Antonescu: az RMDSZ Tőkés László követőjévé vált
Az RMDSZ újabb lépést tesz a területi autonomista politika irányába, amelyet egyetlen felelős politikai erő sem fogad el – mondta Crin Antonescu liberális (PNL) pártelnök a Székelyföld brüsszeli képviseletére utalva. Az RMDSZ „Tőkés László után megy”, és „a román hatóságok cinkos hallgatása mellett” újabb lépést tesz a területi autonómiát célzó politika irányába, amelyet azonban minden felelős politikai erő elutasít – mondta Antonescu a PNL hétfői vezetőségi ülése után. A PNL-elnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Székelyföldnek képviselete nyíljon Brüsszelben, és azzal vádolta Traian Băsescu államfőt, Emil Boc miniszterelnököt és Teodor Baconschi külügyminisztert, hogy hallgatólagosan támogatják Tőkés László ezzel kapcsolatos álláspontját.
Antonescu egyébként következetesen arról beszélt, hogy az irodát Tőkés László európai parlamenti alelnök, az RMDSZ színeiben az Európai Parlamentbe bekerült képviselő kezdeményezésére nyitják meg, holott Tőkés másik két RMDSZ-es képviselőtársával, Sógor Csabával és Winkler Gyulával csupán ünnepélyesen megnyitja az egyébként Hargita és Kovászna megye tanácsa által finanszírozott képviseletet, amely Maros megyét is képviseli majd.
„Ha csupán a megyék képviseletéről, vagy Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsának irodájáról lenne szó, nem lenne semmilyen probléma. Amikor azonban Tőkés László olyan entitásról beszél, amely nem létezik, ismét csak a területi autonómia gondolata merül fel, amely számunkra elfogadhatatlan” – jelentette ki hétfőn Antonescu.
A PSD hivatalos állásfoglalást sürget az EP-től és az EB-től a Székelyföld képvisele kapcsán
Folytatta támadásait az USL másik tagja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) is: az alakulat európai parlamenti képviselői José Manuel Barrosonak, az Európai Bizottság, valamint Jerzy Buzeknek, az Európai Parlament elnökének címzett levélben gerjesztették tovább a magyarellenes hecckampányt. A levélben hivatalos állásfoglalást kérnek a szerintük „Európa-és románellenes” kezdeményezés kapcsán. Szerintük a székelyföldi képviselet megnyitása a román állam egységének aláaknázását szolgálja. A PSD is felrója, hogy Tőkés László a PDL és a Fidesz támogatásával lett az EP alelnöke, és emlékeztet: a magyar elnökség kezdetén Magyarország olyan szőnyeget állított ki Brüsszelben, amelyen a Habsburg Birodalom 1848-as térképe is látható volt.
Krónika (Kolozsvár)

Nem ismerik el a Székelyföldet
A román külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte, hogy Brüsszelben „nem létező, mindenféle alkotmányos és törvényes alap nélküli” közigazgatási-területi egység számára hoznak létre képviseletet.
A tárca közleménye annak nyomán látott napvilágot, hogy az RMDSZ színeiben mandátumot szerzett EP-képviselők holnap megnyitják Brüsszelben a székelyföldi megyék uniós képviseletét.
A külügyi közlemény szerint az európai uniós gyakorlatnak megfelelően a tagállamok elismert területi-közigazgatási egységei valóban nyithatnak érdekképviseleti irodát Brüsszelben. Románia maga is bátorítja, hogy a törvényesen létrehozott közigazgatási egységek a romániai törvényes keretek között, tevékenyen képviseltessék magukat európai szinten is, mivel ez „értéktöbbletet” jelent az európai integráció elmélyítésének terén. Csakhogy a külügyminisztériumi állásfoglalásból egyértelműen kiderül: Bukarest nem ismeri el Székelyföldet ilyen önálló területi-közigazgatási egységnek.
Bejáratott út
Ezzel szemben Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hisztériának nevezte a román részről érkező reakciókat, emlékeztetve, hogy jelenleg Brüsszelben több ezer lobbiiroda működik, többek között megyék, régiók és népcsoportok számára. Így van képviseleti irodája Dél-Tirolnak, a belgiumi németeknek, magyarországi fejlesztési régióknak, a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének, illetve a megyei tanácsok szövetségének is.
Az elmúlt években több romániai megyének, köztük Máramaros vagy Kolozs megyéknek is volt brüsszeli képviselete. Ilyen alapon a háromszéki önkormányzat még 2008 decemberében hozott végleges tanácshatározatot a brüsszeli képviseleti iroda létesítésére, a Hargita Megyei Tanács pedig idén tavasszal döntött erről. Tamás Sándor szerint a régiók Európájában az is megszokott dolog, hogy különböző jogi személyek és társulások nyitnak képviseleti irodát.
Székelyföld mint történelmi régió
Tamás Sándor szerint a román politikusok vehemenciáját valójában a Kovászna és Hargita megyei közös iroda nevében szereplő Székelyföld szó váltotta ki, bár a román jogrendben használatos a történelmi régiók megnevezése, sőt létezik olyan erről szóló kormányhatározat is, amelyet éppen Adrian Năstase PSD-s miniszterelnök írt alá.
„A történelmi régiók megnevezését használják turisztikai kiállításokon, és különböző leírásokban is. Székelyföld is ilyen, hiszen önálló régió volt, az emberek, akik itt élnek a kultúrájuk, hagyományaik, mentalitásuk, érzéseik által Székelyföldhöz tartoznak” – mondta Tamás Sándor, aki hangsúlyozta, hogy jogilag nem támadható a Székelyföld kifejezés használta.
A román kormány állandó gyakorlata, hogy a kormányzati döntésekben olyan kifejezéseket használ, amelyek általánosan határoznak meg egy földrajzi, történelmi tájegységet. Következésképpen, a „vidék”, „ország” vagy „föld” kifejezések – melyeknek ugyanaz a szerepe, mint a fent felsorolt kormányrendeletekben – használata törvényes, mondta a háromszéki tanácselnök, aki szerint a belügyminisztérium egyik egységét, a Brassó megyei sürgősségi helyezetek felügyelőségét Barcaságnak hívják.
Az összetartozás kifejezése
„Üdvözöljük, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyék önkormányzati vezetői – legitim módon – közös európai képviselet mellett döntöttek, mert ezáltal egységes arculattal, egységes stratégiával tudják bemutatni a székelyföldi régiót. A közös iroda létrehozása kifejezi a három megye lakosságának összetartozását” – olvasható abban a közleményben, amelyet Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula erdélyi magyar EP-képviselők juttattak el szerkesztőségünkbe.
Az aláírók aggasztónak tartják, hogy egy régiót promováló iroda létrehozása, amelynek közintézmények képviseleteként nincsenek és nem is lehetnek politikai célkitűzései, szélsőséges-nacionalista indulatokat gerjeszt.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Székelyföld Napok – Kerekasztal-beszélgetés a székely megyék tanácselnökeivel
Székelyföld egységes, értékes és erős – ezt hangsúlyozzák manapság egyre gyakrabban a székelyföldi megyék vezetői. Azt állítják, hogy versengés helyett összefogással lehet csak megteremteni a sikeres Székelyföldet.
A közös fejlesztési stratégia része a három székelyföldi megye gazdasági és kulturális értékeit, adottságait felsorakoztató, szombaton kezdődő egyhetes Székelyföld Napok rendezvénysorozat is. A Duna Televízió Térkép című műsorának május 31-i adásában a három székelyföldi megye tanácselnökei most először egy asztalnál értékelték Hargita, Maros és Kovászna megye összefogásának konkrét célját, az együttdolgozáshoz fűzött reményeket.
Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök szerint a Székelyföld Napok rendezvénysorozat lehetőséget ad az Erdélybe látogatóknak, főként a magyarországi turistáknak, hogy akár több napot is eltöltsenek a régióban, megismerjék Székelyföld kulturális hagyományait, értékeit. „Tulajdonképpen az egy hetes rendezvénycsomaggal nagyon jó időtöltést, gazdag turistacsomagot tudunk biztosítani az ide látogatóknak” – tette hozzá az elnökasszony.
A rendezvény legfontosabb erőssége, hogy azt – idén először- közösen szervezi a három székelyföldi megye, így együtt mutathatjuk meg igazi értékeinket. Ezt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke tartotta fontosnak kiemelni, szerinte a június 3-10. között zajló rendezvénysorozat esetében az időpontválasztás sem véletlen, hiszen a Pünkösd előtti időszakban nagyon sokan látogatnak haza Székelyföldre.
„Elhangzott egy kulcsszó: hazalátogatók. Nem csak turistáknak, hanem az Erdélyből, Székelyföldről elszármazottakra is számítunk” – kapcsolódott be a beszélgetésbe a Kovászna megyei tanácselnök. Tamás Sándor hangsúlyozta: „azt szeretnénk, hogy ne csak rokoni látogatásokra térjenek haza az innen elszármazottak, hanem közösségi élményekben is részük lehessen.” Kiderült az is, hogy a július 30-ra, a maksai Óriás Pincetetőre meghirdetett Székely vágta a budapesti hagyományos Nemzeti Vágta hivatalos előfutama lesz. „Úgy indulunk neki, hogy a Székely vágta nyertesét benevezzük a Nemzeti Vágtára és megnyerjük a versenyt” – mondta Tamás Sándor.
Arra a kérdésre, hogy miért együtt fogtak össze, miért nem erősebb, gazdagabb megyékkel szövetkezik a három székelyföldi megye szintén Tamás Sándor reagált. Határozottan kijelentette, hogy Székelyföld nem szegény régió, és az infrastrukturális fejlődés is szemmel látható. „Mindössze szemléletváltásra van szükség és arról a szemléletről, hogy merjünk szegényül gondolkodni, merjünk kicsik lenni, át kell térni arra a szemléletre, hogy van erőnk, vannak ötleteink, vannak programjaink, eszünk is van, a pénzügyi forrásokat pedig bukaresti és Európai Uniós forrásokból a három megye közösen elő tudja teremteni – szögezte le a Kovászna megyei előjáró. A gondolatsort Borboly Csaba folytatta: Hargita, Maros és Kovászna megye összefogásának eredménye egyértelműen látszik, a számok is azt mutatják, hogy a központi régióból a három megye tudta lehívni a legtöbb unió pénzforrást.
Egyetértésének adott hangot Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök is, mert szerinte Székelyföld igazi értékeit, hagyományait, a történelem adta gazdasági lehetőségeit a korábbi országos önkormányzati tanácsban nehézkes volt megvalósítani, ezért jó ötlet a regionális önkormányzati tanácsok megalakítása, hiszen közös stratégiában gondolkodva eredményesebb lehet az önkormányzati munka is.
Erdély.ma

Román-magyar diplomáciai csörte
Miközben tegnap délután az EU fővárosában állófogadást adtak az erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselők a székelyföldi képviselet mai megnyitója alkalmából, diplomáciai szintre jutott a tömbmagyar régió brüsszeli lobbiképviseletének létrehozása körül a román politikum és a sajtó által generált hisztériakampány: bekérették tegnap a román külügyminisztériumba Füzes Oszkár magyar nagykövetet, hogy magyarázatot kérjenek az ügyben. Bukarest legfőbb kifogása az, hogy az iroda a Magyar Régiók Házában kap helyet. A hecckampány ellenére a székely iroda megnyitása előtt egy nappal megtartott állófogadás sikeresen lezajlott.
A Hargita és a Kovászna megyei tanács által finanszírozott, Maros megye képviseletét is ellátó iroda megnyitása alkalmából tegnap délután a három erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselő, Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula tartott fogadást az EP-ben, ám a román fél mindezt úgy próbálja beállítani, mintha egy „nem létező” régió képviseletének megnyitásáról lenne szó, ami szerintük illegális, és támadás az ország egysége ellen.
A tegnap késő délutáni fogadáson a megyei tanácsok küldöttségei élén Borboly Csaba Hargita és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is ott volt, és Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkárt is a belga fővárosba várták. A fogadáson beszédek hangzottak el az EP-képviselők és a tanácselnökök részéről, majd a Hargita táncegyüttes előadását tekinthették meg. „Az Európai Unió tagjaként Románia és Magyarország is büszke lehet a Székelyföldre” – hangoztatta a rendezvényen Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Emlékeztetett arra, hogy a képviseleti iroda létesítése politikai vihart kavart Romániában és az EP-ben, de úgy vélte, „a mesterséges, nacionalista hisztériakeltésnek kimondottan pártpolitikai okai vannak.” Bár a román sajtó tegnap délután arról cikkezett, hogy a magyar EP-képviselők távol kívántak maradni az eseménytől, Sógor Csabától, a három erdélyi magyar EP-honatya egyikétől tegnap este, a fogadást követően megtudtuk: a rendezvényen többek között Gál Kinga, Tabajdi Csaba, Glattfelder Béla és Bauer Edit is jelen volt, sőt finn és észt európai parlamenti képviselők is ott voltak a fogadáson, amelyen összesen mintegy 80–100 vendég vett részt. „Most már minden azon múlik, hogy az iroda működtetői hogyan végzik a dolgukat, hiszen az jórészt háttérmunkáról és egyeztetésekről szól” – ecsetelte lapunknak Sógor.
Román külügy: ki a Magyar Régiók Házából
A román külügy közleménye szerint a bekéretett Füzes Oszkárral folytatott megbeszélésen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a képviselet Brüsszelben a Magyar Régiók Házában nyitja meg kapuit, és további információt kértek a magyar hatóságoktól. Egyúttal kijelentették, „a stratégiai partnerség szellemében” azt várják, hogy a képviselet megnyitóján egyetlen magyar hivatalosság se legyen jelen. Teodor Baconshi román külügyminiszter tegnap kijelentette: Románia azt akarja, hogy a képviselet ne a Magyar Régiók Házában kapjon helyet, és hogy az elnevezése is feleljen meg a közigazgatási helyzetnek. Úgy vélte, arról van szó, hogy egy népelnevezést jogellenes módon próbálnak egy régió megnevezéseként használni.
Polner Gergely, a brüsszeli magyar állandó képviselet szóvivője mindezek kapcsán leszögezte: a magyar uniós elnökség nem képviselteti magát hivatalosan az eseményen, mivel nem általa szervezett rendezvényről van szó. Az Európai Néppárt (EPP) – ezen pártcsaládba tartozik az RMDSZ is – nevében Joseph Daul frakcióvezető jelezte: az EPP-nek nincs köze az iroda megnyitásához. A mai hivatalos megnyitóra viszont várják Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettest.
Sógor Csaba a román külügyminiszter aggodalmai kapcsán a Krónikának kijelentette: a romániai központi fejlesztési régió egy ideig a bajor képviselet ingyenes irodahasználati felajánlását élvezve tarthatta fenn képviseletét Brüsszelben. „Biztos vagyok benne, hogy ha Tulcea és Konstanca megye Dobrudzsa néven kívánna képviseletet nyitni, a Magyar Régiók Háza azt is szívesen befogadná” – mutatott rá a képviselő. Hozzátette: az ország föderalizálásától tartó román képviselők panaszaikkal csak nevetségesekké teszik magukat például a német képviselők előtt, akik szövetségi államból érkeztek. „A székely iroda gazdasági és turisztikai lobbit próbál végezni, hiszen érdekeltté kell tenni Európát abban, hogy szeressenek, ne folyton síró kisebbség legyünk, hanem olyan, amellyel Európa együttműködhet” – ecsetelte.
Magyar érvek, román támadás
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ korábbi elnöke mindezek kapcsán tegnap a Radio France Internationale-nak (RFI) elmondta: a székelyföldi képviselet „nem eredményez majd csodákat, de valószínűleg segít ráirányítani a figyelmet a vidék gazdasági potenciáljára.” A politikus egyúttal bírálta a magyarellenes diskurzus visszatérését. Markó Béla kijelentette, az RMDSZ-es EP-képviselők csupán közreműködtek az iroda megnyitásában. „Nem értek egyet azzal, hogy megpróbálják átpolitizálni az iroda megnyitását. Szerintem szükséges az ország általános gazdasági érdekeinek népszerűsítése, hogy befektetőket vonzzunk a Székelyföldre, és hogy megismertessük a régió gazdasági és idegenforgalmi potenciálját. Ha ebben segíthet egy ilyen iroda, akkor miért ne jöjjön létre? Mi a probléma?” – tette fela kérdést Markó. A politikus reményét fejezte ki, hogy a képviselet segít felhívni a figyelmet a régió gazdasági lehetőségeire, mivel ott jelenleg jelentős problémák tapasztalhatók – akárcsak Erdély egésszében.
