügyi rendszert, a sebészeti beavatkozás, a citosztatikumos kezelés is rengeteg pénzforrást felemészt. Ebből kiindulva a legjobb és a leghatékonyabb megoldás a megelőzés lehet. Azokban az országokban, ahol már évtizedekkel ezelőtt felismerték a közvetlen összefüggést a dohányzás és a tüdőbetegségek között, és kitartó dohányellenes politikát folytattak, most érték el, hogy nem növekszik a tüdőbetegek száma, számolt be a tüdőgyógyász. Romániában és ezen belül Háromszéken azonban ez még mindig növekvő tendenciát mutat.
Cigarettastop
A megelőzés mellett a hatóságok a dohányzásról való leszokást is egyre jobban támogatják. Az egészségügyi minisztérium Cigarettastop (Stop fumat) elnevezésű programja a cigarettáról való leszokásban próbál segíteni. Míg világszinten 22 százalék a cigarettáról lemondók aránya, Romániában ez a mutató 40 százalék, hívta fel a figyelmet Gabriela Jimborean. A program keretében Marosvásárhelyen országos szinten az elsők között alakult meg a leszokást segítő központ, ahol jelenleg is négy orvos dolgozik. Az első három hónapban heti ellenőrzésen kell részt venniük a dohányosoknak, majd hat hónap és egy év után kell újabb vizsgálatra jelentkezniük.
Sepsiszentgyörgyön Ráduly Enikő segíti a dohányosokat megszabadulni a veszélyes függőségtől. Jövő hónaptól újra bevezetik, hogy ingyen adják a leszokást segítő gyógyszereket, mondta a szakember. A dohányosnak a vizsgálatot kell kifizetnie, a kéthavi, összesen 600 lej értékű gyógyszeres kezelést ingyen megkapja. A gyógyszer enyhíti az elvonási tüneteket, ugyanakkor – ha a kezelés során a beteg megérti, hogyan működik a függősége, könnyebben megtalálja az eszközöket, melyekkel küzdeni tud ellene. A dohányzás krónikus betegség, gyakoriak a visszaesések, ezért a hosszú távú eredményhez kitartó munkára van szükség, hívta fel a figyelmet Ráduly Enikő. Kifejtette, 15 évnek kell eltelnie a cigarettáról való leszokás után, hogy a súlyos tüdőbetegségek kialakulásának kockázata ugyanakkora legyen, mint a nem dohányzók esetében.
Nem szégyellik a dohányzást
Sepsiszentgyörgyön a szemarjai református egyházközség a Bonus Pastor Alapítvány segítségével három évvel ezelőtt hozta létre a szenvedélybetegek támogató csoportját. Kozma Ferenc, a csoport vezetője lapunknak elmondta, a dohányosok ritkán fordulnak hozzájuk segítségért. A cigarettázás ugyanis nem olyan szenvedélybetegség, amit szégyellnek, ezért kevesen próbálkoznak a leszokással. Az elmúlt években egy-két dohányos fordult a támogató csoporthoz, ám nem értek el hosszú távon eredményt, egy idő után visszaestek. „Mi szívesen segítünk, ám az első lépést nekik kell megtenni, ugyanakkor nagyon kell akarniuk, hogy megszabaduljanak a függőségtől” – szögezte le Kozma Ferenc.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 27.
Országos EKE-központ épül Várfalván
Hétvégén közmunkán vett részt harminc természetkedvelő
Kiemelt fontosságú esemény zajlott péntektől vasárnapig Várfalván. A Kolozs megyei településen a Várfalvi Községi Napok és Hagymafesztivál mellett az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) önkéntesei munkája zajlott: az úgynevezett EKE-Várat építették Aranyosrákoson, amely tulajdonképpen összenőtt Várfalvával. Az épület az EKE első saját ingatlana az erdélyi magyar civil szervezet újraalakulása óta. Dezső László, az egyesület országos elnöke elmondta: közel négy évig keresték a megfelelő ingatlant, a várfalvi házat egy hónapja sikerült megvásárolniuk, a hétvégén önkéntesek segítségével elkezdték a ház felújítását.
Az EKE központ helyszínének kiválasztásakor fontosnak tartották, hogy könnyen megközelíthető legyen, de ugyanakkor a természetkedvelők és természetjárók csendes, kevésbé forgalmas helyre vágytak. Az új központ a Kolozs megyei Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, az autópálya tordai lejárójától néhány kilométerre található, egy csendes mellékutcában.
Dezső László elmondta, hogy az egyesület a múlt század elején nagyon sok menedékházzal rendelkezett, amelyeket a rendszerváltás után nem sikerült visszaszerezniük. Rájöttek, hogy hiába keseregnek a múlton, és az elvesztett tulajdonokon, fontosabb, hogy az egyesület múltjának megőrzéséért és a jövőjének biztosításáért befektetéseket eszközöljenek, és új menedékházakat hozzanak létre annak érdekében, hogy a fiatalokkal, az ifjúsággal is megismertessék a természetjárás szépségeit, ugyanakkor kellemes és hasznos időtöltést, túralehetőségeket kínáljanak az egyesület tagjainak.
Közel vannak a természeti szépségek
Székelyföldön jóval drágábbak a hasonló ingatlanok, fejtette ki az egyesület elnöke, ezért döntöttek úgy, hogy Kolozs megyében alakítják ki a központot. Valamikor a Tordai-hasadékban található menedékház volt az egyesület legfontosabb pillére, ennek közelében Várfalván vásároltak meg egy 150 éves, jó állapotban lévő székely parasztházat több mint húsz ár telekkel. Az új EKE központ elhelyezkedése miatt fontos stratégiai pont lehet a különböző túrák megszervezésében, hiszen a közelben több látványosság is található: a Tordai-hasadék 9 km-re van, Torda városa, a sóbányával és a sós tavakkal alig 10 kilométerre helyezkedik el. Torockóra és Torockószentgyörgyre húsz perc alatt lehet eljutni a központból autóval, Székelykő pedig két órás gyaloglással közelíthető meg. De innen indulva felfedezhetjük az Aranyos-völgyét, egynapos csillagtúrával akár a Szolcsvai-búvópatak, Verespatak, a Detonáta, a Szkerisórai-jégbarlang is megtekinthető, vagy ellátogathatunk a környékbeli nagyobb városok – Torda, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár – történelmi látványosságaihoz. A honismereti túrák lebonyolításán túl, az egyesület célja gyermekkirándulások és táborok szervezése is, amelyek helyszínéül szintén ez a központ fog szolgálni – áll az EKE elnöke által a tagoknak küldött körlevélben.
A ház felújítási munkálatai már pénteken elkezdődtek, amikor két teherautónyi alapanyag érkezett a Székelyföldről Várfalvára. A szentegyházi Vándortáborból két darab ezerliteres tartályt, a zuhanyzók faanyagát, műanyag csöveket és idomokat, valamint négy köbméter faanyagot szállítottak Várfalvára, és megérkezett a ház berendezéséhez szükséges hét emeletes ágy és azok matracai is.
A felújítási munkálatokat az EKE Tordai Osztálya koordinálja Pálfi Miklós vezetésével, az önkéntesek pedig egész Erdély területéről érkeztek: Tordáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Brassóból, Nagyváradról. Egy igazi összefogás valósult meg.
1862-ben épült parasztházat építenek újjá
A megvásárolt ingatlant székely ácsmesterek építették 1862-ben. Dezső László elmondta, hogy az EKE megalakulásakor ez a ház már harmincéves volt, ezért tisztelettel fordulnak minden egyes gerendához és ajtófélfához. A megvásárlás pillanatában az ingatlan teljesen lakható állapotban volt, ezért csak elemi átalakításokat végeznek korunk elvárásainak megfelelően. A döngölt agyagpadlót hajópadlóra cserélik, központi fűtést szerelnek, és új zuhanyzókat hoznak létre.
Szombat délelőtt az 1863-ban épült festett székely kapu mögött lázas munka folyt. A mintegy harminc önkéntes lelkesen segített a ház otthonossá tételében. Az udvaron a nők és asszonyok a bográcsgulyás és a lucskos káposzta hozzávalóit készítették elő, a kétszobás házban pedig az önkéntesek óriási porfelhőben alakították ki a központi fűtés csöveinek elhelyezéséhez szükséges árkokat, talicskával hordva ki a lomokat, törmeléket.
A kánikulában a 22 áras kert gyümölcsfái nyújtottak némi hűsölési lehetőséget, itt gondos kezek gyűjtötték össze a gyümölcsöket, és a kerítés környékét is megtisztították a bozóttól. Megtudtuk, hogy a hétvége folyamán még megtisztítják a famennyezetet, és újralakkozzák az impozáns gerendákat, lemeszelik az oldalfalakat, a szobákat hajópadlózzák, majd összeszerelik az ágyakat, hogy a következő közmunka alkalmával már a házban tudják elszállásolni a segíteni érkezőket.
Az EKE országos elnöke bízik abban, hogyha nem is heti rendszerességgel, de gyakran lesz majd hasonló közmunka a központ szépítése, építése érdekében, hiszen tervek vannak: le szeretnék bontani a telken található gazdasági épületet két kis faházat építve a helyére.
Jelenleg az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek 15 erős bástyája van Erdély különböző részein, a Székelyföldtől Partiumig, a Bánságtól a Barcaságig. Közel kétezer taggal az ország legnagyobb turistaszervezete. Ezeket a bástyákat fogja összefogni, és összetartani a most felújított „vár”
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 29.
