Székelyföldön versenyre készül az EMNP
A Székelyföldön versenyre, a szórványban együttműködésre kell készülnie az Erdélyi Magyar Néppártnak – jelentette be Toró T. Tibor megbízott elnök Sepsiszentgyörgyön, a háromszéki megyei szervezet alakuló ülésén.
Az áldatlan időjárás és a kedvezőtlen, vasárnap esti időpont dacára is megtelt a Gábor Áron Terem, s ez jelzi, “aki mindezek ellenére itt van, valóban komolyan gondolja a pártépítést” – hangzott el az ülésen. A Kovászna megyei szervezetet 12 megalakult helyi szervezet 75 küldöttje hívta életre. Az ülésről nem hiányoztak a lelkesítő beszédek, ünnepi momentumok, a felszólalók többnyire az új párt létjogosultságát igyekeztek igazolni. Erdély fejlesztéséért
Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke, a Mikó-terv egyik kidolgozója a múlt héten Budapesten hivatalosan is bemutatott gazdaságfejlesztési elképzelést vázolta: hosszú távú stratégiáról van szó, amely tíz évre meghatározhatja Erdély fejlesztését. Ilyen terv eddig nem készült, most úgy tűnik, mások is felfedezték szükségességét – utalt az RMDSZ hasonló kísérletére, amely véleménye szerint tulajdonképpen az “EU 2020-as stratégiájának magyar tallózása”. Sok a munka még, az operatív programokon most dolgoznak, és igyekeznek megtalálni a forrásokat is ezekhez. Egy másik tervük diák inkubátorház-hálózat létrehozása, és életre szeretnék hívni az Erdélyi Magyar Fejlesztési Ügynökséget – vázolta röviden elképzeléseiket Jakabos Janka. Toró Tamás, a szomszédos, már szórvány Brassó megyeiek üzenetét hozta el. Drámai az ottani magyarság fogyása, de ők is hozzájárulhatnak a nemzetépítéshez, napról napra mind többen csatlakoznak az új párthoz – mondta el, és megköszönte a háromszékiek eddigi támogatását, kiemelte a további együttműködés fontosságát. Szólítanák a kiábrándultakat
Papp Előd Székelyföldért felelős országos alelnök a Kárpát-medencei magyarság vidékfejlesztési együttműködéséről beszélt, de szólt arról is, hogy az EMNP azokat az embereket próbálja mozgósítani, akik az elmúlt 22 évben elvesztették hitüket, bizalmukat az erdélyi magyar politikusokban. Ő is kitért a szórvány fontosságára, “ha elvész, a Székelyföld is zsugorodik” – mondotta. A felszólalásokat követően bemutatkoztak az eddig megalapított háromszéki szervezetek helyi elnökei, majd Toró T. Tibor beszélt a pártkezdeményezés körülményeiről. Immár visszatérő motívumként ő is használta a harmadik legkisebb királyfiról szóló népmesei elemet, kiemelte, szükség volt “erre a harmadik gyermekre”, mert az első kettő nem tette megfelelően a dolgát, “az egyik nem akarta (RMDSZ – szerk. megj.), a másik nem tudta vagy nem volt lehetősége (MPP) az autonómiát képviselni” – mondotta. Toró T. Tibor felidézte azt is, hogy a 90-es évek eleje óta 600 000 szavazatot veszített a magyar képviselet, az erdélyi magyarság egy része elment, egy része meg sem született, de jelentős hányada itt él, igaz, kiábrándult, közönyössé vált. Az EMNP az ő képviseletükre szövetkezett – hangsúlyozta. Kifejtette azt is, az EMNT civil mozgalomként, az EMNP politikai pártként kiegészíti egymást, összeköti őket az az értékrend, amelyet Tőkés László képvisel. Ismertette a párt decemberi programalkotó ülésén megfogalmazott tíz programpontot, és magyarázattal is szolgált az elképzelésekhez. Az EMNP háromszéki alakuló ülésén Nemes Elődöt elnöknek választották, a felső-háromszékiek végül Illyés Botondot delegálták alelnöknek, Erdővidéket Farkas Domokos és Szép Béla képviseli a megyei elnökségben, jegyzőnek Szász Rékát választották.
Verseny és együttműködés
Toró T. Tibor hétfőn Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján más kérdésekre is kitért. Beszélt az EMNP RMDSZ-hez és MPP-hez fűződő viszonyáról az önkormányzati és parlamenti választások tükrében. “Az EMNP az együttműködés és a verseny egészséges elegyét kívánja támogatni mindenhol. Ez régiófüggő, tömbvidéken, például a Székelyföldön a verseny hangsúlyosabb, a szórványban az együttműködés” – mondotta, de hozzáfűzte: itt, a Székelyföldön is vannak olyan települések, ahol nem kizárt az együttműködés. Az RMDSZ azonban úgy képzeli ezt, hogy az EMNP támogatja jelöltjeit, az MPP esetében a párt országos elnöke jelent akadályt – mondotta, de hangsúlyozta: mindenképpen nyitottak a tárgyalásokra. Toró T. Tibor elismerte, az MPP-vel több a közös pontjuk, kevesebb az akadály. Kivel szövetkezzék Ponta?
Az EMNP megbízott elnöke kitért Victor Ponta szombati, sepsiszentgyörgyi nyilatkozatára is, szomorúnak nevezte, de nem meglepőnek, hogy a “Tőkés-pártot” szélsőséges, szinte fasiszta alakulatnak minősítette. Még szomorúbb, hogy az SZDP elnökének megnyilvánulása illeszkedik abba az egységes nemzetállami szemléletbe, amely szélsőségesnek gondolja az autonómiaformákat, a szubszidiaritást – fejtette ki az EMNP elnöke. “Nem más ez, mint az európai baloldalnak az igyekezete, hogy szélsőségesnek minősítsék az országok, népek önrendelkezési elvét. Csak azt tekintik helyesnek, ha hol Moszkvából, hol Brüsszelből mondják meg, mi a megfelelő” – hangsúlyozta. Rendkívül beszédesnek nevezte azt is, hogy az SZDP az RMDSZ-t tartja egyedül elfogadható partnernek, véleménye szerint ez azt jelezi, “az RMDSZ nem zavarja köreiket”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés tulipános tőkéje
Tőkés László és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad, ezért nehéz az Erdélyi Magyar Néppártnak az EP-képviselő támogatottságát szavazatokká konvertálnia – kommentálta KISS TAMÁS szociológus egy múlt év végi közvélemény-kutatás eredményét. A kisebbségkutató intézet munkatársát Cseke Péter Tamás kérte fel a felmérés politikai tanulságainak összegzésére az Erdélyi Riport 2012/4. számában.
Nem sikerült politikai tőkét kovácsolnia a tavaly szeptemberben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) Tőkés László ismertségéből és népszerűségéből – derül ki az erdélyi magyarok körében végzett legfrissebb felmérésből. A kolozsvári kisebbségkutató intézet közvélemény-kutatása szerint az Európai Parlament volt alelnöke által „védnökölt” EMNP a biztos pártválasztók szavazatainak mindössze 5,1 százalékát kapná meg a választásokon; az erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re, 3,2 százaléka az MPP-re, 3,5 százaléka pedig román pártokra szavazna. Az új magyar politikai szervezetnek annak ellenére gyenge a vonzereje, hogy a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László független jelöltként, egymaga az erdélyi magyar szavazatok közel negyven százalékát gyűjtötte be.
Tőkés az RMDSZ tőkéjének „részvényese” A közvélemény-kutatás vezetője, Kiss Tamás szociológus nem lát ellentmondást az EMNP alacsony támogatottsága és Tőkés öt évvel ezelőtti kimagasló választási teljesítménye között. „A parlamenti választásokon nem egyetlen személyre kell szavazni. Akármennyire is kötődik az új magyar párt Tőkés László nevéhez, támogatottsága nem konvertálható az EMNP-re adott szavazatokra. Ez az RMDSZ ellenzékének egy régi problémája” – mondta az Erdélyi Riportnak. A felmérésvezető a jelenség nyitját abban látja, hogy – mint fogalmazott – Tőkés és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad. Emlékeztetett arra, hogy a magyar érdekvédelmi szervezetnek a kilencvenes évek elején „hihetetlenül erős” politikai brandje jött létre. „A tulipánra a mai napig azért ütik a pecsétet a választók, mert ennek a brandnek az emblémája. Tőkés László – a temesvári hős és az egykori tiszteletbeli elnök – ugyanebből a brandből részesül, képletesen szólva részvényesként” – magyarázta. A szociológus ezért úgy véli: szavazói számának növeléséhez az EMNP-t egy új politikai brandként kellene felépíteni az RMDSZ ellenében. „Kérdés, lesz-e az ebben érdekelteknek elég erejük ehhez” – tette hozzá.
A felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka állította, hogy elmenne szavazni. A bizonytalanok száma eléri a 15 százalékot. Az országos átlaghoz képest magas részvételi szándék még a kutatók számára is meglepetést jelentett. „Ennek fő oka valószínűleg az, hogy a felmérést a népszámlálási kampányt követően végeztük. Ez a kampány mozgósította a magyar közösséget, úgy, hogy román oldalon nem volt megfelelője. Természetesen az is kérdés, hogy sikerül-e ezt a mozgósítottságot idén fenntartani” – véli Kiss Tamás.
Kelemenben jobban bíznak Az új magyar párt dolgát nehezíti, hogy a felmérés – korábbi adatokhoz viszonyítva – a Tőkés László iránti bizalom csökkenését mutatja. Az EP volt alelnöke továbbra is a legismertebb erdélyi magyar politikus, a megkérdezettek 98,4 százaléka hallott róla, ám csak 49,5 százalékuk bízik is benne. Ezzel szemben Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét ugyan valamivel kevesebben ismerik (91 százalék), de népszerűbb Tőkésnél, ugyanis a válaszadók 59 százaléka bízik benne. Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke és Szász Jenő, az MPP elnöke ismertségben és népszerűségben is elmarad az előbbiektől, a megkérdezettek 22, illetve 23 százaléka bízik bennük.
Az sem jó hír az EMNP számára, hogy a felmérés szerint az erdélyi magyarok 69 százaléka azt szeretné, ha egyetlen politikai szervezet képviselné az érdekeit, és 19 százalék szeretne választani több magyar párt közül. Ez az eredmény még a kutatásvezetőt is meglepte. „Nem hittem volna, hogy csökkent azoknak az aránya, akik a politikai pluralizmust részesítik előnyben az egységes képviselettel szemben. Az EMNP bejegyzését követően én inkább ellenkező trendre számítottam volna” – jegyezte meg Kiss Tamás.
Inkább Băsescu, mint Ponta Nem meglepetés, hogy a román politikusok bizalmi indexe a magyarokénál lényegesen alacsonyabb az erdélyi magyarok körében. Ám az talán igen, hogy az országos átlagtól eltérően a megkérdezettek körében a hatalmon lévő politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél. Traian Băsescu államfőben az erdélyi magyarok 19,8, Emil Boc kormányfőben 17,2 százaléka bízik, míg az ellenzéki szövetség két társelnökének, Victor Pontának és Crin Antonescunak a bizalmi indexe 7,7, illetve 13,7 százalék. Kiss Tamás szerint a jelenségnek két oka is van. Az egyik az, hogy a hatalmon lévő politikusok az RMDSZ szövetségesei a kormányban. „Tendenciaszerű, hogy az RMDSZ politikai szövetségeseit a magyarok valamivel kedvezőbben ítélik meg, mint az ellenzéki oldalt” – magyarázta. Másfelől a szociológus szerint a magyar választók ellenszenvvel viszonyulnak a Szociáldemokrata Párthoz (PSD). Ez Kiss szerint részben a kilencvenes évekből ered, amikor a baloldal mint kommunista utódpárt jelent meg az erdélyi magyar sajtóban. „Másrészt az elmúlt években is volt a PSD-nek több olyan megnyilvánulása, ami erre ráerősített; 2009-ben úgy csapódott le, hogy az RMDSZ a PSD miatt került ellenzékbe, és ezt követően távolították el például a magyar hivatalnokokat a székelyföldi dekoncentrált intézmények éléről. Az ezt követő politikai kampány és mozgósítás miatt ez viszonylag megragadt a magyarok emlékezetében. Ponta ráadásul személyesen jelentette ki, hogy »a Székelyföld nem létezik«. Nem csodálom, hogy ebben a régióban nem ő a legnépszerűbb politikus” – mondta a szociológus.
Az EMNP sem kérdőjelezi meg Egyébként a közvélemény-kutatás eredményeinek hitelességét az EMNP politikusai sem kérdőjelezték meg. A párt közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs azonban kifogásolta, hogy a politikai preferenciák mérésekor „tendenciózusan” említették a parlamenti választásokat a kérdésben az önkormányzati megmérettetés helyett. A politikus szerint helyi szinten az EMNP-nek jóval nagyobb a támogatottsága. Kiss Tamás erre úgy reagált: országos mintán relevánsabb kérdés a parlamenti választás, hisz az egyes településekre vagy megyékre nem, csupán a teljes magyar közösségre reprezentatív egy ilyen mérés. „Így a helyi ügyek vizsgálatára kevésbé alkalmas, bár egy összkép kétségkívül így is kibontakozhat” – magyarázta a kisebbségkutató intézet munkatársa.
A Közélet és közérzet című felmérés adatait 2011. november 25. és december 13. között vették fel Erdély 16 megyéjében összesen 1190 fő megkérdezésével, a reprezentatív mintán alapuló felmérés eredményeinek hibahatára plusz-mínusz 2,9 százalék.
Tarolna a Fidesz, de gyenge a Jobbik Erdélyben
A kisebbségkutató intézet két munkatársa, Kiss Tamás és Barna Gergő nevéhez fűződik az a HVG hetilap megbízásából készített decemberi közvélemény-kutatás is, amely a magyarországi pártok népszerűségét mérte az erdélyi magyarok körében. A kolozsvári Kvantum Research által végzett felmérés szerint a magyarországi választásokon biztosan szavazni kívánó romániai magyarok 55,5 százaléka a Fidesz–KDNP-re adná a voksát, az MSZP támogatottsága 4,1, a Jobbiké 2,9 százalékos. A közvélemény-kutatás legváratlanabb eredménye, hogy már a Gyurcsány Ferenc fémjelezte, tavaly alakult Demokratikus Koalíciónak is mérhető az erdélyi támogatottsága (1,8 százalék). Az LMP az erdélyi szavazatok 0,2 százalékára számíthat, más pártokra 0,4 százalék szavazna. Kiss Tamás az Erdélyi Riportnak Gyurcsány Ferenc ismertségével magyarázta a DK mérhető támogatottságát. „Mindig volt egy 3-5 százaléka az erdélyi magyaroknak, aki kedvelte Gyurcsányt, amellett a 95-97 százalék mellett, aki nemzetárulóként tekintett a volt miniszterelnökre. Ez a néhány százalék szavazna a DK-ra, amivel azonban nagyjából ki is merült a párt növekedési potenciálja” – magyarázta a szociológus. Kiss Tamás számára nem meglepetés a Jobbik alacsony erdélyi beágyazottsága. „Azért is örvendtünk a HVG felmérésének, mert talán elkezdenek oszlani az ezzel kapcsolatos magyarországi tévképzetek” – mondta Kiss. Szerinte a tévképzetekhez azok a sajtótudósítások, írások is hozzájárulhattak, amelyek például összemossák az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű szervezetet a magyar szélsőjobboldallal.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Székely őseinkről
Székelymagyar őseink a legújabb kutatások tükrében címmel tartott előadást Székely Zsolt sepsiszentgyörgyi régész csütörtökön este a Székely Nemzeti Múzeumban, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ által alapított Székely Akadémia negyedik előadásaként.
Elmondta, negyven évvel azután, hogy apja, Székely Zoltán befejezte a zabolai Tatár-halmon a késő Árpád-kori temető teljes feltárását, újra kellett értékelni az eredményeket. Benkő Elek és a budapesti természettudományi intézet elvégezte az összes korabeli sír csontanyagának antropológiai elemzését, s kiderült, Zabolára és Petőfalvára a 12. században a Magyar Királyság nyugati részéről telepedett át népesség, mely valószínűleg székely volt. A csontanyag alapján hun és avar elemek épülnek be a székelységbe, és semmiféle török eredet nem mutatható ki. Székely Zsolt ismertette az elég sűrű Árpád-kori településhálózatot a későbbi Székelyföldön. A székelységhez kötődő régészeti leletek területileg kiterjednek Dél-Erdélyre, Közép-Erdélyre és Nyugat-Magyarországra is. Amikor a székelyek a 12. században, II Géza – III. Béla idején betelepedtek, akkor az Árpáddal bejött magyarok utódait találták itt, a Székelyföld területén. (Szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fejétől büdösödik a hal…
…tartja a szólás. És nem véletlenül. Mondhatni nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy így van. Meglepődünk, megdöbbenünk, amikor fiatalok időnként, szinte menetrendszerűen ordítják, firkálják a falra, „Ki a magyarokkal az országból!”, „Románia a románoké!”. De nincs miért megdöbbennünk, hiszen például a nagy nézettségű Realitatea Tv egyik, képpel is alátámasztott szövegében naponta sokszor elhangzik: „Románia a románoké. Azoké, akik nem lopnak, akik dolgoznak, akik küzdelmesen, de szeretettel nevelik gyermekeiket, azoké, akik nevetnek, barátaik vannak, szeretik egymást, olyan embereké, akiknek szép az arcuk és a lelkük, az okos embereké, akik a többség javáért feláldozzák magukat, akik alkotnak, építenek. Románia a miénk, nem az övék.” Tiszta beszéd. Aki nem román, annak kuss. Örvendjen, hogy eddig még nem űzték ki az országból.
Ezt a botrányos szöveget utólag, mintegy két hét múltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács beadványának köszönhetően, kivették a Realitatea Tv műsorából. A mag azonban el van vetve. Aki látta, egyhamar nem felejti el. A mérgező gyom kihajthat.
A magyarellenesség, mint szeg a zsákból, gyakran előbújik. Úgy is mondhatjuk, állandóan jelen van, benne van a levegőben. Ott él nem is olyan nagy mélységben, és amint teheti, fölüti a fejét. És állandóan vannak, akik gondoskodnak arról, hogy így legyen.
A kettészakadt Realitatea Tv másik fele sem akar lemaradni e nagy, e „dicső”, „nemzetféltő” tevékenységben. Február 11-én este, 10 óra után, a nagy havasalföldi hótorlaszok bemutatása után, ugyanabban a hatóságokat ócsárló műsorban – nehogy a nézők elunják magukat, amolyan emlékezetfrissítőként – ránk is sort kerítettek.
A két meghívott, a „kérdés” két „kiváló szakértője”, C. V. Tudor és Gh. Funar jelenlétében, szorgalmasan festették az ördögöt a falra. Nyomban az elején szóba került, immár ki tudja hányadszor, a szerintük nem létező Székelyföld. Az, hogy itt, saját hazájukban, úgymond kisebbségi sorban tartják a románokat. Hogy amint a maroshévízi polgármester keservesen elpanaszolta, a megyei tanács úton-útfélen hátrányos megkülönböztetésben részesíti városát, anyagilag nem támogatja őket kellőképpen stb. Hogy vérlázító módon a kormány szemet huny efölött, hogy a kisujját sem mozdítja értük.
Hargitából, saját hazájukból elüldözik a románokat. Az értelmiségiek legnagyobb része, így a tanárok, már el is költözött innét. Arról persze szó se hangzott el, hogy ezeket az „őslakosokat” az „aranykorszakban” az erőltetett iparosítással, a magyar oktatás tervszerű elsorvasztása, a helyi közigazgatás tervszerű elrománosítása idején telepítették a nem létező Székelyföldre.
A csíkszeredai főpap arról panaszkodott, hogy a nem létező Székelyföld egyik falva színtiszta román volt, de mára már alig laknak benne románok. Nem említette, miért. Talán „elüldözték” őket, akár a többieket. Netán az elmagyarosítás „áldozatai” lettek.
„Természetesen” sehol egyetlen szó arról, hogyan folyt 1918 után Erdély-szerte az erőszakos románosítás. És hogyan folyik ma is, erőszakmentesen, sunyi módon, de lankadatlanul.
Aztán fölvetődött a műsor szerkesztőit és a nagy nemzetféltőket rendkívüli mértékben nyugtalanító kérdés: mi egyáltalán a székely? Amit mi, mint mondták, pillanatnyi érdekünknek megfelelően hol magyarnak, hol székelynek mondunk. S amit ők nem értenek. Nem fogják föl ezt a számukra tébolyító kettősséget. Magyarok-e tehát a székelyek vagy sem?
Következett a területi önkormányzat megvalósításának nemzetállam-fenyegető réme. A területi önkormányzat igényének törvénytelensége. Mindeközben folyt a képi aláfestés. A madéfalvi emlékmű, amint ormán a „félelmetes” turul „fenyegetőn” tárja szét szárnyait. A kedves néző idegeit borzoló „rejtélyes” jelek – vagyis rovásírásos sorok – bemutatása. „Borzalmas” képek piros-fehér-zöld kokárdát viselő „marcona”, kucsmás, bajuszos bácsikról. „Felháborító”, „idegen” piros-fehér-zöld, címeres zászlót lengető „félelmetes” atyafikról. Táncoló, „ismeretlen” – székely – népviseletbe öltözött gyermekekről.
Nem maradhattak el a térképek sem. Piros-fehér-zöld Nagy-Magyarország darabokra szabdalva, amint egy kéz Erdélyt – talán ilyen nevű terület, esetleg tartomány sem létezik –, maga felé húzza. A nem létező Székelyföld ugyanilyen színekben, körülötte sűrű szögesdrótfonadék. Aztán a területi önkormányzattal rendelkező Székelyföldtől – a bemondó szavai szerint – Magyarországig vágott, azzal összekötő széles folyosó, a második bécsi döntés utáni Észak-Erdély. Amivel a székelyföldi területi önkormányzattal kapcsolatban már több ízben is riogatták a tévénézőt.
Szóval, „remek” kis műsor volt. Egy ilyen láttán nem csoda, ha a nézőben fölmerül, „mit keresnek ezek, ezek az idegenek itt, a mi országunkban?” Majd ezt követően „ki velük az országból!” Mint ahogy az sem csoda, hogy a kolozsvári önkormányzat román tanácsosai, pártállástól függetlenül egy emberként, heves ellenvetés kíséretében – legnagyobb dicsőségükre –, megtagadták a Kolozsvári Magyar Napok folyó évi rendezvényeinek anyagi támogatását.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Tanácskoztak az EMNT képviselői
Szombaton az EMNT székelyföldi képviselő testülete A civil mozgalom az erdélyi közéletben címmel tartott megbeszélést, majd azt követően sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt év kulturális eseményeiről, terveiről.
A megbeszélésen jelen volt Bardócz Csaba, az EMNT székelyföldi régióelnöke, Nagy Pál udvarhelyszéki, Bákai Magdolna gyergyószéki, Tiboldi László csíkszéki, Toró Tamás Brassó megyei, Marián István erdővidéki és Szabó Tünde orbaiszéki elnök. A székelyföldi képviselő-testület azzal a céllal tanácskozott Sepsiszentgyörgyön, hogy összehangolja az országos rendezvényeket. „A civil események szervezése lesz a továbbiakban is a székelyföldi EMNT-szervezetek fő célkitűzése, illetve a hálózati bővítés is a prioritásaink között szerepel” – összegzett Bardócz Csaba székelyföldi régióelnök. Toró Tamás, a szórványt képviselő Brassó megyei elnök elmondta, 1940-ben volt utoljára a Brassói Magyar Napokhoz hasonló esemény Dél-Erdélyben, a nyolc napon át tartó huszonhét rendezvényt tízezren látogatták, és idén is megrendezik.
ontos a hagyományápolás, hogy megmutassuk értékeinket, jelentette ki Szabó Tünde orbaiszéki elnök, aki szerint szükséges, hogy „a fiataljaink ne kint keressék a boldogulást, hanem idehaza”. Ennek jegyében szervezték meg az elmúlt napokban a Hagyományok Udvara elnevezésű rendezvényüket Kisborosnyón, Barátoson, Zágonban, illetve Zabolán. Május 6-án a Székelyföldet összefogó rendezvényként tervezik megszervezni a Magyar Sport Napját Kézdivásárhelyen, április 11-én pedig székenként, külön ünneplik majd a Magyar Költészet Napját, mondta Bardócz Csaba. Székely Hírmondó
Erdély.ma