A Brüsszelben tartózkodó Borboly Csaba szerint a képviselet mai megnyitása azért fontos, mert a három székely megye így könynyebben hozzáfér majd a regionális társulások számára kiírt pályázatokhoz, és megismertetheti magát Európában. Fontosnak nevezte, hogy így nem csupán Bukaresten vagy a fejlesztési régió központján, Gyulafehérváron keresztül, hanem közvetlenül Brüsszelben is hozzáférnek majd a fejlesztési forrásokhoz. A diplomáciai botrány kapcsán kifejtette: azt várja a román külügytől, hogy az ország schengeni csatlakozásáért és az Egyesült Államok által fenntartott vízumkötelezettség megszűnéséért küzdjön, mivel a magyar adófizetők pénzéből is működik, így elvárhatják, hogy támogassa őket. Tamás Sándor kovásznai tanácselnök még korábban elmondta, hogy a megnyitóval egy időben címerkiállítás is nyílik, a képviseletre pedig kitűzik a román és a székely zászlót is.
Az ellenzék egyébként tegnap is folytatta a hadjáratot az iroda ellen: a PSD felkérte a román EP-képviselőket, hogy írják alá azt a levelet, amelyet egy nappal korábban címeztek Jerzy Buzekhez, az EP lengyel elnökéhez, és amelyben azt kérik: az uniós törvényhozás ne ismerje el a székely képviselet törvényességét.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Murok-díj Antonescunak
Székelyföld nem létezik Romániában - állítja a liberálisok vezetője, ha épp nem a magyar szavazatokra van szüksége.
Június 1-jén Hargita és Kovászna megye közös képviseletet nyit Brüsszelben, amelyet Székelyföld-irodaként emlegetnek. Annak ellenére, hogy az Európai Parlamentnek otthont adó városban több száz hasonló lobbiiroda működik, a román politikum felhördült a hír hallatán. A prímet Crin Antonescu PNL-elnök vitte, aki szerint “Székelyföld nem létezik Romániában”. 
Annak idején, még politikusi pályafutásának magasra ívelése kezdetén megbeszéltük a szerkesztőségben, milyen balszerencsés egy liberális politikusnak Antonescu néven futni, mikor semmi sem áll távolabb tőle, mint az antonescui eszmék. Nem gondoltuk jól. Úgy tűnik, mintha ennek a mostani Antonescunak egyáltalán nem lennének eszméi: a választási cécó közeledtével gyakorlott pókerjátékosként húzta elő a magyar kártyát, amivel a politikai tanácsadók szerint még mindig lehet szavazatokat szerezni.
Lelkünk mélyen sajnáljuk is, hogy díjalapításkor nem Olcsó Opportunista Díjat, hanem Murok-díjat hoztunk létre, mert így a díj odaítélése után is némi hiányérzettel maradtunk. A “Székelyföld nem létezik Romániában” kijelentés szankcionálását azért tartjuk fontosnak, mert Antonescu néhány hónapon belül ismét nagy magyarbarát lesz, és a rothadó murok szaga jó emlékeztetője lesz annak, hogy itt valami bűzlik. 
Röviden a díjakról
A Transindex szerkesztősége (vagyis a szerkesztőség tagjaiból álló muratórium) időről-időre konszenzusos döntéssel szavazza meg, kinek, miért és mikor ítéli oda a Murok-, illetve a Kivi-díjat. A Murok-díj hívószavai: vacak, zsena, amatőr, ciki, nevetséges, szánalmas, dilettáns, képmutató stb. A Kivi-díj azért jár, ami friss, innovatív, teljesítmény van mögötte, olyan gesztus, ami gesztus-értékénél több, bátor, bravúros, józan, ironikus, hasznos a közjó szempontjából.
Transindex.ro

Baconschi: Bukarestet a kétoldalú kapcsolatok szempontjából is zavarja a brüsszeli székelyföldi iroda Romániát a kétoldalú román-magyar kapcsolatok szempontjából is zavarja, hogy éppen a Magyar Régiók Házában nyitnak irodát Székelyföld számára - mondta az egyik televíziós beszélgető műsorban Teodor Baconschi román külügyminiszter.
 A román diplomácia vezetője a B1 televíziós csatorna egyik adásában kifejtette: Brüsszelben olyan területi-közigazgatási egységek tartanak fenn irodát, amelyek valóban léteznek. Texasnak például a miniszter szerint jogosan működik képviselete, hiszen ezen a néven valóban létezik amerikai szövetségi állam. Elképzelhetőnek tartja például Burgundia bejegyzését is, mivel francia régióról van szó, de úgy véli, hogy nem lehetne Burgund Hercegség néven képviselet nyitni, mivel egy ilyen államalakulat több mint ötszáz évvel ezelőtt létezett.
 A miniszter ezzel kívánta alátámasztani érvelését, miszerint egy adott térség népies elnevezésével (Székelyföld) nem lehet “visszaélni” úgy, hogy egy régió márkaneveként használják. Romániai régiónak lehet nevezni például önmagában Hargita vagy Kovászna megyét - mondta a miniszter, aki szerint a Székelyföld képviseletében nyíló iroda a kétoldalú kapcsolatok szintjén kelt zavart Bukarestben, hiszen annak a Magyar Régiók Háza ad otthont. Ezért kérették be kedden a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét - tette hozzá a miniszter.
 Baconschi leszögezte: a két ország viszonya nagyon jó, élénk együttműködés folyik köztük mind a kétoldalú kapcsolatokban, mint európai szinten. Mint mondta, bízik abban, hogy Románia budapesti partnerei meg fogják érteni a románok érzékenységét.
 Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként bejutott európai parlamenti képviselő a román külügyminiszter aggodalmai kapcsán a Krónikának kijelentette: a romániai központi fejlesztési régió egy ideig a bajor képviselet ingyenes irodahasználati felajánlását élvezve tarthatta fenn képviseletét Brüsszelben. “Biztos vagyok benne, hogy ha Tulcea és Konstanca megye Dobrudzsa néven kívánna képviseletet nyitni, a Magyar Régiók Háza azt is szívesen befogadná” – mutatott rá a képviselő.
 Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ volt elnöke a Radio France Internationale-nak (RFI) így fogalmazott: “Nem értek egyet azzal, hogy megpróbálják átpolitizálni az iroda megnyitását. Szerintem szükséges az ország általános gazdasági érdekeinek népszerűsítése, hogy befektetőket vonzzunk a Székelyföldre, és hogy megismertessük a régió gazdasági és idegenforgalmi potenciálját”.
 A román ellenzék mindenesetre folytatja a hadjáratot az iroda ellen. A Szociáldemokrata Párt (PSD) felkérte a román EP-képviselőket, hogy írják alá azt a levelet, amelyet Jerzy Buzekhez, az EP lengyel elnökéhez címeztek, és amelyben azt kérik: az uniós törvényhozás ne ismerje el a székely képviselet törvényességét.
 A Krónika szerdai vezércikkében azt írja: a román szélsőjobboldaliak torkán fel-felharsant “Székelyföld román föld!” rigmus, illetve a román külügyi tárca álláspontja – miszerint a székelyföldi megyék mindenféle “alkotmányos és törvényes alap” nélküli közigazgatási-területi egység számára hoznak létre Brüsszelben képviseletet – csak csomagolásban különbözik, a tartalmat és az üzenetet tekintve már nem.
 A román külügy azért aggodalmaskodik, hogy e három megyét népszerűsítő iroda Brüsszelben a Magyar Régiók Házában nyit ajtót - írja a szerző. Hozzáteszi: “Én azon csodálkozom..., hogy a román külügy által is emlegetett magyar–román stratégiai partnerség jegyében – de akár anélkül is – miért nem ő, vagy miért nem az ország területi épségéért agitálók tettek a Székelyföldért Brüsszelben. Ha már annyira ragaszkodnak ahhoz, hogy a Székelyföld Románia tartozéka”
Garzó Ferenc
MTI

Megnyílt a Székelyföldi Képviseleti Iroda Brüsszelben
Június elsején nyitotta meg a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor és Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a Székelyföldi Képviseleti Irodát Brüsszelben, a Magyar Régiók Házában. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
Az irodát azzal a céllal hozta létre és fogja működtetni Hargita és Kovászna megye tanácsa, hogy Székelyföld sajátos érdekeit, gazdasági és turisztikai lehetőségeit segítsen megjeleníteni az Európai Unió döntéshozó fórumain, ezáltal elősegítve a térség fejlődését. Az iroda működése egyelőre időszakos lesz, mivel Románia nem tartozik a Schengen-övezethez, és ez alapján a román állampolgárok egy fél évben legtöbb kilencven napot tölthetnek ott munkajogi kötelékek nélkül. Így a két legforgalmasabb időszakban fog működni a képviselet: április elejétől június végéig, valamint szeptember közepétől december közepéig.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese köszöntőjében elmondta: „A székelyföldiek képviselete Brüsszelben a legtermészetesebb dolog a 21. században”. Szerinte a székely értékek egyetemes emberi és magyar értékek, amelyeket helyes megmutatni a nagyvilágnak. A miniszterelnök-helyettes beszédében hangsúlyozta: ami a székelyeknek a javára válik, az Romániának is hasznos.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: „Úgy gondoljuk, hogy a kelet-közép-európai országok, különösen a vidéki térségek problémáinak megoldására nincs ma receptje az uniónak, s ennek az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielőbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon.”
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint „A néma gyermeknek az anyja se érti a szavát. Hiába vannak csodálatos erdőink, ritka vadállat
aink, friss és egészséges vizű forrásaink, ha senki nem tud róla. Székelyföld sokat tud nyújtani, csak először meg kell ismertetni a nagyvilággal”.
A megnyitót Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Székelyföldi Képviseleti Iroda ötletgazdája moderálta.
A képviselet hivatalos megnyitóján Szekeres Attila heraldikus székelyföldi címergyűjteményét állította ki az iroda helyiségében, majd a meghívottak hagyományos székely termékeket kóstolhattak.
Az eseményen jelen volt Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő, Székelyföld képviseletében pedig a tanácselnökök mellett Demeter János és Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnökei, Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Birtalan József, Hargita megyei megyemenedzser és Becze István, Hargita megyei tanácsos.
Erdély.ma

Megvonnák Tőkés állampolgárságát (Nem csitul a román hisztéria)
Nem csitul a román politikusok felháborodása a brüsszeli Székelyföld-képviselet miatt. A liberálisok szenátusi frakcióvezetője Tőkés László román állampolgárságának megvonását javasolja, az ellenzéki szociáldemokraták tegnap a demokrata-liberálisokat bírálták, amiért nem írták alá az ügyben a Jerzy Buzek EP-elnöknek írt nyílt levelet, a külügyminiszter szerint a román–magyar kapcsolatok szempontjából is zavaró a kezdeményezés, és Traian Băsescu államfő is rosszallását fejezte ki emiatt.
Puiu Haşotti, a liberálisok felsőházi frakcióvezetője szenátusi felszólalásában úgy fogalmazott: sajnálja, hogy nem létezik az állampolgárság megvonásáról rendelkező törvény. Szerinte a brüsszeli iroda megnyitására nem került volna sor, ha a parlament határozottan fellép a március 15-i megemlékezések idején magyar politikusok részéről elhangzott kijelentések ellen. Haşotti egyebek között azért kifogásolja a brüsszeli iroda megnyitását, mert szerinte Székelyföld “soha nem létezett, és most sem létezik a román történetírásban”.
Rosszallását fejezte ki az iroda miatt a külügyminisztérium is. Romániát a kétoldalú román–magyar kapcsolatok szempontjából is zavarja, hogy éppen a Magyar Régiók Házában nyitnak irodát Székelyföld számára – mondta Teodor Baconschi külügyminiszter. Hangsúlyozta: Brüsszelben olyan területi-közigazgatási egységek tartanak fenn irodát, amelyek valóban léteznek. Elképzelhetőnek tartja például Burgundia bejegyzését, mivel francia régióról van szó, de úgy véli, nem lehetne Burgund Hercegség néven képviseletet nyitni, mivel egy ilyen államalakulat több mint ötszáz évvel ezelőtt létezett. Így kívánta alátámasztani érvelését, miszerint egy adott térség “népies elnevezésével” nem lehet “visszaélni” úgy, hogy egy régió márkaneveként használják.
Titus Corlăţean, a szenátus külpolitikai bizottságának szociáldemokrata elnöke elfogadhatatlannak minősítette “egy nem intézményesített entitás” képviseletének bejegyzését, és bírálta az államfőt és a miniszterelnököt, amiért nem reagáltak az ügyre. Közben Cătălin Ivan, a Szociáldemokrata Párt európai parlamenti képviselője a Demokrata Liberális Pártot bírálta, amiért nem voltak hajlandóak aláírni az Európai Parlament alelnökének címzett nyílt levelet, amelyben kérték Jerzy Buzeket, hogy ne ismerjék el Székelyföld képviseleti irodáját. “Ha valakinek még kétségei lehettek, az most megbizonyosodhatott róla, hogy a DLP támogatja az ún. Székelyföld képviseletének elismerését, és ezek szerint hallgatólagosan támogatja a magyar szélsőségesek Románia-ellenes irredenta politikáját is” – fogalmazott a román szociáldemokraták európai parlamenti csoportjának vezetője. Az ügyben tegnap este Traian Băsescu is megszólalt. Az államfő leszögezte: “rossz véleménnyel van” a székelyföldi képviseleti iroda megnyitásáról. Hangsúlyozta: a kezdeményezésnek nincsenek politikai következményei, de az alkotmány és a románok semmibe vételéről árulkodik. “Nincs ilyen közigazgatási egység” – szögezte le az államfő Székelyföldre utalva. Hasonlóan nyilatkozott tegnap este Emil Boc is. A miniszterelnök leszögezte: a kormány nem fogad el olyan entitásokat, amelyek nem illeszkednek az alkotmány kereteibe. “Nem lehet elismerni olyasmit, amit az alkotmány és a törvények nem ismernek el” – utalt Székelyföldre. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke tegnap közleményben jelezte: Theodor Stolojan demokrata-liberális képviselő levélben kereste meg, és rákérdezett az iroda státuszára, tevékenységének jellegére. Válaszlevelében az erdélyi politikus rámutatott: a román ellenzék politikai fegyvert kovácsol az iroda megnyitásából, és célja a jelenlegi kormány megbuktatása a koalíciós partnerek megosztása révén.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Horea Uioreanu Kolozs megyei PNL-képviselő a Iorga-tábláról, a történelmi hűségről
Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe való beavatkozásnak tekinti Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, hogy a magyar Külügyminisztérium a Nicolae Iorgától származó idézettel ellátott tábla eltávolítását kéri a kolozsvári Mátyás-szoborról. A Krónikának adott interjúban a kolozsvári honatya arról is szót ejt, mit értett azon, hogy a Fadrusz-alkotáson nyílvesszőt kell elhelyezni a magyar király ülepébe.
Annak kapcsán, hogy a magyar Külügyminisztérium a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, Nicolae Iorga-idézettel ellátott tábla eltávolítását kérte, Ön azt szorgalmazta: Hunyadi Mátyást a hátsó felébe helyezett nyílvesszővel kellene ábrázolni a Fadrusz-alkotáson. Nem gondolja, hogy ez sértés a magyar királyra, akit történetesen Iorga is román származásúnak tartott?
– Én azt nyilatkoztam, hogy két feltétellel mondanánk le a Iorga-tábláról. Az egyik, hogy távolítsák el Moldva zászlaját a magyar király lovának lábai elől, mivel Corvin Mátyás nem győzte le Ştefan cel Mare fejedelmet, hanem éppen fordítva történt. A másik feltétel pedig, hogy ábrázolni kell a moldvabányai csata valósághű jelenetét, amikor is a magyar uralkodót az ülepén is megsebesítették egy nyílvesszővel, miközben menekült. Erről beszélnek a korabeli krónikások. Tehát ha ez a két feltétel teljesül, el lehet távolítani a feliratot.
– Nem jelentene veszélyes precedenst beavatkozni művészi alkotásokba teljesen ellentétes módon azzal, ahogyan a szobrász, a festő megalkotta azokat?
– Dehogy. Az a legveszélyesebb precedens, hogy a magyarországi hivatalos személyek beleütik az orrukat Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe.
– De hát a magyar állam is hozzájárult a szoborcsoport restaurálásához.
– Az más kérdés, hogy a magyar állam részt kívánt vállalni a finanszírozásban. Az viszont a belügyekbe való beavatkozásnak számít, ha Magyarország diktálni próbál a tekintetben, milyen legyen a város arculata, a központja, mit helyezzünk el a szobor elé, és mit ne. De visszatérve a nyílvesszővel kapcsolatos nyilatkozatomra: mindezt képletesen értettem (este o parabolă – szerk. megj.), nem kell feltétlenül konkrétan érteni.
– Ennek ellenére sértő a magyarokra. De ha már a történelmi hűséget szeretné visszaadni a műemlékeken, ön szerint vajon miért nem ábrázolták Mihai Viteazul kolozsvári szobrát fej nélkül? Elvégre 1601-ben a fejedelmet lefejezték Aranyosgyéresnél.