Hírsaláta
TESTVÉR SZENTMIKLÓSOK. A magyar országgyűlés elnöke, Kövér László magánemberként részt vett a Székelyföld egyik legkisebb faluja, Székelyszentmiklós és szülővárosa, Szigetszentmiklós testvértelepüléssé avatása tiszteletére szervezett ünnepségen. Az alig negyven lakost számláló Nyikó menti falu unitárius templomában talán soha sem látott számú hallgatóság előtt tartott istentiszteletet Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház Erdélyi püspöke és Farkas Dénes nyugalmazott lelkész. (Duna Televízió)
IGAZSÁGTALAN ÉS TÖRVÉNYTELEN, DE MEGSZAVAZZUK. A külföldi sajtó is beszámolt Băsescu visszatéréséről. A Le Figaro részletesen beszámol a hatalmon lévő pártok parlamenti bojkottjáról, s az Alkotmánybíróság jelentéséről, melyet Ştefan Minea olvasott fel a parlament előtt. A Reuters is a Szociál-Liberális Szövetség bojkottjáról cikkezik, amellyel akadályozni próbálták Băsescu elnök visszatérését. Azt írják, hogy a patthelyzetet tulajdonképpen Victor Ponta pártelnök-miniszterelnök Dél-Afrikából küldött SMS-ei oldották fel. Az Associated Press arra emlékezteti olvasóit: Victor Ponta a parlamenti ülés előtt ígéretet tett, hogy pártja nem akadályozza az államelnök visszatérését, még akkor sem, ha az alkotmánybíróság döntését „igazságtalannak és törvénytelennek” tartja. ISMÉT FRANCIA–ROMÁN DIPLOMÁCIAI BOTRÁNY. Újabb francia–román konfliktusra szolgáltathat alapot, hogy egy francia és belga paleontológusokból álló kutatócsoport „cigánydinónak” keresztelt egy újonnan felfedezett dinoszauruszfajt arra hivatkozva, hogy az egy korábban, Romániában felfedezett „unokatestvérére” hasonlít. A névadás arra utal, hogy az utóbbi években egyre több gondot okoznak Franciaországban a főleg Romániából bevándorolt romák, akiknek egy része illegális táborokban vert tanyát, és koldulásból vagy lopásból tartotta fenn magát, a francia társadalomban ennek nyomán egyre többen azonosítják Romániát a cigányokkal. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
TESTVÉR SZENTMIKLÓSOK. A magyar országgyűlés elnöke, Kövér László magánemberként részt vett a Székelyföld egyik legkisebb faluja, Székelyszentmiklós és szülővárosa, Szigetszentmiklós testvértelepüléssé avatása tiszteletére szervezett ünnepségen. Az alig negyven lakost számláló Nyikó menti falu unitárius templomában talán soha sem látott számú hallgatóság előtt tartott istentiszteletet Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház Erdélyi püspöke és Farkas Dénes nyugalmazott lelkész. (Duna Televízió)
IGAZSÁGTALAN ÉS TÖRVÉNYTELEN, DE MEGSZAVAZZUK. A külföldi sajtó is beszámolt Băsescu visszatéréséről. A Le Figaro részletesen beszámol a hatalmon lévő pártok parlamenti bojkottjáról, s az Alkotmánybíróság jelentéséről, melyet Ştefan Minea olvasott fel a parlament előtt. A Reuters is a Szociál-Liberális Szövetség bojkottjáról cikkezik, amellyel akadályozni próbálták Băsescu elnök visszatérését. Azt írják, hogy a patthelyzetet tulajdonképpen Victor Ponta pártelnök-miniszterelnök Dél-Afrikából küldött SMS-ei oldották fel. Az Associated Press arra emlékezteti olvasóit: Victor Ponta a parlamenti ülés előtt ígéretet tett, hogy pártja nem akadályozza az államelnök visszatérését, még akkor sem, ha az alkotmánybíróság döntését „igazságtalannak és törvénytelennek” tartja. ISMÉT FRANCIA–ROMÁN DIPLOMÁCIAI BOTRÁNY. Újabb francia–román konfliktusra szolgáltathat alapot, hogy egy francia és belga paleontológusokból álló kutatócsoport „cigánydinónak” keresztelt egy újonnan felfedezett dinoszauruszfajt arra hivatkozva, hogy az egy korábban, Romániában felfedezett „unokatestvérére” hasonlít. A névadás arra utal, hogy az utóbbi években egyre több gondot okoznak Franciaországban a főleg Romániából bevándorolt romák, akiknek egy része illegális táborokban vert tanyát, és koldulásból vagy lopásból tartotta fenn magát, a francia társadalomban ennek nyomán egyre többen azonosítják Romániát a cigányokkal. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. augusztus 31.
Mikó-ügy: mossa kezeit az EU, húszezer tiltakozót várnak Sepsiszentgyörgyre
Az Európai Bizottság nem rendelkezik jogkörrel, hogy beleszóljon az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó tagállami jogszabályok megalkotásába, és nem áll jogában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó egyéni eljárásokban – szögezte le csütörtöki levelében Viviane Reding. A Mikó-ügy kapcsán szervezett szombati tüntetésen a visszajelzések alapján legalább húszezer résztvevőre számítanak. Az Igazság Napján fél 12-kor minden sepsiszentgyörgyi templom harangja megszólal, mindenki a maga templománál gyülekezik, onnan vonulnak fel a Székely Mikó Kollégium épületénél elhelyezett színpadhoz.
Az Európai Bizottság nem rendelkezik jogkörrel, hogy beleszóljon az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó tagállami jogszabályok megalkotásába, és nem áll jogában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó egyéni eljárásokban – szögezte le csütörtöki levelében Viviane Reding.
Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselőknek címzett válaszában az uniós biztos ugyanakkor hangsúlyozta, a tagállamoknak a rendelkezésükre álló jogi eszközök használatával szavatolniuk kell, hogy a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogai az alkotmányos rendnek és a nemzetközi jognak megfelelő, hatékony védelemben részesüljenek. A szövetségi honatyák levélben fordultak Viviane Redinghez a romániai intézményi és politikai változásokkal kapcsolatban, amelyben felhívták a biztos asszony figyelmét a romániai magyar kisebbség helyzetére, konkrétan pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyére.
Reding válaszában leszögezi, a tagállamok szabadon állapíthatják meg a tulajdon-visszaszolgáltatás mértékét, és szabadon választhatják meg a korábbi tulajdonosok tulajdonának visszaszolgáltatása tekintetében alkalmazott feltételeket és intézményi megoldásokat.
SZNT: szólni kell az autonómiáról
A Mikó-ügy kapcsán szervezett szombati tüntetésen mindenképp szólni kell az autonómiáról – mutat rá Biró Zsolt SZNT alelnök csütörtöki közleményében. Biró újra hangsúlyozta az SZNT álláspontját, mely szerint a magyar közösség által kinyilvánított és a Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése lehet a megoldás a református Székely Mikó Kollégium ügyének megoldására. A marosszéki SZNT-elnök továbbá emlékeztetetett az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozási kérelmére vonatkozó véleményezésére, amely kimondja: „a közgyűlés felszólítja Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházi javakat, tegye lehetővé egyházi iskolák létrehozását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvű oktatására”.
„A teljes igazság, hogy Románia e felszólítás nyomán tett kötelezettségvállalásának – amely nélkül ma nem lehetne sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió tagja – tizenkilenc esztendő alatt sem tett eleget – mutatott rá Biró. – A teljes igazság, hogy 19 év halogatás, taktikázás, hazudozás után elegünk van a megtévesztésre építő politizálásból, és kinyilvánítjuk, nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali visszaszolgáltatását kérjük.”
A Sepsiszentgyörgyön megszervezendő Igazság Napja tüntetésen való részvételre budítanak a Kárpát-medencei családszervezetek képviselői is. Közleményükben rámutatnak, megengedhetetlen, hogy az egyházi ingatlan viszszaszolgáltatását szabályosan lefolytató személyek ellen koncepciós pert folytasson „az a hatalom, amelyik csak töredékét adta eddig vissza elkobzott és elállamosított magyar egyházi javainknak”. Csütörtöki közleményében az Országos Roma Önkormányzat (ÖRO) is szolidaritásáról biztosítja a Mikó-kollégium ügyében összehívott tüntetés résztvevőit. „A magyarországi roma társadalom legitim vezetői, az ORÖ elnöksége kötelességének tartja, hogy kiálljon a nemzetiségi oktatás szabadsága és a nemzeti nyelv ügye mellett, s delegációja ott lesz szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön” – olvasható a közleményben.
Elhallgatják a románok a Mikó-ügyet?
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy véli, a román sajtó szándékosan, parancsra hallgatja el a Mikó-ügyet. A sepsiszentgyörgyi elöljáró hangsúlyozta, ha „két bohóc” kiáll a Cotroceni palota elé azonnal élőben közvetítik a román televíziók, de arról hallgatnak, hogy már több mint ötven napja ugyanannyian tüntetnek a Székely Mikó Kollégium előtt, mint például a fővárosi Egyetem téren, ahonnan naponta többször is hírt adnak. „Több román lapban az jelent meg, hogy Eckstein-Kovács Pétert behívatták a Korrupcióellenes Ügyészségre (DNA), holott volt kisebbségügyi miniszterként önmaga ellen kért kivizsgálást a Mikó-ügy kapcsán” – emlékeztett Antal Árpád.
Amint arról beszámoltunk, a székelyföldi városba az erdélyi magyar történelmi egyházak hirdettek tüntetést, tiltakozásul amiatt, hogy a bíróság első fokon börtönbüntetésre ítélte az egyházi restitúciós bizottság tagjait, amiért visszaszolgáltatták a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerületnek. A bíróság elrendelte az ingatlan újraállamosítását, és az egyházat kártérítés kifizetésére is kötelezte.
A szervezők közölték: szombaton fél 12-kor minden sepsiszentgyörgyi templom harangja megszólal, mindenki a maga templománál gyülekezik, onnan vonulnak fel a Székely Mikó Kollégium épületénél elhelyezett színpadhoz. A szervezők arra kérnek mindenkit, hozzák magukkal akár a Bibliát, akár egy más, számukra kedves könyvüket a tiltakozó megmozdulásra. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a város lakóinak megértését kérte, hiszen pénteken és szombaton forgalmi torlódásra lehet számítani a városban, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy nem lesz rendbontás, vagy provokáció. Az Igazság Napja szervezői a visszajelzések alapján legalább húszezer résztvevőre számítanak szombaton.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
Az Európai Bizottság nem rendelkezik jogkörrel, hogy beleszóljon az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó tagállami jogszabályok megalkotásába, és nem áll jogában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó egyéni eljárásokban – szögezte le csütörtöki levelében Viviane Reding. A Mikó-ügy kapcsán szervezett szombati tüntetésen a visszajelzések alapján legalább húszezer résztvevőre számítanak. Az Igazság Napján fél 12-kor minden sepsiszentgyörgyi templom harangja megszólal, mindenki a maga templománál gyülekezik, onnan vonulnak fel a Székely Mikó Kollégium épületénél elhelyezett színpadhoz.
Az Európai Bizottság nem rendelkezik jogkörrel, hogy beleszóljon az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó tagállami jogszabályok megalkotásába, és nem áll jogában fellépni a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt folyó egyéni eljárásokban – szögezte le csütörtöki levelében Viviane Reding.
Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselőknek címzett válaszában az uniós biztos ugyanakkor hangsúlyozta, a tagállamoknak a rendelkezésükre álló jogi eszközök használatával szavatolniuk kell, hogy a területükön élő nemzeti kisebbségek alapvető jogai az alkotmányos rendnek és a nemzetközi jognak megfelelő, hatékony védelemben részesüljenek. A szövetségi honatyák levélben fordultak Viviane Redinghez a romániai intézményi és politikai változásokkal kapcsolatban, amelyben felhívták a biztos asszony figyelmét a romániai magyar kisebbség helyzetére, konkrétan pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyére.
Reding válaszában leszögezi, a tagállamok szabadon állapíthatják meg a tulajdon-visszaszolgáltatás mértékét, és szabadon választhatják meg a korábbi tulajdonosok tulajdonának visszaszolgáltatása tekintetében alkalmazott feltételeket és intézményi megoldásokat.
SZNT: szólni kell az autonómiáról
A Mikó-ügy kapcsán szervezett szombati tüntetésen mindenképp szólni kell az autonómiáról – mutat rá Biró Zsolt SZNT alelnök csütörtöki közleményében. Biró újra hangsúlyozta az SZNT álláspontját, mely szerint a magyar közösség által kinyilvánított és a Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése lehet a megoldás a református Székely Mikó Kollégium ügyének megoldására. A marosszéki SZNT-elnök továbbá emlékeztetetett az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozási kérelmére vonatkozó véleményezésére, amely kimondja: „a közgyűlés felszólítja Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházi javakat, tegye lehetővé egyházi iskolák létrehozását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvű oktatására”.