Falvaink – Négyfalu, Brassó megye (II. rész)
Négyfalu négy barcasági csángó település, Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu és Türkös egyesüléséből jött létre 1950-ben Săcele néven, ami falvacskákat jelent. Ebből a román elnevezésből származott a város későbbi Szecseleváros elnevezése. Mai neve románul Săcele, magyarul pedig Négyfalu.
Lakói feltehetően a 11. századi magyar és besenyő határőrök leszármazottjai. A közeli Székelyföld lakói csángóknak nevezik a hétfalusiakat. Négyfalu másik három közeli településsel: Tatranggal, Zajzonnal és Pürkereccel együtt képezi Hétfalut.
Négyfalut 1366-ban említették először I. Lajos király adománylevelében. Hétfalu 1498-ig a Törcsvári uradalomhoz tartozott. 1498-ban II. Ulászló király a brassói szászoknak elzálogosította a hét falut, akiknek lakói így a szászok jobbágyai lettek. Szász hatásra felveszik az evangélikus vallást.
1651-ben Brassó város hűbéri birtokává váltak Négyfalu, illetve Hétfalu települései. Lakósai az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is nagy számban részt vettek a 126-os honvéd zászlóaljba tömörülve. 1848 októberében az Agyagfalván megtartott Székely Nemzeti Gyűlésen Brassó-vidék magyar csángó falvai arra kérték a nagygyűlés vezetőségét, hogy ők is a székelység honvédelmi rendszeréhez tartozhassanak.
2000 június 6-án Négyfalut municípiumnak nyilvánították.
32 ezer hektárnyi területen fekszik. A Tatrang nevű folyó szeli át, amely Négyfalu fő ivóvíz-forrását képezi. A település a Barcasági-medence déli perempontján foglal helyet, a Nagykőhavas illetve a Csukás-hegység „bejárati kapuját” képezi.
Települései gazdag népművészeti hagyományokkal rendelkeznek. Híresek szőtteseik és hímes tojás mintakincsük is, melyből mintegy 150 mintát őriznek. Négyfalunak néprajzi múzeuma van, ahol az itteni szász hatásra létrejött csángó népviselet látható.
E népességből vált ki Zajzoni Rab István néprajzi író, költő, Tóthpál Dániel csángó költő és Istók János szobrászművész.
Ebben a műsorban Hochbauer Gyula magyar szakos tanár, a Magyar Művelődési Társaság elnöke, Gyerkó András zenetanár, nyugalmazott iskolaigazgató, Papp Ilonka iskolaigazgató helyettes és Balázs Rita tanítónő vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk második részét hallhatják.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Borboly a szórványnak adna minden támogatást
Vitairatot tett közzé Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, amelyben azt javasolja, a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány is a szórványmagyarságnak juttassa teljes támogatási keretét.
A Mindent a szórványnak című vitairatát a Transindex portálon hozta nyilvánosságra csütörtökön Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke. Borboly szerint nem szerencsés, hogy az erdélyi magyar közösségnek szánt magyarországi és romániai költségvetési támogatások jelentős hányada a Székelyföldre vagy a partiumi tömbmagyarság által lakott vidékekre irányul.
Borboly arra világít rá, hogy a témában nem tájékozott polgár azt gondolhatná, az erdélyi magyar kultúra a Bethlen Gábor Alap által folyósított magyarországi, illetve a Communitas Alapítvány által folyósított romániai költségvetési támogatásoktól függ. Az RMDSZ politikusa úgy véli, ez csak a látszat. Állítása szerint az említett forrásokból származó összegek eltörpülnek azokhoz képest, amelyeket a helyi és megyei önkormányzatok, valamint a közbirtokosságok, vállalkozók, magánszemélyek biztosítanak a magyar kultúra céljaira.
Ezért a vitairat szerzője helytelennek tartja, hogy a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatásainak haszonélvezői is azok a területek legyenek, amelyek önerőből is képesek finanszírozni a magyar kulturális programokat. „A mentőakciókra, támogatáspolitikára nem Székelyföldön van szükség, hanem a szórványban” – állítja a székelyföldi önkormányzati vezető. Álláspontja szerint a támogatás azokat a vidékeket illetné meg, amelyek önkormányzataiban nincs vagy alig van jelen a magyar közösség képviselője, ezért alig jutnak önkormányzati források a közösség céljaira.
„A másfél milliós erdélyi magyar közösségre vetítve néhány eurómillió nem tud érzékelhető hatást kifejteni, de ha Hunyad, Temes, Beszterce-Naszód, Fehér, Arad, Máramaros, Szeben megye magyar oktatására fordítják ezeket az összegeket, akkor látványos eredmények érhetők el”. Borboly Csaba azt kezdeményezte, hogy a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány vezetői üljenek le, és határozzák meg a területet, ahol együtt vagy külön-külön fejtik ki támogatási tevékenységüket.
Szabadság (Kolozsvár)

Ki volt dr. Petru Groza?
Dr. Petru Groza 1884. december 7-én született a Hunyad-megyei Bácsi/ Băcia községben nagybirtokos családból. Budapesten, Bécsben és Lipcsében szerzett jogtudományi-doktori címet. Rendkívül művelt, a magyar irodalmat és történelmet kitűnően ismerő személyiség volt. Jelentéses mozzanat: Székelyföld autonómiájának pártolójaként vált népszerűvé a magyarság körében!
Földbirtokosként hogyan lehetett Petru Groza az első kommunista román kormány és később a Nagy Nemzetgyűlés elnöke? Baloldali és oroszbarát nézetei miatt – s mint ilyen, egy Băsescu-nyilatkozathoz szeretnék hozzászólni. Éspedig dr. Petru Groza szerepéről a király lemondásával kapcsolatban. Mindenekelőtt tudni kell, hogy Groza nem volt a Román Kommunista Párt, illetve Munkáspárt tagja. Az 1944 augusztus 23-i fordulat után megalapította az Ekés Frontot (Frontul Plugarilor), amelynek vezetője lett, s mint miniszterelnök, földművelési miniszterré egy értelmes parasztembert, Zăroni-t nevezte ki. (Volt szerencsém átélni azokat az időket.)
Először 1945 májusában láttam Petru Grozát, amikor a háború megszűnése napján hirtelen, miniszterelnöki minőségben, Kolozsvárra látogatott, s a sporttéren összegyűlt tömeg előtt hatásos magyar nyelvű beszédet mondott. Kolozsvár lakosságában akkor kevés román ajkú volt, de magyarul mindenki értett. Nagy gondban volt akkor a város vezetősége,mert a román himnuszt, ami a miniszterelnököt megillette volna, senki sem tudta. Tárcza Bertalan zenetanár, rövid gondolkodás után, átmeneti megoldást talált, s a gyorsan összeverbuvált diákénekkarral betanította Berzsenyi Dániel Forr a világ bús tengere, ó magyar kezdetű gyönyörű ódáját. A magyar beszédtől fellelkesedett tömeg a tapsvihar után nagy hangon kiáltotta: „Kérjük a Magyar Himnuszt!” Groza akkor a mikrofonhoz lépett, és határozott hangon bemondta: „ Kérem, tessék elénekelni a Magyar Himnuszt!” Groza jelentős anyagi támogatást nyújtott az illegalitásban működő román munkásmozgalmaknak. Meggyőződése volt, hogy a jól megszervezett mezőgazdasági szövetkezetek kisegítik a parasztságot és főleg annak szegény rétegét a nélkülözésből. Ennek érdekében munkálkodott. Emiatt történhetett meg vele a következő eset: Székelyföld egyik községébe látogatott, ahol a kultúrotthonban éppen a kollektív gazdaság létesítéséről kellett szavazni. Groza is jelen volt. Már jó félórája kínlódott az elnök, hogy megszavazzák a megalakulást, de senki se állt kötélnek. Ekkor Groza felment az emelvényre, félreállította az izzadságtól gyöngyöző homlokú elnököt, és nagy hangon, kitűnő magyarsággal elszavalta Petőfi A Tisza című költeményét, majd a hatalmas tapsorkánt kézlegyintésel lecsendesítve így szólt: „Emberek! A javatok nevében szólok. Alkossátok meg a mezőgazdasági társulást! Ki akarja? „Én igen!” S evvel felemelte a karját. E varázsmozdulatra fellendült a tömeg karja. Meg volt szavazva. (A szépemlékű Agárdy Tamás visszaemlékezéseiből.)
1947. december 30-án I. Mihály királyt lemondásra kényszerítették. Akkor katonai szolgálatomat teljesítettem, és a Biroul Mobilizării titkárságán dolgoztam a szebeni Cercul Teritorial Militar keretén belül. Mivel a román hadsereg a háborúban nagyon leszegényedett, takarékossági célból mindazok a katonák, akik Szebenben laktak, kaszárnyán kívüli engedéllyel otthon lakhattak és étkezhettek. 31-én reggel hat órakor, amikor beléptem a kaszárnyába, felparancsoltak a gyűlésterembe. Ott egy addig számunkra ismeretlen kapitány bejelentette a király lemondását, s mivel ezzel megszűnt a királyság, Románia népköztársaság lett – erre az államformára azonnal le kell tenni az esküt. Feltűnő volt, hogy a kaszárnya parancsnoka, M. ezredes nem volt jelen, és az eskü szövegét a kapitány olvasta fel, mi pedig mindnyájan utána mondtuk. Tudni kell, hogy a hadsereg és főleg a fiatal tisztek Mihály király pártiak voltak. De a parancs az parancs, s azt a hadseregben megszegni főbűnnek számít. Mint kiderült, a parancsnokot nem is értesítették. A dolog drámai kimenetelűvé vált, mert amikor hét órakor belépett a kaszárnyába, az őrség annak rendje és módja szerint jelentett, s ő felment az irodájába, majd néhény perc múlva belépett oda az említett ismeretlen kapitány, és két, addig ugyancsak nem látott főhadnagy letartóztatta a megdöbbent főtisztet. A helyét azonnal egy másik ezredes foglalta el. Az eset hátterében az áll, hogy a román pálfordulás óta eltelt néhány év alatt a Szovjetben a kommunizmus eszméjéhez hű tiszeteket képeztek ki. Ezek mint politikai tisztek kerültek a katonai egységekbe, rendszerint főhadnagyi vagy kapitányi ranggal, nevük „secund politic” volt. Logikai paradoxon, hogy habár rangjuk kisebb volt az illető parancsnokénál, a hatalmuk sokkal nagyobb. Ez volt a kommunizmus egyik módszere, amivel kézben tartotta a hadsereget. Az egész királyi lemondásnak és az eskü letételének a hátterében az akkori honvédelmi miniszter, Emil Bodnăraş állt, aki orosz nemzetiségű, valódi nevén Bodnarenko volt. (Ezt senki se tudta.)
Petru Groza jelleméről Agárdy Tamástól, volt osztálytársamtól és barátomtól szereztem tudomást. Az Agárdy család ugyancsak Hunyad megyei nagybirtokos volt, és jó viszonyt tartott fenn Grozáékkal. Amikor, a kommunizmus idején, az öreg Agárdynak kellemetlenségei lettek, Groza hatalmánál fogva segített rajta.
Személy szerint nem hiszem, hogy a király lemondásra való kényszerítéskor Groza pisztollyal fenyegette volna meg, és diákok kivégzését helyezte volna kilátásba, ha nem mond le. Groza humánus lelkületű ember volt, az egyetemi diákság nagy pártolója, és soha nem adott volna ki parancsot ilyen gaztettre. Inkább azt vallom, hogy Mihályt a lemondását követelő politikai tisztek fenyegették meg ilyesmivel. Groza miniszterelnökként természetesen jelen volt ennél az eseménynél, de nem mint végrehajtó, hanem rangjánál fogva. Miután a kommunista hatalom eszméinek megfelelő kádereket képezett ki, Grozát felfelé buktatták, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke lett. Ekkor következtek be a nagy politikai tiszogatások, amelyeknek sok magyar személyiség is áldozata lett. Hogy Groza befolyása és politikai tekintélye idővel mennyi csorbát szenvedett, bizonyítja, hogy amikor koholt vádak alapján letartóztatott Kurkó Gyárfást, a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ) elnökét a börtönben meg akarta látogatni, nem engedték hozzá.
Groza egyike volt azoknak, akik támogatták az önálló Bolyai magyar egyetem megalakulását és a Magyar Autonóm Tartomány létesítését. Ahányszor Kolozsvárra vitte az útja, meglátogatta az egyetemet és főleg a székelyföldi diákok sorsáról érdeklődött.
Szép eszméinek megvalósulását hetvennégy éves korában magával vitte az örökkévalóságba.
Kalmár Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

EMNP-küldöttgyűlés – Elfogadták a keretprogramot
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első, csíkszeredai küldöttgyűlésén, szombaton elfogadták a párt keretprogramját, amely a „Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek” címet viseli.
Az EMNP politikai keretprogramja hét fejezetben határozza meg az alakulat eszmerendszerét, tisztázza kitűzött céljait és helyezi el tevékenységét a romániai, erdélyi és európai közéleti-politikai közegben. Alapvetésében a program leszögezi: bíznak benne, hogy az erdélyi magyarok megfogyatkozva is képesek saját sorsuk alakítására.
A megoldandó gondok között említi az elmélyült romániai demokráciadeficitet és a magas szintű korrupciót is. „A nemzetállami kormánynak való szolgai kiszolgáltatottság helyett Erdély-központú politizálást akarunk folytatni” – áll a dokumentumban. A keretprogram az erdélyi magyarokat egy, a különböző autonómiaformákban részesülő, hagyományaira és értékrendjére támaszkodó, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet szerves részeként élő közösségként írja le. Az EMNP politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének pedig a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. A formáció által legfontosabbnak tekintett értékek kulcsszavakban: a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet, és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia.
A romániai államreform sarkalatos elemeit rögzítő fejezetben az EMNP a túlsúlyos bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintekre kiterjedő regionalizációt hangsúlyozza. Az EMNP víziójában a központi kormányzatra csupán a hadügy, a külügy, a pénzügy és a nemzetbiztonság igazgatása hárulna. Az EMNP a választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét, s ennek alapján a népességi arányának megfelelő számú elkülönített mandátumért egy nemzeti közösség politikai szervezetei egymással mérkőznének meg.
Az erdélyi régiókról szóló programrész a Székelyföldet önálló történelmi és kulturális hagyományai alapján sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, ugyanakkor a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát. A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar magas kultúrát az európai szellemi és tudományos értékek vérkeringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román-magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi.
A keretprogram egységes magyar nemzeti külpolitikáról tesz említést, melynek elsődleges feladata, hogy kedvező környezetet alakítson ki a nemzetközi közvéleményben az autonómiaprogram számára. Mint fogalmaz, az EMNP részt kér az összmagyar integráció intézményeiben – a Magyar Állandó Értekezletben, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumában vagy a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsban, részt vállal ezen intézmények munkájában.
Az EMNP keretprogramjának záró része az alakulat konszenzusorientált politikájáról és higgadt, reakciókész kommunikációjáról rendelkezik. Az erdélyi magyar politikában egy, a verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hosszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza, a kormányzati szerepvállalásról pedig kijelenti: csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél. MTI
Erdély.ma