– Na jó, ha nem akarja megérteni az én nyilatkozatom átvitt értelmét, az az ön baja. Sajnálom, hogy bronztáblákról polemizálunk, miközben Romániának és Kolozsvárnak is vannak sokkal fontosabb gondjai.
– De hát ön tartotta fontosnak, hogy véleményt mondjon a Iorga-tábláról, amelyet a műemlék alkotóelemének tart, ezért eltávolítását ellenzi. Holott az 1902-ben leleplezett szoborcsoporton eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt. Miért nem kerülhet vissza például a király neve magyarul?
– Ezt a problémát a kolozsvári önkormányzatnak kellene felvetnie, nem nekem, én nem képviselem sem a polgármesteri hivatalt, sem a tanácsot. Ők döntöttek úgy, hogy más formában, a szobor elé helyezik el az eredetileg 1932-ben felkerült táblát. Amúgy pedig a restaurálás után felkerült egy magyar nyelvű tájékoztató szöveg is a szobor mellé. Valóban, eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt az alkotáson, aztán az első világháború után a Matei Corvin, a negyvenes évek végén pedig a Mathias Rex elnevezés került fel. És én ezt nagyon helyesnek tartom, elvégre Mátyás idejében a latin volt a hivatalos nyelv a közigazgatásban.
– Csakhogy a Iorga-idézet Gheorghe Funar idején és most is törvénytelenül került a szoborra.
– Ezt ugyancsak a helyi önkormányzattól kell megkérdeznie, hogy milyen alapon helyezték el. Gyanítom, hogy megvolt rá a törvényes alapjuk, másképpen nem tették volna ki. Viszont ha mégis törvénytelenül történt, a polgármesteri hivatalt kell elmarasztalni, nem engem.
– Felvetette Moldva zászlajának eltávolítását is. Holott a lobogó azt ábrázolja, hogy a moldvabányai csata után Ştefan cel Mare mégis behódolt Mátyásnak, Moldva pedig Magyarország vazallusa lett.
– Még egyszer mondom, a nyílveszszőre és a zászlóra vonatkozó kijelentésemet átvitt értelemben kell érteni, ne tereljük más irányba a szót. Nyugodjon meg, régen eltűnt volna az a zászló onnan, ha a történelem során másként történt volna. Tisztában vagyok azzal, amit ön mond, hogy valóban úgy történt.
– Pártjával együtt miért háborodott fel azon, hogy a Székelyföld irodát nyitott Brüsszelben, ahol számos más romániai régió, megye – többek között Kolozs – is rendelkezik már kirendeltséggel?
– Mert a Székelyföld nem létezik közigazgatási egységként Romániában.
– És a Mócvidék vagy Olténia létezik történelmi-földrajzi-kulturális régióként?
– Hivatalos közigazgatási entitásként nem létezik sem Mócföld, sem Avasvidék, egyik sem képviselteti magát hivatalosan ebben a formában. Éppen ezért kérette be a román külügyminisztérium a magyar nagykövetet, és követelte, hogy az iroda megnyitásán ne vegyen részt egyetlen magyarországi hivatalosság sem.
– Ehhez képest részt vett az eseményen egy Kovászna megyei liberális tanácsos is.
– Nem áll módomban kommentálni egy megyei tanácsos részvételét. Ha jól értettem, az illető képviselő gesztusát megvitatja a PNL területi szervezete. (Továbbra sincs egyezség a Iorga-tábláról. Egyelőre nem egyezett meg a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolításáról az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Máté András, a szövetség megyei vezetője a Krónikának elmondta: tegnapi megbeszélésükön abban maradtak Daniel Buda megyei PDL-elnökkel, hogy a héten folytatják a tárgyalást. Buda korábban azért kérte a megbeszélés elhalasztását, mert előbb beszélni akart Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel. Mint arról beszámoltunk: a koalíciós egyezmény értelmében, amennyiben az RMDSZ és a PDL helyi képviselőinek nem sikerül megegyezniük, az ügyben a két politikai alakulat csúcsvezetése hoz döntést. Eközben Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára a Mátyás-szoborcsoport kapcsán tegnap úgy nyilatkozott: „történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, és a két ország elkötelezett ennek megőrzése mellett”. A fideszes politikus tegnap Budapesten megbeszélést folytatott Bogdan Aurescu román külügyi államtitkárral, aki arról biztosította, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport eddig is „sikertörténet” volt, és Bukarest elkötelezett amellett, hogy az új minőségű magyar–román kapcsolatrendszer sikertörténet legyen a jövőben is. Elmondta, egyetértettek abban, hogy történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, „ezt százéves időtávban is nyugodtan állíthatjuk”. Ebben a szövegkörnyezetben értelmezhetők a felmerülő viták és nézetkülönbségek, „élő kapcsolatrendszerről van szó”, tette hozzá.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Terebélyesedik a román hisztériakeltés a brüsszeli iroda kapcsán
Az Európai Unió tagjaként Románia és Magyarország is büszke lehet Székelyföldre – jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke kedden Brüsszelben azon a fogadáson, amelyet RMDSZ-es képviselőtársakkal közösen adott Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitása alkalmából.
Tőkés László elmondta, a képviseleti iroda létesítése politikai vihart kavart Romániában és az EP-ben, de úgy vélte, a mesterséges, nacionalista hisztériakeltésnek kimondottan pártpolitikai okai vannak.
Sógor Csaba (RMDSZ) beszédében hangsúlyozta: a három megye által képviselt iroda azt tűzi ki célul, hogy híd legyen Brüsszel és Székelyföld között, továbbá híd legyen Románia és Magyarország között.
A fogadáson több más EP-képviselő is megjelent, köztük Szájer József, a Fidesz EP-delegációjának elnöke, és Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője is.
Közleményében Tabajdi Csaba úgy vélte: „Túlzottak és érthetetlenek a képviselet megnyitását övező romániai aggodalmak. Románia állampolgárainak – legyenek akár magyar, akár román, akár más nemzetiségűek – az új képviselet megnyitása és az ezzel járó hatékonyabb uniós érdekérvényesítés egyértelműen a javát szolgálja.”
Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke azt emelte ki, hogy az iroda információs és tájékoztató jelleggel jön létre. Azt is tisztázni kívánta, hogy az irodát jogilag Kovászna és Hargita megyék önkormányzatai hozták létre és tartják fenn.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke arra emlékeztetett, hogy annak idején nemzetiségre való tekintet nélkül Székelyföld polgárai egyöntetűen az EU-csatlakozásra szavaztak. Négy évvel a csatlakozás után látható, hogy az uniós tagságnak több az előnye, mint a hátránya – hangsúlyozta.
Bogdan Nicolăscu Duvăz szociáldemokrata-párti képviselő bejelentette, a Szociál-Liberális Szövetség (USL) javasolja, hogy tűzzék a parlament napirendjére az iroda megnyitásával kapcsolatos kérdések megtárgyalását.
– Az USL soha nem fog egyet érteni egy etnikai kritériumok alapján körülírt terület autonóm státusának kiépítését illetően. A szövetség a kisebbségi törvényre sem szavazna mai formájában – hangsúlyozta Duvăz. Amennyiben a Boc-kormány felelősségvállalás útján fogadtatná el a jogszabályt, az USL bizalmatlansági indítványt nyújt be. Mint elmondta, a radikalizálódó RMDSZ már nem képzelhető el lehetséges koalíciós partnerként.
Teodor Baconschi külügyminiszter kedden egy televíziós műsorban kijelentette: a kezdeményezés árthat a kétoldali államközi kapcsolatoknak, de bízik abban, hogy a jelenlegi jószomszédi viszony fényében Budapest megértést tanúsít Románia érzékenysége iránt. A román külügy kérése az volt, hogy magyar tisztségviselők ne vegyenek részt a képviselet megnyitóján. A feszült helyzet megoldását abban látja, hogy a Magyar Régiók Háza ne adjon helyet a székelyföldi képviseletnek.
Szabadság (Kolozsvár)

Szeklerland Brüsszelben
Bukarest tiltakozása ellenére megnyílt a székely lobbiiroda az EU fővárosában
A román államvezetés és a román politikusok berzenkedése ellenére megnyílt Székelyföld képviseleti irodája tegnap Brüsszelben. A magyar kormány nem vette figyelembe Bukarestnek azt a kérését, hogy ne képviseltesse magát az eseményen: az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott.
Semjén: nem valaki ellen
„Az iroda nem valaki ellen irányul, nem sérti senkinek az érdekeit, hanem javára válik mindenkinek, így Romániának is azáltal, hogy uniós forrásokat próbál a Székelyföldre vinni” – üzente Bukarestnek megnyitón mondott beszédében Semjén Zsolt. A magyarországi politikus szerint a székelyföldiek képviselete Brüsszelben „a legtermészetesebb dolog a 21. században”.
Újságíróknak külön nyilatkozva Semjén Zsolt azt is kifejtette: a magyar kormánynak nem kell kommentálnia, hogy az iroda megnyitásával kapcsolatban a román belpolitikában bizonyos politikai erők hisztériát keltenek. Szerinte a képviselet létrehozása „teljes összhangban van az unió betűjével”.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielőbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az iroda célját úgy fogalmazta meg: „Székelyföld sokat tud nyújtani, csak először meg kell ismertetni a nagyvilággal.”
Băsescu: Székelyföld nem létezik
A román kormányt és a politikusokat az zavarja, hogy az iroda szerintük olyan területi-közigazgatási egység képviseletét látja el, amely valójában nem létezik. Ezt nyíltan meg is fogalmazta tegnap Traian Băsescu államfő, aki szerint a képviselet megnyitása a „románok és a román alkotmány” semmibevételével egyenértékű. Teodor Baconschi román külügyminiszter kedden este egy televíziós adásban úgy fogalmazott: egy adott térség népies elnevezésével (Székelyföld) nem lehet „visszaélni” úgy, hogy egy régió márkaneveként használják.
Romániai régiónak lehet nevezni például önmagában Hargita vagy Kovászna megyét – mondta a miniszter, aki szerint a Székelyföld képviseletében nyíló iroda a kétoldalú kapcsolatok szintjén kelt zavart Bukarestben, hiszen annak a Magyar Régiók Háza ad otthont. Ezért kérették be kedden a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét.
Kevésbé voltak diplomatikusak tegnap Bukarestben a román politikusok. Puiu Haşotti liberális frakcióvezető úgy fogalmazott: a képviselet megnyitása a „románellenes” Tőkés Lászlónak, az EP alelnökének tulajdonítható. „Sajnálom, hogy nem létezik olyan törvény, amelynek alapján megvonhatnánk Tőkéstől a román állampolgárságot” – közölte.
Az iroda kezdeményezői: Tamás Sándor és Borboly Csaba, illetve Semjén Zsolt kormányfő-helyettes a megnyitón
Markó Béla miniszterelnök-helyettes arra hívta fel a kezdeményezést támadók figyelmét, hogy Székelyföld brüsszeli képviseletét nem szimbolikus, hanem pragmatikus gesztusként kell értékelni. A politikus ironikusan válaszolt Puiu Haşottinak, aki következetesen Székelyország (Ţara Secuilor – szerk. megj.) brüsszeli képviseletéről beszélt. „Székelyország nem létezik, csak egy kis Székelyföldünk van, kérem, tegyünk különbséget” – mondta a Maros megyei politikus, majd megkérdezte szenátor kollégáitól, hogy tett-e valamelyikük valamit a régió gazdasági fellendítése érdekében.
Mi a célja az irodának?
Az irodát azzal a céllal hozta létre és fogja működtetni Hargita és Kovászna megye tanácsa, hogy Székelyföld sajátos érdekeit, gazdasági és turisztikai lehetőségeit segítsen megjeleníteni az Európai Unió döntéshozó fórumain, ezáltal elősegítve a térség fejlődését. Az iroda működése egyelőre időszakos: április elejétől június végéig, valamint szeptember közepétől december közepéig tart majd nyitva.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A román külügy sajnálja
A Külügyminisztérium sajnálatát fejezte ki a magyarországi hatóságok részvétele miatt Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitóján.
”A magyar hivatalosságok jelenléte személyes választás eredménye volt, amelyet a román állam nem akadályozhat meg. Mi nem tehetünk mást, mint kifejezzük hivatalos álláspontunkat, és jelzést küldünk ez irányban” – jelentette ki tegnap Doris Mircea külügyminisztériumi kommunikációs igazgató. Hangsúlyozta: a tárca azonnal közbenjárt az európai intézményeknél, hogy ne ismerjék el és ne tartsanak kapcsolatot ezzel a képviselettel. Ismételten leszögezte: a Külügyminisztérium elutasítja a Romániában nem létező és alkotmányos vagy törvényes alapot nélkülöző, úgynevezett területi-adminisztratív egység képviseletének felavatását. “Visszaélésnek és az európai gyakorlattal ellentétesnek tekintjük ezt” – mondta, majd hozzáfűzte: Románia ösztönzi a decentralizációt, de nem ért egyet az etnikai alapú területi autonómiával. “Az EU szintjén nem léteznek elismert standardok az autonómia tekintetében, minden állam szabadon választja meg a számára helyi szinten vagy adminisztratív szempontból leginkább megfelelő modellt, akárcsak a saját szükségletei szerint leghatékonyabbnak tekintett autonómiaszintet. Álláspontunk egyértelmű: Románia ösztönzi a helyi decentralizációt, de nem ért egyet az etnikai alapú autonómiával” – szögezte le Doris Mircea.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antal Árpád: Crin Antonescu is létezik, Székelyföld is létezik
Románia nemzetbiztonságát nem a Székelyföld autonómiája veszélyezteti, hanem az, ha a román politikusok elhitetik a székelyekkel, hogy az autonómiát nem lehet békés, demokratikus eszközökkel kivívni, szögezte le Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a brüsszeli Székelyföld-iroda körül kialakult román tiltakozások kapcsán.
Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere úgy fogalmazotta, amiért Crin Antonescunak nincs a zsebében a személyazonossági igazolványa, attól ő még létezik; a Székelyföldnek ugyan nincs a román államtól hivatalos igazolványa, ám emiatt nem lehet kétségbe vonni a létezését.
A román politikusok politikai éretlenségét bizonyítja, hogy több mint húsz évvel a rendszerváltás után ilyen reakciót vált ki egy teljesen egyértelmű, lobbi-iroda megnyitása – fejtette ki Antal. Húsz évvel ezelőtt a kétnyelvű táblák felállítása körül volt hisztéria, akkor azok miatt féltették Erdélyt, most az autonómia miatt – tette hozzá.
„A székelyektől senki nem vitathatja el az autonómia-igényüket, mert az a vérükben van, viszont húsz év alatt bebizonyítottuk, hogy nem radikális, hanem demokratikus úton próbáljuk kiharcolni az önrendelkezést” – fejtette ki Antal Árpád, aki szerint, a román politikusok nyilatkozataikkal elérhetik, hogy a romániai magyarok már ne higgyenek a demokratikus módszerek sikerében, csak azt lássák, hogy igényeiket mindig lesöprik az asztalról.
A román politikum egyetlen huszárvágással megoldhatná ezt a kérdést a tervezett alkotmánymódosítással, mondta Antal. Tiszteletben tartva a románok érzékenységét az alaptörvény első cikkelye továbbra is kimondaná, hogy a román állam egységes és oszthatatlan, viszont a második cikkely leszögezné, hogy Romániában vannak különleges státussal rendelkező autonóm régiók – fejtegette Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Nemcsak a Székelyföld lehet autonóm, hanem ha igényli például Bánát vagy Dobrudzsa is megkaphatná ezt a státust, fűzte hozzá Antal Árpád. A román politikusok egy része azzal érvel, hogy hiába akarja a 700 ezer székely, ha nem akarja a 20 millió román, ám erre az a válasz, hogy a székelységnél kisebb etnikai közösségek Romániánál nagyobb országokban kivívták az autonómiát, mondta az RMDSZ politikus.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld mint életforma
Takács Péter magyarországi történész szerint a globalizáció ellenhatásaként is fokozódik a régiók iránti érdeklődés
Interjúalanyunk többször járt már Marosvásárhelyen, de előadást most első alkalommal tartott ebben a városban, az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívására, a Kultúrpalota kistermében. Értekezésének témája a székelyföldi gazdasági múlt, annak a története, ahogyan a székely kisközösségek, mindennapi nehézségeikkel küzdve, egymásnak adták át tudásukat, tapasztalataikat, ahogyan életmódjukból adódóan szervezték meg azt az önfenntartó létformát, amely évszázadokon át jellemezte őket.
A Székelyföld múltját kutatja, pontosabban gazdaságának történetét. Honnan ered érdeklődése?
– A Székelyföld mindig is periférián volt. Amikor a magyar királysághoz tartozott, akkor is topográfiailag is a határszélen, és ha igaz a középkori történetírásnak az az állítása, hogy a Dunántúl nyugati részéből, az Őrségből telepítették őket ide határőri feladatra, akkor eleve olyan feladattal látták el, amely a központot védte volna, annak zavarását megakadályozta volna.