„A teljes igazság, hogy Románia e felszólítás nyomán tett kötelezettségvállalásának – amely nélkül ma nem lehetne sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió tagja – tizenkilenc esztendő alatt sem tett eleget – mutatott rá Biró. – A teljes igazság, hogy 19 év halogatás, taktikázás, hazudozás után elegünk van a megtévesztésre építő politizálásból, és kinyilvánítjuk, nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali visszaszolgáltatását kérjük.”
A Sepsiszentgyörgyön megszervezendő Igazság Napja tüntetésen való részvételre budítanak a Kárpát-medencei családszervezetek képviselői is. Közleményükben rámutatnak, megengedhetetlen, hogy az egyházi ingatlan viszszaszolgáltatását szabályosan lefolytató személyek ellen koncepciós pert folytasson „az a hatalom, amelyik csak töredékét adta eddig vissza elkobzott és elállamosított magyar egyházi javainknak”. Csütörtöki közleményében az Országos Roma Önkormányzat (ÖRO) is szolidaritásáról biztosítja a Mikó-kollégium ügyében összehívott tüntetés résztvevőit. „A magyarországi roma társadalom legitim vezetői, az ORÖ elnöksége kötelességének tartja, hogy kiálljon a nemzetiségi oktatás szabadsága és a nemzeti nyelv ügye mellett, s delegációja ott lesz szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön” – olvasható a közleményben.
Elhallgatják a románok a Mikó-ügyet?
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy véli, a román sajtó szándékosan, parancsra hallgatja el a Mikó-ügyet. A sepsiszentgyörgyi elöljáró hangsúlyozta, ha „két bohóc” kiáll a Cotroceni palota elé azonnal élőben közvetítik a román televíziók, de arról hallgatnak, hogy már több mint ötven napja ugyanannyian tüntetnek a Székely Mikó Kollégium előtt, mint például a fővárosi Egyetem téren, ahonnan naponta többször is hírt adnak. „Több román lapban az jelent meg, hogy Eckstein-Kovács Pétert behívatták a Korrupcióellenes Ügyészségre (DNA), holott volt kisebbségügyi miniszterként önmaga ellen kért kivizsgálást a Mikó-ügy kapcsán” – emlékeztett Antal Árpád.
Amint arról beszámoltunk, a székelyföldi városba az erdélyi magyar történelmi egyházak hirdettek tüntetést, tiltakozásul amiatt, hogy a bíróság első fokon börtönbüntetésre ítélte az egyházi restitúciós bizottság tagjait, amiért visszaszolgáltatták a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerületnek. A bíróság elrendelte az ingatlan újraállamosítását, és az egyházat kártérítés kifizetésére is kötelezte.
A szervezők közölték: szombaton fél 12-kor minden sepsiszentgyörgyi templom harangja megszólal, mindenki a maga templománál gyülekezik, onnan vonulnak fel a Székely Mikó Kollégium épületénél elhelyezett színpadhoz. A szervezők arra kérnek mindenkit, hozzák magukkal akár a Bibliát, akár egy más, számukra kedves könyvüket a tiltakozó megmozdulásra. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a város lakóinak megértését kérte, hiszen pénteken és szombaton forgalmi torlódásra lehet számítani a városban, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy nem lesz rendbontás, vagy provokáció. Az Igazság Napja szervezői a visszajelzések alapján legalább húszezer résztvevőre számítanak szombaton.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2012. augusztus 31.
Bod Péter nyomában a dél-erdélyi szórványban
Kálnoki IKE-sek és presbiterek – a helybeli református egyházközség és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület szervezésében – egy napon felkerekedtünk, és elindultunk, hogy utánanézzünk a Dél-Erdélyben élő magyarok sorsváltozásának, és annak, hogy a valamikori erős magyar közösségeket milyen történelmi-politikai forgószelek szórták szét, szívták ki az életnedvét, -kedvét.
Eddig csak hallottunk a szászvárosi református kollégium kényszerű eladásáról, a fogarasi magyarság zsugorodásáról, az őraljaboldogfalvi református templom kulcsát őrző román tanítóról, a magyarigeni magyarság Avram Iancu által vezetett lemészárlásáról. Közelről akartuk érezni a történelem szelét, amelyik Dél-Erdélyben átformálta, szétszórta vagy éppen elpusztította az ott élő magyarokat. Az a kíváncsiság is élt bennünk, hogy vajon milyen erő tartja meg a dél-erdélyi szórványban szolgáló lelkipásztorok, orvosok, értelmiségiek küzdeni akarását, szolgálatkészségét, hűségét? Az erősebb, nagyobb dél-erdélyi magyar közösségek öröméből-küzdelméből is szerettünk volna tanulni. Meg Bod Péter is hívott: „Gyertek, lássátok meg, milyen sorsra jutottunk itt, Hegyalján, tanuljatok ebből, és vigyázzatok a nyelvetekre, iskoláitokra. Becsüljétek meg az értetek küzdőket és úgy ragaszkodjatok Istenhez, mint a szőlővessző a tőkéhez.” Idős Szegedi László, Bod Péter XX. századi utóda Magyarigenben, a kövek és emlékek lelkipásztora is biztatott: „Gyertek, mert itt, a szórványban, a bánat és szomorúság között megerősödhettek az Úr Istenbe vetett reménységben, és abban a hitben is, hogy a borús idők után jó idők is jönnek, a nyomorúság után öröm is fog jönni.” Engedtünk a hívásnak, és felkutattunk huszonöt dél-erdélyi települést: Lorántffy Zsuzsanna, Árva Bethlen Kata és Babits Mihály Fogarasát, az 1848-as vízaknai csaták helyét, az egy utcában négy templomot építő (szász evangélikus, román, magyar, német nyelvű római katolikus, református, görögkeleti), Orth István képzőművész által színezett Szebent, az elrabolt református kollégiumú, gr. Kun Kocsárd és gr. Kuun Géza által dédelgetett Szászvárost, az elrejtőzött Hátszeget, az értéksugárzó magányába húzódó, valamikor a Kendeffyek erejéből élő Őraljaboldogfalvát, a pusztulással, letűnt dicsőséggel, élni akarással keveredő levegőjű Vajdahunyadot, ahol a várban Zsargó János református lelkipásztor kalauzolt hozzáértéssel, az ősi székely rend szerint élő Rákosdot, a dél-erdélyi magyar szórvány lüktetését-értelmét biztosító Dévát, Piskit, ahol az egyetlen református konfirmándus sem tud magyarul, a történelem viharai ellenére mindig újrakezdésre képes, de a természet csapásaiba belefáradt és elnéptelenedett Alvincet, Erdély legyengült szívét, a fejedelmi Gyulafehérvárt, az 1848-as szabadságharcban Avram Iancu seregei által feldúlt és lemészárolt Sárdot, Boroskrakkót, Magyarigent, a Bod Péter szellemét ápoló zarándokhelyet, a felüdítő szórvány-oázist, az összetartó Vajasdot, az árván maradt, Jékely Zoltán által megsiratott Marosszentimrét, a történelem során ötször elpusztított és ötször talpra állt református fellegvárat, Nagyenyedet, a majdnem teljesen magyarlakta, életerőt, hitet sugárzó Magyarlapádot, a Bethlen grófok bölcsőjét, Bethlenszentmiklóst, a vendégszerető, hangulatos óvárosú Medgyest, a marasztaló, többnyelvű, ugyancsak élni akaró szász-székely határvárost, Segesvárt, a Petőfi-zarándokhelyet, Fehéregyházát, a szórvány diákokat átölelő, küzdelmes életű Kőhalmot és Árva Bethlen Kata lelki tusáinak, értékteremtő szolgálatának színhelyét, Olthévizet. Hullámzó érzéssel jártuk végig a tragédiák és újjászületések, a küzdelmek és reménységek színtereit, a dél-erdélyi magyar szórványokat. Szembesültünk az elvakult gyűlölet évszázadokra kiható pusztító erejével, a beolvadás egyre fenyegetőbb jelenlétével. Találkoztunk elnémult, csak az üres templomában és sírköveiben élő gyülekezetekkel, még magyarul imádkozókkal, a magyar szóra felcsillanó könnyes tekintetekkel. Beszélgettünk aggódó idősekkel, reménykedő, tanulni, itthon maradni akaró fiatalokkal. A szálláshelyeinken, Szebenben, Déván, Gyulafehérváron és Segesváron úgy éreztük: egy család vagyunk. Egy nagy család, amelyikben egymásra vagyunk utalva. Erőt, reménységet merítettünk a lelkipásztorok, presbiterek, templomukat javító utolsó őrállók, kétkezi munkások küzdelmeiből, mosolyából, kitartásából. Mi, tömbben élő székelyek, akik mindezt láttuk, megdöbbentünk, mert nem tudtuk elképzelni, hogy a szórvány magyar élet mennyivel jóval nehezebb, mint a miénk. Ott nem azon gondolkodnak a szülők, hogy milyen iskolát válasszanak a gyerekeiknek (az iskolaválasztás nagyon fontos!), hanem azon, hogy egyáltalán iskolát teremtsenek, vagy az egyetlen meglévőt miként tartsák fenn. Rádöbbentünk: még jobban kell ragaszkodnunk a mi Atyánkhoz, édes anyanyelvünkhöz, templomainkhoz, iskoláinkhoz, egymáshoz, minden lelki, nemzeti értékünkhöz. Figyelmeztetést is kaptunk: ha nem vigyázunk, mi is elszórványosodhatunk. Ha nem lesznek önfeláldozó, a nemzetükért küzdő, éles látású, tiszta erkölcsű, családjukat szerető vezetőink, akkor majd Székelyföld is szórványemlékhellyé válhat. Székelyföld etnikai összetétele felborulásának veszélyére Bedő Albert, a magyar erdészet atyja is felfigyelt. A XIX–XX. század fordulóján tömegek szegényedtek el és vándoroltak külföldre, főként Amerikába. A kivándorlás a székelyek körében is nagy méreteket öltött. 1899-ben Marosvásárhelyen megalakul a Székely Egyesület, melynek a Kálnokon nyugvó államtitkár, főerdőmester, Bedő Albert volt az elnöke. Az egyesület a következő célkitűzésekkel indult útnak: 1. tárják fel a bajok társadalmi- gazdasági gyökereit, orvosolják a gondokat, 2. a székelyeket tartsák helyben, 3. az ősi székely szálláshely etnikai jellegét őrizzék meg. Az ötnapos felmérő-tapasztalatszerző kirándulás mély nyomokat hagyott bennünk, kálnokiakban. Kívánjuk, minél több székelyföldi bátorkodjék bebarangolni ezeket a vidékeket. GÖDRI MIKLÓS SZABOLCS kálnoki református lelkipásztor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kálnoki IKE-sek és presbiterek – a helybeli református egyházközség és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület szervezésében – egy napon felkerekedtünk, és elindultunk, hogy utánanézzünk a Dél-Erdélyben élő magyarok sorsváltozásának, és annak, hogy a valamikori erős magyar közösségeket milyen történelmi-politikai forgószelek szórták szét, szívták ki az életnedvét, -kedvét.