Védnöki megnyitó beszéd
Ma van a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. Hajtsunk fejet mindazon ezrek és ezrek előtt, akiket börtönökben és munkatáborokban gyilkolt meg az embertelen diktatúra, és azon milliók előtt, akiknek életét a Ceausescu-rezsim megnyomorította. Gondoljunk egy percig azokra a szabadságvágyó emberekre, akiket 1989-ben és 1990-ben a „terrorista” keretlegények orvul meggyilkoltak, és akiknek a gyilkosai mind a mai napig büntetlenül közöttünk élnek és háborítatlan jólétnek örvendenek. Ugyanakkor adózzunk tisztelettel azoknak, akik „emberek tudtak maradni az embertelenségbben” – miként a szentéletű Márton Áron erdélyi püspökünk, aki üldöztetve, de soha meg nem töretve, ma is példaként áll előttünk.
Márton Áron szülőföldjén idézzük fel püspöki jelmondatát: „Non recuso laborem” – „Nem futamodom meg a munkától”. Ezért vagyunk ma itt. Mert mi sem futamodunk meg a munkától. Ahogyan a másik példaképünk, az erdélyi autonómia apostola, Kós Károly Kiáltó Szavában megfogalmazta: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és élni akarunk, tehát dolgozni fogunk.”
Nem futamodunk meg a munkától. Dolgozni fogunk. Ebben áll az erdélyiség lényege. Mi, székelyek és erdélyi magyarok dolgos emberek, munkaszerető nép vagyunk, ez a hírünk a nagyvilágban is. További jellemzőink, amelyeket még a románok is példaként emlegetnek, az, hogy szeretjük szülőföldünket, ragaszkodunk anyanyelvünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz, és soha, semmilyen körülmények között meg nem tagadjuk nemzetünket.
Magyarok vagyunk, mert tudjuk, érezzük: magyarnak lenni jó.
Erdélyiek vagyunk, mert itt születtünk, ez a sorsunk, amelyet büszkén vállalunk: ezt hagyták reánk örökül őseink, és a mi felelősségünk abban áll, hogy értékeinket továbbörökítsük utódainknak. Ahogyan a székely írófejedelem, Tamási Áron fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. És mi itt vagyunk „otthon”.
Nincs, és nem is lesz könnyű dolgunk.
Mert ma, huszonkét esztendővel 1989 Szabadító Karácsonya után már világosan látszik, hogy nem csupán a forradalmunkat lopták el, hanem szabadságunkat, a jogállamot és a demokráciát is megrövidítették Bukarestben a hatalomba visszaszivárgó utódkommunisták, valamint a velük cinkosságot vállaló politikai elitünk.
Huszonkét évvel a rendszerváltoztatás kezdete után ott tartunk, hogy országunkat a korrupcióval átszőtt kormányaink csődbe vitték, és hibás döntéseiket velünk – adófizetőkkel, nyugdíjasokkal és a leendő adófizetőkkel – fizettetik meg. Brutális megszorításokkal a hetedik bőrt is lenyúzták rólunk, ráadásul egy több mint harmincmilliárdos külföldi kölcsönnel szintén bennünket adósítanak el.. Gondoljunk csak bele: tanulmányaik végeztével fiataljaink a múlt vétkeiért kamatos kamattal fizetnek – már ha egyáltalán munkához jutnak, és megélhetésük érdekében nem kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket.
Ennek a csődös politikának véget kell vetni! Saját bőrünkön érezzük, hogy ez így sokáig nem mehet tovább…
Nem csoda, hogy ide jutottunk, hiszen fordítva ülünk a lovon.
A központosított, homogén nemzetállam ugyanis drága mulatság. Ráadásul nem hatékony, lassú és versenyképtelen, polgárai pedig nem szeretik, mert idegennek érzik, és azt tapasztalják, hogy róluk, de nélkülük valahol egy központban a fejük felett döntenek.
Megkérdezte-e valaki Önöket a 25%-os fizetésmegvonásról? Kikérték-e a véleményüket a kölcsön felvételéről vagy a vizitdíjról? És ha netalán megkérdeznek is: a bukaresti politikusok odafigyeltek-e arra, hogy a korábbi, elnökválasztással egybekötött népszavazáson a romániai állampolgárok az egykamarás parlament mellett döntöttek? Mi lett a sorsa annak a félmillió aláírásnak, amellyel az önálló állami magyar felsőoktatás, a Bolyai Tudományegyetem mellett szálltunk síkra?
Ez távolról sem nevezhető demokratikus népképviseletnek! Ehelyett egy szűk hatalmi elit csatározásainak vagyunk a foglyai. A kommunisták örökösei váltják egymást, és a kommunizmus örökségét nyögjük, miközben Erdélyország ebek harmincadjára jut. Az elmúlt negyed évszázadban erdélyi magyarságunk félmillió lélekkel fogyatkozott, bedől a szórvány, szűkülnek élettereink. Mindez elsősorban annak tulajdonítható, hogy hagytuk, sőt elvártuk, hogy majd valaki más oldja meg a gondjainkat, hogy majd Bukarestben döntsenek –helyettünk.
Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Erdély-központú politizálásra van szükségünk. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Így és csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat!
Nézzék: már én sem vagyok fiatal. Más ember ilyenkor már a nyugdíjra készülődik… Temesvár óta is már több mint két évtized telt el. Gyermekeim már nagyra nőttek. Egész életem küzdelemben telt… 1989 sorsfordító időszakát leszámítva, folyamatosan támadnak, gyaláznak és mocskolnak úton-útfélen. Nem egyszer saját magyarjaim is hátba támadtak, és saját Egyházamban is az egykori júdásokkal találom magam szemben. Ennek ellenére, mégis itt vagyok, mert jól tudom, hogy amint Dsida Jenő vallotta egykor: „Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet”. Itt vagyok, és Veletek együtt tettre készülök, mert hiszek Istenben, hiszek az Ő megújító erejében – hiszek Erdélyben. Bízom Bennetek, bízom a székelyekben, az erdélyi emberekben; hiszek a Nemzet talpraállásában, hiszem, hogy van még magyar jövő a Kárpát-medencében! És ezzel a hittel készülök az erkölcsi, társadalmi renszerváltoztatás folytatására…
Miként a történelem során annyiszor: Erdély képes a megújulásra. Temesvár fia, Bolyai János a „semmiből teremtett egy új világot”. Ez az erdélyi csoda, melyre – Isten segítségével – mi is képesek vagyunk, ha erőinket összegyűjtjük és megfogjuk a munka végét.
De vállalkozásunk eleve kudarcra lesz ítélve, ha mindenki külön irányba húzza a szekeret. Ha a nagyobbik magyar párt erőből radírozná le nemzettársait, vagy ha a kisebbik magyar párt a nagyobbik ellenében szövetkezne. Nekünk nem valaki vagy valami ellenében, hanem Erdélyért, az erdélyi ügyért, nemzetünkért készen kell állanunk az együttműködésre.
Elegünk van a korrupt és önfeladó politikából, elegünk van a népnyúzásból, elegünk van a kiszolgáltatottságból, elegünk van abból, hogy mások, helyettünk, ellenünkre a fejünk felett döntenek, elegünk van a nyomorból, elegünk van az etnobizniszből.
Dolgozni akarunk – és dolgozni fogunk.
Csalóka remény volna abban bíznunk, hogy az idei nyári és őszi választásokkor nagyot fog változni a világ. Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz – mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
Akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben a mi embereink állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Ha mindannyian kivesszük a részünket belőle.
Ehhez, erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest, mindent biztosítani fogunk: életbe léptetjük a Mikó Imre Tervben lefektetett gazdaságfejlesztési stratégiánkat, márciusban útjára indítjuk az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetemünket, amely főként a közigazgatásban dolgozóknak nyújt hasznosítható tudást; kimunkáljuk ifjúsági- és sportstratégiánkat is, hogy fiataljainkat itthonmaradásra neveljük és a jövőre felkészítsük; és folytatjuk a határok fölötti nemzetegyesítés nagyívű programját… Erdélyi demokráciaközpontjaink ez idáig közel 170.000 erdélyi magyar számára nyújtottak valamilyen formában segítséget a magyar állampolgárság visszaszerzésében. Korszakos nemzetépítő szolgálatunkban továbbra sem lankadunk…
Érmindszent nagy szülöttje, Ady Endre írta: „De építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
Építésre készen a kövünk. Azt kívánom, hogy az idei választások felszálló pályáján elindulva, 2016-ban az Erdélyi Magyar Néppárt hitben, lélekben és tudásban megerősödve a leghitelesebb politikai csapatként készüljön a következő megmérettetésre.
És ez csupán rajtatok, rajtunk múlik. Munkára szerződünk. Mert hiszünk Erdélyben! Hiszünk a krisztusi népszolgálat erejében, abban az értelemben, ahogyan maga a Mester tanította: „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mk. 10,45).
És tudjuk: Erdély az erdélyieké, Székelyföld pedig a székelyeké!
Tőkés László
erdon.ro

Erdélyi Magyar Néppárt I. Országos Küldöttgyűlés
Az Erdélyi Magyar Néppárt I. Országos Küldöttgyűlésének résztvevőiként
Tisztelettel adózva őseink emlékének, akik szülőföldünket a történelem viharai közepette megtartották és nékünk örökül hagyták…
Átérezve azt a felelősséget, amellyel mi tartozunk utódainknak,
Vállalva és tovább éltetve anyanyelvünket, hitünket, kultúránkat, erdélyi hagyományainkat,
Kinyilvánítva az egységes magyar nemzethez való tartozásunkat, valamint
Románia Alkotmányát és az Európai Unió értékközösségét tiszteletben tartva,
közös akarattól indíttatva, a következőket nyilatkozzuk:
1. Értékeink: a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység erkölcsi értékeire alapozó demokrácia.
2. Számunkra a szülőföldünk a legfontosabb. Az elmúlt évtizedek csődbe vezető, a központosított nemzetállamot erőltető, valamint önös érdekeken alapuló gyakorlattal ellentétben Erdély-központú politizálásra vállalkozunk. Saját kezünkbe kell vennünk sorsunk irányítását, meg kell építenünk Erdélyt, Székelyföldet. Ennek érdekében készek vagyunk együttműködni minden olyan demokratikus erővel – legyen az magyar vagy román –, amely hasonlóképpen gondolkozik és cselekszik, de cinkosságot senkivel sem vállalunk. Otthon akarjuk érezni magunkat a szülőföldünkön – az ehhez való jogunkat senki sem vitathatja el tőlünk.
3. Vállaljuk a felelősséget döntéseinkért. Románia „következmények nélküli ország”, ahol a politikusok elhibázott lépéseik árát az állampolgárokkal fizettetik meg. Ennek következményeképpen mára már hitelét veszítette a politika, a kialakult bizalmi válság következtében pedig egyre több erdélyi magyar mond le arról a jogáról és lehetőségéről, hogy szavazatával cselekvő módon alakítsa jövőjét, jövőnket. Márpedig nekünk meggyőződésünk, hogy saját sorsunk jobbra fordulása elsőrenden rajtunk múlik, és helyettünk nem dönthet más.
4. Újra kell szervezzük közösségeinket, mozgósítanunk kell minden erőtartalékunkat, „szerveződnünk kell a munkára”. Az egymást követő kormányzatok felelőtlen gazdálkodása, a mindent átszövő korrupció és értékeink elherdálása Erdélyt már-már ebek harmincadjára juttatta. A megszorítások következtében folyamatos létbizonytalanságban, máról holnapra élünk, vállalkozásaink tönkrementek, adólejeink nagyobbik részét a bukaresti központi költségvetés foldozgatására használják, ahelyett, hogy az önkormányzatainknál hagyva, esélyt adnának közösségeinknek a gyarapodásra. Románia céltalanul sodródó országgá vált, élhető jövőkép hiányában egyre több lakosa hagyja itt végérvényesen. Ebbe mi, erdélyi magyarok Kós Károly és Márton Áron örököseiként semmiképpen sem törődhetünk bele.
5. A politika ̶ kellő önkorlátozással ̶ kerüljön az őt megillető helyre. Felelős döntéseket akarunk, a közpénzekkel való minél hatékonyabb és átlátható gazdálkodást. Nincs mit keresniük közöttünk azoknak, akik az erdélyi magyarok képviseletében csak üzletet látnak, és a mi bőrünkön kívánnak meggazdagodni. Az érdekképviselet legyen valóban közszolgálat, a pártérdek helyett a közérdek irányítsa cselekedeteinket.
6. Számítunk a civil szféra, az egyházak, a tudományos és művészeti élet teremtő hozzájárulására. Ehhez viszont adjuk vissza rangjukat és méltóságukat. Egyenrangú partnerekként, együtt csodát tehetünk. Ezzel szemben a kézből etetett, támogatási pénzekből kitartott klientúra-szövevény a társadalmi élet és a kultúra megcsúfolását jelenti.
7. Megszorítások helyett munkahelyekre, Erdély kiárusítása helyett autonómiára van szükségünk.
8. A hasznosítható tudás a kulcsa közigazgatásunk megerősítésének. Elegünk van a pártkáderekből és rokonságukból.
9. Erdélyi anyanyelvű kultúránk érték. Érték Romániának, érték az Anyaországnak, érték Európának. Óvjuk és ápoljuk, mert ez a mi egyedi és pótolhatatlan örökségünk.
10. A bennünket megillető jogok követelése mellett hiszünk a kötelességvállalás közösségmegtartó erejében. Üres szavak helyett a beszédes tettekben, semmittevő önigazolás helyett a munkában, a tehetetlen opportunizmus helyett a saját erőnkben bízunk.
Az Erdélyi Magyar Néppárt I. Országos Küldöttgyűlésének résztvevői
erdon.ro