Egyesek kétségbevonják, hogy határőrök voltak, éppen a Székelyföldben jelent meg ez, de én hiszem, hogy határőri szerepet töltöttek be, csak nem azt a reguláris katonaságét, amelyet a 20-21. század elképzel magának. Mindig érdekeltek az ilyen, perifériára szorult közösségek a történelemben, ugyanis a modernizáció is késve érkezik meg ide, a polgári társadalmi átalakulás is lassúbb ütemű, mint a nagyvárosokban vagy centrumokban.
Külön íze-zamata van a Székelyföldnek, egészen a 20. század derekáig, a viszonylag szolid létszámú településeknek, a falusi mentalitásnak, annak, hogy a lakosság nyolcvan-kilencven százaléka 1000–1500 vagy ez alatti létszámú településeken, falvakban lakott, és ez olyan hagyományőrző típusa az emberi közösségeknek, amelyet a történészek nagy kíváncsisággal szoktak vizsgálni, ha ráéreznek az ízére. Nemcsak a magyarországi, de az itáliai vagy a Pireneusokban lévő falvak, a francia apró települések vagy éppen Svájc településstruktúrája is izgalmas.
Az, ahogyan olyan emberi ragaszkodások alakultak ki a tájhoz, a lokalitáshoz, a lakóhelyhez, a környezethez, a vidékhez, amelyek majdnem elszakíthatatlanok. Svájcban például a kialakult pápai őrség tagjait hathónaponként le kellett cserélni, mert ha nem, a honvágytól megbetegedtek. Most a modern vándorlás az 1989-es forradalom után sok székelyt kivitt Spanyolországba, még többet Kanadába. És akikkel én találkoztam, vagy akikkel sikerült érintkezésbe kerülnöm, vágynak haza. Pedig Kanadában is vannak fenyőfák, apró falvak, de nem Székelyföld, nem az a vonzása.
Most idefele épp egy Németországban dolgozó marosvásárhelyi hölggyel utaztunk, akiben ugyanez fogalmazódott meg, haza kellett jönnie most egy hétre Székelyföldre, hogy feltöltődjön azokkal az élményekkel, gyökerekkel, tapasztalatokkal, amik itt vannak. Van a tájnak egy ilyen vonzereje, energiája, amit a történész megint csak valamilyen okból kifolyólag előszerettel vizsgál.
A másik, hogy itt az önellátás sokkal fontosabb még ma is, mint az államtól való könyörgés, segély. Itt az ember, ha másként nem, kimegy az erdőre gombát szedni, vadgyümölcsöt, a gyűjtögetést vállalva inkább, de szégyell kéregetni. Tehát ez afféle önmegtartó erő, ami a nagy szegénységben vagy nagyobb szegénységben sokkal másabb mentalitást alakít ki az önmagunkról, családunkról való gondoskodás keretében, mint, mondjuk, egy nagy városban.
Miben másak az ilyen kistelepülések, mint a nagyvárosok?
– Azt tapasztaltam, hogy az ilyen típusú települések mindig fegyelmezettebbek. A transzcendentális ragaszkodás is sokkal erősebb ezek esetében, mint a városban, a nagyvárosokban, sokkal kevesebb itt az ateista, a világot csak materiális szinten szemlélő, itt a lélek is él az emberekben. Ezek azok, amik idehoztak engem, már a téma szerint vizsgálni ezt a területet, még akkor is, ha tudom, van a székelyekben olyan büszkeség is, hogy, mondjuk, anyagcsere-végterméknek tekintik a magyart, szóval nem mindig a legszebben nyilatkoznak, de hát az ilyen jellegű elszólások minden etnikumnál, minden faluban megvannak, nem ideológia, ez csak egy mérges kiszólás, vicc, vagy a magam sorsát cipelve a nyomorúságomat próbálom vele csökkenteni, enyhíteni, vagy a fájdalmaimat fékezni vele.
Ezek azok, amik olyan érdekessé tették Székelyföldet, ami engem izgatott, foglalkoztatott, és most éppen Székelyföld gazdasági életéről tartok előadást, éppen annak a hagyományos tapasztalati kultúrának a továbbélését pendítem meg, próbálom elmesélni, amit én megtapasztaltam a történeti források, az itteni székely parasztok vallomásaiból, úrbérrendezéskor. Ezek révén rálátni arra a kultúrára, amit a családi élet, a gazdálkodás, ruházkodás, a vándorlás, a népi mesterségek jelentenek. Az, hogy legalább tíz-tizenötféle mesterséget űzött egy családanya, legalább nyolc-tíz mesterséget egy férfi, és ez tartotta őket.
Debrecenből érkezett ide. Vannak székelyföldi gyökerei?
– Nagyon távoli gyökereim vannak, az édesanyám nagyapja innen került el, a Székelyföldről, Kornis nagyságos úr kádármesterének, valamikor az 1850-es években. De mi olyan körülmények között éltünk, hogy a családi legendárium esténként az egymással való beszélgetésben vagy mesében fordult elő, de nem készítettünk ezekről feljegyzéseket, a szóban terjedő kultúrát őriztük családilag.
A nagyanyám emlegette ezeket, de a napi munka, a gyermeknevelés, a sok gyerek együtt azt eredményezte, hogy ezek az élet perifériáján meghúzódó motívumok ugyan befolyásolhatták az embert, de semmiképpen sem tudatosult úgy, hogy most emiatt célszerűen teszünk valamit.
Inkább a szakmai felkészülésem során, az európai és a magyar történelmet tanulmányozva találtam rá azokra a szigetekre, amelyeket nem csak úgy lehet vizsgálni, hogy hány tonna acélt termelnek, milyen vasútat építenek, mikor építik meg az autópályát, milyen a modernizációs ütem, hanem úgy is lehet vizsgálni, hogy hogyan él egy olyan közösség, amelyik apáról fiúra hagyományoz életelveket, gyakorlatot, mesterséget, az élet fenntartását és a hétköznapokkal való küzdelmet.
Hol végezte a kutatásait, milyen forrásokat használt a tanulmányaihoz?
– Többször is jártam a Székelyföldön, de én a 18. századdal foglalkozom, a 19. század első felével, tehát 48-49-ig, ezért inkább levéltárakban kutattam. Az volt a szerencsém ebből a szempontból, hogy a gubernium levéltára az erdélyi kancellária levéltára is. Annak idején, amikor az unió megtörtént 1867-ben, és 68-ban életbe lépett, akkor bekerült az országos levéltárba, amely Mária Terézia óta működik, és annak állományára vigyáztak. Úgyhogy nem nagyon nyúltak hozzá, majd Trócsányi Zsolt rendezte az 1950-es évektől az 1980-as évekig, haláláig. Ezeket a forrásokat használtam.
Mekkora munkája van ebben?
– Nem lehet lemérni, körülbelül két évtizedes tudatos gyűjtőmunka, aminek következtében az 1820-as parasztvallomások mindenike megjelent már forráskiadványként, most az 1784–85-ös parasztvallomásokat adom ki, de mellette a székely oklevéltártól kezdve a különböző forráskiadványokig, a székelységről szóló irodalomig minden 22 éves koromtól foglalkoztatott, a szépirodalom is, meg a történelmi tanulmányok is. Leginkább a forráskiadványok, mert én a történelmet az eredeti forrásokból szeretem felépíteni, nem elveket, elméleteket gyártva és azokhoz igazodva.
Van még anyag, ami nincs felkutatva ebben a témában?
– Nagyon sok, kimeríthetetlen a levéltári anyag. A határőrök életéről szóló források zöme Bécsből került haza Trianonkor, bizonytalan sorssal a többsége ott maradt Bécsben, mert annak az országnak kellett kiadni, amelyhez tartozott Trianon után. Romániát nem nagyon érdekelte akkor a székely határőrökről készült feljegyzéssorozat, Magyarország mással volt elfoglalva, konszolidálni kellett a gazdaságát, társadalmát egy ilyen tragédia után.
Tehát ezeknek a kutatása még majdnem szűz terület, majdnem ismeretlen a levéltárban is. És, ugye, a nagyenyedi hadtestparancsnokságtól bekerült a bécsi hadtörténeti levéltárba, válogatni sem lehetett a haditanács iratai között, ott hevernek most is, nem nagyon fúdogálják a port róla sem a németek, sem az osztrákok, sem a magyarok.
Mi a magyarázata a régiók iránti fokozottabb érdeklődésnek?
– Ez a kommersz multinacionalizálás, a nemzetek eltörlése keltette fel fokozottan az emberek lelkében, gondolkodásában, érzelmi viszonyulásában a régiók iránti érdeklődést.
– Namármost, tipikusabb régiót Európában keveset talál a történész, mint a székely régió, nemcsak azért, mert egy meghatározott lokális térségben foglal helyet, hanem azért mert lakói idetelepülésüktől kezdve mindig autonómiával rendelkeztek.
A székely nemzet, addig, amíg el nem törölték és nem polgáriasították, és az osztálytagozódás meg nem teremtődött az emberek életében, addig mindig homogén egységet alkotott, és hát erre büszke is volt, mert ehhez társult egy foglalkozás, életmód, sajátos tájegységen való elhelyezkedés és az egymásrautaltság úgy, hogy az ilyen ritka a történelemben.
Nyíregyháziként lát-e hasonlóságot az ottani és a székelyföldi életstílus között?
– Van, éppen ilyenféle autonómia és szabadság volt a hajdúk esetében is. Csak az úgy hatszáz évvel később keletkezett, mert, ugye, a székelyek a honfoglalástól vannak itt, akkor is, ha még történésszemmel, történészi eszközökkel nem tudjuk ezt bizonyítani, mert a régészet még ezen a területen késlekedik, nincs pénz kiásni azokat a tárgyi emlékeket, amelyek hozzájuk kötődnek, de 1606-tól a Bocskai által letelepített hajdúk majdnem ugyanígy éltek.
Vagy hasonlatos a jász-kunok élete, annyiban más, hogy ők hamarabb befejezték a katonáskodást, mint a székelyek, és későbben, a tatárjárás után kerültek be a Duna–Tisza közére, aztán távozás után visszajöttek, és a törökök kiűzése után megszűnt a közösségük. De már amikor a törökök megszállták azt a területet, akkor sem alkalmazták azt a katonai szerepkört, azt a féle elkülönülést, mint a székelyek. Van hasonlatosság több helyen.
Mindezt az egyetemen is tanítja?
– Tartottam erről szemináriumokat, és érdeklődnek is a diákok, bár a mai világ viszonyai között, amikor nem hiszem, hogy Erdélyben más lenne a diákok mentalitása, mint Magyarországon, mert valószínű, itt sem kapnak azonnal állást, ahogy kilépnek az egyetemről, a perspektívátlanság miatt azt az érdeklődést, ami egy ilyen témával kapcsolatban 20–25 évvel ezelőtt felébredt volna a hallgatókban, most nem lehet kiváltani. Mert nem tudják mire hasznosítani.
Szóval úgy végzi el a hallgatók sokasága az egyetemet, hogy biztos abban, hogy nem lesz állása. Ez visszafogja az időben való szellemi ráfordítást a dolgokra, amelyek csakugyan érdeklik őket. Mindig több van egy-kettőnél, akit érdekel, csak aztán az ember keserű szájízzel veszi tudomásul, hogy a végzés után öt-hat évvel kint mosogat Írországban, kocsmában dolgozik, mert ott többet keres.
Ezek a volt szovjet térségnek a mába átnyúló nagy tragédiái, hogy nincs olyan anyagi biztonsága a magyarországi és – gondolom – az erdélyi értelmiségi fiataloknak sem, hogy a választott pályán kedvük szerint tölthessék el életüket nyugdíjas éveikig.
Takács Péter (1941, Bükkszentmihály)
Történész, egyetemi docens. Szülőfalujában végzett általános iskolai, Tiszalökön abszolvált középiskolai tanulmányokat követően Debrecenben szerez egyetemi diplomát. Ugyanott doktorál, majd megvédi kanditátusi, utóbb pedig nagydoktori dolgozatát, amelynek témája szintén a Székelyföld, főként gazdaságtörténeti szempontból.
Jelenleg a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Történeti Segédtudományok Tanszékének munkatársa. Egyéb munkái mellett társszerzője az Erdély-történeti Alapítvány kiadásában megjelent több fontos könyvnek (Udvarhelyszék parasztvallomásai 1820-ból – 2001; Marosszék parasztvallomásai 1820-ból – 2001; Háromszék parasztvallomásai 1820-ból – 2002; Csík-, Gyergyó-, Kászonszék és Aranyosszék parasztvallomásai 1820-ból – 2002).
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bizonyosság és kétely
Kövek a Szamosban
Tamás Gáspár Miklós
Gyimesi Éva (kritikus, irodalomtörténész, a kolozsvári egyetem tanára, a romániai/erdélyi demokratikus fordulat egyik legjelentősebb alakja) megtöltött egy hátizsákot kövekkel, és elsüllyedt a Szamosban.
Elsüllyedt vele együtt sok minden.
Nem csak a kövek.
Az a hit például, hogy „a romániai magyar irodalom” önálló létező, és rettenetesen fontos, élet és halál, minden. Én még emlékszem, milyen érzések vették körül ezt a hitet – azon kívül, hogy „a romániai magyar irodalom” a romániai magyar életet helyettesítette –, magában a magyar írásban rejlett akkor valami lázadó titok. Korolenko mondta, hogy „hazám az orosz irodalom”; hazánk „a romániai magyar irodalom” volt – volt.
Ma már alig vesznek erdélyi magyar könyvet az erdélyi magyar olvasók, ma már nem nagyon fizetnek elő erdélyi magyar lapokra. Ezek szerint az erdélyi magyar olvasóknak már van másik hazájuk. Csak nem tudni, hol. „A romániai magyar irodalom” avval, hogy modern volt, modern hazát adott a romániai magyar olvasóknak abban az országban – a Ceauşescu-rezsim Romániájában –, amely agresszívan épült, mégis omladozott, amely a maga korszerűtlen ipari civilizációjával eleve romnak készült, s amelyben mindent elfoglalt a korszerűtlenség lényege, a szegénység. S amely ennélfogva nem tetszett modernnek. Hiszen a Nyugat, a modernség foglalata, nem volt szegény. Ma már modern Kelet-Európa is, de megmaradt szegénynek.
Ma a Nyugat – Romániában mindenképp, de hovatovább Magyarországon is – nem annyira a modernség középpontja, mint egyszerűen menekülési, kivándorlási célpont, nem a vágyak tárgya, hanem a szűkösség kényszerű következménye. Nem a szabadság képzetes hona, hanem a megélhetés eshetősége. Ám akkor – 1968 és 1989 között – a modernség szabadságeszmény volt, s mivel magyarul szólt, pedig a magyarság, ha nem is volt mindig üldözött, elismert se volt soha, lázadó eszmény is.
„A romániai magyar irodalom” nevezetű konstrukció akkor is a lázadás szinonimája volt, maga volt a Más, akkor is, ha maga egyáltalán nem lázadt, s ha a hátrahagyott művek zöme, mint mindig, triviális (ha az ehhöz az irodalomhoz fűződő hiteket feledjük), de nekünk, akkori és ottani olvasóknak csak ritkán tűnt föl ilyennek.
Gyimesi Éva ennek az irodalomideológiának volt a leghatásosabb, legőszintébb hitvallója. Nem közvetlenül. Őt a strukturalizmus ütötte résen betóduló új poétikák ihlették, a modernizmusnak ő modernista kritikusa volt, distancia nélkül. A kelet-európai modernizmus 1968 és 1989 között nem volt kritikus és kritikai önmagával szemben – ezért se volt semekkora hatása a frankfurti iskolának –, s ezért se gondol a kelet-európai „későmodernizmus” többnyire az égvilágon semmit a kapitalizmusról.
A kelet-európai modernizmusnak a kapitalizmus nem problémának látszott, hanem „a Nyugatnak”, Kelet-Európából nézve „a Nyugat” tisztán kapitalista, ami súlyos tévedés. A kelet-európai modernista Nyugat-paradigma szerint a Nyugat (tehát az, ami kívánatos): demokratikus, kapitalista, szabad, racionális és antinacionalista. Ez „a nyugati civilizáció” leírásának ugyan nem jó, de az 1989 előtti diktatúrákban a maga módján hősi eszmény volt. És Gyimesi Éva megtestesítette ezt a hősiességet. Olyan kultúrában élt, sőt: olyan kultúrának volt vezető alakja, amelyet egy másik, „többségi” nemzeti kultúra utált és megvetett anélkül, hogy ismerte volna.