Eddig csak hallottunk a szászvárosi református kollégium kényszerű eladásáról, a fogarasi magyarság zsugorodásáról, az őraljaboldogfalvi református templom kulcsát őrző román tanítóról, a magyarigeni magyarság Avram Iancu által vezetett lemészárlásáról. Közelről akartuk érezni a történelem szelét, amelyik Dél-Erdélyben átformálta, szétszórta vagy éppen elpusztította az ott élő magyarokat. Az a kíváncsiság is élt bennünk, hogy vajon milyen erő tartja meg a dél-erdélyi szórványban szolgáló lelkipásztorok, orvosok, értelmiségiek küzdeni akarását, szolgálatkészségét, hűségét? Az erősebb, nagyobb dél-erdélyi magyar közösségek öröméből-küzdelméből is szerettünk volna tanulni. Meg Bod Péter is hívott: „Gyertek, lássátok meg, milyen sorsra jutottunk itt, Hegyalján, tanuljatok ebből, és vigyázzatok a nyelvetekre, iskoláitokra. Becsüljétek meg az értetek küzdőket és úgy ragaszkodjatok Istenhez, mint a szőlővessző a tőkéhez.” Idős Szegedi László, Bod Péter XX. századi utóda Magyarigenben, a kövek és emlékek lelkipásztora is biztatott: „Gyertek, mert itt, a szórványban, a bánat és szomorúság között megerősödhettek az Úr Istenbe vetett reménységben, és abban a hitben is, hogy a borús idők után jó idők is jönnek, a nyomorúság után öröm is fog jönni.” Engedtünk a hívásnak, és felkutattunk huszonöt dél-erdélyi települést: Lorántffy Zsuzsanna, Árva Bethlen Kata és Babits Mihály Fogarasát, az 1848-as vízaknai csaták helyét, az egy utcában négy templomot építő (szász evangélikus, román, magyar, német nyelvű római katolikus, református, görögkeleti), Orth István képzőművész által színezett Szebent, az elrabolt református kollégiumú, gr. Kun Kocsárd és gr. Kuun Géza által dédelgetett Szászvárost, az elrejtőzött Hátszeget, az értéksugárzó magányába húzódó, valamikor a Kendeffyek erejéből élő Őraljaboldogfalvát, a pusztulással, letűnt dicsőséggel, élni akarással keveredő levegőjű Vajdahunyadot, ahol a várban Zsargó János református lelkipásztor kalauzolt hozzáértéssel, az ősi székely rend szerint élő Rákosdot, a dél-erdélyi magyar szórvány lüktetését-értelmét biztosító Dévát, Piskit, ahol az egyetlen református konfirmándus sem tud magyarul, a történelem viharai ellenére mindig újrakezdésre képes, de a természet csapásaiba belefáradt és elnéptelenedett Alvincet, Erdély legyengült szívét, a fejedelmi Gyulafehérvárt, az 1848-as szabadságharcban Avram Iancu seregei által feldúlt és lemészárolt Sárdot, Boroskrakkót, Magyarigent, a Bod Péter szellemét ápoló zarándokhelyet, a felüdítő szórvány-oázist, az összetartó Vajasdot, az árván maradt, Jékely Zoltán által megsiratott Marosszentimrét, a történelem során ötször elpusztított és ötször talpra állt református fellegvárat, Nagyenyedet, a majdnem teljesen magyarlakta, életerőt, hitet sugárzó Magyarlapádot, a Bethlen grófok bölcsőjét, Bethlenszentmiklóst, a vendégszerető, hangulatos óvárosú Medgyest, a marasztaló, többnyelvű, ugyancsak élni akaró szász-székely határvárost, Segesvárt, a Petőfi-zarándokhelyet, Fehéregyházát, a szórvány diákokat átölelő, küzdelmes életű Kőhalmot és Árva Bethlen Kata lelki tusáinak, értékteremtő szolgálatának színhelyét, Olthévizet. Hullámzó érzéssel jártuk végig a tragédiák és újjászületések, a küzdelmek és reménységek színtereit, a dél-erdélyi magyar szórványokat. Szembesültünk az elvakult gyűlölet évszázadokra kiható pusztító erejével, a beolvadás egyre fenyegetőbb jelenlétével. Találkoztunk elnémult, csak az üres templomában és sírköveiben élő gyülekezetekkel, még magyarul imádkozókkal, a magyar szóra felcsillanó könnyes tekintetekkel. Beszélgettünk aggódó idősekkel, reménykedő, tanulni, itthon maradni akaró fiatalokkal. A szálláshelyeinken, Szebenben, Déván, Gyulafehérváron és Segesváron úgy éreztük: egy család vagyunk. Egy nagy család, amelyikben egymásra vagyunk utalva. Erőt, reménységet merítettünk a lelkipásztorok, presbiterek, templomukat javító utolsó őrállók, kétkezi munkások küzdelmeiből, mosolyából, kitartásából. Mi, tömbben élő székelyek, akik mindezt láttuk, megdöbbentünk, mert nem tudtuk elképzelni, hogy a szórvány magyar élet mennyivel jóval nehezebb, mint a miénk. Ott nem azon gondolkodnak a szülők, hogy milyen iskolát válasszanak a gyerekeiknek (az iskolaválasztás nagyon fontos!), hanem azon, hogy egyáltalán iskolát teremtsenek, vagy az egyetlen meglévőt miként tartsák fenn. Rádöbbentünk: még jobban kell ragaszkodnunk a mi Atyánkhoz, édes anyanyelvünkhöz, templomainkhoz, iskoláinkhoz, egymáshoz, minden lelki, nemzeti értékünkhöz. Figyelmeztetést is kaptunk: ha nem vigyázunk, mi is elszórványosodhatunk. Ha nem lesznek önfeláldozó, a nemzetükért küzdő, éles látású, tiszta erkölcsű, családjukat szerető vezetőink, akkor majd Székelyföld is szórványemlékhellyé válhat. Székelyföld etnikai összetétele felborulásának veszélyére Bedő Albert, a magyar erdészet atyja is felfigyelt. A XIX–XX. század fordulóján tömegek szegényedtek el és vándoroltak külföldre, főként Amerikába. A kivándorlás a székelyek körében is nagy méreteket öltött. 1899-ben Marosvásárhelyen megalakul a Székely Egyesület, melynek a Kálnokon nyugvó államtitkár, főerdőmester, Bedő Albert volt az elnöke. Az egyesület a következő célkitűzésekkel indult útnak: 1. tárják fel a bajok társadalmi- gazdasági gyökereit, orvosolják a gondokat, 2. a székelyeket tartsák helyben, 3. az ősi székely szálláshely etnikai jellegét őrizzék meg. Az ötnapos felmérő-tapasztalatszerző kirándulás mély nyomokat hagyott bennünk, kálnokiakban. Kívánjuk, minél több székelyföldi bátorkodjék bebarangolni ezeket a vidékeket. GÖDRI MIKLÓS SZABOLCS kálnoki református lelkipásztor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 1.
Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
A szervezők adatai szerint huszonötezer résztvevő volt jelen az Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön. Az egybegyűltek a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tiltakoztak, megmutatva a mindenkori hatalomnak, hogy nem félnek utcára vonulni a jogaikért.
Reggel tíz órától már folyamatosan érkeztek a buszok Sepsiszentgyörgyre, a város minden bejáratánál hosszú, tömött sorokban, énekelve vonultak a tüntetők. A városközpontban már péntek este felszerelték a színpadot és lezárták a forgalmat, az Igazság Napjára érkezők zavartalanul vonulhattak be a Székely Mikó Kollégium elé. Délben fél 12-kor, miután a város templomaiban véget értek a misék és istentiszteletek, egyszerre szólaltak meg a harangok, és a hívó szóra özönleni kezdett a tömeg az iskola előtti rendezvényre. A tüntetésre Erdélybõl és Magyarországról egyaránt érkeztek az emberek, de volt, aki Németországból jött haza azért, hogy kiálljon egykori iskolája mellett. A szervezők tájékoztatása szerint mintegy huszonötezer ember vett részt a rendezvényen, a rendőrség adatai szerint azonban nyolcezer.
Elsőként Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester köszöntötték az egybegyűlteket, mindketten kiemelve az Igazság Napjának jelentőségét. Kató Béla beszédében rámutatott, igen nagy a baj és ennek jele az is, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője és a civilek, valamint a politikum együttes erővel, közösen lépnek fel az ügyben. Antal Árpád polgármester a katalán példát mondta el a tömeg előtt, hiszen amikor a spanyol parlament kijelentette, hogy nem létezik a katalán nemzet, ők kivonultak több tízezren az utcára és megmutatták magukat. „Ma mi vagyunk a katalánok. A mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi jogainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk” – hangsúlyozta a városvezető.
A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság tagjai az elmúlt évtizedekben lojális tagjai akartak lenni a román államnak, de elvárva, hogy jogait tiszteletben tartsák. „Az elmúlt száz évben nem tettünk egyebet, mint szülőföldünkön maradtunk. A határok jöttek-mentek a fejünk fölött, de mi itt maradtunk” – mondta Antal Árpád, gondoltatait pedig Kós Károly szavaival zárta, kiemelve, hogy „lojálisak vagyunk inkább, mint rebellisek, építők semmint rombolók, de csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra mindaz, amit nélkülözhetetlennek tudunk.” Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte a Mikó-ügy súlyosságát, melyben egy mondvacsinált, hazug per végén börtönbüntetésre ítéltek két magyar embert és erőszakkal államosítanák vissza az egyházi tulajdont. „Azért vagyunk ma itt, mert az önkényes visszaállamosítás és jogtalan ítéletek ellen tiltakozunk. A mai nap az Igazság Napja, tiltakozunk az igazságtalanság ellen, az a nap, amikor megmutatjuk a magyar közösség erejét” – emelte ki Antal Árpád. A polgármester azt is elmondta, az önkormányzat azért nem veszi át a Mikó épületét, mert az mindig a református egyházé volt. A városvezető dokumentumokkal is bizonyította a tömeg előtt a Mikó-per igazságát: az egyház és az építők között köttetett szerződéssel, tanügyminiszteri engedéllyel, és azzal is, hogy 1948-ban megjelent a hivatalos közlönyben, a Mikót az egyháztól vették el. Antal Árpád tanúkat is hívott, olyanokat, akiket nem idéztek be a bíróságra, de a Mikóban tanultak és bizonyítják, hogy az iskola az egyház tulajdona volt. „Értük és az új generációért gyűlt egybe ennyi ember Sepsiszentgyörgyön, azért, hogy a jövő gyerekei ebben az isklában tanulhassanak. A Mikós szellem ma is tisztességes kemény munkával és a szülőföld szeretetével jelent egyet. Itt nem csak a Mikóról van szó, nemcsak arról van szó, hogy két erdélyi magyart börtönnel fenyegetnek igaztalanul! Itt arról van szó, hogy mondvacsinált ürüggyel bárkit meg lehet hurcolni, bárkinek a tulajdonát el lehet venni, csak azért, mert magyar. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, van erőnk, össze tudjuk zárni a sorainkat, ha veszély fenyeget, hogy nem engedjük meg senkinek sem, hogy csorbítsa közösségi jogainkat és elszedje javainkat” – jelentette ki a polgármester.