Toró T. Tibort választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Néppárt
A korábbi ideiglenes elnököt, Toró T. Tibort választotta elnökévé szombaton, első országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt. Toró – akinek nem volt ellenjelöltje – a szervezet előtt álló legelső két vizsgájának a közelgő helyhatósági és parlamenti választásokat nevezte meg. A küldöttgyűlés elfogadta a párt keretprogramját, amely a „Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek” címet viseli. Az ülésen Tőkés László Erdély-központú politizálásra biztatta a pártot. Orbán Viktor videóüzenetében köszöntötte a küldöttgyűlést.
Noha az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első országos küldöttgyűlésén kiemelt helyen szerepelt az idei romániai választásokra való felkészülés, a tanácskozáson érdekes módon kevés szó hangzott el a rivális magyar alakulatokról. A Csíkszeredában szombaton rendezett pártkongresszusra leginkább az volt a jellemző, hogy a tavaly ősszel bejegyzett alakulat egyelőre inkább önmagával, a szervezetépítéssel van elfoglalva, semmint a „politikai konkurencia” bírálatával.
Védnöki nyitóbeszédében – nem kis meglepetésre – eltekintett ettől Tőkés László is, aki a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából először is a bukaresti hatalomba „visszaszivárgó” utódkommunistákra, a romániai korrupcióra, a Boc-kormány foganatosította megszorító intézkedésekre zúdított össztüzet. A néppárt létrehozását több mint egy éve szorgalmazó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Erdély-központú politizálásra biztatta a fiatal alakulat politikusait. „Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat” – szögezte le a Csíki Játékszínben összesereglett több mint háromszáz küldött előtt az európai parlamenti képviselő.
Tőkés arra figyelmeztette őket, csalóka remény volna abban bízni, hogy a júniusi helyhatósági és őszi parlamenti választások alkalmával nagyot fog változni a világ. „Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz, mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít” – jelentette ki a volt református püspök, hozzátéve: akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben az EMNP politikusai állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Tőkés egyébként a hazaárulással határos megnyilvánulásnak nevezte, hogy Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja nem vett részt a bizottság ülésén, amikor Magyarországról tárgyaltak, továbbá hogy az EP magyar szocialista képviselői országuk ellen szólaltak fel a strasbourgi vitában.
„Képletesen ki kell tiltani őket Erdélyből” – jelentette ki a politikus, kiváltva hallgatósága egyetértését. Miután Sándor Krisztina, az EMNT nemrég megválasztott ügyvezető elnöke hitet tett a nemzeti tanács és a néppárt közötti stratégiai partnerség folytatásának szükségessége mellett, Orbán Viktor videoüzenetben szólt a küldöttgyűléshez. A magyar kormányfő helytállást, a közös álmokból fakadó célok közös sikerre vitelét kívánta az EMNP küldötteinek, akiket jó bajtársaknak nevezett. Felszólalásában Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkára az öngondoskodás képességét emelte ki, fontosnak nevezve, hogy a közösségnek legyen lehetősége az önálló cselekvésre, más szóval az autonómiára.
Répás leszögezte, a magyar kormány nem a kettős mércében, hanem az egyenlő elbírálásban hisz, ugyanakkor továbbra is támogatni fogja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében úgy vélekedett, a Székelyföldet az erdélyi magyarság belső anyaországává kell tenni, míg Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az értelmiség támogatásának fontosságát hangsúlyozta. Mircea Toma, az Active Watch médiafigyelő ügynökség vezetője vázolta a választási csalások és az etnikai gyűlöletre felbujtó politikai diskurzusok megelőzésére vállalkozó civil paktumot, majd újfajta autonómiaküzdelemre, a korrupciótól mentes autonóm Erdély megteremtésére biztatta az új alakulatot.
Keretprogram eszmékkel és tervekkel
Toró T. Tibor, az EMNP ideiglenes elnöke az elmúlt egy év tevékenységéről szóló számadásában elmondta, a 12 megyei mellett közel száz helyi szervezet alakult (a Székelyföldön 42, Közép-Erdélyben 10, a Partiumban 35), a következő időszakban pedig további 70 helyi szervezet létrehozását tervezik. „Száz nap áll a rendelkezésünkre, hogy az első vizsgát sikerrel vegyük, és még fél évünk van a másodikig, a parlamenti választásokig” – összegzett Toró. Az általa, később pedig a programalkotó munkabizottság vezetője, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár által bemutatott keretprogram hét fejezetben határozza meg az alakulat eszmerendszerét, tisztázza kitűzött céljait, és elhelyezi tevékenységét a romániai, erdélyi és európai közéleti-politikai közegben. A Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek című dokumentum alapvetésében a program leszögezi: bíznak benne, hogy az erdélyi magyarok megfogyatkozva is képesek saját sorsuk alakítására. „A nemzetállami kormánynak való szolgai kiszolgáltatottság helyett Erdély-központú politizálást akarunk folytatni” – áll a dokumentumban, amely az erdélyi magyarokat a különböző autonómiaformákban részesülő, hagyományaira és értékrendjére támaszkodó, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet szerves részeként élő közösségként írja le.
Az EMNP politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének pedig a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. A formáció által legfontosabbnak tekintett értékek a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. A romániai államreform sarkalatos elemeit rögzítő fejezetben az EMNP a túlburjánzó bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintekre kiterjedő regionalizációt hangsúlyozza, a választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét a kisebbségek számára, s ennek alapján a megfelelő számú elkülönített mandátumért egy nemzeti közösség politikai szervezetei egymással mérkőznének meg. Az erdélyi régiókról szóló programrész a Székelyföldet önálló történelmi és kulturális hagyományai alapján sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, ugyanakkor a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát.
A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar magaskultúrát az európai szellemi és tudományos értékek vérkeringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román–magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi. Az erdélyi magyar politikában egy, a verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hoszszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza, a kormányzati szerepvállalásról pedig kijelenti: csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél.
Verseny és együttműködés
A küldöttgyűlés közben rendezett sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy vélekedett, az EMNP hozzájárulhat ahhoz, hogy megújuljon az erdélyi magyar politika, ezt a politikát pedig az összefogás kell hogy jellemezze.
A fideszes politikus reményének adott hangot, miszerint az idei választásokon az erdélyi magyarság megerősödik az önkormányzatokban és a bukaresti törvényhozásban egyaránt, továbbá leszögezte: a budapesti kormány az erdélyi magyar közösségre bízza, mely alakulatokat támogatják szavazataikkal a helyhatósági és parlamenti megmérettetésen. „Úgy érzékelem, Kelemen Hunor új RMDSZ-elnök megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki Németh Zsolt.
Ugyanezen a rögtönzött sajtótájékoztatón Tőkés László már nem kímélte az RMDSZ-t, amelyet olyan posztkommunista pártnak nevezett, amely szerves részét képezi a román posztkommunista rendszernek. Szerinte a szövetség azért szállt be az Ungureanu-kormányba, hogy a kormányzati pozícióban a kezében tudja tartani az önkormányzati választásokat. „Úgy gondolkoznak, hogy le kell radírozni bennünket a politikai térképről, de tévednek. Erdélyben megérett a helyzet a politikai rendszerváltozásra, amit az RMDSZ eddig megakadályozott, az EMNP mostani küldöttgyűlése ennek a magyar politikai rendszerváltásnak a nyitánya” – mondta Tőkés.
Eközben a küldöttgyűlés megválasztotta az EMNP elnökségét: a 312 leadott szavazatból az elnöki posztért egyedül induló Toró T. Tibor kutatófizikus 309 voksot kapott, és a kongresszus megerősítette az elnökség többi tagja, Gergely Balázs, Papp Előd, Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula mandátumát is. Megválasztása után Toró elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre indulnak ismerkedési körútra, és miközben valamennyi romániai parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét.
Bejelentette, az EMNT-vel közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára, kezdeményezik ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraélesztését. Toró megismételte, hogy a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges ötvözésére törekednek a többi magyar párttal – ilyen megegyezésre törekszenek például Marosvásárhelyen –, önálló jelöltjeiket a következő hetekben tárják a nyilvánosság elé, ugyanakkor még nem állítottak fel mércét a tekintetben, hogy hány mandátumot kívánnak megszerezni a júniusi megmérettetésen. Toró hangsúlyozta azt is, semmi alapja nincs annak a „riogatásnak”, miszerint a romániai magyarság kieshet a parlamentből.
„Ezt ki kell törölni az emberek fejéből, tudatosítani kell, hogy 17 olyan választókerület van, ahol a magyarság többségben él, nem beszélve a hat képviselői és három szenátori mandátumot jelentő alternatív küszöb meglétéről” – mutatott rá az elnök. Szilágyi Zsolt külügyekért és a nemzetpolitikáért felelős alelnök elmondta, az EMNP felvételét kéri az Európai Néppártba, másrészt folytatja harcát a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaprojekt ellen.
A küldöttgyűlést köszöntve Németh Zsolt úgy vélekedett, az a feladat hárul az EMNP-re, hogy megállítsa a magyarságot a zuhanásban. „Ma az látszik, hogy az EMNP nélkül nincsen megállás a lejtőn” – fogalmazott a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve: a fiatal alakulatnak a demográfiára, a magyar–román kapcsolatokra és a romániai magyar politika többi játékosára kell tekintettel lennie. Németh megállapította azt is, hogy a megkapaszkodás csakis az RMDSZ-szel együttműködve, az együttműködésre törekedve lehetséges.
(Toró: verseny és együttműködés a választásokon: Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre is ismerkedési körútra indulnak. Bukarestben valamennyi parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét. Toró bejelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára. Kezdeményezik ugyanakkor a magyar politikai szervezetek Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumának az újraélesztését. Elismételte, a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges egyvelegére törekednek a többi magyar párttal. Mint megemlítette, a színmagyar Székelyudvarhelyen jelölteket állítanak, Marosvásárhelyen a megegyezést keresik a többi magyar politikai szervezettel.)
Rostás Szabolcs, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldön legyen verseny! – Toró szívesen látna egy teljes EMNP-választási listát
A fő szabály az, hogy a Székelyföldön verseny legyen a közelgő választásokon, az interetnikus környezetben pedig esetről-esetre kell eldönteni, mi a teendő. Tehát nemcsak a számarány, hanem a környezet, a politikai konjunktúra, a többi magyar politikai szervezettel való viszony mind-mind befolyásolhatják az illető településen, régióban vagy megyében választott stratégiát – mondta a Székely Hírmondónak Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke pártja választási stratégiáját firtató kérdésünkre.
Szombaton Csíkszeredában közel száz helyi szervezet küldöttei, valamint nyolcvan hazai és anyaországi meghívott részvételével tartották az Erdélyi Magyar Néppárt első Országos Küldöttgyűlését, és a 315 küldött 309 szavazattal országos elnökként Toró T. Tibort tüntette ki bizalmával. A vezetőség tagjává választották továbbá Szilágyi Zsolt elnökhelyettest, Gergely Balázs közép-erdélyi régióért felelős alelnököt, Papp Előd Székelyföld régióért felelős alelnököt és Zatykó Gyula Partium régióért felelős alelnököt.
A küldöttgyűlésről Toró T. Tibor elnök úgy fogalmazott: lezárult a pártépítés első szakasza. Megválasztása után köszönetét és örömét fejezte ki, hogy „identitásukat vállaló és a közösségért tenni akaró fiataloktól” kapta mandátumát. A választási stratégiájukról szólva kifejtette:
– A helyi vagy megyei szervezetek javaslatára közösen döntjük el az országos elnökséggel, amelynek feladata az egész jelöltállítási procedúrát és a választási kampányt koordinálni. Azokban a régiókban, ahol a magyarság aránya 10% alatt van, a szórványmegyékben, a szórványtelepüléseken kötelező módon valamilyen együttműködési formát kell találni.
Az MPP-vel való esetleges háromszéki együttműködést firtató kérdésünkre diplomatikus választ adott: – Az EMNP helyi, illetve széki szervezetei kell, hogy javaslatot tegyenek, majd közösen eldöntjük, melyik javaslat felel meg legjobban a támogatóinknak, és erre még van egy-két hét. Amit általában mondani tudok, az az, hogy Székelyföldön mindenhol versenyre törekszünk. De Székelyföldön is vannak olyan helyek, ahol nincs magyar többség. Ezeken a településeken vetődik fel természetszerűen a magyar-magyar együttműködés, mint prioritás, és mind az RMDSZ-szel, mint az MPP-vel tárgyalni fogunk, hogy olyan megoldást találjunk, amiből a helyi magyar közösség nyer. Azt látnám szívesen, hogy a Néppárt saját listájával mérettesse meg magát a választásokon.
Toró annak is tudatában van, hogy az elkövetkező 100 nap nagyon rövid idő a választások előkészítésére. – Szervezeteink és tagságunk, támogatóink nagy része fiatal, a politikában tapasztalatlan, de ami a gyengeségünk, egyúttal erényünk is, hiszen olyan emberek indítják útjára az EMNP-t, akik – legalábbis a többség – nem vett részt az elmúlt két évtized elvtelen kompromisszumaiban – vázolta a kilátásokat az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke.
A küldöttgyűlés elfogadta A megtalált út – esélyt és szabadságot Erdélynek című politikai keretprogramot is, amelyik rögzíti a Néppárt választási stratégiájának alapelvét.
Willmann Walter
Székely Hírmondó
Erdély.ma

SZKT Marosvásárhelyen: elfogadták a választások előkészítéséről szóló határozatot
Elfogadta a 2012-es önkormányzati választások előkészítéséről szóló határozatot az RMDSZ döntéshozó testülete szombaton, Marosvásárhelyen. A dokumentum a szövetség jelöltállítási módozatait, eljárási rendjét és ütemtervét, illetve a jelölési feltételeket rögzíti. A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ugyanakkor megszavazta Kovács Péter főtitikár kampányfőnökké való kinevezését is.
Kelemen: nem mi akadékoskodunk
Kelemen Hunor elnöki beszédében úgy értékelte, az elmúlt 22 év legnehezebb önkormányzati választása elé néz idén az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség, az önkormányzati választások eredményeitől függ az őszi parlamenti választás kimenetele is. „Először fordul elő 22 esztendő után, hogy olyan megméretkezés lesz a Székelyföldön, a Partiumban és a szórványban is, amelyen három magyar szervezet versenyzik majd a szavazatokért. A Magyar Polgári Párt (MPP) indult 2008-ban is, idén indul Tőkés László pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Utóbbi élvezi a magyar kormány teljes támogatását, ennek láthattuk már az első jeleit az RMDSZ-ellenes matricák megjelenésében. Tehát egy ilyen versenyből kell nekünk győztesként kikerülnünk. Mi mindig is a párbeszéd, az együttműködés hívei voltunk, ezért mondtuk már hónapokkal ezelőtt, hogy az RMDSZ ajtaja nyitva áll, a kulcsot eldobtuk. Ez volt a mi üzenetünk. Tőkés László pedig ezelőtt néhány nappal leszögezte, nem akarnak együttműködni az RMDSZ-szel. Tehát nagyon határozottan el kell mondani: az összefogást, az együttműködés lehetőségét nem az RMDSZ utasította el” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Kovács: Tőkés lépjen ki az RMDSZ-ből
Kovács Péter főtitkár felszólalásában arra utalt, hogy korábban Tőkés László az RMDSZ-t egy rozoga autóval hasonlította össze, amely letért az útról. Ha ennyire rozoga ez az autó, és ha valóban rossz irányba halad, miért nem száll ki belőle? – vetette fel a kérdést Kovács Péter az SZKT ülésén. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a szövetség színeiben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert Tőkés hetente kiadott sajtóközleményeiben kizárólag posztkommunistáknak, neptunistáknak, korruptoknak, tájba simulóknak, bársonyszékhez ragaszkodóknak, az autonómia eszményét feladóknak címkézi az RMDSZ képviselőit.
„Hogy bírja Tőkés László egy ilyen társaságban, miért nem veszi a kalapját, adja vissza az RMDSZ-listán nyert európai parlamenti mandátumát, és megy a megújulást hirdető társaságba?” – fogalmazott Kovács. Véleménye szerint a távozásnak semmilyen akadálya nincs, hiszen, mint mondta, már elküldték a vadonatúj versenyautót. A polgári pártra utalva megjegyezte: igaz ugyan, hogy ez az új autó már a második küldemény, az első hamar bedöglött, de függetlenül ettől Tőkés Lászlónak minden feltétel adott ahhoz, hogy megváljon az általa tehernek elkönyvelt RMDSZ-től, beüljön az igen tetszetős importverdába, és elinduljon azon az úton, amit ő jónak, igaznak és egyenesnek tart. A főtitkár úgy gondolja, becsületes lenne az, ha véget érne a pártok fölötti lebegés, és 22 év után először Tőkés László a kormánykerékhez ülne, nemcsak az anyósülésről osztogatná az utasításokat. Oda viszont nem ülhet, vélte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, mert nincs is jogosítványa.
Az SZKT-tagok vita nélkül fogadták el a júniusi önkormányzati választások előkészítéséről szóló határozatot. Ennek értelmében a polgármester- és helyi tanácsosjelöltek kiválasztásának módozatairól és az annak megfelelő teljes eljárási rendről minden egyes esetben, a helyi szervezet javaslata alapján, a megyei vagy a területi állandó tanács hoz döntést, erről pedig legkésőbb március 5-éig írásban értesíti az országos kampánystábot.
A jelölteket előválasztások alapján vagy küldöttgyűlések keretében fogják megnevezni. Az SZKT arról is döntött, hogy a szövetség azokon a településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot, kötelező módon indítson saját polgármesterjelöltet. A határozat azt sem zárja ki, hogy azokon a településeken, ahol az arány ennél kedvezőtlenebb, az RMDSZ-nek ne legyen saját jelöltje. „Mindezt a helyi szervezetekre bízzuk. A más pártokkal való egyezségkötésekre viszont csakis a szövetségi elnökség előzetes jóváhagyásával kerülhet sor” – nyomatékosította Kelemen Hunor.
Vass Levente magyar koalíciót akar
Prioritásként kezeli a „különleges helyzetben lévő Marosvásárhely” visszaszerzését az RMDSZ – derült ki Kelemen Hunor szavaiból, aki azonban a vereség változatát sem zárta ki. Belátta, az is előfordulhat, hogy a szövetség nemcsak a polgármesteri széket nem szerzi vissza, de megtörténhet, hogy kevesebb tanácsost juttat be a 23-as testületbe. Az elnök szerint egy esetleges kudarc esetén Marosvásárhely elvesztése nem a 2012-es, hanem a 2000-es évhez kötődik. Kelemen károsnak tartotta a két kisebb magyar párt konok álláspontját, miszerint a vásárhelyi magyarság érdekében sem hajlandók felsorakozni az RMDSZ jelöltje mögé.
„Sok minden lehetséges, de az nem, hogy Vass Levente ne az RMDSZ színeiben induljon” – üzente a szövetségi elnök azok számára, akik csak függetlenként vagy egy magyar–magyar koalíció jelöltjeként tudnák támogatni a fiatal orvos-politikust. Kelemen Hunor kitért az újabb ellenjelöltre is, az MPP-támogatta Benedek Imrére, a Maros megyei RMDSZ egyik volt alapemberére, akit egy sértődött embernek nevezett.
Mintegy ellentmondva a szövetségi elnöknek, Vass Levente arra próbálta ösztönözni a szövetség vezetőit, hogy kössenek választási szövetséget a másik két magyar alakulattal. Hangsúlyozta, a magyar–magyar koalíciót nemcsak Marosvásárhely visszaszerzéséért, hanem a Maros megyei önkormányzat megőrzéséért is létre kell hozni. Utalva a néppártra, Vass kijelentette: neki kötelessége egyeztetni azzal a párttal, amely az utóbbi nyolc hónapban kiállt mellette. Az egészségügyi miniszter tanácsosa az esetleges előválasztásokon való részvételét sem tartotta kizártnak. „Nem tartom túl jó ötletnek, de állok a kihívás elé. Nem engem, hanem az RMDSZ vezetőit kell meggyőzni” – nyilatkozta lapunknak Vass Levente.
MOGYE mint kormányzási sarokkő
Sem Kelemen Hunor, sem elődje, Markó Béla nem hagyta szó nélkül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) áldatlan helyzetét. Mindketten az új oktatási törvény maradéktalan betartását kérték, arra figyelmeztetve a nagyobbik kormánypártot, hogy a rendelkezés nem születhetett volna meg az RMDSZ hathatós támogatása nélkül.
„Minket az erdélyi magyarság nem azzal bízott meg, hogy az egyetem rektorától vagy szenátusától kérjünk számon bármit, mi a parlamentben, a kormányban, a törvény révén kell hogy érvényesítsük jogainkat” – reagált azon román álláspontra Kelemen, mely szerint káros az egyetem ügyének túlpolitizálása. Markó Béla a kormányzati szerepvállalás sarokkövének nevezte a MOGYE-t. „Ha nem sikerül érvényesíteni a törvényt és létrehozni az önálló magyar intézeteket az egyetemen, akkor nagyon komoly kérdés, hogy tudunk-e továbbmenni ezzel a kormánnyal és ezzel a koalícióval. Szerintem nem” – szögezte le. Markó szerint elfogadhatatlan, hogy Romániában az oktatási törvényt szelektíven alkalmazzák.
„Ha elfogadjuk ezt, és nehéz reformkérdéseket átgyúrunk ezen az egyébként is nehéz helyzetben lévő társadalmon, és azért, mert egyesek román nemzeti, etnikai elképzeléseit, nacionalizmusát sérti, akkor ez azt jelenti: elfogadtuk, hogy Romániában nincsen törvény, nincsen alkotmány. Megkérdőjeleződik az is, hogy van-e parlamenti demokrácia és vannak-e politikai eszközök számunkra” – szögezte le az RMDSZ volt vezetője.
(Zöld tiltakozók Verespatak megmentéséért: Akárcsak novemberben, szombaton is tüntetők várták a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ülésező RMDSZ-politikusokat. A csendőrök ezúttal nem a szakszervezeti aktivistáktól, hanem a verespataki bányaberuházást ellenző, egyébként békés és csendes zöldektől óvták a kormánypárt képviselőit. Borbély László környezetvédelmi miniszter nem kívánt az „RMDSZ – ne áruld el Verespatakot, elveszíted a sok szavazót” vagy „Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó” feliratokkal ellátott transzparenseket emelgető tüntetők követeléseire reagálni. „Nincs mit tárgyalnom, ezt már megtettem akkor, amikor egy hónappal korábban behatoltak a minisztériumba, és valóságos nyílt kapuk napját tartottam számukra. Én nem adtam áldásom a beruházásra, hisz jelenleg a technikai részletek megtárgyalásánál tartunk. A tanácskozáson szakemberekből álló bizottság vesz részt, én személyesen nem. A döntést sem én hozom meg, hanem a kormány” – szögezte le Borbély László. A ciánalapú bányaberuházás ellenzői magyar nyelvű levelet nyújtottak át a miniszternek. A magyar feliratokat lobogtató, de egymás között románul beszélő aktivisták kifejtették: nem tiltakozni jöttek Marosvásárhelyre, mindössze tudatni szeretnék az RMDSZ politikusaival, hogy a verespataki ügyben milyen felelősség terheli Borbély László környezetvédelmi és Kelemen Hunor művelődési minisztert.)
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Az elmúlt 22 év legnehezebb választása elé néz az RMDSZ
Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
Az elmúlt 22 év választásai sem voltak könnyűek, viszont az idei választás azért lesz a legnehezebb, mert először fordul elő, hogy olyan megméretkezés lesz Székelyföldön, a Partiumban és a szórványban is, amelyen három magyar szervezet versenyez majd a szavazatokért. A Magyar Polgári Párt indult 2008-ban is, idén indul Tőkés László pártja is. Az RMDSZ ezekkel a politikai erőkkel készül megméretkezni – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök az SZKT szombati marosvásárhelyi ülésén.
A területi szervezetek teljes körű autonómiát élveznek
Kelemen Hunor úgy értékelte, az elmúlt 22 év legnehezebb önkormányzati választása elé néz idén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az erdélyi magyar közösség, az önkormányzati választások eredményeitől függ az őszi parlamenti választás kimenetele is. Figyelmeztetett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt élvezi a magyar kormány teljes támogatását, ennek az első jelei az RMDSZ-ellenes matricák megjelenésében mutatkoztak meg. Mint mondta, az RMDSZ mindig is a párbeszéd, az együttműködés híve volt, “ezért mondtuk már hónapokkal ezelőtt, hogy az RMDSZ ajtaja nyitva áll, a kulcsot eldobtuk. Ez volt a mi üzenetünk. Tőkés László pedig ezelőtt néhány nappal leszögezte, nem akarnak együttműködni az RMDSZ-szel. Tehát nagyon határozottan el kell mondani: az összefogást, az együttműködés lehetőségét nem az RMDSZ utasította el”. Kelemen arra kérte a testületet, hogy a választási kampányban ne a politikai ellenfelek rágalmaival, hamis állításaival foglalkozzanak, hanem az elért eredményekre, az elvégzett munkára fektessék a hangsúlyt. Az RMDSZ elnöke szerint “az RMDSZ-nek nem a zsebpártok kampányolásával kell foglalkoznia, hanem a magyar közösség gondjaira, az elvégzendő feladatokra kell koncentrálnia”. Ami a jelöltállítást illeti, a szövetségi elnök elmondta, a területi szervezetek teljes körű autonómiát élveznek ilyen téren. A különböző választási szövetségek megkötését azonban az országos vezetés hatáskörébe rendelik.
A folytonosság és az építkezés éve volt
Az elnök szerint egy évvel ezelőtt az RMDSZ-kongresszuson arra kapott felhatalmazást, hogy a szövetséget továbbvigye és “tovább végezzük azt a munkát, amit az erdélyi magyarok ránk bíztak. A folytonosság és az építkezés éve volt ez, önkormányzati, parlamenti és kormányzati téren is számos eredményt értünk el” – jelentette ki. “A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt egy évben célul tűzte ki, hogy megkérdezi az erdélyi magyarokat, mit várnak el a szövetségtől, milyen igényeik, milyen kéréseik vannak. Az Erdélyi konzultáció során megkérdeztünk 100.000 embert Erdély minden szegletéből, így a válaszok alapján tudjuk meghatározni a szövetség politikai cselekvését. Nagy kihívás volt számunkra az elmúlt ősz folyamán a népszámlálási kampányunk, amelynek szlogenje, a Minden magyar számít által arra biztattuk az embereket, hogy bátran vállalják identitásukat. És mivel nem csak szlogenek szintjén cselekszünk, elkezdtük a beiskolázási kampányunkat, hiszen minden magyar gyerek számít” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.Ugyanakkor emlékeztetett a választások összevonásának, majd előrehozásának terveiről. “2011-ben az az elképzelés körvonalazódott a kormánykoalícióban, hogy az önkormányzati és parlamenti választásokat vonjuk össze. Az RMDSZ hosszas és széles körű konzultáció után úgy döntött, támogatja ezt a tervet. Az Alkotmánybíróság döntése és indoklása után kiderült, ez a terv nem megvalósítható, ekkor merült fel az előrehozott választások megtartása, ami a parlament feloszlatását jelentette volna. A PDL először támogatta ezt, aztán meggondolták magukat. A koalíciós tárgyalásokon végül leszögeztük, hogy az önkormányzati választások június 10-én lesznek” – összegzett.
Az RMDSZ miniszterei nem ragaszkodtak tárcáikhoz
A kormányátalakításról szólva kijelentette: “nem titok, hogy az RMDSZ miniszterei nem ragaszkodtak tárcáikhoz, sőt, vissza kívántak lépni. A Szövetségi Állandó Tanács ülésén lezajlott egyeztetés során viszont a kollégáink azon az állásponton voltak, hogy az RMDSZ őrizze meg a tárcáit, ne legyenek személycserék sem. Mi ezt elfogadtuk. Viszont az új kormányprogramot már úgy állítottuk össze, hogy az RMDSZ feltételei ebben szerepelnek. Így az első negyedév gazdasági mutatóinak függvényében kerüljön sor a bérek és a nyugdíjak emelésére, folytatódjanak a kisebb és nagyobb infrastrukturális beruházások, a kisebbségi és közösségi jogok területén pedig történjenek újabb előrelépések. Határozottan kérjük az oktatási törvény betartását, hiszen éppen itt, Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében dúl a legnagyobb harc. Minket az erdélyi magyarság nem azzal bízott meg, hogy az egyetem rektorától vagy szenátusától kérjünk számon bármit, mi a parlamentben, a kormányban a törvény által kell érvényesítsük jogainkat. Ezen feltételeknek egy része bekerült az új kormányprogramba, más része pedig a koalíciós megállapodásban kap helyet” – mondta az RMDSZ elnöke.
Az SZKT az elnök politikai tájékoztatójának megvitatását követően elfogadta a 2012-es önkormányzati választások előkészítéséről szóló határozatot. A dokumentum a jelöltállítás módozatait, eljárási rendjét és ütemtervét, illetve a jelölés feltételeit rögzíti. A testület megszavazta Kovács Péter főtitkár kampányfőnökké való kinevezését, illetve szavazott a Kereszténydemokrata Platform megerősítéséről.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nem hivatalos kampányrajt az erdélyi magyar politikában
EMNP: alakuló kongresszus; RMDSZ: választásokra készülve
Szombat óta teljes gőzzel beindult az erdélyi magyar pártok választási kampánya azt követően, hogy megtartotta Csíkszeredában alakuló kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az új magyar alakulatnak most már hivatalos elnöke is van Toró T. Tibor személyében. Ezzel párhuzamosan az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) is Marosvásárhelyen „melegített” a júniusi önkormányzati választásokra. A szövetség elfogadta a jelöltállítási szabályzatát és ütemtervét, amely szerint április 15-ig kell megnevezniük az RMDSZ területi szervezeteinek a jelölteket. A szórványban és az interetnikus környezetben így másfél hónap van még arra, hogy tárgyaljanak egymással a magyar pártok az esetleges közös jelöltekről. A tömbmagyar vidékeken viszont egyértelmű, hogy magyar–magyar verseny lesz a június 10-i önkormányzati választásokon. A nem hivatalos kampánynyitón, hétvégén a kölcsönös vádaskodás volt jellemző.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első csíkszeredai országos küldöttgyűlésén száz helyi szervezet küldötte és nyolcvan hazai és anyaországi meghívott vett részt. A 315 küldött 309 szavazattal országos elnökként az egyetlen jelöltet, a párt korábbi ideiglenes elnökét, Toró T. Tibort tüntette ki bizalmával. A vezetőség tagjává választották Szilágyi Zsoltot elnökhelyettesként, Gergely Balázst a közép-erdélyi, Papp Elődöt a székelyföldi és Zatykó Gyulát a partiumi régióért felelős alelnökként. A magyar kormány megbízottjaként Németh Zsolt külügyminisztériumi parlamenti államtitkár és Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai ügyekkel megbízott helyettes államtitkár vett részt az eseményen.
A küldöttgyűlés megszavazta a párt jelképének a zöld-piros csillagot, elfogadta az alapszabályt, a párt szervezeti és működési szabályzatát, az Európai Néppárthoz való csatlakozási szándéknyilatkozatot, jóváhagyta a Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek címet viselő keretprogramot. A zárónyilatkozat a szülőföld és a közösségszervezés fontosságát hirdeti, és sürgeti a magyar civil szféra, az egyházak, a tudományos és művészeti élet szereplőinek összefogását.
Az EMNP keretprogramja a megoldandó gondok között említi az elmélyült romániai demokráciadeficitet és a magas szintű korrupciót. A párt Erdély-központú politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. Legfontosabb értékei kulcsszavakban: a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. Az EMNP a túlsúlyos bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintű regionalizációt is hangsúlyozza. Elképzelése szerint a központi kormányzatra csupán a hadügy, a külügy, a pénzügy és a nemzetbiztonság igazgatása hárulna. A választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét. A Székelyföldet sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát. A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar kultúrát az európai szellemi és tudományos értékek keringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román–magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi.
A keretprogram egységes magyar nemzeti külpolitikáról tesz említést, melynek elsődleges feladata, hogy kedvező környezetet alakítson ki a nemzetközi közvéleményben az autonómiaprogram számára. A verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hosszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza. Csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek a kormányzati szerepvállalást, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél.
Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta: Bukarestben valamennyi parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten pedig csak a Magyar Szocialista Párttal (MSZP) nem látják az együttműködés lehetőségét. Beszámolt arról, hogy az EMNT-vel együtt elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára. Kezdeményezik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tevékenységének újraélesztését. Az EMNP-nek hitvallása az értékek egyensúlyát kifejező verseny és az érdekérvényesítő együttműködés helyes arányának a megtalálása – hangsúlyozta. Mint említette, Székelyudvarhelyen jelölteket állítanak, Marosvásárhelyen a megegyezést keresik a többi magyar politikai szervezettel.
A küldöttgyűlést köszöntő Németh Zsolt beszédében hangsúlyozta: „ma az látszik, hogy az EMNP nélkül nincsen megállás a lejtőn”. Úgy vélekedett, a párt hozzájárulhat az erdélyi magyar politika megújulásához, amelyet az összefogásnak kell jellemeznie. „Úgy érzékelem, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki.
Tőkés Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján a politikus kijelentette: megérett az idő a román–magyar stratégiai szövetségre. Úgy vélte, a két kormányban megvan az erre irányuló politikai akarat, és az ősszel esedékes romániai parlamenti választások legfontosabb kérdése, hogy ez román oldalon megmarad-e.
Tőkés László, az EMNP védnöke, az EMNT elnöke Márton Árontól és Kós Károlytól vett idézetekkel támasztotta alá, hogy a célok megvalósítása érdekében mindenki munkájára szükség van. Úgy vélte, a románok és a magyarok egymás stratégiai partnerei lehetnek a régióban. Arra is kitért, hogy élni kell az Európai Unióban a polgári kezdeményezés lehetőségével, és el kell érni, hogy az Unió lépjen fel a tagállamaiban élő kisebbségek védelmében.
Orbán Viktor miniszterelnök videoüzenetben köszöntötte a küldöttgyűlést a FIDESZ, a KDNP és a magyar kormány nevében. Azt kívánta az EMNP küldötteinek, állják meg helyüket a gyorsan változó Kárpát-medencei politikai életben, hogy maradhassanak egymásnak jó bajtársai, és a közös álmokat – olyanokat, mint az autonómia, az egész Kárpát-medencére kiteljesedő magyar állampolgárság és a végrehajtás előtt álló Mikó Imre-terv – együtt vihessék sikerre.
A délelőtti ülésszakon felszólaló Répás Zsuzsanna hangsúlyozta: örömmel jött el az eseményre. Megerősítette: a magyar kormány továbbra is támogatja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést. Az EMNT nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök kiemelte: történelminek is nevezhető a küldöttgyűlés napja, amelynek fontosságát a jövőben láthatják csak meg igazán.
Szabadság (Kolozsvár)