Az úgyszólván mindenki által lényeginek hitt román–magyar ellentét életünk alapténye volt, a rendszer sovén propagandájában mi voltunk az ellenség. Ebben a helyzetben – s abban a helyzetben, amelyben „a romániai magyar irodalom” kultusz volt és kultusztárgy – Gyimesi Éva soha nem válaszolt ellenirányú nacionalizmussal, s ez eldöntötte nyilvános élete irányát. Tanúsíthatom, a félig öntudatlan magyar nacionalista kísértéseket nehéz volt elhárítani. Hiszen óhajaink nemzetiségi természetűek voltak, és szemben álltak a Ceauşescu-féle román etnikai állam legalapvetőbb törekvéseivel.
Gyimesi Éva és a „legjobbak” válasza erre is a kelet-európai ellenzékiség válasza volt: a demokrácia. A szabad nyilvánosság, a cenzúrázatlan szó teremtő erejének mítosza, a „szóból tett” ősi reménységének szabadelvű változata. Azonban – szemben másokkal – ezt a hitet akkor is megőrizte, amikor az etnosztálinista diktatúra összedőlt, amikor a szabadsághősök egy részéről kiderült, hogy a maguk kisebb-nagyobb körletében merev, sovén, tekintélyelvű etnicisták. Gyimesi Éva a nyolcvanas évek második felében egyre nyíltabban és bátrabban volt ellenzéki (s így jóval többet kockáztatott, mint magyarországi elvbarátai), s a romániai forradalom idején s utána rengetegen csodálták, rengetegen követték s hallgattak rá.
Ez nem tartott sokáig. Gyimesi Éva kénytelen volt immár a magyar nacionalizmussal és etnicizmussal hadakozni. Ez egészen más dolog volt, mint a morálisan egyszerű korábbi konstelláció – a gyönge és támadott kisebbség védekezik a többségre hivatkozó, irtózatos erejű államhatalommal szemben –, itt már bonyolult hatalmi összefüggésekkel kellett volna megküzdeni, amelyben magyar szervezetek, román pártok, budapesti kormányok egyaránt aktorok; itt már a puszta humanista tiltakozás és jó ízlés erőtlen volt, s megszűnt „a romániai magyar irodalom” (amelyhez Gyimesi Éva tartozott) kultikus befolyása és a regionális magyar közösség számára volt érinthetetlensége.
A professzor asszonynak nemzetfóbiája van – írta Tőkés László volt püspök, az Európai Parlament alelnöke. (Nagyjából ugyanahhoz a kolozsvári generációhoz tartozunk mind a hárman, Balla Zsófiával négyen, a kissé fiatalabb Cselényi Lászlóval és Szőcs Gézával egyetemben...)
A pesti szabású magyar nemzeti frenézis Erdélyben is elterjedt, miközben egyre gyorsul a magyar kisebbség jobbára önkéntes asszimilációja, a Székelyföld lelki és politikai elszakadása Belső-Erdélytől és a Partiumtól – és a kivándorlás. Mi a hivatása ebben a szabadelvű demokratának, az emberi jogi ellenzék hagyománya letéteményesének? Nehéz megmondani.
Marad a ragaszkodás, a hűség, a konokság. Gyöngy és homok c. híres írásában Gyimesi Éva megpróbálta – már kritikusabban ugyan, de mégis, még egyszer – a kisebbségi magyar kultúra legalább utólagos heroizálását, később az erdélyi kulturális érték(kis)világok elemzését, benne a transzilvanizmussal, egyebekkel. De ez történetírás volt, ha Gyimesi Éva ifjúságáról szólt is, nem társalkotói munka a kortárs irodalomban, amelyben a külön erdélyi funkció és karakter – a mesterséges határok föloldódásával – egyre inkább elmosódni látszik.
A regionális jelleget Ugron Zsolna grófkisasszonyos bestsellere nyújtja harmincéves svábhegyi öreguraknak. Értékes munkák Gyimesi Évának ezek az írásai – kései írások? –, de ami legjobb bennük, az szakma, ezt meg már mások is művelik, nem rosszul.
Elsüllyedt a Szamosban annak a megértése is, hogy a hovatovább avíttnak tetsző demokratikus, emberi jogi meggyőződés, antinacionalizmus, emberi szolidaritás, a felebarátaink méltóságának védelme, a szabadsághit – csupa banalizált, trivializált, elkoptatott tartalom – miatt a világ egyik legfélelmetesebb titkosrendőrsége követhette az embert, behatolhatott élete intimitásaiba, ráállíthatott fizetett ügynököket.
A Román Szocialista Köztársaság állambiztonsági szolgálata komoly összegeket áldozhatott – tanú rá Gyimesi Éva életében megjelent utolsó könyve, a Szem a láncban – a szerző megfigyelésére és cselekedeteinek összehasonlító módszerrel végzett értékelésére. Ennek a tudatában éltünk; mindig a nyomunkban voltak; nem lehettek titkaink. Életünk a titkosszolgálat színpadán játszódott: busásan honorált ellenségeink voltak a nézők. A szereplők nem kaptak gázsit; ők fizettek. Éva nagyon jól észrevette, hogy ez nem volt titkos megfigyelés, hiszen az üldözött majdnem mindig tudott róla. Hiába ezerlaposak a személyi dossziék, a cél nem információgyűjtés volt, hanem elnyomás.
Éva kolozsvári munkáskörnyezetből jött, ha nem is éppen munkáscsaládból, megmaradt benne valami plebejus érdesség, vadság, keménység, amely tisztán szociális volt ebben a túlérzékeny, mindig megbántott, mindenfajta rosszaságot magára rántó asszonyban. Rossz házasság, boldogtalan szerelmek, testi és lelki betegségek, alkohol, nyugtatók, altatók, s a végén nagy szegénység is; koronként vallásos rajongás, révület; istentelenül nehéz élet. Az én korosztályomban ezek a stigmák nem ritkák.
De kevés embernek volt akkora tehetsége a szenvedéshez, mint Évának. A legkorábbi emlékem róla: kamasz lány piros úttörőnyakkendőben, áll a Brassai (az egykori és jelenlegi unitárius kollégium) folyosóján karikás szemmel, duzzogó szájjal, a fehér blúza kicsúszott a sötétkék szövetszoknyából. Haragszik. Mindig számíthattam Éva neheztelésére, a jóisten tudja már, miért. Biztos igaza volt.
Megvolt benne a proli bizonyosság: nem kétséges, hogy mindez rosszul fog végződni. Elfogy a pénzünk, megfájdul a derekunk, odakozmál a levesünk, lekéssük a csatlakozást, elhagy a szeretőnk. Előbb-utóbb minden elromlik. S ez mindig beválik, a szegény asszonyok évezredes tapasztalata. A szabadság pillanata elillant, a derékfájás megmaradt. A patika bezárt az orrunk előtt, az utolsó troli defektet kapott.
Éva megölte magát, ahogy mindig is sejtettük, hogy meg fogja ölni magát. Nem hitte el azoknak, akik szerették, hogy szeretik – de elhitte a közönyt, a rosszhiszeműséget, az irigy vetélkedést. Az biztos. A Gonosz soha nem hagyta cserben.
Nem is tudom, akarom-e, hogy megértsék azok, akik ilyen világot nem láttak, akik sosem éreztek mosókonyhaszagot, akik soha nem álltak sorba – órákig – kenyérért. Nem titok ez pedig, csak az érdeklődés hiánya tartja meg annak. De legalább így legyen titka, ha már életében nem volt.
Hiányozni fog? Hát ne hiányozzék. Hagyjátok meghalni.
Tamás Gáspár Miklós cikke az Élet és Irodalom múlt heti számában jelent meg.
A másság poklai
Bíró Béla
Nem hiszem, hogy a világháborút követően volt még erdélyi magyar értelmiségi, aki pedagógusként, tudósként és közíróként olyan mély nyomokat hagyott volna a hatvan év alatti nemzedékekben, mint Cs. Gyimesi Éva. Tanítványainak és olvasóinak többsége ma is úgy véli, hogy jószerével minden, ami személyiségének, emberi tartásának, szakmai ismereteinek végső formát adott, tőle származik. Egyik tanítványa e-mailjéből idézek: „Borzasztó fájdalmat érzek, mert számomra továbbra is ő volt a legnagyobb...”
Éva már a Ceauşescu-rezsimmel való szembehelyezkedést megelőzően legendává vált. Azzá tették irodalmi elemzései, a Teremtett világ című könyve, amely az irodalom elméletének a korábbiaktól radikálisan különböző, az irodalom sajátszerűségére koncentráló változatát tette a romániai magyar irodalomtudomány számára elérhetővé. Az irodalomtudomány alapproblémáit vaskövetkezetességgel és mély esztétikai intuícióval gondolta végig. Tehette, hiszen a formalista-strukturalista megközelítés hajlamaival is pontosan egybevágott.
A következetes végiggondolás szenvedélye vezetett el a rezsimmel való szembehelyezkedéshez is. Éva minden körülmények között mert és tudott más lenni. Sőt a másság iránti vonzalma fokozatosan szenvedélyévé vált. A fordulat előtt és után a romániai magyar társadalom áporodott kollektivizmusával is az egyén szabadságát és méltóságát helyezte szembe. Teljesen logikusan, hiszen a másság legtisztább formája az egyén, aki mindenki mástól különbözik.
Csakhogy ez a fajta másság ön- és közveszélyes létállapot. Annak a mámornak az élménye ugyanis, amely vele jár, szenvedélyként hatalmasodhat el a személyiségen. Aki különbözik, az – legalábbis szubjektíve – különb is. Igaz, Éva ebben is következetes maradt, keményen megdolgozott nem csak a különbségért, de a különbségért is.
Az ő számára nem volt elég elsajátítani egy pózt vagy szakmai zsargont, hogy máris különbbé válhasson, s aztán szánakozva tekintsen le azokra, akik a póztól idegenkednek vagy a zsargont nem beszélik. Mint sokan mások. Pontosan tudom, miről beszélek, magam is átestem ezen a fertőzésen. Persze nem mindegy, hogyan válunk „különbbé”. A modernitásnak erre is megvan a maga receptje: korszerűnek lenni mindenestől. Azaz rögeszmésen lépést tartani a „fejlődéssel”.
A lépéstartásnak ez az éthossza rendben is volna addig, amíg a fejlődés megkülönböztethető a hanyatlástól. Ha azonban a történelem a rációt, az egyetemességet, a humanizmust elutasító utakra téved, etikus ésszel követhetetlenné válik. A túlsarkított elméletekhez túlzásokra hajlamos elme szükségeltetik. Miközben továbbra is minden hit kérdése marad. Csakhogy a modernitás az összetartozó elveket sorra poláris ellentétekké feszítette. Melyekben nem lehet ugyan egyidejűleg hinni, de kell. Az ember sajnos csak abban hihet, amiben hisz. Secundum non datur.
Az a létállapot, melyben az embert sorsa arra kényszeríti, hogy a credo quia absurdum mélyebb racionalitását tagadóan egymást kizáró dolgokban higgyen, nemcsak bénító, de elviselhetetlen is. Effélére csak hitetlenek lehetnek képesek. Éva azonban hívő volt. És független értelmiségi, és érző nő és önmagát tökéletesnek akaró anya és feleség.
A kötelesség szerelmese. Ez adta személyiségének hasonlíthatatlan varázsát. De mert olyan szenvedéllyel hitt a közösségben, hogy egzisztenciáját is képes volt érte kockára tenni, az individualizmusban is hasonló szenvedéllyel kellett hinnie. Hogy aztán az acsarkodó politika fanatizmusokká züllessze őket. Létét ezért érzékelhette annyira elviselhetetlennek. Oly mértékig autonóm személyiség volt, hogy a kételyek súlya alatt folyton kifordult önmagából.
De korántsem azért maradt egyedül, mert a percemberkék magára hagyták, kevés ember van, akivel (határokon innen és túl) annyian és oly kitartóan és oly hiába próbáltak volna „együtt lenni”, mint ővele. Nem embertársai, a kor hagyta magára. Őt is, mint mindannyiunkat. A – szó szoros értelmében – észt bontó dilemmákkal. S mert különb volt mindenikünknél, ő képtelen volt szőnyeg alá söpörni őket. Lélekben legalábbis. Akárcsak kedvenc költője, Szilágyi Domokos.
Önmagát marcangolta szét.
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)

A magyarság legnagyobb tragédiája – Kádár Gyula álláspontja
Még ma is kényes kérdés Trianon, mert a történelmi Magyarország egykori nemzetiségei új hazához jutottak, míg az őshonos magyarság saját szülőföldjén hazátlanná vált, elvesztette hazaállamát, államországba, idegen uralom alá került.
Természetesen, a nyerteseket zavarja, ha valaki emlegetni meri az 1920-as területrablást. A békediktátum jogtalansága abból fakad, a magyarságnak nem biztosították a népszavazás jogát, hogy önmaga dönthessen – az önrendelkezés elve alapján – saját sorsáról. A magyar békedelegáció vezetője – gróf Apponyi Albert – Párizsban hiába kérte a népszavazás jogát, hiába jelentette ki, hogy annak eredményét a magyar nép feltétel nélkül elfogadja, nem adtak lehetőséget erre. Mivel Magyarország soknemzetiségű állam volt, ezért sokan egyértelműnek tartják azt, hogy jogos volt feldarabolni, mert a történelmi jognál erősebb az etnikai. Nos, ellenpéldáért nem kell messze menni. Annak ellenére, hogy Csehország egyik régiója német többségűvé vált, a német lakosság mégsem élhetett a csehektől való elszakadás jogával, mivel az általuk (utólag) benépesített terület a középkori cseh állam része volt. Tehát az erdélyi románságnál nagyobb lélekszámú német lakosság a történelmi jog alapján cseh uralom alatt maradt, miközben a hasonló helyzetű, a lakosság enyhe többségét alkotó erdélyi románok az etnikai elv alapján elszakíthatták Kelet-Magyarország területét. Tették ezt az önrendelkezési jogra hivatkozva, míg a magyarság történelmi jogára senki nem volt kíváncsi.
A magyar nép azonban nemcsak a történelmi jogát nem érvényesíthette, de az etnikai és a gazdasági elvet sem. A területrablók jogtalanul vették el Magyarország történelmi területének 70 százalékát és hajtották uralmuk alá a magyar nép közel egyharmadát. Az etnikai elv érvényesülése esetén a határ menti magyar többségű régiók Magyarországnál maradhattak volna, ha a határok megvonásánál érvényesítették volna az etnikai elvet. A magyarság némely részét, mint valami nyájat, úgy hajtották idegen fennhatóság alá. Tették ezt akkor, amikor Wilson amerikai elnök arra figyelmeztette szövetségeseit, hogy egyetlen népcsoportot se engedjenek idegen uralom alá jutni annak megkérdezése nélkül. Amikor az amerikai diplomácia felfigyelt a gátlástalan területrabló békeszerződések kidolgozására, nem volt hajlandó tovább részt vállalni azok munkálatain, és nem írta alá a trianoni diktátumot.
Mindenki veszített 
Mivel a demokratikus elvek, jogok érvényesülését a békeszerződés kidolgozása során nem biztosították, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy 1920. június 4-én délután 4 óra 15 perckor, a versailles-i kastélykertben – a Nagy-Trianon palotában – igazságtalan diktátumot kényszeríttettek a magyar népre. Ma már egyértelmű, hogy a nagyhatalmakat nem érdekelte az igazságos határok kialakítása. Így vált Trianon Európa, elsősorban Közép-Kelet Európa tragédiájává is. Ez abból adódik, hogy nem tették lehetővé a népszavazást, nem érdekelt senkit az etnikai határok kialakítása, az elcsatolt területeken élőknek nem biztosítottak autonómiát. Ha nem így jártak volna el, akkor bizony másképp alakult volna e térség népeinek történelme. A kompromisszumos megegyezés, az érdekek kölcsönös tiszteletben tartása elvezetett volna e régió népeinek föderatív, konföderatív szövetkezéséhez, Közép-Európa egységéhez, mert a becsületes módon kialakított nemzetállamok egyesítették volna erőiket, és nem szolgáltatták volna ki magukat a hitleri Németország katonai, politikai és gazdaság érdekeinek, talán a sztálini hegemóniát is megúszhatták volna. Elmondható, hogy a trianoni diktátum területrabló jellege miatt minden ország rajtavesztett. Gondoljunk csak arra, hogy Antonescu Romániája milyen óriási létszámú haderővel harcolt a németek oldalán. Ha Magyarországot nem csonkítják meg, akkor a két háború közti évtizedekben nem kényszerül revizionista politikát folytatni.
Elképzelhető lett volna Magyarország gazdasági, politikai egységének a megőrzése. Lehetett volna Svájc mintájára kantonizálni, autonóm egységekre osztani. Ha igazságos, kompromisszumos, és minden fél igényeit figyelembe véve hoznak döntéseket, akkor a trianoni diktátumot ma békeszerződésnek neveznénk. Trianonnak a hódítók és a meghódítottak is vesztesei, mert Közép-Európa szétdarabolása visszavetette e térség gazdasági életének gyors fejlődését, és ez az életszínvonalban is jól érzékelhető.