Beszéde végén a polgármester megköszönte Sánta Imrének és társainak az 55 napos tiltakozást, akik élkül nem valósulhatott volna meg az Igazság Napja. „Legyen világos mindenki számára, másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni” – zárta beszédét a városvezető.
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében az összefogásra hívta fel a figyelmet, hiszen nyilvánvaló, hogy erre van szükség, amikor közönséges lopás történik a hatalom nyomására. A püspök az iskola államosításának körülményeiről beszélt, mely egyik napról a másikra történt, megfellebezhetetlenül vették el az ingatlant az egyháztól. „Elvették és kész. Ezt jogi nyelven álllamosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelv ezt viszont közönséges lopásnak hívják” – mondta a püspök. Most pedig – tette hozzá –, mégis az egyháznak kell bizonygatnia igazát, mert a visszaszolgáltatások elakadtak, sőt a folyamat teljesen leállt. Az egyházfő nézőpontja szerint ezzel a Mikó-üggyel betelt a pohár, ez ellen fel kell lépni, mert a bírósági döntésnek üzenetértéke van, azt üzeni, hogy Románia nem jogállam, és a jogsérelemeket nem orvosolja. „Mi tudjuk, hogy mi az igazság, hogy tőlünk vették el. Mi nem a másét kérjük, hanem a sajátunkat. Ítéljenek el minket is, de az igazságért akkor is kiállunk, felemeljük szavunkat és tiltakozunk követelve, hogy tartsák tiszteletben az egyház vagyonát” – üzente a református püspök.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, az egyházak közötti összefogásról beszélt, mely már 22 éve dolgozik azon, hogy az elkobzott vagyonokat közösen visszaszerezzék. „Közösen harcoltunk az elkobzott egyházi vagyonért, és ezt az utat végigjárva látjuk, hogy kevés hányada valósult meg elvárásainknak, pedig 22 évvel ezelőtt azt gondoltuk, véget ért a diktatúra.” Az érsek hangsúlyozta, az egyház nem meggadagodni akar és elvenni sem akarja azt, ami a másé, jogos tulajdonát követeli, őseik örökségét, megvédve közösségük tagjait, felekezettől függetlenül. „Mi nem akarunk gazdagodni, és jobb megélhetés után sem vágyakozunk. Őseink örökségéről van szó, ami bennünket kötelez”.
A katolikus érseket követően Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szólalt fel, az égbekiáltó igazságtalanságok ellen emelve fel szavát. „Sajnálatos, hogy javainkan 22 évvel a rendszerváltás után még mindig nem jogos tulajdonosai, hanem kéregető koldusai vagyunk. Itt az idő, hogy összefojunk és megálljt kiálltsunk a gonosznak. A felekezetek közötti és nemzetközi összefogásra kérem fel mindannyiukat, a nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösség iránti felelősségvállalást” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Beszéde végén kiemelte, ma Romániában az állam és egyház viszonya rendezetlen, rendezettségéről pedig akkor lehet beszélni, amikor az igények maradéktalanul teljesülnek: az ingatlanok visszaszolgáltatása, felekezeti oktatás támogatása és biztosítása.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az egyházkerület hívő népének üzenetét tolmácsolta, kiemelve, hogy „mielőtt megvádolnának azzal, hogy a mai tüntetést nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, jelentsük ki, hogy Bukarestből irányított bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást a magyar közösségre, egyházra”. A püspök beszédében a magyar ingatlanok helyzetéről szólt, melyeket jogtalanul elállamosítottak: „Székely elődeink lidérces álmaikban sem gondolták volna, hogy idegeneknek építenek iskolát” – mondta a püspök. A visszaszolgáltatás mértéke Románia szégyenfoltja – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Nyugat-Európa nem vehet részt a sorsrontás ügyében, és nem nézheti tétlenül Magyarország sem, hogy kezet emelnek a magyar tulajdonra.
Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila szólalt fel, családhoz hasonlítva az egybegyűlteket, akik egy közös, szent célért jöttek össze, jelezni a külvilág felé az egymáshoz tartozást. A családokat a tragédia, sértés is összehozza – mondta a lelkész, a szolidaritás pedig kihat az egész közösségre, nem csak az egyénre. „Nem a félelemnek, hanem az erőnek, igazságnak, és szeretnek gyermekei vagyunk. Ezért nem nézhetjük tétlenül, hogy elrabolják a jövő generáció közösségének biztonságát” – emelte ki a lelkész.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő a Mikó-ügy mellett más igazságtalanságokra is felhívta a figyelmet, hiszen ma kezdődik Kassán is egy alkotmánymenet, a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarokért. A képviselő elődeit is felsorolta, akik a Székely Mikó Kollégiumban tanultak, hozzátéve, hogy ezért érezte kötelezőnek a jelenlétet a tüntetésen, hiszen itt tanult és nevelkedett az édesapja és a nagyapja is.
Tőkés a román miniszterelnököt emlegette beszédében, aki – akárcsak a katalánok esetében – kijelentette, hogy Székelyföld nem létezik. „Isten nem ver bottal, tartja a közmondás, de ezt félretéve is, jelenlétünk, puszta jelenlétünk cáfolata annak, hogy igenis Székelyföld létezik és élni fog, és él az Isten és él az igazság, mert lennie kell Székelyföldön, lennie kell Romániában, lennie kell a Kárpát-medencében, lennie kell Európában az igazságnak. Mert Isten maga az igazság, ezért teszünk bizonyságot a mai napont Istenről és az igazságról”– jelentette ki Tőkés László. A magyar közösség nem fél, nem félt a rendszerváltáskor sem, és nem fél most sem, és ezt a hatalomnak is látnia kell: „Romániának teljesítenie kell az európai csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és vissza kell szolgáltatnia az egyházak elkobzott vagyonát” – hangsúlyozta a demostráción az európai parlamenti képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke konkrét felkiáltással állt fel az emelvényre: El a kezekkel az egyáhzi vagyontól! Ne vegyétek el azt, ami a mienk! – fogalmazta meg a tüntetés célját. Nem lehet igazságtalanságot tenni egy egész nemzeti közösséggel – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a azért gyűltek össze a tüntetők Sepsiszentgyörgyön, és azért támogatják őket még százezrek és milliók a nagyvilágban, mert az erdélyi magyar közösség múltja és jövője forog kockán.
„Az igazi tét sokkal nagyobb, mint a Mikó. A marosvásárhelyi polgármester vérszemet kapva máris szemet vetett a vásárhelyi magyar iskolák épületére. Lehet, hogy még nem jutott el mindenkihez az aggasztó hír, de a nagyváradi polgármester már hangosan arról álmodik, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát, a pénzügyi palotát. Tele van az ország őrült álmodozókkal, és azért vagyunk itt, hogy az ő álmuk ne valósuljon meg. Azért jöttünk ide, hogy közösen mondjuk: le a kezekkel az egyházi és közösségi vagyonról” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Az elnök beszédét követően az Igazság Napja kiáltvány elfogadásával ért volna véget a rendezvény, a tömeg azonban hosszú perceken át skandálta Sánta Imre lelkész nevét, aki végül felszólalt a tüntetők előtt. Azokhoz szólt, akik 55 napon át vele együtt a hátukkal védték az iskolát, tartották a hátukat és kiálltak az igazságtalanság ellen, ma pedig ismét eljöttek és bizonyságot tettek. „Őket illesse a taps, és mindazokat, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni. Nap mint nap úgy köszöntem el az iskola előtt, hogy találkozunk holnap is. Ma is azt mondom találkozunk, ha kell, ha szükség lesz rá” – mondta a lelkész.
Az Igazság Napja a kiálltvány elfogadásával és a magyar, illetve székely himnuszok eléneklésével ért véget.
Both Ildikó
Székelyhon.ro
A szervezők adatai szerint huszonötezer résztvevő volt jelen az Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön. Az egybegyűltek a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tiltakoztak, megmutatva a mindenkori hatalomnak, hogy nem félnek utcára vonulni a jogaikért.
Reggel tíz órától már folyamatosan érkeztek a buszok Sepsiszentgyörgyre, a város minden bejáratánál hosszú, tömött sorokban, énekelve vonultak a tüntetők. A városközpontban már péntek este felszerelték a színpadot és lezárták a forgalmat, az Igazság Napjára érkezők zavartalanul vonulhattak be a Székely Mikó Kollégium elé. Délben fél 12-kor, miután a város templomaiban véget értek a misék és istentiszteletek, egyszerre szólaltak meg a harangok, és a hívó szóra özönleni kezdett a tömeg az iskola előtti rendezvényre. A tüntetésre Erdélybõl és Magyarországról egyaránt érkeztek az emberek, de volt, aki Németországból jött haza azért, hogy kiálljon egykori iskolája mellett. A szervezők tájékoztatása szerint mintegy huszonötezer ember vett részt a rendezvényen, a rendőrség adatai szerint azonban nyolcezer.
Elsőként Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád polgármester köszöntötték az egybegyűlteket, mindketten kiemelve az Igazság Napjának jelentőségét. Kató Béla beszédében rámutatott, igen nagy a baj és ennek jele az is, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője és a civilek, valamint a politikum együttes erővel, közösen lépnek fel az ügyben. Antal Árpád polgármester a katalán példát mondta el a tömeg előtt, hiszen amikor a spanyol parlament kijelentette, hogy nem létezik a katalán nemzet, ők kivonultak több tízezren az utcára és megmutatták magukat. „Ma mi vagyunk a katalánok. A mi létünket tagadják, a mi közösségünk tagjait fenyegetik börtönnel, a mi jogainkat akarják jogtalanul elvenni. Ma nekünk kell kiállni és kiáltó szóval kiáltani, hogy létezünk, tagjainkat megvédjük és javainkat nem adjuk” – hangsúlyozta a városvezető.