Román anyaország
Rengeteg tanulsággal szolgál a Belgrád és Bukarest között Szerbia EU-tagjelöltsége, valamint a kisebbségi kérdés rendezése kapcsán kialakult, az egész kontinensen visszhangot verő vita. Amelyből ráadásul elsősorban Romániának kell levonnia a megfelelő következtetéseket.
Az elmúlt két évtizedben Bukarest folyamatosan kikérte magának, amikor Budapest kisebbségi, oktatási, anyanyelv-használati jogokat kért az erdélyi magyarok számára. A román politikusok részéről rendszerint az volt a válasz, hogy a kisebbségek ügye kizárólag arra az országra tartozik, ahol az illető közösség él, ebbe egy másik államnak nem lehet beleszólása – és különben is, Románia nem kíván „gyakorlótereppé” válni a kisebbségi jogérvényesítés terén.
Nos, időközben változott a bukaresti retorika, és mint azt a mostani szerb–román egymásnak feszülés bizonyítja, Románia ugyanolyan intézkedéseket kér számon Szerbiától, mint amelyek ellen nemrég még rettenetesen berzenkedett – persze csak ha az erdélyi magyarokról volt szó. A román diplomácia erőfitogtatását ezúttal a schengeni csatlakozás elodázása miatti sérelmek is motiválják, tény azonban, hogy Bukarest látványos offenzívát intézett a Szerbia területén élő románok és vlachok védelmében.
Az ügy pikantériája, hogy éppen ama szomszédjával kénytelen összefejelni, amely mellett saját érdekeiből kifolyólag a végsőkig kiállt Koszovó függetlensége kapcsán, amelyet a moldovai szakadár Transznisztria, no meg a Székelyföld „szeparációjának” rémképe miatt utasít el a mai napig. Ettől függetlenül üdvözölni tudjuk a bukaresti kormány igyekezetét, ahogy az EU fősodrával is szembeszállva próbál jobbítani a határon túli románság helyzetén.
Most legalább beláthatják a román politikusok, mennyire legitim egy anyaország részéről a határain kívül élő nemzettársaival szembeni gondoskodás, ugyanakkor arra is ráébredhetnek, milyen érzéketlen a brüsszeli kormány, az EU, ha a kisebbségek ügye kerül szóba. A román baloldal ugyanakkor ismét bebizonyította, hogy számára a kisebbségek ügye egyszerűen nem létezik. Legyen szó a romániai magyarokról vagy a szerbiai románokról, a Victor Ponta-féle politikusok nem képesek nemzetben, csak internacionáléban gondolkodni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Sík mezőben hármas út…
Lehetetlen szemet hunyva vagy szemlesütve elmenni amellett, ami az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai küldöttgyűlése és az RMDSZ szövetségi küldötteinek marosvásárhelyi tanácsa után egyre inkább láthatóvá válik...
Nemcsak a hazai magyarság képviselete lett háromutassá a helyhatósági választásokon, hanem súlyosan sérül és megbomolhat a romániai magyar és a magyarországi pártok, ezek képviselőinek személyi viszonya is. A Fidesz és az RMDSZ kapcsolata létezésük egyetlen időszakában sem volt felhőtlen. A folyamatosan romló kapcsolatok ágyát az RMDSZ–MSZP viszony alakulása vetette meg, amelyet a magyarhoni balliberális áramlatokkal való kapcsolat párnázott magasra. Miközben az erdélyi magyarság tömegei törvényszerűen a magyar nemzeti oldallal szimpatizáltak, az RMDSZ csúcsvezetésének tagjai még azokban a kritikus pillanatokban sem foglaltak egyértelműen állást például a magyar nemzetrészek határokon kívül szakadt részeinek kitagadása, a nemzetről való leválasztása ügyében, amikor ez 2004 decemberében tetőzött. Az MSZP bukása után a kettős állampolgárság jogi megalapozása is fintorgást váltott ki, ismeretesek és emlékezetesek Markó Béla vonatkozó nyilatkozatai is ebben a témakörben. A bálványosi folyamatban való hezitáló RMDSZ-es részvétel is beszédes történet. A további példálózást abbahagyom, mert anélkül is világos, hogy a személyi kapcsolatokban, a nyilatkozatháborúkban is nyomon követhetők a kölcsönös ellenszenv alakulásának markáns vonalai. A Fidesz kétharmados győzelme után ennek Erdély-politikája verte ki – nem is egyszer – a biztosítékot. Legelőbb a Demokrácia Központok létrehozása és működtetése jelezte, hogy a magyar kormányzat meg akarja törni az RMDSZ egyeduralmát. Az RMDSZ-nek hiábavaló volt minden erőlködése, hogy a Demokrácia Központok működtetését maga vállalja. A magyarországi támogatások sorsa mindig is vitatéma volt. Frissiben egyik mostani ügyet, a moldvai magyar oktatás támogatását említem, amely újfent vitatémává vált. A Fidesz romániai magyar pártpreferenciáit sem nézte jó szemmel az RMDSZ. Az MPP nyüzsgését sem, ami – főleg az utóbbi időben – a magyar nemzeti jellegű rendezvények széksorainak és páholyainak látványos elfoglalásában nyilvánult meg. Summa summarum: itt van ezekről az állapotokról a nyugta: a csíkszeredai küldöttgyűlésre az MSZP képviselőit meg sem hívták, Toró T. Tibor EMNP-elnök kerek perec ki is jelentette, hogy a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét. Nem képviseltette magát az RMDSZ sem – ugyanabban az időszakban ülésezett Marosvásárhelyen az SZKT –, és nem volt jelen az MPP csúcsvezetéséből sem senki. (Alsóbb szinteken szerencsére létezik kommunikáció az említett politikai alakulatok között. Sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a közös marosvásárhelyi polgármesterjelölt állításával is egyetértenek, ami még mindig nem késő.) Nemcsak durvák, egyenesen sértőek voltak azok a pengeváltások is az RMDSZ és a Fidesz között – például a magyarországi támogatások új rendjével kapcsolatosan –, amelyeket elsősorban Kovács Péter főtitkár képviselt. Mindezek ellenére Csíkszeredában az új pártelnök kijelentései között az is elhangzott, hogy az EMNP-től az erdélyi magyar politika megújulása várható, amely az erdélyi magyar politikai erők összefogását eredményezheti. Az RMDSZ – ismerte el – továbbra is pályán marad, ezért nem lehet egymás ellenében menni, hanem össze kell fogni vele. Fordítva is igaz: az EMNP nélkül sincs összefogás. Az is tény, hogy Tőkés László harcias kijelentései, ha van is a kiegyezésre hajlam, ennek keresztbe tesznek. Amíg Németh Zsolt, a Fidesz egyik főembere Kelemen Hunorban a kapcsolatteremtésre alkalmas személyt véli felfedezni, addig az EP-képviselő továbbragozza, hogy nincs “jó” és “rossz” RMDSZ – ergo: rossz az egész csúcsvezetés. Közben az is elhangzik, hogy az erdélyi magyarság demokratikus alapon való együttműködésének, illetve Székelyföldön a szabad versenynek az elkötelezett híve. Adja Isten, hogy így legyen. Másképp nemcsak Marosvásárhelyt veszítjük el. Pillanatnyilag – Vörösmartyval szólva – a “Sík mezőben hármas út / Jobbra, balra szertefut, / A középső célra jut” állapotában vagyunk. Összefogás nélkül nem mi és nem a mieink jutnak célra. És ebben az anyaországi normális állami, párt- és civil kapcsolatoknak rendkívüli szerepük van és lesz.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarságunk kötelezettség is
Még mindig az egy és oszthatatlan élmény hatása alatt – melyet a Magyarnak lenni jó! című ankét is segít lélekben melegen tartani – játszom le négy évtized filmjét magyarországi utazásaimról, ottani tartózkodásom benyomásairól.
Eleven emlék, hogy amikor 1971-ben először életemben átléptem a román–magyar határon, szerencsésen szabadulva a rettegett román csomag- és vámvizsgálattól, a vonat ablakából kitekintve Kürtös után sokkal zöldebbnek láttam a fákat-füveket. Talán mert előre felkészítettek az ismerős útvonalat már megjárt rokonok és barátok, miért és mitől kell tartani a szigorú, lekenyerezhető román vámosoktól, akik – ha gyanús voltál – még szobára is vittek levetkőztetni... Hát ezért is a nagy eufória az első akadály “átugrásakor”, amikor egész éjszakai fárasztó utazás után rád nyitott a kellemes, udvarias, tiszteletadó hivatalnoki hang: “Jó reggelt, uraim és hölgyeim, kérem az útleveleket, személyi igazolványokat felmutatni...” Semmi bőröndnyitogatás, könyökig turkálás személyes holmijaid közt. Hát csoda-e, ha a rokonságnak elrejtett negyedes, feles vranceai konyakos üvegek közül az egyik feloldozásra került, s a fülke nyolc utasa felszabadulva kezdett ismerkedni? Az idősebb magyar asszonyok úti célja a Moszkva téri piac volt, ők sem maradtak adósai a kalákás szokásnak, a közös kosárnak, így biztosítva a Nyugati pályaudvarig tartó jó hangulatot... A magyar főváros II. kerületében lakó unokatestvérem révén mind több ismerős és barát került a szomszédok és az utcában élők közül is, de rövidesen rájöttem, hogy nagy a különbség a budapesti és a székely vendégszeretet között. Furcsának találtam, hogy rácsodálkoznak: milyen szépen beszéltek magyarul, hol tanultatok meg? Románoknak hittek-véltek, többségük semmit sem tudott Erdély magyarságáról, a székelységről, kivéve az idősebb férfiakat, akik Észak-Erdély visszakerülésével sorkatonaként megismerhették az itteni szokásokat és életvitelünket... A tovatűnt négy évtized alatt más-más foglalkozású, iskolázottságú és műveltségű magyar férfit-nőt ismerhettem meg, nem ők a hibásak azért, ha lerománoztak, jugóztak, szlovákoztak minket, határon túli magyarokat! S ha alkalmi találkozások, buszindulások várása idején víg kedélyű helybeliek belém kötöttek a családias pinceborozókban a pesti oldalon, s nemzetiségemet az állampolgárságommal cserélték fel többnyire jóhiszeműen, felháborodásomat palástolva igyekeztem elmagyarázni a kettő közti különbséget, szellemileg le- és meggyőzni “támadómat”... Vezető jó hír, hogy Háromszék 6–7 ezer magyar állampolgársággal gazdagodott az elmúlt évben, és tízezerrel emelkedett az állampolgárságot igénylők száma. Eskütétel előtt és után állóknak tanácsolom tisztelettel, hogy bár nem kötelező sem alkotmánytanból, sem magyar történelemből, földrajzból vizsgázni, önszorgalomból tanulják meg az anyaországról a legfontosabbakat. Az ország területének nagyságát, lakosságának nemzetiségi, vallási összetételét. Hogy a 2 221 800 lakosú fővárost 23 kerületre osztották, és Pestet Budával kilenc híd közti össze. Anyaországunk 19 megyéjében, 23 megyei jogú városában, 251 városában, 156 nagyközségében, 2708 községében oszlik meg a tízmillió ember, 65 százaléka városon él... Általános műveltségük gyarapítását nemcsak az “odakint” családi házat, hétvégi villákat építő “jó kezefogású”, egykori munkatársaknak ajánlom, de az itthon maradó, magyar állampolgárságukat visszakérő nyugdíjas társaimnak is! Hogy csendesen borozgatva, a múltat emlegetve játsszák azt: ki tud többet Erdélyről, Székelyföldről, Magyarországról, megszégyenítve az egykori tévés Vágó-műsorokban (le)szereplőket. Hisz épp az Erdővidékre hazatért Elek apó tanított erre: “Az az egész ember, kinek könnyű a toll és nem nehéz a kasza.” Esküvel fogadtuk, hogy képességeinknek megfelelően szolgáljuk régi-új hazánkat. És ebből fakadnak erkölcsi többletkötelezettségeink is.
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rovásírásunk első említése
Rovásírás-kutatásunkban általános meglátás, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak ezt az írásfajtáját először Kézai Simon említette a 13. század végén írt latin nyelvű gesztájában. Íme három vélemény:
”Kézai Simon mester az első író, ki (…) a székelyeknél még a kereszténység fölvétele után is gyakorlatban volt külön írásról értesít minket” (Fischer Károly Antal, 1889).
”A székelyek írására vonatkozó első adatot Kézai Simonnak a 13. század nyolcvanas éveiben írott krónikájában találjuk” (Vékony Gábor, 1987).
Nyilván, az adatot magam is átvettem, s idéztem Kézai Simon 1282–83 táján írt megfogalmazását: a székelyek “…a blakokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit használják.” (Nemzeti kincsünk: a rovásírás. Székelyudvarhely, 1998).
Most módosítunk az állásponton, ugyanis olyan “adalék” került elő, amelyet nem hagyhat fígyelmen kívül a további kutatás. Jámbor Márk szép cikket írt Hitvilágunk kiirtása címmel, amely a budapesti Karpatia folyóiratban jelent meg (VII. évf. 2. 2007. február). Ezt írta: “1245-ben, Almás várában, Erdélyben folytatták le a Csele fia Kosán mágus elleni eljárást, amelynek leírásában szó van pogányul írott pálcikákról, melyekről a vádlott a gyógyfüvek neveit és a betegségek démonjai elleni imádságokat olvasta le.”
A megfogalmazás annyira pontos, hogy föl sem merülhet a “pálcák” összetévesztésének lehetősége a pásztorok számadóbotjával. Kimondottan betűhasználatról van szó, növényneveket és imádságokat rögzített a mágus. S tette mindezt Kézai Simon előtt közel negyven esztendővel.
Hasonló megmódolású “eszköz” a későbbiekben is előfordul. Sándor Klára: A bolognai rovásemlék (Szeged, 1991) című könyvében részletesen taglalta azt a gyergyói eredetű rovásbotot, amely 15. század végi naptári ünnepeket, bibliai neveket és ábécét tartalmazott.
Nagyon is témakörünkbe vág Bél Mátyás: De vetere litteratura Hunno-Scythica című könyve, amely Lipcsében jelent meg 1718-ban. Egyik adaléka egy Túróc megyei juhászról szól, akinek gyenge volt a memóriája, s a Miatyánkot “…ismeretlen betűkkel belemetszette egy botba, de még így sem tudta emlékezetből elmondani, ha nem volt kéznél a dikája, amiről úgy olvasott, mintha az ima írásba lett volna foglalva.”
Nos, 1245-től 1718-ig 473 esztendő telt el, s a rovásírás még ragyogóan funkcionált a Székelyföldön kívül is. Tehát rovásírásunk összmagyar voltát nem lehet kétségbe vonni. Bél Mátyás tevékenységéről magam külön tanulmányban számoltam be (In. Rovásíró őseink. Korond, 1995. 118-127).
Cikkünkhöz – szemléltetésképpen – Erdély legkorábbi feliratának, a torjai emléknek a rajzát mellékeljük (11. századi). Olvasata: KáSZO(N) vagy KáSZON (á ugratva).
Ráduly János
Népújság (Marosvásárhely)