Jogos volt-e az etnikai elv? 
Trianont megelőzően, 1918. december elsején a gyulafehérvári erdélyi román nagygyűlés vezetői az önrendelkezés magasztos elvére hivatkozva mondták ki az 53,8 százalékarányban románok által is lakott Erdély, Bánság és a Partium elszakítását Magyarországtól. Egy olyan országtól, amely elődeit befogadta, ahová a 13. századtól kezdve telepedtek át a Kárpátokon túli területekről. Mivel az enyhe román többség nem volt garancia arra, hogy népszavazással lehessen dönteni Erdély sorsáról, ezért a román politikai elit Erdélyben sem merte vállalni a népakarat kinyilvánítását. Tudták azt, hogy Erdélyt, a magasabb életszínvonalat biztosító hazát, nem mindenki cserélné fel az elmaradott óromániaival. Elsősorban a magyarországi szociáldemokraták, a szervezett munkásság gondolkodott így. A nagyhatalmak egy soknemzetiségűvé, 55 százalékarányban magyarlakta ezeréves országot daraboltak fel úgy, hogy helyébe ugyancsak többnemzetiségű államokat alakítottak ki. A szlovákiai államrészben a szlovákok száma mindössze 47,6 százalékarányú, míg a szerb hegemónia alá került területeken, ideértve Horvátországot is, a szerbek aránya csupán 25 százalék volt. A Romániának ajándékozott területeken élő románság számaránya is alulmaradt a történelmi Magyarország területén élő magyarságénak.
Azok az új „nemzetállamok”, amelyek az igazságtalan diktátummal születtek, jórészt felbomlottak, részben a második világháború küszöbén, majd végleg a 20. század utolsó évtizedében. Csehszlovákia, Jugoszlávia ma már egy múló történelmi emlék. Az utóbbi területén jelenleg hét ország osztozik. E nemzetállam felbomlásához – az 1990-es években – négy véres háború vezetett. Romániától még 1940-ben elvették a két százalékban „ősromán” Kadrilátert, Dél-Dobrudzsát, Bukovina északi részét, és Moldva déli megyéit Ukrajnához csatolták, míg a Prut és a Dnyeszter közti területeken kialakult a Moldáviai Köztársaság, amely a gagauzoknak széles körű területi autonómiát biztosít, míg a Dnyeszter mente állam az államban. Románia azonban megtarthatta Kelet-Magyarország történelmi területeit, a Bánság kétharmadát, a történelmi Partiumot és a történelmi Erdélyt. Ez utóbbi területen uralma alatt tartja a 80 százalékarányban ma is székely magyarok által lakott Székelyföldet úgy, hogy még a hivatalos okmányokban sem lehet leírni e történelmi régió nevét. Hazugsággal kreált államok
Az utódállamok jogtalanul jutottak az ezeréves Magyarország területéhez, mert azok sem gazdasági, sem történelmi elv alapján nem kapcsolódtak hozzájuk. Az igazságtalan határokat a franciák diktálták, őket csak az újonnan létrehozott államok érdekeinek kielégítése, a francia hatalmi befolyás biztosítása motiválta. Néhány politikus gerinctelen hazudozása, mint például Benes, Brătianu és Clemenceau szerepe igen jelentős volt abban, hogy egy történelmileg, gazdaságilag, földrajzilag egységes országot, egy nemzetet szétdaraboljanak. Természetesen, a politikai haszonlesésnek, félrevezetésnek azért lehetett eredménye, mert a nagyhatalmakat nem érdekelte az önrendelkezés magasztos elve.
Közép-Kelet Európa legnagyobb tragédiájáról mondta Henri Pozzi francia újságíró, hogy e diktátum kikényszerítésben szereplő politikusok egykor a világtörténelem szégyenpadjára kerülnek. Lloyd George, a békediktátum angol aláírója rádöbbent arra, hogy hamis és hazug dokumentumok alapján döntöttek. Lord Sydemann szintén a döbbenet hangján állapította meg, hogy a világháborúért egy olyan államot büntettek a legkegyetlenebbül, amelynek a legkevesebb felelőssége volt abban. Reméli, egyszer kiderül, hogy e szörnyű igazságtalanság mögött milyen befolyás, milyen érdekek húzódtak. Cherfis francia tábornok és író úgy érezte, hogy olyan történelmi országot vertek szét, amely a törökök ellen évszázadokon át bástyaként védte Európát. Úgy gondolta, hogy e diktátum Franciaország szégyene lesz. Eva Maria Barki nemzetközi jogász szerint Trianon az önrendelkezési jog súlyos megsértését jelenti.
Kádár Gyula, Háromszék
Erdély.ma

A nemzeti összetartozás napja
1920. június 4-én írták alá az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerződést. 2010. május 31-én a magyar Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Sólyom László köztársasági elnök június 3-án írta alá a törvényt, amely másnap lépett hatályba.
A békefeltételeket a magyarok részvétele nélkül határozták meg a békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjét kívánták biztosítani. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában kapta meg a magyar delegáció, ezek olvastán az eredeti küldöttség lemondott, így a szerződést magyar részről Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott miniszter írta alá 1920. június 4-én. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden szerződésben helyet kapott. A szerződés kimondta Magyarország függetlenségét, meghatározta határait és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és nehézfegyverzet birtoklását, s korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért, zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.
A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország Szepes és Árva megyékből kapott területeket. A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai helyzetet, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került, felük összefüggő tömbben a határ mentén. A békeszerződés tartalmazott a kisebbségek jogaira vonatkozó előírásokat is, eszerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, s 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon somoskő és környéke (kivéve a Somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közti években az ország meghatározó külpolitikai célja Trianon revíziója lett. Magyarország 1938-ban az első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939-ben Kárpátalja fennmaradó részét. 1940- ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, 1941-ben Jugoszlávia német megszállása után visszakerült a Délvidék is. Akkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, s a Kárpát- medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került – de ennek ára a háborús részvétel volt a fasiszta Németország oldalán. Az 1947. február 10- én aláírt, a II. világháborút lezáró párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a bécsi döntéseket, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut is a Duna jobb partján.
Népújság (Marosvásárhely)

Lezárni a múltat, vagy kizárni – Mindenki Trianontagadó? 
A múltat mi nem tudjuk lezárni, konfliktuskerülésből inkább kizárjuk az életünkből, amivel csak tovább fertőzzük a sebeket. A politikai korrektséget úgy értelmezzük, hogy mindenért mi vagyunk a hibásak, azt viszont képtelenek vagyunk megjegyezni, hogy Szlovákia fővárosa nem Pozsony, Mathias Rex szobra pedig Cluj Napoca főterén áll. Trianon üzenete a 91. évfordulón. 
Fura szerzetek vagyunk a világban mi, magyarok. Magunk között nyugodtan bevallhatjuk, amíg egy sorscsapás után más népek szorosan megmarkolják egymás kezét, addig mi azonnal egymást vádoljuk, és bosszúból megpofozzuk a szomszédot. Mert ő van ott. A „két magyar három párt” fokozottan igaz történelemértékelésünkre, 1100 év eseményeiből egyedül az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot tudjuk egyként, hősi helytállásként értelmezni. Persze mi lenne az ellenpélda 2011. június 4-én, mint a ma 91 éve aláírt trianoni békediktátum.
Trianonnal kapcsolatban ma a legjózanabbak is csak annyit mernek mondani, hogy a múltat le kell zárni. Le kell, mert ez az egyetlen megoldás, de ehhez nem árt kissé elgondolkodni a múlt természetén. Nagyon kényes ugyanis. Beszélni kell róla, beszélni vele, sírni rajta és nevetni, tudomásul kell venni, hogy ami az egyiknek öröm, az a másiknak szinte biztosan fájdalom. A múltat akkor zártuk le, ha kivettük a szálkát, még akkor is, ha tudjuk, a seb talán soha nem gyógyul. Ekkor ünnepelhetünk vagy gyászolhatunk úgy, hogy közben elismerjük a másik fájdalmát és örömét, és a saját bánatunkat nem kényszerülünk titkolni, netán letagadni.
Lezárni vagy kizárni
A múlt másik furcsasága, hogy igazán akkor él, miután lezártuk. Ha már egymás szemébe néznek az egykori ellenségek, ha tiszteletet kap a győztes és a legyőzött is. Ekkor a múlt a mindenki által vágyott jövő alapja lehet, és valóban közösséget kovácsol nemzeten belül, de népek között is. Mi azonban erre képtelenek vagyunk. Akár gyávaságnak beillő lustaságból, akár konfliktuskerülésből, de a múltat mi nem lezárjuk, hanem kizárjuk. Nem távolítjuk el a szálkát, hanem hermetikusan lezárjuk a sebet. Elősegítjük a gennyesedést, a további fertőzést. Szélsőségesek kapnak teret itthon, magyart vernek a Délvidéken, Rákóczi városában büntetik a magyar szót, lebontatják a székelykapukat Székelyföldön. A magyar miniszterelnök pedig román kollégájával koccint Erdély elcsatolásának évfordulóján. Őszintén: létezik olyan jóérzésű román ember, aki elvárja, hogy megünnepeljük az országunk megcsonkítását? Aki nem szánalomra méltónak tartja ezt a „gesztust”? Eszébe jutna-e bárkinek is Szlovákiában magyarokkal „ünnepelni” az I. bécsi döntést? Pedig miért ne? A nagyhatalmak hozzájárulásával létrejött szerződés volt, ahol 80 százalékban magyarok lakta területek csatlakoztak az anyaországhoz... Persze, miért bántsuk a szomszédos országok önérzetét, inkább felejtsük el a magunkét. Csakhogy cserébe masírozó nácikat kapunk, utcai tüntetések, parlamenti beszédek hangvétele miatt kell magyarázkodnunk, egy végletesen meghasonlott társadalomban kell élnünk. Azzal, hogy a múltunkat kizárjuk, magunkat és környezetünket fertőzzük.
Egyszerűen nem merjük kimondani, hogy fáj Trianon, fáj a hárommillió magyar, történelmi és kulturális múltunkat rejtő tájaink elvesztése, hogy nosztalgiával tekintünk a Kárpátok természeti kincseire. Az lenne beteges, ha nem így lenne. És a szomszédaink? Ők is tudják, mi a veszteség, ők is tudják, nem gondolunk területi revízióra, de ők is elvárhatják, hogy őszintén éljünk egymás mellett és egymással. Továbblépni ők is csak úgy tudnak, ha megszüntetjük a tabukat, ha kihúzzuk a szálkát és együtt ápoljuk a sebet. Gondoljunk csak bele, egy szerb átlagpolgár mikor fog rácsodálkozni, hogy Koszovóban is élnek szerbek, vagy keleti szomszédunk mikor hagyja magára a milliós moldovai románságot? A mi múltkizárásunk bosszúja, hogy ma sokan Magyarországon nem értik, miért beszélik román állampolgárok tömegei kiválóan a magyart. Mi már azt is kitaláltuk magunknak, hogy Trianon jogos büntetés volt a magyar kormányok hibás politikája miatt: elnyomtuk a nemzetiségeket, ráadásul a magyarok kisebbségben éltek Nagy-Magyarországon – olvassunk csak bele néhány témába vágó fórumba a neten. Ez lett mostanra a „politikailag korrekt” hozzáállás, ami nemcsak butaság, de önpusztító is.
Sajátos „polkorrektség”
A Magyar Királyság területén a magyar népesség 54 százalékot tett ki 1910-ben, a további 46 százalékon tucatnyi nemzet osztozott, a legnagyobb arányban (Horvátország nélkül), 16,1 százalékban románok, 10,9 százalékban szlovákok, 10,4 százalékban németek és 3 százalékban szerbek. Vagyis a korabeli Magyarország legnagyobb lélekszámú kisebbsége meg sem közelítette az ország összlakosságának 20 százalékát. A „polkorr” nevében jegyezzük meg, hogy bár a tíz százalékot alkotó szlovákság „miatt” tarthatott igényt a leendő Csehszlovákia majdhogynem 70 ezer négyzetkilométernyi területre, a szétszórt tömbökben élő, csaknem kétmillió fős német nemzetiséget a „nemzeti önrendelkezés” jegyében senki nem jegyezte. A csehszlovákok később magyarok tömegeivel együtt egyszerűen átdobták a határon, a románok pedig fejenként eladták őket Németországnak. Akik maradtak, azok pedig a magyarok jogfosztottságában osztoztak.
Évszázadok szabadságharcai után – amelyekben egy kivétellel a királyság minden nemzetisége vállvetve küzdött az elnyomás ellen – 1867-ben ha a függetlenséget nem is sikerült kivívni, de a „birodalomalkotó”, egyenrangú fél státuszát igen. Ezt az akkori politikusok féltékenyen őrizték, amiért talán egyetlen kor egyetlen bírája sem vetne rájuk követ. A kisebbségek igényeinek növekedésében viszont a magyar vezető elit a monarchia létét látta veszélyben, ezért a korábban példaértékű nemzetiségi törvény után egyre szigorodott a kisebbségi politika. Ez tény. A kérdés viszont költői: vajon ha teljes autonómiát adnak a kisebbségeknek, ha „állam az államban” jogokat bír a románság, szerbség, szlovákság a világháború után, vajon akkor nemet mondtak volna az anyaországukkal való egyesülésre?
A szakadás feltételezhetően mindenképp bekövetkezett volna, de Trianon kegyetlensége aránytalan és indokolatlan volt, egyedül a pillanatnyi nagyhatalmi érdekkel magyarázható. Az antant hatalmak, Franciaországgal az élen az Osztrák-Magyar Monarchia helyett egy új „ütközőzónát” akartak létrehozni Oroszország és Németország megfékezésére, ezért áldozták fel a történelmi Magyarországot. Feláldozták, mert új „szövetségeseiket” magyar területekkel, nyersanyaggal és vasútvonalakkal erősítették fel, miközben tudták: „ehhez többszázezer magyaron kell átgázolni”. Volt az több millió is, akikért nem kár, mert a politikai korrektség nevében sikerült megmagyarázniuk: a magyar „barbár nép, a törökökhöz hasonlóan sokat rombolt és semmit nem alkotott, elnyomta a nemzetiségeket”. És mi ezt ismerjük el rosszul értelmezett „korrektségünkkel”. Feltehetően nem omlanának össze nyugati kapcsolataink, ha francia, brit, olasz és amerikai barátainknak ki mernénk mondani: azok az urak ott és akkor hatalmasat tévedtek, rossz döntést hoztak, értelmetlenül ütöttek gyógyíthatatlan sebeket Közép-Európán. És igen, azoknak az uraknak utódai féltették nemrég az EU-t a keleti kis népek értelmetlen nacionalizmusától. Ejtsünk persze szót Benesről, Masarykról, román és szerb kollégáikról, akik hazugságokkal, elferdített statisztikákkal indokolták területi igényeiket a nagyhatalmak előtt – de ismerjük el azt is, hogy saját nemzeti érdekeik szempontjából kiváló munkát végeztek. Ők nagyot alkottak, mi pedig örüljünk annak, hogy néhány követelést még a franciák is túlzónak találtak, így nem a Balaton középvonala lett Csehszlovákia és Jugoszlávia határa, és a Tisza nem a Román Királyságé.
Tagadjuk? Trianont még a legkevésbé sem zártuk le, ami egyes egyedül a mi hibánk. És írjanak bármit a fórumokon, háborodjanak fel, hogy románok milliói árasztják majd el a magyar munkaerőpiacot, tekintsék a székely hibájának, hogy „idegen országban született”, tudat alatt gyakorlatilag mindenki Trianontagadó, aki magyarul beszél. Jó, kicsit enyhítsük a kijelentés súlyát: mindenki, aki felvidéki magyarokról beszél, vagy Erdélyként említi a Magyarországtól Romániához csatolt részeket. A mai Szlovákia területét ugyanis 1920-ig Észak-Magyarországnak vagy Felső-Magyarországnak nevezték, a Felvidék szó Trianon öröksége. És bizony bántja ám a szlovák füleket.
Erdély több mint 1000 évig a Király-hágónál kezdődött, az attól nyugatra, körülbelül a mai magyar-román határig húzódó terület neve Kelet-Magyarország, illetve Partium volt. A mai értelemben vett Erdélyt bizony a „Trianon-nosztalgia” szülte. És bárki tegye a szívére a kezét, hogy hányszor járt Bratislavában, vagy hányszor hallott Rákóczi kosicei sírjáról. Valószínűleg akkor is bután néznénk, ha a jól ismert kvízkérdést így tenné fel valaki: melyik lábát emeli a Cluj Napoca-i Matei-szobor lova? fn.hu/MTI
Erdély.ma

Az autonómia a jövő (Trianon-megemlékezések Sepsiszentgyörgyön)
Emlékezni Trianonra, kilencvenegy év után szemléletváltással, összefogással kezünkbe venni, alakítani sorsunkat, megteremteni a székely autonómiát – e gondolatok köré csoportosultak a szombati sepsiszentgyörgyi rendezvényeken elhangzott beszédek.