A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság tagjai az elmúlt évtizedekben lojális tagjai akartak lenni a román államnak, de elvárva, hogy jogait tiszteletben tartsák. „Az elmúlt száz évben nem tettünk egyebet, mint szülőföldünkön maradtunk. A határok jöttek-mentek a fejünk fölött, de mi itt maradtunk” – mondta Antal Árpád, gondoltatait pedig Kós Károly szavaival zárta, kiemelve, hogy „lojálisak vagyunk inkább, mint rebellisek, építők semmint rombolók, de csak azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra mindaz, amit nélkülözhetetlennek tudunk.” Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte a Mikó-ügy súlyosságát, melyben egy mondvacsinált, hazug per végén börtönbüntetésre ítéltek két magyar embert és erőszakkal államosítanák vissza az egyházi tulajdont. „Azért vagyunk ma itt, mert az önkényes visszaállamosítás és jogtalan ítéletek ellen tiltakozunk. A mai nap az Igazság Napja, tiltakozunk az igazságtalanság ellen, az a nap, amikor megmutatjuk a magyar közösség erejét” – emelte ki Antal Árpád. A polgármester azt is elmondta, az önkormányzat azért nem veszi át a Mikó épületét, mert az mindig a református egyházé volt. A városvezető dokumentumokkal is bizonyította a tömeg előtt a Mikó-per igazságát: az egyház és az építők között köttetett szerződéssel, tanügyminiszteri engedéllyel, és azzal is, hogy 1948-ban megjelent a hivatalos közlönyben, a Mikót az egyháztól vették el. Antal Árpád tanúkat is hívott, olyanokat, akiket nem idéztek be a bíróságra, de a Mikóban tanultak és bizonyítják, hogy az iskola az egyház tulajdona volt. „Értük és az új generációért gyűlt egybe ennyi ember Sepsiszentgyörgyön, azért, hogy a jövő gyerekei ebben az isklában tanulhassanak. A Mikós szellem ma is tisztességes kemény munkával és a szülőföld szeretetével jelent egyet. Itt nem csak a Mikóról van szó, nemcsak arról van szó, hogy két erdélyi magyart börtönnel fenyegetnek igaztalanul! Itt arról van szó, hogy mondvacsinált ürüggyel bárkit meg lehet hurcolni, bárkinek a tulajdonát el lehet venni, csak azért, mert magyar. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, van erőnk, össze tudjuk zárni a sorainkat, ha veszély fenyeget, hogy nem engedjük meg senkinek sem, hogy csorbítsa közösségi jogainkat és elszedje javainkat” – jelentette ki a polgármester.
Beszéde végén a polgármester megköszönte Sánta Imrének és társainak az 55 napos tiltakozást, akik élkül nem valósulhatott volna meg az Igazság Napja. „Legyen világos mindenki számára, másfél millió magyart nem lehet börtönbe hurcolni” – zárta beszédét a városvezető.
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében az összefogásra hívta fel a figyelmet, hiszen nyilvánvaló, hogy erre van szükség, amikor közönséges lopás történik a hatalom nyomására. A püspök az iskola államosításának körülményeiről beszélt, mely egyik napról a másikra történt, megfellebezhetetlenül vették el az ingatlant az egyháztól. „Elvették és kész. Ezt jogi nyelven álllamosításnak lehet nevezni, becsületes magyar nyelv ezt viszont közönséges lopásnak hívják” – mondta a püspök. Most pedig – tette hozzá –, mégis az egyháznak kell bizonygatnia igazát, mert a visszaszolgáltatások elakadtak, sőt a folyamat teljesen leállt. Az egyházfő nézőpontja szerint ezzel a Mikó-üggyel betelt a pohár, ez ellen fel kell lépni, mert a bírósági döntésnek üzenetértéke van, azt üzeni, hogy Románia nem jogállam, és a jogsérelemeket nem orvosolja. „Mi tudjuk, hogy mi az igazság, hogy tőlünk vették el. Mi nem a másét kérjük, hanem a sajátunkat. Ítéljenek el minket is, de az igazságért akkor is kiállunk, felemeljük szavunkat és tiltakozunk követelve, hogy tartsák tiszteletben az egyház vagyonát” – üzente a református püspök.
Jakubinyi György, a gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, az egyházak közötti összefogásról beszélt, mely már 22 éve dolgozik azon, hogy az elkobzott vagyonokat közösen visszaszerezzék. „Közösen harcoltunk az elkobzott egyházi vagyonért, és ezt az utat végigjárva látjuk, hogy kevés hányada valósult meg elvárásainknak, pedig 22 évvel ezelőtt azt gondoltuk, véget ért a diktatúra.” Az érsek hangsúlyozta, az egyház nem meggadagodni akar és elvenni sem akarja azt, ami a másé, jogos tulajdonát követeli, őseik örökségét, megvédve közösségük tagjait, felekezettől függetlenül. „Mi nem akarunk gazdagodni, és jobb megélhetés után sem vágyakozunk. Őseink örökségéről van szó, ami bennünket kötelez”.
A katolikus érseket követően Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szólalt fel, az égbekiáltó igazságtalanságok ellen emelve fel szavát. „Sajnálatos, hogy javainkan 22 évvel a rendszerváltás után még mindig nem jogos tulajdonosai, hanem kéregető koldusai vagyunk. Itt az idő, hogy összefojunk és megálljt kiálltsunk a gonosznak. A felekezetek közötti és nemzetközi összefogásra kérem fel mindannyiukat, a nemzetszeretet jelentse számunkra mindig a közösség iránti felelősségvállalást” – hangsúlyozta az unitárius püspök. Beszéde végén kiemelte, ma Romániában az állam és egyház viszonya rendezetlen, rendezettségéről pedig akkor lehet beszélni, amikor az igények maradéktalanul teljesülnek: az ingatlanok visszaszolgáltatása, felekezeti oktatás támogatása és biztosítása.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az egyházkerület hívő népének üzenetét tolmácsolta, kiemelve, hogy „mielőtt megvádolnának azzal, hogy a mai tüntetést nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, jelentsük ki, hogy Bukarestből irányított bólogató igazságszolgáltatók gyakoroltak nyomást a magyar közösségre, egyházra”. A püspök beszédében a magyar ingatlanok helyzetéről szólt, melyeket jogtalanul elállamosítottak: „Székely elődeink lidérces álmaikban sem gondolták volna, hogy idegeneknek építenek iskolát” – mondta a püspök. A visszaszolgáltatás mértéke Románia szégyenfoltja – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Nyugat-Európa nem vehet részt a sorsrontás ügyében, és nem nézheti tétlenül Magyarország sem, hogy kezet emelnek a magyar tulajdonra.
Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila szólalt fel, családhoz hasonlítva az egybegyűlteket, akik egy közös, szent célért jöttek össze, jelezni a külvilág felé az egymáshoz tartozást. A családokat a tragédia, sértés is összehozza – mondta a lelkész, a szolidaritás pedig kihat az egész közösségre, nem csak az egyénre. „Nem a félelemnek, hanem az erőnek, igazságnak, és szeretnek gyermekei vagyunk. Ezért nem nézhetjük tétlenül, hogy elrabolják a jövő generáció közösségének biztonságát” – emelte ki a lelkész.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő a Mikó-ügy mellett más igazságtalanságokra is felhívta a figyelmet, hiszen ma kezdődik Kassán is egy alkotmánymenet, a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarokért. A képviselő elődeit is felsorolta, akik a Székely Mikó Kollégiumban tanultak, hozzátéve, hogy ezért érezte kötelezőnek a jelenlétet a tüntetésen, hiszen itt tanult és nevelkedett az édesapja és a nagyapja is.
Tőkés a román miniszterelnököt emlegette beszédében, aki – akárcsak a katalánok esetében – kijelentette, hogy Székelyföld nem létezik. „Isten nem ver bottal, tartja a közmondás, de ezt félretéve is, jelenlétünk, puszta jelenlétünk cáfolata annak, hogy igenis Székelyföld létezik és élni fog, és él az Isten és él az igazság, mert lennie kell Székelyföldön, lennie kell Romániában, lennie kell a Kárpát-medencében, lennie kell Európában az igazságnak. Mert Isten maga az igazság, ezért teszünk bizonyságot a mai napont Istenről és az igazságról”– jelentette ki Tőkés László. A magyar közösség nem fél, nem félt a rendszerváltáskor sem, és nem fél most sem, és ezt a hatalomnak is látnia kell: „Romániának teljesítenie kell az európai csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és vissza kell szolgáltatnia az egyházak elkobzott vagyonát” – hangsúlyozta a demostráción az európai parlamenti képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke konkrét felkiáltással állt fel az emelvényre: El a kezekkel az egyáhzi vagyontól! Ne vegyétek el azt, ami a mienk! – fogalmazta meg a tüntetés célját. Nem lehet igazságtalanságot tenni egy egész nemzeti közösséggel – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a azért gyűltek össze a tüntetők Sepsiszentgyörgyön, és azért támogatják őket még százezrek és milliók a nagyvilágban, mert az erdélyi magyar közösség múltja és jövője forog kockán.
„Az igazi tét sokkal nagyobb, mint a Mikó. A marosvásárhelyi polgármester vérszemet kapva máris szemet vetett a vásárhelyi magyar iskolák épületére. Lehet, hogy még nem jutott el mindenkihez az aggasztó hír, de a nagyváradi polgármester már hangosan arról álmodik, hogy visszalopja a katolikusok tulajdonát, a pénzügyi palotát. Tele van az ország őrült álmodozókkal, és azért vagyunk itt, hogy az ő álmuk ne valósuljon meg. Azért jöttünk ide, hogy közösen mondjuk: le a kezekkel az egyházi és közösségi vagyonról” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Az elnök beszédét követően az Igazság Napja kiáltvány elfogadásával ért volna véget a rendezvény, a tömeg azonban hosszú perceken át skandálta Sánta Imre lelkész nevét, aki végül felszólalt a tüntetők előtt. Azokhoz szólt, akik 55 napon át vele együtt a hátukkal védték az iskolát, tartották a hátukat és kiálltak az igazságtalanság ellen, ma pedig ismét eljöttek és bizonyságot tettek. „Őket illesse a taps, és mindazokat, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni. Nap mint nap úgy köszöntem el az iskola előtt, hogy találkozunk holnap is. Ma is azt mondom találkozunk, ha kell, ha szükség lesz rá” – mondta a lelkész.
Az Igazság Napja a kiálltvány elfogadásával és a magyar, illetve székely himnuszok eléneklésével ért véget.
Both Ildikó
Székelyhon.ro
2012. szeptember 1.
Hídépítés Bukarestben
Beszélgetés Kósa András Lászlóval, a Magyar Kulturális Intézet új vezetőjével
Új igazgatója van a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek. A korábbi vezetőt, Bretter Zoltánt a 35 éves Kósa András László váltja a román fővárosban működő rangos kulturális létesítmény élén. Az évek óta Budapesten dolgozó szociológus, szerkesztő, közpolitikai szakértő Marosvásárhely szülötte, városunkban sokan ismerik, számos itteni rendezvény szervezője, szereplője volt, a Pro Minoritate című lap főszerkesztője, lapunkban is rendszeresen jelentkező tollforgató. Pályázatával május 21-én nyerte el a tisztséget, szeptemberben foglalja el helyét Bukarestben. Ebből az alkalomból készült vele az interjú.
– Szép és felelősségteljes a megbízatás, de könnyűnek egyáltalán nem mondható. Nehéz időszakban kerülsz Bukarestbe.