Németh Zsolt: a magyar kormány álláspontja egyértelmű az autonómia
A magyar kormány álláspontja egyértelmű az autonómia kérdésében – szögezte le Németh Zsolt újságírók előtt miután kedden tárgyalásokat folytatott a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel a fővárosban.
A külügyi államtitkár úgy fogalmazott: az új alaptörvény alkotmányos kötelességgé teszi a közösségi önkormányzatiság támogatását, és ennek egyik élharcosa a Székely Nemzeti Tanács. Hozzátette: bíznak benne, hogy előbb-utóbb világossá válik az autonómia nem gyengíti Románia stabilitását, hanem a román társadalom stabilitását növeli, és hosszú távon a gazdaság felemelkedését is szolgálja.
Németh Zsolt kitért arra is, hogy a romániai magyarsággal való kapcsolatok sokrétűek, és párbeszédet folytatnak a politikai pártokkal, de fontos a civil társadalommal való együttműködés is.
Hozzáfűzte: Románia és Magyarország közötti együttműködés stratégiai szövetséggé alakult, és abban érdekeltek, hogy ez a jövőben is fennmaradjon. Kiemelte: bíznak abban, hogy a két ország közötti kedvező légkör a jövőben is fennmarad, és azt a Romániában az idei választási kampány sem befolyásolja majd.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke azt mondta, hogy az autonómia nem más, mint megmaradásuk intézményes garanciája.
Emlékeztetett, hogy Európa egyik legsikeresebb autonómiája Dél-Tirolban született, Ausztria és Olaszország államközi együttműködésének eredményeként. Mint mondta, a magyar-román alapszerződés értelmében a romániai magyar kisebbség helyzete államközi együttműködés tárgya, tehát az alapszerződésből következik, hogy a székelyföldi autonómia megteremtése is államközi szerződés tárgya.
A székelyföldi politikus örömét fejezte ki, hogy jó a két ország között az együttműködés, és így a kényesebb kérdéseket is meg lehet tárgyalni. Reményének adott hangot, hogy a magyar külügyi tárca sikeresen képviseli majd, hogy az intézményi garanciákat a két állam közötti tárgyalásokon, illetve részvételükkel egy háromoldalú tanácskozáson napirendre tűzzék.
A romániai népszámlálási adatokat érintő kérdésre válaszolva kiemelte: sajnálatos és szomorú a romániai magyarság lélekszámának csökkenése. A tíz év alatt bekövetkező kétszázezerfős csökkenésből azonban mintegy 50 ezer Székelyföldre eső rész, és a lélekszám apadása elsősorban a szórványmagyarságot érintette.
Izsák Balázs létfontosságúnak nevezte, hogy a szórványosodás Székelyföldön ne induljon el.
A közelgő választásokon a SZNT szerepvállalását firtató kérdésre úgy reagált: a SZNT-nak nem feladata, hogy döntőbíró legyen, tagjai között jelen vannak a különböző pártok képviselői. Azt szeretnék, ha a politikai közbeszédben az autonómia megteremtésére kerüljön a fő hangsúly.
Németh Zsolt egy esetleg közös kormányülésről azt mondta: a két állam között szerteágazó és minden szintet felölelő a párbeszéd. Az technikai kérdés, hogy az egyes kérdések áttekintésére közös kormányülésen kerül-e sor – fejtette ki.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2003. október 16-án alakult meg civil szerveződésként, Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye 97 településének képviseletében több mint kétszáz küldött a helyi és a széki székely tanácsok megalakulása után hívta életre a szervezetet. A székelység közképviseleti testületeként működő szervezet célja többek között, Székelyföld őshonos lakossága, a székelység nevében igényelni és elnyerni a történelmi terület autonómiáját, nemzeti alapú eurórégióvá nyilvánítását.
MTI/Erdély.ma

Az egyén legtöbbször nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként”
Hozzászólás az asszimiláció témához
Március 6-án este a kolozsvári Magyar Főkonzulátus érdekes előadásoknak és vitának volt a házigazdája. Az elhangzottakról a Szabadság olvasói tájékozódhattak is a megjelent beszámolóból. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdés a jelen volt népes közönségnél is szélesebb kört érdekel, s az idő szorításában abbahagyott vitát érdemes nagyobb nyilvánosság előtt folytatni. Erre tennék kísérletet az alábbiakban.
Bodó Barna professzor a kérdés mai nyugati szakirodalmának ismeretében és azt továbbfejlesztve rajzolta meg az asszimiláció elméleti vonatkozásait. Már bevezetőben hangsúlyozta, hogy nem foglalkozik a kérdés politikai vonatkozásával, az egy másik gondolatmenet része lehetne. Nagyon fontos következtetése volt az, hogy az egyénnek, az egyéni döntésnek meghatározó szerepe van abban, hogy egy adott – illetve változó jellegű – asszimilációs helyzetre miképpen válaszol. Figyelmeztetett ezzel az egyén felelősségére.
Csakhogy az egyén – legtöbbször, teszem hozzá – nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként. S döntése nem kis mértékben függ attól, hogy milyen és mennyire erős az a közösség, amelynek a része ő.
Az asszimilációs helyzeteket a gyakorlat oldaláról leírók – a Regátba, a Kárpátokon túlra megélhetési célból (ideiglenesen) kikerült (vagy végérvényesen ott ragadt) magyarok sorsával foglalkozók – mindegyike (Koós Ferenctől Nagy Sándoron át Bántó Istvánig) az asszimilálódás helyzetei és típusai mellett mindegyre leírja azt is, hogy egy adott, esetükben a tömbromán környezetbe valóban egyénként, szabad döntés (?) nyomán kikerült egyedek miképpen próbálják magukat közösségbe szervezni. Főképp Bántó István könyve (Magyar művelődés a román fővárosban. Polis Könyvkiadó, 2011.) kimondottan arról szól, miképpen próbálják összefogni a tiszta román környezetbe kikerült magyarokat a Regátban is tevékenykedő magyar egyházak, milyen saját magyar egyesületeket, szervezeteket hoztak/hoznak létre és éltettek/éltetnek az ottani magyar közösségek.
Az egyén tehát, a Bodó Barna által megrajzolt döntési helyzetekben valójában ezzel a közösséggel a háta mögött (vagy szemben) dönt, és döntését nagy mértékben meghatározza az, hogy közössége milyen támogatást ad számára ehhez a döntéshez (vagy miképpen marad magára annak híján).
Még inkább ez a helyzet a saját lakóhelyéről el nem távozott, de ott asszimilációs helyzetbe kerülő egyénnel, akinek döntésében megint fontos tényező az, hogy nyújt-e számára a lakóhelyi közösség olyan feltételeket, amelyek ellensúlyozzák az asszimiláció irányába történő választását. Ezeknek a feltételeknek a sorában nagy fontossága van az intézményeknek (egyház, iskola), de az egyéni élet mindennapjait nem egyszer meghatározó erkölcsi elveknek, szokásoknak, hagyományoknak is. A téma kutatói és gyakorlati ismerői által köztudott, hogy vannak egy idegen nyelvű és kultúrájú tömbbe beékelt sziget-települések, amelyeknek fiataljai például évszázados hagyományként a tömbből (valaha elhagyott korábbi településükről) házasodnak, így biztosítva be magukat az asszimiláció folyamatában meghatározó fontosságú vegyes házasság ellen.
Az előadásokat követő hozzászólások során előjött egy példa: a dobrudzsai török és tatár közösségeké, amelyek évszázadok alatt is megőrizték a maguk különváltságát, s ahol például a vegyes házasság a közösségből való kirekesztést vonja maga után.
Ez a „megmaradás-példa” persze a mi esetünkben kivételes, mert itt a közösség önvédelmi reflexét a vallásbeli különbözőség is erősíti: a muzulmán-keresztény vegyülés egyrészt magának a közösségnek a hite, másrészt a többségi közeg megítélése szerint is elfogadhatatlan. A keresztény közösségen belül – az ortodoxia és a „magyar vallások” között – nincs ennyire éles elhatárolódás, sőt a kulturalizáció bizonyos alacsony szintjén (a vallás és a babona összemosódásának helyzeteiben) a külsőségek egész rendszerét kínáló szertartás- és szokásrend még vonzó is lehet. (Csak emlékeztetőül utalnék az irodalomban feldolgozott példákra, Rákosi Viktor Elnémult harangok vagy Nyirő József Néma küzdelem című regényeiben. Ne felejtsük el: a mezőségi vagy a Szamos-völgyi magyarság számottevő mennyiségben a 19. század folyamán asszimilálódott, amikor pedig intézményi szinten – egyház, iskolarendszer – tulajdonképpen „hatalmi helyzetben” volt.) De nyilván az identitás-megtartó intézmények között is rangsort kell felállítani hatékonyságuk szempontjából: a „hatalmi helyzet” semmit nem ér, ha nem párosul azzal, hogy az illető – megtartásra hivatott – intézmény valóban betölti-e a feladatát, vagy ellenkezőleg, taszító tényezővé válik az őt a közösség felé képviselő személyek esendősége, alkalmatlansága miatt.
És itt elérkeztem ahhoz, ami az egész asszimiláció-kérdésben a legfontosabb: az egyént „szabad döntésében” befolyásoló közösségi tényezőhöz.
Van közösség – és ezt a dobrudzsai törökök-tatárok példája bizonyítja –, amelyik képes kidolgozni és hatékonyan alkalmazni az önmegtartás közösségi stratégiáit. És van közösség, amelyik elveszíti képességét ilyen stratégia kidolgozására, vagy egy korábban meglévő stratégiát már nem képes új helyzetében alkalmazni. És itt a regáti magyarság helyzetét húsz esztendős bukaresti lelkipásztori munkája révén mélységében ismerő Nagy Sándorra hivatkoznék, aki úgy tapasztalta, hogy a tömbmagyar vidékről Bukarestbe bekerült székely sokkal hamarabb feladja identitását, mint az, aki vegyes lakosságú vidékről származik, ahol már kialakultak a közösség önmegtartó stratégiái. Az asszimilációs helyzetbe került egyént tehát – az őt is magához kapcsoló intézmény létrehozásával és életteli működésével – a közösségnek kell megtartania. S a közösség vezetőinek felmérhetetlen felelőssége az, hogy vannak-e ilyen intézmények és hogy azok megtartó erőt tudnak-e jelenteni.
És ha igaz ez – márpedig igazsága azt hiszem, nyilvánvaló –, a közösség önvédelmi hálójának létrehozásában még nagyobb a felelőssége azoknak, akik ennek a védőhálónak a létrehozására egy egész nemzeti közösség léptékében hivatottak. Olyan védőhálóról van ugyanis szó, amely átfogó rendszert képez, de ugyanakkor árnyaltan tud alkalmazkodni minden konkrét helyzethez.
Ilyen védőháló szerepét töltötte be a két világháború között a Reményik Sándor versében jelképpé emelt „templom és iskola” – nem véletlen, hogy az 1945 utáni totalitárius (de a maga nemzeti államteremtő céljait a homlokzatra kitett jelszavak mögött nagyon is tudatosan képviselő) diktatúra épp az önálló magyar oktatási rendszert likvidálta és az egyházat igyekezett hatástalanítani. (A Székelyföldről tízezres nagyságrendben kerültek munkát keresők, például a Zsil völgyébe a mezőgazdaság kollektivizálása elől menekülve, de az ott még a 40-es évek végén meglévő magyar iskolákat épp ebben az időszakban számolták fel, rohamossá téve ennek a népességnek az asszimilációját. Hol volt ez az „egyén szabad döntése”?)
A történet lényege 1989 óta is ugyanaz: a legádázabb ellenállás a hatalom (és bármely helyi hatalmasságai) részéről épp az önálló anyanyelvi oktatással szemben mutatkozik. Mert az identitásvesztés az iskolában (sőt, amint az előadás után az egyik hozzászólásban hallottuk: az óvodában) kezdődik, amikor a gyermek fejében otthonról hozott nemzeti identitása összezavarodik (jobban mondva, amikor azt tudatosan összezavarják), s eljut arra a megállapításra, hogy „eddig magyar voltam, most román vagyok”, vagy hogy „őseim a dákok és a rómaiak”. Ennek a gyereknek – és szüleinek – csak akkor szabad a döntése a maga asszimilálódása dolgában, ha rendelkezésére áll a szülőknek magyar óvoda és iskola, akár helyben, elérhető közelségben, akár – amint erre szintén történt utalás a hozzászólások során – egy lehetőleg mindenkit (vagy minél nagyobb kört) átfogó bentlakási hálózat révén.
Ennek – általában az ilyen fajta védőhálónak – a létrehozása hatékonyan csak az egész kisebbségi magyar közösség léptékében történhet meg.
És itt újra elérkeztünk a bennünket képviselő vezetők felelősségéhez.
Manapság divat a politikai porondon az „alternatívák” fontosságáról beszélni. Ezek az „alternatívák” valójában bizonyosfajta hatalomból való részesedés igényét jelentik, míg a közösséget lehetőleg minden egyedében megtartó védőháló megléte (létrehozása) pártsemleges – sőt pártokon felüli. Elgondolások többfélék lehetnek, a politikai „alternatívákat” kínálók programjai szerint. De a létre hozandó rendszernek egyetlen mértéke van: a közösség minél nagyobb körét és a rendelkezésre állítható anyagi-emberi erőforrások teljességét átfogó hatékonyság.
Az asszimilációs helyzetben „egyéni döntés” elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének „szabadsága” a szabadság arculcsapás.
Dávid Gyula
Szabadság (Kolozsvár)