A nemzeti összetartozás napját a megyeszékhelyi magyar szervezetek az összefogás jegyében tartották meg.
Az első, kora délutáni rendezvénynek a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont, ezt az RMDSZ és a Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezte. Tamás Sándor kijelentette, idéntől megyeszerte a jövő felé fordulva próbálják bemutatni ezt a pillanatot; az elmúlt 91 év keserűségét csak egy másfajta szemlélet tudja feloldani, ezért Székelyföldön a gondolkodásmód megváltoztatása a legfontosabb. Antal Árpád András a Székelyföld–szórvány partnerségre is utalva elmondta: a Kárpát-medencében össze kell kapcsolnunk a kis magyar világokat a nagy magyar világokkal, s ha a jövőt nézzük, együtt meg tudjuk valósítani az önálló Székelyföldet. Történészek előadásai következtek: Székely Zsolt kijelentette, 91 év után végre megértük, hogy szülőföldünkön magyar állampolgárok lehetünk. Kádár Gyula leszögezte, Trianon – mely diktátum és nem békeszerződés – mindenkinek kárára volt, győzteseknek, hódítóknak és megszállott népeknek egyaránt. S hogy legyen székely jövő, székely haza, egységre van szükség, s egyetlen politika van, az autonómia politikája – tette hozzá. Délután fél hatkor harangzúgás közepette az Erzsébet parkban kezdődött el az MPP által szervezett megemlékezés, erre mintegy két-háromszázan jöttek el, s több erdélyi magyar szervezet képviselője is felszólalt. Nyitányként Gazda Zoltán szögezte le, nem tudjuk feledni megcsonkolásunkat, nem tudjuk elfelejteni az újkori gyarmatosítást. Pap Alpár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében jelentette ki, “a nemzeti radikálisok példát mutatnak”, egy kilencpontos petíciót címezett a bukaresti hatalomnak, melyben kéri, a kormány ismerje el az autonómia-népszavazás eredményét, legyen magyar nyelvű szentmise és oktatás a csángók számára, tiltsák be a román fasisztoid szervezeteket, rehabilitálják Wass Albertet, majd radikális, kemény hangvételű beszédét a Vesszen Trianon! szavakkal zárta. Nemes Előd kijelentette, nem lehet egymással hadakozni, miközben gondjaink megoldatlanok, ezért az EMNT a magyar szervezetek közti megbékélést szorgalmazza. Sztakics Éva arra biztatott, kesergés helyett inkább a jövőre figyeljünk, mert sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját. Sánta Kriszta Hanna szavalata után Fazakas Tibor beszélt, kijelentve, nekünk mint őshonos államalkotó nemzetnek kijár az autonómia, majd román politikusoknak üzente, Székelyföld pedig van, létezik, hús-vér, magyar identitású emberek lakják, mi vagyunk a Székelyföld. Végül Izsák Balázs szólt, kijelentve: “a magyar hazához, Magyarországhoz való ragaszkodás elsősorban a szülőföldhöz való ragaszkodást jelenti; a feldarabolhatatlan, a megsemmisíthetetlen, az örök Magyarország kitüntetett pontja Sepsiszentgyörgy”. Az SZNT által szervezett autonómia-népszavazás, a negyedmillió szavazat értelme az volt: felmutatni a székely nép akaratát, hogy igényli Székelyföld területi autonómiáját, ez a jövő, ez lehet a kárpótlás, a vigasz, de a megmaradás útja is; ez nem csak szavakat jelent, hanem gyakorlati tennivalókat. “Mi Székelyföldön nem vagyunk kisebbség, mi itt többséget alkotunk, és megilletnek bennünket ugyanazok a jogok, mint Európa bármely népét, Székelyföldnek lesz regionális kormánya, regionális parlamentje, de ehhez az kell, hogy mi magunk is higgyünk benne” – vélekedett. A megemlékezés Kovács István unitárius lelkész imájával ért véget. “Csak az nem visszaadható soha, amit önként adtak fel, amiről lemondtak” – hangsúlyozta.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézdivásárhelyi csillag született
A 14 éves kézdivásárhelyi László Attila meghódította Magyarországot és a Kárpát-medencét, a nézői szavazatoknak, no meg természetesen átütő tehetségének hála szombat este megnyerte az RTL Klub műsora, a Csillag születik döntőjét.
A magyarországi kereskedelmi televízióban talán még soha ennyiszer el nem hangzott a céhes város neve, s Attilának köszönhetően most olyanok is hallhattak Háromszékről, Székelyföld, Erdély eme szegletéről, akik eddig nem is sejtették, hogy itt is élnek magyarok. László Attila kapcsán sokszor hangzott el, legkisebb királyfiként indult vándorútra, és valóban mesés módon sikerült megszereznie a győzelmet. Amikor először feltűnt a tehetségkutató műsor előselejtezőiben, a zsűri már felismerte benne a lehetséges győztest – ennek akkor Szirtes Tamás suttogva bár, de hangot is adott – mégis hatalmas és egyáltalán nem egyszerű utat kellett megtennie a szombat esti eredményhirdetésig. Maga sem hitte, hogy megtörténhet ez a csoda, és 14 évesen magáénak tudhatja a dicsőséget, nem véletlenül ismételgette az eredményhirdetés után: Nem hiszem el, ezt nem hiszem el. Attilának a virtuóz táncos csapatot, az April Projectet (ők a zsűritől a maximális 40 pontot kapták), a zseniálisan harmonikázó Szabó Ádámot és Krizbai Tecát sikerült maga mögé utasítania a közönség SMS-szavazatainak köszönhetően. Ő kapja tehát a 12 millió forintos fődíjat, a személyautót, az egzotikus nyaralást és a Sony Music lemezszerződését, no meg egy olyan karrierlehetőséget, amelyet ilyen fiatalon nagyon kevesen remélhetnek. Szép volt, Attila!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Centenáriumi ünnepség a Márton Áron Gimnáziumban
Szoboravatással, emléktábla-állítással és könyvkiadással ünnepelte Csíkszereda polgármesteri hivatala, s Hargita Megyei Tanács, illetve a Római Katolikus Főegyházmegye a Márton Áron és a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó iskolaépület átadásának 100. évfordulóját.
A centenáriumi ünnepségen a városi, megyei, egyházi elöljárók mellett szép számban voltak jelen az iskola volt diákjai is – sokaknak ez az alkalom nyújtott lehetőséget a sok év utáni viszontlátásra. Mivel az időjárás nem kedvezett a kültéri események elkezdésének, az utolsó programponttal, az iskola körbejárásával, a felújítási munkálatok megtekintésével kezdődött az ünnepély. Ezt követően mindenki bevonult az erre az alkalomra a 100 évvel ezelőtti formájában rekonstruált díszteremkápolnába, ahol az ünnepi beszédek hangzottak el. Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke a Bukarestben egyre többet emlegetett Székelyföldre utalva elmondta, a székelyek létezésének legjobb példája a Márton Áron Gimnázium. „Azt kívánom a jövőre nézve, hogy töltsék meg élettel az iskolát, hogy bármit és bármikor mondanak Bukarestben, ne legyen igaz” – jelentette ki.
Darvas Kozma József esperes-plébános, az épülettulajdonos Római Katolikus Egyház képviselője rövid történelmi sétára hívta az egybegyűlteket, amely során bemutatta az egyház és az iskola kapcsolatát, felhívva a figyelmet a krisztusi üzenetre: „Tegyetek tanítványokká minden embert!” Mint mondta, Jézus Krisztus óta a tanítás az egyház feladatává vált. „Iskola nélkül egy nép nem tud meglenni, nem tud fölemelkedni” – hangsúlyozta az egyházi elöljáró. Az ünnepségen jelen lévő véndiákok közül a legidősebb, a 90 éves Erőss István szólt az ünneplőkhöz. Felidézte, a bécsi döntést megelőző 1940-es éveket, amikor még Brassóban román nyelven kellett vizsgáznia a gimnázium 25 tanulójának.
Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója az iskoláról, a 100 éves épületről mint identitásunk meghatározó részéről, közös múltunk egyik jelentős darabjáról beszélt. „Nehéz feladat nemhogy felnőni hozzá, de méltóképpen viseltetni ezzel a gyönyörű épülettel szemben” – mondta. Varga kijelentette, az iskola jóvoltából az a hely a szülőföld szellemi térképén kitüntetett helyen van. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója rámutatott, 2010-ben pontosan június 5-én írták alá az iskola felújításáról szóló szerződést – 2011. június 5-én pedig már elkészült az épület egyik szárnya, amit az egybegyűltek is megtekinthettek. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere felidézte az elmúlt 100 év eseményeit, megemlítve a világháborút, azt, hogy 1948-ban „kiűzték Jézus Krisztust az épületből”, illetve hogy mivel 1916–1917-es tanévben nem fogadott diákokat az iskola, a 100 év alatt csupán 99 nemzedék ballagott el a gimnáziumból.
Miután az időjárás is kedvezőbbé vált, az iskola udvarán gróf Mailáth Gusztáv Károly és Márton Áron püspököt ábrázoló szobrok mellé két új került: egyik Mikó Bálintot, néhai főispánt, illetve az iskolát építtető bizottság elnökét ábrázolja, másik pedig Ujfalusi Jenőt, aki a gimnázium építése idején volt a polgármestere Hargita megye központjának. Az esemény záróakkordjaként a polgármester elmesélte, 1911. június 5-én este a felavatott gimnázium minden ablakában egy-egy gyertyát gyújtottak – ezt tegnap este, a régmúlt példájára megismételték.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi címerek Európa fővárosában
Címerkiállítással nyílt meg tulajdonképpen Székelyföld brüsszeli képviseleti irodája. Miután az Európai Parlamentben képviselőink figyelemfelkeltő fogadást adtak, másnap, június 1-jén a Magyar Régiók Háza dísztermében zajlott a hivatalos megnyitó.
Az üdvözlőbeszédek után a közönség, élén Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel átvonult az egyelőre még bútorozatlan irodahelyiségbe, melynek falait Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a Háromszék munkatársa által tervezett székelyföldi közigazgatási címerek díszítették. Megnyitóbeszédében a heraldikus kiemelte: a Székelyföld területén levő közigazgatási egységek mai címerei az erdélyi címertani hagyományokon alapulva egyszerűségükkel tűnnek ki a többi romániai címer közül. Míg amazok túlzsúfoltak, általában négy-öt mezőre osztottak, addig a mieink osztatlan, esetleg két mezőből álló pajzsba szerkesztettek, s kevés címerképet tartalmaznak. Egyszerűek, mint a székely ember – fűzte hozzá. Szekeres Attila kiemelt néhányat a jelképek közül, mint a régi címeren alapuló Kovászna megyei, sepsiszentgyörgyi, berecki, s a híressé vált illyefalvi, melynek leírásában először jelent meg a Székelyföld kifejezés Románia Hivatalos Közlönyében, továbbá a nemesi vagy főnemesi címer felhasználásával készült zabolai, árkosi, sepsibodoki, torjai, uzoni, gidófalvi vagy a névcímerként szolgáló mezőmadarasi (Maros megye), farkaslaki (Hargita megye) címer, illetve a XIII. századi értékes műemlék templomra utaló címerképekkel díszített gelencei jelkép.
Bartók Emese
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Különleges státuszt Székelyföldnek (Románia közigazgatási átszervezése)
Az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a három székelyföldi megyének, Kovásznának, Hargitának és Marosnak különleges státusza legyen, bármilyen regionális vagy közigazgatási átszervezésnek szerez érvényt a román kormány – mondta el a Háromszék kérdésére Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke. A tárgyalások folynak, a Demokrata Liberális Párt már a héten megoldást kíván, de koalíciós partnerük, az RMDSZ kitart a kisebbségi törvény sürgős elfogadása mellett is – hangsúlyozta Borbély.
A szövetségnek megvan a saját regionális átszervezési javaslata, amelynek értelmében tizenhat régióra osztanák Romániát, és ebben külön régiót alkotnának a székelyföldi megyék. A magyarság szempontjából sem a nyolc-, sem a tizenkét régiós változat nem megfelelő, egyetlen térségben sem lenne többségünk, és esélyünk sem az irányításba való beleszólásra – fejtette ki Borbély László, aki elmondta, csak abban az esetben fogadhatja el az RMDSZ a nagyobbik kormánypárt javaslatát, ha különleges státuszt biztosítanak a három székelyföldi megyének. Borbély László elismerte, hogy az átszervezésre szükség van, és lehet vitatkozni ennek módjáról, akár arról is, hogy a megyék hatásköreinek egy része átkerüljön a régió hatáskörébe. Ugyanakkor kiemelte: igaz, a politika a kompromisszumok játéka, de a magyarság számára előnytelen megoldást nem hajlandóak elfogadni. Tisztában vannak azzal is, hogy az idő sürget, a DLP-vel még ezen a héten igyekeznek közösen elfogadható megoldást találni. Az RMDSZ politikai alelnöke azt is kiemelte, a kisebbségi törvény továbbra is elsődleges, ragaszkodnak ahhoz, hogy még ebben a parlamenti szesszióban elfogadják azt. A legnagyobb kormánypárt hétfőn jelentette be, hogy még a héten véglegesíti az új területi-közigazgatási átszervezési elképzelést, nyolc, legfeljebb tizenkét régióra osztanák Romániát, a miniszterelnök szerint ez feltétlenül szükséges, hogy az ország 2013 után ne kockáztassa az európai pénzek lehívását. A román sajtó értesülései szerint Emil Boc az államfőtől kapta feladatul az ország adminisztratív átszervezését, és két mintát vesznek alapul: vagy a lengyel vajdaságok mintájára 3–4 millió lakosú mamutrégiókat hoznak létre, vagy megmaradnának a jelenlegi megyék, de a döntéshozatal jelentős része átkerülne regionális szintre, a kormánynak alárendelt prefektusok kezébe. Bukaresti források szerint a miniszterelnök felelősségvállalással szeretné elfogadtatni az új felosztásról szóló törvényt, ám ehhez a koalíció minden tagjának támogatására szüksége lesz.
MPP-s tiltakozás
A Magyar Polgári Párt közleményben jelezte, a programjában is szereplő aszimmetrikus regionalizmust tekinti Románia számára a legmegfelelőbbnek, és a következő régiókat tartja elfogadhatónak: Észak-Moldva–Bukovina, Dél-Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság, Partium (Körös-vidék), Észak-Erdély, Máramaros, Dél-Erdély, Bukarest és Székelyföld. Az MPP felszólítja a kormánykoalícióban részt vevő, illetve a parlamenti többséget biztosító RMDSZ-t, hogy ne járuljon hozzá a kormány által tervezett átszervezéshez, véleményük szerint ugyanis annak katasztrofális következményei lehetnek az erdélyi magyarság jövőjét illetően. “Ne tetézzék eddigi nemzetsorvasztó, megalkuvó politikai tevékenységüket, és az utolsó utáni órában próbáljanak meg felülemelkedni szűk csoport- és pártérdekeiken!”– áll az MPP dokumentumában.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Feljelentést tettek Tőkés, Sógor és Winkler ellen
Az Állampolgárok Állami Visszaélések ellen Védelmező Alapítvány (FACIAS) kedden egy bűnvádi feljelentést tett le a Legfelsőbb Ügyészségen Sógor Csaba, Tőkés László és Winkler Gyula EP-képviselők ellen, akik támogatták a brüsszeli Székelyföld iroda megnyitását.
A FACIAS képviselői szerint a három EP-képviselő vétkes az alkotmányos rend elleni akcióban és összeesküvésben, és ezeket a tetteket a Büntető Törvénykönyv bünteti.
A FACIAS sajtóközleményes szerint, az EU-s gyakorlat értelmében, Brüsszelben csak az elismert területi-közigazgatási egységek nyithatnak képviseletet, hogy érdekeiket európai szinten érvényesítsék.
„Mivel a Hargita, Kovászna és Maros megyét magába foglaló Székelyföldet nem ismerik el a román hatóságok, egy mesterséges csoportosulás, helyi támogatottság nélkül, egyértelmű a kezdeményezés törvénytelen és alkotmányellenes jellege. Mi több, ezt a képviseletet a Magyar Régiók Házában nyitották, a magyar kormány támogatásával, a magyar miniszterelnök-helyettes és nagykövet jelenlétében. Következtetésképpen a létrehozatal alapkritériuma etnikai volt és nem gazdasági, ahogy Sógor Csaba, Tőkés László és Winkler Gyula állította. A román hatóságok nem léptek, és ennek azonnali következményeként június 4-én Csíkszeredában megemlékezést tartottak az 1920. június 4-én aláírt Trianoni békeszerződés ellen, amelyen azt állították »Székelyföld nem Románia«” – állítják a FACIAS képviselői.