– A jelenlegi feszültség, amely a román belpolitikai helyzetből is adódott, reményeink szerint valamennyire a kulturális diplomáciával is oldható. Intézetünk is bizonyíthatja a román elitnek, a román közönségnek, hogy a magyar kultúrát érdemes ismerni, szeretni. Ennek érdekében sok érdekes és izgalmas dolgot tudunk tenni. De tudom, hogy valóban nem lesz könnyű a következő időszak több szempontból sem. A magyar gazdasági helyzet sem rózsás, és az ősz az itteni belpolitikában is mozgalmasnak ígérkezik. De úgy gondolom, hogy ez egy átmeneti periódus lesz, túl a választásokon, függetlenül attól, hogy kik nyernek majd, bizonyára lecsendesednek a dolgok, és a kapcsolatainkban is visszatér a normalitás. Ha a Román Kulturális Intézet körül is tisztázódnak a dolgok, ilyen vonatkozásban is visszaáll a folytonosság, hiszen olyan értelemben is egymásra vagyunk utalva, hogy a bukaresti magyar és a budapesti román kulturális intézet tevékenysége kölcsönösségi szerződésen alapul.
– Amihez azonnal hozzátehetjük, hogy a kultúrára ott sincs és itt sincs elég pénz. De a jelek szerint mindkét intézet igyekezett maximálisan kihasználni a gazdasági nehézségek miatt számukra eléggé korlátozottan biztosított lehetőségeket. Egy új igazgató mindig újító elképzelésekkel, friss lendülettel érkezik. Mi az, ami az említett cél érdekében sajátosan a te projekted szerint kell megvalósuljon?
– Hadd időzzek egy keveset a kérdés első felénél. A magyar kulturális intézetek a XX. század elejétől működnek a nagyvilágban. A román kulturális intézetek az utóbbi két évtizedben létesültek. Az ő eddigi tevékenységükben jól látszik ez a lendület. Budapesten húsz éve van román kulturális intézet, sok érdekes rendezvénnyel hallatnak magukról. Úgy tűnik, hogy a magyar intézetek száz éve bizonyos visszafogottsággal is járt, de mostanság sok helyre került új igazgató, ez remélhetőleg élénkítően hat a munkára. Én is az újonnan kinevezettek egyikeként igyekszem élénkíteni bukaresti jelenlétünket. Három nagy projektet képzelek megvalósíthatónak. Az egyik többek közt a magyar külügyminisztérium támogatására is számíthat, és arra vonatkozik, hogy létre kell hozni egy erdélyi kortárs magyar képtárat, amely a régió XX. századi képzőművészeinek reprezentatív műveit gyűjtené össze, mutatná fel. Ilyen mindeddig nem volt. Ráadásul mostanában a képzőművészeti piac is kezd fellendülni Romániában. Sorra nyílnak újabb galériák, aukciós helyek Bukarestben, Kolozsváron és így tovább. Ez is serkenthetné az elképzelés megvalósítását. A projekthez a jelek szerint a politikai akarat mellett meglehet a gazdasági támogatás is. Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata is felkarolta a képtár létrejöttét. A másik két nagyobb elképzelés Bukaresthez kapcsolódik, pontosabban az intézet székhelyéhez. Ez egy gyönyörű villa, az intézmény nemrég költözött ide, a kormánypalota közelébe. Persze az épület néhány szempontból még tatarozásra vár, viszont lehetőség van arra, hogy a tetőtérben egy modern színházi teret alakítsunk ki. Mobil, mozgatható színpad, változtatható nézőtér biztosíthatja majd korszerű színházi produkciók bemutatását ezen a helyen. Ezt már a központ előző igazgatója elkezdte, tervezeti fázisban van, feltétlenül érdemes valóra váltani. Egy másik követendő irány, amely felé, ha kissé nehézkesen is, de a magyar kulturális intézetek kezdenek elmozdulni, és a világban működő francia intézetek illetve a német Goethe intézetek már sikerre is vittek: nyitás a manapság népszerű kulináris sajátosságokra. Szeretnénk tehát Bukarestben egy kiváló magyar bisztrót működtetni, hiszen a gasztronómia is a kultúra része, mellette pedig a magyar borkultúra is kellő hangsúllyal meg kell jelenjen. Az intézet udvarán létezik egy erre alkalmas melléképület, nyilván az elképzelésünket egyeztetnünk kell a román vagyonkezelővel és az ügyben illetékes román állami intézményekkel. De remélhetőleg nem merül fel különösebb akadály, és megvalósíthatjuk ezt a tervet is.
– Természetes, hogy marosvásárhelyi lokálpatriótaként azt is szeretném hallani, hogy mi, marosvásárhelyiek hogyan húzunk hasznot a most induló bukaresti tevékenységedből. Például a Bernády Háznak eddig is jó kapcsolata volt a Bukaresti Magyar Kulturális Intézettel és még inkább a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Koordinációs Központtal. Több színvonalas vásárhelyi kiállítás köszönhető ennek az együttműködésnek. Ez, gondolom, tovább bővülhet.
– Nyilvánvaló, hiszen marosvásárhelyiként én nem is gondolkodhatom másképp. Különben nem csak a Bernády Házzal volt ilyen jó kapcsolata a kulturális intézetnek és a sepsiszentgyörgyi koordinációs központnak, az Alter-Native nemzetközi rövidfilm- fesztivállal is kimutatható a személyes folytonosság, hiszen én is szervezője vagyok a fesztiválnak, természetes, hogy Bukarestben is törekszem majd, hogy gazdagítsuk a filmes programokat. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is mindig hangsúlyos magyarországi részvételnek örülhettünk, ennek egy részét hol a szentgyörgyi intézet koordinálta, hol a bukaresti intézet finanszírozta valamilyen formában. Ezek tovább fognak működni, és lesznek újabb jellegű kapcsolatok is. Nem túlzottan nagy, átfogó rendezvényekre, tárlatokra gondolok, gyakran hatékonyabbak a kisebb, egyéni bemutatkozási lehetőségek. Jövőre például feltétlenül szeretném Bukarestben vendégül látni Csatlós Levente festőművész barátom kiállítását. Másrészt olyan értékes, nívós műgyűjtemények is vannak Vásárhelyen, többek közt a Bernády Házé is, amelyeket szintén érdemes megismertetnünk a román főváros közönségével. Ilyesmivel is segíthetjük az itteni alkotók népszerűsítését, akár úgy is, hogy intézetünk nem befogadóként, hanem jelentős galériák felé közvetítőként járul hozzá a bukaresti bemutatkozásokhoz. Ugyanakkor sajátos a helyzetünk, mert a bukaresti intézet kifejezetten a román közeg fele nyit, de nem akarnánk csak a fővárosban tevékenykedni. Elképzeléseim szerint ki kell vinnünk vidékre is a rendezvényeinket, például Craiovára színházi eseményeket, kiállításokat Nagyszebenbe, Iasi-ban történészkonferenciákat szervezni és így tovább. A sepsiszentgyörgyi koordinációs központ viszont kimondottan a Székelyföld magyarságát igyekszik gazdagítani tevékenységével. És azt se feledjük el, hogy van egy határozott szándék, a magyar állam költségvetésével is támogatott elképzelés a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet felépítésére, és ha ez elkészül, az is a feladatai körébe tartozik majd, hogy valamilyen formában kisugározzon Vásárhelyre is. Ezt én mindenképpen szorgalmazni fogom.
– Jó munkát, sok sikert mindehhez!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
Beszélgetés Kósa András Lászlóval, a Magyar Kulturális Intézet új vezetőjével
Új igazgatója van a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek. A korábbi vezetőt, Bretter Zoltánt a 35 éves Kósa András László váltja a román fővárosban működő rangos kulturális létesítmény élén. Az évek óta Budapesten dolgozó szociológus, szerkesztő, közpolitikai szakértő Marosvásárhely szülötte, városunkban sokan ismerik, számos itteni rendezvény szervezője, szereplője volt, a Pro Minoritate című lap főszerkesztője, lapunkban is rendszeresen jelentkező tollforgató. Pályázatával május 21-én nyerte el a tisztséget, szeptemberben foglalja el helyét Bukarestben. Ebből az alkalomból készült vele az interjú.
– Szép és felelősségteljes a megbízatás, de könnyűnek egyáltalán nem mondható. Nehéz időszakban kerülsz Bukarestbe.
– A jelenlegi feszültség, amely a román belpolitikai helyzetből is adódott, reményeink szerint valamennyire a kulturális diplomáciával is oldható. Intézetünk is bizonyíthatja a román elitnek, a román közönségnek, hogy a magyar kultúrát érdemes ismerni, szeretni. Ennek érdekében sok érdekes és izgalmas dolgot tudunk tenni. De tudom, hogy valóban nem lesz könnyű a következő időszak több szempontból sem. A magyar gazdasági helyzet sem rózsás, és az ősz az itteni belpolitikában is mozgalmasnak ígérkezik. De úgy gondolom, hogy ez egy átmeneti periódus lesz, túl a választásokon, függetlenül attól, hogy kik nyernek majd, bizonyára lecsendesednek a dolgok, és a kapcsolatainkban is visszatér a normalitás. Ha a Román Kulturális Intézet körül is tisztázódnak a dolgok, ilyen vonatkozásban is visszaáll a folytonosság, hiszen olyan értelemben is egymásra vagyunk utalva, hogy a bukaresti magyar és a budapesti román kulturális intézet tevékenysége kölcsönösségi szerződésen alapul.
– Amihez azonnal hozzátehetjük, hogy a kultúrára ott sincs és itt sincs elég pénz. De a jelek szerint mindkét intézet igyekezett maximálisan kihasználni a gazdasági nehézségek miatt számukra eléggé korlátozottan biztosított lehetőségeket. Egy új igazgató mindig újító elképzelésekkel, friss lendülettel érkezik. Mi az, ami az említett cél érdekében sajátosan a te projekted szerint kell megvalósuljon?
– Hadd időzzek egy keveset a kérdés első felénél. A magyar kulturális intézetek a XX. század elejétől működnek a nagyvilágban. A román kulturális intézetek az utóbbi két évtizedben létesültek. Az ő eddigi tevékenységükben jól látszik ez a lendület. Budapesten húsz éve van román kulturális intézet, sok érdekes rendezvénnyel hallatnak magukról. Úgy tűnik, hogy a magyar intézetek száz éve bizonyos visszafogottsággal is járt, de mostanság sok helyre került új igazgató, ez remélhetőleg élénkítően hat a munkára. Én is az újonnan kinevezettek egyikeként igyekszem élénkíteni bukaresti jelenlétünket. Három nagy projektet képzelek megvalósíthatónak. Az egyik többek közt a magyar külügyminisztérium támogatására is számíthat, és arra vonatkozik, hogy létre kell hozni egy erdélyi kortárs magyar képtárat, amely a régió XX. századi képzőművészeinek reprezentatív műveit gyűjtené össze, mutatná fel. Ilyen mindeddig nem volt. Ráadásul mostanában a képzőművészeti piac is kezd fellendülni Romániában. Sorra nyílnak újabb galériák, aukciós helyek Bukarestben, Kolozsváron és így tovább. Ez is serkenthetné az elképzelés megvalósítását. A projekthez a jelek szerint a politikai akarat mellett meglehet a gazdasági támogatás is. Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata is felkarolta a képtár létrejöttét. A másik két nagyobb elképzelés Bukaresthez kapcsolódik, pontosabban az intézet székhelyéhez. Ez egy gyönyörű villa, az intézmény nemrég költözött ide, a kormánypalota közelébe. Persze az épület néhány szempontból még tatarozásra vár, viszont lehetőség van arra, hogy a tetőtérben egy modern színházi teret alakítsunk ki. Mobil, mozgatható színpad, változtatható nézőtér biztosíthatja majd korszerű színházi produkciók bemutatását ezen a helyen. Ezt már a központ előző igazgatója elkezdte, tervezeti fázisban van, feltétlenül érdemes valóra váltani. Egy másik követendő irány, amely felé, ha kissé nehézkesen is, de a magyar kulturális intézetek kezdenek elmozdulni, és a világban működő francia intézetek illetve a német Goethe intézetek már sikerre is vittek: nyitás a manapság népszerű kulináris sajátosságokra. Szeretnénk tehát Bukarestben egy kiváló magyar bisztrót működtetni, hiszen a gasztronómia is a kultúra része, mellette pedig a magyar borkultúra is kellő hangsúllyal meg kell jelenjen. Az intézet udvarán létezik egy erre alkalmas melléképület, nyilván az elképzelésünket egyeztetnünk kell a román vagyonkezelővel és az ügyben illetékes román állami intézményekkel. De remélhetőleg nem merül fel különösebb akadály, és megvalósíthatjuk ezt a tervet is.