Bodó Barna docens az erdélyi magyar egyetemi hálózat kiépítéséről
[INTERJÚ] A romániai magyar felsőoktatást merőben új helyzet elé állítja hálózati rendszerének kialakulása, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia, valamint az állami multikulturális egyetemek magyar tagozatai egybehangolhatják tevékenységüket – véli a lapunknak adott interjúban Bodó Barna. A Sapientia docense szerint az erdélyi magyar felsőoktatási hálózatnak közösen kell elterveznie jövőjét.
– Az 1989-es rendszerváltás után a magyar érdekképviselet elmulasztotta kihasználni a Bolyai Egyetem újraindításának lehetőségét, ehelyett ma is tart egy nagyon lassú és ellentmondásos építkezés, mely máig nem tudta kiszabadítani a hátrányos kiszolgáltatottságból a nem véletlenül „vonalaknak” nevezett három magyar tagozatot a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Színművészeti Egyetemen. Ön szerint közelebb visz-e az új oktatási törvény az erdélyi magyar felsőoktatás önállóságához? – Ezzel a kérdéssel két tanulmányomban is részletesen foglalkoztam, mindkettő a Romániai magyar felsőoktatás fehér könyve című kötetben jelent meg, Somai József és Csetri Elek akadémikus szerkesztésében. Jellemző volt, hogy a BBTE-ről egy aktív oktató sem mert részt venni a munkában, mert féltek a következményektől. Hogy csak a mai kontextusban lényegesnek tartott dologra térjek ki: a politika folyton mézesmadzaggal csalogatta vezetőinket, azaz folyton ígért valamit, de sosem adta meg. Ebből a legjellemzőbb az ún. Petőfi–Schiller Egyetem projektje, ami egy csapda. Az RMDSZ nyomására az akkori kormány kiadott egy rendeletet, amit aztán a Nagy-Románia Párt megóvott az alkotmánybíróságon, és ott el is bukott. Kimondták, hogy jogszerűtlen, így csak politikatörténeti esemény marad, semmi több.
– A közvélemény talán el is felejtette ezt a fejleményt. Ön, aki akkoriban még aktívan politizált az RMDSZ-ben, azért is elégedetlen volt a tervvel, mert nem a Bolyai Egyetem újraindítását írta elő.
– Éppen akkor hagytam abba az aktív politizálást. Az RMDSZ-nek 1998-ban döntenie kellett arról, bent marad-e a kormánykoalícióban. A Szövetségi Képviselők Tanácsa alelnökeként én vezettem le a miniparlament ama ülését, amelyen erről szavaztak. Akkor egyszerű többséggel úgy döntött a testület, hogy bent marad a koalíciós kormányban, annak ellenére, hogy előzetesen bejelentette: kilép, ha nem lesz külön magyar állami egyetem. Mellettem ült Somai József, az SZKT titkára, aki egyszer csak azt mondta: ebben a sarkalatos kérdésben csak kétharmados többség határozhatott volna, az pedig nem volt meg. Erre Somai József és Bodó Barna, az SZKT két vezetője megóvta a saját döntését. Benyújtottuk az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához a dokumentumot, hogy a döntés nem jogos, és vizsgálja ki az ügyet. A „legbájosabb” történetek közé tartozik, hogy a bizottság nekünk adott igazat, a döntés valóban nem volt jogszerű. Utána pedig egy hosszú, egyoldalas jogi csűrcsavarral megindokolta, miért nem kell mégsem megismételni a szavazást.
– Mennyi idő telt el, amíg kiderült, hogy szabálytalan volt a szavazás?
– Mintegy három hónap. Akkor mondtuk Somai Józseffel együtt, hogy abbahagyjuk a politizálást, mert nem tudunk olyan szervezetben maradni, amely elismeri, hogy a döntés nem volt jogszerű, de a szavazást mégsem ismételi meg. Mindketten lemondtunk a politikai tisztségünkről, én pedig 1999-től az egyetemen tanítok. Különben a politikai mézesmadzaggal való manipuláció azóta is tart, lásd a mostani koalíciós tárgyalásokat, a MOGYE magyar tagozata kapcsán támasztott feltételeket. Holott ez nem koalíciós kérdés kellene hogy legyen, mivel törvény van rá, amit be kellene tartani. A vásárhelyi felsőoktatási intézménynek nincs érvényes chartája, tehát nincs vezetősége sem, nem lehet senkit legálisan megválasztani. Ilyen egyszerű! Ha a jogainkat a hátsó ajtón, zsarolással akarjuk érvényesíteni, az még rossz fényt is vet ránk.
– Ennek ellenére az úgynevezett intézetekre, és a belőlük alakuló tagozatra szükség van. De szabad-e idealizálnunk őket?
– Egyetemszervezési szempontból világos a képlet, Magyarországon is létezik a tanszék mellett a departman. A tanszék kisebb szakmai csoport, nálunk eddig csak tanszékek léteztek. A departman nagyobb szakmai csoportot jelent, olyan struktúrát, amely általában több szakot szolgál ki azzal a bizonyos tárggyal, diszciplínával. Például a politológia a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen intézetként, nem tanszékként működik, vagyis az állam és jogtudományi karon nem katedra, hanem intézet, departman van. Jogosítványai ugyanazok, mégis egy magasabb fokozatnak tekintik.
– És magába foglalhat tanszékeket is?
– Igen, azokat is be lehet sorolni oda. Nálunk az teremt csapdahelyzetet, hogy ezzel új lehetőséget kínálnak arra, hogy a karokon belül a magyar szakok különböző tanszékeken dolgozó szakembereit összegyűjthessék. A BBTE politikatudományi karán három szakon működik magyar képzés: a politikatudományi, a kommunikációs és az újságíró szakon. Az lett volna a normális lépés, ha ezek a szakok besorolják egy főtanszék, „intézet” alá, tehát lenne egy magyar ernyő fölöttük. Nos, ez több esetben nem történt meg, s itt bizonyára személyes stratégiák játszanak közre. Hiszen egy román tanszéken belül létezik egy informális magyar tanszékvezető is, akinek nincsenek meg a jogosítványai, mégis annak számít. Nos, ha ő bekerül egy formális struktúrába, a három szaknak valakit ki kell jelölnie intézetvezetőnek. Ez azonban a személyes rivalizálás miatt sajnos megbukott. A nagy gond ezzel még az – és erről komoly vita folyt Kolozsváron –, hogy a törvény szerint sem a tanszékeknek, sem a departmanoknak (főtanszék, intézet) nincs jogi személyiségük, tehát a jogi önállóságot továbbra sem kapjuk meg. Egyedül arra nyílik lehetőség, hogy az intézetek szakmai kérdésekben dönthetnek, de a pénzügyi jogkör ehhez már nem tartozik hozzá. Szakmai vonatkozásban eddig az volt a gyakorlat, hogy mivel sok esetben a magyar és román szakok az akkreditációt közösen szerezték meg, tulajdonképpen sokszor a román akkreditációt terjesztették ki a magyarra. A szak ugyanaz volt, kettő vagy maximum három tárgy térhetett el a tanmenetben. Mi például a politológián azt mondtuk, nem tudjuk a magyar képzést kisebbségpolitikai diszciplína nélkül elképzelni, erre azt engedélyezték. Ennyi volt a szabadság. Mármost egy saját főtanszéken nyilvánvalóan az egész tanmenetet én tudnám összeállítani, de ez azt jelenti, hogy külön akkreditációnak is alávetem magam.
– Vezethet-e ezek után az intézetek létrehozása önigazgató magyar tagozatok létesítéséhez?
– Úgy vélem, hogy nem. Szakmai szempontból van valamelyest előrelépés, de intézményes szempontból nincs. Ahhoz, hogy a folyamat úgy alakuljon, ahogy mi szeretnénk, másra lenne szükség. Többen javasoltuk már, hogy egy új, Erdély-szintű struktúrát kellene létrehozni, amit rektori tanácsnak nevezhetnénk. Magyarországon, de Romániában is létezik a rektorok tanácsa, az egyetemek közti egyeztető fórum.
Azaz a felmerülő problémákat előbb az intézményvezetők tárgyalják meg, elképzeléseiket közös nevezőre hozzák, és utána küzlik a politikummal. A mi esetünkben ez a Partiumi Keresztény Egyetem és a nemrég akkreditált Sapientia EMTE, az egyházi főiskolák, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar, illetve a Székelyföldre kihelyezett tagozatai, a MOGYE és a marosvásárhelyi Művészeti Akadémia magyar tagozatainak összefogását jelentené. Ma már nem 1998-at írunk, amikor a „Petőfi–Schiller-projekt” csapdájában vergődtünk, hanem létezik egy egész magyar felsőoktatási hálózat, melynek közös érdekei vannak, és saját jövőt tervezhet.
Aztán a kidolgozott elképzeléseket az érdekképviselet elé kell terjeszteni, hogy az valóban azt érvényesítse, amit a közösség kér. Ma már nem csupán arról szól a történet, hogy újraalakítjuk a Bolyait, hanem arról, hogy az újraalakítandagyar állami egyetem kell nekünk, és visszasírjuk, ami volt, hanem az, hogy milyen magyar felsó Bolyainak e hálózaton belül mi legyen a szerepe. Ma már nem az a fő cél, mint 14 évvel ezelőtt, hogy mőoktatásra van szükségünk az új hálózati struktúrában.
B. Kovács András
Krónika (Kolozsvár)

Magyar oktatás Romániában – A legnagyobb hiba a stabilitás hiánya
A rendszerváltás óta eltelt bő két évtizedben számtalan sajátos jelzővel illették Romániát. Sorolhatnánk oldalakon keresztül a javarészt nem hízelgő titulusokat. Közoktatás tekintetében a következő szlogen illik ránk: a kísérletek országa vagyunk – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács oktatásügyi alelnökének, Szilágy Ferencnek tegnapelőtt kiadott közleményében.
„Minden román kormány, minden miniszter addig-addig „javítgatta” a rendszer hibáit, míg sikeresen megütöttük minden idők legalacsonyabb szintjét” – fogalmaz a szakpolitkus, aki szerint „a hibát kereshetjük az évről évre liberálisabb szellemben, az oktatásba is begyűrűző »projektelő« merkantilista szemléletben, az áleredményekkel büszkélkedő helyi álvezetőkben, a korrupcióban, a felvételi nélküli felsőoktatási bizniszben, mely a minőségi helyett a mennyiségi és főleg anyagi szempontokat helyezi előtérbe”. A legnagyobb hibaként azonban a stabilitás hiányát jegyzi meg a szerző: „Jóformán nincs olyan diák, aki abban a rendszerben fejezné be a tanulmányait, amelyben elkezdte, még ha csak négyéves ciklusokról beszélünk is. A boldog diákévek alatt egyszerűen felváltják a kisiskolákat az iskolabuszok, intézmények tűnnek el, s vele együtt a közösség és az évtizedes szellemiség. Volt felvételi, képességvizsga, egységes dolgozat, lassan már a pedagógusok is egymástól kérdezik, hogy vajon az idén hogy lesz. Illetve kérdeznék, ha lenne rá idejük. Alóluk is kicsúszott a talaj, anyagilag is egyre lejjebb csúsztak a társadalmi ranglétrán, s ez persze összefügg a közösségi tisztelet és megbecsülés erodálásával. Az amúgy is siralmas helyzetben szinte kegyelemdöfésként csapott le a román kormány szolgapolitikájának az eredménye: fizetéscsökkentés és a »szporok« megvonása. Kategóriától függően 30-50 százalék is lehetett a jövedelemcsökkenés. Az eredmény: elkeseredett pedagógusok ezreinek távozása.”
Szilágyi Ferenc kifejti, szerinte az oktató és nevelő munka sem üti meg azt a színvonalat, ami elvárható lenne. Tanítás helyett papírfogyasztás és statisztikagyártás folyik, az iskolai tevékenységet felváltja a „extrakurrikuláris” tevékenység.
A közlemény folytatásában gyakorlatilag az RMDSZ-politikát bírálja az EMNT-alelnök, aki megállapítások helyett a szervezet 1989. december 25-ei programjába, illetve a tavalyi nagyváradi, X. RMDSZ kongresszuson elfogadott programban foglaltakat kommentálja és veti a szervezet vezetőinek szemére, hogy „korábbi tömör, egyértelmű megfogalmazást egy rutinosan megcsavart, többféleképpen értelmezhető, ha akarom fehér, ha akarom fekete célkitűzés vette át”. Szilágyi mint az EMNT oktatási alelnöke a bírálja a kisebbik kormánypárt politikáját, szerinte a látszatintézkedések, az esetlegesség és a halogatás, valamint az évtizedes mulasztás a nemzetárulás fogalmát is kimeríti. „Így 22 év után továbbra is álom az önálló magyar közoktatási hálózat, máig nincs önálló magyar, állami finanszírozású tudományegyetem, Székelyföld kivételével alig létezik intézményi szinten önálló magyar szakközépiskolai oktatás, a vegyes intézményekben a magyar nyelvnek túlnyomórészt megtűrt szerepe sincs, s ugyanez jellemző a tanfelügyelőségekre s az ottani ügyfélszolgálatokra.” B. B.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Gyarapodik Kossuth regimentje
Újabb hagyományőrző huszárcsapat tette le az esküt a hétvégén Havadon, ahol Kossuth szobra előtt emlékezett a tömeg az 1848-49-es szabadságharcra.
Tavaszi napsütés és hósipkás dombok fogadták szombaton a Havadra érkezőket. No meg a faluvégen strázsáló lovas huszárok. Közel ezer fős tömeg gyűlt össze a település központjában, Kossuth Lajos két éve állított szobránál: fúvószenekar kíséretében érkeztek a huszárok, autókkal a szomszédos rigmányi fiatalok, de nemzeti és székely zászlókkal sereglett a nép a Nyárád, a Kisküküllő mentéről és a megyeközpontból is. Szombaton nemcsak az 1848-49-es szabadságharcra emlékeztek Havadon, hanem a nemrégiben alakult helyi lovas huszárcsapat is letette az eskűt. „Forradalmaink, nemzeti megmozdulásaink mindig megmutatták a világnak, hogy a magyar nem született szolganép, hanem szabadságra, függetlenségre, önállónemzeti létre hivatott történelmi közösség” – hangzott el a megnyitón, ahogyan az is, hogy az értékek változása, a nemzet fogyatkozása közepette „megemlékező ünnepségünk figyelmeztetés kell legyen”. Felesküdtek az új huszárok
Kossuth szobránál Veress Gergely polgármester elmondta: ma is harcolnunk kell a szabadságunkért, magyarságunkért, identitásunkért, gyerekeink oktatási lehetőségeiért. De Kossuth regimentje nem fogyatkozik itt, és minden magyar szívnek együtt kell dobbannia. Ugyanis itt megalakult a 15. Mátyás huszárezred 5. századának helyi hagyományőrző csapata, amely ekkor tette le fogadalmát. „Remélem, úgy fogtok majd helytállni, viselkedni, hogy nemcsak a községnek hoztok jó hírt, hanem az egész nemzetünknek” – mondta a polgármester. Az ünnepélyes pillanaton jelen voltak a torboszlói székely kopjás lófők, a 9. huszárezred marosvásárhelyi, valamint a a 15. Mtáyás huszárezred szovátai és marossárpataki csoportjai. A helyiek vezetője, Csípán Csaba hadnagy Miholcsa József őrnagy előtt tette le fogadalmát, majd feleskette társait is.
„Dicső őseink iránti tisztelettel, és utódainkért érzett felelősségtől vezérelve fogadom, hogy napjaimat a Szent Korona isteni törvényeihez igazítom, családom és környezetem felemelkedésén munkálkodom, segítek megőrizni múltunk hagyatékából mindent, ami megtart és előre mutat. Elöljáróim jó példáját és cselekvéseit követem legjobb tudásom szerint. Hűséges leszek csapataimhoz, nem hozok szégyent bajtársaimra, mert tudom, hogy velük, valamint emberi tartásommal, fegyelemmel példát mutatva nemzetünk önbecsülését, jövőbe vetett hitét és feltámadását szolgálom úgy Székelyföldön, mint az egész Kárpát-medencében. Isten engem úgy segéljen!” Miután a 11 helyi huszár felesküdött, felavatták a csapat zászlaját, amelybe szeget vertek a polgármester mellett a politikusok is: Lokodi Edit Emőke, Kerekes Károly, Szabó Árpád, továbbá Miholcsa József huszár főparancsnok, Jakab Viktor lelkész és a magyarországi Hévizgyörk polgármestere, Tóth Tibor is. A szegek jelképezik a vezető személyek vagy méltóságok jegyeit arról a felhatalmazásról, miszerint a csapatot zászlóval ruházzák fel. A lobogót Nagy Attila helyi lelkész áldotta meg, kérve Istent, hogy „cselekedje, hogy emlékezésünkből erő, bátorság és remény áradjon”. Ezután Adorjáni Judit „zászlóanya” felkötötte a díszszalagot, lobogóik összeérintésével a csapatok pedig elfogadták új bajtársaikat.
Csak közösen érhető el eredmény
A 164 évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra emlékezve Veress Gergely polgármester ünnepi beszédében kifejtette: 1848. március 15. a magyarok ünnepe volt és marad. Boldog ünnep, mert létünkért való küzdelmünket, a közös ügyünkért való összefogást jelenti számunkra. Ma is tudjuk, milyen jövőt szeretnénk teremteni, de ez a mi elhatározásunkon múlik, és ezért tenni kell és nem kétségbeesni. Mert általunk születik a jövő. „Kötelez minket a múlt, az elődök példája és szelleme. Szabadság ott van, ahol tisztelik egymást az emberek. Ahol szent az adott szó, ahol megbecsülik a múlt emlékeit. Itt az idő, hogy megtegyük azt, ami rajtunk áll” – figyelmeztetett az elöljáró, aki szerint március 15. nemcsak az emlékezés napja, hanem a jövőlátásé is: „El kell hinnünk, hogy csak közösen érhetünk el eredményt. Mi, erdélyi magyarok nem engedhetjük meg, hogy csak nagyravágyás miatt szétszaggassák nemzetünket, kockáztatva jelen és jövő nemzedék magyarságát és identitását.”
„Csodaként maradtunk meg Európában”
Amikor a magyarság megérkezett Európába, erős nép volt és nagyhatalom lett. És ezt ma sem tudják elnézni az európai nemzetek, az EU is árgus szemmel figyel mindent, amit a magyarok csinálnak. „Csodaként maradtunk meg Európában” – hangsúlyozta Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke – , mert tudunk emlékezni, vállaltuk anyanyelvünk, identitásunk megtartását, és székelyekként arra vagyunk ítélve, hogy harcoljunk az autonómiánkért. „Vissza kell térnünk önazonosságunk, emberségünk gyökereihez. Az összefogás, az egység, a mai ünnepség a nemzet széthúzása elleni üzenet legyen innen, havadról” – emelte ki a megyei tanács elnöke.
„Csak az a miénk, amit ki tudunk harcolni”
Ez volt az üzenete Kerekes Károly parlamenti képviselő beszédének, aki emlékeztetett a marosvásárhelyi Kossuth utcanév miatti sikertelen harcra, a 2. számú iskola elnevezésének vagy a MOGYE magyar kara megalakításának akadályozására, nemkülönben a közeli Nyárádszeredára, ahol harcolni kell a főtér megtartásáért.
Kelemen Attila képviselő üzenete is hasonló hangot ütött meg: ebben az országban magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, álmodunk, sírunk, de résen kell lennünk, mert a mi „állóképességünkön” múlik a siker, és ha meghátrálunk, minden elért eredményt feláldozunk. Az összetartást hagsúlyozta Bárczi Győző alispán is, míg Havad anyaországi testvértelepülése, Hévízgyörk polgármestere elismerését fejezte ki. Tóth Tibor szerint az erdélyi kistelepülések nagyobb tetteket tudnak végrehajtani, mint a magyarok „a nagyhazában”.
„Isten áldd meg a magyart!”
Az ünneplő közösséget Bustya Ferenc rigmányi lelkész a bibliai „Békesség néktek” megszólítással köszöntötte, míg a gegesi református kórus a magyarok világhimnuszát énekelte el, a havadi Vadburusnyán egyesület pedig Petőfi Nemzeti dalát. László János nyugalmazott tanár Gábor Ferenc Magyarnak lenni című költeményét, míg a helyi Csalóka Ernő teológus Petőfi Csatadalát adta elő. A költő visszatér – énekelte a helyi Baki Tünde, míg Veress Gergely polgármester Vörösmarty Szózatát szavalta el. Az ünnepség végén Lokodi Edit Emőke díszokleveleket osztott ki, majd Kossuth szobra előtt koszorút helyezett el a Megyei Tanács, Kerekes Károly, a helyi önkormányzat, a községi RMDSZ szervezet, az iskola, a község egyházai, a helyi huszárok és Hévízgyörk küldöttsége. A politikusok ajándéka
Tizenegy huszár tett eskűt szombaton: Csípán Csaba, Kiss Csanád, Bodoni Levente, Vass Tamás, Csipán László, Rigmányi Zsombor, Szabó Zsolt, Kádár Zsolt, Pál András, Pál Hunor és Bíró István. A huszárok egyenruhája kibédi posztóból készült Székelyudvarhelyen, információink szerint egy egyenruha ára 2500 lej volt. A szükséges összegeket Markó Béla szenátor és Borbély László képviselő biztosították a havadi csoport számára.
Szekelyhon.ro