A szervezet kéri a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék melletti ügyészséget, indítsa meg a bűnvádi nyomozást, és kezdje el a tettesek felelősségre vonását, valamint a három EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését is.
(Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Küldöttséggyűlés Székelyföld önrendelkezéséért
Marosvásárhelyen, a múlt hétvégén tartotta küldöttgyűlését a Székely Nemzeti Tanács. A széki küldöttek több határozatot fogadtak el, többek között azt, amely az uniós szintű polgári kezdeményezésre, azaz a Strasbourgi Parlamentet állásfoglalásra kötelező aláírásgyűjtésre vonatkozik. A határozat kimondja, a Székely Nemzeti Tanács élni kíván az uniós szintű polgári kezdeményezés lehetőségével, hogy az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezését uniós jogszabály ismerje el. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Átadták az Orbán Balázs-díjakat
A II. Székelyföld Napok keretében Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa első ízben adományozza az önkéntesség jegyében az Orbán Balázs-díjat azoknak a személyiségeknek, akik a Székelyföld fejlődéséért tevékenykedtek.
Az elismerést a kitüntetettek a június 8-án, szerdán 17 órakor kezdődő ünnepi eseményen vették át a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Az Orbán Balázs-díjat olyan személyiségeknek ítélték oda, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységesSzékelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.
Orbán Balázs-díjat kaptak
Így Hargita megye díjazottja Kovács Piroska nyugalmazott pedagógus, a székelykapuk felújításának kezdeményezője és lelkes szorgalmazója, Kovászna megye Váncsa György önkéntes tűzoltóparancsnokot, Maros megye pedig Simon Juditot, a HIFA Egyesület vezetőjének ítélte oda az Orbán Balázs-díjat.
erdon.ro

Tőkés: a jövő a székely autonómiáé
Politikai hisztéria és hecckampány folyik – így reagált Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában arra, hogy Romániában összeesküvés és alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekedet vádjával jelentették fel őt és két EP-képviselőtársát, méghozzá a Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitása miatt.
Feljelentősdi folyik lépten-nyomon a Székelyföld területi autonómiája kapcsán és ürügyén, mert ezzel akarják letörni a nemzeti önrendelkezés ügyét. Lényegében politikai hisztéria és hecckampány folyik, az állampolgárságomat is meg akarják vonni, az alelnökségről is le akarnak váltani” – nyilatkozta Tőkés László az ellene és képviselőtársai ellen tett legutóbbi feljelentés kapcsán. Kijelentette: „nem a feljelentés jogi állagáról van szó, hanem egy politikai hadjáratnak vagyunk tanúi”. A kérdésre, hogy mire számít az ügy kapcsán, avagy ő maga milyen lépéseket tervez, Tőkés azt mondta: semmi különös nem várható, mivel ami történt, az „anakronizmus” az egyesült Európában, a régiók Európájában, ahol Románia schengeni övezetbe való felvételéért megy a küzdelem, és ahol a multikulturalitás, a nyelvek és kultúrák sokszínűsége alapvető érték.
„Egy ilyen Európában azt jelentik ki, hogy a Székelyföld márpedig nem létezik, és románellenességgel vádolnak mindenkit, aki az egységes román nemzetállam dogmájának nem hódol be. Természetesen Európában a jövő a Székelyföld autonómiájáé. Tovább haladunk töretlenül azon az úton, amelyiken elindultunk, és amelyben a régiók megtalálják helyüket; hogy mindannyian otthon érezhessük magunkat a saját térségünkben, a Székelyföldön vagy a Partiumban, itt, Európában” – hangoztatta érveit Tőkés László EP-alelnök.
A politikus hozzátette: „nem fogy ki” a feljelentésekből az utóbbi időben, mivel tavaly a szervezett bűnözést és terrorizmust vizsgáló igazgatóságnál jelentette fel őt egy „posztkommunista politikus”, amiatt is folyik a vizsgálat. Később a vagyongyarapodást vizsgáló ügynökségnél tettek ellene feljelentést, és az is baj volt, hogy tavaly Tusnádfürdőn Traian Băsescu és Orbán Viktor társaságában a székelyföldi autonómia mellett szólalt fel. „A sort folytathatnám, mindenféle színű politikusok feljelentést tettek ellenem Jerzy Buzek EP-elnöknél, Barroso elnöknél, Joseph Daulnál, a néppárti frakcióvezetőnél a székelyföldi képviseleti iroda miatt” – mondta Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár)

Ballagási ünnepség a PKE-n
Szombaton tartották meg a Partiumi Kersztény Egyetem hagyományos ballagási ünnepségét a nagyvárad-újvárosi református templomban. Az alapszakon végzett hallgatók mellett a templom padjaiban a magiszteri képzésben részesült végzősök is helyet foglaltak.
A ballagási ünnepség szombaton a reggeli órákban kezdődött. A végzősöket az egyetem épületében szakonként más-más teremben búcsúztatták el, majd 11 órakor a hallgatók tanáraikkal közösen átballagtak az újvárosi templomba. Idén is zsúfolásig megtelt a templom szülőkkel, rokonokkal és barátokkal. A Szózat eléneklése után a ballagókat és az egybegyűlteket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. Tőkés László a PKE elnöke Ámos könyvének 9 részében foglalt igerész (Ámos 9, 11-15) alapján hirdetett igét. Ámos az idézett igerészben elmondja mit történik a néppel, mivel letértek a követendő útról: büntetés helyett az ítélet súlyát feloldó kegyelemről szól Ámos próféta. Tőkés László hozzáfűzte, hogy az igerészre a nemzeti összetartozás napján talált rá. Elmondta, hogy ez a nap nem gyásznap kell legyen. „Trianon a megmaradásra figyelmeztet minket, nem a gyászra. Trianon siratása helyett, a gyógyításra van szükség, amelyhez a mai napon Isten segítségét kérjük. Ti alanyai lehettek a változásnak, a gyógyulásnak. A végzős hallgatók Partium, Erdély és Székelyföld örökségét hozták magukkal, és ez az örökség kötelez”-emelte ki Tőkés László. A továbbiakban az emigráció okozta problémákra hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy nem kell máshova idegennek menni, ha Isten adott hazát nekünk.
Ünnepi köszöntések
Az igehirdetést követően dr. János-Szatmári Szabolcs, a PKE rektora tartotta meg ünnepi évzáró beszédét. Elmondta, hogy a ballagók igazolják azt, hogy az egyetem munkája nem hiábavaló. „Legyen a mai nap az ünnepé, egy sikeres év lezárásának ünnepe”-tette hozzá. A továbbiakban értékelte az egyetem elmúlt évi munkáját, ismertette az elért eredményeket, az induló mesteri szakokat, az újonnan akkreditált szakokat. Az ünnepi köszöntések során dr. Fábián István, a Debreceni Egyetem rektora is megosztotta jókívánságait a végzősökkel: „Ne a diplomának, hanem a megszerzett tudásnak örüljenek”. A továbbiakban Bakos István, a Partiumi Egyetem Alapítvány kuratóriumának elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait. A beszédeket követően sor került az érdemoklevelek átadására, majd a végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A Partiumi Keresztény Egyetem Kórusa színvonalas szolgálattal járult hozzá a tanévzáróhoz, amely a Himnusz eléneklésével zárult. Az ünnepség után a hozzátartozók és a barátok virággal és ajándékokkal halmozták el a ballagókat.
Nagy Noémi
erdon.ro

Elfogadhatatlan a régióátszervezés (Kilépéssel fenyegetőzik az RMDSZ)
Elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ háromszéki területi szervezete a Demokrata Liberális Párt által előterjesztett, Románia közigazgatási felosztására vonatkozó javaslatot. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormányból való kilépés lehetőségét is felvetette, ha koalíciós partnereik ragaszkodnak a nyolc megyéről szóló elképzelésükhöz. 
Az RMDSZ háromszéki területi szervezetének állásfoglalása szerint elfogadhatatlan a nyolc megyéről szóló javaslat. Szükséges ugyan a közigazgatási reform, de azt tárgyalásoknak, széles körű társadalmi konzultációnak kell megelőznie. Emlékeztetnek: az RMDSZ által a parlament elé terjesztett törvény a régiók történelmi, kulturális, szociális és gazdasági sajátosságait figyelembe véve javasolja az átszervezést. A DLP tervét azért tartják elfogadhatatlannak, mert az gyakorlatilag a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék beolvasztását jelentené. Az egyetlen elfogadható változatnak azt tartják, hogy Dél-Tirolhoz hasonlóan Székelyföld különleges státussal rendelkező régiót alkosson, és különálló entitás legyen a Szilágyság és a Partium is. Nemzetpolitikai kérdésről lévén szó, felkérnek minden székelyföldi politikai és civil szervezetet, csatlakozzék az állásfoglaláshoz, és a következő időszakban egységesen lépjenek fel.
Elutasítja a nyolc megamegye ötletét az RMDSZ országos vezetősége is. Kelemen Hunor elnök a háromszéki önkormányzati vezetőkkel tartott ojtozi találkozóján leszögezte: visszautasítják a demokrata-liberálisok azon szándékát, hogy a kisebbségi törvényhez csatolt áruként hozzáteszik a közigazgatási felosztás tervezetét. “Ezt a közigazgatási reformot az RMDSZ nem tudja felvállalni, ha a koalíciós partnereink ehhez ragaszkodnak, akkor nekünk újra kell gondolnunk a közös kormányzás jövőjét. Mi csak olyan felosztást látunk elképzelhetőnek, amelyben Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Partium és a Szilágyság megyéi egységet alkotnak” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ellopott Csíksomlyó
Haknizó politikusok, statisztává visszaminősített helyiek, szereptévesztők és kullancskampányolók. Székelyföld, a térség, amit kivetkőztettek önmagából.
Megyenapok, városnapok, Gyere haza program, székelyföldi panorámakép, ilyen-olyan adatbázisok, székelykapu-rehabilitáció, kolbásztöltés, emlékkönyv, népi termékek vására – vég nélkül sorolhatnám azokat a programokat, amelyeknek a célja a térségi öntudat, az egységes székelyföldi közösségi kép kialakítása.
Vannak jópofa, és vannak elviselhetetlenül giccses kezdeményezések,
de el kell ismerni: komoly energiákat mozgósítanak a helyi és a megyei önkormányzatok a fent jelzett cél elérése érdekében.
Tegyük zárójelbe azt a kérdést (de ne felejtsük el), hogy van-e értelme az 'egységes Székelyföld' ideológiának. (Lehet, hogy Maros megyének inkább Kolozs megyére kellene összpontosítania, mint Hargita megyére, mert hogy gazdasági, infrastrukturális szempontból ezt diktálja az elemi logika. Ugyanígy Sepsiszentgyörgy esélye és végzete Brassó, nem pedig Csíkszereda.) Fogadjuk el, hogy egy nagyon is heterogén övezet önmagát egységben képzeli el, és Székelyföldként határozza meg.
Ennek az egységnek az egyik és elengedhetetlen feltétele, hogy legyen kulturális, közösségi előzménye, hagyománya. A „hagyományteremtés” ugyanis nem annyiból áll, hogy idén ökröt sütünk, jövőre is ökröt sütünk, és akkor már elmondhatjuk, hogy „immár hagyományosan ökröt sütünk”. Ha nincs praktikus haszna a közösségi gyakorlatnak, ha a szimbolikus jelentéseknek nincs konkrét tartalma, akkor nincs az a költségvetési pénz, amivel életben lehet tartani a „hagyományt”. Ha az ember nem éhes, akkor még a nyárson sütött ökör sem csúszik.
A csíksomlyói búcsú intézménye a tökéletes bizonyíték arra, hogy valamiféle térségi összefogás hosszú ideje működik. Biztos, hogy ennek a térségi összefogásnak a határai nem esnek egybe a mai ideológiák által elképzelt Székelyfölddel, de az is biztos, hogy az egyik legjobban kitalált és felépített „brand”, ami valaha működött errefelé.
Olyan egyázi, társadalmi intézmény, amelyet ma már a térség visszavonhatatlanul elveszített. Tudatosítsuk, hogyan történt ez, és hogyan kerülhetőek el a hasonló veszteségek.
Az első és legnagyobb bűn, amit a csíksomlyói tradíció ellen elkövettek, az az, hogy kivették a kisközösségek kezéből. Mindaddig, amíg a búcsújárás személyes és közösségi felelősség volt, amíg megvolt ennek a lokális intimitása, addig mindenki a magáénak érezte, és igyekezett érvényes tartalommal feltölteni.
Nem a tévéből tudta meg, hogy ez számára miért fontos, és nem azért ment el, hogy a tévében lássa önmagát mint búcsújárót. Tanulság: hiába a nagy térségi ideológia, ha az nem helyben fogan és szökik szárba, akkor nem lesz életképes.
A második hiba az volt, hogy miután a kisközösségek kiszorultak a saját hagyományaikból, statisztává váltak, elfeledkeztek saját céljaikról, mondanivalójukról, egymáshoz való viszonyukról, egy új ideológiát is rájuk kényszerítettek.
Csíksomlyó akkor vesztette el erejét,
tartalmát, amikor valaki – Csíksomlyótól távol – kitalálta, hogy ez az esemény a nemzeti összetartozás jelképe. Korszerű fogalommal úgy mondhatnánk: globalizálták – de legalábbis a nagy magyar kulturális, sajtó- és turisztikai piacra vitték – az eseményt.
Miért baj ez? Végülis egyre többen jönnek, egyre nagyobb a bevétel, egyre „összetartóbb a nemzet”. Azért baj, mert mindezek a pozitívumok látszatok. Csíksomlyón most nem a helyi szellemiség, nem a régiós identitás működik.
Fanchise rendszerben lezajlik egy vándorcirkusz,
aminek vajmi kevés köze van ahhoz a helyhez és időhöz, ahol tulajdonképpen történik. Ha kellőképpen a térség sajátja lenne ez a búcsú, akkor egész évre kisugárzó esemény lenne. A főeseménynek egyre több leágazása lehetne, fejleszthetőnek bizonyulna.
Most azonban mi történik? Egy évben egy hétvége erejéig elözönlik a tájat messziről jött emberek, majd messzire mennek, és lehetőleg vissza sem néznek. A helyiek egyetlen haszna, hogy három napon át eladhatják portékáikat és szálláshelyeiket. Tökéletes szimbóluma ez annak, hogy miért tiszavirágéletű a Székelyföld-fejlesztés.
Idegen ideológiákat, kulturális vagy politikai mintákat nem érdemes átvenni, mert az soha nem lesz a helyiek sajátja. És ha igen, akkor többé már nem mondhatják helyinek önmagukat. Nagyon esemény-idegen fogalmakba sűrítve: a fenti struktúrában másé a copyright, és másé a haszon is.
Mégis kinek a hagyományait éljük és gyakoroljuk? A „nagy Székelyföld” sem jön létre, ha a térségi kapcsolatok faluról falura, sőt kapuról kapura nem erősödnek. A lokális viszonyokat jól jellemzi a harmadik hiba: nem tisztázottak a közösségi szerepek, közösségi felelősségek.
Ez a „buli” a katolikus egyáz bulija.
(Reméljük, ezt legalább a katolikus egyház tudja. De amíg a püspök az egyházi eseményen a szekuláris állam alkotmányáról tart beszédet, addig kételkednünk kell.) Ezt tiszteletben kéne tartani. A katolikus egyház minden évben ki is ad egy közleményt, amelyben kéri a búcsúra látogatókat, hogy tartsák tiszteletben az esemény vallási jellegét, de erre a kérésre az éppen aktuális (magyarországi) hatalom – most éppen a keresztény-demokraták – nagy ívben tesznek.
Túl csábító, hogy annyi ezer ember előtt villogtathatják a politikusok és politikai aktivisták nemzeti elkötelezettségüket. A helyi önkormányzatok vezetői között sincs elég karakán és erős ember, aki azt mondaná a csíksomlyói búcsúsnak álcázott politikai busójáróknak, hogy most az egyszer maradjanak észrevétlenek, és ne akarják lefölözni a nem nekik szóló nyilvánosságot.
Pedig ha a gyors lejáratú politikai szövetségek és behódolások hasznát nézzük, akkor jól belátható: ezek a kullancs-kampányok nem fordíthatóak tartós közösségépítésre. A KDNP-hakniból nem lesz egységes székelyföldi identitás.
Ha azonban a helyi politikai erők, egyházak, civil szervezetek helyben meg tudnának egyezni a hosszú távú együttműködésről, a közös érdekképviseletről, ha tiszteletben tartanák egymás kompetenciáját, és támogatnák is azokat, ha mindenki tisztában lenne azzal, hol a helye, és mi a szerepe: akkor a közösségépítés több lábra állna – és így jobban is haladna.
Parászka Boróka
Manna.ro