– Természetes, hogy marosvásárhelyi lokálpatriótaként azt is szeretném hallani, hogy mi, marosvásárhelyiek hogyan húzunk hasznot a most induló bukaresti tevékenységedből. Például a Bernády Háznak eddig is jó kapcsolata volt a Bukaresti Magyar Kulturális Intézettel és még inkább a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Koordinációs Központtal. Több színvonalas vásárhelyi kiállítás köszönhető ennek az együttműködésnek. Ez, gondolom, tovább bővülhet.
– Nyilvánvaló, hiszen marosvásárhelyiként én nem is gondolkodhatom másképp. Különben nem csak a Bernády Házzal volt ilyen jó kapcsolata a kulturális intézetnek és a sepsiszentgyörgyi koordinációs központnak, az Alter-Native nemzetközi rövidfilm- fesztivállal is kimutatható a személyes folytonosság, hiszen én is szervezője vagyok a fesztiválnak, természetes, hogy Bukarestben is törekszem majd, hogy gazdagítsuk a filmes programokat. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is mindig hangsúlyos magyarországi részvételnek örülhettünk, ennek egy részét hol a szentgyörgyi intézet koordinálta, hol a bukaresti intézet finanszírozta valamilyen formában. Ezek tovább fognak működni, és lesznek újabb jellegű kapcsolatok is. Nem túlzottan nagy, átfogó rendezvényekre, tárlatokra gondolok, gyakran hatékonyabbak a kisebb, egyéni bemutatkozási lehetőségek. Jövőre például feltétlenül szeretném Bukarestben vendégül látni Csatlós Levente festőművész barátom kiállítását. Másrészt olyan értékes, nívós műgyűjtemények is vannak Vásárhelyen, többek közt a Bernády Házé is, amelyeket szintén érdemes megismertetnünk a román főváros közönségével. Ilyesmivel is segíthetjük az itteni alkotók népszerűsítését, akár úgy is, hogy intézetünk nem befogadóként, hanem jelentős galériák felé közvetítőként járul hozzá a bukaresti bemutatkozásokhoz. Ugyanakkor sajátos a helyzetünk, mert a bukaresti intézet kifejezetten a román közeg fele nyit, de nem akarnánk csak a fővárosban tevékenykedni. Elképzeléseim szerint ki kell vinnünk vidékre is a rendezvényeinket, például Craiovára színházi eseményeket, kiállításokat Nagyszebenbe, Iasi-ban történészkonferenciákat szervezni és így tovább. A sepsiszentgyörgyi koordinációs központ viszont kimondottan a Székelyföld magyarságát igyekszik gazdagítani tevékenységével. És azt se feledjük el, hogy van egy határozott szándék, a magyar állam költségvetésével is támogatott elképzelés a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet felépítésére, és ha ez elkészül, az is a feladatai körébe tartozik majd, hogy valamilyen formában kisugározzon Vásárhelyre is. Ezt én mindenképpen szorgalmazni fogom.
– Jó munkát, sok sikert mindehhez!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 3.
A II. bécsi döntésre emlékeztek Katrosában
A Kézdiszéki Székely Tanács (KSZT) csütörtök délután a Katrosában, a Kászon vize és a Bellő-patak közötti 906 méter magas Bellő-tetőn mintegy harminc érdeklődő jelenlétében a hetvenkét évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án a Belvedere-palotában aláírt II. bécsi döntésre emlékezett. A szervezet több alkalommal tartott már hasonló rendezvényt a Bellő-tetőn, de a II. bécsi döntésre első alkalommal emlékeztek. Az eseményen a Történelmi Vitézi Rend és az ozsdolai Láros Közbirtokosság is képviseltette magát.
Az Árpád-vonalhoz tartozó erődrendszer Katrosa-völgyi szakaszát 1940-ben építették, a futó- és lövészárkok, betonbunkerek maradványai és a géppuskaállások nyomai ma is jól láthatók. A tetőn, a megemlékezés színhelyén kettős cserefakereszt látható közvetlenül az egykori parancsnoki bunker közelében, melyen márványtáblába vésve az Örök dicsőség a hős székely határvadásznak felirat olvasható. A katrosai erődöt a 24/2-es székely határvadász század védte azzal a feladattal, hogy megakadályozza az ellenséges erők továbbjutását a Kászon völgyén. Ütközetre itt nem került sor, Románia időközben átállt a szövetségesek oldalára, ezért az itt állomásozó csapatokat a bekerítés fenyegette. 1944. szeptember 9-én az erődszázad a Bellő-tetőn felépített védelmi vonalat megsemmisítette és visszavonult.
Az ünnepségen Bíró Levente tanító, a KSZT elnöke elmondta: a II. bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet – a Székelyföldet is beleértve – kapott vissza, és mintegy két és fél millió lakos tért vissza az anyaországhoz.
Sajnos, a kis magyar világ csupán négy évig tartott, de ez is nagyon fontos volt, hiszen a magyarság visszanyerte jövőbe vetett hitét. Ma azzal kell szembesülnünk, hogy kevéske közösségi jogainkat, javainkat is veszély fenyegeti – hangsúlyozta az elnök. Arról is szólt, hogy most is kegyetlen háború dúl ellenünk, nem fegyverekkel, hanem a törvényt kijátszva, fondorlatos eszközökkel próbálják elvenni tőlünk azt, ami a miénk. Konkrét példaként a Mikó-ügyet említette, felszólítva a jelenlevőket, hogy Sepsiszentgyörgyön vegyenek részt az Igazság-napi tüntetésen.
Történelmi visszatekintésében Bakk Dávid László, miután idézett Horthy Miklós kormányzó 1940-es kolozsvári beszédéből és a II. bécsi döntés jegyzőkönyvéből, a gyöngyösi honvédek 1940. szeptember 13-i kézdivásárhelyi bevonulását leíró idős polgárok visszaemlékezéseiből olvasott fel részleteket. A hetvenéves Bodó Imre ny. főesperes, kézdiszárazpataki plébános a második bécsi döntéshez és az azt követő kicsi magyar világhoz kapcsolódó gyerekkori emlékeit elevenítette fel. Az ünnepségen Fejér Ameli Lilla Kiss Jenő 1958-ban írt, Folyók című versét szavalta el, illetve egy magyar népdalt adott elő, Sebestyén Rita pedig saját költeményét olvasta fel. A megemlékezés koszorúzással, a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Iochom István
3szek.ro
Erdély.ma
A Kézdiszéki Székely Tanács (KSZT) csütörtök délután a Katrosában, a Kászon vize és a Bellő-patak közötti 906 méter magas Bellő-tetőn mintegy harminc érdeklődő jelenlétében a hetvenkét évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án a Belvedere-palotában aláírt II. bécsi döntésre emlékezett. A szervezet több alkalommal tartott már hasonló rendezvényt a Bellő-tetőn, de a II. bécsi döntésre első alkalommal emlékeztek. Az eseményen a Történelmi Vitézi Rend és az ozsdolai Láros Közbirtokosság is képviseltette magát.
Az Árpád-vonalhoz tartozó erődrendszer Katrosa-völgyi szakaszát 1940-ben építették, a futó- és lövészárkok, betonbunkerek maradványai és a géppuskaállások nyomai ma is jól láthatók. A tetőn, a megemlékezés színhelyén kettős cserefakereszt látható közvetlenül az egykori parancsnoki bunker közelében, melyen márványtáblába vésve az Örök dicsőség a hős székely határvadásznak felirat olvasható. A katrosai erődöt a 24/2-es székely határvadász század védte azzal a feladattal, hogy megakadályozza az ellenséges erők továbbjutását a Kászon völgyén. Ütközetre itt nem került sor, Románia időközben átállt a szövetségesek oldalára, ezért az itt állomásozó csapatokat a bekerítés fenyegette. 1944. szeptember 9-én az erődszázad a Bellő-tetőn felépített védelmi vonalat megsemmisítette és visszavonult.
Az ünnepségen Bíró Levente tanító, a KSZT elnöke elmondta: a II. bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet – a Székelyföldet is beleértve – kapott vissza, és mintegy két és fél millió lakos tért vissza az anyaországhoz.
Sajnos, a kis magyar világ csupán négy évig tartott, de ez is nagyon fontos volt, hiszen a magyarság visszanyerte jövőbe vetett hitét. Ma azzal kell szembesülnünk, hogy kevéske közösségi jogainkat, javainkat is veszély fenyegeti – hangsúlyozta az elnök. Arról is szólt, hogy most is kegyetlen háború dúl ellenünk, nem fegyverekkel, hanem a törvényt kijátszva, fondorlatos eszközökkel próbálják elvenni tőlünk azt, ami a miénk. Konkrét példaként a Mikó-ügyet említette, felszólítva a jelenlevőket, hogy Sepsiszentgyörgyön vegyenek részt az Igazság-napi tüntetésen.
Történelmi visszatekintésében Bakk Dávid László, miután idézett Horthy Miklós kormányzó 1940-es kolozsvári beszédéből és a II. bécsi döntés jegyzőkönyvéből, a gyöngyösi honvédek 1940. szeptember 13-i kézdivásárhelyi bevonulását leíró idős polgárok visszaemlékezéseiből olvasott fel részleteket. A hetvenéves Bodó Imre ny. főesperes, kézdiszárazpataki plébános a második bécsi döntéshez és az azt követő kicsi magyar világhoz kapcsolódó gyerekkori emlékeit elevenítette fel. Az ünnepségen Fejér Ameli Lilla Kiss Jenő 1958-ban írt, Folyók című versét szavalta el, illetve egy magyar népdalt adott elő, Sebestyén Rita pedig saját költeményét olvasta fel. A megemlékezés koszorúzással, a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Iochom István
3szek.ro
Erdély.ma