Székelyudvarhelyen temetik újra Nyirő Józsefet
A csíksomlyói zarándokvonat hozza Székelyföldre, huszárkísérettel érkezik Székelyudvarhelyre és május 27-én, a katolikus temetőben újratemetik Nyirő József hamvait – jelentették be tegnap sajtótájékoztatón. A hamvak hazahozatalával az író, Nyirő József végakaratának tesznek eleget az újratemetés szervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány.
Mivel a madridi Almudena temetőbeli sírhely Magyarország tulajdona, ezért az exhumálást is a magyar állam végzi, a sírhelyet is a magyar Országgyűlés váltja meg. Az író földi maradványai a csíksomlyói zarándokvonattal érkeznek Székelyföldre. A gyergyószentmiklósi és csíkszeredai megálló után a hamvakat huszárok szállítják Székelyudvarhelyre.
Nyirő József hamvainak hazahozatalát Balázs Árpád, az MPP önkormányzati képviselője Pál Gyula néhai ügyész kezdeményezésének nyomán, 1995 óta folyamatosan, ma már többekkel együtt szorgalmazza – mondta, hozzáfűzve, „vártuk, hogy jobbra forduljon a kormány Magyarországon.” Az ötletgazdák most egy emlékbizottság létrehozását is kezdeményezték, melynek több feladata is lenne, többek közt részt vennének az újratemetés megszervezésében. Május 27-én, a Nyirő-villa előtti tiszteletadást követően, a koporsót a város központjában, a Márton Áron téren ravatalozzák fel, majd a Szent Miklós-hegyi temetőben római katolikus szertartás szerint helyezik sírba.
Egyszerű embereket várnak a bizottságba, olyanokat akik közel érzik Nyirő szellemiségét.
Elképzelhetőnek tartják, hogy a Városi Könyvtár felvegye a Nyirő József nevet, de a tervek közt szerepel tudományos konferenciák szervezése és a Nyirő-hagyaték összegyűjtése is.
Az író konyhabútora például Ivóban még megtalálható, és ezt is szeretnék Székelyudvarhelyre hozni, majd kiállítani az akkori fényképeket, melyeket idős Kováts István, az író barátja készített.
További tervek közt szerepel a Nyirő-villa átalakítása, persze az ottlakók kárpótlása mellett.
Az uh.ro nyomán
Erdély.ma

Erdély-szerte külön emlékeznek március 15-én a magyar pártok
Külön emlékeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésére az erdélyi városok többségében a magyar politikai alakulatok. Marosvásárhelyen az RMDSZ nem osztja meg a március 15-i ünnepet egyik vetélytársával sem. „A szövetség külön ünnepel, erről központi döntés van” – közölte szűkszavúan Kelemen Atilla, a Maros megyei szervezet elnöke.
Mint 1990 tavasza óta minden évben, az RMDSZ a postaréti vesztőhelyre hívja a város magyarságát. A Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt az ellenzék immár hagyományos helyszínén, a Kossuth utcai Petőfi-szobornál ünnepel – külön-külön. Portik Vilmos, az EMNP megyei és városi elnöke lapunknak elmondta: beszélgetéseket folytattak mind az RMDSZ-szel, mind az MPP-vel az esetleges közös ünneplésről, azonban a tárgyalásokra „nem sikerült pontot tenni”.
László György, a polgári alakulat megyei vezetője azonban megkérdőjelezte a néppártiak igyekezetét. „Nem igaz, hogy együtt akartak ünnepelni, mert amikor hívtuk őket, azt mondták: azokkal, akiknek Szász Jenő az országos elnökük és Benedek Imre a polgármesterjelöltjük, nem közösködnek. Ráadásul a helyszín kérdéséhez is erkölcstelenül viszonyultak, mihelyt déli 12-től este 8-ig próbálták lefoglalni a Petőfi-szobor előtti terecskét” – fejtette ki a Krónikának László.
Nyárádszeredában ugyan együtt ünnepel az RMDSZ és az MPP, utóbbiak mégis kirekesztve érzik magukat. A polgáriak fölháborítónak és szégyenletesnek tartják azt a tényt, hogy a helyi RMDSZ-vezetők és Tóth Sándor alpolgármester éppen a sajtószabadság napján megtiltotta nekik, hogy emlékbeszédet mondjanak Deák Farkas szobrának avatóján. Az MPP-sek különösen azért nehezményezik ezt, mert a szoborállítást ők is támogatták, sőt az alakulat elnöke, Biró József Attila az, aki családjával együtt a forradalmár sírját gondozza. Ennek ellenére úgy döntöttek, a nemzeti ünnep üzenetére való tekintettel és Deák Farkas emlékének kegyeletteljes megőrzése érdekében részt vesznek a rendezvényeken és elhelyezik virágaikat.
Szatmárnémetiben sem közös az ünnep, az RMDSZ civil szervezetekkel közösen a Petőfi-szobornál tart ünnepséget március 15-én, majd a színházban kerül sor előadásokra és díjkiosztásra. Az EMNT–EMNP eközben már a hétvégén megkoszorúzta a Kossuth-emléksírt és a Petőfi-szobrot. Nagykárolyban a Kaffka Margit Társaság tart megemlékezést a Petőfi-szobornál, majd az RMDSZ szervez kulturális műsort. A néppárt nem készül külön rendezvénnyel.
Nagyváradon hetek óta zajlik a vita a magyar alakulatok között a március 15-i megemlékezések kapcsán, miután az RMDSZ korábban egész napra lefoglalta a hagyományos helyszíneket. Az EMNT–EMNP végül Ilie Bolojan polgármester közbenjárásának köszönhetően mégis a Szacsvay-szobornál ünnepelheti március 15-ét. A két szervezet korábban úgy nyilatkozott, többször is megpróbálták rávenni a megyei RMDSZ-t, hogy legalább valamelyik helyszínen szervezzék közösen az ünnepséget, ám nem sikerült megegyezniük. Így az ellenzéki alakulatok végül a szövetség rendezvénye előtt foglalhatják el a szobor előtti parkot, a rendezvényen valószínűleg Tőkés László EMNT-elnök is jelen lesz.
Zilahon az EMNP szerezte meg a Wesselényi-szobornál való emlékezés jogát, és felajánlotta az RMDSZ-nek, hogy ünnepeljenek közösen, a szövetség azonban elutasította a felkérést. A néppárt szerint hasonlóan járt el a helyi RMDSZ-vezetés Nagyszalontán és Temesváron is.
Kolozsváron sem szervez közös ünnepséget az RMDSZ és az EMNP – tudtuk meg Máté Andrástól, a szövetség Kolozs megyei elnökétől. Mint mondta, az RMDSZ szervezte rendezvényen az EMNP részéről Gergely Balázs, a néppárt alelnöke szólal majd fel a Biassini-szálloda előtt.
Nem lesz közös megemlékezés a Székelyföldön sem – mondta lapunknak Papp Előd, a néppárt alelnöke, aki szerint nem is tettek javaslatot a szövetségnek a közös ünneplésre, mivel nem akartak lehetőséget adni a visszautasításra. Csíkszeredában a helyi önkormányzat szervezi a március 15-i programot, melyen az MPP képviselői is részt vesznek – mondta Antal Attila alpolgármester.
Politikamentes március idusát ígérnek Háromszéken is, ahol szintén az önkormányzatok szervezik az ünnepségeket. Sepsiszentgyörgyön a városi művelődési ház koordinálja a szervezést, a munkából az RMDSZ, az MPP, az SZNT és az EMI is kiveszi a részét. Gazda Zoltán szervező lapunknak elmondta, politikamentes lesz a rendezvény, de a beszédek tartalmáért „nem vállalnak felelősséget”.
Baróton a pártok a város határában levő véceri emlékműnél egymást váltva koszorúznak és mondanak beszédet, mondta a Krónikának Nagy István polgármester, aki szerint a városközpontban szervezett ünnepségnek nem lesz politikai színezete. Kézdivásárhelyen és Kovásznán is csak az elöljárók mondanak beszédet, és a kulturális műsorra fektetik a hangsúlyt.
Krónika (Kolozsvár)

Válás
Igen. Nem csak romániai – az egy kényszerű állapot. De amikor valaki a mindenkori román kormány része, aki olyan magyar prefektusokat (főispánokat) ad a román kormánynak, aki megbünteti a székely zászló kitűzését, ahol húsz éven át részese, cinkosa annak, hogy a Székelyföld mostohagyerek, ahol több ciklus „magyar” kormányzati részvétel mellett egyre távolabb az autonómia, de még csak az egészséges fejlődés lehetősége is: miről beszélünk?
Összetett ez is, mint minden. Hogy mégiscsak létezik erős, viszonylag erős Székelyföld, a kiéheztetettség dacára: ez elsősorban a helyi, települési és megyei önkormányzatok érdeme. És ők is RMDSZ-esek nagyrészt, na, ettől bonyolult a kérdés.
Hát Tőkés László, akit, ugye, nem kell bemutatni – aki nélkül nemcsak RMDSZ, de mai Románia sem lenne, – aki, ugye, a frissen született Erdélyi Magyar Néppárt jelképes személyisége, meghatározója, Richelieu-je, lemondott az RMDSZ-tagságáról.
Ehhez tényleg csak annyit lehet hozzáfűzni: csuda, hogy eddig bírta.
És ilyenkor megszólal a prókátor, a filológus, a bértollnok s egyáltalán mindenki, és elmondják: Tőkés László kilépése álságos és megosztó.
Ezek az emberek, akik ezt mondják, Tőkés László nélkül vagy senkik nem lennének a mai Romániában, vagy börtönben ülnének, vagy továbbra is besúgók lennének.
Legalább tizenegynéhány éve leírta egy (akkor még) szintén RMDSZ-disszidens politikus, kinek nevét most csak aktuálpolitikai megfontolások miatt nem írom le: hogy az RMDSZ a faszadizmussal fut be karriert. Kirakatépítéssel, mielőtt félreértenék. Teljesen igaza volt, nyilván, a kutya sem ugatott utána.
Az RMDSZ régóta felcserélte az értékelvűséget az érdekelvűséggel. És elárulta nemcsak választóit, de saját helyi politikusait is, akik jóindulattal cselekednének. Csakhogy a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Ilyenkor nem azzal van a baj, aki egy idő után nem tud közösséget vállalni a „minden áron, de megfizethető áron” politikájával. Azzal sincs baj, aki marad. Azzal van baj, aki nyilvánosan szidja azt, aki erkölcsi érzékére hallgatva a nehezebb utat választja.
Quod erat demonstrandum
György Attila
Magyar Hírlap

Nem szabad március 15.
Nem lehet hivatalos munkaszüneti nap március 15. a brassói táblabíróság jogerős döntése szerint. A bíróság visszautasította a Magyar Polgári Párt (MPP) fellebbezését, és érvénytelenítette a Kovászna megyei önkormányzat arra vonatkozó határozatát, hogy március idusa legyen a régió ünnepe és munkaszüneti nap – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
A bíróság még nem indokolta meg a döntést, Kulcsár Terza szerint valószínűleg formai kifogást találtak.
Mint arról beszámoltunk, az MPP tanácsosai valamennyi helyi önkormányzatnál benyújtották a határozattervezeteket, hogy március 15. legyen munkaszüneti nap. A Kovászna megyei prefektúra minden esetben a határozat visszavonására szólította fel az önkormányzatokat, és ha ez nem történt meg, a döntést megtámadta a közigazgatási bíróságon, arra hivatkozva, hogy a hivatalos ünnepekről csak a parlament határozhat. Időközben Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata belefoglalták a kollektív munkaszerződésbe, hogy alkalmazottaik március 15-én és november 1-jén szabadnapot kapnak.
„Ha nem ment másként, hát kitaláltunk egy olyan jogi lehetőséget, amelyet sem prefektus, sem az ellendrukkerek nem tudnak megtámadni. Ha sorsunkat saját kezünkbe vesszük, akkor az életünket előbb-utóbb a saját szájunk íze szerint tudjuk alakítani” – mondta Tamás Sándor megyei tanácselnök. A polgári párt politikusai úgy vélik, a választások után a parlamentben kell folytatni a küzdelmet.
Kulcsár Terza József elmondta, tapasztalatuk szerint a román igazságszolgáltatásban nem lehet a prefektúra ellenében győzedelmeskedni, ezért beadványban kérik Tamás Sándor tanácselnököt, tűzze napirendre a Székelyföld önállóságáról szóló népszavazás kiírására vonatkozó határozatuk visszavonását, majd a prefektúra kifogásait figyelembe véve szavazzák meg újra azt.
A kormánybiztosi hivatal ugyanis formai hiányosságok miatt támadta meg a határozatot, többek között azért, hogy a tervezetet nem bocsátották közvitára. Előtte felszólította a megyei tanácsot, hogy vonja vissza a székelyföldi népszavazásra vonatkozó határozatát, a testület azonban úgy döntött, hogy a bíróságon védi meg igazát. Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Már hétvégén elkezdődött az ünneplés
Fehér megye
Közeledett a 164. március 15-e, örök tanulságaival és évente változó sugallataival. A szórvány is ünnepel, igaz, csak némi támogatással, mert a végvárak már nem állnak meg önerőből, kell a pártfogó, a gyámolító segítség, amely erőt ad és irányt szab még a legnagyobb magyar ünnepnek is. Vasárnap volt: ünnep és imádság napja.
Torockón a március 11-re előrehozott ünneplés helyszíne az unitárius templom volt. Az istentisztelet kezdetére mintegy százan gyűltek össze, a borzongató hidegben csak a gondolatok és dalok melegítették a lelkeket. Mátéfalvi Timea V. éves kolozsvári teológus választott igéjéből idézünk: „Nem feledékeny szemlélői valának, hanem cselekvő részvevői.” Mozgósító szavak, az ünnep üzenetéhez illőek, amelyhez társultak Reményik Sándor Erdélyi márciuscímű versének sorai is: „Ne féljetek: nem tüzesednek át/ Halk hangolás után a vers-sorok./ Nem temetni és nem lázítani,/ Csupán figyelmeztetni akarok.” Röpködtek a gondolatok a Székelykő tövében a magyar szülők elsődleges felelősségéről, arról, hogy 1848-ban Bécs volt, most pedig Brüsszel van. Úgy tűnik, a szabadságért minden időben meg kell küzdeni. Feltevődnek a kérdések: Krasznahorka büszke vára, a gyimesi iskola égése vajon lármafák lennének?! Jelzések? Miféle veszélyre figyelmeztetnek? Nem lett volna teljes az ünnep a Bethlen-kollégium leánykórusának jelenléte nélkül. Erdély szinte minden magyar népviseletébe – köztük a különleges szépségű torockóiba – öltözött képzős lányok énekeltek az ünneplőknek forradalmi, majd népdalokat, a nagy hidegben is zokszó nélkül. Fórika Éva kórusvezető ezúttal is a helyzet magaslatán volt. Előzőleg szombaton Nagymedvésen is előadták műsorukat, ahol Kónya Mária történelemtanár tartott ünnepi beszédet, és felléptek műsorukkal a nagymedvési kisiskolások.
Torockón jelen volt Szőcs Ferenc polgármester, Kerekes Hajnal, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke és Ferencz Gábor lelkipásztor. Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója arról a hagyományról beszélt, hogy a régi időkben is vándoroltak a tanárok és a diákok, járták a vidéket, még a Székelyföldre is eljutottak diáktoborzó körútjaikon. Várják a diákokat Torockóról is, akik aztán idővel a mi „nagyköveteink” lesznek. – Bízzák nyugodtan ránk a gyermekeiket, gondozni fogjuk talentumaikat, jobban, mint más iskolákban – mondta az igazgató.
A kollégiumi lányok előadását követte a helyi fúvós zenekar fellépése, majd az ünneplők közösen énekelték el a Székely himnuszt. Megdermedve ugyan, de ünnepi hangulatban oldódva történt meg a koszorúzás és a Himnuszeléneklése a templom előtti kopjafánál.
Balázsfalván vasárnap délután 6 órakor a kultúrházat csaknem megtöltötte a közönség, Péterfalváról és Tűrből is szép számban érkeztek. Karácsony István független ünnepet rendezett. Az előadó, Gudor Botond gyulafehérvári református lelkipásztor beszédében kiemelte: nemzeti identitást nem lehet gyávákra építeni, álmodni pedig mindig szabad, de nem mindig veszélytelen. Kémenes Loránd tűri plébános, rádiós szerkesztő beszédében kifejtette: 1848 óta semmit sem változott az eszme, a szabadság óhaja. Árpád és Szent István óta itt vagyunk a Kárpát-medencében, még ha a határokat át is vitték a fejünk fölött. A hangulatos műsorban a vendégek, a vargyasiak és a homoródszentpáliak előadása lelkesítette a közönséget. A helyi iskola péterfalvi tanulóinak mezőségi táncbemutatója zárta a sikeres ünnepet.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)